GYALOG GALOPP
EMNT-küldöttgyűlés: egyhangúan a pártalapításra szavaztak
A korábbi elnökség mandátumát egy tömbben hosszabbították meg, a pártalapításról szóló vitát 40 perc alatt letudták.
Kevés érdemi vitával, egy közepesen unalmas SZKT-t idéző punnyadt hangulatban és fegyelmezett, egyöntetű szavazásokkal zajlott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szombati küldöttgyűlése, melynek pedig két fontos napirendi pontja is volt: az egyik a tisztújítás, a másik pedig a pártalapításról való határozat.
A küldöttgyűlésen más romániai pártok küldöttségei hivatalosan nem vettek részt, és üdvözletet sem küldött az RMDSZ és az MPP vezetősége. A székelyudvarhelyi Művelődési Ház nagytermében rendezett küldöttgyűlésen ugyanakkor sikerült felfedezni néhány RMDSZ-es arcot – például Kónya-Hamar Sándort valamint Katona Ádámot. Egyszerű székelyudvarhelyi polgárok nem voltak kíváncsiak az eseményre – a hátsó üléssorokban alig egy-két “civil” volt jelen.
z 13 óra után kevéssel megkezdődő küldöttgyűlés nagy része a szervezetépítés szempontjából lényeges, sajtó számára azonban kevésbé érdekes köszöntőkkel (Tőkés László, Répás Zsuzsanna, régióelnökök), valamint a régióelnökök és a szakbizottsági elnökök beszámolóival, a beszámolókról való szavazással telt.
Ezután bemutatták még az EMNT két, hamarosan induló programját – Demokrácia Központok, valamint a népszámlálásra való felkészülést segítő Magyarnak lenni jó program –, és csak ezután került sorra a két, szélesebb körű érdeklődésre számot tartó napirendi pont.
Sietős határozatok
A küldöttgyűlés azonban ekkorra már igencsak késésben volt, így az ülésvezető sürgetésére alig több, mint egy óra alatt lezavarták a tisztújítást és annak a határozatnak a vitáját, mely lehet, hogy alapjaiban változtatja meg az erdélyi magyar politikai életet.
A tisztújítással kapcsolatban az egyik küldött – Ilyés Szabolcs – felvetette, a régi elnökség mandátumát egy tömbben újítsák meg. A küldöttek hullámzó tapssal reagáltak Tőkés László kijelentésére, miszerint nincs kifogása egy újabb elnöki mandátum ellen (“rámragadt ez a tisztség, ha nincs ellenjavallat, kénytelen vagyok elfogadni” – szabódott). Tőkés ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy jövőre a legszigorúbb demokratikus szabályok szerint zajlik majd a tisztújítás.
Miután az elnökség többi tagja is jelezte, hogy vállal egy újabb mandátumot, a jelenlevő 221 küldött kézfelemeléssel, 5 tartózkodással megszavazta, hogy az elnökség mandátumát egy tömbben hosszabbítsák meg. Ezután egyhangúlag bizalmat szavaztak a 15 tagú elnökségnek.
Az Erdélyi Magyar Néppárt mindenkit befogad
A pártalapításról szóló döntés – a határozat-tervezet bemutatásával, annak cikkelyenkénti vitájával együtt – mintegy 40 perc alatt született meg. A határozat-tervezet szövegét Toró T. Tibor EMNT-ügyvezető ismertette. A dokumentum – melynek végleges változata itt olvasható – többek között felhatalmazza a választmányt, hogy 2011. január végéig döntsön a szervezet bejegyzését kezdeményező testület összetételéről.
Kijelenti, hogy a leendő Erdélyi Magyar Néppárt feladata a közösségi – kulturális és területi – autonómia intézményrendszerének a kialakítása, továbbá hogy a párt jellegét tekintve “befogadó gyűjtőpárt” lesz, ahol minden, közösségi szerepvállalása során nem kompromittálódott magyarnak meg kell találnia a helyét, függetlenül attól, hogy korábban milyen magyar szervezet keretében tevékenykedett.
A határozat-tervezet szerint az elnökség mandátumot kap arra, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum újraszervezéséről, valamint egy jövőbeli választási együttműködés kialakításának a lehetőségeiről. Mindenki egyetért: a pártra szükség van
A vita folyamán a pártalapítás szükségességét egyetlen küldött sem kérdőjelezte meg. Egyedül Jakab István hívta fel a figyelmet arra, hogy nem biztos, hogy sikerül a 2012-ben sorra kerülő önkormányzati választásokig bejegyezni az új pártot. Borbély Zsolt Attila a felvetésre reagálva elmondta, pártalapításra nem képzelhető el jobb idő: a lépés pszichológiailag fel van építve, az emberek bizakodva néznek az EMNT-re.
Egy másik hozzászóló, Ilyés Szabolcs, azt vetette fel, hogy általános belső választásokat kellene szervezni Erdélyben. Felvetésére Toró T. Tibor azt válaszolta, hogy a “Magyarnak lenni jó” programnak része az általános belső választások megszervezése, azonban ennél több konkrétumot nem árult el (a program sajtónak kiosztott ismertetőjében nincs szó belső választásokról – szerk. megj.). Tőkés András, Kovács Lehel valamint Murvai Miklós néhány pontszerű módosítást javasoltak a határozattervezet szövegén.
Bár a határozat-tervezet bemutatása során Toró T. Tibor közölte, hogy Tőkés László EMNT-elnöknek, egyben EP-alelnöknek jobb dolga is van a pártalapításnál, az elnökség részéről mégis Tőkés reagált először az észrevételekre. Elmondta, a vita során elhangzott kifogások az elnökségi ülések során is felvetődtek. Mivel sürget az idő, nem lehet arra várni, hogy az MPP-ben valamilyen változás történjen, vagy hogy az RMDSZ-ben megtörténjen a tisztújítás. “Ha labdába akarunk rúgni, akkor most még időben vagyunk” – mondta. A küldöttek a pártalapításról szóló határozattervezetet ellenszavazat nélkül, 8 tartózkodással fogadták el. Transindex.ro

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megszületésénél ugyanazok bábáskodnak, akik három éve létrehozták a Magyar Polgári Pártot (MPP). Várhatóan Toró T. Tibor áll az új politikai alakulat bejegyzését „levezénylő” bizottság élére. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnökének neve ritkán bukkan fel a magyarországi sajtóban. Pedig a Tőkés Lászlót árnyékként követő egykori RMDSZ-es törvényhozó már a kezdetektől jelen van romániai magyar politikában.
A román képviselőház honlapján olvasható önéletrajz szerint az 1957-ben született, eredeti szakmájára nézve kutató fizikus Toró számára egyenes út vezetett a néhai Nicolae Ceausescu irányította Román Kommunista Pártból az RMDSZ radikális szárnyába. (Az állampártba 1978-ban, még egyetemistaként vették be.) A Ceausescu-rezsim bukása után, 1990-ben első elnökévé választotta a frissen létrejött MISZSZ (Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége).
Akkori kollégái között megtalálni a mai EMNT csaknem teljes vezérkarát: Szilágyi Zsoltot,az Európai Parlament alelnöki posztját betöltő Tőkés László tanácsadóját, Mátis Jenőt, a két éve Csíkszereda polgármesteri székéért az MPP színeiben indult Papp Elődöt, valamint Borbély Zsolt Attilát. A MISZSZ radikális fiataljainak köszönhetően lett SzőcsGéza (ma az Orbánkormány kulturális államtitkára) az RMDSZ első főtitkára. Toró 1993-ig volt a MISZSZ elnöke. Vezetése alatt a szervezet fő fegyverténye Domokos Géza visszaléptetése volt. Főként arra hivatkoztak, az RMDSZ alapító elnöke póttagja volt a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának. Később Toró a Reform Tömörülés elnökeként hívta fel magára a figyelmet. Ez volt az egyetlen platform, amely a Tőkés tiszteletbeli elnökségét eltörlő 2003. februári kongreszszus idején kiállt a püspök mellett a párhuzamosan zajló Láncos-templombeli rendezvényen. Előzőleg „diktatúra bevezetésével” vádolta az RMDSZ vezetőit, holott 2000-ben a Reform Tömörülés három új képviselője került be a parlamentbe, köztük Toró is. Nyolc éven át tűrte a „diktatúrát” az RMDSZ törvényhozójaként. Párhuzamosan az EMNT alelnökeként segédkezett az MPP megalakításánál. RMDSZ-es források szerint az új pártot hivatott támogatni az a próbálkozás, hogy a magyar állampolgársággal kapcsolatos romániai feladatokat az EMNT hatáskörébe vonják. November végén Budapesten Toró és Németh Zsolt külügyi államtitkár aláírt egy megállapodást, amely szerint az EMNT tájékoztató irodahálózattal segíti az egyszerű honosítást, és a magyar külképviseletekkel együttműködve gondoskodik „az „eskü-/fogadalomtételi napok előkészítéséről, megszervezéséről, helyiség rendelkezésre bocsátásáról”. RMDSZ-es források szerint ez a megállapodás lényege: összekapcsolni a magyar állampolgárság megadását az EMNT-vel, illetve rajta keresztül az újonnan létrejövő párttal.
Szőcs Levente, Bukarest, Népszabadság

Júliusig bejegyzik az Erdélyi Magyar Néppártot?
Az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozása, a honosítási folyamat, a népszámlálás és az oktatási törvény volt az Erdélyi Magyar Nemzet Tanács (EMNT) választmányi ülésének a fő témája szombaton Kolozsváron. Az EMNT küldöttgyűlése korábban úgy döntött, hogy elősegíti az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozását, ezúttal kijelölték a feladattal megbízott 9 tagú kezdeményező testületet: Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, László János székelyföldi régióelnök, Gergely Balázs, közép-erdélyi régióelnök, Orbán Mihály partiumi régióelnök, Papp Előd alelnök, Zatykó Gyula, a Bihar megyei EMNT egyik vezetője, Tőkés András, a Maros megyei szervezet tagja, Szilágyi Zsolt alelnök, Borbély Zsolt Attila, az EMNT jegyzője.
A választmány ütemtervvel is ellátta a kezdeményező testületet. Toró szerint az EMNT célja, hogy az első félévben jegyezzék be az Erdélyi Magyar Néppártot, teljesítsék az ehhez szükséges törvény által előírt feltételeket, amelyek az ügyvezető elnök szerint nem túl barátságosak, megnehezítik egy regionális és nemzeti jellegű párt bejegyzését. A törvény szerint ugyanis 18 megyében és a fővárosban kell legkevesebb 700 aláírást összegyűjteni, összesen pedig legkevesebb 25 ezer támogató aláírást kell benyújtani. Toró T. Tibor szerint ez azonban nem lehetetlen feladat.
A választmány foglalkozott a népszámlálás kérdésével is. Az EMNT ügyvezető elnöke elmondta, hogy minden ország életében fontos a népszámlálás, még fontosabb egy kisebbségi sorsban élő nemzeti közösség számára. Az EMNT választmánya szakmunkacsoport létrehozásáról döntött, ennek a vezetésével Demeter Szilárdot, Tőkés László EP-képviselő irodájának a kommunikációs és kreatív igazgatóját bízta meg. A választmány egyetértett abban, hogy a népszámlálást nem szabad pártpolitikai csatározások témájává tenni, ezért kezdeményezik a kapcsolatot az RMDSZ-szel. Toró hangsúlyozta, hogy az RMDSZ mellett mindazokat be kell vonni, akik valamilyen módon cselekvően hozzá tudnak járulni ehhez a munkához, például a történelmi egyházak és a civil szervezetek és mindazok, akik valamilyen szervezeti hálóval rendelkeznek Erdélyben.
Külön napirendi pontként beszéltek a választmányi ülésen az egyszerűsített honosításról is. Toró elmondta: az, hogy minél több Kárpát-medencei magyar kérjen magyar állampolgárságot, legalább olyan fontos stratégiai fontosságú ügy, mint a népszámlálás kérdése. Az EMNT ügyvezető alelnöke szerint sajnálatos, hogy az RMDSZ úgy érzi, kimaradt valamiből, és ezért próbál meg ebbe a folyamatba belépni, holott nincs erről szó, mert ebből a folyamatból mindenki kiveheti a részét és hozzáteheti a magáét. Helyenként rosszindulatú, helyenként túlbuzgó cselekedetekkel akadályozzák a Demokrácia Központok munkáját. Toró tájékoztatott arról, hogy a Demokrácia Központok munkatársai folyamatos és pontos képzésben részesülnek. Az ügyvezető elnök ugyanakkor bejelentette, hogy a könnyített honosítási eljárás ügyében hivatalos állásfoglalást fog kérni az RMDSZ országos vezetőségétől, felkérve az RMDSZ kongresszusát, hogy fogalmazzon meg világos álláspontot, mert enélkül Toró szerint hiteltelenné válnak. Ha az állásfoglalás megszületik, akkor együtt tud működni a két szervezet ebben a kérdésben.
Az oktatási törvény kapcsán elhangzott: kétségkívül vannak pozitív hozadékai, bizonyos tekintetben lehet a törvényt előrelépésnek is tekinteni. Toró T. Tibor szerint a közoktatási törvény több pozitívumot tartalmaz, mint a felsőoktatási része a törvénynek. Szerinte ez a jogszabály nem a kisebbségek oktatási autonómiáját szabályozza, hanem nyelvi és oktatási jogokat és bizonyos kedvezményes bánásmódot fogalmaz meg a kisebbségek nyelvén történő oktatásban, illetve elvégez bizonyos decentralizációs döntéseket, amelyek régóta váratnak magukra. A nyelvi jogok oldaláról megközelítve a közoktatási törvényt kifogásolható, hogy nem egyenrangú a kisebbségek nyelve a többségi nyelvvel az oktatási intézmények esetében, erre példaként hozta fel Toró, hogy még ha magyar intézményben is tanul a diák, akkor is minden okmányt románul kap.
A törvény legszomorúbb része a felekezeti oktatásra vonatkozik az ügyvezető elnök szerint. A rendelkezés ugyanis a felekezeti oktatást egy kalap alá veszi a magánoktatással, ennek egyenes következménye pedig az, hogy a magánoktatásra érvényes minden szabály a felekezeti oktatásra is érvényes.
Toró T. Tibor szerint a törvény bevezetésével lezárult az állami magyar egyetem létrehozásának lehetősége, ez ugyanis nem szerepel a rendelkezésben. Jelenleg három módon tanulhatnak a kisebbségek anyanyelvükön a felsőoktatásban: bizonyos felsőoktatási intézményekben lehet karokat létrehozni, multikulturális egyetemeken lehet magyar vonalon tanulni, illetve bármely intézményben csoportokat lehet létrehozni. A finanszírozásról is szót ejtett az EMNT ügyvezető elnöke, aki megemlítette, hogy két évvel ezelőtt a magyar–román együttes kormányülésen szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy paritásos alapon hogyan fogják támogatni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és a Partiumi Keresztyén Egyetemet. Azóta a Partiumi Keresztyén Egyetemet akkreditálták, a Sapientia akkreditációját pedig csak a parlamentben kell elfogadják, azonban a törvény szerint magánegyetemek nem kaphatnak állami támogatást.
Kiss Gábor. Szabadság (Kolozsvár)

Megbékélési modellek
„Az MPP elnökének vannak erősségei és vannak gyenge pontjai. A kommunikációval ellentétben a stratégia-alkotás, a pártépítés, és -szervezés, a helyes erőfelmérés nem tartoznak az erősségei közé. Most a jelek szerint a kommunikációja is gyengül. Egyik oldalról nekimegy Kelemen Hunornak és eléggé el nem ítélhető módon a jelölt szüleit támadja, ráadásul úgy, hogy állításaira hitelesnek tűnő forrásból igen hamar cáfolat érkezik. A másik oldalról ismét előveszi azt a retorikai fordulatot, mely első megfogalmazásakor sem volt hiteles, tételesen, hogy Tőkés László elkésett a pártalapítással, mert már 1990-ben kellett volna pártot alapítania. Első hangzásra tetszetős szöveg, de kétlem, hogy a címzettek „beveszik”. A politikailag aktív rétegek nagy része még emlékszik a húsz évvel ezelőtti eseményekre, a korhangulatra, s ily módon fel tudja mérni az abszurditását ennek a kijelentésnek, mely annyira valóságidegen, mintha megfogalmazója nem élte volna meg azokat az időket…”
1990-ben az egész erdélyi magyarság a közös cselekvés, a szervezeti egység, az összefogás lázában égett. Ebből a lázból még tartott 1993-ban is, amikor az egyébként paradigmatikus autonomista döntéseket meghozó brassói kongresszus nem Tokay Györgyöt ítélte el, akinek hét évig tartó szégyenletes pártújságírói múltját Szőcs Géza egy pamfletben tette közzé, hanem a tiszta múltú, a Ceauşescu-rendszerrel nyíltan szembeforduló költőt. S nemcsak azért, mert a küldöttek egy része kontraszelektált volt és nagy vajtömeggel a fején magát védte azzal, hogy Tokayt védte. Hanem azért, mert még három esztendő múltán is majd’ mindenki hitt az egységben. Hatalmas árulásoknak, Neptun-ügynek, Nagy Benedek-ügynek, puccsszerű kormányzati szerepvállalásnak, ultimátum-visszavonásos játéknak, a kudarcot sikernek beállító hazug propaganda állandóvá válásának kellett megtörténni ahhoz, hogy felébredjen a politikai elit s a választóközönség számottevő része s felismerje: az egység tévút ott, ahol az egységes szervezetet idegen érdekek mozgatottjai vezetik.
Meg merem kockáztatni a kijelentést: 1990 elején a magyar egység lelkesült napjaiban még a magyarság akkori legnépszerűbb vezetője, Tőkés László is belebukhatott volna a saját pártalakításba. Arról nem is szólva, hogy felelőtlenség lett volna mindaddig külön úton elindulni, amíg a korrekt elvi alapokon építkező, s a magyarság legjobb erőit akkor még összefogó RMDSZ jobb útra térítésére esély mutatkozik. Mert az alapvető cél nem az, hogy lenyomjuk a másikat, hogy a „baloldalra” megsemmisítő vereséget mérjünk.
A fő cél az lenne, hogy az erdélyi magyarság megmaradhasson és gyarapodhasson szülőföldjén, alkotmányjogilag garantált létkeretek között. A cél, ha úgy tetszik, a román államtól való minél nagyobb fokú függetlenség kivívása és a legnagyobb fokú magyar közösségi szuverenitás elérése. Nem a „baloldal” a belső ellenfél, hanem a komprádorság, a karrierizmus, a saját klikkérdek kedvéért a nemzetérdeket sutba vágó nemzetsemlegesség, rosszabb esetben nemzetellenesség. Ez a mentalitás Magyarországon – ellentétben a világ számos pontjával, a kurdoktól Dél-Amerikáig – a baloldalon vált meghatározóvá. Nem az a baj a magyar „baloldallal”, hogy fontosabbnak látja az állam szerepvállalását a szociális szférában, mint a szabad piacot. Annál is inkább, hogy ez éppenséggel nincs is így: a magyar „jobboldal” gazdasági szempontból sokkal baloldalibb a magát balosnak hazudó nemzetellenes, MSZP-SZDSZ-es politikai konglomerátumnál. A probléma az, hogy az RMDSZ-t fokozatosan átvette a román nemzetstratégiai érdekeket politikai alamizsnáért kiszolgáló kisebbség, s ezt a perverz játékot álságos politikai kommunikáció útján nemzet és magyarság-védelemnek tudja eladni még mindig elég embernek ahhoz, hogy a legutóbbi parlamenti választásokon az MPP által támogatott független jelöltek elvérezzenek az RMDSZ jelöltjeivel szemben.
A cél tehát ma is az, hogy az erdélyi magyarság politikai érdekképviselete egységes legyen az autonómia képviseletében, hogy minél szélesebb cselekvési egységfrontot lehessen kialakítani autonomista alapon. De ezt nem azzal lehet elérni, ha azt hirdetjük fennen, hogy Tőkés Lászlónak az „MPP-re fáj a foga”, hogy a bulvársajtót idéző módon mások magánéletében vájkálunk, hogy suttogó propaganda útján próbáljuk vélt ellenfeleinket besározni, míg színleg a jobboldali összefogást hirdetjük.
Szász Jenő zátonyra futtatta az MPP hajóját alapszabályzat- és törvénysértéseivel, az RMDSZ vezetőit is megszégyenítő belső pártdiktatúra bevezetésével, az elvhűek kizárásával s ezzel lényegében lépéskényszerbe hozta az elvszerűséghez, törvényességhez, demokratikus alapelvekhez ragaszkodó autonomista politikusokat.
Most pedig úgymond fátylat borítana a múltra, mert a politika „nem a személyes bosszú terepe”. Hasonlít ez kissé ahhoz a román-magyar megbékélési modellhez, amit Iliescuék hirdettek a kilencvenes évek közepén hasonló „őszinteséggel”, a múlt lezárásának szükségességét hangoztatva. Akként is kell kezelni.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Feloszlatta magát az MPP Arad megyei szervezete
Több mint tíz évvel ezelőtt történt, a 2000-es önkormányzati választások hajrájában, hogy Markó Béla egy precedens és alapszabályzati felhatalmazottság nélküli lépéssel felfüggesztette Kincses Elődöt megyei elnöki tisztségéből és helyére Kelemen Atillát nevezte ki. Jellemző az ürügy is: Kincses nem a Markó-klikk által összeállított listát adta le a törvényszéken, hanem az előválasztásokon összeállított sokkal nagyobb legitimitású listát. A Markó Béla emberének számító Markó Attila által vezetett Alapszabályzatfelügyelő Bizottság sem tehetett mást: megállapította, hogy az elnök megsértette az alapszabályzatot. Az ügyet tárgyaló SZKT úgy szavazott a kérdésben, hogy az illetékes bizottság – az Alapszabályzatfelügyelő Bizottság- jelentését nem olvasták fel a döntés előtt, annak ellenére, hogy ezt többen kifejezetten kérték. Az SZKT leszavazta önmaga informálását abban az ügyben, ami épp napirenden volt. S utólag legitimálta Markó Béla szabályzatsértését.
Addig is történt több súlyos szabálytalanság és a küldöttek jóhiszeműségével való visszaélés az RMDSZ-en belül, gondoljunk csak a Hargita megyei Domokos-féle listahamisításra (1992), a kormányzati szerepvállalás puccsszerű levezénylésére (1996), amikor kész helyzet elé állították a döntésben illetékes belső szervet, az SZKT-t, vagy a Petőfi-Schilleres beetetésre, s a sor sajnos még hosszan folytatható. De az a cinizmus, amivel a Kincses–Markó konfliktust a győztesek levezényelték, példátlan volt, akárcsak a nemzetpolitikai következménye: akkor veszett el a marosvásárhelyi polgármesteri szék a magyarság számára, néhány szavazaton. Bízvást kijelenthető, hogy ha akkor az RMDSZ egységet mutat kifelé és korrektséget befelé, miénk a győzelem. Eme eset sokaknak vízválasztó volt, közéjük tartozom magam is. Mekkora esély lehet egy szervezet demokratizálására, ha annak vezetői nem tartják be a saját maguk által alkotott játékszabályokat? A következtetést már akkor sokan levonták, de ahhoz, hogy a következtetésből adódó cselekvési imperatívusz jegyében konkrét lépésekre sor kerüljön, még várni kellett 2003-ig, amikoris megalakultak az RMDSZ politikai monopóliumát felszámoló szervezetek, az MPSZ, EMNT és az SZNT.
Az MPSZ-t a 2004-es önkormányzati választásokon az RMDSZ a román hatalommal karöltve elgáncsolta, be kellett jegyeztetni az MPP-t. 2008-ra ez meg is történt. Az MPP-nek óriási történelmi lehetősége volt: mindazt, ami az RMDSZ-en belül elviselhetetlen volt, a program be nem tartása, a kongresszusi határozatok figyelmen kívül hagyása (lásd a brassói, mindmáig nem teljesített határozatokat a nemzeti kataszterről, belső választásokról és autonómia-statutumokról), a saját szabályzat lábbal tiprása, azt másként csinálni. Megmutatni, hogy egy politikai szervezeten belül tisztességesen és következetesen is lehet játszani, ahogy azt az MPP elődszervezete, a Reform Tömörülés megfogalmazta.
A közírás nem alanyi költészet, de hadd szóljak néhány mondatot saját esetemről is, hiszen az jól példázza, hogy milyen abszurd helyzetbe kerültek azok az MPP-sek, akik a nemzet és jogszerűség értékeit egyszerre szerették volna tisztelni és ezek szerint alakítani a közös pártot. Az MPP-be nem akartam belépni, mert Csúzi István és Sárközi Zoltán alapszabályzat-ellenes és hamis ürüggyel, konkrétan az MPP RMDSZ-platformmá alakítási szándékának politikai rágalmával való kizárása az MPSZ-ből igencsak kiábrándított, mint ahogy a kizárást megszavazók későbbi magyarázkodása is a szervezet belső listáján. Akkor már látszott: nem ilyen lovat akartunk. Mégis elmentem az MPP aradi alakuló ülésére azért, mert esélyét láttam annak, hogy valamelyik RMDSZ-es ágens elkezd provokálni, elindul az egységdemagógia jegyében a mellébeszélés és ez kerül ki a sajtóba. Ebben az esetben bőven lettek volna érvek a tarsolyomban. Támadás nem érkezett, viszont nem jött össze annyi aradi ember, konkrétan tíz, aki megalakíthatott volna egy alapszervezetet. Akkor félretéve averziómat, a kollektív nevetségessé válást elkerülendő beléptem a pártba, sőt a feleségemet is belépésre kértem. Így járt el az aradi MPP későbbi legaktívabb tagja, Murvai Miklós is.
2009-ben lezajlott a botrányos tisztújítás, amikor a meghívottaknak is szavazati jogot adtak, egy áttekinthetetlen és eleve szabálytalan szavazással, mert Szász Jenő veszélyben érezte – egyébként alaptalanul – az elnöki székét. A békéltetés nem járt sikerrel, Szász Jenő nem hívott össze újabb, törvényes gyűlést, hanem azt mondta: döntsön a bíróság. A bíróság döntött: elmarasztalta Szász Jenőt, aki újabb kongresszust hívott össze épp egy esztendővel ezelőtt és kizáratta azokat, akik a párt jogszerű működésének érdekében léptek fel és akiknek a bíróság igazat is adott. A hat kizárt MPP-tagból hárman is Arad megyeiek voltunk: Nagy István, Murvai Miklós és a sorok írója. A kizárást a kongresszus meggyőző többséggel fogadta el, ami felettébb sajnálatos, mert azt mutatja, hogy az MPP középgárdának fontosabb az elnök akarata, mint a méltányosság, igazságosság és jogszerűség. Épp mint az RMDSZ-ben…
Az aradiak, mint ahogy a többi, Szász Jenő irányában el nem kötelezett, és az MPP-n belül a példamutató program- és alapszabályzatszerűséget kívánatosnak tartó csoport kemény dilemma elé került: indítson újabb eljárást, vagy hagyja meg az MPP-t annak, amivé vált: Szász Jenő baráti illetve vazallusi körének. A választást megkönnyítette az EMNT azon döntése, hogy pártot jegyeztet be.
Az új párt, mint azt Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke már a szándék nyilvánosságra hozatalakor, a tavalyi tusnádfürdői tábor idején bejelentette, várja mind az MPP-ben, mind az RMDSZ-ben csalódottakat, akik egyszerre ragaszkodnak a nemzet és a belső demokrácia értékeihez. Ennek jegyében a minap az aradi megyei MPP szervezet, mely több mint száz tagot számlált, elsősorban a Szász Jenő által nemhogy ok, de ürügy nélkül kizárt Murvai Miklós szervező munkájának köszönhetően (Murvai sem a perindításban nem vett részt, se nem bírálta nyilvánosan a párt elnökét, „bűne” az volt, hogy a belső nyilvánosság előtt tett javaslatokat az MPP demokratizálására és érveket gyűjtött össze a jelenlegi politikai vonalvezetés tarthatatlansága mellett) feloszlatta magát.
Kíváncsian várjuk: mit lép erre a központ.
Alapítanak új aradi szervezetet, hogy megfeleljenek a párttörvény elvárásainak vagy bíznak a hanyag és elnéző jogalkalmazásban?
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Hibából erényt
„Szabad sajtó díjat kapott Markó Béla. Az egymondatos hír úgy hat, mint egy Hócipős álhír. Persze, ha jobban utánaolvasunk a díjnak, akkor világossá válik a háttér és érthetővé az első látásra abszurd tartalmú mondat. A Szabad Sajtó díjat az azonos nevű alapítvány ítéli oda, melyet az MSZP alapított 1994-ben. Az MSZP, melynek értékrendje, figyelembe véve a párt történetét, jogelődjeit is ideértve, nem egyszerűen párhuzamos a szabad sajtó s általában a közösségi és egyéni szabadság gondolatával, hanem éppenséggel ellentétes azzal – …mindenki azt teszi, amit természete diktál, a kutya ugat és kergeti a macskát, a macska megfogja az egeret, a kaméleon idomul, az ízig-vérig antidemokratikus és nemzetellenes MSZP pedig a Nemzet és Demokrácia jelszavai alatt menetel”
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A magyar nemzeti közösség reorganizációja a Kárpát-medencében
Az I. Világháború befejezése után a szerencsés győztesek Trianonban ítéletet hirdettek. Irgalmatlanok voltak a győztesek és rettenetesek a feltételek, melyeket megszabtak. 
A versaillesi békeszerződés gondoskodott arról, hogy idővel a franciák kiürítsék a megszállott Rajna-vidéket, Schleswig déli részén, Felső-Sziléziában, majd 1935-ben a Saar-vidéken népszavazást tartottak, megkérdezték a lakosságot, Német- vagy Franciaországhoz akar-e tartozni. Magyarországra ez nem vonatkozott, pedig a háború kitöréséért nem Magyarország volt a felelős. 
Magyarország számára a háború valóságos öngyilkosság volt, abban csak veszíthetett, mert a monarchia minden területnövekedése a magyarság birodalmi súlyának csökkentését jelentette volna. Ezért a magyar nemzet minden felelős tényezője és képviselőháza ismételten egyhangúan tiltakozott minden hódító szándék ellen még a legnagyobb katonai sikerek idején is. 1915 őszén a sikeres Szerbia elleni hadművelet eredményeként a magyar csapatok a szerb hadsereget kiverték saját hazájukból, de “Mielőbb becsületes, hódítás és annexió nélküli békét!” – kért a magyar törvényhozás. “Nagy dicsőség a győzelem. De a legnagyobb dicsőség azé lesz, aki a győzelmet mérsékelni tudja, aki a győzelem perceiben saját iniciatívája alapján meg tudja ajándékozni a világot a békével” – jelenti ki gróf Andrássy Gyula. Gróf Tisza István a kormány miniszterelnöke: “A magam részéről aláírom mindazt, amit a békére vonatkozólag gróf Andrássy Gyula tisztelt képviselőtársam mondott”.
A győztesek azon az elven bontották föl az Osztrák–Magyar Monarchiát, hogy szűnjön meg a sok nemzet fölött zsarnokoskodó állam. Helyette csináltak csehekből, morvákból, szlovákokból, lengyelekből, magyarokból, németekből, ruszinokból álló Csehszlovákiát; létrehoztak a románok-, németek-, szerbek-, bolgárok-, törökök-, tatárok-, cigányoklakta Romániát; összehozták a szerbekből, bosnyákokból, horvátokból, szlovénekből, törökökből, montenegróiakból, románokból, albánokból, olaszokból, arománokból álló Jugoszláviát: vagyis csináltak egy Monarchia helyett négyet. 
Fölszabadították a szlovákokat, a ruténeket és áthelyezték őket cseh fennhatóság alá. Fölszabadították az erdélyi szászokat és odaadták őket a románok fennhatósága alá. Fölszabadították a horvátokat és szerb uralom alá helyezték őket, vagyis kreáltak egy többnemzetiségű állam helyett négyet. Az elzászi kérdést megoldották, de a Csehszlovák Köztársaságba betereltek több mint egymillió magyart, Romániába majdnem kétmilliót, Jugoszláviába félmilliónál többet, és Ausztriába is hatvanötezret. Vagyis összehoztak egy Elzász helyett négyet.
Összeomlás, forradalmak és román megszállás után, a legszörnyűbb nyomorúság idején a kilátásba helyezett wilsoni béke helyett darabokra tépték az ezeréves Magyarország testét. Minden környező állam részesült az osztozkodásban, hogy ne legyen egyetlen olyan szomszédja sem Csonka-Magyarországnak, akire elkeseredés nélkül gondolhatott volna.
Ebből a csődszéli, reménytelen helyzetből lábalt ki Horthy Miklós kormányzósága alatt a Maradékország, sőt a múlts zázad IV. évtizede végén Európa közepesen fejlett országai felső csoportjába küzdötte fel magát, az új magyar pengő pedig, a korabeli Európa legerősebb fizetőeszköze volt. 
Az elszakított nemzetrészek teendőiről 1920-ban, Kós Károly a Kiáltó szóban így ír: „Számba kell vennünk erőinket, szerveznünk kell a munkát, tudnunk kell a célt, amit el akarunk érni. Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára… Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak... A bátraknak kiáltok hát, a harcolni akaróknak, a kötelességtudóknak; a látni akaróknak, az előrenézőknek. Álljanak elő, ne szégyenkezzenek, ne aludjanak, ne duzzogjanak. Az Élet nem vár; az Élet rohan. Kiáltó szómmal ezt kiáltom! …
Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája!”
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezete, a Magyarnak lenni jó! közösségépítő program keretében, június 6-án 18 órai kezdettel a Jelen Ház nagytermében dr. Szabó Pál Csaba történész, a várpalotai Trianon Múzeum igazgatója segítségével idézi fel a két világháború közötti Kárpát-medence magyarságának sikeres küzdelmét a megmaradásért és ennek üzenetét a jelenkor magyar közössége számára.
Gárdián Gábor szegedi gordonkaművész játéka eleveníti fel a kor hangulatát. 
Társszervező: az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete.
Az est házigazdája dr. Borbély Zsolt Attila, az EMNT országos jegyzője.
Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várnak a szervezők.
 Murvai Miklós, az Aradi Demokrácia Központ vezetője.
Nyugati Jelen (Arad)

Másik nemzetpolitikát kell építeni
Ma délután a Jelen Házban jó félszáz aradi – néhány vidékről érkezett is – hallgatta meg dr. Szabó Pál Csaba történész, a várpalotai Trianon Múzeum igazgatója, szegedi egyetemi oktató A magyar nemzeti közösség reorganizációja a Kárpát-medencében című előadását.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezte összejövetel elején Murvai Miklós összeállítását vetítették Trianonról, Gárdián Gábor szegedi gordonkaművész a magyar himnuszt játszotta el, majd Borbély Zsolt Attila, az EMNT jegyzője az előadás bevezetőjeként arról beszélt, hogy Trianon ott van mindennapi sorsunkban, hozzátéve: valamivel jobb helyzetben vagyunk, mint húsz évvel ezelőtt, mert most legalább eldönthetjük, hogyan viszonyulunk saját történelmünkhöz.
Szabó Pál Csaba előadását néhány, a magyar közösség 2011-es állapotára vonatkozó tévhit cáfolatával kezdve kifejtette: a liberalizmus, a liberális világkép az utóbbi 200 évben azt állítja, hogy a világban fejlődés van, ennek szintjei mechanikusan, determinált módon összekapcsolódnak, s e szakaszolásnak határozott iránya van. Az előadó szerint ez a felfogás a világot egyszerűsíti, a problémákat felszínessé teszi, relativizálja. Ehelyett – a mai magyar nemzetpolitikával párhuzamosan – más megközelítést javasolt, nevezetesen azt, hogy találni kell néhány olyan területet, amelyeken biztosítva legyen a növekedés élménye a magyar fejekben – 1944 óta először –, majd azt fejtegette, hogyan lehet a visszaszorulást, hátrányt előnyre változtatni. Mindehhez, hangsúlyozta, össze kell kötni a magyarokat a Kárpát-medencében, a szegedit az aradival és a szabadkaival. A továbbiakban szólt a Trianon Múzeum néhány kezdeményezéséről (egyebek közt a Jávor Pál cigányzenekarról, arról, hogy több nyelven Kárpát-medencei útikönyvet akarnak kiadni stb). Az előadó végül, mielőtt a hallgatói kérdésekre válaszolt, kijelentette: a magyar kultúrát, nyelvet nagyon sok nemzedék tartotta fenn, nem lehet lemondani róla. 
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Megszámláltattál (EMI-tábor hetedszer)
Holnap veszi kezdetét a Gyergyószentmiklós melletti kempingben a nemzeti gondolkodású fiatalok hetedik EMI-tábora.
Az évek alatt izmosodó, bővülő rendezvény ismét egy sor, a nemzeti fejlődés szempontjából fontos kérdést tűzött napirendre.
Ehhez igazították a meghívottak névsorát is, a szervezők erősíteni kívánják a nemzetpolitikai műhely jelleget, hangsúlyt fektetve a magyar közélet alakulásának elemzésére. Szó esik majd a közelgő marosvásárhelyi polgármester-választásról, autonómiáról, népesedésről és népszámlálásról. Elfogadta a meghívást többek között Ágoston Balázs, Balczó Zoltán, Berecz András, Berszán atya, Bilibók Jenő, Bíró Zsolt, Bodó Barna, Borbély Zsolt Attila, Böjte Csaba, Csegzi Sándor, Demeter László, György Attila, Jakab István, Jókai Anna, Kovács "Kokó" István, Kövér László, Lázár Csilla, Lukács Csaba, Raffay Ernő, Sántha Attila, Szántai Lajos, Szilágyi Zsolt, Takaró Mihály, Tófalvi Éva, Vona Gábor és mások.
A szervezők kilenc tematikus sátort állítottak fel, a hangsúlyos előadásoknak, vitáknak az előadósátor ad otthont, de lesz kézműves-, film- és bor-, EMI- és társalgó-, művész-, valamint gyermeksátor, jelen lesz, az Erdély Mentőcsoport, külön sátorban foglalkoznak a szórvánnyal és a népesedéssel, és helyet kap a Keskeny út sátor is. Az alternatív programok között íjászkodás, túrázás, sportolás, néptáncolás szerepel. A hivatalos megnyitót szerdán tartják, de a nulladik napra, a bemelegítő bulira is várják az érdeklődőket. Esténként koncertek zajlanak, fellép többek között a Swetter, Charlie, Fankadeli, a Karcolat, a Kárpátia, a Role, a Bojtorján, a Kalapács, a Road, a Dalriada, a Bikini, lesz gitárest Miklós Gyurival, majd az EMI-tábor utolsó napján a húrok közé csap a Hungarica, az Ossian és a Graphic. A rendezvény mottója Bánffy Miklós szavai alapján: Megszámláltattál. Híjával találtattál? Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyetlen célravezető stratégia
„Jó dolog, ha mai korunkban, midőn az értékek devalválódnak, a fogyasztói idiotizmus egyre inkább teret hódít magának, a nemzeti közösségek elszakadnak saját gyökereiktől, kultúrájuktól, történelmüktől, a nemzetben gondolkodó embernek egyáltalán van még miért lelkesedni. De szerencsére van. Az Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezet által idén hetedik alkalommal megrendezett gyergyószentmiklósi tábor, mely nyugodtan nevezhetné magát Tusványoshoz hasonlóan nyári szabadegyetemnek, a maga nemében egyedülálló stabil szocializációs intézménnyé nőtte ki magát. Olyan tiszta kezdeményezés, mely mondhatni lakmuszpapírként működik: akik elvi síkon támadják, eleve besorolják magukat a nemzet-ellenes táborba. Itt nincs kompromisszum: nem hívnak meg a látszatobjektivitás kedvéért nemzetellenes vagy csak egyszerűen önmagukat lejáratott politikusokat, lett légyenek azok SZDSZ-esek MSZP-sek vagy horribile dictu RMDSZ-esek, MPP-sek. Nem hívnak meg a popularitás kedvéért az SZDSZ, kultúr-istállójába tartozó együtteseket, a programok pedig kivétel nélkül a nemzetépítésről szólnak: a szórványkérdésről, a népesedésről, a nemzeti kultúráról, a székely autonómiáról”
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének kálváriája
Mai nap, 2011. szeptember 15-én a Bukaresti Táblabíróság jóváhagyta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzési kérelmét.
. 2010. december 4. – Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozásáról döntött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Székelyudvarhelyen tartott országos küldöttgyűlése. Az autonomista elveket valló új politikai szervezet, az Erdélyi Magyar Néppárt megalapításáról szóló előterjesztést 221 küldött támogatta, ellenszavazat nem volt, nyolcan tartózkodtak. Markó Béla, az RMDSZ elnöke „felelőtlennek” tartotta a pártalapítási szándékot.
· 2011 januárjában felállították az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésével foglalkozó bizottságot, amelynek tagjai: Toró T. Tibor koordinátor, László János, Gergely Balázs és Orbán Mihály régióelnökök, Borbély Zsolt Attila, Papp Előd, Szilágyi Zsolt, Tőkés András, és Zatykó Gyula. Január második felében elindult az aláírásgyűjtés. Amint arra Bakk Miklós politológus nemrégiben ismételten felhívta a figyelmet: a Velencei Bizottság által is elmarasztalt román párttörvény támasztja Európában a legdrasztikusabb feltételeket a bejegyzés útjába. A 25.000 tagot előíró feltétel ‒ akiknek legalább 18 megyéből és Bukarestből kell lenniük ‒ valóban egyedülálló. Az Európai Unión belül egyedül Portugália követi ebben Romániát, de messze lemaradva: ott „csak” 7500 tag igazolását kérik. Az államok többségében néhány tíztől ezerig terjedően határozzák meg a taglétszám-kritériumot (például: 10 tag ‒ Ausztria, Hollandia, Franciaország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Magyarország; 50 tag ‒ Bulgária; 1000 tag ‒ Lengyelország, Észtország). De még EU-n kívül is megengedőbbek e tekintetben a feltételek: Macedóniában 500, Afganisztánban 700 taggal lehet pártot bejegyezni. A 18 megyés területi feltétel pedig teljesen egyedülálló. Az RMDSZ vezetői több ízben elítélően nyilatkoznak a pártbejegyzésről, de hozzáteszik, a nagyobbik magyar párt nem akadályozza a néppárt bejegyzését.
· Bár az aláírások javarészét terepen, házról-házra járva gyűjtötték be, az EMNT által működtetett, a könnyített honosításban több mint százötvenezer erdélyi magyarnak segítséget nyújtó erdélyi Demokrácia Központokban is lehetőséget biztosítottak az EMNP támogatói listájának aláírására. Májusban – a „feketemunka elleni küzdelem” jegyében – napokon keresztül több Demokrácia Központban tartott vizsgálatot a román Pénzügyőrség, átvizsgálták a pénzügyi jelentéseket, iratokat, a könyvelést. A vizsgálat eredményéről egészen sajátos módon az Evenimentul Zilei bukaresti napilapban lehetett olvasni június elején, a tendenciózus cikkben a bruttó fizetéseket „felfele kerekítve” lebegtették meg, illetve a nepotizmus vádját is megfogalmazták – névrokonság alapján! A román Pénzügyőrség vezetője egyébként Ladányi Árpád RMDSZ-es funkcionárius.
· 2011. május 5-én az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásának kezdeményezői benyújtották a bukaresti törvényszéken a párt jogi bejegyzéséhez szükséges támogató aláírásokat. A Bukaresti Törvényszék május 26-án tárgyalta első ízben az EMNPbejegyzési kérelmét. Az Erdélyi Magyar Néppárt jogi bejegyzése ellen akkor három óvást nyújtottak be. A Demokratikus Szolidaritás az Esélyegyenlőség és Egy Jobb Társadalomért Pártja (Partidul Solidarităţii Democratice pentru Şanse Egale şi pentru o Societate mai Bună) az Európa Tanács alapjogi Chartájának előírásait kérte számon az Erdélyi Magyar Néppárt programjában. A Néppárt (Partidul Popular) azt kérte a törvényszéktől, hogy az új magyar párt nevében ne szerepeljen a Nép (Popular) szó. Egy magánszemély, Adrian Drăghici azért nyújtott be óvást, mert szerinte az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését támogató aláírások között hamisak is találhatók.
· A pártbejegyzést megóvó magánszemély, Adrian Drăghici közjegyzőnél hatalmazta fel Novák Leventét, Kelemen Hunor művelődési miniszter és RMDSZ-elnök miniszteri tanácsadóját és Budai Richárdot, a szövetség bukaresti szervezetének elnökét a dokumentumok tanulmányozására. A hivatalos meghatalmazásban az is szerepel, hogy nemcsak tanulmányozni, de fénymásolni is joguk van a bukaresti törvényszéknél iktatott 2011/3/32654-es iratcsomót, és átvizsgálhatják a támogató aláírásokat is. Vagyis a román ügyvéd megbízásából az RMDSZ tisztségviselői vizsgálták át az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzési dokumentumait, aláírási íveit.
· A bukaresti törvényszék több fordulót követően 2011. július 14-én első fokon elutasította az EMNP bejegyzését, de nem az aláírásokkal volt problémája. A bíró indoklásában a többpártrendszer lényegét megkérdőjelező módon arra hivatkozott, hogy a párt nem a „nemzeti érdekek” képviseletét vállalja, hanem egy közösség érdekeire összpontosít. Az EMNP kezdeményezői megfellebbezték az ítéletet.
· A másodfokú tárgyalás „előkészítéseképpen” júliusban egy román-magyar médiakommandó kezdte vegzálni a néppárt támogatóit. A Néppárt támogatói listáját homályos – és valószínűsíthetően: törvénytelen – módon megszerezve az RMDSZ-es pártlap, a bukaresti Új Magyar Szó a magyargyűlöletéről és szekus besúgói múltjáról hírhedté vált Dan „Felix” Voiculescu lapjával, a Jurnalul Naţionallal karöltve több részben „leleplező” cikkeket közölt a vélelmezett hamisításokról. A „tényfeltárás” érdekessége, hogy olyan „nem létező támogatókat” leplez le, akik valóban nem léteznek: legalábbis egyikük a Néppárt bíróságon leadott támogatói jegyzékében tényleg nem szerepel. A tényfeltárás további érdekessége, hogy saját eredményként állítja be azt, hogy az illetékes bukaresti ügyészség a rendőrség révén kívánja ellenőrizni az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséhez szükséges listákon szereplő aláírások hitelességét. Ezzel szemben a tény az, hogy még június 17-én ugyancsak az RMDSZ-es ügyvéd, Adrian Drăghici megkeresésére és segítségével tett feljelentést Mircea Vasile Ion rendőr (egyébként saját bevallása szerint Drăghici barátja), illetve június 27-én egy bizonyos Buta Levente, aki szintén nem szerepel a Néppárt támogatói listáján (mi több: sehol semmi nyoma annak, hogy valaha bármelyik erdélyi demokráciaközpontban járt volna). A feljelentések következtében az EMNT által működtetett demokráciaközpontok munkatársait rendre berendelik az illetékes rendőrkapitányságokra, és vallatják őket – fogalmazhatunk úgy is, hogy strómanokon keresztül az RMDSZ rászabadította a rendőrséget arra az irodahálózatra, amely több mint százötvenezer erdélyi magyarnak segített eleddig a magyar állampolgársági dosszié összeállításában.
Reméljük, hogy Adrian Drădhici honoráriumát nem közpénzből fizették, ugyanis ügyvédként egy kissé drágás. Amint az a „Termoelectrica-dosszié” elnevezésű korrupciós botrány sajtóanyagaiból kiderül, Adrian Drăghici vádlottként szabadlábon védekezhet a 97 millió lejes (mintegy 23 millió eurós) korrupciós ügyben – a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) adatai szerint az RMDSZ ügyvédje abban az esetben 16 millió lejt (több mint 3,8 millió eurót) számlázott ki. És innen eredhet a szenvedélyes elkötelezettsége a hamisítás ügyében is: harmadmagával éppen ezzel vádolják.
· 2011. szeptember 15-én a Bukaresti Táblabíróság jóváhagyta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzési kérelmét. erdon-ro

Borbély: A szakadékot nem lehet két kis lépéssel átugrani – Kisebbségpolitikai áttörésre van szükség Erdélyben
Az erdélyi magyarság körében nem lehet sikeres az olyan politika, amely nem tűz ki távlati célokat, mint amilyen az autonómia; kormányzati szerepvállalással lehet ugyan apró-cseprő engedményeket kicsikarni, de most kisebbségpolitikai áttörésre van szükség ahhoz, hogy kétszáz év múlva legyen még magyar ember Erdélyben – fejtette ki az MTI-nek adott interjújában Borbély Zsolt Attila politológus.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökségi tagja, aki egyike az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozását kezdeményező kilenceknek, az MTI kérdésére válaszolva emlékeztetett: 1990-ben még egymillió magyar szavazó járult az urnákhoz, ma csupán mintegy négyszázezerre lehet számítani. Sokan csalódtak a politikában, és ez részben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tevékenységének az eredménytelenségéből fakad – vélte a politológus.
A most bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt arra törekszik, hogy visszahozza az urnákhoz azokat az embereket, akik elfordultak a politikától, vagy akik most már román pártokra szavaznak. „Egy olyan ember, mint Tőkés László, aki az elmúlt több mint két évtizedben mindvégig következetesen ugyanazt mondta, alkalmas lehet arra, hogy megszólítsa azokat, akiket az RMDSZ az elmúlt esztendőkben elveszített” – mondta Borbély. Emlékeztetett: a 2007-es európai parlamenti választásokon Tőkés László egymaga több szavazatot kapott Székelyföldön, mint az RMDSZ. Akkor mind a szövetség, mind Tőkés bejutott az EP-be, vagyis a verseny mozgósította a választókat.
„Távlatok nélkül nem lehet politizálni”
Az emberek kiábrándultságát meghatározta az is, hogy a rendszerváltás Közép-Európa egészében nem váltotta be az emberek nagy tömegeinek a reményeit. Bár a struktúrákat demokratizálták, a társadalom jelentős része számára nem sikerült jobb életkörülményeket biztosítani. „Távlatok nélkül nem lehet politizálni, nincs esély a választók mozgósítására, ha nem mondjuk meg az embereknek, hogy mi az, ami évszázados távlatban szavatolhatja közösségi megmaradásukat” – szögezte le a politológus.
Az RMDSZ kezdetben azt ígérte, hogy élhető létkörülményeket biztosít az erdélyi magyarságnak, olyan létkeretet, amely a távlati megmaradást szavatolja, ez pedig csak az autonómia lehet – állapította meg. Emlékeztetett arra, hogy 1993-ban az akkor még egységes RMDSZ brassói kongresszusa elfogadott egy programot, amely kötelezte a szervezetet, hogy az autonómia megvalósítása érdekében tegyen meg minden olyan lépést, amely nem ütközik a romániai jogi szabályozásba. A kilencvenes évek elején már látszott, hogy a román politikai elit határozott ellenállást tanúsít minden olyan elképzeléssel szemben, amely garantálná az erdélyi magyarság hosszú távú fennmaradását. Emiatt az erdélyi magyar politikai érdekképviseletnek minden erejével be kellett volna vonnia a nemzetközi erőket problémája megoldásába – mondta az EMNT elnökségi tagja.
Magyar segédlet, Clinton, „tankönyvkommandó”
Csakhogy 1996-tól az RMDSZ kormányra kerülésével lényegében azt üzente a külföldnek: „Kérem, itt belföldön minden rendben van, nincs szükségünk semmiféle segítségre.” Létre is jött a „modellértékű román kisebbségi politika” hazug mítosza, mégpedig magyar segédlettel – fogalmazott Borbély. Ezt több akkori vezető külföldi politikus, így például Bill Clinton el is hitte. A valóság azonban más volt – fűzte hozzá –, hiszen a csángókérdés mindig éles ellentétekkel volt terhes, az autonómia nem jött létre, a gyerekek iskolatáskájában „tankönyvkommandók” kutattak, hogy van-e bennük magyarországi tankönyv.
A kormányra kerülés tehát azzal járt, hogy a szövetség feladta önálló külpolitikáját. Kormányzati szerepvállalással ki lehet ugyan csikarni apró-cseprő engedményeket – mondta –, viszont lehetetlen megvalósítani egy olyan távlati célt, mint amilyen az autonómia. „A szakadékot nem lehet két kis lépéssel átugrani” – szögezte le Borbély Zsolt Attila, aki szerint most kisebbségpolitikai áttörésre van szükség ahhoz, hogy kétszáz év múlva legyen még magyar ember Erdélyben. A magyarság parlamenti képviselete viszont fontos – ismerte el Borbély Zsolt Attila.
Magyar belső választások?
Az MTI-nek arra a kérdésére válaszolva, hogy ennek esélyét nem csökkenti-e a több erdélyi magyar párt választási versengése, emlékeztetett: már 1993-ban elhatározták az RMDSZ említett kongresszusán, hogy a magyar szervezet rendez egy saját népszámlálást a magyarság körében, és az így létrejött nemzeti kataszter szerint megtartják majd az erdélyi „belső választásokat”. Mivel időközben pluralizálódott az erdélyi magyar közélet, az RMDSZ-en belül belső választásokat nem lehet tartani, de magyar belső választásokat lehetne rendezni, ezeken indulhatna a most már létező három párt. Ezek eredménye határozná meg, hogy a romániai parlamenti választásokon egy közös szervezet listáján milyen arányban indulhatnak a politikusok a különböző politikai erők képviseletében.
„A jövő év első felében szervezhetnénk egy belső megméretkezést, annak az eredménye alapján osztanánk el a mandátumokat. De az RMDSZ elzárkózik ettől a versenytől, inkább erőből akarja megoldani a problémákat” – mondta Borbély Zsolt Attila. Az MTI kérdésére válaszolva a politológus megállapította: az erdélyi magyar választóközönség kétségtelenül nem egynemű. Teljesen más annak az embernek a perspektívája, akit a munkahelyén elsősorban románok vesznek körül, a szórványban nagymértékű az asszimiláció. Megint más a helyzet az olyan vegyes közegben, ahol nagyjából fele-fele arányban élnek románok és magyarok, s ahol kiélezettek az etnikai viszonyok (mint Szatmárnémetiben vagy Marosvásárhelyen). És megint más az uralkodó szemlélet a tömbmagyar vidékeken, ahol voltaképpen magyar világban érzik magukat az emberek – állapította meg Borbély Zsolt Attila. MNO

Az RMDSZ elzárkózik a belső megméretkezéstől?
Jövőben a helyhatósági, valamint a parlamenti választások előtt lehetne a romániai magyarok között egy belső megméretkezést szervezni. Ennek az eredménye alapján méltányosan oszthatnák a mandátumokat, de az RMDSZ elzárkózik ettől a versenytől – véli Borbély Zsolt Attila, az EMNT elnökségi tagja.
Az erdélyi magyarság körében nem lehet sikeres az olyan politika, amely nem tűz ki távlati célokat, mint amilyen az autonómia; kormányzati szerepvállalással lehet ugyan apró-cseprő engedményeket kicsikarni, de most kisebbségpolitikai áttörésre van szükség ahhoz, hogy kétszáz év múlva legyen még magyar ember Erdélyben – fejtette ki az MTI-nek adott interjújában Borbély Zsolt Attila politológus. 1990-ben még egymillió magyar szavazó járult az urnákhoz, ma csupán mintegy négyszázezerre lehet számítani. Sokan csalódtak a politikában, és ez részben az RMDSZ tevékenységének az eredménytelenségéből fakad – vélte a politológus.
Vissza kell hozni az urnákhoz a szavazókat
A most bejegyzett EMNP szerinte arra törekszik, hogy visszahozza az urnákhoz azokat az embereket, akik elfordultak a politikától, vagy akik most már román pártokra szavaznak. „Egy olyan ember, mint Tőkés László, aki az elmúlt több mint két évtizedben mindvégig következetesen ugyanazt mondta, alkalmas lehet arra, hogy megszólítsa azokat, akiket az RMDSZ az elmúlt esztendőkben elveszített” – mondta Borbély. Emlékeztetett: a 2007-es európai parlamenti választásokon Tőkés László egymaga több szavazatot kapott Székelyföldön, mint az RMDSZ. Akkor mind a szövetség, mind Tőkés bejutott az EP-be, vagyis a verseny mozgósította a választókat.
Távlatok nélkül nincs politizálás
Az emberek kiábrándultságát meghatározta az is, hogy a rendszerváltás Közép-Európa egészében nem váltotta be az emberek nagy tömegeinek a reményeit. Bár a struktúrákat demokratizálták, a társadalom jelentős része számára nem sikerült jobb életkörülményeket biztosítani. „Távlatok nélkül nem lehet politizálni, nincs esély a választók mozgósítására, ha nem mondjuk meg az embereknek, hogy mi az, ami évszázados távlatban szavatolhatja közösségi megmaradásukat” – szögezte le a politológus.
A megmaradást csak az autonómia biztosíthatja
Az RMDSZ kezdetben azt ígérte, hogy élhető létkörülményeket biztosít az erdélyi magyarságnak, olyan létkeretet, amely a távlati megmaradást szavatolja, ez pedig csak az autonómia lehet – állapította meg. Emlékeztetett arra, hogy 1993-ban az akkor még egységes RMDSZ brassói kongresszusa elfogadott egy programot, amely kötelezte a szervezetet, hogy az autonómia megvalósítása érdekében tegyen meg minden olyan lépést, amely nem ütközik a romániai jogi szabályozásba. A kilencvenes évek elején már látszott, hogy a román politikai elit határozott ellenállást tanúsít minden olyan elképzeléssel szemben, amely garantálná az erdélyi magyarság hosszú távú fennmaradását. Emiatt az erdélyi magyar politikai érdekképviseletnek minden erejével be kellett volna vonnia a nemzetközi erőket problémája megoldásába – mondta az EMNT elnökségi tagja.
Nem lehet két kis lépéssel átugrani a szakadékot
Csakhogy 1996-tól, az RMDSZ kormányra kerülésével lényegében azt üzente a külföldnek: „Kérem, itt belföldön minden rendben van, nincs szükségünk semmiféle segítségre”. Létre is jött a „modellértékű román kisebbségi politika” hazug mítosza, mégpedig magyar segédlettel – fogalmazott Borbély. Ezt több akkori vezető külföldi politikus, így például Bill Clinton el is hitte. A valóság azonban más volt – fűzte hozzá –, hiszen a csángó kérdés mindig éles ellentétekkel volt terhes, az autonómia nem jött létre, a gyerekek iskolatáskájában „tankönyvkommandók” kutattak, hogy van-e magyarországi tankönyv. A kormányra kerülés tehát azzal járt, hogy a szövetség feladta önálló külpolitikáját. Kormányzati szerepvállalással ki lehet ugyan csikarni apró-cseprő engedményeket – véli a politológus, de lehetetlen megvalósítani egy olyan távlati célt, mint amilyen az autonómia. „A szakadékot nem lehet két kis lépéssel átugrani” – hozott fel egy szemléletes példát Borbély Zsolt Attila, aki szerint most kisebbségpolitikai áttörésre van szükség ahhoz, hogy kétszáz év múlva legyen még magyar ember Erdélyben.
A magyarság parlamenti képviseletének biztosítása érdekében belső választások kellenek
A magyarság parlamenti képviselete viszont fontos – ismerte el Borbély Zsolt Attila. Az MTI-nek arra a kérdésére válaszolva, hogy ennek esélyét nem csökkenti-e a több erdélyi magyar párt választási versengése, emlékeztetett: már 1993-ban elhatározták az RMDSZ említett kongresszusán, hogy a magyar szervezet rendez egy saját népszámlálást a magyarság körében, és az így létrejött nemzeti kataszter szerint megtartják majd az erdélyi „belső választásokat”. Mivel időközben pluralizálódott az erdélyi magyar közélet, az RMDSZ-en belül belső választásokat nem lehet tartani, de magyar belső választásokat lehetne rendezni, ezeken indulhatna a most már létező három párt. Ezek eredménye határozná meg, hogy a romániai parlamenti választásokon egy közös szervezet listáján milyen arányban indulhatnak a politikusok a különböző politikai erők képviseletében. „A jövő év első felében szervezhetnénk egy belső megméretkezést, és ennek az eredménye alapján osztanánk el a mandátumokat, de az RMDSZ elzárkózik ettől a versenytől, inkább erőből akarja megoldani a problémákat” – összegzett Borbély Zsolt Attila.
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro

Koszorúzás a Vesztőhelyen
Testvérvárosok történelmi pillanata
Nem túlzás azt állítani, hogy testvérvárosok tekintetében történelmi pillanatra került sor ma a Vesztőhelyen, amikor a ft. Király Árpád marosi főesperes által megáldott, aradi földdel töltött urnát Bognár Levente alpolgármester átadta Nagy Csaba pécsi alpolgármesternek, hogy azt vigye el a ma délután a baranyai testvérvárosban megnyílt Ereklye-kiállításra.
Mindezt a két testvérváros kapcsolatának, a két város magyarjai közötti híd erősítése érdekében, hisz ne feledjük, hogy Pécsett komoly kultusza van az aradi vértanúknak, nem véletlen, hogy a magyar város az első, amely kiállítást nyit Aradról küldött, 1848-as ereklyékből.
A vesztőhelyi megemlékezés és koszorúzás szomorú tapasztalata volt idén is, hogy egyre kevesebben vesznek részt rajta, a résztvevők aránya pedig, amennyiben folytatódik a tendencia, pár éven belül a magyarországiak javára billen, vagyis kevesebb aradi lesz kint, mint anyaországi. Ami, tetszik, vagy sem, de elgondolkodtató.
Nt. Jakab István evangélikus lelkész Damjanich utolsó szavaira emlékeztetett, amikor a kivégzett tábornok kijelentette, „azt gondolom, én leszek az utolsó, mert a csatában mindig én voltam az első”.
– S ezzel nem volt egyedül, hiszen mindannyiukat hősiességükért, kitartásukért, küzdelmükért, meggyőződésükért léptették elő annak idején, emelték tábornoki rangra.
Majd megbolydult a világ, bekövetkezik a tragikus fordulat, amit Schweidel József utolsó gondolatában így ad közre: a mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Nekik viszont a kínzatás jutott. Kitartásukat, becsületüket, a szabadulás lehetőségének visszautasításával fejezik ki. Ők azon hősök közé tartoznak, akik a szabadulást nem fogadták el. Aztán következnek a megszégyenítések, a bilincsek, és a börtön. A legtalálóbb gondolat viszont az, hogy rájuk nem volt méltó az akkori világ, az ördögi uralom. Utolsó szavaikban viszont egytől egyig meggyőződésüknek adnak hangot, mélységes hitükről tesznek tanúbizonyságot, ezért mondhatjuk el róluk, hogy nem csak mártírok, hanem hősök, a hit hősei is ők. Ma hősök, ma mártírok. Így parancsolja ezt hazám szolgálata – mondta ma a Vesztőhelyen, megmozgató erejű prédikációjában Jakab István.
Miután ft. Király Árpád megáldotta az emlékezésre összegyűlteket, majd a résztvevők elénekelték a magyar és a székely himnuszt, következett a tisztelet koszorúinak elhelyezése. A leszármazottak családjai mellett virágot helyezett el a Vesztőhelyen, többek között Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke, Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Horváth Levente alprefektus, dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvédelmi Minisztérium vezérkari főnöke, Bognár Levente alpolgármester, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke, Faragó Péter RMDSZ képviselő, Király András oktatási államtitkár, Adrian Ţolea megyei alelnök, Pécs, Gyula testvérvárosok, Békéscsaba alpolgármesterei, Borbély Zsolt Attila, az EMNP-EMNT jegyzője, a Jobbik több, magyarországi szervezete, Arad megyei RMDSZ-szervezetek, civilszervezetek, magyarországi iskolák, magánszemélyek, és még sorolhatnánk.
A vesztőhelyi koszorúzás csendben, méltóságteljesen zajlott.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

"Előrelépést jelent a Fidesz koncepciója"
Nemzetpolitikai szempontból a Fidesz-frakció választási koncepciójának legfontosabb része, hogy a határon túli magyarságot is bevonja a szavazók körébe – mondta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökségi tagja MTI birtokába került dokumentumban foglaltakat elemezve.
Borbély Zsolt Attila úgy vélte: ha megvalósul a Fidesz koncepciója, azzal a Kárpát- medencei közös magyar akaratképzés a fikció síkjáról jogi síkra kerül. A politológus, aki egyike az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozását kezdeményező kilenceknek, úgy vélte: ez fontosabb annál, hogy melyik politikai erő győzedelmeskedik az egyes választásokon.
"Fontos, hogy a Kárpát-medencei magyarság közösen mozogjon, közösen fogalmazza meg a maga politikai véleményét" – hangsúlyozta az elemző, aki nem tartotta kizártnak, hogy a lépéssel a most kormányon lévő pártok annyi szavazatot veszítenek az anyaországban, mint ahányat a határon túl nyernek.
Azzal kapcsolatban, hogy a határon túli magyarok csak az országos listára adhatnák le voksaikat, azt mondta: szerencsésnek tartaná, hogy az egész Kárpát-medence és azon részei, ahol számottevő magyarság él, arányosan fel legyen osztva egyéni választókerületekre, de ezzel együtt a koncepciót az eddigi gyakorlatnál lényegesen jobbnak tartja.
A Fidesz koncepciója szerint a 200 fős parlamentet egyfordulós, kétszavazatos, töredékszavazat- visszaszámláló elemekkel kombinált választási rendszeren keresztül választhatják meg, amely a legkisebb szavazatveszteség érdekében kombinálja a többségi (egyéni) és az arányos (pártlistás) rendszert.
A koncepció értelmében a továbbiakban is két szavazattal rendelkezik minden Magyarországon lakóhellyel rendelkező választópolgár. Ha a választópolgár a magyarországi választójegyzékben kíván szerepelni, akkor egy szavazatot egyéni választókerületi országgyűlési képviselőjelöltre, egyet pedig országos listára adhat le. Ha pedig a nemzetiségi választói névjegyzékben kíván szerepelni, akkor egy szavazatot az egyéni választókerületi országgyűlési kép-viselőjelöltre, egyet pedig a kedvezményes nemzetiségi jelöltre adhat le.
A koncepció szerint tehát megszűnnének a jelenlegi területi (19 megyei és 1 budapesti) listák, és helyüket az országos lista venné át.
A Fidesz tervei szerint emellett a Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező, határon túli magyar állampolgárok megkapják a magyarországi választójogot, amellyel a magyarországi országos listára szavazhatnak.
A tervezet másik újdonsága, hogy bevezetné a nemzetiségi választójogot: vagyis a kisebbségi névjegyzékben szereplő állampolgárok szavazhatnak a nemzetiségi listákra.
Népújság (Marosvásárhely)

Elvhűség vagy párthűség?
Az Erdélyi Magyar Néppárt létrejötte felborzolta a status quo fenntartásában érdekelt RMDSZ-es nómenklatúra tagjainak kedélyét. Ez teljes mértékben érthető, hiszen húsz év elegendő volt ahhoz, hogy nemzeti közösségünk politizáló elitjén belül feldúsuljanak az „ügyből élők” és azok, akik az „ügyért” élnek, azok, akiknek nem a pozíció a fontos, hanem a közszolgálat, a kulcspozícióktól kellően távol kerüljenek ahhoz, hogy ne veszélyeztessék az előbbiek kisded játékait.
A legkönnyebb dolog a legkisebb ellenállás mentén haladni. Az erdélyi magyar politikai aréna erőteljesen polarizált: ez egy olyan klikkérdekű politikai vonalvezetést jelent, mely mímeli a hatalommal való konfliktust, azonban csak a lényeget nem érintő konfliktusokat vállal fel, amivel komoly kényelmetlenséget nemokoz az elnyomó románhatalomnak. Apró-cseprő engedmények révén ez a mindkét félnek előnyös politika eredményesnek állítható be, s így biztosítható, hogy a választói bázis minél később csökken a bejutási küszöb alá.
Húsz év távlatából egyértelműen kijelenthető, hogy ez a politikai vonalvezetés alkalmas ugyan egy szűk elit pozícióban tartására, de teljességgel alkalmatlan közösségi perspektíva megfogalmazására. Nem kell különösebb jóstehetséggel rendelkezni ahhoz, hogy előre lássuk: az idei népszámlálás újabb drasztikus létszámcsökkenéstfog regisztrálni.Vagyis ha nem áll be radikális változás az erdélyi magyarság sorsalakulásában, akkor szép csendesen elfogyunk. Mindezt nem volt nehéz előre látni két népszámlálás nélkül 1990-ben. Mégis azok, akik már a Kiáltó Szóban lefektetett programra s a konok és hajlíthatatlan autonómiaküzdelemre szerették volna építeni az akkor még közös szervezet programját, három éves koncepcionális harcot kellett folytassanak a kerékkötőkkel, a hátramozdítókkal, a román hatalom beépített vektoraival. Miután programszinten 1992 októberében győzelmet arattak, az újraszerveződő, a karrierista derékhad alig három esztendő elteltével a szervezetet más pályára állította s az autonómiaküzdelmet felváltotta a román hatalom külföldi legitimizálása. Az eredeti programhoz s a távlati célkitűzésekhez ragaszkodók előbb a szervezeten belül próbálták rákényszeríteni az RMDSZ csúcsvezetését saját programjának betartására, majd miután a szervezet az egyik legfontosabb célkitűzését, a belső népszámláson alapuló belső választások programját de facto feladta a szatmári kongresszuson, levonták a következtetést és saját szervezet alapításába fogtak. Az első két kísérlet, az MPSZ és az MPP zsákutcának bizonyult, az első az RMDSZ és a román hatalom összefonódásai, a második az MPP elnökének mindenáron való hatalomkonzerválási törekvései miatt.
Most aztláthatjuk,hogy az RMDSZ-t eredeti közösségszolgáló pályájáról eltérítők azt próbálják az EMNP-s csapatnak felróni, hogy volt mégbennük energia, eltökéltség és mersz új szervezetet alapítani. A RMDSZ elnökétől kezdve a legkisebbmegyei szervezetekig hallani a súlyos, erkölcsi jellegű vádakat.
Elég könnyű belátni, hogy nem az az elvhű, értékvezérelt ember, aki kitart egy eredeti céljait feladó, önmagából kifordult párt mellett, hanem az, aki párthovatartozástól függetlenül megmarad az eredeti célkitűzések, az eredeti eszmeiség mellett. Az elvhűség abszolút érték, a párthűség nem. Apárthűség is lehet erény, amennyiben az adott párt tisztességesen és következetesen képviseli azt az eszmeiséget, melynek szolgálatára szegődött. Az RMDSZ viszont magyar nemzeti önkormányzatból lett magyar szavazatokra építő román versenypárt. Az elvhűeket rajta kívül kell tehát keresni főszabály szerint, hogy most ne bántsuk az autonómia szervezeten belüli utóvédharcosait. Mi sem lett volna könnyebb az egykori Reform Tömörülés vezetőinek, mint szögre akasztani az autonómia-programot és beépülni az RMDSZ-apparátusába. Ennek ellenére a biztos karrier és könnyű érvényesülés helyett a rögös utat, az autonómia többfrontos harcát választották. Ahhoz, hogy most az orrhossznyi perspektíva érzékelésére képes RMDSZ-es mamelukok fröcsögjenek ellenük.
Persze sejthető volt az RMDSZ reakciója, nem várhattuk, hogy a pártpénz mellett erdélyi magyarságnak címzett támogatásokról való döntést kisajátító szervezet egykönnyen feladja politikai monopóliumát. Fogunk még hallani cifrábbakat is. De nem ez számít. Hanem az, hogy érdemi kérdésekben sikerül-e előremutató kompromisszumra jutni azokkal, akik pártkötődéstől függetlenül komolyan gondolják az erdélyi magyar ügyszolgálatot.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Raffay Ernő könyveinek bemutatója
A szabadkőművesség nem pártpolitikai kérdés
Amikor Baracsi Levente lelkész házigazdaként üdvözölte a belvárosi református templom imatermét megtöltő közönséget és Raffay Ernő történészt, a bemutatandó kötetek szerzőjét, bevallotta: maga is nagy érdeklődéssel várja az oly vitatott témával, a szabadkőművességgel foglalkozó előadást. 
A Borbély Zsolt Attila által moderált találkozóra három könyvét hozta el a szerző – Balkáni birodalom, Szabadkőművesek Trianon előtt, Harcoló szabadkőművesség –, s mint a címből is kiderül: ez utóbbi kettő foglalkozik a szabadkőművesség kérdésével. (Az első Nagy-Románia létrejöttével.) Raffay Ernő azonban elmondta: további két könyvet is tervez a témáról, amelyek a következő esztendőkben jelennek meg.
Raffay professzor – aki fontos könyvet írt Trianon titkai címmel – látszólag messziről indulva közelítette meg a kérdést. Elmondta: levéltári kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy Trianonhoz külső és belső okok vezettek. A belső okok közt három kérdéscsoport szerepel: a történelmi Magyarország területén kevés volt a magyar (az 1910-es népszámlálás adatai szerint a lakosság 54,5 százaléka), a parlamenti obstrukció (nem fogadtak el szükséges törvényeket), végül a szabadkőművesség. Raffay Ernő véleménye szerint az őszirózsás forradalomban hatalomra jutott, Károlyi Mihály vezette kormány volt Magyarország első szabadkőműves kormánya a céhhez tartozó három miniszterével és négy államtitkárával (bár maga Károlyi gróf nem volt szabadkőműves). A szabadkőművesek érintettségét látja Tisza István gróf, volt miniszterelnök 1918. október 31-én délután (Károlyi hatalomra jutásának napján) bekövetkezett meggyilkolásában is (a héttagú gyilkos csoport tagjai közül kettő szabadkőműves volt), bár a későbbi vizsgálat nem mutatott ki közvetlen összefüggést.
A moderátor kérdésére válaszolva Raffay Ernő elmondta: bár történelmietlennek tartják a „mi lett volna, ha” kérdést, igenis meg kell vizsgálni a lehetőségeket. A Károlyi-kormány parancsot adott a még harcképes magyar csapatoknak az erdélyi városok ellenállás nélküli feladására, a Tanácsköztársaság pedig beteljesítette a tragédiát.
A jelenlegi szabadkőművességről – amelyről csak néhány szó hangzott el – annyit tudtunk meg, hogy ma a világon mintegy 3 millió tagja van (ebből 1,5 millió az Egyesült Államokban), Magyarországon pedig ezerre tehető a számuk. Végül Raffay Ernő megjegyezte: a szabadkőművesség nem pártpolitikai kérdés, vannak hívei a jobb- és baloldalon is.
A találkozó végén a történész könyveit dedikálta.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Harcoló szabadkőművesség
Telt ház köszöntötte szerda este Raffay Ernő történészt Csíkszeredában, a Csíki Játékszín Hunyadi László Kamaratermében, ahol legújabb kötete, a Harcoló szabadkőművesség kapcsán válaszolt Borbély Zsolt Attila kérdéseire.
Borbély Zsolt Attila közíró, az EMNT Országos Elnökségének tagja köszöntötte a történészt, akinek tollából olvashattuk a Trianon titkai című könyvet is. Raffay Ernő több év publikációs szünet után két kötetet is megjelentetett a szabadkőművességgel kapcsolatosan. „Mi adta az érdeklődést a szabadkőművesség iránt?” – hangzott el a kérdés.
Raffay örömmel nyugtázta, hogy világéletében azzal foglalkozhatott, ami érdekelte: hogyan történhetett meg a régi magyar királyság feldarabolása, és immár negyven éve fontos témája Trianon. „Mindig csak a franciákat és a románokat szidjuk Trianonnal kapcsolatosan, holott ők csak a saját érdekeiket próbálták érvényesíteni, nem kevés sikerrel. Így kezdtem el kutatni, hogy vannak-e belső okai az ország szétcsonkolásának” – fogalmazott a történész, aki három fő okot emelt ki: a történelmi Magyarország területén kevés volt a magyar (az 1910-es népszámlálás adatai szerint a lakosság 54,5 százaléka), a parlamenti obstrukció (nem fogadtak el szükséges törvényeket), valamint a szabadkőművesség tevékenysége.
Az Országos Levéltárban végzett kutatásaiból kiderült, hogy a szabadkőművességnek igen komoly szerepe volt Trianon kapcsán. A másfél órás beszélgetés során kitértek az alig egy hónapja megjelent kötet fő témájára is, a szabadkőművesség küzdelmére a katolikus egyházzal szemben. Korabeli dokumentumokat idézett a szerző: „A katolikus egyházat nem csak materiálisan kell meggyengíteni, hanem meg kell szüntetni a lelkek fölötti hatalmát. Ez azt jelenti, hogy az összes magyar iskolában, főiskolában és egyetemen meg akarták szüntetni a hittanoktatást” – fűzte hozzá Raffay Ernő.
A könyv bemutatóján az is elhangzott, hogy további két kötetet tervez megjelentetni a szerző. A harmadik kötet a politizáló szabadkőművességről szól majd, és a tervek szerint jövő májusban jelenik meg, míg a negyedik kötet őszre esedékes, és a szabadkőművesek háború alatti tevékenységét vizsgálja majd.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

EMNT-tisztújítás Temes megyében
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezetének választmányi gyűlését szerdán este tartották meg a temesvári Szórvány Alapítvány székhelyén. A tisztújító gyűlésen az EMNT országos elnökségét Borbély Zsolt Attila képviselte.
Kása Zsolt Temes megyei EMNT-elnök beszámolója után Borbély Zsolt Attila beszélt az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének szükségességéről, felelevenítve az erdélyi magyar autonómiatörekvések két évtizedes történetét, majd kitért az aktuális anyaországi politikai helyzetre, ahol a nemzeti érdeket képviselő politikai erők uralják a törvényhozást.
A tisztújítás során Kása Zsolt javaslatára háromtagú elnökséget választottak a civil mozgalom jelen levő tagjai, akik megerősítették tisztségükben Kása Zsolt elnököt, valamint Dukász Magor és Katona Mihály alelnököket. Az EMNT marosvásárhelyi Országos Küldöttgyűlése után, amelyen a Temes megyei szervezetet hét küldött képviseli, sor kerülhet az Erdélyi Magyar Néppárt Temes megyei szervezetének a megalakítására. 
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Balliberális valóságtükrözés
1991. március 15-én a Múzeumkertben Antall József akkori miniszterelnök mondott beszédet. Szép ívű, történelmi ihletettségű, magvas gondolatokban bővelkedő, ízig-vérig magyar beszédet mondott. Pár lépessel előttem két suhanc egy molinót feszített ki, mikor Antall a mikrofonhoz lépett, melyre az volt felírva, hogy „Fasiszta, geci kormány”. A felirat pár másodpercig maradt a levegőben, mert a körülöttük állók széttépték, és a két kölyök is rosszabb véget érhetett volna, ha a rendezők pillanatok alatt ki nem vezetik őket a tömegből. Másnap azt olvasom a Népszabadságban, no nem szóról szóra, de körülbelül, hogy Antall József beszédét kisebb csoport zavarta meg, akik a kormányt gyalázó feliratot emeltek a magasba és kormányellenes jelszavakat kiabáltak. Nos, kisebb csoportról és jelszavak kiabálásáról szó sem lehetett, az akció pár másodperc alatt zajlott le. Akkor ízelítőt kaptam abból, hogy miként képes a balliberális sajtó bolhából, ha nem is elefántot, de egy kisebb egeret csinálni.
Később sorozatosan tapasztaltam hasonlókat, kezdve Göncz Árpád 1992. október 23-i kifütyülésétől, amit balliberális sajtó a szkinhedeket nyakába varrt, miközben a téren több ezer ember és néhány szkinhed volt (egyébként közel az egész tömeg kifütyülte Gönczöt, azért, mert nem írta alá a balliberális médiaelnökök Antall által javasolt menesztését, a szkinhedek az elnökkel netán szimpatizáló tömegben könnyen az Antallt gyalázó suhancok sorsára juthattak volna) el egészen az Eörsi Mátyás elleni EMI-s tiltakozóakcióig, amikor a sajtó úgy értékelte azt az egyetlen bekiabálást, hogy „Eörsi és Eckstein menjen inkább a gázai övezetbe tárgyalni”, hogy „a jelenlevők antiszemita jelszavakat skandáltak”.
Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy azt olvastam a legutóbbi SZKT-ről egy Transindexes beszámolóban, hogy Markó Béla szerint „nem volt egy hősi gesztus az EP-ben a Székely Jeruzsálem-plakáton leragasztani a nevem”. Mivel fogalmam sem volt, hogy mire utalt az RMDSZ volt elnöke, a megadott linken tovább mentem, s egy októberi keltezésű szövegben azt találtam, hogy „Tőkés az elmúlt héten az Európai Parlamentben gyalázkodó feliratokat ragasztatott a Markó Béla előadását hirdető plakátokra”. Mivel elég valószerűtlennek tűnt a történet, gondoltam, utánaérdeklődöm a valóságnak. S hamar ki is derült, miről szól a dolog. Markó Béla mutatta be Szávai Géza Bözödújfaluról szóló könyvét, Tőkés László asszisztense pedig egyetlen plakátra ragasztott egy feliratot mindössze tíz percre, azzal a szöveggel, hogy „Mit keres Cián Béla az EP-ben?” El lehet azon vitatkozgatni, hogy mennyire elegáns vagy taktikus egy ilyen gesztus, de az bizonyos, hogy ahhoz képest, hogy Markó Béla a nagy nyilvánosság előtt az Erdélyi Magyar Néppárt megalakítását Magyarországról jövő ciánszennyezésnek nevezte, igencsak finom replika. Arról nem szólva, hogy micsoda perverz dolog, hogy pont Markó Béla mutat be egy falu elpusztításáról szóló könyvet, akinek szervezete most készül zöld utat engedni a lokális környezeti apokalipszissel járó verespataki beruházásnak. Ahhoz képest, ami Verespatakon készül, Bözödújfalu tragédiája maga a kommunista emberségesség.
Hát így állunk két évtized elteltével is az álobjektív balliberális médiaorgánumok valóságtükrözésével…
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az igazi Magyarország
Amikor a nemrégiben a Nézőpont intézet nyilvánosságra hozta legutóbbi felmérést, mely szerint, ha most lennének a választások, ismét fölényesen győznének a kormányerők, sokan még a nemzeti oldalon is kétségbe vonták a közvéleménykutatás hitelességét, mondván, hogy ez nem tükrözi az ország hangulatát. Merthogy válság van, mindenkinek meg kell húzni a nadrágszíjat, ÁFA-emelés történt, a külföldi sajtó és a politikum körbeugatja Magyarországot, amit a globális világhatalom belső ágensei felerősítenek stb., stb.. S volt, aki azt is hozzátette, hogy a közhangulatot inkább azok képviselik, akik összeverődtek január 2-án az Opera előtt, hogy belerondítsanak mások ünnepébe.
A csendes többség nem hallatta hangját, viszont, hogy a hajlandóság erre megvolt benne, az érezhető volt. Ezt igazolja a fergeteges sikerű civil rendezvény, a Békemenet, mely hitet kívánt tenni a magyar szuverenitás, az önálló, magyar érdekek mentén megfogalmazódó kormánypolitika, ha úgy tetszik, a magyar szabadság mellett.
Rendkívül fontos volt, hogy a Békemenet nagyságrenddel nagyobb tömeget vonultasson fel, mint a kormányellenes megmozdulások, hogy a legnagyobb rosszindulattal se lehessen a komolyan vétel igénye mellett elhazudni a fölényt. Hát így történt. S ennek hatalmas jelentősége van még akkor is, ha elindult az ellenséges oldalról a lekicsinylés, a balliberálisok és az ellenséges külföldi sajtó százezer emberről beszél, a tényekre fittyet hányók – az MSZP és a Kleine Zeitung – képes tízezreket emlegetni.
Aki ott volt, az tudhatja, hogy soha nem látott hatalmas tömeg gyűlt össze múlt szombaton, egy civil kezdeményezés eredményeképpen. S jöttek a Kárpátaljáról, a Felvidékről, Közép-Erdélyből, a Partiumban, a Székelyföldről és a Délvidékről. Jöttek a megmaradt Magyarország nagyvárosaiból és kicsiny falvaikból, a helység nevét jelző kis táblácskákkal, transzparensekkel, zászlókkal és fáklyákkal. Apró kis személyes tapasztalat, de sokatmondó: a tömegben találkoztam Nyugat-Ausztriában élő Temesvárról elszármazott barátaimmal, akiket rögvest arról kérdeztem, hogy mikor érkeztek s meddig maradnak: kiderült, hogy csak azért tették meg ezt a nem kis utat, hogy hitet tegyenek az önálló Magyarország szabadon megválasztott kormánya mellett s tiltakozzanak a külföldi rágalmak ellen. A rendezvény támogatottságáról mi sem beszél hívebben, mint az, hogy amikor a Kossuth téren már jelentős tömeg gyűlt össze, a Hősök tere még nem ürült ki. A tömeg végigkígyózott a teljes Andrássy úton, a Bajcsy Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában.
A bajkeverők, a hangulatkeltők, az ünneprontók láthatták: komoly erők szunnyadnak a mélyben, melyek, ha kell, megmozdulnak. Tudjuk: a „nagy” tömeg önmagában nem tükrözi a közhangulatot. Viszont egy példátlanul hatalmas tömeg bizony a közhangulatról is mesél, s ami nagyon fontos: közhangulatot alakít. Az emberek szeretnek a győztessel, az erőssel tartani, mint azt a modern szociológia ki is mutatta számtalan esetben. A bizonytalan polgár látja a magabiztos tömeget, fáklyák és zászlók erdejével méltóságteljesen felvonulni, az óhatatlanul is kihatással van a politikai értékválasztására. Felemelő volt az a türelem és fegyelmezettség, amivel a szeretet ereje által összetartott, a jelenlegi szorongatottságunkban is mosolygó emberekből álló tömeg vonult egy egyetlen céllal: fellépni az országot, a nemzetet és a kormányt ért rágalmak ellen, hitet tenni a törvényesen megválasztott kormány s az ország szabadsága mellett. Itt nem voltak politikai beszédek, népszerű sztárok hakniprodukciói, semmi show, csak több mint két órás vonulás, a Himnusz közös éneklése az elején s Szózaté a végén.
A Békemenet politika- és közhangulat alakító, letagadhatatlan jelentőségű, az igazi Magyarországot képviselő rendezvény volt, mely meggyőző válasz adott mind a külföldnek, mint a nemzet ellenségeinek, mind a kétkedőknek.
Borbély Zsolt Attila
Erdély.ma

Előadások a szabadkőművességről
Ha van „titkos” társaság, ami évszázadok óta izgatja az emberek fantáziáját, hát az a szabadkőművesség. Amelynek csak annyi köze a hétköznapi értelemben vett kőműves szakmához, a kétkezi munkához, hogy annak jelképeit – kőműveskalapács, körző, vonalzó, mérőón – használja, évszázadokkal ezelőtt ugyanis ez tűnt a legalkalmasabb mesterségnek a mozgalom eszmeiségének megjelenítésére.
De mi is az a szabadkőművesség?
Saját meghatározása értelmében az erkölcsi értékek, valamint a szellem szabadságának egyetemességét vallva, a felvilágosodás hagyományait követve tevékenykedik.
A (jelenlegi) Magyarországi Symbolikus Nagypáholy Alkotmányának I. alaptörvénye szerint „A szabadkőművesség filozofikus, filantropikus és progresszív intézmény. Célja a közerkölcsiség, művelődés és felebaráti szeretet terjesztése és a jótékonyság gyakorlása. A szabadkőművesség kizár köréből minden politikai és vallási kérdést és tagjait a haza törvényeinek tiszteletben tartására kötelezi”.
A Magyar Katolikus Lexikon így fogalmaz: a szabadkőművesség (ang. Freemasonry, fr. Franc-maçonnerie, ném. Freimaurerei): nemzetek fölötti (kozmopolita) egyesület. Célja: a személy erkölcsi nemesítése, s ezáltal egy világméretű/globális közösség létrehozása. Alapelvei: emberiesség és tolerancia. Eszközei: titkos (beavatási) szertartások, melyek szimbolikus eszközök a tagok közötti kapcsolat és a szabadkőművesség céljainak megvalósításához.
A mozgalom előzményei a homályba vesznek – egyesek Salamon királyig (vagy még előbbre) vezetik vissza. Ami biztos: Angliában 1717-ben négy londoni páholy tömörül az Angliai Nagypáholyba, 1728-ban Párizsban megalakul a Francia Nagyoriens. E két alapvető irányzat, az angol és a francia (az előbbi ún. reguláris, a francia irreguláris) testvériség abban különbözik alapvetően, hogy az angol rendszerben a tagság számára követelmény az Istenbe vetett hit (a felekezet nem számít), ami a francia rendszerben nem követelmény, sőt a bizonyos fokú politizálást is megengedi.
Ami világos: a szabadkőművesség nem tekinthető egységes mozgalomnak, amit az is bizonyít, hogy a különböző páholyok bizonyos kérdésekben ellentétes álláspontra helyezkedtek (a páholy részben a tagságot összefogó szervezeti forma – fölötte országos nagypáholy áll –, részben az összejövetelek székhelye).
Külsőségeiben a szabadkőművességet némi titokzatosság övezi: a külső burok nyilvános, a belső nem – hangzott el a hétfő délutáni két aradi előadáson. Amelyen a másfél-két évtizede a hazai magyar politikai életben is sokat szereplő Borbély Imre, a Magyarok Világszövetsége Nemzetstratégiai Bizottságának elnöke és Raffay Ernő történész, a szabadkőművesség különböző aspektusaival foglalkozó négy könyv szerzője értekezett a belvárosi református egyházközség imatermében, amely bizonyára csak a mostoha téli időjárás miatt nem telt meg teljesen.
Borbély Imre a Borbély Zsolt-Attila által moderált összejövetelen a szabadkőművesség történetét vázolta, részletesebben kitérve az I. világháború korára, valamint az azt megelőző időszakra (néhány igen érdekes eszmefuttatást is levezetve, például a műszaki fejlődés világpolitikai hatásairól). Többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy egyaránt téves a szabadkőművességet a két végletes véleménnyel (mindenható és világuralomra törekszik, valamint hatás nélküli) jellemezni. A két előadásból aztán mégis azt vonhatta le a témával ismerkedő hallgató, hogy a szabadkőművesség nagyon is jelentős szerepet játszott (gyakran a háttérből irányítva, mozgósítva, összeköttetéseket teremtve) a politikában, országok sorsának alakulásában: Kínában a változásokat elindító Szun Jat-szen és Csang Kaj-sek, Törökországban az Ifjú törökök szabadkőművesek voltak.
Egyébként, hangzott el, az első világháború környékén a francia kormányt a szabadkőművesek uralják (esetenként csak belőlük áll), s a magyarországi őszirózsás forradalom (Trianonért is felelőssé tehető) Károlyi, majd a kommün kormányában is több szabadkőműves miniszter és államtitkár található. Feltűnően nagy hangsúlyt kapott az előadásokban a zsidóság (Nagyvárad kereskedelmét, bankrendszerét, iparát, kultúráját, sajtóját stb. például, mondta Raffay Ernő, az 1910-es években a zsidóság uralta), amely a „liberalizmus fellegvárát”, a szabadkőművességet még a nagy francia forradalom előtt az emancipációhoz vezető mozgalomnak tekintette, s amely már az 1840-es évektől Amerikában saját, az egész világ zsidóságának bevonására törekvő szabadkőműves páholyokat hozott létre.
Ami ismét csak tény: a szabadkőművességet a diktatúrák – Sztálin és Hitler vagy Ceauşescu – kivétel nélkül betiltották, bizonyára nem véletlenül, és a katolikus egyház is ellene irányuló támadásnak fogta fel. (1738-tól napjainkig legalább fél tucat pápai bulla ítéli el a szabadkőművességet.) Raffay Ernő egyik könyve éppen a szabadkőművesség katolikus egyház elleni támadásáról szól.
***
Akit a szabadkőművesség érdekel, a hétfői előadásoktól alighanem kedvet kapott a további búvárkodásra – az interneten hatalmas anyag áll rendelkezésére. Mintegy módszertani útmutatóként az előadás azt is sugallhatta, hogy az igazság megközelítésének, kibontásának legalább két útja lehetséges, attól függően, hogy ki és milyen nézőpontból értekezik a témáról.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Nemzetstratégiai érdek a közös fellépés
Bárhogy is forgatjuk a kérdést, az a demokrácia-felfogás, melyet magunkban dédelgettünk a Ceauşescu-kor keserű-savanyú kenyerét majszolva, a valóság fényében illúziónak bizonyult. Svájcot leszámítva olyan oligarchikus rendszerek uralkodnak minden országban, ahol az egyszerű embernek vajmi kevés befolyása van a politikai problémákra. Magyarán: nincs érdemi rálátása arra, hogy befizetett adója mire megy, közvetlen befolyása pedig végképp nincs erre, mint ahogy a társadalmi létkeret jogi szabályozásába sincs beleszólása. Nem csoda, hogy egyre többen fordulnak el a politikától. Sok esetben tüntetésekbe torkollik az állami döntéshozatalra való ráhatási kísérlet kilátástalansága. Kérdés, hogy miként viszonyuljunk azokhoz a szerény eszközökhöz, melyek biztosítva vannak az átlagpolgár számára a nemzeti sorsalakítás tekintetében. El lehet utasítani dacosan az egész rendszert s belső ellenállásba vonulni, emellett viszont azt is megtehetjük, hogy élünk a rendelkezésre álló szerény lehetőségekkel még akkor is, ha jogi szinten mindig be vannak építve buktatók és korlátok.
Hogy mennyire sikeres lehet egy bátor, helyzetteremtő civil kezdeményezés, a magyar állampolgárság kiterjesztésének ügye is szemlélteti. Mára a Fidesz politikusai is elismerik, hogy ebben az ügyben az első nagy lépés a 2004-es népszavazás volt. Tény, hogy e népszavazás tette politikai témává azt a kérdést, amit az Antall–Boross-kormány idején elfogadott balszerencsés szabályozás óta a politikum a fokozódó nyomás dacára sem akart kezelni. Nem a jelenlegi kormány érdemeit vitatom, ugyanakkor leszögezném, hogy ha nem lett volna megtartva ez a népszavazás, valamint ha a média nem karolta volna fel a legfontosabb nemzeti ügyről, a Kárpát-medence magyarságának etnikai hovatartozásáról szóló kérdést, akkor ma aligha fogadta volna el az Országgyűlés az állampolgárság kiterjesztéséről szóló törvényt. Mindez annak kapcsán válik jelentőssé, hogy 2012. április 1-jétől megnyílik a lehetőség, hogy az Unió polgárai éljenek a Lisszaboni Szerződés által szabályozott, ún. „európai polgári kezdeményezéssel”. Eme jogintézmény lehetővé teszi, hogy egymillió európai polgár kérje a Bizottságtól, hogy a testület jogilag szabályozzon egy adott témakört. Legkevesebb 7 különböző tagállamban élő legkevesebb 7 állampolgár kezdeményezheti a Bizottsági szabályozást, a kezdeményezést az EU legalább 7 tagállamában legkevesebb egymillió polgárnak kell szignálnia. Ugyanakkor a Bizottság dönti el, hogy kíván-e lépéseket tenni az ügyben, és ha igen, milyen formában. Erre egyébként három hónap áll a rendelkezésére. Elég nyilvánvaló, hogy ily módon közvetlen eredményre – mint amilyen egy sikeres népszavazás esetében várható, mely kötelezi a parlamentet egy adott ügyben dönteni – nem lehet számítani, mindazonáltal érthető, hogy az erdélyi magyar szervezetek élni kívánnak a lehetőséggel. Mind a nyomtatott sajtóban, mind az interneten megjelent, hogy az RMDSZ, az SZNT, illetve az EMNT egyaránt indítana ilyen kezdeményezést, valamint részt venne ilyen irányú aláírásgyűjtésben. Az RMDSZ az Európai Nemzetek Föderális Unióját (FUEN) kereste meg, mely több mint félszáz kisebbségi szervezetet tömörít, az SZNT a dél-tiroliak irányában orientálódik, míg Tőkés László a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács összehívását szorgalmazza. A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács éppenséggel az az intézmény, mely a közös stratégia kidolgozására hivatott. Mert ez a lényeg: hogy az aláírásgyűjtés egy meggyőző, gigantikus magyar erődemonstráció legyen. Azt aligha gondolhatja komolyan bárki, hogy akár a FUEN, akár más szervezet segítségével áttörést fogunk elérni kisebbségpolitikai téren, annál is inkább, mert a Bizottság nem fog darázsfészekbe nyúlni. De ha rekordidő alatt gyűlne össze akár több mint egymillió aláírás – kifejezve a Kárpát-medence magyarságának egységes akaratát – , az egyben ráirányítaná a világ figyelmét arra is, hogy a hajdan egységes Magyar Királyság területén ma 7 ország – Magyarország, Románia, Szlovákia, Ausztria, Szlovénia, Horvátország és Szerbia – fekszik, s minden államban jelentős számban vannak öntudatos magyarok.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ki a miniszterelnök?
A posztkapitalista globalizmus rendszere recseg-ropog. A fedezet nélküli, nem létező, de mégis létezőként kezelt pénztömegek léggömbje hol itt, hol ott lyukad ki, s bármikor kipukkadhat, azt pedig nem tudni, hogy a bankvilág planetáris szintű kísérleti játékának összeomlása milyen következményekkel jár majd. A globális főhatalom orákulumai a lyukak foldozgatásán dolgoznak, ahelyett, hogy megpróbálnák kikötni a földre a légballont. Görögország és Olaszország élén már az ő embereik állnak, s az új román miniszterelnök életrajzát elnézve, tekintettel nyilatkozataira, illetve gazdaságpolitikai beállítottságára, minden jel szerint ő is engedelmes marionettje lesz a nemzetközi pénzvilágnak. Hiteltelen kommunikációs kísérlet lenne román fennhatóság alá kényszerült magyarként a román szuverenitásért aggódni. Sőt a kormányfőcsere rövidtávon akár még jót is hozhat az erdélyi magyarságnak. S az is meglehet, hogy egy kis országnak a makrogazdaság vonatkozásában nincs is más választása, mint úszni az árral.
Ráadásul van egy nagy különbség a magyar és a román helyzet között azon túl is, hogy Magyarország – épp önálló útkeresése miatt – nemzetközi politikai offenzíva alatt áll. Romániában elképzelhetetlen egy olyan kormány, mely kultúr- és oktatáspolitikában azt tenné, amit az SZDSZ-MSZP koalíció, mint ahogy az is elképzelhetetlen, hogy a nemzetközi fronton a román ellenzék hátba támadja a román nemzetpolitikai törekvéseket. S ez értelemszerűen tudati tényezőkre vezethető vissza.
Ez az, amivel a társadalmi jelenségeket az osztály- vagy az egyéni érdekre, azon belül pedig jellemzően az anyagi érdekre visszavezethető világképek, a szocializmus, kommunizmus és a liberalizmus (illetve ez utóbbi eszmekör egyik legmarkánsabb leágazása, az utilitarizmus) képtelen számolni. A kultúra legalább annyira meghatározza a gazdaságot, mint a gazdaság a kultúrát, ennyit a „gazdasági alrendszernek” rendszerváltás után is imamalomként ismételgetett túlsúlyáról. Romániában a nemzeti öntudatot nemhogy nem építették le a kommunizmus idejében, mint Magyarországon, hanem éppen ellenkezőleg, felhasználták azt a rendszer önlegitimációjára, mégpedig úgy, hogy közben a nemzeti gondolkodás presztízse ne sérüljön. S még ha a tömegek szintjén az aktuális felmérések mást is mutatnak, az elitnek soha nem kellett és nem kell ma sem megmagyarázni, hogy mi a nemzeti érdek. A román történelmet nemhogy nem fogják abban a szellemben átírni, mint ahogy tette azt Kádár-rendszer, amikor hősökből démonokat (Horthy, Teleki, Imrédy, Bárdossy), a hazaárulókból pedig (Károlyi Mihály) hősöket csinált, hanem még azt sem igen fogjuk megérni, hogy reális alapokra helyezzék az ország történelmét, valamint, hogy a mélyen ideologizált, teljesen valószerűtlen, régészetileg alá nem támasztott dákoromán kontinuitás eredetmondája mellett a valóságot legalább megközelítő elméletek is polgárjogot nyerjenek. Visszatérve a főkérdésre, egyelőre még egyik európai kormány sem mert szembenézni azzal, hogy milyen világ jöhet létre a jelenlegi romjain. Az Uniótól hiába várjuk a megoldást, s ha „beüt a krach”, az Unió kártyavárként omolhat össze.
Nem tudhatjuk, hogy mennyire lesz gyors az összeomlás, azonban mindenképpen indokolt lenne egy teljes paradigmaváltás, mely mind országos, mind lokális szinten az önellátás, a fenntartható fejlődés kulcsszavai köré építene túlélési stratégiát. Egy felelősségteljes kormánypolitika a mezőgazdaságra, azon belül pedig a kis- és középbirtokokra alapozna, s mindent annak rendelne alá, hogy életképes kisrégiókat hozzon létre tömegesen. A jelenlegi politikai elit kisded játékaival van elfoglalva s szajkózza a hivatalos propagandát a gazdaságélénkítésről, a fejlődés fenntartásáról, nem véve tudomást arról, hogy e gyakorlat folytatása kizsigereli a környezetet, feléli nemcsak unokáink, de, könnyen lehet, gyermekeink tartalékait is, miközben a struccpolitika iskolapéldájaként tudomást sem vesz azokról a változásokról, melyek küszöbön állnak. Ezen kellene változtatni elsősorban. S annyi hamis szólam után ebben tényleg elképzelhető lenne bizonyos román és magyar racionális, érdekek mentén megalapozott együttműködés, „közös dolgaink” legalább egy részének kölcsönösen előnyös rendezése.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az erdélyi magyar összefogás esélyei
Több mint tíz évig úgy tűnt, hogy – ellentétben a felvidéki és a délvidéki nemzettestvérekkel – a legszámosabb elszakított nemzetrész, az erdélyi magyarság egységben tudja tartani politikai érdekképviseletét. Nem kétséges, azok számára, akik látták, hogy az immár két népszámlálás által is visszaigazolt drámai fogyás csak politikai áttöréssel állítható meg, a magyar nemzetpolitikai célokat pedig nem a vélelmezett román tűrőképességhez, hanem a magyar létérdekekhez kell igazítani, egyre szűkebb volt az RMDSZ-es zubbony az 1996-os kormányzati szerepvállalás után. A szakítás mégis egyre halasztódott, az autonomisták inkább lenyelték a Petőfi–Schiller Multikulturális Egyetem címszó alatt jegyzett kommunikációs cselt és az ultimátumok visszavonását, a belső törvénytelenségeket, a 2000-es választás előtti machinációkat mindaddig, amíg esély volt arra, hogy rászorítsák a csúcsvezetést a brassói program kiteljesítésére.
Amikor 2003-ban kongresszusi határozattal fordított hátat az RMDSZ a nemzeti önkormányzat modelljének egyrészt az alapszabályzat pártosításával, másrészt pedig azzal, hogy az általános magyar belső választásokat részleges tisztújítással „helyettesítette”, akkor a Kolozsvári Nyilatkozat szellemét s a brassói kongresszus határozatainak lényegét komolyan vevő autonomista erők külön szervezetek alapításába kezdtek. Mára az RMDSZ mellett működik két civil szervezet, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint két politikai párt, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt.
A nagy kérdés, amire egyelőre nem tudjuk a választ, az, hogy az erdélyi magyar pártaréna három politikai szereplője képes lesz-e megegyezni a közösként tételezett nemzeti érdekek mentén olyan helyzetekben, amikor ez nélkülözhetetlennek látszik. Magyar többségű székelyföldi városokban a verseny nemzetpolitikai szempontból nemcsak megengedhető, hanem kívánatos is. A „pártokrata” oligarchia, az egypártrendszer által kialakított nómenklatúraszerű, bebetonozott helyi vezetés kialakulása bármely társadalomban, bármely kisközösségben veszélyes és nemkívánatos jelenség. Különösen ott, ahol a helyi vezetés ki van téve a központi idegen elit korrumpáló szándékának. Vannak viszont olyan léthelyzetek, amikor a megegyezés szolgálná a közös érdekeket. A probléma az egyes pártok közötti összeférhetethetlenséghez hasonló ellentét. Mert azért spóroljunk a végső és kategorikus ítélet kimondásával, láttunk már a politikában olyan kiegyezéseket, melyeknek sok esélyt nem adtunk volna korábban. (Hogy messzebb ne menjek, 1867-ben a szabadságharcos gróf Andrássy Gyula lett a 13 aradi vértanú haláláért felelős véreskezű császár, Ferencz József első magyar miniszterelnöke.)
Az RMDSZ vezetésével szemben hatalmas és megalapozott bizalmatlanság van az autonomista szervezetekben, hiszen hozzá kötődik a „modellértékű román kisebbségpolitika” hamis mítoszának kialakítása és életben tartása, az önálló külpolitika feladása, az autonómiaprogram félretétele, a helyzetteremtő nemzeti irányzat és azon belül a kommunista rendszerrel szembeni ellenállók kiszorítása az egykori egységes szervezetből. Most pedig hallhattuk, hogy Tőkés László szervezetének nemzetstratégiai célú anyaországi támogatását a ciánszennyezéshez hasonlították, miközben ők maguk egy környezeti katasztrófával felérő ciánszennyezéshez készülnek zöld utat adni. A másik oldalon viszont az EMNP nem szívesen egyezkedik az MPP-vel, hiszen épp az MPP elnökének törvénytelenségei tették szükségessé egy saját szervezet megalakítását. S ez nem elég, de azzal, hogy Szász Jenő Tőkés László magánéleti ügyeit próbálta felhasználni politikai lejáratásra, egyértelműen szalonképtelenné tette magát.
Ellentétben a megválasztott politikusokkal, akiknek többsége helyettesíthető, Tőkés László legitimitását, hitelét, közéleti státuszát a saját helytállásának és a történelemnek köszönheti, ő minden funkció nélkül is a magyar szabadságvágy, a magyar helytállás szimbóluma marad. S aki ellene nemtelen eszközökkel támad, hitelét roncsolni akarja, legyen az a román titkosszolgálat, Nagy Benedek, Szatmári Tibor, Bárányi Ferenc, vagy Szász Jenő, az egyben a közösség ellen is cselekszik. Félreértés ne essen: nem politikai bírálatról beszélek. Tőkés László éppen úgy bírálható politikai alapon, mint bármely más közéleti szereplő. Hogy Kovács Péter pártfőtitkár nem fogadja el, hogy Tőkés László azért nem vállalt még egy alelnöki mandátumot az Európai Parlamentben, mert energiáját az erdélyi magyar önépítkezésre kívánja fordítani és a magyar, illetőleg német néppártiak támogatását azok hivatalos nyilatkozatainak dacára is kétségbe vonja, az belefér a politikai diskurzusba, még ha nevetséges is, hogy az RMDSZ főtitkára jobban tudja, hogy mit gondol, mondjuk, Szájer József Tőkés Lászlóról, mint Szájer maga. Az viszont, hogy a privát szférát idecibáljuk csak azért, hogy ártsunk a másiknak, az nem fér bele. Elgondolkodtató az is, hogy Markó Béla válásából a belső ellenzék nem próbált politikai tőkét kovácsolni, s ezt nagyon jól tette. Erdély nem Amerika, a bulvársajtó szellemét ne hozzuk be a politikába, ezzel tartozunk saját méltóságunknak. Mindazonáltal azt mondom: a három szervezet együttműködésének egyetlen mércéje lehet: a nemzeti érdek. Marosvásárhely visszanyerésére esély mutatkozna össznemzeti összefogás keretében, különösen akkor, ha a jelölt függetlenként indul. Pártjelöltekkel az RMDSZ több ízben próbálkozott, s azok rendre kudarcot vallottak. Marosvásárhely mellett vannak még kisebb települések, ahol esély lenne a változtatásra magyar összefogás esetén. Ami pedig a parlamenti választásokat illeti, egy ésszerű és méltányos kompromisszum esetében félre kell tenni mind a jogos eszmei fenntartásokat az RMDSZ-szel szemben, mind az erkölcsieket az MPP-vel szemben. Ez esetben is csak az lehet a mérce, hogy sikerül-e a parlamenti választások ürügyén rendet tenni az erdélyi magyar közéletben, a közösséget illető anyagi támogatások igazságos szétosztásával és egy közösen létrehozott, illetve közösen működtetett szervezeti keret létrehozásával.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Halálos ölelés
Borbély Zsolt Attila Az erdélyi magyar összefogás esélyei címmel közölt egy konzisztens latolgatást az Erdélyi Napló utolsó februári számában, vázolva az erdélyi magyar demokrácia és politikai pluralizmus húsz évének fejlődési kacskaringóit is. Fejlődés? A cikkíró pozitív kicsengéssel említi: „Több mint tíz évig úgy tűnt, hogy – ellentétben a felvidéki és a délvidéki nemzettestvérekkel – a legszámosabb elszakított nemzetrész, az erdélyi magyarság egységben tudja tartani politikai érdekképviseletét.” Vagyis az egységes politikai érdekképviseletet szükségesnek találja annak ellenére, hogy később maga is szűknek véli a felkínálkozott történelmi keretet (nevezzük RMDSZ-nek), hiszen a demokratikus kibontakozás és a vele járó politikai pluralizmus egy idő után már nem fért bele a tulipános ládába.
Borbély Zsolt Attila sorra veszi az adott keretet szétfeszítő tényezőket, és ha jól olvastam, akkor az autonómia kérdését és az ahhoz való viszonyulást tekinti a legfőbb szakítóerőnek. Az RMDSZ 2003-ban kongresszusi határozattal fordított hátat a nemzeti önkormányzat modelljének. 2012-ben viszont már „a nagy kérdés, amire egyelőre nem tudjuk a választ, az, hogy az erdélyi magyar pártaréna három politikai szereplője képes lesz-e megegyezni a közösként tételezett nemzeti érdekek mentén olyan helyzetekben, amikor ez nélkülözhetetlennek látszik.” Nos, ezzel a nélkülözhetetlenséggel van nekem bajom, mert tanult kollégám fenntartások nélkül látszik elfogadni, hogy adódhatnak olyan léthelyzetek, amikor a megegyezés szolgálná a közös érdekeket. Szerintem viszont ma ott tartunk, hogy a közös érdek azonosítása is problematikus, sőt komoly és mélyreható viták folynak arról is, hogy egyáltalán mi a magyar érdek. Az erdélyi magyar érdek. Nemzetpolitikai paradigmákat lehet ugyan hangoztatni, de a mai romániai magyar társadalomban egyesek – egyre többen – még azt is vitatják, hogy például a legerősebb bázissal és háttérrel rendelkező RMDSZ az erdélyi magyar nemzeti közösség érdekeit szolgálja-e. Hogy valóban saját érvényes programja mentén politizál-e. Hogy saját alapszabályának megfelelően közképviseleti és érdekvédelmi szervezet-e, vagy csak egyike a romániai versenypártoknak. Miközben Borbély Zsolt Attila azt latolgatja idézett írásában, hogy a helyhatósági választásokon milyen kiegyezések jöhetnek szóba az RMDSZ, az EMNP és az MPP között, illetve hogy a parlamenti választásokon milyen „össznemzeti összefogás” lehetőségében érdemes gondolkodni, aközben elérkeztünk egy olyan történelmi szakaszba, amikor semmilyen politikai kínálat iránt nem érdeklődik a választásra jogosult romániai magyarok jelentős hányada, amikor bármilyen politikai diskurzus és politikusi arc érdektelenné, sőt irritálóvá vált számukra. Egyfelől. Másfelől pedig egyre többen vannak azok, akik sehol semmilyen szinten és formában nem akarnak hallani az RMDSZ-ről, olyannyira nem, hogy a másik két politikai szereplő is „leprássá” válik a szemükben, ha a tulipánnal bármilyen együttműködésre, egyáltalán párbeszédre törekszik. Lehet, hogy ez utóbbiak még nincsenek túl nagy számban, ugyanakkor nem az lenne az elv, hogy számít és fontos minden magyar és minden magyar voksa – különösen a demográfiai trendek láttán? Nem tudom, hányan lehetnek a tulipánallergiások, magam azonban legalább kéttucatnyi olyan értelmes embert ismerek, aki meg van arról győződve, hogy az RMDSZ tökéletesen beleillik a többségi nemzetpolitika determinálta keretekbe, a román államérdek és nemzetbiztonság kockázati szűrőjén simán átsiklik, miközben teljesíti azokat a feladatokat, amiket Bukarestben jelölnek ki számára. Ezen feladatok egyike – vélik sokan – kiszorítani a közéletből és politikából azokat, akik nem bírják a nemzetállam bizalmát. Ennek függvényében kérdezik az „össznemzeti összefogás” híveitől az óvatosabbak: milyen együttműködési szándékkal közeledjen az egér a macskához, hiszen az alapállás predesztinált. Mint Hofi és Koós közismert, bűbájos Macskaduettjében, ahol így énekel az RMDSZ-macska: „Tudom, hogy nem rajonghat értem minden egér, / Viszont én azért vagyok, hogy te ne is legyél.”
Dénes László
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Becsületbeli kötelességünk
Több mint két évtizede bukott meg a 20. század egyik legrettenetesebb, legtöbb áldozatot követelő és legsúlyosabb emberi-lelki-szellemi nyomort hozó diktatúrája, a kommunizmus, s annak egy helyi változata, a csausizmus. Árnyai mégis itt settenkednek körülöttünk. Az alkotmányjogi rendszerváltást nem követte elitváltás és alapvető szemléletcsere a politikában. A román politikum magyarellenessége tulajdonképpen semmit nem változott. Mondvacsinált jogi indokokra hivatkozva, az állami erőszakszervezetek pártállamot idéző gesztusaival – román és magukat magyarnak mondó politikusok rágalmaitól kísérve – akadályozták meg a bukaresti politika alakítói, hogy örök nyugalomra helyezzék az egyik legnagyobb magyar írót, Nyirő Józsefet.
Nyilván el lehet gondolkodni azon, hogy nem lett volna szabad választási kampány idején belefogni ebbe a nagyszabású, nemzetpolitikai reakciókat kiváltó, a magyar lélek mélyrétegeit érintő vállalkozásba. A fő felelősség mégsem azokat terheli, akik ezt az időpontot választották ki – vélhetően tudatosan, e mellett szólt a csíksomlyói búcsú tömegeket mozgató ereje –, hanem azokat, akik beszálltak a szélsőségesek kórusába, akik eszmei muníciót adtak az eddigieknél nyíltabban magyarellenes új román kormánynak.
Aki egyetlen Nyirő-könyvet elolvasott, pontosan tudhatja, hogy a Madéfalvi veszedelem, a Kopjafák, az Isten igájában, A sibói bölény vagy a Néma küzdelem írója távol állt mindenféle embertelenségtől vagy diktatúrától. A vita azonban már rég nem erről szól, mint ahogy Wass Albert, Tormay Cécile esetében sem számítanak a tények. A magyar szellemi életben igen komoly pozíciókat birtokolnak mindmáig a kádár-aczéli nemzeti öntudatpusztító kultúrpolitika örökösei, akiknek fő célja a liberális kozmopolitizmus cégére alatt folytatni azt a lelki roncsolást, amit a korábbi rendszerben a proletár internacionalizmus zászlaja alatt műveltek. Olvasom az egyik legnépszerűbb anyaországi internetes portálon, hogy az MTA irodalmi lexikona egy sort sem ír Nyirő Józsefről. Nos, ez az, ami nem Nyirőt, hanem az Akadémiát, a lexikont és annak szerkesztőit minősíti. S tanúskodik az Akadémia rendszerváltás idején jelszavakat cserélt, de nemzetellenességében töretlen maradt hatalmáról. Erdélyben is csak egy fokkal jobb a helyzet.
Magyar ember csak egyet tehet ebben a helyzetben. Becsületbeli kötelességünk kiállni a nemzeti méltóság, a holtában megtiport székely próféta mellett – a félművelt közírókkal és félig sem művelt álmagyar politikusokkal szemben. Kiállni az igazság és igazságosság, az emberségesség és tisztesség, a magyarság és az emberiség egyetemes eszméi mellett.
Nyirő József emléke és életműve mellett.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Feszültségkeltés
Egy Trianonnal kapcsolatos ismeretterjesztő DVD borítóján olvastam néhány éve a következő mondatot: „Vajon milyen bűn lehetett az, amiért ilyen rettenetes a bűnhődés?” Íme, hogy lehet félrevezetni a tájékozatlan vagy félig tájékozott érdeklődőt egy történelmi kulcskérdésben, miként lehet hamis logikai látszatot teremteni. Mintha a történelmi bűnök szükségszerűen bűnhődést vonnának maguk után, s nem a győztesek ülnének tort a vesztesek felett.
Mintha Trianon nem a szomszédállamok csillapíthatatlan területszerzési étvágya, a háttérerők mesterkedése és a szűk látókörű nagyhatalmi akarat sajátos ötvözetének lett volna az eredménye, s mintha megtörténésébe belejátszott volna bármiféle korábbi magyar politikai hiba.
Mintha nem lett volna sokkal szélesebb jogkörük az Osztrák–Magyar Monarchiában a kisebbségeknek, mint az utódállamok rabigájába kényszerített magyar nemzetrészeknek bármikor.
Hasonlóan logikátlan, a tényeknek ellentmondó beállítás az, amikor az áldozatot teszik felelőssé a feszültségért, a konfliktusokért. A rendszerváltás után a magyarországi balliberális sajtó szerint Jeszenszkyék „rugalmatlan” külpolitikája miatt volt hűvös a román–magyar viszony, és nem pedig román posztkommunisták magyarellenes politikája okolható ezért. Hornék pedig ugyanezen retorika szerint „békét teremtettek a szomszédokkal”, miközben a valóságban feladták a magyar érdekérvényesítést.
A feszültségeket a sovén szlovák propaganda szerint – amely sajátos módon egybecseng a Híd–Most retorikájával – a Magyar Koalíció Pártja kelti (nyilván a felvidéki magyarság jogos igényeinek artikulálásával), valamint a magyar kormány a nemzetegyesítő politikájával. S persze mifelénk is azt olvashattuk a román újságokban, hogy Nyirő József újratemetése miatt vált feszültté Románia és Magyarország közötti kapcsolat, és nem az új román kormány nyílt magyarellenessége miatt. Ebbe a logikai sorba illeszthető bele Borbély László kijelentése is, miszerint Kövér László részvétele a román választási kampányban (a Magyar Polgári Párt oldalán) feszültséget kelt a két ország között.
A magam részéről sajnálatosnak tartom, hogy a Fidesz meghatározó politikusa olyan erdélyi személyiség mellett áll ki, aki mélyebbre süllyesztett saját pártjában a demokráciát, mint az RMDSZ valaha is. A 2009-es botrányos gyergyószentmiklósi MPP-kongresszussal, a párt egyéves ex lex állapotban való tartásával, majd az elmarasztaló bírósági ítéletet követően a törvényesség mellett fellépők kizárásával jelentős lemaradást okozott pártjának. Ettől függetlenül abszurdnak és európaiatlannak tartom, hogy bárki elvi kifogást emeljen az ellen, hogy egyazon ideológiai táborba tartozó pártok vezetői kampánysegítséget nyújtanak egymásnak. Ezt feszültségkeltésnek nevezni pedig tényszerűen is hamis.
Mert ez az egyébként természetes és európai szinten is bevett gesztus csak akkor kelt feszültséget, ha a román diplomácia így látja önérdekből taktikusnak. Mi sem természetesebb az egységesülő Európában, mint a testvérpárti segítségnyújtás. Élnek ezzel a konzervatív pártok, a szocialisták és a nemzeti radikálisok is. Ne dőljünk hát be az efféle propagandának! Annál is inkább, mivel a Frunda György által Deák Ferencnek tulajdonított – egyébként Szabó Dezsőtől származó – alapállás, miszerint „minden magyar felelős minden magyarért”, eleve értelmetlenné tesz minden olyan beállítást, amely szerint beavatkozás lenne, ha a Kárpát-medence vagy akár a világ bármelyik pontján lakó magyar véleményt nyilvánít egy másik magyar közösség sorsalakításáról. A magyar kormány által meghirdetett Kárpát-medencei nemzetegyesítés programja minden magyar politikai gesztus mércéje kell hogy legyen, és nem pusztán magyarul előadott többségi propaganda.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Egy út áll előttünk
Az idei helyhatósági választás volt az első, amelyen három magyar párt mérkőzött meg egymással. Az RMDSZ sajátos módon jobb eredményeket ért el, mint négy évvel korábban, noha ezúttal két kihívója is akadt. A Magyar Polgári Párt fontos pozíciókat vesztett, az Erdélyi Magyar Néppárt viszont meg tudott kapaszkodni önkormányzati szinten. Nem túlzás és nem sikerpropaganda, amit az EMNP vezetői állítanak, hogy új politikai erő született, amelynek sikerült a közösség szolgálatába állítania korábban inaktív fiatalokat, s helyenként az urnákhoz szólítania passzív választói csoportokat. Mindezt igen kedvezőtlen peremfeltételek mellett.
A vetélytársaknak jóval több idejük volt a felkészülésre, valamint az RMDSZ birtokolja mindmáig a hajdan közösen megteremtett infrastruktúrát, a kezdeti lelkesedésből született országos hálózatot és humán erőforrásokat, és rendelkezik az erdélyi magyar közösségnek címzett román állami támogatások felett.
Leltár A Magyar Polgári Pártnak 2008 óta négy esztendeje volt a tudatos építkezésre és az önkormányzati szinten való bizonyításra, más kérdés, hogy ezt mennyire használta ki. Az eredmény azt igazolja, hogy hiba volt az MPP részéről dupla vagy semmit játszani. Célravezetőbb lett volna, ha ésszerű megállapodásokat kötnek települések tucatjain. Hiba volt Szász Jenőtől, hogy csak és kizárólag kvázi kötelező jellegű országos szintű MPP– EMNP megállapodásban volt hajlandó gondolkodni, s ennek EMNP-s elutasítása után letiltotta az alapszintű megegyezéseket. Egy-két „renitens” szervezet így is akadt, országos szinten azonban hatott az elnöki tiltás, mely mindkét szervezet eredményein rontott. Alapvetően helyes volt közösségi szempontból az EMNP konstruktív hozzáállása, amely szerint nem indított jelöltet az elmúlt ciklusban jól teljesítő polgármesterek ellen – legyen az RMDSZ-es – mint a sepsiszentgyörgyi Antal Árpád – vagy MPP-s, mint a Gyergyószentmiklóst vezető Mezei János. Előzékenységük értelemszerűen a párt statisztikai eredményei ellen hatott, ám egy olyan politikai szervezet, amely komolyan veszi a nemzeti felelősség gondolatát, egyszerűen nem tehet mást. Még akkor sem, ha ellenfelei a lehető legetikátlanabb eszközöket vették elő a kampány során. A Tőkés Lászlót lejáratni szándékozó könyv megjelentetése és célzott terjesztése az erdélyi magyar politikatörténet morális mélypontja, különösen ha figyelembe vesszük az egész akció alantasságát és azt, hogy a „szerző”, akit az EMNP ellenfelei megnyertek a piszkos munka elvégzésére, a nemzetellenes kozmopolitizmus egyik legfröcsögőbb, leggátlástalanabb képviselője.
Valami új egység
Sokat lehetett hallani az utóbbi időben az új egységről, a magyar összefogásról, leginkább a Fidesz és az EMNP oldaláról. A választások eredményei nem ezt vetítik előre. Az RMDSZ már a választások előtt erőből próbált megoldani mindent, a marosvásárhelyi kudarc éppen ezzel magyarázható. E bukás dacára az RMDSZ csúcsvezetése továbbra is azokra mutogat, akik az utolsó pillanatig kiálltak a közös magyar jelölt indítása mellett, mely ügy vitathatatlanul az RMDSZ ellenállásán bukott meg. A Szövetség saját, kizárólagos pártjelöltben gondolkodott, s miután Vass Levente – akinek személye körül széles társadalmi támogatottság körvonalazódott – nem volt hajlandó belemenni a várható bukásba, Frunda György személyében olyan jelöltet indítottak, akinek veresége borítékolható volt. Ezzel az RMDSZ immár harmadszor indított olyan közösségmegosztó pártjelöltet, akinek személyéről sejteni lehetett, hogy képtelen felsorakoztatni maga mögött a magyar választói bázis teljes spektrumát. Minden jel arra mutat tehát, amit már korábban is vélelmeztünk többen is: az RMDSZ tulajdonképpen nem akart győzni Marosvásárhelyen. Az új egység gondolatkörére visszatérve: az optimális magyar erőfelhasználás és érdekérvényesítés szemszögéből nincs más alternatíva. Az EMNP élcsapatát alkotó politikusok taktikai célja 1990 óta ugyanaz: a magyar önkormányzatiság, a magyar szabadságpolitika, szaknyelven a belső önrendelkezés elvén nyugvó háromszintű autonómia megvalósítását célzó érdekképviselet.
Szintek Hadd ejtsünk itt meg egy vargabetűt. A közösségi programalkotásnak van egy paradigmatikus, egy stratégiai, illetve egy taktikai szintje. A paradigmatikus szint az alapvető értékrendet jelöli: hogy egy közösség – a maga kollektív voltában – meg akar-e maradni szülőföldjén, megőrizve önazonosságát. A felvidéki magyarság körében – ahol tömbmagyar vidékeken is számottevő az alapvetően nacionalista Ficóra való szavazás – paradigmatikus problémák vannak. A román fennhatóság alá került németek exodusa, kimenekítésük kérdése a Ceauşescu-korszak idején paradigmatikus döntés volt a németek számára. Ezen a szinten az erdélyi magyar közösség még nem ingott meg. Stratégiai kérdés, hogy milyen célokat tűzünk ki a közösségként való megmaradás érdekében. A háromszintű autonómiánál többet a jelenlegi geopolitikai körülmények, erőforrások birtokában nem tudunk elérni, kevesebbet követelnünk viszont nem érdemes, mert az egyenértékű a középtávú felmorzsolódással. A közösségi stratégia ott bicsaklik meg, hogy az autonómiát legjobb esetben is csak választási jelszóként használó RMDSZ továbbra is képes elfogadtatni a szavazói bázissal saját, komprádor jellegű, bukaresti politikáját. Ilyen körülmények között taktikai szinten mi mást tehet egy, a nemzeti önrendelkezés és autonómia célkitűzését hirdető csapat, mint hogy előbb elfogadtatja e célokat az RMDSZ-főáram ellenére a szervezeten belül (ez történt lépcsőzetesen 1990 és 1993 januárja között), majd miután sikertelen a saját hivatalos programjának RMDSZ-en belüli elfogadtatása (1996-2003), ugyanezt kívülről próbálja meg. Erről szólt a 2009-es összefogás, és erről szólna az új egység, amit a választási eredmények szerint az erdélyi magyar nemzeti közösség is elvár. Az RMDSZ választás utáni diadalittas szólamait hallgatva egyre nagyobb a kétkedésünk e stratégia sikerében. De ahogy Nagy Feró fogalmazott a rendszerváltás környékén egyik dalában: „Egy út áll előttem, melyiket válasszam?”
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Bumeránghatás
A Ceauşescu-korszak oktatáspolitikája szorosan beleilleszkedett a nemzetiségek nélküli, egységes román nemzetállam megteremtésének programjába.
A román történelmet finoman szólva túlhősiesítették, a történelmi szempontból komolyan vehetetlen dákóromán kontinuitás hipotézisét államideológia szintjére emelték, a magyar oktatásprogramból pedig gondosan kiszemelgették a nemzeti szellemű verseket és műveket. Reményik Sándornak és Dsida Jenőnek legfontosabb versei legjobb esetben családi vagy baráti körben terjedtek, a hivatalos tananyagnak nem képezhették részét. Más szerzőket pedig egyszerűen kitörölni igyekeztek a közemlékezetből, nem sikertelenül. Így nem csoda, hogy sokan Szabó Dezsőről, Wass Albertről, Tormay Cecile-ről vagy Nyíró Józsefről csak a rendszerváltás után hallottak először.
Mindeközben Magyarországon a nemzeti öntudat tervszerű roncsolásán, a történelmi folytonosságtudat megszüntetésén munkálkodott a kommunista hatalom. A rendszerváltás után a magukat liberálisnak mondó erők karöltve a szociáldemokratává vedlett kommunistákkal a libertariánus kozmopolitizmus égisze alatt folytatták azt a rombolást, amit korábban a proletár-internacionalizmus jegyében műveltek. Az említett szerzők reneszánsza itt sem a hivatalos oktatásnak volt köszönhető. A FIDESZ-kormány, miközben érthetetlen módon továbbra is pénzeli az országra, a nemzetre és a kormányra rágalmak özönét zúdító balliberális sajtóorgánumokat, baloldali műhelyeket és könyvkiadókat, tett néhány lépést a jó irányba is.
Ezek közé tartozott Nyirő József újratemetése, illetve újratemetésének kísérlete. A székely írófejedelem hazatérését jobb lett volna nem kampányidőszakban megszervezni, s ha már kampányidőszakban került megrendezésre, szerencsés lett volna egyfajta „párt-ökuméne” jegyében cselekedni. Nem így történt, s ez a szervezők felelőssége. Sokkal súlyosabb felelősség terheli azonban azokat az erdélyi politikusokat, akik beálltak a fasisztázók kórusába. Politikai érdekből, minden bizonnyal tényismeretek nélkül. A román kormány illegitim fellépéséről és a hamvak „kézre kerítésének” törvénytelen, jogállami normákat lábbal tipró igyekezetéről inkább nem szólok, a román kormány csak önmagát adta.
Azt viszont érdemes megemlíteni, hogy mind a román, mind az ál-magyar Nyirő-ellenes mocskolódás ürügye, hogy a jeles író nem mondott le parlamenti mandátumáról Szálasi Ferenc hatalomátvétele után. Egy egyetlen sort, egy egyetlen konkrétumot, egyetlen idézetet nem sikerült a népszavás-népszabadságos-indexes fröcsögőknek felmutatni, amivel alátámasztották volna a fasizmus vádját. Hasonlít ez a hajsza ahhoz, mint amikor hónapokon keresztül annyit tudtak felhozni a Jobbik állítólagos cigányellenségének igazolására, hogy honlapot indítanak a cigánybűnözésről. A balliberális média már ilyen, nemcsak nálunk, a Kárpát-medencében. Kötetet kellene kiadni a Magyarországot az Alaptörvény és a médiatörvény kapcsán ért mocsok-cunami egyes darabjaiból, melyeknek megfogalmazói jellemzően el sem olvasták a szóban forgó jogszabályokat. Mint ahogy a fasisztázók sem olvasták Nyirő József munkáit. Mert ha kézbe vették volna a Kopjafákat, az Isten igájábant, a Sibói bölényt, a kommunista időszakban indexre tett Néma küzdelmet, tudnák, hogy írójuk mély érzésű humanista volt, akitől alkatilag távol állt bármiféle embertelen szélsőség.
Annyi haszna volt a mesterségesen keltett hisztériának, hogy a nemzetben gondolkodó polgárok figyelmét ráirányították Nyirő József életművére, a könyvesboltok visszajelzései szerint megnégyszereződött-megötszöröződött a Nyirő-művek iránti kereslet, így pont a fordítottját érték el annak, amit akartak. A bumeránghatásnak köszönhetően pedig az egyetemes magyar kultúra, a Kárpát-medencei magyar köztudat és öntudat gazdagodott.
Borbély Zsolt Attila. Nyugati Jelen (Arad)