Kilencvenéves a kisantant
Holnap lesz 90 éve, hogy 1921. június 7-én Románia és Jugoszlávia szövetségre lépett egymással, s ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok – Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia – kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.
A győztes antanthatalmak és Magyarország képviselői 1920. június 4-én Versailles-ban, a Nagy-Trianon palotában írták alá a magyar békeszerződést, amely kimondta az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását. Magyarország területe – Horvátország nélkül – 283 ezerről 93 ezer négyzetkilométerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent, mintegy 3,2 millió magyar (sokszor homogén tömbben) az utódállamoknak is nevezett szomszédos országok fennhatósága alá került. Közülük ma már csak Románia létezik a „trianoni” formában.
Ellentmondó nézetek
Az 1920 és 1921 folyamán megalakult politikai és katonai szövetség tagjai a magyar revíziós törekvések és a Habsburg-restauráció megakadályozására szövetkeztek, fő céljuk az első világháború után kialakult és a békeszerződésekben törvényesített állapotok megőrzése volt. Létrejöttéről és funkciójáról számos egymásnak ellentmondó, sokszor egymást kizáró, a legjobb esetben csak részigazságokat tartalmazó nézet és állásfoglalás született meg és terjedt el a köztudatban.
Az álláspontok két végleten polarizálódtak: az egyik oldalon a kisantantot idealizálták, pozitív szerepét felnagyították, a másik oldalon viszont a Duna-medence két világháború közötti tragikus helyzetéért ezt a szövetséget tették felelőssé.
Ennek a nézetnek az alapvető tévedése, hogy a kisantant létrejöttét a francia külpolitika kezdeményező szerepének, a francia külpolitika Duna-völgyi koncepciójának tulajdonították. Ez a félreértés a szélesebb közvéleményben fél évszázadnál is hosszabb időszakon át élt makacsul. Ennek oka elsősorban az, hogy a Francia Külügyi Levéltár, amelynek iratanyaga perdöntő a kérdés valós megítélésben, csak nemrégiben vált hozzáférhetővé a kutatók számára. Továbbá a kisantantellenes francia politika csupán nem egészen egyéves időtartamú volt, és kurta érvényesülése idején is rendkívül óvatosan kezelte Duna-medencei terveit, valamint a velük kapcsolatos titkos tárgyalásokat.
Francia–magyar közeledés
Megtévesztő hatással volt és van ma is az a tény, hogy ezt a rövid időszakot leszámítva Franciaország több mint másfél évtizeden keresztül politikailag és gazdaságilag támogatta a kisantantot, pártfogolta és kelet-európai politikája egyik fő támaszának tekintette ezt a valójában akarata ellenére megalakult államkoalíciót. A szövetségi rendszer létrejötte idején azonban nem ez volt a helyzet.
A francia, az olasz és a csehszlovák levéltár dokumentumai, valamint Titulescu román külügyminiszter, Benes csehszlovák külügyminiszter, Sándor jugoszláv király és Pál jugoszláv régensherceg irathagyatékai minden kétséget kizáróan bizonyítják: a kisantantot nem Franciaország hozta létre, még csak nem is bábáskodott a megszületésénél.
Mivel az utódállamokban hírek terjedtek el a francia–magyar közeledésről, illetve a francia tervekről a dunai konföderáció létrehozásáról, méghozzá Magyarország vezető szerepével, ennek hatására 1920. augusztus 14-én Belgrádban aláírták a csehszlovák–jugoszláv egyezményt, amely a kisantant magvát képezte. Belgrádból Benes egyenesen a román fővárosba sietett.
Románia azonban ekkor még nem csatlakozott, mindössze szóbeli megállapodásra volt hajlandó, amelynek értelmében Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia egy magyar támadás esetén egymásnak katonai segítséget nyújt, szovjet–román háború esetén pedig Csehszlovákia és Jugoszlávia visszariasztja Magyarországot, illetve Bulgáriát Románia hátbatámadásától. Bukarestben nem hagyhatták figyelmen kívül Franciaország kisantant-ellenes álláspontját, ugyanis elsősorban Párizstól várták a támogatást a Szovjet-Oroszországtól önkényesen elfoglalt Besszarábia megtartásához.
A kör bezárul
A francia külpolitikai fordulat után Románia még nem lépett be azonnal a kisantantba, hanem tovább lavírozott. Az időhúzásnak végül IV. Károly 1921. áprilisi visszatérési kísérlete, az úgynevezett első királypuccs vetett véget.
A volt uralkodó sikertelen próbálkozása hozzájárult a kisantant végleges megalakításához és megszilárdításához. Röviddel az exkirály Magyarországról történt kényszerű távozása után, 1921. április 23-án Take Ionescu aláírta a Csehszlovákiával, majd valamivel később Jugoszláviával is a csehszlovák–jugoszláv egyezmény mintájára készült szerződéseket. Az eltérés csak az volt, hogy az utóbbi a trianonin kívül a Bulgáriával kötött neuillyi béke védelmére is kötelezte a feleket.
Magyarország körül teljessé vált a gyűrű az 1921. decemberében aláírt csehszlovák–osztrák egyezménnyel, amely a trianoni béke fenntartására vonatkozott. A gyűrűbe zárt Magyarország kénytelen volt alkalmazkodni az adott helyzethez.
„A trianoni béke ratifikálása, a kisantant létrejötte, Károly sikertelen vállalkozása meggyőzte a magyarokat arról, hogy alá kell vetniük magukat a mi politikai vonalunknak” – rögzítette Benes feljegyzése. A kisantant közelebb hozta egymáshoz a győztesek oldalán álló kis államokat, csökkentette – ha fel nem számolta is – a közöttük fennálló ellentéteket. Elmélyítette viszont a térségben a szakadékot a győztesek és a legyőzöttek között, s fokozta közöttük az ellenségeskedést.
Gy. Z.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Ez a béke bizony a bőrünkbe égett!
Trianon örök és lelkeket perzselő történelmi tapasztalata a magyar nemzetnek. A békediktátum különféle értelmezéseiről és máig ható következményeiről beszélt lapunknak Raffay Ernő történész és Szidiropulosz Archimédesz görög származású szociológus, az egyik legismertebb Trianon-kutató. 
Sinkovics Ferenc: Vajon miért mondja azt az egykori SZDSZ prominen-se, Bauer Tamás, hogy megérdemeltük Trianont? 
Szidiropulosz Archimédesz: Azért, mert a baloldalnak jelentős szerepe volt a tragédia létrejöttében. És ez a szerep árnyékot vet rájuk, különösen az olyan közéleti, politikai figurák miatt, mint Jászi Oszkár, Károlyi Mihály és Kun Béla. Most úgy kompenzálja saját felelősségét a baloldal, hogy fegyverként használja a tragédia emlékét. Az mondja például, hogy Trianon a szélsőjobb vesszőparipája. Raffay Ernő: Igen, a baloldal nem történelmi és nemzeti sorskérdésként, hanem kifejezetten politikai ügyként fogja fel Trianont. Összekapcsolják a Horthy-korszak revíziós törekvéseivel, viszont amikor a revíziók zajlottak, akkor keletkezett a zsidótörvények jelentős része is, egyes liberális gondolkodók számára pedig innen már csak egy ugrás a holokauszt kérdésköre. 
S. F.: A győztesek szándéka szerint országcsonkítás akart lenni a diktátum, vagy inkább halálos ítélet? R. E.: Csonkítás? Majdnem megszűnt a magyar államiság, ahogy ez történt 1815-ben a lengyelekkel. Karel Kramarz cseh miniszterelnök azt írta emlékirataiban, hogy amikor 1914 előtt már saját, önálló államukat tervezgették a csehek, akkor úgy gondolták, hogy Magyarországból csak Budapest és közvetlen környéke maradhatna meg. És 1919-ben tényleg megvolt az esélye annak, hogy Győrből csehszlovák–román határváros legyen!
Sz. A.: Persze tovább él a múlt. Olyan térképet találtam Jan Slota honlapján, amelyen már nyoma sem volt a magyar államnak. Eduard Benes is el akart törölni bennünket Zúzzátok szét Ausztria-Magyarországot! című írásában 1916-ban. A hazai liberális történészek szerint ez csak legenda.
S. F.: Melyek voltak Trianon valós előzményei? 
R. E.: Még 1855-ben készült egy térkép román értelmiségiek felvetései kapcsán. Ezen a térképen Románia keleti határa a Dnyeszter, nyugati határa pedig a Tisza. A románok öt-hat országban voltak szétszórva akkor, tulajdonképpen ez adta a koncepció kiinduló pontját. Generációkon át tartó mozgalom indult, s nagyon beleélték magukat a tervbe. Amikor 1919 márciusában Clemenceau francia miniszterelnök közölte Bratianu román miniszterelnökkel, hogy nem kapják meg a Tiszántúlt, akkor Bratianu azt mondta egy beszédében, hogy hatalmas csapás érte Románia területi szuverenitását! És elsiratta az olyan ősi román városokat, mint Debrecen, Gyula, Békéscsaba és Szeged. Bratianu szerint Debrecenben román anyák altatódalát vitte estéként a lágy szellő a város felett. Hasonló volt a helyzet a szerbeknél is. A Karadordevic dinasztia és a szerb politikai vezetés, élén Pasic miniszterelnökkel, délszláv nagybirodalmat akart, ez volt az úgynevezett jugoszláv gondolat. Ennek jegyében például nemcsak Pécs, de még Temesvár is jugoszláv város lett volna az elképzelések szerint. 
S. F.: Mintha nem is az angolok, a franciák akaratáról, politikai elképzeléseiről szólt volna eredetileg Trianon… Sz. A.: Sőt! Magyarország igen népszerű volt eredetileg a nyugati hatalmak körében, jele például a Kossuth-kultusz. De jött az igen erőteljes és fondorlatos román, cseh és szerb propaganda, illetve jött Seton-Watson skót író, aki magyarbarát volt eredetileg, de többek között az 1907-es csernovai eset kapcsán is megnyerték maguknak a szlovákok. Ezután Seton-Watson a legképtelenebb jelentéseket küldözgette Magyarországról, a brit külügyminisztérium pedig e jelentések alapján alakította ki a térségre vonatkozó külpolitikai stratégiáját. 
S. F.: Magyarország miért nem reagált minderre? 
Sz. A.: Itt folyamatosan óriási belpolitikai csatározások zajlottak a parlamentben, erre irányult a figyelem. A magyar politikai elit önhitten ült a saját babérjain, amint ezt egyébként a történész Szekfű Gyula is megírta. Nem a külső veszélyekről, az ellenünk folyó hatalmas propaganda-hadjáratról, a lejárató kampányokról, hanem az úgynevezett negyvennyolcasok és a hatvanhetesek szembenállásáról szóltak a parlamenti összecsapások. Mindez odavezetett, hogy Magyarország egyszerűen nem volt felkészülve a közelegő nagy világháborúra. A legtöbb államban szinte percek alatt szavazta meg a parlament a hadsereg korszerűsítését, nálunk több mint egy év kellett a véderőtörvény megalkotásához 1911 májusa és 1912 júniusa között a meddő viták, az ellenzéki obstrukció miatt. R. E.: És ez később is folytatódott. 1918-ban például megütközve figyelték a nálunk folyó eseményeket egyes nyugati gondolkodók, mondván, a leghülyébb grófot választottuk miniszterelnöknek, a legtehetségesebb politikusunkat pedig agyonlőttük. Itt ugye Károlyi Mihályról, illetve Tisza Istvánról volt szó. És itt voltak a szabadkőművesek is, kézbe akarták venni az országot, Károlyié kifejezetten szabadkőműves kabinet volt. 
Sz. A.: Sajnos Károlyi, majd pedig Kun Béla hatalomra jutása is a magyar történelem epizódja, s ebben az értelemben a magunk vétke volt. Ezt így értékelte a Nyugat is. Nem véletlen, hogy az 1919 januárjában kezdődő béketárgyalásokra nem hívták meg a magyarokat, Károlyit, majd pedig Kunt sem tekintették legitim, tárgyalóképes vezetőnek. Így nem is volt módunk beleszólni a dolgok menetébe, nem tudtuk menteni a menthetőt. 
S. F.: Egy komoly kormány képviselői odaülhettek volna? 
R. E.: Igen, az osztrákok például ott ültek. Teleki Pál és környezete egyébként már 1918 nyarától alaposan felkészült a leendő béketárgyalásokra. De ő 1919 januárjában viszont egyszerűen nem volt helyzetben. Több kutató is azt vallja, ha nem Károlyi, hanem Tisza vagy Bethlen István vezeti a kormányt a háború után, másként alakul a magyarok ügye Versailles-ban.
S. F.: Sokak szerint Trianon miatt sodródtunk bele aztán a második világháborúba.
Sz. A.: Tény, hogy a revízió volt a Horthy-korszak politikájának egyik fő iránya. A másik az ország politikai, gazdasági stabilizálása. És persze visszahozni Magyarország jó hírét. Bethlen ezt el is érte. Jó példa erre, hogy a nagyhatalmak is áldásukat adták a területi visszacsatolásokhoz.
S. F.: Mindegyik? 
R. E.: Az első bécsi döntés például alapvetően négyhatalmi, azaz német, olasz, angol, francia döntés volt. A másodiknál az antantállamok érdektelenségüket fejezték ki. Bethlen István 1931-ig stabilizálta az országot, ezt Trianonnal a nyakában kellett elvégeznie. Eleve meg kellett állapíttatni például az ország határait. Nemcsak a nyugati végeken, de délen is. Pécstől északra álltak a szerbek, s a húszas években úgy kellett visszaszoríttatni őket a nagyhatalmakkal. Paradox helyzet alakult ki, hiszen a magyar kormány egyfelől küzdött Trianon ellen, másrészt pedig pont a békediktátum pontjaira kellett hivatkoznia, amikor kérte a szerbek visszaszorítását. És itt a gazdaság kérdése. Trianon olyan gazdasági csapást jelentett nekünk, hogy ami a termelési színvonalat és minőséget illeti, az ország csak a húszas évek második felében érte el az 1913-as nívót és hatékonyságot. Bethlen így is csodát tett, az 1927-ben bevezetett pengő például néhány éven belül Európa egyik legerősebb pénze lett. A bethleni stabilizáció fontos üzenet a mostani kormány számára. Nem véletlen, hogy Orbán Viktornak épp Tisza és Bethlen a példaképe. Gyűlölik is emiatt. Itt kell elmondanom azt is, hogy 1924-ben indult a Trianon utáni új magyar pénzügyi politika. Természetesen a semmiből. Ekkor a hazai zsidó nagytőkések harmincmillió aranykorona alaptőkét adtak össze a nemzeti banknak, hogy pénzügyi értelemben is talpra állhasson az állam. Odaálltak Bethlen mellé. 
S. F.: Elterjedt a köztudatban, hogy csak kilencven évre szólt Trianon, de az 1947-és párizsi béke örökérvényűvé tette.
R. E.: Tévhit, sokan úgy tudták, hogy nem is kilencven, csupán ötven évre szól, de ez nem igaz. Örökre szólt. Tegyük hozzá, hogy hogy ma már nem is Trianon, hanem az 1947-es párizsi béke van érvényben. Ez állíttatta vissza a határainkat az 1938. január 1-jei állapotra. Sőt Trianonhoz képest még plusz három falut is át kellett adnunk Pozsonynál Csehszlovákiának. 
Sz. A.: Külön szerencsétlenség, hogy a magyarországi kommunizmus egészen más színezetű lett, mint a környező országoké. Képtelen volt nemzetben gondolkodni, teljes mértékben átadta magát az internacionalizmus eszméjének. Ezért kell ma is állandóan magyarázkodnunk a magyarságunk és a jelképeink miatt, s így szülték meg a „magyarkodás” pejoratív fogalmát is. Az én anyanyelvemben, a görögben például nincs olyan kifejezés, hogy „görögködik”. 
S. F.: Mit kezdhet egy mai magyar ember Trianon emlékével? 
Sz. A.: Ez nehéz kérdés. A baloldal szerint hagyjuk az egészet, Glatz Ferenc akadémikus például azt mondta tavaly, ne foglalkozzunk Trianonnal, mert már megoldódott a probléma a légiessé vált határokkal. Elfelejti persze, hogy e légies határok mögött hoztak például a magyarok ellen egy soviniszta nyelvtörvényt a szlovákok, hogy a kettős állampolgárság miatti fenyegetésekről és etnikai diszkriminációról már ne is beszéljek. 
S. F.: Igen, de miként harcoljunk Trianon ellen ma, 2011-ben?
Sz. A.: Ha harc, akkor a kettős állampolgárság például nem rossz kezdet. Ezután pedig az autonómiaköveteléseknek kellene következniük. Területi autonómiáknak. 
S. F.: Úgy tudni, II. János Pál pápa tett bizonyos indítványokat Trianon, közelebbről a megcsonkított Magyarország ügyében.
Sz. A.: Kutatom Trianon kérdéskörét, de én nem ismerek ilyet. 
R. E.: Én sem, elvileg persze bármi előkerülhet egyszer a levéltárakból. Ellenben Bratinka József egykori vatikáni magyar nagykövettől tudom, hogy az ottani román és szlovák bíborosok mindvégig napirenden tartották a trianoni kérdést az elmúlt húsz évben is. Igyekeztek meggátolni, hogy akárcsak a halvány ötlet szintjén is felvetődjék a rendezés gondolata. És sajnos épp II. János Pál pápa volt az, aki több évtizeddel a békediktátum után a trianoni határokhoz igazította az egyházmegyék régi határait. Ezzel egyházi értelemben is koronát kapott a diktátum.
Sinkovics Ferenc
Magyar Hírlap

Szélsőségesnek minősített több csíki szervezetet a Krónika – tiltakoznak
Több csíki szervezet nevében írt – és juttatott el a sajtóhoz – tiltakozó levelet az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) csíkszéki szervezetének elnöksége, amelyben azt kifogásolják, hogy a vasárnapi megemlékezésekről készült anyagában szélsőségeseknek titulálta őket a Krónika.
Mély megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy június 6-án az Ünnep és gyász Erdélyben és a Partiumban című cikkében az Önök lapja a „szélsőséges” jelzővel illette a június 4-ei megemlékezésen és az ennek részét képező felvonuláson résztvevő szervezeteket – írja a levélben.
Az EMI elnöksége nem csak a saját részére találja sértőnek a jelzőaggatást, de az eseményen részt vevő Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Mátyás-Huszár Egyesület és a Vitézi rend nevű szervezetek számára is.
A közleményben végül azt kérik a napilaptól, hogy határozza meg, szerinte ki számít szélsőségesnek és ki nem, mivel az említett szervezetek a tavaly is részt vettek a megemlékezésen, és akkor a lap nem használta rájuk a „szélsőséges” jelzőt.
Kovács Csaba P. 
Erdély.ma

Kis Szlovákia lett Kolozsvár – A magyarellenesség tetőfoka
A Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) piros lapot küld ma Sorin Apostu polgármesternek. Ugyanis a tegnap a kolozsvári Polgármesteri Hivatal szóvivője, Oana Buzatu azt nyilatkozta az egyik kolozsvári napilapnak, hogy megbüntetik az RMDSZ-t, illetve az RMDSZ megbízásából óriásplakátokat elhelyező céget, mivel magyar nyelvű plakátokat helyezett ki Kolozsváron, annak ellenére, hogy a Polgármesteri Hivatal nem ad engedélyt kizárólag „idegen” nyelvű szövegeket tartalmazó plakátokra.
- Az utóbbi hetek történései, illetve a Polgármesteri Hivatal tevékenysége súlyosan sértik a kolozsvári magyar közösséget, amely továbbra is megdöbbenéssel figyeli, hogy az a város, amely 2020-ban az Európai Kulturális Főváros címre pályázik pár hét alatt feltámasztotta a Funar-i idők légkörét és hangulatát. Három hete levágták a város határain az „Üdvözöljük Kolozsvárt!” feliratot is tartalmazó táblákat; újra kihelyezték Sorin Apostu eleinte hallgatólagos, majd nyílt támogatásával a Iorga-táblát a Mátyás szoborcsoportnál; a Városnapok alatt a nemrég felújított Mátyás király szoborcsoportot a városi rendőrök szeme láttára használták folyamatosan kilátóként, játszótérként a lakósok; a magyar énekesek fellépésének programját pedig az utolsó pillanatban megváltoztatva beékelték az U szurkolótábor ünnepségét is, amely azért nem vezetett nagyobb problémához, mivel az egészet elmosta az eső – áll a KIFOR közleményében.
A Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum felhívja a kolozsvári Polgármesteri Hivatal figyelmét, hogy ez az intézmény nem csak a 79%-os román közösségnek a képviselete, hanem az itt élő magyar közösségé is, aki igen is használja a magyar nyelvet, plakátokon, üzletekben, utcán és otthon is. Erről a jogárról pedig nem fog lemondani! Egyben elvárja a Polgármesteri Hivataltól, hogy ne tekintse a magyar nyelvet idegen nyelvnek, illetve tetteiben és nyilatkozataiban vegye figyelembe, hogy a város több nemzetiségű és több kultúrájú település. Ezen felül felszólítják Sorin Apostut, hogy mihamarabb tegyen meg minden lépést a helyzet rendezésére és a választási év előtt ne gerjesszen mesterséges etnikai súrlódásokat politikai célból a kincses városban.
Erdély.ma

RMDSZ-esek ellenőrzik az EMNP aláíróit
Az RMDSZ tisztségviselői vizsgálták át az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzési dokumentumait, aláírási íveit. A Háromszékhez eljutott dokumentumokból kitetszik, a pártbejegyzést megóvó magánszemély, Adrian Drăghici közjegyzőnél hatalmazta fel Novák Leventét, Kelemen Hunor művelődési miniszter és RMDSZ-elnök miniszteri tanácsadóját és Budai Richárdot, a szövetség bukaresti szervezetének elnökét a dokumentumok tanulmányozására. A hivatalos meghatalmazásban az is szerepel, hogy nemcsak tanulmányozni, de fénymásolni is joguk van a bukaresti törvényszéknél iktatott 2011/3/32654-es iratcsomót, és átvizsgálhatják a támogató aláírásokat is.
A két érintett nem tagadta, hogy járt a törvényszéken, és megvizsgálta az EMNP bejegyzési iratcsomóját. Novák Levente elmondta, azért kérte ügyvédkollégája, Adrian Drăghici felhatalmazását, mert testvérét Nyárádszeredában megvezették, azt hitte, más dokumentumot ír alá, amikor kézjegyét adta az új párt bejegyzéséhez. “A testvéremet a barátja kérte, írja alá az ívet, azt hitte, így azt támogatja, hogy az illető megőrizheti állását a Demokrácia Központban. Félrevezették, és ő jóhiszeműen aláírta. Ezt akartam ellenőrizni, és valóban ott volt a kézjegye” – mondta el Novák Levente. Kétszer is bent járt két-három héttel ezelőtt, de tagadta, hogy másolatot készítettek volna az ívekről. Novák Levente megkerülte a választ arra a kérdésre, hogyan került kapcsolatba Drăghici-csel, ki kit keresett meg. Budai Richárd, az RMDSZ bukaresti elnöke elmondta, őt a kíváncsiság vezette Drăghici-hez, gyakran járt a bukaresti magyarok közé templomba, a Petőfi-házba, iskolába, de aláírásgyűjtésről nem hallott, ezért akarta látni, kik támogatták az új pártot. Megkereste ügyvédkollégáját, és meghatalmazást kért tőle – mondta el a Háromszék érdeklődésére –, kétszer is bement a törvényszékre, főleg a bukaresti aláírásokat tanulmányozta, és azt állapította meg, hogy alig akad magyar a támogatók között, no meg véleménye szerint a kézjegyek is eléggé egyezőek. Fénymásolatot a párt alapszabályzatáról, programjáról készített, az aláírásokról nem, de azt nem is tehette, mert a törvény nem engedi – mondotta. “Meg is feddtek fentről, hogy miért kellett nekem odamennem, de felnőtt ember vagyok, és szabad akaratom van. Kíváncsi voltam, ezért néztem meg a dokumentumokat, és ez szerintem természetes” – magyarázta, igaz, nem akarta pontosítani, milyen “fentről” és ki feddte meg. Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke – aki megbízottként irányítja az új párt bejegyzését – megdöbbenéssel értesült arról, hogy “a jelek szerint az RMDSZ-nek mégis köze van az EMNP elleni óvásokhoz”. “Szerettük volna elhinni, amit Kelemen Hunor, Borbély László és Kovács Péter nyilatkozott, hogy nincs közük ehhez” – mondta el Toró megkeresésünkre. Kiemelte, elemzik a helyzetet, látni kívánják a dokumentumokat, és azt követően állást foglalnak az ügyben. Az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését június 16-án tárgyalja érdemben a bukaresti törvényszék. Hárman, két párt és Adrian Drăghici magánszemélyként nyújtott be óvást, akkor mutathatják be bizonyítékaikat. A jogi személyként be nem jegyzett Demokratikus Szolidaritás az Esélyegyenlőség és Egy Jobb Társadalomért Pártja az Európa Tanács alapjogi chartájának előírásait kérte számon az EMNP-től. A Néppárt (Partidul Popular) azt kéri, hogy az új magyar párt nevében ne szerepeljen a Nép (Popular) szó. Múlt héten már felröppent a hír, hogy RMDSZ-esek próbálják aláírásuk visszavonására biztatni a párt támogatóit, ám a szövetség legfelsőbb vezetői akkor tagadták a vádakat, elhangzott, nem állt módjukban hozzáférni az aláírási ívekhez.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szemet szúró a magyar plakát Kolozsváron
Pénzbírsággal sújtotta a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal azt a reklámcéget, amely az RMDSZ-szel kötött szerződést a szövetség által lebonyolított Erdélyi Konzultáció nevű országos kampány óriáspannókon való népszerűsítése érdekében. Kolozsváron két ilyen, a konzultációt népszerűsítő óriáspannót helyeztek el. A polgármesteri hivatal szóvivője, Oana Buzatu azt nyilatkozta: a pannó törvénytelen helyen volt kiállítva, majd egy törvényre hivatkozott, miszerint tilos csak idegen nyelvű feliratos pannókat elhelyezni. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerkesztőségünkbe eljuttatott tiltakozó közleményében kifejti: „a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal újabb magyarellenes megnyilvánulásának lehetünk tanúi. A hivatal jogi kiskapukat keresve, képzelt vádak megfogalmazása által, a magyar nyelvű hirdetések eltávolítására törekedik”.
– A kolozsvári polgármester attól fél, hogy az RMDSZ közvetlen kapcsolatot tart fenn a magyar családokkal, a magyar közösség tagjaival! Veszélyt lát abban, hogy ezáltal megerősödik nemzeti közösségünk, folyamatos párbeszéd alakul ki a magyar családok és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség között! Meg akarja akadályozni, hogy az erdélyi, romániai magyar emberek sajátos gondjai, elvárásai, céljai a politika napirendjén szerepeljenek! Gáncsoskodik, amikor az RMDSZ választott tisztségviselői, munkatársai, önkéntesei 250 000 magyar emberrel kívánnak közvetlen párbeszédet folytatni! Mit tett a polgármesteri hivatal, illetve a város polgármestere a Mátyás-szobor elé bizonyítottan törvénytelenül elhelyezett Iorga-tábla eltávolítása érdekében? Ebben az esetben miért huny szemet az egyértelmű törvénytelenség fölött? A város határában elhelyezett számtalan, kizárólag angol nyelvű hirdetés miért nem szúrja a hivatalosságok szemét? Ezekért miért nem aggódik senki? Végezetül a legnagyobb tisztelettel felkérjük a polgármester urat, hogy ne pufogtassa üres szlogenként a multikulturalitás fogalmát, hiszen egyértelmű, hogy nehezen tud beilleszkedni egy többkultúrájú közösségbe – áll Kovács Péter közleményében, aki lapunknak az ügy kapcsán azt is elmondta: az RMDSZ a pannók elhelyezése érdekében szerződést kötött az Amprenta Advertising reklámügynökséggel, amely jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik e téren. „Nem tehetünk egyebet, minthogy tiltakozzunk, hiszen a 148/2000-es romániai reklámtörvény nem tartalmaz semmilyen megszorítást a reklámanyagok nyelvére vonatkozólag” – összegzett Kovács Péter.
Román vagyok, de nem zavar a magyar szöveg
Az Amprenta Advertising reklámcég képviselője megkeresésünkre elmondta: igaz, hogy a pannót törvénytelenül állították fel, de ezért vállalják a felelősséget. – A városban elhelyezett reklámpannók 90 százaléka törvénytelenül van ott, ahol van. A polgármesteri hivatal ugyanis annak és ott ad engedélyt reklámpannó elhelyezésére, ahol és akinek akar. Az említett pénzbírságról szóló értesítést még nem kaptuk kézhez, de ahogy ez megtörténik, tanácskozunk a cég ügyvédjével. Cégünk elhelyezett már a város területén kizárólag angol és német nyelvű pannókat is, de ezért soha nem volt semmi gond. Kíváncsi vagyok, milyen törvény alapján mondja a városháza azt, hogy törvénytelen a nem román nyelvű pannó elhelyezése? Én román nemzetiségű vagyok, de akkor sem értem: a városvezetést miért zavarja ez a magyar nyelvű pannó? – nyilatkozta a reklámcég egyik vezető beosztású munkatársa, aki szerint az is elképzelhető, hogy beperelik a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalt.
A városháza a magyarokat is képviseli?
Tiltakozásának adott hangot a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) kolozsvári szervezete is. „Piros lapot küldünk a mai nap folyamán Sorin Apostu polgármesternek, ugyanis a tegnap a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal szóvivője, Oana Buzatu azt nyilatkozta, hogy megbüntetik az RMDSZ-t, illetve az RMDSZ megbízásából óriásplakátokat elhelyező céget, mivel magyar nyelvű plakátokat helyezett ki Kolozsvárt, annak ellenére, hogy a Polgármesteri Hivatal nem ad engedélyt, csak „idegen” nyelvű szövegeket tartalmazó plakátokra. Biztos vannak, akik emlékeznek, hogy Gheorghe Funar egykori polgármesternek is 1992-ben az első intézkedései között volt megbüntetni az Apáczai Csere János Líceumot és a belvárosi Római Katolikus Plébániát, amelyek magyarul is kiírták az intézmény megnevezését. Az utóbbi hetek történései, illetve a Polgármesteri Hivatal tevékenysége súlyosan sértik a kolozsvári magyar közösséget, amely továbbra is megdöbbenéssel figyeli, hogy az a város, amely 2020-ban az Európai Kulturális Főváros címre pályázik, néhány hét alatt feltámasztotta a funári idők légkörét és hangulatát. Három hete eltüntették a város határain az „Üdvözöljük Kolozsvárt!” feliratot is tartalmazó táblákat; újra kihelyezték – Sorin Apostu előbb hallgatólagos, majd nyílt támogatásával – a Iorga-idézetet a Mátyás szoborcsoportnál; a Városnapok alatt a nemrég felújított Mátyás király szoborcsoportot a városi rendőrök szeme láttára használták folyamatosan kilátóként, játszótérként a polgárok; a magyar énekesek fellépésének programját pedig az utolsó pillanatban megváltoztatva ékelték be az U szurkolótábor ünnepségét is a Főtérre. Ez azért nem vezetett nagyobb problémához, mivel az egészet elmosta az eső. Felhívjuk a kolozsvári Polgármesteri Hivatal figyelmét, hogy ez az intézmény nem csak a 79%-os román közösségnek a képviselete, hanem az itt élő magyar közösségé is, amely igen is használja a magyar nyelvet, plakátokon, üzletekben, utcán és otthon is. Erről a jogárról pedig nem fog lemondani! Egyben elvárja a Polgármesteri Hivataltól, hogy ne tekintse a magyar nyelvet idegen nyelvnek, illetve tetteiben és nyilatkozataiban vegye figyelembe, hogy a város több nemzetiségű és több kultúrájú település. Ezen felül felszólítjuk Sorin Apostut, hogy mihamarabb tegyen meg minden lépést a helyzet rendezésére, és a választási év előtt ne gerjesszen mesterséges etnikai súrlódásokat politikai célból a kincses városban! – olvasható a KIFOR sajtóosztálya által kibocsátott közleményben.
(N.-H.D.) 
Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés tiltakozik az EMNP-t támogató aláírások RMDSZ-es ellenőrzése ellen
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tiltakozik az ellen, hogy az RMDSZ „egy kétes hátterű és ellenséges érzületű román magánszemély gyanús közreműködését veszi igénybe” ahhoz, hogy ellenőrizze a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) dossziéját és a támogató aláírásokat.
Mint hétfői közleményében írja, Tőkés László, az EMNT elnöke „megdöbbenéssel” értesült arról, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését a bukaresti bíróságon megtámadó Adrian Drăghici román ügyvéd közjegyző előtt hatalmazta fel Budai Richárdot, a bukaresti RMDSZ-szervezet elnökét, valamint Novák Leventét, Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter tanácsadóját arra, hogy az EMNP bejegyzési iratcsomóját tanulmányozzák és lefénymásolják.
Tőkés emlékeztet: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke több ízben is leszögezte, hogy a szövetség a bíróságon nem akadályozza az EMNP bejegyzését, amit Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, valamint Kovács Péter főtitkár is ismételten megerősített.
„Ezt szem előtt tartva, méltán fejezzük ki tiltakozásunkat aziránt, hogy az RMDSZ-párt egy kétes hátterű és ellenséges érzületű román magánszemély gyanús közreműködését veszi igénybe a vele szövetségben álló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kezdeményezett új párt bejegyzésével szembeni mesterkedésében annak céljából, hogy pénzt, fáradtságot – s talán minisztériumi apparátust – sem kímélve ellenőrizzék az EMNP dossziéját, ezen belül is a támogató aláírásokat” – olvasható a közleményben.
Tőkés szerint ezek után az is nehezen hihető, hogy „az RMDSZ-es vezetésű Pénzügyőrség – hosszú heteken át – »a feketemunka elleni küzdelem« jegyében ellenőrizte az erdélyi demokrácia-központok könyvelését, és hogy nem megrendelésre »szivárogtatták ki« – egyébként törvénytelenül – egy központi román napilapnak (Evenimentul Zilei) az így begyűjtött pénzügyi adatainkat”.
Az EMNT elnöke ennek alapján úgy látja: „az RMDSZ alias UDMR – ha önös érdeke úgy diktálja – sokkal közelebb áll többségi »partnereihez«, mint az erdélyi magyar közösségből való, saját Testvéreihez…”
Tőkés László szerint ez a politikai magatartás „a demokrácia megcsúfolását” jelenti. „Bő húsz esztendővel a rendszerváltozás kezdete után senkinek sincs joga ahhoz, hogy egy ilyen gesztussal semmibe vegye mindazokat a demokratikus eszméket, amelyekért harcoltunk 1989-ben, és amelyekben 1990 óta minden romániai állampolgár hitt, és amelyekre alapozva erdélyi magyarságunk békés úton igyekszik kivívni önrendelkezését” – írja Tőkés, majd felteszi a kérdést: „milyen alapon kérhetnénk számon demokratikus jogainkat a többségi románság politikusaitól, hogyha – ezzel szemben – mi magunk sem tartjuk tiszteletben azokat?!”.
Az EMNT-elnök felszólítja az RMDSZ vezetőit, hogy „az ilyen típusú akcióknak” vessenek véget.
„Erdélyi magyarságunknak nem attól lesz erős érdekképviselete, hogyha tűzzel-vassal fellépnek minden más magyar politikai képződmény ellenében, hanem attól, ha a szűkkeblű pártpolitikát félretéve és az önös érdekeink fölé emelkedve valamennyien egy irányba húzzuk a szekeret – vagyis hogyha minden politikai szereplő részvételével sikerül megteremtenünk az érdemi összefogást” – fogalmaz közleményében Tőkés László.
Krónika (Kolozsvár)

Nemzetközi botrányt szülnek a házsongárdi sírgyalázások
Néhány héten belül elkezdődhet 300 műemléksír védetté nyilvánítása
Lapunk már beszámolt a Házsongárdi temetőben történt újabb sír- és műemlékgyalázásról: az elmúlt hétvégén ismeretlen személyek fáradt olajjal öntöttek le az iktári Bethlen kripta kertjében tárolt két XIX. századi tumbát és Nagy Gyula református püspök felújított műemlék sírhelyét. A temetői restaurálási munkálatok irányítását önkéntes alapon magára vállaló Házsongárd Alapítvány vezetője, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet a kolozsvári magyarellenes jogsértéseket az önkormányzat tehetetlenségének, érdektelenségének tulajdonítja, és a sorozatos sérelmeket a nemzetközi közvélemény elé kívánja tálalni. Évek óta folytatja szélmalomharcát, de a sok fáradtsággal, utánajárással pályázatok útján kiharcolt és megvalósított műemlék-felújításokat mindig barbár rombolás követi, a tettesek pedig homályban maradnak. A legújabb bűntett színhelyét tegnap Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja is felkereste.
Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet kétségbeesetten közölte a rangos látogatóval és a sajtóval a lehangoló tényeket, hozzátéve, hogy a Házsongárd Alapítvány által végzett munka vezetésére főállású emberre lenne szükség. „Ha én kidőlök a sorból, utánam senki sem fogja ezt ingyen végezni, és minden kárba vész” – panaszolta.
Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul az okozott kár megtekintése után megdöbbenésének adott hangot. Szerinte az országban most tapasztalható etnikumközi légkör ellenkezik a magyar félnek a békés kétoldali kapcsolatok építésére való törekvésével. „Disszonáns értékek ellen emeljük fel szavunkat egy olyan XXI. századi országban, amely európai uniós tagállam. Egy olyan városban, amely multikulturálisnak mondja magát, és Európa Kulturális Fővárosa kíván lenni” – mondta.
A főkonzul szerint a házsongárdi állapotok tekintetében most a megoldásra kell összpontosítani. A napokban megrongált tumbákat részben a magyar állam támogatásával újították fel, Füzes Oszkár bukaresti nagykövet a diplomáciai lépéseken dolgozik.
A kolozsvári temetőben háromszáz olyan síremlék található, amelyeket egyenként védetté lehet nyilvánítani. A Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium partner abban, hogy elkészüljön az ehhez a szükséges műholdas felmérés, a Kolozs Megyei Műemlékvédelmi Hivatal is támogatja projektet, amelyet néhány héten belül, egy éves kifutási idővel, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság fog megvalósítani. De ehhez szükség van a polgármesteri hivatal megfelelő hozzáállására is. A főkonzul szerint eddig a román fél nyitott volt a temetői áldatlan állapotok felszámolása ügyében, és ígéretekben sem volt hiány, ami annál is inkább elvárható, mert a Házsongárdban sok neves román személyiség földi maradványai is nyugszanak. A városháza feladata marad a temető védelmének biztosítása a fém- és virágtolvajok vagy a szélsőséges nacionalista huligánok cselekedeteivel szemben. Apostu polgármester régi ígérete a videokamerák felszerelése, ami elrettentő hatást gyakorolna a potenciális bűnözőkre – mondta Szilágyi Mátyás.
A közelben felügyelő temetőőrtől megtudtuk, hogy napi három váltásban 3–3 emberük feladata a rend biztosítása. A 22 hektáros sírkertben azonban ennyien képtelenek eredményesen teljesíteni munkájukat. Térfigyelő kamerák jelenleg csupán a bejáratoknál üzemelnek.
Ö. I. B. 
 Szabadság (Kolozsvár)

Budapest megdöbbenéssel értesült a gyulafehérvári magyarellenes atrocitásokról
A Magyar Külügyminisztérium megdöbbenéssel értesült arról, hogy Gyulafehérváron magyarellenes atrocitások történtek. A tárca hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében reményét fejezte ki, hogy elszigetelt esetről van szó.
minisztérium úgy tájékoztatott, hogy a városban megrongáltak több, a katolikus egyház intézményeinek helyt adó épületet, és barbár módon megverték a teológiai intézet rektorát, valamint egy másik magyar nemzetiségű embert.
„Annak ellenére, hogy az érintett intézményekben anyagi kár okozása már korábban is előfordult, személyek elleni támadásokra eddig még nem volt példa” - olvasható a külügyi közleményben.
A tárca kifejezi reményét, hogy „nem egy összehangolt magyarellenes hangulatkeltésnek vagyunk tanúi, mely élesen szemben állna a mindkét nemzet számára szimbolikus jelentőséggel bíró város szellemiségével”.
A külügyminisztérium szerint az eset ellentmond a magyar-román kapcsolatokban tapasztalt nyitottságnak és szoros együttműködésnek is, és olyan időszakot idéz fel, melyet mindkét nemzet már meghaladottnak vélt. A tárca üdvözölte, hogy a román rendőrségnek sikerült azonosítania az elkövetőket, és reméli, az esetet mihamarabb kivizsgálják és a tetteseket felelősségre vonják.
A Keresztalja című katolikus hetilap hétfőn arról számolt be honlapján, hogy román huligánok egy csoportja baseballütővel megverte Oláh Zoltánt, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát. Az eset szombat este történt. A konfliktus abból adódott, hogy a rektor le szerette volna fényképezni a három román fiatalt, amint éppen kővel dobálták be az épület ablakait.
Az ittas állapotban levő fiatalok nekiestek a rektornak, szidalmazni kezdték magyarsága miatt, és a náluk levő baseballütővel két csapást mértek rá, egyet a hátára, egyet pedig a fejére. Információk szerint Oláh Zoltán elvesztette eszméletét, sebeit a sürgősségi részlegen varrták össze.
A rektor feljelentést tett a rendőrségen, a három támadóból kettőt elfogtak, ők szabadlábon védekezhetnek. Tettükért három hónaptól 20 évig terjedő szabadságvesztés róható ki. A katolikus lap szerunt Gyulafehérváron nem ritkák a magyarok elleni atrocitások, megfélemlítési kísérletek.
Krónika (Kolozsvár)

A Külügyminisztérium megdöbbenéssel értesült a gyulafehérvári magyarellenes atrocitásokról
A Külügyminisztérium megdöbbenéssel értesült arról, hogy a romániai Gyulafehérváron magyarellenes atrocitások történtek. A tárca hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében reményét fejezte ki, hogy elszigetelt esetről van szó. A minisztérium úgy tájékoztatott, hogy az erdélyi városban megrongáltak több, a katolikus egyház intézményeinek helyt adó épületet, és barbár módon megverték a teológiai intézet rektorát, valamint egy másik magyar nemzetiségű embert.
Annak ellenére, hogy az érintett intézményekben anyagi kár okozása már korábban is előfordult, személyek elleni támadásokra eddig még nem volt példa” – olvasható a külügyi közleményben. A tárca kifejezi reményét, hogy “nem egy összehangolt magyarellenes hangulatkeltésnek vagyunk tanúi, mely élesen szemben állna a mindkét nemzet számára szimbolikus jelentőséggel bíró város szellemiségével”. A külügyminisztérium szerint az eset ellentmond a magyar-román kapcsolatokban tapasztalt nyitottságnak és szoros együttműködésnek is, és olyan időszakot idéz fel, melyet mindkét nemzet már meghaladottnak vélt. A tárca üdvözölte, hogy a román rendőrségnek sikerült azonosítania az elkövetőket, és reméli, az esetet mihamarabb kivizsgálják és a tetteseket felelősségre vonják. A Keresztalja című katolikus hetilap hétfőn internetes honlapján arról számolt be, hogy román huligánok egy csoportja baseballütővel megverte Oláh Zoltánt, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát. A Kolozsváron szerkesztett lap arról írt: az eset szombat este történt. A konfliktus abból adódott, hogy a rektor le szerette volna fényképezni a három román fiatalt, amint éppen kővel dobálták be az épület ablakait. Az ittas állapotban levő fiatalok nekiestek a rektornak, szidalmazni kezdték magyarsága miatt, és a náluk levő baseballütővel két csapást mértek rá, egyet a hátára, egyet pedig a fejére. Információk szerint Oláh Zoltán elvesztette eszméletét, sebeit a sürgősségi részlegen varrták össze. A rektor feljelentést tett a rendőrségen, a három támadóból kettőt elfogtak, ők szabadlábon védekezhetnek. Tettükért három hónaptól 20 évig terjedő szabadságvesztés róható ki. Gyulafehérváron nem ritkák a magyarellenes atrocitások, megfélemlítési kísérletek – olvasható a Keresztalja honlapján.
erdon.ro

Diplomáciai feszültség magyarverés miatt
A gyulafehérvári polgármester tegnap sajnálatosnak nevezte a helyi katolikus teológiai intézet magyar rektorának bántalmazását, a román külügyminisztérium ugyanakkor nem tartja megfelelőnek a magyar diplomácia reagálásának nyelvezetét.
Mircea Hava gyulafehérvári polgármester és Raul Toderaşcu alprefektus tegnap beszélt Füzes Oszkárral, Magyarország bukaresti nagykövetével, aki a történtek tisztázására utazott a városba Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul társaságában. Mint arról beszámoltunk, román fiatalok szombaton este baseballütővel megverték Oláh Zoltán rektort, aki le akarta fényképezni az egyház épületeit kövekkel dobáló fiatalokat.
A polgármester sajnálatos és szerencsétlen esetnek minősítette a rektor bántalmazását. Hangsúlyozta: a tettet elkövető három csavargót nem szabad azonosítani Gyulafehérvárral. Füzes Oszkár köszönetet mondott a helyi hatóságoknak a gyors és szakszerű közbelépésért. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: szívből reméli, hogy az incidensnek nem volt magyarellenes jellege. Meggyőződésének adott hangot, hogy a jövőben nem fordul elő hasonló eset.
A román külügyminisztérium ugyanakkor úgy véli, hogy a gyulafehérvári incidenssel kapcsolatos magyar külügyi reagálás nyelvezete “nem megfelelő és ellentétes a két ország közötti közvetlen és nyílt politikai párbeszéd szellemével”. A bukaresti szaktárca tájékoztatása szerint a budapesti román nagykövetségen keresztül kíván tájékozódni a magyar külügyi közlemény nyelvezetének ügyében. A román külügyminisztérium szerint a gyulafehérvári incidens kapcsán a magyar fél nem vette fel a kapcsolatot diplomáciai úton a román féllel, márpedig Bukarest szerint “normális módon” így szokás eljárni egy sajtóközlemény kiadása előtt. A román külügyi tárca közölte: sürgős tájékoztatást kért a belügyminisztériumtól a gyulafehérvári incidens részleteiről. A magyar külügyminisztérium hétfőn közleményben fejezte ki megdöbbenését a gyulafehérvári esettel kapcsolatosan. Úgy fogalmazott: az eset ellentmond a magyar–román kapcsolatokban tapasztalt nyitottságnak és szoros együttműködésnek is, és olyan időszakot idéz fel, amelyet mindkét nemzet már meghaladottnak vélt.
Az RMDSZ szerint a gyulafehérvári rektor bántalmazása az erdélyi magyarság egészét érinti. A szövetség rendkívül aggasztónak tartja az elmúlt időszak felerősödött, magyarellenes hangulatát, ezért bölcs és megfontolt nyilatkozatokra és a békés együttélés szorgalmazására kér fel minden politikai szereplőt. A magyarországi kormánypárt tegnapi állásfoglalása szerint a Fidesz felháborodással fogadta a gyulafehérvári magyarokat ért újabb támadás hírét. Az alakulat elutasít minden olyan cselekedetet, amely az utóbbi években javuló magyar–román kapcsolatokat veszélyeztetheti. Elítélte az incidenst a KDNP, a Jobbik és az MSZP is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Figyelmet a gyalázásokra!
Kolozs megye – Fel kell hívni az európai közvélemény figyelmét a kolozsvári Házsongárdi temetőben elkövetett sírgyalázásokra, a sorozatos rongálások megakadályozásában, az értékmentésében azonban a helyi önkormányzatnak is szerepet kell vállalnia – mondta Detlev Boeing, az Európai Bizottság Bővítési Stratégiai Igazgatósága kisebbségi és emberi jogokért felelős főtanácsosa.
 A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) meghívását elfogadva a múlt hétvégén a Házsongárdi temetőbe látogatott. Egyebek között megtekintette az iktári Bethlen család sírkertjében elhelyezett két tumbát, illetve Nagy Gyula néhai püspök restaurált sírkövét, melyet nemrég ismeretlen tettesek öntöttek le fáradt olajjal. A főtanácsos megdöbbenéssel vette tudomásul a Házsongárdi temetőben uralkodó állapotokat, elfogadhatatlannak tartotta, hogy a városvezetés szemet huny a műemlékvédelem hiányosságai fölött. A főtanácsos megígérte, hogy a Házsongárd Alapítvány által megfogalmazott panaszokat eljuttatja az illetékes uniós szervekhez azzal a reménnyel, hogy sikerül felhívni Európa figyelmét a Kolozsváron zajló kegyeletsértésekre.
A Házsongárd Alapítvány mintegy háromszáz sír műemlékké nyilvánítását kérte, ez azonban azért maradt el, mert a kolozsvári önkormányzat jelezte: nincs pénze kifizetni azokat a topográfiai méréseket, amelyek elengedhetetlenek az eljárás lebonyolításához, annak ellenére, hogy a kulturális minisztérium a mérések elkezdését már áprilisban elrendelte. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a történelmi egyházak kolozsvári képviselői szintén felhívást tettek közzé, amelyben ökumenikus áhítatra és a temető bejárására invitálják a sírkert sorsa iránt érdeklődőket július 2-án, szombaton 18 órára bejáratához .
erdon.ro

Magyarverés – a polgármester sajnálkozik, a külügy kifogásol
A gyulafehérvári polgármester sajnálatosnak nevezte a rektor bántalmazását, a román külügyminisztérium nem tartja megfelelőnek a magyar külügy reagálásának nyelvezetét.
Mircea Hava gyulafehérvári polgármester és Raul Toderascu alprefektus beszélt Füzes Oszkárral, Magyarország bukaresti nagykövetével, aki a történtek tisztázására utazott a városba Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul társaságában. Román fiatalok szombaton este baseballütővel megverték Oláh Zoltán rektort, aki le akarta fényképezni az egyház épületeit kövekkel dobáló fiatalokat. A támadók egy másik embert is leütöttek, aki a rektorsegítségére akart sietni.
A hatóságon a sor
A polgármester sajnálatos és szerencsétlen esetnek minősítette a rektor bántalmazását. Hangsúlyozta, hogy a tettet elkövető három csavargót nem szabad azonosítani Gyulafehérvárral. “Sajnálatos és szerencsétlen eset volt. Nagyra értékelem, hogy a rendőrség két percen belül teljesítette feladatát, most a többi hatóságon a sor” – mondta Hava, megállapítva, hogy a városban eddig még nem fordult elő hasonló eset. Füzes Oszkár az MTI-nek elmondta: köszönetet mondott a helyi hatóságoknak a gyors és szakszerű közbelépésért. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: szívből reméli, hogy az incidensnek nem volt magyarellenes jellege. Hangot adott meggyőződésének, hogy a jövőben nem fordul elő hasonló eset.
Még ők sértődnek…
A román külügyminisztérium ugyanakkor úgy véli, hogy a gyulafehérvári incidenssel kapcsolatos magyar külügyi reagálás nyelvezete “nem megfelelő és ellentétes a két ország közötti közvetlen és nyílt politikai párbeszéd szellemével”. A román szaktárca kedden a Mediafax román hírügynökség kérdéseire válaszolva foglalt állást. Egyebek között elhangzott, hogy a budapesti román nagykövetségen keresztül kíván tájékozódni a magyar külügyi közlemény nyelvezetének ügyében. A román külügyminisztérium szerint a gyulafehérvári incidens kapcsán a magyar fél nem vette fel a kapcsolatot diplomáciai úton a román féllel, márpedig Bukarest szerint “normális módon” így szokás eljárni egy sajtóközlemény kiadása előtt. A román külügyi tárca közölte: sürgős tájékoztatást kért a román belügyminisztériumtól a gyulafehérvári incidens részleteiről. A bukaresti külügyi tárca ismét hangsúlyozta: Románia élen jár a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak szavatolásában. A magyar külügyminisztérium hétfőn közleményben fejezte ki megdöbbenését a gyulafehérvári esettel kapcsolatosan. Úgy fogalmazott: az eset ellentmond a magyar-román kapcsolatokban tapasztalt nyitottságnak és szoros együttműködésnek is, és olyan időszakot idéz fel, amelyet mindkét nemzet már meghaladottnak vélt.
erdon.ro

EMNT: határozott fellépést követelnek
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy nemzeti hovatartozása miatt vasárnapra virradó éjszaka súlyosan bántalmazták Gyulafehérváron a római katolikus teológiai intézet rektorát, valamint a segítségére siető társát.
Az EMNT a bántalmazást, a római katolikus teológia több ingatlana elleni támadást, valamint az EMNT elnöke és az Európai Parlament alelnöke, Tőkés László ellen irányuló életveszélyes fenyegetéseket az utóbbi időszakban Romániában vészesen felerősödött magyarellenes hangulatkeltés közvetlen következményeként értékeli, és abba a cselekménysorozatba sorolja, amelynek része a kolozsvári ötnyelvű üdvözlő feliratok eltávolítása, a Mátyás király szoborcsoport törvénytelen feliratozása, valamint a Házsongárdi temetőben a magyar sírok pünkösdkor történt meggyalázása.
A folyamatos magyarellenes hangulatkeltésért az EMNT azokat teszi felelőssé, akik a politikai, illetve a közéletben napirenden szereplő, nemzetiségi jegyeket is magukban hordozó kérdéseket a normális párbeszéd és megoldáskereső vita helyett a nacionalista erőszak és türelmetlenség síkjára terelik.
Az EMNT határozottan elítél bármilyen, nyílt vagy burkolt uszítást, soviniszta hangulatkeltést, és a politika, a hatóságok, valamint a sajtó illetékeseitől megköveteli a Marosvásárhely 1990. évi fekete márciusára emlékeztető folyamat azonnali leállítását. Ugyanakkor követelik a magyarellenes cselekedetek elkövetőinek felderítését és példás felelősségre vonását.
Szabadság (Kolozsvár)

Vádemelés a rektor bántalmazói ellen
Többek között diszkriminációra való felbujtás miatt emelt vádat tegnap a Fehér megyei törvényszéki ügyészség Oláh Zoltán, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorának bántalmazói ellen. Ezzel a nyomozó hatóság gyakorlatilag elismerte, amit a másfél héttel ezelőtt történt incidens kapcsán bukaresti politikusok mindvégig cáfolni próbáltak, mégpedig hogy a teológia rektorát nemzetisége miatt verték meg.
A négy román férfi ellen közrendháborítás és erőszakos bűncselekmény miatt is vádat emeltek. A nyomozati anyagból kiderül: a négy, erős alkoholbefolyásoltság alatt álló férfi egy „spontán botrány” nyomán inzultálta a Béke utca lakóit, miközben magyarellenes, „Ki a magyarokkal az országból!” jelszavakat skandáltak. Adela Corodeanu ügyészségi szóvivő az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a hátrányos megkülönböztetésre való felbujtáson kívül – amelyért a vádlottak hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetést vagy pénzbírságot kaphatnak – a négy elkövető ellen rongálás, a közerkölcs és a közrend megsértése és csendháborítás miatt is vádat emeltek. Közülük három vádlott ellen ugyanakkor a vád jogi besorolását kiterjesztették az erőszakos bűncselekményre is.
Kiderült egyébként, hogy az elkövetők egyike hivatásos katona, a román hadsereg szerződéses viszonyban álló alkalmazottja. Különben a vádlottakat nem helyezték előzetes letartóztatásba, az ügyészség mindössze megtiltotta számukra, hogy a következő 30 napban elhagyják az országot. Mint arról beszámoltunk, június 19-ére virradóra a román fiatalok baseballütővel megverték Oláh Zoltán rektort, aki le akarta fényképezni az egyház épületeit kövekkel dobáló fiatalokat. A támadók az intézet egyik alkalmazottjának a férjét is leütötték, aki a rektor segítségére akart sietni. A bántalmazottak 11-12, illetve 7-8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek a bántalmazás során. Emlékezetes, a magyar külügyminisztérium megdöbbenését fejezte ki a gyulafehérvári esettel kapcsolatosan. A román külügy ugyanakkor az incidenssel kapcsolatos magyar külügyi reagálás nyelvezetét „nem megfelelőnek” tartotta. Traian Băsescu államfő ugyanakkor úgy vélekedett: nem lehet magyarellenességről beszélni az ügyben, szerinte a támadóknak fogalmuk nem volt, hogy az áldozatok magyarok.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Vádemelés a bántalmazott gyulafehérvári magyar rektor ügyében
Vádat emelt a romániai Fehér megyei törvényszék melletti ügyészség négy fiatalember ellen, akik két héttel ezelőtt megverték a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát és az intézmény egyik alkalmazottjának férjét.
Az ügyészség szerint a vádlottak magyarellenes szólamokat skandáltak, ezért diszkriminációra való felbujtás miatt is vádat emeltek ellenük. Közülük az egyik férfi a román hadsereg alkalmazottja – közölte az Agerpres román hírügynökség.
Román fiatalok június 18-án este baseballütővel megverték Oláh Zoltánt, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát, aki le akarta fényképezni az egyház épületeit kövekkel dobáló fiatalokat. A támadók az intézet egyik alkalmazottjának a férjét is leütötték, aki a rektor segítségére akart sietni.
A román hatóságok tagadják, hogy magyarellenes indíttatású bűncselekményről lenne szó. Ezt azzal indokolták, hogy az ittas állapotban lévő támadók aznap este román nemzetiségű személyek által lakott ingatlanok ablakait is betörték. A legutóbbi ügyészségi közlemény még azt írta, hogy az elkövetők antiszemita megjegyzéseket tettek.
Adela Corodeanu, a Fehér megyei törvényszék melletti ügyészség szóvivője azonban most elmondta, hogy az ittas állapotban lévő négy fiatalember azt kiabálta románul, hogy “Kifelé a magyarokkal az országból!”.
A hátrányos megkülönböztetésre való felbujtáson kívül – amelyért hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetés vagy pénzbírság szabható ki – a négy vádlott ellen rongálás, a közerkölcs és a közrend megsértése és csendháborítás miatt is vádat emeltek, hármójuk esetében pedig az erőszakcselekmény szintén bekerült a vádpontok közé.
Az ügyészek megállapították, hogy a fiatalok a baseballütőt az utca egy másik lakójától vették el, aki ezzel az eszközzel ment ki a házát szintén kövekkel megdobáló fiatalok ellen. Az illető nem tett feljelentést a rendőrségen.
A magyar külügyminisztérium az incidens után közleményben fejezte ki megdöbbenését. Úgy fogalmazott: az eset ellentmond a magyar-román kapcsolatokban tapasztalt nyitottságnak és szoros együttműködésnek is, és olyan időszakot idéz fel, amelyet mindkét nemzet már meghaladottnak vélt.
A román külügyi tárca ugyanakkor úgy vélte, hogy a gyulafehérvári incidenssel kapcsolatos magyar reagálás nyelvezete “nem megfelelő és ellentétes a két ország közötti közvetlen és nyílt politikai párbeszéd szellemével”.
Az ügyről korábban Traian Basescu román államfő is kifejtette a véleményét. Szerinte nem beszélhetünk magyarellenességről. Úgy vélte, hogy az ittas fiataloknak fogalmuk nem volt, hogy az egyik bántalmazott éppen a magyar rektor, szerinte ha egy román lett volna ott, akkor őt is bántalmazták volna. Basescu szerint a rektort szidalmazni kezdték, s amikor kiderült, hogy magyar, akkor kezdték szidni nemzetiségét.
erdon.ro

Mátyás-szoborcsoport táblaügy: a rendőrséghez fordul a kulturális tárca 
Mivel nem közeledett egymáshoz a kolozsvári polgármesteri hivatal és a kulturális minisztérium álláspontja a Mátyás-szoborcsoport elé helyezett, magyarokat sértő tábla ügyében, a szaktárca a rendőrségen akar feljelentést tenni – írta szerda számában a Krónika.
A kolozsvári önkormányzat május 23-án olyan táblát helyezett el a Mátyás-szoborcsoport talapzata elé, amelyen Nicolae Iorga román történész e sorai olvashatók: „A csatákban győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult". Ez kiváltotta az erdélyi magyar politikai és civil szervezetek felháborodását és a magyar diplomácia megdöbbenését. Kelemen Hunor kulturális miniszter május végén hivatalos levélben szólította fel a kolozsvári polgármesteri hivatalt és Sorin Apostu polgármestert, hogy azonnal távolítsa el a frissen elhelyezett táblát a Mátyás-szoborcsoport elől, az elöljáró azonban akkor nem reagált érdemben a felszólításra. A szaktárca most a Kolozs megyei prefektúrát (a kormánynak a törvényesség betartására hivatott megyei képviseletét) kérte levélben a törvényesség helyreállítására, és a napokban rendőrségi feljelentést is tesz – tudta meg a lap a kulturális minisztérium sajtóirodájától. 
Debreczeni Hajnal, Kelemen Hunor sajtótanácsosa a Krónikának elmondta: Sorin Apostu időközben válaszolt a miniszteri felszólításra, de válaszlevelében továbbra is állítja: a Iorga-idézetet tartalmazó táblát már a szoborcsoport restaurálási terve is tartalmazza, ezért szerinte nincs abban semmi kivetnivaló. A polgármester annak ellenére ragaszkodik eredeti álláspontjához, hogy a kulturális tárca elküldte neki azt a dokumentációt, amelyből egyértelműen kiderül: csupán a műalkotás megnevezését tartalmazó négynyelvű táblára bólintott rá az Országos Műemlékvédelmi Bizottság és a kolozsvári önkormányzat, a Iorga-idézet nem szerepel a restaurálási dokumentációban.
A minisztérium hivatalos álláspontja szerint az ezt tartalmazó tábla továbbra is törvénytelenül áll Kolozsvár főterén. A sajtótanácsos szerint a minisztérium a napokban a rendőrségen is feljelentést tesz. László Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeit képviselő alpolgármester a lapnak jelezte: valószínűleg polgári per lesz a Iorga-idézetet tartalmazó tábla ügyéből. Május végén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) büntetőjogi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a kolozsvári ügyészségen, mert hivatalos engedély nélkül helyezték el a táblát a szoborcsoport előtt. A rendőrség hivatalból megkezdte a nyomozást, de eredményekről még nem számolt be. „Semmilyen választ nem kaptunk az ügyészségtől, a napokban személyesen bemegyek érdeklődni, mert azt feltételezzük, hogy el akarják altatni az ügyet" – mondta a lapnak Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi regionális elnöke.
Először 1932-ben került fel a szoborra az említett idézet, amelyet 1940-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz kerülése után eltávolítottak, majd Gheorghe Funar nacionalista kolozsvári polgármester helyeztette el ismét a táblát a szobor talapzatára 1992-ben. 
A szoborcsoportot magyar-román közös finanszírozással nemrég felújították, e munkálatok során eltávolították azt a táblát. Az utóbb elhelyezett tábla nem azonos ugyan a Funar-félével, de ugyanazt a Iorga-idézetet tartalmazza.
MTI
Erdély.ma

Ki hitte volna, hogy ilyen is létezik? És létezik.
A bécsi Böhlau Kiadó gondozásában jelent meg az Elűzetések lexikona, a Lexikon der Vertreibungen, mely pontos áttekintést nyújt az 1912-től 1999-ig végrehajtott kegyetlen deportálásokról, kényszer-kitelepítésekről és egyéb etnikai tisztogatásokról.
Három nagy háború következményeként mintegy nyolcvanmillió európai polgár drámáját jelentik ezek az adatok, az 1912 és 1923, 1939, illetve 1991 és 1999 közötti időszakból. A jelszó mindig ugyanaz volt: Akié a terület, azé az egész népesség. Más szóval: Jaj a legyőzötteknek! A kisebbségre asszimiláció vár vagy elűzetés. Habár nehezen hihető, de az angolszászok szentesítették ezt az elvet, amikor a II. világháború után Churchill az alsóházban kijelentette, hogy "az elűzetés az az eszköz, amely mindazok után, amit eddig láttunk, a legkielégítőbbnek és legtartósabbnak fog bizonyulni. Megszűnik az a népkeveredés, amely vég nélküli harag forrása volt. Az asztalt újraterítjük." És megtették. Mintha csak Hitler üzent volna vissza a túlvilágról. A kijelentés elhangzott, és az sem tudta elfeledtetni, hogy a nürnbergi perben a nemzetközi katonai bíróság nem sokkal ezután leszögezte, hogy civilek deportálása és elűzése háborús és emberiség elleni bűntény. Ezt követte az 1948-as arab–izraeli háborúval kapcsolatban hozott ENSZ-határozat, mely tételesen elítélte a zsidó és az arab lakosság elűzését. De, mint azelőtt, úgy azután sem változott a helyzet sehol a világon. Az etnikai tisztogatás – nyíltan vagy burkoltan – ravaszabbnál ravaszabb módszerekkel, napjainkban is tovább folyik. Sajnos, tudnánk rá jó néhány példát mondani.
A törökök elűztek vagy meggyilkoltak egymillió örményt. Hitler lelkén hatmillió zsidó lelke szárad. Sztálin Szibériába deportálta a nem orosz etnikumú népesség százezreit. Antonescu kényszerlakhelyre hurcolta a zsidókat és Transznisztriában kétszázötvenezret gyilkoltatott le közülük. Benes százezrével telepítette ki Csehszlovákiából a magyarokat. Az 1992 és 1995 közötti, bosznia-hercegovinai harcok során mintegy kétmillió lakost űztek el otthonukból az egymással hadakozó szerb, horvát és muszlim csapatok. A Koszovó elleni 1998–99-es háború alatt másfél millió albán és száztízezer szerb került az utcára s lett hontalan. De ki tudná elmondani, hány roma nemzetiségű ember keres magának naponta új hazát?
Az elűzetések lexikona irtózatos sikoly, melynek el kell jutnia azok füléhez, akik az emberiségért felelősséget vállalnak – hivatásból vagy karrierizmusból – ma és a jövőben. Mert mindenkinek joga van egy hazához, egy otthonhoz, békés élethez, fajra, nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül, miként a természetben a fenyőnek és a csalánnak, a liliomnak és az ibolyának, az oroszlánnak és az apró katicabogárnak is. És ezt a jogot senki sem rabolhatja el tőlük.
A nemzeti türelmetlenség ideje lejárt, és ezt mindenkinek meg kell értenie, ha a többséghez, ha a kisebbséghez tartozik. Erre figyelmeztet az elűzetések lexikona.
Erőss Attila. Népújság (Marosvásárhely)

Elutasítják a pléhkrisztust
Elfogadhatatlannak tartják a Farkaslaka melletti Gordon-tetőre tervezett Krisztus-szobor és -kilátó tervét a Hargita Megyei Tanács Főépítészi Hivatalához tartozó Terület- és Városrendezési Bizottság tagjai. A szakemberek azzal vádolják a székelyföldi látványosságnak szánt alkotás megálmodóit és kivitelezőit, hogy nem tartották be az engedélyezési folyamatot. A főépítész láttamozásának szakmai megalapozását biztosító, elemző, tanácsadó és szakértő hatáskörben tevékenykedő konzultatív testület tagjai állásfoglalásukban kifejtik: megdöbbenéssel értesültek a 22 méter magas Krisztus-szobor és -kilátó tervéről.
Emlékeztetnek, hogy egy ilyen jellegű és méretű beruházás feltételezi az adott környezetbe való elhelyezés alapos vizsgálatát, és tudomásuk szerint ebben az esetben ez nem történt meg. „Alapvető követelmény, hogy építészeti szempontból egy koherens alkotás jöjjön létre. A médiában közölt vázlatterv és a kivitelezést dokumentáló fotók alapján egy Krisztus-szobornak és -kilátónak a giccs fogalmát kimerítő ötvözését látjuk” – áll a bizottság tagjai, Albert Márton építész, Berszán Ruxandra építész, Bogos Ernő építész, Csák László közgazdász, Demeter László biológus, Korodi Szabolcs építész, Köllő Miklós építész, Lukács Péter út-hídépítő mérnök, Márton Ildikó építész, Máthé Zoltán építész és Szép Róbert geológus mérnök által aláírt dokumentumban.
A szakemberek szerint a Krisztus-szobor és -kilátó egyetlen eddig ismert engedélyezési dokumentuma a területrendezési bizonylat (certificat de urbanism), melyet az övezeti rendezési tervnek (PUZ) kellett volna megelőznie. Mint írják, emellett szükséges a környezetvédelmi és a kulturális minisztérium engedélye, valamint a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek és más intézményeknek a jóváhagyásai. „Önök egyértelműen elutasító választ kaptak a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség egyházművészeti bizottságától” – áll a bizottság állásfoglalásában, mely szerint a többi engedély beszerzése még el sem kezdődött, ahogy az sem nyilvánvaló, hogy ki felügyeli a munkálatokat. „Ki az építész és ki az urbanisztikai szakértő, akik vezető tervezőkként a projektet irányítják, és ily módon felelősséget vállaltak a beruházás műszaki megalapozottságáért és társadalmi, gazdasági, környezeti minőségéért?” – teszik fel a kérdést a szakemberek, akik „ebben a méretben és formában” a javasolt szobrot elfogadhatatlannak tartják. Hozzáteszik, bár nyitottak a javaslat megvitatására, elvetik az utólagos beleegyezés lehetőségét. „A Székelyföld vonzerejét, beleértve a turisztikait is, javarészt az érintetlen táj, az abba simuló épített környezet, az emberléptékűség, a hagyományos tájhasználat jellemzi. Ennek védelme és szerves alakítása alapját képezi a bizottság munkájának” – hangsúlyozzák a szakemberek.
Mint arról beszámoltunk, a Zavaczky Walter székelyudvarhelyi szobrászművész tervezte Jézus szíve kilátó ötlete a bogárfalvi Protemp Alapítványtól származik, célja pedig, hogy a Székelyföldre csalogassa a turistákat. A 22 méter magas Krisztus-szobor rozsdamentes acélból készül, összköltsége meghaladja a kétszázezer eurót. Ezt többnyire farkaslaki vállalkozók fedezik, az avató ünnepséget augusztus 21-ére tervezik. Az alkotás hírére internetes portálokon élénk vita alakult ki, sokan ízléstelennek találják, pléhkrisztusnak gúnyolják a szobrot. Tamás József segédpüspök lapunknak korábban úgy nyilatkozott, bár az egyház nem adta áldását a monumentális alkotásra, nem is tiltotta meg kifejezetten annak felállítását. Krónika (Kolozsvár)

Határmenti táblamaffia
Nacionalista csoportok rongálják Váradon a magyar műemlékeket és emléktáblákat
„Szélsőséges nacionalista szervezet áll a váradi táblalopások hátterében” – jelentette ki lapunknak Gavrucza Tibor megyei tanácsos, annak kapcsán, hogy a határ menti városban az utóbbi időben elszaporodott az emléktáblák és szobrok megrongálása. Tegnap a Garasos hídról tűnt el, idén immár másodszor az emléktábla.
A nagyváradi Garasos hídról tegnapra virradóan ismét eltűnt a hajdani acélszerkezetű átkelő emlékét őrző, kétnyelvű emléktábla. Az ismeretlen tettesek ezúttal nemcsak a bronz domborművet, de a márványból készült táblát is eltüntették.
Elkeserítő intolerancia
„Elkeserítő, hogy a változás után húsz évvel Nagyváradon, a tolerancia városában ilyen történjen; egyre inkább körvonalazódik, hogy nem nemesfémmaffia áll a háttérben, hanem egy nacionalista szervezet, akik kizárólag a magyar emlékműveket gyalázzák meg” – fogalmazott lapunknak Gavrucza Tibor. Az RMDSZ-es megyei tanácsos rámutatott, a rongálót vagy rongálókat kimondottan a magyar nyelvű feliratok zavarják a hasonló román nyelvű bronztábláknak nem esik bántódásuk.
Mint ismeretes, a Garasos hídra fölszerelt emléktáblát tavaly helyezték el, az átkelő felavatásának századik évfordulóján. A táblán található bronzplakettet néhány hónapja ellopták, de azt az alkotó, Deák Árpád szobrászművész ismét elkészítette, így július 22-én újra elhelyezték a hídfőnél. A sors fintora, hogy a hídhoz épp tegnap szerelték fel azokat a térfigyelő kamerákat, amelyekkel a műemlékek rongálóit szeretnék tetten érni.
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, a nagyváradi önkormányzat nemrégiben úgy döntött, hogy bekamerázzák a városban található emlékművek környékét, megelőzve ezzel a további rongálásokat. Gavrucza szerint nem lehetséges minden egyes műemlék körül a kamerás megfigyelés, a megoldás az „egymás terhét hordozzátok” elv lenne. „Fel kell hívni a lakosság figyelmét, hogy értesítsék a közösségi rendőrséget, bármi szokatlant látnak” – hangsúlyozta a városi tanácsos. Megtudtuk, a városi tanács ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a rendőrségen.
Önkormányzati döbbenet
„A nagyváradi önkormányzat felháborodással és megdöbbenéssel vette tudomásul a Garasos híd emléktáblájának ismételt ellopását. Annál is inkább, hogy ma (tegnap – szerk. megj.) szereltük fel a térfigyelő kamerákat” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Petri Csilla a nagyváradi polgármesteri hivatal sajtószóvivője.
Elmondása szerint az önkormányzat és az RMDSZ-frakció mindent megtesz, hogy előkerítse a tetteseket, illetve, hogy pótolja az emléktáblát. Hozzátette, az ügy másik furcsasága, hogy a táblát annak ellenére lopták el, hogy a közösségi rendőrség minden este járőröz a környéken.
Érdeklődésünkre, hogy melyek lesznek azok a műemlékek, amelyek kamerás védelmet kapnak, Petri kijelentette: Nagyváradon több tucat köztéri szobor és emlékplakett van, így az önkormányzat részéről nagyon jelentős kiadás lenne, ha mindeniket bekameráznák. „Egyelőre tíz magyar és tíz román műemlék kamerás megfigyelését vették tervbe” – mondta a sajtószóvivő.
Totka László. Új Magyar Szó (Bukarest)

Az utolsó esély
Közös ima a MOGYE magyar tagozatáért
Ha érvénybe lép a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem új chartája, nincs tovább. Most van az utolsó történelmi esély, amivel megakadályozható a magyar nyelvű oktatás szempontjából diszkriminatív működési szabályzat elfogadása – hangzott el dr. Ajtay Mária egyetemi tanár hosszasan megtapsolt beszédében csütörtökön este a vártemplomi rendezvényen. Mint beszámoltunk, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) és a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) által az anyanyelven tanulás korlátlan szabadságáért és a MOGYE önálló magyar tagozatának létrehozásért meghirdetett közös ima megtartását nem engedélyezték a városháza és a Kultúrpalota előtt, a résztvevők ezért kényszerültek a Vártemplomba.
– Azért tiltottak ki, mert félnek – mondta a szónok, aki összefoglalta az 1946-ban királyi rendelettel létrehozott magyar tannyelvű egyetem külföldi és belföldi professzorok által sikeressé tett korszakát, majd a vegyes tannyelvűvé váló intézet 1962-89 közötti elsorvasztásáról, s a rendszerváltás után az egyetem lépcsőjén az önálló magyar karért sztrájkoló diákság próbálkozásáról beszélt.
– Rosszabb állapotban vagyunk, mint 1989 előtt, mivel a magyar oktatói keret nem nőtt, kevés a fiatal oktató, de ezt a megígért magyarországi segítség igénybevételével orvosolni lehetne. Miközben az egyetem megítélése folyton romlik, a román vezetők egyre ádázabban és nyíltabban mondanak nemet a magyar oktatásra, s az így kialakult ellentét és feszültség hangulatában nehéz dolgozni. Minél meggyőzőbben kell kérni, követelni, hogy a miniszter ne írja alá a magyar oktatást ellehetetlenítő chartát – hangsúlyozta a szónok.
Korábban erre figyelmeztette a jelenlevőket dr. Benedek István professzor, a városi tanács frakcióvezetője is, aki szerint a közösség kell nyomást gyakoroljon a törvény betartatására.
Amíg a törvény megengedi, hogy állami támogatással magyarul lehessen tanulni, ezt a lehetőséget ki kell használni. A küzdelmet nem szabad feladni, s amellett, hogy a város lakossága a magyar kar és a diákok mellé áll, rajtunk múlik, hogy olyan polgármestere legyen Marosvásárhelynek, aki a város őslakóit nem tiltja ki a főtérről – hangzott el dr. Hollanda Dénes egyetemi tanár, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának volt dékánja beszédében.
A főtér visszaszerzését elnapoljuk, de nem sokáig – ígérte a szervezők nevében Ádám Valérián, majd Fodor Imre fogalmazta meg, hogy követeléseinket világosan megfogalmazva kell politizálni, és egy szép csángó imával fejezte be beszédét. Oláh Dénes katolikus főesperes az együtt repülni tudó vadludak példáját ajánlotta követésre méltónak, és kifejezte reményét az isteni gondviselésben. Nagy László unitárius lelkész megdöbbenésének adott hangot, hogy 2011-ben, egy magát demokratikusnak nevező társadalomban azt kérik a lelkésztől, hogy egy héttel a közös ima előtt nyújtsa be a rendőrségre, hogy mit fog mondani. Bibliai példát idézve fejtette ki, hogy a keresztfán Jézus anyanyelvén imádkozott, majd sajnálatát fejezte ki azok iránt, akik az ima erejében kételkedve nem vettek részt a rendezvényen. Végül áldást kért a józan ész győzelmére, s befejezésképpen Ötvös József református esperes, a házigazda mondott köszönetet az együttlétért.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Botrány Kertész Ákos író magyargyalázó kijelentései miatt
Nem csitult a botrány, amelyet a magyarországi közbeszédben Kertész Ákos Kossuth-díjas írónak az Amerikai Népszavában megjelent nyílt levele okozott, amelyben többek között leszögezi, hogy „a magyar genetikusan alattvaló”.
L. Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke kedden elfogadhatatlannak és menthetetlennek nevezte a levélben megfogalmazottakat, szerinte Kertész Ákos átlépett egy határt. Közleményét József Attila-díjas íróként, parlamenti bizottsági elnökként és a Fidesz kulturális kabinetjének vezetőjeként szignáló L. Simon László azt írta: megdöbbenéssel olvasta Kertész Ákosnak az Amerikai Népszavában közölt nyílt levelét.
„Azt, hogy a levélben megfogalmazottak teljességgel elfogadhatatlanok és menthetetlenek, nem kell különösebben bizonygatni, hiszen nem az eredeti szövegkörnyezetükből kiragadott, manipulált idézetekről van szó. Az ügy ráadásul nemcsak azért szomorú, mert a szerző kollektív ítéletet mond a magyarság felett, ezzel vélhetőleg szándékosan felkorbácsolva az indulatokat, hanem azért is, mert ezt ismert íróként teszi, nem számolva azzal, hogy tettével alááshatja a kultúra képviselőinek tekintélyét” – fogalmaz L. Simon. Szerinte ezzel szemben éppen arra lenne szükség, hogy a nemzeti kultúra a jelenleginél jóval nagyobb figyelmet kapjon mind a szélesebb közvélemény, mind a döntéshozók részéről, „és lehetőleg ne az ilyen szélsőséges megnyilvánulások miatt”.
L. Simon László közölte, meggyőződése, hogy Kertész Ákos átlépett egy határt, „de ettől még e határ innenső oldalán sem állhat meg az élet: nekünk, akik a magyar kultúra ügyéért dolgozunk, továbbra is arra kell törekednünk, hogy végre a hazai kulturális élet szereplőinek és intézményrendszerének értékeitől, eredményeitől legyen hangos a sajtó, ne pedig a velük kapcsolatos botrányoktól”.
„A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: »ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ« – fogalmaz Kertész Ákos az Amerikai Népszavában múlt hétfőn megjelent, vitatott nyílt levélben. – De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud, és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire. Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!”
A levelet élesen bírálta a múlt héten a Jobbik is, az alakulat pénteken azt közölte, az író kijelentése kapcsán a párt megvizsgálja annak lehetőségét, hogyan lehet visszavonatni Kertész Ákos korábban kapott állami kitüntetéseit, illetve kezdeményezni fogják a közgyűlésben Kertész Ákos budapesti díszpolgári címének visszavonását is.
Kertész Ákos aznap az MTI-nek úgy reagált, nem számított arra, hogy az Amerikai Népszavában közölt nyílt levele olyan reakciót vált ki, mint amilyet a Jobbik produkált. Az író ezt azzal magyarázta: amit írt, azt az Amerikai Népszavának írta, s véleménye szerint azt itthon nem kérhetik rajta számon.
Az Amerikai Népszava szerkesztősége azt közölte, a lap kiáll Kertész Ákos szólásszabadsága és írói szabadsága mellett.
 Krónika (Kolozsvár)

Tőkés László EP-alelnök a magyar-magyar párbeszédről
A szeptembertől újrainduló Európa parlamenti ülésszak erdélyi nyitányaként tartott sajtóértekezletet Nagyváradon Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és Szilágyi Zsolt, az EP-képviselő brüsszeli kabinetfőnöke. Az újságírókkal való találkozón elsősorban a magyar-magyar párbeszéd lehetséges alakulásáról és a verespataki bányanyitásról esett szó.
Az Erdélyi Napló Tőkés Lászlót a pártbejegyzés rögös útjáról, illetve az ehhez kapcsolódó magyar-magyar párbeszédről kérdezte.
– Több, mint négy hónapja tart az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzési procedúrája, miközben a bíróság újabb és újabb okokat talált a pártbejegyzés elnapolására. Ön szerint mi áll ennek a jogi huzavonának a hátterében? – A kérdésnek egy általános és egy konkrét vetülete van. A jelenség általános vetülete kilencven évre, újabban pedig húsz évre nyúlik vissza: le kellett törni az önálló kisebbségi, ezen belül az önálló magyar érdekképviseletet. Annak lehettünk tanúi, hogy 1989-1990 fordulóján a magyarság mintha magára talált volna, megszerveződött, kialakította politikai érdekérvényesítő és képviseleti rendszerét. Az öröm azonban rövid ideig tartott: az áldemokratikus, posztkommunista, posztszekurista, nacionalista rendszernek öt-hat évre volt szüksége ahhoz, hogy véget vessen az önálló magyar érdekérvényesítésnek. Babits Mihály verssorát idézve, megalázatosította a magyarságot: a magyar politikumot sikerült becsatolnia a többségi politika rendszerébe, és pénzzel, hatalommal és feltételezhetően titkosszolgálati eszközökkel kihúzta a talajt a magyar politika alól. Ennek isszuk most a levét! Ma az RMDSZ színeiben egy magyarul beszélő román politikai alakulat ténykedik, és ez végletesen behatárolja és korlátozza politikai mozgásterünket és érdekérvényesítési lehetőségeinket. Ezt a helyzetet akarjuk feltörni, megváltoztatni, amikor az egyik kísérletet a másik után végezzük, kezdve az alsócsernátoni fórummal, folytatva a szatmárnémeti egyházi autonómia-közgyűléssel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács megalakulásával, a Magyar Polgári Párt létrehozásával, és legutóbb az Erdélyi Magyar Néppárt megalakítási kísérletével. Konkrét formában arról beszélhetünk, hogy a többségi hatalommal cinkos együttállásban lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az RMDSZ – amelynek nevéből már csak a „romániai” bír hiteles tartalommal –, minden lehetőt megtesz, hogy megtartsa politikai egyeduralmát a romániai magyarság fölött, ezáltal fenntartva a bukaresti rezsim kézi vezérlésű magyarságpolitikáját. Kirívó az az orcátlan demokrácia-, Európa- és magyarellenes törekvés, amely az RMDSZ magatartását jellemzi az Erdélyi Magyar Népáárt bejegyzésével kapcsolatban. Az elmúlt hónapok történései, konkrétan a bejegyzést akadályozó erők leleplezése révén nyilvánvalóvá vált, hogy az RMDSZ minden lehetőt megtesz a pártbejegyzés megakadályozásáért. Még azt sem zárom ki, hogy titkos megegyezés alapján történik mindez: a kormányban részt vevő RMDSZ titkos alku tárgyává tette az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének megakadályozását. Ebben a helyzetben csak abban reménykedhetünk, ha a román politika több vasat tart a tűzben, és nem föltétlenül fog eleget tenni az RMDSZ exkluzív óhajának.
– Ilyen előzmények után milyen esély van arra, hogy az az EMNT, illetve a megszülető új párt, az EMNP tárgyalóasztalhoz üljön az RMDSZ-szel? – Még a halálos betegség ellen is küzdenek az orvosok, néha sikerrel. Egy másik extrém példával élve: valószínűleg a verespataki ciános bányaterv meg fog valósulni, mert a román hatalmi érdek ezt kívánja, ennek ellenére minden lehetőt meg kell tennünk a verespataki projekt megvalósítása ellen. Hasonló a helyzet az erdélyi magyar politikában is: akkor is fel kell vennünk a harcot az opportunista, hatalomnak alárendelt RMDSZ-szel, ha történetesen eredménytelenül végződik a küzdelem. Hitem szerint azonban megvalósítható az a törekvésünk, hogy a romániai magyar politikai rendszerváltozás megtörténjen. A magyarországi nemzeti erőknek sikerült ezt megvalósítani, és nekünk is esélyünk van az erdélyi magyar politikában a politikai változások végrehajtására. Ezért kezdeményeztük az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozását: ezzel szeretnénk megtörni a hatalompárti RMDSZ egyeduralmát, és létrehozzuk a nemzeti érdekérvényesítés eszközét. Természetesen nem lehetünk annyira naivak, hogy figyelmen kívül hagyjuk az RMDSZ meglétét, ugyanakkor árnyaltan kell látnunk az RMDSZ tagságát. Hasonlattal élve, egy jármű utasaiként foghatjuk fel a tagságot, akik arra utaznak, amerre a jármű vezetője halad. Számíthatunk az utasokra: ők vagy kiszállnak a járműből, és átülnek egy más járműbe, vagy tesznek arról, hogy jó irányba utazzanak, tehát olyan vezetőket választanak, akik jó irányba vezetik őket.
– Úgy tűnik, a választás megtörtént, és minden marad a régiben ... – Ha csak az RMDSZ-nomenklatúrát nézzük, akkor valóban szomorú a helyzet: Kelemen Hunor Markó Béla epigonjaként működik. Az RMDSZ-ben teljes mértékű a folytonosság, azzal a különbséggel, hogy Markó Béla jobb vezető volt, mint a mostani vezetők. A párbeszéd tekintetében mi azokra számítunk az RMDSZ-ből, akik egy másfajta RMDSZ-t képzelnek el. Ezek az erők viszont nagyon gyengék, és az egyszerű tagság szintjén léteznek. Nekünk alkupozícióba kell kerülnünk! Rá kell kényszerítenünk akár a mostani vezetést is arra, hogy a közös nemzeti érdekek céljából tárgyaljon velünk. Súlyos gond, hogy akárcsak az egyház, az RMDSZ egyes vezetőit is fogva tartja a titkosszolgálat. Ez ellen nehéz tenni! Zsarolhatók, ezáltal a volt titkosszolgálatok fogságában vannak.
– A hét végén tartotta kongresszusát a Magyar Polgári Párt. A párt elnöke, Szász Jenő az RMDSZ-szel szemben jobboldali összefogást sürget, amelynek része lenne az EMNT, az SZNT és az MPP. Lát-e esélyt egy ilyen szövetség kialakulására? – Egy vezető magyarországi politikus, a Magyar Polgári Pártot és az RMDSZ-t összehasonlítva, tréfásan azt mondta: az egyik a kisebbik, a másik a nagyobbik rossz. Az előbbi hasonlattal élve, az egyik egy kisebb jármű, a másik egy mamut jármű, de közös vonásuk, hogy egyikkel sem érhetünk célba. A kérdés nem úgy tevődik fel, hogy a kisebbik vagy a nagyobbik autóba ülünk. Az MPP nem megfelelő partner az úgynevezett jobboldal, a nemzeti oldal létrehozására: elveszítette hitelét és tagságát is. Akárcsak az RMDSZ esetében, az MPP tagságával sincs semmi bajunk: annak idején szeretetre méltó, derék magyar emberek szavaztak az RMDSZ-re és a Magyar Polgári Pártra egyaránt. Az RMDSZ-hez hasonlóan a Magyar Polgári Párt vezetőinek a hitelével van baj, mindenek előtt elöljárójával, aki menet közben olyan exkluzivista módon szabadult meg párttársaitól, mint az RMDSZ annak idején. Olyan embereket távolított el a pártból, akik nem az ő akarata szerint politizáltak. Ráadásul egy kongresszusi határozat valósággal kiátkozza a párt EMNT-és tagjait. Ebben a helyzetben nincs miről beszélnünk. Nem tartom célravezetőnek a pártlogikán alapuló, kizáró jellegű összefogást. Ezzel ugyan megkerülhetjük az RMDSZ-t, de politikai egyeduralmát nem tudjuk megtörni. Erdélyi magyar összefogásra van szükség, vagy, ahogy Orbán Viktor, a nemzet miniszterelnöke meghirdette, a nemzeti együttműködés rendszerét kell létrehozni.
– Hetek óta tartó, megújult vita övezi a verespataki bányanyitás ügyét. A román államfő, Traian Băsescu kemény fellépése egyértelműen a bányanyitás irányába mozdította el a román kormányt. Az Európa Parlamentben többek között az ön kezdeményezésére elfogadott határozat ellent mond a ciános bányakitermelésnek, ami viszont nem kötelező érvényű ajánlás. Év végéig az Európai Bizottságnak kellene állást foglalnia, és szerencsés esetben törvénytervezetben megtiltania a ciános aranybányászatot. Van-e esély arra, hogy hasznos időn belül elfogadásra kerül egy ilyen összeurópai érvényű törvény? – Már eddig is sokat késlekedett az Európai Bizottság. Ennek bizonyára az az önellentmondás az oka, hogy az európai törvényhozás elsöprő többségével szemben kellene a Bizottságnak döntenie, így inkább a diplomatikus kivárás, halogatás álláspontjára helyezkedik. Jelen helyzetben sajnos nem kérdéses, hogy milyen döntést fog hozni az Európai Bizottság, hacsak valami olyasfajta fordulat nem következne be, mint például az atomerőművek esetében Németországban. Be kell látnunk, hogy az Európai Unióban a nagyhatalmaknak van döntő szavuk: amíg, az európai nagyok – Németország, Franciaország, Nagy-Britannia – nem döntenek, nincs esélyünk a helyzeten változtatni. Ilyen esetben nincs, aki feltartóztassa a válság mélypontjára süllyedt, arany- és pénzéhes román politikát. Szinte csodával érne fel, ha működésbe lendülne a felemás román demokrácia, és a kisebb-nagyobb polgári egyesületek és a zöldek hathatós nyomást tudnának gyakorolni a román politikára. Ebben az ügyben csak egy országos méretű, demokratikus fellépés akadályozhatná meg a kormányt. – A nyáron ért véget az uniós magyar elnökség. A kormánypártok szerint ez sikertörténetnek számít, az ellenzék viszont nem így látja. Az Erdélyi Magyar Ifjak gyergyói táborában a Jobbik elnöke úgy vélekedett, hogy nemzetpolitikai ügyekben a magyar kormány nem képviselte megfelelő módon a határon túli magyarság autonómiatörekvésit. Ön ezt hogyan látja? – Fordítsuk meg a kérdést: mi lett volna, ha a frissen hivatalba került kormány hangsúlyosabban képviselte volna a határon túli magyar, és ezáltal az össznemzeti érdekeket? A három alaptörvényért – a trianoni emléktörvény, a honosítási törvény és az alkotmány – mérhetetlen össztűz zúdult a magyar kormányra: el lehet képzelni, hogyha még ennél is fokozottabban áll ki ügyeinkben, mi várt volna a kormányra? Maximalista és populista álláspontnak tartom ezt a fajta elégedetlenkedést, amivel nem tudok egyet érteni. A felsorolt három alaptörvény olyan alappillérei a magyar nemzetpolitikának, amelyek hosszú távon a tényleges határok feletti nemzetegyesítés irányába mutatnak. Olyan keretviszonyokat valósítanak meg, amelyek rövidebb-hosszabb távon tartalommal tölthetők meg. Ne felejtsük el, hogy a honosítási törvényt még azok táborában is sokallták, akik ezt megszavazták. Olyan vélemények hangzottak el, hogy talán várni kellett volna ezzel. Erdélyi magyarként nyilván én is azt szerettem volna, hogy többet tegyünk közös ügyeinkért. Epilógusként viszont hozzá kell tennem, hogy az elnökséget betöltő államok esetében nem szokás saját problémáikat előtérbe helyezni. Gondoljunk Belgiumra: előjöhetett volna Belgium a már-már országos szakadást okozó flamand-vallon ellentétekkel? Sőt, a belgák kormány nélkül hajózták végig a soros uniós elnökséget. Ezután kell megtennünk azt, amit joggal elvárunk az anyaországtól.
– Az Európai Parlament alelnökeként az ön feladatkörébe tartozik az európai egyházak közötti párbeszéd kiszélesítése. Hogyan látja a mai uniós keretek között a párbeszéd térnyerését? Van-e esély arra, hogy az egyházak az európai politikában nagyobb figyelmet kapjanak? – Az egyházak nem találnak párbeszédre egy ultraliberális irányba elhajló, vallásellenes közegben. Gondoljunk a XVI. Benedek pápa spanyolországi látogatását övező, erőszakba torkolló tüntetésekre. A francia forradalomra visszavezethető szekuláris vallásellenesség – noha tábora kisebbséget élvez – nagyon hangos, és már-már provokálóan türelmetlen. Nekünk, az ateista kommunizmusból jött kelet-európai képviselőknek megdöbbenéssel kell tapasztalnunk, hogy Nyugat-Európában, a volt szabad világban egy éppen olyan türelmetlen egyház- és vallásellenesség létezik, noha az eszköztáruk teljesen különböző. Osztom Orbán Viktor véleményét, hogy nem csak válságról beszélhetünk, hanem egy globális „rendszerváltozás”, korszakváltozás időszakát éljük. Ezért merem remélni, hogy a sokszínűségről, és az értékek pluralizmusáról beszélő Európában esélyünk lesz a párbeszéd intézményes kereteit megteremteni. Makkay József
Erdélyi Napló. Erdély.ma

Pál-Antal Sándor akadémikus
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenysége döntő mértékben a székelyek múltjának feltárására irányul. Ezt tanúsítja most elhangzott székfoglaló előadása is. A székely múlt iránti érdeklődésében bizonyára szerepet játszanak születésének, neveltetésének, eddigi életútjának körülményei. A felcsíki Karcfalván született az Oltnak abban a völgyében, amelyről Orbán Balázs azt írta, hogy "egymást érő, csaknem egészen összeépült falvak hosszú sora" jellemzi, amelyek egyike Karcfalva. A hadiárva Pál-Antal Sándor gyermekkora azonban nem Karcfalvához, hanem a völgy másik településéhez, Csíkmadarashoz kötődik, amelyről meg azt a mondókát jegyezte fel az egyik méltatója szerint a ma már forrásértékűvé "öregbedett" Székelyföld leírásának" szerzője, hogy "Ez a falu Madaras, hol a pap is fazekas". Pál-Antal Sándorból azonban nem fazekas, hanem levéltáros és történetíró lett. Jellemzőnek tekinthetjük azonban azt is, hogy geológus nevelőapja halála után, akinek helyváltoztatásai miatt több helyen végezte középfokú tanulmányait és végül magánúton érettségizett, visszatért Madarasra s három évig a családi gazdaságot vezette. A gazdálkodásnak nemcsak az a hátránya volt, hogy három évvel később kezdhette meg egyetemi tanulmányait Kolozsvárott az akkor még önálló és magyar nyelvű Bolyai Egyetemen, de az az előnye is, hogy nem felejthető tapasztalatokat szerzett a falusi életről és a paraszti gazdálkodásról, így történetíróként sem könyvekből kellett megtanulnia a mindennapi élet valóságát. Az erdélyi tájhoz való kapcsolódását az is mutatja, hogy négy település (Backamadaras, Búzásbesenyő, Csíkmadaras és Karcfalva monográfiáját is megírta. Ezek közül a Csíkmadarasról szóló két kiadásban is megjelent. A kolozsvári egyetemen kitűnő mesterek: Jakó Zsigmond, Pataki József, Imreh István, Csetri Elek és Magyari István tanítványa lehetett s alaposan felkészülhetett hivatására: a levéltárosi munkára. A diploma megszerzésétől 1963-tól 42 éven át, 2005-ig levéltáros volt Marosvásárhelyen s hivatali ranglétrán a levéltárostól a főlevéltároson keresztül a tanácsos-levéltárosig vezetett útja. Szakmai megbecsülését az is jelezte, hogy részt vehetett a levéltárosi szakképzésben, ahol magyar paleográfiát, a marosvásárhelyi egyetemen pedig latin paleográfiát oktathatott. Doktori címet a Babes-Bolyai Tudományegyetemen Nicolae Endroiu akadémikus vezetésével a pecséttan tárgyköréből szerzett. Értekezése "Marosszéki intézmények és pecsétjeik" címmel önálló könyv formájában is megjelent. Levéltárosi és történetírói tevékenysége mellett feladatot vállalt a közéletben is. Rendszeresen szervezett tudományos ülésszakokat, jelenleg is elnöke az Erdélyi Múzeum Egyesület marosvásárhelyi tagozatának. Az EME, mint ismeretes, az erdélyi magyar tudományosság immár több mint 150 éve létező legfontosabb tudományos egyesülete. Kitüntetései (Pauler Gyula-díj, Arany János emlékérem, Szabadság hőse emlékérem, Mikó Imre-emléklap, arra utalnak, hogy tudományos tevékenységét mind a magyarországi, mind az erdélyi tudományosság elismerte. Gazdag történetírói munkásságát néhány számadattal lehet jellemezni. Eddig 19 önálló, vagy társszerzőkkel együtt írt kötete jelent meg, 9 kötetet szerkesztett 14 könyvfejezetet és 86 folyóiratcikket és tanulmányt írt. Mindezek mellett számtalan, az erdélyi magyar identitás megőrzésében fontos honismereti és közérdekű cikk került ki tolla alól, interjúkkal végzett felvilágosító munkát, lexikon szócikkeket és bibliográfiákat írt. A szakmai elismertséget, mint ismeretes, a társadalomtudományokban a hivatkozások száma távolról sem jelzi úgy, mint a természettudományokban, mégis érdemes megjegyezni, hogy 2009-ig írásaira 153 munkában 735 hivatkozás történt.
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenységének részletes bemutatása nem lehet egy ilyen, időben behatárolt méltatás feladata. Mégis szólnunk kell munkásságának legalább három jellegzetes vonulatáról. Már a bevezetőben említettük, hogy Pál-Antal Sándor több más erdélyi és magyarországi kutató mellett döntően a székelység történetírója. Ezzel a regionális történetírás egyik szószólója. A székelyföld ugyanis a történeti Magyarország egyik legjellegzetesebb régiója, amely sajátos autonómiája révén nemcsak területileg különült el Erdély más vidékeitől, a szászok lakta Királyföldtől, a vármegyéktől, vagy a románok lakta területektől, de társadalmi szerkezete, katonáskodó szabad paraszti közösségének megőrzése révén is más volt, mint az ország többi tájegysége. Pál-Antal Sándor írásaiban e terület történetének legkülönfélébb aspektusait vizsgálta. A Székely önkormányzat-történet c. kötetében az autonómia változásait tekintette át. A Székelyföld és városai c. tanulmánygyűjteményben a terület mezővárosainak gazdaságát és társadalmát elemezte nemcsak a 16-19. században, de a két világháború közötti időszakban is. Külön könyvet szentelt a székelyföld fővárosa: Marosvásárhely (az egykori Székelyvásárhely) történetének, amelynek első, 1848-ig terjedő része jelent meg. Ki kell emelnünk a székelyfölddel foglalkozó írásainak időbeli és tematikai gazdagságát. Ugyanolyan biztonsággal értekezik a földrajzi nevek múltjáról, vagy a demográfiai folyamatokról, és a jobbágyviszonyokról, mint a címeres pecsétekről, a székely székek kialakulásáról, vagy a székelyföld szerepéről az 1848-49 évi szabadságharcban. Külön kötetben tárta fel az 1956-os magyar forradalmat követő erdélyi megtorlások áldozatainak sorsát. Megdöbbenéssel olvashatjuk, hogy a magyar forradalom iránti rokonszenv elég indok volt az erdélyi magyarokkal kapcsolatos kegyetlen megtorláshoz és évekig tartó üldözéshez.
Munkásságának másik sajátossága a levéltáros foglalkozással kapcsolható össze. A hazai tudományosságban még ma is folyik a vita arról, hogy a történeti források őrzőinek feladata-e a levéltári dokumentumok rendezésén, kutatásra való előkészítésén túl a történetírás művelése? Nagyon sokan gondolták és gondolják, hogy ez utóbbi is. Aligha véletlen, hogy a magyar történettudomány igen sok kiváló művelője volt levéltáros, Csánki Dezsőtől vagy Szabó Istvántól Ember Győzőn át Varga Jánosig. Pál-Antal Sándor a tudós levéltárosok sorába tartozik. Feladatának tartotta a kutatást segítő levéltári segédletek készítését is (ilyenek a Maros megyei fiók levéltárról, Nagy-Küküllő megye levéltáráról, vagy a Toldalagi és Teleki család levéltáráról készített ismertetői), de könyvek és tanulmányok tucatjait írta az általa rendezett és megismert levéltári dokumentumokból is. Természetesnek tarthatjuk, hogy mélységesen tiszteli a forrásokat, és azt is, hogy forráskiadványok tucatjaival igyekezett elősegíteni mások kutatásait. Közölte Marosvásárhely 17–18. századi jogszabályait, Marosszék, Udvarhelyszék, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék összeírásait a 18. századból, de Udvarhelyszék 1848–49-ből származó iratait is.
Eddigi történetírói munkásságának külön fejezetét alkotják falumonográfiái. A helytörténetnek ez a terrénuma máig sem örvend különös megbecsülésnek sem Magyarországon, sem Erdélyben. Ennek jórészt az az oka, hogy nagyon sokan történetírói felkészültség nélkül próbálkoznak egy-egy település múltjának feltárásával. Pedig a mikro- történelem a nyugati történetírásnak is virágzó ága. Pál-Antal Sándor sokat tett annak érdekében, hogy a falutörténet valóban tudományos szintre emelkedjék és a történetírás megbecsült ága legyen.
Tisztelt Osztályülés! Az erdélyi magyar és nem magyar történetírás igen gazdag hagyományokra tekinthet vissza. Az erdélyi történetírók Szamosközy Istvántól Jakab Eleken, Mikó Imrén, Szilágyi Sándoron át kortársainkig a már elhunyt Imreh Istvánig, Jakó Zsigmondig és a hála istennek közöttünk alkotó Benkő Samuig és Egyed Ákosig mindig elszakíthatatlan részét képezték a magyar történetírásnak. Pál-Antal Sándor életműve is ennek az egységes magyar történetírásnak a része.
Befejezésül még valamiről szólnom kell. Aki a ma itt köszöntött tudós írásait olvassa, találkozik olyasvalamivel is, amit nehéz egy szakszerűséget megkövetelő méltatásban elmondani: a ragaszkodást a magyarsághoz. Legyen szabad idéznem néhány mondatot Pál-Antal Sándor egyik írásából: "...kisebbségi léte során sok megpróbáltatást kellett kiállnia a romániai magyarságnak. Sok veszteség érte anyagi létében, szellemi életében és mindenekelőtt számbeliségében, az asszimiláció, elűzés vagy kivándorlás útján. Életképességét azonban megőrizte mindmáig, a hajdani és újabb keletű üldöztetések ellenére, és reméljük, hogy eljön az idő, amikor mindez csak egy halvány, rossz emlékű epizód lesz csupán". Kívánom Pál-Antal Sándornak, akadémiánk külső tagjának és mindannyiunknak, hogy valóban így legyen.
Orosz István, az MTA levelező tagja,
professzor emeritus.
Pál-Antal Sándor akadémiai székfoglalója
Általában háromévenként választ új tagokat a Magyar Tudományos Akadémia. Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi tanácsos-levéltáros, a történelem terén kifejtett munkássága elismeréséül 2010. május 3-án a 180. közgyűlésen vált a magyar tudomány legrangosabb intézményének tagjává.
Székfoglaló előadását 2011. szeptember 15-én tartotta az Akadémia székházában. A felolvasóteremben az anyaországi tudományos élet jeles személyiségei és a családtagok mellett szép számban jelentek meg erdélyi pályatársak is.
Az ünnepi ülést Orosz István akadémikus, professzor emeritus nyitotta meg.
Városunk neves levéltáros történésze székfoglaló előadásának témájául Erdély történetének egyik legviharosabb időszakát választotta, melynek mélyreható kihatásai voltak a lakosság etnikai összetételének változásaira: "Népességi viszonyok a Székelyföldön a 18. század elején."
A 18. század első évtizedében a háborús események, a szárazság okozta éhínség és a pestis Erdélyben elsősorban a Székelyföldet érintette. A természeti csapások felére csökkentették Erdély lakosságát. Az 1719. év végi jelentések alapján több mint hatvanezerre tehetjük a Székelyföld veszteségeit. A természeti csapásoknak főleg a kiskorúak és az idősek estek áldozatul, így az átlagos családlétszám ötről 3,2 – 3,5-re csökkent! Az éhező lakosság tömegesen keresett jobb megélhetési lehetőségeket nemcsak a vármegyékben, de a román vajdaságokban is. A járvány megszűntével az elköltözöttek egy része, elsősorban a nemesek és a szabadrendű székelyek, visszatértek lakhelyeikre, viszont a pusztán maradt jobbágytelkeken megjelent a máshonnan származó munkaerő, ami összességében a román ajkú lakosság számbeli növekedését eredményezte.
Orosz István akadémikus laudációjában, miután vázolta Pál-Antal Sándor életútjának sorsformáló momentumait, részletesen ismertette az Akadémia új tagjának gazdag tudományos tevékenységét.
A történész Pál-Antal Sándor fő kutatási területe a Székelyföld. Gazdag életműve a régió legnagyobb történetírói közé emeli. Levéltárosként levéltári ismertetők, forráskiadványok tucatjaival segítette mások kutatásait. Történetírói tevékenységének külön fejezetét képezik falumonográfiái.
Laudációja befejezésében Orosz István akadémikus kiemelte azt az optimizmust, amivel Pál-Antal Sándor, minden megpróbáltatásunk, veszteségeink ellenére, a romániai magyarság jövőjét szemléli.
Az ünnepi ülés a Magyar Tudományos Akadémia díszes oklevelének az átadásával zárult. Népújság (Marosvásárhely)

Magyar–magyar összecsapások Brüsszelben
Botrányok kísérték Markó Béla volt RMDSZ-elnök brüsszeli fellépését tegnap este. Románia miniszterelnök-helyettese Nemzeti identitások az egyesült Európában címmel tartott előadást az Európa Parlament épületében, egy Winkler Gyula és Sógor Csaba (RMDSZ) EP-képviselő által szervezett fórumon.
A rendezvény előtt Tőkés László EP-alelnök több eszközzel is tiltakozott: levelet írt az Európai Néppárt magyar küldöttségének, amelyben többek között az RMDSZ-nek a verespataki bányaberuházással kapcsolatos álláspontja miatt visszásnak nevezi a szövetség éléről idén februárban visszavonult politikus szereplését s "valószínűsíthető fényezését", és arra is emlékeztet, hogy Markó "Magyarországról érkező politikai ciánnak, a politikai környezet szennyezésének" nevezte az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését; a beszélgetőestet népszerűsítő plakátokra pedig Mit keres az EP-ben ciános Béla??? feliratot ragasztott. Mint mondta, nem állt szándékában megakadályozni Markó fellépését, de "tiltakozni neki is jogában áll". Az RMDSZ nevében Kelemen Hunor elnök válaszolt Tőkés akciójára és tájékoztató jellegű levelére, felháborodásának és megdöbbenésének adva hangot a történtek kapcsán. Tőkés tette aljas és méltatlan, és túllép a jó ízlés, a politikai kultúra és a diplomácia határain – vélekedett. * Markó Béla előadásán arról beszélt, hogy az Európai Uniónak most, a nemzetközi pénzügyi válság idején sem a gazdasági kihívásokra a legnehezebb válaszolnia, hanem a nemzeti identitásokhoz kapcsolódó problémákra. Az EU jövője szerinte nem a gazdasági válságra adott válaszoktól függ, hanem a komplex (gazdasági elemeket is tartalmazó) nemzeti identitások egybeillesztésétől: jogi és intézményes eszközöket kell teremteni ahhoz, hogy egy ilyen Európa működőképes legyen. "Tulajdonképpen ma az Európai Unió legfontosabb igazsága továbbra is az, hogy a közös Európában mindannyian kisebbségiek vagyunk, még a legnagyobb országok is" – fogalmazott. Beszámolt a romániai magyar kisebbség helyzetéről is, majd két MSZP-s, egy felvidéki és két erdélyi magyar képviselő is hozzászólt. Az ülésen román EP-képviselők is részt vettek, a Fidesz részéről azonban senki nem jelent meg – távolmaradásukat Tabajdi Csaba (MSZP) éles hangú közleményben ítélte el. A Fidesz–KDNP rögtön reagált: önvizsgálatra szólította fel az indulatoskodó politikust, annak a pártnak a tagját, amely "a státustörvény 2001-es elfogadásakor 23 millió román Magyarországra özönlésével riogatott", "a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazáson hazug rágalmakkal az anyaországi és határon túli magyarokat egymás ellen fordította", "kormányzása alatt a határon túli magyarok egész támogatási rendszerét, a közalapítványokat és a Máért-ot szétverte". * Markó Béla Brüsszelben Szávai Gézának a vízgyűjtő tó alá került szombatos település, Bözödújfalu történetét felelevenítő, Székely Jeruzsálem című könyvének francia nyelvű bemutatóján is részt vesz.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetiségi kérdés az államszocializmus korában
Nagyvárad – Szerda este az Ady Endre Középiskola dísztermében folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia történelmi modulja. Ezúttal Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzetiségi Kisebbségkutató Intézetének munkatársa tartott előadást.
Előadása kezdetén Bárdi Nándor leszögezte: nem kivánja részletesen ismertetni a történéseket, és azt is el szeretné kerülni, hogy a 2004 decemberi népszavazás, vagyis a megbántott és megsértett emberek fókuszán keresztül beszéljen a magyar kisebbségek problémáiról. Bár expozéjának fő témája a nemzetiségi kérdés volt az államszocializmus korában, a tisztánlátás végett a meghívott a Horthy-korszakról és az 1989-es rendszerváltozás utáni korszakról is beszélt. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a két világháború között két tényezőre koncentrált a magyarországi kormányzat: az erdélyi magyarok pozicióinak a megerősítésére annak érdekében, hogy megfelelő helyzetben ezt ki lehessen használni (a keleti akció), illetve az egység megőrzésére (támogatta az országos magyar pártot és a szellemi progresszió integrációját). A II. világháború alatti magyar világ tulajdonképpen a Horthy-rendszer vizsgájának bizonyult abból a szempontból, hogy miként tudja integrálni a közösségeket és kezelni a nemzetiségi kérdést.
A második világháború utáni kormányok politikáját három szempont- kisebbségvédelem, támogatáspolitika és magyar-magyar viszony- alapján vizsgálta Bárdi Nándor. Véleménye szerint 1944-1947 között a békeelőkészítés zajlott, melyet az eszköztelenség koraként lehet jellemezni. Ebben az időszakban a kisebbségben élő magyarokat attrocitások érik (Kárpátalja: 1944 novemberében malenkij robot, 20-40 ezer férfi munkatáborba hurcolása, Délvidék: 1944 októbere és 1945 februárja között 20 ezer kivégzés, 6 ezren munkatáborokban pusztulnak el, Észak-Erdély: 1944 szeptembere- Maniu gárdistái, 50 magyar kivégzése + internálások, Csehszlovákia: 1945 április- Benes dekrétumok). A korszak egyetlen eredménye, hogy sikerült megakadályozni a felföldi magyarok teljes kitelepítését.
Elhallgatás
1948-1956 az automatizmus és az elhallgatás kora. Bár úgy tűnik, hogy nem történt semmi, mert leereszkedett a vasfüggöny és megszűnt a szocialista országok közti közlekedés, azért Rákosi és Gerő időnként bekérették a nagyköveteket és figyelték a határon túliak ügyeit, de nem szóltak bele. Romániában 1948 után megszünt a jogállam és a magántulajdon, az egyházak szerepe leértékelődött és egydimenzióssá váltak a nemzetiségi játszmák. Fontos változás, hogy megszünt az önálló kisebbségpolitika és a kishatárforgalom. A kedélyeket a sajtóbeviteli affér is borzolta, a román-magyar hivatalos viszonyra inkább a bizalmatlanság jellemezte.
1956-1964/68 a lemondás és az elhallgatás időszaka. 1956-ban nyilvánvalóvá vált a magyar kulturális közösség összetartó ereje, mely később a Kossuth Rádiónak köszönhetően érvényesül. A kommunista támogatást viszonozandó Kádár 1958 februárjában látogatást tett Romániában, melyben kihangsúlyozta, hogy a magyar kisebbség helyzete Románia belügye, és Magyarországnak nincs területi követelése. Beszédes, hogy Kádár 1964-ben kijelenti: „Öt szomszédunk van, mind az ötnél van valami tőlünk, s az öt közül négy szocialista ország. A véleményem az, hogy végül is a kommunizmus eszméje győzni fog és ez meg fogja oldani a népek kérdéseit, a nemzeti fejlődés problémáit, a határvitáikat”.
Mint ismeretes, a hatvanas években Románia különutas politikát folytatott, ugyanakkor pedig, míg a környező szocialista országokban megjelenik a nemzeti legitimáció, Magyarországon más a helyzet. 1968-1972 között szervilis külpolitikát folytatott a belpolitikai reformok végigvitele érdekében. Jellemző a plebejus nemzetfogalom beépítése (legfőbb érték az életszínvonal növelése és a politikai feszültségek kezelése) a nemzeti függetlenség hangsúlyozásával szemben, valamint a nemzetiségek híd szerepének, illetve a kettős kötödés fogalmának képviselete a marxista-leninista, internacionalista nemzetiségi politikán belül, és a zsidókérdés, a cigánykérdés, illetve a diaszpóra kérdése nem tematizálható.
Nyomásgyakorló csoportok
1977, a Nagyvárad-Debrecen talákozó után elhidegül a Kádár- Ceaușescu viszony. 1985-ben nyomásgyakorló csoportok jelentek meg, az MSZMP KB külügyi osztályának néhány tagja (Szűrös Mátyás, Tabajdi Csaba és Szokai Imre) a kulturális nemzetfelfogás érvényesítését és a magyar külpolitika szakosodását indítványozta (a nemzetiségi kérdés nem belügy), illetve a szocializmus eltérő, szemben álló modelljében gondolkodtak. A népi írók azt hangoztatják, hogy a nemzetiségi ügy demográfiai és kulturális kérdés, a demokratikus ellenzék pedig mint emberjogi kérdést kezelte a kisebbségben élő problémáját.
A NÉPSZAVAZÁS UTÁN
Bárdi Nándor szerint 2004 decembere után a magyarországi belpolitika csapdahelyzetbe került, ami a kisebbségpolitikát illeti, és a pártok közti viták zajlanak erről. Arra hívta fel a figyelmet: bár a választások és a közvélemény kutatások azt mutatják, hogy a Jobbik beágyazottsága Kelet-Magyarországon a legerősebb, mégis az ott élők utasítják el leginkább a kettős állampolgárságot, mert versenytársat látnak az erdélyi magyarokban. A meghívott úgy fogalmazott: „önök tévednek, ha azt gondolják, hogy bárkit is érdekel Budapesten, hogy mi történik itt Erdélyben. A mostani kormányzat kisebbségi politikájának négy alappillére: a Magyarság Háza, a trianoni emléknap, a kettős állampolgárság és az utaztatás is a magyarországi belpolitikának szól, és része az identitáspolitikai válságnak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Cinikus döntés a MOGYÉ-n – per indul, tiltakozást szerveznek
Kincses Előd ügyvéd pert indít a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa ellen, az RMDSZ a nagyobbik kormánypárttal és az oktatásügyi miniszterrel készül egyezkedni, Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészi Képzésért Egyesület titkára újabb tiltakozó akciók szervezését helyezi kilátásba, a Magyar Polgári Párt pedig Markó Béla, oktatásért felelős helyettes kormányfő lemondását követeli. Mindezt a MOGYE szenátusának döntése váltotta ki, mely ismételten elutasította a magyar tagozat hivatalosítását lehetővé tevő charta-módosítást.
Tévedésből szerepel az október elején megjelent kormányhatározatban az a tétel, miszerint a MOGYE-n magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés is működne – szögezték le az intézmény román nemzetiségű szenátustagjai, akik ennek következtében elutasították a magyar közösség és a szaktárca által kért charta-módosítást.
A cinikus döntést hozó többség csak azt foglalta az új chartába, hogy az egyetemnek magyar rektor-helyettese legyen. A gyűlésen meg sem hallgatták a magyar felet, melyet egy héttel korábban még azzal áltattak, hogy amennyiben kidolgozza az anyanyelvű főintézetek alapításának módozatát, figyelembe veszik a javaslatokat.
Kincses perel, az RMOGYKE újabb tiltakozó akciót szervez
A történtek után a Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészi Képzésért Egyesület (RMOGYKE) per indításáról döntött az egyetem szenátusa ellen. A lépést a civil szervezet ügyvédje, Kincses Előd jelentette be a Krónikának, mondván, hogy már hétfőn elindítja a jogi procedúrát.
Kérdésünkre, hogy mit remél és főleg mennyi idő alatt, a marosvásárhelyi jogász rendkívül derűlátónak mutatkozott. „Egyértelmű győzelmet, hisz az egyetem vezetősége megszegte a minisztériumi utasítást. Egy ilyen pert akár négy hónap alatt is meg lehet nyerni, elvégre adott egy törvénytelen charta, és mellette egy minisztériumi korrigálási utasítás” – magyarázta Kincses.
A RMOGYKE egy másik utat is kipróbál. A szervezet titkára, Ádám Valérián, aki már számos tiltakozó akciót szervezett az elmúlt hónapokban, most újabbakra készül. Hétfőtől ismét fehér köpenyes és narancssárga ernyős RMOGYKE-aktivisták járják majd Marosvásárhely főbb utcáit. Ádám ugyanakkor a tüntetések szervezését is fontolóra vette. Mint lapunknak mondotta, egyelőre tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezd a diákság körében.
A BKB azonnali intézkedéseket követel
A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) azonnali intézkedéseket követel a magyar kormányzati képviselőktől. „Megítélésünk szerint a történtek után a MOGYE illegálisan működik, az egyetemi charta ellentmond a hatályos román tanügyi törvénynek” – áll a Brassai Attila BKB-elnök által aláírt közleményben.
A BKB emlékeztet korábbi felhívására, amelyben arra bátorítja az egyetem magyar oktatóit, hogy önhatalmúlag alakítsák meg a magyar intézeteket, és közöljék az egyetem vezetőivel, hogy ezentúl csak az intézetek választott tisztségviselőitől fogadnak el utasításokat.
Az MPP Markó Béla lemondását követeli
A Magyar Polgári Párt (MPP) közleményben jelezte: megdöbbenéssel értesültek a MOGYÉ-n történtekről. „Az egyetem szenátusa szertefoszlatta a magyar közösség maradék reményét is az önálló tagozat létrehozására. Az egyetem szenátusának döntése kapcsán kijelenthetjük: Halottak Napján az egyetem román nemzetiségű tanárai semmibe vették a magyarok elvárásait és tort ültek a magyar tagozat felett”.
A Szász Jenő MPP-elnök által aláírt közlemény szerint a polgári párt „szomorúan állapítja meg, hogy négy kormányzati ciklus sem volt elegendő a magát érdekvédelmi szervezetnek tartó RMDSZ számára, hogy a magyar közösség legalapvetőbb elvárásainak, így az anyanyelvű oktatáshoz való jogának érvényt szerezzen”. Az MPP szerint Románia oktatásért felelős miniszterelnök-helyettese ezért különös felelősséggel tartozik, a párt ezért felszólítja Markó Bélát, hogy azonnali hatállyal mondjon le tisztségéről.
A MPP szolidaritását fejezi ki a MOGYE magyar oktatóival és hallgatóival, és arra kéri őket, hogy küzdelmükben tartsanak ki.
A PD-L térfelén a labda
Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke is nemtetszésének adott hangot a szenátusi határozatával kapcsolatosan. Ő azonban a döntéshozókat okolja, mondván, hogy nagyobb empátiakészséget és bölcsességet várt volna el tőlük.
„Az a tény, hogy a chartába foglalták a magyar rektor-helyettesi tisztséget, még nem old meg semmit. Az egyetemnek, ha jól tudom, 1989 előtt is volt magyar rektor-helyettese” – kifogásolta a parlamenti képviselő. Kérdésünkre, hogy az RMDSZ milyen konkrét lépésre készül, Kelemen Atilla elmondta, hogy az egy hónapig tartó tüntetéstől a politikai orvoslásig több minden szóba jöhet. „Én az utóbbinak vagyok a híve, mert sokkal célravezetőbb. Valószínűleg a miniszterhez fordulunk, hiszen az ő utasítását hágta át a szenátus” – válaszolta a politikus.
Király András, az oktatásügyi tárca RMDSZ-es államtitkára, csütörtökön megdöbbenéssel értesült arról, amit ő „a szenátus buta makacsságának” nevez. Mint kifejtette, nem érti a marosvásárhelyi román orvosok logikáját, hisz mind a törvény, mind Daniel Funeriu miniszter utasítása teljesen világos.
Kérdésünkre, hogy a minisztérium miként fog reagálni a MOGYE elutasító magatartására, az államtitkár úgy vélte, a döntés a miniszter kezében van. „Még nem egyeztettem a tárcavezetővel, de gondolom, hogy ő majd megtalálja a módját annak, mit tegyünk a törvény áthágása esetén” – nyilatkozta Király András. Amennyiben a MOGYE továbbra is semmibe veszi a szaktárcát és az oktatási törvényt, az RMDSZ tisztségviselője a költségvetési megvonások bevezetését sem tartja kizártnak.
Amint arról beszámoltunk, október 5-én keltezett hivatalos átiratában az oktatási minisztérium arra szólította fel a MOGYE szenátusát, hogy maradéktalanul érvényesítse az egyetem multikulturális jellegét az új chartában. Ugyanakkor az átirat megfogalmazói arra intették a marosvásárhelyi chartaszerkesztőket, hogy kötelező módon mindenütt tüntessék fel az erre vonatkozó törvénycikkelyeket. A kért módosítások biztosítják a magyar tagozat, valamint az ehhez szükséges külön intézetek létrehozásának és működésének feltételeit is. A román orvosprofesszorok viszont ezek után is görcsösen ragaszkodtak a magyar tagozatot szinte lenullázó és törvénytelennek bizonyuló chartajavaslathoz.
Mint ismeretes, a MOGYE szenátusa a nyáron olyan chartát fogadott el, ami nem teszi lehetővé az egykori tanszékek helyét átvevő, kibővített hatáskörrel rendelkező magyar intézetek létrehozását.
Szucher Ervin
 Krónika (Kolozsvár)

A székelyek elmagyarosítása
Ősromán föld ősromán lakói
Tessék csak Románia térképére nézni! A székelyek által lakott terület – a térkép szerint – az ország szíve. Hogyan lehet idegen szívvel élni!? Egyszer és mindenkorra a székelynek meg kell tanulnia azt, hogy ez "ősi román föld".
Ők románok, hisz az egyik "tudományos munka" szerzője, G. Popa-Lisseanu megírta, idézem: "az antropológia tanai szerint semmi különbség sincsen köztük (székelyek) s közöttünk (románok). Az eredete a székelyeknek egy a románokéval", sőt, a "románok vére vegyelemezve ugyanaz, mint a székelyeké". Nem lehet véletlen, hogy Nyárádszeredában, a hajdani székely mezővárosban a gazdasági nyomor közepette néhány száz románnak a központban, a városka parkjában akarják felépíteni a harmadik román templomot.
Nos, az ortodox templomoknak valóban a székely települések központjában a helyük! Természetesen nem azért, hogy az átutazó a települést románnak vélje, nem. Hanem abból a praktikus meggondolásból, hogy így a székely hamarabb rátalál ősi gyökereire. Milyen dolog az, hogy a székely, miközben jóízűen majszolja a drága, friss és foszlós belű, meleg román cipót, arcátlanul területi önkormányzatot követel? Hát nem szemtelenség még a gondolata is annak, hogy ők az ország szívében meg akarnak maradni székelynek? Mindezt akkor, amikor a világtörténelemben páratlan gyorsasággal sikerült Erdélyt megszabadítani a német lakosságtól, a magyarok által többségben lakott városokat, régiókat elrománosítani. Mi az, hogy a gyanútlan külföldi turista, ha a hosszú út során elszendereg, és a kocsi eljut a székelyek földjére, egyszerre csak idegen tájakon találja magát? Milyen aljasság is lenne az, hogy a megfáradt turista angol–román szótárt szorongatva érdeklődne az "úgynevezett" székely településeken, ahol nem biztos, hogy megértenék, mert ők is gyatrán beszélnek románul. A turista nagy-nagy szerencséjére a székelyek a történelmük során balkezesek voltak, és nem értettek a fegyverforgatáshoz, így a székely falvak rendőrei román anyanyelvűek! (Persze, ha a székelyek akarnák, ők is kaphatnának rendőri kiképzést. Nem kellene elmenniük innen, mert Sepsiszentgyörgyön vadonatúj rendőr-akadémia működik. Hogy nincs magyar nyelvű képzés, önálló tagozat, érthető! Nem azért, mert a székely megbízhatatlan, vagy másodrangú állampolgár, a balkezesség mellett talán a magyar nyelv nem alkalmas a rendőrképzésre.) Visszakanyarodva a turistához. Őt a román rendőr megnyugtathatja. Elmagyarázhatja, hogy jó helyen tapicskol. Azaz "ősromán földön". Az ősromán lakók csak rövid ideig fognak nyelvzavarban idétlenkedni, mert még néhány évtized, és már folyékonyan beszélnek majd ősi nyelvükön. Ezért is nem dukál nekik állami egyetem. Különben is, már jól gagyognak románul. Tessék csak elmenni a zöldségpiacra, amikor a pungába beteszik az ardét, a vinetét stb.
Különben elképzelhetetlen e régió autonómiája! Ez azért nem lehetséges, mert akkor fuccs a nagy álomnak, az egységes és homogén álomképnek. Márpedig szegénység ide, vagy oda, ez a legfőbb cél! Az elmagyarosítás
A hazugságból font szennyet, tódításokat szemrebbenés nélkül ragozzák-habozzák. Újabban a tévé ernyőin feltűnt Vadim mellett egy mitugrász, aki önmagát történésznek titulálja. Ő azt is tudja, hogy a székelyek nemrég, az elmúlt két évszázadban magyarosodtak el. Hogy ez miként valósult meg a trianoni diktátum előtti és utáni években – román uralom idején –, csak találgatni lehet! Bizonyára a hőbörgő magyar nacionalizmus által kialakult egy olyan lelki betegség, amely milliós tömegek gondolkodását befolyásolja.
A tévéadásban a magas röptű történészi eszmecserét hallgatva, az erdélyi magyarság nacionalizmusát is próbálom elképzelni. Bizonyára tervszerűen, rajtaütésszerűen, egy-egy idegenforgalmi expedíciót szervezve (ki)rándultak Székelyföldre. Makacsul kitartottak a cél megvalósítása mellett. Kezdetben, a Trianon utáni évtizedekben lóháton, szekéren, gyalog, biciklin, ki ahogy tudott, úgy érkezett. Később már autóval, autóbusszal stb. Rendületlenül jöttek-mentek Székelyföldön, a "törökök" között, fenyegetőztek, törökbúzára térdepeltették őket, talán még a Duna-csatornához való deportálást is emlegették. Addig-addig erőszakoskodtak, amíg a székelyek megelégelték a zaklatást, és magyarok lettek.
Az anyaországiak az államhatáron nehezen juthattak át, gondolok a híres Károly erődrendszerre, amelyet a két világháború közötti években a magyar invázió feltartóztatására emeltek. Köztudott, hogy 1920-ban, amikor Trianonban a románok visszavették az ősi, a több ezer éves dákó-román területet, Erdélyt, így Székelyföldet is, a magyarok nem nyugodtak ebbe bele, nem mondtak le az idegen területekről, amelyet csupán a honfoglalástól, 895-től 1920-ig, csekély 1025 éven át bitoroltak, ezért épült az említett védvonal. Később, az 1940-es évek végén, a Sztálin-orgona győzelemittas harsogása után a leeresztett vasfüggöny akadályozta az alföldi magyarok átkelését a határon, így a székelyek elmagyarosításának piszkos munkáját az erdélyi magyarok követték el. Mielőtt hurrázni kezdenénk azon, hogy az erdélyi magyarság képes volt – román uralom alatt – Székelyföldet elmagyarosítani, nézzük meg, mi történt az általuk lakott régiókban, hajdanán színmagyar nagyvárosokban. Úgy tűnik, hogy jobban tették volna, ha odahaza csücsülnek, mert amíg Székelyföldön turnéztak, "magyarosították" azt, addig a saját lakhelyük valóban elrománosodott. Ebbe besegített 800 000 moldvai és a nagyszámú havaselvi, aki a Kárpátokon túlról telepedett Erdélybe. Nos, a tévében elhangzó történelmi érvekből ez az egy is elég, mert jól szemlélteti a beteges propagandát.
Kik a székelyek?
Lélekszámuk 750 000 főre rúg. Az önmagukat székelynek vallók mindig büszkék voltak a történelmükre, szabad emberi státusukra, hun származásukra. A krónikák a magyarokhoz csatlakozott népként ismerik őket. A székelyek, amióta a történelemben az oklevelek jegyzik, mindig magyarul beszéltek. A köztudat szerint a székelyek a magyar nemzet legmagyarabb csoportját alkották.
A székelyek által lakott területet nevezik Székelyföldnek, ahová a XII–XIII. században telepedtek le. Ez egy olyan történelmileg és etnikailag kialakult régió, történelmi táj, ahol magyarul beszélnek. Székelyföld soha nem volt "ősi román föld"! Közigazgatásilag és államjogilag 1920-ban csatolták Romániához. Székelyföld a székelyek szűkebb hazája, szülőföldje. A nevének használatát akadályozók egy népcsoportot gyaláznak, sértenek, amely nem szolgálja a román–magyar együttélést!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés László elítélte a szlovák kormányt
Szolidaritását fejezi ki Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és az Erdélyi Nemzeti Tanács elnöke a szlovák állampolgárságától megfosztott Boldoghy Olivérrel, és mélységesen elítéli a szlovák kormány szerinte jogfosztó és Európa-ellenes gyakorlatát.
Tőkés szerint az Európai Unió teljes jogú tagjaként Szlovákiában továbbra is görcsösen ragaszkodnak a kollektív bűnösséget kimondó Beneš-dekrétumokhoz, értelmetlen és jogfosztó törvénykezéssel korlátozzák a szabad identitásválasztás jogát, valamint alaptörvényükkel ellentétesen – megfélemlítésként és büntetésként – szülőföldjükön élő polgáraikat fosztják meg állampolgárságuktól. Boldoghy Olivér, az Egy jobb Komáromért polgári társulás tagja a Bumm.sk hírportálon közölte: pénteken megkapta a pozsonyi belügyminisztérium levelét, amelyben tájékoztatták, hogy törölték a szlovák állampolgárok jegyzékéből, s ezzel bejelentett lakhely nélküli személlyé vált. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke szerint az EU felelőssége megkerülhetetlen abban az ügyben, hogy Boldoghy Olivér elveszítette szlovák állampolgárságát. Szlovákia nem az első alkalommal diszkriminálja magyar nemzetiségű állampolgárait, sérti meg "a magyarság nemzeti méltóságát". Példaként említette Ivan Gasparovic szlovák államfő nyilatkozatát Esterházy Jánosról. Lominici Zoltán úgy vélekedett, az EU még egyszer sem lépett fel kellő eréllyel ezekben az esetekben, a jelenlegi ügy azonban "az uniós normák nyílt semmibevételét" is jelenti. Kifejtette, emellett a szlovák alkotmányt is megsértették az intézkedéssel, hiszen az kimondja, akarata ellenére senki sem fosztható meg szlovák állampolgárságától.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sok cinkos áldozat vár még leleplezésre
Beszélgetés Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével, volt református püspökkel szekuritátés dossziéjáról és a vontatottan haladó átvilágításról
- A rendszerváltás óta huszonegy év telt el, és a volt kommunista állambiztonság, a szekuritáté viselt dolgai jórészt ma is tisztázatlanok. Miben látja ennek okát? – A romániai rendszerváltozás felemásságából származó rendkívüli gond az volt, hogy a kilencvenes években a szekuritáté üldözöttei és a rendszerváltoztatók kerültek hátrányos helyzetbe. Olyan posztkommunista, szekurista társadalom váltotta a Ceauşescu-rendszert, ahol a szekuritáté rövid időn belül láthatatlan hadosztályként tért vissza a társadalmi, politikai életbe képviselői és információs hálózata révén. A múlttal való szembenézés elmaradt, hiszen a volt titkosszolgálat és a volt nomenklatúra uralta a közéletet, ők szabták meg az érvényesülő irányt.
– Ez miben nyilvánult meg? Mennyire lehetett a kilencvenes évek első felében szóba hozni az átvilágítás szükségességét?
– Ahelyett, hogy mi kértük volna számon a bennünket üldöző titkosszolgák dicstelen tevékenységét – magának a szekuritáténak a tevékenységét –, az átkeresztelt, de valójában újjáalakult román titkosszolgálat lendült kemény ellentámadásba: kikezdte azokat, akiket a kommunizmus idején üldözött. Magam is abba a helyzetbe kerültem, hogy védekeznem kellett a nemtelen vádakkal szemben: megpróbáltak besározni és kollaboránsnak kikiáltani. A megtisztulás folyamata, az igazságtétel defenzív helyzetből indult. A láthatatlanul továbbélő szekuritáté a lejáratás, a kompromittálás, a megfélemlítés és a zsarolás módszereit használta, akárcsak 1989 előtt: ő felügyelte a levéltári anyagokat, az információs kapcsolatokat, ő rendelkezett a HÁLÓZATOKKAL. A kilencvenes években lehetetlen helyzetbe kerültem, mert nem tudtam védekezni, nem állt rendelkezésemre semmilyen eszköz, a titkosszolgálati levéltárakhoz nem lehetett hozzáférni. Akármit ragadtak ki dossziémból, nem volt védekezési lehetőségem, semmilyen dokumentummal nem tudtam az ellenkezőjét bizonyítani. E fonák helyzetnek tulajdonítható, hogy tíz évig kellett várni az átvilágítási, vagyis az úgynevezett Ticu-törvényre. – A törvényalkotó eredeti elképzeléséhez képest az elfogadott Ticu-törvény a vártnál vérszegényebbre sikeredett. Ez mennyire jelentette a múlttal való szembenézés kezdetét? – A Ticu-törvénynek óriási jelentősége volt, mert hosszú évek után valamilyen mértékben végre megvalósult a titkosszolgálati levéltárakhoz való hozzáférés. Ekkor kezdődhetett el a titkosszolgálati múlt átvilágítása. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület az elsők között élt a lehetőséggel: innentől kezdve már nem csak elméleti, politikai követelés volt az átvilágítás, hanem a gyakorlatban is lépéseket tudtunk tenni a megvalósításáért. – Ön is hozzájutott egykori szekuritátés dossziéjához. Miként szembesült a benne leírtakkal? A dossziéjában azt találta, amire számított?
– Ha jól emlékszem, húsz kötetre terjedő, tizenvalahány ezer oldalnyi irathalmaz került két-három részletben a kezembe. A dosszié vegyes képet mutat: sok benne az olyan fajta salátairat, mint a lehallgatási jegyzőkönyvek magyarul és románul, vagy csak román fordításban, amelyek szinte napi részletességgel mutatják be a diktatúrában megélt hétköznapjaimat. Ezek számomra érdekes anyagok: megtudom belőlük, hogy mivel foglalatoskodott a feleségem a konyhán, milyen csínytevései voltak a kicsi Máté fiamnak, mikor mentem be a szobába, mikor jöttem ki a konyhába, milyen hangulatban volt a család. A krumplipucolástól az összeszólalkozásig minden aprólékos pontossággal szerepel a jegyzőkönyvekben. Családi dokumentumkönyvet lehetne ezek alapján írni, függetlenül a titkosszolgálati információktól. Sajnos nem volt még időm elmélyülni benne. A többi anyag egy-egy nagy kampányakció köré csoportosul.
– Tudna-e egy-két ilyen akciót említeni, amit a szekuritáté felgöngyölített? – Többek között az Ellenpontok nevű szamizdat folyóirat körüli szekuritáté-akcióról készült egy igen részletes titkosszolgálati anyag. Az Ellenpontokban az egyházi cikkek jelentős részét én írtam. Szőcs Géza, Molnár János volt lelkészkollégám, jelenleg szegedi egyháztörténész, Tóth Károly és Ara-Kovács Attila szerepeltek benne. Az akciót teljes részletességgel tükrözi a titkosszolgálati iratanyag. Hasonlóan a dési egyházi szolgálatom, az ifjúsági tevékenységem is részletekbe menően szerepel a szekuritáté feljegyzéseiben. A besúgók tájékoztatása alapján áll össze a kép: a dosszié lapjairól kirajzolódnak a dési magyar kapcsolatok egyházi és városi vonatkozásai egyaránt. – Egy ilyen dosszié bizonyára hemzseg a besúgók jelentéseitől, hiszen a titkosszolgálati munka nélkülözhetetlen „kellékei” voltak. Kíváncsi volt arra, hogy környezetéből ki jelentett önről? – A szekuritáté elég jól fedezte a besúgóit. Valójában azonban nem volt tétje a Biblia-körökön és a kulturális rendezvényeken elhangzó beszélgetéseknek. A szekuritátét professzionális voluntarizmus jellemezte: nagy mennyiségű iratot kellett gyártani, fékezni kellett az emberi kapcsolatok kiépülését, gátat akartak szabni az ifjúság gyülekezeti életbe való bekapcsolódása elé. Inkább a vergődő kisemberi kapcsolatok, a kollégák, a barátok kínjai tükröződnek a dosszié lapjain. Kisstílű besúgói voltak a szekuritáténak, hiszen igazából nem is volt mit besúgni. Környezetemből mindenkit behurcoltak, mindenkinek a szájába adták, hogy mit írjon le. Nem voltak kiemelkedő, nagy besúgóim: akiket meghurcoltak, mindenki mondott valamit, aztán amikor elengedték őket, mindenki mindent elmesélt a többieknek. Egy bizalmi rendszer alakult ki közöttünk, mindig figyelmeztettük egymást. De a dosszié sok fejezetéről beszélhetnék. Érdemes kiemelni a teológiai életről szóló részt, hiszen a megfigyelésem már diákként elkezdődött. Molnár János ezt feldolgozza a Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvében. A teológián komoly besúgói rendszer működött: a megfigyelés szűk rétegre terjedt ki, emiatt könnyebb munkája volt a titkosszolgálatnak. Nem kellett Dés, Brassó vagy Temesvár nagyságú körben szétszóródni: egy szűk körre koncentrálva valósággal rávetette magát az egyház jövendőbeli papjaira. – A szekuritáté célkeresztjében tehát kiemelt helyen szerepelt a teológia. Sok lelkészt már itt beszerveztek? – Sajnos elég jelentős számú kollégám vált besúgóvá: évfolyamonként legalább négy-öt ember dolgozott a kommunista titkosszolgálatnak, akiket később le is lepleztünk. Egy részükre a rendszerváltás után, püspökként bukkantam rá: róluk átvilágítási jegyzőkönyvek készültek, amelyeket közzé is tettük. Többjük már elmenekült az országból. A szekuritáté kiemelt figyelemmel dolgozott a teológián, sok teológust megkörnyékeztek. Ez is bizonyítja az egyház kiszolgáltatottságának drámai lenyomatát. „Verd meg a pásztort és szétszéled a nyáj” – ez a bibliai példázat érvényesült a szekuritáté és az egyház kapcsolatában. A lelkipásztorok lejáratása, beszervezése által próbálták aláaknázni, meggyengíteni a gyülekezetet. A kommunista időkbeli püspök ahhoz is hozzájárult, hogy hatalmas lelkészhiány alakuljon ki. Amikor 1990-ben püspök lettem, több mint száz lelkészi állás volt betöltetlen. Az egyház elleni támadás két fronton bontakozott ki: egyfelől a hatalmas lelkészhiány, másfelől a kölcsönösen gerjesztett félelem és bizalmatlanság próbálta aláásni az egyházat.
– A rendszerváltás után ön kezdeményezte elsőként az egyházi átvilágítást. Hogyan fogadták ezt az egyházban? – Az a legnagyobb baj, hogy nem csak a szekuritáté utódszervezeteivel, illetve ezek nacionalista köreivel találtuk szembe magunkat, hanem a magyar egyházakban, az erdélyi magyar közéletben sem tisztázódott az átvilágítás fontossága. Nem pusztán arról van szó, hogy kíváncsiak vagyunk egykori besúgóinkra. Az átvilágítás nem egy steril, becsületbeli kérdés: elmaradása a rendszerváltozás és a mindennapi társadalmi élet folytonosságában jelentett problémát. Azzal, hogy a titkok nem derültek ki és a besúgók nem vallottak színt, a bizalom nem állt helyre.
– Az emlékezet mindig megszépíti a múltat. Van, aki lezárná ezt az időszakot: sokan úgy vélekednek, hogy ma már nincs gyakorlati haszna az átvilágításnak… – Engem is kevésbé érdekel, hogy kik voltak a hetvenes, vagy nyolcvanas évek magyar besúgói, az viszont érdekel, hogy egyházamban, a lelkészi társadalomban, a presbitériumokban, az egyházkerület vezetőségében, az egyházmegyék szintjén hányan vannak még, akik őrzik a titkot, akik zsarolhatók, vagy akik ma is folytatják ezt a tevékenységet. Aktuálpolitikai, egyház-politikai és nemzetpolitikai fontossága van annak, hogy kiderüljön az igazság. Amíg ez nem derül ki, az olyan, mint az elgennyesedő seb, amit nem takarítanak ki, így tovább fertőződik, és nem gyógyul meg. Sőt életveszélyes fertőzés kiindulópontja lehet. Az erdélyi magyar közélet, az egyházi élet megtisztítása a gyógyulás előfeltétele. Ezt kevesen látták be, erről hosszú ideig nem akartak beszélni. – Volt olyan időszak, amikor úgy érezte, hogy az átvilágítás ügyével egyedül maradt? – Igen, volt ilyen időszak. A múlt feltárásának igazából nem volt támogatottsága. Noha sok idevágó határozatot szavaztak meg, utána a „fogjuk meg és vigyétek” magatartás lett a jellemző... Gyakran egyedül maradtam. 2001-ben, amikor vége lett a Csiha-korszaknak – Csiha Kálmán püspök ellene volt minden átvilágításnak –, és Pap Géza lett az erdélyi egyházkerület új püspöke, a zsinatban elindult a múlt feltárására irányuló munka. Nagy hibának tartom azonban, hogy a 60:40 százalékos erdélyi-királyhágómelléki összetételű zsinatban az általunk előterjesztett keményebb átvilágítási szabályt a többség leszavazta. Helyette egy enyhébb, semmitmondó szabályozást fogadtak el, amely magvában elhalt, ahogy megszavaztuk. Legalább öt-hat év telt el, és nem történt semmi. Létrejött valami Öregek Tanácsa, ahova bemegy a vádlott, bevallja, hogy bűnös, és ennyi – jóhiszemű, ugyanakkor elég steril szabályozás volt.
– Mikor következett be a fordulópont az átvilágítás felgyorsításában?
– Az átvilágítás ügye akkor mozdult ki a holtpontról, amikor Pap Géza püspök úr rádöbbent, hogy a múlt folytonosságának súlyos jelenkori következményei vannak. Rájött, hogy ettől nem függetleníthetjük magunkat, mert a volt besúgók itt járnak közöttünk, és ők ma is fogva vannak. A felismerés új lendületet adott a két egyházkerületben elkezdődött átvilágításnak. Többen kivették dossziéjukat, én magam is akkor kaptam meg az iratcsomókat. Néhány meghatározó egyházi emberre olyan mély hatást tett a tényanyag, amivel szembesült, hogy ez felgyorsította az átvilágítást: azóta az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület fej fej mellett halad.
– Volt református püspökként mennyire elégedett a munka menetével? – Amióta nem vagyok püspök, a Királyhágómelléken lelassult az átvilágítás üteme. Az átvilágítást valószínűleg Bukarestből manipulálják, de feltehetően az egyházban meghúzódó volt besúgók is lassítják a folyamatot. Mielőtt leköszöntem volna a püspöki tisztségről, megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a kilenc esperesből öt volt érintett, holott az évek során kicserélődtek az esperesek... 1990 óta több választás volt, és minden jelölés előtt nyilatkozatot kellett tenni, hogy az illető nem volt a régi rendszer kiszolgálója. Megdöbbenésemre mégis sokan megmaradtak. Ma általános dermedtség jellemzi a kialakult viszonyokat. – Ezek szerint még sok az olyan egyházi szolga, aki súlyos múltja ellenére továbbra sem akar szembenézni az átvilágítás tényével… – Azt is mondhatnám, hogy ők a cinkos áldozatok. Noha megszenvedték a múltat és a jövendőt, megalázták, sárba tiporták őket, tönkretették pályájuk egy részét, mégis hallgatnak, és fedezik egymást. Ahelyett, hogy legalább tíz évvel ezelőtt kiálltak volna a nyílt színre, hogy elmondják, ez az igazság! Még az is jobb volna, mint ebben a megfoghatatlan, kaffkai ködben, szorongásban, bizonytalanságban élni. Amikor két évvel ezelőtt lelepleztünk közel háromszáz volt szekus tartótisztet, és kinyomtattuk névjegyzéküket, az érintett egyházi szolgáknak nem ugrott be, hogy ilyen előzmények után bármikor lebukhatnak. Még ez sem késztette a cinkos áldozatot arra, hogy megtörje a csendet, és segítsen a társadalmi-erkölcsi-egyházi megújulás előrelendítésében.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)