Román segítség az autonómiatervezet népszerűsítésében
Segítséget ígért az RMDSZ készülő autonómiatervezetének a székelyföldi román közegben való népszerűsítéséhez Sergiu Constantin.
A Bozeni Európai Akadémia romániai származású kutatója arról az élményéről beszélt a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pénteki pódiumbeszélgetésén, hogy egy korábbi, Sepsiszentgyörgyön végzett kutatásának román alanyai az autonómia pártolóivá váltak, miután elmagyarázta nekik: számukra is szavatolná az arányos jelenlétet a közhivatalokban.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester felkérésére Constantin vállalta, hogy részt vesz a hamarosan közvitára bocsátandó autonómiastatútum román nyelvű magyarázásában.
Az olaszországi Dél-Tirolban élő és dolgozó autonómiakutató bírálta a székelyföldi területi autonómia szorgalmazóit, amiért nem próbáltak bevonni román szakértőket is a statútum kidolgozásába. Szerinte a székelyföldi román–magyar viszonynak az a jellemzője, hogy mindkét közösség veszélyeztetve érzi magát amiatt, hogy a magyar közösség képviselői a kormánynak alárendelt intézményekből szorulnak ki, a román közösség képviselői pedig az önkormányzatokból.
Antal Árpád szerint azért nem jöhetett létre érdemi párbeszéd a székelyföldi románság képviselőivel, mert ezek meghatározó csoportjait éppen az etnikai arányok megváltoztatásának a feladatával telepítették a térségbe a kommunista diktatúra idején, másik részük pedig „abból él, hogy székelyföldi román”.
„Pár éve kiderült, a Székelyföldön szolgáló karhatalmiaknak 20 százalékos fizetéspótlék járt a magyar közegben végzett munkáért” – jelentette ki a polgármester. Szerinte a székelységet a jelenlegi geopolitikai helyzet segítheti hozzá az áhított autonómiához, az ukrajnai válság miatt ugyanis az Egyesült Államoknak az az érdeke, hogy az országban stabilitás legyen.
Kalmár Ferenc, az Európa Tanács idén elfogadott autonómiapárti ajánlásának jelentéstevője szerint a nemzetállam fogalmát kellene modernizálni, hogy az ne kirekesztő, hanem befogadó fogalom legyen.
Gyergyai Csaba, Krónika (Kolozsvár)

Magyarország az egyik legellenszenvesebb ország a románok számára
Magyarország a második legellenszenvesebb ország a románok számára Oroszország után – derült ki egy szerdán közölt közvélemény-kutatásból, amelyet az Agerpres hírügynökség ismertetett.
Az INSCOP közvélemény-kutató intézet által július első hetében készített felmérés szerint a románok leginkább Németországgal szimpatizálnak, a megkérdezettek 84,3 százaléka válaszolt úgy, hogy kedvező érzelmeket táplál Németország iránt. Második helyen Nagy-Britannia áll 83,5 százalékos szimpátiaindexszel, majd Spanyolország, Olaszország és Hollandia következik.
Némi meglepetésként Franciaország csak a hatodik helyen áll 77,9 százalékos szimpátiamutatóval. Románia ugyanis frankofón államnak tekinti magát. Az Adevarul című napilap által megkérdezett Constantin Balaceanu-Stolnici román történész úgy vélte, Franciaország megérdemelné, hogy a románok jobban értékeljék, hiszen Párizsnak meghatározó szerepe volt a modern Románia megteremtésében. A felmérés eredményét azzal magyarázta, hogy a mai fiatalok már nem ismerik a történelmet.
A románok Oroszországhoz viszonyulnak a legellenszenvesebben. A megkérdezettek több mint 51 százaléka válaszolta azt, hogy inkább negatív érzelmeket táplál Oroszország iránt. Magyarországot is majdnem a megkérdezettek fele ítélte meg kedvezőtlenül, 40 százalék válaszolt úgy, hogy pozitív érzelmei vannak Magyarország iránt, 10 százalék pedig nem válaszolt.
A felmérés reprezentatív mintán, 1055 személy megkérdezésével készült 3 százalékos hibahatárral.
2013 márciusában az IRES közvélemény- kutató intézet végzett egy hasonló felmérést, amiből akkor az derült ki, hogy a románok leginkább Magyarországot tekintik Romániával szemben ellenséges országnak. Akkor a románok 41 százaléka tartotta Magyarországot ellenséges országnak, második helyen Oroszország állt, amelyről 27 százalék nyilatkozott hasonlóan.
Népújság (Marosvásárhely)

Hamvas románul
A 2014. évi bukaresti nemzetközi könyvvásáron, a sorban a kilencedik Bookfest-en – amelyet május 28. és június 1. között tartottak – került sor a Balassi Intézet bukaresti és sepsiszentgyörgyi intézetei szervezésében, a Donau Lounge Standon, Hamvas Béla A bor filozófiája című művének román nyelvű “ősbemutatójára”. Ennek aműnek a fordítója dr. Hubbes László Attila, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa. Hamvas könyvét a bukaresti székhelyű Curtea Veche Kiadó jelentette meg 2013. decemberében, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának támogatásával.
Azt mondják a szakemberek, hogy A bor filozófiája című Hamvas-mű lefordítása több szempontból is jelentős teljesítménynek számít: egyrészt műfajából, nyelvezetéből adódóan igen nehéz feladat elé állítja a mindenkori fordítót, másrészt Hubbes László nem anyanyelvére, hanem egy idegen nyelvre ültette át ezt a magyar nyelvterületen oly nagyon kedvelt és ismert munkát. A román kritikusok is méltatják a fordítás kiváló minőségét, amely minden bizonnyal áttörést jelenthet a román nyelvterületen ismeretlen szerző életműve szempontjából is, de ugyanakkor – bár ennek az irodalomhoz nincs köze – kitűnő marketing-eszközként használható a magyar borok romániai népszerűsítése során. Itt azonban nemcsak erről van szó. A könyv, Hamvas, illetve Hubbes László vállalkozása is sokkal több (lehet) ennél. A fordítóval a könyv előtörténetéről, a saját pályaívről és a lehetséges folytatásokról beszélgettünk.
- Honnan ez a Hamvas Béla-rajongás? Hamvast “készen” kapta már gyermek- és ifjúkorában, vagy diákkorában kezdett megismerkedni véle?
- A rajongás talán erős szó. Nagy tisztelettel viseltetek Hamvas Béla iránt, de a rajongáshoz túlságosan óvatos vagyok. Olyannyira, hogy, amikor a kilencvenes évek közepe táján egy lelkendező Hamvas-divat kezdett elharapózni Kolozsváron a diákság körében, én egy kicsit vissza is riadtam, és hosszú ideig nem vettem aztán a kezembe. Szerencsére csak átmeneti időszak volt ez – később éppen az ellenségesen elfogult és felületes vagy tájékozatlan, rosszmájú lejárató szövegek nyomán kezdtem újra olvasni. Azt mondanám inkább, hogy amolyan első tanítómnak tartom őt: nála olvastam először sokmindenről, amiről korábban tudomásom sem volt. És persze a szellemi meg a morális magatartása is megragadott, bár néha kissé merevnek éreztem. Személyes viszonyom alakult ki vele a könyvei olvasása során – gyakran éppen a vitázgató morfondírozásommal. Azt nem mondanám, hogy állandóan őt olvasom, de ott van mindig a kezem ügyében. Az életmű-sorozatát összegyűjtöttem a polcra az évek során – ha ez rajongásnak számít…
A különleges szellemi kalandokra mindig fogható voltam; Weöres Sándort, Várkonyi Nándort már középiskolás koromban otthon kedveltem meg – így aztán, amikor elsőéves bölcsészhallgatóként a barátaimtól kezembe került a harminchárom esszé, már „be voltam törve”. (Csak jóval később szereztem tudomást a barátságukról.) Onnantól kezdve kerestem, kerestük, akkoriban valósággal habzsoltam… Igen, mondhatom, rajongtunk érte. Az egyetemi évek alatt végigolvastunk mindent, amit addig kiadtak tőle.
- Erdélyben alakult ki ez a Hamvas iránti rajongás? Vagy másutt járva, új környezeti hatások is erősítették? Magam szegedi diákként találkoztam először a nevével. Olyan sikeresen elhallgatták, hogy 1990 előtt csak némi halvány sejtésem volt arról, hogy létezett egy ilyen nevű “író”.
- Kolozsváron, 1990-ben találkoztunk először az írásaival az akkor frissen kialakult baráti körömben (és talán az sem egészen véletlen, hogy az eszeveszett marháskodás és szójátékok mentén az Éber lett e baráti társaság neve, ami Hamvas egyik alapterminusa – bár mi nem azzal a jelentéssel vagy szándékkal használtuk ezt a szót, de bizonyára tőle került be a szókészletünkbe). Mint említettem, a harminchárom esszé volt az első, ami a kezünkbe került, és aztán sorra az akkoriban már Erdélybe is átszivárgott művei: az Öt géniusz, A láthatatlan történet, a Scientia Sacra, s persze, a Karnevál, és így tovább – az egyetemi évek alatt végigolvastuk, végigvitattuk a főbb alapmunkáit. A bölcsészkaron akkor sem került még be a kánoni irodalomtörténetbe, de volt olyan tanárunk már – például a Magyarországról hazatérő Kiss Mihály, aki Hamvas Béla esszéiről szépen beszélt. Külön emlékezetes számomra az az előadás, amit egyszer meghívottként Szőcs Géza tartott róla – ő ugyanis már jóval korábban, még a szamizdat-időszakban megismerkedett Kolozsváron az írásaival.
Bizonyos tekintetben döntően befolyásolta az életemet – legalábbis szakmai téren: a Henoch apokalypsise, Hamvas fordításában és bevezető kommentárjával volt az a könyv, ami engem elindított az apokaliptikum kutatása felé, és kezdeti értelmezésemet nagymértékben meghatározta az ugyancsak akkoriban olvasott A világválság című esszé-trilógiája. Az apokaliptikának szentelt szakdolgozataimat még az ő szemléletmódjának erőteljes (és emiatt eléggé egyoldalú) hatása alatt írtam; különösen a mesteri értekezésemet. Ennek az elfogultságomnak az utólagos felismerése és a már említett, számomra zavaró divathullám miatt is torpantam vissza a „rajongásból”.
- Ön nemcsak rajongott Hamvas iránt, hanem egy idő után elhatározta, hogy románra fordítsa. Honnan vette a bátorságot? Szakmailag eleve felkészült volt erre, vagy évekig érlelte magában az ötletet?
- Úgy alakult, hogy 1998-tól (film)fordítóként kezdtem dolgozni Bukarestben, a fordítás a mindennapjaim részévé vált, elsősorban magyarra, vagy néha angolra fordítottam. Román nyelvre is ott fordítottam először, a stúdióban. (Megjegyzem, hogy soha nem jelentett nekem gondot a román nyelv, hiszen Galacon és Zsilvásáron nőttem fel, iskolakezdésre költöztünk haza Sepsiszentgyörgyre, és már gyerekkorom óta nagyon sokat olvastam románul is. Bukarest pedig egy eszményi közeg volt számomra. A – fordítói – szakmai felkészültség tehát csak a gyakorlatban alakult ki tehát az évek során, tudatosan nem készültem soha fordítónak, még kevésbé műfordítónak. Egyes könyvek olvastán fel-felbukkant ugyan bennem a gondolat, hogy ezt érdemes lenne románul is, vagy magyarul is, vagy éppen angolul is olvasni – és arra, hogy vajon képes lennék-e lefordítani? Néha neki is gyürkőztem egy-két mondatnak, de aztán többnyire – inkább idő és motiváció hiánya miatt – annyiban is hagytam…
Visszatérve Hamvasra, ugyanez a kihívásszerű gondolat motoszkált bennem: érdemes lenne román nyelvre átültetni néhány fontos írását. De mindjárt el is bátortalanodtam az elején – nagyon nehéz szöveg, nem is tudnék megbirkózni vele. Meg lehet, hogy nem is olvasnák szívesen –, s akkor pedig minek?
Ez utóbbi kételyemet egy román ismerősöm oszlatta el, aki hosszabb ideig Olaszországban élt, ott olvasta Hamvast olaszul, és nagyon tetszett neki. Azt hiszem, ő ültette el a bolhát a fülembe, hogy próbálkozzak a fordítással – talán még fel is ajánlotta, hogy publikálja. Akkor lefordítottam a Meteóra esszét, aztán részben, vagy egészen a Bizáncot; oda is adtam neki, de azóta sem tudok róla, hogy megjelentek volna valahol. Azt hiszem, tapintatlan választás volt részemről ez a két esszé, és persze én is csak műkedvelő kísérletező voltam még. Ez valamikor ’99-ben vagy kétezerben volt, azóta a fordítás-szövegek sincsenek meg és a kapcsolatot is elvesztettem.
- A bor filozófiáján kívül más hosszabb munkát is fordított?
- Csak azt a két említett esszét fordítottam le korábban – és aztán sokáig nem is gondoltam rá, hogy megpróbálkozzam. Már itthon éltem Sepsiszentgyörgyön a kétezres évek elején, könyvtárosként dolgoztam (ami nyugalmasabb időszakom volt), valamikor akkoriban frissen újraolvasva A bor filozófiáját, megint kezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy vajon milyen lenne az románul, hogyan lehetne átültetni. Azt hiszem, kezdő lökést adott nekem az is, hogy ugyancsak akkoriban olvasgattam Radu Anton Roman költői gasztro-etnográfiai munkáját a román tájegységek hagyományos konyhájáról és borvilágáról, és úgy éreztem, hogy Hamvas borfilozófiája is éppen olyan jól csengene románul. Kezdetben inkább ezt akartam kipróbálni, semmint céltudatosan „Hamvast fordítani”. Nem is tudom, pontosan mikor szántam rá magam, hogy az első mondatot lefordítsam… De aztán napi programom része lett, hogy reggeli ujjgyakorlatként azzal kezdjem a napot, hogy egy-egy mondatot még a család ébredése előtt lefordítsak. Később már – a Hamvas iránti elkötelezettségem révén is – tudatosan törekedtem arra, hogy meglegyen a borfilozófiából a „napi penzumom”, és ha valamiért nem sikerült reggel, akkor este nem tértem aludni, amíg nem teljesítettem. Persze, ez az egy mondat fordítás nem mindig jelentett kimondottan fordítást; olyan is volt, amikor egyszerűen kitöröltem két-három előző napi mondatot, hogy aztán másnap újraírhassam.
Egy év is eltelt talán, vagy még hosszabb idő, amikor azon vettem észre magam, hogy a könyv utolsó mondatát fordítom… Aztán nem tudtam mihez kezdeni vele, hiszen nem erősségem az önbizalom, és nem is ismertem senkit, akihez fordulni mertem volna. Régi barátaim, természetesen, és a családom is váltig biztattak, hogy ki kell adni. Én is éreztem, hogy most már tétje van a dolognak, hiszen Hamvas általam kerülhetne először a román olvasóközönség elé. Miközben (éveken át sikertelenül) kiadót kerestem a kéziratnak, kétszer is újraírtam-újrafordítottam, mert nem voltam elégedett az előző munkámmal. Sok segítőm volt ezalatt az idő alatt – és nekik köszönhető, hogy immár könyvként kerülhet a román olvasók asztalára.
- Mi a véleménye, vannak-e Hamvasnak román megfelelői? Esetleg rokonai?
- Vannak. Végső soron azért mertem mégis hozzáfogni Hamvast románra fordítani, mert eredeti kételyeim valóban megfontolatlanok voltak, hiszen a két világháború közötti román szellemi elit jelentős része fordult a René Guenon, Julius Evola által is képviselt tradicionalizmus felé, akárcsak Hamvas Béla. Olyan neveket említhetek itt, mint Nae Ionescu, Mircea Vulcanescu, Vasile Lovinescu, Constantin Noica, Emil Cioran vagy akár Mircea Eliade. Azzal a különbséggel, hogy a román tradicionalisták egyrészt elsősorban a nemzeti ortodoxia és a népiség révén kapcsolódtak be ebbe az irányzatba, így szinte elkerülhetetlenül adódott a korabeli (szélső)jobboldallal való összefonódásuk, Hamvas viszont kritikusan viszonyult mindenféle politikai ideológiához vagy formációhoz.
- Ismerték Hamvast a románok? Milyen volt a recepciója?
- Eltekintve néhány magyarul is olvasó erdélyi román útkeresőtől, vagy azoktól a kevesektől, akik esetleg francia vagy olasz fordításban találkoztak az írásaival, Hamvas Béla mondhatni teljesen ismeretlen volt a román olvasóközönség számára. Viszont a hosszú kiadókeresési folyamat során, amikor különböző hazai és nyugati román szellemi személyiségekhez fordultam segítségért, azok, akik elolvasták a kéziratot, nagy lelkesedéssel beszéltek róla, és a művet népszerűsítendő még kisebb részleteket vagy ismertetőket is közöltek belőle honlapjaikon, vagy a folyóiratokban.
A nyelvi lektor, Nina Tintar – akinek itt is szeretném megköszönni a hihetetlenül sok segítségét – egyenesen rajongással dicsérte, barátai közt népszerűsítette még a megjelenés előtt, és teljesen önzetlenül, elkötelezetten kereste ő is a kiadási lehetőségeket kapcsolatain keresztül.
Természetesen, mások is fordítottak már Hamvastól szövegeket, esszéket – itt mindenképpen meg kell említenem Boér Hunort, de másoktól is ismerek szövegeket, töredékeket: Adrian Bude, Dénes Ilona román fordításai megtalálhatók a Sütő Zsolt által fenntartott háromnyelvű www.hamvasbela.org portálon. Zsolt egyébként is rengeteget tett Hamvas Béla romániai népszerűsítéséért, nekem is sokat segített – és neki is köszönhető az, hogy A bor filozófiája nem egészen légüres térbe érkezett: a honlapjának szép számban vannak román olvasói. A könyv megjelenése óta – amit végül is Lakatos Mihály éveken át kitartó korrespondenciája tett lehetővé a Balassi Intézet révén – nagyon jó visszajelzések érkeztek, úgy az olvasók, mint a kritika részéről. Több lelkes olvasói levelet is kaptam, amelyekben csodálattal dicsérték Hamvas gondolatait, költői nyelvezetét, és biztattak a folytatásra, hangsúlyozván, hogy kíváncsian várják a számukra új magyar gondolkodó további műveit. Az első irodalmi kritikák (nem meglepő módon) borkedvelő közegben jelentek meg, de a könyvszakma is pozitívan reagált, méltatva a művet magát és a fordítást egyaránt.
- Vannak még fordítói tervei? Esetleg kész munkái? Hamvas műveit lefordítani elég egy emberi élet? Mennyire nehéz a sajátos nyelvezet “rekonstruálása”?
- Be kell vallanom, hogy a kézirat hosszú ideig tartó látszólagos kiadhatatlansága igencsak elvette a kedvemet, másrészt pedig a másfelé kanyarodó pályám – az egyetemi oktatásban és kutatásban folytatott munkám minden időmet felemészti –, így jó néhány éve nem fordítottam már Hamvast, a régen elkezdett esszéfordításaim is félbemaradtak. (Néhány töredék olvasható a már említett Hamvas Bélának dedikált honlapon.) Írtam viszont két tanulmányt Hamvas Béláról: egyet angol nyelven, amit egy nemzetközi konferencián be is mutattam, és a Semeia sorozatban fog hamarosan megjelenni; valamint románul egy utótanulmánnyal egészítettem ki A bor filozófiája fordítását a kötetben, amiben igyekeztem bemutatni a román közönség számára ismeretlen szerző munkásságát és életútját.
Most, a könyv végre megvalósult kiadása és a számomra is meglepő kedvező fogadtatása visszahozta a kedvemet és a régi elképzeléseimet. Ahogy időm engedi – vagy inkább, ahogy szakítok rá magamnak időt – szeretnék újra fordítani, ezúttal immár nagyon céltudatosan. Vagy a Láthatatlan történetet, vagy pedig egy saját válogatású gyűjteményt, olyasmit, mint amilyen a Harminchárom esszé, ami átfogó képet nyújtana életműve minden korszakáról. Bármelyikre is vállalkozom, mindenképpen az lenne a célom, hogy a „komolyabb” írásait tárjam a román olvasóközönség elé, hiszen a borfilozófia a könnyedebb művei közé tartozik. A nagyobb munkáinak, mint a Scientia Sacra vagy a Tabula Smaragdina meg a Mágia Szútra, vagy akár a Karnevál és a más regényei, még nem mernék nekilátni. Nyelvileg is igencsak nagy megpróbáltatás elé állítanának; és idő, nyugalom, rengeteg kellene hozzá, hogy tartalmilag megfelelő módon tudjam harmonizálni a román nyelvű hagyományközpontú irodalom világával. Ehhez már valóban egy élet munkája kellene, mint a Sava Babičé, aki az egész hamvasi életművet átültette szerbre – és nem tudom, hogy képes lennék-e rá. A vágy azért megmarad.
Simó Márton, Székelyhon.ro

Asszimilációtól tartanak az ukrajnai románok
Az erőteljes asszimilációra, a háborút vívó ukrán hadseregbe való besorozásokra, valamint a román kormányzat közömbösségére panaszkodtak az ukrajnai románok képviselői a Marosfőn zajló nyári egyetem első napján.
Anatol Popescu, az Odessza környéki románok Besszarábia Nemzeti Kulturális Egyesületének elnöke előadásában elmondta, egyre nehezebb a Moldovai Köztársaságtól délre élő, mintegy 80 ezer fős román közösség önazonosságának megőrzése. A „szláv tengerben” csökkenőben a román lakosság száma, sorra szűnnek meg a román iskolák. A román közösség képviselője szerint a román fiatalokat is érintő mozgósítások szintén aggodalomra adnak okot. „Kár lenne, hogy meghaljanak a román ifjak nem tudni, kinek az ügyéért” – jelentette ki a közösségi vezető. Anatol Popescu hevesen bírálta a román államot, amiért az sorsára hagyta az ukrajnai román közösséget. Kijelentette, Emil Constantinescu román elnök 1997-es látogatását leszámítva Románia nagykövetei sem keresték fel az odesszai román közösséget. A román állam hozzáállására jellemző példaként hozta fel, hogy a helyi román közösség vezetőjeként orosz nyelven írott meghívót kapott a Románia nemzeti ünnepe alkalmából szervezett rendezvényre.
Vasile Tărâţeanu, a Román Nyelv Háza kulturális alapítvány elnöke a román nyelvű oktatás kérdését tartotta a legaggasztóbbnak. Elmondta, Észak-Bukovinában évente megszűnik egy román iskola, mert a román szülők ukrán iskolába adják gyermekeiket. A román fiatalok sorozásáról és a keleti hadszínterekre való vezényléséről elmondta, lojális polgárai kívánnak lenni Ukrajnának, de azt szeretnék, hogy béke legyen, és se a román, se az ukrán fiatalok ne haljanak meg a háborúban. A határon túli románok képviselői felháborodással vették tudomásul, hogy a marosfői nyári egyetemről hiányoznak a román állam illetékesei. A határon túli románok seregszemléjének számító, 12. alkalommal zajló tábor szervezői mind Traian Băsescu államfőt, mind Victor Ponta miniszterelnököt meghívták Marosfőre.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hóhérlista a bíróságon
Emberiség elleni bűncselekmények vádjával vádat emelt a Legfőbb Ügyészség Ioan Ficior nyugalmazott ezredes, a peripravai büntetőtelep egykori parancsnoka ellen. Az elmúlt év során a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében indítottak vizsgálatot.
Ioan Ficiort a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) jelentette fel 2013 októberében. Az intézet munkatársai olyan bizonyítékokra bukkantak, amelyek igazolják: a 86 éves Ficior parancsnoksága idején 1958 és 1963 között rendkívül durva bánásmódnak vetették alá a Peripraván őrzött foglyokat, akiket folyamatosan éheztettek és bántalmaztak. A Peripraván meghonosított módszerek alapján elmondható: azok célja a politikai foglyok kiirtása volt. Az IICCMER kutatásai szerint Ficior idejében minden azt szolgálta, hogy az ott fogva tartott emberek elpusztuljanak. A barakkok, amelyekbe jóval több embert bezsúfoltak, mint amennyien kényelmesen elfértek volna, hidegek voltak, és ivóvízből is hiány volt. A rossz élelmezés miatt volt, aki harminckilósra fogyott. Az elhunytak boncolásánál rabtársaiknak kellett segédkezniük – a belső szerveket egyszerűen vödörbe dobta a kórboncnok, ami pedig a földre esett, a raboknak kellett fölszedniük. A halottakat – az ott zajló régészeti kutatások szerint – tömegsírokba temették. A volt politikai foglyok visszaemlékezései szerint Ficior személyesen is részt vett a rabok bántalmazásában, kíméletlenül, ököllel, gumibottal verte őket. Parancsnoki mandátuma alatt összesen 103 politikai fogoly halt meg a büntetőtelepen.
„Módszerteremtők”
Az IICCMER tavaly augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen. Azóta öt nevet hoztak nyilvánosságra.
Az első kiszemelt Alexandru Vişinescu, aki 1956 és 1964 között állt a Râmnicu Sărat-i fegyintézet élén, ez idő alatt pedig terrorlégkört honosított meg. Az IICCMER vizsgálatai szerint ez idő alatt 12 politikai fogoly halt meg a börtönben a Vişinescu által bevezetett kegyetlen bánásmód, a rossz élelmezés, az állandó verések és a magánzárkában eltöltött idő miatt. Köztük volt Sándor Imre római katolikus pap is, aki Márton Áron erdélyi püspök helynökeként is szolgált. A 88 éves Vişinescu ellen népirtás gyanújával indított eljárást a legfőbb ügyészség.
Egy másik gyanúsított Florian Cormoş, a cernavodai munkatábor egykori parancsnoka, egykori, politikai foglyok halálát okozó kommunista büntetés-végrehajtási tiszt, aki ellen ugyancsak népirtás gyanúja miatt ügyészségi feljelentést tett az IICCMER.
Egy negyedik nevet is nyilvánosságra hoztak, de nem azért, mert feljelentést tettek ellene, hanem azért, mert időközben meghalt. Őt először Iuliu Sebeştinként emlegették, de azóta Sebestyénként hivatkoznak rá. A szamosújvári börtön egykori alkalmazottja volt, aki az ötvenes években a politikai foglyok átneveléséért felelt, és tevékenysége nyomán mintegy 15 politikai fogoly vesztette életét. Az ötödik leleplezett pribék Constantin Teodor Istrate, a szamosújvári börtön volt parancsnoka.
Az alkotmánybíróság december 12-én úgy döntött: az emberölés – így a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben az egykori büntetés-végrehajtási alkalmazottak által elkövetett politikai gyilkosságok – nem évül el, így a pribékek továbbra is felelősségre vonhatók.
A szamosújvári Napóleon
Constantin Teodor Istrate, a szamosújvári börtön volt parancsnoka az egyik leghírhedtebb egykori pribék, aki ellen vizsgálat indult. Istrate – akit a Napóleon gúnynévvel illettek az őrizetesek – 1954 és 1959 között töltött be különböző vezetői tisztségeket a börtönben, amelyet 1958 februárja és 1959 márciusa között a legmagasabb pozícióból, parancsnokként irányított. Egy ideig ő volt a parancsnoka a börtön kivégzőosztagának. 1958 és 1960 között összesen 28 halálra ítéltet végeztek ki a börtönben, ugyanakkor az ott különböző okokból elhunyt személyek száma csupán ezen két év alatt elérte a 200 főt. Istratét az egykori kommunista rendszer által ellenségnek tekintett politikai foglyok az egyik legkegyetlenebb börtönőrként tartották számon. Radu Preda, az IICCMER ügyvezető elnöke szerint Istrate olyan embertelen fogvatartási körülményeket honosított meg, amelyek jócskán felülmúlták a hivatalos működési szabályzatban rögzített elvárásokat. Az általa kiépített rendszer az intézet szerint a foglyok fizikai megsemmisítésére irányult, nem biztosítottak számukra megfelelő élelmet és orvosi ellátást, illetve folyamatosan bántalmazták őket.
Istrate 1929-ben született a Suceava megyei Mălini faluban, szegényparaszti családban. A hét osztály elvégzése után iskolaszolgaként, majd mezőgazdasági munkásként dolgozott. 1947-től a falusi ifjakat összefogó kommunista szervezet tagja, majd 1948-as bevonulását követően a belügyi erőkhöz került, ahol leszerelése után felettesei annyira elégedettek voltak vele, hogy marasztalták, 1950-ben pedig a szatmárnémeti belügyi altisztképzőbe küldték. 1953-ban tiszti iskolába járt, ahonnan – egész évfolyamával együtt – alhadnagyi rangban a büntetés-végrehajtáshoz került. Őrként az oneşti-i munkatáborba, majd a cernavodai lágerbe vezényelték, innen került 1954-ben a szamosújvári börtönbe, ahol egyre feljebb haladt a ranglétrán, és négy év múlva már a rettegett fegyintézet parancsnoka volt. A szamosújvári börtönben őrizték a rendszer első számú politikai ellenfeleit.
Istratét 1962-ben szerelték le főhadnagyi rangban, meg nem nevezett okok miatt. Ugyanebben az évben a szamosújvári tanács végrehajtó bizottságának elnökévé nevezték ki. 1967-ben azonban sikkasztás miatt 10 év szabadságvesztésre ítélték, miután a rajoni híd- és útépítő cég építőanyagainak eladásából szerzett pénzből vendégelte meg magas rangú párt- és politikai tisztségeket betöltő ismerőseit. 1967-ben a dési börtönben „reaktiválták”, és a Szekuritate besúgójaként alkalmazták. 1972-ben szabadult, 1974-ig építőmunkásként dolgozott Szatmár megyében, ezt követően Zilahon egy betonkeverő telepet vezetett. 1982-ig dolgozott itt, miközben több száz jelentést írt a Szekuritáténak. Ezt követően a Temes megyei Újpécsre költözött, ahol a helyi termelőszövetkezetben dolgozott. A 88 éves egykori börtönparancsnok a mai napig is itt él.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Babucs Zoltán
KIÚTKERESÉS 1944. augusztus 23. A román átállás napja
A magyar katonai és politikai vezetés 1944 nyarán még reménykedett abban, hogy a háború vihara sokáig nem éri el az ország határait.
A szovjet Vörös Hadsereg azonban egyre közeledett a Magyar Királyság keleti határaihoz, 1944 augusztusában Kárpátalja és a Székelyföld is egyre inkább a front közelébe került. Az Árpád-vonallal megerődített akkori magyar határ és a szovjetek között azonban ott állott két német hadsereg és szinte a teljes román haderő. A gyökeres változás 1944. augusztus 23-án – hetven esztendővel ezelőtt – következett be, amikor Románia szövetségesi rendszert váltott, átállt a szovjetek oldalára. Igaz, Románia ezzel 1941-es keleti hódításait elvesztette, ám átállásával elérte, hogy az 1940. augusztus 30. óta Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyre és a Székelyföldre újból jogot formáljon.
Román kiútkeresés Sztálingrád után
Amikor 1943-ban a Kállay-kormány titkon felvette a kapcsolatot a nyugati szövetségesekkel, a románok is hasonlóképp tettek. Külpolitikai téren azonban ügyesebbnek bizonyultak nálunk, hiszen a Szovjetunió felé is kapcsolatot kerestek. Ekkoriban a szovjetek nem különösebben szimpatizáltak a románokkal, hiszen azok 1941-ben bekebelezték Besszarábiát, Észak-Bukovinát és Transznisztriát, ráadásul hozzájuk fűződött a hírhedt odesszai vérengzés elkövetése is. Barbu Ştribei herceg vezetésével előbb Kairóban, majd Moszkvában folytak tárgyalások, miközben 1944 januárjának közepén a britek átengedték a szovjeteknek a fegyverszüneti tárgyalások irányítását. Bár 1944. április 12-én Ion Antonescu marsall elutasította az előzetes fegyverszüneti feltételeket, azonban közel két hónap múltán a Nemzeti Liberális Párt, valamint a Nemzeti Parasztpárt I. Mihály tudtával mégis elfogadta azokat. Mihály király környezete már 1944 májusában elkezdte a kiugrás előkészítését és 1944. június 13/14-én éjszaka megállapodás született arról, hogy augusztus 26-án fegyverrel kényszerítik ki a németekkel szembeni lépéseket. Ezen a megbeszélésen a két párt mellett a Román Kommunista Párt képviselője és a király katonai bizalmasai is jelen voltak. 1944. június 20-án megalakult a fenti három pártot és a szociáldemokratákat is magába foglaló Nemzeti Demokrata Blokk, amely elismerte a királyi Udvar vezető szerepét és elfogadta a monarchia fenntartását. Románia stratégiai jelentősége ekkorra értékelődött fel a szovjetek szemében, hiszen a román fegyverszünet a Balkán felé történő gyors előrenyomulást eredményezhette. A román lépések siettetésére elővették a „magyar kártyát”, azaz burkolt ígéretet tettek arra vonatkozóan, hogy a háború után Románia javára oldódik meg az erdélyi kérdés.
Az 1944. augusztus 20-i szovjet támadás
Közben felgyorsultak a katonai események is, miután 1944 nyarán a Vörös Hadsereg szétverte a német Közép Hadseregcsoportot belorusz területen, majd a nyomasztó emberi és haditechnikai mennyiségi fölénnyel rendelkező 2. és 3. Ukrán Front 1944. augusztus 20-án hadászati jelentőségű támadást indított román földön azon céllal, hogy megsemmisítse a német és román erőkből álló Dél-Ukrajna Hadseregcsoportot, továbbá kiléptesse Romániát a háborúból. A szovjetek a Keleti-Kárpátok és a Fekete-tenger között húzódó német-román arcvonalat Iaşi, Chişinǎu és Bengyeri között szándékoztak áttörni, hogy onnan Bukarest és a Ploieşti olajmezők felé nyomuljanak tovább.
A két szovjet hadseregtábornok, R. I. Malinovszkij és F. I. Tolbuhin vezette 2. és 3. Ukrán Front állománya 1.314.200 katona, 1428 db harckocsi, 446 db önjáró löveg, 16.000 db löveg és aknavető volt, s a tervezett szárazföldi hadműveleteket a szovjet 5. és 17. légi hadsereg mintegy 2200 db repülőgépe támogatta a levegőből. Velük szemben állott – mintegy 600 km-es arcvonalon – a Johannes Friessner vezérezredes által vezetett Dél-Ukrajna Hadseregcsoport, amely a román 3. és 4., illetve a német 6. és 8. tábori hadseregből állott. A német hadseregek egy-egy román hadsereggel alkottak seregcsoportot, s erejük gyengébb volt szovjetekénél, mivel a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport 500.000 német és 431.000 román katonából, 121 db harckocsiból, 284 db rohamlövegből, 7600 db lövegből és aknavetőből, s 810 db repülőgépből állott. A második világháború után Friessner vezérezredes kendőzetlenül emlékezett vissza a román erők harcértékéről: „A román katona, adottságait tekintve, jó katona volt, és sok csatában helytállt. De nem volt elég kitartó és rettenthetetlen. Ez volt a véleménye Antonescu marsallnak is. A csapattisztek, akik lényegében a birtokos rétegből kerültek ki – kevés kivétellel -, nem voltak elég képzettek. Életmódjuk nem volt éppen példamutató! Beosztottaikkal alig törődtek, ezért hozzájuk fűződő kapcsolatuk is gyenge volt. Jobb ellátásban részesültek, mint a legénység, s mivel egyáltalán nem érezték a közkatonákat sújtó hiányokat, ezek nem is foglalkoztatták őket. Soraikban mindennapos volt a korrupció és a sikkasztás. Nem voltak különbek az altisztek sem: a miénkhez hasonló tiszthelyettesi kar náluk nem létezett. Mindebből következően a román csapatokból hiányzott a katonai együvé tartozás szelleme: a tiszteknek, tiszthelyetteseknek és közkatonáknak az a nélkülözhetetlen bajtársi kapcsolata, ami a Wehrmachtban létezett. Nem voltak megfelelően felkészítve a modern harcászat követelményeire, ez különösen a köteléken belüli önálló cselekvésre való nevelés terén mutatkozott meg.”
1944. augusztus 20-án reggel, közel másfél-két órás tüzérségi előkészítés vezette be a szovjet offenzívát, amely már az első napon jelentős sikereket ért el azzal, hogy a román 3. és 4. hadseregek arcvonalát szétszaggatta. Másnap a szovjet hadseregcsoportok részenként bekerítették a német 6. és 8. tábori hadseregek zömét, valamint a román 3. hadsereget.
Ezekben a napokban Antonescu kétszer is tárgyalt Friessner vezérezredessel, majd az augusztus 22-én összehívott minisztertanáccsal kimondatta a háború továbbfolytatását. Ekkor már Hitler engedélyével elrendelték a visszavonulást, így a német és román csapatok a Duna delta és a Prut folyó irányába próbáltak visszavonulni. Azonban elkéstek, mivel akkorra már a szovjetek gyorsan mozgó hadtestei birtokba vették az átkelők zömét. Antonescu marsall augusztus 23-án délután 16 órára kért kihallgatást az uralkodótól, s szándéka volt, hogy ezután a frontra indul, így intézkedett arról is, hogy a román főváros és környékén állomásozó román csapatok is az arcvonalba kerüljenek. Mivel feltételezhető volt a román 3. és 4. hadseregek parancsnokairól – Petre Dumitrescu vezérezredesről és Ilie Şteflea hadseregtábornokról –, hogy hűek maradnak Antonescuhoz és a németekhez, az Udvar váratlan lépésre szánta el magát, a korábbi megállapodással ellentétben augusztus 26-ról 23-ra hozta előre az átállás időpontját.
1944. augusztus 23. történései
Augusztus 23-án délután 16 órakor az ifjú Mihály király fogadta a conducǎtort és feltette neki a kérdést, hajlandó-e részt venni az átállásban. Antonescu erre nemet mondott, így Ion Stircea tábornok, a Testőrség parancsnoka azonnal letartóztatta. Két órával később maga I. Mihály tájékoztatta fegyverszüneti kérelméről a teljesen elképedt Manfred von Killinger német követet. Katonai kormány alakult Constantin Sǎnǎtescu vezérezredessel az élen, amely lezáratta a román fővárosba vezető utakat és vasutakat, továbbá bekerítették a Bukarestben állomásozó német alakulatokat. Késő este, 22 órakor I. Mihály a rádióban jelentette be a katonai diktatúra felszámolását, az ellenségeskedés beszüntetését a németellenes szövetség erőivel szemben, a román hadsereg csatlakozását a Vörös Hadsereghez. Ezen bejelentések mellett a fegyveres erők főparancsnokaként elrendelte a román csapatok támadását Észak-Erdély elfoglalására. A román kommunisták csupán ebből a rádiószózatból értesültek arról, hogy a kiugrás kezdetét vette és az 1945 utáni tudatos történelemhamisítással ellentétben nem főszereplői, csupán statisztái voltak a sikeres királypuccsnak.
Másnap a román hadsereg szinte mindenütt támadásokat indított korábbi német bajtársai ellen, amelyre válaszul a Luftwaffe bombázta Bukarestet. Augusztus 25-én I. Mihály hadat üzent a Harmadik Birodalomnak, miközben a román területen kelepcébe került német erők a keleti magyar határ felé hátráltak és szovjet gépesített csapatok igyekeztek mielőbb felzárkózni a Keleti-Kárpátokra. Ezen a napon a román határőrség több helyütt is rajtaütést hajtott végre a román-magyar határon.
Három nappal a bukaresti eseményeket követően, 1944. augusztus 26-án az Úz és a Csobányos völgyében első ízben törtek be a szovjet csapatok magyar területre, nyomukban új szövetségeikkel, a románokkal. A háború ekkor érkezett el a Magyar Királyság határaihoz, s megkezdődtek a magyarországi hadműveletek. Alig másfél hónappal később, 1944. október 15-én Horthy Miklós kormányzó is igyekezett országát kivezetni a háború poklából. Ám ami a románoknak rövid idő alatt sikerült, nálunk kudarcra ítéltetett.
Babucs Zoltán
Hadtörténész, 1974. február 14-én született Jászberényben.
1999-2000 folyamán végzett a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem, illetve új- és legújabbkori történeti muzeológia szakon.
1998 óta – kisebb megszakításokkal - a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársaként dolgozik. A Nagy Magyarország konzervatív történelmi magazin egyik állandó szerzője, 2013 nyarától a Történelemportál című periodika szerkesztőségének tagja. Szakterülete: a második világháborús Magyar Királyi Honvédség története, valamint a jászkunok és a székelyek katonáskodása. Közel száz tanulmány mellett 14 kötet szerzője vagy társszerzője. Kutatási területének országosan elismert szakértőjeként számos televízió műsor és rádióadás szereplője. Művei: - A Kárpátok őrei. A székely vitézség ezer éve. Kárpátia Stúdió, Budapest. 2013. - "Megremeg a föld, amerre magyar honvéd lába lép..."- a m. kir. jászberényi 2/III. és 32/III. honvéd gyalogzászlóaljak története (1939-1943). Jászsági honvédek a II. világháborúban II. kötet. Jász Honvédekért Alapítvány, Jászberény. 2001. - "Század vigyázz! Harckocsira!" A jászberényi páncélos zászlóalj a II. világháborúban. Jászsági honvédek a II. világháborúban. I. kötet. Jász Honvédekért Alapítvány, Jászberény. 2000. - Jászkun alakulatok az 1848/49-es magyar függetlenségi háborúban. Jász Múzeum, Jászberény. 1995. Társszerzőként: - "Legyetek eskütökhöz hívek mindhalálig!" A budapesti magyar királyi "József Nádor" 2. honvéd gyalogezred története (1920-1943). Puedlo Kiadó, Budapest - Nagykovácsi. 2013. - "Szent Istvánnal álljuk mindig a vártát." A székesfehérvári magyar királyi "Szent István" 3. honvéd gyalogezred a második világháborúban. Puedlo Kiadó, Budapest - Nagykovácsi. 2009. - "Légy győzelmek tanúja..." A kecskeméti magyar királyi "Zrínyi Miklós" 7. honvéd gyalogezred a második világháborúban. Puedlo Kiadó, Budapest-Nagykovácsi. 2008. - "Jász vitézek rajta, előre!" A jászberényi kerékpáros és harckocsi zászlóalj története (1921 - 1945). Puedlo Kiadó, Budapest-Nagykovácsi. 2007. - "Ahol a hősök születnek". Az egri magyar királyi "Dobó István" 14. honvéd gyalogezred a második világháborúban. Puedlo Kiadó, Budapest-Nagykovácsi. 2007. "Csillagos ég, merre van a magyar hazám..." Mezőkövesdiek a második világháború forgatagában. Városi Könyvtár, Mezőkövesd. 2006. - "Állták a csatát Tordánál fejtetőig vérben..." - Emlékkönyv a tordai csata 60. évfordulójára. Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság, Torda. 2004.
Transindex.ro

Gyulafehérvár hiányzó szobra
Gyulafehérvár arculata napról napra változik. A monumentális projektek kiemelten foglalkoznak a város múltjával, és díjazandó módon az 1918 előtti korokat is megelevenítik. Egy valami azonban még mindig fájóan hiányzik a városból: egy emlék annak az embernek, akinek köszönhetően feltárult Gyulafehérvár római múltja. Elógium következik Cserni Béla szobráért.
A hamarosan átadásra kerülő principia (a római tábor vezetőségi épülete) köré emelt múzeum és vitatott külsejű védőépület is jól példázza a város alatt nyugvó római emlékek jelentőségét. A több mint 76 000 000 RON költségvetésű projekt („Reabilitarea centrului istoric Alba Iulia – Fortificaţia de tip Vauban – Căi de acces, iluminat exterior şi mobilier urban”) alighanem Románia legnagyobb városrendezési terve. Ez nem csak Közép-Európa legnagyobb erődítményét hozta újra látogatható és impozáns formába, de a város történetének főbb állomásait megjelenítő allegorikus szobrokkal is gazdagította a várat. A 25 bronzszobor – amelyek egyenként 60 000 RON-ba került – a város legújabb ékei. Bár többségük fiktív történelmi jelenetet, csendéletet jelenít meg, néhányuk – Szent Antal a gyermekekkel, Marcus Aurelius és Caracalla császárok szobrai – szorosan illeszkednek a városmag történelmi hangulatához és a város történetéhez is.
Gyulafehérvár hiányzó emlékei közül a legfájóbb Cserni Béla (1842–1916) szobrának hiánya.
A cseh apától származó, Szebenben majd Gyulafehérváron magyarul tanuló és egész életét a botanikának és a régészetnek szentelő tudós 1887 –től haláláig Erdély legnagyobb római városának kutatásával foglalkozott. Növénytani gyűjtéseit és munkáját felhagyva, 1887 –ben a Fehér Vármegyei Történelmi, Régészeti és Természettudományi Társulat oszlopos tagjaként majd a Gyulafehérvári Múzeum első igazgatójaként és alapítójaként a város római emlékeinek megmentéséért, összegyűjtéséért és szakszerű bemutatásáért küzdött. Odaadó munkásságát, munkabírását és szenvedélyét mutatja, hogy számos ásatását saját pénzéből állta, 1911 –es marospartosi ásatásakor a helyi lakosokkal télidőben is képes volt egyezkedni és közel 70 évesen is ásatást vezetett. Történelmi ismereteit ausztriai, itáliai és magyarországi utazásokkal és a kor nagy szakembereivel – így a belga ókortörténész, Franz Cumonttal – történő levelezése révén igyekezett gazdagítani. Ő volt az első, aki elkészítette a Gyulafehérvár alatt nyugvó kettős római város és katonai tábor topográfiai térképét és ugyancsak neki köszönhetjük a máig egyedülálló makettet és tervrajzot, amely az általa kiásott kormányzói palotának egyetlen hiteles forrása. Munkásságát számos tanulmányban és könyvfejezetben közölte hihetetlen alapossággal. Legutolsó régészeti jelentése – az 1911–ben Marospartosban feltárt óriási város villa (domus) közlése – máig a legrészletesebb ilyen jellegű publikáció amely Gyulafehérváron feltárt, ókori épületre vonatkozik (800 tárgy, számos fotó, térkép, tervrajz).
Cserni Béla hirtelen halálával 1916 után a város hihetetlenül gazdag régészeti anyagát néhány helyi történész és a később új helyszínre költöztetett múzeum román szakemberei igyekeztek megmenteni. Az általa vezetett régészeti feltárásokhoz fogható kutatásra közel hetven évet kellett várni – mindaddig csak mentőásatások és véletlenszerű felfedezésekből ismertük Apulum történetét. Munkásságának 2006–ban halálának 90. évfordulója alkalmából egy kiállítás állított emléket, tanulmányait és tervrajzait most már a román és magyar szakirodalom is alapműként használja.
A régészet aranykorának nagy alakjait külföldön nagy tiszteletben tartják: Rómában tér és utca is hirdeti az örök város legnagyobb régészének, Rodolfo Lancianinak a nevét, Kolozsváron szobrot emeltek Constantin Daicoviciu régésznek de Magyarországon (Siófokon és Budapesten is) számos emlék, könyvtár és utca is őrzi Kuzsinszky Bálint, Óbuda nagy régészének nevét. Cserni Bélának sem utca, sem mellszobor de még egy könyvtári szoba sem jutott Gyulafehérváron. Magyar kortársai – Pósta Béla vagy Téglás István – ismét visszakerültek úgy a szakirodalmi köztudatba, mint a népi emlékezetbe néhány emléktábla, könyv vagy szervezet révén. Erdély legnagyobb római városát kutató és annak közel 7000 római emlékét összegyűjtő és katalogizáló régészének viszont ma már a sírját sem látogatják és nevét semmi sem őrzi hőn szeretett városában, amelynek évtizedeket áldozott életéből.
Cserni Béla számos római sírfeliratot is közölt és neki köszönhetően több száz római személy nevét sikerült megőrizni, akiknek kőemlékei ma is a múzeum ékei. Az ő neve mégsem szerepel egyetlen emlékművön, táblán sem. Úgy gondolom, hogy a történelmi múltját most ismét felfedező és új városrendezési terveibe beépítő Gyulafehérvárnak nagy adóssága és kötelessége, hogy a város első és legnagyobb régészének méltó emléket állítson.
Szabadság (Kolozsvár)

Romániában még soha nem termett ennyi búza
Romániában a tavalyi rekordot némileg meghaladó volt az idei búzatermés, és 44 éves csúcsot döntött a repcetermés.
Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter hétfőn azt monda, hogy idén 7,4 millió tonna körüli volt a búzatermés, meghaladta a tavalyi 7,3 millió tonna rekordot. Idén a hektáronkénti hozam 3,65 tonna volt.
A miniszter arról is beszámolt, hogy 44 éve legtöbb, 1,1 millió tonna repcét takarítottak be az idén, miközben 1,74 millió tonna árpa került a tárolókba a tavalyi 1,51 millió tonna után. A mezőgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy a júniusi sok csapadék rontotta a búza terméshozamát, jót tett viszont a napraforgónak és a kukoricának.
maszol.ro

Napirenden a marosszentgyörgyi Petőfi-szobor
A következő önkormányzati ülésen napirendre kerül Marosszentgyörgyön a Petőfi-szobor felállításáról szóló határozat. A község és az iskola vezetői azt szeretnék, ha a szobor a központban található tanintézet előtti kis zöldövezetet ékesítené, s a szobor makettje már el is készült.
Tavaly három Petőfi-szoborral gazdagodott Maros megye, s idén még egyre van kilátás. Marosszentgyörgyön ősszel tervezik a lánglelkű költő szobrának avatását, a műalkotás a községközpontban lévő Constantin Romanu-Vivu szobrát „ellensúlyozná”.
A község polgármestere, Sófalvi Szabolcs szerint a szentgyörgyi magyarság már rég vágyik egy magyar vonatkozású köztéri műalkotásra, hisz jelenleg a településen található Constantin Romanu-Vivu szobra, ami a román közösségé, s van még egy sárkányölő Szent György-szobor, ami mindenkié. Az ősszel felállítandó Petőfi-szobor a magyar közösségé lenne, és közvetlenül a Constantin Romanu-Vivu szobra mellett is kapna helyet, hasonló formában és méretben.
„Bálint Károly vásárhelyi szobrászművész készítette a makettet, teljesen megfelel a mi elvárásainknak, ugyanis mellszobor, mint a Romanu-Vivu-szobor, sőt méreteiben is szinte azonos. Bronzszobor lesz majd. Elindítottuk az engedélyeztetési eljárást. Elmentünk Marosludasra és Segesvárra is, megtudakoltuk, hogy nekik milyen problémáik voltak a Petőfi-szobor felállításánál. Egy csomó engedélyeztetési eljárás kell nekünk is, építési engedély, illetve jóváhagyás a kulturális minisztériumtól és a megyei kulturális bizottságtól. A szobor felállításáról szóló tanácsi határozattervezet készül jelenleg, szeptemberben napirendre is tűzzük, s a tervek szerint idén ősszel fel is avatjuk a szobrot” – mondta érdeklődésünkre a községvezető.
Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro

Hírsaláta
NAGY-MOLDOVÁT AKARNAK. A Moldova köztársaságbeli Moldova Hazafiai párt az utóbbi 65 év több nemzetközi konvenciójára és szabályozására hivatkozva úgy véli, Moldovának joga van visszakövetelni a korábban birtokolt területeit, melyekről azt állítják, hogy ezeket „jogtalanul engedték át” Romániának és Ukrajnának.
A Moldova Köztársaság törvényes területének visszaszolgáltatásáról című, orosz nyelven közzétett nyilatkozatukban a párt tagjai arra figyelmeztetnek, hogy ha a jelenlegi moldovai kormány figyelmen kívül hagyja a nyilatkozatot, és nem intézkednek a követelt területek visszaadásáért, ez azt fogja jelenteni, hogy a kormány nem a moldovai állam és népe érdekében cselekszik. (Ziare.com) TÖRTÉNELEMTISZTOGATÁS. A kommunista korszakban készült történelemtankönyvek csupa hazugságból álltak, a moszkvai direktívák alapján szerkesztették, gyakorlatilag eltorzítva a román nép eredetét. Oly mértékben meghamisították a történelmet, hogy a kommunizmus 1989. decemberi bukása utáni sem figyeltek oda e terület megtisztítására, így további hibák kerültek tankönyvekbe – állítja Dragoş Dragomir konstancai történelemtanár. Az Adevărul több történész, tanár megszólaltatásával készített elemzésében Mircea Pora temesvári professzor és író a jelenről sem fest rózsás képet, úgy fogalmaz: „Nekünk teljesen meghamisított történelmünk volt. Valójában olyan nép voltunk, mely a kezdetek óta nagy tudatlanságban élt. De az emberek most is a Ceauşescu idejében tanult ostobaságokat hiszik, mert az elit eltűnt, helyüket pedig másodrangú, alja népség, falusiak vették át, akik egyik napról a másikra diplomások lettek, és nyilvánvalóan felkarolták az új szemléletmódot. Ők ma is románellenesnek nevezik azt, aki nem úgy gondolkodik, mint ők.” HAZAMEHETNEK A SZIÁMI IKREK. Maria és Elena, az augusztus 8-án Brassóban született, mellcsontjukon összenőtt ikerpár két-három napon belül kikerülhet a kórházból, hiszen egészségi állapotuk jó, gyarapodtak súlyban, egyikük 3,3, másikuk pedig 2,6 kilogramm, közölte Radu Spătaru, a bukaresti Marie Curie Gyerekkórház orvosa, az ikreket szétválasztó műtétet elvégző csapat koordinátora. Az ikerpárt augusztus 11-én vitték el Brassóból a bukaresti kórházba. A szétválasztó műtétet, amelyen hét orvos vett részt, augusztus 12-én végezték el, és majdnem két órán keresztül tartott. (Mediafax)
REKORD BÚZATERMÉS. Romániában a tavalyi rekordot némileg meghaladó volt az idei búzatermés, és 44 éves csúcsot döntött a repcetermés. Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter ismertette, idén 7,4 millió tonna körüli volt a búzatermés, meghaladta a tavalyi 7,3 millió tonna rekordot. Idén a hektáronkénti hozam 3,65 tonna volt. A miniszter arról is beszámolt, hogy 1,74 millió tonna árpa került a tárolókba a tavalyi 1,51 millió tonna után. A mezőgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy a júniusi sok csapadék rontotta a búza terméshozamát, jót tett viszont a napraforgónak és a kukoricának.
(Maszol.ro), Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Buktak a pótérettségin
Az előzetes eredmények szerint a háromszéki pótérettségizők alig 17,6 százaléka érte el az átmenő hatos általánost, 494 vizsgázóból 355-en még az ötös médiát sem teljesítették. Legnagyobb arányban románból buktak (74 százalék), a négy vizsgatárgy jegyeinek összesítése alapján a sikeresen pótérettségizők aránya egyetlen iskolában sem érte el a 40 százalékot.
Kovászna megyében idén 599-en iratkoztak be a pótérettségire, de csak 494-en jelentek meg, egy vizsgázót kizártak, 406-an megbuktak. Jó néhányan nem csak egy tárgyból ismételtek, így a leadott dolgozatok száma majdnem elérte az ezret, az ötös fölötti jegyeket tekintve a következő a tantárgyankénti eloszlás: románból 26 százalék írta meg az átmenőt, magyarból 92,86, a kötelező tárgyból 37,55 százalék és a választott tárgyból 58,8 százalék. Az előzetes eredmények szerint az idei végzősök közül 57 (16,81 százalék) pótérettségiző kaphat oklevelet, a korábban ballagók egy kevéssel (19,35 százalék) jobban teljesítettek. A magyar tagozatos fiatalok 16,71, míg a román tagozatosok 20,16 százaléka jogosult az érettségi diplomára. Az iskolák teljesítményének összehasonlítása nem feltétlenül mutatja az adott intézményben végzett tanulók eredményességét, mert a szakközépiskolák némelyikében több a jobban felkészült pótérettségiző a korábbi végzős évfolyamokról, mint az elméleti líceumokban, utóbbiakban pedig kevesen buktak a júliusi időszakban, de azok nem tanultak a hibákból. Az ellenben mégis sokatmondó, hogy a sepsiszentgyörgyi Constantin Brâncuşi és a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakközépiskola 31, illetve 10 pótérettségizőjéből senkinek sem sikerült elérnie a hatos általánost, a megyeközponti Berde Áron-iskolában pedig 59-ből csupán hárman kaphatnak oklevelet. A megfellebbezett dolgozatokat újrajavítják, a végleges eredményeket csütörtökön hirdetik ki.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bekebelezés előtt az építészeti
A diáklétszám folyamatos csökkenésének újabb „áldozata” a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola, amely a 2014–2015-ös tanévtől elveszítheti önállóságát és a Ion Vlasiu Faipari Szakközépiskolához fog tartozni. Öröm az ürömben, hogy az építészetis diákok és tanárok, a tavaly szintén a Vlasiuba beolvasztott kémiaival ellentétben nem kell elköltözzenek. Hivatalos átiratot még nem kaptak, így nem tudják, hogy két hét múlva önállóan vagy beolvadva kezdik a tanévet.
A városháza honlapján szerepel egy határozattervezet, amelyből kiderül: a tanfelügyelőség arra kéri az önkormányzati képviselőket, hogy szavazzák meg az iskolával kapcsolatos határozat megváltoztatását, s hagyják jóvá, hogy a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola a Ion Vlasiu Faipari Szakközépiskolához tartozzon.
Kevés a gyermeklétszám
Az indoklásban az szerepel, hogy Ştefan Someşan főtanfelügyelő elemezte a rendelkezésére álló számadatokat és idén augusztus 4-én átiratban jelezte a városházának, hogy az iskolai hálózatban módosítást eszközöltek. Arra hivatkozik, hogy az építészeti iskolában nem teljesült a tanügyi törvény által előírt gyermeklétszám, nem sikerült mind betölteni a meghirdetett kilencedik osztályokat, ezért a Ion Vlasiuhoz csatolják.
A döntés érdekessége, hogy a tanfelügyelőség hivatalos honlapja szerint a második elosztás után a Ion Vlasiu faipari osztályában 17 üres hely volt, csupán eggyel kevesebb, mint a Brâncuşi-ban betöltésre váró helyek száma.
„Nagyon rossz nekünk a bekebelezés”
Szeptember elsejétől Nemes Andrea építészmérnököt nevezték ki a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola aligazgatójának. Bár hivatalos döntést az iskola még nem kapott a beolvasztásról, beszédes, hogy igazgatót nem, csak aligazgatót neveztek ki. Érdeklődésünkre Nemes Andrea szomorúan mondta, hogy amióta elkezdték az iskolák beolvasztását, tudták, hogy rájuk is sor kerül, de utolsó percig reménykednek, hogy ez nem történik meg.
„Igaz, hogy folyamatosan csökkent a gyermeklétszám, mint ahogy megye- és Erdély-szerte. Az is igaz, hogy Vásárhely egyik legszebb, legjobban felszerelt iskolájával rendelkezünk, ami a gyermekeknek, a szülőknek és a tanároknak köszönhető. Az sem mellékes, hogy ezt az iskolát a magunkénak érezzük, hiszen 65 évvel ezelőtt az építkezési vállalat az akkori diákokkal, mesterekkel közösen építette, magának” – mondta a frissen kinevezett aligazgató, akitől azt is megtudtuk, már amikor ideköltöztették az Európa Gimnáziumot, és állandóan azt hangoztatták, hogy bezzeg ott van elegendő diák, tudták, hogy semmi jóra nem számíthatnak.
Bár az önkormányzati képviselők döntése inkább csak formaság, az építészetis diákok és tanárok remélik, hogy önállók maradhatnak, és nem csatolják oda őket a faipari gimnáziumhoz.
Simon Virág, Székelyhon.ro

Rekord búzatermés
Romániában a tavalyi rekordot némileg meghaladta az idei búzatermés, és 44 éves csúcsot döntött a repcetermés. Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter ismertette, idén 7,4 millió tonna körüli volt a búzatermés, meghaladta a tavalyi 7,3 millió tonna rekordot.
Szabadság (Kolozsvár)

Népszerűsítik az ortodox terjeszkedést
A Kovászna és Hargita megyei ortodox kolostorok népszerűsítését tűzte ki célul Marius Popică prefektus.
A Kovászna megyei kormánymegbízott az Agerpres hírügynökségnek elmondta, az intézmény támogatásával ezer darab színes tájékoztató füzetet nyomtattak, melyben „a román vonatkozású egyházi, kulturális és történelmi létesítményeinek” a leírása szerepel fotókkal illusztrálva.
Marius Popică szerint a projekt célja, hogy az országban és külföldön megismertessék ezeket a létesítményeket. „Az ősromán jelenlétet és kontinuitást a Kárpát-kanyarban – még a székelyek letelepedése előtti időkből – számos nyelvi, néprajzi, archeológiai lelet, dokumentum tanúsítja. (…) A Kovászna és Hargita megyei román közösség az évszázadok során szoros kapcsolatot ápolt a Kárpátokon túli románokkal. Ebben kiemelkedő szerepe volt az ortodox egyház támogatásának és szolidaritásának” – olvasható a kiadvány bevezetőjében.
A szövegben kiemelik Ioan Selejan Hargita és Kovászna megyei ortodox püspök szerepét, akinek az irányítása alatt a meglevők mellé öt újabb ortodox kolostor és egy remetekolostor épült a két székely megyében. A Kovászna megyei létesítményeket részletesen, a Hargita megyeieket rövidebben mutatják be. A kiadvány szerint a kézdimárkosfalvi apácakolostor 1992 és 2002 között épült meg, „a Habsburgok által lerombolt remetelak és a kommunisták által tönkretett két templom helyén”.
A szitabodzai kolostor 1997 óta működik, a nagypataki kolostorban – melynek tornyán a román trikolór lobog – 1996-ban tartották az első misét. Hargita megyéből a bükklaki, a marosfői, maroshévízi, mogláni és szélepataki ortodox létesítményeket mutatja be röviden a kiadvány. Az Agerpres szerint a Kovászna megyei prefektus további reprezentatív, román és magyar vonatkozású turisztikai és kulturális helyszínek népszerűsítését is tervbe vette.
Constantin Anna-Zsófia, az épp szabadságát töltő Kovászna megyei prefefektus kabinetfőnöke elmondta, a kiadványokat a kolostorokban helyezik majd el, abban bízva, hogy ezáltal hozzájárulnak az adománygyűjtéshez. Kérdésünkre leszögezte, a kiadványokat nem közpénzből, hanem adományokból finanszírozta a prefektus, szögezte le a kabinetfőnök, aki nem tudta arra a választ, hogy a következő hasonló jellegű projektjüket mikor kivitelezik.
Bíró Blanka, Székelyhon.ro

Három új magyar igazgató marosvásárhelyi iskolák élén
Marosvásárhely három általános iskolájában neveztek ki magyar igazgatót. Az utóbbi évtizedekben ilyenre nem volt példa, hiszen a magyar nemzetiségű pedagógusoknak csak a "másodhegedűs" vezetői tisztség dukált. Ezek a kinevezések elégtételt jelentenek nemcsak az illető intézmények testületének és diákjainak, hanem összességében a magyar közösségnek is. Az új tanév kezdetén a három frissen kinevezett igazgatót: Körtesi Sándort, Boczog Szabolcsot és Kupán Editet kérdeztük: milyen tervekkel indulnak, milyen nehézségekkel szembesülnek, illetve mit javítanak az eddig bevett oktatási módszereken, hogy a gyerekek tanulmányi előmenetelét elősegítsék?
Körtesi Sándortól, a 600 körüli diáklétszámú 7-es Számú Általános Iskola igazgatójától kérdeztük, hogyan lett igazgató?
– Már én sem tartozom a fiatalok közé, hiszen tíz éve tanítok, de igazgató mégis váratlanul lettem. A jelenlegi tanügyi törvény egy évre nevezi ki az igazgatókat. Tavaly Tamási Zsolt volt az iskola vezetője. Augusztus végén hívtak fel a tanfelügyelőségre átvenni a kinevezést. Tényleg, váratlanul ért, de azért gondolkodás nélkül elvállaltam, tudván, hogy nem túrom ki Tamási tanár urat a helyéről, hanem ő mondott le. Átveszem és folytatom azt a munkát, amit ő elkezdett. Ő úgy vállalta el az igazgatóságot itt húsz hónappal ezelőtt, hogy addig folytatja, amíg egyenesbe kerül az egész. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy olyan iskolát és tisztséget veszek át, amely rendben van. Nem elölről kell kezdenem az építkezést.
Természetesen, terveim vannak, nem is kevés. Szeretném megőrizni az iskolának a jó hírnevét, és ezt gazdagítani. A mi iskolánk az egyetlen Marosvásárhelyen, amelynek nincs neve. Mi szeretjük a 7-es számot, misztikus, népmesei jelentőséggel bír, és eddig mindig szerencsét hozott számunkra. Szeretném a gyerekközpontúságot tovább fejleszteni, szeretnénk arra törekedni, hogy ne besavanyodott, hanem pezsgő iskolai élet legyen. Eddig is én voltam a diáktanács vezetője, továbbra is ugyanolyan jól szeretnék kommunikálni a diákokkal. El szeretném kerülni, hogy a szülőkön keresztül vagy ne adj’ isten, a tanfelügyelőségen keresztül értesüljek az iskolai problémákról. Meg kell találni az arany középutat, azt szeretném, hogy a diákokban továbbra is partnerre találjak, s meglegyen a kellő tisztelet mindkét részről. Az iskola partnerkapcsolatait továbbfejlesztem Kisinyovval és Kecskeméttel. Ennek újabb fejezete következik október 15-19. között, amikor Kecskemétre vagyunk hivatalosak. Tavaly az említett két városból nálunk voltak az iskolák küldöttségei, most mi megyünk hozzájuk. Pályázni szoktam, szeretek és fogok, mert azt a pénzt, amire szükségünk lenne fejlesztésekhez, képzésekhez, ami javítana az iskola hírnevén, hiába kérjük, nem kapjuk meg. Ezért nekünk kell tenni, hogy terveink megvalósulhassanak. Szeretném véglegesíteni a kollégákat. Egyre kevesebb a helyettesítő tanárunk, fontos, hogy minden tagozaton állandósítsuk a tanárokat. A folytonosság mindig jól fog a diákok előrehaladásában. Két hét múlva "összerázót" szervezek a kollégáknak, hogy jobban megismerjük egymást, hogy jó csapatként dolgozzunk ebben a tanévben.
A polgármesteri hivatalnak köszönhetően a főépületben idén kicserélték az ablakokat, az udvar leaszfaltozása várat magára. A másik iskolában a régi ablakok maradtak, s a régi, csempekályhás fűtési rendszer is maradt.
Boczog Szabolcs a Tudor Vladimirescu Általános Iskola igazgatója lett, miután 2011 óta az intézmény aligazgatója volt. – Hogyan kapta meg a kinevezést, és milyen tervekkel kezdi a tanévet?
– Aligazgatóként három igazgatóval dolgoztam a Tudor Vladimirescu Általános Iskolában. Stan Otiliával kezdtük, rendkívül jó képességű, eredményes és ismert pedagógus volt. Sajnos, betegsége miatt nem fejezhette be a mandátumát, azóta el is hunyt, Isten nyugtassa! Visszatért Nistor igazgató úr, őt követte Detesan igazgató úr. Most szerepcsere történt, én lettem az igazgató, s az igazgató lett az aligazgató. Bizonyára szakmai szempontok is számítottak, ismertek a kollégák, és támogattak. A szaktanfelügyelőkkel is jó viszonyt ápolok, az iskola nagyon sok problémáját sikerült közösen megoldani. Gondolok itt a személyzeti kérdésekre, hogy minden szakon szakemberek oktassanak. Nem vettem részt politikai egyeztetéseken, ilyesmikről nem tudok, nem hiszem, hogy politikai alku tárgya lett volna a kinevezésem. Van aki ezt is látja a dologban, én személyesen nem tudok róla. Felkértek, vállaljam, s igent mondtam rá. Nagy kihívás szakmailag és emberileg is. Sok munkával jár, sok harccal. Elsősorban az előítéleteket kell leépíteni azzal kapcsolatban, hogy lehet-e jó igazgató egy magyar ajkú, mert vannak ilyen előítéletek. Aztán nagyon sok az önjelölt egy hetventagú tantestületben. Sokan nem szívesen fogadják, hogy kinevezték Boczogot. Vajon hogy nevezték ki?
Rátérve az oktatásra, a 635 diákból 209 tanul magyar tagozaton óvodától nyolcadik osztályig, tíz osztályközösségben. Az oktatás minőségén, színvonalán kell emeljünk, ne veszítsünk diákokat, hogy ne azért menjenek el a diákok, mert nem elégedettek az oktatás minőségével. Nagy a konkurencia, sok az általános iskola a Tudor negyedben. Marosvásárhelynek túlméretezett iskolahálózata van a jelenlegi gyermeklétszámhoz viszonyítva. Arra törekszenek, hogy központi megerősített iskolák legyenek, de ez egy sor negatívummal is jár, hiszen megszűnhetnek a lakótelepi magyar osztályok, akárcsak Kolozsváron. Nekünk az a célunk, hogy megőrizzük a lakótelepi magyar osztályokat – mondta az igazgató.
Kupán Edit, a Nicolae Balcescu Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy tavaly is jól együttműködtek Nicusan Constantinnal, akivel tulajdonképpen helyet cseréltek. – Jól dolgoztunk, olyan együttműködés volt, amelyben az én ötleteim is érvényesültek. Most tulajdonképpen arra törekszünk, hogy javítsunk a munkán, s ami nem működött, működőképessé tesszük. A nyáron feltettük a kétnyelvű táblákat, ez nem volt konfliktus forrása. A kétnyelvűség érvényesül évnyitókor, évzárókor, bármilyen rendezvényen. A diákok majdnem fele-fele arányban tanulnak román és magyar tagozaton. Az osztályok száma egyenlő. Előkészítő osztályból is két magyar és két román indult. Ebben az évben elfogadtuk a Waldorf óvodások szüleinek kérését, hogy Waldorf osztályt indítsunk. Ezzel a megnevezéssel nem sikerült, mert nem tettek eleget minden kritériumnak, de jövőre arra számítunk, hogy ilyen néven indulhat be az osztály. Azt szeretnénk, ha jövőtől egy hagyományos magyar és egy Waldorf első osztály indulna. Tervünk az, hogy jó kommunikáció legyen tanárok, diákok és szülők között. Ebben a tanévben közel 700 diák tanul az iskolában, gond adódik. A szervezési részen is újítottunk már, amivel áttekinthetővé tettük az adminisztrációs munkát. Bevezettük, hogy egy füzetbe mindenki beírja, milyen problémája van, mit kell javítani. Követjük azt is, hogy mit tesz a kisegítő személyzet, hogyan teljesíti a feladatát – mondta Kupán Edit igazgató.
Az általunk pénteken felkeresett iskolákban nagy volt a sürgés-forgás. Az utolsó simításokat végezték, az osztálytermek készen álltak a hétfői becsengetésre. Eredményes, jó tanévet diáknak, tanárnak, szülőknek egyaránt!
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)

Tabudöntögetés – Interjú Bakk Miklóssal
Ars Fori rovatunk jelenlegi témájaként az erdélyi magyarok helyzetével foglalkozunk, melynek apropóját Románia regionális átszervezésének ötlete és az egyre intenzívebbé váló autonómia diskurzus szolgáltatta. Korábbi interjúnkban Varga Attila úgy fogalmazott, hogy “a föderalizáció gondolatának a felvetése is nemzetállami szentségtörésnek számít.” A témakör megvilágítása érdekében Bakk Miklóst, a Szövetségi Románia kezdeményezés alapítóját kérdeztük.
Korábban elindították a Szövetségi Románia kezdeményezést, az utolsó Facebook bejegyzés ugyanakkor 2012. decemberi. Miről szólt ezt a projekt és mi történt vele?
A projektnek volt egy közvetlen politikai célja, ami azzal függ össze, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt közjogi programjának egyik központi elemévé tette Románia föderális átszervezését. Kezdeményezésünk – néhány politológus és újságíró vett részt benne, akik nem tagjai a Néppártnak – ezt segítette, azzal a szándékkal, hogy a kampány után, immár civiltársadalmi keretek közt folytatja a nyilvánosságot teremtő, napirendet alakító vitát Románia föderalizálásának kérdéséről. Az inspiráló minta a Provincia folyóirat sikertörténete volt; ez a lap és a körülötte kialakult román-magyar értelmiségi csoport 2000-2002 között jelentős szerepet játszott abban, hogy a regionalizmus fogalomköre bekerüljön a romániai politikai viták középpontjába, és jelen legyen a közbeszédben.
Sajnos a föderalizmusnak ehhez hasonló, civil társadalmat átható vitáját nem sikerült elindítani, és ennek több oka van. A logisztikaiakat most nem említve, menetközben világossá vált, hogy ezt a vitát – bár a Szövetségi Románia honlapja két nyelvi felüleleten (románul és magyarul) működött – alapvetően románul kell lefolytatni, tehát ez a vita akkor lehet fenntartható, ha már induláskor rendelkezik ehhez a szükséges „humán erőforrás” minimumával. Azaz, nem elég azzal számolni, hogy a téma feltételezett újszerűsége, provokatív jellege, netán aktuális volta behozza menetközben a román munkatársakat, ehhez igazából már előzetesen meg kellett volna szervezni azt az aktív román és erdélyi csoportot, amelynek ez a kérdés fontos. E csoport ugyan virtuálisan létezik, de aktív és együttműködő alakzatban kell lennie ahhoz, hogy az említett föderális projekt fenntartható és sikeres legyen.
A föderalizmus eszméje, mint egyféle gyógyír egyre inkább előtérbe kerül mindenféle nemzetközi konfliktus esetén (legújabban Ukrajna, Ciprus), illetve végsősoron erre épülnek a többszintű kormányzati rendszerrel bíró integrációs szervezetek is. Felvetődik a kérdés, hogy vannak-e Romániának föderalista hagyományai vagy egyértelmű választás volt az unitárius államszerkezet? Mi a helyzet ha csak Erdély esetében vetjük fel ezt a kérdést?
Érdekes ellentétet figyelhető meg: miközben a román politikai kultúra és az államszervezési gyakorlat folyamatosan az unitarista és központosító gondolat jegyében alakult, a román eszmetörténetben a föderalizmus mindvégig kísértő gondolat maradt. Egyes román gondolkodók, mint például Ion Maiorescu, a pánszláv mozgalom mögé búvó orosz expanzió ellenében egy átfogó, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig terjedő konföderációt javasoltak. Ez hatott az 1848-as román politikusokra is: Dumitru Brătianu és Nicolae Bălcescu e gondolat jegyében folytatott tárgyalásokat Batthyányval, illetve Kossuthtal. A forradalom bukása után, immár emigrációban, Bălcescu és Ghica kidolgozták a Dunai Egyesült Államok tervezetét, mely a Magyar Királyságot, Bukovinát, Moldvát, Havasalföldet, Szerbiát és Besszarábiát foglalta volna magában.
Közben az 1858-as párizsi konferencia elfogadta Moldva és Havasalföld Egyesült Fejedelemségét a Porta fennhatósága alatt. Habár a Párizsi Egyezménybe foglalt politikai tervben sehol sem jelenik meg a „szövetségi” kifejezés, a terv intézményi elemei egyértelműen utalnak erre a lehetőségre. Az egyezmény ugyanis egyrészt a fejedelemségek saját intézményeire, másrészt viszont „föderális” intézmények szervezésére is vonatkozik. A közhatalom feje mindkét fejedelemségben egy-egy „hospodár” és mellette egy választott testület gyakorolja a törvényhozói hatalmat; ezek az egyezmény által megszabott esetekben együttműködnek egy központi, a két fejedelemség számára közös bizottsággal, ami viszont föderatív elem. A központi intézmények székhelyéül az egyezmény 27. cikkelye Focşani-t javasolta. Itt működött – rövid ideig – a közös központi bizottság, amely tulajdonképpen kiindulópontja lehetett volna a föderációs intézményrendszer kiépítésének. A bizottság maga egyfajta „szövetségi tanáccsá” alakulhatott volna, azonban a kormány és a törvényhozás Cuza-féle egyesítése nyomán (1862) az egyesített román parlament szenátusa lépett a helyébe. Tehát az átmeneti román föderáció tulajdonképpen csak három évig tartott, és Cuza 1864-es egész rövid életű alkotmánya már a francia állammodell győzelmét jelentette, mintája is ismert: az 1852-es francia alkotmány volt.
Érdekes párhuzamaként az 1859 és 1864 között végbement folyamatnak, az első világháborút követően immár Nagy-Románia egészére nézve 1919 és 1923 között is felmerült annak a lehetősége, hogy a román alkotmányfejlődés föderatív irányt vegyen. A liberális-unitarista bukaresti elgondolással szemben a bukovinai George Grigorovici szociáldemokrata képviselő, az osztrák szociáldemokrata hagyományokra alapozva, Nagy-Románia tartományainak a szövetségi államát javasolta. A Parasztpárt képviseletében Constantin Stere 1922-ben pedig olyan alkotmánytervezetet nyújtott be, amely a közigazgatás decentralizációját a tartományok („provinciák”) közbülső szintjének a létrehozásával kívánta megvalósítani. A tartományokat Stere történelmi alapon javasolta kijelölni: Munténia, Moldva, Erdély, Besszarábia, Bukovina és Dobrudzsa, élükön közvetlenül választott testületekkel. A regionális/föderatív alternatíva még az 1923-as alkotmány elfogadása után is újrafogalmazódott, ezt jelzi például Romul Boilă 1931-es föderális alkotmányterve. Tehát a föderatív gondolatnak is megvan a maga kontinuitása Romániában, azonban mindig alulmaradt az unitárius állam hatalmi igényével szemben.
Föderalista gondoltok, kissé más előjellel, de úgy tűnik Moldvában is megfogalmazódtak már. Ugyanakkor nem lehet nem felvetni azt a régóta nem tabu kérdést, hogy a romániai politikai elit szívesen fogadná, ha Moldova beolvadna Romániába, ráadásul a jelenlegi orosz politika még erősebb élt ad az ilyen találgatásoknak. Mennyiben lehet reális alapja annak, hogy egy fúzió ára az unitárius államszerkezet felváltása lehet, illetve ennek milyen következményei lehetnek Erdélyre és Székelyföldre?
Kétségtelen, Moldova Köztársaságban – Romániától eltérően – jelenleg élénk vita folyik a föderalizmusról. Azonban a moldovai vita elsősorban biztonságpolitikai és geopolitikai összefüggésekben folyik, és ez teljesen más, mint például a Romániában fel-feltörő regionalizmus-vita, amelynek egyik fő indítéka a területileg kiegyensúlyozatlan és területi különbségeket növelő gazdasági fejlődés immár felismert és tudatosított ténye. Moldova föderalizálása a térség biztonságpolitikájának részproblémájaként jelenik meg, és ezért az ezzel kapcsolatos terveket a nemzetközi kapcsolatokban meghatározó aktorok kezdeményezik elsősorban. Elegendő megemlíteni az orosz érdekekhez kapcsolható Kozak-memorandumot, amely Moldova Köztársaságon belül két tagállamot javasol, Transznisztriát és Gagauziát, melyek területi egységekként Moldova „föderális területe” mellett léteznének (a tervezet ezáltal a brit devolúciós modellel is párhuzamba állítható), vagy az EBESZ 2004-es javaslatát, amelyben egyetlen tagállam kerül csupán nevesítésre, Transznisztria, és ezért sokan a Dnyeszteren túli terület leválásának tervezeteként tekintenek rá.
A javaslatok – nem csupán az említettek – a moldvai nyilvános vitákban általában az orosz térnyerés esélyeinek az összefüggésében merülnek fel, jóval kevesebb szó esik a föderalizmusról mint társadalomszervezési elvről. Ugyanakkor a román közvélemény minderről tudomást sem vesz, viszont Traian Băsescu nyomán az ország „következő nagy történelmi feladatának” tekinti a Moldovával való egyesülést. Úgy tűnik, az ezzel kapcsolatos elképzelések domináns (de a vitákból kimaradó) változata a problémamentes nemzetállami egyesítés útja – immár az EU égisze alatt. Nagyon kevesen vetnek számot azzal, hogy amennyiben ez az egyesülés bekövetkezik – nem most, csak Moldova esetleges EU-tagságát követően –, akkor ahhoz mind a moldvaiak, mind pedig egyes nemzetközi aktorok beleegyezése szükséges lesz, ez pedig olyan feltételeket jelent, amelyek bizonyosan tartalmazzák az új ország föderális átalakítását. Ez pedig egyértelműen fölveti Erdély státusának a kérdését az új, megnagyobbodó Románián belül.
Megjegyzés: Ars Boni jogi folyóirat
http://arsboni.hu/tabudontogetes-interju-bakk-miklossal.html

Összevonták az építészeti és a faipari líceumot
A Római Katolikus Elméleti Líceum bekerült a marosvásárhelyi állami iskolahálózatba
A marosvásárhelyi közgyűlés tegnapi soros ülésén megszavazták a marosvásárhelyi állami iskolahálózat átszervezésére tett módosító javaslatokat, elvetve egyik képviselőnek a tervezet halasztására tett javaslatát. A testület döntése révén az állami iskolahálózatba bekerült a Római Katolikus Elméleti Líceum, és a Református Kollégiumhoz tartozó, a város más részein található tanintézetek is, ugyanakkor összevonták a Constantin Brâncusi építészeti líceumot a Ion Vlasiu faipari líceummal.
Bár az USL képviseletében tanácsosi mandátumhoz jutott Sabau Olimpiu kijelentette, hogy "az állami iskolahálózat módosításáról ma nem lehet szavazni", és kérte, hogy halasszák el a döntést a következő tanévre, a testület elutasította a javaslatát. Elsőként a Constantin Brâncusi építészeti líceum ügye került terítékre. A közgyűlés előtt felszólaló Nemes Andrea, a líceum aligazgatója hangsúlyozta, hogy nagy hiba lenne a tanintézet összevonása a faipari líceummal, az intézkedéssel gyakorlatilag egy igazgatói, egy fél könyvelői és egy fél titkárnői állás szűnne meg, ami nem jelent nagy megtakarítást, tehát jelentős gazdasági vetülete nincs a dolognak.
"Nem értjük, hogy e nagy múltú tanintézetet miért kell megszüntetni. Ezzel az intézkedéssel minden vagyonát, minden pályázatát elveszíti iskolánk. A tanfelügyelőség jóváhagyta az összevonást, de csak a városi tanács beleegyezésével terjeszthetik fel a javaslatot a szaktárcához. A tanács elutasíthatta volna a tervezetet! Igazságtalan döntésnek tartjuk a tanintézetünk alárendelését a faipari líceumnak" – jelentette ki az aligazgató, hozzátéve, jelenleg 182 diák tanul a Brâncusi líceumban. Somesan Cristina felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy az iskolahálózat az igényeknek, a gyermeklétszám alakulásának megfelelően módosul, és egy szaklíceum létrehozásához legkevesebb 300 tanulót ír elő a vonatkozó törvény. Az önkormányzat számára gazdasági vetülete is van az ügynek, hiszen a gyermeklétszám csökkenése oda vezet, hogy iskolaépületek válnak üressé, amelyek karbantartása, kifűtése komoly anyagi terhet ró a polgármesteri hivatalra. Claudiu Maior alpolgármester szerint is rugalmasan kell kezelni a helyzetet, ha a gyermeklétszám jövőre például megkétszereződik, felülvizsgálják a döntésüket. Peti András alpolgármester szerint is az iskolahálózat dinamikus rendszer, amely év közben sokat módosul a beiratkozó gyermekek számának függvényében. "A törvény valóban előírja, hogy januárig kell véglegesíteni a következő tanévre vonatkozó iskolahálózatot, de ez nem mindig lehetséges, sem az önkormányzat, sem a tanfelügyelőség, de még az oktatási minisztérium sem tudta tiszteletben tartani, mert év közben mindig változások történnek. Tavaly például tanévkezdés előtt két nappal a tanfelügyelőség felosztatta, illetve egy másik tanintézet alárendeltségébe vonta a kémiai líceumot, idén pedig ugyanez történt az építészeti líceummal, amit a Ion Vlasiu faipari líceum alárendeltségébe utalt. Az aligazgatónő tiltakozott, ami természetes, hiszen senkinek nem felel meg, hogy önállóságát, vagyontárgyait, saját pályázatok révén szerzett javait elveszítse egy másik tanintézet javára. Vita keletkezett a városi tanács ülésén az építészeti líceum diákjai számának kapcsán. Természetesen a nagyobb iskola kebelezi be a kisebbet, a tanfelügyelőségi adatok szerint jelenleg az építészeti líceumban nincsen 100 diák, a faipariban viszont teljesül a törvény által előírt minimális létszám, ami szaklíceum esetében 300" – jelentette ki Peti András.
A marosvásárhelyi állami iskolahálózat másik módosítása a Református Kollégium tanintézeteire vonatkozott. "Mindig vita tárgyát képezte, hogy a Református Kollégium miért nem fér meg a saját épületében, azaz ott, ahol a Bolyai is működik, illetve az, hogy a városnak számos olyan tanintézete van, amelyet kifűt, közköltséget fizet, de nincs az összes osztályterem elfoglalva – például ott van a kémiai líceum, amely üresen áll – tehát van, aki azt mondja, hogy nem szükséges újabb épületekkel bővíteni az iskolahálózatot. Ennek ellenére sikerült egy 3 éves bérleti szerződést kötni két, a Református Kollégiumhoz tartozó iskolarészre – az óvoda a cserealji református egyháznál működik, az elemi iskola a Forradalom utca 8. szám alatt működik, illetve a 11-es óvoda esetében, amit befogadott a Szabadi úti református gyülekezet. Ezek az új helyszínek bekerülnek és három évig megjelennek az iskolahálózatban" – nyilatkozta lapunknak Peti András.
A római katolikus gimnázium esetében pénteken, gyakorlatilag egy nappal az iskolakezdés előtt adta ki a megyei tanfelügyelőség a jóváhagyást és az alapító okiratot az új tanintézménynek Római Katolikus Elméleti Líceum néven, és Tamási Zsolt személyében kinevezte az igazgatót. "Ezen iratok alapján, amit csupán a tanácsülés megkezdése után kaptunk kézhez, ez az új tanintézet is bekerült az iskolahálózatba, innentől kezdve minden akadály elhárult a működése elől. A tanfelügyelőség döntése és a tanács határozata el kell jusson a szakminisztériumhoz, de már csak tudomásulvételre" – jelentette ki Peti András.
Az új tanintézet működése esetében a következő lépést a bérleti szerződés megkötése jelenti. E célból holnap délelőtt találkoznak a katolikus egyház és a polgármesteri hivatal képviselői. Peti András alpolgármester szerint várhatóan 20 évre kötnek bérleti szerződést, az önkormányzat mihamarabb egy 1,5 millió lejes restaurálási munkálatba szeretne fogni az Unirea líceum épületeinél. "Azt szeretnénk, ha 15-20 év múlva egy korszerű, a régi építészeti stílusnak megfelelő, de belül modern épület maradjon utánunk" – tette hozzá Peti András.
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)

Hányan vagyunk?
Közeledik a Románia sorsát hosszú évekre eldöntő elnökválasztás, dúl a kampány, minden erről szól, így nem is csoda, hogy a kormánynak hirtelen fontos lett megtudni – az egyik államfőjelölt éppen a miniszterelnök, Victor Ponta –, hányan is vagyunk az országban és szerte Európában?
Ideje lenne nyilvántartásba venni a külföldön élő és sok országban feketén dolgozó honfitársainkat, akiknek száma felbecsülhetetlen, hiszen – akár a legutóbbi államfőválasztáson – most is eldönthetik a szavazás végeredményét.
Ahhoz képest, hogy Constantin Noica filozófus – aki barátaival, Eliadeval és Ciorannal szimpatizált a Vasgárdával, s ezért őt a kommunista rendszerben felelősségre is vonták, Eliade és Cioran időben tűntek ki a képből – egy nagyralátó tanulmányában 1940-ben úgy vélte, ha minden jól megy, az ezredfordulóra Nagyrománia lakóinak száma elérheti a hetvenmilliót. De hát nem így történt, noha a Ceauşescu-rendszer szigorú megszorításai, az eszelősen kegyetlen abortusztörvény kétségtelen hozzájárult egy viszonylagos, évtizedes népességrobbanáshoz, azóta ez a trend leállt, Románia lakosságának ma csak egyetlen etnikuma, a roma népesség szaporodik.
Mivel a választási nyilvántartásokkal sincsen minden rendben (néhány éve botrányosan derült ki, hogy régen elhalálozott személyek is szerepelnek a listákon), s a legutóbbi népszámlálás adatai is hozzáférhetetlenek, senkinek nincs fogalma arról, hogy végeredményben hányan is vagyunk az országban és a határokon túl. Nemrég Bogdan Stanoevici diaszpóráért felelős tárca nélküli miniszter beismerte: a kormánynak nincs pontos kimutatása a külföldön élő románokról, az egyedüli biztos adat, hogy Olaszországban több mint egymillió, Spanyolországban pedig közel egymillió román állampolgár él. De, tehetjük hozzá, lehet, hogy sokkal több, és akkor még nem is beszéltünk más országokról. Ráadásul a konzulátusok, nagykövetségek, a helyi hatóságok és az egyházak nyilvántartásaiban szereplő számok különböznek, a külföldre utazó román állampolgárok nem kötelezhetőek arra, hogy regisztráljanak a nagykövetségeken. Aki feketén dolgozik, a befogadó ország nyilvántartásaiban sem szerepel sehol. Ki kellene minél sürgősebben alakítani egy adatbázist, de hát ez az említett okból nagyon nehéz, szinte megoldhatatlan. Maradnak tehát a becsült adatok.
Ott vagyunk, ahol a part szakad, vagy még ott sem. Ráadásul ismeretlen nálunk a levélben való szavazás is. Még jó is, mert ez újabb visszaélésekre adhatna alkalmat – bár ami a hazai választások tisztaságát illeti, dőre ábránd.
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rajt előtt
Felsorakoztak immár az államfőjelöltek, a törvényes határidőig 14-en iktatták indulási szándékukat és a támogató aláírásokat a Központi Választási Irodánál.
Köztük a felmérések szerint a győzelemre leginkább esélyes szocialista Victor Ponta, a korábban miniszterelnökként sokkal következetesebbnek és megnyerőbbnek mutatkozó Călin Popescu Tăriceanu, illetve a jobboldalon a jelenlegi kormányfő legkomolyabb kihívójának tartott Klaus Johannis, az elnöki pártot képviselő Elena Udrea, az igencsak harcias volt igazságügy-miniszter, Monica Macovei. Jelentkeztek eddigelé jóformán ismeretlen aspiránsok ismeretlen pártok színeiben – például William Brânză vagy Constantin Rotaru –, de ott vannak a jól ismert örökös jelöltek, a habzó szájú nacionalisták, Gheorghe Funar és Corneliu Vadim Tudor is. S mert Romániában bármi megtörténhet, a határidő előtt egy nappal ringbe szállt Theodor Meleşcanu, aki hétfőn lemondott a Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetői tisztségéről, kedden reggel pedig már 400 ezer támogató aláírással jelentkezett a választási hatóságnál. A sietség aligha véletlen, a napokban ugyanis kiderült: Klaus Johannis összeférhetetlenségi perét ma tárgyalja a legfelsőbb bíróság, ha pedig vétkesnek találják, Ponta legesélyesebb ellenfele már a rajt előtt kiesik a versenyből. Meleşcanura tehát afféle tartalékjelöltként tekint a román sajtó: ha minden kötél szakad, mögéje sorakozhat fel a jobboldal. De ami bennünket leginkább érdekel: abszolút újdonság, hogy a tizennégy jelentkező közül kettő magyar. E tekintetben tehát számarányához képest jócskán felülreprezentált a magyarság, a kampányban pedig immár ketten tolmácsolhatják az erdélyi, a székelyföldi magyarok igényeit, elvárásait. Azt is pozitívumként értékelhetjük, hogy Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt együttesen közel félmillió támogató aláírást nyújtott be – sikerült tehát olyanokat is megszólítani, akik az elmúlt voksoláskor távol maradtak. Az Erdélyi Magyar Néppárt ráadásul már a megmérettetés előtt győzelemként könyvelheti el, hogy össze tudta gyűjteni az induláshoz szükséges 200 ezer aláírást, és így ismét legitimálta létét, kiköszörülte az európai parlamenti választásokon való távolmaradása miatt esett csorbát, miközben nagyjából egy táborba terelte a nemzeti oldal erőit. Ahhoz azonban, hogy mindannyian nyertesek legyünk, a két magyar jelöltnek tisztán, bátran kell közvetítenie elvárásainkat – nekünk pedig minél nagyobb számban kell a szavazóurnákhoz járulnunk. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tizennégy jelölt (Államelnöki választások)
Az államelnöki választásokra a kedd éjféli határidőig tizennégy jelölt adta le a törvény által megkövetelt, legalább 200 ezer támogató aláírást, és a központi választási iroda mindannyiuk pályázatát elfogadta – közölte tegnap délután Marian Muhuleţ, az intézmény szóvivője. Ennyi jelölt Románia elmúlt huszonöt évnyi történelmében egyetlen elnökválasztáson sem volt, a nagyszámú aspiráns mellett a legnagyobb újdonság a két magyar jelölt megméretkezése.
Elsőként Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt elnöke kérte felvételét a szavazólapra, a közvélemény-kutatások szerint neki van a legnagyobb esélye, hogy a következő államelnök legyen. A jobboldali jelöltek közül a Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata-Liberális Párt alkotta Keresztény-liberális Szövetség színeiben induló Klaus Johannis liberális pártelnöknek van a legnagyobb esélye – Ponta mellett – bekerülni a második fordulóba: a jelöltek közül számára gyűjtötték a legtöbb (2,2 millió) támogató aláírást. A felmérések szerint Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, a kormány mellett maradó liberálisokat tömörítő Liberális Reformpárt elnökének támogatottsága is közelíti a tíz százalékot. Az elnökjelöltek között két nő van: Elena Udrea, a Traian Băsescu támogatását élvező Népi Mozgalom Párt vezetője, és a függetlenként induló Monica Macovei európai parlamenti képviselő, volt igazságügy-miniszter. Mindketten az elkötelezett jobboldali választók voksaira számítanak. Első ízben fordul elő, hogy két magyar jelölt is összegyűjtötte az induláshoz szükséges kétszázezer aláírást: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje. Az utolsó napon felbukkant meglepetésjelölt, Teodor Melescanu a Külügyi Hírszerző Szolgálat éléről mondott le, hogy indulhasson az elnökválasztáson. A korábbi liberális politikust a média a jobboldal „tartalékjelöltjének” tekinti arra az esetre, ha az igazságszolgáltatás megakadályozná az összeférhetetlenséggel vádolt Johannis részvételét az elnökválasztáson. A liberálisok elnöke egyébként ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta tegnap, örül, hogy ilyen korai időpontot szabtak ki a tárgyalásra ügyében, amelyet államelnökjelölt ellenlábasai felhasználnak ellene, de „feltétel nélkül” bízik az igazságszolgáltatásban, és hangsúlyozta, a bíróság bármilyen döntését tiszteletben kell tartani. Újra szerencsét próbál az elnökválasztáson több – immár hanyatló népszerűségű – populista politikus, így Gheorghe Funar (független), Corneliu Vadim Tudor (Nagyrománia Párt) és Dan Diaconescu (Dan Diaconescu Néppárt). A listát Constantin Rotaru, a Szocialista Alternatíva, William Brânză, a Román Ökológus Párt és Mirel Amaritei, a Prodemo Párt jelöltje egészíti ki. A központi választási irodának 48 órán belül kell határoznia, hogy a leadott iratok megfelelnek-e a törvényes feltételeknek, a jelöltek ellen azt követően 24 órán belül lehet óvást emelni az alkotmánybíróságon. A szavazólapra felkerülő államfőjelöltek, illetve a választási jelek listája az óvások elbírálása után, szeptember 28-án válik véglegessé. Az elnökválasztás első fordulóját november 2-án rendezik. Ha egyik jelölt sem kapja meg a névjegyzékben szereplő választópolgárok több mint felének (több mint 9 millió polgárnak) a támogatását, az államfői tisztség sorsa a két legjobban szereplő jelölt között dől el a november 16-án tartandó második fordulóban. A megválasztott elnök december 22-én kezdi meg ötéves mandátumát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Soha ennyire érdekes”
Az államelnöki választások még soha nem voltak ennyire érdekesek, mint az idén, tekintve a jelöltek nagy számát, vélte Emil Boc volt kormányfő tegnapi sajtótájékoztatóján. „Soha nem volt még 14 jelöltünk az állam legmagasabb tisztségére, és ezek közül kettő nő” – mondta Boc.
Az államelnöki választások versenyébe 14 jelölt szállt be a törvény megszabta határidőig, azaz szeptember 23-án 24 óráig, benyújtva jelöltetését a Központi Választási Irodához.
A jelöltek a következők: Victor Viorel Ponta (PSD-UNPR-PC Választási Szövetség), Klaus-Werner Iohannis (PNL-PDL Keresztény-liberális Szövetség), Monica Luisa Macovei, Călin Popescu Tăriceanu és Teodor Meleşcanu független jelöltek, Elena Udrea (Népi Mozgalom Párt).
Benyújtották még jelöltetésüket Kelemen Hunor (RMDSZ), Szilágyi Zsolt (Erdélyi Magyar Néppárt), Dan Diaconescu (Dan Diaconescu féle Néppárt), Corneliu Vadim Tudor (PRM), Constantin Rotaru (Szocialista Alternatíva Párt), William Brânză (Román Ökologista Párt), Mirel Mircea Amariţei (Prodemo Párt) és Gheorghe Funar független jelölt.
A Központi Választási Irodának a jelöltetések benyújtását követő 48 órán belül kell iktatnia avagy elutasítani a jelöltetéseket.
A jelöltetések beiktatását vagy elutasítását követő 24 órában a jelöltek, politikai pártok és szövetségek és a választók megóvhatják a Központi Választási Iroda eme döntéseit.
Az óvásokat írásban kell benyújtani az Alkotmánybírósághoz.
Nyugati Jelen (Arad)

Üzenet az új államfőnek: tartsák be nagyapáik ígéretét
Ha a jelenlegi román politikai vezetők nagyapái önrendelkezést ígértek a magyarok nagyapáinak, akkor azt az unokák szinten tartsák be – fogalmazott az MPP elnöke, Biró Zsolt.
A Magyar Polgári Párt elnöke, Biró Zsolt október elsejei marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján ismételten elmondta: a romániai magyarság számára tét nélkülinek tartja az államfőválasztást, egyrészt azért, mert a november másodikai első fordulóban csak akkor hirdethetnek győztest, ha a tizennégy jelölt egyike megszerzi a választási névjegyzékben szereplő 18 millió választópolgár felének plusz egy személynek a voksát, másrészt azért, mert a romániai társadalom nem érett meg arra, hogy magyar nemzetiségű államfőt válasszon.
„A választási részvétel pótcselekedet, hiszen a román társadalmat például az autonómiatervezet vagy az alkotmánymódosító javaslatok közvitája kapcsán is meg lehetne szólítani. Az MPP ötpontos alkotmánymódosító javaslatcsomagját tegnap (szeptember 30-án – szerk. megj.) elküldtük a két magyar jelöltnek, Szilágyi Zsoltnak és Kelemen Hunornak, és elküldjük a további tizenkét indulónak is. A következő Victor Ponta lesz, mert ő már elindította kampányát, és programjában a román egységről beszélt az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatra alpozva. Márpedig az MPP azt szeretné, hogy a 100 évvel ezelőtti ígéretek váljanak valóra” – mondta Biró Zsolt.
Hozzátette, Romániában 18 elismert nemzeti kisebbség létezik, közöttük a mintegy 1,2 milliós magyarság, így nem lehet kizárólag a románajkúak érdekeit képviselni. Elmondta, a tizennégy jelölt között nincs olyan, aki esélyes és a magyarság számára elfogadható lenne, hiszen sem Victor Ponta, sem Klaus Johannis programjában nem esik szó a kisebbségek ügyeiről. Továbbá az RMDSZ-szel kötött megállapodás a magyar ügyekre vonatkozik, az államfőválasztást pedig nem tartja ilyennek, ezért ez nem is szerepelt az egyeztetések napirendjén.
„Azt szeretnénk, ha a nemzeti közösségeket államalkotó tényezőként ismernék el az alkotmányban. Az RMDSZ is ezeket az elveket célozta meg, de a mi újításunk abban áll, hogy mi az ígéretekre hivatkozunk. És ha már Victor Ponta beszélt arról, hogy a családjában mekkora esemény volt 1918. december 1., említette erdélyi felmenőit, akkor a Ponta nagyapja által az én nagyapámnak tett ígéretet az unokák szintjén váltsák be” – fogalmazott a politikus, aki azt szeretné, hogy az alkotmánymódosítás és az ötpontos javaslatcsomag kerüljön az államfőválasztási kampány középpontjába.
Sepsiszentgyörgyre november végén
Ennek nyomatékosítására november utolsó hétvégéjén Sepsiszentgyörgyön szerveznek nagyméretű tiltakozást, hogy számonkérjék a be nem tartott ígéreteket. A rendezvény logisztikai kidolgozása még zajlik – mondta Biró –, és várják a civil szervezetek, az egyházak és az összes erdélyi magyar politikai párt képviselőit is, hogy továbbítsák az üzenetet: a december 1-jei nyilatkozat szellemében tartsák be a kisebbségek jogait az Európai Unió-tag Romániában. „Amit akkor a 20. század eleji politikai nyelven megfogalmaztak, az a 21. században azt jelenti: autonómia. Ha valaki tehát ma megkérdőjelezi az autonómiához való jogot, az a gyulafehérvári nyilatkozatot kérdőjelezi meg. November végére lesz új államfő, így neki is megmutathatjuk, hogy a magyar közösség nem tágít, ragaszkodik az önrendelkezéshez” – mondta az MPP elnöke.
Kikre voksolhatunk november 2-án?
A tizennégy államfő-jelölt a szavazólapon található sorrendben: Kelemen Hunor (RMDSZ), Klaus Johannis (Keresztényliberális Szövetség – ACL), Dan Diaconescu (Dan Diaconescu-féle Néppárt – PPDD), Victor Ponta (Szociáldemokrata Párt – PSD), William Brânză (Román Ökológus Párt – PER), Elena Udrea (Népi Mozgalom Pártja – PMP), Mirel Mircea Amariţei (Prodemo), Teodor Meleşcanu (független), Gheorghe Funar (független), Szilágyi Zsolt (EMNP), Monica Macovei (független), Constantin Rotaru (Szocialista Alternatíva Pártja – PAS), Călin Popescu Tăriceanu (a Liberális Reformpárt – PLR által támogatott független), Corneliu Vadim Tudor (Nagy Románia Pártja – PRM).
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Támadás az iskolák kétnyelvűsége ellen – Újabb feszültség Sepsiszentgyörgyön
Váratlan bejelentést tett a sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi, rendkívüli ülésén Antal Árpád polgármester: Rodica Pârvan SZDP-s tanácstag a prefektúrához és az önkormányzathoz intézett levelében kifogást emelt a városi alárendeltségben levő tanintézmények új feliratai ellen, és emiatt az iskolaigazgatókat perrel fenyegetik.
A polgármester elmondta: kétnyelvű táblákat készíttettek, amelyeken a kormányhatározattal jóváhagyott városcímer mellett kizárólag az iskola neve szerepel román és magyar nyelven, illetve néhány esetben – például a Mihai Viteazul Főgimnáziumnál – az iskola logója is, ha van neki ilyen. A táblák megrendelésekor szigorúan törvény szerint jártak el, ő maga nem is érti, miért nem lehet a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolára (ennek igazgatója a magyarellenességéről híres Pârvan asszony, aki a tegnapi ülésen nem jelent meg) magyar szöveget kifüggeszteni, mikor a Székely Mikó kollégium falán van román felirat. Szerinte egy normális országban – tudjuk, hogy a miénk nem az – sem a prefektus, sem más nem akadályozhatja meg a kétnyelvű táblák elhelyezését.
A felvetésre elsőként Mădălin Guruianu liberális képviselő helyeselt: szerinte ez jóérzés és kölcsönös tisztelet dolga, hiszen magyar anyanyelvű gyermekek is tanulnak mindkét román középiskolában, ráadásul törvényes szabályozás is létezik az amúgy „természetes” kétnyelvű feliratozásra.
A törvény az iskolanévtáblákról azt írja, hogy ezeknek csak az iskola nevét vagy számát kell tartalmazniuk, semmi mást – közölte Sztakics Éva alpolgármester, majd felolvasta a prefektus válaszlevelét. Ezt a megyei tanfelügyelőség küldte szét az iskolaigazgatóknak, és az áll benne, hogy az új táblákról „eltávolították” a Románia feliratot, az ország címerét, és a (román) nemzeti színeket. Az utolsó bekezdésben felszólítják az iskolaigazgatókat, hogy függesszék fel a táblák kihelyezését az épületekre, mert így elejét vehetik az esetleges későbbi pereknek. Sztakics Éva leszögezte: a táblákra érvényes építkezési engedélye van a polgármesteri hivatalnak, ezeket fel fogják tenni, és elutasítják az iskolaigazgatók riogatását is.
– Sem a táblákat, sem a feljelentést nem láttam, csak a prefektus levelét, amely felszólítja a helyi tanácsot a táblák törvényességének felülvizsgálatára; bár azt is sérelmezik, hogy ezeket a helyi tanács jóváhagyása nélkül, mindössze egy építkezési engedéllyel, alpolgármesteri utasításra kezdték felszerelni, valószínűleg arról van szó, hogy a román felirat legyen felül – közölte megkeresésünkre Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő, aki a prefektusi figyelmeztetést továbbította az iskolákhoz. Hozzátette: tudomása szerint 1989 után egyetlen tanügyminiszter sem adott ki olyan rendeletet, amely az iskolanévtáblák tartalmát, méretét, formáját előírta vagy szabályozta volna, ezért ő maga a minisztérium jogi osztályától kér felvilágosítást ebben az ügyben. Ilyen szabályozás híján a főtanfelügyelő szerint a helyi közigazgatási törvényt kell alkalmazni.
A tanácsülésen a kedden már végleges bírósági ítélettel törvénytelennek minősített városzászlóról is szó volt, Antal Árpád polgármester beszámolt a (lapunkban már ismertetett) perről és arról az elhatározásáról, hogy Strasbourgban fellebbezik meg a magyar közösséget diszkrimináló döntést. Mădălin Guruianu emlékeztetett, hogy a zászlót ő maga is megszavazta, és sok helybeli román is az önkormányzat oldalán csatlakozott a perhez, Incze Sándor nyugalmazott református esperes pedig arra figyelmeztetett, hogy ebben az országban „szent kötelességünk” egymást megérteni, hiszen mindkét nemzet egyre fogy, és azoké a jövő, akik szaporodnak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma

Az élesdi Castrum Egyesület közösségmegtartó rendezvénye október 6. jegyében
Az 1849 október 6-án, Aradon kivégzett, az 1848- 49-es szabadságharc 13 volt katonai vezetőjének halálára emlékeztek a helyi Református Kultúrotthonban.
Létai Zoltán RMDSZ ügyvezető elnök köszöntötte az egybegyűlteket, kifejezve köszönetét a soron következő előadóknak és megköszönvén a jelenlétet mindazoknak, akik évről-évre többen lévén, megtisztelik jelenlétükkel a Castrum Egyesület munkáját. A fő előadó Árva Katalin nyugdíjas történelemtanár volt, aki tömör előadásával, lényegretörő magyarázataival mutatta be a szabadságharc mártírjainak utolsó napjait, rávilágítva a történelmi események hátterében lezajlott politikai és társadalmi viszonyokra, kifejezvén mit jelentett a végsőkig hinni, kitartani. Előadása közben Ciavoiné Létai Andrea tanítónő Batthyány utolsó óráiról szóló írásból olvasott föl, ami hűen ábrázolta végletes és felfokozott lelkiállapotát. Ezt követően a Constantin Șerban Elméleti Líceum magyar tagozatának tanulói, Juhász Éva magyartanár felkészítésének köszönhetően, tisztelettel hajtottak fejet a vértanúk emléke előtt, Ady és Arany verseket tolmácsolva. Az ünnepi szolgálat után Kajántó Pál RMDSZ elnök köszönte meg mindenki munkáját, többek között Tóth Erzsébetét is, az alkalomhoz illő virágkompozícióért, majd a tanulók virágokat helyzetek el a hősökre emlékezve a templomkertben.
Ciavoiné Létai Andrea, a Castrum Egyesület alelnöke
erdon.ro

Az iskolaigazgatókat fenyegeti a háromszéki prefektus
Perrel fenyegeti a sepsiszentgyörgyi iskolaigazgatókat a prefektus, ha felszerelik a tanintézetekre a kétnyelvű feliratokat.
Az újabb, magyar feliratok elleni támadást Rodica Pârvan szociáldemokrata párti városi tanácstag panaszlevele indította el.
A Constantin Brâncuşi Szakközépiskola igazgatója írásban fordult a prefektúrához és a polgármesteri hivatalhoz, nehezményezve, hogy az önkormányzat minden, az alárendeltségébe tartozó tanintézményre új, kétnyelvű táblákat szereltet. Marius Popica Kovászna megyei prefektus válaszlevelében leszögezte, az új táblákról hiányzik a Románia felirat, az ország címere és a román nemzeti színek, felszólította az iskolaigazgatókat, ne tegyék ki a táblákat, így elkerülhetik a későbbi pereket.
Sztakics Éva alpolgármester híradónknak elmondta: az új táblákat az önkormányzat rendelte, ezekről egyetlen kormányhatározat rendelkezik, és abban az áll, hogy kötelező módon az iskola nevét vagy számát, és esetleg a logóját kell feltüntetni, semmi egyebet.
Az új táblákon is ennyi áll, elől a román, utána a magyar felirat. Melléje terveznek egy ovális táblát a város nevével és a kormány által is jóváhagyott címerével. „A napokban elkezdjük felszereltetni az új táblákat, a prefektusnak nem lehet kifogása ezek ellen, a törvény betartásával készültek, az építkezési engedélyeket is kiváltottunk. Az épületek a város vagy az egyházak tulajdonában vannak, az iskolaigazgatók csak ügykezelők, tehát annak sincs értelme, hogy őket fenyegetik perrel."- szögezte le az alpolgármester.
Kovács Zsolt
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

„Szép számmal szerveztek be magyar besúgókat is”
CSENDES LÁSZLÓ az öt évvel ezelőtti lemondásáig két és fél éven át a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) elnöke is volt. Jelenleg a harmadik mandátumát tölti az intézménynél, amely az utóbbi időben kiszorult a média érdeklődési köréből. A Cseke Péter Tamásnak adott interjúból azonban kiderül, hogy a kommunista titkosrendőrség működésének feltárása nem állt le.
- Közel öt év telt el az elnöki tisztségről történő lemondása óta. Felelevenítené, hogy miért távozott önként a CNSAS éléről 2009 végén? 
- Azért mondtam le, mert úgy éreztem, elnökként két fontos küldetést is teljesítettem: 2008-tól a CNSAS is tagja a kommunista titkosszolgálatok tevékenységét feltáró intézmények nemzetközi hálózatának, valamint a székházhiányt is megoldottuk. Nagyon sok pénzébe került az államnak és bizonytalanságban tartotta az intézményt, hogy a CNSAS-nak a megalapítása után nem volt saját székháza, mandátumom alatt azonban sikerült székházat vásárolni. Annak idején megígértem Constantin Ticu Dumitrescunak, aki a legtöbbet tette ennek az intézmény létrejöttéért, hogy bármilyen nehézségek adódnak, nem mondok le addig, amíg le nem zajlik az államfőválasztás. Traian Băsescu 2009 decemberében új mandátumot szerzett, és én napra pontosan akkor mondtam le, amikor ez eldőlt. Betartottam a Ticu Dumitrescunak tett ígéretemet.
- Lemondásának okai között emlegette korábban, hogy megfenyegették. Mondana erről részleteket? 
- Erről most nem szívesen beszélek. A lényeg amúgy is az volt, hogy úgy éreztem, teljesítettem a küldetésemet, és sikerült betartanom a szavam. Amikor lemondtam, Ticu Dumitrescu már egy éve halott volt. Ha nem tettem volna neki ígéretet, lehet, már jóval hamarabb lemondtam volna. 
- Emlékszem, elnöki mandátuma idején szinte nem volt nap, hogy ne jelenjen meg valamilyen hír az intézményről, igen nagy volt a média érdeklődése a kommunista titkosszolgálat tevékenysége, a Securitate által beszervezett személyek leleplezése iránt. Most nagy a csend, alig hallani valamit a CNSAS-ről. Szerinte mi ennek az oka? 
- Természetesen mi is észleljük, hogy már nem vagyunk ott a címlapokon, de nem nagyon firtatjuk ennek az okát. Ugyanez a jelenség tapasztalható külföldi testvérintézményeinknél is. Egész Kelet-Európában lanyhult az érdeklődés a kommunista titkosszolgálatok iránt. Mi is elértük már nagyjából a határainkat.
Kiderítettük mindazt, amit eddig megtudhattunk a Securitatéról, s világossá vált számunkra az is, hogy mit nem kötnek az orrunkra. Úgy értékeljük, hogy az embereknek elegük van ebből a témából, már nem találgatják annyit, hogy kik lehettek a rendszerváltás előtti besúgók.
Van, aki biztos abban, hogy a szomszédja jelentett róla, ennek ellenére nem firtatja, tudja, nagyon nehéz lenne bebizonyítani. Azt is látjuk, hogy különböző politikusok mindenféle titkos iratokkal hadonásznak tévéadókban. És ilyenkor nem értjük: miért nem lehetett huszonöt évesnél régebbi titkosított iratokat annak idején nekünk átadni. 
- Mekkorára bővült mára a CNSAS archívuma? 
- Ha a birtokunkban lévő mikrofilmanyag mennyiségét papíralapra vetítenénk ki, akkor lassan a 30 ezer iratfolyóméter fölött lennénk. Nekünk van Kelet-Európában a harmadik legnagyobb irattárunk, amely továbbra is folyamatosan bővül. 
- Elnöki mandátuma idején még folyamatban volt Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a belügyminisztérium és más intézmények birtokában lévő iratok átadása a CNSAS-nek. Lezárult ez a folyamat? 
- Nem zárult le.
Szerintem még csak a fele került át hozzánk azoknak az iratoknak, amelyeknek a mi archívumunkban lenne a helye.
Rengeteg dokumentumot várunk még a belügyminisztérium útlevelekkel foglalkozó részlegétől. Néha nehezen kerülnek át hozzánk tőlük olyan dossziék, amelyeknek a titkosítását fel kell oldaniuk. Az világos, ha valakinek az utazáshoz való jogát megsértették, akkor az útlevélrészlegről előkerülhetnek besúgói jelentések. Kaptunk is arra példát, hogy valakiről jelentettek, és emiatt nem engedték ki az illetőt az országból. Ezeket az anyagokat szerintem természetes módon át kellene vennie az intézményünknek. A SRI-vel azonban egész jónak mondható az együttműködésünk ezen a téren. Eddig ugyan a mikrofilmeknek csak a felét adták át, de a folyamat nem állt le. Megyék szerint történik az átadás-átvétel, és most vagyunk valahol a névsor közepén.
-  Az intézmény tavalyi jelentése szerint 2013-ban többen kérték ki a megfigyelési dossziéjukat, mint 2012-ben. Ezek szerint csak a médiaérdeklődés lanyhult, de az embereket továbbra is érdeklik a rendszerváltás előtti évek? 
- Az elmúlt években folyamatosan nőtt a CNSAS-hoz fordulók száma. Intézményünk több mint egymillió másolatot készített a birtokunkban lévő iratokról. Ez nemzetközi összehasonlításban is nagy szám, különösen, ha figyelembe vesszük a testvérintézményeinkéhez képest az anyagi lehetőségeinket.
- A jogászok kis számán és az archívum hiányosságain kívül mi nehezíti meg leginkább jelenleg a munkájukat? 
- A számítógépeink, a mikrofilm-olvasóink elavultak. Utóbbiakból például volt négy is, de ma már csak kettő működik. Itt számolnék be arról is, hogy az utóbbi években egy veszedelmes tendenciával szembesültünk. Az történik, hogy rendszeresen küldünk le átvilágítási dossziékkal kapcsolatos iratokat vidéki bíróságokra az archívumunkból, ám ezeket elfelejtik visszaküldeni. Ezekre az iratokra nekünk is szükségünk van kutatási célokból, vagy a személyes hozzáférés biztosításához. Amikor pedig rájuk írunk, hogy most már illene visszaadni, ami a miénk, akkor azt a választ kapjuk, hogy ők azt nem adhatják vissza. Olyan is megtörtént, hogy ezeket a dossziékat összevarrták más anyagokkal. 
- Mi lehet a céljuk a bíróságoknak a visszatartott iratokkal? 
- Én nem akarok találgatni, de ennek csúnya okai is lehetnek. Ha valaminek nyomtalanul el kell tűnni, a legkönnyebb, ha valahova elássuk. Ezek az iratok még nincsenek teljesen feldolgozva. Tartogathatnak még új elemeket, amelyeket a bíróságok most elzárnak a nyilvánosság elől. Vagy felelőtlenségből, vagy rosszindulatból teszik ezt, én ezt nem tudnám hirtelen megmondani. Tény, hogy most már ezres nagyságrendű az ily módon „elásott” dossziék száma. 
- Gondolom, sok iratot, nevet látott már az elmúlt években. Megállapítható-e, hogy az erdélyi magyarok felülreprezentáltak voltak az 1989 előtt megfigyelt személyek listáján? 
- Engem is foglalkoztatott ez a kérdés. Ha leszűkítjük a nyolcvanas évekre a vizsgált időszakot, akkor valamelyest dokumentálható az erdélyi magyarok felülreprezentáltsága a megfigyelések terén.
A hetvenes években kicsit enyhébb volt a légkör, de a nyolcvanas években valóban volt egy magyarellenes hullám, és erre a politikából induló hullámra nyilván a politikai rendőrség is ráült a maga módján.
Ezt láthatjuk a különböző – például a magyar egyházak elleni – intézkedési tervekből. Azt is el kell mondanom, hogy elég szép számmal sikerült beszerveznie a Securitáténak magyar besúgókat is. 
- És mekkora az erdélyi magyarok érdeklődése a dossziék iránt? 
- Egészen sokan térnek be hozzánk. Nem csak magánszemélyek, kutatók is. Gáspárik Attila például rendszeresen fordul hozzánk, ő a színház és a Securitate kapcsolatait próbálja feltárni. 
- Tudtommal az átvilágítások során egy volt miniszteren kívül egyetlen jelentősebb, köztisztséget betöltő romániai magyar személy sem akadt fenn a hálón. Ennyire feddhetetlenek lennének ezen a téren az erdélyi magyarok? 
- A sajtó valóban kevés ilyen személyről tud, de azért akad néhány. Többnyire vidéki polgármesterekről, önkormányzati képviselőkről van szó, akiket átvilágítottunk, és besúgói múltjukra fény derült. Ám mivel nem olyan hangzatos nevek, a média nem figyelt fel rájuk.
(Balla Zsófia kérvényezte besúgói azonosítását
A rendszerváltás óta Budapesten élő Balla Zsófia nemrégiben nézett bele a megfigyelési dossziéjába, amelyet a Securitate állított össze róla. A kolozsvári költő ennek kapcsán a Népszabadságnak adott interjút arról, hogy mindmáig nincs következménye a besúgók leleplezéseknek. Balla elmondta, 89 decemberében tudta meg, hogy a telefonját és a lakását is lehallgatták. „Én nem voltam se hős, se ellenálló, előfordult, hogy valamely jogos harag miatt távol maradtam egy annál sokkal fontosabb tiltakozástól, ezt ma gyávaságnak érzem. Annyit tettem, mint sok erdélyi magyar értelmiségi: nem működtem együtt a szekuval, a hatóságokkal, nem azt írtam, amit folyton kértek” – mondta a 89 előtti korszakról. Balla Zófia megfigyelési dossziéja 1700 oldalas. Leginkább a tisztek feletteseiknek tett jelentéseit tartalmazza, amelyeket a bizalmi embereikkel, az alkalmi vagy rendszeres besúgóikkal folytatott beszélgetéseik alapján állítottak össze. Emellett telefon- és lakáslehallgatási jegyzőkönyveket. „Első pillantásra úgy tűnt, hogy a közelebbi barátaink közül egyet sem szerveztek be, ám később legalább három közeli ismerőst azonosítottam. Olyanokat, akiknek vélhetően nem volt beszervezési kartonjuk, mégis ilyen vagy olyan formában, de együttműködtek a titkosszolgálattal. Mindenki álnéven szerepel, a besúgók és a megfigyeltek is. Az Olimpia fedőnév alatt jelentett például egy ismerősöm, aki ma Kolozsváron öregotthont vezet, amelynek botrányos működéséről a sajtó is beszámolt” – mondta besúgóiról. A Népszabadságban közölt interjúban eredetileg a besúgók nevei is szerepeltek, ám ezeket közlése előtt Balla Zsófia végül kihúzta. „Nem akartam, hogy azt tegyem velük, amit ők velem: hogy feljelentsem őket” – magyarázta el utólag az Erdélyi Riportnak. Mindazonáltal a költő kérvényezte már a CNSAS-nél besúgóinak az azonosítását.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Utazások az idő sodrában – újabb Marosszentgyörgyi Füzetek
A Nico Kiadó gondozásában megjelent Marosszentgyörgyi Füzetek második kötetét múlt hét végén mutatták be Marosszentgyörgyön, a helyi iskola könyvtárában. A kétnyelvű, a község múltjáról, épületeirol, a hagyományokról, népszokásokról szóló kiadvány elsősorban azokhoz szól, akik többet szeretnének megtudni a településről. Az igényes kivitelezésű könyv megjelenését a polgármesteri hivatal és a helyi tanács támogatta.
– Sok érdekes és izgalmas dolgot tudhatunk meg a község múltjáról, megismerhetjük a település híres embereit, családjuk történetét, de a közelmúlt egyes, Marosszentgyörgy életének fontos eseményeiről is részletesen írnak a könyv szerzői – jelentette ki köszöntőbeszédében Sófalvi Szabolcs, a község polgármestere, aki szerint a kiadvány megjelenése azon marosszentgyörgyiek igényeire adott válasznak is tekinthető, akik szeretnék jobban megismerni a helyi hagyományokat, jellegzetességeket, látványosságokat. Az egyre bővülő község lakosságának mintegy 70 százalékát ugyanis azok teszik ki, akik az utóbbi években, évtizedekben költöztek a településre.
– Sokan megkerestek és érdeklődtek egy-egy épületről, arról, hogy milyen hagyományai, népszokásai vannak a településnek, milyen kulturális csoportok, civil szervezetek tevékenykednek, hogyan tudnának ők is aktív módon bekapcsolódni a község életébe. Egyesek arra voltak kíváncsiak, hogy miért növekszik a község ilyen rohamosan urbanisztikai szempontból és a lakosság számát tekintve is, ezért az egyik fejezet Marosszentgyörgy urbanisztikai fejlődéséről szól, sokakat pedig a község székely múltja érdekel. Baricz Lajos plébános Székely kapuk Marosszentgyörgyön című írása számukra érdekes, értékes olvasmányt jelenthet. De megemlíthetem Bartos Zoltánnak a Csiki család tulajdonában levő, egyköri községi vámőrlő malomról szóló, román nyelvű írását, vagy Nemes Gyulának a tófalvi perről készült tanulmányát is – mondta a községvezető. A kétnyelvű könyv érdekessége, hogy a román nyelvű tanulmányok végén magyar nyelvű összefoglaló található, és fordítva, a magyar nyelvű írásokat román nyelven összegezték. – Ezáltal is közelíteni próbáljuk a két közösséget egymáshoz – tette hozzá Sófalvi Szabolcs.
A tavaly megjelent Marosszentgyörgyi Füzetek folytatását méltatta köszöntőbeszédében Ilarie Opris, a Szentgyörgy Egyesület elnöke, Marosszentgyörgy díszpolgára, dr. Liviu Boar, a Maros Megyei Levéltár igazgatója a történészek kutatómunkáját segítő "élő levéltárakról" szólt. A kiadvány hitelességét, az írások történelmi igényességét hangsúlyozták a további felszólalók, illetve köszönetet mondtak a helyi tanácsnak és Sófalvi Szabolcs polgármesternek a könyv megjelenéséhez nyújtott támogatásért. Méltatások, előadások hangzottak el, felszólaltak Laura Frent, Ioan Eugen Man, Constantin Bogosel, Elena Mihu, Moldovan Péter, Adriana Moldovan, Bartos Zoltán és Mircea Moldovan, majd megtekintették a könyvben is említett malmot. "Jó dolog, hogy a múltról beszélünk, mert egy olyan marosszentgyörgyi, aki pár éve, évtizede költözött ide és megismeri a község múltját, sokkal befogadóbb lesz, jobban érezheti magát, adott helyzetekhez, emberekhez sokkal pozitívabban viszonyulhat, toleránsabbá válhat" – összegzett Sófalvi Szabolcs.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Ki közvetít?
Nem a Project on Ethnic Relations amerikai szervezet megbízottjai közvetítettek a román pártok képviselői és az RMDSZ küldöttsége közt – jelezte tegnap Facebook-bejegyzésében Izsák Balázs.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke arra figyelmeztet, ez a szervezet néhány éve megszűnt, a közvetítő valójában az Asociaţia Friends of the Project on Ethnic Relations, román jogi személyiséggel rendelkező, Bukarestben ez év májusában Viorel Hrebenciuc által bejegyeztetett szervezet – hangsúlyozta az SZNT elnöke. * A rétyi faipari beruházás elleni tiltakozásáról ismert Civil Felelősség 2014 társadalmi csoport ugyancsak tegnap közleményben hívta fel a figyelmet: „bűnszövetség” közvetít az autonómia ügyében. Felidézték a Tamás Sándor és Antal Árpád keddi sajtótájékoztatóján elhangzottakat, miszerint a Friends of the Proiect on Ethnic Relations nevezetű amerikai civil szervezet kezdeményezésére és közvetítésével kerekasztal-megbeszéléseken képviselőték a székelyföldi autonómia ügyét, illetve hogy a meghívottakat az amerikaiak választották ki. Ugyanakkor dokumentumokat mellékelve közlik: a Friends of the Proiect on Ethnic Relations nem amerikai, hanem román civil szervezet, egyesület, amelyet 2014. június 5-én jegyeztek be a bukaresti bíróságon (bejegyzési szám: 89); alapítótagjai: Nicolae Mergeani, Victor Adrian Prodan, Constantin Beiu, cenzor: Carmen Elisabeta Dragoi. A felsorolt személyek kapcsán pedig megjegyzik: ügyvédek, az október 23-án őrizetbe vett Andrei Hrebenciuc által létrehozott bűnszövetség tagjai, akik ellen a korrupcióellenes ügyészség jelenleg vizsgálatot folytat pénzmosás és befolyásolás miatt a nagy port kavart törvénytelen erdő-visszaszolgáltatások ügyében. Ezért kérik az érintett politikusok felelősségre vonását, mert úgy vélik, az autonómiaügyet kompromittálták, és megtévesztették a közösséget.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az Egyesült Államok és az erdélyi magyar autonómia
Bűnvádi eljárás folyik a Friends of the Project on Ethnic Relations egyesület alapítói ellen. Ez a civil szervezet kezdeményezte az új Neptun-tárgyalásokat. Idén júniusban Brassó Pojánán találkoztak az 1993-as Neptuni tárgyalások főszereplői, vagyis a Project on Ethnic Relations (PER) nevű hajdani civil szervezet egykori vezetői, valamint az RMDSZ és a jelenleg a SZDP-hez tartozó szociáldemokrata politikusok képviselői.
Az 1993-as neptuni tárgyalások zárt ajtók mögött zajlottak, az ott elhangzottakról és a megállapodásokról senki nem beszél szívesen, a harmadik résztvevőt, Tokay György egykori kisebbségügyi minisztert pedig sikerült kilenc évvel ezelőtt jó messzire, Litvániába küldeni nagykövetnek (nem sokkal azután, hogy a sajtóban elkotyogta, a Petőfi-Schiller Egyetemet csak azért találták ki, hogy elodázzák az önálló magyar egyetem ügyét).
A mostani tárgyalásokról az RMDSZ részéről első ízben Antal Árpád és Tamás Sándor beszélt. Ők azt mondják, eddig egy előkészítő beszélgetés és két tárgyalás zajlott, és hogy a találkozók idei folytatását a FPER kezdeményezte.
Ez az első hivatalos megnyilvánulása az RMDSZ-nek ebben a kérdésben, noha az elmúlt hónapokban az RMDSZ-közeli sajtón keresztül történtek óvatos előkészítő próbálkozások a kérdés kommunikálására, úgy csomagolva, hogy az Egyesült Államok ismét érdeklődik az erdélyi magyarok sorsa iránt, az RMDSZ pedig a közösség egyetlen legitim képviselőjeként ott van és helyt áll a vártán.
Az RMDSZ megszólalása „véletlenül” épp az elnökválasztási kampány utolsó hetében történik, ami azt jelzi, hogy a szövetség pozitív eredményként próbálja kommunikálni az ügyet, amelytől szavazatokat, mozgósítást remél. Megteheti, mivel a Brassó Pojánán elhangzottakról azt mondhat, amit akar, ellenőrizni nem lehet.
Csakhogy van néhány érdekes körülmény. A PER 2012 decemberében megszűnt, a Friends of the Project on Ethnic Relations nevű amerikai civil szervezet pedig nem létezik. Vagy ha létezik, nem amerikai. Izsák Balázs hívta fel a figyelmet a Facebookon arra (s nyomában többek közt a Háromszék is), hogy a bukaresti 2. kerületi bíróságon idén májusban bejegyezték az Asociaţia Friends of the Project on Ethnic Relations elnevezésű romániai civil szervezetet. Az SZNT elnöke azt is tudni véli, hogy az egyesületet az a Viorel Hrebenciuc jegyeztette be, aki 1993-ban a neptuni tárgyalások egyik főszereplője, az elmúlt húsz év romániai politikacsinálója volt, aki ellen most – egyelőre – három ügyben folyik bűnvádi eljárás, és akit éppen ezekben a napokban vettek őrizetbe. A romániai civil szervezetek jegyzéke szerint a Friends of the Project on Ethnic Relations alapítói Nicolae Mergeani, Victor Adrian Prodan és Constantin Beiu, cenzora Carmen Elisabeta Drăgoi, aki Mergeanival és Prodannal együtt gyanúsítottként szerepel a Viorel Hrebenciuc fia, Andrei Hrebenciuc ellen nemrég indított bűnvádi vizsgálatban.
Az 1991-ben létrehozott amerikai PER tevékenysége nagyjából a délszláv konfliktusok idején volt intenzív Kelet-Európában, és naivitás lenne feltételezni, hogy egy amerikai civil szervezet puszta önzetlenségből hirtelen elkezd érdeklődni a nemzeti kisebbségek sorsa iránt. Talán inkább arról lehet szó, hogy az Amerikai Egyesült Államok civil szervezeti köntösbe bújtatja sokrétű és nem mindig nyilvános, vagy a bevallott, paraváncélt követő globálpolitikai tevékenységét. Magyarán: az USA határain kívül jogvédelemmel foglalkozó amerikai civil szervezetek az amerikai külpolitika szereplői és az amerikai érdekek közvetítői. A PER megjelenése a térségben pedig a nagyhatalmi logika felől nézve teljesen érthető, hiszen a hidegháború végével, a kelet-európai kommunista diktatúrák bukásával és a Szovjetunió felbomlásával zavaros geopolitikai helyzet alakult ki, amit csak tetéztek a volt jugoszláv tagállamokban hosszú évekig folyó etnikai háborúk. Ezen a vonalon továbblépve nem túlzás azt mondani, hogy a PER hajdani romániai tevékenységének célja valamilyen középtávú stabilitás elérése azáltal, hogy a forró pont – a Balkán – szomszédságában levő interetnikus környezet – Románia – táborainak képviselőit a tárgyalóasztalhoz ültesse, és arra késztesse, hogy valamilyen megállapodást kössenek. Olyan megállapodást, amely lényegében nem oldja meg a problémákat, de az Egyesült Államok számára valamelyest előreláthatóvá és tervezhetővé teszi a következő éveket, évtizedeket. Ez azért fontos, mivel az 1990-es években kezdődött el a nagyhatalmi rekonfiguráció, az Egyesült Államoknak pedig fontos volt, hogy a szovjet befolyás megszűnésével vagy visszaszorulásával újabb befolyási övezeteket tudjon magáénak.
Most ismét hasonló a geopolitikai helyzet, ugyanis Moszkva újból bejelentkezett a globális befolyáspiacon, Románia pedig az ütközőzónában fekszik. Nem beszélve arról, hogy az Egyesült Államoknak a katonai hídfők (Kogălniceanu-légibázis, deveselui támaszpont, a rendszeresen Aranyosgyéresen állomásozó vadászgépegységek) mellett kemény érdekeltségei vannak a romániai palagáz vagy a fekete-tengeri kőolaj kitermelésében is, de említhetjük a Bechtelnek busásan tejelő „autópálya-építést” is.
Ezek fényében nem is furcsa, hogy az amerikai alelnök és a külügyminiszter idei bukaresti látogatása után januárban, márciusban, júniusban, majd ősszel ismét megjelent Romániában Allan H. Kassof, a PER korábbi vezetője.
Az sem furcsa, hogy idén nyáron amerikai diplomaták Székelyföldön jártak és érdeklődtek az autonómiatörekvésekről és arról, hogy nagyjából mi felelne meg a magyaroknak. Most, amikor nemsokára operacionális lesz az amerikai rakétapajzs romániai eleme. Most, miután az utóbbi években ismét előtérbe kerültek az erdélyi magyar autonómiatörekvések, intenzívebbé váltak az erdélyi magyar közösségi mozgások (felvonulások, menetelések, tiltakozások stb.), és amikor a román vezetés mereven elzárkózik a magyarok minden jogbővítő törekvésétől, előrevetítve egy befagyasztott vagy akár nyílt konfliktus lehetőségét is. Rengeteg kérdés van még nyitva, a lényeg az, hogy noha az FPER nem az eredeti PER, a helyzet kísértetiesen hasonlít az 1990-es években történtekre, a Netpun-mozzanatra, amelyről a közvélemény ma sem tud szinte semmit. A mostani tárgyalásokról is valószínűleg csak annyit, amennyit a nevünkben ott jelen levők elmondanak. Nem mellesleg kampányban.  (Forrás: Főtér.ro)
Fall Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hrebenciuc tanácsosa is tagja az FPER igazgatótanácsának
Minden kétség elhárult azzal kapcsolatban, hogy a korrupcióval gyanúsított Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata politikus áll az RMDSZ és a román pártok között közvetítő Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) egyesület hátterében.
A Krónikának a Bukaresti 2. Kerületi Bíróságtól származó információi szerint az FPER igazgatótanácsában a szervezet alapítását követően helyet kapott Vladimir Ionaş is, aki nem más, mint a parlament volt PSD-s alelnökének kabinetfőnöke.
Mint arról beszámoltunk, az 1993-as neptuni találkozót szervező Project on Ethnic Relations (PER) nevével nagy vonalakban azonos egyesületet ez év május 21-én jegyezték be a fővárosi bíróságon, tehát nem amerikai szervezetről van szó.
Írásban eljuttatott kérdéseinkre a bíróság sajtóosztálya által adott válaszból kiderül, hogy a FPER jogi személyként történő bejegyzésével az alapítók bizonyos Claudia Cherecheşt hatalmazták fel. Létrehozása pillanatában az egyesület tagsága Nicolae Mergeaniból, Victor Adrian Prodanból és Constantin Beiuból állt, az igazgatótanácsot pedig ugyanez a három személy alkotta, a testület elnöki tisztségét ugyanakkor Mergeani tölti be.
Közülük az ügyvédként tevékenykedő Mergeani és Prodan, illetve a FPER könyvvizsgálójaként feltüntetett Carmen Elisabeta Drăgoi ellen pénzmosás és bűnszervezet létrehozásában való bűnsegédlet gyanújával folytat eljárást az ügyészség Viorel Hrebenciuc és fia, Andrei korrupciógyanús ügyében.
A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Hrebenciucékat a több százmillió euró értékű erdőterületek illegális visszaszolgáltatása kapcsán gyanúsítják befolyással üzérkedéssel, szervezett bűnözői csoport létrehozásával és pénzmosással.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerint a Hrebenciuc körül szerveződött bűnszövetkezet – amelyben Ioan Adam PSD-s képviselő, két bíró és az állami erdővagyont kezelő Romsilva több vezetője is részt vett – 43 ezer hektárnyi, jogtalanul visszaigényelt erdő tulajdonjogát játszotta át egy román arisztokrata család leszármazottjának, Paltin Gheorghe Sturdzának 300 millió eurós kárt okozva az államnak.
Mergeaniék segédletével Hrebenciuc fiának adóparadicsomban bejegyzett cége a piacihoz képest jóval alacsonyabb áron vásárolta fel az illegálisan visszaszolgáltatott erdőterületet, busás haszonra téve szert ezáltal.
A bíróságtól megtudtuk, idén júliusban a FPER igazgatótanácsának összetétele annyiban módosult, hogy Beiu helyét Vladimir Ionaş vette át. Ionaş évek óta parlamenti tanácsosként dolgozik Viorel Hrebenciuc oldalán, a politikus lemondásáig pedig a képviselőház alelnökének kabinetjét irányította.
Mint ismeretes, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a múlt héten spekulációnak nevezte a szövetség, a román politikai pártok és az amerikai külügyminisztérium képviselőinek többszöri egyeztetését tető alá hozó szervezet kétes hátteréről szóló információkat.
Rostás Szabolcs |
Krónika (Kolozsvár)