Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Apostoiu, Liviu
1162 tétel
2011. április 11.
„Történelmi jelentőséggel bír az EMKE a magyarság életében”
Újraalapításának 20. évfordulóját ünnepelte az egyesület
Társszervezeteit, a 120 évvel ezelőtt alapított Erdélyi Kárpát-Egyesületet (EKE) és a 90 esztendeje létrehozott Romániai Magyar Dalosszövetséget is köszöntötte idei közgyűlésén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). A kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban szombaton tartott rendezvényen egyúttal az EMKE 1991-es újraalakításáról is megemlékeztek. Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke a román Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium közművelődéssel kapcsolatos stratégiájáról, Lakatos Mihály, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Határon Túli Magyarok Kulturális Osztályának vezetője pedig a NEFMI Kárpát-medencei közművelődésre vonatkozó elképzeléseiről tartott előadást. A közgyűlést követően, a délutáni órákban adták át az erdélyi Oscarként is emlegetett EMKE-díjakat, valamint a tiszteletbeli és a posztumusz tiszteletbeli tagoknak járó okleveleket.
– Együtt ünnepelni és másokat is megünnepelni, ez a mostani, rendhagyó közgyűlés lényege – összegezte köszöntőjében Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke. Utalt arra, hogy az egyesület megalapításának 125. évfordulóján, tavaly áprilisban szervezett nagyszabású program után idén valamivel visszafogottabban, ám mindenképpen ünnepélyes hangulatban emlékeznek: elsősorban arra, hogy 1991. április 20-án Brassóban újraalakult az EMKE. Tisztelegni kívánnak azon személyiségek emléke előtt – Domokos Géza, Balogh Ferenc, Laskay Sándor, Sárkány Ferenc –, akik az elmúlt húsz évben jelentősen hozzájárultak az EMKE hírnevének öregbítéséhez, ma viszont már nem lehetnek közöttünk, egyszersmind együtt ünnepelni társszervezeteikkel, a 120 éves Erdélyi Kárpát-Egyesülettel és a 90 esztendős Romániai Magyar Dalosszövetséggel.
Egyed Ákos akadémikus, az EMKE tiszteletbeli tagja kiemelte: a húsz évvel ezelőtt újraalakult egyesület sikeresen átmentette és megtartotta mindazokat az értékeket, amelyek 1885-ben életre hívták. Ugyanakkor az új történelmi kor elvárásainak megfelelő programokat sikerült megalkotnia a szervezetnek az elmúlt években. – Önmagában véve is történelmi jelentőségű, ami az erdélyi magyarság körében a rendszerváltás után történt, hogy a kommunista diktatúra idején betiltott, vagyonuktól megfosztott intézményeinket – EMKE, EKE, EME, EGE stb. – újra életre tudtuk kelteni. 1885-ben és 1991-ben egyaránt szükségünk volt egy olyan intézményre, amely vállalja a közművelődés hatalmas munkáját, ezáltal védelmébe veszi a közösségeket, s ha úgy adódik, új közösségek alkotására is vállalkozik – mondta Egyed Ákos. Hozzátette: ahogyan 126 évvel és 20 évvel ezelőtt, ma is különösen fontos a közgondolkodás alakítása, a párbeszédet és a tapasztalatcserét előtérbe állító közös kultúra alapjainak fejlesztése. – Az EMKE tevékenysége valamilyen szinten megnyilvánul a legtöbb kulturális rendezvényen: jelen van a kórustalálkozókon, a népfőiskolák működésében, műemlékeink védelmében, az emlékházakban, a könyvtárakban, kisebb és nagyobb régiókban. Korunk bonyolult, ellentmondásokkal teli változásai sem teszik, nem tehetik lehetetlenné az egyesület közösségi munkájának eredményességét, továbbra is erős összekötő kapocs marad. Történelmi jelentőségű szolgálatot tehet és tesz az erdélyi magyarságnak, az összmagyar nemzetnek – mondta az akadémikus.
Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke megjegyezte: amiként az alapítók 1885-ben felismerték, hogy magyarnak megmaradni Erdélyben csakis a kultúrára, az egyházra és az iskolára hangsúlyt fektetve lehet, a rendszerváltás után pedig az RMDSZ is belátta az EMKE létjogosultságát, úgy ma is szükség van a további támogatásra. – A közösségteremtés a lényege ennek a munkának és szerveződésnek, hiszen kisközösségeket kellett teremtenünk, felébresztve bennük a kultúra iránti igényt és a kultúra ápolásának fontosságát. Remélem, az RMDSZ azon az úton, amelyen most elindult, még nagyobb érdeklődést fog tanúsítani a kultúra iránt, annak a szerveződésnek, erőnek a támogatásával, amit a civil szervezetek működése jelent – tette hozzá Dávid Gyula.
Közművelődés támogatása román és magyar alapokból
Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: mindaz, ami a rendszerváltás óta kultúraszervezés terén végbement az erdélyi magyar társadalomban, szorosan összefügg az EMKE működésével. – A romániai magyar társadalom megszervezése, kulturális és civil szerveződések, egyesületek újraindítása és segítése révén az EMKE bebizonyította: hiánypótló intézménye az erdélyi magyar kulturális életnek – mondta a miniszter, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik ebbe a munkába nap mint nap bekapcsolódnak. A Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium közművelődéssel kapcsolatos stratégiájával kapcsolatban kiemelte: a 2000-től 2009-ig tartó időszakkal ellentétben, amikor a román állam a kulturális örökség védelmére szánt összegeknek mindössze a 0,9 százalékát fordította magyar vonatkozású épített örökség felújítására, 2011-re sikerült elérni, hogy ez az arány 20 százalékra emelkedjen.
Az elmúlt közel másfél évben, amióta Kelemen áll a tárca élén, igyekeztek csökkenteni a művészeti intézményeket – Kolozsvári Állami Magyar Színház, Kolozsvári Magyar Opera, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu társulata – érintő hátrányos anyagi megkülönböztetést, a közművelődés különböző területein kiírt pályázatok esetében pedig olyan rendszert építettek ki, amely lehetővé teszi a magyar kultúrát művelő szervezetek anyagi támogatását. Kulturális napok, alkotótáborok, színházi- és filmfesztiválok, valamint egyéb nagyszabású események megszervezését támogatta ez idő alatt saját alapokból az RMDSZ, több mint félmillió lej értékben. Mint mondta, a magyar nyelvű folyóiratok normatív támogatása mellett a könyvtári állományok állami támogatással való bővítése is a célok között szerepel (ez utóbbi keretében, várhatóan május-júniusban közel hárommillió lej értékben kapnak könyveket a könyvtárak).
– Emellett pedig továbbra is azon munkálkodunk, hogy a kulturális autonómia intézményi formáit még ebben a kormányzati ciklusban megteremtsük – tette hozzá Kelemen. Az elmúlt húsz év megvalósításaihoz hasonlóan további sikereket kívánt az EMKÉ-nek, és megígérte: a normatív támogatások révén az RMDSZ továbbra is igyekszik hozzájárulni az egyesület működéséhez.
Lakatos Mihály, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Határon Túli Magyarok Kulturális Osztályának vezetője beszélt többek között a Márai-programról, amelynek célja az irodalmi művek könyvtárakba való eljuttatása. A program keretében a magyar állam egymilliárd forint értékben vásárol könyveket, amelyeket aztán 640 könyvtár között oszt szét (ebből 48 határon túli, amiből 24 erdélyi könyvtár részesül). Véleménye szerint a Szülőföld Alap általános jogutódjaként működő Bethlen Gábor Alap jelentős segítséget nyújthat a határon túli közművelődés támogatásában. A tavaly lebonyolított irodalmi és filmes karaván mintájára a NEFMI továbbra is fontosnak tartja a Kárpát-medence különböző térségeiben élő magyar művészek kapcsolatteremtését és együttműködését. Lakatos szerint a kultúra ápolása ügyében – a jól képzett szakemberek és a szakmai irányítás mellett – továbbra is nagy szükség van az amatőrök üdeségére és frissességre.
Középpontban az EKE és a dalosszövetség
A világ más tájain élőkhöz hasonlóan az erdélyiek is felismerték a 19. században, hogy „a legújabb technikai vívmányok és a modern politikai berendezkedések nem pótolhatják a természet nyújtotta örömöket”, magyarázta Dezső László, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) elnöke. 1890-ben ennek jegyében küldte az EMKE akkori vezetősége egyhónapos tanulmányútra a Magas-Tátrába Sándor József főtitkárt, a Magyarországi Kárpát-Egyesület létesítményeinek és szervezeti kérdéseinek tanulmányozására. – Nem volt menedékház, üdülőtelep, turistaösvény, pihenőhely vagy kilátótorony, amelyet az erdélyi küldött ne látogatott volna meg. A látottak alapján, valamint a turistalétesítmények szervezésének és működtetésének egyedi jellege miatt Sándor József arra a meggyőződésre jutott, hogy a megalakítandó EKÉ-nek önálló, független egyesületnek kell lennie. Így Sándor Józsefet tekinthetjük az EKE alapítójának – részletezte Dezső László. Az EKE 1891. május 12-én kezdte meg működését, a turistaság népszerűsítését, a természeti értékek óvását és megismertetését, valamint a hagyományok ápolását tűzve ki céljául. Hozzátette: az elődök által kitaposott ösvényen kell járnunk ma is, amikor „az ember hátat fordított a hegyeknek és a domboknak, sőt, még a természet rendjébe is beavatkozott”. Kiderült: a fennállásának 120. évfordulóját ünneplő EKE Sztánán szervezi meg „központi megemlékezését” május 13-a és 15-e között, ennek keretében pedig az egyesület jubileumi kötetét is bemutatják.
Guttmann Mihály a Romániai Magyar Dalosszövetség 90 évét tekintette át. – 1921. november 13-án 30 énekkar küldöttje mondta ki Brassóban a dalosszövetség létrehozásának szükségességét, élére pedig idős Szemlér Ferenc brassói tanárt nevezték ki – részletezte a tiszteletbeli elnök, majd a célokat is vázolta: a magyar dal- és zeneegyesületek országos keretbe tömörítése révén a karének, a dal- és zeneirodalom ápolása, különböző versenyek, karmesteri tanfolyamok, ünnepségek, hangversenyek megszervezése, szaklapok, valamint zeneművek megjelentetése stb. 1930-ban már 130 egyesületet foglalt magába, s ez a szám 1938-ra már elérte a 228-at. A dalosszövetség 1949-ben bekövetkezett megszűnésének és 1994-es újraalakulásának ismertetése mellett Guttmann a zeneoktatás jelenlegi helyzetére is kitért: véleménye szerint ennek terén is elengedhetetlen a megfelelő zenei felkészültség, az a fajta szakértelem, amivel korábban a kántortanítók rendelkeztek. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy a dalosszövetség novemberben tartja ünnepi rendezvényét Kolozsváron.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök, „felbecsülhetetlen természetvédő és honismereti munkássága elismeréseként” díszoklevelet adományozott az EKÉ-nek, majd a dalosszövetségnek „felbecsülhetetlen értékmentő és dalos kultúrát teremtő munkássága elismeréseként”. A folytatásban sor került az elnökségi beszámolóra: ennek keretében Dáné többek között a pusztinai Magyar Ház rehabilitációs munkálatairól és a farkaslaki Tamási-ház (Ágnes néni háza) sorsáról is szólt. Az elnöki jelentést és a pénzügyi beszámolót egyhangúlag elfogadta a közgyűlés, délután fél 3-tól pedig ünnepélyes keretek között adták át az idei EMKE-díjakat. A kitüntetettek: Székedi Ferenc (Spectator-díj), Szabó Éva (Kacsó András-díj), Szőcsné Gazda Enikő (Bányai János-díj), Dávid Lajos (Kun Kocsárd-díj), Gáspár Attila (Nagy István-díj), Tóth-Páll Miklós (Bánffy Miklós-díj), Veress Albert (Kovács György-díj), Halasi Erzsébet (Poór Lili-díj), Kardos Máriusz Róbert (Tompa Miklós-díj), Feszt László (Szolnay Sándor-díj), Hubbes Éva (Monoki István-díj), Asztalos Lajos (Kőváry László-díj), Székely Tibor (gróf Mikó Imre-díj). Posztumusz tiszteletbeli tagjává fogadta az EMKE Balogh Ferencet, Domokos Gézát, Laskay Sándort és Sárkány Ferencet. Tiszteletbeli tagja lett az egyesületnek Deáky András és Pillich László, díszoklevelet vehetett át Könczey Elemér és Máté András Levente (a díjak és az oklevelek indoklását lapunk április 6-i, szerdai számában közöltük).
FERENCZ ZSOLT 
Szabadság (Kolozsvár)
2011. május 12.
Nyert az iskolai kétnyelvűség
Döntött az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a négy, marosvásárhelyi iskolát érintő kétnyelvű feliratozás ügyében. Haller István, a testület tagjaként lapunknak elmondta: a Civil Elkötelezettség Mozgalom által tél végén megfogalmazott tiltakozásnak megfelelően, valóban sérül a kisebbségi diákok információhoz való joga Marosvásárhelyen, mivel a kifüggesztett feliratok az érintett oktatási intézményekben csak román nyelvűek.
A CNCD mind a négy iskolát elmarasztalta, mert az érintett intézmények azután sem próbáltak változtatni a helyzeten, miután a szülők beadványban kérték a kétnyelvű feliratozást. „Most figyelmeztetésben részesítettük az érintetteket, és javasoljuk a polgármesteri hivatalnak, hogy minél hamarabb érvényesítsék az oktatási intézmények kétnyelvűségét előíró önkormányzati határozatot. A kétnyelvűség biztosítása egyébként a polgármesteri hivatal kötelessége lenne akkor is, ha nem lenne érvényben erre vonatkozó tanácsi határozat” – figyelmeztetett Haller István, aki hangsúlyozta: a továbbiakban ellenőrzik, hogy az iskolák valóban teljesítik-e az előírásokat.
Amennyiben a jogértés továbbra is fennáll, illetve ha a civil szervezet ismét panasszal él, akkor a CNCD bírságot is kiróhat – emlékeztetett az illetékes. A Dacia és az Európa Általános Iskolák részben teljesítették az előírásokat, a Liviu Rebreanu Általános Iskola még most is elzárkózik a szülők jogszerű kérése elől.
„Most négy intézményt marasztaltuk el, de tartok attól, hogy más iskolákban is hasonló a helyzet, csak ezekben a szülők nem kérték a változtatást. Azért sem alkalmaztunk büntetést, mert úgy gondoltuk, hogy ez egy sajnálatos általános jelenség, és azzal, hogy néhány iskolát megbüntetünk, nem biztos, hogy elérjük a kívánt célt. Pedig nagyon fontos, hogy minden iskolában érvényt szerezzünk a többnyelvű feliratozásnak” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Haller István.
A. E.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. május 27.
A Iorga-tábla miatt kivonult a Kolozs megyei tanács üléséről az RMDSZ-frakció
A Iorga-idézetet tartalmazó tábla Mátyás-szobor elé helyezése miatti tiltakozásképp kivonult a Kolozs megyei tanács üléséről a testület RMDSZ-es frakciója. Vákár István frakcióvezető szerint nem érthetnek egyet a magyar közösség reprezentatív műemlékénél történt brutális beavatkozással. „Kivonulásunkkal tiltakozunk az ellen, hogy jogtalanul helyezték el a kifogásolt táblát a szoborcsoport előtt. Figyelmen kívül hagyták az építkezési engedélyt és két lábbal gázoltak a Mátyás-szobor eredeti tervébe. Példánkat követik majd a helyi tanácsosok is” - mondta Vákár. A szociáldemokrata párti (PSD) frakció ellenben provokációnak minősítette az RMDSZ-esek gesztusát. „Nem értünk egyet ezzel, ez mindössze provokáció, egy uralkodó magatartásra utal” - mondta Liviu Medrea PSD tanácsos.
Krónika (Kolozsvár)
2011. június 2.
Hős vagy gyilkos?
Itt lenne az ideje, hogy a történészeknek is megjöjjön az eszük.
Már az is csoda, hogy a román médiában elhangzott ez a kérdés – ugyanis Avram Iancuról van szó, az erdélyi románok nemzeti hőséről, a „hegyek királyáról”. Az érinthetetlenről, a szentről, a feddhetetlenről. Aki ikonként szerepel sok mócvidéki templomban stb. Mégiscsak jó, hogy bévánszorogtunk Európába...
Az Adevărulban jelent meg ez a szentségtörő kérdés, problémafelvető cikk formájában, majd pedig az országos lap havonta megjelenő történelmi mellékletében, a májusi Historiában. A kérdés felvetője Ion M. Ioniţă, a melléklet főszerkesztője. Aki többek között kijelenti, hogy véget kell vetni a történelem politikai manipulálásának. Ez az, amit ma már megtehetünk, de amire viszont gondolni sem lehetett a totalitarizmus idején vagy azt követően, Európán kívül. Amikor csak a Funar-félék meg a V.C.-félék hallathatták a hangjukat... Meg a volt szekusok, akik megrendezték Marosvásárhely véres márciusát.
De visszatérve a „hegyek királyához”, a Historiában megjelent összeállítás egyik szerzője, Marius Diaconescu abból indul ki: „Az érzelmek nem kell hogy elhomályosítsák a történelmi igazságot”. S ha higgadtan vizsgáljuk Avram Iancu szereplését, máris felmerül a kérdés: mi is volt az, amit ő és az általa vezetett mócok, erdélyi románok tettek 1848—49-ben? Forradalom volt-e, vagy ellenforradalom? S a válasz kézenfekvő: „globálisan nézve, egészében véve ellenforradalom volt az, amit tettek”, „a császári ellenforradalom eszközévé váltak”. Ezt is most olvashattuk először román lapban.
Miként azt is, hogy Erdélyben 1848-ban és 1849-ben tulajdonképpen népirtás folyt, „népirtó háborúról volt”, magyarok és románok etnikai alapon gyilkolták egymást. A kivégzéseket törvényszék hagyta jóvá. Miféle törvényszék lehetett az? – ennek is utána kellene nézni. De a békés lakosok legyilkolását, kirablását, házainak felgyújtását, a nők megerőszakolását stb. – semmivel sem igazolhatják a felek.
Hamis az a tétel – állítja a szerző, és több mint valószínű, hogy igaza van –, miszerint „a románok csupán áldozatok voltak. Hóhérok is voltak. Mi, románok is gyilkoltunk, raboltunk, gyújtogattunk, erőszakoltunk. Hogy többet-e vagy kevesebbet, mint a magyarok? Ilyen esetben minden statisztika vagy mennyiségi értékelés értelmetlen. A dokumentumok nem tartalmaznak statisztikát, de a mennyiség egyetlen szóval kifejezhető: sokszor.”
Persze azért van néhány adat. Zalatnán például a népirtás előtt 1 170 magyar élt, utána 500-an maradtak – olvassuk a cikkben. (Nagyon hasonlít ez ahhoz, amit Csibi mester írt ki Iancu akasztásakor, március 15-én.) S a szerző utal még az Abrudon, Felvincen, Enyeden elkövetett atrocitásokra is. Ugyanakkor azt is megemlíti, hogy Avram Iancunak egy abrudi magyar lány volt a kedvese, aki adott pillanatban megmentette a „hegyek királyának” az életét, amikor az a magyar hadsereg által állított csapdába esett... Lám, lám, nem lehetünk meg egymás nélkül! Jobb lenne, ha nem ellenségeskednénk. Mert amit nem intézünk el mi magunk együtt – mindannyiunk javára –, azt mástól hiába várjuk.
Avram Iancut is és a románokat is, ugye, becsapta a császár. Egy-két kitüntetésen s néhány birtokon kívül, amit román vezéreknek vetett oda, semmit sem adott együttműködésükért. Avram Iancu becsületére váljék: nem fogadott el semmit ezekből. Sőt, feljegyeztek egy humoros epizódot: amikor Ferenc József császár Mócvidéken járt, magához hívta a román vezért. Ő viszont nem ment a császárhoz, hanem felnyergelt egy tehenet, és azt küldte maga helyett, mondván: „egy bolond és egy hazug soha meg nem értheti egymást” – idézi az összeállítás másik cikkírója, Ion Carja.
Az újságírók – Avram Iancu ügyében – kezdenek tehát magukhoz térni. Itt lenne az ideje, hogy a történészeknek is megjöjjön az eszük. Mert az összeállításból az is kiderül, hogy a nagy tekintélyű tudományos fórum, a Román Akadémia meghamisítja a történelmet. 2003-ban, az általa kiadott „műben”, a Románok történelmében például olyan szöveget ad Avram Iancu szájába, amit nem ő mondott. A könyv szerzője Liviu Maior volt tanügyminiszter, tehát politikus. Lám, honnan fúj a szél...
Zsehránszky István
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. június 21.
Késik az iskolák kétnyelvűsítése Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen szinte egyik érdekelt fél sem tűnik túlságosan derűlátónak azok után, hogy jelentős késéssel, de az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elmarasztalta a kétnyelvűséget szabályozó hazai és nemzetközi rendelkezéseket, és ezáltal a magyar diákokat semmibe vevő iskolaigazgatókat.
Mind a magyar gyerekek szülei, mind az ügyet kirobbantó Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO), mind Maros megye magyar főtanfelügyelő-helyettese úgy érzi, hogy a CNCD amúgy teljesen egyértelmű válasza nem elegendő az iskolai diszkrimináció felszámolásához.
Mint ismeretes, a diszkriminációellenes testület tagjai azért látogattak meg négy marosvásárhelyi általános iskolát, mert a magyar szülők és az emberjogi szervezet a kétnyelvűség hiányát kifogásolta. A CNCD mind a négy tanintézet – a 2-es számú iskola, a Liviu Rebreanu, a Dacia és az Európa általános iskola – vezetőségét elmarasztalta, és kétnyelvű feliratok felszerelésére szólította fel. Közben az RMDSZ kezdeményezésére helyi tanácsi határozat is született, amiben a városatyák lényegében a 2001/215-ös törvénybe foglaltakat erősítették meg.
Bojkottra készülnek
„Eddig semmiféle előrelépés nem történt, sőt a tanév végén a kétnyelvű oklevelekért is meg kellett küzdeniük a szülőknek” – mondta el lapunknak Horváth Kovács Ádám, a CEMO elnöke, aki gyermekeit éppen az egyik inkriminált iskolákba járatja. Amennyiben a nyári szünidő alatt sem sikerül törvényes mederbe terelni a dolgokat, a magyar szülők eldöntötték: gyermekeik bojkottálni fogják az új tanévet. „Ha nem jelennek meg a magyar feliratok, egyszerűen nem fogjuk engedni gyermekeinket iskolába. Ez nem egy-két szülő partizánakciója lesz, felhívást intézünk a város valamennyi magyar szülőjéhez” – hangsúlyozta Horváth Kovács Ádám. A CEMO-elnök ugyan elégedett a diszkriminációellenes testület döntésével, azonban pesszimista a tanfelügyelőség, az iskolaigazgatók és az önkormányzat hozzáállását illetően.
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes szerint nem feltétlenül csak a román igazgatókban kell keresni a hibát. „A magyar aligazgatók is sokkal többet tehetnének. Pozitívumként a Dózsa György utcai 2-es iskola fiatal aligazgatóját említhetem, aki addig ragasztgatta a magyar feliratokat, amíg a román gyerekek megunták letépni azokat” – fejtette ki Illés Ildikó. Szerinte a magyar pedagógustársadalomnak éppen ezért érdeke megtalálni azokat a felelősséget vállaló személyeket, akik az augusztusi igazgatói és aligazgatói versenyvizsgák után nemcsak statisztaként állnak egy-egy vegyes tannyelvű iskola élén, hanem megküzdenek a magyar gyerekek jogaiért is.
Késik a kétnyelvű táblák kihelyezése
Annak ellenére, hogy a tíz évvel ezelőtt életbe lépett közigazgatási törvény leszögezi, hogy a homlokzati névtáblákról az önkormányzatnak kell gondoskodnia, Marosvásárhelyen ezen a téren sem történt előrelépés. A helyi tanács jogi szempontból teljesen fölöslegesen az elején ugyan megszavazta a kétnyelvű feliratok kifüggesztését, Dorin Florea polgármester azonban nem érzi elérkezettnek a pillanatot a törvény és a tanácsi határozat végrehajtásához. „Többször is tárgyaltam a polgármesterrel, ő meg is ígérte, hogy intézkedik, de ennél többre nem jutottunk” – számolt be a Krónikának Csegzi Sándor. A tanintézetekért felelős alpolgármester úgy érzi, a kisebbségi jogok biztosítása Vásárhelyen még mindig kedveskedésnek számít, és nem kötelességnek. Csegzi szerint az iskolák formai kétnyelvűsítése egyenértékű lenne a megbékélés kinyilvánításával, ez azonban a felettesét, Dorin Floreát támogató nacionalista körök számára elfogadhatatlan.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2011. július 1.
Tomboló nacionalizmus a megyei tanácsülésen
A Kolozs Megyei Tanács tegnapi ülése bővelkedett a megelőlegezett választási kampányra jellemző ellenzéki kirohanásokban. A PSD már az ülés kezdetén új napirendi pontot akart kicsikarni: az új közigazgatási felosztási elképzelésről szeretett volna népszavazást kiíratni. Hosszas vita után a tanácsosok elvetették a javaslatot, amely nem aktuális, és eredménye használhatatlan lenne. Alin Tişe elnöknek már ekkor vissza kellett utasítania néhány, a magyarokra vonatkozó sértő megjegyzést. De az „előadás” folytatódott, sőt eldurvult.
Nagy összecsapást eredményezett az Első Iskolatáska programra vonatkozó határozattervezet megvitatása: a PSD a szülők anyagi helyzetét figyelembe vevő, megkülönböztető eljárást akart elfogadtatni.
A program tervezete szerint minden elsőosztályos gyermek ősszel, az iskolába járást támogatandó, a megyei tanács részéről egy-egy 20 lejes iskolatáskát kap. A PSD viszont úgy képzelte el a programot, hogy a táskának 100 lej értékűnek kellene lennie, és csak azok a gyermekek részesülnének belőle, akiknek családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 300 lej/főt. Azt is felvetették: az elsőosztályosok kapjanak értékjegyet, és a szülők döntsék el, hogy táskát vagy egyebet vásárolnak vele. Végül a tanácsosok az eredeti tervezetet fogadták el.
A nap „fénypontját” azonban az a tervezet jelentette, amelynek alapján a Tordai út 2–14. szám alatti telek egy részét, 619 négyzetmétert, ingyen átengednék a Sapientia Alapítvány által ott megépítendő ingatlan építőtelepének, a gépek és építőanyagok ideiglenes raktározása céljából. Maximum két évről lett volna szó, és olyan általánosan bevett eljárásról, amely más esetekben nem vált ki vitát. Viszont Dan Canta és Liviu Medrea dirigálásával a PSD-frakció mindent beleadott a tervezet megszavazásának az akadályozásába, és főleg az ingyenességet kifogásolták. Szokásához híven, Cantaból ismét kibuggyant: „A magyarok néhány száz éve jöttek ide, és ha hagyjuk őket területet szerezni, maholnap mindenünket elveszik!”
Nem járt sikerrel Alin Tişe csillapító próbálkozása, sem az a módosító javaslata, hogy az ingyenes terület-felajánláshoz írják be: a megyei tanács bármikor egyoldalúan visszavonhatja az ingyenes koncesszionálást. Egy órai, késhegyre menő vita után, 19 igennel, 11 nemmel és 2 tartózkodással nem jött össze a szükséges kétharmados többség. A kérdés a következő tanácsülésen újra napirendre kerül.
Fekete Emőke alelnököt láthatóan megviselték a történtek. Lapunknak ezt nyilatkozta: „Közintézményeknek a megyei tanács ingyen adhat területhasználatot. Amit most megtagadtak tőlünk, arra a következő tanácsülésen ott lesz a pozitív példa, amikor az ortodox egyháznak 49 évre akarják odaadni a területet a Sapientia leendő épületének szomszédságában. Teljesen felháborító egyes tanácsos kollégák mai viselkedése! Természetesen megpróbálunk tárgyalni velük a következő ülésig.”
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)
2011. július 26.
Megkapta a kért kolozsvári telket, építkezhet a Sapientia
Elkezdődhet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) új kolozsvári székhelyének a felépítése, miután a Kolozs Megyei Tanács legutóbbi ülésén jóváhagyta az építőanyag tárolásához kért telek bérbevételét.
A közgyűlés pénteki ülésén az RMDSZ tanácsosainak közbenjárásával egyhangúan elfogadta a megye közterületeinek vagy magánterületeinek ideiglenes használati illetékére vonatkozó határozatot. Ezzel a döntéssel a Sapientia EMTE új épületének szomszédságában létrehozandó ideiglenes munkaterület kérdésében is megoldás született. A határozat értelmében a Sapientia Alapítvány napi 0,16 lejes négyzetméterenkénti összegért veheti bérbe a Tordai út 2–14. szám alatti telek szomszédságában fekvő, mintegy 600 négyzetméternyi területet. A telket az egyetem új, hatszintes székházának építési munkálatai alatt a munkagépek és építőanyagok tárolására használná. A korábban leszavazott határozat miatt kérdésessé vált az épület munkálatainak időbeni megkezdése. A határozat azt is kimondja, hogy az oktatási minisztérium hatáskörébe tartozó intézmények, valamint a civil szervezetek a bérleti díj tíz százalékát kell hogy befizessék, így a Sapientia Alapítvány is ennyit köteles befizetni.
A Kolozs megyei önkormányzat júniusi ülésén elutasította a Sapientia-egyetem kérését, a román tanácsosok főleg azt kifogásolták, hogy a megyei vezetés ingyen bocsátaná a telket a felsőoktatási intézmény rendelkezésére. A Dan Canta és Liviu Medrea szociáldemokrata párti (PDD) önkormányzati képviselők akkor még a magyarellenes szlogenek hangoztatásától sem riadtak vissza. „A magyarok néhány száz éve jöttek ide, és ha hagyjuk őket területet szerezni, maholnap mindenünket elveszik!” – jelentette ki Canta.
Mint arról beszámoltunk, a Sapientia kolozsvári székhelyének az építése várhatóan augusztus végén, szeptember elején kezdődik el. A Tordai úton lévő telken mintegy ötezer négyzetméteres alapterületű épület felépítését tervezik. A föld alatti két szint fölé további öt fog emelkedni. Az építkezési költségek egy részét a Kálvária-dombon elterülő egyhektáros terület eladása biztosítaná. Krónika (Kolozsvár)
2011. szeptember 5.
Húszéves a Szent István Kör
Húsz év helytörténeti kutatásai Szatmárban címmel szervezett konferenciát és szakmai kerekasztalt a Szatmár Megyei Múzeum.
A Magyarországról és Románia magyarok lakta városaiból érkezett történészeket, régészeket és levéltárosokat Szőcs Péter, a Szent István Kör elnöke köszöntötte. Az 1989–es változások után a magyarságnak lehetősége nyílt arra, hogy megismerhesse nemzeti történelmének azokat a fejezeteit, amelyeket a diktatúra idején kiadott történelemkönyvek nem tartalmaztak, de más forrásokból sem lehetett hozzájuk férni. Az RMDSZ akkori választmánya egy tizenkét előadásból álló előadás-sorozatot tervezett, hogy ezáltal pótolja azokat az ismereteket, amelyek addig hiányoztak a köztudatból. Az első két előadás 1991. augusztus 19–én hangzott el. Erdei Líviusz Az Őshazától a Honfoglalásig, Thoroczkay Sándor Az államalapítás és a kereszténység felvétele címmel tartott előadást. A nagy sikerre való tekintetre alakult meg a Szatmárnémeti Szent István Kör, és tűzte ki feladatául a magyar történelmi múlt megismertetését, a tisztázatlan részek kutatását, párosítva ezeket az identitástudat erősítésével, a Szent István–i gondolatok népszerűsítésével a nemzeti, keresztény, konzervatív értékek mentén. Húsz év alatt nagyon sok helyi, és közismert magyarországi történész tartott előadást. A tevékenységbe sikerült bevonni a fiatalokat is, így történt az, hogy az elnöki székben Thoroczkay Sándort Szőcs Péter váltotta fel. Sajnos a húsz év során három értékes tag — Balogh Géza, Görbe István és Stier Gyula — eltávozott az élők sorából. A tegnapi előadások nagy érdeklődést keltettek a hallgatók körében. Több előadás után vita is kialakult, ezek a viták hasznosak voltak, hiszen azzal, hogy nézetek ütköztek, még több érv került elő, ami arra utal, hogy egy témában minél többet kutatnak a szakemberek, annál nehezebb kialakítani a valós eredmény, mert minél több az adat, annál több az ellenérv is. Az utóbbi időszakban a legtöbb vitát a magyarságkutatás váltotta ki. erdon.ro
2011. szeptember 7.
„Konstruktív hozzállást ígér az RMDSZ-nek a PDL a kisebbségi jogok kapcsán
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ egyaránt határozottan ellenzi a levélben szavazás bevezetését, amelyet a nagyobbik kormánypárt, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) szorgalmaz – derült ki a legnagyobb ellenzéki párt és a jelenleg kormányon levő magyar szervezet vezetői közötti keddi találkozón.
Victor Ponta, a PSD elnöke a találkozót követően elmondta, hogy az RMDSZ támogatását kérte a levélben szavazás bevezetésének megakadályozásához. „Felhívtam a figyelmet a választási csalás azon, legsúlyosabb formájára, amelyet a PDL, személy szerint pedig Teodor Baconschi külügyminiszter tervez, nevezetesen a diaszpórában élők szavazatainak ellopására” – jelentette ki Ponta.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke leszögezte: a szövetségnek komoly fenntartásai vannak a levélben szavazással szemben. „Komoly fenntartásaink vannak, és ha az RMDSZ-ben még nem is alakult a hivatalos álláspont erről a kérdésről, már beszéltem párttársaimmal, és nagy többségük nagyon vonakodik. Sohasem mondtuk, hogy egyetértenénk a javasolt szavazási módszerrel, fenntartásaink nagyon erősek” – hangoztatta Kelemen.
Mint arról beszámoltunk, Teodor Baconschi azzal próbálta meg alátámasztani a levélben szavazás szükségességét, hogy ily módon a határon túl élő románok számára is biztosítható a lhetőség, hogy éljenek állampolgári jogukkal. A PDL májusi kongresszusán ugyanakkor úgy nyilatkozott, ezzel akár egymillió szavazatot is szerezhet a PDL. Az ellenzék ennek nyomán attól tart, hogy a PDL így szeretné elcsalni a jövő évi választásokat.
Kelemen arról is beszélt, a szintén a PDL által szorgalmazott alkotmánymódosítás nem valósítható meg a jelenlegi parlament mandátuma alatt, mert a kormányoldalnak nincs kétharmados többsége. Ponta is leszögezte: a jelenlegi parlament nem módosíthatja az alkotmányt.
Emil Boc: tíz régió is lehet
Emil Boc kormányfő szerint a koalíció jövő heti, keddi ülésére már tudható lesz, hogy megvan-e a konszenzus a választások összevonásáról. A miniszterelnök hétfőn este elmondta, addig a koalíciós pártok mindegyike megvitatja az erre vonatkozó javaslatot. A közigazgatási átszervezés kapcsán kifejtette, arról ugyan a koalíció tagjai eltérően vélekednek, de a PDL hajlandó módosításokat is elfogadni, például arra vonatkozóan, hogy az államfő által javasolt nyolc nagyrégió helyett tíz jöjjön létre.
Az RMDSZ elnöke elmondta, a találkozón a nemzeti kisebbségek jogai is szóba kerültek. Leszögezte: a kisebbségi jogokat a parlamentben elfogadott törvényekkel kell szavatolni, olyanokkal, amelyek akkor is hatályban maradnak, ha az RMDSZ nincs kormányon. Közölték, hogy a PSD részéről konstruktív hozzáállást várnak el a kisebbségi jogok kapcsán, amire az ellenzéki párt ígéretet is tett.
Az RMDSZ-t egyébként Kelemen Hunor, Máté András, Markó Béla, Borbély László és Fekete Szabo András, a PSD-t pedig Victor Ponta, Liviu Dragnea, Viorel Hrebenciuc, Ilie Sârbu és Mircea Duşa képviselte a tegnapi találkozón.
Kelemen Hunor a találkozó kapcsán elmondta: hétfőn beszélt Emil Boc miniszterelnökkel, aki megértette, hogy természetes, a hatalom és az ellenzék közötti párbeszédről van szó, így nincs szó a kormánykoalíció felbontásáról. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a koalícióban sikerül megállapodásra jutni a választási renszer átalakításáról ésa választások időpontjáról, és ismét leszögezte: az RMDSZ csak olyan választási rendszert tud elfogadni, amely biztosítja az arányos képviseletet a kisebbségek számára. Az RMDSZ koalíciós partnere érdemben nem nyilvánított véleményt a szövetség és az ellenzéki párt közötti találkozóról: Sever Voinescu, a Demokrata-Liberális párt szóvivője csupán annyit mondott: mindenki azzal találkozik, akivel úgy gondolja, hogy megéri.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2011. szeptember 13.
Idegenből a szülőföldért: támogatást nyújtanának a Székelyföldről elvándoroltak
„Százszor gondolja meg magát, aki innen el akar menni” – szögezte le Vencser László, az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció igazgatója a pappá szentelésének 40. évfordulóján, szülőfalujában, Gyergyóditróban szervezett, Idegenből a szülőföldért című konferencián.
A szülőföldjéért idegenből is hatékonyan dolgozó kanonok – akinek nevéhez fűződik többek közt a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon létrehozása – hálaadó szentmise keretében emlékezett pappá szentelésére, ezt követően a szülőföld és idegen földön való lét kérdéskörét boncolgatták a résztvevők egy konferencia keretében. „Nem önként mentem el, többször is úgy gondoltam, hazatérek, de a gondviselés úgy rendelte, maradnom kell” – magyarázta Vencser László, az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció igazgatója a Húsz év itthon és otthon című előadásában kifejtve, hogy maradásra egyrészt hivatása kötelezte, másrészt úgy véli, szülőföldjétől távol is tud tenni az itthon maradottakért. Mint hangsúlyozta, ottani püspöke támogatta tevékenységét, de ugyanúgy kellett az itthoniak befogadó készsége is. Elmesélte, húsz év után már kijelentheti, otthon érzi magát linzi otthonában is, de mindenki figyelmét felhívta: aki elmegy innen számolnia kell azzal, hogy sehol nem várják tárt karokkal, és nem fonják kolbászból a kerítést. Mint mondta, élete jelentős évfordulóján három újabb kívánságot fogalmaz meg: „a három magyar politikai alakulat tudjon együttműködni az itthon maradottak érdekében, a Gyulafehérvári Főegyházmegye elnevezést változtassák Gyulafehérvár–Csíksomlyó Főegyházmegye megnevezésre, és valósuljon meg a székelyföldi területi autonómia.
A konferencia folytatásában Mi számít idegennek, és a szülőföld hogyan tekint az elvándorlókra? címmel dr. Jitianu Liviu, a római katolikus teológia kancellárja, egyetemi adjunktus tartott előadást. Különleges színfoltja volt a konferenciának Bányász József, a Gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztési vezetőjének előadása Külföldről hazafelé irányuló segítség gyakorlati területei a székelyföldi vidék és a szociális szolgáltatások szemszögéből témakörben. „Jöjjenek haza az idegenben élő honfitársaink, tudásukkal és tapasztalatukkal segítsenek, hogy közösen építsük újra ezt a gyönyörű tündérkertet” – fogalmazta meg üzenetét az igazgató, kiemelve, hogy erős életképes gazdatársadalommal lehet megalapozni a jövőt. A konferencia keretében Szakács F. Sándor, a Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központnak és a Salvator Hotelnek az igazgatója Csíksomlyó szerepéről beszélt a magyar–magyar kapcsolatok tükrében, Varga János, a bécsi Collegium Pazmaneum rektora pedig Egy nemzet vagyunk címmel tartott előadást. A konferencia végén Varga Melinda újságíró mutatta be Idegenből szülőföldért című interjúkötetét, amely Vencser László idegenben töltött húsz évének összefoglalóját tartalmazza.
Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár)
2011. október 5.
Egyetemi konzorcium Marosvásárhelyen?
A prefektus a multikulturalitás jegyében szeretné
Marius Pascan prefektus kezdeményezésére tárgyaltak tegnap a marosvásárhelyi felsőoktatási intézetek vezetői egy esetleges konzorcium létrehozásáról. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Petru Maior Egyetem és a Művészeti Egyetem együttműködéséről lenne szó, Marosvásárhelyi Egyetem néven, amit azonban a MOGYE rektorhelyettese, Nagy Örs professzor nem támogat.
A sajtó képviselői nem vehettek részt azon a több mint kétórás megbeszélésen, amelyen a három szóban forgó felsőoktatási intézet jövőbeni együttműködéséről tárgyaltak. A megbeszélést követően a Petru Maior Egyetem rektora, Liviu Marian nem volt hajlandó nyilatkozni az újságíróknak, a Művészeti Egyetem román nyelvű főintézetének megbízott rektora, Sorin Crisan kijelentette, jó gondolatnak tartja a konzorcium megalakítását – természetesen bizonyos feltételekkel. "Elvi megbeszélést folytattunk az együttműködésről, a következő lépés az kell legyen, hogy az érintett egyetemek vezetősége elemezze ennek a lehetőségeit. A Művészeti Egyetemet a legmagasabb kategóriába sorolták, ami megtisztelő, de kötelez is. Multikulturális egyetem vagyunk, román és magyar főintézetekkel, a szenátusban pedig a charta alapján fele-fele arányban vesznek részt az oktatók és döntenek az egyetem ügyeiről" – mondta. Brânzaniuc Klára, a MOGYE rektorhelyettese szerint az egyetem szenátusának kell döntenie bármilyen, az intézet struktúráját érintő kérdésben, és ez is fog történni.
"Személyesen tájékoztatom a MOGYE rektorát és szenátusát a konzorciummal kapcsolatos javaslatokról, ami három – köztük két multikulturális – egyetemet érint, a döntés majd itt születik meg. Meg kell érteni azonban, hogy nem lehet összehasonlítani egy orvosi egyetemet bármilyen más multikulturális egyetemmel, de ha nem találunk megoldást, mindannyian veszítünk" – tette hozzá, majd a magyar főintézet létesítésére vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a MOGYE chartatervezetére (a végleges chartát október közepére várják – szerk. megj.) vonatkozó bírálatokat megalapozatlanoknak tartja.
A tárgyaláson meghívottként részt vevő Dorin Florea polgármester szerint egy egyetemi konzorcium létrehozásával az új területi felosztásban felértékelődne Marosvásárhely szerepe, "egy multikulturális egyetemi konzorcium létesítése kötelesség mind a román, mind a magyar polgárokkal szemben" – tette hozzá.
Marius Pascan szerint az egyetemi versenyképesség növelése a cél, és a helyi egyetemek kell együttműködjenek, nem pedig a különböző városok felsőoktatási intézeteivel kell konzorciumot alkotni. "Annak ellenére, hogy három különböző profilú egyetemről van szó, perspektívában ez a megoldás az életképes, ha nem így történik, akkor a Petru Maior Egyetem a Babes–Bolyai Tudományegyetemmel, illetve a Kolozsvári Műszaki Egyetemmel, a MOGYE a jászvásári vagy a kolozsvári egyetemmel működhet együtt, ezektől kapott ajánlatot. Egy ilyen megoldással a marosvásárhelyi egyetemek befolyása, jelentősége csökkenne" – jelentette ki. Hozzátette: "multikulturális környezet kialakításáért száll síkra", de ehhez "minden érintett jóindulatára szükség van". Újságírói kérdésre kifejtette, ellenzi a szeparatizmust, és elítéli, ami a MOGYE-n történt, ahol a román és a magyar tagozat külön tartotta az évnyitó ünnepséget. Az ilyen "megnyilvánulásokkal" csak a feszültséget keltik a hallgatók között, álproblémákat kreálnak, ami "sokba kerül majd". "Az egységet támogatom, nem a szegregációt. A magyar főintézet miatt sorolták be az orvosi és gyógyszerészeti egyetemet B kategóriába. Ha csak a román tagozat mutatóit vették volna figyelembe, az A kategóriát kapja az egyetem, a magyar tagozat tulajdonképpen a legutolsó, E kategóriát érdemelné, ahogyan jelenleg az emberi erőforrásokkal áll" – jelentette ki Pascan. A Népújság kérdésére, hogy a főintézetek miért működhetnek a Művészeti Egyetem esetében és miért nem a MOGYE-n, illetve nem jó az új tanügyi törvény, amely ezt megengedi, sőt, kötelezővé teszi, a prefektus kifejtette, hogy az orvosképzés és a színészképzés között nagy különbség van, és az orvosoknak érteniük kell a páciensek nyelvén. "Ha a magyarul tanuló hallgató nem ismeri a román szaknyelvet, hogyan tud helyes kórismét felállítani?!" – tette fel a kérdést, majd kérdésünk második felére közölte, "a törvényhez alkalmazkodni kell, ki kell használni, ha számunkra kedvező, ezt az utat kell választani, nem pedig ami számunkra hátrányos".
A Népújság megkeresésére dr. Nagy Örs professzor, a MOGYE rektorhelyettese meglepődve jelentette ki, hogy nem volt tudomása a tegnapi megbeszélésről, de múlt héten elvileg már tárgyalt a konzorcium kérdéséről az egyetem szenátusa, és az az álláspont született, hogy semmiféle ilyen típusú együttműködésre vonatkozó gondolatot nem támogatnak. "Csak azonos profilú egyetemekkel képzelünk el konzorciumot, nem pedig olyanokkal, amelyeken más típusú szakoktatás folyik" – közölte a rektorhelyettes.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2011. november 3.
Dacia lett a nagyszalontai Arany gimnázium
Arany János neve helyett a Dacia felirat szerepel majd a nagyszalontai főgimnáziumának homlokzatán. Egyhangúlag döntött erről a tanári kar. „Most, hogy különvált a magyar iskola, úgy gondolom, mi is változtathatunk nevet, hiszen Arany János számunkra kevésbé jelentős, mint a volt magyar kollégáknak. A Dacia nevet azért választottuk, mert mindannyian tudjuk, ez volt a román nép bölcsője - mondja Liviu Galea, az iskola igazgatója.
Az önkormányzat tehetetlen a névváltoztatással szemben. A polgármester azt mondja: a tanári karnak ez jogában áll. A magyar osztályokat nyáron az önálló magyar iskolába költöztették, így az iskolában kizárólag román osztályok maradtak.
Az önkormányzatnak semmilyen beleszólása nincs abba, hogy az oktatási intézmény milyen nevet választ magának. „Mi úgy gondoljuk viszont, hogy ez jelzés a magyarságnak, hogy mi lesz akkor, ha nem lesz magyar a városvezetés, a románok mindent át fognak írni, még a történelmünket is” – jelentette ki Török László polgármester.
A magyar diákoknak külön iskolát alapítottak, Arany János Iskolacsoport néven, az intézmény ápolja tovább a nagy költő emlékét.
A főgimnázium egyébként 102 évig viselte Arany János nevét: olyan hírességek tanultak ott, mint Kodály Zoltán zeneszerző, Kulin György csillagász, vagy Sinka István író.
hirado.hu
Manna.ro
2011. november 9.
Magyar tudományos kitüntetés határon túli fizikusnak
A magyar tudomány ünnepe alkalmából kitüntetett magyar tudósok között kiemelkedő kitüntetést kapott november 3-án Miskolcon Gábos Zoltán, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A Charles Simonyi által alapított rangos Simonyi Károly-díjat először vehette át határon kívül dolgozó magyar fizikus.
Gábos Zoltán az erdélyi fizikaoktatás és -kutatás nemzetközileg elismert szaktekintélye. Jelenlegi fizikaprofesszorok tanárainak is a tanára volt. Hosszú szakmai pályafutása során, amely a kolozsvári Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemhez kapcsolódik, nemzedékeknek mutatott példát emberségről, kitartásról és szakmai elhivatottságról. Nemzetközileg elismert tudományos teljesítménye, hogy elsőként dolgozott ki egy Lagrange-módszert a relativisztikus forgási hatások vizsgálatára. Úttörő munkát végzett a magasabb spinű részecskék kvantumelméletével, a részecskék polarizációjával és a polarizációs tenzorok parametrizálásával kapcsolatban. Kibővítette a Hamilton-Jacobi egyenlet alkalmazási területét. Az Erdélyben végzett fizikusok jelenlegi generációja büszke arra, hogy tanítványainak vallhatják magukat. Az MTA által adományozott díjat Gábos professzor úr az elismert kutatási eredményeiért, a hosszú szaktanári munkájáért és a kutató generációk nevelésében végzett kimagasló tevékenységéért vehette át.
Gábos Zoltán jelölése
A Kolozsvári Református Kollégiumban letett érettségi után az 1943/44-es tanévben a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnök szakos hallgatója lett. A háborús körülmények miatt megszakított egyetemi tanulmányait 1945-től a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen folytatta, ahol 1947-ben matematika–fizika szakos oklevelet szerzett, ugyanitt doktorált 1949-ben.
A Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen 1948–49-ben tanársegéd, 1950–51-ben adjunktus, 1952–1961-ben docens, 1962–90-ben egyetemi tanár. 1990 óta emeritus professzor. 1962–65-ben a Fizika Kar dékánhelyettese, 1966–1976-ban a kar dékánja, 1976–86-ban az Elméleti Fizikai Tanszék vezetője. Fényes Imre és Vescan Teofil tanárai indították el a tudományos pályán. Csak kevés időt tölthetett mellettük, mert 1950-ben mindketten távozásra kényszerültek. Fényes Imrétől, akinek termodinamika könyvét még kézirat formájában kommentálta, a termodinamika, a statisztikus fizika és a variációs elvek, Vescan Teofiltól a relativitáselmélet és a részecskefizika szeretetét tanulta.
Már a nyomasztó elszigeteltség idején, az ötvenes években elkezdett foglalkozni a forgó testek gravitációs kölcsönhatásával. Sikerült a Lagrange-függvényt általánosítania, mely a mozgásegyenletben egy sodró hatást és egy pörgető hatást leíró tag megjelenésére vezetett. Büszkék lehetünk arra, hogy a NASA által felkarolt és nemrég sikeresen lezárult Gravity Probe B műholdas kísérlet az általa adott, a haladó és forgómozgások összjátékát leíró mozgásegyenleteket is alátámasztja.
Vizsgálta az egyenletesen és a gyorsulva forgó test gravitációs hatását is rúd és gyűrű alakú próbatest esetében. Meghatározta, hogy a forgó központi test gravitációs hatásának kitett elektronnak hogyan módosul a polarizációs állapota.
Foglalkozott a müon-neutrínók problémájával, s megmutatta, hogy zéró nyugalmi tömeg esetében egy, zérótól különböző esetben két polarizációs állapottal kell számolni. Ha egy bomlási folyamatban müon-neutrínó vesz részt, a különbségnek a bomlási folyamatban részt vevő más partnerek polarizációs állapotában is jelentkeznie kell.
Gábos Zoltán értékes eredményeket ért el a magasabb spinű részecskék kvantumelmélete, a részecskepolarizációs állapotok leírása és a bomlási folyamatok megértése terén is.
1990 óta az erdélyi fizika múltjának feltárásával, valamint Bolyai János gravitációelméleti eredményeinek bemutatásával és értékelésével foglalkozik.
Hét fizikai témájú könyvet írt. 1959-ben ő jelentette meg az első modern felfogású román nyelvű termodinamika-könyvet. Az utóbbi évek terméséből kiemeljük ennek magyar nyelvű átdolgozását (Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1996) és a Statisztikus fizika (2000) című könyvét.
Gábos Zoltán oktatói tevékenysége igen széleskörű, eredményessége lenyűgöző. Az elméleti fizika minden fő tárgyát oktatta, de voltak anyagszerkezeti, fizikai kémiai és matematikai analízis előadásai is. A könyveken kívül három egyetemi jegyzetet is írt.
Ma is aktív tanítványainak számát szinte fel sem lehet becsülni. A kolozsvári egyetem fizika kara tanszemélyzetének kb. háromnegyedét tanította, és mintegy 10 tanítványa végez tudományos tevékenységet a Kolozsvári Fizikai Kutatóintézetben. Olyan híres középiskolai tanárokat nevelt, mint Bartos Elekes István (Nagyvárad), Boga Ferenc (Szatmárnémeti), Darvay Béla (Kolozsvár), Dvorácsek Agoston (Nagyenyed), Kotta László (Sepsiszentgyörgy), Máthé Márta (Marosvásárhely), Szász Ágota (Marosvásárhely), Tellman Jenő (Kolozsvár). A magyar nyelvterületen alkotó fizikusok közül kiemeljük Néda Zoltánt (BBTE, az MTA külső tagja), a KFKI-ben dolgozó Biró Lászlót és Varga Lajost, a Debreceni Egyetemen dolgozó Gulácsi Zsoltot, a szegedi Varró Jánost. Romániai tanítványai között szerepel Lupei Voicu (a Román Tudományos Akadémia tagja), Marius Ion Piso (a Romániai Űrkutatási Ügynökség elnöke), Silisteanu Ioan (a Bukaresti Magkutató Intézet vezető kutatója) és Uliu Florea (a Craiovai Egyetem professzora). Az Egyesült Államokban tevékenykednek Bodor Miklós, az MTA külső tagja, valamint Albert István, Albert Réka, Jankó Boldizsár, Mocsy Ágnes, Ravasz Erzsébet és Mária, Toroczkai Zoltán, Nicuslecu Vasile, Tomuta Liviu, Vaida Mihai, többen professzori minőségben. Más országokban szereztek elismerést Câmpeanu Radu (Kanada), Csillag István (Stockholm), Deutsch Váradi Rudolf (Németország), Gulácsi Miklós (Ausztrália) és Magyari Jenő (Svájc).
E lenyűgöző felsorolásnál is többet mond egyik tanítványának véleménye Gábos Zoltán tanáregyéniségéről, melyet bizonyára a fentiek közül is nagyon sokan osztanak: „Ő volt és maradt is számomra a Tanári Példakép. Tanított kvantumot és statisztikus fizikát is, engem teljesen lenyűgözött minden előadása. Nem követett semmit, senkit, saját gondolatait írta fel a táblára. A fizika szépsége, mély összefüggései és egysége folyamatosan kerekedett ki az órák során. Nem volt egyetlen fölösleges mondata sem, és nem hagyott ki soha semmi fontosat. Tökéletes előadásokat tart.”
Patkós András akadémikus, ELTE
Nagy Károly akadémikus, ELTE
Bencze Gyula a KFKI emeritusa
Tél Tamás egyetemi tanár, ELTE
Szabadság (Kolozsvár)
2011. november 15.
Kovács Péter szerint „oda kellett adni” a szalontai főgimnáziumot
Elismerte Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, hogy a szövetség politikai alku keretében mondott le a nagyszalontai Arany János Főgimnázium épületéről az önálló hajdúvárosi magyar iskola létrehozása érdekében.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, a bihari városban idén szeptemberben kezdte meg működését az ugyancsak a Toldi szerzőjéről elnevezett önálló magyar iskola, miközben a magyar tagozatok kiköltözése nyomán „színrománná” vált főgimnázium tanári kara eldöntötte: a tanintézetet Daciára kereszteli át. A megyei tanfelügyelőség, majd az oktatásügyi minisztérium jóváhagyására váró határozat felzúdulást váltott ki a hajdúvárosi magyarság körében, sokan felháborítónak tartják ugyanis, hogy az 1909-ben Székely László tervei alapján, a nagyszalontaiak pénzén emelt impozáns épület a római provincia nevét viselje.
A napokban írt blogbejegyzésében Kovács Péter – meglehetősen sarkítva – arról számol be, hogy a több mint száz éves iskolaépület elvesztését kifogásolók árulónak, megalkuvónak nevezték az RMDSZ-t azért is, mert „volt pofája létrehozni egy önálló magyar iskolát”. „A nagyszalontai önálló magyar intézmény létrehozása azért minősül (egyesek szerint) bűnnek, mert ezáltal egy román iskola is létrejött, ahol a pedagógusok önállóan, a magyarok megkérdezése nélkül hoznak döntéseket. Persze, engem is zavar, hogy a magyar többségű Nagyszalontán, egy magyar múltú épületben Dacia (Logan) nevű iskolaközpont fog működni, de a román pedagógusok éppen azzal a jogukkal éltek, amit mi magunknak követelünk: az önálló döntéshozatali jogkör” – állapítja meg a politikus.
A főtitkár közölte: lehetőség volt egy olyan politikai alkura, amely sorsdöntő fontossággal bírt a nagyszalontai magyar közösség hosszú távú megmaradása szempontjából. Eme alku révén a román intézmény maradt a korszerű főgimnáziumban, míg az önálló magyar iskola öt épületben vágott neki az első tanévnek.
„Valamit valamiért! Erről (is) szól a kisebbségi politizálás és közösségi érdekérvényesítés! És ez nem megalkuvás, hanem hosszú távon való gondolkozás. Ezt a lehetőséget az RMDSZ-nek ki kellett használnia, még akkor is, ha ezért most egyesek támadják. (…) Valamit kell adni, azért, hogy kapjunk is. Ha nem adunk, ha nem keressük a középutat, akkor nincs önálló magyar iskola Nagyszalontán. A mostani döntésnek ez volt az alternatívája!” – szögezi le blogján Kovács Péter.
Szavaira tegnap közleményben reagált az EMNT Bihar megyei elnöksége, érthetetlennek nevezve, miként lehet sikerként beállítani azt, ami veszteséget hoz az erdélyi magyarság számára. „Önként átadunk közpénzből felújított patinás százéves épületet. Egy olyan épületet, amelyet a nagyszalontai polgárok építtettek, nem kis áldozat árán. Ön szerint, főtitkár úr, az akkori építtetők vajon mit szólnának efféle „sikeres” politikai alkukhoz?” – teszi fel a kérdést a nemzeti tanács, felhívva a figyelmet, hogy számos szalontai magyar diák az anyaországi Sarkadra és Gyulára jár át tanulni, holott jó karban lévő iskolákkal, minőségi oktatással kellene itthon maradásra ösztönözni őket.
„Becsületesebb lett volna elmondani: emberek, csak abban az esetben lesz Nagyszalontán önálló magyar iskola, ha lemondunk épületünkről, tanszereinkről. Ha azt akarjuk elérni, ami normális esetben jár nekünk, oda kell adni azt, amit őseink reánk bíztak. De ezt sikertörténetként beállítani és elvárni, hogy örüljünk neki, gusztustalan dolog” – állapítja meg az EMNT. Különben a témában a Krónika korábbi cikkeit idéző bihari román média a napokban sovinisztának, hazaárulónak és revizionistának kiáltotta ki a Dacia-névadást lapunknak adott nyilatkozatában bíráló Török László szalontai polgármestert. Az RMDSZ-es elöljáró korábban lapunknak úgy vélekedett, üzenetjelleggel bír a román iskola vezetőségének döntése, amellyel azt jelzik a magyarság felé, „hogy ez itt román föld”.
A Bihoreanul hetilap – kiforgatva Török szavait – ennek kapcsán azzal vádolta a polgármestert, hogy „románellenes kereszteshadjáratot folytat”, és nem hajlandó elismerni, miszerint Nagyszalonta Romániához tartozik, holott – jegyzi meg a hetilap – a román államtól kapja a fizetést. Liviu Galea, az Arany-főgimnázium igazgatója a lapnak elmondta, ragaszkodnak ahhoz, hogy a tanintézet felvegye a Dacia elnevezést.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 7.
Búcsú a „halhatatlan” Boctól
Tíz bizalmatlansági indítványt vészelt át és egymást követően öt kormány élén állt Emil Boc miniszterelnök, aki ezzel nehezen megdönthető rekordot állított fel.
Sikerekben gazdag politikai karriert futott be az utóbbi években a miniszterelnöki tisztségéről tegnap lemondott Emil Boc, aki politikai alakulatához hű pártkatona maradt, de mindvégig Traian Băsescu árnyékában állt.
Funar legyőzője
A kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem volt előadótanára 42 éves koráig semmilyen jelentős funkciót nem kapott az államapparátusban. Politikai alakulatában, a Demokrata Liberális Pártban viszont jól képzett elméleti szakembernek tartották, aki a nottinghami, pittsburghi, charlottesville-i, brüsszeli és michigani egyetem ösztöndíjasa volt. A politikai tudományok és a politikai filozófia doktora. Politikusként a 2000–2004 közötti parlamenti ciklusban tűnt fel, a demokrata liberálisok egyik legkövetkezetesebb honatyájaként. A sajtósok is kedvelték, mivel bármikor szívesen állt a rendelkezésükre, nyilatkozatai kon- krétak, közérthetőek voltak.
Első visszhangos győzelmét 2004-ben aratta: az akkor még Demokrata Párt névre hallgató politikai tömörülése felkérésére indult a helyhatósági választásokon, és legyőzte Gheorghe Funart a Kolozsvár polgármesteri tisztségéért kiírt megmérettetésen. Mandátumát a kincses város élén négy évvel később újabb fölényes választási győzelemmel erősítette meg. Ezt követően pártvonalon és a parlamentben is töretlenül haladt felfelé a ranglétrán. 2000-ben pártja Kolozs megyei politikai irodájának elnöke lett, ekkor nyerte el első honatyai mandátumát is. Parlamenti képviselőként 2002-ben az alsóház jogi bizottságának alelnökévé választották, majd a demokraták frakcióvezetői, 2003-ban pedig pártja ügyvezető elnöki tisztségét látta el.
2005-ben, miután Traian Băsescu megnyerte az államfőválasztásokat, pártja elnöke lett. Băsescu nem maradhatott továbbra is pártelnök, mivel az alkotmány értelmében államfőként pártsemlegesnek kellett lennie. Ám nem lett, mert Bocot kinevezve továbbra is ő irányította a politikai alakulatot.
Álom – és rémálom
2008-ban, nem sokkal polgármesterré történt újraválasztása után, pártja újabb felkérésének eleget téve elvállalta a miniszterelnöki megbízatást. Kormányát a 2008. évi parlamenti választásokat követően alakította meg. Az úgynevezett első Boc-kormány a szociáldemokratákkal közösen jött létre – ezt a szövetséget Traian Băsescu akkor még álmai beteljesülésének nevezte. Nem sokkal később már maga sem titkolta, hogy a koalíció inkább rémálma volt. Emil Boc azonban csak azután jött számításba a kormányfői tisztségre, hogy azt Theodor Stolojan parlamenti beiktatása előtt visszautasította, állítólag azért, mert csak a koalíciós partnerek jóváhagyásával mozdíthatott volna el minisztereket.
A kabinet 2009 szeptemberéig működött, amikor is a szociáldemokraták kiléptek belőle, az ellen tiltakozva, hogy a miniszterelnök, „választói turizmus” megszervezésének gyanúja miatt leváltotta tisztségéből Dan Nica szociáldemokrata belügyminisztert.
2009-ben, miután Traian Băsescu elnyerte második államfői mandátumát, ismét Emil Boc került a kormány élére, ekkor az RMDSZ-szel és a nem magyar kisebbségek képviselőházi frakciójával közösen megalakította a „második Boc-kabinetet”, amelynek később tagja lett a szociáldemokratáktól és a nemzeti liberálisoktól „átvándorolt” politikusokból létrejött Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű tömörülés is.
Ebben az évben három bizalmatlansági indítványt is benyújtottak a kormány ellen, ebből kettőt a nemzeti liberálisok és az RMDSZ kezdeményezett közösen, mindkettő megbukott. A harmadikat viszont a szociáldemokratákból, nemzeti liberálisokból és az RMDSZ-ből álló parlamenti többség megszavazta. Címe – Tizenegyen Románia ellen – a tisztségeiket ideiglenes megbízatással töltő tárcavezetőkre utalt.
Az októberben menesztett kormány ideiglenes kabinetként működött az elnökválasztások után is, mivel a miniszterelnökként javasolt Lucian Croitoru, majd Liviu Negoiţă megerősítését elutasította a parlament. A törékeny parlamenti többséggel rendelkező „második Boc-kormány” további hét bizalmatlansági indítványt élt túl – igaz, összetétele többször is változott, így a miniszterelnök összesen öt kabinet élén állhatott. Mindkét teljesítményével rekordot állított fel.
A vég
Emil Bocnak sikerült mostanáig megmaradnia a kormány élén, jóllehet 2010-ben és 2011-ben számos támadás érte, nemcsak az ellenzék, de tulajdon pártbeli kollégái részéről is. A demokrata liberálisok több hangadó politikusa is követelte, válasszák külön a pártelnöki és a miniszterelnöki tisztséget, hogy a párt vezetője többet törődhessék politikai alakulata ügyeivel. Mi több, legfőbb védelmezője, Traian Băsescu államfő is felvetette annak lehetőségét, hogy Emil Bocot független miniszterelnökkel helyettesítik. Ekkor az a hír járta, hogy az államfő technokrata kormányfőt látna legszívesebben a kabinet élén, Emil Boc pedig pártja elnöke maradna. A párt vezető politikusai többségének nyomására azonban Boc megőrizhette miniszterelnöki tisztségét is.
Most nagyrészt kormányának és pártjának a megszorító intézkedései nyomán bekövetkezett népszerűségvesztése miatt kellett távoznia. A demokrata liberálisok ugyanis joggal tartanak attól, hogy szavazóbázisuk rohamos csökkenése nyomán elveszíthetik a helyhatósági és parlamenti választásokat. Traian Băsescu és demokrata liberálisai abban reménykednek, hogy a kormányváltás lecsillapítja a háborgó közvéleményt.
Bogdán Tibor
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. február 14.
Rendőrségi meghurcoltatás magyar feliratok miatt Marosvásárhelyen
A napokban megújultak a kétnyelvű feliratok a marosvásárhelyi 2-es Számú Általános Iskolában. Szülői adománynak köszönhetően 40 új kétnyelvű, valamint 30 osztálynév-táblácska került ki az iskola belső terébe. Az elmúlt héten a szülők az aligazgató támogatásával hosszú órákon át szerelték, illesztették a körülbelül 1000 lej értékű feliratokat.
Kedden az egyik szülő, a magyarul megfogalmazott kétnyelvű táblákhoz kapcsolódó adománylevelet szerette volna iktatni az iskola titkárságán. Fontos megjegyezni, hogy a magyar nyelven megírt adománylevél a jelenleg hatályos jogszabályok értelmében törvényes, mindazáltal lehet, hogy a román anyanyelvű igazgatónő kevés ilyet szeretne látni iskolájában, még kevesebbet iktatni.
Talán ez lehetett az oka annak, hogy az intézmény vezetője, Codruţa Băciuţ, a szponzori szerződés átadásakor hálaadás és köszönet helyett, azt állította, hogy Romániában a hivatalos nyelv román, visszautasította a szponzori szerződés iktatását és mivel a szülő nem volt hajlandó román nyelven megfogalmazni a beadványt, a helyi rendőrséghez fordult, amely úgy gondolta, hogy nagy a baj, összesen 6 darab rendőrt küldött az iskolába, megvédeni az igazgatónőt a romániai kisebbségi jogok paradicsomában, ahol egy magyar beadványra nem kevesebb mint féltucat rendőr jut. Az adománylevelet benyújtó szülő kérte az igazgatónőt, hogy hívja fel Illés Ildikót – a minden magyar gyermek számít kampány marosvásárhelyi arcát – Maros megyei főtanfelügyelő-helyettest és kérdezzen rá, hogy jogos-e a magyar beadvány vagy sem. Jelenleg nem tudni, hogy Illés Ildikó mit válaszolt telefonon az iskolaigazgatónak, viszont az biztos, hogy az intézményvezető hajthatatlan maradt, a rendőrökkel elkísértette a szülőt.
Lévén, hogy a rendőrség időközben rájöhetett, hogy ez azért mégiscsak Románia és a marosvásárhelyi magyarok békében és harmóniában élnek az itteni román anyanyelvűekkel, megérthették, hogy az nem jár, hogy magyar nyelven megfogalmazott beadványért meghurcolni valakit, viszont az igazgatónő segítségükre sietett és megsúgta, hogy mégiscsak nagy szabálytalanság történt, hiszen az adománylevelet iktató személy nem jelentkezett be az iskolaszolgálatos diáknál, úgy ahogy az iskolai szabályzata előírja.
Az intézmény igazgatója viszont elfelejtette megemlíteni a rendőrségnek, hogy amikor a kétnyelvű táblákat szerelték a szülők, akkor sem jelentkeztek be, és nem is kellett, hiszen mégiscsak az iskolának nyújtottak egy nagy értékű adományt, nem törvénytelenségre készültek. Vagy talán az igazgató azt gondolta, hogy a kétnyelvű feliratok nem tetszenek neki és keresett egy mondvacsinált okot, hogy a táblákat szorgalmazó szülőt kicsit megbüntesse, megmutatva neki, hogy ki is az úr a háznál... A magyar beadványt benyújtó szülőt a rendőrség 500 RON büntetés kifizetésére kötelezte, amely megfellebbezhető. A kétnyelvű feliratok témája már 2010-ben napirendre került, amikor 50 szülő beadványban kérte a külső és belső feliratok kétnyelvűsítését, ugyanis abban az időben az egyedüli magyar felirat azon a márványtáblán volt látható, amely az iskola építtetőjéről, Dr. Bernády Györgyről emlékezik meg. 2011 május 4 -i 172-es számú Határozatában a Civil Elkötelezettség Mozgalom feljelentése alapján az Országos Diszkriminációellenes Tanács elmarasztalta a 2-es Általános Iskolát, valamint az Európa, Dacia és Liviu Rebreanu marosvásárhelyi kéttanyelvű általános iskolákat a kétnyelvű feliratok hiánya miatt. Az iskola új aligazgatója, Márton Imre, a beadványok és az iskola által küldött válaszok áttanulmányozása után saját költségén kétnyelvűsítette a tájékoztató feliratok többségét, amelyeket azonban valakik azóta rendszeresen megrongálnak, eltüntetnek. A mostani adomány az eltüntetett kétnyelvű feliratokat hivatottak pótolni.
Jelen pillanatban, amikor a „Minden magyar gyermek számít kampány” zajlik, Marosvásárhelyen a 2-es Számú Általános Iskola egyike azon kevés (számszerint három) kéttannyelvű marosvásárhelyi iskola közé tartozik, ahol részlegesen kétnyelvű feliratok hirdetik a magyar diákoknak az esélyegyenlőséget. Mindez a szülőknek és „merészebb” aligazgatónak köszönhetően valósult meg, mindennemű párttámogatás és segítségnyújtás nélkül.
A Bernády akciócsoport a rendőrségre hurcolt és ott megbüntetett szülő mellé állt és a tagok úgy döntöttek, hogy feljelentik Codruţa Băciuţ igazgatót hatáskör túllépés miatt, valamint kérni fogják az igazgató és Illés Ildikó főtanfelügyelő helyettes lemondatását.
Horváth-Kovács Ádám
Erdély.ma
2012. február 25.
Ötnyelvű felvilágosító táblák kerülnek műemlékeinkre?
Végigvitte határozattervezetét a megyei tanácsban az RMDSZ
Akár áttörésnek is nevezhető az a reménykeltő, a Kolozs Megyei Tanács tegnapi ülésén hozott határozat, amelynek értelmében 60 ezer lejt ajánlanak fel a kolozsvári önkormányzatnak arra a célra, hogy ötnyelvű (angol, francia, német, magyar és román) tájékoztató táblákat helyezzenek el a műemléképületeken, szobrokon és szoborcsoportokon. Ez a terv tulajdonképpen egy 2006-ban elfogadott, a helyi multikulturalitást tükrözni hivatott városfejlesztési stratégia része. A bevett európai szokás főleg a turizmust, továbbá a lakosság körében a békés hangulatot szolgálná egy olyan településen, amely jó eséllyel szeretné megcélozni az Európa Kulturális Fővárosa címet. A határozattervezetet természetesen nem hagyták szó nélkül egyes szélsőséges(ebb) retorikájú önkormányzati képviselők, mégis, a tanácsülésen más fontos magyar vonatkozású határozatokat is elfogadtak, amelyek a művelődési élettel, a fiatalokkal, a szabadidő eltöltésével kapcsolatosak.
A tegnapi megyei tanácsi határozat 60 ezer lejt ajánl fel a kolozsvári önkormányzatnak a műemlékeken, szobrokon és szoborcsoportokon elhelyezendő ötnyelvű informáló táblák elhelyezésére. A kérdés most már az: elfogadja-e a városi tanács a pénzt, és ezzel együtt azt, hogy a műemlékeken nem csak románul szerepelne azoknak a megnevezése. A tegnapi határozattervezet elfogadása nem ment zökkenőmentesen – egyesek hosszú, idegtépő vitába bocsátkoztak –, de a tanácsosok többsége megértően viselkedett.
A szóban forgó 6. napirendi pont „szellemi atyja”, Vákár István, a RMDSZ-frakció vezetője, lapunknak így összegezte az ülésen elhangzottakat: „Pénzt adtunk arra, hogy a számunkra fontos kolozsvári középületekre, műemlékekre angol, francia, német, magyar és román nyelvű eligazító táblák kerüljenek. A megyei tanács minden tőle telhetőt megtett a kolozsvári magyarság érdekében. A többi most a városi önkormányzattól függ. Számunkra ez nagyon fontos terv, a normalitásra törekszünk vele. Ettől Mátyás király nem lesz piros-fehér-zöldbe öltöztetve, de megjelenhet magyarul is, aminek hiánya annyi éve fáj nekünk. Sikernek számít még, hogy közel ötven százalékban magyar közösségeknek jutott a kulturális és fiatalságot szolgáló pénzalap” – nyilatkozta.
Egyfajta sikernek könyvelhető el az is, hogy a PSD-s Liviu Medrea tanácsos, miután a plénum előtt a magyarellenes retorikában lehengerelte az ebben eddig elöljáró Dan Canta frakciótársát, a vita szünetében, négyszemközt bocsánatot kért az RMDSZ-frakciótól, így honorálva annak diplomatikus viselkedését.
A történtekkel kapcsolatban megkérdeztük László Attila alpolgármestert is, aki elmondta: bízik abban, hogy sikerül megszavaztatni az erre vonatkozó határozattervezetet, amelyet a pénz felajánlása után, tegnap meg is írtak, és a március 13-i városi tanácsi ülésen fogják előterjeszteni. Szerinte normális reakció lenne, ha más pártfrakciók is társulnának a kezdeményezéshez, mert egész Európában használatos módszerről van szó. Kolozsváron a műemlékvédők és a műépítészek már régóta szorgalmazzák az ötnyelvű táblák kihelyezését, mert azok informálnak, turistákat vonzanak, ugyanakkor már szabályozottak a méretekre, színekre, betűtípusra vonatkozó műszaki részletek is.
A tegnapi sikert egyébként a Kolozs megyei RMDSZ közleménye úgy említi: „Az RMDSZ mindenkori talán legfontosabb célkitűzése valósul meg ezáltal, amelyért Kolozsváron már nagyon régóta küzd. Amellett, hogy ezek a táblák óriási szolgálatot tesznek a város jellegzetességeinek, történelmének, kultúrájának bemutatására, egyben Kolozsvár multikulturalitásának alapfeltételét is képezik. Az RMDSZ nem utolsósorban azért tekinti fontos eredménynek ezt a kieszközölt döntést, mivel az első lépést képezi a kincses város európai fővárossá minősítésének folyamatában”.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. március 20.
Radnóti kastélytűz: kizárt a szándékosság
Teljes valószínűséggel kizárható a szándékos gyújtogatás a radnóti Kornis–Rákóczi-kastélyt ért vasárnapi tűzvész esetében – mondta tegnap a Krónikának Liviu Danciu, a Maros megyei tűzoltó-parancsnokság sajtószóvivője. A szakember szerint a tüzet a szeles időben felügyelet nélküli tarlóégetés okozta.
Tetemes kár. A radnóti Kornis–Rákóczi-kastély két sarokbástyájának a tetőzete égett le a vasárnapi tűzvészben
Danciu szerint a lángokkal mintegy másfél órán keresztül küzdő tűzoltók mindent megtettek annak érdekében, hogy a tűz ne terjedjen át az amúgy is rendkívül rossz állapotban lévő kastély többi részére. Mint elmondta, a hat – Marosvásárhelyről, Dicsőszentmártonból és Radnótról – érkező tartálykocsi közül az első kevesebb mint tíz percen belül már a helyszínen volt. „Emberi áldozat nem esett, a két sarokbástya mintegy ezer négyzetméteres felülete és kétszáz négyzetméteres padlózata égett le” – vonta meg a mérleget Danciu, aki szerint vasárnap 16 óra 50 perckor sikerült teljesen eloltani a tüzet.
Tegnap reggel azonban újból lángra kapott a tetőszerkezet egy még parázsló gerendája, mesélte a helyszínen a biztonsági őr, aki ismét riasztotta a tűzoltókat, így ezek a helyszínre sietve eltávolították a füstölgő épületelemet. A kastély körül tegnap a felperzselt fű látványa fogadott, a falak mellett ott hevertek a részben elszenesedett gerendák, amelyeket a tűzoltók bontottak le a födémrészről, meg a csatornázat egy része is. A két leégett bástya felső emeletéről az eget látni, ugyanis a födémrész teljesen beszakadt. Az őr szerint olyan gyorsan lángra kapott a száraz fa, hogy percek alatt elégett a két bástyatető, a tűzoltóknak már csak a födémszerkezet oltása maradt. A kár eszmei és anyagi értékét még nem becsülték fel, és a tűz okozásáért felelős személyt sem sikerült megtalálni.
Komáromi Attila, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség jogtanácsosi irodájának ügyvédje elmondta, 1887-ben az erdélyi katolikus státus vásárolta meg a kastélyt, ezért a katolikus egyháznak kellene visszaszolgáltatni. Bár az érsekség már rég benyújtotta a visszaigénylési dossziét, a visszaszolgáltatás nem történt meg.
„Két per van folyamatban, ugyanis a kastély kertjének hátsó felében lévő melléképületeket a korábbi használó eladta, azok miatt folynak a perek” – mesélte az ügyvéd, aki szerint ez is akadályozhatta a restitúciót. Hozzátette, annak érdekében, hogy az épület állaga ne romoljon tovább, az egyház szerződést kötött egy őrző-védő céggel a kastély őrzésére, ez felügyeli az épületet.
Bakó Zoltán, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2012. április 24.
Dr. Bura László nyelvész, irodalomtörténész 80 éves
Dr. Bura László ma ünnepli 80. születésnapját, ennek apropóján pedagógusi, nyelvészi, irodalomtörténészi, iskolaszervezői munkásságáról kérdeztük. Ez alkalommal kívánunk boldog születésnapot, valamint erőt és egészséget további munkájához.
— Ha visszapörgeti élete filmkockáit, bizonyára megszámlálhatatlan sok esemény sorakozik fel. Melyek azok, amelyekre örömmel, és melyek azok, amelyekre nem szívesen emlékszik vissza?
— Nem rövid idő az, amelynek eseményeit most mérlegre kell tennem, így természetesen emlékeim között egyaránt sorakoznak örömmel és nem szívesen felidézettek. Mindenkor örömmel emlékezhetem az iskolai intézmények működésének megszervezésében végzett munkámra, vagyis a magyar tannyelvű középiskolai oktatás 1990 utáni alakításában kifejtett tevékenységemre. Újjászerveztem és négy évig igazgattam a Kölcsey Ferenc Elméleti Líceumot. Azzal, hogy 1991–ben a líceum épületébe befogadtam a megalakulására készülő (akkori nevükön) római katolikus és református szemináriumi líceumot, lehetővé tettem elindulásukat. Elvállaltam a (későbbi nevén) Hám János Líceum igazgatását is, ennek 1995–ben saját épületet szereztem, szerkezetét pedig a hároméves egészségügyi asszisztensképzővel kiegészítve iskolaközponttá alakítottam. 1997 decemberében véglegesen nyugdíjba mentem. Két év múlva azonban újabb szervezési feladatot kaptam, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara létrehozta a Tanítóképző Főiskolát. Besoroltak a Szatmárnémetibe kihelyezett Tanítóképző-Angol Nyelv Főiskolai tagozat előadói közé, az egyetem szenátusa pedig kinevezett a tagozat (helyi) tanulmányi igazgatójává.
Mindhárom intézmény eredményesen működött, ezt, vagyis az eredményes szervező, oktató és nevelő tevékenységet a jó munkaközösségek hatékony közreműködése segítette. A munkatársak barátságos magatartásának, őszinte segíteni akarásának emlékét megőriztem, gyakran felidézem. Nem szívesen emlékezem az idő eltékozlására. Persze az egykori egyetemi évek folyamán nem mi, hallgatók kótyavetyéltük el a drága időt, hanem a társadalmi rendszer kényszerített rá. Mint minden szakon, a nyelv- és irodalomtudományi karon is (az első két tanévben) heti négy óra marxizmus (a Szovjetunió Kommunista „bolsevik” Pártjának története), négy óra pedagógia (Makarenko-elmélete a munkára való nevelésről), négy–négy román, illetőleg orosz óra (anyaga: Sztálin a nyelvről), az irodalomórákon: a lenini két kultúra és kivetítése (esetünkben a magyar irodalomra). Azt hiszem, hogy a hatvanas, majd a hetvenes évek egyetemi hallgatóinak tananyaga már „javult”, a ma élők számára egyszerűen elképzelhetetlen és hihetetlen világban éltünk. És elfecséreltük a soha vissza nem térő drága időt.
Egy életpálya gyümölcsei
— Pályafutása több szálon futott: pedagógus, nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, helytörténet és egyháztörténet kutató és író, létrehozott több iskolát. Melyik eredményére a legbüszkébb, mi az amit szeretett volna, de nem sikerült megvalósítani?
— A Bolyai tudományegyetem filológiai karán végzettek többségét pedagógus pályára helyezték, magyar-, román-, orosztanárok lettek. Az én évfolyamomból többeknek sikerült kiadókhoz, illetőleg a médiában elhelyezkedniük. Engem a IV. tanévem megkezdésekor kineveztek a nyelvészeti tanszékre, gyakornoki beosztásban, államvizsga után ugyanott maradtam, előléptem főgyakornokká. A tanszék tudományos munkájába, a nyelvjáráskutatásba már hallgatóként bekapcsolódtam, így konkrét elméleti feladatokat is kaptam. A nyelvészeti tanszék a Román Tudományos Akadémia (akkor még szereplő) kutatási tervébe, a Moldvai Csángó Nyelvatlasz anyaga összegyűjtésének és szerkesztésének tervén dolgozott. (Csak 1991–ben jelenhetett meg.) A csángó kutatásban részt vevő román és magyar kutatókkal (nyelvészek, néprajzosok, zenekutatók stb.) én is a helyszínen ismerkedtem ezzel az archaikus nyelvjárással, a nyelvjárást beszélőkkel. Az egyetemen gyűjtő és kutató munkát végző, illetőleg majd előadó nyelvészt akartak belőlem faragni. A pályafutásom irányát azonban megváltoztatta a hatalom. Tizenöt hónapig politikai fogolyként az állam vendége voltam. Az egyetemre nyilván nem térhettem vissza, elhelyeztek a közoktatásban. Így lettem tanár 1956 őszétől Mezőpetriben, négy év után Szatmárnémetiben, általános, majd középiskolában. Az oktatási rendszer az akkor még nem kötelező hét osztályos általános iskolától a 90–es évek második feléig (ameddig tanítottam) ugyancsak változatos volt. Tartalmában is és módszereiben is többször, esetenként lényegesen is változott. Rideg formalizmus uralta. Magyartanárként (vidéken) kiegészítésül tanítottam románt, aztán rajzot, mezőgazdasági ismereteket (!). Szatmárnémetiben két évig román katedrán dolgoztam, egy tanévben a (román) pedagógiai líceumban (9-10. osztályban) latint tanítottam. Az 1971–ben alakult Magyar Líceumban is egy ideig a fél katedrám latin óra volt. Az egyetem nyelvészeti tanszéke tovább ösztönözte és támogatta a nyelvészeti kutató munkámat. Ennek nyomán írtam meg több tanulmányt, amelyekkel külföldi pályázatokon is részt vettem, sőt pályadíjakat nyertem. Úgy emlékszem, 1958–ban (a rajoni román főtanfelügyelő támogatásával) a magyar tagozatok diákjainak bevonásával megszerveztem a Nagykároly környéki falvak közmondásanyagának összegyűjtését, s természetesen feldolgozását. Szatmárnémetiben a tanügyi véglegesítő és a fokozati vizsga kényszerített a szakmódszertannal való fokozottabb foglalkozásra, később ebből (esetenként nevelési tárgyú kérdésekről is) a Tanügyi Újság, alkalmilag a Szatmári Hírlap számára írt cikkek is születtek. A nyelvtudományhoz való vonzódásom (és egyetemi professzoraim ösztönzése) kapcsán felvételiztem a BBTE Filológia Karán a doktori fokozat megszerzésére. A nyelvészeti tanszéken, szakszókincs kutatásából írt disszertációm megvédésével 1972–ben szereztem meg a tudományos címet. Természetesen nyelvész pályafutásom is a korszak lehetőségeinek korlátozó feltételei között alakulhatott. Több tanulmányt írhattam és jelentethettem meg a romániai akadémiai folyóiratban, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben. Az alkalmazott nyelvészet, a nyelvművelés ígérkezett gyümölcsöztethető ágazatnak. Elég hosszú időszakban sikerült is rendszeres nyelvművelő rovatot írnom a temesvári Szabad Szóban, majd a Szatmári Hírlapban és a bukaresti Ifjúmunkásban. Egy másik alkalmilag művelhető szakterület volt a szakszókincs kutatás, konkrétan népi kismesterségek szókincsének összegyűjtése, elemzése. Ez persze párosult a terület néprajzi vonatkozásaival is, konkrétan így születtek és gyűjteményes kötetekben így jelentek meg egy-egy kismesterség néprajzi leírásai is. A népdalgyűjtést 1971–ben a Népi Alkotások Háza kezdeményezésére végeztük, az akkor megjelent kötet (Zöld erdőben fenyő zöldje) anyagát a megye 12 falujában gyűjtött anyagból válogattuk, a dallamokat Brejan–Albert György zenetanár jegyezte le, a szövegeket én gondoztam. E gyűjtés folyamán megállapítottam, hogy Szatmár megyében még él a népballada műfaja. Akkor határoztam el, hogy a gyorsan pusztuló műfaj feltérképezése, létező darabjainak megmentése sürgős feladat, ezért hozzákezdtünk ennek felkutatásához, rögzítéséhez (magnetofonnal), s lejegyzéséhez. Az 1978–ban megjelent kötet (Szatmári népballadák) anyagát 43 helységben gyűjtöttük. A szaktudomány értékeli, sikerültnek tartja a munkát. A néprajzkutató minősítésem még egy két (társszerzőkkel készített) szellemi néprajzi munkára, valamint néhány tanulmányra, kisebb cikkekre alapozódik. Lényegében a szükséglet, a helyzet megkívánta időszakosan végzett tevékenységet fed. Ugyanez vonatkozik az irodalomtörténész minősítésre is. A magyarul és/vagy románul írt irodalmi, irodalomtörténeti vonatkozású írásom — cikkem, esetenként tanulmányom megírását többnyire valamilyen konkrét alkalom, hivatalos megemlékezés igényelte. Előfordult persze olyan eset is, amikor egyik-másik térségünkbeli, avagy a térséggel kapcsolatba került író-költő életének vagy valamelyik alkotásának kapcsán Szatmárhoz kapcsolódó vonatkozásáról is írtam (a Korunkban, az Erdélyi Múzeumban, gyűjteményes kötetekben). Lehet, hogy ide lehetne vagy kellene kapcsolnom a lexikonok helyi munkatársaként végzett szerkesztői tevékenységemet. A hat kötetben megjelent Romániai Magyar Irodalmi Lexikonnak szatmári (Szatmár megyei) anyagából mintegy ötven szócikket (esetenként tanulmányt) én írtam. Hasonló munkatársa voltam a Budapesten megjelenő Magyar Katolikus Lexikonnak, a 2001–2011 között megjelenő VI-XV. kötetébe 59 szócikket írtam. Valószínűleg ide kellene sorolnom a Csanálosról és Erdődről írt falumonográfiámat is. Úgy ítélem, mindkettővel elégedett lehetek. A kérdésben helytörténetként megnevezett terület gyakorlatilag sokirányú kutató és publikációs tevékenységre vonatkozhat. Elsősorban művelődéstörténetként közelíteném meg, ugyanis több könyvem és jónéhány tanulmányom sorolhatnám be ennek egyik ágazatába, az iskolatörténetbe. 1972–től foglalkoztam — Jakó Zsigmond professzor útmutatásával — művelődéstörténetünknek sürgető feladatával, középiskoláink történetének és társadalmi szerepének az addig ismert kerettörténetüket meghaladó bemutatásával. A Szatmárnémeti református kollégium és diákjai (1610–1852) című munkát 1983–ban adtam át a Kriterion Könyvkiadónak. A munka hamarosan abban a megtiszteltetésben részesült, hogy művelődéstörténetünk harminc tiltott kiadványa közé sorolták. Még 1989 előtt rátaláltam a Pázmány Péter alapította jezsuita gimnázium, valamint az ún. püspöki líceum gazdag levéltári anyagára is. Ennek feldolgozására, kiadására nyilvánvalóan nem is gondolhattam. Oktatási intézményeink történetének kutatása 1990 után új intézménnyel bővült, a Szatmárnémeti Római Katolikus Polgári Iskolai Tanítónőképző Intézettel. Mind a püspöki líceum (a középiskolát követő kétéves oktatási intézmény), mind a polgári iskolai tanítónőképző (ma tanítóképző főiskolának kellene nevezni) bölcsészeti és természettudományok tagozata (később kézimunka–mesternői, és testnevelési szakkal is bővült) Szatmárnémeti oktatástörténeti képét addig nem ismert távlatokban mutatta be. A helytörténet — oktatástörténet — intézménytörténet kereteibe sorolható maradandó eredmények közé sorolhatom a Szatmári diákok 1610–1852 című (Szeged, 1994) kötetet, amely tartalmazza a korabeli középiskoláinkban tanult diákok névsorát, adatait, a Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig című (Csíkszereda, 2004) kötetet. Igazán helytörténetnek a Szatmárnémeti kialakulása és fejlődése épületei és műemlékei tükrében (Identitas, Szatmárnémeti, 2002) című munkát említem, amely azonban (rajtam kívül) népes munkatársi csoport — Bara Csaba, Bara István, Erdei Líviusz, Kiss Imola, Muhi Sándor, Tóth Géza — közreműködésével készült, minőségileg nagyon szép munka (Póti István kiadásában). A hiánypótláson kívül a könyv a művelődés munkatársai szükséges és lehetséges együttműködésének tanúsítója. Az egyháztörténetet kutató és író minősítést nyilvánvalóan 1992 után kaphattam, miután megjelent az Romániai Magyar Szó kis zsebkönyve, az Erdélyi Egyházaink Évszázadai. A zsebkönyv Szatmár Római Katolikus Püspökség című fejezetét én írtam. Egyszerű történet: Ft. Reizer Pál szatmári püspök megkért: két héten belül le kell adnia a pontosan húsz oldal terjedelműre megszabott kéziratot a püspöksége történetéről. Papjai közül akik megírhatnák visszautasítják, nem talál olyant, aki megírhatná. Kérése: mentsem meg. El kellett vállalnom. Következett a rohammunka: szempontok meghatározása, vázlat, források keresése, megszövegezés. S amint az történni szokott, folytatása következett. Ugyanő megkért: írjak egy rövid életrajzot Scheffler Jánosról, az 1952-ben börtönben meghalt szatmári püspökről, ugyanis el akarja indítani a boldoggá avatási eljárását, de ehhez szükséges emlékének, életrajzának felidézése. A mű megírásának feltételei most jobbak voltak: a kiadóval megegyeztek, 60 nap múlva átadja a nyomdakész kéziratot. Nem részletezem, hogy milyen írói munkakörülmény — iskolai és igazgatói munka mellett — forrásmunkák nélkül dolgozni. A munka — törvényszerűen apró–cseprő hibákkal, no meg téves adattal is — elkészült. És később újabb kéréseket, feladatokat hozott magával. Scheffler János egész életpályáját, személyiségét megismerve aztán úgy láttam, hogy érdemes őt a 21. századi – akármilyen felekezetű – ember elé idézni, hiszen világszemlélete, életmódja, munkastílusa bármelyik számára hasznosítható tanulságokat sugall. Ezért adtam a könyvnek a fő címül: Köztünk élet… A tavaly, hivatalos boldoggá avatására elkészült a Boldog Scheffler János.
— Sok nyelvészeti munkája van, amelyek közül néhányban már–már feledésbe merülő helyneveket tett maradandóvá, de az irodalomtörténeti és egyháztörténeti munkáiban is sok olyan téma van feldolgozva, ami könnyen a múlté lehetett volna. Az egyre jobban globalizálódó világban, amikor az anyanyelv kezd háttérbe szorulni, nem félő, hogy ezek a tudományos munkák a könyvtárak polcain rekednek?
— A különféle tudományos vagy művelődési szakterületekre vonatkozó munkáimban kétféle értéket kereshetek: adatokat, ismeretanyagot, esetenként valamilyen elméleti vagy módszertani kérdés fejtegetését. A 21. század világában minden nyomtatott munka kétféle módon élhet: könyvtárak polcain és/vagy digitalizáltan a világhálón. Több könyvemről tudom, hogy megtalálható a világhálón, a Kárpát-medence helynévanyagának digitalizált formában elhelyezése a világhálón folyamatban van (az én kétkötetes munkámé is). Vannak és lesznek, akik megkeresik és szívesen forgatják kezükben a papírra nyomtatott könyveket, de mind többen vannak, akik a számítógép adta lehetőséget, a világhálón való elérhetőséget választják.
Befejezésre váró feladatok
— Melyek azok a dolgok, kérdések, amelyek önt nyolcvan évesen is foglalkoztatják, mi az, amin most dolgozik, és milyen tervei vannak?
— Merészségnek tartanám, ha nyolcvan évesen, főként a tarsolyomban levő betegségekkel terveket szőnék. Szeretném teljesíteni azt, amit feladatul kapok, erőm és lehetőségeim mértékében igyekszem befejezni néhány be nem fejezett, félig kész (nyelvészeti művelődéstörténeti) téma kidolgozását.
Azt hiszem, meg kellene oldanom a Státus Kiadó által kiadott két könyvem bemutatóját is. A decemberben megjelent tanulmánykötet (Pillanatképek jövőbelátáshoz) célja ugyanis térségünket érintő múltbeli és jelenkori problémákat tárgyaló, de külföldön megjelent tanulmány elérhetőségének előmozdítása volt. A múlt héten megjelent Sakkfigurák pedig egy koncepciós kirakatper megtervezését, forgatókönyvét, kivitelezését mutatja be. Tanulságai — a konkrét szereplőktől elvonatkoztatva is — egy korszak ártatlan áldozataira emlékeztethetnek.
Elek György
Kiegészítés: Bura László könyvei /1990-től/
Bura László: Hűségesen, fáradhatatlanul : Scheffler János szatmári megyés püspök életútja. (Szatmárnémeti, 1992);
Bura László: Krisztussal élve a világ felé fordulva. A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári irgalmas Nővérek 1842–1992. Satu Mare, 1992.
Bura László: A Szatmári Református kollégium és diákjai 1610 – 1852. Kolozsvár, 1994.
Bura László: Szatmári diákok 1610–1852. Szeged, 1994.
Bura László: Hám János öröksége. Szatmárnémeti. 1999.
Bura László: Iskolavárosunk Szatmárnémeti. Csíkszereda, 1999.
Bura László: Éltetőnk, mindennapi anyanyelvünk : nyelvművelő írások. Csíkszereda, 2002.
Bura László: A második évszázad. A szatmári róm. kat. egyházmegye kislexikona. 1904–2004. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2003.
Bura László: Szatmári helynevek I. (Budapest, 2003);
Bura László: Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004.
Bura László: Tövisháti helynevek. (Budapest, 2004).
Bura László: A szatmári Szent János-plébánia temploma 1906–2006. Verbum, Kolozsvár, 2006.
Hám János szatmári püspök 1827–1857. Szerk. Bura László, Ilyés Csaba. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2007.
Bura László: Vizsgáljuk meg ezek okát! Szatmári művelődés- és egyháztörténeti tanulmányok. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2007.
Meszlényi Gyula szatmári püspök 1887–1905. Szerk. Bura László. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2008.
Bura László: Erdőd nyolc évszázada. Idea Stúdió, Szatmárnéme
2012. június 8.
Nem bántják a magyarokat
A megyei tanfelügyelőségeken vezető tisztségben lévő magyar nemzetiségű pedagógusokat nem fenyegeti a leváltás veszélye – nyilatkozta tegnap lapunknak Király András.
Az oktatási államtitkárt a megyei tanfelügyelőségeken elindított tisztogatási hullám kapcsán kerestük meg. Liviu Pop ügyvivő miniszter ugyanis a héten bejelentette, hogy 30 intézményvezetőtől készülnek megválni. Eddig 24 főtanfelügyelővel bontottak szerződést – 13 beadta lemondását, 11 személynek lejárt a mandátuma –, ám magyar nincs közöttük. Az összesen 21 leváltott főtanfelügyelő-helyettes között sincs magyar pedagógus.
Jelenleg Kovászna és Hargita megyében van magyar főtanfelügyelő, Hargita és Fehér megyében a Pedagógusok Háza élén áll magyar pedagógus, illetve kilenc másik megyében a tanfelügyelő-helyettesi tisztséget töltik be magyarok. Valamennyi vezető tisztségre pályázó pedagógusnak azonban versenyvizsgáznia kell a funkció betöltéséért. Király András tájékoztatása szerint a tanfelügyelők számára augusztus 22-től hirdettek versenyvizsgát, az iskolaigazgatók pedig novemberben kerülnek sorra. A jelentkezések első szakasza már le is zárult. Az államtitkár elmondta: a diákokat nem érintik a tanügyi rendszerben történt változások, az újonnan kinevezett személyek azonban akadályozhatják a már folyamatban lévő programok kivitelezését. „Ha valaki nem volt része az érettségi előkészítésének, legfeljebb annyit tehet, hogy hallgat azokra a kollégákra, akik segítettek a rendszer kidolgozásában” – fogalmazott Király. Kiemelte: utolsó fázisban vannak az érettségi előkészületek, már nem ajánlatos módosításokat hozni.
Megbundázzák a versenyvizsgákat
Ferenc Salamon Alpár, Hargita megyei főtanfelügyelő elmondta: nem ismeri a tanügyminisztérium „feketelistáját”. Szerinte akár az is elképzelhető, hogy a főtanfelügyelők menesztéséről szóló nyilatkozat, csak célirányos hangulatkeltés volt, aminek már van hatása: több megyében is önként mondtak fel az intézményvezetők. „Valószínűleg a választásokig egyetlen főtanfelügyelő pozíciója sincs veszélyben” – fogalmazott a főtanfelügyelő. A versenyvizsgának viszont nem látja értelmét, ugyanis a korábbi években az nyert, akit akartak, hogy nyerjen. A főtanfelügyelő ugyanakkor elismerte, hogy őt is politikai alapon nevezték ki funkciójára. „Ha valaki úgy látja, hogy szakmaiatlanul végeztem a munkámat, akkor lecserélhetnek, de a beosztásba egy technokratát nevezzenek ki” – mondta a főtanfelügyelő.
Keresztélyt már próbálták leváltani
Keresztély Irma háromszéki főtanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta: semmilyen értesítést nem kapott arról, hogy a Kovászna megyei tanfelügyelőség éléről bárkit is leváltottak volna. Úgy tudja, a leváltási hullám egyelőre nem érintette a Kovászna megyei tanfelügyelőséget, de számít arra, hogy a jövőben bármi megtörténhet. Keresztély Irma az ország legrégebben tisztségben lévő főtanfelügyelője, mintegy 15 éve látja el ezt a tisztséget, annak ellenére, hogy a román pártok több ízben is megpróbálták leváltani.
Halász Ferenc: politikai tisztogatás
Halász Ferenc Temes megyei tanfelügyelő-helyettes sem tud arról, hogy távoznia kellene posztjáról. A szakember azonban úgy véli: az eddigi leváltásoknak egyértelműen politikai célja van. „Lehet, hogy néhányan nem végezték rendesen a munkájukat, de a leváltásoknak nem ez az oka. A dekoncentrált intézmények vezető posztjaira a hatalmon lévők saját embereket hoznak” – nyilatkozta Halász. Úgy véli: akiket most kineveznek és tisztségüket versenyvizsgával is megerősítik, kormányváltás esetén is nehéz lesz elmozdítani a helyükről. „Hamarosan az érettségizők és a nyolcadikosok is vizsgáznak, bonyodalmakat okozhat, ha új emberek az előkészületek ismerete nélkül kerülnek be a rendszerbe” – mondta a tanfelügyelő-helyettes az esetleges új intézményvezetők kinevezéséről.
Horváth Sz. István, Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. június 14.
Alig változik az ingyenes helyek száma a BBTE magyar tagozatán
Közzétették az országos egyetemi beiratkozási számokat
Az oktatási minisztérium közzétette a Hivatalos Közlönyben a 2012/2013-as egyetemi tanév beiskolázási számait. A romániai állami egyetemek közül a legtöbb ingyenes hely a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemnek (BBTE) jutott: közel ötezren vehetnek részt ingyenesen az intézmény alapképzésében. A kolozsvári BBTE-t a Bukaresti Műegyetem követi 4750 hellyel, és a „dobogó” harmadik helyét is fővárosi egyetem foglalja el 4650 hellyel. Soós Anna, a BBTE magyar rektorhelyettese elmondta: az egyetemen 1140 ingyenes helyet hirdetnek meg a magyar tagozaton, ez valamivel több, mint tavaly. Ezzel párhuzamosan a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem a 2012/2013-as tanévre összesen 479 tandíjmentes, 611 költséghozzájárulásos és 80 teljes tandíjas helyet hirdet meg. A kolozsvári karon 130 elsőévest várnak az itt működő négy szakterületre, de ezek közül csak 68 ingyenes.
Liviu Marian Pop megbízott oktatási miniszter kedden kijelentette, hogy megjelent a Hivatalos Közlönyben az egyetemi alapképzésre vonatkozó, az ingyenes helyek számát szabályozó rendelet.
Az oktatási minisztérium által nemrég kibocsátott közlemény szerint a 2012/2013-as tanévre összesen 62 400 ingyenes helyet hirdetnek meg országos szinten. A román állampolgárságú jelentkezők mellett minden egyetemen külön helyekre felvételizhetnek azok a Moldova köztársaságbeli román származású fiatalok, akik érettségi diplomájukat Romániában szerezték. Szintén helyeket különítenek el azoknak a román nemzetiségű fiataloknak, akik külföldön érettségiztek.
Az ingyenes helyeket az egyetemek besorolásától (I-es, II-es, III-as kategória) függően állapították meg. A Hivatalos Közlönyben megjelent rendelet alapján a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) hirdetik meg a legtöbb ingyenes helyet: 4870-et. Ez részben azzal magyarázható, hogy a BBTE I. kategóriás, azaz kutatási és oktatási szempontból is kiemelt fontosságú tanintézmény. A BBTE ingyenes helyeiből 60 helyet különítettek el roma nemzetiségű jelölteknek. Ezen kívül 20 hely áll rendelkezésükre a Romániában leérettségizett, román származású moldovai állampolgároknak, és további 113 helyet hirdettek meg a diaszpórában élő román nemzetiségű fiatalok számára.
Soós Anna, a BBTE magyar tagozatért felelős rektorhelyettese lapunknak azt nyilatkozta: a magyar tagozaton 1140 ingyenes helyet hirdetnek meg, ez valamivel több, mint tavaly.
Ami a többi, Kolozsváron működő, állami felsőoktatási intézetet illeti, a Mezőgazdaságtudományi és Állatorvosi Egyetem 860, a I. Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 600, a kolozsvári Műegyetem 3200 ingyenes helyet hirdethet meg. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen 150, míg a Gheorghe Dima Zeneakadémián 161 ingyenes hely várja az érettségi diplomával rendelkező fiatalokat.
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem már ezt megelőzően közzétette a 2012/2013-as tanévre vonatkozó beiskolázási számot. Az egyetem rektori hivatala adatszolgáltatási irodája által a rendelkezésünkre bocsátott számokból kiderül: a Sapientia összesen 479 tandíjmentes, 611 költséghozzájárulásos és 80 teljes tandíjas helyet hirdet meg. Ebből a kolozsvári karon 68 ingyenes, 62 költséghozzájárulásos hely várja a gólyákat.
NAGY-HINTÓS-DIANA. Szabadság (Kolozsvár)
2012. június 19.
A jobboldal bukása
Miért van az, hogy amikor Romániában a baloldal (vagy az, amit baloldalnak hívunk) veszít a választásokon, ez rendszerint hajszálon múlik.
Amikor pedig a jobboldali erők szenvednek vereséget, hatalmas zuhanásnak, az ellenfél megkérdőjelezhetetlen győzelmének vagyunk tanúi. Az, ami most a helyhatósági választásokon történt (ez a jelenség erőteljesebbé válik majd az őszi parlamenti választásokon) a 2000 év változásaira emlékeztet, persze más szereplőkkel: a PSDR helyett most az USL áll a győztes dobogóján, az egykori CDR szerepét most a vesztes PDL tölti be, az egyre nagyobb támogatottságnak örvendő Dan Diaconescu pedig az egykori nagyromániás vezér, Vadim Tudornak felelne meg. 2004-ben a D. A. Szövetség nem nyerte meg a választásokat, mégis ő alakíthatott kormányt Traian Băsescu manőverei következtében, emlékezzünk csak a Konzervatív Párttal köttetett szövetségre, az úgynevezett „erkölcstelen megoldásra”. 2008-ban is a PDL néhány szavazattal kevesebbet kapott a PSD-nél, de megnyerte a választásokat, mivel a szavazatok eloszlásának következtében eggyel több parlamenti képviselője volt mint a szociáldemokratáknak. A felsoroláshoz kívánkozik Traian Băsescu szintén hajszálon múló győzelme 2004-ben és 2009-ben Năstase, illetve Geoană ellen. Iliescu, amikor nyert – 1992-ben és 2000-ben (hogy 1990-et ne is említsük) – legalább nagy előnnyel tette.
Sokan azt mondják, hogy a PDL mostani veresége a korrupciónak, a politikai klientúrának, gyanús alakok támogatásának köszönhető. Teljesen igaz. De ezek a „káros szenvedélyek” jellemezték a Năstase-kormányt is, sőt százszorta jobban. Miért váltottak ki ekkora vihart Boc korruptjai, miközben Năstase korruptjai semmi hasonló válaszreakciót nem produkáltak a Szociáldemokrata Párt ellen? Másfelől: Silviu Prigoană (a PDL bukaresti főpolgármester-jelöltje – szerk. megj.) valóban nem volt szerencsés választás. De vajon az USL-színekben induló Sorin Oprescu valóban annyira értékes jelölt volt, hogy megérdemelte a voksok háromszorosát? Prigoanáról elmondható, hogy biztosan azért „járta meg”, mivel Elena Udreának volt a „választottja”. De miféle elismerésre méltó tevékenységet tud felmutatni a sajtó által kétes személyként emlegetett Robert Negoiţă, hogy megérdemelje a PDL-s Liviu Negoitára leadott szavazatok kétszeresét, aki Bukarest 3. kerületének kedvelt polgármestere volt 8 évig? Igen, a szavazat – a városokban legalábbis – elsősorban politikai szavazat volt, Boc és Băsescu ellen voksolt a dühös lakosság. (Leszámítva Kolozsvárt.)
Minden kétséget kizáróan az a jelenség, amelyről az előbb beszéltem, kapcsolatban áll a ténnyel, hogy Romániában a reformok – annyi, amennyi volt, és olyan, amilyen volt – két hajtómotorral rendelkeztek, amelyek egymást kiegészítették. Egy belső, jobb oldali motor (a 90-es években ezt a Demokratikus Konvenció és Emil Constantinescu személyesítette meg, a 2000-es években pedig a D.A. Szövetség, a PDL és Traian Băsescu); a másik motor pedig a külső, ezt az IMF, illetve az Európai Unió jelentette. A baloldal vagy meglehetősen „konzervatív” álláspontra helyezkedett a reformok ügyében, vagy kisebb mértékben kötelezte el magát irántuk. A külső hajtóerőre nem lehetett hatása a választók véleményének, reakciójának, ám a belsőt bármikor le lehet lassítani vagy éppenséggel megállítani.
Az emberek többsége nehezen fogadja el a reformokat még akkor is, amikor ezekre nem egy általános válság miatt kerül sor, mint most. Ha azonban azt a benyomást is keltik, hogy a kormányon levők között túl sok a korrupt politikus, akiknek képmutatása elképesztő méreteket ölt, akkor a frusztráltság érzése a maximumra ugrik. Főleg a városi, képzettebb választópolgárok számára tűntek rosszabbaknak „Boc korrupt politikusai” „Năstase korrupt politikusainál”. Nem azért, mintha valóban rosszabbak lettek volna, hanem azért, mert Boctól és társaikról nem feltételeztek ilyen mértékű visszaéléseket. A hibákat mintha nagyítóval nézték volna (a hírtelevíziók közötti „odaadó” versenynek tulajdoníthatóan), a jó tulajdonságok pedig szinte láthatatlanokká váltak a bérek és bérpótlékok eltörlésével, illetve csökkentésével. Azok, akik kevesebb fizetést és nyugdíjat kaptak, akiknek a vállalkozása csődbe ment, akiknek hatalmas bankadósságot kell törleszteniük, akik munkanélkülivé váltak, azok dühösen Oprescura szavaztak, habár kéréseiket ő soha sem fogja megoldani. A többiek, akiknek jobb a felfogóképességük, vagy a fentebbi intézkedések kevésbé érintettek, elbátortalanodtak az egyre rosszabbul vezetett párt láttán, amely képtelenné vált – még a jelöltállításkor is – bizonyos erkölcsi és szakmai normák tiszteletben tartására. Ezért ez a kategória vagy nem ment el szavazni (hacsak nem Nicuşor Danra voksoltak), vagy Oprescura és az USL-ra ütötték a pecsétet, mert – valljuk be, túlzott – elvárásaikban csalódtak.
A baj az, hogy mindkét kategória veszít: az USL-re voksolók közül sokak számára a Ponta-Antonescu kormányzás sem tud elégtétellel szolgálni, a többiek pedig azt veszik majd észre, hogy túl sokba kerül nekik a „Ponta-féle korruptakkal” szembeni elnézésük. Ami pedig a reformokat illeti, ezek már nem szerepelnek a napirendi pontok között (habár egyeseket diszkrétebben, de folytatni kell a külső hajtóerő nyomására).
Andrei Cornea (revista22.ro) Szabadság (Kolozsvár)
2012. június 26.
Hároméves szünet után újraindul a szakiskolai képzés
Hároméves szünet után, az ősszel kezdődő tanévtől indítja újra a szakiskolai képzést Romániában a tanügyminisztérium. Bár a szakoktatás felélesztését a legtöbb tanfelügyelőség üdvözölte, az iratkozások első szakaszának mutatói alapján az erdélyi és partiumi megyékben egyelőre vegyes érdeklődés övezi a képzések újraindítását. A tanügyi szakemberek derűlátóak: szerintük az összkép az őszi beiratkozási időszak után pozítivan alakulhat. Noha általános iskolai tanulmányokat követő szakoktatást az elmúlt évek során is szerveztek, a szaktárca 2009 óta nem hagyta jóvá a beiskolázási számot a szakmunkásképzésre.
Kipattanó ötlet. Decemberben döntöttek a szakosztályok újraindításáról
A szakoktatás időtartama egyébként hat hónaptól két évig terjedő időszakig tart a választott szakmától függően. Szakosztályokat csak olyan iskolák indíthatnak, amelyek biztosítani tudják, hogy az oktatás jelentős részét gyakorlati órák tegyék ki, ezt pedig különböző cégekkel, vállalatokkal kötött szerződések segítik elő.
Hargita és Kovászna megyében igény szerint döntik el, hogy magyar vagy román tannyelvű szakiskolai osztályokat indítanak. A magyar tannyelvű szakiskolákban is új szakosztályok alakulnak az általános iskolát elvégző diákok számára. Azok a diákok, akik magyar tannyelvű osztályban végezték a kilencedik osztályt, ugyancsak magyarul folytathatják a szakiskolát. A tanfelügyelőségtől megtudtuk, minden diáknak próbálják szavatolni, hogy anyanyelvén folytassa tanulmányait: kétnyelvű osztályokat is indítanak, amennyiben legalább öt-hat gyerek kéri, hogy a többségében magyar osztályban románul tanulhasson, vagy fordítva.
Toborzás ösztöndíjjal
Míg Háromszéken szinte minden szakiskolai hely betelt, Hargita megyében a meghirdetett helyek felére jelentkeztek a diákok. Kovászna megyében 12 szakiskolai osztály megalakítását hagyta jóvá az oktatási minisztérium, a 336 helyre már 285 diák iratkozott be. A második forduló június 25-én lezárult, de még ősszel is lehet iratkozni. Megtudtuk: túljelentkezés esetén az iskolák a partnercégekkel közösen dolgozzák ki a felvételi kritériumokat. Kovászna megyében hét szakközépiskola kötött szerződést magáncégekkel, hogy a gyakorlati oktatást megszervezzék. A hét iskolában kőműveseket, asztalosokat, hegesztőket, szakácsokat, pincéreket, autóbádogosokat, mezőgazdasági gépészeket, textilipari szakmunkásokat képeznek.
Keresztély Irma főtanfelügyelő elmondta, Háromszéken az érdeklődés minden várakozást felülmúlt. A szakiskolába járó diákok az anyagi helyzetüktől és a tanulmányi eredményeiktől függetlenül havonta legkevesebb 180-200 lej ösztöndíjat kapnak, ez valószínűleg valóban ösztönzően hatott – szögezte le a főtanfelügyelő. Hozzátette, hogy az esélyegyenlőség továbbra is biztosított, hiszen a kétéves szakiskola elvégzése után a fiatalok különbözeti vizsgával beiratkozhatnak elméleti vagy szakgimnáziumba, és leérettségizhetnek. A kétéves szakiskola második évében az órák 75 százalékában gyakorlati oktatás zajlik a partnercégeknél, Keresztély Irma reméli, hogy nemcsak műhelyseprést és szemétkihordást bíznak a diákokra, bár az is a munkához tartozik.
Hargita megyében 23 szakiskolai osztályt hagyott jóvá a minisztérium 640 hellyel. Görbe Péter tanfelügyelő lapunknak elmondta, az első fordulóban, tehát májusban 293 fiatal iratkozott be, ennek alapján 11 osztály megalakulása biztos, azonban bíznak benne, hogy őszig még sokan jelentkeznek.
„Szerintem a fiatalok rájönnek, hogy 5-6-os jegyekkel nem túl biztató nekivágni az érettségi vizsgának, jobb, ha szakmát tanulnak, majd utána még mindig próbálkozhatnak az érettségivel” – fejtette ki Görbe Péter. Hargita megyében kőműveseket, ácsokat, víz- és gázszerelőket, vendéglátós szakembereket, asztalosokat, bányászokat, autóbádogosokat, fodrászokat és háztartásigép-javítókat képeznek az ősztől induló szakiskolai osztályokban.
Hiánypótló osztályok indulnak
Maros megyében egyelőre két tanintézetben – a marosvásárhelyi Avram Iancu Iskolaközpontban és a szovátai Domokos Kázmér Iskolaközpontban – indulhat újra a magyar nyelvű szakoktatás. Míg a megyeszékhelyen mechanika és textil szakon indítanának képzést az ősztől, a fürdővárosban fafeldolgozónak és szakácsnak lehetne tanulni.
„Nagyon nagy szükség van ezekre a szakiskolákra, ugyanis egyrészt nem mindenki képes az érettségire, másrészt hiányoznak a szakmunkások a piacról” – nyilatkozta Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő. Az egyelőre csak kísérleti jelleggel induló osztályokba azok a kilencediket végzett diákok is iratkozhatnak, akiknek szüleik is beleegyeznek az oktatási forma megváltoztatásába. Ugyanakkor olyan helyi vállalkozók bevonására is szükség van, akik lehetőséget nyújtanak a műhelymunkák végzésére. Míg Marosvásárhelyen a nagy múltú szakiskolában nem tartanak attól, hogy a helyek betöltetlenek maradnak, Szovátán már azzal is számolnak, hogy jobb megoldás híján egy úgynevezett biprofilos képzést indítsanak, azaz szakács–fafeldolgozó szakot.
Kolozs megyében ősztől bővül a magyar nyelvű szakoktatás eddigi kínálata: Bánffyhunyadon közélelmezési szakon tanulhatnak anyanyelvükön a környékbeli magyar középiskolások – közölte kérdésünkre Péter Tünde Kolozs megyei tanfelügyelő-helyettes. Hozzáfűzte: a kolozsvári Edmond Nicolae Szakközépiskolában idén másodszor indul a magyar nyelvű kép- és szövegszerkesztési szak, illetve megmaradtak a már hagyományosnak számító szakképzések is. A kerekdombi Technofrig szakközépiskola pincér-cukrász szakon indít magyar nyelvű osztályt. Ezenkívül a kolozsvári Közlekedés Technikai Szakközépiskola szintén régóta működő autószerelő osztályába is beiratkoznak a magyar nyelvű szakoktatást igénylő Kolozs megyei középiskolások.
Szatmár megyében a következő tanévben két egész és négy, félig magyar nyelvű szakiskolai osztály indul. Fél osztályt, azaz 14 helyet hirdettek meg hús- és halfeldolgozó szakon, pék és cukrász szakon, esztergályos szakon és kőműves-vakoló szakon. Egész osztály indul 28 hellyel autószerelő szakon, valamint kárpit-, paplan- és matrackészítő szakon.
Vizsgáznak a nyolcadikosok
Tegnap kezdődött, és szerdán fejeződik be a 8. osztályt elvégző diákok számára az országos értékelő vizsga – az itt elért eredmények alapján iratkozhatnak be a diákok a gimnáziumok 9. osztályába. Első próbatételként tegnap román nyelv és irodalomból bizonyítottak a vizsgázók. Liviu Pop ügyvivő oktatási miniszter elmondta, az érettségi vizsgákhoz hasonlóan az országos értékelő vizsga során is kamerákkal szerelték fel a tantermeket, a próbákra egyébként több mint 190 ezer diák iratkozott be országos szinten.
Az ügyvivő tárcavezető elmondása szerint tegnap reggel négy vizsgaközpontban kisebb problémák voltak az internetkapcsolattal, ezt azonban sikerült idejében megoldani, így a diákok zavartalanul kezdhették meg az első próbát az ország több mint 4500 vizsgaközpontjában. Az Országos Értékelő- és Vizsgahivatal (CNEE) tíz különböző tételsort dolgozott ki a nyolcadikosok számára, a választott tételsort két órán belül kell megoldaniuk, illetve kidolgozniuk a tanulóknak.
A kiértékelő vizsga ma a kisebbségek anyanyelvi és irodalmi próbájával folytatódik, holnap pedig matematikából kell vizsgázniuk a diákoknak. Az eredményeket pénteken függesztik ki, az óvásokat ezt követően délután 6 óráig lehet benyújtani, a végső pontszámokat pedig július 2-án, hétfőn hozzák nyilvánosságra. A gimnáziumi felvételi jegyet fele-fele arányban az értékelő vizsga eredményének átlaga, illetve a középiskolai négy év átlaga alapján számolják.
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)
2012. június 26.
Hírsaláta
AZ AUTONÓMIA ERŐSÍTI AZ ÁLLAMOT. Füzesi Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete arról próbálta meggyőzni a román közvéleményt és politikumot, hogy a magyarság autonómiatörekvése egy fikarcnyit sem gyengíti a román államot, és szeparatizmust sem jelent, mi több, a legerősebb fegyver az ilyen törekvések ellen.
Kiállt a Székelyföld területi autonómiája mellett is, és kijelentette, meggyőződése, hogy Erdély magyar népe mielőbb kiharcolja magának az autonómia valamilyen formáját, az ugyanis elfogadhatatlan állapot, hogy jogai attól függjenek, az RMDSZ bekerül-e a hatalomba vagy sem. (Ziare.com) KÉT BIZOTTSÁG VIZSGÁLJA, MÁSOLT-E PONTA. Külföldi szakértőket is bevon a Victor Ponta miniszterelnököt ért plágiumügy kivizsgálásába a Bukaresti Egyetem etikai bizottsága és jogi kara. Az egyetem rektora ugyanakkor összehívta a felsőoktatási intézmény etikai bizottságát is, hogy megvitassa az ügyet. A Bukaresti Egyetem a két bizottság következtetései alapján intézkedik majd – áll a közleményben. Mint ismeretes, a Nature tudományos folyóirat azzal vádolta meg a román miniszterelnököt, hogy jogi doktori disszertációjának több mint a fele más szerzőktől átvett szöveg. (Hírhatár) GYANÚBAN FUNERIU ELNÖKI TANÁCSOS. A tanügyminisztérium szakbizottsága ellenőrizni kívánja Daniel Funeriu volt tanügyminiszter, jelenleg államelnöki tanácsos diplomáit. Miniszterkedése idején meglehetősen nagy botrányt váltott ki, hogy nem volt hajlandó bemutatni francia érettségi bizonyítványát, és nem honosíttatta az egyetemi végzettségét igazoló diplomákat sem. De plágiummal gyanúsítanak még számos közéleti személyiséget, köztük a főügyészt, Laura Corduţa Kövesit is. (Antena 3)
ISMÉT ANDRONESCU. A „régi-új” oktatási tárcavezető, Ecaterina Andronescu váltja Liviu Popot a tanügyminisztérium élén. Az ideiglenesen kinevezett miniszter 45 napos mandátuma június végén lejár. Liviu Popot azután nevezte ki a májusban hivatalba lépő Ponta-kormány, miután bebizonyosodott, hogy a korábbi tárcavezető, Ioan Mang plagizált. Ecaterina Andronescu 2008 decembere és 2009 októbere között, a szociáldemokrata és demokrata-liberális közös kormányzás idején már betöltötte ezt a tisztséget. Az ő minisztersége alatt robbant ki a hazai magánegyetemek diplomahamisítási ügye. A Spiru Haret Egyetem összes vidéki kirendeltségének bezárását Ecaterina Andronescu vetette fel. (Manna.ro/Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. június 27.
Levizsgázott a kisérettségi
Liviu Pop megbízott tanügyminiszter elutasította azon szülők és diákok kérését, akik tegnap beadványban kérték a kisérettségin lezajlott román nyelv és irodalom vizsga javítókulcsának módosítását. A hétfői megmérettetés után a nyolcadikosok kezdeti lelkesedésükben azt mondták: nagyon könnyű feladatokat kaptak, és biztosan jó jegyeket fognak elérni.
Tegnap azonban az oktatási minisztériumhoz 15 ezer személy által aláírt petíciót nyújtottak be az egyik tétel többértelműsége miatt. Marina Rădulescu, a Nyelvtudományi Intézet kutatója az esetről azt nyilatkozta: a kisérettségizőknek kiadott tételek nem voltak alkalmasak az országos felmérésre, mivel a kérdéses feladatot többféleképpen lehetett értelmezni. „Valamennyi jól felkészült diák hibázott a javítókulcs szerint és ez elfogadhatatlan” – magyarázta a nyelvész, aki szerint az volna a megoldás ebben az esetben, hogy a kérdéses feladatot ne értékeljék.
Rădulescu kifejtette: azok a gyerekek, akik negyedikes szinten gondolkodtak, megoldásként a C (alanyi mellékmondat) választ jelölték meg, viszont azok a diákok, akik a tantárgyversenyek követelményrendszerének megfelelően válaszoltak a B (állítmányi mellékmondat) lehetőséget választották. Az országos felmérő ma délelőtt matematikavizsgával zárult. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. június 29.
Felülvizsgáló bizottság: Victor Ponta doktori címét vissza kell vonni
A plágiumok kivizsgálására hivatott Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács pénteken bejelentette, hogy a Victor Ponta miniszterelnök doktori dolgozatában 85 oldalnyi rész teljes mértékben másolt. A tanács véleménye: a miniszterelnök doktori címét vissza kell vonni. Ennek az állásfoglalásnak azonban már nincs perdöntő következménye, ugyanis a tanácsot Liviu Pop oktatási miniszter pénteken reggel – ülésezés közben – feloszlatta.
A Brüsszelben tartózkodó Ponta újságírói kérdésre válaszolva nem erősítette meg azt a korábbi kijelentését, hogy lemond, ha a plágiumvád bebizonyosodik. Ezt azzal indokolta, hogy az utóbbi két napban csak az Európai Tanács ülésére tudott koncentrálni. Hozzátette: a belügyeket Romániában szeretné kommentálni.
realitatea.ro/mediafax.ro. Erdély.ma
2012. június 30.
Victor Ponta plagizált doktori dolgozatában?!
Az Egyetemi Címeket, Okleveleket és Bizonyítványokat Igazoló Országos Tanács (CNATDCU) tegnapi ülésén hozott határozata értelmében Victor Ponta kormányfő plagizált a doktori dolgozatában, és a tanács azt javasolja az oktatási tárcának, hogy vonja vissza a doktori titulust.
A tanács ülésén a 21 tagból 13 vett részt, ők szavazták meg a döntést.
A döntést követően a CNATDCU elküldte az oktatási tárcának a Victor Ponta doktori titulusának visszavonását indítványozó javaslatot.
Marius Andruh, a CNATDCU vezetőtanácsának elnöke kijelentette, oldalanként ellenőrizték a 307 oldalas doktori dolgozatot, és megállapították, hogy 85 oldal a forrás megnevezése nélkül tartalmaz kimásolt szövegeket, és ezeket nagyon könnyű felfedezni. Ami a könyvészetet illeti, a dolgozat közel 40 oldala esetében nincs megjelölve a forrás.
Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter, aki csütörtökön kiadott egy rendeletet a CNATDCU átszervezésére, azt állítja, hogy a tanácsnak nem áll hatáskörében ilyen döntést hozni. Pop szerint a plagizálási ügyekkel az Országos Etikai Tanács foglalkozik, és ez az egyetlen szerv, amely dönteni tud a kormányfő esetében felmerült plagizálási vád kapcsán.
Mircea Miclea volt oktatási miniszter, a tanács tagja már a délelőtt folyamán úgy nyilatkozott, hogy a miniszterelnök plagizált, s véleményét a tanács több tagja is osztja. Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter a tanács ülésének helyszínére sietett, és ott kijelentette, hogy Miclea törvénytelenül járt el, amikor Ponta plágium-ügyéről nyilatkozott. Megerősítette csütörtökön hozott döntését, mely szerint a testületet feloszlatta. Mivel a tárcavezető feloszlatta a tanácsot, ennek a Ponta plagizálására vonatkozó döntése közjogi szempontból nem érvényes.
A Nature folyóirat szerint Victor Ponta kormányfőt plagizálással vádolják. A folyóirat szerint a Ponta által írt, a Nemzetközi Ítélőtábláról szóló doktori dolgozat több mint fele máshonnan másolt szövegekből áll.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)
2012. július 11.
Basescu átadta az elnöki hivatalt Antonescunak
Traian Basescu felfüggesztett román államfő átadta kedden az elnöki hivatalt Crin Antonescu ideiglenes elnöknek.
Az Alkotmánybíróság hétfőn érvényesnek nyilvánította a parlament pénteki döntését Traian Basescu államfő felfüggesztéséről, és Crin Antonescut, a szenátus múlt kedden megválasztott új elnökét nevezte meg ideiglenes államfőként.
Az államfői mandátum átadására zárt ajtók mögött került sor a román elnöki hivatal székhelyéül szolgáló bukaresti Cotroceni-palotában. Fél óra elteltével Traian Basescu saját Dacia Logan gépkocsiját vezetve, a kapuban álló televíziós stáboknak integetve távozott. Basescu a napokban – saját kérésükre – több tanácsadóját is felmentette tisztségéből, kedden az elnöki hivatal szóvivője, Bogdan Oprea is lemondott.
A felfüggesztett államfő leváltásáról népszavazáson döntenek az állampolgárok július 29-én. Ezt megelőzően népszavazási kampányra kerül sor. Az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) bejelentette, hogy három nagygyűlést rendez Basescu támogatására a következő hetekben. Az elsőre szombaton Kolozsváron kerül sor, majd Jászvásár és Bukarest következik. A PDL azt kérte híveitől, hogy fehér viselettel fejezzék ki a jogállamért érzett aggodalmukat, jelszavuk legyen az, hogy "idén nyáron fehér a viselet".
A kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) Basescu leváltásáért kampányol: ők hét-nyolc nagygyűlést ígérnek híveiknek az ország különböző nagyvárosaiban. Liviu Dragnea szociáldemokrata főtitkár bejelentette, hogy aktivizálják az USL teljes helyhatósági kampánystábját, többek közt azt a húszezer önkéntest, akik a részvételi adatokról küldenek sms-ben gyorsjelentést a kampányközpontba a szavazás napján.
Crin Antonescu mind a Nemzeti Liberális Párt elnöki tisztségének, mind a szenátus elnöki tisztségének a gyakorlását ideiglenesen felfüggesztette. Az ideiglenes államfő jogosítványai csak annyiban különböznek a megválasztott államfő jogosítványaitól, hogy nem intézhet beszédet a parlamenthez és nem oszlathatja fel a törvényhozást.
Az 52 éves, történész végzettségű Crin Antonescu 1996 óta tagja a román parlamentnek a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben, amelynek 2009 óta elnöke is. A Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Konzervatív Párttal (PC) közösen létrehozott pártszövetség, az USL államfőjelöltjévé választotta.
Krónika (Kolozsvár)
2012. július 15.
Ha Ponta dolgozata plágium, felszámolhatják a doktori iskolát
Ecaterina Andronescu tanügyminiszter pénteken azt mondta, amennyiben az Országos Etikai Tanács megállapítja, hogy Victor Ponta doktori dolgozata plágium, a doktori iskola felszámolása is szóba jöhet.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy mit tesz, ha az Országos Etikai Tanács megállapítja, Victor Ponta miniszterelnök doktori dolgozata esetében plágiumról van szó, azt mondta, úgy fog eljárni, miként azt a törvény előírja.
“Intézkedni fogunk, még a doktori iskola felszámolásáig is eljuthatunk” – mondta a tanügyminiszter.
Egyedül az Országos Etikai Tanács illetékes intézményesen ítélkezni a tisztségviselők szabálysértése esetében, ilyen összefüggésben fogja elemezni Victor Ponta kormányfő folyamodványát is, hogy tisztázódjék a plágiumgyanú – közölte szerdán az Országos Tudományos Kutatási Hatóság (ANCS), amelynek keretében az etikai tanács működik.
A pontosítást annak nyomán hozták, hogy Victor Ponta kormányfő doktori dolgozatát elemezte az Egyetemi Okleveleket, Diplomákat és Bizonyítványokat Hitelesítő Országos Tanács (CNATDCU), és megtárgyalja a bukaresti egyetem etikai bizottsága.
Az Országos Etikai Tanácsot Ponta kérte fel az ellene felhozott vádak tisztázására a Nemzetközi Büntetőbíróságról szóló doktori disszertációja kapcsán. A szakértőkkel folytatott tanácskozást követően mondja ki döntését az Országos Etikai Tanács.
Június 29-i ülésén az Egyetemi Okleveleket, Diplomákat és Bizonyítványokat Hitelesítő Országos Tanács megállapította, hogy Victor Ponta miniszterelnök doktori dolgozata plágium, és javasolták a tanügyminisztériumnak doktori címe visszavonását.
Marius Andruh, a CNATDCU elnöke akkor azt nyilatkozta, lapról lapra elemezték a 307 oldalas dolgozatot, és megállapították, 85 oldal forrásmegjelölés nélküli másolás.
Ponta doktori disszertációjának könyvészetét illetően pedig a dolgozat közel 40 oldala esetében nem jelölte meg a forrást – állítja a CNATDCU.
Liviu Pop, ideiglenes tárcavezető a június 29-i ülés előtt elrendelte a CNATDCU átszervezését, és azt állította, hogy ez a testület nem illetékes a Ponta doktori dolgozatával kapcsolatos döntéshozatalban. Popa azt mondta, hogy a plágiumügyekkel az Országos Etikai Tanács foglalkozik, ez az egyedüli illetékes testület a kormányfő esetleges plágiumügyének megoldásában.
A vádak elhangzásakor Ponta azt mondta, le fog mondani doktori címéről, ha a tanügyminisztérium szakbizottsága megállapítja, hogy tévedett, amikor doktori dolgozata végén, nem pedig a lapok alján tüntette fel az idézett szerzőket.
A kormányfő az Országos Tudományos Kutatási Hatósághoz fordult a 2009-ban készült doktori dolgozata elemzését kérve.
Július 2-án Victor Ponta kijelentette, hogy a doktori dolgozatát plágiumnak minősítő CNATDCU-tagok a PDL nevében szövetkeztek „maffiaszerű leszámolásra”, és soha nem tanulmányoztak ehhez hasonló dolgozatot. Ugyanakkor megjegyezte, hogy nem fog lemondani doktori címéről, miként kormányfői tisztségéről sem.
A kormányfő a Nature című folyóirat szerint plágiummal vádolható, mivel a Nemzetközi Büntetőbíróságról szóló doktori dolgozata – névtelenül jelentkező személy által bemutatott dokumentumok szerint – másolt szövegeket tartalmaz.
nyugatijelen.com
Erdély.ma
2012. augusztus 1.
Ponta doktori címének visszavonását kérik
Országszerte 44 egyetemi oktató (köztük 28-an a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemről) nyílt levelet intézett Victor Ponta kormányfőnek és Ecaterina Andronescu tanügyminiszternek. A levél szerint nem fér kétség ahhoz, hogy a Victor Ponta kormányfő által 2003-ban megvédett doktori disszertáció plágium, az oktatási minisztérium pedig nyomást gyakorolt az ügyet vizsgáló oktatókra. Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter például rendelettel átszervezte az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácsot (CNATDCU) és személyesen elment a testület ülésére, hogy megakadályozza annak döntéshozatalát a Ponta-ügyben. A levél aláírói ugyanakkor támogatásukról biztosítják a Bukaresti Tudományegyetemet, amennyiben az Victor Ponta doktori címének visszavonását indítványozza.
„Az etikai bizottság által meghozott döntés, amely szerint Ponta nem követett el plágiumot, nem szavahihető, mivel olyan testület hozta, amelynek összetételét részlegesen módosították, ugyanakkor alá van rendelve a tanügyminisztériumnak, azaz a kormánynak”, fogalmaz a levél. „A politikum durva beavatkozása a tudományos kutatásba a romániai tanügybe vetett bizalom megingását hozhatja magával. Ponta kormányfőnek az ügyben tanúsított magatartása pedig nem csak a romániai demokráciát gyengíti, hanem tantestületünk méltóságát sérti” – olvashatjuk a dokumentumban. Az aláírók között két magyar nevet is találunk: Bakk Miklósét és Király Istvánét, mindketten a Babeş–Bolyai Tudományegyetem docensei. Bakk Miklós lapunknak elmondta: az interneten szerzett tudomást erről a nyílt levélről, majd felvette a kapcsolatot a kezdeményezőkkel, és mivel egyetértett a dokumentummal, aláírta. – Nem biztos, hogy a nyílt levélnek lesz valami haszna, ám úgy vélem: nagyon fontos, hogy a szakmai és a civil társadalom ellenőrző szerepet töltsön be – nyilatkozta.
Szabadság (Kolozsvár)