Markó a centenáriumról: csak 96 év…
Ha jól belegondolunk, s pontosan számolunk, nem is százról, csak 96 évről van szó, 1940-1944 között ugyanis Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz – mondta Markó Béla volt az RMDSZ-MIÉRT Edzőtáborban tartott előadásán, amelyben a közelgő román centenáriumi ünnepségekre utalt.
- Az elmúlt években tisztán kinyilvánítottuk, mit gondolunk a centenáriumról, s most mégis elcsodálkoznak, hogy nem ünnepelünk majd velük, s az erdélyi szászokkal. Az együttélés nehézségein túl alapvető eltérések vannak például a jövőképeink között is. Ők akkor is és most is a nemzetállamok Európájában gondolkoztak, mi erősen decentralizált államban, ahol a regionalizmus és az autonómia elvei érvényesülnek – fogalmazott az RMDSZ volt elnöke.
Megütközve vette tudomásul Klaus Johannis államfő azon kijelentését, hogy az erdélyi szász kisebbség a román többséggel fog ünnepelni. Szerinte egyáltalán nem biztos, hogy ezt így gondolja, a másik kisebbségi közösség összes tagja. Úgy véli, Johannis olyan román állam nevében beszélt, amelyben mindenki román, az erdélyi magyar közösség viszont erről teljesen másképp vélekedik.
- 1989-ben azt hittük, hogy feloldónak a nemzetállami görcsök, de nem így történt. Románia elmúlt száz évét pedig nem lehet sikertörténetként elkönyvelni. Nincsenek autópályák, a vasúti hálózat nagyjából ugyanaz, mint 100 évvel ezelőtt. Románia szempontjából az elmúlt 100 év kudarc, mert hibás volt a jövőkép. Magyarországon is nemzetállamot építenek, de azzal motiválják, hogy más típusút. Ennek kihatása van Romániára is – értékelte Markó.
Álláspontja szerint a Minority SafePack kezdeményezés mindenképpen pozitív lépés az RMDSZ részéről. – Hátha ily módon Brüsszel újragondolja a kisebbségi kérdést – fogalmazott. Kérdésre válaszolva kijelentette: véleménye szerint „problematikus” a nem Magyarországon élő kettős magyar állampolgárok voksolása a jövő évi anyaországi választásokon. – Természetesen korántsem mindegy, mit gondol rólunk a magyar kormány, ám nagy dilemma, hogy beleszóljunk-e a magyarországi dolgokba, vagy sem – mondta.
Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)

VI. Márton Áron-konferencia Csíkszentdomokoson
Hatodik éve szervez a Márton Áron Múzeum és a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért megemlékezést és konferenciát a püspök szülőfalujában. Az idei ünnepség augusztus 26-án, szombaton délelőtt 10 órakor szentmisével kezdődik, amelyet Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutat be. Ezt követően a művelődési ház nagytermében előadások hangzanak el Márton Áron püspök személyiségéről.
A szombati konferencián bemutatják Jakubinyi György érsek Isten Szolgája Márton Áron az erdélyi püspökök sorában című könyvét. A kötet nagyon sok adatot és több érdekes dokumentumot is közöl, például Márton Áron püspöki kinevezésének pápai bulláját (latin eredetiben és magyar fordításban), Casaroli bíboros részvéttáviratát, amelyet a pápa nevében küldött Márton Áron püspök elhunyta alkalmával.
Az esemény ideje alatt megtekinthető lesz a Szent László-emlékév alkalmából elkészült, Szent László életét bemutató, tizenkét tablóból álló vándorkiállítás. romkat.ro

TRACTATIO A HATÁRON TÚLIAK SZAVAZATI JOGÁRÓL
A választások vészesen közelegnek, és az ellenzék szénája nem áll valami jól, bele is kapaszkodnak minden szalmaszálba, hiszen már nem is a győzelem a tét, hanem a parlamenti küszöb elérése. A megszokott toposzok (korrupció, migráció, a demokráciát fenyegető szörnyű veszedelmek) mellé újabb témákat keresnek, amelyekkel ingerelni lehet a szavazókat, az egyik ilyen téma a határon túli magyarok szavazati joga.
Aki átélte azokat az időket, annak elkerülhetetlenül eszébe jut erről a 2004. esztendő második fele, amikor a közbeszéd fő témája a külhoni magyarok állampolgárságának problematikája volt. A rendszerváltás utáni korszak egyik leggyalázatosabb, legerkölcstelenebb politikai diskurzusa zajlott le akkor, Gyurcsány Ferenc vezérletével. Huszonhárommillió román fogja elözönleni Magyarországot, szajkózta az akkori miniszterelnök, aki megpróbált gyűlölethullámot korbácsolni a határon túli magyarok ellen, akiket az afgánokkal és a szírekkel ellentétben nem látott volna szívesen a házában. El is érte a célját, a 2004. december 5-én lezajlott népszavazás érvénytelen lett, a határon túliakat porig alázták, és az állampolgárság megadása még hosszú évekig váratott magára.
Kezdik újramelegíteni most a témát, ezúttal a szavazati jogra kihegyezve. A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából közvélemény-kutatást végzett a határon túli magyarsághoz való viszonyulásról, és az Index máris diadalmasan kürtölte világgá ‒ a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án, mikor máskor ‒, hogy „A többség nem támogatja a határon túli magyarok szavazati jogát”.
Megkímélem a nyájas olvasót az ilyen közvélemény-kutatásokról és az adatok politikai hasznosításáról alkotott, nem túl hízelgő véleményemtől. Az egyik legaljasabb politikai trükközésnek vagyunk tanúi. Ugyanis a határon túli szavazók csak a pártlistákra szavazhatnak, egyéni listára nem, és egy, maximum két mandátum sorsa múlik rajtuk. A 199-ből. Megismétlem: a több mint kétmillió főt számláló határon túli közösség ‒ a magyarság egyhatoda ‒ tehát legfeljebb két képviselőt tud bejuttatni a parlamentbe, míg az anyaországiak 197 honatyát vagy honanyát. Harmadszorra is megismétlem: anyaország versus határon túliak: 197:2. Ugyanis egymillió külhoni állampolgárnál sem tartunk, ezek egy része még kiskorú, és a szavazásra jogosultak részvételi aránya még az 50 százalékot sem közelíti meg. Könnyen meglehet, hogy nem is két, hanem csak egy hely múlik rajtuk.
Igazából ennyi elég is lenne érvnek, de vesézzük csak tovább a témát. Mindenekelőtt, véleményem szerint van ennek erkölcsi oldala. A határon túli magyarok egy évszázadon keresztül megőrizték magyar identitásukat. Egy átlagos anyaországi számára, akit sosem zaklattak azért, mert az anyanyelvén szólalt meg, és egyértelmű volt, hogy az anyanyelvén tanulhat, a magyar identitás megőrzésének bizonyára nincs olyan metafizikája, mint egy határon túli esetében. De tény, hogy nincs és nem is volt olyan határon túli magyar, akit valamilyen formában ne zaklattak volna magyar identitásáért, tekintélyes hányadukat fizikailag is bántalmazták, és olyanok is voltak, akik az életükkel fizettek. Az amúgy sem könnyű kelet-közép-európai sors bónusza volt a kisebbségi létforma, ettől a keserű bónusztól a történelem az anyaországiakat megkímélte.
De nemcsak a többségi nemzetek elnyomása tette nehézzé a kisebbségi sorsot, hanem az anyaországiak egy részének hozzáállása is. Százezrekre, de akár milliókra rúgott és rúg azoknak az anyaországiaknak a száma, akik felsőbbrendűnek érezték-érzik magukat a határon túliakkal szemben. Akik ‒ Gyurcsánnyal az élen ‒ lerománoztak, leszlovákoztak, leszerbeztek vagy leukránoztak minket. József Attila-díjas költőként is még gyakran szembesültem olyanokkal, akik csodálkoztak, hogy román létemre „egészen tűrhetően” beszélek magyarul.
Az ilyen embereket célozzák meg azok, akik témát kreálnak a határon túli szavazati jogból. De mindenkinek be kellene látnia végre, hogy az önhibájukon kívül a trianoni határon túl rekedt, egy évszázadon és tűzön-vízen keresztül identitásukat megőrző magyaroknak erkölcsi joguk van ahhoz az állampolgársághoz, amelytől felmenőiket megfosztották, és ugyancsak erkölcsi joguk van szavazni is. Mert megküzdöttek, megszenvedtek érte, mert egy évszázadon át kitartottak magyarságuk mellett.
Erről az erkölcsi jogról persze sosem esik szó az uszító diskurzusban, annál inkább arról, hogy a határon túliak nem Magyarországon adóznak, ezért is felháborító, hogy szavazhatnak.
Aprópénzre váltja ez a megközelítés a nemzet egyesítésének magasztos eszméjét, és ugyanazt célozza meg, mint a bolsevizmus: az emberi irigységet és a szomszéd kecskéjét. De ne hárítsuk el ezt az alantas, anyagias megközelítést. Tényleg nem gazdasági faktor is a határon túli magyar közösség? Magyarország az egyik legnagyobb befektetőnek számít a környező országokban, magyar vállalkozások ezrei működnek Romániában és Szlová-kiában, de még Szerbiában és Ukrajnában is számottevő a magyar tőke jelenléte. Vajon labdába rúgtak volna például az anyaországi magyar vállalkozók az erdélyi magyar partnerek nélkül az osztrákok, németek, franciák, olaszok, hollandok által megrohamozott Romániában? Kötve hiszem. Nem, a magyar gazdasági expanzió nem történhetett volna meg érzelmi alap nélkül, azon egyszerű ok miatt, hogy nem lett volna hozzá elégséges tőke az elébb fölsorolt versenytársakkal szemben.
A határon túli magyarok nemzeti öntudata olyannyira erős, hogy legtöbbjük fokozottan figyel arra, hogy lehetőleg magyar termékeket vásároljon. Erdélyi ismerőseim java része szigorúan a MOL-nál tankol, a Romániában is jelen lévő OTP-re bízza pénzének kezelését, és hacsak teheti, erdélyi magyar vagy magyarországi terméket vásárol. És mindez érzelmi alapon történik, mert ‒ be kell ismerni ‒ Romániában nem a MOL és nem az OTP a minőségi csúcs a maguk szegmensében, és az árufelhozatal már régóta jobb, mint Magyarországon, ugyanis a románoknál státusszimbólum a költekezés, van igény a változatos árukra.
Azaz, ha közvetlenül nem is, de közvetetten a határon túli magyarság bizony befizeti a maga részét az államkasszába. Azt is érdemes volna kiszámolni, hogy a határon túli magyarok mennyi pénzt hagynak az anyaországban, amikor ‒ igen gyakran ‒ idelátogatnak. Ezeknek a látogatásoknak a java része nem üzleti vagy turisztikai, hanem érzelmi alapon történik.
Ha ki tudnánk számolni, hogy ez az érzelmi alap pontosan milyen hatással volt és van a magyar gazdaságra, meglepő számokkal szembesülnénk, és úgy lehet, az adóval érvelő pitiánerek torkára forrna a szó. A magyar gazdaság távolról sem lenne ilyen erős a határon túliak nélkül.
A Publicus felmérése szerint a többség nehezményezi, hogy a kormány milliárdokkal támogatja a külhoni magyarokat. A laikus, a bolsevizmusból még teljesen ki nem gyógyult polgár azt hiszi, hogy a szóban forgó összegeket alamizsnaként osztják szét a lustálkodó-élősködő határon túli csórók között. De hát mit is támogat a magyar állam külhonban? Hát elsősorban az anyanyelvi oktatást. És ki profitál belőle, ki a határon túli magyar elmék legfőbb beszippantója? Mi lenne Magyarországgal, ha egyik napról a másikra visszaköltözne szülőföldjére minden határon túlról származó, jól képzett értelmiségi? És még mit támogat? A kultúrát, a művészeteket. És a támogatott intézmények és művészek melyik kultúrát gazdagítják, melyiknek hoznak dicsőséget?
És akik a kultúrát gazdaságilag meddő ágazatnak tartják, tudják-e vajon, hogy a kultúrába fektetett pénz hosszú távon milyen megtérülést eredményez? Ha rendszerben gondolkodnának, nagyon meglepődnének. És még mit támogat a kormány? Az egyházakat. Az egyházak pedig ebből a támogatásból leginkább a nemzeti építészeti örökséget gondozzák, és hatalmas szerepet vállalnak a nemzeti összefogás megszervezésében. És még mit támogat a kormány? A kis- és középvállalkozókat, természetesen a magyarokat. És ezek a kis- és középvállalkozók aztán kiknek lesznek a partnerei? Hát a magyarországi vállalkozóknak.
Úgyhogy be kell látni, nem alamizsnaosztás folyik, hanem befektetés, tudatos építkezés, annak érdekében, hogy Magyarország szellemi és gazdasági ereje ne érjen véget a határainál.
Ahogy mindezeket leírom, már kezd nagyon kevésnek tűnni az a két parlamenti helyecske… Van még egy toposz, amelyre az ominózus felmérés ugyancsak kitér: „…semelyik vizsgált társadalmi csoport sem ért egyet azzal, hogy a kettős állampolgárok és a külföldön élő magyarok szavazáshoz való hozzáférése között nagy a különbség…”
Aki ennek a kreténségnek bedől, az tényleg nem érdemelné meg, hogy szavazati joga legyen. Mennyi ész kell vajon ahhoz, hogy a szavazni vágyó, nyugaton dolgozó (és amúgy nem itthon adózó) honfitárs rájöjjön, semmi egyebet nem kell tennie ahhoz, hogy a levélszavazati jogot elnyerje, mint leadnia a lakcímkártyáját, és kijelentkeznie lakhelyéről, hiszen életvitelszerűen már máshol tartózkodik, és szabályt szeg azzal, ha valódi lakcíme nem egyezik meg a személyi irataiban feltüntetett címmel, s nemkülönben szabályt szeg, ha az egyéni listára is leadja a szavazatát, nem csak a pártlistára.
Amúgy meg mulatságos erőltetni ezt a témát, mert a levélszavazással az összes ideiglenesen vagy véglegesen külföldön tartózkodó polgár legfeljebb egy árva parlamenti helyre lehetne befolyással.
Azaz bármennyire próbálják is elefánttá héliumozni a kisegeret, a levélszavazók problematikája ‒ erdélyieket, felvidékieket, délvidékieket, kárpátaljaiakat és a nagyvilágban bárhol boldogulni próbáló magyarokat is beleszámolva ‒ legfeljebb 3 (három) parlamenti helyről szól, a 196 ellenében. És ha már egy közvélemény-kutatás ihletett eme tractatio megírására, hadd hivatkozzam az összes többi felmérésre és nyugtassak meg mindenkit: nem ezen a két-három helyen fog múlni az, hogy ki fogja kormányozni Magyarországot.
De persze így is elkeserítő, hogy a szétszakított, sokat szenvedett magyarságnak van olyan rétege, vannak olyan politikusai, pártjai és szavazópolgárai, akiknek a testvériség mit se számít. Akik fényesre nyalnák bármelyik flepni nélkül betolakodó ázsiai vagy afrikai migráns ülepét, miközben a saját nemzettársaik ellen uszítanak. Akik visítva rohannak ki az utcára, ha valahol egy kavicsot is gördítenek a genderlobbi útjába, de a határon túli nemzettársaik anyanyelvhez való jogát ellehetetlenítő nyelvtörvényekre a fülük botját sem mozdítják. Akik szerint a határon túli magyarság szellemi és gazdasági értékeibe történő magyar állami befektetés nem más, mint 2 (kettő) országgyűlési hely piaci ára. Ugyanis ez a jó kis Publicus-felmérés erre is kitér: „A megkérdezettek több mint fele (55 százalék) szerint a határon túliak elsősorban a szavazataik miatt fontosak a kormánynak, és mindössze negyedük (27 százalék) szerint azért, mert felelősséget érez irántuk. Ebben a kérdésben csak a Fidesz-szavazók gondolkodnak másként, ott fordított az arány, több mint felük (57 százalék) szerint a felelősségvállalás az elsődleges ok, és negyedük (23 százalék) szerint a szavazatok maximalizálása az ok. Azonban a Jobbik- és az MSZP-szavazók háromnegyede (77 és 74 százalék) szerint az elsődleges cél a szavazatmaximalizálás, és tízből mindössze egy válaszadó (10 és 11 százalék) szerint a felelősségvállalás. Hasonlóan látják a bizonytalanok is.”
Ez a mentalitás már nem áll messze az indiánozó-üveggyöngyöző jobbikos retorikától. Szomorú, hogy ennyien vannak, akik felületesen ítélkeznek, és még pár percet sem szánnak arra, hogy utánanézzenek a konkrét tényeknek. Szánalmas, hogy ennek az uszításnak még van célközönsége.
„A válaszadók többsége (56 százalék) tudja, hogy a határon túli magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavaz” ‒ írja még a Publicus. Könyörgöm, mégis mit várnak el azok, akik politikai fegyvert kovácsolnak ebből az ügyből?
Orbán János Dénes / Magyar Idők (Budapest)

Winkler Gyula szerint nemigen értik a magyarok ügyét a nagyvilágban
Mennyire ismerik a magyar ügyet a világban? - ez volt a témája Winkler Gyula RMDSZ-es Európai Parlamenti képviselő és Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökének szombat délelőtti előadásának az RMDSZ és a MIÉRT zeteváraljai (Subcetate) Edzőtáborában - tájékoztat a szervezet közleménye. 'Erdélyi magyarként romániai magyarok, román állampolgárok, a magyar nemzet tagjai vagyunk, része az Európai Unió polgári közösségének, ugyanakkor egyre többen magyar állampolgárok is. Célunk nemzeti identitásunk, anyanyelvünk és hagyományaink megőrzése szülőföldünkön. Nem akarunk sem elvándorolni, sem beolvadni a román nemzetbe. Összetett identitásunka szülőföldünk és Európa számára többletet jelent, olyan gazdagságot, amelyet nem megszüntetni, beolvasztani kell, hanem megőrizni és fenntartani' - hangsúlyozta a közlemény szerint Winkler Gyula EP-képviselő előadásában. A képviselő szerint 'nemigen' értik a magyar ügyet a nagyvilágban. Szerinte még többet kellene kommunikálni idegen nyelveken, hogy jobban megismerjék a romániai magyar közösséget, ugyanakkor az is fontos, hogy közérthetően fogalmazzuk meg céljainkat, hogy ne csak ismerjék, de értsék is az erdélyi magyar ügyet. 'Egyáltalán nem biztos, hogy ami számunkra egyértelmű, az egy másik nemzethez tartozónak is magától értetődő' - hívta fel a figyelmet Winkler Gyula, példaként említve, hogy az őshonos kisebbség vagy az államalkotó tényező nem biztos ugyanazt jelenti az angolnak, a franciának vagy éppen a flamandnak, mint amit mi értünk alatta. 'Akkor lesz valami ügy a világban, ha felhajtás van körülötte, ha eléri Washington és Brüsszel ingerküszöbét, így például a kisebbségek kérdése a jugoszláviai háború idején vált üggyé Európában. Jelenleg szerencsére nem vagyunk ilyen helyzetben, tehát az ingerküszöböt nem érjük el automatikusan így nem könnyű cselekvésre késztetni a másik felet' - fogalmazott Vincze Lóránt. 'A FUEN és az RMDSZ által kezdeményezett Európai védelmet jogainknak - Minority SafePack arról szól, hogy érdekeinket nem magyar ügyként, hanem 50 millió kisebbségi közös érdekeként tüntetjük fel Európában. Ez az a csomagolás, amit nevezhetünk közös kisebbségi nevezőnek is: Európának egyik rejtett kincse az az 50 millió őshonos kisebbséghez tartozó ember, akikről a többség gyakran nem is vesz tudomást'. A kisebbségi témákat közérthetően, a többség számára is követhetően próbálják tálalni, magyarázta a FUEN elnöke, a sportközvetítéseket anyanyelven követni akaró dél-tiroli fiatalok történetével illusztrálva mondanivalóját - számukra is megoldást nyújtana a Minority SafePack. 'A Minority SafePack az a közös nevező, amely kimozdíthatja a holtpontról a kisebbségek ügyét az EU-ban; ha ez sikerül, akkor az erdélyi magyarok is mondhatják azt, hogy sikerült az érdekeik egy részét megoldani európai szinten' - foglalta össze a közlemény szerint Vincze Lóránt. agerpres; Transindex.ro

„Magyar kenyér” az úrasztalára
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi irodájában szombat délelőtt kerítettek sort a Magyarok Kenyere programsorozat részeként azoknak a kenyereknek a kiosztására, amelyeket a másnapi, vasárnapi úrvacsoraosztásnál használnak majd fel a különböző bihari egyházközségekben.
Mint köztudott, az elmúlt vasárnap első alkalommal került sor Nagyváradon augusztus 20-i ünnepségre, ennek részeként a Szent László téren a különböző történelmi egyházak képviselői megáldották, illetve megszentelték a Magyarok Kenyere program során összegyűlt búzából készült kenyereket, majd szét is osztották az ünneplők között.
Augusztus 26-án délelőtt az EMNT irodájában Nagy József Barna irodavezető köszöntötte a megjelenteket, néhány mondatban bemutatva a Magyarok Kenyere programot. Mint elmondta, az erdélyi búzagyűjtési akciót az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége kezdeményezte, ez kérte fel Tőkés László európai parlamenti képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét arra, hogy ünnepi keretek között adja át az úrvacsorai kenyereket a különböző települések, egyházközségek képviselőinek.
A püspök a korinthusiakhoz írott első páli levél 12. részéből idézve mutatott rá a keresztényi együvé tartozás szentírásbeli alapvetésére népeink, egyházaink, Kárpát-medencei magyarságunk közösségében: „Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. (…) Így azonban sok tag van ugyan, de egy test.”
Köszöntőbeszédében kitért arra is, hogy milyen fontos szimbólum a kenyér a magyar kultúrában, illetve a magyar református egyházban. Elmondta, hogy a Magyarok Kenyere igazi Kárpát-medencei összefogással készült, hiszen a búza ünnepi összeöntése a Veszprém megyei Nemeshanyban történt, a kenyérhez szükséges só a székelyföldi Parajdról érkezett, a kovász a Baranya-háromszögből, Karancsról, a víz pedig Kárpátaljáról. Az augusztus 20-i ünnepi kenyeret a Somogy megyei Nagybajomban sütötték, és Esztergomban szentelte meg Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása.
Tőkés László elmondta, a kenyér abban az értelemben is áldott, hogy mi, keresztények felebaráti szeretettel azt is kenyérrel kínáljuk, aki kővel tör ránk. Ezért különösen nagyra értékeli az Erdélyi Magyar Néppárt két bihari vezetőjének, Zatykó Gyulának és Csomortányi Istvánnak a cselekedetét, akik kenyeret vittek ajándékba augusztus 20-án a nagyváradi Rhédey kertben külön ünneplőknek. Az RMDSZ-esek nyilvánvaló irigységből, az egypártrendszerükből fakadó önteltségből szervezték meg az ottani ellenünnepséget, de lám, a kenyér egyetemes üzenetével kereste fel őket a Néppárt.
Az Érmelléki Gazdák Egyesülete (ÉGE) nevében Ványi Attila köszöntötte az EMNT-székházban megjelenteket, elmondva, hogy az egyesület a kezdetektől megszervezte Biharban a gabonagyűjtést, és a továbbiakban is nagy örömmel teszik ezt. A megyében négy szervezet – az ÉGE, a Belényesvidéki Gazdák Egyesülete, a Hegyközi Gazdák Egyesülete, illetve a Dél-Bihari Gazdák Egyesülete – kapcsolódott be az anyaországban már hetedik alkalommal megrendezett Magyarok Kenyere-akcióba.
A rövid ünnepség után Tőkés László EP-képviselő átadta a Nagyszalontán megsütött kenyereket a mintegy harminc település, egyházközség jelen lévő képviselőinek, küldötteinek. tokeslaszlo.eu/cikk

Tóth Károly Antal – Borbély Imre – Borbély Zsolt Attila: Harc a nemzet érdekében.
Tóth Károly Antal, a legendás Ellenpontok egyik szerkesztője vetette fel évekkel ezelőtt, hogy készítene egy mélyinterjút Borbély Imrével, az RMDSZ hajdani képviselőjével és a Magyarok Világszövetségének tisztségviselőjével, amit könyv formában meg lehetne jelentetni.
A beszélgetés magvát képező hanganyagot 2013 nyarán vették fel, a szöveg első változata hamarosan elkészült, viszont a két jó barát folyamatos emailen és skype-on keresztüli kommunikációja nyomán az anyag állandóan bővült. Újabb és újabb témák és kérdések merültek fel, melyek nem egy esetben komoly kutatást igényeltek, mint például a Második Vatikáni Zsinatról szóló rész, amit Borbély Imre nem sokkal halála előtt fejezett be. Ily módon a főszereplő nem élhette meg a könyv megjelenését.
Az elkészült interjú mellé Borbély Zsolt Attila válogatta össze azokat a tanulmányokat, amelyekre a szövegben hivatkozás történik, a szöveget pedig kettéosztotta. A terjedelmesebb része kerül most az olvasóközönség elé, mely elsősorban Borbély Imre életpályájával foglalkozik.
A szöveget Borbély Zsolt Attila és Szakács Árpád gondozta.
Hadd idézzünk Gazda Árpád előszavából:
“Borbély Imre 1989 előtt sem tartozott a közhalandók közé. Ő mindenkinél tájékozottabb volt a világ dolgaiban: látta az összefüggéseket, stratégiát alkotott a Securitatéval való küzdelemre. Tájékozottságának, politikai éleslátásának fontos forrásai voltak a Nyugat-Németországba disszidált barátai, akik a legsötétebb időkben is ellátták folyóiratokkal, német nyelvű stratégiai, politológiai tárgyú szakirodalommal. Kiemelkedett a temesvári ellenállás kemény magjából a diktatúrák természetéről, határairól, és a határokon túli szabad világról felhalmozott tudásával.”
A könyvbemutatóra és beszélgetésre szombaton 15 órától kerül sor Temesváron, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház előterében.
Tóth Károly Antal – Borbély Imre – Borbély Zsolt Attila: Harc a nemzet érdekében
Borbély Imre: Harc a nemzet érdekében – Interjú Borbély Imrével, temesvári mérnökkel és politikusokkal /Kárpátia Stúdió, Köröstárkány–Kápolnyásnyék, 2017/ temesvarimagyarnapok.ro

Az idei Tőkés–díjas Szabó Dénes a nyíregyházi Cantemus Kórus karnagya
Kisvárda – Szabó Dénes Kossuth–díjas karnagy veheti át az idén munkássága elismeréseként a XXIII. Tőkés–díjat a kisvárdai Tőkés László Alapítvány kuratóriuma döntése értelmében.
Tőkés–díjat, a róla elnevezett alapítvány elismerését ünnepi istentiszteleten adják szeptember 17–én vasárnap a kisvárdai református templomban, délután három órától. A megjelenteket Százvai László a Kisvárdai Református Gyülekezet vezető lelkipásztora köszönti. Igét hirdet Tőkés László református püspök, EP képviselő. Az ünnepi díjátadás a Himnusz közös eléneklésével kezdődik, majd ismertetik a kuratórium döntését. Berkes Sándor a Debreceni Kántus ny. karnagya mond laudációt, amit a kitüntetés átadása követ. A kitüntetést, a XXIII. Tőkés–díjat Szabó Dénes karnagy veheti át. A díjátadás követően köszöntik a díjazottat. A XXIII. Tőkés–díj átadása a Szózat közös eléneklésével ér véget.
Közel három évtizedes az egyéni díj
A 28 évvel ezelőtt /1989. november 22./ alapított Tőkés László Alapítvány Alapító Okiratának harmadik pontjában a következők olvashatók. „Egyéni díj adományozását annak a személynek, aki a magyarság helyzetét életművével (tudományos, művészeti, politikai, vallási, humanitárius cselekvések) jelentős mértékben segíti, fejlődését előmozdítja.”
Megyénkből elsőként
Az idei évben az Alapítvány Kuratóriuma Szabó Dénes Kossuth–díjas karnagynak ítélte oda. A Kuratórium elnöke Lengyel Szabolcs a döntésről a következőket mondta:
–A Tőkés László Alapítvány kuratóriuma döntött a 2017. évi egyéni díjról. A díjat Szabó Dénes tanár úr kapja, aki a Nyíregyházi Cantemus kórus karnagya. Szabó Dénes jól beillik abba a sorba, ahogyan a Tőkés–díjasokat kiválasztjuk. A magyar nemzet érdekében végzett kiemelkedő munkáért adjuk a díjat. Az idei évben hetven éves Szabó Dénes. A megyéből eddig még senki nem kapott Tőkés–díjat.
A nyilvános rendezvényre várják az érdeklődők megjelenését.
Vincze Péter / szon.hu

Kelemen: A román állam felszámolta volna kultúránkat
A két világháború között és Ceausescu idején is egyértelmű volt a román állam vezetőinek szándéka a magyar nyelv, kultúra, oktatás felszámolására – indokolta a Hetek című közéleti hetilapnak adott interjújában az RMDSZ elnöke, hogy miért látja úgy: az erdélyi magyaroknak nincs mit ünnepelniük Erdély és Románia egyesítésének jövőre esedékes, 100. évfordulóján.
Interjút adott a Heteknek Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A romániai magyar párt vezetője egy hónapja a kolozsvári Szabadságnak adott interjújában azt mondta: az erdélyi magyarságnak nincs mit ünnepelnie 2018-ban, a román államiság centenáriumán. A kijelentés komoly indulatokat váltott ki a román közéletben.
A Hetek című közéleti hetilapnak adott interjújában az RMDSZ elnöke elmondta: szerinte
ha a román állam az elmúlt száz évben nem törekedett volna folyamatosan és nagyon nyíltan arra, hogy agresszívan asszimilálja a kisebbségeket, és felszámoljon a társadalomban kultúrát, nyelvet, oktatást, önrendelkezést, mindent, ami nem román, akkor a mai nemzedékek másképp viszonyulnának ehhez Románia és Erdély egyesülésének évfordulójához.
ha a román állam az elmúlt száz évben nem törekedett volna folyamatosan és nagyon nyíltan arra, hogy agresszívan asszimilálja a kisebbségeket, és felszámoljon a társadalomban kultúrát, nyelvet, oktatást, önrendelkezést, mindent, ami nem román, akkor a mai nemzedékek másképp viszonyulnának ehhez Románia és Erdély egyesülésének évfordulójához.
Arra a felvetésre, hogy júliusi kijelentései után felvetődött, hogy vonják vissza Románia Csillaga érdemrendjét, Kelemen Hunor úgy reagált: ha elveszik a kitüntetést, azt a látszatot keltik, hogy ha az ember kapott egy állami kitüntetést, már nem fogalmazhat meg kritikus mondatokat a román állam irányába.
Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ részt vesz-e a tervek szerint a centenáriumi ünnepségsorozaton, Kelemen Hunor kitérő választ adott, ám hozzátette: 1990-ben az erdélyi magyarság képviseletében az RMDSZ tett egy gesztust, és december elsején elment Gyulafehérvárra az ünnepre. „A szervezet elnöke, szenátora, Szőcs Géza megpróbált egy korrekt, tisztességes és tisztelettudó beszédet mondani. Az eseményt rögzítő felvétel máig megtekinthető, így sokak számára ismert a történet: Szőcs Gézába az első mondat után belefojtották a szót, és az akkori miniszterelnök [Petre Roman – a szerk.],
Arra a felvetésre, hogy júliusi kijelentései után felvetődött, hogy vonják vissza Románia Csillaga érdemrendjét, Kelemen Hunor úgy reagált: ha elveszik a kitüntetést, azt a látszatot keltik, hogy ha az ember kapott egy állami kitüntetést, már nem fogalmazhat meg kritikus mondatokat a román állam irányába.
a politikai „gyűlöletkórus” karmesteri szerepét játszva vezényelte az ujjongó jelenlevők aktív statisztálásával a román népakarat egyértelmű üzenetét, amely az országból a magyarokat kiüldöző rigmusok formájában nyilvánult meg” -emlékeztetett az RMDSZ elnöke.
Kelemen arra a felvetésre is reagált, hogy a Babes-Bolyai Egyetem rektora Románia elhagyására szólította fel júliusi kijelentései után. „Itt születtem ebben az országban, sőt ezer évre visszamenően az összes ősöm, ha nagyon vicces akarok lenni, akkor nem én kértem Romániát, miért mennék el innen” – reagált az ellene intézett kirohanásra Kelemen Hunor. atv.hu

Reformáció 500 – Latorcai: erkölcsi kötelesség a határon túl élő magyarok segítése
Erkölcsi kötelesség a határon túl élő magyarok segítése és támogatása - mondta a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára szombat reggel az MTI-nek.
Latorcai Csaba a szerbiai Maradék nevű településen részt vett a reformáció 500. évfordulója kapcsán tartott istentiszteleten.
Nem szabad elfelejteni, hogy a határon túl élő magyarok az identitásukat sokkal nehezebb környezetben kell, hogy megéljék. Ők ebben a nehezebb helyzetben vállalják minden nap magyarságukat - tette hozzá.
Megjegyezte, hihetetlen nagy erőforrást jelentenek a külhoni magyarok, amivel az összmagyarságnak is tartást és lehetőséget biztosítanak.
Latorcai Csaba szólt arról is, a Szerbiai Református Egyház ünnepségére meghívták Orbán Viktort, de a miniszterelnök személyesen nem tudott jelen lenni, ezért egy üzenetet juttatott el az ott élő magyar embereknek.
A helyettes államtitkár az üzenetből idézve elmondta, Orbán Viktor köszönetet mondott azért, hogy a szerémségiek őrzik magyarságukat, miközben nemcsak a származásuk, de a vallásuk szerint is szórványban élnek. (MTI)

Felvidéki küldött is tárgyalt a csíkszeredai háromoldalú találkozón
PÁRKÁNY, CSÍKSZEREDA. Retkes János, a Magyar Közösség Pártja Párkányi Helyi Szervezetének elnöke képviselte a Felvidéket azon a szerdai Hargita megyei háromoldalú találkozón, amelyen rajta kívül a magyarországi Komárom-Esztergom megyei küldöttség tagjai és a csíkszeredai házigazdák a három térség közti együttműködés elmélyítésének lehetőségeit vitatták meg.
A Hargita megyébe látogatott küldöttség tagja volt Retkes János mellett Popovics György, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke, továbbá Turi Bálint, a megyei közgyűlés képviselője és Komárom város alpolgármestere, valamint Zoltai Dániel, a Komárom-Esztergom megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára. A vendégeket Gálfi Árpád, Csíkszereda polgármestere, Hargita Megye Tanácsának két alelnöke: Bíró Barna Botond és Barti Tihamér, valamint Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ügyvezető konzulja, Csige Sándor vezető konzul, továbbá Albert Mátyás és Salamon Zoltán megyei tanácsos társaságában fogadta – mondta el portálunknak szombaton a párkányi MKP-elnök, hozzátéve: több időszerű témáról tájékoztatták egymást, s az egyes régiók sajátosságait is figyelembe véve egyeztettek az aktuális cselekvési pontokról.
„Szívesen tettem eleget a felkérésnek, hogy régiónkat, illetve a Magyar Közösség Pártját (MKP) képviseljem ezen a találkozón. Azon egyebek mellett terítékre került az autonómia, illetve az önkormányzatiság kérdésköre is – melyik fél hol tart a vonatkozó folyamatban és ez idő tájt melyek a legégetőbb teendőink“ – fejtette ki Retkes.
Az idegenforgalmi együttműködés kapcsán szó esett az egyes térségek fürdővárosainak fejlesztéséről is.
„Barti Tihamér a borszéki wellness-központtal kapcsolatos beruházás részleteit ismertette. E létesítmény a tervek szerint 2018 tavaszán nyitja meg kapuit a vendégek előtt. Én pedig a párkányi Vadas fürdő fejlesztéséről számoltam be. Továbbá a turizmus kapcsán felvetődött az ötlet, hogy a jövőben a felvidéki diákoknak esetleg a Székelyföldre is szervezhetnénk síkirándulásokat, az ottani gyerekeket pedig az itteni hegyvidékeken üdültethetnénk“ – mondta.
A vendégek élénken érdeklődtek a Hargita megyében beindult inkubációs program iránt is.
„Az inkubációs program tekintetében vendéglátóink a magyarországi félnél is előbbre tartanak, tőlünk pedig sokkal előbbre, tehát jócskán tanulhatunk tőlük. A székelyudvarhelyi Harghita Business Center inkubátorház kapcsán megtudtuk, hogy eddig 36 vállalkozás költözött be a teljes infrastruktúrával, szükséges számítógépparkkal és egyéb eszközökkel felszerelt, illetve jogi, pénzügyi és egyéb szolgáltatásokat is egy helyen nyújtó épületbe, amelynek két hét múlva lesz a hivatalos átadása. Ez a szám is jelzi a program iránti nagy érdeklődést. Részletesebben meg kell majd vizsgálni a Hargita megyei jó példát s annak Magyarországon és a Felvidéken való alkalmazhatóságát. Örvendetes lenne, ha a jövőben egy-egy hasonló inkubátorházat sikerülne megnyitnunk Nyugat-, Közép- és Kelet-Szlovákia magyarlakta vidékein is“ – véli Retkes János.
Ez esetben nem gyártó részlegekről, üzemegységekről, hanem egy helyen működő cégirodákról van szó, amelyek éppen a közelségük miatt szoros kapcsolatokat tudnának kiépíteni egymással. Az inkubátorház üzemeltetője ingyenes szolgáltatásként biztosítana számukra jogászokat, fordítókat és más szakembereket – tudtuk meg.
További együttműködési pontot jelenthetne a hulladékgazdálkodás és a szelektív hulladékgyűjtés. Ez a témakör annak kapcsán jött szóba, hogy a székelyudvarhelyi és a párkányi hulladékszolgáltató ugyanaz a cég.
„Arról beszélgettünk, hogy sokkal hatékonyabb lehetne, ha a hulladékgazdálkodással nem több kisebb cég foglalkozna, hanem azt valamiképp sikerülne központosítani. Ez ügyben szerzett tapasztalatainkat és elképzeléseinket is megosztottuk egymással“ – foglalta össze tömören a lényeget Retkes János.
Majd portálunk kérdésére, hogy lesz-e folytatása a tartalmas csíkszeredai tanácskozásnak, elárulta: a tervek szerint 2018 tavaszán valószínűleg Komárom-Esztergom megyében, ősszel pedig Párkányban találkoznak majd egymással.
„Vélhetően 2018 tavaszán, még a magyarországi országgyűlési választások előtt Komárom-Esztergom megyében, az őszi szlovákiai helyhatósági választások előtt pedig Párkányban ülünk majd ismét tárgyalóasztalhoz. Addig minden érintett fél igyekszik teljesíteni a Csíkszeredán kapott feladatait. Én a közeljövőben a Nyitra Megyei Önkormányzat MKP-s frakciójának tagjaival ismertetem a Hargita megyei találkozónk és teendőink részleteit, amelyeket remélhetőleg a 15 megyei képviselőnk közreműködésével sikerül majd megvalósítanunk“ – zárta tájékoztatását a Nyitra Megyei Önkormányzat külső tanácsadójának szerepét vállaló párkányi politikus. hirek.sk

FM: sikeres a muravidéki gazdaságfejlesztési program
A magyar kormány elkötelezett a határokon kívül élő magyarok boldogulásának támogatása mellett - a Földművelésügyi Minisztérium (FM) vasárnapi tájékoztatása szerint egyebek mellett erről is beszélt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) vezetőivel folytatott megbeszélésén.
A magyar tárcavezető a hagyományosan minden év augusztusában megrendezett lendvai bográcsfesztivál alkalmából látogatott a településre.
A közlemény szerint Horváth Ferenc, a MMÖNK elnöke elmondta, Muravidék Szlovénia legfejletlenebb régiója. A helyi magyarság számára az eddigi egyetlen komoly előrelépési lehetőséget idén a Muravidéki Gazdaságfejlesztési Program keretében az anyaország által rendelkezésükre bocsátott mintegy 500 millió forintos támogatás jelentette.
A program forrásainak jelentős részét mezőgazdasági fejlesztések megvalósítására pályázták meg, ez nagyban hozzájárul a térség magyar gazdái és családjaik helyben maradásához, életkörülményeik javulásához.
A magyar közösség tervei között szerepel a mezőgazdasági termelés és borászat kibővítése a falusi turizmussal, amelyhez jó lehetőséget nyújt a lendvai vár és környéke, a térség színvonalas kulturális eseményei, illetve értékes gyógy- és termálvizekben való gazdagsága.
A kistermelői termékek értékesítését jelentősen megkönnyítené egy helyi piac megszervezése, amelynek megvalósításához segítséget jelentene a magyar őstermelőket támogató kedvező feltételrendszerhez hasonló jogszabály szlovéniai bevezetése.
Fazekas Sándor a megbeszélés során elmondta, hogy a magyar-szlovén kapcsolatok kivételesen jók, ezért jó esélyt lát arra, hogy a magas szintű találkozók során tolmácsolják a helyi magyarság kéréseit és azok támogatásra találjanak - áll az FM közleményében. (MTI)

Történészek szakmáztak Gyergyóremetén
Erdélyi történészek, művészettörténészek, régészek, és történelemtanárok, valamint Erdély történelmét érintő témákkal foglalkozó magyarországi szakemberek találkoztak Remetén és folytattak szakmai vitákat négy napon át. A Gyergyói Szemle Egyesület szervezésében megvalósult tábor az első ilyen jellegű szakmai találkozó Erdélyben.
Az Erdélyi Történésztábor célja az, hogy egy olyan fórum jöjjön létre, ahol mélyenszántóan lehessen vitatkozni, kibeszélni történettudományi kérdéseket. Ere a mindennapokban és a „gyorstalpaló” módon megszervezett konferenciákon nincs lehetőség – mondta el a Gyergyói Szemle Egyesület vezetője, Nagy József. Előadások zajlottak és kéziratviták, azaz publikálás előtt álló kutatási eredményeiket mutatták be egymásnak a jelenlévők kötetlen keretek között. A hozzászólások alapján várhatóan több tudományos munka is gazdagabb lehet.
Az előadásokat nem szánták a nagyközönségnek. Amint Nagy József jelezte, a felvetett témákat a szakmán kívüli érdeklődők számára csak hosszabb bevezetők révén lehetne érthetővé tenni, itt azonban egyből belevághattak a dolgok közepébe.
Összehangolnák a történelemkutatást
A történésztábor ugyanakkor annak az elképzelésnek a mentén is született meg, hogy remélték: összehozza majd a történészeket, közös munkafolyamatok indulnak el. Itt Erdélyben nagyon atomizált a történelemkutatás, a történész-társadalom. Amint Nagy József közölte, nincsenek összefüggő kutatási csoportok, nem jellemző az, hogy egy adott téma kapcsán együtt dolgozzanak a kutatók.
Ezért is volt meghívottja az eseménynek Ablonczy Balázs, aki a közelgő Trianon évforduló kapcsán létrehozott kutatói csoport munkájának megszervezését ismertette. Erősíteni kell a hálózatiságot, egyenként nemcsak eredményeket nehéz elérni, de egyre gyakoribb, hogy kutatók egyéb tevékenységekkel is kénytelenek foglalkozni a szakmai munkán kívül. A történésztáborban természetesen szó esett a következő években esedékes centenáriumi évfordulók témáiról is. Ezek nyilvánvalóak komoly kihívás elé állítják majd a történészeket is. Ugyanakkor az is megfogalmazódott, hogy nem könnyű az sem a történész-szakma számára, ami manapság nagyon divatossá vált, hogy hobbitörténészek által pufogtatott mítoszok kerülnek a közönség elé, például a székelyek őstörténete kapcsán.
A szakmai viták arra is teret adtak, hogy felvetődhettek olyan témák, amelyek még nincsenek megfelelően feltárva, és amelyeket érdemes lenne mélyebben kutatnia a történészeknek. Azt is megnézhették, kik azok, akik szakterületéhez közel áll az adott téma, és akik ezt a feladatot vállalhatják, itt, a történésztáborban megfogalmazott késztetés alapján.
Gergely Imre / Székelyhon.ro

Üzenet a múltból (Úz-völgyi megemlékezés)
Az egyre nehezebbé váló utazási körülmények ellenére is évről évre mind többen tartják fontosnak részt venni az augusztus 26-i Úz-völgyi, immár zarándoklatszámba vehető megemlékezésen: idén is több autóbusz szállította a résztvevőket nemcsak Háromszékről, Csíkszékről, Udvarhelyszékről, de az anyaország különböző vidékeiről, sőt, Felvidékről, Kárpátaljáról is érkeztek kisebb-nagyobb csoportok. Az évek során rendbeszedett, kiépített katonatemető pedig idén is újabb emlékjelekkel gyarapodott, ezúttal az eddig beazonosított első világháborús Úz-völgyi hősi halottak névsorát tartalmazó feliratokkal. Az Úz-völgyi megemlékezés az 1994-es emlékműavatás óta kialakult rítus szerint 12 órakor, az itt nem hallható déli harangszókor nemzeti himnuszunk eléneklésével és nemzeti lobogónk felvonásával kezdődik. Az ünnepség első részét az egyházi ceremónia képezi, melyet idén a szigetszentmiklósi Hutóczky Béla plébános és a sepsiszentgyörgyi Bucsi Zsolt Tamás református lelkipásztor tartott – utóbbi a Prédikátorok Könyvéből a Mindennek megszabott ideje van kezdetű verseket ajánlotta a jelenlevők figyelmébe. Áldozás és úrvacsoraosztás után Gergely András csíkszentmártoni polgármester, a rendezvény szónoka örömmel állapította meg, hogy a 23 éve elvetett mag bőséggel terem, hiszen az ünnepségre egyre több helyről és egyre többen jönnek el, köztük sok fiatal, gyerek is. Akiknek meg kell ismerniük igaz történelmünket, hogy továbbadhassák azt a következő nemzedékeknek, mondta a polgármester. Felelevenítette az első és a második világháború Úz-völgyi történéseit, kiemelve, a két világégés során a völgyben és környékén sok-sok katona adta életét: s hogy ez a haza már nem az a haza, amit ők védtek, nem rajtuk múlott, hiszen ők megtették kötelességüket. De ha most letekintenek onnan fentről, nyugodtak lehetnek: tetteik nem merültek feledésbe – jelentette ki. A temető nemcsak emlékeztet, hanem figyelmeztet is, hogy a háború csak keserűséget, könnyet, szenvedést, fájdalmat okoz. A hadi eseményeket túlélők közül is sokan már az égi dimenziókba költöztek, még köztünk tisztelhetünk néhányat közülük, ők azok, akiktől tanulnunk kell, hiszen az idő malmai nem jó búzát őrölnek, figyelmeztetett a polgármester, reménykedve téve hozzá: ha ilyen szép számban gyűlünk össze az Úz völgyében, van magyar jövő. A kovásznai férfikórus előadását követően megható pillanat következett: a nagyborosnyói Pakucs Etelka könnyek közt idézte fel, hogy 63 évvel ezelőtt az úziakkal együtt kellett menekülnie a völgyből, és most, kilencvenévesen eljött búcsút venni e helytől. Az ünnepségen nem először, de talán utoljára szavalta el az Úz-völgyi hősi halottak emlékére írott versét. A megemlékezés egyfajta számvetés is – folytatta beszédét Gergely András polgármester. 2017 kegyetlen év volt, többeket is elszólított az Úr azok közül, akikkel 1994-ben együtt álmodták meg ennek az emlékhelynek a kialakítását: V. dr. Szőts Dániel örökös térparancsnokot, Pál Samut, és alig néhány napja Incze Pált is. Dani bácsinak gondja volt arra, hogy még idén is eljuttassa gondolatait az Úz-völgyi megemlékezőknek: utolsó üzenetét Gergely András olvasta fel. Szőts Dánielnek kopjafát állítottak tisztelői a temetőben, ennek megáldásával, megkoszorúzásával folytatódott a megemlékezés, majd a temető belső falára rögzített, az első világháborúban itt elesett, 745 magyar, német, orosz, román katona nevét tartalmazó táblák megszentelése következett. Az ünnepség záró momentuma az emlékmű megkoszorúzása: hagyományosan az egykori frontharcosok helyezhetik el elsőként koszorújukat, idén már csak a sepsiszentgyörgyi Bartha Mihály és a kápolnásfalui Lőrincz Gábor hajthatott fejet a kőtömbös-kopjafás emlékműnél. A csíkszentmártoni Poszogó zenekar kíséretével hosszan sorakoztak a koszorúzó szervezetek, települések képviselői, a sort – szintén a hagyománynak megfelelően – az ünnepséget szervező, házigazdai szerepet is betöltő Csíkszentmárton elöljárósága zárta. A székely himnusz közös eléneklését követően Gergely András polgármester búcsúszavai zárták a megemlékezést: minden jó szándékú magyar embert áldjon meg az Isten, találkozzunk jövőben ugyanitt. Váry O. Péter / Háromszék; Erdély.ma

“A csángú nép szívibe betemetve…” – magyar nyelvőrző gyermektábor Moldvában
A moldvai csángó falvakban a magyar, mint anyanyelv gyakorlatilag megszűnt. Néhány értelmiségi szülőt leszámítva a moldvai magyarok gyermekeikkel románul beszélnek, akik jobb esetben második nyelvként megtanulják még szüleik nyelvét, olykor anyanyelvi szinten , de egymás közt a románt használják. Egy kedvezőbb történelmi fordulatra várva a legtöbb, amit tenni lehet, a nyelvvesztés késleltetése.
A Petőfi és Kőrösi Programokban kipróbált, volt és újbóli ösztöndíjasok nyári gyermektábort tartottak Moldvában, a Tázló menti Pusztinában, ahol az elmúlt tanévben, korábban a PSP-ben is szolgált Bódi Viktória volt a magyar tanár. Ő tartotta a Magyar Házban délutáni magyar órákat és foglalkozott a gyermekekkel egész éven át, melynek az augusztusi népművészeti tábor volt a kiteljesedése.
A tábor előzménye, hogy a legkeletebbi magyar faluban, Magyarfaluban augusztus 13-án vasárnap, Márton Áron püspök emlékművét leplezték le a falunapok keretében, melyet szintén a PSP/KCSP-t megjárt Bogdán Tibor szervezett. Itt volt a találkozó a táboroztató tanároknak, egy időben a kajtár gólyákkal gyülekeztünk és a hétfő hajnallal mi is indultunk, de nem Afrikába, csak a Tázló mellé, Pusztinába. „De micsoda szép térségeken, micsoda helyeken megyen az ember, hogy a szem bé nem telhetik. Micsoda kár, hogy ezek a szép és jó földek pusztán vannak, mert két nap alatt egyszer, ha találtunk valamely lakóhelyre.” – Írja mindezt Mikes Kelemen 1739-ben kelt levelében, midőn a Szeret völgyében utazott. Hogy tudott vagy nem a csángókról kérdés, de Pusztináról nem tudhatott, mert ekkor még a falu későbbi alapítói Csíkban ültek szülőfalvaikban, s csak az 1764-es Madéfalvi Veszedelem után kerekedtek fel, majd tették le a vándorbotot a Tázló martján…
Több mint 200 esztendő elteltével a népesség 1500 fő, római katolikus, templomuk védőszentje, Moldvában már csak egyedülállóan, Szent István. Az általános iskolás korosztálytól idősebbek a magyar nyelvet beszélik, a fiatalabbak már csak értik. Az új évezred elején magyar oktatás indult a faluban, melynek működését az állami és egyházi elöljárók nehezítik. Magyarországi támogatással 2006-ban épült fel a Közösségi Magyar Ház, mely méltó helyet biztosít a magyar oktatás és a hagyományőrző tevékenységekhez, közösségi eseményekhez.
Nyisztor Ilona, a Magyar Ház vezetője szerint nagyon fontos, hogy a gyerekek a nyári szünidőben is kötődjenek ahhoz a szellemiséghez, melyet Pusztinán a magyar oktatás képvisel, így a júliusi zenésztábor után nagy örömmel fogadták a kezdeményezést, melyben Viktória hét egykori PSP/KCSP ösztöndíjast hívott meg a táborban történő népművészeti tevékenységek vezetésére.
Varga Emese, Tóth Tamara kézműves alkotótevékenységekkel, népi játékokkal, Bódi Viktória, Brum Alejandra, Varga Kincső, néptánctanítással, Nagy Bence, Molnár Balázs és Hunyadi Péter elsősorban a népzeneoktatással vállalt részt a tábori tevékenységekben, de a munka összehangoltan folyt, minden gyermek kipróbálhatta ügyességét, tanulhatott új népdalokat, táncokat, ismerkedhetett a furulya, a hegedű és a kobozjáték örömével vagy éppen továbbfejleszthette tudását. És ami igazán széppé teszi a nyári napokat: fürdés a Tázlóban, erdőszéli számháborúzás, íjászkodás, közös ebédek, zenélések, éneklések, labdajátékok, a Magyar Házat felügyelő Magdó néni odaadó gondoskodása adta meg a családias hangulatát ennek az ünnepi hétnek, melyben a pusztinaiak falujuk védőszentje, Szent István napjára készültek.
A keddi nap, Nagyboldogaszony napján (aug.15.) a faluból többen a Kácsikai Búcsúra indultak, mely az egyetlen római katolikus búcsú Moldvában (pontosabban Bukovinában), ahol magyar misét is hallgathatnak a hívek. Ennek okán hétfőn magyarul hangzott az útnak indító szertartás a pusztinai templomban, amely kivételes eseménynek számít, de összecsengett kezdődő táborunk távlati céljaival: magyar nyelv és kultúra térjen vissza a mindennapokba Pusztinán.
A falu népi kultúrájának a gyermeki közösségekbe való visszaültetése lehet az egyik eszköze annak, hogy a román nyelven nevelt gyermekek nyelvhasználata a magyar nyelv felé súlyozódjon. A népdalokat, mondókákat, kiszámolókat nem lehet lefordítani, a népi kultúra csak azon a nyelven működik, melyben gyökerezik. És a gyermekekben ha mélyen is, de még él a hagyomány. Minél több időt töltenek el ebben, annál jobban kötődnek, kivált, ha közösségeik ezen értékek mentén épülnek.
A tábor zárónapján a szülők, nagyszülők is eljöhettek, hogy az egész heti tevékenységekről gyermekeik kis műsorát végignézzék, melyet egy rendhagyó szülői értekezlet követett. Ezen a fő téma, a legkényesebb kérdéskör volt terítéken, vagyis az, hogy milyen következményei lesznek annak, ha a fiatal szülők, de a nagyszülők is a gyermekekkel, unokákkal románul beszélnek. Szó esett a nyelvcsere rideg valóságáról, a magyar nyelvre épülő, és annak elvesztével összeomló népi kultúra értékeiről, a magyar nyelvű oktatás jogi lehetőségeiről. A szülők a vártnál aktívabban, jól megfontolt érvekkel kapcsolódtak a témákhoz, és ha áttörés nem is született, talán beszédtéma lett egy időre mindez a faluban. A legfontosabb tanulság újra az, melyet a Petőfi Sándor Program két évében is tapasztaltam:
A kívülről jövő ember szava csak akkor lehet hiteles vagy legalább elgondolkoztató, ha a beszédet megelőzően értéket hoz egy közösségbe, és a munkát minél kitartóbban, rendszeresebben végzi akár gyermek, akár felnőtt közösség javára.
A csángó költő, a néhai Lakatos Demeter szavait szülőfalujában, Szabófalván csak néhányan értenék, ha olvashatnák, de hírére, nevére még sokan emlékeznek. Szavai ott őrködnek a maradék csángó-magyarok fölött az idő sodrával szemben védtelenül állva.
Csángú országba Csángú országba be vannak temetve A legszebb mogyar kyncsek a világon, De nincsenek senkitül megkeresve, Ritka ékszerek, öröksig ágon.
Itt az ős apáink primitív hangja Elmaradt az évszázadok folyamán, Ippend mind a napnak örök szent lángja, Dét szüt szentületre templom tornyán.
Üdű járásval el fognak pusztulny, Örök nem szemmy ezend a világand, A kyncseket nem míg lehet megkapny, Ha megfizetnéd, minden drága árand.
A csángú nép szívibe betemetve Mogyar kyncsek noprul nopra pusztulnak, Ha nem lesznek sokáig felkeresve, S’ azután mogyarok hiába búszulnak.
A csángú országba mig lehet kapny, Amit magyar iradalam nem üszmér, Azt is a magyar stafírunghaz rakny, Mert jövű századoknak ez sokot ér.
Nem kerestik, mikor az üdűe vult, És mikar már késű vult, migpróbálták. Nogy kár! Ha lelkiismeret míg nem szúlt, Rígi mogyar kyncseket megutálták. (Lakatos Demeter – Szabófalva)
Hunyadi Péter / Erdély.ma

Gyermekeinknek építjük a templomot
Ősi szokás szerint kereszteléssel kezdődött tegnap a Zakariás Attila tervezte Gyöngyvirág utcai református templom szentelése Sepsiszentgyörgyön. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a keresztelési szolgálaton azt mondta, gyermekeinknek építjük a templomot, az ünnepi istentiszteleten pedig a 84. zsoltár alapján azt hangsúlyozta, boldog az az ember, aki az Úrban bízik.
Újzsenge ünnepén a református egyház hálát ad azért, hogy Isten megáldotta a szántó-vető ember életét, betakaríthatta a gabonát, elvégezhette a cséplést, és ezáltal egy esztendőre biztosította a kenyeret – mondta Kató Béla. A Gyöngyvirág utcai gyülekezet templomát különös termésnek nevezte, amiért szintén hálát kell adni. Most van az aratás ideje annak az elvetett magnak és annak a sok-sok gondoskodásnak, imádságnak, ami körülövezte ennek a templomnak az építését – hangsúlyozta. Erdély református püspöke arról beszélt, hogy vannak, akik számára egy templom csak építészeti csoda, de aki Isten jelenlétét keresi a templomban, annak áldás lesz az életén. Az új templom legyen a mennyek országának nagykövetsége, szülőotthonként legyen az újjászületés helye és olyan élelmiszerbolt, ahol meg lehet találni azt a táplálékot, ami által megerősödünk, valamint az igaz¬ság palotája, Isten igazságának a háza, mely igazságszolgáltatás szeretetből fakad – mondotta. Bancea Gábor, a Gyöngyvirág utcai gyülekezet református lelkésze arról az álomról beszélt, amivel hat esztendővel ezelőtt hozzáfogtak a templomépítéshez, és arról a kapuról, amely kapcsolat Isten és ember között. „Nyissátok meg nékem az igazságnak kapuit, hogy belépjek azokon, és dicsérjem az Urat.” (118. zsoltár) Az egyházak közösségépítő szerepét hangsúlyozta Victor Opaschi egyházügyi államtitkár, és arról biztosította a gyülekezetet, hogy hivatala támogatja az építkezés befejezését. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere levelét Sipos Zoltán gondnok olvasta fel. A tárcavezető hangsúlyozta: már a sepsiszentgyörgyi Kálvin-szobor felállítása is megmutatta, milyen fontos a református székelyeknek hitük, őseik tisztelete. „Az ő örökségükre épül a ma és a holnap. A tiétek a jelen, ahol Isten megteremtette azokat a lehetőségeket, amelyeket fel kell fedeznetek, amelyek győzelemre viszik életeteket, a gyülekezet életét, a közösségét. Ezen az úton indultok el ma templomépítő, téglákat rakó lelki közösségként.” A nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezető-helyettese szerint a felépült templom bizonyosság arról, hogy érdemes volt kitartani, hinni a megmaradásban és gyarapodásban. Brendus Réka arról beszélt, a református gyülekezetek megmaradásukat mindig annak köszönhették, hogy saját közösségi tereket építettek és azokat megőrizték. Egy új templom építése bizonyítja, hogy az egyház mindig megtartóerő volt, iskolákat, egyetemeket tartott fenn, és a magyar nemzettudatot minden időben megtartotta, ápolta – mondotta. „A magyar kormány és a nemzetpolitikai államtitkárság figyelemmel fordult és fordul ezután is az erdélyi és azon belül a református egyház felé, hogy segítséget nyújtson a megmaradáshoz, megmaradásunkhoz” – hangsúlyozta Brendus Réka. Ha valahol templomot építenek, akkor nemcsak egy-két nemzedékre, hanem egy közösség hosszú távú jövőjére gondolnak – mondta Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja. Leszögezte: a templom építése és felszentelése azt üzeni, itt vagyunk, itthon vagyunk ebben az országban, itthon vagyunk ezen a tájon, és itt akarunk élni. A templomépítés mindig közösségépítés is, annak lelki alapját erősíti – mondotta. Őszinte meggyőződésem, hogy Magyarország kormánya nemzetpolitikai államtitkárság által adott támogatása a lehető legjobb helyre került, és jó ügyet, magyar ügyet szolgál – fejtette ki a főkonzul. Valójában ez a templom akkor készült el, amikor a gyülekezet megfogalmazta az igényt, amikor megálmodta a templomot – mondta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A sziklára épített házhoz hasonlította a templomot, amely a közösség erejére épült, és a protestánsok híres etikájára, amely magát a közösséget tartja szilárdan össze. „Itt vagyunk itthon, ahová templomokat építünk, bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, egyetemeket. Meggyőződésem, hogy a világot az igenek, a hit és a bizalom tudja előrevinni. Bennünket is ezek vezéreljenek döntéseinkben” – mondta a polgármester. Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese azt hangsúlyozta, hogy a Gyöngyvirág utcai református közösség a második templomát építi, ezzel arra utalt, hogy a 2005-ben történt újraelosztás révén létrejött gyülekezet tagjai korábban a belvárosi templom építéséhez is adakoztak, és átadta a szemerjai református egyházközség ötezer lejes adományát. Az eseményt köszöntötte Zárodi Zsuzsanna veszprémi lelkipásztor is, aki a Vizsolyi Biblia másolatát ajándékozta a templomszentelő gyülekezetnek. Szabó Lajos kanonok az egyházak és közösségeik élni akarásáról, a gyülekezetek Istenhez való ragaszkodásáról beszélt, Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnok pedig azt hangsúlyozta, a templomépítés bizonyítja, hogy megmaradásunk, egyházunk és nemzetünk jövője csak a hitben megerősödött, kitartó munka révén lehetséges. Domokos Ferenc, a házigazda egyházközség főgondnoka köszönetet mondott a gyülekezet adakozásáért, a kultuszminisztérium, a magyar kormány, Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye önkormányzata, cégek, intézmények támogatásáért, és megköszönte a tervezőnek és a kivitelezőknek a munkáját. Zakariás Attila, a templom tervezője kiemelte a Bancea Gábor tiszteletes személyes érdemét abban, hogy a megálmodott templom felépülhetett, és Kányádi Sándort idézte: „Hajlékot Istennek, / hajlékot embernek / kőből, fából / házat, / raktál a léleknek / kőnél, cserefánál / erősebb igékből várat.” Az ünnepségen fellépett a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus, verset mondott Incze Melinda. A templomszentelés Sánta Imre bikfalvi lelkipásztor szolgálatával végzett úrvacsoraosztással, hálaadó imával, áldással és a himnusz eléneklésével ért véget.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hatodszor az értékszüret jegyében (Őszi sokadalom Kézdivásárhelyen)
Kánikulában zajlott a hét végén Kézdivásárhelyen az értékszüret jegyében hatodik alkalommal megszervezett Őszi sokadalom, a céhes város legnagyobb szabadtéri rendezvénye. A sokadalom több mint tíz helyszínén több ezren fordultak meg.
A szervezők idén is arra törekedtek, hogy minden korosztály számára minél változatosabb programokat kínáljanak. Újdonságnak számított a város tortája, amelyből pénteken este 590 szeletet osztottak ki ingyen. A Helyi Fejlesztési és Kulturális Egyesület a sportcsarnok előtt második alkalommal szervezett őszi vásárt, ahol hagyományos termékeket, zöldséget és gyümölcsöt lehetett napközben vásárolni, továbbá az ökörsütés, a korongozás és a népzenei műsor sem maradt el. A három és fél napos rendezvény tegnap este több ezer rajongó jelenlétében a Magna Cum Laude-koncerttel és pompás tűzijátékkal ért véget.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Időutazás a 19. századba
A Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete pénteken hetedik alkalommal szervezte meg az előző években nagy sikernek örvendő 19. századi piaci körképre keresztelt rendezvényét.
Az egyesületi tagok a Gábor Áron téren felállított sátrukban antik bútorokat, régi fényképeket, babákat és 19. századbeli használati tárgyakat helyeztek el, kávéval, teával, süteménnyel és friss gyümölccsel kínálták a betérőket. A korhű ruhát viselő nőkhöz a Zöld Nap Egyesület önkéntesei is csatlakoztak, három fiú a 15. székely határőr gyalogezred egyenruháját viselte, az örmény Haykuhi Harutyunyan pedig székely ruhát öltött magára. A huszonkét fős csapat végigsétált a Gábor Áron téren, ahonnan a Molnár Józsiás parkban levő zenepavilonhoz vonult, itt süteménnyel, borral és pálinkával kínálták meg az éppen ott-tartozkodókat. Sajnos, idén Gyöngyös Város Barátainak Köre Közhasznú Egyesület tagjai nem lehettek jelen, de Fülöp Magdolna egyesületi elnök elmondása szerint jövőre ismét együtt korzóznak a gyöngyösiekkel.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Refo 500
Péntektől tegnapig több száz érdeklődő állt meg Kézdivásárhelyen a Kolonits-szobor előtt felállított Refo 500 sátor (a név a reformáció 500 éves évfordulójára utal) előtt, vagy tért be a labirintus sátorba. Az érdeklődőknek lehetőségük volt egyházi kiadványok megvásárlására is.
Ruszka Sándor József lelkipásztor elmondása szerint az ötletet ők is máshol látták, a kivitelezés a református egyházközségnek és a KézdIKE-nek köszönhető. Az ifjak napokig dolgoztak, minden az ő kezük munkája. A lelkipásztor elmondta, hogy a látogatás imasétával kezdődött a labirintusban, ahol képekkel, szavakkal, gondolatokkal, elhelyezett használati tárgyakkal stb. találkozhatott az érdeklődő. Egyfajta meditatív séta, egy belső út volt ez, amelynek végén állt az imasátor, ahová bárki bemehetett öt percre elcsendesedni, majd kint a szervezők egy pohár üdítővel esetleg jegeskávéval várták az illetőt. Szombaton Marosán Csaba kolozsvári színművész Luther, asztali beszélgetések című egyéni előadására került sor, tegnap az újkenyér istentiszteletet követően a Kolonits-szobornál együtt énekeltek a Református Kollégium ifjúsági zenekarával. Délután Családias otthon, otthonos egyház témával tartottak nyílt IKE-napot.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

SZÁZEZREKET HALLGATTAK LE. Tíz év alatt – 2005-től 2014-ig – a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) közel 250 ezer telefonos lehallgatást végzett törvényesen (bírói jóváhagyás alapján), ami azt jelenti, hogy az ország hivatalosan húszmilliós lakosságának 1,25 százalékát hallgatták le.
Mivel azonban egy beszélgetés legalább két ember között zajlik, valójában kétszer-háromszor ennyi személy telefonját követték, tehát akár 750 ezer is lehet azoknak a száma, akik az RHSZ fókuszába kerültek. A bírói engedélyek száma érdekes növekedést mutat: a korrupcióellenes hadjárat kezdetén, 2015-ben mindössze 6370-et adtak ki, 2009-ig összesen 62 681-et, a következő öt évben (2015 szeptemberéig) pedig háromszor annyit, 186 030-at. Ez utóbbi adat azért érdekes, mert Radu Chiriţă kolozsvári bíró szerint ebben az időszakban az igazságügy összesen 102 729 lehallgatási engedélyt bocsátott ki 109 946 kérés alapján. 2015 utolsó hónapjairól még nincsenek hivatalos adatok, de az előző számok alapján valószínű, hogy 200 ezernél több lehallgatást végeztek a hírszerzők, azaz nagyjából kétszer annyit, mint ahány bírósági engedély volt. Az RHSZ ezt azzal magyarázta, hogy ebben a számban „a hosszabbítások is benne vannak”. Mégis, a Friedrich-Ebert-Stiftung Alapítvány szerint az RHSZ – a lakossági arányokhoz mérten – 16-szor több lehallgatást végez, mint az amerikai FBI, amely 2014-ben 300 millió lakosból mindössze 1416-ot hallgatott le. România liberă; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

GYANÚS A VASÚTI INGYENJEGY. Nem tetszik a közúti fuvarozóknak az egyetemistáknak biztosított ingyenes vonatjegy: szerintük ez hátrányos megkülönböztetést jelent velük szemben. A hivatásos fuvarozókat tömörítő COATR szervezet beadványban fordult a pénzügyminisztériumhoz, amelyben azt kérik, hogy a szaktárca tisztázza, hogyan biztosítják az egyetemisták ingyenes vasúti közlekedéséhez a szubvenciót, és hogyan számolják el a vonatjegyeket. „Úgy gondoljuk, hogy ez az ingyenesség törvénytelen és diszkriminatív, mivel csak a vasúti közlekedésre vonatkozik, a román vasúttársaságra (CFR) és a magáncégekre egyaránt, ám kizárja a közúti vagy vízi közlekedést, pedig vannak olyan országrészek, ahová a diákok nem tudnak eljutni vonattal. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy az év elején elindított stratégia politikai jellegű, célja bizonyos fuvarozói kategóriák támogatása” – írják a közúti fuvarozók. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mozgásra nevelt, élményt adott (Dimény Olga évtizedei)
Dimény Olga, vagy ahogy a baróti Tanulók Klubjának legendás vezetőjét Erdővidék-szerte ismerik, Olgi néni szeptembertől nyugdíjba megy. Nehéz elhinni, hogy az örökké energikus, folytonosan szervező és gyermekeiként szeretett tanítványaival elfoglalt tanárnő visszavonul, s otthonról szemléli majd a világot – nem az a fajta. Valószínűleg nem is lesz úgy: arra készül, amíg még hívják, óraadó tanárként visszajár a bő húsz éven át szolgált intézménybe, hogy jelenlegi csoportjait oktassa. Nem hagyja el az általa alapított és szakmai berkekben az idő folyamán országos népszerűségre szert tevő Barót Kupa elnevezésű nemzetközi tánc- és tornafesztivált sem. Egy szó mint száz: Olgi néni nagyon aktív nyugdíjas lesz.
Korán választott hivatást
– Egy nagybaconi leánykában a hatvanas évek végén miként érlelődik meg a gondolat, hogy testnevelő tanár legyen?
– Én már ötödikesen tudtam, hogy az akarok lenni. Egyed Csaba osztályfőnököm testnevelés szakos volt, s némileg meglepődött, amikor az osztályt végigkérdezve, hogy ki mivé szeretne válni felnőttként, én azt mondtam neki, hogy tornatanár. Osztályfőnököm kiváló pedagógus volt, röplabdát és atlétikát oktatott, és amikor felfedezte a torna iránti hajlamomat, külön is foglalkozott velem. Ma is megvan egy fénykép, amelyen a volt labdarúgópályán a tűzoltógerendán fejállást csinálok. Négy év múlva, amikor a Jóbarát egyik újságírója felkereste a nagybaconi iskolát, és beletekintett Egyed Csaba feljegyzéseibe, kiderült, azon a bizonyos napon füzetébe azt jegyezte fel, hogy Baló Olga (Dimény Olga lánykori neve – szerk. megj.) fizikailag gyengén fejlett, tornatanár szeretne lenni. Az újságíró az érdekesség kedvéért lejött Barótra, ahol én már kilencedikes diák voltam, hogy rákérdezzen, még mindig testnevelőtanár szeretnék-e lenni. Mindannak ellenére, hogy az azelőtti évben ízületi és szívreumám miatt fel voltam mentve a tornaórák alól, azt mondtam, igen, még mindig az akarok lenni. Az igazság az, hogy betegségem már akkor sem akadályozott, hogy a tornafeladatokat elvégezzem: tanárom, Kermeczky Réka hiába kergetett el a pálya egyik részéről, mert a másikon úgy is elvégeztem a gyakorlatokat. Az elkövetkező években komolyan atletizáltam, 800 és 1500 méteren megyei és országos versenyeket nyertem.
– Ilyen előzmények és elhatározás után, gondolom, egyszerű volt az egyetemre bejutni.
– Rosszul gondolja! Az egyik legnagyobb, szinte áthághatatlan akadályt éppen egészségügyi múltam jelentette. Hiába értem el versenyeken kiváló eredményeket, kórlapom sokáig elkísért. Az egyetemi felvételire való jelentkezés feltétele volt a pályára való alkalmassági orvosi igazolás megléte. Ilyent sem Baróton, sem Sepsiszentgyörgyön nem akartak adni. Végül könyörgésem meghallgatásra talált kardiológusomnál, Zsigmond doktor úrnál, aki azt mondta, rajta ne múljon, megadja. 1973-ban nem sikerült a felvételim, de láttam, van mit keresnem ott. Mégis szinte fel kellett adnom terveimet: egy Sugásfürdőn szervezett síversenyt megnyertem, az azt követő gálafelvonuláson pedig olyan szerencsétlenül lépett elém egy néző, hogy lábam törtem. Ekkor hajlottam volna arra, hogy gyógytornásznak tanuljak, de néhány hét múlva levágtam a gipszemet, és ismét edzeni kezdtem. A barátom, későbbi férjem, Dimény János, aki akkoriban elsőéves egyetemista volt a testnevelő szakon Bukarestben, felvitt a fővárosba és évfolyamtársaival együtt edzve készültem a felvételire. Úgy okoskodtam, látogatás nélkülire iratkozom, mert egyszerűbb lesz. Hozzám hasonló „okosak” akadtak még néhányan, éppen ötvenen voltunk egy helyre, de végül 9,50-nel elsőként jutottam be. Olyan jól sikerült a felvételi, hogy a futáseredményeim miatt az egyetem atlétikaedzője azt szerette volna, hogy iratkozzam át nappali tagozatra, de én elutasítottam a lehetőséget. Attól féltünk, ha mindketten nappalin leszünk, úgy helyeznek ki, hogy Jánossal nem fogunk egymáshoz közel eső katedrát kapni, mi pedig nem akartunk elszakadni egymástól.
Bajnokokat neveltek
– Tanári pályája miként alakult?
– Lévén, hogy nem a nappali szakon tanultam, már az egyetemi évek alatt is tanítottam. Megfordultam Kisbaconban, Székelyszáldoboson és Magyarhermányban. 1979-től 1990-ig Nagybaconban tanítottam, majd a baróti Gaál Mózes Általános Iskola következett 1996-ig, végül a Tanulók Klubjában voltam előbb igazgató, majd a központosítást követően intézményvezető. Nagybaconban férjemmel közösen sikeres női és férfi tornacsapatot alapítottunk, amellyel nyolc évig folyamatosan megyei bajnokok voltunk. A Károlyi-módszert alkalmazva már óvodás korban válogatni kezdtünk a nagyszámú gyermekseregből, akik közül a legtehetségesebb tíz-tizenkettővel foglalkoztunk heti három alkalommal. Ezt a munkát folytattuk Baróton is, ahol csapatunk 1991-ben megnyerte az általános iskolák számára utolsó alkalommal kiírt megyei versenyt, az országoson harmadikként végeztünk, Náfrádi (Szabó) Irénke pedig első helyezést ért el. Ő annyira kiemelkedett a mezőnyből, hogy még az onyesti tornászközpontba is elvitték.
Intézményvezetői kihívás
– A Tanulók Klubja milyen kihívások elé állította?
– A Tanulók Klubja tánc- és tornakatedrájára áthelyezéssel kerültem, de örvendtem, hogy oda mehetek, ahol olyan jó közösség van. Akkoriban fafaragás-, rajz-, karting-, elektronika-, báb-, moderntánc- és néptánccsoport működött, az oktatók mellett két éjjeliőr, karbantartó, titkárnő és korrepetitor volt alkalmazásban, azaz tizenkét főnyi intézményt kellett igazgatnom. Köreink rendkívüli népszerűségnek örvendtek, Erdővidék jóformán minden szögletéből özönlöttek a gyermekek, általában ötszáz fölött, hatszázhoz közelítő gyermeklétszámunk volt. A munkát hátráltatta, hogy 1997-ben elkezdtük székhelyünk felújítását, ami közel tíz évig, 2006-ig tartott. A tíz év hányódás közben – köreinket az iskolák osztálytermeiben és tornatermeiben tartottuk – szakok alakultak át vagy szűntek meg, oktatók mentek el, az intézményt központosították, Sepsiszentgyörgyhöz csatoltak, azaz jogi személyiségünk megszűnt; nehéz volt az újrakezdés. Volt felújított épületünk, minden igényt kielégítő próbatermeink, kilenc vendégfogadásra alkalmas szobánk – ez nagyon fontos, hiszen a meghívott csapatokat el tudtuk szállásolni, de bevételhez is juttatott –, ám a gyermeklétszám visszaesett. Miután mozgósítottuk régi, a községekben élő barátainkat, akik segítettek tevékenységeink népszerűsítésében, s megjelentek az első eredmények, helyreállt a rend, ismét teljes kapacitással tudtunk működni. Újra mindenik köz-ségből jöttek a fiatalok, hogy néptánc, báb, informatika és modern tánc-torna oktatásunkban részesüljenek. Legtöbben Nagybaconból érkeztek. Mint mondották, nem azért hozzák gyermekeiket hozzánk, mert odavaló vagyok és ismernek, hanem főleg azért, mert valaha őket is tanítottam, s tudják, milyen fontos, hogy a gyermekek mozgásigénye megteremtődjön. Nagyon örvendtem, amiért így gondolkodtak: visszaigazolást nyert, a Jánossal közös elképzeléseink helyesek voltak, nemcsak tanítottunk, de élményt is adtunk a gyermekeknek.
Nemzetközi esemény Baróton
– Gondolta volna 1997-ben, amikor a tánc- és tornafesztivál elindult, hogy szakmai körökben és a barótiak között is olyan népszerű lesz?
– Az igazság az, hogy bíztam benne, de várakozásomat jóval felülmúlta a siker. Az egész onnan indult, hogy 1996-ban meghívást kaptunk Vaslauiba egy hasonló rendezvényre, ahol nagyon jó hangulatban versenyeztünk, és Szabó Vass Melinda, Téglás István – ő most Bukarest egyik legismertebb táncművésze – és Kiss Abigél révén kiemelkedő sikereket értünk el. Amikor hazajöttünk, úgy gondoltam, jó lenne, ha a hazai közönség is láthatná, milyen tehetséges gyermekeink vannak, ezért nyomban nekifogtam szervezni. Szerencsénk volt azzal is, hogy részt vettem egy Bukarestben szervezett képzésen, amelyen megismerkedtem a stilizált néptáncokat oktató Florin Gavrilescuval, aki nemcsak a zsűrielnök tisztségét vállalta el, de tanácsaival segített is. Az első Barót Kupára 1997. március 23-án került sor tíz csapat, azaz közel százötven tanuló részvételével. Akkoriban a gyermekek elfértek még a tornateremben letett matracokon, a főzést pedig az óvoda konyhája oldotta meg. Ahogy nőtt a rendezvény, nőttek az igények is, s már nemcsak a baróti szálláshelyek, de még a tág környék panziói sem voltak elegendőek. Arra is volt példa, hogy egy csapatnak Tusnádfürdőn kellett megszállnia. Nem is csoda, mert a néhány környékbeli csapaton kívül – Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Kovászna – a többiek messziről jönnek. Rendszeresen visszajárnak Barótra bukaresti csapatok, valamint Petrozsény, Kudzsir, Arad, Găeşti, Vaslui, Amara, Râmnicu Sărat, Bârlad, Slatina és Gyulafehérvár képviselői vagy a határon túlról Kapuvár, Kisinyó vagy éppen Párkány csapata. Legutóbb hétszázan táncoltak kis sportcsarnokunkban, amiben nagy szerepe volt annak, hogy az utóbbi öt évben együttműködünk a Magyar Látványtánc Szövetség elnökével, Boros Tündével, és a Barót Kupa az általuk szervezett Európa Kupa selejtezőjévé vált.
Aktív nyugdíjasként
– Még néhány nap van hátra nyugdíjazásáig. Visszavonul és távolról figyeli az eseményeket vagy továbbra is tevékenyen részt vállal a sportszervezésben?
– A Tanulók Klubjának ügyintézését minden bizonnyal jól fogja végezni utódom, Bálint Péter, katedrámon pedig a jól felkészült, tehetséges Pál Éva veszi át a helyem. Mivel nem szeretnék a nagyon hozzám nőtt diákjaimtól ilyen hirtelen elszakadni, kérvényeztem, aerobik- és mazsorettoktató óraadó tanárként maradhassak még. Ha esetleg nem bólintanak rá, úgy sem maradok ki teljesen a sportéletből, hiszen a Barót Kupa szervezését még, amíg erőm engedi, folytatom. Hasonlóképp kitartóan tovább szervezem a szívügyemnek tekintett nagybaconi Pásztortűz Egyesület által életre hívott Barátság Tánclépésben néptánctalálkozót is.
– Több szakmai díjban is részesült az idők folyamán. Mennyire fontosak ezek egy pedagógus életében?
– A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által 2011-ben adományozott Ezüst Gyopár-díj nagyon jólesett, mert mégiscsak a legismertebb szakmai szervezettől érkezett. Hasonlóan fontosnak éreztem a Tanulók Palotája igazgatójától, Kerekes Jenőtől idén kapott életműdíjat is, hiszen a közvetlen kollégák őszinte megbecsülését jelzi. Mégsem ezek, hanem a gyermekek ragaszkodása a legfontosabb visszajelzése annak, hogy munkám során valamit jól végeztem. Rengeteget jelent, hogy a húsz-harminc éve végzett diákjaim nem felejtettek el, az utcán előre köszönnek és mosolyogva, őszintén érdeklődnek, hogy vagyok és segíthetnek-e valamiben. Az ilyen pillanatokért mondom azt, megérte a tanári pályát választani és hivatásként művelni.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

VII. Bolyais Világtalálkozó
„Fészekbe visszavágyó szárnyalással”
A rendezvény a Vásárhelyi Forgatag keretében zajlott három napon át, s a marosvásárhelyiek V. Világtalálkozója is. A rendkívül, talán túlságosan is gazdag, változatos program valamennyi eseményét, amelyek sokszor párhuzamosan folytak, lehetetlen volt egy személynek követni, holott volt diákként és a nap krónikásaként mindegyiken szerettem volna jelen lenni. Hamar be kellett látnom azonban, hogy ez lehetetlen, így hát a nagyszabású ünnepség első napjának néhány eseményéről, hangulatáról próbálok beszámolni.
A címbeli verssort Áprily Lajos A fejedelemhez című ódájából idéztem, amelyet a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium fennállásának 300. évfordulójára írt, és az 1922-es ünnepségen maga a költő olvasott fel. A sorskérdéseinket ódai hangvételben megszólaltató költemény előadásával Kilyén Ilka színművésznő adta meg az alaphangot a marosvásárhelyi iskola fennállásának 460. évfordulójára szervezett ünnepségen.
Az iskola olyan örökség, amely összetartó varázserő múlt és jelen között. A találkozások révén lehetőséget teremt valós értékeink számbavételére, miközben nemzeti összetartozásunk tudatával erősít minden résztvevőt – szólt a jelenlevőkhöz Kirsch Attila, a Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Körének vezetője. A szerteágazó, gazdag program megszervezésében nyújtott hozzájárulásukért érdemoklevelet nyújtott át a baráti kör vezetőségi tagjainak. A találkozó végén képzeletben átadhattunk egy-egy oklevelet a két iskola diákjainak is, akik kedvesen, előzékenyen vettek részt az ünnepség lebonyolításában, és fellépésükkel, előadásaikkal az iskolában folyó munka minőségébe nyújtottak tartalmas betekintést.
A Schola Particulából kialakuló Református Kollégium utódintézménye 1957-ben vette fel tudós tanárának, Bolyai Farkasnak a nevét, majd viszontagságos története során 1960–2007 között vegyes tannyelvű intézményként működött. Ma Erdély legnépesebb magyar tannyelvű iskolája a legjobb tanulmányi eredményekkel – hangzott el Mátéfi István, a Bolyai líceum igazgatójának köszöntőbeszédében, aki a hagyományokon alapuló jövőépítés feltételeként az összefogás fontosságát említette. Az öröm mellett ürüm vegyült Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatójának szavaiba, aki hiányolta a nemrégiben végzett diákokat az ünnepségről. Találkozni jó, kell, fontos – zárta rövidre szavait Székely Szilárd, a Római Katolikus Teológiai Líceum helyettes igazgatója.
A Bolyai iskolát nem impozáns falai teszik naggyá, hanem a benne tanító tanárok és az ott tanuló diákok – így együtt jelent meghatározó pontot az erdélyi magyarság térképén – tolmácsolta a csíkszeredai főkonzulátus üzenetét Farkas Balázs ügyvivő konzul, aki a Bolyai sportpályájának felújításában nyújtott segítséget említette, hiszen a fizikai értelemben vett iskolaépületek hiányában nem beszélhetünk folytonosságról, az értékek továbbításáról – tette hozzá.
A testvérváros Baja és a térség országgyűlési képviselőjének üdvözletét Bedele Norbert, a Duna-parti város alpolgármestere tolmácsolta, aki egy tanmesét hozott ajándékba a közösség összetartozásának éltető erejéről.
Borka Balázs Attila, a Bolyai Közhasznú Alapítvány elnöke az elődök munkájának folytatásaként arról a feladatról beszélt, hogy a 21. századhoz méltó körülményeket kell teremteni az iskolában, és ezt a célt szolgálják például a találkozó idején szervezett sportrendezvények is.
A nyitóünnepséget a Pethő testvérpár játéka, majd a Bolyai Farkas Elméleti Líceum Harangvirág tánccsoportjának fellépése zárta mezőségi táncokkal.
Ezt követően az udvaron felállított színpadot és környékét a Református Kollégium diákjai vették át, akik villámcsődülettel indítottak, a Márton Előd vezette Refi Karaván tagjai zenéltek, majd a Márton Csilla rendezte díjnyertes Arc az álarc mögött című improvizációs produkciót láthatta az iskolaudvaron maradt közönség. Köztük voltak azok az öregdiákok is, akik diákkori élményeikből osztottak meg részleteket a hallgatósággal.
Ugyanebben az időben Buksa Éva Mária tanárnő a gazdag anyagból összeállított iskolatörténeti kiállítást nyitotta meg, Kovács Levente rendező a Marosvásárhely néhány ismert személyiségéről készült portrékiállítást ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
A katolikus iskola bolyais múltjáról, azaz az első katolikus teológiai osztályok befogadásáról és működéséről készült kiállítást Székely Szilárd helyettes igazgató, vallástanár mutatta be, és az iskola volt diákjainak kiadványaival ismerkedhettek az érdeklődők Csáky Károly lelkipásztor szervezésében.
Ugyancsak ebben az időben a díszteremben bemutatták a Bolyai Farkas Elméleti Líceum címerét. Mivel a hajdani Református Kollégium angyalos jelképét a jogutód iskola használja, szükségessé vált, hogy a Bolyainak is önálló címere legyen – vezette fel a bemutatót Hajdú Zoltán aligazgató, a nézőközönség figyelmébe ajánlva dr. Szekeres Attila István történészt, elismert címertani szakértőt, aki az iskola diákja volt. Rövid előadást hallhattunk a címerek keletkezésének történetéről, jellegzetességeiről, majd következett az új címer ismertetése. Az alapot jelentő háromszögű pajzs kék színe az iskola alapításának idejére jellemző, és a vármegyékre utal. A Marosvásárhelyhez való kötődést a páncélos kard jelképezi, amely egy lúdtollat tart. A pajzsot aranyszínű, nyitott könyv fedi, ami a tudomány, bölcsesség jelképe, alatta az alapítás éve, a könyv lapjain az iskola nevét adó Bolyai Farkas nevének kezdőbetűi láthatók.
A címerbemutatót a bolyais diákok ünnepi műsora követte A sokoldalú Bolyai ma is él címmel. A népes közönség Bolyai Farkas személyisége mellett megismerhette a diákok irodalmi munkáin, magyar és idegen nyelvű szavalatain, a Kájoni János furulyakör, a Bolyai Zenekör felléptén át az iskolában folyó művészi és tudományos munka színvonalát. A hallgatóság jócskán megfogyatkozott, amire már eléggé jelentős késéssel az iskola tollforgató öregdiákjait szólította a mikrofon elé Buksa Éva Mária a Szívhangok műsor keretében. Közönség híján a verset, prózát, esszét író egykori diákok magukat szórakoztatták a felolvasással. A 12 tollforgató, Gálfalvi György, Kincses Elemér, Kiss Székely Zoltán, Komán János, Kovács Levente, Nagy József Levente, Nagy Székely Ildikó, Ötvös József, Ráduly János, Szász László és e sorok írója részleteket és verseket olvasott fel köteteiből, amelyekben a komoly gondolatok mellett az érzelmek és a humor is jelen volt. A felolvasás végén kiderült, hogy a közélet, az irodalom, a történelem, az erdélyi valóság bemutatása terén mennyire szerteágazó a tollforgató öregdiákok érdeklődése. Mármint azoké, akik a 19 meghívottból jelen voltak az ünnepségen.
Fél ötkor kezdődött az udvaron levő nagyszínpadon a Kozsik József vezette Kamaszok ifjúsági színtársulat fellépésével a kulturális-zenei program, melyen bemutatkozott a Rocksuli és a későbbiekben fellépett a Mary Grace, a Kővirág, a Polifon és a Boom együttes. Ez utóbbi nosztalgiaszámai mellett visszautazhatott az iskolában töltött évek zenevilágába a sátrak alatt kitartó, vagy akkor érkező hallgatóság, amelyet nem csábított el a Borudvar vagy a Liget hangulata. A korábbi találkozók népes közönségére gondolva, többen is elmondták, hogy jobb lenne önálló rendezvényként a Forgatag előtt megszervezni a következő világtalálkozót.
Az udvaron szóló zene miatt néha nehezen lehetett hallani az iskola amfiteátrumában szervezett három fórumbeszélgetés előadóinak szavát. Pedig érdekes, gondolat- ébresztő emlékezés volt a múltra, jelenre és kitekintés a jövőre is.
Mit tehetek egykori iskolámért? – ez volt a témája a Bolyai vezetőivel tartott találkozónak, amelyen Mátéfi István beszámolt a terveikről, az iskola épületének korszerűsítésére kidolgozott elképzelésekről, amelyek elől az akadályok elhárulni látszanak. Az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonában levő épület felújítására a tulajdonos pályázhat, a támogatók számára pedig a Bolyai Kollégium Alapítvány biztosítja a törvényes keretet. Ilyen módon sikerült a sportpálya épületeinek a korszerűsítése is. Ha minden szükséges okirattal rendelkezni fognak, az egyházkerület hozzáláthat a javításhoz. Ennek kapcsán egy jelen levő öregdiák szakember ötleteit ismertette. Kérdésre válaszolva Hajdú Zoltán aligazgató megnyugtatta a jelenlevőket, hogy a felújított régi épület falára rövidesen visszakerülnek az emléktáblák.
A Római Katolikus Líceum bolyais és korábbi viszontagságos múltjáról, amikor az évszázadok folyamán kétszer kellett a teljes megsemmisítésből újra talpra állni, Székely Szilárd ügyvezető igazgató számolt be. Meghívottjai azok a személyek voltak, akiknek valamilyen szerepük volt az újraindításban. Az ötlet a katolikus öregdiákokban merült fel az iskola fennállásának 300. évfordulóján – számolt be a rendszerváltás utáni újrakezdésről. Bár Fodor Imre alpolgármester határozottan és lelkesen támogatta, és Csató Béla főesperes nagyon sokat tett az akadályok elhárításáért, a katolikus teológiai osztályra kezdetben nem kaptak engedélyt, majd nehézségek árán sikerült a jóváhagyást elérni, és diákokat toborozni. Annak ellenére, hogy az egyház két iskolaépülettel is rendelkezett, sem az Unireába, sem a Művészeti Líceumba nem fogadták be az osztályt. Albertini Zoltán akkori főtanfelügyelő-helyettes kérésére végül a Bolyai adott helyet az évről évre gyarapodó katolikus osztályoknak, amelyek 2004–15 között működtek a Bolyaiban, mindig azzal a reménnyel, hogy sikerül önállósítani az iskolát. Amikor ez 2015-ben megtörtént, az öröm közös volt, ezért szó sincs arról, hogy a DNA felszólítására a Bolyai kártérítést követeljen azért, hogy a katolikus osztályok fokozatosan az önálló iskolában indultak. Hogy mi lesz szeptember 15-én, erre pontosan Székely Szilárd sem tudott válaszolni. Bár a tanfelügyelőség honlapján léteznek az üres állások, amikor egy áthelyezését kérő tanítónő iratait akarta beadni, kemény visszautasításban részesült.
A harmadik fórumbeszélgetés Márton Előd iskolalelkész vezetésével a Református Kollégium helyzetéről szólt, és a visszaemlékezések igazolták, hogy az alapítás nem volt mentes a gondoktól, nehézségektől, hiszen az indulás évében az első kilencedik osztályt, amelybe vidéken szervezték a felvételi vizsgát, tanfelügyelőségi utasításra az akkori igazgató kivezette az épületből. Az iskola történetének leghősiesebb osztálya a kistemplomban tanult, majd a második félévtől térhetett vissza az épületbe. Hányattatásukról Csáky Károly akkori iskolalelkész számolt be. Ötvös József az iskola hovatartozásáról szóló bizonytalanságokat említette, amit református esperesként tapasztalt.
Sorra kaptak szót az egykori igazgatók, Horváth Gabriella, akit katolikus létére, a vezetésben való jártasságára alapozva Csiha Kálmán kért fel az iskola vezetésére, Csiha Kálmán püspök, Tőkés Elek, a püspökség tanügyi tanácsosa és Mártha Ivor főgondnok Dónáth Árpád és Sárpataki János nevét említette, akiktől a legnagyobb támogatás érkezett. Székely Emese bevallása szerint már készen kapta az iskolát, s bár diákjaik nem tanultak luxustermekben, a Bolyai iskolával a békés egymás mellett élést választotta. Kezdetben nem voltak nagyon jó eredmények, a református osztályokban hagyták felnőni a diákokat, akik közül sokan szép karriert futottak be a humán tudományok terén. A közös imáknak nagy szerepük volt a diákjaik biztonságérzetének a kialakításában, s az esti tagozat elindítása nagyon sok személy számára tette lehetővé az érettségi diploma megszerzését. Szembe kellett nézni sok mindennel, meg kellett harcolni a harcot – emlékezett Enyedi Csaba iskolalelkész, aki a közösségformáló tevékenységekről számolt be. Hittel közösséget építeni – összegezte a jelenlegi irányvonalat Benedek Zsolt iskolaigazgató. Céljuk a teljes iskolaszerkezet kialakítása és az asszisztensképző megtartása. Ha egy iskolában van teljesítmény, akkor lesznek diákok is – tette hozzá, miképpen azt is, hogy az egyházkerület rendszeresen támogatja a Református Kollégiumot.
Szombaton a várba költözött át a rendezvény, 11 órától Balás Árpád vezetésével tekinthették meg az érdeklődők azokat a helyszíneket, amelyeket a Bolyaiak neve is fémjelez, az iskolát, hajdani lakásuk helyét, a Teleki Tékát, ahol a két Bolyainak emléket állító múzeum látható, és a Református Kollégium egykori könyvtárának értékes darabjait őrzik, majd a temetőben fejeződött be a séta a kopjafánál és a síremlékeknél tett látogatás után. Szombaton délelőtt a Kutúrpalotában verbunkversenyt, délután a világtalálkozó gálaműsorát láthatta a közönség. Vasárnap 10 órától az 500 éves reformációra és az iskolaalapítás 460. évfordulójára emlékeztek, és közös imát mondtak a Római Katolikus Teológiai Líceumért. Az istentiszteletet újabb temetői séta követte, amelyen a kollégium egykori tanárai, városunk és az iskola nagyjai emlékére gyújtottak gyertyát a református temetőben.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Egy fontos színháztörténeti adattár – és szakmai tanulságai 1
Örvendetes fejleménye a szakmának az erdélyi magyar színházi kiadványok megjelenésének szaporodása az elmúlt másfél évtizedben. A nagyváradi színház 1948–1960 közötti történetét Nagy Béla közel 600 oldalas munkában dolgozta fel (2009), és egy év múltán jól illusztrált dokumentumtárban adta közre a színház építéstörténetének levéltári iratait (2010). A 2011-es esztendő Marosvásárhelyen a bőség éve volt: Kozsik Ildikó kötete a marosvásárhelyi Állami Bábszínház történetének első negyedszázadát dolgozta fel, és ugyanebben az évben jelent meg az az intézménytörténeti tanulmánygyűjtemény is, amelynek hat szerzője (Albert Mária, Balási András, Csép Zoltán, Kovács Levente, Lázok János, Ungvári-Zrínyi Ildikó) a marosvásárhelyi felsőfokú magyar színészképzés történetének első időszakát vizsgálta más-más megközelítésből. A temesvári színház fél évszázados jubileumára jelent meg Darvay Nagy Adrienne könyve a temesvári magyar színészetről (Állandóban változékonyan, Temesvár, 2003), és gondosan dokumentált, emlékalbum jellegű adattár örökítette meg a színház alakulásának 55. évfordulóját is (2008). Kiemelkedő szakmai teljesítmény a szatmárnémeti magyar társulat történetéhez írt kétkötetes adattár, Csirák Csaba 1250 oldalas munkája (Hatvan év krónikája. Szatmárnémeti, 2013). Bodó Ottó 2011-es keltezésű doktori értekezése az erdélyi magyar színházak művészi profiljának alakulását követi nyomon az 1990–2010 közötti időszakban (A rendszerváltás utáni erdélyi magyar színház). A szerző vizsgálódásának körébe bevonta az 1990 után alakult három székelyföldi színházat is (Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Székelyudvarhely). Értekezését a vizsgált színházak játékrendje, illetve az elnyert szakmai díjak számbavétele egészíti ki. Két évtized fesztiválszereplésre válogatott erdélyi elő- adásairól, az elnyert társulati és egyéni díjakról tájékoztat Darvay Nagy Adrienne 2008-ban megjelent könyve (A kisvárdai fesztivál 1989– 2008). 2 A szűkebb szakmának és a szélesebb olvasóközönségnek most egy új kiadványt kell elhelyeznie az erdélyi magyar színháztörténeti munkák sorában. A mutatós kiállítású, különleges formátumú kötet 3 alcíme szerint a Marosvásárhelyi Állami Színház magyar tagozatán 1961–1978 között bemutatott elő- adások történetének legfontosabb adatait tartalmazza. A mű kiadója a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kutatóközpont, amelynek – eddigi nyilatkozatai és a kötethez írt bevezető tanulmány alapján – Gáspárik Attila igazgató a meghatározó alakja. Erre utal az a tény is, hogy a könyv bemutatója alkalmával ő helyezte el az új kiadványt a szakma és az erdélyi magyar kultúra kontextusában – meglehetősen tájékozatlanul: „Színházkutatás nem történt ebben az országban, mert nem létezik alapkutatás és nincsenek színháztörténészek” – idézi a könyvbemutatón elhangzottakat Antal Erika beszámolója (Székelyhon.ro portál. 2017. jún. 29), míg egy másik forrás szerint a szakma lesújtó véleményét így „árnyalta” a nyilatkozó: „Erdélyben az elmúlt 25 évben nagyon sok történelmi kutatás jelent meg, de színházkutatás nem történt, mert nincs alapkutatás, nincsenek alapforrások”. (K. Nagy Botond beszámolója. Népújság, 2017. júl. 1). Úgy gondolom, a recenziót bevezető felsorolás szükségtelenné teszi e kijelentések megbízhatóságának vizsgálatát. Kezdjük a könyv fellapozását a szerzői/szerkesztői előszóval. „Kötetünk méltó hivatkozási alap kíván lenni, amelyben alapvető információkat talál a színháztörténeti kutató” – szól az előszó utolsó mondata. Ezzel csak egyetérteni lehet, hiszen minden adattár szerkesztőjének ez a legfőbb ambíciója, de egy adattár méltó voltának leghitelesebb fokmérője a pontossága. Az a pontosság, amely időben kiszűri az olyan banális hibákat, mint amilyent a bevezető tanulmány szerzője követ el: „a vizsgálandó 12 évről” beszél az „1961–1978” című írása második sorában. Sajnos, ugyanez a hiba ismétlődik a szöveg angol és a román fordításában is. E bevezető tanulmány történelmi tablóvázlatának leegyszerűsítő szemléletéről sokat mond az összegező utolsó bekezdés. A szerző, Gáspárik Attila itt a vizsgált időszak abszolút jellemzőjeként a „kettősséget” [értsd: kettős beszéd4 ] határozza meg, s ezt így írja körül: „Egy párt működött és minden az ő kezében futott össze. A színházakat és általában a művészeteket az ideológia eszközének tekintették. A nézők nagy része azonban nem. Miközben a hatalom azt hitte, hogy az a sok ember a színházban éppen átalakul ideológiailag, az a sok ember valójában közösséget alkotott, önbizalmat kapott.” Hasonlóan banális leegyszerűsítéssel találkozunk a gondolatmenet befejező mondatában is: „Sok rosszat lehet elmondani arról a korról [1961–1978], de ne higgyük azt, hogy a szocializmus dolgait intéző emberek egytől-egyig gonosz, rossz ízlésű, ostoba alakok lettek volna” (14. oldal). Végiglapozva a könyvet, leginkább a gazdag képanyag ragadja meg az ember figyelmét. A kiváló minőségű, szépen tördelt képi illusztráció a kötet legnagyobb erőssége: jól érzékelhető, hogy a szerkesztési koncepciónak ez volt a középpontjában, hiszen a nagyközönséget feltehetően ez a jól lapozható színházi képes album jelleg fogja leginkább vonzani és vásárlásra csábítani. A tizenhét évad százhét produkciójának előadóit 329 felvétel villantja fel, és itt külön ki kell emelni a digitális képfeldolgozás (Vidám Horváth Beáta, Huszár Gábor) és a tördelést végző szerkesztő, Para István munkáját. A bemutatott darabok zömét sikerült olyan felvételekkel illusztrálni, amelyek érzékeltetik a színészi játék, az adott előadás atmoszféráját. Ez a gazdag képanyag azonban filológiailag nincs kellőképpen megtámogatva, s talán leginkább ebben lehet tetten érni a kötet szerkesztési koncepciójának bizonytalanságait. Egy nagyközönségnek szánt albumban megengedhető, hogy a képaláírásokban a színészek neve mellett nem jelenik meg a zárójeles szerepnév. Kutatói munka esetén azonban már zavaró, hogy a szerepneveket képenként kell visszakeresni az adott előadás szerep-osztásában. Súlyosabb probléma, hogy a képanyagban lehetetlen a színészek neve szerinti visszakeresés, a kötet névmutatója csak a szereposztásokban előforduló neveket jelzi. A statisztikai fejezet sűrű adathalmaza évadonkénti bontásban, műsorrétegek szerinti besorolásban adja meg az előadások, illetve a nézők számát, és ezeknek az adatoknak a százalékos arányát egy-egy évadban grafikailag (kördiagramokban) is megjeleníti. Ez a fejezet nyilvánvalóan nem a nagyközönségnek szól, de sajnos, a kutatás számára is csak részlegesen hasznosítható: a közölt adatokból nem rajzolódik ki átfogó kép a vizsgált időszak mutatóinak változásairól, a jellegzetes tendenciákról – ehhez nyilván a részadatokat függvénybe foglaló grafikus ábrázolásra, illetve az erre épített minimális értelmezésre lett volna még szükség. A szerkesztői munkában jobban kellett volna figyelni a műsorfüzetekben megjelent anonim előadás-ismertetések túltengő felhasználására: a kötet ezáltal a kelleténél nagyobb arányban, a szükségesnél több példát nyújt a vizsgált periódus hivatalosan „ajánlott értelmezésére” (idézőjelben a szerkesztői kifejezés). A korszak vezető színészeit bemutató Prospero-sorozat köteteiből, A Hét 1982-es, Színjátszó személyek c. évkönyvéből, a Harag György, Kovács György, Erdős Irma, Illyés Kinga emlékének szentelt interjú- és kritikagyűjteményekből, portrévázlatokból ennél sokkal élőbb, színész- és színpadközeli szövegillusztrációkat lehetett volna kiválogatni. Végül néhány megjegyzés a kötet könyvészeti apparátusáról. Tudnivaló, hogy a bemutatott darabok sajtóvisszhangja, az összegyűjtött sajtó- és fotóanyag – előadások szerint rendszerezve – évad végén az egyes produkciók archívumi gyűjtőborítékjába kerül. További kutatások kiindulópontja és támasza (lehet), ha az ily módon rendszerezett dokumentáció könyvészeti adatai szakmai nyilvánosságot kapnak. Nehéz és aprólékos filológiai munka egy ekkora terjedelmű anyag sajtó alá rendezése, de rendkívüli módon megemelte volna a kötet felhasználhatóságát (és presztízsét), ha az egyes előadásokról írt kritikák, méltatások, a színrevitelhez kapcsolódó interjúk, műhelyvallomások, előadásfotók adatait, illetve a sokkal ritkább hang- és videó-felvételek elérhetőségét is feltüntette volna az adattár. Kézenfekvő példaként kell itt jeleznem egy kihagyott lehetőséget: a marosvásárhelyi rádió archívumának színházi hangfelvételeiről deklaráltan a kutatás céljaira készült egy bibliográfiai számbavétel – összeállítója, Tompa Enikő szerkesztő felkérés esetén bizonyosan közreműködött volna, hogy munkája szakmai nyilvánosság elé kerüljön. Terjedelmi okokból hiánylistámat csupán vázlatpontokban tudom folytatni – a következő adattár megszületését és jobbítását célzó konstruktív szándékkal. Amit hiányolok: betűrendes címtár az előadások és fotók cím szerinti visszakeresésére; díjak és szakmai elismerések kronologikus felsorolása; a műszaki-adminisztratív személyzet betűrendes névsora, a társulatvezetők, igazgatók és vezérigazgatók kronologikus felsorolásával együtt; a vizsgált periódus turnéállomásainak és kiszállásainak betűrendes adattára – ez utóbbi nélkül például lehetetlen a marosvásárhelyi színház regionális kisugárzásának felmérése. A felhasznált szakirodalmat felsoroló szegényes – négy (!) címet tartalmazó – bibliográfiából érthetetlen módon kimaradtak a Szabó Duci, Mende Gaby, Lohinszky Loránd, Farkas Ibolya életútját bemutató Prospero-könyvek, a Harag György, Kovács György, Erdős Irma, Illyés Kinga emlékének szentelt interjú- és kritikagyűjtemények, illetve a színház alapításának 25. évfordulójára megjelent jubileumi kiadvány adatai. Legjobban Kovács Levente intézménytörténetét (2001) hiányolom, ebben ugyanis több fejezet foglalkozik a Székely Színház utóéletével. A forrásművek közül a Tompa Miklóssal készült életútinterjú (Bérczes László, 1996) kimaradása a leginkább szembetűnő. Minden megjelent adattár olyan közös szellemi tulajdona egy szakmának, egy-egy intézménynek, amely a jéghegy vízből kiálló csúcsaként jelzi az archívumot összegyűjtő és „felépítő” elődök nem látható, ám jóval nagyobb terjedelmű rendszerező munkáját. A kötetet bemutató Gáspárik Attila a színház eddigi irodalmi titkárainak, és kiemelten Székely Ferencnek mondott köszönetet az itt végzett áldozatos munkáért. Egy tizenöt évvel ezelőtti kutatás vezetőjeként szeretnék magam is megnevezni öt „archívumépítő” embert a közelmúltból. Egyetemi kollégáimmal, Albert Máriával és Balási Andrással, valamint Ferencz Éva, Fodor Zeno és Horváth Beáta volt és jelenlegi színházi alkalmazottakkal A marosvásárhelyi Székely Színház (1946–1962) – színháztörténeti adattár és tanulmányok című kétéves színháztörténeti projekt keretében működtem együtt a 2002–2004 közötti időszakban, a Sapientia–Kutatási Programok Intézete finanszírozásának köszönhetően. Közös munkánk részeként indult, de végül ettől függetlenített formában jelent meg a Székely Színházban bemutatott elő- adások történetének legfontosabb mutatóit összegező adattár (Horváth Bea, 2006). A kutatás végső eredményeként az adattári részt egy előadáscímek szerint visszakereshető fotó- és cikkgyűjtemény kataszterrel, valamint egy időrendben összeállított, 325 tételt tartalmazó plakátkatalógussal egészítettük ki. A projekt befejezésekor természetesnek vettem, hogy az elkészült tanulmányok és katalógusok másolatban a színház irodalmi titkárságán is ott maradnak, és szabadon felhasználhatók. Nem volt alkalmam eddig nyilvánosan köszönetet mondani a projekt résztvevőinek, most pótolom ezt. Számomra kutatásvezetői elégtételt és szakmai visszaigazolást jelent, hogy egykori munkánk alapkoncepcióját és néhány adatfeldolgozási megoldását viszontláttam nemcsak az előző, hanem ebben a frissen megjelent adattárban is.
Lázok János
1 Ferencz Éva–Keresztes Franciska: Marosvásárhelyi Állami Színház 1961–1978. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház-Kutatóközpont, Marosvásárhely, 2017.
2 A felsorolás terjedelmi okokból nem tartalmazza a megjelent életútinterjúk, színészi és rendezői pályarajzok, alkotói önéletírások (közel harminc kiadvány) könyvészeti adatait.
3 Keménykötésű, A/4 közeli formátum, 311 oldal. Az ízléses borítóterv Hodgyai István munkája.
4 A fogalom árnyalt értelmezését lásd D. Lőrincz József írásában, A kelet-európai ambivalens diskurzusról. Elérhető: http://epa.oszk.hu/00000/00036/00044/pdf/10.pdf (2017. júl. 25) Népújság (Marosvásárhely)

A legnagyobb fegyverünk a tudás és az információ
Az RMDSZ és a MIÉRT közös politikai edzőtábora
„A mi legnagyobb fegyverünk 2017-ben a tudás és az információ. Mi mind, akik most itt vagyunk, dolgozni és tenni akarunk. Ez a tábor rólunk szól, nektek szól” – hangsúlyozta Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök az RMDSZ és a MIÉRT politikai edzőtáborának megnyitóján csütörtökön Zeteváralján. Mint mondta, a tábor megálmodásakor nem akartak más rendezvénnyel versengeni, egy olyan alkalmat kerestek, ahol a szövetségben és a MIÉRT-ben dolgozó fiatalok tanulhatnak, gyakorlati tudást szerezhetnek, persze, ahol emellett a szórakozás is főszerepet kap.
Ügyvezető elnöksége hat hónapja eredményeit áttekintve elmondta: az elmúlt fél évben munka volt elég, sokat változtattak, léptek előre. A kommunikáció egységes, egy hangon mondják azokat a dolgokat, amelyek számukra fontosak, a területi szervezeteket megerősítették.
A következő fél év feladatait megnevezve Porcsalmi Bálint az Európai védelmet jogainknak! – Minority SafePack (MSPI) európai polgári kezdeményezés kampányát említette. Elmondása szerint az interneten aláírók sora folyamatosan bővül, bár az emberek nincsenek ehhez hozzászokva, és vannak olyanok is, akik nem érzik az ügyet magukénak. „Azon kell gondolkodnunk, hogy ezt a kisebbségi javaslatcsomagot úgy artikuláljuk, hogy a Facebookon élő fiatalok is megmozduljanak, aláírjanak” – fejtette ki. Szeptember második felében door to door indul, így kérik az emberek támogatását az MSPI-hez, év végéig pedig célul tűzték ki a 250 ezer aláírás összegyűjtését. Emellett a szövetség azt is vállalta, hogy segít a magyarországi választások regisztrációjában: „nekünk az az érdekünk, hogy az, aki részt akar venni a választásokon, meg tudja ezt tenni”.
Porcsalmi Bálint meghatározó momentumnak nevezte 2018-at: „meg akarjuk mutatni, a magyar közösség mivel járult hozzá száz év alatt Románia fejlődéséhez, meg kell tanulnunk elmondani, hogy mi, a magyar közösség mit akarunk”. Szerinte létezik egy erdélyi magyar generáció, amelynek ez a dátum nem mond semmit, nem érdekli őket. Őket is meg kell szólítani, magyarázó, ismertető kampányt kell nekik szervezni.
„Folyamatosan készenlétben kell lennünk, állandó kampányban vagyunk, összemosódtak a határok: nincs békeidő, amikor építkezni lehet, és külön kampányidőszak, amikor harcolni kell. Most mindennap kell egyidejűleg dolgoznunk, de harcolnunk és védekeznünk is” – fogalmazta meg a szövetség munkájára jellemzőket az ügyvezető elnök.
„A fiatalok lendülete és tenni akarása, az idősebbek tapasztalata és bölcsessége nagyon fontos a MIÉRT és az RMDSZ viszonyában is. Bízom benne, hogy ez a hétvége a stratégiáról fog szólni, és úgy megyünk haza, hogy eredményesebb szervezetet tudunk építeni” – hangzott el Oltean Csongor, a MIÉRT elnökének köszöntőjében.
Két hónapja tartó elnökségének eredményeiről így nyilatkozott: megalakították a MIÉRT ügyvezető elnökségét, abban bízva, hogy ezáltal operatívabban és eredményesebben tudnak foglalkozni a MIÉRT és a fiatalok aktuális ügyeivel. Emellett megalakult a jogi, belügyi, gazdasági, sport-, külügyi, oktatási és kutatási, valamint mezőgazdasági és vidékfejlesztési kabinet is.
„A külügyi kollégák két héttel ezelőtt részt vettek az Európai Nemzetek Ifjúságának rendezvényén Lengyelországban, mely során kiemelt szerepet kapott a Minority SafePack aláírásgyűjtési kampánya. A MIÉRT és tagszervezetei aktívan kiveszik a részüket a munkából, minden MIÉRT-es rendezvényen és tagszervezeteink rendezvényein is gyűjtjük és gyűjteni fogjuk az aláírásokat” – fogalmazott Oltean Csongor, majd eredményként emelte ki, hogy az elmúlt időszakban a párbeszédre építve sikerült erőteljesebb kapcsolatot kialakítani a diákszervezetekkel is.
A megnyitón Tamás Ernő, Székelyvarság polgármestere és Nagy Attila, Zetelaka polgármestere is köszöntette és jó tanácsokkal látta el a fiatal résztvevőket.
A nap folytatásában a táborlakók szervezeti protokoll és etikett, személyes és szervezeti time-management témájú workshopokon vettek részt, este pedig régiók közti gasztro-megmérettetésre, majd tehetségkutatóra került sor. Népújság (Marosvásárhely)

A VIII. Erdőhegy Napjának a sikere
Kiváló hangulat, szíves vendéglátás
Szombaton VIII. alkalommal szervezték meg az Erdőhegyi Nap rendezvénysorozatot, aminek a programja a székudvari út melletti telken délben, a bográcsfőző versenyre benevezett 5 csapat tűzgyújtásával indult. A szabadtéri színpadon tervezett kultúrműsor azonban a színpad szerelési munkálatainak az elhúzódása miatt több mint egy órát késett.
14 óra után Apáti Adél műsorvezető köszöntötte az egybegyűlt nagyszámú közönséget, ismertette a további programot. Az Erdőhegyi Általános Iskola műsorát levezető nevelési igazgató, Gál Éva Gabriella szólásra kérte Sime Judit iskolaigazgatót, aki Erdőhegy Napja alkalmából ugyancsak köszöntött minden résztvevőt, felkérve őket: fogadják nagy szeretettel a gyermekek műsorát. Megköszönte a pedagógusoknak és családtagjaiknak a szervezési, felkészítő munkában tanúsított helytállást, mindenkinek jó szórakozást kívánt.
Az iskolások műsora
Az erdőhegyi iskola műsorát Gál Éva Gabriella vezette. Az V. osztályos lányok mazsorett tánca, a III. osztályosok Csáky Margit tanítónő által betanított moderntánca, a II. és IV. osztályosok Apáti Adél és Szilasi Ildikó tanítónők által betanított moderntánca, majd újra a III. osztályosok moderntánca kapott vastapsot. Az I., illetve felkészítő osztályosok sem maradtak le, ugyanis Hevesi Laura tanítónő irányításával ők is bemutatták moderntáncukat. Ezt követően az erdőhegyi iskola frissen alakult zumba csoportjának a ritmikus mozgása, majd a Sime Judit és Gál Éva Gabriella irányította Fáy Szeréna Kórus énekei arattak osztatlan sikert. Az iskola programjának a levezetője minden osztály produkcióját megdicsérte, majd megköszönve a figyelmet, visszaadta a mikrofont az Erdőhegy Napja programvezetőjének, Apáti Adélnak.
Néptánc
Először a Kiss Csilla vezette, ifj. Szilágyi András által koreografált nagyzerindi Ibolya tánccsoportot kérte a színpadra – a tőlük megszokott nagy fegyelemmel, alaposan kidolgozott koreográfiára előadott táncaik újra nagy sikert arattak. Utánuk az ágyai Tőzike tánccsoport Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára előadott palóc tánca kapott vastapsot. Ezt követően újra az Ibolya, majd a Tőzike kalocsai táncát tapsolta a közönség. A továbbiakban Erdőhegy büszkeségének, az iskola néptánccsoportjának Kiss Csilla vezetésével, ifj. Szlágyi András koreográfiájára előadott táncát ünnepelte a közönség, miután Sime Judit iskolaigazgató röviden ismertette a csapat megszületésének, fejlődésének a folyamatát. Ugyanakkor köszönetet mondott Szilágyi Andrásnak és Kiss Csillának az oktatásukért, illetve azoknak is, akik támogatják a csoportot, az iskola és a VIII. Erdőhegy Napja támogatóinak, a Kisjenői Polgármesteri Hivatalnak és Tanácsnak, az RMDSZ helyi és megyei szervezetének, az Erdőhegyért Civilszervezetnek, a szülőknek és a hozzátartozóknak.
A néptánc programot a zimándújfalui Kankalin néptánccsoport Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára, Ménesi Melinda vezetésével előadott tánca zárta.
Színes szórakoztató program
A néptánccsoportok után könnyűzenével lépett fel Copce Alisia és Angelica Bontău zenetanár.
A meghirdetett Tied a mikrofon műsorban Prodan Andrei, Kiss Kitti és Hotăran Bernadett adtak elő könnyűzene-, rock- és rock and roll-számokat magyarul, románul és angolul. A téren a helybeli Íjász Egyesület tagjai íjászbemutatót tartottak, illetve célba lehetett lőni.
A bográcsfőző versenyen a zsűri két első és három második díjat osztott ki. Az első díjat Osváth András és csapata osztotta meg az Erdőhegyi Iskola csapatával.
19 órától Tarnai Kiss László lépett fel, Budai Béla zongoraművész kísértével nagy sikert aratva a népdalkedvelők körében.
Tarnai után a szabadtéri színpadról köszöntőt mondott Biró Zoltán RMDSZ helybeli elnök, városi tanácsos, aki üdvözölte, bemutatta magas rangú vendégeit, Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, parlamenti képviselőt és Török László nagyszalontai polgármestert. A vendégek örömüknek adtak hangot, amiért meghívták a VIII. Erdőhegy Napjára, a helybeli magyarság legrangosabb programjára. A nap folyamán gyakran szerveztek tombolasorsolást, így közel 50 ajándéktárgy, köztük a fődíj, az MP3-as zenegép is gazdára talált.
21 órától az United együttes lépett fel Mudzsahid Zoltánnal, csúcsra járatva a hangulatot.
A tűzijáték 23.30 órakor kezdődött, de már előtte és utána is 1 óráig a helybeli DJ Live Set keverte a magyar, a román és az angol nyelvű zenét.
A VIII. Erdőhegy Napjának az osztatlan sikeréért köszönet jár a szervezőknek, a támogatóknak, illetve mindazoknak, aki a munkájukkal, a vendégek ellátásában segédkeztek.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

A centenárium elfogadásától, tiszteletben tartásától a megünnepléséig hosszú az út
Nekünk a párbeszédet kell keresnünk a román többséggel. Ennek a párbeszédnek pedig őszintének kell lennie. Lehet, ettől dühösek lesznek egyesek, de szükséges, hogy kimondjuk azt, amit az elmúlt száz évről gondolunk, hogy a többség is elmondja, mitől fél. Ha ki tudjuk beszélni félelmeinket, ha biztosítják azokat a jogi kereteket, amelyeknek köszönhetően jó lesz magyarként élni Romániában, sokkal nagyobb lesz a bizalom a két közösség között. Bizalom hiányában ugyanis nem lehet tervezni, nem lehet közös jövőt építeni – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök augusztus 25-én Zeteváralján, az RMDSZ és a Magyar Ifjúsági Értekezlet Edzőtáborában.
A három héttel ezelőtt megjelent Szabadságos interjú következményeiről elmondta: tulajdonképpen egy, a közbeszédben folyamatosan visszatérő témáról fejtette ki álláspontját. Arra mutatott rá, amelyről az RMDSZ már régen kialakította a véleményét, és amelyet következetesen kommunikált az elmúlt években is: a romániai magyar közösségnek nincs mit ünnepelnie 2018. december 1-jén. „Száz év alatt folyamatosan olyan tendenciákkal találkoztunk, amelyek asszimilációs törekvésként határozhatók meg, a két világháború közötti időszakban, a királyi diktatúrában, de a kommunizmusnak a sztálini, majd Ceaușescu-féle időszakában is a kisebbségek felszámolása zajlott.” A nyolcvanas évek utolsó felében nem lehetett önálló iskolákat működtetni, magyar helységnévtáblákat kitenni, az identitás minden olyan elemét, amely fontos – nyelv, kultúra, egyház –, folyamatosan szűkítették, afelé terelték, hogy az asszimiláció gyors és hatékony legyen: „természetesen, ez más kisebbségeket is érintett, zsidókat, németeket, akiket kiárusítottak. Ceaușescu emberkereskedő is volt egyben, hiszen megpróbált megszabadulni azoktól az etnikumoktól, amelyek értékeikkel nyomot hagytak az elmúlt évszázadban Románián.”
Mint kifejtette: a modern állam infrastruktúrában sem volt képes olyat alkotni, amely összekötné a történelmi régiókat, nemhogy felgyorsult a mobilitáshoz szükséges infrastruktúra kiépítése, ezzel ellentétben: ma több időbe telik az ország egyik végéből a másikba eljutni, mint ezelőtt száz évvel. „Reálisan kell megvizsgálnunk, hol volt, hova jutott az ország. Amit mondtam, azt a bántás, a sértés szándéka nélkül mondtam” – emelte ki.
Az elmúlt időszak uszításaihoz már hozzászokott a Szövetség, ahhoz viszont nem, hogy ebbe a Román Tudományos Akadémia, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora is bekapcsolódik. Ennek hihetetlen súlyos kockázatai vannak, annak a radikális nacionalizmusnak, amelynek a végét még nem igazán lehet látni – véli Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke – aki 2018 és a deep state címmel tartott előadást – meghatározása szerint a deep state rejtőzködő, de nagyon erős szereplője a politikának: nem romániai sajátosság, minden országban megvan a maga szerepe, a kérdés pedig az, hogyan lehet ezt kontroll alatt tartani. „A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtési fázisában tartunk jelenleg. Azt mondtuk, s most is folyamatosan azt hangoztatjuk, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét európai uniós szintre kell emelni. Románia most is, mint legutóbb, megtámadta a kezdeményezést, azt kéri: függesszék fel Európa tagállamai az aláírásgyűjtést. Arra hivatkoznak, hogy ez a kezdeményezés veszélyezteti a multikulturalizmust. Politikai döntés arról, hogy meg kell támadni a MSPI-t, tulajdonképpen sosem volt itthon. A parlamenti többség vezetői sosem ültek le, döntötték el, hogy ezt a kezdeményezést meg kell akadályozni. A volt miniszterelnök azt állítja, ilyen döntés nem született a kormányban. A külügy is hárít, a keresetet mégis valaki, valahogy benyújtotta” –vázolta az RMDSZ elnöke, aki szerint mégiscsak léteznie kell egy olyan láthatatlan struktúrának, amely a politikai döntésektől független képes eljárni nemcsak olyan kérdésekben, amelyek a magyar közösség ellen irányulnak, hanem 60 millió más EU-s kisebbség ellen is.
A restitúciós ügyek is hasonló cipőben járnak – véli Kelemen Hunor: a mély állam keze, az igazságszolgáltatás egy része olyan folyamatokat állít le, amelyeket maga a román állam indított el néhány évvel ezelőtt, a Szövetség nem találja annak módját, hogy hogyan lehet ebből a helyzetből kitörni: „olyan eszközöket használnak, amelyekhez a politika nem tud hozzáférni. Ilyen körülmények között a nagy kérdés, hogy hol is tart az állam a hatalmi ágak egyensúlyával, a feladat pedig az, hogy meggyőzzük a román társadalmat, nem jó, hogy a két párhuzamos állam versenyzik egymással, hogy a láthatatlan államot nem lehet felelősségre vonni. Ennek nem kell a választó bizalmát kérnie ahhoz, hogy hasson az emberek életére.”
A megoldás szerinte az, ha az emberek nem hunynának szemet e felett, ha nem generálnának olyan közhangulatot egyesek egy igazságügyhöz kapcsolódó törvény kapcsán, amitől felrobban az ország. „Csak akkor tudunk változtatni, ha pontosan látjuk, hogy a mély állam a szabadságunkat veszélyezteti, a parlamentáris demokráciát kezdi ki” – adott hangot határozott meggyőződésének. Nyugati Jelen (Arad)

Kolozsváron is bemutatkozik a nagyenyedi XXII. Inter-Art nemzetközi alkotótábor
Az Inter-Art a hunyadi várban
23 ország 39 művésze vett részt idén az augusztus 10-26 között zajló rangos nemzetközi alkotótáborban, az általuk készített munkákból szervezett kiállításra szeretettel várják a kincses városból is az érdeklődőket. Kolozsváron a megnyitó hétfőn lesz, augusztus 28-án délután 6 órakor a művészeti múzeumban.
A két héten át tartó esemény ezúttal is a hazai művészeti élet fókuszába állította Nagyenyedet, hiszen nincs még egy ekkora méretű alkotótábor az országban. Az Inter-Art Alapítvány gazdag tevékenységéről, nemzetközi elismertségéről többször is beszámoltunk lapunkban. A Maros-parti kisváros művészei már szinte mindenik kontinensen megfordultak- Washington, New York, Genf, Bombay, Peking csak néhány találomra kiválasztott világváros a hosszú listáról-, és számtalan rangos elismerésben részesültek.
Az enyedi táborok alkalmával a nagyvilág jön haza az Inter-Arthoz, idén például Albánia, Bulgária, Kanada, Dánia, Németország, Egyiptom, Franciaország, Haiti, Magyarország, India, Olaszország, Malájföld, Mexikó, Hollandia, Lengyelország, Korea, a Moldvai Köztársaság, Szerbia, Szlovénia, Törökország, Ukrajna, az Amerikai Egyesült Államok és Románia művészeivel találkozhattunk.
A külföldi alkotók közül sokan visszajáró vendégek, hiszen a két hetes tábor alatt nem csak a műterem falai között töltik az időt, hanem sokat kirándulnak, változatos kulturális programokon vesznek részt, több erdélyi nagyvárossal is megismerkednek, néhány helyen kiállítást is szerveznek. Egészen hangulatosra sikeredett például az augusztus 16-i vajdahunyadi kastélyban történő bemutatkozás, ahol az Inter-Art gyűjteménye mellett a törökországi Özlem Kalkan Erenus egyéni tárlatát csodálhatta meg a közönség, Ali & Buse Erenus pedig egy különleges zenei produkcióval lepte meg az érdeklődőket. A török zenészek egyébként az enyedi közönségnek is bemutatkoztak, mégpedig a hangulatos sétatéren, ahol Emilia és Marius Moga valamint a gyulafehérvári Silvan Stâncel társaságában koncerteztek.
A változatos programok egyébként már a tábor első napján elkezdődtek. A hivatalos tábornyitást két kiállítás követte: egy Art vs. Pokémon elnevezésű mail-art illetve a gyulafehérvári Anca Sas egyéni kiállítása.
További jelentős eseménynek számított augusztus 18-án Oriola Kureta Semenescu (Albánia) és Gerd Messmann (Németország) Gyulafehérváron rendezett tárlata valamint augusztus 20-án Susie Veroff (Kanada) egyéni bemutatkozása az Inter-Art Galeriákban. A nagyenyedi Lixandru Róbert kiállítására augusztus 25-én került sor, közvetlenül a tábor zárókiállítását megelőzően.
A két hét tevékenységét bemutató , magas művészi színvonalon megvalósított ünnepélyes kielemzés ezúttal is az idei év kiemelkedő eseményei közé sorolható a városban, remélhetőleg Kolozsváron is felkelti az érdeklődők figyelmét.
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)

Osztatlan közönségsiker az első kolozsvári drónversenyen
Premierszámba ment a hétvégén a Román Repülőmodellező Egyesület által Kolozsváron megrendezett drónverseny, amely korunk műszaki beállítottságát tükrözi, de amely az ember ügyességét, reflexét, gyors határozathozatali képességét és nem utolsósorban a pénztárcáját is próbára teszi. A Liberty Technology Parkban szombaton és vasárnap az augusztus végi nagy hőségben tizennégy helybeli „pilóta” mérte össze tudását, a hektárnyi – bekerített – területen kialakított, kapukkal, zászlókkal, akadályokkal teletűzdelt légi pályán, de ugyanakkor „szabadfogásban”, előre összeállított műsorral is versengtek. A Liberty Multirotor Racing 2017 elnevezésű vetélkedőn látottak-hallottak főleg a közönség fiatal tagjait kerítették hatalmukba, bizonyára többen kedvet kaptak kipróbálni ezt a nem olcsó mulatságot. Kiegészítésként a szervezők bemutatót tartottak néhány távirányítású autó- és helikoptermodell képességeiről is.
A pályán – mind a nézőknek, mind a stábnak fenntartott részen – szüntelenül műszaki zsargonkifejezések röpködtek, drónokról nem is beszélve... A rendezvény főszervezője, Babos András Sándor, a Román Repülőmodellező Egyesület (ARA) elnöke még a szombat délutáni verseny előtt, az edzésre szánt egy órában is megállás nélkül irányított, telefonált, intézkedett, mikrofonba konferált. Annyit mégis elmondott lapunknak, hogy eddig Brassóban, Bukarestben és a tordai sóbányában tartottak hasonló versenyt, amelyek célja nem más, mint népszerűsíteni nálunk ezt a szerinte nemes és nyugaton már elterjedt technikai sportágat és a modellezés egyéb ágazatait.
A hivatalos elnevezésük szerint „távolból irányított légi járművek”, közismert nevükön drónok hivatásszerűen filmezésre, természeti katasztrófák felszámolására, eltűnt személyek vagy állatok felkutatására, de a mezőgazdaságban, erdőgazdálkodásban, hírszerzésben is használhatók. Ugyanakkor sporteszközöknek minősülnek, verseny idején a pilótáik két joystick révén utasítják a földről négymotoros, négy légcsavarú járműveiket. Videokameráján keresztül a drón kapcsolatban áll működtetője FPV (’First-person view’) szemüvegével, amelybe továbbítja azt a képet, amit repülés közben „lát”. Így az a képzet áll elő a pilóta agyában, mintha ő maga is rajta lenne a kis drónon, és annak megfelelően irányítja azt.
Az ilyen vetélkedő szabályzata nagyon precíz, minden eshetőségre kiterjed, külön-külön a selejtezőkre, nyolcad/negyeddöntőkre, majd a már kieséses rendszerben zajló elődöntőre, döntőre is. Egyszerre ketten versenyeznek, a selejtezőben például a két-három forduló mindegyike 3–4 röptetésből áll, s a legjobb köridők összege ér továbbjutást – ha valaki nem teljesít mérhető köridőt egy fordulóban, attól még nem feltétlenül esik ki. A kieséses szakaszban már nem számít az időeredmény, csak az, hogy ki teljesíti a pályát, illetve ki ér célba hamarabb. Külön szabályok vonatkoznak arra, hogy mi történik, ha a drón nem tud „bevenni” egy kaput, vagy hozzáér az azt jelző zászlóhoz – általánosságban: vissza kell mennie az illető akadályhoz és újra kell próbálkoznia, ellenkező esetben 10 másodperces büntetést kap; ugyanakkor, ha egy fordulóban három ilyen büntetést kap, kizárják. Arra is van szabály, ki a „győztes”, ha mindkét drón leesik. Másfelől, a „freestyle” versenyben fejenként 3 perc áll a résztvevők rendelkezésére, hogy „elbűvöljék” a zsűrit; ilyenkor a versenyző által választott zeneszám szól a hangfalakból, miközben akrobatamutatványokat végez a drónjával.
A szombati versenyen bizony előfordult, hogy a drónok diófákba vagy a védőhálóba csapódtak, de ez nem csoda, ha figyelembe vesszük elképesztő sebességüket: 100–140 km/h-t is elérhetnek. Emiatt egyébként olyan élesen „vinnyogtak”, hogy a környék madárrajai pánikszerűen menekültek, az egyik néző, egy fiúcska pedig meg is jegyezte: „úgy zümmögnek, mint valami óriási darazsak.”
A versenyt kivetítőn lehetett követni, pontosabban azt a mozgóképet láthattuk a nagyméretű vásznon, amit villámgyors cikázásaik közben a kis gépek pilótáiknak közvetítettek. Olykor izgalmat jelentett, hogy „civilek” is kerültek a bekerített pályára – hiszen adott esetben nem veszélytelen az ilyen sebesen haladó tárggyal való találkozás.
Az egyik versenyző, Adam Bogdan lapunknak elmondta, hogy ilyen pályához hétköznapokon természetesen nincs hozzáférésük, az edzéseket városon kívüli zöldövezetben, fák között lehet csak végezni. Több száz órai gyakorlás kell ahhoz, hogy valaki ennyire jártas legyen az irányításban. A drónját ő maga tervezte és készítette el, alkatrészeit az interneten szerezte be. Fontos, hogy nagyteljesítményű legyen benne az elem, mondta, s azt is elárulta, a teljes felszerelés bizony nem olcsó: 700–800 euróba kerül.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)

Több városban is tüntettek az igazságügy tervezett reformja ellen
Temesváron, Kolozsváron, Brassóban, Iaşi-ban, Craiován és Bukarestben is tüntettek vasárnap este az igazságügyi törvények tervezett módosításai ellen, amelyeket Tudorel Toader miniszter jelentett be az elmúlt héten.
Bukarestben a hivatalos becslések szerint mingtegy 1.600 személy gyűlt össze a Victoriei téren vasárnap este. A tiltakozók Románia, valamint az Európai Unió zászlaját lengették, és a következő jelszavakat skandálták: „Tolvajok!”, „Románia nem akar közkegyelmet!”.
A fővárosi tüntetés mintegy három órán át tartott, adta hírül az Agerpres hírügynökség.
Temesváron körülbelül kétszázan, Kolozsváron és Brassóban mintegy 150-en, Iaşi-ban és Craiován néhány tucat személy gyűlt össze vasárnap este, hogy kifejezze felháborodását az igazságügyi miniszter által kilátásba helyezett törvénymódosítások ellen.
„Le a mancsokkal az igazságszolgáltatásról!”, „Le a korrupt maffiával!”, „Tudorel, te mintaszolga!”, „ALDE és PSD, ti hazaárulók!” - ezeket és ezekhez hasonló jelszavakat skandáltak a tüntetők.
Vasárnap este az Antena 3 televíziócsatornának interjút adó Liviu Dragnea azt üzente a tüntetőknek, hogy meg kell próbálni „higgadt közvitát tartani Romániában a legérzékenyebb kérdésekről, talán sikerülni fog.”
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke leszögezte, még csak „egy folyamat kezdetén” tartanak. „Látja Ön, milyen helyzetben vagyunk? Valaki tesz néhány javaslatot. Már az egyszerű felvetés, egyszerű gondolat is támadásokat, szóbeli agressziót és rengeteg kritikát szül” – mondta Dragnea az igazságügyi miniszter javaslatai által kiváltott reakciókról.
Hozzátette, hogy a tüntetőkön kívül van egy „óriási, egyre nagyobb és nagyobb, hallgatag tömeg Romániában”, amely viszont nagyon várja a bejelentett módosításokat. Dragnea kifejtette, minden kockázatot vállal annak érdekében, hogy véghezvigye a „rendszer egészségessé tételének folyamatát”. Krónika (Kolozsvár)

Generációkat egyesítő koncertek a Partiumi Magyar Napokon
Szombaton már a délelőtti órákban megtelt élettel a Kossuth-kert: a főzőverseny résztvevői a bográcsok és üstök körül serénykedtek, a kert egy másik szegletében pedig a mezőpetri és a bogdándi asszonyok dagasztották a tésztát.
Vajda Pierre ételkritikus a Szatmári Rotyogók csapatának marhalábszár-levesét ítélte a legjobbnak, a második helyet két csapat is kiérdemelte: a Csütörtöki Focis Fiúk egy kapros-túróscsuszás marhapörkölttel, valamint a Csini Csinosak csapata birkagulyása. A harmadik helyen a mezőny egyetlen román csapata, a Team Shut végzett egy finom csorbával.
Szombaton a Pokolgép együttes koncertezett, felcsendültek a régi nagy slágerek: Itt és most, Ítélet helyett, A háború gyermeke. Ezt követően egy más stílus, egy másik kor és egy másik legenda emléke lépett a színpadra az Ed Philips and the Memphis Patrol zenekar képviseletében, akik az 50-es évek Amerikáját és Elvis Presley szellemét hozták magukkal. A zenekar tagjainak keze alatt szinte „lángolt” a nagybőgő és a gitár, Ed Philips pedig Elvist meghazudtoló módon énekelte szívből a legnagyobb rockabilly slágereket.
A pénteki est fénypontja a Tarr Beton színpadon a Geszti Péter Létvágy nevet viselő koncertje volt, amely teljesen megtöltötte Szatmárnémeti új központját. A több ezer nézőt magával ragadó produkció energikussága igazi bulihangulatot teremtett, de a komolyabb hangvételű dalokat is nyitottan fogadta a közönség. „Benne van minden, ami én vagyok, egyszerre retró és egyszerre mai. Annyiban retró, mint amennyi évvel idősebb vagy, mint akkor voltál. És annyira mai, mint amennyire fiatalnak érzed magad” – nyilatkozta előzőleg Geszti Péter a produkcióról.
Vasárnap minden idők egyik legnépszerűbb magyar zenekara, a Republic lép fel a Kossuth-kertben, majd a legendás Omega együttes koncertje zárja a Partiumi Magyar Napokat. Krónika (Kolozsvár)