Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. augusztus 23.
Színházakat, táncegyütteseket támogat az anyaország
Csaknem 60 millió forintos támogatást nyújt idén a határon túli színházak és professzionális táncegyüttesek kiemelt művészeti céljainak megvalósítására a magyar kormány.
Az emberi erőforrások minisztériumának közleménye szerint a teljes keretösszegre 21 színházi és 13 táncművészeti pályázat érkezett. A támogatásokból három sepsiszentgyörgyi művészeti intézmény is részesül: a Tamási Áron Színház 1,9 millió forintot kap szakmai együttműködésre, önálló produkció létrehozására és műszaki fejlesztésre, a Cimborák Bábszínház 2,7 millió forintot A rest legény bábjáték felvidéki bemutatására és A halhatatlanságra vágyó királyfi magyar népmese színpadra állítására, a Háromszék Táncegyüttes pedig 1,8 millió forintot a Mundruc című előadás erdélyi és magyarországi turnéjára, valamint a tánckar szakmai továbbképzésére. A határon túli magyar nyelvű színházak önálló produkciók és színházi nevelési programok önállóan vagy koprodukcióban történő létrehozására, illetve továbbjátszására, technikai eszközeik fejlesztésére, valamint egymás közötti vagy magyarországi magyar nyelvű színházakkal való szakmai együttműködésekre 46 millió forint támogatásban részesülnek, a professzionális táncművészeti szervezetek pedig szakmai együttműködésre és képzésre 11,5 millió forintot kaptak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Csaknem 60 millió forintos támogatást nyújt idén a határon túli színházak és professzionális táncegyüttesek kiemelt művészeti céljainak megvalósítására a magyar kormány.
Az emberi erőforrások minisztériumának közleménye szerint a teljes keretösszegre 21 színházi és 13 táncművészeti pályázat érkezett. A támogatásokból három sepsiszentgyörgyi művészeti intézmény is részesül: a Tamási Áron Színház 1,9 millió forintot kap szakmai együttműködésre, önálló produkció létrehozására és műszaki fejlesztésre, a Cimborák Bábszínház 2,7 millió forintot A rest legény bábjáték felvidéki bemutatására és A halhatatlanságra vágyó királyfi magyar népmese színpadra állítására, a Háromszék Táncegyüttes pedig 1,8 millió forintot a Mundruc című előadás erdélyi és magyarországi turnéjára, valamint a tánckar szakmai továbbképzésére. A határon túli magyar nyelvű színházak önálló produkciók és színházi nevelési programok önállóan vagy koprodukcióban történő létrehozására, illetve továbbjátszására, technikai eszközeik fejlesztésére, valamint egymás közötti vagy magyarországi magyar nyelvű színházakkal való szakmai együttműködésekre 46 millió forint támogatásban részesülnek, a professzionális táncművészeti szervezetek pedig szakmai együttműködésre és képzésre 11,5 millió forintot kaptak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 23.
A kőbányában volt a legnehezebb (A kézdialmási Tódor Antal emlékezik)
A napokban 98. életévét betöltő Tódor Antal volt hadifogoly, háborús veterán egyike a felső-háromszéki „utolsó mohikánoknak”, aki előrehaladott kora ellenére megőrizte szellemi frissességét, semmiféle gyógyszert nem szed, és ennyi esztendő távlatából is jól emlékszik a katonaságra, a második világháború borzalmaira és a négyéves szovjet hadifogságra. Anti bácsi jelenleg lányainál lakik felváltva Kézdivásárhelyen és Felső-Lemhényben. Ezúttal az ő visszaemlékezéseit közöljük.
Négy év Kujvisekben
1919. augusztus 17-én születtem Lemhényben. Én nem tudom, de azt mondták, hogy a mezőn jöttem a világra. Hordás volt, édesapám két ökörrel kiment a mezőre, édesanyám felült a szekérre, s amikor a két kévét felvetette, vége is lett az aznapi aratásnak. Mondta édesanyám édesapámnak, hogy te Józsi, úgy fáj a derekam, hogy mindjárt meghalok. Édesapám hamar befogta az ökröket, és irány hazafelé, de mire megérkeztek, már én is világra jöttem. Hét elemit és három gazdasági osztályt végeztem. 1940-ben eljött az idő, hogy katona legyek, december 2-án besoroztak a 24-es székely határőr zászlóaljhoz Kézdivásárhelyen. Három évig voltam katona. Amikor letelt a katonai szolgálatom, visszahívtak a frontra, a Magyarós-tetőre vittek, ahol lövészárkokat kellett ásnunk. Másnap ott kellett hagyni mindent, mert az oroszok már Bereckben voltak. Onnan az Aklos völgyébe vezényeltek bennünket. Azt a helyet is Magyarós-tetőnek hívták, ott is lövészárkokat ástunk. Amikor elvégeztük, az oroszok már Szentsimonban voltak. 1944 augusztusában lehetett. Tovább kellett haladni, minden felszerelésünket, az ágyúkat is beleértve, otthagytuk a muszkáknak. Nagysajóra kerültem, ahol lovas hírvivőnek képeztek ki, de én tulajdonképpen azelőtt is az voltam. A lovas hírvivés mellett az akna kezelésére is kiképzést kaptam. A harc nem kedvezett számunkra, hiszen az oroszok nagyon sokan voltak. Azután nagyon sok helyen megfordultam, nem is tudom felsorolni. Kikerültem Kassára, ahol tiszta új egyenruhát és egy sárga színű lovat is kaptam. A szíjazatom is sárga volt, akárcsak a lovam. 1945. január 18-án estem fogságba. A muszkák bekerítettek, mese nem volt, megadtuk magunkat. A kozák kölykök összeverekedtek a lovamért, s még a ruhámat is elszedték és mást adtak helyette. Lengyelországon keresztül, a hegyeken át vittek magukkal az oroszok. Hó volt mindenütt. Alig tudtunk haladni, egy sorba menegettünk, mint a libák. Tíz kilométert gyalogoltunk Szalogig, ahol bevagoníroztak. Nagyon sokat éheztünk
Egy hétig vittek a vagonokba zárva, a vécé is bent volt, mindenki egy sarokba egy lyukon keresztül végezte el a dolgát. Nagyon sokat éheztünk. Elkerültem Kujvisekbe, ahol egy ismerős zászlós három nehéz esztendő után kivett engem a munkások közül, hogy legyek állategészségügyis. Én erősen szerettem az állatokat. Egy hónapig egy orosz örökké velem jött egy kétkerekű kordéval, de utána már egyedül mehettem a tizennyolc kilométerre levő faluba. Mindent én intéztem, ha borjúellés volt vagy oltani kellett az állatokat. Habár jobb dolgom volt, mint a bajtársaimnak, nem telt jól, mert rab voltam. Azelőtt pedig olyan rossz helyen dolgoztam, hogy azt senkinek sem kívánom. A Volga folyón tutajok voltak, ott kellett dolgozni. Negyvenfokos hideg is volt. Sokan meghaltak közülünk. Összesen négy évig voltam fogságban, amiből egy év telt a legrosszabbul, nehéz életem volt, majd három évig könnyebben telt a fogság. Egyszer felsorakoztattak, és mondták, hogy a magyarok mennek haza. Egyik bajtársamnak seb volt a hóna alatt, s ezért nem engedték haza, azt feltételezték, hogy SS-es volt. Máramarosszigetig hoztak vagonokban, annyi különbséggel, hogy most már nem volt ránk zárva a vagon ajtaja. Ott adták ki a menetleveleket és engedtek haza. A fogság ideje alatt az itthoniak tudták, hogy hol vagyok, mert levelezőlapot szabad volt küldeni, de azt nem tudtam, hogy közben édesapám meghalt, csak amikor hazaérkeztem. Nem írták meg nekem, sokáig nem is értettem, hogy a feladónál miért írta, hogy özvegy Tódor Józsefné. Nem nagyon jól, de megtanultam oroszul. A kőbányában volt a legnehezebb a foglyok élete, sokat odaütött a kő, rengetegen meghaltak. Nehéz életünk volt...
Lejegyezte: Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A napokban 98. életévét betöltő Tódor Antal volt hadifogoly, háborús veterán egyike a felső-háromszéki „utolsó mohikánoknak”, aki előrehaladott kora ellenére megőrizte szellemi frissességét, semmiféle gyógyszert nem szed, és ennyi esztendő távlatából is jól emlékszik a katonaságra, a második világháború borzalmaira és a négyéves szovjet hadifogságra. Anti bácsi jelenleg lányainál lakik felváltva Kézdivásárhelyen és Felső-Lemhényben. Ezúttal az ő visszaemlékezéseit közöljük.
Négy év Kujvisekben
1919. augusztus 17-én születtem Lemhényben. Én nem tudom, de azt mondták, hogy a mezőn jöttem a világra. Hordás volt, édesapám két ökörrel kiment a mezőre, édesanyám felült a szekérre, s amikor a két kévét felvetette, vége is lett az aznapi aratásnak. Mondta édesanyám édesapámnak, hogy te Józsi, úgy fáj a derekam, hogy mindjárt meghalok. Édesapám hamar befogta az ökröket, és irány hazafelé, de mire megérkeztek, már én is világra jöttem. Hét elemit és három gazdasági osztályt végeztem. 1940-ben eljött az idő, hogy katona legyek, december 2-án besoroztak a 24-es székely határőr zászlóaljhoz Kézdivásárhelyen. Három évig voltam katona. Amikor letelt a katonai szolgálatom, visszahívtak a frontra, a Magyarós-tetőre vittek, ahol lövészárkokat kellett ásnunk. Másnap ott kellett hagyni mindent, mert az oroszok már Bereckben voltak. Onnan az Aklos völgyébe vezényeltek bennünket. Azt a helyet is Magyarós-tetőnek hívták, ott is lövészárkokat ástunk. Amikor elvégeztük, az oroszok már Szentsimonban voltak. 1944 augusztusában lehetett. Tovább kellett haladni, minden felszerelésünket, az ágyúkat is beleértve, otthagytuk a muszkáknak. Nagysajóra kerültem, ahol lovas hírvivőnek képeztek ki, de én tulajdonképpen azelőtt is az voltam. A lovas hírvivés mellett az akna kezelésére is kiképzést kaptam. A harc nem kedvezett számunkra, hiszen az oroszok nagyon sokan voltak. Azután nagyon sok helyen megfordultam, nem is tudom felsorolni. Kikerültem Kassára, ahol tiszta új egyenruhát és egy sárga színű lovat is kaptam. A szíjazatom is sárga volt, akárcsak a lovam. 1945. január 18-án estem fogságba. A muszkák bekerítettek, mese nem volt, megadtuk magunkat. A kozák kölykök összeverekedtek a lovamért, s még a ruhámat is elszedték és mást adtak helyette. Lengyelországon keresztül, a hegyeken át vittek magukkal az oroszok. Hó volt mindenütt. Alig tudtunk haladni, egy sorba menegettünk, mint a libák. Tíz kilométert gyalogoltunk Szalogig, ahol bevagoníroztak. Nagyon sokat éheztünk
Egy hétig vittek a vagonokba zárva, a vécé is bent volt, mindenki egy sarokba egy lyukon keresztül végezte el a dolgát. Nagyon sokat éheztünk. Elkerültem Kujvisekbe, ahol egy ismerős zászlós három nehéz esztendő után kivett engem a munkások közül, hogy legyek állategészségügyis. Én erősen szerettem az állatokat. Egy hónapig egy orosz örökké velem jött egy kétkerekű kordéval, de utána már egyedül mehettem a tizennyolc kilométerre levő faluba. Mindent én intéztem, ha borjúellés volt vagy oltani kellett az állatokat. Habár jobb dolgom volt, mint a bajtársaimnak, nem telt jól, mert rab voltam. Azelőtt pedig olyan rossz helyen dolgoztam, hogy azt senkinek sem kívánom. A Volga folyón tutajok voltak, ott kellett dolgozni. Negyvenfokos hideg is volt. Sokan meghaltak közülünk. Összesen négy évig voltam fogságban, amiből egy év telt a legrosszabbul, nehéz életem volt, majd három évig könnyebben telt a fogság. Egyszer felsorakoztattak, és mondták, hogy a magyarok mennek haza. Egyik bajtársamnak seb volt a hóna alatt, s ezért nem engedték haza, azt feltételezték, hogy SS-es volt. Máramarosszigetig hoztak vagonokban, annyi különbséggel, hogy most már nem volt ránk zárva a vagon ajtaja. Ott adták ki a menetleveleket és engedtek haza. A fogság ideje alatt az itthoniak tudták, hogy hol vagyok, mert levelezőlapot szabad volt küldeni, de azt nem tudtam, hogy közben édesapám meghalt, csak amikor hazaérkeztem. Nem írták meg nekem, sokáig nem is értettem, hogy a feladónál miért írta, hogy özvegy Tódor Józsefné. Nem nagyon jól, de megtanultam oroszul. A kőbányában volt a legnehezebb a foglyok élete, sokat odaütött a kő, rengetegen meghaltak. Nehéz életünk volt...
Lejegyezte: Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 23.
Megújult Kézdiszászfalu és Kézdisárfalva közös plébániatemploma
Augusztus 13-án, vasárnap a déli búcsús szentmisén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek megáldotta a kívül-belül felújított Nagyboldogasszony-plébániatemplomot. A két faluban, Kézdiszászfaluban és Kézdisárfalván négyszáztíz hívő katolikust tartanak nyilván. A templom előterében meg lehetett tekinteni a templom és a kézdisárfalvi plébánia felújításáról készült fotókat.
Kézdisárfalva Kézdiszászfalvával közös, mező szélén álló római katolikus templomát 1648-ban építették, 1775-ben javították. 1802-ben egy földrengés következtében úgy megrongálódott, hogy javítani már nem lehetett, ezért 1817-ben be kellett zárni. A hívek kápolnát építettek az Erős Gábor ajándékozta telken. Mivel ez nem volt elegendő a gyülekezet befogadására, báró Szepesy Ignác püspök megengedte a községnek, hogy a régi helyére új, tágas templomot építsenek. Szepesy Ignác püspök, Horváth Antal kormányszéki tanácsos és felesége, valamint gróf Ferrati Erzsébet támogatásával épült az új templom, amely 1826-ban készült el. A falu egyik jótevője az olasz származású Ferrati Mihály gróf volt, akiről annyit tudunk, hogy 1799-ben halt meg, és Nemes Mihály plébános a templom oltára alá temette el. Özvegye, Ferrati Erzsébet még hosszú ideig élt, és a Berec nevű helyen álló kastélyának egy részét templomépítésre a falunak adományozta. A templomban a grófnőnek volt egy szobája (az oltárra néző ablakát mára befalazták), ahonnan a szentmisét hallgatta. A Ferrati-emlékszobában ma a grófnő személyes tárgyai és egy 1724-ben épített, 1826-ban javított és valószínűleg a régi, lebontott templomból származó használhatatlan orgona látható. A templom védőszentje Nagyboldogasszony. Az 1823 és 1826 között épült istenházát 1873-ban renoválták. Janó Antal lelkész fáradozásával 1887-ben új orgona került a templomba Kolonics István 180. műveként.
1996-ban kisebb javításokat végeztek, a legutóbbi tatarozás 2015-ben kezdődött el. Bartos Károly plébánost arra kértük, hogy beszéljen a felújításról és a templom újraáldásáról. A plébános elmondta: a víz és a salétrom nagy károkat okozott, az ablakokon folyt be a víz, a padló elrothadt, mindez semmiképpen nem volt méltó istenházához. A felújítás a tetővel kezdődött. A kisszámú hívő és az egyháztanács a munkálatok mellé állt, felkarolta a plébános kezdeményezését. A belső felújítás során elvégezték a templomfal salétrom elleni külső és belső szigetelését, kicserélték a villanyhálózatot, a nyílászárókat, a padokat és a padlót. A munkálat azért húzódott el ennyire – magyarázta a plébános –, mert a vakolat leverése után kétéves szellőztetésre volt szükség. A templom külső fala mellől erőgépekkel elpucoltak egy hetvencentis földréteget, hogy a továbbiakban ne vezesse be a vizet, majd belső sáncolás, kővel meghordás, újravakolás és -padolás következett. A belső falakat a mesteremberek az 1826-os falrétegig pucolták le, s arra került az új vakolat hálóval, majd újrafestették a falakat. Azt is megtudtuk, hogy a gondviselés olyan vállalkozóval hozta össze a plébánost, aki huszonöt évig Olaszországban régi templomokat újított fel. A csángó származású, Kézdivásárhelyen lakó Imre Özséb kiváló munkát végzett. A hívek nagyon sokat kalákáztak, amiben tudtak, segítettek. A plébános azt is elárulta, hogy csalódott az emberi erőforrások minisztériumában, hiszen négyszer is pályáztak a templom tatarozására, és minden alkalommal nemleges választ kaptak. Kissé fájó, hogy a román kormány és a megyei önkormányzat, a közbirtokosságok és magáncégek segítettek, a magyar kormány azonban nem támogatott – mondotta a lelkész. Az Aradra elszármazott kilencvenéves Nagy Terézia hazalátogatva szülőfalujába háromezer lejjel támogatta a templom felújítását, a padokat a nagyváradi püspökségtől kapták, a megyei tanács a három év alatt harmincezer lejt utalt ki. A hívek közadakozásából 81 600 lej gyűlt össze kérés nélkül. A felújítás összesen kétszázezer lejbe került.
A plébánostól azt is megtudtuk, hogy azért tartották vasárnap az ünnepi szentmisét, mert az érsek kedden, Nagyboldogasszony napján Erzsébetvárosban tartózkodott az örmények nagy ünnepén. Azért hívta meg az érsek atyát – mondotta –, hogy az emberek érezzék, megbecsülik őket az egyházi méltóságok. A búcsús szentmise főcelebránsa Jakubinyi György érsek volt, kocelebránsa pedig Potyó Ferenc pápai prelátus, általános érseki helynök, Keresztes Zoltán, a gyergyószentmiklósi Szent István-templom plébánosa és Vargha Béla kézdi-orbaiszéki főesperes és a környékbeli papság is kivette részét a lebonyolításában.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Augusztus 13-án, vasárnap a déli búcsús szentmisén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek megáldotta a kívül-belül felújított Nagyboldogasszony-plébániatemplomot. A két faluban, Kézdiszászfaluban és Kézdisárfalván négyszáztíz hívő katolikust tartanak nyilván. A templom előterében meg lehetett tekinteni a templom és a kézdisárfalvi plébánia felújításáról készült fotókat.
Kézdisárfalva Kézdiszászfalvával közös, mező szélén álló római katolikus templomát 1648-ban építették, 1775-ben javították. 1802-ben egy földrengés következtében úgy megrongálódott, hogy javítani már nem lehetett, ezért 1817-ben be kellett zárni. A hívek kápolnát építettek az Erős Gábor ajándékozta telken. Mivel ez nem volt elegendő a gyülekezet befogadására, báró Szepesy Ignác püspök megengedte a községnek, hogy a régi helyére új, tágas templomot építsenek. Szepesy Ignác püspök, Horváth Antal kormányszéki tanácsos és felesége, valamint gróf Ferrati Erzsébet támogatásával épült az új templom, amely 1826-ban készült el. A falu egyik jótevője az olasz származású Ferrati Mihály gróf volt, akiről annyit tudunk, hogy 1799-ben halt meg, és Nemes Mihály plébános a templom oltára alá temette el. Özvegye, Ferrati Erzsébet még hosszú ideig élt, és a Berec nevű helyen álló kastélyának egy részét templomépítésre a falunak adományozta. A templomban a grófnőnek volt egy szobája (az oltárra néző ablakát mára befalazták), ahonnan a szentmisét hallgatta. A Ferrati-emlékszobában ma a grófnő személyes tárgyai és egy 1724-ben épített, 1826-ban javított és valószínűleg a régi, lebontott templomból származó használhatatlan orgona látható. A templom védőszentje Nagyboldogasszony. Az 1823 és 1826 között épült istenházát 1873-ban renoválták. Janó Antal lelkész fáradozásával 1887-ben új orgona került a templomba Kolonics István 180. műveként.
1996-ban kisebb javításokat végeztek, a legutóbbi tatarozás 2015-ben kezdődött el. Bartos Károly plébánost arra kértük, hogy beszéljen a felújításról és a templom újraáldásáról. A plébános elmondta: a víz és a salétrom nagy károkat okozott, az ablakokon folyt be a víz, a padló elrothadt, mindez semmiképpen nem volt méltó istenházához. A felújítás a tetővel kezdődött. A kisszámú hívő és az egyháztanács a munkálatok mellé állt, felkarolta a plébános kezdeményezését. A belső felújítás során elvégezték a templomfal salétrom elleni külső és belső szigetelését, kicserélték a villanyhálózatot, a nyílászárókat, a padokat és a padlót. A munkálat azért húzódott el ennyire – magyarázta a plébános –, mert a vakolat leverése után kétéves szellőztetésre volt szükség. A templom külső fala mellől erőgépekkel elpucoltak egy hetvencentis földréteget, hogy a továbbiakban ne vezesse be a vizet, majd belső sáncolás, kővel meghordás, újravakolás és -padolás következett. A belső falakat a mesteremberek az 1826-os falrétegig pucolták le, s arra került az új vakolat hálóval, majd újrafestették a falakat. Azt is megtudtuk, hogy a gondviselés olyan vállalkozóval hozta össze a plébánost, aki huszonöt évig Olaszországban régi templomokat újított fel. A csángó származású, Kézdivásárhelyen lakó Imre Özséb kiváló munkát végzett. A hívek nagyon sokat kalákáztak, amiben tudtak, segítettek. A plébános azt is elárulta, hogy csalódott az emberi erőforrások minisztériumában, hiszen négyszer is pályáztak a templom tatarozására, és minden alkalommal nemleges választ kaptak. Kissé fájó, hogy a román kormány és a megyei önkormányzat, a közbirtokosságok és magáncégek segítettek, a magyar kormány azonban nem támogatott – mondotta a lelkész. Az Aradra elszármazott kilencvenéves Nagy Terézia hazalátogatva szülőfalujába háromezer lejjel támogatta a templom felújítását, a padokat a nagyváradi püspökségtől kapták, a megyei tanács a három év alatt harmincezer lejt utalt ki. A hívek közadakozásából 81 600 lej gyűlt össze kérés nélkül. A felújítás összesen kétszázezer lejbe került.
A plébánostól azt is megtudtuk, hogy azért tartották vasárnap az ünnepi szentmisét, mert az érsek kedden, Nagyboldogasszony napján Erzsébetvárosban tartózkodott az örmények nagy ünnepén. Azért hívta meg az érsek atyát – mondotta –, hogy az emberek érezzék, megbecsülik őket az egyházi méltóságok. A búcsús szentmise főcelebránsa Jakubinyi György érsek volt, kocelebránsa pedig Potyó Ferenc pápai prelátus, általános érseki helynök, Keresztes Zoltán, a gyergyószentmiklósi Szent István-templom plébánosa és Vargha Béla kézdi-orbaiszéki főesperes és a környékbeli papság is kivette részét a lebonyolításában.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 23.
Szerdán van a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja
Augusztus 23-án, az 1939. évi Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásának évfordulóján tartják a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját.
A sztálini Szovjetunió és a náci Németország közvetlenül a második világháború kitörése előtt kötött az egész világot megdöbbentő megnemtámadási szerződést. Sztálin azután döntött a kommunista mozgalmat is erkölcsi válságba sodró megállapodás mellett, hogy kudarcot vallottak a nyugati hatalmakkal az együttműködésről folytatott tárgyalásai, miközben a Szovjetunió távol-keleti határait Japán fenyegette. A kiegyezés a Lengyelország, majd Nyugat-Európa lerohanását már eldöntő Hitlernek is kapóra jött, mert így elkerülhette a kétfrontos háborút.
A dokumentumot 1939. augusztus 23-án írta alá Moszkvában Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter, az aláírással életbe is lépett, de ratifikációs folyamata csak szeptember 24-én zárult le, amikor már javában folyt a második világháború. A hét cikkből álló, tíz évre kötött egyezményben a felek arra kötelezték magukat, hogy tartózkodnak „az egymás ellen irányuló minden erőszakos ténykedéstől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól, akár külön, akár más hatalmakkal együtt”.
A szerződésnek titkos záradéka is volt, amely német és szovjet érdekszférákra osztotta fel Kelet-Európát. A kiegészítő jegyzőkönyv meglétét a Szovjetunió egészen a gorbacsovi peresztrojkáig tagadta, de a területi osztozkodás pontosan úgy történt, ahogy a szerződésben rögzítették. A paktum azonban csak elodázta a két diktátor összecsapását: Hitler, miután már nem fenyegette a kétfrontos harc veszélye, 1941. június 22-én elindította hadosztályait a Szovjetunió ellen.
A hitleri Harmadik Birodalom 1945-ben megsemmisült, de a szovjet érdek-szférába került kelet- és közép-európai országokban kommunista diktatúrák épültek ki, és különböző formában, az elnyomás eltérő módozataival egészen az 1990-es évek elején bekövetkezett rendszerváltásig fennálltak.
A 2008 júniusában Prágában tartott Európa lelkiismerete és a kommunizmus című nemzetközi konferencián Václav Havel volt cseh államfő kijelentette: Európa rendkívüli felelősséget visel a nácizmusért és a kommunizmusért, azért a két totalitárius rendszerért, amely ezen a földrészen jött létre. A tanácskozás résztvevői, majd szeptemberben az Európai Parlament (EP) magyar, észt, brit, német és lett képviselői javasolták, hogy augusztus 23-át nyilvánítsák a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapjává.
Az EP 2009 áprilisában állásfoglalásban javasolta az emléknap megtartását. Az Európai Unió igazságügyi miniszterei 2011. június 10-én, a magyar EU-elnökség alatti utolsó ülésükön lengyel, magyar ás litván kezdeményezésre közös állásfoglalásban emlékeztek meg a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozatairól. A dokumentum emlékeztetett a totalitárius rezsimek áldozatainak emléknapjára, és felkérte a tagállamokat: vizsgálják meg, hogy saját országuk történelmének és sajátosságainak fényében milyen módon történjen a megemlékezés.
Az emléknapot először 2011-ben tartották meg. A soros elnök, Lengyelország fővárosában, Varsóban megrendezett uniós kormányzati szintű konferencián megegyeztek, hogy több országot átfogó hálózatot állítanak fel a totalitárius rendszerek kutatására. A platform 2011. október 13-14-én Prágában tartott alakuló ülésén született megállapodást 13 ország 19 intézete írta alá.
Másodszor 2012-ben Budapesten tartottak megemlékezést. A Szembesítés a múlttal – a totalitárius diktatúrákat követő jogi elszámoltatás tapasztalatai címmel rendezett konferencián uniós igazságügyi miniszterek és államtitkárok is részt vettek. Az európai emlékezetintézetek vezetői közös nyilatkozatot írtak alá egy európai múzeum létrehozásáról, melynek feladata a kommunista, a nemzetiszocialista és egyéb totalitárius rendszerek működésének és bűneinek feltárása, bemutatása.
2013-ban a soros EU-elnök, Litvánia fővárosában, Vilniusban emlékeztek meg a totalitárius diktatúrák áldozatairól a három balti ország igazságügyi minisztere, a magyar, a cseh, a lengyel, a román és a horvát kormány képviselőinek részvételével.
2014-ben Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Norbert Lammert, a német Bundestag elnöke közös nyilatkozatot adott ki az emléknap alkalmából. Ebben rámutattak: a Molotov-Ribbentrop-paktum „felosztotta kontinensünket a szovjet és a nemzetiszocialista erőszakuralmi rendszerek között”, és még évtizedekig döntően meghatározta Európa sorsát a második világháború következtében tartóssá vált megosztottsággal.
2015-ben az észt fővárosban, Tallinnban rendeztek konferenciát az emléknap alkalmából. Az ott elfogadott nyilatkozat szerint fel kell lépni a totalitárius rendszerek ellen, függetlenül attól, hogy mely ideológia talaján állnak, illetve milyen formában jelentkeznek. Rögzítették azt is, hogy a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozatainak joguk van az igazságszolgáltatáshoz.
Tavaly Pozsonyban, a soros EU-elnöki tisztet betöltő Szlovákia fővárosában rendeztek konferenciát a totalitárius diktatúrák európai emléknapja alkalmából. A Növekszik a radikalizmus az EU-ban elnevezésű tanácskozáson az uniós igazságügyi miniszterek nyilatkozatban hangsúlyozták: készek a jövőben mindent megtenni azért, hogy vissza tudják szorítani a növekvő radikalizmust és szélsőségességet.
MTI; Népújság (Marosvásárhely)
Augusztus 23-án, az 1939. évi Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásának évfordulóján tartják a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját.
A sztálini Szovjetunió és a náci Németország közvetlenül a második világháború kitörése előtt kötött az egész világot megdöbbentő megnemtámadási szerződést. Sztálin azután döntött a kommunista mozgalmat is erkölcsi válságba sodró megállapodás mellett, hogy kudarcot vallottak a nyugati hatalmakkal az együttműködésről folytatott tárgyalásai, miközben a Szovjetunió távol-keleti határait Japán fenyegette. A kiegyezés a Lengyelország, majd Nyugat-Európa lerohanását már eldöntő Hitlernek is kapóra jött, mert így elkerülhette a kétfrontos háborút.
A dokumentumot 1939. augusztus 23-án írta alá Moszkvában Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter, az aláírással életbe is lépett, de ratifikációs folyamata csak szeptember 24-én zárult le, amikor már javában folyt a második világháború. A hét cikkből álló, tíz évre kötött egyezményben a felek arra kötelezték magukat, hogy tartózkodnak „az egymás ellen irányuló minden erőszakos ténykedéstől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól, akár külön, akár más hatalmakkal együtt”.
A szerződésnek titkos záradéka is volt, amely német és szovjet érdekszférákra osztotta fel Kelet-Európát. A kiegészítő jegyzőkönyv meglétét a Szovjetunió egészen a gorbacsovi peresztrojkáig tagadta, de a területi osztozkodás pontosan úgy történt, ahogy a szerződésben rögzítették. A paktum azonban csak elodázta a két diktátor összecsapását: Hitler, miután már nem fenyegette a kétfrontos harc veszélye, 1941. június 22-én elindította hadosztályait a Szovjetunió ellen.
A hitleri Harmadik Birodalom 1945-ben megsemmisült, de a szovjet érdek-szférába került kelet- és közép-európai országokban kommunista diktatúrák épültek ki, és különböző formában, az elnyomás eltérő módozataival egészen az 1990-es évek elején bekövetkezett rendszerváltásig fennálltak.
A 2008 júniusában Prágában tartott Európa lelkiismerete és a kommunizmus című nemzetközi konferencián Václav Havel volt cseh államfő kijelentette: Európa rendkívüli felelősséget visel a nácizmusért és a kommunizmusért, azért a két totalitárius rendszerért, amely ezen a földrészen jött létre. A tanácskozás résztvevői, majd szeptemberben az Európai Parlament (EP) magyar, észt, brit, német és lett képviselői javasolták, hogy augusztus 23-át nyilvánítsák a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapjává.
Az EP 2009 áprilisában állásfoglalásban javasolta az emléknap megtartását. Az Európai Unió igazságügyi miniszterei 2011. június 10-én, a magyar EU-elnökség alatti utolsó ülésükön lengyel, magyar ás litván kezdeményezésre közös állásfoglalásban emlékeztek meg a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozatairól. A dokumentum emlékeztetett a totalitárius rezsimek áldozatainak emléknapjára, és felkérte a tagállamokat: vizsgálják meg, hogy saját országuk történelmének és sajátosságainak fényében milyen módon történjen a megemlékezés.
Az emléknapot először 2011-ben tartották meg. A soros elnök, Lengyelország fővárosában, Varsóban megrendezett uniós kormányzati szintű konferencián megegyeztek, hogy több országot átfogó hálózatot állítanak fel a totalitárius rendszerek kutatására. A platform 2011. október 13-14-én Prágában tartott alakuló ülésén született megállapodást 13 ország 19 intézete írta alá.
Másodszor 2012-ben Budapesten tartottak megemlékezést. A Szembesítés a múlttal – a totalitárius diktatúrákat követő jogi elszámoltatás tapasztalatai címmel rendezett konferencián uniós igazságügyi miniszterek és államtitkárok is részt vettek. Az európai emlékezetintézetek vezetői közös nyilatkozatot írtak alá egy európai múzeum létrehozásáról, melynek feladata a kommunista, a nemzetiszocialista és egyéb totalitárius rendszerek működésének és bűneinek feltárása, bemutatása.
2013-ban a soros EU-elnök, Litvánia fővárosában, Vilniusban emlékeztek meg a totalitárius diktatúrák áldozatairól a három balti ország igazságügyi minisztere, a magyar, a cseh, a lengyel, a román és a horvát kormány képviselőinek részvételével.
2014-ben Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Norbert Lammert, a német Bundestag elnöke közös nyilatkozatot adott ki az emléknap alkalmából. Ebben rámutattak: a Molotov-Ribbentrop-paktum „felosztotta kontinensünket a szovjet és a nemzetiszocialista erőszakuralmi rendszerek között”, és még évtizedekig döntően meghatározta Európa sorsát a második világháború következtében tartóssá vált megosztottsággal.
2015-ben az észt fővárosban, Tallinnban rendeztek konferenciát az emléknap alkalmából. Az ott elfogadott nyilatkozat szerint fel kell lépni a totalitárius rendszerek ellen, függetlenül attól, hogy mely ideológia talaján állnak, illetve milyen formában jelentkeznek. Rögzítették azt is, hogy a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozatainak joguk van az igazságszolgáltatáshoz.
Tavaly Pozsonyban, a soros EU-elnöki tisztet betöltő Szlovákia fővárosában rendeztek konferenciát a totalitárius diktatúrák európai emléknapja alkalmából. A Növekszik a radikalizmus az EU-ban elnevezésű tanácskozáson az uniós igazságügyi miniszterek nyilatkozatban hangsúlyozták: készek a jövőben mindent megtenni azért, hogy vissza tudják szorítani a növekvő radikalizmust és szélsőségességet.
MTI; Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 23.
Aradi Napok 2017
Holnap a pécsieké a főszerep
Folytatódnak az Aradi Napok, ma többnyire a Maros-parton lesz mozgalmasabb, holnap pedig a Megbékélés parkjába várják az aradiakat a Pécs Napja Aradon rendezvényeire.
Az állandó programok (10–16 óra között riportfotó-műhely a Joy’s irodalmi kávéházban, 12–23 óra között Piknik Fesztivál a Maros-parton, 10–23 óra között régiségek vására a Meţianu (Forray) utcában) mellett ma 10–14 óra között helytörténeti konferenciát tartanak az Aradi Polgármesteri Hivatal Ferdinánd Termében.
A tangó szerelmesei ma 19–20 óra között legyenek a sétáló- utcában, ugyanis a Tango Vivo és a Tango Evolution tagjai táncba hívják az érdeklődőket. Ma 20 órakor a Megbékélés parkjában felcsendülnek a román könnyűzene gyöngyszemei. Egy másik helyszínen, a Maros-parton 21.30 órától a NexT Filmkaraván alkotásait vetítik.
Augusztus 24-én, csütörtökön magyarországi testvérvárosunk, Pécs képviselői érkeznek egy színes, színvonalas műsorsorozattal. A Pécs Napja Aradon előző éveinek helyszíne az Eminescu park volt, most azonban a Megbékélés parkjába várják a magyarokat – és nemcsak –, az előadások 18 órakor kezdődnek.
Ezt megelőzően 17 órakor a Megyei Múzeum Klió Termében a Marsalkó Péter-fotókiállítás megnyitójával kezdődik hivatalosan a Pécs Napja Aradon. Egy másik helyszínen, a Bábszínházban 18 órakor a gyermekeket várják Az égig érő fa című bábjátékkal, melyet a Pécsi MárkusZínház ad elő.
A Megbékélés parkjában a programok teljes ideje alatt Pécs-Mecsek környéki borok kiállítása/vására, illetve pécsi kézművesek vására lesz.
Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)
Holnap a pécsieké a főszerep
Folytatódnak az Aradi Napok, ma többnyire a Maros-parton lesz mozgalmasabb, holnap pedig a Megbékélés parkjába várják az aradiakat a Pécs Napja Aradon rendezvényeire.
Az állandó programok (10–16 óra között riportfotó-műhely a Joy’s irodalmi kávéházban, 12–23 óra között Piknik Fesztivál a Maros-parton, 10–23 óra között régiségek vására a Meţianu (Forray) utcában) mellett ma 10–14 óra között helytörténeti konferenciát tartanak az Aradi Polgármesteri Hivatal Ferdinánd Termében.
A tangó szerelmesei ma 19–20 óra között legyenek a sétáló- utcában, ugyanis a Tango Vivo és a Tango Evolution tagjai táncba hívják az érdeklődőket. Ma 20 órakor a Megbékélés parkjában felcsendülnek a román könnyűzene gyöngyszemei. Egy másik helyszínen, a Maros-parton 21.30 órától a NexT Filmkaraván alkotásait vetítik.
Augusztus 24-én, csütörtökön magyarországi testvérvárosunk, Pécs képviselői érkeznek egy színes, színvonalas műsorsorozattal. A Pécs Napja Aradon előző éveinek helyszíne az Eminescu park volt, most azonban a Megbékélés parkjába várják a magyarokat – és nemcsak –, az előadások 18 órakor kezdődnek.
Ezt megelőzően 17 órakor a Megyei Múzeum Klió Termében a Marsalkó Péter-fotókiállítás megnyitójával kezdődik hivatalosan a Pécs Napja Aradon. Egy másik helyszínen, a Bábszínházban 18 órakor a gyermekeket várják Az égig érő fa című bábjátékkal, melyet a Pécsi MárkusZínház ad elő.
A Megbékélés parkjában a programok teljes ideje alatt Pécs-Mecsek környéki borok kiállítása/vására, illetve pécsi kézművesek vására lesz.
Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 23.
Szederhátiak Találkozója
A tavalyi sikeren felbátorodva, szeptember 10-én, vasárnap újra megszervezik a Szederhátiak Találkozóját. A program 16 órakor, a Mária szent nevére felszentelt helybeli katolikus templom búcsúünnepségével kezdődik. Utána átvonulnak a kultúrotthonba, ahol bemutatják Balta János Az elfelejtett „hadsereg” című riportkötetét, de megtalálható lesz a Szederháti örökségünk című monográfia, továbbá G. Pataky András A tél acélkék lovai című verseskötet is. Ezt követően együtt megebédelnek, beszélgetnek, felelevenítik a közös emlékeket. A találkozóra, Timár Ibolya tanítónővel együtt, szeretettel várják a szederhátiakat!
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
A tavalyi sikeren felbátorodva, szeptember 10-én, vasárnap újra megszervezik a Szederhátiak Találkozóját. A program 16 órakor, a Mária szent nevére felszentelt helybeli katolikus templom búcsúünnepségével kezdődik. Utána átvonulnak a kultúrotthonba, ahol bemutatják Balta János Az elfelejtett „hadsereg” című riportkötetét, de megtalálható lesz a Szederháti örökségünk című monográfia, továbbá G. Pataky András A tél acélkék lovai című verseskötet is. Ezt követően együtt megebédelnek, beszélgetnek, felelevenítik a közös emlékeket. A találkozóra, Timár Ibolya tanítónővel együtt, szeretettel várják a szederhátiakat!
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 23.
Torontálkeresztesi templombúcsú és az újkenyér megáldása
A torontálkeresztesi római katolikus templom védőszentje Szent István király, a magyar nemzet első embere, nemzetünknek tündöklő csillaga és a kereszténység terjesztője a Kárpát-medencében. Az ünnepi szentmisét augusztus 20-án, vasárnap ft. Heinrich József esperes és ft. Tepffenhardt István ny. plébános celebrálta, aki ünnepi beszédében elmondta: ,,Öröm bejönni ebbe a templomba, amely tavaly ünnepelte a századik jubileumát. Öröm bejönni ebbe az Isten házába, amely ilyen szépen fel van díszítve és annyi áldozat árán törődnek vele és ápolják ezt az isteni lakot. Szent Pál arról is beszél, hogy van egy másik templom, a lélek temploma, legalább olyan nagy öröm, hogy a lelkünk temploma tiszta, mint amikor bejövünk ebbe az isteni házba”.
A szertartás végén ft. Heinrich József esperes megköszönte paptestvérének – aki 1968 óta a barátja, volt iskolatársa, a papi szemináriumot is együtt végezték és az életben mindig kisegítették egymást – a szolgálatot. Ft. Tepffenhardt István háromszáz kilométer távolságból érkezett a Bánságba, hogy együtt lehessenek, együtt imádkozzanak és ünnepeljenek. Prédikációjában felhívta a hívek figyelmét Szent István királynak a fontosságára, mert nélküle ma talán nem is lenne magyar nemzet, és ha nem maradunk meg az ő hitében, akkor elveszünk. A szentmise végén a papok megáldották életünk mindennapi táplálékát, az új- kenyeret, melyet a jelenlévők között szétosztottak.
Már hagyománnyá vált a Szent István király ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon – ebben az évben Szent István ünnepe éppen vasárnapra esett – az újkenyér megáldása Óteleken. Az óteleki egyházközségben hálát adtak mindazoknak a munkájáért, akik szántottak, vetettek, őröltek, dagasztottak, sütötték a kenyeret, hogy az illatos ajándék, mindennapi táplálékunk asztalunkra kerüljön, melyre Isten szent fiának keresztjét rajzoljuk fogyasztás előtt és hálás szívvel és örömmel fogyasztjuk. Szent István ünnepén ft. Heinrich József esperes és ft. Tepffenhardt István megáldotta és felszentelte az óteleki parókia által adományozott újkenyeret, melyet szertartás után felszeleteltek és elosztottak a jelenlévők között. Molnár Géza / Nyugati Jelen (Arad)
A torontálkeresztesi római katolikus templom védőszentje Szent István király, a magyar nemzet első embere, nemzetünknek tündöklő csillaga és a kereszténység terjesztője a Kárpát-medencében. Az ünnepi szentmisét augusztus 20-án, vasárnap ft. Heinrich József esperes és ft. Tepffenhardt István ny. plébános celebrálta, aki ünnepi beszédében elmondta: ,,Öröm bejönni ebbe a templomba, amely tavaly ünnepelte a századik jubileumát. Öröm bejönni ebbe az Isten házába, amely ilyen szépen fel van díszítve és annyi áldozat árán törődnek vele és ápolják ezt az isteni lakot. Szent Pál arról is beszél, hogy van egy másik templom, a lélek temploma, legalább olyan nagy öröm, hogy a lelkünk temploma tiszta, mint amikor bejövünk ebbe az isteni házba”.
A szertartás végén ft. Heinrich József esperes megköszönte paptestvérének – aki 1968 óta a barátja, volt iskolatársa, a papi szemináriumot is együtt végezték és az életben mindig kisegítették egymást – a szolgálatot. Ft. Tepffenhardt István háromszáz kilométer távolságból érkezett a Bánságba, hogy együtt lehessenek, együtt imádkozzanak és ünnepeljenek. Prédikációjában felhívta a hívek figyelmét Szent István királynak a fontosságára, mert nélküle ma talán nem is lenne magyar nemzet, és ha nem maradunk meg az ő hitében, akkor elveszünk. A szentmise végén a papok megáldották életünk mindennapi táplálékát, az új- kenyeret, melyet a jelenlévők között szétosztottak.
Már hagyománnyá vált a Szent István király ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon – ebben az évben Szent István ünnepe éppen vasárnapra esett – az újkenyér megáldása Óteleken. Az óteleki egyházközségben hálát adtak mindazoknak a munkájáért, akik szántottak, vetettek, őröltek, dagasztottak, sütötték a kenyeret, hogy az illatos ajándék, mindennapi táplálékunk asztalunkra kerüljön, melyre Isten szent fiának keresztjét rajzoljuk fogyasztás előtt és hálás szívvel és örömmel fogyasztjuk. Szent István ünnepén ft. Heinrich József esperes és ft. Tepffenhardt István megáldotta és felszentelte az óteleki parókia által adományozott újkenyeret, melyet szertartás után felszeleteltek és elosztottak a jelenlévők között. Molnár Géza / Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 23.
Hala(n)dó ünnepeink*
Dróntávlatból tekintve ez a nyolcadik felvonás nem különbözött sokban a tavalyitól, a felülről való szemlélődésnek viszont a panoráma-hatáson kívül hátrányai is vannak: nem az ötszáz légnek eresztett reformációs lufi zavarja a rálátást, inkább a szög csalhat, mely által a történet nézetik. Mert ugyan térképileg és foglalásilag bővült a magyarnapos díszlet: immár az időközben Sétatérré avanzsált egykori Rákóczi-kertben, is otthonabbul érezhette magát a rendezvény közönsége, de jártamban-keltemben ezt a változást egyaránt illette üdvözlet és kritika.
A címével is merészen ötletes borvirágos kiállítás mellől elmaradt a borutca, helyette könyvet mértek, s ezt a szakma valóban zsákutcás megoldásnak érezte, mert a kiadók jelenléte mintegy appendixszé silányult. A kulturális kínálat puzzle-szőnyegéről összeilleszteni a személyre szabott menüt igen alapos terepismeretet, időzítést és versenygyaloglási készségeket feltételezett. A Farkas-utcán átsétáló népektől meg mindegyre a portékák, étkek árai fölötti sopánkodás refrénjeit fújta felém az augusztusi szellő. Ha éppen lett volna.
Meteorológiailag majdnem kifogástalan, (vasárnap délelőttig, midőn e sorok rögzülnek) incidensektől, váratlan fordulatoktól mentes, fokozódó többségi érdeklődést felmutató nyolcadikkolozsvárimagyarnapozást jegyezhetnek a krónikába (egyes kezdési időpontok elcsúszása legyen amolyan nyomdahiba-kategóriájú normasértés, melyre jövőre, azutánra vélhetően hatékony flastromok találtatnak), a szervezők pedig napokon belül jönnek a statisztikákkal, amelyekből akár az is kitűnhet, hogy ez a nyolcadik például jóval több osztálytalálkozót generált mint tavaly: a KMN-nek ez az egyik aligha elhanyagolható hozadéka, és arra utal, hogy az egyhetes programfüzeten túlmutató holdudvara kerekedik az intézményesült nyárvégi kolozsvári kavalkádnak.
Valahányszor téma a magyarnapozás - legyen az akár szórványbéli faluban, kisvárosban vagy éppen Kolozsváron zajló eseménysorozatról -, kitartóan visszalopja magát a kétely, hogy a közösség tagjai miként élik meg magyarságukat az év többi, háromszázhatvanakárhány napján. S hogy vajon elegendő tartalékot nyújt e pár nap az éves böjthöz. A Kincses Kolozsvár Egyesület csapata jó érzékkel észlelte a kihívást, amikor adventi-farsangi epizódokat iktatott be az ünnepekre hazatérő kolozsváriakra fókuszálva.
És ha már a kihívásoknál tartunk, a kilencedik KMN-re már a „centenáriumi esztendő” sajátos környezetében kerül sor, bár ott lesz továbbra is (az időnként esetleg lemázolt) többnyelvű helységnévtábla a város határában, a millió szignó is összejön a MSP jegyzékeiben, nem kell hozzá különösebb fantáziamutatvány, hogy megelőlegezzük: ha az érdekek úgy követelik, 2018 augusztusára már kellő mennyiségű hangulat keltetik ahhoz, hogy egy ilyen kaliberű magyar (kulturális-identitárius) jelenlét, mint a magyar napok, a helyzettel arányosan halmozott rizikófaktorokat is magába foglal. Vizsgázni fog a szervező, a résztvevő, a városháza, a többségi kolozsvári és mi magunk, kolozsvári, vagy Kolozsvárra rajzó magyarok, akik eddig nyolc ízben átvittük a lécet. Addig is érdemes lenne a mögöttünk maradt hét nap utórezgéseire figyelmezni, hiszen már ismerős tapasztalat, hogy még ideig-óráig ott van a retinákon, a mozdulatokban, a valamivel hangosabb buszbeli, köztéri magyar párbeszédekben a kincsehagyott város újraértékelésének esélye.
Rostás-Péter István
*Szilágyi Domokos utánérzet Szabadság (Kolozsvár)
Dróntávlatból tekintve ez a nyolcadik felvonás nem különbözött sokban a tavalyitól, a felülről való szemlélődésnek viszont a panoráma-hatáson kívül hátrányai is vannak: nem az ötszáz légnek eresztett reformációs lufi zavarja a rálátást, inkább a szög csalhat, mely által a történet nézetik. Mert ugyan térképileg és foglalásilag bővült a magyarnapos díszlet: immár az időközben Sétatérré avanzsált egykori Rákóczi-kertben, is otthonabbul érezhette magát a rendezvény közönsége, de jártamban-keltemben ezt a változást egyaránt illette üdvözlet és kritika.
A címével is merészen ötletes borvirágos kiállítás mellől elmaradt a borutca, helyette könyvet mértek, s ezt a szakma valóban zsákutcás megoldásnak érezte, mert a kiadók jelenléte mintegy appendixszé silányult. A kulturális kínálat puzzle-szőnyegéről összeilleszteni a személyre szabott menüt igen alapos terepismeretet, időzítést és versenygyaloglási készségeket feltételezett. A Farkas-utcán átsétáló népektől meg mindegyre a portékák, étkek árai fölötti sopánkodás refrénjeit fújta felém az augusztusi szellő. Ha éppen lett volna.
Meteorológiailag majdnem kifogástalan, (vasárnap délelőttig, midőn e sorok rögzülnek) incidensektől, váratlan fordulatoktól mentes, fokozódó többségi érdeklődést felmutató nyolcadikkolozsvárimagyarnapozást jegyezhetnek a krónikába (egyes kezdési időpontok elcsúszása legyen amolyan nyomdahiba-kategóriájú normasértés, melyre jövőre, azutánra vélhetően hatékony flastromok találtatnak), a szervezők pedig napokon belül jönnek a statisztikákkal, amelyekből akár az is kitűnhet, hogy ez a nyolcadik például jóval több osztálytalálkozót generált mint tavaly: a KMN-nek ez az egyik aligha elhanyagolható hozadéka, és arra utal, hogy az egyhetes programfüzeten túlmutató holdudvara kerekedik az intézményesült nyárvégi kolozsvári kavalkádnak.
Valahányszor téma a magyarnapozás - legyen az akár szórványbéli faluban, kisvárosban vagy éppen Kolozsváron zajló eseménysorozatról -, kitartóan visszalopja magát a kétely, hogy a közösség tagjai miként élik meg magyarságukat az év többi, háromszázhatvanakárhány napján. S hogy vajon elegendő tartalékot nyújt e pár nap az éves böjthöz. A Kincses Kolozsvár Egyesület csapata jó érzékkel észlelte a kihívást, amikor adventi-farsangi epizódokat iktatott be az ünnepekre hazatérő kolozsváriakra fókuszálva.
És ha már a kihívásoknál tartunk, a kilencedik KMN-re már a „centenáriumi esztendő” sajátos környezetében kerül sor, bár ott lesz továbbra is (az időnként esetleg lemázolt) többnyelvű helységnévtábla a város határában, a millió szignó is összejön a MSP jegyzékeiben, nem kell hozzá különösebb fantáziamutatvány, hogy megelőlegezzük: ha az érdekek úgy követelik, 2018 augusztusára már kellő mennyiségű hangulat keltetik ahhoz, hogy egy ilyen kaliberű magyar (kulturális-identitárius) jelenlét, mint a magyar napok, a helyzettel arányosan halmozott rizikófaktorokat is magába foglal. Vizsgázni fog a szervező, a résztvevő, a városháza, a többségi kolozsvári és mi magunk, kolozsvári, vagy Kolozsvárra rajzó magyarok, akik eddig nyolc ízben átvittük a lécet. Addig is érdemes lenne a mögöttünk maradt hét nap utórezgéseire figyelmezni, hiszen már ismerős tapasztalat, hogy még ideig-óráig ott van a retinákon, a mozdulatokban, a valamivel hangosabb buszbeli, köztéri magyar párbeszédekben a kincsehagyott város újraértékelésének esélye.
Rostás-Péter István
*Szilágyi Domokos utánérzet Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 23.
A lendületes Szent Korona
A Szent Korona 2001. augusztus 20. óta nem mozdult túl sokat, ennélfogva a magyarság legszentebb, legemblematikusabb szimbólumát aligha nevezhetnénk manapság „lendületesnek”. Ellenben több évszázados és misztikussá lett története tucatnyi várost, országot és kontinenst kötött össze, itineráriuma jelenlegi őrzési helyéig, a Parlament kupolacsarnokáig igen hosszú és kalandos volt. Bár a legismertebb szimbóluma a magyar államiságnak és történelemnek, mégis eddig nem kutatta senki a korona pragmatikus, használati kontextusát, azaz a magyar királyi koronázások történetét. Ezt a tudománytörténeti hiátust igyekszik pótolni prof. dr. Pálffy Géza történész és kutatócsapata, aki a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének egyik legnagyobb projektjét, a Lendület Szent Korona kutatócsoportot vezeti 2012 óta.
A Kolozsvári Magyar Napok egyik záróakkordjaként került bemutatásra a Pálffy Géza által felügyelt és Bárány Dániel, valamint testvére, Bárány Krisztián által rendezett dokumentumfilm (A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában, Filmever Stúdió, 2017), amely az eddigi legfrissebb eredményeket ismertette a Szent Korona-kutatásról.
A Sapientia Erdélyi Tudományegyetem és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem közreműködésével létrejött esemény nagyrészt Lupescu-Makó Mária és Lupescu Radu történészek közbenjárásának köszönhető, akik meghívták a Kolozsváron egyébként gyakran járó és előadó Pálffy Gézát. A neves történészt, kutatótársa és az utolsó magyar királyi koronázás kutatásának szaktekintélye, Maczó Ferenc kísérte el. A Bárány Krisztián és Dániel által viszonylag szerény költségvetésből, de kiválóan megrendezett és kivitelezett 65 perces alkotás az első részletes és tudományos igényű dokumentumfilm a magyar koronázások 1526 utáni történetéről. A kutatás azért foglalkozik csak a Mohács utáni koronázásokkal, mivel a korai időszakra vonatkozóan olyan sok a bizonytalanság és a tudományelméleti feltételezés, ami nem teszi lehetővé, hogy a felmerülő kérdésekre megnyugtató választ adjunk. Pálffy Géza a filmvetítést követően többször hangsúlyozta, hogy a Szent Korona keletkezéséről és korai történetéről ő maga nem tud érdemben nyilatkozni – annyi bizonyos, hogy ma csupán azt tudjuk, hogy a jelenleg Szent Koronaként ismert szimbolikus erejű tárgy bizonyosan nem létezett ilyen formában Szent István korában és valószínűleg a XII. században keletkezett. Első, ilyen néven ismert említése csak a XIV. századból származik. Ahogy a koronázási ékszerek többsége, így a koronán lévő kereszt is jóval későbbi, elferdülése pedig a legújabb kutatások szerint a XVII. századra tehető.
Míg a korai keletkezéstörténetről sokféle tudományelméleti bizonytalanság és megannyi megválaszolatlan kérdésünk van, a Mohács utáni időszak kutatása azért is biztosabb, mert egyrészt a Szent Korona első, hiteles ábrázolása 1555-ből, Augsburgból származik, másrészt a koronázásokra vonatkozó részletes leírások is csak ezt követően jelennek meg. Az írott és tárgyi források együttléte adja tehát ennek a projektnek az erősségét, ám mégis, a Szapolyai János és IV. Károly koronázása között eltelt időszak óriási feladatot jelent és érthető, hogy a projekt 5 év után sem állt le és az eddig megjelent tucatnyi kötet ellenére további nagy munkák közlését igényli még a témában.
A dokumentumfilm számos új részletet közölt a Lendület Szent Korona projekt eredményeiből. Megtudhattuk többek között, hogy Pálffy Géza és csapatának köszönhetően sikerült azonosítani a fraknói Esterházy várban őrzött Magyarország legrégebbi koronázási zászlaját, amely azóta hivatalos nemzeti kincsként őriznek, de ugyanitt található a legrégebbről fönnmaradt, Horvátország-zászló is, amit a XVII. századi koronázásokon hordoztak a magyar arisztokraták. Zászlót vinni, koronázási pálcát hordozni, ceremónia-mesternek lenni vagy netalán koronaőri címet kapni a legnagyobb megtiszteltetések egyike volt évszázadokon keresztül, amiért a nemesek valósággal harcoltak. Olyan is előfordult, hogy a nádor vagy épp az esztergomi érsek már betegen, hordszékben tudott csak részt venni a koronázáson, de semmi áron nem mondta volna le élete nagy eseményét. A kutatócsapat megtalálta az egyetlen koronázási pálcát is, amelyet a Pálffy család őrzött évszázadokon keresztül, de sikerült felfedezni a Nemzeti Múzeum alagsorában az Orsován 1849-ben elrejtett koronázási kincsek közzé tartozó királyi cipellőt is. Előkerült ugyanakkor egy festmény is, amely azt a magyar történelemben egyedülálló pillanatot ábrázolta, amikor Szent László hermája és a Szent Korona egy helyen tartózkodott.
A kutatás az ilyen apró, de annál fontosabb részletek mellett ugyanakkor számos más, jóval jelentősebb történelmi következtetésre is jutott. Az öt éves projekt bebizonyította, hogy az iskolában tanultak (lásd a magyar király érvényes koronázásának három feltétele: esztergomi érsek, Székesfehérvár, Szent Korona) nem mindig helytállóak. Az érvényes koronázásnak ez a három, hagyományos tétele nagyon ritkán valósult meg egyszerre. A helyszín változott a legtöbbször, főleg Mohács után: többször volt koronázás Pozsonyban, Sopronban majd végül Budán is. Bár az esztergomi érsek jelenléte alapkövetelmény volt, ez nem mindig valósult meg: előfordult, hogy a rangidős főpap (például a nyitrai püspök) vezette az eredetileg vallásos szertartásként létrejött koronázási ceremóniát. Megtudhattuk azt is, hogy míg a középkorban a koronázás mélyen vallásos jellegű szertartás volt, a XVI. század óta fokozatosan telítődött világi jegyekkel és elemekkel, majd később az arisztokrácia versengési színhelyévé és a hatalomjátékok színpadias ceremóniájává lett.
Ahogy közeledünk a modern korhoz, úgy tudunk egyre többet a koronázások legapróbb részleteiről is, egészen a koronázási lakoma menüjéig vagy annak ausztriai szakácslistájáig, akik a magyaros ételeket készítették. Pálffy Géza megemlítette a Szent Koronához kötődő erdélyi történéseket és az itt található koronázási emlékeket is: Kolozsváron, a Történeti Múzeumban található az a XVII. századi koronázási emlékérem, amelyből egyetlen darab ismert jelenleg a világon, így az valóságos nemzeti kincsnek számit.
Az előadást követően kialakult beszélgetésből megtudhattuk például azt is, hogy furcsa módon egyetlen királynéi korona sem maradt fönt Mohács után, annak ellenére, hogy ebből többet is készítettek az elmúlt öt évszázadban. A legutolsó, már fotókon és videón is dokumentált koronázáson a Zita királyné fejét díszítő hatalmas korona állítólag 1920 után eltűnt.
Pálffy Géza – az akadémiai álláspontok ellen hevesen küzdő ember megrökönyödésére – eloszlatott néhány alapvető tévhitet is a Szent Koronáról: bizonyíthatóan nincs köze szkíta-ősmagyarokhoz, a Kheopsz piramishoz és nem valószínű, hogy a Kalapos király (II. József) tette Dukász Mihály bizánci császár arcképét a koronára. A történész azt is elmondta, hogy a Szent Koronát két koronázás között egy értékes vasládában őrizték, amely több alkalommal nem nyílott fel, így azt fel kellett feszíteni. Ilyen esetekben a korona akár meg is sérülhetett.
A legutolsó ilyen eset – amelyről a sajtó akkor nem számolt be – 2000-ben történt, amikor a Szent Koronát és a koronázási ékszereket a Nemzeti Múzeumból átvitték a Parlament épületébe és ott helyezte el a most is kormányzó (sic!) miniszterelnök. Arra, a közönség soraiból érkező kérdésre, miszerint hol lenne a történész szerint legméltóbb helyen a Szent Korona, Pálffy Géza elmondta: személyes véleménye szerint az összes koronázási ékszerrel, így az azóta előkerült cipellővel, koronázási pálcával, koronázási zászlókkal, emlékérmékkel együtt egy grandiózus kiállításban lenne a helye a Budai Várban. Erre azonban – ahogy a korona története során mindig – csakis a politika fog végső választ adni.
Szabó T. Csaba / Szabadság (Kolozsvár)
A Szent Korona 2001. augusztus 20. óta nem mozdult túl sokat, ennélfogva a magyarság legszentebb, legemblematikusabb szimbólumát aligha nevezhetnénk manapság „lendületesnek”. Ellenben több évszázados és misztikussá lett története tucatnyi várost, országot és kontinenst kötött össze, itineráriuma jelenlegi őrzési helyéig, a Parlament kupolacsarnokáig igen hosszú és kalandos volt. Bár a legismertebb szimbóluma a magyar államiságnak és történelemnek, mégis eddig nem kutatta senki a korona pragmatikus, használati kontextusát, azaz a magyar királyi koronázások történetét. Ezt a tudománytörténeti hiátust igyekszik pótolni prof. dr. Pálffy Géza történész és kutatócsapata, aki a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének egyik legnagyobb projektjét, a Lendület Szent Korona kutatócsoportot vezeti 2012 óta.
A Kolozsvári Magyar Napok egyik záróakkordjaként került bemutatásra a Pálffy Géza által felügyelt és Bárány Dániel, valamint testvére, Bárány Krisztián által rendezett dokumentumfilm (A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában, Filmever Stúdió, 2017), amely az eddigi legfrissebb eredményeket ismertette a Szent Korona-kutatásról.
A Sapientia Erdélyi Tudományegyetem és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem közreműködésével létrejött esemény nagyrészt Lupescu-Makó Mária és Lupescu Radu történészek közbenjárásának köszönhető, akik meghívták a Kolozsváron egyébként gyakran járó és előadó Pálffy Gézát. A neves történészt, kutatótársa és az utolsó magyar királyi koronázás kutatásának szaktekintélye, Maczó Ferenc kísérte el. A Bárány Krisztián és Dániel által viszonylag szerény költségvetésből, de kiválóan megrendezett és kivitelezett 65 perces alkotás az első részletes és tudományos igényű dokumentumfilm a magyar koronázások 1526 utáni történetéről. A kutatás azért foglalkozik csak a Mohács utáni koronázásokkal, mivel a korai időszakra vonatkozóan olyan sok a bizonytalanság és a tudományelméleti feltételezés, ami nem teszi lehetővé, hogy a felmerülő kérdésekre megnyugtató választ adjunk. Pálffy Géza a filmvetítést követően többször hangsúlyozta, hogy a Szent Korona keletkezéséről és korai történetéről ő maga nem tud érdemben nyilatkozni – annyi bizonyos, hogy ma csupán azt tudjuk, hogy a jelenleg Szent Koronaként ismert szimbolikus erejű tárgy bizonyosan nem létezett ilyen formában Szent István korában és valószínűleg a XII. században keletkezett. Első, ilyen néven ismert említése csak a XIV. századból származik. Ahogy a koronázási ékszerek többsége, így a koronán lévő kereszt is jóval későbbi, elferdülése pedig a legújabb kutatások szerint a XVII. századra tehető.
Míg a korai keletkezéstörténetről sokféle tudományelméleti bizonytalanság és megannyi megválaszolatlan kérdésünk van, a Mohács utáni időszak kutatása azért is biztosabb, mert egyrészt a Szent Korona első, hiteles ábrázolása 1555-ből, Augsburgból származik, másrészt a koronázásokra vonatkozó részletes leírások is csak ezt követően jelennek meg. Az írott és tárgyi források együttléte adja tehát ennek a projektnek az erősségét, ám mégis, a Szapolyai János és IV. Károly koronázása között eltelt időszak óriási feladatot jelent és érthető, hogy a projekt 5 év után sem állt le és az eddig megjelent tucatnyi kötet ellenére további nagy munkák közlését igényli még a témában.
A dokumentumfilm számos új részletet közölt a Lendület Szent Korona projekt eredményeiből. Megtudhattuk többek között, hogy Pálffy Géza és csapatának köszönhetően sikerült azonosítani a fraknói Esterházy várban őrzött Magyarország legrégebbi koronázási zászlaját, amely azóta hivatalos nemzeti kincsként őriznek, de ugyanitt található a legrégebbről fönnmaradt, Horvátország-zászló is, amit a XVII. századi koronázásokon hordoztak a magyar arisztokraták. Zászlót vinni, koronázási pálcát hordozni, ceremónia-mesternek lenni vagy netalán koronaőri címet kapni a legnagyobb megtiszteltetések egyike volt évszázadokon keresztül, amiért a nemesek valósággal harcoltak. Olyan is előfordult, hogy a nádor vagy épp az esztergomi érsek már betegen, hordszékben tudott csak részt venni a koronázáson, de semmi áron nem mondta volna le élete nagy eseményét. A kutatócsapat megtalálta az egyetlen koronázási pálcát is, amelyet a Pálffy család őrzött évszázadokon keresztül, de sikerült felfedezni a Nemzeti Múzeum alagsorában az Orsován 1849-ben elrejtett koronázási kincsek közzé tartozó királyi cipellőt is. Előkerült ugyanakkor egy festmény is, amely azt a magyar történelemben egyedülálló pillanatot ábrázolta, amikor Szent László hermája és a Szent Korona egy helyen tartózkodott.
A kutatás az ilyen apró, de annál fontosabb részletek mellett ugyanakkor számos más, jóval jelentősebb történelmi következtetésre is jutott. Az öt éves projekt bebizonyította, hogy az iskolában tanultak (lásd a magyar király érvényes koronázásának három feltétele: esztergomi érsek, Székesfehérvár, Szent Korona) nem mindig helytállóak. Az érvényes koronázásnak ez a három, hagyományos tétele nagyon ritkán valósult meg egyszerre. A helyszín változott a legtöbbször, főleg Mohács után: többször volt koronázás Pozsonyban, Sopronban majd végül Budán is. Bár az esztergomi érsek jelenléte alapkövetelmény volt, ez nem mindig valósult meg: előfordult, hogy a rangidős főpap (például a nyitrai püspök) vezette az eredetileg vallásos szertartásként létrejött koronázási ceremóniát. Megtudhattuk azt is, hogy míg a középkorban a koronázás mélyen vallásos jellegű szertartás volt, a XVI. század óta fokozatosan telítődött világi jegyekkel és elemekkel, majd később az arisztokrácia versengési színhelyévé és a hatalomjátékok színpadias ceremóniájává lett.
Ahogy közeledünk a modern korhoz, úgy tudunk egyre többet a koronázások legapróbb részleteiről is, egészen a koronázási lakoma menüjéig vagy annak ausztriai szakácslistájáig, akik a magyaros ételeket készítették. Pálffy Géza megemlítette a Szent Koronához kötődő erdélyi történéseket és az itt található koronázási emlékeket is: Kolozsváron, a Történeti Múzeumban található az a XVII. századi koronázási emlékérem, amelyből egyetlen darab ismert jelenleg a világon, így az valóságos nemzeti kincsnek számit.
Az előadást követően kialakult beszélgetésből megtudhattuk például azt is, hogy furcsa módon egyetlen királynéi korona sem maradt fönt Mohács után, annak ellenére, hogy ebből többet is készítettek az elmúlt öt évszázadban. A legutolsó, már fotókon és videón is dokumentált koronázáson a Zita királyné fejét díszítő hatalmas korona állítólag 1920 után eltűnt.
Pálffy Géza – az akadémiai álláspontok ellen hevesen küzdő ember megrökönyödésére – eloszlatott néhány alapvető tévhitet is a Szent Koronáról: bizonyíthatóan nincs köze szkíta-ősmagyarokhoz, a Kheopsz piramishoz és nem valószínű, hogy a Kalapos király (II. József) tette Dukász Mihály bizánci császár arcképét a koronára. A történész azt is elmondta, hogy a Szent Koronát két koronázás között egy értékes vasládában őrizték, amely több alkalommal nem nyílott fel, így azt fel kellett feszíteni. Ilyen esetekben a korona akár meg is sérülhetett.
A legutolsó ilyen eset – amelyről a sajtó akkor nem számolt be – 2000-ben történt, amikor a Szent Koronát és a koronázási ékszereket a Nemzeti Múzeumból átvitték a Parlament épületébe és ott helyezte el a most is kormányzó (sic!) miniszterelnök. Arra, a közönség soraiból érkező kérdésre, miszerint hol lenne a történész szerint legméltóbb helyen a Szent Korona, Pálffy Géza elmondta: személyes véleménye szerint az összes koronázási ékszerrel, így az azóta előkerült cipellővel, koronázási pálcával, koronázási zászlókkal, emlékérmékkel együtt egy grandiózus kiállításban lenne a helye a Budai Várban. Erre azonban – ahogy a korona története során mindig – csakis a politika fog végső választ adni.
Szabó T. Csaba / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 23.
Büntető, magyarellenesség és ellenféllel ünneplő csapattag keserítette a Sepsi OSK-t Bukarestben
Patrick Petre magára haragította a Sepsi OSK drukkereit a Dinamo ellen Bukarestben elszenvedett Liga 1-es vereség után. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat feljelentést tett a magyarellenes rigmusok miatt.
Helyzetszegény mérkőzésen, vitatott tizenegyessel kapott ki Bukarestben 1-0-ra az újonc Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgócsapata a találkozót emberhátrányban befejező Dinamótól. Az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfő esti összecsapásán a házigazdák mindössze egyetlen említésre méltó helyzetet jegyeztek az első félidőben, a jordán Bawab révén, majd a második játékrészben a helyére csereként beálló Hanca próbálkozott gólszerzéssel.
Támadásból szerzett góllal azonban nem tudta legyőzni a háromszékiek kapuját őrző Fejért – a három pontot érő találatot egy olyan büntetőből érték el, amelyet Costache harcolt ki a 66. percben, amikor a tizenhatoson belül elterült a labdára rohanó Ghingával való koccanástól. A hajrában a Sepsi OSK – éppen a Dinamótól – kölcsönkapott játékosa, Patrick Petre járt közel az egyenlítéshez, de Fejér hiába imádkozott térdre ereszkedve, mert a szabadrúgás nem járt sikerrel. A 20 éves középpályásra ugyanakkor nem emiatt haragudtak meg a székely szurkolók: a találkozó lefújása után, mialatt a társai összekapaszkodva tisztelték meg a drukkerek által elénekelt székely himnuszt, Petre inkább dinamós mezben, a házigazdák – magyarellenes rigmusokat skandáló – ultráival ünnepeltette magát. A Gsp.ro-nak úgy fogalmazott, hogy nem akart „feltétlenül" gólt szerezni nevelő együttese ellen, inkább arra törekedett, hogy ne kapjanak ki abban a stadionban, ahová bevallása szerint már nagyon vágyott vissza. „Otthon éreztem magam, az emberek megtapsoltak, nagyon jó érzés volt" – nyilatkozta a fiatal bukaresti focista, aki annak az egykori válogatott Florentin Petrének a fia, aki ugyancsak a klub juniorjai közül nőtte ki magát, hogy aztán 1994 és 2006 között kizárólag a bukaresti piros-kékek színeiben rúgja a gólokat. Feljelentés magyarellenesség miatt A Sepsiszentgyörgi Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt magyarellenes megnyilvánulások miatt panaszt emel a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat a Bukaresti Dinamo élvonalbeli labdarúgócsapata ellen. A szolgálat keddi tájékoztatása alapján a Liga 1 hétfő esti mérkőzésén a házigazda fővárosiak drukkerei több alkalommal is skandálták a Ki a magyarokkal az országból! rigmust. Emiatt a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál tesz feljelentést, de írásbeli felszólítással fordul a Román Labdarúgó-szövetséghez is, hogy vizsgálja ki a mérkőzésen történteket, és tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy többé ne forduljon elő hasonló eset. Benkő Erika, a szolgálat elnöke kifejtette: a sportnak a fair play játékmódról kell szólnia. Ezért minden olyan kisebbségellenes cselekedet esetén, melyek félelmet kelthetnek a magyar közösség tagjaiban, megtesszük a szükséges jogi lépéseket” – tette hozzá. A jogvédelmisek hangsúlyozzák, Románia és Erdély egyesülésének jövő évi centenáriumára készülve, a sportban előforduló, etnikailag diszkriminatív megnyilvánulások különösen érzékenyen érintik a magyar kisebbséget, hiszen a legfontosabb elvárás éppen az lenne, hogy a nemzeti közösségek vegyék figyelembe a kisebbségek szempontjait, valamint a magyar közösség tagjai érezhessék, hogy teljes jogú polgárai az országnak.
Vásárhelyi-Nyemec Réka , Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)
Patrick Petre magára haragította a Sepsi OSK drukkereit a Dinamo ellen Bukarestben elszenvedett Liga 1-es vereség után. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat feljelentést tett a magyarellenes rigmusok miatt.
Helyzetszegény mérkőzésen, vitatott tizenegyessel kapott ki Bukarestben 1-0-ra az újonc Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgócsapata a találkozót emberhátrányban befejező Dinamótól. Az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfő esti összecsapásán a házigazdák mindössze egyetlen említésre méltó helyzetet jegyeztek az első félidőben, a jordán Bawab révén, majd a második játékrészben a helyére csereként beálló Hanca próbálkozott gólszerzéssel.
Támadásból szerzett góllal azonban nem tudta legyőzni a háromszékiek kapuját őrző Fejért – a három pontot érő találatot egy olyan büntetőből érték el, amelyet Costache harcolt ki a 66. percben, amikor a tizenhatoson belül elterült a labdára rohanó Ghingával való koccanástól. A hajrában a Sepsi OSK – éppen a Dinamótól – kölcsönkapott játékosa, Patrick Petre járt közel az egyenlítéshez, de Fejér hiába imádkozott térdre ereszkedve, mert a szabadrúgás nem járt sikerrel. A 20 éves középpályásra ugyanakkor nem emiatt haragudtak meg a székely szurkolók: a találkozó lefújása után, mialatt a társai összekapaszkodva tisztelték meg a drukkerek által elénekelt székely himnuszt, Petre inkább dinamós mezben, a házigazdák – magyarellenes rigmusokat skandáló – ultráival ünnepeltette magát. A Gsp.ro-nak úgy fogalmazott, hogy nem akart „feltétlenül" gólt szerezni nevelő együttese ellen, inkább arra törekedett, hogy ne kapjanak ki abban a stadionban, ahová bevallása szerint már nagyon vágyott vissza. „Otthon éreztem magam, az emberek megtapsoltak, nagyon jó érzés volt" – nyilatkozta a fiatal bukaresti focista, aki annak az egykori válogatott Florentin Petrének a fia, aki ugyancsak a klub juniorjai közül nőtte ki magát, hogy aztán 1994 és 2006 között kizárólag a bukaresti piros-kékek színeiben rúgja a gólokat. Feljelentés magyarellenesség miatt A Sepsiszentgyörgi Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt magyarellenes megnyilvánulások miatt panaszt emel a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat a Bukaresti Dinamo élvonalbeli labdarúgócsapata ellen. A szolgálat keddi tájékoztatása alapján a Liga 1 hétfő esti mérkőzésén a házigazda fővárosiak drukkerei több alkalommal is skandálták a Ki a magyarokkal az országból! rigmust. Emiatt a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál tesz feljelentést, de írásbeli felszólítással fordul a Román Labdarúgó-szövetséghez is, hogy vizsgálja ki a mérkőzésen történteket, és tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy többé ne forduljon elő hasonló eset. Benkő Erika, a szolgálat elnöke kifejtette: a sportnak a fair play játékmódról kell szólnia. Ezért minden olyan kisebbségellenes cselekedet esetén, melyek félelmet kelthetnek a magyar közösség tagjaiban, megtesszük a szükséges jogi lépéseket” – tette hozzá. A jogvédelmisek hangsúlyozzák, Románia és Erdély egyesülésének jövő évi centenáriumára készülve, a sportban előforduló, etnikailag diszkriminatív megnyilvánulások különösen érzékenyen érintik a magyar kisebbséget, hiszen a legfontosabb elvárás éppen az lenne, hogy a nemzeti közösségek vegyék figyelembe a kisebbségek szempontjait, valamint a magyar közösség tagjai érezhessék, hogy teljes jogú polgárai az országnak.
Vásárhelyi-Nyemec Réka , Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 23.
Tanévkezdésre közvitára kerül az új tankönyvtörvény
Szeptember 11-én kerül közvitára a tankönyvtörvény tervezete, jelentette ki Liviu Pop oktatási miniszter. A tárcavezető szerint egyelőre semmi nincs „kőbe vésve” az új jogszabály kapcsán.
A tárcavezető a román közszolgálati televízió hétfő esti műsorában arról is beszélt, hogy jövő év folyamán a parlament elé terjesztik az új tanügyi törvényt. „A cikkelyek 33 százaléka módosításon esett át. A tanügyi törvény egyharmadát módosították hat év leforgása alatt. (...) Amint azt a kormányprogramban megígértük, az erről szóló egyeztetések már ez év szeptemberében megkezdődnek, és jövő év szeptemberében a parlament elé kerül a törvénytervezet” - jelentette ki Liviu Pop, nyomatékosítva, hogy nem a kormány fogja benyújtani a javaslatcsomagot.
Az Agerpres beszámolója szerint a változtatásokkal kapcsolatban a miniszter elmondta: a javaslatban öt nagy fejezet szerepel: a kiértékelések struktúrája és ismérvei, a nemzeti kisebbségek oktatása, a tanulási nehézségekkel küzdők oktatása, a kiemelt képességű gyerekek és fiatalok képzése és a tanintézmények igazgatótanácsának megszervezése. Az oktatási tárca vezetője ugyanakkor hozzátette: egyelőre semmi nincs „kőbe vésve” az új törvénnyel kapcsolatban. Krónika (Kolozsvár)
Szeptember 11-én kerül közvitára a tankönyvtörvény tervezete, jelentette ki Liviu Pop oktatási miniszter. A tárcavezető szerint egyelőre semmi nincs „kőbe vésve” az új jogszabály kapcsán.
A tárcavezető a román közszolgálati televízió hétfő esti műsorában arról is beszélt, hogy jövő év folyamán a parlament elé terjesztik az új tanügyi törvényt. „A cikkelyek 33 százaléka módosításon esett át. A tanügyi törvény egyharmadát módosították hat év leforgása alatt. (...) Amint azt a kormányprogramban megígértük, az erről szóló egyeztetések már ez év szeptemberében megkezdődnek, és jövő év szeptemberében a parlament elé kerül a törvénytervezet” - jelentette ki Liviu Pop, nyomatékosítva, hogy nem a kormány fogja benyújtani a javaslatcsomagot.
Az Agerpres beszámolója szerint a változtatásokkal kapcsolatban a miniszter elmondta: a javaslatban öt nagy fejezet szerepel: a kiértékelések struktúrája és ismérvei, a nemzeti kisebbségek oktatása, a tanulási nehézségekkel küzdők oktatása, a kiemelt képességű gyerekek és fiatalok képzése és a tanintézmények igazgatótanácsának megszervezése. Az oktatási tárca vezetője ugyanakkor hozzátette: egyelőre semmi nincs „kőbe vésve” az új törvénnyel kapcsolatban. Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 23.
Javában zajlik a Vásárhelyi Forgatag
Bár a Vásárhelyi Forgatag már múlt pénteken elkezdődött a Szféra kortárs művészeti műhely programsorozatával, még maradtak olyan programok, amelyekről mindeddig nem ejtettünk szót forgatagos sajtótájékoztatón. Nem csoda, 361 programpont gazdagítja idén a Forgatagot.
Kedden délelőtt Molnár Imola programfelelős elmondta, idén összesen 361 programpont zajlik a rendezvény 9 napján, mindez összesen 51 helyszínen zajlik. Az idei évben a reformáció 500. évfordulóját ünneplik Kárpát-medence szerte, amelyhez természetesen a Forgatag is csatlakozott. A reformációhoz kötődő programokra a Vártemplomban kerül sor, lesz egy előadás a 16. századi reformáció és Marosvásárhely címmel, erdélyi orgonamuzsika lesz hallható, valamint a vasárnapi Istentisztelet is a reformáció megünnepléséről is szól majd. A programfelelős az idei kerekasztal-beszélgetések témáit is ismertette, amelyek a munkaerőpiaci igények, a média, a román-magyar párbeszéd, de a sport és a paraolimpia helyzetét is fogják boncolgatni.
A civil szervezetek programját idén ismét Angi Ágota vette kézbe. A Ligetben szervezett Civil sarok programjai a civil szervezetek éves tevékenységét mutatják be zanzásítva, de nem elméleti bemutató ez: rengeteg interaktív tevékenység, bemutató, és szakmai beszélgetés is lesz majd. Az RMGE például aszaló és sajtkészítő géppel érkezik a Ligetbe, az EKE mini kiállításokat készít, míg a Marx József Fotóklub workshopokat tart – hogy csak néhányat említsünk. Bálint Erika a családi forgatag szervezője, aki idén csatlakozott a szervezőkhöz. Elmondta, az eddigi években résztvevőként volt jelen a Forgatagon, ezért objektív szempontból közelítette meg a dolgokat, amikor a programot állították össze, próbálta pótolni azokat a dolgokat, amelyek hiányoztak neki és gyerekének az előző évek kínálatából. „Nagyon sok aktív civil szervezet van, amelyek lelkesen készülnek a Forgatagra, számos programmal jönnek kicsiknek-nagyoknak nyújtanak tartalmas kikapcsolódást. Új helyszínként az állatkertben látványetetéssel várják a látogatókat, a Milvus csoport jurtával érkezik a ligetbe, de lesz gyermektáncház, gyerekkoncert, zsonglőrködés is” – mutatott rá Bálint Erika.
Kirsch Attila a Marosvásárhelyiek világtalálkozójának szervezője hangsúlyozta, ötödik alkalommal három napos programban próbálják meg összpontosítani, hogy mit is jelent a vásárhelyiség fogalma, de a Bolyais diákok világtalálkozója is rengeteg érdekes előadással, meglepetéssel várja az érdeklődőket. Az augusztus 25-27. között zajló programsorozat péntek reggel fél 9-kor a Bolyai udvarán veszi kezdetét a gyülekezéssel, bejelentkezéssel, ünnepi megnyitóval, aznap inkább a 460 éves iskola kapja a főszerepet, a szombat pedig idén ismét a marosvásárhelyiekről szól, a találkozós program a várban folytatódik, délután pedig a Kultúrpalotában a szokásos gálával. Vasárnap istentiszteletre várják a résztvevőket a vártemplomba, azt követően pedig egy sétára a református temetőbe. A világtalálkozó részletes programfüzetét már a facebookon is lapozgathatják virtuálisan az érdeklődők. Gáspár Botond a gasztronómiai programok felelőse tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a II. Erdélyi pálinka- és párlatversenyre beküldött mintákat a hétfői nap folyamán már elbírálta a zsűri és meghozta a döntést. Idén kevesebb pálinka és párlat minta érkezett, főként az Erdélyre jellemző gyümölcsökből küldtek a pálinkafőzők, de néhány vadgyümölcs, mint vackor, som, de borpárlat és sörpárlat is érkezett. „A kevesebb néha több, idén is ezt tapasztaltuk, ugyanis minőségileg jobb volt a felhozatal” – mondta Gáspár Botond. A díjátadóra pénteken 20 órától kerül sor a Kultúrpalotában, a nótaestet követően.
A gasztronómiai programok felelőse a Bűvös bogrács főzőversenyről is beszélt, amelyen a sajtó és médiatámogatók, szponzorok csapatai vehetnek részt a kis színpad előtti téren. Az idei versenyen a tárkony és a karalábé a kiemelt alapanyag. Gáspár Botond hangsúlyozta, a kóstolás idén csak a karszalaggal rendelkezők számára lesz nyitott, az is csak a készlet erejéig. Idén is lesz gasztrokvíz és virslievő verseny.
A hivatalos megnyitó is hátra van még, szerdán 18 órától a Kultúrpalota nagytermébe várják a közönséget, ahol az ünnepi beszédek után Zséda és a Kvartett fog koncertet adni. A részletes programot a www.forgatag.ro weboldalon, a Vásárhelyi Forgatag hivatalos Facebook-oldalán és a programfüzetekben találják meg. erdon.ro
Bár a Vásárhelyi Forgatag már múlt pénteken elkezdődött a Szféra kortárs művészeti műhely programsorozatával, még maradtak olyan programok, amelyekről mindeddig nem ejtettünk szót forgatagos sajtótájékoztatón. Nem csoda, 361 programpont gazdagítja idén a Forgatagot.
Kedden délelőtt Molnár Imola programfelelős elmondta, idén összesen 361 programpont zajlik a rendezvény 9 napján, mindez összesen 51 helyszínen zajlik. Az idei évben a reformáció 500. évfordulóját ünneplik Kárpát-medence szerte, amelyhez természetesen a Forgatag is csatlakozott. A reformációhoz kötődő programokra a Vártemplomban kerül sor, lesz egy előadás a 16. századi reformáció és Marosvásárhely címmel, erdélyi orgonamuzsika lesz hallható, valamint a vasárnapi Istentisztelet is a reformáció megünnepléséről is szól majd. A programfelelős az idei kerekasztal-beszélgetések témáit is ismertette, amelyek a munkaerőpiaci igények, a média, a román-magyar párbeszéd, de a sport és a paraolimpia helyzetét is fogják boncolgatni.
A civil szervezetek programját idén ismét Angi Ágota vette kézbe. A Ligetben szervezett Civil sarok programjai a civil szervezetek éves tevékenységét mutatják be zanzásítva, de nem elméleti bemutató ez: rengeteg interaktív tevékenység, bemutató, és szakmai beszélgetés is lesz majd. Az RMGE például aszaló és sajtkészítő géppel érkezik a Ligetbe, az EKE mini kiállításokat készít, míg a Marx József Fotóklub workshopokat tart – hogy csak néhányat említsünk. Bálint Erika a családi forgatag szervezője, aki idén csatlakozott a szervezőkhöz. Elmondta, az eddigi években résztvevőként volt jelen a Forgatagon, ezért objektív szempontból közelítette meg a dolgokat, amikor a programot állították össze, próbálta pótolni azokat a dolgokat, amelyek hiányoztak neki és gyerekének az előző évek kínálatából. „Nagyon sok aktív civil szervezet van, amelyek lelkesen készülnek a Forgatagra, számos programmal jönnek kicsiknek-nagyoknak nyújtanak tartalmas kikapcsolódást. Új helyszínként az állatkertben látványetetéssel várják a látogatókat, a Milvus csoport jurtával érkezik a ligetbe, de lesz gyermektáncház, gyerekkoncert, zsonglőrködés is” – mutatott rá Bálint Erika.
Kirsch Attila a Marosvásárhelyiek világtalálkozójának szervezője hangsúlyozta, ötödik alkalommal három napos programban próbálják meg összpontosítani, hogy mit is jelent a vásárhelyiség fogalma, de a Bolyais diákok világtalálkozója is rengeteg érdekes előadással, meglepetéssel várja az érdeklődőket. Az augusztus 25-27. között zajló programsorozat péntek reggel fél 9-kor a Bolyai udvarán veszi kezdetét a gyülekezéssel, bejelentkezéssel, ünnepi megnyitóval, aznap inkább a 460 éves iskola kapja a főszerepet, a szombat pedig idén ismét a marosvásárhelyiekről szól, a találkozós program a várban folytatódik, délután pedig a Kultúrpalotában a szokásos gálával. Vasárnap istentiszteletre várják a résztvevőket a vártemplomba, azt követően pedig egy sétára a református temetőbe. A világtalálkozó részletes programfüzetét már a facebookon is lapozgathatják virtuálisan az érdeklődők. Gáspár Botond a gasztronómiai programok felelőse tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a II. Erdélyi pálinka- és párlatversenyre beküldött mintákat a hétfői nap folyamán már elbírálta a zsűri és meghozta a döntést. Idén kevesebb pálinka és párlat minta érkezett, főként az Erdélyre jellemző gyümölcsökből küldtek a pálinkafőzők, de néhány vadgyümölcs, mint vackor, som, de borpárlat és sörpárlat is érkezett. „A kevesebb néha több, idén is ezt tapasztaltuk, ugyanis minőségileg jobb volt a felhozatal” – mondta Gáspár Botond. A díjátadóra pénteken 20 órától kerül sor a Kultúrpalotában, a nótaestet követően.
A gasztronómiai programok felelőse a Bűvös bogrács főzőversenyről is beszélt, amelyen a sajtó és médiatámogatók, szponzorok csapatai vehetnek részt a kis színpad előtti téren. Az idei versenyen a tárkony és a karalábé a kiemelt alapanyag. Gáspár Botond hangsúlyozta, a kóstolás idén csak a karszalaggal rendelkezők számára lesz nyitott, az is csak a készlet erejéig. Idén is lesz gasztrokvíz és virslievő verseny.
A hivatalos megnyitó is hátra van még, szerdán 18 órától a Kultúrpalota nagytermébe várják a közönséget, ahol az ünnepi beszédek után Zséda és a Kvartett fog koncertet adni. A részletes programot a www.forgatag.ro weboldalon, a Vásárhelyi Forgatag hivatalos Facebook-oldalán és a programfüzetekben találják meg. erdon.ro
2017. augusztus 23.
Néptáncforgatag a Rhédeyben
Vasárnap délután a Nyitott ablak Európára című rendezvényen belül néptáncgálát tartottak a Rhédey-kertben, amelyen tizenegy népdalegyüttes és néptáncegyüttes közel 250 tagja lépett fel a színpadon.
A néptánc forgataga – és az eső is – bevonzotta a szépszámú közönséget a színpad előtti fedett nézőtérre. A közel háromórás néptáncgálán Bihar megye számos teleüléséről érkeztek fellépők. A gálát közös tánc kezdte, amelyen a félcsíki polgári tánchoz a talpalávalót a Görböc néptáncegyüttes zenekara biztosította. Az első, színpadon fellépő néptáncegyüttes a széplaki Bodzavirág volt, a gyerekek többek között gyermekjátékokat és szilágysági táncokat is előadtak. Őket követte az idén harmincéves micskei Görböc néptáncegyüttes, ők a gála során kétszer is felléptek, Maros-vidéki és kalotaszegi táncokat adva elő. A néptáncegyüttesek fellépése között a népdaléneklés sem maradt el, a székelyhídi Búzavirág és a Szentjobbi Vadvirág népdalkörök gondoskodtak erről.
Tánc és ének
A margittai Gyöngyvetők rábaközi néptáncot adtak elő, utánuk a mihályfalvi Fürge lábak és a 44 tagot számláló köröstárkányi Százszorszép néptáncegyüttes következett, utóbbiak már Budapesten, Debrecenben is megcsillogtatták tánctudásukat. A diószegi Szömörce szintén fellépett a gála során, utánuk délalföldi gyermekjátékokat adott elő a szalontai Toldi néptáncegyüttes. A borsi Galagonya néptáncegyüttes többek között rábaközi és kalotaszegi táncokkal örvendeztette meg a közönséget, majd a gálát végül a paptamási Gilice zárta. A gála műsorvezetője Hodgyai Edit, a Görböc néptáncegyüttes vezetője, az RMDSZ-ügyvezetés hagyományokért felelős tagja volt. Fél héttől a Nagyvárad Táncegyüttes lépett fel a Rhédey-kert színpadán, ők a júniusban bemutatott, Foltin Jolán rendezte VANmeSe gyermekelőadás egy részletét mutatták be.
János Piroska / erdon.ro
Vasárnap délután a Nyitott ablak Európára című rendezvényen belül néptáncgálát tartottak a Rhédey-kertben, amelyen tizenegy népdalegyüttes és néptáncegyüttes közel 250 tagja lépett fel a színpadon.
A néptánc forgataga – és az eső is – bevonzotta a szépszámú közönséget a színpad előtti fedett nézőtérre. A közel háromórás néptáncgálán Bihar megye számos teleüléséről érkeztek fellépők. A gálát közös tánc kezdte, amelyen a félcsíki polgári tánchoz a talpalávalót a Görböc néptáncegyüttes zenekara biztosította. Az első, színpadon fellépő néptáncegyüttes a széplaki Bodzavirág volt, a gyerekek többek között gyermekjátékokat és szilágysági táncokat is előadtak. Őket követte az idén harmincéves micskei Görböc néptáncegyüttes, ők a gála során kétszer is felléptek, Maros-vidéki és kalotaszegi táncokat adva elő. A néptáncegyüttesek fellépése között a népdaléneklés sem maradt el, a székelyhídi Búzavirág és a Szentjobbi Vadvirág népdalkörök gondoskodtak erről.
Tánc és ének
A margittai Gyöngyvetők rábaközi néptáncot adtak elő, utánuk a mihályfalvi Fürge lábak és a 44 tagot számláló köröstárkányi Százszorszép néptáncegyüttes következett, utóbbiak már Budapesten, Debrecenben is megcsillogtatták tánctudásukat. A diószegi Szömörce szintén fellépett a gála során, utánuk délalföldi gyermekjátékokat adott elő a szalontai Toldi néptáncegyüttes. A borsi Galagonya néptáncegyüttes többek között rábaközi és kalotaszegi táncokkal örvendeztette meg a közönséget, majd a gálát végül a paptamási Gilice zárta. A gála műsorvezetője Hodgyai Edit, a Görböc néptáncegyüttes vezetője, az RMDSZ-ügyvezetés hagyományokért felelős tagja volt. Fél héttől a Nagyvárad Táncegyüttes lépett fel a Rhédey-kert színpadán, ők a júniusban bemutatott, Foltin Jolán rendezte VANmeSe gyermekelőadás egy részletét mutatták be.
János Piroska / erdon.ro
2017. augusztus 23.
PMN könyvbemutató: Bódi Attila, Lázadni veletek akartam
A 16. Partiumi Magyar Napok a könnyed szórakozás mellett a komolyabb hangvételű beszélgetések, politikai talk show-k és könyvbemutatók helyszíne is. A rendezvény egyik kiemelkedő eseménye lesz Bódi Attila, Lázadni veletek akartam című könyvének szatmárnémeti bemutatója is, melyre augusztus 25-én, pénteken 17 órai kezdettel kerül sor a The Dome étteremben.
Bódi Attila szatmári születésű üzletember, író, a magyar színjátszást támogató Mecénástársaság alapítója, a Gyermekközpontú Oktatásért Mozgalom ötletgazdája és vezetője, kinek nevével mindezek mellett a Partiumi Magyar Napok nem kismértékben nőtt össze, lévén ő volt a megálmodója annak, hogy Szatmárnémetiben egy, a magyarság számára fontos, kultúránkat megőrző, de ugyanakkor szórakoztató rendezvényt hozzon létre. Most első könyvével tér vissza szülővárosába.
- Első szervezőként számos nehézséggel nézett szembe, hiszen eddig ismeretlen vizekre evezve vágott bele egy akkor még pár napos, azóta viszont már 10 naposra is bővült rendezvény megszervezésébe. Honnan jött az ötlet, illetve melyek voltak a legnehezebb pillanatok az első Partiumi Magyar Napok megszervezésében?
- Minden bizonnyal nem csak én éreztem már, hogy a közeg, amelyben élünk kezd áttetszővé válni, feloldódni látszik a városlakók közönyében. Láttam, amint az emberek körbebástyázzák magukat, otthonaikba zárkózva a hétköznapi gondjaikkal, nyavalyáikkal. Márpedig a beletörődés: halál. Harminckét éves voltam akkoriban, fiatal, életerős, úgy gondoltam, ha valami rossz vagy rossz irányba megy, azt meg kell és meg lehet javítani. Meg aztán hittem is a közösségünk értékeiben, azokban is, amiket örököltünk, meg azokban is, amik amolyan rejtett erőkként a lelkünkben, az értelmünkben lakoznak. A Partiumi Magyar Napok volt az én válaszom, egy olyan rendezvény, ami felrázza, mozgósítja a partiumi magyarságot. Bár az első PMN csak három napig tartott, de ami az igazi értéket jelentette számomra, az a rendezvényt megelőző kétszáz nap volt. Kétszáz nap, amikor több száz önkéntes szervező, diákok, tanárok, fiatalok és idősek, városiak és a falvaink népe, több százan vállvetve dolgoztak egy ideáért, amit ígéretként súgtam a fülükbe. Ami a legfelemelőbb volt, ezek az emberek, bár nagy részük nem is ismert, mégis hittek nekem, és egyre inkább hinni kezdtek egymásban, önmagukban, hinni kezdtek a PMN szellemiségében. Persze nem mindenki, mert a világ úgy lett kitalálva, hogy kellenek ellenlábasok, valamilyen oknál fogva, kellenek gyávák és árulók is. Most inkább elfelejtem csatolni az ellenlábasok, gyávák és árulók címjegyzékét, talán már el is felejtettem őket, talán nem is érdemelnek mást, minthogy elfelejtsük őket.
- Beszéltünk a nehézségekről, de természetesen nem mehetünk el azok mellett a pillanatok mellett sem, amelyek a legnagyobb örömöt okozták. Hogyan fogadták a szatmáriak a kezdeményezést?
- Mint kelet-európai sivatagban egy hűs Borszék ásványvizet. Sokan azt sem tudták, hogy szomjaznak, mások meg elfelejtették, hogy ők a víz őrzői. Mikor ezek az emberek találkoztak a főtéren, az maga volt a csoda. Egy kisebbségben élő közösség huszonegyedik századi csodája. Tudom giccsesen hangzik, de vállalom.
- Ha ki kellene emelni egy pillanatot, egy emléket, amely a legmeghatározóbb volt az első PMN szervezése idején, mi lenne az?
- Volt egy spontán ötletem. Amikor már sokan, rengetegen voltunk a főtéren, méretes hangszórókból, hangosan, hogy azok is halják, akik nem akarták hallani, kérésemre felcsendült az LGT dala, a Miénk itt a tér. Pillanatok alatt több száz ember énekelte torka szakadtából (na jó lehet, hogy nem torka szakadtából). Akkoriban ez nagy dolog volt, még most is beleborzongok, ha eszembe jut.
- Pár évvel ezelőtt végleg Magyarországon telepedett le, most pedig első regényének bemutatójával tér vissza szülővárosába. Ráadásul egy olyan regénnyel, mely az erdélyi magyar kamaszok pokoljárását mutatja be, azt, ahogy a román kommunista rezsim őket és családjukat miként gyűri maga alá, és mi marad az egykori kamaszokból felnőtt korukra. A Lázadni veletek akartam egy konkrétan ki nem mondott, de régóta várt feltárás könyve. A romániai kommunista terror múltjának teljes bemutatása. Ilyenkor adja magát a kérdés, hogy az író saját életéből, múltjából merítve kezdett bele a regénybe? Illetve, hogyan lesz egy üzletemberből író?
- Minden érzés hiteles, megtörtént, átéltük, de a történet és a szereplők fikciók, még akkor is azok, ha bizonyos dolgok tényleg megtörténtek, de nem így, és nem akkor.
A kérdésre, hogy hogyan lettem író, azt kell mondanom, hogy már tizenhat évesen volt egy kötetnyi versem, csak kellő bátorítás hiányában, mint oly sok talajt vesztett író én is elmentem pénzt keresni. Ha minden igaz, most visszataláltam önmagamhoz.
- A könyv egyik fő motívuma a lázadás. A regényben Szatmárnémetiben megjelent a felirat, hogy „Nincs pénz fagyira”. Innen indul a történet, majd elérkezünk egy 20 évvel későbbi osztálytalálkozóra, ahol az egykori kamaszok nemcsak újraélik régi fájdalmaikat, de magát az egész romániai, erdélyi történelmi helyzet komor, kegyetlen és embert próbáló időszakát is újraelemzik.
- Bár én is csak nemrég hallottam, de ez a felirat tényleg ki volt írva Szatmárnémeti egyik épületének a falára. Hogy valaki forradalmi hevületében festette fel, lázadva a rendszer ellen, esetleg egy elkeseredett gyerek, akinek a szülei nem adtak, nem tudtak pénzt adni, követte el a falfirkát, nem tudom, de szerintem egy zseniális mondat, ami nagyon sok mindent magába foglal. Amolyan regénybe illő gyöngyszem.
Hogy miért a visszatekintés, visszaemlékezés perspektívájából íródott a regény? Fontosnak tartottam, hogy időben eltávolítsam az elbeszélőket a drámai történésektől, mert úgy vélem, hogy nekünk is időre volt szükségünk, hogy feldolgozzuk, értelmezzük azt a kort. Ezt a lehetőséget a főhőseimtől sem akartam megvonni, úgy gondoltam, hogy húsz esztendő perspektívájából valamiféle megoldást is találhatunk az akkori traumák feloldására. Ha megoldás nincs is, talán némi vigasz kijár mindannyiunknak, legalábbis a regény erre tesz kísérletet.
- A mindenkori fiatal generáció mondhatni lételeme a lázadás. Lázadtunk mi is szüleink, tanáraink, sőt talán az egész társadalom ellen, mégis össze sem lehet ezt hasonlítani a regény fiataljainak tetteivel. Ön szerint fel tudják-e fogni egyáltalán a ma fiataljai, hogy mit jelentett a kommunista rezsim ellen küzdeni, szembeszállni vele? Meg tudják-e érteni, hogy egy ilyen egyszerű kijelentés, hogy nincs pénz fagyira, nemcsak a saját, de családjuk életét is örökre megváltoztatja?
- Számukra a kommunizmus csak történelem, ezért, ha nem értik, érzik annak a kornak a személyes vonatkozásait, nem hibáztatom őket. Viszont a lázadás mint feszítő életérzés, ugyanúgy a mai fiataloknak is sajátja, és bár a kommunista diktatúrának vége, de a mai ember is állandó diktatúrában él, legyen az a szülők diktatúrája, vagy a társadalom ilyen-olyan kényszere. Talán a mai fiatalok is érzik, hogy milyen nehéz helyesen dönteni, és azt is érzik, hogy dönteni márpedig muszáj, mert, ha nem mi magunk hozzuk meg a döntéseinket, megteszi azt helyettünk, a mi bőrünkre valaki más.
- Picit kanyarodjunk most át a jelenbe. Még nem mondtuk el pontosan, hogy augusztus 25-én, pénteken 17 órai kezdettel indul a könyvbemutatóval egybekötött közönségtalálkozó. Milyen érzésekkel hozza haza a regényét?
- Csupa jó érzéssel. Jól mondja, hazahozom, oda, ahol a helye van. És bizakodom, hogy szeretettel fogadják majd, hogy befogadják.
- Első regénye igazi közönségsiker lett, közönségtalálkozók és könyvbemutatók sora van már Ön mögött. Tervezi-e újabb könyv írását, illetve amennyiben igen, hasonló témaköröket szeretne bejárni? Van-e már ötlet, elképzelés egy újabb regényhez?
- Dolgozom egy következő regényen, most éppen a nemírom fázisában vagyok. A könyv témájáról nem beszélhetek, mert ha kibeszélem magamból, már nem tudok írni róla. szatmar.ro
A 16. Partiumi Magyar Napok a könnyed szórakozás mellett a komolyabb hangvételű beszélgetések, politikai talk show-k és könyvbemutatók helyszíne is. A rendezvény egyik kiemelkedő eseménye lesz Bódi Attila, Lázadni veletek akartam című könyvének szatmárnémeti bemutatója is, melyre augusztus 25-én, pénteken 17 órai kezdettel kerül sor a The Dome étteremben.
Bódi Attila szatmári születésű üzletember, író, a magyar színjátszást támogató Mecénástársaság alapítója, a Gyermekközpontú Oktatásért Mozgalom ötletgazdája és vezetője, kinek nevével mindezek mellett a Partiumi Magyar Napok nem kismértékben nőtt össze, lévén ő volt a megálmodója annak, hogy Szatmárnémetiben egy, a magyarság számára fontos, kultúránkat megőrző, de ugyanakkor szórakoztató rendezvényt hozzon létre. Most első könyvével tér vissza szülővárosába.
- Első szervezőként számos nehézséggel nézett szembe, hiszen eddig ismeretlen vizekre evezve vágott bele egy akkor még pár napos, azóta viszont már 10 naposra is bővült rendezvény megszervezésébe. Honnan jött az ötlet, illetve melyek voltak a legnehezebb pillanatok az első Partiumi Magyar Napok megszervezésében?
- Minden bizonnyal nem csak én éreztem már, hogy a közeg, amelyben élünk kezd áttetszővé válni, feloldódni látszik a városlakók közönyében. Láttam, amint az emberek körbebástyázzák magukat, otthonaikba zárkózva a hétköznapi gondjaikkal, nyavalyáikkal. Márpedig a beletörődés: halál. Harminckét éves voltam akkoriban, fiatal, életerős, úgy gondoltam, ha valami rossz vagy rossz irányba megy, azt meg kell és meg lehet javítani. Meg aztán hittem is a közösségünk értékeiben, azokban is, amiket örököltünk, meg azokban is, amik amolyan rejtett erőkként a lelkünkben, az értelmünkben lakoznak. A Partiumi Magyar Napok volt az én válaszom, egy olyan rendezvény, ami felrázza, mozgósítja a partiumi magyarságot. Bár az első PMN csak három napig tartott, de ami az igazi értéket jelentette számomra, az a rendezvényt megelőző kétszáz nap volt. Kétszáz nap, amikor több száz önkéntes szervező, diákok, tanárok, fiatalok és idősek, városiak és a falvaink népe, több százan vállvetve dolgoztak egy ideáért, amit ígéretként súgtam a fülükbe. Ami a legfelemelőbb volt, ezek az emberek, bár nagy részük nem is ismert, mégis hittek nekem, és egyre inkább hinni kezdtek egymásban, önmagukban, hinni kezdtek a PMN szellemiségében. Persze nem mindenki, mert a világ úgy lett kitalálva, hogy kellenek ellenlábasok, valamilyen oknál fogva, kellenek gyávák és árulók is. Most inkább elfelejtem csatolni az ellenlábasok, gyávák és árulók címjegyzékét, talán már el is felejtettem őket, talán nem is érdemelnek mást, minthogy elfelejtsük őket.
- Beszéltünk a nehézségekről, de természetesen nem mehetünk el azok mellett a pillanatok mellett sem, amelyek a legnagyobb örömöt okozták. Hogyan fogadták a szatmáriak a kezdeményezést?
- Mint kelet-európai sivatagban egy hűs Borszék ásványvizet. Sokan azt sem tudták, hogy szomjaznak, mások meg elfelejtették, hogy ők a víz őrzői. Mikor ezek az emberek találkoztak a főtéren, az maga volt a csoda. Egy kisebbségben élő közösség huszonegyedik századi csodája. Tudom giccsesen hangzik, de vállalom.
- Ha ki kellene emelni egy pillanatot, egy emléket, amely a legmeghatározóbb volt az első PMN szervezése idején, mi lenne az?
- Volt egy spontán ötletem. Amikor már sokan, rengetegen voltunk a főtéren, méretes hangszórókból, hangosan, hogy azok is halják, akik nem akarták hallani, kérésemre felcsendült az LGT dala, a Miénk itt a tér. Pillanatok alatt több száz ember énekelte torka szakadtából (na jó lehet, hogy nem torka szakadtából). Akkoriban ez nagy dolog volt, még most is beleborzongok, ha eszembe jut.
- Pár évvel ezelőtt végleg Magyarországon telepedett le, most pedig első regényének bemutatójával tér vissza szülővárosába. Ráadásul egy olyan regénnyel, mely az erdélyi magyar kamaszok pokoljárását mutatja be, azt, ahogy a román kommunista rezsim őket és családjukat miként gyűri maga alá, és mi marad az egykori kamaszokból felnőtt korukra. A Lázadni veletek akartam egy konkrétan ki nem mondott, de régóta várt feltárás könyve. A romániai kommunista terror múltjának teljes bemutatása. Ilyenkor adja magát a kérdés, hogy az író saját életéből, múltjából merítve kezdett bele a regénybe? Illetve, hogyan lesz egy üzletemberből író?
- Minden érzés hiteles, megtörtént, átéltük, de a történet és a szereplők fikciók, még akkor is azok, ha bizonyos dolgok tényleg megtörténtek, de nem így, és nem akkor.
A kérdésre, hogy hogyan lettem író, azt kell mondanom, hogy már tizenhat évesen volt egy kötetnyi versem, csak kellő bátorítás hiányában, mint oly sok talajt vesztett író én is elmentem pénzt keresni. Ha minden igaz, most visszataláltam önmagamhoz.
- A könyv egyik fő motívuma a lázadás. A regényben Szatmárnémetiben megjelent a felirat, hogy „Nincs pénz fagyira”. Innen indul a történet, majd elérkezünk egy 20 évvel későbbi osztálytalálkozóra, ahol az egykori kamaszok nemcsak újraélik régi fájdalmaikat, de magát az egész romániai, erdélyi történelmi helyzet komor, kegyetlen és embert próbáló időszakát is újraelemzik.
- Bár én is csak nemrég hallottam, de ez a felirat tényleg ki volt írva Szatmárnémeti egyik épületének a falára. Hogy valaki forradalmi hevületében festette fel, lázadva a rendszer ellen, esetleg egy elkeseredett gyerek, akinek a szülei nem adtak, nem tudtak pénzt adni, követte el a falfirkát, nem tudom, de szerintem egy zseniális mondat, ami nagyon sok mindent magába foglal. Amolyan regénybe illő gyöngyszem.
Hogy miért a visszatekintés, visszaemlékezés perspektívájából íródott a regény? Fontosnak tartottam, hogy időben eltávolítsam az elbeszélőket a drámai történésektől, mert úgy vélem, hogy nekünk is időre volt szükségünk, hogy feldolgozzuk, értelmezzük azt a kort. Ezt a lehetőséget a főhőseimtől sem akartam megvonni, úgy gondoltam, hogy húsz esztendő perspektívájából valamiféle megoldást is találhatunk az akkori traumák feloldására. Ha megoldás nincs is, talán némi vigasz kijár mindannyiunknak, legalábbis a regény erre tesz kísérletet.
- A mindenkori fiatal generáció mondhatni lételeme a lázadás. Lázadtunk mi is szüleink, tanáraink, sőt talán az egész társadalom ellen, mégis össze sem lehet ezt hasonlítani a regény fiataljainak tetteivel. Ön szerint fel tudják-e fogni egyáltalán a ma fiataljai, hogy mit jelentett a kommunista rezsim ellen küzdeni, szembeszállni vele? Meg tudják-e érteni, hogy egy ilyen egyszerű kijelentés, hogy nincs pénz fagyira, nemcsak a saját, de családjuk életét is örökre megváltoztatja?
- Számukra a kommunizmus csak történelem, ezért, ha nem értik, érzik annak a kornak a személyes vonatkozásait, nem hibáztatom őket. Viszont a lázadás mint feszítő életérzés, ugyanúgy a mai fiataloknak is sajátja, és bár a kommunista diktatúrának vége, de a mai ember is állandó diktatúrában él, legyen az a szülők diktatúrája, vagy a társadalom ilyen-olyan kényszere. Talán a mai fiatalok is érzik, hogy milyen nehéz helyesen dönteni, és azt is érzik, hogy dönteni márpedig muszáj, mert, ha nem mi magunk hozzuk meg a döntéseinket, megteszi azt helyettünk, a mi bőrünkre valaki más.
- Picit kanyarodjunk most át a jelenbe. Még nem mondtuk el pontosan, hogy augusztus 25-én, pénteken 17 órai kezdettel indul a könyvbemutatóval egybekötött közönségtalálkozó. Milyen érzésekkel hozza haza a regényét?
- Csupa jó érzéssel. Jól mondja, hazahozom, oda, ahol a helye van. És bizakodom, hogy szeretettel fogadják majd, hogy befogadják.
- Első regénye igazi közönségsiker lett, közönségtalálkozók és könyvbemutatók sora van már Ön mögött. Tervezi-e újabb könyv írását, illetve amennyiben igen, hasonló témaköröket szeretne bejárni? Van-e már ötlet, elképzelés egy újabb regényhez?
- Dolgozom egy következő regényen, most éppen a nemírom fázisában vagyok. A könyv témájáról nem beszélhetek, mert ha kibeszélem magamból, már nem tudok írni róla. szatmar.ro
2017. augusztus 23.
Bernády György apja, a mintául szolgáló gyógyszerész
„E percekben jut eszembe, hogy ma 42 éve temettük el szegény áldott emlékű édesapámat. Adjon neki az Úr csöndes nyugodalmat” − írta 1926 augusztusában Bernády György feleségének, a félixfürdői nyaralása közben. Megemlékezése azt jelzi, hogy az igencsak elfoglalt marosvásárhelyi polgármester életére, későbbi pályájára az édesapja mély hatással volt.
Bár elhalálozása hirtelen történt, az éppen jogilag nagykorúvá váló Bernády György számára az addigi apai neveltetés és gondoskodás meghatározta későbbi tevékenységét is. 1912-ben a városi aggmenház részére, édesapjáról elnevezett ágyalapítványt hozott létre. Bár a néhai Bernády Dánielről igencsak kevés információval rendelkezünk, rövid életpályájával és marosvásárhelyi tevékenységével érdemes megismerkedni.
Besztercéről Pestre távozott
Bernády Dániel 1839. május 5-én született Szolnok-Doboka vármegyében, Oláhlápos községben. A szülei áldozatkész neveltetésében részesült, 8-9 éves korában Nagybányára vitték, ahol beíratták a római katolikus gimnáziumba. A vármegyei tisztiorvos édesapját nyugdíjazási kérelmére szolgálatilag Magyarláposra helyezték, ahova családja is követte. A gimnáziumi tanulmányait befejező ifjú Dánielt a szülők a község gyógyszertárába adták gyakornokoskodni. A hároméves gyakornoksága végeztével Besztercére került ugyancsak gyógyszerész-gyakornoknak. Itt a patikában rábízott feladatok mellett a német nyelvet is elsajátította. Szorgalmával, igyekezetével népszerűségre tett szert főnöke és kliensei körében, akik sajnálattal vették tudomásul Pestre való távozását. Az ifjú Dániel ugyanis édesapja támogatásával 1854-ben a Pesti Tudományegyetemen gyógyszerészi tanfolyamot végzett, amely után megkezdte egyetemi tanulmányait.
Egyetemi tanulmányai mellett gyógyszertárban segédkezett, és a „gyógyszerészettan-hallgatók között is kedvelt egyéniség volt.” Több ifjúsági mozgalomban vett részt.
Az egyetlen róla készült ismert fénykép, amelyen díszmagyarban, karddal és sastollasan volt megörökítve, ebből az időszakból származott. A fotót a családja őrizte, viszont az idők során elkallódhatott. A gyógyszerészmesteri oklevelét végül 1860-ban szerezte meg, tanulmányai mellett kapcsolatokat épített a szakmai körökkel is: a Királyi Magyar Természettudományi Társulat 1869-ben rendes tagjává választotta.
Visszatérés Erdélybe
Budapestről Erdélybe visszatérve, több városban is megfordult okleveles segédpatikusként. Ezek közül kiemelendő Kolozsvár, ahol Wolf János gyógyszerésznél, majd Désen, Roth Pál mellett segédkezett. A Kolozsvártól és a szülei lakóhelyétől nem túl messze eső Szolnok-Doboka vármegyei bányavárosban ismerkedett meg Mike Juliannával. A város egyik előkelő családjának húszéves leányával 1863-ban házasodott meg. Ugyanebben az évben jogot kért gyógyszertár nyitására, amelyet rövidesen meg is kapott. 1863-ban nyitotta meg a Megváltó nevű gyógyszertárát a Déstől 26 kilométerre fekvő Bethlen községben. Bernády Dániel így az 1857-től közigazgatásilag mezővárosnak számító, alig 1600 lakosú és etnikailag igen vegyes településen, Bethlenben telepedett le. A településen elsőként nyitott gyógyszertárának forgalmi köre egyre növekedett, ezáltal jó vagyoni helyzetbe kerülve, a város előkelőségei közé tartozott. Bernády Dániel felesége, Mike Julianna a kis György születését (1864) követően gyermekágyi lázban elhunyt. Bernády Dániel ezt követően újranősült, új életet kezdve, családját gyarapítva. Felesége, Johanna (vagy Zsanett), a tehetős bikafalvi (Udvarhelyszék) Máthé családból származott. Bernády Dániel második házasságából két fia, Dániel (1865) és Lajos (1870), valamint egy leánya, Margit (1868) született.
Társadalmi megbecsülés
Bernády Dániel a nyereségesen működő családi gyógyszertár mellett igyekezett a község társadalmi, ipari és kereskedelmi fejlesztését is előmozdítani. Így lett az egyik alapítója, később pedig igazgatója a bethleni Takarékpénztárnak, valamint vezető tagja a községi társalkodó körnek. Társadalmi megbecsülés szempontjából mindent elért, amit gyógyszerészként a módos polgári lehetőségeihez mérten elérhetett, az adott kis község keretein belül. Erre utal, hogy nagyobb városba való költözés lehetőségeit vizsgálta. Szem előtt tartotta gyermekei felsőbb szintű iskoláztatását, amit egy iskolavárosba költözéssel gondolt megoldani, így próbálván kímélni őket az ingázás, vagy a családi háztól való tartós távollét okozta kellemetlenségektől. Első alkalommal Kolozsvárra gondolt, ahol két ottani gyógyszertár megvásárlásával is próbálkozott, sikertelenül. Ez a korabeli gyógyszerész szakma belterjes viszonyaival magyarázható; vidékről nehéz volt betörni a hagyományosan nagyobb települések gyógyszerész-dinasztiái által uralt körzetekbe, a korábbi ismeretségei ellenére is.
A Kolozsvárral való próbálkozás után Marosvásárhely mellett döntött. Ott sikerült kibérelnie, majd megvásárolnia az Aranyszarvas gyógyszertárat. Esküt tett Vásárhelyen
A Bernády család így 1878 júliusa körül költözött Marosvásárhelyre. Ugyanezen év novemberében Bernády Dániel esküt tett, ezáltal bekerült a marosvásárhelyi polgárok közé. A gyógyszertárat augusztustól vette át és rendezte be, és a továbbiakban is gondosan kezelte. Szakmai hozzáértése, a városi orvostársadalommal ápolt jó kapcsolata is kedvezett a patika forgalmának. Előrevitte a környék gyógyszerészettel kapcsolatos dolgait azáltal is, hogy 1878-tól elvállalta a magyarországi gyógyszerészegylet 22. járásának igazgatóságát. Emellett pénztárosa volt a Vöröskereszt-egyletnek, valamint presbiterként szolgálta a városi református egyházat. Városi szinten rövid időn belül népszerűségre tett szert, amit az bizonyít, hogy a város politikai és egyleti életében is tevékenyen részt vett, mint törvényhatósági tag, nőegyleti pénztárnok. Továbbá politikai téren a szabadelvű párt mellett kötelezte el magát, mint a városi választókerületi elnök.
Munkásságát 1884. augusztus 2-án bekövetkezett korai és váratlan halála szakította félbe. Családja, mivel szünidő volt, minden bizonnyal az ifjú Bernády Györgyöt is beleértve, Homoródfürdőn üdült. A 45 éves Bernády Dániel hazahozatalukra igyekezvén lett rosszul, így betért a felesége rokonságához Bikafalvára, ahonnan rögtön értesítették a családot is. Halálának oka fülbajból eredő gyulladás volt, amelynek szövődményeként agyvelőgyulladása lett. Családja bár gyorsan megérkezett, már nem találta életben. Temetése két napra rá, augusztus 4-én, a marosvásárhelyi református temetőben volt. Hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára, sírja fölött a gyógyszerészegylet nevében dr. Hintz György kolozsvári gyógyszerész mondott búcsúbeszédet. Síremléke ma is ott található. Akárcsak családjának, a 20 éves Bernády Györgynek is súlyos veszteség volt édesapja váratlan halála, amely sok tekintetben átírta jövőbeli terveit. „Szilárd jellem, rendíthetetlen becsületesség, kitartó szorgalom, páratlan kötelességérzet és végül ritka tapintat és jó bánásmód” − így jellemezte egykori gyógyszerész-pályatársa emlékbeszédében Bernády Dánielt. Minden tekintetben szellemi és morális iránytűként szolgált a város jövendőbeli polgármestere számára édesapja hagyatéka.
Fodor János / liget.ro
„E percekben jut eszembe, hogy ma 42 éve temettük el szegény áldott emlékű édesapámat. Adjon neki az Úr csöndes nyugodalmat” − írta 1926 augusztusában Bernády György feleségének, a félixfürdői nyaralása közben. Megemlékezése azt jelzi, hogy az igencsak elfoglalt marosvásárhelyi polgármester életére, későbbi pályájára az édesapja mély hatással volt.
Bár elhalálozása hirtelen történt, az éppen jogilag nagykorúvá váló Bernády György számára az addigi apai neveltetés és gondoskodás meghatározta későbbi tevékenységét is. 1912-ben a városi aggmenház részére, édesapjáról elnevezett ágyalapítványt hozott létre. Bár a néhai Bernády Dánielről igencsak kevés információval rendelkezünk, rövid életpályájával és marosvásárhelyi tevékenységével érdemes megismerkedni.
Besztercéről Pestre távozott
Bernády Dániel 1839. május 5-én született Szolnok-Doboka vármegyében, Oláhlápos községben. A szülei áldozatkész neveltetésében részesült, 8-9 éves korában Nagybányára vitték, ahol beíratták a római katolikus gimnáziumba. A vármegyei tisztiorvos édesapját nyugdíjazási kérelmére szolgálatilag Magyarláposra helyezték, ahova családja is követte. A gimnáziumi tanulmányait befejező ifjú Dánielt a szülők a község gyógyszertárába adták gyakornokoskodni. A hároméves gyakornoksága végeztével Besztercére került ugyancsak gyógyszerész-gyakornoknak. Itt a patikában rábízott feladatok mellett a német nyelvet is elsajátította. Szorgalmával, igyekezetével népszerűségre tett szert főnöke és kliensei körében, akik sajnálattal vették tudomásul Pestre való távozását. Az ifjú Dániel ugyanis édesapja támogatásával 1854-ben a Pesti Tudományegyetemen gyógyszerészi tanfolyamot végzett, amely után megkezdte egyetemi tanulmányait.
Egyetemi tanulmányai mellett gyógyszertárban segédkezett, és a „gyógyszerészettan-hallgatók között is kedvelt egyéniség volt.” Több ifjúsági mozgalomban vett részt.
Az egyetlen róla készült ismert fénykép, amelyen díszmagyarban, karddal és sastollasan volt megörökítve, ebből az időszakból származott. A fotót a családja őrizte, viszont az idők során elkallódhatott. A gyógyszerészmesteri oklevelét végül 1860-ban szerezte meg, tanulmányai mellett kapcsolatokat épített a szakmai körökkel is: a Királyi Magyar Természettudományi Társulat 1869-ben rendes tagjává választotta.
Visszatérés Erdélybe
Budapestről Erdélybe visszatérve, több városban is megfordult okleveles segédpatikusként. Ezek közül kiemelendő Kolozsvár, ahol Wolf János gyógyszerésznél, majd Désen, Roth Pál mellett segédkezett. A Kolozsvártól és a szülei lakóhelyétől nem túl messze eső Szolnok-Doboka vármegyei bányavárosban ismerkedett meg Mike Juliannával. A város egyik előkelő családjának húszéves leányával 1863-ban házasodott meg. Ugyanebben az évben jogot kért gyógyszertár nyitására, amelyet rövidesen meg is kapott. 1863-ban nyitotta meg a Megváltó nevű gyógyszertárát a Déstől 26 kilométerre fekvő Bethlen községben. Bernády Dániel így az 1857-től közigazgatásilag mezővárosnak számító, alig 1600 lakosú és etnikailag igen vegyes településen, Bethlenben telepedett le. A településen elsőként nyitott gyógyszertárának forgalmi köre egyre növekedett, ezáltal jó vagyoni helyzetbe kerülve, a város előkelőségei közé tartozott. Bernády Dániel felesége, Mike Julianna a kis György születését (1864) követően gyermekágyi lázban elhunyt. Bernády Dániel ezt követően újranősült, új életet kezdve, családját gyarapítva. Felesége, Johanna (vagy Zsanett), a tehetős bikafalvi (Udvarhelyszék) Máthé családból származott. Bernády Dániel második házasságából két fia, Dániel (1865) és Lajos (1870), valamint egy leánya, Margit (1868) született.
Társadalmi megbecsülés
Bernády Dániel a nyereségesen működő családi gyógyszertár mellett igyekezett a község társadalmi, ipari és kereskedelmi fejlesztését is előmozdítani. Így lett az egyik alapítója, később pedig igazgatója a bethleni Takarékpénztárnak, valamint vezető tagja a községi társalkodó körnek. Társadalmi megbecsülés szempontjából mindent elért, amit gyógyszerészként a módos polgári lehetőségeihez mérten elérhetett, az adott kis község keretein belül. Erre utal, hogy nagyobb városba való költözés lehetőségeit vizsgálta. Szem előtt tartotta gyermekei felsőbb szintű iskoláztatását, amit egy iskolavárosba költözéssel gondolt megoldani, így próbálván kímélni őket az ingázás, vagy a családi háztól való tartós távollét okozta kellemetlenségektől. Első alkalommal Kolozsvárra gondolt, ahol két ottani gyógyszertár megvásárlásával is próbálkozott, sikertelenül. Ez a korabeli gyógyszerész szakma belterjes viszonyaival magyarázható; vidékről nehéz volt betörni a hagyományosan nagyobb települések gyógyszerész-dinasztiái által uralt körzetekbe, a korábbi ismeretségei ellenére is.
A Kolozsvárral való próbálkozás után Marosvásárhely mellett döntött. Ott sikerült kibérelnie, majd megvásárolnia az Aranyszarvas gyógyszertárat. Esküt tett Vásárhelyen
A Bernády család így 1878 júliusa körül költözött Marosvásárhelyre. Ugyanezen év novemberében Bernády Dániel esküt tett, ezáltal bekerült a marosvásárhelyi polgárok közé. A gyógyszertárat augusztustól vette át és rendezte be, és a továbbiakban is gondosan kezelte. Szakmai hozzáértése, a városi orvostársadalommal ápolt jó kapcsolata is kedvezett a patika forgalmának. Előrevitte a környék gyógyszerészettel kapcsolatos dolgait azáltal is, hogy 1878-tól elvállalta a magyarországi gyógyszerészegylet 22. járásának igazgatóságát. Emellett pénztárosa volt a Vöröskereszt-egyletnek, valamint presbiterként szolgálta a városi református egyházat. Városi szinten rövid időn belül népszerűségre tett szert, amit az bizonyít, hogy a város politikai és egyleti életében is tevékenyen részt vett, mint törvényhatósági tag, nőegyleti pénztárnok. Továbbá politikai téren a szabadelvű párt mellett kötelezte el magát, mint a városi választókerületi elnök.
Munkásságát 1884. augusztus 2-án bekövetkezett korai és váratlan halála szakította félbe. Családja, mivel szünidő volt, minden bizonnyal az ifjú Bernády Györgyöt is beleértve, Homoródfürdőn üdült. A 45 éves Bernády Dániel hazahozatalukra igyekezvén lett rosszul, így betért a felesége rokonságához Bikafalvára, ahonnan rögtön értesítették a családot is. Halálának oka fülbajból eredő gyulladás volt, amelynek szövődményeként agyvelőgyulladása lett. Családja bár gyorsan megérkezett, már nem találta életben. Temetése két napra rá, augusztus 4-én, a marosvásárhelyi református temetőben volt. Hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára, sírja fölött a gyógyszerészegylet nevében dr. Hintz György kolozsvári gyógyszerész mondott búcsúbeszédet. Síremléke ma is ott található. Akárcsak családjának, a 20 éves Bernády Györgynek is súlyos veszteség volt édesapja váratlan halála, amely sok tekintetben átírta jövőbeli terveit. „Szilárd jellem, rendíthetetlen becsületesség, kitartó szorgalom, páratlan kötelességérzet és végül ritka tapintat és jó bánásmód” − így jellemezte egykori gyógyszerész-pályatársa emlékbeszédében Bernády Dánielt. Minden tekintetben szellemi és morális iránytűként szolgált a város jövendőbeli polgármestere számára édesapja hagyatéka.
Fodor János / liget.ro
2017. augusztus 23.
PulzArt, a Z generációra hangolt művészeti fesztivál
Idén is a kereteket feszegeti, kérdéseket vet fel és nyitottságra ösztönözi résztvevőit az augusztus 31-e és szeptember 3-a között zajló 5. pulzArt kortárs összművészeti fesztivál Sepsiszentgyörgyön.
A generációs különbségek és az ezzel járó feszültségek olyan örökzöld témák, amelyekkel bármilyen korban érdemes foglalkozni. De mit tudunk igazán a mai fiatalokról? Tudjuk, hogy az ezredforduló után születtek, hogy különböző megnevezésekkel illetik őket: Z generáció vagy „digitális bennszülöttek”.
Az augusztus 31-e és szeptember 3-a között zajló 5. pulzArt sepsiszentgyörgyi fesztivált indító SMS-játék és kiállítás arra tesz kísérletet, hogy ezeknek a fiataloknak SMS-ben és különböző chatfelületeken történő üzenetváltásaiból szemelgetve, egy kiállítás formájában hozza őket közelebb a többi generáció tagjához. A szervezők közölték, a kiállítás a pályaudvari Olt-híd rácsain lesz megtekinthető a pulzArt teljes ideje alatt.
Új utak keresése
„Ebben az évben erős nemzetközi programot sikerült összerakni, két zenei és egy színházi produkció érkezik Nagy-Britanniából, de lesznek vendégeink Németországból, Franciaországból, Ausztriából, Lengyelországból és Japánból is. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a helyi művészek is megmutatkozhassanak, az együttműködésre szép példa, hogy a japán Anchorsong a helyi String Quartettel közösen lép színpadra” – tájékoztatott Barta Mónika, a pulzArt koordinátora.
A meghívott produkciók közös nevezője idén is a műfaji átjárhatóság, a fellépők többségére jellemző az új utak keresése, a fúzió, a kísérletezés igénye.
A fesztivál ismét belakja a várost, négy napot átszőnek a zenei, képzőművészeti, irodalmi, színházi produkciók beszélgetésekkel, bulikkal tarkítva, lehetőséget adva a más kultúrával való találkozásra, ismerkedésre, rácsodálkozásra.
A brit Finger & Thumb Theatre A rút kiskacsa című árnyjátéka elképesztő fantáziavilágot villant fel, miközben hétköznapi tárgyak kreatív felhasználásával, rengeteg humorral bűvöli el közönségét. Hajdu Szabolcs többszörösen díjnyertes Ernelláék Farkaséknál című filmjének alapjául szolgáló színházi előadását is láthatja a sepsiszentgyörgyi közönség az 5. PulzArton. Hajdú Tamás Áthallások című fotókiállítása a tömbháznegyedek méla kietlenségét hozza sok szeretettel, humorral, érzékenységgel.
A MAGMA Kortárs Kiállítótérben a spidronok vizuális lehetőségeit megragadó object mapping, azaz térbeli vetítésen lehet részt venni, a nemzetközi elismertségnek örvendő Bordos László Zsolt fényalkotása inspiráló formaként használja a geometrikus alakzatot.
Íróválogatott a pulzArton
Mit lehet mondani Peer Krisztiánról, amit ő még nem mondott el magáról? Talán nem túlzás azt mondani, hogy ritka ilyen tisztánlátással és önreflexióval rendelkező alkotóval találkozni, aki egyformán kendőzetlenül beszél élete legintimebb pillanatairól, szerelmének haláláról, amely az új kötetét inspirálta, a kortárs magyar irodalmi szcénáról és a saját helyéről.
Peer Krisztián először érkezik Sepsiszentgyörgyre, beszélgetőtársa Fekete Vince.
A román kortárs irodalom egyik legismertebb alakjával, az ún. nyolcvanas nemzedékhez tartozó Florin Iaru bukaresti költővel, prózaíróval, publicistával, a Cațavencii szatirikus hetilap munkatársával is találkozhat a pulzArt közönsége, az író beszélgetőtársa Adrian Lăcătuș brassói irodalomkritikus.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 23.
Röviden
Háromszéki vállalkozások fotós szemmel
A háromszéki vállalkozások által Európai Uniós forrásokból megvalósított beruházásokról készült fotókból szerveznek kiállítást a Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő Startup Week vállalkozói hét keretében. A sepsiszentgyörgyi Europe Direct Információs Központ fotópályázatot hirdetett Háromszéki vállalkozások fotós szemmel címmel, amelynek célja, hogy megismertesse a közvetlen környezetünkben megvalósult beruházásokat. A fotóversenyen korosztálytól függetlenül bárki részt vehet, akinek állandó lakcíme vagy tartózkodási helye Kovászna megyében van. A pályázati anyagot október 2-án 16 óráig lehet beküldeni az europa@kvmt.ro e-mail-címre. Mindegyik kategóriában egy-egy nyertest hirdetnek, akik 200 lej értékű ajándékutalványt kapnak. A nyertes fotókból október 16–20. között kiállítást szerveznek a Startup Week keretén belül.
Hogyan fog kinézni a jövő gazdasága?
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) idén október 6–8. között szervezi meg Kolozsváron legrangosabb éves eseményét, a huszonhatodik Közgazdász Vándorgyűlést. Az eseményre közel 30 szakembert és több mint 200 résztvevőt várnak. Az idei vándorgyűlés jelmondata az „Ipari forradalom 4.0 – hogyan fog kinézni a jövő gazdasága?”, és fő témája a gazdasági környezet változása a technológia fejlődése, a rohamos ütemű digitalizáció hatására. A Közgazdász Vándorgyűlésre szeptember 27-ig lehet bejelentkezni, augusztus 31-ig pedig kedvezményes áron regisztrálhatnak az érdeklődők. Jelentkezni a vandorgyules.rmkt.ro honlapon lehet, ahol az esemény részletes programja és további tájékoztatás is elérhető.
Kovács Zsolt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Háromszéki vállalkozások fotós szemmel
A háromszéki vállalkozások által Európai Uniós forrásokból megvalósított beruházásokról készült fotókból szerveznek kiállítást a Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő Startup Week vállalkozói hét keretében. A sepsiszentgyörgyi Europe Direct Információs Központ fotópályázatot hirdetett Háromszéki vállalkozások fotós szemmel címmel, amelynek célja, hogy megismertesse a közvetlen környezetünkben megvalósult beruházásokat. A fotóversenyen korosztálytól függetlenül bárki részt vehet, akinek állandó lakcíme vagy tartózkodási helye Kovászna megyében van. A pályázati anyagot október 2-án 16 óráig lehet beküldeni az europa@kvmt.ro e-mail-címre. Mindegyik kategóriában egy-egy nyertest hirdetnek, akik 200 lej értékű ajándékutalványt kapnak. A nyertes fotókból október 16–20. között kiállítást szerveznek a Startup Week keretén belül.
Hogyan fog kinézni a jövő gazdasága?
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) idén október 6–8. között szervezi meg Kolozsváron legrangosabb éves eseményét, a huszonhatodik Közgazdász Vándorgyűlést. Az eseményre közel 30 szakembert és több mint 200 résztvevőt várnak. Az idei vándorgyűlés jelmondata az „Ipari forradalom 4.0 – hogyan fog kinézni a jövő gazdasága?”, és fő témája a gazdasági környezet változása a technológia fejlődése, a rohamos ütemű digitalizáció hatására. A Közgazdász Vándorgyűlésre szeptember 27-ig lehet bejelentkezni, augusztus 31-ig pedig kedvezményes áron regisztrálhatnak az érdeklődők. Jelentkezni a vandorgyules.rmkt.ro honlapon lehet, ahol az esemény részletes programja és további tájékoztatás is elérhető.
Kovács Zsolt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. augusztus 23.
Esszékötetet mutattak be a „szerepvivő emberről”, Sütő Andrásról
Szász László Szerepvivő emberré lettem című Sütő Andrásról szóló esszékötetét mutatták be kedd délután Marosvásárhelyen, az unitárius egyház Bolyai-téri tanácstermében. A marosvásárhelyi származású, közel negyven éve Magyarországra telepedett szerzőt Lázok János irodalomtörténész faggatta többek között az erdélyi irodalom magyarországi megítéléséről, és a két marosvásárhelyi alkotó, Sütő András, illetve Székely János életművének fogadtatásáról.
Szász László három nagyesszéjét jelentette meg a kötetben, amit fontosnak tartott szülővárosában is bemutatni. Ahogy a könyvbemutatón fogalmazott, bár soha nem lett hűtlen Erdélyhez, úgy érzi, hogy most fogadta vissza őt Marosvásárhely. Magyarországon főleg arra törekedett, hogy az ott kevésbé ismert erdélyi írókat népszerűsítse. Ennek jegyében Páskándi Gézáról, Székely Jánosról és Sütő Andrásról is írt monográfiát, illetve számos tanulmányt. „A három szerző életműve olyan megfontolás alapján is összevethető, miszerint hármójuk dráma- és prózaíró munkásságát mintegy hermeneutikai-értelmezői gesztussal fonja körül a gazdag gondolati, reflektív, leginkább esszének minősíthető prózai termés” – fogalmazott.
Rájött arra is, hogy az irodalomszociológia, illetve a szociálpszichológia felől kell megközelíteni az erdélyi irodalmat, annak bemutatását, a kevésbé ismert háttér-információkat is fel kell tárni, amelyek érthetőbbé teszik egyik-másik romániai magyar író életművét. A beszélgetés során a szerző többször is kitért arra, hogy szerinte más az erdélyi és a magyarországi értelmiség hivatástudata, ugyanis míg Erdélyben ez a szolgálatot jelenti, Magyarországon elsősorban a professzionalizmus válik fontossá, az egyéni érvényesülés a közösségi célokkal szemben.
Tudós vagy értelmiségi az irodalmár? – teszi fel a kérdést esszékötetében Szász László. „A tudósi státusz és az értelmiségi attitűd egyáltalán nem zárja ki egymást, csakhogy én szerepkörökről, mégpedig alapvetően eltérő, társadalmilag prejudikált funkciókról beszélek” – adja meg a választ, amit saját személyes tapasztalataival illusztrál.
A kötet bemutatóján beszélt a kutatásairól, például arról, hogy Páskándi Géza olyan életérzéseket szólaltatott meg a romániai magyar irodalomban, amelyeket senki más előtte, de amelyek az erdélyi közérzet fontos látleletei voltak. Páskándi életművében jól észlelhető a változás, amely 1970-ben, Magyarországra való távozásakor következett be – mutatott rá Szász László.
Székely János életművét posztumusz kezdte kutatni és elemezni, amihez nagy segítséget nyújtott az író özvegye, Varró Ilona, akitől számos fontos információt megtudott. Nem irodalmi életrajzot akart szerkeszteni, hanem sokkal inkább az irodalmi jelenségek érdekelték, hangsúlyozta. Székely János egész életében olyan szerepet játszott, amiben igyekezett magától eltávolítani a rendszert és annak ideológiáját, egy percig sem tudott vele azonosulni. Mégis ő volt az, aki 1990 után elsőként vallott arról, hogy a szocialista rendszerben bűnös irodalmat szerkesztett, ami miatt bűnösnek érzi magát.
Ezzel szemben Sütő András mindig azonosult azokkal a szerepekkel, amelyekben hitt is, mondta Szász. Akár a szocializmusban, akár az azt követő korszakban vállalt szerepekről volt szó, Sütő ezeket nem eltávolította magától, hanem ellenkezőleg, magához ragadta. Soha nem tett bűnbánó vallomást előző, kommunista korszakával kapcsolatban, ellenben a drámáiból egészen másféle beszéd olvasható ki, amely élesen bírálta az akkori rendszert. Ez elsősorban a Csillag a máglyán című drámában érhető tetten, magyarázta.
A továbbiakban Szász László arra vállalkozott, hogy kibontsa Kálvin alakját az irodalom és a teológia köréből, hogy rámutasson arra, melyek voltak Sütő számára a Kálvin életrajzhoz a források. Például erős párhuzamot fedezett fel Stefan Zweig Kálvin-esszéjével: Kálvin ugyanis Zweignál a diktátor alteregója, már 1934-ben, amikor még szó sincs a nácizmus teljes kifejlődéséről, vagy a holokausztról.
Sütő András naplóira is kitért a szerző a beszélgetés során: véleménye szerint ezek úgy születtek, hogy az író az utókorra pillantott, mindvégig szerepet alakított, csak nagyon ritkán lépett ki belőle, és vált magánemberré. Ilyen eset például, amikor az unokája végleg Magyarországra távozott.
Magyarországon úgy tartották, hogy Székely János az urbánus író, míg Sütő András a népi, holott ez egyáltalán nincs így, hangsúlyozta az irodalomtörténész. „Sütő politikai szerepet kap, amelynek igyekszik megfelelni, míg Székely mindvégig távol tartva magát, a kétkedő értelmiségi álláspontjára helyezkedik” – mondta.
Antal Erika
Szász László Szerepvivő emberré lettem /Felsőmagyarország Kiadó, 2017/
Szász László: Egy szerencsés kelet-európai - Székely János /Új Mandátum Kiadó, 2000/
Szász László: A bizarr valóság írója. Esszék Páskándi Gézáról /Kortárs Kiadó, 2003/ maszol.ro
Szász László Szerepvivő emberré lettem című Sütő Andrásról szóló esszékötetét mutatták be kedd délután Marosvásárhelyen, az unitárius egyház Bolyai-téri tanácstermében. A marosvásárhelyi származású, közel negyven éve Magyarországra telepedett szerzőt Lázok János irodalomtörténész faggatta többek között az erdélyi irodalom magyarországi megítéléséről, és a két marosvásárhelyi alkotó, Sütő András, illetve Székely János életművének fogadtatásáról.
Szász László három nagyesszéjét jelentette meg a kötetben, amit fontosnak tartott szülővárosában is bemutatni. Ahogy a könyvbemutatón fogalmazott, bár soha nem lett hűtlen Erdélyhez, úgy érzi, hogy most fogadta vissza őt Marosvásárhely. Magyarországon főleg arra törekedett, hogy az ott kevésbé ismert erdélyi írókat népszerűsítse. Ennek jegyében Páskándi Gézáról, Székely Jánosról és Sütő Andrásról is írt monográfiát, illetve számos tanulmányt. „A három szerző életműve olyan megfontolás alapján is összevethető, miszerint hármójuk dráma- és prózaíró munkásságát mintegy hermeneutikai-értelmezői gesztussal fonja körül a gazdag gondolati, reflektív, leginkább esszének minősíthető prózai termés” – fogalmazott.
Rájött arra is, hogy az irodalomszociológia, illetve a szociálpszichológia felől kell megközelíteni az erdélyi irodalmat, annak bemutatását, a kevésbé ismert háttér-információkat is fel kell tárni, amelyek érthetőbbé teszik egyik-másik romániai magyar író életművét. A beszélgetés során a szerző többször is kitért arra, hogy szerinte más az erdélyi és a magyarországi értelmiség hivatástudata, ugyanis míg Erdélyben ez a szolgálatot jelenti, Magyarországon elsősorban a professzionalizmus válik fontossá, az egyéni érvényesülés a közösségi célokkal szemben.
Tudós vagy értelmiségi az irodalmár? – teszi fel a kérdést esszékötetében Szász László. „A tudósi státusz és az értelmiségi attitűd egyáltalán nem zárja ki egymást, csakhogy én szerepkörökről, mégpedig alapvetően eltérő, társadalmilag prejudikált funkciókról beszélek” – adja meg a választ, amit saját személyes tapasztalataival illusztrál.
A kötet bemutatóján beszélt a kutatásairól, például arról, hogy Páskándi Géza olyan életérzéseket szólaltatott meg a romániai magyar irodalomban, amelyeket senki más előtte, de amelyek az erdélyi közérzet fontos látleletei voltak. Páskándi életművében jól észlelhető a változás, amely 1970-ben, Magyarországra való távozásakor következett be – mutatott rá Szász László.
Székely János életművét posztumusz kezdte kutatni és elemezni, amihez nagy segítséget nyújtott az író özvegye, Varró Ilona, akitől számos fontos információt megtudott. Nem irodalmi életrajzot akart szerkeszteni, hanem sokkal inkább az irodalmi jelenségek érdekelték, hangsúlyozta. Székely János egész életében olyan szerepet játszott, amiben igyekezett magától eltávolítani a rendszert és annak ideológiáját, egy percig sem tudott vele azonosulni. Mégis ő volt az, aki 1990 után elsőként vallott arról, hogy a szocialista rendszerben bűnös irodalmat szerkesztett, ami miatt bűnösnek érzi magát.
Ezzel szemben Sütő András mindig azonosult azokkal a szerepekkel, amelyekben hitt is, mondta Szász. Akár a szocializmusban, akár az azt követő korszakban vállalt szerepekről volt szó, Sütő ezeket nem eltávolította magától, hanem ellenkezőleg, magához ragadta. Soha nem tett bűnbánó vallomást előző, kommunista korszakával kapcsolatban, ellenben a drámáiból egészen másféle beszéd olvasható ki, amely élesen bírálta az akkori rendszert. Ez elsősorban a Csillag a máglyán című drámában érhető tetten, magyarázta.
A továbbiakban Szász László arra vállalkozott, hogy kibontsa Kálvin alakját az irodalom és a teológia köréből, hogy rámutasson arra, melyek voltak Sütő számára a Kálvin életrajzhoz a források. Például erős párhuzamot fedezett fel Stefan Zweig Kálvin-esszéjével: Kálvin ugyanis Zweignál a diktátor alteregója, már 1934-ben, amikor még szó sincs a nácizmus teljes kifejlődéséről, vagy a holokausztról.
Sütő András naplóira is kitért a szerző a beszélgetés során: véleménye szerint ezek úgy születtek, hogy az író az utókorra pillantott, mindvégig szerepet alakított, csak nagyon ritkán lépett ki belőle, és vált magánemberré. Ilyen eset például, amikor az unokája végleg Magyarországra távozott.
Magyarországon úgy tartották, hogy Székely János az urbánus író, míg Sütő András a népi, holott ez egyáltalán nincs így, hangsúlyozta az irodalomtörténész. „Sütő politikai szerepet kap, amelynek igyekszik megfelelni, míg Székely mindvégig távol tartva magát, a kétkedő értelmiségi álláspontjára helyezkedik” – mondta.
Antal Erika
Szász László Szerepvivő emberré lettem /Felsőmagyarország Kiadó, 2017/
Szász László: Egy szerencsés kelet-európai - Székely János /Új Mandátum Kiadó, 2000/
Szász László: A bizarr valóság írója. Esszék Páskándi Gézáról /Kortárs Kiadó, 2003/ maszol.ro
2017. augusztus 23.
Magyarellenes rigmusokat skandáltak a Dinamo-Sepsi meccsen
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat panaszt tesz a bukaresti Dinamo szurkolóinak magatartása miatt - írja az RMDSZ kedden kiadott közleménye. 'Hétfőn, augusztus 21-én került sor a Sepsi OSK háromszéki első ligás labdarúgó csapat és a fővárosi Dinamo közötti meccsre. A mérkőzés alatt az ellenfél csapat szurkolói a már több alkalommal elhangzott, ismert magyarellenes rigmust skandálták: 'ki az országból a magyarokkal!' Az RMDSZ által alapított Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat teljes mértékben elítéli a sport területén felmerülő magyarellenes uszításokat, és aggasztónak tartja ezt a fajta szélsőséges törekvést' - írja a közlemény. A dokumentum szerint Románia és Erdély egyesülésének jövő évi centenáriumára készülve, a sportban előforduló effajta etnikailag diszkriminatív megnyilvánulások most különösen érzékenyen érintik a magyar kisebbséget, amikor a legfontosabb elvárás az lenne, hogy a nemzeti közösségek vegyék figyelembe a kisebbségek szempontjait, valamint a magyar emberek is érezhessék, hogy az országnak teljes jogú polgárjai. 'Azt gondolom, a sportnak a fair-play játékmódról kell szólnia, ezért minden olyan kisebbségellenes cselekedet esetén megtesszük a kellő jogi lépéseket, amelyek félelmet keltenek a magyar közösségen belül' - idézi a közlemény Benkő Erikát, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat elnökét. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat a mérkőzésen történt magyarellenes megnyilvánulások kapcsán feljelentést tesz az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, valamint írásbeli felszólítással fordul a Román Labdarúgó-szövetséghez, hogy vizsgálja ki a mérkőzés során történteket, és tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy többé ne forduljon elő hasonló eset - tájékoztat a közlemény. A mérkőzésen a Sepsi szurkolói közt egyébként felháborodást váltott ki az is, hogy míg a meccs után a szurkolók a felsorakozó játékosoknak elénekelték a Székely Himnuszt, aközben a Dinamótól kölcsönben a Sepsiben szereplő Patrick Petre a bukaresti csapat szurkolóit tapsolta a Dinamo mezében. Transindex.ro
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat panaszt tesz a bukaresti Dinamo szurkolóinak magatartása miatt - írja az RMDSZ kedden kiadott közleménye. 'Hétfőn, augusztus 21-én került sor a Sepsi OSK háromszéki első ligás labdarúgó csapat és a fővárosi Dinamo közötti meccsre. A mérkőzés alatt az ellenfél csapat szurkolói a már több alkalommal elhangzott, ismert magyarellenes rigmust skandálták: 'ki az országból a magyarokkal!' Az RMDSZ által alapított Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat teljes mértékben elítéli a sport területén felmerülő magyarellenes uszításokat, és aggasztónak tartja ezt a fajta szélsőséges törekvést' - írja a közlemény. A dokumentum szerint Románia és Erdély egyesülésének jövő évi centenáriumára készülve, a sportban előforduló effajta etnikailag diszkriminatív megnyilvánulások most különösen érzékenyen érintik a magyar kisebbséget, amikor a legfontosabb elvárás az lenne, hogy a nemzeti közösségek vegyék figyelembe a kisebbségek szempontjait, valamint a magyar emberek is érezhessék, hogy az országnak teljes jogú polgárjai. 'Azt gondolom, a sportnak a fair-play játékmódról kell szólnia, ezért minden olyan kisebbségellenes cselekedet esetén megtesszük a kellő jogi lépéseket, amelyek félelmet keltenek a magyar közösségen belül' - idézi a közlemény Benkő Erikát, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat elnökét. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat a mérkőzésen történt magyarellenes megnyilvánulások kapcsán feljelentést tesz az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, valamint írásbeli felszólítással fordul a Román Labdarúgó-szövetséghez, hogy vizsgálja ki a mérkőzés során történteket, és tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy többé ne forduljon elő hasonló eset - tájékoztat a közlemény. A mérkőzésen a Sepsi szurkolói közt egyébként felháborodást váltott ki az is, hogy míg a meccs után a szurkolók a felsorakozó játékosoknak elénekelték a Székely Himnuszt, aközben a Dinamótól kölcsönben a Sepsiben szereplő Patrick Petre a bukaresti csapat szurkolóit tapsolta a Dinamo mezében. Transindex.ro
2017. augusztus 23.
Kelemen Hunor: szükséges, de nem elégséges a román-magyar kulturális párbeszéd
Kelemen Hunor szerint szükség van a román és a magyar kultúra közötti párbeszédre, de ez nem elég a román-magyar együttélés problémáinak a rendezésére.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Vásárhelyi Forgatag kulturális rendezvénysorozat hivatalos megnyitóján beszélt erről szerda este Marosvásárhelyen. Beszéde szövegét az RMDSZ juttatta el a sajtónak.
Kelemen Hunor kijelentette: "Sokkal jobban kellene ismernünk egymás kultúráját, de túl azon, meg kell próbálnunk az állam és kisebbség viszonyáról, az alapvető értékekről és szabadságjogokról, a közösnek tűnő jövőről, a közös problémákról őszinte, értelmes és néha fájó párbeszédet folytatni". Hozzátette: ez a párbeszéd lehetséges és szükséges, még ha "kínkeserves" részei is lesznek.
A párbeszédet azért is szükségesnek tartotta, mert "eszközökben nem válogatva próbálnak nyomni a megszűnés szélére egy magyar katolikus iskolát itt, Marosvásárhelyen; több mint öt esztendeje nem alkalmazzák a tanügyi törvényt, és közben kioktatnak, hogy hogyan kell éreznünk magunkat ebben az országban" - fogalmazott.
Az RMDSZ elnöke szerint olyan jövőképre van szükség, amely sem a román többség, sem az itt élő más nemzeti kisebbségek jövőjével nem ellentétes. Olyan magyar jövőt vázolt fel, amelyben csakis a magyarok döntésén múlik, hogy lesznek-e holnap vagy holnapután is magyar ünnepek, magyar hétköznapok Erdélyben, mert a román állam mindent biztosít ezekhez. "Ma ettől még távol vagyunk" - állapította meg.
Kelemen Hunor azt is megemlítette, hogy Marosvásárhelynek a kultúrában, a gazdaságban és a társadalmi folyamatokban is vissza kell szereznie azt a centrumszerepet, amellyel egykor a tágabb régiójában rendelkezett. Ez pedig mindenekelőtt a marosvásárhelyi polgárok akaratán és döntésein múlik.
A marosvásárhelyi magyar kulturális napoknak számító Vásárhelyi Forgatag rendezvénysorozata múlt pénteken kezdődött, és vasárnapig tart. A szerdai hivatalos megnyitó ünnepségen a köszöntők után Zséda koncertjét nézhette, hallgathatta a Kultúrpalota dísztermét megtöltő közönség. (MTI)
Kelemen Hunor szerint szükség van a román és a magyar kultúra közötti párbeszédre, de ez nem elég a román-magyar együttélés problémáinak a rendezésére.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Vásárhelyi Forgatag kulturális rendezvénysorozat hivatalos megnyitóján beszélt erről szerda este Marosvásárhelyen. Beszéde szövegét az RMDSZ juttatta el a sajtónak.
Kelemen Hunor kijelentette: "Sokkal jobban kellene ismernünk egymás kultúráját, de túl azon, meg kell próbálnunk az állam és kisebbség viszonyáról, az alapvető értékekről és szabadságjogokról, a közösnek tűnő jövőről, a közös problémákról őszinte, értelmes és néha fájó párbeszédet folytatni". Hozzátette: ez a párbeszéd lehetséges és szükséges, még ha "kínkeserves" részei is lesznek.
A párbeszédet azért is szükségesnek tartotta, mert "eszközökben nem válogatva próbálnak nyomni a megszűnés szélére egy magyar katolikus iskolát itt, Marosvásárhelyen; több mint öt esztendeje nem alkalmazzák a tanügyi törvényt, és közben kioktatnak, hogy hogyan kell éreznünk magunkat ebben az országban" - fogalmazott.
Az RMDSZ elnöke szerint olyan jövőképre van szükség, amely sem a román többség, sem az itt élő más nemzeti kisebbségek jövőjével nem ellentétes. Olyan magyar jövőt vázolt fel, amelyben csakis a magyarok döntésén múlik, hogy lesznek-e holnap vagy holnapután is magyar ünnepek, magyar hétköznapok Erdélyben, mert a román állam mindent biztosít ezekhez. "Ma ettől még távol vagyunk" - állapította meg.
Kelemen Hunor azt is megemlítette, hogy Marosvásárhelynek a kultúrában, a gazdaságban és a társadalmi folyamatokban is vissza kell szereznie azt a centrumszerepet, amellyel egykor a tágabb régiójában rendelkezett. Ez pedig mindenekelőtt a marosvásárhelyi polgárok akaratán és döntésein múlik.
A marosvásárhelyi magyar kulturális napoknak számító Vásárhelyi Forgatag rendezvénysorozata múlt pénteken kezdődött, és vasárnapig tart. A szerdai hivatalos megnyitó ünnepségen a köszöntők után Zséda koncertjét nézhette, hallgathatta a Kultúrpalota dísztermét megtöltő közönség. (MTI)
2017. augusztus 24.
5. Vásárhelyi Forgatag – Toró T. Tibor: közös cselekvési tervre van szükség Marosvásárhelyen
Szerda este hivatalosan is kezdetét vette az 5. Vásárhelyi Forgatag. A Kultúrpalotában tartott nyitógálán jelen volt és beszédet mondott Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke is, aki felszólalásában hangsúlyozta: a rangos kulturális rendezvény eszköz lehet ahhoz, hogy Marosvásárhely visszanyerje megérdemelt pozícióját, és újra az erdélyi valamint a kárpát-medencei magyarság szellemi központja legyen. „Június végén Nagyváradon a Szent László Napokat ünnepeltük, augusztus közepén Kolozsváron az idén nyolcadik alkalommal megszervezett Kolozsvári Magyar Napokon vehettünk részt, s immár ötödik éve örülhetünk együtt – augusztus végén – a Vásárhelyi Forgatagnak. Bátran állíthatjuk: a székely főváros rangos fesztiválja fontos részévé vált e fesztiváltengelynek, mely tartalmas programokkal várja az időseket és fiatalokat egyaránt” – kezdet beszédét Toró. A politikus hozzátette: jó látni a fesztivált övező összefogást, a civilek és a politikum közös munkáját, valamint azt, hogy a Vásárhelyi Forgatag évről-évre képes a megújulásra. „Azért kell dolgoznunk, hogy Marosvásárhely ismét elnyerje az őt megillető pozícióját a kárpát-medencei magyarság belső, szellemi térképén. A székely főváros Erdély Brüsszelje is lehetne, manapság mégis leginkább botrányairól híres: polgármestere után a korrupcióellenes ügyészség nyomoz, a Római Katolikus Teológiai Líceum léte veszélybe kerülhetett, az orvosi egyetem ügye pedig mindmáig megoldatlan. E város, melyet öntudatos polgárok lakják, akik fáradhatatlanul dolgoznak közös értékeink megóvásáért, többet érdemel” – jelentette ki a Néppárt ügyvezető elnöke. Toró T. Tibor hangsúlyozta: a Vásárhelyi Forgatag remek lehetőség értékeink felmutatására, ugyanakkor mindenkinek arra kell törekednie, hogy a fesztivál szellemiségét egész évre kiterjesszék. „Az ünneplés befejeztével lássunk munkához – civilek és politikusok egyaránt – és a modern, 21-ik századi transzilvanizmus szellemében alkossuk meg konkrét, kidolgozott cselekvési tervünket, melynek eredménye Marosvásárhely felemelkedése lehet” – mondta Toró. Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája; Erdély.ma
Szerda este hivatalosan is kezdetét vette az 5. Vásárhelyi Forgatag. A Kultúrpalotában tartott nyitógálán jelen volt és beszédet mondott Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke is, aki felszólalásában hangsúlyozta: a rangos kulturális rendezvény eszköz lehet ahhoz, hogy Marosvásárhely visszanyerje megérdemelt pozícióját, és újra az erdélyi valamint a kárpát-medencei magyarság szellemi központja legyen. „Június végén Nagyváradon a Szent László Napokat ünnepeltük, augusztus közepén Kolozsváron az idén nyolcadik alkalommal megszervezett Kolozsvári Magyar Napokon vehettünk részt, s immár ötödik éve örülhetünk együtt – augusztus végén – a Vásárhelyi Forgatagnak. Bátran állíthatjuk: a székely főváros rangos fesztiválja fontos részévé vált e fesztiváltengelynek, mely tartalmas programokkal várja az időseket és fiatalokat egyaránt” – kezdet beszédét Toró. A politikus hozzátette: jó látni a fesztivált övező összefogást, a civilek és a politikum közös munkáját, valamint azt, hogy a Vásárhelyi Forgatag évről-évre képes a megújulásra. „Azért kell dolgoznunk, hogy Marosvásárhely ismét elnyerje az őt megillető pozícióját a kárpát-medencei magyarság belső, szellemi térképén. A székely főváros Erdély Brüsszelje is lehetne, manapság mégis leginkább botrányairól híres: polgármestere után a korrupcióellenes ügyészség nyomoz, a Római Katolikus Teológiai Líceum léte veszélybe kerülhetett, az orvosi egyetem ügye pedig mindmáig megoldatlan. E város, melyet öntudatos polgárok lakják, akik fáradhatatlanul dolgoznak közös értékeink megóvásáért, többet érdemel” – jelentette ki a Néppárt ügyvezető elnöke. Toró T. Tibor hangsúlyozta: a Vásárhelyi Forgatag remek lehetőség értékeink felmutatására, ugyanakkor mindenkinek arra kell törekednie, hogy a fesztivál szellemiségét egész évre kiterjesszék. „Az ünneplés befejeztével lássunk munkához – civilek és politikusok egyaránt – és a modern, 21-ik századi transzilvanizmus szellemében alkossuk meg konkrét, kidolgozott cselekvési tervünket, melynek eredménye Marosvásárhely felemelkedése lehet” – mondta Toró. Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája; Erdély.ma
2017. augusztus 24.
Megkezdődött az RMDSZ és a MIÉRT közös politikai edzőtábora
„A mi legnagyobb fegyverünk 2017-ben a tudás és az információ. Mi mind, akik most itt vagyunk, dolgozni és tenni akarunk. Ez a tábor rólunk szól, nektek szól” – hangsúlyozta Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök az RMDSZ és a MIÉRT politikai edzőtáborának megnyitóján csütörtökön, Zeteváralján. Mint mondta, a tábor megálmodásakor nem akartak más rendezvénnyel versengeni, egy olyan alkalmat kerestek, ahol a Szövetségben és a MIÉRT-ben dolgozó fiatalok tanulhatnak, gyakorlati tudást szerezhetnek, persze, ahol emellett a szórakozás is főszerepet kap. Ügyvezető elnöksége hat hónapja eredményeit áttekintve elmondta: az elmúlt fél évben munka volt elég, sokat változtattak, léptek előre. A kommunikáció egységes, egy hangon mondják azokat a dolgokat, amelyek számukra fontosak, a területi szervezeteket megerősítették. A következő fél év feladatait megnevezve Porcsalmi Bálint az Európai védelmet jogainknak! – Minority SafePack (MSPI) európai polgári kezdeményezés kampányát említette. Elmondása szerint interneten aláírók sora folyamatosan bővül, bár az emberek nincsenek ehhez hozzászokva, és vannak olyanok is, akik nem érzik az ügyet magukénak. „Azon kell nekünk gondolkodnunk, hogy ezt a kisebbségi javaslatcsomagot úgy artikuláljuk, hogy a Facebookon élő fiatalok is megmozduljanak, aláírjanak” – fejtette ki. Szeptember második felében door to door indul, így kérik az emberek támogatását a MSPI-hez, év végéig pedig célul tűzték ki a 250 ezer aláírás összegyűjtését. Emellett a Szövetség azt is vállalta, hogy segít a magyarországi választások regisztrációjában: „nekünk az az érdekünk, hogy az, aki részt akar venni a választásokon, meg tudja ezt tenni.” Porcsalmi Bálint meghatározó jövő évi momentumnak nevezte 2018-at: „meg akarjuk mutatni, a magyar közösség mivel járult hozzá száz év alatt Románia fejlődéséhez, meg kell tanulnunk elmondani, hogy mi, a magyar közösség mit akarunk.” Szerinte létezik egy erdélyi magyar generáció, amelynek ez a dátum nem mond semmit, nem érdekli őket. Őket is meg kell szólítani, magyarázó, ismertető kampányt kell ennek a generációnak szervezni. „Folyamatosan készenlétben kell lennünk, állandó kampányban vagyunk, összemosódtak a határok: nincs békeidő, amikor építkezni lehet, és külön kampányidőszak, amikor harcolni kell. Most mindennap kell egyidőben dolgoznunk, de harcolnunk és védekeznünk is” – fogalmazta meg a Szövetség munkájára jellemzőket az ügyvezető elnök. „A fiatalok lendülete és tenni akarása, az idősebbek tapasztalata és bölcsessége nagyon fontos a MIÉRT és az RMDSZ viszonyában is. Bízom benne, hogy ez a hétvége a stratégiázásról fog szólni, és úgy megyünk haza, hogy eredményesebb szervezetet tudunk építeni”−hangzott el Oltean Csongor, a MIÉRT elnökének köszöntőjében.
Két hónapja tartó elnökségének eredményeiről így nyilatkozott: megalakították a MIÉRT ügyvezető elnökségét, abban bízva, hogy ezáltal operatívabban és eredményesebben tudnak foglalkozni a MIÉRT és a fiatalok aktuális ügyeivel. Emellett megalakult a jogi, belügyi, gazdasági, sport, külügyi és oktatási és kutatási, valamint mezőgazdaság és vidékfejlesztés kabinet is.
„A külügyi kollegák két héttel ezelőtt részt vettek az Európai Nemzetek Ifjúságának rendezvényén Lengyelországban, mely során kiemelt szerepet kapott Minority SafePack aláírásgyűjtési kampánya. A MIÉRT és tagszervezetei aktívan kiveszik a részüket a munkából, minden MIÉRT-es rendezvényen és tagszervezeteink rendezvényein is gyűjtjük és gyűjteni fogjuk az aláírásokat” – fogalmazott Oltean Csongor, majd eredményként emelte ki, hogy az elmúlt időszakban a párbeszédre építve sikerült egy erőteljesebb kapcsolatot kialakítani a diákszervezetekkel is.
A megnyitón Tamás Ernő, Székelyvarság polgármestere és Nagy Attila, Zetelaka polgármestere is köszöntette és jó tanácsokkal látta el a fiatal résztvevőket. A nap folytatásában a táborlakók szervezeti protokoll és etikett, személyes és szervezeti time-management témájú workshopokon vesznek részt, este pedig régiók közti gasztró-megmérettetésre, majd tehetségkutatóra kerül sor. Erdély.ma
„A mi legnagyobb fegyverünk 2017-ben a tudás és az információ. Mi mind, akik most itt vagyunk, dolgozni és tenni akarunk. Ez a tábor rólunk szól, nektek szól” – hangsúlyozta Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök az RMDSZ és a MIÉRT politikai edzőtáborának megnyitóján csütörtökön, Zeteváralján. Mint mondta, a tábor megálmodásakor nem akartak más rendezvénnyel versengeni, egy olyan alkalmat kerestek, ahol a Szövetségben és a MIÉRT-ben dolgozó fiatalok tanulhatnak, gyakorlati tudást szerezhetnek, persze, ahol emellett a szórakozás is főszerepet kap. Ügyvezető elnöksége hat hónapja eredményeit áttekintve elmondta: az elmúlt fél évben munka volt elég, sokat változtattak, léptek előre. A kommunikáció egységes, egy hangon mondják azokat a dolgokat, amelyek számukra fontosak, a területi szervezeteket megerősítették. A következő fél év feladatait megnevezve Porcsalmi Bálint az Európai védelmet jogainknak! – Minority SafePack (MSPI) európai polgári kezdeményezés kampányát említette. Elmondása szerint interneten aláírók sora folyamatosan bővül, bár az emberek nincsenek ehhez hozzászokva, és vannak olyanok is, akik nem érzik az ügyet magukénak. „Azon kell nekünk gondolkodnunk, hogy ezt a kisebbségi javaslatcsomagot úgy artikuláljuk, hogy a Facebookon élő fiatalok is megmozduljanak, aláírjanak” – fejtette ki. Szeptember második felében door to door indul, így kérik az emberek támogatását a MSPI-hez, év végéig pedig célul tűzték ki a 250 ezer aláírás összegyűjtését. Emellett a Szövetség azt is vállalta, hogy segít a magyarországi választások regisztrációjában: „nekünk az az érdekünk, hogy az, aki részt akar venni a választásokon, meg tudja ezt tenni.” Porcsalmi Bálint meghatározó jövő évi momentumnak nevezte 2018-at: „meg akarjuk mutatni, a magyar közösség mivel járult hozzá száz év alatt Románia fejlődéséhez, meg kell tanulnunk elmondani, hogy mi, a magyar közösség mit akarunk.” Szerinte létezik egy erdélyi magyar generáció, amelynek ez a dátum nem mond semmit, nem érdekli őket. Őket is meg kell szólítani, magyarázó, ismertető kampányt kell ennek a generációnak szervezni. „Folyamatosan készenlétben kell lennünk, állandó kampányban vagyunk, összemosódtak a határok: nincs békeidő, amikor építkezni lehet, és külön kampányidőszak, amikor harcolni kell. Most mindennap kell egyidőben dolgoznunk, de harcolnunk és védekeznünk is” – fogalmazta meg a Szövetség munkájára jellemzőket az ügyvezető elnök. „A fiatalok lendülete és tenni akarása, az idősebbek tapasztalata és bölcsessége nagyon fontos a MIÉRT és az RMDSZ viszonyában is. Bízom benne, hogy ez a hétvége a stratégiázásról fog szólni, és úgy megyünk haza, hogy eredményesebb szervezetet tudunk építeni”−hangzott el Oltean Csongor, a MIÉRT elnökének köszöntőjében.
Két hónapja tartó elnökségének eredményeiről így nyilatkozott: megalakították a MIÉRT ügyvezető elnökségét, abban bízva, hogy ezáltal operatívabban és eredményesebben tudnak foglalkozni a MIÉRT és a fiatalok aktuális ügyeivel. Emellett megalakult a jogi, belügyi, gazdasági, sport, külügyi és oktatási és kutatási, valamint mezőgazdaság és vidékfejlesztés kabinet is.
„A külügyi kollegák két héttel ezelőtt részt vettek az Európai Nemzetek Ifjúságának rendezvényén Lengyelországban, mely során kiemelt szerepet kapott Minority SafePack aláírásgyűjtési kampánya. A MIÉRT és tagszervezetei aktívan kiveszik a részüket a munkából, minden MIÉRT-es rendezvényen és tagszervezeteink rendezvényein is gyűjtjük és gyűjteni fogjuk az aláírásokat” – fogalmazott Oltean Csongor, majd eredményként emelte ki, hogy az elmúlt időszakban a párbeszédre építve sikerült egy erőteljesebb kapcsolatot kialakítani a diákszervezetekkel is.
A megnyitón Tamás Ernő, Székelyvarság polgármestere és Nagy Attila, Zetelaka polgármestere is köszöntette és jó tanácsokkal látta el a fiatal résztvevőket. A nap folytatásában a táborlakók szervezeti protokoll és etikett, személyes és szervezeti time-management témájú workshopokon vesznek részt, este pedig régiók közti gasztró-megmérettetésre, majd tehetségkutatóra kerül sor. Erdély.ma
2017. augusztus 24.
Védtelenné váló védett műhelyek (Meglopja az állam a fogyatékosokat)
Az állam kizsákmányolja és meglopja a fogyatékkal élőket, az intézményeket és magánvállalkozásokat a szeptember 1-jétől érvénybe lépő sürgősségi kormányrendelettel – állítja Makkai Péter református lelkész, a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány égisze alatt működő Írisz Ház és több, speciális jogi státussal rendelkező védett műhely vezetője. A hátrányos helyzetűeket azért, mert megfosztja a munkalehetőségtől, a munkáltatókat pedig azért, mert az eddigi kétszeresét kell befizetniük vonatkozó címen az államkasszába – véli.
Makkai Péter azt állítja, egy olyan szociális-kereskedelmi piac szűnik meg az új jogszabály bevezetésével, amelyen a fogyatékkal élőket foglalkoztató műhelyek el tudták adni saját készítésű termékeiket, szolgáltatásaikat, a cégek és intézmények pedig hasznos árut, szolgáltatást vásároltak tőlük, és ezzel fedezték azt a kötelező költséget, melyet ellenkező esetben az államnak kellett volna juttatniuk. Ha ezeket a védett műhelyeket megszüntetik, mert az intézmények, cégek nem köthetnek ezentúl a korábbihoz hasonló partnerségi szerződést velük, akkor értelmét veszíti tevékenységük, magyarán felszámolódnak – szögezte le Makkai tiszteletes.
A Diakónia Keresztyén Alapítvány esetében ez azt jelenti, hogy tizenhat fogyatékkal élő veszíti el munkahelyét: a festő-mázoló, a zöldövezet-karbantartó, a vécépapírgyártó és a takarítócsoport tagjai állás nélkül maradnak, mert a közintézményekben zárolták az állásokat, a cégek pedig nincsenek berendezkedve arra, hogy szakmai felügyeletet biztosítsanak sérült embernek. Eddig csoportokban dolgoztak iskoláknál, magánvállalkozásoknál, a helyi önkormányzatnál, és mindig kísérte őket egy csoportvezető, ha ezentúl erre nem lesz lehetőség, egyenként nem fogják alkalmazni őket, mert egyedül nem is boldogulnak – véli Makkai Péter. A szeptember 1-jétől érvénybe lépő jogszabály súlyosan érinti a fiatal fogyatékkal élőkről való gondoskodás helyi szinten eddigi legsikeresebb kezdeményezését, a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház működését is veszélybe sodorja, mert a működési költségek háromnegyedét a védett műhelyek, az Írisz-bolt és külföldi támogatók biztosították. Ha kiesik egy fontos láncszem, nehéz elképzelni, hogy miből tartják fenn a jelenleg negyvenegy sérült fiatal nappali központját. Makkai Péter abban bízik, azok a cégek, akikkel partnerségben állnak, alkalmaznak egy-két fiatalt az érintettek közül, de azt már tudja, hogy akik közintézményeknél nyújtanak különböző szolgáltatásokat, elveszítik a biztos kenyeret és segélyre szorulnak, mert a szóban forgó hivataloknál újból zárolták az állásokat. „Hiába született törvény, hogy aki fogyatékkal élőt alkalmaz, az első évben 500 lejes támogatásban részesül minden ilyen munkavállaló után, ezt úgy csűrték-csavarták, hogy csak a kötelező 4 százalékos fogyatékos alkalmazotti kvóta fölött legyen érvényes, és sok más rendelkezésről is úgy határoztak a döntéshozók, hogy amire a jogszabályok megszületnek, a kör bezáruljon a sérült ember érvényesülése előtt” – hangsúlyozta Makkai Péter. A tiszteletes a munkaügyi minisztériumhoz eljuttatott javaslatban fogalmazta meg, hogy külön országos fogyatékos alapot kellene létrehozni azokból a befizetésekből, amelyeket az intézmények és cégek ezen a jogcímen folyósítanak az államnak, és azt kizárólag a fogyatékkal élők esélyegyenlőségére, munkavállalási lehetőségeire kellene fordítani. A nyilvánosságra hozott adatok szerint 2012-ben 200 ezer dollár folyt be az államkasszába a fogyatékkal élők utáni kötelező befizetésekből, de akkor még a védett műhelyek is értékesíteni tudták termékeiket, szolgáltatásaikat, erre az évre 500 ezer eurónyi a tervezett bevétel, ezt kívánja az állam ellopni az ágazatból – közölte Makkai tiszteletes. Tegnap még dolgozott az Írisz Ház zöldövezet-karbantartó csoportja, a sepsiszentgyörgyi Speciális Iskola udvarán takarítottak, a hetekben pedig a megyeközpont több területéről hordták el a szemetet, nyírták a füvet és a sövényt, lakótársulások is megbízták a környék rendben tartásával, de ki tudja, mi vár rájuk holnap, holnapután, szeptember 1-jétől. Pakulár Emánuel lapunknak azt mondta, nagyon szereti ezt a munkát, mert friss levegőn kell végezni, és ha ezt elveszik tőle, el sem tudja képzelni, hogyan fog élni. „Sok fogyatékkal élő gondozásra szorul, ők nem dolgozhatnak, de mi, akik szedjük a gyógyszereket és eljárunk a kezelésekre, hasznosak lehetünk, dolgozni akarunk, és ezt nem szabad elvenni tőlünk. Ezt kellene meggondolják azok, akik bársonyszékekben döntenek a sorsunkról” – mondotta. Kovászna megyében több mint háromezer felnőtt szerepel a fogyatékkal élők nyilvántartásában, természetesen hátrányos helyzetük nagyon különböző, több százan közülük el tudnának végezni valamilyen munkát, netán családjukat is el tudnák tartani, de csupán százharmincan szerepelnek a foglalkoztatottak nyilvántartásában. Országos képviseletük kedden a fővárosban tömegmegmozduláson kérte a vonatkozó sürgősségi kormányrendelet visszavonását és az esélyegyenlőség törvényi szabályozását, de az érintett munkaügyi miniszter arra sem méltatta őket, hogy fogadja küldöttségüket. Ezek után nehéz elképzelni, hogy néhány nap múlva nem lép érvénybe az a jogszabály, amely az eddiginél is súlyosabban hátrányba szorítja a fogyatékkal élőket – vélik a tiltakozó civil szervezetek.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az állam kizsákmányolja és meglopja a fogyatékkal élőket, az intézményeket és magánvállalkozásokat a szeptember 1-jétől érvénybe lépő sürgősségi kormányrendelettel – állítja Makkai Péter református lelkész, a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány égisze alatt működő Írisz Ház és több, speciális jogi státussal rendelkező védett műhely vezetője. A hátrányos helyzetűeket azért, mert megfosztja a munkalehetőségtől, a munkáltatókat pedig azért, mert az eddigi kétszeresét kell befizetniük vonatkozó címen az államkasszába – véli.
Makkai Péter azt állítja, egy olyan szociális-kereskedelmi piac szűnik meg az új jogszabály bevezetésével, amelyen a fogyatékkal élőket foglalkoztató műhelyek el tudták adni saját készítésű termékeiket, szolgáltatásaikat, a cégek és intézmények pedig hasznos árut, szolgáltatást vásároltak tőlük, és ezzel fedezték azt a kötelező költséget, melyet ellenkező esetben az államnak kellett volna juttatniuk. Ha ezeket a védett műhelyeket megszüntetik, mert az intézmények, cégek nem köthetnek ezentúl a korábbihoz hasonló partnerségi szerződést velük, akkor értelmét veszíti tevékenységük, magyarán felszámolódnak – szögezte le Makkai tiszteletes.
A Diakónia Keresztyén Alapítvány esetében ez azt jelenti, hogy tizenhat fogyatékkal élő veszíti el munkahelyét: a festő-mázoló, a zöldövezet-karbantartó, a vécépapírgyártó és a takarítócsoport tagjai állás nélkül maradnak, mert a közintézményekben zárolták az állásokat, a cégek pedig nincsenek berendezkedve arra, hogy szakmai felügyeletet biztosítsanak sérült embernek. Eddig csoportokban dolgoztak iskoláknál, magánvállalkozásoknál, a helyi önkormányzatnál, és mindig kísérte őket egy csoportvezető, ha ezentúl erre nem lesz lehetőség, egyenként nem fogják alkalmazni őket, mert egyedül nem is boldogulnak – véli Makkai Péter. A szeptember 1-jétől érvénybe lépő jogszabály súlyosan érinti a fiatal fogyatékkal élőkről való gondoskodás helyi szinten eddigi legsikeresebb kezdeményezését, a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház működését is veszélybe sodorja, mert a működési költségek háromnegyedét a védett műhelyek, az Írisz-bolt és külföldi támogatók biztosították. Ha kiesik egy fontos láncszem, nehéz elképzelni, hogy miből tartják fenn a jelenleg negyvenegy sérült fiatal nappali központját. Makkai Péter abban bízik, azok a cégek, akikkel partnerségben állnak, alkalmaznak egy-két fiatalt az érintettek közül, de azt már tudja, hogy akik közintézményeknél nyújtanak különböző szolgáltatásokat, elveszítik a biztos kenyeret és segélyre szorulnak, mert a szóban forgó hivataloknál újból zárolták az állásokat. „Hiába született törvény, hogy aki fogyatékkal élőt alkalmaz, az első évben 500 lejes támogatásban részesül minden ilyen munkavállaló után, ezt úgy csűrték-csavarták, hogy csak a kötelező 4 százalékos fogyatékos alkalmazotti kvóta fölött legyen érvényes, és sok más rendelkezésről is úgy határoztak a döntéshozók, hogy amire a jogszabályok megszületnek, a kör bezáruljon a sérült ember érvényesülése előtt” – hangsúlyozta Makkai Péter. A tiszteletes a munkaügyi minisztériumhoz eljuttatott javaslatban fogalmazta meg, hogy külön országos fogyatékos alapot kellene létrehozni azokból a befizetésekből, amelyeket az intézmények és cégek ezen a jogcímen folyósítanak az államnak, és azt kizárólag a fogyatékkal élők esélyegyenlőségére, munkavállalási lehetőségeire kellene fordítani. A nyilvánosságra hozott adatok szerint 2012-ben 200 ezer dollár folyt be az államkasszába a fogyatékkal élők utáni kötelező befizetésekből, de akkor még a védett műhelyek is értékesíteni tudták termékeiket, szolgáltatásaikat, erre az évre 500 ezer eurónyi a tervezett bevétel, ezt kívánja az állam ellopni az ágazatból – közölte Makkai tiszteletes. Tegnap még dolgozott az Írisz Ház zöldövezet-karbantartó csoportja, a sepsiszentgyörgyi Speciális Iskola udvarán takarítottak, a hetekben pedig a megyeközpont több területéről hordták el a szemetet, nyírták a füvet és a sövényt, lakótársulások is megbízták a környék rendben tartásával, de ki tudja, mi vár rájuk holnap, holnapután, szeptember 1-jétől. Pakulár Emánuel lapunknak azt mondta, nagyon szereti ezt a munkát, mert friss levegőn kell végezni, és ha ezt elveszik tőle, el sem tudja képzelni, hogyan fog élni. „Sok fogyatékkal élő gondozásra szorul, ők nem dolgozhatnak, de mi, akik szedjük a gyógyszereket és eljárunk a kezelésekre, hasznosak lehetünk, dolgozni akarunk, és ezt nem szabad elvenni tőlünk. Ezt kellene meggondolják azok, akik bársonyszékekben döntenek a sorsunkról” – mondotta. Kovászna megyében több mint háromezer felnőtt szerepel a fogyatékkal élők nyilvántartásában, természetesen hátrányos helyzetük nagyon különböző, több százan közülük el tudnának végezni valamilyen munkát, netán családjukat is el tudnák tartani, de csupán százharmincan szerepelnek a foglalkoztatottak nyilvántartásában. Országos képviseletük kedden a fővárosban tömegmegmozduláson kérte a vonatkozó sürgősségi kormányrendelet visszavonását és az esélyegyenlőség törvényi szabályozását, de az érintett munkaügyi miniszter arra sem méltatta őket, hogy fogadja küldöttségüket. Ezek után nehéz elképzelni, hogy néhány nap múlva nem lép érvénybe az a jogszabály, amely az eddiginél is súlyosabban hátrányba szorítja a fogyatékkal élőket – vélik a tiltakozó civil szervezetek.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 24.
Faluünnep hálaadással
Szörcse
Harmadik alkalommal szervezett a Szörcsei Református Egyházközség presbitériuma őszi hálaadási napot. A Mindenért hálát adjatok mottóval zajló rendezvényen adományokat is fogadtak, amelyet a hatszáz lelket számláló falu református templomának javítására fordítanak – tudtuk meg a település lelkipásztorától, Bíró Erikától.
Az események sora istentisztelettel kezdődött, a szabadtéri áhítat fő gondolata a hálaadás köré fonódott. Ez nemcsak a bőséges termésért szólt, azért, ami az asztalra kerül, hanem mindenért, ami körülvesz bennünket, a mindennapokért, az isteni gondviselésért, a lelki ajándékokért is. A napot számos vetélkedő tarkította, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Király Klaudia és Bíró Judit a kicsik szórakozását biztosította, a programban kötélhúzás, zsákban ugrás, íjászverseny is szerepelt. A felnőttek óriáskerék-emelésben, sörivásban és traktorhúzásban vetélkedhettek – utóbbi versenyszámban Kovács Dezső bizonyult a legjobbnak. Fellépett a csernátoni Pántlika néptánccsoport, a helybéli, illetve székelytamásfalvi Szász Lehel és Szakács Loránd. Koncertben sem volt hiány, színpadra lépett a Fortuna és Insect együttes, az estét utcabál zárta a kovásznai Pince Band zenéjével körítve. Bíró Erika érdeklődésünkre elmondta: eredetileg úgy tervezték, hogy hálaadáskor ünneplik a református templom felújításának befejezését is. Az elképzelést a munkálatot végző kézdivásárhelyi cég húzta át, amely sem minőségben, sem időben nem teljesítette vállalását. Új kivitelezőt kerestek, így október utolsó vasárnapján kerül majd sor a felújított templom átvételére, amikor a reformáció 500. évfordulóját is ünneplik. Ez alkalommal 50 fát ültetnek el, a csemetéket fiatalok fogadhatják majd örökbe, és 25 éves korig viselhetik gondjukat – vázolta.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Szörcse
Harmadik alkalommal szervezett a Szörcsei Református Egyházközség presbitériuma őszi hálaadási napot. A Mindenért hálát adjatok mottóval zajló rendezvényen adományokat is fogadtak, amelyet a hatszáz lelket számláló falu református templomának javítására fordítanak – tudtuk meg a település lelkipásztorától, Bíró Erikától.
Az események sora istentisztelettel kezdődött, a szabadtéri áhítat fő gondolata a hálaadás köré fonódott. Ez nemcsak a bőséges termésért szólt, azért, ami az asztalra kerül, hanem mindenért, ami körülvesz bennünket, a mindennapokért, az isteni gondviselésért, a lelki ajándékokért is. A napot számos vetélkedő tarkította, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Király Klaudia és Bíró Judit a kicsik szórakozását biztosította, a programban kötélhúzás, zsákban ugrás, íjászverseny is szerepelt. A felnőttek óriáskerék-emelésben, sörivásban és traktorhúzásban vetélkedhettek – utóbbi versenyszámban Kovács Dezső bizonyult a legjobbnak. Fellépett a csernátoni Pántlika néptánccsoport, a helybéli, illetve székelytamásfalvi Szász Lehel és Szakács Loránd. Koncertben sem volt hiány, színpadra lépett a Fortuna és Insect együttes, az estét utcabál zárta a kovásznai Pince Band zenéjével körítve. Bíró Erika érdeklődésünkre elmondta: eredetileg úgy tervezték, hogy hálaadáskor ünneplik a református templom felújításának befejezését is. Az elképzelést a munkálatot végző kézdivásárhelyi cég húzta át, amely sem minőségben, sem időben nem teljesítette vállalását. Új kivitelezőt kerestek, így október utolsó vasárnapján kerül majd sor a felújított templom átvételére, amikor a reformáció 500. évfordulóját is ünneplik. Ez alkalommal 50 fát ültetnek el, a csemetéket fiatalok fogadhatják majd örökbe, és 25 éves korig viselhetik gondjukat – vázolta.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 24.
Átfésülik a tanterveket (Újra megszólalt az oktatási miniszter)
Az oktatási minisztérium a kormány jövő heti ülésén előterjeszt egy törvénytervezetet, amelynek értelmében a Didaktikai és Pedagógiai Könyvkiadó teljes egészében átveszi a tankönyvek nyomtatását – jelentette be tegnap Liviu Pop tanügyminiszter, aki szerint ezzel véget vetnek „annak a kavarodásnak, ami az elmúlt öt évben a tankönyvkiadást jellemezte”.
A tankönyvekről szóló törvényt szeptember 12-én bocsátják közvitára, és ez tisztázza majd a digitális tankönyvek, a papíralapú tankönyvek és a kiegészítő anyagok helyzetét is. A miniszter szerint szükség van arra, hogy a tanterveket „átfésüljék és lerövidítsék”, ezért a jövő év folyamán újraírják a líceumi tanterveket is, „és így, húsz év után először lesz egy teljesen új, előkészítő osztálytól a líceum befejezéséig érvényes, nemzeti alaptanterv”.
A miniszter elmondta azt is, hogy az iskolák engedélyeztetését a szeptember 4–8. közötti időszakban véglegesítik. Liviu Pop kedden azt nyilatkozta, hogy a szülőknek nem kellene olyan intézménybe engedniük gyermekeiket, amelyek nem rendelkeznek a működéshez szükséges összes engedéllyel. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az oktatási minisztérium a kormány jövő heti ülésén előterjeszt egy törvénytervezetet, amelynek értelmében a Didaktikai és Pedagógiai Könyvkiadó teljes egészében átveszi a tankönyvek nyomtatását – jelentette be tegnap Liviu Pop tanügyminiszter, aki szerint ezzel véget vetnek „annak a kavarodásnak, ami az elmúlt öt évben a tankönyvkiadást jellemezte”.
A tankönyvekről szóló törvényt szeptember 12-én bocsátják közvitára, és ez tisztázza majd a digitális tankönyvek, a papíralapú tankönyvek és a kiegészítő anyagok helyzetét is. A miniszter szerint szükség van arra, hogy a tanterveket „átfésüljék és lerövidítsék”, ezért a jövő év folyamán újraírják a líceumi tanterveket is, „és így, húsz év után először lesz egy teljesen új, előkészítő osztálytól a líceum befejezéséig érvényes, nemzeti alaptanterv”.
A miniszter elmondta azt is, hogy az iskolák engedélyeztetését a szeptember 4–8. közötti időszakban véglegesítik. Liviu Pop kedden azt nyilatkozta, hogy a szülőknek nem kellene olyan intézménybe engedniük gyermekeiket, amelyek nem rendelkeznek a működéshez szükséges összes engedéllyel. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 24.
A világ közepén, Kisbaconban
Augusztus első hétvégéjén, a huszadik – ez alkalommal Kisbaconban szervezett – erdővidéki honvédtalálkozót követően, amikor a megemlékezők serege nem oszlott még fel, a művelődési otthon előtt kértük Benedek Mártát, a közeljövőben szakítson rá időt, s meséljen nekünk Benedek Elek falujáról. – Mégis, miről kellene mesélnem? – kérdezett vissza a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskolát bő negyven éven át szolgáló Márta néni. – Arról, hogy mit jelent önnek Kisbacon! – Jaj, nekem mindent! – mondotta, s ezzel már bizonyossá vált, szíves-örömest vállalja a feladatot. Márta néni életének hetvenhárom esztendejéből többet is távol élt Kisbacontól, de hiába szakította el a sors vagy az iskola, biztosan tudta, mindez csak ideiglenes – ők egymásnak vannak „teremtve”.
Veszedelmes esztendők
Nem közismert, de Benedek Márta keresztneve valójában Mária. Ezt olyannyira kevesen tudták, hogy férje, Gábor bácsi is csak nyolc év házasság után tudta meg az „igazságot.” Édesanyja a Márta nevet adta volna az 1944. augusztus másodikán született kislányának, édesapja viszont a Máriához ragaszkodott olyannyira, hogy amikor 8-án átment Nagybaconba, hogy a hivatalban bejelentse, saját akaratát érvényesítette. A kislány világra jöttét nem sokáig ünnepelhette a család, mert édesapja a hivatalban a keresztlevél mellé behívót is kapott, s 13-án már be is rukkolt. Nehéz idők jártak akkor Kisbaconban is. Az oroszok szeptember 5-én jelentek meg, érkezésük pedig akkora riadalmat keltett a falu népében, hogy mindenki menekülőre fogta. Hogyha nagyobb lesz a veszedelem, mint gondolnák, s esetleg a csöppség nem élné túl, hát ne pogányként lehelje ki lelkét, gondolkodott édesanyja, s azzal befutott Tompa Zsigmond tiszteleteshez, aki a kút kávájáról levette a csuprot – akkoriban minden ház udvarán volt kút, s rajta csupor, hogy bárki járókelő, ha megszomjúhozik, azt hűs vízzel elolthassa –, elmondott egy miatyánkot, némi vizet löttyintett fejére, s azzal kereszténnyé tette. Az oroszok mondhatni tisztességesen viselkedtek, mindössze boltjuk iható részét pusztították el teljesen – nemcsak a fellelhető nemesebb italokat, de boralját, kék szeszt, kölnit, sőt, hajolajat(!) is –, mehetett az élet tovább. Mindenki nehezen élt, de Márta – mert nem a papír számított, hanem az anyai kívánság – még nehezebben viselte a megpróbáltatásokat: szüntelen azt kérdezte, másnak miért van édesapja, az övé hova lett? Évekig, egészen 1948. május 5-éig kellett hasztalan vágyakoznia, amíg szibériai fogságából kiszabadult atyja.
Szárazajta gondoskodása
A négy elemit Kisbaconban Bardocz Dezső és Tompa Ilona kezei alatt végezte, ötödikben át kellett volna járnia tanulni Nagybaconba, ám Szárazajtán élő nagyszülei kezdeményezésére inkább oda ment. Erre a három esztendőre nagy szeretettel emlékszik vissza. Bár szigorúan fogták, s a munkából is rendszeresen ki kellett vennie részét, nagyon szerették, s jól gondoskodtak róla. Tőlük tanult meg szőni – ma is szívesen ül le dolgozni az öreg osztováta mellé –, tehenet fejni, takarni, gyomlálni és kapálni. Olyan szépen kérték, végezze el a feladatokat, hogy nem is gondolt arra, nem teszi, amit ráróttak. Például szentül elhitte nagyapjának, hogy az a fa, amit ők ketten vágnak fel a harcsafűrésszel, nagyobb lánggal és érezhetően jobban fog égni, mint a másé. Ha betértek egy-egy ismerős házába, a jó öreg még rá is játszott egy kicsit, s csendben intette a leánykát, érzi-e, veszi-e észre, hogy az a fa kevesebb meleget ad, mint az otthoni?
Ott szerette meg a fúvós zenét is. A zene mindennapjaik része volt: nagyapja, Incze Gábor, aki mintegy negyven évig irányította a rezesbandát, rendszeresen vezette a próbákat, készültek a fellépésekre, a kislányt pedig annyira megragadta a látott, halott csoda, hogy mint mondja, ha meghal is rezesbanda kísérje utolsó útjára. Apropó, halál! Halottak napján bármilyen idő is legyen, Márta néni első útja édes nagyszüleihez, Szárazajtára visz, „mert az onnan kapott szeretetet feledni nem lehet, mint ahogy azt elégszer megköszönni sem”. Fiatalként, dolgozóként
Tizennégy esztendősen szeretett volna konfirmálni, de a politika megpróbált közbeszólni: édesapjára, aki akkoriban szövetkezeti elnök volt, az elvtársak rászóltak, nem helyes, hogy egy vezető tisztséget ellátó ember Baróton továbbtanulni kívánó lánya Istenben higgyen, és arról tanúbizonyságot is akarjon tenni. Szülei értették a célzást, ezért hát ismét Tompa Zsigmond tiszteleteshez folyamodtak megoldásért. A lelkész nem kérette sokat magát, az előszobában édesanyja és két tanú jelenlétében feltett három kérdést a kátéból, s azzal megkonfirmáltnak tekintette a leánykát. Az elvtársak bakadólását nem felejtette el édesapja sem, s hiába kérték, sosem állt be párttagnak – mert olyanok közé, akik Istentől tiltanak, nem akart vegyülni. A baróti két tanévet a sepsiszentgyörgyi 2. számú Leányiskolában eltöltött két esztendő követte. A középiskolába nemhogy bejutni, de felvételizni sem volt egyszerű: feltételként szabták, hogy a szünidőben a termelőszövetkezetben száz normát kell ledolgoznia, ha párttitkári jóváhagyást akart szerezni. Egy norma napi nyolc óra munkát tett ki – elsősorban takarást, lennyüvést, kapálást és a krumpli betakarítását jelentette –, de mivel az időjárás nem mindig kedvezett, volt, hogy csak órákat lehetett dolgozni, s úgy bizony többet jelentett, mint száz nap. Az érettségit követően Kiskapuson tanult a vegyészeti technikumban, amit szerződésének megfelelően három év munka követett a Carboxim gyárban. Amint tehette, felmondott, és 1968. szeptember 18-án, jó nyelvtudásának köszönhetően Szárazajtán helyettesítő román szakos tanár lett másfél évre. A Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola új épülete akkor készült el, szaklabort is berendeztek, s hívták, foglalja el a képesítésének megfelelő állást. Három évet dolgozott ebben a beosztásban, majd amikor az megszűnt, Boda János igazgató és Ozsváth Gábor matematika szakos tanár nem engedték el, hanem a könyvtárhoz vezették, kinyitották ajtaját, s jó munkát kívántak. A jókívánság bő négy évtizedig, 2013 októberéig kitartott! Munkájában kifejezetten szerette, hogy a gyermekeket útba igazíthatta, mit és hogyan olvassanak, s büszkeséggel töltötte el, hogy firtatás nélkül megnyíltak előtte, megbíztak benne, s kötődtek hozzá. Úgy érezte, nemcsak két gyermeke van – férjével, Benedek Huszár Gáborral 1970-ben kötött házasságot, s nevelték nagy egyetértésben gyermekeiket, Jánost és Mártát –, hanem sokkal több.
Otthon, Kisbaconban
Feledhetetlenek a kisbaconi gyermekkori emlékek.
Az ötvenes években nehéz időszakok követték egymást. A világháború utáni új rezsim könyörtelen és értelmetlen határozatokat léptetett életbe, amelyek szegénységet és nélkülözést hoztak – a termés javát be kellett szolgáltatni, nem volt pardon akkor sem, ha nem termett elég. Az idő viszont sok mindent megszépít...
A mezőre családostól mentek, ahol mindenkinek megvolt a feladata. A gyermekek borvízért a Küpűhöz, azaz a hegyalatti forráshoz mentek, munkájukhoz tartozott a kévék kötése, összehordása és a gereblyézés is. A cséplés több tekintetben is ünnepnek számított. Gabonáját mindenki behordta a csűrbe, s várták, hogy a cséplőgép tulajdonosa, Benedek Péter Dénes betérjen udvarukba. Ilyenkor is jutott feladat a gyermekhadnak: cserépkorsókban borvizet vittek a dolgozóknak, s ők takarították el a szalmatöreket és a polyvát. Csépléskor hagyományosan juhot öltek, húsából tokánylevest készítettek, utána pedig fánkot ettek. Nem lehet feledni a lánykori történeteket sem.
Akkoriban sok bált szerveztek, és még a szilvesztert is együtt ülték meg. Tanítóik, Lakatos Elemér és Irénke minden újévre előadást tanítottak be, amit a művelődési otthonban adtak elő, majd mulatozásba fogtak, éjfélkor átmentek a templomba, hogy a jó Istennek hálát adjanak, azt követően hazamentek, hogy megegyék a hajalt kukoricát és a töltött káposztát, majd fiatal és idős egyaránt visszament a bálba. A lányok a szülők mellett ültek, a fiatalemberek illendő módon kérték fel őket táncolni.
Vasárnap délutánonként a lányok összeültek, piros szegfűt tettek a mellükre, összefogózva és énekelve mentek az utcán egészen az Úrfenyőig, ahol aztán találkoztak az utánuk eredő legényekkel. Az udvarlási szokás része volt az is, hogy a lányok a mezőn át a Suvadás felé mentek borvízért, megtöltötték a korsókat, a szembejövő legények azt elvették, kiöntötték, majd együtt mentek vissza újból megtölteni.
Húsvétkor mindenki elment mindenkihez locsolni, a verseket nem muszájból, hanem tiszteletből mondták, s kicsit büszkék is voltak azok, akik szebbet, találóbbat tudtak, és érződött, készültek az alkalomra.
Kisbaconnak nem voltak kirívóan gazdag családjai, ami békességet és összetartást hozott, ennek hatása ma is érződik. Ha valamit kér az ember, a falu szívesen ad, főleg, ha látja az eredményt. Felemelő volt látni, hogy néhány éve, amikor a feredő készült, mennyien akartak valamiképp hozzájárulni a munka sikeréhez. Sokan jöttek messziről, sokan Erdővidékről, hogy a jó szórakozási lehetőséggel kecsegtető feredő elkészüljön, azoknak pedig enni kellett adni. Akadt, aki olajat, zsírt, fuszulykát, paradicsomot, szalonnát, hagymát, paprikát, krumplit adott, volt, aki juhot vágott. Bőségesen kikerült az ennivaló akkor is, ha mesenapot ültek. Legutóbb háromszázhúsz gyermeket kellett megetetni, de egyikük sem maradt étlen. Sokan vállaltak részt a főzésben. Kora reggeltől készült az étel, az asszonyok melegben, gőzben ültek egész nap, de munkájuk nyomban kifizetődött, amikor látták, milyen jó étvággyal fogyasztott a gyermeksereg. Sütni is szerettek a kisbaconiak – nem hiába nevezik még most is kalácssütőknek őket! Jóformán nem volt olyan hét, hogy legalább egyszer-kétszer ne készült volna valami tésztaféle, hogy a betérőket mindig legyen mivel megkínálni. Manapság ez a hagyomány akkor látszik leginkább, ha az egyház szervez valamit: a gazdasszonyok felajánlásának köszönhetően nem ritka, hogy akár harminc-negyvenféle süteményből lehet válogatni! Mindannak ellenére, hogy munkája Baróthoz kötötte, Márta néni fejében soha meg sem fordult, hogy Kisbaconból elköltözzön, pedig az ingázás nem mindig volt könnyű. Nem ment volna el semmi kényelemért ebből a jó, összetartó közösségből. Fiatalasszonyként azért imádkozott, ha gyermekei felnőnek, a világ közepét, Kisbacont el ne hagyják, dolgozzanak, boldoguljanak ott, ahol felnőttek. Jól imádkozott: gyermekei messze tanultak, de szülőföldjüktől nem szakadtak el, otthon kerestek megélhetést. Nemcsak családtagjainak, de a mai fiataloknak is csak azt tudja tanácsolni, ne a pénzt és a tisztséget hajszolják, hanem a lelki megnyugvást keressék. Az ötvenes években még hétszázötvenen lakták a falut – ma háromszázzal kevesebben vannak –, ám mindenki megélt, a település ma is eltartja azt, aki bízik benne.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Augusztus első hétvégéjén, a huszadik – ez alkalommal Kisbaconban szervezett – erdővidéki honvédtalálkozót követően, amikor a megemlékezők serege nem oszlott még fel, a művelődési otthon előtt kértük Benedek Mártát, a közeljövőben szakítson rá időt, s meséljen nekünk Benedek Elek falujáról. – Mégis, miről kellene mesélnem? – kérdezett vissza a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskolát bő negyven éven át szolgáló Márta néni. – Arról, hogy mit jelent önnek Kisbacon! – Jaj, nekem mindent! – mondotta, s ezzel már bizonyossá vált, szíves-örömest vállalja a feladatot. Márta néni életének hetvenhárom esztendejéből többet is távol élt Kisbacontól, de hiába szakította el a sors vagy az iskola, biztosan tudta, mindez csak ideiglenes – ők egymásnak vannak „teremtve”.
Veszedelmes esztendők
Nem közismert, de Benedek Márta keresztneve valójában Mária. Ezt olyannyira kevesen tudták, hogy férje, Gábor bácsi is csak nyolc év házasság után tudta meg az „igazságot.” Édesanyja a Márta nevet adta volna az 1944. augusztus másodikán született kislányának, édesapja viszont a Máriához ragaszkodott olyannyira, hogy amikor 8-án átment Nagybaconba, hogy a hivatalban bejelentse, saját akaratát érvényesítette. A kislány világra jöttét nem sokáig ünnepelhette a család, mert édesapja a hivatalban a keresztlevél mellé behívót is kapott, s 13-án már be is rukkolt. Nehéz idők jártak akkor Kisbaconban is. Az oroszok szeptember 5-én jelentek meg, érkezésük pedig akkora riadalmat keltett a falu népében, hogy mindenki menekülőre fogta. Hogyha nagyobb lesz a veszedelem, mint gondolnák, s esetleg a csöppség nem élné túl, hát ne pogányként lehelje ki lelkét, gondolkodott édesanyja, s azzal befutott Tompa Zsigmond tiszteleteshez, aki a kút kávájáról levette a csuprot – akkoriban minden ház udvarán volt kút, s rajta csupor, hogy bárki járókelő, ha megszomjúhozik, azt hűs vízzel elolthassa –, elmondott egy miatyánkot, némi vizet löttyintett fejére, s azzal kereszténnyé tette. Az oroszok mondhatni tisztességesen viselkedtek, mindössze boltjuk iható részét pusztították el teljesen – nemcsak a fellelhető nemesebb italokat, de boralját, kék szeszt, kölnit, sőt, hajolajat(!) is –, mehetett az élet tovább. Mindenki nehezen élt, de Márta – mert nem a papír számított, hanem az anyai kívánság – még nehezebben viselte a megpróbáltatásokat: szüntelen azt kérdezte, másnak miért van édesapja, az övé hova lett? Évekig, egészen 1948. május 5-éig kellett hasztalan vágyakoznia, amíg szibériai fogságából kiszabadult atyja.
Szárazajta gondoskodása
A négy elemit Kisbaconban Bardocz Dezső és Tompa Ilona kezei alatt végezte, ötödikben át kellett volna járnia tanulni Nagybaconba, ám Szárazajtán élő nagyszülei kezdeményezésére inkább oda ment. Erre a három esztendőre nagy szeretettel emlékszik vissza. Bár szigorúan fogták, s a munkából is rendszeresen ki kellett vennie részét, nagyon szerették, s jól gondoskodtak róla. Tőlük tanult meg szőni – ma is szívesen ül le dolgozni az öreg osztováta mellé –, tehenet fejni, takarni, gyomlálni és kapálni. Olyan szépen kérték, végezze el a feladatokat, hogy nem is gondolt arra, nem teszi, amit ráróttak. Például szentül elhitte nagyapjának, hogy az a fa, amit ők ketten vágnak fel a harcsafűrésszel, nagyobb lánggal és érezhetően jobban fog égni, mint a másé. Ha betértek egy-egy ismerős házába, a jó öreg még rá is játszott egy kicsit, s csendben intette a leánykát, érzi-e, veszi-e észre, hogy az a fa kevesebb meleget ad, mint az otthoni?
Ott szerette meg a fúvós zenét is. A zene mindennapjaik része volt: nagyapja, Incze Gábor, aki mintegy negyven évig irányította a rezesbandát, rendszeresen vezette a próbákat, készültek a fellépésekre, a kislányt pedig annyira megragadta a látott, halott csoda, hogy mint mondja, ha meghal is rezesbanda kísérje utolsó útjára. Apropó, halál! Halottak napján bármilyen idő is legyen, Márta néni első útja édes nagyszüleihez, Szárazajtára visz, „mert az onnan kapott szeretetet feledni nem lehet, mint ahogy azt elégszer megköszönni sem”. Fiatalként, dolgozóként
Tizennégy esztendősen szeretett volna konfirmálni, de a politika megpróbált közbeszólni: édesapjára, aki akkoriban szövetkezeti elnök volt, az elvtársak rászóltak, nem helyes, hogy egy vezető tisztséget ellátó ember Baróton továbbtanulni kívánó lánya Istenben higgyen, és arról tanúbizonyságot is akarjon tenni. Szülei értették a célzást, ezért hát ismét Tompa Zsigmond tiszteleteshez folyamodtak megoldásért. A lelkész nem kérette sokat magát, az előszobában édesanyja és két tanú jelenlétében feltett három kérdést a kátéból, s azzal megkonfirmáltnak tekintette a leánykát. Az elvtársak bakadólását nem felejtette el édesapja sem, s hiába kérték, sosem állt be párttagnak – mert olyanok közé, akik Istentől tiltanak, nem akart vegyülni. A baróti két tanévet a sepsiszentgyörgyi 2. számú Leányiskolában eltöltött két esztendő követte. A középiskolába nemhogy bejutni, de felvételizni sem volt egyszerű: feltételként szabták, hogy a szünidőben a termelőszövetkezetben száz normát kell ledolgoznia, ha párttitkári jóváhagyást akart szerezni. Egy norma napi nyolc óra munkát tett ki – elsősorban takarást, lennyüvést, kapálást és a krumpli betakarítását jelentette –, de mivel az időjárás nem mindig kedvezett, volt, hogy csak órákat lehetett dolgozni, s úgy bizony többet jelentett, mint száz nap. Az érettségit követően Kiskapuson tanult a vegyészeti technikumban, amit szerződésének megfelelően három év munka követett a Carboxim gyárban. Amint tehette, felmondott, és 1968. szeptember 18-án, jó nyelvtudásának köszönhetően Szárazajtán helyettesítő román szakos tanár lett másfél évre. A Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola új épülete akkor készült el, szaklabort is berendeztek, s hívták, foglalja el a képesítésének megfelelő állást. Három évet dolgozott ebben a beosztásban, majd amikor az megszűnt, Boda János igazgató és Ozsváth Gábor matematika szakos tanár nem engedték el, hanem a könyvtárhoz vezették, kinyitották ajtaját, s jó munkát kívántak. A jókívánság bő négy évtizedig, 2013 októberéig kitartott! Munkájában kifejezetten szerette, hogy a gyermekeket útba igazíthatta, mit és hogyan olvassanak, s büszkeséggel töltötte el, hogy firtatás nélkül megnyíltak előtte, megbíztak benne, s kötődtek hozzá. Úgy érezte, nemcsak két gyermeke van – férjével, Benedek Huszár Gáborral 1970-ben kötött házasságot, s nevelték nagy egyetértésben gyermekeiket, Jánost és Mártát –, hanem sokkal több.
Otthon, Kisbaconban
Feledhetetlenek a kisbaconi gyermekkori emlékek.
Az ötvenes években nehéz időszakok követték egymást. A világháború utáni új rezsim könyörtelen és értelmetlen határozatokat léptetett életbe, amelyek szegénységet és nélkülözést hoztak – a termés javát be kellett szolgáltatni, nem volt pardon akkor sem, ha nem termett elég. Az idő viszont sok mindent megszépít...
A mezőre családostól mentek, ahol mindenkinek megvolt a feladata. A gyermekek borvízért a Küpűhöz, azaz a hegyalatti forráshoz mentek, munkájukhoz tartozott a kévék kötése, összehordása és a gereblyézés is. A cséplés több tekintetben is ünnepnek számított. Gabonáját mindenki behordta a csűrbe, s várták, hogy a cséplőgép tulajdonosa, Benedek Péter Dénes betérjen udvarukba. Ilyenkor is jutott feladat a gyermekhadnak: cserépkorsókban borvizet vittek a dolgozóknak, s ők takarították el a szalmatöreket és a polyvát. Csépléskor hagyományosan juhot öltek, húsából tokánylevest készítettek, utána pedig fánkot ettek. Nem lehet feledni a lánykori történeteket sem.
Akkoriban sok bált szerveztek, és még a szilvesztert is együtt ülték meg. Tanítóik, Lakatos Elemér és Irénke minden újévre előadást tanítottak be, amit a művelődési otthonban adtak elő, majd mulatozásba fogtak, éjfélkor átmentek a templomba, hogy a jó Istennek hálát adjanak, azt követően hazamentek, hogy megegyék a hajalt kukoricát és a töltött káposztát, majd fiatal és idős egyaránt visszament a bálba. A lányok a szülők mellett ültek, a fiatalemberek illendő módon kérték fel őket táncolni.
Vasárnap délutánonként a lányok összeültek, piros szegfűt tettek a mellükre, összefogózva és énekelve mentek az utcán egészen az Úrfenyőig, ahol aztán találkoztak az utánuk eredő legényekkel. Az udvarlási szokás része volt az is, hogy a lányok a mezőn át a Suvadás felé mentek borvízért, megtöltötték a korsókat, a szembejövő legények azt elvették, kiöntötték, majd együtt mentek vissza újból megtölteni.
Húsvétkor mindenki elment mindenkihez locsolni, a verseket nem muszájból, hanem tiszteletből mondták, s kicsit büszkék is voltak azok, akik szebbet, találóbbat tudtak, és érződött, készültek az alkalomra.
Kisbaconnak nem voltak kirívóan gazdag családjai, ami békességet és összetartást hozott, ennek hatása ma is érződik. Ha valamit kér az ember, a falu szívesen ad, főleg, ha látja az eredményt. Felemelő volt látni, hogy néhány éve, amikor a feredő készült, mennyien akartak valamiképp hozzájárulni a munka sikeréhez. Sokan jöttek messziről, sokan Erdővidékről, hogy a jó szórakozási lehetőséggel kecsegtető feredő elkészüljön, azoknak pedig enni kellett adni. Akadt, aki olajat, zsírt, fuszulykát, paradicsomot, szalonnát, hagymát, paprikát, krumplit adott, volt, aki juhot vágott. Bőségesen kikerült az ennivaló akkor is, ha mesenapot ültek. Legutóbb háromszázhúsz gyermeket kellett megetetni, de egyikük sem maradt étlen. Sokan vállaltak részt a főzésben. Kora reggeltől készült az étel, az asszonyok melegben, gőzben ültek egész nap, de munkájuk nyomban kifizetődött, amikor látták, milyen jó étvággyal fogyasztott a gyermeksereg. Sütni is szerettek a kisbaconiak – nem hiába nevezik még most is kalácssütőknek őket! Jóformán nem volt olyan hét, hogy legalább egyszer-kétszer ne készült volna valami tésztaféle, hogy a betérőket mindig legyen mivel megkínálni. Manapság ez a hagyomány akkor látszik leginkább, ha az egyház szervez valamit: a gazdasszonyok felajánlásának köszönhetően nem ritka, hogy akár harminc-negyvenféle süteményből lehet válogatni! Mindannak ellenére, hogy munkája Baróthoz kötötte, Márta néni fejében soha meg sem fordult, hogy Kisbaconból elköltözzön, pedig az ingázás nem mindig volt könnyű. Nem ment volna el semmi kényelemért ebből a jó, összetartó közösségből. Fiatalasszonyként azért imádkozott, ha gyermekei felnőnek, a világ közepét, Kisbacont el ne hagyják, dolgozzanak, boldoguljanak ott, ahol felnőttek. Jól imádkozott: gyermekei messze tanultak, de szülőföldjüktől nem szakadtak el, otthon kerestek megélhetést. Nemcsak családtagjainak, de a mai fiataloknak is csak azt tudja tanácsolni, ne a pénzt és a tisztséget hajszolják, hanem a lelki megnyugvást keressék. Az ötvenes években még hétszázötvenen lakták a falut – ma háromszázzal kevesebben vannak –, ám mindenki megélt, a település ma is eltartja azt, aki bízik benne.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 24.
Svájcból érkezett az adomány
Új számítógépek a Bolyainak
Tizenhét számítógéppel gazdagodott szerdán a Bolyai Farkas Elméleti Líceum fizikalaboratóriuma. A részletekről Szathmáry Zsolt, a Bolyai Kollégium Alapítvány képviselője tájékoztatott.
Az ajándék Svájcból, egy ott élő bolyais öregdiák, Lukács Ottó közbenjárására érkezett, a Bolyai Kollégium Alapítvány közvetítésével. Az utóbbi két hónapban ez már a második svájci adomány. Nemrég egy egész számítógépparkkal bővült a Bolyai líceum infrastruktúrája, a számítógépek mellett óriáskivetítők és 120 szék is az iskola birtokába került – tudtuk meg Szathmáry Zsolttól.
A Bolyai Kollégium Alapítvány illetékese azt is elmondta, hogy a szervezet az elkövetkezőkben tovább támogatja a tanintézetben zajló oktatás minőségének emelését, ugyanakkor – mint ismeretes – szívügyük a bolyais sportpálya felújítása. Ezt a célt szolgálja a Vásárhelyi Forgatag részeként szombaton megrendezésre kerülő Bolyai-olimpia, amelynek során sportversenyekre és bemutatókra, kerekasztal-beszélgetésekre, illetve a Fuss egy kört a Bolyaiért! nevű adománygyűjtő akcióra is sor kerül. A beszélgetéseken egykori és mai élsportolók vesznek részt, 16 órától Veres Amarilla magyarországi kerekes székes vívó paralimpikonnal találkozhatnak az érdeklődők. A sportpályára fordítják idén a „forgatagos” karkötők értékesítéséből begyűlt pénzt is. Szathmáry Zsolttól megtudtuk, hogy a tervezett 50 ezer eurónak eddig majdnem a fele gyűlt össze, és reményeik szerint az első alkalommal megrendezésre kerülő bolyais sportnap után a hiányzó összeg is meglesz.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)
Új számítógépek a Bolyainak
Tizenhét számítógéppel gazdagodott szerdán a Bolyai Farkas Elméleti Líceum fizikalaboratóriuma. A részletekről Szathmáry Zsolt, a Bolyai Kollégium Alapítvány képviselője tájékoztatott.
Az ajándék Svájcból, egy ott élő bolyais öregdiák, Lukács Ottó közbenjárására érkezett, a Bolyai Kollégium Alapítvány közvetítésével. Az utóbbi két hónapban ez már a második svájci adomány. Nemrég egy egész számítógépparkkal bővült a Bolyai líceum infrastruktúrája, a számítógépek mellett óriáskivetítők és 120 szék is az iskola birtokába került – tudtuk meg Szathmáry Zsolttól.
A Bolyai Kollégium Alapítvány illetékese azt is elmondta, hogy a szervezet az elkövetkezőkben tovább támogatja a tanintézetben zajló oktatás minőségének emelését, ugyanakkor – mint ismeretes – szívügyük a bolyais sportpálya felújítása. Ezt a célt szolgálja a Vásárhelyi Forgatag részeként szombaton megrendezésre kerülő Bolyai-olimpia, amelynek során sportversenyekre és bemutatókra, kerekasztal-beszélgetésekre, illetve a Fuss egy kört a Bolyaiért! nevű adománygyűjtő akcióra is sor kerül. A beszélgetéseken egykori és mai élsportolók vesznek részt, 16 órától Veres Amarilla magyarországi kerekes székes vívó paralimpikonnal találkozhatnak az érdeklődők. A sportpályára fordítják idén a „forgatagos” karkötők értékesítéséből begyűlt pénzt is. Szathmáry Zsolttól megtudtuk, hogy a tervezett 50 ezer eurónak eddig majdnem a fele gyűlt össze, és reményeik szerint az első alkalommal megrendezésre kerülő bolyais sportnap után a hiányzó összeg is meglesz.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 24.
Emlékező alkotók – erdélyi életutak
Kedei Zoltán Vár-lak-beli műtermében találkozhattunk augusztus 18-án ismét. Ötvös József vártemplomi lelkész-esperes, az Új Kezdet című református kiadvány felelős szerkesztője, közíró és Kiss Székely Zoltán költő-tanár, közíró voltak a vendégeink. Ötvös József nemrég tartotta utolsó istentiszteletét a Vártemplomban, formailag nyugdíjba vonult. De tud-e egy lelkész nyugdíjba vonulni? A lelkész a hivatást elhivatásnak érzi, igent mond az isteni hí- vásra, jellemével, egész lényével, cselekedeteivel, szavaival élete végéig jó pásztor módjára pásztorolja híveit. Ez a hivatás nem szűnik meg a papi palást levetésével. Ötvös József munkásságát népe és szűkebb pátriája, az erdélyi magyarság szolgálatában töltötte. Tette ezt több mint négy évtizeden át, lelkipásztorként, esperesként, missziói elő- adóként, és jelentős szerepet vállal egyházi és közíróként. A Felső-Maros mente – Székelyföld-Mezőség találkozásánál született 1952. augusztus 27-én, Pókában. „Ma a Mezőség települései között sorolják fel, amit gyermekkoromban nemigen tudtunk, de Wass Albert és Kallós Zoltán óta büszkén vállaljuk mezőségi voltunkat.” Földműves család gyermekeként mindvégig a szülőföld és nemzete elkötelezettje. Elemi iskoláit Pókában, a középiskolát a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban végezte. Ezek az évek alakították jellemét, határozták meg egész tevékenységét. Teológiai tanulmányait 1971–1976 között végezte Kolozsváron. Itt érett be a szülőfalu, a család, a marosvásárhelyi iskolai évek ötvözetéből származó gyümölcs, mellyel útnak indították Ötvös Józsefet. Gyümölcs, ajándék és hagyaték, ami a tálentumok megsokszorozására kötelezte. „Lelkipásztori szolgálatom helyei egy szép erdélyi életút nyomai” – vallja. Görgényszentimre, Görgényüvegcsűr, Alsóidecs, Jedd az akkor hozzá tartozó Marosagárd, Kebele és Kebeleszentivány falvakkal, majd a marosvásárhelyi Cserealja egyházközség és 2002-től a marosvásárhelyi Vártemplom – ezek a gazdag életút állomásai. A gyülekezeti tagok száma változó volt, a görgényüvegcsűri néhány oda férjezett református asszonytól egészen a cserealji ezres létszámú közösségig. Szívesen mesél a kezdetekről, lelkészként és családfő- ként egyaránt. Már házasságkötése is egyfajta szálka lehetett a hatalom szemében, hiszen feleségének édesapja ’56-os elítélt – Kacsó Tibor, néhai Csiha Kálmán püspök, Páll Lajos festőművész-költő, Dávid Gyula irodalmár egykori rabtársa. Régi történetek elevenednek meg, huszonöt évi fogságra ítélt apósa és társai kifogyhatatlan, keserű emlékei, melyeket fiatal lelkészként receptíven hallgatott. Hogyan lehetett kibírni, hogyan lehetett együtt élni a huszonöt év tudatával? „Úgy gondolták – mondja –, az eltelt huszonöt év alatt háromszor változott a hatalom, így lesz talán a következőkben is, és valamelyik hatalom csak kiszabadítja őket.” Gyermekei névadásában is a tudatos belső ellenállás jelét fedezzük fel: Koppány Bulcsú, Ajtony Atilla, Tétény Álmos – ősmagyar nevek, melyek szimbolisztikája mindnyájunk számára értelmezhető. Közíróként is jelen van, Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok című kötete 2004-ben jelenik meg Kolozsváron, ez rádióban elhangzott beszédeinek, publicisztikai írásainak gyűjteménye; 2011-ben pedig az Ahol még magyarul szól a zsoltár címmel 33 református gyülekezetről szóló riportkötete. Ötvös József felelős szerkesztőként jegyzi a Vártemplom egyházi folyóiratát. „Az Új Kezdetet örököltem… rám testálódott… Azért merem dicsérni, mert egy olyan űrt tölt ki, egy olyan sajátos kiadvány, melyet nem kell szégyellni. A 210. számnál tart a lap. 2000-ben alapította Adamovits Sándor és Fülöp G. Dénes… Voltak hullámvölgyek, amikor nem tudtuk, lesz-e folytatás, mert a lap ráfizetéses, húsz oldalon jelenik meg, száz, fontosabb események alkalmával kétszáz példányban. Egyházi lapról lévén szó, a második oldalán a kezdetektől fogva egy-egy vers olvasható, nagyrészt vallásos versek, eleinte klasszikus magyar költőktől, de helyüket átvették a kortárs, erdélyi költők vallásos versei, például: Baricz Lajos, Nagy József Levente, Fülöp Kálmán. Elmélkedések, prédikációk, történelmi vonatkozású írások követik egymást, két évtized marosvásárhelyi, vártemplomi élete benne van… Amikor a kétszázadik számot szerkesztettük, elkészítettem a lap bibliográfiáját – egy nagy anyag –, és akkor döbbentem rá, hogy a 15 év alatt csupán öt vers ismétlődött… Kétszáz prédikáció, 100 oldalnyi történelmi anyag, még házigazdánkról, Kedei Zoltán festőművészről is van külön írás” – tárja fel előttünk a lap „titkait”. Az Új Kezdet Donáth-Nagy György műszaki szerkesztésében jelenik meg. Ötvös József az Új Kezdet antológiát is örömmel látná nyomtatásban. A másik vendég, Kiss Székely Zoltán is e táj fia, 1951. január 3-án született Marosvásárhelyen, és bár 1990-ben kitelepedett Magyarországra, otthonról gyakran jön haza Erdélybe. Jól ismeri minden zegétzugát, hisz biológiatanár, botanikus kutató. 1974-ben szerzett biológiatanári oklevelet Kolozsváron. Tanárként tevékenykedett Szőkefalván, Marosvásárhelyen, Gyermelyen, Budapesten és Szentendrén. Botanikai és tudománytörténeti kutatómunkát folytat, emellett rendszeresen közöl szaktanulmányokat napi-, heti- és havilapokban, többek között a Népújságban is. Külső munkatársa volt a Marosvásárhelyi Rádiónak. „Civilben” a versírással szemezett már fiatalon, a ’60-as évek elején. A vers felé terelgették: keresztapja, Paál Elek festőművész, Kapusi Ildikó, „bolyais” tanárnője, Cseke Gábor, Lázár László szerkesztők, Székely János, Lőrincz József költők. A kezdeti lelkesedést felváltja egy hallgatási időszak. 1997-ben ért meg benne újra az elhatározás, hogy: „amit én akarok elmondani a világról, azt csak én tudom elmondani úgy. Az igazmondás(oma)t nem hagyhatom másra. Hiszem, hogy az igazi vers menedék, menedék mások számára is. Bölöni Domokosnak köszönhetem, hogy erre rádöbbentett. Nos, azóta írok újra verseket”. 2008 óta közöl a Népújság Színes Világ mellékletében, a székelyudvarhelyi A Versben, az Erdélyi Tollban, az Erdőszentgyörgyi Figyelőben, a debreceni Tisztásban. „Én jelenleg Magyarországon élek, és itt is, ott is keresztre feszítik a nyelvet, megpróbálunk ezzel a teherrel élni…” Nem véletlen, hogy verseskötének címe Az anyanyelv keresztje (2015-ben jelent meg, Turcsány Péter gondozásában). Allegorikus cím. „Hallgattam évtizedeken át, felnőtt bennem a hallgatás. Ezt a saját magam köré épített hallgatást tördelem versekbe…” Kiss Székely Zoltán „körülbástyázza” magát a nagy elődök lírai útravalójával, ezt tapasztaljuk A természet kalendáriuma című népszerű sorozatában, és ennek jegyében született az Áprily Lajos tiszteletére írt versciklus, vagy Bolyai János, József Attila, Reményik Sándor emlékének megidézése. A szülőföld vonzásában alkot, ez az érzelem végigkíséri líráját, néhol fájdalmas, másutt öniróniával fűszerezve szövi lélekfonalát verseiben. „Megérkeztem megint. Itthon vagyok/ ebben a kifosztott tájban.” (A Székely körvasúton 2014-ben) Erdélyi sorskö- zösséget vállal, vallomásszerűen írja: „Sorsom a megmaradás, nem tűnök el.” (Címerem) A délután ünnepi fényét emelte a találkozás elején Kilyén Ilka színművésznő előadásában Áprily Lajos A Fejedelemhez című költeménye, majd Áprily Tetőn című, Kós Károlynak ajánlott verse, és a kései utód Tetődön – három emberöltő távolából Áprily Lajosnak című lírai reflexiója. Zárásként a költő felolvasta Csak fehérbe öltözötten című költeményét, és könyvét dedikálta olvasóinak
Doszlop Lídia / Népújság (Marosvásárhely)
Kedei Zoltán Vár-lak-beli műtermében találkozhattunk augusztus 18-án ismét. Ötvös József vártemplomi lelkész-esperes, az Új Kezdet című református kiadvány felelős szerkesztője, közíró és Kiss Székely Zoltán költő-tanár, közíró voltak a vendégeink. Ötvös József nemrég tartotta utolsó istentiszteletét a Vártemplomban, formailag nyugdíjba vonult. De tud-e egy lelkész nyugdíjba vonulni? A lelkész a hivatást elhivatásnak érzi, igent mond az isteni hí- vásra, jellemével, egész lényével, cselekedeteivel, szavaival élete végéig jó pásztor módjára pásztorolja híveit. Ez a hivatás nem szűnik meg a papi palást levetésével. Ötvös József munkásságát népe és szűkebb pátriája, az erdélyi magyarság szolgálatában töltötte. Tette ezt több mint négy évtizeden át, lelkipásztorként, esperesként, missziói elő- adóként, és jelentős szerepet vállal egyházi és közíróként. A Felső-Maros mente – Székelyföld-Mezőség találkozásánál született 1952. augusztus 27-én, Pókában. „Ma a Mezőség települései között sorolják fel, amit gyermekkoromban nemigen tudtunk, de Wass Albert és Kallós Zoltán óta büszkén vállaljuk mezőségi voltunkat.” Földműves család gyermekeként mindvégig a szülőföld és nemzete elkötelezettje. Elemi iskoláit Pókában, a középiskolát a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban végezte. Ezek az évek alakították jellemét, határozták meg egész tevékenységét. Teológiai tanulmányait 1971–1976 között végezte Kolozsváron. Itt érett be a szülőfalu, a család, a marosvásárhelyi iskolai évek ötvözetéből származó gyümölcs, mellyel útnak indították Ötvös Józsefet. Gyümölcs, ajándék és hagyaték, ami a tálentumok megsokszorozására kötelezte. „Lelkipásztori szolgálatom helyei egy szép erdélyi életút nyomai” – vallja. Görgényszentimre, Görgényüvegcsűr, Alsóidecs, Jedd az akkor hozzá tartozó Marosagárd, Kebele és Kebeleszentivány falvakkal, majd a marosvásárhelyi Cserealja egyházközség és 2002-től a marosvásárhelyi Vártemplom – ezek a gazdag életút állomásai. A gyülekezeti tagok száma változó volt, a görgényüvegcsűri néhány oda férjezett református asszonytól egészen a cserealji ezres létszámú közösségig. Szívesen mesél a kezdetekről, lelkészként és családfő- ként egyaránt. Már házasságkötése is egyfajta szálka lehetett a hatalom szemében, hiszen feleségének édesapja ’56-os elítélt – Kacsó Tibor, néhai Csiha Kálmán püspök, Páll Lajos festőművész-költő, Dávid Gyula irodalmár egykori rabtársa. Régi történetek elevenednek meg, huszonöt évi fogságra ítélt apósa és társai kifogyhatatlan, keserű emlékei, melyeket fiatal lelkészként receptíven hallgatott. Hogyan lehetett kibírni, hogyan lehetett együtt élni a huszonöt év tudatával? „Úgy gondolták – mondja –, az eltelt huszonöt év alatt háromszor változott a hatalom, így lesz talán a következőkben is, és valamelyik hatalom csak kiszabadítja őket.” Gyermekei névadásában is a tudatos belső ellenállás jelét fedezzük fel: Koppány Bulcsú, Ajtony Atilla, Tétény Álmos – ősmagyar nevek, melyek szimbolisztikája mindnyájunk számára értelmezhető. Közíróként is jelen van, Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok című kötete 2004-ben jelenik meg Kolozsváron, ez rádióban elhangzott beszédeinek, publicisztikai írásainak gyűjteménye; 2011-ben pedig az Ahol még magyarul szól a zsoltár címmel 33 református gyülekezetről szóló riportkötete. Ötvös József felelős szerkesztőként jegyzi a Vártemplom egyházi folyóiratát. „Az Új Kezdetet örököltem… rám testálódott… Azért merem dicsérni, mert egy olyan űrt tölt ki, egy olyan sajátos kiadvány, melyet nem kell szégyellni. A 210. számnál tart a lap. 2000-ben alapította Adamovits Sándor és Fülöp G. Dénes… Voltak hullámvölgyek, amikor nem tudtuk, lesz-e folytatás, mert a lap ráfizetéses, húsz oldalon jelenik meg, száz, fontosabb események alkalmával kétszáz példányban. Egyházi lapról lévén szó, a második oldalán a kezdetektől fogva egy-egy vers olvasható, nagyrészt vallásos versek, eleinte klasszikus magyar költőktől, de helyüket átvették a kortárs, erdélyi költők vallásos versei, például: Baricz Lajos, Nagy József Levente, Fülöp Kálmán. Elmélkedések, prédikációk, történelmi vonatkozású írások követik egymást, két évtized marosvásárhelyi, vártemplomi élete benne van… Amikor a kétszázadik számot szerkesztettük, elkészítettem a lap bibliográfiáját – egy nagy anyag –, és akkor döbbentem rá, hogy a 15 év alatt csupán öt vers ismétlődött… Kétszáz prédikáció, 100 oldalnyi történelmi anyag, még házigazdánkról, Kedei Zoltán festőművészről is van külön írás” – tárja fel előttünk a lap „titkait”. Az Új Kezdet Donáth-Nagy György műszaki szerkesztésében jelenik meg. Ötvös József az Új Kezdet antológiát is örömmel látná nyomtatásban. A másik vendég, Kiss Székely Zoltán is e táj fia, 1951. január 3-án született Marosvásárhelyen, és bár 1990-ben kitelepedett Magyarországra, otthonról gyakran jön haza Erdélybe. Jól ismeri minden zegétzugát, hisz biológiatanár, botanikus kutató. 1974-ben szerzett biológiatanári oklevelet Kolozsváron. Tanárként tevékenykedett Szőkefalván, Marosvásárhelyen, Gyermelyen, Budapesten és Szentendrén. Botanikai és tudománytörténeti kutatómunkát folytat, emellett rendszeresen közöl szaktanulmányokat napi-, heti- és havilapokban, többek között a Népújságban is. Külső munkatársa volt a Marosvásárhelyi Rádiónak. „Civilben” a versírással szemezett már fiatalon, a ’60-as évek elején. A vers felé terelgették: keresztapja, Paál Elek festőművész, Kapusi Ildikó, „bolyais” tanárnője, Cseke Gábor, Lázár László szerkesztők, Székely János, Lőrincz József költők. A kezdeti lelkesedést felváltja egy hallgatási időszak. 1997-ben ért meg benne újra az elhatározás, hogy: „amit én akarok elmondani a világról, azt csak én tudom elmondani úgy. Az igazmondás(oma)t nem hagyhatom másra. Hiszem, hogy az igazi vers menedék, menedék mások számára is. Bölöni Domokosnak köszönhetem, hogy erre rádöbbentett. Nos, azóta írok újra verseket”. 2008 óta közöl a Népújság Színes Világ mellékletében, a székelyudvarhelyi A Versben, az Erdélyi Tollban, az Erdőszentgyörgyi Figyelőben, a debreceni Tisztásban. „Én jelenleg Magyarországon élek, és itt is, ott is keresztre feszítik a nyelvet, megpróbálunk ezzel a teherrel élni…” Nem véletlen, hogy verseskötének címe Az anyanyelv keresztje (2015-ben jelent meg, Turcsány Péter gondozásában). Allegorikus cím. „Hallgattam évtizedeken át, felnőtt bennem a hallgatás. Ezt a saját magam köré épített hallgatást tördelem versekbe…” Kiss Székely Zoltán „körülbástyázza” magát a nagy elődök lírai útravalójával, ezt tapasztaljuk A természet kalendáriuma című népszerű sorozatában, és ennek jegyében született az Áprily Lajos tiszteletére írt versciklus, vagy Bolyai János, József Attila, Reményik Sándor emlékének megidézése. A szülőföld vonzásában alkot, ez az érzelem végigkíséri líráját, néhol fájdalmas, másutt öniróniával fűszerezve szövi lélekfonalát verseiben. „Megérkeztem megint. Itthon vagyok/ ebben a kifosztott tájban.” (A Székely körvasúton 2014-ben) Erdélyi sorskö- zösséget vállal, vallomásszerűen írja: „Sorsom a megmaradás, nem tűnök el.” (Címerem) A délután ünnepi fényét emelte a találkozás elején Kilyén Ilka színművésznő előadásában Áprily Lajos A Fejedelemhez című költeménye, majd Áprily Tetőn című, Kós Károlynak ajánlott verse, és a kései utód Tetődön – három emberöltő távolából Áprily Lajosnak című lírai reflexiója. Zárásként a költő felolvasta Csak fehérbe öltözötten című költeményét, és könyvét dedikálta olvasóinak
Doszlop Lídia / Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 24.
Díjakat adták át Arad Napján
Három magyar az idei kitüntetettek között
Örömünkre szolgálhat, hogy Arad városa sok évvel ezelőtt jelentős, időkön átívelő dátumot választott városnapjává: 1834. augusztus 22-ét, amikor Arad szabad királyi várossá vált, s tulajdonképpen megindult az igazi városi fejlődés útján. Az utóbbi időben ezen a napon nyújtják át a városi kitüntetéseket az arra érdemeseknek.
Tegnap délután megtelt a Városháza díszterme az ünnepségen részt vevőkkel – az első két sorban az egyházi méltóságok ültek – élükön Timotei Seviciu ortodox érsekkel, de más felekezetek papjait is láttuk –, itt volt néhány testvér- és partnerváros – Gyula, Prága V. kerülete, Mezőhegyes – küldöttsége, a megyei tanács elnöke, számos intézményvezető, kulturális személyiség.
Az ünnepi tanácsülés elején a filharmónia vonósnégyese az Európai Unió, majd Románia nemzeti himnuszát játszotta.
Gheorghe Falcă polgármester megnyitójában emlékeztetett: olyan napon tartjuk Arad ünnepét, amely tulajdonképpen lerakta a mai modern város alapjait. A ma átnyújtott kitüntetések azoknak szólnak, akik munkásságukkal kiálltak a városért, s akiket most a város is megtisztel. A továbbiakban Lilioara Stepănescu tanácsi titkár felolvasta a városi tanács 277-es számú, augusztus 17-én kelt határozatát, amely az idei kitüntetettek névsorát tartalmazza.
Közöttük magyar kitüntetettek:
Kiválósági díjat kapott Simó Margit képzőművész és Lészay Magdolna egykori élsportoló. Pro Urbe-díjat ítélt oda a városi tanács Jäger Katalinnak, aki évtizedek óta kiemelkedő tevékenységet végez az aradi mozgássérültek érdekében.
Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)
Három magyar az idei kitüntetettek között
Örömünkre szolgálhat, hogy Arad városa sok évvel ezelőtt jelentős, időkön átívelő dátumot választott városnapjává: 1834. augusztus 22-ét, amikor Arad szabad királyi várossá vált, s tulajdonképpen megindult az igazi városi fejlődés útján. Az utóbbi időben ezen a napon nyújtják át a városi kitüntetéseket az arra érdemeseknek.
Tegnap délután megtelt a Városháza díszterme az ünnepségen részt vevőkkel – az első két sorban az egyházi méltóságok ültek – élükön Timotei Seviciu ortodox érsekkel, de más felekezetek papjait is láttuk –, itt volt néhány testvér- és partnerváros – Gyula, Prága V. kerülete, Mezőhegyes – küldöttsége, a megyei tanács elnöke, számos intézményvezető, kulturális személyiség.
Az ünnepi tanácsülés elején a filharmónia vonósnégyese az Európai Unió, majd Románia nemzeti himnuszát játszotta.
Gheorghe Falcă polgármester megnyitójában emlékeztetett: olyan napon tartjuk Arad ünnepét, amely tulajdonképpen lerakta a mai modern város alapjait. A ma átnyújtott kitüntetések azoknak szólnak, akik munkásságukkal kiálltak a városért, s akiket most a város is megtisztel. A továbbiakban Lilioara Stepănescu tanácsi titkár felolvasta a városi tanács 277-es számú, augusztus 17-én kelt határozatát, amely az idei kitüntetettek névsorát tartalmazza.
Közöttük magyar kitüntetettek:
Kiválósági díjat kapott Simó Margit képzőművész és Lészay Magdolna egykori élsportoló. Pro Urbe-díjat ítélt oda a városi tanács Jäger Katalinnak, aki évtizedek óta kiemelkedő tevékenységet végez az aradi mozgássérültek érdekében.
Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 24.
Winkler Gyula: Az EPP Képviselőcsoportja támogatja a 2020 utáni Kohéziós Politikát
Az Európai Néppárt európai parlamenti Képviselőcsoportja megerősítette, hogy támogatja a 2020 utáni Kohéziós Politikát, amelynek számottevő finanszírozása a Brexit miatt egyre inkább veszélybe került, jelentette ki Winkler Gyula európai parlamenti képviselő (RMDSZ, EPP). „A Kohéziós Politika jövője egyre bizonytalanabb, hiszen már vannak olyan hangok, amelyek a Brexit nyomása alatt az alap költségvetésének csökkentését vagy akár a teljes felszámolását javasolják 2020 után. A Kohéziós Politika által lehívható források továbbra is elsősorban a kelet-európai tagállamok fejlődése szempontjából fontosak, a cél az európai konvergencia elérése” – magyarázta az EP-képviselő. Szerinte a Kohéziós Politikára nézve a legújabb veszélyt a Brexit jelenti, ugyanis Nagy-Britannia kilépésével elvész a szigetország hozzájárulása is az uniós költségvetéshez, ami például 2014-ben 11,3 milliárd eurót tett ki. „Ugyanabban az évben Románia hozzájárulása az EU költségvetéséhez 1,3 milliárd euró volt, tehát egytizede a britek által befizetett összegnek. A Brexit után a közös költségvetés csökken, tehát egyértelmű, hogy ez a Kohéziós Politika finanszírozását is érinteni fogja” – tette hozzá. Winkler Gyula ugyanakkor rámutatott, hogy a Kohéziós Politikát veszélyezteti a migránsválság is, már vannak olyan európai vezetők, akik ebből az alapból vonnának el forrásokat, hogy a bevándorlók integrálásához, szociális támogatásához szükséges finanszírozást, de az Európai Határ- és Parti Őrség fenntartásához szükséges anyagi keretet is biztosítani tudják. „A Juncker-tervnek, az Európai Stratégiai Beruházási Alapnak is növekszik a finanszírozási igénye, ez a harmadik veszély, amely a Kohéziós Politikára leselkedik” – ismertette a képviselő.
A Kohéziós Politika olyan beruházási politika, amely a régiók, települések modernizációját, felzárkóztatását tűzte ki célul. „Ha pár évtizeddel ezelőtt az akkori tagállamok nagymértékben részesültek a Kohéziós Politika előnyeiből, akkor a közép- és kelet-európai tagállamok is jogosultak arra, hogy 2020 után is élhessenek az alap nyújtotta lehetőségekkel. Figyelembe véve a Kohéziós Politika fenntartását fenyegető veszélyeket, kiemelten fontos, hogy az Európai Néppárt Képviselőcsoportja, az Európai Parlament legnagyobb politikai frakciója elkötelezetten támogatja, hogy az alap 2020 után is megmaradjon, és megfelelő finanszírozásban részesüljön. A Képviselőcsoport a parlamentben zajló vitákon tudja álláspontját érvényre juttatni” – hangsúlyozta Winkler Gyula.
* Az EPP Képviselőcsoportja tavasszal, a máltai kongresszusán döntött arról, hogy támogatja a 2020 utáni Kohéziós Politikát. Az Európai Unió közös költségvetésének kétharmadát fordítja az EU két nagy közpolitikájára, a Kohéziós Politikára és a Közös Agrárpolitikára. Nyugati Jelen (Arad)
Az Európai Néppárt európai parlamenti Képviselőcsoportja megerősítette, hogy támogatja a 2020 utáni Kohéziós Politikát, amelynek számottevő finanszírozása a Brexit miatt egyre inkább veszélybe került, jelentette ki Winkler Gyula európai parlamenti képviselő (RMDSZ, EPP). „A Kohéziós Politika jövője egyre bizonytalanabb, hiszen már vannak olyan hangok, amelyek a Brexit nyomása alatt az alap költségvetésének csökkentését vagy akár a teljes felszámolását javasolják 2020 után. A Kohéziós Politika által lehívható források továbbra is elsősorban a kelet-európai tagállamok fejlődése szempontjából fontosak, a cél az európai konvergencia elérése” – magyarázta az EP-képviselő. Szerinte a Kohéziós Politikára nézve a legújabb veszélyt a Brexit jelenti, ugyanis Nagy-Britannia kilépésével elvész a szigetország hozzájárulása is az uniós költségvetéshez, ami például 2014-ben 11,3 milliárd eurót tett ki. „Ugyanabban az évben Románia hozzájárulása az EU költségvetéséhez 1,3 milliárd euró volt, tehát egytizede a britek által befizetett összegnek. A Brexit után a közös költségvetés csökken, tehát egyértelmű, hogy ez a Kohéziós Politika finanszírozását is érinteni fogja” – tette hozzá. Winkler Gyula ugyanakkor rámutatott, hogy a Kohéziós Politikát veszélyezteti a migránsválság is, már vannak olyan európai vezetők, akik ebből az alapból vonnának el forrásokat, hogy a bevándorlók integrálásához, szociális támogatásához szükséges finanszírozást, de az Európai Határ- és Parti Őrség fenntartásához szükséges anyagi keretet is biztosítani tudják. „A Juncker-tervnek, az Európai Stratégiai Beruházási Alapnak is növekszik a finanszírozási igénye, ez a harmadik veszély, amely a Kohéziós Politikára leselkedik” – ismertette a képviselő.
A Kohéziós Politika olyan beruházási politika, amely a régiók, települések modernizációját, felzárkóztatását tűzte ki célul. „Ha pár évtizeddel ezelőtt az akkori tagállamok nagymértékben részesültek a Kohéziós Politika előnyeiből, akkor a közép- és kelet-európai tagállamok is jogosultak arra, hogy 2020 után is élhessenek az alap nyújtotta lehetőségekkel. Figyelembe véve a Kohéziós Politika fenntartását fenyegető veszélyeket, kiemelten fontos, hogy az Európai Néppárt Képviselőcsoportja, az Európai Parlament legnagyobb politikai frakciója elkötelezetten támogatja, hogy az alap 2020 után is megmaradjon, és megfelelő finanszírozásban részesüljön. A Képviselőcsoport a parlamentben zajló vitákon tudja álláspontját érvényre juttatni” – hangsúlyozta Winkler Gyula.
* Az EPP Képviselőcsoportja tavasszal, a máltai kongresszusán döntött arról, hogy támogatja a 2020 utáni Kohéziós Politikát. Az Európai Unió közös költségvetésének kétharmadát fordítja az EU két nagy közpolitikájára, a Kohéziós Politikára és a Közös Agrárpolitikára. Nyugati Jelen (Arad)