Johannis erősíteni akarja a transzatlanti kapcsolatokat
Románia kiváló pozícióban van jelenleg ahhoz, hogy a transzatlanti kapcsolatok támogatója legyen - hangsúlyozta Klaus Johannis államfő a román diplomácia éves értekezlet során mondott beszédében. Az államfő elmondta, hogy Románia – az Amerikai Egyesült Államok szövetségeseként és stratégiai partnereként, illetve az európai projekt mellett elkötelezett uniós tagállamként kiváló pozícióban van ahhoz, hogy a transzatlanti kapcsolatok támogatója legyen. Johannis kiemelte, hogy minden diplomatának arra kell törekednie, hogy ezt a kapcsolatot tovább tudják erősíteni. Beszédében Johannis hangsúlyozta, Románia számára rendkívül fontos az USA-val való stratégiai partnerség elmélyítése. Ennek kapcsán kitért az államfő arra is, hogy a Donald Trump amerikai elnökkel való találkozója új lendületet adott a partnerségnek. Az államfő kiemelte, a transzatlanti kapcsolatok megerősítése elengedhetetlen fontosságú mind a NATO, mind az Európai Unió biztonsága tekintetében. Klaus Johannis arról is beszélt, hogy Romániának aktívan hozzá kell járulnia az Európai Unió jövőjével kapcsolatos politikai gondolkodási folyamathoz, és azoknak a tagországoknak a körét kell erősítenie, amelyek az EU megerősítéséért szállnak síkra. „Minél közelebb kerülünk ehhez a kemény maghoz, annál inkább fogunk majd számítani döntéshozatal tekintetében, és nagyobb esélyünk lesz a fejlődésre” - fogalmazott az elnök, hozzátéve, ezt az álláspontot hangoztatta az Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfővel tartott egyeztetései alkalmával is.
agerpres; Transindex.ro

Rendszerváltásról és múlt rendszerről tanácskoznak a máramarosi börtönben
Miben volt hasonló és miben tért el a kelet-európai országok rendszerváltása utáni átmenet?
Idén is megszervezik augusztus 28 és szeptember 3-között a máramarosszigeti börtönmúzeumban az Őszi Iskolát, amelyre a romániai, valamint a környező országok felsőoktatási intézményeiből érkeznek előadók. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a Konrad-Adenauer-Stiftung alapítvány és a máramarosszigeti börtönmúzeum által tető alá hozott rendezvényen harminc egyetemi hallgató vesz részt. Ennek fő témája a román és a kelet-európai országok kommunista rendszerei, valamint az ezekben lezajló rendszerváltást követő átmenet közötti párhuzam. Az egyhetes programot a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia karának épületében kerekasztal-beszélgetéssel nyitotta Virgiliu Tărău, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanára, a CNSAS alelnöke, Martin Sieg, a Konrad Adenauer Stiftung alapítvány aligazgatója és Bogdan Cristian Iacob, a Bukaresti Egyetem tanára.
Virgiliu Tărău a Transindexnek elmondta, a rendezvény céljai közt szerepel, hogy összegezze a kommunizmushoz kapcsolódó közép-kelet európai kutatások eredményeit, és megfelelő alapot teremtsen az újabb generációnak a kutatásához. Ennek egyik eleme a múlt rendszer sajtógépezete, amely kapcsán Virgiliu Ţărău kifejtette, ennek nagy szerepe volt a rendszer kiépítésében, egyfajta közvetítő szereppel bírt az akkori elit és a nép között. „Az máramarosi rendezvény keretében azt is vizsgáljuk, hogy a különböző régiókban a sajtónak milyen szerepe volt, lehetett-e valamilyen módon független, valamint, hogy mennyire tekinthetőek hiteles forrásnak az akkori sajtótermékek. Arról is szó lesz, hogy a sajtó hogyan működött, mint propagandagépezet”.
Hozzátette, a korabeli újságokat egyfajta narratívaként kell kezelni, ami az adott korszak történetét örökíti meg, figyelembe véve, hogy az akkori sajtótermékek nem feltétlenül a hiteles tájékoztatás eszközei voltak. Ezt párhuzamba kell helyezni egyéb írott történeti forrásokkal, hogy jobban megismerhetővé váljon az adott korszak.
„Jelenleg a média világa sokkal bonyolultabban működik, sokkal körmönfontabb, hozzáértőbb és pluralista. A múlt rendszerben a média működési elve garanciát jelentett arra, hogy kizárólag az a narratíva jusson el az olvasókhoz, amit az államhatalom diktált. Ezért a sajtót önmagában nem lehet hibáztatni, ez a rendszer egyik eleme volt.
Virgiliu Ţărău azt is elmondta, hogy az elmúlt időszakban a sajtó kevésbé mutat érdeklődést az ilyen témák iránt. Ennek egyik oka, hogy múlt a rendszer bonyolult struktúrájának megértése a médiafogyasztók jelentős részének nem izgalmas. „Sokkal jobban érdekli az embereket egy ismert közszereplő élete”.
Hogy a szocialista diktatúra idején a reklámok miként váltak a propaganda részévé, arról Ionuţ Costea a BBTE tanára, a máramarosi rendezvény előadója kifejtette, ezek a tervgazdasághoz kapcsolódtak és azt a célt szolgálták, hogy eredményesebbé tegyék a termelést „ mindenki az igénye szerint”. Az erőltetett államadósság-visszafizetés miatt a Románia belső piacára szánt élelmiszerek jelentős része is exportra került. Ezért az államapparátus a propagandagépezeten keresztül arra törekedett, hogy rávezesse a lakosságot a "minél tudatosabb táplálkozási szokásokra". Az egyik ilyen híres jelmondata a nyolcvanas évek korszakának a „Nici o masă fara peşte”.
"A nyolcvanas években teljesen üresek voltak az élelmiszerüzletek polcai, leszámítva néhány halkonzervet. Természetes, hogy ilyen körülmények között a „racionális táplálkozást” népszerűsítő propaganda, amely a halfogyasztást szorgalmazta, megmaradt a kollektív memóriában. Ilyen kezdeményezések nem csak Romániában voltak. Kelet-Németországban a hatvanas években a mozgást népszerűsítő propaganda folyt. A kempingezést és a természetjárást népszerűsítették, de közben nem lehetett sehol megvásárolni az ehhez szükséges kellékeket. Úszómedencéket építettek, de azok hétvégén, mikor mindenki a szabadnapját töltötte, zárva voltak. Ez is jól mutatja, hogy mennyire más volt a reálgazdaság helyzete annál amit a propagandaként szolgáló reklámok üzenetek"- mondta Ionuţ Costea
Megtorpant átmenet?
A kelet-közép európai térségben a rendszer bukása után a demokratikus állami berendezkedés irányába történő átmenet során sok egymáshoz hasonló közös pont van. Constantin Iordachi professzor, a Central European University (CEU) oktatója ezzel kapcsolatban a Transindexnek elmondta, az egyik ilyen a rendszerváltás ideje alatti megtorlás és ellenállás volt.
Voltak országok, ahol a rendszerváltozás nem volt erőszakos. „Magyarországon és Csehszlovákiában ez leginkább tárgyalások útján zajlott le, ez Lengyelországban tíz évig tartott a Szolidaritás szakszervezet tevékenysége és az azt követő kiegyezések miatt. Mindez jelentősen meghatározta az adott országok későbbi gazdasági helyzetét. Magyarország esetében a rendszerváltozás során nem következett be nagy törés, ezért például a mezőgazdaságra ez később nagy hatással gyakorolt, ugyanis a dekollektivizálás folyamata elhúzódott. Romániában ez egyik napról a másikra történt, mert a szocialista gazdaság produktivitása messze alul maradt az elvárásoknak. "Ez is mutatja, hogy vannak a kommunizmusnak kimagaslóan jelentős nemzeti sajátosságai. Ez történészként és általánosságban véve is fontos, mert a múlt rendszer örökségét ezeken keresztül lehet megérteni, pontosabban ennek a demográfiai, gazdasági és mentális hagyatékát"- fejtette ki.
Martien Sieg a Konrad Adenauer Stiftung alapítvány aligazgatója a pártállami diktatúrák bukása utáni időszakról a Transindexnek elmondta, jelenleg egyik kulcskérdés, hogy miért ilyen sokrétű az a folyamat amivel a különböző országok a rendszerváltozás után szembesülnek, és miért állt le egy bizonyos ponton a demokratizálódás irányába tett átmenet, elsősorban az intézményeket illetően. „Romániában a demokratikus rendszerek nem működnek megfelelően, az igazságszolgáltatás a korrupció miatt deficites. Ennek ellenére elmondható, hogy ilyen szempontból ez egy működőképes ország, és közelebb áll a Nyugathoz, mint a posztszovjet térséghez. Problémát jelent azonban, hogy jelenleg sincs Romániában egy működőképes piacgazdaság. Ezért még érdekesebb a kommunizmus bukása utáni időszak, ugyanis az előző rendszer öröksége alapvetően közös, az országok pedig eltérő módon indultak el a fejlődés útján.
Ambrus István / Transindex.ro

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (augusztus 23-29.)
Gazdasági revizionizmus vagy esély a magyar megmaradásra és megtartatásra? – HVG-s körkép a magyar kormány határon túli vállalkozásfejlesztési támogatásairól
Megszólalt a héten a HVG legfrissebb számában Szabó Yvett és a hetilap Gazdaság rovatában közreadott Hinternacionalizmus című cikkében azt járta körül, hogy miként alakult a magyar kormány sokmilliárdos vállalkozásösztönző támogatásainak sorsa a Kárpát-medencében. A program kedvezményezetteit és szakembereket megkérdezve annak igyekezett utánajárni, milyen esélyt jelent ez az előzménytelen és bőkezű budapesti segítség határon túli magyarság szülőföldön való boldogulása számára, és mi az oka annak, hogy míg egyes szomszéd országok megértéssel, sőt örömmel fogadják a támogatási programot, mások viszont berzenkednek ellene, fenntartásaiknak hangot adva pedig jogi érvekkel hozakodnak elő.
„Aki Magyarországon azzal érvel a határon túliak támogatása ellen, hogy a pénzből hány kórházat lehetne itthon felépíteni, az gyorsan menjen tüntetni amiatt, hogy a német, holland, osztrák, svéd adófizetők – EU támogatások formájában – Magyarországra küldik pénzük egy részét, egyebek között vállalkozások fejlesztésére.”
Ekképp indítja a HVG szerkesztője, Kocsis Györgyi a hetilap legfrissebb számának belső oldalán az aktuális lapszám ajánlóját. A szerkesztőségi „előszava” annak a joggal népszerű közvéleményformáló orgánumnak, mely minap, tőlünk elszármazott felelős szerkesztőjének, Nagy Iván Zsoltnak megújulási programját meghirdető című hitvallásával, a Legyen világosság! – Ha független sajtó nincs, demokrácia sincs-el tette le a garast az olvasóknak az objektív és színvonalas információkkal, valamint a hiteles és kendőzetlen véleményekkel való kiszolgálása mellett, nem véletlenül kapta a Hetedhét határon túl címet. A szóbahozott tartalomismertető elöljáró beszéd, amint arról fenti fotónk is tanúskodik, elsősorban a népszerű közéleti, gazdasági-politikai folyóirat idei 34. számában címlapsztoriként helyet kapó, Szabó Yvett által írt cikkre összpontosított, melynek bemutatásra ezúttal vállalkozunk.
A mögöttünk hagyott hét nap szerintünk feltétlenül megkülönböztetett odafigyelést érdemlő publikációjának ismertetése előtt viszont érdemes még a szerkesztői beköszöntőből néhány további gondolatot idézni. Annál is inkább kívánatos ezt megtenni, mert Kocsis Györgyi a folytatásban nemcsak arra hívta fel a figyelmét mindazoknak, akik kezükbe vették az eheti nyomtatott HVG-t, hogy mennyire hamis demagógia azzal érvelni, hogy a határon túli magyar közösségeknek nyújtott anyagi támogatások miatt nem jut pénz magyarhoni szükséges beruházásokra, hanem mást is hangsúlyosan szóbahozott. Azt is, ami azért annyira nem igazán jó befektetés a budapesti kormány számára és azt is, hogy meglátása szerint, milyen motivációk állhatnak az eddig soha nem tapasztalt nagyságrendű, a Kárpát-medencei magyar közösségek számára biztosított budapesti gazdaságélénkítő programok hátterében.
Jöjjön tehát a redaktori preambulum folytatása:
„(Beszúrás: ami biztosan pénzkidobás, az a minden fronton leszerepelt Szőcs Géza exállamtitkár, all-round lúzer hazai startup vállalkozások állítólagos menedzselésre indított startupjának a minap adott 400 millió – lásd cikkünket a Magyarország rovatban. Beszúrás vége.)
Minden országnak, térségnek elemi érdeke ugyanis, hogy szomszédságában prosperitás legyen, különben kezelhetetlenné válik a gazdasági bevándorlás, terjed a bűnözés és más török áfium. Amennyire korlátolt gondolkodásra utal azonban a gazdasági sovinizmus, annyira az a magyar kormány által érvényesíteni próbált etnicista gazdaságpolitika is. E heti címlapsztorink azt járja körül, miként ad(na) az Orbán-rezsim jelentős magyar kormányzati támogatásokat határon túli vállalkozásokra, úgy hogy azok csak az ott élő magyarok számára legyenek elérhetők, ezért – az uniós joggal ellentétben – magyar állampolgársághoz köti a juttatást”
A szerkesztői lapszám-beharangozó zárójelbe tett beszúrását illetően nem mennénk bővebben bele a részletekbe. Aki a Hamvay Péter által készített Szőcs Géza 400 milliót költhet nagy kísérletére című cikkre kíváncsi, melyből amúgy kiderül, hogy a kulturális államtitkárság és a milánói expóbiztosság után most a költő-politikus, azért kapott 400 millió adóforintot kapott új hobbijára, a „találmányok piacra jutásában érintett intézmények rendszerének, együttműködésének, szinergiájának vizsgálatára”, az ide kattintva megismerkedhet a miniszterelnöki főtanácsadó, – az egykori költő pályatárs, Körössi P. József nem túlságosan hízelgő olvasatában „A főnök” – merész terveivel. Meg azzal is, hogy Szőcs Géza leplezetlenül képes önmaga fontosságát hangsúlyozni páratlan szerénységről is tanúságot téve: úgy véli, óriási kár lenne állítólagos nemzetközi kapcsolatrendszerét nem a köz javára hasznosítani, mert mind mondja: „Nemzeti ügy, hogy ezt a páratlan networköt kamatoztassuk.”
Ami az eheti HVG lapszám szerkesztőjének, Kocsis Györgyinek „fülszövegében” szintén megfogalmazást nyert és fentebb olvasható volt, az vélhetően egyeseket reflexiókra vagy akár vitára is ösztönözhet. Számukra, de távolról sem csak nekik, úgy hisszük, mindenképen érdemes alaposabban megismerni Szabó Yvett Hinternacionalizmus című tényfeltáró riport-összeállítását, melynek néhány apró részletét a hetilap online változata isközreadta minap.
Felemás a gazdasági nemzetegyesítés 2017 augusztus végi mérlege a Kárpát-medencében – derül ki a HVG címlapsztorijának már a felvezetőjéből, az pedig, hogy ez így alakult, nem a kezdeményező Orbán-kormányon múlt. Magyarország szomszédjai közül például a nem EU-tag Szerbia és Ukrajna örül, vagy csak egyszerűen tudomásul veszi, ha az ott élő magyar nemzetiségű polgárai az anyaországuk jóvoltából pénzt, paripát, azaz páratlan esélyt kapnak a szülőföldjükön való boldogulásra vállalkozásfejlesztési támogatások révén. Viszont az EU-tag Románia és Szlovákia mindezt egészen másképp látja.
A cikk felvezetője, majd a beszédes példázata a május 19-én, Marosvásárhelyen beígért „főpróba”, azaz a Maros-mezőségi Gazdaságfejlesztési Program beindításnak megtorpanásáról egyértelműen jelzi: Bukarest álláspontja az erdélyi magyarok vállalkozásfejlesztési támogatása tekintetében egyelőre éppoly merev, mint volt annakidején az ún. Státustörvény kapcsán, 2001-ben. Kormányok azóta jöttek-mentek a Dâmboviţa partján, de a jelek szerint a „hagyományos” bizalmatlanság a régi, a zsigeri ellenálláson túllépni, mert, ha azt nem akarják, nem lehet.
„Mégsem tudott beindulni a romániai magyar vállalkozások milliárdos támogatása, hiába ígérte az Orbán-kormány. Románia ugyanis jogsértőnek tartja a magyar szándékot. A szerbek ugyanakkor örülnek a pénznek, a gazdasági revizionizmus gondolata fel sem merül bennük.
A marosvásárhelyi székhelyű Pro Economica Alapítvány honlapján július 5-én jelent meg az utolsó hír, amelyben a projektet koordináló szervezet közli: elhalasztják a június közepére beharangozott pályázatokat, és egyeztetnek a román hatóságokkal, hogy a magyarországi támogatás a befogadó ország jogrendjébe illeszkedjen. A határon túli magyarok vállalkozásainak megsegítésére, valamint termőföld- és ingatlanvásárlásra az Orbán-kormány az elmúlt másfél évben összességében 150 milliárd forintot is meghaladó támogatási programot hirdetett meg.
Összehasonlításul: ez több mint amennyit a magyar állam egy évben a háziorvosi hálózat finanszírozására költ. A program már két országban is elindult. A Vajdaságban és Kárpátalján javában működtetik és használják azokat a gépeket és ingatlanokat, amelyeket a pályázat első nyertesei a zömében vissza nem térítendő pénzből megvásároltak. Romániában és részben Szlovákiában viszont diplomáciai csörtéken akadt el a projekt, amely évszázados lelki sérüléseket szaggathat fel Közép-Európában, miközben a Fidesz hátországát és szavazótáborát minden bizonnyal erősíteni tudja.”
A cikkszerző által felkeresett vajdasági magyar kisvállalkozók számára a Prosperitati alapítványon keresztül folyósított budapesti anyagi támogatás úgy kellett, mint egy falat kenyér. A sokat, bő évtizeden keresztül minden Kárpát-medencei magyar honfitársaink által sokkal jobban megpróbált vajdasági magyar közösség számára a túlélést, tehát a megmaradás esélyét megteremtő, forintmilliókban, sőt még ennél is nagyobb nagyságrendben nyújtott segítségnyújtás jelentősége vitathatatlan, valóban nemzetpolitikai fordulópontot jelentő kezdeményezésként értékelhető. Még akkor is az, ha a külső szemlélő számára mutatkoznak „gyermekbetegségek”, például olyanok, hogy a kedvezményezettek óvatosak, talán egy Budapestről érkező újságírónak túlon túl is azok.
A szabadkai Ötvös Attilát érteni, megérteni lehet, elmarasztalni viszont kevésbé kellene, mert ő Vajdaságban élt tegnap és tegnapelőtt is. Ő már bizonyára találkozott házfalakon, nem is rég, konkrétan alig öt esztendeje olyan feliratokkal, melyek ma már hál’ Istennek hihetetlennek tűnnek. Olyanokkal, mint például a „Srbija Srbima”, „Smrt mađarima” (”Szerbiát a szerbeknek”, „Halál a magyarokra”) vagy „Mađare pod led” („Jég alá a magyarokkal”).
Ezek a lélekölő emlékképek aligha felejtődnek el néhány év alatt, feldolgozásukhoz még hosszú időre van szükség. Mifelénk, a nagy egyesülés centenáriumi készülődésének közepette nagyobb megértéssel viszonyulunk a szabadkai fitneszszalon létrehozójának félszegségéhez is, mint a mai Pest-Budáról Vajdaságba látogató vendég. Mi azt is tudjuk, hogy 2013 decembere óta Belgrád miként tette névlegessé Vajdaság önálló tartomány autonómiáját, de ezt most hagyjuk is. Helyette inkább olvassuk Zserai Zsoltot, mert amit mond, az nemcsak megindító, hanem felettébb üzenetértékű is:
„A szabadkai Ötvös Attila például 775 ezer dinárt, mintegy 2 millió forintot nyert el egy fitneszközpont létrehozására. A klub megnyílt ugyan, de még a Facebook-oldalán sem olvasható magyar szó. Ahogy egy másik nyertes, Berkesei Ildikó magyarázza a HVG-nek, otthon ő is magyarul beszél, de amint kilép az utcára, átvált szerbre. Az utcákon egyre kevesebb a magyar felirat, hiába bír autonómiával a Vajdaság. Ildikó és ikertestvére, Gabriella divattervező, egyedi táskákat készítenek, de szeretnének cipőgyártással is foglalkozni. Ezért a támogatásból három varrógépet vettek, amelyek közül az egyik már lábbelik készítésére is alkalmas lesz. Elsősorban az interneten értékesítenek, s ott magyarul is kommunikálnak.
Az újabb pályázati kör már nagyobb cégeket is elérte a Vajdaságban. Több közepes agrárvállalkozás is egymilliárd forint fölötti összeghez jutott. A csantavéri Gebi takarmánygyár termelési igazgatója, Zserai Zsolt azt mondja, az elmúlt 20-25 év határzárai, embargói és háborúskodásai után szinte hihetetlen volt számukra, hogy az anyaország több mint 1,3 milliárd forintjának köszönhetően lehetőségük nyílik egy napraforgó-feldolgozó és egy – tároló építésére.”
Másutt, Kárpátalján, Dél-Baranyában és a Mura-vidékén a tapasztalatok szintén pozitívak, vagy reményekre feljogosítók. A romániai mellett a szlovákiai ellenállást viszont le kell majd küzdeni, ami komoly feladatot ró a magyar diplomáciára. Borítékolható: Orbán-Fico barátság ide, Orbán-Fico kölcsönös megértés oda, a Széchenyi programirodában munkálkodók tennivalója, – mert Szlovákiában, akárcsak a státustörvény esetében ezúttal is csak különutas, kvázi „öszvérmegoldással” kell próbálkozni – aligha lesz sétagalopp. Ráadásul a magyar állampolgársági törvény hétesztendős szlovákiai utóélete nem igazán ad okot túl sok optimizmusra.
„Ukrajna bünteti ugyan a kettős állampolgárságot, a pénznek azonban nem állta útját. Már Kárpátalján is 2,2 milliárd forintot osztottak ki olyan vállalkozóknak, akinek még az első Orbán-kormány idején bevezetett magyarigazolványuk van, vagy dokumentumokkal tudják igazolni magyar iskolai végzettségüket és legalább középfokú magyarnyelv-tudásukat. Bár Horvátországban és Szlovéniában csak néhány ezres magyar közösség él, ott is készülnek a pályáztatásra. Szlovákiában azonban nagyobb a tét, hiszen a félmilliót közelíti a magyarok száma, miközben ott is szankcionálják a kettős állampolgárságot, méghozzá a szlovák megvonásával. Így nem csoda, hogy a felvidéki program beindítása is húzódik. Jóllehet annak büdzséjét 2017-re 5 milliárd forintra emelték, csak júliusban jelölték ki, hogy a határ menti kétoldalú projekteket is irányító Széchenyi programiroda lesz a pályázatok kezelője. pedig a többi országban az ottani kisebbség által felállított szervezetek irányítják a tendereket.”
Pedig sem a nemzetközi jog, sem az európai bevett gyakorlat nem indokolja a román és szlovák ódzkodást. Ezt a Szabó Yvett által megkérdezett szakemberek mind-mind megerősítik. A fenntartások mögött újra csak felsejlik a bizalmatlanság, az előítéletesség, az ellenkezőkben saját históriájuk egynémely XX. század eleji mozzanata ötlik fel. Amikor a köztudatban ma is él annak a forgatókönyvnek az emléke, hogy egykor a románok, bankjaik segítségével, tudatosan felvásárolták Erdély földjét, hogy onnan kiszorítsák a magyarokat és növeljék a románok arányát, ott hiába érvelsz XXI. századdal, közös, uniós nagy hazával.
„Önmagában nem mond ellent a nemzetközi jognak ez a támogatáspolitika, és nem is számít unikálisnak. Lattmann Tamás nemzetközi jogász azt mondja, inkább csak az az egyedi, hogy – Trianon következményeként – egy nemzetnek minden irányban ennyi tagja szakadt ki az anyaországból. Éppen ez a mérték az az, ami veszélyezteti a status quot és érzékenyebbé teszi az utódállamokat. Elvégre hasonló törekvéseket már a magyarok is érezhettek a bőrükön, amikor az 1990-as évek elején a román királyság utasítására a román bankok finanszírozták a románok földvásárlásait Erdélyben. Amikor pedig Gömbös Gyula 1933 nyarán Hitlerrel tárgyalt Németországban, az egyetlen feszültséget az okozta a szövetségesek között, hogy a német állam pénzt adott a Közép-Európában élő német ajkúaknak, hogy részesedéseket szerezzenek bankokban, bányákban – sorolja a történelmi párhuzamokat Gulyás László történész. Magyar Gábor ügyvéd ugyancsak azon az állásponton van, hogy ha a magyar állam betartja azokat a brüsszeli szabályokat, amelyek például egy-egy gazdasági társaság támogatását három éven belül legfeljebb 200 ezer euróban maximálják, és nem diszkriminál állampolgárság alapján, akkor semmi akadálya nem lehet a dotációnak. Ha viszont a pályázati kiírás kizárja a románokat, illetve piactorzító, akkor azok a vállalkozások végső soron beperelhetik a magyar államot a bíróság előtt, vagy jogorvoslatért fordulhatnak a romániai versenyhatósághoz. Összességében azonban a nemzetpolitikai stratégia végső soron felülírja azt a gazdasági racionalitást, hogy a határon túli magyarok természetes munkaerő-utánpótlást jelenthetnének az anyaországban, és itt termelhetnék meg a GDP rájuk eső részét.”
A bevezetőnkben már szóvá tettük, hogy a Hetedhét határon túlcímet viselő lapajánló egy-két megfogalmazása minden bizonnyal vitára fog ingerelni egyeseket. Ez hangsúlyosan valószínűsíthető a cikkszerző egyes, az elkövetkezendőkben olvasható következtetései okán is. A szemleírónak nem tiszte a minősítés, de a „gazdasági revizionizmus” fogalomhasználat kapcsán nem tudja titkolni megütközését. Vajon valóban erről lenne szó a magyar kormány vállalkozásösztönző támogatásai kapcsán? Szerintünk aligha.
Mielőtt átadjuk a szót ismét Szabó Yvettnek, hadd jegyezzük meg: ha a szabadkai Berkesi Ildikó és testvére, Gabriella budapesti segítséggel három varrógépet vehetett, s ezek közül egyikkel már cipőt is fognak tudni majd készíteni és értékesíteni, ha a csantavéri honfitársaink napraforgó-feldolgozót meg napraforgó-tárolót tudnak majd építeni hasonló forrásból, vajon indokolt-e ez az előítéletekre csak ráerősítő és óhatatlanul keserű szájízt adó meg gyanakvást keltő szóhasználat? A magunk részéről inkább hiszünk a cikkszerző által megkérdezett újvidéki magyar írónak, Végel Lászlónak, aki jónak ítéli az Orbán-kormány kezdeményezését, miközben maga is tisztában van azzal is, hogy „az ördög a részletekben rejlik.” Vajon nem csak annyi történik, hogy Szabadkán, Csantavéren és Oromhegyesen meg másutt is, egyre többen a jövőjüket talán már nem Budapesten, Győrben vagy Stuttgartban képzelik el. Mindössze ennyi, de ez talán bőven elegendő is.
Ahogyan annak okán se kiáltanánk „gazdasági revizionizmust” 2017 augusztusában, mert a tavalyi és az idei évben tízmilliárd forintból fejlesztik Kárpátalja magyar vállalkozásait és gazdaságait, összesen 17 ezer családot érintően. Azért pedig végképp nem, mert például nyolc nappal ezelőtt Beregszászban, a Rákóczi-főiskolán 954 nyertes pályázóval, kárpátaljai magyar mezőgazdasági vállalkozóval írtak alá támogatási szerződést az Egán Ede program jóvoltából, aminek köszönhetően, ismételjük csak meg, mert nem árt, 17 ezerre nőtt az exisztenciateremtő kárpátaljai családi vállalkozók száma, amivel az ottani magyar túlélés és a megmaradás esélye megnőtt.
„Márpedig a Kárpátaljára, a Vajdaságra vagy Felvidékre szóló gazdaságfejlesztési stratégiák inkább gazdasági revizionizmussal próbálják begyógyítani a Trianon ütötte sebeket. A kárpátaljai magyarság programjaiban sarkalatos pontként nevezik meg, hogy hosszabb távon is a magyarok birtokában maradjanak a kül- és belterületi földek, annál is inkább, mert a parlagon heverő birtokok egyre jobban vonzzák a spekulánsokat.
Más piaci környezetben, de hasonlóan fogalmaz a vajdasági program is: „A cél a szántóföldek fölvásárlása, azaz a közösség tulajdonban való megtartása.” a gazdaságilag jóval fejlettebb Horvátországban már alig van eladó terület, miközben óriási a kereslet a termőföldre, így az árak egyre emelkednek. a fiatal magyar házasok lakóingatlan vásárlására is kapnak pénzt a határ túloldalán. A legfeljebb 3,1 millió forint odaítélésének egyebek mellett az a feltétele, hogy a család legalább 10 éven át ott éljen a támogatásból megvásárolt lakásban.
Az első birtokbavételek már meg is történtek, amiről a helyi, ámde az anyaországból bőkezűen támogatott magyar nyelvű sajtó meg is kezdte a tudósítást. Az idilli képek pedig igencsak jól jönnek az Orbán-kormánynak, amely a határon túliak voksaival bármilyen ellenzéki vagy külföldi diplomáciai morgás mellett tovább tudja növelni szavazótáborát. Végel László vajdasági magyar író például úgy látja, hogy elvben jó kezdeményezés ez a támogatáspolitika, mivel a (hivatalos) célja a vajdasági magyarság szülőföldön való maradása. A megvalósítása azonban bizonytalan. Az elvándorlás nem állt le, inkább felgyorsult, amit hosszú idő után először a Vajdasági magyar szövetség elnöke is elismert. Augusztus 20-ai beszédében Pásztor István az elmúlt évek legfontosabb és egyben ijesztő tapasztalataként említette a minden péntek délután hazafelé és a vasárnapi ebéd után elfelé igyekvő autók és kisbuszok sokaságát a határátkelőkön. Miközben pedig az esetlege kételyekről a határon túli sajtó szót sem ejt, a magyar kormány szponzorált közleményei között a kárpátaljai hírportálokon piaci reklám hirdeti, hogy Magyarországon százával várják a határon túliakat az egészségügyi állásokba.”
Végül, de korántsem utolsósorban szóljunk arról, hogy a felrajzolt Kárpát-medencei körképet egy keretes írás egészíti ki, melyből két budapesti nagykövet, a román Marius Gabriel Lazurca és a szerb Rade Drobac egymástól gyökeresen eltérő véleménye ismerhető meg a magyar kormány határon túli vállalkozásösztönző támogatáspolitikai gyakorlatát illetően. A Diplomáciai csörtecímet viselő, a tisztánlátást szolgáló felettébb hasznos, „háttéranyagot” alább szintén az olvasó rendelkezésére bocsátjuk:
„Románia egyértelműen úgy látja, sérti a nemzetközi normákat, ha valamely állam gazdaságpolitikájának az a célja, hogy kisebbségben élő rokonait segítse meg egy másik állam területén. Marius Gabriel Lazurca szerint ehhez el kell nyerni a másik állam belelegyezését. A román álláspont szerint azonban úgy látszik ennek az a feltétele, hogy a tervezett pályázatokon ne csak magyarok indulhassanak. A nagykövet – miközben sűrűn hangoztatja, hogy Románia nagy híve a közös projekteknek – a HVG kérdésére úgy fogalmazott: „Ezeket az intézkedéseket nem lehet diszkriminatív módon, etnikai kritériumok alapján foganatosítani, mivel ez ellentétes a nemzetközi és az európai normákkal.
Nem érhette meglepetésként a magyar kormányt a bukaresti berzenkedés, hiszen Erdélyben eleve úgy indult a gazdaságfejlesztési programnak, hogy az egymilliárd forint kerettel először csak kitapogatja, milyen a fogadtatása a kisebbség anyaországi támogatásának, és csak később bővíti a lehetőségeket. Első körben csak Maros megyéből jelentkezhettek volna pályázók, ahol a magyarok aránya még mindig egyharmad fölött van, de ez meghiúsult.
Míg Romániában egyelőre kudarcot vallott az etnikai alapú megkülönböztetés, Szerbiában semmi akadálya nincs. Már több mint hatezer pályázó jutott hozzá együttesen csaknem 10 milliárd forinthoz, miközben feltétel (a szerb mellett) a magyar állampolgárság is. Szerbia budapesti nagykövete, Rade Drobac lelkes támogatója a magyar kormány nemzetpolitikájának. A HVG érdeklődésére nem is kertel: szerb érdek is a vajdasági magyar kisebbség támogatása, ami az egész térség gazdasági fejlődését is elősegíti.”
Bálint-Pataki József / maszol.ro

A második bécsi döntés és a Felvidék
A második bécsi döntés 77. évfordulója
Hetvenhét esztendővel ezelőtt, 1940. augusztus 30-án született meg a második bécsi döntés, amelynek értelmében a Magyar Királysághoz visszatértek a partiumi és az észak-erdélyi területek, valamint a Székelyföld: 43.492 km²-nyi terület, 1.344.000 magyar, 1.069.000 román és 47.000 német nemzetiségű lakossal.
Az új határ Nagyszalontánál kezdődött, és Nagyvárad dél, Bánffyhunyad dél, Kolozsvár dél, Torda körül vezetett tovább, majd Marosvásárhely dél, Székelyudvarhely dél, Sepsiszentgyörgy nyugat és Zágon, Kovászna alatt érte el az ezeréves határvonalat a Kárpátoknál. Vérzivataros XX. századi történelmünk ezen egyik legszebb pillanatának, az 1940. szeptember 5-13. közötti csókos-virágesős erdélyi bevonulásnak a felvidéki honvéd alakulatok is részesei voltak.
„Az igazságot is meg lehet szokni” – vélekedett Tamási Áron, amikor 1940. szeptember 5-én reggel 7 órakor a Magyar Királyi Honvédség csapatai harangzúgás közepette lépték át a trianoni határt, és megindultak, hogy a második bécsi döntés által visszaadott Észak-Erdélyt és a Székelyföldet újból birtokba vegyék. Ezen országgyarapításból az 1938 novemberében újból magyarrá vált Felvidék katonaköteles korú fiai is kivették részüket.
A Gorondy-Novák Elemér altábornagy parancsnoksága alatti magyar 3. hadsereg állományában voltak felvidéki legénységű és állomáshelyű alakulatok, melyek a miskolci VII. (parancsnok: vitéz primor szotyori Nagy Gyula altábornagy) és a kassai VIII. (parancsnok: vitéz Szombathelyi Ferenc altábornagy) hadtestek alárendeltségeibe tartozó miskolci 19., egri 20., losonci 21., nyíregyházi 22., kassai 23. és ungvári 24. gyalogdandárok kötelékeit képezték.
A magyar 3. hadsereg részei a kárpátaljai Huszt és Nagybocskó térségében települtek, és 1940. szeptember 5-én – az ungvári 24. gyalogdandár kivételével – Técsőnél lépték át a magyar-román határt. A miskolci VII. hadtest Beszterce-Szászrégen-Székelyudvarhely menetvonalon indult meg a Székelyföldre, míg a kassai VIII. hadtestnek Marosvásárhely környékét kellett elérnie. Miután szeptember 11-én a magyar csapatok Kolozsvár térségébe értek, a gyorshadtest alakulatait – köztük a munkácsi 2. gépkocsizó dandárt – küldték előre, hogy szeptember 13-ig vegyék birtokukba a Székelyföldet, míg a gyalogsági menetlépcsők beérkezése egészen szeptember 21-ig tartott.
A gyalogdandárok elképesztő menetteljesítmények árán érték be a gyorscsapatokat, így példának okáért az egri 20. gyalogdandár – amelynek állományába tartozott a rimaszombati 20. huszárszázad – közel félezer kilométert gyalogolt Kárpátaljáról, amíg Csíkszereda érintésével szeptember 21-én megérkezett a Háromszék vármegyei Kézdivásárhelyre és Sepsiszentgyörgyre.
A magyar történelem olyan magasztos pillanata volt ez, amelyet minden magyar ember katartikus érzésekkel élt meg. A magyar Szent Koronához visszatértek és az anyaországbeliek számára valóságos örömünnep volt, hiszen a trianoni igazságtalanság egy része nyert jóvátételt, a többi elszakított országrész magyarsága pedig abba vetett hitét erősíthette meg, hogy a Magyar Haza nem feledkezett meg róluk.
Nem véletlenül, ugyanis vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó nekik is üzent, amikor 1940. szeptember 15-én a visszatért Erdély fővárosában a következőket mondotta:
„Boldogan köszöntöm Kolozsvárról Erdély visszatért országrészeit. Huszonkét évi keserves megpróbáltatás után valóra vált, amiben bízni nem szűntem meg soha egy percre sem. És most, amikor végre valóban itt állhatok a szabad Erdély szabad földjén, olyan mélyen meghat ennek a pillanatnak a nagyszerűsége, hogy érzelmeim kifejezésére alig találok méltó szavakat.
A jelen öröme összefolyik lelkemben a múlt bánatával és feltámadt benne a kérdés: Hogyan is szakadhatott reánk, magyarokra ez a szenvedés? Tiszta lélekkel felelem rá a történelem ítélőszéke előtt: Nem a mi hibánkból! Minket sorsunk ideállított Kelet és Nyugat mezsgyéjére, hazánk századokon át a romboló világtörténet országútján örökös harcok színtere volt és mialatt Európa más boldog népei békés munkájukban gyarapodhattak és erősbödhettek, a magyar örökös harcokban vérzett, pusztult és fogyott. Közben beszivárogtak idegen nemzetiségek, hol mert ellenség elől kellett menekülniük, hol mert itt remélt boldogulást.
Őseink nemcsak befogadták őket, hanem minden szabadságot is megadtak nekik s ezeket a szabadságjogokat törvényileg is biztosították számukra. Elnyomatásról ebben a hazában nem panaszkodhatott joggal senki – mégis ez szolgáltatott hazug ürügyet arra, hogy megcsonkítsák, feldarabolják és megalázzák ezeréves hazánkat. Nem fegyver fosztott meg területeinktől, hanem az úgynevezett békeszerződés.
De fátyolt akarunk borítani ezekre a szomorú emlékekre. Ennek a felszabadult földnek a szenvedése véget ért. Talán valami jó is marad utána. Hiszen tudjuk, hogy a túlságos jólét, a semmittevés, a teljes gondtalanság puhít és zülleszt testileg-lelkileg. Az elnyomás, a szenvedés és a küzdelem viszont megedzi az embert, növeli ellenálló erejét és ébren tartja benne a hazaszeretetet. Hiszem, hogy felszabadult véreink, akik ezeken a boldog napokon ujjonga szórták virágaikat bevonuló katonáink elé, ilyen megerősödött, megacélosodott testtel és lélekkel térnek meg annak a hazának a keblére, amelynek hű fiai voltak a legsúlyosabb időkben is. Hogy a visszatérés a lángba borult Európa közepén vér nélkül történhetett meg – ezért most is s itt is hálás szívvel mondok újból köszönetet két hatalmas barátunknak: Németországnak és Olaszországnak.
Egy szomorú korszaka a magyar történelemnek lezárulóban van. Kövessék az ünneplést a munka hétköznapjai. Mindenki vegye ki részét a munkából, a nem magyar anyanyelvűek szintén, mert aki kifogásra nem ad okot, az boldogulhat nálunk is. Velük szemben a megbékélés szelleme és a jó bánásmód fog érvényesülni, mert ugyanezt a sorsot várjuk a határokon túlmaradt testvéreink részére is. Amit ígérünk, megtartjuk, mert a mi fajunk úri felfogása nem engedi, hogy valaha is letérjünk az igazság egyenes útjáról. Gondolatban ma itt van minden magyar.
Őszinte, mélyen átérzett szeretettel gondolunk azokra a testvéreinkre, akik most nem térhettek vissza az ősi honba. Kérem őket, tartsanak ki és folytassák békés munkájukat. Sorsuk felett őrködünk. Valljuk ugyan, hogy erős megpróbáltatásoknak vannak e napokban kitéve, de hisszük, hogy kálváriájuk haladéktalanul véget ér. Hisszük, mert e nélkül a magyar-román viszony jobbrafordulása lehetetlen volna, de hisszük ezt természetesen a Magyarországon élő románság érdekében is.
Ismerem az erdélyi fajtát, kemény, ellenálló, küzdőképes tulajdonságait. Ezért teljes bizalommal tekintek az itt felnőtt ifjúságra is. Az új sorsfordulón nagy nemzeti céljaink odaadó szolgálatára hívom fel őket a haza s egész Európa javára. Isten áldása kísérje nemzetünket egy boldog, dicső jövő felé. A hozzám intézett üdvözlésekért pedig hálás köszönetemet fejezem ki.”
Babucs Zoltán / Felvidék.ma

Tiszavirág életű boldogság – Erdély visszacsatolása
A Trianon Múzeum elindította a 23 óra 59 perc című projektjét, amelyben azokat a túlélőket keresik fel, akik átélték a visszacsatolást. A Felvidék visszacsatolásáról szóló egyezményt 1938. november 2-án, míg az erdélyi területek visszacsatolásáról 1940. augusztus 30-án, délután 3 órakor írták alá, mindkettőt Bécsben.
A 23 óra 59 perc projektvezetőjét, Köő Artúr történészt kérdeztük.
- A nemzetközi politikai színteret figyelő felvidékiek már 1938 őszén sejtették, hogy változások állnak be, és valószínűleg sok magyar álma megvalósul, lesz határmódosítás. Ugyanakkor Horthy Miklós Hitler 1938 augusztusában tett ajánlatát Csehszlovákia feloszlatásáról elutasította. Voltak előjelei a revíziónak Erdélyben is?
- Amikor az erdélyi interjúalanyokat kérdezzük, elég sokan mondják, hogy hallottak a felvidéki eseményekről, ebből adódóan számítottak arra, hogy lehetséges az erdélyi területek visszacsatolása is. Az 1938-as felvidéki visszacsatolásnak olyan előjelei voltak, olyan politikai csatározások zajlottak Európában, amelyeknek köszönhetően a csehszlovákiai magyarok sejthették, hogy tárgyalássorozat indul a határmódosításról. Ma már viszonylag a helyén kezelik a korszak eseményeit és személyiségeit a történészek, de Horthy Miklóst a kommunista diktatúra idején fasiszta és nemzeti szocialista irányultságú politikusnak állították be. Horthy racionális politikus volt, ami nyilvánvaló a Felvidékkel kapcsolatos események megítélésében is. A kormányzó jó érzékkel látta, hogy a revizionista törekvések akkor is be fognak következni, ha nem kötelezi el magát Hitlernek. A felvidékiek és az erdélyiek is számítottak a visszacsatolásra, aki érdeklődött a politika iránt, annak világos volt, hogy lesznek határmódosítások.
- A felvidéki tapasztalatokra utalva Bánffy Miklós gróf levélben fordult az erdélyi magyarsághoz, melyben önmérsékletre szólította fel őket, éppen az 1938-as visszacsatolás történéseire hivatkozva. Milyen volt az erdélyi visszacsatolás, az interjúalanyok beszámoltak valamilyen nehézségekről?
- A román történelemmel foglalkozó portálok nagy része ír ezekről a konfliktusokról, úgy beállítva az eseményt, mintha az egy ördögtől való megszállás lett volna, tele konfliktussal. A nekünk nyilatkozók többsége szerint helyi konfliktusokra nem került sor, egy-két kivételtől eltekintve. Az interjúalanyok inkább arról beszéltek, hogy az új magyar világból kirendelt közigazgatási, vagy katonai személyek rendszeresen kérték őket, kerüljék a konfliktust. Hiszen nem lehet tudni, megmarad-e hosszútávon a határkiigazítás, ezért úgy kellene viselkedni, hogy előfordulhat, a magyar hadsereg elmegy innen. Az emberek ezt az érvet megértették, így nem került sor komolyabb konfliktusokra. Sokuknak volt tapasztalata, hiszen megélték 1918-at és 1920-at. Arról viszont már nem szól a román történetírás, hogy 1944-ben, amikor fordult a politikai helyzet, és visszatért a román világ, akkor a románok rendszeresen raboltak, vittek mindent, amit tudtak – erről is beszélnek a szemtanúk.
- Ahogy a Felvidéken voltak olyan területek, amelyek nem kerültek vissza az anyaországhoz, holott jelentős magyar közösség élt a településeken, így Erdélyt sem teljes egészében csatolták vissza. Ők hogy élték meg az eseményeket?
- Ritkán emlegetjük 1940. augusztus 30-át, mint a történelem jeles napját, pedig úgy kellene vele foglalkoznunk. Mindaz mellett, hogy Észak-Erdély visszakerült, ami öröm, emberek sokaságának tragédiáját is látni kell. Egyrészt sokan maradtak a déli részeken, másrészt rengetegen menekültek északra. Erről van egy naplónk is, amiben leírja a szerző, miképpen menekültek délről Észak-Erdélybe. Az embereknek gyorsan kellett csomagolni, hiszen vagy ott rekedhettek, vagy megfigyelhették őket, ennek súlyos következményei lehettek. Emberek sokasága vállalta, hogy ott hagy maga után csapot-papot, munkahelyet, házat, hogy ismét magyar állampolgár legyen. Az interjúk során nagyon sokszor találkozunk ilyen vallomásokkal.
- Mit tartalmaz a napló?
- Felolvasok néhány részletet belőle. A történet címe: Tiszavirág életű boldogság. „A katonai teherautó megállt nagyanyám háza előtt. Nagyanyám a kapufélfának támaszkodva már várt bennünket. Arcán szomorúság tükröződött. Anyámmal kiszálltunk a sofőr mellől és odaléptünk mellé búcsúzóul. Könnyes lett a szeme, amikor megsimogatta az arcom. (…) Érzem, hogy már soha több nem látjuk egymást az életben. Ne mondjon ilyet mama, szólalt meg anyám, nemsokára Dél-Erdély is magyar lesz. (…) Napok múlva már a nagyváradi, a szatmárnémeti bevonulást közvetítette a magyar rádió, kitörő öröm, lelkesedés, tapsvihar, önfeledt éljenzés fogadta a bevonuló magyar honvédeket. Ugyanakkor bánat és zokogás, szomorúság és kiábrándultság Dél-Erdélyben. Anyám napokig sírt, nem lehetett vele bírni, míg egyik este apám váratlanul bejelentette, Erzsikém megyünk Kolozsvárra. (…) Végre elérkezett a nap, verőfényes kora őszi délelőtt, a magyar hadsereg bevonulásának napja. Kolozsvár polgári családjainak tagjai, különösen a hölgyek, hetek óta készültek erre a napra. (…) Az én családom, apám, anyám és nővérem a Szent Mihály-templomtól száz méterre állt, azon az oldalon, amelyről fejünket balra fordítva kellett nyugat felé nézni. Egyszer csak tőlünk nyugatabbra, elég messze, hiszen alig lehetett látni, mozgolódás látszott, majd éljenzés hallatszott. Valakit vállára kapott a tömeg és dobálni kezdett. Feldobták, majd elkapták és újra. Szájról szájra járt a hír, az első magyar katona az, akit dobálnak. Nem. Csendőrruhás az, jött az újabb hír. Később kiderült, egy kolozsvári férfi, ki megőrizte huszonkét éven át a csendőr egyenruháját, beöltözött ezen a napon és a tömeg izgatott várakozásában, bevonuló honvédnek nézte. Jót nevetett rajta mindenki. (…) Egy bátor ember kiállt a tömeg elé, elkiáltotta magát és vezényelt. Piros-fehér-zöld, drága magyar föld, piros-sárga-kék, Románia ég. Még egyszer! És harsogott a kórus, a kolozsvári nép, miközben az alkalmi karmester vezényelt. Majd váltott. Horthy-Csáky-Teleki, minden oláh menjen ki! Kétszáz? Háromszáz? Nem tudom, hány torokból harsogott. Hirtelen, mint derült égből a villámcsapás, kerékpárt toló kaki színű ruhát viselő katonák jelentek meg, teljes fegyverzetben. Uramisten! – kiáltott fel mellettem egy férfi. Magyar honvédek és sírva borult felesége nyakába. Ezt is megértük 22 év után. Felnéztem, anyámnak is remegett az álla, sírással küszködött. Apám sűrűn köhintett, palástolva meghatódottságát.”
- A 23 óra 59 perc projektben olyan személyeket faggatnak, akik átélték a visszacsatolást. Könnyen megnyílnak a szemtanúk?
- Háromféle szemtanút lehet megkülönböztetni. Van, aki jelentkezik, és szívesen mesél, félelmek nélkül. Van olyan, aki jelentkezik, vagy valaki bejelenti őt, hogy tudna nekünk mesélni, de tele van félelmekkel és sokkal jobban megnyílnak, ha azokkal a személyekkel megyünk hozzá, akik őt ajánlották, illetve akiket ismernek. A harmadik kategória, aki jelentkezik, de amikor megpróbáljuk megkeresni, akkor elzáródik. Olyan is volt, hogy egy házaspárt ajánlott a gyermeke, de amikor odajutottunk, hogy elmennénk felvenni a beszélgetést, akkor azt mondták, hogy inkább hallgatnak, mert az a megmaradás záloga. A külhonban élők közül többen kijelentették, hogy konfliktusról nem beszélnek, a környéken nagyon jól elvoltak, csak el szeretnék mesélni, hogyan vonultak be a magyar honvédek. Olyan is megesett, hogy kaptunk visszaemlékezéseket, azzal a feltétellel, hogy a nevük ne jelenjen meg sehol.
- Szó szerint a 23-ik óra 59-ik percében vagyunk. Mire számítanak még? Sok mindenre rámutat az oralhistory, ugyanakkor ez a korszaka a múltunknak jól feldolgozott.
- A dokumentumfilm mindaz mellett, hogy az oralhistoryra épül, inkább egy szórakoztató műfaj. Az ilyen film elkészítése éppen arra lehet jó, hogy egy korszakot érdekessé tegyen a kívülálló számára. 1940. augusztus 30-áról és a revíziós eseményekkel kapcsolatban sok munka született, viszont az emberek közül még mindig sokan úgy viszonyulnak hozzá, mintha egy szégyellnivaló esemény lett volna. Ezeknek a berögződéseknek a megváltoztatására egy dokumentumfilm elkészítése, ami érdekes és nem negatív árnyalatként tünteti fel a történelmi eseményt, jó lehet. Ami viszont szintén értékes, az a rengeteg kép, dokumentum, amit innen-onnan összeszedünk.
Fontos, hogy egy hétköznapi ember számára is átjöjjenek az események, mindegy, hogy ezt egy fényképnek, naplónak, vagy filmnek köszönhetjük, az a fontos, hogy megfogja és megértse. A Trianon Múzeum talán ebben tud újat hozni.
Neszméri Tünde / Felvidék.ma

KÉTSZER KETTŐ NÉHA ÖT
Öt esztendővel ezelőtt két hónapig ideiglenes megbízottként vezényelte az oktatási tárcát és hatvanvalahány nap alatt több tucat törvénymódosító javaslatot tett le az asztalra, amelyek egyikéről sem mondható el, hogy előbbre vihetnék az oktatás szekerét, de azt sem tudni, hogy melyik jutott tovább az ötletelés szintjénél.
Liviu Pop első fellépésének másik igen fontos eleme az volt, hogy mindenáron meg akarta védeni a plágiumbotrányba keveredett Victor Ponta miniszterelnököt. Az egykori szakszervezeti vezető könnyen átlovagolt a másik oldalra, szenátorként már azt sem tudta, kit és mit képvisel, hiszen olyan döntésekre is rábólintott, amelyeket bizalmiként nem lett volna etikus megszavaznia.
Két hónappal ezelőtt Liviu Pop visszatért az oktatási minisztérium élére, és Mihai Tudose kormányában ismét kiélheti javaslattevő mániáját. Zseniális ötletei ellenben inkább zűrzavart keltenek, mint rendet, és az is bizonytalanná válik, ami eddig biztosan állt a lábán.
Eddig soha egyetlen oktatási miniszter sem állt elő azzal, hogy az országos felmérők írásbeli dolgozatait otthonukban javítsák ki a tanárok, tornatankönyvet sem gyártatott senki, a tankönyvkiadás visszaállamosítását sem szorgalmazták, és nem váltottak le tömegesen főtanfelügyelőket néhány héttel tanévkezdés előtt – ezt általában megtették a június-júliusi vizsgabotrányok után közvetlenül.
Nos, másodszor színre lépett miniszterünk túllicitálja elődjeit, fejére állítja azt az agyonkamerázott vizsgarendszert, amit alig néhány éve vezettek be, amire oly sokat költöttek, és amellyel a csalások megszüntetése reményében félelmet keltettek diákban, tanárban egyaránt. A jelenlegi feltételek mellett az érettségin és a nyolcadikos záróvizsgán szinte lehetetlen a puskázás, már csak a csalási kísérletért is kirúgják az ezzel próbálkozót, a dolgozatokat pedig rendőri kísérettel viszik más megye javítóközpontjába, de hogy melyikbe, ez minden alkalommal csak az utolsó pillanatban derül ki, és az sem nyilvános.
Most pedig azzal áll elő Liviu Pop, hogy a tanárok otthonaikban, foteleikben hátradőlve javíthatják ki a vizsgadolgozatokat, és az eredményt egy erre a célra létrehozott internetes felületen továbbíthatják.
Két hét múlva becsengetnek. Vajon még milyen agyament ötletekkel áll elő a tárcavezető, lesz-e egyetlen biztos pont, amibe kapaszkodhat tanár és diák? Hisz jelenleg úgy tűnik, ami hétfőn érvényes, péntekre megváltozhat, s tán még az is kitelik a matematika szakos tanártól, hogy elrendeli: a kétszer kettő néha öt.
Fekete Réka / Háromszék; Erdély.ma

LOMB LOVASTÁBOR (KOLOZSVÁR)
Immár harmadik alkalommal került sor idén nyáron a Lomb lovastáborra 5 és 14 év közötti gyerekek részére. A tábornak a Szilaj Lovastanya adott otthont, ahol a kicsik egy héten keresztül barátkozhattak egymással, a lovakkal és egyéb háztáji állatokkal.
A gyermekek elsajátíthatták a lovaglás rejtelmeit és ami ennél is fontosabb, az állatok gondozását és tisztán tartását – ebben segítségükre volt Tunyogi Béla, a lovastanya tulajdonosa.
A lovas tevékenységek mellett az íjászat csínyját bínját is kitanulhatták.
A tábor folyamán Medgyesi Alexandrina – aki a szívén viseli a kolozsvári gyerekek játszva tanítását és szórakoztatását – foglalkozott a gyerkőcökkel; a sok-sok játék és szórakozás mellett volt kincskeresés, akadálypálya és különböző kézművestevékenységek is.
Ezzel nincs vége, szeptember 4-8 között még részese lehet ennek a mesevilágnak, a program 8:00-17:00 tart. Erdély.ma

Hatalmas pofont kapott a miniszterelnöktől a katolikus gimnázium szülői közössége
Időt és fáradtságot nem sajnálva gyűjtötték össze a szülők a cikluskezdő osztályok elindulásához szükséges igénykéréseket, ám minden hiába: maga a miniszterelnök, Mihai Tudose utasította el a listákat.
A miniszterelnök arra hivatkozott, hogy az 1385-ös tanfelügyelőségi határozat felfüggesztéséről végleges bírósági döntés született, és ennek alapján a katolikus iskola felfüggesztett jogi személyiséggel bír.
Átverve érzik magukat a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak szülei, akik az elmúlt napokban azon dolgoztak, hogy összegyűjtsék a cikluskezdő osztályok elindulásához szükséges diákokat. Mindezt azért tették, mert ígéretet kaptak a tanügyminisztériumtól, hogy amennyiben szerda reggelig benyújtják az igénykéréseket az osztályok elindulásához szükséges létszámmal, elindulhat a nulladik, ötödik és a három kilencedik osztály.
Az oktatási miniszter a pápai nagykövet, Miguel Maury Buendía nuncius által üzent a szülőknek, akik 114 diákot írattak volna a cikluskezdő osztályokba. A listákat a szülők el is vitték Bukarestbe a nunciusnak, aki azonnal továbbította a tanügyminiszternek, illetve Mihai Tudose miniszterelnöknek.
A pápai nuncius visszautasító választ kapott a miniszterelnöktől, aki át sem vette a listákat, arra hivatkozva, hogy a tanügyminiszter előző nap – pontosan aznap, amikor a szülők elvitték a fővárosba az igénykéréseket – arról tájékoztatta őt, hogy az 1385/31.08.2015-ös tanfelügyelőségi határozat felfüggesztéséről véglegesen döntött a bíróság, és ennek alapján a tanfelügyelőség meg kell oldja a felfüggesztett jogi személyiségű iskola átszervezését – tájékoztatta a sajtót csütörtökön az ügyről a szülők egyik képviselője, Zsigmond Imola, aki többedmagával szintén részt vett ebben a bizonyos perben, amely egyébként néhány unireás szülő kezdeményezésére indult el.
„Mi, szülők értetlenül állunk, és átverve érezzük magunkat a jelen helyzetben. Mi, akik a perben részt vettünk, még nem kaptunk, és a tanfelügyelőség sem kapott értesítést a végleges döntésről, mégis erre hivatkozva a tanügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a megyei tanfelügyelőségnek fel kell oszlatnia az iskolánkat. Viszont nem a szóban forgó határozat hozta létre az iskolát, mivel nem a tanfelügyelőség jogköre létrehozni iskolát, hanem a városi tanácsé. Ilyen értelemben nemcsak a cikluskezdő osztályok, hanem a teljes iskola közössége a megszűnés határán van” – nyilatkozta a szülők képviselője.
A bírósági döntés a szóban forgó határozat – amellyel pontosan két évvel ezelőtt átcsoportosították a katolikus iskolába azt a néhány osztályt az Unirea Főgimnáziumból a szülők kérésére – felfüggesztéséről már augusztus 2-án megszületett a döntés, amely végleges, tehát nem támadható meg a felek részéről.
Az ítélet indoklását azonban még egyik félnek sem közölték ki, a szülőket sem értesítette senki arról, hogy mi lesz gyerekeik iskolájának sorsa, hol kezdik el az új tanévet, teljes bizonytalanságban hagyva őket, akárcsak az ott dolgozó tanárokat. A szülők egyébként az adott helyzetben azt szeretnék, ha a felekezeti iskola teljes egészében a Bolyai Farkas Gimnázium fiókintézményeként működne ebben a tanévben, és az illetékes intézmények garantálnák nekik, hogy jövőtől létrehozzák az iskolát, és külön jogi személyiségként működhetne tovább.
Az iskola ideiglenesen kinevezett igazgatójának, Székely Szilárdnak egyébként augusztus 31-én lejárt a kinevezése. A tanfelügyelőség nem hosszabbította meg azt, ezzel is jelezve, hogy ők úgy kezelik a katolikus iskolát, mint egy olyan tanintézetet, amely szeptember elsejétől jogilag megszűnik.
Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

Maros megyében mutatja be drámáját az Udvari Kamaraszínház
Újabb erdélyi turnéra érkezik a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház, amelynek állomásai közt szerepel a Mikházi Csűrszínház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház.
A 2002-ben alakult délvidéki társulat olyan darabbal áll elő, amely a múlt század húszas éveiben a Kárpát-medencében, a Trianont követő felfordulás időszakait, a csonka nemzetállam megerősítésének fájó emlékeit, illetve Szabadkán, a kisebbségi lét első két évtizedét mutatja be.
Erdélyi turnéjukon szombaton Mikházán, vasárnap Marosvásárhelyen a Halottak napjától virágvasárnapig című előadásukat játsszák az erdélyi közönségnek.
Egy nő, három férfi, huszonkét év. Dráma egy felvonásban. Világégéstől világégésig. Az elszakítástól a visszacsatolásig. Történik Szabadkán, a kisebbségi lét első két évtizedében. A megtörtént eseményekre és egy szabadkai magyar polgár naplójára támaszkodó darab a maga nemében egyedülálló. Trianonról, a Délvidék szerb bekebelezéséről, majd 1941-es felszabadításáról szól. Életszerű és -szagú mestermunka, amely megmutatja erényeinket és esendőségünket, nemzeti karakterünk napos és árnyékos oldalát egyaránt. A címválasztás nem véletlen: 1918 őszén, halottak napján vonultak be a szerb megszállók Kosztolányi városába, majd 1941 tavaszának virágvasárnapján tértek vissza a honvédek – egyszerre zokogó és nevető, táncoló, ujjongó szabadkai polgárok ezreitől köszöntve. 2016-ban a színházat
A világ magyarságáért elismeréssel tüntették ki. Az előadás mindkét helyszínen ingyenes.
Bakó Zoltán / Székelyhon.ro

Elakadt a tervezés, távolodik a kivitelezés (Gyárfás Jenő Képtár)
Harmadik alkalommal fut neki Kovászna Megye Tanácsa, hogy tervezőt találjanak a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár korszerűsítési munkálatainak lezárásához. A testület vezetői szerint jelen helyzetben legkevesebb négy hónap múlva juthatnak oda, hogy az átalakított tervek elkészüljenek, ezt pedig a kivitelező kiválasztása követi, ami újabb közbeszerzési eljárást igényel. Ami biztos: az áprilisban remélt 2018 eleji nyitás elmarad, az új határidő pedig nehezen megtippelhető.
Henning László, a megyei tanács alelnöke érdeklődésünkre kifejtette: a napokban harmadik alkalommal hirdetik meg a tervezést a közbeszerzési elektronikus rendszerben. Az előző két alkalommal nem volt jelentkező. Az alelnök szerint megtörténhet, hogy sokan azért maradnak távol, mert a munkálat nem nagy összegű, s az is elriaszthat egyeseket, hogy már nyolcvan százalékban készen álló felújításról-korszerűsítésről van szó, melynek áttervezése össze¬tettebb feladat. Ráadásul az ingatlan a város központjában áll, „állandóan szem előtt van”, talán ezért is nem vágnak bele. A tervet újravették, a kiírást pedig úgy alakították, hogy lehetőleg kerüljön jelentkező. A kiválasztási eljárás nagyjából két hónapot vesz igénybe, a tervezés újabb kettőt, tehát ez a folyamat év végére zárulhat le, amit a kivitelező megtalálása követ. Tekintve, hogy ez újabb közbeszerzést igényel, csak találgatni lehet, mikor jutnak a munkálatok végére. A kivitelezés egyébként sem egyszerű, ugyanazon elvek mentén, mint a tervezés – magyarázta Henning László. Amint arról áprilisban beszámoltunk, a Székely Nemzeti Múzeumhoz tartozó képtár lassan hat éve zárva van, miután a művelődési minisztérium által levezényelt korszerűsítési program menet közben leállt, a kivitelező távozott, majd a megyei önkormányzat viszonylag nehezen visszaszerezte az időlegesen a szaktárcának átadott ingatlant. Henning László akkor arról tájékoztatott, hogy a költségvetés végső változatában 108 ezer lejt szánnak kizárólag a tervezésre, és elviekben a tervek legkésőbb júliusig elkészültek volna. Az alelnök a kivitelező kiválasztására kiírt közbeszerzési eljárás kapcsán akkor sem bocsátkozott különösebb becslésekbe, megfogalmazása szerint normális esetben év végéig vagy 2018 januárjáig le lehetett volna zárni a munkálatokat. Henning László hozzátette: a Székely Nemzeti Múzeum vezetőségével egyébként úgy egyeztek, márciusban már egy eseményre is sor kerülhet a képtár falai között. Amint jeleztük, a tervet azért kell átalakítani, mert a múzeum időközben úgy látta, pár változtatásra lenne szükség. Az alelnök szerint még mindig nem tudni, mekkora lehet a végső összeg, amit a munkálatok befejezésére a megyei önkormányzatnak elő kell teremtenie, ugyanis ez csak a terv elkészülte után válhat világossá, illetve a kivitelezési közbeszerzést követően újból változhat. Tamás Sándor megyeitanács-elnök tavaly novemberben jelentette be, hogy több mint egyéves huzavona után visszakapták a képtár kezelési jogát, így az önkormányzat végre nekiláthat, hogy saját forrásokból befejezze a felújítást. Az elnök akkor mintegy 800 ezer lejre becsülte a még szükséges összeget (a művelődési tárca mintegy 1,4 millió lejt ruházott be a műemlék épületek restaurálását célzó, még Kelemen Hunor által indított programon keresztül). A minisztérium által öt évvel ezelőtt kiválasztott kivitelező nagyjából nyolcvan százalékban végezte el a rá bízott feladatokat, aztán a kifizetések elmaradása miatt összecsomagolt és távozott. Tamás Sándor akkor elmondta: felkértek egy szakvállalatot, hogy tisztázza, honnan kell folytatni a munkát, addig a megyei önkormányzat nem ruházhat be saját ingatlanába, mert könnyen előfordulhat, hogy meggyűlik a baja a számvevőszékkel. A felmérés elkészült, annak ismeretében Tamás Sándor azt is megjegyezte: ennyi idő után úgy látják, talán jobb lett volna, ha az önkormányzat egyedül lát neki a korszerűsítésnek, nagyon valószínű, hogy sokkal rövidebb idő alatt lezárták volna az egészet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Diákkorban elkezdeni a párbeszédet (Demokráciatábor)
Már diákkorban érdemes elkezdeni a román–magyar párbeszédet, lebontani a magyarokkal szembeni előítéleteket – hívta fel a figyelmet Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke a hatodik alkalommal megszervezett demokráciatábor megnyitóján kedden Sepsibesenyőn.
Az ifjúsági táborban jövő hétfőig a Pro Democratia Egyesület tartja éves táborát, amelyen közel száz, diáktanácsokban tevékenykedő középiskolás vesz részt. A Kovászna megyébe látogató turisták közel kilencven százaléka román nemzetiségű, annak ellenére, hogy sokakban még mindig él az a tévhit, hogy a Székelyföldön nem szolgálják ki kenyérrel azt, aki románul kéri – mondotta az alelnök. Hozzátette, a bukaresti média előszeretettel építi tovább ezeket az előítéleteket. Éppen ezért az elmúlt két évben meghívásukra több mint kétszáz bukaresti újságíró, blogger érkezett a megyébe, hogy megismerjék, milyen turisztikai lehetőségeket nyújt ez a vidék. Grüman Róbert kitért a romániai magyarság helyzetére is. Emlékeztetett, a román politikai vezetők szerint Románia kisebbségpolitikája példaértékű, azonban nem kérdezik meg a magyar közösséget, hogy valóban így van-e. A nagy egyesülés centenáriumának közeledtével még inkább szükség van a párbeszédre, hogy megtalálják azokat a közös pontokat, amelyek összehozhatják a román, a magyar és a más nemzeti kisebbségi közösségeket. Javasolta, A Pro Democratia Egyesülettel közösen szervezzenek olyan rendezvényeket, amelyeken megvitathatják a kisebbségi kérdést. A tábormegnyitón Cătălin Lazăr, a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság tanácsosa köszöntötte a résztvevőket, felszólalt Nicolae Radocea alprefektus, Kristó Kinga, a Kovászna Megyei Ifjúsági Alapítvány elnöke, Ioana Covei, az ENSZ romániai ifjúsági küldötte, Ioana Băltăreţu az Országos Diáktanács részéről, Mihai Dragoş, az Országos Ifjúsági Tanács elnöke, Iuliana Iliescu, a Pro Democraţia Egyesület projektmenedzsere. (sz.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Eltűntek a délszláv háborúban
Az 1990-es évek délszláv háborúinak idején mintegy 40 ezer ember tűnt el az egykori Jugoszlávia területén, egynegyedük, 10 416 ember azóta sem került elő – közölte tegnap, az eltűntek világnapján Veljko Odalović, az eltűntekért felelős szerbiai bizottság elnöke.
Odalović szerint az eltűntek felkutatása a térség békéjét és az itt élő népek megbékélését szolgálja, ám nagyon nehéz új információkat szerezni azokról, akik több mint két évtizede tűntek el. Nincsenek újonnan felfedezett sírhelyek vagy tömegsírok, így még csak keresni sem lehet. Olyan eset is előfordult, hogy az adott ország nem engedélyezte a feltárást. Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Montenegró államfője 2014-ben kötött megállapodást arról, hogy országuk mindent megtesz annak érdekében, hogy felkutassa azokat, akik az 1991–95-ös délszláv háború idején a volt Jugoszlávia területén tűntek el, ám azóta is számos sírhely feltáratlan maradt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kommunizmus utolsó lehelete
Van Budapesten egy jó hely. Persze, több is, de amiről most szólnék, az igazán csúcs (kicsit szlengesen, a hely szellemében). Valahányszor tehetem, mármint időm engedi, mindig elzarándokolok oda. Mert idő kell hozzá, és bizony: zarándoklat. Mint a címből a tájékozottabbak rájöhettek, a Szoborpark Múzeumról, vagy ahogy mostanság nevezik, a Memento Parkról van szó.
Történetét feleleveníteni fölösleges, akit érdekel, minden információt megtalál a világhálón. A lényeg, hogy 1993 óta létezik ez a sajátságos hely, ahol a Budapest utcáiról, köztereiről eltávolított szobrok, emléktáblák és egyéb műalkotások élik tovább életüket. Egyik-másik kissé megviselten, hiszen a kor és a látogatók keze nem kíméli az egykoron örök dicsőségre teremtett műveket. Ott van például Lenin elvtárs emléktáblája, mely pár évtizede még a róla elnevezett teret ékesítette. A bronzon szépen áll a patina, csupán a féldombormű egy része fényes: most már szabad, sőt, kötelező facsarni egyet az orron. Mint egykoron a mi múzeumunkban Ceauşescu elvtárs szobrán. Annyi különbséggel, hogy a Kárpátok Géniuszának alattvalói fölött őrködő hű mása gipszből volt, következésképp a takarító személyzetnek naponta le kellett tisztítania a megszentségtelenített felületet, minek folytán egy idő után a Scorniceşti-i Tölgy ugyanvalóst piszévé vált. A budapesti szoborpark büszkesége a bejárat mellett pózoló Trabant – hát ez is kopik, bár nem olyképp, mint Ceauşescu gipszorra. A papírjaguárt darabokban hordják el a szuvenírgyűjtők, az utolsó előttiről egy látogató a műszerfalat vitte el emlékbe. Most a harmadik egérkamion pompázik ott teljes díszében, bár kissé ingatagon, de ez inkább konstrukciós hiba. A Memento Parkot működtető alapítvány úgy döntött, a megnyitáskori állapotot őrzik meg, azaz nem bővítik a múzeumot. De ha különlegességre akadnak, időszakos kiállításáról nem tudnak lemondani. Most épp egy gyönyörű, barnába hajló vörös gránitból készült Lenin-szobor a sztár. Határozott arcél, jövőbe látó tekintet. Súlyos öklét az asztalon nyugtatja, felsőteste kissé előre dől. Lejjebb? A szobornak nincs lába. Valami magaslatra szánhatta alkotója, de így, a földre téve, nevetséges karikatúra. Nem úgy a másik csodálatos szobor! Göndör hajú, pufók arcú, félénk mosolyú kisfiú fehér márványba mintázva – a gyönyörűség akár gyerek angyalnak is elmehetne. Pedig szintén Lenint ábrázolja. Egy szigorúan titkos Balaton-parti ifjúsági tábor legfőbb leltári tárgya volt, egy olyan táboré, ahová csak a szovjet tisztek gyerekei mehettek üdülni. A vissza nem sírt múltat idéző sétát az ajándékboltban való csemegézés zárja. Van itt minden, ami a kort idézi – vagyis hogy csak majdnem minden. A legtöbb árucikk retró emléktárgy már csupán, az igazi kincsek elfogytak az évek során. Eredeti érdemrendből van még pár száz darab, a Kiváló dolgozó feliratról aranyszínű láncon lógó, szintén aranykeretes ötágú vörös csillagot a hozzá tartozó, piros műanyag dobozzal még idejekorán kimentették a szemétből, de a még néhány évvel ezelőtt tornyokban álló, a kommunizmus utolsó lehelete címkéjű konzervből már egy sem maradt. És utángyártásra sincs lehetőség, a kis konzervgyárakat megfojtották a multik, a nagyok meg csak akkor állítják át a gépsort, ha legalább hárommilliót rendelnek tőlük. Annyit soha nem lehet eladni, mondja a jegyárus-kasszás-büfés mindenes, a csalódott arcokat látva azonban mindig hozzáteszi: kedves vendégünk, töltse el boldogsággal az a tudat, hogy az itt látható szobrok java része több ideje van már a parkban, mint eredeti helyén. És ilyenkor a látogatók megnyugszanak, és mint valódi zarándoklatról, lélekben megerősödve távoznak. Hogy a kommunizmus lezárt múlt végre.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Technológia és latrina
Így ősz felé a legaktuálisabb probléma – sok egyéb mellett – a tanévkezdés, az oktatási intézmények állapota, a tankönyvek helyzete, illetve a szakminisztérium és szakmai szervezetek által tervezett „stratégiák”, javaslatok. Szerdán a marosvásárhelyi prefektúrán is a megye oktatási intézményeinek helyzetéről szólt az egyik jelentés.
Most azonban nem erről szeretnénk szólni, hanem arról, ami tanévkezdés, illetve választási kampányok idején rendre előjön: az ország legeldugottabb településén levő iskolába is be akarják vezetni az internetet és a legmodernebb informatikai technológiákat a politikusok és az éppen regnáló miniszterek.
Az emberek természetesen a megfelelő és jogos fenntartásokkal fogadják e híreket, mert tudják, hogy mindez csupán politikai stratégia, kampányfogás. Mert hogyan is lehetne európai színvonalú, a 21. századnak megfelelő oktatásról és tenchnológiáról beszélni, amikor iskolák, óvodák százaiban nincsenek meg – hogy másról ne beszéljünk – a legminimálisabb higiéniai feltételek sem?
Vegyük csupán a Minőségi oktatás, versenyképes ellátás című minisztériumi projektet. Az oktatási tárca vezetője szerint a projektben szereplő 11 megyében a minisztérium magas szintű IT-technológiával látja el az összes iskolát: eszerint minden osztályban annyi tablet lesz, ahány pad, emellett intelligens táblákkal és videoprojektorokkal szerelik fel, laptopot kap minden pedagógus…
Szép kilátások, de mindenki tudja, hogy ugyanakkor a helyi önkormányzatok kezelésében levő oktatási intézményeknek közel a fele működik évek óta egészségügyi engedély nélkül. Ami azt is jelenti, egyebek mellett, hogy nincs benne angolvécé, mosdó, folyó víz, vagyis hiányoznak a higiénia legminimálisabb feltételei is. A sokszor düledező illemhely az udvar végében van, de vannak települések, ahol csak latrina, úgynevezett török vécé található. Ilyen volt például Alexandru Vlahuţa szülőfalujában is, ahol a múlt század második felében kezdő tanárként dolgoztam, és ahol a helyzet azóta sem sokat változott.
Nem beszélve azokról az esetekről, amikor leomlik a plafon, és csak a szentlélek menti meg a gyermekeket, van, ahol nincs fűtés, a gyermekek otthonról viszik a tűzifát, hogy legalább fagypont közeli „meleget” érezzenek az osztályban és hadd ne folytassuk.
Természetesen szükség van az oktatás korszerűsítésére. Az is igaz, hogy ahol lehet, biztosítani kell a legmodernebb oktatási eszközöket, és a technológia lehetőségeit, hiszen ha azt várnánk, hogy minden egyes romániai iskolában legyen előbb vezetékes víz és angolvécé, a világ végéig várhatnánk.
Ám legjobb az lenne, ha a közoktatás fejlődését, fejlesztését és a megfelelő oktatási körülmények biztosítását nem a napi politikai hadakozások diktálnák. Most, ősz elején ezek az igazán aktuális dilemmák.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)

A pápai nuncius továbbította a listát
Száztizenegy gyermek nevét tartalmazó jegyzéket adott át szerdán személyesen Miguel Maury Buendía pápai nagykövetnek Bukarestben a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum szülői közösségének három képviselője. A pápai nuncius pénteken délután értesítette a szülőket, hogy abban az esetben, ha sikerül összegyűjteni a cikluskezdő osztályok indításához szükséges számú gyermeket, akkor a tanintézmény folytathatja tevékenységét. A szülők péntektől vasárnap estig az előkészítő, az ötödik és a három kilencedik osztályba 111 jelentkezőt írtak fel, s a jegyzéket személyesen adták át az érseknek. A pápai nagykövet örömmel nyugtázta, és továbbította is az oktatásügyi miniszternek, aki ehhez a feltételhez kötötte az iskola további működését. Népújság (Marosvásárhely)

A reformáció egyházmegyei ünnepsége Végváron
Temes – A Temesvári Református Egyházmegye ez év október 14-én, szombaton ünnepli a Reformáció 500 éves (1517–2017), valamint a Magyar Református Egyház 450 éves (1567–2017) évfordulóját. Az ünnep közös istentisztelettel kezdődik a végvári református templomban, ahol ft. Csűry István püspök tolmácsolja Isten igéjét, dr. Zabán Bálint tart rövid és frappáns előadást a reformációról, valamint az egyházkerület kántor-kórusa, illetve az Új Ezredév kórus fog gyönyörködtetni kórusművek előadásával. Fehér László tárogató játéka zárja az istentiszteletet.
Az ünnepi esemény déltől a piactéren folytatódik, ahol az ebéd elfogyasztása után kerül sor az „Élő Kövek”, „Bízz Band” ifjúsági zenekarok, valamint a Koral – Sziget egyházi zenekar fellépésére. A gyermekek számára a „Napraforgók” játszóház nyújt foglalkoztatást 10.00–17.00 óra között. A Parakletosz Kiadó is jelen lesz könyvekkel és más megvásárolható termékekkel.
A délután folyamán leplezzük le az Ungor Csaba szobrász által készített emléktáblát, majd „Református telepesek és telepes falvak a Bánságban. Református identitás” címmel hallgathatunk előadásokat. Reménység szerint sor kerül a Magyari Hunor által előkészületben lévő „Temesvári Református Egyházmegye templomai” című album bemutatására is.
A kora esti órában nt. Juhász András csongrádi esperes úrvacsorai ágendás szolgálatára és úrvacsora vételre, majd közös zsoltáréneklésre kerül sor. Bízunk benne, hogy a végvári piactéren egyszerre kb. 600 ajakról zendül majd fel az ének
A zsoltáréneklést a nap záró momentuma követi, amikor a jelenlévő lelkipásztorok áldást mondva bocsátják haza az ünneplő gyülekezetet. Erre a rendkívüli napra és alkalomra szeretettel várjuk a Temesvári Református Egyházmegye gyülekezeteinek tagjait minél nagyobb számban! Természetesen más egyházmegyék érdeklődő tagjait is szeretettel várjuk, de a más felekezetű testvéreket is!
Ha van szándék a szervezésben való társulásra és támogatásra – akár magánszemélyek, családok, vállalkozások, civilszervezetek, alapítványok, önkormányzatok, politikai szervezetek stb. részéről –, akkor azt az eseményt megelőzően legalább 1 héttel jelezzék, hogy a molinón fel tudjuk tüntetni a támogatókat, ill. a logókat. Az eseményt a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is hathatósan támogatja.
Bódis Ferenc esperes / Nyugati Jelen (Arad)

Migránsokkal teli autót füleltek le
Nem múlik el nap, hogy ne találjanak kisebb-nagyobb migráns csoportokat a hatóságok a román–szerb határ körzetében vagy akár a megyeszékhelyen. Augusztus 29-én egy Szlovéniában bejegyzett, a Zsombolyát Nagyszentmiklóssal összekötő országúton közlekedő Renault gépkocsiban összezsúfolva fedeztek fel 11 migránst a határrendőrök
Az autó egyiptomi sofőrje törvényesen lépte át az országhatárt, de utasai nem tudták igazolni romániai tartózkodásukat.
A 11 migráns (két férfi, három nő és hat 1-14 éves gyerek) a határrendőröknek azt vallotta, hogy iraki állampolgárok és Nyugat-Európába szeretnének eljutni. Az irakiak ellen tiltott határátlépésért indítottak eljárást, az egyiptomi állampolgár ellen pedig embercsempészésért emelnek vádat.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról egyezett meg Szijjártó Péter Bukarestben
Két, jelenleg ideiglenesen és korlátozott nyitvatartással működő határátkelőhely állandó nyitva tartásáról, és a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról állapodott meg Szijjártó Péter külügyminiszter Teodor Melescanuval szerdán Bukarestben.
Szijjártó Meleșcanu meghívására látogatott Bukarestbe, ahol délután előadást tart a román nagykövetek éves értekezletén. Reggel Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, majd a román külügyminiszterrel és Marcel Ciolacu miniszterelnök-helyettessel tárgyalt.
Tárgyalásai után az MTI-nek adott nyilatkozatában sikertörténetnek nevezte Románia és Magyarország kereskedelmi kapcsolatait, amelyek segítik azt, hogy a két ország kapcsolatai más területeken is kedvezően alakuljanak. Elmondta: Románia Magyarország második legfontosabb exportpiaca. Az elmúlt évben a magyar vállalatok 4,6 milliárd euró értékben exportáltak Romániába, és az idei esztendő első öt hónapjának az adatai 16 százalékos növekedést jeleznek. "Ha a román gazdaság jól megy, ha Románia sokat importál, a magyar vállalatok ebből sokat profitálnak" - állapította meg a miniszter. Azt is megemlítette: a MOL Románia 15. legnagyobb vállalata, az OTP pedig a 14. legerősebb bank az országban. Örvendetesnek mondta, hogy a román kormány "nem áll negatívan az OTP azon szándékához", hogy tovább növelje piaci részesedését.
Úgy vélte, a kölcsönös bizalom megerősödését jelzi, hogy meghívást kapott a román nagyköveti értekezletre. Megjegyezte: pár évvel ezelőtt nehezen elképzelhető lett volna, hogy Románia külügyminisztere a magyar nagyköveti értekezleten, Magyarország külügyminisztere pedig a román nagyköveti értekezleten tartson előadást.
Az új határátkelőhelyek megnyitásával kapcsolatban elmondta: a román kormány megadja a felhatalmazást a román Külügyminisztériumnak a tárgyalásra, amely során gyorsan el fogják dönteni, hogy a februárban ideiglenesen és időszakosan megnyitott határátkelőhelyek közül melyik kettő maradjon állandóan nyitva. Azt is elmondta, hogy hamarosan létrejön a második autópálya-határátkelőhely a román-magyar határon. A magyarországi M4-es 2019 végéig eléri az államhatárt, ahol a határátlépési infrastruktúrát is megépítik, és eddig román oldalon is megpróbálnak a határig érni az A3-as autópályával.
Szijjártó Péter az energetikai együttműködés területén is eredményekről számolt be. Mint elmondta: a Románia és Magyarország közötti gáz-interkonnektoron keresztül jelenleg csak Magyarország irányából lehet Romániába gázt szállítani. Románia elkezdte azonban azokat a beruházásokat, amelyek nyomán lehetővé válik, hogy Magyarország 2019 végére évente 1,75 milliárd köbméternyi gázt, 2022 végére pedig évente 4,4 milliárd köbméter gázt vásároljon Romániából. Azt is elmondta: már csak néhány kisajátítási döntés szükséges ahhoz, hogy Békéscsaba és Nagyvárad között a két ország villanyhálózatait is összekössék. Szijjártó Péter a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról elmondta: a román kormány megadta ehhez a felhatalmazást a román Külügyminisztériumnak, és várhatóan már néhány napon belül le tudják zárni az erről folytatott tárgyalásokat.
Szijjártó Péter a nap "legjobb hírének" mondta, hogy román tárgyalópartnerei pozitívan fogadták azt a magyar szándékot, hogy a vajdasági és kárpátaljai után a magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztési programot is indítson. "A németek már dolgoznak hasonló programon Románia területén, és mi a német mintára szeretnénk elindítani ezt. Abszolút pozitív a román kormány hozzáállása, és már csak néhány technikai részletet kell tisztáznunk ahhoz, hogy ezt a magyar, a román és az EU-s jogszabályoknak is meg tudjuk feleltetni" – fogalmazott.
A miniszter megemlítette: mint minden más alkalommal, ezúttal is az RMDSZ elnökével kezdte bukaresti megbeszéléseit, és áttárgyalták a magyar-román kapcsolatban megoldásra váró kérdéseket, amelyeket fel is vetett a román vezetőkkel folytatott tárgyalásain.
"Kértem a román illetékeseket, hogy a két marosvásárhelyi oktatási ügyet: a Római Katolikus Gimnáziumét és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemét (MOGYE) oldjuk meg. Azt gondolom, hogy politikai akarattal és egy kis jóindulattal ez a két ügy megoldható a közeljövőben" - jelentette ki a miniszter.
Hozzátette: "szükség van minden olyan alkalomra, amikor a kölcsönös bizalmat javítani tudjuk, és a közös sikertörténeteket építeni tudjuk. A bizalom javítása és sikertörténetek létrehozása nyomán érhetünk el oda, hogy a megoldatlan kérdéseket is rendezni tudjuk" - fogalmazott az MTI-nek adott nyilatkozatában Szijjártó Péter.
Magyarország külügyminisztere a délután folyamán a Képviselőház elnökével, Liviu Dragneával és a Szenátus elnökével, Călin Popescu Tăriceanuval is kétoldalú megbeszélést folytat.
Kolozsváron üdvözlik az intézmény létesítését:
A kolozsvári magyar kulturális intézet létrehozásának ötlete nem újkeletű, ennek megoldása már több éve húzodik. Korábbi sajtóhírek szerint a magyar kormány 2014-ben döntött az intézmény létesítéséről, de az ezzel kapcsolatos tárgyalások elakadtak, mivel a magyar és a román kormány eltérően értelmezte a kulturális intézmények alapításáról szóló egyezmény szövegét. Az intézmény létesítése kapcsán felvetődött az is, hogy az új intézet önállóan vagy esetleg a Bukaresti Kulturális Központ fiókjaként működjön majd. Ugyanakkor Bukarest azt sem tartotta kizártnak, hogy esetleg a sepsiszentgyörgyi irodát költöztessék Kolozsvárra, de erre a magyar fél nem volt hajlandó.
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja örvendetesnek tartotta a két külügyminiszter közötti megállapodást a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitását illetően.
„Kolozsvár a megfelelő helyszín egy ilyen intézmény működéséhez. Fontos lenne nem csak a magyarság, hanem a többség számára is. Reményteli fejlemény ez a megállapodás. A román hozzáállás eddig sem volt elutasító a kérdést illetően. A magyar fél minden bizonnyal rövid időn belül megteremti az intézmény létesítéséhez szükséges feltételeket” – mondta a főkonzul lapunk kérdésére.
Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke is sikeresnek tartotta az intézet létesítésére vonatkozó egyezményt, de arra is felhívta a figyelmet, a sok kulturális program szervezőinek összehangoltan kellene tevékenykednie, hogy elkerüljék az egymásra torlódó eseményeket.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkára, Bitay Enikő szerint a kutatómunkának nagy szüksége van minden állami támogatásra, és ha az új intézet erősíteni fogja a civil szférát, akkor könnyebbé teheti a tudományos életet.
„Szerencsés ügyről van szó, mert amit a politikum nem képes megoldani, azt pótolja a kultúra kapcsolatépítő ereje. Ráadásul Kolozsvár jó hírneve is erősödhet általa” – fogalmazott.
„Egy magyar kulturális intézet létrehozása Kolozsváron feltétlenül pozitív változás lesz nemcsak a város, hanem egész Erdély művelődési életében” – válaszolta kérdésünkre Gaal György, a Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Egyesület elnöke. Úgy vélte, az intézet feltehetően át fogja venni azokat a eseményeket, amelyeket jelenleg a konzulátus menedzsel, s valószínűleg saját épülettel rendelkezik majd, ahol megszervezik a programokat, ileltve saját személyzetre is szüksége lesz. Szabadság (Kolozsvár)

Két produkcióval vendégszerepel Kolozsváron a budapesti Operaház
A budapesti Operaház 2017. június 25-én másfél évig tartó korszerűsítés idejére bezárta kapuit. „A felújítás alkalmat ad arra, hogy a társulat útra keljen, és teljes értékű opera- és balettelőadásokat mutasson be a világ különböző pontjain. A Magyar Állami Operaház egyik legnagyobb vállalkozása a Kárpát-Haza OperaTúra,amelynek keretében Erdély nyolc városában mutatja be a Hunyadi László című operát és a Víg özvegy című operettből készült balettelőadást”, olvasható az intézmény közleményében.
A turné alkalmával kettős szereposztásban adják elő Erkel első mesteroperáját. A főbb szerepekben Miklósa Erikát vagy Kolonits Klárát, de számos erdélyi születésű művészt, így a címszerepet alakító Kiss B. Atillát és Pataki Adorjánt, valamint Gara Mária szerepében Kriszta Kingát is láthatja a közönség.
Az OperaTúra szeptember 4-től 21-ig tartó első fejezetének állomásai Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesvár, Arad és Kolozsvár.
Kolozsváron szeptember 20-án és 21-én látható a két előadás az Új Sportcsarnokban, derül ki a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből.
A Hunyadi László című operát 2012-ben Szűcs Gábor rendezésében mutatta be az intézmény. Szeptember 20-án Kolozsváron a közönség a főbb szerepekben az Opera olyan vezető énekeseit láthatja, mint Fodor Beatrix, Kálnay Zsófia, vagy a címszerepet alakító, Bánffyhunyadon született Kiss B. Atilla, de Gara Máriaként ugyancsak fontos szerepet alakít a nagyváradi születésű Kriszta Kinga is. Karmester: Jankó Zsolt.
A háromfelvonásos opera román felirattal van ellátva.
„Talán furcsának hathat, hogy Lehár Ferenc A víg özvegy című darabját a Magyar Nemzeti Balett előadásában tekintheti meg a közönség. A népszerű operettből Ronald Hynd brit koreográfus készített fantasztikus balettet 1975-ben az Ausztrál Balett megbízásából. A darab témaválasztása újdonságnak számított, ugyanis korábban senki sem próbált operettet balettszínpadra ültetni”, olvasható a közleményben.
A balettelőadás magyarországi bemutatója 2014-ben volt az Erkel Színházban. A kolozsvári előadáson a népes szereplőgárda soraiban a Magyar Nemzeti Balett kiváló szólistái, Sarkissova Karina, Kekalo Iurii, Pap Adrienn és Lagunov Ievgen is láthatók majd. Szabadság (Kolozsvár)

Verespatak veszélyben
A román politika olyan, mint egy Escher festmény: valahogy mindig körbenforgó, ugyanoda tér vissza, nincs kiútja, megoldása. Egy soha véget nem érő tragikomédia, amelynek sajnos áldozata a román társadalom és az ország kulturális öröksége. Míg előbbi lassan, de biztosan elapad és külföldre távozik, addig utóbbit feláldozza a politikai oligarchia Mammon, a pénz istenének oltárán. Mikor már azt hinnénk, hogy a Verespatak-ügy 2013 óta kitermelt egy erős civil mozgalmat és bebetonozta a romániai politikum gondolkodásába Verespatak kulturális örökségének jelentőségét, nagyot tévedünk: a Tudose kormány visszavonni készül Verespatak UNESCO helyszínné nyilvánításának dossziéját.
A körbeforgó történet, amikor Verespatak ismét veszélybe kerül olyan, mint egy mitológiai elem: istenek generációi ugyanazt a harcot vívják egymással, jön egy új aranykor, majd az is eltűnik és az új isten-generáció újra kell vívja harcát ugyanazokkal a toposz-szerű eszközökkel. Verespatak tehát Románia mitikus, lelki tükre: ha Verespatakkal baj van, Románia politikai rendszerével van baj. A történet 2015-ben kezdődött, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Rosia Montana Gold Corporation (Gabriel Resources Cég) kanadai mamut-vállalat beperli Romániát a washingtoni székhelyű ICSD Világbank törvényszékén 4,4 milliárd amerikai dollárt követelve a román államtól az elmúlt tíz év halogatásai miatt okozott anyagi károk miatt. Ez meg is történt idén júniusban, amikor a kanadai cég benyújtotta kérését a nemzetközi törvényszéken. A vádpontok között az szerepel, hogy Románia megszegte a kanadai céggel 1999-ben és 2009-ben aláirt szerződést és túl azon, hogy súlyos károkat okozott a cégnek a beruházás és kitermelés állandó halasztásával és ellehetetlenítésével, 2016-ban több, mint 248 titkosított céges dokumentumot – így többek között az eredeti szerződést is – nyilvánosságra hozták.
A perben – amely várhatóan 2019 szeptemberéig is elhúzódhat – Romániát a svájci Lalive ügyvédi iroda és a romániai Leaua és Társai ügyvédi iroda képviseli, míg a kanadai céget az amerikai White&Case és C. P. Tăriceanu jó barátja által vezetett Gabriel Zbârcea irodája képviseli. Magyarán: az ügyet már a kezdetektől fogva még a támadó oldalról is egy kormányközeli ügyvédi iroda támogatja. Ebben a kontextusban tehát nem meglepő Mihai Tudose kormányfő múltnapi nyilatkozata, amelyben arra utalt, hogy elgondolkodnak azon is, hogy visszavonják a Cioloș kormány által 2017 januárjában beadott UNESCO dossziét, amely Verespatakot világörökségi helyszínné nyilvánítaná. Erre azért lenne szükség a jelenlegi kulturális minisztérium szerint, mert a világörökségi jelölés nehezíti Románia pozícióját a per megnyerésében. Lefordítva: a Tudose kormány nem hajlandó 4,4 milliárd dollárt kifizetni, ezért inkább feláldozná Verespatak örökségét. Mindezt úgy, hogy már eleve az opponens fél védőügyvédje is kormányközeli ügyvédi iroda. Jól látható tehát, milyen olcsó és átlátható mechanizmusok vezénylik a jelenlegi kormány hozzáállását Verespatak és általában véve, az ország kulturális és természetvédelmi örökségét tekintve. Ennek a kormánynak Verespatak öröksége semmit sem jelent. De ignorálja azt a mozgalmat is, amely 2013-ban született és a Colectiv tragédiával vált felnőtté: az ország fiataljainak véleményét, a „rezist” generáció hangját. Egy olyan kormány vezeti az országot, amely olcsó ügyvédi játékkal feláldozná az ország ikonikus kulturális és természetvédelmi területét és figyelmen kívül hagyja az elmúlt öt év civil mozgalmainak akaratát és hangját.
Mi más tehet a társadalom, a civil szféra, mint önmagát ismételve, újra utcára menjen és hangosan és haragosan ordítsa el Bukarestig, míg politikusaink füle szétszakad: nem adjuk fel Verespatakot!
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Eurómilliók Közép-Erdély fejlesztésére
A forgalmi rendet megreformáló tervet készül benyújtani Sepsiszentgyörgy a kifejezetten a központi régió megyeszékhelyei számára létrehozott pályázati kiíráson, amiből viszont Marosvásárhelyen csak kisebb beruházásokat valósítanának meg.
Sepsiszentgyörgyön már elkészült az a fejlesztési stratégia, amely révén a város jelentős támogatásra fog pályázni a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökségnél, amely kifejezetten az ország középső régiójának megyeszékhelyei számára különített el fejlesztési alapot európai uniós pénzekből.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Krónikának elmondta:
a kovásznai megyeszékhely 21 millió eurót tud lehívni, és bár vannak fenntartásaik a pályázattal, illetve bizonyos feltételekkel kapcsolatban, mindenképpen igényelni fogják a támogatást. A fejlesztési ügynökség közleménye szerint az érintett hat megyeszékhely – Gyulafehérvár, Nagyszeben, Marosvásárhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Brassó – számára összesen 177,84 millió eurós finanszírozási keretet különítettek el.
A pályázati projektek benyújtása már elkezdődött, erre egészen 2018 decemberéig van lehetőségük az önkormányzatoknak. Az EU-s pénzek lehívásának feltétele, hogy ki kell dolgozni egyrészt egy integrált fejlesztési stratégiát, ugyanakkor a település hosszú távú mobilitási tervét is el kell készíteni.
Megosztott teret alakítanák ki Sepsiszentgyörgyön
Antal Árpád lapunknak elmondta, a székelyföldi megyeszékhely fejlesztési stratégiáját már elkészítették, a mobilitási tervet pedig hamarosan közvitára bocsátják, ennek kapcsán elsősorban a forgalomváltozásokat kell megvitatni. Az elöljáró úgy fogalmazott: „bátrabb” javaslatokkal fog előrukkolni, a városközpont egy részét például úgynevezett megosztott térré (shared space) alakítaná át, ha az elképzelést a sepsiszentgyörgyiek is támogatják.
A skandináv országokban sikerrel alkalmazott elgondolás alapelve, hogy a közterületet a gyalogos, a kerékpáros és az autós forgalom megosztva használja úgy, hogy senki se kerüljön hátrányos helyzetbe.
Ezt úgy valósítják meg, hogy eltávolítják a jelzőlámpákat, az útjelző táblákat és más jeleket, az elmélet szerint ugyanis a nagyobb bizonytalanságérzet fokozottabb odafigyelésre készteti a forgalom résztvevőit. Az elképzelés kitalálói szerint a forgalmi rend aprólékos szabályozása hamis biztonságérzetet sugall, és különösen a csomópontokban gyakran vezet balesetekhez részben azért, mert gyengül a közlekedők felelősségérzete.
A 70 százalékos önrészt is vállalják
Sepsiszentgyörgy polgármestere arról is beszámolt: a pályázati kiírás struktúrája „nem épp olyan”, mint ahogy azt az érintett megyeszékhelyek vezetői elképzelték. Ugyan folyamatosan egyeztettek a fejlesztési minisztériummal és az Európai Bizottsággal, ám csak apró módosításokat tudtak kiharcolni. Antal Árpád szerint olyan érzésük van, mintha a projekttel a Nyugat-Európában gyártott buszokat próbálnák eladni Romániának.
Példaként azt hozta fel, hogy a támogatás jelentős részét a tömegközlekedés fejlesztésére kell fordítani, amivel nem is lenne gond, de az első változatban kizárólag elektromos buszok vásárlását engedélyezték. Utólag jóváhagyták a hibrid járművek beszerzését, de ezeknek a karbantartása is meghaladja egy közepes méretű város anyagi lehetőségeit.
A másik gond, hogy az utakat csak abban az esetben lehet ezekből az alapokból felújítani, ha külön sávot alakítanak ki a tömegközlekedési járműveknek.
Ez a kisebb váro¬sokban, mint Sepsiszentgyörgy vagy Csíkszereda, teljesíthetetlen, hiszen általában egy sávon zajlik a teljes közlekedés, ha arra csak buszokat engednek, a többi járművet ki kellene tiltani.
A polgármester ugyanakkor leszögezte: mindenképpen pályázni fognak még akkor is, ha 70 százalékos önrészt kell biztosítaniuk, ami a 21 millió eurós finanszírozásnál 15 millió eurót jelent.
Bíró Blanka , Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Meleșcanu román–magyar–szlovák–osztrák vitát kezdeményezett az első világháború eseményeiről
Az első világháború eseményeinek román–magyar–szlovák–osztrák megvitatását kezdeményezte Teodor Melescanu román külügyminiszter a Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel folytatott szerdai bukaresti megbeszéléseken.
A két külügyminiszter azt követően nyilatkozott a sajtónak, hogy Szijjártó Péter előadást tartott a román nagykövetek éves értekezletén.
Mindketten az egymás iránti bizalom erősödését hangsúlyozták.
Teodor Meleșcanu megemlítette: az első világháborúnak döntő kihatása volt a térség történetének alakulására, ezért javasolta, hogy Románia, Magyarország, Szlovákia, esetleg Ausztria vagy Németország kormányaival szervezzenek valamilyen közös akciót, ennek során nyíltan vitassák meg a történelmi kérdéseket, és tekintsenek a jövő felé, vizsgálják meg országaik szerepét és helyét Közép-Európában, az EU-ban és a világban.
A román külügyminiszter köszönetet mondott Szijjártó Péternek a román nagykövetek éves értekezletén tartott előadásáért, mely összegzése szerint arról szólt, hogy a regionális együttműködés hogyan segítheti a biztonságot, a jólétet a térségben. Hangsúlyozta: a romániai magyar és a magyarországi román kisebbség a kapocs szerepét tölti be a két ország viszonyában.
Meleșcanu elmondta, a két ország által kialakított jogi alap lehetővé teszi, hogy a következő időszakban a konnektivitás kérdéseire összpontosítsanak. Az energetikai hálózatok, az autópályák összekapcsolását, valamint egy nagy sebességű vasúti összeköttetés kialakítását említette Budapest–Kolozsvár–Brassó–Bukarest-útvonalon.
„Ezek olyan projektek, amelyeket a későbbiekben, a román–magyar vegyes bizottságban és a két kormány lehetséges együttes ülése alkalmával vitathatunk meg, erre készülünk” – jelentette ki Teodor Meleșcanu.
A román külügyminiszter azt tartotta a kétoldalú megbeszélések legfontosabb következtetésének, hogy mindkét fél őszintén kívánja fejleszteni és erősíteni a két ország kapcsolatait.
Szijjártó Péter sajtónyilatkozatában elmondta: öt évvel ezelőtt nevetség tárgyává vált volna, ha valaki azt mondta volna,, hogy a román és a magyar külügyminiszter kölcsönösen meghívja egymást, hogy előadást tartson a nagykövetek értekezletén.
Úgy vélte, Teodor Meleșcanu személye garancia arra, hogy a románok és magyarok közötti bizalom tovább erősödjön, és közben sikertörténeteket építsenek.
A miniszter a gazdasági kapcsolatok fejlődését említette, és örömhírként jelentette be, hogy Magyarország hamarosan megnyitja a magyar kulturális intézetet Kolozsváron.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

A budapesti Opera vendégszereplése Nagyváradon
Tizenkét kamion, kilenc autóbusz, valamint a Magyar Állami Operaház szólistái, a Magyar Nemzeti Balett, az Opera Zenekar és az Opera Kórus összesen 380 művésze és munkatársa vesz részt a 133 éves Magyar Állami Operaház első erdélyi és partiumi turnéján.
A Kárpát-Haza OperaTúra 2017. szeptember 14-én és 15-én a nagyváradi Antonio Alexe Arénába érkezik Erkel Ferenc Hunyadi László című operájával Ronald Hynd Lehár Ferenc világhírű operettjének balettváltozatával, A víg özveggyel.
Minden magyar embernek szüksége és joga van arra, hogy a nemzethez tartozónak érezze magát. Különösen fontos ez azok számára, akiknek egy történelmi döntés hozadékaként más országban, más kulturális környezetben kell megőrizzék nemzeti identitásukat. Halmozottan fontos a segítség azoknak, akik szórványban élnek, magyarságukat ezen környezetben kell megtartaniuk, kiteljesíteniük. A projekt célja, hogy a határon túli valamennyi vidéken nagyszabású előadásokat mutassanak be az ott élő magyar közösség, de akár a többségi társadalom számára is.
Minderre az Operaház várhatóan csaknem másfél évig tartó felújítása adott alkalmat. Mint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a budapesti sajtóeseményen fogalmazott, a turné támogatásával „egy kihívást lehetőséggé változtattuk”. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a turné megvalósulása apropóján azt hangsúlyozta, hogy minden külföldi magyar közösség a kultúra által szeretne kötődni az anyaországhoz, ezért van igény a minőségi magaskultúra közvetítésére. Biró Rozália, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei szenátora példaértékűnek nevezte, hogy az Operaház olyan élményt hoz Erdélybe és a Partiumba, ami az összetartozást erősíti.
Az OperaTúra szeptember 4-től 21-ig tartó első fejezetének állomásai Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesvár, Arad és Kolozsvár. „Habár az Operaház alapítása 133 éve az összmagyarság egyetlen ilyen intézménye, sohasem járt még ezekben a városokban” – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter főigazgató. „Olyan műveket viszünk, melyek nem spórolni igyekeznek a művészi tartalommal.” Minden városban két napot időzik a társulat, az első napon Erkel Hunyadi László című operája, a másodikon Ronald Hynd Lehár Ferenc világhírű operettjének zenéjére készített balettje, A víg özvegy látható.
Hunyadi László
Erkel Ferenc 1844-ben, a reformkor tetőpontján komponálta hazafias operáját, mely a magyar történelem egyik zűrzavaros periódusára, a nándorfehérvári diadalt követő napokra koncentrál. A Hunyadiak korában játszódó mű hőse azonban nem a híres törökverő, Hunyadi János vagy a későbbi Mátyás király, hanem a vérpadra lépő fiatal lovag, László. A kortárs nézők lelkesen fogadták a művet, mivel nem is annyira titkolt áthallásokat tartalmazott saját koruk politikai viszonyaira; természetesen az olasz és francia mintákat, valamint a verbunkos hagyományokat követő zene is megtette hatását.
A művet, mely bemutatója óta megszakítás nélkül a magyar repertoár megbecsült darabja, 2012-ben új rendezésben mutatta be a Magyar Állami Operaház. Nagyváradon a közönség a főbb szerepekben az Opera olyan vezető énekeseit láthatja, mint Fodor Beatrix, Kálnay Zsófia, vagy a címszerepet alakító, Bánffyhunyadon született Kiss B. Atilla, de Gara Máriaként ugyancsak fontos szerepet alakít a nagyváradi születésű Kriszta Kinga is. A darabot a kolozsvári születésű tehetséges karmester, Jankó Zsolt dirigálja.
A víg özvegy
Talán furcsának hathat, hogy Lehár Ferenc A víg özvegy című darabját a Magyar Nemzeti Balett előadásában tekintheti meg a közönség. A népszerű operettből Ronald Hynd brit koreográfus készített fantasztikus balettet 1975-ben az Ausztrál Balett megbízásából. A darab témaválasztása újdonságnak számított, ugyanis korábban senki sem próbált operettet balettszínpadra ültetni. A történet 1905-be, Párizsba repít minket, ahol a Pontevedro nagykövetségen áll a bál: az országot fenyegető államcsőd borzolja a diplomaták idegeit. Egyetlen reményük maradt, hogy tőkéhez jussanak: egy dúsgazdag özvegyet összeházasítani korábbi szerelmével.
A nagy tablókból építkező előadás legszebb részei a kettősök és a jellemek bemutatását lehetővé tévő szólók, amelyet hatásos, sokszor komikus pantomim részek egészítenek ki. A koreográfus kiválóan bánik a karaktertáncokkal a II. felvonásban, bár furcsa módon a délszláv karakterű zenék között egy lengyel polonézt is látunk. A víg özvegy szerencsés keveréke mindannak, ami ahhoz szükséges, hogy a közönség kitűnően szórakozzon és élvezze Lehár csodálatos muzsikáját. Minderre bizonyíték a balett több mint 40 éve tartó töretlen sikere. A darab magyarországi bemutatójára 2014-ben került sor az Erkel Színházban. A nagyváradi előadáson a népes szereplőgárda soraiban a Magyar Nemzeti Balett kiválóságai, Hangya Rita, Timofeev Dmitry, Földi Lea és Rónai András József is láthatók majd. A Turné beharangozó sajtóeseményen Ronald Hynd elmondta, a Müncheni Balett igazgatójaként meglepetéssel tapasztalta annak idején, milyen sok jó csodálatos magyar táncos érkezik Erdélyből. A koreográfus számára megtiszteltetés, hogy magyar szerző művére készült balettjét magyar társulat adja elő.
A Kárpát-Haza OperaTúra Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.
Jegyek kaphatók a www.bilete.ro weboldalon, a Román Posta bilete.ro jelzéssel ellátott telephelyein, illetve az Inmedio és Germanos bolthálózatban.
https://www.bilete.ro/categorii/cultural/opera-nationala-maghiara-budapesta/, tájékoztatta lapunkat sajtóközleményben a Magyar Állami Operaház kommunikációs projektvezetője.
Erdélyi partner
Mint megtudtuk a nagyszabású rendezvénysorozat erdélyi partnere az RMDSZ. A szövetséget a Budapesti sajtótájékoztatón Biró Rozália, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke képviselte. Példaértékű a rendezvény, részben azért mert a mintegy 50000 erdélyi magyar néző, nemzeti identitástudatát erősítheti a magaskultúrán keresztül, részben pedig azért, mert igen jelentős erőfeszítés révén jött létre a magyar kormány támogatásával valamint a Magyar Állami Operaház igazán erőteljes pozitív hozzáállásával. A kiemelkedő kulturális élmény mellett, a turné lehetőséget nyújt arra is hogy, a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére vonatkozó RMDSZ-es nemzetközi kezdeményezés népszerűsítését is megtehessük. A kulturális intézményeink közötti együttműködés fejlesztését , a Kárpát -medencei magyarság egységes vérkeringésének erősítését, együttgondolkodását is szolgálja majd a rendezvénysorozat- összegezte az RMDSZ képviselője. erdon.ro

Természet az élet forrása-tábor negyedszer
Csak tisztán, szelektíven!
Hétfőtől szerdáig tartott Szentkatolnán a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület által negyedik alkalommal szervezett Természet az élet forrása nevű zöldtábor. Az idei téma a szelektív hulladékgyűjtés és vizeink tisztaságának megőrzése volt.
A táborban összesen harminc kézdivásárhelyi, uzoni, dálnoki, szentléleki, bodoki és szentkatolnai gyerek és önkéntes vett részt, közöttük olyanok, akik már negyedik alkalommal tértek vissza az eseményre. A szervezésben idén a házigazda Zöld Nap Egyesületet a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület (ADI-SIMD) és az AQUACOV Közösségfejlesztési Egyesület is segítette. A három nap alatt a résztvevők meglátogatták a Lécfalván létesített integrált hulladékkezelő központot, valamint a kézdivásárhelyi víztisztító állomást, ahol betekinthettek a fenntartható hulladékgazdálkodás és felelős vízgazdálkodás rejtelmeibe.
A lécfalvi látogatáson Ambrus József, a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület igazgatója elmondta:
– Meggyőződésem, hogy a gyerekeken keresztül sokkal hatékonyabban jutnak el üzeneteink a szülőkhöz, fogékonyabbak az újra, gyorsabban sajátítják el azokat az egyszerű, de fontos lépéseket, hogy miként kell a hulladékkal gazdálkodni, hiszen a szelektív gyűjtés lényegében ezt jelenti. Öröm látni, hogy a gyerekek szinte percek alatt tanulják meg a helyes gyűjtést.
Fazakas András, az AQUACOV igazgatója hozzátette, minden környezetvédelemmel kapcsolatos kezdeményezést támogatnak, hiszen a szelektív hulladékgyűjtés mellett az életet adó víz tisztaságára, tudatos használatára is nagy hangsúlyt kell fektetni ma, amikor egyre gyakrabban lehet kutak kiapadásáról hallani, naponta láthatjuk és hallhatjuk, hogy a víz használatát több országban racionalizálják.
Ráduly Attila, a szervező egyesület elnöke és önkéntesei legfontosabbnak azt tartják, hogy a változatos programok mellett a táborban a környezettudatos nevelés, a természetvédelem, illetve a játékos tanulás kerül előtérbe. Hangsúlyozta, az idei tábort a támogatásoknak köszönhetően minden eddiginél színesebbé, gazdagabbá tudták tenni. „A cél közös: környezetünk, vizeink tisztántartása, gyerekeink környezeti öntudatosságra való nevelése”, summázott az elnök.
A háromnapos tábort Terra, a hónapok óta zajló, országos ökotudatosító kampány kabalafigurája is meglátogatta, arra ösztönözve a jelenlevőket, hogy az október végéig tartó verseny hátralevő részében is ugyanolyan odaadással vegyenek részt, mint eddig.
Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Rendezvények péntektől vasárnapig
Falutalálkozó Olaszteleken
Falutalálkozóra készülnek Olasztelek lakói. A hétvégi rendezvény már péntek este megkezdődik, 20 órától Olasztelek múltjáról zajlik majd beszélgetés a templom előtti gesztenyefa alatt, rossz idő esetén a Gyülekezeti Házban. Bevezetőképp Bene László a II. világháború tárgyi emlékeiről ejt szót.
Szombaton 17 órától dr. Pásztori Kupán István lelkipásztor, egyetemi tanár tart előadást a Magyar Szent Korona üzenetéről (helyszín a Gyülekezeti Ház), 20 órától a művelődési házban a Dalban, táncban őrzött értékeink című előadást láthatják az érdeklődők, ugyanitt Tókos Csaba fotóiból nyílik kiállítás. A napot táncest zárja.
Vasárnap délelőtt az iskolánál az 50 évesek kortárstalálkozóját tartják, 11 órától ünnepi istentisztelet lesz, 13 órától a II. világháborúban elhunytak, illetve az azt követően fogságba hurcoltak emlékezetét idézik, kiállítással, emléktábla-avatással. 15 órától a futballpályán az ácsi (Magyarország) Bakancsos Klub jóvoltából szabadtéri játékok várják a szórakozni vágyókat, futballmérkőzés is lesz, a rendezvény tábortűzzel, nótázással zárul.
Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hat romániai beteg halt meg a gyilkos kórban
Május 9-e és augusztus 30-a között 16 esetben bizonyosodott be agyhártya- vagy agyvelőgyulladásos esetekről, hogy azokat a nyugat-nílusi vírus okozta - közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.
A nyugat-nílusi vírussal fertőződött 16 beteg közül 6-an meghaltak: hárman Bukarestben, egy-egy beteg pedig Buzău, Brăila és Olt megyében. A kórt Bukarestben 3, Giurgiu, Ilfov és Vrancea megyében 2-2, Buzău, Brăila, Constanţa, Galaţi, Ialomiţa, Olt és Szeben megyében 1-1 személynél mutatták ki.
A nyugat-nílusi vírussal való fertőzöttség tünetei: magas láz, erős fejfájás, előrehaladott esetben a nyak merevsége, kiütések a mellkason, szívgyengeség, hidegrázás, súlyos fáradságérzet, izomgyengeség - tájékoztat a szakárca, hozzátéve ugyanakkor, hogy a fertőzött személyek 80%-a mentes a súlyos tünetektől.
Megelőzésképpen a szúnyogcsípések ellen kell elsősorban védekezni, kerülni kell a sűrű növényzettel borított térségeket és az állóvizek környékét, ahol magasabb a levegő páratartama, a háztartásokból is el kell távolítani az állott vizet, valamint a háztartási hulladékot - mutat rá a minisztérium.
A tárca ugyanakkor leszögezi, hogy Romániában elszórtan ütötte fel a fejét a betegség, nem lehet járványveszélyről beszélni.
Agerpres; maszol.ro

A szervezők az eddigi legszínvonalasabb kiadásnak értékelték az idei PMN-t
Stier Péter főszervező, Szőcs Péter, az Identitas Alapítvány elnöke, Kereskényi Gábor polgármester, Pataki Csaba megyei tanácselnök és Magyar Lóránd képviselő kiértékelő sajtótájékoztatón vonta le a 16. Partiumi Magyar Napok következtetéseit.
„A Partiumi Magyar Napok a régió legnagyobb, legmeghatározóbb és legszínesebb rendezvénye, amely évről évre egyre több látogatót vonz Szatmárnémetibe” – mondta Stier Péter főszervező. Bebizonyosodott, hogy sokan úgy tervezték a nyarat, hogy itthon, Szatmárnémetiben legyenek, hiszen a rendezvény 8 napja alatt a több mint 150 szerteágazó programon, koncerten, kiállításon, gasztronómiai és kulturális tevékenységen, valamint színházi előadáson a 70 ezret is meghaladta a látogatók száma – összegzett.
A főszervező elmondta, hogy a rendezvény turisztikai szempontból is bizonyíthatóan sikeres, hiszen előfordult, hogy az utolsó pillanatban kellett elszállásoljanak egy vendéget, de már alig találtak szabad szobákat a helyi szállodákban.
Stier kiemelte: nagy örömmel és boldogsággal tölti el a sok pozitív visszajelzés, amely arra enged következtetni, hogy az idei rendezvénnyel is magasra tették a mércét. Sikerült felülmúlni az eddigi kiadásokat, és ezzel együtt önmagukat is. Ezért köszönet illeti a támogatókat, a társszervező civil szervezeteket, a médiapartnereket, a rendezvény önkénteseit – idézi a közlemény a főszervező kiértékelőjét. A legnagyobb hála a közönségnek jár, hiszen nélkülül soha nem jöhetne létre egy sikeres rendezvény.
Összesen 101 helyi, országos és külföldi érdekeltségű szponzor támogatta a Partiumi Magyar Napokat. 24 civil szervezet és közel 100 önkéntes vett részt a rendezvény szervezésében, 19 médiapartner tudósított róla.
Szőcs Péter, az Identitas Alapítvány elnöke is köszönetet mondott a résztvevőknek, akik a megye minden részéről, más megyékből és a határon túlról is érkeztek.
Együtt szórakozott a magyar, a román és a sváb
A sajtótájékoztatón részt vett Kereskényi Gábor polgármester is, aki elmondta: ismét bebizonyosodott, hogy Szatmárnémeti képes egy olyan multikulturális szórakoztató rendezvényt létrehozni, ahol a magyar lakosság mellett a svábok és a románok is jól tudják érezni magukat.
A rendezvény zárókoncertjére, az Omegára nagyon sok román volt kíváncsi, de a főzőversenyre is jelentkezett román csapat, amely nagyon jól érezte magát, sőt még díjat is nyert. A polgármester gratulált a szervezőknek, arra biztatva őket, hogy jövőre is legalább ugyanezt a színvonalat hozzák, sőt az ideinél még színvonalasabb programokkal is kellene készülni. A közrendért, közbiztonságért és a köztisztaságért felelős szerveknek is megköszönte az operatív munkát.
Pataki Csaba megyei tanácselnök és Magyar Lóránd képviselő is az eddigi legszínvonalasabb kiadásnak értékelték a rendezvénysorozatot. Szerintük a fejlődés nemcsak a programkínálatában volt érezhető, hanem a közönség viselkedésén is, mindenki kulturáltan szórakozott a Partiumi Magyar Napokon.
A tanácselnök azt is kiemelte, hogy a legtöbb kulturális program teltházas volt, számára kifejezetten meglepő volt, hogy a könyvbemutatók iránt is hatalmas volt az érdeklődés. Magyar Lóránd összegzésében elmondta: a Partiumi Magyar Napok a jövőben is megfelelő teret fog biztosítani a helyi termelők számára a külföldről beáramló termékekkel szemben, hiszen ez a rendezvény Szatmárnémetit kell népszerűsítse, fel kell mutatni a helyi értékeket. maszol.ro

Forgatókönyv-szerű politikai hadjárat áldozata a Római Katolikus Teológiai Líceum az RMDSZ szerint
Az RMDSZ a szülői közösséggel vállvetve azon dolgozott, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum tanulóinak ne egy másik iskola diákjaiként kelljen folytatniuk és befejezniük tanulmányaikat, illetve hogy elindulhassanak a cikluskezdő osztályok - írja az RMDSZ közleménye, amelyet nem sokkal azután adtak ki, hogy kiderült, már augusztus elején végleges bírósági döntés született a Marosvásárhelyi Katolikus Gimnázium jogi státuszának megszüntetésééről. "A szülők jóhiszeműen íratták gyermekeiket olyan osztályokba, amelyeket hivatalosan az oktatási minisztérium jóváhagyásával hirdettek meg. Az RMDSZ minden közigazgatási lehetőséget megragadott az elmúlt hónapok során, hogy megnyugtatóan rendezze az iskola helyzetét. Románia kormányának oktatási minisztere és megyei szintű képviselője, a prefektus egymásnak ellentmondó cselekedeteket és kijelentéseket tesz, félrevezetve diákokat, szülőket, tanárokat és az egyház képviselőit" - áll a szövegben. A közlemény kiér arra is, hogy néhány hónappal ezelőtt a pápai nuncius jelenlétében a prefektus azt az ígéretet tette, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum a Bolyai Farkas Elméleti Líceum fiókintézményeként működhet tovább. A Szövetség helyi tanácsosi frakciójának javaslatára, mind a négy politikai szervezet egyöntetű döntésével fiókintézménnyé sorolták be az iskolát. Az ígérettel ellentétben még ezt a kompromisszumos megoldást sem fogadta el az oktatási minisztérium, illetve a prefektusi hivatal is jogi kifogást emelt ellene. Az RMDSZ szerint nyilvánvaló, hogy ez az ügy kevésbé jogi, bürokratikus kérdés, hanem sokkal inkább politikai vonatkozású.
(közlemény) Transindex.ro

Miért emilyen Románia? - a román „másmilyenség” sajátosságai
Mostanában a román politika és akadémiai diskurzus lépten-nyomon Románia kivételes jellegéről beszél, folytatva ezáltal az 1930-as évek óta folyamatossá lett nacionalista mantrát. Ez alól sajnos még Lucian Boia, a mítoszromboló román történész sem kivétel.
Vintilă Mihăilescu az egyik legnépszerűbb román szociológus, politológus aki kiváló kutatóként egyben az amerikai „public intellectual” azaz közértelmiség (közíró) szerepét is nagy sikerrel gyakorolja. Az ő gondozásában és szerkesztésében jelent meg idén az a 18 írást (könyvrecenziót, esszét, tanulmányt) tartalmazó kötet, amely Lucian Boia, a román történetírás "ügyeletes mítoszrombolójának" „Miért más Románia? 2013-ban megjelent kötetére ad vaskos választ (Vintilă Mihăilescu (szerk.), De ce este România astfel? Avatarurile exceptionalismului românesc, Iași, 2017).
Tényleg kivételes Románia?
Az excepcionalizmus jelenségéről A „Miért emilyen Románia?” kérdés frappánsan forgatja meg Boia nagy botrányt és közvitát kavart felvetését. A dekonstruktivista történész magyar nyelvre is lefordított nagyesszéjében azzal érvel, hogy Románia történelme során végig más utakat járt, a környező országok és Európa többi részéhez képest lemaradva, elkésve taktikázott és rohant az elment vonat után. Boia olyan Románia képet fest le munkájában, amely egy komplexusos, önbizalomhiányban szenvedő népléleknek aligha kedvez, sőt, tovább növeli a kollektív mentalitás szindrómáit. Vintilă Mihăilescu szerint, ezzel a nagyesszéjével Boia nem eltávolodik a hagyományos, nacionalista román történetírástól (amely mottó már a védjegyévé vált), hanem beáll a sorba és Románia kivételességéről, másmilyenségéről beszélve nem lesz jobb, mint a dákopátiát, nemzeti felsőbbrendűséget és a mindennél dicsőbb román történelmet hirdető kollégái. Mihăilescu ezt a jelenséget – egy ország, egy nemzet, nép, etnikum – másmilyenségét, kivételes jellegét hirdető eszmerendszert (excepcionalizmus) egy rég létező, az Egyesült Államok történetírásában már a XIX. század elején létrejött folyamatra vezeti vissza (American exceptionalism), amely gyökeret vert Közép-Kelet Európa kis nemzetei körében is.
Ebbe, a másmilyenség, egyedülállóság és kivételesség jegyeit hirdető eszmerendszerbe illeszkedik be a román történetírás római-latin, majd dák eredetmítosza, de ide sorolhatjuk bátran a magyar turanizmus történetét is. Ezek, mint tudjuk, nemegyszer összeesküvés-elméletekké és pszeudo-történeti mítoszokká avanzsálódnak és a románokból Japánt hódító dákok, a magyarokból szíriuszi földönkívüliek lesznek. Boia „Miért más Románia?” kötetére nemcsak Vintilă Mihăilescu irt egyébként válaszkötetet: megtették ezt már 2015-ben Voicu Bogdan és szociológus szerzőtársai is (Este România altfel? Societatea și sociologia...încotro?, Szeben, 2015). –
A Mihăilescu szerkesztette kötet első része rövid recenziókat közöl Boia 2013-as botrányt keltett kötetéről. A recenziók döntő többsége bíráló, azzal érvelnek, hogy Boia kliséket használva általánosít és sarkít amely tudománytalan módszertan miatt válhat kötetében Románia oly kivételessé, másmilyenné. Daniel Dăianu például Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff közgazdászok 2009-es kötetét hozza fel példaként, akik bebizonyították, hogy a gazdasági válság valójában nem igazán „egyedülálló” jelenség, hanem sokkal komplexebb és ismétlődő folyamat, melynek legfeljebb bizonyos szereplői másmilyenek vagy egyedülállóak (C. Reinhart- K. Rogoff, This Time Is Different: Eight Centuries of Financial Folly, New York, 2009). Ezek a példák jó iránymutatók a nacionalizmusok és közép-kelet európai történelem-képek másmilyenségének lerombolására is. Vintilă Mihăilescu ugyan birálja tehát Boia álszent mítoszrombolását, ám maga is – igaz, Boiánál sokkal tudományosabb eszközökkel – mítoszt-rombol: leépíti a román másmilyenség mítoszát.
A kötetben több esettanulmányt is találunk, amely a Boia-féle román másmilyenség néhány példáját veszi részletes elemzés alá és bizonyítja be, hogy valójában Románia nem radikálisan más, mint szomszédai vagy bizonyos tekintetben, Európa többi társadalma. Valentin Naumescu például Románia uniós integrációját veszi górcső alá és hasonlítja össze a környező országok narratíváival és gazdasági helyzetével 1990 és 2007 között. Octavian Groza tanulmányában Románia földrajzi „másmilyenségét” és kartográfiai lemaradását elemzi és a román térképtörténeten keresztül érvel arról, miért alakult ki a románok körében ez a nagyfokú „másmilyenség” érzet Európa többi részéhez képest.
Kivételesen jó tanulmány a kötetben Vintilă Mihăilescu és Mirel Bănică irása a Román Ortodox Egyház és a romániai szekularizáció és deszekularizáció viszonyáról. A bukaresti falumúzeum volt igazgatója – aki meglepően ellentétes nézeteket vall a mostani aligazgató, Mihai Gheorghiuhoz képest – a román falusi világ lassú eltűnésével és felszámolódásával magyarázza az ortodox egyház fokozatos gyengülését, amely a Colectiv tragédia idején kirobbant botrány óta fénysebességgel veszíti el híveit. Míg tíz évvel ezelőtt a román lakosság több, mint 80%-a tartotta hiteles intézménynek a BOR-t (Román Ortodox Egyház), addig 2016-ban már csak 58%-a a lakosságnak bízik az egyházban, mint intézményben. Ennek ellenére, a románság döntő többsége mélyen vallásos és istenhívő, 41%-uk pedig babonás és magán viseli a tradicionális, népi vallásosság jegyeit is. Az ortodox egyház, mint a román másmilyenség és kivételesség egyik fő hirdetője és népszerűsítője történelmi múltja miatt karolta fel ezt a narratívát, amellyel kitűnni akart a katolicizmus és a többi ortdox-keleti vallás mögül és ugyanakkor, a románság önvédelmi mechanizmusait így monopolizálta a nehéz időkben, többek között a kommunizmus idején is, amikor szövetséget kötött a diktátorral. Az egyházat megtépázó botrányok egész sora – a Colectiv tragédia idején tett elfogadhatatlan kijelentéseik, a pedofíliával vádolt papok esete vagy a Népmegváltás Katedrálisának csillagászati költségei – kiábrándították az embereket az egyházból, mint intézményből és ezzel a román másmilyenség egyik legfőbb faktora is meggyengült. A szekularizáció, mint társadalmi jelenség tehát felgyorsult, ám ez sajnos nem jár egyelőre kéz a kézben a szekularizussal, azaz egyház és politika szétválasztásával. Mi több, a Koalició a Családért és több, ehhez hasonló konzervativ mozgalmak felerősitették a deszekuarizáció folyamatát is.
Mihăilescu egy másik írásában a román paraszt excepcionalizmusának mitoszáról is ír. Sajnálatosnak tartja, hogy úgy a román parasztságot lejárató és arról negatívan értekező munkák, mint a parasztságot felmagasztaló, a románság eszenciájaként és a román identitás hordozójaként leíró narratívák elferdítik a valóságot és csak azt eredményezik, hogy a tízmilliós román parasztságot a politika elhanyagolja és nem válhat valódi, részletes elemzés és politikai, gazdasági vagy szociológiai programterv főszereplőjévé.
Emanuel Copilaș tanulmányában Boia könyvének azt a fejezetét darabolja fel, amely a Ceaușescu érát elemzi. Boia szerint az 1968 utáni „Aranykor” nacionál-kommunista narrativája sajátos, egyedülálló jelenség volt Európában és ez tette Romániát olyanná, amilyen – mássá, másmilyenné. Copilaș szerint ez sarkítás és csak részelemeiben igaz, hisz a nacionalizmusnak és excepcionalizmusnak ugyanilyen formáját és egyházzal karöltve fejlődő jelenségét látjuk a Szovjetúnióban és annak tagállamaiban is. A szerző ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a Ceaușescu korszak történetírásának jellemzői gyakorlatilag törés nélkül folytatódnak mai napig akadémiai körökben és a politikában is nagyon sokszor. Copilaș azt is kiemelte, hogy míg a kommunizmus korát joggal, sokan elítélik, addig a tranzíció korszakát (1990-2004) sokan felmagasztalják, ami szerinte indokolatlan.
Cătălin Augustin Stoica az 1990 utáni román kapitalizmus sajátosságait elemzi és hasonlóan kollégáihoz, ő is arra a következetesre jut, hogy bár néhány aspektusában sajátos utat jár Románia a Közép-Kelet európai régióban, alapstruktúráiban nem más, mint a többi ország ezen a vidéken.
Mihăilescu kötete kiválóan végigvezeti, hogyan alakult ki a románság másmilyenségének, egyedülállóságának mítosza az elmúlt 1,5 évszázadban és hogyan él ez tovább még a mítoszrombolónak ismert történészek munkáiban is. A neves szociológus persze nem akarja Románia helyzetét leegyszerűsíteni, „globalizálni”: a tanulmányok jól mutatják, hogy nagyon sok sajátossága van persze a régió történetének, gazdaságának, de ezek még nem teszik Romániát egyedülállóvá. Ugyanez elmondható persze a magyarok másmilyenség-mítoszáról is: attól, hogy nyelvileg ugyan kakukktojások vagyunk és a IX. század óta szakadatlanul keressük utunkat Kelet és Nyugat között, a Koppány-István féle kettészakad mentalitású nép szindrómája még nem teszi a magyarokat feltétlenül egyedülállóvá Európában.
A Mihăilescu-féle munkák fontosságát felesleges lenne agyondicsérni, hisz a kiváló írások magukért beszélnek, csak el kellene olvasni legalább ugyanannyi embernek, ahányan elolvasták Boia könyvét. Csakhogy míg Boia vagy Ioan Aurel Pop sztártörténészek nagyközönségnek szánt munkáit tízezrek olvassák, addig a Mihăilescu -féle munkák legfeljebb néhány száz, talán néhány ezer emberhez jutnak el, így hatásuk minden bizonnyal elenyészőbb sajnos ami miatt a Renan-féle másfél évszázados megállapítás a nemzeti mítoszok és pszeudo-történelmek fontosságáról sajnos, tovább él és virágzik Romániában 2017-ben is. És igy lesz ez, 2018-ban is.
T. Szabó Csaba
(a szerző történész, az Erdélyi Figyelő munkatársa) Transindex.ro

A magyarok kimenetele
Románok körében ma is tartja magát az az általános nézet, hogy a honfoglaló magyarok vademberek voltak, akik nyereg alatt puhított nyers húst fogyasztottak, és mindent elpusztítottak, ami az útjukba került. Nem úgy, mint ők, a vendégszeretők, akik évezredek óta élnek a Kárpát-medencében, Európa őskultúráját képezik, és Erdély mindig az övék volt és marad. A magyarok bejövetele tehát ördögtől való, kimenetelük viszont üdvözlendő gesztus lenne.
Kétség nem fér hozzá, hogy Romániában élő és egyre fogyatkozó kissebség vagyunk, és olykor valóban csak a kimenetelben találjuk meg igazi önmagunkat. De amíg itt vagyunk, ugyanazok a törvények érvényesek ránk is, és azt is el kell ismerni, hogy ugyanazt a keserű kenyeret fogyasztjuk. Ez távolról sem jelenti azt, hogy ugyannak örvendünk, és bánatunk sem mindig ugyanaz, mint a többségé.
Az RMDSZ elnöke után Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnöke is kimondta – nyilván nem az egyedüliek –, hogy a magyarok nincs mit, és miért ünnepeljenek a románok nagy egyesülési centenáriumán. És úgy általában december elsején. Ám a többség szerint, aki nem örül Trianonnak, az nincs mit keressen ebben az országban.
Valószínüleg Erdély annak idején egyesült volna Romániával, ha akarjuk, ha nem, hiszen a románság többségben volt (az 1910-es népszámlálás szerint ők tették ki a lakosság 53, 8 százalékát), és bármilyen népszavazás feléjük billenti a mérleg nyelvét. De nem azért történt meg az összeborulás, mert ezt a vidéket mindenkor dákok lakták. Tisztában voltak ezzel az egyesülés létrehozói is, akik minden itt élőre gondoltak, hiszen a Nagy Nemzetgyűlés „teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő kisebbségnek” megfogalmazással szentesítette jogaikat. Csakhogy ezekről hamar megfeledkeztek.
Más történelmi kontextusban Erdély maradhatott volna Magyarországé, de akár független is lehetet volna. Ám a történelmet nem a „ha” és a „volna” írja, hanem a tények. De azért engedtessék meg, hogy fájó történéseknek ne örüljünk, és ne ünnepeljük azt, ami elveszett. Egyébként még egyes románok szerint is rosszul van megválasztva december elseje „nemzeti ünnepnek”, éppen azért, mert nem jelenti mindenkinek ugyanazt. Mások szerint viszont – sajnos ők vannak túlsúlyban – az „egységes nemzetállamban” fel sem vetődhet, hogy bárki is másként gondolkodjon a nagy egyesülésről.
Legyünk őszinték: lelke mélyén a többség egyetért azokkal a román politikusokkal, akik – ha valamiért felemeljük a szavunkat –, távozásra bíztatják a kisebbséget. És sokan bíznak abban, hogy kimenetelünk addig nem ér véget, míg magnak se maradunk az „ősi dák” földön.
Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)