Élővé tenni a várban az egyházi jelenlétet
Szombat délután a XXV. Festum Varadinum keretében a vár Fejedelmi Palotájának második emeletén a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szervezésében három értékes könyvet mutattak be.
Megfelelőbb helyet nem is találhattak volna a pódiumbeszélgetéssel egybekötött könyvbemutatóra és -vásárra, hiszen amellett, hogy az egyik ismertetett kiadvány főszereplője – Janus Pannonius – valószínűleg járt az erődítményben, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség tudatosan törekszik arra, hogy a vár, vagyis az a hely, ahol Szent László az első székesegyházat építette, ne csak kulturális vagy turisztikai eseményeknek biztosítson otthon, hanem élő legyen ott az egyházi jelenlét.
Hiánypótló kiadvány
A meghívott díszvendégekkel Boka László irodalomtörténész, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója beszélgetett, elsőként Jankovits László docenssel, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezetőjével, aki Nobilis Ingenio címmel írt könyvet Janus Pannonius életéről, pályájáról munkásságáról. Elmagyarázta: azért adta a Tehetsége révén nemes címet, hiszen noha származása okán Csezmiczei János nemesnek számított, azzal, ahogy a hazáját szolgálta, és ahogyan írt, ezek is nemesítették őt. Egyébiránt egy hiánypótló kiadványról van szó, hiszen Huszti József 1931-es tanulmánya óta nem született összefoglaló munka. Janus Pannoniusról tudni illik, hogy a váradi székeskáptalan iskolájába járt, később pedig őrkanonok volt, és valószínű, hogy amikor ezt a stallumot át kellett vegye, akkor írta a Búcsú Váradtól című elégiát, melyet Jankovits László részletesen kielemzett. Úgy fogalmazott: modern szóval élve ez akár Várad marketingjének is tekinthető, olyan finoman volt kitalálva. Beszélt emellett Mátyás király és Vitéz János, illetve Janus Pannonius kapcsolatáról is, az Egy dunántúli mandulafáról című epigrammáról, valamint arról is, hogy a költő Pécset kevésbé tekintette barátságos környezetnek, mint Váradot.
Kincsek
A továbbiakban Angi János és Lakner Lajos, a debreceni Déri Múzeum vezetői avattak be a tavalyi nagy sikerű, több mint 50 ezer látogatót vonzó, Nagyvárad kincsei Debrecenben elnevezésű egyházművészeti kiállítás részleteibe, és ismertették az ennek apropóján megjelentetett, egyszerű képes tárgykatalógusnál többnek tekinthető kiadványt, melynek várhatóan folytatása is lesz. 2015-ben azért szervezték meg ezt a tárlatot, mert a 300 éves évfordulója volt annak, hogy 1715-ben a cívis település szabad királyi város rangot kapott, és a római katolikusok visszatelepedhettek, gróf Csáky Imre váradi püspök pedig megalapította a Szent Anna-plébániát. Mint elhangzott, a gyönyörű kiadvány tulajdonképpen teljes keresztmetszetét adja valamennyi olyan művészeti ágnak, melyeknek köszönhetőek azok a fókuszba került kegytárgyak, egyházi vonatkozású alkotások, amik nem csak minőségi vagy esztétikai szempontból képviselnek értéket, hanem az általuk sugallt lelkiség folytán is.
Értéknek tartják
A váradi egyházmegye legfrissebb, a Voiticsek-család nyomdájában készült kiadványáról, a Szent Orsolya-rend nagyváradi zárdájának és iskolájának gazdagon illusztrált történet tartalmazó kötetről ennek szerkesztői, Balla Tünde és Lakatos Attila beszéltek. Arra hívták fel a figyelmet: Szent Angéla végrendeletével megteremtette a szerzetesnővérek munkájának alapját, a pedagógusi módszere pedig napjainkban is korszerű. Exc. Böcskei László hangsúlyozta: az orsolyita-rend utánpótlás hiányában két éve visszavonult Váradról, és a kiadvánnyal épp azt akarták bizonyítani, hogy ezzel a munkájukat nem seprik az archívumba, hanem ellenkezőleg, értéknek tartják most is.
Ciucur Losonczi Antonius
maszol.ro

Felavatták a Szamos-negyedi Református Egyházközség Diakóniai Központját
Vasárnap délben az ünnepi istentiszteletet követően áldotta meg Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke a szépen felújított épületet. Itt segítséget nyújtanak a gondokkal, problémákkal küszködőknek, kulturális rendezvényeket tartanak és szegényeknek, időseknek is főznek heti rendszerességgel.
Az istentiszteleten a püspök a felolvasott ige kapcsán a fenevadra hívta fel a hívek figyelmét, amelynek célja a bomlasztás, a káosz előidézése álhittel, álprófétákkal és halálos sebek ejtésével. Ft. Csűri István szerint látni kell a különbséget a jó és a rossz, a fenevad és a bárányok között. A felavatásra kerülő Diakóniai Központ pedig segít egyensúlyba hozni a világban a jót és a rosszat - ám arra kell törekednünk, hogy a jó lassanként a rossz fölé emelkedjen. A püspök szerint a központ a lelki és testi gondokkal küszködők számára is menedék és megoldás lehet, ahol jólelkű emberek próbálnak segítséget nyújtani.
Az igehirdetést követően Bogya Kis Mária ismertette a szeretetotthonnal kapcsolatos tudnivalókat. Az ennek otthont adó családi házat az egyházközség 2011-ben főleg a testvérgyülekezetektől kapott támogatásból vásárolta meg. 2013-ban a központ már megkezdte működését, ahol diakóniai csoportot hoztak létre, a nőszövetség ott készíti a csigatésztát, idősekkel tartanak találkozókat, filmet vetítenek, Dr. Puskás Csabának köszönhetően orvosi vizsgálatokat végeznek, de meleg ételt is készítenek időseknek vagy szegény sorban élőknek. A teljes felújítás azonban csak nemrég fejeződött be, emiatt tartották most az épület felavatását-megáldását.
A köszöntők sorában számos lelkipásztor szólt a gyülekezethez, igei idézetekkel kívánva sikeres működést a központnak és sok erőt a jó cél érdekében dolgozóknak. Varga Attila egyházkerületi főgondnok felhívta a figyelmet: a diakónusok fontos munkájáról Kálvin János is ír főművében. A diakónia ugyanis az egyház egyik legfontosabb feladata. Kereskényi Gábor parlamenti képviselő és szatmárnémeti polgármesterjelölt a püspök igehirdetésében emlegetett bomlasztó, pusztító fenevadra reagálva elmondta: a fenevad köztünk jár, ételt oszt, de csak négyévente, a választási kampányban. Reményét fejezte ki, hogy a szatmáriak felismerik ezt a fenevadat.
Az istentiszteletet követően a résztvevők átvonultak a Szamos-negyedi Református Templom közelében, az Inaului utca 30. szám alatt található központ épületéhez, ahol Ft. Csűry István megáldotta az épületet.
szatmar.ro

Közel ezer zarándok utazik majd a Boldogasszony zarándokvonattal
Az idén 950 zarándok utazik a csíksomlyói búcsúra a Boldogasszony zarándokvonattal – mondták el hétfői kolozsvári sajtótájékoztatójukon a vonatos zarándokutat szervező Misszió Tours utazási iroda képviselői. Budai László, a Misszió Tours alapítója elmondta, a 16 vagonos zarándokvonat május 12-én hajnalban indul Budapestről, és a magyar-román határt átlépve Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely és Maroshévíz érintésével érkezik az esti órákban a vendéglátó településre, Gyergyószentmiklósra. Hozzátette, igény lett volna egy 17. kocsi helyeire is, de több vendégnek nem tudtak szállást biztosítani Gyergyószentmiklós térségében.
Budai András, a Misszió Tours ügyvezetője elmondta: a szerelvény valamennyi kocsijában hallható rádió által alakul ki a zarándoklat sajátos hangulata. A vonatrádió élő műsorában lelki programok, közös imák hangzanak el, idegenvezető hívja fel az utazók figyelmét a látványosságokra, és közös énektanulásra is lehetőség nyílik. A lelki elcsendesedésre vagy gyónásra a szerelvény három csendes fülkéje teremt majd lehetőséget.
A zarándoklat szervezői szerint a hangosítás azt is lehetővé teszi, hogy az állomásokon várakozók is hallják a benti közös imádságot és éneklést, a zarándokok pedig azt a műsort, amelyet egy-egy állomáson számukra szerveznek. „Hihetetlen az a szeretet, az a ragaszkodás, amely a vonat útvonalán megnyilvánul" – jelentette ki Budai László.
Az utazás második napján a zarándokok Gyimesbükkre, az ezeréves határhoz látogatnak, harmadnap a csíksomlyói búcsún vesznek részt. A programot a negyedik nap Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zárja. E szentmise keretében bérmálnak a gyergyószentmiklósi fiatalok.
A Boldogasszony vonat utasait Bíró László tábori püspök, Burbela Gergely verbita szerzetes, Görbe László piarista szerzetes és Timár Asztrik ferences szerzetes kíséri a zarándokútra, és Nagyváradtól Gyergyószentmiklósig Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője is csatlakozik hozzájuk. A zarándoklat világi fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, egyházi fővédnöke pedig Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.
MTI
Erdély.ma

Miénk itt a tér
Miénk itt a tér – csendült fel tegnap este Sepsiszentgyörgy főterén a Szent György Napok záróakkordjaként tartott Zenevonat című produkció ráadásában. Erre mintha visszaköszönt volna az egy estével korábbi Karthago-koncert egyik dalának refrénje: ezer éven át. Hiszen, a Karthagóval énekelve: Apáink útján járunk még, őseink táncát járjuk még (…) ezer éven át megtanultuk már, mire jó a szív és a száj.
A szombati rock-estet a Pokolgép fellépése tette teljesebbé. A jubileumi, 25. városünnep alkalmával a korábban megszokott tűzijátékot lampioneregetés váltotta fel. Bonnie Tyler fergeteges koncertje után a legendás LGT slágereit játszó Zenevonat produkció alatt (miközben Presser nélkül kicsit másként „szólt a rádió”) a színpad mögül színes lampionok szálltak a magasba Szent György napjának estéjén Sepsiszentgyörgyön.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Példát mutat, mércét állít (A 90 éves Kallós Zoltán köszöntése)
A 90 éves Kallós Zoltán néprajzkutatót köszöntötték szombat este Kolozsváron a Magyar Operában szervezett ünnepi gálán, melyen részt vett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is.
Az est könyvbemutatóval kezdődött: Csinta Samu közíró, lapunk külső munkatársa élete nagy élményének tartotta, hogy megírhatta A lélekmentő – Kallós Zoltán első kilencven éve című könyvet. Elmondta, maga is a könyv írása során csodálkozott rá Kallós Zoltán életművére és arra a megbecsülésre, amely a néprajzkutatót övezi. Hozzátette, Kallós életútját sokan feldolgozták már, ő arra törekedett, hogy érdekes történetekkel tarkított olvasmányt adjon az olvasó kezébe. Andrásfalvi Bertalan néprajzkutató, volt kulturális miniszter Kallós Zoltánnak azt a mondását idézte, hogy addig maradhatunk meg magyarnak, amíg táncolunk és magyarul énekelünk. Hozzátette, az tud szépen táncolni, énekelni, aki a szeretetét mutatja ezzel ki. Szerinte Kallós Zoltán azért gyűjtötte a magyar népdalkincset, hogy ki lehessen mutatni általa a szeretetet. Rövid megszólalásában Kallós Zoltán is a mezőségi szórványban élő gyermekekkel való foglalkozás fontosságáról beszélt. Megemlítette, a magyar identitás felélesztésén, ápolásán túl a válaszúti szórványkollégium minőséget nyújt, ezért sokszor magyar felmenőkkel nem rendelkező szülők is oda szeretnék beíratni a gyermekeiket. Ezt a lehetőséget azonban csak a magyaroknak és a magyar származásúaknak adják meg.
A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját adták át Kallós Zoltánnak, aki a magyar, a román és a cigány népzene és népi hagyományok egyik legjelentősebb gyűjtője. Nagy szakmai alázattal és kíváncsisággal végzett munkájáért a rendszerváltozás utáni időszakban több rangos elismerést kapott.
A szellemi és tárgyi javak és értékek fenntartásáért és az ifjúság körében való népszerűsítéséért 1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, ennek ajánlotta teljes vagyonát. Szülőházában, az egykori válaszúti kúriában kiállította az általa gyűjtött népviseletek és használati tárgyak zömét. Válaszúton évente rendeznek tábort a magyar tánc- és zenei kultúra iránt érdeklődőknek, ahová a világ minden tájáról, Japántól Brazíliáig érkeznek résztvevők. Kallós Zoltán válaszúti birtokán szórványkollégiumot is létesített. A kollégiumban több mint száz olyan mezőségi gyermeknek biztosítanak szállást és ellátást, akiknek a településén már nem működik magyar iskola, ezért Válaszúton tanulnak.
Orbán Viktor miniszterelnök is köszöntötte a néprajzkutatót. Kallós Zoltánban még mindig több tetterő lakozik, mint közülünk számosokban, és a néprajzkutató naponta állít elénk mércét és példát. Megjegyezte, a kilencven év, a tudós professzori érdemek, a szellemi frissesség, az élet-, akarat- és tetterő elegendő a tiszteletre, főhajtásra és köszönetre, de nem magyarázza azt a meghatódottságot, amely átjárja a gála közönségét. A miniszterelnök felidézte, régen nagy elismerés övezte az öreg honvédeket, akik Bem seregében a magyar szabadság zászlaja alatt küzdöttek az igaz ügyért. „Ez alatt a zászló alatt szolgálnánk mi magunk is. A mi munkánk, küldetésünk, célunk ugyanaz. Életünkkel valami nálunknál nagyobbat, magasabb rendűt, valami fontosabb ügyet szolgálni. A mi közös küldetésünk szolgálni a hazát, szolgálni a magyar hazát” – jelentette ki a miniszterelnök. Megemlítette: Kallós Zoltán sohasem mások ellen, mindig csak a népéért, a megmaradásért dolgozott. Hatalmas tartományokat hódított meg és tartott meg közös emlékezetünkben. Olyan tartományokat, amelyeket mindörökre elmosott volna a feledés özönvize – fogalmazott a kormányfő. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Szabadság-szobor Emlékéremmel tüntette ki a néprajztudóst. Köszöntésében azt hangsúlyozta, hogy Kallós Zoltán olyan korban helyezte biztonságba az erdélyi magyarság népi értékeit, amikor a diktatúra a megsemmisítésükre tört. Megjegyezte, más lehetne az életmű, ha energiáit nem a diktatúra szorításában, hanem egy szabad világban fordíthatta volna alkotásra. Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke is azt idézte fel, hogy a diktatúra idején Kallós Zoltán kolozsvári lakása a népi mindentudás egyetemének a helye volt, ahol a néprajzkutató két házkutatás között gyűjtötte és átadta az értékeket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Főhajtás a szolgálattevők előtt (Pro Urbe díj)
Egykori Pro Urbe díjasok, testvértelepülések képviselői, meghívottak, a város elöljárói és érdeklődők jelenlétében adták át tegnap, Szent György napján a Pro Urbe díjakat a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. Szilágyi Zsolt magánénekes, karnagy, pedagógus és post mortem néhai Albert Álmos egykori polgármester munkásságát, szolgálatát ismerték el a kitüntetéssel, amelyet huszadik alkalommal ítélt oda Sepsiszentgyörgy megyei jogú város önkormányzata.
Az ünnepséget a Szilágyi Zsolt Herbert vezényelte Vox Humana kamarakórus nyitotta meg a Szózattal. Sztakics Éva alpolgármester köszöntötte Veszprém, Kiskunhalas, Cegléd, Kecskemét, Mosonmagyaróvár, Királyhelmec, Ferencváros, Balatonszentgyörgy, Sárpilis és Alsónána testvérváros küldöttségeit, nekik és értük is szólt Huzella Elek Szomszédaink dalai című műve a kórus előadásában, majd Orbán György Ave Mariája csendült fel a mindenkori díjazottak elismerésére. Csak együtt tudjuk teljesíteni küldetésünket, a haza szolgálatát mi, erdélyiek, partiumiak, szórványbeliek, csak közösen az anyaországgal, Felvidékkel, Délvidékkel, Kárpátaljával – foglalható össze Antal Árpád polgármesternek a díj átadását felvezető gondolatsora, aki szerint a Pro Urbe díjasok közösségünk lelkei.
Szilágyi Zsolt laudációját Ferencz Csaba, lapunk munkatársa, a Vox Humana kamarakórus vezetőségi tagja fogalmazta meg és olvasta fel, néhai Albert Álmos városépítő tevékenységét Czimbalmos Csaba városgazda méltatta, aki tizenhat évig dolgozott együtt a tavaly elhunyt Albert Álmossal mint alpolgármester. A díszoklevelek szövegét Antal Árpád olvasta fel, eszerint: Szilágyi Zsolt „nemzetközi hírnévre szert tevő előadói, karnagyi, művészi, pedagógusi és fáradságot nem ismerő szervezői múltjáért, Sepsiszentgyörgy sajátos zeneművészeti értékeinek folyamatos újrateremtése és átörökítése terén hivatástudattal végzett tevékenységéért, valamint a jövő nemzedék zenei mentorálásáért” kapott Pro Urbe díjat, Albert Álmos pedig „sokrétű városfejlesztői munkájáért, az általa vezetett település történelmi arcélének megóvása mellett egy korszerű, polgári élettér megteremtése érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért, identitásunk és nemzeti öntudatunk erősítéséért, kizárólag a köz szolgálatába állított, két évtizeden is túlmutató fáradhatatlan hitéért” részesült posztumusz elismerésben, a neki adományozott oklevelet és plakettet özvegye vette át. Szilágyi Zsolt személyesen köszönte meg a díjat az önkormányzatnak, az együtt elért eredményekért pedig a korábban általa vezetett Vox Humana kamarakórusnak és fiának, a jelenlegi karnagynak mondott köszönetet. Meglepetésként egy régi videofelvételről elhangzott a megzenésített Miatyánk Szilágyi Zsolt előadásában.
Az ünnepség végén a kórus előadta Kodály Zoltán–Sík Sándor Te Deumját, az önkormányzat képviselői kezdeményezésére délután koszorút helyeztek el Albert Álmos sírjánál a közös temetőben. (Mindkét laudációt lapunk holnapi számában közöljük.)
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A városnapok negyedszázados történeteire emlékező délutánon merült fel, hogy az ünnepnek a kezdetekkor nem csupán vizuális, hanem zenei arculata is volt. Néhai Kónya Ádám javaslatára a Sepsiszentgyörgyi kézirat egyik magyar táncát emelték be hangjelnek, s az akkor minden műsorszám előtt felcsendült, mintegy hívogatva a közönséget. Fel kellene újítani – hangzott el a javaslat.
Nos, a jó gondolatok hamar követőkre találnak, a szignót a rétyi fúvósok kvartettje fel is játszotta, s nemcsak a közösségi oldalon, hanem a színpadokon is felcsendült az ismét ismertté váló melódia. Mi több, új életre is kelt, mint ahogy az igazán értékes dolgok mindig újrafogalmazhatóak, hiszen például a völgyszínpadon a fúvóshangzást „meghackelték”, és ötletes, fiatalos ritmussal egészítették ki. S ez így is van rendjén.
(ferencz)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bukott törvény, bukott jogok
45. (1) "A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van az anyanyelvi oktatáshoz és képzéshez… (3) A kisebbségek felsőfokú oktatásában az egyetemi képzés I. ciklusán, a diplomavizsgán, a képzés II. mesteri ciklusán, a képzés III. doktorátusi ciklusán valamint az egyetemi utáni képzésben biztosított az anyanyelvű oktatás."
Ha valaki azt gondolná, hogy a 2011. évi 1-es tanügyi törvény idézett cikkelyeit – és egyáltalán a törvények betűjét – komolyan kell venni Romániában, akkor a fővárosi legfelsőbb bíróság e heti döntésének ismeretében rájön, hogy tévedett. Ebben az országban a törvényeknek is két arca van. Egy vigyorgós kifele, hogy milyen széles körű jogokat biztosítunk a nemzetiségeknek, a másik befele néző, szigorú, ami mindig a többségieknek ad igazat. No persze, ha ütni kell, ha be kell fogni a kisebbségiek száját, azonnal életre kel az elfelejtett holt betű, s úgy hullnak el tisztségviselőink, mint az áprilisi fák szirmai a szélben. Eközben haja szála sem görbül azoknak, akikről közismert, hogy se szeri, se száma az általuk elkövetett visszaéléseknek és törvénytelenségeknek.
A hosszúra nyúlt bevezető után igen keserűen kell kimondanunk, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen "megbukott" a tanügyi törvény. S ezzel együtt az törvény biztosította jogunk, hogy önrendelkezéssel bíró, önálló főintézetként működjön a magyar oktatás. De megbukott a fővárosi legfelsőbb bíróságon is, ahol nyílt többségpárti döntéssel jóváhagyták a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Hatóság előírását, miszerint a multikulturálisnak csúfolt MOGYE-n továbbra is román nyelven kell tartani a gyakorlati órákat és a kórházi gyakorlatot. A döntés megerősíti az egyetem kisebbségellenes chartájának előírását, amelynek kedvező igazságügyi elbírálása ellen a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület, majd a később csatlakozó diákszervezet és az EMNT és EMNP nyújtott be fellebbezést a legfelsőbb bíróságra. A fellebbezésnek nem adtak helyet, holott a tanügyi törvény 5. szakasza kimondja, hogy az oktatásügy és a szakmai képzés terén a 2011. évi 1-es törvény minden más szabály fölött áll. Kincses Előd ügyvéd kitartása és igyekezete ellenére a romániai igazságszolgáltatás másképpen gondolja, így hát marad az út a strasbourgi emberjogi bírósághoz. Addig is védve van a csak románul beszélő tanársegédek, gyakornokok hada, akiknek az érdekei fölülírják a törvényt. A MOGYE-n pedig, ahelyett hogy bevezetnék a magyar nyelv oktatását, hogy a román orvosok is szót értsenek a magyar beteggel, azt előírni, hogy a magyar orvos románul szóljon a magyar beteghez, a legócskább diszkrimináció. Bezzeg az elmúlt rendszerben jól fogott a tanulmányaikat csak magyarul végzett orvosok és gyógyszerészek serege Moldvában, Dél- Romániában, ahova kényszerűségből kihelyezték őket és becsülettel gyógyították a színromán lakosságot! Kit érdekelt akkor, hogy magyarul tanulták az elméletet és a gyakorlatot is?
Ami pedig a mát illeti, kétségtelen, hogy sokan belefáradtak a küzdelembe, de egymásnak feszülve, összefogás nélkül sajnos nem lehet elérni semmit.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Szatmárnémetiben ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa
A választás a magyarság biztonságérzetéről is szól
Szombaton Szatmárnémetiben, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén tartotta az RMDSZ önkormányzati kampánynyitó rendezvényét. Kelemen Hunor szerint ma a teljes szövetségnek erősnek kell lennie, mint azoknak az önkormányzati kollégáknak, akiket az elmúlt időszakban ártatlanul meghurcoltak, és akik megtehették volna, hogy nem vállalják az újabb megmérettetést. A június 5-én tartandó romániai önkormányzati választások nemcsak a településfejlesztéssel, infrastruktúrafejlesztéssel kapcsolatos kérdésekről szólnak, hanem arról is, hogy sikerül-e visszaállítani Romániában a magyarok biztonságérzetét – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Az a közösség, amelyik nem érzi magát biztonságban, szabad sem lehet, és nem gyarapodhat, nem fejlődhet megfelelőképpen. Az elnök megemlítette: az RMDSZ árnyékjelentést készített a román kormánynak az Európa Tanács számára összeállított kisebbségi jelentéséhez.
Nyomatékosította: nem az RMDSZ tért vissza a sérelmi politizáláshoz, ahogy ezt sokan állítják, hanem a román állam tért le a jogállamiság útjáról. "Az az állam, amelyben a többség és a kisebbség között ingatag a béke, nem lehet biztonsági tényező a térségben" – jelentette ki Kelemen Hunor. Azt a tényt, hogy az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának 2015-ös jelentésébe az erdélyi magyarság számtalan sérelme bekerült, úgy értékelte: "a rakétavédelmi pajzs alatt mégsem kerülnek árnyékba a kisebbségi jogok".
Az RMDSZ elnöke szerint – még ha utópiának is tűnik – a magyarság nem mondhat le arról a törekvéséről, hogy Romániában köttessék egy etnikumközi megállapodás a kisebbségi jogokról. Ehhez kell kitaposni az utat. Szerinte a júniusi önkormányzati választásokon és az őszi parlamenti választásokon olyan helyzetet kell teremteni, amelyben számolni kell az RMDSZ erejével.
"Ma az is kérdés, a legfontosabb kérdés, hogy vissza tudjuk-e állítani Erdélyben, Romániában a magyarok biztonságérzetét. Ezt folytatni fogjuk, de az elkövetkező időszakra új feladatokat is kitűzünk magunk elé" – mondta továbbá Kelemen Hunor, és felsorolta azokat a közösségi prioritásokat – az ifjúság- és családpolitika, oktatás- és vidékfejlesztés, műemlékvédelem és önkormányzatiság, illetve a romák felzárkóztatása terén –, amelyeket az RMDSZ 2016-os önkormányzati választási keretprogramja foglal össze. Hozzátette: az RMDSZ azon lesz, hogy a magyarok politikai képviselete erősödjön, polgármesterek százai és tanácsosok ezrei gondoskodjanak arról, hogy a település fejlődjön, a közösség pedig biztonságban érezhesse magát. "Huszonhat év alatt bebizonyosodott, bebizonyította a közösség és a szövetség is, hogy a képviselet egyik biztos alapját az önkormányzatiság jelenti, hiszen helyben könnyen át lehet látni azt is, hogy melyik megoldás milyen hatékonyan működik a közösség érdekében" – tette hozzá a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor felsorolta az RMDSZ választási programjának a főbb elemeit, amelyeket az SZKT ülésein a szövetség vezető politikusai bontottak ki részletesen. A program kiemelt célja, hogy a szövetség majdani önkormányzati képviselői esélyt, munkahelyeket biztosítsanak a fiataloknak, rezsicsökkentést a családoknak, gyermekközpontú, minőségi oktatást a gyermekeknek, az épített örökség védelmét, valamint a mélyszegénység felszámolását, a roma közösség munkaerőpiaci esélyének a megteremtését – hangsúlyozta az elnök. A programot elfogadta az RMDSZ vezető testülete.
Az SZKT ülésén az RMDSZ fontos önkormányzati tisztségekre pályázó politikusai is felszólaltak. A szatmárnémeti polgármesteri tisztségre pályázó Kereskényi Gábor parlamenti képviselő kijelentette, hogy a városnak több kárt okozott a Szociáldemokrata Párt színeiben megválasztott jelenlegi polgármester, mint száz év árvizei. Ezért van szükség arra, hogy négy év kimaradás után ismét RMDSZ-es polgármester vezesse a várost.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kapta a legnagyobb tapsot, aki arról beszélt, hogy Székelyföld is beszorítottnak érzi magát, ha a Partiumban, Belső-Erdélyben a magyarok kiszorulnak a vezető önkormányzati tisztségekből. Hozzátette, az erdélyi magyarságnak Kolozsvár a feje, Partium a keze, Székelyföld a lába, a szórvány pedig a szíve.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy olyan önkormányzati vezetőkre van szüksége az erdélyi magyar közösségnek, akik nemcsak a lelkiismeretesen, hanem a lelkesedéssel végzett munkával tudják visszanyerni a közösség bizalmát, meg tudják erősíteni a közösség saját erejébe vetett hitét.
A székelyudvarhelyi polgármesteri tisztségre pályázó Arros Orsolya arról beszélt, hogy olyan körülmények között próbál tenni a városáért, amikor a jelenlegi, szintén RMDSZ színekben megválasztott polgármester iránti bizalom fogyott el Székelyudvarhelyen.
Zárszavában Kelemen Hunor arra figyelmeztetett, hogy még mindig nem tisztázott, hogy egyfordulós vagy kétfordulós polgármester-választást tartanak júniusban, erről május 4-én dönt majd az alkotmánybíróság. Úgy vélte, ha az alkotmánybíróság úgy döntene, hogy kétfordulós választást kell tartani, az első fordulót nem lehetne megtartani június ötödikén.
Népújság (Marosvásárhely)

Szent György-napok Marosszentgyörgyön
Családbarát programok
Annak ellenére, hogy a hétvégén igen zsúfolt volt Marosszentgyörgy főúttal elválasztott központja, kevés türelmetlen gépkocsivezető dudált a szinte percenként "megtelt" gyalogátjárón. Inkább kíváncsian forgatták fejüket, mi történik enagy zsibvásáron? A helybéliek, a marosvásárhelyiek és az erre járók is megszokták: ilyenkor, Szent György napján ünnepel a település.
Az idén is – a megyeszékhelyt is megszégyenítő – gazdag és változatos programot állítottak össze a szervezők, ahol mindenki találhatott magának valami vonzót. A helyszín is jól választott. A rendezvények nagy része a központban van, látható, mégsem hivalkodó helyen, ugyanis a kézművessátrakat a nagyrészt marosszentgyörgyi kiállítók – 45 kézműves – a Tófalvi úton sorakoztatták fel, a nagyszínpad pedig az iskola udvarán, zárt, védett területen kínálta egész napos programját. Az iskolaépület falain túljutó hangok pedig jó reklámnak bizonyultak azok számára, akik csak úgy erre sétáltak. Persze, a művelődési otthon, a sportpálya, az egyházak közösségi termei is ilyenkor megtelnek tartalommal.
Sófalvi Szabolcs polgármester a Népújságnak elmondta: a szervezők arra törekedtek, hogy családbarát programot állítsanak össze, helyi forrásokra alapozva. Arra is odafigyeltek, hogy a "sztár-vendégeket" közkívánatra hívják meg, ugyanis korosztályonként volt egy szúrópróbaszerű felmérés a marosszentgyörgyiek körében arról, hogy a költségvetés függvényében kit szeretnének szívesen látni. Ettől eltekintve a fellépők 80%-a helybéli volt. A pénteki magyar, román és roma nép-táncfesztiválon több mint 200 táncos és előadó – mind szentgyörgyi – lépett fel a háromórás műsoron. Az oktatókat ugyanis támogatja az önkormányzat, így évközben az érdeklődők, kicsiktől nagyokig ingyen járhatnak néptáncot tanulni, s már hónapokkal az ünnepnapot megelőzően készülnek a fellépésre. Aztán ehhez hasonlóan mutatkozhattak be a helybéli kórusok is. De a hagyományossá vált sportrendezvényeken is elsősorban helybéli csapatok neveztek be, igaz, immár marosvásárhelyi vendégek is erősítik a helyi bajnokságot.
Nagyon jó helyszínnek bizonyult a Máriaffy-kastély udvara is, ahol a központhoz közel – mindössze egy gyalogátjárónyi távolságra – a gyerekeknek rendezték be a teret. A Caritas-sátorban vagy a Maros-szentgyörgyi Ifjúsági Egyesület (MIEGY) – a szervezés oroszlánrészét vállalták fel – egész nap a kisebbeknek szóló programokat vezették le. Volt arcfestés, rajzolás, ügyességi verseny, kincskeresés és sok már érdekes és kreatív játék.
Szombaton délután kiemelt esemény volt a marosszentgyörgyi tehetségek fellépése. Aki úgy érezte, van, amit megmutatni falutársainak, korábban a polgármesteri hivatalban jelezhette részvételi szándékát, és lehetőséget kapott egy rövid műsor bemutatására a színpadon. S amint ilyenkor lenni szokott, voltak jobbak, kevésbé színpadra való produkciók, de a lényeg az volt, hogy mindenki szórakozzon, jól érezze magát a "világot jelentő deszkákon" és előtt is. Szimbolikusan zárta ezt a részt Tomi Weissbuch minikoncertje, aki a Románia hangja 2015-ös kiadásának a második helyezettje volt, és a marosszentgyörgyi Nagy Orsolyával, a TTEst ifjúsági szervezet képviselőjével lépett fel. Aztán az iskolások csoportjai töltötték be a színpadot.
A vasárnap délelőtt a kisebbek bábszínházi előadáson, majd szabadtéren bohócokkal, óriásbuborék- "bűvölővel" szórakozhattak, az esti program pedig a keresztény értékeket helyezte előtérbe, ugyanis az est vendégét megelőzően egyházi zenekarok léptek fel.
Külön ki kell emelnem azokat az irodalmi, művészeti eseményeket, amelyek szintén rendszeressé váltak. Az idén Ilarie Opris tanár marosszentgyörgyi sportolókról szerkesztett román nyelvű könyvét mutatták be, míg a katolikus plébánián a házigazda, Baricz Lajos plébános műsorvezetésével Moldován Irén tanárnő ötödik, Villanások című önéletrajzi kis kötetét ismertette Molnár Éva tanárnő. Fülöp Jenő AFIAP fotóművész "Halld Izrael" címmel a Szentföldön tett zarándokútján készült felvételeiből állított össze kiállítást, amelyhez Sebestyén Spielmann Mihály fűzött értékes, érdekes gondolatokat.
A sztárvendégek közül megemlíthetjük Vastag Csabát, a bukaresti ADDA-t, a budapesti Balkán fanatikot, a 3 Sud Est együttest, Tamás Gábort és az Irist – olyan előadókat, akik nagy fesztiválok visszatérő vendégei.
Sófalvi Szabolcs azt is elárulta, hogy szimbolikus gesztusként a Marosszentgyörgyi Napok alatt felkeresett a kórházban három kismamát és újszülötteiket, a község legfiatalabb lakóit, de ellátogatott a 101 éves Jánosi Margit nénihez, a legidősebb marosszentgyörgyihez is, aki szeretettel várta és fogadta.
– Akkor van egy közösségnek jövője, ha a teret, ahol élnek, belakják – mondta a polgármester –, elárulva azt is, hogy örömmel vette tudomásul, a Szent György-napokra több környékbeli községből, de Marosvásárhelyről is sokan kilátogatnak. Kiemelte: "Készült román és magyar nyelven egy reklámfilm is a község értékeiről, és azért vetítettük le, hogy jelezzük: vannak értékeink, jó ide jönni, itt lakni, házat venni, családot alapítani."
A beszélgetést követően elvegyültem a tömegben és belekóstoltam a színes kínálatba. Kora délután érkeztem, és egyszer csak azt vettem észre, hogy besötétedett. Jól eltelt az idő, jól telt…
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Szókratész védőbeszéde Marosvásárhelyen
Albert Ildikó csíkszeredai pszichológus írónő újabb kötete a napokban látott napvilágot a fenti címmel. A könyvet a szlovákiai AB- ART Kiadó jelentette meg, s a szerző olyan rövid írásait gyűjti egybe, amelyeknek jelentős hányadával már találkozhattunk a Facebookon. Az életről, életünk értelméről, maiságukban is örök életérzésekről, lehetséges életfilozófiákról közzétett önvallomásos miniesszék, szösszenetek továbbgondolásra serkentőn kínálnak elmélkedésre valót az olvasók minden kategóriája számára. A kiadvány marosvásárhelyi nyilvános bemutatójára április 28-án, csütörtökön 17 órai kezdettel kerül sor a Bernády Házban. Az úti élményei révén is népszerű szerzővel Balázs F. Attila, a kiadó igazgatója beszélget. A kötetből Balázs Éva színművésznő olvas fel írásokat. Közreműködik Seres Antal csellóművész. A rendezvény házigazdája Nagy Miklós Kund publicista.
Népújság (Marosvásárhely)

Lovagkereszttel kitüntetettek
Példaértékű életművek
A március 15-i magyar állami ünnep alkalmából kilenc székelyföldi személy, köztük négy marosvásárhelyi vette át Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán az Áder János köztársasági elnök adományozta kitüntetéseket. Példamutató tevékenységük méltatására március végén került sor a csíkszeredai Lázár-ház eskütermében tartott ünnepségen. A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült Dienes Sándor Lajos nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár (MOGYE) laudációját közöltük az április 21-i, csütörtöki lapszámunkban. Ma a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést átvevő Biró Domokos egyetemi docens ( Sapientia EMTE), Hunyadi László szobrász- és ötvösművész, valamint Kincses Elemér író, rendező, drámaíró laudációjának közlésével tisztelgünk a példaértékű életművek előtt.
Dr. Biró Domokos
Dr. Biró Domokos 1948-ban született Felsőboldogfalván. 1971–75 között a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola tanára, 1981-ig kutató, majd a Műszaki Főiskola munkatársa. Jelenleg a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának docense. Elsőként teremtette meg az anyagtudományban a nanotechnológiák közé sorolt nanoszerkezetű vékonyréteg kutatási infrastruktúrát.
Dr. Biró Domokos bekapcsolódott a hazai és nemzetközi szakmai közösségek keretében végzett kutatásokba, és ezekbe fiatal munkatársait is sikeresen bevezeti. Munkái szervesen kapcsolódnak a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet Vékonyréteg Fizikai Osztálya tevékenységéhez, ahol több alkalommal is dolgozott. Kutatási együttműködési munkájának eredményeit számos szakdolgozatban és közleményben jelentette meg.
Eredményei elismeréseként a Tokyo Institute of Technology 1 millió USD összeget meghaladó beruházással kutatólaboratóriumot szerelt fel a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán. Ugyancsak itt hozta létre az általa készített anyagszerkezeteket vizsgáló elektronmikroszkópos laboratóriumot is.
Dr. Biró Domokos egyik jellemző példája a tudományban mélyen hívő, önzetlen tudósnemzedéknek, amely azt bizonyítja, hogy a szűkös finanszírozás ellenére még mindig lehet sokkal jobban is teljesíteni. Hiszi és vallja, hogy az értékteremtő tudományos tevékenység alapfeltétele a tehetség és a szakmai felkészültség mellett a becsülettel végzett tudományos munka. 2011-ben átvehette a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-díját.
Munkatársai értékelése szerint dr. Biró Domokos emberi kvalitásai is kiválóak. A nehézségek ellenére is töretlen lelkesedéssel dolgozik a Sapientia EMTE népszerűsítéséért, az erdélyi magyar tudomány felvirágoztatásáért.
Dr. Bíró Domokos, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara Gépészmérnöki Tanszékének egyetemi docense részére, az erdélyi magyar tudomány és oktatás terén nagyra értékelt oktatói munkája elismeréseképpen, Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, a magyar nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozza.
Hunyadi László
Hunyadi László 1933-ban született Küküllődombón. Marosvásárhelyen végezte el a Művészeti Középiskolát. Szobrászati tanulmányait 1959-ben a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán fejezte be. A marosvásárhelyi Állami Bábszínház tervezője volt, majd 1961-től a Művészeti Középiskola tanára lett. 1978 óta szabadfoglalkozású művész.
Hunyadi László a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az erdélyi képzőművészet egyik legelismertebb, legrangosabb alkotója. Munkásságát nemcsak városában, Marosvásárhelyen tartják jelentősnek, az egész Kárpát-medencében is nagyra becsülik. Nyolcvan éven túl is példás odaadással, fiatalos energiával dolgozik. Közel hat évtizedes következetes és színvonalas alkotótevékenységgel és eredményes művészpedagógusi, nevelő munkával érdemelte ki ezt a nagyrabecsülést. Művészeti szervező munkájával is érdemeket szerzett, 1990–1994 között sikeresen irányította a Maros megyei képzőművészek közösségét.
Rendszeres kiállító-tevékenységet tudhat maga mögött – első egyéni tárlatát 1964-ben rendezte –, alkotásai múzeumokat, képtárakat, magángyűjteményeket gazdagítanak, ötvösmunkái ma is keresettek, és köztéri szobrainak, emlékműveinek a száma meghaladja az ötvenet.
Nemzetünk legfontosabb történelmi személyiségeit mind megmintázta, továbbadva a mai és az utánunk jövő nemzedékeknek az általuk képviselt eszmeiséget, tudatformáló örökséget. Valóságos nemzeti panteont tudhat a magáénak, királyok, fejedelmek, egyházi főméltóságok, írók, művészek, zeneszerzők, tudósok sokaságának plakettjeit valósította meg, a Helikoni arcképcsarnok című album két kötetében a két világháború közötti erdélyi irodalmi élet legjelesebb képviselőit ábrázoló domborműveit adta közre.
A művelődési rendezvények, alkotótáborok állandó résztvevője, előrehaladott életkorát meghazudtolva tesz eleget a meghívásoknak, alkotói felkéréseknek. Aktív, közösségformáló tevékenységére nem csupán a művészeti testületek számíthatnak, hanem a legeldugottabb településeken is tudják, Hunyadi László mindig kész a segítségre. 2009-ben Marosvásárhely díszpolgára lett és a Magyar Örökség díjban részesült.
Hunyadi László szobrász és ötvösművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére, a magyar kultúrát gazdagító sokoldalú alkotóművészete, valamint jelentős pedagógusi és művészeti szervező tevékenysége elismeréseként, Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, a magyar nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozza.
Kincses Elemér
Kincses Elemér 1946-ban született Marosvásárhelyen, mindössze egy nappal a Székely Színház létrehozása előtt. Tősgyökeres marosvásárhelyi, hiszen itt járt középiskolába, a Bolyaiba, majd 1968-ban a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán szerzett színészi képesítést. Ezt követően a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze volt, közben elvégezte a rendezői szakot. 1975-től 2011-es nyugdíjazásáig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház rendezője. Két ízben a színház aligazgatója, vagyis a magyar részleg vezetője volt.
Már színi pályájának kezdetén egyre inkább magához vonzta a színház és a drámaírás. Első írását az Utunk közölte 1967-ben, Mondjátok, nem félünk c. darabjával pedig kiforrott drámaíróként jelentkezett. Katonák c. egyfelvonásosa az abszurd drámaírás eszközeivel fejezi ki az ember önpusztító ösztöneinek értelmetlenségét. Ugyanebben az évben jelent meg novelláinak, karcolatainak gyűjteménye: Bekötött szemmel c. forráskötetében nyomon követhetők íróvá formálódásának állomásai. A Szatmárnémeti Északi Színház magyar tagozata mutatta be Ég a nap Seneca felett c. drámáját, egy történelmi parabolát arról, hogy mit jelent a becsület a zsarnokság fojtogató légkörében. Az ugyancsak Szatmáron bemutatott Trójában hull a hó c. drámája a hatalom csábításáról, az árulás lélektanáról próbál látleletet felvenni. Az irodalmi közvélemény főleg a Marosvásárhelyen bemutatott Porond c. drámájára figyelt fel, egy jelképes cirkuszi tragikomédiára, amely már a korabeli időben játszódik le.
Többfelé is hívták rendezni, mintegy 180 darabot rendezett négy országban, és több rendezői díjat is nyert. A színházi rendezések mellett filmeket és operát is rendezett. 2006-ban Kolozsváron megrendezte első opera-előadását is, Giuseppe Verdi Falstaff című operáját. Az opera Budapesten is bemutatásra került a kolozsvári operaház vendégszereplése útján. Csatorna című drámája 2001-ben a legjobb romániai dráma díját nyerte el.
Kincses Elemér író, drámaíró, rendező részére a Kárpát-medence-szerte nagyra értékelt rendezői, valamint kivételesen gazdag és érdemdús drámaírói életútja elismeréseként Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a magyar nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozza.
Népújság (Marosvásárhely)

Vajola – falu a mezőségi dombok tenyerében
Évszázadok vándorai
Szászrégentől északkeletre vezet az út. Egy ideig még látni a Kelemen-havasok késő tavasszal is hófödte csúcsait, majd a lankásabb hátú dombok között kígyózó úton haladunk. A helységnévtábla feliratára fogékony szemlélőnek feltűnik, hogy az első település, Dedrád neve csak románul van kiírva. Aztán Dedrádszéplak következik, ahol magyar és román nyelvű tábla köszönti a faluba érkezőt, Bátoson németül és románul jelzik a települést. Majd a községközpontban hirtelen, mutatóujjként jelzi az irányt egy tábla Vajola felé. Ez már csak egynyelvű, szerény, talán azért is, mert zsákutcába terel. Jó minőségű, aszfaltos út vezet a községközpontból a hozzá tartozó faluba. Mintegy hét kilométer után enyhe emelkedő következik. Innen csodás kilátás nyílik a települést övező dombok tenyerébe simult házakra. A domboldalon impozáns templom áll, tornya a központban. E két épület köré húzták fel évszázadok alatt a házakat. Az utcák csendesek, csak a központi kocsma napernyői alatt meghúzódó falubeliek vitatkoznak a közélet kérdéseiről. Nem volt mindig így.
Sajátos erdélyi nemzetiségi olvasztótégely
A krónikákból kiderül, hogy valamikor középkori katolikus templom állhatott a mai helyén, amely 1778-ben épült. A lakók a középkorban, a reformációt követően felvették a lutheránus vallást. S hogy a közösségben nem mindig volt egyetértés, igazolja az is, hogy a templomépítők nem tudtak megegyezni abban, hova helyezzék el Isten házát, így aztán egyesek a falu közepébe, mások jól látható helyre, a domboldalra akarták felhúzni. S hogy mindkét csoportnak igaza legyen, megoldották. Azóta a templom és tornya egymástól távol áll. Az itteni szászoknak nem voltak olyan jogaik, mint a királyföldieknek, ezért már 1820-ban fellázadtak a nagybirtokosok ellen, akiknek a számvevőit elűzték a faluból. Nem tudni mikortól, állítólag a XIX. század elejétől költöztek be a faluba azok a cigányok, akik felvették az evangélikus vallást, és fokozatosan elfoglalták a szászok helyét. Az etnikai arányt drasztikusan megváltoztatta a második világháború és a világégést követő időszak. Miután 1944. augusztus 23-án Románia átállt a szovjet hatalom mellé, a németeket két irányból támadták, ezért fokozatosan kivonultak Erdélyből. Szeptember 12-én Vajolából 640 lakost evakuáltak. Helyükbe az új hatalom magyarokat telepített.
Karácson Péter a vajolai katolikus templom gondnoka, a magyar közösség elöljárója, közösségi szervezője. Szülei is a második világháborút követően telepedtek Vajolára Gyimesbükkből. A vajolai magyarok történetét a szépen rendbe tett katolikus templomban meséli:
– 1945-ben a Magyar Népi Szövetség a megalakult román kormánnyal tárgyalásokon elérte azt, hogy a Szászrégen környéki, addig többnyire szászok által lakott, de kiürített községekbe a helyükbe magyarokat telepítsenek. Az egyezmény alapján ide 1945-végén, 1946 elején 800 székely és csángó családot telepítettek. Úgy volt, hogy a 200 csángó Dedrádra költözik, a többi Bátosra és Vajolára, aztán közbeléptek a román szélsőséges pártok, főként az akkori nemzeti parasztpárt, és elkezdték kiűzni a magyarokat e helységekből. Bátoson, de még Vajolán is összetűzések voltak. Nappal megérkeztek a székelyek és a csángók, beköltöztek az üresen maradt szász házakba, éjjel a beszervezett román "gárdisták" gránátokat dobtak be az ablakokon. Volt, aki emiatt nem maradt. A családok saját költségükön, ahogy tudtak, gyalog, szekérrel, vonattal jöttek el a csángóföldről, amit nem térítettek meg. Akik viszont az atrocitások miatt haza akartak menni, azoknak a román állam ingyen vasúti kocsikat biztosított, csak hogy ne maradjanak. Az áttelepítettek több mint fele hazatért. Az üresen maradt házakba – a magyaroknak jogos egyezmény alapján biztosították – a dedrádi románok az erőszakot követően törvénytelenül költöztek be. Akkor is nemzetiségi kirakatpolitika folyt.
1945-től, a második világháború befejezésekor Ausztriáig eljutott vajolai szászok közül közel 300-an visszatértek, s a későbbiekben visszakapták jogos tulajdonaikat. Egy időszakban egy-egy háznak két jogos tulajdonosa is volt: a szász, a betelepített magyar vagy a beköltözött román és/vagy roma család. Aztán az államosítás után úgy oldották meg a helyzetet, hogy az állam a telepeseknek adott házhelyet és 15.000 lej támogatást építkezésre.
Nem csoda, hogy már a 60-as évek felé megkezdődött a szászok kivándorlása. Karácson Péter tudomása szerint 1967/68-tól évente 2-5 család ment el. 1990-ben négy család élt Vajolán, ők is kivándoroltak a rendszerváltozás után, maradtak azok, akik vegyes házasságban éltek.
Az utolsó vajolai szász, a 75 éves Moser Georg egyedül lakik. Vegyes házasságból született egyik fia itthon, a másik kettő Németországban él. Ő is beadta a kitelepedésre a kérvényét, de 1989 előtt elutasították. Aztán a rendszerváltást követően – a mezőgazdasági állami vállalatnál töltött 50 évi munka után – betegnyugdíjazták. Úgy döntött, itthon marad. Beszélgetésünk közben nosztalgiával emlékezik az 1980-as évekre, amikor a szászok még tartották népszokásaikat, amelyek aztán fokozatosan elmaradtak.
Hogy mégis áll az evangélikus templom, annak köszönhető, hogy a szászok helyére fokozatosan beköltözött cigányok felvették a vallást, sőt a nyelvet is megtanulták, hiszen az istentiszteletet német nyelven tartják. Több évtizede havonta kétszer van istentisztelet, amelyet a szászrégeni evangélikus lelkipásztor tart – mondja románul Barna Andor, az egyik egyházi tanácsos, aki gondozza a templomot, majd folytatja: az istentiszteleteken 30-50 személy szokott részt venni, ünnepekkor többen. Hogy mióta lettek evangélikusok, nem tudta, azt mondja, apáiktól örökölték a vallást. A templomot az evangélikus egyház rendje szerint gondozzák, egy kurátor és öt tanácsos felel az egyházközségért.
– Nem lopunk, becsületes, istenfélő cigányok vagyunk. Együtt nőttünk fel a szászokkal, magyarokkal, soha nem volt gondunk egymással – folytatja, majd fogja a templomkapu kulcsát és készségesen felkísér a domboldalra, hogy belülről is megmutassa az épületet.
– Emlékszem, amikor többen voltak a szászok, őrizték népszokásaikat, táncaikat. Volt kakaslövés, húsvét előtt nyírfát kötöttek a lányos házak kapujára, de volt olyan is, hogy éjszaka ellopták a kaput, pünkösdkor királyt választottak és kilovagoltak a faluba. Elmentek, nincs aki folytassa a hagyományokat, mi csak a vallást őrizzük – teszi hozzá az elhangzottakhoz.
A templombelső rendezett. Télen a gondnok házában tartják az istentiszteletet, nyáron a templomban. A bejárathoz közeli pad támláján évszámok jelzik a főjavítás éveit: 1906, 1970, 1994, 2012. Legutóbb az evangélikus egyház 20.000 eurót költött a templom renoválására. Megjavították a tetőt, felszedték a fal körüli padlózatot, hogy szellőztessék a falakat, felújították a padokat. Sajnos – mutatja az egyházi tanácsos – így sem tudták megakadályozni, hogy a talajvíz a falakba szivárogjon.
– Addig gondozzuk az épületet, amíg tudjuk – mondja a gondnok, majd hozzáteszi: mi is apadunk, 2016-ban három keresztelő és tizenegy temetés volt…
Megmutatja a temetőkertet, amelynek az elején régi szász sírok vannak, de már megjelentek a más vallásúak síremlékei is. Megtudjuk, egyes házakat, amelyeket a szászok átadtak más nemzetiségűeknek, azzal a feltétellel tették, hogy az új tulajdonos gondozza a hátrahagyott családi sírokat. Az egyik kövön furcsa jelek és felirat van. Kiderül, egy gazdátlan szász sírkőre szórakozásból fiatalok "rocker barátjuk nevét vésték fel". Viccnek szánták…
20 év múlva katolikus sem lesz a faluban
A katolikus templom udvarán folytatjuk a beszélgetést Karácson Péterrel, akitől megtudjuk, hogy az áttelepítés miatti zavaros helyzet stabilizálódott, a kollektív gazdaság fejlődésnek indult, 240 magyar maradt Vajolán. Aztán az évek során megkezdődött a lemorzsolódás. Az idősebbek elhunytak, a fiatalabbak közül aki nem kapott állást a kollektív gazdaságban vagy a mezőgazdasági állami vállalatnál, elköltözött. Az idén, vízkeresztkor számba vették a katolikusok létszámát. 107-en szerepelnek az egyházi jegyzékben, 40-en külföldön dolgoznak. Rajtuk kívül még két református él a faluban. Bátos községben mintegy 230 magyar van – tudjuk meg.
Ezt a fogyatkozást tükrözi az iskolai helyzetkép is. Craciun Ileana óvónő és Illés Daniela tanítónő oktatja a falu központjában levő, szépen rendbe tett épületben a kisebbeket. 20 óvodás és 11 kisiskolás (I–IV. osztályos) – román, magyar, cigány – jár az összevont osztályba. Tíz évvel ezelőtt két-két külön csoport volt – mondja az óvónő, azóta a szülők közül többen Olaszországban, Németországban dolgoznak, emiatt is csökkent a gyerekek létszáma. Bátoson még van I–IV. osztályos magyar nyelvű oktatás, ötödiktől azonban már rég nem gyűlt össze egy osztályra való magyar a községből.
Karácson Péter elmondja, a katolikus templomban az idén húsvétkor három év után egy keresztelő volt, ezzel szemben évente három négy egyháztagot temetnek el. Négy éve nincs ministráns. Ennek ellenére igyekeznek az ár elé akadályt gördíteni. A visszakapott egyházi gyümölcsös gondozásából az évek során sikerült némi pénzt fordítani a templom felújítására, az udvara rendbetételére. 1991-ben egy tornyot is felhúzhattak a korábbi imaház mellé. Két évvel ezelőtt az udvaron kettős keresztet állítottak fel, rajta a magyar történelem tragikus eseményeinek évszámai: 907, 1526, 1848/49, 1876, 1918. A maroknyi magyar itt ünnepel, emlékezik március 15-én, augusztus 20-án és október 6-án.
– A jövő? – kérdem a kereszt mellett a gondnoktól, aki hosszas gondolkodás után válaszol:
– Ha valami közbe nem jön, akkor ebben a templomban 20 év múlva románul kell prédikálni, mert elrománosodnak a magyarok. A vegyes házasságban élők inkább román iskolába járatják a gyerekeket, mert úgy tartják a szülők, hogy így jobban érvényesülnek a későbbiekben. A gyerekek már alig beszélnek magyarul. A kivándorlás "népbetegség" lett – folytatja –, amikor 1990-ben felszabadultunk, azt gondoltuk, hogy megfogtuk az isten lábát, közben a Luciferébe kapaszkodtunk. A világpolitikát úgy irányítják, hogy mindenki csak a pénz felé húzzon, pedig enélkül is meg lehet élni. Az ’50-es, ’60-as években szüleink öt-hat gyermeket neveltek fel sokkal szerényebb körülmények és lehetőségek között. Eljöttek szülőföldjükről, a csángóvidékről. Jó esetben egy lóval vagy két tehénnel kezdtek új életet Vajolán. Gazdálkodókként tartották el a nagyszámú családot. Ma is a mezőgazdaság fellendítése jelentené a jövőt, erősítené az itthon maradást. A rendszerváltás után visszakaptuk a család földterületeit, traktort vettünk, 10 évig mindent előteremtettünk, amire szükségünk volt. Aztán jött a válság, nehezebben mentek a dolgok, elkezdődött a kivándorlás. Pedig külföldön sem könnyű a megélhetés. A napokban ment vissza egy fiatal család Németországba, ahol évek óta dolgoznak. Megkérdeztem a családfőt, miért nem maradnak itthon? Azt válaszolta: ha az alagút végén lenne egy kis fénypont, egy percet sem ülnénk Németországban, de még nincs erre kilátás… Lehet, hogy igazuk van – mondja a gondnok.
*
Fűvel benőtt, terméskőből kirakott lépcső vezet a vajolai evangélikus templom felé. Az egyik földbe ágyazott kőbe valamikor betűket véstek. Kiolvasom: geboren – németül, született – magyarul. A szász temetőből származó sírkő felirata lehetett. Egy nemzetiség erdélyi hagyatékának kortalan töredéke. Ennyi maradt. Intő jel lehet mások számára is. Nem csak Vajolán.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Elfogadták a Keresztény Egyetem válságkezelő tervét
A Sapientia Alapítvány kuratóriuma kolozsvári ülésén elfogadta a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) válságkezelő tervét – nyilatkozott az MTI-nek Kató Béla erdélyi református püspök, a kuratórium elnöke.
A terv lényege, hogy az egyetem a jelenlegi kínálatában szereplő szakok közül négyet megszüntet, további négy meghirdetését pedig szünetelteti. Átalakul ugyanakkor az egyetem struktúrája: az eddigi három kar helyett két karba tömörítik a szakokat, a jelenlegi 15 tanszékből öt marad, és állásokat is összevonnak. A terv végrehajtása várhatóan 116 millió forintos éves megtakarítást eredményez, ami lehetővé teszi, hogy az egyetem elkezdje visszafizetni a felhalmozott adósságát.
A magyar állam által fenntartott egyetemnek azt követően kellett válságkezelő tervet kidolgoznia, hogy a rossz gazdálkodás következtében mintegy 3,5 millió lej adósságot halmozott fel. Az ezt feltáró belső vizsgálat nyomán tavaly novemberben lemondott az egyetem rektora és gazdasági igazgatója.
Kató Béla arról is beszámolt, hogy a kuratórium „egyéves próbaidőt” szabott. Ez idő alatt a Sapientia Alapítvány felügyeli az egyetem gazdálkodását.
A kuratóriumi elnök szerint vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a magyarországi gyakorlatnak megfelelően kancellári rendszert vezessenek be az egyetemen.

Nyugati Jelen (Arad)

A nyelvi jogok a szórványban élőknek is kijárnak
A kisebbségi jogok azoknak a szórványközösségeknek is kijárnak, ahol a magyarság arányaiban ugyan nem éri el a 20 százalékot, de lélekszáma meghatározó” – nyilatkozta Kovács Péter ügyvezető elnök annak kapcsán, hogy az RMDSZ egy április 21-én beterjesztett törvénytervezetben kéri, hogy Románia ültesse gyakorlatba a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglaltakat, vagyis alkalmazzanak az egészségügyi és a szociális szolgáltatásokat nyújtó közintézményekben anyanyelven beszélő személyzetet is, amennyiben egy kisebbség számaránya eléri a húsz százalékot, vagy meghaladja az 5000 főt.
Az ügyvezető elnök elmondta, az RMDSZ törekvése, hogy a kisebbségi jogokat biztosító törvénykezésben a százalék mellé ezt a számot is beemeljék, hiszen ez Erdély-szerte mintegy 70 000 magyar emberrel jelent többet a 20 százalékos szabályozásnál. Ebből a szempontból a legnagyobb lélekszámú magyar közösség Kolozsváron él, de a törvénykezdeményezésben foglaltak Arad, Brassó, Nagybánya, Zilah és Temesvár magyarságát is kedvezően érintenék.
„Ki kell harcolnunk igazunkat és azt, ami nekünk kijár. Nem adhatjuk fel a küzdelmet azért, hogy megszerezzük azt, amit már rég meg kellett volna kapnunk. Nem tudjuk most azt megítélni, hogy ennek a törvénynek az elfogadására milyen esélyek vannak, de nekünk, a romániai magyarság képviseleteként minden lehetőséget meg kell ragadnunk arra, hogy jogainkat bővítsük, és ne hagyjuk elveszni azt, amit már megszereztünk, különösen most, amikor oly sokan próbálnak azokból visszavágni” – hangsúlyozta az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Nyugati Jelen (Arad)

„Lélektől lélekig mentette a magyar kultúra kincseit”
Könyvbemutatóval és gálával köszöntötték a 90 éves Kallós Zoltánt
Két rendkívüli rendezvénnyel ünnepelték meg az idén március 26-án kilencvenedik életévét betöltő Kallós Zoltán néprajzkutatót: szombaton délután a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában bemutatták Csinta Samu A lélekmentő – Kallós Zoltán első kilencven éve című kötetét, illetve Kallós Zoltán átvette a Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját.
Az ezt követő gálán gyerekek, fiatalok, idősek, profi és amatőr népdalénekesek, néptáncosok és zenészek léptek fel moldvai, kalotaszegi és mezőségi népdalokat, néptáncokat adva elő. Gergely Balázs szerint Kallós Zoltán tudta: ami a lelkében van, azt senki el nem veheti tőle. Kelemen Hunor Kallós Zoltán életének és a romániai magyarság történelmének összefonódását hangsúlyozta. Orbán Viktor magyar kormányfő Kallós Zoltán irigylésre méltó tetterejét méltatta. Az est fénypontjaként Kallós Zoltán kedvenc népdalait énekelte el az ünneplő közönséggel.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen: visszaállítani a magyarok biztonságérzetét
Az idei önkormányzati választások nemcsak a településfejlesztéssel, infrastruktúrafejlesztéssel kapcsolatos kérdésekről szólnak, hanem arról is, hogy sikerül-e visszaállítani Romániában a magyarok biztonságérzetét – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati ülésén Szatmárnémetiben. Elmondta: az a közösség, amelyik nem érzi magát biztonságban, szabad sem lehet.
Az RMDSZ árnyékjelentést készített a román kormánynak az Európa Tanács számára összeállított kisebbségi jelentéséhez, de ez nem azt jelenti, hogy az RMDSZ visszatért a sérelmi politizáláshoz, ahogy ezt sokan állítják, hanem a román állam tért le a jogállamiság útjáról. „Az az állam, amelyben a többség és a kisebbség között ingatag a béke, nem lehet biztonsági tényező a térségben” – fogalmazott.
„Minden nap erősnek kell lennünk, olyan helyzetet kell teremtenünk, amelyben nem csak lehet, de célszerű is az RMDSZ erejével számolni. Ennek első lépése idén a nemsokára esedékes önkormányzati, második lépése pedig az őszi parlamenti választás” – hangsúlyozta Kelemen Hunor Szatmárnémetiben, az RMDSZ önkormányzati kampánynyitó rendezvényén.
Nem életbiztosítás ma politikai szerepet vállalni
Kifejtette: ma a teljes szövetségnek erősnek kell lennie, mint azoknak az önkormányzati kollégáknak, akiket az elmúlt időszakban ártatlanul meghurcoltak, és akik megtehették volna, hogy nem vállalják az újabb megmérettetést. „De őket nem olyan fából faragták. Köszönet jár nekik mindazért, amit eddig a közösség érdekében tettek. Az ő erejük adjon erőt nekünk, az ő példájuk legyen példa mindenki számára” – nyomatékosított a szövetségi elnök. „Ma politikai szerepet vállalni helyi vagy országos szinten – hogy finoman fogalmazzak – nem egy »életbiztosítás«. A közösség képviseletét megpályázni a mai Romániában magas rizikójú vállalkozás. És igen, barátaim, ebben a helyzetben kell erősnek lennünk. Mi nem hajolhatunk meg a megfélemlítések előtt, hiszen más a küldetésünk. Nekünk mindenekelőtt a közösséget kell megvédenünk. Nagy mérkőzés előtt állunk, nem engedhetjük, hogy erőnket a félelem csökkentse” – biztatta az RMDSZ jelöltjeit Kelemen Hunor.
Szabadság (Kolozsvár)

Erdély sokat mellőzött első városi régésze ismét a köztudatban
Cserni Béla életéről, munkásságáról kötet készült, konferencia zajlott
özép-Kelet Európa első olyan nemzetközi régészettudományi konferenciája zajlott április 15. és 18. között Gyulafehérváron, amely ennek a régiónak a régészettörténeti kérdéseivel foglalkozott.
A konferencia ötletgazdája Szabó Csaba régész, a Pécsi Tudományegyetem és az erfurti egyetem Max Weber központjának doktorandusza volt, aki a rendezvényt Cserni Bélának (1842–1916), Erdély első városi régészének emlékére szervezte. Idén egy évszázada hunyt el ez a lelkes tudós, aki 1886-ban egyik alapítója volt a Fehér Vármegyei Történelmi, Régészeti és Társadalomtudományi Társulatnak, és a Gyulafehérvári Múzeumnak, és életének nagy részét annak szentelte, hogy megmentse, összegyűjtse és szakszerűen bemutassa a város római kori emlékeit. A román szakirodalom által több mint fél évszázadon át mellőzött Cserni munkásságának is adózó konferenciát a gyulafehérvári egyetem és múzeum partnerségében sikerült megszervezni. Múlt és jelen összefonódott: Szabó Csaba maga is Gyulafehérvár római kori leletanyagának tanulmányozása közben ismerkedett meg elődje ásatási jelentéseivel, eredményeivel, kutatni kezdett, majd az elmúlt hetekben kiadta a Béla Cserni and the beginnings of urban archaeology in Alba Iulia című kötetet, amely az első monográfia a nagy régész életéről.
– Hogyan került Cserni és munkássága a látóteredbe?
– A doktori disszertációm egy része Gyulafehérvár római anyagával foglalkozik, s Cserni megkerülhetetlen volt; a leletek kapcsán folyton felbukkant neve, miszerint azokat „felfedezte”, „közzétette”… Az Apulumi maradványok című, 15 részes régészeti jelentései ismertek voltak ugyan, csak persze románra soha sem fordították le őket. Amikor elkezdtem kutatni, rájöttem, hogy családjáról semmi információval nem rendelkezünk, és hogy az életében hatalmas fehér foltok vannak.
– Mikor merült fel benned a gondolat, hogy konferenciát szervezz Cserni emlékére?
– A konferencia ötlete már a tavaly megfogalmazódott bennem, amikor elkezdtem kutatni Cserni hagyatékát, amely főleg a gyulafehérvári múzeum levéltárában van, de jelentős anyag található még az Érseki Levéltárban és a Batthyáneumban is. Vannak források a Magyar Országos Levéltárban, Budapesten, illetve külföldön is – megtaláltam például Cserni és a belga ókortörténész, Franz Cumont egymással váltott leveleit Rómában, a Belga Akadémián. Mivel 35 nagynevű tudóssal tartott fenn állandó levelezést, feltételezem, hogy kell lenniük még hozzá kötődő iratanyagoknak más külföldi országokban is. Én közel félezer dokumentumot gyűjtöttem össze, főleg levelezéseket, ásatási jelentéseket, az utazásaival kapcsolatos iratokat, rajzokat, útinaplóit és térképeit.
Tavaly elkezdtem írni Cserni biográfiáját, és arra gondoltam, hogy idén, halálának századik évfordulóján jó lenne egy nemzetközi konferenciát is szervezni az első gyulafehérvári régésznek az emlékére, hiszen munkássága annyira európai, akadémiai kapcsolatrendszere olyannyira kiterjedt volt, hogy munkássága mindenképpen lehetőséget ad az átfogó megközelítésre.
– Hogyan kötődik Cserni Béla munkássága a szimpóziumnak a témájához?
– Cserni Erdély első városi régésze volt, és a konferencia témáját is a városi régészet közép-európai kezdetei képezték; ilyen jellegű régészettörténeti konferenciákat eddig többnyire Nyugat-Európában szerveztek, Közép-Kelet Európában valahogy elmaradt a régészet 19. századi aranykorának, tudományággá válása időszakának kutatása.
ZAY ÉVA
Cserni Béla (1842 – 1916)
Szabadság (Kolozsvár)

Városnapi világrekord és világzene a Szent György Napokon
Rengeteg színes rendezvénnyel, koncertekkel, szórakoztató programokkal várta a közönséget a több mint egy hétig tartó, tegnap este zárult 25. Szent György Napok.
Világrekorddal is büszkélkedhet a háromszéki városnapok, ugyanis Orbán-Barra Gábor megdöntötte az egy keréken való helyben ugrálás csúcsteljesítményét. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros a tervezett 555 helyett 561-et ugrott, ezzel a teljesítménnyel 66-tal szárnyalta túl az érvényben lévő világrekordot, a 495-öt.
Újabb kerékpáros világcsúcs
„Nagyon fáj a kezem, alig tudok fogni, de ez most nem számít, nagyon elégedett vagyok. Volt egy pont, úgy 430-450 körül, amikor éreztem, hogy nem bírom tovább, de aztán a közönség biztatására sikerült túljutnom a mélyponton, és így terv felett teljesítettem” – mondta Orbán-Barra Gábor. A színpadon Tischler Ferenc, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Alin Savu közjegyző és Traian Goga, a Román Kerékpáros Szövetség főtitkára követte figyelemmel és számolta az ugrásokat.
A jegyzőkönyvet és a videofelvételt a napokban továbbítják a Guinness-bizottsághoz. Orbán-Barra Gábornak nem ez az első világrekordja. Két évvel ezelőtt, a 23. Szent György Napok keretében a megyeszékhelyi sportoló két Guinness-rekordot állított fel. Közel tíz méterrel döntötte meg a kerékpárral való hátramenet világrekordját, az addigi 18,18 méter helyett ugyanis 27,58 métert sikerült megtennie. Az egy keréken való ugrálás rekordkísérlete is sikeres volt. Az addigi 240 helyett 309-et sikerült ugrania. Ezt időközben felülmúlták (495), de a sepsiszentgyörgyi sportoló most újabb világrekordot állított fel.
„Soha nem leszünk amerikaiak”
Megannyi koncerten bulizhatott a városnapok közönsége, így többek közt a magyarországi The Balkan Fanatik fellépésén. Hét éve koncertezett a zenekar utoljára Sepsiszentgyörgyön, ahol pénteken ismét színpadra léptek. A fellépést megelőzően közönségtalálkozót tartott Lepés Gábor és Yorkosz Tzortzoglou, a zenekar két tagja az Ifjúsági Udvarban. A The Balkan Fanatik 2009 óta nagy utat járt be, egy sokkal progresszívebb lemezanyagot jelentetett meg akkoriban, így a Los Angeles-i rapsztár Prophet közreműködésével megszületett az American Perestroika című albumuk, amelynek beharangozó slágere a Ha te tudnád című anyag. „A dal megjelenése indított el bennünket egy másik, populárisabb irányba, nagyjából 2010 óta készülnek a közönség számára közérthetőbb anyagok” – mondta el Lepés Gábor, a magukat hip-hop-electronica-worldmusic duóként emlegető The Balkan Fanatik egyik tagja.
Az együttes 2009 óta egyébként a Balkan Fanatik nevét a The Balkan Fanatikra változtatta, mint poénosan megjegyezték: a The Beatles zenekar tiszteletére, ám hozzáteszik magyarázatképpen a fiatal nézőközönségnek, hogy az említett brit zenekarnak köszönhető a populáris ifjúsági kultúra, amelyben ma is élnek. Yorgosz Tzortzoglou kifejtette, igyekeznek a Kárpát-medence s egyben a kelet-európai népdaloknak a mai hangzásával megismertetni a közönséget. „A magyar népdalok és ezeknek a különböző mai formában való feldolgozása, bemutatása határoz meg minket: többféle műfajt használunk hangszerelési elemként, így brit-pop, indie rock, reggae, ska és technófeldolgozások is születnek” – mondta el Lepés Gábor. „Igazából nem a zenei stílusokhoz ragaszkodunk, hanem inkább játszunk velük, hogy passzoljon a kiválasztott népdalokhoz” – tette hozzá. A népszerű Tavaszi szél vizet áraszt dal történetével kapcsolatban elmondták, tavaly Pekingbe kaptak meghívást, a Magyar Intézetbe, és barátságok alakultak ki helyi alkotókkal. Lepés hozzátette, szerették volna, ha elkészíthetnek egy közös, Kelet-Európa–Ázsia elemeit felsorakoztató dalt. Az együttes feladata a zenei alap létrehozása volt, majd sajátos módon rögzítették az anyagot.
„Örülök, hogy ennyi a fiatal itt, szeretnénk, ha úgy amerikanizálódnánk, hogy a mi sajátos kultúránk a szívünk csücskében maradna” – mondta Yorgosz. A közönségtalálkozón a két meghívott néhány fiatalt arról kérdezett, hogyan élik meg az erdélyiséget, illetve milyen a népdalokhoz való viszonyuk. Mint a duó tagjai elmondták, az a baj a mostani fiatalokkal, hogy klikkekben járnak, ugyanakkor a mainstreamre figyelnek, pedig sok mindenki másra is kellene. Utánozhatatlan zenével és eszméletlen bulival koronázta meg a szombat estét a Pokolgép a Szent György Napok Főszínpadán. A jócskán veterán együttes több mint kétórás, intenzív Pokolgép-élménnyel köszönte meg a közönségnek azt, hogy a kései időpont és a nem éppen kedves időjárás ellenére is teljesen megtöltötték a rendelkezésre álló teret.
„Ilyen élményben, mint amit most a Szent György Napokon tapasztaltunk, rég volt részem. Ezt halál komolyan mondom. Fantasztikus közönség volt. Eddig ez volt az év koncertje” – mondta a Szentgyorgynapok.ro-nak Tóth Attila. A Szent György-napi koncertek sorozatát tegnap este a tervek szerint a jellegzetes hangú brit énekesnő, Bonnie Tyler fellépése, majd a legendás LGT tagjainak, Somló Tamásnak, Karácsony Jánosnak és Solti Jánosnak a koncertje zárta. A városnapi programsorozat megannyi pontja vonzotta a gyerekeket is, akik birtokba vették a Bodok Szálló előtti teret. A Csíkos, pöttyös, kockás gyermekbirodalomban a tipegőktől a kamaszokig mindenki találhatott életkorának és érdeklődési körének megfelelő foglalkozást. A jókedv kötelező volt, egy szabály volt csak: játszani és játszani.
Kapcsolódási pontok a kultúrában
A kultúra nemcsak a különböző népcsoportok közötti jobb megértést szolgálja, hanem hozzájárulhat a gazdaság fejlődéséhez is – fogalmazta meg Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi polgármester-helyettes a Kulturális célkitűzések a városfejlesztésben című konferencián a hétvégén.
A Szent György-napi rendezvényen hét ország tizenegy városának küldöttei vettek részt. Sztakics Éva szerint ez a megfontolás állt a középpontban akkor is, amikor Sepsiszentgyörgy megpályázta az Európa Kulturális Fővárosa címet. „Nap mint nap azt tapasztaljuk, hogy a kultúra kapcsolódási pontokat teremt. Városunkban a magyar és román közösség igyekszik megtartani saját identitását, de ezen túl a színházak, a koncertek, a különböző kiállítások azok, ahol az emberek egymással találkoznak, ahol lebomlanak az etnikai falak” – mondta a polgármester-helyettes. Sztakics Éva hozzátette, a kultúra a gazdasági élet fellendítéséhez nemcsak a kulturális turizmussal járul hozzá, hanem azzal is, hogy alkotó energiákat szabadít fel. Tanulságos volt meghallgatni a különböző statisztikákat, értéktárakat, az egyes települések kulturális stratégiájának bemutatóit – nyilatkozta Knop Ildikó. A sepsiszentgyörgyi Városimázs Iroda munkatársa, a projekt koordinátora „első hallásra szinte hihetetlennek” találta, hogy a Sepsiszentgyörgynél alig kétszer nagyobb Kecskeméten 1600 civil szervezet működik.
A város és identitás, valamint az élhető város a kultúrán keresztül témákat boncolgató konferencián magyarországi (Cegléd, Kecskemét, Kiskunhalas, Mosonmagyaróvár), szerbiai ( Magyarkanizsa), németországi (Drezda), horvátországi (Kopács), szlovákiai (Királyhelmec) és albániai (Tirana) küldöttségek vettek részt. Ugyanezen testvér- és partnertelepülések részvételével jött létre a Lábas Ház előtt vasárnap estig megtekinthető Autentikus és stilizált népviselet című kiállítás. A testvérvárosok jellemző népviseletei mellett a Simó Julia által készített, a térségre és Erdélyre jellemző autentikus népviseleteket és a Hampel Katalin által készített stilizált viseleteket is megtekinthették az érdeklődők. „Az interaktív tapasztalatcserének, a kultúrák közötti párbeszédnek fontos szerepe van a határokon átnyúló kapcsolatok dinamikájában, ugyanakkor helyi szinten közösségünk értékteremtő működésére is kedvező hatással lehet, ezáltal hozzájárulva az Európai Unió transznacionális célkitűzéseinek megvalósításához” – hangsúlyozta Sztakics Éva.
Elhallgatott sorsok
A Szent György Napok gazdag kulturális programsorozatot kínált az érdeklődőknek. Telt házas, az emlékektől elérzékenyülő közönség előtt mutatták be Csinta Samu Plakátballada – Mikós diákok 1975-ös „forradalma” című tényregényét a Szent György Napok keretében a hétvégén a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. Fekete Réka újságíró, a kötet szerkesztője elmondta, a Székely Mikó Kollégiumban mindig nagy volt a fegyelem, s ezért is különös, hogy 1975-ben megtörtént az eset: 1956 után Háromszéken, de talán egész Erdélyben nem történt hasonló rendszerellenes szervezkedés, majd annak kivitelezése, mint 1975-ben. „Harcoljunk Erdélyért, amíg nem késő – ez volt annak a plakátnak a szövege, amelyet mikós diákok egy csoportja 1975. november 23-án kiragasztott a város több pontján. Ha nagyon nevén akarnánk nevezni a dolgokat, akkor gyermekcsínynél vagy inkább gyermeki őrültségnél alig volt több” – állapította meg több hónapos kutatás után a szerző.
Az események Jakab Lehel vezérlésével zajlottak, aki szívesen idézte fel az eseményeket, ám súlyos betegséggel küszködik csakúgy, mint az akcióban szintén részt vevő felesége, Serestély Éva. A szerző szerint a két személy betegsége nem függetleníthető a történésektől, amelyek a plakátok kiragasztása után megtorlás címén következtek. A tényregény megírásához Bong Csaba, Hervai Katalin, Bernád István, Kolumbán Emese, azaz az akcióban részt vevő generáció tagjainak családi hátterét is vizsgálta a szerző. Nagyon különböző utat jártak be ezek az emberek, amíg Jakab Lehel szigorú, a szocialista rezsimnek tűzön-vízen megfelelni igyekvő családban nőtt fel, addig Hervai Katalin például liberális, nyitott, érdeklődő, ám nagyon konzekvens, mindenféle politikai szélsőséget elutasító családból származott – ecsetelte Csinta Samu. „Végeredményben megúszták ezt a csínyt, mert nem került Bukarestbe, nem használták fel példastatuálás céljából, viszont a megtorlások következtében többek is pluszkanyarok megtételére kényszerültek, illetve végzetesen kisiklott mások élete” – mondta a szerző, utalva Márton László esetére is, aki önkezével vetett véget életének. Csinta Samu Plakátballada című tényregénye ennek a sorstragédiákba torkolló eseménysornak állít emléket.
„A mikós szellemiséget az egyre durvuló ceaușescui időkbe is átörökítő diákok leckét adtak nemzetféltésből, áldozatvállalásból” – mondta a szerző, aki arra törekedett, hogy a történeten keresztül kirajzolódjon a hetvenes évek Sepsiszentgyörgye. Az a tabló, amely még emlékeztetett ugyan a békeidőkben lévő megyeszékhelyre, de már kiüresített, helyenként lebontott házak és gombamód felépülő tömbházak vetítették elő a szocializmus minden egyéniséget kizáró jövőképét. Az eseményen a diákcsíny után leváltott, a Székely Mikó Kollégium korábbi igazgatója, Albert Ernő is jelen volt. Mint fogalmazott: sosem rótta meg ezeket a fiatalokat, elmondása szerint hogyan is tehette volna, hiszen értékes gondolkodás volt az övék.
Bencze Melinda, Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Mellőzött egyetemi helyszín az orvoskonferencián
Négy napon keresztül a magyar orvosi és gyógyszerészi társadalom fellegvárává vált Marosvásárhely. Több mint félezer, Erdélyben, Magyarországon és külföldön élő szakember vett részt az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya idei, huszonhatodik tudományos ülésszakán.
Bár az EME választása ismét Marosvásárhelyre esett, a rendezvény helyszínéül egy főtéri négycsillagos szálloda, nem pedig a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szolgált, annak ellenére, hogy ennek falai között végzett a legtöbb hazai magyar orvos és gyógyszerész. A magyarázat rendkívül egyszerű: a MOGYE vezetőségének néhány éve felerősödő és folyamatosnak bizonyuló ellenséges magatartása eltántorította a szervezőket attól, hogy a vendégeket a valamikori István király utcai egyetemépületbe hívja.
„Marosvásárhelyen először szervezünk orvosi és gyógyszerészeti konferenciát az egyetemi helyszín mellőzésével, ahol egyébként az orvosok többsége végzett, és egy részünk dolgozik is. A logika azt diktálná, hogy a MOGYE-n tartsuk az efféle tudományos ülésszakokat, ám a mostani barátságtalan hangulatban nem hinnénk, hogy az lenne a megfelelő helyszín” – indokolta a döntést lapunknak Sipos Emese, a szervezőbizottság elnöke.
Szilágyi Tibor, a sok megaláztatás miatt tiltakozásként lemondott volt rektorhelyettes szerint a rendezvény és a vásárhelyi orvosok egyik célja még így is az, hogy javítsanak a MOGYE-val teljesen elhidegült viszonyon. Ezt szolgálhatta a budapesti Semmelweis Egyetem szakemberei által felszerelt és beüzemeltetett szimulációs központban zajlott bemutató is. Utalva a rendkívül szép számban összegyűlt résztvevőkre és a kontinens minden sarkából érkezettekre, Szabó Béla, az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának elnöke az ünnepi megnyitón rámutatott: a résztvevők egy része ugyan Európa más részein él és dolgozik, mindanynyian összetartoznak, és az erdélyi magyar orvostársadalom tagjai.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Tanultunk eleget a fekete márciusból?
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség tisztelettel emlékezik mindazokra, akik a marosvásárhelyi fekete március eseményei során jogos követeléseiknek hangot adva, határozottan kiálltak a romániai magyar közösség szabadságának és biztonságának megteremtéséért” – kezdődik a tulipános meghívó szövege.
Amely az RMDSZ jelenlegi és volt elnöke nevében és aláírásával arról szól, hogy a szövetség Ezüsttulipán díjat nyújt át azoknak, akik 26 évvel ezelőtt, 1990 márciusában az RMDSZ székházának padlására szorultak.
Bár az előre megtervezett forgatókönyv szerint zajló rendezvény főszervezője szerette volna elkerülni a hozzászólásokat, a korábbi években tanúsított gyakorlathoz hűen a szólásszabadság igénye mégiscsak győzedelmeskedett. Így hát a Bernády-házban április 15-én megrendezett fogadásra javasolt „kibeszélés” helyett végül sikerült a nyilvánosság előtt felolvasnom gondolataimat. Megtisztelő, hogy én is díjat vehetek át. Viszonylag az elsők között, hiszen az RMDSZ tavalyi kongresszusán alapította ezt az elismerést.
Valóban, ezerkilencszázkilencven fekete márciusa nagyon mélyen az emlékezetembe vésődött. Az RMDSZ-székház ostromáról eszembe jut a vasszekrénnyel eltorlaszolt ajtóba hasító baltavas látványa, a vérszomjas tömeg ordítozása, a padlásfeljárót elzáró kazán alatti tűzgyújtási kísérletek, a padlásra menekülő 79 személy csendes számbavétele, neveink jegyzetfüzetbe vésése az esetleges halál árnyékában. Nem voltam hős, még csak bátor sem, padlásra felszorult társaimmal együtt féltem és szorongtam. Szerencsére áldozat sem lettem. Később családapa, egyetemi oktató, közösségszervező, gondolatait és vívódásait másokkal megosztó értelmiségi vált belőlem. Köszönöm a Jóistennek, a sorsnak, hogy most itt lehetek. Hogy nem vagyok máshol, mégcsak Magyarországon sem.
És köszönöm a díjat, amit nekem is szántak. Neveltetésem szerint minden köszönnivaló, amit adnak, amit adni szándékoznak. De meg kell jegyeznem: még sokan kiérdemelnék, kiérdemelték volna a figyelmet határozott kiállásuk miatt. No meg azt sem hallgathatom el, hogy sokkal lényegesebb dolgokat is alkottam, cselekedtem az elmúlt negyedszázadban, ami miatt esetleg elismerő oklevelet kaphatnék. Mert azt természetesnek tartom, hogy huszonhat éve és huszonhét napja belekeveredtem az események sodrába. Ugyanúgy természetesnek tartom, hogy harminchat napja jelen voltam a Székelyföld megmaradását biztosító autonómia melletti tüntetésen. Igaz, utóbbi tettemért kétszáz lejre büntettek, a régiért viszont díjat vehetek át. Ennyit változott volna a világ?
Az én világom legalábbis sokat változott. Huszonhat esztendeje a Maros megyei RMDSZ alapítója, egyúttal ifjúsági vezető voltam. Főszervezője, házigazdája a marosvásárhelyi MISZSZ-kongresszusnak, amely a romániai magyarság 1989 utáni történetének első kongresszusa volt és marad. Sütő András március 17-én reggel írt és a megnyitón felolvasott köszöntőlevele talán az utolsó írás volt – vagy legalábbis az utolsók közé tartozott –, amelyet a Herder-díjas író két szemmel alkotott. Mindannyiszor beleborzongok, ahányszor visszapergetem magamban a kongresszus másnapja eseményeit, az RMDSZ-székház padlására szorulva eltöltött végtelen órák félelmeit és szorongásait. És fülembe cseng az alaposan félrevezetett Görgény-völgyiek „Halál Bolyaira!” kurjantása.
A továbbiakban Marosvásárhely fekete márciusára az események sodrában íródott naplójegyzeteimből idézve, teljes őszinteséggel emlékezek: „Március 19., tíz óra: kétezer diák a Vártemplomban. Mennyire összefognak mindannyiunkat a gondolatok: magyarnak maradni, magyarul tanulni. Istentisztelet után felolvasom a MISZSZ nyilatkozatát. Annál nagyobb a rémületem, amikor alig két órával a templomozás után szinte az elvert fotósok feketelistájára kerülök.
Rémálom az egész: ordítozás, öklök, üvegek, eltorzult arcok. Hihetetlen. Nem vagyok bátor, de a »forradalom« alatt nyugodtan elvegyültem az emberek közé, csak utólag vert ki a veríték, hogy lelőhettek volna. Most, az RMDSZ székházának középkori ostromát átélve viszont kísérget a félelem és iszonyat, hiszen minduntalan a történelmi véres példák jutnak eszembe. Szerencsére a több mint hetven bennrekedő között akadnak ügyes emberek, szerencsére a Fennvaló éppen a padlásfeljáró mellé rendelte azt a kazánt, amely megmenekülésünket szolgálta. Azaz... Sütő Andrást, a toll megszelidítőjét barbár eszközökkel megcsúfították, életére törtek. Remélem, mások is észreveszik a megaláztatásunkat: megveretve, az oldalsó kapun eliszkolva, tolvajok módjára hagyhattuk el saját házunkat.”
Marosvásárhely fekete márciusa a magyar történelem, az erdélyi magyarság történetének máig eleven, vérző fejezete. Élő történelem azok számára, akik átélték, akik részt vettek az események forgatagában. Az erdélyi, marosvásárhelyi magyarságnak nagyon mély csalódást és rettenetet jelentett. Még több mint huszonhat év távlatában is felfoghatatlan, hogy a jogaiért békésen kiálló kisebbséget a harmadik évezred fordulóján, békeidőben ilyen barbár erőszakkal megfélemlíthet az államhatalom. Amely a visszarendeződés szolgálatába szegődött. Utólag ráébredve: sok esetben a világnézetet és a hovatartozást mellőzve.
Emberöltőnyi távolságban nemcsak másokban kell keresni a hibát, hanem egészséges összegzést végezve szükség szerint önkritikusaknak kell lennünk. További kérdéseket kell feltennünk magunknak még akkor is, ha megválaszolásukra már nem vállalkozunk. Miért fogyunk napról napra, és miért csökken a magyar emberek közötti szolidaritás? Miért nem tudunk olyan értékrendet teremteni a sorainkban, amely legyőzhetné a balkanizmust? Miért vagyunk oly széthúzóak, és amikor hatalmi helyzetbe kerülünk, miért nem értjük meg saját kisebbségeinket? Miért nem tudunk eléggé örülni a mának, miért kívánkozunk máshová, más jövőbe? Most vagy soha? Siker vagy kudarc? Katarzis vagy frusztráltság érzése? – az erdélyi magyarság újkori történelmének ma is időszerű kérdései. Ki-ki ítélje meg saját maga, miből kaptunk többet.
Magamat idézem újból, ezúttal a tények vizsgálatából következtetéseket megfogalmazó kutatóorvost: „Sajnos Székelyföldön a legmagasabb az öngyilkosság előfordulása, az előidéző depresszió fontos előrejelzője az alacsony iskolázottság, a munkanélküliség, a rendezetlen családi állapot. A magyar lelkiállapotra napjainkban is jellemző, sokasodó kudarcélmények, a katartikus állapotok hiánya, a fokozódó frusztráció, romló közérzet, növekvő stressz egészségkárosító hatása egyértelmű. A demokrácia védi ugyan az egészséget, de képtelen igazságot teremteni, márpedig az igazság felvállalása nem könnyű, és egyáltalán nem egészségmegőrző tényező. A lelkiismeretes közszolgálat együtt járhat a korai megbetegedés/elhalálozás kockázatának a felvállalásával. Áldozat vagy hős az, aki túllépi testi-lelki megpróbáltatásai határait? Vajon összefüggésbe hozható-e az egészséggel vagy a betegséggel a székelység identitásmegőrző nemzeti jelképe, a székely zászló?”
Valóban, napjainkban is égetően szükségünk van határozottan kiállókra, netán bátrakra. Akik kitűzik és lobogni hagyják a székely zászlókat, akik a gyávák és haszonélvezők között is vállalják a lélekből – és nem az agytekervényekből – jövő áldozatot, akik a közösséget önmaguknál, akár életüknél is fontosabbnak tartják. A hősöket megilleti az elismerés, csak nehéz meghatározni, hogy mi és ki dönti el hősiességüket. Óvjuk őket, hogy ne váljanak áldozatokká! És ne mossuk össze a bátrat és a gyávát, a hőst és az áldozatot, az egyéni és a közösségi szolgálatot! Miközben egyre nehezebb megválaszolni a kérdést: a mai viszonyok között bátorság vagy áldozatkészség kell a választásokon a jelöltség elvállalásakor? Vagy valami más? Sajnos értékeink alaposan összemosódtak, amiért mi is felelősök vagyunk. Az új világ „vívmánya” a mi számunkra is az értékek és az értéknélküliség bonyolult összekeveredése, azok képviseletének dilemmája. Vagy kellene egy újabb padlástörténet, hogy jogaink és szabadságunk mellett határozottabban kiálljunk?
Végülis számunkra miről szól 1990 márciusa? Bizonyára többedmagammal együtt, a RMDSZ székházának padlásán eltöltött emberöltőnyinek tűnő órák hitelességéből táplálkozva, hiszem és vallom, hogy magyar részről a fekete márciusi események elsősorban a marosvásárhelyi és nem marosvásárhelyi magyar közösségről, a „kisemberekről” szólnak. Őket illeti elismerés a mai napon. Ők köszönik meg az erre irányuló odafigyelést. Hiszen régóta nem tabutéma, hogy az események megítélése túlpolitizált, ezért sok esetben nem felel meg az egykori átélők, mai visszaemlékezők által tapasztalt valóságnak. De miért nem tanultunk eleget 1990 fekete márciusából? Miért? És hogyan tovább, erdélyi magyarság?
Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Krónika (Kolozsvár)

Négy kapuról, együtt
1958 decemberétől mostanáig, amikor megpróbálom újragondolni a kilenc évtizeddel ezelőtt útjára indított Korunk utóbbi fél évszázadát (folytatásaként az 1965 márciusával zárult és 2011-ben megjelent összefoglalásnak, A Korunk kapuinak) – abban a közel hatvan évben a négy kapun olyan gyakran léptem be, hogy lehetetlen emlékeznem valamennyi, a Korunk szerkesztőségében eltöltött napra.
A változásokra már inkább, de magam és társaim hangulati változásaira, örömökre és bosszúságokra, a fel-feltámadó reményre, hogy a külső (néha a belső) viszonyok ellenére lehetséges jó folyóiratot szerkeszteni, hogy érdemes vállalni a munkánkat kísérő (hivatali, párt- és szekus) gyanakvást, megpróbálni újra és újra legyőzni a közönyt vagy éppen a be-, azaz beleszólók rosszindulatát, eltérítő szándékát.
Persze hosszú évtizedek alatt mi, belső emberek és a laphoz közel álló külső munkatársak nem egyformán gondoltuk, hogy miképpen kell és lehet Erdélyben értelmiségi folyóiratot működtetni, minőségi szinten. Hol húzható meg a határ, hogy a társadalomtudományok szakemberei, a természettudományokban járatosak, az írók, a művészek, a publicisták magukénak érezzék a Korunkat, de az olvasni vágyó, legalábbis meggyőzhető átlagértelmiségi is megtalálja a kulcsot a folyóiratban közölt szövegek többségéhez. (Mert ilyen széles skálán természetesen nem lehet mindig mindenkit kielégíteni.)
A Dienes László szerkesztői koncepcióját képviselő, 1926 februárjától megjelenő, majd 1928–29-től lényegében Gaál Gábor nevével fémjelzett Korunk, különösen pedig az 1957-ben feltámasztott utódlap, Gáll Ernő és Balogh Edgár irányítása alatt, folyamatosan küszködött ezekkel a kérdésekkel – de súlyosabb problémákkal is. Ha 1957 nyarán, az Utunkban megjelent cikkek szerint, valóban a „feltámasztás", főként a Gaál Gábor-i örökség folytathatósága kerül napirendre – bár a fiatal Sütő András már igényli, hogy az új Korunk „legyen bátor a dogmatizmus agyelmeszesítő következményeinek felszámolásában" –, hovatovább nyilvánvalóvá válik egyfajta (többfajta) váltás szükségessége.
Már az első, a Főtér 4-5-re nyíló szerkesztőségi kapu mögött erről is kellett vitáznunk. Ma úgy mondanám: elsősorban erről. Ám épp az újraindulás heteiben-hónapjaiban, sőt éveiben – az októberi magyar forradalom ellenforradalommá átminősítése idején a politikai változásoktól különösen félő Romániában – erre nyílt a legkevesebb lehetőség. Lényegében egy évtizednek kellett eltelnie, hogy az önálló gondolkodásnak némi tere nyíljon a Kolozsvárt megjelenő, magyar nyelvű folyóiratban.
A második Korunk-kapu, a hajdani Vármegyeháza nagy fakapuja különös gondolatokat, ellentmondásosabb emlékeket idéz fel. Gondoljuk el: 1974-ben kényszerítik a szerkesztőséget a főtéri megszokott helyiségek elhagyására, most már az ablakaink nem a Mátyás-szoborra néznek; noha szép, tágas szobákhoz, sőt egy 41 m2-es teremhez is jutunk (itt bontakozik ki igazán a Korunk Galéria), de a néptanács épületébe kerültünk – vagyis már nem vagyunk teljesen önállóak. (Ti. közvetlen adminisztratív értelemben, mert a politikai-ideológiai függés változatlan.) Itt éljük át a Ceauşescu-rendszer kemény, nacionálkommunista diktatúraként működő éveit – és nagy reményeket ébresztő bukását. Az 1989. decemberi, úgymond, forradalmat.
A Ion Iliescu-féle „demokráciát". És máris érkeznek az 1990. márciusi marosvásárhelyi hírek, a többszöri bukaresti bányászjárásokról szóló tudósítások. Ebbe az épületbe, a hajdani Vármegyeházba költözik be a város, mindenesetre a kolozsvári magyarok nyílt ellenségének számító polgármester, Gheorghe Funar. Vele pedig a Vatra Românescă elnevezésű nacionalista párt. Egy ideig ellenállunk az újabb költöztetési szándéknak, ülősztrájkot szervezünk a folyosó ajtaja előtt, kihívjuk a tévéstábot, a vátrásokkal, a korabeli városi vezetőkkel vérre menő vitát folytatunk, amikor azonban az ablakunk alatt megjelenik a teherautó, hogy kidobálják bútorainkat, kéziratainkat – tudomásul vesszük a vereséget.
Következik hát a harmadik kapu, a Nagy-Szamos ( Iaşilor) utca 14. udvarának végében nyíló emeleti feljáróé. A tyúkudvar mellett elhaladó munkatársak a meglehetősen sötét szobákban egy fiatalodó szerkesztőséggel s az újraindított Korunk Galéria képeivel, kiállítóival találkozhatnak; klubot is próbálunk működtetni – utóvégre a magunk gazdái vagyunk, távol a funari szellemtől. A kétezres évekig valóban úgy érezhetjük, hogy otthon vagyunk, olcsó állami (városi) bérleményben, nem a hivatalosság szeme előtt, a látszólagos elzártság akár javunkra szolgálhat; a Soros Alapítvány nem csupán a bútorzat megújításában segít, egyéb érdemi támogatást is nyújt, egyebek közt elegáns formai kivitelben szerkeszthetünk a magyar politikai és kulturális hírekből Magropres címmel román intézményeket tájékoztató havi sajtószemlét. A Sajtófókusz („Mi történik Romániában?") már korábban elindul, hetente jelenik meg, és 2008 decemberéig kitart – a 790–791. számmal zárul.
A reprivatizáció, egész pontosan a román ortodox egyház tulajdonába visszakerülő épület, a régi-új tulajdonos visszavonhatatlan akarata teszi szükségessé a negyedik kapu megtalálását. A görögkeletieknek fizetendő, 52-szeresre emelt lakbér (!) kifizetése helyett lehetőség mutatkozik a Rákóczi út 52-be (ismét 52) átköltözni, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, a MÚRE számára 1990 után megszerzett villaszerű, ám rozogának bizonyuló, tehát felújítást igénylő (és már majdnem üres) házba. 2005-öt írunk, itt tiszta, sőt kitűnő a levegő; a Kolozsvárról Münchenbe került gróf Degenfeld Sándor nagyvonalú támogatása, a költséges felújítás teszi lehetővé, hogy a Fellegvár oldaláról befolyó víz ne omlassza ránk a falakat, sőt az alagsori helyiségből stúdiógalériát alakíthassunk ki.
A pénzügyi gondok nem szűnnek meg, adminisztrációs hibák folytán már-már elárverezik fejünk fölül a MÚRE tulajdonát (49 éves koncesszióban nekünk kell működtetnünk) – most a közösségi segítség, a Communitas Alapítvány szól közbe, oldja meg az égető gondot. Vagyis lehet tovább szerkeszteni, szervezni Korunk Akadémiát (szerkesztőjelöltek, jövendő műfordítók számára – később belvárosi helyszíneken elindul a történészek nagy sorozata); és fiatalokat vendégül látni a Korunk Stúdiógalériában, könyveket kiadni, évről évre jutalmazni leghűségesebb munkatársainkat a Korunk Kulcsával. Időközben elválunk a bukaresti művelődési minisztériumtól, a Korunk Baráti Társaság a gazda („magad uram, ha szolgád nincs"), pályázni tudunk Kolozsvárt, Budapesten és Bukarestben. A folyóirat pedig minden hónap elején megjelenik, időnként tiszteletdíjat is tudunk fizetni a külső munkatársaknak. És persze fiatalodunk – a 90 közelében...
Kántor Lajos
A szerző kolozsvári irodalomtörténész, a Korunk volt főszerkesztője
Krónika (Kolozsvár)

Főhajtás Szent László előtt: állandó kiállítás a váradi vártemplomban
Állandó kiállítás nyílt Szent László királyról a nagyváradi vártemplomban, a Várad várának regéje Szent László királyról című tárlatot vasárnap délután nyitották meg a 25. Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében.
A nagyváradi római katolikus püspökség által szervezett kiállítás a püspökség közleménye szerint szintézist kíván nyújtani Szent László király Nagyváraddal kapcsolatba hozható emlékeiről, a középkori székesegyházról, a szent sírjáról, illetve máig fennmaradt ereklyéiről. A tárlatot színes, többnyelvű információs panelek és a várban végzett ásatások alkalmával feltárt tárgyak együttese alkotja, ezek segítségével hozza karnyújtásnyi távolságba az egyházmegye és a város alapítójának alakját.
A megnyitón mondott köszöntőbeszédében Böcskei László püspök arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy katolikus vonatkozásban a város és az egyházmegye fő temploma mindig a székesegyház, amely a hitben való meggyökereződésre, az ebből fakadó kibontakozásra és életre emlékeztet. Rámutatott, hogy a nagyváradi római katolikus püspökség bölcsője a várban található, azon a helyen, ahol Szent László király monostort és székeskáptalant alapított, székesegyházat építtetett.
Ezentúl a zarándokok és látogatók, akik a vártemplom küszöbét átlépik, nemcsak egy márványtáblán lévő feliratot találnak, amely Szent László nagyváradi örökségére emlékeztet, hanem többnyelvű, színes pannókról szerezhetnek bővebb ismereteket a szent életéről, hagyatékáról, hívta fel a figyelmet az egyházi elöljáró. Arra is emlékeztetett, hogy néhány éve a székeskáptalan minden hónap harmadik vasárnapján esti dicsérettel egybekötött szentmisét mutat be a vártemplomban, illetve a nagyváradi esperesség évente megszervezi a város népének zarándoklatát Szent László sírjának helyéhez.
Böcskei László arra is felhívta a figyelmet, hogy a vár felújítása során a vártemplom külseje és belseje is megújult, új arculatot kapott. Azonban, mint hangsúlyozta, liturgikus térről lévén szó, a középpontban mindig Krisztus, Isten szeretetének és irgalmának arca marad. A vele való kapcsolatnak köszönhetjük, hogy nem szakadunk el a gyökereinktől, hitünktől, mondta az egyházi elöljáró.
A tárlat anyagát Csorba Sándor, az egyházmegye irattárosa, a kiállítás létrehozója ismertette, rámutatva, hogy a kiállítás anyaga, amely ezentúl a vártemplomban fogadja a híveket, turistákat, több egyházmegyének a nemzetközi összefogásából születhetett. Huszár István nagyváradi alpolgármester örömét fejezte ki, hogy végre sikerült a nagyváradi magyarság számára oly fontos személyiséget bemutató tárlatot létrehozni a vártemplomban, és támogatásáról biztosította az egyházat.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Etnikai falbontás
Kulturális célok a városfejlesztésben
A kultúra nemcsak a különböző népcsoportok közötti jobb megértést szolgálja, hanem hozzájárulhat a gazdaság fejlődéséhez is – fogalmazta meg Sztakics Éva. A sepsiszentgyörgyi alpolgármester a Kulturális célkitűzések a városfejlesztésben című konferencián beszélt, amelyen nyolc ország tizenegy városának küldöttei vettek részt.
Sztakics Éva szerint ez a megfontolás állt a középpontban akkor is, amikor Sepsiszentgyörgy megpályázta az Európa Kulturális Fővárosa címet.
– Azt tapasztaljuk nap mint nap, hogy a kultúra kapcsolódási pontokat teremt. Városunkban a magyar és román közösség igyekszik megtartani saját identitását, de ezen túl a színházak, a koncertek, a különböző kiállítások azok, ahol egymással találkoznak, ahol lebomlanak az etnikai falak – fogalmazott.
Az alpolgármester szerint a kultúra a gazdasági élet fellendítéséhez nemcsak a kulturális turizmussal járul hozzá, hanem azzal is, hogy alkotó energiákat szabadít fel.
Tanulságos volt meghallgatni a különböző statisztikákat, értéktárakat, az egyes települések kulturális stratégiájának bemutatóit – nyilatkozta Knop Ildikó. A sepsiszentgyörgyi Városimázs Iroda projektkoordinátora „első hallásra szinte hihetetlennek” találta, hogy a Sepsiszentgyörgynél pontosan kétszer nagyobb Kecskeméten 1600 civil szervezet működik.
A város és identitás, valamint az élhető város a kultúrán keresztül témákat boncolgató konferencián magyarországi (Cegléd, Kecskemét, Kiskunhalas, Mosonmagyaróvár), délvidéki ( Magyarkanizsa), németországi (Drezda), horvátországi (Kopács), szlovákiai (Királyhelmec) és albániai (Tirana) küldöttségek vettek részt.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Pénz és taps nélkül
Pro Urbe díj Szilágyi Zsoltnak
A Szent György Napok keretében adták át tegnap az idei Pro Urbe díjakat, amit a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 1997 óta évente olyan személyiségeknek ítél oda, akik munkásságukkal „pénz és taps nélkül” öregbítették a megyeszékhely hírnevét.
A helyi tanács határozata értelmében a Pro Urbe díj kitüntetettje 2016-ban Szilágyi Zsolt előadóművész, karmester, és posztumusz Pro Urbe díjjal ismerik el Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy volt polgármesterének munkásságát. „A mi küldetésünk ugyanaz: életünkkel valami magunknál nagyobbat, magasabb rendűt, valami fontosabb ügyet szolgálni. A mi közös küldetésünk szolgálni a hazát”, idézte Orbán Viktor magyar miniszterelnököt ünnepi beszédében Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki szerint a kulcsszó a „közös küldetés”.
Szilágyi Zsolt személyében olyan művészt és fáradhatatlan szervezőt köszönthetünk, ismerhetjük el érdemeit, aki országos, sőt európai karrierépítés helyett a kulturális értelemben is perifériának tartott kisvárosban alkotva lett a színvonalas, világraszóló művészi megvalósítások kovácsa. Az azóta térségi vagy éppen európai kulturális fővárosi ambíciókkal is kacérkodó város most a legmagasabb elismeréssel köszöni meg ezt a bátorságot, mondta laudációjában Ferencz Csaba újságíró. Hozzátette, Szilágyi Zsolt, világracsodálkozó ifjúként, a huszadik század talán legnagyobb erdélyi személyisége, Márton Áron püspök mellett „eszmélődhetett”. „Génjeiben hordozott adottsága, tehetsége így olyan szellemi és erkölcsi batyut kapott ajándékul, amiből soha nem fogy ki az „elemózsia”. Így válhatott az előadóművészet valóságos intézményévé a vidék mindmáig leghíresebb kamarakórusa, a Vox Humana lelkévé, a felnövekvő generációk zenei mentorává”, fogalmazott a méltató.
Az erdélyi és székelyföldi közélet kiemelkedő személyisége, Albert Álmos 1992-ben lett Sepsiszentgyörgynek a forradalom után első szabadon választott polgármestere. Tizenhat éven keresztül szolgálta a közösséget, a várost, mondta Czimbalmos-Kozma Csaba városmenedzser. Hangsúlyozta: Albert Álmos városvezetése alatt Sepsiszentgyörgy új utakat keresett és talált, elindult a fejlődés útján. Legkiemelkedőbb eredményeihez hozzátartozik a Lábas Ház visszaszerzése és restaurálása, a tömbházak hőszigetelési programjának, valamint a lakásépítési programoknak a beindítása, a Vadász utcai sportcsarnok megépítése, valamint a szabadtéri futópálya korszerűsítése.
Szintén polgármestersége alatt került sor a központi park rendezésére, a szolgáltató cégek új rendszerben történő beindítására, a szépmezői lakópark és farm megvásárlására. 2008-tól 2012-ig folytatta a közösség szolgálatát azáltal, hogy parlamenti munkát vállalt, és szenátorként tevékenykedett. 2007-ben politika-közélet kategóriában Albert Álmos kapta az Erdélyi Riport Aranyalma-díját. Székedi Ferenc közíró laudációjában akkor azt emelte ki, hogy „a közösségi összefogáshoz nélkülözhetetlen az a pontosan tervező, konok mérnökember, aki nem a délibábok, hanem a mindennapi gyakorlat útját járja”.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Cimboránk, a hírszerző?
Mese, mese, meskete... A Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) már egy éve igazgató Eduard Hellwig immár sokadjára kezd mesébe, amelynek lényege, hogy a hírszerzők szeretik a népet, sőt, a „popor” cimborái. Legutóbb azonban olyan szöveget pufogtatott el, amely a múlt század ’50-es éveiben dívott szekus berkekben. Éppen akkor, amikor tömör sorokban vitték a hatalom által nem szeretett embereket a börtönök és kényszerlakhelyek felé.
Úgy tűnik, „Bástya elvtárs” visszatért. Ugyanis kiderült, hogy a főhírszerző szerint „Románia a biztonság erődje”. Sőt, a „sasszem brigád” mindannyiunk havere, a fülesek által összegyűjtött információknak pedig a polgárok a haszonélvezői. Egyébként a munkájukra a nyitottság jellemző, olyannyira, hogy partnerség áll fent közöttük és a társadalom között!
Nofene! És hogy ezt sem Ráduly Róbert, sem Antal Árpád, sem Markó Attila, sem Mezei János, de még egy sor, fölöslegesen meghurcolt polgármester sem tudta?! Mert ugyebár egy sör mellett nyíltan megtárgyalhatták volna a cimborával, mi az ábra. Annál is inkább, mert – ahogy Hellwig állítja – ilyen nagy biztonságban sosem érezte még magát román állampolgár. Akkora nagy a biztonság, hogy már nem is mer telefonjához nyúlni, mert fél, hogy lehallgatják, s húsvéti piros tojás helyett netán tojásgránátot értenek a... haverek.
Minden állítás dacára a társadalom (fogalmazzunk, amiként ő) nem érzi biztonságban magát, sőt nyugtalan, mindinkább fél, szinte úgy, amiként a diktatúra alatt. Mert persze egy országnak szüksége van hírszerzőkre, de – idézem újból – „a hosszú ideig birtokolt túl nagy hatalom árt a demokráciának”. És ez az intézmények hatalmára is értendő, főleg, ha annak tevékenységét senki és semmi nem ellenőrzi.
Hallom, a „szélsőséges tendenciákon” is rajta a szemük. De akkor jó barátja, a tévéműsor-vezető, nacionalista Rareș Bogdan körül hemzsegő, legionárius eszméket hangoztatók miért járnak-kelnek, hangoskodnak zavartalanul? Csak nem egyedül az erdélyi magyarokra gondolt, amikor erről beszélt? Azzal pedig, hogy árulkodásra biztatja a jóembereket („a polgárnak meghatározó módon kell hozzájárulnia a nemzetbiztonsághoz”), a máskülönben is „egymás kecskéjének megdöglésére váró” besúgók seregét növeli. Cimbora, haver... Volt már ilyen.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az együtt gondolkodás közösségi feladat
Vasárnap este a színházban tartották a Festum Varadinum díjkiosztó ünnepségét. Négyen vehettek át emlékplaketteket rendezvényeikért. Rövid beszédet Huszár István alpolgármester és Pásztor Sándor, az RMDSZ megyei tanácsosjelölt listájának vezetője mondtak.
Koncsek-Vadnai Zita, a főszervező Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte a megjelenteket, örömét fejezve ki, hogy az elmúlt hét eseményei olyan sok, az összefogást erősítő érdeklődőt vonzottak.
Huszár István alpolgármester, az RMDSZ váradi polgármesterjelöltje arra hívta fel a figyelmet: a Festum Varadinum az évek során nemcsak a nagyváradi magyarok, hanem a Kárpát-medence legnagyobb kulturális rendezvényévé nőtte ki magát, ékes bizonyítékául annak, hogy a történelmi egyházak, a tan- és más magyar vonatkozású intézmények, a civil szervezetek összefogása mekkora építő erővel bír egy közösség számára. Megjegyezte: alpolgármesterként első ízben nyílt alkalma részese lenni a váradi magyarság létjogosultságát, múltját, jelenét és jövőjét igazoló rendezvénysorozat szervezőbizottságának, de reméli, hogy még lesz rá lehetősége. Hozzátette: az idei Festum Varadinum közel hetven programját úgy állították össze, hogy a szülővárosa magyar közösségének minden tagja megtalálhassa köztük a korosztályának, érdeklődési körének megfelelőt. Azt mondta: úgy érzi, hogy a várbeli kiállításokkal is- hiszen a felújított termeket avatták- őseinkhez méltó módon sikerült, érdekeiket képviselő és értük kiálló utódokként élettel megtölteni a látszólag néma, számunkra viszont annál beszédesebb falakat. Szerinte ugyanakkor az is önmagáért beszél, hogy az isteni gondviselésnek köszönhetően, keresztelővel kezdődött az idei Festum Varadinumot megnyitó istentisztelet a várad-újvárosi református templomban, mert a nagyváradi magyarokért, gyermekeink szép jövőjéjért küzdünk mindannyian. Végül a teljesség igénye nélkül kiragadott néhány rendezvényt, ezúttal nem a több évtizedes hagyománnyal rendelkezők, hanem a debütáló programok közül.
Összefogás
Pásztor Sándor, az RMDSZ megyei tanácsosjelölt listájának a vezetője közös, és lelkes együttgondolkodásra hívta hallgatóságát, arra, hogy kérdéseket tegyenek fel, s e kérdésekre együtt, összefogásban keressék a választ, a válaszokat. Úgy fogalmazott: azt gondolja, hogy a mai rohanó világban az eredmények megőrzése, a gyorsan, és részben kényszerűen változó feltételek között nemcsak közös érdekünk, hanem olyan közös kötelességünk is, amelyet éppen ez a gazdag örökségünk ró ki ránk.Megítélésében az RMDSZ kulturális politikája olyan korszerű, hagyományőrző alapraépítkezik, amely a kultúrát nemzedékről nemzedékre szálló örökségként kezeli, és mindazért, amit az elmúlt korok a jelenre örökül hagytak, felelősséggel tartozunk. Az összefogás, az együtt gondolkodás jelentőségét pedig azért is hangsúlyozni kell, mert ez nem egy ágazat, hanem közösségi feladat.
Azon meggyőződésének is hangot adott: kultúránk magyarságunk megélését jelenti, faggat nemzeti létünkről, sorsunkról, a jövőről, a megmaradásról és annak titkairól. A jelenben olyan fundamentális kérdésekkel kerülünk szembe, melyek közösségünk sorskérdéseit érintik, és amelyekre nekünk – az itthon maradásban elkötelezetteknek – feladatunk választ találni. „Nem lehet és nem szabad kibúvókat keresni: hogy megosztottak vagyunk, hogy kevés az eszközünk, és hogy az érdektelenség lefegyverzi minden erőnket, szellemi, lelki és anyagi potenciálunkat”-nyomatékosította.
Az elmúlt tizenkét évben, a Megyei Tanácsban is csak az RMDSZ képviselte a magyarok érdekeit. Voltak ugyan más irányú próbálkozások, de ezeknek csak egy “eredménye” volt, éspedig az, hogy kevesebb magyar került a megyei önkormányzatba. „Az érdekképviseletben nem versenyre van szükség, hanem közös erőre, közös fellépésre annak érdekében, hogy erősek maradjunk, hogy ne kelljen fejet hajtsunk annak a külső erőnek, amely minket széttépni és megosztani akar”- közölte.
A díjazottak
A beszédek után szokás szerint díjazták azokat, akik kimagaslóan sikeres rendezvényeket (társ)szerveztek. Színpadra hívták, hogy a Jankó-Szép Noémi iparművész által készített emlékplakettet vegyenek át: Jakabffy Emmát, a Pro Familiae Alapítvány vezetőjét (Apáról fiúra- hagyományőrző mesterek találkozója), a fotóművészként is bemutatkozó dr. Morvay-Szabó Edina onkológust, a Tanoda Egyesületet alapító Kecse Gabriellát (Az én váram az én hazám: kárpát-medencei gyermekrajz-pályázat bemutató és díjkiosztás), valamint Szilágyi Ibolyát, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének irányítóját (Mutasd be Szent László királyunk életét és Székesfehérvár nevezetességeit- helytörténeti vetélkedő).
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Régiósítás: „A magyarságnak az optimális változat sem lenne jó”
Ha Hargita, Kovászna és Maros megye egyetlen közigazgatási régiót alkotna, a magyarság számára ez a verzió is hátrányt jelentene - hangzott el a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) legutóbbi Nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésén Kolozsváron. A lehetséges alkotmánymódosítás kiemelt témáival foglalkozó esemény az egységes nemzetállam és a hivatalos nyelv kérdését is érintette, ugyanakkor az is terítékre került: módosításkor nagy valószínűséggel kizárnák a melegházasság jogi lehetőségét.
A Nemzetpolitikai kerekasztal negyedik kiadását múlt héten ezúttal is Papp Zakor András, a Kolozsvári Rádió munkatársa moderálta. A beszélgetés résztvevői Varga Attila alkotmányjogász, oktató, Székely István Gergő politológus (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet), Illyés Gergely politológus ( Nemzetpolitikai Kutatóintézet) és Magyari Tivadar szociológus (Babeș- Bolyai Tudományegyetem oktatója) voltak
A bevezetőben Székely István, a KAT elnöke megindokolta, miért az alkotmánymódosítás lett a negyedik kerekasztal témája. Elmondta, nemrégiben az ügyvezető kormány bejelentette, a választásokig három kérdést kíván közvitára bocsátani: a tanügyi törvény módosítását, a közigazgatási reformot és az új alkotmány kérdését. Parlamenti háttere egyik módosításához sincs, azonban úgy gondolja, az adott kérdésekben megszervezi a társadalmi vitát, és ennek eredményét átadja az év végén alakuló új kormánynak – mondta Székely. Az kerekasztal az alkotmánymódosítás nagy témái mellett a közigazgatási reform azon intézkedéseit is érintette, amelyhez alkotmánymódosítás szükséges.
Romániában alkotmányt módosítani nagyon nehéz
Varga Attila a beszélgetés elején leszögezte, hogy Romániában alkotmányt módosítani nagyon nehéz: nemcsak kétharmados parlamenti többség, azaz politikai konszenzus kell hozzá, hanem a tervezetet népszavazással is meg kell erősíteni. Ha tehát alaptörvényt módosítanak, ezt nem fogják mindössze néhány cikkely kedvéért megtenni - ahogy például Magyarországon történt, történik -, hanem az több területet fog érinteni.
Hogy Romániában a politikai konszenzus mennyire ingoványos talajon áll, jól példázza: 2013-ban a parlament által kezdeményezett és elkészített alkotmánymódosító tervezet azért maradt függőben, mert az USL egészen abszurd módon, egyik pillanatról a másikra felélte többségét.
Székely Gergő politológus szerint a nagy politikai szövetségekkel Romániában az a gond, hogy nem egy ügy mentén jönnek létre, hanem inkább ad hoc, egy éppen aktuális ellenfél ellenében. Mindez annak ellenére van így, hogy a romániai pártrendszer nem éppen polarizált, a pártok ideológiailag eléggé hasonlítanak egymásra. A romániai pártrendszer klienteláris, ahol csoportérdekek ütköznek, ezért nem sikerül kialakítani egy tágabb társadalmi konszenzust - magyarázta Székely Gergő.
A Cioloș-kormány pótcselekvésekkel leplezi tehetetlenségét
Abban a résztvevők mindannyian egyetértettek, hogy a kormány bejelentett alkotmánymódosítási közvitája pótcselekvés. "A kormány szándéka, hogy 2016-ban érdemben társadalmi közvitát szervez az említett három kérdésben, illúzió. Választási évben vagyunk, a politikai klíma egyáltalán nem alkalmas erre. Láttuk, hogy a Crin Antonescu féle alkotmánymódosítási kezdeményezést a kétharmados többséggel rendelkező USL-nek sem sikerült átvinni. Hogy a következő parlamenti ciklusban mi lesz, a választási eredményektől függ: ha kialakul egy olyan parlamenti többség, amely érdemben felvállal egy ilyen nagyon fontos feladatot, akkor lehet esély a módosításra. A román politikában viszont jelenleg nem látom azt a konszenzusorientált törekvést" - magyarázta Illyés Gergely.
Székely Gergő az esetleges többséggel kapcsolatban megjegyezte, nem látja, hogy a parlamenti választások után Romániában nagy pártszövetség alakulna. Mindezt azzal indokolta, hogy a két nagy párt (PSD, PNL) közül bármelyik elviheti a voksok többségét, mellettük pedig több kispártnak is esélye van a parlamentbe való bejutásra. Nagy valószínűséggel a kormányzáshoz elegendő lesz, ha az egyik nagy párt mellé betársul 1-2 kicsi - jósolta.
Magyari Tivadar szerint a kabinet részéről egy jó szándékú pótcselekvésnek vagyunk tanúi, a kormány érzi a tehetetlenségét. "A szándék kiválóan találkozik az amúgy is pótcselekvésekkel működő Klaus Johannis habitusával" - jegyezte meg a BBTE oktatója.
Varga Attila alkotmányjogász még ennél is tovább fokozta: egyenesen fából vaskarikának nevezte a kormány törekvését. "A szakértői kormány, amely nem rendelkezik valósi politikai legitimitással, nem tud hitelesen kezdeményezni egy alkotmánymódosításról szóló társadalmi vitát. Társadalmi vitára nagy szükség lenne, hiszen az alaptörvény megérett a módosításra, de ezt ne egy olyan kormány kezdeményezze, amely néhány hónap múlva veszi a kalapját, és megy" - mondta.
Hol lóg ki a lóláb az alkotmányban?
Papp Zakor András azon kérdésére, hogy melyek azok a megmutatkozott diszfunkcionalitások az alkotmányban, amelyek megérettek a változtatásra, Varga Attila a beszélgetés során többre is rámutatott. Szerinte érdemes vitát kezdeményezni például a kétkamarás parlamentről,
- a parlamenti versus félelnöki rendszerről,
- a sürgősségi kormányrendeletek tarthatatlanságáról, amelyek mérgezik a jogrendet: megnehezítik a jogalkalmazó dolgát, hiszen utólag a parlamentnek még mondania kell valamit a rendeletről, amely adott esetben már egy éve működik,
- a felelősségvállalással elfogadott törvények kérdéséről, amelyet az alkotmányjogász szerint minden további nélkül törölni kellene. "Kormányok egész törvénycsomagokra vállaltak felelősséget, amely minden, csak nem az alkotmány betűjének és szellemiségének megfelelő alkalmazás. Az alaptörvény szerint egy törvényre vállalhat felelősléget a kabinet" - magyarázta Varga,
- az ügyészség meghatározhatatlan helyzetéről, hiszen nem világos, hogy az igazságszolgáltatói vagy végrehajtó hatalomhoz tartozik-e,
- a Legfelsőbb Bírói Tanács jogi helyzetéről.
- a helyi önkormányzatok jogalapjáról,
- az alapjogok alaptörvénybe foglalt garantálásáról.
Az alkotmányjogász megjegyezte, bár úgy tűnhet, a fentiek nem tartoznak a társadalmat foglalkoztató égető kérdésekhez, valójában meghatározzák mindennapjainkat. Ezt konkrét példával is alátámasztotta: a kormányoknak például lehetőségük van arra, hogy a választások felfokozott hangulatában sürgősségi rendelettel fizetéseket emeljenek, később viszont ezt kénytelenek "valahogy visszacsinálni". A politikum felelőssége, hogy ezekkel a funkcionális zavarokkal foglalkozzon - mutatott rá.
Székely Gergő politológus szerint ha valódi alkotmányreformról akarunk beszélni, akkor a fent felsorolt kérdések kikerülhetetlenek. "Az a népi kezdeményezés, amely a házasságot kizárólag a férfi és a nő között köttetett intézményre korlátozná - és amely nagy eséllyel be is fog kerülni az alaptörvénybe - kimeríti a pótcselekvés és a gumicsont fogalmát. Közben azt látjuk, hogy van egyfajta konzervatív fordulat a környező országokban is, mindez megspékelve az autoriterebb gondolkodás elemeivel. Látjuk, hogy Magyarországon a vasárnapi boltzárat hogyan lehet úgy eladni, hogy ebből egyfajta lelkiismereti kérdést próbálnak csinálni, Lengyelországban az abortusz van éppen terítéken, és mindezt a migránsválsággal járó vélt vagy valós terrorfenyegetettség közepette" - mutatott rá a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
Csak külső kényszerre tudunk alkotmány módosítani?
Illyés Gergely politológus szerint fontos feltenni a kérdést, hogy miért van szükség alkotmánymódosításra. A 2003-as legutolsó módosítás üzenete világos volt: Románia egy NATO- és egy Európai Uniós csatlakozás előtt áll, nem volt kérdés az alaptörvény megváltoztatása. Varga Attila a gondolatot azzal fűzte tovább, hogy valamennyi román alkotmány megszületése, vagy módosítása külső hatásra történt. Az alkotmány nem a szerves társadalmi fejlődés, a leszűrt politikai tapasztalatok eredménye, ahogy ez például több európai államban történt - mutatott rá. Hozzátette, ezen nem ártana változtatni.
Régiósítás: decentralizáció vagy recentralizáció?
Ami a közigazgatási reform kérdését illeti, Varga Attila elmondta: mivel a régió mint közigazgatási egység nem szerepel az alkotmányban, a régiósítás alkotmánymódosítás nélkül elképzelhetetlen. "A kérdés viszont megkerülhetetlen: mi a célja a regionalizációnak? Egy-két éve indult el erről a vita, tervek és főleg térképek születtek, még mielőtt hatáskörökről beszéltek volna. Előbb a leosztott hatáskörökről kellene szót ejteni, ugyanis van egy csapdahelyzet, amelybe nagyon könnyen bele tud sétálni a romániai politikum. A regionalizációról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez egy decentralizáció. Lehet decentralizációs folyamat, de csak akkor, ha a központtól vesz el hatásköröket és telepít regionális szintre. De ahogy most látom, a regionalizációval éppen a megyéktől vonnának el hatásköröket, és telepítenék régiós szintre - ez már központosítás, centralizáció. És ekkor már nagyon is az a kérdés, hogy szükség van-e egy ilyen típusú közigazgatási reformra. Nagyon komolyan társadalmi és szakmai vitát kellene erről folytatni, mielőtt az alkotmányba bármi bekerül ezzel kapcsolatban" - fejtegette a jogász.
Jó nekünk, magyaroknak a regionalizáció?
Székely István Gergő vetette fel a kérdést, hogy mit jelent az erdélyi magyarok számára a regionalizáció. "Ha valamiben konszenzus van román oldalon, abban igen, hogy senki nem fog sírni, ha a reform végén a magyarok kicsit gyengébben jönnek ki buliból, mint ahogy belementek. A reformot eddig a helyi bárók - és itt magyar megyei tanácselnökökre, polgármesterekre is gondolok - miatt nem lehetett megcsinálni, mert ellenkezett a törekvés az érdekeikkel. Csakhogy ez a réteg már nem nagyon létezik, vagy legalábbis nem olyan formában, ahogy eddig, mert elvitte őket a DNA. Emiatt úgy látom, most már könnyebb egy ilyen projektet keresztülverni" – magyarázta a politológus.
"Ha elfogadjuk az axiómát, a magyar érdek azt jelenti, minél több közigazgatási egységben legyen jelen a magyar többség, bármilyen átszervezés csak rosszabb lehet, mint ami most van. Ha megnézzük például azt az optimális verziót, hogy Hargita, Kovászna, Maros megye egy régiót alkot, és rápillantunk a 2011-es népszámlálási eredményekre, akkor láthatjuk: a magyarság aránya mindössze 58 százalék, ráadásul a demográfiai trend lefele mutat" – mutatott rá a fájó pontokra Illyés Gergely. Hozzátette, nem látja megalapozottnak, mitől csökkenne a bürokrácia, a korrupció, ha a statisztikai régiókat közigazgatási hatáskörrel ruházzuk fel.
Varga Attila szintén nem látja, miért lenne hatékonyabb az uniós források lehívása a regionalizációval, szerinte a közigazgatási reform inkább a helyi önkormányzatok valódi önkormányzatokká alakításával következne be. Magyari Tivadar megjegyezte, nincs tudomása arról, hogy az EU-ban bármelyik országot arra kényszerítették volna, hogy vizsgálja felül saját szerkezetét közigazgatási szempontból, így eléggé döcög az érv, hogy az unió követeli a régiók kialakítását. Illyés kellő iróniával vetette közbe, hogy csalódna, ha Romániában a régiókat gazdasági alapon alakítanák ki, ahhoz a politikum számára túl fontosak a határok.
A nemzetállam soha nem fog kikerülni az alkotmányból?
Arra a kérdésre, hogy valójában mennyire gátló tényezők például az autonómia, a regionális hivatalos nyelv bevezetése szempontjából az egységes nemzetállamra és az ország hivatalos nyelvére vonatkozó alkotmányos előírások, Varga Attila szerint számolnunk kell azzal: ezek zsigeri szinten vannak jelen a román politikában és közvéleményben. "Ugyanakkor adott esetben nem volt ez akadálya annak, hogy olyan jogszabályok, rendelkezések szülessenek, amelyek például anyanyelvhasználatot biztosítottak a nemzeti kisebbségek számára. Ha nagyon komolyan, szó szerint vennénk a nemzetállam fogalmát, azt mondhatnánk: nincsenek nemzeti kisebbségek Romániában, holott a kérdés nem ilyen irányba fejlődött. De ha például az autonómia kerül szóba, a rendszer szinte automatikusan zár, és rögtön előjön: Románia egységes nemzetállam" - magyarázta az alkotmányjogász. Megjegyezte, a hivatalos nyelvre vonatkozó cikkely nem zárja ki például a regionális nyelv elfogadását, hiába állítják az ellenkezőjét.
Az oktató szerint az egységes nemzetállam, a hivatalos nyelvre vonatkozó cikkelyek nem fognak kikerülni az alaptörvényből, erre esetleg csak akkor kerülne sor, ha teljesen új alkotmányt írnának Romániában. Illyés Gergely szintén osztotta az alkotmányjogász véleményét, azzal a gondolattal kiegészítve: mindezek mellett az alkotmány elismeri a nemzeti kisebbségeket, tehát inkább arra kellene koncentrálni, hogy a kisebbségekre vonatkozó előírások a gyakorlatban is érvényesüljenek. Ezt pedig az alapjogok betartásának alkotmányba foglalt garanciájával lehetne elérni - értettek egyet a kerekasztal résztvevői.
O. M.
maszol.ro

Szakok megszüntetését és szankciókat jelentett be a PKE
A volt rektort fegyelmi határozattal megfosztják több jogától, a volt gazdasági igazgatót pedig várhatóan beperelik. A válságkezelő tervrészeként három karból kettőt összevonnak, több szak megszűnik – jelentették be hétfői sajtótájékoztatójukon a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem vezetői.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) karcsúsítását és az intézmény anyagi válságáért felelősnek tartott személyek elleni szankciókat jelentett be hétfőn Tőkés László EP-képviselő. Az Alapítók Tanácsának elnöke Pálfi József rektorral és Fodor Attila szenátusi elnökkel közösen számolt be nagyváradi sajtótájékoztatóján a PKE helyzetével kapcsolatos legújabb fejleményekről.
Tőkés László a bejelentések előzményeiről elmondta: április 13-án tárgyaltak Balogh Zoltánnal, a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjével, Palkovits László felsőoktatásét felelős államtitkárral és Grezsa István miniszteri biztossal. Az egyetemet finanszírozó magyar állam képviselői megerősítették, hogy továbbra is kiemelt fontosságú nemzetstratégiai intézménynek tekintik a PKE-ra. Közölték, hogy a hatékonyabb gazdálkodás és működés megerősítése érdekében megvizsgálják a magyarországihoz hasonló kancelláriarendszer bevezetésének lehetőségét is.
Szankciók János Szabolcsnak, perelik Berei Annamáriát
Ismert, hogy a PKE-nek azt követően kellett válságkezelő tervet kidolgoznia, hogy a rossz gazdálkodás következtében mintegy 3,5 millió lej adósságot halmozott fel. Az ezt feltáró belső vizsgálat nyomán tavaly novemberben lemondott az egyetem rektora és gazdasági igazgatója.
Tőkés ennek kapcsán közölte, hogy az Alapítók Tanácsa fegyelmi szankciókat rótt ki a PKE volt rektorára. Ezek szerint János Szabolcs volt rektor nem indulhat versenyvizsgán magasabb oktatói fokozat elérésére, nem pályázhat vezető tisztségre az intézményben, és nem lehet tagja doktori, mesteri vagy államvizsga-bizottságoknak. Fodor Attila a Maszol kérdésére elmondta, a határozatot már kézbesítették, így az már érvényes.
Tőkés László erkölcsi problémának tekintette, hogy az egyetem szenátusában a döntéshozók majdnem fele nem járult hozzá a volt rektor elmarasztalásához. Hozzátette: János Szabolcs együttműködik az egyetem új vezetőivel a válsághelyzet orvoslásában, a másik felelős, volt gazdasági igazgató azonban nem mutat együttműködő magatartást. Szerinte Berei Annamária „nem érzi tettének az erkölcsi súlyát”, holott 56 ezer lejjel tartozik az egyetemnek. Ezt az összeget a PKE vagyonából előlegként vette fel, és nem számolt el vele. A pénzt peres úton próbálják visszaszerezni a volt gazdasági igazgatótól, ha nem sikerül belátásra bírni.
A tizenöt tanszékból öt marad
Pálfi József rektor szerint olyan válságkezelő tervet készítettek, amely alapján tovább lehet építkezni. Kijelentette: ha idén még nem is, de a következő esztendőkben már tudnak fejleszteni, akár a szakok számán is bővíteni.
Addig azonban a jelenlegi három karból kettő összevonnak, a jelenlegi 15 tanszékből öt marad. Két fakultás lesz, a művészeti és bölcsészettudományi, illetve a társadalom- és közgazdaságtudományi kar. Ezek keretében az új tanévben öt tanszék működik majd: nyelv- és irodalomtudományi, vizuális művészeti, zeneművészeti, illetve humán tudományi és közgazdaságtudományi tanszék.
Az alapképzések közül megszüntetik az angol-román, magyar-román és a filozófia képzést, a mesteri képzések közül pedig a kortárs politikai filozófia képzést. Ugyanakkor felfüggesztik a képzést az angol-magyar, az angol-német, a magyar-német és magyar-angol szakon. A rektor hozzátette: ősztől az új épületben kezdik a tanítást.
Fodor Attila elmondta, a válságkezelő terv végrehajtása várhatóan 116 millió forintos éves megtakarítást eredményez. Reményeik szerint ily módon akár három-négy éven belül rendezhetik az intézmény tartozásait.
Mint ismert, a Maszol elsőként számolt be a PKE anyagi válságáról. Az egyetem finanszírozását kezelő Sapientia Alapítvány elnöke, Kató Béla korábban a portálunknak adott interjúban korábban elmondta: a nagyváradi intézményt beolvasztják a Sapientiába, ha nem készít hatékony válságkezelő tervet.
maszol.ro

Snagovi iratok, évfordulós emlékezet
Noha jól látható, kiszámítható, hogy az1956-os történések 60. jubileumának közeledtével kézenfekvően meg fognak szaporodni a visszaemlékező, elemző vagy értelmező kiadások, ám talán még ezeknél s a visszaemlékezések vagy retro-értékelések kínálkozó sokaságánál is beszédesebbek lehetnek maguk a nyersen, de alapos lábjegyzetekkel közreadott eredeti dokumentumok!
Egy román miniszterelnöki ajándék, Iliescu és Nastase személyes gesztusa a Román Információs Hivatal és a volt Securitate anyagaiból válogatott (47 kötetnyi) irategyüttes jelent meg az 50. évfordulóra, mely a Nagy Imre és fogolytársainak leveleit, jegyzeteit, tárgyalásait, kommunikációs kísérleteit, s egyáltalán: a snagovi kényszerelhelyezés időszakában keletkezett írásos forrásokat közli.[1] E kötet (a maga koránt sem épp kicsiny terjedelmével) a szerkesztők negyven oldalas ismertetőjével kezdődik, melyben okadatolt tényeket közölnek, majd Lukács Györgyről készült 1956. novemberi iratot tárnak elénk, s ezt követően már rögtön rabjai is lettünk a jelentések jelentéseinek – erre ébredünk rá egyhamar. A Feljegyzések a beszélgetésekről fejezet az alaphangot, a Politikai levelek blokk a korjelenségeket, a Politikai jegyzetek pedig a szereplők „kitörési kísérleteit”, elrablásuknak Lukács Györgyéhez hasonló státuszdiskurzus-jellegét, és a Függelék a korabeli szovjet-román-magyar intézkedések kísérleteit pontosítja. Zárul a kötet a „snagovi csoport” tagjainak (mintegy húsz oldalon át sorjázó) rövid életrajzával ér véget, majd a Névmutató zárja a kötetet, melyet ekképp letenni nemigen lehet, csakis úgy, ha rögvest a többit, életrajzokat, esszéköteteket, életmű-részleteket, a többoldalú megközelítéshez szükséges újabb dokumentumokat, életút-narratívákat, további bibliográfiákat vesszük elő…
Bizonnyal azt hihetnénk:végtelen mennyiségű sztori, elbeszélhetetlen zártság és morálfilozofikus rétegzettség, politikai és mentális csalatkozás, meghasonlások és fölfejlések hekatombányi tömege van jelen egy ilyen kötetben, melyekre elég pusztán utalni, s máris mindenki sejti, mit várjon tőle. Ámde ami épp a legizgalmasabb, az nem ebben lakozik. Hanem magában a kommunikációban… – a közlés (levelek, „feliratok”, petíciók, tudósítások, vallomások, segélykérő próbálkozások) lehetőségének és értelmének hitében, a naplóírás vagy levelezés vágyálmában, az elkobzott üzenetek rejtett jelképiségeiben, a monologizáló személyiség reményteljes kapcsolatkereséseiben, a magát föladni nem akaró Én túlélési vízióiban. Az elmúlt tíz-húsz esztendőben roppant újszerű, s ezért korszakos divatot teremtő hatású lett a vallomásos mutatkozás, az életút-képekben rejlő át- és kibeszélési „gyógyítás” eszköze, sőt a minderre rátelepülő társadalomtudományi kutatások módszertani érzékenység-változása is.
E kötet, bár leginkább (s a látszat szerint) „csak” dokumentumkönyv (a „csak” itt jelentéses kicsinyítésként van jelen, természetesen…, hisz indításként épp ennek végtelen nagyszerűségéről szóltam…), épp ezt a leküzdhetetlen sokféleséget, az ideák és ideológiák, rejtések és közlések, sugárzások és rejtekezések dinamikáját jeleníti meg – idejemúlhatatlan hitelességgel. Ennél többet könyvtől nehezen, inkább csak értelmezői önmagunktól várhatunk.
Avagy a megértő Időtől, mely értelmet ad a titoknak, a rejtélynek és a belátásra épülő fohászoknak, a vallomásos szereplőknek, a kiutat kereső foglyoknak, a „cseléd”- és besúgó-környezetnek, s mindannak, ami politikai foglyokat, /menekülteket!/ napi létmód és reménykeresés szintjén tesz kiszolgáltatottá, bizakodóvá, vagy reménytelenné.
Sokra értékelendő ma már e forrásközlés, s nem egyszerűen vagy nem pusztán azért, mert rendszerváltó ürügy lett ’56-ból Magyarországon, hanem mert a „szürke” dokumentumok szereplői emberi emberek, reménykedő-jobbító, meghurcolt vagy csalatkozott politikusok, családok együttese, kapcsolatok és belső szeretetviszonyok egész arzenálja valóban, s ezt magában is rejti a könyv.
Rejteni is persze csak addig tudja, míg „ki nem olvassuk” belőle…
[1]A snagovi foglyok. Nagy Imre és társai Romániában. Iratok. Összeállította, szerkesztette és bevezette Baráth Magdolna – Sipos Levente. Napvilág Kiadó – Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2006., 464 oldal.
A.Gergely András
maszol.ro