Helytörténeti vetélkedő zajlott
Csütörtök délután a XXV. Festum Varadinum ünnepség keretében Mutasd be Szent László királyunk életét és Székesfehérvár nevezetességeit címmel rangos vetélkedőnek biztosított helyszínt a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum díszterme.
A programfelelősök a 2014 óta kiválóan együttműködő, baráti kapcsolatokat építgető Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete és a székesfehérvári Alba Regia Nyugdíjas Egyesület voltak, melynek elnökei- Szilágyi Ibolya és Csetényi Attiláné-, valamint Zalder Éva, a házigazda iskola igazgatónője és Deák Lajosné fehérvári önkormányzati képviselő alkották a zsűrit. A vetélkedőt kitűnő hozzáértéssel Fejes Rudolf, az Alba Regia titkára vezette le, a felkészítők pedig Vincze Zsolt történelemtanár és Zalder Éva voltak.
A megmérettetésen hat háromtagú csapat mérte össze tudását úgy, hogy a PMNYE két tagja és a Szent László Líceum egy diákja alkottak egy-egy csapatot. Mint az elején elhangzott, a versenyzők nagyon izgultak, holott, mint utóbb kiderült, tényleg nem volt okuk erre, hiszen magabiztosságról és tudásról árulkodtak a fellépéseik, válaszaik annak ellenére, hogy a feladatsorok változatosak és nehezek voltak. Szerepelt köztük villámkérdésekre-felelés, kiselőadás tartás és puzzle kitöltése például. A körülbelül másfél órás rendezvény végén holtverseny alakult ki az élen: egyaránt 51-51 pontot szerzett a Szellem (Vonház Antal, Ardelean Máris és Dávid Róbert) és a Katica (Páll Ildikó, Solomi Éva és Diósi Mária Magdolna) csapata is. Gratulálunk nekik!
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Sorozatosan nyeri a pereket Tanasă Csíkszereda ellen
Két pert is megnyert első fokon a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) a csíkszeredai polgármesteri hivatal és a helyi képviselő-testület ellen. A döntés értelmében a panaszos által kifogásolt Városháza feliratot, a székely- és városzászlót le kell venni a városháza homlokzatáról. Az ítélet nem jogerős.
A Hargita Megyei Törvényszék csütörtökön hirdetett ítéletet abban a két perben, amelyeket a Dan Tanasă vezette ADEC indított tavaly novemberben, illetve decemberben a polgármesteri hivatal és a helyi tanács ellen, törvénytelennek tartva a polgármesteri hivatal épületére kihelyezett Városháza feliratot, illetve a kitűzött város- és székely zászlót is. A törvényszék határozata szerint a zászlókat és a feliratot el kell távolítani. Az első fokú ítélet ellen a kiközléstől számított 15 napon belül lehet fellebbezni.
A törvényszékhez benyújtott keresetek szóhasználata szerint a „ Székely Nemzeti Tanács székely zászlóként is ismert” lobogóját törvénytelenül tűzték ki a városháza homlokzatára, akárcsak a két, „piros csíkos fehér zászlót”, amelyet Csíkszereda zászlójaként ismernek. Ez a szóhasználat a törvényszék ítéletének ismertetőjében is megjelenik. A panaszos egyesület beadványa szerint ugyanakkor „a Városháza (románul: Casa Oraşului) felirat elhelyezése törvénytelen, mert nem a Primărie román kifejezés magyar megfelelője”, és ilyen intézmény nincs a román közigazgatási rendszerben. Úgy fogalmaztak, a megyeszékhely esetében Csíkszereda Municípium Polgármesteri Hivatal formában kell magyarra fordítani a román megnevezést egy másik névtáblán, amelyet a román felirat alatt kell elhelyezni, ugyanez érvényes a Helyi Tanács megnevezésre is.
A zászlók és a felirat levételét a 2001. évi 1157-es kormányhatározat, illetve az 1994. évi 75-ös törvény előírásaira alapozva kérték, kiemelve, hogy más országok lobogóit csak román zászlóval együtt, hivatalos látogatások, ünnepségek, nemzetközi fesztiválok alkalmával szabad kitűzni. A kereset a székely zászlót úgy értékeli, hogy ennek középületre vagy közterületre való kitűzése „az entitás hivatalos létezésének hamis látszatát kelti, és azt, hogy ez a romániai helyi hatóságokhoz tartozik”.
Az ügyben várhatóan fellebbezést nyújt be a csíkszeredai polgármesteri hivatal, ahogy ezt megtette korábban egy másik, az egyesület által indított per első fokú ítélete után is – ez arra kötelezte Csíkszereda polgármesterét, hogy a városháza tanácsteremében található magyar, székely, illetve a városzászlót távolítsák el, mert ezek kihelyezése törvénytelen. A fellebbezést még nem tárgyalta a Marosvásárhelyi Ítélőtábla.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Elmarad a falunap és a szoboravatás
A falunapok ugyan elmaradnak Csíkszentgyörgyön, de az egyházközség megtartja Szent György vértanú ünnepét vasárnap. A Gál Sándor-szobor leleplezése is elmarad a hétvégéről.
Ünnepi szentmisével emlékeznek a csíkszentgyörgyi egyházközség védőszentjére vasárnap. A fél egykor kezdődő misén Keresztes Zoltán, a gyergyószentmiklósi Szent István egyházközség plébánosa mond szentbeszédet. A korábbi években Szent György napja alkalmával szervezték meg a helyi falunapokat is, azonban idén a helyi önkormányzat úgy döntött, hogy új hagyományt teremtenek, és a tavaszi hűvös napok helyett júliusban szerveznek falunapi sokadalmat.
György József, Csíkszentgyörgy polgármestere érdeklődésünkre kifejtette, mindeddig a kultúrotthon melletti területen tartották a faluünnepet április 24-e körül. A zöldövezetet azonban tavaly átalakították, így nem lenne kellő hely az eseményhez szükséges sátrak felállításához. Másrészt az időjárási viszonyok sem kedvezők ebben az időszakban, így hosszas latolgatás után amellett döntöttek, hogy idén július 16–17-én pótolják az eseményt. Terveik szerint ezentúl a helyi labdarúgópálya melletti színpad köré csoportosítanák a programokat, ahol a nyári melegben egy helyszínen, szabad téren kapcsolódhatnának ki a helyiek, környékbeliek.
Az önkormányzat erre a hétvégére tervezte a település neves szülöttje, Gál Sándor tiszteletére készülő szobor leleplezését. Ezzel kapcsolatban a községvezetőtől megtudtuk, egyelőre nem érkezett meg a szükséges műemlékvédelmi engedély a fővárosból, anélkül pedig nem lehet elkezdeni a szobor felállítását. Ugyanakkor biztosított arról, hogy amint megvannak az engedélyek, rögtön hozzáfognak a munkához, amellyel régi adósságukat törlesztik a helyiek felé.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Kötet Bernádyról, Marosvásárhely egykori polgármesteréről
Közel hatszáz oldalas kötet jelent meg dr. Bernády Györgyről, Marosvásárhely egykori városépítő polgármesteréről. A nyolc szerző Bernády életének különböző korszakait, tevékenységeit, politikai szerepvállalásait, családi életét kutatta és tárta a nyilvánosság elé. A kötetet a Bernády Házban mutatták be a szerzők jelenlétében.
Közös munka eredményeként született meg a kötet, amely mérföldkő lesz a következő nemzedékek számára, amik majd Bernády György és Marosvásárhely története iránt érdeklődnek – mondta Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke a könyvbemutatón. Nagy Miklós Kund, nem csak házigazdaként, de mint a kötet egyik szerzője és társszerkesztője szólt az egybegyűltekhez, ünnepnek nevezve az eseményt, hiszen fontos a marosvásárhelyieknek, de nem csak nekik, hogy egy olyan, nagy volumenű kiadvány látott napvilágot, amely mindenre kiterjed, ami Bernády György életét illeti.
A kötetet Pál-Antal Sándor akadémikus koordinálta, illetve Fodor Jánossal és Nagy Miklós Kunddal szerkesztette. A szerzők: György V. Imola, Józsa András, László Lóránd, Pál Judit, Sebestyén Mihály, Nagy Miklós Kund, Pál-Antal Sándor és Fodor János. A műszaki szerkesztő András Gabriella és Bálint Hajnal volt, a címlap grafikáját Datu Victor képzőművész készítette, a kötetben szereplő fotók elsősorban Plájás Istvánnak köszönhetőek. A szöveget Szőcs Katalin gondozta, a mutatókat Pál-Antal Judit készítette.
Arról, hogy hogyan jött létre a könyv, Pál-Antal Sándor elmondta, négy évvel ezelőtt merült fel az ötlet, Nagy Miklós Kund kérte, ajánljon fiatal történészeket, akik írnának Bernádyról, aztán újabb megkeresés következett, amikor elvállalta a koordinátor szerepét, majd egy megbeszélés, amelyen annyi ötlet és javaslat elhangzott, hogy azokból akár öt-hat kötet is létrejöhetett volna. Fokozatosan alakult ki a szerzői csapat, szinte valamennyien már korábban is foglalkoztak Bernádyval, kutatásokat végeztek tevékenységével, életével kapcsolatosan. A feldolgozott témák között találjuk Bernády és családjának történetét, amelyet a nemrég elhunyt Józsa András írta meg, a politikai karrierjének kezdeteit (1889-1900) Fodor János kutatta, ahogyan a Bernády Országos Magyar Pártban betöltött szerepét, vagy 1930-1933 között a Magyar Polgári Demokratikus Blokk és Bernády kapcsolatát is ő kutatta.
György V. Imolát az érdekelte, hogy hogyan viszonyultak Bernádyhoz a kortársai, illetve hogyan emlékezett rá az utókor 1940-1989 között, és hogyan alakult a kultusza 1990 után. Sebestyén Mihály azt a korszakát vett górcső alá az egykori polgármesternek, amely az újrakezdésé volt, Pál-Antal Sándor a polgármesterről, mint városfejlesztőről írt, László Lóránd pedig Bernádyról, a rendőrparancsnokról. Nagy Miklós Kund azt kutatta, hogy milyen irodalmi munkásság jellemezte Bernádyt, milyen könyvek sorakoztak a könyvtárában, miket olvasott, ha egyáltalán maradt ideje olvasni.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Látlelet Székelyföldről
Gazdaságfejlesztési munkakonferenciát szervezett csütörtök délután Sepsiszentgyörgyön a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, az Orbán Balázs Intézettel, valamint a Székelyföldi Regionális Tudományi Társasággal partnerségben.
Az eseményen mutatták be először a Székelyföld fejlesztésének és fenntarthatósági tényezőinek vizsgálata című tanulmányt, megelőzve a budapesti ismertetőt, ahol egyébként a megrendelő NSKI székhelye is van. „Átfogó és a turizmusra is kiható kutatás terméke a kötet” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, hozzátéve, hogy Székelyföld tekintetében hiánypótló munkáról van szó.
A tanulmány alapjául szolgáló kutatást egyébként kizárólag székelyföldi szakemberek végezték, az elkövetkezőkben pedig fontos lenne az önkormányzatok képviselőit, gazdasági szereplőket is bevonni a stratégia megvalósításába – mondta még el Tamás Sándor, kiemelve, szükséges meghatározni azt az öt-hat kiemelt fontosságú kérdéskört a stratégia szempontjából, amelyekhez az elkövetkezendőkben megkereshetik az anyagi forrásokat.
Lázár Ede, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánhelyettese kifejtette, az intézmény – a kutatások és oktatási tevékenység mellett – igyekszik itthon tartani a régió fiataljait, hogy a tanulmányok után itthon építsék fel életüket. Ennek megfelelően az elkövetkező időszakban sem zárkóznak el az együttműködéstől.
Az elmúlt huszonöt évben nem készült ilyen szintű látlelet Székelyföldről – mondta Szász Jenő, az NSKI vezetője. Kiemelte, a maga nemében egyedi kezdeményezésnek az a legnagyobb erénye, hogy nulladik kilométerkövét képezheti a közös székelyföldi fejlesztési stratégiának. A megyék egyrészt külön-külön vannak bemutatva a kiadványban, ugyanakkor megtalálható benne a történelmi Székelyföld átfogó elemzése is. „Minden erőforrás fontos egy régió stratégiájában, a humánerőforrás pedig kiemelten, hiszen jövőt építeni csak a fiatalokra lehet” – jelentette ki Szász Jenő.
Nagy Benedek, a kutatás projektvezetője elmondta, a kiadvány jóval több mint Székelyföld gazdaságának belső állapotfelmérése: statisztikákra, mozgósítható erőforrásokra alapozva a mezőgazdaság, a turizmus, az ipar és egyéb fontos gazdasági szegmensek fejlesztési lehetőségeiről végeztek elemzést. Ennek köszönhetően olyan fontos következtetéseket vontak le a kutatók, miszerint a székelyföldi megyék nem számítanak eltartottnak, a régióból külföldre emigrált személyek száma pedig megközelítőleg 80 ezer fő, ami Kovászna és Hargita megye összlakosságának több mint tíz százaléka.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Jó-e a régiósítás az erdélyi magyaroknak?
Az alkotmánymódosítás és a közigazgatási reform került terítékre a Kulturális Autonómia Tanács legújabb Nemzetpolitikai kerekasztalán. Megtudtuk, hogy a román nemzetállam érinthetetlen, de azért fel a fejjel!
Talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy az alkotmánymódosítás témája a választópolgárok többségét nem hozza lázba. Mindjárt más azonban a leányzó fekvése, ha Románia közigazgatási felosztásának kérdése felől közelítjük meg ezt az egész problémacsomagot: a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) legújabb – sorban a negyedik – Nemzetpolitikai kerekasztalának résztvevői pedig pont erre tettek kísérletet a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében.
Papp-Zakor András moderálása mellett két egyetem és két kutatóintézet képviselői járták körül a témát. Illyés Gergely ( Nemzetpolitikai Kutatóintézet, Budapest), Magyari Tivadar (BBTE), Székely István Gergő (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár) és Varga Attila ( Sapientia EMTE) annak apropóján folytatott párbeszédet, hogy a román szakértői kormány bejelentése szerint három nagy kérdésben szeretne társadalmi vitát indítani:
az oktatási és a közigazgatási reform, valamint az alkotmánymódosítás
– amelyek közül az utóbbi kettő értelemszerűen összefügg.
Az alkotmányjogász Varga Attila ismerteti a tényeket. Romániában három irányból érkezhet alkotmánymódosítási kezdeményezés:
• kezdeményezheti a köztársasági elnök, a kormány javaslatára;
• a parlamenti képviselők és szenátorok legalább egynegyede;
• illetve legkevesebb 500 ezer szavazásra jogosult állampolgár, akik az ország megyéinek legalább feléből kell származzanak.
A módosító javaslatot kétharmados többséggel kell elfogadnia a parlament mindkét házának, a végén pedig kötelezően népszavazásra kell bocsátani.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy jelenleg a politikai klíma teljesen alkalmatlan egy alkotmánymódosításról szóló közvitára, lévén választási évben vagyunk, és a politikai szereplőkből hiányzik a konszenzusteremtő törekvés, amely szükséges egy alkotmányreformhoz.
Annak ellenére így van, hogy – mint azt Székely István Gergő aláhúzza – a román pártrendszer nem annyira polarizált, mint a közép-kelet-európai régió más országaiban (elég Lengyel- vagy Magyarországra gondolnunk), mert a pártok minden látszat ellenére nem ideológiai különbségek mentén szerveződnek, hanem klientúra-, azaz érdekalapon, és sosem valami mellett, hanem valami ellen tömörülnek egy közös ügy köré (a Demokratikus Konvenció az Iliescu-rezsim legyőzése céljából jött létre, a DA szövetség a Năstase-féle kormányzás leváltására, az USL Băsescu ellen, a PNL és a PDL egyesülése szintén ilyen logika mentén történt).
foter.ro

Vásár hideggel, meleggel
Talán egyetlen állandó résztvevője van huszonöt esztendeje a Szent György Napoknak – a zene terén mindenképpen –, és tegnap is ők nyitották meg a vásáros hétvégét. Harangszó után néhány perccel a parkbeli zenepavilonban felcsendült Carl Teike Üdvözlet indulója a Maksai József vezette rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar előadásában, ezt követően Czimbalmos-Kozma Csaba városgazda hivatalosan is megnyitotta a vásárt. Emlékeztetett az 1992-es kezdetre, néhai Kónya Ádám ötletére, hogy régmúlt idők kirakodóvására mintájára szervezzenek vásáros ünnepet, majd Antal Árpád polgármester 2013-as városnap-köszöntőjét idézte: miénk itt a tér.
Mézeskalács minden színben és formában, népi- és népies ruhák, kézművesékszerek, szőttesek, kovácsoltvas gyertyatartók, bőrdíszműves termékek, természetes szappanok és gyertyák, nemezből készült ruhadarabok és kellékek gazdag kínálata fogadja a Kós Károly utcában a kézművesvásárba látogatókat. Ismerős viseletkészítők köszönnek vissza, a fajátékokat ki lehet próbálni, a népviseletbe öltöztetett babák messziről odavonzzák a tekintetet, a fonott kosarastól nehéz továbbmenni vásárfia nélkül, a rusztikus gálaruháknál is sokáig elidőz az ember. Sok értékes kézművestermék, alkotóik előtt le a kalappal. Ugyanez nem érvényes a szervező Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesületre, amely beengedte az ocsút a búza közé. Néhány asztalnál Barbie-babás hajkefét, szőrmeállatot, mindenféle jelvényt, házi varrású női bugyit, trikót is kínálnak, a korondi fazekas kizárólag román nyelven reklámozza a töltött káposztás fazekat, ráadásul sok helyen hányaveti módon áll a portéka, nincs cégtábla, nem tudni, ki honnan érkezett. Kár gyöngyszemek közé vegyíteni a talmit. Az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület által a gróf Mikó Imre utcában szervezett kézműves nagyvásárban igényesen és ízlésesen rendezték be a fakeretes standokat, a cégtáblák szerint a háromszékiek mellett sok a Hargita megyei vásáros, a termékek mind természetes anyagból és kézzel készültek. Idén is jelen van a kartonból építő papírbakter, a kekszmintát faragó mester, nagy a kínálat a nemezből, fából, bőrből készült termékekből.
A fa körhinta szinte meg sem áll, a kézműves édességeknél is mindig van nyalakodó, s bár tegnap még nem kelt el olyan sok vásárfia, az árusok mindkét vásárban szívesen beszélnek azokról a technikákról, amelyekkel készítik darabjaikat, jó a hangulat, s ha az időjárás kedvez, vasárnap estig tán a portékából is jócskán értékesítenek.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felmérés Székelyföld állapotáról
Vaskos dokumentumot, Székelyföld jelenlegi állapotáról szóló tanulmánykötetet mutattak be csütörtökön délután Sepsiszentgyörgyön. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet megrendelésére különböző szakterületek fiatal kutatói, elsősorban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanárai vállalták a munkát, féléves kutatás, majd még féléves „összerázás” után látott napvilágot a térségünk jelenlegi helyzetét bemutató munka, mely alapul szolgálhat egy fejlesztési stratégia kidolgozásához.
Megtisztelőnek nevezte Tamás Sándor megyeitanács-elnök, hogy elsőként Háromszéken ismertetik a hiánypótló anyagot. Felhívta a figyelmet, hogy ez csak az első állomás, amelyet Kovászna és Hargita megye által egyaránt elfogadható fejlesztési stratégiának kell követnie, majd ütemtervnek konkrét napirendekkel, melyeket belső jogrendjévé tehet a két önkormányzat. Háromszék stratégiája elkészült, Potsa-terv a neve, az is felhasználható, hogy e jelenlegi dokumentum kivitelezési tervvé csúcsosodjék – mondotta.
A kutatók nevében Lázár Ede, a Sapientia dékánhelyettese kiemelte, a fiatalok számára kell jó megélhetést biztosító Székelyföldet teremteni, hogy ne kényszerüljenek máshol kamatoztatni itthon megszerzett tudásukat. A 18 fős csapat munkájának értékét az adja majd, ha felhasználják a döntésekben is – fogalmazott.
A tanulmányt kezdeményező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Szász Jenő elmondta, azért időzítették mostanra és ide a dokumentum bemutatását, „mert Szent György Napokon Sepsiszentgyörgyre figyel a világ”. Kiemelte, a rendszerváltás után nem készült ilyen látlelete Székelyföldnek, nem volt egyszerű munka, hisz nem alapozhattak csak a hivatalos statisztikai adatokra, ugyanakkor dilemmát okozott Maros megye kezelése is, nehéz volt leválasztani székelyföldi részét, az ottani jobb gazdasági adatok pedig torzították volna a teljes képet. A tanulmány végül összeállt, abban a három megye külön-külön is értékelhető, és székelyföldi egységes áttekintést is nyújt. „Született egy nagyszerű dokumentum, egy kilométerkő, amely megmutatja, hogyan állunk, honnan indulunk” – hangsúlyozta. Nyomatékosította, a közös munkát folytatni akarják, ennek akkor van értelme, ha bekapcsolódnak az önkormányzatok, a vállalkozói szféra, a különböző társadalmi szervezetek. Közös gondolkodásra, cselekvésre hívnak mindenkit, hogy felépítsék Székelyföld mozdonyszerepét – mondotta. Szászt követően munkatársa, Molnár György a Nemzetegyesítési Fejlesztési Program megvalósításának Székelyföldi vonatkozásairól beszélt. Nagy Benedek, a Sapientia tanára, a kutatás koordinátora munkájukat mutatta be, eredményeiket összegezte röviden. A székelyföldi megyék gazdasági állapotának felmérését tűzték ki célul, stratégiai irányokat, javaslatokat nem tartalmaz a kötet. Nagy hangsúlyt kapott a gazdasági rész – ez képezi a kötet gerincét –, és tanulmányozták a gazdaságra ható tényezőket is: a minőségi és mennyiségi szempontból is elégtelen humán erőforrásokat, a természeti nyersanyag erőforrásokat, a gazdaság szerkezetét, teljesítményét, a külső erőforrásokat. Sikerült néhány tévhitet megcáfolniuk, többek között azt, hogy Kovászna és Hargita megye eltartott lenne – mondotta. Bemutatta a tanulmány szerkezetét: az első két fejezetben a természeti erőforrásokat és az infrastruktúra állapotát elemzik, a középső rész a közpénzügyekről szól ipari és vállalkozási szinten, a közszolgáltatások területén, eddig nem ismert módon sikerült feltérképezniük a mezőgazdaságot, a turizmusról sokan sok mindent megírtak már, így igyekeztek kicsit továbbgondolni a statisztikai számokat, és újabb adatokat felsorakoztatni, mély elemzés készült a pénzintézetek és a külföldi befektetések helyzetéről, és felmérték az EU-s támogatások lehívásának állapotát is. Elmondta, végig törekedtek arra, hogy ne csak a székelyföldi megyék állapotát ismertessék, viszonyítási alapként a romániai átlagadatokat is feltüntették. Számba vették a regionális önállóság és fenntarthatóság szempontjából stratégiai kérdéseket, az oktatást, illetve a migrációt és kivándorlást is. A már említett okokból, hasonló szerkezetben, de külön jelenítik meg Maros megyét. Nagy Benedek beszélt munkamódszerükről, forrásaikról, adatigénylési nehézségeikről. Céljuk volt előkészíteni a terepet egy későbbi stratégia, egy gazdasági autonóm modell megalapozásához, legyen egy anyag, mely alapul szolgál, hogy egyáltalán létrehozható-e, életképes-e az autonóm Székelyföld.
Az általános bemutatást követően a jelen levő kutatók külön-külön ismertették az általuk felmért területek érdekesebb következtetéseit, majd egy kávészünet után a jelen levő háromszéki szakemberekkel vizsgálták a továbblépési lehetőségeket.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Diákok az egyetemen
Időjárás-előrejelzésről, növényi festékekről, a burgonyagumóban található keményítőszemcsék réteges szerkezetéről, belsőégésű motorról, növényi illóolajokról hallottak előadásokat, láttak és végeztek kísérleteket sepsiszentgyörgyi diákok szerdán és csütörtökön a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem helyi agrármérnöki szaka nyílt napjain.
A Sapientia háromszéki tanulmányi központjában Abod Éva, Bartha Csaba, Bíró Enikő, Csiszér Levente, Nyárádi Imre István és Pásztor Judit egyetemi tanárok mellett a hallgatók is bekapcsolódtak a tevékenységekbe, amelyeket hat csoportban szerveztek párhuzamosan, a végén pedig a tanulók villámkérdésekre válaszoltak a közös játékban. A Székely Mikó Kollégium, a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola, a Kós Károly Szakközépiskola és a Nicolae Colan Általános Iskola tanulói rövid betekintést nyertek a talajtan és agrometeorológia, az agrokémia, növénytan és növényélettan, a mezőgazdasági géptan és a növénytermesztéstan világába, laboratóriumi kísérletet végeztek a növényekben lévő festékanyag kivonására, műholdképekkel szimulálták az időjárás-előrejelzést, mikroszkóppal megvizsgálták a csalán bőrszövetén lévő apró növényi szőröket, amelyek a védekezést szolgálják, megismerték a porlasztó történetét és működését, tanulmányozták az illóolajokat tartalmazó gyógynövényeket és az aromakivonó technikákat. A Sapientia nyílt napjain a Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában működő szakokról is tájékoztatták a diákokat, akik közül többen arról érdeklődtek, milyen elhelyezkedési lehetőségek, esélyek vannak a különböző szakterületeken végzett tanulmányok befejezése után.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A székely falu építészeti értékei
Fiatal sepsiszentgyörgyi építészek ötödik alkalommal szervezték meg a Lábas Házban az Engem is érdekel az építészet rendezvénysorozatot, melynek során diákok kerülhettek közelebbi kapcsolatba az építészettel. Sepsiszentgyörgyi, illetve faluképhez kötődő programokat szerveztek, építészek előadásait hallgatták, kapcsolódva az Iskola másként hét eseményeihez.
Hiánypótló, nagyon fontos tevékenység, mert az iskolai tantervben nem szerepel építészet, műemlékvédelem, faluképvédelem – hívta fel a figyelmet Magyarósi Imola, hozzátéve, a rendezvénysorozat lelke Dumitrescu Cora építész, projektvezető. Utóbbi mellett Ambrus Hlavathy Zsófia, illetve Török Áron építészek vezették a diákfoglalkozásokat, a tegnap délután pedig egy látványos kiállítás nyílt. Székelyföldi, érzékeny témát járnak körül az alkotók, az igényes pannók képanyagát a tárlatot létrehozó építészek ismertették. A csíkszentléleki Esztány Győző csűrök újrahasznosításáról tartott előadást, míg a csíkszeredai Tövissi Zsolt a falusi ház bővítéséről szólt, arra bátorítva az érdeklődőket, az igényeket könnyebb és olcsóbb alakítani, mint egy épületet.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A múlt szörnyűségei bármikor megismétlődhetnek (Lucian Dan Teodorovici Sepsiszentgyörgyön)
Ijesztő az a magabiztosság, az a közönyből származó biztonságérzet, amellyel viszonyulunk a nem is oly távoli múlt történéseihez. Ha nem ismerjük a múltat, nem törekszünk ANNAK megértésére, miként aggódhatnánk a jelenért, a jövőért? – vetette fel a napjainkban különösen időszerű kérdést Lucian Dan Teodorovici, a kortárs román prózairodalom egyik legismertebb képviselője a Matei Brunul című regénye kapcsán folytatott beszélgetés során.
A radóci születésű, jelenleg Jászvásáron élő írót Dan Ţăranu irodalomkritikus faggatta legismertebb művéről, a magyarul A bábmester börtönévei címen megjelent regényéről szerda este a Tein Teaházban a Bod Péter Megyei Könyvtár által szervezett találkozón. A házigazda Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszöntése után bevezető gyanánt Kovács Emese, a Plugor Sándor Művészeti Líceum dráma tagozatos diákja a regény magyar nyelvű fordításából olvasott fel részletet – az esemény záró mozzanataként a szerző az eredeti, román nyelvű műből idézett. Lucian Dan Teodorovici vallott a számos nyelvre lefordított regénye születésének körülményeiről, a témaválasztás okairól: mindig nagyon tisztelte a kommunista rendszer áldozatait, ugyanakkor az a kérdés is foglalkoztatta, miként lesz valakiből hóhér, miként befolyásolja a nagy történelem a kisemberek sorsát. Matei Bruno – majd Brunul –, az olasz édesanyától származó, jómódú családja által ügyvédi pályára szánt, de inkább a bábmesterséget választó fiatalember sorsát többszörösen alakítja a történelem. Mussolini hatalomra kerülése után Olaszországból Romániába tér vissza, bábjátékosként viszont a román hatalom áldozata lesz: összeesküvés vádjával letartóztatják, koncepciós per nyomán elítélik, megtapasztalja a kommunista munkatáborok, börtönök embertelen világát, majd amnéziát szenved – az „új ember”, a „burzsoá” élet által nem fertőzött személy át- vagy kinevelését célzó rendszer ideális tárgyává válik. Mindvégig áldozat, de a sorsát alakító, komplexebb szereplők révén is a regény állandóan kérdéseket vet fel – a szerző szerint, ha az alkotó kérdéseket nem ad az olvasónak, akkor valójában semmit sem nyújtott: lehetnek-e a hóhérok is érző, családszerető emberek, miként hasonulnak meg a rendszer célkitűzéseit őszintén támogatók stb. Lucian Dan Teodorovici szerint ugyanis nem az a legijesztőbb, hogy nem is olyan régen, az 50-es években éltek olyan kínzók, hóhérok, akik a börtönökben, munkatáborokban legkülönfélébb embertelenségeket követték el, hanem hogy normális emberek vetemedtek ilyen gazemberségekre. Ezért is oly félelmetes az a közöny, amellyel hajlamosak vagyunk viszonyulni a közelmúlt történései iránt, mintha valami nagyon távoli dologról volna szó – miközben mindez a szörnyűség voltaképpen bármikor, bárhol megismétlődhet, elég csak körülnézni a világban.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A terrorizmus ellen
A terrorizmus, illetve a szélsőséges erőszak legyőzése érdekében meg kell erősíteni mind a regionális, mind a nemzetközi együttműködést – fogalmazott Korodi Attila parlamenti képviselő Strasbourgban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének a brüsszeli támadásokkal kapcsolatos sürgősségi vitáján. A vitát követően a közgyűlés határozatot fogadott el, amely összefoglalja azokat az eszközöket, amelyek alkalmazását javasolja a tagállamok parlamentjeinek a terrorizmus megfékezésére és megelőzésére.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Meghosszabbították a vizsgálati fogságot
Szerdán a bukaresti táblabíróságon tárgyalták a Szervezett Bűnözés és Terroristaellenes Igazgatóság ügyészeinek előző nap iktatott kérését, melyben Beke István Attila és Szőcs Zoltán előzetes letartóztatásának újabb harminc nappal történő meghosszabbítását kérték. Beke és Szőcs legutóbbi vizsgálati fogságának időszaka április 28-án jár le, azt hosszabbították meg május 28-ig.
A tárgyalásra a két brassói védőügyvéd jelenlétében került sor. A döntés nem végleges, mindketten negyvennyolc órán belül megfellebbezhetik a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszéken. Beke István Attila esetében, ha jogerősre emelkedik a döntés, a 180 nap lejártával börtönbe szállítják, Szőcs Zoltánnak még egy hosszabbítással jár le a vizsgálati fogsága, amit jelenleg a bukaresti rendőrség központi fogdájában tölt.
(iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar Bukarest (6.) (Hencz Hilda )
Szórakozó szórvány
A románságot egyre jobban vonzották az addig ismeretlen, külföldiek behozta szórakozási lehetőségek: a cirkuszi előadások, kabarék, a színház, az opera és az operett. Kezdetben, 1812–1816 között a Bródy Mátyás (Mathias) által a Slătineanu-házak környékén felállított körképet bámulhatta a közönség, 1828-ban az olasz Momolo színházat épített, ahol különféle külföldi társulatok léptek fel.
Több mint helyénvalónak bizonyult az orvos Vásárhelyi Károly Mózes kezdeményezése, aki kihasználva a nyári szünetet, Bukarestbe hozta Pály Elek énekest, a magyar opera alapítóját. Pály 22 tagú társulata 1840 nyarán kelt útra, és szörnyű körülmények között utazott: födetlen szekereken, a kellékeket és kosztümöket ládákba zsúfolva.
A színházterem szánalmasan nézett ki, de ez volt az egyetlen operaelőadásra is alkalmas: falait deszkák borították és facölöpök tartották az egyetlen sor páholyt. 300 férőhelyes volt, 15 padsorral, de állóhelyek is voltak. A világítást olajlámpákkal oldották meg. Ez volt az első alkalom, amikor egy bukaresti színpadon magyar szavak hangzottak el, az operatársulat előadásait ugyanis magyar, német és román nyelven tartotta. Bemutatták többek közt a Normát és a Sevillai borbélyt, de rövid román darabokat is. A havasalföldi uralkodónak ajánlották román táncokból és énekekből álló külön előadásukat, ebből az alkalomból írta meg Ion Heliade-Rădulescu Mezei ünnep (Serbare câmpenească) című színdarabját.
Néhány év múlva, 1846-ban, ugyancsak a Momolo Teremben tartotta három fellépését Liszt Ferenc. Bevonulása diadalmenethez hasonlított, négy gyönyörű hintóval és két párizsi koncertzongorával érkezett. Hatalmas sikert aratott; a lapok ódákat zengtek róla, Iancu Văcărescu pedig verset ír hozzá. Az utolsó hangversenyt az uralkodó, Bibescu palotájában tartották. Liszt, akit Szathmáry is elkísért, Jászvásáron is tartott három koncertet, ahol már állt az új színház. Romániai látogatása után írta meg a Román rapszódiát egy hóra ihletésére. 1930-ban Bartók Béla fedezte fel a rapszódia kéziratát a weimari Liszt-múzeumban. (...)
A bukaresti magyarság életének legnagyobb kultúreseménye Havi Mihály kolozsvári színigazgató társulatának bukaresti turnéja volt, a Hunnia felkérésére. Havi Mihály 1848-ban az aradi társulat igazgatója volt, később Kolozsvárra nevezik ki direktornak. A kolozsvári színház ekkor már félévszázados múltra tekinthetett vissza, 1792-ben alapították, és 1821-től önálló épületben működött. Havi számos turnét szervezett az európai fővárosokba: kolozsvári és pesti magyar művészekből verbuvált társulata 14 énekesből, 34 fős kórusból és balettcsoportból állt. Az időjárás nem igazán kedvezett a hosszabb utazásnak, kezdődtek ugyanis a nyári fullasztó melegek. Az előadásokat a Podul Mogoşoaieien álló Nagyszínházban tartották, amelynek terme ezer férőhelyes volt, három sor páhollyal és karzattal. 1860-ban a Közlöny kinyomtatott egy mellékletet a színház képével, a rajzot Pernet József litográfus készítette. A lap ma is fellelhető a Nemzeti Színház archívumában. Két hónap alatt 32 előadást tartottak, amelyeket nemcsak a magyar kolónia, de számos román bojár és kereskedő is megnézett. Elsőnek a Hunyadi László operát játszották, a közönség nagy örömére a híres pesti énekesnő, Lonovics Hollósy Kornélia is fellépett. Ezúttal Donizetti, Rossini és Verdi részleteket énekelt. 1862-ben és 1863-ban ismét visszatért Bukarestbe. A Nagyszínházban más magyar énekesek is felléptek, egy tenort 1867-ben Le Cler is említ. Az opera- és balettelőadások hatalmas sikere büszkeséggel töltötte el Koóst, aki emlékirataiban följegyezte, hogy életében még csak egyszer volt ilyen boldog, a magyaroknak sikerült végre kivívniuk a tiszteletet. Még a cigánybandák is a Rákóczi-indulót és a Hunyadi dallamait játszották. A magyar lap zenei tudósítója ezt írta: ,,becsülés és szeretet tárgyai lettünk az idegenek előtt”. Anyagi szempontból azonban a turné teljes bukás volt Havi számára. Az útrakelés előtt Ion Mircea (Mircse János) ügyvédtől felvett kölcsön, a hatalmas terembér, a művészek honoráriuma, a hotelszámlák és végül a hitelező lelépése a teljes bevétellel Havit az adósok bukaresti börtönébe juttatta.
Az előadás-sorozattal a magyarság kedvet kapott az ilyen típusú művelődéshez, és ez előkészítette Kossuth kedvenc hegedűse, Reményi Ede 1867-es fellépését. Reményi alapítványt hozott létre a református iskola számára, és 470 aranyat adományozott, ennek kamatából adhattak könyvjutalmakat a gyermekeknek évtizedekig. A református hitközség egy 1934-es, az alapítvány anyagi helyzetére vonatkozó beszámolójából kitűnik, hogy ez az összeg még akkor is létezett. A hegedűművész Arany János köteteket is adományozott.
A zeneegyletek és kórusok, a diákok és felnőttek zenei nevelése évtizedekig fontos szerepet játszott a bukaresti magyarság életében.
Az egyházi vagy világi ünnepek alkalmából előadott daloknak, a báloknak és ünnepségeknek nemcsak az anyanyelv és a hazafias érzelmek ápolásában volt szerepük, de vonzották a magyar kolónia jelentős részét, gyermekeket és felnőtteket egyaránt, erősítették az együvé tartozás érzését, és derűt vittek mindannyiuk életébe. A repertoár nagyon változatos volt: egyházi énekek, kuruc- és népdalok egyaránt szerepeltek műsoron. Az iskolában Koós is zongorázott, de maga mellett tudhatta Kiss József kántortanítót, kitűnő orgonistát és gitárost, aki 1854-től 1863-ig, majdnem tíz évig élt Bukarestben. Az év végi vizsgák után Koós a Cotroceni-kolostor melletti rétre vitte a gyermekeket, ahol népdalokat énekeltek.
Külön említést érdemelnek a magyar bálok, mert azokról a román források is megemlékeznek, például a Ianoş báljairól. A legtöbb részlettel dr. N. Vătămanu Istorie bucureşteană című könyve szolgál. A tulajdonos egy nyolctagú zenekart biztosított, valamint ételt, italt, a bálozók az egyszerűbb emberek közül kerültek ki: bolti inasok, szolgálók, kocsisok és szegény lányok, úgyhogy nem kellett senkinek kiöltöznie: jöhettek az egyetlen szakadt vagy foltos ruhájukban, kalucsnival. Már Bukarestbe érkeztekor figyelmeztette pár híve Koóst, hogy kerülje el a János-bálokat, amelyeket a kertész Pákozdi János szervezett házánál, a Cişmigiu-kert déli felén, mivel azokon a magyarságnak csak a söpredéke vesz részt. Kezdetben az újonnan alapított Hunnia egylet báljait is hasonló formában szervezték. Amikor a pap is elment egy ilyen bálra, elhatározta, megtanítja honfitársait, hogy kell méltó módon mulatni, népviseletbe öltözve, evés-ivásbeli túlkapások nélkül. 1857-ben megalakult a művelődési egylet, a bukaresti magyarok egyik legfontosabb intézménye. A kezdeményező Nagy István katolikus kereskedő és kocsigyártó volt. Nemrég tért vissza Konstantinápolyból, még az ottani kaszinó működési szabályzatát is magával hozta. Saját székhellyel rendelkező egylet, klub lett volna, amely lehetőséget ad a különböző felekezetű magyaroknak a találkozásra, olvasásra, zenehallgatásra, biliárdozásra, művelődési és vallásos rendezvényekre. 140 támogatói aláírással 1857. október 26-án/november 7-én az olvasóegylet átalakult a Hunnia művelődési egyletté Koós Ferenc elnökletével. A Hunnia első székhelye a Püspökség téri (Piaţa Episcopiei, az Ateneul Român helyén) Gherasim-házban volt. Csak a középosztály, értelmiségiek vagy mesteremberek látogathatták, mivel évi két arany díjat kellett fizetni. A Hunnia egyletben Koós zenés és szavalóesteket szervezett, a magyar történelemről tartott konferenciákat, Veress Sándor mérnök meg külföldi vándoréveiről idézte fel emlékeit.
Koós továbbra is ápolta anyaországbeli, pesti és kolozsvári nagy személyiségekhez fűződő kapcsolatait. 1862-ben Pestre utazott, ahol ellátogatott azokba a szerkesztőségekbe, melyekkel már együttműködött az évek során. Alkalma volt megismerkedni Jókai Mórral, aki egy arcképét és saját könyveit adományozta a bukaresti magyar közösségnek. Nem ez volt az első alkalom, hogy Jókai a bukaresti magyarokról hallott. Sükei egyik fia, a korán elhunyt tehetséges költő, Sükei Károly (1824–1854) jó barátja volt. Ő volt az egyetlen magyar költő, aki Bukarestben született. Erdélyi tanulmányai után 1846-ban érkezett Pestre. Részt vett a forradalomban, ezért a hatóságok évekig vadásztak rá. Jókait lenyűgözték az ifjú Sükei történetei Oláhországról, annyira, hogy két Havasalföldön játszódó elbeszélést is írt; az egyik Bukarestben játszódik, a Tudor Vladimirescu-féle lázadás idején, és azt a pillanatot örökíti meg, amikor golyó érte Sükei Imre szószékét.
Koós figyelme a Bukarestben nagy számban élő inasokra is kiterjedt. Világossá vált számára, mennyire fontos szakmai képzésük, ezért vasárnapi tanítást szervezett nekik, amely azonban csak egy évig tartott. Az órákon mintegy száz fiatal vett részt, hat tanító, Veress mérnök és Nagy István kocsigyártó oktatta őket.
Az egyesületalapítás immár szokásává vált a Kárpátokon túli magyarságnak: az évtizedek során tizessével jöttek létre az egyletek Bukarestben, de a magyarok lakta vidéki városokban ( Giurgiu, Ploieşti, Piteşti, Brăila, Craiova stb.) is: dalárdák, olvasóegyletek, férfiak, nők, gyermekek hitegyletei, mesterek, legények egyesületei, segélyegyletek stb. alakultak. A Hunnia – mely később Bukaresti Magyar Társulattá alakult – volt az anyatársulat, amelybe időnként beolvadtak, máskor meg leszakadtak róla a különböző egyletek. Az egyik legfontosabb leváló egyesület a Magyar betegsegélyező és temetkezési egylet volt, amelyet 1864-ben hoztak létre, többek közt Fialla Lajos orvos és Nagy István kocsigyártó kezdeményezésére. Magyarország címere minden társulat zászlaján rajta volt, de a báli meghívókon, az iskolában és a templomban is ott volt.
(folytatjuk) János András fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ave Maria belső húrokon (Beszélgetés a Pro Urbe-díjas Szilágyi Zsolttal)
Közel négy évvel ezelőtt agyérgörcs vetett véget szólóénekesi és karvezetői pályafutásának. A Vox Humana kamarakórus korábbi karnagyát idén Pro Urbe-díjban részesítette Sepsiszentgyörgy önkormányzata. Ünneplős-szomorkás beszélgetés Szilágyi Zsolttal.
– Lassan négy éve lesz, hogy betegsége okán nem hallhatjuk önt. Odabenn milyen dallamok szólnak mostanában? – Az Ave Mariák. Körülbelül négyszázötven műből álló Ave Maria-kottagyűjteménnyel büszkélkedhetem, nem sokaknak lehet a világon hasonló. A kollekció jelentős részét énekeltem is. A kedvencem Schubert Ave Mariája, talán azért is, mert már gyermekként – olyan tizenkét éves lehettem – elénekelhettem a gyulafehérvári székesegyházban. Édesanyám ott volt kántor és orgonista, mondhatni, a templomban nőttem fel. Örök emlék, hogy két nyáron át Márton Áron ministránsa lehettem. – Milyennek ismerte meg a legendás püspököt?
– Nagyon jó embernek, a reggeli mise után, amelyen ministráltam – s amelynek latin nyelvű szövegéből egyetlen szót sem értettem – reggelit kaptam a konyhán, és minden hónap végén száz lejt. Gyermekként nyilván nem foghattam fel, hogy ki is ő, mit is jelent a katolikusság a romániai magyarság számára. Később természetesen sokszor meglátogattam, ő meg idős korában sem engedett el ajándék nélkül. A hitemet soha nem tagadtam meg, egyetemista koromban Kolozsváron a Szent Mihály-templomba jártam, később sok alkalommal énekeltem is ott.
– A kor zeneakadémiai képzésébe még belefért a szakrális zene oktatása?
– Bőven, meghatározó szerepe volt. Az első év végére meg kellett tanulnunk például Mozart Requiemjét. Amikor megláttam a kottát, azt mondtam, ezt lehetetlen megtanulni. Aztán 1969-ben a zeneakadémia akkori dékánja, Dorin Pop egy lengyelországi koncertturnén rám bízta egy Mozart-mise tenorszólóját, ez volt az első szóló koncertfellépésem.
– Ígéretes magánénekesi karrierkilátások ellenére mégis Sepsiszentgyörgyre költözött. Mi vonzotta egy kisvárosba?
– Kezdjük onnan, hogy hiába rendelkeztem a legmagasabb tanulmányi átlaggal, Csucsára kaptam zenetanári kinevezést. Egyetlen alkalommal jelentem meg, akkor is csak azért, hogy bejelentsem: én oda nem megyek. Miután nem foglaltam el a munkahelyemet, meglehetősen kilátástalan lett a helyzetem, szerencsére Cecília nővérem egyik volt tanítványa révén Sepsiszentgyörgyre kerültem a népművészeti iskolába. A tanári állás aztán végig lehetővé tette, hogy felkészülhessek a koncertekre, fellépésekre. Bács Lajos karmestertől kaptam az első fontos felkérést 1970 szeptemberében, a rádiótelevízió zenekarával egy Monteverdi-opera tenorszerepét énekeltem Bukarestben.
– Soha nem csábította a kizárólagos szólókarrier?
– Nem, minden jól megfért egymás mellett. Aztán Szentgyörgyhöz kötött a kórusvezetés lehetősége is, ami már a főiskolán is nagyon érdekelt. Főleg, miután létrejött a Vox Humana kamarakórus. – Milyen szándékok, álmok, érdekek hozták létre anno a Vox Humanát?
– Mindenekelőtt a megyésítés. Az 1968-as intézkedés nemcsak az adminisztratív személyzet létszámát duzzasztotta fel Sepsiszentgyörgyön, hanem egy zenei elemi iskolát és egy népművészeti iskolát is eredményezett az új megyeközpontban. Szinte egyik napról a másikra közel harminc zenetanár jelent meg a városban, ahol a zenélés a békebeli idők során is a polgári lét szerves elemének számított. 1972 kora tavaszán ültünk össze először egy éneklésre mi, zenetanárok, hiszen egyetemi éveink alatt a karéneklés a képzés szerves része volt. Az első találkozáson talán húszan lehettünk, aztán újabbak követték, egy év múlva pedig már bemutatkozó koncertet tartottunk a Dózsa György Klubban. – A kommunizmus éveiben kevés együttesnek adatott meg a külföldi fesztiválokon való részvétel. A Vox Humanának igen...
– Először 1979 augusztusában jutottunk ki külföldi versenyre. A nagyon rangos goriziai versenyre való kiutazásunk engedélyezése és finanszírozása az akkor már kétszeres hazai fesztiválgyőztes Vox Humana legmagasabb szintű itthoni hivatalos elismerésének számított. Befutottunk, a megye- és városvezetés már büszkélkedett velünk.
– A következő kiszállás viszont hosszú ideig az utolsónak is bizonyult. Mit tettek? Fütyültek a templomban? – Azt azért nem, de templom kétségtelenül szerepelt a történetben. A világ egyik legrangosabb zenei megmérettetésére, az arezzói versenyre neveztünk be 1982-ben, én meg nagyon szerettem volna eljutni a pápához is. Utazásunk előtt elmentem Jakab Antal püspökhöz, a segítségét kértem szállásszerzésben, illetve a pápához való bejutásban. Az utóbbi sikerében nem nagyon hittem, már csak azért sem, mert alig egy évvel voltunk az Ali Agca-féle merénylet után. Következő gyulafehérvári utamkor azonban – hatalmas meglepetésemre – azzal fogadott a püspök, hogy minden rendben, bejutunk a pápához, szállásügyben pedig keressük az orvietói püspököt.
– Nem tartott tőle, hogy a küldöttséget kísérő „éber” elvtársak igyekeznek majd meghiúsítani a látogatást? – Óvatos voltam, „konspiratív” okokból csak Rómába érkezésünkkor értesítettem a társaságot a vatikáni látogatásról, a három „éber” nem is élt a kivételes lehetőséggel. Bánhatják, hiszen a Vox Humana kiemelt figyelmet kapott, az első sorokban foglalhattunk helyet a pápai audiencián. Őszentsége a következő, magyarul elmondott szavakkal is egyértelműsítette, hogy tud a kórus jelenlétéről: „Tanítsátok Isten népét szépen és ájtatosan énekelni! Apostoli áldásom reátok.” – Életre szóló élmény lehetett, de az azt követő tiltás is évekre szólt. Jóakarók „köpték be” a kórust? – Nem volt szükség rá, a vasfüggöny mögül érkezett, kiemelt pápai figyelmet kapó kórus jelenléte azonnal sajtóhír lett. A Vatikáni, majd a Római és a Szabad Európa Rádióban is „elhangoztunk”, a hírünk megelőzött bennünket. Az olaszországi turnét követően heteken át hívatták a kórustagokat a Securitatéra. A helyzet odáig fajult, hogy kénytelen voltam kihallgatásra jelentkezni az akkori első titkárnál, Rab elvtársnál. Azt mondtam neki: ha nem hagyják abba a zaklatást, a kórus feloszlik. A pártvezető nem ígért semmit, csak annyit, hogy utánanéz az ügynek. A hívogatások valóban megszűntek, viszont ötéves külföldre utazási tilalommal büntettek, ami gyakorlatilag nyolc évig, az 1989-es eseményekig tartott. Egy évvel korábban már becsomagoltunk egy csehszlovákiai fesztiválra, de indulás előtt két nappal lefújták.
– Szólóénekesként volt része visszautasításban?
– Soha, a különböző intézményigazgatók kézről kézre adtak. A sok emlékezetes fellépés közül az egyik legkedvesebb a strasbourgi volt, de hasonlóan meghatározó emlék a debreceni református templomban tartott koncert, amelyet a budapesti zeneakadémián is megismételtünk. Emlékezetes pillanatot éltem át Nagyszebenben is, de ellenkező előjellel. Mendelssohn Éliás című oratóriumában a próféta szerepét énekeltem, a karmester az evangélikus nagytemplom szószékébe ültetett, én meg elszunnyadtam. Egyszer csak arra ébredtem, hogy a karmester kiáltja: Élias! Én meg felugrottam, s pontosan ott léptem be, ahol kellett. Azóta is csodálkozik, hogyan voltam képes erre. Kicsit én is.
– Gyermekei zenei „fertőzése” természetes volt, vagy feladatként kezelte?
– Nem kellett erőltetni őket, mindketten zeneiskolába jártak, jó tanulók voltak. Hatalmas ajándék a sorstól, hogy láthatom Zsolt fiamat, amint a Vox Humanát vezényli, s hogy a közös produkció jó irányba halad. Büszke vagyok rájuk, és annak is örvendek, hogy a fiam megjelenése a kórust is felfrissítette. – Hogyan élte meg a négy évvel ezelőtti agyérgörcs utáni tudatra ébredést? Azt, hogy vége a korábbi életének? – Világvége hangulatban voltam, nagyon zavart, hogy a továbbiakban nincs éneklés, sem kórusvezetés, hogy vége a sportolásnak, a pingpongozásnak. Vagyis az egész addigi életemnek. Az is felmerült bennem, hogy így semmi értelme az életemnek. Amikor mentővel Kolozsvárra vittek, azért imádkoztam, hogy boruljon fel a mentőautó, legyen vége az egésznek. Mellém állt azonban Kölcze Ida, a lelki társam, aki segített feldolgozni ezt a traumát, és aki azóta is éjt nappá téve velem van. Végig éreztem ugyanakkor, hogy mellettem van a Fennvaló, rendszeresen Márton Áronhoz imádkozom, tőle tudom, hogy tovább kell élnem, mert Isten így akarja.
– Sepsiszentgyörgy önkormányzata önnek ítélte a 2016-os Pro Urbe-díjat. Számított rá?
– Nem számítottam, de nagyon örvendek neki, mert úgy gondolom, jól szolgáltam a várost, a közösséget, hiszen szinte nem akadt olyan eset, amikor ne tettem volna eleget az itthoni felkérésnek. Tanítványaim száma meghaladja az ezret, köztük a ma már világhírűnek számító tenor, Kiss B. Attila, én készítettem őt fel a zeneakadémiai felvételire. Köszönöm ezt a díjat a kórusnak, vezetőjének, a fiamnak, és a városi tanácsnak. Köszönöm Szentgyörgynek a megbecsülést.
Szilágyi Zsolt
Gyulafehérváron született 1946. április 8-án. Édesapja középiskolai tanár, édesanyja a gyulafehérvári érseki templom orgonistája. Iskoláit szülővárosában, később a dévai Decebal Líceum magyar tagozatán végezte. Főiskolai tanulmányok: marosvásárhelyi pedagógiai főiskola, zeneszak, majd a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia, ahol 1970-ben államvizsgázott. 1969–70-ben a Kolozsvári Magyar Opera szólistája. 1970 szeptemberétől 2014 nyarán bekövetkezett betegségéig Sepsiszentgyörgyön dolgozott a művészeti népiskolában, amelyet több mint tíz éven át igazgatott, párhuzamosan pedig Románia egyik legtöbbet foglalkoztatott magánénekese. A sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus alapító karnagya. Díjak, kitüntetések: EMKE-díj (1992), a barcelonai fesztivál karmesteri nagydíja (1999), Kriterion-koszorú (2003), a gyulafehérvári érsekség által adományozott egyházzenei kitüntetés (2010), Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2013), Sepsiszentgyörgy Pro Urbe-díj (2016).
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kerekasztal-beszélgetés a lehetséges alkotmánymódosítás kiemelt témáiról
A Kulturális Autonómia Tanács (KAT) Nemzetpolitikai kerekasztal rendezvénysorozatának negyedik beszélgetésére került sor április 20-án a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében. A rendezvényen négy partnerintézmény – két egyetem és két kisebbségi ügyekkel foglalkozó kutatóközpont – által javasolt előadó a lehetséges alkotmánymódosítás kiemelt témáit járta körül.
„Az ügyvezető kormány társadalmi vitát kezdeményezett három kiemelt témáról: az oktatási és közigazgatási reformról, illetve az alkotmánymódosításról. A kormánynak nincs az esetleges módosításokhoz szükséges parlamenti háttere, de bármilyen párbeszédre, konszenzuskeresésre nyitottak kell legyünkˮ – mondta Székely István politológus, a KAT elnöke.
Illyés Gergely, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet politológusa szerint a 2016-os választási évben ez a közvita csupán pótcselekmény, a politikai klíma egyáltalán nem alkalmas arra, hogy ilyen komplex kérdésekről társadalmi vitát folytassanak. Az is kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e az alkotmánymódosítást elkezdeni, ugyanis bármely változtatás veszélyeztetheti a biztonságot, kockázatokkal járhat a kisebbségi kérdést illetően.
Varga Attila alkotmányjogász ( Sapientia EMTE) kiemelte, hogy a lehetséges alkotmánymódosítás jelentősége – a hatalmi ágak egymáshoz való viszonyának rendezésén túl – a települési önkormányzatok hatáskörének bővítése lenne, a valós önkormányzatiság feltételeinek megteremtése. A rendszerváltozás továbbviteléhez helyi szinten vannak erőforrások, ezeket kellene felszabadítani.
A BBTE részéről Magyari Tivadar egyetemi oktató úgy véli, a küszöbön álló közigazgatási reform keretében az oktatás rendszerszintű kérdéseit is újra kellene szabni. „A tanfelügyelőségekre ebben a formában nincs szükség, az irányító jogosítványok helyett inkább felügyelő hatásköröket kellene gyakoroljanak” – tette hozzá.
„A társadalmi vitát nem részkérdések, hanem az eltérő jövőképek ütköztetésével kellene lefolytatni, hiszen a XXI. századi Románia nem elég hatékony, nincs jól kitalálva” – érvelt Székely István Gergő, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet politológusa.
A Nemzetpolitikai kerekasztal első két tanácskozásának anyaga elérhető a https://www.facebook.com/RMDSZ oldalon és a https://www.youtube.com/user/rmdsz linken.
Nyugati Jelen (Arad)

„Ha nem lennék optimista, bedobnám a törülközőt”
A budapesti Magyarság Házában sorra került az Összkép a bánsági magyarságról című konferenciának Kántor Zoltán, PhD, szociológus, politológus, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója volt az egyik előadója. A temesvári születésű Kántor Zoltánnal a Bemutatkozik a Bánság rendezvény létrejöttéről és annak hatásáról, az általa vezetett Intézetnek a szórványban zajló folyamatok tanulmányozására és pozitív befolyásolására tett erőfeszítéseiről beszélgettünk.
– A konferencia kezdetén elhangzott, hogy Ön volt a Bemutatkozik a Bánság rendezvény egyik ötletgazdája. Hogyan született meg ez a kitűnő ötlet?
– Molnár Zsolt parlamenti képviselővel közösen gondolkodtunk azon, hogy itt, Magyarországon is jobban meg kellene mutatni a Bánságot, Temesvárt. A Magyarság Házában rendszeresek ezek a rendezvények, ahol egy kistérséget bemutatnak. Közösen elmentünk a Magyarság Háza igazgatóságához, fölvetettük az ötletet, nekik egyből megtetszett, és elindult a szervezési munka. Lényegében a temesváriak szervezték, nekem csak egy kérésem volt, hogy minden magyar szervezet jelen legyen. Molnár Zsolt képviselő, a Petőfi Sándor programos Horváth Ida és a többi temesvári szervezet, intézmény gondolták végig, hogy mivel is érdemes ide jönni. Végül arra is gondoltunk, hogy ne csak kultúra legyen, hanem kezdődjön az egész egy kis tudományos szimpóziummal, hogy összképet kapjanak az emberek a Bánságról.
– Milyen utóhatása lehet egy ilyen rendezvénynek?
– Egy ilyen kistérségi bemutatkozásnak kettős hatása lehet. Egyrészt összehoztuk a temesváriakat a Bánság iránt érdeklődő budapestiekkel, köztük sok régi temesvárival, de azért itt vannak a nemzetpolitikai döntéshozók az Államtitkárság részéről meg a finanszírozó Bethlen Gábor Alap részéről.
A harmadik a média szerepe, amelynek köszönhetően erről nagyon sokan tudomást szereznek. Én soha se várok el csodát egy-egy ilyen rendezvénytől, de ha sok ilyen rendezvény van, a médiába is bekerül, hogy megint egy jó dolog történik vagy például arról ír a média, hogy a temesvári Erdei Ildikó magyar állami kitüntetést kapott, akkor több információ jut el az emberekhez a Bánságról.
– Ön 21 esztendővel ezelőtt jött el Temesvárról. Hogyan látszik innen Budapestről a Bánság, Temesvár?
– Igaz, hogy innen elsősorban a Székelyföld meg a nagypolitika látszik, ugyanakkor meg azt is elmondhatom, hogy a Kutatóintézetnek számtalan olyan rendezvénye van, ahol a szórványra összpontosítunk. Olyankor mindig vannak temesvári előadóink, mint Bodó Barna vagy Erdei Ildikó, akik tanulmányokat is közölnek a folyóiratunkban. Mi az intézetben stratégiai kérdésekről gondolkodunk, és olyankor mindig tipologizáljuk a településeket, a gazdasági, a szociális vagy demográfiai helyzet szerint. Temesvár, Arad, Brassó vagy Kassa, Pozsony és Újvidék – ezek nagy és jelentős városok, ahol a magyarság 5-6% körül van, de számszerűen 15-20 ezer magyarról beszélünk, ami annyi, mint egy székely kisváros lakossága. Kevésbé láthatók ezek a magyarok, de ezek rendkívül fontos centrumok minden szempontból, gazdaságilag is erős városok, amelyek bármilyen továbbgondolás, társadalomépítés esetén számítanak. Az itt elhangzott előadások is igazolják, hogy Temesváron, a nagyvárosi szórványban mekkora erőfeszítés a médiát fenntartani, az iskolát fenntartani vagy magyar egyházakhoz bevonni, kampányok esetén mobilizálni az embereket. Ami a nagyvárosi szórványokban történik, az heroikus munka!
– Önnek rálátása van a magyar szórvány helyzetére – mit lehetne tenni a fogyás megállításáért, vagy legalább a lemorzsolódás lassításáért?
– Három tényezővel tudnám összefoglalni, amit szerintem tenni kell. Az első: létezzenek és működjenek azok az intézmények, amelyek a nemzeti reprodukciót biztosítják. Ezeket az intézményeket olyan emberekkel működtessék, akik elkötelezettek. Temesváron ez látszik. Tehát intézmény és működtető. A harmadik tényező az adott országból vagy a Magyarországról érkező támogatások, mindez jól összehangolva, strukturálva, csak úgy fog működni a dolog. Ha nincs meg az összhang a különböző oktatási intézmények vagy oktatási ciklusok között, nincs összhang a különböző támogatások között vagy egyház, iskola és civil szervezetek között, akkor sokkal kevésbé fog hatékonyan működni.
Mi a Nemzetpolitikai Kutatóintézetben a tudást próbáljuk rendszerezni, kutatásaink is voltak a szórványban zajló folyamatokkal kapcsolatban, pl magyar iskolaválasztás, többségi iskolaválasztás. Temesvár többször is benne volt a kutatásokban vagy intézményi feltérképezés területén, de más szórványtelepülésekkel is foglalkoztunk és a tudást összegezve próbálunk ötleteket, javaslatokat megfogalmazni. Ez egyértelműen csak a helyiekkel együtt működhet, hisz mi innen az egészet próbáljuk átlátni, de mindenhez nem érthetünk. Azt sikerült elérnünk, hogy minden egyes területről tudjuk, hogy ott kik a jó szakemberek és azokkal dolgozunk együtt.
– Lehetünk optimisták a magyar szórványközösségek jövőjét illetően?
– Bedobnám a törülközőt, ha nem lennék optimista, ha nem hinnék abban, hogy valami tehető, első fázisban minimum a csökkenés lassításáért. Nem vagyunk vakok, látjuk hogy milyen folyamatok vannak: asszimiláció, vegyes házasság, többségi iskola de ezen a nehéz pályán azért csak lehet valamit tenni. Hiszem azt, hogy jó tudományos alappal, célirányos támogatásokkal és nagyon jól felkészült helyi emberekkel azért egy fajta revitalizáció elérhető!
Köszönjük a beszélgetést!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Egyházak segítik a tankönyvellátást
A Kolozsváron zajló ökumenikus vallásolimpia alkalmával tegnap a történelmi magyar egyházak képviselőivel találkozott Király András RMDSZ-es oktatási államtitkár. A zártkörű tanácskozás után az államtitkár a Szabadságnak elmondta: megállapodtak abban, hogy ezentúl a történelmi magyar egyházak és az oktatási minisztérium Kisebbségi Főosztálya legalább évente kétszer megbeszélést folytat.
– A történelmi magyar egyházak vezetői mindig felelősségteljes hozzáállást tanúsítottak a romániai magyar közoktatás iránt, legyen szó beiskolázásról, pályaorientációról, tantervekről vagy tankönyvkiadásról. Megállapodtunk, hogy az egyházak képviselői aktívan bekapcsolódnak az iskolai vallásoktatás új tanterveinek kidolgozásába és segítik a tankönyvellátást is – nyilatkozta lapunknak Király András.
Szabadság (Kolozsvár)

Apáczais sikerek az ICYS konferencián
Végéhez ért az április 16-a és 22-e között Kolozsváron szervezett Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciája, vagyis az ICYS. A Romániában első ízben megszervezett, de egyébként a 23. kiírásánál tartó rendezvény 26 ország – köztük olyan távoli országok, mint Brazília, Szingapúr vagy Thaiföld – fiataljainak részvételével zajlott. Romániát 14 fős csapat képviselte, közülük ketten voltak kolozsváriak, egészen pontosan az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjai.
A konferencia díjkiosztó gáláját csütörtök este tartották meg, ott derült ki, hogy a román csapatban szereplő magyar diákok – akik korábban nagyon határozottan, kiváló angolsággal és nagyon meggyőzően adták elő kutatómunkájukat – kimagasló eredményeket értek el. Így Batiz Orsolya Bernadett elnyerte az aranyérmet a mérnöki tudományok szekcióban, Albert Ferencz pedig az ezüstérmet a számítógépes tudományok szekcióban. Emellett mindkét díjazott megkapta a Syonic cég különdíját is.
Szabadság (Kolozsvár)

Felavatta új táborhelyét az OMDSZ
Tavaszi műhelytáborral avatta fel a frissen elkészült biharfélegyházi táborhelyét az Országos Magyar Diákszövetség. Az április 15. és 17. között megtartott műhelyfoglakozáson a tagszervezetek vezetői és képviselői beszámoltak az elmúlt év tevékenységeiről, eredményeiről, valamint a folyó év céljait tárgyalták meg.
Az OMDSZ tavaszi műhelytábora egyedülállónak nevezhető a maga módján, ugyanis a diákszervezetek, az OMDSZ, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) és a biharfélegyházi református egyházközösség közösen létrehozott és frissen elkészült biharfélegyházi táborában szervezték meg. „Elérkezettnek láttuk az időt, hogy a 24 személy befogadására alkalmas tábort a tavaly őszi befejezését követően beiktassuk a diákszervezeti és ifjúsági élet körforgásába” – nyilatkozta Szénás Szabolcs, az OMDSZ elnöke a tábor átadását követően, hozzátéve, hogy mind a hat darab négyszemélyes szoba minden igényt kielégít, ugyanis fűtéssel, légkondicionálással és saját fürdőszobával is rendelkeznek.
Szabadság (Kolozsvár)

El kell hinni, hogy itt az esély a változásra és elmenni szavazni
Szombaton Szatmárnémetiben, a filharmónia termében tartotta a bővített SZKT ülését az RMDSZ, amely a Szövetség önkormányzati kampánynyitója volt. Az RMDSZ legfontosabb székelyföldi, erdélyi és partiumi jelöltjei is jelen voltak az eseményen. Kelemen Hunor elnök szerint a közelgő választás nemcsak az önkormányzatokról, hanem a magyarság biztonságérzetéről is szól.
„Szatmár megyében két fontos célt tűztünk ki a közelgő helyhatósági választásokra: visszaszerezni Szatmárnémeti polgármesteri tisztségét és a megye vezetését” - hívta fel a figyelmet köszöntő beszédében Pataki Csaba szenátor, az RMDSZ Szatmár megyei tanácselnök-jelöltje. Emlékeztetett, elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar közösségnek nincs beleszólása a megye vezetésébe, nincs meghatározó szerepe saját sorának jobbá tételében abban a megyében, ahol a kisebbségek részaránya a lakosság közel felét teszi ki, és ahol több mint százezer magyar él. Pataki Csaba rámutatott, Szatmár megye egyre inkább leszakad a szomszédos megyékhez képest, a legtöbb gazdasági mutató tekintetében még a moldvai megyék - Botoșani is - megelőzik. „12 évet dolgoztam EU-s programokkal, ezekkel a tapasztalatokkal a hátam mögött mondhatom: ha a 2014 - 2020-as európai uniós pályázati ciklust nem használjuk ki maradéktalanul, ez a vonat nélkülünk kel útra” - tette hozzá. Összegzésként kiemelte, a következő, valamivel több mint egy hónapban minden nap egy újabb lépés, hogy a Szatmár megyei közösség megvalósítsa célját, hogy megerősítse önkormányzati jelenlétét, hogy visszaszerezze Szatmárnémeti és Szatmár megye vezetését.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke beszédében megindokolta, hogy miért Szatmárnémetit választották az önkormányzati kampánynyitó helyszínéül. Elmondta: Kölcsey Ferenc városánál kevés jobb helyszínt találhatunk, ha a magyar közösség biztonságának helyreállítása a tét. Hiszen Szatmár szülöttének egész életműve arról szól, hogy miképp boldogulhat a magyar. „Alkalom pedig, kézenfekvő módon a települési önkormányzatokban nyílik arra, hogy jót, a közösség számára hasznosat cselekedjünk. Itt, Szatmárnémetiben hadd kívánjak sikert Kereskényi Gábornak, a város polgármester-jelöltjének, aki már alpolgármesterként és parlamenti képviselőként is bizonyított" - fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Jobban, többet. Ezzel a szlogennel kampányolok. Jobb munkahelyeket! Több lehetőséget Szatmárnak! Jobb várost, több lendületet! Nagyon konkrét, pontokba szedett programom van arra, hogyan mozdítsuk ki a várost a holtpontról. Mert lendületbe kell hozni a gazdaságot, fejleszteni az infrastruktúrát és javítani a közbiztonságot. Újratervezzük a közlekedést és itt az ideje, hogy a városmenedzsment is belépjen a 21. századba" - hangsúlyozta Kereskényi Gábor Szatmárnémeti polgármesterjelöltje, akinek a meggyőződése szerint győzni csak akkor lehet, ha a változást akarók elhiszik, hogy az ő kezükben a döntés.
„Megküzdöttünk a Szamossal, mely nagyjából százévente elárasztotta ezt a várost. Meg fogunk küzdeni Dorel Coicával is, aki négy év alatt több kárt okozott Szatmárnémetinek, mint a Szamos bármelyik áradása. Egyedül nem tudok győzni. Csak azokkal, akik hajlandóak tenni is a változásért. Szatmárnémetinek nem kell a semmittevés. Nem kell a káosz. Nem kell az egyhelyben toporgás. De azt is el kell hinni, hogy itt az esély a változásra és el kell menni szavazni. Mert akkor sikerülni fog. Ha jobban csináljunk és többen vagyunk, mint négy éve, akkor sikerülni fog” - nyomatékosított.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arról beszélt, hogy Székelyföld is beszorítottnak érzi magát, ha a Partiumban, belső Erdélyben a magyarok kiszorulnak a vezető önkormányzati tisztségekből. Hozzátette, az erdélyi magyarságnak Kolozsvár a feje, Partium a keze, Székelyföld a lába, a szórvány pedig a szíve. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy olyan önkormányzati vezetőkre van szüksége az erdélyi magyar közösségnek, akik nemcsak a lelkiismeretesen, hanem a lelkesedéssel végzett munkával tudják visszanyerni a közösség bizalmát, meg tudják erősíteni a közösség saját erejébe vetett hitét. A székelyudvarhelyi polgármesteri tisztségre pályázó Arros Orsolya arról beszélt, hogy olyan körülmények között próbál tenni a városáért, amikor a jelenlegi, szintén RMDSZ színekben megválasztott polgármester iránti bizalom fogyott el Székelyudvarhelyen.
szatmar.ro

„A gyáva ember ezer halált hal, a férfi csak egyet" – Szőcs Zoltán üzenete a börtönből
Szőcs Zoltán, a HVIM erdélyi vezetője hónapok óta egy bukaresti börtönben várja, hogy véget érjen a közvetlenül őt és Beke Istvánt, de közvetve a teljes székelységet és az autonómiatörekvéseket érintő koncepciós eljárás, amelyről mi magunk is többször hírt adtunk. Most nem is ezt idéznénk fel, hiszen azt pár kattintással bárki megteheti, és nem is szaporítjuk a bevezetőt. Egy olyan levelet adunk közzé, amelyet egyenesen a román előzetesből kaptunk. Ehhez most nem is nagyon lehet mást hozzáfűzni... Bajtársak! Nehéz napokon, hónapokon megyünk keresztül mindnyájan, de egy percig sem szabad elveszíteni a reményt és a hitünket.
Amiről önként lemondunk, az örökre elveszett. Csak az vész el, aki gyenge, akinek gyökere nincsen, aki nem méltó arra, hogy éljen.
Büszke vagyok a menyasszonyomra és a családomra, hogy nem törtek meg, hogy bírni tudjuk a szenvedést, és általa megerősödtünk hitben, szeretetben, összetartásban! Ez hatalmas erőt adott nekem és megerősítette a hitemet, hogy igenis jó úton járunk, melyet Isten kijelölt számunkra. Az Úr azokkal van, akik bíznak Őbenne, akik a jót és igazat cselekszik, akik nemzetünk jövőjét Istenhez kötözve a homlokukon hordják.
110 napja vagyok román fogságban, nem olyan könnyű itt az élet, de miden nap eltelik egy nap itt is. Egy 15 m2-es szobában vagyok jelenleg két bolgárral és egy cigánnyal, de voltunk már 6-7-en is hetekig. A WC egyben tusoló is, az is benne van a 15 m2-ben. Idáig megfordult a szobában 60-65 személy, akik 90%-a már volt minimum egyszer börtönben, nagy részük lopás, pénzmosás, drogozás miatt, de már volt kettő gyilkosságért is. Mint minden esetben, a székely, ha kell megmutatja erejét és kivívja a tiszteletet. El kellett fogadjam, hogy minden jogomat elvették, a szabadságomat is. Itt mindenre várni kell, éjjel-nappal a szobában vagyunk, csupán egy héten háromszor nem, mikor telefonálhatunk a családunknak, és közben kimegyünk egy 4x3-as lyukba, 4 méter magas betonfal vesz körül, azt nevezik levegőnek. Én elneveztem „Cutie cu şobolani”-nak, már a rendőrök is kacagják. Napomnak 90%-át olvasással töltöm, napi egyszer eszek, közben nyomom a fekvőtámaszokat. Minden este Márton Áron Püspökünkkel imádkozom a jó Istenhez, hogy segítse meg családunkat, segítse meg széjjelszakadt nemzetünket, és hogy szenvedéseink nagypéntekére jöjjön el a Húsvétvasárnap! Isti bajtársunk is itt van tőlem 10 méterre, de nem láthatom, meg van tiltva, rendesen meg is vagyunk különböztetve, folyamatosan átvizsgálnak minket, csomagjainkat, ágyunkat, telefont és bombát keresnek, de még nem találtak semmit sem, valamelyik éjjel egyet gyártok unalmamban. Hála Istennek, jól van Isti és bírja, erős a hite és nem adja fel soha, mint ahogy én sem! Mert az Úr védelmezi azokat, akik az igazságért szállnak harcba.
Hiszek abban, hogy az igazságnak győznie kell az igazságtalanság fölött, mert Isten és az igazság a mi oldalunkon áll. Hiszek Istenben, hiszek az igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában!
Van egy régi mondás, „Az ember bajban ismeri meg igazi barátját.” Az igazi barátok kevesen vannak, akik a bajban melléd és családod mellé állnak. De a bajtársak, akik mi vagyunk, azok pont a legnagyobb bajban mutatják meg erejüket, ekkor van a legnagyobb összefogás, ebben a helyzetben van az, amikor nincsenek kifogások, hanem egy mindenkiért, mindenki egyért, egyszerre dobbannak a szívek.
Az igazi bajtárs, nem egy, és nem is tíz évre szól, hanem mindörökre!
Ne féljetek az igazságtól és Istentől, ne engedjétek, hogy megtörjenek, adjon erőt az, hogy jelenleg is fogdában vagyok, 15-25 év, vagy életfogytiglan börtönnel fenyegetnek, de nem törtek meg, nem veszítettem el a hitemet, és nem adom fel soha, mert minden szenvedésnek van értelme és van vége!
Nekünk, magyaroknak, az Úristen különös gazdag és színes nemzeti örökséget adott, ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide-oda sodor a szél, majd végül elmenekültök a nagyvilágba.
Akiket mégis sikerült megfélemlíteni, nem nekem tartoznak magyarázattal, egyedül Istennek, mert én is Isten szolgája vagyok. 10 éve töretlen hittel szolgálom népemet és hazámat, amit számunkra kijelölt az Úr, amiért ezer esztendőn át, vérüket áldozták és hűséggel őriztek elődjeink. Viszont azzal mindenkinek számolni kell, majd sok-sok év múlva halálos ágyadon eszedbe jut gyávaságod, és nem hagy nyugodni, amikor hátat fordítottál bajtársaidnak, és megtagadtad Istent és hazát, és most könyörögsz a jó halál kegyelméért. A gyáva ember ezer halált hal, a férfi csak egyet. Aki nem mer kiállni családjáért, embertársáért, bajtársáért, hazájáért, igazáért, az nem való arra, hogy éljen. Ki fegyvert nem ragad, fegyver által vész el.
Drága bajtársaim! Köszönöm a sok segítséget, a sok áldozatos munkát, támogatást, a sok imát, amit értem és Isti bajtársamért tettetek, a jó Isten fizessen meg érte.
Testvéreim! Tartsatok ki, ne veszítsétek el a hiteteket, járjatok az igazság útján, szolgáljátok az Istent és Hazát. Járjatok emelt fejjel az ősi földön, mert csak emelt fővel láthatjátok meg Istent. Sorsunkat, a magyar sorsot vállalni kell, és mindig büszkék legyetek magyarságotokra. Zászlónkat emeljétek jó magasra, és hírdessétek népünk előszülöttségi jogát a Kárpátok medencéjéhez.
Népünk nemzeti öntudatát kell visszaszereznünk, mert ezen a földön, csak nemzetnek lehet hazája. A népnek mindössze otthona van. Az otthon födelet nyújt, de védelmet nem.
Bajtársaim! Fogjatok össze, úgy, mint még soha, s a nyomasztó jelenben is tántoríthatatlan bizalommal tegyétek a dolgotokat mivel Isten megbízott, szolgáljátok népünket és hazánkat!
Szeressétek egymást, vigyázzatok egymásra, mert a szeretet Istentől való, ami védelmet nyújt és erőt ad a jóra. A szeretet erősebb a fegyvernél!
Tartsatok ki testvéreim! Minden erőnkkel dolgoznunk kell azon, hogy újra hazánk legyen a fold, mely most csak az otthonunk. Isten minket úgy segéljen!
Várom leveliteket, hamarosan találkozunk, fel a győzelemre!
Győzzön az igazság!
Kitartás! Bukarest, 2016. április 15.
Magvasi Adrián
alfahir.hu

Erdély.ma

Orbán Viktor: Kallós Zoltán mindig a népéért dolgozott
Orbán Viktor miniszterelnök is köszöntötte a kilencvenéves Kallós Zoltánt a néprajzkutató tiszteletére szervezett szombat esti ünnepi gálán a Kolozsvári Állami Magyar Operában.
„A mi munkánk, küldetésünk, célunk ugyanaz. Életünkkel valami nálunknál nagyobbat, magasabb rendűt, valami fontosabb ügyet szolgálni. A mi közös küldetésünk szolgálni a hazát, szolgálni a magyar hazát” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a kilencvenéves Kallós Zoltán néprajzkutató tiszteletére szervezett kolozsvári ünnepi gálán.
A Kolozsvári Magyar Operában tartott szombat esti ünnepségen a miniszterelnök hangsúlyozta: Kallós Zoltánban „még mindig több tetterő lakozik, mint közülünk számosakban”, és a néprajzkutató „naponta állít elénk mércét és példát”. Megjegyezte, „a kilencven év, a tudós professzori érdemek, a szellemi frissesség, az élet-, akarat-, és tetterő elegendő a tiszteletre, főhajtásra és köszönetre”, de nem magyarázza azt a meghatódottságot, amely átjárja a gála közönségét. A miniszterelnök felidézte, régen nagy elismerés övezte az öreg honvédeket, akik Bem seregében, a magyar szabadság zászlaja alatt küzdöttek az igaz ügyért. „Ez alatt a zászló alatt szolgálnánk mi magunk is” – mutatott rá. Hangsúlyozta: Kallós Zoltán sohasem mások ellen, mindig csak a népéért, a megmaradásért dolgozott. Hatalmas tartományokat hódított meg, és tartott meg közös emlékezetünkben. Olyan tartományokat, amelyeket „mindörökre elmosott volna a feledés özönvize” – fogalmazott a kormányfő. „Minden perc, amit veled töltünk, fontos a számunkra. Bizonyíték arra, hogy nagyszerű dolog egy hazát szolgálni, és szolgálni azt életre, halálra. (…) Drága Zoltán bátyám, isten éltessen, maradj közöttünk, maradj meg nekünk sokáig egészségben és boldogságban” – zárta beszédét Orbán Viktor.
Biztonságba helyezett erdélyi értékek
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Szabadság-szobor emlékéremmel tüntette ki a néprajztudóst. Köszöntésében azt hangsúlyozta, hogy Kallós Zoltán olyan korban helyezte biztonságba az erdélyi magyarság népi értékeit, amikor a diktatúra a megsemmisítésükre tört. Megjegyezte, más lehetne az életmű, ha energiáit nem a diktatúra szorításában, hanem egy szabad világban fordíthatta volna alkotásra. Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke szintén azt idézte fel, hogy a diktatúra idején Kallós Zoltán kolozsvári lakása „a népi mindentudás egyetemének” a helye volt, ahol a néprajzkutató „két házkutatás között” gyűjtötte és átadta az értékeket. A gálaműsorban azoknak a néprajzi tájegységeknek a népdalait, néptáncait mutatták be erdélyi hagyományőrzők, amelyeken az ünnepelt gyűjtött. A gála végén valamennyi előadó Kallós Zoltánnal és a közönséggel együtt énekelte a néprajzkutató kedvenc dalait.
Könyv „az első 90 évről”
A 90 éves Kallós Zoltán köszöntése könyvbemutatóval kezdődött, Csinta Samu újságíró, író élete nagy élményének tartotta, hogy megírhatta A lélekmentő – Kallós Zoltán első kilencven éve című könyvet. Elmondta, az ismert néprajzkutatóról már több életrajzi könyv és szaktanulmány készült, a mostani újdonsága abban rejlik, hogy nagyobb hangsúlyt kapnak benne kortársai, munkatársai visszaemlékezései. Optimizmus árad a könyvből, szó nincs múltba révedésről, műfaját tekintve pedig nem szokványos interjúkötet, inkább dokumentumregénynek nevezhető, mondta a szerző, aki Kallós Zoltán néhány adatközlőjét is meglátogatta. „Róluk sem mondható el, hogy a poros múltról beszéltek, hanem azzal az optimizmussal és jövőbe tekintéssel, ami Zoli bácsit is átsegítette a legnehezebb pillanatokon” – magyarázta Csinta Samu, aki szerint könyvében annyiban sikerült újat mondania, hogy rávilágít a mezőségi magyarság és a Kallós Zoltán által összegyűjtött néprajzi örökség továbbéltetésének fontosságára. A könyvet a Hagyományok Háza archívumából származó fényképek és Bíró Istvánnak, lapunk munkatársának felvételei illusztrálják.
Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, volt kulturális miniszter Kallós Zoltánnak azon mondását idézte, hogy addig maradhatunk meg magyarnak, amíg táncolunk, és magyarul énekelünk. Hozzátette, az tud szépen táncolni, énekelni, aki ezzel a szeretetét mutatja ki. „Ha az édesanya csak szereti a gyermekét, de nem öleli, akkor a gyermek elárvul. Mindannyian elárvulunk, ha nem táncolunk, nem énekelünk, nem szeretünk” – jelentette ki. Andrásfalvy Bertalan úgy vélte, Kallós Zoltán azért gyűjtötte a magyar népdalkincset, hogy ki lehessen mutatni általa a szeretetet.
Rövid megszólalásában Kallós Zoltán is a mezőségi szórványban élő gyermekekkel való foglalkozás fontosságáról beszélt. Megemlítette, hogy a magyar identitás felélesztésén, ápolásán túl a válaszúti szórványkollégium minőséget nyújt, ezért sokszor magyar felmenőkkel nem rendelkező szülők is oda szeretnék beíratni a gyermekeiket. Ezt a lehetőséget azonban csak a magyaroknak és a magyar származásúaknak adják meg. A könyvbemutató végén a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját adták át Kallós Zoltánnak.A 90. életévét március végén betöltő Kallós Zoltán a magyar a román és a cigány népzene és népi hagyományok egyik legjelentősebb gyűjtője. Nagy szakmai alázattal és kíváncsisággal végzett munkájáért a rendszerváltozás utáni időszakban több rangos elismerést is kapott. A szellemi és tárgyi javak és értékek fenntartásáért és az ifjúság körében való népszerűsítéséért 1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, ennek ajánlotta teljes vagyonát. Szülőházában, az egykori válaszúti kúriában kiállította az általa gyűjtött népviseletek és használati tárgyak zömét. Itt évente rendeznek tábort a magyar tánc és zenei kultúra iránt érdeklődőknek, ahová a világ minden tájáról érkeznek résztvevők. Kallós Zoltán birtokán szórványkollégiumot is létesített, ahol több mint száz mezőségi gyermeknek biztosítanak szállást és ellátást – írja a kronika.ro.

Erdély.ma

Tudományos ülésszak a szállodában – felülírta a hangulat a logikát
A magyar orvosi és gyógyszerészi társadalom fellegvárává vált Marosvásárhely négy napon keresztül. Több mint félezer Erdélyben, Magyarországon és külföldön élő szakember vett részt az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya idei tudományos ülésszakán.
Az idei immár a huszonhatodik tudományos ülésszak volt, amelyet az erdélyi orvos- és gyógyszerésztársadalom szervez a szakma képviselőinek. A konferencia első felében továbbképző és plenáris előadások hangzottak el, péntek délutántól szombat délig 15 szekcióban 138 szakdolgozatot mutattak be. Idén először az amúgy is gazdag rendezvénysorozat a pályakezdő orvosok fórumával és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szimulációs központjában tartott sürgősségi betegellátás workshoppal bővült.
Bár az EME választása ismét Marosvásárhelyre esett, a rendezvény helyszínéül egy főtéri négycsillagos szálloda és nem az az egyetem szolgált, amelynek ódon falai között végzett a legtöbb hazai magyar orvos és gyógyszerész. Ennek magyarázata rendkívül egyszerű: a MOGYE vezetőségének néhány éve felerősödő és folytonosnak bizonyuló ellenséges magatartása eltántorította a szervezőket attól, hogy a vendégeket a valamikori István király utcai egyetemépületbe hívják. „Marosvásárhelyen először szervezünk orvosi és gyógyszerészeti konferenciát máshol, mint az az egyetem, ahol a többségünk végzett, és egy részünk dolgozik. A logika azt diktálná, hogy a MOGYE-n tartsuk az efféle tudományos ülésszakokat, ám a mostani barátságtalan hangulatban nem hinnénk, hogy az lenne a megfelelő helyszín” – indokolta a döntést lapunknak Sipos Emese, a szervezőbizottság elnöke.
Szilágyi Tibor, a sok megaláztatás miatt tiltakozásként lemondott volt rektorhelyettes szerint még így is a rendezvény és a vásárhelyi orvosok egyik célja javítani a MOGYE-val teljesen elhidegült viszonyon.
Idén az EME két díjat osztott ki tagjainak. A Lencsés György-díjat, mely emléket állít annak, akinek az 1577-ben megjelent Ars Medica című kódexe az első tudományos rendezésű, az emberi test egészére kiterjedő magyar nyelvű orvosi munka, Egyed-Zsigmond Imre marosvásárhelyi professzor vehette át. A szervezők a teljes pályafutását értékelték a patológus főkutató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének 65 esztendős tagjának. „Nagy megtiszteltetés, hogy az ember pályafutása végén, a pályatársaitól kapjon elismerést” – jegyezte meg rövid köszönő beszédében a MOGYE oktatója.
A Kopp Elemér-pályadíjat a gyógynövénykutatás területén végzett munkássága elismeréséül Tatár Tímea Krisztina fiatal gyógyszerész kapta.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Szülőföldön magyarul: csak egyszer lehet pótolni
Április vége helyett május 10-éig lehet pótolni a hiányzó iratokat a Szülőföldön magyarul programban. Mivel csak egyszeri pótlásra van lehetőség, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) felhívja az igénylők figyelmét, hogy minél hamarabb postázzák a hiányzó iratokat.
Az RMPSZ pénteki adatai szerint a több mint 37 ezer Hargita megyei igénylésből 194 esetében szükséges a hiánypótlás. A leggyakoribb hiba az igénylő szülő érvénytelen személyazonossági igazolványa, valamint az iskolai igazolás, illetve a gyermek születési bizonyítványának hiánya – közölte Kovács-Ferenczi Noémi programkoordinátor.
Az országosan beérkezett közel 103 ezer igénylés azt mutatja, hogy összesen 152 ezer gyermeknek kérték szüleik a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatást. Az RMPSZ-nél hamarosan befejezik a maradék 10 ezer igénylés feldolgozását, ami az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve hozzávetőleg további 15 ezer gyereket jelent – tudtuk meg a programkoordinátortól.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro

Egyházi kórusok találkoztak Székelyszentkirályon
Több mint félezer dalos vett részt a Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület egyházi kórusainak 18. találkozóján szombaton Székelyszentkirályon.
Az egyházi zene szent, művészi és egyetemes – mondta a szabadtéri szentmise szónoka, Farkas László, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa, a Főegyházmegyei Egyházzenei Bizottság altitkára. Kodályt idézte: „Csak az érték, amiért megszenvedünk. Ilyen az egyházi kórus is, ha megszántják alá lelküket.”
A szovátai kórust Kőszegi János, a nyikómalomfalvit Boldizsár Gáspár, székelyszentlélek-bogárfalvi Ave Rosát Ambrus Ferenc, a székelyudvarhelyi Iubilate Deót Székely István, a parajdit Mureşan Edit, a zeteváraljait Olti Attila, a máréfalvi Con Spiritet Dávid Izabella, a kápolnásfalvit Bartos András, a székelyudvarhelyi Musica Sacrát Rózsa Imre, a lövéteit Tódor Loránd, a szentegyházasfalvi Canticum Novumot Tamás István, a szentkeresztbányai Cantate Dominót Siklódi Sándor, a székelyudvarhelyi Psallitét Simó Zsuzsa, a farkaslaki Zeng a magasságot Bakos Árpád, az oroszhegyi Mihály-Deák-kórust Bíró Loránd, a korondit Katona Mózes, a zetelaki Boros Valér-kórust Jakócs Zoltán, a székelyvarságit Márkó Benedek, a helybéli dalosokat pedig Szikszai Ferenc vezényelte.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Tarisznyás Márton egyetemessé vált, mindannyiunké lett
A tekerőpataki iskola vezetősége 25 évvel ezelőtt döntött úgy a település lakóinak beleegyezésével, hogy Tarisznyás Márton néprajzkutató nevét vegye fel az iskola. A pénteki ünnepségen elhangzott: Tarisznyás Márton nevét méltón viseli a tanintézmény.
Tekerőpatak Gyergyóújfalu községhez tartozik, a Tarisznyás Márton-iskola pedig az Elekes Vencel-iskola alintézménye, a két meghatározó személyiség annak idején, egymást segítve szolgálta a gyergyói közösséget. A tekerőpataki iskola furulyásai, népdalosai fellépése után Kolumbán Csaba, az intézmény vezetője köszöntötte az ünnepségre összegyűlteket. „Tarisznyás Mártonra emlékezünk, aki a gondviselés embere volt Gyergyó számára, egyike volt vidékünk azon kevés tudósainak, akit egyaránt jellemez a bensőséges mély lelkület, a hatalmas cselekvő erő, és a szenvedések hősies vállalása a megmaradásért, az igazságért” – mondta Kolumbán Csaba kiemelve feladataikat, melyek közül talán a legfontosabb Tarisznyás Márton szellemiségének továbbadása.
Horváth Sándor igazgatása alatt vette fel az iskola a néprajzkutató-múzeumalapító nevét, az akkori igazgató emlékezett a 25 évvel ezelőtti, az 1991. április 6-ai névadásra. Arra is kitért, hogy a tekerőpataki iskola névadójának miért éppen az egykori, rövid ideig Tekerőpatakon tanárkodó Tarisznyás Mártont (1927–1980) választották.
„Tanára volt iskolánknak 1955–56-os tanévben, engem is tanított. Az ő tevékeny, törékeny fizikumával, de hatalmas lelkierejével és tenni akarásával kiemelkedett kortársai közül, Gyergyó Orbán Balázsa volt. Egyetemessé vált, és mindannyiunké lett. Neve összefonódott a székely magyar kultúra megvédéséért vívott harccal, azzal a harccal melynek kommunista bebörtönzés lett a vége, mert gyűjtőmunkáját közösségi izgatásnak vélték” – mondta Horváth Sándor.
Csergő Tibor, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója ünnepi beszédében a múzeumlapító, a néprajzkutató értékeiről szólt. „Egyszerűségében, kisszerűségében tudott naggyá lenni Tarisznyás Márton” – nyilatkozta. Majd a tekerőpataki befogadó közösségről is szólt, a fiatal, egyetemet frissen végzett, börtönből szabadult értelmiségit, Tarisznyás Mártont befogadták a gyergyótekerőpatakiak. „Lehetőséget kapott új életet kezdeni, kutatónak lenni, és mindez itt, Tekerőpatakon kezdődött. Itt kapott egy újabb reményt arra, melyet később beteljesít életében, szakmai pályáján is” – mondta Csergő Tibor és öt, Tarisznyás Márton életét, szakmai pályafutását ismertető pannót adományozott az iskolának.
A budapesti testvériskola vezetője ajándékkal érkezett az ünnepségre, a Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola igazgatója az elismerő szavak mellett könyvadományt is hozott a tekerőieknek.
Egyed József, Újfalu polgármestere ünnepi beszédében kiemelte, úgy gondolja, az iskola felnőtt névadójának nagyságához, és a továbbiakban is megtartani kívánja ezt.
Elekes Köllő Tibor az újfalvi „anyaiskola”, az Elekes Vencel-iskola igazgatója is szólt az egybegyűltekhez, kívánva a tekerőpataki alegységnek, hogy az elkövetkező 25 esztendőben is ilyen sok gyerekkel maradjanak meg, és ilyen felemelő módon tudják megünnepelni a névadás 50. évfordulóját.
A Tarisznyás Márton-emléktábla felszentelésére is sor került, Antal József helyi plébános mondott áldást. Az évfordulóra egy kiadványt is megjelentettek az iskola rövid történetével, Tarisznyás Márton életének és munkásságának leírásával.
Baricz Tamás Imola |
Székelyhon.ro

Média és alapítvány a családért
Mintegy tíz éve jutalmazza a magyarországi Képmás magazin a családbarát cikkeket. Idéntől a Családbarát Médiáért-díjat kiterjesztették az egész Kárpát-medence magyar sajtójára. A háromszéki Dálnokon magyarországi, erdélyi, kárpátaljai és délvidéki újságírók tanácskoztak a család szerepéről a magyar médiában.
A magyarországi Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány a háromszéki Dálnokon nemrég rendhagyó találkozót szervezett újságíróknak. Az eseményen nemcsak a színes magazint mutatták be, hanem a Családbarát Médiáért-díjat is, amelyet ezúttal kiterjesztettek az egész Kárpát-medencére. Az egykori Gál-kúriában a szervezőkön kívül erdélyi, kárpátaljai és délvidéki újságírók vettek részt.
A magyarországi magazin, a Képmás mintegy tíz éve jutalmazza a családbarát cikkeket, amelyek különböző sajtótermékekben jelennek meg. Megadott kritériumok alapján egy szakmai zsűri havonta választja ki a pályamunkákat, amelyek nemcsak az írott, hanem az elektronikus médiában jelennek meg. Az év tizenkét hónapjának jelöltjei közül év végén a zsűri és a Facebookon történt közönségszavazás után nevezik meg a nyertest, akinek következő év januárjában ünnepi keretek között nyújtják át az oklevelet és az 500 ezer forintos pénzjutalmat – ismertette Fodor Krisztina, a Média a Családért Alapítvány munkatársa.
A lányok már nem babáznak
Az alapítványt tíz éve hozták létre. „Sokat sírunk, hogy fogyunk, ugyanakkor látjuk, milyen szélsőséges az a médiaközeg, amelyben felnövünk. A sajtóban ugyanis csak a negatív példákat olvashatjuk, látjuk. Azokat a történeteket, amikor egy családon belül bántalmazzák a gyerekeket, nőket stb…” – emlékezett vissza a kezdetekre Szám Kati, a Képmás főszerkesztője. „Tartottunk egy konferenciát a népességfogyásról, ekkor született meg az alapítvány ötlete, majd később a díjé is. Szem előtt tartottuk Bernard Cohen véleményét, aki szerint a sajtó nem tudja megmondani, mit gondoljunk, de azt elképesztő sikerrel jelöli ki, hogy miről gondolkozzunk”. Példa erre az is, hogy manapság a lányok már nem babáznak, hanem a tévé hatására felugranak az ágyba, maguk elé tartanak valamit mikrofon gyanánt, és énekelni kezdenek, majd ezt követően elvárják a tapsot – mindezt természetesen a különböző tehetségkutató műsorok hatására. Elhangzott az is, hogy Brazíliában például a robbanásszerű népességnövekedés meggátolására olyan szappanoperát készítettek, amelyben a fogamzásgátlásra helyezték a hangsúlyt – így a dél-amerikai országban a szaporulat néhány éven belül hat százalékról kettőre esett vissza.
Családban egészséges élni
Szám Kati, a Képmás főszerkesztője elmondta, a magazinoknak is nagy hatása lehet: nemcsak a minőségi papír tapintása, a visszalapozás lehetősége és a színes ábrák, hanem a tartalom révén is. A kimutatások szerint ugyanis a mai digitális világban, a látszólag papírellenes közegben egyre nagyobb kereslet van a minőségi magazinok iránt. A Képmás pedig ezt szeretné kihasználni: nem a válásról, a szingli életmódról ír, hanem a család pozitív szerepére helyezi a hangsúlyt. A családban élők ugyanis egészségesebbek, a családban felnövő gyermekek érzelemgazdagabbak, megtanulják a normális viselkedési formákat, amelyeket később felhasználnak munkahelyükön, a mindennapi életben, így egészséges társadalmi életet élnek. „Nem az a cél, hogy a problémákat elkendőzzük, hanem az, hogy segítsük azokat megoldani – újságírók, szakemberek bevonásával” – hangsúlyozta Szám Kati. A Családbarát Médiáért-díj célja tehát annak elősegítése, hogy a médiaolvasó, -néző, illetve -hallgató értéknek lássa a családot. A díj bátorítani hivatott az újságírókat, hogy hivatásuk útján erősítsék a hagyományos családképet. A dálnoki konferencián pedig a magazin vezetői és az alapítvány munkatársai bejelentették: idéntől a díjat kiterjesztik a határon túli területekre is. Előzőleg úgy gondolták, hogy az összes Kárpát-medencei sajtótermék együtt versenyezzen, ám ezt a felvetést később elvetették. A szervezők szerint ugyanis minden régió más és más problémákkal küzd (elvándorlás, szórványosodás, vegyesházasság stb.), így más jellegű írások is születnek. Idéntől ezért a Családbarát Médiáért-díjra a határon túli újságírók külön kategóriában pályázhatnak, minden határon túli régiónak külön díjasa lesz. A díj alapítói ugyanakkor leszögezik: a médiában megjelenő családdal kapcsolatos minőségi és valósághű tartalmak inspirálása, figyelemmel követése és népszerűsítése a cél – a határokon túl is.
Az idősekről se feledkezzünk meg
„Amikor a családi élet szépségéről beszélünk, nemcsak a házasságot értjük ezalatt, a gyerekek születését vagy éppen a nagycsaládot, hanem az időseket is” – hangzott el a találkozón. Az alapítvány munkatársai ezért a dálnoki konferencián bejelentették, Média a nemzedékekért nevű díjat hoznak létre, amely az idősekre összpontosít majd. „Ez az a korosztály, amelyet elfelejtünk a sportban, a művészetben, nagyjából az egész társadalomban, és sokszor csak szavazógépezetként tekintünk rá” – osztotta meg a gondolatait Szám Kati.
Az együttlét alkalmával Kölnei Lívia, a Képmás szerkesztője a családot érő kihívásokról beszélt. Elmondta: a gender-elmélet szélsőséges képviselői elvetik a nemek kettősségét, megkérdőjelezik a férfiak és nők önazonosságát, így jelennek meg a melegek jogait védő szervezetek, az LMBT-mozgalmak, amelyek szétforgácsolják a társadalmat, hogy könnyebben érvényesítsék jogaikat.
Az eseményen Molnár-Bánffy Kata, az idén 15 éves Képmás lapigazgatója örömmel nyugtázta, hogy az elmúlt években a magazin által alapított díj és az ehhez szorosan fűződő díjkiosztó-rendezvény kinőtte magát. Számos szervezet és cég támogatja a kezdeményezést, többek között Lévai Anikó is segíti munkájukat, a miniszterelnök felesége szokta átadni a fődíjat. „Két évvel ezelőtt például a sízésből való hazatérés alkalmával Lévai Anikó és gyerekei a forgalom miatt a januárban megtartott díjkiosztó ünnepségről lemaradtak. SMS-ben jelezte viszont, hogy küld maga helyett valakit. Néhány perc múlva meg is jelent két kormányőr, és kisvártatva kíséretükben Orbán Viktor miniszterelnök, aki viccesen jegyezte meg, hogy ezúttal ő helyettesíti feleségét, férjként van jelen” – zárta hozzászólását Molnár-Bánffy Kata.
A kétnapos együttlét alkalmával a jelenlévők a határon túli magyar sajtóról szóló előadásokat hallgattak meg, majd szakmai kerekasztalt tartottak arról, hogyan lehet szélesebb körben megismertetni a díjat és a Média a Családért Alapítvány munkáját.
Somogyi Botond |
Székelyhon.ro

Akit nem győzött le a történelem
Kelemen Hunor szövetségi elnök laudációja Kallós Zoltán néprajzgyűjtő 90. születésnapján.
Többszörösen jelentőségteljes ünnepet ülünk ma, hiszen Kallós Zoltán, akinek neve egyet jelent a romániai magyar népművészettel és néprajzgyűjtéssel, betöltötte a kilencvenedik évét. Egy emberélet kilenc sűrű évtizede – az életrajzból ismert valamennyi állomással – szinte leválaszthatatlan a romániai magyar közösség utolsó, közel száz esztendejének történelméről, hiszen annak sötétebb időszakaival és reményteljesebb pillanataival cseng egybe. Azonban ebből az egybefonódásból kimagaslik az a páratlan fontosságú életmű, amelyről játszi könnyedséggel lehet a legnagyobb elismerés hangján beszélni.
Ha a kommunista rezsim kiszolgálóinak sejtésük lett volna arról, hogy az igazán nagy szellemiséget nem akadályozhatja a tiltás, a megszorítás, mert a szénből a tilalom ellenére is gyémánt lesz, akkor a mai ünnepeltünk élete bizonyára másként alakult volna. Bár történelmietlen a kérdés, de azért játszunk el egy pillanatra azzal a gondolattal is, hogy milyen lenne az életmű, milyen lenne Kallós Zoltán életműve, ha a kilencven esztendő nagy részét nem a diktatúra szorításában, hanem egy szabad világ körülményei között fordíthatta volna alkotásra.
Ma tehát annak a diadalát is üljük, hogy közösségünk értékei olyan korban kerületek biztonságba, a maradandóság oltalmába, amikor a több évtizedes diktatúra azok megsemmisítésére törekedett. Azt is ünnepeljük ma, hogy áldatlan léthelyzetét előnyére fordította egy kiváló ember, így az elnyomás fölé emelkedett, nem tudta legyőzni őt a történelem.
Kallós Zoltán Válaszút szülöttje, ma is ott él egy olyan környezetben, amelynek minden szöglete arról a jelentős gyűjtőmunkáról mesél, amely egyben életformává is vált számára. És azt hiszem, nem volna kis munka összeszámolni azokat a nemzedékeket, amelyeknek világlátását és az értékekhez való viszonyulását meghatározta ez a hatalmas munka – nemcsak a néprajzosok nemzedékeinek hosszú sorát, hanem a népművészet iránt lelkesedőkét, illetve a Kallós Zoltán által elindított mozgalom külső szemlélőinek világlátását is.
Aki Válaszúton születik, annak nem kell nyakába vennie a nagyvilágot, hiszen szülőföldjén az univerzum valamennyi alternatívája rendelkezésére áll – adott valamennyi út, amelyet választhat. Népmesébe illő hely, már csak nevéből kiindulva is. És Kallós Zoltán nem is szakadt el túl hosszú időre ettől a mesés közegtől, szeretett szülőhelyétől, Válaszúttól, az elszakadás pedig kényszer hatására történt, hiszen családját „kulákként” bélyegezte meg az elnyomó hatalom, őt magát pedig eltanácsolták a kolozsvári Zeneművészeti Főiskoláról. Korábban Kolozsváron megszerzett tanítói diplomája jelentette számára a kiutat ebből az áldatlan helyzetből. Ez a fájdalmas mozzanat pedig olyan csodálatosan hangzó világokat nyitott meg előtte, amelyeknek dallamkincse és több más sajátossága éppen Kallós Zoltán értő és érzékeny szakmai közvetítésével vált ismertté, megközelíthetővé és szeretetté a teljes magyar kultúrkörben. A történelem fura fintorának vagy a világ óhatatlan egyensúlykeresésének tulajdonítható az, hogy az egyéni szabadság korlátozása magában hordozta a közösségi alkotóerő korlátokat nem tűrő megismerését.
Magyarvista után a lészpedi, majd Gyímes-völgyi tanítóskodás tehát azt a többletet hozta számára, amit a kényszerű távollétben, száműzetésben is megtalált szabadság jelenthet. A moldvai csángó kultúrához kapcsolódó megszállott gyűjtőmunkájának a magyar nyelvű oktatás 1957-es betiltása vetett volna véget. De csak akkor történhetett volna ez így, ha el tudott volna szakadni attól a gyönyörű vidéktől, ha közel 8 éven keresztül nem a Gyímesek egyik fakitermelésnél vállalt volna munkát éppen azért, hogy folytatni tudja a gyűjtőmunkát. Ezt az időszakot követi a mezőségi és kalotaszegi falvak táncainak, dallamvilágának kutatása, gyűjtőmunkájának egy része pedig a 70-es években kerül napvilágra egyedi balladagyűjtemény formájában.
1989 nemcsak az egyéni szabadságot hozta el számára, hanem több évtizedes munkájának kiszabadulását is a béklyóból, ami egyben azt is jelentette, hogy immár a határokon túlra is eljuthatott ennek a munkának a gyümölcse, jelentőségének megfelelően ünnepelhettük a teljes Kárpát-medencében.
És ennek a szabadságnak az említése most furcsamód éppen a tiltások időszakát idézi meg bennem, a nyolcvanas éveket, amikor egyetemistaként megismertem Kallós Zoltánt. Én Székelyföldről érkeztem és abban az ajándékban volt részem, hogy Kalotaszeget előszörKallós Zoltánnal járhattam be és ismerhettem meg. Túl Kalotaszeg megismerésén, a másik nagy élményem az volt, hogy egy csomagtartónyi Erdély történelmét szórtunk szét, helyeztünk letétbe a magyar családoknál, a szellemi szabadság értékes tápanyagát Magyarországról csempésztek át, ki tudja, micsoda viszontagságos körülmények között. Ez a kaland számomra a mai napig tömör kifejeződése annak az értékrendnek, amelynek megtestesítője Kallós Zoltán, és amely a közösség felemelkedéséért való tenni akarás legszebb mintapéldája. Hiszen egy ilyen akcióban az ember önnön fizikai épségét kockáztatva hirdette, cselekedte azt, amiben lelke legtitkosabb rejtekeiben hitt, és amiben talán a legszebb az volt, hogy legalább annyira szólt egy értékrend melletti szilárd elköteleződésről, felelős kiállásról, mint az önvédelmi ösztön teljes mértékű hiányáról, a vakmerőségről.
Bő harminc esztendő távlatából Zoli bácsi Kolozsvár központjában lévő kis lakása a sötét nyolcvanas években a „szabadság szigetét” jelentette: sokunk számára egyszerre volt iskola, főiskola és egyetem, egyszemélyes intézmény, ahol szinte észrevétlenül tanult az ember mindarról, ami nemcsak egy szellemi alapot jelentett, hanem a lassan házzá izmosodó építmény pilléreit és falait is adta.
„Minél messzebbre kalandozik valaki, annál kevesebbet ismer meg” – tartja a keleti bölcselet az egy emberöltő alatt megszerezhető tudásról. Ebből az idevágó kijelentésből a szentenciát is kiolvashatjuk: az, aki saját közegétől távol keresi a megismerhetőt, annak nem biztos, hogy megadatik a valódi megismerés és önmegismerés lehetősége. Úgy gondolom, Kallós Zoltánnak busásan megadatott a szülőföld elmélyült megismerése. Ezt kapta tőle felbecsülhetetlen ajándékként a romániai magyar közösség, és amelyet igyekezett honorálni az a tucatnál több díj, érdemrend és más elismerés, amelyet határon innen és túl átnyújtottak neki.
Kallós Zoltán végezte a magyar nyelvterület legnagyobb népzenei gyűjtését, ő az erdélyi és magyarországi táncház-mozgalom egyik életre hívója, számos népzenei és néptánc tábor szervezője. Kiváló nevelői készségeinek köszönhetően több nemzedéket indított el és mentorált a zenész, táncos és néprajzos pályán.
Hálánk és köszönetünk jár neki emberfölötti munkájáért. És mivel mi, mindannyian közösségi javaink, értékeink megismerését kaptuk tőle felbecsülhetetlen útravalóként, viszonzásképpen egy olyan szimbolikus ajándékot szeretnék átnyújtani, amelynek eszmeisége legdrágább kincsünkhöz, a szabadsághoz kapcsolódik: a kollekciós Szabadságszobor-emlékérem bizonyult a legtalálóbb ajándéknak egy olyan személyiség ünneplésén, aki mélységeiben ismeri ennek az értéknek a felbecsülhetetlenségét az emberi életben. Másfelől azért is mutatkozott alkalmasnak ez az ajándék a mai eseményre, mert kiválóan összefoglalja annak a közösségnek az értékvilágát, amely Kallós Zoltán életművének középpontja. Illusztrálja a viszontagságok, a zordon történelem fölé emelkedő életerőt, az áttörést, amely csakis a hitből fakadhat, és szép bizonyítéka annak az összetartozásnak is, amely a küzdelemben való bajtársi részvételben fogan meg.
Zoli bácsi, kérem, fogadja el ezt a többszörösen szimbolikus ajándékot tőlem és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől a szavakban ki nem fejezhető elismerésünk jeléül. Köszönjük azt, amit közösségünkért és páratlan kultúránkért tett gazdag életpályáján! Kívánunk Önnek erőt, egészséget és további szakmai élményeket! Isten éltesse!
Elhangzott a Kolozsvári Magyar Operában megszervezett ünnepi rendezvényen, 2016. április 23-án
maszol.ro

Szent László király, az egység építője
Húsvét V. vasárnapján a Római Katolikus Püspökség zarándoklatra hívta az egyházmegye híveit és papjait, ugyanis a helyi hagyomány szerint ezen a napon az egyházmegye alapítóját, Szent Lászlót ünnepeljük, és e köré szerveződött a Festum Varadinum programsorozat is.
Az egyházmegyének, illetve a városnak nagy szüksége van az ilyen alkalmakra, amikor a zarándok közösségek, papok és hívek közösen újra elkötelezik magukat Szent László királypéldájának követésére, a keresztény értékek megvallása, az Istenbe vetett hit megőrzése mellett. Ezen jeles ünnep programja vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődött a szép számban megjelent zarándokok fogadásával és a ráhangolódással, a főpapi szentmisét pedig egy órával később mutatta be Exc. Böcskei László megyés püspök, amelyre az egyházmegye papsága, szerzetessége és hívei mellett a szomszédos egyházmegyékből is érkeztek vendégek.
Bevezetőjében a főpásztor hangsúlyozta: örül annak, hogy a szép hagyomány követőiként ismét együtt ünnepelnek, hogy a Szent László iránti tiszteletből erőt merítsenek a mindennapi küzdelmekhez, és az ő közbenjárását kérik ahhoz, hogy Isten áldását adja az egyházra, az egyházmegyére, népünkre és minden nemzetre. Arra is felhívta a figyelmet: egy rendkívüli időben járnak a katolikusok, az Isteni Irgalmasság Szent Évében, amikor a Székesegyházban is megnyitott szent kapun átlépve megerősödhetnek a hitükben. Felidézte, hogy annak idején 1914-ben Széchenyi Miklós püspök rendelte el szentszéki beleegyezéssel azt, hogy húsvét V. vasárnapján az egyházmegye alapítóját ünnepeljük, a ’90-es évek elején pedig tulajdonképpen e köré szerveződött az első Festum Varadinum. Az idők folyamán sokszor és sokféleképpen dicsőítették Szent Lászlót, az idei zarándoklat középpontjában pedig az egység áll. Fontos, hogy ne csak csodáljuk vagy szemléljük ezt, hanem mi is az építői legyünk. Tegyünk hát azért, hogy a szóban kifejezett ragaszkodásunk az összefogással, a keresztény értékek megvédésével és a hitünk felvállalásával, illetve minden jónak a képviseletével eredményhez vezessen, és érvényesüljön a hétköznapokban is – tanácsolta.
Három t betű
Az evangéliumi részlet Szent Máté könyvéből szólt. Homíliájában Vakon Zsolt ifjúsági lelkész három t betűvel kezdődő szóval jellemezte Szent Lászlót. Azt emelte ki róla: bár nagy király volt, mégis mindvégig megmaradt Isten tanítványának, mert belátta azt, hogy nélküle kicsik és kevesek vagyunk, s mindig van mit tanuljunk tőle. Emellett templomépítő volt, kövekből épített templomot, melynek alapjai ma is láthatóak, s azt akarta, hogy mi is megépítsük a lelkek kis kápolnáit, Isten törvényeit követve. Ugyanakkor tanúságtevő is maradt élete alkonyáig. Az elmondottakat a tisztelendő az ambó elé helyezett letakart építménynek a leleplezésével szemléltette, mely az egymás felé vezető hídra is emlékeztetett, illetve egy kemencéhez is hasonlította, azt sugallva: milyen jó egymásra találni, és a szerető családi fészek meleget sugárzó kemencéje mellett olyan otthonra találni, ahol odafigyelnek ránk.
A szentmise után Szent László ereklyéjével végzett hagyományos körmeneten az ünneplők nyilvánosan is megvallották hitüket, előtte azonban még Böcskei László bejelentette, hogy szombaton meglátogatta, illetve beszélt Exc. Tempfli József ny. püspökkel, aki örült annak, hogy az egyházmegye ismét ünnepre készül. Idén különben újdonságnak számított, hogy a hermát népviseletbe öltözött kárásztelki fiatalok vitték. A zarándoklat alkalmával szervezett pénzbeli gyűjtést pedig Ferenc pápa kérésére a kárpátaljai híveknek fogják eljuttatni.
Ciucur Losonczi Antonius
maszol.ro