Hol voltak a marosvásárhelyi magyarok?
Olvasói levél 
Kint voltunk a Bolyai Líceumba járó, tizedik osztályos fiammal Marosvásárhelyen, a székely szabadság napi megemlékezésen és a felvonuláson. Szomorúan jegyezte meg: nem lát a tömegben (pedig nyüzsögtünk bőven a helyszínen) csak két bolyais diákot, és tanárt egyetlen egyet se. Pedig színtiszta magyar líceumról van szó, ahol csak a romántanárok némelyike nem magyar. A líceum felső tagozatán kb. 900 diák tanul, és a tanári kar se két nyugdíjas tanítónőből tevődik össze.
Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy Erdély legtöbb magyart még megtűrő városában a helyi magyar lakosság is csúfosan leszerepelt az esemény kapcsán. Én, a fél évszázadnál is jóval öregebb marosvásárhelyi magyar őskövület, legalább úgy mustrálgattam a tömeget, mint a román zsandárok, de alig fedeztem fel közöttük helyi magyarokat. Még szerencse, hogy a Hargita és Kovászna megyeiek sok autóbusszal jöttek az ünnepség és a felvonulás megmentésére. Néhány jogos, érdekes és szomorú kérdést fel lehetne tenni magyarul a marosvásárhelyi magyaroknak!
Dr. Toducz Endre, Mikháza. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gyermekszínjátszók találkozója
A színjátszás ünnepe a Váradiban 
Március 18., reggel 8 óra. Zsivajog a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola. Hatalmas gyereksereg gyűlt össze a gyermekszínjátszók 10. találkozójára. 370 diák érkezett a megye kisebb és nagyobb településeiről, Ozsdola, Martonfalva, Székelyszáldobos, Bölön, Kézdiszentkereszt, Illyefalva, Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy játékos kedvű diákszínjátszói hozták el műsoraikat, összesen tizennyolcat.
A kisebbek leginkább mesejátékokat, meseadaptációkat adtak elő megcsillogtatva ének-, tánc- és hangszertudásukat is. Az V–VIII. osztályosok hétköznapjaikból, saját élményeikből építkeztek, korosztályukat foglalkoztató kérdéseket dolgoztak fel a színház nyelvén. Jó volt megélni a „közösen érdemes játszani” érzését, látni a lelkesedést, az eredetiséget, az igényességet. A találkozót nagyszerű hangulat, felszabadult játék, móka és kacagás jellemezte. Köszönet érte a felkészítő pedagógusoknak, akik kisebb vagy nagyobb gyereksereget megmozgatva felvállalják a közös „játékot”. Érdemük, hogy közösségeket kovácsolnak össze. Köszönet érte a gyerekeknek, akik meg merik mutatni magukat a színpadon, mernek egymás játszótársai lenni. És persze köszönet érte a szervezőknek, legfőképpen Péter Kinga tanítónőnek, aki 10 évvel ezelőtt megálmodója és elindítója volt e szép rendezvénynek.
A nap végén a zsűrinek értékelnie és rangsorolnia kellett. Senki sem távozott üres kézzel. Oklevelet kaptak a kiemelkedő alakítást nyújtó színjátszók, különdíjat a martonfalviak és székelyszáldobosiak. A kisebbik korosztályban megosztott harmadik díjban részesült a váradisok Többsincs királyfija és a petőfisek Vacskamati virágja. A második díjat három előadás is kiérdemelte: a mikós kisiskolások által színre vitt A szívtelen csiga, a váradisok Bulámbukja és a Molnár Józsiás-iskola diákjainak A gomba alatt című műsora. A képzeletbeli dobogó legfelső fokára két csapat állhatott. I. díjban részesült a váradisok Lúdas Matyija és a Nagy Mózes-iskola A csillagszemű juhásza. A nem díjazott csapatok is dicsérő oklevelet kaptak. A nagyobbik korosztályban a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum és az illyefalvi Fábián Ernő Községi Könyvtár csapata első díjban részesült, így ők is továbbjutottak – akárcsak az alsó tagozat I., II. és III. helyén osztozó csapatai – az országos szakaszra, amelyet a Szent György Napok alatt (április 21-én az elemisek, április 22-én az V–VIII. osztályos korosztály) ugyancsak a Váradi-iskolában rendeznek meg.
Délután 5 óra pár perc. Elcsendesedik az iskola. Hazatérőben a vendégek és házigazdák, akik remélhetőleg magukkal viszik a tartalmas együttlét élményét, hogy ebből táplálkozva készüljenek az újabb találkozóra.
Incze Melinda magyartanár. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kászonszéki lélekharangok
Kászonszéki lélekharangok címmel jelent meg András Ignác kászoni iskolaigazgató, a néprajz és a helytörténet elkötelezett kutatója legújabb kötete a kolozsvári Verbum Kiadónál, a könyvet múlt héten mutatták be Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Dr. Balázs Lajos néprajzkutató könyvismertetője a bemutatón hangzott el.
Egy jó hónappal ezelőtt, a református templomban volt szerencsém András Ignácot dicsérni abból az alkalomból, hogy a Német Géza Egyesület 2015. évi díját vehette át. Azt a díjat, amely több évtizedes pedagógusi, közéleti, közművelődési munkájának nyugtázása volt. Ma, most, attól a színhelytől alig száz méterrel errébb legújabb könyvének bemutatása alkalmával mondhatok elismerő szavakat. Dicsérnem kell, mert ő maga szűkebb vagy tágabb értelemben vett falujának, Nagykászonnak, de részeinek is a laudátora, védelmezője, példa gyanánt való kiállítója mások okulására is. Ma könyveiért kell dicsérnem, kiváltképpen egyért, a Kászonszéki lélekharangok címet viselőjéért, de amit erről mondok, a többire is igaz és jellemző. Igaz Kászonszék népi gyógyászata (2011, 2013) c. könyvére, de még igazabb a Tudomány s erény díszére. Lapok a kászonszéki oktatás 400 éves történetéből c. könyvére (2014) is, amelyben a nemzeti felemelkedés szintén lokális példáját, az iskolát, a tudást szolgáló tanítók emlékét dicséri. Igazak, mert egyazon hitvallásból, elkötelezettségből fogantak, egy eszmeiség hatja át, sajátos változatosságban és gazdagsággal. Ez a hitvallása pedig nem más, mint abbéli meggyőződése, hogy létünk mindenfajta jelét, bizonyságát óvni, védeni, ápolni, ébren tartani kell! Óvni a felejtéstől, a közöny, a gonosz kezűek, az irigyek, fanyalgó rombolók, az enyészet csendesen pusztító munkájától. Védeni kell, mert ezek képezik minden közösség közösségi emlékezetét. Annak az emlékezetét is védeni kell, hogy felemelkedése érdekében ez a falu nem szigetelődött el földrajzi zártsága ellenére sem a székely-magyarság többi tájegységétől, egyáltalán a magyarságtól, a világtól, hanem iskolákat épített, neves embereket nevelve, akik kimunkált tudásuk által a falut meghaladó küldetést is képesek voltak teljesíteni, akárcsak a mesebeli kisebbik fiú. Kászonszéki lélekharangok. Kászonszéki templomok, kápolnák, események és emberek a századok forgatagában c. könyve a tárgyi és lelki kultúra érzékeny szimbiózisa. A tudatos és célirányos adatgyűjtés, az adatok rendszerezése, szerkesztése egészen különös műfajt hozott létre. Nevezném monográfiának, de a tematikai gazdagság és változatosság okán színes történelemkönyvnek, egy másképpen elmondott történetnek is, ami számtalan szálon, de mindig más és más szemszögből indítja a múltat, mígnem a szálak konvergenciája rendre-rendre eljut a jelenbe. A borítón a lélekharangok szót olvassuk, de a könyv lapjain inkább igazi harangokról beszél, amelyek Nagykászon területén épített templomok és kápolnák tornyaiból, mint ama híres krasznahorkai torony, régmúlt eseményekről beszélnek. Egyfajta különös polifónia ez, amelyben benne rejlik, kellő empátiával kihallható belőle egy szerény, de tudatos nemzeti közösség önálló, önállóságra törekvő sajátos sorsa. Gazdag kódrendszerről beszélhetünk, amit a közösségben élők objektív vagy szubjektív tapasztalata dekódol: vagyis kiérzik belőle az örömet, a bánatot, a gyászt, az ünnepet, az idő múlását, a munkát szervező intelmet, a tragédiákat; kiérzik a természeti csapásokat, a nagy történelmi sorsfordulatokat – például a nándorfehérvári csatát, első világháború végét stb. A harangok története a templomok története is, azok pedig az összefogás, a hitvédelem, az iskolaépítés, az iskolafenntartás, a személyiségek nevelése, az ösztöndíjak(!), a papi levelezések, Erdélyországgal, Magyarországgal való kapcsolattartás és intézések stb. története. Fény derül egy ma is eleven törekvés lokális változatára: Kászon önrendelkezési politikájára, amelynek okán bekerül a falu határát messze meghaladó köztudatba, királyi kancelláriákba: Luxemburgi Zsigmondtól Mátyás királyig fejedelmek és királyok foglalkoznak Kászonnak Csíktól való függetlenedési – autonomista – törekvéseivel. Mindent összevetve, érezni a könyvben azt, hogy Nagykászon semmilyen értelemben nem volt – a látszat és előítéletek ellenére sem – elszigetelt faluközösség, érezni azt, hogy kistörténelme része tudott lenni Erdély nagytörténelmének. Ez a bemutatott könyvnek a mára/mához is szóló üzenete. A lélekharangok mint gyújtópont köré szervezett/rendezett kultikus helyek – templomok, kápolnák, temetők – rendhagyó útikönyv rangjára emelik András Ignác könyvét: forrásértékű településtörténeti, áhítattörténeti, társadalomtörténeti munka az öt Kászonról. És akkor még nem beszéltem az önerőből való építkezés példáiról, az önösszeszedésről, amellyel a sok viszontagságon, természeti csapáson felülemelkedtek; nem beszéltem a felsorolni is sok személyiségről – papokról, tanítókról, tanárokról, kutató tudósokról stb. –, akiket a kászoni nép szült a világra és a kászoni iskola indított a tudományok felé. A Kászonszéki lélekharangok bizonyság arra is, hogy egyetemes műveltség, szellemi és tárgyi kultúra nem létezik, ha nincs lokális bizonysága a munkának, alkotásnak, a szellemi és lelki készenlétben való állásnak, helyben.
Kászon, akárcsak más települések, helyi példája bizonyság arra, hogy az egyetemes magyar kultúra sokszínűségében él: összeköt, de ugyanakkor beazonosít. A helyi sajátosságok, anyagi, szellemi és erkölcsi készletek. És erre mások is kíváncsiak! Mert, Páskándi Géza szavával, senki sem iszik H2O-t, ami egy elvont, nem létező, csak fogalmi víz. Minden kútnak, noha benne van a két atom hidrogén, egy atom oxigén, mindegyiknek más íze van. Így kell értelmeznünk a lokális kultúra és civilizáció fontosságát az egyetemesben. És ezen a prizmán keresztül kell látni, értékelni és becsülni az olyan emberek munkáját, mint az András Ignácé. A könyv nemcsak a kászoniaknak szól Kászonról, hanem az egész Székelyföldről.
A Kászonszéki lélekharangok jel. A jelről pedig Sütő András Anyám könnyű álmot ígér c. könyvében a következő kis párbeszéd olvasható:
„– Ha már nem vagy, számít-e a jel?
– Akármi legyen az a jel, mindig számít. Aki megmarad, a jelhez igazodik.”
András Ignác könyve a jelek könyve is.
A könyv eszmei értékét növeli kellemes tapintású papírja, nem kevésbé gyönyörű, dokumentumértékű fotóanyaga.

Romániai bürokrácia: 3000 fölösleges dokumentum
A civil társadalom jelzésére a kormány a romániai bürokrácia által megkövetelt több mint 3000 iratot, adatot térképezett fel. Ennek alapján összeállította a fölösleges papírok listáját. Ezzel a lajstrommal azonban még nem oldódtak meg a dolgok, ehhez az kell, hogy a kormány nyomására az illetékes szervek valóban lemondjanak a „bürokratikus sallangról”.
Öt cselekvési irány
A bürokrácia csökkentése érdekében a kormány öt alapvető cselekvési irányt jelölt meg. Elsősorban a különféle dokumentumok – például a személyazonossági kártya – megszerzésénél mindenekelőtt arra lenne szükség, hogy vagy felszámolják a különféle illetékeket, vagy azokat egy helyen lehessen befizetni.  A második lépésben a közintézményeket elektronikusan össze kellene kapcsolni, hogy ily módon a különféle helyeken kért erkölcsi bizonyítványt elegendő legyen csak egyetlen alkalommal megszerezni.
Harmadsorban az okmánybélyeget valamiféle más, hozzáférhetőbb fizetési módszerrel kellene helyettesíteni, ezt akár internetes úton is rendezni lehetne. Emellett az adóhatóság adattárát össze kellene kapcsolni a Román Rendőrség adattárával, így a közlekedési kihágást vétőknek nem kellene megőrizniük a kirótt büntetést kifizetését igazoló dokumentumot. Végül pedig jelentősen egyszerűsíteni kellene a gépkocsik regisztrációját.
Két oldal helyett kilenc oldal
A civil társadalmi szervezetek jelzése szerint az állampolgárok mindenekelőtt arra tartanának igényt, hogy a különféle szociális segélyes megszerzésénél egységesítsék – vagy számbelileg legalább is jelentősen csökkentsék – a bekért dokumentumokat. Hasonló kérés fogalmazódott meg a munkanélküli segély illetve a szakképesítési tanfolyamokra való jelentkezés esetén is. Itt elsősorban a hozzáadott értékadóval kapcsolatos, 2016. januárjában módosított 088. számú kérdőívről van szó, amelyet a gazdasági szereplőknek kell benyújtaniuk az adóhatósághoz, a hozzáadott értékadó kapcsán. Gazdasági szereplők szerint azonban e kérőív kitöltéséhez hatalmas mennyiségű információra és kiegészítő dokumentumra van szükség, ezek közül számosnak semmiféle jelentősége nincs.
Az adóhatóság nemrégiben kinevezett új főnöke, Dragoş Doroş a kinevezése alkalmával tett nyilatkozatában maga is egyetértett a kérdőív egyszerűsítésével. Egyben azt is hozzátette, hogy jövőben jelentősen egyszerűsíteni kívánja az adók és illetékek befizetési módját is, és zökkenőmentessé szeretné tenni az adóhatóság és az adófizetők kapcsolatát.
Ugyanakkor módosítani kell a romániai szolgáltatások és szállítások esetében kitöltendő 394. számú kérdőíven is. Előző változatában ez mindössze két oldalt tartalmazott, jelenlegi formájában kilenc oldalasra duzzadt.
A vállalatvezetők körében végzett felmérések eredményeként a civil társadalomi szervezetek igen fontosnak tartják azt, hogy a minimális szintre csökkentsék a vállalatok létrehozásánál, azok cégjegyzékbe történő bejegyzésénél megmutatkozó bürokráciát.
A civil társadalom jelzései alapján a kormány összeállította a bürokrácia kapcsán a fizikai személyek, illetve a vállalatvezetők által leggyakrabban emlegetett szervezeteket. Az első helyen az adóhatóság szerepel, őt követi a román rendőrség illetve a Belügyminisztérium. hargitanepe.eu
maszol.ro

Kovács Péter: a magyarság megbélyegzésére nem alapozhatnak törvényt
A kilencvenes évek elejére röpíti vissza Romániát az a törvénytervezet, amellyel a Szociáldemokrata Párt (PSD) állt elő a választási időszak apropóján, vélekedik Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke. 
"Elkeserítő és sajnálatos, hogy letűnt rendszerek hangulatát megidézve, egyes román politikusok a választás közeledtével újraszítják a nacionalista gyűlölet lángját, és erre egy olyan székelyföldi esetet használnak fel, amelyet azóta sem tisztáztak a hatóságok”– nyilatkozta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke annak kapcsán, hogy egy törvénytervezet hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtaná azokat, akik Romániát vagy a román nemzetet becsmérlik.
Az ügyvezető elnök veszélyesnek nevezte azt, hogy a kezdeményező Szociáldemokrata Párt, Konzervatív Párt (PC) és Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) néhány politikusa a jogszabály szükségességének bevezetését a tavaly december elsején, Kézdivásárhelyen történtekkel indokolja. ,,Igazságtalan a tavaly decemberi eseményekre hivatkozni. Újra és újra el kell mondanunk, hogy a kollektív bűnösség elve alapján nem lehet egy egész nemzetet terroristának kikiáltani. Elítéljük ezt a fajta szélsőségességet, akár magyar, akár román oldalról származik.” – nyomatékosított, majd hozzátette: felfoghatatlan, hogy a törvénytervezet szellemi atyjai szerint tévedés volt törölni a büntető törvénykönyv nemzet- vagy országgyalázásra, a nemzeti jelképek megsértésére vonatkozó cikkelyeit.
,,26 évet húznak át a jogszabály kezdeményezői azzal, hogy bizonyos „más etnikumú”, irredenta állampolgárokkal riogatnak, akik szerintük veszélyeztetik a román nemzet biztonságát. Ez azt bizonyítja, hogy sok a teendőnk a kisebbségi lét biztonságának megteremtéséig, sokat kell még azon dolgoznunk, hogy a magyar emberek biztonságban érezhessék magukat. És nagyon nehéz dolgunk lesz, ha egyesek naponta azon munkálkodnak, hogy az etnikai békét feldúlják csak azért, mert így akarják választások előtt visszaszerezni az elveszített népszerűségük.” – hangsúlyozta az RMDSZ ügyvezető elnöke, aki arra is emlékeztetett, hogy a PSD korábban elutasította Bogdan Diaconu nacionalista képviselő hasonló tervezetét. Most pedig ugyanez a párt állt elő ezzel a vállalhatatlan kezdeményezéssel. maszol.ro

Kelemen: választási évben mindig fel lehet korbácsolni a „gyilkos ösztönöket”
Az RMDSZ elnöke szerint az utóbbi időszakban megnyilvánuló kisebbségellenesség 2016-ban sem gyakoribb, mint korábban, csak most jobban figyel a közvélemény.
Csütörtökön néhány szenátor előterjesztett egy törvénytervezetet, amely szerint börtönbüntetésre ítélhetőek azok a személyek, akik gyalázzák Romániát és a román nemzetet, a hét elején pedig a legionárius mozgalom mellett állt ki a parlament mikrofonjánál több törvényhozó. A március 15-i kolozsvári ünnepen Erdély zászlójának bevonására szólították fel a rendőrök azokat a résztvevőket, akiknél ilyen zászló volt, öt nappal azelőtt Marosvásárhelyen, a Székely Szabadság Napján több mint 80 személyt megbírságoltak. Azelőtt Bogdan Diaconu magyarnyelv-használat ellenes törvénytervezetétől volt hangos a sajtó. December elején pedig Románia nemzeti ünnepekor terrorizmussal vádolták meg a HVIM kézdivásárhelyi vezetőit, amelyről egyes sajtóorgánumok áthallásosan tudósítottak], a teljes magyar közösségre ráhúzva a terrorizmus vádját. Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt arról kérdeztük, hogy mi okozza ezeket a nacionalista, szélsőséges és kisebbségellenes, az utóbbi időszakban nagy gyakorisággal előforduló megnyilvánulásokat. 
Az RMDSZ elnöke szerint ezeket a megnyilvánulásokat korántsem kell új, 2016-os jelenségként felfogni, az történt csupán, hogy idén ezekre a történésekre jobban odafigyelt a közvélemény. A kisebbségellenesség évek óta jelen van a román politikai életben. "Számtalanszor figyelmeztettük erre nemcsak a mi közösségünket, vagy a román közvéleményt, hanem a nemzetközi közvéleményt és a partnereinket is. Néha itthon kicsit cinikusan, kicsit lekezelően újságírók, politikai elemzők úgy próbálták ezt beállítani, mintha sa érelmi politizáláshoz tértünk volna vissza, mintha ez egy olyan típusú siránkozás, nyafogás lenne, ami valamit helyettesít. Most nem azt akarom mondani, hogy nekünk lett igazunk, de érdemes a dolgokat alaposan, minden egyes alkalommal megnézni, és érdemes a diagnózison túl a kiutat is keresni" - mondta. 
Hozzátette, hol egyéni, hol csoportos kezdeményezések révén beterjesztett, tucatnyi törvénytervezet van a parlamentben, amelyek a megszerzett jogok megcsorbítását, visszavonását célozzák és azt, hogy megbüntessenek mindenkit, aki nem úgy viselkedik, ahogy egyik vagy másik nacionalista politikus gondolja vagy elképzeli. 
"Az etnikai képviseletet beszüntetnék, és a magyar képviselet vezetőit eltiltanák 10 évre a képviselet lehetőségétől. Szóval butábbnál butább és veszélyesebbnél veszélyesebb kezdeményezések vannak, amelyek visszavetik Romániát a 1950-es évek kommunizmusának sötét korszakába. Ez elfogadhatatlan, és én szeretném azt hinni, hogy ahogy eddig meg tudtuk akadályozni az ilyen típusú törvénytervezetek törvénnyé válását, ezután is meg fogjuk tudni ezt tenni. Azon leszünk, hogy meggyőzzük a román politikusokat, hogy nem lehet ilyesmit támogatni 2016-ban" - mondta. 
Kérdésünkre, hogy ez a nacionalizmus összefüggésbe hozható-e valamilyenféle bizonytalansággal, Kelemen úgy vélekedett, tetten érhető valamilyen korreláció. Úgy véli, a gazdasági válság után, annak közepette, hogy egy óriási menekültáradat tart Európa felé, amikor az emberek jelentős része nem lát hosszútávon javulásra lehetőséget, a zsigeri, ösztönszerű félelmeket könnyen fel lehet korbácsolni, és könnyen lehet olyan célpontokat, indokokat keresni, amiket, vagy akiket ki lehet kiáltani a baj okozójának. 
"Ez mindig feszültségekhez, és nagyon gyakran kisebbségellenességhez vezet. Mivel Romániába Szíriából, Kis-Ázsiából, Afrikából nem jönnek tömegesen, ezért a félelem a nemzeti kisebbségek és elsősorban a magyarok irányába csapódik le, bennünk találják meg a célpontot. Másrészt vannak, akik tudatosan szítják a hangulatot, gondolván, hogy így tudnak szavazatokat szerezni. 2012-ben és 2008-ban is, és előtte is volt erre példa" - mondta az RMDSZ elnöke, azzal példázva kijelentését, hogy Vadim Tudor valamikor az államelnöki választás második fordulójába került, és pártja, a PRM több mint 20%-os támogatottságot élvezett a parlamentben. 
Emellett választási esztendőben vagyunk. "Ilyenkor mindig fel lehetett korbácsolni ezeket az ösztönöket - idézőjelben mondom, de nagyon gyakran, a történelem folyamán idézőjel nélkül is lehet használni -, gyilkos ösztönöket" - mondta. 
Szerinte ezek ellen a megnyilvánulások ellen harcolni kell a magyar közösség biztonságának garantálása érdekében, és sokszor ez nem könnyű feladat. 
"Az a feladatunk, hogy eszközeinknek és tudásunknak függvényében maximalizáltan próbáljunk meg a közösség szolgálatában állni a parlamentben, és a parlamenten kívül" - nyilatkozta Kelemen. 
A március 15-i incidensekkel kapcsolatosan elmondta, az egy vicc, hogy egy történelmi régió zászlóját a rendőrök egy rendezvényen eltetetik, nem fogadják el, ez olyan, mintha megtagadnák, hogy Erdély egy történelmi régiója Romániának. "A történelmi régióknak, Moldvának, Havasalföldnek, Erdélynek vannak régi, történelmi zászlói. Románia így állt össze különböző történelmi régiókból, amelyeknek erős identitása volt, és ezeket az identitásokat a kommunizmus sem tudta felszámolni. Ezekre az identitásokra szükség van, ezeket meg kell erősíteni, ezért szinte az abszurddal határos, amit Kolozsváron csináltak a rendőrök. Szerintem ez rendőri túlkapás, butaság, nem is tudom, minek lehet nevezni, de racionális döntésnek semmiféleképpen" - mondta. 
Elmondta, felszólították a rendőrséget, hogy nyilvánosan is indokolja meg, miért büntetett Marosvásárhelyen. Szerinte a marosvásárhelyi hatósági fellépés súlyos túlkapás, mert a bírságolással bizonyos szabadságjogokat akarnak korlátozni, például a gyülekezési vagy a szólásszabadságot, olyan körülmények között, hogy sem rendbontás nem történt, sem olyan cselekedet nem ment végbe, ami törvénybe ütközne. 
"Ahhoz, hogy rendőrség a hitelességét meg tudja őrizni, meg kell hogy indokolja a fellépését. Tudomásom szerint ezt mindeddig nem történt meg" - mondta az RMDSZ elnöke. 
Arra a kérdésünkre, hogy hivatalos kérést iktattak-e a rendőrségen, Kelemen elmondta, ennek gyakorlati hasznát nem látja. Ha egy politikai szervezet a rendőrség felé a nyilvánosság előtt egy ilyen kérdést megfogalmaz, akkor a rendőrségnek kellene válaszolnia. "Ha írásban leadjuk a kérést, akkor borítékolható, hogy a formális válaszban tucatnyi törvényt sorolnak fel, és azzal az ügynek pontot is tesznek a végére, tehát azzal nem érünk semmit. Sokkal fontosabb az, hogy a nyilvánosság előtt elmondjuk a véleményünket, minthogy elküldjünk egy levelet, amiről nekünk és a rendőrségnek van csupán tudomása, és erre kapjunk egy törvénycikkek felsorolásából álló választ" - válaszolta a politikus. 
Elmondta, hivatalos levelet számtalanszor küldött már az RMDSZ, és ezekre rendre semmitmondó válasz érkezett. Szerinte a közvéleményt és a magyar közösséget kell érzékennyé tenni a problémára. Egy demokratikus jogállamban akár egy politikai szervezet, akár egy civil szervezet jelzésére a rendőrségnek választ kell adnia. Azonban az a mód, ahogy a rendőrség eljár, a demokratikus jogállamot kérdőjelezi meg. 
Az RMDSZ elnöke elmondta, sok megbírságolt ember esetéről van tudomása az RMDSZ-nek, követik ezeket az eseteket, tartják a kapcsolatot az érintettekkel, de nem mindenkiről van tudomásuk, mert a megbírságoltak közül sokakat furcsa és elfogadhatatlan módon videofelvételek, fényképek útján azonosított a rendőrség, és a lakcímükre küldte a büntetést. "Ez azt jelenti, hogy őket követték, figyelték, beazonosították, tudják a címüket, személyi számukat, ami nagyon súlyos kérdéseket vet fel" - emelte ki a szövetségi elnök. 
Arról, hogy gondolkodnak-e a kisebbségek képviselőivel vagy a civil társadalom képviselőivel egy összehangolt fellépésben ezek ellen a megnyilvánulások ellen, Kelemen elmondta, a kisebbségek parlamenti képviselőivel volt közös fellépése az RMDSZ-nek, de elképzelhető, hogy nem fognak tudni minden esetben közösen fellépni. 
Amikor oktatási kérdésekről van szó, akkor bizonyos szintig tudnak közös frontot alkotni, de van, amikor erre nincs lehetőség. A kisebbségi törvényt hozta fel példának: "A kisebbségi törvényt el tudnák fogadni a parlamenti kisebbségi képviselők is, de csak a kulturális autonómia fejezete nélkül, azonban ez számunkra nem megoldás. Amikor a legionárius mozgalommal szimpatizáló beszéd hangzik el a parlamentben, és amikor a két világháború közötti időszak antiszemita és kisebbségellenes politikusait dicsőítik, akkor mi a zsidó közösség képviselőjével egyféleképpen viselkedünk, a többiek viszont közömbösen nézik, hogy mi történik. Tehát 18 kisebbség érdekeit összehangoltan megjeleníteni hihetetlenül nehéz. Van, amiben egyet tudunk érteni, és együtt lépünk fel, de van, amikor nincs lehetőségünk várni rájuk" - mondta a szövetségi elnök.
Kertész Melinda. Transindex.ro

A csendőri túlkapások ellen emeltek szót
Állásfoglalást fogalmazott meg a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteken a székely szabadság napját követően kiosztott bírságok miatt.
Tőke Ervin EMNP-s önkormányzati képviselő a testület pénteki ülésén napirend előtt kérte arra a kollégáit, hogy fogadjanak el egy álláspontot annak kapcsán, hogy a Marosvásárhelyen szervezett székely szabadság napján több résztvevőt, köztük néhány csíkszeredai polgárt is megbírságolt a csendőrség csendzavarásért. A megbüntetettek között van két csíkszeredai önkormányzati képviselő is, a néppártos Tőke Ervin és az RMDSZ-es Veres Dávid.
A testület végül az alábbi nyilatkozatot fogalmazta meg és fogadta el: „Csíkszereda megyei jogú város önkormányzata aggodalommal és felháborodva vette tudomásul a 2016. március 10-én, a székely szabadság napja alkalmából rendezett felvonulás utóéleteként született csendőri túlkapásokat, amellyel csíkszeredai polgárokat büntettek meg csendháborításért egy törvényesen bejelentett tüntetés után. Úgy gondoljuk, hogy egy demokratikus jogállamban minden állampolgárnak, nemzetiségre való tekintet nélkül jogában áll élni a szabad véleménynyilvánítás és a békés célú tüntetés jogával!”
Barabás Hajnal. Székelyhon.ro

Csíki születésű színésszel a főszerepben mutat be filmet a Duna
Móricz Zsigmond Barbárok című novellája és Sinka István Fekete bojtár vallomásai című önéletrajzi regénye szolgál alapjául a Balázs Béla-díjas Vitézy László új filmjének, A fekete bojtárnak, amelyet március 26-án, szombaton mutatnak be a Duna csatornán. A film főszerepét a csíkszeredai születésű Adorjáni Bálint alakítja.
Az 1930-as évek paraszti világában játszódó film Sinka István bihari juhászról szól, aki beleszeret az árva szolgálólányba, Pap Piroskába, aki egy balesetet követően őt ápolja. A fiatal házaspár éppen elkezdi közös életét, amikor a pusztán legeltető – időközben költővé váló – juhászt Móricz novellája cselekményéhez hasonlóan megölik, az általa őrzött nyájat pedig elhajtják.
A fekete bojtár szerdai budapesti sajtóvetítését követően Vitézy László az MTI-nek elmondta: mindig is szeretett volna játékfilmet készíteni a Barbárokból, de a novella rövidsége miatt ez nem volt lehetséges. Évekkel ezelőtt azonban kezébe akadt Sinka István Ábrányka alszik kezdetű verse, amely teljesen megrendítette. A fekete bojtár készítésekor a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy miként lehet valódi költők igazi verseit szervesen beépíteni a filmbe, anélkül, hogy azok kilógnának a többi jelenet közül – mondta el az eddig öt Móricz Zsigmond-filmadaptációt készítő rendező.
A film főbb szerepeiben Bánovits Vivianne, Reviczky Gábor, Koncz Gábor, Szirtes Ági, Szarvas József és Tenki Réka látható. A fekete bojtárt március 26-án 20 óra 30 perckor mutatják be a Duna csatornán.
Névjegy Adorjáni Bálint Csíkszeredában született 1980. július 27-én, édesapja szobrász, édesanyja építész volt. Családjával 1989-ben költözött át Magyarországra, ahol a pécsi egyetemen kezdte felsőfokú tanulmányait, és jogi szakokleveles közgazdász diplomát szerzett. Közben azonban színészként is kipróbálta magát a Janus Egyetemi Színházban, és ottani színpadi próbálkozásainak sikerei nyomán 24 évesen úgy döntött, hogy felvételizik a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre is. Színészi diplomájának megszerzése után a Radnóti Miklós Színház társulatához került.
Kiss Judit. Székelyhon.ro

Népszerű a Turulmadár-vetélkedő
Öt város, 37 csapat, összesen 111 középiskolás és több száz kérdés: számokban így mutat a Turulmadár Ifjúsági Iroda (TII) által immár ötödik alkalommal megszervezett Nagy Műveltségi Vetélkedő, amelyre Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Kovásznáról, Barótról és még Brassóból is beneveztek a diákok. A háromfordulós verseny döntőjét március 19-én, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében tartották.
A TII elnöke, Furus Levente tájékoztatása szerint az első megmérettetésen a csapatoknak szlengben vagy versben kellett bemutatkozniuk, majd egy 12 témakört felölelő, 100 kérdésből álló teszten átmenniük, végül pedig festményeket, táncokat, klasszikus zeneműveket, épületeket azonosítaniuk. A versenyben maradt legjobb tizenöt csapatnak a második fordulóban szlengbe átfogalmazott irodalmi művek íróját és hősét kellett felismerni, szállóigék szerzőjét kellett megnevezni, filmeket kellett felismerni képről, és zeneszámok megjelenési évét meghatározni. A hatvan perc alatt kilenc csapat esett ki, a hat döntősnek pedig a Maradj talpon játék mintájára kellett helytállnia. Végül a vetélkedő legjobb csapata a Trójai agyfaló lett (Mikes Kelemen Elméleti Líceum), második helyen az Alabama (Plugor Sándor Művészeti Líceum) végzett, harmadikon az Elefes (Székely Mikó Kollégium). Nyereményeket már a második forduló résztvevői is kaptak – a vetélkedőnek harmincnál több támogatója volt – ,  és díjazták az egyes városok legjobb csapatait is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyirő József portréjához (Lélekdarabkák a térben)
Sok mindent mondanak róla, de valamit nagyon elhallgatnak, hogy létezik olyan hivatalos román ügyészségi határozat, amely világosan kimondja: semmilyen terhelő adat az íróra vonatkozóan nincs. Átkutattak mindent, de nem találtak semmit. Hogy mi mindennel próbálták besározni, most hadd ne soroljam. Itt a határozat román nyelvű szövege azoknak, akik Nyirő hallatán kígyót-békát kiabálnak.
Pedig határozat is született arról, miszerint: „Az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet nem rendelkezik olyan dokumentumokkal, melyek nevezett Nyirő Józsefről azt bizonyítanák, hogy bármely román vagy nemzetközi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus vagy emberiesség elleni bűntett vádjában.” Lásd a dokumentumot: 
Tiszta és világos, erről beszélek. Nyirő Józsefet 1945-ben Magyarországon sem nyilvánították háborús és népellenes bűnösnek. A végtisztesség megilletné, mint Isten bármelyik gyermekét. Nagy író volt, és ma is tovább él műveiben.
Nyirő nem Rideg
Nem véletlen, hogy egy megtévesztő fényképet is terjesztenek róla – az író valós portréja helyett –, hiszen a másik egy eléggé rideg, szomorkás, megtört arcképet ábrázol. A hamis fénykép nem Nyirő József írót mutatja, hanem Rideg Sándor (1903–1966) Kossuth- és József Attila-díjas magyar írót. Ez az ismeretlen „Nyirő-portré” a Székelyudvarhelyre tervezett temetési huzavona alkalmából került világhálós közforgalomba, és azóta is járja világ körüli útját. Rideg Sándor sem ismeretlen számunkra, legolvasottabb műve, az Indul a bakterház, az író első regénye 1939-ben jelent meg,  sikertörténet lett. A regény alapján filmet is készítettek 1979-ben azonos címmel, a magyar vígjátéknak 1980-ban volt a bemutatója.
Nem árt tudni, hogy a bakter szerepét eredetileg az erdélyi születésű Bencze Ferenc játszotta volna, ő azonban betegsége miatt nem vállalta el, így az utolsó pillanatban kapta meg Koltai Róbert. Mindezt azért jegyzem, hogy legyünk körültekintőbbek az igazi Nyirő-portré kiválasztásánál.
Család és ház
Valamikor a szombatfalvi részen a Hunyadi utcához tartozott a Toroczkai Wigand Ede-stílusban épült ház, az emberek már akkoriban is csodájára jártak a székely kúriának. A földszinten  kettős megosztásban az ebédlő, illetve az író dolgozószobája, könyvtára, de ha dolgozott, akkor az emeletre vonult vissza. A szobák falain a legnevesebb erdélyi képzőművészek és festők, Kós Károly, Bánffy Miklós gróf és Haáz F. Rudolf munkáit csodálhatta a vendég. A földszinten a konyha Ilona asszony „birtoka” volt, a víz a padlástérben elhelyezett nagy tartályból szaladt lefelé, a világítást villanyáram biztosította. Ha kiment a biztosíték, maga az író javította meg. Az emeleten gyermekeinek, Rékának, Csabának és Ildikónak volt a székely ihletésű szobája. Nem felejthetem ki a Kusza névre hallgató házőrzőt sem a felsorolásból. A székely kapu hiányzik, fenyédi vagy kadicsfalvi faragómesterre várt az elkészítése, de a háború sok mindent elsodort.
Nyirő virtusból lett író, hasonlóképpen volt éveken keresztül molnár, mert a székely ember életében mindennél fontosabb a virtus. Ő tetőtől talpig székely volt. Tagja volt a Székely Dalegyletnek, a színjátszó csoportnak, ő maga volt rendezője a Júlia szép leány balladajátéknak, a díszleteket lelki jó barátja, Haáz F. Rezső tervezte, festette. Előfordult, hogy együtt játszott Ildikó leányával az udvarhelyi színpadon, akit Tündérkének becézett.
Uz Bence
Eredeti modellje Varságon született, fent a havasokban, Pál Sári Dénes, aki a Bagzos nevű tanyán élt. Az Uz Bence, az utászból havasi pásztorrá lett, furfangos észjárású székelyről szóló könyv először  1933-ban a szerző kiadásában jelent meg Haáz F. Rezső címlaprajzával. Magánál az írónál volt megvásárolható. Film is készült a regényből, Jávor Pálnak jutott a főszerep, Nyirő ajánlására a kézdivásárhelyi születésű Tompa Sándort (Pufit) is szerződtetik. A film  a székely ember furfangosságát,  az élethez, a nagyvilághoz való viszonyulását mutatja be, a siker nem marad el. A magyar filmgyártás remekbe szabott mesterműveként emlegetik, a világhírű góbé humor, a küzdő és mosolygó székely nép filmje az Uz Bence, hirdetik a korabeli lapok. Hargitafürdőn menedékházat neveznek el a főhősről. Az Uz Bence menedékház 1345 m tengerszint feletti magasságban található. Építését 1940-ben határozta el az Erdélyi Kárpát Egyesület csíkszéki osztálya, terveit Schmidt József építészmérnök készítette. Az adományokkal és kétkezi munkával támogatott turistaszállót 1942-ben avatták fel. Uz Bence a székely megmaradás jelképe.
Ilona asszony, donna Helena
Bedő Ilona tanítónő a marosvásárhelyi református temetőben alussza örök álmát. Nyirő József halálos ágyán is aggódik feleségéért, ezért utolsó írásában arra kéri a túlélőket: „Ha azonban mégis úgy fordulna, hogy elesem a harcban, kérlek téged, népem, hogy ne feledkezzél el szegény, öreg, árva, elhagyott donna Helenáról, aki infinitívusban beszéli a spanyol nyelvet, és utánam is küldjetek egy kurta, futó Miatyánkot!” Nyirő, ha tréfálkozott feleségével, nem felejtette el megjegyezni: „Ilus lelkem három nyelven tud: magyarul, székelyül s perfektül.”
Az író kérése meghallgatásra talált. Ilona asszony egy esztendeig élt Madridban egyedül, majd magyar emigránsok segítségével a hollandiai Dreibergenbe, egy református szeretetotthonba került. A román hatóságok hazatérési engedélyt adnak, az út Marosvásárhelyre vezet, ez a kijelölt hely. Bár kérelmezte 1948-ban, és meg is ígérték, az udvarhelyi lakás visszaadása elmaradt. Szerény anyagi körülmények között élt, kevéske nyugdíjból és román írószövetségi segélyből tengette napjait. Tasnádon halt meg, Csaba fiánál, úgy hozták haza koporsóban. A család kérésére Csiha Kálmán temette el 1984 áprilisában a húsvéti ünnepeken. (Közismert: a székelység egyik legnagyobb íróját a román hatalom nem engedte hazai földben megpihenni – szerk. megj.)
BALÁZS  ÁRPÁD 
(Eloszekelyfold.wordpress.com) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (2.)
Lelkipásztor érkezik
A negyvennyolcas magyar emigráció tagjai közül kiemelkedik Koós Ferenc lelkipásztor. Bukarestbe az Erdélyi Református Főkonzisztórium nevezte ki 1855 virágvasárnapján, április elsején kezdte szolgálatát.
1828-ban Szászrégenben született, a marosvásárhelyi református kollégiumban tanult, Bem József honvédjeként részt vett az 1848-as forradalomban. Hogy be ne zárják, kénytelen volt elhagyni szülővárosát, csak valamivel később fejezhette be vásárhelyi teológiai tanulmányait. Több egykori diáktársával folytatni akarta a Habsburg-iga elleni harcot; volt, akit már azért is bebörtönöztek, mert egy Kossuth-bankót találtak nála. Koós is börtönben ült 1852-ben rövid ideig, de bizonyítékok hiányában kiengedték. (...)
Sok magyar emigráns menekült a Román Fejedelemségekbe, legtöbben Bukarestet választották. Itt szőtte összeesküvését Makk ezredes is, aki a fegyverszállítmányokat irányította. Az összeesküvésre vonatkozó részleteket a megtorlást és az 1852–1857 közötti börtönéveket túlélő áldozatok feljegyzéseiből tudunk, ezeket Koós 1870-ben jelentette meg saját jegyzeteivel Történelmi dolgozatok címmel. Makk József 1851–1854 között lakott Bukarestben, és honfitársai segítségét kérte elszállásolása, kiáltványok kinyomtatása vagy az összeesküvők közötti kapcsolattartás ügyében. Az összeesküvés felgöngyölítésekor több magyart hallgattak ki és tartóztattak le, később be is zártak különböző társadalmi rangú férfiakat és nőket egyaránt, Böhm János gyógyszerész (aki egyik házkutatás során agyvérzésben meghalt) egyik egyszerű szolgálólányától kezdve Pereczky Horváth Teréz grófnőig, aki a Lahovary és Fălcoianu családnál volt nevelőnő. Nagy József szabó, akinek fontos szerepe volt az összeesküvők elszállásolásában, 1852–1857 között ült börtönben feleségével együtt. Dimény lelkipásztor ekkorra meghalt már a börtönben, és akit bújtatott, Váradit is elfogták és kivégezték. (...) Az osztrák hatóságok román támogatással fenyegetőztek, mert „a magyar kutyák nem nyugosznak, s még a nők sem férnek bőrükbe... majd megtanítjuk őket!” A kihallgatások során irgalom nélkül verték a nőket is. Aki végül elárulta őket, egy Biró Mihály nevű Görgény-völgyi földbirtokos volt.
A nagyszebeni bíróság 1857-ben hét személyt ítélt el, kettőjüket életfogytiglani börtönre: Horváth Teréz grófnőt és a Makk ezredesnek szállást adó Boros Istvánt, hárman tíz-tíz évet kaptak – köztük Böhm Paksi Róza, a gyógyszerész özvegye, négy gyermek anyja és Danielis Károly litográfus; a másik litográfust, Pál Andrást két év börtönre ítélték. Török János és Rezei József felcsereket ártatlannak találták. Szerencsére az elítéltek 1857 májusában kegyelmet kaptak. Ilyen körülmények között, a félelem és gyanakvás légkörében érkezett Bukarestbe Koós lelkipásztor. Végigkövethette az utolsó letartóztatásokat, és őt is kihallgatták. 1856-ban, nem sokkal azután, hogy Bukarestbe érkezett, Koós újabb összeesküvés közepében találta magát. Éber Nándor, a Times tudósítója egy csomagot hagyott nála megőrzésre. Ekkoriban fegyvereket szállítottak Galacról Bákóba, és a csomagban a fegyverek leltárlistája volt. A fegyverraktárat felfedezték a hatóságok, de sikerült ez alkalommal is tisztáznia magát a vád alól. 
Koóst évekig megfigyelték az osztrák hatóságok, néhányszor csapdát is állítottak neki, tudván, hogy  magyar menekültek fordulnak hozzá segítségért, azaz útlevelet és pénzt kérni. Bár püspöke intette, hogy ne avatkozzék politikai ügyekbe, Koós segített, ahogy tudott. Két magyar kocsmáros biztosította a szállást és kosztot, a számlát pedig Koós fizette adományokból, de néha a saját zsebéből is. Az egykori forradalmárok csak 1867-ben, az osztrák–magyar kiegyezés után kaptak közkegyelmet. Szabadon hazatérhettek, már nem kellett üldöztetéstől tartaniuk, de egy részük úgy döntött, hogy örökre külföldön marad.
A veszélyek és nehézségek nem akadályozták Koóst abban, hogy a hívei érdekében tevékenykedjék. Néhány értelmiségi és egykori honvéd segítségével, fiatalsága teljes lendületével – még csak 27 éves volt –  a Bukarestbe érkezését követő öt évben lerakta az első művelődési, segélyző és szakmai egyletek alapjait, épített egy iskolát, szerkesztette és kiadta Bukarest első magyar lapját. Néhány újabb év alatt templomot is épített. Vezérlőelveit vallotta a Kárpátokon túli magyarság többsége: hálásaknak lenni a román állam vendégszeretetéért, tisztelni a román törvényeket és hagyományokat, de megőrizni saját nyelvüket, vallásukat és hagyományaikat, azaz  nemzeti identitásukat. Az osztrák konzulátus megfigyelése alatt álló Koós tudta, hogy mennyire kockázatos bárminemű, a nemzeti identitás megőrzésére irányuló szervezkedés, úgyhogy az apró lépések taktikáját választotta. Bukarestbe érkezve láthatta, hogy a református hitközség vezetői német nőkkel házasodtak, a családban németül beszéltek, és gyermekeik már nem ismerték a magyar nyelvet. A magyarok többsége egy furcsa, torzult nyelvet beszélt, melyet alig értett meg. Rájött, hogy nem szorítkozhat kizárólag a lelkipásztori tevékenységre, annál is inkább, mert a kálvinistáknál hetente csak egy istentisztelet van, és az  ünnepi alkalom is kevés.  A magyaroknak sokkal többre volt szükségük, hogy ne felejtsék el anyanyelvüket és kultúrájukat, hogy ne feledjék magyar voltukat: magyar iskolára volt szükségük, hogy el ne tűnjenek.
Az első  magyar újság 
1860-ban érett meg az idő egy napilapra is./.../. A lapkiadás ötlete Váradi Ádámtól származott, aki  javasolta Koósnak, mint a Hunnia elnökének, hogy vegye át a kiadást. Az ötletet az erdélyi sajtó is felkarolta, és nagyszabású előfizető- és támogatótoborzó kampányba kezdett. Habár az eredmény nem volt valami biztató, 1860 május 15.-én megjelent a Bukaresti Magyar Közlöny bemutató száma, ez volt  a bukaresti magyarság első lapja, ugyanakkor az első, a Habsburg Birodalom határain kívüli magyar nyelvű hetilap. A lap nyíltan hirdetett célja az anyaország és a szétszóródott magyarság közti kapcsolat megteremtése, de egyfajta politikai útmutatóként is szolgált a nemzetek, elsősorban románok és magyarok közti jó viszony erősítésében. Nem halt meg a magyar haza felszabadulásának reménye sem.
A lapszerkesztés nem volt zökkenőmentes. A bemutató szám megjelenése után Váradi hirtelen elhagyta az országot és Svájcba távozott. A következő számot már Oroszhegyi Szabó József orvosnak kellett volna szerkesztenie, akinek pesti diákkorából már volt sajtótapasztalata. A forradalom kitörésekor félbeszakította tanulmányait, és katonának állt. 1851-ben elfogták, tíz év börtönre ítélték, ebből ötöt ült le. Kiszabadulása után folytatta tanulmányait, letette az orvosdoktori és szülészmesteri vizsgákat. Elhagyta Magyarországot és Romániába költözött, rövid idővel azután, hogy átvette a lap szerkesztését, a román hatóságok Foksányba és Balta Albă gyógyfürdőre nevezték ki orvosnak.  Oroszhegyi onnan is rendszeresen küldte cikkeit, indított egy politikai és egy román-magyar kapcsolatokról szóló rovatot is. Ez utóbbiban az Andrei Şaguna vezette szebeni Telegraful român lapból lefordított cikkek sorozata jelent meg, fontosnak tartotta, hogy a magyarok megismerhessék a románok róluk alkotott véleményét. A lemondását követelő aradi Românul támadására Oroszhegyi 1862-ben elhagyta Romániát; a kiegyezés után abban reménykedett, hogy galaci konzulnak nevezik ki, de 1870-ben agyvérzésben meghalt. A románok közt töltött éveiről szóló emlékiratai csak 1942-ben jelentek meg, Román élet címmel. Meglepő, hogy ezekben nincs egy magyar név, nem szerepel egyetlen utalás sem honfitársaira, kortársaira.
A bemutatkozó lapszám után szerkesztő nélkül maradt hetilap megjelentetésének felelőssége Koósra hárult. Neve, ideiglenes szerkesztőként, június 16-án jelent meg, a lap tulajdonképpeni első számának fejlécén. Szerencsére még 1855-ből voltak  publicisztikai tapasztalatai, Szathmáry novemberben pedig magyar betűs nyomdával szerelte fel. 
Az első három szám 300-300 példányban jelent meg, később ez 450-re nőtt. A megrendelések, valamint a szerkesztőségnek küldött levelek képet mutatnak a Kárpátokon kívüli román térségben szétszóródó magyarságról, Szörényvártól Călăraşi-ig vagy Botoşani-ig. Harminc példányt küldtek a moldvai csángóknak; Klézsén élt Incze Petrás János, aki az elsők között foglalkozott a csángó néphagyományok gyűjtésével. Petrás már két évtizede misézett magyarul, és hívei mind beszélték anyanyelvüket. A lap néhány példánya Erdélybe, Magyarországra, Bécsbe, sőt még Párizsig is eljutott. Megjelenését még a szebeni Telegraful is üdvözölte, miközben egy augsburgi újság valóságos veszélyként értékelte. 
A hetilap mai szemmel is lenyűgözően sokoldalú volt. A bevándorlókkal megismertették a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életet, a gyorsabb és hatékonyabb integráció érdekében a román szokásokat és hagyományokat. Ismertettek  betelepülőket közvetlenül érintő törvényes intézkedéseket (tulajdonjogi vagy az állampolgársággal összefüggésben, stb.), bemutatták Cuza korának főbb politikai eseményeit, s a jobbágyok jogi helyzetét, a havasalföldi egészségügyi állapotokat, de foglalkoztak a román történelemmel és kultúrával is. A magyarok bukaresti, de vidéki honfitársaikról is tájékozódhattak a lapból, ez segített eloszlatni a magány és elhagyatottság érzetét./.../ A moldvai csángók keserves sorsáról már a mutatványszámban is szó esett,  részletet közöltek Jerney János 1844-1845-ös útinaplójából. Jerney megállapította, hogy az olasz katolikus misszionárusok megalázó módon büntetik a magyar híveket,  hogy  ,,a magyar népből a magyar érzelmet és nyelvszeretetet minden áron irtogassák, és az általuk könnyeben tanult oláhhoz szoktassák.
 JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mezőség megmentett magyarjai (Beszélgetés a kilencvenéves Kallós Zoltán néprajzkutatóval)
Tizennégyezerre tehető az általa összegyűjtött népzenei alkotások száma, amellyel messze meghaladja a magyar néprajzkutatás eddigi összteljesítményét. A kilencvenesztendős Kallós Zoltán életműve azonban nem korlátozódik a múlt kincseinek összegyűjtésére: az általa létrehozott szórványkollégium ma a lélekmentés leghatékonyabb hazai modellje.
– Barátja és kollégája, Andrásfalvy Bertalan néprajzos, az Antall-kormány művelődési és közoktatási minisztere így fogalmazott: Kallós Zoltán vezetett rá arra, hogy meggyőződéssel valljam, a művészet nem szabadidős tevékenység, hanem szükséglet. Sőt, roppant fontos egyénlélektani, emberi magatartásbeli módszer. Gondolta volna, amikor feljegyezte az első népdalokat, rigmusokat? – Gondolhatott ilyesmire egy középiskolás diák? Még a kis magyar világban Kolozsváron fogadtuk a debreceni református kollégium regös cserkészcsapatát, a vendégek hortobágyi dalokat énekeltek, anekdotákat meséltek, aztán arra kértek bennünket, hogy énekeljünk mi is valamit. Jó hangú gyerek voltam, rám esett a választás. Én addig a pillanatig azt hittem, hogy amit én tudok, azt mindenki ismeri. Kiderült azonban, hogy bizony senki sem hallotta az általam előadott dalokat. A magyartanárom, Nagy Géza meg is bízott azzal, hogy írjam össze, amit otthon, Válaszúton énekelünk. Így kezdődött. 
– A kolozsvári középiskola után rövid ideig Sepsiszentgyörgyön is megfordult. Hogyan keveredett ilyen messzire szülőhelyétől, Mezőségtől?
– Két oka volt. Az egyik, hogy hatodik osztályban megbuktam latinból, s mivel úgy láttam, hogy soha nem leszek nagy barátja ennek a klasszikus nyelvnek, 1944-ben a sepsiszentgyörgyi tanítóképzőbe „menekültem” előle. Ha Nagyenyed nem marad Romániánál, valószínű, oda megyek. De Szentgyörggyel sem volt szerencsém, közeledett az orosz front, az 1944–45-ös tanévet már el sem kezdtük. Elindult a menekülés, amely engem is Budapestig sodort, de már ott sem nyitott ki a tanítóképző. – Rövid háromszéki tartózkodása során maradt ideje néprajzi gyűjtésekre?
– Időm lett volna, de legnagyobb megdöbbenésemre azzal kellett szembesülnöm, hogy szinte senki nem énekelt már eredeti népdalokat, a táncok pedig egyértelműen polgári táncok voltak. Ezért aztán ebből a szempontból a későbbiekben sem vonzott ez a vidék, meghagytam másoknak. Ott volt nekem Mezőség, Kalotaszeg és a csángók.
– Miért éppen a mezőségi, illetve csángó népi kultúrához szegődött?
– Mert rájöttem, hogy a Mezőség ismeretlen világ a néprajzosok előtt. Palotai Gertrúdnak a széki rámás írásosokról a 40-es évek elején megjelent tanulmányát megelőzően gyakorlatilag említés sem esett erről a világról. A tanulmány elolvasása után mondta Kodály Zoltán Lajtha Lászlónak: ahol ilyen varrottasok vannak, ott jó zenének is lennie kell. Lajtha ezt követően kezdte el gyűjtéseit Széken. Moldvával a kolozsvári kollégiumban találkoztam először Domokos Pál Péter révén. A moldvai magyarság című könyvében elsősorban a leírt nyelvjárás, a szöveg szépsége, az érzékletesen ábrázolt életmód ragadott meg. Tanítónak jelentkeztem az akkor még működő moldvai magyar nyelvű oktatásba, de szűk két éven belül megszüntették a lészpedi iskolát, így költöztem délebbre, s éltem közel kilenc éven át Gyimesben.
– Moldvai periódusából eredeztethető viszont élete egyik legfontosabb találkozása a már említett Andrásfalvy Bertalannal, hiszen általa ismerte önt meg a magyarországi szakma. Mit jelentett önnek ez a „hátország”?
– Mindenekelőtt szakmai segítséget, az addigi munkám visszaigazolását. Annak lehetőségét, hogy megismerkedjem Martin Györggyel, a magyar néptánckutatás megteremtőjével, az ő tudása és intézményi háttere rendkívül fontos volt a további gyűjtések irányának bemérésében. Felhívta a figyelmemet például a tánc fontosságára, arra a tényre, hogy a zene nem tanulmányozható a tánc ismerete és alapos vizsgálata nélkül.
– Kortársai, tanítványai legendákat mesélnek az ön gyűjtési tudásáról, egyedi stílusáról. Mit tudott, amit más nem?
– Nem hiszem, hogy bármivel is többet tudtam volna, mint a többiek. Nagy előnyöm volt azonban, hogy mezőségi vagyok, a környéken igen sok embert ismertem. Rendszerint rokonoknál kezdtem a gyűjtést, tőlük kértem és kaptam meg további énekes-táncos emberek nevét is. Tudtam, kitől mit kérhetek, egy-egy ének sok változatát ismertem, így aztán egyrészt rájöttem az újabbra is, másrészt a különbségeket is érzékelni tudtam. Általában megbíztak bennem az emberek. Moldvai tanítóskodásom alatt a házigazdáim olyannyira családtagként kezeltek, hogy a lányaik esküvőjén még zsebkendőt is kaptam, ami csak a legközelebbi rokonoknak jár.
– Ellenszélben, hatósági zaklatások közepette gyűjtötte össze azt a hatalmas anyagot, amelyből aztán megszületett a műfaj talán legvisszhangosabb kiadványa, a Balladák könyve. Mit remélt tőle? – Nem voltak különösebb terveim vele, amikor leadtam a kéziratot a Kriterionnál. Illetve annyi mindenképpen, hogy legalább a gyűjtéseim töredéke váljék közkinccsé. Soha nem lehetek eléggé hálás Domokos Gézának, a kiadó igazgatójának, hogy vállalta a megjelentetés kockázatát. De azzal a Hargita, Kolozs és Bákó megyére érvényes kutatási szerződéssel is sokszor volt szerencsém, amelyet a Balladák könyve kiadása kapcsán állított ki és újított meg évente Domokos, hiszen munkaviszonyt igazolt. Ellenkező esetben egykettőre rám sütötték volna a közveszélyes munkakerülést, így viszont kénytelenek voltak szabadon engedni.
– Válaszúti múzeumában a népi kultúra tárgyi bizonyítékainak páratlan gyűjteménye látható. Honnan a varrottasok, edények iránti érdeklődése?
– Minden bizonnyal még édesanyámtól örököltem, aki jócskán megelőzte a korát azzal, hogy kancsókat és bokályokat vásárolt – értékmentésből, nem pedig szükségből. Haragudott is érte az apám, hogy minek az a sok kacat. Útjaim során én is megnéztem mindig az abroszt, falvédőt, bokályt, azt is, ki mit vett magára, mit és hogyan táncol. Minden részlet érdekelt, hiszen ezekből áll össze a népi kultúra teljessége. Magam is sok mindent megtanultam, tanító koromban Magyarvistán egy-egy kiló vajért sok mejjrevaló mintáját rajzoltam meg, varrni pedig egyenesen a legendás Pendzsi nénitől tanultam. – A rendszerváltás után a magyar állam több alkalommal is elismerte életművét. A 2005-ben önnek ítélt Csángó Kultúráért Díjat azonban visszautasította. Miért?
– Azt mondtam Bozóki Andrásnak, az akkori kulturális miniszternek, hogy a kitüntetések osztogatása helyett inkább készítsenek egy jól átgondolt támogatási rendszert. Persze, semmi foganatja nem volt, hacsak az nem, hogy a visszautasítás eléggé nehézkessé tette a szocialista kormánnyal való viszonyomat. Nemrég azonban, amikor felmerült a Hagyományok Háza megszüntetésének, illetve más intézménybe való besorolásának terve, Orbán Viktorhoz is levelet írtam, arra kérve, gondolják át alaposan a dolgot.
– Családja válaszúti birtokát ma a Kallós Alapítvány gondozza, benne a néprajzi múzeummal. Régóta ápolgatott terv volt, amely csak a megfelelő korra várt?
– A múzeum létesítése gyermekkori álmom volt. Már a kommunista időkben is megpróbálkoztam egyszer, az akkori válaszúti lelkésszel, Gudor Lajossal megbeszéltem, hogy erre a célra felújítjuk az üresen álló  kántori lakot. A megyei kultuszinspektor azonban tudomást szerzett róla, s megtiltotta a papnak a velem való közösködést. Pedig az anyag egy részét már ki is hordtam Válaszútra. Ezt követően kolozsvári lakásomba is kiszálltak leltározni a néprajzi múzeum emberei, cserepeket, textileket, mindent lajstromba vettek. Meggyújtom őket, de akkor sem adom oda, mondtam nekik. A csángó anyagot elrejtettem a padláson, majd Andrásfalvy tanácsára kijuttattam a pécsi múzeumhoz. Nagyon boldog voltam, amikor 2010-ben sikerült megnyitnunk a múzeumot. Akkor hatalmasnak láttam, de hamar rá kellett jönnünk, hogy még mindig nem elegendő, rengeteg fontos darabot őriznek még a ládák.
– Az ugyancsak az ön nevéhez fűződő szórványkollégium működtetésével immár a jövőt célozza. Milyen holnapot képzel a mezőségi szórványmagyarságnak?
– Amikor visszakaptam a válaszúti házat és birtokot, felajánlottam az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Csiha Kálmán püspök idősek házát szeretett volna berendezni Válaszúton, én azonban már akkor határozottan elutasítottam a tervet, azt mondtam, a fiatalok nagyobb veszélyben vannak, mint az öregek. Végül magunk indítottuk el 1999-ben a szórványiskolát, meglehetősen drámai körülmények között, mivel az öt beiratkozottból csak három gyermek jelent meg az első tanítási napon. Akkor Balázs-Bécsi Gyöngyi tanítónővel, az alapítvány mai elnökével elindultunk körme alá nézni a dolognak. Az 1989-es fordulat utáni egyházi összeírás alig huszonöt gyermeket „talált” a környéken. Mi viszont kilencvennyolcat. A különbség abból adódott, hogy a lelkészek a keresztelési nyilvántartást vették alapul, márpedig a vegyes házasságokban született gyerekek egy részét vagy ortodoxnak, vagy meg sem keresztelték. A harminc magyar lelket számláló Esztényben például a pap szerint nem volt magyar gyermek. A román óvodában tanító magyar óvó nénitől viszont megtudtuk, hogy a vegyes családokba születőket a közösség románként tartja nyilván. Így bukkant fel az esztényi völgyben kilenc gyermek – a semmiből. Ma százhúszan vannak az első négy osztályban, illetve a mezőgazdasági iskola kilenc-tizedikes osztályában. Sokan közülük nálunk találkoznak először a magyar nyelvvel. Ők a mi gyermekeink, ha őket elveszítjük, a jelenlegi családjaikról és az általuk alapítandó családokról is lemondhatunk.
Kallós Zoltán
Néprajzkutató, népzenegyűjtő, Válaszúton született 1926. március 26-án.  Legfontosabb könyvek: Balladák könyve: élő hazai magyar népballadák (Kriterion Kiadó, 1970; Helikon Kiadó, 1974), Új guzsalyam mellett, éneklettem én özvegyasszon Miklós Gyurkáné Szájka Rózsa... (Kriterion Kiadó, 1973), Tegnap a Gyimesben jártam, Gyimes-völgyi lírai dalok (Martin Györggyel közösen, Budapest, 1989), Ez az utazólevelem: Balladák új könyve kazettával (Akadémiai Kiadó, 1996), Világszárnya: moldvai magyar népmesék (Stúdium, Kolozsvár, 2003), Elindulék este guzsalyasba… – moldvai magyar népköltészet (Stúdium, Kolozsvár, 2004). Legfontosabb díjak, elismerések: Magyar Művészetért Díj (1993), Kossuth-díj (1996), Julianus-díj (1996), Martin György-díj (1997), Magyar Örökség Díj (2000), Corvin-lánc (2001), a Csángó Kultúráért Díj (2005 – visszautasította), Hazám-díj (2006), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2010), a Köztársaság Elnökének Érdemérme (2011), a Nemzet Művésze (2014), a Magyarországi Református Egyház tiszteletbeli presbitere, a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Válaszúton él és alkot.
 Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Iancu Laura: Virágzó keresztfa (Húsvét)
„Tavasz, tavasz, gyenge tavasz, te mindeneket újítasz, csak ingemet szomorítasz” – sírja a népdal, és mily igaza van! Valami ifjú zsenge mosoly helyreújul reményünkön a tavaszok hajnalán, de mégis elmúlásunk tavasza az egész életünk. Rettenetes együtt élni a végzettel! Kaparni a templomfalak porát, megvakulni a tudástól, hinni azt, a virágok örömünkre s mi Isten dicsőségére vagyunk. Fölhúzni minden vasárnap az ünnep színpadát és eljátszani az aranykor, az éden varázsát! Tavasz, feltámadás! Kivirágzik a keresztfa, nincs rajta kígyó, sem alma, megkegyelmezett az Isten.
De hol van a „holt fa”, a keresztfa alól, melynek ágai közt legfőbb reménységünk, az örök élet ígérete fészkel, hol van alóla az ember? Az evangélisták azt írják, asszonyok (hárman) álltak Jézus keresztje alatt (János a „szeretett tanítványt” is ott tudja). Az asszonyok szeretete erős, tekintetük elbírja a szenvedést. Talán meghalni szerettek volna a Megváltóval. És ki látja meg először a Feltámadtat? Az asszonyok. Mi hát az asszony sorsa? Vándorlás keresztről keresztre, sziklától szikláig. Elpusztul a világ, és nincsenek virrasztói, őrzői a kegyelemnek, ha nem újul meg az asszony! A megváltás művében a szeretetnek (az anyai szeretetnek) megadatott a kiválasztottság. Mialatt az Atya elhagyta, hagyta meghalni Fiát, s szeretetében napfogyatkozás állott be, addig az asszonyok sárba ragadtan tapadtak a kereszthez. Ha menni akartak volna, sem lehetett, egy pontba zsugorodtak az irányok, azon az éjen nem volt mozdulat. Az asszony nem küldetés, és nem tanúság, tanúskodás. Életének tükre a feltámadás. Nem politikai feminizmust művelek, és nem teológiai nőképet ábrázolok. Az elnémított hangok sóhaját hallottam meg és súgom tovább. Fekete kendőik alatt bújják a templom padjait. Még nem is harangoztak, s már veszi útját, az Úrig meg sem áll, mert útközben beszélni nem illő. A vallásgyakorlásban az asszony tömeg, testvér, a profán társadalomban pedig még az sem. Méltóak vagyunk-e még? Méltóak vagyunk-e a ránk bízott keresztre, elgördített sziklára? És él-e még a hírhedt szó s az állapot, ami a méltóságé?
Szent György hava is közelg. A szent napján – bár jelenleg törölve van a szentek jegyzékéből – Magyarfaluban a kapukra zöld ágakat akasztanak a tavasz érkezésének jeléül. E nap minden ellentmondásosságával együtt kétségkívül a parasztkalendárium egyik legjelesebb napja. Nagyanyám hajnalban kiment a mezőre, Szent György-harmattal megmosta arcát, hátán pedig hozta a „fél erdőt”, ahogy játszva mondottuk neki. Végórái felé már bocskorát sem tartotta érdemlegesnek felhúzni – mezítláb élte világát, szerette érezni a földet. Fogta az ágakat, s beöltöztette a ház minden bejáratát velük. „Leszáradnak ujjaitok – mondta –, ha elveszitek onnét az ágat.” Sem gyermek, sem annak szülője nem kockáztatott az átokkal, ott száradtak rozsdásra házunkon a törölt szent hiedelmei. Aztán tüzet gyújtott a félkegyelmű zsenge ágacskákkal, és művét elvégzettnek gondolta magában. Még abban a hónapban „megsikárta” tűzhelyét, kisöpörte szobáját, új vizet merített, behúzta függönyét, és kilehelte lelkét.
Végrendeletét majdnem rám bízta, azóta Moldváról örökké a nagyanyám jut eszembe! Én még az ő lábai alatt botladoztam, birkóztam a léttel, az ő árnyékába bújtam a mezőn, míg eljutottunk az erdőig, ahol a gombaszedésben úgy elveszítettük egymást, hogy engem a farkasok, őt a kígyók terelték ki a napvilágra. Forrnak bennem igéi, és egyre többet akarnak. Az idő szakít a jövő felé, s az emlék aprít a múltnak. Tán nincs is idő, csak váltják egymást a sorsok, és embernek lenni annyi, mint vinni a múltat, s átadni magunk a holnapnak, ami már a másoké.
A nagyhét a szeretet legvalóságosabb hete. A halál burka alatt érik a legvakítóbb fény, Isten és ember közös hajnala. S e föltámadt véres szeretet-drámában az asszony a hűség fája. Nem lehet másként újjászületni, mint lehullatva aszú voltunk, a tavasz keresztjéből részt vállalva, annak tövében maradni, míg kihajt rajtunk a szeretet ága. És újra láthatjuk az elgurult sziklát, életünk értelmét. S majd elrepíti Róma a fogoly harangszókat, és föltámadnak a meghaltak. Mert tavasz van, s az újulással jön a remény. Maradjatok a Fa tövénél, keserves véreim. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új tábla a MOGYE valós történetéről
A történelmi tényeket pontosan felsorakoztató kétnyelvű táblát helyeztek el szerdán a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem előcsarnokában. Az újabb tábla Mihály király bronz képmása alá került, amelyet a valóságnak nem megfelelő felirattal leplezett le Margit hercegnő tavaly májusban, amikor az egyetem vezetősége a MOGYE fennállásának a 70. évfordulóját ünnepelte. Holott a magyar tannyelvű kolozsvári egyetem megalakulásának a 70. évfordulója volt, amelynek az orvosi kara kényszerűségből költözött Marosvásárhelyre, ahol 1946 februárjában indult be a magyar nyelvű orvosi oktatás.
Miután a tanügyminisztérium nem válaszolt a beadványukra, a magyar tagozat képviselői írásban, Borbély László képviselő szóbeli tárgyalás során jelezte a Királyi Háznak, hogy a szöveg meghamisítja a történelmi tényeket. Ezt követően jogi képviselőjük Marosvásárhelyre érkezett, tárgyalt mind a két féllel, és korrekt jogi megoldást ígért. Kissé későn, de az egyetem előcsarnokának és lépcsőházának a felújítása után erre sor került.
Az eredeti táblán megmaradt ugyan a kifogásolt szöveg, de az alája elhelyezett új tábla román és magyar felirata pontosan tükrözi a történelmi eseményeket.
Elsősorban azt, hogy az egyetem központi épülete 110 évvel ezelőtt, 1906–07-ben épült, dr. Bernády György polgármestersége idején. 1909–19 között császári és királyi alreáliskola működött benne, 1920–40 között a Mihai Viteazul katonaiskola, 1941–45 között a Csaba királyfi Királyi Hadapródiskola, 1945–48 között a kolozsvári Bolyai Egyetem Magyar Orvosi Kara, 1948–91 között az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, ami 1991-től viseli a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nevet.
Az új tábla igazolja, hogy így is lehet. Nehezen érthető viszont, hogy az egyetem vezetősége, amely minden tevékenységében az akadémiai pontosságra kellene törekedjen, és azt várja el az ott dolgozóktól is, miért vállalta a jelentős tekintélyvesztéssel járó korábbi felirat kifüggesztését. Amelynek utólagos helyesbítése érdekében a Királyi Ház jogi képviselőjének kellett közbeavatkoznia.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Móricz Zsigmond és Sinka István műveiből készült filmet mutat be a Duna
Móricz Zsigmond Barbárok című novellája és Sinka István Fekete bojtár vallomásai című önéletrajzi regénye szolgál alapjául a Balázs Béla-díjas Vitézy László új filmjének, A fekete bojtárnak, amelyet ma, március 26-án mutatnak be a Duna csatornán.
Az 1930-as évek paraszti világában játszódó film egy Sinka István nevét viselő bihari juhászról szól, aki beleszeret Pap Piroskába, az őt egy balesetet követően ápoló árva szolgálólányba. A fiatal házaspár épp belekezd közös életébe, amikor az időközben költővé váló, a pusztán legeltető juhászt Móricz novellája cselekményéhez hasonlóan megölik, az általa őrzött nyájat pedig elhajtják.
A fekete bojtár szerdai budapesti sajtóvetítését követően Vitézy László az MTI-nek elmondta: mindig is szeretett volna játékfilmet készíteni a Barbárokból, de a novella rövidsége miatt ez nem volt lehetséges. Évekkel ezelőtt azonban kezébe akadt Sinka István Ábrányka alszik kezdetű verse, amely teljesen megrendítette. "Elkezdtem utánanézni, hogy itt ez a fantasztikus költő, és igaz-e, hogy egy pásztor volt. És igaz, minden igaz" – fogalmazott. Hozzáfűzte: a Fekete bojtár vallomásainak elolvasása után már csak egy nagy adag merészség kellett a döntéshez, hogy lehetséges-e egy ennyire jelentős költőt "egyszerűen megölni a film közepén".
Vitézy László elmondta: noha a film eltér Sinka István valódi élettörténetétől, mégis hordoz egyfajta igazságot, hiszen a ridegpásztor családból származó költőt "művészi értelemben a kortársai irigységből, a lehető legelképesztőbb módon" gyilkolták meg.
A fekete bojtár készítésekor a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy miként lehet valódi költők igazi verseit szervesen beépíteni a filmbe, anélkül, hogy azok kilógnának a többi jelenet közül – mondta el az eddig öt Móricz Zsigmond- filmadaptációt készítő rendező. A most is alkalmazott megoldást Vitézy László előző filmjében, A galamb papnéban próbálta ki először. "Ha tudom a verseket belső monológként megjeleníteni, akkor az nem csupán elfogadható lesz a néző számára, hanem nagyon is átélhető, komoly lelki hatást tud kelteni" – hangsúlyozta. Mint fogalmazott, a forgatás alatt nem ütközött nagyobb nehézségekbe, "bár ahol állat van, ott mindig előfordul valami probléma".
A főszerepet játszó Adorjáni Bálint az MTI- nek arról beszélt, hogy úgy érzi, nem állt távol tőle Sinka István természet-közeli karaktere, nagyon élvezte a forgatást, az állatok közelségét, az esőgépet. Soha nem hajtott még birkát, így a forgatás egyből "mélyvizet" jelentett, nagy kihívás volt fel- és lehajtani a nyájat az első jelenetekben látható vasúti töltésen.
A film jeleneteit ősszel vették fel, hidegben, viszonylag mostoha körülmények között. "Hála istennek az öltöztetőim nagyon jó szakemberek, úgyhogy volt egy búvárruha rajtam, amely melegen tartott" – jegyezte meg a fiatal színész, akinek A fekete bojtár volt a harmadik filmje, amelyet Vitézy László rendezett.
A film főbb szerepeiben Adorjáni Bálint mellett Bánovits Vivianne, Reviczky Gábor, Koncz Gábor, Szirtes Ági, Szarvas József és Tenki Réka látható. A forgatókönyvet Vitézy László Pozsgai Zsolt íróval közösen készítette. Az operatőri munkát Pap Ferenc és Markert Károly végezte, a vágó Csillag Manó, a narrátor Székely B. Miklós volt. A film producere Kálomista Gábor.
A fekete bojtárt március 26-án, ma 20 óra 30 perckor mutatják be a Duna csatornán, ugyanezen a napon 23 óra 10 perctől látható ismétlése a Duna World csatornán. A Megafilm Kft. által gyártott film megszületését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa támogatta a Mecenatúra program keretében. Népújság (Marosvásárhely)

Húsvéti készülődés a dévai Baba-Mama klubban
Vidám zsongás töltötte be a dévai Szent Antal Házat a Baba-Mama klub legutóbbi találkozóján is. Húsvétra készülve, kézműves foglalkozást ajánlottak kicsiknek és nagyoknak a klub vezetői, Daradics Annamária és Boboc Csilla. A forgószínpad-szerűen zajló foglalkozáson mindenki elkészíthette húsvéti ajtódíszét, vászonpocakos nyulacskáját, ujjal festett csibéjét és ünnepi üdvözlőlapját. A gyerkőcök igazi odaadással vetették bele magukat a munkába: szabtak, varrtak, vágtak, színeztek, az anyukák gondos, irányító keze alatt. A foglalkozás végére mindenki sokféle húsvéti kézműves dísztárggyal büszkélkedhetett. S míg a gyermekek egy kis hancúrozással oldották a kézimunkára fordított feszült figyelmet, az anyukáknak alkalmuk nyílt megbeszélni az egészséges táplálkozás alapelveit. Kiderült: a répa, alma, spenót stb. nem sok gyerkőcnek tartozik a kedvenc menüjéhez, de a rendszeres és tudatos étkeztetés idővel kiegyensúlyozott táplálkozáshoz vezet. A csokidömpinggel járó húsvét persze nem kedvez az ilyen jellegű szülői törekvéseknek, de az ünnep lejártával érdemes körülnézni a friss zöldségek, gyümölcsök kínálatában. Boboc Csilla néhány jó recept kiosztásával is igyekezett besegíteni az egészséges menük összeállításába. S néhány lelkes kismama megígérte: a következő találkozóra elkészíti a receptben kínálkozó finomságokat és kóstolót is hoz belőle, így április 13-án vidám falatozás várható a dévai Baba-Mama klubban. 
Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad)

Potozky László kapta a Békés Pál-díjat
A csíkszeredai születésű, Budapesten élő Potozky László vehette át a Békés Pál-díjat csütörtökön a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). Az elismerés odaítéléséről a Békés Pál Civil Társaság szakmai kuratóriuma – Závada Pál író, Merényi Ágnes szerkesztő és Reményi József Tamás irodalomtörténész – döntött.
A PIM honlapján olvasható tájékoztatás szerint 2013 januárjában, a Békés Pál Civil Társaság az író végakaratához híven alapított díjat, amelyet évente oszt ki. A díjat minden évben az író, drámaíró, műfordító születésnapjához, március 27-hez közel eső időpontban adják át. Szabadság (Kolozsvár)

A Musai-Muszáj találkozna Boc-kal
Emil Boc polgármester március 15-i ünnepi beszédében, a többnyelvű helységnévtáblákat számonkérő, protestáló személyre reagálva kijelentette, hogy bárhol és bármikor hajlandó megbeszélni a problémát („putem să avem un dialog oriunde şi oricând, şi nu îl voi refuza niciodată”).
Annak ellenére, hogy ez nem mindig volt így – ugyanis az elöljáró tavaly februárban nem jelent meg a táblaügy kapcsán szervezett közvitán, amelyre külön meghívót kapott a szervezőktől –, a lehetőséget megragadva Tunyogi Béla kolozsvári lakos, illetve a Musai-Muszáj mozgalom nevében Polacsek Péter, Felvinţi Maria Georgeta és Bethlendi András találkozót kért a város vezetőjétől. A találkozó során a mozgalom képviselői a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák ügyéről, a kolozsvári multikulturalizmusról, interkulturalizmusról és a többnyelvűség jelenlegi helyzetéről szeretnének az elöljáróval egyeztetni. Szabadság (Kolozsvár)

Református Híradó.
HÚSVÉTI CSOMAG HAJLÉKTALANOKNAK A Hajléktalan Misszió n keretében a Kolozsvári Református Egyházmegye 14 gyü- lekezete és a teológiai hallgatók közösen 50 hajléktalan számára készítettek élelmiszercsomagot húsvét ünnepe alkalmából. A csomagokat a törökvágási egyházközség udvarán osztották ki 2016. március 21-én. A Protestáns Teológiai Intézet teológus hallgatói is kivették a részüket a misszióból. Ők úgy siettek a hajléktalanok segítségére, hogy a nagyböjt idején lemondtak az ebédjükről az otthontalanok, szűkölködők javára. Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyben dolgozik a legtöbb traktor és kombájn
A hazai gazdák 80 százalékának semmilyen munkagépe nincs. Az 1 millió nyilvántartott mezőgazdasági termelő évente 2000 új traktort vásárol.  
193 ezer traktor és valamivel kevesebb, mint 24 ezer, kalászosok betakarítására alkalmas kombájn van Romániában a Mezőgazdasági Minisztérium adatai szerint. Mivel a nyilvántartott mezőgazdasági termelők száma 1 millió körül mozog, ez azt jelenti, hogy átlagosan minden ötödik gazdaságnak van csak munkagépe. A valós arány ennél is rosszabb, hiszen a farmok egy részének egynél több traktora van. A mezőgazdaság gépesítése évek óta enyhén emelkedő tendenciát mutat, 2011-ben például még csak 183 volt a nyilvántartott traktorok száma.
A teljes járműparkhoz képest az eladott új mezőgazdasági munkagépek száma elenyésző. A fő forgalmazók által nyilvánosságra hozott adatokra támaszkodva, a Ziarul Financiar gazdasági napilap úgy becsüli, hogy 2014-ben 1800, tavaly pedig 2000 vadonatúj traktort vásároltak a hazai mezőgazdászok.
„Ez egy katasztrófális szám. Szerintem a valóságban kevesebb traktor van Romániában, mint papíron, de ha csak 100 ezerrel számolunk is, évi 2000 újjal 50 év alatt újul meg az állomány” – mondja Monika Puiu, az egyik fő forgalmazónak számító NHR Agropartners vezérigazgatója. A piacot a külföldi márkák uralják: New Holland, John Deere, case és Claas. Az ország egyetlen traktorgyára Régenben működik. Az Irum Rt. licensz alapján szerel össze belorusz traktorokat.
Géczi Sándor értékesítési igazgató elmondása szerint a vállalat legkelendőbb traktora a 95 lóerős, melynek ára, az agrointel.ro szakportál szerint 16 ezer euró. A nagy nyugati gyártók azonos kategóriájú termékei lényegesen drágábbak, használtan 16-20 ezer eurónál kezdődik az áruk, a gyártási évtől függően. Ugyancsak az agrointel.ro információi szerint az idehaza kapható legolcsóbb új traktor  25 lóerős, és 6400 euróba kerül.
Temes megyében van a legtöbb traktor
A mezőgazdasági munkagépekkel való ellátottság tekintetében az erdélyi megyék állnak a legjobban. Valamennyi megye közül Temesben van a legtöbb traktor, 10592 darab, a legtöbb kombájn pedig, 1561, Biharban. Magas fokon gépesített megyének minősül Szatmár is, mely a maga 7377 traktorával és 1111 kombájnjával olyan, kiterjedt termőterületekkel rendelkező megyéket előz meg, mint Olt (6658 traktor), Teleorman (7258 traktor), Giurgiu (3561 traktor, 978 kombájn), Călărași (5009 traktor, 914 kombájn), Ialomița (3503 traktor, 433 kombájn) és Brăila (3062 traktor, 599 kombájn).
Moldva a mezőgazdasági géppark tekintetében is a legelmaradottabb régiónak számít. A térségben nincs egyetlen megye sem, ahol a traktorok száma elérné az ötezret, a listavezető Suceava 4651 munkagéppel. A legtöbb kombájn Botoșani megyében van, 504 darab, ami alig valamivel több, mint ahánnyal a nem a kedvező mezőgazdasági adottságairól ismert Hargita megye gazdái rendelkeznek.
maszol.ro

Ana Blandiana – apáról, Írószövetségről, kiábrándulásról és egy zsarnok kandúrról
Kolozsváron járt Ana Blandiana költő, író, a Ceaușescu-rezsimmel szembeni ellenállás egyik legismertebb alakja. A Babeș-Bolyai Tudományegyetemen Doctor Honoris Causa címet kapott, pénteken pedig a Bölcsészkar Eminescu termében lehetett személyesen találkozni vele.
Azt hiszem, a nagy amfiteátrumot zsúfolásig megtöltő tömeg szívesebben csapott volna a lovak közé ahelyett, hogy az egyetem dékánja, Corin Braga és egyik tanára, Ioana Both hosszas és érdektelen felvezetőjét hallgatná – annál is inkább, mert mint kiderült, az Ana Blandianával való találkozás az egyetemi órarend keretei közé volt szorítva, így sok kérdést nem volt idő feltenni, sok téma kibeszéletlen maradt. A 74 éves, Herder-díjas költőnő úgy meghatódott egykori Alma Materében, hogy szinte elsírta magát, amikor a katedráról szembenézett a padokban szorongó, lépcsőkön ülő, fal mellett álló tömeggel.  „Jobban felkavar ez engem, mintha mondjuk a Harvard Egyetem tüntetett volna ki!” – mondta olyan megindultan, hogy el is hittük neki.
Apja lánya
Ana Blandianának, akit diáklány korában még Otilia Valeria Coman-nak hívtak, nagyon nehéz volt bejutni a kolozsvári Bölcsészkarra, ortodox pap édesapját ugyanis a kommunista rendszer „a nép ellenségének” bélyegezte és hosszú évekig börtönben ült. Egy politikai fogoly lányának lenni nem jelentett éppen ideális káderlapot abban az időben, ha az ember publikálni akart, így lett Otilia Valeria Coman-ból – Ana Blandiana (édesanyja Fehér megyei szülőfalujának nevét vette fel).
Apja emléke, majd hiánya meghatározta életét. Amikor még otthon volt, az a boldog gyerekkort jelentette a későbbi költőnő számára, és ugyanakkor annak megtapasztalását is, milyen az igazi egyenlőség két ember között. „Apám úgy bánt velem, mint egyenlő féllel, és ez már 4-5 éves koromban is így volt. Soha nem kezelt le senkit, és nem ismert el feljebbvalójának senkit. Számára csak egy emberi viszony létezett: az egyenlő, emberi viszony. Olyannyira, hogy hazudni se tudott nekem. Karácsonykor édesanyám elküldött kettőnket sétálni, hogy díszítse fel titokban a karácsonyfát, apám viszont séta közben megmondta, hogy nem létezik Télapó. Szégyellte, hogy hazudozzon nekem.  Amikor hazaértünk, anyám tovább játszotta a színjátékot, lelkendezve mondta, hogy amíg mi odavoltunk, nálunk járt a Télapó, és né, mit hozott. Abban a pillanatban megsajnáltam a szüleimet. Öt éves voltam, de akkor úgy éreztem, én vagyok a felnőtt, aki mindkettejük igazságát érti és ismeri.”
 Utána azonban szomorú évek jöttek. Apja börtönben ült, „nekem meg minden pillanatban hiányzott. Abban az életkorban, amikor a serdülőnek annyi kérdése van, biztos voltam benne, hogy apám mindenre tudta volna a választ – de nem volt ott. Soha nem hittem egy percig sem, hogy nem tér vissza a börtönből. Vártam haza, hogy tehessem fel neki összegyűjtött kérdéseimet.”
Ami ez után következett, az minden fiktív tragédiát fölülmúl. Ana Blandiana most, 52 év után sem tudta visszatartani a könnyeit, amikor imádott apja tragikus halálát mesélte el. 1964-ben végre kiengedték a börtönből, és otthon, egy ostoba baleset folytán (magára húzta az égő paraffin-benzin oldatot, amelyet a parketta fényezésére használtak) elevenen megégett, a házuk udvarán, a család szeme láttára. „Elégett apám, mint egy fáklya.”
Az Írószövetség ma: homályos szakszervezet
Ana Blandianát háromszor tiltotta el a hatalom a publikálástól: először a „népellenség” apja miatt, 1959 és 1964 között, majd saját maga, azaz írásainak többé-kevésbé burkolt rendszerellenessége miatt 1985-ben, majd 1988-89-ben. Amikor éppen nem volt eltiltva, sorra kapta a díjakat: a Román Írószövetség költészeti díját 1969-ben, a Román Akadémia díját 1970-ben, a Bukaresti Írók Egyesületének díját 1982-ben. És Bécsben, ugyanebben az évben, a Herder-díjat.
„Abban az időben végtelen büszkeséggel töltött el, hogy a Román Írószövetség tagja lehettem – mesélte pénteken a Bölcsészkaron. – Az egyetlen hely volt az akkori Romániában, ahol szabadon szavaztunk. A gyűléseken persze mindig részt vettek úgynevezett hivatalos személyek, de a vezetőségbe soha nem választottunk be olyan személyeket, akik a Nagy Nemzetgyűlés tagjai voltak.” A rendszerváltás után sokadmagával abban reménykedett, hogy az Írószövetség a kulturális és közélet szóvivő intézményévé válik. „Annyi hibát, sokszor egyenesen bűnt követnek el a kulturális élet és az örökség terén!Műemlék épületeket hagynak összedőlni. Helyettük sokszor tömbházakat építenek, mert az megtérülő befektetés. Nem is beszélve a tankönyvek és a közoktatás körül kialakult helyzetről…Mindezekért az értelmiségi embereket nagyobb felelősség terheli, mert ők tudják, milyen értékeket veszítünk el, és nekik a dolguk a többiekkel is megértetni ezt” – mondta.
Nehezményezte, hogy az Írószövetség mára egy „homályos szakszervezet” szintjére süllyedt, amely soha nem emeli fel hangját a kulturális örökség rombolása ellen. „Minden hatalommal, kormánnyal egyformán jóban van, hogy a nyugdíjak emelését tudja kicsikarni” – jelentette ki Ana Blandiana az Írószövetségről, amely szerinte korunk értékvesztését, a szólásszabadság értékének felhígulását is tükrözi.
Egy gyerekkönyv hőse és Ceaușescu
A költőnő mesélt Arpagic nevű képzeletbeli kandúrjáról, „akit” gyerekeknek szóló verseskönyvben énekelt meg, és akinek a jelleme annyira kísértetiesen hasonlított a Ceaușescuéhoz, hogy az elvtársak, néhány nappal megjelenése után, bevonták a forgalomból és bezúzatták. „Nekem nem adták ki a szekusdossziémat a CNSAS-től. Valószínűleg megsemmisítették. Más dossziék rám vonatkozó lapjait viszont elolvashattam, például Vlad szekusezredes parancsát is, amelyben kiadja az ukázt, hogy az ország minden könyvesboltjából azonnal tüntessék el az Arpagic-könyvemet. Elképesztő a temesvári szekuritáté-parancsnok bocsánatkérő, alázatos válasza, amelyben mentegetőzik, hogy nem tudta teljesíteni a parancsot, mert a könyveket már mind megvásárolták!” – mesélte a költőnő nevetve.
Irodalomból közéletbe, majd vissza az irodalomba
Ana Blandiana bevallotta: élete legnehezebb éve 1990 volt. Nehezebb volt, mint 1988-89, amikor alig tudtak megélni, amikor tiltólistán volt, nem publikálhatott, és a házból is alig járt ki, mert az ismerősök nem mertek köszönni neki az utcán, mindenki gyanús volt a hatalom szemében, aki kapcsolatba lépett vele. Minden lépését a szekuritáté kísérte, éjjel-nappal a szekusok autója állt a ház előtt. Igyekeztek halálhírét kelteni, majd mikor ez nem sikerült, elhíresztelték, hogy Nyugat-Európába távoztak férjével. „Akkor tanultam meg, hogy a pletyka, a rémhír olyan, mint egy állat: alkalmazkodik a körülményekhez, hogy életben tudjon maradni.”
Mégis a rendszerváltás utáni hónapok voltak a legnehezebbek. A csalódás, és annak felismerése, hogy a Ceaușescu-házaspár eltűnésével nem szűnt meg mindaz, amely ellen apja és ő évtizedeken át harcoltak. Megkérdezése nélkül beválasztották a Nemzeti Megmentési Front (FSN) vezetőbizottságába, ahonnan még 1990. januárjában lemondott, tiltakozásképpen, amikor Iliescu bejelentette, hogy a FSN részt vesz a választásokon. „Attól a pillanattól kezdve, hogy lemondtam, újrakezdődött minden: ismét a nép ellensége lettem, hazaáruló, a hatalom kerékkötője.”
Ezt követően több mint tíz éven át a közéletnek szentelte ideje nagy részét. Megalapította a Polgári Szövetséget (Alianța Civică), majd 1993-ban létrehozta a máramarosszigeti Memorial múzeumot, a kommunista rezsim elleni ellenállás emlékhelyét. A sok kiábrándulás, csalódás azonban elvette a kedvét a közélettől, amelyre most már így emlékezik: „Az a fajta szerepvállalás, amely nagy gyűléseket, nyilvánosságot, pártokkal való egyezkedést feltételezett, olyan volt nekem, mint egy ideiglenes öngyilkosság.”
A máramarosszigeti múzeumot most is vezeti, de azon kívül csak az írással foglalkozik. Ha iskolákba hívják meg előadást tartani, azt soha nem utasítja vissza. „El kell mondanom a fiataloknak, hogy a legnagyobb ajándék, amit az életben kaptam, az, hogy tudok olvasni. Ne fosszák meg magukat ettől a csodától!”
Legújabb könyvéért (Patria mea A4) idén megkapta Lengyelországban az Európai Szabadság Költője kitüntetést. A könyvet már öt nyelvre lefordították. Az akadémiai órarend miatt szűkre szabott kolozsvári szereplését ezzel zárta: „Legnagyobb győzelmem saját magam fölött az, hogy sikerült teljességgel visszatérnem az irodalomhoz.” maszol.ro

Erdélyi kastélyok a Cotroceni Nemzeti Múzeumban
A Cotroceni Nemzeti Múzeum, az ARCHÉ egyesület és a PONT Csoport 2016. március 24-én kerekasztal-beszélgetést szervezett a bukaresti Cotroceni Nemzeti Múzeumban, az épített örökség megőrzése és értékesítése témakörében.
„Aggodalmat keltő az, ami épített kulturális örökségünkkel történik országszerte, és nagyon sok múlik rajtunk, hogy ezt tudatosítsuk és egy stratégiát körvonalazzunk, amely alapján megmenthetjük ezeket az értékeket” – mondta az eseményt megnyitó Cristina Verona Tobi, a Cotroceni Nemzeti Múzeum menedzsere.
A PONT Csoport részéről Farkas András mutatta be a Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek projektet, illetve azt a stratégiát, amit a projekt alatt dolgoztak ki.
„Miért foglalkozik egy kolozsvári fiatal csoport az erdélyi kastélyokkal? A folyamat 2010-ben indult, amikor arra adtuk a fejünket, hogy kicsit másképp közelítsük meg a kastélyok kérdését. Például, amikor helyi közösségeknek szerveztünk online vetélkedőt, akik a verseny kedvéért kastélyokat fogadtak örökbe, azt vettük észre, hogy az emberek készek arra, hogy tegyenek valamit ezekért az épületekért, hogy szabadidőt fordítsanak erre az ügyre. Tehát közösségeket építhetünk ezen épületek köré és azon értékek köré, amelyeket ezek az épületek képviselnek. Minden kastély helyzete különleges, de létezhetnek olyan problémák, ügyek is, amelyeket általánosan kezelhetünk, így nagyobb hatást érhetünk el. Azért, hogy mindehhez stratégiai hátteret biztosítsunk, a Norvég Alap által finanszírozott, Románia Kulturális Minisztériumának Projektmenedzsmenti Osztályán keresztül, a Kulturális és Természeti Örökségek Megőrzése és Felélesztése Program által kínált pályázati lehetőséggel éltünk. Megpróbáltuk a puzzle-darabokat kirakni, így a stratégia egy olyan dokumentum lett, ami folyamatok, konkrét jövőbeni projektek alapját képezheti. A problémát nem mi vagy mások fogják megoldani, megoldást csak széleskörű összefogással érhetünk el, civil szervezetek és intézmények együttműködése és közösségi mozgalmak által. Mi pedig mostantól ezt az üzenetet fogjuk népszerűsíteni”.
Az ARCHÉ egyesületet képviselő Anamaria Sidonia Răvar az általuk szervezett kulturális túrákról, a Castle Break-ről beszélt: „Arra jöttünk rá, hogy az emberek nem azért jönnek el ezekre a kirándulásokra, hogy egy épületet lássanak és néhány fotót készítsenek, ők inkább az élményt keresik, és valami újat akarnak megismerni”.
A kerekasztal-beszélgetésen két pozitív példát is bemutattak: az olaszteleki Daniel kastélyt és a bonchidai Bánffy kastélyt.
Rácz Attila, az olaszteleki Daniel kastély tulajdonosa és adminisztrátora azt mesélte el, hogyan döntötték el feleségével, hogy kastélyszállót indítanak: „2009-ben döntöttünk úgy, hogy egy XVI. századi épületbe fektetünk be, és ekkor egy igazi kalandba csöppentünk. Mivel a feleségem és én közgazdászok vagyunk, egy művészettörténész segítségét kértük, aki az egész úton fogta a kezünket, nélküle katasztrofális dolgokat követtünk volna el, ha a saját fejünk után megyünk. Azt tanácsolom minden jövendőbeli kastélytulajdonosnak, hogy kérjék ők is szakemberek segítségét”.
A Transylvania Trust Alapítvány képviselője, Berki Tímea azt hangsúlyozta, hogy nagy szükség van a közösség bevonására és önkéntesekre ahhoz, hogy épített örökségünket megőrizzük. A bonchidai Bánffy kastélynál minden évben fiatal restaurátoroknak szerveznek tábort, akik az épület bizonyos részeinek konkrét helyreállításán dolgoznak. „A műemlékek restaurálására egyre kevesebb a támogatás, az államnak illeték- és adókedvezményekkel kellene segítenie a kastélytulajdonosokat, illetve nemzeti szintű promoválási stratégiára lenne szükség, a kastélyok ügyét nemzeti fontosságú ügyként kellene kezelnünk” – összegezte.
A kerekasztal-beszélgetésen szó volt még kultúraoktatásról, pályázati lehetőségekről, illetve az ezekhez kapcsolódó problémákról és lépésekről. Összegzésként, a résztvevők megegyeztek abban, csak akkor lehetnek hosszútávon fenntarthatóak a revitalizált kastélyok, ha szociális és gazdasági szerepet töltenek be.
A Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek projektet az izlandi, liechtensteini és norvég alapok támogatják, Románia Kulturális Minisztériumának Projektmenedzsmenti Osztályán keresztül, a Kulturális és Természeti Örökségek Megőrzése és Felélesztése Program keretében.
 T. Koós Imola. maszol.ro

Nagypénteki látogatás a tenkei szeretetotthonban
Minden évben, húsvét előtt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke felkeres olyan közösségeket, amelyek különösképpen rászorulnak társadalmunk és egyházaink gondoskodó figyelmére. 
Tavaly a Caritas Catolica által működtetett nagyváradi Szent Erzsébet Öregotthonba látogatott el, hogy igei alapú köszöntésben és bátorításban részesítse annak lakóit, illetve Bihardiószegen kereste fel az ottani népes roma közösség kisiskolásait. Idén, március 25-én az ugyancsak Bihar megyei Tenke református szeretetotthonába látogatott el néhány munkatársával. A Fekete-Körös völgyi, egykor színmagyar településen a helybéli református egyházközség hozta létre 1994-ben és működteti azóta is – többnyire önerőből – a családias hangulatú, kéttucatnyi rászorulót befogadni képes szociális intézményt.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke úgy időzítette tenkei látogatását, hogy az a szeretetotthonbeli nagypénteki áhítat idejére essék. A déli harangszó után Berke Sándor lelkipásztor köszöntötte a nagyváradi, bélfenyéri és helybéli vendégeket, akik az otthon lakóival együtt vettek részt az igehirdetésen a hajlék étkezőjében. A tiszteletes a Máté evangéliuma 27. részében leírtak alapján idézte fel a kereszténység eme globális gyásznapján Jézus Krisztus koncepciós perének és elítéltetésének tragikus körülményeit, az emberi döntések felelősségének indítékait és súlyát fejtegetve.
Tőkés László Ézsaiás próféta könyvének 53. fejezetét idézve emlékeztetett Isten fiára: „…pedig a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmainkat hordozta. De mi azt gondoltuk, hogy Isten ostorozza, veri és kínozza, jóllehet a mi bűneinkért kapott sebeket, a mi vétkeinkért törték össze. Őt érte a büntetés, hogy nekünk békességünk legyen, és az ő sebei árán gyógyultunk meg.” Két évezred múltán viszont azt kell látnunk napjainkban is – utalt a püspök a pár nappal korábban történt brüsszeli véres eseményekre –, hogy sem a gyógyulásunk nem sikerült tökéletesen, sem pedig békességben nem tudunk élni. És nem azért, mert a krisztusi áldozat lett volna hiábavaló, hanem azért, mert a gyarló, irigy, önző ember nem hajlandó az isteni törvények szerint élni. Márpedig – mint látjuk – a világi törvények s hatalmak nem képesek kordában tartani az emberben lakozó gonoszt.
Krisztusi indulat, érzés, szeretet nélkül csak sokasodnak a gondjaink szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt – folytatta Tőkés László –, s a darabjaikra hullott kis- és nagy közösségeink óriási feladatokat rónak a ma emberére, közösségi és egyházi elöljáróinkra. Nagypénteken arra is gondolnunk kell, hogy a vértanúságot szenvedett Krisztus mindenki halottja, minden keresztény családé. A gyászban osztozva kell előre tekintenünk, a feltámadás örömhírefelé, bízva az isteni gondviselésben, ami a szenvedéseket enyhíti, a nélkülözőket megsegíti, az életünket megóvja.
A közös imádkozás és éneklés után áldásmondás következett, majd beszélgetéssel, versmondással és jelképes ajándékok átnyújtásával zárult Tőkés László szeretetotthonbeli látogatása, akit elkísért Tenkére Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke is.
tokeslaszlo.eu

Húsvéti eledelszentelés Csíkszeredában
Rendezett sorokban várta több ezer hívő vasárnap reggel a csíkszeredai Szabadság téren, hogy püspöki áldásban részesüljenek a kosarakban hozott eledelek.
Húsvétvasárnap, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén Csíkszeredában tartják a Kárpát-medence legnagyobb hagyományos ételszentelését, amelyre több ezren gyűlnek össze. Kereszténységünk legnagyobb ünnepén a föltámadt Krisztus szavaival köszöntötte az összesereglett sokaságot Tamás József püspök: „Békesség veletek!”. Rövid elmélkedésében rámutatott arra, hogy az ételszentelés szokásának megvannak a szentírási alapjai Jézus feltámadásának történetében.
Arra bátorította a híveket, hogy a föltámadt Krisztusnak szentelve fogyasszák a megszentelt eledeleket az ő emlékezetére, örvendezéssel és igen nagy hálával. A püspök Isten áldását kérte a bárány- és a tojáseledelekre, a húsvéti kalácsokra és az italokra. „Aki ebből hívő lélekkel eszik az testének erőt, lelkének üdvösséget nyer. Áldj meg minden eledelt, amelyet tőled kaptunk, hogy az emberi nem fenntartására és üdvösségére szolgáljon. Szent neved segítségül hívására adj testi erőt és lelki oltalmat mindazoknak, akik azokból táplálkoznak” – kérte Isten áldását Tamás József püspök.
Ezt követően a téren kialakított sorok között vonult el a papság a ministránsokkal és meghintették szenteltvízzel a kosarakat. Az áldás után az ételszentelés nemzeti imádságaink eléneklésével ért véget.
„Az ételszenteléskor ma is kitűnt, hogy a székely katona nemzet. Tud fegyelmezett lenni, és rendezett sorokban ünnepelni” – fogalmazott Darvas-Kozma József esperes-plébános.
Iochom Zsolt. Székelyhon.ro

Összefognak a románok a magyar jelöltek ellenében
Közös jelölteket indítanak a helyhatósági választásokon a román pártok több Kovászna megyei településen, ahol kisebbségben él a románság – hivatkozik az Agerpres hírügynökség hétfői jelentésére az MTI.
A román összefogást kezdeményező civilek szerint az utóbbi 26 évben a térségben mindig etnikai alapon voksoltak a választók. Kezdeményezésükkel növelni akarják annak az esélyét, hogy képviselethez jussanak a településükön kisebbségben élő román közösségek.
Eddig Kézdivásárhelyen, Baróton, Bölönben, Zágonban, Hídvégen, Zabolán, Bereckben, Uzonban, Illyefalván, Ozsdolán és Nagyajtán született megállapodás a román pártok között arról, hogy egymás esélyesebb jelöltjeit támogatják. Előpatakon, Kökösön és Kovászna városában küszöbön áll az összefogás megkötése. A megyeszékhely Sepsiszentgyörgyön a Szociáldemokrata Párt (PSD) már korábban leszögezte, hogy önállóan indul.
„Követjük mások példáját, akik nemzeti ügyekben félre tudják tenni az ideológiai szempontokat és indulatokat: ugyanezt kell tenniük a román pártoknak is” – hangoztatta Ioan Sabau Pop, a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának elnöke.
A 2012-es választásokon az RMDSZ, a Néppárt és az MPP együtt 23 helyet szerzett meg a Kovászna megyei tanácsban, míg a PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ötöt – idézte fel az Agerpres. A hírügynökség szerint a megye 45 települése közül 38-ban a magyar pártok jelöltjei szerezték meg a polgármesteri tisztséget, egyes településeken pedig egyetlen román etnikumú képviselőt sem választottak a helyi tanácsba.
Június 5-én – akárcsak a 2012-es választásokon – egyetlen fordulóban döntenek az önkormányzati tisztségről, így minden településen az a jelölt lesz – akár 20–30 százalékos támogatottsággal is – polgármester, akire a legtöbben voksolnak.
MTI. Székelyhon.ro

„Megkerülték” a szentegyházi határt
A téli időjárás sem szegte kedvét vasárnap annak a több tucatnyi szentegyházinak, akik a hagyományt ápolva idén is részt vettek a húsvéti határkerülésen. Fotókkal számolunk be az eseményről.
A rendszerváltás után támasztották fel a határkerülés hagyományát Szentegyházán, azóta is töretlen lelkesedéssel, több-kevesebb résztvevővel minden évben megtartják. Az egyházi megmozduláson a résztvevők jelképesen bejárják a határt: a szentegyházasfalvi templomtól a település Madarasi-Hargita felőli kijáratáig, majd a mezőkön keresztül tesznek meg egy nagy kört, ez idő alatt pedig a határkereszteknél imádkozva kérik Isten áldását a termésre és a település lakóira. Útközben egyházi énekeket énekelnek és rózsafüzért imádkoznak. Idén a kedvezőtlen időjárás miatt alternatív útvonalon, a falu között vonultak végig a határkerülők.
Tamás Attila. Székelyhon.ro

Elutasította a bukaresti törvényszék Tőkés László erkölcsi kártérítési keresetét
Megalapozatlannak minősítette és elutasította a bukaresti törvényszék Tőkés László erkölcsi kártérítési keresetét, amelyet az EP-képviselő másfél éve nyújtott be az 1989-es temesvári forradalmi szerepét elvitató, őt hazaárulónak és idegen kémnek nevező volt Securitate-tisztek ellen – tudta meg az MTI hétfőn a törvényszék elnökétől.
Filip Teodorescu, a Securitate kémelhárításának korábbi helyettes parancsnoka és Ioan Talpeș, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója azt állították 2014 szeptemberében az Antena 3 hírtelevízió műsorában, hogy Tőkés László 1989-ben a magyar titkosszolgálat fizetett ügynöke volt. Tőkés László 30-30 ezer eurós kártérítést követelt rágalmazásért Filip Teodorescutól és az Antena 3 hírtelevíziótól, illetve 15 ezer eurót Ioan Talpestől.
A törvényszék háromszori halasztás után pénteken meghozott döntése nem jogerős.
Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje a kereset elutasítását az MTI-nek kommentálva „egészen elképesztőnek” nevezte az ítéletet, amely azonban „a jelenlegi magyarellenes hangulatkeltésbe beleillik”. A végzés szerinte jogilag csak úgy értelmezhető, hogy a törvényszék is idegen kémnek és hazaárulónak tartja Tőkés Lászlót.
Felidézte: a per érdemi tárgyalása során Tapleș és Teodorescu a volt temesvári lelkésznek egy magyarországi egyházi adomány átvételéről 1989-ben írt elismervényével próbálták alátámasztani azt az állításukat, hogy Tőkés László a magyar titkosszolgálatnak dolgozott, és ezért pénzt is kapott.
„Ha minden pap, aki a Ceaușescu korszakban támogatást kapott külföldről, hazaáruló lenne, akkor azt hiszem, egy pap sem maradt volna Romániában, főleg ortodox” – jegyezte meg Kincses Előd.
Az ügyvéd elmondta: a felperes azzal bizonyította a kémvád megalapozatlanságát, hogy Tőkés Lászlót – az európai parlamenti képviselői mandátumra pályázó jelöltként – átvilágította az egykori Securitate levéltárát vizsgáló testület (CNSAS) és megállapította, hogy Tőkés László, nem volt kommunista titkosszolgálati ügynök.
„Becsatoltam továbbá a Bihar megyei táblabíróság egy ítéletét, amelyben elmarasztalták azt a nagyváradi újságírót, aki ugyanezeket a rágalmakat terjesztette Tőkésről és abban benne van, hogy Tőkés egy történelmi személyiség és teljességgel megalapozatlanok azok a hazugságok, amelyeket újra felmelegítettek a volt szekusok” – magyarázta Kincses Előd.
Az ügyvéd szerint befolyásolhatta a bíró – általa törvénytelennek tartott – döntését az, hogy a per érdemi tárgyalása utáni napokban, az ítélethozatal előtt három héttel Klaus Johannis román államfő visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia csillaga érdemrendet, amellyel 2009-ben, a forradalom huszadik évfordulóján a rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért tüntették ki.
Kincses felidézte: azt is törvénytelennek tartják, hogy az államfő megfosztotta Tőkés Lászlót a román állami kitüntetéstől és hivatalos megkeresésben kérték az elnöki rendelet visszavonását. Mint mondta, a mostani erkölcsi kártérítési perben is javasolni fogja Tőkés Lászlónak, hogy fellebbezzen. Ebben az esetben a jogerős ítéletet a bukaresti táblabíróság fogja meghozni.
MTI. Székelyhon.ro

Finanszírozzák a romániai terrorizmust?
Daniel Horodniceanu, a Szervezett Bűnözés- és Terrorizmusellenes Ügyosztály (DIICOT) főügyésze szerint fennáll a gyanú, hogy finanszírozzák a romániai terrorizmust. Bejelentette: újra létrehozták a terrorizmussal kapcsolatos ügyekkel foglalkozó osztályt a DIICOT keretein belül.
„A DIICOT újra létrehozták a terrorizmussal kapcsolatos ügyekkel foglalkozó osztályt, és részt vett abban a munkacsoportban, ami az 535-ös számú törvény módosításán dolgozott, ami a terrorizmus elleni küzdelemről szól. Egyik javaslatunk az volt, hogy legyen bűncselekmény a dszihadista jellegű honlapok ismételt látogatása. További bűncselekmény terrorizmusra szakosodott bűnszervezet létrehozása, és büntetni kell az idegen harcosokkal kapcsolatos bűncselekményeket is. Mostanáig ez Romániában nem volt része a törvénykezésnek, miközben Románia 2005-ben aláírta a nemzetközi terrorizmusellenes megállapodást az Európai Tanács keretében, és 2007-től részese annak” – fejtette ki Horodniceanu.
nyugatijelen.com / Mediafax. Erdély.ma

RMDSZ: a kisebbségi nyelvi jogok alkalmazása nem opcionális 
A törvény által szavatolt kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetése mindenki számára kötelező, legyen az magyar vagy román anyanyelvű választott tisztségviselő – nyilatkozta március 29-én, Kovács Péter ügyvezető elnök, aki szerint a magyar többségű települések polgármestereinek, alpolgármestereinek és tanácsosainak elöl kell járniuk a nyelvhasználati küszöb által szavatolt jogok alkalmazásában, ezáltal is biztatva minden magyar embert, hogy éljenek ezen jogaikkal.
„Jelenleg is folyik tisztségviselőink munkájának kiértékelése, amely ki kell térjen arra is, hogy az önkormányzati vezetők mandátumuk alatt milyen mértékben érvényesítették a nyelvi jogokat. Az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsa által megrendelt, a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetéséről végzett felmérés eddig feldolgozott adataiból kiderül, sajnos egyes esetekben mulasztások és hiányosságok tapasztalhatók” – fejtette ki a monitorizáció első szakaszának megfigyeléseit, amelyek a helységnévtáblákat, az önkormányzatok és ezek intézményeinek névtábláit, valamint a minisztériumok alárendeltségébe tartozó megyei intézmények feliratozását összegzik.
Kovács Péter úgy véli, orvosolni kell azokat a helyzeteket, amelyek esetén magyar politikus által vezetett településeken, a kétnyelvűségre vonatkozó jogszabályi előírásokat figyelmen kívül hagyva, csak románul vagy magyarul, de helytelenül szerepelnek a helységnévtáblák, ahogyan akkor is fel kell lépni, ha az iskolák és kultúrotthonok intézménytáblái csak román nyelven vannak feltüntetve vagy magyar nyelven, de helyesírási hibákkal tűzdelve.
„Komolyan vesszük a kérdést, nem tudjuk elfogadni, amennyiben RMDSZ-tisztségviselők mulasztása vezetett oda, hogy a nyelvi jogok e fejezete nem valósult meg. Azért, hogy a jövőben ezt kiküszöbölhessük, az önkormányzati listáinkon induló összes jelöltünk nyilatkozatot ír alá, amelyben vállalja, hogy megválasztása esetén, saját hatáskörében, eleget tesz a nyelvi jogok érvényesítésének jogszabályi kitételeinek, szorgalmazza a nyelvi jogok minél szélesebb körű gyakorlását.”– ismertette a Szövetségi Képviselők Tanácsának tavaly novemberi, a helyhatósági választások előkészítésével kapcsolatos határozatát.
Kovács Péter továbbá bejelentette, a jövő héten mutatják be a nyelvhasználat és a kétnyelvű feliratok témáira is kitérő árnyékjelentést. Mint ismeretes, a Szövetség a dokumentumot ahhoz a jelentéshez készítette, amelyet Románia a kisebbségvédelmi keretegyezmény végrehajtásáról nyújtott be az Európa Tanácshoz úgy, hogy kidolgozása során a romániai magyar közösség érdekképviseletével való konzultációt nem tartotta fontosnak.
Közlemény. Erdély.ma

Nagy volt a forgalom a határon
A húsvéti ünnepnapokon is nagy volt a forgalom a magyar-román határon, így az Érmihályfalva- Nyírábrány határátkelőnél is.
Egyrészt sokan tértek haza a hosszú hétvégére a Nyugat-Európában dolgozók közül, akik aztán hétfőn indultak vissza, másrészt sokat töltötték az ünnepet (vagy annak csak egy-egy napját) magyarországi kikapcsolódással.
Az említett határátkelőn a szokásos egy, esetleg két forgalmi sáv mellett az autóbuszoknak fenntartott harmadikat is megnyitották a személygépkocsik előtt, amikor arra szükség volt. erdon.ro