Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. március 31.
Mondanivaló mindig van
Szókimondó írásai jellemzik a Csíkszentléleken élő Bilibók Károlyt, aki immár öt éve heti rendszerességgel közöl a Csíki Hírlapban. A sajtólevelezés műfajának rendszeres művelőjeként így egyfajta saját véleményrovatot hozott létre.
Bilibók Károllyal csíkszentléleki házában találkoztunk – több éve a Csíkszeredához közeli község lakója lett, itt születnek írásai is, amelyeket mindig időben továbbít a szerkesztőségbe.
Gyimesközéplokon született 1951-ben, nemrég ünnepelte 65. születésnapját. „Elemi iskoláimat Gyimesközéplokon végeztem, utána jött a középiskola, majd az építészeti technikum elvégzése. Egy évet jártam a kolozsvári egyetemen, ott egy tanárral enyhe nemzetiségi problémákat vetettünk fel. Még nem úgy volt mint ma, hogy a diák megveri a tanárát, így engem eltanácsoltak. Nem mentem vissza. Azelőtt Jászvásárban felvételiztem kémia szakra, de egyedül maradtam magyarként az évfolyamon, volt egy kolléga, aki eljött, így én is hazajöttem” – mesélte.
Bilibók Károly szerint családjában nincs előzménye a történelem, irodalom iránti kötődésnek, elemi iskolás korában Holló Gábor taplocai származású tanító tudta felkelteni az érdeklődését számos témával kapcsolatban. Az írás nem új keletű számára, mint elmondta, már középiskolában elkezdett írogatni, akkor még a versekkel próbálkozott.
„Volt egy kiadvány Rügyek címmel, ahol jelentek meg verseim. De mivel akkor már kialakulóban volt a diktatúra és a személyi kultusz, természetesen a fő témák azok lehettek, ahol a párt valahol meg volt említve. Ha azt írtam, hogy az utcasarkon cigarettára gyújt a hajnal, az már nem volt jó. Az Utunknál K. Jakab Antal volt az irodalmi próbálkozások elbírálója, és egyáltalán nem támogatta azt, aki nem a vörös felé irányult, mert neki is ez volt az utasítás, és mindenki meg kellett feleljen ennek. A magyartanárnőm olyan volt, hogy lediktált mindent, és azt kellett felmondani, az ő szavaival, ahogy ő látja. Kiábrándító volt, inkább elmentem szavalni. Működött a csíkszeredai kultúrháznál Sántha Imre vezetésével egy irodalmi kör, ahová néha még Ferenczes István is eljárt. 1968-ban nyertem egy városi első díjat szavalásban József Attila A város peremén című versével” – elevenítette fel.
Később beválasztották a tánccsoportba, és ott folytatta tíz évig, majd átment a kultúrház együtteséhez. Az érettségit követően, a technikum elvégzése után a Hargita Megyei Tervező Hivatalban dolgozott több mint húsz évet, aztán jött a váltás, és kivitelezéssel folytatta, de ezt már Magyarországon. „Ott töltöttem 16 évet. Megtanulva, hogy az építkezés az alapnál kezdődik, a lapáttal kezdtem, aztán építésvezető, cégvezető és tulajdonos lettem. Nem volt szándékom kint maradni, hazaköltöztem” – mesélte. Az irodalom, történelem megmaradt egy hobbinak számára, mint mondta, nagyon sok könyvet olvasott, sok mindent megjegyzett. Önművelőként tanult, Magyarországon számos előadásra eljárt.
„Egy alkalommal Markó Bélával is találkoztam, aki Bodor Pállal együtt volt ott. Markó elmondta, hogy ő már politikus, és nincs ideje irodalommal foglalkozni, és felolvasott egy verset, amit, ha az Utunknál K. Jakab Antal meghallgatott volna, be is tiltották volna. Papp Lajos vagy Csurka István előadásaira is jártam – utóbbi szenzációsan jól írt, de szónoki tehetsége nem volt, nem tudta magával ragadni a hallgatóságot” – emlékezett.
Bilibók Károly és a Csíki Hírlap együttműködése öt évvel ezelőtt kezdődött, és erre egy csíkszeredai kerékpárverseny adott alkalmat. „Úgy lezártak mindent, hogy órákig bolyongtam a városban, nem tudtam hazamenni. A véleményemet sms-ben elküldtem, de rájöttem, hogy keveset lehet így írni, többet akartam, akkor indult el az egész, és kezdtem el a rendszeres írást. Elég sok minden fel volt halmozódva, és fel van most is bennem, lehet, hogy néha elkap a tehetetlenség és a düh, és sok mindent ki kell önteni, de ez ezzel jár. Azóta heti rendszerességgel írok” – ismertette az előzményeket, és a folytatást Bilibók.
Azt mondja, nagy szükség van arra, hogy az ember az őt foglalkoztató kérdéseket, helyzeteket a köz tudomására hozza, és ezzel segítsen másoknak is. „Azt szeretném, ha mások is éreznék, hogy ezt azért mondja valaki, hogy ők is nézzenek szét. Mert nem igaz, hogy ennyire el vagyunk fásulva, el vagyunk lágyulva, nem veszünk észre semmit, nem vesszük észre azt, hogy a betelepítés folytatódik, erőszakosan. Benne voltak a feltételek már a trianoni szerződésben, hogy az etnikai arányokat nem szabad a városokban megváltoztatni. Hol tartunk ma?” – tette fel a kérdést.
Bilibók Károly fenntartja, hogy a múlt megismerése segít a jövő alakításában. „Kellene egy ébredés, félre kellene tenni a pártérdekeket, mert a pártok fertőzik meg az emberek lelkét, az teszi az embereket érdektelenné. Sajnos elvették az emberektől a választási kedvet, ezzel saját magunk alatt vágjuk a fát. Ha nem megyünk el szavazni, nem teszünk azért, hogy ha ezek nem, akkor valaki más legyen, soha nem lesz változás, és hiába az ezer-ezerötszáz éves múlt, minket be fognak darálni. Ez most folyamatban van, ezt be kell látni, a cél a beolvasztás. Az autonómiának kellene legyen létértelme. Sajnos van olyan magas beosztásban levő politikus, aki, amikor ezt tárgyaljuk, visszakérdez: De mi az az autonómia? Ilyen politikusaink vannak? Ezek vezetnek minket? Nem azt mondom, hogy egyik napról a másikra megváltozik minden, de a harmadik-negyedik nemzedék már érezné, ha sikerülne valamit elérni. Addig, amíg egy látványos demonstráció nyakát kitekeri az RMDSZ, lásd Székelyek Nagy Menetelése után bejelentett autonómia-javaslat, nem lesz előrelépés” – hangsúlyozta.
Úgy tartja, nagy szükség lenne arra is, hogy mások is kimondják véleményüket. „Rengeteg román barátunk volt, bentlakásban ott éltek velünk, eszük ágában sincs, hogy elmenjenek innen, de mikor látják, hogy milyen vádakat hoznak fel ellenünk, nem szólalnak meg, hogy állj meg pajtás, mi itt élünk, mi tudjuk, mi történik” – mutatott rá. Szerinte egy véleménynyilvánítás mindig névvel jár, ő el sem tudná képzelni, hogy ne adja a nevét ehhez. „Lehet, hogy nincs igazam, de az nem feltételezi, hogy nem vállalom a véleményemet. A társadalom fejlődése az elvek és eszmék ütköztetésével jár, nem kell nekem mindig igazam legyen” – magyarázta. Írásaiban több témát igyekszik körbejárni, ezek elő vannak készítve, de mint mondja, a váratlan események gyakran felborítják az előre elképzelt sorrendet. Mondanivaló mindig van – összegzett Bilibók Károly.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

KESERŰ ERDÉLY SOK CUKORRAL
Csibi László: A kastély árnyékában; Kós Károly; Édes Erdély, itt voltunk
Csibi László dokumentumfilmjei azáltal válnak széleskörben is élvezhetővé, hogy mindvégig elfogulatlan odaadással beszélnek az erdélyi múltról. Az interjúk dominanciája nem csak szerethetőséget kölcsönöz a filmeknek, hanem úgy mossa el a történelmi események és a jelen közötti papírszagú határokat, hogy azok érdeklődését is felkelti, akik nem kimondottan rajonganak a történelmi témájú dokumentumfilmekért.
A rendező mindhárom filmjére jellemző az a tiszteletteljes és mégis bensőséges viszonyulásmód, amellyel a választott témához közelít – legyen az akár egy helyszín (A kastély árnyékában), egy személy (Kós Károly) vagy egy eseménysorozat, egy időszak (Édes Erdély, itt voltunk). A filmeken egy sajátos, következetes emberközpontúság vonul végig, amely már-már saját stílusjeggyé növi ki magát.
A kastély árnyékában a bonchidai Bánffy-kastélyról (Electric Castle-rajongóknak kötelező!) és annak utolsó uráról, Bánffy Miklósról szól. Idős emberek mesélnek arról, milyen volt a kastély Bánffy ideje alatt, és arról is, miként esett sokkal inkább az emberek, mint az idő áldozatául az épület. A film egyik erősségét azok a megszólalók adják, akik képesek felelősségvállalással beszélni erről az egyébként nem egyedi jelenségről: sok erdélyi vár, kastély jutott a lassú pusztulás sorsára. Az üres vádaskodások és rövidéletű bosszankodások mellett megtalálja a rendező azokat is, akik felvállalják: nemzetiségtől függetlenül kollektív felelősségünk a műemlékeink védelme. Az interjúk célja nem a tényszerű informálás, hanem inkább az alanyok hozzáállásának, viszonyulásának a megjelenítése. Ezért van az, hogy csak bizonytalan találgatások hangzanak el arra vonatkozóan például, hogy kinek a tulajdonában van ma a kastély, de végül egy felirat formájában pontosítják ezt az információt is.
Az említett három film közül legkönnyebben emészthető a Kós Károly építésszel készített archív interjú köré felépített alkotás. Ez egyrészt annak tulajdonítható, hogy Kós Károly – mivel több téren is tevékeny volt – ismert alakja az erdélyi történelemnek. Másrészt az interjú lassú könnyedsége, az, hogy nagyrészt életrajzi képekre, anekdotikus történetekre épít, egészen közel hozza a nézőhöz Kóst. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a választott közlésforma nem biztosít elég mozgásteret a rendező számára: a képek főként az interjúban elhangzottak szigorúan konkrét vizuális megjelenítésére korlátozódnak. Bár illusztrációként remekül funkcionálnak, és az operatőri munka is kifogásolhatatlan, hiányzik belőlük a kreatív megközelítési mód, tiszteletteljességükkel a túlzott óvatosság érzetét keltik. A montázs ezzel szemben helyenként nem elég óvatosnak, elhamarkodottnak tűnik, a hirtelen témaváltások – annak ellenére, hogy az interjúalany végig változatlan – kizökkentő hatást érnek el. Viszont mindezek nem vesznek el a film valódi értékéből: betekintést nyújt ennek a sokoldalú, a paneleket nagyon találóan ketreceknek nevező művésznek, és szeretnivaló, tiszteletreméltó férfinak a világába.
A rendező legkiforrottabb munkája, az Édes Erdély, itt voltunk az 1940-es, második bécsi döntés (amely szerint Észak-Erdély négy évig ismét Magyarország része lett) utáni időszakot dolgozza fel, szintén kizárólag interjúkra építve. A XV. Lakitelki Filmszemlén és a Vas megyei Függetlenfilm Fesztiválon egyaránt díjazott alkotás ötvözi az előző munkák erősségeit, miközben összeszedettebben és rendszerezettebben járja körül a választott témát. Viszont míg A kastély árnyékában és a Kós Károly esetében már a címben megtörténik a témamegjelölés (és a nyitóképek is fogódzót adnak: látjuk a bonchidai kastélyt és a Varjúvárat, Kós Károly egykori lakhelyét), addig az Édes Erdély, itt voltunk olyan helyzetből indít, amely azt feltételezi, hogy a néző rendelkezik a téma behatárolásához szükséges háttértudással. Ez pedig egy zavaró megoldás: rengeteget veszít a közérthetőségéből azáltal, hogy mellőzi a történelmi kontextus konkrét megjelölését. Az interjúalanyok megválasztása itt is nagyon találóan sikerült, az apró személyes, gyakran humoros történetekben abszolút meg van a potenciál, hogy közel hozzák a nézőhöz a múlt eseményeit, viszont mindez nem tud megvalósulni, ha egyszerűen nem egyértelmű, hogy milyen eseményekről van szó.

Persze sokszor működőképes az a koncepció, hogy a nézőnek kell fokozatosan összeraknia az elhangzott információkból a film témáját, viszont jelen esetben az alapos háttérismeretek nélkül valahogy túl későre állnak össze a töredékek. Míg egy nagyjátékfilmről könnyedén kijelentjük: bár nem vagyunk biztosak abban, miről szól, de zseniális film, mindezt egy dokumentumfilmről már csak vonakodva mondjuk el. Ez pedig azért nagy kár, mert az Édes Erdély, itt voltunktényleg egy remekül és tudatosan megszerkesztett film. Olyan történeteket ragad meg, amelyek bemutatják, hogyan csapódott le a nagy politikai huzavona a kisember mindennapi életére. Benne van mindaz, ami a történelemkönyvekben soha nem lesz – ezáltal válik hatásossá. Viszont hatásvadászattal egyáltalán nem vádolható, mert van valami elemi tisztaság abban, ahogy az „így se volt jó, úgy se volt jó” határállapotokat megélt emberek már-már mosolyogva tudnak beszélni arról, ami velük történt.
Az a nagyfokú érzékenység, ember- és hazaszeretet, amellyel Csibi László a választott témákat körüljárja, mindenképp becsülendő. Az esetek többségében ez elegendő is ahhoz, hogy élvezettel szemléljük a filmeket, viszont van, amikor a pontatlanság túlságosan elvonja a figyelmünket a filmek erényeiről. Így ha érettnek nem is, de jellegzetesnek és figyelemreméltónak nevezhetjük a rendező eddigi munkásságát.
György Szidónia. filmtett.ro

Tóth István emlékezete
Tóth István költő emlékét idézték a költészet kedvelői 2016. március 18-án, Kedei Zoltán festőművész műtermében, a marosvásárhelyi Várban. A tisztelgő műsorban elhangzott Elekes Ferenc Kié itt a dér? című írása, majd rövid ismertető a tudós költő, irodalomtörténész, tanár munkásságáról, Doszlop Lídia Naómi közreműködésével.
Tóth István verseit Székely Szabó Zoltán színművész olvasta fel. Az összejövetelt a Cantuale énekegyüttes nyitotta, és a versek szünetében, valamint zárásként is hangulatos dalműsorral kedveskedett a jelenlévőknek. Nyilas Szabolcs, a csoport vezetője egykori tanítványként idézte a mester emlékét, a beszélgetés keretében pedig Dr. Nagy Attila és Komán János költők szóltak Tóth Istvánról.
Kié itt a dér?
Elröpültek udvarom fáiról az ékes tollazatú, kényes madarak. Csak a pintyek és varjak maradtak itt, hogy ne legyek teljesen egyedül, ha jön a tél.
Ki tudja, honnan jöttek, mely tengerek felől a sirályok, ellepték a szomszédos tömbház tetejét, naphosszat veszekednek a tenyérnyi pizzán, amit innen lophattak el a nonstop kávézó elől, ahol ricsajjal s részeg csajokkal gyűlnek össze esténkint a hajléktalanok, kezükben villan a pálinkásüveg, s fejükben egy-két új ötlet, hol is húzzák meg magukat hajnalig.
Ha pedig eljön a hajnal, jön vele a dér is.
Kié itt a dér?
Ebben a városban emlékszik még valaki Polgár Pistára, ki vicinális újságíróként Molter nyomában szeretett járni, hogy érezze a handmade dohány füstjének illatát? Nem emlékszik már reá senki. Pedig ő fogalmazta meg, hogy gyöngy ez a város, kényes istennők nyakába való. Ő fogalmazta így meg egy bolt előtt, s azt a nagy igazságot is ő mondta ki, futballista a szeretője annak a nőnek, aki a kirakatban véletlenül észrevesz valami labdát, s egy pillanatra ott meg is áll.
Ezek nagy igazságok.
Akkor születtek ezek a nagy igazságok, amikor még föl sem vetődött ebben a gyöngyvárosban a kérdés: „Kié itt a tér?”
Most ez a kérdés vetődik fel: Kié itt a dér?
Mert a térről szépen elballagtak jó öregjeink, föl, a dús lombú temetőkbe. Ott piheni földi fáradalmait a csöndes Gagyi László, ki hozta Fintaházáról Pillangó Zsuzsikát a hűs levegővel s a májusi faggyal.
És ki emlegeti ma Papp Ferencet, az írót, ki félrenézve járt a téren, de azért átlátott a kerítés fölött és benézett a kerítés alá is. Senki.
És hová lett a tudós Oláh Tibor? Kinek jut ma eszébe, miként hunyorított az úton, ha találkozott egy baráttal, s elmondta, milyen az élet? Úgy ment el, csöndben, észrevétlen. Hogy ne sírjon érte senki.
Jaj, el ne felejtsem Tóth Pistát, ki olykor fényes verseket írt! Csak Csíkban vette kezébe könyvét egy barátom, Cseke Gábor. Mert itt már senki nem említi nevét.
Kié itt a dér?
Az a dér, mely reáhullott a jóvágású, daliás Csorba András fejére is. Nincs, aki megkérdezze. Elment Kiss Lacival, aki rászólt egyszer Tarr Lacira, ne bántsa sok patkánya közül az egyiket, mert az a patkány nem az övé!
És hányan, de hányan mentek el még? Felsorolni is képtelenség. Krafft, a kettőbe törött tehetség, az álmodozó tekintetű Szőcs Kálmán, kinek erős pálinkát adott a Kultúr alatt a szőke Matild!
És elment Szécsi András, ki potyára sírt estig a székelykeresztúri temetőben, mert nem az volt anyjának a sírja, amelyet ő gyertyákkal vett körül.
Egyszer utánam kiáltott messziről, álljak meg már, mert két hete keres engem. Kérdem, mi a baj, Bandi. Semmi, öregem, csak az, hogy fizess egy flekkent!
Kié itt a dér?
Ki tudná megmondani? Mert ide hullott le közénk a dér. Azok közé, akik még vagyunk. De hogy vagyunk?
Hát úgy vagyunk, darabokra hullva vagyunk. Az egyik itt van, ezen az oldalon, a másik ott, a másik oldalon.
Oldalakra szakadt ez a város, nem pedig fertályokra, mint régen volt szokás. Vagy amiként falun volt szokás, az Alszeg és Felszeg. Tekintetünk egymásnak szegve, ha találkozik az egyik oldalon lévő a másikkal.
Még szerencse, hogy eddig még egymásnak nagyon nem estünk neki. Csak mások estek nekünk, mi pedig nekik. Azon vitázva, hogy kié itt a tér.
És amíg ezen vitázunk, egyre hull közénk a dér.

(Az írás eredetileg a Népújság, 2011. október 29-i, szombati számában jelent meg.)
Elekes Ferenc
Szólnak a várbeli harangok
„Szólnak a várbeli harangok,/ mint egy idegen csillagon:/ aki ily csendben menetel,/ attól egy szót sem vehet el/ kihallgatás vagy tilalom.”
Tóth István költő, műfordító, irodalomtörténész, kritikus, drámaíró, egyetemi tanár, 1923. október 25-én született Tenkegörbeden. Elhunyt 2001. szeptember 16-án (77 évesen), Marosvásárhelyen. Marosvásárhelyen a Nyár utcában élt és alkotott. Özvegye Fekete Erzsébet.
Szülei: Tóth István és Lupás Mária voltak. 1944-ben érettségizett. 1944-1948 között a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem, francia–magyar szakos hallgatója volt. 1948-1963 között Nagyváradon középiskolai tanár, 1953-1954 között igazgató volt. 1963-1983 között a Marosvásárhelyi Tanárképző és Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet esztétikatanára volt. 1979-ben doktorált a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 1983-ban nyugdíjba vonult. 1991-től a gyulafehérvári Római Katolikus Hitoktató Tanárképző tanára volt.
Latin nyelvű humanista és kortárs francia költőket fordított.
Művei. Versek: Ódák és elégiák (1957), A kalászok lehajolnak (1961), Névtelen emlékek között (1964), Vízválasztók (1967), Amerre jártam (1968), A szétszedett szobor (1971),Jégbuborékok (1973), Európa kövei között (1975), Törékeny tükrök (1979), Sziklás parton (1980), Antifóna (1983), Napvárás (1984), Ha azt mondom, hogy élek… (1987),Közös nevező (1994), Párbeszédek és limerickek (1995), Herbárium (1998), Besztiárium(2000).
Drámája: A koszorúper (1981) . Irodalomtörténeti és esztétikai tanulmányai: Irodalmi műveltségünk főbb korszakai: Őskor és középkor (1994), Reneszánsz és manierizmus(1995), Értékek és mértékek (1998). Műfordításai: Miron Radu Paraschivescu legszebb versei (1963), Jó reggelt, Párizs! Kortárs francia költők versei (1969), Alkinoosz kertje. Humanista költőink Janus Pannoniustól Bocatius Jánosig (1970), Írásjelek a földön. Francia nyelvű belga költők (1972), Erdélyi féniks. Misztótfalusi Kis Miklós öröksége (közzéteszi Jakó Zsigmonddal, 1974), Múzsák fellegvára. A kolozsvári latin nyelvű humanista költészet antológiája (1977), Pápai Páriz Ferenc: Békességet magamnak, másoknak (1977), Eugène Guillevic legszebb versei (1978), Tótfalusi Kis Miklós halotti kártája (Jakó Zsigmonddal, Weöres Sándorral, 1978), A feledés kapuja. Edmond Vandercammen versei (1979), Talált kincs. Német költők antológiája I-II. (1981), A tűz és a rózsa. Jean Rousselot versei (1986), Ha azt mondom, hogy élek… Válogatott versek és műfordítások (1987), Kolozsvári emlékírók 1603-1720 (Köllő Károllyal és Puskás Lajossal, 1990), Phoebus forrása. A váradi laton nyelvű humanista költészet antológiája (Nagyvárad, 1996).
Díjai: Marosvásárhelyi Írói Egyesület díja (1969), Román Írószövetség díja (1984).
Irodalom Szekér Endre: T. I. törékeny tükrei. Forrás 1987/10. – Tófalvi Zoltán: Magunkról szólok. Beszélgetés T. I. költővel. Kelet–Nyugat 1990/12–13. – Sebestyén Mihály: Közös nevező. Látó 1994/10.
Összeállította: Bölöni Domokos. eloszekelyfold.wordpress.com

25 éve történt – A múlt tükörcserepei
Az RMDSZ második kongresszusa, Szőcs Géza tiszavirágéletű elnöksége és annak háttere:
Az RMDSZ első, 1990. április 21-22.én Nagyváradon megtartott kongresszusán, hosszan vita és egyeztetés után végül nem volt verseny a két elnökjelölt, Domokos Géza egykori kommunista pártfunkcionárius, az RMDSZ ideiglenes elnöke, valamint Szőcs Géza költő, az Ellenpontok egykori szerkesztője között, hanem funkciómegosztásra került sor, Domokos Géza elnök lett, Szőcs Géza pedig főtitkár. Itt is rögtön leszögezném, hogy bár Domokos Géza a Román Kommunista Párt nómenklatúrájának tagja volt s így a Temesvári kiáltvány nyolcas pontjának hatálya alá esett volna, 1989 előtti tevékenysége elismerést érdemel, ebben vélhető, hogy 1989 utáni politikai ellenfelei is egyetértenek. Sajnos politikai szocializációja nem engedte meg, hogy a megváltozott körülmények között képes legyen adekvát politikát megfogalmazni, ugyanazokat a kijárásos, háttérpaktumos, a vélelmezett román tűrőképességet a magyar érdekeknél és magyar érzékenységnél fontosabbnak tartó hozzáállással nem sokat lehetett elérni.
A kétfejű struktúra nem bizonyult hatékonynak, az 1991-ben megtartott második kongresszuson úgyszólván mindenki egyetértett abban, hogy egyetlen vezető kell a szervezet élén álljon. Mivel a két jelölt – aki történetesen ugyanaz a két jelölt volt, mint egy évvel korában, Szőcs Géza és Domokos Géza – teljes mértékben eltérő politikai gondolkodást, módszertant képviselt, eltérő célokat hirdetett és azokhoz eltérő eszközöket rendelt, hatalmas tétje volt annak, hogy a kongresszus kit emel az elnöki székbe. Bármennyire is tetszetős a történelmi szükségszerűség elmélete, mely szerint nem az egyének szabják a történelmi események fonalát, hanem a trendek, a megafolyamatok, melyek lényegében individuum-függetlenek, bizony kerülhet porszem a gépezetbe és egyetlen személyi döntés eltérő medert szabhat a történelemnek. Ha 1991 májusában Szőcs Géza elnökségét nem óvják meg, minden bizonnyal másként alakult volna az erdélyi magyar történelem.
De miután kihirdették az eredményt, Szőcs Géza győzelmét, a nemrég elhalálozott Tokay György személyében akadt valaki, aki megóvja az eredményt arra való hivatkozással, hogy hiányzik az urnából pár szavazat. Akkoron nem volt még demokratikus gyakorlata a részvevőknek, s nem akadt senki, aki rávilágított volna arra, hogy az nem ok az óvásra, ha kevesebb szavazat van az urnában, legfeljebb az, hogyha több, mint amennyit szétosztottak. Hiszen, ha az előbbi is ok lenne, bárki megengedhetné magának, hogy ne dobja be a szavazócéduláját az urnába, hanem magánál tartsa, majd, ha nem felel meg neki az eredmény akkor óv. Csalásra csakis az utalhat, ha több szavazatot számlálnak meg a szétosztottnál.
No de akkor ezt nem látták még át a küldöttek, így a szavazást megismételték és hogy, hogy nem, a második szavazási körből Domokos Géza került ki győztesen, pár szavazat többséggel. Egyébként ez volt az a kongresszus, amikor expressis verbis az autonómia egyik válfaja, tételesen a kulturális autonómia célkitűzése bekerült az RMDSZ programba, de olyan hatékonyan sikerült e programpontot képviselni, érvényesíteni a továbbiakban, hogy e ténynek még azok sincsenek tudatában,akik megélték az akkori eseményeket. Éppen ezért volt szükség a Kolozsvári Nyilatkozatra, mely hatalmas médiaérdeklődés mellett tett hitet az belső önrendelkezésen alapuló háromszintű autonómia kivívása mellett, e gesztus épp publicitása miatt volt letagadhatatlan, elsikkaszthatatlan és több éven keresztül meghatározhatta a szervezet politikáját.
A második kongresszusnak fontos döntése volt, hogy egy autonomista többségű elnökséget választott az RMDSZ élére(tagjai Domokos Géza, elnök, Tőkés László, tiszteletbeli elnök, Szőcs Géza és Kolumbán Gábor alelnökök, továbbá Beder Tibor, Béres András, Borbély Imre, Csapó József, Patrubány Miklós, Takács Csaba és Toró T. Tibor) akik több ízben is leszavazták az autonómia-politikát ellenző elnököt. Megtehették, hiszen felhatalmazottságukat éppen úgy a kongresszustól kapták (ellentétben a korábbi elnökséggel vagy a későbbi Ügyvezető elnökséggel), mint az elnök. Nagyrészt nekik köszönhető, az elnökségen belül tevékenykedő autonomista magnak, hogy 1992. október 25.-én az RMDSZ zászlajára tűzte az autonómiát, amit hivatalosan mindmáig nem tagadott meg. Ez jelenthet egy halvány esélyt arra, hogy az erdélyi politikában valaha lesz még autonómia-elvű cselekvési egység.
Most, amikor a román hatalom szabályos pszichológiai háborút folytat a magyar nemzeti közösség ellen, semmi sem aktuálisabb e létparancsnál.
Borbély Zsolt Attila. itthon.ma//szerintunk

Mohay Tamás: „Istennek kincses tárháza…”
P. Losteiner Leonárd ferences kézirata Szűz Mária csíksomlyói kegyszobráról
Amikor jó tíz évvel ezelőtt – dr. Cserháti István címzetes sárvári apát, tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott vásárosnaményi plébános megbízásából –jószolgálati cselekményként a fenti címmel jelzett kéziratos könyvecskét – „az első magyar nyelvű mirákulumos könyvet” – visszavittem a csíksomlyói ferences rendházba, nem gondoltam, hogy valaha is újra találkozom vele. Az eseményről cikket írtam a Hargita Népe című napilap 2005. május 14-i számába –, mellékelve a küldő áldozópap levelét arról, hogy a kis könyvecske miként s hol került hozzá.
Január elején csomagot kézbesített a posta, Mohay Tamás etnográfus, az ELTE BTK Néprajzi Intézete vezetőjének gondozásában megjelent könyvét(x), amely nem más, mint az általam átadott kéziratos könyv gondosan átírt és fakszimile kiadása, tudományos megalapozású tanulmány kíséretében, a szövegértést elősegítő lábjegyzetekkel, a kérdéskörhöz kötődő igen tekintélyes mennyiségű adattárral kiegészítve. Lehet-e ennél nagyobb öröm és elégtétel a könyvet tisztelő, a régmúlt idők szellemi kincseit csodáló és megbecsülő ember számára? Megtiszteltetésnek vehetem, hogy írhatok róla, örömömnek adjak hangot, hogy az elveszettnek hitt, szinte teljességgel elfeledett, a XIX. század eleji írott és beszélt, ízes archaikus nyelvezetű, a Mária–tiszteletet elmélyítő könyv reinkarnációját szerény szavaimmal méltassam?
Az olvasóban akaratlanul is fölmerül a kérdés: honnan a budapesti tudós kutatónak a somlyói rendház e féltett kincsével való találkozása? Az interneten megjelenített adatbázis segít benne: Mohay Tamás három ízben (1990, 1994, 2003) volt a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem néprajzi tanszékének vendégtanára; tanulmányainak hosszú sora jelzi, hogy kutatási területe kiterjed a népi vallásosság erdélyi hagyományainak feltárására, számbavételére, azon belül pedig megkülönböztetett figyelmet fordít a csángósághoz, Csíksomlyóhoz fűződő, múltbeli és jelenkori eseményekre, hagyományokra, a tárgyi és szakrális örökség búvárlására. A tudományos munkásságát számba vevő repertóriumban bőséges igazolását találjuk a somlyói búcsúhoz való kötődésének: Hagyomány és hagyományteremtés a csíksomlyói búcsún (1992), Egy ünnep alapjai. A csíksomlyói pünkösdi búcsú új megvilágításban (2000), Kájoni Jánostól Márton Áronig. Kétszázötven év a csíksomlyói pünkösdi búcsújárás alakulástörténetéből (2002), Moldvai magyarok pünkösdkor Csíksomlyón (2005), Bukaresti magyarok a csíksomlyói búcsúban (2007), A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás. Történet, eredet, hagyomány (2009), Csodatörténetek Csíksomlyón: magyar nyelvű elbeszélések Losteiner Leonárd kéziratos Cronologiájában (2015)… Ez utóbbi immár közvetlenül elvezette őt az „Istennek kincses tárháza, mely a csíksomlyai csudálatos Szűz Mária szent képénél rég üdőtől fogva osztogattatik” tudományos elemzéséhez, ismertetéséhez, bekapcsolva azt a jelenkor szakrális szellemi körforgásába, hozzásegítve a több mint kétszáz évvel ezelőtt élt tudós ferences szerzetes búvópatakként rejtekező művének a felszínre törését. Hisz ez a kéziratos könyvecske – „Gyűjteménye P. Losteiner Leonárdnak” – valóban kincs, amiképp arra P. dr. Orbán Szabolcs OFM tartományfőnök ajánló sorai utalnak: „a losteineri életműből talán egyedüliként megkímél bennünket a latin nyelv használatától s anyanyelvünkön közvetít számunkra sokatmondó tanítást, ezzel mutatja be igazi dicsőségét a most már öt évszázad óta reményt, biztonságot, vigasztalást, bátorítást nyújtó csíksomlyói kegyszobornak”; a megtalált kincs megjelentetését gondozó Mohay Tamás munkája pedig „megéreztethet bennünk valamit abból a »dicsőségből«, amely a Mindenható jóságának és ajándékának a megnyilvánulása”.
A Csíksomlyóhoz fűződő negyedszázados elmélyült kutató tevékenység által megalapozott tudományos látókör adott Mohay Tamás tanulmányához oly fundamentumot, amelyre a kötetet kísérő tanulmány – Losteiner Leonárd történetei a csíksomlyói kegyszoborról – tovább építi azt a virtuális szellemi katedrálist, amely Csíksomlyót – s benne a Napba öltözött Asszonyt – a Kárpát–medence, a világ magyarsága százezreit magához vonzó, magához ölelő, kegyelmi ajándékaival elhalmozó szakrális kisugárzási pontjává avatja.
Az olvasóban joggal merül fel a kíváncsiság: ki volt az a személyiség, aki kétszáz esztendővel ezelőtt a somlyói búcsú történetét, a kegyszobor csodás tetteit papírra vetette, megörökítette, örök emlékeztetőül az utókor számára. Ki is az a ferences barát, kinek „arcát nem ismerjük, csak a keze vonását – és a műveit”, kinek hamvait a kegytemplom kriptája őrzi? A tanulmány Losteiner és kora című fejezete, neves elődök adataira, kutatásaira támaszkodva ad választ. P. Losteiner Leonárd (1744–1826) „…egy korforduló nemzedékéhez tartozik: megérte az erdélyi ferencesek nagy felvirágzását, és utána látnia kellett a hanyatlás kezdetét is. Egyik utolsó képviselője a latin nyelvű tudományosságnak, és a legelső, aki magyarul állít össze könyvecskét Csíksomlyóról – éppen akkor, amikor a »határon túl«, Magyarországon kibontakozik a nyelvújítás.” Műveit, jelesül a csíksomlyói kolostor történetét, az erdélyi ferences rendtartomány históriáját, illetve a világtörténetét – Cronologia Topographico–Chronographica seu sub specie annuae felicitatis et calamitatis Provinciae Transylvanicae et Siculiae Descriptio pervetusti monasterii Csík–Somlyóviensis ad Beatam Virginam Visitantem etc… (1777), Propago vitis seraphicae in tansilvaniam protensa… seu historia chronologico–topographica provinciae seraphico–transsylvanicae tit. s. stephani protoregis hungariae fratrum ordinis minorum s. p. francisci strictioris observantiae… (1789), Theatrum Orbis Christiani Hungarico–Transylvanicum int tres aeatates videlicet legis naturae, legis scriptae, et leges evangelicae divisum, statum sacrum et profanum, ac praecipuos eventus universi in paralellis lineis ab urbe condito usque ad annum MDCCXC exhibiens… (1790 után) – latinul, „a kor művelt embereinek nyelvén” írta. E műveket méltán sorolhatjuk a korabeli, szakmai érdeklődést és elismerést kiváltó értékes tudományos munkák közé. Mohay Tamás – jelen kötetének megjelenésekor – a Hargita Népe 2015. november 19-i lapszámában közölt interjúban a korabeli és későbbi recepciót is megindokolja: „rendkívül kitartó, nagy összefoglalásra képes ember munkáját tartom a kezemben, akinek figyelme mindenre kiterjed, és amellett, hogy elmerül részletekbe, a nagy egészre is fogékony”. Bár munkái kéziratban maradtak és a szerző neve is „saját rendjén kívül jórészt elfelejtődött (…) Mégis: egymást követő érdeklődő nemzedékek újra meg újra rábukkantak Losteiner írásaira, és újra meg újra gazdag adatforrást láttak benne.” A rendkívül gazdag ismeretanyagra épült a magyar nyelven megírt „Istennek kincses tárháza…” „tudomásunk szerint – olvashatjuk a tanulmányban – az első és egyetlen, amelyet magyarul állított össze. (…) Célja lehetett a kegyhely iránti buzgóság ébren tartása és talán az adakozó kedv fokozása is a készülő új templom építésének javára. Leginkább pedig az, hogy emlékezetben tartsa korábbi nemzedékek gyűjtőmunkájának eredményeit, a kegyszobor körül megesett csodákat.” Személyesen működött közre, hogy előbb Kolonich László, majd Battyány Ignác erdélyi püspök bizottságot küldjön ki a kegyszobor csodatételeinek a vizsgálatára, hivatalos nyilatkozatban erősítse meg és ismerje el azokat.
Mohay Tamás alapos és körültekintő kutatásai és vizsgálata arról tanúskodik, hogy a kezünkben tartott kéziratos könyv nem unikum, hasonló című kézirat található a kolozsvári Egyetemi Könyvtár kézirattárában; azonos tétel, ugyancsak Losteiner neve alatt szerepel – a kézirat viszont eltűnt – az Országos Széchényi Könyvtár katalógusában; további példány az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban…, melyek a kódexmásoló barátok gyakorlatára utalnak, segítettek szélesebb körű hozzájutást e lelki táplálékhoz. További kutatás szükséges ahhoz, hogy eldönthessék: „melyiket melyikről másolták, és hogy a szövegek apróbb eltérései hátterében pontosan mi áll”.
Az „Istennek kincses tárháza…” kiadásra való előkészítése „sok élvezetes »rejtvény« megfejtésére adott lehetőséget” – olvashatjuk a fentebb említett interjúban –, ugyanakkor utalás történt arra is, hogy az átírás mily nagy gondosságot és odafigyelést kívánt. „Az átírást és kiolvasást is sokban segítette a későbbi, jobban olvasható kolozsvári másolati példány; az esztergomi példányból viszont az derült ki, hogy a somlyói példány másolója több helyen is kihagyott szavakat és sorokat.”
A múlt homályából előkerült csíksomlyói kéziratos könyv, „jól szerkesztett, átgondoltan felépített” fejezetekre – bevezetőre, czikkelyekre, toldalékra – tagolt mű, gondos kezek munkájára vall. Alcímei: Tárgya e könyvecskének, A csíksomlyai Boldog Szűz Mária szent képének ábrázatjáról, A csíksomlyai Boldog Szűz Mária szent képének eredetéről és régiségéről, Az ezen szent képen történt természet felett való változásokról, A csíksomlyai Szűz Mária szent képénél vett isteni kegyelemről, A csíksomlyai Boldog Szűz Mária törvényes ítélete fő megyés pásztornak.
A kötet lehetőséget és alkalmat kínál arra, hogy a mai olvasó – fakszimilében és Mohay Tamás átiratában – is ízelítőt nyerjen a két évszázaddal ezelőtti magyar nyelv szépségéből. A kézirat „megmutatja azt, milyen tisztelet övezte Szűz Máriát 1800 körül és az azt megelőző évszázadban (…) első kézből, mintegy a forrásnál láthatjuk a tisztelet kifejeződését”. A kéziratos kötet legterjedelmesebb fejezete hosszan sorjázza azokat az imameghallgatásokat, csodatételeket, amelyek a csíksomlyói kegyszoborhoz köthetők. Nem állhatunk ellent a csábító lehetőségnek, hogy a Losteiner Leonárd által följegyzett, átírt szövegből szemléltetésképpen néhányat kiragadjunk.
28. „…egy P. Mihály Jakab öreg szerzetes nemes Deák József előtt írása által vallotta, hogy ő a szakadásnak nagy kínjaiban sínlődvén, le borulva folyamodék ezen szent kép előtt az Isten Anyjához, könyves szemekkel kérvén, hogy az ő istenes könyörgésével vagy jó halált vagy az ő szenvedésétől való szabadulását megnyerné; és midőn ezen gyakor fohászkodásit újítaná, ezen alkalmatlan nyavalyából harmadnapra minden orvosság nélkül kiszabadula, s ezen innen már 15. esztendő telve nyavalyának semmi terhét nem érzé; »amelyet örök hálaadással leborulva (úgy írják) tulajdonítok és papi hitemmel esküvén bizonyítok azon Szűz Anyának nevezetes képéhez való folyamodásomnak Csíksomlyón 9. novembris 1746«.”
33. „A szűzen gyümölcsöző Mária a gyümölcsteleneknek is Anyja, ezért a benne reménlő magtalanokra is szokta ezen szent képben is hathatós közbenjárását és kegyességét kiterjeszteni, amint levelében bizonyítja ezt méltóságos Gábor Anna néhai udvari tanácsos Csató Zsigmond úr özvegye, aki levelével bizonyítja hogy egy csíkszépvízi kontrallorné első férjével 16 esztendők alatt, a másodikkal nyolc esztendőkig magtalan lévén, és emiatt férjétől is nagyon szorongattatván ügyét és folyamát vette ezen szent képhez. Férjét keserves könnyhullatásival arra bírta, hogy hét szombat napon ezen szent képet együtt meglátogatnák; minek előtte egyes fogadásokot egészen bételjesítették volna, az alatt a szomorú asszony megvigasztaltaték, és mint Ráchel, méhében fogana. Ennek méhe gyümölcsét az említett méltóságos Gábor Anna asszony nemes delnei Botskor Mihállyal 1732. esztendőben a keresztelővíz alá tarták, és Istennek béajánlák. Így vigasztalja Isten azokot, akik szomorú ügyekben teljes hittel, reménységgel és szeretettel folyamodnak az ő Anyjához, Máriához.”
67. „Both Ilona karatnai Zoth János hitvese elméjében megháborodván minden szent dologtól irtózván és káronkodván 28. novembris 1779-ben csíksomlyai szent képhez Háromszékről hozattaték, és itten arra bírattaték, hogy töredelmes szívvel a szent kép előtt leborulva fohászkodnék. Erre kezde nevetni, vigasztalásul hívni a Jézus Máriát és onnan teljes vigasztalással egészségesen hazamene. Adatott Máriának hatalom mind a testnek, mind a léleknek feltámasztására, úgymond Boldog Adameus.”
Batthyány Ignác püspök az „eskető levelek” és a személyesen tapasztalt csodatétel és a népek buzgóságától „meggyőzettetvén végre ítéletet tett”: „Ezt a faragott képet azért mind a csudákról jelesnek, és hogy megkoronáztassék, méltónak magyarázzuk, és minden tőlünk kitelhető móddal és formában szentenciát mondunk. Adatott Kolozsváratt, ami püspöki lakhelyünkben, Kisasszony havának huszadikán 1798. esztendőben, Ignác erdélyi püspök.”
Mohay Tamás tanulmánya kitér a kéziratos könyvecske előzményire, a benne foglaltak forrásaira. A kiindulópont a szerző saját munkáiban jelölhető meg: „Az Istennek kincses tárháza… elbeszélt történetei – a históriákról éppúgy, mint a mirákulumokról – szinte teljes egészükben szerepeltek már Losteiner Leonárd harminc évvel korábbi művében, a Cronologia-ban. és sok későbbi közvetítőn keresztül onnan váltak széles körben ismertté.” De utalni kell más történeti forrásokra is, amelyeket munkájában maga is megemlít. A csodatetteket felsoroló fejezetből ismerhetjük meg az imameghallgatásokat követő, a kegyszoborhoz köthető csodatetteket. Bennük „a maga elevenségében jelenik meg előttünk a 18. század vallási tapasztalata, hite, múltról való gondolkodása. A múltról három eleven forrása van, ahogy ezt a bevezetőben megfogalmazza: a »tapasztalás, az Írás és a Hagyomány«. (…) A maga idejében Losteiner éppoly korszerű volt, fürkésző és részletekre figyelő, évszázadokat összegző és szintézist alkotó szellemével, mint mások, későbbi korok »nagyobb« tudósai a saját módszertani eszköztáruk birtokában. A maga helyén és a maga értékén kell ma is megbecsülnünk anélkül, hogy későbbi korok szemléletét és módszertani ügyességét kérnénk rajta számon.”
Az „Istennek kincses tárháza…” immár bárki számára hozzáférhető. Azt nemcsak a szakrális, vallási hagyományok iránt érdeklődő olvasók forgathatják haszonnal, hanem a magyar nyelv múltja, fejlődéstörténetének a búvárlói is. „…olyan ember magyar szövegét olvassuk, aki (túl a hatvanon) szinte a szemünk előtt tanul magyarul írni, hiszen ilyen kísérlete tudomásunk szerint korábban nem volt (…) a stílusnak és a fogalmazásnak ez az átmeneti, »kezdő« állapota tanulságos akár a magyar nyelvtörténet, akár a gondolkodástörténet szempontjából.”
Napjaink Mária-tisztelete, a Mária-ünnepek sora, a Mariazelltől Csíksomlyóig vezető Mária-út kiépítése végigvezet bennünket a magyar államiság létrejöttével egyidős Mária-tisztelet alakulástörténetében. Mohay Tamás tekintélyes szakirodalomra támaszkodó könyve hozzásegít bennünket, hogy mélyebben megismerjük azt a szakrális hátteret, amely jeles zarándokhelyeinken – Máriabesnyőn, Máriagyüdön, Máriapócson, Mátraverebély–Szentkúton, Máriaradnán, Csíksomlyón… –, Mária-ünnepeinkben lépten–nyomon tetten érhető. E kötet oda sorolható Pünkösd–szombatján Csíksomlyóra zarándokoló százezrek legfontosabb lelki olvasmányai közé. A kegytemplom szentélyében látható számos emlékjel, az imameghallgatást tanúsító márványtábla igazolja, hogy a Szűzanya, a Magyarok nagyasszonya a későbbi korokban is oltalmába fogadta s fogadja ma is a hozzá fordulókat.
Máriás József
(x)Mohay Tamás: „Istennek kincses tárháza…” P. Losteiner Leonárd ferences kézirata Szűz Mária csíksomlyói kegyszobráról /Csíksomlyó – Budapest, 2015/ Keresztény Szó (Kolozsvár)

2016. április 1.
Kelemen Hunor a magyar-magyar együttműködésről a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma előtt
Országhatároktól függetlenül egyértelműen a biztonság az, ami foglalkoztatja a magyar közösségeket egy tétova, a helyes utat és megoldásokat ma még nem találó Európában – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön a Kápát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) évente megszervezett budapesti ülése előtt.
„Romániában ehhez az alapvetően bizonytalan közérzethez adódnak hozzá azok a jogcsorbítások, hatósági túlkapások, amelyekkel sajnos szinte naponta szembe találjuk magunk, és amelyeknek szenvedő alanyai a magyar emberek. Ezekről a helyzetekről a holnapi ülésen is említést teszek, hiszen ezek azok a gondok, amelyek közösségünket leginkább foglalkoztatják, és félő, hogy ezek az önkormányzati választások közeledtével egyre erőteljesebben jelentkeznek” – mutatott rá Kelemen Hunor, ugyanakkor arra is emlékeztetett: legutóbb az RMDSZ két polgármesterét hatalmas pénzbírsággal sújtották a székely, illetve a magyar zászló kifüggesztése miatt. A szövetségi elnök elítélte azt a hatósági túlbuzgóságot, amellyel a magyar közösség szimbólumhasználati jogát korlátozzák napirendszerűen.
Hozzátette azt is, hogy a közelgő választáson és az azt követő időszakban is a Romániai Magyar Demokrata Szövetség célja az, hogy az erős képviselet mellett országszerte védelmet is nyújtson a közösségnek: nyelvi jogai tiszteletben tartásától az anyanyelvű oktatás biztosításán át egészen a hétköznapok közbiztonsági feltételeinek megteremtéséig. „Fontos számunkra az, hogy ebben a képviseleti munkában magunk mellett tudjuk a Kárpát-medencei magyar közösségek vezetőit.
Választásokra készülünk, végezzük a munkánkat otthon, de eközben azokra a közös célokra is folyamatosan figyelnünk kell, amelyek által erősebbé válunk mindannyian” – szögezte le a szövetségi elnök, aki szerint a határon túli magyar közösségek mindenikében prioritás a megszerzett jogok megőrzése, valamint az, hogy megakadályozzák a jogfosztásokat, kivívott eredményeik megcsorbítását annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban érezzék magukat szülőföldjükön. „Az a nemzet, amely tervezni és építkezni tud, nincs elveszve. Mi nem a folyamatosan változó világ elbizonytalanodó közösségei közé akarunk tartozni, hanem számon akarjuk tartani azokat a közös elveket és értékeket, amelyek támaszt és békét nyújtanak, védelmet és biztonságot jelentenek” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint ebben a tekintetben is fontos a magyar közösségek képviselőinek budapesti fóruma.
„Megfigyelhettük, hogy az utóbbi időben egyesek a legapróbb ürügyet is megkeresik arra, hogy Magyarország és Románia közé éket verjenek – legutóbb éppen a kürtőskalácsot használták volna erre. Nem engedhetjük meg, hogy ez az ürügysorozat folytatódjon, ezért az RMDSZ a folyamatos párbeszédet szorgalmazza, hiszen a két ország békés kapcsolata a romániai magyarság biztonságérzetét is növelné” – tette hozzá az RMDSZ elnöke, és azt is hangsúlyozta: a román-magyar államközi viszonyt javítani kell, a szövetség pedig minden erejével azon lesz, hogy ezt az utat egyengesse, támogassa a közös megoldáskeresésen alapuló szomszédságpolitikát. Közlemény
Erdély.ma

Ráduly indul polgármesternek Csíkszeredában, Borboly visszalép
Mégsem Borboly Csabát, hanem Ráduly Róbert Kálmánt indítja polgármesterjelöltként Csíkszeredában az RMDSZ. Ezt a szövetség városi szervezetének elnöke, Füleki Zoltán jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján – adja hírül a kronika.ro.
„Ráduly Róbert Kálmán az RMDSZ jelöltállítási határidejének lejártakor, március 15-én még hatósági felügyelet alatt állt, ezért nem jelentkezett" – idézte a Székelyhon hírportál Füleki Zoltánt. Az RMDSZ csíkszeredai szervezetének elnöke elmondta, Ráduly csütörtökön jelezte indulási szándékát és egyben felhatalmazta Fülekit, hogy a nyilvánossággal is közölje a döntését.
Füleki elmondta azt is, hogy a korábban az elöljárói székért bejelentkező Borboly Csaba visszalép. Közlése szerint csütörtökön értesítette erről a Hargita Megyei Tanács elnökét, aki korábbi bejelentését megerősítve jelezte, hogy nem indul a polgármesteri tisztségért. Borboly már többször leszögezte, hogy amennyiben a korábbi csíkszeredai polgármester mégiscsak versenybe szállna, akkor ő visszalép a javára.
Füleki újságírói kérdésre leszögezte, nem április elsejei tréfáról van szó. A pénteki sajtótájékoztatón egyébként nem volt jelen sem Ráduly, sem Borboly. A Székelyhon kérdésére Füleki Zoltán elmondta, Ráduly veterán távfutóversenyre utazott Hunyad megyébe.
Hozzátette azt is, hogy hétfőn kezdik meg az aláírásgyűjtést az új jelölt támogatására. Ugyancsak a portál kérdésére reagálva Füleki elutasította Borbolynak azt a korábbi kijelentését, miszerint Csíkszereda gazdátlan lenne. Mint hangsúlyozta, a város soha sem volt, most sem az és ezután sem lesz gazdátlan.
Ráduly Róbert – és Szőke Domokos alpolgármester – ellen tavaly júniusban emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), és még a vádemelés napján lemondott polgármesteri tisztségéről. A volt polgármestert háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolja a DNA.
Az ügyészség szerint Ráduly azáltal követett el hivatali visszaélést, hogy a műemlékvédelmi előírásokat figyelmen kívül hagyva bocsátott ki építési engedélyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületének a felújítására. A vád szerint a polgármester és az alpolgármester is egy alkalommal magáncélra használta a polgármesteri hivatal gépkocsiját. A Maros megyei törvényszék március közepén jogerősen megszüntette a Ráduly és Szőke ellen tavaly foganatosított hatósági felügyeletet – írja a kronika.ro.

Nemzetpolitika: 800 ezer új magyar állampolgár
Pénteken tart ülést a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, és többek között a magyar munkaerő megtartása és a külhoni magyarok állampolgársága a téma. A kormányzati ciklus végéig akár 1 millió új magyar állampolgár lehet. Eddig már 825 ezren kaptak állampolgárságot.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki ülésén Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszélt a külhoni magyarokról. Elmondta, hogy eddig 762 ezren tettek állampolgársági esküt és körülbelül 62 ezer ember magyar állampolgárságát állapították meg az alapján, hogy őseik a mai Magyarország területéről mentek el.
Semjén Zsolt azt is mondta az ülésen, hogy a kormány célkitűzéseinek megfelelően a ciklus végéig tarthatónak látja az egymillió új magyar állampolgárt. Semjén Zsolt azt is elmondta, hogy a kormány soha nem áldozott ennyi forrást a nemzetpolitikai célokra. Többek között ennek eredményeként a vajdasági programhoz hasonló, arányos nagyságrendű gazdaságfejlesztési programot akar indítani a kormány Kárpátalján is.
Az ülésen Kövér László, a Parlament elnöke a Kárpát-medencei magyar munkaerőről beszélt. Azt mondta, hogy a magyar államnak a hatalmas anyagi erőfeszítéseket kell tennie a következő években azért, hogy egy olyan stabil munkaerő-gazdálkodási program jöhessen létre, amely segíti a magyarokat, hogy szülőföldjükön maradjanak. Kövér László elmondta, hogy a nemzetpolitika érdekérvényesítő ereje azon múlik, hogy a magyar törekvéseket meg tudják-e védeni a nagyvilágban – írja az MTI.
MTI

Nagyváradnak nagyon kell Váradszentmárton!
Nagyváradon harmadjára is népszavazást tartanak arról, hogy a város egyesüljön-e Váradszentmárton községgel – írja a Maszol.ro portál.
A népszavazásról szóló határozatot hosszas vita után csütörtöki ülésén hagyta jóvá az önkormányzati képviselőtestület. A határozat szerint a népszavazást június ötödikén, az önkormányzati választásokkal egy időben tartják.
Tavaly már kétszer – májusban és júniusban is – tartottak erről népszavazást. Váradszentmártonon el is fogadták a települések egyesülését, de Nagyváradon egyik népszavazáson sem volt meg az érvényességhez szükséges ötven százalékos részvételi arány.
A csütörtöki önkormányzati ülésen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői nem támogatták a határozatot. A nagyváradi magyarság aggódva tekint a népszavazásra, ugyanis a két település egyesülésével Nagyváradon a jelenlegi 24,5 százalékról 22 százalékra csökken a magyarság aránya. Romániában az önkormányzati törvény értelmében azt a kisebbséget illeti meg az anyanyelvhasználat joga egy településen, amelynek a helyi aránya 20 százalék fölött van.
Ilie Bolojan polgármester a csütörtöki önkormányzati ülésen kijelentette: arra számít, hogy a helyhatósági választások miatt ezúttal nagyobb lesz a részvételi arány, és sikerül túllépni az érvényességi küszöböt. Hozzátette: kikérik az Országos Választási Iroda álláspontját arról, hogy egy időben és azonos helyen tarthatják-e a népszavazást az önkormányzati választásokkal.
Ritli László Csongor, az RMDSZ-frakcióvezetője azzal érvelt, hogy Nagyváradnak az egyesülésnél fontosabb problémákat kell megoldania.

A prefektus máris kifogásolja (A megyei tanács székely zászlója)
Eltávolíttatná a Kovászna Megyei Tanács üléstermében kitűzött székely zászlót Sebastian Cucu prefektus, mivel szerinte törvénytelen módon volt elhelyezve. A kormányhivatal vezetője ezt az Agerpres, valamint a Mediafax hírügynökséggel közölte, kijelentve, egy hivatalosan el nem ismert zászlóról van szó, ennek elhelyezése pedig csakis jogszerűtlen lehet a jelenlegi előírások értelmében.
A prefektus a hírügynökségeknek kijelentette: állításait több jogerős bírósági döntés is alátámasztja, azaz nincs törvényes módja egy hivatalosan el nem ismert lobogó kitűzésének az ülésteremben vagy a közintézmények homlokzatán. A székely zászló pedig kétségtelenül egy el nem ismert szimbólum. Cucu annak kapcsán, hogy a megyei testület szerdán határozatba foglalta: a Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt frakciójának vezetője adományozta zászló közvagyontárgynak minősül, kijelentette, hogy megvizsgálják a dokumentumot törvényességi szempontból, és amennyiben jogszerűtlennek bizonyul, megtámadják azt. A kormány helyi képviselője szerint nincs jelentősége annak, hogy az el nem ismert szimbólum milyen módon került a közintézmény birtokába – azaz ajándék vagy adomány volt –, kitűzése a többi hivatalosan elismert zászlók mellé mindenképp jogszabályba ütköző.
Mint arról beszámoltunk, Kovászna Megye Tanácsa szerdai ülésén elfogadta Kulcsár-Terza József adományát, melyet a múlt havi ülésen adott át. Akkor a polgári politikus a székely zászlóval vonult be az ülésterembe, és az elnök jóváhagyása után kitűzte azt Európai Unió, Románia és Kovászna megye zászlaja mellé. Az adományt egyöntetű szavazattal határozatban fogadta el a közgyűlés. Kulcsár-Terza József elmondta, azért ragaszkodott ahhoz, hogy így fogadják el az adományt, és azt iktassák be a megye ingó vagyonába, mert félt, hogy eltűnik, ugyanis erre utalnak az utóbbi időszakban Székelyföldön történtek. A határozat védeni fogja a zászlót, mondotta, és reményét fejezte ki: a hatóságok felnőnek oda, hogy ne üldözzék jelképeinket, anyanyelvünket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ünnepelt az egész város
A Sepsi-SIC történelmet írt, hiszen először nyert bajnoki címet a sepsiszentgyörgyi kosárlabda történetében – ennek örömére Sepsiszentgyörgy új főterén tegnap Sepsi-SIC-napot szerveztek, amelyen több ezren vettek részt.
A résztvevők – a Székely Légió tagjai zöld-fehér zászlókat, sálakat, mezt viselve, idősebbek és fiatalabbak, sokan családostul, babakocsival – már délután ötkor gyülekeztek, így lassan zöld-fehér tengerben úszott a színpad előtti tér. A hangulatot a Vass-Vitus Kinga és a Molnár Enikő által irányított Sport-All Sport Klub világbajnokságra készülő Z-Dance tánccsoportjának tehetséges kis és nagy táncosai alapozták meg, akiket már a kosárlabda-mérkőzések szüneteiben számtalanszor láthattunk. A folytatásban spontán tánccal biztatták mozgásra a jelenlevőket, majd az újdonsült bajnokok is bekapcsolódtak, és hamar átvették a stafétát. A tánc után továbbra is a Román Kupa-győztes és bajnokcsapatra irányult a reflektorfény, akiket a műsorvezető-páros, Kádár Zoltán és Vlad Manolăchescu egyenként szólított színpadra. Miközben a lányok a magasba emelték a két kupát, nagyszerű hangulat uralkodott a nézőtéren, ahol a már ismert rigmusokkal éltették őket az ország legjobb szurkolói: tudta már az egész város, bajnok lett a székely város. A zöld-fehérek folyamatosan autogramot osztogattak a jövő kosárlabdázóinak, és fényképeket készítettek, majd a kissé ellaposodó hangulatot az Amanda Thompson–Tyaunna Dominique Marshall páros tette újra vidámmá rögtönzött táncelőadással, amelybe a gyerekek is bekapcsolódtak. Az estét a várva várt koncerttel zárták: az Ismerős Arcok zenekar együtt énekelte el a zöld-fehér szurkolókkal a Nélküled című közkedvelt dalt.
Miska Brigitta

Titokban tartott ítélet
A Legfelső Semmítő- és Ítélőszéken hétfőn, illetve szerdán tárgyalták le a terrorváddal őrizetbe vett kézdivásárhelyi fiatalok, Beke István Attila és Szőcs Zoltán által benyújtott fellebbezést, amelyet a bukaresti táblabíróság alapfokú ítélete ellen nyújtottak be március 22-én és 23-án.
Ugyancsak szerda délelőttre tűzték ki a két vármegyés március 24-én iktatott fellebbezését, amelyet ügyvédjeik előzetes fogva tartásuk meghosszabbítása ellen nyújtottak be. A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék bírói mindhárom fellebbezésüket letárgyalták, de tegnapig nem hirdettek ítéletet, és az intézmény honlapján sem tették közzé döntésüket. Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy Beke István Attila és Szőcs Zoltán április 28-ig a bukaresti rendőrség központi fogdájában vizsgálati fogságban marad.
(iochom)

Iohannis szerint korai (Óriásmecset Bukarestben)
Az Agerpres hírügynökség értesülései szerint az elnöki hivatal nem ellenzi, hogy felépüljön a Bukarestbe tervezett óriásmecset, csak az időpontot tartja alkalmatlannak a „terrorizmus és bevándorlás” miatt.
Klaus Iohannis múlt heti törökországi hivatalos látogatásán Recep Erdogan török elnök „a két ország közötti párbeszéd és szolidaritás legszebb megnyilvánulásának” nevezte a bukaresti mecset megépítését, Iohannis pedig megerősítette: a terv az építési engedélyezés szakaszába került, ami a főpolgármesteri hivatal hatásköre.
Mint ismeretes, a kormány tavaly nyáron 49 évre ingyenesen a muzulmán felekezet használatába adott egy 11 ezer négyzetméteres telket a főváros északi részén, hogy azon a felekezet közhasznú épületeket – egy mecsetet, lelkészi lakást, könyvtárat és szociális központot – építsen. A mecset emelését a török kormány finanszírozza, amit adományokból egészítenek ki. A telken több ízben rendeztek tiltakozó megmozdulásokat a mecsetépítés ellenzői.
„A múlt heti törökországi államfői találkozón Klaus Iohannis nem tagadhatott meg egy olyan kötelezettségvállalást, amit Románia az utóbbi időben háromszor is a legmagasabb szinten megerősített” – magyarázta az elnöki hivatal egy név nélkül nyilatkozó tisztségviselője. Mint kifejtette: egy bukaresti mecset és isztambuli ortodox templom megépítéséről még Adrian Năstase kormányfő állapodott meg 2004-ben az akkor szintén miniszterelnöki tisztséget betöltő Erdogannal, 2011-ben Băsescu államfőként szintén elvi beleegyezését adta Erdogannak, majd 2015-ben Victor Ponta miniszterelnök egy kormányhatározattal telket is adott a muzulmánoknak. Az ortodox egyháznak – amely egy kápolnával is megelégedne Isztambulban – állítólag hat telket is felajánlottak azóta a törökök, de egyiket sem fogadta el.

Indul a regisztráció (Külföldön élő románok)
A külügyminisztérium közlése szerint április elsejétől, azaz mától jelentkezhetnek be az idei parlamenti választásokra a hivatalosan külföldön élő román állampolgárok. Idén egyébként először nyílik lehetőség a levélben szavazásra.
A román külképviseletek mától fogadják a külföldi állandó vagy ideiglenes lakhellyel rendelkező román állampolgárok regisztrációs kérelmét, amelyhez román személyazonossági iratuk és a külföldi hatóságoktól kapott lakhelyigazolás másolatát kell csatolniuk – mutatott rá a külügyminisztériumban tartott sajtóértekezleten Dan Stoenescu, a külhoni románokért felelős tárca nélküli miniszter. Az új választási törvény értelmében a postán vagy személyesen leadható kérelmek függvényében a hatóságok további választóköröket alakítanak ki – a külképviseleteken kívül – azokban a térségekben, ahol legalább száz választópolgár igényli azt.
Ana Maria Pătru, az állandó választási hatóság elnöke emlékeztetett: a külföldön élők idén először levélben is voksolhatnak, ha előzetesen feliratkoztak a választói névjegyzékbe. A hivatalosan külföldön élők az előzetes regisztráció után maguk nyomtathatják majd ki az internetről letöltött szavazólapjukat, amelyet kettős borítékban juttatnak el a választási hatósághoz. A regisztráció a választások előtt három hónappal ér véget. A parlamenti voksolás időpontját még nem tűzték ki, nagy valószínűséggel november 20. és december 18. között bonyolítják le. Idén újból a megyei pártlistás, arányos választási rendszer szerint zajlik a szavazás. A külföldön szavazó román állampolgárok számára – az ország 41 megyéjén ésa fővároson kívül – egy különálló, 43. választókerületet hoztak létre, amelyből négy képviselő és két szenátor kerül a törvényhozásba.

Születésnapi vacsora az államfővel
Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutatót, a Corvin-lánc kitüntetettjét, Novák Ferenc Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfust, rendezőt és Csukás István Kossuth- és József Attila-díjas költőt, írót szerdán tiszteletvacsorán látta vendégül Áder János köztársasági elnök. Kallós Zoltánt 90., Novák Ferencet 85., Csukás Istvánt pedig 80. születésnapja alkalmából hívta meg a Sándor-palotába az államfő.
A tiszteletvacsorák hagyományát Áder János 2012-ben azzal a szándékkal teremtette meg, hogy felhívja a figyelmet a tiszteletre méltó értékek megteremtőire és azokra a kiemelkedő teljesítményekre, amelyek hozzájárulnak Magyarország hírnevének öregbítéséhez.
Szabadság (Kolozsvár)

Migráció: esély vagy veszély?
Sógor Csaba: humanitárius, jogi és politikai krízis van Európában
Humanitárius, jogi és politikai krízis kíséri a menekültválságot az Európai Unióban. Eltart még egy darabig, amíg sikerül a tagállamoknak ezt a három tényezőt összehangolni – mondta Sógor Csaba azon az előadáson, amelyet Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Németh Géza Egyesület március 30-án, a csíkszeredai Lázár-házban szervezett.
A Migráció: esély vagy veszély? címmel meghirdetett beszélgetést nagy érdeklődés kísérte. „Ebből is látszik, hogy mennyire fontos témát érintünk”– nyitotta meg a beszélgetést az esemény házigazdája dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul. Az est moderátora Sarány István, a Hargita Népe felelős szerkesztője felvezetőjében elmondta: a menekültáradat nem új jelenség, hiszen migráció volt és bizonyára lesz is: a konfliktusok, háborúk és a kilátástalan gazdasági helyzet létbizonytalanságai miatt.
– A világon a Föld lakosságának 3%-a mindig úton volt, ez ma azért ijesztő, mert a megnövekedett népességszám miatt, azt mondhatjuk, hogy ma hozzávetőlegesen 262 millió fő van úton a világban – erősítette meg a bevezető gondolatot Sógor Csaba. Az RMDSZ EP-képviselője szerint az adatok azt mutatják, hogy a migráció kiváltó okai közt az elkövetkezendő 30 évben a klímaváltozás is hangsúlyos szerepet kap.

Kétszáz lej csendháborításért
Húsvét másodnapján egy cetlit találtam a postaládámban, hogy menjek a postára felvenni egy levelet.
Két nap múlva megtörtént. A levelet március 22-én adták fel, másnap szerették volna kézbesíteni, de nem találtak otthon, ezért szólítottak fel az átvételére. Címzett: jómagam a Borsos Tamás utcából, házszám elírva. Feladó: marosszentgyörgyi csendőrlaktanya, Máriaffy Lajos utca 7. szám. A személynevek helyesen írva, ékezetek nélkül. A JO1370457-es számú jegyzőkönyvet 2016. március 16-án 13 órakor töltötte ki N. Árpád törzsőrmester. A jegyzőkönyvben már (még) helyesen szerepel a lakcímem. A személyi adatok is. A jegyzőkönyv lényege egy kétszáz lejes büntetés kirovása a 91/61-es törvény 2/25-ös cikkelye alapján 2016. március 10-én 18 óra 5 perckor tanúsított csendháborító magatartásomért. Az eredeti román szöveg a teljes hitelesség kedvéért: „În calitate de participant la marşul neautorizat de promovare a ţinutului secuiesc a fost depistat împreună cu mai multe persoane în timp ce tulbura liniştea locatarilor din zonă, respectiv de pe strada Revoluţiei.” (A székelyföldet – így, kis betűkkel – népszerűsítő törvénytelen menetelés résztvevőjeként más személyekkel együtt tetten érték, miközben a lakosok csendjét háborította a környéken, valamint a Forradalom utcában.) A megjegyzéseknél az szerepel, hogy operatív videófelvételek léteznek.
A jegyzőkönyv elolvasása után rohamosan romlott a közérzetem. Hiszen nem tartozik a kellemes életérzéseim közé szembesülni azzal, hogy kihágást követtem el, még akkor sem, ha egy ... Románia ... korifeusai és farizeusai rótták ki rám. Másrészt, enyhén szólva nem tartozik a kedvenc időtöltéseim közé hadakozni a bürokráciával, az igazságot szolgáltató vagy nem szolgáltató szervekkel, fel-feltéve magamnak a költői kérdést: ki képes hatékonyan megvédeni jogainkat, amikor a hatalmak árnyékában zsonglőröznek mindazok, akár itthon, az unióban vagy azon kívül, akiknek hasonló esetben a képviseltjeik védelme lenne a munkaköri leírásuk egy része? (Kincses Előd felvállalta a március tizedikei „zavargók” védelmét, ő maga is büntetettje lévén az aznapi megemlékezésnek. De melyik nem nyugdíjas ügyvéd vagy nem ügyvéd áll Kincses Előd mellé és ki nem?)
ÁBRÁM ZOLTÁN

Körgyűrű Gyalutól Dezmérig, a Bükkön át
Országos jelentőségűvé vált Kolozsvár metropolisz-övezetében a körgyűrű kialakítása – jelentette be tegnap Emil Boc polgármester az európai parlament szállítási és turisztikai bizottságának képviselőivel a városháza üvegtermében tartott munkamegbeszélés alkalmával. Boc a tanácskozáson elmondta, a kormány kiemelt fontosságú projektként kezeli a Gyalut Dezmérrel összekötő, a városi forgalom zsúfoltságának csökkentését célzó út kiépítését.
A tervezett négysávos körgyűrű az autópálya gyalui csomópontjából indulna, majd párhuzamosan futna a DN1 E60-as jelzésű országúttal a Cora áruház közeléig. Onnan felüljáró vezetne a Monostor negyedi végállomáshoz (képünk), majd a Bükkön keresztül haladva érne a Tordai úthoz, ahonnan a Békás (Bună Ziua) negyedet megkerülve, a Selgros háta mögött elhaladva az Apahida–Bányabükk körgyűrű dezméri csomópontjánál érne véget.

Levélbontó – Örökségünk – Zsobok, hol gyökeret eresztünk és szárnyakat növesztünk
Az Örökségünk kezdeményezés célja, hogy egy dal segítségével megszólítsák határoktól, távolságtól függetlenül a világ különböző pontjain élő magyarokat, és bevonják őket egy, a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó mozgalomba.
Látva a felhívás szövegét, nevelő-oktató munkám célkitűzésének értelmében feltettem a kérdést diákjaim körében: „Szeretnétek-e sztárok lenni?” Hangzatos IGEN felelet érkezett, amelyet komoly munka, közös tervezés, felkészülés követett. Ez az idő lehetőséget teremtett annak megakadályozására, hogy gyermekeink gyökér nélküli, könnyen elfújható felnőttekké váljanak, hiszen identitástudatuk formálása, szokásaink ismertetése, hagyományaink átörökítése, magyarként való megmaradásuk ösztönzése úgy zajlott, hogy mindezt észre sem vették. Ők csupán sztároknak készültek.
Március 7-én el is érkezett a nagy nap, hiszen mindenki népviseletbe öltözve, befont hajjal, árvalányhajjal díszített kalapot öltve, kalotaszegi csizmát húzva érkezett, és Pálfi-Horváth Áron videóssal kezdetét vette az Örökségünk videóklip forgatása. Az igazi meglepetés az volt, amikor az MTV1 stábja is megjelent, és az itt zajló eseményekről felvételeket készítettek, a tudósítást pedig még aznap este megtekinthettük közösen. „Benne voltunk a tévében, már sztárok vagyunk” – hallgattuk elégedetten a diákok kijelentését Ottucsák Melinda Anikóval, a Petőfi Program zsoboki ösztöndíjasával, akivel együttműködve formáltuk a diákok magyarságtudatát, ízlésvilágát az Örökségünk projekt keretében.
Gál-Iankó Katalin magyartanár

Apróka eszponka
Átszelt útjaim
Mindig morcos volt. Évekig nem is gondoltam, hogy csángó néni lenne. Egyszer leváltotta a feteke fejkendőjét zöldesre, csángósra. Onnantól magyarul köszöntöttem. Alig halható, egykedvű morgás érkezett válaszként, szemkontaktusnak se híre, se hamva. Ment ez így majd tíz éven át.
Egy hónapja nagyon siettem az iskolába. A harangszó alig pár lépésre ért el a kaputól. Szedtem is a lábam, mikor a mellékutcából váratlanul elém lépett a néni. Én úgy megijedtem, mert szinte fellöktem.
– Menjen csak, menjen! – mondtam kissé hadarva.
– Szolgálatba megy, menjél csak magad!
– Hagyja el, megvár az a szolgálat! – mosolyodok el.
– Nekem sem sietős...
S állunk ott szó nélkül. Tán most is ott állnánk színtiszta dacból, ha bele nem fog a beszédébe.
– Nem akarnám elvágni az útját! – mondja halkan, lassan rám emelve tekintetét, biztosra tudom, hogy legelőször a tíz esztendő alatt.
A fekete macska jut eszembe hirtelen, hogy ha áthalad előttünk az úton, az szerencsétlenséget jelent. Évekig volt fekete macskám, imádtam, nem hiszek az ilyen babonákban. De ez mégsem ugyanaz. De vajon akkor mit jelent itt, ha elvágjuk valakinek az útját?
Nem merem megkérdeni. Az évek hozta szigorúságát nem kívánom vissza.
– Nem bánt, ha elvágja az utamat... – vállalom a nem is tudom mit.
Elmosolyodik, lassan megindul, elsétál előttem.
– Egészséget! – köszönök boldogan.
– Adjon a jó Mária! – mondja.
Mosolyog.
Azóta mindig mosolyog. Néhány szót is váltunk újabban.
Talán az út átvágása megsiríti az előző állapotot. A szomorúból vidámat varázsol, a szigorúból mosolygósat. Így gondolnám... De mindkét fél szívbéli beleegyezése szükségeltetik, s csak jó irányba vágódhat.
(2016. február 19.)
Régi locsolók
Legtöbbjük csak húsvét hétfőjén tért be hozzánk. Déltől hajnalig nyílt az ajtó. Vers, locsolás, kölni szag, frissen főzött kávé illata. És nagy, hangos nevetések. A mély, férfinevetéshez nem sokszor szokott falaink ilyenkor egy kicsit megremegtek.
Mi, lányokul, hordtuk a tiszta tányérokat, a frissen mosott és törölt poharakat, és a feketét, literszámra.
Aztán ahogy sötétedett, úgy került elő a töltött bárány és boeuf saláta is, a házikenyér. Később már csak a házi zsír. Az angol keserű sem tartott ki mindvégig.
De szerettük ezt a napot. Volt valami mélységes tisztelet a locsolni járókban. Mindig pontosan tudták, hogy mikor adják át a helyüket. Ezt évekig figyeltem. Jöttek, mentek, sokan csak a mi nagyszobánkban találkoztak, csak azon az egy napon. Mennyi történet, hány kedves arc...
Aztán megnőttünk, s külön a gyerekszobában fogadtuk a saját locsolóinkat. Egyszer egy barátom épp ment ki a szobámból, mikor döbbenten találkozott az édesapjával a nagyszobában. Később kérdeztem, hogy miért meredt úgy meg, hisz tudta, hogy a szüleink is jó ismerősök.
– De hát apám torkaszakadtából kacagott! – mondta még mindig meglepve.
Ilyenek voltak azok a régi locsolások.
Látom magam előtt a nagyszobát, érzem az illatokat, valahogy leginkább az erős feketéjét. S bárhogy is számolom, 15 éve mindennek.
Üdvözlet minden rég locsolónknak, bármerre is járjanak a nagyvilágban vagy már azon is túl...
(2016. március 28.)
Máthé Kriszta

Cseh Gábor a jegyzőkönyv-hamisítók felelősségre vonását kéri
Szerinte a cél a megfélemlítés
– A március 10-i rendezvényt és felvonulást követően eddig mintegy 90 személynek állítottak ki büntető jegyzőkönyvet, de a büntetések sorozata még nem ért véget, és nem lehet tudni, hol fog megállni, ugyanis még hatvan nap kifutási ideje van a csendőrségnek, amely alatt újabb és újabb büntetések jelenhetnek meg – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei elnöke.
Elmondta, hogy újabb és újabb büntetésekről érkeznek hírek Csíkszeredából, Sepiszentgyörgyről, Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, és, érdekes módon, bár a legtöbb személyt ugyanazon paragrafus alapján büntették meg, a büntetések összege 200, 400 és 600 lej között mozog.
Ennél is súlyosabbnak nevezte, hogy olyan személyek is kaptak büntetést, akik nem vettek részt a felvonuláson, sőt olyanok is, akik az adott időpontban nem tartózkodtak Marosvásárhelyen. "A román karhatalmi intézményeket, jelen esetben a Maros Megyei Csendőrséget a megbízhatóság, komolyság, becsületesség és tisztesség kellene jellemezze, és az állampolgárok bizalmát kellene élveznie – nemzetiségi hovatartozás nélkül. Ezzel szemben hamis, fals büntető jegyzőkönyveket állít ki, és alaptalanul diszkriminálja a magyar közösség tagjait. A cél egyértelmű: a megfélemlítés! – jelentette ki.
Pert is kilátásba helyezett
A továbbiakban tájékoztatott, hogy levélben fordult Cenan Iulius megyei csendőrparancsnokhoz, amelyben figyelmeztette a túlkapásokra, a hamis büntető jegyzőkönyvek kiállítására, és a vétkesek, hamisítók felelősségre vonását kérte. Ellenkező esetben pert helyezett kilátásba. "Amennyiben a parancsnok úr nem intézkedik, és nyilvánosan nem kérnek bocsánatot azoktól, akiket »tévedésből« megbüntettek, beperelem a Maros Megyei Csendőrséget fals, hamis okirat kiállításáért."
"Nem tudom, hogyan fognak engem a videóra varázsolni"
Egyébként ő maga is azok közé tartozik, akiket a felvonulásban való részvételért, illetve hangoskodás miatt 400 lejre büntettek, holott az állítólagos videofelvétel idején, amelyen "azonosították", éppen színházban volt. "Nem vettem részt a felvonuláson, ugyanis van egy nyugdíjas színésznő nagynéném, aki 6 órára ott kellett legyen a színházban, ahol színésztalálkozó és kiállítás-megnyitó volt, és nekem kellett odavinnem. Én tehát, úgymond, ellógtam a rendezvényről." Ezek után kijelentette: "nem tudom, hogyan fognak engem a videóra varázsolni".
Távollétükben "azonosították"
A sajtótájékoztatón jelen volt két fiatalember – Karácsonyi Dezső és Petelei Csaba István –, akiket szervezőként és a felvonuláson való részvétel miatt büntettek fejenként ezer lejre, holott az úgynevezett "azonosítás" időpontjában valahol Buzau és Bákó között úton voltak. Elmondásuk szerint március 10-én reggel indultak Vásárhelyről, és 11-én este érkeztek haza. Mindezt benzinkúti, szállodai számlákkal, pecsétes útiokmányokkal tudják bizonyítani. A történteket felháborítónak és jogsértőnek nevezték, és mindketten feljelentést tesznek a csendőrség ellen.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Tovább folyik a vezetőválasztás a MOGYE-n
Nagy Előd előadótanár lett az egyik rektorhelyettes
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusának keddi ülésén megszavazták a prof. dr. Leonard Azamfirei rektor által kiválasztott rektorhelyetteseket.
A magyar tagozat vezetőtanácsa által javasolt három egyetemi oktatóból dr. Nagy Elődnek, a gyógyszerészeti kar előadótanárának a nevét terjesztette a szenátus elé, amivel a többség egyetértett.
Dr. Angela Borda szövettanprofesszor továbbra is megmaradt tisztségében, a harmadik rektorhelyettes dr. Ana Marginean gyermekgyógyász-professzor lett.
Hogy hármuk közül kinek mi lesz a feladata, hétfőn fog eldőlni. Az oktatásért, tudományos munkáért és a nemzetközi kapcsolatokért felelős három prorektori állás mellett az egyetemi charta tervezett módosításával egy negyedik állást is létrehoznak az egyetem utáni képzés irányítására.
A MOGYE több mint ötventagú szenátusának élére, ahogy már korábban is beszámoltunk róla, újabb négy évre dr. Constantin Copotoiu sebészprofesszort választották, aki javasolta, hogy az egyetem vezető testületének egyik alelnöke a magyar tagozat képviselője legyen, amit a Babes–Bolyai Egyetem mintájára négy éve kérnek a magyar tagozat képviselői. Erre a tisztségre dr. Szabó Béla professzort jelölték, amit a szenátorok többsége megszavazott.
A szenátus másik alelnöke dr. Horatiu Suciu szívsebész professzor, titkára dr. Monica Monea fogászprofesszor lett.
A múlt év őszén kezdődött hosszú választási folyamat következő állomása a dékánok és dékánhelyettesek kijelölése, ami ugyancsak pályázati úton történik. A pályázatok elbírálására szerdán kerül sor. A magyar tagozat képviselőitől már eleve csak dékánhelyettesi javaslatokat kértek, két-két jelölt van az általános orvosi és a gyógyszerészeti, egy jelölt a fogorvosi karon. A döntést a kari vezetőségekről jövő pénteken fogja megszavazni az egyetem szenátusa – tájékoztatott dr. Szabó Béla professzor, a szenátus alelnöke.
Márciusban Marosvásárhelyen vizsgálódtak a Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság megbízottjai. Az ARACIS már 2013-ban akkreditálta a magyar nyelvű általánosorvos képzést, de mivel egy év múlva egy újabb ellenőrzést helyezett kilátásba, az önálló magyar főtanszékek akkor nem alakulhattak meg, bár az erre vonatkozó ígéretet 2012-ben írásban rögzítették.
– Lehet-e tudni a márciusi látogatás eredményét? – kérdeztem a továbbiakban Szabó Béla professzortól.
– Az ellenőrző hatóság képviselői a helyszínen vizsgálódtak, és mindennel meg voltak elégedve, de ez nem jelent sokat. A tapasztaltak alapján jelentést fognak előterjeszteni, és a döntést a 19 tagú tanács fogja meghozni.
– Az ellenőrző hatóság nem tartotta be az ígéretét, és csak az idén márciusban, azaz két és fél év után küldte el képviselőit újra Marosvásárhelyre. Ezek után számíthatunk kedvező fejleményre az önállósodást illetően?
– Ezzel kapcsolatosan is bekérték a magyar tagozat dossziéját, és az a személy, aki áttekintette, elégedett volt. Elképzelhető, hogy az ő részéről kedvező javaslat készül a végleges akkreditációt illetően.
– Ezek szerint van valami remény az önállósulásra?
– A már említett bizottság döntésétől függ. Ha újra hosszabbítanak, akkor nincs.
– Gondolom, hogy a gyógyszerészeti karra kényszerített közös akkreditáció egyelőre kizárja a magyar tagozat önállósulását.
– Sajnos, az akkreditáció öt évre szól. A szakminisztérium sokáig kerülte, hogy az érvényben levő tanügyi törvénnyel ellentétes szellemű gondolatot vessen papírra, de a gyógyszerészeti kar ügyében mégis megtette.
– A választási kampány idején a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület elnöke, Ádám Valérián tüntetett Bukarestben a Tanügyminisztérium előtt. Sajtóközleményében szóvá tette, hogy még a diákszövetség választmánya is visszautasította a tüntetés támogatását. Önnek mi a véleménye a tiltakozási akcióról?
– Azzal, hogy tüntetnek, nem felejtődik el az ügy. Egyébként, ahogy annak idején, ezúttal sem konzultáltak a magyar tagozat vezetőtanácsával. A célunk ugyanaz, de nem tudunk közösséget vállalni velük addig, amíg nem egy előre kialakított akciótervről van szó – nyilatkozta Szabó Béla professzor.
(bodolai)

Konferencia a reformáció 500. évfordulójára
„SZERETET A VILÁG MEGVÁLTÓJA”
(Szabolcska Mihály)
A Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség a REFORMÁCIÓ 500. évfordulójára készülődve 2016. április 2-án, szombaton 10 órai kezdettel tudományos konferenciát szervez
A BÉKÉS BÁNÁTI TÖRTÉNELMI EGYHÁZMEGYE LELKIPÁSZTORAINAK IRODALMI ÉS KÉPZŐMŰVÉSZETI MUNKÁSSÁGA címmel.
A lelkipásztorok esetenként nem csak a szolgálatra való elhívást kapták az adott időben, hanem a vers, próza, zene vagy festészet területén is elrejtett isten egy-egy tálentumot az életükben.
Ilyen lelkipásztorok voltak:
Nemes Elemér, Szombati-Szabó István, Streleczky Sándor, Nagy Márton,
Szepesi Nits István, Szabolcska Mihály, Dr. Szabolcska László, id. Zöld Mihály,
ifj. Zöld Mihály, Kádár István, Orth Imre, Ajtay Gábor, Dr. Higyed István.
Ma is élő lelkipásztorok: Makay Botond, Dénes József.
A Kárpát-medence valamikori legnagyobb egyházmegyéje jelenleg 3 országban és 5 egyházmegyében él. A konferencia célja emlékezni azokra a 19-20. században élt kiemelkedő személyiségekre, akik a reformátori örökség továbbéltetői voltak a térségben. Sok esetben tragikus körülmények közepette mutattak rá a hit és bizalom fontosságára igehirdetésben, versben, prózában, festményben, zenében, kritikai írásokban.
A konferencia programja:
10.00: Nyitó áhítat
10.15: Dr. Hegyi Ádám, tanársegéd előadása - SZTE BTK Könyvtártudományi Tanszék
10.45: Szekernyés János temesvári helytörténész előadása - Temesvári Képzőművészek Egyesületének elnöke
11.30: Bálint Sándor, Gáll Zoltán, Bódis Ferenc, Szűcs András Ottó, Makay Botond lelkipásztorok felidézik elődeik sokoldalú szolgálatát
14.00: Kiállítás megnyitása
14.30: Könyvbemutató, Dénes József nagyzerindi lelkipásztor bemutatja A kék madár bokrétája című frissen megjelent 4. verseskötetét
15.30: Műsoros összeállítás a lelkészköltők verseiből.
A konferencián közreműködik a nagyzerindi BOLDOGSÁG zenekar.
A konferencia támogatója az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő – Reformáció Emlékbizottsága.
Fazakas Csaba lelkipásztor-esperes
Nyugati Jelen (Arad)

Október 6–8. között, háromnapos közös rendezvény
Aláírták az Arad–Gyula, 2016. Kulturális Programot
Bognár Levente aradi alpolgármester március végén írta alá Gyula megbízottjával az Arad–Gyula 2016. Kulturális Programot. Mivel a dokumentumot a két város vezetői látták el kézjegyükkel, ez egyben arra is garancia, hogy a vezetőségek felvállalják a program megvalósításához szükséges anyagiaknak a biztosítását.
A hagyományos programok, a Kézfogások, illetve más rendezvények mellett idén egy új, fontos programot is szeretnének megvalósítani: október 6-án a gyulaiak Aradon emlékeznek meg a vértanúkról, míg másnap, október 7-én a gyulai Almásy-kastélyban nyílik meg az aradi Ereklyemúzeumnak egy vándorkiállítása. Köztudott, hogy 1849-ben 9, Aradon kivégzett tábornokot Gyulán tartóztattak le, ezért a vándorkiállítás anyagának a zöme is a tábornokokhoz fűződik. Ezt követően, október 8-án közös zarándoklatot szerveznének Máriaradnára, a mi régiónk közös zarándokhelyére. A máriaradnai kálváriadombon ugyanis a gyulai hívek is építettek egy stációt, amit befoglalnak a háromnapos, közös programba. Ezenkívül, márciustól indul az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium és a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium közötti program. A két város vezetősége ugyanis azt szeretné, ha a fiataljaik vinnék tovább a gördülékenyen működő, 22 éves együttműködést. Természetesen, a két város civilszervezeteit is szeretnék jobban összehozni, de a határon átnyúló, közös pályázatokra is összpontosítanak – mondta el érdeklődésünkre Bognár Levente aradi alpolgármester, az RMDSZ városi szervezetének az elnöke.
Balta János

Külhoni magyarok is kapnak elektronikus személyit
Eddig 825 ezren szerezték meg vagy kapták vissza magyar állampolgárságukat a külhoniak közül – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki plenáris ülésén Budapesten.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese az MTI tudósítása szerint kifejtette: 762 ezren tettek állampolgársági esküt és a diaszpórában mintegy 61-62 ezer ember magyar állampolgárságát állapították meg, azaz azt, hogy őseik a mai Magyarország területéről mentek el. A politikus kiemelte: a célkitűzéseknek megfelelően a ciklus végéig tarthatónak látja az egymillió új magyar állampolgárt. Jelezte: folyik az új elektronikus személyigazolvány előkészítése, amely a magyar állampolgárságot kapott külhoniaknak is ingyenesen rendelkezésére áll, és útlevélként is funkcionál.
Semjén Zsolt kitért arra is, hogy eddig soha nem látott források szolgálják a nemzetpolitikai célkitűzések megvalósítását, a minisztériumi keretek nélkül 22 milliárdos keret áll rendelkezésre a Bethlen Gábor alapnál és a nemzetpolitikai államtitkárságnál. Jelezte: 2017-től azokra a fejlesztésekre lesz forrás, amelyek be vannak tervezve a költségvetésbe, ezért előre fel kell mérni, milyen fejlesztéseket kívánnak megvalósítani. Bejelentette: a vajdasági programhoz hasonló, „arányos nagyságrendű" gazdaságfejlesztési programot akar a kormány Kárpátalján indítani.
Semjén Zsolt beszámolt a tematikus évekről, és jelezte: a magyar óvodások, kisiskolások és felsősök éve után fokozottan a gazdasági szempontokat szeretnék érvényesíteni. Ennek jegyében hirdették meg a szakképzés évét és fiatal magyar vállalkozók évét is. „Utóbbi iránt óriási az érdeklődés" – jegyezte meg. Hangsúlyozta: a külhoni magyarság akkor marad meg a szülőföldjén, ha ott meg is tud élni.
A miniszterelnök-helyettes ismét rögzítette: a magyar nemzetpolitika elvi alapokon áll, és nem függhet az utódállamok tetszésétől vagy a világpolitikától. „A külhoni magyarság soha nem kért olyan jogokat, amelyek ne az egyetemes emberi jogokon nyugodnának, és másoknak ne járnának" – mutatott rá. A KMKF 2004 decemberében alakult meg azzal a céllal, hogy tanácsadó intézményként segítse az Országgyűlés munkáját. A KMKF tagjai az Országgyűlés frakcióinak küldöttei, a Magyarországgal szomszédos országok parlamentjeinek, regionális, vagy megyei közgyűléseinek azon képviselői, akik az ott működő magyar szervezetek támogatásával szerezték mandátumukat, valamint az Európai Parlament magyar párt tagjaként megválasztott képviselői.
Krónika (Kolozsvár)

Nem adnak receptet a háziorvosok
Péntektől nem írnak ártámogatott és ingyenes recepteket, küldőpapírokat, beutalókat a háziorvosok, mivel április elsejétől már nincs érvényes szerződésük az Országos Egészségbiztosító Pénztárral (CNAS).
Az eddig érvényben lévő szerződés csütörtökön járt le, és bár az egészségügyi minisztériummal lezajlott egyeztetések során megegyeztek abban, hogy ezt meghosszabbítják, erről egyelőre nem született hivatalos dokumentum.
Soós-Szabó Klára, a Hargita Megyei Háziorvosok Szövetségének elnöke a Krónikának elmondta, hogy az egészségbiztosító még ki sem tűzte az új vagy a meghosszabbított szerződés aláírásának időpontját. „Ha szerződés nélkül írunk recepteket, végzünk szolgáltatásokat, utólag okirat-hamisítással vádolhatnak bennünket. Nem vállaljuk a törvénytelenséget a hozzá nem értő, hanyag döntéshozók miatt. Nem vállalhatjuk annak a kockázatát, hogy vádat emel ellenünk a korrupcióellenes ügyészség, mert szerződés nélkül dolgozunk" – indokolta a döntést a háziorvos.
Visszafizettették a recept értékét
Soós-Szabó Klára szerint több precedens is van arra, hogy az orvossal visszafizettették a felírt recept értékét, vagy az elvégzett szolgáltatást amiatt, hogy a vény megírásakor nem működött az informatikai rendszer. Elmondta, csütörtök délutánig még egyetlen orvost sem hívtak be szerződéskötésre, és ha erre pénteken sor kerülne, akkor Hargita megyében 153 háziorvosnak kell sorban állni, aláírni a dokumentumot.
A háziorvosok egyébként azt is nehezményezik, hogy nem készül el időben a szerződés, mindig visszamenőleg íratják alá velük az egyoldalúan rájuk kényszerített feltételeket. „A minisztérium honlapján közvitára bocsátott tervezetet nem írjuk alá, azokat a feltételeket nem fogadhatjuk el, a finanszírozással és a rendszer működésével is elégedetlenek vagyunk. Alkotmányos, polgári jogunk, hogy szerződő félként csak azt írjuk alá, amivel egyetértünk" – jelentette ki. Soós-Szabó Klára azt is felháborítónak tartja, hogy a hatóságok manipulálni próbálják a közvéleményt, és úgy állítják be a helyzetet, mintha az orvosok a betegek ellen fordulnának, azért nem írnának receptet.
„Hibás a rendszer"
Soós-Szabó Klára rámutatott, az elektronikus egészségügyi rendszer nem megfelelő működése gondok láncolatát vonja maga után, ráadásul a tavalyi évhez képest csökkent az alapellátásra elkülönített keretösszeg is, továbbá nagyobb adókat is kiróttak a háziorvosi rendelőkre. „Hagyják, hogy gyakoroljuk a szakmánkat, gyógyítsunk, és az emberekkel foglalkozzunk, ne a számítógépekkel! Félreértés ne essék, szó sincs róla, hogy egy átlátható informatikai rendszer ellen lennénk. Arról van szó, hogy a jelenlegi rendszer rossz, hibás, ráadásul aránytalan büntetésekkel jár" – jelentette ki a szakember.
Rámutatott, ha nem oldódik meg a helyzet, az a betegellátásra is kihat, ha nem lesz szerződéskötés, a betegnek kell fizetnie az ellátás költségeit, amiről nyugtát kap, és amelyet elszámoltathat a biztosítónál. De hosszú távon a biztosítási rendszer alapszolgáltatás nélkül marad, így a háziorvosok vagy magánúton folytatják praxisukat, vagy egyéni szerződést kötnek a pénztárral, vázolta a lehetőségeket Soós-Szabó Klára.
Bukarestben folytatódott az orvostiltakozás
Csütörtökön a munkaügyi minisztérium székháza előtt folytatódott a kisebb egészségügyi szakszervezetek által múlt héten indított tiltakozássorozat. Délben mintegy 200 egészségügyi dolgozó vonult a szaktárca bukaresti székháza elé, az egységes bérezés bevezetését és a befagyasztott állások feloldását kérve.
A Hippokratész Szakszervezeti Szövetség és a Promedica Szakszervezet küldöttségét a minisztérium egyik államtitkára fogadta, akinél az egyes kórházakban a személyzethiány miatt alkalmazott hosszú ügyeleti idő miatt emeltek panaszt. Az illetékes megígérte, ellenőrzésekkel próbálják majd megszüntetni az illegális gyakorlatot. Az említett szakszervezetek tagjai – mintegy 12 ezer alkalmazott – március 21-én kezdtek tiltakozás-sorozatba, ennek forgatókönyve szerint a múlt heti japánsztrájk után április 7-én az egészségügyi minisztérium székháza elé vonulnak, majd 11-e és 17-e között napi kétórás figyelmeztető sztrájkba lépnek.
Amennyiben a hatóságok nem teljesítik követeléseiket, április 18-ára általános sztrájkot robbantanak ki. A legtöbb egészségügyi alkalmazottat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség „önfényezésnek" minősítette az akciót, rámutatva, ennek nincs tétje, hiszen az egészségügyi tárcával folytatott korábbi tárgyalásaik nyomán a kifogásolt problémák hónapokon belül megoldódnak.
Bíró Blanka, Dávid Anna Júlia, Pap Melinda

Szemünk a látásra, fülünk a hallásra
Az utóbbi időben – években, akár évtizedben – egyre hangsúlyosabb, sőt vészjóslóbb az a passzivitás, amellyel közös dolgaink alakulását szemléljük – ha egyáltalán látunk még valamit belőle. Mert úgy fest: az igény, hogy a színfalak mögé is betekintsünk, egyre kevesebbünkben van meg. Az internetes világháló, a fészbukk fogságában vergődő idiótákként nincs már szemünk a látásra, fülünk a hallásra. A manipuláció nagymesterei elvették – sok esetben önként mondtunk le róla – eme képességünket. Igaz, sokunkban meg sem volt.
Hol van a marosvásárhelyi magyar lakosság? – tette fel olvasói levelében a kérdést a minap dr. Toducz Endre, tapasztalván a helyiek távolmaradását a székely szabadság-napi megemlékezéstől és felvonulástól. (A marosvásárhelyiek számára mentő körülményként felhozható érv: egyetlen jelentősebb város magyar közösségét – egyáltalán lehet-e még közösségről beszélni? – sem érte akkora vérveszteség, mint a vásárhelyit ama 1990-es év márciusában. Aki hiányos öntudatuk, megroggyant kitartásuk miatt bírálná őket, az sohase feledje ezt.) A kérdés jogos, szerintem akár ki is terjeszthető a teljes erdélyi magyarságra. Legalábbis, ha a közösségi megmozdulásokon való gyér részvételét, a közélet iránti alacsony érdeklődését, a politikától való elfordulását illeti.
Az okok feltárása a társadalomkutatók feladata, a helyzet megváltoztatása pedig a politikáé – lenne. Kibicként annyit azért megjegyezhetünk: tévútra vezethet bármely következtetés, ha annak levonásakor a rendszerváltáskor tapasztalt pezsgést vagy a mostani apátiát használjuk kiindulópontként, tekintjük viszonyítási alapként. Inkább a megnyilvánuló tendenciákra, a folyamat várható alakulására, azok pozitív irányú befolyásolására kellene koncentrálni. Amíg nem késő.
A népi bölcsesség szerint fejétől bűzlik a hal. Világos, hogy fásult, reményvesztett, hitetlen és ebből következően hiteltelen hangadókkal, azaz vezetőkkel nem lehet egyről kettőre jutni. Inkább visszafelé. Azt se feledjük, minden népnek, nemzetnek olyan vezetői vannak, amilyeneket megérdemel.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Négyen ott sem voltak
Megfellebbezték a büntetéseket
A székely szabadság napján tartott marosvásárhelyi felvonulás szervezéséért, illetve az azon való részvételért kiállított 67 bírságolási jegyzőkönyv megsemmisítését kérte a marosvásárhelyi bíróságtól az érintettek ügyvédje.
Kincses Előd – aki maga is a megbírságoltak között van – az MTI-nek elmondta: külön keresetet nyújtott be Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke nevében, külön 42 személy nevében, akiket egyebek között az esemény szervezéséért büntetett meg a csendőrség, és külön 24 személy nevében, akiket a megmozduláson való részvétel és csendháborítás miatt bírságoltak meg. Hozzátette, hogy védencei közül négyen részt sem vettek a tiltakozáson.
A periratokban az ügyvéd formai és tartalmi kifogásokat egyaránt megfogalmazott. A formaiak között azt hangsúlyozta, hogy a kiállított jegyzőkönyveket sem a megbírságoltakkal, sem tanúkkal nem íratták alá, ezért ezek – megítélése szerint – semmisnek minősülnek.
A részvétel és csendháborítás miatt megbüntetettek keresetében egyebek között az áll, hogy a hatóság önkényesen válogatott a tüntetők ezrei közül.

Mégis Ráduly Róbert lesz a csíkszeredai polgármester-jelölt
Mégsem Borboly Csabát, hanem Ráduly Róbert Kálmánt indítja polgármesterjelöltnek az RMDSZ Csíkszeredában – írja a Székelyhon.
Ráduly a jelöltállítási határidő lejártakor, március 15-én még hatósági felügyelet alatt állt, ezért nem jelentkezett – közölte Füleki Zoltán, a városi szervezet elnöke. Elmondta, Ráduly csütörtökön jelezte indulási szándékát, és egyben felhatalmazta őt, hogy a nyilvánossággal is közölje a döntését.
Miután értesítették a történtekről, Borboly Csaba korábbi bejelentésétmegerősítve jelezte, nem indult a polgármesteri tisztségért. A Hargita megyei tanács elnöke korábban többször leszögezte, hogy amennyiben a korábbi csíkszeredai polgármester mégiscsak versenybe szállna, ő visszalép a javára.
Füleki Zoltán a bejelentés után az MTI-nek elmondta, hétfőn kezdik gyűjteni az aláírásokat Ráduly Róbert indulásához. Hozzátette, a folyamatban levő büntetőper nem akadályozhatja meg a jelölt újabb polgármesteri mandátumát, hiszen az ügy érdemi tárgyalása el sem kezdődött, és a jogerős ítéletig még évek telnek el. Megjegyezte: addig megilleti Rádulyt az ártatlanság vélelme.
A marosvásárhelyi táblabíróság március 19-én jogerősen megszüntette Ráduly és Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester bírósági felügyeletét, és ezzel megnyitotta az utat a volt polgármester újabb jelöltsége előtt. Ráduly Róbertet háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel vádolja a DNA. Az ügyészség szerint Ráduly azáltal követett el hivatali visszaélést, hogy a műemlékvédelmi előírásokat figyelmen kívül hagyva bocsátott ki építési engedélyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületének a felújítására. A vád szerint a polgármester egy alkalommal magáncélra használta a polgármesteri hivatal gépkocsiját.
maszol.ro

Orbán Viktort és Klaus Johannist is fogadta Barack Obama a Fehér Házban
Megkezdődött Washingtonban a kétnapos nukleáris biztonságról szóló csúcsértekezlet, amelyen Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök, Romániát pedig Klaus Johannis államfő képviseli.
MIndkét ország vezetőjét fogadta az Óvális Irodában egy fotó erejéig Barack Obama államfő, viszont négyszemközti tárgyalást egyik féllel sem tartott.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda két képen adott közzé pénteken reggel Orbán washingtoni útjáról, az egyiken az látszik, amint Orbán Viktor épp megérkezik a Fehér Házba, a csúcstalálkozón részt vevő delegációvezetők tiszteletére rendezett vacsorára, illetve egy asztalnál ül Mark Rutte holland és John Key új-zélandi kormányfővel és jobbról Amano Jukijával, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójával.