Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
8836 tétel
2016. január 12.
Így teljesítettek eddig az erdélyi magyar EP-képviselők
Az RMDSZ-es Sógor Csaba volt a legtevékenyebb a három erdélyi magyar európai parlamenti képviselő közül a MEPranking.eu adatai szerint a mandátum elkezdése óta eltelt másfél évben.
A portál összesen nyolc adat (plenáris üléseken való jelenlét, név szerinti szavazáson való jelenlét, interpellációk, indítványok, jelentések, állásfoglalások, beszédek és nyilatkozatok száma) alapján pontozta és rangsorolta a 751 eurohonatyát.
E szerint Sógor Csaba a 188-ik a rangsorban a EP-képviselők átlagához viszonyított 329-es pontszámával.
Tőkés László fideszes képviselő az 569-ik (251 pont) a rangsorban.
Az RMDSZ-es Winkler Gyula pedig az 593-ik (246 pont).
A romániai európai parlamenti képviselők közül a szociáldemokrata Doru Claudian Frunzulică volt a legtevékenyebb, a politikus a 15-ik az EP-rangsorban. Sógor Csaba a 8-ik legtevékenyebb romániai EP-képviselő, Winkler Gyula pedig a 23-ik. A magyarországi EP-képviselők 21 fős csoportjában Tőkés László a 17-ik a tevékenységi a rangsorban. maszol.ro
2016. január 12.
Justitia váradi malmai lassan őrölnek
Továbbra is bírósági felügyelet alatt marad Kiss Sándor. De miért húzódik el az őt érintő büntetőper előkészítési szakasza?
Több mint hat hónapja indított csúszópénz elfogadása, pénzmosás és hatalommal való visszaélés gyanújával bűnvádi eljárást Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei elnöke ellen a korrupcióellenes ügyészség, az ügy azonban azóta is stagnál. Kiss és egyik vádlott társa, Beniamin Rus üzletember kérvényezte a bírósági felügyelet felfüggesztését, de a törvényszék kedden elutasította azt. Rajtuk kívül még négy személy gyanúsított a dossziében: Bojtor Vilmos László, Miklóssy Ferenc László, Miklóssy Ferenc és Gheorghe Ioan Roatiş üzletemberek.
A bíróság és az ügyvédek azzal magyarázzák a per elhúzódását, hogy túl összetett az ügy, sok a vádlott, akik közül többen külföldön tartózkodnak, és hiányos a nyomozati dosszié. Legutóbb hétfőn kérte a tárgyalás megkezdésének elhalasztását a bíró. Az eljárásnak ebben a szakaszában egyébként a tárgyalás előkészítése zajlik, mely során ellenőrzik a kompetenciákat, a bizonyítékok törvényességét. A büntetőeljárás menetét szabályozó törvénykönyv szerint ez az időszak legfeljebb 60 napig tart.
Említésre érdemes, hogy bár a törvényszék eltiltotta hivatala gyakorlásától Kiss Sándort, a táblabíróság jogerős ítélete alapján az RMDSZ-es politikus visszatérhetett a megyei tanácsnál végzett alelnöki teendőihez.
Legközelebb február 12-én tűzi napirendre Kiss Sándorék ügyét a váradi törvényszék. foter.ro
2016. január 12.
Vihar az MPP-ben: bírálják az együttműködést az RMDSZ-szel
Bálint József bírálja Biró Zsoltot, Biró Zsolt bírálja Bálint Józsefet.
Nem aratott osztatlan tetszést a Magyar Polgári Pártban az RMDSZ-szel kötött együttműködés: az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke bírálta ma saját pártja országos vezetőit – tudósít a maszol.ro Bálint József sajtótájékoztatójáról. 
Bálint szerint nemzeti fontosságú ügyekben minden hazai magyar szervezetnek együtt kell működnie, de azokon túl léteznie kell politikai és választási versenynek. „Az MPP dermedt állapotban van, szervezetei nem működnek, a gépet valakik eltérítették, a pilóta és segédpilóták katapultálni készülnek” – idézi a maszol.ro a polgári párt politikusát.
Semjén Zsolt  magyar miniszterelnök-helyettes kijelentését is bírálta, miszerint össze kellene boronálni az erdélyi magyar politikai szervezeteket: „Semjén Zsolt ne boronáljon”. Bálint szerint a választási kudarcok ellenére szükség van az MPP-re és az EMNP-re, mert az RMDSZ nem képviseli az egész erdélyi magyarságot, „több bástya nagyobb védelmet nyújt”.
Nem akar kilépni a pártból, és véleményén, miszerint az MPP országos vezetősége ellentétes utat választott, mint amire a szavazói és a legutóbbi országos tanács felhatalmazta, nem fog változtatni, mondta Bálint József. Sőt arra számít, hogy mások is csatlakoznak hozzá és változtatásra kényszerítik az országos vezetőséget, de azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az MPP új elnökséget válasszon.
Nehezményezte azt is, hogy Biró Zsolt pártelnökké választása, azaz 2012 óta nem hívta össze a kongresszust, bár a szabályzat szerint legalább kétévente üléseznie kellene az Országos Tanácsnak.
„Idén nem Bálint József fogja építeni a sepsiszentgyörgyi szervezetet”
Biró Zsolt a maszol.ro megkeresésére elmondta, szerinte Bálint József azért tesz bombasztikus kijelentéseket, mert érzi, hogy idén nem ő fogja építeni az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetét. 
Szerinte Bálint József súlytalanná vált a pártban, mert „tönkre tette a jól működő sepsiszentgyörgyi szervezetet”: míg a pártnak 2008-2012. között 9 városi tanácsosa és egy alpolgármestere működött az önkormányzatban, addig a képviselet mostanra egyetlen tanácsosra olvadt. foter.ro
2016. január 12.
Házon belülről kapott éles bírálatot az MPP
Élesen bírálta a Magyar Polgári Párt vezetőségét az RMDSZ-szel megkötött stratégiai megállapodás miatt Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke.
Bálint leszögezte, az által vezetett városi szervezet nem akar irányt váltani, és úgy véli, az alakulat szimpatizánsait és a tagságot megzavarta, hogy az MPP országos elnöksége „felhatalmazás nélkül kötött megállapodást a szövetséggel”. Úgy véli, nemzeti ügyekben „együtt kell működniük az erdélyi magyar politikai szervezeteknek, ez azonban nem jelentheti a választók becsapását, a verseny feladását”.
Bálint József hangsúlyozta, nem ért egyet Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kijelentésével sem, aki korábban azt mondta, mindig is a kiegyezés híve volt az RMDSZ-szel, s nemzetpolitikai célja „összeboronálni” az adott nemzetrészben élő magyar politikai szervezeteket. „Aki nem bízik az RMDSZ-ben, azt nem lehet beleerőltetni ebbe az összeboronálásba” – mondta Bálint.
Rámutatott ugyanakkor, az MPP országos elnöksége úgy utasította el az Erdélyi Magyar Néppárttal kötött helyi szintű partnerséget, hogy el sem olvasta a dokumentumot. A sepsiszentgyörgyi szervezet tagsága nevében beszélő Bálint József szerint egyértelmű, hogy a Magyar Polgári Párt „dermedt állapotban van”, területi szervezetei nem működnek, 2012 óta kongresszust sem hívtak össze, a megyékben pedig tisztújítást sem szerveztek.
Biró Zsolt, az MPP országos elnöke a Krónika megkeresésére úgy fogalmazott, legszívesebben nem kommentálná Bálint József kijelentéseit, hiszen a sepsiszentgyörgyi szervezet elnöke „a legkevésbé alkalmas a bírálatok megfogalmazására”. Biró szerint Bálint József súlytalan politikus, akinek első sorban azzal kellene elszámolnia, hogy néhány év alatt szétverte a korábban erős megyeszékhelyi szervezetet, melynek 2008 és 2012 között 9 fős frakciója volt a sepsiszentgyörgyi tanácsban és alpolgármestert is állíthatott, ma pedig egyetlen tanácsos képviseli az MPP színeit.
„Több fórumot tartottunk, kikértük a tagság véleményét, az RMDSZ-szel folytatott tárgyalások megkezdéséről pedig bővített elnökség döntött, ám igaz, ennek a testületnek Bálint nem tagja. Idén már nem Bálint József fogja építeni a sepsiszentgyörgyi szervezetet, ezt valószínű érzi, azért kavarja a port bombasztikus kijelentésekkel” – tette hozzá Biró Zsolt.
Bíró Blanka. Székelyhon.ro
2016. január 12.
Bunta állítja, nem tiltotta be az udvarhelyi szimpátiatüntetést
Bunta Levente polgármester a Facebookon tette közzé álláspontját a szombatra tervezett udvarhelyi szimpátiatüntetéssel kapcsolatban.
„Az ártatlanság vélelme alkotmányos alapelv, amely szerint senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a büntetőjogi felelősséget a bíróság jogerős határozata nem állapította meg. A gyülekezési jog szintén a kötelezően biztosítandó alapvető emberi jogok közé tartozik. Mindkét alapelv a Beke István körüli történésekre is igaz. Bármekkora lehet a nyomás, sem erkölcsi, sem jogszabályi okot nem látok, amiért tiltanom kellene” – írta a polgármester.
Ennek ellenére a Facebook-bejegyzés napján, január 8-án azt közölte ki a Ziar Harghitának küldött levelében, hogy a polgármesteri hivatal „nem hagyta jóvá” a Beke István melleti szimpátiatüntetést, melyre a Mária Lovagja Kulturális, Hagyományőrző és Sportegyesület kért engedélyt. Bunta Levente az Udvarhelyi Híradó kérdésére elmondta, hogy „a tüntetés ebben az esetben nem engedélyköteles. Csupán be kell jelenteni! Rám azért nehezedett nyomás, hogy tiltsam be. Nem voltam hajlandó betiltani.”
Mint arról a hivatal szóvívője tájékoztatott, az ilyen tüntetések esetén a kérést az 1991/60. számú törvény előírásai szerint kell benyújtani, s ilyenkor csak tudomásul veszi az akció megszervezését a polgármesteri hivatal. A rendőrség, ahol a szervezők szintén bejelentették szimpátiatüntetésük tervét, kivárt, megvárta a polgármesteri hivatal álláspontját, bár nem örültek volna annak, ha Székelyudvarhely is tüntetések helyszínévé válik.
Szőke László. Székelyhon.ro
2016. január 12.
Florea nem akar „harcteret” Vásárhelyre
Etnikai konfliktusgerjesztéstől tart Dorin Florea polgármester, amennyiben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az idén megszervezheti a Marosvásárhelyre tervezett Székely Szabadság Napját és vele együtt az utcai felvonulást. Az elöljáró az SZNT kedvező törvényszéki ítélet megfellebbezését fontolgatja.
Dorin Florea még nem látta a Maros Megyei Törvényszék ítéletét, mely arra kötelezi a városházát, hogy engedélyezze a Székely Nemzeti Tanácsnak és a Siculitas Egyesületnek március 10-re tervezett utcai felvonulását, ezért nem is tudja, megfellebbezi-e vagy sem. Az elöljáró viszont elképzelhetőnek tartja, hogy miután jogászaival is konzultál, megtámadja a törvényszéki döntést, mely szerinte „semmiképp nem tesz jót a városnak”.
„Én azt szeretném, ha Marosvásárhely az etnikumok közötti példás együttélés városa lenne, nem pedig egy esetleges harctér, vagy politikai leszámolások helyszíne” – szögezte le Florea, aki az elmúlt két évben is mindent elkövetett annak érdekében, hogy a Székely Szabadság Napján megakadályozza a vértanúk vesztőhelyétől a főtérig tartó felvonulás és tiltakozás szervezését.
A polgármester azzal érvelt, hogy a közelmúltban rendbe tetette a postaréti övezetet, úgy, hogy ott civilizált körülmények között lehessen megtartani a megemlékezést, sőt egy kulturális műsor szervezésére a Székely Nemzeti Tanács rendelkezésére bocsátotta az ifjúsági házat is, azonban az SZNT vezetősége nem élt ez utóbbi lehetőséggel.
Ezzel szemben az Izsák Balázs által vezetett civil szervezet ismételten leszögezte, hogy az elmúlt években nem a románság ellen, hanem a magyar közösség jogainak betartásáért vonult utcára. Izsák ugyanakkor nem kívánta lapunknak kommentálni Florea eszmefuttatását. Mint mondotta, nem hajlandó a polgármester szintjére ereszkedni. „Nem tudom, miért beszél konfliktusgerjesztésről egy olyan rendezvény kapcsán, amelyet a törvényszék békésnek és legálisnak ítélt?” – tette fel a kérdést a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro
2016. január 12.
Felcsíkon forgatott a Hazajárók csapata
„Mi turisták vagyunk, és a Kárpátok a mindenünk, a kedvenc hegységünk. Egész életünket arra tettük fel, hogy a Kárpát-medence tájait járjuk, a hegyeket, ugyanígy a medence legkülönbözőbb területeinek a magyar közösségeit. Rengeteg élményben volt részünk, olyan tapasztalatokat szereztünk, hogy szerettük volna, ha ezt mások is megtapasztalják” – vallja Moys Zoltán, a Hazajárók című közismert televíziós műsor rendezője.
A napokban Felcsíkon forgatott stábjuk hat tagja, és bár egy részt terveztek, végül kettőnek a felvételeit készítették el, hiszen amint a rendező beszélgetésünk során elmondta: minden faluban rengeteg kiváló magyar ember él, számtalan a műemlék, a hagyomány, a legenda, amit nem lehetett „kihagyni”.
2011 őszén indult Hazajárók, és mint Moys Zoltántól megtudtuk: hegyjáró emberekként az volt az alapkoncepciójuk, hogy bemutassák a nézőknek a Kárpátok hegyrendszerét. „Közben persze szembesültünk azzal, hogy a hegyek lábánál élnek emberek is, legtöbbször magyar közösségek, és akkor kettős lett a cél, hogy a hegyek mellett bemutassuk azokat az embereket is. Olyan rengeteg élményben volt részünk, hogy szerettük volna, ha ezt mások is megtapasztalják. Az egész műsor azért indult el, mert gyerekkorunk óta azt tettük, amit most, vagyis jártuk a Kárpát-medencét, és találkoztunk rengeteg jó emberrel. Nagyon sokan nem tudják, hogy a saját hazájukban olyan földrajzi-természeti értékek vannak, és olyan emberi kapcsolatok születhetnek, ami sehol nyugati országban nem tapasztalható meg. Milyen jó, ha az ember, amikor például a nyaralását tervezi, nem a görög tengerpartra meg Olaszországra gondol, hanem azt mondja, hogy menjünk el a Szent Anna-tóhoz, vagy a Déli-Kárpátokba, illetve Kárpátaljára, Felvidékre, és igazából saját kis közegünkben sokkal nagyobb élmények és csodálatos helyek várnak– véli a rendező.
Büszkék, hogy bemutathatják
Eleinte úgy próbálták kiválasztani a forgatási helyszíneket, hogy legyen egy egészséges földrajzi egyensúly, hogy minden területre eljussanak, a Kárpátok minden hegységébe, aztán mind több meghívásuk lett. „Most például azért vagyunk itt, mert a madéfalvi veszedelem évfordulóján tartott megemlékezésre három éve kaptunk meghívást, és most jött el az idő, hogy részt tudjunk venni. A forgatásaink fele jelenleg meghívásos alapon zajlik, egyre több olyan lokálpatrióta hív minket, aki büszke arra, ahol él, és szeretné bemutatni nekünk, mi viszont büszkék vagyunk arra, hogy ezt bemutathatjuk” – meséli Moys.
Nehézség a szívélyes fogadtatás
Bármennyire furcsán hangzik, legfőbb nehézségként a rendező a szíves vendéglátást említi. „Kevés időnk van egy-egy részt leforgatni, de óriási szeretettel várnak mindenhol, és így néha nehéz továbblendülni egy-egy helyszínről. Eléggé be van osztva az időnk, de sokszor olyan kedvesen fogadnak – volt olyan, hogy disznót vágtak miattunk –, hogy az már a forgatás rovására is megy. Egy rész forgatása kb. 2-3 nap alatt zajlik. Székelyföldön a legnehezebb, mert normál esetben, ha szórványtelepen vagyunk vagy egy olyan helyen, ahol mondjuk kevesebb magyar él, egy óra alatt le tudjuk forgatni a műsort, de itt több óra kell egy faluhoz, mindenhol rengeteg a legenda, sok olyan helyi ikonikus ember meg helyszín van, hogy órák telnek el.”
Ráeszméltek, hogy magyarok
Mi jelent a legnagyobb elismerést a Hazajárók létrehozói számára? „Mindig azok a helyi emberek, akik nézik a műsorunkat, felismerik a szereplőinket, és éreztetik, hogy amit csinálunk, az számukra fontos. Főleg a szórványtelepüléseken próbálunk nagyon koncentrálni arra, hogy felkaroljuk és bemutassuk azokat az apró magyar településeket, amelyek már utolsó bástyái a magyarságnak egy-egy területen, s ha ott járunk, és ott kapunk pozitív visszajelzéseket, nagyon fontos számunkra. Volt például olyan, hogy egy néptánccsoport azért alakult meg a faluban, mert tudták, hogy mi érkezünk. Ráeszméltek, hogy ők magyarok, és fontos számukra a néphagyomány” – idézi fel.
Székelyföldön szeretik legjobban
A Kárpát-medencét járva, hol a legjobb számukra – kérdeztem Moys Zoltántól. „Nekünk az, hogy hol szeretjük a legjobban, és mi a legfontosabb számunkra, különválik. Nagyon fontos célunk, egyfajta missziónk, hogy a szórványmagyarságot felkaroljuk, azokat a településeket, ahol szórványban élnek a magyarok. De hogy hol szeretjük a legjobban, őszinte leszek: természetesen Székelyföldön, de ez azért van, mert itt egy olyan különleges világ vár ránk, amit nagyon nehéz leírni. Itt mindenhol olyan hihetetlen vendégszeretettel fogadnak minket, ami összehasonlíthatatlan, olyan élmények várnak ránk itt, amit nem lehet a műsorban átadni. A műsor kereteit szétfeszíti a valóság. Amit átélünk itt egy-egy forgatás alkalmával, nehéz belesűríteni 26 percbe. Mindenkit arra biztatok, aki nem itt él, hogy jöjjön el, és a saját bőrén tapasztalják meg, milyen, amikor egy világ végének tűnő kis székely faluba elérkezik a Kárpát-medence bármelyik szegletéből, éljék át ezt a szeretetet” – hangsúlyozza.  
Székelyföld a magyarság lelkiismerete
Hobbi és munka szétválaszthatatlan számukra, tulajdonképpen baráti társaság a stáb. „A Kárpát-medence minden szegletét bejártuk már, voltunk Őrvidéken, Délvidéken, Felvidéken, Kárpátalján, de Székelyföldre mindig annak tudatában jövünk, hogy itt olyan emberekkel találkozunk, akik tudják, mi a honismeret, hazaszeretet, az identitástudat megőrzése, amiről a műsorunk szól. Székelyföld  tulajdonképpen a lelkiismerete a magyarságnak, egy akkumulátora, ami példamutató erőt sugároz. Példa arra, miként lehet a huszonegyedik században úgy megőrizni az identitásunkat, hogy közben haladunk a korral, úgy kapaszkodunk a múltunkba, hogy közben a jövőnket építjük. Úgy érezzük, ez Székelyföldön megvalósul. Nem egy skanzenszerű hagyományőrzésről van szó, hanem jövőépítésről is egyben. A kettő összekapcsolódik, és ez mintaértékű szerintünk az egész medencére – véli Moys Zoltán tiszteletbeli székelyként.
Izsák-Székely Judith. Székelyhon.ro
2016. január 12.
Erdélyt és kulturáját bemutató fotókiállítás nyílt Brüsszelben
Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti:
Erdély arcai címmel nyílt kiállítás a brüsszeli Balassi Intézetben Dávid Botond székelyudvarhelyi művész fotóiból kedden.
A szerdától látható kiállítás az erdélyi magyarság hagyományos népviseleteit, elsősorban Székelyföld öltözködési sokszínűségét mutatja be. A sorozatban feltűnnek Udvarhelyszék, Sepsiszék, Csíkszék és Marosszék lányai néprajzi hitelességgel összeállított népviseletekbe öltözve.
Dávid Botond szerint minden székely falunak és környékének megvan a maga jellegzetes székely ruhája. Elmondása szerint a viselet úgy működött, mint egyfajta személyi igazolvány. Tudták viselőjéről, honnan való, megállapítható volt családi és anyagi helyzete, sőt akár a vallása, egyszóval minden, ami annak idején fontos volt - mutatott rá a művész.
Az öltözetek kiválasztásánál elsősorban a környék, vagyis a székelyföldi viselet volt a fő szempont. A mintegy 12 500 négyzetkilométernyi térség népe mélyen gyökerező büszkeséggel kötődik szülőföldjéhez, itt él egy tömbben a legnagyobb számú határon túli magyar közösség, becslések szerint mintegy 650 ezer fő - tette hozzá a fotográfus.
A művész szerint a most megnyílt kiállítás egy sorozat kezdete. Tervei szerint dokumentálni fogja Erdély valamennyi női viseletét.
"A viselet tartást követel" - kezdte megnyitóbeszédét Gál Kinga fideszes EP-képviselő, a konzervatív Európai Néppárt, az EPP alelnöke, Vitézy Zsófia, a brüsszeli Balassi Intézet igazgatójának köszöntőjét követően.
A képviselő Kis Portik Irén néprajzkutatót idézte, aki szerint a székely ruhát csak tartással lehet hordani. A brüsszeli Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseleti Irodája (HUNINEU) által szervezett kiállítás Dávid Botond fotográfus képeiből ezt az állítást támasztja alá - mondta Gál Kinga.
"Erdély maga a tartás példája: az erdélyi magyar közösség a történelem során mindig autonómként lépett föl, döntéseit maga hozta, és ezért most is küzd. Ez nem könnyű ma sem, amikor a gyakorlatban derül ki, hogy az esélyegyenlőség csak szavakban létezik, vagy a már kivívott jogok, mint a vagyoni visszaszolgáltatások, egy politikai lépéssel semmissé tehetőek. Ezért fontos az autonóm kiállás. Hiszen ez a folyamatos küzdelem eredményezi a szülőföldön való megmaradást. Esélyt, jobb kilátást és fejlődést az ott felnövő fiatal generációknak" - hangsúlyozta az uniós képviselő.
Pappné Farkas Klára, az Országgyűlés pártjai által létrehozott Alapítvány a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért igazgatóságának elnöke, a program szervezője modellértékűnek nevezte a kiállítást. Kiemelte, hogy a népzene, a néptánc és a viselet együttesével kívánják felhívni Európa és döntéshozóinak figyelmét a Kárpát-medence keleti felének lakóira, azok kultúrájára, hagyományaira.
Pataki Balázs, az unió csalás elleni hivatalának (OLAF) felügyelőbizottságának tisztviselője, egykori szabadúszó fotós a képekről elmondta, hogy Dávid Botondnak minden modorosság nélkül sikerült a XXI. század kifinomult szépségeit népviseletben és népi környezetben teljes hitelességgel lefényképeznie.
A kiállítás megnyitóján a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium négy, viseletbe öltözött diákja zenés bemutatót tartott Erdély különböző tájegységeiről hozott táncaival és énekeivel.
Az Erdély arcai című fotókiállítás január 26-ig tekinthető meg a brüsszeli Balassi Intézetben. MTI
2016. január 13.
Támogatják a szakoktatást
A jelenlegi nyolcadikosok számára a IX. osztályos helyek több mint felét, 55,56 százalékát szakképzésben hirdeti meg a megyei tanfelügyelőség a jövő tanévre. Tizenhat szakközépiskolai és huszonnégy hároméves szakiskolai osztályban tanítanak szakmát, harminckettőben az elméleti, felekezeti, művészeti és pedagógiai képzésre esik a hangsúly. A 2016/2017-es tanév beiskolázási tervét tegnap ismertette Kiss Imre megyei főtanfelügyelő.
Az elméleti oktatás tekintetében semmi nem változott a jelenlegi helyzethez képest, a líceumok ugyanannyi osztályt indíthatnak szeptemberben, mint tavaly. Az egyetlen pedagógiai osztály a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben kapott engedélyt. A sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Főgimnázium, amely tavaly külön minisztériumi jóváhagyással működtette a pedagógusképzést, idén ilyen szakot nem indíthat, de a Székely Mikó Kollégiummal és a Mikes Kelemen Elméleti Líceummal ellentétben, ahol három-három osztályba hirdetnek felvételit, a megyeközponti román középiskola négy osztályban kínálhat helyeket. Összesítve: huszonöt elméleti, három-három felekezeti és művészeti, egy pedagógiai és tizenhat szakoktatási osztály indításáról döntött a megyei tanfelügyelőség az érettségivel végződő középiskolai oktatás jövő tanévi beiskolázását tekintve. A hároméves szakiskolában huszonnégy IX. osztályban kínálnak fel helyeket a jelenlegi nyolcadikosok számára. A közmunkálatügyi szerelések, mechanika, fafeldolgozás, textil- és bőripari, élelmezés és turisztika szakra várnak több jelentkezőt, a középiskolai szakoktatásban többek között környezetvédelem, elektronika és automatizálás, erdőgazdálkodás is szerepel a kínálatban. Kiss Imre fontosnak tartja, hogy idén a korábbinál jóval több vállalkozó jelezte, fogadna szakiskolai diákokat gyakorlatra. Bár a törvény nem biztosít jelenleg semmiféle kedvezményt azoknak a vállalkozóknak, akik gyakorlati oktatásban részesítik a szakiskolásokat, szükségük van képzett munkaerőre, akiket ők tanítanak be, ezért vállalnak el tanoncokat – vélekedett a főtanfelügyelő. Az iskolák bővítették korábbi partnereik körét, és a megyei kereskedelmi és iparkamara is beszállt a gyakorlati oktatás népszerűsítésébe, így már most van annyi diákra felajánlás, ahány helyet hirdetnek a hároméves szakiskolai oktatásban – közölte az elöljáró. A cégek keresnek textilipari szakembereket, asztalosokat, autószerelőket, géplakatosokat, esztergályosokat, festőket, mázolókat, kőműveseket, szakácsokat, pincéreket, bolti elárusítókat, de nem minden esetben tudják vállalni a gyakorlati oktatást, mert az sok felelősséggel, utánajárással, bürokráciával jár. Ha viszont kapnának támogatást, különböző kedvezményeket erre a célra, talán bátrabban jelentkeznének diákok foglalkoztatására – véli a főtanfelügyelő.  Az iskolák, a helyi társadalmi párbeszéd csoport és a megyei tanfelügyelőség közösen elkészített beiskolázási tervét a 2015 szeptemberében VIII. osztályba iratkozott 2017 diákra méretezték. Tudatában vannak annak, hogy a lemorzsolódás miatt néhány osztály nem valósul meg, de minden diáknak meg kell adni a lehetőséget, hogy az általános iskola után továbbtanuljon – állítja a főtanfelügyelő.
Készül a húsipari tanműhely
Akár kora tavasszal elindulhat a sepsiszentgyörgyi húsipari szakoktatás akkreditálásának kérvényezése, ha február végéig elkészül az a tanműhely, amelynek felszerelését a magyar kormány támogatja közel harmincmillió forinttal a 2015-ben meghirdetett, A külhoni magyar szakoktatás éve program nyertes pályázataként. A székelyföldi érdekeltségű, vagyis a jövendőbeli beiskolázás tekintetében Kovászna, Hargita és Maros megyére kiterjedő húsfeldolgozói képzés beindítását Kiss Imre, a megyeközponti Kós Károly Szakközépiskola korábbi igazgatója, jelenlegi főtanfelügyelő kezdeményezte, a pályázatban felajánlva az említett iskola műhelykomplexumának kihasználatlan felületét, amelyet Potápi Árpád, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára a tavaly májusi programindítón meglátogatott és megfelelőnek ítélt. Lapunk érdeklődésére Kiss Imre elmondta, a személyét érintő tisztségcsere némileg késleltette a tanműhely kiképzésének beindítását, de a pályázat érvényesítése folyamatban, ahogy lehet, azonnal beindítják az új szak akkreditálását, és mihamarabb, talán már a jövő tanévtől elindulhat az első székelyföldi hentesképzés.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 13.
Boldogasszony-kiállítás Kézdivásárhelyen
Tegnap este a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban nagyszámú érdeklődő jelenlétében nyílt meg nyolcadik állomáshelyén a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Forrás Művészeti Intézet szervezésében a Boldogasszony című kiállítás, melyen ötvenöt, zömében Kárpát-medencei jeles kortárs képzőművész a Szűzanyáról készített szakrális alkotása tekinthető meg.
A kiállítás fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, védnökei: Tamás József római katolikus püspök és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A vendégeket és a művészetkedvelő közönséget elsőként Dimény Attila múzeumvezető köszöntötte az új év első eseményén. Azt is bejelentette, hogy a kiállító ötvenöt művész közül a megnyitón egyedül a Budapesten élő Molnár János festőművész és grafikus van jelen. Vargha Béla kézdi-orbaiszéki római katolikus főesperes a Boldogasszony kifejezés eredetére világított rá, azt is hangsúlyozva, hogy az egyházi szóhasználatban ezalatt mindig a Szűzanyát értjük. Puskás Attila, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet egyházügyi referense Szász Jenő elnök üdvözletét tolmácsolta. A kiállítást Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója, a tárlat kurátora nyitotta meg, azt emelve ki: a kiállítássorozat annak üzenetét hordozza, hogy mint sok évezreden keresztül, most is a Boldogasszony zászlaja alatt lehetünk erősek és szabadok, ha hittel, elszántsággal, összefogva megvívjuk harcunkat hagyományainkért, értékeinkért, együvé tartozásunkért. A megnyitó hangulatát nagymértékben emelte a Cantus kamarakórus és a kantai Szentháromság-templom énekkarának közös fellépése Fórika Balázs római katolikus kántor-karnagy vezényletével. Szólót énekelt Ábrahám Anna, a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulója. A tárlat február 13-áig tekinthető meg.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 13.
Bűnpártolás a börtönírók támogatása
Bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség a börtönben írt könyvek ügyében bűnpártolás vádjával. A vizsgálat azok ellen az egyetemi oktatók ellen folyik, akik az elítéltek dolgozatait vezették és jóváhagyták, illetve a kiadók és azok ellen, akik a szerzők szabadon engedését elrendelték. Az ügyészek által hivatalból indított eljárás indoklásában az áll: a tettet több, összehangoltan tevékenykedő személy követte el azzal a céllal, hogy azt a látszatot keltse, teljesülnek a feltételes szabadlábra helyezés törvényes feltételei. A valóságban ezek nem teljesültek, az elkövetett tettek célja pedig semmi egyéb nem volt, mint az elítéltek pártolása – mutat rá a vádhatóság. Az ügyészek szerint a korrupció miatt szabadságvesztésre ítélt személyek között olyanok is vannak, akiknek akár 300 nappal kevesebb időt kellett vagy kell letölteniük, mint amennyit a bíróság megállapított, mégpedig éppen a könyvkiadás miatt. Egy 2013-as rendelkezés ugyanis 30 nappal rövidíti meg azok börtönbüntetését, akik tudományos dolgozatokat tesznek közzé a rács mögül. „Ennek a kitételnek a kihasználására egész mechanizmus alakulhatott, amelyben egyetemi oktatók, kiadók képviselői és a börtöntanácsok tagjai is részt vettek. Összehangoltan cselekedtek annak érdekében, hogy az elítélt személyek tudományos dolgozatok szerzőiként tűnhessenek fel, és a bíróság által kiszabott szabadságvesztés letöltöttnek számítson” – mondják az ügyészek. 
A vádirat szerint több egyetemi oktató adott hivatalos ajánlást, amelyekkel egyes dolgozatok állítólagos tudományos jelentőségét támasztották alá kizárólag azok címe alapján, anélkül, hogy bármilyen formában felvették volna a kapcsolatot a dolgozatok szerzőivel, és ismerték volna annak elképzelését a felvállalt témát illetően. Ezek az ajánlások általános jellegűek voltak, és olykor ugyanabban a formában használták fel őket több tudományos természetű dolgozathoz is. Más egyetemi oktatók beleegyeztek, hogy alátámasszák egyes dolgozatok jelentőségét, és belefoglalják őket nemzetközi tudományos konferenciák anyagába, holott a szerző által befektetett munka ideje egy órát tartott. A látszólag tudományos jellegű dolgozatokat az ügyészek szerint valakik megírhatták az elítéltek helyett. „Az állítólag a büntetés-végrehajtóban megírt dolgozatok olyan művekre is hivatkoznak, amelyekhez a szerzőnek semmilyen hozzáférése nem lehetett sem a börtönkönyvtárban, sem az interneten, a dolgozatok megírására szánt idő pedig nyilvánvalóan nem elég egy ilyen munkához (például 12 óra egy 180 oldalas dolgozathoz vagy 6 óra és 40 perc egy 212 oldalas munkához)” – tudatja az ügyészség. 
Mi több, egyes kiadók képviselői úgy egyeztek bele a dolgozatok publikálásába, hogy egyáltalán nem vették figyelembe sem annak tudományos értékét, sem a könyvpiac érdekeit, a könyvek soha nem kerültek eladásra. Ezek az atipikus kiadói szerződések is azt bizonyítják, hogy a cél a bíróság által megállapított büntetések lerövidítése. 
Gyanúsak a büntetés-végrehajtási intézetek országos igazgatóságának tisztviselői is, akiknek joguk volt feltételes szabadlábra helyezést javasolni, elfogadták az elítéltek állításait, és megadhatták nekik az említett kedvezményt anélkül, hogy annak megalapozottságáról meggyőződtek volna. Így fordulhat elő, hogy egyes elítéltek ugyanabban az időszakban, párhuzamosan négy tudományos dolgozatot is írtak, ami lehetetlen. 
Az igazságügyi minisztérium év elején tette közzé a 2013 és 2015 között elítéltek által írt tudományos dolgozatok címeit. Ezalatt 188 fogva tartott személy több mint 400 könyvet írt és publikált. Dan Voiculescu, Dan Diaconescu, Ioan Niculae, George Copos, Gigi Becali és Cătălin Voicu is szerepel közöttük. Raluca Prună igazságügyi miniszter ezzel kapcsolatban kijelentette: cseppet sem kegyes intézkedéseket rendel el, ha kiderül, hogy törvénysértés történt, vagy a törvényeket hibásan alkalmazták ebben a kérdésben. Rámutatott: 2007-től 2010-ig a romániai börtönökben évente egy ilyen dolgozatot írtak, 2011-ben hármat, 2012-ben hatot, 2013-ban tizenegyet, 2014-ben 69-et, 2015-ben pedig 331-et. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 13.
Két hónap alatt
188 vádlott, 65 végleges ítélet
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közleménye szerint 2015 novemberében és decemberében 65 végleges bírósági ítélet született korrupciós ügyekben, amelyek során 188 vádlottat ítéltek el. Ezek között volt egy bírósági főügyész, egy bíró, kilenc ügyvéd, két bírósági végrehajtó, öt rendőrtiszt, öt cégvezető, egy város polgármestere, kétorvos, egy egyetemi rektor, négy pénzügyőr és öt vámos. A 188 vádlottra kiszabott büntetések 11 év letöltendő és 1 év felfüggesztett börtönbüntetés közöttiek.
A DNA honlapján, a ww.pna.ro-n a Korrupcióellenes Ügyészség 2014-es és 2013-as jelentése található meg, részletek a www.pna.ro Közlemények – végleges ítéletek cím alatt találhatók.
Közel húsz százalékkal nőtt a korrupciós dossziék száma Maros megyében
Maros megyében a DNA 2014-es jelentése szerint közel húsz százalékkal nőtt a korrupciós dossziék száma. Az év folyamán 316 ügyük volt, amelyből 137 esetben született megoldás, 179 ügy megoldatlan maradt. 2014-ben 29 vádlott ellen indult eljárás, egy személyt helyeztek előzetes letartóztatásba, három esetben végleges felmentő ítélet született.
Szemináriumok, felkészítők
Mint már arról tájékoztattuk olvasóinkat, Marosvásárhelyen a prefektúra kollégiuma decemberi ülésén ismertette a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Maros megyei kirendeltségének a belügyminisztérium alkalmazottai körében tapasztalható korrupció megelőzése és visszaszorítása céljából 2015 első tíz hónapjában kifejtett tevékenységét, amely során 68 tájékoztatót, 30 korrupció elleni felkészítőt tartottak a belügyminisztérium alkalmazottai számára. Előbbin 1243 személy, a felkészítőkön a belügyminisztérium 468 alkalmazottja vett részt. Az elemzésből az is kiderült, hogy az év folyamán 14 alkalommal rendeltek el vád alá helyezést, 16 személyt fogadtak kihallgatáson, 24 petíciót ellenőriztek.
Hangzatos nevek a megyéből
Arról is tájékoztattunk a múlt év decemberében, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség három Maros megyei település polgármestere, több köztisztviselő, illetve helyi tanácsos ellen emelt vádat.
A legnagyobb érdeklődést a Marosvásárhely polgármestere ellen indított, a Hargita megyei törvényszéken kezdődő korrupciós per váltotta ki, de hasonló eljárás van folyamatban Nyárádtő, illetve Szászrégen polgármestere ellen is.
A DNA december 9-i közleménye értelmében több korrupciós bűncselekmény, többek között hivatali visszaélés, pénzmosás elkövetésével gyanúsítják Prodan Victort, Nyárádtő polgármesterét. Ugyanebben a perben gyanúsítottként szerepel Mailat Virgil, a Solar Energy Park M&S Kft. adminisztrátora, illetve a Solar Energy Park M&S Kft. Az ellenük felhozott vád bűnrészesség. A Terraflor Kft.-t érdekellentéttel vádolja a DNA.
A vádirat értelmében Nyárádtő polgármestere 2012 végén Mailat Virgil és a Solar Energy Park M&S Kft. segítségével egy 5,94 hektáros földterületet átjátszott a Solar Energy Park M&S Kft.-nek. A DNA szerint Prodan a szóban forgó területet nem szolgáltatta vissza, hanem áron alul (hektáronként 3000 lejért) felvásárolta bizonyos, a területre jogosult, roma nemzetiségű személyektől, sürgősségi eljárással telekeltette és továbbadta Mailat Virgilnek 242.316 euróért. A területre az üzletember nap-elemparkot építtetett.
A polgármestert azzal is gyanúsítják, hogy 2012 decembere és 2014 decembere között közpénzekből 41.773 lej kifizetését hagyta jóvá a felesége által adminisztrált Terraflor Kft.-nek, különböző szolgáltatások (ünnepségek, rendezvények, étkeztetés) ellenértékeként.
December 15-én a DNA marosvásárhelyi irodája elrendelte a Szászrégen polgármestere, Precup Maria elleni bűnügyi vizsgálat folytatását. A polgármester asszonyt 24 órára őrizetbe vették. Az ellene felhozott vád: csúszópénz elfogadása és hivatali visszaélés. Precup Mariát pénz bizonyos munkálatokra való jogtalan kiutalásával gyanúsították, aki ezáltal – az ügyészek szerint – 75.000 lejjel károsította meg a város költségvetését. A DNA december 16-án közleményben tért vissza az ügyre, és tájékoztatta a sajtót, hogy Precup Mariát 60 napig tartó bírói felügyelet alá helyezték, ami azt jelenti, hogy 2016. február 13-ig nem töltheti be tisztségét, nem tartózkodhat a polgármesteri hivatal épületében, ahányszor hívatják, meg kell jelennie a DNA marosvásárhelyi székhelyén, értesítenie kell a Korrupcióellenes Ügyészséget, ha lakhelyet változtat, a rendőrség által meghatározott időpontokban vagy amikor hívatják, meg kell jelennie a rendőrség bűnügyi osztályán, nem hagyhatja el az ország területét, nem kommunikálhat a per más vádlottjaival, tanúival, nem tarthat magánál lőfegyvert. Később ezt a határozatot is visszavonták, és Precup Mariát visszahelyezték jogaiba.
Marosvásárhely polgármestere esetében a DNA december 16-án közölte, hogy elrendelte Dorin Florea polgármester, Kiss Imola gazdasági igazgató, Cioban Maria volt jegyző, Maior Sergiu-Claudiu alpolgármester, Benedek István és Farcas Ioan városi tanácsosok, Bakó Attila László, Macesanu Emil Virgil köztisztviselők, Man Ioan Nucu, az ASA 2013 Sportegyesület elnöke, az ASA 2013 Sportegyesület bíróság elé állítását.
A vádirat szerint a polgármestert és a gazdasági igazgatót hivatali visszaéléssel, Cioban Mariát, Maior Sergiu-Claudiut, Benedek Istvánt, Farcas Ioant, Bakó Attila Lászlót, Macesanu Emil Virgilt hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, Man Ioan Nucut hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, pénzalapok eredeti rendeltetésüktől eltérő célra való felhasználásával gyanúsítják. A vádirat szerint a vádlottak azáltal, hogy kezdeményezték, illetve megszavazták az ASA futballklub finanszírozását mintegy 7 millió lejjel, megkárosították a helyi költség-vetést.
A pert a Hargita megyei törvényszékre utalták tárgyalásra, a vádlottak szabadlábon védekezhetnek. A DNA mindegyik közleményében hangsúlyozza: az ártatlanság vélelme megilleti a vádlottakat.
Nem következetes a korrupció elleni harc Romániában
A korrupció továbbra is az egyik legnagyobb kihívás Európa számára: évente 120 milliárd euró kárt okoz az Európai Unió gazdaságának. Ez derült ki az Európai Bizottságnak a huszonnyolc tagállam korrupciós helyzetét vizsgáló, múlt év elején napvilágot látott jelentéséből, amely szerint Románia 43 ponttal a 69. helyen áll a Transparency International korrupciós érzékelési indexén. A politikai életben tapasztalt korrupció mellett a "kisstílű" megvesztegetés számít továbbra is a leggyakoribb problémának Romániában, illetve az, hogy a korrupció elleni harc felszámolását szolgáló politikai akarat nem következetes. Az EB azt javasolta, hogy Románia hozzon meg minden szükséges intézkedést a magas szintű korrupciós ügyek kivizsgálásának sikere érdekében. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy miközben a magas szintű korrupciós ügyek felszámolása terén történtek előrelépések, a "kisstílű" vesztegetések felderítése terén továbbra is rosszul teljesít, de bőven van még tennivaló a korrupció megelőzése terén is. Ezek mellett a pártfinanszírozást, a közbeszerzési eljárások ellenőrzését és a közhivatalt viselők összeférhetetlenségét nevezi meg olyan területként, ahol Románia további erőfeszítéseket tehet. Brüsszel ugyanakkor lépéseket várt a hálapénzek gyakorlatának felszámolására is az egészségügyben.
(Hogy mennyire sikerült, kiderülhet majd a 2015-ről szóló országjelentésből.)
Az ENSZ számonkérhetőséget szorgalmaz
Világnapja is van a korrupció elleni harcnak, amelyet az ENSZ Korrupció Elleni Egyezményének 2005. decemberi hatályba lépése óta minden év december 9- én tartanak. Az egyezmény szerint az Egyesült Nemzetek Szövetsége "aggodalommal tekint arra, hogy a korrupció súlyos gondot és fenyegetést jelent a társadalmak stabilitására és biztonságára, aláássa a demokrácia intézményeit és a demokratikus értékeket, az erkölcsi értékeket és az igazságosságot, továbbá veszélyezteti a fenntartható fejlődést és a jogállamiságot", az egyezményt hatalommal ruházza fel annak érdekében, hogy képes legyen "elősegíteni és megerősíteni a korrupció hatékonyabb és hatásosabb megelőzésére és felszámolására irányuló intézkedéseket; elősegíteni, megkönnyíteni és támogatni a nemzetközi együttműködést és technikai segítségnyújtást a korrupció megelőzése és a korrupció ellen folytatott harc során […]; elősegíteni a közügyekben és a köztulajdonnal kapcsolatban a becsületességet, a számonkérhető-séget és a közügyek és köztulajdon helyes kezelését".
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 13.
’56-os műsor indul a Kossuth rádióban
Szabadság népe
Január 7-én indult a Szabadság népe című műsor az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulója alkalmából a Kossuth rádióban. A 25 perces adás heti egy alkalommal, csütörtökönként 16 óra után jelentkezik, felidézve az '56-os forradalom és szabadságharcot. A Szabadság népe feldolgozza a forradalom előzményeit, az ahhoz vezető utat, valamint az utána következő időszakot is.
Az új történelmi műsor történészekkel, szakértőkkel készült riportokra, valamint a közmédia nagy múltú archívumára támaszkodva mutatja be az 1956-os eseményeket a szovjet megszállásról, a forradalomról, valamint a kommunista megtorlásról.
A közmédia az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulója alkalmából egész évben kiemelt tartalmakkal, műsorokkal készül, mely tematikába a Szabadság népe című műsor is szervesen illeszkedik.
A közmédia elkötelezett a magyar történelmi események hiteles bemutatása mellett, hiszen ezzel nemcsak közszolgálati feladatait teljesíti, hanem lehetőséget is biztosít mindenki számára, hogy a lehető legtöbb információhoz hozzájuthasson e témában. A közmédia számára kiemelten fontos a történelmi örökség ápolása, a nem mindennapi cselekedetek emlékének megőrzése. (MTVA) Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 13.
Beszélgetés Kocsik József AMMGE-elnökkel
A 2015-ös, a legsikeresebb évnek bizonyult
Kocsik Józseffel, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnökével az általa vezetett tömörülés elmúlt évi tevékenységét értékeljük, illetve az idei terveket próbáljuk számba venni.
– Gazdaköri tevékenység szempontjából, milyennek tartja a mögöttünk lévő évet?
– Tekintve, hogy 3 évvel ezelőtt, a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a létrejöttekor elindult egy felfelé ívelő tendencia, ami új cselekvési teret nyitott számunkra, a 2015-ös a munkánkban a legsikeresebb évnek bizonyult.
– Mivel tudja alátámasztani az állítását?
– Nagyon egyszerű, hiszen a tagságunk létszáma 4000 fölé emelkedett, mindnyájukat zökkenőmentesen beépítettük a szervezetünkbe, amely a Fórum tagjaként európai értékrendre emelkedett. Azt nem csak itthon, hanem nemzetközi viszonylatban, legkevesebb 8 országban számon tartják, elismerik a munkánkat. Ennek tudatában, az elmúlt évben 5 komoly gazdafórumot, szimpóziumot szerveztünk, amelyeket nemcsak itthon, hanem az anyaországban is elismertek.
– Felsorolná a rendezvényeiket?
– Az első nemzetközi szimpóziumot az Arad Megyei Kereskedelmi és Iparkamara dísztermében szerveztük, rangos hazai és anyaországi tisztségviselőkkel, egyetemi tanárokkal, illetve résztvevőkkel. A fórum sikerében nagy szerepe volt Kranowszky Nagy Andreának, aki még számos programunk megszervezésében vállalt oroszlánrészt, és akit az év végén megnyílt Nemzeti Kereskedőház Aradi Képviseleti Irodájának a vezetőjévé neveztek ki. Ugyancsak tavaly két fűszerpaprika fórumot is szerveztünk, amelyeknek a sikere nagyban múlott Csipkár Imre megyei fűszerpaprika termesztés-szervezőn és családján, amelynek tagjai sokat tettek a hungarikummá vált fűszernövény minőségi termesztésének a megyebeli bővítéséért. Csipkár Imre olyan termesztőket tudott toborozni, tanácsokkal ellátni, akik minőségi fűszerpaprikát tudtak előállítani nemcsak Fazekasvarsándon, hanem Majláthfalván, Kisiratoson, Zimándújfalun, Ágyán és Nagylakon is.
– Térjünk vissza a tavalyi rendezvényekhez.
– Májusban Majláthfalván nemzetközi paprikafórumot szerveztünk, nyáron Kisiratoson volt gazdafórum. Szeptemberben újra megszerveztük a Magyar–magyar Gazdatalálkozót a kiállítási csarnokban, illetve decemberben újabb fűszerpaprika-fórumot szerveztünk az aradi Jelen Házban, kiváló feltételek között. A rendezvényeinket olyan közismert politikusok, szakemberek látogatták meg, mint dr. Torma Márta, a Magyar Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának az osztályvezetője, dr Somogyi Norbert, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ általános főigazgató helyettese, Kispál Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád megyei elnöke, dr. Horváth József, a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági és Kertészeti Karának a dékánja, dr. Somogyi György, a Szegedi Paprika Kutató Intézet szakembere stb. A hazai szakemberek közül Simona Alice Man, a román Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Sebestyén Csaba RMGE-országos elnök, dr. Csősz János, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületének elnöke, egyetemi tanár, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, Bognár Levente aradi alpolgármester tisztelték meg a rendezvényeinket.
Sikeres létszámnövekedés
– Minek köszönhető az AMMGE-taglétszám nagy mértékű gyarapodása?
– Egyrészt a törvénymódosításnak, miszerint a terményeiket a szabad piacon értékesítő őstermelőknek, gazdálkodóknak, hivatalosan bejegyzett szakmai szervezet által kibocsátott hitelesítésre van szükségük. Főként azonban annak köszönhető, hogy az AMMGE alapszabályzata szerint, a mi gazdaszervezetünk minden tekintetben megfelel a törvényes előírásoknak. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium ellenőrzésének is megfeleltünk, ezért a tagjainknak szakmai, termelői hitelesítést állíthatunk ki, méghozzá jutányos feltételek között. Vagyis, aki egy évre befizeti a havonkénti 2 lej tagsági díjat, jogosultságot nyer a hitelesítő okiratra is. Más szakmai szervezetektől eltérően, mi nem a gazdasági érdekek diktálta borsos tagsági díjakból működtetjük az érdekképviseleti szervezetünket, hanem a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a tagjaiként, attól jelentős anyagi támogatást kaptunk a gazdatevékenység hatékonyabbá tételére, a gazdafórumok megszervezésére. Ezzel párhuzamosan, a jelzett Egyeztető Fórum bevonta az Egyesületünket a határon átnyúló pályázatoknak a zömébe, de a 8 országban működő tagszervezetek közötti kapcsolatokat is szorosabbra fogta. Ennek jóvoltából, negyedévenként találkoznak a 8 ország magyar gazdaszervezeteinek a képviselői. Legközelebb február 5-én magam és ifj. Zágoni-Szabó András, az Ifjú Gazdák elnöke részt veszünk a budapesti Országházban szervezendő gazdafórumon, ahova azért hívnak, mert számítanak ránk.
– Talán szűkítsük le a kört: egy-egy településen hogyan sikerült a taglétszámot növelni?
– Erre legegyszerűbb a majláthfalvi példa, ahol van egy jól működő mezőgazdasági társulás, amely nemcsak megműveli mindazoknak a földjét, akik erre képtelenek lennének, hanem gazdaköri tagokként is befizeti utánuk a tagsági díjat. Ugyanakkor a helybeli nagygazdák részéről is messzemenő együttműködési készség nyilvánul meg a gazdaszervezet irányában. Az ő példájukat nagyon jól követik az onnan elszármazott, de Németszentpéteren gazdálkodó vállalkozók is. Rajtuk kívül vannak a kertészkedők, akiken segíteni tudunk a hitelesítő bizonylatunkkal. Ha mindet összeadjuk, közösen, mintegy 5 ezer hektár földet művelnek meg, tehát komoly gazdasági potenciált képeznek. Ugyanakkor a Szatymazi Gazdakörtől és elnökétől, dr. Somogyi Györgytől is sok hasznos tanácsot kaptunk, de a Zimándközi Gazdakörre is mindig számíthattunk, nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a programjainkba. Éppen ezért, ezúton is elnézést kérek tőlük, amiért a láttamozott tagsági könyveik út közben, önhibánkon kívül elkallódtak. Új tagsági könyveket állítunk ki nekik. A hozzájuk hasonló gazdasági központokban már komoly távlatokban lehet tervezni, nagy befogadóképességű gabonasilókat is lehetne egy-egy ilyen kistérségbe építeni.
– Ezzel eljutottunk az idei tervekhez?
– Igen, hiszen erre az évre már elkezdtük a jelzett szakmai tanúsítványoknak a kibocsátását, februárban részt veszünk az Országházban szerevezendő Kárpát-medencei, nemzetközi gazdafórumon. Ott bizonyára megvitatjuk mindazokat az idei pályázati lehetőségeket is, amelyeken magunk is részt kívánunk venni. Nem csak az Egyeztető Fórum, hanem a hazai RMGE tagjaként is, amelynek az elnöke, Sebestyén Csaba az államelnöki mezőgazdasági tanácsadótestületnek is a tagja. Mi, a gazdaszervezetek ezután nagyobb beleszólást kívánunk elérni a saját sorsunk alakításába a hazai, az anyaországi, illetve a Kárpát-medencei 8 országban működő gazdaszervezetekkel megkötött, közel 100 együttműködési szerződés jóvoltából.
– Milyen gazdafórumokat terveznek idén?
– Erről inkább azután nyilatkoznék, miután visszatérek a jelzett, február 5-i, budapesti találkozóról, ahol egyeztetjük a Kárpát-medencei Egyeztető Fórumhoz kapcsolódó rendezvényeinket. Az eddig meghonosodott fűszerpaprika, illetve gazdafórumokat, a Magyar–magyar Gazdatalálkozót idén is meg kívánjuk szervezni. Tudtommal a budapesti tanácskozás egyik témája, a kendertermesztés újbóli felvirágoztatása lesz, ami új távlatokat nyithat a mezőgazdasági termesztés szerkezetében.
– A terveikhez milyen támogatásokban reménykedhetnek?
– Abban bízunk, hogy az eddigi támogatásformák folytatódnak, de tudtommal a kistérségekben tervezett gabonatárolók építése az eddigieknél sokkal nagyobb hangsúlyt kaphat. A sikerhez azonban köszönettel, továbbra is számítunk az RMDSZ megyei szervezetének, a sajtónak a támogatására, de az önszerveződés is szükséges. Tekintve, hogy legkevesebb 5 taggal létre lehet hozni gazdakört, e lehetőséget a szórványtelepüléseknek is ajánljuk, hiszen csak ott tudunk segíteni, ahol gazdaköreink működnek.
– További sok sikert kívánok, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)
2016. január 13.
Veszély a Bánságban (is)
Az INHGA első- és másodfokú árvízriasztást adott ki több nyugat-romániai folyóra, köztük van a Krassó-Szörény megyei Bisztra is, amely a Temes legnagyobb mellékfolyója, és Karánsebes alatt torkollik a Temesbe. Az árvízriadó szintén szerdán délelőtt 10 óráig van érvényben. A hirtelen felmelegedés és az esőzések a hó elolvadását okozhatják a bánsági hegyekben, ezért megnőtt az árvízveszély a térségben. 
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2016. január 13.
Koncerttel emlékeznek Bács Lajosra
Koncerttel emlékezik a tavaly elhunyt Bács Lajos karmesterre a Román Rádió Kamarazenekara – közölte a bukaresti közszolgálati rádió.
A karmester és zeneszerző emlékére szervezett szerda esti koncerten négy karmester is fellép, akik mind Bács Lajos tanítványai voltak.
Bács Lajos zeneszerző, karmester, tanár /Petilla, 1930. január 19. – Bukarest, 2015. jún. 30./ Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 13.
Kolozsvár szupertitkos vakolathadjárata
Az emberélet fontosabb. Első helyen áll. Téged is aggasztana, ha tudnád: a városban sétálgatva vagy sietve, a járdán lépten-nyomon fejedbe eshet egy tégla. Egy gipszszobor. Egy gyámkő. Legyen akármilyen díszes. Akármilyen régi. Bármily értékes. Akármennyire történelem. Bármennyire egyedi. Pótolhatatlan. Sorsokat, történeteket, titkokat hordozó. Hiszen minden emberélet is pótolhatatlan. Megismételhetetlen lehetőségeket, ígéreteket, megváltásokat hordoz.
A megfelelő törődés hiánya áldozatokat szed. A virág elpusztul, ha nem öntözöd. A gyermek elsorvad, ha nem szereted. A kapcsolatok megbomlanak, ha nem figyelsz a másikra. Ha soha nem keresik egymást, szétsodródnak az egykori barátok. A kopjafák eltűnnek, ha soha nem mész a temetőbe, és idegen fejfák nőnek a helyükbe. A házak elromosodnak, ha nem javítgatjuk.
Van visszaút. Van utolsó pillanat. Amikor éppen még minden visszafordítható.
Megmenthető. Ha fontos neked. Nekünk. És nekik is.
Európa, a vén kontinens, tele van nagyvárosokkal, nem száz, nem ötszáz, de sokszor ezer, kétezer éves kövekkel, díszes épületekkel, emlékekkel, amelyeknek sok romboló viszontagságot kellett túlélniük, s lyukasra rágta őket az idő. Mégsem bontották el tömegesen egy öreg település díszeit. Nem tették tucatjával feketelistára Európa épített örökségét egy angol, német, olasz városban. Nem kezdték el a sérült épületeket helyrehozhatatlanul lecsupaszítani a veszélyesen meglazult „felesleges sallangoktól”. Nem. Bécs, Berlin, London, Róma tatarozott. Megmentett. Kijavított. Akár a sajátjaik voltak azok, akár a háborús határmódosításokkal örökül kapott „idegen” kultúrák emlékei, egykori uralkodó fennhatóságok által létrehozott műemlékek – mint például Kolozsvár belvárosa. Annál inkább így kellene lennie az emberiség legbőségesebbnek ítélt 21. századában, a feltétlen jólét évtizedeiben.
Az emberéletek védelmére való törekvés nem jelenthet egyet a megoldások, eszközök válogatatlanságával. Nem zárja ki a megfontoltságot. A szakmai gondoskodást. Nem egyenlő az elhamarkodottsággal. A kolozsvári önkormányzat ilyetén megoldását nem értékelhetjük másnak, mint egyértelmű kampányfogásnak. Sajnálom, de teljesen annak látszik. Választási évben egy kétségtelenül súlyos gondot azonnali megoldással kezel – többéves vérszegény kezdeményezéseket, megoldási próbálkozásokat felgyorsítva.
A gyorsaság dicséretes. Az eljárás szakmaisága nulla.
Ami az épületen rozoga, azt eltávolítják. Akár a jégcsapokat – nyilatkozta egy illetékes… Azt mondják, eltávolítás előtt fénykép készül a veszélyes épületelemekről. Tényleg készül. Szerény fényképezőgépekkel, tíz-húsz méter távolságról, alulnézetből. Azt mondják, ami menthető, azt tárolják, majd rekonstruálják és visszahelyezik az eltávolított elemeket. Amire állításuk szerint még a pénzük is megvan – Romániában ez igen fontos részlet. Ha nem lettünk volna tanúi, mi zajlott műemlékileg Kolozsváron az utóbbi huszonöt évben, akkor mindezt szikrányi gyanakvás nélkül elhinnénk, nyugodtan hátradőlnénk, és örvendezve várnánk a restaurálást.
KEREKES EDIT. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 13.
Ghibus diákok vetítettek a vasútállomáson
Az RMDSZ által meghirdetett Örökségünk őrei elnevezésű programban részt vevő O. Ghibu Elméleti Líceum tanulói tegnap a vasútállomáson powerpointos bemutatót tartottak az ott várakozóknak, amelyben bemutatták a kolozsvári vasútállomás történetét.
A Donát negyedi iskola magyartanárától, Andreica-Győri Karolától megtudtuk: miután a vasúttársaságtól megszerezték a lebonyolításhoz szükséges engedélyeket, a gyerekek nagy kedvvel dolgoztak. – Az örökbefogadási akció célja a figyelemfelkeltés. Az állomás főépülete műemlék, amelyet úgy használunk, hogy nem is vesszük észre. Kiderült: sokan még azt sem tudták, hogy 1944-ben bombázták Kolozsvárt és az állomás épületét. Ma a diákok szórólapokat is osztogattak az állomás környékén, amelynek célja az épület iránti érdeklődés felkeltése volt. A közeljövőben pedig egy villámcsődületet szervezünk, szintén hasonló céllal – magyarázta a pedagógus. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 13.
Scientia: pályázati felhívás könyvek kiadására
A Scientia kiadó pályázatot hirdet tudomány-, művészet-, irodalom- vagy technikatörténeti tárgyú könyvek kiadására.
Olyan kéziratok beérkezését várják, amelyek bármelyik fent említett terület fontos személyiségéről, esetleg erdélyi vonatkozású tudomány-, művészet-, irodalom- vagy technikatörténeti sajátosságokról, érdekességekről szólnak, s amelyek ezeket a területeket, valamint Erdélyt egyaránt népszerűsítik.
Pályázni magyar nyelvű, tudományos igénnyel megírt, kész kézirattal lehet. Pályázatot bárki benyújthat – de szükséges a szakterület egy elismert személyiségének az ajánlása –, a pályázók köre nem korlátozódik erdélyi szerzőkre. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 13.
Mintegy százezer magyar katona vesztette életét a Don-kanyarban
Magyarországon tegnap több helyen is megemlékezést tartottak a doni áttörés 73. évfordulóján.
A második világháborúban 1943. január 12-én kezdődött a Don-kanyarban a szovjet Vörös Hadsereg támadása, amelynek következtében a 207 ezer emberből álló 2. magyar hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét. Annak idején a 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény alapján küldték ki a keleti frontra. A frontra kivonuló 207 ezer emberből álló hadsereg fegyverzete és felszerelése hiányos és korszerűtlen volt.  A magyar csapatok 1942. június 28-án kapcsolódtak be a harcokba, július 7-én érték el a Dont. A kifáradt egységek ott védelembe mentek át a Voronyezs és Pavlovszk közötti 208 kilométernyi szakaszon. A szovjet 40. hadsereg 1943. január 12-én, mínusz 30–35 fokos hidegben lendült támadásba az urivi hídfőtől kiindulva, és már aznap 8–12 kilométer mélyen beékelődött a magyar védelembe. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 13.
Ismeretlen tételekkel bővül a „veszélyes” épületek listája
Tegnap a Deák Ferenc utca egyik szecessziós épületét „tisztogatták”
Feltartóztathatatlanul zajlik a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal sürgősségi jellegűnek minősített „homlokzat-tisztogató” akciója: tegnap a Deák Ferenc utca 42. szám alatti, gyönyörű szecessziós bérház volt soron.
Az épület nem szerepelt a Horváth Anna alpolgármester által hétfőn rendelkezésünkre bocsátott, 18 tételes jegyzékben, a tűzoltók és a városháza műszaki osztálya pedig csak az adott munkanap kezdetén kapnak rendeletet arról, hova kell kiszállniuk, így nem tudni, melyik történeti épület következik. A városháza biztosított ugyan a helyszínen műszaki felügyeletet, de az odafigyelés, a műemlékvédelmi szakértelem ezúttal is hiányzott: a tűzoltócsákány ütései nyomán leomló vakolatdarabok a homlokzat kariatidáira is ráhullottak, a finoman ívelt oromzatok elemeit megbontották, helyenként a tégláig csupaszították. A helyi rendőrség elkötelezetten biztosította a helyszínt, közel sem engedte az épület sorsa iránt érdeklődőket.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 13.
A felnőttben is ott van a gyermek – Rendhagyó irodalomóra KAF-fal
Nyitott, érdeklődő fogadtatás, őszinte kérdések, jól megírt és felolvasott házi feladatok, szépen előadott versek, megzenésített szövegek – így jellemezhető röviden a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium negyedik osztályában kedd délelőtt tartott rendhagyó irodalomóra, ahová Kovács András Ferenc költőt hívta meg Pop Ágnes tanítónő.
A Kossuth-díjas költőt, a Látó folyóirat főszerkesztőjét (képünkön) először Bálint István iskolaigazgató köszöntötte, aki kiemelte Pop Ágnes tanítónő évekre visszanyúló kezdeményezésének jelentőségét is – hiszen Kovács András Ferenc nem az első irodalmár volt, akit a pedagógus elhívott diákjaihoz.
A gyerekség lényege
A rendkívüli magyaróra a házi feladatok ismertetésével vette kezdetét. A negyedik osztályos tanulóknak köszöntőt kellett írniuk Kovács András Ferenchez. Néhányan fel is olvasták a fogalmazásaikat, amelyekből kiderült, hogy melyik a kedvenc KAF-versük, vagy miért örvendenek, hogy ilyen jeles vendég érkezik az osztályukba, sőt még egy rövid verselemzés is elhangzott.
Pop Ágnes elmondta, közös megegyezéssel előre hozták a magyar kultúra napját (január 22.), hogy „az egyik legnagyobb magyar költővel” ünnepelhessék azt meg. Miután valamennyi gyerek elmondott egy-egy verset, László József furulyatanár irányításával pedig énekeltek és zenéltek is, a meghívottnak adták át a szót. A költő negyedik vagy ötödik alkalommal vett részt abban az osztályteremben hasonló rendezvényen, mint mondta, mindig más és más arcokat lát, és az utcán is megszólítják néha azzal, hogy „ismerem a költő bácsit, a Pop Ágnes tanító néni osztályában találkoztunk”.
A felnőttben mindig ott van a gyermek – mondta Kovács András Ferenc, aki azt is elmagyarázta a hallgatóságának, hogyan is van ez, hol rejtőzik a „gyerekség lényege”? „Szívben, fejben, agyban? Vagy tán a szemben, a pillantásban, a mozdulatban, az emlékezetben? Mindezekben benne lehet a gyermeki lény, ahogyan a nyitottságban, a kedvben, a humorban, a kacagásban, abban, ahogy önmagán tud nevetni az ember” – magyarázta.
Miből lesz a vers?
A gyerekeket sok minden érdekelte a költővel kapcsolatban, rengeteg kérdést feltettek. Például arra voltak kíváncsiak, hogy miért ír olykor álnéven? Miért kezdett írni és hány évesen? Mikor jelent meg az első kötete? Honnan ihletődik a versek megírásakor? Miből lesz vers? Miért ír állatokról? Van-e kedvenc állata, és melyik az? Miért van a gyermekversekben annyi nehéz szó?
Végül egy feladványsort is meg kellett fejtenie a költőnek a gyerekek felkérésére: a kiállított rajzaikról ki kellett találnia, hogy melyik milyen verséből ihletődött, mit ábrázol. A rendkívüli óra egy rövid felolvasással végződött: Kovács András Ferenc a legutóbb megjelent verseskötetéből, az Egerek könyvéből olvasott fel három verset.
Érdeklődésünkre, hogy milyen hozadéka van egy ilyen magyarórának, Pop Ágnes elmondta, az olvasás megszerettetését szolgálja elsősorban. Szerinte a gyerekek attól a költőtől vagy írótól, akit személyesen is megismernek, sokkal többet és sokkal nagyobb kedvvel olvasnak. Kovács András Ferenc úgy fogalmazott, hogy számára is élmény egy-egy ilyen találkozó, ahol a gyerekek nyitottak, érdeklődőek és őszinték.
Antal Erika. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 13.
Lassan őrölnek a rendőrség malmai
Tegnapi „évnyitó” sajtótájékoztatóján Ion Popa megyei rendőrparancsnok érdeklődésünkre kifejtette, még mindig zajlik a nyomozás a december 13-án lefestett magyar helységnévtáblák ügyében, akárcsak a sepsiszentgyörgyi, állítólagosan székely zászlóra kicserélt trikolór esetében. Pozitívumként felsorolta, tavaly mindössze egyetlen emberölést jegyzett a rendőrség – 2014-ben ez a szám 4 volt, valamint a rablások száma 13-ról 10-re csökkent, de visszaesett a közúti balesetek, a súlyos sérültek, halálos áldozatok, lopások száma is. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. január 13.
Ki vezeti Romániát?
A kommunista diktatúra bevezetése Romániában is szükségessé tette egy olyan titkos szervezet létét, amely a rendszer megszilárdításához szükséges lépéseket kiterveli, megszervezi, végrehajtja és felügyeli. Így hozták létre 1948-ban az idők során hírhedtté vált Securitatét, vagyis a román titkosrendőrséget. Annak tudatában pedig, hogy a diktatúrák létét a félelem biztosítja, ennek gerjesztését és fenntartását határozták meg hivatásaként. 
Nem véletlen tehát, hogy az ország vezetésének 1965-ben történt megszerzése után Nicolae Ceauşescu is a Securitate szolgálatait vette igénybe hatalma megtartása érdekében. Ezért szilárdulhatott meg és teljesedhetett ki Romániában a személyi kultusznak egy sajátos, ceauşizmusnak nevezett változata, melynek legfőbb jellemzői a félelem- és gyűlöletkeltés, a lelki és fizikai terror, a nyomor és nélkülözés, illetve a félrevezetés és hatalmi gőg voltak. A besúgók hadának, illetve a rendelkezésére bocsátott anyagi javaknak és szellemi eszközöknek köszönhetően a titkosrendőrség bárkiről bármit megtudhatott, így végül a tényleges hatalmat ők kezdték gyakorolni megbízóik helyett. Az 1989-es fordulat után ez a hatalom ideiglenesen kicsúszott a kezükből, azonban eszközökben nem válogatva hamarosan visszaszerezték, és az általuk összetákolt látszatdemokrácia leple alatt azóta is a kezükben tartják. 
Ezt a célt szolgálták és szolgálják a Marosvásárhelyen kiprovokált etnikai összecsapások, a bukaresti bányászjárások, a folyamatos magyarellenes hangulatkeltés, de a román hatóságoknak és erőszakszerveknek a megalázásunkra irányuló megnyilvánulásai és intézkedései is. Hiszen amíg mi egymásnak feszültünk, addig a feloszlatott Securitate ügynökei szép lassan vissza- és beszivárogtak a politikai, gazdasági és tudományos élet, illetve pénzintézetek vezető köreibe, s megszerezték azok irányítását is. Ideje lenne hát rádöbbeni magyarnak és románnak egyaránt, hogy ismét egy nagy átverés szenvedő alanyai vagyunk, és azok is maradunk, amíg közös erővel el nem mozdítjuk tisztségeikből a minket kiszipolyozó háttérhatalom képviselőit.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. január 13.
Kétnyelvűséget kérnek
A vak is érzi: közelednek a választások 
Ritli László Csongor, a nagyváradi közgyűlés RMDSZ-frakciójának vezetője hétfőn közölte: a frakció az év elején beadvánnyal fordult a Közterület-fenntartó Zrt.-hez azért, hogy a helyi önkormányzat háttérintézményeiben legyenek kétnyelvűek a feliratok.
Ritli kifejtette: az utóbbi időben a lakossági fórumokon, illetve egyéb informális találkozókon sokan kifogásolták, hogy számos esetben hiányoznak a kétnyelvű feliratok az önkormányzat háttérintézményeiben. A legtöbb erre vonatkozó jelzés tárgya a nemrég átadott és korszerűsített nagyvárad-rogériuszi piac volt, de ugyanaz elmondható a kórházak kivételével szinte valamennyi közintézményről, illetve például a tavaly tavasszal hivatalos elnevezéseket kapó hidakról is. Emellett az is előfordult, hogy az átszervezéseket, felújításokat követően a régi kétnyelvű táblák már nem kerültek vissza a helyükre.
Emiatt az RMDSZ-frakció január elején beadvánnyal fordult a Közterület-fenntartó Zrt.-hez, hogy a 2001/215. számú közigazgatási törvény 76. cikkelyének 4. bekezdése értelmében pótolja ezen hiányosságokat, vagy állítsa helyre a korábbi állapotokat. Az intézménynek harminc nap áll a rendelkezésére a válaszadásra, de nem feltételezik azt, hogy szándékos mulasztásról van szó. Nagyváradon számos, az önkormányzatnak alárendelt intézmény és cég alkalmazza a kétnyelvűséget. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. január 13.
Elutasított bejegyzés
Betiltották Székelyföld népszerűsítését 
A Hargita Megyei Törvényszék elutasította a Székelyföld turisztikai népszerűsítése érdekében létrehozott szövetség bejegyzését, mivel – az indoklás szerint – Székelyföld hivatalosan nem létezik. Az esetet a Csíki Hírlap szellőztette meg.
Tavaly novemberben kezdeményezte a Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség létrehozását 14 Hargita, Kovászna és Maros megyei turisztikai és vidékfejlesztési egyesület, amelyek Székelyföldet turisztikai úti célként igyekeznek népszerűsíteni itthon és külföldön. A Hargita Megyei Törvényszék az alapszabályzatban szereplő Székelyföld kifejezést kifogásolta, és ennek megváltoztatását kérte. A tárgyaláson az ügyész úgy érvelt, a Székelyföld szó alkotmányellenes. „A jogászunk azt kérdezte, mivel turisztikai úti célokkal nem foglalkozik az alkotmány, hol sértjük ezt meg? A bírónő meglepő módon azt mondta, ha vállaljuk, hogy kivesszük ezt a szót a statútumból, akkor ad még egy kis haladékot, hogy megváltoztassuk” – számolt be az előzményekről ifj. Nagy Benedek, a szövetség alelnöke.
A Hargita Megyei Törvényszék végül a szövetség bejegyzését elutasította. Az ítélet indoklása szerint Székelyföld nevű területi szervezeti egység nincs. Az ítélet idézi az alkotmányt, és több más törvényt, amelyek szerint közigazgatási szempontból Romániát községek, városok és megyék alkotják. Mindezt a tárgyaláson elnöklő Szikszai Enikő csíkszeredai bíró írja alá. A kérelmezők az elsőfokú ítélet ellen fellebbezést nyújtottak be a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. január 13.
Váradon hallgatták ki Pontát és Govort is
A Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) váradi kirendeltségén hallgatták ki kedden a PSD-s Victor Ponta exminiszterelnököt és volt pártelnököt, jelenlegi parlamenti képviselőt. Szatmári párttársa, Mircea Govor a gyanúsított, aki immár Váradon van letartóztatásban.
Nagyváradon járt Victor Ponta, de a régebben szokásostól eltérő minőségben. A Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nagyváradi területi kirendeltségén hallgatták ki ugyanis, szatmári párttársa, a PSD-s Mircea Govor korrupciós ügyeiben. Govor a Szatmár Megyei Tanács volt elnöke és jelenlegi alelnöke, a PSD Szatmár megyei szervezetének elnöke, és tavaly december 23-a óta előzetes letartóztatásban van. Hat rendbeli korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítják.
A tanú
Ebben az ügyben Pontát tanúként hallgatta ki a DNA. Azért a váradi kirendeltségén, mert ehhez a területi képviselethez tartozik Szatmár is, ahol Govor ténykedett. Victor Ponta kedden délelőtt másfél órát töltött a DNA itteni székhelyén, kijövetelekor pedig csak annyit mondott, hogy tanúként hallgatták meg, az ügyről magáról nem nyilatkozott, azt hangoztatva, hogy „erről többet csak az ügyészek mondhatnak önöknek”. A DNA ügyészei azt próbálják kideríteni, milyen szerepet játszott Ponta, aki akkoriban a PSD elnöke volt, abban, hogy megmenekítsék a büntetőjogi felelősségre vonástól Ovidiu Silaghi parlamenti képviselőt, aki akkoriban iratkozott át a PNL-ből a PSD-be. Ovidiu Silaghi 2014 elején lépett be a PSD-be, és indult a szatmári időközi képviselőválasztáson, hogy parlamenti mentelmi jogot szerezve így ússza meg a felelősségre vonást amiatt, hogy amikor még szállításügyi miniszter volt, 200.000 eurónyi kenőpénzt kapott egy ügyben, Nelu Iordache vállalkozótól. Ovidiu Silaghi ezen menekülési próbálkozását a Szatmár megyei PSD-elnök, azaz a mostani gyanúsított, Mircea Govor nagyban segítette, ez utóbbi intézte ugyanis azt, hogy a megyei PNL-elnök Silaghit a PSD fogadja, és indítsa a választáson. A DNA ekkor már rajta volt az ügyön, és kérte Silaghi európai parlamenti képviselői mentelmi jogának felfüggesztését, ezért a hazai parlamentbe akarták bemenekíteni. Ugyanis a szatmári időközi választás során egyszerre tartották ott a romániai parlamenti és az EP-választást – és ha már Silaghi ellen az EP-nél próbált eljárni a DNA, a politikus a hazai parlamentbe bejutva akarta lenullázni az ügyet, hogy elölről kelljen kezdeni a mentelmi jogának felfüggesztését is. Govor egy telefonbeszélgetésben még el is ismerte, hogy ő intézte Silaghi „megmentését”. (Később amúgy Silaghi a PSD-t is elhagyta: 2014 augusztusában Călin Popescu Tăriceanu új pártjába lépett át, ahol alelnöknek is megválasztották, már a párt alakuló kongresszusán.)
Visszaéléssel gyanúsítják
Silaghi manővereinek segítése miatt most a Korrupcióellenes Ügyosztály most befolyással és hatalommal való visszaéléssel gyanúsítja a PSD-s Mircea Govort. Emellett más ügyek miatt is eljárnak ellene, például amiatt, hogy egy község vezetője ellen lejárató kampányt indíttatott a sajtóban, továbbá amiatt, hogy a szatmári pénzügyi hivatalnál nyomásgyakorlással és zsarolással próbálta elérni, hogy pártjának embereit nem szakmai, hanem politikai alapon tartsák meg ott, valamint egyik rokonát alkalmazzák is ott, emellett egy közbeszerzésen nyertes cégtől azt kérte, hogy a befolyó összeg egy részét az általa ellenőrzött vállalkozásnak juttassa, ellenkező esetben sajtóbeli leleplezéseket ígért a nyertes cég közbeszerzéseket kijátszó húzásairól, és így 124.800 lej illegális haszonra tett szert, amely megszerzésekor le is állíttatta a sajtókampányt, egy másik esetben pedig a munkaügyi hivatalnál tiltatta meg, hogy az általa politikai alapon támogatott vállalkozónál büntessenek szabálytalanságok miatt. A DNA ezek alapján olyan akciókkal gyanúsítja, amely tettek illegális hasznot hajtottak neki, vagy más személynek – ez egyből két bűncselekmény; továbbá a nyomásgyakorlás során elkövetett, minősített zsarolással, ami a Büntető Törvénykönyv szerint további négy tételre osztható bűncselekmény. Ezen ügyek közül tehát a Govor-Silaghi ügyben járt Váradon Victor Ponta is, akinek olyan kérdéseket tettek fel a DNA-nál, hogy milyen szerepe volt akkori PSD-elnökként Ovidiu Silaghi ügyének intézésében, a PSD-be való átléptetésében és parlamenti képviselői jelölésében. Váradról való távozásakor Ponta nyilatkozatokat nem adott, mindössze arra a kérdésre felelt, hogy segítette-e Silaghi megmentését, így reagálva, mielőtt autóba ült: „Meg tudok én menteni valakit?” Az ügyiratban egyébként a PSD mostani országos elnökének, Liviu Dragneának a neve is szerepel. Utóbbit már kihallgatta a DNA, szintén tanúként.
Váradon van
Maga Mircea Govor, az ügy egyik kulcsembere egyébként már maga is Nagyváradon van, mégpedig egyelőre rács mögött. A Szatmár Megyei Tanács volt elnöke, jelenlegi alelnöke, a PSD Szatmár megyei szervezetének elnöke előzetes letartóztatásban van tavaly év vége óta, és ezzel kapcsolatban azt a döntést hozták, hogy Szatmárról a Bihar megyei rendőrség fogdájában helyezik át. Ez most hétfőn meg is történt. Tegnap pedig Govor újra kihallgatáson volt, a DNA itteni, területileg illetékes képviselői előtt.
Szeghalmi Örs. erdon.ro
2016. január 13.
Várad folyóirat: író-olvasó találkozók, novellapályázat
A Várad kulturális folyóirat megvalósításairól, közös tervekről számolt be Szűcs László főszerkesztő, Balogh Andrea, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa és Tasnádi-Sáhy Péter szerkesztő.
Megjelent mind a Várad folyóirat, mind a Biharország havilap tizenkettedik száma, és megszervezték mind a tíz tervezett Törzsasztal-estet a Várad kulturális folyóirat égisze alatt, mondta el Szűcs László főszerkesztő a keddi sajtótájékoztatón. A Törzsasztal rendezvények során Cserna-Szabó András, Kántor Lajos, Kun Árpád, Sándor Iván, a Varadinum keretében Szabó T. Anna, majd Tompa Gábor, Spiró György, Boldizsár Ildikó, Kerékgyártó István, Szijj Ferenc találkozott a közönséggel, most pénteken pedig Györe Balázs magyarországi költővel, íróval találkozhatnak az érdeklődők.
Visszatérők
Ami pedig a többi idei meghívottat illeti: február 12-én Térey János, március 15-én Tóth Krisztina, április 15-én Csaplár Vilmos, egy nappal később pedig, a Varadinum keretében Darvasi László látogat majd Váradra. Május 15-én a Gács Anna – Csuhai István házaspár lesz a Törzsasztal vendége, június 10-én pedig Schein Gábort látják vendégül. A meghívottak közül többen visszatérő vendégek, mások pedig – mint például Tóth Krisztina és Schein Gábor a Törzsasztal közönségének kérésére jön el.
Amint Szűcs László megjegyezte, különösen az ismert írók esetében jó előre meg kell beszélniük a programot, s ezt rendszerint idejében közzé is teszik, hogy elkerüljék a párhuzamos rendezvényeket – de ezt mégsem valósul meg mindig.
A Varadinum rendezvénysorozaton is aktívan vettek részt – megemlítette többek között a Biharvármegye-Nagyvárad kultúrtörténete és öregdiákjainak emlékkönyve megjelentetését, Makk Károly filmrendező váradi találkozóinak megszervezését, Szabó T. Anna költő, műfordító meghívását, találkozását a gyerekekkel a Varadinum keretén belül.
Kifutópálya lehet
Nagy érdeklődés kísérte a Könyvmaratont is, melyen belül egyebek mellett két saját kiadású könyvet is bemutattak – Fábián Sándor verseskötetét és Tóth Ágnes gyermekvers-kötetét. Két pályázatuk is volt, a Tudomány kertje keretén belül tanulmányokat jelentettek meg a Várad folyóiratban, ezenkívül megszervezték a Tabéry Géza novellapályázatot, melyre sokan jelentkeztek, s melyet az idén is folytatnak. Ezzel kapcsolatban Balogh Andrea, a Partiumi Keresztény Egyetem magyar nyelv és irodalomtudomány tanszékének adjunktusa elmondta: az idén a novellapályázat címe Történet, töredék, ének, s számítanak rá, hogy minél többen bekapcsolódnak, szeretnék, ha egy olyan fórummá válna ez a rendezvény, ahol a fiatalok kipróbálhatják magukat. Szűcs László hozzátette: nagy sikerélményt nyújthat a fiataloknak, akár kifutópálya is lehet egyik másik szerző számára. A későbbiek folyamán egy esszépályázatot is meghirdetnek majd, tette hozzá. Megújult a biharmegye.ro weboldal, s idei terveik közé tartozik a nagyvárad.ro portál vonzó kulturális portállá való átalakítása. Folytatni szeretnék a Biharország estek megszervezését Berettyóújfaluban. Szűcs László személyi veszteségeikről is szólt: elhunyt Barabás Zoltán költő, a folyóirat egyik alapítótagja, Anamaria Pop műfordító, Lászlóffy Csaba kolozsvári költő, valamint Tuduka Oszkár, aki első sorban a Biharországban közölt.
Élő Várad
Tasnádi-Sáhy Péter, a Várad folyóirat irodalmi szerkesztője egy új rendezvénysorozatról számolt be, ennek első eseményét február 5-re tervezik. Az Élő Várad című rendezvény során első sorban pályájuk elején lévő, fiatal, kevéssé ismert váradi szerzők részvételével szeretnének közönségtalálkozókat szervezni, „hogy kiderüljön, az alkotó szemszögéből milyen lehet Váradon létezni, alkotni, milyen lehetőségek léteznek az irodalom e rejtett centrumában. Mert ugyan az irodalom, a művészet oszthatatlanul és egyetemesen emberi, mi ebben az univerzalitásban letűzzük a zászlót és ezt Váradon tűzzük le” – mondta a szerkesztő. A meghívottak között jelenleg Kemenes Henriette, Ozsváth Zsuzsi, Mihók Tamás, Mátyás Zsolt szerepel. „Szeretnénk bevezetni a társadalomba az első bálozókat” – jelentette ki Tasnádi-Sáhy Péter.
Neumann Andrea. erdon.ro
2016. január 13.
Tabéry-novellapályázatot hirdettek Nagyváradon
Történet, töredék, ének címmel írta ki a Várad irodalmi és művészeti folyóirat szerkesztősége és a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéke az idei Tabéry Géza novellapályázatot.
A pályázatot másodjára írták ki, az első pályázatra, melyet tavaly hirdettek megTavasz, tűz, történelem címmel, közel húsz alkotás érkezett, mondta Szűcs László, a Várad főszerkesztője. Az alkotókat három, pénzjutalommal is járó díjjal, öt dicsérettel és egy Várad-különdíjjal jutalmazták, a legjobb novellák a Váradban is megjelentek.
Idén szintén 16–26 év közötti fiatalok pályamunkáit várják, mondta Balogh Andrea, a PKE adjunktusa, aki azt is hozzátette: a zsűrizés során érdekes volt látni, hogy értelmezik á a fiatalok magát a novellát, mint műfajt. A felhívást elküldték a középiskoláknak, de nemcsak romániai, hanem külföldi fiatalok írásait is szívesen fogadják, tette hozzá. A novellákat március 18-áig várják, az eredményhirdetést április végén tartják meg.
Fried Noémi Lujza. maszol.ro
2016. január 13.
Erdélyi kastélyok sorsa a PONT Csoport fókuszában
A Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek projekt második konferenciáját 2016. január 15-én szervezi meg a PONT Csoport a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (Tordai út, 4.).
A konferencia reggel 10 órakor kezdődik. A PONT Csoport munkatársai kastélyszakértőkkel közösen hat különböző szemszögből vizsgálják az erdélyi kastélyok sorsát (műemlék-helyreállítás, konzerválás, restaurálás, a kastélyok modern kultusza, kastélykertek revitalizációja, kastély és turizmus, vidékfejlesztés, a kastélyok hasznosításának jogi alapkérdései), és bemutatják a 2015 márciusában elkezdődött projekt előrehaladtát.
Dr. Makay Dorottya az erdélyi kastélyok helyreállításáról tart előadást, Boda Szabolcs a XII. századi kastélyélményről, dr. Kentelky Endre a kastélykertek revitalizációjáról, Ilyés Szabolcs a kastélyok és műemlékek restaurálásának forrásbevonási lehetőségeiről, dr. Veress Emőd a kastélyok hasznosításának jogi alapjérdéseiről, dr. Weisz Attila és dr. Bordás Bea művészettörténészek pedig az erdélyi kastélyok diszkrét bájáról beszélnek.
A konferencia második felében zajló kerekasztal-beszélgetésen Hegedüs Csilla (bonchidai Bánffy-kastély), Szőts Papp Zsuzsa (oltszemi Mikó-kastély), Rácz Lilla (olaszteleki Daniel-kastély), Kovács Jenő (nagykárolyi Károlyi-kastély), Bánffy Farkas (fugadi Bánffy-kastély) és Gergely Balázs (gyalui Barcsay-Bánffy-kastély) mesélnek a kastélyok fenntarthatóságáról és működtetési elképzelésekről a gyakorlatban.
A Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek projekt az erdélyi kastélyok helyzetét történelmi-kulturális, gazdasági, turisztikai, társadalmi kérdésnek egyaránt tekinti, és célja, hogy az ágazatokon átnyúló megközelítés révén elő tudja segíteni azt, hogy az igen változatos problémakört jelentő kastélyok jövőjére fenntartható megoldások szülessenek – olvasható a szervezők közleményében.
A Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek projektet az izlandi, liechtensteini és norvég alapok támogatja, Románia Kulturális Minisztériumának Projektmenedzsmenti Osztályán keresztül, a Kulturális és Természeti Örökségek Megőrzése és Felélesztése Programon keretében. maszol.ro