Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
8836 tétel
2016. január 6.
Soós véget vetne az Azomureș törvénytelen működésének
A marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölt, Soós Zoltán közleményben szólítja fel az illetékes hatóságokat, hogy szerezzenek érvényt a törvénynek, és azonnal akadályozzák meg az Azomureș jogsértő működését.
„Felszólítom a polgármesteri hivatal vezetőit, hogy a soron következő tanácsülésen tűzzék napirendre az RMDSZ által kezdeményezett népszavazás határozattervezetét. Az önkormányzat jegyzője ne kifogásokat keressen a kezdeményezés akadályozására, hanem engedje szóhoz jutni a közakaratot. Ez a demokrácia minimuma!” – fogalmaz Soós.
A közleményben a jelölt továbbá kifejti: az RMDSZ felszólítja az illetékes hatóságokat a törvényes rend helyreállítására, és az Azomureș azonnali bezárására. Felszólítja továbbá az önkormányzat vezetőit, hogy ne akadályozzák a népszavazás kiírását, amelynek megszervezését már tavaly augusztustól szorgalmazza a városi önkormányzat RMDSZ-frakciója.
„Bebizonyosodott, hogy indokolt az RMDSZ kezdeményezte népszavazás megszervezése. Amennyiben az illetékesek, az önkormányzat, a szakhatóságok nem vállalják a felelősséget, Marosvásárhely közösségének kell a hangját hallatnia” – áll a dokumentumban.
Mint arról beszámoltunk, az év elejétől, ha a kapacitásának mindössze egy kisebb hányadával is, de törvénytelenül üzemel a kombinát. Az Azomureşnek mindmáig nem sikerült beszereznie a működési engedélyt. Az üzemből származó értesüléseink szerint a vállalat vezetősége nem indította be a tetemes beruházással megépített új gyártási egységét, és a régit is mindössze takaréklángon üzemelteti.
Szerdán délután az Azomureș közleményben jelezte: a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség január 6-án úgy döntött, kibocsátja a vegyipari üzem számára az integrált környezetvédelmi engedélyt, mivel a társaság „megfelel az év elején életbe lépett új környezetvédelmi előírásoknak”, tudósít az Agerpres. A hírügynökség számára nyilatkozva Dănuț Ștefănescu, az ügynökség igazgatója megerősítette a döntés meghozatalának tényét, pontosítva, hogy az engedélyt pénteken fogják kiállítani.
Rédai Attila. Székelyhon.ro
2016. január 6.
In memoriam Czárán Gyula
110 éve halt meg Czárán Gyula. A természetjárás apostolára, „Oncsásza hercegére”, a Bihar-hegység legnagyobb turisztikai mecénásáról a hétvégén emlékeznek meg a Partiumban.
Czárán Gyula, vagy Seprősi Czárán Gyula (Seprős, 1847. augusztus 23. – Menyháza, 1906. január 6.) az egyik első magyar turisztikai szakember, útépítő, barlangkutató és szakíró volt, akit „a magyar turizmus atyja” néven is emlegetnek. Az Erdélyi Kárpát Egyesület tiszteletbeli tagja, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat és a Magyarhoni Földrajzi Társulat rendes tagja. Főképp a Bihar-hegységben végzett úttörő feltáró és turistaút építő munkát. Jelentős szerepe volt a révi Zichy-barlang feltárásában, de karszt- és barlangkutató munkássága szerteágazó, tartalmas és maradandó.
Halála után 102 évvel a Czárán Gyula Alapítvány kezdeményezésére, engedélyeztetésével, anyagi támogatásával és szervezésében avatták fel mellszobrát Nagyváradon az Ezredévi Emléktéren.
December 8-án délután 18 órakor gyertyagyújtás lesz a váradi Czárán-szobornál. Másnap kirándulást szervez az alapítvány az Arad megyei Menyházára, ahol koszorúzás lesz a temetőben. Vasárnap 10.30 órakor istentisztelet és megemlékezés lesz Réven.
Emlékeztető: 2008. október 18-án avatták fel Czárán Gyula mellszobrát Nagyváradon az Ezredévi emléktéren.
Az ünnepélyes szoboravatón Egri Ferenc, a Czárán Gyula Alapítvány elnöke köszöntötte a jelenlévőket, az erdélyieket és magyarországiakat egyaránt, akik eljöttek tisztelegni a magyar turizmus atyjának nagysága előtt. Dezső László, az Erdélyi Kárpát Egyesület országos elnöke is megosztott néhány gondolatot az ünnepségen. Hangsúlyozta, hogy a hagyatékkal, amit Czárán ránk testált, okosan kell sáfárkodni.
A szobor Máté Gyula alkotása.
Ezt követően mindenki elhelyezte az emlékezés koszorúit és virágait, majd a közös fotózások után a szervezők a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ alagsorába állófogadásra invitálták a részvevőket.  /Létai Tibor, Reggeli Újság: Czárán Gyula-szobrot avattak Nagyváradon. = Erdély.ma, 2008. okt. 20./ itthon.ma
2016. január 6.
Dokumentumkötetek a Belényesi-medencei magyarirtásokról
Gábor Ferenc köröstárkányi (Dél-Bihar) szerző Isten se akarja… című legújabb kötetének bemutatójára december elején került sor a Magyarok Világszövetsége budapesti székházában. A kiadvány a Magyarremetén 1944. szeptember 23-án bekövetkezett magyarirtás áldozatainak állít emléket. Ezen a napon a faluban 41 ártatlan magyar civilt gyilkoltak le a bevonuló románok.
Ezt megelőzően a szerző az Életem viharának emlékére – Köröstárkány fekete húsvétja (2013) című kötetében az 1919-es véres eseményeket írta le, amikor is megindult az Erdélybe beözönlött román királyi csapatok offenzívája a Técső–Szatmárnémeti–Csucsa vonalon. A Székely Hadosztály – lévén abban az időben az egyetlen reguláris és akcióképes honvédő csapat – súlyos vereségek árán és létszámbeli hátrányban vette fel a harcot a Fekete-Körös völgyében előrenyomuló, területhódító románokkal. 
A harcokból a Verbőczy-zászlóalj oldalán a tárkányiak is kivették részüket, mely zászlóalj nem bírva az ellenség számbeli fölényével, lassan visszavonult Köröstárkány és Kisnyégerfalva vonaláig. Három napra rá azonban teljes meghátrálásra kényszerült a Fekete-Körös völgyéből. A zászlóaljparancsnok Verbőczy Kálmán százados a bekerítéstől tartva elrendelte a visszavonulást Nagyvárad felé. Így maradt a két magyarlakta falu kiszolgáltatottan, fedezék nélkül. A tragédia 1919. április 19-én következett be, ez a nap lett Köröstárkány és a szomszédos Kisnyégerfalva fekete napja. A bevonuló román félkatonai alakulatok és felfegyverzett civilek vérfürdőt rendeztek és kirabolták a falut. Tárkányban kilencvenegy, Nyégerfalván tizenhét embert végeztek ki, köztük gyermekeket és öregeket. 
Ezek a megmásíthatatlan történelmi tények késztették a szerzőt a túlélők, szemtanúk vagy emlékezők elmondásai alapján a dokumentumregény megírására, illetve az igazság egyszer és mindenkorra való rögzítésére.
Gábor Ferenc dokumentumregényét az Egy falu, melynek nem látni mását (2013) című monográfiája követte, mely Tárkány múltját és jelenét mutatja be. 
Az Egyestések című három kisregényt tartalmazó kötete szintén a Fekete-Körös parti emberek életével foglalkozik. Az írások valós históriákat, közismert tárkányi figurákat, karaktereket, emberarcú történeteket, sorsokat elevenítenek meg a település múltjából. 
A Kisnyégerfalva rövid története (2014) című kötet (amiben napvilágot láttak a Mert magyar vagy! és Géza című műfajtalan írások is) a településen lemészárolt tizenhét magyarnak állít emléket.
Az Isten se akarja… (2015) című legfrissebb kötetének előszavában így ír a magyarremetei történésekkel kapcsolatban Gábor Ferenc: „Többször is végignézve a meggyilkoltak névsorát, újra és újra visszaidézve a magyarirtás körülményeit, mély meggyőződéssel tudom állítani, hogy a legnagyobb barbarizmus jegyeit viselik magukon az akkori események. Más jelzővel nem lehet illetni azon cselekedeteket, amikor is a fegyveres erők támogatását érezve, magukat könyörtelen gyilkosokká teszik fajtársaink. Barbár korokat idéznek a magyarremetei gyilkosságok, hiszen a felfegyverzett többség, kihasználva helyzeti fölényét, fegyvertelen férfiakat szed össze, hogy minden ítélet nélkül lemészárolják őket. Még alig élt fiatalt, ereje teljében lévőt, vagy már aggkort megélt magyarokat lőnek halomra. Házaikat kirabolják az emberségükből, tisztességükből kivetkőzött, eladdig szomszédnak, talán még sorstársnak, barátnak is hitt szomszéd falusiak, vagy éppenséggel a falubeliek. Ugyanakkor emlékállítás is e könyv azoknak a román nemzetiségű embereknek, akik emberségüket, tisztességüket megőrizve segítették, támogatták a halálra szántakat.”
A Magyarok Világszövetsége budapesti székházában megejtett könyvbemutatón mintegy hatvanan vettek részt. Az esemény házigazdája Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke volt.
A kötet kiadását a Jobbik Magyarországért Alapítvány támogatta.
Sütő Éva. itthon.ma
2016. január 7.
Egyre több romániai megy külföldre
A Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi napilap az Országos Statisztikai Hivatal (INS) legfrissebb adataira hivatkozva arról számolt be tegnap, hogy 2014-ben csaknem 185 ezren hagyták el Romániát, és telepedtek külföldre. Az elvándorlás ismét megnőtt az előző két évhez képest, hiszen 2012-ben 170 ezren, 2013-ban 161 ezren hagyták el az országot.
Az előző évekhez képest változás figyelhető meg a célországok tekintetében, amelyek közül a legnépszerűbb továbbra is Olaszország, de a második helyen Spanyolország helyett már Nagy-Britannia található. Az új célországok listáján a skandináv államok és Svájc is megjelentek.
A 2003-ban kezdődött román migrációs hullámban a többséget ipari munkások tették ki, újabban a külföldi munkavállalók zömét felsőfokú végzettséggel rendelkező román állampolgárok képezik.
Az INS adatai szerint 2003 és 2006 között az országot évente elhagyó állampolgárok száma 200 ezer fő alatt volt, ami látványosan megugrott 2007-ben, amikor több mint félmilliónyian távoztak külföldre. 2008-tól csökkenés volt megfigyelhető 2014-ig, amikor ismét megnőtt a külföldi munkavállalók száma.
2003 óta 2,7 millió román állampolgár hagyta el Romániát, de nem hivatalos becslések szerint számuk akár a 4 milliót is elérheti. Románia lakossága a 2011-es népszámláláskor 19 millió volt.
MTI. Erdély.ma
2016. január 7.
Izsák bízik abban, hogy lesznek háromoldalú tárgyalások az autonómiáról – 
A Kossuth Rádió riportere Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét kérdezte.
Az első kérdés a márciusi Székely Szabadság Napjának megtartására vonatkozott. Erről Izsák Balázs azt mondta: levonták az előző évek tanultságait, „egy nemzeti ünnep pedig nem azért válik ünneppé, mert annak akad szervezője, aki megvívja helyi csatáit a hatóságokkal, hanem azért legyen az emlékezés napja, mert az egész közösség magáénak érzi a székely szabadság ügyét”.
Arra a kérdésre, hogy erre az évre is szerveznek-e tüntetést, az SZNT vezetője azt válaszolta, hogy Johannis államelnök szerint elölről kell kezdeni a párbeszédet a közigazgatási átszervezésről. Tehát az a fontos, hogy megkezdjék a párbeszédet a többség képviselőivel egy olyan átszervezésről, amely megfelel a székelyek akaratának és Románia nemzetközi kötelezettségeinek.
Esélye van a párbeszédnek – jelentette ki Izsák Balázs. Hozzátette: várja, hogy Románia és Magyarország között is meginduljon a párbeszéd, mert amióta a Ciolos-kabinet létezik, a két külügyminisztérium között még nem történt meg a kapcsolatfelvétel.
Az teljesen egyértelmű, hogy a romániai magyarság ügyében áttörés a két állam közötti kapcsolat javulása nélkül lehetetlen, tehát ettől teszik függővé a további lépéseiket – magyarázta az elnök. Majd így folytatta: „hivatkozunk a Dél-Tiroli autonómiára, de ott nem az autonómia-tervezet a fontos, hanem a folyamat, hogy Olaszország és Ausztria között született meg a tartós béke, a megállapodás a Dél-Tiroli helyzet rendezéséről”.
Izsák Balázs bízik abban, hogy előbb-utóbb sor kerül a háromoldalú tárgyalásokra a székelység képviselőinek bevonásával Magyarország és Románia kormánya között a székely autonómia esélyeiről. Kossuth Rádió
Erdély.ma
2016. január 7.
Zászlóügy: jogszabályokra, precedensekre hivatkozik Tanasă
A Hargita Megyei Törvényszék rendelkezésünkre bocsátotta a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) két, decemberben benyújtott keresetének másolatát, amelyekben a csíkszeredai városháza homlokzatára kitűzött székely és városzászló, illetve a Szabadság téren felállított nagyméretű székely zászló eltávolítását kérik.
A törvényszékhez benyújtott keresetek szóhasználata szerint a „Székely Nemzeti Tanács székely zászlóként is ismert” lobogóját törvénytelenül állították fel közterületen, a csíkszeredai Szabadság téren, és ugyanez vonatkozik a városháza homlokzatára kitűzött hasonló zászlóra, illetve a két „piros csíkos fehér zászlóra” is, amely Csíkszereda zászlaja.
A panaszos megjegyzi, tavaly október 27-én, illetve november 3-án írásban jelezték ezt a polgármesteri hivatalnak, kérve eltávolításukat, de elutasító választ kaptak. „Antal Attila polgármesteri feladatokkal megbízott alpolgármester arra hivatkozott, hogy a közterületen elhelyezett zászló egy, 2013-ban kiadott építkezési engedély alapján került oda” – írja a dokumentum a Szabadság téri zászlóval kapcsolatban. A városházi zászlókat érintően ugyanakkor a 2001. évi 1157-es kormányhatározatra és a 2015. évi 141-es törvényre hivatkozik a hivatal elutasító válasza – derül ki.
A panaszos egyesület ugyanerre a kormányhatározatra, illetve az 1994. évi 75-ös törvényre alapozza azt az indoklását, amely szerint a zászlók kitűzése törvénytelen – kiemelve, hogy más országok lobogóit csak román zászlóval együtt, hivatalos látogatások, ünnepségek, nemzetközi fesztiválok alkalmával szabad kitűzni. A kereset értelmezése szerint az intézményekre kötelező kitenni Románia zászlaját, és ki lehet függeszteni az Európa Tanács lobogóját (ez a zászló megegyezik az Európai Unió lobogójával). „Romániában egyetlen személy vagy szervezet arra vonatkozó joga sem ismert, hogy középületre tűzzön ki egy általa elfogadott, sajátos jelképet hordozó zászlót” – olvasható a dokumentumban. A kereset  úgy értékeli, egy ilyen zászló középületre vagy közterületre való kitűzése „az entitás hivatalos létezésének hamis látszatát kelti, és azt, hogy ez a romániai helyi hatóságokhoz tartozik”. A „két piros csíkos fehér zászlóval” kapcsolatban megjegyzi, ezt nem törvényesen fogadták el, így kitűzése törvénytelen.
A kereset precedenst is említ, a Kovászna Megyei Törvényszéknek a Brassói Ítélőtábla által 2014-ben megerősített ítéletét, amelynek értelmében Kézdivásárhely főteréről, illetve a városházáról kellett eltávolítani a székely zászlót. A csíkszeredai polgármester elleni kereseteket tavaly decemberben iktatták a Hargita Megyei Törvényszéken, tárgyalási időpontot még nem tűztek ki.
Kovács Attila. Székelyhon.ro
2016. január 7.
Fogyunk
Az új esztendőt többnyire az első kis jövevények bemutatásával indítjuk, és ilyenkor, a kezdetekkor számba vesszük azt is, az elmúlt évben hányan jöttek a világra, hányan távoztak örökre. S bár első pillantásra úgy tűnhet, gyarapodunk, alaposabb szemléléskor kiderül az ellenkezője.
A gyermekek a városok kórházaiban születnek, így Barót vagy Sepsiszentgyörgy statisztikái torzzá válnak, hisz ezekhez adódik a környékbeli települések szaporulata, az elhalálozásokat azonban falvakon is jegyzik. Sajnos, már hosszú évek óta nem dicsekedhetünk azzal, hogy magasabb az újszülöttek száma, mint az elhunytaké.
Háromszék lakossága évente egy kisebb falunyival csökken, az országé egy Sepsiszentgyörgy méretű városéval, és az elmúlt egy-két esztendőben maga a fogyás üteme is növekedni látszik, megyénkben évente körülbelül száz fővel. Jelentéktelennek tűnhet, de tíz év alatt egy négyezres lélekszámú nagyközség, huszonöt év alatt egy kisváros „tűnt el” szűkebb régiónkból. Évente 60–70 ezerrel csökken Románia lakossága a negatív természetes szaporulat okán, és majd háromszor ennyivel az elvándorlás miatt. A legfrissebb adatok szerint 2014 óta ez a szám ismét növekvőben, és még a hivatalos statisztikák is elismerik: 2003 óta 2,7 millióan távoztak az országból a jobb élet reményében, a nem hivatalos becslések szerint a kivándorlók száma meghaladja a négymilliót. Már nem is lassan, de biztosan fogy Románia népessége, és az egymást követő kormányok meg sem próbálnak tenni ez ellen. Struccként dugják fejüket a homokba a mindenkori döntéshozók, és még csak hírét sem hallani a gyermekvállalást ösztönző elképzeléseknek. Minimálbérnél is kisebb a gyermeknevelési támogatás, 20 eurót sem tesz ki a gyermekpénz, de nem nyújt az állam segítséget sem az otthonteremtésben, sem a munkahelykeresésben. Csoda, ha a fiatalok más tájakon keresik a boldogulást, alapítanak családot? Ha mennek, most már nemcsak a kétkezi munkások, de egyre nagyobb számban a jól képzettek, az értelmiségiek is?  Mindeközben a társadalom elöregedése is látványossá vált, míg a múlt század hetvenes éveiben a lakosság 8,6 százaléka volt 65 évnél idősebb, mára ez az arány megkétszereződött, a 15 évesnél fiatalabbak akkor majd 26 százalékát képviselték az össznépességnek, ma alig 15 százalékát. Egyre gyakrabban hallani arról, hogy néhány év kérdése csupán, összeomlik a román nyugdíjrendszer, nem lesz, aki fedezze a mai aktív 30–40–50-esek időskori járandóságát. 
Fogy Románia, és legalább olyan arányban mi, erdélyi magyarok is, a vészharangok kongnak, de nincs, ki hallaná őket. 
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 7.
Titkos nyomozati iratcsomó? (Beke-ügy)
Beke István Attila brassói védőügyvédje, Dragoş Cristian Lică a hétfői fellebbezési tárgyalás napján, az ülés előtt alig öt percig tanulmányozhatta a nyomozati iratcsomót. Az ígéretek szerint az eddig összeállított dosszié másolatát holnap kapja kézhez, hogy a következő tárgyalásra alaposabban fel tudjon készülni – tudtuk meg tegnap Beke Ernőtől, István Attila édesapjától.
Azt is közölte, hogy az ügyvéd többször is kérte a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészeitől a nyomozati iratcsomót, de válaszra sem méltatták, nemhogy a rendelkezésére bocsátották volna. Beke Ernő tudomása szerint a tűzszerészeti szakértői vizsgálat eredményét az iratcsomó még nem tartalmazza.
Szőcs Zoltán fellebbezési tárgyalásának időpontját a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék január 8-án 9 órára tűzte ki. Szőcs Csongortól, Zoltán öccsétől arról értesültünk, hogy bátyjának valóban brassói védőügyvédje van, de nem Dragoş Cristian Lică, és kiléte egyelőre titok. Szombaton 16 órakor ismét utcára vonulnak a kézdivásárhelyiek. 
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 7.
Emléktöredékek 17. (Letartóztatják édesapámat)
Így kezdi édesapám naplóba írt visszaemlékezéseit: Amilyen simán és felfelé ívelve telt el az 1945/46-os tanév, és amilyen jó előjelekkel indult az 1946/47-es, amikor a Magyar Népi Szövetség által újra komoly társadalmi feladatokat kaptam, olyan váratlanul ért szamosújvári fogságba vitelem 1947. május 5-én.
Ildikó húgom naplójában így emlékszik az eseményre: Egyszer csak éjjel kettőkor csengetnek. Csaba nyitott ajtót, és rémült arccal ment a hálószobába, mondván: „apuka, téged keresnek”... A hálószobába bementek, és mondták apukának, hogy öltözzön fel. Házkutatást tartottak, de semmit nem találtak. Azt mondták, hogy csak kihallgatásra viszik, reggelre hazajön. Semmi pénz nem volt a háznál. Akkor volt a nagy infláció is – jegyzi meg emlékezéseiben Ildikó. Megengedték, hogy mindenkitől elbúcsúzzon, majd a két sziguranciatiszt elvitte. Kistestvérem, Árpi arany szívére jellemző volt, hogy amikor aznap visszajött az iskolából (elsősként), hozott egy darab szalonnát, amelyet egyik osztálytársának (Dávid Teréznek) a szülei küldtek, miután ezt a „hozzájárulását” az egyszeriben lett szegénységünkhöz átadta, így folytatta: Édesanyám, én kaptam tegnap keresztapámtól 12 ezer lejt (ez akkor nem volt nagy pénz), ezt én neked adom, hogy legyen pénzed. Mert bizony a legutolsó garas is elkelt, hiszen unokanővéremmel, Száva Évával öten voltunk, és még nagyanyám, aki valami csekély segélyt kapott. Aztán reggel édesanyám ruhát vitt be a fogdába és érdeklődött a letartóztatás okáról. V. Gligor komisszár a már jól ismert hazug vádakat sorolta fel (együttműködött a fasiszta magyar hatóságokkal, a Tízes Szervezet kémszervezet volt, ő pedig tagja volt a Revíziós Ligának, a Wesselényi Lövészegyletnek stb.). Tanítványainak Erdély fejedelemségéről, azaz „Erdély autonómiájáról” és a jelenlegi kétségbeejtő helyzetről beszélt. Nem árt emlékeztetnem tisztelt olvasóimat, hogy ez év februárjában megszületett a párizsi békeszerződés. Végre a román politikum megnyugodhatott, hogy immár nemzetközi egyezség biztosítja Észak-Erdély újra birtokbavételét. Immár fölöslegessé vált a Groza-féle hitegetés a légies határokkal és a kínkeservesen adott magyar intézmények végleges megmaradása. Édesapámmal a szamosújvári börtönben együtt volt számos magyar és román politikus, újságíró, nagygazda, a történelmi pártok jelentős képviselői. (Regényes körülmények között napról napra írt börtönnaplóját 2000-ben a Romániai Magyar Szóban, majd 2008-ban könyvként is megjelentettem. Érdemes elolvasni, hiszen egyetlen hitelesen konkrét börtönnapló a terrorral hatalomra jutó kommunisták idejéből.) A Római Katolikus Főgimnázium mindvégig folyósította édesapám fizetését. Márton Áron püspök úr rendszeresen küldött dollárt a piaristák közvetítésével. Élelemmel segítettek gyergyói és budapesti rokonaink is. Édesanyám optimizmusa most is páratlan volt. Egyik alkalommal még nem volt ebéd, és már közeledett hazaérkezésünk az iskolából. Nagyanyám izgatottan szólt édesanyámnak: Mi lesz most, Margit? Anyuka – felelte édesanyám –, eddig is megsegített a jóisten, ezután is megsegít. És néhány perc múlva érkezik Uitz Mátyás, öcsém keresztapja, és átad 100 dollárt, a püspök úr küldeményét. Tele lett a kamra, és ebéd is várta az öt gyermeket. Édesapám október harmadikán szabadult Szamosújvárról befolyásos személyek közbenjárására.
Puskás Attila
Emlékeztető: Puskás Lajos Börtönnaplója /Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2008. Múltidéző sorozat/. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 7.
2015 – Tél – Bánffyhunyad
Boldizsár Zeyk Imre A második bécsi döntés következményei Dél-Erdélyben 1940–45 című írását, Eplényi Anna A településszerkezet és a falukép tájkaraktert befolyásoló szerepe Kalotaszegen című cikkét is tartalmazza a Kalotaszeg téli kiadása, de Péntek Tímea is értekezik a körösfői ragadvány- és csúfnevekről, Sebestyén Kálmán pedig Nyilas Miksáné, Aumüller Jozefáról cikkezik, aki Gyarmathy Zsigánét oktatta kézimunkázásra.
Péter-Jani Csilla és Péter Mónika-Mária Kalotaszegi vagdalásos mintagyűjtemény című, a Magyar Néprajzi Társaság által meghirdtetett pályázatra benyújtott dolgozatát ismerteti, Pap Ákos pedig az V. Magyarvalkói Almafesztiválról számol be. Pap Ágnes a csucsai Kalotaszegi Nőszövetség találkozójának eseményeit összegzi, Laczi Levente a Járd ki lábam, járd ki most… bánffyhunyadi legényes verseny eseményeit rögzíti cikkében, de olvashatjuk Kádár Elemérnek az erdélyi táncházasok levelező listáján közzétett levelét is. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 7.
Gyújtópontban – Most vagy soha műemlékeinkért!
Túlzás nélkül állíthatom, hogy sokkolta a kolozsváriakat, és nemcsak a kincses város – történelmünk jelentős részét tükröző – műemlék épületei ellen indított – a Szabadságban megjelent cikket idézve – „vakolathadjárat”.
Nagyon sok ismerősöm, köztük több román honfitársunk is, személyesen és telefonon fejtette ki aggodalmát és fájdalmát az üggyel kapcsolatban. Döbbenetes a szám is, hiszen összesen 150 épület gyönyörű elemeit éri károsodás. Természetesen mindent meg kell tenni az emberi életek védelmében, az esetleges balesetek megelőzéséért, de megengedhetetlen, hogy az épületelemeket ne őrizzék meg, hogy aztán visszakerülhessenek helyükre.
Ha valaha, akkor most igazán hallatnunk kell szavunkat. Nagyon helyesen pontosította Guttmann Szabolcs műépítész, hogy a civil szféra a faldíszek eltávolításával kapcsolatban beadványt intézhet a Kolozs Megyei Művelődési Igazgatósághoz. De véleményünk szerint ez távolról sem elég. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 7.
Szegénységi bizonyítvány
Keveslik és szemfényvesztésnek nevezik az oktatásügyi szakemberek a 15 százalékos béremelést, amely körülbelül 304 ezer pedagógust érint januártól. Úgy vélik, a fizetéskiegészítés nem oldja meg az ágazat legfontosabb problémáit, és nem motiválja kellőképpen azokat a szakembereket, akik még a rendszerben maradtak.
„Mint koncot a kutyának, úgy dobták oda a pedagógusoknak ezt a béremelést” – fogalmaz Csatlós Mihály Levente, a Felső-háromszéki Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
A kézdivásárhelyi tanár aggasztónak tartja, hogy a tanügyben dolgozókat már egyre nehezebben lehet mozgósítani, hogy kiálljanak a jogaikért, legtöbben belefáradtak az ígérgetésekbe. „Folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy a mindenkori kormány nem váltja be az ígéreteit, hiszen 2008-ban már az államfő is kihirdette az 50 százalékos béremelésről rendelkező jogszabályt, és végül egy soha véget nem érő, fájdalmas per lett a vége” – emlékeztetett a szakszervezeti bizalmi.
Csatlós szerint ezt a 15 százalékos béremelést is tavaly október 30-ára ígérték meg, és örülhetnek, ha januárban megkapják az összeget. „Szemfényvesztés az egész. Egyértelmű, hogy a politikum, az ország vezetése teljes mértékben elhanyagolja az oktatást. Ehhez képest az olimpikonokkal, a nemzetközi versenyek győzteseivel büszkélkednek, így próbálják palástolni azt a szomorú tényt, hogy valójában nem működik a rendszer. Pedig mi a törvényhozóktól csak azt várjuk el, hogy rólunk is úgy gondoskodjanak, mint saját magukról” – mondta a szakszervezet felső-háromszéki elnöke.
„Ha azt szeretnénk, hogy olyan emberek dolgozzanak az oktatásban, akik a hivatásuknak élnek, akkor az erkölcsi elismerés mellett az anyagi elismerésre is szükség van” – szögezte le lapunknak Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő. Hangsúlyozta, ez egy örökös probléma, összehasonlítva a magyarországi vagy nyugat-európai bérekkel, a hazai pedagógusok arányaiban is sokkal kevesebb javadalmazást kapnak, holott szerinte ugyanolyan minőségű és mennyiségű munkát végeznek. Kiss Imre szerint nem az a megoldás, hogy különnyugdíjat biztosítsanak a tanároknak, inkább az aktív pedagógusoknak kellene megfelelő fizetést adni.
A főtanfelügyelő szerint a pályakezdőkre is jobban oda kell figyelni, ha azt akarják, hogy olyan szakemberek kerüljenek be, akik biztosítják az oktatás magas színvonalát.
Romlik a szakma megítélése?
Zavaró, hogy egyre romlik a szakma megítélése, becsülete – jegyzi meg Szőcs Torma Katalin sepsiszentgyörgyi angoltanár, aki szerint a „jelenségnek” öszszetett okai vannak, s csak egy szelete az, hogy a tanügyben csekélyek a bérek.
A háromszéki pedagógus úgy véli, az alacsony javadalmazás miatt alakult ki a közvéleményben az a meggyőződés, hogy csak az marad a tanügyben, aki más, jobban fizetett ágazatokban nem boldogul, ez pedig rontja a pedagógusok hitelét a diákok és a szülők szemében is. „Húsz év tehetetlenségével is szembe kell néznünk, hogy semmiben nem újult meg az oktatási rendszer. Úgy tűnik, ez valójában nem jelent prioritást” – tette hozzá. Szőcs Torma Katalin szerint az elmúlt év történéseiből is az a következtetés vonható le, hogy „mindenki mindenről beszél, csak a jobb életminőséget szavatoló két ágazat merül feledésbe: a tanügy és az egészségügy”.
Hargita megyében több mint 6000 alkalmazottat érint a 15 százalékos béremelés. Bartolf Hedvig volt megyei főtanfelügyelő szerint az intézkedés által valamelyest vonzóbbá válhat a tanügyi szakma, de a fizetések még így is messze elmaradnak a megérdemelttől és az európai átlagtól.
„Véleményem szerint manapság már csak azok jönnek vagy maradnak a tanügyben, akik elkötelezték magukat a szakma iránt. Figyelembe véve a sok vizsgát, a nagy stresszfaktort, illetve a pedagógusok másnapra való hosszú délutáni felkészülését, ez a fizetés még az emeléssel együtt is elenyésző” – fejtette ki a tanfelügyelőség illetékese. Egy neve elhallgatását kérő csíkszeredai tanár szerint az is baj, hogy a döntéshozók közül sokan nem veszik figyelembe, hogy egy tanár az iskolai órákon túl gyakran este 10-ig is készül a következő napra, ráadásul saját zsebből is fizet, hogy könyveket vásároljon magának, vagy hogy programokat szervezzen a gyerekeknek.
Hajmeresztő különbségek
Egy tízévnyi szakmai tapasztalattal és egyes fokozati vizsgával rendelkező romániai tanár egyébként egy év alatt keres annyit, mint egy hasonló felkészültségű luxemburgi pedagógus két hét alatt. A nyugat-európai országban élő tanerő konkrétan 7600 eurót kap munkájáért havonta, a hazai pedig megközelítőleg 3400 eurót évente. A világ legjobban fizetett pedagógusai a luxemburgiak, akik évente több mint 90 ezer eurót kapnak kézhez, míg a romániai tanároknak megközelítőleg 21 600 lej a bruttó, 15 600 lej a nettó fizetése – ami 3400 eurót jelent.
A világon a legtöbbet kereső tanárok bérére vonatkozó adatokat a legfejlettebb államokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által készített, tavaly novemberi, Oktatási körkép 2015-re című jelentés sorakoztatja fel, a pedagógusaikat legjobban megfizető országok listáján Románia nem szerepel – írta az Adevărul.ro. Az OECD készíti el egyébként a PISA-teszteket is, a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programját. A jelentésből az is kiderül, hogy egy németországi tanár keresete évi 60 ezer, a kanadainak 58 500, az Egyesült Államokbelinek majdnem 50 ezer eurónak megfelelő összeg.
„A tanügy a költségvetés Hamupipőkéje”
A Romániai Fiatal Tanárok Szakszervezetének elnöke, Corneliu Riegler, a fővárosi George Coşbuc Gimnázium történelemtanára a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a gyenge fizetések miatt a hazai pedagógusok közül sokan szégyellik, hogy a tanügyben dolgoznak, hiszen a méltóságukba gázol, hogy emiatt szánakoznak rajtuk. „Hogy számszerűsítsünk: egy szerbiai kezdő tanár fizetése 350 euró, nálunk pedig 250 euró. Romániában gyakorlatilag úgy tekintik a tanárokat, mint a Vöröskereszt önkénteseit. Akadnak kollégáim, akik egyenesen szégyellik a munkahelyüket, mert megalázónak tartják, hogy nem becsülik a munkájukat” – fogalmazott Riegler.
Arról, hogy januártól megemelik a tanügyben dolgozók bérét, a szakszervezet elnöke úgy nyilatkozott, természetesen örülnek ennek, és nagyon várják, viszont ez még kevés a megfelelő életszínvonal kialakításához. „Az egészségügy és a tanügy volt évről évre a költségvetés Hamupipőkéje” – mutatott rá Riegler.
Tincuţa Apăteanu bukaresti oktatásügyi szakértő az Adevărul című lapnak kifejtette, Romániában a tanügyet alapjaiban kellene megváltoztatni. „Véleményem szerint teljesítményüknek megfelelően kellene bérezni a pedagógusokat, nagyon világosan meghatározott kritériumrendszer alapján: például figyelembe kellene venni, ha egy tanárnak sikerül egy bukott diákot odajuttatni, hogy 6-7-eseket kapjon. Arra kellene odafigyelni, hogy milyen innovatív módszereket alkalmaz, mennyire használja a modern technológiát órákon, és az is kéne számítson, hogy mennyire tud interaktív kapcsolatot fenntartani a szülőkkel. Ne a diákok által megnyert érmek száma legyen mérvadó a bérezésnél, hiszen az olimpikonok általában az iskola és a család „termékei”, és rendezett környezetből, számukra előnyös körülmények közül indulnak” – mondta az oktatási szakértő.
A kezdő pedagógusok megalázóan kevés fizetése egyébként közvetlenül hat arra, hogy kik választják majd a tanári pályát. Az OECD jelentésében az is szerepel, hogy az egyes országok tanügyi rendszerei folyamatosan versengenek a különböző gazdasági ágazatokkal, hogy bevonzzák a jól felkészült munkaerőt.
„A kezdő tanárok fizetése és jövedelmük alakulása döntő tényező a tekintetben, hogy ezen a pályán maradnak-e, és tanárként szeretnének-e dolgozni a fiatalok. Azoknak az országoknak, amelyek több tanárt szeretnének foglalkoztatni, vagy ahol a tanerők többsége nem fiatal, illetve azok az országok, ahol egyre növekszik a diákok létszáma, vonzóbb fizetést kellene biztosítaniuk a kezdő pedagógusoknak. Megemlítendő ugyanakkor, hogy nem elegendő csak a tanügybe vonzani a jól felkészült, egyetemet végzett fiatalokat, a rendszernek meg is kell tartania őket” – hívta fel a figyelmet a szervezet jelentése.
Bíró Blanka, Kiss Judit, Molnár Rajmond. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 7.
Tovább épülhet az agyagfalvi múzeum
Kimozdult a holtpontról a Hargita megyei Agyagfalvára tervezett székely múzeum építése – tájékoztatott Antal István képviselő, az Agyagfalva 1848 Alapítvány megbízott elnöke.
Elmondta, az elmúlt évben megvalósított munkának köszönhetően elkezdett „körvonalazódni" az épület: az alapokat megöntötték, és a falak nagy része megépült. A még hiányzó falak kialakításához szükséges tégla az alapítvány rendelkezésére áll, s a tetőszerkezethez szükséges gerenda is megvan. „Abban bízunk, hogy február végéig a teljes gerendaszükségletet fedezni tudjuk" – mondta Antal.
Utóbbi annak köszönhető, hogy a megyei tanács teljesítette 2013-as ígéretét, és támogatást nyújtott a múzeum megépítéséhez, amiből az alapítvány törleszthette adósságait. „A továbbiakban tárgyalni fogunk azokkal a kivitelező cégekkel, amelyeknek most már biztosan fizetni is tudunk" – fogalmazott Antal. Ahhoz, hogy összegyűljön a múzeum felépítéséhez szükséges összeg, az alapítvány tavaly decemberben 179 székelyföldi községbe küldte el nyílt levelét, anyagi segítséget kérve.
„Az építkezés nemcsak Udvarhelyszék, hanem az egész Székelyföld ügye. Fontos, hogy megértsék mindazok, akik meglátogatják a múzeumot, mit jelentett az 1506-os székelyföldi alkotmány az itt élő szászok és románok számára" – magyarázta Antal. A múzeum elkészültét 2018-ra várják.
Fülöp-Székely Botond. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 7.
Prună részletes jelentést kért a forradalomról
Az igazságügy-miniszter részletes jelentést kért a legfőbb ügyészségtől az 1989-es forradalom dossziéjának kezeléséről annak nyomán, hogy a legfőbb ügyészség hatáskörébe tartozó katonai főügyészség október végén vádemelés nélkül lezárta az ügyet. Ezt Teodor Mărieș, az 1989 december 21. nevű forradalmárszervezet elnöke közölte kedden este azt követően, hogy Raluca Prună igazságügy-miniszterrel találkozott.
„Véleményem szerint az utóbbi tíz év legmotiváltabb igazságügy-miniszterével találkoztam. A miniszter asszony és mi is azt várjuk, hogy megkapja a legfőbb ügyészség jelentését. Azt hittük, csak arról az időszakról kért beszámolót, amikor az üggyel a katonai főügyészség foglalkozott, de most megtudtam, hogy teljes és átfogó jelentést kért. Valószínűleg ennek tudható be a hosszabb határidő, így valamikor a hónap közepén kell a válasznak megérkeznie" – mondta Mărieș.
A forradalmárszervezet vezetője szerint a miniszternek hatalmában áll jelentős intézkedéseket tenni az ügyben, és legtöbb egy hónap múlva „nagy meglepetésekre" lehet számítani.
A találkozó apropója az volt, hogy a legfelsőbb bíróság kedden kezdte tárgyalni az első beadványokat, amelyeket a forradalom áldozatainak hozzátartozói nyújtottak be a katonai ügyészség határozata ellen, a forradalom dossziéjának újranyitását követelve. Az ügyben közel kétszáz panaszt nyújtottak be.
Mărieș sérelmezte, hogy a legfőbb ügyészség egy olyan ügyészt, Claudiu Culeát delegálta az ügyészség álláspontjának képviseletére, aki részt vett a vádemelés elutasításáról szóló döntés meghozatalában, 1989-nem pedig katonatisztként, fegyveresen vett részt a temesvári események elfojtásában. Mărieș egyben egyértelmű állásfoglalást kért a témában Klaus Johannis államfőtől is, és közölte, hamarosan vele is találkozót kezdeményeznek.
A katonai ügyészség októberben azzal az indokkal zárta le a nyomozást, hogy egyebek mellett a feltételezett bűncselekmények egy része elévült, másik része meg sem történt. A legfőbb ügyészség által kiadott közlemény szerint eredetileg több mint 4500 büntetőjogi per indult a forradalomkor történt eseményekkel kapcsolatban. Végül a katonai ügyészségek 112 aktában összesen 275 személy ellen emeltek vádat.
Az ügyészek úgy értékelték, hogy 1989. december 16. és 22. között – amíg Ceaușescu hatalmon volt – a karhatalmi erők keményen megtorolták a Ceaușescu-ellenes felkelést, majd a volt kommunista vezető elmenekülése után hatalmi űr és káosz keletkezett. Így a katonaságot irányítók – magyarázzák az ügyészek – sokszor nem tudtak egymás parancsairól, ezért előfordult, hogy különböző katonai alakulatok egymásra nyitottak tüzet azt feltételezve, hogy a túlsó oldalon ellenforradalmi erők állnak, amelyek Ceaușescunak a hatalomba való visszatérését akarják.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 7.
Ma tízszer többen vannak
Barót az első népszámlálás idején 
Barótnak (a hozzá tartozó falvak nélkül) 5264 lakosa volt a 2011-es népszámlálás adatai szerint. Ám vajon hányan éltek a településen bő 200 évvel ezelőtt, 1780 és 1784 között, az első magyarországi és erdélyi népszámlálás idején?
Ugyancsak a 18. század végén készült el, Magyarország első katonai felmérése eredményeként, az első térkép is Barótról, melyet, ha alaposabban szemügyre veszünk (digitális változata megtalálható az interneten), láthatjuk, hogy az akkori házak többsége a mai Kossuth utca mentén sorakozott, de megvoltak már a Fő utcáról a Barót-patak irányába vezető kis utcák is, és a mai Víz utcában is zajlott az élet. Az első népszámlálás adatai alapján Baróton 96 házban 104 család lakott, a tényleges népesség pedig 550 főt tett ki, ebből 290 férfi.
A férfiakról egyéb adatokat is találunk: 179 közülük nőtlen volt, 71-en az 1–12 éves, 25-en a 13–17 éves korosztályhoz tartoztak, vagyis a „sarjadék”-hoz, ahogy akkor nevezték őket. Hatvanegy férfi volt zsellér, 59 paraszt, 51 pedig polgár és paraszt örököse – jegyezték fel a korabeli népszámláló biztosok. Három nemest és egy papot is jegyeztek a településen. 
Böjte Ferenc. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. január 7.
Sértette valakik szemét
Száműzték Barcsay fejedelem emlékoszlopát 
A nyugati országrész magyar napilapja, a Nyugati Jelen szomorú eseményről számolt be: december 29-én este a polgármesteri hivatal utasítására lebontották Barcsay Ákos erdélyi fejdelem dévai emlékművét.
A vármegyeház előtti téren 2011. november 12-én, a magyar szórvány napja alkalmából Kelemen Hunor akkori művelődési miniszter az RMDSZ számos helyi, megyei és országos tisztségviselője, illetve a helyi közintézmények képviselőinek jelenlétében leplezte le az emlékoszlopot, melyet Dézsi Attila akkori prefektus mentett meg az enyészettől. Az emlékoszlop ugyanis Kisbarcsán, a hajdani Barcsay-birtok területén került elő egy kukoricásban.
Másfél hónappal az emlékoszlop leleplezését követően már előkerült egy trikolóros éhségsztrájkoló, aki azonnali lebontását követelte. Előbb csak az emlékmű körüli kerítés tűnt el darabonként, aztán lekerült az emlékmű-állító neve, eltört egy-két gránitlap. Az éhségsztrájkoló pedig beperelte az önkormányzatot: légből kapott vádjaival első fokon pert veszített, de kitartó fellebbezés nyomán 2014 októberében elérte célját: a Gyulafehérvári Táblabíróság az emlékműállítás engedélyeztetési folyamatában elkövetett mulasztásokra hivatkozva elrendelte a Barcsay Ákos-emlékoszlop eltávolítását Déva központjából.
Az önkormányzat ugyan nem siette el a dolgot, és nem zárkózott el az RMDSZ-szel való egyeztetéstől sem, de a törvény betűire hivatkozva december 29-én 20 órakor a térre rendelt egy marógépet és egy kisebb teherautót, s néhány ember segítségével eltávolították az emlékművet. Hogy pontosan hová vitték, arról senki sem hajlandó nyilatkozni. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. január 7.
Rémület és könyörület
A menekültügyre sem a szamaritánus-karitatív, sem a rendőrállami válaszok nem érnek önmagukban semmit. Vajon nem saját magunkkal van tisztázni valónk?
Talán n második elemista lehettem, amikor egy langyos tavaszi napon az iskolából hazafelé menet a városi park felé kanyarodtam. A volt tulajdonos neve után Józsiás-kertként emlegetett kézdivásárhelyi parkban ilyenkor már mindenféle apró élőlényt lehetett látni, főleg madarakat. Nem volt ez nagy kitérő, néhány perc csupán, nem késhettem le otthon az ebédet. Ballagtam a barna vinilin iskolatáskával a hátamon, és a Józsiás-kerthez vezető kicsi utcácskában megállított egy borostás, betegesen sápadt férfi, falusias mellényben, városias nadrágban és cipőben. Fáradtnak, elnyűttnek tűnt, beszéd közben odahajolt hozzám, valami ilyesmit mondott: „Fiacskám, most jöttem ki a kórházból, és nincsen elég pénzem autóbuszra, nem tudnál adni három lejt, hogy hazamenjek?” Említette a falu nevét is, Bereck, esetleg Gelence vagy Ozsdola, már nem emlékszem. Szörnyen megsajnáltam a láthatóan segítségre szoruló öregembert, bár meglehet, csak egy nyolcéves kisfiú szemében tűnt öregnek, annyi idősen másképpen látjuk a felnőttek életkorát. De nem is a sajnálat, hanem a hirtelen rám szakadt felelősségérzet nem engedte, hogy visszautasítsam. Ha valaki hozzám fordul, annak segítenem kell, így tudtam. Három lej viszont nagy pénz volt nekem, ha elherdálom, még otthon is számon kérhetik tőlem. Haboztam egy pillanatig, a férfi várakozva nézett rám. Mindig volt valamennyi megspórolt pénzem zsemlére, kiflire, cukorkára, most is ott lapult szépen összehajtva éppen egy lila vagy inkább kakaószínű papír háromlejes a zsebemben. A románoknál valahogy megmaradt ez a régies pénzrendszer, hogy voltak háromlejesek meg hárombanisok és tizenötbanisok is, amelyeknek szorzatából nem jött ki a tízes vagy a százas. Három lej sokat ért akkor, huszonöt baniért, vagyis egy negyed lejért már lehetett venni egy zsemlét vagy kiflit, ötven baniért pedig egy kis zacskó savanyúcukrot. Előhúztam mégis, és odaadtam a háromlejest. Valami köszönetet motyogott a férfi, én pedig gyorsan továbbmentem. Lelkiismeret-furdalás is volt bennem a pénz miatt, de alapjában véve mégis inkább nagy-nagy meghatottság, hogy segítettem egy beteg emberen. Nem voltunk gazdagok, még tehetősek sem, de tudtam, anyám mindig ad nekem annyit, amennyi kell, és sok nem is kellett. 
Melegedett az idő, lépegetett eléfelé az iskolai tanév is, jócselekedetem után két-három héttel ismét a Józsiás-kert felé kanyarodtam, és láss csodát, megint szembejött velem, borostásan, sápadtan az én emberem. Látszott, nem ismer meg, elkezdte a mondókáját: „Fiacskám, most jöttem ki a kórházból, és nincsen elég pénzem autóbuszra, nem tudnál adni három lejt…” Rettenetes szégyenérzet fogott el, mint amikor például akaratlanul rányitunk egy szükségét végző felnőttre. „Nincsen”, mondtam elfúló hangon, sarkon fordultam, elszaladtam, és aztán sokáig nem mentem többé a parkba meglesni a gyíkokat vagy mátyásmadarakat. Becsaptak. Hagytam magam becsapni. Reszkettem minden porcikámban, szédültem szinte, és mindenek előtt, ismétlem, szégyelltem magam. Hogy naiv voltam. Bár akkor még ezt a szót valószínűleg nem is ismertem. Nem fogadtam meg, hogy soha többé senkinek nem segítek, sőt, kolduló öregasszonynak vagy rongyos cigánygyereknek, általában sietve, szinte félrenézve, de mindig adok valamennyit, mintha erőnek erejével bizonyítani akarnám, hogy akkor, kisfiúként nem sikerült kiölni belőlem a részvétet. Lehet, kompenzálás ez is, mint annyi minden az életünkben. 
Miről jutott eszembe mindez? Nem nehéz kitalálni: a menekültekről. Vagy ahogy ma Magyarországon már-már illik mondani: a migránsokról. Végül is szinte mindegy, hogy egy jelenséget milyen kifejezéssel illetünk, ha ugyanazt értjük rajta, most viszont, attól tartok, nem erről van szó. Nehéz azt mondani, hogy menekült, és utána gyűlölni. Viszont a hangzásában is brutális idegen szó, a migráns kiválóan alkalmas a gyűlöletre. Amikor a menekültek vagy migránsok „migrációja” ezelőtt egy jó félévvel rázúdult Európára, első reakcióm nyilvánvalóan a sajnálat volt, aztán a felháborodás, hogy a rászorulók tíz- vagy százezreitől egyszerűen el akarunk fordulni, ne lássuk, ne halljuk őket, fulladjanak a tengerbe. Megírtam még versben is a dühömet. Persze ment minden a maga útján, egyesek segítettek, mások féltek, megint mások kerítést építettek. Szinte mellékes, a tájékozatlan vagy netán félrevezetett közvélemény hogyan értelmezte ezt a helyzetet, ahhoz képest, hogy a különböző európai államok vezetői bebizonyították, fogalmuk sincsen, kultúrájára és civilizációjára rátarti földrészünknek miként kell eljárnia egy ilyen válsághelyzetben, és mi módon kellene kialakítani egy európai konszenzust. 
Aztán jött Párizs. A terror, a rémület, a harag. Én meg egy hosszú-hosszú pillanatig ismét ugyanazt éreztem, mint egykor Kézdivásárhelyen. Hogy becsaptak. Hogy naiv voltam. Hiszen igazuk volt azoknak, akik azt mondták, hogy nem menekültek ezek, hanem betolakodók, ráadásul állítólag a mészárlás elkövetői között a már Európában születettek mellett olyan is volt, aki ezzel az idei emberáradattal érkezett Szíriából. Sajnáltam a tengeren át lélekvesztőn érkezőket, a gyermekeket, a reményvesztett, majd újból reménykedő asszonyokat és férfiakat, odaadtam volna nekik megint a három lejemet másodikos elemistaként, és hát újra átvertek. Menjenek a szemük világába! Azt hiszem, ilyesmit gondoltam, ilyesmit gondoltunk mindannyian. És hogy soha többé nem adunk alamizsnát senkinek, hiszen az is csak arra jó, hogy meglessék, hol tartjuk a pénztárcánkat. Ki tudja, az a hajdani kéregető férfi is egy migráns lehetett, esetleg egy román, bár mi tagadás, magyarul beszélt. 
Markó Béla. Transindex.ro
2016. január 7.
Soltész: ma is van küzdelem Erdélyben
Akárcsak negyed évezreddel ezelőtt, napjainkban is másodrangú polgárként kezelik a magyar embereket a hivatalokban és munkahelyeken, iskolákban és kórházakban – hangzott el a madéfalvi veszedelem 252. évfordulója alkalmából tartott megemlékező ünnepségen csütörtökön. A madéfalvi Siculicidium-emlékműnél aktuálpolitikai vonatkozású beszédeket hallhattak a jelenlevők.
Az 1764. január 7-ei vérengzésre való megemlékezés csütörtökön szentmisével kezdődött, amelyet a helyi általános iskola diákjainak előadása követett. A résztvevők a történelmi visszatekintés után egyházi lobogók alatt vonultak a felújított Siculicidium-emlékműhöz, ahol szép számú tömeg gyűlt össze fogadásukra – az előző évekhez képest idén kedvezett az időjárás a megemlékezőknek.
Nem a magyaroktól kell félni
Elsőként Soltész Miklós, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára mondott ünnepi beszédet. Arra hivatkozva, hogy a diákok összeállítása nagyon átfogó volt – ami a történelmi eseményeket illeti –, a megszokott beszédektől eltérően a közösség szerepéről szóló történetet mesélt el. Annak végén rámutatott, az a küzdelem, amelyben az emberek nap mint nap élnek, csak akkor éri el célját, ha az közösséget teremt.
„Ma is van küzdelem bőven itt Erdélyben is: székely zászló, utcanevek, településnevek. Biztos vagyok benne, hogy akik polgármestereket perelnek be, politikusokat tesznek tönkre, családokat hurcoltatnak meg, azok neve nem fog fennmaradni, senki nem fog rájuk emlékezni a román nemzetben sem. De akik ki mernek állni a közösségek élére, azoknak a hősöknek az emléke fennmarad, még ha ma ez szenvedéssel, gyötrelemmel jár is” – magyarázta. A román nemzetiségűeknek pedig azt üzente, nem a székelyektől, magyaroktól kell félniük, mert két irányból is sokkal nagyobb fenyegetés leselkedik rájuk. Tisztázta, nem a magyarok csábítanak nyugatra több millió fiatalt, sőt nem is ők fenyegetik a kereszténységet.
Székely büszkeség napja
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében kiemelte, az a tény, hogy még mindig jelen vannak a székelyek és 252 év után is meg tudnak emlékezni az álmukban lemészárolt áldozatokról, az annak bizonyítéka, hogy az igazság képes győzedelmeskedni a hazugságra alapozott állami erőszak fölött. Borboly szerint a megemlékezés és a gyász mellett január hetedike a székely büszkeség napja is, mivel a vérengzés nem érte el célját.
„Másodrangú polgárként kezelnek”
A kegyelet koszorúinak elhelyezése előtt Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke is szólt az összegyűltekhez. Beszédében párhuzamba állította a negyed évezreddel korábbi és napjainkban történő eseményeket, rámutatva, hogy hiába az évszázadok, az elnyomó hatalom mindig hasonló eszközökkel próbálta és próbálja térdre kényszeríteni a székelységet. Majd a közelmúlt mérlegével kapcsolatban kijelentette: „megosztottság, érdektelenség – mindez a hatalom módszeres és cinikus taktikázásának eredménye. Másodrangú polgárként kezelnek hivatalokban és munkahelyeken, iskolákban és kórházakban. Ha tehetik eltipornak, ha nem, megfélemlítenek, az eredmény pedig borítékolható: elvándorlás, gyorsuló asszimiláció”. 2016 legfontosabb kihívása Bíró szerint az, hogy a magyarság tenni tudjon az elnyomás ellen. Részletes érvelését követően kijelentette, Székelyföld számára autonómiát akarnak.
A madéfalvi vérengzésről
Az 1764. január 7-i madéfalvi vérengzés során a császári csapatok több száz székelyt mészároltak le. A támadás előzménye, hogy Mária Terézia osztrák császárnő, magyar királynő 1760-ban elrendelte a székely határőrség újbóli felállítását. A székelyek sérelmezték, hogy az új szabályok szerint idegenben is kell majd szolgálniuk német nyelvű vezénylet alatt és nem nyerhetik vissza régi szabadságjogaikat katonai szolgálatuk fejében. Sokan közülük elbujdostak az erőszakos sorozás elől, mintegy 2500-an azonban összegyűltek Madéfalván és tiltakozó petíciót fogalmaztak Mária Teréziának. A császári csapatok 1764. január 7-én hajnalban váratlanul, tüzérséggel támadtak Madéfalvára. A támadás megtörte a székely ellenállást.
Kömény Kamill. Székelyhon.ro
2016. január 7.
Megszűnne a latin óra, kötelezővé tennék az informatikát
Új tantárgyakat vezethetnek be, illetve csökkenthetik bizonyos tantárgyakból az óraszámot szeptembertől az 5-8. osztályokban, az oktatási tárca által meghirdetett három kerettanterv szakmai megvitatását követően. Hargita megye főtanfelügyelője szerint még így is sok óra jutna a kisebbségi oktatásban részt vevő diákoknak.
Az oktatási minisztérium által decemberben közvitára bocsátott, 5-8. osztályosoknak szóló kerettantervek szerint megszűnne a nyolcadik osztályban eddig kötelező latin óra, kötelezővé tennék a jelenleg opcionálisan választható heti egy informatika órát. A hetedikeseknek jelenleg is tanított polgári nevelés tantárgyat lebontanák ötödikben gyerekjogi nevelésre, hatodikban interkulturális nevelésre, hetedikben demokratikus nevelésre, nyolcadikban pedig gazdasági nevelésre. A három kerettanterv ötödik és nyolcadik osztályosoknak szóló variációi szerint csökkenhet a biológia, történelem, földrajz és román órák száma is. A kerettantervek megtalálhatók az oktatási tárca honlapján.
Forró Gerda Mária, a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola igazgatója megkeresésünkre elmondta, hogy véleménye szerint jó kezdeményezés a latin órák megszüntetése, hiszen azoknak a tanulóknak, akiknek valóban szükségük lesz szakmájukban a latin nyelv ismeretére, későbbi, egyetemi tanulmányaik során alaposabban elsajátíthatják azt. Emellett megjegyezte, hogy az informatika órák kötelezővé tételével nem feltétlenül ért egyet, mert tapasztalata szerint a diákok amúgy is sok időt töltenek otthon számítógép előtt. A polgári nevelés négy évre lebontott tantárgyait – gyerekjogi nevelés, interkulturális nevelés, demokratikus nevelés, gazdasági nevelés – hasznosnak véli a csíki igazgató. „Például a gazdasági nevelés bevezetését kifejezetten jónak találom, lehet, sok gyerek azt sem tudja, hogy van otthon is költségvetés” – fogalmazott Forró.
„Jövő héten tervezünk konzultációt tanfelügyelő kollégákkal a kerettantervekről. Szeretném, ha kicsit boncolgatnánk a dolgot, mert úgy talán kikristályosodik, hogy mik a pozitívumok vagy a kevésbé szükséges dolgok” – közölte megkeresésünkre Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője. Az egyik probléma a kerettantervvel – fűzte hozzá –, hogy még mindig igen sok óra jut a diákoknak egy hétre: „Ha megnézzük, hogy a kisebbségi oktatásban még pluszban van anyanyelv és irodalom, illetve kisebbség- és hagyománytörténet tantárgy, akkor ismét 32-34 órája is lehet hetente a magyar iskolában tanuló gyerekeknek.”
Az új szabályozási rendszer végleges formája a közvita során alakul ki, a szakmai szervezeteknek és pedagógusoknak január 23-ig van lehetőségük véleményezni a kerettanterveket. „Az oktatási minisztérium szándéka, hogy már ősztől bevezethesse a kerettanterv valamelyik változatát, esetleg egy köztes megoldást azokból. Ezt természetesen a cikluskezdő, 5. osztálytól alkalmazná majd” – nyilatkozta a főtanfelügyelő.
Molnár Rajmond. Székelyhon.ro
2016. január 7.
Pezseg a kulturális élet Csíkszeredában
Több mint 50 kiállítás és 170 színházi és táncos előadás, közel 40 könyvbemutató, és mintegy 100 különböző zenei stílusú koncert, számos fesztivál, konferencia, beszélgetés – ez volt Csíkszereda kulturális élete 2015-ben.
Az alábbiakban megpróbáltuk összegezni az elmúlt év csíkszeredai kulturális rendezvényeinek felhozatalát, abban a tudatban, hogy az események száma valamivel több az alább bemutatottaknál, hiszen számos civil szervezet, iskola, magánszemély szervezett eseményeket még ezeken kívül. Ezúttal főként a felnőtteket megszólító rendezvényeket tartottuk szem előtt.
Esemény eseményt ért a Kájoni János Megye Könyvtárban, tavaly összesen 180 különböző rendezvényt, programot szervezetek az intézmény munkatársai, ezeken mintegy 7250 személy vett részt. Ebből 30 könyvbemutató, író-olvasó találkozó, 7 képzőművészeti és egyéb kiállítás, 3 ismeretterjesztő és tudományos előadássorozat volt. Vendégük volt többek között Tóth Krisztina író, Fábián Janka és Jose Hradil szlovéniai író. Szeptemberben a Sebő együttes, Jordán Tamás színész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész zenés esttel nyújtott élményt a közönségnek, de fellépett a Role zenekar és Németh Viktor is. Ferenczes István költőt 70 éves születésnapján köszöntötték, bemutatták Mirk László versantológiáit, meghívottjuk volt Fekete Vince, Ady András, Czegő Zoltán, valamint Kozma Mária írónő is több alkalommal. A rendezvények közül kiemelkedő volt februárban a Kányádi Sándor felolvasómaraton.
24 ezer látogató a múzeumban
A Csíki Székely Múzeum történetébe az elmúlt év a nyugodt haladás, a megtervezett szakmai építkezés éveként fog bekerülni – jellemezte a 2015-ös évet Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója. A Mikó-várban 9 időszakos kiállítást nyitottak, a Kossuth utcai galériában hetet. A jelentősebb kiállítások között volt a Szárhegy 40, a Mária-tisztelet Erdélyben és a Márton Áron 75 jubileumi tárlat. Volt Múzeumi Esték előadássorozat és három filmfesztivált is szerveztek, ugyanakkor ismét nagy volt az érdeklődés a Múzeumok Éjszakája iránt. A Csíki Székely Múzeumnak tavaly összesen 24 ezer látogatója volt.
Rendezvények a főkonzulátuson
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében a Lázár-házban is több kiállításmegnyitót és könyvbemutatót tartottak. Az év elején Ugron Zsolnával találkozhatott a közönség, februárban Becze Zoltán Márton Ferenc festőművészről készített dokumentumfilmjét mutatták be. Áprilisban Fodor István fotókiállításának megnyitóját tartották, majd Molnár Imre történész könyvével emlékeztek Gróf Esterházy Jánosra. Májusban Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyve bemutatójának adott otthont a főkonzulátus. Szintén májusban Horváth Péter Kornél budapesti belsőépítész munkáiból, majd Bodosi Dániel néhai baróti festőművész munkáiból nyílt kiállítás. Októberben Hunyadi Mária textilművész és Hunyadi László szobrászművész kiállítása, majd Albert Flórián magyar aranylabdás válogatott-labdarúgó személyes tárgyai, pályafutásának relikviái voltak láthatók, decemberben Kosztándi Jenő és Kosztándi B. Katalin kiállítását fogadták. Az év végén Becze Zoltán csíkszeredai újságírónak az első székely olimpiai bajnokról, Keresztes Lajos birkózóról készült dokumentumfilmjét mutatták be.
Több területen volt jelen a kulturális központ
A megyei tanács alintézményeként működő Hargita Megyei Kulturális Központ szervezője, vagy társszervezője volt számos kulturális rendezvénynek, dokumentumfilm bemutatóknak adott otthont, konferenciát szervezett, fotósulit, a Hargitai Megye Napokat, a Székelyföld Napokat, a Csíkszeredai Régizene Fesztivált és Régizenei Nyári Egyetemet, a magyar tudomány napját, Csángó napot, különböző képzéseket, könyvbemutatókat, kiállításokat, hangversenyeket, előadásokat kínált az érdeklődőknek.
Előadássorozat a városházán
Az RMDSZ Csíkszereda Városi Szervezete és Csíkszereda Polgármesteri Hivatala által elindított, A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig elnevezésű előadás-sorozat szellemi örökségünk feltárását hivatott előmozdítani. Az elmúlt évben is majdnem minden pénteken tartottak előadást vagy könyvbemutatót a városháza dísztermében. Az előadásokat Veress Dávid szervezte.
Kiállítások galériákban
A Megyeháza Galériában 2015-ben tizenhat kiállítást nyitottak meg. Ez a galéria a hét minden napján, a nap huszonnégy órájában látogatható. Itt volt látható többek között a Prisma fotóklubb kiállítása és a CreArt program keretében nyitott tárlat is. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes megalakulásának 25. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi rendezvénysorozat keretében Iochom Zsolt fotókiállítása is itt kapott helyet, de  a Bukaresti Országos Képzőművészeti Szalon anyagából hozott hatvan alkotás is. Augusztus végén a Free Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotóműhelyben készült munkákat mutatták be. szeptemberben a Hargitai Szalont nyitották meg, októberben a CreArt-alkotásokból nyílt kiállítás. Az év végén a Pulzus Nemzetközi Művésztelep elmúlt négy évéből válogatott alkotásokból nyílt kiállítás, ez január 13-ig látogatható.
A csíkszeredai Pál Aukciós Ház és Galériában január folyamán még látható volt Fazakas-Koszta Tibor Elrejtés-Felfedés című kiállítása, februárban és márciusban Székely Géza Létterek című tárlata, márciustól májusig Csillag István Eső című kiállítása. Június-augusztus időszakban Plugor Sándor Ex Libris című emlékkiállítása volt látogatható, majd az október-december közötti periódusban Incze Mózes kiállítása. Az év folyamán több alkalommal is tartottak művészeti beszélgetést, tárlatvezetést.
Az elmúlt évben Sándor Krisztián, Mircea Roman, Szauder Dávid, Ion Grigorescu, Popa Laurian és Cosmin Moldovan képzőművészeti kiállításait lehetett megtekinteni a Petőfi utcai Új Kriterion Galériában. Itt adták át ugyanakkor augusztusban Kányádi Sándornak a Kriterion-koszorút.
Közel 140 színházi előadás
138 színházi előadást tekinthettek meg a csíkszeredaiak a Csíki Játékszínben 2015-ben. Ebből közel 50 gyerekeknek szóló előadás volt – a Lurkó Fesztiválon 21 előadást láthattak – a többi előadást felnőtteknek kínálták.  A színházba járók a Mária főhadnagy, Édes Anna, Dirty Dancing, Özönvíz előtt, Rendes feltámadás, A Lourcine utcai gyilkosság, Rumcájsz, a rabló, Éjjeli menedékhely, Angyalfütty, A Napsugár fiúk, Tizenegy,  „...függök ezen a zord élet párkányon”, Három arany hajszál, Egy őrült naplója, Kakuk Marci, Top Dogs, Galaxis útikalauz stopposoknak, évadzáró gálaműsor, Isteni színjáték avagy, Szemenszedett igazság,  A nők iskolája,  Hamupipőke, Hippolyt, a lakáj című előadásokat nézhették meg.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnek 18 előadása volt az elmúlt év folyamán Csíkszeredában. A közönség láthatta A sóvidéki kalapács, a Magyaroké, a János vitéz és a Táncoljatok című előadásokat, ezen kívül különböző rendezvényeken folklórműsorokkal léptek fel, megtartották tavaly is két alkalommal a Csűrdöngölő gyermek- és ifjúsági néptánctalálkozót, az Ezer Székely Leány napját, az Erdélyi Prímások 18. Találkozóját. Divat a népviselet címmel pedig autentikus viseleteket és feldolgozásokat mutattak be.
Komolyzenei koncertek
A Csíki Kamarazenekar 2015-ben 8 zenekari koncertet tartott Csíkszeredában. Volt koncertjük a Márton Áron Gimnáziumban februárban, ünnepi hangversenyük márciusban közösen a Georgius Kamarazenekarral, és ugyancsak közös hangversenyük májusban a felújított Csíki Moziban. Hagyományosan a városnapi nyitóhangversenyt is megtartották. A Virtuózok Székelyföldön keretében is fellépett a zenekar, majd Filmzene élőben címmel koncerteztek. Tartottak gyerekhangversenyt – nem csak gyerekeknek, és a Novák Gálán is lehetett őket hallani, látni.  A zenekari koncertek mellett 9 kamarakoncertet tartottak.
A Székelyföld kulturális folyóirat havonta megjelenő számának bemutatói alkalmából író-olvasó találkozóra, beszélgetésre hívta az érdeklődőket. A Gutenberg könyvesboltban is könyvbemutatókon, foglalkozásokon lehetett részt venni. Ugyanígy a Sapientia egyetem is számos kulturális eseményt szervezett a városlakók számára. Ugyanakkor az intézmények mellett különböző kávézók, kultúrkocsmák is várták kulturális rendezvényekkel a közönséget. Az Ólommadár kávézóban például közel 40 koncertet, több kiállítást, felolvasóestet szerveztek az év során.
A Csíkszeredai Városnapok, a csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál, a Dob-ban Ritmusfesztivál is kínálta a jobbnál jobb kulturális programokat. Múlt év folyamán volt olyan, hogy egy átlagos csütörtök délután két kiállításmegnyitó, egy könyvbemutató és egy színházi előadás között válogathatott a közönség. Éppen ezért több szervező is említette, jó lenne, ha létrehoznának egy olyan felületet, ahol egymás programjait nyomon tudnák követni, azért, hogy ne szervezzék egymásra az eseményeket.
Péter Beáta. Székelyhon.ro
2016. január 7.
Beke és Szőcs családjának gyűjtenek a vármegyések
Adománygyűjtést szerveznek a bombamerénylet-kísérlettel, valamint az alkotmányellenes tevékenységre való bujtogatással gyanúsított és jelenleg előzetes letartóztatásban tartott HVIM-vezetők családjai számára.
Az előzetes letartóztatásban lévő Beke István, valamint Szőcs Zoltán családtagjai számára igencsak megterhelő az ügyvédi költségek kifizetése, ezért a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi szervezete arra kér mindenkit, hogy lehetőségéhez mérten támogassa az érintetteket.
A szervezet adománykérő felhívásában abbéli véleményének ad hangot, hogy „bizonyítékok nélkül hurcolták el Beke István kézdivásárhelyi, illetve Szőcs Zoltán erdélyi elnököt Bukarestbe, majd gyanúsították terrorizmussal”. „Istvántól petárdákat, csillagszórót és airsofteszközöket koboztak el, míg Szőcs Zoltántól Wass Albert-könyveket és nemzeti jelképeket” – emlékeztetnek a vármegyések.  Beke István egyébként még december elején került harmincnapos előzetesbe letartóztatásba bombamerénylet-kísérlet gyanújával, amit 2015 végén további harminc nappal toldottak meg. Szőcs Zoltán lakásában december végén tartottak házkutatást, aztán Bukarestbe szállították kihallgatásra, majd előzetes letartóztatásba helyezték. Őt alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésére, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással gyanúsítják. A támogatással kapcsolatos részletek a HVIM honlapján megtalálhatók.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro
2016. január 7.
Erdélyi magyar számvetés és politikai prognózis
Az elmúlt esztendő Janus-arcú volt a magyarság szempontjából. Egyik oldalról Magyarország és annak kormánya mind európai szinten, mind belpolitikai síkon megerősödött, hála annak, hogy Orbán Viktor volt az egyetlen európai kormányfő, aki a háttérből szervezett és irányított legújabb kori népvándorlás közepette tisztán, világosan, minden értelmes ember számára felfoghatóan beszélt és mutatott irányt. A másik oldalról viszont Erdélyben a magyarság pozíciói jelentősen meggyengültek.
A kis lépések lenullázott eredményei
Sokadjára bebizonyosodott, hogy taktikájával az RMDSZ még ahhoz a szűk célrendszerhez sem kerül közelebb, amit a szervezet 1993-ban lefektetett autonómiaprogramjának feladása után tűzött ki maga elé. E taktika lényege úgy foglalható össze, hogy kerüljük a konfliktust a létünkre törő román hatalommal annak érdekében, hogy az tartózkodjon a magyarellenes hangulatkeltéstől, s netán még valami jogmorzsát is ejtsen számunkra. Valójában a román hatalom még azokat a szerzett jogokat is jelentősen csorbította, melyeket közösségi szinten magunkénak érezhettünk. Betiltották a Székely Szabadság Napjának megünneplését, ismételt támadásokat indítottak közösségi szimbólumaink és az anyanyelvű feliratok ellen, s bevetésre került a HarKov jelentésre emlékeztető szabályos hecckampány is egy éppen annyira konstruált, koholt vádas ügyben, mint amilyen a Székelyföldről „elüldözött” románok „problémája” volt. Beke István és Szőcs Zoltán, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi és erdélyi elnökeinek letartóztatása egyértelmű justizmord, a bukaresti politikum és média ismét az áldozatból próbál bűnöst fabrikálni, mint tette azt a Ceauşescu-rendszer idején is. Az elnyomó hatalom azokból az engedményekből is visszavett, melyekre az RMDSZ oly nagy előszeretettel hivatkozik, lásd a MOGYE ügyét, a Mikó-ügyet, de ide illik az anyanyelvhasználat elleni megannyi támadás. Végül, de nem utolsósorban ott van az ártatlanul meghurcolt városvezetők, Mezei János, Ráduly Róbert és Szőke Domokos ügye. Ez esetben az RMDSZ-es korrupció visszaütött. Hiába hivatkozik az RMDSZ labanc vezetése arra, hogy a román hatalom politikai bunkósbotként használja a korrupcióellenes ügyészséget, mihelyt a perbe fogottak között olyanok is akadnak, akik érintettségéhez kétség aligha férhet.
A közhiedelemmel ellentétben a Markó–Neptun egységfront, majd az azt részben felváltó Kelemen Hunor-féle vezetés labancként történő leírása a valóságot megszépítő jelző, s nem sértés. A labanc főurak között nem kevesen nemzeti elkötelezettségűek voltak, akik igyekeztek az adott helyzetben a maximumot elérni a magyarság számára, kitölteni a nemzetpolitikai mozgásteret. A Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot lezáró szatmári béke igen kedvező feltételrendszerét ennek köszönhetően sikerült kivívnia. Gróf Pálffy János tábornagy – aki egyébként a császári had főparancsnoka volt – ez idő tájt saját pozícióját veszélyeztetve folytatta a béketárgyalásokat. Bécs vissza akarta hívni, mert túl engedékenynek tűnt a kurucok s általában a magyarság jogköveteléseinek vonatkozásában.
Ha már békeszerződések történelmi kontextusait hasonlítjuk össze, Markóékról inkább a Károlyi Mihály-féle vezetés juthat eszünkbe, melynek tagjai Belgrádba mentek tárgyalni saját kül- és belpolitikai pozíciójukat erősítendő a nemzet rovására. „Sikerült” elérniük a történelmi határok kétségbe vonását – később pedig az ország tényleges szétdarabolását –, miközben a korábbi, pádovai fegyverszüneti egyezmény a határokat nem érintette.
Választások 2016-ban
A három magyar párt pozíciója, stratégiája már a 2015-ös tapasztalatok alapján megjósolható. Az RMDSZ a tavalyelőtti stratégiai partnerségi egyezményt követően 2015-ben lényegében lábon vásárolta meg a Magyar Polgári Pártot, kifizetve a vezetést néhány parlamenti hellyel. Erre már 2008-ban volt kísérlet, de akkor az RMDSZ olyan megalázó feltételeket diktált, hogy az MPP vezetői felálltak az asztaltól. Akkor ez volt a cél. Most viszont az a cél, hogy az RMDSZ felmutassa saját párbeszédképességét, nyitottságát az autonómia és az autonomisták felé anélkül, hogy a román nemzetstratégiai érdekeket kiszolgáló politikáján változtatna. Erre kell az MPP, valamint az ezer sebből vérző s a parlamentbe be sem nyújtott „székelyföldi” – valójában három román megyére vonatkozó – autonómiastatútum.
A marosvásárhelyi előválasztás, majd az azt követő RMDSZ–EMNP tárgyalás megelőlegezte a 2016-os választás forgatókönyvét. Az RMDSZ nem fog visszatérni az autonómiaprogramhoz, folytatja a maga klikkérdekű komprádor politikáját, az MPP pedig ehhez asszisztál. Arcpirító, hogy Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki elnöke most nemcsak védi az RMDSZ-szel kötött, a párt létértelmét kétségbe vonó stratégiai megállapodását, de az Erdélyi Magyar Néppártot vádolja meg azzal, hogy szétverte az erdélyi magyar jobboldalt, sőt, még az is a néppárt bűneként kerül felsorolásra, hogy a párt – ellentétben a Magyar Polgári Párttal – elindult a 2012-es parlamenti választásokon. Mondja ezt azon párt megyei elnöke, mely párt korábbi országos vezetője a választás szabadságának megteremtését még az autonómiának is elébe helyezte, hogy megszüntesse az RMDSZ politikai monopóliumát, s mely párt vezetői a 2012-es választáson mégis arra biztatták a szavazókat, hogy voksoljanak az RMDSZ-re.
Mindebből világosan kitetszik, hogy a legvalószínűbb forgatókönyv szerint Marosvásárhelyen megmarad az RMDSZ jelöltje, mint hárompárti jelölt, más városokban, de Vásárhelyen is – mint ahogy az országos választásokon – a tanácsosi listák vonatkozásában viszont verseny lesz. A maga számára az RMDSZ ezúttal is gondoskodott a négy megyében elérhető 20 százalékos eredmény alternatív küszöbként történő kodifikálásával. Ezt az RMDSZ jó eséllyel el fogja érni, így nem lesz arra kényszerítve, hogy hárompárti magyar koalíció megalakítását kezdeményezze. Egy ilyen koalíció nemcsak a bejáratott szimbólumot, a tulipánt tenné zárójelbe, hanem arra is rákényszerítené a szövetséget, hogy szakítson jelenlegi önfeladó politikájával.
Rózsa Gáspár húzása
Harc lesz tehát 2016-ban, s csak halvány remény mutatkozik arra, hogy tiszta játékszabályok, választási fair play mellett kerül megrendezésre a küzdelem. A tapasztalatok ugyanis mást mutatnak. Számtalan példa idézhető lenne a konkurens szervezetek kampánytevékenységének konkrét akadályozásán keresztül Rózsa Gáspár katolikus plébánosig, aki azt ígérte Markó Bélának, hogy az ő falujában 80 emberből 90 az RMDSZ-re fog szavazni, különben „agyonveri az egészet”.
„Nincs más vértem, mint akaratom tisztasága, nincs más társam, csak a lelkiismeretem, nincs más reményem, mint kötelességem teljesítése” – írta Szabó Dezső 1922-ben, egyedül maradva. Ez illik az Erdélyi Magyar Néppártra is, mely az egyetlen olyan szervezet az erdélyi politikai páston, mely társadalmi szövetségeseivel, az EMNT-vel, az SZNT-vel és a Magyar Ifjúsági Tanáccsal karöltve a magyar szabadságprogramot, az autonómiát az önérdek és a pártérdek elé helyezi.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. január 7.
Hazatérők dilemmája
Úgy hozta a szerencse, hogy több szilágysági településen is megfordultam az ünnepek alatt. Barátokhoz, ismerősökhöz is betoppantunk, és legtöbb helyen olyan emberekkel hozott össze az év végi találkozás öröme, akik messziről jöttek haza, francia-, spanyol- vagy angolhonból. Évek óta a szülőföldtől távol élnek és dolgoznak, és bevallásuk szerint feltöltődni járnak haza az ünnepekre, hogy újabb hónapokig bírják szusszal. Az itthoni ízeket és emlékeket viszik ilyenkor magukkal.
Beszélgetés közben óhatatlanul felteszem a kérdést: gondolnak-e a végleges hazatérésre? Érdekes módon a megkérdezettek közül eggyel nem találkoztam, aki erre ne bizonytalanodott volna el. Miközben elismerik, hogy idegenként élnek és boldogulnak Nyugat-Európában, senki sem látja a visszatérés, a hazatelepedés lehetőségének pontos körvonalait. Elszakadt innen, lepusztultnak érzi az itthoni világot, és el sem tudja képzelni, mihez kezdhetne a nyugati bérek egynegyedét, egyharmadát kitevő hazai fizetéssel.
Miközben a sirámokat hallgatom a hazalátogató és az itthon maradottak szájából, csendben szóvá teszem a változást, ami ma már tetten érhető ezekben a falvakban is. A negyedszázaddal ezelőtti sártenger, a középkori viszonyok jórészt már a múltat idézik: mifelénk is alig találni olyan falut, ahol az utcákon ne lenne aszfalt és a házak előtt közművesítés. Amelyik polgármester és helyi önkormányzat foglalkozott a település arculatával, ott élhető falvak és kisvárosok jelentek meg a Ceauşescu-rendszer lepusztított magyar vidékein is.
A helyben történő boldogulásnak, a vállalkozó szellemnek, a csak azért is megpróbálom konok elhatározásnak azonban alig látni a nyomát, a fiatalok jelentős része erre nem kapható. Jobb húzóerő a szülőföldtől távoli hányódás árán kapott fizetés. Kevesekben tudatosul, hogy az áldozatvállalás gyakran mégsem arányos a megspórolt pénzzel. A család itthon maradt része közben csak reménykedhet, hogy egyszer véget ér a kétlakiság. Kérdés, persze, hogy nem túl későn kerül-e sor erre?
Egyértelmű, hogy a hazatérés katarzisa még várat magára. A távoli vendégmunka csábítását csak kevés hazai szakma tudta eddig kiváltani. A pályakezdők zöme eleve úgy tekint a világra, hogy annak nyugatibb része összehasonlíthatatlanul több lehetőséget kínál, mint a hazai.
Látszólag nehéz ezzel vitatkozni, hiszen a fapados repülőtársaságok világában pár óra alatt kontinensünk legeldugottabb sarka is elérhető. Esete válogatja, hogy kinél és mikor következik be az a fordulat, amikor rájön: idehaza, Erdélyben is meg lehet élni.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. január 7.
A könyvnek idő kell, hogy megismerjék
Mi kerül a karácsonyfa alá? Tematikus összeállításunkban erdélyi kiadókat, terjesztőket kérdeztünk arról, hogyan látják, a mai gyerekeknek milyen típusú könyvre van szükségük ahhoz, hogy lapozgassanak, olvasgassanak? Mit ajánlanak a kiadók: melyek azok a kiadványok, amelyek elvarázsolhatnak kicsiket-nagyokat, amelyet az év könyve díjával jutalmaznának.
Tőzsér László, a Gutenberg Kiadó igazgatója
– A Gutenberg Kiadó néhány könyve, mint például a Ragyog a mindenség igazi bestsellerré vált a gyerekirodalmat lapozgatók körében. Milyen a jó gyerekkönyv, mi kerüljön a fa alá vagy a Mikulás tarisznyájába?
– A Gutenberg Kiadó, Nyomda és Könyvkereskedés e tekintetben szerencsésnek tudja magát, mert indulása pillanatától identitása sarkalatos részének tekintette, s máig egyik legfontosabb, illetve mindenképp legkedvesebb tevékenységének tekinti a minőségi gyermekkönyvek létrehozását és eljuttatását az olvasókhoz. Sokat lehetne – és kellene – beszélni az olvasóvá válás konzekvens lépéseiről, arról, hogy a könyv az óvodás, iskolás, tapasztaló, játszó gyermek számára nem elvont fogalom, hanem szinte minden nap kezébe, vizuális terébe kerülő tárgy, s ennek bizony felelőssége van vagy kellene legyen. A kérdésnél maradva: a jó gyermekkönyv az, amely kódolja a sokszori, örömmel való lapozás feltételeit. Ettől nyilván még nem minden népszerű könyv jó vagy alkalmas agyermekszoba polcára – a mesék, versek, illusztrációk egymásra gyakorolt vonzásában új, izgalmas világok nyílnak, s egyáltalán nem mindegy, hogy a könyvvel ismerkedők milyen térben barangolnak. Fontos, hogy a most belépők némi eligazítással, értékeket jelző cövekek mentén kezdjék meg kalandozásukat, mert ez a nyitja annak is, hogy felnőttként hogyan viszonyulnak majd a könyvhöz és nem csak. Ha a Gutenberg Kiadó ajánlatából adhatunk ízelítőt, említjük a legkisebbeknek szóló, Kányádi Sándor, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, László Noémi gyermekverseiből készült lapozókat, kiemelt helyen a Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiát, amely huszonnégy kortárs szerző verseit és tizennégy illusztrátor rajzait gyűjti füzérbe, CD-melléklettel, a Kaláka együttes zenésítette meg a kötetbeli verseket, vagy valamelyik könyvet a Gutenberg „házi sorozatából”, amelyben utóbb Csihán királyúrfi címmel székely, Mért nem tudnak a fák járni? címmel cigány mesék jelentek meg, vagy ott van Cseh Katalin Baba néni és Márk című verseskönyve…
– Hadd kérdezzek rá a cigány népmesékre, hiszen alapvetően egy szóbeliségben élő és hagyományozódó kultúrának a mesekincséből kínál a kötet ízelítőt. Mit használtak forrásként?
– Mint említettem, egyfajta „házi” mesekönyvsorozat fut a Gutenberg Kiadónál, amelyből a legújabb erdélyi cigány meséket ad közre, az egy évvel korábbi székely meséket, az azelőtti könyvek Mátyás-meséket… S bár illőbb révbe terelt tervekről beszélni, várhatóan erdélyi szász mesék, csángó mesék, örmény és zsidó mesék követik az eddig megjelenteket. A hét mese Herrmann Antal és Wlislocki Henrik, Benedek Elek, Kovács Ágnes, Nagy Olga időben a 20. század elejétől annak végéig húzódó gyűjtéseiből való. Kimondottan olyan meséket választottunk, amelyek értelmezhetők, leképezhetők a célközönség, az 5–12 évesek számára, ugyanakkor érdekesek is, mert furcsák, másak a „megszokotthoz” képest: furfangos szervezőelemek mentén alakulnak, a felfokozott cselekményt részesítve előnyben, elfeledik a hagyományos mesebonyolítás szabályait, a főhős sem egyértelműen birtokol pozitív erkölcsi tulajdonságokat… Ezekhez teremtenek Kürti Andrea grafikusművész színektől és karakterektől káprázó, részleteiben rendkívül figyelmes, továbbgondolásra ösztönző illusztrációi gyönyörű sajátos világot.
– A marosvásárhelyi könyvvásáron talán a kiadóknak van a legnagyobb rálátásuk arra, hogy megállapítsák, csappant-e az érdeklődés a könyvek iránt. Milyen tapasztalatokkal tért haza, mennyire kelendőek az erdélyi és mennyire a Magyarországon kiadott könyvek?
– A marosvásárhelyi könyvvásár a magyar nyelvterület harmadik legnagyobb könyves rendezvénye, de ami ennél fontosabb, igazán élő, érvényes tartalmat felmutatni képes találkozóhely a kiadók számára, és szenzációs porond a könyv és az olvasók találkozására. A Gutenberg-standnál idén ugyanolyan mértékű érdeklődést láttunk, mint tavaly – vagyis nyitástól zárásig volt alkalmunk könyvet ajánlani, kérdezni, válaszolni, elbeszélgetni az olvasókkal. És ez a kapcsolat számunkra fontos, mérhető hozadékkal jár, még úgy is, hogy a marosvásárhelyi, csíkszeredai és székelyudvarhelyi Gutenberg Könyvesboltok révén mindennapi, visszajelzésekre alapuló kapcsolatban vagyunk a könyvbarátokkal. A magyarországi és erdélyi kiadók között nincs semmilyen verseny. A könyvvásári standunkon például a legnagyobb magyarországi kiadók könyvújdonságait, több ezer címet is képviseltünk, megmutattunk. Ha mégis érvényesíteni akarnánk valamiféle versenyt, csak olyan jöhetne szóba, amelynek nyertese az olvasó. A magyarországi–erdélyi kérdést már egy ideje helyre tette a könyvpiac: a Gutenberg Kiadó könyvei például a kivitelezés minőségében ugyanazt a szintet képviselik, mint akármelyik vezető budapesti vagy európai kiadó könyvei, a Gutenberg Nyomdát olyan szintre fejlesztettük, hogy ne okozzunk hátrányt a tartalomnak. Az ötlet, a tartalom a lényeg, a szerzők és illusztrátorok munkájának egymásra hangolása, játék a formákkal, technikákkal. Ez ad motivációt, a kihívás, hogy tartalmas és gyönyörű legyen a könyv.
Rostás-Péter Emese, a Koinónia Kiadó felelős szerkesztője
– Mit ajánl a Koinónia Kiadó a Mikulás puttonyába, netán a karácsonyfa alá idei kínálatában?
– A gyermek korától, egyéniségétől, családja helyzetétől függően nagyon változó lehet az, amit igényes gyermekkönyvnek nevezhetünk. Ha a gyerek már jól olvas és szeret is olvasni, éppúgy elolvas egy számára érdekes könyvet antikvár kiszerelésben, megsárgult lapokkal, mint új kiadásban bestseller-címkével és aranyozott betűkkel. A kisebbeknél viszont a külcsín meghatározó, hiszen a képeket legalább annyira fontosnak találják, mint a szöveget – ennél a korosztálynál pedig nagy a verseny, a magyar gyerekkönyvpiacon hihetetlenül sok, de Erdélyben is egyre több szép és értékes gyerekkönyv lát évente napvilágot. Ami a Koinóniát illeti, igyekszünk olyan könyveket megjelentetni, amelyek mind a szöveg, mind az illusztrációk tekintetében igényesek.
Az idén három új gyerekkönyvünk jelent meg, mindhárom elsősorban már olvasni tudó gyerekeknek, kisiskolásoknak szól: Balázs Imre József Álomfarsang című verseskötete, Gergely Edó Monyónyárcímű meseregénye, valamint Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című könyve. Mindhárom alig két hete került ki a nyomdából, nagyon kíváncsiak vagyunk a fogadtatásukra. A korábbi gyerekkönyveink közül a Barni-sorozat (Zágoni Balázs) kötetei és Hervay Gizella Kobak könyve a legnépszerűbbek, de sok olvasóra talált például a sepsiszentgyörgyi Sikó-Barabási Eszter Kabátvigasz, gombszomorcímű könyve vagy Gergely Edó első meséskönyve, a Monyómesék is. Van, mikor egy könyvnek idő kell ahhoz, hogy megismerjék, megszeressék: például A kékbolygó története című izlandi meseregény (Andri Snaer Magnason műve, László Noémi fordításában) 2011-ben jelent meg nálunk, és az idén kezdték igazán felfedezni.
– A marosvásárhelyi könyvvásáron a Koffer Könyvesboltként is jelen levő Koinónia milyen tapasztalatokkal távozott?
– A marosvásárhelyi könyvvásár valóban a legjobb alkalom arra, hogy az erdélyi kiadók az olvasóikkal, illetve a szakmabeliekkel találkozhassanak. Több mint két évtizedes múltjával ez a rendezvény Vásárhely egyik legfontosabb kulturális eseménye lett, a helyiek magukénak érzik, és máshonnan, Kolozsvárról, Székelyföldről is érkeznek látogatói. A legtöbben persze vásárhelyiek, akiknek ez a három – idén négy – nap az év legnagyobb könyvbeszerzési akcióját jelenti. Az időpont is megfelelő erre, hiszen az ünnepek előtt néhány héttel rendezik meg, ezért azt hiszem, hogy Vásárhelyen több könyv kerül a csizmákba vagy a karácsonyfa alá, mint másutt. Idén ugyanolyan lelkesedéssel vásároltak a látogatók, mint korábban, ezen a könyvvásáron nem érződött, amit tudunk amúgy, hogy a könyv teret veszített. Nekünk továbbra is a gyerekkönyvkínálatunk a legszélesebb, de úgy gondolom, hogy nemcsak ezért vásároltak tőlünk ezekből a legtöbbet: a gyerekkönyvek azok, amelyeket még sehol nem szorítottak ki a digitális olvasók, egyéb eszközök. A legtöbb könyvet a nagyon kicsiknek vásárolják, nálunk ennek anyagi okai is lehetnek: ahogy nő a gyerek, nőnek a család kiadásai is, a könyv egyre inkább luxuscikknek számít. Tavaly még elég kevés szépirodalmi művet hoztunk a standra más kiadóktól, azóta bővült a kínálatunk. Idén főként Tompa Andrea, Dragomán György műveit keresték, túlzás nélkül percek alatt kifogytunk ezekből a méltán mediatizált könyvekből.
– A Koinónia gyakran jelentkezik kortárs gyerekirodalommal, vannak állandó szerzői, állandó illusztrátorai. Miben más az erdélyi gyerekirodalom, vagy más-e egyáltalán, mint a magyarországi?
– Idén valóban a „visszatérő” szerzőinktől közöltünk gyerekkönyveket, de ami az illuszrátorokat illeti, most egy új név is felbukkant nálunk: Balázs Imre József kötetét Orosz Annabella illusztrálta. Tavaly, tavalyelőtt pedig több elsőkötetes szerzőnk is volt: Sikó-Barabási Eszter, Martini Yvette, Kiss Lehel. Amiben más lehet az erdélyi gyermekirodalom, mint a magyarországi: úgy gondolom, a legfőbb különbség egyszerűen az, hogy kevesebb szerzőnk van. Ez nemcsak a két nyelvterület lakossága közti számbeli különbséget tükrözi: sokan csak dobbantanak itthon, a következő kéziratukkal már magyarországi kiadóhoz fordulnak. Egy Erdélyben kiadott könyv nehezebben érvényesül a magyarországi piacon, viszont legalábbis a Koinónia esetében azt látom, hogy ott is van egy közönség – nyilván szűkebb, mint Erdélyben –, amely követi az újdonságainkat, és van néhány könyvünk, amelyből többen vásároltak odaát, mint itthon.
– A hatalmas kínálatban elvesz az olvasó, a vonzó külcsín mögött nem mindig tudni, mi is lapul. Mi az az öt gyerekkönyv, amit szívesen ajánlana?
– Inkább szülőként válaszolnék erre a kérdésre – két lányom van, öt- és hétévesek, és most már néhány éve nagy alapossággal tanulmányozzuk főleg azokat a könyveket, amelyek itthon is megvannak. Az utóbbi időben rákaptunk Sami Toivonen és Aino Havukainen Tatu és Patu sorozatára. Bár a gyermekeknek szánt sorozatok elég nagy hányada inkább a függőség kialakítására törekszik, és szinte futószalagon jelennek meg az újabb és újabb kötetek, ez a finn sorozat, Bába Laura fordításában, a Cerkabella gondozásában rendkívül szellemes, nyelvi leleményei alapos agytornát igényelnek: de nem esti olvasmány, ahhoz túl mulatságos. Az esti fektetést ugyanígy nem szolgálja, de költőibb humorával és képeivel jó hangulatot hoz szülő és gyermek közös könyves délutánjába a Koinóniánál nemrég megjelent, szintén finnből fordított könyv: Markus Majaluoma Apa, irány a tenger! című ifjúsági regénye (Jankó Szép Yvette fordítása). Folytatva a kacagtatós könyvek sorát: Varró Dániel Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött című könyveit is sokat olvassuk, illetve mondogatjuk (Manó Könyvek). Kevéssé ismert, de nálunk a családban már az én gyermekkoromtól kezdve nagyon kedvelt meseregény Gábor Éva Cirókája, a Móra kiadásában most is kapható. Nehéz egy ilyen régóta ismert könyvről megállapítani, hogy mennyire érdemes másoknak ajánlani: a fő érvem az, hogy a lányom négyévesen kívülről tudta. A kortárs gyermekkönyveken kívül olvasunk klasszikus meséket is, sokszor „megsárgult” lapokról, pedig a magyar könyvpiacon bőven találni új kiadású mesekönyveket. A csíkszeredai Gutenberg kiadó például két, szép kivitelezésű népmesegyűjteményt is megjelentetett, a címük: Csihán királyúrfiés Mért nem tudnak a fák járni?
Nagy Péter, az Idea Könyvtér és az Exit Kiadó igazgatója
– Az Idea Könyvtér rendszeresen megszervezi az adventi könyvvásárt. Mit lehet tudni az idei rendezvényről, kik lesznek a meghívottak, milyen könyveket fognak bemutatni, pontosan mikor és hol lesz látogatható?
– Az idei Adventi könyvvásárt december 17–19. között tartjuk, a Kolozsvári Magyar Napok – Téli Fesztivál idején, bekapcsolódva ennek programpontjai közé, a megszokott helyszínen, a Sapientia – EMTE Kolozsvári Karának Tordai út 4. szám alatti épülete előterében. A bemutatásra kerülő kötetek szervezése még folyamatban van, erről a könyvvásár programjában fogjuk tájékoztatni a kedves olvasóinkat. De annyi már biztos, hogy szép számban lesznek erdélyi kiadók, ezen kívül a Bagoly Könyvesbolt és nem utolsósorban a budapesti Idea Könyvtér–Tintakő könyvesbolt révén drámapedagógiai szakkönyvek és hiánypótló gyerekkönyvek lesznek a terítéken.
– Az Idea Könyvtér révén rálátása van arra, milyen könyvek láttak napvilágot Erdélyben az idén. Kinek adná a legszebb erdélyi könyv 2015 díját és miért?
– A legszebb erdélyi könyv díjat szubjektív okok miatt adnám Láng Orsolya Tejszobor című kötetének, illetve a Gutenberg Kiadó által kiadott meséskönyvnek, a Mért nem tudnak a fák járni? címűnek.
– A Könyvtérben erdélyi magyar könyveket vásárolhatunk. Hogyan zárják az idei évet, elégedettek lehetnek a kiadók az olvasókkal, szerzőkkel?
– Még mindig szép számban jelennek meg magyar könyvek Erdélyben, a megjelenéssel viszont nem egyenesen arányos az eladás. A gyerekkönyvpiacon szerintem nincs ok panaszra, annál inkább viszont általánosan, mert még mindig nem ismerik eléggé az erdélyi magyar irodalmat – s ez egy összetettebb probléma (oktatás, fórumok hiánya, nincs megfelelő reklám/kampány, konzervatív szemlélet, a „könyvrendelés=bookline” stb.) Számunkra az idei év eredményesebb a könyveladások terén, jóval meghaladtuk a tavalyi szintet. Ez nagymértékben a könyvvásároknak és különböző rendezvényeken való részvételnek tudható be, részt vettünk az Ünnepi könyvhéten, a Kolozsvári Magyar Napokon, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Főtér napokon Nagybányán, a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalmon, a gyalui Várkert Fesztiválon, a sepsiszentgyörgyi Városnapokon, a nagyváradi Szent László Napokon. Sajnos az Idea Könyvtér webáruház forgalma még mindig az elvárások alatt maradt, de természetesen ez is nőtt a tavalyi szinthez képest.
A legérdekesebb erdélyi magyar könyvek 2015-ben – Nagy Péter ajánlja
Kolozsváriaknak „kötelező”:
• Barokk Kolozsvár (Korunk-Kompress Kiadó), újrakiadás • Asztalos Lajos: Kolozsvár közelről (Stúdium Kiadó) • Kántor Lajos (szerk.): Erdély fővárosa Európában (Korunk–Kompress Kiadó) Kortárs irodalom: • Láng Orsolya: Tejszobor (Erdélyi Híradó Kiadó) • Magyari Tivadar: Ragasztott ház (Koinónia Kiadó) • Dimény Lóránt: Ha elhal (Lector) Gyermek- és ifjúsági irodalom: • Cseh Katalin: Baba néni és Márk (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea illusztrációival) • Mért nem tudnak a fák járni? Erdélyi cigány népmesék (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea gyönyörű illusztrációival) • Zágoni Balázs: Kolozsvári mesék (Koinónia Kiadó) • Kiss Bitay Éva: Rejtelmes állatvilág (Stúdium Kiadó) • Csinódi Nagy Gergő: Méhkeringő (ArtPrinter, a szerző egy 13 éves kisfiú, akinek ez már a második megjelent meséskönyve, a nagy sikernek örvendő Kecsketánc folytatása, 44 igaz történet, gyerekszemmel megírt havasi mindennapok) • Természettudományi kísérletek gyerekeknek (Exit Kiadó) Érdekességek, egyediségek: • Péter Sándor: Apa és fia két világháborúja (Polis Könyvkiadó) • Lucian Boia: Románia elrománosodása (egy újabb Boia-kötet a Koinónia Kiadó gondozásában) • Juan Rulfo: Aranykakas (Bookart Kiadó; a Juan Rulfo-életműsorozat harmadik kötete) • Márton Evelin: Szalamandrák éjszakái (Bookart Kiadó) • Kallós Zoltán: Balladás könyv (kiadatlan balladák, az erdélyi magyar kultúra és hagyomány szerves részét képező balladakincs megőrzése és feldolgozása, hanganyaggal, azaz CD-melléklettel) • Bárdi Nándor – Gidó Attila – Novák Csaba Zoltán: Együtt és külön (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet; az 1989-es forradalmi események ismertetése magyar szemszögből, magyar/kisebbségi szerepvállalás és önszerveződés szakszerű kutatása és dokumentálása). Szakácskönyvek: • Mindennapi krumplink (Corvin Kiadó, igényes összeállítás, színes fotók, elkészíthető receptek) • Kerek a káposzta (Corvin Kiadó, igényes összeállítás/kivitelezés, színes fotók, elkészíthető receptek)
Demeter Zsuzsa. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. január 7.
A keresztény alapú magyar-román összefogást sürgette Soltész Miklós Madéfalván
A keresztény alapú magyar-román összefogást sürgette Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön a székelyföldi Madéfalván, a településen 252 évvel ezelőtt történt vérengzés évfordulóján.
“Akik ezt az országot vezetik, azoknak is látniuk kell, hogy kelet, délkelet felől sokkal nagyobb veszedelem jön. Nem a székelyeket kell bántani, nem az ő magyar-, vagy székelytudatukat kell visszaszorítani” – jelentette ki az államtitkár a Siculicidium tavaly felújított emlékműve előtt tartott beszédében. Az államtitkár a Romániát is sújtó másik veszélyforrást a munkaképes fiatalok elcsábításában, elvándorlásában látta.
Az államtitkár a 252 évvel ezelőtti vérengzésre utalva annak a feltételezésének adott hangot, hogy az osztrák történetírás sem tekint dicső cselekedetként a madéfalvi eseményekre. Hozzátette, azokra a románokra sem fog hősként tekinteni a saját népük, akik ma a székelyek jogkövetelései ellen lének fel. Úgy vélte, csak azoknak az emléke marad fenn, akik ki mernek állni a közösség élére akkor is, ha ez ma szenvedéssel, nehézséggel, gyötrelemmel jár.
Soltész Miklós ahhoz kért erőt, hogy a keresztény hitű Európában egymásra találjanak és egymást erősítsék a nemzetek, és ki-ki magyarságát és kereszténységét megőrizve erősítse a népét és azt az országot, amelyben él.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke beszédében úgy vélekedett, hogy ha a székelység megőrzi politikai egységét, semmi nem korlátozza abban, hogy elérje céljait. “A jövőnk jobbítására való feltételek adottak. Az önszerveződő képességeink megvannak. Kényelmes dolog a másra mutogatás, a hiba másban keresése, de az nem visz előre” – hangoztatta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke többek között arról beszélt, hogy Székelyföldnek “nagyon elege lett abból a nemzeti megalázásból és posztkommunista gazdasági kizsákmányolásból, amelyben Romániában részesül 1918 illetve 1990 óta”. A politikus szerint a székelyeknek erőt kell felmutatniuk jogaik érvényesítéséhez. “Erőt csakis akkor tudunk sugározni, ha egymásba tudunk kapaszkodni” – állapította meg a politikus.
A Madéfalván tartott csütörtöki megemlékezésen több százan vettek részt.
Az 1764. január 7-i madéfalvi vérengzés során a császári csapatok több száz székelyt mészároltak le. A támadás előzménye, hogy Mária Terézia osztrák császárnő, magyar királynő 1760-ban elrendelte a székely határőrség újbóli felállítását. A székelyek sérelmezték, hogy az új szabályok szerint idegenben is kell majd szolgálniuk német nyelvű vezénylet alatt, és nem nyerhetik vissza régi szabadságjogaikat katonai szolgálatuk fejében. Sokan közülük elbujdostak az erőszakos sorozás elől, mintegy 2500-an azonban összegyűltek Madéfalván, és tiltakozó petíciót fogalmaztak Mária Teréziának. A császári csapatok 1764. január 7-én hajnalban váratlanul, tüzérséggel támadtak Madéfalvára. A támadás megtörte a székely ellenállást. erdon.ro
2016. január 8.
Megfélemlítés vagy rendbontás? – Magyar zászlóval a kézdivásárhelyi For You Clubban 
Állítása szerint hosszas önmarcangolás eredményeként kereste fel panaszával lapunkat Wass Imre kézdivásárhelyi lakos, aki végül azért döntött e lépés megtétele mellett, mert meggyőződése szerint hatósági túlkapás áldozata lett, s az ilyen esetek jövőbeli előfordulását, megismétlődését csak a nyilvánosságra hozataluk akadályozhatja meg. Természetesen a rendőrség álláspontját is kikértük.
A történtek miatt napok múlva is feldúlt 50 éves férfi a következőket hozta a tudomásunkra:
December 21-én, vagyis a téli napfordulón többedmagával részt vett az Ozsdolai Székely Tanács által a Hilib-tetőn megszervezett rendezvényen, melynek során máglyát gyújtottak, és arra kérték a Fennvalót, hogy hozzon fényességet a magyarságra. Kézdivásárhelyre való visszatérésük után Szabó Csaba nevű ismerősével úgy döntöttek, elfogyasztanak egy-egy sört a For You Club szórakozóhelyen, ahová be is tértek. A nemzeti jellegű eseményre magával vitt egy kisméretű magyar zászlót is, amit a helyiségbe való lépése pillanatában a kezében tartott, majd helyfoglalás után a mellette lévő ülésre helyezett.
Két üveg sör elfogyasztása után a nála néhány évvel idősebb társa is kért kettőt a bárnál, azonban elfogyasztani már nem volt lehetőségük, mert egy csendőr kíséretében megjelent a Stoica nevezetű rendőraltiszt, és felszólította őket, hogy azonnal hagyják el a helyiséget. Erre természetesen nem voltak hajlandóak, hiszen semmi olyant sem követtek el, ami ezt indokolttá tette volna. Makacsságuk miatt viszont a rendőr dühbe gurult, és elkérte a személyi igazolványaikat, majd azok megtekintése után ismételten távozásra ösztökélte őket, amire viszont Wass csak a már kikért sör elfogyasztása után mutatkozott hajlandónak.
A fejlemények miatt az illető többször is telefonált valakinek, majd kiment a teremből, és még egy csendőr kíséretében tért vissza, de ekkorra már Wass élettársa is megérkezett, s az ő unszolására elhagyták a helyiséget, anélkül, hogy a második rend sört megitták volna. Kint, a bejárat előtt további 7-8 rendőr és csendőr állt készenlétben, akiktől megtudták, hogy egy telefonbejelentés miatt voltak kénytelenek oda kiszállni. A rövid beszélgetés után elköszöntek tőlük, és ki-ki hazatért az otthonába. 
Wass Imre az elmondottakhoz még hozzáfűzte, az utóbbi időben Székelyföldön megsokasodtak a hatósági fellépések azok ellen, akik felemelték szavukat a magyarságot ért jogtiprások miatt. Vele is például csak azt követően kötekedtek, hogy a Beke Istvánnak igazságos eljárást követelő tüntetők élére állt, ezért jogosan érzi egy megfélemlítési kampány szenvedő alanyának magát.
Megkeresésünkre a szóban forgó panasz kapcsán Nicoleta Marin, a megyei rendőrség szóvivője annyit közölt: aznap telefonon riasztották a kézdivásárhelyi rendőröket, a betelefonáló pedig a szórakozóhely egyik alkalmazottja volt. Az említett személyek december 21-e estéjén botrányt keltettek, továbbá a helyiség konyhájára is behatoltak, ahol az alkalmazottakat szidalmazták, durva szavakkal illették őket. Jelenleg rendbontás, csendháborítás, illetve szakmai székhelyen történt területsértés vádjával zajlik kivizsgálás az ügyben. 
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó. Erdély.ma
2016. január 8.
Egyre kevesebb az állami támogatás (Szociális ágazat)
A karácsonykor hozott döntés alapján a család- és munkaügyi minisztérium több háromszéki civil szervezet 2016-ra vonatkozó támogatási igénylését utasította el, ezáltal lehetetlen anyagi helyzetbe sodorta az otthoni betegápolás rendszerét, kevesebb jut a fogyatékkal élők programjaira és a roma felzárkóztatást célzó tevékenységekre. A vesztesek között szerepel a Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) és a Caritas helyi kirendeltsége is.
A szaktárca az 1998/34-es törvény alapján támogatja azokat a civil szervezeteket, amelyek különböző hátrányos helyzetű kategóriák gondozását végzik szervezetten, ilyen jellegű egységeket működtetnek. A támogatás nem pályázati jellegű, minden olyan szervezet jogosult a részfinanszírozásra, amely igazolni tudja, hogy említett szakterületen tevékenykedik, és a kéréshez betart minden törvényi előírást. A 2016-ra vonatkozó igénylést tavaly október 30-áig kellett benyújtani, az első szintű elbírálás és a fellebbezési időszak utáni végleges döntés december 24-én született meg. Támpa Ödön, a megyei szociális kifizetési ügynökség igazgatója lapunknak elmondta, a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat már az első szitán kiesett, a Diakónia és a Caritas beteggondozói programjára vonatkozó igénylést formai okokból elutasították, előbbi dokumentációjából hiányzott egy okirat, utóbbi esetében a berecki szolgálat székházának telekkönyvezése körüli tisztázatlanság volt az indok. A Diakónia több százezer lejes támogatástól esett el, ami az otthoni gondozószolgálat évi költségvetésének közel harmada. Tavaly 333 360 lejt kapott az alapítvány erre a célra, egy évvel korábban 420 612 lejt, s bár számítottak arra, hogy a támogatás tovább csökken, arra nem gondoltak, hogy egyáltalán nem kapnak. Ráadásul fura helyzet állt elő, mert az alapítvány a februári második fordulóban szeretné újból benyújtani igénylését a március–decemberi időszakra, de ha a szervezetnek van már egy nyertes szerződése erre az esztendőre a 34-es törvény alapján, akkor nem jelentkezhet. Tekintve, hogy a Diakónia fogyatékkal élő fiatalokat foglalkoztató nappali központja megnyert egy 73 500 lejes támogatást, említett célból vissza kell lépnie a februári lehetőség érdekében, ezért Makkai Péter programigazgató, az Írisz Ház vezetője – a DKA kuratóriumával egyeztetve – január 4-én nem írta alá a támogatási szerződést, a Diakónia mindkét ágazata februárban ismét próbálkozik. „Tudatában vagyunk, hogy ennek a lépésnek kockázatai vannak, megtörténhet, hogy egyik ágazat kérelmét sem fogadják el, vagy csekély összeget kapunk, de ez az egyetlen lehetőség, hogy az otthoni gondozószolgálat elkerülje a működését is veszélyeztető megszorításokat” – állítja Tóth Anna programigazgató. Az már biztos, hogy januárban és februárban legalább 30 százalékos hiánnyal kell számolniuk, erre ráadódik, hogy a velük együttműködő önkormányzatok csak utólag fizetik ki az elvégzett szolgáltatásokat, a kisebb helyi és megyei pályázatokból remélhető összegeket is később kapják meg. Ezért az alapítvány arra kényszerül, hogy a dolgozóitól vonjon meg juttatást, az alkalmazottak ezentúl nem kapnak ebédjegyet, és a fizetésük is csökken, ennek módozatát a szakszervezettel és a DKA kuratóriumával egyeztetik. A Diakónia Keresztyén Alapítvány jelenleg három városban és ötvenegy háromszéki faluban kilencszáz idős beteget gondoz, akik közül több mint ötszázat heti rendszerességgel látogat a huszonhét terepező szakember. Az Írisz Ház esetében már tavaly megtettek minden lehetséges megszorító intézkedést, mert akkor sem kaptak támogatást, de azt nem rejtik véka alá: az igényelt több mint hetvenezer lejre nagy szükségük lenne. Ők havi hatezer lejes, a beteggondozó havi huszonnyolcezer lejes hiánnyal kezdi az esztendőt.
Nincs más helyzetben a Caritas sem, egyházmegyei szinten is keveset kaptak, Háromszéken pedig két programjuk maradt állami támogatás nélkül. Hubbes Kinga regionális képviselő lapunknak elmondta, csak a kézdiszentléleki Szent Klára Idősotthon működtetésére kaptak támogatást, a beteggondozásra és a roma programra ellenben nem ítéltek meg semmit. Előbbi esetében százharminc ellátottra kértek 187 ezer lejt, bár több mint hatszáz beteget látogatnak, utóbbira százötezer lejre nyújtottak be igényt, amit indoklás nélkül elutasítottak. 
A Caritas helyi képviselője leszögezte: évek óta egyre kevesebb a támogatás, úgy tűnik, a hatalom a helyi önkormányzatokra kívánja átruházni ezeket az anyagi terheket, és bár többségük pozitívan áll hozzá a gyarapodó kihívásokhoz, nincs elegendő pénzük a programok támogatásához.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 8.
Leállították a rombolást
Magyarázatot kért Vlad Alexandrescu kulturális miniszter a kolozsvári polgármesteri hivataltól a rossz állapotban levő és emiatt biztonsági kockázatot jelentő műemlékek homlokzati díszítéseinek eltávolítása miatt.
Azt is közölte, hogy az országos jelentőségű műemlékek esetében a minisztériumnak kellett volna engedélyeznie a homlokzati elemek eltávolítását, de a polgármesteri hivatal nem kereste meg ez ügyben a tárcát, ezért a műveletek leállítására szólították fel az önkormányzatot. Kolozsváron általános felháborodást váltott ki, aláírásgyűjtés és petíció elindítását hozta magával a hivatal ezen lépése, amelynek hátterében egy decemberben bekövetezett, személyi sérüléssel járó baleset állt. A városháza közleményben tudatta, hogy a műemlékvédelmi bizottság szakembereinek felügyelete alatt próbálják biztonságosabbá tenni az épülethomlokzatokat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 8.
Angela Merkellel tárgyalt Dacian Cioloş
Románia schengeni csatlakozását „nagyon aktuálisnak” nevezte Angela Merkel tegnap a Dacian Cioloş kormányfővel tartott közös berlini sajtótájékoztatóján.
Angela Merkel beszámolója szerint a két ország gazdasági kapcsolatairól, a romániai jogállamiság helyzetéről és a menekültválságról is tárgyaltak. A német kancellár országa nagyon fontos partnerének nevezte Romániát. Emlékeztetett a szászok és svábok jelenléte miatti érzelmi kapcsolatokra a két állam között, illetve arra, hogy Németország a harmadik legnagyobb befektető Romániában. Merkel kiemelte, hogy eredményesnek tartja a romániai korrupcióellenes küzdelmet, és méltányolta a technokrata kormány elkötelezettségét a jelenség visszaszorítására. Közölte, hogy az EU külső határainak biztonságáról, a tagállamok ez iránti felelősségéről is egyeztetett román vendégével. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, szívesen látják azokat a Romániából érkezőket, akik dolgozni akarnak, ám akik csak a szociális támogatások miatt érkeznek, vissza is fordulhatnak. Dacian Cioloş elsősorban a román–német gazdasági kapcsolatok jelentőségét emelte ki. Közölte, hogy kormánya célja egy befektetőbarát üzleti környezet kialakítása, a bürokrácia visszaszorítása. Megismételte Romániának azt az igényét, hogy mielőbb csatlakozhasson a schengeni övezethez, majd közölte, hogy tavasszal ismét Németországba látogat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 8.
A legismertebb erdélyi magyar videókészítő
A sepsiszentgyörgyi Dezső Bence még csak tizenegyedikes a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban, de már két éve foglalkozik videók készítésével, és ez idő alatt ő lett Erdélyben a legfelkapottabb magyar youtube-os vlogger (videoblogger). Az új médium lényege, hogy bárki részese lehet, bárki elkészítheti – akárcsak az írott blogot –, nem kell hozzá más, mint egy kamera meg internetkapcsolat. No, persze a jó beszélőke sem árt. Bence – azaz 2Face – Magyarországon nagyobb népszerűségnek örvend, mint Erdélyben. 2015-ben több mint 13,5 millióan tekintették meg videóit, összesen 48 millió percen keresztül nézték a tinisztárt. Tavaly 111 ezer rajongó iratkozott fel a Youtube-csatornájára, és jelenleg a legjobb 25 magyar videós között van. A fiatal srác mindig olyan témát dolgoz fel videóiban, ami érdekli a korabelieket, célja, hogy mindig tudjon újat nyújtani, és szórakoztassa rajongóit. – Kezdjük az elején. Miért döntöttél a videókészítés mellett? Honnan jött az ötlet?
– Nagyjából két éve foglalkozom videókészítéssel, de intenzíven csak egy éve. Amikor Magyarországon berobbant a videókészítés, láttam, hogy van jó pár srác, aki elkezdett ezzel foglalkozni, s gondoltam, én is kipróbálnám. Tudtam, hogy van egy-két ismertebb vlogger, akiket persze én is követtem, és megtetszett a munkájuk. Nagyon megkedveltem ezt a világot, és az is előnyömre vált, hogy már azelőtt is szerettem a kamerákkal bánni. Sokan félreértik, mert azt hiszik, hogy videózni szeretek, pedig nem. Az embereket szeretem szórakoztatni, és szerintem ez a legjobb módja. – Miért lett a 2Face a művészneved? Ha jól tudom, először nem erre esett a választásod.
– A 2Face előtt még jó pár művésznevem volt, sokat váltogattam őket. Ezt a nevet egy osztálytársam találta ki, én pedig poénból felvettem, aztán ez maradt, mert tetszett az embereknek. – Jó pár kérdezz-felelek videód is van. Mennyire szeretik ezeket a rajongóid?
– Nagyon kedvelik, mert ezzel kicsit közelebb kerülhetnek a magánszférámhoz, illetve titkokat és kulisszatitkokat leshetnek el. Általában azt kérdezik, hogy anyukámat és apukámat hogy hívják, hol lakom, a barátnőm hogy van. Persze én döntöm el, hogy mennyire engedem őket közel, mire válaszolok. – Sepsiszentgyörgyön felismernek az utcán. Hogyan kezeled az így kialakuló helyzeteket?
– Először nehezen viseltem, sétáltam az utcán és leszólítottak. Most már mindennapossá vált, hogy megyek a városban, és vagy a hátam mögött vagy a szembejövők összesúgnak, hogy nézd ott van 2Face. Néha meg is szólítanak. Most már van egy réteg, akik sírva jönnek oda hozzám, pedig én is ember vagyok. Szeretem őket szórakoztatni, és ha ők ennyire szeretik a videóimat, az engem csak boldoggá tesz. – Jelenleg több mint 126 ezer ember iratkozott fel a csatornádra, és több mint 14 millióan nézték már meg a videóidat. Ez mennyire változtatta meg az átlagos tinédzseréleted? – Gyökeresen átformálta, teljesen más az életem, amióta videózom, főleg, amióta berobbantam a köztudatba. Ahogy már az előbb is mondtam, naponta leszólítanak, emellett pedig cégekkel dolgozom együtt. – Mikor kezdtek el tömegesen feliratkozni a rajongók?
– Körülbelül egy éve, amikor a barátnőmmel közösen készítettem videót. Azt hiszem, azt több mint 600 ezren látták. Addig naponta nagyjából 40 ember iratkozott fel a csatornámra, ezután megháromszorozódott ez a szám. Olyan nap is volt, hogy 700-an jelentkeztek be. – Ha jól tudom, van már menedzsered is. Miért érezted szükségét? Miből áll az ő munkája? – Elsősorban azért döntöttem úgy, hogy szükségem van olyan emberekre, akik segíteni tudnak nekem, mert egyedül nagyon nehéz az egészet kézben tartani. A menedzser dolga az, hogy képviseljen engem, ha cégek keresnek meg, ő méri fel, hogy nekem abból mennyi hátrányom és mennyi előnyöm származik. A menedzser mellett még együtt dolgozom egy jogásszal és egy grafikussal.  – Már anyagi hasznod is származik ebből a tevékenységből. Több reklámfelkérést is kapsz? Milyen termékeket reklámozol?
– Több cég is megkeres, hogy készítsek a termékükről videót vagy foglaljam bele az egyik anyagomba. Nálam az elsődleges, hogy csak akkor reklámozok valamit, ha nekem is tetszik. Ígérhetnek bármennyi pénzt, csak akkor vállalom el, ha látom a fantáziát és a lehetőséget. A másik kikötésem pedig az, hogy a reklámvideót én magam készítsem el, az a bizonyos cég nem szólhat bele semmibe a videót illetően. Amúgy van egy elég híres román videókészítő, aki annyira eladta magát, hogy követői már elég nagy számban elfordulnak tőle – szóval, vigyázni kell a reklámokkal. Engem nagyon sokan megkeresnek, de csak a felkérések mintegy negyedére bólintok rá. Mindenképp olyan terméket és eseményt reklámozok csak, ami szerintem a fiatalságot érdekli. Szeretném kimozdítani a fiatalokat a számítógép elől, és az általam reklámozott eseményeken én is megjelenek, így akár találkozhatnak velem, és közös fotót is készíthetnek.
– A hónapok folyamán szemmel láthatóan jobb lett a videóid minősége.
– Ez így van. Megtanultam, hogy a pénzt forgatni kell. Amit sikerül begyűjtenem, annak egy jó részét visszafordítom a videózásba. Szerintem fontos, hogy mindig próbáljak újítani, nem szabad hagynom, hogy monoton legyen és megunható. Csak így lehet egyre több embert elérni. Általában egy kamerával dolgozom, csak az objektívek változnak, emellett még használom videózás közben a laptopomat, amibe beleírok egy rövid vázlatot, illetve van két reflektorom és egy stúdiómikrofonom. Szerintem ennek a technológiai felkészültségnek is köszönhető, hogy előkelő helyen állok a magyar videókészítők körében.
– Magam is megnéztem pár videódat, sokat fejlődtél az elmúlt fél évben. Hogyan látod a lehetőségeidet a jövőre nézve?
– Egyet biztosan tudok: ezentúl is szeretnék videókészítéssel foglalkozni. Érzem magamon, hogy nagyon sokat fejlődött a szókincsem, és ennek hatására videóim is jobbak lesznek. Emellett pedig van egy-két nagyobb projekt, az is lehetséges, hogy készül egy film velem, és piacra dobunk egy mobilalkalmazást, ha minden jól megy.
– Lassan elhagyod székely akcentusodat. Mi a rajongóid véleménye erről?
– Egy éve kezdtem megválni a székelyes akcentustól, így az új rajongók észre sem veszik, hogy egyáltalán volt. Nyilván, vannak olyanok, akik hiányolják, mert attól is egy kicsit egyedibb voltam. Amikor például Magyarországon van közönségtalálkozó, sokszor megkérnek, hogy próbáljak meg székely akcentussal beszélni.
– Szerinted előnyben van az a vlogger, aki jól néz ki?
– Azt kell mondanom, hogy igen. Mindig törekszünk arra, hogy azt mondjuk, nem a ruha teszi az embert, pedig mindenki vonzódik egy jó stílusú lányhoz/fiúhoz. Ha jól nézel ki, akkor többen iratkoznak fel a videócsatornádra, és erre példát is tudok mondani, hiszen van egy olyan ismerősöm, aki nem készít videókat, amivel felhívhatná magára a figyelmet, de annak köszönhetően, hogy jól néz ki, több tízezren követik Facebookon.
– Most tizenegyedikes vagy. Mivel foglalkoznál szívesen iskola után?
– Mindenképp szeretnék továbbtanulni. A média–kommunikáció nagyon érdekel. Lehetséges, hogy Kolozsváron tanulok, de az is, hogy az Egyesült Államok felé veszem az irányt. Még nem tudom konkrétan, hol, de azt igen, hogy mit. Persze, az egyetem mellett tovább folytatnám a videókészítést.
– Ismersz más romániai és magyarországi vloggereket? Milyen a kapcsolatod velük?
– A magyarországi híresebb vloggereket ismerem, és jóban is vagyok velük. Családias a hangulat, amikor összeülünk, megosztjuk észrevételeinket a videóinkkal kapcsolatban. Romániai magyar videósokat nem ismerek, mert az az igazság, hogy nem nagyon van konkurenciám, viszont a román vloggerek nagyon jók.
– Magyarországon népszerűbb vagy, mint Erdélyben...
– Ott sokkal jobban elterjedt a vloggerség, mint Erdélyben, az emberek jobban rákattantak. Viszont nálunk is egyre népszerűbb lesz a videókészítés. Itt is nagyon szeretnek, de Magyarországon tapasztaltam azt, hogy sírnak vagy remegnek, amikor találkoznak velem, esetleg utánamszaladnak a plázákban. – Te vagy Erdélyben a legfelkapottabb magyar YouTube-os. Mi a sikered titka?
– Szerintem a kitartás nagyon fontos, valamint az, hogy mindig arra kell törekedni, hogy valami újat és innovatívat adjunk a közönségnek. Azokról a témákról kell beszélni, ami a fiatalságot érdekli, hiszen a videókat nem magunknak készítjük.
– Azt hiszem, a sok pozitív vélemény mellett akad negatív kritika is. Te hogyan dolgozod fel, ha többen beszólnak és sértegetnek?
– Tény, hogy néha akad, aki kritikával illet. Erről készítettem egy videót is, mert szerettem volna nyilvánosságra hozni, hogy nem érdekel, ha valaki rosszat akar, és nem építő jelleggel szól hozzá a videóimhoz. Nem értem, ha nem szeret, akkor miért követ, hiszen megvan az a lehetősége, hogy nem figyel rám. Az életben bármit teszünk, biztos, hogy nem fog mindenkinek tetszeni, szóval, ha valamihez kezdünk, akkor tisztában kell lenni azzal, hogy negatív kritika is ér majd.
Miska Brigitta. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)