Bal lábbal kezd az egészségügy
A gyógyszerpiacról hiányoznak bizonyos típusú inzulinok, csecsemők kombinált védőoltásai, reumában-, Parkison-betegségben szenvedők gyógyszerei, a tetanusz és a veszettség elleni védőoltás, egy sor készítményből pedig csak a drága külföldi változatot lehet megvásárolni. Szakemberek szerint egyes esetekben valóságos vészhelyzet alakul ki, a beteget nem azzal kezelik, ami a leghatékonyabb volna, hanem amihez hozzájut.
A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban két főállású onkológus sem lenne elég, jelenleg gyakorlatilag csak két bedolgozó szakorvos látja el a rákos betegeket. Az esztendő végén dr. Mirela Drăgan versenyvizsgával átigazolt egy brassói kórházba, de vállalta, hogy visszajár, és délutáni járóbeteg-rendelésben továbbra is fogadja a háromszéki pácienseket – közölte lapunkkal dr. Antal Álmos orvos igazgató. Dr. Cristina Ţaplan, szintén bedolgozói szerződéssel a programált betegeket látja el az onkológiai osztályon. A folyamatban lévő kezeléseknél nem lesz, nem is lehet időpont-változtatás, mert azokat pontosan meghatározott időszakonként kell beütemezni, de az országos jelenség, hogy műtét vagy a diagnózis felállítása után várni kell a kezelés elkezdésére – tájékoztatott Antal doktor. Azt is elmondta, december közepétől nincs tetanusz elleni védőoltás a megyei kórházban, havonta több száz adagra lenne szükség, mert nemcsak balesetek, háztartásban, kirándulások alkalmával megesett sérüléseknél indokolt a védőoltás, hanem bizonyos műtéteknél is szerepel a szakmai protokollban. Védőoltások terén teljes a káosz  – szögezi le dr. Şereş Lucia, a háromszéki családorvosok egyesületének elnöke. Elmondta, decemberben nem tudták beoltani a két, négy és tizenegy hónapos gyermekeket, a hat összetevőből álló kombinált védőoltás hiánya miatt átalakult az oltási naptár. Bár nem tömeges a jelenség, mégis felháborító, hogy bizonyos típusú inzulinok, neurológiai és reumás gyógyszerek  hiánya miatt a betegek nem azt kapják, amire szükségük van, ilyen esetben valóságos improvizáció, amit a szakorvosok tehetnek, mert nem hagyhatják kezelés nélkül a pácienseket – hangsúlyozza a szervezet vezetője. Lapunk érdeklődésére dr. Claudia Moldovan diabetológus elmondta, elsősorban kézdivásárhelyi és bodzafordulói betegek panaszolták, hogy csak Sepsiszentgyörgyön tudják kiváltani inzulinos receptjeiket, s bár nem szabályos, bizonyos gyógyszertárakba irányítják a pácienseket, oda, ahol több a rendelés inzulinból és a patikusok egy-két nap alatt be tudják szerezni a  szükséges készítményeket, amelyekből nem szokás tartalékkészletet tartani. Egy megyeközponti gyógyszertár tulajdonosa megerősítette, nemcsak a betegek járnak egyik patikából a másikba, hogy érvényesíthessék receptjeiket, hanem a gyógyszerészek is egyik forgalmazótól a másikig, egyik raktártól a másikig keresgélnek, amíg beszerzik azokat a gyógyszereket, amelyekből egyes gyártók keveset dobnak a hazai piacra. Bár a kórházak, szakmai szervezetek, a betegek érdekvédelmi csoportosulásai már novemberben jelezték az egészségügyi minisztériumnak és a kormánynak, hogy tűrhetetlen a helyzet, semmi sem változott. Úgy tűnik, a tavaly júliusi gyógyszerárcsökkentés negatív következményei még sokáig éreztetik hatásukat.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Másfajta kulturális támogatás
A számvevőszék kérésére kénytelen változtatni Sepsiszentgyörgy önkormányzata a kulturális programok, projektek és tevékenységek támogatási rendszerén.
Ezentúl évente egy kiírás lesz, teljesen más iratanyagot kell összeállítaniuk a pályázóknak, mint eddig, bonyolulttá válik a procedúra és a pályázási szabályzat is. Mint Sztakics Éva alpolgármester ismertette, a város önkormányzata ez idáig egy speciális, kimondottan a kultúra támogatásáról szóló törvény szerint működtette kulturális pályázati rendszerét, a számvevőszék szerint azonban a kultúratámogatási programot egy általánosabb törvény előírásai szerint kell kezelni. A képviselő-testület jóváhagyta a módosítást. (vop) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ami ismét elmaradt (Kármentő)
Esztendőfordulón még akkor is érdemes visszapillantani, hogy mi valósult meg és mi nem egy év alatt az oktatás háza táján, ha az a tanévnek csupán a félideje, és az optimisták könnyen azt mondanák, várjuk meg a végét. Kies hazánkban ellenben nem divat a szeptemberi becsengetéskor leszögezett szabályokat tanévzárásig betartani, így mindegy, mikor vesszük számba annak a rendszernek a helyzetét, amely így vagy úgy minden családot érint, hiszen ki tanít, ki tanul, szülőként, nagyszülőként részese, elszenvedője az eseményeknek, csupán a hatalom arcránca mozdulatlan, ha számonkérik, mi történik a kréta körül.
Hosszú a lista, hogy 2015-ben mi az, ami elmaradt, csak a legfájóbbakat igyekszünk csokorba szedni. Év közben is többször szóvá tettük, hogy a Boc-kormány által parlamenti vita nélkül, felelősségvállalással elfogadott, 2011 januárjától érvényes oktatási törvény már nem is hasonlít az eredeti jogszabályhoz, 365 cikkelyének közel felét módosították. Emiatt követhetetlen, hogy mely sebtében hozott intézkedés jogszerű és melyik törvényellenes. Arról is több ízben morfondíroztunk, hogy ami még megmaradt a törvényből, azt sem tartják be. Nem a kitűzött ritmusban készültek el az új tantervek és a hozzájuk rendelt új tankönyvek, a román nyelvet nem tanítják idegen nyelvként a kisebbségi oktatásban, nem igazították európai elvárásokhoz a vizsgarendszert, nem tették átláthatóvá a  közbeszerzési eljárásokat, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a nyelvi jogokat jelenleg is lábbal tiporják, s habár köztudott, hogy a fejkvótaalapú finanszírozás sok óvoda, iskola esetében a túlélésre sem elég, nem akadályozták meg a leépítéseket, a pénzügyi központok összevonását, a pedagógusok elvándorlását a rendszerből. Hogy baj van, azt az oktatási tárca is tudta, Sorin Cîmpeanu volt miniszternek 2015-ben mégis az volt az egyetlen ötlete, hogy ne toldozzák-foldozzák tovább az oktatási törvényt, alkossanak új jogszabályt. A kormánypártok nem haraptak rá az ötletre, egyedül az RMDSZ jelentette ki, ha a magyarság érdekeinek megfelelő változatot sikerül kidolgozni, akkor kész részt venni a munkában. Fura megnyilvánulás, hisz huszonöt éve folyamatosan az lenne a dolguk, hogy olyan törvényeket kezdeményezzenek és fogadjanak el, ami jogainkat szavatolja, az ilyen kijelentéssel csak azt ismerik el, hogy eddig nem tettek meg mindent ennek érdekében. Elmaradt a VIII. osztályosok záróvizsgájának, az érettségizőknek és a versenyvizsgázó pedagógusok eredményeinek jobbulása, a legtöbb megyében csak háromszori nekirugaszkodás után nevezték ki a megyei főtanfelügyelőket, és helyetteseik, valamint az iskolaigazgatók versenyvizsgáját még meg sem hirdették, nem biztosították az oktatás zökkenőmentes működésének gazdasági-pénzügyi feltételeit. A  pedagógusok bérét csak sztrájkkal fenyegető nyomásra emelték, a megnyert perek utáni tartozásokat pedig a magas kamatok miatt kezdték kifizetni.  Szó sincs arról, hogy csupán ennyi lenne az elmaradások sora, mindez csak szerény emlékeztető, hogy milyen adóssággal lépi át a hazai oktatásügy az új esztendő küszöbét. Félő ellenben, hogy amit évek, évtizedek óta görget maga előtt a rendszer, azt ezúttal sem tudja egyik napról a másikra megváltoztatni, főként nem olyan időkben, amikor választások elé nézünk, és a hatalmi harc felülír minden józan ítéletet.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kivándoroltak
"Ha hazaérek, átrendeződnek a sejtjeim"
Van egy generáció, a mostani harmincasok, akik gyermekként léptek át a rendszerváltás után megnyíló kapukon, nem saját vágyaikat követve, hanem családjuk döntése nyomán kerültek az idegen létbe. Mit jelentett számukra a változás, sikerült-e alkalmazkodniuk az új körülményekhez, gyökeret vertek-e vagy visszatértek, netán "villámfecskékként" gondolatban, képekben vándorolnak azóta is a világhálón át mindegyre haza – sorozatunkban ezekre a kérdésekre próbálunk választ találni. Beszélgetéseink a Facebookon zajlottak, ezt az interjúk szerkesztési módja, szaggatottsága is tükrözni szándékszik.
Bába Katalin 36 éves, a 90-es évek közepén került ki Magyarországra. Jelenleg Budapesten él családjával, egy 9 éves kisfiú édesanyja, pár hónap múlva kislánya is megszületik.
– 1993 augusztusában mentem ki Budapestre anyámmal. 14 éves voltam. A szüleim váratlanul elváltak, és anyám férjhez is ment újra. Két hónappal a válás után telepedtünk ki. Az idősebbik bátyám akkor már ott élt. A kisebbik otthon maradt apámmal, illetve az anyai nagyanyám is.
– Hogy élted meg a változást?
– Borzasztó volt, a szó legszorosabb értelmében. Egyrészt, mert addig olyan környezetben, környéken éltem, amit egy rohanó nagyváros nem tudott pótolni, másrészt a budapesti mentalitás merőben más volt. A mai napig nem hevertem ki teljesen. De nem lettem búskomor, és mert sosem felejtettem el mosolyogni, lettek barátaim. Viszont a tanulásra szinte egyáltalán nem tudtam figyelni, és a második évben már nem is érdekelt a suli.
– Mire emlékszel az első időszakból? Hogy fogadtak az új osztálytársaid?
– Zavarta őket, hogy más az akcentusom, én meg falusi libának éreztem magam. A lányok könnyebben befogadtak, sőt, nagyon szerették a hülye vicceimet, amiket otthonról hoztam. Rengeteg sztorim volt, hiszen azt a szabadságot és természetközeliséget, amiben éltem, ők nem tapasztalták. Összetartó osztály volt, valószínűleg a vallási szigor miatt. Viszont ebből a suliból a második év végére sikerült kirúgatnom magam. A következő suli meg maga volt a pokol.
– Milyen szempontból?
– Liberális iskola volt, a tanár is elfelejtett néha bejönni. Ha akartál, tanultál, ha nem, nem. Én az elején jó jegyeket kaptam, mert bizonyítani akartam magamnak, de aztán rájöttem, hogy bulizni is lehet... Nem tanultam, elkezdtem lógni. Teljesen idegen volt nekem az a miliő, széthúzó, pocsék osztályközösség volt szerintem. Klikkek, perifériára szorult gyerekek alkották. Én egy adott ponton szinte jelen sem voltam. Akkor már nem anyámmal laktam, aki közben vidékre költözött, hanem a bátyámnál, úgyhogy még jobban elengedtem a gyeplőt. A buli és a szórakozás mindennél fontosabb volt. Rockklubokba jártam, feketébe öltöztem, és őszintén irtóztam az iskolától. Kétszer meg is buktam matekből, nyáron meg szépen megtanultam az éves anyagot Marosvásárhelyen, a család barátjától. Fekete-fehér világ volt ez. Rengeteg szórakozással és rengeteg kudarccal. Az a legnagyobb csoda, hogy le tudtam érettségizni. A magyar persze ötös lett, mert előbb olvastam el az irodalmi műveket, mint az osztálytársaim. Matekből meg elég volt egy hónapi masszív gyakorlás, és egy szép kerek hármast írtam.
– A nyarakat mindig itthon töltötted?
– Minden nyarat, szünetet, amit csak lehetett. Ha három napom volt, arra is hazautaztam.
– Az itthoni barátokkal, osztálytársakkal tartottad a kapcsolatot?
– Persze. Kukuj Szilárddal (sz. m.: volt osztálytárs) két évig együtt béreltünk lakást. A párom, Vass Szilárd is erdélyi. A nagy "szerelmeim" is szinte mind marosvásárhelyi srácok voltak. Most is alig vannak itteni barátaim, persze, azért akadnak. Ebben nincs semmi szándékosság, csupán így alakult.
– Mi történt az érettségi után?
– Kimentem Németországba gyerekfelvigyázónak. Az első család, amelyhez kerültem, nagyon rendes volt, de nem találtam a helyem ott sem. Aachen mellett laktunk. A németet nagyon gyorsan megtanultam, de borzasztóan magányosnak éreztem magam. Az volt talán életem legüresebb időszaka. Tudtam, hogy változtatnom kell, sőt, azt is, hogy mit szeretnék, de annyi év lógás, huligánkodás után nem nagyon tudtam a mikéntjét. Akkor már nem attól voltam más, hogy én vagyok a lázadó, mindenre fittyet hányó, vagány csaj, hanem mert görcsös lettem és frusztrált. Öt naplót írtam tele a gondolataimmal, és napi 7-9 kilométert futottam, hogy a belső vihart leállítsam. Közben a kislány már akkora lett, hogy nemigen kellett pesztrálni. Délelőtt volt csak dolgom. Ott kezdtem el főzni, és kiderült, hogy van hozzá érzékem. Később Passau mellett éltem 10 hónapig, majd Bécs mellett fél évet. Közben volt egy sikertelen felvételim. Majd még egy, de végül bejutottam pszichológiára a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemre. Kemény négy évembe került, míg újra megtanultam tanulni, és így sem érhettem mindenből az évfolyamtársaim nyomába. A keményebb tantárgyakkal nagyon küzdöttem.
– Milyen volt az egyetemi élet?
– Mai napig úgy emlékszem az első egyetemi évre, mint a szabadság legmagasabb szintjére. A bátyámnak, Zolinak nagyon sokat köszönhettem, lelkileg és anyagilag is támogatott. Persze a bulik visszatértek az életembe, és a tanulás sem lett a legfontosabb soha. A felelőtlenséget, ha egyszer nagyon erősen gyökeret ver, nehéz kiirtani, nekem sem sikerült. Nem is fejeztem be az egyetemet, de rengeteget tanultam. Életem második legjobb időszakának tartom azokat az éveket, akkor kezdtem újra helyrepattanni. A legeslegjobb egyértelműen a gyermekkorom volt. A 4-es suli, aztán a 12-es. A Trébely utca, ahol felnőttem... A barátaim és a családom, akiket, bár mélységesen csalódtam bennük, nagyon szeretek. A nosztalgia, ami Marosvásárhelyhez köt, örök. Egyszer mondtam is valakinek, ha hazaérek, átrendeződnek a sejtjeim.
– Mostanában milyen gyakran jársz haza?
– Nem annyit, mint szeretnék, ugyanis apukám halála után eladtuk a családi házat. Ez is fájó pontom, de muszáj volt, mert nagy volt és romos, és már nem lehetett fenntartani. Ha nyerek a lottón, visszavásárolom, akár háromszoros áron is.
– Milyennek látod a mostani Vásárhelyt a régihez képest?
– Még mindig szépnek. Imádom az illatát. A Somostetőt, a Maros-partot. Gyakran álmodom, hogy a Marosban úszom. Legutóbb elmentem az állatkertbe a kisfiammal, és végigsétáltam a Trébelyen. Elképesztő, hogy megváltozott. Az a régi Marosvásárhely, ahol reggel korán csípett a hideg, kevesebb volt az autó, és képesek voltunk a Somiig felgyalogolni egy nap többször is, hogy aztán pár perc alatt leereszkedjünk a szánkóval... az jobban tetszett. Sajnálom, hogy a Trébelyben ennyi az újgazdag. Jó volt az a parasztos Trébelyszőlő, ahol még lovakkal közlekedtek, és nem volt leaszfaltozva az út. Ami még nagyon furcsa, hogy annak idején télen, nyáron tele volt az utca gyerekekkel; mostanában egyet sem láttam, pedig rengeteg család költözött oda. A kisfiam nagyvárosi kölyök. Belvárosi, ráadásul imádja a számítógépet és a tévét, de amikor elmeséltem neki a szánkós élményeimet, rögtön szerette volna, hogy megismételjük. Mikor elmondtam, hogy ez nem fog menni, mert autók közlekednek, elsírta magát. Mit csinálnak a gyerekek ezekben a házakban?... Viszont én – sokakkal szemben – nem érzem azt, hogy jaj de sok a román. Semmi bajom velük. Belőlem hiányzik mindenféle faji előítélet, és erre büszke vagyok, sokkal büszkébb, mint arra, hogy magyar vagyok.
– Miért hagytad félbe az egyetemet?
– Az első évben ismertem meg a páromat. Nem vagyunk házasok, nem is tartom ezt fontosnak. A második évben megfogant Boti, a kisfiam, úgyhogy egy évet halasztottam. Utána újra bejártam az egyetemre, és sikerültek is a vizsgáim. Ezután lakást vettünk, és mivel beütött a válság, dolgoznom kellett, arra pedig már nem jutott energiám, hogy tanuljak is mellette. A devizahitelünk az egekbe ugrott. Közben meghalt a bátyám, aki addig végig támogatott. Sem kedvem, sem energiám nem volt ahhoz, hogy folytassam a tanulást. Körülbelül két évig megint kiszaladt a talaj a lábam alól, de Botika tartotta bennem a lelket. Mai napig úgy gondolom, ha ő nincs, nem itt tartanék. Csodálatos kis kölyök, és bár nem voltam mindig a legfelelősségteljesebb anya, úgy gondolom, nagyon őszinte és jó a kapcsolatom vele.
– Mit dolgoztál?
– Ingatlanközvetítő voltam egy nagyon családias hangulatú cégnél. Jó volt ott dolgozni. Emellett szép lassan elkezdtem besegíteni abban a vendéglátóegységben, ami rám maradt a bátyám révén. Társtulajdonos voltam. Kezdetben csak néha-néha pultoztam, aztán kézművesvásárokat, bulikat szerveztem. Akkor nagyon megszerettem a vendéglátást. Aztán kárrendező voltam majdnem két évig annál a cégnél, ahol Szili is dolgozik. Az nagyon jól fogott akkor, mert megbízható munkahely volt, de halálosan meguntam.
– Mi lett a vendéglátóegységgel?
– Sajnos, megbukott. Túl nagyot álmodtunk... A bátyám barátnője volt a másik tulaj, vele azóta is tervezzük, hogy nyitunk egy kis családias éttermet. Ezért is kezdtem el szakácsnak tanulni, mert egy ilyen hely megnyitásához kell a szakképzett szakács.
– Mi történt a továbbiakban?
– A kárrendezős munkám 2013-ban ért véget, amikor édesapám beteg lett. Akkor havonta hazamentem hozzá, és próbáltam főzni neki, de nem nagyon evett, nem volt étvágya. Rákos volt, pár hónap alatt elment. Ezután jött a házmizéria, az örökösödés... Erről nincs mit mondanom.
– Hol dolgoztál ezután?
– Egy évig sehol, mert a házeladással kapcsolatos ügyeket intéztem. Aztán a budapesti lakásomat újítottam fel egy kicsit, majd utazgattam, hogy kiszellőztessem a fejem. Ezután kezdtem el a szakácssulit, közben alkalmi munkát vállaltam a vendéglátásban, hogy tapasztalatot szerezzek. Nyáron viszont megfogant a kislányom, úgyhogy a vendéglátás ugrott. Van egy lakásom, ami ki van adva, emellett egy olyan cégnél vállaltam munkát, ahol 15 éve visszatérő lélek vagyok, akkor kezdtem el ott dolgozni, amikor visszajöttem Németországból. Nekem való rugalmas munkáik voltak. Nehezen viselem a kötöttségeket, a nyolcórás monoton munkát. Ha pörgés van, akkor jöhet, de az "ülünk és adatokat pötyögünk" a halálom. Jelenleg is irodai munkám van, de ügyfélszolgálati jellegű. Kommunikálni, segíteni kell. Az ilyesmi megy nekem.
– Nem gondolkoztatok a hazaköltözésen?
– De igen, csak közben megszoktam itt valamennyire, és a vásárhelyi barátaim is szinte mind eljöttek. Szili családja is itt él már, a kisfiam pedig igazi nagyvárosi legény. Bármennyire vágyom is haza, félek, hogy ez egy illúzió, az a világ már nem az, amit én ismerek. A legfőbb ok viszont nem ez. Szeretem az illúziókat, de a kisfiamat nem akarom kitenni ennek, az szinte árulás lenne. Ő ugyanolyan közvetlen, haverkodós, huncut kis vagány legény, mint amilyen lány én voltam otthon. Nem fogom kettétörni az életét, csak mert úgy gondolom, Vásárhelyen jobb lenne neki. Neki Budapest az otthona, és ha majd felnő, és Pápua Új-Guineába menne, tegye meg saját akaratából, de én nem kényszerítem rá.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Viszonylagos stabilitás
Elkezdődött egy újabb esztendő, amely számos meglepetést tartogathat számunkra. Latolgatni, jósolgatni lehet, de csak olyan folyamatokkal érdemes foglalkozni év elején, amelyek valamennyire előre láthatóak. Az eddig ismert gazdasági adatok szerint elmondható, hogy jó évre számíthat az ország. Négy százalékpontos áfacsökkentéssel léptünk be a 2016-os évbe, ami tovább serkenti a fogyasztást. Ezért szinte minden területen növekedésre lehet számítani.
A Cioloş-kormánynak nagy megrázkódtatásokra nem kell számítania, feltéve, ha nem következik be váratlan sokkot előidéző válság a nemzetközi piacokon. Már 2008 óta tudjuk, hogy a nemzetközi sokkhatások hatványozottan megérződnek a pénzpiacok finanszírozásától függő hazai gazdaságban. Ha viszont a nemzetközi helyzet nem romlik hirtelen, akkor a hazai gazdaság ismét 4 százalék körüli növekedésre számíthat idén, akárcsak tavaly. Így a hat éve tartó növekedési folyamatnak a folytatása következhet 2016-ban. A fogyasztás bővülésének feltételei azért is teremtődtek meg, mert az adócsökkentések mellett a bérek nőttek, január 1-től a nyugdíjak is 5 százalékkal emelkedtek, így a lakosság fogyasztási kedve jó, akárcsak tavaly, amikor a fogyasztás mintegy 6 százalékkal gyorsult 2014-hez képest.
BORBÉLY TAMÁS. Szabadság (Kolozsvár)

„Ahonnan csak adni lehet...”
Kós András szobrászművész örök érvényű ajándékai
Amint arról lapunkban annak idején beszámoltunk az óesztendő különösképpen értékes és a maga nemében egyedülálló képzőművészeti eseményének számított a Téli Kolozsvári Magyar Napok alkalmával a Farkas utcai Református Templom kerengőjében megrendezett Kós András-emlékkiállítás, amelynek anyagát a művész leánya, Kós Katalin és a tárlat kurátora, Szebeni Zsuzsa válogatta. A család tulajdonát képező, jobbára ismeretlen, kiállításon Kolozsváron eddig be nem mutatott kisszobrok, domborművek, grafikák valódi gyöngyszemek, amelyek miniatűr méreteikben is hordozzák azt a tökélyt és harmóniát, ami valamennyi Kós-mű sajátja. A rajzok, metszetek, akvarellek pedig a művész különleges grafikusi képességeiről árulkodnak. Az alábbiakban a kiállítás megnyitóján, 2005. december 13-án elhangzott megnyitóbeszéd szerkesztett változatát közöljük.
„Hogy a fánál végig kitartottam, annak több oka is van. A legfontosabb, hogy szeretem a fát. Induláskor ugyan bennem a monumentális műveket alkotó művészt látták, a történelem azonban nem adta ezt meg nekem. Az élet nyújtotta más lehetőségeknél kötöttem ki. Amit azonban csináltam, azt jókedvvel és becsülettel tettem” – jegyezte meg látogatásaim alkalmával a mester. S én most ennél a két minősítésnél, a jókedvvel és a becsülettel végzett munkánál horgonyoznék le. Hiszen mi mást, ha nem ezt a hozzáállást sugározzák még ezek a, mondhatni belső használatra, leányának, családtagjainak örömszerzésre készített, aprócska szobrai is. Csöppek abból a hatalmas életműből, amely éppen erőteljes, erdélyi talajból gyökerezett önazonossága révén válhatott határokon, korokon és stílusokon átívelő, örök érvényű művészetté. Emblematikussá.
NÉMETH JÚLIA

Olcsóbban utazhatunk vonattal
Január elsejétől a CFR  Személyszállító részlege 4%-kal olcsóbban taksálja a utazási jegyeket. Ennek hátterében az áll, hogy az Adóügyi Törvénykönyv előírása szerint az áruforgalmi adót (TVA)  20%-ra kellett csökkenteni. A jegyeket a következő módokon lehet beszerezni: online a www.cfrcalatori.ro honlapon,  a vasútállomásokon található XsellKiosk automatákból, a ZebraPay automatákból, a vasúti jegypénztáraknál vagy az erre felhatalmazott utazási irodáknál. Szabadság (Kolozsvár)

Jobbik: „bekeményedni látszik a román hatalom”
A Jobbik Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Románia magyarországi nagykövete meghallgatását kezdeményezi az Országgyűlés külügyi és nemzeti összetartozás bizottságainak rendkívüli, együttes ülésén.
Szávay István, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: azért javasolták a múlt héten a bizottságok összehívását, mert Erdélyben az elmúlt hónapokban több magyarellenes intézkedést is lehetett tapasztalni. Úgy fogalmazott: „szomorúan tapasztaltuk, hogy az elmúlt hónapok során Románia ismét visszafelé indult el a demokrácia és a kisebbségi jogok útján”.  
Az országgyűlési képviselő szerint nem csak arról van szó, hogy számos régóta sérelmes ügyben nincs megoldás. Az elmúlt hónapokban „bekeményedni látszik a román hatalom” – fűzte hozzá. „Szomorúan látjuk”, hogy a magyar külügyminisztériumnak nem sok szava volt az Erdélyben történtekhez – mondta.
Az ellenzéki politikus példaként a Szovátán egy magánház udvarán felállított Wass Albert-szobor ügyét, az Ismerős Arcok együttes sepsiszentgyörgyi koncertjén történt rendőri fellépést említette, de kitért arra is, hogy marosvásárhelyi civileket megbüntettek, mert kétnyelvű utcanévtáblákat helyeztek ki. Szabadság (Kolozsvár)

Összefogás vagy új egység?
A két kisebb romániai magyar politikai alakulat vezetői egyetértenek Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kijelentésével, hogy az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) és a Magyar Polgári Pártnak (MPP) együtt kell működnie a nagyobb és erősebb RMDSZ-szel, ennek mikéntjét azonban továbbra is másképp látják.
A KDNP-elnök múlt csütörtöki évértékelőjén úgy fogalmazott: mindig is a kiegyezés híve volt az RMDSZ-szel, s nemzetpolitikai célja „összeboronálni" az adott nemzetrészben élő magyar politikai szervezeteket.
Toró T. Tibor, az EMNP stratégiai alelnöke a Krónika kérdésére rámutatott, a magyar nemzetpolitika egyik nagy dilemmája, hogy értékalapú vagy pragmatikus, érdekalapú elvek mentén támogatják-e a határon túli politikai szereplőket, szervezeteket. Toró meglátása szerint az értékalapú elvek mentén azokat kell támogatni, akik a magyarság hosszú távú céljait fogalmazzák meg, amelyek beilleszthetők a magyar nemzetpolitika irányelveibe.
„Mi abban vitatkozunk Semjén Zsolttal, hogy a nemzeti célok megvalósítására kovácsolódó összefogás egyik szereplője, az RMDSZ képes-e elvégezni azt az integráló feladatot, amelyet a legerősebb és a legtöbb szavazatot magáénak tudó szervezetként fel kellene vállalnia" – jegyezte meg Toró T. Tibor. Meglátása szerint az RMDSZ-nek ez a képessége 2003 óta folyamatosan gyengül, és „mára már teljesen elveszett".
Toró: legyen egység, de ne az ernyő alatt
„A néppárt folyamatosan az új egység létrehozását szorgalmazza, ennek azonban nem szervezeti, hanem akcióegységnek kell lennie. Ennek az imperatívusza ma is érvényes, hiszen az a nemzeti ügy, amely mellett nem tudunk egységesen kiállni, kudarcra van ítélve" – tette hozzá az EMNP alelnöke. Toró szerint az RMDSZ-ben mások a prioritások, nem azért lépnek fel, ami a magyarság hosszú távú céljait szolgálja: a szülőföldön való megmaradásért és gyarapodásért. „Ezeket a szempontokat kellene elemezni, és a mára már két táborra szakadt erdélyi magyar politikumot a nemzeti ügyek mentén közös nevezőre hozni" – mondta a néppárt alelnöke.
Szerinte ebben komoly szerepe lehet a magyar nemzetpolitika szereplőinek, de nem úgy, hogy mindenkit az RMDSZ ernyője alá terelnek – „azokat is, akiket korábban onnan már kitessékeltek" – mert szerinte „ez az ernyő már sem a politikai szereplőknek, sem a közösség tagjainak nem tud védelmet nyújtani". „Különböző szereplőket kell támogatni, elemezve, hogy milyen célokat fogalmaznak meg, ezek mennyire illeszthetők be a magyar nemzetpolitikába, és ezekért ki mekkora áldozatot hajlandó vállalni" – fogalmazta meg Toró.
Hangsúlyozta, a magyar támogatások odaítélését sikerült depolitizálni, ezek már célorientáltak, hasonló megközelítést vár el a néppárt minden téren, mert „az nem segíti a magyar ügyet, ha – leegyszerűsítve a képletet – odaállnak valamelyik párt mellé".
Biró Zsolt: nincs más választásunk
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint vannak helyzetek, amikor a magyar pártoknak kötelező módon össze kell fogniuk, és ennek a szellemében kezdték el már 2014-ben a tárgyalásokat az RMDSZ-szel, és ezért írták alá tavaly decemberben a politikai együttműködési megállapodást a szövetséggel. Biró Zsolt abban bízik, hogy az erdélyi magyar közéleti szereplők a 2016-os sorsdöntő választásokon meg tudják valósítani az együttműködést, lesz bennünk elegendő politikai bölcsesség, hiszen, mint fogalmazott, a nemzeti ügyek melletti elkötelezettség lesz a sorsdöntő.
„Vannak helyzetek, amikor lehet versenyezni. A politikai pluralizmusra is szükség van, ezt az RMDSZ-szel kötött keretegyezményben is a helyén kezelik, ám a sajátos kisebbségi helyzetből adódóan összefogásra is szükség van" – magyarázta az MPP elnöke. „Nincs abban semmi ellentmondás, hogy bizonyos kérdéseket másként látunk, de nemzeti ügyekben össze tudunk fogni" – szögezte le.
Szerinte örvendetes, hogy 2010 óta Magyarország nemzeti elkötelezettségű kormányának hangja meghatározó tud lenni a határon túli nemzetrészek esetében is, és az együttműködésre, az érdekérvényesítés erősítésére figyelmeztet. „A magyar kormány segítségével Kárpátalján az összefogás olyan erőket szabadított fel, olyan eredményt sikerült elérni, ami az ottani pártokat is meglepte" – emlékeztetett Biró.
Hozzátette, tavaly olyan sokat romlott a magyarság helyzete Romániában, hogy hasonló csak a kilencvenes években volt tapasztalható, ebből pedig csak úgy lehet előrelépni, ha a felelős politizálás jegyében összezárnak a magyar pártok. Szerinte összefogással a közélettől elfordult magyarokat is meg lehet szólítani.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Összefogást sürgetnek a marosvásárhelyi értelmiségiek
A magyar összefogást sürgetik az idei helyhatósági választáson a lapunk által megkérdezett marosvásárhelyi értelmiségiek.
Mindannyian úgy vélik, a magyar politikai alakulatok együttműködésének nincs alternatívája a megyeszékhelyen. A Vártemplom lelkipásztora, Ötvös József arra hívta fel a figyelmet, hogy a marosvásárhelyi magyar politikai érdekképviselet évről évre gyengül, legalábbis kívülről nézve.
„Sem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), sem a Magyar Polgári Párt (MPP) nem eléggé erős, de az RMDSZ is gyengül. Úgy érzem, hogy a marosvásárhelyi magyarságnak ma már nincs igazán súlya. Ez a megállapítás éppen úgy érvényes a politikai, mint az egyházi vagy társadalmi életre. Ettől függetlenül még nem késő egy új Marosvásárhelyt építeni. Az, hogy kivel és hogyan, már nem az én dolgom" – fejtette ki a református lelkész.
Generációváltást sürgetnek
Ötvös úgy véli, mivel a Markó Béla, Frunda György, Borbély László, Kelemen Atilla és Kerekes Károly nemzedéke már jócskán elmúlt hatvanesztendős, mielőbb generációváltásra és jó, ütőképes utánpótlásra van szükség. Szerinte a fiatal politikusok, ha nem is tapasztaltabbak, de egy olyan készséggel rendelkeznek, amelylyel az idősebbek nemigen dicsekedhetnek: sokkal jobban tudnak együttműködni egymással, még akkor is, ha más-más pártnak a tagjai.
„Akik még hatalmon vagy székben vannak, akarva-akaratlanul egyfajta '89 előtti politikai koncepcióval érkeztek, és ez rányomta bélyegét a ténykedésükre. Azóta eltelt huszonöt év, felnőtt egy új nemzedék, sokkal színesebb lett a világ, ma már egy kis nemzet sem gondolkodhat egypártrendszerben. Még akkor sem, ha azt a legerősebbnek szeretnénk" – szögezte le Ötvös József.
Szélyes Ferenc színművész szerint már csak azért is lenne jó összefogni, mivel ez a marosvásárhelyi magyarok régi vágya. „A kilencvenes évek elejétől ez a magyarság óhaja, utoljára akkor volt igazi összefogás. Csakhogy azóta nagyot változott a világ, ma már több pártban magyarkodunk, ami nem is baj, csakhogy ilyenkor össze kell fognunk" – mondta a Spectrum Színház művésze és a Csűrszínházi Fesztivál ötletgazdája és főszervezője.
Szélyes reméli, hogy a politikusokban lesz annyi bölcsesség és kompromisszumkészség, hogy a köz érdekében összefogjanak, és egységesen lépjenek fel. „Le kell győzni a személyes indulatokat és becsvágyakat, különben az utolsó vonatot is elszalasztja a vásárhelyi magyarság, s akkor négy év múlva már nem lesz mire felülni" – vélekedett a népszerű színész.
Székely Emese, a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Gimnázium tanára hisz az összefogásban, a kivitelezés kapcsán azonban szkeptikus. „Nagyon nagy szükség volna az együttműködésre, de én egy kicsit szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatosan" – fogalmazta meg véleményét a pedagógus. Szerinte vannak jó próbálkozások, főként Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök részéről, ám a felek bizalmatlanok, és időnként be-betartanak egymásnak. „Lehet, hogy egy külső kézre lenne szükség, aki tekintélyével képes belenyúlni a dolgokba, és helyre tenni azokat" – tette hozzá Székely Emese.
„Hiteles jelöltekre van szükség!"
Nagy Miklós Kund szerint örök probléma Marosvásárhelyen az összefogás. A Bernády-ház kuratóriumának alelnöke úgy véli, hogy a vásárhelyiek rendelkeznek már annyi tapasztalattal és bölcsességgel, hogy tudják, a széthúzás csak gyengíti a közösséget. „Azokat az esélyeket, amelyeket esetleg kihasználhatnánk, ha nem fog össze Marosvásárhely magyarsága, nem fogjuk tudni érvényesíteni" – fogalmazott Nagy Miklós Kund, hozzátéve, hogy „mindazért, amit elérünk, valamilyen módon meg kell küzdenünk" és ha szétaprózódnak az erők, ez nem fog sikerülni. Ha lesznek a választások, megtörténhet, hogy néhány száz emberen múlik a siker, vagy a sikertelenség.
„Nem vagyok nagyon optimista ebben a dologban, sokszor tapasztaltuk már, hogy könnyű összefogásról beszélni, de nagyon nehéz, amikor a gyakorlatban meg kell valósítani. Eddig úgy tűnik, hogy minden alkalommal közbejött valami vagy valaki, ami vagy, aki ezt az egységet az utolsó pillanatban is meg tudta bontani" – fejtette ki az alelnök. Szerinte esélyek vannak, ezért kell ezekkel mindenképpen élni. „Reálisan kell hozzáállnunk ehhez a dologhoz, és akkor talán nem lesz okunk az elkeseredésre, amikor arról kell dönteni, hogy kik lesznek a város vezetői" – véli Nagy Miklós Kund.
A Bolyai téri unitárius templom lelkésze, Nagy László szerint „az előttünk álló feladatok és célok megvalósulását csak hiteles emberekkel látom elérhetőnek". Nagy László szerint az a fontos, hogy akik felvállalják a küzdelmet, azok legyenek képesek arra is, hogy el tudják hitetni: a közösségért akarnak tenni és nem személyes érdekből.
„Tudjanak egy olyan kampányt megszervezni és lefolytatni, hogy higgyük el, a kapcsolat nemcsak a választásokig tart, hanem állandó marad a választó és a megválasztott között" – tette hozzá. – Azok pedig, akik a közösségen belül eluralkodó közömbösséget, kiábrándultságot létrehozták, maradjanak távol, hallgassanak el, hiszen ez lehet az összefogás egyik alapja".
Antal Erika, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Érdekvédő vagy provokátor? – A Dan Tanasă-jelenség
Dan Tanasă, a 34 éves blogger 2011-ben végzett kommunikáció szakon, vizsgadolgozatában a Románia és a románok megjelenése a hazai magyar nyelvű sajtóban témát boncolgatta. Küldetéstudatának 2007-es ébredése óta ő a Hargita-Kovászna megyei „elnyomott" románok önjelölt érdekvédője.
A rendkívüli nemzeti érzékenységgel megáldott Tanasă nem éppen szerény, önmagáról így írt 2010-ben: „jobb vagyok 50 személyes ismerősömnél, de egymillió olyannál is, akit nem ismerek". Viszont mindenekelőtt kemény, civil kurázsival megáldott érdekvédő, aki zászlajára tűzte, hogy márpedig megvédi a magyar megyék románjait a „többségi elnyomástól".
Hiszen Dan Tanasă nem tesz egyebet, mint hogy él jogaival, azaz panaszt tesz, feljelent, kivizsgálást kér, illetve nyilvánosan hangot ad nemtetszésének. Hiteles, mert Kovászna megyéből származik, valamint azokat a félelmeket lovagolja meg (feltehetően hittel), melyek ott élnek a két megye románjaiban, román tiszt(ség)viselőiben.
Utóbbiak mindent megtesznek, hogy folyamodványai befogadásával azok megalapozottaknak, az okok pedig ténylegeseknek tűnjenek, hiszen kimondva-kimondatlanul ők is így élik meg, hogy e két megye zsíros állami állásait, tisztségeit, netán az igazgatótanácsi tagságokat nem automatikusan kapják meg, a bukaresti politikai háttér-megállapodások mellett még versenyhelyzettel is szembe kell nézniük ott, ahol évtizedekig nekik jutott minden konc.
Dan Tanasának áll a (román) zászló, záporoznak rá és zsebébe a díjak. 2014-ben, a Hargita-Kovászna megyei románok védelmében kifejtett bátorságáért a Voiculescu család alapítványa 50 000 lejes pénzjutalommal járó elismerésben részesítette: megkapta a Szabad sajtóért kifejtett bátorság díjat. De 2015-ben is bezsebelt néhány elismerést: a Hargita-Kovászna-Maros megyei románok civil fóruma elismerő oklevéllel jutalmazta, és az Egyesültünk Egyesülettől is kíválósági díjat kapott.
Köszönet is megilleti Dan Tanasát, mégpedig egyik 2014-es akciójáért, mellyel egy gyergyószentmiklósi Nyírő József-emlékünnepséget támadott meg, arra hivatkozva, hogy a rendezvény fasiszta, románellenes és antiszemita eszméket népszerűsít. Beadványa miatt első alkalommal erősítette meg román hatóság hivatalosan, hogy Nyírő József se nem fasiszta, se nem háborús bűnös.
A gyergyószentmiklósi ügyészség elutasító határozatában kimondja: „Az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet nem rendelkezik olyan dokumentumokkal, melyek nevezett Nyírő Józsefről azt bizonyítanák, hogy bármely román vagy nemzetközi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus vagy emberiesség elleni bűntett vádjában".
A román nemzet védelmében fellépő blogger és hivatásos feljelentő, ma már szinte nemzeti hős különben azzal él vissza, hogy kifejezetten olyan törvények és szabályok megszegése miatt emel panaszt, melyek nincsenek tekintettel, netán ellent is mondanak a romániai kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseknek. Mert Romániában mindent be lehet törvényesen bizonyítani, miként annak ellenkezőjét is, csak más törvényekre hivatkozva.
Dan Tanasából az egészséges román nacionalista erők (is!) hős székelyföldi nemzetvédőt faragtak, akit bátorságáért minden valamirevaló román tisztel. Az, aki sosem járt Székelyföldön. És nem is fog, mert Tanasă lerántja a leplet, hitelesen, ő ugyanis a bőrén tapasztalja (bár jelenleg Spanyolországban él, és onnan alkot) a valóságot, ami más – különben mindig más –, mint a hivatalos, politikai hátérralkuk alakította színjáték.
Hősünket viszont nem kiröhögni kell(ene), hanem Mózesként tisztelni, aki a magyaroknak is példát mutat civil kurázsiból. Ha minden jogsértés vagy annak vélelme esetén hivatalosan is hangot adnánk nemtetszésünknek, akkor bizony térdre lehetne kényszeríteni a látszatdemokrata kaméleonsovénokat is, de még a csak jó értelemben vett nacionalista román hivatalnokot is.
Ugyanis van egy apró igazság, amire Dan Tanasă rájött: száz panasznak is egy a vége. Mert ha csak egyet helybenhagy valamilyen hatóság, akkor íme, ott a bizonyíték, ha viszont egyet sem, akkor is bizonyíték születik. Mégpedig annak bizonyítéka, hogy részrehajló a hatóság, hiszen aligha létezhet százból száz megalapozatlan ügy. És indulhat(na) a tánc...
Szőke László. Krónika (Kolozsvár)

Újra kell írni a történelmet!
A hun-székely-magyar rokonság bizonyítékai 
Októberben az azonos nevű folyóiratban megjelent cikkei elismeréseként Székelyföld-díjjal tüntették ki dr. Obrusánszky Borbála történészt, néprajz- és keletkutatót, akivel a Baróton immár 2. alkalommal megszervezett honismereti táborban beszélgettünk a hun-székely-magyar rokonságról. Nyomatékosította: a hunok és a magyarok történetét a források és nem egyes történészek elméletei alapján kell újraírni, mert nem az a lényeg, hogy mit gondolnak rólunk a modern történészek, hanem az, hogy mi található a régi, hiteles forrásokban.
– A birodalmuk Atilla halála miatt bekövetkezett összeomlása után a hunok valóban véglegesen és nyomtalanul eltűntek a történelem süllyesztőjében?
– Ezt csak néhány történész állítja alaptalanul, hiszen a krónikákban továbbra is jelen vannak, így többek között Iordanes (?–553) leírja, hogy Pannóniában a hunok gót fennhatóság alatt élnek, sőt, 561-ben a Meroving források ott már hungarusokat, vagyis magyarokat is emlegetnek. Az utólagos félremagyarázásokra egy tudósítás teremt lehetőséget, mely szerint Atilla fiai, Dengizik és Irnek vezetésével a hunok visszamentek Szkítiába, de ők csak a kb. tízezer főt számláló kíséretükkel keltek útra, nem az egész hun nép vándorolt el. A többiek itt maradtak a Kárpát-medencében. A 6. századi bizánci történetíró, Prokopiosz (500–560) Gót háború című művében ír mind az európai, mind a kaukázusi hunokról. 
Gepidának vélt leletek
– Vannak-e a jelenlétükre utaló régészeti leletek?
– Igen, hiszen egy nép sem tűnik el nyomtalanul, így a hunok is hagytak hátra tárgyi emlékeket. A régészet azonban a Dunától keletre előkerült, 455 utánra keltezett leleteket tévesen a gepidáknak tulajdonította, mert megmunkálásuk módja, külalakjuk és jelképrendszerük megegyezik az Európa nyugati felében találtakkal. Ennek azonban az lehet a magyarázata, hogy az 5. század második felében még érződött a 4. század végétől Európa nagy részén hatalmas birodalmat létrehozó hun uralom hatása.
– Mivel lehet bizonyítani, hogy ezek nem gepida, hanem hun kincsek?
– Az Atilla fennhatósága alatt élő fejedelmek, illetve főemberek, így a gót királyok is udvartartásukkal együtt a hun divatot követték, az általuk használt, sok esetben méltóságot is jelző kincseiket pedig utódaik nem temették el velük együtt, hanem megtartották. Így azok az egykori hun birodalom területén, vagyis Nyugat- és Kelet-Európában egyaránt, még nemzedékeken keresztül, pontosabban a 6. század közepéig használatban maradtak. Ezeket feltárásukkor – korabeli közép-ázsiai ásatások hiányában – a 19. század francia és német régészei a gót, pontosabban a Meroving kultúrához sorolták. Hogy ez mekkora tévedés volt, azt a későbbi közép-ázsiai orosz feltárások bizonyítják, melyek során nagy számban kerültek felszínre az Európában talált leletek hasonmásai, holott köztudott, hogy Ázsiába a gepidák és gótok nem jutottak el. Egyértelmű tehát, hogy a hun hagyatékhoz tartozó leleteket tekintették gótnak és gepidának. A kézzel fogható bizonyítékok ellenére a szakemberek jó része mégsem akarja beismerni, hogy a gótoknak tulajdonított kultúrát igazolhatóan a hunok hozták létre. Van azonban más bizonyíték is. Az antropológusok jelentős része szerint a hunok mongolidok, míg a gepidák és gótok europidok voltak. Azt az ellentmondást azonban nem tisztázzák, hogy a feltételezett gepida sírokban miért vannak nagy számban mongolid jegyeket viselő emberi maradványok. Amint arra sem adnak magyarázatot, hogy a gepidáknak mondott emberi koponyákon nagyon magas a koponyatorzítás nyomait hordozók aránya is, mely szokás köztudottan a hunok és a közép-ázsiai szkíta népek jellemzője volt.
Keleti kútfők vallomása
– Mi maradt fenn a hunokról és magyarokról a keleti népek történelmében, és mit mondanak a történészeik?
– A legtöbb adat a kínai krónikákban található. Kína több mint ezer évig hol barátságban, hol hadban állt a hunokkal. A krónikák szerzői legtöbbször elismerően szólnak a hunokról, államszervezetükről, életformájukról, kultúrájukról és harcművészetükről. A hunokat a mai kínaiak is nagyon tisztelik, senkitől sem hallottam, hogy lekicsinylően szólt volna Ázsia egykori urairól. A déli hunok egykori fővárosa, Fehérvár (Tungvancseng) környékén a mai népesség a közemberektől a kulturális és politikai vezetőkig a hunok utódainak tekinti magát, és nagyon büszke származására. Ha magyar látogat hozzájuk, azt sem felejtik el megjegyezni, hogy a magyarság ősei erről a helyről vándoroltak Európába, vagyis tudnak a hun-magyar rokonságról. De értékes történeti források vannak a Kaukázusban, ahol eleink egykor hosszú ideig éltek. A legtöbb keleti, például kazak, azerbajdzsáni, mongol kutató tisztában van azzal, hogy mi is a hunok utódai vagyunk, és azzal is, hogy Atilla birodalmának központja a Kárpát-medencében volt. A 19. században Thúry József turkológus összegyűjtötte azokat a kaukázusi forrásokat, amelyek a hunokról és a magyarokról szóltak, ezekkel is igazolva a hun-magyar rokonságot.
– A krónikáik erről mit állítanak?
– Rengeteg régi történeti feljegyzés szól a hunokról. Ezeket persze nem magyar nyelven tették közzé, ám magyar szempontból napjainkban nem vizsgálta át senki. Azokat a magyar kutatókat, akik ezzel foglakoztak, a maiak nem idézik, így munkáik jórészt feledésbe merültek. Pedig a kora-középkori történeti munkákban már nemcsak a hunokról, hanem a hun-magyar rokonságról is szó esik, ezeket például a dagesztáni és azerbajdzsáni kutatók ismerik, de az ő munkáik nem jutnak el hozzánk. Egy példát említenék: hazai történészeink szerint a Nimródtól való származást krónikásaink találták ki, holott a legtöbb ókori kaukázusi dinasztia – perzsa, pártus, grúz, alán stb. – azzal büszkélkedik, hogy ők a nagy Nimródtól származnak. Thúry József egyébként ezt a kérdést is alaposan körüljárta, és igazolta, hogy ez a hagyomány is valós. 
Adjunk hitelt a Csíki Székely Krónikának!
– Mondhatjuk-e azt, hogy a Kárpát-medencében hun-székely-avar-magyar folytonosság volt?
– Igen. Legalább a szkítáktól kezdve beszélhetünk folytonosságról, főleg, ha a keleti sztyeppei népek felfogása alapján vizsgáljuk a történeti folyamatokat. A viszonylag jól ismert késő római korban a Kárpát-medencében egymással rokon népek – hunok, szarmaták és alánok – éltek, akik a Tarih-i Üngürüsz krónika szerint követséget menesztettek a keleti hunokhoz, hogy jöjjenek, és szabadítsák fel őket az idegen uralom alól, ami 375 után meg is történt. Ezt követően a nagy birodalom helyén kis hun és szarmata királyságok alakultak ki, amelyekről említést tesznek a latin és görög nyelvű források. A 6. század közepe után a Kárpát-medence sztyeppei népeit egyesíti a bizánci források szerint hunnak, majd avarnak nevezett nép. A magyar Képes Krónika szerint vezetőjük Csaba királyfi unokája volt. Ezt követően Atilla örökségét az Árpád vezette magyarok veszik birtokukba. A fentiek alapján jól látható, hogy hazánkban folyamatosan jelen volt egy nagy sztyeppei lovas nép, akik vérszerződéssel egyesítették erejüket. Hasonló nyelven beszéltek, hasonló kultúrájuk volt, és tudták, kik a rokonaik. Ami a székelyeket illeti, a fennmaradt nyugati krónikák név szerint nem említik őket, ugyanis ez a terület kiesett a látószögükből, mert nem volt a rómaiak birtokában, Erdélynek csak kis része állt rövid ideig a fennhatóságuk alatt. Sajnos, a történészek és régészek jó része nem fogadja el a régi magyar és székely krónikák adatait, amelyek leírják, mi történt ezen a területen Atilla halálát követően. Reményt keltő viszont, hogy ma már egyre többen adnak hitelt a Csíki Székely Krónikának, amely tömören leírja a Kárpátok keleti felének Árpád előtti múltját. 
– Végszóként, még mit fűzne hozzá az elhangzottakhoz?
– Történelmünket nemzeti érdekeink, hagyományaink és őseink keleti szemléletmódja alapján kellene megvilágítani és nem a nyugati, tőlünk idegen felfogás szerint. A hunok és a magyarok történetét a források és nem egyes történészek elméletei alapján kell újraírni, mert nem az a lényeg, hogy mit gondolnak rólunk a modern történészek, hanem az, hogy mi található a régi, hiteles forrásokban.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magvetés és irtás
Mottó: Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem. (Jób könyve, 27, 6.)
Százhuszonöt évvel ezelőtt megjelent könyvet mutat föl dr. Nagy Lajos orvos (84). Van annyira ködös ez a mi itthoni és mostani januárunk, hogy mindenhez nyúlunk, ami világít történetünkben, el egészen máig. Jeles folyóiratunk, a Székelyföld (tavalyi, decemberi száma) adott teret ehhez a be- és fölmutatáshoz, mely dolgozatot itt mintha magam recenzálnám, igazán csak a kettős fölmutatás céljával...
A könyv Koós Ferenc (1828–1905) emlékiratait méltatja. Nem sorolom megpróbáltatásait, inkább azokat a magyart és románt védő cselekedeteit, tanácsait, utasításait emelném ki, melyek nemzeti, emberi önzetlenségét példázzák mindmáig.
Koós Ferenc Magyarrégenben született. A marosvásárhelyi kollégium szolgadiákját a szellem és a szorgalom röptette magasra. A bukaresti református egyházat 1815. május 14-én alapította a Küküllő megyei Sükei Imre, Koós Ferenc egyik elődje. Föl kellett emelni a Bukarestben dolgozó sok magyar munkást, szolgálólányt templomhoz, anyanyelvhez, védelem alá. Gyűjtést szervezett Konstantinápolyban, Magyarországon, Nyugat-Európában, templomot, paplakot stb. épített. Őt követte Dimény József lelkész, református temetőt vásárolt Bukarestben a várostól. Azzal vádolták, hogy Váradi József, akit majd Sepsiszentgyörgyön végeztek ki, Bartalis Ferenccel együtt, 1854-ben, nála bujkált.
Koós Ferenc így ír bukaresti élményeiről: „A híres vallási türelem és szabadság e század (19. sz. – Cz. Z.) elején abból állott Bukarestben és egész Moldova-Oláhországban, hogy alkalmazkodni kellett a görög-keleti egyház szertartásaihoz, sőt, ünnepei megüléséhez... Átláttam, hogy az egyházat csakis az iskola által menthetem meg az eloláhosodástól..., iskola nélkül el fog pusztulni az egyházam.” Koós Ferenc bukaresti református magyar lelkész ezt idejében felfedezte. És most társítok, jelen szemlézésem céljának megfelelően. 
A mindenkori román Bukarest, el máig, ezt hamar észrevette, ma is tartja. Ahol megsemmisítik a magyar iskolai oktatást, ott elhal a közösségi lét. Koós tiszteletes Erdélyből hozatott magyar tankönyveket Bukarestbe. 1858-ban a létszám már kinőtte a régi iskolát. A román tanfelügyelő rémülten vette észre, hogy ott a szellem kimondottan magyar hazafias volt. Megbotránkozott azon is, hogy „Romániában született gyermekeknek mi magyar történetet tanítunk magyar nyelven, holott azok románok, s így román történelmet kell tanítani nekik román nyelven” (1863). Koós emlékirataiban jegyzi ezt is: „Ott, ahol jó iskoláink lesznek, nemcsak megmentjük híveink gyermekeit..., de még az eloláhosodottak gyermekeit is visszaszerezzük...”  Ez is visszacseng.
Koós Ferenc tiszteletes papi hivatásának tekintette az idegenségben dolgozó székely-magyarok istápolását, magyar szervezeteket, egyleteket létesített feleségével együtt. Így jött létre a Hunnia olvasóegylet is, a Magyar Temetkezési Egylet, mely szakított az ortodox szokásokkal. Lapot alapítottak, magyar színházakat fogadtak Bukarestben, ahová románok is elmentek. Koós korszerű papi lak építése helyett templomot épített a magyar közösségnek. Endre Károly vállalta a tervezését. Nyilatkoztak román szakértő építészek: „ennél szebb templom nem volt és ma sem lesz Bukarestben”.
A templom még a 100 évet sem érte meg, „1959-ben az elvtársak úgymond: »«kicserélték a telket«, aztán a templomot így földig rombolták.” Ez lett a sorsa Brassóban az evangélikus magyar temetőnek is a 20. (!) század végén: talajgyaluk, buldózerek temettek. Koós Ferencet munkásságának eredményeként behívatták a külügyminisztériumba, és közölték: „a romániai református egyházak nem magyar egyházak, hanem román református egyházak”. Visszaköltözött a papunk Erdélybe, Magyarországra. 1870-ben Dévára nevezték ki a magyar román tanítóképző igazgatójának.1871-ben Budapesten sürgönyileg rendelték el, hogy a román tanulók minden tantárgyat román nyelven tanuljanak; Koós Ferenc igazgató is román nyelven tanította a történelmet és alkotmánytant.
Megérdemelne egy újabb kiadást 1905 óta Koós Ferenc Életem és emlékeim című könyve – teszi szóvá dr. Nagy Lajos. Itt adjuk tovább a szót: hátha... Az elnyomás és a nemzeti önvédelem ma is időszerű!
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Évet értékelt a MIK
Margittai Ifjak Köre (MIK) az elmúlt héten a polgármesteri hivatal konferenciatermében értékelte tavalyi tevékenységét.
A beszámoló láttán bebizonyosodott, hogy bár kevés pénz állt a szervezett mögött, hisz szinte az egyedüli támogatója idén a Communitas Alapítvány volt, mégis számos sikeres programot sikerült megvalósítaniuk. A legsikeresebbek közé a Hétköznapi Hősök, a Föld napja, a Júniális és az Adventi Ökumenikus Kórustalálkozó voltak. Ezek közül szinte mindegyiket a Communitas támogatta.
A mintegy félszáz jelenlevő közül felszólalt Pocsaly Zoltán polgármester, Árkosi Antal, a helyi RMDSZ elnöke, Boda Gergely Vidifisz elnök és Dr. Bántó Norbert, volt Vidifisz elnök. A hozzászólók rendre a MIK fontosságát, a fiatalok szerepét és a margittai ifjúsági szervezet rátermettségét emelték ki. Demián Zsolt, a MIK elnöke azt mondta, hogy kitűzött céljuk 2016-ban a még több és még jobb rendezvényekkel való jelentkezés. A másfélórás beszámoló és értékelés után a jelenlévők koccintottak egy még boldogabb és még sikeresebb új év reményében.
Demián Zsolt. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Továbbra is Székelyföldön a legalacsonyabb az átlagbér
A korábbi évekhez hasonlóan a Bukarestben, Kolozsváron és Temesváron dolgozó alkalmazottak fognak 2016-ban is a legtöbbet keresni, a bérek tekintetében ugyanakkor ebben az évben is a két székelyföldi megye, Hargita és Kovászna lesz a sereghajtó. 
A Ziarul Financiar pénzügyi napilap az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság adataira hivatkozva számolt be arról, hogy idén a fővárosban biztosított átlagfizetések meghaladják majd a nettó 2800 lejt, ezzel a bukaresti bérek jelentősen, 65 százalékkal haladják meg az országos átlagbért, illetve 7 százalékkal lesznek magasabbak, mint a tavaly Bukarestben mért adatok.
Nem panaszkodhatnak a Kolozs megyében dolgozók sem, a becslések szerint ugyanis ebben az évben átlagosan 2166 lejt fognak keresni, 7,8 százalékkal többet, mint 2015-ben, míg Temes megyében a bővülés mértéke 7,5 százalékos lesz, ez idén 2050 lejes átlagjuttatásokat jelent.
Az Adecco meglátása szerint ebben az évben is Bukarestben, Kolozsváron és Temesváron lesz a legnagyobb a kereslet, de Brassóban is körvonalazódnak fontosabb beruházások, bővítések. A fejvadász cég szakértői szerint ezek a térségek még kiaknázatlanok a humántőke szempontjából.
A számottevő fejlődés ezzel szemben továbbra is elkerüli a székelyföldi megyéket: a gazdasági előrejelzési bizottság szerint ebben az évben Hargita megyében lesz a legkisebb, mindössze nettó 1317 lejes az átlagfizetés. Nem áll sokkal jobban Kovászna megye sem, ahol a becslések alapján az alkalmazottak átlagosan 1398 lejes juttatásokra számíthatnak. Erdélyi viszonylatban a negatív listán Beszterce-Naszód megye következik 1472 lejjel, és Bihar megyében is alig 1490 lej lesz az átlagbér.
Jó hír viszont a kiskeresetűeknek, hogy májustól bruttó 1250 lejre (nettó 917 lej) emelkedik a minimálbér – az intézkedés több mint 1,1 millió alkalmazottat fog érinteni. A Victor Ponta vezette kormány még azt tervezte, hogy a jelenleg bruttó 1050 lejes minimális munkabért már január elsejétől 1200 lejre növelik, Dacian Cioloş szakértői kabinetje azonban úgy döntött: később, de nagyobb mértékben bővítik a minimálbért, mindezt pedig azzal indokolták, hogy az intézkedés gyakorlatba ültetéséhez hatástanulmányra van szükség.
Kőrössy Andrea. Székelyhon.ro

Ideiglenesen nem használhatóak egyes kultúrházak
A Colectiv-klubtragédia következtében indított országos ellenőrzések a vidéki középületeknél is találtak hiányosságokat. Nyárádszeredában például november végén a polgármester óvatosságból megtiltotta a művelődési ház nagytermének használatát.
Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere elmondta: novemberben náluk is háromnapos ellenőrzést tartottak a tűzvédelmi szakemberek, s mivel néhány hiányosságot tapasztaltak, pénzbírságot róttak ki az intézményt működtető polgármesteri hivatalra. A kiállított jegyzőkönyvek alapján rendeletet bocsájtott ki a településvezető, amelyben megtiltotta a művelődési ház nagytermének használatát. Az épület többi része – könyvtár, próba- és kiállítótermek – továbbra is használatban maradt. Az elöljáró beismerte: szinte képtelenség az állandóan módosuló törvényeket követni, és betartani. A nyárádszeredai épületnek van tűzvédelmi engedélye, csak meg kellett hosszabbítani, ezért volt szükség a korlátozó intézkedésre.  A városhoz tartozó települések közül egyelőre csak a tavalyelőtt felújított kisszentlőrinci kultúrotthonnak van érvényes engedélye, a többi esetében még nem indították el az eljárást, mert amellett hogy idő- és pénzigényes, nincs nagy igény a falusi épületek használatára, és a kulturális rendezvények is hiányoznak.
A törvény egyébként sokféleképpen értelmezhető. A 2006-ban kiadott 307-es tűzvédelmi törvény 30. cikkelye kimondja, hogy a középületek módosítását, bővítését, építését vagy újjáépítését célzó munkálatok esetében kötelező tűzvédelmi engedélyt beszerezni, míg a törvény alkalmazását előíró 1739-es kormányrendelet felsorolja azokat a középületeket, amelyekre ez kötelező érvényű. Ezek sorában szerepelnek a kulturális intézmények, amelyek felülete eléri vagy meghaladja a 600 négyzetmétert. Tóth Sándor polgármester szerint a törvény visszamenőleg nem alkalmazható, így csak a 2006 után befejezett épületekre vonatkoztatható. Ugyanilyen véleményen vannak a megkérdezett vidéki önkormányzatok képviselői is. Erdőszentgyörgyön az 1950-es években épült a kultúrotthon, ezért nem kellett tűzvédelmi engedélyt kiváltani, de mindenféle óvintézkedést megtettek, és felszerelték a szükséges oltási eszközökkel – fejtette ki Csibi Attila Zoltán polgármester. Ákosfalván az általános iskola és a községháza épült az utóbbi években, ezeknek beszerezték a szükséges engedélyeket, a többi középület és kultúrotthon az 1960-as években épült – számolt be érdeklődésünkre Móréh Tibor községi tűzoltó parancsnok. Gyulakuta községben is ugyanebben az időben épültek a kultúrotthonok és középületek, ezért csupán a tavalyelőtt átadott kelementelki új óvoda tűzvédelmi engedélyeztetésére volt szükség, ami folyamatban van – mondta el Takács Mózes szakfelelős. Szovátának nincs művelődési otthona, csupán egy bérelt épületet használ ilyen célra, ám a város alárendeltségébe tartozó egyéb középületek – iskolák, kórház stb. – tűzoltósági engedélyei rendben vannak – tudtuk meg Péter Ferenc polgármestertől.
Tóth Sándor polgármester megnyugtatja az érdeklődőket: napokon belül birtokában lesznek a tűzvédelmi engedélynek, így visszavonja a tiltó rendeletet, és január végére használható lesz a művelődési ház nagyterme.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

Csak szépen, törvényesen... – Hogyan vágjuk ki az erdőket? 
Az erdőtörvényt akarja módosítani pár, alighanem összeférhetetlenséggel joggal gyanúsítható parlamenti képviselő: nem kevesebbet akarnak elérni, mint azt, hogy a tulajdonukban levő erdő felét kivághassák, ha turisztikai létesítményeket építenek a területre.
Mindez az erdészeti alaptörvény módosítására benyújtott törvénytervezetben szerepel, melynek kiötlője Cătălin Rădulescu szociáldemokrata (PSD-s) képviselő. Jelenleg a törvény azt írja elő, hogy egy turisztikai létesítményre egy személy vagy cég a tulajdonában levő terület 5 százalékán vághatja ki a fát, ám nem több mint 200 négyzetméteren. A Gandul.info portál elemzője szerint ez azt jelentené, hogy elméletileg az ország erdőinek felét minden további jóváhagyás nélkül ki lehet vágni.
Ha ez a tervezet nem fog átmenni, ott van egy másik, amely segíti majd az erdőtulajdonosokat abban, hogy azt irtsanak ki, amit akarnak. Ennek kiötlői (ugyanaz a Cătălin Rădulescu, valamint 13 másik jómadár) azt mondják, a Sízés Romániában program fejlesztéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy módosítsák az erről rendelkező, 2003/526-os törvényt. Ennek értelmében az önkormányzatok szabad kezet kapnának arra, hogy – ha találnak magánbefektetőt – a tulajdonukban levő erdőkben a sízést elősegítő beruházásokat eszközöljenek. 
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Megmaradunk?
A magamfajta elkötelezett firkásznak sokszor támadhat olyasfajta érzése, hogy megszállottan, már-már monomániásan ismétli önmagát, rágódik az egyetlen témán, azt próbálja láttatni különféle megvilágításban, azt vizsgálja más és más szemszögből. S jut rendszerint ugyanarra a szomorú következtetésre: azazhogy – Sütő Andrással szólva – bizony nem úgy cselekszünk, hogy megmaradjunk.  Bárkinek, aki az erdélyi/székelyföldi magyarság legutóbbi huszonöt esztendejének mérlegét akarná megvonni, elsőként azt kellene megvizsgálnia, hogy a legfontosabb célkitűzéseink terén – autonómia, állami magyar tudományegyetem – léptünk-e előbbre. Az RMDSZ sorozatos kormányzati szerepvállalását is kizárólag eme célok eredményesebb szolgálata indokolta volna. Ismerjük be: az említett célkitűzésekből semmi sem valósult meg. Következésképpen a kormányzásban való részvétel sem túlzottan indokolt. Az nem elfogadható érv, hogy csak a hatalom pótszékében ülve számíthatunk ilyen-olyan infrastrukturális beruházásokra, egy-egy útszakasz aszfaltozására, egy-egy kultúrotthon renoválására. Az autonómiázás négyévenként – az épp soron következő választások időpontjának közeledtével – rátör még ugyan az érdekvédőkre, de az önálló magyar tudományegyetem mintha már nem is lenne cél... Talán ismerős a „szövetségi” érdekképviselet módszerére igencsak jellemző mondás, miszerint a tulipános politikusok a székelyföldi autonómiára vonatkozó kéréssel lépnek be a kormányfőhöz, s erdőkitermelési engedéllyel a zsebükben lépnek ki onnan. Hát valahogy így állunk.
Egyébként, ha már az autonómia szóba került, szögezzük le: a szükséges eszközök híján kizárólag a magunk erejéből azt kivívni képtelenek vagyunk, azt a mindenkori román hatalom önszántából nekünk soha meg nem adja, ahhoz külső segítség, külföldi támogatás szükségeltetik. Képesek vagyunk ezt megszerezni? Ez itt a kérdés. 
Mielőtt bárki is a válaszadással próbálkozna, hadd emlékeztessek: az állhatatosság, a következetesség – szerencsénkre! – nem a román politika legfőbb jellemvonása, ebből következően az autonómia mostani zsigeri elutasítása is változhat...
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Sokasodnak a székelyszáldobosiak és magyarhermányiak (Erdővidék)
Az Erdővidéken született kisbabák mintegy fele székelyszáldobosi és magyarhermányi szülők gyermeke, miközben a térség központjában, Baróton kétszer annyi temetést jegyeztek, mint ahányan a világra jöttek. Az alábbiakban a 2015-ös év anyakönyvi adatait ismertetjük.
Az elmúlt évben a baróti városházán 140 születést, 88 elhalálozást és 39 esketést jegyeztek, továbbá egy esetben éltek az egyszerűsített válás lehetőségével – tudtuk meg Toma Éva anyakönyvvezetőtől. Míg az elhalálozás és esketés adatai Barót közigazgatási területére (Barót, Bibarcfalva, Bodos, Köpec, Miklósvár és Felsőrákos) érvényesek, a születések száma a térségre értendő, hisz a városi kórházban világra jötteket ott anyakönyvezik.
A legtöbb szülőanya székelyszáldobosi: 49 csecsemőt hoztak világra tavaly. A falu szaporulata folytatódik, mint jeleztük, a baróti kórházban az új év első két napján három székelyszáldobosi anya szült, az idei első gyerek Valentin Lingurar. Igen magas a szaporulat a Bacon községhez tartozó Magyarhermányban is, 24 gyereket anyakönyveztek, míg a község többi településéről összesen 8-at. Továbbá 8 csecsemőt bölöni és 5-öt a közeli, ám Brassó megyéhez tartozó ágostonfalvi anyák hoztak világra. A gyereklétszám fennmaradó részét a Barót közigazgatási területéről származó 44 és a vargyasi illetőségű két csecsemő teszi ki.
A baróti anyakönyvi nyilvántartásból kiderül: Erdővidéken 2009-ben 93-an, 2010-ben 67-en, 2011-ben 98-an, 2012-ben 121-en, 2013-ban 143-an, 2014-ben 140-en születtek, s tavaly is ugyanannyian. A baróti elhalálozások száma hat évvel ezelőtt 109, 2012-ben 100, három éve 94, 2014-ben 88, tavaly szintén 88 volt, a házasságkötéseké 2012-ben 29, 2013-ban 44, 2014-ben 40, tavaly 39.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Király András államtitkár helyzetelemzője
Közüggyé tenni anyanyelvű oktatásunkat
Király András oktatási államtitkárral az anyanyelvű oktatásunknak az időszerű kérdéseit, az e téren kifejtett törekvéseket, illetve a várható változásokat vettük számba.
Amint előrebocsátotta, az időszerű kérdéseknek a boncolgatása mindenképp szükséges, hiszen e fonalat vissza kell göngyölíteni, mert igazából nem tudták megvalósítani mindazt, amit 2010–2011 táján elképzeltek. Ha az elmúlt évet értékeljük, az eléggé szürkére sikerült olyan értelemben, hogy voltak megvalósítások, de olyan elképzelések is, amelyeket nem sikerült életbe ültetni.
Váltakozó eredmények
Mindenképp pozitívumnak számít, hogy 2-3 évi előkészítő munka eredményeként, Marosvásárhelyen sikerült beindítani a katolikus líceumot, ami komoly eredmény az ottani magyar közösség számára. Ugyanakkor Besztercén nem sikerült az önálló magyar iskolaközpontot létrehozni. A törvény metodológiája értelmében, a létrehozásban döntő szerepe van a helyi tanácsnak, hiszen az működteti a város iskoláit, de szükség van a tanfelügyelőség jóváhagyására is. Az viszont nem jött össze, noha a városi tanácsnak a pozitív döntése megszületett. A sikertelenségben erősen „kilóg a lóláb”, hiszen a helyi tanács ülésvezetője a főtanfelügyelő asszony volt, aki pontosan tudta, hogyan kell megfogalmazni egy kedvező tanácsi határozatot, olyan módon, hogy az Oktatási Minisztérium ne fogadhassa el. Vagyis, a tanácsi határozat jegyzőkönyve tele volt feltételes móddal, az iskola működésére vonatkozó hibás megnevezésekkel, de a Minisztériumban is kicsúszott az időből, ezért mikorra hozzájuk eljutott, kijavították a hibákat, de Besztercén már nem tudtak egy döntőképes városi tanácsülést összehozni, mert egyes tanácsosok a távolmaradásukkal bojkottálták. Annak ellenére, hogy Beszterce-Naszód megyében az RMDSZ-nek helyettes főtanfelügyelője, a városi tanácsban két képviselője van. Ha viszont nem találnak támogató partnereket, bármennyire is aktív a két tanácsos, nem tud keresztülvinni egy ilyen kényes határozatot. Természetesen nem adják fel, annál is inkább, mert az új évben, amikor a jelenlegi kormány a munkájába politikamentességet próbál bevinni, talán sikerülhet.
Sikeresnek mondható a hosszas, kemény küzdelem, amit az oktatási törvénynek a kisebbségi oktatásra vonatkozó, létszám alatti osztályok engedélyezésének a betartása érdekében folytattak. E módszertant addig gyúrták, amíg a törvénybe bekerült, hogy a jelzett osztályoknak a jóváhagyásában a kisebbségi államtitkárság mondja ki a döntő szót, miniszteri rendelettel. Természetesen, ehhez nagyon sokat kell beszélgetni, aminek a jóvoltából tavaly országos szinten 236 osztályt sikerült megmenteni, köztük sok Arad megyeit is. A tanügyi törvénynek van egy olyan kitétele is, hogy a diáklétszámhoz köti a kiutalt pénzt, ami egyenlő a diáklétszám és a fejkvóta szorzatával. Ebben viszont nincsenek benne a minőségi szorzók, amit minden alkalommal, minden miniszternek elmondnak. Azzal együtt, hogy a törvényben szerepel: állandóan figyelembe kell venni a minőségi, a nyelvi szorzókat, a földrajzi elszigeteltséget, illetve a létszámkérdéseket. Egyetlen dolgot, az éghajlati tényezőt, illetve a városi vagy falusi környezetet veszik figyelembe. Mert a kisebbségekre is van egy 0,2-es szorzó, ami nem elég. Mindezzel nem akarja a bizonyítványt magyarázni, de a korrektségért el kell mondania: számos megyei tanfelügyelőséggel nagyon jól együtt tudnak működni, ezért Király András inkább a segítőkészséget tapasztalja, csakhogy azok is menekülnek a pénzügyi kérdésektől.
A rendszer működésének egyáltalán nem használ, hogy 2010 óta a nyolcadik miniszter vezeti a tanügyet. Közülük csak két miniszter volt, akik 2-2 évet dolgoztak, a többiek olyan rövid ideig töltötték be a tisztséget, hogy nem tudtak érdemben dolgozni. Az elmúlt év új miniszterrel kezdődött, és ugyancsak újjal végződött is. A jelenlegi kormány is tudja: egy éve van, ezért valójában semmi komolyhoz nem foghat, mert kifut az időből, ráadásul nem tapasztalható egymásra épültség, vagyis tovább vinni az előd által elkezdett munkát.
Az elmúlt miniszterrel elkezdődött a versenyvizsgák bevezetése, ezért a főtanfelügyelők nagyjából rendben vannak, következnek a helyettes főtanfelügyelők második vizsgái, majd jön a nagy gond, az iskolaigazgatók versenyvizsgái. A tanügyi törvényben az is benne van, hogy a tanfelügyelőségek, az iskolák vezetésében nem lehet figyelmen kívül hagyni a parlamenti képviselettel rendelkező kisebbségeknek az akaratát. Tehát majd meg kell értetni, hogy a kisebbségi csoportok igazából nem pártok, hanem érdekvédelmi szervezetek.
MOGYE-ügy
 A MOGYE-ügyre vonatkozó kérdésre az államtitkár elmondta: az is megmozdult, noha két nagy gond van vele. Nagyon rossz egyetemi kartát fogadott el Funeriu idején a kormány. Későn jelezték, ezért a karta kifutott a 30 napból (a közvitára előírt periódus – szerk. megj.) tehát életbe lépett. A sok-sok egyeztetés eredményeként, a magyar nyelvű általános orvosi kart akkreditálták, majd a gyógyszerészetit is. Maradt a fogorvosi kar, amelyen azonban olyan kevés hallgató van, hogy az oktatók nem kérnek külön akkreditálást. Legnagyobb gond, hogy az Egyetem román többségű szenátusa nem fogadja el a tanügyi törvény meghatározását, miszerint az akkreditált szakoknak járnak a kutató-oktató intézetek. Azoknak viszont van pénzügyi biztonságuk, ami meghatározza a személyzetet, az állásokat. Mivel a szenátusban a magyarok 25%-ot tesznek ki, válaszul az üléseket bojkottálják, ami talán jól mutat kifelé, csakhogy kimaradnak a döntésekből. Mivel a mostani miniszter felsőoktatásban, kutatásban dolgozik, megpróbálják vele tisztázni a MOGYE akkreditált szaka körüli törvénytelenséget. Az arányoknak megfelelően kellene elosztani a fizetéses helyeket, miközben a valóságban általános osztályzat szerint juttatják fizetéses helyekhez a felvételizőket.
Tankönyv-gondok
 Visszatérve a közoktatáshoz, ott komoly gondot okoz a tankönyvek kérdése, ami jelenleg úgy működik, hogy egy-egy tankönyvíró csoport a kiadó közvetítésével viszi piacra a tankönyveket. Ilyen helyzetben a magyar tankönyvek hátrányban vannak, hiszen évente csupán 10-12 ezer darabot lehet nyomtatni a 180-200 ezer román tankönyvhöz viszonyítva. A helyzetet súlyosbítja Pricopie volt miniszter döntése, miszerint a magyar tankönyveket a jóváhagyás érdekében szó szerint le kell fordítani az állam nyelvére, a kiadó költségére. Ez viszont rengeteg akadályba ütközik, különösen a specifikus tantárgyak estében.
A tankönyvek reformja idén a IV. osztályos könyvekhez jut el, jókora csúszással. Ilyen feltételek között, a tanterv alapján a régi könyvek használatával lehet tanítani. Ezenkívül digitális, interaktív tankönyveket is el kell készíteni, ami további bonyodalmakkal jár, hiszen az ország mintegy 163 ezer iskolájának a többsége nem rendelkezik a hozzá szükséges felszereltséggel.
Mivel a Minisztériumon belül a kisebbségi államtitkárságnak sokrétű a feladatköre, hozzá tartozik a parlamenti munka is, amit folyamatosan jól oldanak meg, jó kapcsolataik vannak a frakciókkal, a csoportokkal. Sikernek tekinthető, hogy a Minisztérium által támogatott, jelentős tantárgyversenyeket szervezhetnek. Ilyen például a Kárpát-medencei Matematikaverseny, illetve a Nemzetközi Magyar Nyelv és Irodalomverseny. Ezek mellett, idéntől rendszeresíteni kívánják a Magyar Iskolák Diákolimpiáját, aminek az ötletgazdája az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és az RMPSZ.
Sikerült előrelépni a csángóoktatás területén, ugyanis a Kisebbségi Államtitkárság, a Bákó Megyei Tanfelügyelőség és az RMPSZ között megegyezés született, hogy a csángó-magyarok gyermekeit tanító pedagógusokat hivatalosan bevitték a rendszerbe. A fakultatív jellegű csángóoktatást 700-as diáklétszámmal vették át, manapság a számuk 2000 körüli.
Mindent egybevetve, Király András úgy érzi, az anyanyelvű oktatásban sikerült eredményeket elérni, de hiába szerveznek e tekintetben bármi építő jellegűt, ha azt a magyarsággal nem tudják közügyként elfogadtatni. Vagyis hiába szerveznek egy-egy városban egyetlen központi iskolát, ha a peremkerületekből a diákokat, utazási nehézségek miatt, nem viszik oda a szüleik. Ugyancsak sikeresnek lehet tekinteni az anyanyelvű szakoktatás beindítását, ami nagy hiánya volt az oktatási törvénynek. Manapság hároméves szakoktatás működik, de csupán azokban a megyékben, ahol nagy számban élnek magyarok. Szórványban ez nem működik, ezért egyetlen megoldás lehet számukra a kistérségek szerinti szakoktatás beindítása, szélesebb szakmai palettával.
Ha viszont van egy bizalom az anyanyelvű oktatás iránt, amelyről nem csak beszélünk, hanem a szülőkkel karöltve, komolyan teszünk is érte, van jövője, még sokáig jól működtethető – zárta évértékelőjét, helyzetelemzőjét Király András oktatási államtitkár.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Virágzó „börtönirodalom”
Az elmúlt három évben csaknem négyszáz könyvet írtak a korrupcióért és egyéb bűncselekményekért elítélt rabok. Az adatokat az igazságügyi minisztérium közölte a börtönfelügyelet által közölt adatokra hivatkozva. A legtöbb könyvet, tízet Dan Voiculescu üzletember és volt politikus írta, akinek 2014 augusztusa óta sikerült tíz, tudományosnak tekintett munkát megjelentetnie. Éveken át a kormányban helyet foglaló volt Konzervatív Párt (PC) alapítóját amiatt ítélték el tíz év letöltendő börtönbüntetésre, mert a piaci árnál 75-ször alacsonyabb áron, törvénytelenül vásárolta meg egy mezőgazdasági kutatóállomás Bukarest melletti, 3,5 hektárnyi telkét, és ezzel 60 millió euróval károsította meg az államot.
A törvények szerint minden tudományos jellegű mű megírásáért egy hónappal hamarabb feltételesen szabadlábra helyezhetik az elítéltet. Az elmúlt hónapokban a sajtó többször cikkezett arról, hogy valójában többnyire kétes hírű tudományos értékű és plágiumgyanús dolgozatokról van szó, amelyeket senki nem ellenőriz. Ez a gyanú merült fel Gigi Becali esetében, aki állítólag a sportújságokból másolt ki szövegrészeket dolgozatához. A vallásosságával gyakran a nyilvánosság előtt kérkedő üzletember, aki a Steaua futballklub tulajdonosa, de a román és az Európai Parlamentben is megfordult honatyaként, egyebek mellett olyan könyveket írt, amelyeknek címe Athosz-hegység az ortodoxia hazája; Steaua és Becali; Becali és a politika. A kezdetek; A megváltó és az irgalmas szeretet.
B. T. Szabadság (Kolozsvár)

Korunk/január
Hol élünk? Hol éljünk? – A 2016-os, jubileumi évet, 90-nel az (1926-os) indulás után, ezzel a kérdéssel indítja a Korunk. Világproblémáról van szó, amely minket is elért, Erdélyben és Kolozsvárt. A nagyvárosok közelében kialakuló alvóvárosok, a részben új arcot kapó környező falvak életmódváltozást hoznak sokak életében. Erről közöl összefoglaló tanulmányt Pásztor Gyöngyi (Kertvárosi élet: álom vagy átok?), az építész Guttmann Szabolcs a riporter Ferencz Zsolt kérdéseire válaszol (Központ és periféria viszonyától egy élhetőbb városig), Markó Béla versben, Papp Attila Zsolt prózában mondja el új élményeit. Szabadság (Kolozsvár)

Nesze semmi, fogd meg jól!
Ez a jól ismert közmondás jutott eszembe, amikor végiglapoztam a középiskolások számára készülő kerettanterv-javaslatokat. Ha valaki nem tudná, a kerettanterv a kötelező és választható tantárgyak óraszámát tartalmazza. A tanügyminisztérium pontosan karácsony előtt egy nappal bocsátotta közvitára a három változatot, amelyről január 23-ig lehet véleményt mondani. A minisztériumban február 7-ig elemzik a beérkezett javaslatokat, véleményeket, és február 10-ig teszik közzé végül azt a változatot, amelyet jónak látnak. Azt még nem lehet tudni, hogy az új kerettantervek mikor lépnek életbe. Vélhetőleg ez is szakaszosan történik, és a mostani harmadikosokat már az új terv szerint oktatják – olvashattuk a közvitára „buzdító” honlapon.
Elolvastam mind a három változatot, összehasonlítottam a még érvényes rendelkezésekkel, és meglepődve kellett tapasztalnom, hogy a jelenlegi és a közvitára bocsátott változatok között alig van különbség. Most például ötödik osztályban legkevesebb 24, legtöbb 26 órát irányoz elő a kerettanterv – a három új változat ugyancsak 24 és 26 közötti óraszámot javasol. (Az egyik 24-et, a másik 25-öt, a harmadik… 26-ot.) A hatodikosok jelenleg 26–28 órát ülnek az iskolapadban, az új változatok pedig 25–28 órát írnak elő. Nem jobb a helyzet a hetedik és a nyolcadik osztályban sem, mivel mindkét esetben a heti óraszámot 29030 között állapították meg, ezen nem sokat változtatna a tanügyminisztérium, javaslatai 29–31órát irányoznak elő. Sorra vettem a hét tantárgycsoportot is, hátha ott bukkanok fel valamiféle újdonságra, ha nem is világmegváltóra, de olyasmire, ami lényegi változást jelenthet, ám hasztalan. Úgy tűnik, semmi sem módosul.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Szász Endre grafikus, festő 90 éve született
Szász Endre Munkácsy-díjas grafikus, könyvillusztrátor, festőművész kilencven éve, 1926. január 7-én született. Csíkszeredában látta meg a napvilágot. Sebészdoktor apja orvosi pályára szánta, de már gyermekkorában megmutatkozott kiváló készsége a rajzoláshoz, festéshez.
Marosvásárhelyen érettségizett, itt került kapcsolatba Erdély akkori szellemi vezetőivel, Kós Károllyal, Szolnay Sándorral és Nagy Imrével, akik felismerték tehetségét, segítették fejlődését. Tanára a marosvásárhelyi festőiskolában az akvarellista Bordy András volt.
Miután 1946-ban átjött Magyarországra, a budapesti Képzőművészeti Főiskolára jelentkezett. Az intézményben Szőnyi István és Bernáth Aurél volt a mestere, de Szász nehezen viselte a politikai légkört és az iskolai kötöttséget, ezért abbahagyta tanulmányait.
Dekorációs szakemberként helyezkedett el, de mivel nem volt hajlandó „Szabad Nép-félórákra” járni, 1950-ben fegyverrejtegetés koholt vádjával tíz év börtönre ítélték, a rácsok mögött egy évet töltött. 1951 és 1960 között mintegy 600 könyvet illusztrált, vonalrajzaival, rézkarcaival több díjat nyert külföldi könyvkiállításokon. Illusztrációiban felhasználta a rézkarctechnikát, vonalrajzai máig meghatározóak a hazai könyvillusztrálásban.
Számos közéleti ember portréját készítette el, festészetében a klasszikus mesterek technikájából merített, sajátosan egyedi, figuratív stílusban használta fel a szürrealizmus és a szimbolizmus elemeit. Néhány évig a filmgyárban is dolgozott, 1968-ban látványtervezője volt a Várkonyi Zoltán rendezte Egri csillagoknak.
1970-től Torontóban, majd 1974-től Los Angelesben élt, ekkor lett világhírű. A világ több nagyvárosában rendezett kiállításokon csodálhatták meg a látogatók egyedi motívumait, jellegzetes, allegorikus fejdíszt viselő nőalakokkal díszített porcelánjait, ékszereit, kristályait. Népszerű lett, rengeteg pénzt keresett, a saját maga által kikevert színű Rolls-Royce-szal járta a világot. A gazdagság azonban nem hozott boldogságot számára, csak a munka.
Csaknem húsz év után végleg visszatért Magyarországra, mert mesteriskolát szándékozott alapítani a tehetséges itthoni fiataloknak. A Hollóházi Porcelángyár stúdiójának megalapításával tervét részben meg is valósította, itt születtek meg világviszonylatban is egyedülálló falképei. Ötven „porcelánfalat” készített, de különleges forma- és színvilágú vázákat, dísztárgyakat is. A hatalmas porcelán faliképek megalkotásakor a nyers, öt milliméter vastag porcelánra szórópisztollyal fújta rá a festéket, azután égette ki nagy gondossággal a lapokat. Így készült a Győri Nemzeti Színház előcsarnokának arany-fehér porcelánfala, a Miskolci Egyetem aulájának faliképe, a kaposvári kormányhivatal Somogy múltját és jelenét bemutató több mint 100 darabból álló porcelánkép-sorozata. Ezután Sopronba költözött, majd kaposvári kötődése miatt – anyai nagyszüleinek köszönhetően – a megyeszékhelyhez közeli Várdán telepedett le, az általa felújított kastélyban élt és alkotott. Otthonában éveken át szervezett képzőművészeti tábort fiataloknak. Szabadság (Kolozsvár)

Érezhető az áfacsökkentés
Elégedettek az általános forgalmi adó (áfa/TVA) csökkentésével a vállalkozók, a gazdasági élet szereplői, meglátásuk szerint azonban ennek következményeképpen nagy változásokra, erőteljes fellendülésre nem lehet számítani, viszont a munkahelyek megtartását, a téli, holtszezon átvészelését segítheti.
Mint ismeretes, a január elsejétől hatályba lépett új adótörvénykönyv egyik igen fontos előírása, hogy valamennyi termék és szolgáltatás áfája 20 százalékra csökken az eddigi 24 százalékról. A lépést megelőzően tavaly nyáron 9 százalékra zsugorodott az élelmiszerek és nem szeszes italok áfája, azelőtt pedig a sütőipari termékekkel hasonlóképpen jártak el. Most januártól a csapvíz – függetlenül attól, hogy lakossági fogyasztásra vagy öntözésre használják – áfája is 9 százalékos.
A lapunk által megszólaltatott vállalkozók mind úgy nyilatkoztak, hogy az átállás egyszerű volt, hiszen csak a számítógépes programot kellett a pénztárgépeken módosítani, ezt tíz perc alatt megoldották. Persze voltak költségei, hiszen egy gépre több mint 250 lejt kellett fizetni. Az sem jelent gondot, hogy a különböző termékcsoportoknak más és más az áfája, hiszen a számítástechnikával ezt is egyszerű csoportosítani, és a könyvelést sem bonyolítja túlságosan.
Tetten érhető az árcsökkenés
És bár alig öt nap telt el az új évből, az árakon máris megérződik a visszaesés. Az áfa mérséklése nyomán átlagosan 3,33 százalékkal kellene csökkennie a nem élelmiszer-jellegű termékek és a szolgáltatások árának. A Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi napilap kedden hozott nyilvánosságra egy felmérést arra vonatkozóan, hogy az árcsökkentés mekkora arányban valósult meg a gyakorlatban, és arra jutottak, hogy a 3–4 százalékos visszaesés nagyjából minden termék esetében tetten érhető. Igaz, a lap újságírója csak a Cora bevásárlóközpont-lánc online üzletében feltüntetett árakat elemezte, illetve nem vette figyelembe az akciós ajánlatokat, amelyek keretében ennél nagyobb kedvezménnyel kínáltak bizonyos termékeket.
A Ziarul Financiar arra jutott, hogy december végéhez képest egy ötven termékből – szeszes italokból és más nem élelmiszer-jellegű cikkekből – álló vásárlói kosár értéke több mint 3 százalékkal esett vissza idén januárban. A lap többek között a samponok, mosószerek, szalvéták, sőt a cigaretta árát is vizsgálta az összehasonlításhoz, a szakértők ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy egy nagyobb áruházban akár 60 ezer árucikket is kínálhatnak, így az 50 terméket tartalmazó kosár csak egy szűk szegmenst képvisel.
Olcsóbbak lettek ugyanakkor ettől a hónaptól a Romániában piacvezető Orange távközlési cég szolgáltatásai is: a vállalat szöveges üzenetben jelezte ügyfeleinek, hogy az áfacsökkentés nyomán közel 4 százalékkal mérsékli az árakat. A tájékoztatás szerint az intézkedés a bérletre és a különböző pluszszolgáltatásokra is vonatkozik, erről bővebben a www.orange.ro honlapon tájékozódhatnak a kliensek.
Mikor látszik meg a hozadéka?
Átlagosan mintegy 3 százalékkal csökkentek az üzletek polcain lévő termékek árai – mondta el a Krónika megkeresésére Váncsa Eszter, aki a Kovászna megyei Árkoson két vegyesboltot is működtet. Hangsúlyozta, sok esetben csak néhány banival lett olcsóbb egy termék, ám ez is növelheti a forgalmat, hiszen annyival is több mindent tudnak megvásárolni az emberek: ha több pénz marad a tárcájukban, több áru kerül a kosárba. Már az élelmiszer áfájának 9 százalékra való csökkentése is érezhetően jótékony hatással volt, bár akkor azért nagyobb volt a különbség. Váncsa Eszter szerint a mostani áfacsökkentés pontos hozadékát csak néhány hónap után lehet lemérni.
Hasonlóképpen vélekedik Kovács István, a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátó-iparosok Szövetségének (SVESZ) elnöke is, aki szerint nem valószínű, hogy a vendégek egy deci vodka helyett másfelet isznak meg csak azért, mert valamennyivel olcsóbb lett. Kovács István is úgy véli, inkább abban segít a kisebb adó, hogy a vendéglátásban vállalkozók könnyebben átvészeljék a telet, a holtszezont.
„Január–februárban általában jelentősen megcsappan a forgalom, hiszen az emberek sok pénzt költenek karácsonykor, szilveszterkor, és ez az év elején megérződik. Ellenben hiába kevesebb a vendég, az éttermeket, kocsmákat, kávézókat ugyanúgy fűteni kell, a villanyszámla sem kevesebb. A korábbi években előfordult, hogy az alkalmazottakat kénytelenek voltunk felváltva egy-egy hónapos fizetetlen szabadságra küldeni. Most ha kisebb lesz a gáz- és a villanyszámla, ha mi olcsóbban szerezzük be az árut, ezt talán ki lehet védeni" – magyarázta Kovács István. Hangsúlyozta, a 24 százalékos áfa mindenképpen sok volt, hiszen egy 10 lejes tételből 2,4 lej az állam zsebébe vándorolt, így a csökkentés jól jön és indokolt.
A faipar az olcsóbb áramnak örül
A faipari vállalkozók esetében elsősorban a villanyáram árának csökkenése jelent segítséget, hiszen a nyersanyagot áfa nélkül vásárolják – fejtette ki a Krónika érdeklődésére Kádár Rezső faipari vállalkozó, a Prowood faipari klaszter ügyvezetője. Meglátása szerint a végtermék árában mindenképpen tükröződni fog az adócsökkenés, ezáltal pedig nőhet a versenyképességük és a forgalmuk, bár – mint mondja – a külföldi piacokon ez nem segít, hiszen ott áfa nélkül számláznak.
„Mindenképpen jól jön minden adócsökkenés, az majd később derül ki, hogy milyen mértékben működik, alkalmazzák-e a szolgáltatók, a kereskedők, vagy megtartják és beépítik ezeket az összegeket a nyereségbe" – hangsúlyozta az üzletember, aki szerint ezt a folyamatot a piacgazdaság szabályozza majd.
Kádár Rezső szerint ugyanakkor ez az intézkedés még mindig nem elég a gazdaság élénkítésére, a romániai termelők legnagyobb gondja ugyanis az, hogy nem tudják megvenni a korszerű technológiát, ezzel növelve a hatékonyságukat. Éppen ezért úgy látja, hogy több pályázati kiírásra, hozzáférhető hitelkonstrukcióra lenne szükség a technológia fejlesztésére, hiszen az országban csak a multinacionális cégek rendelkeznek a legújabb berendezésekkel, holott erre feltétlenül szükség van, hogy a romániai tőkéjű vállalkozások is versenyképesek maradhassanak.
Kétféle lecsapódás
A 20 százalékos áfával Románia Európa-szinten is élen jár, az alacsony áfás országok közé tartozik – szögezte le a Krónika megkeresésére Édler András. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kifejtette, a 4 százalékos adócsökkentés kétféleképpen csapódik le: azok a termékek és szolgáltatások arányosan – vagyis hozzávetőleg 3,3 százalékkal – olcsóbbak lesznek, amelyek esetében nagy a konkurencia a piacon, a többi esetben azonban nem mutatkozik meg az árban az áfacsökkentés, hanem annak értéke marad a vállalkozó zsebében, nagyobb lesz a profitja.
„Ezek nem jelentenek nagy összegeket, ám mégis segíthetik a kis- és közepes vállalkozókat, hogy fejlődjenek, a nyereség egy részét visszafektessék, korszerűsítsék a technológiát" – ecsetelte a gazdasági szakember, aki szerint, az áfacsökkentés egymagában még nem lenne elég a gazdaság élénkítésére, ám a kormány az új adótörvénykönyvvel több vállalkozóbarát intézkedést is elfogadott. Amint arról lapunkban több ízben is írtunk, az új adótörvénykönyv egyebek mellett 16 százalékról 5 százalékra csökkentette az osztalékadót, megváltozott a mikrovállalkozások adózása, ezentúl az alkalmazottak számának függvényében fizetnek forgalmi adót, ezek az intézkedések pedig a munkahelyteremtést, a beruházásokat segíthetik.
Édler András ugyanakkor változást észlel a pénzügyminisztérium, az ellenőrző szervek hozzáállásában, meglátásban a technokrata kormány keresi a valóban hozzáértő embereket, akik jobban odafigyelnek a gazdasági élet szereplőinek az igényeire, problémáira. „Egyre inkább elterjedt, hogy az ellenőrző szervek kockázatelemzéseket végeznek, és csak ott csapnak le, ahol valóban fennáll az adócsalás veszélye, lehetősége, tehát nem zaklatják a vállalkozókat" – osztotta meg a Krónikával tapasztalatait a háromszéki szakember. Szerinte ha a vállalkozások lendületet kapnak, ez az adóbegyűjtés mértékén is meglátszik majd.
Olcsóbbak lehetnek a könyvek is az áfa lefaragása nyomán
Jó hír a kultúrafogyasztóknak, hogy januártól közel 4 százalékkal esett vissza a könyvek ára is: ez annak köszönhető, hogy elsejétől a korábbi 9 százalékról 5 százalékra csökkentették egyebek mellett az irodalmi alkotásokra és a tankönyvekre kivetett általános forgalmi adót.
Ez az intézkedés Ionuţ Vulpescu volt művelődésügyi miniszter javaslatára került be a 2016-tól hatályba lépett új adótörvénykönyvbe. Ennek kapcsán már több romániai könyvkiadó is jelezte, hogy noha a 4 százalékos árvisszaesés meglehetősen kevésnek tűnhet, ők mégis reménykednek abban, hogy a 2016-os lesz az az év, amikor „a romániaiak elkezdenek olvasni".
„Az erdélyi könyvkiadásban a támogatási-finanszírozási rendszer erősítése jelentheti a megoldást, hiszen a kis példányszámú kiadványoknál semmiképpen nem térül meg a befektetés" – nyilatkozta a témában a Krónika megkeresésére Králik Loránd, a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesbolt többségi tulajdonosa. Hozzátette, abban viszont segít, hogy az 5 százalékos áfa mellett a magyarországi köteteket forgalmazó erdélyi kereskedőknek nem kell zsebből állniuk a különbözetet, hiszen korábban Romániában 9 százalékos volt a könyv áfája, míg Magyarországon eddig is csak 5 százalék volt.
Králik azonban úgy látja, hogy az erdélyi könyvpiacon csak a támogatási-finanszírozási rendszer erősödése segíthet, hiszen az áfacsökkentés alig lesz tetten érhető a könyvek árában, az 1-2 százalékos árcsökkenés nem vezet a forgalom fellendüléséhez. Mint az érintett hangsúlyozta, tapasztalatai szerint a vásárlók általában az olcsó kiadványokat keresik, az 5–10 lejes könyveket, ezen az áron viszont még egy füzetet sem lehet támogatás nélkül kiadni. „Még most is sokallják a könyv árát, pedig az általában nem fedi a papír, a nyomdaköltség és a szellemi érték költségét" – osztotta meg velünk tapasztalatait a vállalkozó.
Bálint Eszter, Bíró Blanka, Kőrössy Andrea. Krónika (Kolozsvár)

Honatyánk hite
 Antal István parlamenti képviselő évnyitó „beköszönése” jó bizonyíték arra, hogy negyed évszázad bársonyszékkoptatás mennyire elszakít a hétköznapi emberek valóságától, mennyire érzéketlenné tesz a közhangulatra, és azt is hűen ábrázolja, hogy a sokszoros újraválasztás milyen kényelmes párhuzamos világot épít fel egy honatya fejében. 
Miközben a kormány, illetve a képviselők, szenátorok túlnyomó többsége – párthovatartozástól függetlenül – mindent megtesz, hogy elvonja végre a figyelmet a saját maguk számára december közepén újra megszavazott luxusnyugdíjról, a Hargita megyei RMDSZ-es választott azzal kezdi az új évet, hogy ismételten védelmébe veszi a több ezer lejes pluszjuttatást garantáló törvénymódosítást. Merthogy ők igenis megérdemlik, főleg a székelyföldiek, akik részt vettek a rendszerváltás után az ország alakításában, fejlesztésében.
A 67 éves, gépészmérnök végzettségű Antal István 1991-ben kezdte parlamenti ténykedését, a képviselőház ipar és szolgáltatások szakbizottságának tagjaként, korábbi elnökeként végzi évtizedek óta csendes munkáját. Nem tartozik az RMDSZ-es honatyák „frontvonalába", a hangadók, megmondóemberek közé, így nem igazán vált a bársonyszékrengető kritikák közvetlen célpontjává. Huszonöt éve úgy végzi a dolgát, ahogy ő tudja – számára ez már életforma.
Így hát természetesnek tartja, hogy küldetése végén teletömjük pénzzel. Mert ha a katonáknak, a diplomatáknak, a pilótáknak visszaadták a luxusnyugdíjat, akkor nekik miért ne?! No meg ugye ott tündökölnek az európai példák a hasonló juttatásokra, amelyek tükrében a romániai honatya egyszerű pária, akit reggeltől estig csak mocskolnak.
A nemrég összeférhetetlenséggel megvádolt Antal István komolyan gondolja, hogy bárkit képes meggyőzni – mert képtelen választóinak fejével gondolkodni. Azokéval, akiknek keresetéből havonta tíz átlagbérnyi pénzt költenek egy plenáris ülésen óránként mintegy 150 lejt kereső honatya fenntartására. Azok fejével, akik 40 évet güriznek 900 lejnyi nyugdíjért. Azokéval, akiknek emberfeletti erőfeszítései nélkül nem lenne mit alakítgatni, fejlesztgetni a bársonyszékből.
Páva Adorján. Krónika (Kolozsvár)

Azt a luxusnyugdíját!
Antal István felrobbantotta az internetet 
Csak a legnagyobbaknak sikerül egyetlen sajtótájékoztatón az egész internetet felrobbantani, mindenkit maga ellen hangolni. Nos, ez most Antal István RMDSZ-es udvarhelyszéki képviselőnek összejött. Nem kellett egyebet tennie, mint elmondania véleményét a honatyáknak kedvező nyugdíj-kiegészítésről.
Hétfői székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján Antal kifejezte egyetértését azzal, hogy nyugdíjas korukban a parlamenti képviselők – mandátumaik függvényében – 1550 és 4600 lej közötti pluszjuttatásban részesülnek. Mint mondta, valóban vannak olyan tisztségviselők, akik ezt nem érdemlik meg, de többségük igen – főleg a székelyföldiek, akik részt vettek a rendszerváltás után az ország alakításában, fejlesztésében. Nézete szerint ők inkább megérdemlik, mint a „közel százezer katonatiszt, akik kukoricaszedő századokat vezettek ’89 előtt”, vagy a Szekuritáté volt munkatársai, akiknek egyébként már korábban megítélte ezt a parlament.
A fenti gondolatokat közlő Székelyhon portálon tegnap délutánig nem kevesebb mint 110 kommentet írtak a cikkhez, a képviselőt – egyetlen, ám nagyon aktív hozzászóló kivételével – különféle válogatott szavakkal küldvén el a különféle nemi szervekbe, melegebb éghajlatra, valamint képtelennél képtelenebb helyekre. A hozzászólók különösen azt „lájkolták”, ha jár a katonatiszteknek és a szekusoknak, akkor a parlamentereknek is járjon, és rámutattak, hogy az ő nyugdíjukat is a parlament szavazta meg (mivelhogy közöttük is sok volt a szekus és a katonatiszt). Alább idézünk pár hozzászólást: 
„Amíg a nép nagy része a nyomor határán tengeti életét, óriási pofátlanság ilyen kijelentéseket tenni!!! Nem beszélve az ország „fejlődéséről”, amiben önök buzgón segédkeztek: a teljes ipar felszámolása, az erdők kiirtása stb...”
„Szégyentelenek a mieink is és a románok is. Nem szégyellik felvenni azt a horribilis összeget, holott más atyafiaknak alig jut a mindennapi kenyérre. Azért válasszon meg titeket a becsületes adófizető, hogy dúskáljatok az ő pénzén? Rabló gazemberek vagytok egytől egyig. 26 év alatt nem tudtátok kivívni az autonómiát, mert csak bársonyszék kellett nektek a kormányban és a parlamentben.”
„Kíváncsi vagyok, a többi képviselő miért szavazta meg. Őket miért nem kérdezi meg az újságíró? Az öreg legalább felvállalta, a többi surmó sunyít, hallgat, hátha őt nem veszik észre. Ezért kellene a sajtó kérdezze őket. Szarháziak.”
„Ne bántsátok! Sem őt, sem a többit. Nem szeretnétek ti sem a bőrükben lenni, amikor rádöbbennek, hogy a saját gyermekeiknek és unokáiknak ugyanúgy élhetetlenné tették a hazájukat, mint a tieiteknek, enyéimnek! Kiirtották az erdőket, elloptak mindent a köztől, ami mozdítható volt, de az ő unokáik is ugyanúgy pénzért veszik majd a levegőt, mint más! Én, te legalább reggel tükörbe tudunk nézni, anélkül hogy szembe kellejen köpnünk magunkat.”
Ezek után a Főtér.ro portálnak eszébe jutott, hogy Antal István volt az, aki három évvel ezelőtt, a székelydobói ravatalozó avatóján azt bírta mondani: a ravatalozó építése a közösség jövőbe vetett hitét tükrözi… Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gyászhír
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett, jó férj, apa, nagyapa, testvér, após, rokon és jó barát, FEKETE ZSOLT festőművész folyó hó 4-én, életének 81., házasságának 52. évében türelemmel viselt szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat folyó hó 8-án 12 órakor búcsúztatjuk a marosvásárhelyi református temető cinterméből, és az iklandi sírkertben helyezzük örök nyugalomra. Nyugalma legyen áldott! A gyászoló család.  (Népújság, 2016. január 6., szerda)
Kedei Zoltán emlékezése
február 6, vasárnap. Gyönyörű nap, mintha tavasz volna. Tizenkét órakor a Fekete Zsolt kiállításának a megnyitója az unitárius tanácstermében. A műteremből megyek. Elnéztem az órát, éppen csak beérek időben. Közben a szemüvegem sarka is eltörött, s a régiért mentem vissza a műterembe, ez is oka a késésemnek. Nagy Miklós Kund nyitja meg a kiállítást, majd felolvasom a méltató szövegemet, amit e kiállítással kapcsolatosan írtam. A felolvasott szövegem megtette a hatását, befejezve a felolvasást Zsolt könnyes szemekkel köszöni meg, megjegyezve, hogy Róla még ilyen szépeket nem mondtak. Miklós elkéri a szöveget közlésre. Sikeresnek éreztem a kiállítást annak ellenére, hogy előre nem lett hirdetve az újságban, így is megtelt a terem a közönséggel. Tünde lányom és Győző vejem is jelen vannak. A megnyitó utáni poharazgatást a Zsolt közeli műtermében ejtettük meg jó hangulatba.
Fény és derü
Fekete Zsolt képei nem szorulnak bemutatásra. Nem igénylik a szavak erejét. Évtizedek óta jelen van Marosvásárhely, Erdély képzőművészeti életében. Képei eljutottak a határon túli országokba és azok kiállítótermeibe, megbecsülést hozva alkotójuknak.
Az unitárius egyház tanácstermében látható 22 alkotás – legyenek azok olajfestmények, akvarellek vagy lavirozott tusrajzok – csak egy kis színfoltja annak a nagy mennyiségű képanyagnak, mely szétszóródva, a nagyvilágban hirdeti a festő Fekete Zsolt üzenetét.
A több éves, évtizedes barátság, baráti vonzalom, a képei iránti őszinte szeretet késztet a mostani megszólalásra. Nincs szándékomban az itt látható kiállított képek bemutatása, sem szakmai kiértékelése.
Ez alkalommal csak egyetlen kérdést szeretnék feltenni, amely vonatkozik úgy általában minden munkájára, és azt pár gondolattal körüljárni. Így hangzana: Mitől és miért világosak, derűsek Fekete Zsolt képei?
A kérdés roppant egyszerűnek tűnik, és mondhatnám, naivan hat. Viszont a megválaszolása kevésbé egyszerű. Sokkal igényesebb megközelítést kíván.
Vissza kell menni a gyökerekig.
Fekete Zsolt életét is a világháború utáni galád, élet-értékpusztító kommunista rendszer árnyékolta be. Családjával együtt – úgy a saját, mint a felesége vonalán – bőven részesült a vörös vonallal kontúrozott: sötét évek elnyomásában. Részletesen nem szeretnék erre kitérni. Csak egy konkrét esetet említenék: református lelkész édesapjának hat és fél éves bebörtönzése. Tovább sorolhatnám a háttérbeszorításokkal, a mellékvágányra tereléssel, az érvényesülés útjának elvágásával, lezárásával stb. stb. Ezek mind olyan tényezők voltak életében, amelyek csak bánatot, sebeket, fájdalmakat okozhattak.
És a drámaian sötét, megterhelt körülmények ellenére mégis megszülettek az optimistán világos tónusú képei. Világosság és optimizmus jellemzi a festő palettáját.
Ellentmondásosság? Talán. De nem merem gyorsan levonni a következtetéseket.
Szubjektivitásom éppen ebben látja Fekete Zsolt képességét és tehetségét. Vagyis, hogy sikerült színeiben, tónusaiban világosnak maradnia.
Vagy talán félelemről lenne szó? Fél felmutatni a lelkén ejtett lidérces sebeket, kimondani a fájdalmakat?
Nem hinném. Máshol kellene keresni. Az isteni gondviselésre gondolok, amiben hisz a művész. Vallásos ember. Ezt a nevelést kapta már a szülői háznál.
És még valami: tudja, hogy a fájdalmat nem lehet enyhíteni a sebek állandó feltárásával, a sebekre gyógyír kell. Tudatosan, ösztönösen teszi ezt. Gyógyítani akar képeivel. Sikeresen.
Örömet, napfényt, világosságot akar eljuttatni a sokat szenvedett emberekhez.
Transzcendentális gondolatokkal, érzésekkel teremt kapcsolatot föld és ég, test és lélek között.
Az emberi dolgok tiszta csengésében hangszereli a szépet.
Képeivel hirdeti a hit melletti kemény kiállást, sárba taposott jelképeink magasba emelését.
Állítják, hogy Fekete Zsolt tájképfestő. Én ezeket nem tekintem tájképeknek. Egyszerűen csak képeknek. Igaz viszont, hogy vásznain megjelennek a fák, emberek, hegyek, mezők, felhők, házak, templomok, várak, kastélyok, népművészeti motívumok csokorba kötve, de nem a leíró jelleggel, ürügyként használja ezeket a motívumokat, csak mankóul szolgálnak mondandójának, érzéseinek kifejezéséhez
Ezek a képek nem spekulatívak, mindenik szívből és színekből felépített költészet. Tisztaságot árasztó alkotások.
Lélekvirágok.
Vászonra festett szárnyaló gondolatok.
Csúcsokat mérő álmok.
Vadonban bujkáló szépségek.
A káprázatos Maros-, Nyárád-, Küküllő völgy szerelmese és elkötelezett művésze reménnyel tekint a robbanó tájba, s a látvány tűzében megremeg a keze.
Csendre int.
Csendben, tisztelettel áll meg a természet mindig megbocsájtó küszöbén és fehérre álmodja a napbarnított földet.
Nem tud hazudni. Már otthonról feltöltődött a nyárádmenti táj hangulatával, meghitt embereivel, a természet szeretetével.
Azt festi csak, amit érez, szárnycsattogtatás nélkül.
A tények épülnek be képeibe. Tört színei a mérhetetlen idő szimfóniája.
Néha az az érzésem, képeit nézve, hogy elszakad a földtől és lebeg a pusztuló rend halmazán.
A lélek és a forma összecsengésével űzi el a stresszeket, a pánikus helyzeteket.
A megpróbáltatások, a szertelenségek, az elrejtett dolgok, hamis eszmék labirintusában az emberi értékek helyét keresi.
Munkáin nem találom a rettenetet, a kavargó sötéteket, csak fényt, tisztaságot, benső melegséget.
A kék égen úszó fehér felhőit, levegős tájait befedi valami áttetsző fátyol, és sejtelmesen tárulnak elénk a természet csodás árnyalatai.
Színei visszafogottak s mégis ragyogó akkordokban csendülnek fel a néző előtt.
Önvallomással szeretném befejezni botladozásaimat.
Szándékosan kerültem Fekete Zsolt itt látható munkáit behelyezni valamilyen irányzatba, stílusba. Kihagytam az úgynevezett szakmai buktatókat, ahol megmérettetik a művész, pozitív vagy negatív oldalairól. Konkrétan azt, hogy  milyen a rajz, a kompozíció, ecsetkezelés stb.
A lényeg a fontos: mit sugallnak a képek. Jogosan elmondhatom: fényt és derűt.
Örvendjünk neki.
Kedei Zoltán
(Népújság, Múzsa 137., 1994. március.2.)
Fekete Zsolt /Marosvásárhely, 1935. júl. 9. - Marosvásárhely, 2016. január 4./ surlottgradics.wordpress.com

A legvidámabb barakk
Magyarország a szovjet táborban 
Amint azt Rainer M. János anyaországi egyetemi tanárnak a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, a Kós Károly Akadémia keretében tartott előadásából megtudhattuk, a második világháború úgy ért véget, hogy Magyarország nem volt a szó szoros értelmében vett önálló állam, ugyanis 1944. március 19-én megszállták a vele kezdetben szövetséges Németország csapatai, hosszas harcok után pedig, 1945. április 13-án a szovjet hadsereg foglalta el.
A történész kifejtette: hazánk további sorsát is a világpolitika határozta meg, hiszen a nyugati nagyhatalmak Sztálinnal Jaltán már 1945 februárjában megegyeztek Európa háború utáni újrafelosztásáról. Ennek értelmében a szovjet befolyási övezet Berlin közepéig tartott, és a német fegyverletétel után még úgy tűnt, hogy ettől keletre a Nyugatnak egyetlen hídfőállása sem marad. Így eshetett meg, hogy Magyarország függetlenségétől és önállóságától ismét megfosztva, egy globális rendszer, az úgynevezett szovjet (vagy más szóval szocialista) tábor tagja lett. Ez persze nem volt a véletlen műve, hiszen a Szovjetunió ebben az időben egy nyugatról fenyegető szárazföldi katonai inváziótól tartott, s ezért a külpolitikáját a nagyobb terület-nagyobb biztonság elve, valamint a szocialista rendszer kiterjesztésére való törekvés határozta meg. 
Lengyelországnak és Magyarországnak a szocialista táborba történő betagolása nem zajlott simán, mert széles körű ellenállás bontakozott ki. Ennek következtében pedig az olykor lázadásba, sőt Magyarország esetében forradalomba torkolló társadalmi és politikai feszültségek által egyre súlyosbodó gondokat, valamint anyagi és emberi áldozatokat jelentettek a szovjet vezetésnek.
Természetesen a moszkvai hatalom rendelkezett a lázadó országok kézbentartásához szükséges eszközökkel, melyek közül a helyi hazaárulók soraiból toborzott egységes és hozzájuk lojális pártvezetés volt a legfontosabb. Ők a maguk során ugyanis a szovjet segítséggel megszervezett államvédelem, illetve a hadsereg által ellenőrzésük alatt tartották a társadalom egészét, s annak intézményeit. Ha pedig netán helyzetük mégis megrendült, akkor Moszkva politikai síkon azonnal beavatkozott, de nem rettent vissza a katonai lépésektől sem, amint azt 1956-ban Magyarországon vagy 1968-ban Csehszlovákiában bebizonyította.
Az is igaz viszont, hogy bár leverték az 56-os forradalmat, és az ország továbbra is szovjet megszállás alatt maradt, a külső és belső zsarnokság egyaránt engedmények megtételére kényszerült, s a bevezetett reformok az életszínvonal növekedéséhez és bizonyos fokú szabadság megvalósulásához vezettek. Mindezek következtében pedig a szocialista táboron belül Magyarország egy külön barakknak számított, mely később a legvidámabb jelzőt is kiérdemelte. 
Természetesen, ez sem volt véletlenszerű, mert így Moszkva a szocializmus reformjának mintaállamaként büszkélkedhetett vele, és szalonképessé mosdatott vezetőjét, Kádárt egyfajta közvetítőként használta kelet és nyugat között. Ennek ellenére azonban Magyarország továbbra sem rendelkezett önálló hadsereggel és külpolitikával, tehát független államnak sem volt mondható. 
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ellenségem ellensége
Ellenségem ellensége nem feltétlenül a barátom. 
Elolvasva egy vegytisztán nemzetellenes, (értsd a nemzeti gondolkodást élből elutasító, sőt, kigúnyoló) a magukat baloldaliként meghatározó politikai erőket támogató erdélyi portál hosszú írását Szász Jenőről, melyben a szerző még azért is megrója a kutatóintézeti vezetővé avanzsált egykori politikust, amiben igaza van, felmerülhet bennünk ez az ősi igazság.
Vagy itt van a migránskérdés, melyben egy platformra kerül, mint a tömeges muszlim bevándorlást és Európa alapvető kulturális átalakítását ellenző közszereplő Konrád György és Orbán Viktor. Nem éppen barátok.
Végül, de nem utolsósorban hadd idézzem az egyébként végeláthatatlan sorból a legfrissebb hírt, miszerint az ortodox egyház aláírást gyűjt házszenteléskor azért, hogy a román alkotmány is rögzítse a magyarhoz hasonlóan azt a banális, de a „felvilágosult” Nyugat-Európában sokak által kétségbevont tényt, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatára épülhet csak.
Amivel kénytelenek vagyunk egyetérteni, hiszen mára már elég világos, hogy a nemek közötti különbség mesterséges eltüntetése, a nemi jelleg fontosságának bagatellizálása, a homoszexuális deviancia (bármit is mondjanak a magukat liberálisnak tartó ideológusok: a heteroszexualitás természetes, egészséges, normális, a homoszexualitás pedig abnormális, természetellenes deviancia, amit mi sem igazol világosabban, mint az a tagadhatatlan tény, hogy általánossá válása esetén kipusztulna az emberiség) kultusza eszköz azok kezében, akik az emberiség homogenizálására, bérrabszolgává alacsonyítására, az egész világ leigázására és kizsákmányolására törekednek. Az ő prizmájukban nemcsak a nemi jelleg eltüntetendő, hanem mindenféle szerves kötődés, az egyént hagymahéjszerűen körbeölelő közösségi szintek, a vallási és nemzeti hagyományok. 
És igen, bármilyen furcsa is kimondani: az ortodox egyház, mely létünkre tör, mely egyik fő eszköze a román államhatalomnak az eltüntetésünket megcélzó, alkotmányszinten kodifikált harcban, ezen a fronton, a globalista háttérhatalom homogenizációs mesterkedéseivel szemben szövetségesünk lehet.
A házasság szentsége megőrzésének kérdésében pedig máris az.
Borbély Zsolt Attila
Emlékeztető: A cikkben jelzett hosszú írás:
maszol.ro, 2015. dec. 9.
Bálint-Pataki József: Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (december 2-8.) itthon.ma//szerintunk