Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
8836 tétel
2016. január 14.
Hetvenhárom éve történt
Tisztelgés a doni hősök emléke előtt 
A II. világháború során a Don-kanyarnál és keleti fronton elesett magyar katonákra emlékeztek kedden este Sepsiszentgyörgyön, a belvárosi református templomban.
A Történelmi Vitézi Rend sepsiszéki állománya által szervezett főhajtáson többek között részt vettek a Szilaj és Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület Fazakas Péter és dr. Kádár László által vezetett huszárjai, Kulcsár-Terza József és Nagy Gábor személyében pedig az MPP megyei és megyeszékhelyi elnöksége is képviseltette magát. 
– Amikor hősökre emlékezünk, általában a csatákban életüket vesztett katonákra gondolunk, ebben az esetben viszont méltán nevezhetjük hősöknek a Donnál 1943. január 12-én elkezdődött orosz offenzíva túlélőit is. Éppen ezért az elesetteken kívül legyen áldott mindazok emlékezete is, akik szenvedő alanyai voltak az akkori borzalmaknak, de átvészelték azokat – fogalmazta meg véleményét Papp Attila református lelkész a megemlékező istentiszteleten. 
A doni katasztrófához vezető eseményeket Nagy Zoltán, a Történelmi Vitézi Rend korhű honvéd egyenruhába öltözött törzskapitánya elevenítette fel. Elmondása szerint, bár a sztálingrádi megtorpanás után a magyar hadvezetés előtt is világossá vált, hogy a németek villámháborús terve kudarcot vallott, Hitler nyomására kellett felállítani és kiküldeni az orosz frontra a II. Magyar Hadsereget. Ennek hatalmas emberveszteséggel járó szétzúzásához, az elavult fegyverzeten kívül, a -30 fokos hideg is hozzájárult, melyet az állománynak nyári öltözetben kellett elviselnie.
A rendezvény a templomkertben felállított II. világháborús emlékmű megkoszorúzásával és himnuszaink eléneklésével ért véget.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. január 14.
Baróton a Legendáriumról
Még elevenen él Szent László emléke 
A Székelyföldi Legendárium-projekt keretében motorbiciklivel járta végig a székelyudvarhelyi Gyöngyössy János történeti grafikus azokat az erdélyi helyszíneket, településeket, amelyek a majd ezer évvel ezelőtt uralkodott magyar király, I.(Szent) László valamilyen emlékét vagy legendáját őrzik. Az útról film készült, ezt mutatták be kedden este a baróti Tortoma Önképzőkör ez évi első előadásán.
A filmben, a nagyváradi, Szent László által alapított székesegyházból indulva, a narrátor és egyben főszereplő Gyöngyössy János Székelyföldre kalauzolja nézőit, ahol felkeresi azokat a templomokat, melyekben legendás királyunk dicső tetteit freskók vagy freskótöredékek őrzik ma is. Aztán a vele kapcsolatos legendák nyomába ered, az 1068-as cserhalmi csata helyszínén is jár (a Beszterce-Naszód megyei Kerlés határában), de azokat a településeket is meglátogatja, melyek nevükben ma is hordozzák az uralkodó emlékét. Még a Maros megyei Disznajóra is eljut: onnan már jól látszik a Kelemen-havasok híres magaslata, az Istenszéke, mely a legenda szerint Szent László kedvenc vadászhelye volt.
– Bár azt tanácsolták, ne készítsünk egy ki tudja hányadik filmet is Szent Lászlóról, mi kíváncsiak voltunk arra, mi maradt meg róla az emberek fejében? A filmből kiderül, hogy nagyon sok minden – fogalmazott Gyöngyössy.
Végül a Legendárium csapatának további terveiről is szót ejtett: céljuk, hogy ne csak idegen földek hőseit, legendáit ismerjék meg a gyermekek vagy akár a felnőttek, van nekünk, székelyeknek is éppen elég belőlük. Ezekről, korszerű technológiával, rajzfilmsorozatot készítenek, és a Legendás várak című könyvük is készülőben.
Böjte Ferenc. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. január 14.
Alájátszunk a nemzetállami törekvéseknek?
Egy erdélyi magyar kisváros önkormányzatában dolgozó ismerősöm meséli, hogy egyre nehezebb egy becsületes, jó szakembert rávenni arra, hogy a közelgő helyhatósági választásokon polgármester-jelölti vagy tanácsosi tisztséget vállaljon. Emiatt maradnak a semmitől vissza nem riadó konjunktúra-lovagok, akik úgy vélik, bármi is történjék, ellavírozhatnak a zavarosban.
Amikor vitatkoznék érveivel, hogy ez mégsincs így, ismerősöm visszakérdez: te nyugodt lélekkel bevonulnál családod mellől a börtönbe, ha a román hatalom éppen úgy gondolja, hogy ott a helyed? És hosszasan sorolja a román törvények buktatóit, azokat a kiskapukat, amelyeket a törvényhozás eleve azért kódolt a jogszabályokba, hogy azok előírásai kétértelműek legyenek, így bárkire rá lehessen fogni a korrupció bélyegét, ha a nemzetállami érdeket kiszolgáló román igazságszolgáltatás éppen így akarja.
Az ilyen és ehhez hasonló érvek távolról sem egyediek. Terjedésüknek az elmúlt években még inkább alájátszott az államhatalom számos intézménye. Az állambiztonsági kockázatnak kikiáltott autonómia közéleti képviselői ellen indított szabályos hajtóvadászat jó példa arra, hogy a magyarság szemében miként lehet hitelteleníteni a román igazságszolgáltatást, egybemosva a közösség jövőjéért kiálló magyar intézmény- és városvezetőket a valóban korrupt magyar politikusokkal. Hiába mossa kezét az igazságszolgáltatás, mert bizonyított bakijai kirívóan igazolják a magyar történészek állításait, miszerint Trianon utáni megalakulása óta Nagy-Románia sosem volt jogállam. A magyarság közösségi jogai elleni hajsza a húszas–harmincas években aprólékosan kidolgozott forgatókönyvek folytonosságára alapszik. Nincs tehát új a nap alatt.
A kérdés csak az, hogy be kell-e dobni a törülközőt? Az inkompetensekre, a hozzá nem értőkre vagy egyszerűen a jogos igényeink iránt érzéketlen román többségre kell bízni településeink irányítását, közösségünk jövőjét?
Bármennyire is kézenfekvő a válasz, azt látom, elég sok erdélyi magyar tanácstalan. Az elmúlt hetekben tucatnyi olyan emberrel beszélgettem, akik Marosvásárhely kapcsán legyintettek: a székely főváros már elveszett, kár a gőzért. Jellemzően a politikai paletta minden oldalán álló személyektől hallottam már ilyen lehangoló megállapítást.
Ha a titkosszolgálatok és egyéb államhatalmi gépezetek műhelyeiben valóban készül magyarellenes stratégia közösségünk térdrekényszerítése céljából, ennek a hangulatnak a felfokozása lehet a céljuk. Nagy kár lenne önszántunkból alájátszani román a nemzetállami törekvésnek.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. január 14.
Tőkés László: a romániai magyarság még inkább elégedetlen
Újévköszöntő ünnepélyt tartottak az idén is a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által Tőkés László püspöksége idején meghonosított hagyomány jegyében január 9-én, Nagyváradon. Eredeti célkitűzésének megfelelően a találkozó a váradi és bihari egyházi és polgári közélet nemzeti elkötelezettségű képviselőit volt hivatott közösségbe vonni.
Ünnepi nyitóbeszédében az est házigazdája, Tőkés László röviden utalt arra, hogy honnan indultunk 1989-ben, felidézte közösségi szintű eredményeinket és teljesületlen óhajainkat. Az elmúlt esztendő főbb sikereinek kiemelése mellett méltatta a szűkebb pátria azon személyiségeit, akik messze vitték jó hírünket, illetve azokat, akik 2015-ben távoztak el az élők sorából. Emlékeztetett rá, hogy a posztkommunista visszarendeződés még mindig kísért Romániában, s ha az ország egész népe joggal elégedetlen a társadalmi-gazdasági-politikai folyamatokkal, akkor a romániai magyar nemzeti közösség még inkább az lehet. Ráadásul kontinensünk nyakába szakadt a migránsválság is, rengeteg a konfliktus, és az Európai Unió is megreformálásra szorul. Jövőt fürkésző felvetései-kérdései között első renden a kihívásokat említette: választások előtt áll az ország, sok a bizonytalanság határokon kívül és belül, erdélyi magyarságunkat sorozatosan megalázó vegzálások érik a főhatalom részéről, nyelvünk és nemzeti szimbólumaink háttérbe szorítása és üldözése egyvégtében önvédelmi harcra késztet minket a szabadság, igazságosság, jogosság és demokrácia jegyében. Karácsony szeretetüzenetét meghallva és magunkévá téve sem lankadhatunk a zászlóbontás és önvédelem terén, hiszen nekünk ugyanúgy ki kell állnunk erdélyi és magyar, mint európai értékeink mellett. „Polgári és hitbeli elkötelezettséggel emeljük magasba és óvjuk a forradalmi magyar és román, a székely és a partiumi, valamint az uniós zászlót” – utalt Tőkés László arra, hogy a parlamenti irodája falán lobogó szimbólumok együttállása jelképezi 2016 valóságát és esélyeit. Folytatni kell a rendszerváltoztatást, ott kell állni a normalitásért küzdő erők mellett, az európai és magyar nemzeti integrációt párhuzamosan kell megvalósítani, fokozva ugyanakkor az erdélyi magyarság önrendelkezési törekvéseit. „Mi nem lehetünk sem a meghátrálás, sem a megalkuvás, sem az elvándorlás emberei” – fogalmazott az EP-képviselő.
Az est díszvendége, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke tartalmas és átfogó köszöntőbeszédében a határokon átívelő nemzetegyesítés és együttműködés számos aspektusára is kitért.
Tizenkilencedik alkalommal adták át az újévi fogadás keretében a Közjó Szolgálatában Díjat, amelyet a Szent László Napokat (is) szervező Szent László Egyesületnek ítéltek oda. A szombati ünnepi esemény adott alkalmat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökségének arra, hogy átnyújtsa a 2015-ös évre szóló Kós Károly Díjat, amelyre két kollektívát is méltónak tartott: a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának alkotógárdáját és a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap szerkesztőségét. A laudációk elhangzása után Tőkés László nyújtotta át gratulációk és biztató jókívánságok kíséretében a jelképes díjakat Zatykó Gyula főszervezőnek, Moszkovits János rádiószerkesztőnek és Farcádi Botond főszerkesztőnek.
A vasárnapi ünnepélyen zenei intermezzókkal Andrejszki Judit ének- és csembalóművész, Kiss Adrienn Lívia, a Fölszállott a páva legfiatalabb elődöntőse és Imre Kamilla elsős, az Őszirózsa népdalverseny különdíjasa működött közre. Újévi pohárköszöntőt ifj. Szilágyi Ferenc egyetemi docens, a Partiumi Autonómiatanács elnöke mondott. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. január 14.
Felmentették tisztségéből az MPP sepsiszentgyörgyi elnökét
Felmentették tisztségéből az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetének elnökét, Bálint Józsefet – közölte kedden a polgári párt országos elnöksége.
Közleményükben nem térnek ki az intézkedés okaira. Csak annyit írnak, hogy az MPP elnöksége tisztújítást rendel el a sepsiszentgyörgyi szervezetnél, ennek előkészítésére és megszervezésére a Kovászna megyei szervezet kapott megbízást.
Köztudott, hogy Bálint József többször is bírálta az MPP vezetőit. Legutóbbi sajtótájékoztatóján arról beszélt: szerinte Biró Zsolték az RMDSZ-el megkötött stratégiai partnerséggel, felhatalmazás nélkül, rossz irányba térítették a pártot. 
Biró Zsolt pártelnök a Maszolnak elmondta, hogy az országos elnökség az MPP alapszabályzata 28-ik paragrafusa első bekezdésének alapján menesztette tisztségéből Bálint Józsefet. "A Magyar Polgári Pártnak nem csak az alapszabályzatával, hanem az értékrendjével is összeegyeztethetetlen volt Bálint József viselkedése" – magyarázta a politikus.
Biró tájékoztatása szerint a volt sepsiszentgyörgyi elnök korábban többször figyelmeztetést és írásbeli megrovást kapott az országos elnökségtől, de ezeket nem vette figyelembe. "A párt belső demokráciájának jegyében eltűrtük a megnyilvánulásait. Ám eljött az ideje, hogy rendet tegyünk a sepsiszentgyörgyi szervezetben, ezért írtuk ki a tisztújítást" – tette hozzá. A politikus emlékeztetett arra is, hogy Bálint József elnöki mandátuma alatt kilencről egyre csökkent a sepsiszentgyörgyi városi tanácsban az MPP-s tanácsosok száma.
Kérdésünkre Biró elmondta: eddigi elnöki mandátuma alatt nem hozott még hasonló döntést az országos elnökség. maszol.ro
2016. január 14.
A kolozsvári Untold Európa legjobb fesztiválja
Romániai és magyarországi fesztiválok nyerték a három legfontosabb díjat a European Festival Awards hollandiai Groningenben tartott gáláján szerda este. 
A legjobb nagy fesztiválnak járó elismerést a legelőször 2015-ben megrendezett, kolozsvári Untold fesztivál érdemelte ki. A közepes méretű rendezvények versenyében a soproni VOLT Fesztivál lett Európa legjobbja, míg a Sziget a legjobb programkínálat ("Best Line Up" ) kategóriában lett első.
2015 legjobb főműsoridős előadója a tavaly a bonchidai Electric Castle fesztiválon is zenélő The Prodigy, az év fesztiválslágere a Major Lazer Lean On című dala lett.
2016. január 14.
Mesejátékkal vendégszerepel az udvarhelyi társulat Csíkszeredában
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház januárban kilenc alkalommal játssza Csíkszeredában Thuróczy Katalin – Csurulya Csongor: MÁTYÁS MESÉK című mesejátékát a Csíki Játékszín gyerekbérleteseinek. A fennmaradó helyek függvényében a bérletes előadásokra is válthatók jegyek.
„Thuróczy Katalin remek ötlete, mely szerint a Mátyás királyról szóló meséket és legendákat fűzzük fel egy történetre, lehetővé teszi, hogy egy olyan uralkodó karaktere rajzolódjon ki előttünk, akit méltán tartunk történelmünk nagy alakjának, olyannak, akinek uralkodása alatt fényes és irigylésre méltó országgá nőtte ki magát az akkori Magyarország. Ez elsősorban a gyerekeket megszólító előadás, azokat a cselekedeteket meséli el, melyekből „Mátyás az igazságos” vagy a bölcs jelzők maradtak ránk, de ugyanakkor történelmünk egy-egy pillanata is felvillan.
E történetek során választ kaphatunk arra is, hogyan került a holló a Hunyadiak címerébe, hogyan viselkedett bölcsen Mátyás felesége, mitől igazságos Mátyás és miért mondják őt a szegények védelmezőjének, persze mind a mese eszközeivel, hiszen ez csak egy MESE, vagy…” – írja az előadásról annak rendezője, Csurulya Csongor. maszol.ro
2016. január 14.
Wass Albert márpedig nem székely
Idén elmaradt Udvarhelyen Wass Albert 108. születési évfordulójának (január 8.) megünneplése, ugyanis a tavalyi gyertyagyújtás részvevői ellen ügyészségi eljárás indult akkor. Bár az író igencsak kegyvesztett a román állami hatóságok szemében, mégis egymásnak ellentmondó határozatok születnek azok ügyében, akik nyilvánosan próbálnak emléket állítani vagy megemlékezni Wass Albertről. 
A hatósági eljárások hivatkozási alapja a 2002-es 31. sürgősségi kormányrendelet, mely tiltja a béke és emberiesség ellen elkövetett bűnökért elítélt személyek kultuszának ápolását és terjesztését. Wass Albert azért került tiltólistára, mert távollétében egy kolozsvári népbíróság 1946-ban gyilkosságra való felbujtásért elítélte. Az akkori határozat „érdekessége”, hogy az állítólag 1942-ben elkövetett bűnért egy 1945-ben hatályba lépett törvény alapján ítélték el, melyet visszamenőleg alkalmaztak Wass esetében.
Az udvarhelyi gyanúsítottat felmentették
Wass Albert születésének tavalyi 107. évfordulója alkalmából tucatnyian emlékeztek meg gyertyagyújtással a székelyudvarhelyi szoborparkban. A szervezők ellen hivatalból indult ügyészségi eljárás a már említett 31. kormányrendeletre való hivatkozással, hogy állítólag a gyertyagyújtás a béke és emberiesség ellen elkövetett bűnökért elítélt személyek kultuszának ápolását és terjesztését tiltó rendelkezés megszegését jelentette.
Marosi György, az egyik gyanúsított, Incze Dániel Hunor ügyvédje tavaly úgy fogalmazott, hogy a gyertyagyújtás, valamint tizegynéhány ember békés főhajtása még szervezett tiltakozásnak is aligha tekinthető, nemhogy úgynevezett propagandatevékenységnek.
Az Udvarhelyi Híradó az író 108. születési évfordulójának alkalmából megszerezte a tavalyi eset ügyészségi határozatát, melyben a helyi ügyészség egészen „elmés” fordulattal utasította el a vádemelést. Viorel Oace arra hivatkozva vetette el az ügyet, hogy a megemlékezés az udvarhelyi szoborparkban található Vándor székely mellszobra előtt történt, márpedig Wass Albert nem székely, hiszen egy kolozsvári nemesi család sarja. A Wass Albert elleni 1946-os ítéletet is idézi a főügyész, hogy abban nem háborús bűnért, hanem gyilkosságra való felbujtásért ítélték el az írót. 
Elmarasztaló ítélet egy szovátai esetben
A szovátai, 62 éves Tóth Ferencet – aki saját udvarára állított egy Wass Albert-mellszobrot – ugyancsak a 31. kormányrendeletben foglaltak miatt állították bíróság elé, és 2015 novemberben alapfokú ítélet született ellene a segesvári bíróságon. Tízezer lejre büntették ügyfelemet – nyilatkozta az Udvarhelyi Híradónak nagyváradi ügyvédje, Menyhárt Gabriella Éva. Elkobozták a mellszobrot, a Wass Albert nevét tartalmazó márvány névtáblát, a nemzeti színű szalagokat, és a perköltség megtérítését is Tóth Ferencre terhelték. Az alapfokú ítéletet megfellebbezték, a fellebbviteli eljárás első tárgyalására március elején kerül sor.
Marosi György ügyvéd a hasonló esetek kapcsán fogalmazta meg: érthetetlen, hogy miért szolgálnak rá jobban a hatóságok vegzálására a Wass Albertre emlékezők azokhoz képest, akik egy béke és emberiesség ellen elkövetett bűnökért elítélt és kivégzett diktátor, Ceaușescu kultuszát terjesztik. Wass Albert könyvei ráadásul be sincsenek tiltva, erdélyi kiadó gondozásában ma is meg lehet vásárolni.
Jánosi András, Szőke László. Székelyhon.ro
2016. január 14.
Kombinátügy: nem tudott mérni a környezetvédelem, mégis engedélyt adott?
Levélben fordult a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökséghez Soós Zoltán marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölt azt firtatva, hogy miképpen kaphatta meg az elmúlt héten tíz évre az integrált környezetvédelmi engedélyt a vegyipari kombinát.
Rejtélyes körülmények között újabb tíz évre kapott környezetvédelmi engedélyt az Azomureș kombinát – írja a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében Soós Zoltán. „A tisztánlátás végett magyarázatért fordultam a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökséghez az engedély kibocsájtásának körülményeit illetően” – fogalmaz Soós, aki arra kíváncsi többek közt, hogy milyen mérések alapján hagyták jóvá az engedély kibocsájtását, ugyanis a megyei ügynökség műszerei már tavaly óta működésképtelenek. „Esetleg becsületszóra?” – kérdezi a polgármesterjelölt.
Az Azomureș részleges korszerűsítését nemrég fejezték be, így az új berendezés légszennyezését a környezetvédelmi ügynökség képtelen volt bemérni – véli Soós Zoltán. Ameddig még képesek voltak méréseket végezni, tavaly közel 200-szor jelezték, hogy a város levegőjében a megengedettnél nagyobb az ammóniaszint. Ezzel szemben az Azomureș információi szerint minden rendben volt, ami a levegőbe kerülő károsanyag kibocsátást illeti.
Azt is tudni kell – figyelmeztet Soós Zoltán –, hogy a kombinátot csak részben korszerűsítették, a beharangozott környezetszennyezés-csökkentést szolgáló berendezések egy részének beszerelése még hátra van, a termelést viszont jelentősen növelték. Pontosan nem tudni, hogy jelenleg mekkora kapacitással működnek, ám tény, hogy továbbra is rengeteg szennyező és egészségre káros anyag jut a levegőbe, sőt a Marosba is, mutat rá a polgármesterjelölt.
Antal Erika. Székelyhon.ro
2016. január 14.
Antal István a fő RMDSZ-es hiányzó a képviselőházi szavazásokról
Antal István hiányzott a képviselőház legtöbb szavazásáról az RMDSZ képviselői közül mandátuma alatt – derül ki a Multumesc.ro oldal összesítéséből, amelyet az alsóház honlapján elérhető adatok alapján állított össze.
Az összesítés szerint Antal – aki nemrégiben azzal védte a honatyák nyugdíjemelését, hogy a parlamentben az országot fejlesztik – a voksolások 70,4 százalékán nem vett részt. A második legtöbb hiányzást Kelemen Hunor szövetségi elnök halmozta fel, ő a szavazások 68,3 százalékán nem volt ott. A harmadik Kelemen Atilla, ő a voksolások 65,6 százalékában nem nyomott gombot. A további sorrend: Borbély László (60,7), Korodi Attila (54), Moldován József (46,4), Fejér László Ödön (38,7), Molnár Zsolt (38,6), Kerekes Károly (34,6), Máté András Levente (24,1), Szabó Ödön (22,1), Kereskényi Gábor (21), Seres Dénes (17,4), Cseke Attila (17,9), Márton Árpád (15,2), Bónis István (14,6), Erdei Dolóczki István (14,1). A szenátusi hiányzásokról a felsőház honlapjának rossz minőségére hivatkozva nem közöltek adatokat.
Balogh Levente. Székelyhon.ro
2016. január 15.
Nem azért távozott Tőkés, mert megsértődött Orbánra
Nem azért távozott idő előtt és nem írta alá a záródokumentumot Tőkés László a Máért ülésén, mert megsértődött Orbán Viktorra – erről az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszélt a Hír Tv Magyarország élőben című műsorunkban.
Az európai parlamenti képviselő hozzátette: a Fidesz és az RMDSZ együttműködésének az a kockázata, hogy elárulja a magyar kormány eddigi nemzetpolitikáját.
„Nem tudok róla, hogy Orbán Viktor nemzetpolitikájában fordulat állt volna be, azt viszont hallom, hogy a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes legutóbb is kijelentette, hogy az RMDSZ-szel való összefogás, együttműködés nemzeti parancs” – mondta Tőkés László.
hirtv.hu. Erdély.ma
2016. január 15.
Kirúgták Bálint Józsefet (Magyar Polgári Párt)
Szűkszavú közleményben tudatta tegnap a Magyar Polgári Párt (MPP) országos elnöksége, hogy január 14-ei hatállyal felmenti sepsiszentgyörgyi elnöki tisztségéből Bálint Józsefet. Indoklás nem szerepel, csupán annyi, hogy a tisztújítással a megyei szervezetet bízzák meg.
Bálint József nem lepődött meg a döntésen, őt személyesen ugyan nem értesítették, újságíróktól kapta a hírt, de amint a Háromszéknek elmondta: aki kicsit is jó emberismerő, felkészülhetett erre a lépésre. Kifejtette, jó érzés volt az MPP sepsiszentgyörgyi elnökének lenni, az emberek bizalma juttatta ebbe a tisztségbe akkor is, amikor kilenc tagjuk volt a helyi tanácsban és akkor is, amikor egyedüli bejutóként csak ő képviselhette a pártot a testületben. Mint fogalmazott, ez a jó érzés az utóbbi időben megkopott, főleg, amióta „olyan súlyos politikusok irányítják a pártot, mint Biró Zsolt”, aki őt bírálja, de Marosvásárhelyen nem sikerült egyetlen embert sem bejuttatniuk sem a helyi, sem a megyei tanácsba.  Bálint József hangsúlyozta, az élet nem áll meg, érték korábban is durva támadások, megbirkózott azzal is, amikor 1989 előtt a Duna-csatornához küldték és azzal is, amikor 2009-ben az RMDSZ román segédlettel le akarta váltani az alpolgármesteri tisztségből, sikerül túltenni majd magát Biró Zsolt lépésén is. Vannak tervei, elképzelései politikai jövőjével kapcsolatban, ám ezekről még korainak tartotta beszélni, következik egy tisztújítás a helyi szervezetben, azután meglátja, mit lép – mondotta.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 15.
Nem figyelnek a kisebbségi oktatásra
Nem tartja elfogadhatónak az oktatási minisztérium által közvitára bocsátott kerettanterv-tervezeteket Király András államtitkár. Az RMDSZ-es oktatási szakpolitikus szerint a három közül egyik változat sem veszi figyelembe a kisebbségi oktatás problémáit.
A tavaly december 23-án közvitára bocsátott javaslatokhoz január 23-áig várják a pedagógusok, diákok, szülők és civil szervezetek véleményét, ezek alapján készülne el az 5–8. osztályosok új tanterve. Király András felkérte a magyar pedagógusokat: tegyék meg javaslataikat, hogy január 23-án elő tudjanak állni egy alkalmazható alternatívával. (Krónika) MUNKÁBAN NINCS LEVÉLTITOK. Nem jogsértő, ha a munkáltató megfigyeli egy alkalmazott munkahelyi levelezését – mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága egy román polgár perében. Egy bukaresti mérnök, Bogdan Bărbulescu azért tett panaszt Strasbourgban, mert a román bíróságok elutasították korábbi munkáltatója ellen indított keresetét, amelyben azt állította, hogy megsértették emberi jogait. Bărbulescu 2004 és 2007 között dolgozott egy magáncégnél, ahol a munkáltató felkérésére egy Yahoo Messenger-fiókot hozott létre az ügyfelekkel való kapcsolattartás céljából. A cég 2007 júliusában arról tájékoztatta, hogy levelezését egy héten keresztül megfigyelték, és mivel kiderült, hogy az internetkapcsolatot magáncélra használja, kirúgták. A strasbourgi bíróság szerint Románia nem sértette meg sem Bărbulescu tisztességes tárgyaláshoz való, sem a magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogát. Indoklásában a strasbourgi bíróság megállapította: Bărbulescu feladatainak teljesítését munkáltatója csak munkahelyi postafiókja megfigyelésével ellenőrizhette, és jóhiszeműen járt el. (Hotnews)
MÁR DIPLOMÁCIAI ÜGY. A norvég és román nagykövetség is bekapcsolódott a Bodnariu család ügyébe, amelyre Klaus Johannis államfő és Dacian Cioloş kormányfő is odafigyel. Az egész román sajtóban nagy visszhangot kapott ügyben nem közelednek az álláspontok: a Norvégiában élő román-norvég házaspár visszaköveteli gyermekeit, a norvég gyermekjogvédelmi hivatal pedig azt hangsúlyozza, hogy törvényesen járt el, amikor a testi fenyítésben részesülő gyermekeket eltávolította a szülőktől. A közvélemény megoszlik: egyesek szerint egy pofon még nem ok a család szétszakítására, mások úgy vélik, hogy a Norvégiában élőknek az ottani, szigorúbb törvényekhez kell igazodniuk. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 15.
Szolgálni a világnak (Ökumenikus imahét Sepsiszentgyörgyön)
Mától tíz estén keresztül templomról templomra vándorolnak a sepsiszentgyörgyi református, katolikus, unitárius és evangélikus gyülekezetek, amelyek az „Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!” (1 Pt. 2, 9) mottóval szervezett ökumenikus imahéten együtt hallgatják az igét. A kereszténység egyetemes egységét hirdető eseménysorozat alapgondolatát idén a lettországi keresztények választották ki, az imahét bibliai alapvetését lapunk számára Zelenák József evangélikus lelkész, püspökhelyettes magyarázta.
„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket, akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.” (Péter 2, 9–10.) Zelenák József kifejtette: „Péter apostol arról beszél, hogy a korai egyház az evangéliummal való találkozást megelőzően nem volt egy nép. De miután meghallották Isten elhívását arról, hogy ők egy kiválasztott nemzetség, és elfogadták Isten Jézusban adott megváltásának erejét, Isten népévé váltak. Ezt a valóságot fejezi ki a keresztség, amely minden keresztyén számára közös, amelyben víztől és Szentlélektől születünk újjá. A keresztségben meghalunk a bűnnek, hogy Krisztussal új életre támadjunk fel. Mindennap folyamatos kihívást jelent, hogy tudatosítsuk magunkban ezt az új, krisztusi identitásunkat.” 
A lelkész szerint „Isten nem érdemeink szerint választott ki minket. Szentté tett minket, de nem abban az értelemben, hogy a keresztyének erényesebbek lennének, mint mások. Azért választott ki minket, hogy betöltsük, beteljesítsük célunkat. Csak annyiban vagyunk szentek, amennyiben elkötelezettek vagyunk Isten szolgálatában, ami azt jelenti, hogy minden embert igyekszünk elérni Isten szeretetével. Királyi papságként élni annyit jelent, hogy szolgálunk a világnak. A keresztyének ebben az elhívatásban élnek, és számos különböző módon tesznek bizonyságot Isten hatalmas dolgairól. Közös krisztusi identitásunk tudata arra hív minket ezen az imahéten is, hogy közösen keressük a válaszokat a minket keresztyénként még mindig megosztó kérdésekre. Arra hívattunk – mint az emmausi tanítványok –, hogy tapasztalatainkat megosszuk, és így felfedezzük, hogy Jézus Krisztus is ott van velünk közös zarándokútunkon.” 
A Gyöngyvirág utcai református templomban kezdődő és jövő vasárnap a belvárosi református templomban végződő imatized estéin (mai s holnapi program lapunk 12. oldalán) a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Gyulafehérvári Caritas helyi kirendeltsége otthoni beteggondozói szolgálata javára gyűjtenek, amelyek idénre nem kaptak állami támogatást, s emiatt súlyos anyagi nehézségeik vannak. Tavaly az imahéten egy sokgyermekes családokat segítő alapítvány számára gyűjtöttek, amelynek bejegyeztetése bürokratikus okok miatt késik, de folyamatban, a rendelkezésre álló pénzt e célra letétbe helyezték – tájékoztatott Zelenák.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 15.
A törvények betartását kérelmezik
Műemlék-feliratozás és -védelem
Csütörtök délelőtt sajtótájékoztató keretében a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet elnöke, Kovács Dávid István két olyan beadványt ismertetett, amelyeket egy nappal korábban a marosvásárhelyi bíróság melletti ügyészségen iktattak.
Marosvásárhely polgármestere ellen hivatali visszaélés miatt nyújtott be feljelentést, a műemlék épületek megjelölésének elmulasztása okán. Racz Lucian, az önkormányzat műszaki osztályának igazgatója ellen ugyancsak kötelezettségmulasztás és a Bolyai téri, védettnek nyilvánított övezet rongálásának vádjával indított eljárást a parkot szegélyező faragott terméskövek eltávolítása miatt, melyek a városépítő Bernády György polgármester idejéből származnak.
Amint a civil szervezet képviselője kifejtette, hozzávetőleg háromszáz – a város műemlék jellegének rombolását ellenző – román és magyar lakos támogató aláírása kíséretében nyújtották be az ügyészségre a beadványt.
A beadványban a civil szervezet a Kulturális Minisztérium 2014. évi 2815-ös számú Rendeletére hivatkozik, amelynek előírásai kötelező jellegűvé teszik a műemlék épületek megjelölését, többnyelvű feliratozását. A városi tanács a múlt évi februári ülésén a 9978-as számú határozattal döntést hozott a műemlék épületek feliratozásának elfogadására, az ehhez szükséges 50.000 lejes költségvetési tételt is elkülönítették. Ugyanakkor ígéret hangzott el azon szakigazgatóságok megjelölésére, amelyek azért kellett volna feleljenek, hogy 2015. december 31-ig a municípium műemlék épületeire a többnyelvű feliratok felkerüljenek. A civil szervezet a tavalyi tanácsülésen bemutatta az általuk közadakozásból elkészített és felajánlott ötnyelvű feliratot, és akkor úgy tűnt, az elöljárók rábólintottak a mintapéldányra. A tanácsosokkal való utólagos egyeztetések nyomán ezt háromnyelvűre – román, magyar és angol feliratozásra – csökkentették, és beillesztették a QR-kódot is, amely révén okos-telefonokkal is leolvashatókká váltak volna. Az akkor bemutatott pár soros leírás tartalmazta az utcanevet és házszámot, a műemlék épület típusát, azonosító számát, az építés évét, valamint az építtető nevét és az épület fontosabb történelmi jellemzőit.
Arra a kérdésre, hogy a tanácsosok ellen is irányul-e a beadvány, a civil szervezet képviselője elmondta, miszerint a tanácsosok kezdeményezték, tanácsi határozat született, a végrehajtásért, illetve annak elmulasztásáért azonban a város polgármestere vonható felelősségre. Kérdésre válaszolva elmondta, miszerint a megyeszékhely műemléklistáján száznegyvennyolc épület szerepel.
A Bernády korabeli szegélykövekért
A második beadvány, melyben a köztisztviselőkre vonatkozó hivatali visszaélés a vád, ismeretlen tettes ellen, illetve a polgármesteri hivatal szakosztálya, nevezetesen Racz Lucian mérnök ellen irányul. Amint a civilek képviselője kifejtette, a tavaly augusztustól a megyeszékhelyen zajló nagy útfelújítási lázban a város több, védetté nyilvánított övezetét megrongálták, felmérhetetlen erkölcsi és anyagi kárt okozott a hivatal által foglalkoztatott vállalkozói csoport. A műszaki igazgató válaszlevelében elismerte, miszerint a Bolyai téri ellenőrzéseket követően a civilek észrevétele jogosnak bizonyult, ugyanakkor felszólította az Astor Com Kft. fővállalkozót annak orvoslására. Ennek ellenére a Sáros utca és Gecse Dániel utca közötti tér, illetve a Bolyai parkot övező termésköveket nem helyezték vissza, ellenkezőleg, ismeretlen helyre szállították, és helyükre gyenge minőségű szegélykő került. Amint a Demokratikus Marosvásárhelyért szervezet képviselője jelezte, a 12 millió eurós vissza nem térítendő európai uniós támogatást, melyet a Jeddi utat a megyei sürgősségi kórházzal összekötő út projektje révén hívtak le, ám a kivitelezés meghiúsult, úgy próbálták időben felhasználni útjavításokra, hogy előtanulmány, megalapozott és jóváhagyott építkezési terv nélkül lendültek a nagy átalakításokba, ami semmiképp sem elfogadható, ezért választották a köztisztviselők felelősségrevonásának ezt az útját.
Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 15.
Kós Károly-estek Temesváron
Hogyan tovább, bánsági magyarok?
A Temes megyei RMDSZ 2016-ban Kós Károly-estek címszó alatt beszélgetés-sorozatot indít, mely által a magyarság minden tagja bekapcsolódhat közös jövőnknek a megtervezésébe. A Temesváron született Kós Károly szellemiségében megtartandó beszélgetések olyan konkrét helyzetekre kívánnak rávilágítani, amelyek sajátos jellemzői a bánsági magyar közösségnek, és ezen jellemzők mentén próbál megoldásokat megfogalmazni a magyar közösség jövőjét illetően. „Bánsági magyar közösségünk jövője saját kezünkben van. Megmaradásunk, magyarságunk ápolása csakis rajtunk múlik – nyilatkozta Molnár Zsolt parlamenti képviselő. – Legyen Kós Károly szellemisége megtartó ereje a bánsági magyarságnak!”
Az első ilyen jellegű beszélgetést jövő csütörtökön, január 21-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezik meg Temesváron a Kós Károly Közösségi Központban (Putna utca 7. szám). A kulturális témájú közvitán részt vesz Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója, Szekernyés János helytörténész, Szabó Ferenc, a Bokréta néptánccsoport vezetője, valamint Tamási Emese, az Eszterlánc néptánccsoport vezetője. A temesvári magyar kulturális élet helyzetéről szóló vita házigazdái Fazakas Csaba református esperes, a Temes megyei RMDSZ művelődési alelnöke és Molnár Zsolt parlamenti képviselő. A rendezvény nyitott a közönség számára, minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak a szervezők.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)
2016. január 15.
Kötelező lesz az előkészítő osztály
Ezután csak azokat a gyerekeket lehet első osztályba íratni, akik kijárták az előkészítő osztályt – nyilatkozta az Europa FM-nek Adrian Curaj oktatási miniszter. Azt mondta, a következő tanévtől megszüntetnek minden kivételt. Mostanáig, például, azokat a gyerekeket, akik a beíratás évében augusztus 31-ig betöltötték a 7 évet, nem volt kötelező előkészítő osztályba íratni, hanem egyenesen első osztályba mehettek. A 2016–2017-es tanévtől ez a lehetőség megszűnik.  Az előkészítő osztályokba való beíratás február 29. és március 18. között zajlik.
(Transindex/Erdély FM) Nyugati Jelen (Arad)
2016. január 15.
Tánclépésektől kopik a dévai gyerekek cipője
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 2015. március 15-én írta ki a Petőfi Sándor Program ösztöndíjára való jelentkezést. Azon szerencsések közé tartozom, akiket kiválasztott az Államtitkárság és részt vehet a 9 hónapig tartó programban. A program célja, hogy az anyaország és a határon túl élő magyarság kapcsolatát, a diaszpórában élők magyarságtudatát segítse, erősítse. A fő tevékenységem a néptáncoktatás, de bármilyen hagyományőrző, közösségépítő tevékenységet is szívesen folytatok. Fogadó szervezetem a Szent Ferenc Alapítvány lett.
Mielőtt kijöttem Dévára nagyon keveset tudtam a Szent Ferenc Alapítványról. Sőt, azt mondanám, hogy semmit sem. Hallottam róla, de sajnos nem sokkal többet tudtam, mint amit a média sugárzott felém. Nagyon kíváncsian, kérdésekkel tele, félve ültem fel szeptember elsején a vonatra, és indultam el ezen a kilenc hónapig tartó úton. Mostanra sikerült belerázódnom az alapítvány mindennapi életébe, a gyerekek ritmusába. Pár nappal a 2015/2016-os tanév előtt megbeszélést tartottunk az alapítvány vezetőjével. Felvázoltuk egymásnak a terveinknek, lehetőségeinket. Nagyon nyitott és segítőkész volt a közös munkát illetően. A próbákat és a csoportbeosztásokat rám bízta. Tájékoztatott, hogy ugyan volt korábban tánccsoport, de pedagógus hiány miatt sajnos nagyobb fellépésekre, szereplésekre nem került sor. Fontosnak tartotta, hogy a gyerekek önszántukból iratkozzanak fel a táncpróbákra. A megbeszélést követően beosztottam a próbaidőpontokat és felkerestem minden családot. Korosztály szerint 4 csoportban indult a táncoktatás. 1–2. osztályosok, 3–4. osztályosok, 5–6. osztályosok és a nagyok, akik 8. osztályosoktól a 12. osztályosokig egy csoportba járnak. Minden csoportban a korosztálynak megfelelően folynak a próbák. A fiatalabbaknál mozgásfejlesztéssel, ritmusjátékokkal, gyerekjátékokkal és alap ugrós lépésekkel ismerkedünk. A nagyobbak már tájegységekre lebontva tanulják a táncokat. Az 5–
6. osztályosok Dél-alföldi táncokat tanulnak. Először az ugrós alapjaival kezdtünk ismerkedni, majd azt követte a csárdás. Most nagyon szépen, önállóan tudják a tanult lépéseket egymáshoz kötni, improvizálni. A legnagyobbak moldvai és ugrós lépések tanulásával kezdték a tanévet. A tanult ugrós motívumokból készült is a szüreti mulatságra egy koreográfia A moldvai kötött szerkezete és könnyű lépései segítettek a csoportot összehangolni, alkalmazkodásra sarkalni. Próba elején bemelegítéssel és tréninggel fejlesztem mozgáskoordinációjukat és állóképességüket. Számos fellépésen, műsoron vettek már részt. Rendszeresen fellépnek az alapítvány vendégei, támogatói előtt, de többször szerepelnek a Téglás Gábor Elméleti Líceum műsorain is.
Most járok a program felénél. Nagyon sok tapasztalattal, élménnyel és értékes emberek szeretetével lettem gazdagabb. Jól érzem magam és örülök, hogy én is adhatok valamit ezeknek a gyerekeknek. Hiszem, hogy minden gyermekben ott van valahol mélyen a saját
nemzetiségének gyökere, csak egy kicsit foglalkozni kell vele, hogy elkezdje kibontakoztatni a benne rejlő tehetséget. Később csak terelgetni kell, hogy ágait a helyes irányba növessze.
A  program második felében is több eseményt szeretnék megvalósítani. Terveim között szerepel egy 5 napos tábor a körösbányai kolostorban, ahol a táncolás mellett különböző játékokkal csapatépítő versenyekkel bővítenénk emlékeink tárát. Május 28-án kerül megrendezésre az „Összetartozás napja” című rendezvény, ahol minden csoport bemutatná a tanévben elsajátított táncokat, illetve Magyarországról is hívnánk tánccsoportot. Az új esztendőben a táncolást újult erővel, lelkesen, együtt folytatjuk!
Ciceri Attila. Nyugati Jelen (Arad)
2016. január 15.
Védettséget élvez Verespatak
Védett műemlékvédelmi területté nyilvánította a kulturális minisztérium Verespatak települést.
Adrian Bălteanu, a kulturális miniszter műemlékvédelmi tanácsadója elmondta, a területen nem lehet bányászati tevékenységet folytatni. Közölte, a települést két kilométeres övezetben nyilvánították védetté úgy, hogy felkerült az A-kategóriás műemlékvédelmi listára. A rendeletet Vlad Alexandrescu kulturális miniszter írta alá a tavalyi év utolsó előtti napján. A miniszter eredetileg a Ioan Piso kolozsvári történészhez intézett nyílt levelében számolt be erről. A kolozsvári professzor korábban nyílt levélben szólította meg a tárcavezetőt, amelyben a kulturális örökség hathatósabb védelmét szorgalmazta. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 15.
AFCN-gála – magyar szervezetek is esélyesek
Kormányzati szervezeteket és kulturális menedzsereket tüntet ki a Román Kulturális Alap (AFCN) ma este Bukarestben, a Komédia Színház stúdiójában.
A szervezet honlapján közzétett tájékoztatás szerint tíz díjat osztanak ki az első alkalommal megszervezett gálán, céljuk ezáltal is új dinamikát vinni a független kulturális szférába. Irina Cios, az AFCN igazgatója kifejtette: hangsúlyozni szeretnék a művészi alkotás szerepét a kollektív identitás alakításában, a morális és szellemi értékek népszerűsítésében, valamint a holnap társadalmának formálásában betöltött funkciójára is fel kívánják hívni a figyelmet. A Román Kulturális Alap munkatársai héttagú zsűrivel közösen állították össze a jelöltek listáját. Örömmel nyugtázzák a szervezők, hogy több olyan projekt is szerepel a listán, amely tavaly támogatást nyert az AFCN-től. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 15.
Norvég mintás rendszer
Fontos rögtön az elején leszögezni: semmilyen formában nem vagyok híve az erőszaknak, gyereknevelés terén meg különösen nem.
Persze, egy ilyen egyszerűnek tűnő kijelentés máris megoszthatja a közvéleményt, mert egyáltalán mi minősül ma már erőszaknak? Hadd idézzem erre Vekerdy mestert, bár nem szó szerinti pontossággal, mivel az egyik előadásán hallottam a következőket: természetesen egyáltalán nincs rendben, ha bántjuk a gyereket, de ha szemünk fénye épp kirohan az útra (nyilván tiltásunk és figyelmeztetésünk ellenére), mi pedig berántjuk a közeledő autó elől, majd a megkönnyebbüléstől lekeverünk neki egy frászt, az érthető. Tegyük hozzá: Magyarországon. Romániában. Esetleg. Ugyanezért a cselekményért az északi országok némelyikében nem biztos, hogy megértéssel szembesülnénk, ellenben van rá esély, hogy ránk sütik: többszörösen is veszélyeztettük a gyerek testi épségét.
Mindez természetesen a Bodnariu-eset kapcsán jutott eszembe, amelyről időközben kiderült: csöppet sem egyedi, ráadásul nem is csak a Romániából Norvégiába települt családokat érinti. De kezdjük velük. A Bodnariu-esetről azt tudjuk, hogy a norvég (feleség)–román (férj) házaspártól öt gyermekét vette el a gyermekvédelmi szolgálat, a mára hírhedtté vált Barnevernet. Az okok a mi szemüvegünkön át nézve nevetségesek: a két nagyobbacska lány vallásos dalokat énekelt az iskolában, majd kiderült, hogy otthon rosszalkodásért időnként rácsapnak a fenekükre. Emiatt az öt gyereket (beleértve a három hónapos, anyatejes csecsemőt is) nevelőszülőknél helyezték el, és a hírek szerint beindították az örökbefogadási eljárást is. Amikor az eset napvilágot látott, jelentkezett a szintén Norvégiában élő Nan házaspár, akitől két (7 éves kislány, másfél éves fiúcska) gyermeket vettek el, szintén erőszakra hivatkozva. Ugyanakkor a hatóságok azt is erősen kifogásolták, hogy a szülők az egyik engedélyezett láthatás során karjukba vették, megölelték, puszilgatták a kicsiket. Jobban járt az a brazil anya, akitől arra hivatkozva akarták elvenni hároméves kislányát (ugyancsak a norvég gyermekvédelemről beszélünk), hogy a lányka nem norvég nemzeti ételeket fogyaszt, ráadásul nagyon akaratos. A nő a brazil követségen keresett menedéket gyermekével együtt, és hamarosan mindketten visszatérnek Brazíliába. Két orosz család azonban ugyancsak nem úszta meg: tőlük szintén nevetséges indokokkal vették el gyerekeiket (pl. anyuka kihúzta otthon a gyerek lötyögős tejfogát, a névtelen feljelentő szerint kiverte azt … ).
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 15.
Illuzórikus összefogás
Erdélyi magyar választási párt létrehozásának az ötletével rukkolt elő tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.
A javaslat szerint a leendő párt a nyáron tartandó önkormányzati, majd az őszi parlamenti választások alatt biztosítana megfelelő keretet a romániai magyar közösség számára a sikeres szerepléshez. Az EMNP elnökének elmondásából ítélve, ez elsősorban a szórványvidékek számára jelentene megoldást, ahol a magyarság megosztottsága, erejének és szavazatainak esetleges szétforgácsolódása miatt veszélybe kerülne a közösség képviselete. Hogy ez mennyire befolyásolhatja a választások eredményét, megtapasztalhattuk a legutóbbi választásokon, ahol az egymással való versengés nyomán bizony több helyen mandátumot veszített a magyarság.
Az egyik legszembetűnőbb példa éppen a Kolozsvárral már-már összenőtt Kisbács község volt, ahol csupán öt szavazaton múlott az, hogy nem lett magyar polgármestere a településnek. Másrészt a terv szerint azokon a településeken – és itt Szilágyi feltételezhetően a Székelyföldre gondolt –, ahol a magyarság többséget alkot, a magyar pártok versenybe szállhatnak, megméretkezhetnek egymással a tisztségekért. Szilágyi a választási koalíció helyett azért javasolja inkább az erdélyi magyar választási párt létrehozását, mivel a koalíciók esetében a választási törvény a magyarság számára olyan választási küszöböt szab meg, amelyet számarányából kifolyólag nem teljesíthet.
Papp Annamária. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 15.
Kastély Erdélyben – konferencia a Sapientián
A Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek projekt második konferenciáját ma szervezi meg a PONT Csoport a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai út 4. szám alatti épületében.
A konferencia reggel 10 órakor hivatalos megnyitóval kezdődik; a rendezvényen a PONT Csoport munkatársai kastélyszakértőkkel közösen hat különböző szemszögből vizsgálják az erdélyi kastélyok sorsát (műemlék-helyreállítás, konzerválás, restaurálás, a kastélyok modern kultusza, kastélykertek revitalizációja, kastély és turizmus, vidékfejlesztés, a kastélyok hasznosításának jogi alapkérdései), továbbá bemutatják a 2015. márciusában elkezdődött projekt előrehaladtát. Makay Dorottya az erdélyi kastélyok helyreállításáról tart előadást, Boda Szabolcs a 12. századi kastélyélményről, Kentelky Endre a kastélykertek revitalizációjáról, Ilyés Szabolcs a kastélyok és műemlékek restaurálásának forrásbevonási lehetőségeiről, Veress Emőd a kastélyok hasznosításának jogi alapkérdéseiről, Weisz Attila és Bordás Bea művészettörténészek pedig az erdélyi kastélyok diszkrét bájáról beszélnek. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 15.
Apróka eszponka
Figyelemgyűrűk
Januárban mindig búsak az öregek. Szemükben könny ül, míg mesélnek. Érdes tenyerükbe fogják kezemet. Megtanultam, ilyenkor hallgatni kell, esetleg bólogatni. Nem vigasztalást vágynak, csak valakire számítanak, akinek elmondhatják bajukat.
A piacon találkoztunk. Szomorúan mesélte, hogy ha a pasztillákra költi parányi nyugdíját, akkor fája nincs, ha melege lenne, akkor szédeleg, mert ingadozik a vérnyomása, s nem jut para a gyógyszerre. Meséli. Érdes, hideg keze kagylóként zárja ujjaimat. Szeméből nem csordul a könny, áll ott berekedve, míg szívem sajog.
Emlékszem, a tavaly a lányáról mesélt, idegenből jövő unokájáról, akit annyira szeret.
Merjem megkérdezni, hogy vajon az idén mi történt?
A könnyekért, hogy csorduljanak már le, azért...
– Jött haza a gyerekeiből vagy az ünnepekkor?
És patakban folyik...
– Jött, egy... – mondja, törli is hófehér, keményített zsebkendőjébe.
Megölelem, búcsúzunk.
Lábam alatt ropog a hó, s olyan hideg szél fúj, s olyan szívesen lennék egy ékszerdoboznyi kávézóban egyik, bármelyik kedves barátnőmmel, kávéznánk, s hétköznapi dolgokról cseverésznénk, míg valamelyikünk nem venne egy nagy levegőt, hogy elmondja baját. Most indulnék, ha tehetném...
– Boldog új esztendőt, tonár nini! – magasodik elém, s a hangja hamarabb tudatja kivoltát, mint amíg a tekintetem felér a szeméig.
– Boldog új esztendőt, Valentin! – mondom!
S már kérdez is, hogy egészséges-e a leányecskám, én jól vagyok-e, voltunk-e otthonjában.
S én mesélek, s látom egyszer, hogy kezét markomban tartom.
– Ki hitte volna kilenc esztendeje, hogy ekkorára nősz! – köszönök el végül, mint mindig...
Ő még egyhelyben, int és mosolyog.
Haladok tovább, már nem is olyan élesen hideg a szél, ami az arcomat simogatja.
(2016. január 10.)
Egy póza
– Jó napot, jól vannak? Egészségesek?
– Jól, köszönöm kérdését, jön egyik nap a másik után, hogy szokott...
– Jól van akkor, még találkozunk.
– A leányecskáját hozta-e, van egy különyös tyúkunk, megmutitnám néki.
– Nem hoztam, beteg, forróságja van, lázas.
– Kell az es, hagyja el!
– Így van! Mennék es, egészséget kendeknek!
– Gyógyuljon a kisleányka, s majd jöjjék bé vele!
– Bétérünk szeredán, ha jól lesz.
– Jó, jó lesz!
– Egy pózát csiálhatok?
– Csiáljál, lelkem, csiáljál....
(2015. december 22.)
MÁTHÉ KRISZTA. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 15.
Akcióban a „zászlórendőrség” Csíkszeredában
A tavaly egy időre eltűnt, majd ismét kitűzött székely zászlót véglegesen, törvényszéki döntéssel távolíttatná el a Hargita megyei tanács székházáról Dan Tanasă és az általa vezetett a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC), amely szerint „az etnikai szeparatizmust” jelképező zászló sérti a közrendet.
A Hargita megyei törvényszékhez tavaly benyújtott keresetben azt kérik, az igazságszolgáltatás kötelezze az alpereseket, hogy távolítsák el a megyeháza tetejéről és a tanácsteremből a „Székely Nemzeti Tanács kék-arany színű, székely zászlóként is ismert lobogóját, amelyet a megye zászlójaként fogadtak el”.
Az ADEC által 2015 augusztusában benyújtott keresetet a Hargita megyei törvényszék bocsátotta rendelkezésünkre. Ebben kitérnek az előzményekre is: tavaly februárban jelezték a megyei tanácsnak, hogy törvénytelen a székely zászlók kitűzése a megyeházán. Erre néhány fotót kaptak, amelyek arról tanúskodtak, hogy a zászlók nincsenek ott, írásos válasz viszont nem érkezett. Mivel a zászlók továbbra is ki voltak tűzve a megyeházán, 2015 áprilisában panaszt tettek a megyei önkormányzat elnökénél, erre válaszként ismét fotókat küldtek nekik. Ezt követte a kereset benyújtása. A perben eddig még nem tartottak tárgyalást.
Az egyesület egyrészt a marosvásárhelyi táblabíróság 2012-ben hozott döntésére hivatkozik, amely hatályon kívül helyezte a megyei önkormányzat 2009-es évi, a megyezászló elfogadásáról szóló határozatát, de utal az 1994. évi 75-ös törvényre és a 2001. évi 1157-es kormányhatározatra is, amelyek előírják, milyen alkalmakkor tűzhető ki az ország, illetve más államok zászlói középületekre. „Ennek a székely zászlónak a kitűzése, amely az etnikai szeparatizmust jelképező zászló, sérti a közrendet és az alkotmányos rendet, mert azt jelképezi, hogy az illető kisebbség egy alkotmányos szempontból nem létező entitáshoz tartozik” – írja a dokumentum.
A megyei önkormányzattól azt kérdeztük, van-e összefüggés a per és a székely zászlónak a megyeházáról tavaly novemberben történt eltávolítása, majd újbóli elfogadása és visszahelyezése között, és ha igen, mi ennek az eredménye a folyamatban levő perrel kapcsolatban. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke ezekre a kérdéseinkre nem válaszolt. Azt is megkérdeztük, mi az álláspontja a megyei tanácsnak az egyesület által megfogalmazott kérésekről, és hogyan értékeli ezt a peres eljárást – erre egy rövid választ kaptunk. „Jogszerűen jártunk és járunk el a törvények betartásával. A zászló a helyén van, és bízom benne, hogy ott is marad” – közölte az elnök.
Kovács Attila. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 15.
Érvényben maradt az Antal Árpádra kirótt 10 ezer lejes bírság
Nem vonta vissza Kovászna megye prefektusa azt a tízezer lejes bírságot, amit Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterre rótt ki, mivel állítása szerint az elöljáró nem oldotta meg maradéktalanul a visszaszolgáltatási kéréseket.
Erről Antal számolt be sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre. Mint rámutatott: a Dacian Cioloş vezette szakértői kormány ugyan év végén elhalasztotta a 2013/165-ös számú törvény azon cikkelyének alkalmazását, amely szerint 2016. január elsejéig a helyi és megyei földosztó bizottságoknak véglegesen rendezniük kell az elkobzott ingatlanok, területek visszaszolgáltatását, ennek ellenére a kormánymegbízott által kirótt szankció érvényben maradt.
„Egyértelmű, hogy a bírságot valójában nem azért kaptam, amivel azt indokolták, a prefektus csak okot keresett a büntetésre” – vélekedett a székelyföldi megyeszékhely polgármestere. Antal arra utalt: valójában azért kell befizetnie a pénzösszeget, mert tavaly ősszel nem engedte a román zászló kitűzését a városháza tornyára. Az elöljáró fellebbezett a bírság ellen, ugyanakkor a kormányt is perbe fogta, amiért ugyan számon kéri a visszaszolgáltatást, de valójában akadályozza azt. 
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 15.
Gyermekeknek segít a Juventutti
Ebben az évben is számos tevékenységgel támogatja a rászorulókat a csíkszeredai Juventutti Alapítvány, amelynek legfőbb célja, hogy nehéz szociális helyzetben levő gyerekeken segítsen egészségük megőrzése vagy visszaszerzése érdekében.
A szervezet munkatársai szerdán kötetlen beszélgetés keretében számoltak be a sajtónak arról, hogy februárban a szülőknek szóló előadássorozatot indítanak, ugyanakkor sportegyesületek bevonásával sportesemények, nyílt edzések szervezését is tervezik gyermekeknek.
Az eseményen Balázs Brigitta, az alapítvány tagja hangsúlyozta: tapasztalataik szerint az emberek szívesen segítenek rászoruló társaikon, csak meg kell találni az utat, amely elvezet a jóakarókhoz. A Juventutti decemberben szervezte például a Hagyj egy csokit, vigyél egy mosolyt! elnevezésű akcióját, amelynek keretében üzletekben helyeztek ki dobozokat, ahol a rászoruló gyermekeknek szánt édességet lehetett hagyni.
„Rövid idő alatt gyűlt össze sok édesség. Az emberek nyitottak arra, hogy segítsenek, az utóbbi időben szinte menő dolog segíteni. Aki tud, biztosan segít, ha megtaláljuk, hogyan szólítsuk meg” – fejtette ki Balázs Brigitta. Elmondta: mindig az érintett szociális helyzete alapján dől el, hogy gyűjtéssel vagy más módon támogatnak például műtétet, kezelést – legutóbb egy gyimesközéploki hallássérült kislány operációjára szerveztek kupakgyűjtést.
Péter Beáta. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 15.
Vargyasi „szemek”
Bizonyították hasznosságukat a kamerák 
Tavaly ilyenkor történt, hogy Vargyason falugyűlést kellett összehívni a településen elszaporodó bűncselekmények, tolvajlások miatt: a község vezetősége és a közrendészeti hatóságok úgy döntöttek, térfigyelő kamerákat helyeznek el a településen, hogy azok segítségével „szemmel tarthassák” a bűnözőket.
– Hat térfigyelő kamerát szereltettünk fel, kettő közülük olyan felvételeket is készít, amelyek segítségével az áthaladó gépjárművek rendszámtábláját is le tudjuk olvasni – részletezte Ilkei Ferenc polgármester.
A beruházás nem bizonyult pénzkidobásnak, ugyanis betörőket, verekedőket azonosítottak a felvételek segítségével. Hamar kézre kerítették például azokat a tolvajokat, akik egy éjszaka betörtek az egyik helyi boltba, hiszen a felvételek elárulták a kocsijuk rendszámtábláját, így a nyomozóknak már csak utána kellett nézniük a nyilvántartásban. Mindezek mellett az elöljáró úgy véli, növelniük kellene még a térfigyelő kamerák számát, mert a biztonság, a nyugalom mindennél fontosabb a vargyasiak számára is. 
Böjte Ferenc. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. január 15.
Pártvezérek farokkal
Államelnökünk végre, nagy csendben hazasompolygott, Ez onnan tudható, hogy aláírta az első keze ügyében lévő törvényt, amely arról szól, hogy a pártfejeseknek és különféle felső vezetőknek védőkíséret – köznyelven farok – jár. Ezt még a megboldogult szoc-dem kormány javasolta, segíteni akarván a vele szövetkező gatyatábornokon, bizonyos Gabriel Opreán, aki éppen akkor tilosban járt a sleppjével. Azóta már rég nem Oprea barátai regnálnak, de a törvénytervezet-javaslat ment tovább, a parlament megszavazta, Johannis meg aláírta. Így aztán nem csak a pártfejesek jövedelmei nőttek óriásira, hanem szirénázó kíséret is kijár nekik. Széles utak és autósztrádák építése helyett egyszerűbb az adófizető pénzén hatalmas szirénázással félreseperni az éppen a nagyok útját keresztező egyszerű polgárt.
Nehogy valaki azt gondolja, hogy a valahai kommunista vámtiszt, most népi liberális Vasile Blagát, a politikailag is habkönnyű társát, Alina Gorghiut, a rácstól reszkető, nullaértékű Liviu Dragneát, a poros ötletekkel előjövő Valeriu Zgoneát, a sok csillagú, de nacionalista szónoklatain kívül semmit fel nem mutató Gabriel Opreát vagy a mi Hunorunkat bárki is az örök vadászmezőkre akarná küldeni. Arra azonban jó lesz az állandó farok, hogy a hírszerzők első kézből kapjanak jelentést, hogy a fentiek merre járnak, mit matatnak.
És amíg honatyáink, országnagyjaink szépen szórják a közpénzt a maguk zsebébe, a legfontosabb pénzőrző, Mugur Isărescu egy kukkot nem mond arról, hogy nincs erre summa, és meginog az ország gazdasága emiatt. Pedig az év elején még azért jajongott, hogy nem lehet egyszerre adót csökkenteni és átlagbért emelni, mert ez „a gazdaságra halálos lehet”. Az, hogy három millió ember az éhhalál szélén áll, nem érdekli. Ilyen kalmárgondolkodás hallatán, amit megspékel a Nemzetközi Pénzügyi Alap napokban errefelé járó képviselőjének nadrágszíj-szorításra való biztatása, az öreg autógyáros, Henry Ford mondása jut eszembe: „Ha az emberek igazán ismernék az eljárást, mely révén a pénzt létrehozzák, a rendszer nem tartana ki 24 óránál tovább!”
Román Győző. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. január 15.
Évértékelő a művelődési háznál
Minden igényt igyekeztek kielégíteni 
Tavaly gazdag kulturális kínálat állt a fürdővárosiak rendelkezésére, és amint azt Czilli Balázs művelődési igazgató hangsúlyozta, idén sem adnák alább.
Tavaly Kovászán több mind száz kulturális rendezvényt tartottak. A helyi színjátszók – a Pokolsár Egyesület színjátszó csoportja, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad – mellett vendégtársulatok is felléptek, a programban egyaránt megtalálhatóak voltak humoros előadások, komolyabb darabok és bábszínház-előadások.
– Annak ellenére, hogy Kovászna kisváros, rengeteg tehetséggel rendelkezik. Itt nemcsak a színjátszókra gondolok, hanem az Akusztik és Hangfoglalás zenekarokra is, továbbá a helyi kórusokra (Pastorala, Tiszta Szív, Magnificat, Hozsánna, Schola Patrona Hungarorum), amelyek több ízben sikeres koncertet adtak a nagyközönségnek. Mindezek mellett a képzőművészeti kiállítások, valamint könyvbemutatók is gyarapították a rendezvények sorát – részletezte a művelődési igazgató.
Czilli a városi művelődési házban zajló állandó programokról is szólt, kiemelve ezek közül a szülőknek és kisgyerekeiknek tevékenységet nyújtó Bütykkört, továbbá a különböző művészeti köröket és a kézműves foglalkozásokat is. Az idei tervekkel kapcsolatban elmondta, szeretnék tovább színesíteni a felhozatalt, és hangsúlyozta, a sajtóban és a világhálón naprakészen tájékoztatják a kulturális események iránt érdeklődőket a tervezett előadásokról. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)