Tízszázalékos béremelés a közszférában
A parlament 10 százalékkal emelte decembertől a közszférában dolgozók bérét, de csak azon közalkalmazottakét, akik korábban nem kaptak fizetésemelést.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) módosító indítványa több kérdőjelt is felvet, maguk a honatyák sem voltak biztosak abban, hogy a béremelés hosszú távon fenntartható-e, de megszavazták. A rendelet akkor lép érvénybe, ha Klaus Johannis államelnök is aláírja. A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság figyelmeztetett, hogy a béremelések és az adócsökkentések miatt az államháztartási hiány 2016-ban meghaladhatja a GDP 3 százalékát. Az orvosok 25 százalékos béremeléséről szóló sürgősségi kormányrendeletet módosította úgy, hogy decembertől a többi közalkalmazott fizetése is nő 10 százalékkal. Ugyanakkor maga az indítványozó leszögezte: az emelés nem vonatkozik az egészségügyben, az oktatásban dolgozókra, valamint azokra a magas rangú tisztségviselőkre, akik az idén már kaptak jövedelememelést.
Szabadság (Kolozsvár)

Vezetőségváltás a kritikusok céhében
Második elnöki ciklusa végeztével leköszönt tisztéről Tompa Andrea, a Színházi Kritikusok Céhének elnöke, valamint az elnökség tagjai, Herczog Noémi és Jászay Tamás, olvasható a céh közleményében.
A napokban lezajlott tisztújító közgyűlésen a tagság új vezetőséget választott. Stuber Andrea elnök, valamint Proics Lilla és Kovács Bálint elnökségi tagok folytatják elődeik munkáját.
Az új elnökség mindenekelőtt a céh szakmai egyesület jellegét kívánja erősíteni. Programjában felvázolja különböző lehetőségeit, útjait, módjait annak, hogy az egyébként a puszta létéért küzdő színikritika szakmaiságában erősödjön és a láthatósága is növekedjen, áll a közleményben.
Szabadság (Kolozsvár)

II. Székföldi magyar napok
Sikeres hidvégi záró rendezvény
November 7-én, szombaton délután a hidvégi kultúrházban tartották a II. Székföldi magyar napok utolsó rendezvényét. A helyi asszonyok és pedagógusok magyaros kézimunkákkal, őszi terméssel díszített teremben várták a vendégeket. Az eseményre ünnepi öltözetben érkeztek erősdiek, árapatakiak és helybéliek egyaránt, hiszen újra magyar napot ünnepelhettek.
„A sok őszi munka után egy kis pihenésben, identitásunkat erősítő magyar kulturális műsorban lehet részünk. Kérem, engedjék meg, hogy ezúton is megköszönjem Kovászna Megye Tanácsa vezetőinek az ötletet és a támogatást, illetve önöknek, hidvégieknek is köszönöm a szervezésben nyújtott segítségüket”, mondta köszöntőbeszédében Horváth Miklós helyi RMDSZ-elnök.
Gáj Nándor megyei tanácsos tolmácsolta Kovászna Megye Tanácsa vezetőségének üdvözletét, majd kiemelte: „A rendezvény célja, hogy a »belső szórványban« élő magyar közösségek megmaradjanak, együtt éljék át hagyományaikat. Fontos, hogy ne ápoljuk, hanem megéljük magyarságunkat. Egy hete őrtüzeket gyújtottunk Székelyföld határain, kívánom, hogy a mai műsor az önök szívében gyújtson olyan őrtüzet, amelynek fénye még hosszú időn át a magyarságért lángol.”
A magyar napokra a felnőttek mellett a gyerekek is komolyan készültek, az I–VIII. osztályos tanulók népdalokat és a Kőmíves Kelemenné népballadát adták elő, Pivolda Irma Anna II. osztályos tanuló Kányádi Sándor-verset szavalt. A szomszédos települések is készültek egy-egy fellépéssel: az erősdi Ráduly-Baka Rebeka népdalokat énekelt, míg az árapataki Göncz Sándorné Petőfi Sándor Az árva lyány című versét adta elő. A Kovászna Megye Tanácsa által támogatott fellépések zárták az estet: a Fenyőcske Néptánccsoport, illetve a Visky Árpád Színjátszó Társulat előadásait vastapssal díjazta a közönség. Rövid szünet és teremátalakítás után pedig hajnalig tartó kosaras bállal zárultak a II. Székföldi magyar napok.
Az eseményt idén is a hidvégi magyar közösség, Kovászna Megye Tanácsa és az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete rendezte.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Magyarfaluban nőtt fel
Cioloș is volt már kisebbségi
A magyar többségű Szilágyperecsenben töltötte gyermekkora nyarait, és Szilágysomlyón egy román–magyar tannyelvű iskolában tanult és érettségizett az ország kijelölt miniszterelnöke, a 46 éves Dacian Cioloș.
Egykori osztályfőnöke, Szántó Sándor nyugalmazott tanár elismeréssel beszélt az Agerpres hírügynökségnek az iskolás Dacian Cioloșról. Elmondta: korosztálya vezéregyéniségének számított, és mind diáktársai, mind a tanárai nagyra becsülték. Azt is megjegyezte, hogy Dacian Cioloșt a mezőgazdasági szakközépiskola vonzotta Szilágysomlyóra. Az iskola diákotthonában lakott, csak hétvégeken járt haza a Zilahon lakó szüleihez. Elismeréssel szólt egykori diákjáról Sallay Károly tanár is. Hozzátette, már akkor megmutatkozott a tanítvány diplomáciai érzéke.
Dacian Cioloș maga írt arról közösségi oldalán, hogy a gyermekkorát anyai nagyszüleinél töltötte Szilágyperecsenben (Pericei). Augusztusban fényképet is közölt, amelyen perecseni nagyapjával látható, akiről azt írta: ő inspirálta a gyermekkorát, és a felnőtté válását.
Boncidai Csaba, a 85 százalékban magyarok által lakott Szilágyperecsen polgármestere az MTI-nek elmondta, ő maga is rúgta annak idején a labdát Dacian Cioloșsal. A polgármester felidézte, 2011-ben Winkler Gyula európai parlamenti képviselő meghívására járt egy perecseni küldöttség Brüsszelben, hogy a falu nevezetességének számító hagymát népszerűsítsék, és Cioloș akkori agrárbiztos is büszkén vállalta, hogy az ő falujából érkezett a küldöttség. A miniszterelnök-jelölt 94 éves perecseni nagyapja kiválóan beszél magyarul, és büszke arra, hogy egykor magyar katona volt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Nő a magyarul tanuló kisdiákok száma
Növekszik a magyarul tanuló iskolakezdők száma a határon túli régiókban: a tanév szeptemberi indulása óta november elejéig 3500 első osztályos kisdiák részesült mintegy 140 helyszínen a Rákóczi Szövetség ösztöndíjában – közölte a szervezet.
Mint közleményükben kifejtik, decemberig további kétezer magyar családoz jut el a magyar iskolaválasztást elismerő ösztöndíj.
A Rákóczi Szövetség szerint Felvidéken, Bihar megyében, Temes megyében és a kárpátaljai Felső-Tisza-vidéken is egyértelműen növekszik a magyar iskolát választó családok száma. Ez állapítható meg a szövetség beiratkozási programjának szeptember eleje óta zajló, magyar iskolakezdőket érintő ösztöndíjátadásai alapján.
Az ösztöndíjakat szeptember és december között több mint 200 Kárpát-medencei helyszínen, közel 5800 magyar iskolába lépett diáknak adják át iskolai ünnepségek kertében. A program érinti a teljes Felvidéket, ahol 3550 diák részesül az ösztöndíjban, a teljes Bihar megyét, Temesvárt és Dést, ahol 1800 kisdiákhoz jut el a támogatás, részese a programnak a kárpátaljai Felső-Tisza-vidék 100 iskolakezdője, továbbá 40 délvidéki szórványtelepülés közel 300 első osztályos tanulója, derül ki a közleményből.
Ennek szerzői kitértek arra is, hogy a program támogatói között közel 300 magyarországi önkormányzat, országgyűlési képviselők, köztük a teljes KDNP-frakció, magánemberek, cégek sorakoztak fel. Az ünnepélyes ösztöndíjátadásokon sok esetben részt vesznek a programot támogatók is.
A Rákóczi Szövetség beiratkozási programja 2004 óta zajlik annak érdekében, hogy minél több külhoni magyar család írassa gyermekét magyar tannyelvű iskolába, vállalva ezzel a magyar közösségek megmaradását is. A program a Felvidéken indult, és az ott elért pozitív eredmények alapján – a szlovákiai magyar iskolakezdők száma az utóbbi években stabilizálódott, az elmúlt évben növekedett – terjesztette ki a szövetség a programot olyan erdélyi, kárpátaljai és délvidéki területekre, ahol az asszimilációs folyamatok felgyorsultak. Az ösztöndíj értéke 10 ezer forint (mintegy 150 lej), amit támogatási szerződés keretében vehetnek át az iskolakezdők szülei.
Krónika (Kolozsvár)

Felméri a kolozsváriak gondjait az RMDSZ
A magyar állampolgárságra is rákérdez a kolozsvári RMDSZ városi konzultációja során, a szövetség többek között arra kíváncsi, miért igényelték a kincses városbeli magyarok a kedvezményes honosítást, terveznek-e munkát vállalni az anyaországban.
Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári elnöke, alpolgármester (képünkön) szerdai sajtótájékoztatóján lapunk kérdésére elmondta, noha elsősorban az RMDSZ tevékenységéről várnak visszajelzést, számos közéleti kérdésben is kikérik a kolozsváriak véleményét. Így a munkával, egészségüggyel, oktatással és korrupcióval kapcsolatos kérdések is felkerültek arra a kérdőívre, amellyel a mintegy 40 fiatal önkéntes kérdezőbiztos bekopogtat a magyar családokhoz.
Megkérdezik többek között, hogy mit gondolnak az emberek a belvárosi magyar iskolákról, a gyerekek számára ingyenes tömegközlekedésről, az iskolai étkeztetésről és a délutáni iskolai foglalkozásokról. „Fontos tudni, hogy mit gondolnak a kolozsvári magyarok ezekről a kérdésekről” – hangsúlyozta Horváth Anna.
Újságírói kérdésre ugyanakkor elmondta, hogy az adatfelvétel négy hétig tart, a kérdőíveket év végéig kiértékelik, majd nyilvánosságra hozzák az eredményt. Az elöljáró szavaiból kiderült: azért is fontos, hogy időben végezzenek a munkával, hogy még a februári iskolai beiratkozások előtt a rendelkezésre álljanak az adatok.
Horváth Anna szerint összesen 8000 magyar háztartás felkeresését tervezik, így családonként átlag 2,5 fővel számolva 20–25 ezer ember véleményét szeretnék begyűjteni. A választói névjegyzék alapján döntik el, hogy kiket keresnek fel, a dokumentumot a pártok törvényes keretek között igényelhetik.
A konzultációval a korábban megkezdett, audiencia-, illetve interaktív rádióműsorokból álló munkát folytatják, tette hozzá az alpolgármester, rámutatva: éreztetni kell az emberekkel, fontosak a személyes gondjaik.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke arról számolt be, hogy amióta megválasztották az új elnökséget, felkeresték a vidéki magyar közösségeket, és azt tapasztalták, hogy a helyi önkormányzatokban a magyar képviselők hatékonyan tudnak együttműködni a román pártok képviselőivel.
Krónika (Kolozsvár)

Arany nyelvét ünneplik Erdély-szerte
Idén több erdélyi és partiumi helyszínen is megünneplik a magyar nyelv napját. Miután október 13-án a képviselőház is rábólintott az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója által közösen kezdeményezett jogszabályra, idéntől Romániában is a magyar nyelv hivatalos napja november 13.
A törvényt szerdán hirdette ki Klaus Johannis államfő. Magyarországon egyébként 2011 óta ünneplik hivatalosan november 13-án a magyar nyelv napját, 1844-ben ezen a napon fogadták el ugyanis a magyart államnyelvvé tevő törvényt.
Új havilap Váradon
Nagyváradon a Bihar megyei RMDSZ a Szacsvay Akadémiával közösen kétnapos rendezvénysorozattal készül. Csütörtökön a magyar nyelv használatáról tart előadást a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója, Horváth István, rávilágítva, hogy a közéletben és a közigazgatásban miképpen állunk az anyanyelvhasználattal, milyen lehetőségeink és kötelességeink vannak azt illetően, hogy anyanyelvünkön kommunikálhassunk.
Az előadó beszél majd néhány jól ismert kezdeményezésről is – például a kolozsvári Igen, tessék! egyesületről –, amelyeknek az a céljuk, hogy a többnyelvűséget, de kiváltképp a hivatalos román mellett a magyar nyelv használatát segítsék elő az üzleti szférában.
Pénteken, a magyar nyelv napján a Tessék kérem, Nagyvárad! című kulturális-közéleti havilap próbaszámát ismertetik, amely a kolozsvári Igen, tessék! mozgalomhoz hasonló célokat tűzött maga elé. A készítők Nagyvárad épített öröksége, kulturális élete mellett érdekes és fontos személyiségeket is bemutatnak majd a lapban, amelyben teret kapnak azok a váradi vállalkozások is, amelyek kétnyelvű, román és magyar ügyfélszolgálatot működtetnek, vagy szolgáltatásaik elérhetők magyarul is.
Ugyancsak pénteken este Benkő Péter, Mikó István és Rusz Milán magyarországi színművész előadásában tekinthető meg az a különleges előadás, amellyel a magyar filmvilág egyik csillagának, Jávor Pálnak állít emléket. A debreceni Mandala Dalszínház előadásának címe: Jávor Pali utolsó mulatása.
Diákok az anyanyelvről
Kolozsváron a Georgius Aranka Társaság szervezésében ünneplik a magyar nyelv napját. Az Apáczai Csere János Elméleti Gimnáziumban este hat órától Lőrincze Lajos nyelvészre emlékeznek, majd anyanyelvi játék kezdődik (kor)határok nélkül.
Marosvásárhelyen csütörtökön 13 órától a helyi RMDSZ Nőszervezete és a Római Katolikus Gimnázium diákjai ünnepi előadásra hívják az érdeklődőket. „A magyar nyelv napját velünk együtt ünneplők a magyar nyelv eredetéről, anyanyelvünk szépségéről, nyelvünk költőiségéről hallhatnak, valamint egy rövid filmösszeállítást is megtekinthetnek arról, hogy mit olvasnak szívesen a mai fiatalok, milyen számukra a jó könyv. Előadóink gyerekszemmel, diákésszel közelítik meg mindazt, amit a felnőttek többnyire másként látnak. Az előadást versek és táncok is színesítik” – áll a meghívóban.
Nagybányán, a veresvizi Krisztus Király-plébánia Don Bosco Termében pénteken 17 órától fellép a Németh László Elméleti Gimnázium kórusa, majd szabad beszélgetésre kerül sor az iskola igazgatójával, Váradi Izabellával a magyar nyelv jelenéről és jövőjéről.
A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ székhelyén pénteken 18 órától kerül sor a Képről szóra – szóról képre, avagy a művészetek nyelve című eseményre, melynek alkalmával a szárhegyi művészeti központ gyűjteménye által ihletett írások kiállítására és felolvasására kerül sor, rálátást nyújtva az irodalom és képzőművészet találkozására. Az eseményen a gyergyószentmiklósi Dr. Kercsó Attila Irodalmi Kör működik közre.
Ünnep Tamási szülőfalujában
A székelyudvarhelyi székhelyű Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Farkaslakán ünnepel, lehetőséget teremtve a helyi és környékbeli fiatalok és iskoláskorú gyermekek számára, hogy ezen a napon meglátogassák Tamási Áron szülőházát, az író testvére, Ágnes néni udvarán felújított kultúrcsűrt, illetve a Tamási Áron Művelődési Házat.
A résztvevők pénteken délben megkoszorúzzák az író sírját, majd meglátogatják a szülőházat Tamási Erzsébet fia, Sipos Mátyás kalauzolásával. Ezt követően Hadnagy Jolán, a Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője kalauzolja végig az érdeklődőket a Tamási Áron Alkotóházon, majd felolvasást tartanak irodalmi művekből a helyi művelődési házban.
Krónika (Kolozsvár)

Miénk a város!: Kolozsváron két iskolának adták át a díjakat
Elsőként Kolozsváron adták át a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által életre hívott Miénk a város! elnevezésű játék díjait.
A szerdai rendezvénynek otthont adó Apáczai Csere János Gimnáziumon kívül a János Zsigmond Unitárius Kollégium (JZSUK) gazdagodott a Csodasaroknak nevezett ajándékcsomaggal egy-egy tehetséges kisdiák munkájának köszönhetően.
Milován Orsolya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője elmondta, a Miénk a város! elnevezésű játék keretében összesen 65 nyereményt osztanak ki a Kárpát-medencében 5 millió forint értékben. Mint kifejtette, a két kolozsvári nyertes teljesítménye azért is különleges, mert több mint háromezer résztvevő közül kerültek ki győztesen a vetélkedőből.
Az Apáczai-gimnázium és a JZSUK kisdiákjai, Sztranyicki Dóra és Lőrincz László vette át a díjat. Az iskolák könyvek mellett egy-egy asztali csocsót is nyertek, a gyerekek szemmel láthatóan ennek örültek a legjobban. Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Gimnázium igazgatója az emlékplakettek átadása után úgy fogalmazott, lényeges, hogy a gyerekek a közösségük számára nyerték a díjakat, hiszen így megtanulhatják, hogy az az igazán értékes munka, amelyet nem önmagukért, hanem a közösségükért fejtenek ki.
Az igazgató a gyerekektől azt kérdezte, hogy a verseny melyik témája tetszett nekik a legjobban, amire Sztranyicki Dóra azt felelte, hogy a Szélkirálylány-vár témája tetszett, mert szeret királylányokat, hercegnőket és várakat rajzolni. Lőrincz László pedig azt válaszolta, hogy neki A szabó és eszközei című téma tetszett legjobban.
A játékba bekapcsolódó rengeteg résztvevőnek köszönhetően megannyi külhoni magyar intézmény nyert Csodasarkot, amely mintegy 100 ezer forint értékben tartalmaz játékokat és gyerekkönyveket. További intézmények 50 ezer forint értékű játékcsomagot nyertek, valamint sok versenyző egy-egy gyermekkönyvvel lett gazdagabb. A 6–10 éves gyerekek négy héten keresztül oldottak meg feladatokat.
Erdély-szerte is több iskola nyert Csodasarkot, köztük a székelyudvarhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola 4. A osztálya, a marosvásárhelyi 15-ös napközi otthon, a nagykárolyi 1-es számú napközi otthon, a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola, a marosvásárhelyi Római Katolikus Főgimnázium és a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Gimnázium.
Ugyanakkor 50 ezer forintos ajándékcsomaggal jutalmazták többek közt a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Gimnáziumot, a szatmárnémeti Dr. Vasile Lucaciu Általános Iskolát, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot, valamint a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskolát.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

A 27. székely honvéd könnyű hadosztály történetéről
Berekméri Árpád Róbert történész, a református egyház marosvásárhelyi levéltárosa „Lesz még kikelet!" – A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály a második világháborúban (1940–1945) című tanulmánykötetét mutatták be kedd este a Bolyai téri unitárius templomban.
Megtelt kedd este az unitárius templom, sokan kíváncsiak voltak arra, hogy mi történt azzal a hadosztállyal, amelyhez a legtöbb marosvásárhelyinek az apja, a nagyapja, vagy valamelyik hozzátartozója kapcsolódott. Előbb Nagy László unitárius lelkipásztor házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, majd Gálfalvi Ágnes, a könyv szerkesztője szólt a hatalmas munkáról, amelyet sikerült az olvasók, kutatók, történészek asztalára letenni. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében Lukács Bence Ákos konzul is jelen volt a rendezvényen.
A szakmai ismérveket, a kutatások eredményeit és azok tálalását Sebestyén-Spielmann Mihály a történész szempontjából értékelte. Ahogy fogalmazott, Berekméri Róbert Árpád Lesz még kikelet című hadtörténeti munkáját kellő komolysággal, mértékkel és hosszas elő-és felkészültséggel írta meg. „Egy tragikus és hősies magyar hadosztálytörténet” a mű, amelynek megírását a szerző nem „a tegnap” kezdte el, már kisgyerekkora óta hallgatta a katona történeteket, rokon férfiak, gernyeszegiek és sáromberkiek beszéltek, meséltek a két háborúról, azokról a nagy történésekről, melyek belefértek az erdélyi magyar ember rövid és hányatott, bizonytalan életébe.
Berekméri Árpád Róbert érdeklődésünkre elmondta, nagyapjától hallott a legtöbbet a háborúról, a harcokról, a katonáskodásról, mikor kaszálni mentek, vagy más munkát végeztek, állandóan ez volt a fő beszédtéma. „Már gyerekként elhatároztam, hogy ezzel foglalkozom, ha nagy leszek” – mondta a történész, aki a korabeli dokumentumok felkutatása mellett több száz interjút készített azokkal, akik katonáskodtak, harcoltak, tapasztalatokat szereztek. A következő munka egy album összeállítása lesz, hiszen sok száz fényképfelvétel került a kezébe, amelyekről úgy véli, kár lenne hagyni, hogy feledésbe merüljenek.
Antal Erika
maszol.ro

Először vizsgálták meg tudósok a csodatevő csíksomlyói kegyszobrot
Mit rejtett a Szűzanya szobrának belseje? Többek között ez is kiderült, amikor korszerű tudományos eszközöket vetettek be a megvizsgálására.
A csíksomlyói kegytemplomban található Szűz Mária-szoborhoz számos csodás hiedelem, legenda és történelmi feltételezés fűződik, holott konkrét tudományos vizsgálatnak mindeddig nem vetették alá. A székely hitélet szent tárgyaként a pünkösdi búcsújárás évszázados hagyományát megteremtve
a Kárpát-medence egyik legtitokzatosabb kegyhelyévé tette Csíksomlyót, ahova százezrek zarándokolnak évről évre.
Egy szakemberekből álló kutatócsoport nemrég átfogó természettudományos/régészeti vizsgálatnak vetette alá a szobrot, melynek eredményeiről Benkő Elek, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Régészeti Intézetének igazgatója számolt be Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem keretében működő Történeti Intézet meghívására.
A kegyszobor átfogó vizsgálatát két egymástól független tényező tette lehetővé. Egyrészt kapcsolódott ahhoz a Csíki Székely Múzeum által végzett kutatáshoz, mely a kolostor múltjának materiális szempontok szerinti feltárására irányul a 15. század közepétől egészen napjainkig. Ugyanakkor a kutatás nem valósulhatott volna meg, ha az MTA Régészeti Intézete több nyertes pályázat révén nem fejleszti a műszerparkját a bioarcheológiában használatos korszerű eszközökkel. A többek között mikroszkópokkal, endoszkóppal, UV-lámpával végzett vizsgálatok eredményét egy tanulmánykötetben összegzik a tudósok, ebből kaphatott ízelítőt az előadáson résztvevő közönség.
A kegyszobor származására vonatkozó feltételezések ellentmondásosak. Az bizonyos, hogy a szobor nem tartozik a kolostor eredeti berendezéséhez, származása pontosan nem ismert. 1526-nál régebben készülhetett, és eredetileg egy mellékoltár főalakja volt. Értékének felbecsülésekor két álláspont ütközik: egyesek szerint Erdély legnagyobb és legszebb Madonna-szobra, míg mások azt állítják, hogy sérült, átfaragott, másod- vagy harmadrendbeli munka. Kinek van igaza? Az előadás végére ez is kiderült.
Az első feltételezés, mely cáfolatot nyert a kutatók vizsgálatai nyomán, hogy a szobor hársfából készült. Mikroszkopikus méretű mintát vettek a kegyszoborból, amelyet megvizsgálva kiderült: az alapanyag juharfa, akárcsak a hozzá tartozó Szent Borbála- és Szent Katalin-szobroké is. A kegyszobor 253 centiméter magas, maga Szűz Mária alakja 191 centiméter, tehát az életnagyságnál nagyobb. A szobor egy gömbön áll, amelynek az alját szakszerűtlenül fűrészelték le, de ez még nem azt jelenti, hogy az egész szobrot átfaragták volna. Alsó része a nyers fáig lekopott, mivel régi szokás, hogy a zarándokok Isten anyjához könyörögve megsimogatják a szobor lábát, ruhájukat, kegytárgyaikat hozzáérintik.
A szobrot a 19. században átfestették, de a Szűzanya kezénél látszik, hogy az eredeti festés melegebb színű volt. Az újkori laparanyozás eredményeképpen aranyfüst-lemezekből vastag, tömör réteget alkottak a szobor egyes részein.
A Madonna arcán több sérülés látható. Az egyik legenda szerint a 17. században egy tatár vezér lándzsát szúrt az arcba, melynek nyomai a mai napig láthatóak. A mostani vizsgálatokból azonban kiderült: a fa anyagában található csomó az oka a szemmel látható szabálytalan felületnek. Az UV-vizsgálat éles tárggyal történt karcolások nyomait tette láthatóvá: ez annak tudható be, hogy az idők folyamán öltöztették, a székely katolikus főúri családok felajánlásával értékes ékszerekkel díszítették a szobrot, ugyanakkor a kezében található jogart és a koronát is időnként kicserélték. A fejdíszekhez kapcsolódik az a csoda, miszerint a hívek látni vélték, amint angyalok leeresztik a koronát a Szűzanya fejére. A hiedelem szerint, ha a mellékalakok visszalépnek, az halált vagy pusztulást jelez előre.
A Szűz Mária karján ülő Kisjézuson – de a főalak belsejében is – megfigyelhető, hogy a szobor nem egyetlen fából volt kifaragva, hanem több összetoldott farészből alkották meg. Hogy milyen lehetett a szobor eredeti festése, az a rendházban található egyik olajképből derül ki, mely 1747-ben készült, és régebben a templomban állt. A szobor jellegzetes középkori részletei figyelhetőek meg az alkotáson.
Molnár Mihály vezetésével a fő- és a mellékszobrokból mintát vettek, és radiokarbon kormeghatározást végeztek, melynek eredménye nem okozott túl sok meglepetést. A Szent Katalint ábrázoló szoborból vett minta alapján megállapították, hogy a juharfa, amelyből készült, a 15. század első felében volt csemete. A Madonna-szobor vászonalapozásából vett minta pedig arra mutatott rá, hogy a textil ennél régebbi, azaz a szobor készítői nem friss anyagot használtak az alapozáskor. A szobor pontos korának meghatározása Benkő Elek szerint a művészettörténészekre hárul, akik az 1510-es éveket jelölték meg a keletkezés időpontjául.
A szobor üreges belsejét endoszkóppal is megvizsgálták, a készülékkel készített felvételeket Kolozsváron is levetítette az előadó. Mint mondta: elsősorban feliratokat, jelzéseket kerestek, de semmi ilyesmit nem találtak. Ehelyett apró- és papírpénzek, papírra vetett imák, levelek tucatját „halászták” ki a szoborból, melyeket a hívek főleg a már említett, lefaragott gömbtalapzat résén keresztül helyeztek el. Az endoszkóppal megállapították: a szobron semmilyen égési nyom nem látható, pedig a templomot az 1661-es török-tatár dúlás alkalmával felgyújtották.
Az előadás összegzéseként végül Benkő Elek elmondta: a vizsgálatok rámutattak arra, hogy a szobor eredeti, tehát nem volt újrafaragva. A szobor tisztelete a 17. század óta töretlen, jelentősége a csíksomlyói búcsú hagyományában megkérdőjelezhetetlen. A kutatócsoport számára rendkívüli élmény volt a felállványozott kegyszobrot közelebbről is szemügyre venni – fogalmazott az előadó, aki szerint a szobor sokkal szebb, mint ahogy korábban gondolták.
Méltán büszke rá tehát a katolikus székelység...
foter.ro

Népharag és politikai kaszt
Nem vitás, hogy a rendszerváltás, majd a bányászjárást megelőző diáktüntetések óta nem látott a hazai politikai osztály ilyen felháborodást, mint amit a bukaresti Colectiv Klubban történt tömegszerencsétlenség váltott ki az emberekből. Az összeesküvés-elméleteket keresők és magyarázók logikája alapján akár azon is el lehetne mélázni, hogy mely érdekek és milyen titkosszolgálatok állhatnak a tömegmegmozdulások hátterében, de a közösségi háló révén egy nagy faluvá „összezárt” emberiség korában kár is ezen rágódni. Az emberek elégedetlensége nem ismer határt: akinek megadatik – márpedig a fiatalabb nemzedékek többségének igen –, hogy kicsit is túlpillantson e mioritikus ország határain, hamar rádöbben: idehaza bizony nyomtalanul telt el az elmúlt 25 esztendő.
A logikus bűnbak is megvan mindezért: az a politikai osztály, amely 1989 decemberében a Szekuritáté támogatásával mentette át hatalmát a szabadnak kikiáltott Romániába – hogy később negyedszázadon át ugyanazok a sötét figurák húzogassák a szálakat a háttérből –, vitathatatlanul gyökeres átalakításra szorul. Ezt nem csak a tüntetők, hanem a politikai pártok is jól tudják. Ezzel magyarázható a politikusok lapulása, mellébeszélése, a követelések súlytalanná tétele, a kitérés a felelősség alól. Ez a magatartás nem pártfüggő, hanem egyformán érvényes mindenik, a hatalomban már megfordult parlamenti pártra. Ha ideológiailag van is különbség, korrupciós szempontból összemosódnak a határok kormánypártok és ellenzék között, hiszen igazából egyik párt sem tudott megszabadulni nagy túlélőitől, a politikában csak üzletet és elvtelen boldogulást látó politikai kaszttól. Ebben nincs különbség a román és magyar politikusok között: az RMDSZ, akárcsak a Szociáldemokrata Párt, sokadszorra védte védhetetlen embereit az igazságszolgáltatás karmaitól, vagy akkor sem tudott búcsút venni lejáratott múltú „nagy öregjeitől”, ha azt már nemcsak a szövetségen kívüliek kérték, hanem a szövetségben maradt tagok is.
Az RMDSZ „miniparlamentjének” sziesztahangulatú, nyugodt hétvégi ülése a legjobb példa arra, hogy nemcsak Bukarestben, hanem Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen sem értik a politikusok az idők szavát. Nagy szűklátókörűségre vall, amikor az RMDSZ elnöke mindent rendben talál pártjában, és úgy gondolja, nem kell itt semmit újratervezni, mert magyar tüntetők nincsenek, vagy ha igen, akkor csak elvétve jutnak ki az utcára.
Egy dolog bizonyos: a tömegelégedetlenség sok mindent újrarajzolhat Románia politikai, közéleti térképén. És ez alól az eddig mindenféle reformelképzelést megúszó RMDSZ sem látszik kivételnek
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Belső migráció
A „multikulturális” kifejezés kulturális vagy nemzeti sokszínűséget jelent, míg a „multikulturalizmus” olyan ideológia, mely támogatja a kulturális és a nemzeti sokszínűséget és elismeri az etnikai kisebbségeket. Ám a romániai hétköznapok azt bizonyítják, a gyakorlat igen messze esik az elmélettől.
Manapság, amikor valóságos népvándorlás indult el Európa irányába és az idegen kultúrákból, más életkörülmények közül érkező bevándorlók egyre nagyobb kihívás elé állítják a civilizált országok döntéshozóit, érdemes emlékeztetni arra, hogy a 60-as 70-es évek Romániájában országon belüli – igaz, a hatalom által kikényszerített és irányított – migráció zajlott le, ami nem kis változást okozott az addig magyar többségű települések mindennapjaiban.
A vándorlás tudatosan egyirányúvá sikeredett: Moldvából és Havasalföldről Erdély nagy és kis városaiba tartottak tömegestől a sokszor félanalfabéta román munkások és parasztok. Nem beszélnénk manapság úton-útfélen multikulturalizmusról, ha az etnikumok jól kitervelt, tudatos keverése nem történik meg, ha az évszázadok óta többségében magyarok által lakott vidékeket nem sikerül etnikailag teljesen átrajzolni. Több tízezer román anyanyelvű egyént költöztettek be – elsősorban a falvakról – az erdélyi városokba rohamléptekkel épült tömbházrengetegekbe. Kolozsváron – ahogyan más nagyvárosban is – ma már második, harmadik generációs bevándorlókról beszélünk, akiknek semmi közük az egykori kincses városhoz, és akik ma sem ismerik el és nem tudják elfogadni azt a tényt, hogy a város épített és szellemi öröksége az egykor itt élő magyarság keze nyomát viseli. Uralkodásuk érdekében mindent megtesznek: román zászlók lengenek a legváratlanabb helyeken, a törvény által is biztosított kétnyelvűség a legtöbb esetben csak papíron létezik. Ugyanakkor minden talpalatnyi helyet beépítenek ortodox templomokkal, ami szintén a „mi vagyunk itt az úr” elvet hivatott alátámasztani.
A romániai multikulturalitás pusztán szemfényvesztés, a hatalom nagyon jól tudja: ha komolyan venné a kulturális és nemzeti sokszínűséget, és mindent megtenne, hogy egyenlő alapokon bírálja el a nemzetiségeket, megszűnhet a társadalom egysége. A nagyvilág felé persze mindent elkövetnek, hogy úgy tűnjön, Romániában a kisebbségek paradicsomi körülmények között élnek. A határokon belül viszont minden eszközzel a nemzetállam megerősítésén ügyködnek: ezért nem akarnak hallani semmiféle autonómiáról, ezért vonnak fel hatalmas nemzeti trikolórokat majdnem színtiszta magyar településeken, ezért nem engedélyezik a kisebbségek szimbólumainak használatát, és ezért veri ki őket a verejték, ha felcsendül a Himnusz. Ahogyan Angela Merkel német kancellár fogalmazott még 2010-ben: „A multikulturális társadalom építéséről szóló kísérlet megbukott”. Szerinte „az álom, amely szerint a multikultiban az emberek boldogan élnek egymás mellett, egyszerűen nem működik Németországban”. Romániában sem.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Sikeres gazdálkodáshoz elsősorban tudás kell
Munkássága elismeréseként nemrég a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. Gyermekkorában meg kellett harcolnia azért, hogy tanulhasson és magyar iskolába is járhasson. Dr. Jakab Sámuel talajtani szakértő azt vallja, a tudás a legnagyobb érték, amit az ember felhalmozhat.
– Mikor kezdett érdeklődni a földrajz és a talajtan iránt?
– Szásznádason születtem: gyermekkoromban a település 75 százalékban szász volt, 20 százalékban román és a lakosság 5 százaléka – mintegy húsz család – volt magyar. Helyben csak román és német iskola működött, de német tagozaton csak minden második évben indítottak osztályt. Én épp román osztályban kezdhettem tanulmányaimat. Románul jól tudtam, így nem voltak nehézségeim. Apámnak elég sok birtoka volt. A négy elemi után 12 évesen már magas, erős gyermekként én végeztem el a földek ugarolását, az aratás utáni sekély szántást. Apám birtokán volt két nagy árok, ahol jól lehetett látni az üledékes kőzetrétegeket. Ez engem nagyon megragadott.
– Mennyire volt nehéz továbbtanulni?
– Elemi után a nagyenyedi református kollégiumban szerettem volna továbbtanulni. Akkor már Dél- Erdélyhez szakadtunk, ahol két magyar középiskola maradt: Nagyenyeden a Bethlen Kollégium és Brassóban a Római Katolikus Gimnázium. 1943-ban a Bethlen Kollégiumot bezárták, s mivel unitárius voltam, nem vettek fel a brassói katolikus gimnáziumba. Sírtam, így apám elvitt Erzsébetvárosba, a román gimnáziumba. Oda is csak úgy kerültem be, hogy a polgármester szásznádasi volt, s apámmal gyermekkoruk óta ismerték egymást, másképp magyarként fel sem vettek volna. Mindenképp szerettem volna magyarul is tanulni. Erre 1948-ban kínálkozott lehetőség. Akkor szűnt meg Marosvásárhelyen a református kollégium, a római katolikus gimnázium és a szászrégeni gimnázium, amelyek helyett létrejött a 2-es számú fiúlíceum. Nehezen engedtek felvételizni, de azzal volt szerencsém, hogy az iskolaigazgató és az aligazgató matematika tanár volt, nekem pedig az V.osztályos bizonyítványomban 10-esem volt matematikából. Sikeresen vizsgáztam és három év múlva leérettségiztem.
– Jött a katonaság, a munkaszolgálat. Miért nem sikerült első nekifutásra bejutni az egyetemre?
– Both Károly barátommal elmentünk Kolozsvárra felvételizni, én geológus vagy vegyész szerettem volna lenni. Mindketten kulákfiúk voltunk. A Bolyai Egyetemen a jelentkezési iratainkra egy római négyes került, ami azt jelentette, hogy „egészségtelen” származásúak, azaz osztályellenségek vagyunk. A titkárságon azt tanácsolták, próbálkozzunk a Babeşen. Annak ellenére, hogy a felvételi felkészítőn a legjobbak között voltunk, nem engedték meg ott sem, hogy vizsgázzunk. Hazamentem és a mezősámsondi iskolában tanítottam helyettesítő tanárként, amíg be nem soroztak. Három évig és három hónapig voltam munkaszolgálatos bányászkatona Lupényban. Közben szakmát tanultam, elvégeztem egy villanyszerelői tanfolyamot, majd pedig mesterit, mert tudtam, hogy ha lejár a munkaszolgálat, meg kell élni valamiből. De nem mondtam le az egyetemre való felvételizésről sem. Leszerelés után végül hidrológiára felvételiztem, sikeresen. Közben a hidrológusi szakot átalakították fizikai földrajz szakká. Harmadéven a talajtan-felszínalaktan szakirányt választottam, a szakdolgozatomat is ebből írtam.
– Az egyetem elvégzése után talajtérképészként dolgozott, felmérte a Nyárád- és Küküllő-mente termőföldjeit. Miről szólnak a talajtérképek?
– A talajt növényi tápanyagtároló természetes képződménynek tekintjük. Szárazföldünkön nagyon sokféle talaj található. Egy-egy község határán belül is akár 20–30 féle, más-más tulajdonsággal és termőképességgel bíró talajféleség van. A talajtérképezés ezeket hivatott feltárni, térképileg ábrázolni, leírni, ismertetni ésszerű hasznosíthatóságukat. A laikusok azt mondják, hogy a fekete föld a jó termő. Ez azonban nem mindig van így. Az igaz, hogy a sötét szín gyakran a talaj egyik legfontosabb, sajátos összetevőjének, a humusz bőségének tudható be, de nem minden esetben. Lehet néha káros is a sötét szín, különösen a fekete szín, ha például annak oka a gyakori vízfelesleg. Egy talaj akkor jó, ha van kellő mennyiségű felvehető növényi tápanyagkészlete, tehát ha jó a tápanyagfeltáró képessége. Az, hogy a növény mennyire tudja felhasználni a talajban levő tápanyagokat, függ a talaj fizikai és kémiai tulajdonságaitól: mennyire agyagos vagy homokos, de függ a talaj kémhatásától, mennyire savanyú, lúgos vagy éppen semleges. Egy agyagos talajban hiába van sok tápanyag, ha olyan erősen köti, hogy a növény sem azt, sem a vizet nem tudja onnan felvenni. A talajtérképek nemcsak a különböző talajokat tartalmazzák, hanem azt is, hogy a szóban forgó terület hol található, milyen kitettségben, mennyi napfény éri, mi történik a felszínre érkező csapadékkal. Napjainkban minden községnek van talajtérképe. Azt, hogy ezt mennyire használják/használták, elsősorban az ott dolgozó agrárszakemberektől függ. Az utóbbi időben sokan fordulnak hozzám – nemrég a Nyárád- és Kisküküllő mentén végzendő felmérés kapcsán kért adatokat a Milvus Madártani Egyesület. Jó tudni, hogy a talajféleségeket bemutató talajtérkép időtálló, több évtized múlva is érvényes.
– A Budapesti Corvinus Egyetem Kertésztudományi Kara nyárádszeredai tagozatának 1993-as megszületésénél bábáskodott, és huszonhárom évig vezette azt. Mennyire elégedett az itt végzett diákokkal?
– A változás után felvetődött annak a lehetősége, hogy az érettségizett magyar diákokat segítsük magyarországi továbbtanulásban. Közülük azonban kevesen jöttek vissza, így felmerült annak szükségessége, hogy itthon szervezzünk képzést. 1993-ban indult el Nyárádszeredában a kertészeti oktatás olyan meggondolásból, hogy a Nyárád-mentén hagyománya van a zöldség- és gyümölcstermesztésnek és a Küküllő-mentén a szőlőtermesztésnek. Eleinte Erdély valamennyi magyarlakta vidékéről jöttek tanulni vágyó fiatalok – Szatmárról, Nagykárolyból, Beszterce megyéből, Székelyföldről –, de legtöbben mégis Maros megyéből. A hétvégi képzések keretében a diákoknak szerencséjük volt azzal, hogy valamennyi tantárgyhoz volt egy budapesti és egy helyi tanáruk is, így egyszerre nyerhettek betekintést az ottani és a helyi viszonyokba. Körülbelül 2200-an fordultak meg a kertészeti tagozaton, ezek közül 460-an diplomáztak, s mintegy 95 százalékuk itthon maradt és a szakmában vagy azzal kapcsolatban levő szakmában dolgozik. Végzettjeink különösen a zöldség- és virágtermesztésben értek el szép eredményeket, kisvállalkozásokat indítottak, sokan kertépítéssel foglalkoznak. Vannak kiváló borászaink, szőlő- és gyümölcstermesztőink. Volt olyan év, hogy a piacokon csak a nyárádszeredai egykori tanítványoknak volt paradicsoma. Akik ott végeztek, tudják, hogy nem elég, amit apáinktól, nagyapáinktól ellestünk, nem elegendőek az általuk alkalmazott módszerek, másképpen kell gazdálkodni.
– A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karán is ön szervezte meg az okleveles kertészmérnöki szakot. Az ott elindított szak folytatása a nyárádszeredai tagozatnak?
– Nyárádszeredában huszonkét év képzés során elsősorban nem a legfiatalabbak szereztek oklevelet, hanem akik munkahely és család mellett tanultak. A Sapientián 2002-ben indult el a kertészmérnöki nappali oktatás, ahová elsősorban frissen érettségizettek jelentkeznek. A Sapientián a kertészmérnöki, majd tájépítészeti szak elindítása nagymértékben annak köszönhető, hogy Nyárádszeredában már volt egy jól felkészült oktatói testület, s ennek egy része a Sapientián folytathatta az oktatást. A nyárádszeredai oktatói gárdából 17 fiatal oktatót irányítottunk doktori képzésre, s ezek közül 15-ön megszerezték a tudományos fokozatot. Igény van a nappali képzésre, érdeklődnek a fiatalok: tudomásom szerint mind Marosvásárhelyen, mind a most indított sepsiszentgyörgyi agrármérnöki szakon beteltek a helyek. Azt hiszem, mégis bölcsebb lett volna a nappali agrármérnöki képzést inkább Marosvásárhelyre tervezni a frissen érettségizettek részére, a kertészmérnöki szak mellé, és Sepsiszentgyörgyön hétvégi képzést indítani az idősebb jelentkezők számára, elsősorban olyan gazdák részére, akik elvégezték Illyefalván a LAM alapítvány tanfolyamát.
– Vajon mennyire van a mai fiatalokban hajlandóság arra, hogy mezőgazdasággal foglalkozzanak?
– Sok olyan diákkal találkoztam, aki meggyőződésből jött kertészmérnöki szakra. Ha figyelembe vesszük, hogy mekkora mezőgazdasági terület kell egy család eltartására, akkor legkifizetődőbb zöldség- és dísznövénytermesztéssel foglalkozni: aránylag kis területet igényel és viszonylag hamar megtérül a befektetés. Igaz, sok munka van vele, és értékesíteni is tudni kell. Az állattenyésztéshez és a szántóföldi növénytermesztéshez jóval nagyobb földterületekre van szükség. Ahhoz, hogy valaki sikeres mezőgazdász legyen, tanulnia, képeznie kell magát.
– Mit tanácsolna azoknak a fiataloknak, akik a gazdálkodás mellett teszik le a voksot?
– Életemben megtapasztaltam, hogy a legfontosabb a tanulás, a folyamatos fejlődés. Igaz a mondás: a tudás hatalom. Ezt az értéket soha nem lehet elvenni az embertől. A pénzt ellophatják, a vagyont elveszíthetjük. De ha a legnagyobb vagyonunk a tudás, akkor gazdagok vagyunk.
Jakab Sámuel Erdélyi magyar geológus, földrajzi szakíró. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem természeti földrajz szakán (1960) végezte. 1961–1962-ben Kolozsváron geológus, talajkutató, majd a Talajtani és Agrokémiai Hivatal munkatársa Marosvásárhelyen. A marosvásárhelyi Gyümölcstermesztő Kutatóállomás munkatársaként is dolgozott. Az országos Talajtani Társaság talajgenetikai és rendszertani bizottságának tagja. A bukaresti egyetemen védte meg doktori dolgozatát. Részt vett a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) Maros megyei szervezetének megalapításában. 2002-ben a Magyar Tudományos Akadémia köztestülete tagjává fogadta. A 2004-ben alakult Magyar Kertésztársaság elnökévé választották a nyárádszeredai kertész tagozaton végzett öreg diákok. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Agrártudományi szakosztályának elnökségi teendőit is ellátta.
Simon Virág
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nyílt nap a MOGYE magyar tagozatán
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar karának 2012 óta húzódó, máig megoldatlan ügye mostanában ritkábban szerepel a sajtóban, mint két-három évvel ezelőtt. A magyar tagozat tanárai és diákjai - a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetséggel karöltve - viszont továbbra is azon dolgoznak, hogy minél több magyar hallgató tanuljon az orvosi, gyógyszerészeti illetve fogorvosi karokon. Tasnádi-Sáhy Péter székely középiskolásokat kísérve járta végig az egyetemet a könyvtártól a boncteremig az MMDSZ által szervezett nyílt napon.
A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) november 6-8. között immáron tizenkettedik alkalommal szervezte meg az Egyetemi Nyílt Napokat, hogy minél több magyar középiskolást csábítsanak a marosvásárhelyi felsőoktatási intézmények magyar nyelvű képzéseire. Pénteken és szombaton a partiumi, szombaton és vasárnap a székelyföldi középiskolásokat vezették körbe az MMDSZ önkéntesei a Sapientia, a MOGYE illetve a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem kínálta programokon. Jómagam vasárnap, a székelyföldi diákok orvosi egyetemen tett látogatásához csatlakoztam, az egyik kis csapatot kísérve.
Mit számít a nyelv?
Némi késéssel érkezem a díszterembe hirdetett megnyitóra, mivel az egyetem utcáján munkagépek dolgoznak, és vagy negyedórába telik, amíg parkolóhelyet találok. Éppen Szabó Béla professzor, a magyar tagozat vezetője mesél az orvosi lét rejtelmeiről. Mint mondja, orvosnak, fogorvosnak, gyógyszerésznek lenni nem puszta szakma, hanem hivatás, melynek űzője elsősorban magának tartozik elszámolással, még csak azt sem várhatja senki, hogy a paciens hálás legyen, bár szerencsére elmondható, az orvosok még mindig nagy közmegbecsülésnek örvendenek.
Valamit sejthet a középiskolások érdeklődési köreiről, mivel nem csak ezzel érvel, hanem a diákélet szépségeivel is, mint például a bulik, és persze a legfontosabb, hogy a Romániában jelenleg elérhető 14 orvosi képzés közül egyedül Marosvásárhelyen lehet magyarul tanulni. Mármint legalább az elméletet, mert a gyakorlati képzés egyelőre csak románul folyik, pedig, mint mondja, egy szakmát kizárólag anyanyelven lehet elsajátítani. Az orvoslás ilyen tekintetben még ennél is speciálisabb, hiszen a páciensek is csak anyanyelvükön tudnak igazán hatékonyan a szükséges kezelésekről értekezni kezelőorvosukkal. Szabó professzor pozitív példát is említ: egy hajdani doktorandusza Manchesterben dolgozik, ahol a kórház minden pácienshez igyekszik tolmácsot hívni, amennyiben szükséges, pedig 147 nyelv képviselői élnek a környékem.
Dr. Molnár Claudiu, az általános orvosi kar dékánhelyettese beszéde elején megnyugtatja az egybegyűlteket, mind a városban, mind az egyetemen mindenki otthon van, legyen bármilyen nemzetiségű, „szakszóval élve” mindenki haver. Véleménye szerint az orvoslásban nem igazán számít a nyelv, hiszen úgyis gyorsan kell cselekedni. Szavait Szabó professzor annyival egészíti ki, hogy az orvoslás nem kizárólag sürgősségi ellátásból áll, és az orvos-beteg viszonyban igenis fontos, hogy mindenki az anyanyelvén beszélhessen.
Növekvő érdeklődés
Tubák Nimród a diákszövetség elnöke az MMDSZ nevében üdvözli a diákokat a 12. Egyetemi Nyílt Napokon, melyre idén 417 diák érkezett 17 városból, négyszer annyi, mint két évvel ezelőtt. Mint elmondja, a szervezet alapítása óta eltelt 25 év, most már az alapítók gyermekei járnak egyetemre, de még mindig a magyar diákok érdekvédelme a legfontosabb feladat, illetve az, hogy közösségi élményként élhessék meg a diákéveket, erre szolgálnak az MMDSZ kulturális, tudományos és szórakoztató programjai. Zárásképpen, kifejezetten jó dramaturgiai érzékkel átadja a felvételin tíz legjobb eredménnyel bejutó magyar gólya ösztöndíját, majd az önkéntesek megkezdik a diákok 10-15 fős csoportokba rendezését, hogy maguk is megkezdhessék menetelésüket az eredményes felvételi felé vezető úton.
A csoportban, amelyikhez én csatlakozom, brassói, nagyenyedi és csíkszeredai diákok vannak, illetve két temesvári lány, akik egyénileg utaztak, hogy részt vehessenek a körbevezetésen, mivel a Bánságból, az érdeklődők kis száma miatt, nem szerveznek csoportot. Vezetésünket egy hatodéves fiatalember és egy másodéves ifjú hölgy vállalta magára, akik bemutatkozás után felmérik, a csoportban kit melyik szak érdekel. A bizonytalanok és a tervszerűen a MOGYE-ra készülők fele-fele arányban képviseltetik magukat, utóbbiak körében az általános orvosi kar vezet, aztán jön a fogorvosi, de akad két gyógyszerész aspiráns is.
Séta az egyetemen
Ismerkedő túránk első állomása a könyvtárba vezet, ahol, mint megtudjuk, 300 ezer kötetet tartanak, kizárólag szakirodalomból, bár én az egyik polcon meglátok egy színes sorozatot L. Ron Hubbard, szcientológia alapító műveiből, de senki nem bír tudomással arról, miként került oda. Mivel rögtönzött felmérésem alapján senki nem hallott még Xenuról, a Galaxis uráról, nem kezdek el komolyan aggódni. Közben megtekintjük a könyvtár múzeumát felbecsülhetetlen értékű régi orvosi könyvekkel, orvosi eszközökkel, illetve az olvasótermeket is megnézhetjük az emeleten. Az egyikben rengeteg féle orvosi folyóirat fogad, köztük az egyetem saját lapja, az Acta Medica Marisiensis, amelyben 2010 óta kizárólag angolul jelennek meg tanulmányok, lévén ez az orvostudomány szaknyelve a latin mellett.
A könyvtárból átsétálunk a megyei kórházhoz a patológia tanszékre, ahol egy segítőkész doktorandusz fogad, formaldehides hengerek között. Első körben igyekszik eloszlatni azt a tévképzetet, hogy a patológusok fő feladata a boncolás lenne, hiszen ez csak a munka kis részét teszi ki. A patológusok, azaz a kórtan művelői a betegségek egyes fázisait, a beteg szervekben, szövetekben, sejtekben beállt változásokat vizsgálják, ezzel hidat képezve a kutatás, és a klinikai gyakorlat között. Itt is szóba kerül, hogy a gyakorlati képzés románul zajlik, a minket körbevezető fiatalember mindenkit megnyugtat, hogy szükség esetén mindent szívesen elmagyaráznak magyarul is, ez a kellemetlenség senkit se riasszon vissza. Itt tapasztalom először a „Lehet kérdezni!”-re beálló csendet, amit ekkor még csak az üvegekből ránk meredő embrióknak tulajdonítok, de mint kiderül, kis csoportomnak valóban nem erőssége, hogy érdeklődésének ilyeténképpen hangot adjon. A patológiáról a fiú bentlakás földszintjén található MMDSZ irodába megyünk, ahol remek érveket kapunk a diákszövetség munkájában való részvétel, azaz az önkéntesség mellett. Először is jó tartozni valahova, másodszor jó tenni másokért, harmadszor pedig az itt szerzett szervezői gyakorlat nagyon jól hasznosítható az életben. Az extra érv – így harmincasként – kicsit lelombozó: majd amikor az egyetem után dolgozni kezdesz, és egy fárasztó munkanap után lerogysz a pamlagra, jó lesz visszagondolni, hogy milyen színes volt az életed hajdanán.
Ájulás nélkül
Az MMDSZ-től visszasétálunk a megyei kórházhoz, ahol a szépen felújított sürgősségin nézhetünk körbe. Az egyik diák néhány másodpercnyi döbbenet után csak ennyit jegyez meg, ez nem olyan, mint otthon.
A fogorvosi kar épületeiben engem ér utol a döbbenet, sokkal jobban felszerelt, mint amire számítottam. A fogtechnikán kezdünk, aztán a fogorvosi szakok termeit járjuk be, mindenütt remek felszereltség, bár az a terem, ahol a székekben a gyakorláshoz szükséges bábuk, a fantomok ülnek, kicsit ijesztő.
A gyógyszerészeten mintha más lenne a helyzet, a körülmények inkább a XX. század közepét idézik, de már épül az új labor, ha minden jól megy, a jövő nyáron felvételizők már abban tanulhatnak. Itt is hangsúlyozzák, a gyógyszerészet nem szakma, hanem hivatás, hiszen minden döntésnek emberélet a tétje. Itt a csapat egyik tagja kihasználja a kérdezési lehetőséget: mi kell ahhoz, hogy az ember gyógyszer-ügynök legyen. A válasz: feltehetően jó üzleti érzék, de gyógyszerész szemmel nem árt a szaktudás sem, bár ennek hiánya sajnos sokakat nem gátol, hogy ezen a területen tevékenykedjenek. Sétánk innen az anatómia tanszékre vezet, ahol az önkéntesek első kérése: senki se fényképezzen, illetve senki se érjen semmihez, hiszen az anatómiai múzeumban az a szabály, ha valaki eltör egy preparátumot, saját testéből kell visszaadja az adott szervet... Nem mintha bármihez is kedvem lenne hozzányúlni a tanszék múzeumában, és mintha a csoport többi tagja is elég visszafogottan sétálna a kipreparált emberi testrészek, illetve embriók között. A boncterem előtt felhívják a figyelmünket, senki se hősködjön, aki nem szeretné az egész testes preparátumot megnézni, inkább maradjon kint. Senki sem él a lehetőséggel, de szerencsére idén rosszullét sincs, tavaly volt, aki elájult…
Nyelvi ízelítő
Ezután direkt felüdülés a Studium Alapítvány rövid bemutatkozása, amely a marosvásárhelyi állami felsőoktatásban résztvevő magyar diákok segítését tűzte ki céljául. A szervezők itt próbálnak visszajelzéseket szerezni a nyílt napon szerzett tapasztalatokról, de szokás szerint mindenki hallgat, csak egy bátortalan hang kérdezi meg, hol lehet a felvételi tételsort tartalmazó könyvet megkapni. A válasz: az interneten is megrendelhető.
Az immár közel 5 órásra nyúlt sétát a két éve átadott, közel egymillió eurós beruházással létrehozott Szimulációs Központban zárjuk, ahol a hallgatók speciális bábukon gyakorolhatják a legkülönfélébb beavatkozásokat páciens nélkül. Mivel ez már teljesen a gyakorlati oktatáshoz tartozik, így a körbevezetés nyelve is magyarról románra változik, mintegy ízelítőként.
erdelyiriport.ro

Az elmúlt 12 év romániai magyar tudományos munkásságát összefoglaló könyvet mutattak be csütörtök este Magyarország kolozsvári főkonzulátusán.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) keretében működő Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) koordinálásával elkészült A magyar tudományosság Romániában 2002 - 2013 között című háromkötetes munka 24 szakterületi összefoglalót tartalmaz, és 1729 romániai magyar kutatót említ név szerint, akik 16 állami és hat magánegyetem keretében végeznek kutatói munkát.
Salat Levente politológus, a KAB elnöke elmondta, a tudományos publikációkat közlő romániai magyarok száma imponáló, és azt jelzi, hogy az erdélyi magyar tudományosságnak sikerült ledolgoznia azt a hátrányt, amely a 12 évvel ezelőtt kiadott korábbi összegző könyvben megmutatkozott. Hozzátette azonban, hogy a kutatási területek alapján óriási aránytalanságok mutatkoznak. A romániai magyar kutatók 65 százaléka a társadalomtudományok területén tevékenykedik, és csak 35 százalékuk a természettudományok és a műszaki tudományok területén.
Salat Levente szerint ez az aránytalanság nem tesz jót egy olyan közösségnek, amely önálló társadalmat kíván alkotni Romániában. Érthetőnek tartotta, hogy a kisebbségi léthelyzettel összefüggő tudományok dominálnak az erdélyi magyar tudományosságban, de problémának nevezte, hogy a kutatási eredmények nem hasznosulnak. Hozzátette, a magyar kutatási eredmények hasznosítását a román államtól nem lehet elvárni, a magyar állam pedig nem rendelkezik a romániai hasznosítás eszközeivel.
A könyv bírálatára felkért Kiss Tamás szociológus úgy vélte, a külső tényezőkön túl az erdélyi magyar politikai elitnek is nagy felelőssége van abban, hogy az erdélyi magyar tudományosság "hasznosíthatatlan tudást termel".
Péntek János nyelvész, a KAB korábbi elnöke úgy vélte, hogy a könyv "inkább leltár lett, mint önreflexió". Ezt többek között annak tulajdonította, hogy az erdélyi magyar tudományos szférában generációváltás történt, és a fiatalok munkásságában még nem volt meg az a távlat, amely az önreflexióhoz szükséges.
Amint Péntek János emlékeztetett: korábban 1981-ben és 2002-ben jelent meg a romániai magyar tudományosság eredményeit összegző hasonló könyv.
Előzmény: Tizenkét év. Összefoglaló tanulmányok az erdélyi magyar tudományos kutatások 1990–2001 közötti eredményeiről /Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2002
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti- MTI

Sorbán Angella: Ó, a Nyugat, a Nyugat!
Alcím: Migráció és gazdasági kultúra. Az erdélyi perspektíva /Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2015/
Műfaj: szociológia
Sorbán Angella interdiszciplináris szemléletű kötete interjús kutatásokra épül, és a migrációs folyamatokat kísérő kulturális csere tárgykörét járja körül. Alaptémája, hogy mit hoznak-visznek a vendégmunkások, a rövidebb-hosszabb külföldi munkavállalás és tartózkodás után Erdélybe visszatérők Nyugat(abb)ról haza, illetve hogyan keveredik a Nyugatról hozott értékrend az erdélyiséggel. A kiadvány erdélyi perspektívából tárgyalja napjaink migrációs folyamatainak jellemzőit és változatos formáit, a nyugati és a kelet-európai gazdasági-társadalmi berendezkedések különbözőségeit, a női vendégmunka sajátosságait, valamint a migrációs többnyelvűség szociológiai aspektusait. A szerző jelen kötetben arra is választ keres, hogy lehet-e innovatív, megújító hatása a külföldi munkavállalásnak a küldő, kibocsátó országok számára.
eme.ro

Ma van a magyar nyelv napja
November 13-át az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította a magyar nyelv napjává, lehetővé téve, hogy évente egyszer a közfigyelem a magyar nyelvre, kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk alapjára irányuljon.
A Magyar Országgyűlés 2011. szeptember 26-án fogadta el a magyar nyelv napjára vonatkozó határozatot, annak emlékére, hogy 1844-ben V. Ferdinánd magyar király ezen a napon szentesítette a magyar nyelvet hivatalossá tevő törvényt. Az Országgyűlési határozat szerint: „Az Országgyűlés, felismerve azt, hogy a magyar nemzet összetartozását legfőbb szellemi kulturális örökségünk, nemzeti nyelvünk fejezi ki legjobban – tiszteletben tartva hazánk hagyományos nyelvi sokszínűségét, egyben felelősséget vállalva a kisebbségek nyelvhasználatának jogáért -, a nemzet fejlődését és hagyományainak őrzését egyaránt szolgáló magyar nyelv iránti megbecsülésének kifejezése érdekében, a magyar nyelvet hivatalossá tevő törvény, a magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvénycikk elfogadásának napját, november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánítja." 1844-ben az Országgyűlés kimondta, hogy a törvénycikk értelmében minden törvényt magyar nyelven alkotnak, az országgyűlés nyelve magyar, az ország teljes területén a hivatalok magyar nyelven kötelesek az ügyintézést végezni, minden iskolában magyar nyelven történik a tanítás. A törvényhozással párhuzamosan megkezdődött a magyar nyelv átalakításának vitája is. A törvény megszületését joggal nevezhetjük a reformkor egyik legnagyobb győzelmének.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Anyanyelvápolók Szövetsége közös kezdeményezéséből született ünnepnap az egész Kárpát-medencében lehetőséget teremt arra, hogy a magyar nyelvet évente legalább egyszer középpontba állítsuk.
A magyar nyelv napja hazánkban évről évre alkalmat ad az oktatási, tudományos és kulturális intézményeknek, a médiának, az anyanyelvápolással foglalkozó civil szervezeteknek a magyar nyelv megünneplésére, a hagyományőrzéssel kapcsolatos rendezvények megtartására és újabb kezdeményezések, mozgalmak elindítására.
Hagyományosan több város részvételével tartják meg a romániai magyarok is az ünnepet. 2015. október 13-án a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi és szenátusi frakciójának kezdeményezésére a román képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át. A jogszabály értelmében ezen a napon a magyarlakta településeken különböző kulturális programokat szervezhetnek, amelyekhez a helyi önkormányzatokon kívül a civil szervezetek is hozzájárulhatnak. A tervezet kitér arra, hogy a közmédia is sugározhat az ünnepre hangoló műsorokat. A törvény kihirdetése után a magyar tannyelvű iskolák ünnepélyes keretek között is megemlékezhetnek a magyar nyelv napjáról.
Az anyanyelv ünneplése 1999-ben lépett a nemzetközi ünnepek sorába, mert az ENSZ ebben az évben nyilvánította február 21-ét az anyanyelv nemzetközi napjává, amelyet 2000-ben ünnepeltek először. Nem minden nyelvnek van azonban saját napja, de létezik olyan nyelv is, amelyiknek kettő jutott. Az angol nyelv napját április 23-án ünneplik, William Shakespeare halálának napján. Az arab nyelv napja december 18., mert 1973-ban ezen a napon vált az ENSZ hivatalos nyelvévé. A francia nyelv napja március 20., mert 1970-ben ekkor hozták létre a Frankofónia Nemzetközi Szervezetét. A kínai nyelv napján, április 20-án Cang-csiere (Cangjie) emlékeznek, mert a legenda szerint ő alkotta meg a kínai írásjeleket. Június 6-a az orosz nyelv napja, mert ekkor született Puskin, akit az orosz irodalmi nyelv megteremtőjeként tartanak számon. A spanyol nyelv napja október 12-e, melyet Spanyolországban a nemzet napjaként ünnepelnek, hiszen ekkor lépett először Amerika földjére Kolumbusz Kristóf.
MTI
Erdély.ma

Megértük: nincs bitumen! – Kelet-Európa nyersanyag nélkül
Hihetetlen jelenség zajlik nemcsak Romániában, hanem Szlovéniában, Magyarországon és még jó pár kelet- és közép-európai országban: elfogyott a bitumen, tartalék nincs. A MOL talán november 18-ával kezdi a nyersanyagot újra szállítani.
Bokor Tibor polgármester érdeklődésünkre elmondta, a napokban kellett volna aszfaltozni a Margaréta utcában, de nem lesz amiből, elfogyott az aszfalthoz szükséges nyersanyag, a bitumen. Nyáron talán nem lenne annyira feltűnő jelenség, de most, a télhez közeledve és ennyire kedvező időjárás miatt igencsak aggasztó, országszerte nincs tartalék, mindenki összeesküvés-elméleteket gyárt – magyarázta érdeklődésünkre Török Sándor, a Kovászna Út- és Hídépítő Rt. kereskedelmi igazgatója. – Vannak, akik a kínai túlkereslettel, mások egyébbel magyarázzák a nyersanyaghiányt, amire eddig nem volt példa – mondta Török Sándor, aki több finomítóval tárgyalt, és egyedül a magyarországi MOL-tól kapott ígéretet, hogy talán november 18-ától tudnak szállítani.
A szentléleki és a megyeszékhelyi aszfaltüzemnek egy napra van tartaléka, utána leállnak. A bitument senki nem szokta felspájzolni, egyrészt, mert nincs hol, másrészt, mert értelmetlen. B. L.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Potápi: központi helyen áll a szórványkérdés
A szórvány kérdése központi helyet foglal el a nemzetpolitikában – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a magyar szórvány napja alkalmából az MTI-nek.
A nemzetpolitika kiemelt jelentőséget tulajdonít a szórványban élőknek, hiszen a „nemzet határát" képező szórványban az asszimiláció folyamata gyorsabb, a nemzeti identitást reprodukáló intézmények hálózata kevésbé hatékony – mutatott rá az államtitkár, aki rögzítette: a szórvány kérdése központi helyet foglal el a nemzetpolitikában.
Kifejtette: a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a népességfogyás legnagyobb arányban a szórványban zajlik. A magyar iskolába történő beiratkozás, a nyelvhasználat, az egyházak tevékenysége, a választásokon való részvétel tekintetében is a szórványban ütköznek a magyar közösségek a legnagyobb akadályokba. Mind a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) Szórvány Szakbizottságában, mind a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Szórvány-diaszpóra munkacsoportjában folyik az erről való gondolkodás – jegyezte meg.
Potápi Árpád János a jelenség csökkentése érdekében a legfőbb feladatok között jelölte meg annak megállapítását, hogy hol, milyen mértékű szórványosodás zajlik és milyen tényezők váltják azt ki. Kitért arra is, hogy konkrét terveket és stratégiákat kell kidolgozni, s példaként említette a normatív támogatási programokat az olyan területeken, mint az oktatás, a művelődés, az egyház, a közösségépítés. Fontosnak nevezte a konszenzust a döntéshozatalban és a tervek megvalósításában, hiszen a szórványosodás folyamatát csak együttes erővel, összetartásban lehetünk képesek lassítani.
A konkrét anyagi támogatásokat ismertetve elmondta: a Bethlen Gábor Alap bizottsága a Máért iránymutatásai alapján jelölte ki az erdélyi nemzeti jelentőségű programokat, amelyek támogatása meghívásos pályázat keretében történt, többek közt a „Szórványkollégiumok támogatása, illetve iskolabusz program támogatása" alcímen. A támogatás célja romániai illetőségű, a magyar anyanyelvi és nemzeti önazonosság megőrzését elősegítő szórványkollégiumok működtetésének és/vagy programjainak, illetve iskolabusz program támogatása. A felhasználható keretösszeg 42,2 millió forint. A szórványközpontok támogatása tekintetében a legkiemelkedőbb az Erdélyben működő Téka Alapítvány, valamint a Kallós Zoltán Alapítvány, mindkettő nemzeti jelentőségű intézmény. Erdélyben támogatásban részesült még az Ethnika Kulturális Alapítvány (Magyarlapád), Dési Civil Műhely, Bástya Egyesület (Vice), a Szent Ferenc Alapítvány (Déva), a Bethlen Gábor Kollégium (Nagyenyed) összesen 650,7 millió forint összegben.
A vajdasági régióban 199 millió forint, a felvidéki régióban pedig 30 millió forint összegben nyújtottak támogatást a szórványközpontok, oktatási intézmények és kollégiumok támogatására. A Técsői Református Líceum 17 millió, a Felső-Tisza Vidéki római katolikus óvodák 50 milliós támogatásban részesültek idén. Az említett programok a szórványrégiókban is nagy népszerűségnek örvendenek, a meghirdetett projektek különösen nagy segítséget jelentenek a szórványban élő magyar közösség megmaradásában – jelezte.
Hozzátette: az anyagi támogatás mellett szükségesnek tartották, hogy személyes kapcsolat is kialakuljon a szórványban élő magyar közösséggel, ezért hívták életre a Petőfi Sándor-programot, amelyben a Kőrösi Csoma Sándor-program mintájára ösztöndíjasokat küldenek szórványterületekre. Céljuk, hogy segítsék értékőrző munkájukat és tájékoztatási, közösségépítő, támogató tevékenységükkel erősítsék a Magyarországhoz való kötődésüket; erősítsék a szórványközösségek magyar azonosság-tudatát – mondta Potápi Árpád János. Jelezte: minden helyszínt egyeztettek a külhoni magyar vezetőkkel, társadalmi szervezetekkel, politikai pártokkal, a történelmi egyházakkal ezt követően határozták meg azt is, hogy egy-egy területre hány ösztöndíjast küldjenek ki.
A program az egykori monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Ausztriát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot. Utóbbi helyeken is élnek olyan magyar közösségek, amelyek tagjai családi kapcsolatok, munka miatt költöztek ki – jegyezte meg az államtitkár.
Potápi Árpád János felidézte: szeptember 28-án Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettessel, a KDNP elnökével; Németh Zsolttal, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökével és Pánczél Károllyal, a nemzeti összetartozás bizottságának elnökével terjesztették javaslatukat az Országgyűlés elé azzal a céllal, hogy a határon túli magyarság iránt viselt, az alaptörvényben rögzített felelősségnek megfelelve november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napját a magyar szórvány napjává nyilvánítsa. A parlament a javaslatot november 3-án fogadta el.
A magyar szórvány napján, vasárnap a közmédia tematikus műsorfolyammal jelentkezik a Duna, a Duna World és az M1 aktuális csatornán, emellett a Kossuth Rádió műsorai is foglalkoznak a témával. MTI
Erdély.ma

Tamási Áron-díjat kap Török Viola rendező
Tamási Áron nevével fémjelzett kitüntetést vehet át hétvégén Török Viola rendező, a Spectrum Színház művészeti vezetője. A díjat a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriumának hagyományos éves díjátadóján veheti át Budapesten.
A Tamási Áron özvegye által alapított Tamási Áron-díjat 1990 óta adja a Bethlen Gábor Alapítvány. A külön erre a célra alakult kuratórium döntése nyomán Tamási írói örökségének ápolóit, a székely szellemiség hírvivőit tüntetik ki ezzel a díjjal Erdélyben és szerte a világon.
Elsőként Tompa Miklós rendező és Dávid Gyula író kapták meg 1990-ben, az évek során azonban számos színművész, irodalomtörténész, közíró megkapta, az idei évben pedig a Tamási Áron Kuratórium döntése alapján a marosvásárhelyi Spectrum Színház művészeti vezetője, Török Viola rendező veheti át. A marosvásárhelyi rendező munkája során, több ízben is foglalkozott Tamási Áron műveivel. Az utóbbi években színházi munkája során több népszerű előadást is készített Tamási műveiből, ilyen a Boldog nyárfalevél, Tündöklő Jeromos, a Hullámzó vőlegény vagy a Vitéz lélek. Az utóbbi kettőt a közönség a Duna Televízió műsorán is láthatta.
A Bethlen Gábor Alapítvány díjátadó ünnepségére november 14-én, szombaton kerül sor a Pesti Vigadóban, ott adják át a Bethlen Gábor-díjat és a Márton Áron emlékérmet is. Az alapítvány kitüntetései a világ magyarsága körében igen fontos politikai-közéleti jelentőségűek, a világ harminckét országából kikerült kitüntetettek zömét ugyanis a külhoni magyarok alkotják.
Antal Erika
Erdély.ma

Colectiv-tragédia: már 54 halott
A bukaresti tűzvész további négy áldozata halt bele sérüléseibe szerdán este, illetve csütörtökön reggel.
A tragédia időpontjában koncertező együttes, a Goodbye to Gravity basszusgitárosa, Alexandru Pascu szerdán este halt meg. Ezzel az öttagú rockbanda negyedik tagja hunyt el, már csak az énekes, Andrei Găluț van életben, akit súlyos sérülésekkel kezelnek Hollandiában. A csütörtökön reggel meghalt két fiatal között van az énekes barátnője is.
Mint ismert, a bukaresti Colectiv klubban október 30-án egy rockkoncerten használt tűzijáték pillanatok alatt lángra lobbantotta a terem gyúlékony anyagból készült hangszigetelését. A rendezvény több száz résztvevője közül sokan nem tudtak idejében kimenekülni az egyetlen használható kijáraton. A tragédia éjszakáján 26-an haltak meg a helyszínen, egy ember kórházba szállítás során hunyt el, ugyanakkor több mint 150 ember füstmérgezéssel és égési sérülésekkel került kórházba. Azóta folyamatosan nőtt a halálos áldozatok száma, amely csütörtökre elérte az 53-at.
FRISSÍTÉS
Egy 22 éves fiatalember szervezete adta fel csütörtökön délután a küzdelmet, ő a tragédia 54. áldozata. A klubtűzben súlyos égési sérüléseket és súlyos füstmérgezést szenvedett, az egyik fővárosi kórházban ápolták.
Székelyhon.ro

Tájházlátóban a Nyikó-mentén
A minap tájházlátogató körutat szervezett a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont. Egy olyan tapasztalatcseréről, vagy inkább helyszínbejárásról van szó – hiszen a mostani volt a kilencedik alkalom -, amikor a meglátogatott objektumok vezetői elmesélik az általuk létrehozott gyűjtemény történetét, bemutatják a mai állapotot és ejtenek pár szót a terveikről is.
Három állomása volt a tanulmányútnak: Székelyszentlélekre, Siménfalvára és Tordátfalvára jutottak el ezúttal a szakemberek. Balázsi Dénes nyugalmazott magyar szakos tanár röviden ismertette a kis szentléleki múzeum történetét, amely közvetlenül a műút mellett, a helyi római katolikus és az iskola szomszédságában, jól látható, könnyen megközelíthető helyen van. Az 1970-es években lezajlott gyűjtőmunka során sikerült megalapozni a gyűjteményt – az ünnepélyes megnyitóra 1977-ben került sor – a munkában részt vett az akkori tantestület és a tanulók jelentős része. Volt a pionírszövetségen belül a Kincskereső-mozgalom, amellyel felhívták a figyelmet a vidéken kallódó értékekre. Ebben az időszakban igen sok még fellelhető, olykor száz-kétszáz éves tárgyakat sikerült megmenteni, kiállítani és közkinccsé tenni. A tárgyak egy hármas osztatú, hagyományos parasztházban találhatók, többnyire a 19. századból valók, s nemcsak a község falvaiból, hanem szomszédos településekről, a Sóvidékről kerültek be a gyűjteménybe. A ház állaga megfelelő, Balázsi tanár úr családja nagy szeretettel gondozza; évente 250-300 turista és legalább ugyanennyi általános- és középiskolás tanuló látogatja meg. Korábban szerettek volna egy másik házat is a meglévő mellé. Kaptak adományként anyagot egy bogárfalvi házból, de az időközben annyira elkorhadt, hogy nem tudták használni. Nem kizárt azonban, hogy egy csűr, vagy legalább faragó-szín készüljön, mert lenne anyag a ház környéki hagyományos munkálatok, a népi mesterségek bemutatására. A múzeum gondnoka már olyan rutinra tett szert az évek során, hogy a belső megtekintése előtt kihozza azokat a tárgyakat, amelyekről bővebben kíván beszélni, hogy a látogatókat felkészítse a benti látnivalókra, hogy az illető eszközöket rendes előfordulások környezetében keressék. Ily módon élőnek tűnik a gyűjtemény, az embernek az az érzése támad, hogy egyik-másik szerszámot pár perce tette a helyére a gazdája, s bármikor újrakezdhető a hagyományos tevékenység, a szövés, fonás, a kályhában fellobbanhat a tűz, hogy étek készüljön a hazatérőknek…
Siménfalván is értékes, de jóval hányatottabb sorsú múzeum, pontosabban: muzeális anyag található. Valamikor a hetvenes években kezdtek itt is gyűjteni – tudtuk meg Sipos Irén kultúrigazgatótól. Létrejött a községhez tartozó Rugonfalván egy tájház a nyolcvanas évek elején, ott sok tárgyat ki lehetett állítani, de azt az épületet később vissza kellett adni a tulajdonosnak. Azt ott elhelyezett tárgyak visszakerültek a községközpontba, s hol a tanács, hol az iskola, hol pedig a kultúrház épületében kaptak helyet. Nem igazi tárlókban, hanem ládákban rejtőznek – most éppen a művelődési ház emeletén levő könyvtárban -, ahonnan csak egy-egy tematikus tárlat erejéig, bizonyos néprajzi és kulturális programok idejére kerülnek elő. A sok költöztetés megviselte a tárgyak egy részét, közülük jó pár megsemmisült, illetve megrongálódott, de főleg a textília-gyűjtemény ma is jelentős értéket képvisel.
Tordátfalván Pop Anna tanítónő ma már nyugdíjas, de egész életében gyűjtötte és őrizte azokat a tárgyakat, amelyek gyermekkora óta körülvették. Viszonylag egyszerű dolga volt, hiszen eladó volt a lakásukkal szomszédos bennvaló, amelyen két ház és egy csűr található. Anyagiakat nem sajnálva megvették ezt az ingatlant. A kisebb és régebbi ház tulajdonképpen egy igényesebb nyári lak – vagy zsellérház -, amely korábban egy kettős osztatú, pincével nem rendelkező lakóház lehetett, amelynek végében sütő is található. A nagyobb és újabb ház, amelynek pincéje is van, feltételezhetően később épült, abból a kényszerből, hogy két vagy három generáció élhetett egykor ezen a telken: fiatal házasok, szülők, még fel nem nőtt gyermekekkel, illetve egy vagy két nagyszülő. Ily módon az új tulajdonosnak lehetősége nyílott egy tisztaszoba, egy lakószoba és nyári-konyhaként is szolgáló sütő bemutatására. Mindhárom helyiséghez rendelkezésre állott a berendezés. A különböző gyűjtésekből, adományokból és vásárlásokból származó többi tárgy immár a csűrben kapott – ideiglenes – helyet. A pillanatnyilag üres, illetve modernebb berendezéssel rendelkező házban további szobákat lehet berendezni. Itt lehetőség van bizonyos népi mesterségek – szövés, fonás, varrás, hímzés – folyamatos bemutatására, kézműves táborok szervezésére. A tulajdonos él is ezzel a lehetőséggel, nyaranta kis létszámú csoportokat fogad, akik részben üdülésként, részben tanulmányútként felfogott itt tartózkodás során adja át az érdeklődőknek azt a tudást, amellyel rendelkezik.
Az a személyes tapasztalatunk, hogy ott működnek jól az ilyen helytörténeti gyűjtemények, ahol a kezdeményezők maguk képesek kézben tartani az általuk létrehozott intézményeket. A politikai községnek szükség lenne olykor a múlt bemutatására, hiszen ezt elvárják tőle időnként a külföldi látogatók, “felmerülnek” ilyen igények bizonyos alkalmakkor, de a gyűjteményt – főleg, ha elpusztult, vagy méltatlan körülmények közt tárgyalják – nem tudják egyik pillanatról a másikra előrántani. Ha a tulajdonosok tiszta telekkönyvvel rendelkező házat birtokolnak, amelyben gyűjteményt tartanak, ha ehhez jól működő egyesületet vagy valamilyen vállalkozást is üzemeltetnek, és – ráadásul – jók a kapcsolataik a helyi politikummal, az egyházakkal és a környéken fontos szerepet vállaló kulturális intézményekkel – múzeumok, szaktestületek, tanácsadó cégekkel, akkor magas színvonalon, biztonsággal működhetnek a tájházak. Ez a tapasztalatszerző kirándulás ennek tudatosítását is szolgálta.
Roppant fontos lenne, hogy a tájházak megőrzése mellett a helyi vezetők, a civil szervezetek és a tudatosan gondolkodó polgárok részt vállaljanak mindenütt a falukép megőrzésében, mert napról-napra pusztulnak az elődök által ránk hagyott építészeti emlékek.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Boldogasszony ötvenöt arca
Kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban
Vagy a magyarok nagyasszonya témájának ötvenöt különféle értelmezése kortárs képzőművészek víziójában. A Székely Nemzeti Múzeumban tegnap megnyílt, Boldogasszony című rendkívüli tárlat a csíksomlyói Szűz Mária-szobor ötszáz éves évfordulója alkalmából meghirdetett Mária-év hozadéka, megálmodói, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) és a Kárpát-Haza Galéria a kiállítás céljaként a magyar nemzet megmaradásának zálogát jelentő keresztény hit és nemzeti értékrend felmutatását jelölték meg, a magyar összetartozást jelképező Mária-kultusz tudatosításával a nemzet határokon átívelő újraegyesítése szolgálatának jegyében.
Egy csúszó kiállításmegnyitó mentsége, hogy a látogatók bőven ráérnek böngészni a tárlat anyagát. És érdemes is a Boldogasszony tárlaton hosszabban elidőzni, hiszen – épp a felkért alkotók művészeti sokszínűsége, no meg „témaérzékenysége” okán – az első látásra eklektikusnak tűnő tárlat valójában nagyon is egységes, összképében döbbenetes akár. Talán ezért is nevezte bevezetőjében a múzeum igazgatója, Vargha Mihály – maga is kiállító szobrászművész – merésznek a kiállítást. Megnyitóbeszédében az NSKI vezetőjének, Szász Jenőnek a helyettese, Fráter Olivér alelnök kiemelte, Szent István országfelajánlása óta a magyarságnak, bármily nehéz sorsa lett légyen az elmúlt ezer év során, Szűz Máriához való hűsége töretlen, a mára utalva pedig megjegyezte, Máriát az iszlám is elfogadja, így a magyarok nagyasszonya kapocs a három nagy világvallás között. Tamás Sándor, a Székely Nemzeti Múzeumot fenntartó Kovászna Megye Tanácsának elnöke beszédében arra világított rá, hogy a kiállító művészek a Kárpát-medence megannyi szegletéből valók, de a témára való érzékenységük a szétszóratott magyarság gondolati összetartozását jelenti. Végezetül Hegedűs Enikő művészettörténész a tárlat igen alapos méltatásában kiemelte, a felkért művészek a magyar Mária-kultusz tágabb értelmezésére törekedtek, saját kifejezésmódjuk mellett környezetük kultúráját, népi világuk motívumvilágát is beépítve alkotásaikba. A kiállításmegnyitót mintegy keretbe foglalva Szabó Fruzsina Réka borzongatóan szép énekhangja nyitotta és zárta, ráadásként pedig, spontánul, a megnyitón szép számban részt vevők az alkalomhoz leginkább illő régi magyar himnuszt, a Boldogasszony, Anyánkat énekelték el.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Napirenden a Mikó-ügy
Az Európai Parlament napirendre tűzi a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyét – közölte tegnap Sógor Csaba EP-képviselő.
A kollégiumról szóló petíciót tegnap tárgyalták az EP Petíciós Bizottságának koordinátorai. A testület levélben fordul a román kormányhoz azzal a kéréssel, hogy kezelje jóindulatúan a kérdést. A bizottság továbbá meghallgatás megrendezését javasolta az ügyben. Arra jövő év februárjában kerül sor.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Petru Filip: Miért nem lehet decentralizálni Romániát?
Ez a kérdés időről időre felmerül a fejünkben. A válasz is megvan. Csak éppen nem történik soha semmi. 1991 óta dolgozom a közigazgatásban. Az akkori közigazgatási törvény alapján neveztek ki nagyváradi polgármesternek. 2007-ig maradtam – négyéves kihagyással – ebben a tisztségben, különböző pozíciókat töltve be a romániai megyei jogú városok társulási struktúráiban, illetve egy sor, a decentralizálásról és újabban a szubszidiaritás elvéről szóló szemináriumon és kurzuson vettem részt.
Az a megtiszteltetés ért, hogy 1997 és 2000 között a washingtoni Urban Institute cég tanácsadója is lehettem a romániai közigazgatási reformmal kapcsolatosan, mely letette az igazi, valójában az első és törvényhozási téren egyetlen kézzelfogható romániai decentralizálási kezdeményezés alapjait. Ezenkívül megadatott számomra az esély, hogy első, 2008 és 2011 közötti szenátori mandátumom alatt a közigazgatási bizottság elnöke lehettem Románia szenátusában. Ezeket azért mondom el, hogy érhetővé váljon: mivel megszakítás nélkül részt vettem a romániai közigazgatási reformfolyamatban, és élőben, közvetlenül átéltem azt az utóbbi húsz évben, elég elméleti és gyakorlati tapasztalatra és érettségre tettem szert, hogy valós, politikai gúnyától megszabadított elemzést készíthessek arról, ami a dicsőséges forradalom utáni években nálunk történt. Először is, ha valaki azt kérdezné tőlem, miért nem történik valódi decentralizálás Romániában, határozottan kijelenteném: MERT NEM AKARJÁK! A második, ebből következő kérdés – nyilvánvalóan – az lenne, hogy miért nem akarják. És a hasonlóan határozott válaszom a következő lenne: MERT A HATALOM DECENTRALIZÁLÁSA A PÉNZHEZ VALÓ HOZZÁFÉRÉS DECENTRALIZÁLÁSÁT JELENTI.
Az esetek többségében a szolgáltatások vagy a felelősség áthelyezése a központból a helyi szintekre a polgármesteri hivatalok komfortját hosszabb időszakra biztosító pénzügyi források kiszámítható átadása nélkül történt és történik.
Más szóval, nem tervezhető és a helyi közigazgatások által idővel maximalizálható jövedelemforrást biztosítanak, hanem csak egyéves pénztranszfert az állami költségvetésről szóló törvény alapján, mely évente elfogadott jogszabály, és melynek kiszámíthatósága az országos politikai döntéshozóitól függ.
Vagyis ha helyi közigazgatásba ma átkerül a te felelősséged alá egy olyan kihelyezett szolgáltatás, melyet állami költségvetésből finanszíroznak, akkor semmi sem szavatolja, hogy jövőre ugyanakkora összeg áll majd a rendelkezésedre a kérdéses szolgáltatásra, így azt már saját forrásaidból kell fenntartanod.
Sőt, az államháztartásról szóló törvény egy rendkívül perverz kifejezést használ, ugyanis a központtól helyi szintre áthelyezett szolgáltatás finanszírozása „az állam költségvetéséből és a helyi költségvetésből történik”.
A perverzitás abban áll, hogy nem rögzítették, mennyit fizet az állam és mennyit a helyi közigazgatás, így ha az állam a következő évben nem tud vagy nem akar adni, a felelősség a helyi szintnél marad, mert a törvény a felelősséget áthárította rá, de a finanszírozás relatív. Képzeljék el, hogy Romániában a helyi közösségek 75 százaléka esetében a saját (közvetlenül a közösségtől függő) bevétel mértéke a fenntartási szint (bérek és közüzemi költségek) szintje alatt áll – hosszú távú közösségi fejlesztési politikákról már ne is beszéljünk –, és száz százalékban az állami költségvetéstől, a pótköltségvetésektől és a többségi politikai döntéstől függ. Itt nem a megyei tanácstól vagy a kormánytól függő infrastruktúra-projektekről beszélek, hanem a helyi közigazgatás – olyannyira hangoztatott – minimális autonómiájáról. Rendben, és mit kellene tenni?
Először is egy szolgáltatást csak kiszámítható költségvetéssel decentralizáljanak, vagyis ha holnaptól hozzád kerül egy szolgáltatás, és az 100 lejbe kerül, amire a pénz az állami költségvetésből érkezik, az áthelyezésről szóló törvénynek biztosítania kell, hogy a 100 lej átutalása hosszú távon megmaradjon, és a költségvetési törvény nem fogja módosítani a forrásáthelyezési szabályokat. Másodsorban az állami költségvetés forrásaiból származó költségvetési pénzügyi támogatásokat egyértelmű, tárgyilagos és a többségi politikai döntéshozótól független szabályok szerint kell biztosítaniuk a helyi közigazgatásoknak, a politikai döntéshozatali szinttől – helyi vagy országos – függetlenül. A helyi közigazgatások saját forrásainak fedezniük kell a közösségek saját folyó költségeit a szolidaritás elve és az államilag szavatolt minimális jövedelemszint elve szerint.
Harmadsorban a román jogrendnek meg kellene határoznia a romániai közösségek társulhatóságának elvét, nemcsak a Helyi Fejlesztési Társulások esetében, melyek a közösségek társulási kérdéskörének csak kis részét fedik le, hanem a község gazdasági fejlesztése, a területi szintű településfejlesztés, a közösségi agglomerációk vagy a közösségi társulások adópolitikái szempontjából, a közösségi társulások oktatási vagy közegészségügyi politikái szempontjából is, és így tovább.
Negyedsorban a decentralizálásra vonatkozó törvényhozási és alkalmazási politikai döntésnek túl kellene lépnie a jó szándék szintjén, és hagynia kellene, hogy a decentralizálás tényleg valós legyen, és ne csak nyilatkozatokban létező.
Már átéltem Cozmâncă, Blaga, Dragnea decentralizálását, és azt hiszem, hogy ha kíváncsiak lennénk egy polgármester véleményére, bárhonnan Romániából, akkor azt tapasztalnánk, hogy a valódi világban nagy különbség van a nyilatkozatok és a tettek között. Romániában többtonnányi elemzés és tanulmány készült a decentralizálásról és a szolgáltatások kihelyezéséről, de – sajnos – többségük megrekedt az elmélet szintjén.
Nagyon nehéz másoknak átengedni azt a hatalmat, amely a pénzek elosztásából származik. Az utóbbi időben a közigazgatási döntéshozatali decentralizálásról szóló vitát legtöbbször a regionalizálás gondolata váltotta fel, ahol a meglévő helyi hiúságok, valamint az a kérdés, hogy miként néz majd ki a székely övezet – de nem csak ez –, odavezettek, hogy a folyamat már az elindulása előtt elakadt. Persze, egy decentralizálásról, a pénzek elosztásáról, a kritériumokról és más hasonló dolgokról szóló vita túl technikainak és merevnek tűnik, és nem vonzó a közvélemény számára, de a gond valóban létezik, közvetlenül befolyásolja életünket. Legtöbbször azt tapasztaljuk: ahelyett, hogy reményeinkkel azokhoz fordulnánk, akiket – a helyzet tudatában – helyi szinten megválasztottunk, a fővárosra vetjük a tekintetünket, mert – nem igaz?! – szeretjük azt mondani, hogy Bukarestben határozzák meg a pontos időt!
(Forrás: Adevărul/Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Verskapun át a 21. marosvásárhelyi könyvszigetre
Négynaposra bővült a szemle
Ady-, József Attila-, Lászlóffy Aladár-, Zelk Zoltán-sorok, Cicero-, Paulo Coelho-, Cassandra Cler-idézetek, a Színház teret betöltő klasszikus zene és megannyi, tömött sorokban gyülekező és egyre újabb csoportokban érkező diák – így lehetne villanásokban rögzíteni a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitója előtti fél órát.
Az idén négynaposra nőtt könyvünnep szervezői jelképes verskapu állítására hívták a fiatalokat, és szavuk meghallgatásra talált, több iskolából, többek között a Bolyai líceumból és a Pedagógiai Líceumból is jó pár osztály részt kívánt venni a rangos eseményen. A Nemzeti Színház előtt várakozó nagyobb diákok óriásköre mellett a megnyitó előtti percekben feltűntek a Művészeti Líceumból érkező legkisebbek is. – Könyvek, hol vagytok? – kiáltotta izgatottan egy előkészítő osztályos fiúcska, és aki hallotta a kérdést, az bizonyára újra hinni kezdett az írott szó, az olvasás jövőjében.
A megnyitó elején Barabási Tivadar színművész tolmácsolásában Kosztolányi, Márai, Babits, Petőfi, Szilágyi Domokos üzent az egybegyűlteknek. Ezt követően a rendezvénysorozat főtámogatói közé tartozó Maros Megyei Tanács alelnöke, Szabó Árpád tartott ünnepi beszédet. Szabó Árpád elmondta, hogy a megyei tanács idén több mint 230 kulturális rendezvényt támogatott pályázatok révén, a nagyobb kaliberű fesztiválokon pedig partnerként vett részt. A továbbiakban az alelnök a kultúra jelképévé és megőrzőjévé vált könyv jelentőségéről szólt.
Peti András, a 21. könyvvásár létrejöttét szintén főtámogatóként segítő Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal alpolgármestere Markó Béla Kő és könyv című verséből idézett – "a követ, mint a papírt, éppen/ úgy hajtja félre most az Úr,/ divatjamúlt, mert könyvet olvas,/ és ráadásul magyarul,…" –, majd örömét fejezte ki, hogy az idei könyvünnep egybeesik azzal, hogy november 13-át a magyar nyelv ünnepnapjává nyilvánították.
– Mindenki anyanyelvén tudja a leggazdagabban kifejezni magát, anyanyelvünkön álmodunk, udvarolunk és sajátítunk el idegen nyelveket – hangsúlyozta az alpolgármester, aztán jó felfedezéseket kívánt a könyves világban elmerülni készülőknek.
A továbbiakban Gulyás Gabriella, az idei könyvvásár szellemi védnökségére felkért budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum operatív igazgatója szólt a jelenlevőkhöz.
– Nagy megtiszteltetésnek éreztük a felkérést, hogy szellemi védnökei legyünk Erdély legnagyobb könyves szemléjének. Marosvásárhelyen, egy olyan helyen, ahol a napi kapcsolattartás lehetetlen, kivételes öröm számunkra, hogy munkánkat megismerhetik és a távolból figyelemmel kísérhetik – mondta Gulyás Gabriella, majd az 1954-ben alapított múzeum történetét, céljait és megvalósításait ismertette.
Jövőre kibővítenék a helyszínt
A rendezvényt köszöntők között szólalt fel Claudiu Maior alpolgármester is, majd Gáspárik Attila, a könyvvásárnak évről évre otthont adó Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel. Gáspárik kissé borúlátó beszédében azt üzente, hogy a könyvvásár tulajdonképpen csak a találkozásokról és beszélgetésekről szól, a megnézett, megvásárolt könyvek ugyanis polcokra kerülnek, és ott is maradnak, mert aki olvasni, tájékozódni kíván, többnyire internetes forrásokhoz fordul.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója ezzel ellentétben arra hívta fel a figyelmet, hogy a könyv érintését, a nyomdából frissen kikerült termék illatát semmi nem pótolja. Aki nem hiszi, nézze meg a nagy európai, frankfurti, göteborgi vásárokat – tette hozzá a múzeumigazgató, majd azt is elárulta, hogy jövőre a színház épülete előtt felállítandó nagy, fűtött sátorral szeretnék kibővíteni a szemle helyszínét.
Több tízezer könyv, száznál több program…
A Romániai Magyar Könyves Céh negyedik alkalommal szervezte a könyvünnepet a Marosvásárhelyi Kulturális Központtal közösen. A Kulturális Központ nevében Szepessy Előd elnök üdvözölte a megnyitó publikumát.
– Úgy gondolom, az idei vásárra is sikerült kellőképpen felkészülni. Több mint 80 kiadó, 40-nél több stand, több tízezer könyv és száznál több program várja ezekben a napokban a közönséget. A célunk változatlanul az, hogy a könyvek révén erre a négy napra a város Erdély kulturális fővárosává váljon – mondta Szepessy Előd, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az évek múlásával egyre fiatalodik a könyvvásár, ezt bizonyítja az is, hogy az olvasást népszerűsítő vetélkedőre 98 csapat, több mint 300 diák jelentkezett. A Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke a vásár partnereivé vált pedagógusoknak is köszönetet mondott, végül, az előtte felszólalókhoz hasonlóan egy idézettel, Esterházy Péter gondolataival zárta beszédét: "Változik az idő, változunk benne mi, a mű pedig végtelen. Akár egy élőlény: kimeríthetetlen".
A beszédek sorát Káli Király István, a könyvünnep főszervezője, a Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója zárta. Káli Király István Claudiu Maior üzenetét tolmácsolta, miszerint a városi tanácsnak szándékában áll az elkövetkezőkben egy napot a magyar és a román könyv napjává nyilvánítani, majd egy Babits-üzenettel – "Óh, ne mondjátok, hogy a Könyv ma nem kell, / hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember; / mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember – / így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember" (Ritmus a könyvről) – nyitotta meg a kaput az írott szó szépségét szomjazó embertömeg előtt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Ünnep a szórványközösségekért
A magyar közmédia tematikus napja november 15-én
November 15-éről, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának napjáról 2015-től – a magyar parlament döntése értelmében – a magyar szórvány napjaként emlékezünk meg. Vasárnap a közmédia méltó módon állítja fókuszba csatornáin a szórványmagyarság sorsát.
A közszolgálati csatornák november 15-én, vasárnap egész napos tematikus műsorfolyammal hívják fel a figyelmet a szórványmagyarság életére, lehetőségeire és helyzetére. Az M1, a Duna, a Duna World csatornákon, valamint a Kossuth rádió műsoraiban és a www.mediaklikk.hu oldalon is a szórványban élő magyarságé lesz a főszerep. A műsorkészítőket mindvégig az vezérelte, hogy minél több információt osszanak meg a tömbmagyarságról leszakadó közösségekről; azokról az emberekről, akik fizikailag és lelkileg is elszigetelve élnek nemzettársaiktól, mégis hűen őrzik identitásukat.
A szórványnap példás összefogással valósulhat meg: a téma szakavatott szakértői – hét külhoni régió több tucat határon túli tudósítója – majdnem egy hónapon át készítette el az anyagokat. A közel száz riport s a negyven településről elkészített kisfilm az ő munkájukat dicséri. A húsz mini- portréban megszólalnak azok az emberek is, akik a szórványterületeken a legtöbbet teszik a magyarság fennmaradásáért.
A tematikus műsorhoz közéleti szereplők is csatlakoztak, akik nem csupán azt vállalták, hogy elutaznak a külhoni régiókba, de valamilyen módon mindannyian segítséget is nyújtottak a szórványban élőknek. Rátonyi Kriszta, a Petőfi Tv műsorvezetője Csángóföldre látogatott, Rusz Milán és Benkő Péter színművészek egy különleges, Jávor Pál életét bemutató darabot visznek a Szerémségbe, Vadkerti Imre előadóművész pedig egy felvidéki iskola életébe hoz szívmelengető fordulatot. A budapesti stúdióban Borbás Marcsi, a közmédia "Gasztroangyala" és Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója műsorvezetőként mutatkoznak be.
A riporterek exkluzív tartalmakkal várják azokat is, akik nem csupán a képernyőn, de az interneten szörfözve is kíváncsiak a jeles napra. A www.mediaklikk.hu oldalon, amellett hogy élőben követhetik a televíziós közvetítést és az adásból kimaradt kisfilmeket, a magyar szórvány napján szerepet vállaló közéleti szereplők gondolatait is megismerhetik.
A magyar szórvány napjához Ön is csatlakozhat. A nézők november 15-ig küldjék el a szerkesztőknek a hethatar@mtva.hu e-mail címre azokat a fényképeiket, videóikat, amelyeket szórványterületeken készítettek.
Népújság (Marosvásárhely)

Szórványnapi gálaműsor a Téglásban
Bethlen Gábor fejedelem emlékét idézve ünneplik idén Déván a Magyar Szórvány Napját. A Téglás Gábor Elméleti Líceum aulájában november 14-én, déli 12 órakor ünnepi gálaműsor keretében lép fel az iskola kórusa, szavaló diákjai, a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság Renaissance együttese, a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta néptánccsoportja, a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület tánccsoportja, valamint a Szivárvány nyugdíjasklub kórusa. A tartalmasnak ígérkező műsorra szeretettel várnak minden érdeklődőt!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Több esély az egyházak műemlék épületeinek tatarozására
Lassan, de biztosan halad a Kétágú templom felújítása
A magyar történelmi egyházakkal folytatott egyeztetések nyomán nemrég egyházi tulajdonban levő műemlék épületeket is felvettek a Kolozsvár Városfejlesztési Stratégiája portfoliójába, így azok tulajdonosai megnövekedett eséllyel pályázhatnak meg európai pénzeket felújítási célokra – tájékoztatta lapunkat Horváth Anna alpolgármester.
Hogy EU-s pénzek nélkül milyen nehéz egy felújítás, azt jól mutatja az alsóvárosi református – közismert nevén a Kétágú – templom rehabilitációja, amely már több mint másfél évtizede zajlik kisebb-nagyobb lépésekben, a lehetőségekhez, a rendelkezésre álló támogatásokhoz mérten; a homlokzaton jelenleg is dolgoznak. Lapunk érdeklődésére Adorjáni László, a templom lelkipásztora részletesen beszámolt a véget nem érő, sziszifuszi munkának tűnő felújításról, amelyek befejezését illetően bizakodásra adhat okot, hogy az ingatlan is bekerült a fentebbi jegyzékbe.
KISS OLIVÉR, ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Számunkra minden nap a magyar nyelv napja …
Nekünk, magyar anyanyelvűeknek minden nap a magyar nyelv napja, hiszen naponta beszélünk, olvasunk, írunk magyarul. Miközben használjuk nyelvünket, fölfigyelhetünk egy-egy szó vagy szólás, esetleg közmondás kifejező erejére, szemléletes képi jellegére. Minden nap rácsodálkozhatunk nyelvünk szépségeire, furcsaságaira. A nyelv mindennapi kenyerünk, szellemi örökségünk. Általa vagyunk közösségben egymással. Vagy úgy is mondhatnám: általa van közünk egymáshoz. Tudjuk és érezzük, hogy az anyanyelv nem külső valami, hanem lelkünkben van nagyon mélyen: gondolataink, érzelmeink hordozója és kifejezési lehetősége. Személyes és közösségi életünk tükre, nemzeti és szociális önazonosságunk meghatározója. Kosztolányi Dezső így ír a nyelvnek erről az intim, mélyen gyökerező jellegéről: „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Mélyen bennem van, vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként.”
Benő Attila
a Román-magyar kulturális szótár szerkesztője
Szabadság (Kolozsvár)