Jó nacionalisták, rossz nacionalisták
A múlt hét végi EMI-tábor a „hagyományoknak megfelelően” kiverte a biztosítékot a román nacionalistáknál. Úgyhogy aki ebben az agyat olvasztó kánikulában egy kis változatosságra vágyik, a miniszterelnök szapulása és a megbuktatását célzó forgatókönyvekről szóló „kibeszélő” műsorok, illetve az államelnök grandomán lakásfelújítási igényeit bemutató kommentárok között olvashatja, hallgathatja, nézheti a román nép sorsáért éjjel-nappal aggódó „hazafik” agyrémeit. Arról, természetesen, hogy az itteni és anyaországi magyarok micsoda gazságokat követnek el ellenük. Vagy, ha nem is követnek el semmit, biztosan elkövetnének.
Az egyik – nem éppen a toleranciájáról, demokratikus nézeteiről híres – napilap tegnap terjedelmes írásban szapulta az EMI-tábort, nem feledkezve meg Tusványosról, illetve a magyar miniszterelnök elleni uszításról sem. A szokásos nacionalista hőbörgések mellett, például, hogy Orbán Viktor azt sugallta, hogy Erdély magyar föld – bár szerintük Bálványos és Gyergyószentmiklós is Olténia, mert itt ered az Olt –, a fő téma a románok másik legnagyobb „ellensége”, a Jobbik volt, amely kétségbe meri vonni Románia állami egységét.
Abba, amit a Jobbik elnöke mondott, belekötni ugyan nem tudtak, mert „lejjebb engedte a mércét”, hogy ne tudják párhuzamba vonni az Új Jobboldallal (Noua Dreaptă). Viszont – aki keres, talál – abba kötöttek bele, hogy minő égbekiáltó káromlás ez az összehasonlítás, hiszen a két politikai alakulatot nem lehet egy napon emlegetni. Amivel egyetértünk. A kettő tényleg nem ugyanaz. De egész másért, mint ahogy a „jó” románok gondolják. Szerintük a
„rasszista elveket valló” magyar párt elnöke tendenciózus nyilatkozatával le akarja járatni a román szervezetet, amelynek legfőbb célja „a nemzeti értékek támogatása más etnikumok és fajok tiszteletben tartása mellett”. Mivel tehát a pártelnök nem foglalkozott „Románia belügyeivel”, az alelnök beszédét pécézték ki, aki egyebek mellett felvetette Románia Moldovával való egyesülésének lehetőségét. A kifejezés a végletekig felidegesítette őket, mert szerintük nem Románia egyesül Moldovával, hanem fordítva, és nem Moldova, hanem Moldovai Köztársaság, és a többi. Szokás szerint a végkövetkeztetés az volt, hogy újabb szcenárium készül Románia szétdarabolására.
Nem akarjuk szépíteni a radikális Jobbikot. De mindenek ellenére, végül is egy parlamenti és európai parlamenti párt. A román Új Jobboldal, amelyet még nem tudtak pártként bejegyeztetni, zajos magyarellenes tüntetésein és nacionalista szlogenjein kívül nemigen tud mást felmutatni.
Szeretjük ezt a kettős mércét a „jó” és a „rossz” nacionalistákról, akik mindig valamiféle merényletet készülnek elkövetni Románia ellen. Persze, a nyári kánikulában ez is „téma” lehet. Ám a tapasztalat szerint szerencsére már nem sokan veszik be ezt a maszlagot.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)

A vándorszínészek magyar kultúrát hoztak a szórványba
Ritka eseménynek számít Borosjenőben, hogy magyar színház tartson előadást. A Bánsági Vándorszínház társulata augusztus 12-én este, a város parkjában bemutatta a Petőfi Sándor A helység kalapácsa c. költeménye alapján rendezett színdarabot. A fiatal, tehetséges színészek, percek alatt kialakították a színpadot, a közönség úgy érezte, hogy szinte részt vesz a cselekményben. A művészek tehetségük maximumát nyújtották a több mint félszáznyi publikumnak, átérezték, hogy mennyire szükségük van a szórványok-szórványában élőknek a magyar nyelvű kultúrára.
Az előadás végén a közönség vastapssal jutalmazta a kitűnő előadást, majd szeretetvendégségen alkalmunk volt elbeszélgetni a színészekkel, a rendezővel. Aszalos Géza rendező megígérte, hogy rövidesen újra eljönnek városunkba, és egy verses-énekes összeállítással örvendeztetik meg az itteni magyarságot.
A kitűnő szervezés Gulyás Ödön brosjenői RMDSZ-elnök áldozatos munkájának köszönhető.
Dr. Vajda Sándor
Nyugati Jelen (Arad)

Kalákában a Kohézió Egyesülettel
Augusztus első hetében Zsombolyán a temesvári Kohézió Egyesület által szervezett tizenegyedik Kaláka táborban több mint harminc tehetséges diák vett részt. A Bartók Béla Líceum és a Gerhárdinum Katolikus Líceum diákjai a Kohézió Egyesület által támogatott tehetséges, tanulni vágyó fiatalok mellett idén a csenei fakultatív magyar oktatásban részt vevő diákok egy csoportja is bekapcsolódott a Kaláka kézműves táborba. A táborlakó diákokon kívül a délelőtti kézműves tevékenységeken nagy érdeklődéssel vettek részt a zsombolyai diákok is. A tábor célja a hagyományos kézműves tevékenységek – batikolás, bútorfestés, nemezelés, textíliafestés, gyöngyfűzés, gyékényfonás, fafaragás –, valamint a magyar erkölcsi és szellemi értékek átadása a bánsági fiataloknak.
Alulírott irányítása alatt minden nap egy-egy fő tevékenységre került sor, munkacsoportokban dolgoztunk, és célunk az volt, hogy minél több természetes anyagot használva, egyedi technikák alkalmazásával, megismerjük és alkalmazzuk a hagyományos magyar munkaformát. Batikolás, bútor- kerámia- üvegfestés festés mellett a táborozó diákok megismerkedtek a nemezelés technikájával, népi motívumokat alkalmazva, díszített terítőket, pólókat festettünk. Ötletesnél ötletesebb tárgyak, díszek kerültek ki a gyerekek kezéből, egy állandó kiállítás keretén belül a helybéli szülők és több érdeklődő is megtekinthette az egy hét kitartó munkájából összeállt kiállítást.
Meghívottunk volt Lázár Éva népművész és Lázár Csaba, akik a gyékényfonást oktatták kezdőknek és haladóknak egyaránt. Bevallásuk szerint „nagyon szívesen látogatnak el a kalákatáborokba”, mert barátságos hangulatúak és egyre több fiatal értékeli a feledőfélbe került hagyományos munkaformát.
A kikapcsolódás sem maradt el, a városlátogatás alkalmával ellátogattunk a zsombolyai Sajtómúzeumba, a híres zsombolyai orvos dr. Karl Diel emlékházát is felkerestük majd egy kellemes délutánt töltöttünk a termálvizes strandon.
A táborzáró alkalmával Vetési Zoltán, az egyesület egyik alapítója Magyar erkölcstan a gyakorlatban címen, a népmeséből vett példával illusztrálva a rossz és jó viszonyát, a magyar értékrendről tartott kivetítéssel összekötött előadást.
A tábor valamennyi résztvevője oklevelet, kohéziós pólót és kitűzőt, valamint a Corvin Könyvkiadónak köszönhetően kis ajándékcsomagot kapott.
A kézműves és egyéb tábori tevékenységekhez szükséges anyagi eszközök beszerzését a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Sipos Ilona táborszervező beszámolója
Nyugati Jelen (Arad)

Marosfő: magyar mintára román igazolványt akarnak
Míg a 2000-es évek elején hatalmas diplomáciai csata alakult ki az I. Orbán-kormány és az akkori Năstase-kabinet között a magyar igazolvány miatt, most román politikus szorgalmazza a magyar példa meghonosítását a határon túli románok számára.
Az ötletet Cristian Diaconescu volt külügyminiszter vetette fel, aki szociáldemokrataként kezdte pályafutását, majd átállt a jobboldalra, Traian Băsescu volt elnök tanácsadójaként. Diaconescu jelenleg a Băsescu pártjaként ismert Népi Mozgalom Párt háttérintézményét jelentő Népi Mozgalom Alapítvány elnöke. A politikus a határon túli románok marosfői táborában kijelentette, hogy Bukarestnek Magyarország példájára első lépésként román igazolványt kellene adnia a határon túli románoknak, majd állampolgárságot.
Szabadság (Kolozsvár)

Ez nem kulturális főváros!
Egyesek számára már Isten háza, a templom sem szent és sérthetetlen. Milyen egyéb következtetés vonható le azok után, hogy valaki vagy valakik valósággal megszentségtelenítették Erdély egyik legősibb és legértékesebb építészeti remekművét, a Kolozsvár főterén pompázó Szent Mihály-templomot.
Minek másnak lehet nevezni az ilyen vandál cselekedetet, amely nem ismer se jóérzést, se határt, és amelyet mindenféle tiszteletet semmibe véve hajtanak végre? Alig néhány nap telt el azóta, hogy a szakembereknek sikerült letisztítaniuk a barna festékkel leöntött Mátyás-szoborcsoportot, most újabb „merényletet” követtek el az Erdély szellemi központjaként számon tartott Kolozsvár főtere ellen. Látszólag eleddig csak Fadrusz János híres, szimbolikus alkotása szúrt szemet egyeseknek, a legújabb történéseket figyelembe véve azonban úgy tűnik, hogy vannak, akiknek mindez kevés, nem elég. Bele kellett „kötni” az immár több évszázada a város központjának tartást, formát és tartalmat adó gótikus római katolikus templomba csak azért, hogy egyesek erejüket, fölényességüket és hatalmukat, de inkább mérhetetlen bunkó, primitív és xenofób voltukat fitogtassák. Ezért ott kellett hagyniuk kezük nyomát az ősrégi falakon, s hogy még inkább nyomatékot adjanak a véleményüknek, nem volt elég egyszer odamázolniuk a szignójukat, hanem a templom déli oldalán, azaz a Mátyás király szobra mögötti falrészen legalább tíz helyen – beleértve a déli kapuzatot - hagyták ott jelenlétük nyomát.
Természetesen az ügy még nagyon friss, ezért a részletekre, a tettes avagy a tettesek kilétére, illetve tényleges indítékaira sem derülhetett fény. Ezért csupán feltételezésekbe lehet bocsátkozni, vajon mi késztethet bizonyos személyeket arra, hogy ilyen és ehhez hasonló minősíthetetlen gaztettet elkövessenek. Ha két héttel ezelőtt nem történik a Mátyás-szoborcsoporttal az, ami végül bekövetkezett, akkor talán más megközelítésből is lehetne szemlélni a dolgokat, így azonban kevésbé hihető el az, hogy minderre véletlenül vagy szórakozásból került sor, netalán tán egyesek így próbálják kiélni rejtett művészi hajlamaikat. Egyre erősebb a gyanú, hogy a Mátyás-szoborcsoport festékkel való leöntése, újabban pedig a templom falának az összefirkálása igenis megfontoltan és tudatosan történik, és az egész kezd egyfajta láncreakció jelleget ölteni. Megjegyzendő, hogy nem ez az egyedüli firka, amely a templomon látható, korábbiak is vannak rajta, beleértve a Moarte ungurilor!, azaz Halál a magyarokra! feliratot is. Az is érdekes, hogy miért mindig csak a Szent Mihály-templom és Mátyás király szobra a célpont, a Bocskai-téren található ortodox katedrálisnak és Avram Iancu szobrának pedig soha semmilyen baja nem esik?!
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

Graffiti-mázolmányok a Szent Mihály-templomon
Folyatódik a műemlékrongáló tettek sorozata Kolozsvár Főterén: a Mátyás-szoborcsoport hátsó részének festékkel való bemocskolását követően valaki a Szent Mihály-plébániatemplom falán „gyakorolt”, ezúttal graffitizésben. Orosz Krisztofer, a kolozsvári Szent Mihály Egyházközség főgondnoka lapunknak elmondta: szerdán vették észre, hogy ezüstös-fehér színű festékkel telefirkálták a hajó déli oldalának és szentélyének falát, helyenként pilléreit és déli kapuzatát.
A Szent Mihály-plébánia feljelentést tesz a rendőrségen, és beadványt intéz a városházához is, hogy a rendelkezésükre álló módszerekkel biztosítsák a város emblematikus műemlékének tekinthető főtéri templom védelmét. Orosz Krisztofer úgy vélte, a megfelelő szögben elhelyezett térfigyelő kamerák, illetve az éjszakai járőrözés is hatékony volna a további műemlékrongálás megakadályozásában.
Szabadság (Kolozsvár)

Dési Magyar Nap táncházi jubileummal
Kerekasztal-megbeszéléssel és természetesen tánccal ünneplik meg a dési táncházmozgalom létesítésének 35. évfordulóját augusztus 14-én, Désen, a Huhurez utca 33B szám alatt. Előbb, délután 4 órától a táncházmozgalom három és fél évtizedes múltját elevenítik fel, majd este 6 órától kezdődik a tánccsoportok fellépése.
Ezt követően fél 8-tól a negyedszázaddal ezelőtt alakult Aranyeső Néptánccsoportról értekeznek, majd este fél kilenckor a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Vándorúton című előadását tekinthetik meg az érdeklődők.
Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen és Tőkés a KMN nyitógáláján
– Nyugodt lelkiismerettel várjuk a hatodik Kolozsvári Magyar Napokat (KMN), hiszen a rendezvénysorozat előtti utolsó „bejelentkezéskor” elmondhatjuk a sajtónak, hogy a szervezés terén nincsenek gondok, minden sínen van – nyilatkozta Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke a közelgő magyar napok kapcsán. Megtudtuk: a hétfői nyitógálára eljön Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke és Tőkés László EP-képviselő is.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere arról tájékoztatta a sajtót, hogy az elmúlt hetek incidensei miatt a KMN szervezőcsapata még nagyobb figyelmet szentel a törvényes rendelkezések betartására és a civilizált körülmények és légkör biztosítására. Lezajlottak a helyi és a megyei hatóságokkal, a karhatalmi erőkkel való egyeztetések is – tette hozzá.
N.-H.D.
Szabadság (Kolozsvár)

Tárgyalni fognak a leépítésekről Hargita megyében
Tárgyalóasztalhoz ül Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő hétfőn délelőtt azokkal a napközi- és iskolaigazgatókkal, akik múlt héten közös beadványt fogalmaztak meg az oktatási rendszerben végrehajtandó leépítések módját és mértékét kifogásolva.
A megbeszélést a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Kollégiumban tartják meg, ide várják a megye különböző részeiből azt a huszonegy igazgatót és aligazgatót, akik a főtanfelügyelőnek címzett levelet aláírták. Többnyire napközik és középiskolák igazgatói vagy aligazgatói látták el kézjegyükkel azt a beadványt, melyben az őszig elvégzendő leépítésekkel kapcsolatos panaszaikat sorolják fel, egyebek között nehezményezve azt is, hogy az elbocsátások, valamint az ezekből adódó esetleges következmények felelősségét a megyei tanfelügyelőség áthárítaná a tanintézetek vezetőségére azáltal, hogy velük jelölteti ki a megszüntetendő állásokat.
Az igazgatók szerint ugyanakkor nem volna szabad egységesen ugyanazokat a sarokszámokat alkalmazni az oktatói kisegítő és a nem oktatói kisegítő állások számának meghatározásánál a különböző komplexitású oktatási egységekben, ugyanakkor egyéni elbírálást szeretnének a leépítések mértékének meghatározásakor, valamint egy sürgősen létrehozandó bizottságot, amely végiglátogatja a tanintézeteket, és az ott tapasztaltak alapján határozza meg a lehetséges állások számát. Görbe Péter most azt mondta, a megbeszélés alapján dönti majd el, hogy szükséges-e a bizottság létrehozása.
A 125 Hargita megyei oktatási egység közül 89-et érint valamilyen mértékben a végrehajtandó megszorító intézkedés, iskolánként 0,25-től mintegy 20-ig terjed a megszüntetendő állások száma, megyei szinten ez összesen 161 oktatói kisegítő, valamint nem oktatói kisegítő személyzeti állást jelent. A tanfelügyelőség csütörtökön küldött felhívást a megyében működő napközikbe és iskolákba arról, hogy hétfőig várják az igazgatóktól a meghatározott mértékű leépítések részleteire vonatkozó tételes kimutatásokat.
Széchely István
Szabadság (Kolozsvár)

Ünnepel a Kolozsvári Magyar Adás
A Kolozsvári Magyar Napok keretében ünnepli meg fennállásának 25. évfordulóját a Kolozsvári Magyar Adás.
A Román Televízió kolozsvári területi stúdiójának kisebbségi szerkesztősége augusztus 18-án, kedden 17 órára várja az érdeklődőket Képben vagyunk! című ünnepi délutánjára a kincses városi Tranzit Házba, ahol „interaktív beszélgetéssel” veszi kezdetét a program: a nézőknek lehetőségük lesz kérdezni a szerkesztőktől, illetve véleményüket is megfogalmazhatják a műsorral kapcsolatban.
Fél héttől levetítik A Főtér arcai című filmet, amely Kolozsvár központjának átalakulását mutatja be az elmúlt 25 év társadalmi, politikai és kulturális folyamatainak tükrében, a vetítést követően pedig kincses városi közéleti személyiségek szólnak hozzá a látottakhoz.
Este nyolctól az év elején elhunyt Kötő József színháztörténész, politikus portréfilmjét vetítik, majd kilenctől az Életformák a szabadságért című összeállítást, amely Bartha Ernőt, a szobrászművész ás az embert mutatja be a kolozsvári televízió archívumában őrzött felvételek alapján, ugyanakkor helyzetjelentést is ad a művész Londonba tartó gyalogtúrájáról. Mint ismeretes, Bartha ottani szénaszobrai sorsának rendezése végett indult el gyalogszerrel a brit fővárosba.
Szabadság (Kolozsvár)

“Jó útra tértek” a megkeresztelkedett csíki romák
Nem verekednek, nem káromkodnak, nem lopnak, nem fogyasztanak alkoholt és a cigarettáról is lemondtak elmondásuk szerint azok a csíkszeredai cigányok, akik június közepén megkeresztelkedtek az Olt vizében.
A csíkszeredai apostoli pünkösdi gyülekezet tagjai közül negyvenöt Somlyó utcai felnőtt roma merítkezett meg a folyóban. Megfogadták, hogy a lopás, káromkodás, átkozódás, verekedés, iszákosság helyett a keresztényi élet elvei szerint élnek tovább. Tizenhat éve él a csíksomlyói cigánytelepen Czine Domokos, aki azt mondta, a bűnözés Istennek nem tetsző cselekedet, így amióta megtért, megkeresztelkedett, nem fogyaszt alkoholt, nem verekedik, nem lop, nem cigarettázik.
"Legnehezebb a cigiről lemondani"
„Ezelőtt rosszakat csináltam, az asszonyt vertem, de hogy Isten országát elnyerhessem, ilyesmit nem teszek. A cigarettáról volt a legnehezebb lemondani. Olyan is volt, hogy elfogyott a cigaretta, s a feleségemmel veszekedtem emiatt, vagy elmentem s kamatra kértem kölcsön, hogy vehessek” − vallotta be a férfi. Hozzátette, az eddig italra és cigarettára költött pénzből most már gyermekeinek vásárol élelmet.
„Rosszak voltunk, ittunk, verekedtünk, nem voltunk Isten gyermekei” − mondta a 30 éve Somlyón élő Czine Elena. A nő azután keresztelkedett meg, hogy beteg gyermekéről lemondtak az orvosok, de elmondása szerint miután János atyával otthon imádkoztak érte, a fia csodálatos módon meggyógyult. A beszélgetés alatt körénk gyűlt megkeresztelkedett cigányok beszámoltak, csendesebb lett a környék a megtértek számának növekedésével, kevesebb a veszekedés, a verekedés, de még mindig nagy gondot jelent a szegénység.
Mint mondták, a cigánytelepiek többsége még mindig szociális segélyből él, de most a két segély érkezése között nem járnak lopni, hanem az összegyűjtött műanyag- és fémhulladék leadásából szerzett pénzből boldogulnak. Amióta nem lopnak, több városi család is megszánta őket, és olykor ruhákkal, élelemmel látják el őket.
Jobb életkörülményeket szeretnének
Folyamatosan segíti őket Rostás János is, aki amellett, hogy a Pro-Europa Romapárt Hargita megyei fiókjának alelnöke, a csíkszeredai pünkösdi gyülekezet pásztoraként is tevékenykedik. A terepszemlén jelen volt a gyülekezet diakónusa, Moldovan Petrică és Rostás János is. Utóbbi érdeklődésünkre elmondta, a keresztelkedés óta példásabb életet élnek a somlyói cigányok, mindössze három család van köztük, amelynek tagjai még nem tértek meg, továbbra is bűnös életet élnek. Ő azonban azért tevékenykedik, hogy velük is megtapasztaltassa a keresztényi életet – tette hozzá. Nemcsak bűntelen életet szeretnének biztosítani a cigányoknak, hanem jobb életkörülményeket is.
A gyülekezet diakónusa rámutatott a legalapvetőbb hiányosságokra a Somlyó utcában: elmondása szerint szükség lenne zuhanyzófülkére, mosógépekre, megfelelő vízellátásra, hogy elkerülhetők legyenek a megbetegedések. S habár tűzveszélyesek az egymásnak épített viskók, mégsem kapnak engedélyt az önkormányzattól a felújításra, újraépítésre, sok nehézséget okoz továbbá az ott lakóknak, hogy nem igényelhetnek állandó személyazonossági igazolványt az ideiglenes okmány helyett. Meglátása szerint ha civilizált életkörülményeket biztosítanának az ott lakóknak, azok dolgozhatnának, nem szorulnának szociális támogatásra, nem kellene kukázniuk – ez pedig mindenkinek előnyös lenne.
Kömény Kamilla |
Szabadság (Kolozsvár)

S megint elölről
Az éve eme szaka a diáktáborok és szabadegyetemek ideje. Negyedszázada Tusványos nélkül, legalábbis a jobbak számára elképzelhetetlen a nyár. Ha másért nem, de Orbán Viktor előadásáért elmennek oda még az idősebb nemzedékhez tartozók, olykor – igaz, egyre ritkábban és egyre kevesebben – még az RMDSZ vezérkarának tagjai is.
Az előzetesen és célzatosan felcsigázott érdeklődés kiemelten irányul ilyenkor Orbán Viktor előadására, aki többnyire meg is felel a várakozásoknak: magvas, zsinórmértéket jelentő gondolataival rendszerint meghatározza a Fidesz politikájának irányvonalát, egy esztendőre témát szolgáltat a politika és média világának. Az idei előadás ugyan nem keltett a tavalyi, az illiberális demokráciára vonatkozó okfejtéséhez hasonló visszhangot, de a migráció – népvándoroltatás? – igencsak kényes, sokakat napi szinten is érintő, hosszú távú következményeiben igencsak súlyos problémája magára vonta a közfigyelmet.
Idén mintha az EMI-táborban fogalmazódtak volna meg a legfigyelemreméltóbb gondolatok a Kárpát-medence jelenét és jövőjét illetően. A sorrendben tizenegyedik alkalommal megrendezett tábor köztudottan a radikálisabb gondolkodású ifjak és politikusok találkozóhelye. A nyári uborkaszezonban fölös szabadidővel rendelkező, nem kifejezetten objektív, elfogulatlan román politikum és média árgus figyelme is elsősorban ennek tudható be. Idén a román média mindenekelőtt Vona Gábor pártelnökre, valamint az egyéves kitiltása után ismét „román földre” merészkedő Szávay Istvánra fókuszált. Előbbinek azt a kijelentését emelték ki, amely szerint a Jobbik csak néppártként válhat kormányképes erővé Magyarországon, ezért pártja életében elérkezett az az idő, amikor „kóstolgatni kell a kormányzás felelősségét”, utóbbinak a Moldova Romániával való egyesülésére, illetve az ország föderalizációjára vonatkozó jóslatát emelték ki.
Szó esett – nem is kevés – az autonómiáról is. Anélkül azonban, hogy egyértelművé tették volna: azt úgy nem lehet elérni, hogy csak a nyári táborok idejére vesszük elő a témát, „harcolunk” érte, aztán a táborzárás másnapján megfeledkezünk róla, hogy a következő nyári tábor időpontjának közeledtével újra, sokadszorra is elővegyük… S megint elölről.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Folyamatosan bővülő kínálat
Jelentős adomány a könyvtárnak
Sikeresen pályázott Kovásznán a városi könyvtár a Nemzeti Kulturális Alap könyvtámogató programjában, aminek következtében jelentős mennyiségű könyvet kaptak. Ugyanakkor a Márai-programtól is jelentős támogatást várnak.
Bede Ágnes könyvtárvezetőtől megtudtuk, a sikeres pályázat eredményeként 600 ezer forint értékben 208 kortárs irodalmi könyvet kaptak. Ugyanakkor idénre még várják az évente támogató Márai-program könyvadományát is.
Idén újdonságnak számít, hogy a városi könyvtárban kisiskolások részére olvasásnépszerűsítő tevékenységet rendeznek: összeállítottak egy listát Ajánlott olvasmányok címmel, és amint a könyvtárostól megtudtuk, az apróság igencsak érdeklődik az ott megnevezett olvasmányok iránt.
A számítógépekkel és internet-hozzáféréssel ellátott könyvtárba a fürdővendégek is betérnek, főleg az internethasználat és az újságok elolvasása miatt, de létszámuk apadt az előző évekhez képest. A városi könyvtár keddtől péntekig 9–17 óra között, szombaton pedig 9–14 óráig várja az érdeklődőket.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tűz ütött ki a Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Parkban
Hegyi Barna a nemzeti park igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a lángok csütörtök délután csaptak fel az 1796 méter magas Nagyhagymás csúcs alatti gyepes területen.
Feltehetően a csúcsról ledobott cigaretta gyújtotta meg a száraz növényzetet. Elmondta, hogy az erdő is kezdett égni, de a nemzeti park felügyelőinek néhány fa kivágásával és árok ásásával sikerült megakadályozniuk a lángok továbbterjedését a szomszédos fenyőerdőre.
„Sziklapárkányokon égett a talaj és az aljnövényzet. A tüzet sikerült megállítani, de teljesen eloltani a terepviszonyok miatt nem lehet. Ezért ott kell őrködni vizes bödönökkel mindaddig, amíg eső lesz” – nyilatkozott Hegyi Barna. A nemzeti park igazgatója szerint mintegy egyharmad hektáros területen pusztult el a növényzet. Azt még nem tudják, hogy a nemzeti park védett növényállománya milyen mértékben károsodott.
„A sziklák, kövek között száraz gyökerek vannak, a gyep és a talaj is porszáraz, és úgy ég, mint a puskapor” – magyarázta az igazgató. A terepjárókkal körülbelül egy kilométerre tudják megközelíteni a helyszínt, onnan csak bödönökben, háton tudják felszállítani a tűzoltáshoz szükséges vizet. Az igazgató elmondta, jelenleg az érintett közbirtokosság önkéntesei és a katasztrófavédelem tűzoltói vannak a helyszínen, éjjelre a nemzeti park alkalmazottai váltják őket.
MTI
Székelyhon.ro

Először adják át a Kinda Sándor-díjat
Idén a Székelymuzsnai Nők Egyesülete vállalta a falunap megszervezését. Kezdeményezésükre alapították meg az önkéntesség helyi képviselőjéről, Kinda Sándorról elnevezett díjat, melyet első ízben adnak át szombaton azoknak, akik közösségükért tesznek. Egy helybéli és egy „Muzsnáról gondoskodó” kapja meg – tudtuk meg Karsai Kingától, az egyesület elnökétől.
Augusztus 15-én délelőtt tíz órától a falunap nyitányaként ökumenikus ünnepi istentiszteletre kerül sor a baptista imaházban. Fél tizenkettőtől köszöntésekkel folytatódik az ünneplés a kultúrházban, majd a helybéli kisiskolások és óvodások Kukoricahántás című előadása tekinthető meg. Katonadalokat énekel Szabó Dóra Bodza és Demeter Dorottya.
A közösségi ünneplés kiemelkedő mozzanataként bemutatják a Kinda Sándor-díjat, majd átadják a kedvezményezetteknek. A díj névadójának tevékenységéhez kötődik a székelymuzsnai önkéntescsapat létrehozása, melynek tagjai „nemcsak harczi készségüket, de egyéb hasznavehető javukat is készek voltak a haza oltárára tenni” – tudósított róluk 1909-ben a Vasárnapi Újságban Viski Károly. Kinda Sándor akkora csapatot verbuvált, hogy megillette őt a kapitányság – több mint nyolcvanan csatlakoztak. A későbbiekben a magyarokon kívül sok más nemzet fiai is kérték felvételüket a csapatba. Amerikában cikket írtak róluk, pesti, bécsi, párizsi képes újságok fényképüket kérték, „Bosnyákországban tisztek a front előtt olvasták fel a katonáknak lelkesítőül a muzsnai történeteket”. Az önkéntescsapat addig működött, míg a „szerb háború veszélye múlt”.
Az első Kinda Sándor-díj-átadón közreműködik a Gyepesi Vegyeskórus. Délután négy órától a székelymuzsnai református templomban istentisztelet keretében ünneplik a hetvenéveseket. Öt órától a gyepesi tánctáborban tanultakat mutatják be a részt vevő gyermekek: népi tánccal és játékkal lépnek színpadra. Fél hattól a Likaskő című székely animációs filmet vetítik le a helyi Kalsicsban. Ugyanott este nyolcig tart a Virgonc tallér-vásár, közben kézműves-foglalkozásokra várják a gyermekeket. Tombolahúzás után este fél kilenctől Fábián Annamária énekel, utána az abásfalvi cigányzenekar zenél.
Retróbulival zárják a nyolcadik székelymuzsnai falunapot.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Háromszék képviseli Erdélyt Nagyszebenben
Kovászna megye képviseli Erdélyt a péntektől vasárnapig tartó XIII. Nemzeti Hagyományok és Szokások Fesztiválján, amely helyszíne a nagyszebeni Astra Néphagyományok Múzeuma. Az eseményen több hagyományőrző csoport, valamint kézműves képviseli a régiót.
A nagyszebeni Fiatal Erdőben található múzeumkomplexumban megszervezendő fesztiválon minden évben három megye kap lehetőséget a bemutatkozásra, ennek megfelelően tehát egy megye Erdélyből, egy Munténiából, illetve egy Moldvából – tájékoztatnak a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársai. Az említett régiókból érkező megyéken kívül ugyanakkor meghívást kapnak a határon túli román közösségek képviselői is a Moldovai Köztársaságból, Szerbiából, Bulgáriából, Magyarországról és Ukrajnából. A tizenharmadik alkalommal tartandó eseményen jelen levő romániai megyék: Argeş, Caraş Severin, valamint Kovászna.
A hétvégén zajló fesztivál célja különben a lehetőség megteremtése a különböző tájegységek élő hagyományainak megmutatására és népszerűsítésére. Ennek megfelelően az idei programot népzenei és néptánc produkciók, mesterség-, továbbá gasztronómiai bemutatók fogják színesíteni, ahol bemutatkozhatnak a meghívott közösségek még élő népi hagyományaikkal, értékeikkel. A nagyszebeni fesztiválon Erdély a Kovászna Megyei Művelődési Központ által válogatott kulturális ajánlattal lesz jelen: a helyi népdalokat éneklő és helyi népviseletbe öltözve fellépő, 1970-ben alakult felsőrákosi Hagyományőrző Dalcsoport, az ezredfordulón elindított bodzafordulói „Cununa Carpaților” Együttes, továbbá a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes.
Az említett fellépőkön kívül tíz népi kézműves mester, egy kiállítási anyag Kovászna megye természeti és kulturális örökségéről, valamint hagyományos népi mesterségekről szóló dokumentumfilmeket is bemutatják, amelyek valóban a háromszéki közösségek identitását igazoló védjegyek lehetnek a rendezvényen.
Mint ismeretes, az eseményt az Astra Nemzeti Múzeum Központ kezdeményezésére első alkalommal 2001-ben szervezték meg a Művelődési Minisztérium és a Román Kulturális Intézet védnöksége alatt, illetve a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Népszerűsítő Nemzeti Központtal, a meghívott megyék közigazgatási intézményeivel, továbbá művelődési központjaival közösen. Az eseményt támogatja még Szeben Megye Tanácsa és a Szebeni Polgármesteri Hivatal.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Megmondók
Ha a nagykövet nem volt tisztában a kijelentései várható hatásaival, akkor alkalmatlan. Ha viszont tudta, hogy milyen hatása lesz a megszólalásának, nyugodtan igazat adhatunk a román miniszterelnöknek: Zákonyi Botond provokált.
„Az interjúban megfogalmazott álláspontok lehetnek amúgy helytállóak, de egy nagykövet nem megmondóember, és még csak nem is az a dolga, hogy helytálló nyilatkozatokat tegyen, pláne olyan kérdésekről, amelyek a fogadó ország elitjét és közvéleményét egyaránt irritálják. Tévedés ne essék, egyáltalán nem elfogadható, hogy a román politikai elit elutasít bármiféle párbeszédet az autonómiáról, de éppen ezért könnyen kiszámítható a román fél reakciója. Ha a nagykövet nem volt tisztában a kijelentései várható hatásaival, akkor alkalmatlan. Ha viszont tudta, hogy milyen hatása lesz a megszólalásának, nyugodtan igazat adhatunk a román miniszterelnöknek: Zákonyi Botond provokált. Miután nem hívták vissza, fölösleges firtatni, hogy felső engedéllyel tette, vagy sem. A kérdés tehát csupán az, hogy mi a szándéka a tereléssel a magyar kormánynak.
Elvileg számolhatnánk azzal a lehetőséggel is, hogy Magyarország kormánya a romániai magyarság érdekében vitatkozik Bukaresttel, de gyakorlatilag ez kizárható. Az Orbán-kabinet külpolitikáját egyértelműen nem az határozza meg, hogy egy állam miként viszonyul a területén élő magyarokhoz. Ha így lenne, a Robert Fico vezette, felvidéki magyarokat az újonnan felvett magyar állampolgárság miatt a szlováktól megfosztó kormányzattal kellene inkább faséban lennie. A román miniszterelnök politikai hovatartozása sem lehet erősebb indok a »háborúskodásra«, mint a Ficóé, hiszen a román és a szlovák kormányfő is szocialista.
Csak nem arra gondolt a kormány, hogy egy lapinterjúval közelebb kerülhet azoknak a problémáknak a megoldásához, amelyek kapcsán hivatalos kétoldalú találkozók alkalmával nem sikerült közös nevezőre jutni?
Szőcs Levente
foter.ro

NYATA 2015: buli előtti gazdaságpolitika és oktatáselmélet
Augusztus 4. és 9. között több, mint 150 szakkollégista gyűlt össze Kolozsváron a harmincadik Nyári Szakkollégiumi Találkozó (NYATA) keretein belül, ahol részt vettek előadásokon, workshopokon, majd fokozatosan fejlesztették nonformális networking készségeiket a Blériotban.
A nagy múlttal rendelkező esemény magyar ajkú egyetemi szakkollégiumok közötti, meghatározott témán belüli professzionális véleménycserék, illetve különböző szakmaisági szintű kapcsolatok születési helye. Sokak között Pécs, Nagyvárad és Eger is otthont adott már a diákcsoportosulásnak, mielőtt kincses városunkra jutott volna sor a budapesti Rajk László, illetve a kolozsvári Mikó Imre szakkollégiumok társszervezése jóvoltából. Ezzel megerősítve és támogatva Kolozsvár Ifjúsági Főváros státuszát.
A keddi 0. napon megérkeztek a vendégek, szállást, illetve útbaigazítást kaptak a szervezők jóvoltából, majd a közös vacsora után kezdődött a City Tour Night, ahol megismerhették fontosabb kultúrális jelképeinket, lokáljainkat, miközben szelfiztek, sztoriztak, vagy épp pincérlányok telefonszámát szerezték be.
Generációnk és a jövő oktatása
Az első nap előadásainak, workshopjainak és plenáris vitájának a Generációnk és a jövő oktatása volt a központi témája. Ugyanis a magyar közoktatásban tanuló diákok teljesítménye hanyatlásnak állt és ez egy beláthatatlan következményű társadalmi szakadáshoz vezethet, ami a gazdaság jövőjét potenciálisan alááshatja. A nap kérdése a különböző hátterű, illetve képességű gyerekek integrált oktatása-nyújtotta lehetőségek és korlátok voltak.
A hátrányos helyzetből származó egyének lemaradása egyre nagyobb, amit tovább fokoznak a szelekciós folyamatok, amik törvényszerűsítve szegregációhoz vezetnek. A magyar közoktatásban már a szabad iskolaválasztás korai szelekciót alakít ki, de a jelenlegi oktatási rendszert akkor sem lehet központilag integrációra erőltetni, mivel ennek szerkezete alkalmatlan a hirtelen átformálásra és a felsőbb társadalmi rétegek a magániskolai alternatívák fele irányulnának.
Az anyagilag különösen rosszul álló térségekben a tanítási szinvonal a leggyengébb, mivel a tanárok nem elég felkészültek, pedig a minőségi oktatás egy nemzeti minimum, kiemelt állami felelőség kell legyen. Ezért ajánlott a közoktatás módszertani megújítása, ami minden társadalmi réteg, és bármely képpességi szintet képviselő egyén érdeke. Sokak között, követendő újító példát képez az élménypedagógia, önismeret-fejlesztés, csoportmunka, problémaorientált tanítás. Ezek mellett, ajánlott emelni a tanári pályával járó presztízst és anyagi juttatásokat, ami emelné a szakma átlagszínvonalát. Azt fontos kiemelni, hogy az integráció nem kizárólagos cél. Legyen szó felzárkóztatásról, tehetséggondozásról, vagy érdeklődési kör szerinti csoportosításról, az ideális oktatási rendszer sokszínű és nem zárja ki az egyéni igényeket, másképp elfojtja a kreativitást, innovációt.
Csütörtök: nemzetünk gazdasága
Csütörtökön Nemzetünk gazdasága volt a fő téma, amin belül a szakkolisok ki próbálták emelni a fejlődési gátakat és a mozgatórugókat. A délelőtt első felét a magyar régiók közötti különbségekről szóló előadások töltötték ki, mivel ezen területegységek teljesítményei között egyre növekszik a különbség. Mindez ahhoz vezet, hogy a legszegényebb (Észak- Magyarország, Észak- és Dél- Alföld) régiókban élők számára egyre csökken a szegénységből való kitörés esélye. A határok menti régiók esete még komplexebb problémát jelent, amelyet egyáltalán nem kezelnek.
A délelőtt másik fő témája Magyarország energiaellátásának kérdése volt. A megújuló technológiák költséghatékonysága meredeken javul, de amíg a fogyasztók elsődlegesen az olcsó energiában érdekeltek, addig a politikai döntéshozók a nagy méretű beruházásokat és a centralizált, kontroll alatt tartható energiarendszereket helyezik középpontba.
A nap közös vitáján, három gazdaságpolitikai program került bemutatásra és megvitatásra, melyek közül a jelenlévőknek választani kellett. Az első egy társadalmi igazságérzetre, illetve jelentős állami szerepvállalásra épült, ami progresszív jövedelemadóra, csökkentett ÁFA-ra és luxusadóra alapulna.
Ezen kívül támogatná a helyi piacokat és a kis családi gazdaságokat.
A második egy piac és versenypárti program volt, amely a tisztességes versenyre, beruházások növelésére, állami szolgáltatások hatékonyságának fejlesztésére irányult. Az ágazati különadókat kivezetné, cserébe az állam befejezné a vállalatok szelektív támogatását. A harmadik munkaalapú program volt. Felvetette, hogy az örökösödési adó rátájának jelentős növelését és ezzel együtt másfajta adók csökkentését, illetve egy alacsony alapjövedelem bevezetését.
A vita végső eredménye nem a megszavazott programban, hanem az elemzett szempontokból levont következtetésben rejlett. A gazdaságpolitika alapvetően értékválasztásokra épül és csak ezek után a megvalósítás lehet szakértői feladat! Mivel, amíg bölcsészek, jogászok, mérnökök és közgazdászok vitáztak, a fő törésvonalak mégsem a szakmák között, hanem értékválasztások mentén alakultak ki.
Péntek: geopolitika és nemzetünk együttélése
A Geopolitika és nemzetünk együttélése köré igazodtak a pénteki előadók. Két előadás is a közel-keleti témát dolgozta fel; egyik Szaúd-Arábia jelenlegi helyzetét, míg a másik a szíriai polgárháború és a közel-keleti államrendszer felbomlását vizsgálta. A szíriai polgárháború, az eddigi államrendszer felbomlása köszönhető mind az ISIS térhódításának, mind annak, hogy az eddigi államrendszer túlságosan is instabilnak tekinthető.
Ugyanakkor népszerűségük betudható annak is, hogy vallási beágyazottsága mellett nem ódzkodik olyan modern eszközökhöz nyúlni, melyek egyre elterjedtebbek a közösségi médiában, ez által tevékenységük sokkal elérhetőbb a fiatalok számára. A vita központi témája az volt, hogy lehetséges-e a demokrácia valamilyen válfaját összeegyeztetni a muszlim vallási alappal, mivel ez lenne a megoldás. A workshopon Oroszország, az Európai Unió, az ukrán kormány és a szakadár területek gazdasági és politikai érdekeiről beszélgettek a résztvevők. Szó esett többek közt a nyugati és orosz szankciós politika káros hatásairól, az orosz média állami befolyásolásáról, a szakadár területek fenntarthatatlanságáról, illetve az orosz és ukrán kormány ellentétes gazdasági és politikai érdekeiről.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy Ukrajna a konfliktus ellenére lehetőséget kapott arra, hogy Oroszországtól független, nyugati intézményrendszert alakíthasson ki, és folytassa európai integrációját. Ugyanakkor kiemelték azt is, hogy ebben mind az Európai Unióra, mind Magyarországra mint szomszéd és a magyar kisebbségen keresztül közvetlenül is érintett országra jelentős felelősség hárul.
A plenáris vitán szó esett egy, a Kárpát-medencében megvalósítható potenciális közös nemzeti együttműködési politikáról, mely arra épülne, hogy ebben a földrajzi régióban a magyarság támogatása mellett, gazdaságilag és oktatást tekintve is integrálni tudja az itt élő lakosságot.
A vita első felében a szakkollégisták az identitás fontosságáról beszéltek, az egyén és a közösség szempontjából értékelték. A vita egyik fő motívuma az volt, hogy a nemzeti identitás mellett rendelkezünk más identitásokkal is, s egy egyén nemzeti identitása is kötődhet több nemzethez. Többen az európai identitást is hangsúlyosnak ítélték, erre reagálva akkor miért ne lehetne egy kárpát medencei identitást létrehozni?
Helyi viszonylatból, a mikósok szót ejtettek az erdélyi fiatalok szemszögéről: Meghatározó tényező a román nyelvi nehézségek (főként székelyföldi születésűeknél), a családi háttér és a szülők viszonyulása a külföldi karrierépítéshez. Kutatások ugyan meglepően bizonyítják, hogy nem is Magyarország az első számú úti cél, hiszen többen mennek Ausztriába, Németországba, Skandináviába, szaktól, ösztöndíjprogramtól, munkavállalástól és egyetemtől függően.
Szombat: társadalmunk rétegei és kihívásai
Zárásul a Társadalmunk rétegei és kihívásai témakört merítették ki úgy a résztvevők, mint az előadók. Amíg a jövedelmi vagy akár a területi aspektus még a közbeszéd szintjén is megkülönböztet csoportokat, a szakkolisok számára ezek mellett egyértelműen felmerült a generációs törésvonalak fontossága, a nemi szerepek és a családok változása, vagy épp az értelmiség léte, kapcsolata a társadalommal. Ugyanakkor, a társadalmat (és vezetőit) igen sok meglepetés fogja érni már a következő egy-két évtizedben, ha nem veszik figyelembe azokat a sajátosságokat, amelyek a bizonytalanságtűréssel, toleranciával, családhoz és valláshoz való viszonnyal, a nemi kérdéshez való hozzáállással, az igen tág, sok esetben ma mesterségesnek tartott eszközökkel kialakított kapcsolatrendszerrel összefüggésben megfigyelhetők.
Jelenleg, a szegénység terjedése és a növekvő egyenlőtlenségek témája érezhetően nem kapja meg azt a helyet a politika és közpolitika-alkotás folyamatában, amely legalább a folyamatok romlását képes lenne megállítani, emiatt a probléma hosszútávon is kísérője lehet életünknek.
Egy másik, párhuzamos beszélgetésen az is megfogalmazódott, hogy a népi-urbánus törés már nincs jelen erősen a mi generációnk életében: bár város-vidék különbségek vannak és fontosak, azt gondoljuk, sok esetben csak praktikus vagy felszínes különbségeket jelent. A régebbi generációk vitái helyett inkább a vidék jövője az, amin el kell tudnunk gondolkozni, ez az, melyben el kell tudnunk helyezni magunkat és korosztályunk felelősségét.
A nap kérdése is kialakult a beszélgetések során: Hogyan tehetünk mi mások gondjainak, illetve közös problémáinknak enyhítésért, vagy akár megoldásáért? Konkrétan, a szakkolisok úgy érzik, hogy nyitnunk kell a középiskolások felé, segíteni felsőoktatásba való majdani bekapcsolódásukat. Ezt azért is, hogy a jövő egyetemistái és szakkollégistái sokszínű társadalmat képviseljenek. De keresniük kell a korosztályaik tagjait és közösségeit is, hogy közösen tudják definiálni magukat a társadalomban. Akár egyéni, akár közösségek szintjén fontos foglalkozniuk társadalmi rétegek problémáival, hiszen képességeik szerint szeretnének szerepet vállalni azok megoldásában. Ez a társadalmi szerepvállalást ma is magukénak vallják.
Ezen érdekfeszítő gondolatáradatok közben a mindennapos közös étkezések erősítették az esti bulikra teljesen megszilárdult szakkollégista összhangot, amit egy utolsó, kompetitív beer pong mérkőzés erejéig mellőzni lehetett. (közlemény)
Transindex.ro

Székely autonómia skót segítséggel
Az utóbbi időben állandósultak a magyarellenes megnyilvánulások Romániában – hangoztatta Kántor Zoltán. A budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője úgy vélekedett, választási év következik, és ilyenkor mindig kicsit intenzívebbek a magyarellenes megjegyzések, mert míg korábban félévente voltak a romániai magyarság számára kedvezőtlenebb megnyilvánulások, most mintha havonta születne ilyen kijelentés román részről.
Azt mondta, a két ország között, illetve a romániai magyarság és a román többség, az állam között kisebbségi kérdésekben feszültségek vannak, magyar részről a két ország közötti viszonyt ez meghatározza addig, míg az erdélyi magyar kisebbségi kérdést nem oldják meg megfelelő módon. Kántor a román kormányfő harcias nyilatkozata után fejtette ki véleményét, miután a kapkodó Ponta újra előcibálta a magyar kártyát.
Hogy a helyzet valóban „fokozódik”, érzékelhető, hiszen a belpolitikai mélyrepülés egyre markánsabb, a magyar közösséget érintő történések pedig rossz emlékű időszakot idéznek. Az eddig csak zászló- és névtáblaháború sújtotta Háromszéken egy állami intézmény vezetője a törvényesség zászlaját lengetve példátlan módon alázza meg a magyar közösséget, a Hargita megyei Marosfőn újólag a székelyföldi románok megkülönböztetéséről, diszkriminálásáról, megtűrtségéről értekezik Hargita megye prefektusa. S hogy magyar ügyben a bukaresti külügyminisztérium ismételten eltúlozza reakcióit, Markó Béla is megerősíti, szerinte ugyanis Zákonyi Botond nyilatkozata kapcsán a tárca úgy viselkedik, mint a nyolcvanas, kilencvenes években, amikor minden kívülről érkező, a nemzeti kisebbségek helyzetét firtató véleményről azt tartották, hogy az ország belügyeibe való beavatkozást jelent.
Forog a régi lemez, avagy kísért a múlt. Hiszen nem lehet elégszer leírni, megkérdezni, miként lehet megtűrt egy többségi nemzet saját államában? Dohos, ócska és ostoba manipuláció zajlik újra, negyedszázaddal azután, hogy örökre elillantnak hittük a diktatúra retorikáját, miszerint Romániában a kisebbségi kérdés egyszer s mindenkorra megoldott.
Hogy tehát az erdélyi „magyar kisebbségi kérdést” – miként Kántor Zoltán most felveti – mikorra sikerül „megfelelő módon” megoldani, egyelőre tippelni sem lehet, hiszen újra dúl a magyarellenes csörte. És miközben építkezni kellene, válaszolgatni, magyarázkodni, érvelni kényszerülünk, választások közeledtével pedig tényleg ajánlott erősíteni tűrőképességünket. Így múlik tehát időnk, fogynak lassan szavaink is, csak azok az érzéketlen szélmalmok őrölnek rendületlenül.
Farkas Réka
Háromszék
Erdély.ma

Látogatók a Daniel-kastélyban
Esztergom tavaly megválasztott polgármestere, Romanek Etelka és alpolgármestere, Bánhidy László Vargyason járt nemrég, hogy megtekintse az anyaországi önkormányzat tulajdonában levő Daniel-kastélyt. Az esztergomi politikai irányváltás kedvez Vargyas legimpozánsabb ingatlanjának: a rég elkezdett felújítási munkák közül a legsürgetőbbet még idén elvégzik.
A kastély gondnoka, Román Attila szerint a városvezetőknek tetszett, amit láttak, s azt ígérték, nem hagyják veszni a történelmi épületet, azon lesznek, hogy feladatot kapjon, s az esztergomi és vargyasi közösséget is szolgálja. Leghamarabb az utolsó, 1920 és 1930 közti bővítés során kialakított árkádos tornácot, illetve a főbejáratnál a kőfaragványos részt kell megóvni a beszivárgó esővíztől. A Daniel-kastély jelenleg is látogatható: az érdeklődőket végigvezetik a reneszánsz részen, adatokkal szolgálnak építőiről és lakóiról, és sétálhatnak a dendrológiai parkban is.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szórványból is érkeznek fellépők
A csernátoni és a csernakeresztúri (Hunyad megye) néptánccsoport barátsága nem új keletű, Magyarlapád (Fehér megye) pedig több szállal kötődik Háromszékhez, 2001 óta csernátoni származású lelkésze van a falunak, a Maros-Küküllő-menti cserkészek pedig több ízben megfordultak már vidékünkön, kapcsolatuk jelenleg is élő az itteni csapatokkal. Vasárnap délután mindkét szórványtelepülés néptánccsoportja fellép az Ika-vári színpadon, ahol a helyiek mellett Felső-Háromszék és Csík több településéről is érkeznek táncos lábú gyermekek és fiatalok.
A magyar népművészet és kultúra közös kapocs, nekünk pedig, a Fehér megyei román tengerben élő négy százaléknyi magyarságnak fontos, hogy gyermekeink megismerjék Erdélyt, Székelyföldet, az itteni értékeket – mondta lapunk megkeresésére Borbándi András magyarlapádi református lelkész. Lelkipásztorként és cserkészvezetőként tesz is azért, hogy a szórványban élő gyermekek barátokat szerezzenek a tömbmagyarságban, így Háromszéken is.
A csernátoni IKA Ifjúsági Egyesület, a Sylvester Lajos Községi Könyvtár és a helyi önkormányzat szervezésében, a megyei tanács támogatásával rendezett néptánctalálkozó másik szórványmeghívottja, a csernakeresztúri néptánccsoport harmadszor lép fel a csernátoniak rendezvényén, tavaly pedig ők fogadták a háromszékieket a Hunyad Megyei Magyar Napokon. A szervezők fontosnak tartják ezeket a kapcsolatokat, barátságokat éppúgy, mint a meghívott háromszéki és csíki néptánccsoportokkal, amelyekkel vasárnap délután, az alsócsernátoni felvonulást követően az Ika váránál lépnek színpadra.
Bemelegítőként tegnap Fákó Alpár, a házigazda néptánccsoport vezetője kezdeményezésére a két éve felújított Csókás feredőhöz kirándultak, ma a Szent Anna-tó az útirány, este pedig a Bod Péter Népházban Kádár Elemér tart néptánctörténeti előadást, majd táncházzal zárják a napot. A kézműves foglalkozások házigazdája mindvégig a Csiporkázó Játszóház és a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jancsó Benedek: A székely nép jelleme
A népek jellemét alkotó testi és lelki tulajdonságok azon hatások eredménye, melyeket a származás, a környezet és történeti fejlődésük menete gyakorolt egyéniségük kialakulására. (...)
Az ezer évnél hosszabb időszak során, amióta a székelység a magyarsággal egyetemben véglegesen elszakadt az ázsiai törökfajú népek törzsétől, s Közép-Ázsia belsejéből magyar testvéreivel együtt elindult nyugat felé magának új hazát keresni, testi és lelki tulajdonságai lényegükben azonosak a honszerző ősökével, csak színezetükben módosultak a megváltozott környezet és életmód kívánalmai szerint. Az életmód és a foglalkozás, amelyet századok hosszú során folytatott, előmozdította a természetes kiválogatódás érvényesülését, s lett a székely a magyarságnak testileg legépebb és legerősebb törzsévé. Ez állítás bizonyításául szolgálnak a katonai sorozások statisztikai adatai, amelyek a régi magyar állam nemzetiségeinek testi alkalmatosságára vonatkoznak. Ezekből megállapítható, hogy míg ez a szám pro mille a tótoknál 180–200, a románoknál 150–180, a ruténeknél 130–150, addig a magyarságnál 350–400 között váltakozik. A székelységnél pedig még ennél is magasabb, amennyiben Székelyföld legnagyobb részében az átlag 400–450. (...) Hogy a székelységnek e testi kiválóságát szemben a nem magyar nemzetiségűekkel megérthessük, elég egy pillantást vetni lakóházára. A székely falvak fejlettebb műveltségi színvonala, rendezettebb társadalmi és közigazgatási élete, amely a régibb századokba is visszanyúlik, magyarázza a székely nép egészségben és erőben való kiválóságát. Ehhez járul még a gazdasági helyzete is, amely szorosan összefügg lakóföldjének talajával, amely se nem termékeny, se nem terméketlen. Nem olyan termékeny, mint a magyar Alföld vagy Románia síksága. Munka nélkül nem ád semmit, de becsületesen visszafizeti a belefektetett fáradság kamatait. Ennek következtében a székely nép nem is gazdag, de nem is szegény. Gazdasági állapota általában az arany középszer, vagyis mint maga kifejezi, az „élhető mód”.
Testalkata is ennek az „élhető mód”-nak felel meg. Általában középtermetűek, inkább izmosak, mint kövérek vagy nagy csontúak. Arcszínük a síkföldön barnább, a hegyvidékeken inkább szőke, de általában, mint a székely népdal mondja, se nem szőkék, se nem barnák, csak amolyan magyar fajták, azaz gesztenyeszínű hajúak. Járásuk, mozdulataik inkább rugalmasak, mintsem túlságosan gyorsak, de nincsen semmi bennük a velük lakó szászok nehézkességéből vagy a román paraszt lomha lassúságából. A férfiak a síkföldön szebbek, mint a hegyvidékeken. Ez a különbség magoktartásán is azonnal szembetűnik, amennyiben önérzetesebbek, büszkébbek és beszédesebbek. A nők ellenben a hegyvidékeken szebbek, sőt, gyakran igazán bájosak is. A síkvidékeken izmosabbak, s arcukon is uralkodóbbak a keményebb, mondhatni, a férfiasabb vonások, amennyiben a síkvidéken a nők nagyobb mértékben vesznek részt a mezei munkákban, míg a hegyvidéki nőket inkább a házimunkák, a szövés és fonás foglalkoztatja. Legszebbek a torockói székely nők és az Udvarhely megyei Nyikó-völgy lakói. A székely szellemi és erkölcsi világa egyezik külsejével. Nincs egyéniségében semmi végletes. Nem olyan álmodozó és képzelődő, mint a román, de nem is olyan szegényes képzelőtehetségű, mint az erősen realista, sőt, prózai gondolkozású szász. Az életet józanul és reálisan fogja fel, de erősen idealista hajlandóságai is vannak. Pontosan szereti elvégezni napi teendőit, de szükségét érzi a szórakozásnak, sőt, a szellemi élvezetnek is. Jelleme, beszéde, gondolkozása éppen olyan nyílt, mint tekintete. Őszinte és egyenes, anélkül azonban, hogy könnyen hívő vagy vigyázatlan lenne. Nem engedi magát se rászedetni, se megcsalatni. Ha észreveszi, hogy valaki rá akarja szedni, ilyenkor veszi elé, amint mondani szokta, a másik eszét. A jobbikat-e vagy a rosszabbikat? Azt már ő tudja. Ezért szokták mondani tréfásan, hogy „a székelynek két esze van”. Igazi katonajellem, szeret nyíltan szemben támadni, de a ravasz ellenfélnek cselt is tud vetni. A társas érintkezésben barátságos, és mindig igyekszik jó modorú lenni, különösen a magasabb társadalmi állásban levőkkel szemben, anélkül azonban, hogy alázatos vagy meghunyászkodó lenne. Az úgynevezett parasztmodort elítéli s nem tartja magához méltónak. Megvan benne a szabad ember és a született katona önérzetessége és természetes lovagiassága. Jellemző mondása: nem ismerek magamnál nagyobb urat, de kisebbet sem! A hazafiasság előtte nem valami elvont eszme vagy homályos öntudatlan érzés, hanem konkrét dolog és igazán élő valóság. Ε jellemző lelkiállapotból kifolyóan gondolkozása közdolgokban mindig történelmi visszaemlékezésekre s ezekből keletkezett öntudatra támaszkodó. Ezért konzervatív anélkül, hogy makacs ellensége lenne az újításnak. Ellenkezően, a magyarságnak nincsen egyetlen más törzse, amelynek az új dolgok és új eszmék befogadására akkora készsége vagy hajlandósága lenne, mint a székelynek, de az új dolgokból, az új eszmékből csak azt teszi magáévá, ami észjárásának megfelel, hajlamaival megegyezik, de ezt is egészen átalakítja saját egyéniségéhez. Egyszóval, székellyé válik minden dolog, minden eszme, amit körébe befogad, éppen úgy, mint minden ember, akit sorsa a Székelyföld lakójává tesz. Komolyan gondolkozó, mélyen érző s ennélfogva igazán vallásos ember is a székely, Isten nevében kezdi és végzi minden dolgát. A vallásos türelmetlenséget azonban nem ismeri. Nyilvánvaló jele ennek, hogy a protestáns és a katolikus vallás között majdnem egyformán megosztott. Gyakran ugyanegy családnak egyik ága protestáns, a másik katolikus. A vegyes házasságok napirenden vannak köztük, s ez is egyik forrása és okozója a székelyt annyira jellemző vallásos türelmességnek és elfogulatlanságnak. A székelyek emberi gyarlóságoktól és hibáktól sem mentesek. A leggyakoribb vád, amit a székelyek ellen fel szoktak hozni, hogy nehezen kormányozhatóak, makacsok, perlekedők, erőszakosak, és gyakran a legerősebb kötelékeket is minden különösebb ok nélkül hirtelen és meglepetésszerűen felbontják. Aki azonban ismeri a székelyek történetét és főleg azokat a küzdelmeket, amelyeket századokon át a székely szabadság érdekében folytattak, megérti, hogy e hibák annak a szabad népnek hibái, amely századokon át egy arisztokratiko-demokratikus katonai köztársaságféle államban élt. A székellyel az tud bánni, aki derekabb, kiválóbb egyéniség, mint ő, vagy ha éppen nem is az, de legalább vele egyértékű; aki őt megbecsüli, vagyis, amint ő szokta mondani, „őt is embernek nézi”. A székely a parancsnak tud engedelmeskedni, sőt, el is fogadja, ha neki parancsolnak, de csak ha őt is meghallgatják, vele is tanácskoznak, mert semmit sem szokott teljesíteni anélkül, hogy ne gondolkoznék rajta, és meg ne vizsgálná, vajon nem lehetne-e jobban és célszerűbben végrehajtani, mint ahogy ezt neki rendelték. Sokszor ki is találja a végrehajtás valamely célszerűbb módját, s azt szereti is megvalósítani, még ha annak a javára is, aki a parancsot adta. A székely csak munkatárs akar lenni, de sohasem szolga. A székely, mint népdalában énekli, mindig szabad székely akar maradni, s büszke bércek lakója! Egyénisége eszményibb részének leghívebb kifejezője, lelkivilágának mintegy visszatükrözője népművészete és népköltészete.
(1921)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dr. Balázs Lajos: Magyarok Kenyere
Hallásból muzsikálunk, mint a cigány? – így mondhatnám arra, aki összevissza, találomra tesz közzé valamit, aminek amúgy pontos története volna. Ez volt a benyomásom július 14-én este, amikor az ETV műsora, másnap pedig egyik napilap tudósított arról, hogy Kolozsváron hét település „lisztet” adományozott Kolozs megye hozzájárulása gyanánt „a Kárpát-medence kenyerének megsütéséhez”.
Örül­tem a hírnek, miképpen négy éve minden esztendőben örvendek, hogy pl. Hargita megye (de Kovászna és Maros is) – amúgy nem vezető búzatermő vidék – egész kamion búzát vitt a mohácsi Szent Miklós Vízimalomba „az ünnepi mindennapi megsütéséhez”.
Annak viszont nem örvendek, hogy Kolozsváron a Kárpát-medencében immár harmadik éve meghonosodott, Szent István királyunk ünnepére sütött Magyarok Kenyerét, egyetemesen is legszentebb eledelünket újabban a Kárpát-medence kenyerének nevezték el. A szándékot nem értem: a megosztásunk működne már ebben is? Vagyis az ünnepi kenyér megnevezésében is kenyértörésre megyünk? Nem jó nekünk, erdélyieknek vagy csak a kolozsváriaknak a már kanonizált megnevezés, miközben tudatják, hogy „a Kárpát-medencei magyarság összetartozását jelképezi”? Senki nem érzi, hogy valami hamisan szól? Hogy a Kárpát-medencében nemcsak magyarok élnek? Márpedig ez az ünnep, ez az ünnepi eledel kimondottan a Kárpát-medencei magyaroké, sajátos eszmei tartalma okán újra része lett közös nemzeti emlékezetünknek. Tehát nem sajátítjuk ki senki kenyerét, miképpen az Istent sem, ahogyan az egyik erdélyi román író állította, merthogy „a magyarok Istenére esküszünk”. Vagy netán az ünnepről, az ünnepi kenyérről szerzett felületes tájékozódás lehet az eredője a hallásból való megtévesztő beszédnek?
Ezért merészelem tömören összefoglalni eme nemzeti mozgalom (ami több, mint program) történetét. Először is fontos tisztázni, hogy mi, magyarok minek tekintjük a kenyeret. Egyszerű éteknek, mindennapi eledelnek vagy titkos lelkiségünk, lelkivilágunk elmaradhatatlan tartozékának, szükségletének, aminek akár neve hallatán nem tudunk semmi más táplálékkal szemben (pl. a pityókával sem, amely szintén mindennapi eledelünk) úgy viselkedni, úgy érezni, lelkünkben vibrálni, mint a kenyérrel szemben. És ez olyan magyar lelki sajátosság, ami méltán nevezteti a kenyeret magyarok kenyerének, ami, mint mondám, sem kisajátítást, sem elsajátítást nem szolgál senki más kenyerének kárára.
A kenyeret rituális szimbólumnak is tekintik különleges alkalmakkor. Akárha szent ereklyének, mágikus erőt tulajdonítanak neki ma is, az egymáshoz való kötődés megvalósulásának erejét. Eme spirituális alapon született az újkori kezdeményezés Korinek László pécsi jogászprofesszor javaslata alapján 2011-ben. Az ötletgazda többször is nyilatkozott a magyar rádióban, és a Nemzet Kenyerének nevezte, nevezték, 2013-tól pedig Magyarok Kenyere lett a mozgalom neve. Már az indulás második évétől az egész Székelyföld, Erdély több tájegysége bekapcsolódott, búzája benne volt a Nemzet Kenyerében/Magyarok Kenyerében. Benne az egész Kárpát-medence magyarsága által küldött búza is, amelyet jelképesen a mohácsi Szent Miklós Vízimalomban őröltek meg, majd a pécsi, szegedi, más pékségekben kenyértésztát gyúrtak, sütöttek belőle, piacra vitték, elajándékozták az arra szorulóknak… Újabban ebből részesülnek Böjte atya árvái is. Néprajzi eredete és tartalmi vonatkozásai alapján méltó társa lett újra Szent István ünnepének.
Pedig a valamihez való ragaszkodásunkat – történelmi ese­ményekre, nagy sorsfordulatokra gondolok – irántuk való hűségünk kifejezéseként kellene megélnünk, egyértelműen, tiszta és világos beszéddel. (Nagyra becsülöm a pékmesterek bravúrjait, de a Szent István-napi ke­nyér lényege elsődlegesen nem az, hogy a „rekordméretű” kenyértészta alól miként sikerül kirántani a bevetőlapátot.) Fontos tudni, ha értelmesen és nem rutinszerűen cselekszünk, hogy honnan erednek az ünnep gyökerei. Az emberiség kultúrtörténete, áhítattörténete, hiedelemvilága egyértelműen példázza, hogy nagy alkotások, nagy kezdeményezések csak akkor jönnek létre, ha őstudásból fakadnak. Tudnunk kell tehát, vagy illene tudnunk, hogy miben rejlik az augusztus 20-ra időzített kenyeres ünnep kezdeményezésének erkölcsi és szellemi értéke, mi az őstudás benne. Hogy megértsük, mi a mai magyarság számára időszerű üzenete. Hogy a Magyarok Kenyere rítusának igen ősi, európai, még inkább ázsiai mágikus hiedelem a szellemi alapja. Ennek spirituális lényege, hogy az együtt elfogyasztott étkek és italok az elfogyasztók között diszkrét lelki és eszmei, lelkiismereti, szellemi, történelmi, tudati, cselekvési kötődéseket, elkötelezett szövetséget hoznak létre. Ez volt a szubsztrátuma a vérszerződésnek, a krisztusi utolsó vacsorának, és ez mai napig a keresztelőkön, lakodalmakon, temetéseken együtt elfogyasztott rituális étkeknek és italoknak. Valamennyi egy-egy szerződés, szövetségkötés.
A Magyarok Kenyere pedig ma, mint mondám, szimbolikus rítus és rituális szimbólum gyanánt szintén arra hivatott, hogy felélessze, ébren tartsa, összekösse lélekben, gondolatainkban a magyarságtudatot, szövetség köttessék köztünk a nemzet szétdaraboltsága ellenére, a politikai határok fölött, a közös emlékezés katartikus erejével. A Magyarok Kenyere évente megismételt mitikus-mágikus rítusa egy hatalmas tér és idő fölötti lelki és szellemi ív: az első, vérrel kötött egyesítő szerződés és korunk szétdarabolt magyarsága kenyérrel kötött remény-szerződése között.
(A szerző néprajzkutató)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az államalapító Szent István
Minden év augusztus 15-én (Nagyboldogasszony napján) és augusztus 20-án (Szent István ünnepén) tisztelettel emlékezünk, lélekben feltöltődünk és megerősödünk. Az István által alapított királyság a középkor egyik legjelentősebb országaként vonult be Európa történelmébe. Egy 12. századi német krónikás, Freisingi Ottó püspök az Árpád-házi királyok hatalmát korlátlannak nevezi, mert mindenki engedelmeskedik a királynak.
Az államszervező István királyt méltán tartjuk a magyar történelem legnagyobb személyiségének. Neki köszönhetjük, hogy a világ legcsodálatosabb nyelvét, a magyart beszéljük. Neki köszönhető, hogy népünk ezer éven át – Kelet és Nyugat között – dicső történelmet és kultúrát teremtett. A magyarság évszázadokon keresztül nemcsak a történeti Magyarországot, hanem a keresztény Európát is védte.
István kultusza és tisztelete soha nem halványult el. Bár országát – a magyar történelem színterét, a magyar nemzet történelmi hazáját – a magyarságra kényszerített trianoni békediktátum (1920) feldarabolta, ma is szülőhaza. Ma is egységes, mert minden magyarul érző és gondolkodó ember, aki kiejti a Magyarország nevet, a történeti országra gondol. Népünket is felszabdalták, de a lelki egység szilárd, mert az a nagy király teremtette alapokon nyugszik. Annak ellenére, hogy Szent István földjén ma másodrendű állampolgárként kezelnek, felszámolásunkra törnek, megaláznak, büszkék vagyunk arra, hogy magyarnak születtünk. Bízunk abban, hogy utódaink még hosszú évszázadokon keresztül is emlékezni fognak István királyra, az államalapítóra. Születése, megkeresztelése, házassága
István Esztergom várában született, pogány neve Vajk. Megkeresztelésére 972-ben került sor, amikor édesapja, Géza nagyfejedelem hittérítő papokat kért Nagy Ottó német-római császártól. A magyar állam megszervezését Géza alapozta, és fia, István király teremtette meg. Felismerték, hogy a magyar nép kereszténységre térése, a magyar állam megszervezése halaszthatatlan. István herceg királyhoz illő nevelésben részesül és katolikus hitben nő fel. Szorgalmasan tanulja a latin nyelvet, melyen ír és olvas. Részt vesz a vadászatokon. Géza a serdülőkorú herceget még életében trónörökösének nevezi ki.
István házassága Gizellával, Civakodó Henrik bajor herceg leányával, III. Ottó, a Német-római Birodalom császára közeli rokonával mind német, mind magyar szempontból politikai, dinasztikus jellegű. A bajorok a magyarok megkeresztelését remélik, míg azok a diplomáciai kapcsolatok rendezését. Mindkét fél a jószomszédságra és békére törekszik. A fiatal fejedelmi pár a dukátus (hercegség) központjában, Nyitrán telepedik le. Gizella kísére­tében a dunai hajókon Regensburgból nagyszámú német világi pap, szerzetes és katona érkezik, akik hozzájárulnak a keresztény magyar királyság megszervezéséhez.
A fejedelemségért folyó harc
István – apja minden előrelátó óvintézkedése ellenére – már uralkodása kezdetén kénytelen fegyverrel a kézben harcolni a fejedelemségért és leszámolni rokonával, a trónkövetelő Koppány vezérrel. Amikor Géza nagyfejedelem 997-ben távozik az élők sorából, István mellett egy jól szervezett, részben páncélos – nagyszámú német (sváb és bajor) lovag –, egy besenyő csapattest és magyar csapat áll készen arra, hogy szükség esetén a kijelölt trónörököst támogassa. A hadsereg parancsnoka a német Vecellin, a testőrség vezetői Hont és Pázmán német lovagok. E jól szervezett hadseregre szükség volt, mert a keresztény apa-fiú elsőszülöttségi jog ütközik az ősi magyar pogány szokásjoggal, amely szerint a trónörökös mindig az Árpád nemzetség legidősebb tagja. Koppány vezér e minőségben tart igényt a nagyfejedelemség fölötti hatalomra. A veszprémi csatában a keresztény hadak győzedelmeskednek. E csata nemcsak István és Koppány közti harc, hanem a keresztény világnézet és az ősi pogány hagyományok közti küzdelem is. Utólag könnyű okoskodni, de az adott történelmi helyzetben István államszervező munkája és a kereszténység felvétele történelmi szükségesség. A pogányságnak nevezett ősi hagyományok védelmezői kiszorulnak a hatalomból. Koppány vezér holttestét négyfelé darabolják és kitűzik Győr, Esztergom, Veszprém és Gyulafehérvár kapujára. Ez utóbbi Prokuj gyula (fejedelem) székhelye. István e kegyetlennek tűnő eljárással arra figyelmeztet, hogy mindenkitől, még a közeli rokonaitól is engedelmességet követel.
Az első magyar király
István nagyfejedelem a belső ellenállás leverése után erősíteni kívánja a magyar törzsek fölötti egyeduralmát. Rómába küldi Asztrik apátot, hogy II. Szilveszter pápától koronát, keresztet és apostoli áldást kérjen. A koronaküldést alapos diplomáciai tárgyalás előzi meg. E gesztussal a pápa és a császár elismeri István sikereit a kereszténység védelmében folytatott harcban. Theotmár merseburgi püspök lejegyzi, hogy a pápa III. Ottó császár „biztatására” küldi a koronát. Istvánt Esztergomban koronázzák meg, ünnepélyes ceremóniával emelik királyi rangra. Az eseményre 1000 karácsonyán, december 25-én, más forrás szerint 1001. január elsején kerül sor. István parancsára a koronázási jelvényeket a székesfehérvári bazilikában őrzik. Megkoronázása a következő magyar királyok számára a koronázási ceremónia megszervezésének mintájául is szolgál. A koronázás csak akkor jogérvényes, ha azt a mindenkori esztergomi érsek celebrálja. István királlyá koronázása a magyar állam születésének időpontja is. Ettől kezdve a magyar király az összes magyar teljhatalmú uralkodója, egy személyben király és pap. Ez azt jelenti, hogy nincs alárendelve a pápának és a német-római császárnak. Saját belátása szerint dönt az állam és az egyház szervezésében. Saját elképzelései szerint szervezi a közigazgatást, szedhet adót, verethet pénzt, adhat ki törvényeket.
Országegyesítés A magyar törzsfők az Árpád vezette honfoglalástól (895) kezdve még sokáig megtartják az országaik fölötti hatalmat. A magyar nyelv őrzi a hetedhét országon át kifejezést, annak a kornak az emlékét, amikor még hét magyar fejedelem birtokolta a Kárpát-medencét. Az államegyesítés során István a békés eszközök mellett kénytelen igénybe venni a hadsereget is. A magyar fejedelmek számára egyértelmű figyelmeztetésként hat Koppány leverése és István megkoronázása. A nagyfejedelem mindkét alkalommal jelzi, hogy az összes magyar királya kíván lenni, aki alattvalóitól megköveteli a keresztény vallásra való áttérést és államszervező munkájának elfogadását, támogatását.
Ha a törzsi fejedelmek hűségesküt tesznek, megtarthatják törzsi birtokaik egyharmadát. A törzsi birtokok kétharmad része mint királyi birtok az államszervezés anyagi alapját biztosítja. Mindazokat, akik ellenállnak, fegyverrel kényszeríti meghódolásra. Így jár el Erdélyben Prokuj gyulával és a vele szövetséges, alárendelt Keán bolgár-szláv eredetű magyar előkelővel. Délvidék nagy hatalmú fejedelme, Ajtony vezér is Keánhoz hasonlóan csatában veszti életét. István király a kavarok (kabarok) urát, fejedelmét, Aba Sámuelt dinasztikus házassággal láncolja magához. Hasonlóképp a magyar királyság hatalmát szolgálja az is, amikor 1009-ben egyik húgát Velence uralkodójához, Orseolo Ottóhoz adja feleségül. E házasság révén javul a magyar állam Bizánccal való kapcsolata, mivel Velence a Bizánci Birodalom vazallusa. A két nagyhatalom közti politikai szövetséget István tovább erősíti azáltal, hogy 1018 körül Imre herceget egy bizánci hercegnővel házasítja össze.
Imre herceg és az Intelmek
István Ottó fiát jelöli trónörökösnek, ezért Imre herceget vallásos nevelésben részesíti. Nevelői közt találjuk édesanyját, Gizella királynét, édesapját, István királyt és Gellért püspököt. Ottó korai halála után Imre herceg elméleti oktatását kiegészítik kormányzási és politikai ismeretekkel. Tanul lovagolni és fegyverrel bánni. Részt vesz a vadászatokon. 1030-ban hadvezérként személyesen vezeti a bihari dukátus hadseregét és a nyugati határszél páncélosseregeit is.
Imre nagyszerű nevelését szemlélteti a számára összeállított Intelmek. E könyvecske műfajilag erkölcstanító királytükör. Célja bemutatni a jó királyt és kormányzást. Összeállítója István király, lejegyzője pedig egy királyi udvarban élő tudós pap. A helyes kormányzás alapelvei – a tízparancsolat mintájára – tíz fejezetbe tömörítve ismerhetők meg. A király arra inti fiát, hogy tartsa tiszteletben az egyházat, a papságot, a főembereket, a vitézi rendet, a királyi tanácsot. Kiemeli, hogy az igaz ítélet és a türelem gyakorlása alapján „a türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak”. Fontosnak tartja az idegenek befogadását és támogatását, mert „az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”.
Imre herceg egy vadászat alkalmával, 1031. szeptember 2-án hunyt el. Szent László király idejében Imre herceget, István királyt és Gellért püspököt egyszerre avatják szentté.
István, a szent
István király Nagyboldogasszony napján, 1038. augusztus 15-én hunyt el, miután halálos ágyán felajánlotta országát Szűz Máriának. A Nagy Legenda írja, hogy a király „imáiban magát és királyságát a mindenkoron Szűz Istenanya, Mária oltalmába helyezte”. Magyarországot ezért nevezik még Mária országának is. Mária a magyar nép égi oltalmazója. Égi patrónusának a magyarság minden év augusztus 15-én tisztelettel adózik.
István temetésére Székesfehérváron kerül sor a Boldogasszony tiszteletére szentelt bazilikában. Három éven keresztül gyászolják. Mivel sírja közelében több csoda történt, többen meggyógyulnak, István király szentként való tisztelete már ekkor elkezdődik.
Az erőskezű és határozott István király halála utáni évtizedekben két pogánylázadás tört ki. Az 1061-es alkalmával a vandál pusztításoktól tartva a székesfehérvári egyház kanonokjai kiemelik István mumifikálódott testét a koporsójából és elrejtik a bazilika alatti kriptába. Ez alkalommal egy Merkur nevű szerzetes leválasztja István kardforgató, igazságosztó jobb karját a testéről. A Szent Jobbot egy Berettyó folyó melletti családi monostorba helyezi el. A Szent Jobbra Szent László király egyik országjárása idején talál rá, és egy kőmonostorba, a szentjobbi apátságba helyezteti el. Szent László király 1083. augusztus 15-én István király szentté avatásának tiszteletére országgyűlést hirdet. A ceremónia megtartását azonban váratlan esemény akadályozza. A kripta bejáratát súlyos kőlap zárja el, amely csak akkor mozdítható, amikor – egy Caritas nevű apáca tanácsára – László király szabadon engedi a visegrádi várba zárt Salamon királyt. Ezt a kortársak úgy értelmezik, hogy Szent István király még holtában is a megbocsátásra buzdít. István földi maradványait a „legtisztább gyolcsba” göngyölik, majd ezüstládában Szűz Mária oltárára emelik. István király szentté avatására 1083. augusztus 20-án VII. Gergely pápa írásbeli engedélyével és a pápai legátus jelenlétében kerül sor. Mivel kultusza Európában is elterjedt, Buda várának visszafoglalása tiszteletére 1686-ban XI. Ince pápa az egyetemes egyház nevében is szentté avatja.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hegedűs Imre János: Erdővidék 4. (Szerelmes földrajz)
Függetlenül a toponímiai és névfejtő magyarázatoktól, van Erdővidéken egy szójárás, szóbeszéd, amelyik a néptudat legmélyén maradt meg, s ez az ősfoglaló. Családokra mondják elsősorban, hogy ősfoglalók voltak, ami természetesen az egész magyar lakosságra vonatkozik.
S hogy ez az ősfoglalás mikor következett be pontosan, vitatják a historikusok, mégpedig két táborra szakadva. Vannak, akik honfoglalás előtti székely jelenlétet és avar (hun) rokonságot tételeznek fel, s vannak, akik az Árpád-házi királyok tudatos ország-, egyház- és hadseregépítése eredményének tartják a székelység betelepítését a mai Erdély délkeleti területeire, így Erdővidékre is. Az 1200-as évek elején, II. András (1205–1235) korából már okleveles adatok vannak arról, hogy Erdővidéken falu- és egyházközösségek léteztek, a király a Diploma Andreanumban (1224), amelyben a Barcaságba telepített német lovagrend kiváltságait, jogait és kötelességeit rögzíti, határszéli falvakat említ, például Barótot, Miklósvárt, Nagyajtát. Sőt egyik, 1211-ben készült adománylevelében II. András megnevezi latinul Miklósvárt: Castrum Sancti Nicolai. A falu büszke a múltjára, 2011-ben emlékművet állítottak a 800. évforduló tiszteletére. Ez az oklevél az első írásos adat erdővidéki településről.
V. István (1270–1272), IV. Béla fia, már fiatalon Erdély hercege, 1252-ben Hidvég falut Akadás fiának, Vincének adományozta. Ezt a Vincét (Bencens) tartják ősüknek a Mikó és Nemes grófi famíliák, előnevük is Hidvégi.
Felsőrákos nevét egy 1235-ben keletkezett perirat említi: az erdélyi püspök és az esztergomi érsek között keletkezett peres nézetletérés. A pápai tizedjegyzékek is bizonyítják, hogy a kora középkorban rendezett magyar és keresztény élet folyt itt, Bibarcfalva 1332-ben és 1333-ban 16 régi banálist fizetett, Nagybacon Péter nevű papja 1334-ben egy verőczeit és két hatos dénárt, Nagyajta 1332-ben 10 régi banálist és két garast.
Logikus ezek után a következtetés: ha a 13. század elején már virágzó falvak és egyházközségek voltak Erdővidéken (Bardocon a református egyházközösség 14. századi harangot őriz, Vargyason a régi Isten háza romjai alól rovásírásos kőtömb került elő, az lett az Úr asztala a Makovecz Imre tervezte új református templomban!), a székely lakosság betelepedése, vagyis az ősfoglalás korában, már a honfoglaláskor vagy legkésőbb a 11. században megtörtént. Azok a historikusok vallják ezt, akik elvetik a székelyek avar kori bejövetelét. Szerintük a honfoglalás után, különösen a tizenegyedik században, jelentős tömegmozgások következtek be a Kárpát-medencében, elsősorban a keleti gyepűk védelmére, a Keleti-Kárpátok vonalára rendelik a magyar királyok – többek között Biharból – a legharciasabb törzseket. (Anonymus híres gestájában Bihart kazár lakosságú vidéknek mondja!) Ennek egyik bizonyítéka éppen Nagybacon: annak északi részét még ma is Telegdi-Baconnak nevezik, és a székek kialakulásakor Udvarhelyszékhez csatolták, szemben a Barót patakán túli déli résszel, amely Sepsiszék része volt.
A székelyek eredetét ezek az ismeretek sem oldják meg véglegesen. Különbözőségük, másságuk csakis társadalmi berendezkedésükben létezett, nyelvében, szókészletének összetételében, leszámítva a nyelvjárási vonásokat, nem különbözött és nem különbözik más tájegységek magyar lakosságának nyelvétől. Ha más népfajt (kabar, kazár) is sejtetnek a régi, főleg keleti források, a beolvadás olyan rég bekövetkezett, hogy a nyelvcserének semmi nyoma nem maradt. Mégis önálló etnikumnak tartották évszázadokon keresztül a székelységet (natio Siculica), s Erdély három nációját, a magyart, a székelyt és a szászt megkülönböztette a jogrendszer. Annyiban indokolt ez, hogy Székelyföldön „…a magyarság többi részétől eltérően a nemzetségek nemcsak birtokjogi szerepüket őrizték meg, hanem azt a közigazgatási és bíráskodási intézményekben formát öltő közjogi kapcsolatot is, mely az egyes nemzetségeket politikai egységbe kovácsolva tartotta az egész középkoron keresztül, sőt formailag egészen 1848-ig”. (Erdély története, I./292.) Ebben a társadalmi struktúrában, a birtokjogban, a közbirtokosságban, a közigazgatásban, a bíráskodásban keresendő a székelység mássága, s természetesen a könnyűlovassági harcmodorukban, amelyet sokkal hosszabb ideig őriztek meg, mint a magyar királyi hadsereg. Erdővidék, földrajzi zártsága miatt, különösen konzervatívnak bizonyult, még a tizenkilencedik század első felében is a királybíróknak van nagy tekintélyük, és a bíráskodás s annak végrehajtása ősrégi módon, a helyszínen történt. Bardoc faluban 1876-ig maradt fenn az úgynevezett Dulló Ház, ebben lakott a dulló, az akkori szolgabíró, és a deres az udvaron egy nagy eperfa alatt állt. A főkirálybíró csak a 16. század végén lépett a székbíró (judes sedis) helyébe. Határmódosulások, bomlások következtek be a székek közigazgatási felosztásában, a 14. század végén Miklósvár fiúszék levált Sepsiszékről, a 17. században Bardoc fiúszék Udvarhelyszékről. A kettő együtt alkotja Erdővidéket, ezért kell történelmét, földrajzát, néprajzát, szellemi életét külön vallatóra fogni, emiatt kell vállalkozni e táj, e vidék megszólítására, s ha ő is megszólít minket, boldogan merülhetünk el a kölcsönös vallomástétel misztériumában. A középkori dinasztiák magyar királyai, de később az erdélyi fejedelmek is jelentős kiváltságokat adományoztak a gyepűvédő székelységnek, mert ők, akárcsak a magyar nemesek, vérükkel adóztak, s mivel a privilégiumokat gyakran megnyirbálták, visszavonták, állandó elkeseredett harcot vívtak. A kiváltságok védőburka, kerete az önkormányzati rendszer volt, a szék jogi, katonai szerv és közigazgatási egység, egyúttal terület neve. Benkő Elek szerint a székek kialakulása már a 13. század végén megkezdődött.
Itt, Erdővidéken Barcsay Ákos (1658–1661) erdélyi fejedelem uralkodása idején robbant ki az egyik véres konfliktus, a mértéktelenül megadóztatott székelyek fellázadtak, s a véres csata Köpec falu mellett, Csemerétjén zajlott, ahol a mészárlást és a csonkításokat a fejedelem testvére, Barcsay Gáspár irányította. Azóta él Erdély-szerte a közmondás: Baj van Köpecen! Mások a negyvennyolcas eseményekkel, Heydte osztrák kapitány, később őrnagy, ezredes, a hírhedt hóhérlegény vérengzésével hozzák összefüggésbe a szólást. (Állítólag ő látta utoljára Petőfi holttestét a fehéregyházi csatatéren.)
Sokkal szebb és felemelőbb az az eseménysorozat, amely dicsőséges korszakunkban, 1848-ban zajlott Erdővidéken. Két vashámort is működtetett Gábor Áron, egyet Erdőfüle végében, ahol az ágyúgolyókat gyártotta, és egyet Kisbacon és Magyarhermány közelében, a Fenyős-patak mentén, Bodvajban, ahol az ágyúk készültek.
Két erdővidéki csatát tüzérségi fölénnyel nyertek meg a székelyek, egyet 1848. november 30-án Hidvég–Árapatak között és egyet 1848. december 13-án a Köpec–Ágostonfalva–Felsőrákos keresztútnál. Mindkét csatában Gábor Áron irányította a tüzérséget. A Köpec melletti, ún. véczeri csata helyszínén az 1970-ben felállított emlékmű – egy gránitból kifaragott törött kard, Tornay András munkája – kegyeleti hely, itt ünneplik az erdővidékiek minden évben 1848-at. Utórezgése is volt negyvennyolcnak. Bartalis Ferencet Sepsiszentgyörgyön, Bertalan Lászlót és Benedek Dánielt Marosvásárhelyen végezték ki, mert 1854-ben részt vettek a Makk-féle összeesküvésben. Mindhárman bibarcfalvi lakosok voltak.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A parlament feloszlatását kérik, ha...
Az Olaszországban és Spanyolországban élő románok képviselői a Marosfői Nyári Táborban azt mondták, készek a parlament feloszlatását kérni Klaus Iohannis elnöktől, amennyiben nem fogadják el a postai és elektronikus szavazást.
Daniel Țecu, az Európai Románok Egyesületei Szövetségének (FADERE) elnöke kijelentette: a külföldön élő románok készek nyomást gyakorolni a román hatóságokra, hogy legyen lehetőség postai úton és elektronikusan szavazni.
A FADERE-elnök optimista, bár „egyre több döntéshozó, parlamenti képviselő és felsőbb hang” mondja, hogy nincs már idő ilyesmire.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

Művészek lakják be ismét a hajdani New York szállót
– Paradox helyzetben vagyunk, hiszen azt szeretnénk, ha valaki minél előbb felújítaná az egykori New York szállót; ha viszont ez megtörténne, már nem költözhetnénk be – hangsúlyozta Márkos Tünde főszervező, az Origo Egyesület elnöke tegnap délben, a Kolozsvári Magyar Napok idején látogatható művészeti akciósor beharangozó sajtótájékoztatóján.
Augusztus 17-e és 23-a között immár harmadik alkalommal lakják be képzőművészek a napjainkban Continental szállodaként emlegetett ingatlan első és második emeletét, kolozsvári és Kolozsvárhoz kötődő fiatal és idősebb, román és magyar anyanyelvű alkotók mellett magyarországiak is: különleges meghívottként érkezik a Tapasztalt Ecsetek nevű formáció, amelynek tagjai (Marjai Judit, Wahorn András, Szurcsik József, Kopasz Tamás, Orosz László, Chris Allan) zenészi minőségükben is bemutatkoznak. A Kincses Kolozsvár Egyesülettel partnerségben szervezett, Mimesis névre keresztelt képzőművészeti minifesztivál kulcsszava ezúttal a ringlispíl, erre reagálnak többen is a 38 művész közül.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Jó itt. Jó itt?
Lokálpatrióta lelkünknek minden bizonnyal – és miért is ne – jól esett annak az országos felmérésnek az eredménye, amelyben Kolozsvár az első helyre került a helyi közszolgáltatások minőségének szempontjából.
A Közpolitikák (vagy a közösségért zajló politizálás) Intézménye (IPP) arra volt kíváncsi, hogy az ország megyeszékhelyei milyen eredményeket értek el a különféle közösségi szolgáltatások bevezetése, működtetése, ilyen téren a lakosság kiszolgálása, alkalmazott árak, elért minőség, a célközönség, tehát az ügyfelek elégedettsége terén. Felmérésük során olyan adatokat vettek figyelembe, mint: a víz bevezetése, csatornázás kiépítése, köztisztaság, távhőszolgáltatás, közvilágítás, közszállítás. Tehát minden olyan szolgáltatást ellenőriztek a városvezetés részéről, amely a köz irányába – annak kényelme, biztonsága, jó közérzete biztosítására – történik: tiszták-e az utcák illetve általában a város, milyen mennyiségű hulladékot gyűjtenek össze és milyen arányú a szelektív hulladékgyűjtés, kivilágítják-e kellőképpen az utakat és tereket, mennyien panaszkodtak a közvilágításra, milyen mértékű a víz- és csatornahálózat kiépítése, tehát arányosan mekkora a lakosság hozzáférése a vízhez és csatornázáshoz, hányan maradtak a távhőszolgáltatónál és mekkora a hőveszteség a vállalatnál, milyen mértékben újították fel a gépkocsiparkot és mennyire hozzáférhető a közszállítás. Felmérték még az összehasonlításban az utazási jegy árát, valamint a többi szolgáltatás értékét is.
ÚJVÁRI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár)

Hiányos „kirakatrendezés”
Küszöbünkön az VI. Kolozsvári Magyar Napok nagyszabású rendezvénysorozata, és ilyenkor különösen feltűnő, ha a város kincses jelzőjére (és természetesen a magyarságra) nézve nem éppen rokonszenves megnyilvánulásokkal találkozik a közeli és távoli tájakról érkező vendégsereg (a kolozsváriak – látszólag – már megszokták a zavaró tényezőket, de beletörődni ők sem képesek).
Olyan jelenségekről van szó, amelyekért (ezúttal nem a néhány napja a Mátyás-szobrot valamint a Szent Mihály-templomot meggyalázók kategóriájába tartozó, javíthatatlanul rongáló, netán sovén elemek, hanem) a hatóságok a felelősek
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Kamera a Szent Mihály-templomon
Újabb térfigyelő kamera vigyázhatja Kolozsvár Főterét, amelynek látószögében minden kétséget kizáróan benne lesz a Mátyás-szoborcsoport hátsó része is. A városháza illetékesei tegnap reggel nyolc óra tájában szerelték fel a kamera foglalatját a Szent Mihály-plébániatemplom déli falának egyik támpillérére. Virgil Pop műépítészt, a Kolozs megyei műemlékvédő bizottság főtanácsosát arról kérdeztük, elfogadható-e műemlék épület falába ilyen szerkezetet illeszteni.
A szakember megállapította: a Mátyás-szoborcsoport festékkel való leöntése két héttel ezelőtt olyan pánikszerű hangulatot gerjesztett, hogy ennek a kamerának a felszerelése a városvezetés valósággal kétségbeesett intézkedésének tekinthető, amelynek fő célja az, hogy gátat vessenek a szoborcsoportot érintő esetleges újabb rongálásoknak. Úgy vélte, egy különálló, kifejezetten a kamerának szánt tartóoszlop előnytelenebb megoldás lett volna, mivel zavaróan hatott volna a plébániatemplom főtéri látképére.
Z AY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)