Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2015. augusztus 12.
Kányádi maga a vers
Ünnepélyes keretek között adták át szerdán Kányádi Sándornak a csíkszeredai Kriterion Házban a 2014-es Kriterion Koszorút, amellyel a Kriterion Alapítvány kuratóriuma a költő és közéleti személyiség sok évtizedes irodalmi, szerkesztői, műfordítói munkáját jutalmazta.
Kányádi Sándor életművének három kulcsszava van: a Vers, a Közösség és az Emberség. Kányádi Sándor mindenekelőtt maga a Vers – fogalmazott laudációjában Székedi Ferenc kuratóriumi tag.
„A szavakkal történő alkotásnak az a hihetetlen csodája, amely immár hosszú évtizedek óta a maga tömörségével, a maga utolérhetetlen értelmi és érzelmi ötvöződésével, a minden nemű és rangú közhelyek kerülésével, a bármiféle világi hatalom előtti hajthatatlanságával és ez irányú következetességével képes arra, hogy önmagát minden nemzedék, minden korosztály számára megossza, mégis mindig, ezernyi olvasás után is, újnak, frissnek, sziporkázónak hasson.”
A méltatásban Székedi kiemelte, hogy akárcsak Domokos Géza, a Kriterion Alapítvány létrehozója, Kányádi Sándor is mindig ott és akkor segített, ahol és amikor szükség volt rá, ott és akkor emelte fel a szavát, amikor úgy érezte, hogy megsértik, megtapossák az embert vagy alkotását, közösségi létét, rátelepednek hagyományaira.
Kányádi Sándornak Ferencz Imre kuratóriumi tag nyújtotta át az oklevelet és a koszorút, Szarka Gábor konzul Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa nevében köszöntötte a kitüntetettet. Kányádi Sándor Domokos Gézára emlékezett, néhány közös történetet osztva meg a jelenlevőkkel. Elmondta, nincs olyan hét, nap, hogy ne gondolna az ő jó barátjára, ugyanakkor szorgalmazta egy Domokos Géza Alapítvány létrehozását. „Egy méltó, anyagiakban is megbecsült dolgot kellene létrehozni, egy Domokos Géza Alapítványt. Én az első lépést megteszem, ezt, amit itt kapok – nem a koszorút, hanem még egyéb is van –, felajánlom alapítóösszegnek. Ezzel hozzájárulok, és amíg erőm lesz, máshol is megpróbálom ezt segíteni” – hangsúlyozta a kitüntetett.
A Kriterion Alapítvány 2007-ben elhunyt alapító elnökének, Domokos Gézának a kezdeményezésére húsz éve jutalmazza Kriterion Koszorúval az erdélyi magyarság azon kiemelkedő személyiségeit, akik értéket teremtenek és ezáltal a világ szellemi áramlataiba is bekapcsolják ezt a közösséget.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2015. augusztus 12.
Virágos Székelyudvarhely számos személyes történettel
Egyeztetési nehézségek miatt nem minden benevező erkélyét vagy kertjét tudták lefotózni a Virágos Székelyudvarhely program szervezői, ezért kérik a kimaradt versenyzőket, jövő hétfőig jelentkezzenek. Az immár második alkalommal megszervezett program során tizenegyezer virág került 368 lakásba, tizenegy közösségi térre, illetve intézmények, cégek ablakaiba.
Kellemes meglepetések érték a Virágos Székelyudvarhely program szervezőit az elmúlt hetekben, az idei részvevők erkélyeinek, virágos udvarainak, illetve az általuk megszépített közösségi tereknek a meglátogatása során. A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal illetékesei több száz erkélyt, virágoskertet és zöldövezetet tekintettek meg és fényképeztek le július 27-étől múlt péntekig, előzetes egyeztetés szerint. Jelenleg az egyházi létesítmények, intézmények, civil szervezetek és cégek utcára néző ablakait veszik szemügyre – tudtuk meg Nagy Hajnal szervezőtől.
Mint kiderült, előzetes egyeztetés hiányában nem sikerült minden versenyző kertecskéjét megnézniük, némely részvevők hibás telefonszámot adtak meg, mások nem reagáltak a hívásokra. Akik mindeddig kimaradtak, jövő hétfőig jelentkezhetnek a 0740-706497-es telefonszámon, ahol időpontot egyeztethetnek az illetékesekkel.
Mint Nagy Hajnal elmondta, rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtak az elmúlt hetekben: sok tavalyi részvevő idén is igényelt muskátlit, illetve egynyári virágot, melyek révén a lehető legtalálékonyabb módon szépítették meg életterüket, ezáltal pedig a várost. Igazán kellemes meglepetéssel szolgáltak a virágos közösségi terek: az ötletes elrendezés mellett néhol újrahasznosított tárgyakkal díszítették a kiskerteket, másutt játékokkal gazdagították az összképet.
A látogatók csapatát mindenhol barátságosan fogadták, sokan meséltek nekik kertészkedési szokásaikról. Ekkor derült ki, milyen sokan szeretik a virágokat: egyesek például becézgetik, cirógatják növényeiket, mások táppal dúsítják a virágföldet, hogy elősegítsék növekedésüket, és vannak, akik szükség esetén a napról is beszedik őket a lakásba – mesélte lelkesen Nagy Hajnal. Elmondta azt is, hogy idén nyáron fokozottabb odafigyelésre volt szükség, mint tavaly: a kánikulában, ha túl erős napfényt vagy túl kevés vizet kaptak a növények, könnyen elpusztulhattak – erre volt is példa.
A zsűrizés hamarosan megkezdődik, a díjátadót augusztus 23-án, a Szent István Napokon tartják. A látogatások során készített fotókból 20-án nyílik kiállítás, amely után minden részvevő hazaviheti saját fotóját.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
2015. augusztus 13.
Ezért nem épülhetett több autópálya Romániában – súlyos visszaélések?
Felfüggesztették tisztségéből az autópálya- és főútkezelő társaság beruházásokért felelős aligazgatóját, és fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene, miután egy televíziós műsorban felhívta a figyelmet, hogy valószínűleg le kell zárni és újjá kell építeni a dél-erdélyi autópálya Nagyszeben és Szászváros közötti szakaszát.
A tavaly novemberi államelnök-választás előtt sebtében felavatott sztráda alatt ugyanis nincs megfelelően megerősítve a talaj, a sorozatos földcsuszamlások miatt az arra autózok életveszélyben vannak, mondta egy televíziós műsorban Alin Goga. Az utat Victor Ponta miniszterelnök, akkor államelnökjelölt, valamint Ioan Rus akkori közlekedési miniszter kifejezett kérésére adták használatba, bár a kivitelező ezt még nem tervezte. Az átadáskor a szállítási tárca vezetője azt mondta, napi 24 órában figyelik a veszélyeztetett szakaszt, és tovább dolgoznak a megerősítésén.
A beruházásokért felelős aligazgató arról is beszélt, 2007 óta a vállalat 13,5 milliárd eurós költségvetésből gazdálkodhatott, amiből csaknem 2000 km autópályát lehetett volna építeni kilométerenként 7 millió euróval számolva.
Ehhez képest azonban 2008 óta Romániában mindösszesen 430 kilométernyi sztrádát adtak használatba, a teljes pályahálózat pedig alig éri el a 700 kilométert. Mindeközben hatezer embert foglalkoztatnak, akiknek alig 10 százaléka mérnök, noha egy műszaki vállalatról beszélünk, amelyben a többséget kellene kitenniük ezeknek a szakembereknek. Alin Goga szerint olyan regionális igazgatóságaik is vannak, amelyek mindössze négy mérnököt foglalkoztatnak. „Az igazgatóknak azonban volt gondjuk arra, hogy valamennyi rokonjuknak állást biztosítsanak" – idézte a felfüggesztett vezetőt az esetről beszámoló Ziarul Financiar című gazdasági lap.
Az autópálya- és főútkezelő társaság vezetősége közölte, Alin Gogát augusztus 28-án meghallgatja a vállalat fegyelmi bizottsága, és kérik, hogy bizonyítékokkal támassza alá állításait. Addig is felfüggesztették a munkaviszonyát, mert belső rendszabályzatuk tiltja, hogy a beosztottak a sajtóban nyilatkozzanak.
mediatica.ro
Erdély.ma
2015. augusztus 13.
A székely-magyar Unicode-háború 1. – A Bulldog szövetsége és annak széthullása
2015 júniusától része a világ különféle írásait egységes rendszerbe foglaló Unicode-nak a székely írás. Hosszas belharcok után eldőlt, hogy Old Hungarian lesz a neve, nem Rovas, és nem tartalmaz olyan jeleket, amelyek nem mutathatók ki a székely írás emlékeiből. A székely írás szabványosítását 17 éve javasolta először Michael Everson, s most az ő kissé módosított, 2012-ben benyújtott javaslata nyert.
17 évig tartott, míg a székely írás az első javaslattól eljutott odáig, hogy bekerült a Unicode-rendszerbe: mostantól elvben szabadon vágtázhatunk a digitális steppén, amit valaki képernyőre ró az egyik gépen, az akadályok nélkül jelenik meg a világon bárhol. Abban nem lehetünk biztosak, hogy ezzel vége a 2008 óta zajló csatáknak a székely írás modernizált változatainak használói között, de a nemzetközi szabvány mindenesetre megszületett, és azok örülhetnek, akik az Old Hungarian ’régi magyar (írás)’ elnevezést és a hagyományokhoz szorosabban kötődő jelkészletet támogatták a Rovas ’rovás’ elnevezéssel és a kibővített jelkészlettel szemben.
Mi az a Unicode, és ki a Bulldog?
Nem volt még olyan régen, hogy a magyar idézőjelek helyett valami egészen más jelent meg az internetes oldalakon, és igen sokáig szenvedtünk az ű és az ő megjelenítésével is: hiába volt a mi gépünkön olyan betűkészlet, amely tartalmazta ezeket, nem volt rá garancia, hogy másoknál ne valami zagyvaság jelenjen meg helyettük. Szerencsére mára megszabadultunk ezektől a nyűgöktől, mert a más latin betűs ábécékből hiányzó magyar betűk is bekerültek a Unicode rendszerébe, kaptak egy azonosító számot, s ez alapján a világon bármelyik számítógép megfelelően jeleníti meg ezeket a karaktereket. Mindezt tehát egy közösen használt kódolási szabvány teszi lehetővé, a Unicode, amelyet a Unicode Konzorcium fejleszt folyamatosan: a cél az, hogy a világ összes írása megjeleníthető legyen digitálisan, és ne kelljen ehhez semmiféle speciális alkalmazás, a világon bárhol „értsék” a gépek (illetve operációs rendszereik) ezeket a kódokat. A Unicode tehát valójában olyan betűkódolási szabvány, amely a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) és a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC) közös, ISO/IEC 10646 szabványához igazodik. 2015 júniusától a Unicode 8.0 van érvényben, ez összesen 129 írás karaktereit tartalmazza, köztük a székely íráséit is – Old Hungarian néven. A székely írás első szabványosítási javaslatát 1998-ban dolgozta ki Michael Everson, akit a világ legelszántabb digitálisszabvány-gyártójának nevezhetünk: több száz, mindenféle írásokra vonatkozó javaslatot nyújtott már be, számtalan írás szabványosításában működött közre, a Unicode Bulldog-díjának birtokosa, merthogy olyan elánnal végzi a különféle írások szabványosítását. A 2004-ben kapott Bulldog-díj valódi elismerést takar, az Egyesült Államokban született, de már hosszú ideje Írországban élő Eversont a világ vezető íráskódoló szakemberei között tartják számon.
Everson különben saját bevallása szerint Tolkien révén került közel a germán nyelvtörténethez, később az Arizona Egyetemen szerzett alapdiplomát, majd a UCLA-n tanult indoeurópai összehasonlító nyelvészetet. Nem sokkal később települt Írországba, azóta ott él. Manapság elsősorban írások szabványosításával, fontok tervezésével foglalkozik, és van egy kiadója, az Evertype, amely eddig már csaknem másfélszáz könyvet adott ki, jelentős részüket valamilyen kelta nyelven, de a mesterséges nyelvek is igen érdeklik a tulajdonost, mert volapük és eszperantó nyelvtan, illetve szótárak is vannak a kiadványok között – a Lewis Carroll iránti tiszteletből pedig számos nyelven megjelentették az Alice Csodaországbant.
Mordori fellegek
Everson 1998-ban két javaslatot is kidolgozott a székely írás digitális szabványosítására, akkor még Hosszú Gáborral együttműködve, legalábbis az ő segítségét is használva. A második javaslat az első kisebb módosítása volt, ezek a székely írás történeti emlékeiből többé-kevésbé rekonstruálható alapábécét tartalmazták, kiegészítve a hosszú magánhangzók jeleivel (ezek többsége egészen kései fejlemény, még Magyar Adorján ábécéjében is csak az á-nak és az é-nek volt önálló jele), valamint az 1, 5, 10, 50, 100, 1000 számjelével. Everson már ekkor az Old Hungarian elnevezést javasolta – később ez a név lett az ellentétek egyik oka. 1998-ban aztán valamiért elaludt az ügy.
Tíz évvel később viszont valóságos javaslat-boom következett be: Everson ekkor már Szelp Szabolccsal, a bécsi egyetem finnugor tanszékének doktoranduszával közösen nyújtott be két javaslatot. (Szelpet onnan ismerhetik a székely írás iránt érdeklődők, hogy a következő években azonosította a Nikolsburgi Ábécét eredetileg tartalmazó ősnyomtatványt.) Egyik javaslatukat augusztusban, a másikat októberben nyújtották be, de közben szeptemberben készített egy tervezetet Bakonyi Gábor, és szintén októberben egyet Hosszú Gábor, a Magyar Rovásírók Közösségének javaslataként. Ez a fölbolydulás már a néhány év múlva bekövetkezett jóval nagyobb csatározások előzménye volt.
Pedig az elején úgy tűnt, hogy simán megy majd minden. 2008. július 12-én találkoztak egymással azok, akik valamilyen módon érintve voltak a kortárs használat terjesztésében, illetve korábban már voltak a székely írás szabványosítására javaslataik. Az összejövetel megszervezésére egy beszámoló szerint Everson kérte meg Hosszú Gábort, mert szerette volna a magyar rovásbarátokkal megismertetni Szelp Szabolccsal együtt készített javaslatát. A tanácskozás sikerrel zárult: az Ómagyar Kultúra Baráti Társaság Rovás Szakosztályának nevében Libisch Győző, a Forrai Sándor Rovásíró Kör nevében Friedrich Klára és Szakács Gábor, és a székely betűk digitalizálásával már korábban is foglalkozó Hosszú Gábor a legnagyobb egyetértésben írták alá, hogy támogatják a megállapodásban Runic Standard-nek nevezett jelkészlet szabványosítását. A megbeszélésen jelen voltak a föntieken kívül mások is: a két javaslattevő, Bakonyi Gábor, Tisza András, a Magyarok Világszövetsége képviseletében Joó Ádám, valamint Hosszú Gábor két fő támogatója, Sípos László és Rumi Tamás is – és a híradás szerint valamennyien egyetértettek a javaslattal.
Everson és Szelp augusztus elején előterjesztették javaslatukat a nemzetközi szervezet ISO/IEC JTC1/SC2/WG2 testületének (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért a 2-es munkacsoport), októberben Hosszú Gábor is követte őket, mint maga is megjegyzi beadványában, egy alapvetően eltérő koncepciójú javaslattal. A javaslatban Hosszú már Szekler-Hungarian Rovas-nak nevezte a jelkészletet, és kiegészítette olyan betűkkel, amelyeket a székely írás emlékeiben nem találunk, de a kortárs használatban – legalábbis egyes iskolák – élnek velük: külön betűt kapott a dz, dzs, q, x, y, w. Hosszú az Élő rovásnak elnevezett, 2008. október 4-én tartott tanácskozás résztvevőivel legitimáltatta a javaslatot: az ott megjelentek, beleértve a Magyarok Világszövetségét, elfogadták, hogy az írás neve székely-magyar rovás legyen a szabványban, és igent mondtak Hosszú szabványtervezetére is, amit aztán ő még aznap be is nyújtott. Pontosabban, legalábbis az egyik résztvevő, Szondi Miklós beszámolója szerint (ez Az egységes rovás című kiadványban olvasható), a Gödöllőn bemutatott javaslatban még külön szerepeltek az „idegen betűk”, az aznap beadott hivatalos előterjesztésben viszont az ábécé szerves részeként. Erről a kettősségről azonban többen csak jóval később szereztek tudomást, és kellőképpen föl is háborodtak rajta. A háború elkezdődött.
A casus belli
De mi is volt a kibékíthetetlenné vált ellentét oka a két tábor között? A tartalmat nézve az alapvető különbség a két javaslat között – s ez mindvégig így maradt – egyrészt a név volt, az Old Hungarian szemben a (Szekler-Hungarian) Rovassal, másrészt az, hogy az Everson–Szelp-verzió csak olyan betűket tartalmazott, amelyek kimutathatók a székely írás emlékeiből, Hosszú viszont szerepeltetett olyan jeleket (az imént soroltuk föl őket), amelyeket az 1990-es években alkottak, kifejezetten a modernizált használat kedvéért. Mindkét javaslat tartalmazott kis- és nagybetűket, megkülönböztette a rövid és a hosszú magánhangzókat, és az ábécét kiegészítette számokkal is, az 1, 5, 10, 50, 100, 1000 jelével – Hosszúnál a mai használatra hivatkozva az 500 jele is szerepelt, később ezt átvették Eversonék is.
Az a bizonyos koncepcionális eltérés viszont, amelyről Hosszú is említést tett (és ismertette többször is), igen fontos, a kódolásra nézve is, és a háborúban is ez vált a gyúanyaggá. A Unicode az egyszerűség kedvéért tömbökbe csoportosítja az ábécéket: például egységben kezeli a latin ábécére épülő írásokat annak érdekében, hogy a több ábécében meglévő betűket csak egyszer kelljen kódolni, tehát mondjuk a magyar ábécé a betűje és a francia, német, olasz, spanyol ábécé a betűje egyetlen kódot kap. Így lényegében csak az egyes ábécék specifikus betűinek kell a latin alapábécéhez képest külön kód. A tömb neve a latin, s ennek alegysége a magyar, a francia, a német stb. ábécé. Hosszú javaslata az volt, hogy a székely-magyar rovás egy ilyen alegység legyen, s másik két alegységgel együtt – a Kárpát-medencei és a kazár rovással együtt – legyen a Rovas tömb része. A másik javaslatban önálló egység az Old Hungarian, nincs más írásokkal közös blokk alá sorolva.
A betűkészletet illető koncepcionális eltérés pedig az volt, hogy Hosszú, arra hivatkozva, hogy az írások változnak, úgy vélte, nincs abban semmi gonosz, ha az új szükségleteknek megfelelően új betűk születnek, s ezeknek is helyet kell kapniuk a Unicode rendszerében. Az Everson–Szelp változat viszont abból indult ki, hogy kódot csak olyan betű kaphat, amely ténylegesen kimutatható az írás eredeti (történeti) változatából, s ez a hagyományhoz ragaszkodás volt fontos a rovásíró körök jelentős része számára is.
A székely írás Unicode-ba emelésének folyamata a 2008-as pezsgés után leállt egy időre. 2009-ben egyetlen lényeges esemény történt: a javaslatokkal foglalkozó 2-es munkacsoport, érzékelve, hogy az írás elnevezésében nem fognak konszenzusra jutni a szemben álló felek, dublini találkozóján határozatot hozott arról, hogy legyen az írás neve Hungarian Runic. Azt remélték, hogy ezzel el lesz vágva a gordiuszi csomó. Ez ugyan, mint később kiderült, nem így volt, a hadak egy időre mégis visszavonultak, 2010-ben nem történt az üggyel kapcsolatban semmi. 2011-től annál inkább – erről lesz szó legközelebb.
Sándor Klára
nyest.hu
Erdély.ma
2015. augusztus 13.
Bihari búza a Magyarok Kenyerében
Bihar megyéből, Partiumból is adományoztak a gazdák búzát a Magyarok Kenyerébe. A Bihar megyéből összegyűjtött búzát augusztus 12-én szállították át a püspökladányi gyűjtőponthoz.
Az idei évben az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének szervezésében, Bihar megyében két szervezet, az Érmelléki Gazdák Egyesülete, illetve a Dél-Bihari Gazdák Egyesülete kapcsolódott be a Magyarországon már ötödik alkalommal megszervezett Magyarok Kenyere elnevezésű kezdeményezésbe. A program keretében Magyarország összes megyéjéből, megyei jogú városaiból, valamint a Kárpát-medence magyar lakta településeiről felajánlott búzát összegyűjtik, egy ünnepélyes összeöntést követően megőrlik, és lisztet készítenek belőle. Az összmagyar lisztből készül el a Magyarok Kenyere, az augusztus 20-i ünnepségekre szánt nagykenyerek. E mellett a nagy mennyiségű lisztet karitatív célokra is felajánlják. A lisztből többek között a dévai Szent Ferenc Alapítványnak is juttatnak.
Búzaadomány A Bihar megyéből összegyűjtött búzát az Erdélyi Magyar Néppárt váradi irodájának székhelyére szállították, innen pedig augusztus 12-én délután Püspökladányba. Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke a programról elmondta, hogy az Pécs városának, illetve a Magyar Agrárgazdasági Kamarának a közös kezdeményezése. „Úgy gondoltuk, hogy itt az ideje, hogy ebbe az akcióba az erdélyiek is bekapcsolódjanak. A partiumi gazdaegyesületek (a szilágysági, a szatmári, az érmelléki és a dél-bihari gazdák egyesületei) az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének koordinációjában vettek részt a gyűjtésben. Partiumból összesen négy tonna búza gyűlt össze, ennek a fele Szatmár megyében, a többi pedig a Szilágyságban és Bihar megyében. Két gyűjtőpontra szállították át ezeket, az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, valamint Püspökladányba, ahova a Nagyváradon összesített valamivel több mint két tonnányi búzaszállítmányt is elvitték. Partiumban összesen 50 gazda adományaképpen gyűlt össze ez a mennyiség. Az Erdélyi Magyar Néppárt az akcióba úgy kapcsolódott be, hogy mi biztosítottuk a gyűjtőpontokat, többek között az EMNP irodáiban gyűjtötték össze a búzaadományokat, amelyeket a váradi iroda székhelyén összesítettünk” – tette hozzá végül.
P. Nagy Noémi
erdon.ro
Erdély.ma
2015. augusztus 13.
Kidobták a magyar keresztet Sósmezőn
A sósmezői temető kerítésén kívül találtuk tegnap azt a fakeresztet, amelyet a magyar parcella szélén az 1917. augusztus 11-én Sósmezőn hősi halált halt vitéz Kovács József leszármazottjai nemrég állítottak a hős katona emlékére.
A kereszten kis nemzetiszínű szalag emlékeztetett arra, hogy abban a parcellában magyar hősök nyugszanak. Az emlékjelt pár nappal ezelőtt ismeretlen tettesek kiásták és a kidobták – tudtuk meg a szomszédoktól. A közelmúltban főleg az internetes sajtóban megjelent híresztelés ellenőrzése végett érkeztünk Sósmezőre. Azt állították, hogy a hősi temetőben lecsiszolták a kőkeresztekről a magyar neveket, és románokat véstek a helyükbe.
A román, magyar, német és osztrák részre osztott temetőkertben a kaputól balra lévő parcellában nyugszanak a magyar katonák. Semmi jelét nem láttuk rongálásnak, több sírkőn még mindig jól kiolvasható a magyar név, illetve keresztnév. Ide huszonhárom, név szerint ismert magyar katonát és hét névtelent hantoltak el.
A párhuzamos román parcella sírkövein található neveket a sósmezői lakosok fekete festékkel tették olvashatóbbá. Valóban feltevődik a kérdés: miért is nyilvánították az első világháborúban Sósmezőn elesett német, román, magyar és osztrák katonák sírhelyét román nemzeti temetőnek?
Iochom István
Háromszék
Erdély.ma
2015. augusztus 13.
Tilos Székelyföld „reklámozása”? (Büntettek a fogyasztóvédők)
Reklámnak tekintik a fogyasztóvédők a gépkocsikon Székelyföldet jelképező SIC-lehúzósokat, és legutóbbi ellenőrzésük során kötelezték a taxisokat, hogy eltávolítsák ezeket. Szerződés hiányában le kellett szedniük a különböző biztosítótársaságok, autóforgalmazók népszerűsítő ragaszait is, csak az maradhatott – köztük lapunk reklámja –, melyre érvényes dokumentumot tudtak felmutatni.
Ellenőrzést tartottak a fogyasztóvédők a taxisoknál a megye négy városában, a működésüket szabályozó törvény betartását vizsgálták, és számos rendellenességre bukkantak – derült ki a Kovászna megyei hivatal közleményéből. Húsz bírságot róttak ki, egyebek mellett a taxiórák metrológiai ellenőrzésének elmaradása miatt, a sofőrök azonosító kitűzőjének hiányáért, mert nem függesztették ki a városháza által jóváhagyott árakat, illetve illetéktelennek minősítették az autókra kiragasztott reklámokat.
A lapunk által megkeresett sepsiszentgyörgyi taxiscégek egyikének sem kellett pénzbírságot fizetnie, megúszták figyelmeztetéssel. Volt, aki udvariasnak, szakszerűnek ítélte az ellenőrzést, de olyan is, aki rosszindulatúnak találta az eljárást, főleg hogy olyan jellegű dolgokba kötöttek bele, melyek nem sértik az utasok kényelmét, biztonságát.
Legnagyobb felhajtás a gépkocsikat „díszítő” reklámok miatt volt, szerződést követeltek, annak polgármesteri hivatal általi jóváhagyását, a SIC-lehúzóst például azért kellett lekaparni, mert nem tudtak felmutatni semmilyen aláírt dokumentumot – mesélte az egyik társaság vezetője. Megkérdezte volna, kivel kellene szerződnie, és ugyanez érvényes-e a RO lehúzósra, de végül jobbnak látta hallgatni. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 13.
Biztos, hogy tudtad... (Búcsú Albert Álmostól)
A felém villanó pillantásokból, a körülöttem lebegő hangulatból úgy érzem, nekem is meg kell szólalnom, pedig most magamba zárkózva szeretném feldolgozni távozásodat, kedves Álmos. Tudom, hogy megérted vergődésemet, mert te mindig megértettél.
A kilencvenes évek elejének zavaros, ám reményekkel teli történései állítottak kettőnket egymás mellé. Városigazgatás útjait sohasem járt műszakiként hihetetlennek tűnt e kihívás számodra is, tudom. Sokszor elmondtad. Erősebbnek bizonyult viszont a tenni akarás és a remény, hogy talán most az vezetheti városát és annak népét, aki nem fürdőzött, sőt még csak meg sem mártózott az 1989 előtti évtizedek kedvezményezettjeit tápláló szennylében. Teljesen új utat kellett járni úgy, hogy végre eljussunk a polgárhoz, és lehetőleg minden polgárhoz. Éreztem, hogy tudod, ez nem mindig sikerül(t). Nehéz volt eligazodni, megoldást találni és alkotni valamit olyan légkörben, amilyen akkor körülvett. Látod, ez ma sincs másképpen.
A sikerélmény váratott magára, ám gyakran megjelent. Ez pedig nem engedett téged lankadni, léptél tovább bátran. Én sokszor aggódtam érted.
Tizenhat évig tartó hivatalos szövetségünk és huszonhárom esztendős barátságunk alatt soha nem veszekedtünk, nézeteltérésünk sem akadt. Másokkal is csak ritkán „kaptál össze”. Nemzetünkkel kapcsolatos kérdésekben voltál a leghatározottabb, jogaink megvédésének porondján érezted magad legjobban. A színpadon, mikrofon előtt is megálltad a helyed, de – láttam – nem imádtad a fényszórókat. Szerettem melletted dolgozni, barátságoddal kitüntettél, szabadidőben is tudtunk lazítani együtt. Tudom, hogy nagyon sokan mások így voltak veled.
Nehezen sikerült összeraknom e gondolatokat a fejemben. Ott voltak, de soha nem mondtam el neked. Tudom, hogy tudtad!
Nyugodj békében, Polgármester Úr!
Czimbalmos-Kozma Csaba

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 13.
Naptelep Olaszteleken
Olasztelekre költözött ezen a nyáron az eddig három alkalommal Bikfalván szervezett Naptelep természetművészeti műhely, amelyen iráni, magyarországi és székelyföldi művészek vettek részt. Az Élő tér témakörű alkotótábort Péter Alpár képzőművész ismertette kedd este a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Miután az árkosi Szentkereszty-kastély nem tudta fogadni a Naptelep művészeit, az Élő kastély kulturális programsorozata révén az olaszteleki Daniel-kastély adott otthont erre, az iráni alkotók Living Space (Élő tér) című kiállításának pedig az EMŰK (különleges tárlatuk augusztus 16-ig még megtekinthető). Az EMŰK-ben tartott bemutatón Péter Alpár levetítette Colin Foster pécsi egyetemi tanár filmjét a tavalyi Naptelepről (a NAP esetükben a Nature Art Projekt rövidítése, szerk. megj.), majd a kortárs művészeti rendezvény eddigi, bikfalvi kiadásairól mesélt. Mint mondta, a természetművészetet tájegységenként, kultúránként különböző módon értelmezik, s idén nemcsak egy új helyszínt próbáltak ki, hanem a perzsa és a magyar kultúra, illetve kortárs művészet találkozása jelentett különlegességet számukra. A július 21–31. közötti műhelymunkán létrehozott alkotásokat is ez a folyamat, az öt iráni és öt magyar művész találkozása, közös gondolkodása határozta meg, sokat tanultak egymástól, kirándultak, esténként beszélgettek, baráti társasággá kovácsolódtak. Az alkotók Olaszteleken nagyobb lélegzetű munkákat hoztak létre, azok egy része a helyszínen marad (fotók, videók láthatók az olaszteleki Daniel-kastély Facebook-oldalán).
A perzsák „csapatkapitánya” Mahmoud Maktabi, aki Erdővidéken is bemutatta Politikamentesen című performanszát. Péter Alpár megjegyezte: érdekes, mire figyelnek a más kultúrából érkező alkotók, például arra, hogy itt színesek a háztetők. Az Élő tér témakör során rápillanthattunk, miként jelenik meg különböző társadalmakban a kortárs képzőművészet, a perzsák több ezer éves kulturális gyökerekkel rendelkeznek, s nincs „szellemi sötétség náluk” – magyarázta Péter Alpár.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 13.
Tévedésben a külügy (Markó a diplomáciai botrányról)
Nincs igaza a román külügyminisztériumnak, amikor képviselői visszautasítanak, illetve megtámadnak minden, az erdélyi magyarság helyzetére vonatkozó állásfoglalást, véleményt. Ezt Markó Béla volt szövetségi elnök, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője állítja, hozzátéve: Zákonyi Botond kijelentéseiben nincs semmi rendkívüli, a román reakció pedig sötét korszakot idéz.
A felsőházi honatya az RFI bukaresti stúdiójában beszélt az elmúlt két nap magyar–román diplomáciai botrányáról, amelyet Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövetnek a România liberă napilapban megjelent állításai indítottak el. Markó Béla szerint a román külügyminisztérium úgy viselkedik ebben az ügyben, mint az az 1980–90-es években volt jellemző, amikor minden kívülről érkező, a nemzeti kisebbségek helyzetét firtató véleményről azt tartották, hogy az „ország belügyeibe való beavatkozás”. Ő eddig azt remélte, hogy már sikerült túllépni ezen a korszakon, de jelek szerint nem teljesen. A magyarok romániai helyzetére vonatkozó bármely álláspont elutasítását illetően Markó úgy vélte, nincs igaza a bukaresti diplomáciának, ezekről a kérdésekről igenis beszélni kell. A területi autonómia valaha kényes téma volt, de 2015-ben nem kellene annak lennie Romániában. Miért ne beszélhetnénk róla, attól függetlenül, hogy ki ért egyet és ki nem az egésszel – magyarázta Markó Béla (képünkön), hozzátéve: elolvasta a Zákonyi Botond által az interjúban mondottakat, és szerinte a nagykövet kijelentéseiben nincs semmi rendkívüli. Sőt, ilyen álláspontok még napvilágot láttak korábban is, és például tíz évvel ezelőtt minden gond nélkül elfogadták volna – vélte a politikus. Markó továbbá leszögezte, hogy szerinte egyik országnak sem használ, ha most ilyen jellegű, mesterséges konfliktusokat gerjeszt egyik vagy másik fél. Az általános európai helyzetet alapul véve párbeszédnek kell kialakulnia minden témában, legyen az akár kényes egyik vagy másik fél számára. Együttműködésre van szükség, egyebek mellett a nemzetiségi kérdésekben. Már tizenöt évvel ezelőtt felvetődött egy stratégiai partnerség kialakítása, amely mai napig várat magára, miközben Románia számára sem lenne káros ennek megléte. Az RMDSZ volt elnöke szerint komoly akadályt jelent, hogy egy ideje nem létezik érdembeli kapcsolat, párbeszéd a két állam között. Míg a 2000-es évek elején közös kormányüléseket is tartottak, ahol számba tudták venni az együttműködés már meglévő, illetve lehetséges irányvonalait, most ilyen jellegű kapcsolat nincs. Szórványosan létezik együttműködés infrastruktúra-fejlesztések, illetve pár, uniós pénzekből finanszírozott beruházás terén, de ezek messze nem elegendőek – vélte Markó.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 13.
Ponta: nem tűrhetjük a végtelenségig a magyar hivatalosságok "kisiklásait"
Victor Ponta szerint kormánya nem tűrheti a végtelenségig Magyarország bukaresti nagykövetének és más, Romániába látogató magyar hivatalosságoknak a "kisiklásait".
A miniszterelnök az interneten közzétett kedd délutáni bejegyzésben kommentálta a hétfőn fellángolt román-magyar diplomáciai vitát.
"Nem akarok a budapesti provokációk csapdájába esni, de a román kormány nem tolerálhatja a végtelenségig Magyarország bukaresti nagykövetének és más, Romániába látogató magyar hivatalosságoknak a kisiklásait" – közölte a miniszterelnök. Hozzátette, a román külügyminisztérium hétfői álláspontja rendkívül kiegyensúlyozott volt, és megfelelt az európai normáknak és gyakorlatnak.
"Tisztelem Magyarországot és a magyar népet, de nem kell jóváhagyást kapnom Budapestről ahhoz, hogy véleményt nyilvánítsak az országomat érintő kérdésekről" – fogalmazott Victor Ponta. Hozzátette: a román politika más szereplőitől eltérően őt nem kényszerítik az Európai Néppárt (EPP) vezetői arra, hogy "behunyja a szemét", és "alázatosan lenyelje" a diplomáciai szabályok és a két ország közötti tisztelet talajáról elrugaszkodott kijelentéseket.
Közben a román külügyminisztérium az Agerpres hírügynökség megkeresésére tagadta kedden, hogy a budapesti külügyminisztériumba kérették volna Victor Miculát, Románia budapesti nagykövetét. "Pontosítjuk, hogy a magyar külügyminisztériumban ma, augusztus 11-én sorra került meghallgatás, amelyen Victor Micula nagykövetet Magyar Levente államtitkár fogadta, a román fél tegnap, augusztus 10-én közvetített kérésére történt, és nem a magyar külügyminisztérium általi bekéretésre. A román nagykövetség kérésére a magyar külügyminisztérium ma, augusztus 11-én válaszolt, ugyanarra a napra tűzve ki a meghallgatás időpontját" – idézte a román külügyminisztériumot az Agerpres hírügynökség.
A román külügyi tárca szerint a budapesti nagykövet ugyanazokat az üzeneteket továbbította, amelyeket hétfőn Bukarestben is közöltek a magyar nagykövetség képviselőjével. Románia és Magyarország között hétfőn robbant ki diplomáciai vita, azt követően, hogy Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete egy, a România Libera napilapnak adott interjúban többek között arról beszélt, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik "elegendő jóindulat" a román fél részéről. Példaként említette, hogy a Szeged–Arad gázvezetéken még mindig csak Magyarország felől lehet gázt szállítani Románia felé, és hogy a határon áthaladó tíz út összekapcsolása Románia miatt késik.
Az interjú kapcsán hétfőn bekérették a román külügyminisztériumba Magyarország bukaresti nagykövetségének a képviselőjét, Victor Ponta miniszterelnök pedig egy hétfő esti élő televíziós adásban kijelentette, hogy a magyar kormány provokálja Romániát.
Kedden a magyar külügyminisztérium azt közölte, hogy bekérették Románia budapesti nagykövetét, és közölték vele, hogy a Magyarországgal szembeni "román kormányzati kirohanások" már komolyan hátráltatják a magyar–román kétoldalú kapcsolatok és a jószomszédi viszony fejlesztését.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 13.
Miként igényelhető a kibővült hadigondozotti ellátás?
Még július elején a magyar Országgyűlés módosította a hadigondozásról szóló 1994-es törvényt. Több ezer határon túlimagyar volt hadiözvegyet és hadiárvát, köztük több száz Maros megyeit is érinthet az a juttatás, amelyről ez atörvénymódosítás rendelkezik. Olvasóink kérésére az illetékes magyarországi hatóságoknál tájékozódtunk arról,miként igényelhető ez a kibővült hadigondozotti ellátás?
Az 1994. évi XLV. törvényt – melynek alapján első körben történt kárpótlás – a július 4-én hatályba lépett 2015. évi CIV. törvény módosítja, ezzel kiterjesztve a jogosultak körét. A magyarországi nyugdíjbiztosító főigazgatóság honlapján olvasható: "A törvény módosításával az Országgyűlés anyagi támogatást kíván biztosítani mindazoknak, akiknek férje, édesapja 1938. november 2-a és 1945. május 9-e között a volt magyar királyi honvédség és csendőrség kötelékében szolgált, függetlenül állományviszonyától és rendfokozatától, és attól a ténytől, hogy az 1947. február 10-én aláírt Párizsi békeszerződés következtében mely ország állampolgárává vált." Tehát a jogalkotó az elszakított területekre is gondolt, mikor a hősi halált halt férje után azon hadiözvegy is gondozotti körbe kerül, akinek a férje Magyarországról vonult be, de az özvegy – lakhelyváltoztatás nélkül – jelenleg más állam polgára.
A volt hadiárvákat, volt hadigondozott családtagokat és volt hadigyámoltakat egyéb ellátásuktól függetlenül havi rendszeres járadék illeti meg, amelynek összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 30%-a.
A 2015. július 24-én hatályba lépett hadigondozásról szóló törvény végrehajtási rendeletét módosító 200/2015. (VII. 23.) kormányrendelet (Magyar Közlöny 2015. évi 108. számában jelent meg) értelmében a hadigondozotti ellátás iránti igényt a lakóhely szerint illetékes budapesti és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalánál, illetve a külföldön (például Romániában) élő, Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező magyar állampolgár kérelmezőnek Budapest Főváros Kormányhivatalánál (központi postacím: 1364 Budapest, Pf. 234.) kell előterjeszteni.
Lényeges megjegyezni, hogy csak magyar állampolgárokra vonatkozik (természetesen ide tartozik a könnyített honosítással megszerzett állampolgárság is), és nem korlátozták a benyújtás határidejét.
Az eljárás során a jogosultság hadi eredetét egykori szolgálati, katonai, kórházi iratokkal és hatósági igazolásokkal, ezek hiányában más hitelt érdemlő módon kell igazolni. A külföldön élő, Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező magyar állampolgár kérelmező a hadigondozás iránti kérelmét a kérelmező lakóhelye szerinti államban működő magyar diplomáciai és konzuli képviseleten is benyújthatja. Maros megyeiek esetében a csíkszeredai vagy kolozsvári főkonzulátusokon.
A kérelmet, esetlegesen felhasználandó tanúnyilatkozatot a diplomáciai és konzuli képviselet az átvételtől számított első diplomáciai postával megküldi Budapest Főváros Kormányhivatala részére.
A halál hadi eredetét elsősorban hivatalos hatósági értesítéssel, hatósági bizonyítvánnyal vagy holttá nyilvánító bírósági végzéssel kell igazolni. Ezen iratok felkutatása elsősorban annál a területileg illetékes polgármesteri hivatalnál kezdeményezhető, ahol az elhunyt utolsó lakóhelye volt. A halál hadi eredetével kapcsolatos iratok a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárából is beszerezhetők.
A kérelemhez a külföldi okiratot eltérő nemzetközi szerződés vagy viszonossági gyakorlat hiányában – ha ennek elháríthatatlan akadálya nincs – diplomáciai felülhitelesítéssel, az idegen nyelvű okiratot hiteles magyar nyelvű fordítással ellátva kell csatolni – derül ki a kérelmi formanyomtatvány tájékoztatójából. Ez a formanyomtatvány letölthető a Budapest Főváros Kormányhivatalának honlapjáról. A félreértések elkerülhetők lesznek, ha minden igénylő alaposan tanulmányozza ezt a tájékoztatót.
(karácsonyi)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 13.
Sokallják a hazai kisebbségek támogatását
A Marosfőn megrendezett, határon túli románok táborának tegnapi előadói a romániai kisebbségeknek biztosított pénzt sokallták, és ezzel párhuzamosan kevesellték azt az összeget, amelyet a román állam fordít a határon túli románok támogatására.
Eugen Popescu, a Határon Túli Románokért Országos Alapítvány elnöke „rettenetes és igazságtalan diszkriminációnak” nevezte, hogy a román állam sokkal több pénzt biztosít a romániai kisebbségeknek, mint a Balkánon, Románia határai körül élő román kisebbségeknek. Példaként emelte ki, hogy az idén Bukarest 91,4 millió lejt biztosított a kisebbségeknek, 10 millió lejjel többet, mint 2014-ben olyan körülmények között, hogy a 2011-es népszámlálás adatai szerint a kisebbségek létszáma csökkent hazánkban. Mint mondta, ebből a pénzből 19,7 millió lejt az RMDSZ kapott, miközben a három székely megyében élő románok érdekeit képviselő Polgári Fórum egy lejt se kap.
A határon túl élő románok is csak 8,8 millió lejt kapnak a román államtól – tette hozzá, ami még a felét sem teszi ki annak az összegnek, amit az RMDSZ kap a román államtól – hangzott a fejtegetés a rendszerint magyarellenes és román nacionalista diskurzusoknak teret adó táborban.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. augusztus 13.
„Ágas-bogas” szobrok Szamosújvár főterén
Aki ezen a nyáron felkereste Szamosújvár főterét, az örmény nagytemplom előtt kellemes meglepetésben részesült.
Miután ugyanis a sétatér közepén korábban ismeretlen tettesek egyszerűen „eltűntették” Szervátiusz Tibor ’60-as évekbeli alkotását, egy helybeli szobrász igyekszik visszaadni az örmény kisváros központi részének régi hangulatát: az idén a zöldövezetben megjelentek Galgóczi János alkotásai. A fagyökerekből és ágakból „összekovácsolt” állatok – medve, bagoly, mókus – remekül illeszkednek a zöldövezetbe, ezzel egyben a régi Armenopolis képébe, és üde színfoltot jelentenek a kisváros apraja-nagyjának, akik valósággal „megrohanták” fényképezőgépeikkel a fából készült állatokat.
Erkedi Csaba
Szabadság (Kolozsvár)
2015. augusztus 13.
Ponta fokozza a konfliktust
Ismét megszólalt a Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet nyilatkozatai nyomán kirobbant magyar–román diplomáciai konfliktusban Victor Ponta.
A román miniszterelnök ezúttal Facebook-bejegyzésben ismételte meg korábbi kijelentését, miszerint provokációnak tartja a diplomata kijelentéseit, amelyekben felrója Romániának a kisebbségi jogok szavatolása és a közös infrastrukturális fejlesztések terén meglévő mulasztásait. Ponta – aki kedden este már Tbilisziben tartózkodott, ahol élőben nézte meg az európai labdarúgó-szuperkupát, előtte pedig grúz kollégájával, Irakli Garibasvilivel hivatalos vacsorán és borkóstolón vett részt – kedd délutáni bejegyzésében „kisiklásnak” minősítette a magyar diplomata nyilatkozatát.
„Nem szeretnék a budapesti provokációk csapdájába esni, de a román kormány nem tűrheti a végtelenségig Magyarország bukaresti nagykövetének vagy más, az országunkba látogató magyar hivatalosságok elfogadhatatlan kisiklásait! A román külügyminisztérium álláspontja rendkívül kiegyensúlyozott volt, és összhangban állt az európai normákkal! És egy szükséges pontosítás: tisztelem Magyarországot és a magyar népet, de nem fogadom el, hogy Budapesttől kelljen jóváhagyást kérnem az országomat érintő legitim álláspontom kifejtésére, és nem kényszeríthet az Európai Néppárt (ahogy sajnos más román politikuskollégákat) arra, hogy alázatosan lenyeljem a diplomáciai normáktól és a két ország közötti tisztelettől való ilyen eltéréseket!” – áll Ponta bejegyzésében.
Magyarellenes hőbörgést indított el Ponta
Miután a miniszterelnök bejegyzésével megadta az alaphangot, az azt követő hozzászólásokban elszabadultak a magyarellenes indulatok: bár néhányan normális hangnemben is megszólaltak, a többség soviniszta, durván magyargyűlölő hangnemben szólt hozzá Ponta írásához. „A magyarok tényleg nem a saját dolgukkal foglalkoznak. Menjetek el az országból, testvérek, ha tényleg nem tetszik, amit kínál nektek. A határ nyitva van az anyaország, Magyarország felé. Ez itt Románia” – áll az egyik bejegyzésben.
A többi hozzászólásban is minősíthetetlen hangnemben emlegetik a magyarokat, és visszatérő elem a románok által a magyarokra használt „bozgor” – azaz hazátlan – kifejezés alkalmazása.
CNCD: törölni kellett volna az uszító kommenteket
Az uszító kommentek kapcsán a Krónika kikérte az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke, Asztalos Csaba véleményét. Lapunk arra volt kíváncsi, visel-e a miniszterelnök valamilyen felelősséget a bejegyzése nyomán született magyarellenes kommentekért. „Az ilyen kommenteket kötelessége lett volna törölni a bejegyzés szerzőjének vagy az oldal üzemeltetőjének. Főleg, mivel közszereplőről van szó. Ráadásul Romániában a legfelsőbb bíróság ítélete is kimondja, hogy a Facebook nyilvános térnek minősül” – közölte Asztalos. Hozzátette ugyanakkor: nem várható, hogy a CNCD ennek nyomán hivatalból eljárást indít az uszító kommentek törlését, illetve a szélsőséges kommentelők csillapítását elmulasztó miniszterelnök ellen, mivel ez eddig sem volt gyakorlat.
Mint mondta, ennek az az oka, hogy senki ne vádolhassa meg a testületet: bizonyos esetekben vizsgálatot indítanak, más politikusok ellen viszont nem. „Ilyen esetekben néhány napon belül úgyis feljelentés érkezik” – mutatott rá. Hozzátette: az uszító hozzászólások szerzőinek felelősségre vonására is van lehetőség.
Mint arról beszámoltunk, a román külügyminisztérium a România Liberã napilapnak adott interjú megjelenésének napján, hétfőn bekérette a magyar nagykövetség képviselőjét, elfogadhatatlannak nevezve az abban megfogalmazottakat. Majd miután hétfőn este Victor Ponta miniszterelnök a magyar felet vádolta provokációval, kedden a magyar külügy is bekérette a budapesti román nagykövetet, és kemény hangnemben adta a tudtára: magyarellenes agitációnak tekinti Ponta kijelentését. Egyúttal figyelmeztette a román felet: a Magyarországgal szembeni román kormányzati kirohanások már komolyan veszélyeztetik a magyar–román kétoldalú kapcsolatok fejlesztését.
Balogh Levente
Szabadság (Kolozsvár)
2015. augusztus 13.
„A napi politika diktálja Romániában a magyarellenes retorikát”
A napi politika diktálja Romániában a magyarellenes retorikát a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint. Barabás T. Jánost a hét elején kirobbant román–magyar konfliktus kapcsán szólaltatta meg a Napi Gazdaság.
„Most például arról van szó, hogy Victor Ponta ellen ügyészségi eljárás indult két korrupciós ügyben. A parlament megakadályozta, hogy eljárás induljon ellene, de a román politika központjában most a korrupcióellenes küzdelem áll. Amikor a román kormányfő nem tud korrupcióellenes ügyekben fellépni a nyilvánosság előtt, mert hiteltelen, marad neki a nacionalizmus” – mondta a szakértő a napilapnak.
Barabás T. János szerint a román közvélemény egyre kevésbé fogékony a magyarellenességre, ma már nemigen lehet magyarellenes szólamokkal politikai karriert csinálni. A szakértő úgy véli, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok annyira jól alakultak az elmúlt években, hogy hamarosan elfeledtetik a mostani csetepatét, és csillapodnak a kedélyek. „Ráadásul a közös biztonság- és energiapolitikai kihívások is arra késztetik országainkat, hogy szorosabban együttműködjünk egymással” – vélekedett a Napi Gazdaságnak a kutató.
Markó Béla szerint sem járt el helyesen a román külügyminisztérium, amikor beidézte a magyar nagykövetség illetékesét Zákonyi Botond nagykövet interjúja miatt. Az RMDSZ szenátora szerdán az RFI rádiónak adott interjúban úgy vélekedett, a mostani feszültség a 90-es éveket idézi fel benne.
A szövetség volt elnöke kifejtette, az ukrajnai helyzet, illetve a bevándorlók miatt sem Magyarországnak, sem Romániának nem érdeke a konfliktus. „Egy ilyen időszakban nem kellene mesterségesen konfliktushelyzetet teremteni. A román külügyminisztériumnak nincs igaza, amikor valamennyi, a romániai magyarokkal kapcsolatos véleményt elutasít” – szögezte le a politikus.
Markó hozzátette: jelenleg nincs hivatalos párbeszéd Magyarország és Románia között, pedig mindkét ország érdeke az együttműködés lenne. Kijelentette: a magyar illetékesek részéről nem hiba, hogy az autonómiáról beszélnek, mivel azt nem lehet kényes témának tekinteni. „Valaha kényes téma volt, de 2015-ben nem szabad annak lennie. Miért ne beszélhetnénk az autonómiáról? Elolvastam a magyar nagykövettel készült interjút, és nem mondott benne semmi rendkívülit” – hangsúlyozta Markó.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. augusztus 13.
Nagyvárad és Debrecen – tíz éve ünnepelünk együtt
Debrecenben 46 éve tartják államalapító Szent István király és az új kenyér augusztus 20-i ünnepén a virágkarnevált, Nagyváradon pedig tizedik alkalommal láthatják a cívisvárosban is vonuló virágkocsik egy részét augusztus 21-én a Nyitott ablak Európára című rendezvény keretében.
Idén ismét közös virágkocsit készít Nagyvárad és Debrecen, melyet mindkét városban láthatnak majd, Debrecenben augusztus 20-án, Nagyváradon augusztus 21-én. Többek között erről is beszélt hétfőn Debrecenben Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere, Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere, Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője és Breitenbach Rezső, a Hotel Lycium Átrium séfje.
Tizedik éve ünnepel együtt Szent László városa és Kossuth őrvárosa – mondta Komolay Szabolcs debreceni alpolgármester, aki beszélt a két város történelmi kötődéséről, és azt is hozzátette: a két város együttműködése jó, mióta 1992-ben megújították a testvérvárosi kapcsolatot, majd 2005 óta pedig a kocsik is vonulnak Váradon. Huszár István alpolgármester elmondta, évente 4-5 virágkocsit láthatnak Nagyvárad lakói, a felvonulásnak sikere van. Az alpolgármester azt is hozzátette, hogy ebben az évben Nagyváradot a Csillagocska Néptánccsoport és az Exlusive Dance csoport képviseli majd a debreceni felvonuláson.
Debrecenből egyébként öt virágkocsi – köztük a két város közös kocsija – biztosan látható lesz augusztus 21-én Nagyváradon, és elképzelhető, hogy egy hatodik is vonul majd a bihari megyeszékhelyen. A cívisvárosban 16 kocsi vonul majd augusztus 20-án, mintegy 1500 fellépővel.
A Nagyerdei Stadion mellett megtartott sajtótájékoztató után, melyet a Lángoló Csigák Tűzzsonglőr Csapat és a Feeling Fantasy Táncegyüttes egy-egy rövid produkciója színesített, kóstolót kaphattunk a virágszirmokkal díszített falatokból, a séf pedig elmondta: úgy állították össze az ünnepi héten megízlelhető menüsort, hogy abban a virágok mint díszítőelemek is szerepet kapjanak, de fűszerként is használják például a levendulát, rózsaszirmot vagy körömvirágot.
A magát egyhetes fesztivállá kinőtt virágkarnevál helyszínein Kerekes Sándor, a Főnix kommunikációs vezetője volt a kísérőnk. Láthattuk a Szabadtéri Színpadot és a Békás-tavat, előbbin a felvonulásban részt vevő vagy abban részt nem vevő, de bemutatkozni kívánó csapatokat is láthatják majd az érdeklődők, utóbbi mellett pedig már megkezdték a hétvégi cseh sörfesztivál előkészületeit. Debrecenben valódi fesztiválhetet tartanak, mondta Bódor Edit, aki többek között a Galiba Gyermekfesztivált, a Színezd át! családi programot, a tűzijátékot említette, és elmondta: fellép majd a PASO, a Tátrai Band és Horváth Charlie, Oláh Gergő, Falusi Mariann, Papadimitriu Athina, Szakcsi Lakatos Béla, Vastag Tamás és az ExperiDance, Demjén Ferenc. A L’art pour L’art Társulata és Berecz András, a virágkocsik vonulása mellett több mint kétezer fellépőt láthatnak majd a debreceniek és az oda látogatók.
A debreceni látogatást a MÁV járműjavító csarnokában folytattuk, ott készül ugyanis a virágkocsik egy része. A két város közös kocsiján a vártemplom és a város címerében látható oroszlán és angyal idézi Nagyváradot, Debrecent pedig főnix jelképezi – tudtuk meg Pózner Gábor szobrásztól és Gulyás Tamás virágszobrásztól. A csarnokban egyébként szorgos munka folyt, többek között a Mézga-családot, egy dzsinn alakját is elkészítették már a 20-i felvonulásra, mely a Nagyerdei Stadionban ér majd véget, a készülő virágcsodákat ott állítják majd ki.
Fried Noémi Lujza
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. augusztus 13.
Széplakok Találkozója
Húsz év óta augusztus hónapban az egymástól távol lévő Széplak nevű települések lakói várják és készülnek az újbóli viszontlátásra. Idén Berettyószéplak adott otthont az augusztus7–9-e között a XIX-ik alkalommal megrendezett Széplakok Találkozójának. Mintegy hetven vendég érkezett Fertőszéplakról (Magyarország) és Dedrádszéplakról (Maros megye) péntek délután, akiket dr. Tivadar Nicolae polgármester, Bagosi Barna alpolgármester, a helyi tanácsosok és a vendéglátó családok fogadtak. Küküllőszéplak és Visnyeszéplak az idén nem vett részt a találkozón.
A szombati napot Feketeerdőn töltötték az ide látogató széplakiak, ahol Bede Ferenc református lelkipásztor bemutatta a helybéli templomban a falu történetét majd interaktív játokra és versenyekre került sor. A nap táncos, zenés mulatsággal zárult a berettyószéplaki művelődési házban. A vasárnapi református istentiszteleten az igét Dedrádszéplak lelkipásztora, Rátoni Csaba hirdette, itt a kórusok is bemutatkoztak, majd ünnepi ebéd következett. Délután az ide látogatók helybeli kirándulásokon vettek részt, elmentek többek között a vízgyűjtő tóhoz, amely lassan turisztikai látványossággá nőtte ki magát többek között az itt letelepült vadvízi madárpopulációknak köszönhetően is. A helyi önkormányzat és vállalkozók jelentős anyagi támogatása nélkül a találkozó nem jöhetett volna létre.
Tárnoky Botond
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. augusztus 13.
A provokáció provokálása
Úgy tűnik, a román politikum nem nagyon tud mit kezdeni az utóbbi periódusban tapasztalható, növekvő mértékű hivatalos magyar szókimondással. Alig kezdtek csendesedni az Orbán Viktor tusványosi ténymegállapítása – miszerint nincs túl sok örvendetes elem a jelenlegi magyar–román viszonyban – által keltett hullámok, egy másik hivatalos magyar megszólalás nyomán máris sértett félként ugrott a román diplomácia. Ezúttal Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet az elmúlt években megszokottnál jóval kevesebb udvariaskodást tartalmazó interjúja verte ki a biztosítékot, amelyben az aktuális kérdések mellett az örökzöld autonómiatéma is terítékre került. Újfent kiderült, hogy utóbbi nagy általánosságban élvezi ugyan a magyar kormány támogatását, ám hivatalos percepciója láttán igencsak felszaladt a szemöldökünk. A nagykövet szavaiból ugyanis az derült ki, hogy az anyaország továbbra is hiányolja a Székelyföld képviselőinek egyértelmű javaslatait, mint amilyen például az RMDSZ által tavaly kidolgozott törvénytervezet.
Itt viszont két ponton is érdemes elgondolkoznunk. Az egyik, hogy miért éppen a sokak által a maszatolás magasiskolájának nyilvánított, közvita címszó alatt a végtelenségig elhúzott tulipános tervezetet tartja követendőnek a magyar politikum? Mert ha az egységes autonómiatervezet kidolgozására való felszólítás önmagában akár indokoltnak is nevezhető, az interjúban megnevezett irány vagy alapos félretájékoztatásra, vagy az első számú politikai partner újbóli megerősítésére utal, végső esetben pedig súlyos tájékozatlanságra vall. A jelenségnek újra riadóállásba kell helyeznie a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Nemzeti Tanács vezetőit, az RMDSZ-tervezet elfogadása ugyanis vakvágányra terelheti az autonómia ügyét.
A másik felismerés talán még fájdalmasabb, hiszen nem aktuálpolitikai gyűrkőzésekről árulkodik, hanem olyan elvi álláspontról, ami értelmezhetetlen az elmúlt öt esztendő magyar nemzetpolitikai offenzívájának „szövegkörnyezetében”. Az ugyanis az erdélyi magyar ember autonómiaéretlenségét mondja ki, hivatkozva pénzügyi törékenységre és széthúzásra egyaránt. Roppant kínos egy magyar nagykövet megfogalmazásában viszonthallani a Bukarestben megfogalmazott téziseket, amelyek a székelyföldi megyék életképtelenségét szajkózzák. A klasszikus tyúk-tojás viszonyban keresett prioritás autonomista értelmezése nemcsak hamis, de romboló is, hiszen épp ez az egyik legracionálisabbnak tűnő ellenérv, amelyre az elmúlt évtizedek tudatpusztító tevékenysége során „kitenyésztett”embertípus kényelmességében, lelki sivárságában olyannyira vevő.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. augusztus 13.
A lényeg, hogy ragadjon a bélyeg
Régi, bevált helyszínére költözött vissza az Erdélyi Magyar Ifjak tábora, amely idén lényegesen több érdeklődőt vonzott, mint tavaly. Ahogy az lenni szokott, a szervezők idén is megkapták a magukét a balliberális médiától: náciképző, pártrendezvény, Jobbik-tábor. Miközben a mögöttes szándék, a lelkes önkénteseket mozgató motiváció a lehető legnemesebb: közösséget teremteni és erősíteni, a nemzeti önazonosságot aládúcolni, nevelni és irányt mutatni. Reményik Sándor gondolata sejlik fel az emberben, látván, hogy zömmel húszas éveik elején járó fiatalok szervezik a tábort saját generációjuknak: „Egy Iskola lesz egész életünk, S mindenki mindenkinek tanítója. (…) Nem leszünk semmi más: Hitben, hűségben, tisztaságban. Egymásnak folytonos példaadás.”
Másik ellen-Tusványos
A fő vádpont, hogy az EMI-tábor Tusványos Jobbik által finanszírozott ellenrendezvénye. Állításuk bizonyítékául azt hozzák fel a nemzetellenes, kozmopolita libertariánusok, hogy a tábor fő támogatója a Jobbik pártalapítványa, s hogy Vona Gábor rendre itt mondja el évértékelő beszédét. A párhuzam talán kézenfekvő: Tusványos–Orbán Viktor–Fidesz, EMI-tábor–Vona Gábor–Jobbik. Az is szembetűnő, hogy a közéleti-politikai programok között mindkét táborban az említett két pártelnök előadása vonzza a legtöbb érdeklődőt. A felszín azonban nem minden, s aki nemcsak a bélyegekre, a gondolkodást félrevezető párhuzamokra kíváncsi, nem árt, ha két lépést hátrál, s onnan nézi az összefüggéseket.
Az Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezet több mint tíz éve alakult mint teljes mértékben civil, semmiféle politikai kötődéssel nem rendelkező kezdeményezés. Céljuk mindenkor – miként az a honlapjukon is olvasható – „az erdélyi magyarság nemzeti öntudatra ébredése, szülőföldjén való maradása, megerősödése és önrendelkezési jogának kivívása” volt. Szerveztek Wass Albert-felolvasómaratont, gyűjtéseket különböző nemes célokra, voltak látványos protestakcióik (emlékezetes: ők voltak, akik nem engedték be Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselőt 2005-ben Bocskai István szülőházába), s 2005 óta ők jegyzik az egyik legnépszerűbb nyári tábort. Alapító elnökük, Soós Sándor már átadta a stafétabotot a következő generáció képviselőjének, Sorbán Örsnek.
Amikor Vona Gábor 2008-ban első ízben fellépett a táborban, azt már negyedik alkalommal rendezték meg. De lépett itt fel Mikola Istvántól Kövér Lászlóig egy sor fideszes politikus is az évek során. Hogy a fideszes meghívottak megritkultak – ezt kivételesen jól tudja a balliberális sajtó –, az azzal magyarázható, hogy a szervezők nem kívánnak semmiféle közösséget vállalni a szavazókat az RMDSZ támogatására biztató Szász Jenővel. Amit a Magyar Országgyűlés elnöke, a Fideszben kiemelkedő tekintéllyel és hatalommal rendelkező Kövér László – nem mellesleg a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnöke – igencsak rossz szemmel néz.
Az EMI fő sajátossága a politika vonatkozásában, hogy nem törődnek a rágalmakkal, mocskolódással, az előző generáció balliberális megmondóemberei által kijelölt tabukkal, teszik, amit lelkiismeretük diktál. Ez az, ami megbocsáthatatlan azok szemében, akik hozzászoktak, hogy előírják, miről lehet beszélni, mit lehet kimondani, akik még mindig azt képzelik, hogy ők jogosultak a szalonképesség határainak meghúzására.
És ez az a pont, ahol találkozik az EMI a Jobbikkal, egy erdélyi, pártfüggetlen, kizárólag a nemzeti érdekek szolgálata által mozgatott ifjúsági szervezet egy anyaországi párttal. Az EMI nem a látszatok szervezete, éppen úgy nem kíván együttműködni a nyíltan nemzetellenes erőkkel, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióval, Bajnai Együttjével, a Párbeszéd Magyarországért nevű ex-LMP-s képződménnyel, valamint a Tóbiás-féle MSZP-vel, ahogy az Erdélyi Magyar Néppárt sem. A magyarországi pártok irányában való egyenlő távolság, álságos és be sem tartott RMDSZ-es elvét élből elutasítják, azokkal keresik a kapcsolatot, akiknek a nemzetépítés, az identitás erősítése, a magyarság távlati érdekeinek szolgálata a céljuk, nem pedig a dekonstrukció, a magyar államiság lebontása, egy homályos, európainak mondott, de valójában mélyen Európa-ellenes – lásd a bevándorlás ügyét: ha a baloldalon múlna, Európa s vele együtt Magyarország mint kulturális hagyományrendszer egy évtizeden belül megszűnne – ködkép kergetése.
Tiszta beszéd
A Jobbik, miként arra Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alapító elnöke, jelenlegi alelnöke rámutatott a párt vezetőivel való találkozás után, sokat tett azért, hogy a tiszta beszéd visszanyerje a maga rangját a politikában. Nyíltan szólt valamennyi nemzeti sorskérdésről, mondandóját soha nem igazította az ellenfél elvárásaihoz. Így lett belőle szélsőséges, rasszista, fasiszta, náci szervezet a fősodratú sajtó berkeiben. A párt most középre igyekszik, néppártosodik úgy, hogy lényegi mondanivalóján nem változtat. Vona Gábor erről is őszintén beszélt: a vadhajtásokat le kell nyesni, nem szabad magas labdákat feladni a párt és a nemzet ellenségeinek. Nem tagadta: eddig is voltak vadhajtások, csak eddig nem nézett oda. Ennyi az, amit valóban meg lehet és meg is kell tenni. Ettől még nem fog egyből megváltozni a mainstreamsajtó Jobbikhoz való hozzáállása, de egy önmagát komolyan vevő közéleti személyiség egy idő után nem fogja tudni visszakézből lenácizni a pártot.
Más kérdés, hogy miként Botka János MSZP-s politikus egy őszinte pillanatában elmondta, a fasisztázás tisztán eszközjellegű a baloldal számára. Maguk sem hiszik, amit mondanak, de mondják, mert politikai hasznot remélnek tőle. Számukra „az a lényeg, hogy ragadjon a bélyeg”. De a bélyeg egyre kevésbe ragad, egyre többen látnak át a szitán. A megélhetési rettegők, a minden bokorban gaz szélsőségest sejtők szép lassan magukra maradnak, és előbb-utóbb saját szórakoztatásukra szervezhetnek nácizó-fasisztázó felolvasóesteket. Van esély rá, hogy a 2018-as választás valóban a Fidesz és a Jobbik között dőljön el, ahogy azt a jobbikosok a tapolcai győzelem után előszeretettel mondogatják. Bő negyed évszázados késéssel a magát baloldalnak mondó neoliberális, globalista, kozmopolita politikai szövetség végre oda kerülhet, ahová való: a történelem szemétdombjára.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. augusztus 13.
Nemtörődömség áldozata?
Letörték a Gaál Mózes-emléktábla sarkait
A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület (GMKE) kezdeményezésére 2013 novemberében Baróton, közadakozásból, és a város önkormányzatának támogatásával emléktáblát állítottak Gaál Mózes író, pedagógus, lapszerkesztő emlékére.
Az emléktábla az író egykori szülőházának helyén álló telekre, vagyis a Kossuth utca és az Új sor kereszteződésénél, a járda mellett levő kis, szabad területre került, egy ott lévő parkoló mellé, a földre helyezve.
– Rendhagyó módon, más erdélyi városokban, de Nyugat-Európában is fellelhető példákat követve helyeztük el így a táblát – fogalmazott Demeter László, a GMKE elnöke.
A kezdeményezők remélték, hogy a város nagy szülöttének emlékét illő módon fogják őrizni a város lakói, de nem így történt. Elmaradt az emléktábla köré tervezett korlát felszerelése is, ám ennél nagyobb gond, hogy egy idő után a kis zöldövezetet kezdték letaposni a járókelők, volt, aki az emléktáblát sem kímélte, mert úgy rövidebb volt az út.
Aztán tavaly nyáron valaki ráhajtott autójával a táblára, és egyik sarkát letörte. Demeter azt mondja, tudják, ki törte le, az autós is tudja, hogy a Gaál Mózes Egyesület állíttatta a táblát, de nem jelentkezett. Az egyesület visszaragasztotta a kitörött részt. Most a közelben épp utat javítanak, az útjavító cég emberei a tábla két felső sarkából törtek ki. Ők sem jelentkeztek.
– Úgy tűnik, nekünk kell megkérdezni tőlük, hogy miként fogják a helyreállítást rendezni. Bizakodom abban, hogy Gaál Mózes emléktáblája nem válik a nemtörődömség áldozatává, hanem annál inkább városunk erkölcsi bizonyítványává, mégpedig hamarosan– összegzett az egyesület elnöke.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. augusztus 13.
Kántor Zoltán: állandósultak a magyarellenes megnyilvánulások Romániában
Kántor Zoltán szerint úgy látszik, hogy az utóbbi időben állandósultak a magyarellenes megnyilvánulások Romániában.
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője csütörtökön az M1aktuális csatorna műsorában elmondta: jövőre választási év lesz Romániában és ilyenkor mindig kicsit intenzívebbek a magyarellenes megnyilvánulások. Ugyanakkor úgy látja, hogy az utóbbi időben állandósultak a kedvezőtlen megjegyzések: míg korábban talán félévente voltak a romániai magyarság számára kedvezőtlenebb megnyilvánulások, most mintha havonta születne ilyen megjegyzés, kijelentés román részről.
Kántor Zoltán azt mondta, a két ország között, illetve a romániai magyarság és a román többség, az állam között kisebbségi kérdésekben feszültségek vannak.
Magyar részről a két ország közötti viszonyt ez meghatározza addig, míg az erdélyi magyar kisebbségi kérdést nem oldják meg megfelelő módon – fűzte hozzá.
„Magyarországot revizionizmussal vádolni (...) a nevetségesség kategóriája” – fogalmazott –, valószínűleg belpolitikai okokkal magyarázható a vehemens reakció.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára kedden hivatalába kérette Victor Micula budapesti román nagykövetet. A tárca közleménye szerint az államtitkár magyarázatot kért Victor Ponta román miniszterelnök egyes – hétfőn a Romania TV esti adásában elhangzott – kijelentéseire, amelyekkel „Magyarországot elfogadhatatlan vádakkal illette”.
E vádak azt mutatják, hogy „a román kormányfő újfent magyarellenes agitációval kívánja elfedni azt a belpolitikai válságot, amelyet kormánya tagjainak sorozatos vád alá helyezése és elitélése okoz” – fogalmaztak.
maszol.ro
2015. augusztus 13.
Magyarországi turnéra indul a Hargita Együttes
Augusztus 14-én szokásos nyári magyarországi turnéjára indul a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes ezúttal a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
Mielőtt elhagyná Erdélyt, a társulat Désen, a Dési Magyar Napokon vesz részt. Augusztus 14-én, pénteken este 9 órától folklórműsorral lép színpadra a csapat, majd 15-én, szombaton délben 12-től 1 óráig a gyerekeknek mutatnak be és tanítanak népi játékokat a táncosok.
Augusztus 19-én, szerdán Budapesten lép fel kétszer is az együttes: előbb déli 1 órakor az Országházban, a Külhoni Magyarságért díjátadó ünnepségen, majd este 6 órakor a Magyarság Háza előtti téren felállított szabadtéri színpadon.
Augusztus 20-tól a társulat Székesfehérváron vesz részt a XX. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál több napos rendezvényein. 20-án, csütörtökön délután fél 3-tól a Zichy ligetben népi játékok bemutatása és tanítása gyerekeknek a Királyi Gyermekjátszóban, 5 órától felvonulás és utcatánc, a Kárpát-medencei magyar néptáncosok zarándoklata Szent István királyhoz, 6 óra után zenés fellépés az Ünnepi Közgyűlésen, majd a Vándorúton – otthonról haza előadása este 9 órától a Zichy liget nagyszínpadán.
Augusztus 21-én, pénteken Veszprémben nézhetik meg a hiteles néptánc kedvelői a Vándorúton – otthonról haza című műsort, este 9 órától a Várszínpadon.
A turné utolsó két napjára az együttes visszatér Székesfehérvárra, ahol 22-én, szombaton a Táncház nagytermében este fél 10-től tart a csapat Folkestet, majd 23-án, vasárnap este fél 7-től a belvárosban közös felvonulás és utcatánc a fesztivál többi részvevőjével, végül fellépés az este 8 órakor kezdődő záró gálán a Zichy ligeti nagyszínpadon.
maszol.ro
2015. augusztus 13.
Nyilas Misi-ösztöndíj
A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület közli, hogy meghosszabbították a határidőt a következő tanévre kiírt Nyilas Misi-ösztöndíjak pályázatainak leadására.
A kolozsvári székhelyű szervezet tájékoztatása szerint augusztus 28-áig lehet benyújtani a 2015–2016-os támogatási évre szóló ösztöndíj-pályázatokat. A támogatást a 2014–2015-ös tanévben magyar nyelvű oktatásban részt vevő, 7–10. osztályban tanuló, kiemelkedő tehetséget mutató és szociálisan hátrányos helyzetű diák szülője vagy gyámja igényelheti.
A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület munkájáról a www.nyilasmisi.ro oldalon olvasható további információ, a pályázattal kapcsolatban pedig naponta 10 és 16 óra között a 0264-531153-as, 0755-172225-ös telefonszámokon vagy a nyilas_misi@yahoo.com e-mail címen lehet érdeklődni.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro
2015. augusztus 13.
Búcsús szentmisék, szoboráldás, falunapok a hétvégén
Csíkkarcfalván, Csíkszentgyörgyön, Kontumácon és Kászonújfaluban tartanak többek közt búcsús szentmisét Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én. Karcfalván egyházi ünnepükön megáldják a frissen felállított Mártonffy György-szobrot.
Szűz Mária mennybevételét, Nagyboldogasszony napját ünnepli augusztus 15-én a római katolikus egyház. Ez alkalomból szombaton Gyimes-völgyében és több csíki településén is búcsús szentmiséket tartanak. Az ezeréves gyimesi határ melletti, kontumáci Nagyboldogasszony-templomban déli 12 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amely a héten a gyimesbükki plébánián tartott gyermektábor záróünnepsége is egyben. A szentmise ünnepi szónoka Szilveszter Imre Gábor hidegségi plébános lesz. Kontumácon a hagyományokhoz híven augusztus 6–14. között Nagyboldogasszony-kilencedet tartanak – esténként nagyon szép archaikus imákat és Mária-énekeket lehet hallani –, emellett az ünnep előtt háromnapos szentségimádáson vehetnek részt a hívek.
A csíkszentgyörgyi Pósa-hegyi kápolnánál szombaton szintén déli 12 órától tartanak ünnepi szentmisét, eső esetén ugyanebben az időpontban a helyi plébániatemplomban vehetnek részt a hívek a búcsún. A kászonújfalvi kápolna búcsúünnepén fél egytől a helyi plébániatemplomban tartanak szentmisét, amelyen Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános mond szentbeszédet, délután hat órától pedig a kápolnánál gyűlhet össze újra az ünneplő közösség.
Nagyboldogasszony ünnepén Csíkkarcfalván is tartanak búcsúünnepet: Csíkkarcfalva és Jenőfalva közös templomában szombaton fél 1-kor kezdődik az ünnepi szentmise, amelyen Tamás József püspök prédikál. Azt követően megáldják a Varga Gábor, Dombóváron élő szobrászművész által készített Mártonffy György-szobrot. Mártonffy György püspök /1663-1721/ Csíkkarcfalván született.
Utána a piactéri színpadon koncertet ad a karcfalvi és jenőfalvi fiatalok alkotta fúvószenekar, délután hat órakor fellép Emberek, sorsok című előadásával a csíkszentkirályi Vadrózsák Néptáncegyüttes, majd a csíkdánfalvi vonószenekar műsorát hallgathatják meg a jelenlevők.
Vasárnap 9 órától minifoci-bajnokság veszi kezdetét, míg délután négy órától középkori hadi bemutatót tart az Arany Griff Rend a faluközpontban. Öt órától ünnepi gálaműsor lesz a piactéri színpadon, fellép reneszánsz táncokkal az Arany Griff Rend, a mernyei hagyományőrzők, a Padlótörők Néptánccsoport, Leitner Alexandra, Ágoston Edina és György Botond humorista is. Fél nyolctól a DREAMLAND, majd a Zanzibár együttesek zenélnek. A könnyűzenei koncertek után utcabálban rophatják a táncoskedvűek.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
2015. augusztus 13.
Forró László választása – válaszféle a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) újonnan választott főjegyzőjének
Főjegyzővé választása alkalmából adott interjút Forró László, a KREK eddigi előadótanácsosa, nem mellékesen még az RMDSZ Bihar megyei önkormányzati képviselője. A főjegyző – többek között – püspöksége „a magyar pártokkal szembeni egyenlő távolság elvéről” is beszél, sajátosan emlékezve történésekre és a nemzeti táborban igencsak megrökönyödést keltő politikai szerepvállalását próbálja megmagyarázni.
Érezhetően felmentést keres egykori döntésére, illetve annak felelősségét szeretné áthárítani. A közvetlen felelőst politikai pálfordulásáért nem saját lelkiismerete környékén, hanem az Erdélyi Magyar Néppárt köreiben és konkrétan szerény személyemben véli megtalálni. Lelkiismeretével folytatott vitában nem kívánok neki segíteni, de az igaz és a hamis harcában mindig érdemes az igazság pártján megszólalni.
Forró László ambícióitól soha nem állt távol a politikai szerepvállalás, már Tőkés püspök oldalán, annak bátorító beleegyezésével többször vállalt aktív – bár inkább háttérmunkás – politikai feladatokat. A közvetlen szerep- és felelősségvállalást azonban, bár többször felmerült ennek lehetősége, mindig visszautasította. Azt gondoltam, egyházi feladatköréből eredő erkölcsi megfontolásból teszi ezt és sajnálattal vettem tudomásul, ugyanis az autonómiamozgalom egyik vezetőjeként folyamatosan azon dolgoztam, hogy az ügyet arcukkal és közéleti tisztségük tekintélyével a nyilvánosság előtt is vállaló személyiségek közül minél többet megnyerjek. Forró László mind rátermettsége, mind tisztsége okán alkalmasnak tűnt erre. Annál nagyobb volt a megrökönyödés, amikor a KREK Tőkés László utáni korszakának nagy paradigmaváltása közepette Forró László, a „pártokkal szembeni egyenlő távolság” elvét követve – vékony mentségére szolgáljon, új püspökének rábólintásával – elfogadta az RMDSZ által felkínált megyei tanácsosi mandátumot. Attól a Kiss Sándor, Szabó Ödön és Bíró Rozália nevével fémjelzett RMDSZ-vezetőségtől, amelynek kétes módszerei és szándékai ellen Tőkés László oldalán – legalábbis akkor úgy tűnt – teljes meggyőződéssel harcolt. A Néppárt ajánlata az RMDSZ-ével szemben nem is lehetett „versenyképes”: sem jól fizető tisztséget, sem hatalommal járó előnyöket nem tudtunk ígérni, csak a megfeszített munka lehetőségét és az elvégzése utáni nyugodt lelkiismeretet. Ez utóbbi ajánlatot viszont többször is megtettük. Magam is személyesen, Bihar megyei társaim is. Forró László az előbbi lehetőséget választotta. Lelke rajta.
Az egyház „pártokhoz mért egyenlő távolságáról”
Személyes meggyőződésem, hogy a magyar történelmi egyházaknak az erdélyi magyar közösség politikai érdekvédelmét felvállaló pártokkal nem értéksemleges – egyenlően távolságtartó – viszonyt kell ápolniuk, amely abban merül ki, hogy az egyházi vezetők által megnevezett emberek kerülnek politikai tisztségbe. A közösségmegtartó egyház és a közösségi érdekvédelmet felvállaló politika viszonyának ennél sokkal összetettebbnek kell lennie. A magyar történelmi egyházaknak elegendő kihívás a politika moralitására és értékelvűségére ügyelni, mintsem a pártok szervezési vagy káderpolitikai feladatait átvállalni. Főtiszteletű Csűry István püspök úrral évekkel ezelőtt a nyilvánosság előtt folytatott eszmecserénk lényege ez volt, nem pedig a jelenlegi püspökhelyettes által elnagyolt, leegyszerűsítő és ezért mind tartalmában, mind formájában igaztalan forgatókönyv. A politikusnak az a dolga, hogy tisztelettel és figyelemmel hallgassa meg az egyház elöljáróinak álláspontját, majd meggyőződése és legjobb tudása szerint építse be azt politikai döntéseibe. A Néppárt ilyen természetes partneri viszonyt szeretne ápolni a közösségmegtartó egyház képviselőivel és természetesen megköszöni, sőt, igényli a munkájára vonatkozó – elismerő vagy kritikai – visszajelzéseket, legyenek azok akár személyre szólóak is.
Végezetül, Forró László főjegyző úr megválasztásához gratulálok, kívánok erőt és hitet felelős munkájához. Ígérem, közérdekű ügyekben megfogalmazott véleményét mindig a legnagyobb figyelemmel és alázattal hallgatom.
Toró T. Tibor
erdon.ro
2015. augusztus 14.
Összefirkálták Kolozsváron a Szent Mihály-templom falát
Az önkormányzathoz és a rendőrséghez fordultak a kolozsvári Szent Mihály-plébánia illetékesei, miután ismeretlen tettesek megrongálták a gótikus műemlék templom falát: külső falaira graffitit firkáltak – adja hírül a kronika.ro.
A Szent Mihály-plébánia gondnoka, Orosz Krisztofer csütörtökön a sajtó képviselőinek elmondta, az intézmény szakembert keres, aki megtisztítja a falakat.
„Szerdán több mint tíz helyen ezüstszínű festékspray-vel fújt graffitiket vettem észre a templom külső falain. Egyszerű aláírásokról van szó. Értesítettük a rendőrséget és a kolozsvári önkormányzatot, hogy intézkedjenek a vandál cselekedet ügyében, tegyenek megelőzőleg lépéseket, például szereljenek fel térfigyelő kamerákat, illetve fokozzák az őrjáratok sűrűségét a Főtéren. Szakértőt keresünk, aki segít letakarítani a festéket, a művelet költségeit mi álljuk. A saját házunkról van szó, természetes, hogy ez a mi költségünk” – mondta Orosz Krisztofer.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere a történtek kapcsán úgy nyilatkozott: az önkormányzat lépéseket tesz a Főtér kamerás megfigyelésének fokozása érdekében. „A Szent Mihály-templomnál történt incidens feltehetően keddről szerdára virradóra történt, és azt jelzi, hogy egyre terjedő jelenség a Kolozsvár történelmi belvárosában álló műemlékek megrongálása az ilyen primitív megnyilvánulások által, amelyek ártanak a műemlékeknek. Nemrég meggyalázták a Mátyás-szoborcsoportot is. További lépéseket kell tennünk, akár állandó rendőri felügyeletet is biztosítunk a Főtéren a költségektől függetlenül” – hangsúlyozta az elöljáró – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2015. augusztus 14.
Közös álom
Bár megvannak nekünk is a magunk bajai, bár alaposan próbára teszi türelmünket a város javában zajló újjáépítése, s bár igen sok egyéb gazdasági, szociális gond is nyomaszt, azért azt a legszkeptikusabb sepsiszentgyörgyieknek is el kell ismerniük: az elmúlt években óriásit változott nemcsak a település maga, de annak híre is.
Sepsiszentgyörgy nevének hallatán ma nem valamiféle lekicsinylő sajnálkozás a más erdélyi, magyarországi, romániai településekből érkező látogatók reakciója, legtöbben hallottak már valamely itt zajló rendezvényről, a visszatérők pedig azt is észreveszik, mennyit változott a város arca. E javuló megítélést tovább segítheti, a közös célért felszabadítható energiák révén a közösségépítést is szolgálja, továbbá a kulturális infrastruktúra bővítését eredményezheti az a merész álomból lassan konkrét tervvé összeálló pályázat, melynek célja, hogy Sepsiszentgyörgy Székelyföld nevében elnyerje az Európa Kulturális Fővárosa címet. Úgy tűnik, jelenleg minden feltétel adott ahhoz, hogy a város belevágjon e nagy ívű programba. Az önkormányzat eltökéltsége megvan, a művelődési intézmények vezetői felkarolták az ötletet, egyelőre még a kákán is csomót kereső szolgálatos jelentgetők sem agitálnak, a román közösség képviselőinek viszonyulása is pozitív, a pályázatot előkészítő és lebonyolító csapat felkészült és lendületes, a székelyföldi partnervárosok csatlakoztak a kezdeményezéshez, a nyár folyamán az itthon és más településeken, fesztiválokon tartott bemutatók, ötletbörzék során pedig az is kiderült: a projekt közösségi támogatottsága biztosított. Még tíz napig tart az ötletgyűjtési kampány, mely során a szervezők várják az itt élők javaslatait, elképzeléseit – jó volna hát, ha minél többen élnénk a lehetőséggel, s magunk is alakítóivá, részeseivé lennénk e közös városépítésnek. Mondjuk el, mit, miként szeretnénk városunkban, milyen művelődési programokat látnánk szívesen, mi hiányzik, miket kellene átalakítani, miket kellene építeni, mitől válna jobb, élhetőbb hellyé Sepsiszentgyörgy – kicsit olyan ez, mintha álmodni hívnának bennünket. S ha engedünk a hívásnak, s ha teszünk majd érte, e közös álom akár valóra is válhat.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 14.
Háromszéki hagyományőrzők Nagyszebenben
Tíz kézműves mester, a felsőrákosi hagyományőrző női dalcsoport, a Százlábú Néptáncegyüttes és a bodzafordulói Cununa Carpaţilor néptáncegyüttes képviseli Háromszéket mától a nagyszebeni XIII. Nemzeti Hagyományok és Szokások Fesztiválján.
A hagyományok és szokások nagyszebeni fesztiválját 2001-től szervezi az Astra Nemzeti Múzeum Központ, célja, hogy lehetőséget nyújtson a különböző tájegységek élő hagyományainak bemutatására és népszerűsítésére. A népzenei, néptánc- és mesterség bemutatókat, valamint a sajátos gasztronómiai különlegességek ismertetőit a nagyszebeni Fiatal erdőben kilencvenhat hektáron elterülő szabadtéri néprajzi múzeum­együttesben tartják, amely 1963-ban nyitotta meg kapuit, és a világ négyszáz tájegysége népművészeti értékeinek reprezentatív gyűjteményét tárja a látogatók elé. A fesztiválra a háromszéki kulturális ajánlatot a Kovászna Megyei Művelődési Központ válogatta össze. Az említett csoportok, mesterek mellett a megye természeti és kulturális örökségét bemutató kiállítással, hagyományos népi mesterségekről szóló dokumentumfilmekkel is népszerűsítik Háromszék értékeit.
A háromszékiek Erdélyből egyedüliként vesznek részt a seregszemlén, mellettük Moldva és Munténia képviselői, valamint a határon túli románok egy-egy szerbiai, moldovai, bulgáriai, magyarországi és ukrajnai csapata mutatkozik be.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 14.
Intézményesített megkülönböztetés? (Székelyföldi románok)
Ismét a székelyföldi románok helyzete, sorsa jelentette a témát a Marosfőn hétfő óta zajló szabadegyetemen. Ezúttal Hargita megye prefektusa osztotta meg aggodalmait a hallhatósággal, kijelentve: a román állam tehetetlenül nézi, amint diszkriminálják állampolgárait, egy olyan rendszert kihasználva, amelyet maga teremtett. Az előadáson ugyanakkor újból előkerült a térségben élő románok fokozottabb állami támogatásának igénye.
A kormányhivatal vezetője szerint Hargita és Kovászna megye román közösségei teljességgel elveszítették a lehetőséget, hogy befolyásolhassák az őket érintő nagy horderejű döntéseket. Ráadásul a román állam mind­össze csak tehetetlen szemlélője ennek a diszkriminatív helyzetnek. Jean Adrian Andrei szerint a térségben élő román nemzetiségűekre nézve nem az jelenti a legnagyobb veszélyt, hogy megfogyatkoztak az elmúlt két évtizedben – hiszen ez országos szintű jelenség – az egyébként is többségben magyarok lakta megyékben, hanem „a félelem és elhagyatottság érzése”, amely elsősorban az állam és a társadalom támogatásának hiányából fakad. Emiatt ennek a közösségnek a tagjai – és mivel nem tudják befolyásolni a fontos döntéseket, alulképviseltségük miatt – megtűrtnek érzik magukat, illetve a jövőjüket illetően az elvándorlás lehetősége a legbiztatóbb számukra. Jean Adrian Andrei szerint a helyi közigazgatási döntésekbe csak ritkán és véletlenszerűen kerülnek be olyan elemek, melyek a románság érdekeit szolgálják, és azok is általában külső nyomásra. A prefektus két okot is lát a kialakult helyzet mögött: egyrészt a román közösségek előrelátásának és következetességének hiányát, másrészt a román állam autoritásának meggyengülését a térségben politikai okok, valamint az RMDSZ tevékenysége nyomán. Hozzátette: az 1990 utáni hibás stratégiáknak köszönhetően a székelyföldi románokat egy olyan intézményrendszer segítségével diszkriminálják saját országukban, amelyet maga a román állam épített fel, és amelynek megváltoztatásához most nincsenek eszközei.
Végül Jean Adrian Andrei demográfiai adatokkal is szolgált, amelyekből az derült ki, hogy Hargita megyében 1992-től számítva 2011-ig közel 15 százalékkal csökkent a román nemzetiségűek száma, 2021-re pedig ez az arány negyvenszázalékos lehet.
A prefektus kijelentéseihez több meghívott is csatlakozott. Egy kérdésben mindnyájan egyetértettek: a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának állami támogatásban kellene részesülnie annak érdekében, hogy a térség románságának helyzetén érdemben változtatni lehessen, illetve az identitás és a kulturális örökség megőrzése valóban hatékony legyen. Egyesek szerint ez alapvető elvárás. Más javaslat volt, hogy a kormány szintjén külön államtitkárságot kellene létrehozni, amely kizárólag ezekre a közösségekre összpontosítana.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)