Winkler és Sógor: a szívünket és az eszünket egyaránt használnunk kell a menekültkérdésben
A rosfői Országos Sportkomplexumban megrendezett EU Tábor szombati napján Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők Határeset: bevándorlás – gazdasági, emberjogi vagy politikai vita? címmel tartottak előadást.
„Nagyon sok típusú válság van jelenleg az Unióban, és nagyon sok kihívásra kell válaszolni, de ezen belül a bevándorlás és az elmúlt hónapokban észlelt menekülthullám kérdése az egyik legnagyobb kihívás, amellyel az Uniónak most szembe kell néznie. A bevándorlási kérdés vizsgálatakor határozott különbséget kell tenni a menekültek és a gazdasági bevándorlók között. Ez utóbbi egy állandó kihívást jelent az EU számára, hiszen migráció mindig is volt, van és lesz, addig, amíg gazdasági és életszínvonalbeli különbségek léteznek régiók, országok, kontinensek között” – fogalmazott Winkler Gyula.
Sógor Csaba a beszélgetés keretében arra mutatott rá, hogy jelenleg a vándorlás korát éljük, az elmúlt 50-60 évben olyan mértékű vándorlások voltak, amelyekre korábban nem volt példa a történelemben. „A Föld lakosságának 3,2 százaléka, azaz 232 millió ember indult el valamerre a világban, az Európai Unióba kb. 72 millió migráns érkezett. A világ migránsai közül a politikai menekültek száma kb. 60 millióra tehető, a félelmetes az, hogy a politikai menekültek fele még gyermekkorú” – ismertette az adatokat az EP-képviselő.
Sógor Csaba kitért arra, hogy történeti szempontból Európának is megvoltak azok a korszakai, amikor az európaiak is tömegesen hagyták el országaikat: 1846-1939 között az európai kontinensről 60 millió ember ment el az Amerikai Egyesült Államokba, ez a természetes szaporulat 10 százalékát jelentette, míg a második világháborútól számítva 1960-ig évente félmillió ember hagyta el Európát. „1960 és 1973 között, egészen az olajválságig fogadtuk a migránsokat, 1990-ben már két millió török vendégmunkás élt Németországban, azóta részben családegyesítés címén 5,5 millió személy érkezett még. A jelenlegi statisztikák szerint 2060-ig még 60 millió migráns fog érkezni Európába. Hogy ez valós veszély-e?” – tette fel a kérdést a képviselő, aki úgy véli, mindenképpen egy olyan biztonságpolitikai kérdés, amelyre, ha nem találunk megnyugtató megoldást, humánkatasztrófához vezethet.
Winkler Gyula megítélése szerint a menekülthullám, amellyel Európának szembe kell néznie, az észak-afrikai, illetve közel keleti országokban történő zavargások, polgárháborúk, belső viszonyok és államigazgatások összeomlásának tulajdonítható. „Amikor ezt a kérdést próbáljuk kezelni, a szívünket és eszünket egyformán használnunk kell. Nyilván, kellenek a szabályok, és szükséges mind egy tagállami, mind Európai Uniós viszonyulás a kérdéshez: egységes menekültügyi politikát kell kidolgozni, és a menekültek esetében arra kell gondolni elsősorban, hogy ők tulajdonképpen életüket akarják menteni, hiszen gyermekeik, családjaik megsemmisítésének veszélye elől menekülnek” – hangsúlyozta Winkler.
Sógor Csaba szerint a migrációs kérdések a nemzeti kisebbségek védelme szempontjából akár még előnyöket is hozhatnak, hiszen ha emberjogi vagy kisebbségjogi tekintetben nem sikerül biztosítani a nemzeti kisebbségek számára a jogérvényesítést, akkor biztonságpolitikai vonatkozásban több ország, köztük Románia, Görögország, Franciaország, Szlovákia is ráébredhet arra, hogy felelősséget kell vállalnia az őshonos kisebbségi közösségekért.
Sógor Csaba kiemelte: az EU megpróbálta a migrációs kérdést humanitárius szempontból kezelni, de a dublini rendelet egyelőre nem vezetett megoldásra, hiszen a migránsokat nem sikerült integrálni az európai társadalmakba. „25 millió muzulmán él az EU-ban, és nem zárható ki, hogy megpróbálják majd a saját képükre formálni azokat az országokat, ahol nagy számban élnek” – fogalmazott a képviselő. Szerinte az európai gondolatot a gazdasági válság után a migrációs válság is gyengítette, ezért ennek megoldása során Ázsia és Afrika bizonyos területeit segíteni kell abban, hogy biztonságosabbá váljanak, így kevesebben vállalkozzanak az elvándorlásra. „ Európának múltbeli hibái, az egykori gyarmatosítási törekvések miatt is felelősséggel kell ezt a kérdést kezelnie” – fogalmazott Sógor Csaba. (rmdsz tájékoztató)
itthon.transindex.ro

Lemond pártelnöki tisztségéről a korrupciógyanúba keveredett Victor Ponta
Visszalép a kormányzó Szociáldemokrata Pártban (PSD) betöltött elnöki tisztségéből a korrupcióval gyanúsított Victor Ponta miniszterelnök, amíg nem sikerül ártatlanságát bebizonyítania – jelentette be a politikus vasárnap egy párttársaihoz intézett nyílt levélben.
A Facebookon közzétett levélből kiderült: Ponta nem mond le a miniszterelnöki tisztségről, de a PSD-t továbbra is Rovana Plumb, az országos tanács elnöke fogja vezetni, akinek Ponta egy hónappal ezelőtt ideiglenesen adta át a párt irányítását, amikor külföldi gyógykezelésre vonult.
Victor Ponta csütörtökön hivatalosan is visszatért a bukaresti kormány élére, amelyet távolléte idején néhány hétig helyettese vezetett. A PSD elnöki tisztségébe azonban – vasárnapi bejelentésének értelmében – nem fog visszatérni, a pártnál fennmarad az ideiglenes állapot, vagyis a PSD-t hivatalosan továbbra is Rovana Plumb vezeti.
Ponta kifejtette: jövőre a PSD-re kemény választási küzdelem vár, és nem szeretné, hogy pártja megítélését veszélyeztesse az ellene indult ügyészségi eljárás. Leszögezte: ha a párt kongresszusáig nem születik felmentő ítélet ügyében, semmilyen tisztséget nem fog megpályázni a PSD-ben, annak egyszerű tagja marad.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) június 5-én jelentette be, hogy okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet, illetve az összeférhetetlenségi szabályok megsértésének gyanújával bűnvádi eljárást kezdeményezett Victor Ponta ellen.
A PSD országos tanácsa márciusban – éppen Ponta javaslatára – határozatba iktatta, hogy megfosztják tisztségeiktől a párt korrupcióval vádolt politikusait. Eszerint nem lehetnek a kormány vagy a parlamenti házbizottság tagjai azok a PSD-politikusok, akik ellen korrupció gyanújával indult bűnvádi eljárás, elvesztik párttisztségeiket azok, akiket korrupcióért helyeztek előzetes letartóztatásba, akiket pedig jogerősen elítéltek korrupcióért, azokat kizárják a pártból.
Rovana Plumb, az országos tanács elnöke a Digi 24 hírtelevíziónak azt mondta, hogy Ponta egyszerű párttagként is részt fog venni a pártvezetés minden fontos tanácskozásán, mint a PSD színeiben megválasztott miniszterelnök. Korábban Liviu Dragnea, a PSD korrupcióért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt ügyvezető elnöke is úgymond formailag lemondott párttisztségéről, de azóta – a párt alapszabályában nem létező – „politikai koordinátori” minőségben tart gyűléseket a PSD területi szervezeteivel.
Klaus Johannis államfő és az őt támogató jobbközép ellenzék a miniszterelnöki tisztségből való lemondásra szólították fel Pontát, amit ő ártatlanságát hangoztatva elhárított. Ponta szerint a demokrácia megcsúfolása lenne, ha a választók helyett egy ügyész dönthetne arról, ki legyen az ország miniszterelnöke.
MTI
Székelyhon.ro

Másodszorra szervezték meg a nyílt napot a Bethlen-kastélyban
Az erdélyi reformátusok igazi találkozóhelyévé vált szombaton a bonyhai Bethlen-kastély, ahol immár második alkalommal szerveztek nyílt napot.
Nyolcvan önkéntes, javarészük helyi református férfiak, asszonyok készítették elő a terepet, kaszálták a füvet, metszették a bokrokat a bonyhai kastélykertben, takarították a termeket, hogy méltó módon tudják fogadni Erdély majd minden református gyülekezetéből érkező vendégeket. Az Erdélyi Református Nőszövetségre bízott Bethlen-kastély szombaton immár második alkalommal adott helyet egy olyan találkozónak, amelynek nem titkolt célja népszerűsíteni Árva Bethlen Kata református nagyasszony hagyatékát, és adományokat gyűjteni a kastély felújítására.
Az idei rendezvény központi témája az imádkozás volt, igehirdetésében nagytiszteletű Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület missziói előadója, kőhalmi lelkész is erről beszélt. Arra hívta fel a jelenlevők, a színpad előtt padokon, székeken, kiterített pokrócokon üldögélők figyelmét, hogy nagyon fontos, hogy imáink és tetteink összhangban legyenek. „Ha képmutató az imádságunk, akkor olyanok tetteink is. Az örökkévaló Istennel való beszélgetéseink őszinték kell hogy legyenek. Valaki egyszer azt mondta: inkább csúnya szájú legyek, de szép legyen az életem, s igaza van: hiába állunk ki szépen, kegyesen imádkozni, ha cselekedeteink, életünk mást mutat” – hangoztatta a lelkész.
Bár a kastély és udvara ugyanúgy néz ki, mint egy évvel ezelőtt, azért van előrelépés a felújítási tervben. Az elmúlt egy év alatt sokan dolgoztak azért, hogy a nőszövetségre bízott érték megmentődjön – hangsúlyozta köszöntő beszédében Borsos Melinda, az Erdélyi Református Egyházmegye elnöke, aki elmondta, hogy egy csapat szakember elkészítette az állagmegóváshoz szükséges tervet, az uniós pályázathoz szükséges előtanulmányt, valamint a látványterveket, hogy milyen lesz a kastély, amikor újra teljes pompájában tündököl majd.
A családi nap keretében több sátorban és a kastély egyik földszinti termében is foglalkozások voltak. A gyerekeket közös éneklésre hívták, imádkozó kezeket készíthettek, bibliai történeteket tanulhattak. Az érdeklődők kétszer is meghallgathatták Lengyelné Püsök Sarolta előadását Árva Bethlen Kata imádságairól.
A kastély udvarán imaösvény volt, amely lelki utazásra hívta a résztvevőket. Újra lehetőség adódott meglátogatni a Bethlen-kastély belső, emeleti termeit, valamint a bonyhai református templomot. Az egyik legnépszerűbb sátor a zsoltársátor volt, ahol egész nap énekelni lehetett.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Mindenkinek pótnyugdíjat!
Míg szerencsétlen görögöket megszorításokkal fenyegetik, mi lazításokban reménykedhetünk. Nálunk vidámabb lesz az élet, mert a közeli vagy távolabbi jövőben majdnem mindenkinek nő a jövedelme. Egyelőre kivételt talán csak azok képeznek, akiknek munkája kézzel fogható eredményekben mutatkozik meg.
Legutóbb sürgősségi kormányrendelettel a helyettes kormányfő, Gabriel Oprea vezényletével háromszorosára emelték a magas rangú állami döntéshozók fizetését. Aztán hazajött Ponta, és beleköpött saját kormánya levesébe. Azt mondta, nem ért egyet a rendelettel, és nem tudott a tervről, elege van ebből az olcsó népszerűség-hajhászásból!
Ha már hajhászni akar, remélhetőleg valami többeket érintő kecsegtetéssel fog majd előállni. Arra gondolt, hogy ez a mostani döntés csak kevés szavazatot hozhat neki a következő választásokon, mert csak 48 személyt érint. Közben sűrűn vetettek egymásra Opreával, aki bizonygatja, hogy már korábban egyeztettek erről. Az igaz, régebben még Ponta is azon sopánkodott, hogy Romániában az államelnöknek és a miniszterelnöknek kisebb fizetése van, mint egy magáncég titkárnőjének.
Csak azt nem értem, akkor miért akart miniszterelnök lenni, és nem ment titkárnőnek egy jól menő magánvállalathoz? Az elnök Johannis viszont Ponta visszatáncolása miatt elégedetlen, mert ő is egyetért a kormányrendelettel, talán, mert érintettként neki is jól jönne a háromszoros fizetés.
A képviselők nemrég szavazták meg önmaguknak a pótnyugdíjakat, ezzel megszüntetvén azt az égbekiáltó igazságtalanságot, hogy ez nekik nem volt, mint a bíráknak, katonáknak, diplomatáknak és még néhány kivételezettnek, akiknek már korábban visszaállították a megszorításokkor eltörölt különleges nyugdíjat.
Közben a községek és városok polgármestereinek szövetsége számos petíciót küldött a parlamentnek, hogy a képviselők ne feledkezzenek meg a megyeitanács-elnökökről, polgármesterekről és alpolgármesterekről sem a különnyugdíjak osztogatásakor. Mikor arról kérdezte az Adevărul újságírója Szabó Ödön Bihar megyei képviselőt, hogy az RMDSZ miért szavazta meg a kezdeményezést, akkor ő a Bihar megyei Borssal példálózott, ahol 25 éve van egy polgármester, és a község úgy néz ki, mintha Svájcban lenne. Háromezer lakosa van és hatezer munkahely. A polgármesternek még annyi pénze sem volt, hogy egy házat építsen magának, kénytelen a szülői házban lakni. Pedig ugyebár – a képviselő szerint – könnyedén meg is gazdagodhatott volna, ha nem a köztisztségviselés keskeny ösvényét választotta volna. És lesz egy nyomorúságos ezerlejes nyugdíja. Én tökéletesen egyetértek a különleges fizetések és nyugdíjak osztogatásával, ugyanakkor azt szeretném, ha mindenki, aki fontos és pontos munkát végez vagy végzett (és ki nem), az nagy fizetést és később majd pótnyugdíjat kapjon. Persze, figyelembe kell venni munkája fontosságát és munkában töltött idejét is. Egy képviselő négy év letöltött képviselősködés után kap pótnyugdíjat. Egy esztergályos, sepsiszentgyörgyi kormánygyártó vagy varrónő tízszer kevésbé fontos munkát végez csak, de ennek tízszerese után azért szintén megérdemelne némi pótlékot, mondjuk felét a 4000-lejesnek. Aztán amikor majd nemcsak Bors fog úgy kinézni, mint egy svájci település, hanem egész Románia, akkor a magas rangú állami tisztviselők és a parlamenti képviselők is olyan fizetést és nyugdíjat kapjanak, mint az ottaniak. Addig csak minimálbért és az átlagost.
Kuti János
Háromszék
Erdély.ma

Moldova és Románia egyesüléséért tüntettek Bukarestben
A Moldovai Köztársaság és Románia egyesülését követelte több mint ezer tüntető vasárnap Bukarestben, akiket mind Klaus Iohannis román államfő, mind politikai ellenfele, Victor Ponta miniszterelnök Facebook-üzenetben üdvözölt.
Az Actiunea 2012 nevű civil szervezet felhívására július 5-én mintegy ezer moldovai fiatal indult gyalog Chisinauból a moldovai-román határra, a Prut folyóhoz, hogy menetelésükkel a két román nyelvű ország egyesülésének gondolatát népszerűsítsék. Szombaton Ungheninél lépték át a határt, ahol több ezer romániai fiatal fogadta őket.
Az unionisták vasárnap vonattal érkeztek Bukarestbe, ahol az Egyetem téren, majd az elnöki hivatal előtt sürgették az egyesülést. A moldovai fiatalok menetéhez Bukarestben is több százan (egyes becslek szerint több ezren) csatlakoztak.
A román vezetők méltatták a fiatalok kezdeményezését, kifejezve reményüket, hogy a Prut két oldalán élő románság előbb-utóbb „egymásra talál".
„Kitartásukkal és európai érzelmű nemzedékük minden erejével ezek a fiatalok azt bizonyítják, hogy útjaink egy irányba vezetnek. Be fogjuk bizonyítani: bármennyit is tartana és bármennyi erőfeszítéssel is járna, megvalósítjuk közös álmunkat, hogy együtt lehessünk Európában. Meggyőződésem, hogy egy napon nemcsak az Unióban, hanem egy szoros közösségben is egymásra találnak majd a Prut két oldalán élő emberek" – írta Facebook-üzenetében Iohannis. Victor Ponta miniszterelnök a moldovai és romániai emberek sorsközösségéről írt a közösségi fórumon.
„A Prut két partján élő románok sorsa közös, azt csak a történelem igazságtalansága szakította meg több alkalommal. Úgy vélem, a fiatal és őszinte embereknek nagyobb a bátorságuk és erejük mint a politikusoknak, hogy valóra váltsák ezt a sorsközösséget. Elismeréssel üdvözlöm ezeknek a fiataloknak a mai gesztusát" – fogalmazott a román miniszterelnök.
Az elnöki hivatalnál – az államfő távollétében – Iohannis egyik tanácsadója fogadta a tüntetők képviselőit, akik egy elnöki különbizottság felállítását kérték, amely kidolgozná a két ország egyesülésének jogi, politikai lépéseit.
A mai Moldovával csaknem megegyező területű Besszarábia – a Prut, a Dnyeszter és Duna-delta által határolt térség – több mint egy évszázados cári uralom után a bolsevik forradalom idején önállósult, majd 1918. március 27-én fogadta el a Román Királysággal való egyesülésről szóló nyilatkozatot. A terület 1940-ig volt Nagy-Románia része.
MTI
Erdély.ma

Ez volt a kommunista bűnösök „nürnbergi pere”
Bár a Tanácsköztársaság 133 napja alatt elkövetett vérengzések, fosztogatások, vagyonelkobzások miatti felelősségre vonás elől a főkolomposoknak sikerült elmenekülniük, de a Magyarországon maradt tíz úgynevezett népbiztost még sikerült bíróság elé állítani.
Az 1919. március 21-e és augusztus 1-je közötti időszak a magyar történelem egyik legsötétebb szűk négy hónapja volt, amely nemcsak a későbbi trianoni békediktátum igazságtalanságaihoz járult hozzá azáltal, hogy Magyarországot teljességgel szalonképtelenné tette a vörös forradalmaktól rettegő nyugati hatalmak szemében, hanem közvetlenül is óriási károkat okozott és szenvedést hozott az első világháború által kivéreztetett ország népére.
Forradalmi terror és bukás
A Tanácsköztársaságot – korabeli nevén „Magyar Sovietköztársaságot” – Károlyi Mihály lemondatása után kiáltotta ki Kun Béla és Garbai Sándor, az új, kommunista állam irányítószerve a Forradalmi Kormányzótanács lett, amelynek miniszteri hatalommal bíró vezetői a népbiztosok lettek. Április 7-én valamiféle választással próbáltak legitimitást szerezni kormányuknak, ám ezen csak a szocdemek és a kommunisták egyesüléséből létrejövő Magyarországi Szocialista Párt jelöltjei indulhattak.
A Tanácskormány története közismert: a proletárdiktatúra velejárója, a fosztogatás és államosítás, gyilkosságsorozatok és az ellenállás véres kezű megtorlása, eközben az ország katonai védelmére való teljes alkalmatlanság után következett az elkerülhetetlen bukás a román csapatok bevonulásával. A románok kivonulása és Horthy Miklós hatalomátvétele alatt a tiszti különítményesek már megkezdték a tisztogatásokat, jórészt a mintegy 600 áldozatot követelő vörösterror végrehajtói, a Vörös Őrség, a rettegett Lenin-fiúk, illetve a vidéki kommunista vezetők falhoz állításával, de a megtorlásoknak antiszemita éle is volt. Bár a népbiztosok nagy része, köztük Kun Béla is elmenekült, a Magyarországon lefülelt tíz kommunista funkcionáriust viszont végül sikerült bíróság elé állítani, bár közülük többen a hatnapos átmeneti, szocdem Peidl-kormány tagjai is voltak.
Bíróság előtt a bűnösök
Az 1949 utáni szocialista történetírás előszeretettel faragott mártírt a tíz népbiztosból, akiket e szerint törvénytelen eljárások keretében, koncepciós perben ítéltek el, visszamenőleges törvénykezéssel olyan bűnökért, amelyek az elkövetésük idején nem számítottak bűnöknek. Ugyanakkor az 1919-es forradalmi terror olyan helyzetet teremtett, amelyre a békebeli magyar törvénykezés egyszerűen nem volt felkészülve. Ahogy Tőkéczki László történész az MNO-nak elmondta: a monarchiabeli liberális-konzervatív berendezkedés számára elképzelhetetlen totalitárius rendszer és elképesztő bűnök sorozata késztette őket unortodox jogi megoldások alkalmazására.
Szocialista mártírok és a jogalap
Sem az őszirózsás forradalommal hatalomra került Károlyi-kormány, sem a Tanácsköztársaság nem rendelkezett valós választói legitimációval (előbbit is csak addig tekintették legitimnek az emberek, ameddig a párizsi békekonferencián előnyösebb feltételek kiharcolásával kecsegtettek). Itt ütközött a kommunista történetírás mítosza a valósággal, hiszen az 1949 és 1990 közötti történelemszemlélet szerint ezek a kormányok legitim felhatalmazással bírtak, ezért a kormánytagok hatalombitorlókként való megbüntetése például Rév Erika A népbiztosok pere című 1969-es könyvében is koncepciós eljárásként szerepel (megjegyezve, hogy politikai bűnök közül egyedül a király megöléséért járt halálbüntetés). Emellett – bár a bíróság elé állított népbiztosok közül csupán Bokányi Dezső munkaügyi és népjóléti népbiztos kezéhez tapadt közvetlenül vér, aki a Jászberényben tüntető éhező parasztok közé géppuskáztatott – a rendszerben a hatalom birtokosaiként a többi népbiztost is terheli a felelősség a legyilkolt több száz emberért. Ugyanakkor fontos adalék ehhez, hogy már maguk Leninék is ódzkodtak a parancsok írásba adásától, az ilyen jellegű ügyekben főleg telefonon adtak utasítást, amelynek nem maradt nyoma. Ez a két elv, a hatalom felelőssége és a visszamenőleges jogalkotás az, amely később, az 1946-os nürnbergi perben is visszaköszön a nemzetiszocialista főbűnösök elítélése kapcsán, amikor a korabeli jogi keretek, illetve a közvetlen érintettség bizonyíthatóságának hiánya szintén nem tették volna lehetővé a példátlan kegyetlenkedések megbüntetését.
Kik is voltak ezek a népbiztosok?
Azt Tőkéczki is fontosnak tartja leszögezni, hogy a későbbi kommunista propaganda-történetírás állításaival ellentétben a népbiztosok javarészt nem a „nép gyermekei” voltak: autóval jártak, luxuskörülmények között éltek az úgynevezett proletárdiktatúra ideje alatt. Ugyanakkor azt sem mondhatjuk, hogy csak cinikus haszonlesők voltak: tényleg hittek a kommunizmus eszméjében, amelyet egyfajta pótvallásként éltek meg saját feladott nemzeti, illetve vallási identitásuk helyett. Voltak persze, akik kevésbé voltak elkötelezettek, Haubrich József kereskedelmi és hadügyi népbiztos például csaknem hozzájárult a proletárdiktatúra bukásához.
Tény, hogy a népbiztosok nagyobb része zsidó származású volt – mint például Kalmár (Kohn) Henrik, Kelen (Klein) József, a rettegett Szamuely Tibor vagy maga Kun (Kohn) Béla –, ugyanakkor a vagyonos zsidóság semmi jóra nem számíthatott a proletárdiktatúra alatt: a vörösterror 600 halálos áldozatából 34 „zsidó burzsuj” volt. Az is igaz ugyanakkor, hogy a zsidóság egy elvallástalanodott része szimpatizált a kommunizmussal – akár mert a népek testvéri együttélésének eljövetelét várta tőle –, ezzel alapvetően megrontva a magyar–zsidó viszonyt, és legitimitást adva a későbbi zsidótörvényeknek. Halál a bűnösökre!
Maga a népbiztosok elleni per Simonyi-Semadam Sándor, illetve Teleki Pál első kormánya alatt zajlott, a közvélemény teljes támogatása mellett.
A vörösterror sokkja után az egész társadalom szorgalmazta a népbiztosok felelősségre vonását, hiszen a mintegy 600 áldozat bő fele még csak nem is arisztokrata vagy nagypolgár, hanem egyszerű parasztember volt, aki kevéske vagyonát védte a fosztogatóktól, ezért ellenforradalmárként kivégezték. Az 1920. július 5-én kezdődő, Kun Béla és társai, majd – miután Kunt nem adta ki a szociáldemokrata kormányzattal rendelkező Ausztria – Vántus Károly és társai elleni perben a vádindítványt Váry Albert főügyész nyújtotta be, a később pontosított vád felségsértés, lázadás, gyilkosságra való felbujtás és pénzhamisítás volt. A gyorsított tárgyalás 97 napig tartott, az ítélethirdetésre december 28-án került sor. Ennek eredményeként a 10-ből négy népbiztost halálra, a többi hatot életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték.
Soha végre nem hajtott ítéletek
Bár négy halálos ítéletet is kiszabott a bíróság, már akkor tudta a magyar kormány, hogy ennek végrehajtására nem kerül sor: sok magyar katonatisztet tartottak túszként fogva a sikeres forradalmat letudó szovjet bolsevikok, így végül ebben a kényszerhelyzetben 1921–22-ben belementek abba, hogy kiadják a népbiztosokat a szovjeteknek, cserébe több tucat magyar hadifogolyért, a közvélemény nagyobbik része pedig ebben a döntésben meg is nyugodott.
Nem menekülhettek
Így az elvtársak hamarosan már a Szovjetunióban találkozhattak a bukott diktatúra többi főemberével, magával Kun Bélával is. Megmenekülésük azonban csak arra volt jó, hogy némi haladékot kapjanak, és életüknek legtöbbször épp a csodált szovjet kommunizmus, a sztálini terror vessen véget az 1938-as nagy, párton belüli tisztogatások idején.
Veczán Zoltán
mno.hu
Erdély.ma

Kézdivásárhely büszkesége (A 23. Incitato Művésztábor zárókiállítása)
Közös kiállítással ért véget tegnap délben a 23. Incitato Művésztábor. A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítási termében nagyszámú érdeklődő, képzőművész és művészetpártoló jelenlétében megtartott ünnepségen az idei tábor huszonhat alkotója közül huszonkettő vett részt.
Az idei tábor témája a lófajták volt, a kiállított munkák zöme helyben, Bálványoson készült. Idén a táborba huszonkét hivatásos művész mellett négy tehetséges középiskolás művészpalántát is meghívtak. Elsőként és házigazdaként Dimény Attila, a múzeum vezetője köszöntötte az alkotókat és a szép számban megjelent tárlatlátogatókat, majd felkérte Vincze László grafikust, a tábor művészeti vezetőjét, hogy mutassa be művészkollégáit. Ezt követően Czegő Zoltán költő méltatta a kiállítást, kiemelve: büszke lehet ez a kisváros, hogy immár 23 éve sorozatosan helyet adhat ennek a hagyományos tárlatnak.
A méltatást követően Nagy-Kopeczky Kálmán színművész Kányádi Sándor Jó két ló szolgája című versével köszöntötte az alkotókat. A tábor szervezőjeként Tóth Ildikó, néhai Tóth Ferenc legidősebb leánya mondott köszönetet a művészeknek és mindazoknak a mecénásoknak, akik évről évre támogatják a tábort, elsősorban a megyei és a helyi önkormányzatnak, valamint Daragus Attila és István András vállalkozó nevét emelte ki, akik a szállást és a képkeretezést biztosítják, a többi támogató felsorolásáról sem feledkezve meg.
A 23. Incitato kiállítás augusztus 30-ig tekinthető meg az Incze László Céhtörténeti Múzeum időszaki kiállítási termében.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A migrációról rendeztek pódiumbeszélgetést a marosfői EU- táborban
A migrációt nem lehet kizárólag humanitárius kérdésként kezelni Európában, a jelenség immár biztonságpolitikai problémákat vet fel – állapították meg az RMDSZ európai parlamenti (EP-) képviselői, Sógor Csaba és Winkler Gyula a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) marosfői EU- táborában szombaton.
A Határeset: bevándorlás – gazdasági, emberjogi vagy politikai vita? címmel megrendezett pódiumbeszélgetésről az RMDSZ szombati hírlevele közölt beszámolót.
Sógor Csaba előadásában kiemelte: az EU megpróbálta a migrációs kérdést humanitárius szempontból kezelni, de a dublini rendelet egyelőre nem vezetett megoldásra, hiszen a migránsokat nem sikerült integrálni az európai társadalmakba. "25 millió muzulmán él az EU-ban, és nem zárható ki, hogy megpróbálják majd a saját képükre formálni azokat az országokat, ahol nagy számban élnek" – fogalmazott az EP- képviselő. Úgy vélte, Ázsia és Afrika bizonyos területeit segíteni kell abban, hogy biztonságosabbá váljanak, és kevesebben vándoroljanak el. "Európának múltbeli hibái, az egykori gyarmatosítási törekvések miatt is felelősséggel kell ezt a kérdést kezelnie" – fogalmazott Sógor Csaba.
Elmondta: 1990-ben már kétmillió török vendégmunkás élt Németországban, azóta részben családegyesítés címén 5,5 millió személy érkezett még. A jelenlegi statisztikák szerint 2060-ig még 60 millió migráns fog érkezni Európába. Arra a kérdésre, hogy ez valós veszély jelent-e, az EP-képviselő úgy vélte: olyan biztonságpolitikai kérdésről van szó, amely megnyugtató megoldás híján humanitárius katasztrófához vezethet.
Winkler Gyula arra hívta fel a figyelmet, hogy a bevándorlási kérdés vizsgálatakor határozott különbséget kell tenni a menekültek és a gazdasági bevándorlók között. Ez utóbbi állandó kihívást jelent az EU számára, hiszen migráció mindig is volt, van és lesz addig, amíg gazdasági és életszínvonalbeli különbségek léteznek régiók, országok, kontinensek között – mutatott rá az RMDSZ EP-képviselője.
Megítélése szerint a menekülthullám, amellyel Európának most szembe kell néznie, az észak-afrikai, illetve közel-keleti országokban történő zavargásoknak, polgárháborúknak, belső viszonyoknak tulajdonítható. "Amikor ezt a kérdést próbáljuk kezelni, szívünket és eszünket egyformán használnunk kell. Nyilván kellenek a szabályok és szükséges mind egy tagállami, mind európai uniós viszonyulás a kérdéshez" – hangsúlyozta Winkler.
Népújság (Marosvásárhely)

Újraállamosították az erdőket
Győzött a famaffia?
Múlt héten érkezett szerkesztőségunkbe egy átirat, amelyben a prefektúra arról értesít, hogy 2015. július 6-ánmegszületett a végleges és megfellebbezhetetlen döntés a botosani-i törvényszéken, miszerint több mint 7000 hektár erdőt nem szolgáltatnak vissza az Éltető család leszármazottainak.
2005-ben az örökösök kérték, hogy az elhunyt Éltető Mária, Albert és János Palotailván levő 2519 hektár, valamint Éltető József, Mária, Albert, Ibolya Judith és Marianna Ratosnyán levő 3834 hektár erdejét a Romániában érvényben levő törvények alapján adják vissza nekik. A Maros Megyei Földosztó Bizottság 2007-ben elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy ezek az erdők az 1944. szeptember 12-i békekötés utáni törvényeknek megfelelően, illetve az ellenség javait felügyelő és adminisztráló pénztár 1945. évi 91-es jogszabálya alapján állami tulajdonba kerültek, s mint ilyen, a kommunista rendszer előtt elvett tulajdonról van szó. A 2005. évi 247-es törvény az 1945. március 6. és 1989. december 22. között önkényesen elvett ingatlanokra vonatkozik, így ennek alapján nem lehetett visszakérni a már állami tulajdonba került erdőket.
Ezzel csak az a gond, hogy a pénztár valójában csak adminisztrálta az ellenségnek nyilvánított tulajdonosok (sz.m.: mint ismeretes, Románia augusztus 23-án felbontotta a náci Németországgal kötött egyezséget, szembefordult a központi hatalmakkal, és így automatikusan a magyarokat, idértve az Észak- Erdély területén élőket is, ellenségeknek nyilvánította) erdejét.
Az erdőtulajdon-visszaszolgáltatással foglalkozó jogász szerint ezeket a területeket valójában nem is vették el, viszont arra hivatkoznak, hogy a pénztár "kifizette" az értéküket az akkori tulajdonosoknak, így joggal kerültek az államhoz a területek, amelyekhez nyilván ragaszkodnak az 1989 utáni hatóságok is, hiszen másképpen a román állam tulajdonában – a Romsilva adminisztrálásában – alig maradna erdő a Maros mentén. Kettős történelmi igazságtalanság érte ezzel a döntéssel a főúri magyar családokat.
Ez már a romániai jogszolgálat útvesztője, hogy többévi dossziésétáltatás után sem sikerült megnyerni a pert. Nem marad más megoldás, mint a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulni – kevés eséllyel.
Furcsa az is, hogy Lucian Goga prefektus megköszöni az átiratban az erdészeti igazgatóságnak, a Pénzügyminisztériumnak és az országos tulajdonjog-visszaszolgáltató hatóságnak, valamint a helyi földosztó bizottságoknak, hogy állami tulajdonban maradtak az erdők. Teszi mindezt akkor, amikor előfordult, hogy az erdészek nem akarták kimérni az erdőterületeket, pedig a helyi földosztó bizottságok betonbiztos okiratokra hivatkozva első lépésben visszaszolgáltatták a területeket. Hogy aztán különböző mondvacsinált indokokkal a törvénykezés útvesztőjébe kerüljön az ügy, és az állam javára megfellebbezhetetlen döntés szülessen. Az ügyet az a Marius Pascan szenátor is felkarolta, akinek tudomásunk szerint érdekeltségei vannak a Felső-Maros mentén. Az erdőt a Romsilva Rt. állami vállalat termeli ki
Népújság (Marosvásárhely)

Kilencven magyar honvéd földi maradványait hantolták ki Kolozsváron
Mintegy kilencven, második világháborúban elesett magyar honvéd földi maradványait hantolták ki Kolozsváron magyar szakemberek – írta pénteken a Szabadság című kolozsvári napilap.
Az újság szerint a kolozsvári új zsidó temetőben az 1944 szeptemberében és októberében a Torda környéki csatákban elesett katonák csontjait tárták fel. A honvédok exhumálását az tette szükségessé, hogy az új zsidó temető érintett parcellája más rendeltetést kap. Ezért korábban a német hatóságok is kihantolták az ott eltemetett német katonákat, a földi maradványokat a Jászvásárban kialakított központi német katonai gyűjtőtemetőbe szállították.
A héten véget ért magyar feltárás során több honvédet sikerült azonosítani, személyes tárgyak is előkerültek. A honvédek újratemetését 2016-ra tervezik egy Maros megyei központi magyar katonai gyűjtőtemetőben, amelynek létrehozását a magyar honvédelmi minisztérium kezdeményezte a román illetékes hatóságnál.
A katonák maradványait a kihantolást végző temetkezési vállalat által biztosított helyen, a törvényes előírásoknak megfelelő módon helyezik el mindaddig, amíg sikerül létrehozni a központi magyar katonai gyűjtőtemetőt. A magyar fél bízik abban, hogy mielőbb sikerül megszerezni a szükséges engedélyeket, és 2016-ban lehetővé válik az újratemetésük – olvasható a Szabadságban.
Illésfalvi Péter hadtörténész a lapnak elmondta: a kolozsvári exhumálás
egyfajta úttörő vállalkozásnak számít, hiszen 1948 óta Magyarország területén sem volt ilyen méretű feltárás. Reményét fejezte ki, hogy lesz folytatás, mivel Erdélyben több helyen léteznek még feltáratlan katonasírok.
Népújság (Marosvásárhely)

Legnagyobb kincsük, az összefogás
Jól sikerült táborzárás Majláthfalván
Majláthfalván az elmúlt héten VI. alkalommal szervezték meg a hagyományos képzőművészeti kézművestábort. Az iskola területén zajlott ötnapos tevékenységen 64 helybeli, illetve két napig 11 tiszafüredi gyermek is részt vett. Az egész napos, ebéddel járó foglalkozásokon fafaragást, fazekasságot, bútorfestést, illetve néptáncot tanultak. Mivel a tiszafürediek is programmal érkeztek, két napig képeslapkészítést, illetve szalvétahajtogatást is tanultak. Sándor Attila a fafaragást, Lőrincz Annamária a bútorfestést, Vízi Jenő a fazekasságot, míg Márton Sándor a népdalt és a néptáncot gyakorolta a gyermekekkel.
Záróünnepség
A hét folyamán készült faragásokat, festéseket, cserépedényeket a sportteremben hosszú asztalokon lehetett megtekinteni a pénteken 17 órakor kezdődött táborzáró ünnepség előtt és alatt.
A kiállításon és záróünnepségen Bányai Eliza iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlt nagyszámú szülőt és hozzátartozót, akiknek a figyelmébe ajánlotta a heti foglalkozásokon készült alkotásoknak a kiállítását, majd köszöntötte a mellette álló Ioan Sorin Negrei vingai polgármestert, illetve Bölöni György megyei tanácsost, pécskai RMDSZ-elnököt, aki Kocsik Imre pécskai tanácsos, kisperegi iskolaigazgató társaságában érkezett. Miután dióhéjban ismertette az ötnapos program lebonyolítását és eredményeit, Ioan Sorin Negrei polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Örömének adott hangot, amiért egy sikeres, nagy tömeget megmozgatott, többnapos rendezvény záróünnepségén vehet részt. Az elmúlt napok munkájához, eredményeihez gratulált, majd abban a reményben zárta mondanivalóját, hogy a községi tanács jövőre, gazdagabb költségvetés birtokában, hatékonyabban támogathatja a hagyományos rendezvényt.
Bölöni György megyei tanácsos örömének adott hangot, amiért a nemzeti kultúránk megőrzésében ilyen szép, követésre méltó hagyomány alakult ki Majláthfalván.
Az ünnepi műsorban előbb kisdiákok, utánuk a nagyobbak, a végén mindnyájan bemutatták a hét folyamán Márton Sándortól tanult tánclépéseket, népdalokat, vastaps közepette. Előadás után a nyugdíjasklub hölgytagjai a maguk által sütött lekváros, illetve cukros fánkkal kínálták a résztvevőket. Utána vendégeket és a támogatókat egyik osztályteremben feltálalt ebéden látták vendégül, ahol szervezők és vendégek jó hangulatban, szívélyesen elbeszélgettek, de Jenes Ferenc harmonikakíséretével rágyújtottak néhány nótára is. Mert a magyar ember a jól végzett munka örömére, kellemes együttlétkor vagy egyszerűen szokásból, ha egy pohár bor mellett jól érzi magát, rázendít egy nótára.
Pozitív vélemények, köszönet
Andresz József községi tanácsos, majláthfalvi RMDSZ-elnök szerint az idei különlegesen jól sikerült rendezvény volt a gyermekek részére, akik még a vakáció elején járnak, tehát még nem kapcsolódtak ki teljesen, remekül szórakoztak. Az oktatók is nagyon jó véleménynek adtak hangot a szülők és a gyermekek hozzáállásáról. Mivel a résztvevők ebédet is kaptak, nem kellett hazamenniük, zökkenőmentesen lehetett megszervezni az egész napos foglalkozásokat. Az is pozitív dolog volt, hogy nemcsak majláthfalvi, hanem azok a gyermekek is részt vehettek, akik a nagyszülőknél vakációznak.
Kaslik András, a Pro Majlát Egyesület elnöke a jól sikerült rendezvényt a pozitív hozzáállásnak, illetve a szervezésben szert tett gyakorlatnak, a lelkes pedagógusok és a segítőkész szülők hozzáállásának tulajdonította.
Amint Bányai Eliza iskolaigazgatótól megtudtuk, a majláthfalviak igen konstruktívan, segítőkészen álltak a hagyományos tábor megszervezéséhez, amit már szinte megkövetelnek. E hozzáállás a támogatásokban is megnyilvánult, a lakosság kéretlenül jelentkezett, mindenki azzal támogatta, amivel tudta. Ezenkívül a Vingai Polgármesteri Hivatal, a Pro Majlát Egyesület, az RMDSZ helybeli szervezete, a Szórvány és Integratio Alapítvány, az Asoc Egyesület, a pécskai Tóth Csaba, a Dusilcom cég kenyeret biztosított, Sipos György, Berta Nelli, Kardos István, az iskola szülői bizottsága, a szülők közössége, a majláthfalvi gazdák, Kaslik András, Molnár András, Szécsi Ferenc, Andresz József támogatta a tábort, a Majláthfalvi Nyugdíjasklub nőtagjai fánkot sütöttek a záróünnepségre. Külön köszönetet mondott a pedagógus kollégáknak és az iskolagondnoknak, akik naponta, reggeltől estig részt vettek a szervezői, a felügyelői munkában.
Szerk. megj.: A majláthfalviak példaértékű összefogása – ami nemegyszer döntötte már el a vingai polgármester kilétét – ezúttal is sikerre vitte egyik hagyományos rendezvényüket, amiben talán nem is a támogatás, hanem az összefogás a legfontosabb, amiért valóban köszönet jár mindannyiuknak!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Pártbejegyzésről kezdőknek
Az új választási törvény egyik érdemének tartják a pártbejegyzés megkönnyítését, ennek azonban máris látszanak a hátulütői. Korábban az ország valamennyi megyéjéből összegyűjtött 25 ezer támogató aláírás alapfeltétel volt egy új politikai alakulat létrehozásához. Ez mára megszűnt, három személy is elég a bejegyzéshez. A megszorítások eltörlése kétségtelen előnyökkel jár, sokak szerint a regionális pártok a legfőbb haszonélvezői e módosításnak, ugyanakkor hátrányaival is számolni kell.
Sajtóértesülések szerint az Új Jobboldal, a román legionáriusok nyomdokaiba lépő, nagyrészt fiatalokból verbuválódott szélsőségesen magyarellenes csoportosulás máris benyújtotta a bíróságra kérését pártalapításra – idézi többek közt a Krónika a Rise Project oknyomozó portált. A döntés szeptemberre várható, a bíróságon áll vagy bukik, hogy teret enged a szélsőségesség pártosodásának, vagy felméri az ezzel járó veszélyeket. (A neonáci és kommunista pártok betiltására vonatkozó törvény alapot szolgáltathat erre.) A lap kommentárjában hozzáfűzi: egy szélsőséges párt megjelenése felerősítheti a kisebbségellenes megnyilvánulásokat a parlamenti román pártok házatáján is, akik minden bizonnyal megpróbálják majd túlkiabálni őket. Mint tudjuk, választási kampányok idején – de nem csak! – különben sem szükséges komolyabb külső kényszer a magyarellenes hangulatkeltéshez. Én azonban inkább attól tartanék, hogy a mégiscsak visszafogottabb, de nem kevésbé visszataszító pészédés vagy liberális nackósok megnyilvánulásai hirtelen leértékelődnek, eltörpülnek majd az Új Jobboldal árnyékában, a jelenleg hatalmon lévő szolgálatos kisebbségellenesek számítanak majd a mérsékelteknek, ha a szélsőjobb sávja kitolódik. Tudjuk, hogy ezek a szalonképes nackósok, akiket Európa partnernek tekint, sokkal ártalmasabbak, mint az illegitim újjobbosok, akikkel – egyelőre legalábbis is – mégsem illik parolázni.
SZÉKELY KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Magyarvalkói Napok – kilencedszer
A hagyományőrzés és a mulatság jegyében zajlottak idén is a magyarvalkói napok.
Az Adatlap Egyesület immáron kilencedszer szervezte meg a rendezvényt, amelyen a helybéli lakosokon kívül a környék falvaiból is összegyűltek az érdeklődők. A bográcsgulyásfőzés és az azt követő fáklyás menet már majdnem egy évtizede a magyarvalkói közösségi alkalom nyitóestjének a kezdetét jelzi. Ilyenkor nem csak a helybéliek gyűlnek össze a rendezvénysorozatra, de a távolba szakadt fiatal családok is igyekeznek hazajönni, a rendezvényre. A szombat délelőtt most is a gyerekeké volt. A legkisebbeknek kézműves tevékenységeket szerveztek, ügyességi versenyen vehettek részt, illetve tojásvivő és zsákba futó verseny keretén belül mutathatták meg ügyességüket. A vasárnap reggeli istentisztelet után Mihály Ferenc farestaurátor mesélt a templom kazettás mennyezetének szimbólumvilágáról.
(hover)
Szabadság (Kolozsvár)

EU-tábor Marosfőn: „tanultunk, szórakoztunk, kupálódtunk”
Kevesebb politikai előadás, több ifjúsági program a rendezvényen
Bár a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem objektív okok miatti távolmaradása miatt (az új szervezőcsapat későn kereste meg a magyar tannyelvű felsőfokú oktatási intézmény illetékeseit) sok résztvevőben és a sajtó képviselőiben is aggályok merültek fel az EU-tábor tartalmi részével kapcsolatban, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Kós Károly Akadémia Alapítvány által a Hargita megyei Marosfőn idén immár a tizenkettedik alkalommal megszervezett, és tegnap véget ért rendezvény csapata kitett magáért: új koncepció és fiatalos, művészi külalak, tartalmas előadások és a fiatalok érdeklődését igazán felkeltő alternatív programok, mi több, a tabutémák feszegetése.
Idén az EU-tábor a bevándorlásra, az aktuális európai problémákra és a romakérdésre összpontosított – sikerrel. Ellenben sokan hiányolták a tábortüzet és a gulyásfőző versenyt.
Szabadság (Kolozsvár)

A román diákok felé is nyit a Sapientia Kolozsváron
Bővítette kínálatát, román anyanyelvű diákokat is vár és egyetemi infrastruktúra-fejlesztést ígér a következő tanévre a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári kara.
Az oktatási intézmény mától kezdődően két hétig várja a jelentkezőket. Tonk Márton, a kar dékánja a Krónikának elmondta: az egyik legfontosabb idei újdonság, hogy a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karával közösen angol nyelvű, európai és nemzetközi üzleti jogi magiszteri képzést indítanak. Megtudtuk: a képzés más nemzetiségű diákok számára is nyitott, egyben ezzel tesztelik azt is, hogyan reagálnak a felajánlott lehetőségre az erdélyi román diákok.
„A július 13–24. közötti beiratkozási időszakban négy alap- és három mesterképzést kínálunk a diákoknak. Összesen 180 helyet hirdettünk meg, amelyből 83 ingyenes, valamint 97 tandíjköteles hely. Ebből 130 hely alapképzésen, 30 hely magiszteri képzésen, 20 hely a Debreceni Egyetemmel közösen indított, angol nyelvű mesterin” – részletezte kérdésünkre Tonk Márton. Mint mondta, a tandíj értéke nem változik, továbbra is szaktól függően 250 és 450 euró között mozog évente.
A dékántól ugyanakkor megtudtuk: újdonságnak számít, hogy idén az egyetem kollégiuma a Diakóniai Központ egyik szárnyában kap helyet, amely 30 fő befogadására alkalmas. Ez a felsőoktatási intézményben tanuló diákok 15-20 százalékát jelenti. Ennyi hely korábban is elég volt, a diákok nem igényelnek több helyet – tette hozzá.
A Krónika kérdésére a dékán elmondta: ennek elsősorban az oka az, hogy a Sapientia három kara közül Kolozsváron tanulnak a legtehetősebb diákok, akik inkább az albérletet választják, így bármenynyire is meglepő, a kollégiumi helyekre nincs túljelentkezés, mint más intézmények esetében.
Megtudtuk még, a magyarországi alapítványi forrásokból nyert támogatásoknak köszönhetően a filmes mesterképzőn öt olyan Kárpát-medencei magyar diáknak biztosítják a képzését díjmentesen, akik nem magyarországiak vagy erdélyiek. A felvidéki, kárpátaljai vagy délvidéki diákok számára egyébkén ingyenes a képzés, de a megélhetési költségeiket is vállalja az egyetem.
Szintén az újdonságokhoz tartozik, hogy a diplomácia és interkulturális tanulmányok magiszteri képzésen egy választható iszlám modult is elindítanak, Rostoványi Zsolt és Maróth Miklós iszlámszakértők tartják a kurzusokat. Tekintettel arra, hogy az iszlám vallás, kultúra, társadalmi és politikai berendezkedése a közösség részéről is nagy érdeklődésre találhat, az előadások valószínűleg nyilvánosak lesznek. A beiratkozást követően a felvételikre július 21–26. között kerítenek sort.
Szenkovics Dezső egyetemi adjunktus, a kar főtitkára ugyanakkor bejelentette: idén is fejlesztették az egyetem infrastruktúráját is. Egy 13 millió forintos beruházásnak köszönhetően az egyetem Aula Magna Termét új hang- és vetítőtechnikával szerelték fel, amellyel a terem a nagyobb mozgóképes fesztiválok igényeit is képes kiszolgálni.
Hozzáfűzte: erre azért volt szükség, mert Kolozsváron kevés olyan mozi van, amely rendelkezik a fesztiválszervezők igényelte korszerű technológiával. Az egyetem ugyanakkor további fejlesztésekre készül, ősz végén várhatóan egy háromkamerás, HD-minőségű adást venni és sugározni képes tévéstúdiót rendeznek be, amelyet bárki kibérelhet majd az egyetemtől.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Búcsú a Babeş–Bolyaitól (1.)

Hagyományápolással küzd Bodonkút a megmaradásért
A megmaradásért küzd a Kolozs megyei Bodonkút maroknyi tagot számláló magyar közössége, amely hétvégén ötödik alkalommal szervezte meg a falu neves szülöttjéről elnevezett Budai Nagy Antal Napokat.
A rendezvényen egyebek mellett gulyással, néptáncelőadással és színdarabbal csábították haza a településről elszármazottakat, akik szép számban érkeztek az eseményre: a megnyitó református istentiszteleten zsúfolásig megtelt a templom, amire rég volt példa a Kajántó községhez tartozó, Kolozsvártól alig 15 kilométerre található faluban.
Az istentisztelet után Jakab József nyugdíjas tanító idézte fel a települése történetét, így a Bodonkúton először járók megtudhatták például, hogy a települést az első világháború előtt Burjánosóbudának hívták. A falu legnevesebb szülöttje az 1437-es parasztfelkelést vezető Budai Nagy Antal – a róla szóló dráma megírása előtt Kós Károly egy hetet töltött a faluban anyaggyűjtés céljából.
A kulturális programokat a református templommal szemben álló kultúrotthonban tartották, a vendégeket ugyanakkor finomabbnál finomabb süteményekkel és ínycsiklandozó gulyással kínálták.
Az épület egyébként korábban tanintézetként működött: a helyszínen többen is meséltek arról, hogy miután az első világháborút követően a román állam kisajátította a falu iskoláját, a magyar lakosság összefogása nyomán épült meg az új ingatlan. Minden lakos egy tehén árával járult hozzá az új iskola létrehozásához, amely az egyházközség tulajdonába került, a második világháború után azonban a kommunista rezsim államosította, amikor pedig a rendszerváltás után visszakapta az egyház, az épület rendkívül leromlott állapotban volt.
Deák Dezső, az egyházközség gondnoka felidézte: akkor többen is azt javasolták, hogy bontsák le az ingatlant, az építőanyagot pedig osszák szét, végül azonban másképp alakult az épület sorsa. A helyiek adománygyűjtésbe kezdtek, felkeresték az elszármazottakat is, a támogatásból pedig sikerült új alapot önteni, és az egyik falat is újjáépítették.
Akkoriban hozták létre a – hétvégi rendezvényt is szervező – Budai Nagy Antal Egyesületet, és mivel az egyházközségnek nem volt anyagi kerete a további munkálatokra, 49 évre bérbe adták az épületet a szervezetnek.
Jakab István, az egyesület elnöke lapunknak kifejtette: amikor első ízben rendezték meg a Budai Nagy Antal Napokat, a helyi román közösség részéről elítélő, sokszor gúnyos reakciókat tapasztaltak. Később azonban ez változott, egyrészt amiatt, hogy mostmár a román közösség is használja az épületet.
Erdélyi Tünde helyi református lelkész arról számolt be, hogy jelenleg 63, egyházbért fizető tagot számlál a bodonkúti református egyházközség, rajtuk kívül még tíz magyar él a faluban. Elmondása szerint a közösség folyamatos apadásában az elvándorlásnak is nagy szerepe van.
„Jelenleg ott tartunk, hogy az egyházközség pusztulásra van ítélve. Egy hónap múlva megszűnik a kántori állás, és én is új munkahely után nézek, mert egyszerűen nem tudja fenntartani magát az egyházközség” – panaszolta. Erdélyi Tünde kilenc éve szolgál a településen, ez idő alatt pedig mindöszsze egyetlen keresztelőt tartottak, ugyanakkor egyetlen házasságkötésre sem került sor. „Az emberek abban reménykednek, hogy az elszármazottak visszaköltöznek, de ez nem történik meg. A községközpont Kajántóba még költöznek ki, de Bodonkútra már nem” – magyarázta a lelkész.
Hasonló jelenségről számolt be Cseterki Ferenc is, aki Kós Károly Budai Nagy Antal históriája című drámája alapján rendezett előadást a rendezvénysorozatra. Mint rámutatott: a faluban rengeteg az üres, elnéptelenedett ház.
A kilátástalan helyzet ellenére a délután rendkívül jó hangulatban telt el: a vajasdi Margaréta néptánccsoport vendégszereplését hatalmas tapssal jutalmazta a közönség. Az eseményt a Budai Nagy Antal históriája című előadás követte, amelyet a helyi és a faluból elszármazott fiatalokból összeállt amatőr társulat adott elő – a fiatalok joggal érdemelték ki a vastapsot.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

A zöld szörnyeteg
Van annak tucatnyi esztendeje, hogy Frunda György a román parlamentben felhívta a figyelmet a legionáriusok létezésére, ténykedésére, hiszen tele az ország az általuk kiadott könyvekkel, folyóiratokkal, sőt, Bukarest utcáin is menetelnek. Már akkor hallottam, nem kell őket bolygatni, mert… felfigyel rájuk a közpolgár is, és akkor megerősödhetnek (?). A bukaresti Griviței út egyik épületén ma is ott lobog a duplakeresztes zöld zászló, sőt, hatalmas felirat hirdeti a világnak, hogy itt van Mihály arkangyal légióinak legvéresebb történettel rendelkező fészke, a Vasgárda. Ráadásul az épületben dokumentációs központ is működik, hogy az ifjúság is megismerkedhessen a „dicső” múlttal.
Végül a törvényhozás két háza elfogadott egy törvénymódosítást, amellyel betiltották a legionárius és vasgárdista jelképek használatát, kimondták az általuk terjesztett eszmék fasiszta jellegét. Kényszer alatt tették ezt, hiszen több külföldi intézmény, egyesület, neves személyiség – többek között Elie Wiesel – figyelmeztetett arra, hogy egy sor szervezet átvette a legionáriusok ideológiáját. Mindezek ellenére a Vasgárda tovább menetel.
Miközben a hatóságok a székely zászlót üldözték, a legionáriusok zászlaja mindvégig ki volt tűzve, a vasgárdistákat az egészségük felől sem kérdezték. Sőt, az interneten ma is ott a blogjuk, amelyben arról értekeznek, hogy a két világégés közötti román értelmiség krémjét –Mircea Eliadet, Emil Ciorant, Constantin Noicat, Nae Ionescut, Ernest Berneat stb. – ítélik-e el ezzel a jogszabállyal. Jó balkáni szokás szerint nemigen beszéltek, írtak sem a történészek, sem pedig a román kultúra jelesei nagyjaiknak fasiszta ténykedéséről, szerepéről.
Sajnos, a fasiszta színezetű nacionalizmus még mindig mindennapi valóság Romániában. A zöld szörnyeteg csak a megfelelő pillanatra vár, hogy megint felüsse fejét. És éltetik az ország élén lévő, nagynemzeti álmokat kergetők hon­atyák, országnagyok és újság­írók, a kisebbséget folyamatosan elnyomni akaró politikusok, a nemzeti érdek jelszó alatt ténykedő, de lényegében a központi hatalmat erősíteni óhajtó vezetők is. Olykor nem értik, még a törvény ellenére sem, hogy mi a baj a Vasgárdával. No meg az Új Jobboldallal. Elvégre lényegében ugyanazt akarják, mint ők.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Oktatók oktatása
Sorozatban 23. kiadásához érkezett a Bolyai Nyári Akadémia. A nagy erdélyi tudósról elnevezett pedagógusképző tanfolyam szervesen beépült a romániai magyar közoktatás éle­tébe, s az biztos, jóval szegényebbek lennénk, ha valami okán véget vetnének ennek a kiemelt jelentőségű, 1993 óta soha el nem maradt rendezvénynek. Ennek kapcsán hadd említsük meg, hogy magyarországi támogatás nélkül elképzelhetetlen lenne a Kárpát-medence legnagyobb, talán legértékeltebb, a közoktatásban dolgozó pedagógusoknak szervezett továbbképző fórum, amelyen elsősorban a magyar tannyelvű oktatás megoldásra váró gondjai, a pedagógus személyének és személyiségének meghatározó szempontjai kerülnek előtérbe.
Minden alkalommal egy-egy fő témakörre épül a tanfolyamok anyaga. Két esztendővel ezelőtt A tanulás tanulása volt a címe a rendezvénynek, mely téma soha nem veszít, nem veszíthet fontosságából, hiszen az iskolai tevékenység alapja mindig is a tanulás volt, és marad. Tavaly a különbségen alapuló oktatás lehetőségeit taglalták, az idénre pedig A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán elnevezést kapta a tanfolyamok fő gerince, ami közérthető magyarra lefordítva a különböző közlési készségek tanítását, gyakorlását jelenti.
Érdemesnek tartom megemlíteni, hogy az Akadémia megszervezését, lebonyolítását a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége vállalta fel, s a kezdeti időszakban Debrecenben tartott rendezvény több mint tíz éve erdélyi városokban zajlik. Legtöbbnek a szovátai Teleki Oktatási Központ biztosítja a helyszínt, de Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Szatmárnémeti, Válaszút, Déva, Nagyvárad, Kolozsvár is várja az összesen huszonnégy csoport valamelyikét. És ami fontos: egy idő óta a tanfolyamot a hazai oktatási rendszer is elismeri. Az idei, a 23. Bolyai Nyári Akadémiát – bár pár csoportban már megkezdték a munkát – hivatalosan ma nyitják meg a szovátai Teleki Oktatási Központban. Sepsiszentgyörgyön, a Kós Károly Líceumban az iskolai könyvtárosok képzése folyik, tanfolyamfelelős Kiss László, a Mikes Kelemen Gimnázium főkönyvtárosa.
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Biztonsági kérdés is
Kerekasztal a bevándorlásról
A migrációt nem lehet kizárólag humanitárius kérdésként kezelni Európában, a jelenség immár biztonságpolitikai problémákat vet fel – állapították meg az RMDSZ európai parlamenti (EP-) képviselői, Sógor Csaba és Winkler Gyula a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) marosfői EU-táborában szombaton.
Sógor Csaba előadásában ki­emelte: az EU megpróbálta a migrációs kérdést humanitárius szempontból kezelni, de a dublini rendelet egyelőre nem vezetett megoldásra, hiszen a migránsokat nem sikerült integrálni az európai társadalmakba. 25 millió muzulmán él az EU-ban, és nem zárható ki, hogy megpróbálják majd a saját képükre formálni azokat az országokat, ahol nagy számban élnek. 1990-ben már kétmillió török vendégmunkás élt Németországban, azóta – részben családegyesítés címén – 5,5 millió személy érkezett még. A jelenlegi statisztikák szerint 2060-ig még 60 millió migráns várható Európába.
Winkler Gyula arra hívta fel a figyelmet, hogy a bevándorlási kérdés vizsgálatakor határozott különbséget kell tenni a menekültek és a gazdasági bevándorlók között. Ez utóbbi állandó kihívást jelent az EU számára, hiszen migráció mindig is volt, van és lesz addig, amíg gazdasági és életszínvonalbeli különbségek léteznek régiók, országok, kontinensek között. Megítélése szerint a menekülthullám, amellyel Európának most szembe kell néznie, az észak-afrikai, illetve közel-keleti országokban történő zavargásoknak, polgárháborúknak, belső viszonyoknak tulajdonítható.
Az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő MIÉRT 12. székelyföldi EU-tábora tegnap ért véget.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Parádés hangulat az idei fúvósfesztiválon
Az elmúlt hétvégén a Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szervezet (NAMISZ) és az RMDSZ immár III. alkalommal szervezte meg a Parádé Fúvós Fesztivált a Holnaposok-szoborcsoport mellett. A fesztivál nevéhez méltóan parádés volt a hangulat péntek és szombat este egyaránt.
Ahogyan Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, és Székely István klarinétművész, a Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar vezetője is utaltak rá rövid köszöntőjükben, az idén szerencsére gyönyörű napsütésben zajlottak az események. Ezt kihasználva, számos kisgyermekes szülő is végighallgatta a koncerteket: voltak gyerekek, akik plédekre ülve aszisztálták végig a történéseket, míg mások a zene ütemére mozogtak, illetve a Holnaposokon is folyamatosan csüngött néhány kisfiú. A fesztivál nevéhez méltóan tehát parádés volt a hangulat péntek és szombat este egyaránt. Tulajdonképpen mindkét nap egy-egy premiernek lehettek tanúi az érdeklődők: a nyitónapon első alkalommal fordult elő ugyanis, hogy a Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar 15 tagú kamaraegyüttese együtt lépett fel látványos koreográfiákkal készült tánccsoporttal – nevezetesen a Varga Friderika irányította Mystique mazsorettel –, másnap pedig a neves, több mint 30 éves múltra visszatekintő Budapest Ragtime Band koncertezett első alkalomból Váradon. Nemzetközi hírükhöz méltóan, remek előadással rukkoltak elő a tagok, illetve bebizonyították azt is, hogy nem csupán zenészként kiválóak, hanem showmanként is megállják a helyüket.
Humorosak is
De visszatérve a péntekhez: a Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar programjában különböző tánc stílusok, mint szamba, mambó, tangó, flamenco és könnyűzene feldolgozások szerepeltek, többek közt felcsendült a Lemon Tree, a Coco Jumbo, a My Way, a Helló Dolly és a Lambada. Külön értékelendő és kiemelendő, hogy Székely István szemmel láthatóan nagyon élvezte a zenélést, interaktivitásának is köszönhetően egyfajta örömzenélésbe torkollott az előadás, no meg természetesen ráadásokba, János bácsi közismert csatabeli kalandjával. Szombat este az egyik legjobb jelenleg létező dixieland-dzsessz-ragtime együttes, a Budapest Ragtime Band teremtett fergeteges, vidám hangulatot. (A színpadért köszönet a Szigligeti Színháznak). Sajátos feldolgozásukban egyebek mellett elhangzott a Tell Vilmos-opera nyitánya, Bizét Carmenjének jól ismert melódiája, és Hacsaturján talán legnépszerűbb szerzeménye is. De volt ezenkívül Mézga-család is, illetve az ehhez hasonló alkalmakkor kihagyhatatlan Sweet Georgia Brown, és Wonderful World is. Sok-sok fülbemászó dallam, némi „ruhakörítéssel” kiegészítve. Nem kell tehát csodálkozni azon, hogy csak nehezen engedte el a közönség a fellépőket.
Ciucur Losonczi Antonius

erdon.ro

Riporttábort tartottak Borbereken és Óradnán
Bukarestből, Brassóból, Temesvárról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Csíkszeredából érkeztek az újságírók Borberekre, hogy részt vegyenek a háromnapos riporttáborban. Az ott készített riportok szeptemberre jelennek meg kötetben a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének gondozásában. Magyar nyelvű oktatás, kétnyelvű szentmise a római katolikus templomban, a Román Írószövetség borbereki üdülője, Reményik Sándor-emlékház, bányavállalat, temető és síremlékek, környezetvédelem, gazdasági vállalkozások, régi receptek, hegymászás, vízi erőművek – ezek, vagy hasonló témák keltették fel az újságírók érdeklődését a július 12-14. között a Beszterce-Naszód megyében, Óradnán és Radnaborbereken megszervezett MÚRE-táborban. A cél az oknyomozó, tényfeltáró újságírás, a szociográfiai riport eszközeivel felfedni és rögzíteni a vidék történéseit, állapotát. A feltáró munka eredményeként riportkötet jelenik meg az Óradnai Magyar Napokra, amelyet szeptember első felében szerveznek meg.
Az adatgyűjtés Radnán, a községközpontban történt, valamint Borbereken, ahol a sajtósok szállása volt. Az újságírók között az írott- és az elektornikus sajtó munkatársai, illetve egyetemi hallgatók is részt vettek a táborban. A Román Televízió Magyar Adásának munkatársai, a Háromszék, a Hargita Népe, Vásárhelyi Hírlap, a Krónika, a
maszol.roa vasarhely.ro, a Kolozsvári- és a Marosvásárhelyi Rádió riporterei, szerkesztői és tudósítói, kolozsvári és marosvásárhelyi egyetemisták, újságíró- és kommunikáció szakosak, járták az utcákat, fényképeztek, beszélgettek az emberekkel, interjúztak egykori bányászokkal és bányász-feleségekkel, pedagógusokkal, a plébánossal, fiatalokkal, vállalkozókkal, magukat magyarnak valló románul beszélőkkel, hegyet másztak, elhagyott nyaralókat térképeztek fel. A táborozókkal Antal Attila, a besztercei önkormányzat egyetlen magyar tanácsosa, Toók Katalin, az RMDSZ nőszervezetének Beszterce megyei elnöke és Plesch Katalin, a megyei EMKE elnöke is találkozott, akik felvázolták a besztercei magyarság helyzetét az oktatás, művelődés, gazdaság szempontjából. Óradnán és Radnaborbereken 1967-ben szűnt meg a magyar tannyelvű oktatás, a szülők kénytelenek voltak gyerekeiket román iskolába íratni. Az azóta eltelt időszak alatt bekövetkezett a nyelvcsere, ma már alig beszélik a magyar nyelvet, leginkább a középkorúakat érintette az akkori intézkedés, akik már saját gyerekeikkel románul beszélnek, így aztán sokan nem beszélnek magyarul, mégis magyarnak vallják magukat. –
Egy másik történet a bányákról szól: ércet, cinket bányásztak, közel hatszáz személy talált munkát, amit aztán a bányák bezárásával elveszített. A plébános, hogy híveit ne veszítse el, magyarul és románul tartja a szentmisét. Vannak, akik csak magyarul szeretnék a prédikációt hallgatni, de akkor viszont, akik nem tudnak magyarul, nem mennének a katolikus misére. Kis faház, bejáratánál emléktábla, hogy rendszeresen ott nyaralt Reményik Sándor. A tulajdonos panziót működtet. Egy másik, egykori nyaraló, amelynek homlokzatán most is ott az Írószövetség felirata, ma szellemtanya, ablakai, bútorzata széttörve. Több épület is áll még, ahhoz hasonló. Óradnán hétvégi vásár a piacon, nagy a nyüzsgés, újságírók adják egymásnak a kilincset a volt tanítónőnél, az egykori bányamérnöknél, vagy a magyar oktatást kezdeményező és pártoló Erzsikénél. Megismerkedtek Mariska nénivel, Ilus nénivel, vagy a három testvérrel, akiknek román édesanyjuk magyarnak nevelte őket, miután magyarországi, Óradnára települő édesapjuk elhunyt. Este szakmai beszélgetés, a napközben történtek értékelése, tapasztalatcsere zárta a napot. A riportkötet szeptemberre fog megjelenni és leghamarabb Óradnán mutatják be az Óradnai Magyar Napok keretében.
Antal Erika
maszol.ro

Hivatalos: zárolta az ügyészség Victor Ponta vagyonát
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) hétfőn hivatalosan is megerősítette azt a sajtóba kiszivárgott információt, miszerint zárolta Victor Ponta miniszterelnök vagyonát. A DNA a kormányfőt azzal gyanúsítja, hogy 2007-2008-as ügyvédi tevékenysége idején valós munkavégzés nélkül, hamisított tevékenységi beszámolók alapján vett fel havi két-háromezer eurós ügyvédi honoráriumot üzlettársa, Dan Şova ügyvédi irodájától.
A DNA közleményéből nem derül ki, hogy teljes vagy részleges vagyonzárról van-e szó, de a vádhatóság leírása szerint Ponta összesen mintegy 260 ezer lejnyi jogtalan haszonra tett szert a szintén korrupcióval gyanúsított Dan Șova ügyvédi irodája révén. A közlemény azt követően jelent meg, hogy Ponta gyanúsítottként kihallgatásra jelentkezett hétfőn a vádhatóságnál. A miniszterelnök ártatlannak mondja magát. Távozáskor közölte, hogy kérésére független könyvvizsgálatot rendeltek el.
Ponta segítette Șovát?
A Ponta ellen okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával indított bűnvádi eljárás annak a korrupciós ügynek a leágazása, amellyel Dan Șova szociáldemokrata szenátort vádolja a DNA. Az ügyészek két olténiai hőerőművel 2007-ben kötött megbízási szerződése miatt hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítják Sovát, akinek az ügyvédi irodája állítólag 3,4 millió lejnyi honoráriumot és sikerdíjat vett fel az állami cégektől.
A România Liberă című jobboldali lap szerint valójában a 2004 óta képviselői mandátummal rendelkező Victor Ponta volt az, aki - politikai befolyását felhasználva - előnyös állami megbízatáshoz segítette barátját: a lap szerint ezzel magyarázható az, hogy Șova neki is juttatott a pénzből. A lap azt állította, hogy Ponta Gorj megyei parlamenti képviselőként jutott hozzá a két hőerőművel kapcsolatos bizalmas információkhoz.
MTI
maszol.ro

Új szakokat indít a BBTE, online jelentkezés a PKE-n
Új képzésekre lehet idén iratkozni a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, míg a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) szakjaira ettől az évtől már online is lehet jelentkezni.
A BBTE-n kedden kezdődik a beiratkozási időszak, amely július 31-éig tart: a diákok német tannyelvű turizmusföldrajz és üzleti adminisztráció szakra is jelentkezhetnek, angol nyelven pedig közbiztonság és közéleti vezetőképzés indul. A magyar tagozaton négy új magiszteri képzést indítanak: a leendő hallgatók például filmművészeti, valamint informatikadidaktika szakra jelentkezhetnek.
A kincses városi felsőoktatási intézmény a magyar tagozat alapképzésén 1093, a magiszteri szakokon pedig 550 tandíjmentes helyet hirdetett meg, ugyanakkor mintegy kétszer ennyi tandíjas helyet is biztosítanak. A felvételizők összesen 509 szak közül választhatnak, ezek közül csak hat esetében emelkedik a tandíj az októberben kezdődő új tanévtől.
A választott képzéstől függően beiratkozáskor 80–250 lejt kell fizetniük a diákoknak, míg az éves tandíj ára 2500–5000 lej közötti. Tavaly az informatika, a gazdasági informatika és a kinetoterápia szakra iratkoztak be a legtöbben, de népszerű volt a pszichológia és a kommunikációs képzés is.
Eközben a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem jelentősen megkönnyítette a hétfőn elkezdődött beiratkozási folyamatot, hiszen a diákok online, a felsőoktatási intézmény honlapján is jelentkezhetnek a választott szakra mind alapképzésen, mind magiszteri szinten.
A felvételizőknek ki kell tölteniük egy űrlapot, amelyben megnevezik a kívánt képzést, és csatolniuk kell az iratkozáskor kért dokumentumokat, például az érettségi oklevelet és a születési anyakönyvi kivonatot. János Szabolcs rektor lapunknak elmondta: ezzel főként a más településen élő diákokat segítik, akiknek így nem kell Nagyváradig utazniuk. Az alapképzésre jelentkezők július 22-éig iratkozhatnak be, míg magiszteri szinten 24-én zárul a felvételi időszak. A tandíjat egyik képzésen sem emelik.
János Szabolcs azt is elmondta: idén nem indítanak új szakokat alapképzésen, inkább a meglévőket szeretnék megerősíteni. „A következő időszakban a mesterképzésre fektetjük a hangsúlyt: az új tanévtől idegenforgalmi gazdálkodást és turizmusképzést indítunk” – osztotta meg János Szabolcs. Hozzátette: idén nem indítanak kortárs politikai filozófiák magiszteri szakot, ugyanis a filozófia és művészet a nyilvános térben elnevezésű képzés iránt nagyobb az érdeklődés.
A hallgatók ugyanakkor többnyelvűség és multikulturalitás, európai szociálpolitikák, vállalkozások fejlesztésének menedzsmentje, vallástudományok, zeneművészet az audiovizuális kultúrában, valamint vizuális kommunikáció képzésre felvételizhetnek magiszteri szinten. A rektor emlékeztetett: a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemmel (ELTE) kötött megállapodásuk értelmében azok, akik a PKE-n mesteriznek, lehetőségük lesz az ELTE-n elvégezni a doktori képzést.
A PKE alapképzésen 585 helyet hirdet meg, ebből 247 tandíjmentes, míg magiszteri képzésen 212 helyre lehet jelentkezni, ezek közül 95 ingyenes. Alapképzésen filozófia, angol, német, valamint magyar nyelv és irodalom, szociális munka, szociológia, menedzsment, kereskedelmi, turisztikai egységek gazdaságtana, pénzügyek, zenepedagógia, képzőművészet, óvodai és elemi oktatás pedagógiája, valamint teológia szakot indítanak, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karának kihelyezett tagozatán ugyanakkor agrármérnöki képzést bonyolítanak le. János Szabolcs arra is kitért: bizakodó, hiszen idén nőtt a sikeresen érettségizők aránya.
A Nagyváradi Állami Egyetemre ugyancsak hétfőtől lehet beiratkozni: itt ugyan többségében román nyelven zajlik az oktatás, de az óvodai és elemi oktatás pedagógiája képzés magyar nyelvű.
Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Székelyhon.ro

Pulzus – ismét Udvarhelyen lüktet
Negyedik kiadásához érkezett a Pulzus névre keresztelt székelyudvarhelyi művésztelep: a rangos, szakmai körökben igen elismert rendezvényen idén tíz helyi, hazai és külföldi képzőművész vesz részt, akik tíz napra veszik majd birtokba a Spanyár-házat.
A négy éve először megnyitott Pulzussal egy olyan folyamat vette kezdetét, amely célul tűzte ki, hogy megkeresi, felmutatja azokat a sajátos lehetőségeket, értékeket, amelyek segítségével a város, illetve tágabb kitekintésben a régió művészete kísérletet tehet belesimulni a nemzetközi kortárs képzőművészeti életbe.
A művésztelep alapgondolata Berze Imre udvarhelyi fiatal szobrásztól származik, akinek célja volt, hogy kortárs vizuális művészeti alkotások és interaktív képzőművészeti kapcsolatok létrehozására alkalmas rendezvény helyszíne lehessen a város. Az ötletgazda kezdeményezését a Haáz Rezső Múzeum karolta fel, a Pulzust azóta is partnerségben, az intézmény ügykezelésébe tartozó Spanyár-házban tartják. Az idei, július 13. és 23. között megtartandó művésztelep helyet követel magának a szakmai körökben is.
Az alkotótáborban ezúttal tízen vesznek részt: Bartis Elemér (Csíkszereda), Erőss István (Magyarország), Gidó Szende Melinda (Székelyudvarhely), Koter Vilmos (Csíkszereda), Mira Marincaș (Kolozsvár), Siklódi Zsolt (Szováta), Siklódy Ferenc (Csíkszereda), Zidrija Janusaite (Litvánia), Zsombori Béla (Székelyudvarhely) és Berze Imre. Ma este közös vacsorával veszi kezdetét a művésztábor, majd a tíznapos alkotótevékenység eredményeit a július 23-ai táborzáró kiállításon (a Haáz Rezső Múzeum Képtárában) ismerheti meg a közönség.
Székelyhon.ro

Átadták a Jakab Antal-emlékdíjat Gyergyószentmikóson
Jakab Antal Keresztény Kör (JAKK) idén hatodik alkalommal adta át a Jakab Antal-díjat. Ezúttal elismerésben részesült a 25 évvel ezelőtt alapított Gyulafehérvári Caritas legnagyobb létesítménye, a gyergyószentmiklósi idősek otthona.
Díjat kapott ugyanakkor a 25 éve újraindított Keresztény Szó elnevezésű havi- és Vasárnap hetilap, valamint az ezeket kiadó kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Egyesület. Az díjátadó ünnepség helyszíne a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon kápolnája volt.
A Jakab Antal Keresztény Kört 2010 márciusában az Ausztriában élő Vencser László kanonok és Varga Gabriella budapesti újságíró alapította Jakab Antal megyéspüspök születésének 101. évfordulóján. Mint minden alkalommal, a keresztény kör alapítói voltak a díjátadó ünnepség házigazdái is. Céljuk a püspök által képviselt értékek mentén tevékenykedők munkájának elismerése, illetve a néhai erdélyi püspök emlékének, szellemi értékeinek, munkásságának továbbvitele. A rendezvény fővédnöke Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke volt. A Jakab Antal-emlékdíjat minden évben egy pap és egy világi személyiség kapja. 2016-ban Magyarországon osztják ki az elismeréseket.
Magyari Vencel, a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon igazgatója mondott köszönetet a díj átvételekor. „A csapat mindig megállta a helyét” – mondta. Az 1000 euróból az intézmény udvarát teszik szebbé, és gondolnak a jövő nyújtotta lehetőségekre is, hangzott el.
Szőcs Csaba lelkipásztor, a 25 évvel ezelőtt újraindított Keresztény Szó és a Vasárnap egyházi lapok, valamint az ezeket kiadó kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója vette át a másik díjat. Elmondták: az egyesület honlapját kívánják elkészíteni a támogatás által.
Az elismeréssel együtt járt egy-egy, Kolozsi Tibor szobrászművész által alkotott bronzplakett, egy-egy díszoklevél és az ausztriai Linz egyházmegye lapja, a Kirchenzeitung jóvoltából 1000-1000 euró. Az ünnepségen Portik-Hegyi Kelemen főesperes, plébános üzenetét Sajgó Balázs lelkész tolmácsolta, és fellépett a Mustármag Énekegyüttes is.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro

Más Rádió: a szórakoztató szellemi műhely
Megalakulásának ötödik évfordulójára készül a székelyudvarhelyi Más Rádió. A csütörtökre szervezett ünnepség apropóján Szabó Attila főszerkesztő értékelte „az áramszünetekkel és megszakadásokkal együtt összesen 44 444 órányi adásidőt”.
– Miben más a Más Rádió?
– Talán ugyanabban, mint 44 444 órával korábban, amikor megfogalmaztuk az ars poeticánkat: többek között más, mert nem célja egyensúlyba hozni a médiakínálatot és a közönségkeresletet – mert a közízlés gyakran elég köztes; más, mert igyekszünk rést ütni a szabványosság falában; más, mert hiszünk az „ízlések és pofonok” megtartó és fejlesztő erejében.
– Milyen gondolatokkal, tervekkel indította el hajdanán a Más Rádiót?
– Számomra bűbájos igényből született a Más Rádió: hitem szerint az elektronikus média szerepe nem csupán a szórakoztatásra-zenesugárzásra korlátozódik, hanem szellemi műhely is kell legyen.
– Az idők folyamán sikerült megfelelni a kezdeti elvárásoknak?
– Vetélések mindig voltak, vannak és lesznek, de Ancsel Évától megtanultam, nem minden vetélés merő veszteség, mert aki egyszer viselős volt, az már örökre tud valamit. Mostanság ismét más-állapotban van a Más Rádió, és én sejtem, tudom, a vajúdásból mindig értékes eszmények és megvalósítások születhetnek.
– Mit jelent a kezdéstől mostanáig eltelt időszak?
– Az életkor csupán egy pillanatnyi állapot – ennek ellenére jó tapasztalni, hogy ezt is megértük. Van két óraszám, az egyik a 0, a másik a 44 444. Az a kérdés, hogy e kettő közötti időszakot mennyire tudtuk megtölteni zamatos tartalommal. A zenei és prózai rovatok széles és színes lehetőséget biztosítottak nekem arra, hogy nagyjából mindent elmondjak és „kizenéljek” mindarról, ami megfogalmazódott bennem.
– Meddig fog szólni a Más Rádió?
– Korántsem elhanyagolandó a MÜTF Oktatási Központ mindenkori háttértámogatása – ilyen vagy amolyan módon minden közvetlen és közvetett munkatársamtól sok segítséget kapok. Mindemellett rádiónk áram- és netfüggő, így hát addig szólunk majd, amíg lesznek szolgáltatók. Valamint „szakérző” emberek a mikrofonjaink mögött.
Pályázatot hirdet a Más Rádió
Idő és időérzék témában hirdet pályázatot a Más Rádió, amelyre bármilyen alkotással – például verssel, novellával, szoborral, kollázzsal, montázzsal, installációval – be lehet nevezni. Szabó Attila arra buzdítja az érdeklődőket, hogy minél egyénibb és egyedibb munkákat juttassanak el személyesen szerdán délután négy óráig a rádió szerkesztőségébe (Kőkereszt tér 1. szám), illetve e-mailben a masradio@masradio.ro címre. A beküldött alkotásokat csütörtökön délben kiállítják a Kőkacsa téren, a legjobbakat pedig díjazni is fogják.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Ülés nélkül „alaposan kivizsgált” petíció
A Székely Nemzeti Tanácsot és saját személyét lejáratni szándékozó névtelen levelek ügyében petíciót intézett Árus Zsolt a parlament azon szakbizottságához is, amelynek feladata a titkosszolgálatok felügyelete. A petícióra válasz érkezett.
Árus petíciójában azt kérte, hogy az illetékes parlamenti bizottság vizsgálja ki az általa jelzett jogsértéseket, és az eredmény függvényében tegyék meg a szükséges törvényes lépéseket.
A válaszban a bizottság azt írja, hogy a jelzetteket hatáskörüknek megfelelően elemezték, és folyamatosan azon vannak, hogy a Román Hírszerző Szolgálat tartsa be a rá vonatkozó törvényt. Közlik, hogy a törvény értelmében a szolgálat azon adatok gyűjtésével, ellenőrzésével és értékesítésével foglalkozik, amelyek szükségesek az ország nemzetbiztonságára vonatkozó fenyegetések megismeréséhez, megelőzéséhez és visszaveréséhez.
Árus Zsolt megállapította, az általa jelzett panaszokról szó sincs a levélben, amely szigorúan csak pár semmitmondó általánosságot tartalmaz. Meglátása szerint balga az, aki érdemi kivizsgálást, választ, avagy cselekedetet vár el tőlük. Az SZNT-tisztségviselő kijelentette, mindezek ellenére további lépéseket fog tenni azért, hogy bebizonyítsa: „balgák ők, ha azt gondolják, hogy ezzel megúszták”.
A titkosszolgálatokat felügyelő bizottság titkára egyébként Verestóy Attila. Miután megkapta a semmitmondó választ, Árus levélben fordult hozzá, és arra kérte, kövesse figyelemmel, hogy a bizottság tartsa be a saját szabályzatát. Ugyanakkor egy másik, meglepő tényt is megállapított Árus: a szenátus honlapján található információk szerint a bizottság nem is ült össze az utóbbi időszakban. Így ülés nélkül „vizsgálták ki alaposan” a petíciót.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Én Udvarhelyhez tartozom
Itt van a nyelvi és szellemi bölcsőm Székelyudvarhelyen – kezdte a beszélgetést Tömöry Péter –, s még akkor is, ha Kolozsváron anyakönyveztek. A sokoldalú alkotóval életútjáról, megvalósult álmairól és elképzeléseiről beszélgettünk. A több műfajban és több művészeti szakterületen is jelentőset alkotó művésszel udvarhelyi tartózkodásai alkalmával beszélgettünk. Nem Udvarhelyen született, de itt töltötte életének első meghatározó tíz esztendejét. A kincses városban látta meg a magyar világot 1943. július 11-én. Tíz éves koráig Székelyudvarhelyen élt szüleivel és testvéreivel együtt. A család később Kolozsvárra költözött. Székelyföldre a diplomaszerzés után került vissza (1966), Sepsiszentgyörgyre, ám az ottani tartózkodás nem tartott túl sokáig, hiszen a marosvásárhelyi rendezői tanulmányok után útja Bukarestbe vezetett (1974), ahonnan Magyarországra (1978), majd több ottani állomás után Németországba vezetett az útja (1989). Jelenleg Bonn, Veszprém és Székelyudvarhely – felváltva – egyaránt otthonának számít. Német nyelvterületen Peter Wallner néven publikál. Száznál több színpadi művet, több rövid- és dokumentumfilmet, tévéjátékot rendezett, románból magyarra, németből románra, franciáról magyarra, magyarról románra fordít verseket, színműveket és esszéket. Nagyon korán felfedezte a ma már világhírű Matei Vişniec, Párizsban élő román drámaíró különleges tehetségét, több művét fordította és rendezte magyar színházakban. Az ő bátorságának és hozzáállásának köszönhető – magyar és német nyelvterületen egyaránt – Szolzsenyicin egyetlen színpadi munkájának viszonylag korai bemutatása…Tömöry Péter íróval, költővel, rendezővel, a különleges sorsú, több műfajban is jelentőset alkotó szerzővel először a Míves Emberek Sokadalmán találkoztunk Székelyudvarhelyen, majd a G. Café teraszán beszélgettünk, a Szentimre utcában. Ez az interjú néhány fontosabb mozzanatot idéz a lassan ötvenéves pálya állomásairól.
– Talán kezdjük a gyökereknél. Honnan származik az apai ág, honnan az anyai, és hogyan kerül a család Székelyudvarhelyre?
– Én székelyudvarhelyinek tartom magam, bár nem itt születtem, hiszen annak idején engem felvittek „születni” Kolozsvárra. Édesanyám torjai, édesapám debreceni származású. Édesapám a második bécsi döntés után pályázott tanári állásra a székelyudvarhelyi református kollégiumban, ahol akkor tanítóképző is működött.
Édesanyám már korábban itt tanított, ő még a régi román világban végzett matematika-fizika szakot. Az anyai nagyapám korán meghalt, így a torjai birtokot el kellett adni. A család felköltözött Kolozsvárra, ahol a nagyanyám bátyja lakott, aki a híres Dermata-gyár vezetőtanácsának elnöke volt. Olyan ember, aki Svájcban tanulmányozta a munkások szociális körülményeit, azt, hogy ott mit tesznek a dolgozók szociális integrálásáért, aki szolgálati lakásokat építtetett az alkalmazottaknak, aki kulturális, szociális és egészségügyi programokat szervezett a munkásoknak, bár soha nem vallotta kommunistának, talán még szociáldemokratának sem magát. Jogvégzett ember volt, s igen népszerű az akkori Kolozsváron. Soha nem volt politikailag elkötelezett, de 1945 után mégis retorzió érte, még Nagy István, az író is támadta, de nem sokáig, mert az államosított Dermata munkásai azzal fenyegetőztek, hogy amennyiben az igazgatójukkal udvart sepertetnek, akkor ők nem veszik fel a munkát a szocialista építés érdekében. Egyébként a múlt század harmincas éveiben emelt szolgálati lakások ma is megvannak, bár azóta a Dermata sok változáson esett át, s mára teljesen elsorvadt… Szóval, édesanyám a nagybátyja segítségével végezte el az egyetemet, s aztán visszatért a Székelyföldre… Édesapám egy kézműves család sarja, az apja, nagyapja kovács volt Nagylétán – az egy nagyközség Biharban, Debrecen mellett, közel a mai román határhoz –, aki aztán az 1800-as évek végén családjával Debrecenbe költözött. Édesapámat keményen nevelték.
Azt tartották a nagyszüleim, hogy a debreceni református gimnázium túl laza, túl gyenge, igen erősen liberális, így édesapámat katolikusként nevelték, katolikus iskolákba járatták, ami aztán őt egyáltalán nem akadályozta a későbbiekben, hogy beiratkozzék a református teológiára, de emellett elvégezte a bölcsészkart is, és pszichológiából doktorált. Mindemellett országos hírű sportoló is volt, atletizált, kiválóan vívott és futballozott… Kilencvenhét évet élt, de még ennél is több életerő volt benne, hiszen kilencven fölött járt, amikor súlyos autóbalesetet szenvedett, és tulajdonképpen az akkor szerzett sérülései, a részleges bénulása okozta korai halálát… Segédlelkészként szolgált apám két helyen is Debrecen környékén, de amikor a visszatért területeken állásokat hirdettek, ő azonnal a tanítást választotta. Neki családi kötődése nem volt ugyan a Székelyföldhöz, csak elhivatottságot érzett, kötelességnek érezte az itteni szolgálatot. Udvarhelyen akkor egy igen sokrétűen rétegződött kistársadalmat talált, s abban egy nagyon művelt református és katolikus tanári társaságot.
Ott ismerkedtek meg és házasodtak össze heves udvarlás után. Édesanyám egy idő után engedett az ostromnak, hiszen vége-hossza nem volt az éjjelizenének, ami zavarhatta az iskola rendjét, hiszen ő bent lakott a református kollégium egyik szolgálati lakásában. Én 1943. július 11-én születtem, tulajdonképpen nászéjszaka-gyerek vagyok, a Hargitán fogantam a Csoma Pista bácsi házában, a házasságkötés dátuma alapján könnyű kiszámolni azt a napot. Az öcsém egy évvel később. Egy csodálatos helyen, valóságos tündérvilágban éltem tízéves koromig. Ha valaki megkérdi, mindig azt mondom, hogy az életem első tíz éve, a székelyudvarhelyi gyermekkor határozta meg egész későbbi életemet, itt eszméltem, itt tanultam meg azt a szép magyar beszédet, amelyre máig büszke vagyok. Egyébként tízéves koromig meg voltam győződre tízéves arról, hogy mi ugyan Romániában élünk, ahol bizonyára vannak románok is, de azért mindenki tud magyarul! Hatalmas kisvilág volt a miénk, barátaimmal, a tanítók, a tanárok gyerekeivel csatangoltuk be a katolikus temető, a Pap-kert, a Varga-patak, a Csere utca közti területet, de ki nem hagyhatom a kalandok felidézésekor a cigánygyerekeket, a Csapai-fiúkat sem, akikhez ugyancsak szoros kapcsolat fűzött. Ez egy szilajon megélt gyermekkor volt. Nekem itt van a nyelvi és szellemi bölcsőm, ez az első „akadémiám” is ugyanakkor, hiszen minden lényeges az ember első tíz életévében vésődik be a lelkébe. Én azóta is református székely embernek tartom magam, akinek az a dolga, hogy szolgáljon, s minél többet tegyen népe javára. Én ma is így élek.
– Az 1940-es évek második fele azonban már nem ilyen volt. Talán a legszűkebb családi körben fennmaradt a hagyományos polgári-értelmiségi értékrend, kifelé viszont más arcot kellett mutatni. Mi történt a családotokkal ebben az időben?
– Édesanyámat semmi bántódás nem érte, ő a régi román impérium alatt szerzett diplomájával megmaradhatott az állásában. Édesapámnak sokkal bonyolultabb volt a helyzete, hiszen ő a magyar időben levente-oktató volt, majd tartalékos tisztként bevonult a hadseregbe, szovjet fogságba került, ahonnan csak négy év múltán szabadult. Egyébként nekem voltak róla halvány emlékeim, de öcsém számon kérte anyánktól, amikor visszajött, hogy ki az az idegen bácsi az ágyában? Ráadásul magyar állampolgárként került vissza, hiszen addigra lezajlottak az automatikus honosítások, úgyhogy egy jogi hercehurca következett, megtörtént a családegyesítés, de őt, mint reakciós-klerikális elemet, nem engedték tanítani. Könyvelőként helyezkedett el a helyi Alimentaránál, de egy idő után letartóztatták, s ki is rúgták. Voltak emberek, akik túllihegték a rendelkezéseket, nagyon meg akartak felelni a pártnak, s a Magyarországról itt maradt betelepedőket, mint amilyen apám is volt, még inkább igyekeztek ellehetetleníteni. Kőhalomba került, ahol egy tanítványa révén sikerült elhelyezkednie.
De ez sem tartott sokáig, folyton jelentgettek, hiszen az ateista nevelés dacára is mi minden vasárnap ott ülünk a református templomban, és a szüleink javíthatatlanoknak látszottak, akik fertőzik az ifjúságot a keresztyéni magatartásukkal. Volt egy jóindulatú pártaktivista, a családunk barátja, aki figyelmeztetett minket, hogy mi készül ellenünk, és tulajdonképpen az ő segítségével tudtak a szüleink aztán elköltözni és letelepedni Kolozsváron.
– Ott már hagyták a szüleidet a tanügyben dolgozni?
– Édesanyámat igen. Édesapámat soha. Ő mindig valamilyen szövetkezetnél talált magának elég alantas és rosszul fizető hivatalnoki állást, de ez különösebben nem bosszantotta, hiszen továbbra is sportolt, s ez által igen sok helyre bejutott, a pártos emberek közül is sokan tisztelték és becsülték.
– A Dermata akkor állami kézben volt, gondolom, a nagybácsi is hátrányos helyzetbe került?
– Így van, már nem volt olyan beosztásban, hogy lényeges segítséget kapjunk tőle, de a szüleim azért feltalálták magukat ebben a környezetben is. Mindenekelőtt azt észlelték, hogy az öcsémmel mi nem beszéljük az állam hivatalos nyelvét, úgyhogy gyorsan román iskolába írattak.
Én az ottani volt református gimnáziummal szemben levő román általánosban végeztem az ötödik és a hatodik osztályt. Ennyi elég is volt, mert került egy kiváló tanárnő, doamna Benga – a keresztnevére már nem emlékszem –, aki valamiért megszeretett, és elkezdett engem külön tanítani. Hosszú Eminescu és Coşbuc verseket hagyott fel, s én azokat kiválóan megtanultam, sőt jó szavaló lettem hamarosan. Annyira megfogant bennem a tudás magva, hogy még az egyetemen is abból éltem, azokra a nyelvtani elemzésekre emlékeztem, amelyeket Benga asszonnyal tanultunk. Ez a tanárnő egyébként aromán származású volt, akit a Dunától déli vidékről telepítettek be Moldvába, Besszarábiába, aztán onnan jött át Kolozsvárra, s korábban egyetemi előadótanárként dolgozott, de úgy látszik, hogy rossz volt a „vérvonala”, akárcsak nekünk, vélhetően a sorsközösség kötött minket össze, de az biztos, hogy neki sokat köszönhetek. Hetediktől immár visszamentem a magyar iskolába, ott érettségiztem az Ady-Şincai Líceumban. Magyar-román szakra felvételiztem. Akkor találták ki, hogy jó lenne a nemzetiségieknek, ha az ország nyelvét és anyanyelvet egyaránt jól ismerő tanáraik és kutatóik lennének. Meg is hirdettek abban az évben, amikor érettségiztem negyven magyar-román helyet a Babeş-Bolyai Egyetemen. Az volt az elképzelés, hogy mind a két szak főszak lesz, de szép lassan a magyar elsorvadt, úgyhogy én román szakos tanárként végeztem.
– Az egyetemen kerültél kapcsolatba a szépirodalommal vagy később, már a diplomaszerzést követően?
– Az úgynevezett második Forrás-nemzedék tagjai – más egyetemi szakokon ugyan – mind kollégáim voltak: Farkas Árpád, Magyari Lajos, Áros Károly, Király László, Csíki László.
Ekkortájt, az 1963 és 1965 közötti időszakról beszélek – már túl voltunk az első publikációkon és éppenséggel a világ megváltásával foglalkoztunk, mint ifjú titánok.
– A legenda szerint a Forrás második nemzedéke, mint eléggé markáns és viszonylag összetartó irodalmi csoportosulás a Madarasi Hargitán jött létre? Állítólag egy közös kiránduláson fogalmazódott meg a gondolat. Legalábbis ezt vallja , aki ugyancsak tagja ennek a csoportnak.
– Igen, Czegő is „tag” volt, s a mai napig benne van ebben a társaságban. Volt ugyan egy kirándulás a Hargitára, de én oda végül nem jutottam el. Azt tartom, hogy a Forrás második nemzedékét tulajdonképpen Raffai elvtárs alapította. A keresztnevére ma már nem emlékszem. Ez az ember akkortájt az Új Idők című Brassóban megjelenő politikai hetilapnak volt a főszerkesztője. Arról volt szó 1964-ben, 1965-ben, hogy az Új Időkből napilap lesz, és ő jó tollú munkatársakat szeretett volna a lapja köré csoportosítani. Arra kért, hogy amikor végzünk, válasszuk majd tanárként Brassó tartományt, mert akkor ő onnan könnyebben be tud minket vinni a szerkesztőségbe. Ez a régió akkor nem volt része a Maros Magyar Autonóm Tartománynak, hatalmas, két-három mai megyényi terület volt, odatartozott Kézdi- és Sepsiszék jelentős magyar többségű lakossággal, de a szórvány is, maga Brassó, a Barcaság, a Királyföld, el egészen Segesvárig. Egy itteni terjesztésű magyar napilapnak valóban megvolt a létjogosultsága, ám 1968-ban bekövetkezett a megyésítés, s ez a közigazgatási forma megszűnt, úgyhogy akkor már Sepsiszentgyörgy lett a cél, a nehezen összehozott Kovászna megye székhelye. Dali Sándort vezényelték át az Ifjúmunkástól, hogy szerkesszen ott megyei lapot. A Megyei Tükör is kezdetben hetilap volt. A mi kis társaságunk testületileg oda került. Én a sepsiszentgyörgyi könnyűipari szaklíceum román szakos tanáraként működtem egy ideig. Zsehránszky Pista Illyefalvára, Farkas Árpi Kovásznára, Magyari Lajos Segesvárra, Czegő, aki öt évvel idősebb volt, s kicsit megkésve végezte az egyetemet, ő Málnás-fürdőre került, Csíki Laci is ott volt valahol.
Egyedül Király szakadt el tőlünk, akit felvettek az Utunk szerkesztőségébe gyakornoknak. Úgyhogy Szentgyörgy környezetében voltunk, és kezdetben tanárként írtunk újságot, másodállásban. Ez volt a hőskor. Meg is kérdezte Király Károly, a megyei párttitkár Dalitól, hogy mit kezd ennyi költővel? Figyelmeztette a főszerkesztőt, hogy nem elég az, hogy mindannyian költők, de kivétel nélkül ott vannak az állambiztonságiak látóterében, mindeniknek dossziéja van a szekuritáténál! A fáma szerint erre Dali azt mondta, hogy pontosan ezért, illetve amiatt, „mert újságírásunknak szüksége van a költészetre, és költészetünknek is az újságírásra”. Úgy éltünk és működtünk Sepsiszentgyörgyön, mint a vadkutyák, tele voltunk ifjúi lendülettel és tenni akarással. Amíg hetilap voltunk, addig hatalmas irodalmi mellékletekkel jelentünk meg. Úgy éreztük, hogy mi vagyunk a székelység ébresztői. Emlékszem, hogy volt a Petőfi évforduló, az 1848-49-es forradalomra való emlékezés lehetősége, s bizony elég éles hangon engedtek akkor megszólalni. Szép sorjában megjelentek a köteteink… Én verset publikáltam először. Engem elsősorban költőnek tartanak. Először az Ifjúmunkásban jelentem meg, majd az Egyetemi Lapokban, Debrecenben, az Utunkban 1963-ban, aztán folyamatosan publikáltam, még az Előre, a Falvak Dolgozó Népe is kérte a tőlem a kéziratokat. Az akkori régi vágású szerkesztők valósággal kihegedülték az emberből a szövegeket. Sepsiszentgyörgyön azonban kezdett engem a színház megfertőzni. Ez egy új szerelem volt. Szívesen írtam verset, de a líra iránt mindig volt bennem egyfajta szemérem, mert az volt az érzésem, hogy a versek által levetkőzöm. A Banditák nyomában című riportregényem (1969) folytatásokban jelent meg a Megyei Tükörben. A „székely betyárok” legendáriuma igen élénken jelen volt akkortájt a háromszéki köztudatban. Dézsi-Jeges-Pusztai jóvoltából én annyira népszerű lettem – nyilvánvaló, hogy nem lehetett azt megírni, hogy ők tulajdonképpen a rendszer ellenségei voltak, talán az utolsó betyárok –, a történeteket adagolni kellett. Kéthetente, összesen huszonhat epizódban jelent meg, s így kitartott egy éven át.
Népszerűségem vetekedett a Elekes Gyurka bácsiéval, aki a harmincas években legalább háromezer oldalon publikálta a Szívek harcát. Benne voltam az irodalomban, az irodalmi köztudatban, csak éppen képtelen arra, hogy adminisztráljam magam és az életművem. Nem szerettem kiadókhoz járni, szerkesztőségekben kilincselni. Aztán csak felkérésre adtam irodalmi munkát közre, pedig folyamatosan írtam, és most is napi rendszerességgel írok; évtizedek óta naplót is vezetek. Én a mai napig büszke vagyok arra, hogy a Tamási Áron Színház már akkor bemutatta a színművemet, s nekem, aki tudatosan készültem a költői pályára olyan Forrás-kötetem van, hogy abban dráma és próza, novellafüzér található, és én abban az időben komoly visszhangot kiváltó esszéket is írtam… Időközben Marosvásárhelyen beiratkoztam a rendező szakra, mert akkor volt erre lehetőség és – mivel elfogadták a bölcsészkari vizsgáim egy részét – két év alatt színházi rendezői szakképesítést is szereztem. És ráadásul: nem színházhoz, hanem a televízióhoz kerültem.
– Az egy teljesen más világ. Le kellett költöznöd Bukarestbe?
– Bukarestben éltem pár éven keresztül. A Román Televízó magyar szerkesztősége, Bodor Pál vezetésével akkortájt egy fontos szellemi műhely volt. A központi vezetés egy kicsit elengedte a gyeplőt, pénzt, lehetőséget is biztosítottak. Ráadásul Bukarestben én bekerültem az ottan világszínvonalú színjátszás körforgásába is. Dan Micu barátom, aki korábban Marosvásárhelyen dolgozott, bevitt a Nottara Színházhoz, ahol a legnevesebb színművészek és rendezők dolgoztak.
Néhány szép évet töltöttem el ott, de 1978 tájékán érezni kezdtem a levegőtlenséget, úgy tűnt, hogy itt nagy baj lesz, mert a kormányzat erősen szorongatja a művészeteket. Az akkori feleségem kettős állampolgár volt, úgyhogy kihasználva a lehetőséget, magyar konzuli útlevelet kértem és kitelepedtem Magyarországra. Nagyon nehezen sikerült, s érdekes módon nem azért, mert a hatóságok betartottak, hanem amiatt, hogy szerették volna, ha a Bulandra Színházban is rendezek. Engem a művészi világ kedvelt Bukarestben és többen is akadályoztak a távozásban, szerették a munkámat, a rendezői stílusomat és a módszereimet, de a szorongás, a menekülési kényszer jóval erősebb volt bennem.
– Melyik tevékenység, a színházi munka vagy az irodalom művelése vált dominánssá ebben az életszakaszban?
– Nagyon hosszas lenne ezt most részletezni. Mostanság visszatértem a prózához, a regényíráshoz és az önéletíráshoz is. Naplót mindig vezettem. Sorra kerül ennek az életszakasznak a feldolgozása is. Egyértelműen a színház világa vonzott Magyarországon is. A debreceni színház volt az első állomás. Bényi József vett a szárnyai alá. Debrecen nekem második szülővárosom, hiszen gyermek- és diákkoromban még éltek a nagyszüleim, akiket Kolozsvárról rendszeresen látogathattam. Emlékszem, apámat temetésekre se engedték kiutazni. Tulajdonképpen én oda „repatriáltam”. Az ottani egyetemi lapban már diákkoromban is többször publikáltam, úgyhogy szerzőként sem voltam ismeretlen. Nagy fájdalmam volt, hogy nem rendezőként, hanem dramaturgként foglalkoztattak. Eszembe jutott, hogy a Temesváron tartott nemzetiségi színházi fesztiválon a saját darabomat rendeztem nem sokkal azelőtt, s az ott hatalmas siker volt, mindenféle díjat megnyert, úgyhogy azt én magyar színpadra is alkalmaztam. A következő színházi állomás Kecskemét volt. Ott egy évig rendező voltam, aztán a következő szezontól főrendező lehettem. Addig éreztem ott jól magam, amíg Jancsó Miklós oda nem került Budapestről, akivel egyáltalán nem tudtam szót érteni, ő teljesen rákényszerítette a társulatra a maga ma is vitatható és megkérdőjelezhető koncepcióját. Én Csíki László-, Páskándi-, Tolnai Ottó-darabokat mutattam be. Talán az is baj volt, hogy „tiszta forrásból” érkező, más levegőjű műveket és szerzőket vittem színre? Az is gond volt, hogy én „magyarosítani” akartam Pannóniában! A gulyáskommunizmus fénykorában megrótták azt, aki a magyarság sorskérdéseivel, aki a nemzeti tematikával foglalkozott.
Veszprémbe azzal a feltétellel mentem át, ha lakást kapok. Rendes méretű szolgálati lakást adtak, úgyhogy végre méltó módon elhelyezhettem a könyvtáramat és azt a népi bútort is, ami édesanyám számára készült Székelyudvarhelyen 1933-ban. Veszprémből két év múlva aztán eltávolítottak, pedig azelőtt igazgatónak szerettek volna kinevezni. Nem politikai oka volt a távozásomnak, hanem szemléletbeli, bár volt akkortájt bajuk velem a belügyeseknek ott is, minden megtörtént, ami ezt motiválta, s hívogattak a szervek, és házkutatásban is volt részem. Zalaegerszegre kerültem, s onnan aztán át Ausztriába. Ez az időszak eléggé közel volt már a rendszerváltoztatáshoz, 1988-at írtunk. Arra gondoltam, hogy ott közel a határ, s ha minden kötél szakad, akkor átmegyek Ausztriába, s onnan át Nyugat-Németországba. Át is jutottam.
– Miért éppen német nyelvterületre?
– Elsősorban azért, mert arra gondoltam, hogy amennyiben nem boldogulok a magyarok közt, akkor a németek kultúrája sokkal tágasabb és szabadabb. Nekem jól ment a német. Gyermekkorunkban, mint „deklasszált elemek”, mint „úri gyerekek” a testvéreimmel mindannyian külön francia- és németórákra jártunk. Csakazértis. Én Sepsiszentgyörgyről minden télen feljártam Brassó Pojánára, ahol profi síoktatóként működtem, hiszen megvolt hozzá a felkészültségem.
Ott rendbetettem a német nyelvtudásomat, rengeteg német turistával találkozhattam, meg ott voltak még a szászok is. Apám egyébként, aki rengeteg sportágban kiváló volt, hozzájárult ahhoz, hogy mi is gyakoroljunk ezt-azt, amihez kedvünk és tehetségünk volt. Sízésben igen komoly eredményeim voltak, de a húgom még jelentősebb karriert futott be, őt nemcsak országos szinten, hanem a nemzetközi mezőnyben is jegyezték, román bajnok volt többször, s hosszú ideig benne volt világszinten a legjobb százban. El kell mondanom, hogy 1988-ban a családunk nagy része, az apám, az öcsém, a húgom már Németországban élt. Jót tett, hogy németet is tanultunk, illetve az is, hogy debreceni, kálvinista gyökereink mellett megvolt a német „vérvonal” is, hiszen bizonyítani tudtuk, hogy az egyik nagyapa németes hangzású nevét magyarosította, s éppen ebből a szándékból maradt ránk az anyai ágról való nevünk, amelyet a mai napi visel a család. Ennek köszönhető, hogy mi kvázi szabadon masírozhattunk át a határon, akárcsak a drága pénzen megvásárolt szászok és svábok. Hosszú készülődés után, még Zalaegerszegen világpremierként színpadra állíthattam Alexander Szolzsenyicin egyetlen egészestés színpadi művét, A kopasz és a lágerkurva, avagy A munka köztársasága című darabját, amely igen szép sikerrel futott. Erről az előadásról tudott egy nyugat-berlini színház igazgatója. Az történt, hogy átvette a darabot és megkért, hogy rendezzem. Úgyhogy, amikor kint maradtam Ausztriában, mint politikai menekült, kéthetes procedúra után szabadan járhattam-kelhettem, és hamarosan mint német állampolgár, ingáztam Zalegerszeg és Berlin között. Kétségtelen, hogy egy izgalmas és szép időszaka volt ez is az életemnek. Utána egy év szabadúszás következett, egészen addig, míg Bonnban találtam egy kis stúdiószínházat, amelynek a vezetését elvállaltam. Az Euro Theater Central Bonn vezető-rendezője vagyok.
Tíz éve úgy élek, hogy időm egy részét Németországban töltöm, inkább a téli hónapokat, a többit pedig megosztva Veszprém és Erdély között. Visszaköltöztem Veszprémbe, vettem ott egy házat, úgyhogy azt a helyet tekintem most igazi otthonomnak. Időnként vállalok Magyarországon is egy-két rendezést, de manapság inkább az írásnak élek.
– Székelyudvarhelyen is dolgoztál 1990 után. Vannak még terveid, amelyeket itt szeretnél megvalósítani?
– Két darabomat mutatta be a Tomcsa Sándor Színház, én rendeztem a Máréfalvi Mirákulomot, és egy egy alkalommal egy várjátékot. Hogyha hívnak, szívesen jövök. Egyébként olyan ötletem is támadhat, amit itt tudok megvalósítani. Rendezőként nem vagyok túl termékeny. Betöltöttem a 70. életévemet – szerencsére nem érzem ennek a következményeit, de ez már egy tisztes kor –, s be kell vallanom, hogy rendezőként sosem voltam nagyon termékeny, egy évben nem voltam képes soha három darabnál többet színpadra vinni, s ezután sem szeretnék. A mennyiség nálam a minőség rovására megy.
– Mostanában erősebb az írói véna?
– Igen. Egyértelműen erősebb. Több megkezdett kéziratom van. Többnyire próza, de vers is akad. Egyébként volt olyan időszakom, hogy elfelejtettem adminisztrálni bizonyos kéziratokat. Most az is előkerült, amire csak halványan emlékeztem. Egy 1973-ban megkezdett nagyregényt folytatok. Ebből negyven oldal hiányzik.
– Biztos, hogy ennyi?
– Igen! A zárófejezet már megvan. Minden nap írok. Két-három sort. Olykor csak szavakat. Ezt a regényre mondom, a napló, az rendesen halad, ahogy telik az élet. Öt megjelent kötetem van, több műfajban, de külön verseskönyvem még nincs, holott én folyton költőnek készültem és ma is elsősorban annak tartom magam. De van tizenhárom színpadi művem, ennyit előadtak, és ötlet szintjén is van még pár.
– Melyik műfajt érzi a legközelebbinek?
– Én magam vagyok a legkedvesebb, a leginkább ismerős és izgalmas figura.
– Hol érzed magad igazán otthon?
– Útközben. Ezt annak idején Gálfalvi Gyurkának is kifejtettem [„… véleményem szerint az otthon fogalma – csakúgy, mint a szülőföldé – nem kötődhet egyetlen helységhez. Ezért szívesen fogalmazok így: idevalósi vagyok. Ezt akarom minden munkámmal bizonyítani.” In: Gálfalvi György: Marad a láz? – Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977.Tömöry Péter, 94. old.] Irodalmi munkásságomra és emberi hitvallásomra a mai napig érvényes ez az evidencia.
A beszélgetést lejegyezte Simó Márton
Székelyhon.ro

2015-ös erdélyi magyar tabulexikon
...avagy azoknak a témáknak a listája, amelyeket illik, muszáj, fontos, kényelmes, kötelező, elvárt, előzékenység agyonhallgatni.
szerkesztette: Kertész Melinda
Megismételtük 11 évvel ezelőtti ankétunkat az erdélyi magyar társadalom szent tabutémáiról. Újságíró kollégák véleményét kértük ki arról, hogy szerintük melyek azok a témák, amelyekről nem illik, kínos, vagy egyenesen veszélyes beszélni, a sajtós munka során tematizálni, vagy a ne szólj szám, nem fáj fejem típusú magatartás felöltésével kockázatmentesen lehet élni a hétköznapokat. A megismételt felmérés eredménye nem mutat szignifikáns eltérést a bő egy évtizeddel korábban készült tabulistához képest, az erdélyi magyar társadalom majdhogynem gondolkodási struktúrákba beragadt közösségnek tűnhet. Legfennebb egy-egy téma évült el időközben, például kipukkadt az Európai Uniós csatlakozástól várt Kánaán lufija, vagy a sajtó mindenhatóságáról alkotott kép meghiúsult - ehhez többnyire a politikailag elkötelezett hírtelevíziók járultak hozzá - és az utóbbi időszak történései miatt a meleg-téma sem számít már kifejezetten tabunak.
Összesen 11 kolléga válaszolt a felkérésünkre, ábécésorrendben: Balázsi-Pál Előd, Dénes Ida, Farkas István, Gergely Zsuzsa, Kustán-Magyari Attila, Oborocea Mónika, Papp Attila Zsolt, Papp-Zakor András, Sarány István, Szabó Tünde és Szilágyi Szabolcs
Nyilván nem tekinthető reprezentatívnak a felmérés, de szociológiai szempontoknak is próbáltunk eleget tenni: mintegy 40 kollégát kérdeztünk meg (de csupán egynegyedük válaszolt), fele-fele arányban férfiakat és nőket, nagy- és kisvárosiakat, székelyföldieket, közép-erdélyieket és partiumiakat, különböző politikai beállítottságúakat, főszerkesztőket, szerkesztőket, riportereket. A beérkező válaszokat összegeztük, majd egy listát állítottunk össze, és pontoztuk azt is, hogy egy-egy téma milyen gyakorisággal bukkan fel.
Dobogós tabutémák
Az erdélyi magyar politikusok korrupciója – 6 említés
Az RMDSZ-féle Veled vagyunk, XY! jelenség – annak a látszatnak a keltése, hogy a magyar politikus csak becsületes lehet – 5 említés
Az egyházak, egyházi méltóságok megkérdőjelezhetetlen tekintélye – 5 említés
A magyar oktatásnak a román oktatáshoz képest is silány minősége, ami a szórványra kiemelten jellemző – 5 említés
Az erdélyi magyarok intoleranciája, a másság gyűlölete – 4 említés
Személyi kultusz, Szent Tehenek
Wass Albert, Nyírő József, Orbán Viktor, Markó Béla, Bayer Zsolt, Szász Jenő, Tőkés László, Böjte Csaba, Ráduly Róbert, Barabási Albert-László, minden pap és lelkész, történész, néprajzos, helytörténész és képzőművész.
Egyházhoz kapcsolható tabuk
1. Egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása - a sajtóban például még csak fel sem merül az kérdésként, hogy miért jobb a szentgyörgyieknek, ha a Székely Mikó épülete az önkormányzat tulajdonában marad. 2. Vallásoktatás – alapvető tartalmi kérdőjelek nem merülnek fel
3. Csíksomlyó vallási tartalomtól való kiüresedése
4. Antiszemita egyházi megnyilvánulások
Sajtóhoz kapcsolható tabuk
1. Sajtómunkások, mint pártkatonák: számos példa van arra, hogy olyan újságírók, akik évekig vállaltak politikai szereplők, illetve pártok számára PR-munkát, hirtelen visszatérnek a sajtóba, mintha mi sem történt volna.
2. A sajtótermékek jövedelemforrása, az újságírók morális és anyagi kiszolgáltatottsága
3. A politikusoknak az őket kritizáló sajtóval, újságírókkal szembeni agressziója, „Aki tükröt tart, az ellenünk van” attitűd
4. Skanzensajtó – nem nyúl a tabukhoz
Az erdélyi magyarság intoleranciája, mint tabutéma
1. Melegek - a tematizálása kapcsán az utóbbi napokban tört meg a jég,az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága döntésénekhatására, viszont a megfogalmazott számos vélemény nem a toleranciáról tanúskodott
2. Patriarchális berendezkedés és a nők ezzel együtt járó hátrányos helyzete a romániai magyar társadalomban – a nőnek a családi/magánszférához kötése a társadalmi valóság, a kétkeresős családmodell ellenére. A családdal, gyerekneveléssel járó feladatok a nő nyakába való zúdítása, és ezzel együtt a nő önfeláldozó magatartásának dicsőítése
3. Családon belüli erőszak magánügyként való kezelése, ami a közpolitikákban is megnyilvánul, például a családon belüli erőszak áldozatait szolgáló menedékhelyek, segítő programok hiányában 4. Idegengyűlölet, rasszizmus, a gyűlöletbeszéd Magyarországról való importálása
5. Roma-kérdés – bár nem mondható el, hogy nincs tematizálva, azonban a diskurzusban a romák vagy munkakerülő élősködők, vagy kizárólag a többségi rasszizmus áldozatai, aki nem ezen sémák mentén közelíti meg a problémát, azt valamelyik klub exkommunikálja
6. Segítségre szoruló magyarok – nem esik szó arról, hogy a fogyatékkal élők és a hajléktalanok körében a magyarok az etnikai arányukhoz képest felülreprezentáltak
7. Erdély, mint prosperáló régió, amely önerőből is fent tudja tartani magát, a Románia déli megyéi és Moldva hibáztatása, amiért "hátráltatják Erdélyt a fejlődésben"
Kultúra terén megnyilvánuló magatartások tabusítása
1. Kulturális posvány magasztalása: a sajtó kritikátlanul áll hozzá számos szervezet tevékenységéhez, nem kérdőjelezi meg aktivitásuk minőségét, érdemként tüntetve fel az egyszerű létezésüket. Szórványban jellemző.
2. Elit kizárólagos hozzáférése a kultúrához: minimális az átjárhatóság a tömegkultúra- és a magaskultúra-fogyasztás közt; alig akad olyan nívós kulturális esemény, amely azok számára is kapaszkodókat nyújt a megértésben, akik nem jártasak a magaskultúrában
3. Kulturális fölény fitogtatása: székely élelmesség, a bánsági fölény, általában az erdélyi magyarság kulturális felsőbbrendűsége
4. Román kultúra lenézése
5. Az erdélyi magyarok szakmai felkészültségének idealizálása
6. Hagyományok fetisizálása, értékük felül nem vizsgálása, az a meggyőződés, hogy az egyetlen érvényes út a megőrzésük
A távlati gondolkodás hiánya, mint tabutéma
1. Múltba fordulás, a jövőkép hiánya: nincs vagy sekélyes a közgondolkodás arról, hogy mihez kezdjünk magunkkal mint politikai-kulturális közösséggel
2. Autonómia – ennek mantrázása, panacea-szerű megoldásként való feltüntetése
3. Székelyföldi szegénység – hárítás, annak hajtogatása, hogy „Bukarest nem ad pénzt”
4. Fiatalok elvándorlása
5. Kisebbségi sorson való rágódás, kisebbségi komplexus
6. Trianon tabusítása – senki nem vizsgálja meg a monarchiabeli interetnikus viszonyokat
7. Virtuális magyar világ kialakulása, elszigetelődés a magyarországi és a romániai valóságtól
Politikusokat övező tabuk
1. Politikai klientúra magyar berkekben
2. Korrupt magyar politikusok ügyei tematizálásának hiánya: nem "kifizetődő" olyan ügyekről beszélni a nyilvánosság előtt, amelyekben az erdélyi magyarság vagy annak prominens képviselője nem áldozat, hanem elkövető, néma cinkos, vagy felelőtlenül közönyös 3. Elnézzük az erdélyi magyar politikusoknak a pökhendiségüket, az általuk képviselt közösség felé tanúsítandó alázat hiányát
4. Magyar elöljárók kommunizmusban való tevékenységét mély csend övezi
5. A Communitas Alapítvány tevékenységét homály fedi
6. Politikai elit felelőssége a marosvásárhelyi helyzet kialakulásában
7. Az erdélyi magyar politikusok vagyonosodása
8. A politikusok üzleti és sajtókapcsolatainak agyonhallgatása
Politikai, közszférai tabuk
1. Az etnikai párt, mint alapséma: nem merül fel a közbeszédben az a kérdés, hogy lesz-e ennek egyáltalán jövője?
2. A Fidesz nemzetpolitikájának a következményei
3. Az RMDSZ, amely feladta az emberjogi alapú diskurzust
4. Az etnikai jelző ráhúzása a teljes erdélyi magyar társadalomra: mindent nemzeti, soha sem osztályrétegződés szerint látunk
5. Patetikus diskurzusok: függetlenül attól, hogy politikai, kulturális vagy társadalmi diskurzusról van szó, információszegény, könnyfakasztó beszédek hangzanak el. A tények mellőzése elősegíti a félretájékoztatást, az önámítást.
6. A székelyföldi románok valós helyzete
Oktatás terén felmerülő tabuk
1. Magyar oktatás gyenge minősége, különösen szórványban
2. Tinédzserek szexualitása, az erről való őszinte beszélgetés, a szexuális nevelés az iskolákban a biológia órai tananyaggal kimerül.
3. Felsőoktatás, a képzések megszervezésének gyenge minősége, aminek egyenes következménye, hogy sok fiatal külföldre megy tanulni
4. A BBTE magyar tagozata és Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közötti viszály
Futottak még:
1. Az élettér fokozatos leépülése
2. A magyar nyelv mellőzése a kereskedelemben, rossz megoldások
3. Közéleti személyek magánélete – Tőkés válása téma, ezzel szemben Markó válása tabu volt
4. Háború kitörésének veszélye
Transindex.ro