Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2015. június 29.
Erdélyt képviselte a Refi kórusa
Megtisztelő, ugyanakkor szakmai kihívást és odaszánást igénylő felkérésnek tett eleget a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium kórusa: Budapesten, a Művészetek Palotája Bartók Béla Hangversenytermében 358 tagú énekkarban, 1800 néző előtt adtak háromórás hangversenyt. Az udvarhelyi kórus vezetőjét, Szakács Annamária karnagyot kérdeztük.
A Református énekek hangversenyt, a Kárpát-medencei reformátusok legnagyobb zenei ünnepét 2002 óta azzal a céllal rendezik meg minden évben, hogy ott a magyar református énekeskönyv zsoltáraiból és énekeiből professzionális előadók tolmácsolásában koncertfelvétel készüljön, amely CD és DVD kiadását teszi lehetővé. Az Erdélyi Református Egyházkerületet idén az udvarhelyi református kollégium harminckét tagja képviselte, részvételüket a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye Esperesi Hivatala támogatta.
A szervezők előre elküldték a kottákat, hogy a különböző vidékekről érkező dalosok felkészülhessenek. Két többszólamú orgonakíséretes dalt és tizenhat egyszólamú éneket tanultak meg a református énekeskönyvből. Szombaton ötórás összpróbán gyakorolták, amit előzőleg már mindenik kórus megtanult. Így állt össze Berkesi Sándor, Arany János, Török Ágnes, Márkus Zoltán és Páll Péter vezényletével művészi színvonal az esti koncertre. Munkafelvétel készült a próbák alatt, majd koncertfelvétel. A Kárpát-medencei Egyesített Református Kórus négy zenei blokkja elején a Művészetek Palotája Bartók Béla Hangversenytermében elhangzott egy-egy bibliai ige, a végén egymás kezét fogva – kifejezve a Kárpát-medencei magyar református egységet – együtt énekelték el a magyar himnuszt.
Ilyen hatalmas orgona kíséretével, ennyi ember előtt még soha nem énekeltek az udvarhelyiek. Azt is elmondták, egy szólamban a legnehezebb énekelni: a szöveget, dallamot egységbe kell hozni. Kiemelték, felekezeti egységtörekvést is képviselt a rendezvény: az orgonista baptista, az udvarhelyi kórustagok között a reformátusok mellett katolikusok és unitáriusok is énekelnek, és első ízben hívtak meg evangélikus kórust. Nehéz volt a feladat: fellépni szoktak, nincsenek hozzászokva a gyülekezeti énekléshez. És mindvégig érezték annak tétjét, hogy Erdélyt, Székelyudvarhelyt és iskolájukat képviselik.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
2015. június 29.
Nagy Ödön szórványlelkészre emlékeztek
A mezőfelei református templomban mutatták be azt a kötetet, amelyben Nagy Ödön egykori lelkész élete ismerhető meg. A könyv Kolozsváron jelent meg.
A vasárnapi ünnepi istentiszteleten Nt. Balla Zoltán lelkész, Nagy Ödön unokája hirdette az igét. Az eseményen jelen volt a néhai lelkész két lánya, unokák, dédunokák. A Nagy Ödön szórványlelkész és néprajzkutató című könyv nemrégiben jelent meg a kolozsvári Exit kiadó és az Erdélyi Református Egyházkerület közös gondozásában. A család által rendelkezésre bocsátott hagyatékot Keszeg Vilmos dolgozta fel, aki ezúttal fejezte ki örömét, hogy a kötetet elkészíthette és átnyújthatja az érdeklődőknek.
Nagy Ödön 1914-ben született Sajóudvarhelyen, de a család nemsokára Mezőpanitba költözött. Itt és a marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanult, érettségi után gyalog járta be Erdélyt. 1932-ben a kolozsvári tudományegyetemre felvételizett, két év múlva református teológiai hallgató lett és aktív szerepet vállalt a missziói szolgálatban. 1939-től segédlelkész Kolozsváron, majd hamarosan szórványlelkészi munkába kezd, Kissármáson, Nagyölyvesen, Mezőújlakon, Mezőköbölkúton, Mezőménesen, Hariban, Ispánházán lelkész. Ezt követően közel egy évtizedet Mezőfelében, ugyanennyit Havadon szolgált. 42 évi munka után nyugdíjazták, Mezőfelében telepedett le, de a kissármásiak visszahívták, így még három évet dolgozott ott.
Néprajzkutatói munkáját már 1938-ban elkezdte, a most megjelent kötet első fejezetében nyolc ilyen jellegű tanulmányt találunk, többek között a felei református temetkezési szokásokról, az adventista gyülekezetről, a paniti juhászatról, a felei táplálkozásról, szőlészetről és seprűkötésről. A szórványosodás kutatása nyomán Nagy Ödön teológusokat, egyetemi hallgatókat irányított a mezőségi fogyatkozó közösségek gyermekei közé az anyanyelv ápolására, könyvtárakat alapított, szórványkátét írt. A második fejezet a szórványosodásról és asszimilációról szól. Mintegy ötszáz leírt prédikációjából találunk válogatást a harmadik fejezetben, míg a negyedik naplók, emlékiratok révén enged betekintést életébe, az ötödik pedig a megmaradt 150 leveléből ad válogatást. A kötet végén lelkésztársai visszaemlékezéseit találjuk Nagy Ödön heroikus munkájáról, a gyülekezetek megújításáról.
Nt. Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese szerint ez a kötet kihívást, feladatot tartalmaz arra nézve, hogy mit kell tennie egy lelkésznek a Mezőségen és Erdélyben. Nagy Ödön élete szorosan összekapcsolódott a marosi és mezőségi közösségek sorsával, és ezt készséggel vállalta is.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2015. június 29.
Két könyvet is bemutattak
Nagyvárad- Vasárnap délután a Szent László Napok keretében kettős könyvbemutató helyszíne volt a vár Bethlen-terme. Dr. Kiss András kötetét, majd egy tanulmányt mutattak be a PAT szervezésében.
Az érdeklődőket Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke köszöntötte, majd dr. Kiss András, az Egy váradi orvos visszaemlékezései Magyarországon című könyv szerzője beszélt az eddig megjelent írásairól, illetve saját életéről. Arra hívta fel a figyelmet: míg a sorozat első két kötete a 20. századon vonul végig, addig a most bemutatandó a Magyarországon összegyűlt emlékeinek az összefoglalója, 1989. december 2-tól „attól a szomorú naptól kezdve, amikor elhagytuk Váradot”, egészen 2007. január 1-ig, vagyis a tényleges nyugdíjba vonulásáig. Azt állította: előző írásai nagyon kedvező fogadtatásban részesültek, volt aki úgy gondolta, hogy „erdélyi életünk tükrei”, és még a Kányádi-házaspár is azon véleményét fejezte ki, hogy meggyőzően szépek, és sokat jelentettek számukra. Megítélésében nála jobban senki se nehezményezte, hogy áttelepültek, de aggódott gyermekei és unokái sorsa miatt, féltette magyarságukat, és ha korábban megbukott volna a Ceauşescu-féle diktatúra, akkor nem mennek ki. Önmaga igazolásaként tettét ugyanakkor azzal is indokolta, hogy akik ítélkeznek azok fölött, akik elhagyják szülőföldjüket, inkább bízzák ezt az eltávozók lelkiismeretére. Úgy fogalmazott: nem tudatosult bennük, hogy egész addigi életük értelmét és eredményét hagyták maguk mögött, csak az foglalkoztatta őket, hogy mi lesz az elkövetkezendő napok, évek teendője, hogy tudnak majd alkalmazkodni a gyökeresen megváltozott körülményekhez, új otthont teremteni maguknak. Ugyanis míg itt bel- és szívgyógyász főorvosként dolgozott, kint háziorvosként folytatta, főleg amiatt, hogy ne legyen főnöke. A megpróbáltatáson pedig a mindennapi helytállással, és a mindig mellette álló felesége segítségével próbált túllépni. Dr. Kiss András hangsúlyozta: lélekben és fizikailag ma is erdélyinek, illetve partiuminak érzi magát. Sűrűn hazalátogat, gyantai házát menedékként megtartotta, és a Rulikowszki temetőben vásárolt magának sírhelyet. Magyarországon az elmúlt három évben három igaz barátságot kötött, az illető személyek Hubay Miklós, Pitti Katalin és egy franciaországi katalán. Amúgy évtizedek óta naplót vezet, a könyvben ilyen jellegű vallomásai, a társadalommal, a politikával, a kultúrával foglalkozó levelei, cikkei, beszédei találhatóak meg, több tucatnyi fénykép kíséretében. Előbbiek közül kettőt fel is olvasott: az egyik Jovián György képzőművész egyik tárlatának nyitóünnepségén hangzott el, a másik pedig a Magyar Nemzetben jelent meg 1999-ben, és a kettős állampolgárság ügyével foglalkozott.
Tanulmánykötet
A rendezvényen bemutatott másik kiadvány (Partium- társadalom, területfejlesztés) tulajdonképpen egy széria részét képező tanulmánykötet, mely a Partium Keresztény Egyetem gondozásában látott napvilágot, dr. Szilágyi Ferenc és Zakota Zoltán oktatók szerkesztésében. A munka hátteréről előbbi beszélt, aki egyben a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) elnöke is. Azt mondta: a sorozat saját frusztrációjának köszönhető, mert zavarta őt, hogy a Partium megszűnt összekötő kapocs lenni Erdély és Magyarország közt, romlott a kapcsolattartás minősége, Várad pedig elveszítette kulcsfontosságú pozícióját. A hendikep oka szerinte a regionális identitás gyengesége, a tudományos alapok hiánya, az, hogy nem létezik egy erre vonatkozó mozgalom, vagy intézményes háttér, és még a szakemberek többsége se tudja igazából, hogy hol húzódnak a Partium határai.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. június 29.
Elkezdődött az első megyecserés írásbeli érettségi
A román nyelv és irodalom vizsgával elkezdődött hétfő reggel az érettségi írásbelik sorozata. Király András államtitkár tájékoztatása szerint csak a déli órákban derül ki, miként bonyolítják le a „megyecserés” dolgozatjavítást. Mint ismert, az idei érettségin először vezetik be a dolgozatok „megyecserés” javítását. Vagyis a dolgozatokat nem az adott megyében, hanem egy másik megyében értékelik. Sorin Câmpeanu oktatási miniszter az intézkedést azzal indokolta, hogy így végképp eloszlatható a csalások gyanúja, ám az elképzelést keményen bírálták a székelyföldi pedagógusok és az RMDSZ is.
Azt még hétfő délelőtt sem lehetett tudni, hogy pontosan milyen módszerrel döntenek a „megyecserékről”, vagyis mi alapján dől el az, hogy például a Kolozs megyei dolgozatokat melyik megyében javítják. Az intézkedést előíró miniszteri rendelet értelmében ennek eldöntése az Országos Érettségiztető Bizottság hatáskörébe tartozik.
Még a miniszter se tudja
„Beszéltem Sorin Câmpeanu miniszterrel, és még maga sem ismerte azt a módszert, amely alapján az Országos Érettségiztető Bizottság dönt. Azt mondta, ez a testületre tartozik” – mondta hétfő reggel a maszol.ro-nak Király András oktatási államtitkár. Az a biztos – tette hozzá --, hogy magyarok lakta megyéből nem szállítanak dolgozatokat olyan megyébe, ahol nincsenek magyarul tudó javító tanárok.
„Felkészültünk a nagy kavarodásra” – jelentette ki hétfő délelőtt a maszol.ro-nak Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő. Tájékoztatása szerint csak koradélután tudják majd meg az Országos Érettségiztető bizottságtól, hogy melyik megye dolgozatát fogják javítani, illetve hova kell szállítaniuk a Hargita megyei dolgozatokat. „Az van, ami van. Mi mindenesetre készen állunk a dolgozatok elszállítására és fogadására. Végül is a diákok a fontosak” – mondta a főtanfelügyelő. Görbe Péter arra nem tudott válaszolni, hogy döntését az érettségiztető bizottság csak a megyei tanfelügyelőségekkel közli, vagy pedig a nyilvánossággal is megosztja.
Király tájékoztatása szerint azt tudni lehet, hogy a „megyecserék” eldöntésekor mennyiségi, minőségi és etnikai kritériumokat is figyelembe vesznek. „Akad például olyan megye, ahol ötezer érettségiző diák van. A dolgozatokat biztos nem szállítják olyan megyébe, ahol csak kétezer diák vizsgázik, hiszen a javítóközpontok száma nem változik” – magyarázta.
A minőségi kritérium azt jelenti, hogy az érettségin rendszeresen jól teljesítő megyék dolgozatait nem szállítják gyengén teljesítő megyékbe. „Nem akarok senkit megbántani, de például a bukaresti diákok dolgozatait biztos nem Ialomița megyében fogják javítani” – magyarázta Király.
Etnikai kritérium is lesz
Az oktatási államtitkár elmondta, az Országos Érettségiztető Bizottságnak átküldték az érettségik „etnikai térképét”. Tájékoztatása szerint a testület ezt is figyelembe veszi a „megyecserék” eldöntésekor. „Tehát a Kolozs vagy Bihar megyei diákok dolgozatait biztos nem Craiován fogják javítani” – szögezte le.
Király úgy tudja, a pontos módszerről hétfőn, a déli órákban dönt az érettségiztető bizottság. Az államtitkár elképzelhetőnek tartja, hogy döntésüket nem hozzák nyilvánosságra. Vagyis a diákok legfennebb csak utólag tudhatják meg, hogy dolgozataikat melyik megyében javították.
Román nyelv és irodalomból országszerte közel 170 ezren írásbeliznek. A reál és a humán szakosok más-más tételt kaptak. A diákok három órán át írhatnak. Sorin Cîmpeanu az RTV hírtelevíziónak elmondta, a tételek a pragmatikusságon, alkalmazhatóságon, példákon alapulnak, olyan javítókulccsal, amely kizárja a szubjektív értelmezhetőséget.
Módosult a menetrend
A változtatások miatt módosul az idei érettségi menetrendje is. E szerint az eredményeket nem július 6-án, hanem 7-én függesztik ki. Ugyanaznap lehet benyújtani az óvásokat is. Az óvásokat július 8-9-én bírálják el, a végleges eredményeket pedig az eredetileg is rögzített dátumon, július 10-én függesztik ki.
"Le is hallgatják" a vizsgázókat
Idén a javítás módszerén kívül bevezettek egy másik újdonságot is: az érettségi központok több mint 60 százalékában olyan kamerákat szereltek fel, amely nemcsak képet, hanem hangot is rögzít.
A hangot is rögzítő készülékek beszerzése nem volt kötelező, csupán ajánlották az iskolák számára. "Én magam ajánlottam a felszerelésüket olyan helyeken, ahol ez technikailag és anyagilag is megoldható volt" - mondta Sorin Cîmpeanu.
A képet rögzítő kamerák felszerelése kötelező minden olyan iskolában, ahol érettségiztetés, dolgozatjavítás, tételsokszorosítás zajlik. Idén országszerte 520 központban érettségiznek a végzősök, ebből 146-ban javítanak.
Hogy sikerült a próbaérettségi?
A március 2-6. között lezajlott próbaérettségin a tizenkettedikesek közül idén többnek sikerült román nyelvből és irodalomból a próbavizsgája, mint tavaly. Idén a vizsgázók 61,36 százaléka ment át, tavaly ez a szám 52,80 százalék volt. A kisebbségek anyanyelvből szintén jobban teljesítettek: idén 75,49 százalékuk írt átmenő jegyet, tavaly csupán 67,78 százalékuk.
A szaknak megfelelő választható tantárgyból (matematika vagy történelem) már kevésbé ment jól a tizenkettedikeseknek, 52,49 százalékuk vette sikeresen az akadályokat (tavaly 42,51 százalék). A szabadon választható tantárgyból is javítottak a végzősök: 2015-ben 60,30, 2014-ben 53,92 százalék kapott átmenő jegyet.
A jelenleg is zajló érettségi szóbeli vizsgaeredményeit itt (román és magyar szóbeli eredmények) és itt (számítógépes ismeretek) böngészheti.
Oborocea Mónika
maszol.ro
2015. június 29.
Lenácizta Johannist, elmarasztalták Szatmárnémeti polgármesterét
Klaus Johannis államfő lenácizásáért marasztalta el Dorel Coicát, Szatmárnémeti szociáldemokrata polgármesterét a diszkriminációellenes tanács – írja hétfői számában a Krónika erdélyi magyar napilap. Dorel Coica tavaly ősszel, az elnökválasztás kampányában egy televíziós adásban nevezte „náci pofájúnak” Klaus Johannis akkori államfőjelöltet. Az eset nyomán a Német Demokrata Fórum, és a Iohannist támogató Keresztény-Liberális Szövetség helyi szervezete tett panaszt a diszkriminációellenes tanácsnál. A tanács megállapította, Dorel Coica nemcsak Klaus Johannis személyiségi jogait sértette meg kijelentésével, hanem az egész romániai német közösséget, hiszen a jelenlegi államelnök korábban éveken át a német fórum országos elnökeként tevékenykedett.
A szatmárnémeti polgármester az eljárás során azzal védekezett, hogy tulajdonképpen nem nácizta le Johannist, mindössze azt állapította meg, hogy „kísértetiesen hasonlít egy színészre, aki egy régi filmben egy náci tisztet alakított”. Azt is felhozta mentségül, hogy polgármesterként kiváló kapcsolatot ápol németországi befektetőkkel, támogatja a helyi német ajkú közösség törekvéseit, sőt szűkebb családi körében is van német származású, ugyanis állítása szerint az apósa sváb. A tanács figyelmeztetésben részesítette a történtek miatt Dorel Coicát, és – mint közölte – azért nem rótt ki rá súlyosabb büntetést, mert a kijelentést politikai műsorban, kampányidőszakban tette.
maszol.ro
2015. június 29.
Felfedte feljelentőjét Ráduly Róbert
Tudja, kik a feljelentői – nyilatkozta Ráduly Róbert, Csíkszereda lemondott polgármestere a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. A tudósításban megszólaló, lemondott polgármester meg is nevezte az adásban az egyik feljelentőjét: a Hargita megyei rendőrség parancsnokát. „A megyei rendőrparancsnok ez egyik értelmi szerzője a kivizsgálási sorozatnak. Ezt az egyik tanúként beidézett, beépített tiszt nyilatkozza” – mondta Ráduly Róbert a Magyar Köztelevízió csíki riportjában, A Ma reggel című műsorban. Az 58. perctől kezdődő tudósításban a lemondott polgármester „hülyeségnek” minősítette a vádak némelyikét, azt állítja, összefüggéseiben is látszik, koncepciós per zajlik ellene és Szőke Domokos alpolgármester ellen.
A feljelentő személyével kapcsolatban rá is mutatott „történelmi tényszerűség kedvéért”: az említett rendőrparancsnok lemondását március 17-én kérte, miután az emberei „full részegen” több halálos áldozatot követelő balesetet okoztak Csíkszeredában.
Emellett a riport kitér a többi bűnvádi pontra is Ráduly Róbert és Szőke Domokos ügyében. Ráduly Róbert pontonként cáfolta, hogy magáncélra használta az önkormányzat autóját és visszaélt mintegy 70 – hetven (!) - eurónyi pénzzel. „Ennyi miatt kerülhetne börtönbe Ráduly Róbert” – ez a felvezetője a műsornak is.
Be volt kamerázva
„Aki a szekusokkal kezd el harcolni, az számít arra, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik” – mondta Ráduly Róbert Kálmán a Ma reggel-nek. Szerinte megfigyelésük jóval korábban kezdődött: tizenhárom hónapig hallgatták le őket Szőke Domokos alpolgármesterrel, és követték őket éjjel-nappal.
„Kamerát helyeztek el az irodáinkba. Így próbálták valahogy megtalálni rajtunk a fogást. Végül nem találtak, ezért kellett eszkabáljanak egyet ilyen kutyafuttában. Egy csomó hazugságon és rossz fordításon, hamis, rossz lehallgatási jegyzőkönyvön – mert egy dolog, hogy mit beszélünk magyarul, egészen más, hogy miként írják le ezt magyarul” – mondta egyebek mellett az adásban Ráduly. A becsületbeli okokból lemondott polgármester a többi vádpontra is rövid magyarázatot az a műsorban.
Amint arról tájékoztattunk, június 22-én helyt adott a korrupcióellenes ügyészek fellebbezésének, és hatvan napra bírósági felügyelet alá helyezte hétfőn a Marosvásárhelyi Ítélőtábla Ráduly Róbert volt csíkszeredai polgármestert. Szőke Domokos alpolgármester is bírósági felügyelet alatt marad.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) június 17-én emelt vádat Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester és Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester ellen. Jelenleg a várost a városi tanács testülete által a június 26-i tanácsülésen polgármesteri hatáskörrel felruházott Antal Attila alpolgármester, és az ideiglenesen alpolgármesternek kinevezett Füleki Zoltán László alpolgármester vezeti.
G. E.
maszol.ro
2015. június 30.
Béreket, juttatásokat emel a kormány
Az iskolák és egyetemek kisegítő személyzete bérének 12 százalékos emeléséről, valamint szociális juttatások kiterjesztéséről döntött kedden a kormány.
Rovana Plumb munkaügyi miniszter közölte, hogy a béremelés mintegy 60 ezer dolgozót érint, és augusztustól alkalmazzák. Az intézkedés a tanfelügyelőségek, az egyetemi könyvtárak és egyéb oktatási intézmény kisegítő személyzetére érvényes. A szociáldemokrata miniszter szerint a kormány a szakszervezetekkel korábban kötött egyik megállapodásnak tett eleget. A bérnövelés az idei és a jövő évre összesen 154,4 millió lej többletkiadást jelent a költségvetésnek.
A pedagógusok bére egy tavalyi kormányrendelet értelmében március 1-től 5 százalékkal nőtt, szeptember 1-től újabb 5 százalékkal fog emelkedni.
A miniszter bejelentette, a kormány keddi ülésén arról is döntött, hogy a közigazgatásban dolgozó köztisztviselők bére 12 százalékkal nőhet, amennyiben az önkormányzatoknak lehetőségük van a helyi költségvetésből eleget tenniük ezeknek az igényeknek. Április végén mintegy 32 ezer közigazgatásban dolgozó köztisztviselő tartott általános sztrájkot magasabb béreket követelve.
A kormány a szociális juttatások terén is módosításokat fogadott el, amelyek értelmében július 1-től mintegy 300 ezer család kaphat továbbra is szociális támogatást. Ők elestek volna ettől a jogtól, vagy csökkent volna a juttatásuk mértéke, mert a kormány májusban a gyermeknevelési pótlék megkétszerezéséről döntött.
Ennek nyomán a családok júliustól havi 42 lej helyett havi 84 lej pótlékot kapnak gyermekenként, amíg ez utóbbi el nem éri a felnőttkort. A juttatás megemelése következtében mintegy 300 ezer család vesztette volna el jogát, hogy továbbra is szociális juttatásban részesüljön, vagy csökkent volna a juttatás mértéke, miután a pótlékemelés miatt jövedelmük túllépte volna a jogosultsági szintet. A kormány érvelése szerint a pótlék valamennyi gyermek alkotmányos joga, és ennek nem szabad befolyásolnia egyéb szociális juttatások folyósítását.
MTI
Erdély.ma
2015. június 30.
Mihai-Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök vezeti a Külügyi Hírszerző Szolgálatot
Megszavazta a parlament kedden Mihai Razvan Ungureanu volt miniszterelnök, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora kinevezését a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) élére.
A jobbközép Klaus Iohannis államfő így fontos politikai csatát nyert azáltal, hogy sikerült jelöltje mellé parlamenti többséget szerveznie, miközben Victor Ponta kormányfő Szociáldemokrata Pártja (PSD) ellenezte az egykori jobboldali miniszterelnök kinevezését a SIE igazgatói tisztségébe.
A PSD és szabadelvű koalíciós partnere, az ALDE törvényhozói nem voltak jelen a szavazáson: így próbálták elérni, hogy a parlament határozatképtelen legyen. Az ellenzéki oldalnak Gabriel Oprea ideiglenes kormányfő – aki gyógykezelése idején helyettesíti Pontát – és pártja, a koalícióban részt vevő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) segített a kémfőnök megszavazásában.
A kétkamarás román parlament együttes ülése 278 törvényhozó jelenlétében határozatképes: a kémfőnökről rendezett voksolás idején 289 képviselő és szenátor volt jelen. Magához a kinevezéshez egyébként a jelenlévők egyszerű többsége is elegendő volt. Ungureanunak 278 törvényhozó szavazott bizalmat. Korábban is megtörtént, hogy a PSD körüli koalíció által irányított bukaresti törvényhozásban megszavazzák a jobbközép államfő valamely javaslatát. Először fordult viszont elő, hogy ez a szociáldemokrata frakció akarata ellenére történt.
Az, hogy Iohannisnak sikerült a parlament több mint felét a maga oldalára állítania, azt jelzi: a PNL körül is kialakulhat egy kormánytöbbség, amennyiben a korrupciógyanúba keveredett Victor Ponta – a rá nehezedő nyomásnak engedve – lemondana kormányfői tisztségéről.
A mérleg nyelvét képező UNPR elnöke, Gabriel Oprea egyértelművé tette, az UNPR voksa nem Ungureanunak szólt, minden nemzetbiztonsági kérdésben támogatják az államfőt. Oprea ugyanakkor azt állítja: pártja nem akarja megbuktatni Pontát, továbbra is megbízható tagja marad a PSD körüli kormánykoalíciónak, amíg azt Victor Ponta vezeti.
A parlament határozatképességéhez valamennyi ellenzéki frakciónak, köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) is mozgósítani kellett törvényhozóit.
Miután a PSD képviselőházi frakcióvezetője ironikusan megjegyezte, hogy Kelemen Hunor Budapestről érkezett megszavazni Ungureanut, aki (külügyminiszteri ténykedése idején) szerinte „Magyarországnak ajándékozta" a Gozsdu-örökséget, az RMDSZ elnöke (Ungureanura utalva) azzal vágott vissza: a „Holdról is szívesen eljön" olyan emberekért, akik betartják az adott szavukat.
Az Ungureanu-kabinetet, amelyben az RMDSZ is részt vett, 2012-ben a szociálliberális ellenzék bizalmatlansági indítvánnyal buktatta meg, azt kifogásolva, hogy a kormány a marosvásárhelyi magyar orvosképzésnek kari önállóságot biztosító határozatot hozott.
A SIE igazgatójává kinevezett Mihai Razvan Ungureanu letette a hivatali esküt a parlament előtt.
Romániában kedden véget ért a parlament tavaszi ülésszaka: az őszi ülésszak szeptemberben kezdődik. MTI
Erdély.ma
2015. június 30.
Forog a táborkerék (Alsócsernátonban)
Háromszéki óvónők kézműveskednek tegnaptól az alcsernátoni Haszmann Pál Múzeumban (fotó), velük egy időben budapesti diákok táboroznak ugyanott. A táboridényt a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum nyitotta június közepén, a képzőművészeti szakos diákok a Múzeumok éjszakája gazdag programjában is részt vettek.
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárral tavasszal közösen szervezett Híres mesterségem címere vetélkedő hét nyertes csapata július közepén jutalomtáborozik Alsócsernátonban, a diákok ezúttal mutatják be a kiválasztott mesterekről készített kisfilmeket – közölte Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus, múzeumvezető.
Az olvasó- és kézművestábort a Magyar Olvasástársaság is támogatja. Szintén jutalomtáborba érkeznek kisújszállási tanulók, augusztusban lujzikalagori gyermekek táboroznak a múzeum udvarán, és már júliusban megkezdik az előkészületeket az őszi Csernátoni burrogtatóra. Az Erdélyben egyedülálló szerszám- és mezőgazdaságigép-gyűjtemény köré szervezett találkozót a Mezőkövesdi Mezőgazdaságigép-múzeummal közösen szervezik Lévay Sándor gyöngyösi vállalkozó támogatásával, aki a gépek javításában, előkészítésében is munkát vállal. A nyári táborok szervezői számítanak a Haszmann család kézműves szakértelmére, a nemezelés, bútorfestés, fafaragás oktatásába bekapcsolódik a múzeum teljes munkaközössége, de a múzeum kapuja nyitva áll a turisták előtt is, akik a kiállítások mellett a régi parasztházakat, a kopjafaerdőt, a szabadtéri mezőgazdaságigép-kiállítást is megtekinthetik.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 30.
Nagyváradra került a fődíj (Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja)
Nagyváradra került a 27. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának fődíja. A szombat esti záróünnepségen az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a Nagyváradi Szigligeti Színház művészei vehették át A mi osztályunk című előadásban nyújtott teljesítményükért.
A minisztérium díjazta a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház által bemutatott Zoltán újratemetve című darabot is. A tárca Életműdíjat adományozott Dobre-Kóthay Judit Jászai-díjas díszlet- és jelmeztervezőnek, aki az értékelés szerint „stílus- és szemlélet-meghatározó alkotásaival a romániai színházi élet kimagasló egyénisége”. Ugyancsak Életműdíjat vehetett át László Sándor színész-rendező, egyetemi tanár, aki „elhivatottsága és szakértelme által a vajdasági színházi élet meghatározó személyisége”. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Teplánszky-díját a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Kés a tyúkban című előadásában nyújtott alakításáért Máthé Annamária kapta. Kisvárda Város-díjával ismerték el – a kiemelkedő színrevitelért – a Temesvári Csiky Gergely Színház Futótűz című előadását.
Kisvárda város polgármesterének díját az újszerű rendezői elgondolásért és az igényes megvalósításért az Újvidéki Színház Csárdáskirálynő című előadása kapta. A fesztiválrendező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának egyéni díját az Újvidéki Színház III. Richárd betiltva és a Csárdáskirálynő című előadásban nyújtott alakításaiért Balázsi Áron vehette át. Szintén a várszínház egyéni díját kapta a Révkomáromi Jókai Színház Bányavirág című előadásában nyújtott alakításáért Bandor Éva, a Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, illetve a Yorick Stúdió Antosa című előadásában nyújtott alakításért B. Fülöp Erzsébet, valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Karamazovok és a Figaro című előadásában nyújtott alakításáért Galló Ernő. Kisvárda Város Közönségdíját a zsűri a Kassai Thália Színház Rükverc című előadásának ítélte oda.
A 27. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján június 19. és 27. között tizenkilenc határon túli és anyaországi társulat vett részt, s a zsűri és a közönség 25 előadást láthatott a 2014/15. évi idény legjobbnak tartott darabjai közül.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 30.
NPKI: egyetlen pártnak sem hátrányos az új román választási törvény
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) szerint az új román választási törvény egyetlen párt számára sem értékelhető hátrányosnak, kialakításakor sikerült megőrizni a magyar közösség számára fontos sarokpontokat.
A kutatóintézet – az MTI-hez hétfőn eljuttatott – elemzésében azt írta: az arányos rendszer révén a közösség a számarányának megfelelő súllyal vehet részt a törvényhozásban, az alternatív küszöb pedig biztosítja, hogy akkor is bejuttasson képviselőket a parlamentbe, ha szervezete az ötszázalékos küszöböt nem lépi át.
Kedvező a magyar közösségnek, hogy a külföldön élő román állampolgárok számára nem biztosították a levélben szavazás lehetőségét, mivel ezzel a lépéssel a vélhetően magasabb számú külföldi voks révén relatív súlyuk tovább csökkent volna – írták.
Hozzátették: a legutóbbi parlamenti választásokon a romániai magyarok szavazatainak zömét begyűjtő RMDSZ csupán 5,13, illetve 5,23 százalékot szerzett. Ez mindenképpen felveti annak a lehetőségét, hogy a szervezet 2016-ban nem éri el az 5 százalékos országos bejutási küszöböt.
Noha sok függ az országos részvételi aránytól és a magyar szavazók részvételi hajlandóságától, előfordulhat olyan helyzet, hogy a szövetség az alternatív küszöb alkalmazására szorul. Ebben az esetben érdemes kiemelni azoknak a megyéknek a 2012-es eredményeit, amelyekben a magyar szervezetek többet szereztek a szavazatok 20 százalékánál – olvasható az összegzésben.
Közölték, az RMDSZ kényelmesen teljesíteni tudja a legalább négy megyében szükséges 20 százalékos arányt még akkor is, ha a jelenlegi erőviszonyok mellett versenytársat kap. Eközben az is látszik, hogy a két magyar többségű megye mellett nincs még két olyan megye, ahol két magyar szervezet is elérhetné a 20 százalékot. Az alternatív küszöb tehát nem ad lehetőséget arra, hogy egyszerre két magyar alakulat jusson be a segítségével a parlamentbe – állapították meg.
Összességében a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szerint az új választási törvényről elmondható, hogy a jelenlegi parlamenti pártok közötti háttéregyeztetéseknek megfelelően egyetlen párt számára sem értékelhető hátrányosnak, a politikai alakulatok közös törekvése volt, hogy kiegyensúlyozott és arányos rendszert fogadjanak el. Ennek okai részben az előző rendszer miatti visszásságok, részben az a körülmény voltak, hogy a román pártrendszernek nincs olyan stabilitása, amely két nagy párt számára előnyössé tenné egy többségi rendszer bevezetését. Az erőviszonyok akár jelentősen is átalakulhatnak, egy négyéves ciklus alatt is megszűnhetnek szövetségek vagy alakulhatnak át pártok – ez történt a 2012-ben kétharmados többséget szerző USL vagy a 2012 előtt kormányzó PDL esetében – olvasható az elemzésben.
Kitértek arra is, hogy a jogszabály életbelépéséhez már csak Klaus Johannis államfő aláírása szükséges, az elnök azonban egyszer vissza is küldheti átdolgozásra a parlamentnek a törvényt. Ezt nem tartják elképzelhetetlennek, mivel a külföldön élő románok számára a jogszabály jelentős nehezítéseket tartalmaz, Klaus Johannis számára pedig komoly népszerűségvesztést okozhat a körükben, ha ebben a formában – visszaküldés nélkül – kihirdeti a törvényt.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 30.
Ponta: Johannis jobbágyoknak tekinti a románokat
Elmérgesedett a viszony a politikai társbérlet főszereplői között: Victor Ponta miniszterelnök szerint Klaus Johannis államfő úgy viszonyul a románokhoz, mintha jobbágyok lennének a birtokán, akik a parancsait kell teljesítsék – írta hétfőn a Mediafax hírügynökség a politikus egy televíziós interjúját idézve.
A gyógykezelésen külföldön lévő Ponta telefonon nyilatkozott arról, hogy Johannis saját volt pártjából, az ellenzéki Nemzeti Liberális Pártból (PNL) jelölt igazgatót a kémszolgálat élére a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) megkérdezése nélkül. A jelölés megtörni látszik a kormánykoalíció egységét, ugyanis a kormányt (Ponta távollétében) ideiglenesen vezető Gabriel Oprea belügyminiszter bejelentette, hogy az általa vezetett Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) – nemzetbiztonsági kérdésről lévén szó – megszavazza Johannis jelöltjét.
Ponta a tévéműsorban azt állította, hogy továbbra is teljes bizalommal van Oprea iránt, aki mindig "korrekt" koalíciós partner volt, ami a kormányprogram teljesítését illeti. A szociáldemokrata politikus viszont ismét olyan élesen támadta Klaus Johannist, mint a tavalyi választási kampányban, amikor egymás ellenfelei voltak az elnökválasztáson. Ponta a kampány idején evangélikus vallására és német kisebbségi eredetére utalva próbálta befeketíteni Johannist a románok szemében, a mostani újabb "jobbágyozással" pedig azokra a – tankönyvekben szereplő – történelmi sérelmekre utalt, amelyek szerint az erdélyi románság évszáza-dokig sínylődött idegen urak elnyomása alatt.
A kormányfő a politikai társbérlet első fél évében udvarias hangon beszélt Johannisról és az államfővel való együttműködési készségét hangoztatta. Hozzáállása azóta változott meg, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást kezdeményezett Ponta ellen, és Johannis lemondásra szólította fel a szociáldemokrata kormányfőt.
Ponta arra utalt, hogy szerinte ügyészségi meghurcolása politikai indíttatású, a DNA pedig beavatkozik a politikába. "Ha egy ügyész akár a kormányt is lecserélheti, akkor minek tartunk még választásokat?" – tette fel a költői kérdést Ponta.
A telefoninterjú során elhangzott, hogy a térdműtéte után törökországi gyógykezelésen lévő Ponta becslése szerint két héten belül térhet vissza az országba. A műsorban Gabriel Opreát is megszólaltatták, aki azt állította: bár most ideiglenesen ő vezeti a kormányt, nem pályázik a miniszterelnöki tisztségre, sem most, sem később.
A parlament ma szavaz a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatójáról.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 30.
Egyéves születésnap a Gondviselés Házában
Június 27-én ünnepelt az idősotthon közössége Búzásbesenyőben. Míg Simon István polgármester bográcsgulyást készített, addig a Dósa Dániel Általános Iskola gyermekei táncos, verses műsorral szórakoztatták az időseket és vendégeiket.
A Gyulafehérvári Caritas 16 bentlakó minőségi ellátását vállalta fel közel egy évvel ezelőtt, azzal a céllal, hogy egy olyan közösséget teremtsen, ahol gondozott és munkatárs egyaránt otthon érzi magát. Az itt élőknek nem csak a testi szükségleteit igyekszünk ellátni, hanem odafigyelünk a lelki és szellemi igények kielégítésére is.
Minden kezdet nehéz, tele van kihívásokkal: egy új csapat megszervezése egy közös cél érdekében nemcsak munkával jár, hanem tanulási folyamat is. Össze kellett szoknunk, meg kellett ismernünk lakóinkat és egymást is mint munkatársakat. A tapasztalatgyűjtés, a mindennapok kihívásai formálta ki bennünk az összetartozást, a kitartást és nem utolsósorban a személyes és szakmai fejlődésünket.
Ha a tények és események tükrében vizsgáljuk meg otthonunkat, meg kell említenünk a mindennapi gondozást lelkesen ellátó munkacsapat mellett szakmai munkatársainkat is: gyógytornászunkat, Selcuzan S. Szabolcsot, a helyi iskola tornatanárát és kineto- terapeutáját, aki önkéntes alapon dolgozik, és kitartó munkájának és szakmai tudásának köszönhetően januártól már három ember hagyta el a tolószéket és állt talpra. Szintén említést érdemel dr. Kovács Ágnes pszichoterapeuta, aki szintén önkéntesen vállalta de-menciában szenvedő bentlakóink orvosi ellátását, illetve követi azok gyógyszeres kezelését. Cosma István pszichológus májustól kezdte el az egyéni, valamint csoportos foglalkozásokat, és szakszerű odafigyeléssel sikerült rövid idő alatt megnyerni a lakók bizalmát, oly módon, hogy már türelmetlenül várják a hétfő délelőttöket, hiszen tudják, hogy róluk van szó és mindenekfelett nekik szól. A szerdai alkalmakat is meg kell említenünk, hiszen Czikó László helyi plébános már a kezdetek óta hűségesen tartja az esti szentmisét, amelyen a falu közössége is részt vesz, valamint Simon Levente református lelkipásztor is bejár, szolgálataik nyomán lélekben sokat gazdagodott kis közösségünk.
Az öt idősgondozó és a két betegápoló, a főasszisztensünk és a helyi orvos, dr. Zsók Melinda kitartó munkájának, valamint a konyhán dolgozó két szakácsunk finom étkeinek és a tisztaságért felelős munkatársunk szorgalmának köszönhetjük, hogy bentlakóink, akik hosszabb időt tölthettek otthonukban, egyre jobb egészségnek örvendenek.
Voltak természetesen nehéz napjaink is, hiszen nehéz volt megválni azoktól a kedves arcoktól, akik már nem lehetnek velünk.
Az elmúlt év eseményeihez hozzátartoznak a közös ünneplések, legyenek azok születésnapok, idősek napja, március 8. vagy más egyházi ünnepekről való megemlékezés, amelyek mindig színesebbé teszik életünket. Voltak látogatóink más szépkorú csoportokból, így Marosvásárhelyről, Szentpálról és Erdőszentgyörgyről, de mi is eljutottunk az erdőszentgyörgyi Naplemente csoporthoz. Az Iskola másként hetében a helyi iskolásokkal közösen készítettük el az aznapi ízletes ebédet, és hallgattuk meg a kis csapat színes előadását.
Február végétől csatlakozott hozzánk Méreg Attila magyarországi önkéntesünk, aki először csak egy hónapra kötelezte el magát, de azóta már háromszor hosszabbítottuk meg önkéntes szerződését.
Otthonunk egy új, modern és jól felszerelt épület, de a tapasztalat azt mutatja, hogy egy ölelés, egy mosoly, egy gondoskodó kéz simogatása, egy kedves szó még mindig hamarabb eljut bentlakóink szívéhez, amitől az intézmény otthonná válik.
Isten éltesse a Gondviselés Háza idősek otthonának közösségét!
McAlister Magdolna intézményvezető
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 30.
Jubileumi EMKE-kiállítás az Áprily-esteken Nagyenyeden
A létesítésének 130 éves évfordulóját ünneplő Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kolozsváron jubilált, de közismert, hogy az egyesület működése egész Erdélyt behálózta. Természetes tehát, hogy a jubileumi eseményt leginkább reprezentáló történeti kiállítás a kolozsvári bemutató után erdélyi vándorútra indult. A kiállítás első állomása Nagyenyeden a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház volt, ahol az EMKE-kiállítás egyben a gazdag tematikájú 2014-15-ös Áprily-estek idei évadát is lezárta. Széman Péter EMKE-elnök és a kiállítás megalkotásában oroszlánrészt vállaló Bartha Katalin Ágnes kurátor ismertette a kiállítás anyagát. Az elhangzottak a hajdani gyümölcsöző Kolozsvárt Nagyenyeddel is összekötő kulturális kapcsolatokat is felelevenítették.
Az évadzáró Áprily-est témája ezúttal a Társadalmi szerepvállalás és részvétel a XIX. század végén: az EMKE indulása volt. Kerekes Hajnal a Fehér Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, egyben a Dr. Szász Pál Egyesület alelnöke, valamint Józsa Miklós a programsorozat kitartó irányítója ezúttal is meglepetéssel szolgáltak a résztvevőknek. Fellépett a Miriszló Gyöngye ifjúsági tánccsoport Szabó Csilla óvónő irányításával.
Széman Péter elmondta: a kiállítás Nagyenyedről a jövő hónap folyamán Nagyszebenbe költözik, és további tervek is vannak erre vonatkozóan. Az EMKE máig megőrizte azt az alapelvét, miszerint a közművelődés által fejleszti Erdély magyar népében a hazafiság érzését. Észak-Erdélyben, a háború alatt, 1940–44 között is tovább működött, majd a kommunista diktatúra évtizedeiben megszűnt, jelentős javait pedig államosították. 1990-től alakult újjá, majd 2001-től levált az RMDSZ-ről és önálló civil szervezetként működött tovább. Erdélyben ma 39 Magyar Ház van, tíz erdélyi megyében.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 30.
A Barabás Miklós Céh fiataljai a Műcsarnokban
Metamorphosis Transylvaniae címmel nyílt meg 2015. június 16-án Budapesten a Műcsarnokban (Mélycsarnok) a Barabás Miklós Céh fiataljainak bemutatkozó kiállítása. A Kolozsvár 2015 Európai Ifjúsági Főváros ifjúsági nagykövetének, Szöllősi Tamásnak a kezdeményezésére Bán András művészettörténész, kurátor irányításával létrejött tárlaton Baász Orsolya, Berze Imre, Éltes Barna, Lini Enikő, Marincas Mira és Máthé László mutatja be festményeit, szobrait, grafikáit és fotóit. A kiállítást Szepes Hédi művészettörténész nyitotta meg. A fiatal erdélyi művészek tárlata szeptember 13-ig tekinthető meg.
A hazai képzőművészeti élet utolsó századának történetét át- meg átszövi a különböző csoportosulások, egyesülések, társaságok históriája. A magyar művészeti közéletben a hajdani festőcéhek kései utódai különösen a Trianon utáni esztendőkben sokasodtak meg – Lyka Károly szavaival „derűre-borúra”. A célok sokfélesége jutott kifejezésre a társulási szándékban. Egyesületekbe, társaságokba léptek műfaji alapon az arcképfestők, tájképfestők, rézkarcolók, újságrajzolók. Voltak, akik „nemi” alapon tömörültek csoportba, mások példaképeik neve alatt, zászlajukra tűzve Benczúr Gyula, Munkácsy Mihály vagy Szinyei Merse Pál nevét. A művészeti társaságok, egyesületek gyengébbjeit az idő zilálta szét, mások a második világégés forgatagában vagy pár évvel később, a könyörtelenül végrehajtott feloszlató rendeletek nyomán szűntek meg. A rendszerváltás után itthon sorra alakultak meg a művészeti társaságok, egyesületek.
A Barabás Miklós Céh 1929-ben alakult – Kós Károly és Szolnay Sándor vezetésével s Bánffy Miklós támogatásával –, az erdélyi magyar képzőművészek érdekvédelmi szervezeteként.
1994 januárjában 47 művész és elméleti szakember részvételével alakult újjá.
Az erdélyi képzőművészek jelentős hányada magyar identitásának megtartását tartja fontosnak művészetében, s ezért egy sajátos képzőművészetet teremtett, vagy őrzött meg. Ebből azután utak nyíltak az autonóm képi struktúrák kialakítása felé, melyeknél a képalkotás által teremtett világ adja a képet – s a kép önmagával azonos. Így válik a képiség kérdése hasonlóvá a társadalmi identitás kérdéséhez.
A Barabás Miklós Céh művésztagjait nem a közös szemlélet, művészi program, esztétikai elgondolás, mozgalom fűzi egybe. Életre hívtak egy közösséget, ahol festők, grafikusok, szobrászok, iparművészek, fotográfusok találják meg helyüket. Úgy gondolom, meggyőződésük az, hogy a mai összekuszálódott térben és időben, az intrikák szorításában, a pusztuló szellemi és metafizikai értékek kiüresedésében fel lehet mutatni egy tenyérnyi színes világot, önmaguk képbe, betűbe, anyagba oltott néma üzenetét.
A Céh fiatal alkotói újszerű módon jelenítik meg a világ dolgait, és egyben rá is kérdeznek. A „helyi” – erdélyi ízek nem valamely ideológia mentén, hanem spontánul, szinte észrevétlenül kerülnek a színek, vonalak, formák közé.
Baász Orsolya dinamikus, erős, életteli művészetet produkál. Eddigi pályaképe azt mutatja, hogy következetesen halad újabb és újabb figyelemreméltó eredményeket, műveket felmutatva a maga alkotói világában. Képi világa erőteljesen szubjektív – az anyagokkal, technikával, hagyományokkal és újításokkal folytonos kísérletezés terepe. Rátalált egy olyan közegre, a szellemi létezés olyan erőterére, amelybe bekapcsolhatja egyéni érzékenységét, már-már médiumszerű fogékonyságát, a látvány transzcendentáló képességét. A színek tudatos redukciójával tudja figyelmünket a „cselekményre”,- szenvedélyekre, kapcsolatokra, érzelmi állapotokra irányítani. Vergődő, forrongó életérzések ezek – rajzi, formai dinamikába öltöztetve. Gyötrő lelki harcát testbeszéddel, pózokkal fejezi ki – felbontja a figurát és expresszív rajzi köntösben jeleníti meg az elevenen boncolás minden gyötrelmét.
Lini D. Enikő festményei perspektívában, szín-, forma- és gondolatvilágukban egyaránt különleges mélységeket sejtetnek. A klasszikus festészeti hagyományt műveli, de úgy, hogy a néző „megéli” a láthatóvá válás tapasztalatát. A képeknek történésük van, érzelmek és érzetek dramaturgiája vezérli e történéseket, s a mozgás érzékeltetésével egy dinamikus összhangzat keletkezik. Az alkotások egymáshoz kapcsolódva új vizuális formát nyernek. Megtalálta azt a megjelenési formát, amely az ösztönös, őszinte gesztusok és a bizonytalanul tapogatózó, de mégis határozott mozgások – a figurák közötti kapcsolatteremtés érzékeltetésére alkalmas. A néhol konkrét, néhol jelzésszerű alakok és környezetük a rendezetlen káoszt kiegyensúlyozzák. Lini D. Enikő az expresszionizmus világához nyúl. A mozgásban megragadható pillanat, a felszín mögött rejtőző lényeg megfogalmazása izgatja.
SZEPES HÉDI
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 30.
Július elsejétől drágul a földgáz
Hatvan lejre nő szerdától a lakosságnak és a hőerőműveknek szolgáltatott földgáz kilowattóránkénti ára – az Európai Bizottsággal közösen kidolgozott új árliberalizációs menetrendről keddi ülésén dönt a Ponta-kabinet – jelentette be Niculae Havrileţ, az Országos Energiaügyi Hatóság (ANRE) elnöke.
Elmondta: a Versenytanács azt kérte, hogy a kormányhatározatba foglalják bele a hőerőműveknek nyújtott támogatással kapcsolatos részleteket. A kormányülés után az ANRE rendkívüli tanácskozást hív össze, hogy az új díjszabások július elsejétől hatályba léphessenek.
Románia az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megegyezett arról, hogy vállalja a földgáz és a villanyáram árának liberalizálását. A vállalatoknak szolgáltatott földgáz árát már 2014. január elsejétől liberalizálták.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 30.
Évforduló – Az első magyar „bank”: 190 éve alakult a Kolozsvári Gondoskodó
Erdély több intézménye megelőzte a testvérországot: ilyen volt a Kolozsvárott már 1800 körül Societas Musicalisba tömörülő klasszikus zenekedvelők egyesülete, az első kőszínház 1821-ben és a Bölöni Farkas Sándor kezdeményezésére 1825. június 30-án megalakult Kolozsvári Gondoskodó Társaság is, amely kölcsönös biztosító, takarék- és hitelintézetként megelőzte egy évtizeddel a Brassói Általános Takarékpénztárat és másféllel a Fáy András korai, 1825-ös kezdeményezésére csak 1840-ben megalakuló Pesti Hazai Első Takarékpénztárat.
„A felséges királyi Gubernium mellett működő némely tisztviselőkből egybeállott Provisionális Társaság” alapító okirata szerinti célja, hogy valamennyi tag „(...) a maga rendes saláriumából, vagy egyéb jövedelméből, hónapoként (...) bizonyos summát tegyen be (...)”. Az önkéntes takarékképzés a kölcsönös biztosítást szolgálta elsősorban: „olyan cassat igyekeztünk felállítani, melyhez mindegyikünk a maga szükségében folyamodhassék s a maga capitálisát s annak interessét elöregedett állapotjában segedelem gyanánt felvehesse, s maradékainak s legátusainak hátrahagyhassa.” Működésének alapelvei máig korszerűek, s ekként az országnak nemcsak első szövetkezete, hanem első takarékpénztára, beteg-, nyugdíj- és életjáradék-biztosítóintézete.
Ingyen dolgoztak a „bankárok”
A belépési és a havi díj mellett a tagok bármikor betétet képezhettek, helyezhettek el a Társaságnál, kölcsönigénylés esetén elsőbbséget élveztek, a kamatjövedelmet év végén arányosan szétosztották. Betegség, nyugdíjazás, a Gubernium szolgálatából való kilépés és a városból való elköltözés esetén lehetett a betéteket igénybe venni. Végrendelet hiányában a törvényes örökösökre maradt a képzett tartalék, a kiskorú árvák atyjuk betétjét 20, illetve 18 évesen kaphatták ki. A célokhoz illeszkedve a főtevékenység a betétek gyümölcsöztetése volt, főleg hitelezés, szigorú feltételekkel, jelzálogfedezet mellett, 1 évet nem meghaladó időtartamra, 6%-os kamatra.
Az igazgatást a közgyűlés által választott és ennek felelős „intézet” irányította: elnök, pénztáros, ellenőr, titkár, kik kezdetben önkéntesen, ingyenesen töltötték be tisztségüket. Új tagok felvétele ügyében a közgyűlés döntött. A társaság fel nem osztható közalapot is létrehozott, az esetleges üzleti veszteségek fedezésére. Mindezen működési elvek – az önkéntesség, a tagok közti egyenlőség, osztatlan tartalékalap – a világ legelső szövetkezetei közé sorolják a Kolozsvári Gondoskodó Társaságot.
A 124 évig folyamatosan és töretlen sikerrel (növekvő saját és idegen tőkével, emelkedő taglétszámmal) működő Gondoskodóba 1867-et követően, az Erdély és Magyarország egyesülése következtében megszűnt Kormányszék tisztviselői mellett Kolozsvárt lakó állami tisztviselők, állami középiskolai és főiskolai tanárok, városi tisztviselők, ügyvédek és közjegyzők is teljes jogú tagként beléphettek. A szabadságharc évét leszámítva, tetemes veszteségei nem voltak az intézménynek, ezt 1857-ig kiheverte. 1861-ben már 81 tagja és több mint 51 ezer forint tőkéje volt, 1895-ben tőkéi 224 ezer forint fölé rúgtak. A Kormányszék fennállása idején számos főúr szerepel a tagság sorában (gr. Lázár László, gr. Bánffy József, gr. Korniss Károly, gr. Mikó Imre, gr. Wass Albert, gr. Bánffy Béla, gr. Bethlen Gábor, gr. Eszterházi János, br. Jósika Lajos, br. Kemény Ferenc stb.). Névsoruk 1867 után jeles kolozsvári szellemi előkelőségek, egyetemi tanárok neveivel egészül ki (Berde Mózes, Brassai).
Eredeti magánjogi társasági formáját 1924-ben szövetkezeti jogi formára váltotta, s a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége kolozsvári központjához csatlakozva működött tovább 1948 augusztusáig. Megszűntét a bankok, pénzintézetek, magánvállalatok államosítását elrendelő állami intézkedés okozta, egy olyan kommunista rendelet, amely önkényesen kisajátította több ezer más magyar vállalkozással, közel 200 magyar bankkal, takarékpénztárral, a kiválóan működő, több mint 1100 szövetkezetet összefogó hálózattal együtt.
Bölöni Farkas Sándor 1834-es bestsellere
Bölöni Farkas Sándor (Bölön, 1795. dec.14. – Kolozsvár, 1842. febr. 3.) bécsi útján szerzett tapasztalatait kamatoztatva 1825-ben guberniumi tisztviselők kölcsönös biztosítási intézményeként megalapítja a Gondoskodó Társaságot. De ki is volt Farkas Sándor? Neve elválaszthatatlan Kolozsvártól, ide fűzik unitárius főtanodai (1805–1815) s királyi líceumi jogi tanulmányai (1915–1916), irodalmi munkássága, tisztségei, reformkori eszméi és eszmetársai (köztük Kendeffy Ádám gróf, Biasini, Béldi Ferenc gróf), az általa kezdeményezett (Erdélyi Nemzeti Múzeum) és létrehozott (pl. Kolozsvári Gondoskodó Társaság, 1825) intézmények.
Országos elismerést és akadémiai tagságot (1834) az 1830–1832 között Béldi Ferenc gróffal a nyugat-európai országokban (Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Angliában) és az Egyesült Államokban megtett hosszabb utazásai idején megírt Utazás Észak-Amerikában című könyve (Kolozsvár, 1834, 1835) hozott. Az útirajzok egyik legkorábbikjaként, a reformkor egyik legnagyobb könyvsikereként az amerikai társadalmat és alkotmányos berendezkedést bemutató és a hazai viszonyokkal egybevető elemzés magyar reformkorra tett hatása a vele kortárs Alexis de Tocqueville-nek az amerikai demokráciáról írt könyve európai fogadtatásához hasonlítható. Az Akadémia nagyjutalmát is elnyerő, két egymást követő évben második kiadást megért útleírás az országgyűlési ifjúságra óriási hatást gyakorolt, a polgárosodás valóságos enciklopédiája kézikönyve lehetett a kor felnövekvő politikus nemzedékének. Az útinapló nyugat-európai része csak 109 évvel később jelent meg teljes terjedelemben (Nyugat-európai utazás, Kolozsvár, 1943). Kolozsváron betöltött tisztviselői hivatását (jegyző és írnok) a művelődés- és intézményszervezéssel kiegészítő életútjának kiemelkedőbb éveit a kiadásra nem szánt, töredékekben fennmaradt Napló [1835-1836] rögzítette, amely 1870-ben jelent meg nyomtatásban.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 30.
Erődemonstráció
Akárhogy is nézzük, nehezen tudunk másként tekinteni arra, hogy a román zászló ünnepén a védelmi miniszter kezdeményezésére az ideiglenes kormányfő részvételével avattak óriás román zászlót a túlnyomó többségében magyarok lakta Hargita megye székhelyén, Csíkszeredában, mint olyan erődemonstrációra, amelynek célja a románokkal azonos elbánást, nyelvi jogokat és kulturális, illetve területi önrendelkezést követelő magyar közösség megfélemlítése.
Az nem gond, ha valaki büszke a románságára és a nemzeti jelképeire. Ha azonban mindezt melldöngetve teszi, ráadásul olyan külsőségek mellett, amelyekről messzire ordít, hogy egyetlen céljuk van: megmutatni a nem román nemzetiségű polgároknak, hogy ki az úr a házban, akkor már nagyon problémás az ügy.
Ez kontraproduktív, hiszen a magyar közösség tagjai ahelyett, hogy az ország megbecsült polgárainak éreznék magukat, akik – persze a saját nemzeti jelképeik mellett – a magukénak is érzik az ország szimbólumait, még inkább ellenszenvesnek találják azokat.
A magyar közösség akkor érezné jól magát Romániában, ha azokban a megyékben, illetve azokon a településeken, ahol a magyarság őshonos közösségként él, hivatalossá tennék a magyar nyelvet, és engedélyeznék a magyar nemzeti és a regionális jelképek nyilvános használatát.
Amíg azonban a román hatalom üldözi a magyar jelképeket addig nehezen várható el, hogy a magyarok tiszteljék a román jelképeket. Mindemellett példás, hogy a szeredaiak nem ültek fel a provokációnak, nem volt ellendemonstráció, legalább ezzel is jelezték, hogy az Erdélyben élő magyar és román közösség közötti konfliktus szítói elsősorban nem a magyar oldalon keresendők, hanem a legmagasabb bukaresti kormányszinteken.
Az ilyen gesztusok garantáltan nem fogják megkedveltetni a román nemzeti jelképeket és a hatóságokat a magyarokkal – viszont arra kiválóan alkalmasak, hogy azt a meggyőződést erősítsék a magyarokban, miszerint a román állam idegen, leigázásukra és felszámolásukra törő hatalomként viselkedik. Felháborító, ha ezt a kormányilletékesek nem mérik fel. Ennél már csak az vérlázítóbb, ha nagyon is felmérik, és szándékosan provokálnak.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 30.
Közönségdíjat nyert Kecskeméten a Likaskő című animációs film
A tizenkettedik alkalommal megrendezett Kecskeméti Animációs Filmfesztivál különdíjasa lett a Székelyföldi Legendárium Likaskő című első animációs filmje.
A június 24–28. között megtartott filmes seregszemlén Erdély és Románia képviseletében a székelyudvarhelyiek vettek részt.
A tizenkettedik magyar animációs filmszemlével párhuzamosan zajlott a kilencedik Európai Animációs Játékfilmfesztivál, ahol a versenyfilmekkel és a versenyen kívüli filmekkel együtt összesen harminc ország filmjét vetítették le.
Idén először külföldön élő magyarok is benevezhettek, a magyar versenyprogramba 342 alkotás közül 18 rövidfilm, 13 diákfilm, 17 tévésorozat, 10 videoklip és 20 alkalmazott animációs kisfilm került. A KAFF idei díszvendége Latin-Amerika volt, ahonnan 56 alkotást nézhettek meg az érdeklődők.
A márciusban Székelyudvarhelyen bemutatott Likaskő a különdíjak kategóriában a Kecskemét környéki kistelepülések közönségdíját hozhatta haza. Az udvarhelyi rajzfilmgyártó csapat itt nem áll le, hiszen a Legendárium animációsfilm-sorozatában további tizenkét rész gyártását tervezik. A következő székelyföldi animációs film a Rétyi nyír legendáját dolgozza majd fel.
Kovács Eszter
Krónika (Kolozsvár),
2015. június 30.
Pontokat lehet gyűjteni
Önkéntes közösséget épít a Turulmadár
Furus Levente, a Turulmadár Ifjúsági Iroda elnöke tegnap az önkéntességet népszerűsítő tevékenységeikről számolt be a médiának.
A májusban beindított és június 30-án lezárult Fedezd fel az önkéntesség világát program célja a non-formális oktatás fejlesztése, bővítése a szociális gondokkal küszködő fiatalok és gyermekek körében, egy olyan társadalom kialakítása, amely az aktivizmuson és önkéntességen alapul. Ennek összértéke közel 24 ezer euró, amelynek 89%-át a Norvég Civil Alap Románia biztosította.
A projekt hozadékaként a Berde Mózsa Kör keretén belül 5 új önkéntes oktató csatlakozott a csapathoz, valamint 69 kicsi vett részt különféle fejlesztő- és oktatótevékenységeken, táborokban. Ezenkívül 413 fiatalnak tartottak előadásokat kommunikáció témakörben (Kézdivásárhelyen, Baróton és Sepsiszentgyörgyön). Egy önkéntes-útmutatót is megjelentettek, és egy ehhez kapcsolódó kampányt indítottak útjára.
A népszerűsítő munka korántsem tekinthető lezártnak, az Önkéntes közösség című projekttel folytatódik – 2016 márciusában zárul, és szintén a Norvég Civil Alap Románia támogatását élvei –, melynek fő célja az önkéntességre való ösztönzés, és egy olyan online platform kifejlesztése, melynek révén a bekapcsolódni kívánók lehetőségeket találhatnak önkéntes munkára, valamint ahol a szervezetek is toborozhatnak „munkaerőt”. A honlap különlegességét az adja, hogy a szervezetek az önkéntes órákat pontokká alakíthatják, ezekért pedig különböző szolgáltatásokat igényelhetnek: például ingyenes biciklikölcsönzés az irodától csapatépítés céljából. Az önkéntes platform partnere a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, amely az önrészt biztosítja.
Tinca Teddy
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 30.
Elkötelezettek az önálló színház mellett – Nézőszám-növekedés Szatmáron
A ismét növekedett a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának nézőszáma idén. A magyar társulat prózai és bábtagozata a 2014/2015-ös színházi évadban összesen 14 bemutatót tartott a teátrum épületének felújítása miatt a Szakszervezetek Művelődési Házában.
Bessenyei Gedő István társulatigazgató a hétfői évadzáró sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az idei bérletes- és nézőszám-növekedést különösen a tavalyi, ünnepi évadhoz képest tartja fontos eredménynek, hiszen az elmúlt színházi idényben már csak az évfordulóhoz kötődő rendezvények is 2500 nézőt láttak vendégül.
A magyar társulat előadásaira 6740 bérletet váltottak, összesen 41310 néző látta az idei évad produkcióit, ebből 9567 személy a különböző vendégjátékok közönsége volt. Bessenyei Gedő István szerint fontos megemlíteni, hogy az évek óta folyamatosan növekedő nézettséget a Sorompók Nélkül Fesztivál – „immár sajnos hagyományos” – elmaradása ellenére tudja tartani a társulat. A művészeti igazgató külön kiemelte a bérletcserék és meghívott vendégjátékok számának növekedését, amely szerinte azért volt szükséges, hogy valamelyest ellensúlyozzák a házi fesztivál elmaradása okozta űrt.
Amint Stier Péter, a teátrum adminisztratív igazgatója, a Partiumi Magyar Napok főszervezője hozzátette, az idei PMN nyolc fesztiválnapjából haton színházi előadásokat is vendégül lát a rendezvénysorozat.
Bandura Emese, a Brighella Bábtagozat megbízott vezetője a bábszínházi évadot értékelve kiemelte, hogy a megszokott műfajok mellett babaszínházi előadás is szerepelt a repertoárjukon, jövőre pedig felnőtt bábszínházi előadással is készülnek. A prózai tagozathoz hasonlóan a bábosok is több fesztiválra kaptak meghívást a korábbi évadokhoz képest, növekedett nézőik és bérleteseik száma is.
Újságírói kérdésre reagálva a társulat vezetése megerősítette, hogy továbbra is elkötelezettek az önálló Harag György Színház létrehozása mellett, ennek elérése érdekében minden lehetőséget meg fognak ragadni.
Az évad első bemutatójaként a Szophoklész szövege nyomán színpadra állított Antigoné című produkció került műsorra, amelynek rendezője Balogh Attila, dramaturgja pedig Benedek Zsolt volt. Az előadás több hazai és magyarországi fesztiválmeghívásnak is eleget tett az évad során.
Az évad egyik legkedveltebb és legtöbbet játszott előadásának a szilveszterkor bemutatott Én és a kisöcsém című operett bizonyult, amelyet Bessenyei István rendezett. Ez az előadás szintén több hazai és magyarországi helyszínen vendégszerepelt, többek között Nyírbátorban, Mátészalkán, Nagyváradon és Nagybányán. A színházi idény másik legnépszerűbb előadásának a Sorin Militaru által rendezett Az elveszett levél bizonyult. Ez az előadás szerepelt az idei kisvárdai színházi fesztivál versenyprogramjában és a nagybányai III. Exceptio Fesztiválon is.
Idén első alkalommal osztályszínházi előadást is bemutatott a társulat. Kányádi Szilárd rendezésében láthatták a diákok a Csongor & Tünde című produkciót. Bandura Emese, a Brighella Bábtagozat megbízott vezetője szintén kísérleti jelleggel, Ciróka címmel, babaszínházi előadást vitt színre, amely az 1–4 éves korosztályt igyekezett megszólítani. A 2014/15-ös szatmári színházi évad utolsó bemutatója Spiró György Helló, doktor Mengele! című darabjának ősbemutatója volt Lendvai Zoltán rendezésében.
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 30.
Iorga és a Kárpátokon kívüli, korai székelység
Ősfoglalónak tartott minket
Van Nicolae Iorgának egy különös írása, mely az Újabb vélekedések a székelyek értelméről címet viseli, s amelyről – egyetlen kivétellel – szégyenlősen hallgat mind a magyar, mind a román kritika. A tanulmány 1939-ben, egy évvel a neves történésznek és erősen nacionalista politikusnak a legionáriusok általi meggyilkolása előtt jelent meg, és nagyjából felborítja minden, a székelyek történetével kapcsolatos korábbi tudásunkat: Iorga azt írja benne, saját korábbi nézetein is túllépve, hogy a székelyek a mai Székelyföldre költözésük előtt hosszú évszázadokig Moldvában és Havasalföldön éltek. Feltehetően a románok azért nem szólnak az írásról, mert nemzetellenesnek, a magyarok pedig azért, mert „délibábosnak” tartják.
A követői alapján bíráljuk
Elöljáróban annyit, Isten ments attól, hogy az alábbiakból bárkinek is úgy tűnjék, írásomban Iorgát egyfajta „székelybarátként” állítanám be, hiszen igazuk van azoknak, akik úgy tartják, az ő (viszonylag visszafogott) elméleteinek hatására indult be Trianon után Székelyföldön a románosítás, „a székelység által beolvasztott, elnemzetietlenített románoknak a román nemzetbe való visszanyerésének” folyamata.
Iorga azt állítja ugyanis, hogy „sokan a székelyek közül román származásúak; amint mi elnemzetietlenítettük a Vaskapu melletti és a Hátszeg vidéki magyarokat, úgy a magyarok elnemzetietlenítettek bennünket a keleti részeken”. Joggal jegyzi meg Tóth Zoltán, hogy „Iorga Miklós volt az, aki finom ösztönnel megsejtette a székelyek román származásának mint politikai fontosságú kérdésnek jelentőségét, ő keresett először érzelmi, történelmi, néprajzi, nyelvészeti, biológiai stb. érveket a tétel bizonyítására, ő terjesztette el a tant széles néprétegek körében, és végül az ő nyomán indult el néhány »tudományos« követője, hogy folytassa a bizonygatást.”
A Kárpátok nem záróvonal, hanem gerinc
Nézzük, miről van szó az írásában. A számunkra érdekes részt Iorga így vezeti be: „Most egy olyan új elemmel jövök, amelyet még sohasem mutattam be”. Elmondja, ha székelyek nyugatról érkeztek volna Székelyföldre, akkor nyugatról nézve Székelyföld előtt ugyanolyan erődített helyeknek, váraknak kellene lenniük, amilyenek a Tiszától keletre voltak. Ám a Küküllők középső folyásáig nincsenek ilyen továbblépést segítő oázisok. A székely határvédelmi előőrsöt pedig nem lehetett volna úgy előreküldeni, hogy hiányoznak a megerősített front elemei, amelyekhez a székelyek visszatérhettek volna.
„Abban a térségben, ahol ezek az újonnan jöttek hazát csináltak maguknak, lenniük kellene nyugati típusú váraknak, ám a Székelyföldön található erődítések nem vélhetők egyébnek, mint azon fajta védelmi szokások egészen a középkorig való továbbélésének, melyek mindenben megegyeznek azon trák eredetű történelem előtti népekével, amelyek a Kárpátoktól délre és keletre éltek” – mondja Iorga.
A székelység ősrégi népesség ezen a tájon, amely vezetés nélkül maradt, ugyanúgy, mint a románok a római visszavonulás után, és – a románok hatására – kiépített magának egy népi római jellegű berendezkedést, mondja Iorga. Amikor a székelyekről szólnak, egyáltalán nem vagy csak kismértékben veszik figyelembe azt, hogy „létezik a Kárpátoktól keletre egy magyar nyelvű népesség, amelyben számos elem egy régebbi eredetre mutat.” Iorga itt nemcsak a csángókra utal, hanem a székelyekre: „Ha figyelembe vesszük a székelység e keleti szárnyát, mely két-három faluval a Szereten is túlmegy, egészen a Prutig, ahol, amikor a székelyek egy része eretneknek áll át a 15. században, a magyaroknak egy teljes városrésze létezik, és a Pruttól ez a vonalszerű előretörés egészen a Dnyeszterig folytatódik, ahol egy hasonló jellegű település Csöbörcsökön található, ezen folyó tengerbe ömlésénél, akkor rájövünk arra, hogy a Pannóniából a Kárpátokig érkező és ott megálló székely vonal helyett egyébről van szó: a Kárpátok turáni-finn jellegű települései hátgerinceként szolgálnak mind nyugatra (a Küküllők vonalán) (...), mind keletre, a Tatrostól a Szeretig és azon túl, a Prut és a Dnyeszter irányába...”
Ez a székely–csángó-előd nép az ott élő románsággal került barátságos kapcsolatba: „Tehát a székelyekkel szimbiózisban, vagyis együttélésben vagyunk: a magyarokkal csak szomszédságban. A különbség lényeges.”
Az elrománosítás a cél?
Iorga ezen írásának egyetlen magyar ismertetője, Tóth Zoltán az elméletet zavarosnak és történelmietlennek tartja: „Világosnak és indokoltnak igazán nem nevezhető ez a tétel. Eleitől végig többé-kevésbé ötletes, de talajtalan történelmi spekuláció, amelynek valóságértéke nincsen. Felépítését szerzője nemzeti vágyai határozzák meg, és ezek a románság folytonosságának és korai politikai kikristályosodási pontjainak irányába feszülnek. A fejedelemségek megszervezése előtti időkbe helyezett képzelt állam-embriók sora gazdagodott egy újabb, ezúttal erdélyi Romaniával /a, nem á!/. A szerkezet tartóoszlopai felettébb gyengék. A románság székelyföldi jelenlétét a tárgyalt korban semmi sem bizonyítja, politikai szervezetéről beszélni, a legcsekélyebb forrás híján, felesleges játék. Ennek a képzelt románságnak képzelt együttéléséről beszélni a szintén képzelt török néppel, amelyik a székely őse lett volna, szintén nem tartozik a megalapozott dolgok közé. Semmi adat arról, hogy honnan, mikor, milyen körülmények között került volna a Kárpátok két oldalára ez az ismeretlen török nép.”
Ezek után Tóth felteszi a kérdést: „Vagy Iorga visszatért volna a hun eredet feltevésére? (…) A kérdések egész özönét zúdíthatnók Iorga új ötlet-szövedéke felé, de erre nincsen szükség, mert a puszta feltevésekkel a történettudománynak dolga nem lehet. A szerző számára az volt fontos, hogy a székelyek és a magyarok közti szoros kapcsolatot tagadja, és hogy a székelyek elrománosítására újabb szellemi támpontot nyújtson.”
Jómagam úgy tartom, hogy Tóth Zoltán túl sarkosan fogalmaz, és olyan politikai szándékot sejt Iorga írásában, amely talán nincs is benne (azon túl, hogy a Székelyföldön is egy korábbi román népességet tételez – ezen tétel megvitatása viszont nem írásom tárgya). Ugyanis el nem tudom képzelni, milyen jó származhat a románok számára abból, hogy a székelyeket és csángókat ősrégi népességnek állítja be a Kárpátoktól keletre és Székelyföldön, méghozzá egy olyan korban, a második világháború előestjén, amikor az elsőbbség kérdése területi revendikációs érv volt a nemzetek között. Ráadásul Iorga már rég rájöhetett arra, hogy veszett ügy azzal próbálkozni, hogy a székelyeket átállítsa magyar oldalról a románra.
A „magyar korridor”
Jómagam egy másik magyarázatot tartok valószínűnek Iorga kétségkívül meglepő okfejtésére: azt, hogy – jó történész lévén – egyszerűen így látta a dolgokat, és vélekedését el is mondta.
Ne feledjük, Iorga volt a Szeretig–Dunáig tartó magyar korridor elméletének kidolgozója, és úgy tartotta (sokszor a magyar történészek ellenére is), hogy például a Milkói Püspökség körül magyarok által lakott terület volt még az 1300-as évek közepén is, mikor Bogdan megalapítja a Moldvai Fejedelemséget: „a Beszterce, Tatros és Putna völgyeiben egy magyar Moldva terült el, számos szép faluval. Ezen a vidéken az 1200 körül, a Milkó várában levő kun katolikus püspökség megalakításával egy időben érkező idegenek a sóbányák közelében vásárhelyeket emeltek: Bákót, Tatrost, Adjudot, Putnát, és távolabb – a munténiai Alexandru vajda országában – Buzăut.”
Egy másik helyen Iorga azt állítja, hogy a milkói kun püspökség megalakítása azt jelentette, a katonák mellett jobbágyok, szabadparasztok is érkeztek, és mindennek a helynévanyagban is nyoma maradt, példaként a Sascut (Szászkút) helynevet hozza fel (a szász kútja).
Az elmaradt vita
Amit Iorga a fent tárgyalt írásában állít, az nem egyéb, mint kérlelhetetlen logikájú továbbvivése az általa kidolgozott elméletnek: rájött, a moldvai-havasalföldi magyar nyomokat nem lehet a nyugatról keletre való magyar (székely, csángó) vándorlás, a Magyar Királyság expanziójának elméletével megmagyarázni: egyedül az a megoldás képzelhető el, hogy a székelyek és csángók hosszú időt töltöttek a Kárpátokon kívüli területeken, és erre elég nyomós érveket is hoz fel.
Iorga ezzel a mondattal fejezi be írását: „Ezen tézisemmel kapcsolatban kész vagyok bármilyen előítéletmentes és becsületes vitára.” Érzésem szerint ez a szakmai (és nem politikai) vitára való felszólítás elsősorban nem a magyar, hanem a román történészeknek szólt, akik a legnagyobb értetlenséggel fogadhatták Iorga elméletét, mondván, miért kell a székelyeket és csángókat őslakosi státussal felruházni... Csak sajnálni tudjuk, hogy erre a vitára sosem került sor, mivel a szerzőt 1940-ben meggyilkolták.
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. június 30.
Huszonnyolc négyzetméteres autonómiák
Azt hitte a román honvédelmi, a belügyminiszter s minden bizonnyal a miniszterelnök Ponta is – ki alig sem beteg lábát a Földközi-tengerben áztatja hetek óta, újabb megfutások előtt –, hogy ha az egekre futtatják Székelyföld egyik nagyszerű városából, Csíkszeredából a 28 négyzetméteres (hány kilós?) román lobogót, azzal csörömpöléssel, jelképesen le is csukták a kaput ez életben előttünk.
Volt főpróba is, minden, ami kell nagyszerű székely–magyar díszletek közé, a Hargita alá, egy roggyant román színpadhoz. Megkapó volt viszont az, ahogyan a honvédelmis elzokogta, mennyi vér kellett Európában és máshol is ahhoz, hogy a románok megvédjék Erdélyben is az ősi román földet.
Mondjuk most azokkal a székelyekkel együtt, akiknek családját, sok ezer ártatlan civilt mészároltak le a titkon, éjjel betörő regáti románok: bizony, sok magyar vért öntöttek ki a rabló, túszokat szedő román martalócok itt, Székelyföldön 1916 nyarán. Miközben akkor a magyar férfiak távoli frontokon voltak a világháborúban. Micsoda söpredék vetette magát akkor a védtelen magyarokra itthon, hadüzenet nélkül, a hadban levő Magyar Királyság szövetségeseként! Erről Csíkszeredában megfeledkeztek a szónokok, a 15 kilós, 28 négyzetméteres zászlót térdelve csókolgatók, megfeledkeztek a román püspökök, pópák.
Tisztelem a maguk zászlaját tisztelő népeket, azok fiait. Ellenségeimet nem tisztelem soha.
Ebben a zászlót lobogtató román széljárásban nekünk még egy szelíd autonómiára sem futotta. Sepsiszentgyörgyön viszont vagyon egyféle autonómia, amolyan román járású. Minden szinten fölvetődött immár, hogy központi, minisztériumi rendelkezés ellenére sem tették ki mai napig sem a CONSTANTIN BRÂNCUȘI szaklíceum névtáblájára magyarul az intézet nevét. Nem s nem! Az igazgatónő nem hajlandó erre. Ő állam az államban, ő autonóm a magyar városban.
Vajon így kell Romániában autonómiát csinálni? Próbáljuk csak ki!
Az állam, a város tartja el, fönn amaz intézetet – így kell autonómnak, önrendelkezőknek lennünk? Nosza!
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. június 30.
Szeptemberben folytatódik Borbolyék pere
Nem hozott érdembeli előrelépést a Hargita Megyei Önkormányzat elnöke és tizen egy másik személy ellen indult per keddi tárgyalása a Hargita Megyei Törvényszéken.
Az összesen tizenkét vádlott közül többen hiányoztak, így a legtöbbször távol maradt jászvásári Daniel Cristian Mandache is, aki annak ellenére sem jelent meg, hogy korábban a bíró azt közölte, a rendőrséget bízzák meg előállításával. Hiányzott Borboly Csaba is, aki Brüsszelben, a Régiók Bizottságának ülésén vett részt, ugyanakkor további három vádlott sem volt a teremben a tárgyalás kezdetén.
Borboly védőügyvédje, Sergiu Bogdan, aki szintén nem volt jelen a törvényszéken, halasztási kérelmet juttatott el a törvényszékhez, amelyben egészségügyi okok miatt kérte a keddi tárgyalás elhalasztását. Ehhez a kérelemhez csatlakozott a jelen levő többi ügyvéd nagy többsége is. A vádhatóságot képviselő ügyész azt mondta, ilyen esetben hivatalból kijelölt ügyvéd is képviselhetné a vádlottat, de a többi vádlott ügyvédjei ezt kifogásolták, szerintük ezzel sérülhet a vádlottak védelemhez való joga.
A tárgyalást vezető bíró végül közölte, elfogadja a halasztásra vonatkozó kérelmet. Mivel júliustól megkezdődik a törvénykezési nyári szünet, a következő tárgyalási időpontot szeptember közepére jelölték ki. Egyúttal közölte, Mandache előállításáról a rendőrségnek kell gondoskodnia.
Mint ismeretes, a korrupcióellenes vádhatóság azért fogta perbe Borbolyt, mert álláspontja szerint a Hargita Megyei Önkormányzat elnöke indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket egy cégnek. Ezzel állítólag az RMDSZ politikusa és feltételezett bűntársai 1,1 millió eurós kárt okoztak az államnak.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
2015. június 30.
Kihagyták a vásárhelyi szívkórházat az országos programokból
Elégedetlenséget és felháborodást váltott ki az egészségügyi minisztérium döntése, ugyanis a szaktárca több fontos országos programból is „kifelejtette” a hagyománnyal és szakmai eredményekkel rendelkező marosvásárhelyi szívkórházat.
Az év elején a marosvásárhelyi szívkórház vezetői azt hitték, hogy véletlen elírás történt, amikor intézetük nevét nem találták abban az országos programban, amely a gyermekek intervencionális kardiológiai beavatkozását hivatott finanszírozni. Később azonban kiderült, hogy nem elírás történt, a minisztérium nem tartotta érdemesnek a vásárhelyi szívkórházat és személyzetét az efféle műtétekre. Holott addig már számos kiskorú – helyi, környékbeli és távoli megyéből érkező – páciensnek mentették meg az életét. Hogy nem véletlenül maradt le az ország egyik legjobb szívkórházának számító marosvásárhelyi intézet a programból, a szaktárca legújabb döntése is igazolja. A minisztérium újabb négy nagyszabású programból felejtette ki az erdélyi egységet. Miközben két bukaresti kórháznak, a C.C. Iliescu, valamint a Vasile Cândea nevét viselő központoknak és a temesvári sürgősségi kórháznak pénzalapot biztosít a non-invazív műtétek elvégzésére, a Horaţiu Suciu által vezetett intézet ezúttal sem került fel a szaktárca és az országos biztosítópénztár listájára. „Olyan non-invazív beavatkozásokról van szó, amelyek nálunk mintegy tízezer euróba kerülnének. Nyugat-Európában ezek egyszerű rutinműtéteknek számítanak, nálunk mégsincs pénz erre. Pedig külföldön sokkal többe kerülnek” – ismertette a helyzetet Horaţiu Suciu, a marosvásárhelyi szívkórház vezetője.
A szakorvos és kollégái az elmúlt két nap alatt mégis négy sikeres beavatkozást végeztek. A 60 és 71 év közötti betegek – akiken csak a műtét segített – jól vannak, már sétálnak a folyosón. Egyiküket aorta nagyobbodással, a másik hármat hasaorta tágulással műtötték. „Mivel a pénztár a szükséges 10 ezer euró helyett alig 6300 lejt ad, máshonnan csoportosítottuk át a pénzt. Ha a minisztérium minket is bevett volna az országos programba, legalább húsz ilyenszerű beavatkozást végezhetnénk évente” – mondta el érdeklődésünkre Suciu professzor. Egy egyszerű fejszámítás szerint ez évi 200 ezer euróba kerülne a szaktárcának, ami Nyugaton alig négy műtét elvégzésére elegendő. „A páciensnek joga van az élethez és a minőségi élethez. Ő nem tehet arról, hogy szívbeteg, betegségével Romániában él, és fizeti a kötelező biztosítást” – jegyezte meg Horaţiu Suciu. Arra a kérdésre, hogy a várólista átugrásával van-e lehetősége a tízezer eurót leperkáló betegnek megműtetnie magát, az intézetvezető elmondta: „Elméletileg nincs, hiszen a törvény szerint a biztosított pácienst ingyenes kezelés illeti. Ahhoz, hogy a saját pénzén, soron kívül megműthessük, nem állhat szerződésben a pénztárral” – mutatott rá a visszásságra a szívspecialista.
Kollégája, Ayman Elkahlout elmondta, hogy az utóbbi időben mindent megmozgattak annak érdekében, hogy az országszerte mindenütt elismert marosvásárhelyi szívkórház is központi finanszírozáshoz jusson, ám a minisztériumtól még csak válaszlevél sem érkezett.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2015. június 30.
Lesújtó képet fest Romániáról az amerikai külügy
Lesújtó képet fest a romániai emberi jogok tiszteletben tartásáról az amerikai külügyminisztérium éves nemzetközi jelentésének Romániával foglalkozó fejezete. A jelentés foglalkozik a romániai igazságszolgáltatással is, bírálva a politikusoknak azt a törekvését, hogy „megszelídítsék” az ügyészek és bírók szigorát, de kitér a kormányzati korrupcióra és elítéli az újságírókra gyakorolt politikai nyomást is.
Rendőri, ügyészi önkény
Az amerikai külügyminisztérium nemzetközi jelentésének Romániára vonatkozó része az igazságszolgáltatás kapcsán úgy véli, az illetékes szervek nagyrészt a törvényeknek megfelelően jártak el. Ugyanakkor azonban megemlíti azt is, hogy a 2014-es esztendő során a letartóztatások nem minden esetben voltak megalapozottak, és szól a rendőri valamint az ügyészi önkényről is. Így például túlságosan is gyakran alkalmazták a 24 órára szóló őrizetbe vételt. Ilyen esetekben pedig a román illetékes hatóságok úgy vélték, hogy mivel az illető személyek nincsenek hivatalosan letartóztatva, ezért nem jár nekik a jogsegédlet.
Az Apador-CH polgárjogi szervezet gyakran bírálta, visszaélésnek nevezve ezt a gyakorlatot. Az emberi jogok védelmével foglalkozó romániai nem kormányzati szervezetek felméréseiből az is kiderült, hogy a hatóságok gyakran automatikusan meghosszabbították az előzetes letartóztatást, még akkor is, amikor az intézkedésnek nem volt semmi jogalapja.
Az amerikai jelentés helyteleníti azt is, hogy az ügyészségi vizsgálatok és a vádiratok anyagai igen gyakran kikerülnek a sajtóhoz – főleg a korrupciós dossziék esetében. Romániai bírák arra panaszkodnak, hogy a sajtóvisszhang, a sajtókommentárok sok esetben lehetetlenné teszik a vádlottak számára a védekezés körülményeinek biztosítását, a perek méltányos lefolytatását.
Miután érvénybe lépett az új büntető perrendtartási törvénykönyv, továbbá az Európai Emberjogi Bíróság idevágó döntéseinek megfelelően a Legfelsőbb Bírói Tanács „kommunikációs kalauzt” dolgozott ki, amely a magas rangú bírósági tisztségviselők és a sajtó kapcsolatát kívánja rendezni. Ez a dokumentum pontosan behatárolja azokat az információkat, amelyeket a bírók a vizsgálatok idején nyilvánosságra hozhatnak.
A nők hátrányos megkülönböztetése
A washingtoni jelentés kifogásolja a rendkívül rossz börtönviszonyokat, az elítéltekkel szembeni embertelen fellépést, és kitér „egyes politikusoknak” arra a törekvésére is, hogy megszüntessék a romániai igazságszolgáltatás függetlenségét, illetve, hogy lejárassák az igazságügyet. Jóllehet az igazságügyi rendszer intézkedett annak érdekében, hogy felelősségre vonják és megbüntessék a visszaéléseket elkövető tisztségviselőket, az állami hatóságok azonban rendszerint halogatták a rendőri visszaélések kivizsgálását, nem egyszer pedig egyszerűen felmentették a visszaéléseket elkövető rendőri szerveket.
A jelentés Romániával foglalkozó fejezete kitér a nők hátrányos megkülönböztetésére, a nőket érő erőszakra is. Jóllehet a romániai törvénykezés nem korlátozza a nők részvételét a kormányzásban vagy a politikai életben, a társadalom magatartása azonban komoly akadályokat emel mindezek előtt. 2014. szeptember elsején például a román parlament 404 képviselője közül mindössze 55 volt nő, a 175 szenátorból pedig csupán 12. Az alkotmánybíróság 9 tagja közül csupán 1, Románia 32 európai parlamenti képviselője közül pedig csak 10 volt nő. A 25 tagú kormány tagjaiból 5, a 42 megye prefektusai közül pedig szintén 5 tartozott a gyengébb nemhez.
Az amerikai jelentés nem feledkezik meg arról sem, hogy a román kormány nem tette meg a szükséges intézkedéseket a kommunizmus idején elkobzott görög-katolikus javak visszaadásáért. A romániai vallásszabadság kapcsán azonban rövidesen újabb, részletes jelentést készít majd az amerikai külügyminisztérium, amely bővebben foglalkozik majd általában az egyházi javak visszaszolgáltatásának kérdésével.
135 millió eurós vagyonelkobzás
A korrupciót illetően az amerikai külügyminisztérium jelentése leszögezi: a román törvénykezés bünteti a korrupt tisztségviselőket, a kormány azonban nem alkalmazza kellő határozottsággal az idegávó törvényeket, ily módon korrupt tisztségviselők büntetlenek maradhattak. A Világbank felmérései szerint a korrupció Romániában komoly gondot jelent. Igaz, a korrupcióelleni ügyészség (DNA) a 2014-es évben komoly erőfeszítéseket tett a közép- és magas szintű korrupció felgöngyölítéséért. A vizsgálatok egyaránt érintettek politikusokat, az igazságszolgáltatási rendszer tagjait, közigazgatási tisztségviselőket.
2014 szeptember 15-ig a DNA 710 vádlottat állított bíróság elé, közöttük volt 7 parlamenti képviselő, 6 megyei tanácselnök, 17 polgármester, 3 polgármester-helyettes, egy miniszteri tanácsos, egy prefektus, egy alprefektus, két ügyész, 18 bíró, a belügyminisztérium 23 tisztje. Az ügyészek 135 millió euró értékben koboztak el javakat az érintettektől.
Antiszemitizmus – 3271 zsidóval szemben
A jelentés kitér a romániai antiszemitizmusra is, leszögezve: a 2011. évi népszámlálás adatai szerint Romániában 3271 zsidó él. Szélsőséges romániai szervezetek időnként antiszemita megmozdulásokat szerveznek, szimpóziumokat, meneteléseket, vagy egyesen vallásos rendezvényeket, a Vasgárda tagjaira emlékezve. Olykor helyi hatóságok maguk is megemlékeznek a vasgárda tagjairól, lehetővé tették nácibarátok, holokauszt-tagadók emlékműveinek felállítását, utcákat neveztek el róluk.
Mi több, Victor Ponta miniszterelnök tavaly szeptemberben, egy tévé-adásban kijelentette, hogy Traian Băsescu 10 éves elnöki rendszere felért a németországi náci rendszerrel. Mindez heves reakciókat váltott ki román és külföldi politikusokból, a civil társadalomból, diplomatákból, a Zsidó Közösségek Szövetségéből és más testületekből. Victor Pontát azzal vádolták, hogy áttételesen tagadta a holokausztot és bagatellizálta a náci rendszer gyilkosságait.
A jelentés természetesen foglalkozik a romakérdéssel, a nemzeti, faji, etnikai kisebbségek ügyével, a sajtó áldatlan helyzetével, a szólásszabadság problémájával, a hátrányos helyzetűek valamint a gyermekek sorsával, a homoszexuálisok jogaival, a menekültek helyzetével.
maszol.ro
2015. július 1.
Elhunyt Bács Lajos zeneszerző, karmester
Hosszas szenvedés után tegnap 85 éves korában elhunyt Bukarestben Bács Lajos zeneszerző, pedagógus és karmester.
Bács Lajos 1930. január 19-én született Petrillán. A Kolozsvári Zeneakadémián készült karmesternek és tanult hegedűt, majd tanulmányi ösztöndíjjal a moszkvai Csajkovszkij Egyetemen képezte magát.
1957 és 1991 között a Román Rádió Kamarazenekarának állandó karmestere és mentora volt, tanított a Bukaresti Zeneegyetemen. Kórusműveket, vokálszimfonikus műveket, szimfonikus és kamaraműveket írt. Alapítása óta aktív támogatója volt a bukaresti Balassi Intézet által 2005 óta évente megrendezett Magyar Zene Fesztiválnak.
Teljes munkásságának szintézise a Márton Áron püspök emlékének szentelt Missa A. Martoni című mise szólóénekesekre, kórusra és zenekarra, amelyet 2006 és 2008 között alkotott.
2012-ben mutatták be Bács Lajos Reményik Sándor versére írt Mi mindig búcsúzunk című zeneművét a bukaresti Balassi Intézetben.
Bács Lajosért szombaton, július 4-én este 18 óra 30 perctől tartanak szentmisét a bukaresti Szent József székesegyházban.
Emléke legyen áldott, nyugalma csendes!
bukarestiradio.ro
Erdély.ma
2015. július 1.
Apadóban Nagyajta
Nagyajtán az év első hat hónapjában öt születést jegyeztek, az elhunytak száma legalább húsz (az idegenben elhunytakat nem jegyzi a polgármesteri hivatal), három esküvőt tartottak, a negyedikre pedig hétvégén kerül sor.
Az 1715 főt számláló község két falujában tizenkét személy számára fizetnek ápolót vagy biztosítják részükre az ellátmányt. Bihari Edömér polgármester szerint az új költségvetési törvény számukra kedvező volt, már év elején el tudták különíteni az ápolók egész évre elegendő illetményéhez szükséges pénzt. (hecser)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 1.
Béremelések és szociális juttatások (Bőkezű kormányülés)
Nő a minimálbér, az iskolai kisegítő személyzet és esetenként az önkormányzati alkalmazottak bére, bővítik a szociális juttatásokban részesülők körét, és a gyermeknevelési támogatás korlátozását is feloldják jövő évtől. A tegnapi kormányülésen mindezek mellett szabályozták a házi őrizetet és megszavazták az erdőőrség megalakítására vonatkozó rendeletet is.
A minimálbér bruttó értéke egy 2014 decemberében elfogadott kormányhatározat értelmében július elsejétől – mától – a jelenlegi 975 lejről 1050 lejre nő. Ennek közel 1,5 millió munkavállaló örvend, közülük 490 ezer közalkalmazott. Ha valakit a minimálbérnél alacsonyabb összegért alkalmaznak, az kihágásnak minősül, a munkaadót 1000 és 2000 lej közötti bírsággal sújthatják a munkaügyi felügyelők. 2011-ben a minimálbér 670 lej volt, 2012-ben 700, azóta félévenként 50 lejjel emelték. Az új minimálbérhez viszonyított 12 százalékos béremelést kap augusztustól az iskolák és egyetemek összesen mintegy 60 ezer fős kisegítő személyzete. Az intézkedés a tanfelügyelőségek, az egyetemi könyvtárak és egyéb oktatási intézmények kisegítő személyzetére is érvényes, a szakszervezetekkel kötött egyik megállapodás szerint – közölte Rovana Plumb munkaügyi miniszter. A bérnövelés az idei és a jövő évre összesen 154,4 millió lej többletkiadást jelent a költségvetésnek. A pedagógusok bére egy tavalyi kormányrendelet értelmében március 1-jétől 5 százalékkal nőtt, szeptember 1-jétől pedig újabb 5 százalékkal fog emelkedni.
Ugyancsak 12 százalékos béremelést hagytak jóvá a köztisztviselők számára is, de csak ott, ahol az önkormányzatok a helyi költségvetésből elő tudják teremteni ezt a többletet. Április végén mintegy 32 ezer közigazgatási alkalmazott tartott általános sztrájkot, magasabb béreket követelve. A szociális juttatások is módosulnak: július 1-jétől mintegy 300 ezer család kaphat továbbra is szociális támogatást. Azokról van szó, akiknek jövedelme a májusban megkétszerezett gyermeknevelési pótlék miatt túllépte volna a jogosultsági szintet. A kormány érvelése szerint a pótlék valamennyi gyermek alkotmányos joga, és nem befolyásolhatja egyéb szociális juttatások folyósítását. 2016. január 1-jétől eltörlik a gyermeknevelési támogatásra vonatkozó 3400 lejes plafont is – jelentette be Rovana Plumb. A kisgyermekükkel otthon maradó szülők jelenleg az előző 12 hónap átlagjövedelmének 85 százalékát kapják, de az összeg nem haladhatja meg a 3400 lejt azoknál, akik az egyéves gyermeknevelési szabadságot választják, illetve az 1200 lejt a kétéves szabadság esetében. A tárca új bérezési törvényen dolgozik, amely kiküszöböl majd bizonyos anomáliákat. A tárcavezető szerint „nyáron a fő hitelutalványozókkal és a szociális partnerekkel közösen pontos menetrendet állítunk össze, amelyből világosan kiderül majd, hogyan alakul a közszférában dolgozók bérezése, hogy a minimálbér növekedése nyomán létrejövő átfedések eltűnjenek”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 1.
Diakónia szak is indul!
Örömmel közöljük, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem marosvásárhelyi tagozatán az eddig meghirdetett szakok mellett idéntől lehetőség nyílik diakónia szakra is beiratkozni.
Egyetemünk képzési ajánlata 2015-től tehát a következőképpen alakul:
Szak megnevezése Hallgatói helyek száma
Diakónia 15 nappali, 15 levelező
Tanító 20 nappali, 20 levelező
Óvodapedagógus 15 nappali, 15 levelező
Kántor 5 nappali (református hallgatók részére)
Kántor (posztliceális) 15 hely (10 református, 5 unitárius)
Római katolikus, unitárius, evangélikus és más vallású kántor szakra jelentkezők számára külön helyeket biztosítunk.
Képzéseink a nappali tagozaton ingyenesek. A levelező tagozat és a posztliceális szak képzési díja 400 euró/év.
Beiratkozás: július 1–10. között. Alkalmassági vizsga ideje: július 13.
Bővebb információ a tanintézet titkárságán: tel. 0265-215-278, e-mail: kantortanito@gmail.com, honlap: www.ktkf.ro – tájékoztat közleményében a fő
Népújság (Marosvásárhely)