Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2015. június 27.
Timmermans: a kisebbségvédelem terén is vannak még tennivalók
Egyértelmű véleményt nyilvánított az Európai Bizottság (EB) első alelnöke a romániai kisebbségek helyzetéről – tájékoztatott tegnap Sógor Csaba EP-képviselő sajtóirodája. Frans Timmermans szerint Romániában vannak még hiányosságok a kisebbségvédelem terén, de azt is látni kell, amit ezidáig az Európai Uniónak (EU) is köszönhetően sikerült elérni.
Románia helyzetét vizsgálta az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága júniusi 25-i ülésén, Brüsszelben. Az EB első alelnöke az ülés keretében elismerően beszélt a Romániában tapasztalható korrupcióellenes harcról, de úgy véli, az ország még egy átmeneti folyamatban van, tehát nem lehet kijelenteni azt, hogy a változások fenntarthatók és nem fognak visszafordulni.  
Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő hozzászólásában elmondta: valóban példátlan eredményekkel és hatékonysággal zajlik a korrupció-ellenes harc Romániában, viszont a jogbiztonság egyelőre korlátozottan érvényesül és előfordulnak olyan túlkapások, amelyek súlyos következményekkel járnak. A politikus kitért arra, hogy Romániában olyan közrendvédelmi stratégiát bocsátottak közvitára, amely közbiztonsági veszélyforrásként értelmezi az autonómia igényét. Hangsúlyozta: Románia helyzetének elemzése során azt is figyelembe kell venni, hogy milyen hátrányos megkülönböztetések érik az országban élő kisebbségeket.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 27.
„Szinte másodpercek alatt telítődik a vászon”
Darvay Tünde kiállítása a Korunk Stúdiógalériában
Páratlan stílusuk mellett fölöttébb vidámak Darvay Tünde festményei, úgyszólván mindegyiken süt a nap. Az egyik képen, bár sál lóg a figura nyakában és sapkát visel, mégis „illatozik” a nyár, a látogató legszívesebben átlépne ebbe a térbe, hogy elidőzzön a fenyvesekkel körülvett asztal mellett. Vagy továbbhaladva egy másik festmény hősével cserélne helyet, hogy megtudja, milyen a fellegekben járni… Nehéz lenne pontosan megfogalmazni, hogy miért kedvesek ezek a munkák a szemnek és a léleknek – talán a játékosságuk, a finomságuk, a belőlük áradó energia miatt, amely arra ösztönzi a nézelődőt, hogy elmerüljön a valóságot a mesével és az álommal ötvöző különleges világban.
– Emberek és állatok iránti szeretetről, hihetetlen bizalomról, az otthon melegéről szólnak ezek a képek, minden egyéb, ami a világban rossz és szürke, a szó szoros értelmében kiszóródik – hangsúlyozta Szuszámi Zsuzsa rádiós szerkesztő csütörtökön este, a Transzatlanti víziók című tárlat megnyitóján. Mint mondta, Darvay Tünde (Napocska) számára festmény az egész világ, a képeinek bárki a szereplője lehet: minden és mindenki, a barátai és az ismerősei, saját maga és az egész világ… Szinte mindegyik képen van valamilyen élőlény, ember vagy állat, s ha ezek lemaradnak, akkor a tárgyak kelnek életre.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 27.
Európa kapujában
„Kell a kerítés, mert fel kell készülni a befogadással járó feladatokra” – fogalmaz Böjte Csaba ferences szerzetes egy, a napokban vele készült interjúban, ugyanakkor egyértelművé teszi, hogy jó nagy kapuk nélkül a kerítés vállalhatatlan és megmagyarázhatatlan. Egyszerűen fogalmaz, mégis a legtöbbet mondja el arról, amivel Európának szembe kell néznie mostanában: többet, amennyit értelmetlen és viszketeg vitáik során az ideológiai környezetszennyezők e témában valaha is fognak.
A technikai határzár, amelyet Magyarország tervez déli határszakaszának ideiglenes védelmére, sokak szerint egy szégyellni való és embertelen vasfüggöny, amely egyfelől kirekeszti a védelemre szorulókat, másfelől elszigetel egy egész országot a civilizált Európától. (Hogy ez utóbbi szókapcsolat mit is jelent pontosan az indentitászavarokkal küszködő kontinensen, arról sokat, nagyon sokat kellene beszélni.) Mások szerint a kerítés, ha megvalósul, egy felelős kormányzat rendkívüli, ám szükségszerű döntésének eredménye lesz, melyet rendkívüli helyzetben eszközöl olyan titkosszolgálati és nemzetbiztonsági információk birtokában, amelyekről kevés fogalma lehet a civil szférának. Az Európai Bizottság illetékesei elismerik, hogy az Unió külső határainak védelme, tehát annak módja is tagállami felelősség, a technikai határzár ötletét azonban rendszer-idegennek tartják, miközben hatékony, az érintett felek érdekeit egyaránt figyelembe vevő javaslataik nehézkesen születnek, és hosszan tévelyegnek a bürokrácia folyosóin. A bevándorlók brüsszeli kvóta szerinti elosztásának ötletét rekord gyorsasággal fúrták meg az uniós tagországok döntéshozói, mondván: ez csak önkéntes felajánlások alapján képzelhető el. Bonyolítja a képletet, hogy a kötelező kvótarendszer a polgárok szabad mozgására vonatkozó jogszabályok szerint is nehezen értelmezhető: ki dönthetné el ugyanis, hogy a bevándorlók hol „kívánjanak” élni, ha már befogadták őket?
LACZKÓ VASS RÓBERT
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 27.
A Biblia nem „a máglyák kézikönyve”
Mint mindig, most is érdeklődéssel olvastam Bíró Béla Egymást gerjesztő szélsőségek című írását a Szabadság június 25-i számában. Eddig is figyelemmel kísértem mind a rádióban elhangzott, mind az írott sajtóban megjelent kisebbségi kérdés, drámaelmélet és irodalom szemiotika témájú értekezéseit, melyek tartalmával legtöbb esetben egyetértettem.
Ez alkalommal azonban háromszor is átolvastam írását, kiemelten a következő mondatát: „Mintha a mi zsidó-keresztény Bibliánk ne lett volna jó ezer éven át a máglyák kézikönyve.” Állításával kapcsolatban többen is felhívták figyelmemet, személyesen és telefonon, katolikus és református lelkészek, hívek, sőt ateista gondolkodású ismerősök egyaránt, helytelenítve fogalmazását, amely egyeseket valósággal sokkolt.
A Biblia vallása történelmi kinyilatkoztatáson alapszik; ez a tény sajátos helyet jelöl ki neki. Egyes vallások nem nyúlnak vissza semmilyen kinyilatkoztatásra: a buddhizmus kiindulópontja például egy bölcs teljesen emberi megvilágosodása. A Bibliában ellenben a kinyilatkoztatás ellenőrizhető történelmi tény: a közvetítők ismertek, szavaikat megőrizték akár közvetlenül, akár megbízható hagyomány révén. A Koránnal kapcsolatban ugyanez a helyzet. A bibliai kinyilatkoztatás azonban – eltekintve az azt hitelesítő jelektől, nem egyetlen alapító tanítására épül – hanem 15-20 évszázad folyamán bontakozott ki, míg elérte teljességét a krisztusi eseményben. Krisztus a sajátosan vett kinyilatkoztató. Hinni a keresztény számára annyit jelent, mint elfogadni ezt a kinyilatkoztatást, amely a történelmen keresztül érkezik az emberhez.
Isten bibliai meghatározása az Ószövetségben sem filozófiai spekuláció következménye, hanem átélt tapasztalat eredménye. És ez a konkrét ismeret, amely évszázadok folyamán méginkább elmélyült, sugallja azt a magatartást, amelyet az embereknek magukra kell ölteniük vele szemben: a hitet és a bizalmat, a félelmet (az iránta való legmagasabb fokú tiszteletet) és a szeretetet. Nyoma sincs sehol a máglyahalálba küldésre való biztatásról!
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 27.
Szórványoktatás, gyöngyhalászat – pro és kontra
A szórványban élő magyarság oktatásáról beszélgettek csütörtökön, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely keretében szervezett vitán a meghívottak: Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke, Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens (NSKI) , Bali János igazgatóhelyettes (NSKI), Veres Valér szociológus, egyetemi docens, Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató, a MTA külső tagja, Vetési László szórványkutató, Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész, Székely Melinda, a négyfalusi Zajzoni Rab István Általános Iskola igazgatója, Szabó Csaba tévés szerkesztő, Szilágyi Szabolcs, a Kossuth Rádió munkatársa, a Kolozsvári Rádió szerkesztője.
Az elmúlt hetekben vitát váltott ki, hogy a Szász Jenő vezette a Nemzetstratégiai Kutatóintézet különböző ösztöndíjakkal csábítaná székelyföldi kollégiumokba a szórványiskolában tanuló magyar fiatalokat. Szászék szerint a szórványkollégiumokat Székelyföldön kellene működtetni, ellenkező esetben sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy a szórványvidékekről származó fiatalok előbb-utóbb román iskolát választva beolvadnak, vagy kivándorolnak, jobb megélhetési lehetőségeket keresve. A szórványiskolákban oktatók viszont attól tartanak, hogy épp ez a „gyöngyhalászatként” elhíresült stratégia vezet majd a magyar oktatás teljes felszámolásához olyan helyeken, ahol egy-két gyereken múlik a magyar iskola, tagozat beindítása. A csütörtöki vitán elhangzottakból kiderült: Szászék egyelőre (kitartóan) próbálkoznak, de hivatalos politikai döntés még nem született a „gyöngyhalászatról”.
Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványkutatója kifejtette: a szórványközösségek megmaradását szolgáló intézményrendszer (iskolák, szórványkollégiumok, gyermekotthonok) mára kialakult, és szinte egész Erdélyt lefedi. A kutató szerint csak ott lehet reménykedni a szórvány megőrzésében, ahol a közösség is kifejezi megmaradási igényét. Nagyon fontos lenne, ha a szórványtelepülésekre sikerülne lelkész és tanár házaspárokat kiköltöztetni, egy közösségben ugyanis a lelkész, a tanító és a diakóniai gondnok meghatározó szerepet tölt be.
Veres Valér szociológus, a BBTE oktatója a 2002-es és 2011-es romániai népszámlálás adatait feldolgozó tanulmányából idézve megállapította: nagyon gyors a magyarság csökkenése azokban a megyékben, ahol a magyar közösség aránya 10% alatt volt már 1989 előtt is. A legrosszabb helyzet Krassó-Szörény megyében van, ahol a magyarság aránya 1992–2002 között 25%-kal, 2002–2011 között pedig további 49,85%-kal csökkent. Közel 30%-os a magyarság arányának csökkenése Máramaros, Temes és Hunyad megyében, Beszterce-Naszód, Arad és Fehér megyében pedig 20–30%-os csökkenést észleltek ebben az időszakban. Elmondta: azokban a megyékben, illetve településeken, ahol a magyarság aránya 7 százalék alatti, a vegyes házasságok aránya meghaladja az 50%-ot. Megjegyezte: a Kolozsváron egyetemet végzett székelyföldi magyar fiatalok nagy része nem marad Kolozsváron, inkább hazaköltözik.
Pozsony Ferenc néprajzkutató, BBTE-oktató az egyetem hallgatói és oktatói által az 1990-es években az erdélyi magyar szórványban végzett alapkutatás eredményeit felemlegetve elmondta: azokon a telelpüléseken, ahol a magyarság aránya nem éri el a 20%-t, a szórványban élők mindennapjaik során szoros kapcsolatokat működtetnek a többséggel, szerves részesei a többségi lakosság életvilágának. Pozsony elmondta: a szórványban élő magyarok rendszerint nem vállalják fel nyíltan etnikai identitásukat.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 27.
Falugondnoksági konferencia Torockón
A szociális problémákra a gondnokság az egyedüli lehetőség, amit csak jó szívvel lehet csinálni
Magyarországon 1989 óta, Erdélyben később alakultak az első falugondnokságok. Az eltelt 25 év alatt megerősödtek, tapasztalatokat szereztek, hálózattá fejlődtek. Abból a felismerésből születtek, hogy tájainkon, főleg vidéken egyre több a magára maradt idős vagy beteg ember, segítségre szorulnak a fogyatékkal élők, nő a csonkacsaládok száma. A falugondnokság tehát egy szükséglet, amit főleg az egyházak és a civil szerveződések vállalnak magukra. Magyarországon 1380 falu és tanyagondnokság, Erdélyben 27 szolgálja a vidéki társadalmat, amelyekből megalakult a Romániai Falugondnokság Szövetsége. A magyarországi Vas és Győr-Sopron megyei szervezet, a Brassais Véndiák Alapítvánnyal falugondnoksági konferenciát szervezett Torockón.
Az anyaországi falugondnokságok már kezdetben keresték a partnerséget az erdélyiekkel. 1993-ban Lakner Zoltán miniszteri biztos Torockón a polgármesteri hivatalban tartott tanácskozáson tett kezdeményezést a falugondnokság helyi megalapítására, amelyen megyei román vezetők is részt vettek. Az első falugondnokság a Nyárád mentén, Szentgericén alakult, majd a következő Gyergyóremete külső kerületében, Borzonton. Torockón 1995-ben Falugondnoksági Konferenciát tartottak, 1996-ban újabb konferencia volt a magyarországi Sarkadon. Közben a kezdeményező Kemény Bertalan (Berci bácsi) megkérte Szabó Zsoltot, a Művelődés folyóirat volt főszerkesztőjét, hogy dolgozza ki az erdélyi falugondnokság szabályzatát. Végül 2005-ben Veres Rudolf polgármestersége idején alakult meg Torockón a falugondnokság.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 27.
Szász Jenő: nem akarunk iskolákat megszüntetni
Cáfolta Kolozsváron Szász Jenő, az NSKI elnöke, hogy a sajtóban csak gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programjukkal veszélyeztetnék a magyar iskolákat. Elmondta, azoknak a diákoknak segítenek, akiknek csak a román iskola maradt. A csütörtöki kerekasztalnál egyéb meglepetések is voltak. Közel három órás kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg csütörtökön Kolozsváron a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programját (Magyar gyermek magyar iskolába).
A beszélgetésre a Lutheránus Püspökség Argay György Gyülekezeti Termében került sor, a moderátor szerepét Rostás Szabolcs, a Krónika újságírója helyett Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke töltötte be. A találkozón Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke is részt vett.
A meghívottak: Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens (NSKI), Bali János igazgatóhelyettes (NSKI), Veres Valér szociológus, egyetemi docens, Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató, a MTA külső tagja, Vetési László szórványkutató, Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész, Szabó Csaba a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke, Szilágyi Szabolcs a Kossuth Rádió munkatársa, a Kolozsvári Rádió szerkesztője, valamint Székely Melinda, a Brassó megyei négyfalusi iskola igazgatónője,.
A kerekasztal apropóját az adta, hogy a hét elején összeült Besztercén a Szórványtengely-mozgalom, és több javaslatot is megfogalmazott az NSKI és Szász Jenő részére. A mozgalom ülésének összehívására Szabó Csaba tájékoztatása szerint azért volt szükség, mert a Beszterce-Naszód megyei iskolákban az NSKI képviselői előnyös ösztöndíjjal „Székelyföldre csábítgatták a gyermekeket”.
A helyzet kényességét az is jelzi, hogy közben a városi tanács megszavazta, így fel is avatták az önálló magyar iskolát Besztercén, amely Hunyadi János névre hallgat, és amelyben ősztől indul az oktatás.
Az NSKI legyen partner
A mozgalom tagjaként Szabó Csaba elmondta, a csütörtök esti kerekasztal-beszélgetést azért szervezték meg, mert nem ellenségként, hanem partnerként szeretnék maguk mellett tudni az NSKI-t.
Éppen ezért felkérik az intézményt és annak vezetőjét, hogy partnerként szálljon be egy olyan alapítvány létrehozásába, ahová minden olyan szórványban élő gyerek pályázhat, aki azért ingázik, hogy a Hunyadi János iskolába járhasson. A cél az, hogy az ingázás költségei ne akadályozzanak egyetlen gyermeket sem abban, hogy magyarul tanulhasson. Az elképzelés szerint az ingázó tanárokat is megilleti a támogatás, azt a román oktatót is, aki csupán egyetlen órát tanít magyar tagozaton.
A másik javaslat ösztöndíjat biztosítana a szórványban tanulóknak, hogy ne "csóróként" járjanak iskolába, ne így éljék meg a diákéveiket. A javaslatokat a mozgalom tagjai - amelyek között a legfontosabb szórványintézmények vezetői is képviseltetik magukat - egy olyan levélben fogalmazták meg, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek címeztek. A levélhez kimutatást is csatoltak, amelyben pontosan feltüntették, mekkora összegre lenne szükségük a Hunyadi János iskola fenntartásához. „Elküldenénk a levelet a miniszterelnök úrnak, amelyben emberként, civilként felkérjük, hogy legyen a Szórványtengely-mozgalom tiszteletbeli tagja, és ő is adakozzon. Huszonöten írtuk alá. Felkérjük az NSKI-t, hogy adja át a levelet” - mondta Szabó Csaba. Hozzátette, sürgősen lépni kell az ügyben, mert a jelenlegi állás szerint négyszáz lejbe kerül az iskola bentlakásában egy hely, ami túl magas összeg sok magyarul tanulni akaró számára.
Szilágyi Szabolcs, a Kolozsvári Rádió szerkesztője megjegyezte, ha nem a családok zsebéhez mérjük, „nevetségesen” kevés összegbe kerül a szórványban a magyar gyermek iskolába járatása. Azokban a megyékben, ahol a magyarság aránya az utóbbi két népszámláláskor tíz százalék alatt volt, a magyar népesség csökkenése százalékban nagyon magas, és tovább növekedik - mondta Veres Valér szociológus. Például Krassó-Szörény megyében 1992 és 2002 között 25 százalékkal csökkent a magyar népesség száma, ez a szám pedig felére apadt 2002 és 2011 között. Temes megyében 2002 és 2011 között 31 százalékkal, Szeben megyében 29 százalékkal, Hunyad megyében 37 százalékkal csökkent a magyar lakosság száma. Beszterce-Naszód, Arad, Brassó, Fehér megyében ez a szám 20-22 százalékos, a többi magyarlakta megyében pedig tíz százalék körüli. A szociológus azt is elmondta, azokban a megyékben, ahol a magyarok számaránya 7 százalék alatt van, óriási a vegyesházasságok száma. Mielőtt Szász Jenő megkapta a szót, a közönség részéről elhangzott egy ötlet, hogy a Szülőföldön magyarul program számára nyújtott magyar állami támogatást át kellene csoportosítani, és csak azoknak a gyermekeknek kellene kiosztani, akik valóban rászorulnak, akik enélkül nem járhatnának magyar iskolába.
Vetési László szórványkutató itt jegyezte meg, hogy a sok alap, alapítvány után nem biztos, hogy egy sokadik működni fog. „Nehéz lesz létrehozni egy nyolcadik bizonyúristen alapot, amely most aztán igazi lesz” – jegyezte meg.
Szász Jenő: nem tudom átnyújtani a levelet
Szász Jenő azzal kezdte mondandóját, hogy a mintaprogramról most beszél nyilvánosan először. Leszögezte, a program egyelőre kísérleti jelleggel fut. „A mi dolgunk az, hogy javaslatokat tegyünk a kormánynak, amit vagy gyakorlatba ültet a politika, vagy nem” - mondta.
Elmondta, meglátása szerint sem az oktatásban, sem a gazdaságban, és valójában semmilyen területen nem fogalmazott meg az erdélyi magyarság egy konszenzuson alapuló tervet, amit aztán követ is. Hozzátette, bár vannak helyi hősök, kiváló pedagógusok, polgármesterek, de nincs egy közös cselekvési terv, ami mentén egymást kiegészítve, felerősítve együtt tudnának működni.
Méltánytalannak nevezte, hogy az NSKI-t egy kilenc ösztöndíjból álló mintaprogram alapján támadták, holott öt ösztöndíj például megmentette a Brassó megyei négyfalusi iskola kilencedik osztályát, a másik négy pedig olyan diákok számára nyújtott segítséget, akiknek csak a román iskola maradt meg lehetőségként.
Hozzátette, a mintaprogramot idén is folytatják, „ha eddig volt kilenc ösztöndíj, idén lesz húsz”.
„Én azt a levelet nem tudom jó lelkiismerettel elvinni a miniszterelnök úrhoz, amíg például nem ment el egy hasonló kérés a Communitas alapítványhoz, a történelmi egyházainkhoz, az erdélyi magyar mecénásokhoz, hogy hozzunk létre egy erdélyi magyar ösztöndíjalapot. Ha mi magyarok ebbe összeszedtünk x forintot, már kérhetjük a magyar kormánytól, hogy tegyen mellé egy másik x összeget” - utasította el Szabó Csaba felkérését Szász. Az NSKI elnöke egyetértett a szórványösztöndíj-alap ötletével, és biztosította Szabó Csabát, hogy megnézik, mit tehetnek a besztercei iskola ügyében.
Az NSKI nem járt Medgyesen?
Az NSKI elnöke kifejtette, fájdalmasan érintette, amiért páran megkérdőjelezték, hogy ő és intézete őszintén áll a szórványoktatás kérdéséhez. „Nem tudom azt a Medgyesről érkező kritikát komolyan venni, amikor a medgyesi politikai vezető a saját gyermekeit Marosvásárhelyen járatja iskolába. Egyébként nagyon helyesen, mert megoldotta a saját kérdését. A baj az, hogy utána azt mondja, ne is próbáljunk a szórványban kiegészítő javaslatot megfogalmazni. Ha egy felelős vezető a saját gyermekét Vásárhelyre vitte tanulni, azzal tartozik, hogy minden gyermeknek megteremti ezt a lehetőséget” - utalt Szász Jenő a Szeben megyei RMDSZ elnökének, Balázs Bélának a tiltakozó közleményére, Molnár Zsolt Temes megyei képvselő tiltakozására, valamint a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökhelyettesének, Kádár Petrának, és a medgyesi Madisz elnökének, Balázs Botondnak a „vádjaira”.
Kádár Petra és Balázs Botond május 20-án a sajtónak számolt be arról, hogy az NSKI három munkatársa sorra járja a szórványiskolákat, és arról győzködik a nyolcadikos diákok szüleit, hogy vegyenek részt az ösztöndíjprogramjukban, és írassák gyereküket valamelyik székelyudvarhelyi középiskolába. Kádár Petra elmondta, sérelmezik, hogy Szász Jenő budapesti intézete éppen azokkal nem egyeztetett az erdélyi akcióról, akik ismerik a magyar szórványközösségek problémáit.
A medgyesi Báthory István Iskolában idén valószínűleg az alacsony diáklétszám miatt nem indul magyar kilencedik osztály. Összesen hét nyolcadikos kerül ki az iskolapadból. A kerekasztal-beszélgetés végén Szász Jenő cáfolta, hogy az NSKI képviselői Medgyesen jártak volna, holott korábban a maszol.ro-nak Puskás Attila épp az ellenkezőjéről számolt be. Szász Jenő sajtónak elmondott cáfolata itt hallgatható meg.
Szilágyi N.: Inkább Székelyföldről hozzanak diákot
„Kedves Jenő barátom, zokon vetted, hogy nem mindenki írt szépeket, de rám nem haragudhatsz, mert én semmit nem mondtam. De azért gondoltam valamit, amikor elolvastam a sajtóban megjelent híreket. Valahogy úgy jött át a dolog, hogy a szórványvidékről, ahol nehéz az iskoláztatás, Székelyföldre vinnék a gyerekeket. Arra gondoltam, hogy aki ezt kitalálta, nem élt szórványban. Inkább arra kellett volna gondonia, ha van valahol egy olyan közösség, ahol azért nem indul ősszel osztály, mert hiányzik onnan két gyerek, inkább Székelyföldről kellene pótolni ezt a két diákot” – mondta hozzászólásában Szilágyi N. Sándor nyelvész, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Hozzátette, ez az ötlet a székelyföldi gyerekeken is segítene, hiszen megtanulnának románul, és a szórványban sem szűnnének meg osztályok, iskolák. A professzor szerint a legfőbb oka annak, hogy a szülők román iskolába adják a gyermekeket az az, hogy a magyar iskolában nem tudnak a diákok megtanulni románul.
„1991-től nagyon sokszor elmondtam, ha a magyar oktatást fenn akarjuk tartani, akkor teljes erőbedobással azért kell harcolni, hogy az iskolai román oktatás nyelvtanítás legyen, olyan, amely biztosítja, a gyerek meg fog tanulni románul. Mert különben a magyar oktatás megy tönkre, mert a román nyelv miatt elviszik a gyermekeket” – magyarázta a nyelvész.
A szórványban élőknek is jár a választás
A négyfalusi iskolaigazgató arról számolt be, hogy a kilencedikeseinek nyújtott NSKI-ösztöndíj, amely délutáni foglalkozást is biztosít, nem csak lehetővé tette, hogy beinduljon a kilencedik osztály Négyfaluban, hanem két tanuló máris javított a tanulmányi eredményein. Hozzátette, az öt diák olyan településről jött az iskolába, ahol csak románul folytathatták volna tanulmányaikat.
Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész a másik négy ösztöndíj sorsáról tájékoztatott. Elmondta, a magyarpéterfalvi gyülekezetből négy tanuló tanult az NSKI jóvoltából Székelyudvarhelyen.
„Miért nem lehet megadni a választás lehetőséget a szórványban élő gyermeknek, hogy neki is legyen alternatívája? Hogy olyan szakot választhasson, amit tanulni szeretne saját anyanyelvén? Amíg egy kolozsvári rengeteg középiskola közül választhat, addig egy szórványban élő gyerek predesztinálva van a legközelebbi iskolába. A péterfalviaknak a nagyenyedi iskola adott. Nem akarom az iskolát egyáltalán minősíteni, viszont be kell látni, hogy nem tud minden szakot lefedni. Ha egy kislány művészetet akar tanulni, ezt a nagyenyedi nem tudja biztosítani. A gyulafehérvári iskolában már van ilyen lehetőség, de ott románul folyik az oktatás. Tavaly az egyik kislány így ment a székelyföldi művészeti iskolába magyarul tanulni” - avatott be a részletekbe a lelkész.
Hozzátette, egy másik ösztöndíj egy olyan fiúnak jutott, aki a kilencediket a balázsfalvi román iskolában járta, mert humán szakon akarta folytatni tanulmányait. Egy év román iskola után került Udvarhelyre, ahol magyarul tanulhat. „Nem szabad veszélyeztetni egyetlen jól működő magyar intézmény létét sem, viszont az embert is látni kell” - zárta mondanivalóját.
Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató szerint nagyon fontos téma a kiváló, tehetséges diákok kérdése. Abban az esetben, ha nincs megfelelő profil a közelben, ezeknek a gyerekeknek a speciális képességeiknek megfelelő iskolát kell találni. Hozzátette, szerinte a szórványkérdés mindenekelőtt gazdasági kérdés.
Puskás: a lemorzsolódást szeretnénk enyhíteni
Az NSKI-t képviselő Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens elmondta, ők a szórványiskolákat járva a lelkészt, a tanítót és a szülőt szólították meg. „Az NSKI tevékenysége nem a magyar iskolába készülő gyermekeknek szól, hanem egy olyan társadalmi problémára próbál választ adni, amit lemorzsolódásnak nevezünk, és ami nagyon is aktuális probléma az erdélyi szórványban. Azokban a helységekben, ahol mi eddig megjelentünk, nagyon sokan nem beszélnek arról, hogy vannak elfelejtett számok. Senki sem beszél arról, hogy egy nyolcadik osztályt végzett évfolyamról hányan mennek magyar iskolába, és hányan román iskolába. Csak néhány példa: a medgyesi iskolában ebben az évben hét gyermekből kettő magyar iskolába, négy románba, egy pedi külföldre megy. Vagy a tavaly a bethlenszentmiklósi hét gyermekből kettő magyar és öt román iskolába iratkozott. Ezeket a számokat látva teljesen másképp kell ezt az egész ügyet értékelni, és az NSKI tevékenységét is megítélni, hiszen mi alapvetően azokat a gyermekeket szeretnénk megszólítani, akiknek nincs lehetőségük magyarul továbbtanulni, és román iskolába kényszerülnének” - ecsetelte.
Hozzátette, az NSKI programja nem magyar-magyr versenyt generál, és nem is egy alternatíva akar lenni, hanem csupán kiegészítés.
Miért nem egyeztetett az NSKI?
A közönség soraiból megszólaló válaszúti szórványközpont képviselője elmondta, nem azzal van a baj, hogy van egy konkurencia, hanem az, hogy előzőleg nem egyeztettek a szakmai szervezetekkel, a közösség képviselőivel. Megkérdezte, hogy van-e arra garancia, hogy visszatér Péterfalvára az ösztöndíjjal Székelyudvarhelyen tanuló gyerek?
A kerekasztal-beszélgetés utolsó felszólalója, az NSKI igazgatóhelyettese, Bali János volt: "Sajnos látunk egy olyan érvelést, amely túlságosan is az intézményekre fókuszál. Mintha a szórványban való megmaradás az épületek, iskolák kérdése lenne. Mi tudatosan az emberre fókuszálunk. Nem biztos, hogy görcsösen kell ragaszkodni az iskolák megmentéséhez akkor, amikor nem garantáljuk az oktatás színvonalát”.
Szabó Csaba azzal zárta a beszélgetést, hogy felajánlotta az intézet képviselőinek, ősszel találkozzanak ismét, és egyeztessenek. Szász Jenő nyilvánosan nem erősítette meg, hogy támogatná az ötletet.
Oborocea Mónika
maszol.ro
2015. június 27.
„Nem engedhetjük meg magunknak a nehezen felépített rendszer leépülését” -
„Ha a szórványban egy-egy magyar gyermek román iskolába iratkozik, akkor ugyanannyi magyar jövőt, magyar családot veszítünk el. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a nehezen felépített oktatási rendszerünket leépítsük. Az RMDSZ célja ezért többek között a szórványkollégiumi rendszer megerősítése, hogy ebből a szempontból se kelljen egyetlen magyar gyermeknek sem más, nem magyar iskolát választania” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök pénteken, Máramarosszigeten.
A helyi Kultúrpalotában megszervezett lakossági fórumon az RMDSZ elnöke arra is kitért: ha Máramarosszigettől Kézdivásárhelyig, Nagybányától Sepsiszentgyörgyig megfelelő oktatási rendszer áll a közösség rendelkezésére, amely révén versenyképes tudást szerezhetnek a fiatalok, akkor a jövőtervezés alapjai is adottak.
Szászrégen, Marosvásárhely, Brassó és Nagyszalonta után az RMDSZ lakossági fórumsorozatának helyszíne Máramarossziget volt, ahol Kelemen Hunor az RMDSZ-kongresszus utáni „újratervezésről” is beszélt, amelynek része ez az eseménysorozat, és amelynek folytatását tervezi a Szövetség az ország több magyarlakta régiójában. A máramarosszigeti fórumon a szövetségi elnök mellett Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök, Bónis István parlamenti képviselő és Béres István, az RMDSZ Történelmi Máramaros területi szervezetének elnöke vett részt és válaszolt a résztvevők kérdéseire.
A magyar oktatás problémái foglalkoztatják a közösséget, és szükség van arra, hogy szakmai megbeszélést is szervezzenek erről – hangsúlyozta a fórum egyik felszólalója. Mindemellett a közeli, magyar többségű Hosszúmező csökkenő gyermeklétszámáról, a kivándorlásról, a munkahelyek hiányáról, a vállalkozók és befektetők számára kínálkozó túl kevés lehetőségről, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának stagnálásáról, a fiatalok hazatelepülését ösztönző stratégiák és intézkedések szükségességéről beszélgettek a máramarosszigetiek a Szövetség képviselőivel.
„Kisebbségi közösségként a romániai magyarság nem engedheti meg azt a luxust, hogy a közösség életével ne foglalkozzon felelősen. Ezt Máramarosszigeten, szórványban érzik és értik a leginkább, hiszen az asszimilációt és térvesztést, a veszteség minden formáját érezheti a magyarság, ha nem foglalkozik a közösségi élettel. Biztonság, munkahelyek és olyan versenyképes oktatás kell, amely révén a felnövő nemzedékek is itthon akarnak maradni, vagy legalábbis el tudják képzelni az életüket itthon” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki szerint a helyi magyar iskola valamennyi civil kezdeményezést befogadó közösségi hely kell hogy legyen, az RMDSZ helyi, területi és országos szervezete pedig olyan nyitott szövetség, amely egyetlen szövetségesét a közösségben, az erdélyi magyar emberekben látja.
maszol.ro
2015. június 27.
Collegium Talentum Príma díj - Hazaszeretet kategória
Az idén először adták át a Collegium Talentum Príma díját Hazaszeretet kategóriában a végzős kollégisták zárórendezvényén Budapesten, a Magyarság Házában. A díjat Székely Tünde, a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége elnöke kapta. A tavaly alapított Okosság Príma díjat a felvidéki Jankó Viktor gyermekorvos nyerte el.
A laudációkat a műalkotások készítője, a székelyudvarhelyi születésű Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra lovagja olvasta fel.
Jankó Viktor (1982): a Comenius Egyetem doktorjelöltje. Orvosként az Egyetem 2. számú Gyermekklinikáján dolgozik Pozsonyban. Általános orvosi diplomáját dékáni dicsérettel kapta meg 2007-ben. 2013-ban szerezte meg gyermekorvos szakvizsgáját, jelenleg a második szakvizsgájára készül gyermek-nefrológiából. A húgyúti fertőzések genetikai hátterét kutatja. A Comenius Egyetem Orvostudományi Karán negyed- és hatodéves orvostanhallgatókat oktat. Tagja a Szlovák Gyermekorvosok Társaságának. Eddig 19 publikációja jelent meg, ebből 4 impaktfaktoros folyóiratban. 2012-2015 között volt a Collegium Talentum ösztöndíjasa; tutora Kovács László klinikaigazgató, egyetemi tanár.
Székely Tünde (1981): politológus, a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Doktori Iskola doktorjelöltje. Egyetemi gyakornok a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Európai Tanulmányok Tanszékén. Kutatásaiban a kisebbségi magyar civil társadalmat, az erdélyi felsőoktatást, a doktorandusz életpálya lehetőségeket vizsgálja. Szemináriumokat vezet a politikai gondolkodás története, a kortárs politikai ideológiák, az oktatáspolitika és az Európai Uniós projektek menedzsmentje és értékelése témákban. A Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége (RODOSZ) elnöke. Impaktfaktoros folyóiratban eddig két írása jelent meg és 20 egyéb publikációját közölték. 2012-2015 között volt a Collegium Talentum ösztöndíjasa; tutora Tonk Márton egyetemi docens, dékán.
collegiumtalentum.com
2015. június 27.
Hogyan teljesítettek a magyar középiskolák az országos képességvizsgán?
A nyolcadikosok 79,3 százaléka szerzett átmenő jegyet az országos képességvizsgán, tavaly ez az arány 70,78 százalék volt. Az eredményeket megyékre, iskolákra illetve diákokra lebontva azevaluare.edu.ro honlapon lehet böngészni.
Megnéztük, hogyan teljesítettek a magyar tannyelvű középiskolák és a legjobbakat mutatjuk. Az eredmények alapján a legnagyobb átlagot a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum érte el 8,77-el. Itt egyébként 30 diák vizsgázott. Összehasonlításképpen az országos legjobb a galaci Vasile Alecsandri Főgimnázium 9,62-vel.
Jól teljesített a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium 8,30 (38 diák) és a szintén kolozsvári a Báthory István Elméleti Líceum is 8,20 (72 diák). 8-as átlagot ért el a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (93 diák) és majdnem beérte a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium is 7,91-es átlaggal (28 tanuló).
A nagyváradi Ady Endre Elméleti Lícium 53 vizsgázó diákja 7,94-es átlagot ért el, közel járt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum is 7,87-el (59 tanuló) és az aradi Csiky Gergely Főgimnázium szintén 7,87-es átlaggal (33 diák), de alig maradt le tőlük a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum 7,85-el (32 diák) és a szintén szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium 7,83 (29 diák) is.
További eredmények: székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium: 7,67 (57 diák), brassói Áprily Lajos Főgimnázium: 7,65 (43 diák), kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum: 7,48 (35 tanuló), kolozsvári Református Kollégium: 7,46 (15 diák), tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum: 7,43 (20 diák), székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium: 7,44 (23 diák), Szatmárnémeti Református Gimnázium: 7,43 (31).
Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum 7,37 (38), sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium: 7,36 (89 vizsgázó), csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum: 7,28 (40), nagybányai Németh László Elméleti Líceum: 7,28 (17 tanuló), székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző: 7,06 (20 diák), csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium: 7,04 (29), kovásznai Körösi Csoma Sándor Iskolaközpont: 7,00 (18 tanuló).(hírszerk.)
Transindex.ro
2015. június 28.
Múltidézés a jelen kihívásaival
Az erdélyi fül-orr-gégégyógyászat múltját elevenítették fel, és aktualitásait ismertették a hétvégén Hargitafürdőn tartott konferencián. Az esemény apropóját az adta, hogy idén száz éves Erdélyben a fül-orr-gégegyógyászat.
„Vendégeink magyarországi klinikák vezető professzorai és neves budapesti kórházak főorvosai. A résztvevők erdélyi fül-orr-gégészek, magyarországi és hazai magyar rezidensek” – mondta el Szentannai Dénes, a székelyudvarhelyi kórház fül-orr-gégészeti részlegének osztályvezető főorvosa, aki két orvostársával, Andrészek Csaba székelyudvarhelyi fül-orr-gégész főorvossal, valamint Fodor Istvánnal, a csíkszeredai kórház fül-orr-gégész főorvosával szervezte a konferenciát.
A centenáriumi rendezvényt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), a Hargita Megyei Orvoskollégium és a Pro ORL Egyesület közös rendezésében tartották, az esemény fővédnöke Szász Jenő, az NSKI elnöke volt.
„Őszinte elismerésem a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőségének, munkatársainak, a szervező orvosoknak, hogy létrehozták ezt a fontos eseményt, hiszen az erdélyi magyar orvostársadalom jövője, az egészségünk helyzete valóban nemzetstratégiai jelentőségű, nemcsak az erdélyiek, hanem az összmagyarság szempontjából is. Midőn az erdélyi fül-orr-gégészet száz évét ünnepeljük, fontos felidézni a jelen kihívásait is. Magyarország, illetve a magyar egészségügy a térség többi kelet-európai államához hasonlóan számos gonddal küszködik. Ugyanakkor ezek a gondok az erdélyi magyarságot hatványozottan érintik. Székelyföldön hiányos a magyar nyelvű egészségügyi ellátás, nagy ütemben vándorolnak el a fiatal végzősök és a magyar orvosképzés elé is állandóan akadályokat gördítenek. Az utóbbi években a honosításnak köszönhetően számos erdélyi magyarnak segítséget jelent a magyar állampolgárság, tudjuk, hogy a rászorulók szükség esetén bizalommal fordulhatnak az anyaországi orvosokhoz” – hangsúlyozta beszédében a jelen levő Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja.
Szász Jenő, az NSKI elnöke a nemzetstratégiai gondolkodásba nyújtott betekintést. „Jó, ha úgy közelítjük meg az ügyeinket, hogy valamennyiünknek küldetésünk van, s mint olyan, az a dolgunk, hogy a közösség szolgálatán, felemelkedésén keresztül próbáljuk fölépíteni, megteremteni saját boldogulásunkat is” – fejtette ki, majd a jelenlevőknek bemutatta az intézet Kárpát-haza programját. „Valamennyi gazdasági és természeti erőforrásnál van egy nagyobb kincsünk: a magyar kultúrkörhöz tartozó ember, a magyar ember. Ezért a magyar humánerő megóvása valamennyiünknek feladata. A szülőföldön való boldogulás elengedhetetlenül fontos kihívás.”
A két nap alatt 31 előadást hallgathattak meg a résztvevők, többek között olyan tematikákban, mint újdonságok a gyermek fül-orr-gégészetben, a mindennapi gyakorlat tükrében, halláskárosodások a családorvos és a szakorvos szemszögéből, beültethető hallásjavító eszközök, fejfájás a neurológus és a fül-orr-gégész szemszögéből, a magyar fül-orr-gégészet fejlődésének főbb mozzanatai, új műtéti eljárások, eredmények, sőt még a Fül-orr-gégészeti vonatkozások a képzőművészetben címmel is tartottak előadást.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2015. június 28.
Új köntösben a homoródfürdői kápolna
Zarándoklati hangulat fogadta szombaton a kettős ünnepre érkezőket a kétszázötven éves misézőhelyen: a környező települések papjaival, híveivel együtt adtak hálát a valahai Lázár családért és a közelmúltban felújított kápolnáért a védőszent, Keresztelő Szent János ünnepén.
Mint ismeretes, 1765-ben Lázár János erzsébetvárosi örmény katolikus kereskedő a maga és fia, Lukács gyógyulása emlékére hálából Homoródfürdőn egy kis kápolnát építtetett Keresztelő Szent János születésének tiszteletére. Fenntartására P. Léstyán Mózes jezsuita húsz forintot adományozott. Belső berendezését és kegytárgyait 1766-ban vették leltárba. Napjainkban emléktáblán olvasható az adományozás, a kápolna tornácán Nepomuki Szent János fából készült szobra látható. A helybéli hívek pedig oda járnak szentmisére. A búcsúra és jubileumra készülve kívül-belül feljavították az épületet, új padok is készültek. Szombatra búcsúágakkal ékesítették a bejáratot.
Az ünnep szónoka, Mátyás Károly székelyudvarhelyi főesperes-plébános „a homoródi jó borvíz forrásvizénél a minden kegyelem Forrásának előhírnöke, Keresztelő János születésének ünnepén elsőként a jó Istennek adott hálát azért a nagy kegyért, hogy ez a szép kápolna nemcsak belsőleg tétetett tisztába az ünnepre, de külsőleg is ünneplőbe, új köntösbe öltözhetett”. Szólt a köszönet Major Sándornak, az anyaegyházközség, Kápolnásfalu plébánosának, valamint mindazoknak, akik akár lelkileg, erkölcsileg, akár fizikailag és anyagilag segítették e szent hajlék megújulását és megerősítését. Majd a Mindenható áldását kérték az istenházra és a jótevőkre. Ünnepi beszédében a főesperes megismételte, amit a Jordán partján Keresztelő Szent János kért: a bűnbánatot. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, ne szennyezzük éltető vizeinket, és tisztítsuk meg lelkünket-környezetünket a szennytől. Az anyaegyházközség plébánosa elsősorban Istennek mondott köszönetet, amiért méltó szent hajlékban ülhették a jubileumot.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
2015. június 28.
Három felsőoktatási intézmény udvarhelyi évfolyamát búcsúztatták
„Aki itthon tanul, az nagyobb eséllyel itthon is marad” – adtak hangot reményeiknek az intézményvezetők a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központ végzőseinek ballagásán, péntek délután a városháza Szent István Termében. A zsúfolásig telt teremben két alapképzéses és egy mesteris csoporttól búcsúztak el az egyetemek képviselői.
Három felsőoktatási intézmény negyven alap- és mesterképzéses végzősét búcsúztatták el pénteken délutánt hat órakor Székelyudvarhelyen, a városháza Szent István Termében. Az immár tizenhét éve működő MÜTF Oktatási Központban, az Edutus Főiskola, a Budapesti Gazdasági Főiskola, illetve a Széchenyi István Egyetem székelyudvarhelyi tagozatain a végzős hallgatók kereskedelem-marketing és turizmus-vendéglátás alapszakon, valamint vezetés-szervezés mesterképzésen tanulhattak. A választott szakokon elsajátított ismereteikről az elmúlt héten kellett számot adniuk az államvizsga-bizottság előtt, melynek elnöke idén Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője volt.
A ballagási ünnepségen ő is szólt a végzősökhöz, Ilyés Ferenc, a MÜTF marketing- és tanulmányi igazgatója, Jandala Csilla, az Edutus Főiskola rektora, Papp Ilona, a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának dékánja, illetve Jancsik András, a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának dékánja mellett. „Magyar jövő csak a Kárpát-medencében van” – fogalmazott, utalva a fiatalok elvándorlására, és rávilágított, sem Londont, sem az Egyesült Államokat nem lehet elmagyarosítani.
A felsőoktatási intézmények képviselői értékes gondolatokkal, számos jókívánsággal engedték útjukra az egyetemi padokat elhagyó hallgatókat. Jandala Csilla beszámolt az Edutus Főiskola eddigi és a közeljövőben várható megvalósításairól, majd sok sikert kívánt a végzősöknek karrierjükhöz, a viszontlátás reményében bízva. Papp Ilona a győri Széchenyi István Egyetem dolgozóiról elmondta, hogy míg korábban tartottak az idáig vezető hétszáz kilométeres út megtételétől, mostanra alig várják, hogy Udvarhelyre jöhessenek. A dékán méltatta a MÜTF működő elképzelését, hogy egy oktatási központban több felsőoktatási intézmény által kínált tudást tesz elérhetővé az udvarhelyszéki diákoknak. Jancsik András rámutatott: első alkalommal búcsúztatnak udvarhelyi turizmus-vendéglátás szakosokat. Emlékeztetett arra, hogy a diploma megszerzése révén még nem váltak szakemberekké, de a dokumentum bizonyítja, hogy a megszerzett tudás képessé teszi őket erre. Megújuló lelkierőt kívánt nekik, amely által sikeresek lehetnek.
A diplomaátadás után a hallgatók búcsúztak verssel és megható ünnepi beszédekkel, ezek révén köszönték meg oktatóiknak, szeretteiknek a támogatást. A székelyudvarhelyi önkormányzat is megajándékozta a szakok kiemelkedő teljesítményű végzőseit, ezt követően a fiatalok végre a levegőbe dobhatták kalapjukat. Az ünnepséget Antalfi József zongorajátéka színesítette.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
2015. június 29.
Halmozott felelőtlenség
A huszonvalahányadik miniszternek sem sikerült tanévet zárnia anélkül, hogy nevéhez ne fűződnének olyan rendelkezések, amelyek ne váltanák ki a szakma és a társadalom józan részének a felháborodását. Nemcsak az érettségiről van szó, amelynek szabályzatát néhány nappal a vizsgák előtt változtatta meg Sorin Câmpeanu tárcavezető, hanem vehetnénk sorba a diákokat és a pedagógusokat érintő felelőtlen intézkedéseket, amelyek nem előre-, hanem hátralendítik az oktatás kerekét.
A 2014/2015-ös tanév már szeptemberben bal lábbal indult, ábécéskönyv nélkül kezdtek az elsősök, a másodikosok is régi tankönyvekből tanultak új tanterv szerint, és már most tudni, hogy ősszel ugyanez vár a harmadikosokra is. Mindez jó indok volt Remus Pricopie oktatási miniszter leváltásához – egy cseppet sem kár érte –, mint később kiderült, kellett a széke annak a Sorin Câmpeanunak, aki minden bizonnyal jutalomként kapta meg kinevezését az oktatási tárca élére annak fejében, hogy korábban része volt Victor Ponta kormányfő felmentésében a plágiumvád alól. Karácsonyig közel száz pontban módosította a Câmpeanu–Ponta kettős a 2010 végén a Boc-kormány által parlamenti vita nélkül, felelősségvállalással elfogadott törvényt, amely az elmúlt három év alatt annyi módosítást szenvedett, hogy jelenleg egy újabb jogszabályon dolgoznak, miközben a réginek legtöbb előírását máig sem alkalmazták. Alig kezdődött meg a második félév, megszületett a vallásoktatás igénylésére vonatkozó, a korábbi eljárást módosító rendelet, amely csupán a napokban vált hivatalossá, befuccsolt a megyei főtanfelügyelők versenyvizsgája, az újabb kiírást szintén a napokban hirdették meg, és az utolsó órában döntött a tárcavezető arról, hogy az érettségi dolgozatokat utaztatják, nem abban a megyében javítják ki, ahol azokat írták. Ma országszerte közel százhetvenezer diák vizsgázik ötszázhúsz érettségi központban román nyelv és irodalomból, holnapra kiderül, hogy a megyecserés dolgozatvándoroltatás milyen buktatókkal jár, s tán holnapután újabb rendelkezéssel módosítanak a jelenlegin, és az eredmény már senkit nem fog érdekelni, a minisztérium majd azzal büszkélkedik, hogy zökkenőmentesen le tudták bonyolítani az érettségit. Az eredeti időponthoz viszonyítva egy nappal később hirdetnek előzetes eredményeket, három nap helyett két nap alatt javítják ki a megóvott dolgozatokat, és ezzel részükről minden a legnagyobb rendben.
Arról nem szól a fáma, hogy tartalmi vonatkozásban mikor és mit változtatnak a jelenlegi, régen megbukott vizsgarendszeren, lesz-e valaha többszintes érettségi, vagy továbbra is ugyanazt kérik számon a szakközépiskolásoktól is, mint az elméleti osztályok végzőseitől, arról nem is beszélve, hogy alapjaitól kellene gyökeresen megváltoztatni az egész rendszert. Erre azonban egyelőre nem mutatkozik sok esély, marad az oktatás ott, ahová züllesztették, mert huszonöt esztendő sem volt elég arra, hogy a régi hibákból okuljanak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 29.
A székely autonómiáért
Székelyföldi Autonómia Alap létrehozását sürgeti a Székelyföldért Társaság és az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület a György-Mózes Árpád, illetve Csíki András elnök által aláírt közleményben.
Székelyföld autonómiája döntően azon múlhat, hogy van-e még, lesz-e személyes áldozatvállalási készség a helyben vagy a nagyvilágban élő székelységben, magyarságban – olvasható a közleményben, mely így folytatódik: A kisantantállamok – köztük Románia is – mindaddig következetesen elutasító álláspontra helyezkednek a párbeszédet illetően, amíg az erdélyi magyarság számaránya jelentéktelenné nem válik. Ez a folyamat már elérte a tűrési határértéket a Közép- és Dél-Erdélyi szórványban, Délvidéken és Kárpátalján is.
Nem elég áhítani, sóhajtozni róla, tömeges részvétellel, tevőlegesen is támogatni kell a Székely Nemzeti Tanácsot, amelynek vezetői hitelesen képviselik az autonómia ügyét mint a székely nép megmaradásának egyetlen lehetőségét.
Az Európában megvalósult (Dél-Tirol) vagy a megvalósulás felé tartó területi autonómiakövetelések hordozó gyutacsa mindenütt a helyi közösség tömeges akarata, kitartása és ereje volt. Napjainkban is így működnek a katalán, a baszk vagy a skót közösségek, ezért van esélyük arra, hogy – belátható időn belül – akaratuk megvalósul (lásd a legutóbbi brit parlamenti választásokon a Skót Nemzeti Párt elsöprő sikerét!).
Ennek jeleire várunk Székelyhonban és más nemzetrészeinkben is!
Nem elég áhítani, sóhajtozni róla
Összhangban a Székelyföldért Társaság 2013. december 1-jén elindított kezdeményezésével (Mozgalom Székelyföld Autonómiájáért) és az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület 2015. május 22-én tett felhívásával (Székelyföldi Autonómia Alap) az aláíró civil szervezetek felkérnek mindenkit, akinek fontos Székelyföld autonómiájának ügye, hogy minden hónapban havi jövedelmük 1 százalékát, minimálisan 1000 forintot, 15 lejt vagy 5 eurót utaljanak a Székelyföld Autonómia Alapba, ezzel támogatva a Székely Nemzeti Tanács munkáját, amivel lehetőségük nyílna a hatékonyabb tevékenységre országhatáron belül és kívül, pl. egy Strasbourgban felállítandó székely lobbiiroda létrehozásával. A kezdeményezéshez csatlakozók névsora nyilvános lesz, de lehetőség van névtelen adományozásra is. A rendszeres anyagi támogatáson túl vállalják azt is, hogy személyesen és kapcsolataik révén ezentúl is megadják az SZNT-nek a szükséges segítséget.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 29.
Abszolút bizalmatlanság
Miközben a világot megrázó terrortámadásokon szörnyülködöm, s kiráz a hideg a földgáz árának újabb drágítása miatt, döbbenten gondolok arra, hogy milyen méretű korrupcióról lehet tudomása az oktatásügyi tárca vezetőjének, ha elrendelte, hogy az érettségi dolgozatokat az idéntől más megyében fogják javítani.
Az újabb rendelet több mint valószínű, hogy nem kedvez a magyar érettségizőknek. Még akkor sem, ha a szakminisztérium magyar oktatásért felelős képviselője azt ígérte, hogy dolgozataikat olyan megyékbe irányítják, ahol magyar tagozat is működik. Ami korántsem lehet garancia arra, hogy ne olyan tanárok kezébe kerüljenek, akik "fokozott szigorral" bírálják el a dolgozatokat. A helyesírásból, a rögtönzött fogalmazásokból ítélve ugyanis azonnal kiderül, hogy nem román anyanyelvű tanuló munkájáról van szó. Ez a megyén belül is megtörténhet, ahogy a képességfelmérő vizsgán is egy- két iskola esetében tanúi lehettünk annak, hogy a román jegy messze alulmaradt a másik két tantárgyból elért pontszámnál. Ezért nem sportszerű a próbálkozás, amikor a képességvizsgát követően a román diákok eredményét a magyarokéval hasonlítják össze, akik anyanyelvi és matematika átlaguk alapján felveszik a versenyt társaikkal, de olyan romántanítás után, ami nem arra irányul, hogy kedvvel és könnyedén sajátítsák el és beszéljék az ország nyelvét, aligha.
Az érettségi dolgozatok tehát útra kelnek, de aki mindenáron kiskaput keres, a megyén kívül is megtalálja. A többi tanár pedig joggal érezheti, hogy korrupt pedagógustársaikat kellene leleplezni, mielőtt egy táborba sorolnák valamennyiüket. Továbbá figyelembe kellene venni azt is, hogy milyen vélemény alakul ki a diákokban tanáraikról, akiket már eleve a csalás lehetőségével bélyegeznek meg. Ez ellen a pedagógusoknak kellene tiltakozniuk elsősorban. A szakszervezetek véleménye azonban megoszlik, van, aki támogatja a készülő hókuszpókuszt.
A korrupcióra hajlamos javítókat megyén kívül is meg lehet vesztegetni. Őket kellett volna kiiktatni a rendszerből, mielőtt az utaztatás költségeit bevállalja a minisztérium. Ha ezt a pénzt a javító és felügyelő tanároknak fizetnék ki, nagyobb lehetne velük szemben az elvárás. És az sem mellékes, hogy nem csak két útról van szó. Mert lesznek diákok, aki a dolgozatuk újrajavítását kérik, ami újabb utakkal és költségekkel jár.
Rossz nyelvek szerint az a gond, hogy még mindig túl sokan teszik le az érettségit, s ezen akarnak szorítani egy keveset, hogy az egyetemek utánpótlását tovább csökkentsék, ami bizonyos esetekben jelentős költségmegtakarítással jár. Mások szerint a dolgozatok szállítását kiagyaló cég, cégek megvesztegetési próbálkozása járt sikerrel. De fölösleges találgatni, remélhetőleg egyszer majd ez is kiderül.
A mától esedékes intézkedésről viszont a hajdani abszolút viccek jutnak eszembe. A bekamerázott, militarizált érettségi kapcsán, ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mi az abszolút bizalmatlanság, gondolkodás nélkül tudnám a választ.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 29.
Az RMDSZ aggódik az érettségi dolgozatok javítása ügyében hozott változtatások miatt
Feleslegesnek nevezte az oktatási miniszter döntését, hogy más megyékbe szállítsák, és ott javítsák ki az érettségizők dolgozatait Magyari Tivadar, a RMDSZ oktatási kérdésekért felelős ügyvezető alelnöke.
Sorin Câmpeanu oktatási miniszter rendeletet bocsátott ki, mely szerint az érettségizők dolgozatait nem ugyanazokban a megyékben javítják ki, ahol a diákok írták, hanem átviszik más megyékbe, és az ottani pedagógusok értékelik a vizsgázók teljesítményét.
Magyari Tivadar szerint "az amúgy is agyonbürokratizált" oktatási rendszerben felesleges a miniszter ötlete, tipikusan balkáni megoldás, hogy a minisztérium az utolsó pillanatban nyögi ki ezt az ötletet, és mellőz minden előzetes szakmai konzultációt. A miniszteri rendelet szerdán este jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Az érettségi írásbeli vizsgái ma kezdődnek, az intézkedés következtében az eredményhirdetés eltolódik egy nappal.
Magyari Tivadar szerint a miniszter megalázza a romániai pedagógustársadalmat azzal, hogy megbízhatatlan közösségnek bélyegzi meg, és "nem bízik a saját megyei rendszerű – amúgy rossz – közigazgatásában sem". Hozzátette: az RMDSZ azonnali megoldást kért a magyar nyelvű oktatás sajátos helyzetére, hogy nehogy például a Maros és a Hargita megyei magyar dolgozatokat Suceava és Bákó megyébe kelljen szállítani, ott ugyanis nincsenek magyarul értő pedagógusok.
Az elmúlt években számos botrány övezte az érettségit, több helyen tanárokat és tanfelügyelőket vettek őrizetbe korrupció miatt. Térfigyelő kamerákat szereltek be a tantermekbe, hogy eltántorítsák a csalástól a diákokat és a pedagógusokat. 2010-től szigorították a XII. osztály végén szokásos megmérettetés felügyeletét, így a sikeresen vizsgázók aránya a korábban megszokott 80-90 százalékról 45 százalékra csökkent 2012- ben. Tavaly csaknem 61 százalék volt a sikerarány úgy, hogy megnőtt azon diákok száma, akiket a tanárok felkészületlennek tartva megbuktattak tizenkettedik osztály végén, hogy ne vehessenek részt az érettségi vizsgán, és ne rontsák iskolájuk sikerarányát.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 29.
Vásárhelyi színészeket díjaztak Kisvárdán
A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának záróünnepségén, szombat este a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a nagyváradi Szigligeti Színház művészei vehették át a Mi osztályunk című előadásban nyújtott teljesítményért.
A minisztérium díjazta a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház által bemutatott Zoltán újratemetve című darabot is.
A tárca életműdíjat adományozott Dobre- Kóthay Judit Jászai-díjas díszlet- és jelmeztervezőnek, aki – az értékelés szerint – "stílus- és szemlélet-meghatározó alkotásaival a romániai színházi élet kimagasló egyénisége".
Ugyancsak életműdíjat vehetett át László Sándor színész-rendező, egyetemi tanár, aki "elhivatottsága és szakértelme által a vajdasági színházi élet meghatározó személyisége".
A Teplánszky-díjat a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Kés a tyúkban című előadásában nyújtott alakításáért Máthé Annamária kapta. Kisvárda város díjával ismerték el – a kiemelkedő színrevitelért – a temesvári Csiky Gergely Színház Futótűz című előadását.
Kisvárda város polgármesterének díját az újszerű rendezői elgondolásért és az igényes megvalósításért az Újvidéki Színház Csárdáskirálynő című előadása kapta.
A fesztiválrendező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának egyéni díját az Újvidéki Színház III. Richárd betiltva és a Csárdáskirálynő című előadásban nyújtott alakításaiért Balázsi Áron vehette át. Szintén a Várszínház egyéni díját kapta a révkomáromi Jókai Színház Bányavirág című előadásában nyújtott alakításáért Bandor Éva, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, illetve a Yorick Stúdió Antosa című előadásában nyújtott alakításért B. Fülöp Erzsébet, továbbá a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Karamazovok és a Figaro című előadásában nyújtott alakításáért Galló Ernő.
Kisvárda város közönségdíját a zsűri a Kassai Thália Színház Rükverc című előadásának ítélte oda.
A 27. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján június 19. és 27. között tizenkilenc határon túli és anyaországi társulat vett részt, s a zsűri és a közönség 25 előadást láthatott a 2014/15. évi idény legjobbnak tartott darabjai közül.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 29.
Beszterce és a szórványiskolák védelméért
Példás összefogásról, segíteni akarásról tettek tanúbizonyságot mindazok a résztvevők, akik a Fehér Holló Médiaklub Egyesület meghívására a májusban létrejött önálló besztercei magyar iskola indulásához, eredményes működtetéséhez adtak ötleteket, jó tanácsot, erőt és biztatást a tanintézmény vezetőségének és pedagógusközösségének.
Június 24-én a besztercei Magyar Házban tartott megbeszélésre a Fehér Holló Médiaklub Egyesület keretében működő Szórványtengely mozgalom nagyenyedi, dévai, medgyesi, lupényi küldöttségei hozták el ötleteiket, megoldási javaslataikat, eredményeiket és gondjaikat, hogy megosszák az új testvérintézménnyel. A megbeszélés végén a résztvevők a Fehér Holló Médiaklub Egyesület javaslatára levélben fordultak Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz azzal a kéréssel, hogy magánemberként legyen tiszteletbeli munkatársa a Szórványtengely mozgalomnak.
A besztercei csoda, amiért tenni kell
Besztercén mondhatni csodának számít, hogy a rendszerváltás óta eltelt 25 év után ősztől önálló intézményként működhet első osztálytól az érettségiig a magyar tannyelvű oktatás a Hunyadi János iskola keretében. Az örömöt részben beárnyékolta a környező szórványtelepüléseken végzett "gyöngy-halászat", amelynek során a székelyföldi iskolákba toboroztak és nyertek meg diákokat az ingyenes ösztöndíj, étkeztetés és utaztatás ígéretével. Távozásuk felboríthatja a fogyó gyermeklétszám miatti kényes egyensúlyt az új besztercei iskolában.
Az elcsábítás kérdéskörét Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület vezetője a kolozsvári televízió munkatársaként göngyölte fel, bejárva a besztercei iskola körzetébe tartozó falvakat, ahol elbeszélgetett az érintettekkel. A tényfeltáró riport során arra a következtetésre jutott, hogy nem a magyar-székely konkurencia miatt kell keseregni, hanem a gyermekek számára kell az új önálló besztercei magyar iskolában olyan feltételeket teremteni, hogy ne kívánkozzanak máshova, kivéve, ha valóban olyan szakma iránt éreznek vonzódást, amelyet lakhelyükhöz közel nem tudnak elsajátítani.
– A víz meg a halak ott vannak előttünk. Halászni kell megtanulni, nem a kukkerek üvegét csiszolgatni – hangsúlyozta a besztercei tanácskozás ötletgazdája.
A besztercei magyar iskola létrejöttéről Antal Attila, az Andrei Muresanu Főgimnázium magyar tagozatért felelős aligazgatója, a helyi tanács képviselője számolt be.
Az ötlet már a rendszerváltást követően felmerült Besztercén, ahol a magyar oktatás szerepét és tekintélyét a jelenlegi főgimnázium 1912- ben épült patinás épülete igazolja (képünkön). Kezdetben leányiskola, majd 1940–44 között a Hunyadi János fiúiskola működött az épületben, amelyből 1989 után a magyar tanárok nem akartak kivonulni, így az önálló iskoláról szőtt elképzelés 2000-ig szunnyadt, majd újra felmerült, de összefogás hiányában ki is hunyt hamar.
– Májusban a városi tanács 21 tagjából 15-en az önálló magyar iskola mellett szavaztunk – mondta Antal Attila történelem szakos tanár. Úgy gondoltuk, hogy a csökkenő diáklétszámot figyelembe véve, önálló intézményként a magyar oktatás hosszabb ideig fenn tud maradni, mint egy közös iskolában. Ezenkívül olyan szakokat tudunk indítani, amelyek megfelelnek diákjaink képességének, s a 2016–17-es tanévtől bevezetnénk a szakoktatást is. A kérdést megvitattuk a helyi érdekvédelmi szervezetben, a tanári kar kezdettől mellénk állt, sikerült meggyőzni a szülőket is, akiknek bemutattuk, hogy mit tudunk megvalósítani, és azt is, amiről álmodunk, de megígérni még nem merjük. Egyelőre az adminisztráció és az V-VIII. osztályok számára biztosít külön épületet az önkormányzat, a többi osztály a főgimnázium épületében marad, majd egy olyan európai pénzekből feljavított épületbe költözhetünk át, ahol az iskolaközpont minden osztálya elfér.
A trójai faló jót is hozott
A szépen alakuló tervezgetést zavarta meg a székelyudvarhelyi szakiskolaközpont képviselőinek jelenléte a megye községeiben, ahol magyar nyelvű oktatás folyik. Ígéretük ellenére nem csak azokat a gyermekeket szólították meg, akik román nyelven készültek szakmát tanulni, hanem bárkinek, aki érdeklődött, megígérték az ingyenes ellátást.
– Bár trójai falónak éreztem őket, rá kellett jönnöm, hogy minden rosszban van valami jó is. A református egyház keretében működik egy 41 férőhelyes bentlakás Besztercén, de arra, hogy ingyenessé tegyük az étkeztetés és ingázás költségeivel együtt, álmodni sem mertünk. Most azonban rá kellett jönnünk, hogy az ingyenességben gondolkodva kell járjuk a falvakat és ajánlatot tegyünk. A megyében hat általános iskolában, Szentmátén, Bethlenben, Magyar- décsén, Árpástón, Vicén, Magyarnemegyén működik magyar tagozat, ahonnan a középiskolai utánpótlás biztosítható, Felőrön és Tekében sajnos megszűnt a magyar nyelvű oktatás.
Sikeres keresztszülőprogram
A tanácskozás során a közelebbi vagy távolabbi szórványközpontokból érkezett iskolaigazgatók, pedagógusok, szervezők megosztották az évek során szerzett tapasztalataikat, azt, hogy milyen módszerekkel sikerült iskolájukat vonzóvá tenni, megnyerni a diákok, szülők bizalmát, az egyházak és a sajtó támogatását.
– Novemberre befejeződik a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium mindhárom épületének a felújítása a regionális operatív program keretében – hangzott el Szőcs Ildikó igazgatónő beszámolójában. Az iskolában közel 700 diák tanul, Aradtól Pusztináig, egész Erdély területéről, és 120 bentlakó van. Vonzerejét a tanítóképző jelenti, szakközépiskolai osztályában turisztikát-közélelmezést oktatnak, szakiskolai szinten pincéreket képeznek.
A bentlakó diákok támogatását pályázati pénzekből és a sikeresen működő keresztszülőprogram révén oldják meg, önkéntesen végezve ezt a munkát. Diákjaik ingázási költségeit is támogatják, holott a tanügyi törvény szerint ezt állami pénzekből kellene fedezni, de az előírás gyakorlati útmutatóját sajnos nem dolgozták ki. A szülőket is sikerült megmozgatni a diákokkal, pedagógusokkal szervezett közös programok révén. Az igazgatónő felajánlotta segítségét mind a pályázatírásban, mind a keresztszülőprogram beindításában az induló besztercei szórványiskolának.
Nem szabad a gyermeket megvásárolni
Egy bentlakó diák havi 270, évi 2545 lejbe kerül – mondta Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Líceum igazgatója, aki szerint Besztercén is ingyenessé kell tenni a bentlakást és az ingázást, amit közadakozásból, alapítványi pénzekből lehet fedezni. Véleménye szerint a teljes ingyenesség nem jó, ezért Déván az államilag biztosított gyermeknevelési támogatás összegét elkérték a szülőktől, mert úgy vették észre, hogy jobban értékelik, amit kapnak, ha ők is hozzájárulnak a gyermekük taníttatásához. Mivel az utazási költségeket egy ideje csak részben fedezi az állam, néhány ingázó diákot elveszítettek, de a költségek 50 százalékos térítésével sikerült őket visszacsalogatni. Bár Hunyad megyében nagy a munkanélküliség, a keresztszülőprogram Déván nem járt sikerrel, mindössze négy esetben találtak olyan keresztszülőket, akik négy éven át vállalták egy-egy gyermek taníttatását. Diákjaik egy része viszont jelentős segítséget kap a Szent Ferenc Alapítványtól.
– Tanulmányi ösztöndíj annak a diáknak jár, aki előmenetele alapján megérdemli. Nem szabad a gyermeket megvásárolni csak azért, mert magyar iskolába jár – hangsúlyozta. A bentlakó, ingázó gyermekeknek az oktatás terén olyan komolyságot, szabad idejükben olyan programokat, tevékenységeket kell biztosítani, ami feledtetni tudja, hogy hátrányos helyzetben vannak. A külföldi testvériskolai kapcsolatok hasznosak, de óvatosan kell felvállalni, mert a nagy távolságok miatt költségessé válhatnak, egyébként lehet partneriskolákat találni Erdélyben is. A saját példájukból kiindulva arra figyelmeztette a beszterceieket, hogy a kezdeti három-négy évben megnyilvánuló lelkesedést követően számítsanak a megtorpanásokra is.
Demográfiai mutatók
Szeben megyében egyre kevesebb a magyar gyermek – figyelmeztetett a demográfiai mutatók fontosságára Orosz Csaba, aki a medgyesi Báthory István Általános Iskolát képviselte a besztercei tanácskozáson. A rendszerváltást követően megalakult iskolának az alapításkor 350 tanulója volt, számuk 2015-re a felére csökkent. Mivel a városban kevés az iskoláskorú gyermek, az egyetlen Szeben megyei önálló magyar iskolába, amelynek épületét 2010-ben újjáépítették, a környező településekről ingáztatnak 30 diákot. Az utazásukat biztosító két kisbusz fenntartása és működtetése óriási erőfeszítést igényel. Ezt az összeget pályázatokból, cégek, magánszemélyek adományából gyűjtik össze, besegít a városi és a megyei helyhatóság, a testvérváros és a testvériskola is. A tanulók egy része vegyes házasságból született, s a magyar iskolának fel kell vennie a versenyt szervezettség és minőség dolgában a német tannyelvű iskolákkal.
A fordított példáról tett említést Benedekfi Dávid, az épülő lupényi szórványközpont ötletgazdája, aki elmondta, hogy a bányavidéken a hajdani párhuzamos osztályok helyett mára már csak összevont osztályok működnek. A vegyes házasságbeli gyermekeket nem adják magyar iskolába, de néha mégis könnyebben meg lehet győzni a szülőket, mint egyes székely családokat, akik a román tagozat mellett döntenek.
A nyárádszeredai származású bányamérnök elmondta, hogy a túlélés megkönnyítését szolgálja a tervezett 1400 négyzetméter alapterületű szórványközpont, ahol egyéb rendezvények mellett táborokat, románnyelv-tanfolyamokat szerveznének a székely gyermekek számára például.
Támogassuk őket!
– Ne egymás ellen hadakozzunk – legyük jobbak, mutassunk példát, népszerűsítsük a tevékenységünket, a sajtó segítségét kérve juttassuk el a híreket minden szórványtelepülésre – hangzott el egymás felé a biztatás. A Magyar Ház termét megtöltő pedagógusok civilként aláírták a helyben megfogalmazott levelet, amelyben megbízták a Fehér Holló Médiaklub Egyesületet, hogy a nagyenyedi, dévai, lupényi, medgyesi és besztercei szórványiskolák túlélési költségvetésének vázlatával együtt adja át a levelet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőségének, hogy elemezzék és továbbítsák az iratokat a magyar Miniszterelnöki Hivatalnak.
– A Szórványtengely mozgalom újszerűen próbál közelíteni a megoldandó feladathoz, olyan közéleti személyiségeket kérve fel adakozásra, akik önszántukból és saját zsebükből szeretnének feláldozni egy keveset az ősztől induló besztercei magyar szórványiskola túlélési költségvetésébe, és ezen túlmenően a szórványoktatási intézményeknek, hogy az újonnan előállt versenyben helyt tudjanak állni, meg tudják mutatni értékeiket. Más szóval: támogassuk őket, hogy labdába tudjanak rúgni! A meccs végét úgysem befolyásolhatjuk – nyilatkozta Szabó Csaba.
– Jó érezni, hogy ennyire felfigyeltek és mellénk álltak – nyilatkozta a tanácskozás végén lelkesedéssel és örömmel a hangjában Antal Attila, aki a megelőlegezett bizalomért cserébe komoly, felelősségteljes munkát ígér.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 29.
13. Csűrszínházi Napok
Fiatal tehetségeket támogattak
Az előző évekhez viszonyítva sokkal kevesebb érdeklődő látogatott ki Mikházára a 13. Csűrszínházi Napokra. Ennek ellenére a szervezők az idén is gazdag programot állítottak össze.
A rendezvény június 26-án délután színvonalas képzőművészeti kiállítással nyílt meg. Marosvásárhelyi képzőművészek alkotásaiból rendeztek tárlatot, olyan művekből, amelyek dr. Salat Csaba és néhai apósa, dr. Kisgyörgy Árpád családja birtokában vannak. Dr. Salat Csaba elmondta, gyökerei a Nyárádmentéhez, Mikházához kötik, ezért erkölcsi kötelességének érezte azt, hogy a családi gyűjteményt megossza a Csűrszínházba látogatókkal. A tárlaton négy marosvásárhelyi képzőművész- nemzedék, 21 alkotó 30 munkája látható. A munkák mellé az alkotók életrajzát is mellékelték, így a látogatók igazi marosvásárhelyi kultúrtörténeti időutazást tehettek. A következő rendezvényen …Függök ezen a zord élet-párkányon… címmel Ady Endre verseiből összeállított műsorát mutatta be Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze. A versek révén a nézők végigkövethették a nagy költő életútját az Érmelléktől Párizsig. Tamási Áron világát a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészei varázsolták Mikházára a Rendes feltámadás című előadással, amelynek igen érdekes adaptációját láthattuk, mivel a Csűrszínház mögötti területet is belefoglalták az előadásba.
Szombaton különleges környezetbe és "tálalással" mutatta be köteteit az Új Mentor Könyvek kiadó. Igazgatója, Király Káli István nemcsak könyvekkel, hanem gulyással is várta az olvasókat. Székely Szabó Zoltán Színházasság című könyvét mutatta be, amelyben a bécsi színházi életéről ír, de a kötetbe kerültek színházi viccek, színházi "hanták, aranypökések" is. A kötetet a Juventus kiadó adta ki. Sebestyén Mihály korábban megjelent – Marosvásárhely történelmét bemutató – köteteiről beszélt. Délután két jó előadást tűztek műsorra. László Zsuzsa Cigányhold egyéni műsorában a romák jelenlegi helyzetét vázolta fel művészi érzékenységgel. A Csűrszínház hazajáró vendégeiként a Maros Művészegyüttes Szívem virág, míg a világ című, mezőségi táncokból, dalokból összeállított előadását mutatta be, majd nem más, mint a híres szászcsávási cigányzenekar húzta kivilágos kivirradtig a talpalávalót.
Vasárnap a gyerekeké volt a színpad. A marosvásárhelyi Artecotur Egyesület Artsy M diákszínjátszó csoportja a Mátyás király történetei című előadással lépett fel. A diákok hangulatot teremtettek a Széllyes Sándor népi előadó- művészeti vetélkedőre, amelyet az idén is a Maros Művészegyüttes, a Csűrszínházi Egyesület és az Artecotur Egyesület szervezett. A megnyitón Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója kifejtette, hogy fontos ez a rendezvény mind az intézménynek, mind a Maros együttes táncosainak. A népi humor is része kulturális örökségünknek, ezért kell ápolnunk. Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínház Egyesület elnöke elsősorban Széllyes Sándorról beszélt. Örömét fejezte ki amiatt, hogy a népi előadó-művészeti vetélkedőt nagybátyja emlékének szentelték.
Az idén 11 versenyző nevezett be Nyárádszeredából, Maros-ludasról, Szovátáról, Nyárád-remetéről, Marosvásárhelyről és Erdőszentgyörgyről. A szervezők feltételei szerint a benevezőknek ötperces humoros történetet kellett előadniuk, amelyet Török Viola, Szélyes Ferenc, Barabási Attila, Csíki Szabolcs és Fodor Flóra bírált el. A zsűri a versenyzőket jó tanáccsal, útravalóval is ellátta. A kétórás verseny után a következő végeredmény alakult ki: 7–15 éves korcsoportúak: 1. Nagy Emil, Szováta, 2. Ács Szilárd, Nyárádremete, 3. Gábor Klára és Isa Kinga Szidónia, Erdő-szentgyörgy. A felnőttek közül az első Gyepessy László Makfalváról és Tófalvi József Szovátáról. A nyertesek a Danubius Health and Spa Resortnak köszönhetően egy hétvégét tölthetnek a Danubius Szállodában, a Népújság félévi előfizetést ajánlott fel, a Maros Művészegyüttes az előadásokon való szereplést, illetve ingyenes belépést ajánlott fel, a kibédi Siltexim posztóval ajándékozta meg a versenyzőket.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 29.
Székely-szórvány hagyomány ünnep Temesváron
„A hagyományápolással tudjuk megtartani nyelvünket, nemzetünket, népünket, közösségünket”
Június 27-én, szombaton a vadászerdei Camping Internationalban második alkalommal szervezte meg a Hagyományok Napját a Temes egyei RMDSZ. Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk közösségépítő programja jóvoltából ezúttal is népes székelyföldi csapat (néptáncosok, kézművesek, székely termékek készítői) vett részt a szórványmagyarság ünnepén. A színvonalas, színes programokat kínáló rendezvényen a temesvári néptánccsoportok mellett a kisiratosi, a tornyai és a nagyvarjasi hagyományápolók is részt vettek, így valóságos székely-szórvány népzene és néptánc-gálának tapsolhatott a temesvári közönség.
A székelyföldi és Arad megyei küldöttségek vezetői a hagyományápolásban elől jártak a jó példával: Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsa programokért felelős vezérigazgatója, az Összetartozunk program felelőse a Zugtánc csoport táncosaként, Almási Vince kisiratosi polgármester a Rónasági Citerazenekar oszlopos tagjaként mutatkozott be a bánsági közönségnek! „2009 óta működik az Összetartozunk közösségépítő program Temes megyével, Beszterce-Naszód megyével, Aranyosszékkel – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Zonda Erika –, tavalyelőtt Krassó Szörény megyével is kialakítottuk ezt a kapcsolatot. A program keretében hoztuk el a Zugtánc csoportot, illetve népi mesterségeket is hoztunk Hargita megyéből: fafaragást, bútorfestést és székely termékeket: mézet, etédi pálinkát, lekvárokat és szörpöket.” Zonda Erika lapunknak azt is elmondta: líceumi, majd jászvásári egyetemi évei alatt is táncolt különböző néptánccsoportokban, majd hosszú szünet után 7 évvel ezelőtt hozták létre a műkedvelő Zugtánc csoportot, amelynek azóta is tagja. „Egy lakodalomba készültünk, ahol néptáncot akartunk táncolni. Nekifogtunk és olyan jól sikerült, hogy azóta is táncolunk!” A székely népi mesterségeket Török Csaba fafaragó mester és Kilyén Irma bútorfestő népszerűsítette. Hagyományos székely termékeivel eljött Temesvárra Lajos Ferenc méhész, Gáll Erzsébet szörpöket és lekvárokat kínált, valamint Kovács Elek etédi pálinkáit is megkóstolhatták a bánsági magyarok.
A kisiratosi és a tornyai-nagyvarjasi hagyományőrző csoportok érkezése után azonnal kialakult a jó hangulat a vadászerdei kempingben: Almási Vince, Juhász Kálmán és társaik azonnal elővették citeráikat és jókedvűen zenélni kezdtek, a közönség legnagyobb örömére. Németh Anikó vezetésével a kisiratosi Hímzőkör képviselői is részt vettek a rendezvényen, akik bemutatták gyönyörű munkáikat és a hímzés tudományából is ízelítőt adtak az érdeklődőknek. A székely kézművesek és hagyományos termékek standjai mellett a temesvári Vinum Hungaricum is jelen volt kiváló magyar boraival, amelyek nagy népszerűségnek örvendtek a résztvevők körében. Az újszentesi Dénes Róbert egyszerre négy bográcsban főzte az ínycsiklandó marha- és sertéspaprikást, amiből mindenkinek jutott kóstoló, akárcsak a Fazakas Csaba és Enikő házaspár irányításával sütött hagyományos kürtőskalácsokból.
A Hagyományok Napja sokszínű kulturális műsorának szereplőit Fazakas Csaba református esperes, a Temes megyei RMDSZ művelődési alelnöke mutatta be a szépszámú jelenlevőnek. Hargita Megye Tanácsa nevében a székely viseletbe öltözött Zonda Erika konferálta fel, majd ő maga is járta a Zugtánc csoporttal a felcsíki, gyimesi és sóvidéki táncokat. A temesvári Bóbita és Eszterlánc csoportok fergeteges szatmári és kalotaszegi tánca után zárásként a Jaksity Florentina vezette Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórus és a Juhász Kálmán vezette Kisiratosi Rónasági Citerazenekar lépett fel, akik közös fináléjukban kisiratosi népdalokkal és közismert, a közönséggel együtt elénekelt népdal-összeállítással ragadtatták tapsra a temesváriakat.
„Mi hagyományápolók vagyunk – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Almási Vince kisiratosi polgármester, a Rónasági Citerazenekar tagja. Úgy érezzük, hogy magyar hagyományainkat ápolni kell, mert ezen keresztül tudjuk megtartani nyelvünket, nemzetünket, népünket, közösségünket. Jó érzés az, amikor egy helyen találkozunk több vidékről érkezett magyar népi csoportokkal. Bennünket ez mind érdekel és abban reménykedünk, hogy az, amit csinálunk, másokat is érdekel. Egymástól tanulunk, egymás zenéjét-táncát meghallgatjuk-megnézzünk, esetleg átvesszük. Mindenképpen nagyon tetszetős, nagyon jó ilyen sok vidékről érkezett magyarral együtt lenni!”
A Temes Megyei RMDSZ Hagyományok Napja rendezvényét a Bánsági Közösségért Egyesület és a Communitas Alapítvány támogatta.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. június 29.
Pécskai Magyar Napok
Hazajöttek a város fiai
Nyár van, falu- (Pécska esetében város-)napokat élünk, mint hosszú évek óta mindig, s ilyenkor a szervezők arra törekednek (olykor nem túl nagy képzelőerővel), hogy valami újszerűvel „feldobják” az amúgy olykor sablonossá vált 1-2 napos rendezvényt.
Pécskán, a magyar napok alkalmával, például, Bölöni György azt találta ki, hogy meghív néhányat a város „neves szülöttei” közül (a helységből származókat már máshol, máskor is találkozóra hívták egy-egy ilyen esemény kapcsán), és az elképzelést tett követte. Sőt, egy most újdonságként bemutatható ötlet: Nagy István pécskai tanár („mellesleg” a Kálmány Lajos egyesület elnöke, aki az évek során számos kiváló kezdeményezéssel állt elő) egy füzetet is összeállított a részvételre megnyert jelesekről: négy, különböző szakterületen eredményesen dolgozó egykori pécskait kérdezett meg életútjáról, tanulmányairól, tudományos eredményeiről, a pécskai magyarság jelenlegi helyzetének megítéléséről. Mindebből egy 22 oldalas füzet, értékes dokumentum kerekedett ki, amelyet a találkozó alkalmával a résztvevőknek kiosztottak.
A rendezvényre a Pécskai Magyar Napok nyitányaként, szombat délután négytől került sor az egykori Kaszinó, ma a Városháza díszterme szépen felújított épületében, teljesen megtelt terem előtt. Bölöni György nyitotta meg a találkozót, majd Király András oktatásügyi államtitkár, az összejövetel moderátora mondott rövid bevezetőt, hogy aztán a most visszatértek kapjanak szót – mert valamennyien elkerültek a szülőhelyről, van, aki a határon túlra – és tartsanak előadást szakterületükről.
A legfiatalabb közülük, Kapcsos Norbert régész, a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet Régészet-Művészettörténeti Tanszékének tudományos segédmunkatársa a helybelieket közelebbről érdeklő témáról beszélt, az Arad–Nagylak autópálya nyomvonalán 2011 nyarától teléig végzett régészeti feltárásról. Pécska környékén 14 lelőhelyet azonosítottak (érdekes volt hallani, hogyan „közelítenek” meg a régészek egy-egy feltételezett lelőhelyet). Különböző korszakokból olyan leletek kerültek elő, amelyek azt bizonyítják, hogy a termékeny vidéket évezredeken keresztül lakták a különböző népek. A leletfeldolgozás még tart.
Dr. Kovács Gábor vegyész, kutató azzal kezdte: a sör, az autók üzemanyaga, a gyógyszerek is a vegyészet termékei, majd egy érdekes táblázatot mutatott be (valamennyi előadó vetített képeket is felhasznált), amelyen fel volt tüntetve az eddigi 13 Nobel-díjas magyar tudós neve – közülük 7 a kémiai munkásságával érdemelte ki a díjat. A magyar tehát kémiára termett – mondta előadásában, amelyet humora miatt is nagyra értékelt a közönség.
Dr. Novák Tibor szülész-nőgyógyász, szegedi egyetemi adjunktus két orvosi diplomát is szerzett, egyet Temesváron, egyet Szegeden. Beszélt a szakmájával összefüggő különböző problémákról, napjaink szülészeti-nőgyógyászati teendőiről, amelyek között nem kis helyet foglal el a fiatalok szexuális nevelése, a felkészítés a terhességre.
Dr. Köles János mérnök, egyetemi oktató munkásságát két szakkönyvben, 10 interneten publikált szakkönyvben és munkafüzetben, 27 tudományos dolgozatban lehetne, nagyvonalakban, összefoglalni. Automatika és társadalom c. előadása az automatika szabályainak bizonyos társadalmi alkalmazásairól, illetve annak (gyakran kihagyott) lehetőségeiről szólt.
Az előadásokat követően Király András érdekes kérdéseire válaszoltak az előadók, a találkozót az aradi magyar baptista kórus előadása zárta.
Közben a piactéren már folyt az Arany Griff Rend műsora – középkori harci fegyverek, harci viseletek, harcmodorok bemutatása (erről lapunk múlt hétfői, illetve szombati számában olvashattak beszámolót, illetve interjút), de a bemutatót a fent említett találkozón résztvevők nem láthatták, ugyanis a két esemény nagyjából egybeesett. Kár, mert mindkettő megérdemelte volna, hogy jelen legyenek rajta a pécskaiak.
A griffesek bemutatóját a Moustache Band leányzenekar követte, a szombati programban szerepelt Kun Zsolt humorista, őt a makói Metalstrom zenekar, László Attila, a Csillag születik verseny győztesének fellépése követte, majd diszkó zárta a napot.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2015. június 29.
Zengett az ének, pengett a citera Tordaszentlászlón
A megújult református templomban kezdődött a kórustalálkozó
Az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tordaszentlászlói szervezete és a Romániai Magyar Dalosszövetség 26. alkalommal szervezte meg a hagyományos Szent László-napi kórustalálkozót, amelyre tíz énekkar mellett a hattagú enyingi (Magyarország) fúvósegyüttes és a zilahi Gáspár Családi Ének-Citeracsoport jött el.
A szombati remek hangulatú rendezvényen mindenki jól érezte magát, és újból bebizonyosodott, hogy „nyelvében él, de dalában érez a nemzet”. A kórustalálkozó jó hangulatát az is fokozta, hogy most fejeződött be a XIX. században épült templom belsejének teljes felújítása, amelyet önerejéből valósított meg az egyházközség. A találkozó utáni ebéden újra az éneké volt a főszerep, a kórustagok ekkor is dalra fakadtak. A sok szép népdal hallatán a karnagyok is megnyugodhattak, hogy áldozatos munkájuk nem hiábavaló – mert Erdélyben továbbra is élni fog a magyar népdal és a kórusirodalom.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 29.
„A bulgáriai török közösségnek nincs lehetősége anyanyelvén tanulni”
Ilhan Kyuchyuk EP-képviselő vendégeskedett Kolozsváron
Erdélyben tájékozódott a romániai magyarok helyzetéről és közösségének sajátos problémáit ismertette Ilhan Kyuchyuk) bulgáriai török EP-képviselő.
A liberális politikus Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő meghívására érkezett Kolozsvárra, ahol a Járosi Andor Kulturális Műhely közreműködésével, az Európai Beszélgető Estek rendezvénysorozat keretében június 26-án tartott előadást.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 29.
Kettő színész a Kofferben – felolvasás a kárpátaljaiakért
Személyesség, bizalom, nyitottság, összefogás – joggal lehetnének a kulcsszavai annak a jótékonysággal egybekötött felolvasóestnek, amelyet július 1-jén, szerdán este 7 órától tartanak a kolozsvári Koffer könyves kávézóban (Kossuth Lajos/1989. December 21. utca 46. szám).
Az esemény célját is leginkább ez a négy fogalom jellemzi, de nem mellékesek azok a szerencsés találkozások és együttműködések sem, amelyek a szervezés során közrejátszottak. Tompa Andrea Fejtől s lábtól – Kettő orvos Erdélyben című regényéből a Kolozsvári Állami Magyar Színház két művésze, Albert Csilla és Dimény Áron olvas majd fel részleteket: a színészek művészetükkel, a jelenlévők pedig adományaikkal járulhatnak hozzá egy kárpátaljai segélyprogram támogatásához. Jelen lesz a szerző is, aki örömmel „adta” könyvét a nemes célért.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 29.
Várhódító váradiak
Bevették a hétvégén a városalapító lovagkirály egykori sírhelyéül szolgáló, újjáépítés alatt álló vár külső udvarát a nagyváradiak. A csütörtökön elkezdett és vasárnap Zorán-koncerttel véget érő Szent László Napok programjai több ezer helybélit és környékbelit szólítottak meg.
A reneszánsz miliőben zajló, színes rendezvény keretében immár harmadik alkalommal került sor a Nagyváradról elszármazottak találkozójára.
A történelmi színhely – ahol a szervezők a magyar kultúra keresztmetszetét kívánták bemutatni – megtelt élettel: honfoglalás kori jurtát is felállítottak a gyerekek örömére, népszerű volt a viselet- és fegyverbemutató, a Szent László Napokon ugyanakkor hagyományosnak számító kézműves vásárban is komoly forgalom volt a hétvégén. A vár látványosságait bemutató, magyar és román nyelven zajló körsétákon több százan vettek részt.
Péntek délután női divatbemutató szemtanúi lehettek a „várlakók” Hampel Katalin jóvoltából: a budapesti Hampel-ruhaszalon Magyarországon és Nagyváradon közismert személyek közreműködésével, egyszerű, kecses koreográfiában mutatta be népi, polgári és úri viseleteit. A bemutatón elhangzott felvezető szerint az idők változása előnyösen befolyásolta a magyar nemzeti viseletet – régen egyenesen tiltott volt a viselésük, napjainkban azonban újból beszivárognak a divatba.
A pénteki nap egyébként nem csupán a divatról szólt: az idén hetvenéves Földes László Hobo és zenekara másfél órás koncertjén több népszerű slágert is eljátszott a vár népének. A Szent László Napok szombati programját a főzni vágyók nyüzsgése indította be a várudvaron. Sátorállítás, hozzávalók előkészítése, az Érmellék különböző tájairól érkező főzőcsapatok felvonulása után, néhány óra múlva már ínycsiklandó illatok töltötték be a teret. A jó ebédhez szóló nótát Kátai Zoltán Tinódi-díjas népzenész biztosította.
A délutáni órákban a rendezvény fő helyszínének számító várszínpadon a kolozsvári Operettissimo társulat tolmácsolásában csendültek fel – többek között – a Csárdáskirálynő dallamai, míg a Hooligans esti koncertje telt ház előtt zajlott, több ezer fős tömeg énekelte együtt a budapestiek legnagyobb slágerét, a Királylányt. „Boldogságos huligános jó éjszakát kívánok mindenkinek” – kiáltotta a mikrofonba Csipa, az együttes frontembere a nagysikerű koncertet követően.
Megteltek a várban berendezett gyerekkuckók is vasárnap reggel: a foglalkozások keretében a legkisebb várhódítók fára, kőre, gipszöntvényre festhettek, fonhattak és gyöngyöt is fűzhettek. Őket szólította meg gyerekkoncertjével a délutáni órákban színpadra lépő Ghymes zenekar is, akik a Bennünk van a kutyavér című programjukat mutatták be a nézők kórusának közreműködésével.
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 29.
Gázellátási szabályok: elszigetelte magát Románia
Egyebek mellett a Magyarországra irányuló gázexport késlekedése miatt indított pert Románia ellen az Európai Bizottság. Bár az Arad és Szeged között 2010-ben kiépített összekötő vezeték már több mint egy éve alkalmas a kétirányú gázszállításra, Bukarest csak idén nyáron tervezi a kivitel beindítását.
Megalapozottan sejt szándékosságot a magyar kormány amögött, hogy a technikai feltételek teljesítése ellenére a román hatóságok halogatják a kétirányú földgázszállítás megteremtését. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt héten fogalmazott úgy, miszerint „szándékos és tudatos bojkott" áll a hátterében annak, hogy nem készült el a román és a horvát gázvezeték Magyarország irányába.
Részben ezzel magyarázható, hogy az Európai Bizottság (EB) nemrég a luxembourgi Európai Bírósághoz fordult, miután Románia továbbra sem fogadta el azt a sürgősségi gázellátási biztonsági tervet, amelynek egy esetleges gázválság idején alkalmazandó szabályozásokat és intézkedéseket kell tartalmaznia.
Az uniós végrehajtó szerv döntése értelmében a terv hiányában Románia nem tudna helytállni egy krízishelyzetben. A 2010-ben elfogadott szabálynak Bukarest már 2012 decemberében eleget kellett volna tennie, ezért korábban kötelezettségszegési eljárás indult ellene, amely most újabb szakaszba lépett.
A földgázellátás biztonságáról szóló uniós szabályozás többek között meghatározza azokat a gázellátási szabályokat, amelyeket a tagállamoknak válság esetén tiszteletben kell tartaniuk. Ennek megfelelően legalább harminc napig kell biztosítaniuk a gázellátást háztartások, kórházak, egyéb szociális és népjóléti szolgáltatások számára.
Brüsszel szorgalmazza azt is, hogy jelöljenek ki egy hatóságot, amely a gázellátásért felel, és megelőző jelleggel felméri a kockázatokat, javaslatokat fogalmaz meg az ellátás javítása érdekében. Az EU ugyanakkor azon is változtatni kíván, hogy egyes tagállamok elszigetelt helyzetben, úgynevezett „gázszigeten" vannak, mert infrastruktúrájuk nincs kapcsolatban az Unió többi részével.
A megelőző cselekvési, valamint vészhelyzeti terv hiányán túlmenően Brüsszel a jelek szerint elsősorban azt rója fel a bukaresti hatóságoknak, hogy nem oldották meg a kétirányú kereskedelmi forgalmat. Erre utal Răzvan Horațiu Radunak, Románia Európai Bírósághoz delegált képviselőjének tavaly novemberi nyilatkozata is, amelyben a Brüsszel által indított kötelezettszégszegési eljárást kommentálta.
A külügyminisztérium helyettes államtitkára közölte, az EB kifogásainak lényege Románia, valamint a szomszédos uniós tagállamok gázvezetéki kapcsolódási pontjainak (interkonnektor) működésére vonatkozik. „Gyakorlatilag ezek az összekötő vezetékek léteznek, csak nem működnek a Brüsszel által várt paramétereken" – jelentette ki akkoriban a kormány illetékese.
Radu a most elindított perre úgy reagált, a gazdasági minisztérium elküldte Brüsszelnek a gázellátási tervet, amelyet reményei szerint megfelelőnek találnak, így elkerülhető lesz, hogy a luxembourgi bíróság elítélje Romániát.
Miközben a román–bolgár gázhálózat összekapcsolását lehetővé tevő Giurgiu–Rusze gázvezeték terve évek óta halasztódik, a magyar-román interkonnektoron nem indult be a kétirányú szállítás. A két ország földgázszállító hálózatát összekötő vezeték 2010-ben készült el Arad és Szeged között, amely tavaly februártól kétirányú szállításra alkalmas ugyan, ám a román-magyar irányban megnyitott kapacitás első lépcsőben csak kis mennyiség beszállítását teszi lehetővé.
Nicolae Havrileț, a bukaresti energiaár-szabályozó hatóság vezetője májusban arról beszélt, hogy a belföldi gázfogyasztás csökkentése, valamint az oroszországi import áprilisi kiküszöbölése következtében Románia idén nyáron beindíthatja a gázkivitelt Magyarország irányába.
Az exportot az a négyoldalú regionális gázszállítási együttműködési megállapodás is elősegítheti, amelyet Magyarország, Románia, Bulgária és Szlovákia külügyminiszterei május 22-én írtak alá Rigában. Az egyezmény szerint összekötik és kétirányúsítják a négy ország gázvezeték-rendszerét, növelve az érintett államok energiabiztonságát.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 29.
Hargita megyében is megakadályoznák az iskolaelhagyást
Nagy szükség van Hargita megyében az iskolaelhagyás visszaszorítását célzó, nemzetközi hitelből finanszírozott országos programra, évente ugyanis mintegy kétszáz diák hagyja abba tanulmányait nyolcadik osztálytól – magyarázta Görbe Péter főtanfelügyelő.
Mint rámutatott: a megyében a lemorzsolódó diákok egy része már az általános iskolában kimarad, de a probléma a ciklusváltások idején, főként nyolcadik és kilencedik osztály között a legaggasztóbb.
Az iskolát főként cigány gyermekek hagyják ott, de különösen veszélyeztetettek a szegény falusi családokban felnövő fiatalok is, akiket szüleik nem tudnak taníttatni, így az oktatás helyett juhászbojtárnak adják őket. Ugyanakkor megjelent egy harmadik réteg is, a külföldön dolgozó szülők gyermekei, akik között egyre nagyobb az iskolát abbahagyók aránya.
A jelenség visszaszorítása érdekében a kormány az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól húsz évre felvett 200 millió eurós hitelből indít hétéves projektet, amelynek nyomán a középiskolai és felsőoktatási rendszerben akadályoznák meg az iskolaelhagyást. Az erre vonatkozó törvénytervezetet múlt héten fogadta el a kabinet.
A program keretében ösztöndíjat biztosítanak, emellett a mentorálásban, tanácsadásban és pályaválasztásban is segítséget nyújtanak, ugyanakkor tréningek, tanórákon kívüli tevékenységek megszervezését, taneszközök vásárlását is finanszírozzák.
Széchely István
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 29.
Taroltak az erdélyi teátrumok a kisvárdai fesztiválon
Taroltak az erdélyi teátrumok a szombaton zárult 27. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválon: Nagyváradra került a szemle fődíja, de díjaztak gyergyószentmiklósi, marosvásárhelyi és temesvári művészeket, előadásokat is.
A szombat esti záróünnepségen az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a Nagyváradi Szigligeti Színház művészei vehették át a Mi osztályunk című előadásban nyújtott teljesítményért.
A tárca Életműdíjat adományozott a nagyszebeni születésű, Dobre-Kóthay Judit Jászai-díjas díszlet- és jelmeztervezőnek, aki – az értékelés szerint – „stílus- és szemlélet-meghatározó alkotásaival a romániai színházi élet kimagasló egyénisége". Dobre-Kóthay Judit többek közt a kolozsvári, marosvásárhelyi, szatmárnémeti színház előadásaihoz is tervezett díszleteket és jelmezeket.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Teplánszky-díját a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Kés a tyúkban című előadásában nyújtott alakításáért Máthé Annamária kapta, Kisvárda Város-díjával ismerték el – a kiemelkedő színre vitelért – a Temesvári Csiky Gergely Színház Futótűz című előadását.
Kisvárda város polgármesterének díját az újszerű rendezői elgondolásért és az igényes megvalósításért az Újvidéki Színház Csárdáskirálynő című előadása kapta. A fesztiválrendező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának egyéni díját az Újvidéki Színház III. Richárd betiltva és a Csárdáskirálynő című előadásban nyújtott alakításaiért Balázsi Áron vehette át.
Szintén a várszínház egyéni díját kapta a Révkomáromi Jókai Színház Bányavirág című előadásában nyújtott alakításáért Bandor Éva, a Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, illetve a Yorick Stúdió Antosa című előadásában nyújtott alakításért B. Fülöp Erzsébet, továbbá a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Karamazovok és a Figaro című előadásában nyújtott alakításáért Galló Ernő. Kisvárda Város Közönség-díját a zsűri a Kassai Thália Színház Rükverc című előadásának ítélte oda.
A 27. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján június 19. és 27. között tizenkilenc határon túli és anyaországi társulat vett részt, s a zsűri és a közönség 25 előadást láthatott a 2014/15-ös idény legjobbnak tartott darabjai közül.
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 29.
Kilóg a ló... név
A román állampolgárság rendkívül értékes. Nem is csodálkozhatunk ezen, hiszen – akármilyen kutyaütő kormányok követik egymást – az ország mégiscsak az EU és a NATO tagja, ezen minőségében pedig az ország maga a mennyország a harmadik világból érkező menekültek számára, akiknek egy része itt megtelepedve, a román állampolgárságot megszerezve végre biztonságban érezheti magát.
De nem adják ám olyan könnyen azt a biztonságot. A román bevándorlási hatóságok kemény feltételeket szabnak ahhoz, hogy valaki büszke románnak vallhassa magát. Például az ország…, izé, a román nép történelmével kapcsolatos, kőkemény kérdésekre is választ kell adniuk. Ha pedig hibáznak, ugrott a hőn óhajtott román útlevél.
Mint például annak az afganisztáni nőnek az esetében, aki nyolc éve él Temesváron, de az állampolgársági vizsgán megbukott, mert nem tudta, hogyan hívták a 15. századi moldvai fejedelem, István vajda – románul Ştefan cel Mare – lovát.
Mármost itt jegyezném meg, hogy mindig is kiemelten érdekelt a történelem, sőt egy időben történésznek is készültem, de nem emlékszem arra, hogy akár a román, akár a magyar iskolai tankönyvekben hangsúlyozottan foglalkoztak volna a történelmi szereplők birtokában lévő állatállománnyal.
Ez alól rendszerint két kivétel van: Nagy Sándor, akinek Bukephalosz nevű lova a perzsák elleni győztes hadjáratok nyomán lett híressé, valamint Caligula, az őrült római császár, aki – a korabeli politikai elittel szembeni fricskaként – konzullá akarta kinevezni Incitatus nevű hátasát.
Nos nem óhajtok a tiszteletlenség kegyetlen ekéjével beleszántani a román nemzeti érzület bimbózó kankalinok lepte mezejébe, de azért állapítsuk meg: nemzeti hős ide, vitéz uralkodó oda, István vajda azért nem volt akkora kaliberű világhódító, hogy kedvenc harci ménjeit is történelemalakító tényezőként kellene kezelnünk. Pláne, hogy Caligulával ellentétben még egy nyomorult második alabárdosi kinevezéssel sem akarta megdobni hátasát, nemhogy konzullá nevezze ki.
Mindezek mellett ez az állampolgársági vizsga olyan történet, amelynek nívójával és hasznosságával kapcsolatban valóban felmerülhet a ló. Csak éppen nem a neve, hanem egy igencsak markáns testrésze.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)