Marius Pascan ügyészségi vizsgálatot kér az SZNT ellen
Ügyészségi vizsgálatot sürgetett a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) ellen Marius Pascan ellenzéki, demokrata liberális párti (PDL) szenátor, Maros megye volt prefektusa csütörtökön, aki hazaárulásnak tartja, hogy az SZNT autonómiapárti határozatok elfogadására szólította fel a székelyföldi települések önkormányzati testületeit.
Az SZNT szerdán nyílt levélben kérte fel a 153 székelyföldi önkormányzati testületet: határozatban nyilvánítsák ki az autonómia iránti igényüket, és azt, hogy egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni.
„Ez már hazaárulás, amikor összehangolt akciókkal Románia szuverenitása, függetlensége és egységes nemzetállam jellege ellen irányuló területi autonómiát követelnek. Akcióikat Budapestről pénzelik: a magyar állam nyíltan támogatja az úgynevezett székelyek akcióit" – idézték Pascant a román hírforrások.
Csütörtöki sajtóértekezletén a volt prefektus ironikusan jegyezte meg, hogy a 2002-es népszámlálás alkalmával alig félezer ember vallotta magát székelynek Romániában. Úgy vélekedett: az SZNT egy etnikai alapú, ilyenként alkotmányellenes autonómiát szorgalamazva nyomást próbál gyakorolni a helyi tanácsokra.
Pascan a március tizedikére második alkalommal meghirdetett, Székely szabadság napja elnevezésű demonstrációt is kifogásolta, és a közrend elleni felbujtásnak minősítette a Marosvásárhelyre tervezett megemlékezést és felvonulást.
MTI
Erdély.ma,

Benyújtották az aláírásokat – Civil petíció emlékhelyeink védelmében
A Civilek Háromszékért Szövetség és a Vitézi Rend tegnap iktatta a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban azt a közel ezerkétszáz aláírást tartalmazó beadványt, amelyet emlékhelyeink, különösképpen a helyi köztemetőben lévő első világháborús emlékmű (felvételünk) védelmében fogalmaztak meg. Ezt követően Bereczki Kinga, a CIVEK elnöke sajtótájékoztatón ismertette a szervezet álláspontját.
A petíciót aláírók közel fele sepsiszentgyörgyi, de nagyon nagy számban írták alá Magyarországról, Ausztráliából, Kanadából, Amerikából, Németországból, Ausztriából és más országokból is, érezhető az összefogás, mindenki természetesnek vette, hogy történelmünkhöz, hagyományunkhoz ragaszkodnunk kell, és ha ez veszélybe kerül, az már egyetemes nemzeti ügyet jelent – hangsúlyozta a CIVEK elnöke, aki szerint az a tény, hogy a sepsiszentgyörgyi aláírók száma is nagy, üzenet a városnak: állítsák meg az emlékmű rombolását.
Bereczki Kinga leszögezte: „Továbbra is hangsúlyozom, hogy itt nem felújításról, restaurálásról, egy korábbi állapot konzerválásáról van szó, hanem romba döntötték, teljesen átalakították az emlékművet, új anyagokkal, új tartalommal, egy számunkra teljesen idegen emlékművet hoztak létre. Ez a fajta restaurálás nagyon hasonlít ahhoz az eljáráshoz, amire Szentgyörgyön, sajnos, már van példa, amikor átalakították a volt cigányiskolát, és most első román iskolaként ismerjük. Egy régi épületről van szó, amit az ortodox egyház megkapott, és földig rombolta, teljesen újjáépítette olténiai építészeti jegyekkel és stílusban, és kinevezte első román iskolának.”
A CIVEK vezetője közölte: bíznak abban, hogy a város nem támogatja emlékeink rombolását, képviseli az őshonos lakosság érdekeit, és fontosnak tartja, hogy a város megőrizze sajátosságait. Berecki hangsúlyozta: „Bízunk abban, hogy a továbbiakban, ha felújításra, restaurálásra kerül sor, akkor igaz szakemberekre támaszkodik, nem pancserekre, nem dilettáns embereket von be az ilyen nagyon fontos munkálatokba, hanem valóban igazi szakembereket szólít meg, ami biztosítja a felújítás szakszerűségét. Az a Demeter Lajos, aki ennek az emlékműrombolásnak a szakmai irányítását végezte, ugyanaz a Demeter Lajos, aki ma este (tegnap – szerk. megj.) könyvet dedikál a sepsiszentgyörgyieknek a sepsiszentgyörgyi neves személyiségekről. Felháborító és nagyon méltánytalannak tartjuk, hogy egy olyan ember, aki nem tiszteli az őseink emlékét, aki meggyalázza az őseink emlékét, és részt vesz ebben a gyalázatban, az beszéljen a szentgyörgyi neves személyiségekről.” A beadvány kezdeményezője elmondta, várják a választ, a város reagálását, és bíznak abban, olyan döntést hoznak, amely megerősíti őket abban, hogy valóban méltán képviselik Sepsiszentgyörgy város lakóit. Kérik, hogy az első világháborús emlékműre kerüljön vissza minden korábbi szimbólum, a Horthy István kormányzóhelyettesnek emléket állító felirat, a magyar korona, A hazáért felirat, és ne költöztessék el a temetőkertben található többi emlékművet, ugyanakkor külön parcellát igényelnek, amelynek hagyományőrző civil egyesületek felvállalják a gondozását.
A tájékoztatót követően megkerestük Demeter Lajost, és arra kértük, reagáljon az őt ért vádakra. A helytörténész elmondta: „Számomra nem Bereczki Kinga a mérvadó, minősítése őt magát minősíti. Legyen mérvadó dr. Egyed Ákos történész, akadémikus, dr. Szakály Sándor és Süli Attila hadtörténész, és sorolhatnánk még a neveket. Legyen mérvadó a Hadtörténeti Múzeum évkönyve, valamint az a munkásság, amit letettem eddig, és amiért elismerésben részesültem magyar történészek részéről.
Megjegyzem: amíg a cirkusz folyt a város és az úgynevezett kegyeleti bizottság között, addig természetesen a másik oldal tendenciózusan nacionalistának nevezett. Nekem is fáj, ami gyalázat történt ott, az is fáj, hogy nem került vissza a címer, de ne feledje senki, 1918-ban autonómiát és szabadságot ígértek, amit sosem váltottak be. A polgármesteri hivatalnak ennyi volt, amit megengedtek. Én, mint helytörténész, levéltári kutatásokra alapozva megírtam a száraz valóságot. Javaslataimat a kegyeleti bizottság nem fogadta el, kompromisszumokba kellett bocsátkozni, ez lett a végeredmény.”
„Én nem voltam a munkálatok irányítója – folytatta Demeter –, de a névsorokat, amelyek ma olvashatóak az obeliszken anyakönyvi és levéltári források alapján, Ravasz István hadtörténész útbaigazításaival én egészítettem ki. Jobb lenne, amíg még van a »német emlék« mellett üres terület és néhány katonasír, vigyázzanak arra, mert ott második világháborús német és magyar bakák nyugszanak, és van közöttük – nevük még kiolvasható – olyan is, aki 1944 szeptemberének elején Sepsiszentgyörgy védelmében esett el. Miért is nem érdekli őket az a »német obeliszk«, hiszen eredetileg akörül nyugodtak azok a katonák, akiket 1931-ben az új Hősök temetőjébe temettek újra? Miért nem kérik, hogy arra véssék vissza mindazt, amit levakart róla az 1944 utáni demokrácia? Szomorú, hogy mindkét fél »fenségjele« alatt szeretné látni az új Hősök temetőjének obeliszkjét. Pedig sem az egyik sírgyalázó, sem a másik magyarosító cselekedete nem volt szép és dicséretre méltó. Az obeliszk körül és alatta nyugvó katonák, sajnos, 1931-ben összekavart csontjai végre békére vágynak, nekik már nem számít a rendfokozat, nem számít a nemzetiség.”
Fekete Réka

Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Igazság, csak kicsit másként
Sajátos példával illusztrálta az egyik román portál a keddi „királyi audiencián” Mátyás király által adott tömör választ, amely szerint az igazság többféleképpen értelmezhető.
A szélsőséges Új Jobboldalhoz közel álló Napoca News úgy tapasztalta, több román anyanyelvű járókelőnek okozott bosszúságot, hogy körülöttük magyarul beszéltek a performanszon. A szerző – aki egyébként szinte bárki lehetne, hiszen a szöveget név nélkül, a szerkesztőség cikkeként tüntetik fel (bár azóta többen is ráhibáztak az illető kilétére) – a „pontos, hiteles” tájékoztatás ékes bizonyítékát nyújtotta akkor is, amikor közkinccsé tette, hogy az Erdélyi Magyar Ifjak radikális szervezetének alárendelt csoportosulás rendezte a performanszt, amelyen ráadásul – csattanóként – Horváth Anna alpolgármester is jelen volt.
Szabadság (Kolozsvár),

Autonómiastatútum: átláthatóságot kér az RMDSZ-től a néppárt
A Székelyföld területi autonómiáját célzó törvénytervezet előkészítő folyamatának átláthatóvá tételét kéri az RMDSZ-től az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).
A szervezet közleményében leszögezi: széles körű egyeztetés nélkül semmiféle autonómia-törvénytervezet nem lehet sikeres, ezért azt javasolja a szövetségnek, vonja be az előkészítő munkába mindazokat a politikai és szakmai csoportokat, „amelyek az elmúlt két évtizedben szakértelmüket és elkötelezettségüket többszörösen bizonyították”.
Az EMNP továbbá rámutat: az RMDSZ illetékesei azt ígérték, a székelyföldi területi autonómia törvénytervezete széles körű konzultációra és konszenzusra épül, a statútum előkészítésének tavaly májusi bejelentése óta azonban a szövetség nem állt elő a tervezettel – így konzultációt sem indított –, politikusai pedig újabb és újabb halasztásokról beszélnek.
„Decemberről januárra, majd februárra, végül májusra tolják a határidőt, az állítólagos tervezetről pedig semmi érdemlegeset nem mondanak. Illetve amit mondanak, az több mint nyugtalanító” – olvasható a néppárt közleményében.
Az EMNP emlékeztet, míg az RMDSZ azt ígérte, komoly szakértői bizottság dolgozik a tervezeten, Márton Árpád parlamenti képviselő legutóbb azt nyilatkozta, nem tudja pontosan, hogy a dokumentumot kidolgozó testületnek hány tagja van. Az EMNP tudni szeretné, az RMDSZ akar-e konzultálni a tervezetről a néppárttal, a Magyar Polgári Párttal (MPP), a civil szervezetekkel, valamint a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT), egyáltalán készül-e valamilyen intézményes fórummal ennek érdekében.
„Többször mondtuk már, meggyőződéssel jelentjük ki ismét: autonómiatörekvéseink akkor találnak meghallgatásra Bukarestben és Európában, ha sikerül mögé kialakítani a lehető legszélesebb körű erdélyi magyar konszenzust. Egy ilyen horderejű parlamenti kezdeményezés, amelyet felerősíthet a közösség aktív nyomásgyakorlása, nem lehet egy – a közösségi akarattól eltávolodott és bármi áron kormányra készülő – szűk politikuscsoport játékszere” – olvasható továbbá a közleményben.
Mint ismeretes, az RMDSZ vezetői korábban úgy nyilatkoztak, a szövetség december végéig közvitára kívánja bocsátani a Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetét, és arra készül, hogy azt a februárban kezdődő tavaszi ülésszak legelején nyújtja be a parlamentben. Ehhez képest Márton Árpád képviselő a hétvégén úgy nyilatkozott, a dokumentum várhatóan csak májusra készül el. A háromszéki politikus szerint a statútum végleges verzióját várhatóan júniusban terjesztik be a parlamentben.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke azonban szerdai sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján újabb verzióval állt elő: a vásárhelyi politikus szerint a statútum február végére készül el, ezt követően pedig közvitára bocsátják. Mint mondta, a tervezeten „egy teljes csapat dolgozik”.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár),

Arccal és szívvel Budapest felé – interjú Tamás Sándorral
Az elsők között igényelte a magyar állampolgárságot és regisztrált az idei választásokra Tamás Sándor. A Kovászna megyei önkormányzat elnöke szerint fontos, hogy bele tudjunk szólni a nemzetpolitikát alakító döntésekbe, és szűk látókörű az, aki a lakóhelyhez kötné a nemzethez tartozást, a szavazati jogot.
– Miért tartotta fontosnak, hogy megszerezze a magyar állampolgárságot?
– 1990 és 1995 között Budapesten éltem a feleségemmel. Ott végeztem az egyetemet, és meg sem fordult a fejemben, hogy Magyarországon maradjak. Mindketten tudatosan készültünk arra, hogy a tanulmányaink befejezése után hazajövünk, és itthon dolgozunk. Amikor azonban lehetőség nyílt arra, hogy a szülőföldön maradással lehetett kérni a magyar állampolgárságot a már meglévő román mellé, akkor az elsők között megtettem.
Meggyőződésem, hogy itthon, a Székelyföldön kell élni és dolgozni, viszont ezt lehet úgy is, hogy közben magyar állampolgárok vagyunk. Az erdélyi magyarság, a székelyek eddig is arccal és szívvel Budapest felé éltünk, a magyar állampolgárság a szavazati joggal egy nagyon erős kötelék, a nemzeti összetartozást erősíti. Az, hogy elsők között kértem a magyar állampolgárságot, részemről jelzés is volt azok számára, akik odafigyelnek arra, hogy mit tesznek az erdélyi magyar önkormányzati vezetők.
– Mi a véleménye a külhoni állampolgárok szavazati jogáról, és az ezzel kapcsolatban megfogalmazódott ellenvéleményekről?
– Azt hiszem, szűk látókörű az, aki a lakóhelyhez kötné a nemzethez való tartozást és a szavazati jogot. Meg kell nézni az európai példákat, többek között a horvátok, de a románok is szabályozzák a választási törvényben, hogy a külföldön élő állampolgárok számára is legyen lehetséges a parlamenti választásokon a listára való szavazás. Nincs szó arról, hogy bele akarnánk szólni abba, hogy Magyarországon melyik település melyik utcájában csatornázzanak, vagy vezessenek be vizet, tehát az önkormányzati választásokon, sőt az egyéni kerületes választáson sem voksolunk, de egy országos lista esetén jogos, hogy legyen lehetőségünk választani.
Úgy érzem, ha a magyar nemzethez tartozunk, mint ahogy azt a magyar Alkotmány írja – de nemcsak ezért tartozunk egy nemzethez, hanem azért mert ez így a normális –, olyan kérdésekben, mint a nemzetpolitika alakítása kell hogy legyen beleszólási lehetőségünk. Az idei választáson arra nyílik lehetőségünk nekünk, külhoni magyar állampolgároknak, hogy szavazzunk egyik vagy másik magyarországi pártra, attól függően, hogy az adott párt miként viszonyul a nemzetpolitikai kérdésekhez.
A mindenkori magyar kormánytól azt várjuk, hogy olyan konkrét, gyakorlatias programokat indítson, melyek lehetővé teszik a szülőföldön maradást. Tudom, hogy a határon túli magyar szavazatok egy-másfél, de legtöbb két mandátumot tudnak befolyásolni az öszszes 199-ből. Ez elhanyagolható apróságnak tűnhet, de rendkívül fontos az érzés, hogy egyazon nemzethez tartozunk.
– Regisztrált-e a magyarországi választásokon való részvételre?
– A regisztrációban is első voltam. Augusztus elsején nyílt meg erre a lehetőség, azonnal jelentkeztünk a nyilvántartásba, én is, a feleségem is. Mindketten fogunk élni a szavazati jogunkkal. A választási kampányban pedig azt is el fogom mondani, hogy kire szavazok.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),

Az űrlap alja
Gazdag programkínálat a Bocskai-házban
A Biharpüspökiben lévő Bocskai Közösségi Házban zajló tevékenységek népszerűsítése volt a célja annak a tegnapi sajtótájékoztatónak, amelyen Pásztor Sándor, a nagyváradi önkormányzat RMDSZ-frakciójának vezetője számolt be az első negyedévben szervezendő programokról. Az igen gazdag, minden korosztályt érintő szórakoztató és kulturális eseményekről a programszervezők is – Tímár Enikő (a Biharpüspöki Alapítvány elnöke), Molnár Júlia színművész, valamint Oláh Zoltán, a Bihar Megyei Vinczellér Egyesület elnöke –részletesen tájékoztatták a sajtót.
Pásztor hangsúlyozta, hogy januárban találkozójuk volt a nagyváradi civil szféra képviselőivel az EKE ’91 Nagyvárad–Bihar egyesülettől, a Partium Műemlékvédő Bizottságtól, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületétől és az MM Pódiumtól. A céljuk az, hogy mindazoknak, akiknek nincs saját székhelyük, itt helyet biztosítsanak a rendezvényeiknek. Bár a januári események már lezajlottak, áprilisig szinte minden hétvégén történik valami.
Február 15-én, szombaton 19 órától lesz a felnőtt farsang, amelyre még lehet jelentkezni. Erre komplex farsangi programmal várják a vendégeket. Az MM Pódium revüs énekekkel, vidám, főleg falusi témájú jelenetekkel, nótákkal szórakoztatja majd a jelenlévőket. Fellépnek az MM Pódium tagjai, amatőr színházkedvelők, Meleg Attila, Meleg Vilmos és Molnár Júlia, majd a másfél órás műsor után Molnár Júlia és Kiss Csaba énekel. Február 27-én szintén az MM Pódium ajándékozza meg a biharpüspöki óvodásokat A három kismalac című bábjátékával. Március 7-én nőnapi programmal kedveskednek az érdeklődőknek. Ekkor Nemlaha György rendezésében az Ez lett a vesztünk…című, Karády Katalinról szóló előadóest tekinthető meg, melyen fellép Molnár Júlia és Meleg Vilmos színművész, valamint Bogdán Bódis Ádám zongoraművész. A műsoron rengeteg Karády szám csendül majd fel, életrajzi regényéből kiollózott részletek, párbeszédek, monológok hangzanak majd el. Március 22-én első ízben borverseny helyszínéül szolgál majd a Bocskai-ház a Bihar Megyei Vinczellér Egyesület szervezésében. A megyei szintű borversenyre nemcsak borászokat, hanem borkedvelő fogyasztókat is várnak. A díjazás 20 órától lesz, a jó hangulatot és talpalávalót pedig Szőcs Lőrincz és zenekara biztosítja.
Egyébként a Bocskai házban napi programok is zajlanak: gyermektánc-oktatás, idősek tornája és tékvandó edzések, a diákoknak pedig egy könyvtárat is kialakítottak, amelyet a jövőben bővíteni szeretnének.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad),

Egyesületből „aszocsiáció”
Kizárták a magyar tagozat képviselőit azon egyesület létrehozásából, amelyet a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskola szülőbizottsága és tanári kara tervezett. A bejegyzett szervezetet bemutatták a tanári karnak, felajánlva, hogy bárki csatlakozhat. A csatlakozási szándékot február végén tárgyalja meg a magyar szülők bizottsága.
Iskolai szintű egyesületet tervezett az általános iskola vezetősége, amely első pillanattól fogva közös projektje lett volna a román és a magyar tagozatnak. Horváth Kovács Ádám szülőbizottsági tagtól megtudtuk, együtt tervezték az Iskola a Dombon egyesületet, amely természetesen kétnyelvű szervezet lett volna. „Az aligazgatónő javasolta ezt a nevet, és mindenki elégedett volt vele. Végül ez megváltozott, Asociaţia Viitorul prin Cultură și Educaţie nevet viseli a két tagozat egyesülete, amelyet készen mutattak be a román kollégák az egyik gyűlésen. Aki akar nyugodtan csatlakozhat, támogató tagként is, ez esetben tagsági díjat kell fizetnie. Mindez meglepetésszerűen ért bennünket, ugyanis nem avattak be a tervekbe, még a magyar aligazgatónő sem tudott róla” – magyarázta Horváth Kovács Ádám.
A magyar tagozat szülőbizottságának két alternatívája van, vagy csatlakoznak a már meglévő szervezethez, vagy létrehoznak egy újabb egyesületet. Erről február végén tartanak megbeszélést a szülőbizottsági tagok. Horváth Kovács Ádám hangsúlyozta, amennyiben csatlakoznak, azt szeretnék, hogy a magyar tagozatnak is legyen egy bizottsága, amely döntéseket hozhat. „Nem értünk egyet azzal, hogy kihagytak a szervezet előkészítéséből. Nem akarjuk, hogy a fejünk fölött döntsenek, s ragaszkodunk ahhoz, hogy beleszólásunk legyen a gyermekeinket érintő dolgokba” – mondta a szülőbizottság tagja.
Becze Dalma
Székelyhon.ro,

Tanintézetek felújítása Csomafalván
Tanintézetek felújítására, bővítésére írt alá kivitelezési szerződést Márton László-Szilárd, Gyergyócsomafalva polgármestere. Az Európai Unió által finanszírozott munkálatokat előreláthatólag a tavasz folyamán a Szilágyi iskolánál kezdik el.
A Tectum Company Rt.-vel kötött szerződés értelmében három csomafalvi tanintézményt újítanak fel a közeljövőben. A 4-es számú, Faiskola felújítása, és bővítése, a 3-as számú, Szilágyi iskola felújítása, és a központi Nagyiskola elektromos hálózatának felújítása uniós pénzből fog megtörténni. Várhatóan a Szilágyi iskolánál kezdődnek a munkálatok, de időben értesítik az érintetteket: a diákokat, valamint a szülőket. A tervek szerint a vakáció alatt a Nagyiskolánál fognak dolgozni, és ha sikerül az ütemterv szerint haladni, az ősz folyamán a Faiskolánál is elkezdődik a felújítás.
„A Szilágyi és a Faiskola alternatív lehetőség az oktatásra: azaz amíg az egyikkel dolgozunk, addig a másikba lesznek áthelyezve az érintett osztályok. Ugyanakkor rendelkezésünkre áll a Maros parti iskola épülete is az oktatás zökkenőmentes lebonyolításához, amelyet éppen ezzel a céllal vett át Csomafalva önkormányzata hivatalosan az egyháztól” – fejtette ki Márton László-Szilárd polgármester.
„Fontos, hogy iskoláink rendben legyenek”
A nagyközség tanintézményei az óvodától az iskolákig a Köllő Miklós Általános Iskolához tartoznak, ezekbe összesen 472 gyerek jár, az oktatás pedig hat épületben zajlik. „A legfontosabb tényező az iskolák esetében a gyereklétszám, ami sajnos egyre jobban csökken. Ennek ellenére fontos, hogy a középületeink, iskoláink rendben legyenek, mivel a felújított épületek más közösségi célokra is szolgálnak majd, helyet adva kulturális, szociális és ifjúsági rendezvényeknek” – mondta el az elöljáró, részletezve az intézményeknél sorra kerülő munkálatokat.
A Faiskola felújítási és bővítési munkálatai során az épület körüli terület megemelésével is dolgozni fognak, hogy az alapot télen ne károsíthassa a fagy. A bejáratokhoz mozgássérült-feljáró építését, lépcsővédő kialakítását tervezik. A termek újraméretezésére azért van szükség, hogy megfeleljenek az előírásoknak, továbbá több új termet alakítanak ki különféle céllal. Az előtér kialakítására pedig azért van szükség, hogy esős időjárás esetén is legyen a gyerekeknek, ahol a szünetet el tudják tölteni. Szintén az előírásoknak eleget téve újabb mosdókat is kiépítenek, továbbá az épület hőszigetelése, kül- és beltéri vakolás, festés és a fűtésrendszer cseréje is uniós pénzből valósul meg.
A Szilágyi iskola Töltés utca felőli, régi bejáratának megnyitása mellett itt is megtörténik a termek újraméretezése, és az udvar felőli egyik bejárat lezárása. Egy előtér kialakítása ebben az épületben is indokolt, ezt az udvar felől tervezik, ahol szintén újabb termeket alakítanak ki. Az épület alapjának megerősítése mellett a padlózat és a tetőzet kicserélése, ugyanakkor az épület hőszigetelése szintén várható.
A központban lévő, Nagyiskola néven is ismert épületben a villamoshálózat felújítására, beltéri javításokra, vakolásra, a termek festésére kerül sor az uniós támogatásból.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro,

Akit magával sodort a játék
Medgyesi születésű udvarhelyszéki gyökerekkel. Mikor kicsi volt, Kolozsváron szeretett volna élni. Szerinte nincs olyan, hogy bábművész, inkább bábjátékosnak mondja magát. Demeter Ferenc ezúttal A boldog herceg című, Vadas László által rendezett bábjátékot hozta el a csíkszeredai gyerekeknek.
– Klasszikus, már-már közhelyes kérdéssel indítunk: hogyan lett bábművész?
– Ne mondjuk azt, hogy bábművész, még a bábszínész is egy kicsit erőltetett. Bábjátékosnak mondom magam. Véletlenül lettem az. De véletlenek nincsenek... Egyetemistává válni kicsit nehezebben ment 1995 körül, nem vettek fel első évben filológia szakra, második évben nem vettek fel történelem szakra, a harmadik évben már nem felvételiztem. Mivel ott jártam középiskolába, kerestem valamit, ami által visszakerülhetek Kolozsvárra. Hajós János barátom akkoriban operaénekes akart lenni, és épp jött el a bábszínháztól. Mondta nekem, hogy menjek el a Puck bábszínházba bábosnak, mert mégiscsak kicsi kultúrmunka, kicsi pénz, művészetközelben marad az ember stb. Bejelentkeztem, felvettek. Sokáig hittem azt, hogy ez nem nekem való. Aztán egyszer csak úgy nyakig benne voltam, és ehhez hozzájárult Kovács Ildikó bábszínházi rendező, meg az öregek, akiket még elkaptam. A játék aztán elsodort, magával sodort. Sokáig kínlódtam, mert nagyon gátlásos, görcsös voltam, amíg aztán a megfelelő emberek észrevettek, akik még olyankor is bíztak bennem, amikor még én sem. És egyszer csak elkezdtem játszani, elkezdett mozogni a bábu. Ugyanakkor nőttek az elvárásaim magammal szemben, ahogy fedeztem fel a műfajt.
– Aztán sok év után egyszer csak otthagyta a Puckot.
– Nem egyszer, többször. Először túl korán hagytam ott. Vincze Lacival kezdtük a Kelfjeljancsi Komédiás Kompániát, de túl sokat vállaltunk, és nem volt elég érett sem a társadalom, sem mi ahhoz, hogy tudjuk csinálni. És akkor visszamentem. Utána a kecskeméti bábszínházhoz mentem fél évre, de onnan is visszatértem. Aztán Kovács Istvánnal közösen volt egy szabadúszós próbálkozásunk. Közben Vincze Lacival is megcsináltuk a Mátyás király és a kolozsvári bíró, valamint az Üssed, üssed botocskám! előadásokat. Próbáltam a függetlenesdit és az állami bábszínházat egymás mellett csinálni, persze egy idő után nem ment, és elegem is lett a bábszínházból, mint intézményből. Fölmentem Kovács Ildikóhoz, és panaszkodtam, hogy a fene egye meg a bábszínházat, és ő azt mondta, ne tévesszük össze, öregem, az intézményt a műfajjal. És igazat adtam neki, mert közben fölfedeztem magamnak a kortárs magyar bábművészeket, és láttam, hogy másként is lehet csinálni. Kovács Ildikó egyszer úgy mutatott be valakinek, hogy „nézd meg ezt a gyermeket, ott kellett hagyja a bábszínházat, hogy megtanuljon játszani.”
– Van egy előadása, a János vitéz, melyet nagyon sok gyerekhez elvitt.
– Az első szabadúszós előadásom Veress Zoltán verses meséje volt, a Tóbiás és Kelemen. Kovács Istvántól is elváltak az útjaink, és Kovács Ildikó egy este felhívott, hogy öregem, van neked valamim, egy János vitéz egyszemélyes. Csodálkoztam is, aztán elkezdtünk róla beszélni, pályáztunk, elkezdtek bonyolódni a dolgok, és úgy nézett ki, hogy hárman vagy négyen leszünk benne. Ám Kovács Ildikó két nappal azelőtt, hogy elkezdtünk volna próbálni, meghalt. Azelőtt való este megírta a forgatókönyvet és rám maradt. Próbáltam másokkal megcsinálni, rendezőt is kerestem, de nem jött össze sehogy. Én ragaszkodtam, hogy az Ildikó által elképzeltek szellemében csináljuk meg. Közben szerencsére nagyjából kész volt a díszlet. Ott voltunk Kató Árpival, aki egyben sofőröm, hangosítóm és világosítóm, és ketten kezdtünk el próbálni. Amikor már úgy állt, megmutattuk a közönségnek, és aki ott volt, attól megkérdeztem, hogy mi nem működik az előadáson belül. És a közönséggel közösen összehoztuk a János vitézt, amiből most már közel négyszáz előadást játszottam le, és szerintem még sokáig fogom játszani.
– Miért tartja fontosnak, hogy olyan helyekre is elvigye az előadásait, ahol talán nem is láttak még bábelőadást?
– Először is azért, mert én is szórványból jöttem. Kutyakötelességem és kutyakötelessége mindenkinek, hogy elmenjen a szórványba. Sok gyereknek, ha nem is az első, de az első magyar színházi élményt én adom. A János vitézben ez is benne volt, már akkor, amikor kigondoltuk. A szórványban néha be kell könyörögnöm magam. Merthogy mit szól az igazgató – aki román, nyilván –, és a gyerekeken is érződik, hogy bátortalanabbak. Az én előadásaim interaktívak, bele lehet szólni, sőt muszáj beleszólni, és ott nehezebben szólnak bele.
– Melyek a „szabadúszás” árnyoldalai?
– Az árnyékoldala, hogy nem mindig jön össze. A másik, hogy sokan vannak, akik bábszínházat visznek a gyerekekhez, és sajnos nem mindig jó, amit csinálnak. Két évvel ezelőtt a nyár elején elmaradt két turné, és néztem, hogy akkor most mi lesz. Imádok főzni, és kolozsvári barátaim szóltak, hogy van egy hely, ahol dolgozhatok a konyhán. Mindig fenyegetőztem, hogy egyszer abbahagyom az egész kultúrásdit és elmegyek szakácsnak. És lőn. Három napig pucoltam a krumplit, aztán szakácskodtam. Elmúlt a nyár, jött az ősz, és néztem, hogy főzök, főzök, de játszani is kellene. Egyik nap betévedt a konyhára egy régi ismerős gyerek, és ahogy meglátott, kifutott, hogy anya, anya, János vitéz főz a konyhában. Akkor be is adtam a felmondásomat, visszatértem a János vitézhez, jött a Kőleves és utána a Boldog herceg.
– Miért szép ez a munka?
– Egyrészt nézni azt a szent révületet, ami a gyerekeken látszik. Másrészt a játék miatt. Azzal szoktam felvágni, hogy én amikor dolgozom, akkor is játszom. És azt mondom, ami Kovács Ildikó legfontosabb rendezői utasítása volt: tessék játszani!
Péter Beáta
Székelyhon.ro,

Kápolnák és anekdoták
Csütörtök este Szépvízen A Kápolnák az Úr dicséretére című dokumentumfilmet vetítették, melyet Daczó Katalin, a Hargita Népe munkatársa szerkesztett, illetve P. Buzogány Árpád író, újságíró kollégánk Ötven lóerős pálinka című kötetét mutatták be.
Habár két különböző műfajt láthattak az érdeklődők, ami a filmet és a könyvet összeköti, az a szerzők közti közös vonás – jegyezte meg az est moderátora, Ferencz Angéla a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója. Hozzátette, azt kell tudni róluk, hogy nagyon jó emberismerők, míg Daczó csíkszéki, addig Buzogány udvarhelyszéki falvakban szokta faggatni az értéket őrző embereket. Ezenfelül mindketten jól ismerik életkörnyezetük helytörténetét, és ezt a tudást, ismeretet szokták filmjeik, könyveik által a közzel megosztani.
Felértékelődtek Csíkban a kápolnák
Daczó Katalintól megtudtuk, régi terve, hogy a kápolnákról dokumentumfilmet készítsen. „Úgy éreztem, hogy szükség lenne erre, mert kapcsolatban lévén régészekkel, tudtam, hogy nem létezik megfelelő ismeretanyag ezekről a kápolnákról vagy kápolnahelyekről. Csíkszék nagyon gazdag, közel ötven ilyen kápolna, kápolnahely található ebben a régióban. Pályáztam is több helyre sikertelenül. Tavaly megtudtam, hogy a megyei önkormányzathoz tartozó Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpontnak létezik egy dokumentumfilm-készítést finanszírozó programja, erre is beneveztünk, és innen kaptunk végül támogatást.”
Tizenegy csíki kápolna esetében végezte el a dokumentálódást, és mindegyiknél filmeztek is. Először úgy tervezte, hogy mindenikről rövid, három-négy perces ismeretterjesztőt készít, de rájött, ez túl kevés lenne ahhoz, hogy ezek történetét, főként aktuális helyzetét megértethesse. „Csak az utóbbi tíz évben sokat változott a kápolnák, kápolnahelyek helyzete, volt olyan, hogy a romra új kápolnát építettek, ezért próbálom a jelenlegi állapotokat dokumentálni. Kiválasztottam azokat, amelyeket a legjobban ismertem. Természetesen azoknak a kápolnáknak a története körvonalazódott a legjobban, amelyeknél az elmúlt évtizedben régészeti ásatások zajlottak, vagy amelyek fel voltak újítva” – emelte ki Daczó.
Úgy észlelte, hogy az utóbbi időszakban legtöbb csíki település kezdett újra a kápolnáival foglalkozni. Szinte mindenhol történt valami, vagy kutatás folyt, vagy felújítás, vagy ahogy említettük, a régi romra emeltek új épületet.
A Kápolnák az Úr dicséretére című dokumentumfilmet a Mementó Stúdió készítette. A Csíki-medence kápolnáiról szóló sorozat első része részletesen bemutatja a hargitafürdői Szent István-kápolnát, a pásztorbükki Báthory-emléket, a Szent László-emlékhelyet és a széphavasi Szentlélek-kápolnát. Készítették: Daczó Dénes, Daczó Katalin, Ferencz Hunor, T. Bányai Péter.
Nem csak autóban, hanem pálinkában is van 50 lóerős
P. Buzogány Árpád ezúttal nem riport- vagy helyismereti kötetet, hanem egy anekdotagyűjteményt ismertetett, amely Ötven lóerős pálinka címmel az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület kiadásában jelent meg. Tizenöt éve gyűjti a Gagy mentéről és Sóvidékről ezeket a humoros történeteket, mint hangsúlyozta, számára csak azok érdekesek, amelyeknek van valóságalapjuk, vagyis valakivel megeshettek, legalábbis az alanyai így mesélik. Régi jó, már-már klasszikusnak számító történetek is szerepelnek szép számmal a kötetben, de egyes anekdotákban a technika vívmányai, mint a maroktelefon vagy a számítógép és egyebek is megjelennek. Például az egyik anekdotából kiderül, hogy a technikai fejlődés még az értelmiségiek körében is néha követhetetlen. Például egy autókhoz értő gyereket, aki azt fejtegette, hogy szerinte a Dacia Solenza sokkal jobb, mint a Tico, egy idősebb tanító kijavított, hogy az nem Tico, hanem Trikó.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro,

Tamási darabbal készülnek
Egyéves a Pokolsár Egyesület
Januárban egyéves lett a kovásznai Pokolsár Egyesület, ennek kapcsán Berecki Árpád, az egyesület elnöke, Ambarus Gábor titkár és Benedek Aladár programvezető értékelték tavalyi tevékenységüket, és ismertették terveiket.
Az egyesület vezetői eredményes évet tudnak maguk mögött, a „nagy álmot”, amellyel útnak indultak, sikerült megvalósítaniuk. Induláskor azt tűzték ki célul, hogy mindenféle kulturális, gasztronómiai és sportkezdeményezést felkaroljanak vagy bekapcsolódjanak ezekbe. Legnagyobb eredménynek Sütő András Vidám sirató egy bolyongó porszemért című darabjának sok év utáni színpadra vitelét tartják, az előadást a helyi önkormányzat támogatta. A színművet javarészt azok a felnőtt műkedvelők adták elő, akik egykoron diákként még a Diákszínpaddal arattak babérokat. A rendező szerepét ezúttal is Gazda József nyugalmazott tanár, a Diákszínpad egykori vezetője vállalta. A darab nagy sikert aratott, a fürdővárosban háromszor is bemutatták, de előadták több orbai- és kézdiszéki faluban is.
Az egyesület tagjai részt vettek a szörcsei és kovásznai főzőversenyeken, valamint a békéscsabai kolbásztöltő fesztiválon, mely megmérettetéseken saját kolbászspecialitásukkal kitűnő eredményeket értek el.
Mindezek mellett részt vettek a településre látogató németországi diákok fogadásában; a külföldi tanulókat Becsek Éva iskolaigazgató és Sarkadi Tünde tanárnő kezdeményezésére az önkormányzat és a Pro Csoma Sándor Egyesület hívta meg.
Idén februárban első alkalommal rendeztek Pokolsár-kupa címmel teremfoci-bajnokságot Kovásznán, a tornán a helyiek mellett részt vettek kézdivásárhelyi, kézdiszentléleki és sepsiszentgyörgyi csapatok is.
Idén egy békéscsabai egyesülettel szeretnék felvenni a kapcsolatot, melynek tagjait elhívnák a fürdővárosba, hogy a turisztikai vonzótényezők bemutatásával népszerűsítsék a települést.
Nagy tervük egy újabb színdarab, Tamási Áron Vitéz lélek című művének színpadra vitele, amelyben a régi Diákszínjátszókból hárman szerepelnének. Hangsúlyozták, ez is nosztalgikus előadás lesz, a darabot utoljára 1982-ben mutatták be a fürdővárosi közönségnek.
Ambarus Gábor titkár kifejtette, az egyesület pénzügyileg is jó évet zárt, két pályázatot nyertek az önkormányzattól, és többen támogatták adójuk két százalékával. Idén is pályáznak Kovászna Megye Tanácsától a kolbásztöltő fesztiválon való részvételhez, a helyi önkormányzattól pedig a Tamási-darab színpadra állításához kérnek támogatást.
A tagok száma tízre bővült, de kívülálló személyek is segítik munkájukban.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely),

Autonómiánk pergő homokszemcséi
Hiteles forrásokból származó információ bátorít arra, hogy leírjam: a székely autonómiakérdés csak akkor lesz téma például Nagy-Britanniában, ha konfliktus jellegű történés állítja reflektorfénybe. Cinikus, de minimum nem túl szívderítő perspektíva, főleg azon elvárások fényében, amelyek a közelgő skót függetlenségi népszavazást övezik mifelénk.
Kétségtelen ugyan, hogy az erdélyi magyarság önrendelkezési esélyein sokat lendítene egy nyugat-európai hátszél, ám időnként nem árt felmérni az ügy alakuló mozgásterét a dél-tiroli modelltől az anyaország védhatalmi státusának érvényesítési lehetőségéig. De még inkább azokat a korlátokat, amelyeket a hazai belpolitika állít, s amelyeknek távolabb költöztetésére csepegtetett hiú reményt Klaus Johannis nagyszebeni polgármester belügyminiszteri tárcával való „megkínálása”. Hajlamosak vagyunk ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy a szebeni elöljáró szűnni nem akaró bravúrja – harmadik mandátumát tölti a hajdani szász metropolis élén – sokkal inkább tulajdonítható a Nemzeti Liberális Párt helyi és országos támogatásának, mintsem a szebeniek átlagot kétségkívül jóval meghaladó toleranciájának. Ez magyarázza a Johannis tekintetében megkérdőjelezhetetlen összromán bizalmi tőke felhalmozódását is, nem pedig a bizalmi gátszakadás a kisebbségek irányába. Ne feledjük: hiába szolgált 1996-tól 2012 decemberéig hűen kormánykiegészítő tényezőként az RMDSZ, „minisztergyanús” képviselőit a stratégiai fontosságú tárcák közelébe sem engedték.
Johannis esete, illetve a vele kapcsolatos remények azonban a kisebbségi érdekképviselet másik fájdalmas mulasztását is a figyelmünkbe „ajánlják”. Az önrendelkezés sokak szerint járhatóbb útjának tekintett erdélyi eszme kiteljesítésének nem annyira számszerűségében, mint érdekérvényesítésben jelentős komponense, a romániai németek és a magyarok között gyakorlatilag helyi közös akciókra korlátozódik a kapcsolat. Pedig a tömegtámogatottság mellett legalább annyira fontos, hogy megfelelő hátországú partnerek támogassák a közös ügyet. Az évszázadok során folyamatosan alakuló közös sors ellenére ugyanis egy sor kulturális különbség is „talpon maradt”, ami esetenként oda vezethet, hogy idegenkedve tekintgetünk egymás szimbolikus gesztusaira. A nyelvi akadályok, az esetenként széttartó érdekegyüttesek pedig oda vezetnek, hogy ujjaink között peregnek ki a közös múlt és közös jövő esélyének homokszemcséi.
És nem marad más, mint esetenként – az első világháború előestéjén egy vidéki magyar lapocska vezércikkírójához hasonlatosan – óva inteni Angliát.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Házasságról kezdőknek és haladóknak
Napsütötte és árnyoldalaival együtt megélt házastársi kapcsolat részeseiként három éve úgy csöppentünk bele feleségemmel egy házasságról szóló ökumenikus rendezvénybe, hogy indulás előtt tanácstalanul álltunk programfüzettel a kezünkben: egy maholnap húsz éve egybekelt házaspárnak milyen újdonsággal szolgálhat a több napos, lelki tréningekkel tűzdelt családkonferencia? A kérdést nyilván nem csak mi tettük fel: a festői környezetben megszervezett római találkozó több száz európai résztvevője között sok hozzánk hasonló pár akadt, akik számára a napi taposómalomban megélt együttlétről lelkészeknek, keresztény pszichológusoknak, családterapeutáknak kellett fellebbenteni a hétköznapok leplét. Azaz kimondani azt az aranyigazságot, amit ugyan sejt az ember, de mégsem tesz a magáévá: a házasság olyan, mint egy kert, amit ha magára hagynak, ellepi a gaz. Szellemiségében a római találkozó ugyanaz volt számunkra, mint szerte a nagyvilágban megszervezett Házasság hete rendezvénysorozat sok-sok házaspár számára: szembenézés a múlttal és jelennel, újrakezdés és újbóli elköteleződés a közösen vállalt értékek mentén.
A kétezres években lassan és nehézkesen induló angliai kezdeményezés évről-évre egyre több közösséget és házaspárt mozgat meg, a Kárpát-medencei magyar nyelvterületen pedig a 2010-es családbarát budapesti kormányváltás óta kapott lendületet. Mikor, ha nem most van igazán szükség a Házasság hetére, családsegítő programokra, családokat védő jogi szabályozásra? A család intézményét alapjaiban kikezdő mai világi gyakorlat nemcsak összefogásra serkenti az egészséges társadalom alapsejtje, a család iránt elkötelezett embereket, hanem közös front kialakítására késztet legfontosabb emberi értékeink megóvása érdekében.
A Házasság hetét 2008 óta szervező Magyar Evangéliumi Szövetség és a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa mellé a 2010-től felsorakozó magyarországi közmédia évente felkér egy ismert házaspárt, amely a február derekán megszervezett országos, és immár Kárpát-medencei rendezvénysorozat közös arca lesz. Kiderült: a szervezők számára nem a rendezvények tető alá hozása a legnagyobb kihívás,hanem olyan házaspárt találni, amely ország világ előtt vállalja házasságát szép és árnyoldalaival együtt. Ez jól jelzi a házasság intézménye iránti közfelfogás változásait, azokat a csapdákat, amelyek egyre jobban „aláaknázzák” a boldog házasságba vetett hitet és bizalmat.
„A házasság hete olyan széleskörű összefogásra törekszik, amely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét” – olvasom az ezen a héten zajló Házasság hete rendezvény ajánlójában, amelyet Erdélyben a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye szervez immár harmadszor, és amelyben sok településen a református, az evangélikus és az unitárius egyház mellett a helyi önkormányzat is partner.
A világ számára küldött pozitív üzenetén túl a Házasság hete lényegében ugyanazt a célt szolgálja, amiért elindítója megálmodta. Az angliai keresztény fiatalembert egy hétköznapi történet ihlette meg: barátja neki jelentette be, hogy válni készül, mert nem tud szót érteni feleségével. Újdonsült mediátorként nem tett többet, mint leült velük társalogni. Ekkor derült ki, hogy elhidegülésük oka pusztán kommunikációs rövidzárlat. Barátja megmentett házassága lett a világot meghódító későbbi rendezvénysorozat alapja. Amelyről immár bebizonyosodott: nemcsak kezdőknek, hanem haladóknak is szól.
Makkay József |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Gendertánc
Másfél éves kora körül végképp bebizonyosodott a fiamról, hogy hímnemű. Dacára annak, hogy a családban pacifista eszmék uralkodnak, mondókákból is kerültem a csapkodósakat, de még furulyázáskor is kihagytam mind az Internacionálét, mind a Gábor Áron rézágyúját, a fiam igazi harcos. Vagyis normális fiúcska, csak ez nekem néha túl sok.
Amikor megtudtam, hogy a második gyermekem lány lesz, eszeveszett örömöt éreztem. Mára ebből főként az eszeveszettség maradt. Öröm is, persze, de bevallom, hatalmas plusz munka fakad abból, hogy különböző neműek. Az „egyformán szeretem a gyermekeimet” jól hangzik, de nem több mítosznál. Időnként részrehajlónak kell lennem, sőt, mást sem teszek, mint egész nap hajladozom. Részre. Amúgy is különbözőek a gyerekek, de minderre még rátesz egy lapáttal az a fránya gender. A reggelnek nevezett szükséges rosszat például másként éli meg a fiam és a lányom. Fiam frissen kipattan az ágyból, a létrán lefelé jövet elvégez néhány nyújtógyakorlatot, azzal már masírozik is a konyhába. Közben a népszerű gyermekdalt skandálja, saját képére és hasonlatosságára formálva: Üssünk, üssünk valamit! Azt is megmondom, hogy mit... Nem kell kifejtenie, hogy mire, vagyis kire gondol, mert már jön is kifele a kiszemelt áldozat. Visít, pereg a könnye, s nem tudom semmivel sem megnyugtatni. Én elhiszem, hogy trauma a felkelés, de ennyire? Ha ölbe veszem, ficánkol, ha leteszem, nyávog, végül az az öt perc old meg mindent, amit a frissen mosott szőnyeg csigacsíkosításával tölt. Amikor anyakedvesen megkérem, hogy húzzon papucsot, már a boci-boci tarka dallamára fuvolázza nekem, hogy: nem nem nem nem neeem neeem! (Na most nyújtsa fel a kezét, aki erre azt gondolná: juhhé, a gyermekemnek abszolút hallása van!)
Reggelizni kellene. A gender zászlaja alatt már nehogy egyfélét akarnának fogyasztani. Fiam ropogós tojást, lányom túrógombócot. Gyorsan túrót főzök aludttejből, keverem a gombócmasszát. Forr az olaj, beleütöm a tojást, fő a víz, görgetem a gombócokat. A két sarj orr-húzva kijön. Fiam turkál a tojásban, lányom visításhoz veszi a levegőt, hogy nem gombócot, tejbegrízt akart. Pókerarccal veszem a gombócokat, megtöröm, kis mézet rá, forró tejet. Megvan. Tessék, tejbegríz. Hohó, lányomnak rossz napja van. De mégiscsak gombóc legyen. Nincs. Ez nem igaz, van. A torkomban. Lenyelem. Fagyi-kanállal csinos gombócokat szedek ki a grízből. Kis mosollyal, tejföllel tálalom. (Nesze!) Később nyammogom a száraz tükörtojást, s tejbetúró-kásagombóccal nyomtatom. Azon töprengek, vajon mit szólnának ehhez a menühöz a gyermekjogvédők.
Sétálni kellene. A szabadban valahogy jobban eloszlik a rosszaság, mint a négy fal között. Az öltözés türelempróba. Fiam nem tud elszakadni a tükörtől: szép fiam, jó fiam, bazsalyog bele fején egy női bugyival. Lányommal kergetőzünk, rimánkodok neki, térdre kényszerítem, bőgetem, majd vigasztalom, s íme máris feladtam a szvetterét.
El sem hiszem, de elindultunk! Hogy fiam minden pocsolyába beletrappol, nem lep meg. Lányom azonban kínosan vigyáz rózsaszín prémes csizmácskájára, mégis, amikor felszólítom, hogy „és most nagyot léééép!” akkor ő valóban nagyot lép, épp a közepébe. Máris elkámpicsorodik. Jaj, szívem, ne szomorkodj, majd megmossuk. Könnyei között ingatja a fejét, hogy nem a csizma a baj. Eltörött, ragasszuk vissza! – és orrom alá dug egy szép kerek kekszet (!). Találkozunk egy régi ismerőssel. Régen nem szerettük egymást. Most sem. Mégis megállít a kölcsönös irigység. Hogy te milyen sokat fogytál! Mennyit? Tíz kilót vagy egy húszast? – kérdezi kíváncsian. Válasz helyett csak szerényen vállat vonok, hogy nem számoltam (sose volt rajtam húsz kiló fölösleg, te dög, gondolom magamban). De tényleg, mit használtál? Mesélni kezdem neki, hogy a három gyermek megstb, látom, hogy nem érdekli, és amúgy sem hiszi egy szavamat sem. Taktikát váltok. Kistran-kúra, súgom a fülébe bizalmasan. Kistran, kistran, ismételgeti, mint egy mantrát. Köszipuszi, utánanézek.
Eltűnik a sarkon, amikor nevetni kezdek. Arra gondolok, milyen fancsali képet vág majd ismerősöm, amikor a huszadik keresővel próbálkozik hasztalan, jaj, vajon nem jól jegyeztem meg? De jól kisanyám, csak azt nem tudod, hogy a ki(alvatlanság) és a stra(pa) a módszer lényege. A fő összetevőről nem is beszélve. N, mint nevetés. Nevetés jobb híján és nevetés, mert a nevelésben is ez a legjobb feszültségoldó.
Sikó-Barabási Eszter
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Tusványos: kapocs a nemzetek között
Negyed évszázada, a kommunista rendszer bukása után kezdett körvonalazódni egy olyan fórum létrehozásának gondolata, amelynek elsődleges célja a románok, az erdélyi, illetve a magyarországi magyarok egymásra találása lett volna. Az 1989-ben útjára indított folyamat ma is tart, egyik látványos eredménye a külhoni magyarok közjogi integrációja az anyaországba.
Magyarország kolozsvári főkonzulátusának konferenciatermében idézte fel a Bálványosi Szabadegyetem, majd a Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor történetét a rendezvény szenátusának két tagja, Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. A beszélgetés moderátora Bodó Barna egyetemi oktató, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke volt.
Németh Zsolt már az 1970-es évektől diákként járta Erdélyt, mígnem – a moldvai csángóknál tett egyik látogatása után – a román hatóságok 1985-ben kitiltották az országból. A Ceaușescu-rendszer bukása után közvetlenül, 1989 decemberében már százával jöttek a magyarországi fiatalok Erdélybe, pártszínektől és politikai nézetektől függetlenül. Németh Zsolt az elsők között érkezett Erdélybe, egy angol újságíró, David Campanella, és egy fiatal orvos barátja kíséretében. Kézdivásárhelyen, egy panellakásban született meg a gondolat, hogy a kommunizmus romjain a Kárpát-medence magyarjainak egymásra kell találniuk. December 30-án nyilatkozatot adtak közre a helyi Székely Újságban, amelyben kifejtették egy erdélyi szabadegyetem megalapításának szükségességét. 1990 nyarán került sor az I.Bálványosi Szabadegyetem megszervezésére, melynek elsődleges szándéka a magyar–román párbeszéd kialakítása volt. A kezdeti táborozásoknak rangos résztvevői voltak, román részről pedig hangos politikai visszhangja is. Az első szabadegyetem után néhány évvel azonban kiderült, hogy a kommunista múlt elutasítása nem elégséges alap ahhoz, hogy létre lehessen hozni a megálmodott erdélyi közösséget. Ám a kommunista visszarendeződés miatti illúzióvesztés nyomán sikerült Magyarországon a Fidesznek megfogalmaznia a posztkommunizmussal szembeni stratégia kulcspontjait, Erdélyben pedig az RMDSZ-fősodorral egyre markánsabban szembehelyezkedő Reform Tömörülés is ebbe az irányba indult el – fejtette ki az államtitkár.
Toró T. Tibor szerint Romániában az első szabadegyetem megrendezésének idején demokratának lenni még „pikáns dolog volt.” A néppárt elnöke emlékeztetett, hogy kezdetben igen rangos román politikai és közéleti személyiségek is eleget tettek a meghívásnak, és a bálványosi, majd tusványosi folyamat a román–magyar, de elsősorban a magyar–magyar párbeszéd műhelye lett.
Szabadegyetemtől fesztiválig
Toró T. Tibor megemlítette, hogy a rendezvény kétszer esett át szemléletváltáson: első alkalommal akkor, amikor a szabadegyetem 1992-ben Bálványosról Tusnádra költözött, majd amikor 2001-ben bevonták a szervezésbe az egyetemistákat is. Toró úgy véli, Bálványos hangulata elveszett, amikor a nyári egyetemet összeházasították a diáktáborral. „Bár a régi dolgokat nem lehet visszahozni, ismét kell egy olyan műhely, mint amilyen a 90-es évek elején volt” – mondta a néppárt elnöke. Emlékeztetett, hogy a kettős állampolgárság, a szavazati jog megadásának ötlete a külhoni magyarok számára szintén egy háttérműhelyben született meg. Németh Zsolt szerint Tusványoson szerteágazó foglakozások zajlanak: a hagyományőrzés és a nyári egyetem mellett ma már fontos helyet foglalnak el a koncertek és egyéb szórakozási lehetőségek is. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Tusványosnak határozott szerepe volt abban, hogy a Kárpát-medencei magyarság egymásra talált, ugyanakkor „olvasztótégely, ahol nagy számban keverednek erdélyi és magyarországi magyarok.” Az államtitkár hozzátette: Magyarország és Románia kapcsolatának tekintetében is nagy jelentősége van a tábornak, mivel Tusványoson indult be egy olyan demokratikus magyar–román párbeszéd, amelytől elindulva meg lehet fogalmazni, hogy melyek a román állam kötelezettségei az erdélyi magyarokkal szemben. A teendőket a román állam, az erdélyi magyarok és Magyarország háromszöge mentén kell behatárolni – fogalmazott.
Integráció a szülőföldön
„Ma már nem kell elhagyjuk a szülőföldünket ahhoz, hogy magyarok legyünk” – hívta fel a hallgatóság figyelmét a kettős állampolgárság előnyeire Toró T. Tibor. Az összmagyar integráció állomásai: a státustörvény, a magyar igazolvány, a kedvezményes honosítás mind tusványosi fogantatásúak – hangsúlyozta a néppárt elnöke. Ez az integráció egy hosszú távú nemzetpolitikai feladat, amelyben a Bálványos-Tusványos folyamat erdélyi magyar szereplőinek segíteniük kell a magyarországi vezetést.
A nemzeti integráció útjában álló falakat az erdélyi magyar közösség tudatában is le kell bontani, ehhez erősíteni kell az elszámoltathatóság elvének érvényesülését, amely jelenleg Erdélyben gyerekcipőben jár, és amely ugyanolyan fontos, mint a politikai pluralizmus – mondta Toró. Az erdélyi magyar közösségnek számon kell kérnie politikai képviseletén ígéreteit, és kontrollt kell gyakorolnia a képviselet fölött. Nem kellene engednie például azt, hogy politikai képviselete önmaga sérthetetlenségét fokozza a büntető törvénykönyv erre vonatkozó cikkelyeinek megszavazásával, vagy úgy nyújtson be autonómiatervezetet a parlamentben, hogy erről semmiféle konzultációt nem tart fontosnak a közösségen belül – hangsúlyozta a néppárt elnöke. Németh Zsolt kijelentette: „A román állam és az erdélyi magyarok között még rengeteg tennivaló akad.” Az államtitkár arra utalt, hogy az erdélyi magyarok hiányosságainak listája még hosszú, de ezt a román államnak és a romániai magyaroknak kell megoldaniuk. A külügyi államtitkár rámutatott: a világ magyarsága sok irányból indult el egymás felé, és a magyar állampolgárságban végre összeértek útjaik. „Az áprilisi választásokat követően nemzeti parlamentünk lesz, amely a világmagyarságot fogja megjeleníteni” – hangsúlyozta Németh Zsolt. Felhívta a figyelmet arra, hogy fontos a külhoni magyarok részvétele a magyarországi választásokon, hiszen ők fogják legitimálni a nemzeti kormányt.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Funar szelleme lengi be Kolozsvárt
Kós Károlyra szobrok és emléktáblák emlékeztetnek szerte a Kárpát-medencében, ám Kolozsváron, ahol élete nagy részét töltötte, hiába is keresnénk ilyet. Rajta kívül több tucatra rúg azon jeles kolozsvári magyarok száma, akiknek nincs emlékhelyük a kincses városban. A közírók, műemlékvédők és politikusok egyaránt a Funar-korszak örökségének tartják ezt az állapotot, és érdemi változást sürgetnek.
A magyar történelem, tudomány- és művelődéstörténet mintegy 400 olyan jeles személyiségéről tud Gaal György irodalom- és helytörténész, a Kelemen Lajos Társaság elnöke, akik Kolozsváron születtek, nőttek fel, illetve pályájuk a Szamos-parti városhoz kapcsolódik. Ennek ellenére a turista nem nagyon bukkanhat olyan köztéri emlékműre, szoborra vagy emléktáblára, amely arról tanúskodik, hogy Hunyadi Mátyáson, Bocskai Istvánon, Bolyai Jánoson, Márton Áronon, Dsida Jenőn és Reményik Sándoron kívül élt volna más, munkája és élete révén Kolozsvárhoz kötődő neves magyar.
Úgy tűnik, mintha a kolozsvári magyarság kollektív emlékezete a Házsongárdi-temetőbe szorult volna vissza, több tucatnyi nagy előd életének csak a sírkő állít emléket. Mintha nem mernénk felvállalni értékeinket – legalábbis ezt sugallja az a tény, hogy a nem kellőképpen tájékozott látogató gyanútlanul elsétálhat a Római-Katolikus Egyház tulajdonában levő, látogatható Szervátiusz-gyűjtemény mellett úgy, hogy fogalma sincs annak létéről. A Szent Mihály plébánia homlokzatán ugyanis semmilyen utalás nincs az állandó tárlatra. A Szatmáry Papp Károly szülőházának táblával való megjelölése sem egy magyar civil szervezetnek, hanem a Lions Klub tagjainak jutott eszébe, a Fadrusz Jánosra vagy a kiváló asztaliteniszező és edző Paneth Farkasra emlékeztető tábla pedig kizárólag román nyelvű. Az a kezdeményezés sem magyaroktól indult, hogy avassák a város díszpolgárává a tavaly elhunyt Kőrössy Jancsit, akit a dzsesszrajongók és a szakírók nemzetiségtől függetlenül minden idők legnagyobb romániai dzsessz zongoristájaként tisztelnek.
Rossz beidegződések, régi frusztrációk
„A kérdésfelvetés jogos. Ennél sokkal többet lehetett volna tenni” – ismeri el Kántor Lajos közíró, a Kolozsvár Társaság elnöke. Szerinte a kolozsvári magyarságot ezen a téren jellemző apátia a Funar-korszakban gyökerezik, amikor szóba sem jöhetett, hogy magyar embernek emléktáblát, netán szobrot állítsanak. „Azóta természetesen sokat oldódott a légkör, ma sokkal nagyobb az esély a hasonló megvalósításokra. Felmerült ez már a Kolozsvár Társaságban is, az ügy szerepel majd az idei programunkban” – nyilatkozta Kántor Lajos.
Csoma Botond önkormányzati képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője úgy látja, a régi, rossz beidegződések még mindig élnek. Nehezen kezelhető frusztrációk jönnek elő, ha nem is viseltetnek ellenszenvvel a magyarság iránt, a helyi román vezetők nagyon óvatosak, ha a szimbolikus térfoglalás kerül szóba. „Azt mondják, még nem érett meg rá az idő, és hogy a nacionalisták malmára hajtaná a vizet. A polgármester az ötnyelvű műemléktábláktól is tartott, amelyekről kiderült, hogy semmilyen indulatot nem kavartak. Kétségtelen, hogy jelenleg politikailag is jóval kedvezőbbek a körülmények, mint a megelőző ciklusban, Emil Boc ugyanis sokkal nyitottabb ilyen irányban, mint Sorin Apostu volt” – nyilatkozta Csoma Botond.
A képviselő szerint az áttörést az emlékállítás terén Márton Áron szobra jelentette, amelyhez, bár egyházi telken áll, az építési engedélyt a polgármesteri hivatal bocsátotta ki. Ez a vártnál zökkenőmentesebben ment végbe, nem lett volna ugyanis meglepő, ha a városvezetés akadékoskodik, lévén Márton Áron a második világháborút követően nyíltan állást foglalt a magyarság javára történő határmódosítás mellett. A potenciális ellenzőket akkor azzal sikerült elhallgattatni, hogy a püspököt a magyar hatóságok kiutasították Észak-Erdélyből azt követően, hogy szót emelt a zsidók deportálása ellen.
Csoma Botond reméli, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címért folyó versengés kedvezőbb légkört teremt a multikulturalizmus számára a szimbolikus térfoglalás tekintetében is. Az első lépésnek a prioritások megállapításának kell lenniük a helyi magyar közösségen belül. Ennek érdekében az RMDSZ tavaly ősszel összehívott egy értelmiségi kerekasztalt annak eldöntésére, hogy kik azok a jeles kolozsváriak, akik emlékezete előtt emléktábla vagy szobor állításával kellene tisztelegni. Amint elkészül a lista, konkrét lépéseket fognak tenni az önkormányzatban – ígéri Csoma.
Ellenállnak a lakók
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság sajnos nem tud olyan eredményeket felmutatni, mint például a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Egyesület – ismeri el Gaal György. Meglátása szerint ennek két fő oka van: egyrészt a Partiumban és a Bánságban javarészt olyan városvezetések voltak, amelyek megértően viszonyultak az emlékhelyállításhoz, másrészt pedig ott a püspökségek is teljes mellszéllességgel kiálltak az ügy mellett. „Nálunk ezzel szemben, beütött a Funar-korszak. Kolozsváron védekezni kellett, örülhettünk, ha nem verték le a már meglévő emléktáblákat, bár fenyegettek vele” – nyilatkozta a helytörténész. Gaal György elmondása szerint a Kelemen Lajos Társaság megkísérelt emléktáblát tenni arra a Farkas-utcai házra, amelyben a jeles kritikus Gyulai Pál élt, ám ezt meghiúsította az ott élő két román nemzetiségű lakos.
Hasonló okból nem sikerült emléktáblával megjelölni a Bolyai-utcai bérházat sem, amelyben Gy. Szabó Béla lakott. Ilyen esetben perrel lehet kikényszeríteni a lakók beleegyezését, ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy nem indokolt az elutasító magatartás, ám a Kelemen Lajos Társaság nem vállalkozott a jogi hercehurcára. Bánffy Miklós emléktábláját már ki is vésették, ám elhelyezésére kísérlet sem történt, a nagyközönség csupán egy emlékkiállítás során láthatta. „Kolozsváron elég szomorú a helyzet” – sommázza Gaal György, hozzátéve: az egyházak lehetnének kezdeményezőbbek ilyen téren. Főleg, hogy elég sok ingatlant, köztük iskolaépületet birtokolnak a belvárosban, ahol számos híresség tanult, tanított.
Kovács Sándor kolozsvári római-katolikus esperes szerint a Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor munkáiból álló, a főtéri plébánián lévő tárlat így is eléggé ismert és látogatott, nem szükséges, hogy annak meglétét köztéri táblával is tudassák az esetleges érdeklődőkkel. Ugyanakkor elismeri, hogy részben a korábbi évekre jellemző nacionalista acsarkodásnak tudható be az indokolatlan diszkréció. A gyűjteményt idén átköltöztetik a Szentegyház utca 4. szám alá, ahol az épület homlokzatán elhelyezett tábla hívja majd fel rá a figyelmet.
Táblára váró híres kolozsvári magyarok
Abodi Nagy Béla festő (1918–2012)
Apáczai Csere János filozófus, pedagógus (1625–1659)
Bálint Tibor író, műfordító (1932–2002)
Bánffy Miklós író, grafikus, díszlettervező, rendező, politikus (1874–1950)
Brassai Sámuel nyelvész, filozófus, természettudós (1800–1897)
Dávid Ferenc teológus, az Erdélyi Unitárius Egyház megalapítója (1520 körül–1579)
Harag György rendező (1925–1985)
Janovics Jenő színész, rendező (1872–1945)
Karácsony Benő író (1888–1944)
Kuncz Aladár író, kritikus, műfordító (1885–1931)
Mikó Imre történész, politikus, mecénás (1805–1876)
Misztótfalusi Kis Miklós nyomdász (1650–1702)
Pákey Lajos építész (1853–1921)
Polcz Alaine pszichológus, író (1922–2007)
Ruha István hegedűművész (1931–2004)
Senkálszky Endre színész (1914–2014)
Szabó Dezső író (1879–1945)
Szenczi Molnár Albert teológus, zsoltárköltő, filozófus, nyelvtudós, műfordító (1574–1634)
Székely Bertalan festő (1835–1910)
Szolnay Sándor festő (1893–1950)
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Hol fogy, és hol erősödik az erdélyi magyarság?
A 2011-es népszámlálás hivatalos adatai alapján a Kolozsvári Kisebbségkutató Intézet több átfogó tanulmányt készített a magyarság demográfiai folyamatairól.
Tudjuk, hogy az utóbbi 10 évben 194 ezerrel apadt a romániai magyarság, az azt megelőző évtizedben pedig szinte ugyanannyival, 193 ezerrel. Ma 1.237.000 magyar él Romániában.
Oláh Gál Elvira Kiss Tamás szociológussal, demográfiai kutatóval arról beszélgetett, hogy mi várható, és melyek a kiszámíthatatlan tényezők ezen a téren.
Kiss Tamás úgy látja, hogy előreláthatólag a Székelyföld súlya tovább fog növekedni, és ez egy intézményes súlyt is jelent, e szerint az oktatási- és a kulturális intézmények súlya is ebbe az irányba fog alakulni.
A kutató szerint a halandósági és a termékenységi viszonyokat nagy biztonsággal lehet előre jelezni, viszont a migrációt, amit már a politikai és a gazdasági körülmények befolyásolják, már nehéz előre jelezni. A migráció és a kettős állampolgárság nagyon jelentős módon összekapcsolódik – szögezte le Kiss.
A szociológus arról is kifejtette véleményét arról, hogy az asszimiláció a felsőbb rétegeket érinti jobban, az állami szférában pedig a románokat nagy mértékben privilegizálja az állam. Hozzátette: Sepsiszentgyörgyön, vagy Csíkszeredában gyakorlatilag abból megél valaki, hogy román, de más erdélyi városokban is, a nagy jövedelmű állami szektorokban a románok felül reprezentáltak.
Kossuth Rádió
Erdély.ma,

Ösztöndíj-program Nagyszalontán
A hajdúvárosi RMDSZ létrehozta az Arany Tulipán-ösztöndíjat, amelyet minden magyar tagozatra iratkozó iskola- és óvodakezdő gyermek megkap.
Az RMDSZ nagyszalontai szervezete az elmúlt évek során számos családsegítő programot indított útjára. Ennek keretében alapította meg a tavaly a Szent Ferenc Alapítvány támogatásával az Arany Tulipán-ösztöndíjat is, azt az óvoda- és iskolakezdési megerősítést jelentő támogatást, amelyet minden olyan gyermek megkap, akit magyar óvodai csoportba, illetve a magyar iskola, az Arany János Elméleti Líceum előkészítő osztályába íratnak be.
Támogatás
A családok jobb boldogulása érdekében életre hívott kezdeményezés alapján tehát 200 lej értékű támogatásban részesülnek azoknak a családoknak a gyermekei, akik magyar óvodai csoportban vagy előkészítő osztályban kezdik ősszel a tanulmányaikat. Mindazok a szülők, akik igényelni szeretnék a támogatást, első lépésként kell kérjenek egy igazolást az óvódából, illetve az iskolából arról, hogy gyermeküket beíratták valamelyik magyar tannyelvű óvodai csoportba, vagy a magyar iskola előkészítő osztályába. Ezzel az igazolással kell második lépésben felkeresnie az RMDSZ székházát a szülőnek (Kossuth Lajos utca 16. szám), ahol az iroda munkatársai átadnak egy 200 lejről szóló értékjegyet, amit a programban részt vevő szalontai vállalkozások üzleteiben vásárolhatnak le. A hajdúvárosi szervezet az értékjegyek által duplán segít: egyrészt az óvoda- és iskolakezdő gyermekeknek, másrészt pedig a helyi vállalkozóknak is. Az értékjegyeket csak ruházati cikkekre vagy tanszervásárlásra fordíthatják a családok. A lehetőség közel 200 családot érint, mely a gyermekek és a szülők jobb boldogulását hivatott elősegíteni, hiszen a kezdeményezés nagyon jó segítség a háztartásoknak: a támogatás által több pénz maradhat a családi kasszában, s kevésbé lesz megterhelő anyagilag az óvoda- és az iskolakezdés. Az értékjegyeket tehát bátran igényeljék a jogosultak, kérjék ki az igazolást az illetékes intézményből, és jelentkezzenek vele április 30-ig az RMDSZ-székház titkárságán.
erdon.ro,

Bukarest a példa?
Megtorpanások, be nem váltott ígéretek, pártérdekek előtérbe kerülése, kiszorítósdi, árulások – rosszul indul az idei év az erdélyi magyar közéletben. Mintha Bukarest volna a követendő példa, ahonnan csak véget nem érő marakodásról, koncért folyó ádáz csatáról, opportunizmusról, árulásról érkeznek hírek.
Hogy ismét, ki tudja, hányadszor, a szakadás küszöbére sodródott a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség. Hogy a tegnap még partnerségük megerősítéséről egymás oldalán nyilatkozó vezetők ma már csak a sajtón keresztül fenyegetik, zsarolják egymást. Hogy Pontáék kilóra megvásárolták a Dan Diaconescu-féle párt honatyáit, és immár a liberálisok nélkül is megvan a parlamenti többségük. Hogy partnereik kiszorítása végett afféle koalíción belüli koalíciót hoztak létre, melynek neve – Szociáldemokrata Szövetség – már-már a megtévesztésig hasonlít arra, amivel elsöprő győzelmet arattak a 2012-es választásokon.
De hiába fordulunk el csömörrel a fővárosban zajló ingyencirkusztól – hasonló kép tárul elénk a Kolozsvár–Marosvásárhely–Sepsiszentgyörgy tengelyen az erdélyi magyar közéletben is. Esztendő fordultával elillant az RMDSZ határozott kiállása, az autonómiatörvény bemutatását hónapról hónapra halogatják, a szövetségi elnök szerint most éppen az alkotmány módosítása miatt „taktikáznak”. S hiába reménykedtünk abban, hogy a székelyek nagy menetelésén kialakult akcióegység tartós lesz, legalább az autonómia ügyében – lám, az RMDSZ viszonyulása a székely szabadság napjához idén sem egyértelmű. Mindeközben pedig teljes a káosz az RMDSZ ellenzéke berkeiben is: a súlyos identitászavarban sínylődő MPP maradék híveinek eltávolodását kockáztatva az RMDSZ-hez közeledik, de Nagy István volt baróti polgármester kizárása is érzékenyen érintheti az alakulatot. Nem sokkal rózsásabb a helyzet az Erdélyi Magyar Néppárt háza táján sem: Nemes Előd átigazolása, majd az alakulatra zúdított vádsorozata nem csak a fiatal politikust minősíti, és volt pártja vagy az őt befogadni látszó RMDSZ megítélésének árt – elriaszthatja azokat is, akik még valamelyes érdeklődést mutattak közügyeink iránt.
Öntelt, határozott cselekvésre mégis képtelen hatalom, megosztott és erőtlen ellenzék – a magyar viszonyok mindenben kísértetiesen hasonlítanak a bukarestiekre. És ezért igazán nem okolhatjuk a román államhatalmat vagy zászlóüldöző helytartóit.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Mit nyújt a költségvetés az aradi magyarságnak?
Megszavazta a városi tanács Arad idei költségvetését. Az RMDSZ részéről a tanácsban az aradi magyarokat képviselő Bognár Levente alpolgármester és Cziszter Kálmán tanácsos a helybeli magyarság sajátos érdekeit is igyekeztek érvényesíteni. Mennyiben sikerült? – kérdeztük az alpolgármestertől.
– Mint minden évben, most is az volt a célunk, hogy az általános városfejlesztési, -karbantartási stb. célok olyan mellett olyan tételek is bekerüljenek a költségvetésbe, amelyek a magyarság önazonosságának megőrzését szolgálják, azt, hogy otthonosabban érezzék magukat ebben a városban.
A Csiky Gergely Főgimnáziumban idén is folytatódhat a régi épület felújítása, 350 ezer lej szolgál javításra, ablakok cseréjére.
– Apropó, Csiky: hallottunk olyan hangokat, amelyek sokallták az iskolának nyújtott szociális ösztöndíjak számát.
– Volt egy kis vita arról, hogy miért kap annyi ösztöndíjat – összesen 135 ezer lejt, jóval az átlag felett – a Csiky. Mi azzal érveltünk, hogy a város húsz középiskolája közül ez az egyetlen magyar, amelynek a megye utazó diákjait is fogadnia kell, a szociális támogatásra tehát nagyobb az igény.
– Ön a költségvetés vitája során módosító indítványt tett az egyházaknak szánt támogatás növelésére, amit el is fogadtak. Mit sikerült elérni a magyar egyházak számára?
– Azt, hogy az egyházaknak szánt összeg 15 százaléka a katolikus, református, evangélikus, magyar baptista egyházközségeknek jusson. Az utóbbi időben mindig sikerült évente egy kicsivel nagyobb összeget biztosítani az előzőnél, így volt idén is.
– Mi jutott a sajátosan magyar kulturális és egyéb rendezvényekre?
– 200 ezer lejt szavazott meg a költségvetés a magyarság szempontjából meghatározó jelentőségű rendezvényekre. Március 15-re, az Aradi Magyar Napokra és október 6-ra, a Magyar Kultúra Napjára gondolok elsősorban. Idén is sikerült jelentős összeget biztosítani a kamaraszínházon keresztül a nagyszínházi magyar előadásokra.
Idén végre sor kerülhet a Megbékélés Parkjának régóta esedékes rendezésére, a Szabadság-szobor újraállításának 10. évében. Erre 3,148 millió lejes összeget irányoz elő a költségvetés, ennek mintegy felét még 2007-ben az RMDSZ kormányzati támogatásként irányított Aradra. Azóta különböző jogi problémák miatt halasztódott a dolog, módosítani kellett a városrendezési tervet. Az eredeti terv szerint le kellett volna bontani a tér nyugati végében lévő házakat a park kiterjesztéséhez, ezt azonban nem lehet megvalósítani, mert a törvény tiltja az önkormányzatnak a lakásvásárlást. Az új terv szerint megnyitják a tér víztorony felé vezető részét.
– Erről már régebben is szó esett; hogy áll most az ügy, hogy pénz is van rá?
– A kivitelezésre jelentkező cégek letették versenytárgyalási javaslataikat. Ha minden rendben megy és valamelyikük megnyeri a pályázatot, a tervet hat hónap alatt kell kivitelezni. Az elképzelések szerint április közepe táján megindulhatna a munka, és október 6-ra el is készülne. A munkálat keretében nemcsak a tér megnagyobbítására, a víztorony felé történő kinyitására kerül sor, hanem a tér – kövezet, padok, öntözőrendszer – teljes felújítására is.
– Bár általános városi érdek, a magyarság számára megkülönböztetett fontosságú a határokon átnyúló, testvérvárosokkal ápolt kapcsolat.
– Kiemelt fontosságot kap idén az éppen húszéves kapcsolat Arad–Gyula között, de az Arad–Pécs, Arad–Budapest XII. kerülete közötti együttműködés is, amelyeket bővíteni szeretnénk. Sikeres évek óta a Békéscsaba–Arad–Békéscsaba szupermaraton, amelyre idén az eddiginél nagyobb összeget szán a költségvetés.
Jámbor Gyula

Átadták Király Károlynak a Kós Károly-nagydíjat
A magyarországi Mezőkovácsházán, otthonában adta át Király Károlynak a Kós Károly-nagydíjat Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, valamint Borbély Zsolt Attila alelnök.
A közélettől visszavonult, egykori háromszéki szenátor egészségi állapota miatt nem lehetett jelen az EMNT 2013. december 14-én rendezett, tízéves jubileumi gáláján, amelyen a szervezet első ízben osztotta ki a Kós Károly-díjat. A díjjal olyan személyiségeket tüntetnek ki, akik tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy az autonómia ügye kiteljesedjen Erdélyben.
Király Károlyról a gálán, Szőcs Géza költő, egykori szenátor mondott laudációt, amely szerint Király az autonómiagondolat egyik első frontembereként az 1970-es évek Romániájában, „a csend és a sötét országában” az egyik első hang volt, aki dacolt a zsarnokkal, és elindította az erdélyi magyarság morális és intellektuális felébredését.
Az EMNT Kós Károly-díjjal tüntette ki továbbá Bakk Miklós politológust az autonómia ügyének képviseletéért, Juhos Gábor maratonfutót, aki a tavaly ősszel, mintegy 500 kilométert futott a Székelyföldön, hogy felhívja a figyelmet az önrendelkezés eszméjének fontosságára, valamint post mortem Birtalan Ákos egykori háromszéki parlamenti képviselőt.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad),
Nyugati Jelen (Arad),

Imádsággal toboroz mester-tanárokat a Református Kollégium
„Internetről tanultam a magyar szaknyelvet” – mondja a mester
Körlevélben szólít imádságra és szakemberek toborzására a kolozsvári Református Kollégium: ősztől két szakiskolai osztályban induló négyféle képzés oktatásához keresnek tanítani vágyó és hajlandó szakembereket.
Mérnökök és mesterek jelentkezésére számítanak, akik villany-, víz- és gázszerelés, szakácskodás és fodrászat terén rendelkeznek szakképesítéssel. Mint arról Székely Árpád igazgató korábban lapunknak elmondta, az iskola vezetőségének meggyőződése, hogy a szakoktatás sikere a hazai magyar vállalkozók hozzáállásán múlik, az oktatásba bekapcsolódó szakembereken. Arra kérik a lelkipásztorokat: a vasárnapi igehirdetésbe foglalják bele a szakiskola ügyét. Meggyőződésük, hogy szakmával sok fiatalnak számukra alkalmasabb életpályát, boldogulást kínálhatnak: „hisszük, hogy ezek a gyerekek nem kevesebbek semmivel azoknál, akik orvosnak, papnak, ügyvédnek tanulnak”. Szakembereket kérdeztünk, mi vezette őket a pályára.
Szabadság (Kolozsvár),

Évekbe telhet a Mezőségi Magyar Oktatási Központ felépítése
Habár égető szükség lenne rá, az anyagiak hiánya miatt akár tíz évig is elhúzódhat a Mezőségi Magyar Oktatási Központ felépítése Szamosújváron. Az önálló magyar tanintézet létrehozásának ötlete közel tíz évvel ezelőtt fogalmazódott meg a szamosújvári Téka Alapítvány és a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány vezetőségében, majd 2010 októberében megtartották az alapkőletételt. A 8000 négyzetméteres területen 4 épületet húznának fel, ám az elmúlt 4 évben csak az alapok megöntésére és két épület részleges felépítésére kerülhetett sor.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Árnyékjelentés készül a nyelvi jogok betartásáról
Kolozsváron ülésezett tegnap az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsa (ÖOT), amelyet követően Borbély László politikai alelnök, Borboly Csaba ÖOT-elnök és Ilyés Gyula önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettes sajtótájékoztatót tartott.
Borbély   László, az RMDSZ politikai alelnöke kifejtette: a következő hetekben nyilvánosságra hozzák árnyékjelentésüket a nyelvi jogok betartásáról, amely be fogja bizonyítani, hogy Románia megszegi a román kormány által aláírt Európai Regionális Nyelvi Charta előírásait. „Erre most annál is inkább szükség lesz, mivel tegnap visszautasították azon kezdeményezésünket, amely értelmében magyar nyelven is lehetne a Nép Ügyvédjéhez fordulni”– nyilatkozta Borbély.
Szabadság (Kolozsvár),

Felcserélődtek az erőviszonyok – Interjú Kelemen Mártonnal
A marosvásárhelyi kétnyelvűségről, az érdekérvényesítésről, illetve az RMDSZ Maros megyét érintő megvalósításairól, terveiről beszélgettünk Kelemen Mártonnal, a Maros megyei önkormányzat RMDSZ-frakciójának vezetőjével, aki megpályázná a tanács alelnöki tisztségét is.
– Előnynek vagy hátránynak számít Kelemen Atilla parlamenti képviselő fiaként politikai és közigazgatási szerepet vállalni?
– Nem egyértelmű, hisz mindenképpen megvannak az előnyei és a hátrányai is. Ezen én is sokat gondolkodtam, mielőtt hosszú évekig mérlegeltem, hogy látható módon beszálljak-e a politikába vagy sem. Most azt kell mondanom, hogy összességében talán inkább előnyös Kelemen Atilla fiaként érkezni a politikába, hisz már felnövő gyerekként megadatott, hogy emberközelből megismerhessem és követhessem az apám és az általa vezetett szervezet tevékenységét. Persze mindez óhatatlanul spekulációkra, ilyen-olyan értelmezésekre is okot ad, ezért is haboztam jó ideig, amíg végképp úgy döntöttem, hogy vállalom ezt az utat.
– Spekulációnak tartja, az előnyök kategóriájába sorolja, vagy teljesen természetesnek tekinti, hogy szinte az utcáról besétálva, azon nyomban RMDSZ-frakcióvezető lett a megyei önkormányzatban?
– Ezt hogyan érti?
– Nem sokaknak adatik meg, hogy már az első mandátumuk elején a frakció élére kerüljenek…
– Spekuláció. Amikor a választások után a frakció megalakult, édesapám itt sem volt az országban, ha akarta volna, akkor sem tudta volna befolyásolni a választást.
– Azon túl, hogy egy demokratikus szavazás által jutott helyzetbe, hogy érzi, újoncként mivel érdemelte ki ezt a tisztséget?
– Nem kiérdemlésről van itt szó, egyszerűen jelentkeztem erre a pozícióra. Tulajdonképpen javasoltak. Nem is volt más, aki vállalta volna. Megtisztelőnek tartom, hogy a kollegák bizalmat szavaztak. Hogy mivel érdemeltem ki, ezt tőlük kellene megkérdezni. Szervezési, irányítási munkában 2012 nyara előtt is volt részem, kapcsolattartási és kommunikációs készségeim pedig csak hasznára válhatnak az RMDSZ-nek.
– Hogyan sikerül csapatba fogni azokat a tapasztaltabb kollégáit, akik közül eddig is akadt egy-kettő, aki időnként „különutasként” viselkedett?
– Jó csapat állt össze, nincsenek efféle gondok. Ugyanakkor létezik egy frakciószabályzat, melynek értelmében minden egyes kérdést megvitatunk, lehetőleg még a bizottsági ülések előtt. Nem mondom, hogy nem léteznek különvélemények, és azt sem, hogy ezeknek egyesek nem adnak hangot olykor. Ezzel nincs is gond. Az lenne az igazi probléma, ha nem tudnánk egységesen fellépni, hisz a Maros megyei önkormányzatban éppen ez az összetartás képezi az RMDSZ erejét.
– Szintén spekuláció vagy igaz, amiről a szervezetben sokan beszélnek: tíz hónappal ezelőtt az apja, utódként önt látta volna a legszívesebben az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöki székében?
– Ezt már a kollégák közül is sokan megkérdezték. A személyes döntésem volt, hogy nem vágok bele egy ilyen megmérettetésbe.
– Valaki vagy valakik részéről létezett egy ilyen felkérés vagy sugallat?
– Ezt nem mondtam. Beszélgetések ugyan voltak, nem feltétlenül édesapámmal, de nem jutottunk el a megmérettetési szándékig.
–Milyennek értékeli pártja másfél éves tevékenységét annak tükrében, hogy tizenkét esztendő után az RMDSZ elveszítette az önkormányzat vezetését?
– Nem vagyunk egyszerű helyzetben, hisz annak dacára, hogy továbbra is a legnagyobb frakciónak számítunk, egyértelmű, hogy az erőviszonyok eltolódtak. Mind Marosvásárhely, mind Maros megye esetében érződik, hogy hiába vagy a legerősebb, ha a polgármestert vagy a megyei tanácselnököt nem te adod, mozgáslehetőséged teljesen korlátolttá válik. Tudomásul kellett vennünk, hogy megváltoztak a játékszabályok, mindaz, amit addig a lehető legtermészetesebbnek tekintettünk, mára már olyasvalami, amiért komolyan meg kell küzdenünk.
Ettől függetlenül úgy érzem, a lehetőségekhez képest ebben az új helyzetben is elég sokat elértünk. Összességében véve, sikeres másfél esztendőt tudunk magunk mögött. Sikerült együttműködnünk Ciprian Dobre elnökkel, a Kultúrpalota százéves évfordulója kapcsán sikerült egy olyan multikulturális rendezvénysorozatot nyélbe ütni, melynek a magyar vonatkozásai semmivel sem maradtak alább a románnál, sőt.
– Viszont ez sem indult épp oly akadálymentesen, hisz a jelenlegi elnök, akit az RMDSZ is támogat, teljesen egynyelvű rendezvényként indította a Kultúrpalota évfordulóját. Ráadásul azt láttuk, hogy rögtön székfoglalója után a megyeháza folyosóiról az összes kétnyelvű feliratot románra cserélte, legutóbb pedig a Bernády György által létesített könyvtár falára helyezett el egy román nyelvű márványtáblát.
– Ami az épületen belüli táblákat illeti, ezek mára egységesek és ismét kétnyelvűek, az elnök kabineti bejárata mellé elhelyezett felirat kivételével.
– Mára valóban kétnyelvűek, de gondolom, hogy az RMDSZ és a civil társadalom kérésére vagy nyomására.
– Ez így van. De azt is meg kell nézni, hogy Ciprian Dobre lényegében a szakadt szélű, egy magára valamit is adó közintézményhez méltatlan, nyomtatott papírokat cserélte ki mutatós táblácskákra. Amikor ideiglenesen egynyelvű feliratok álltak az ajtók mellett, a kétnyelvű táblák már rég meg voltak rendelve. Ezt tanúsíthatom, hisz végigkövettem az egész folyamatot. Ami a rendezvénysorozatot illeti, azt is eleve kétnyelvűre terveztük.
– Az első hetekben kihelyezett Cultura ne unește (A kultúra egyesít minket) feliratú óriásplakátok nem erről szóltak.
– Amikor Dorin Florea polgármester tudomást szerzett a megyei tanács terveiről, rögtön bejelentette, hogy a városháza Őszi Fesztivált szervez. Erre kellett azon nyomban, pontosabban már másnap reagálni. Így kerültek ki a Kultúrpalota évfordulójával kapcsolatos első, valóban csak román nyelvű molinók. Mi már jó ideje dolgoztunk a magyar jellegű programok összeállításán, de abban a pillanatban még nem rendelkeztünk egy végleges változattal. Nemsokára ezek is nyilvánosságra kerültek.
A megyevezetés részéről soha semmiféle rosszindulatot nem tapasztaltam. Az más, hogy Dobre és csapata most kezdi tanulni, megszokni a kétnyelvűséget. Minden egyes rendezvénybe igyekeznek beleszőni a magyar elemeket is. Előfordul, hogy időnként ilyen-olyan megjegyzést kell tennem, emlékeztetve, hogy nem csupán egy-egy magyar feliratra, azaz apró gesztusokra van szükségünk, hanem tényleges kétnyelvűséget szeretnénk.
– Melyek a testület és különösképpen az RMDSZ-frakció idei tervei, melyek kimondottan magyar-specifikumnak számítanak?
– Ha magyar jellegzetességekről beszélünk, akkor ezek első sorban kulturális jellegűek. Az egyik legfontosabb a Félsziget Fesztivál hazatérésére.
– A kolozsvári szervezők viszont erősítik, hogy márpedig 2014-ben is a Gorbó völgyében szervezik meg a fesztivált. Elképzelhető, hogy két rendezvény is lesz az idén?
– Nem. Egy lesz, és az a marosvásárhelyi lesz. Ezt egyébként a kolozsvári szervezők is nagyon jól tudják. De, hogy tovább folytassam a gondolatot, ez alkalommal bejelentem, hogy a már hagyományos Marosvölgyi Fesztivál és a Görgényvölgyi Fesztivál mintájára idén magyar vidéken is szervezünk egy kistérségi rendezvénysorozatot. Egyelőre nem árulnám el, hogy hol, hisz folynak az egyeztetések, maradjunk hát annyiban, hogy valahol a nyárád- és a küküllőmenti, tömbmagyar régióban.
– Apropó Nyárád- és Küküllőmente, térjünk a gazdasági jellegű gondokra. Mikorra várható, hogy elkészüljön a két kistérséget összekötő út Nyárádmagyarós és Sóvárad között, mely nem csak lerövidítené a Marosvásárhely és Szováta közti távolságot, de jó pár kis falvat is felszabadítana a jelenlegi elszigeteltségéből?
– Nagy erőkkel dolgoznak, hisz 2015-re ennek az útnak el kell készülnie. Az egyetlen potenciális gondot a munkálatok finanszírozása jelentheti, hisz annak ellenére, hogy az út uniós alapokból készül, a megyei tanácsnak kell megelőlegeznie az építőket. Tudtommal eddig semmiféle fennakadás nem történt, ezért remélni merem, hogy az építőnek sikerül betartani a határidőt.
– Egy évvel ezelőtt az önkormányzat volt alelnöke, Lokodi Edit Emőke azt mondta, hogy talán ez az utolsó olyan nagyléptékű infrastrukturális beruházás, ami a megye magyarlakta vidékein történik. Semmi esélyt nem lát a Maros és Hargita megyét összekötő bözödújfalusi út leaszfaltozására?
– A tanács nem mondott le erre a tervről, mondhatnám úgy is, hogy a prioritásai között szerepel, de az önkormányzat saját költségvetéséből képtelen egy ekkora beruházásba kezdeni. Az RMDSZ melegen tartja a kérdést, amit azonban csak külső, akár állami, akár uniós forrásokból tudnánk megvalósítani. Felmerült a hitelezés lehetősége is, ám még egyetlen pénzintézet sem ajánlott előnyös feltételeket. Hasonló a helyzet a görgényvölgyi úttal is, ahol Laposnya és Gyergyóremete között kellene mintegy húsz kilométeren leönteni az aszfaltot ahhoz, hogy a két megyét összekössük.
– Az említetteken kívül melyek az RMDSZ-frakció idei prioritásai?
– Egy limitált költségvetés mellett érdekek ütköznek: mi azt szeretnénk, ha minél több, vagy legalább is a lakosság számarányának megfelelő pénz jutna a magyarlakta vidékekre, a román kollégáknak pedig azt, hogy a beruházások a tömbromán régiókba kerüljenek. Továbbra is fontos célnak tekintjük a kétnyelvűsítés folytatását, főként a tanácsnak alárendelt intézményekben.
– A Területi Képviselők Tanácsa jóváhagyta, hogy ön pályázza meg a Lokodi Edit Emőke távozásával megüresedett megyei önkormányzati alelnöki tisztséget. Született-e már egyezség arról, hogy amennyiben március elsején átveszi Lokodi helyét, nem csak afféle kirakatvezető legyen?
– Hogy mennyire volt csupán kirakattisztség az, amit Lokodi Edit Emőke elfoglalt, lehetne vitázni. Tény, hogy még nem tárgyaltunk egyik politikai partnerünkkel sem erről a kérdésről. Úgy érzem viszont, hogy az önkormányzatban eddig is méltányosan tudtuk képviselni a Maros megyei magyarságot. Abban is biztos vagyok, hogy az eddigieknél többet is el tudunk érni.
– Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök azt nyilatkozta, hogy megerősítenék az alelnök hatásköreit. Miben szeretne több beleszólást, mint elődje?
– Nem hinném, hogy gond lett volna Lokodi hatásköreivel. Még nem tudom, miként alakulnak a dolgok, de a kérdésre válaszolva elmondhatom, hogy a nagyvárosi övezet ügye az, ami a leginkább foglalkoztat. Ez az egyesület amolyan Marosvásárhely központú kisrégió, amely tizennégy települést foglal magában, ezek közül kilencnek magyar polgármestere van, és tizenegyben többségében magyarok laknak. Ezt a testületet jelenleg a megyei tanács elnöke, Ciprian Dobre vezeti, de sokan elégedetlenek az eredményeivel.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Nem látja a székely a fától az erdőt
Egymásra dobálják a sarat közbirtokosságok és fafeldolgozással, illetve értékesítéssel foglalkozó cégek, önös érdekeik szem előtt tartásával vádolva a másikat az osztrák Holzindustrie Schweighoferrel folytatott viszonyban. Van olyan is, aki nem érti az osztrák céggel való riogatást, hiszen a kínai piac évek óta jelentős mennyiségben vásárol fel nyersanyagot Székelyföldön, erről viszont keveset beszélnek.
Bombaként robbant több hónappal ezelőtt a hír, hogy a háromszéki Réty településen tervez fűrészüzemet létrehozni a Holzindustrie Schweighofer osztrák tulajdonú cég. A civil szféra azóta is tiltakozik az időközben elkezdődött és engedélyezett beruházás ellen, többen azt hangoztatva, hogy az erdők letarolása mellett több ezer székelyföldi munkahely veszélybe kerül. Az osztrák mágnás székelyföldi terjeszkedése a csíki közvéleményt is jelentősen megosztja.
Rafain Zoltán: van, aki visszaél a bizalmunkkal
„A közbirtokosságok számára az a legfontosabb cél, hogy hatékony erdőgazdálkodás mellett minél nagyobb áron el tudják adni a fát. A jövedelemből pedig a tagságnak jutalékot tudjanak osztani, illetve a helyi közösséget is támogathassák” – fejezte ki a közbirtokosságok általános álláspontját Rafain Zoltán.
A Csíki Közbirtokosságok Egyesületének elnöke hangsúlyozta, a közbirtokosságok, lehetőségeik szerint, a helyi vállalkozásokat részesítik előnyben a kitermelt fa értékesítésekor. A probléma az, hogy ezen cégek jelentős része visszaél a bizalommal. „Sok esetben az történik, hogy az illető cég kitermeli a fát, majd eladja az osztráknak. Sajnos a székely nem az az ember, aki csapatjátékos” – osztotta meg véleményét az egyesületi elnök.
Rafain úgy vélte, a liciteken kizárhatják a nemkívánatos felvásárlókat, erre a közbirtokosságok alapszabálya megfelelő jogi keretet nyújt. Ám mi értelme egy ilyen intézkedésnek – teszi fel a költői kérdést az elnök –, ha a fa úgyis az osztráknál köt ki? „Ahhoz, hogy egy ilyen méretű céggel fel tudjuk venni a versenyt, széleskörű összefogásra van szükség a közbirtokosságok és vállalkozók között. Többször beszélgettünk erről, ám nem sikerült továbblépni. Mindenki egyénileg szeret játszani” – nyomatékosított Rafain.
Kulcsfontosságú az új erdészeti törvény
A csíki közbirtokosságok egyesületének véleménye szerint hosszú távon nem vezet jóra az osztrákok székelyföldi terjeszkedése, hiszen amellett, hogy jó pár kis- és középvállalkozás megszűnését eredményezi, jelentős tényezővé válik az értékesítési piacon, vagyis eljöhet az az idő, amikor a Schweighofer szabja meg a faárat.
„Ha azt foglalják bele az új erdészeti törvénybe, hogy csak kitermelt állapotban lehet eladni a fát, akkor úgy kell gondolkoznunk, mint közbirtokosságok, hogy kizárólag feldolgozásra adjuk tovább a fát, legyen az osztrák vagy bármilyen más vállalkozó. Ennek negatívuma, hogy a helyi kis cégek kiesnek a képletből” – magyarázta az elnök.
Miért csak az osztrák a mumus, ha itt a kínai is?
„Furcsának tartom, hogy mindenki az osztrák felvásárlóval foglalkozik, viszont a kínai piacról senki nem beszél” – említette Rafain. Hozzátette, a Schweighofer terjeszkedése egyfajta kettősséggel jár, hiszen munkahelyeket teremt amellett, hogy miatta talán meg is szűnnek állások. A kínai felvásárlókról viszont még ezt sem lehet elmondani. „A kínai még annyit sem tesz, hogy helyben munkaerőt alkalmaz, hanem egyszerűen elviszi a fát. Ezzel a kérdéssel senki nem foglalkozik” – jegyezte meg az egyesületi vezető.
Szabó Károly: szélmalomharcot folytatunk
„Mint egyszerű szemlélője a történetnek, úgy látom, a közbirtokosság egy gazdasági alapon működő rendszer, ami arról szól, hogy ha a vezetőség jó sokat oszt vissza a tagságnak, akkor visszaválasztják, s ha nem osztják a pénzt megfelelő módon, akkor kevés a valószínűsége, hogy tisztségben maradnak” – osztotta meg véleményét Szabó Károly.
A Csíki Vállalkozók Egyesületének ügyvezető igazgatója úgy véli, sajnos pénzre megy a játék, így a vállalkozások egy része is megtalálja a módját annak, hogy a külföldi felvásárlónak adja el a kitermelt fát. Szabó szerint azonban még mindig vannak olyan cégek, amelyek küszködnek, hogy fennmaradjanak és helyi munkaerőt alkalmazzanak, de gyakorlatilag szélmalomharcot folytatnak.
Nincs már közösségi érdek
„Úgy látom, a közbirtokosságokat döntő többségben hozzá nem értő személyek vezetik. Olyanok vannak vezető tisztségben, akiknek nagyobb a hangerejük, vagy akit megválasztanak, de nincs végzettségük” – jelentette ki Szabó. A vállalkozók érdekvédelmi szervezetének vezetője szerint sokkal jobb megélhetést is tudnának teremteni magunknak Székelyföldön, viszont ehhez nincs meg a szükséges tudás, és hiányzik a közösségi érdek is.
Molnár Judit: csak a haszonszerzés számít a közbirtokosságoknak
„Felhívtuk a közbirtokosságok figyelmét a kialakult helyzetre, körleveleket küldtünk, próbáltuk meghívni őket találkozókra, mindhiába” – osztotta meg tapasztalatát a közbirtokosságok viszonyulásáról a zömében fával foglalkozó cégeket tömörítő ARBOR Vállalkozók Szövetségének elnöke. Molnár Judit úgy fogalmazott, a közbirtokosságok azzal érvelnek, hogy nekik a tagság irányába jövedelmet kell produkálniuk, így nem mindegy, mennyiért adják el a fát.
„Mi hiába érvelünk a jövővel, hiába érvelünk azzal, hogy ha nem megy el a fa rönk formájában a megyéből, akkor embereknek marad itt munkahely és gazdasági potenciál. Ezt ők nem akarják érteni, mert azt mondják, tőlük a tagság pénzt követel. Nehéz nekik elmagyarázni, hogy a tagság ma itt van, holnap viszont az unokáknak nem lesz fa, és nem marad víz. Ezekkel az érvekkel nem lehet hatni a közbirtokosságokra” – említette a szövetségi vezető. Kiemelte, szerencsére vannak kivételek is: Csíkkarcfalván például nem engedik ki a fát a településről, a közbirtokosság csak helyi vállalkozónak adja el azt.
„Szégyenlista” kellene
Az a baj, hogy vannak olyan vállalkozók, akik visszaélnek azzal a helyzettel, hogy a közbirtokosságoktól fát tudnak vásárolni, és továbbadják azt az osztrák felvásárlónak – ismerte el Molnár. Meglátása szerint jó volna, ha ezekről a cégekről egyfajta szégyenlista készülne. „Azok a vállalkozások, amelyek tényleg csak kitermelik az erdőt és továbbadják a fát, nem nagyon volna mit keressenek Hargita megyében, mert veszélybe sodorják több ezer ember megélhetését” – monda el az ARBOR szövetség elnöke.
Molnár szerint az is jelentős problémát jelent ebben az esetben, hogy maga a politikum sem a közösség érdekeit képviseli. „Az elöljárók sem értik meg, hiába hoz létre valaki egy gyárat száz embernek, ha attól több ezer munkahely kerül veszélybe. Az az érzésem, hogy a politikusaink nem gondolnak a holnapra, a jövőre, csak a mai politikai érdek vezérel mindenkit.”
Jakab Imre: mi a cél valójában?
„Ideális esetben a piacnak kellene meghatároznia azt, hogy a kitermelő hogyan viszonyuljon az értékesítéshez. Romániában viszont egyedi állapotok uralkodnak, ezért másfajta viszonyulást igényel a helyzet” – véli a csíkszentimrei közbirtokosság elnöke. Jakab Imre elmondta, összesen 1910 hektáron gazdálkodnak, és abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy korosztályonként egyenlő arányban oszlik meg a faállomány.
Így a körforgást tartani lehet, ez biztosítani tudná azt, hogy hosszú távon zökkenőmentesen működjön az erdőgazdálkodás, természetesen ha az árak, az adók évente nem bonyolítanák a dolgokat. Hiszen csak a területadó, épületadó, illetve az erdészet szakszolgáltatásának ellenértéke évente megközelíti a 130 ezer lejt, ez mintegy 1500 köbméter fa értékének felel meg.
Ennek az összegnek a tizenöt százalékát az újraültetési alapba kell befizetni, minderre rájön például kétfajta környezetvédelmi illeték, amit – mivel saját fűrésztelepe van a közbirtokosságnak – duplán fizetnek ki. És akkor még nem volt szó a fizetések után járó magas állami kötelezettségekről, illetve a jutalékok utáni adóról.
„Mindezen költségeket a vágásra érett erdőből tudja biztosítani a közbirtokosság, az üzemtervbe foglalt formában és mennyiségben. Ezért jól meg kell fontolni, hogyan gazdálkodsz a lehetőségeiddel, hogy milyen árat kapsz az úgynevezett zöld aranyért” – említette az elnök. Jakab kiemelte, ezért sem mindegy, hogy a kitermelt fára köbméterenként mennyi pénzt kapnak, hiszen ha alacsony az ár, több fára van szükség ahhoz, hogy ki lehessen egyenlíteni a kötelezettségeket.
„Ha helyi cégnek adom a fát, az mit tesz vele? Kivágja és eladja az osztráknak, tehát ő kapja a nagy pénzt. Így a közvetítőé a nagy jövedelem, a tulajdonosnak pedig marad az aprópénz” – írta le a helyzetet Jakab.
Szerződés nélkül nincs piac
A csíkszentimrei közbirtokosság vezetője szerint azért versenyképesebb az osztrák cég, mert szerződései vannak a kész árura. A helyi vállalkozónak viszont nincs a végtermékre szerződése, ezért piaca sincs. „Mi az elsőosztályú fát fűrészáruként egy udvarhelyi fafeldolgozó cégnek adjuk. A másodosztályú fát viszont már az osztrák viszi el, sokkal jobb áron, mint amit itt helyben adnának” – jelentette ki az elnök.
„Feltevődik a kérdés, hogy mit képviselsz? Kínlódsz, hogy munkahelyeket tartsál fenn, vagy odaadod a fát liciten az osztráknak? Ne felejtsük, elnökként azért vagy választva, hogy az erdőtulajdonosok érdekeit tartsd szem előtt” – zárta mondandóját a közbirtokossági vezető.
Rédai Botond
Krónika (Kolozsvár),

Felmérés a magyar nyelv használatáról Váradon
Gondok vannak a magyar nyelvhasználattal Nagyváradon, és a helyi magyarság úgy véli, a kisebbségi elöljáróknak többet kellene foglalkozniuk azzal, hogy az anyanyelv használható legyen a hivatalokban – derül ki abból a felmérésből, amelyet Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke mutatott be csütörtökön Váradon.
A Bálványosi Intézet által a nagyváradi magyarság körében a tavalyi év végén elkészített, közéleti és kulturális kérdésekből álló közvélemény-kutatás alapján az otthonukban felkeresett válaszadók többsége a korrupciót, az utak állapotát, illetve a közlekedést, valamint a magyar nyelvhasználatot sorolta a város három legsúlyosabb problémája közé, de elégedetlenek a fiatalok helyzetével, a lakáshiánnyal, vagy éppen az idősekkel való törődéssel is.
A többség szerint a magyar elöljáróknak munkahelyteremtéssel, a magyar nyelvhasználat hivatalokban való elfogadtatásával, a fiatalok itthon tartásával, a kisebbségi oktatás bővítésével és a történelemhamisítás megakadályozásával kellene foglalkozniuk. A megkérdezettek elégedettek a nagyváradi kulturális élettel, a terek és parkok állapotával vagy éppen a sportolási lehetőségekre vonatkozó mutatókkal, 47 százalékuk rendszeresen vagy gyakran jár szórakozni magyar társasággal, 44 százalékuk templomba járó és 36 százalékuk általában részt vesz a március 15-ei rendezvényeken.
A város elmúlt öt évben mutatott fejlődését 46 százalékuk átlagosnak tartja, 15 százalékuk pedig kevesli, így összességében csupán 31 százalékuk elégedett vele. Zatykót viszont meglepte, hogy a válaszadók 13 százaléka nem is hallott arról, hogy 2012 óta Nagyváradnak nincs magyar alpolgármestere. A válaszadók 40 százaléka viszont úgy gondolja, az alpolgármesteri tisztség elvesztése óta romlott a magyarság helyzete, közel 60 százalékuk pedig fontosnak tartaná, hogy a magyar tanácsosok használják anyanyelvüket a városi tanácsüléseken.
A pártszimpátia terén ugyan még mindig az RMDSZ vezeti az ismertségi listát, ám azok, akik az EMNP-t is ismerik, azok inkább a néppárt tevékenységével elégedettek. A politikusok ismertségi indexét Biró Rozália RMDSZ-es szenátor vezeti, de a legnépszerűbb Cseke Attila képviselő, miközben a legrosszabb rokonszenvindexet Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács alelnöke érte el. Noha a néppártos politikusok kevésbé ismertek, többen rokonszenveznek velük, a párt támogatottsága pedig 40 százalékra emelkedett Nagyváradon.
A 95 százalékos valószínűséggel, négyszázalékos hibahatárral érvényes eredmények alapján a megkérdezettek 49 százaléka már kérvényezte a magyar állampolgárságot, 34 százalékuk pedig úgy válaszolt, biztosan részt vesz a magyarországi választásokon.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Krónika (Kolozsvár),

Romlott a sajtószabadság helyzete Romániában
Romlott Romániában a sajtószabadság helyzete a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű francia újságírószervezet szerint. A szervezet rangsorában az ország három helyet rontva a 42.-ről a 45.-re csúszott vissza, Pápua Új-Guinea mögé.
A második Hollandia, a további sorrend: Norvégia, Luxemburg, Andorra, Liechtenstein, Dánia, Izland, Új-Zéland és Svédország. A szervezet szerint Magyarországot csak a 64. helyre jogosítja fel a sajtószabadság tiszteletben tartásának mértéke.
Csehország a 13., Németország a 14., Lengyelország a 19., Szlovákia a 20., Litvánia a 32., Nagy-Britannia a 33., Szlovénia a 34., Spanyolország a 35., Szerbia az 54., Horvátország a 65., Izrael a 96., Görögország a 99., Oroszország a 148., Törökország a 154., Kína pedig a 175. helyen áll. A lista utolsó három helyezettje Türkmenisztán (178), Észak-Korea (179) és Eritrea (180).
Az RSF szerint a sajtószabadság helyzete az Egyesült Államokban is rosszabbodott. A rangsort több szempont alapján állították össze, így figyelembe vették a visszaéléseket, a pluralizmus mértékét, a sajtó függetlenségét, a közeget, amelyben az újságírók dolgoznak, az öncenzúra mértékét, valamint a jogszabályokat, az átláthatóságot és az infrastruktúrát is.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),

„Önkéntesen” letakart magyar feliratok Gidófalván
Fehér fóliával fedték le csütörtökön Gidófalva község polgármesteri hivatalának homlokzatán a Községháza feliratot, illetve a helyi kultúrotthon épületének feliratát.
Berde József, Gidófalva polgármestere a Székelyhon.ro érdeklődésére közölte, ő döntött úgy, hogy ideiglenesen letakarja a magyar feliratokat. Az elöljáró beszámolt arról is, hogy a község nemrégiben veszítette el a pert a háromszéki prefektúrával szemben, a polgármesteri hivatal homlokzatán elhelyezett Községháza felirat ügyében. Az ítélet nem jogerős, egyelőre csak első fokon, a Kovászna megyei törvényszéken maradt alul az önkormányzat, de már meg is fellebbezték a bírósági döntést a Brassói Táblabíróságon. Dumitru Marinescu prefektus a keresetben az önkormányzat bírósági kötelezését kérte a felirat eltávolítására. Ami a művelődési otthon homlokzatán lévő – szintén magyar nyelvű – feliratot illeti, Berde elmondása szerint ezzel kapcsolatosan a napokban kapták meg a kormányhivatal felszólítását az eltávolításra.
Berde a feliratok eltakarását azzal indokolta, hogy székely zászló és nyelvhasználat ügyekben mostanság eléggé rájár a rúd a községi önkormányzatokra – mint Uzon esetében is –, ezért úgy gondolták, amíg a kedélyek kissé lenyugszanak, így járnak el. „Kíváncsi vagyok, ezek után milyen kifogást találnak majd a jóakarók, mivel tudják megtámadni a feliratokat, amelyek így gyakorlatilag eltűntek szem elől” – magyarázta Berde József. Az elöljáró ugyanakkor kijelentette: semmi esetre sem fogják eltávolítani az 1904-ben épült községházáról az eredeti feliratot, a művelődési otthon esetében pedig remélik, hogy nem lesz per belőle. „Elegünk van abból, hogy minket piszkálnak ilyen ügyekkel” – zárta gondolatait Berde.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke portálunk érdeklődésére csak annyit mondott, egyelőre nincs tudomása a Gidófalván történtekről, a polgármesterrel viszont a vesztes per után abban megegyeztek, hogy mennek tovább a jogi úton.
Nagy D. István
Székelyhon.ro,

Érvénytelenítette a kovásznai törvényszék a régiós népszavazási határozatot
A Kovászna megyei törvényszék alapfokon érvénytelenítette a megyei önkormányzat tavaly novemberi határozatát, amelyben az népszavazást írt ki a fejlesztési régiók átalakításáról – közölte pénteken a Mediafax hírügynökség.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, az ítéletet ezen a héten kézbesítették az önkormányzatnak. Hozzátette, hogy mindenképpen fellebbezést nyújtanak be .
Indoklásában a törvényszék formai okokra hivatkozott. Azt kifogásolta például, hogy nem tették közzé az országos sajtóban is, hogy az önkormányzat honlapján elolvasható a határozattervezet, és a javaslatot megvitató ülésen módosították a határozat szövegét.
Az eredetileg 2013. december 8-ra tervezett népszavazást nem tarthatták meg, mert az erre vonatkozó önkormányzati határozatot Dumitru Marinescu prefektus megtámadta a törvényszéken. A testület november 14-én határozott a népszavazás kiírásáról, amelyen azt kérdezték volna meg Kovászna megye lakosságától: akarják-e hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egyetlen fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal.
Az RMDSZ október 23-án kezdte gyűjteni az aláírásokat azért, hogy Erdély hat megyéjében polgári kezdeményezéssel tartsanak megyei népszavazást a fejlesztési régiók átalakításáról. A partiumi Bihar Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad központú régióra vonatkozott volna.
A kezdeményezést két hét alatt 170 ezer személy támogatta aláírásával. A tervezett hat megye közül azonban csak Hargita és Kovászna megye önkormányzata határozott a népszavazás kiírásáról, és ezeket a határozatokat is megtámadta a bíróságon a két megye prefektusa.
MTI
Székelyhon.ro,