Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. február 5.
Jelentés – na és akkor mi van?
Úgy tűnik, egy napig „élt”, úgy igazán, az Európai Bizottság antikorrupciós jelentése, aznap foglalkoztak vele inkább, amikor közzétették.
Majd félresöpörték más hírek a gazdaság világából: a Nemzetközi Valutaalap kéthetes felmérésének befejezése, Victor Ponta miniszterelnök bejelentései a várható gazdasági intézkedésekről, s ennek keretében olyan megígért könnyítések, mint a munkaadók által fizetett társadalombiztosítási járulék csökkentése, a bankhitelekkel rendelkezők részletfizetési könnyítése, a visszaforgatott nyereségadó-mentesség a cégek részére, legkevesebb húsz új munkahely létrehozása esetén a fizetési költségek felére csökkentése – megannyi ígéret EP-választások előtt EP-választások utánra. Mindamellett, hogy az előbb említett, gyakorlati jelentőséggel és súllyal bíró gazdasági problémák miatt a korrupcióellenes jelentés valamennyire árnyékba került, nem lenne szabad másod- (vagy sokadik) rendű témaként, problémaként kezelni, illetve letudni mindazt, amit a bizottság a felmérésekből kimutatott, amire felhívta a figyelmet, továbbá amiket konkrét megoldási javaslatként tett.
ÚJVÁRI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár),

„Ez tetszik” – Székelyudvarhelyen
2013 októberében a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárában egy olyan időszakos kiállítás nyílt meg, melynek anyaga a Korunk Galéria és az intézmény alapgyűjteményének részét képezte, és így számos közismert – néhai és ma is élő – erdélyi képzőművész alkotása került közszemlére.
A tárlaton, többek között, Balázs Péter, Balogh Péter, Barabás Miklós, Benczédi Ilona, Bene József, Biró Gábor, Gy. Szabó Béla, Györkös Mányi Albert, Incze János Dés, Istók János, Jakobovits Miklós, Jecza Péter, Jovián György, Kalló László, Kiss László, Kolumbán-Antal József, Kulcsár Béla, Makár Alajos, Márkos András, Maszelka János, Murányi-Mátza Éva, Nagy Albert, Nagy Imre, Nagy István, Páll Lajos, Pongrácz Antónia, Sükösd Ferenc, Székely József, Tirnovan Ari-Vid, Varga Welther Júlia, Vernes András, Würtz Ádám képzőművészek alkotásai szerepeltek.
Veres Péter muzeológus, Haáz Rezső Múzeum és Képtár

IMF: Románia jobban teljesít, de kell a gyeplő
Ugyan minden jel arra utal, hogy a vártnál jobban teljesített a román gazdaság, de a nemzetközi hitelezők továbbra is igen rövidre fogják a gyeplőt, amikor a különböző gazdasági engedményekről kerül szó.
Ahhoz, hogy a kormány megsegíthesse az átlagbérnél kisebb fizetéssel rendelkező hiteleseket, illetve a legalább húsz új állást teremtő vállalkozásokat, áprilistól ki kell vetnie a literenkénti hétcentes extra jövedéki adót mind a benzin, mind pedig a gázolaj esetében, az idei év közepéig le kell zárnia a gázárak liberalizálását az ipari fogyasztók esetében, tovább kell küzdenie a nagy adósságot felhalmozó állami vállalatok hátralékállományának a felszámolása érdekében, a tervezett társadalombiztosítási hozzájárulás-csökkentésről pedig csak majd a nyári viziten tárgyalnak.
Jobb mutatók
„Tavaly 2,8 százalékkal nőtt a román gazdaság teljesítménye a legújabb várakozások szerint” – jelentette ki kedden Andrea Schaechter. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) bukaresti küldöttségvezetője a román fővárosban abból az alkalomból tartott sajtótájékoztatót, hogy véget ért a nemzetközi hitelezők – az IMF mellett az Európai Bizottság és a Világbank – második felülvizsgálati látogatása a tavaly szeptemberben megkötött hitelmegállapodás keretében.
Schaechter szerint 2013-ban Romániának sikerült csökkentenie a makrogazdasági egyensúlytalanságokat, és a várható GDP-növekedés a legnagyobb a gazdasági válság kezdete óta. Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány és az IMF eredetileg 1,6 százalékos gazdasági növekedésre számított, majd 2,2 százalékra növelte várakozásait, amit a jelek szerint sikerült meghaladni. Pontosat azonban egyelőre nem tudni, az Országos Statisztikai Intézet (INS) ugyanis csak tíz nap múlva közli a tavalyi utolsó negyedévi GDP-növekedést.
Hideg is, meleg is
A küldöttségvezető ugyanakkor kitért arra is, hogy Románia teljesítette a hitelszerződés fejében vállalt kötelezettségeinek nagy többségét. Nem sikerült ugyanakkor a vállalt mértékben csökkenteni december végére az állami vállalatok tartozásait. A küldöttségvezető szerint főleg a Román Vasúttársaság (CFR) különböző részlegeinél vannak jelentős gondok. A CFR jelentős adósságot halmozott fel a társadalombiztosítási költségvetéssel és egyéb állami szolgáltatókkal szemben. Schaechter szerint a tartozások legnagyobb arányát, mintegy felét a közszféra közlekedési ágazatában jegyezték.
Az IMF képviselője szerint a rossz hitelek aránya is nőtt a legutóbbi novemberi látogatásuk óta, de nem olyan nagy mértékben, hogy veszélyeztessék a bankrendszer stabilitását. Bejelentette továbbá, hogy az eredetileg év végére tervezett időpont helyett már júliustól liberalizálja a bukaresti kormány a gázárakat az ipari fogyasztók számára.
Adó és tb-csökkenésről csak később
Schaechter bukaresti tájékoztatóján arról is beszámolt, hogy a munkáltatók által befizetett társadalombiztosítási hozzájárulás 5 százalékos csökkentésének lehetőségéről csak a következő, a nyár folyamán esedékes tárgyalások során eshet szó, az intézkedés meghozatala pedig a gazdaság alakulásától függ.
„Romániában igen magas az adóteher” – ismerte el a hitelezők képviselője, aki szerint a tb-csökkentés hozzájárulna a munkahelyteremtéshez is. Azonban – tette hozzá – egy ilyen intézkedés meghozatalát alapos vizsgálatnak kell megelőznie, hogy hosszú távon ne legyen negatív hatása a nyugdíjalapra.
Victor Ponta eközben közölte, abban állapodtak meg az IMF képviselőivel, hogy a következő tárgyalási fordulóban szóba kerülhet az újra befektetett profit adómentessé tétele, a vonatkozó terveket áprilisra ígéri a kormányfő. Elmondása szerint ez a szándéknyilatkozatba is belekerül, s júliustól válna lehetővé az adókedvezmény bevezetése.
Felpörgetnék a fogyasztást
Most azt sikerült átvinni, hogy a gazdaság bővülése érdekében a kormány kedvezményekkel segítse a hiteleseket, hogy azok többet tudjanak különböző javakra, más szolgáltatásokra fordítani. Amint arról Victor Ponta miniszterelnök hétfő esti sajtótájékoztatóján beszámolt, az ország hitelezői belementek abba, hogy a fogyasztás felpörgetése érdekében a kormány segítséget nyújthat az átlagbérnél kisebb jövedelemmel rendelkező hiteleseknek, ha törlesztőrészleteik két évig tartó megfelezéséről és a futamidő ugyanilyen mértékű meghosszabbításáról állapodnak meg a bankokkal.
A kormányfő ugyanakkor leszögezte, csak azok az adósok élhetnek ezzel a lehetőséggel, akinek nincs három hónapnál nagyobb elmaradásuk a törlesztésben. Számukra a futamidő kétéves meghosszabbításából adódó kamatkülönbözetet adókedvezménnyel fedezné a román állam. A kormány számításai szerint az intézkedés 900 ezer embert érinthet: ha valamennyien átütemezik adósságukat, a felszabaduló pénz 4 milliárd lejjel növelhetné idén a fogyasztást Romániában.
A nettó átlagbér jelenleg 1610 lej, a tervek szerint ha egy ennél kisebb jövedelmű munkavállalónak, vagy nyugdíjasnak például 800 lejes havi törlesztőrészlete van, akkor az illető két évig havi 400 lejt fog a banknak fizetni. Ugyanakkor két évvel meghosszabbodik a futamidő, és a különbözetet majd akkor kell törlesztenie. Az átütemezéssel kapcsolatos kamattöbbletre az állam a kétéves időszak lejárta után, a jövedelemadó egy részének elengedésével biztosít fedezetet.
Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter szerint az adókiesés a GDP legfeljebb 0,1 százalékára rugó terhet jelent majd az államnak, de szerinte ez már előre megtérül, mert a magasabb fogyasztás miatt nőnek az áfabevételek és a fogyasztásnövekedésnek gazdaságélénkítő hatása is lesz.
A bejelentések szerint a kabinet hamarosan kormányrendeletben pontosítja az adókedvezményes hitel-átütemezés feltételrendszerét, amely április elsejétől léphet hatályba.
Támogatott munkahelyteremtés
A cégeket eközben azáltal tervezik támogatni, hogy az állam állja a bérköltségek 50 százalékát azon vállalkozások esetében, amelyek legkevesebb húsz új munkahelyet hoznak létre. Mint Ponta elmondta, ez a fizetések felének a finanszírozását jelenti. Liviu Voinea ugyanakkor arra is kitért, hogy a támogatás július elsejétől igényelhető, és a tervek szerint hét évig lehet majd igénybe venni. Az alkalmazási módszertannak áprilisig kell elkészülnie. Az eddigi bejelentések értelmében azok a cégek igényelhetnék az állami segítséget, amelyek egyetlen év leforgása alatt legkevesebb húsz munkahelyet hoznak létre, legyen szó új vagy már működő vállalkozásokról.
Az alku ára
A hiteleseknek és az üzleti szférának nyújtandó támasz ára azonban, hogy sem a benzin, sem pedig a gázolaj esetében nincs többé halasztás, április elsejétől ki kell vetni a januártól tervezett, majd három hónappal elodázott hétcentes extra jövedéki adót, ami a szakemberek szerint minden téren drágulások fog vezetni, hiszen az üzemanyag drágulása valamennyi ágazatra kihat.
Az új illeték azonban nem került be a szándéknyilatkozatba, a kormány abban bízik, hogy így nem fullad kudarcba a hitelmegállapodás. A szándéknyilatkozatot ugyanis addig nem lehet továbbítani jóváhagyásra az IMF igazgatótanácsához, amíg az államfő azt alá nem írja. Traian Băsescu viszont több ízben is jelezte, hogy amíg a hétcentes adó szerepel benne, addig nem látja el kézjegyével.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár),

Váradi színházpélda: mindenki nyert az önállósodásból
Anyagi és művészeti szempontból egyaránt jót tett a nagyváradi Szigligeti és a Mária Királynő Színháznak a 2011 derekán végbement függetlenedés. A két teátrum vezetőjét annak kapcsán kérdeztük tapasztalatairól, hogy Szatmárnémetiben is megtették az első lépést a szétválás felé, a román társulat részéről heves tiltakozást váltva ki.
„Kétséget kizáróan hasznos volt a két teátrum különválása, igazából nem is tudok negatív hozadékot említeni" – szögezte le lapunknak Czvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház menedzser-igazgatója. Emlékeztetett arra, hogy a helyi román és magyar nyelvű társulat 2011. júniusában vált szét, azóta gyakorlatilag mindkét intézmény fejlődésnek indult.
Mint ismeretes, a Bihar megyei önkormányzat által finanszírozott magyar és román színháznak mintegy féléves huzavona után sikerült önállósulnia, a két fél között a legtöbb vitát korábban főleg az adminisztratív és a gazdasági döntések okozták. „A magyar társulat a közös kalapból soha nem kapott vissza anynyit, amennyit betett. Voltaképp emiatt is javasoltuk a szétválást" – magyarázta Czvikker.
Az önállóságuk legnyilvánvalóbb hozadéka az, hogy másoktól független, saját stratégiát dolgozhattak ki. Az elmúlt mintegy két és fél évad során már nem voltak konfliktusaik, nem kellett engedélyt vagy jóváhagyást kérniük, ami egyfajta biztonságot is jelentett számukra. „Számadatokkal igazolható, hogy minden szinten fejlődtünk. A két társulat között egészséges konkurencia alakult ki, ami szintén a fejlődést segíti elő" – vallja Czvikker.
Amint arról korábban már beszámoltunk, az elmúlt színházi évadot is pozitív mutatókkal zárták: nőtt a bérleteladások és a jegyértékesítés mértéke, több lett a saját bevételük, de a különböző támogatási lehetőségeket is jobban ki tudják használni, amióta a román társulattól függetlenek. „Az igazság az, hogy az anyaországi támogató szívesebben áll egy tiszta magyar színház mellé, mint egy vegyes intézmény mellé" – magyarázta.
Noha az épületet továbbra is közösen használják, a gyakorlati munkában ez nem okoz problémát. Az intézményvezető elmondása szerint általában három hónapra előre egyeztetnek a teremhasználattal kapcsolatban, és még a szervezés ezen része is egyszerűbbé vált azzal, hogy önállósulásuk óta már tudnak hosszú távra is tervezni.
Victoria Balint, a román nyelvű Mária Királynő Színház művészeti vezetője szerint is jó döntés volt a különválás, valós és érzékelhető fejlődést tapasztalt az elmúlt mintegy két és fél évben. „A termen ugyanúgy osztozunk, mint előtte, de sokkal átláthatóbb lett a helyzet, miután önállósult az adminisztráció és a költségvetés, így már nincsenek viták közöttünk" – magyarázta lapunknak Victoria Balint.
Tájékoztatása alapján a román társulat előadásaira is többen kíváncsiak, mint azelőtt, nőttek a bevételeik, és úgy érzi, hogy társulatuk jelentős előrelépést tett mind gazdaságilag, mind szakmailag. Utóbbihoz szerinte is hozzájárult a két színház közötti egészséges versengés, ugyanakkor megmaradt egy kellemes kollegiális viszony közöttük, amely szerinte akár koprodukciókat is eredményezhet a jövőben.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |

Alkotmánymódosítás: Székelyföld "alrégió" lehet
Közigazgatási alegységek szerveződhetnek a megalakítandó romániai régiókon belül annak az előírásnak az alapján, amely kedden került be az alkotmánymódosító tervezetbe az RMDSZ javaslatára - közölte kedden Máté András frakcióvezető, a tervezetet szövegező testület RMDSZ-es tagja.
Keddi ülésén a szövegezéssel megbízott parlamenti különbizottság véglegesítette az alkotmánymódosítási tervezetet, amelyet - a jobbközép ellenzék kivonulása után - a testület egyhangúlag elfogadott.
A spanyol alkotmánnyal példálózva sikerült meggyőzni a bizottság tagjait arról, hogy a romániai nemzeti közösségek szimbólumhasználati jogát igenis szavatolnia kell a román alaptörvénynek – tudtuk meg Máté Andrástól. A vonatkozó paragrafust a Törvényhozói Tanács javaslatára törölni akarta a parlamenti testület. „Elővettük a spanyol alkotmányt, s megmutattuk, hogy náluk is szavatolva van a szimbólumhasználati jog” – mondta a maszol.ro-nak a politikus.
Máté András elmondta, ő is megszavazta a végső szövegjavaslatot, mert abba bekerült egy olyan előírás, amely lehető teszi, hogy a parlament sarkalatos törvénnyel elismerje a „hagyományos térségek közigazgatási alegységekbe szerveződését" a megalakítandó közigazgatási régiókon belül.
Hozzátette: az alkotmánymódosító tervezetben megmaradt az a kitétel, miszerint a nemzeti kisebbségek szabadon használhatják köztéren és magánterületen az etnikai, nyelvi és vallásos identitásukkal kapcsolatos nemzeti jelképeiket, annak ellenére, hogy a - szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló - román törvényhozási tanács ennek törlését javasolta. A tavaly júniusban elkészült első szövegváltozathoz képest az RMDSZ frakcióvezetője magyar szempontból előrelépésként értékelte a tervezet mostani formáját.
Máté András a júniusi szavazáson tartózkodott: álláspontját akkor azzal indokolta, hogy nem került be a tervezetbe sem a kisebbségi nyelvek elismerése regionális nyelvként, sem a hagyományos térségek különleges jogállásának lehetősége. A pozitívumok közt említette, hogy az alkotmánymódosítás szövegtervezete elismeri a nemzeti kisebbségek szerepét a román állam kialakulásában, lehetővé teszi számukra a nemzeti jelképek szabad használatát, valamint saját döntéshozó és végrehajtó testületek létrehozását az identitásuk megőrzését érintő hatáskörökkel.
Crin Antonescu szenátusi elnök, az alkotmánymódosító parlamenti különbizottság elnöke szerint hétfőn és kedden csak formai kiigazításokat végeztek a tavaly nyáron előkészített tervezeten, a szakértői véleményezések alapján.
Máté András tájékoztatása szerint a majdani régiókon belüli közigazgatási alegységek létrehozásának lehetőségét az RMDSZ javasolta. Ezek az alegységek ugyanúgy hatásköröket kapnának, mint a régiók. Hogy pontosan milyen hatásköröket, ezt majd sarkalatos törvényben fogják szabályozni. Máté nem titkolta: a javaslattal az volt a szándék, hogy ha már nem sikerült kivédeni a közigazgatási régiók megalakítását, akkor legalább Székelyföld, mint „hagyományos térség” kaphasson egy fajta önállóságot. „Ám ugyanilyen önállóságot kérhet majd az alkotmány alapján egy nagyobb régión belül teszem azt Dobrudzsa is” – mondta a maszol.ro-nak Máté
Az alkotmánymódosítás tervezetét ezután normakontrollnak vetik alá, újabb véleményezésre küldik a Velencei Bizottsághoz (az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testületéhez), és a kormánykoalíció tervei szerint áprilisig megvitatja a bukaresti parlament. A tervezetet mindkét háznak kétharmados többséggel kell elfogadnia, ha pedig különböző formában szavazzák meg, akkor a két ház együttes ülésén háromnegyedes többség dönthet a tervezet végső formájáról.
A módosított alkotmány akkor lép hatályba, ha azt - a parlamenti szavazás után egy hónapon belül - érvényes népszavazás is megerősíti. Az alkotmánymódosító referendumot a május 25-i Európai Parlamenti választásokkal egy időben készül megrendezni a román kormánykoalíció.
Cs. P. T./MTI
maszol.ro,

Akinek sikerült kimozdítana helyéből Szász Jenőt
KISZ-es múltjáról, a párttagság megtagadásáról, polgármesteri tevékenységéről beszélt Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere kedden délután a Kolozsvár Társaság vendégeként. A találkozón Egyed Péter filozófus, egyetemi tanár és Csoma Botond városi tanácsos faggatta.
Mivel az egyes városok életútján számos tapasztalat felgyűlt, az erdélyi magyar közösségek pedig egymásra vannak utalva, a Kolozsvár Társaság fontosnak látta, hogy alpolgármestereket és polgármestereket lásson vendégül – erről Egyed Péter szólt köszöntőbeszédében annak kapcsán, hogy Szatmárnémeti, Arad, Nagyvárad és Sepsiszentgyörgy is képviseltette már magát az egyesület sorozatában.
Székelyudvarhely több ponton is kötődik Kolozsvárhoz, folytatta: a kincses városban született Szabó Dezső író tanított a székelyföldi városban, Dávid Gyula irodalomtörténész, a Kriterion Könyvkiadó szerkesztője „Kolozsvár és Udvarhely között élt”.
Bunta a rendszerváltás előtti utolsó évekkel kezdte az életút felvázolását. Elmondta, 1989 előtt szerették volna, ha párttag lesz, ő azonban visszautasította ezt – igaz, a gimnáziumban egy éven át ellátta a KISZ-titkári feladatot, az akkori igazgató kérésére.
A kilencvenes évek elején magánvállalkozó lett, majd 1992-ben Székelyudvarhely alpolgármestere. Az ezredfordulón a megyei tanács alelnöke lett, majd az első mandátum után elnöke: saját munkáját értékelve elmondta, sem előtte, sem utána nem történt annyi fejlesztés a megyében, mint az ő ideje alatt.
Nagyváradi és katolikus
Politikai pályafutása több szempontból is érdekes, egyrészt mert korábban Székelyudvarhely arról volt ismert, hogy RMDSZ-es jelölt nem ülhetett be a polgármesteri székbe, másrészt mint nagyváradi születésű, azt mondták neki, nem helybéliként és nem katolikusként nem túl jók az esélyei a vezető pozíciók betöltésére:
„Többszörösen kisebbségi helyzetben voltam, és mégis sikerült kimozdítanom a helyéről Szász Jenőt” – mondta, hozzátéve, véleménye szerint az akkori kampány, a Nyirő-újratemetéssel együtt egy sötét történetnek számít.
Székelyudvarhely kapcsán elmondta, 1994-1996 között vezető szerepet kapott a város, de az egymásnak feszülés, az üres szólamok miatt „kipukkadt” ez a pozíció. Emellett persze a szomszédok, mint Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy fejlődtek, lekörözték őket.
– Pedig súlya van annak, hogy Udvarhelyen 35-40 ezer ember él, amelynek 96 százaléka magyar, nekünk feladatokat kell ellátnunk – fogalmazott a polgármester.
Kustán Magyari Attila

Az EBESZ szakértőivel találkozott az RMDSZ főtitkára
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) küldöttségével találkozott kedden Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. A kolozsvári tárgyalások napirendjén a nemzetpolitika, a decentralizáció és az alkotmánymódosítás terén tett RMDSZ-javaslatok, valamint a magyar kisebbséget érintő kulturális, nyelvhasználati és oktatási kérdések szerepeltek.
Az RMDSZ sajtóirodájának szerdai közleménye szerint az EBESZ-t William Romans és Stéphanie Marsal, a kisebbségügyi főbiztos tanácsadói képviselték. A találkozón jelent volt Hegedüs Csilla, a szövetség kultúráért felelős főtitkárhelyettese és Magyari Tivadar oktatásügyi főtitkárhelyettes.
Az alkotmánymódosítás és a régiók átszervezésével kapcsolatban Kovács Péter hangsúlyozta: ezek hosszútávon jelentősen meghatározzák a magyar kisebbség életét. ,,Az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója által május 14-én benyújtott alkotmánymódosító javaslatok pont ezekre, a romániai magyar közösség érdekeit befolyásoló cikkelyekre térnek ki” – magyarázta a főtitkár. Hozzátette: ezek közül az egyik legfontosabb a nemzetállami kitétel törlése az 1-es cikkelyből, valamint a nemzeti kisebbségek államalkotó tényezőként való elismerése, amellyel az RMDSZ azt szeretné egyértelművé tenni, hogy a Romániában élő kisebbségek nem másodrendű állampolgárok.
A küldöttségnek tartott ismertetőjében Kovács Péter elmondta: az RMDSZ regionális szinten kéri a magyar nyelv hivatalos elismerését, támogatja a kisebbségek arányos jelenlétét az állami intézményekben, valamint szorgalmazza a helyi autonómia intézményesítését a helyi önkormányzatok által, ugyanakkor a régióátszervezés tekintetében a szövetség álláspontja szerint a jelenlegi fejlesztési régiók adminisztratív hatáskörrel való felruházása nagy hiba lenne.
Az EBESZ-küldöttség tagjainak kérdésére Kovács Péter kifejtette: az anyanyelv védelme és szabad használata olyan kulcsfontosságú kérdés, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség semmiféle engedményt nem hajlandó tenni. „A szövetség az elmúlt 24 évben megteremtette a törvényes feltételeit annak, hogy a romániai magyar közösség szabadon használja az anyanyelvét, valamint nemzeti szimbólumait és jelképeit, azonban sok esetben a törvény alkalmazása akadozik” – jelentette ki.
A tanácskozáson érintették a 2014-es európai parlamenti választások témakörét is, ezzel kapcsolatban a Főtitkárság vezetője kijelentette: a Velencei Bizottság ajánlásával megegyezően, az RMDSZ is kivitelezhetetlennek tartja, és nem támogatja a májusi EP-választások és az alkotmány módosításáról szervezett népszavazás összevonását, mert így az európai témák háttérbe szorulnának.
Az EBESZ-küldöttség kolozsvári tájékozódása előkészíti az új kisebbségügyi főbiztos, Astrid Thors február második felére tervezett romániai látogatását.
maszol/közlemény,

Sipos Zoltán
IDŐ VASFOGA
Megnéztük: a "magyar" ügyek nem évülnek
Az új Büntetőtörvénykönyvnek köszönhetően számos "húzós" név úszhatja meg a börtönbüntetést. Magyarok nem igazán lesznek közöttük.
Számos nagy név, többek között Miron Mitrea és Mihai Necolaiciuc büntetőügye is elévülhet 2014-ben, az új Büntetőtörvénykönyv életbe lépésével.
Ennek oka az, hogy a Btk. egy sor bűncselekmény esetében kisebb büntetéseket ír elő, az elévülés ideje pedig az adott bűncselekményre kiszabható maximális büntetéstől is függ.
Mivel a Mikó-ügyet és Nagy Zsolt privatizációs dossziéját leszámítva viszonylag újkeletűek, a magyar vonatkozású büntetőügyek nem évülnek el egyhamar.
A Mikó-ügy határeset
Valószínűleg csak a Mikó-ügy egyik vádlottja, Marosán Tamás lélegezhet fel az új büntetőtörvénykönyv életbe lépésével. Az ő helyzete azért más, mert nem volt köztisztviselő az épület visszaszolgáltatásának pillanatában.
A Mikó kollégium épületét visszaszolgáltató bizottság másik két tagja, Markó Attila és Silviu Clim ügye azonban várhatóan nem fog egyhamar elévülni. Mivel a vád szerint az okozott kár nagy összegű, a hivatali visszaéléssel vádolt tisztségviselők maximális lehetséges büntetése több, mint 10 év.
Az új Btk. szerint az ilyen bűncselekmények elévülési időszaka 10 év, és ezt a nyomozás elkezdésének a pillanatától (2007) kezdve számolják. Így tehát Markó Attila ügye leghamarabb 2017-ben évülhet el.
A stratégiai privatizációs dossziéról nem tudni
Mivel az ügyészség sehol nem részletezi, hogy mi volt azon bűnszövetkezet célja, amit a vád szerint Nagy Zsolt és Kerekes Gábor támogatott, ezért ennek az ügynek az elévülési idejét nem lehet kiszámolni. A Legfelsőbb Bíróság (ICCJ) indoklása a december 7.-i ítéletről fogódzót nyújthat, erre azonban egyelőre még várni kell.
Valószínűleg Olosz Gergely sem menekül
A befolyással való visszaéléssel vádolt RMDSZ-es volt honatya, Olosz Gergely ügye sem fog elévülni. Az új btk. szerint a befolyással való visszaélés maximális börtönbüntetése 7 év – ennek a bűncselekménynek az elévülési ideje 8 év. Mivel a Korrupcióellenes Ügyészség 2010-ben kezdett el nyomozni Olosz villamos energia-ügyletével kapcsolatban, az elévülés 2018-ra várható. Borboly Csaba ellen tavaly emeltek vádat
A Hargita megyei tanácselnök és vádlottársai esetében – mivel tavaly emeltek vádat ellenük – az elévülés igazából fel sem merül.
A 131-es megyei út felújításával kapcsolatban az ügyészség egy sor vádat fogalmazott meg Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke, Sófalvi László volt tanács-alelnök, Pálffy Domokos tanácsos és Csiszér Botond-Benedek, a megyei tanácsnak alárendelt útügyi igazgatóság ügyvezetője ellen. Többek között hivatali visszaélés, okirathamisításra való felbujtás, illetve Pálffy esetében összeférhetetlenség a vád.
Szintén nem áll fenn az elévülés lehetősége abban a dossziéban, amelyben Borbély László volt környezetvédelmi miniszter tanácsosa, Szepessy Szabolcs ellen emeltek vádat, befolyással való üzérkedés segítése miatt. Az ügyben a politikus feleségét, Borbély Melindát hamis tanúzással vádolják. Borbély László ellen azért nem emeltek vádat, mert a képviselőház plénuma leszavazta a büntető eljárás elkezdését.
A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által összeállított vádirat szerint Borbély László környezetvédelmi miniszter két vállalkozót segített állami közbeszerzéseket nyerni. Cserében a Lescaci Com Srl. felújított egy olyan bukaresti lakást, mely a vád szerint de facto a miniszter birtokában van. A másik vállalkozó, Molnar Anton Petru a vád szerint felújította és kibővítette a miniszter marosvásárhelyi házát. A DNA azt állítja, a miniszter egyik esetben sem fizette ki a munkálatok ellenértékét.
Mivel saját rokonaikat alkalmazták képviselői irodájukban, Máté András Levente és Kerekes Károly képviselők ellen is folyamatban van egy-egy ügy. Mivel azonban az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség 2011-ben tett feljelentést, ezen ügyek elévülésében kár reménykedni.
Transindex.ro,

szerk. MELEGEN AJÁNLJÁK
Megszavazta a szexuális kisebbségekről szóló jelentést az EP
Sem Winkler, sem Sógor nem szavazta meg a jelentést. Úgy vélik, hogy az EP-ben a szocialisták és liberálisok kettős mércével mérnek, amikor kisebbségekről van szó.
Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége által 2013-ban kiadott, a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű (LGBT) személyekkel kapcsolatos felmérés szerint az előző évben az LGBT személyek 47%-a élt át szexuális irányultsága miatti megkülönböztetést vagy zaklatást, ezen belül a leszbikus nők (55%), a fiatalok (57%) és a szegényebb LGBT személyek (52%) voltak leginkább kitéve a megkülönböztetésnek. A felmérés szerint az LGBT személyek 26%-át érte támadás, vagy erőszakkal való fenyegetés a szexuális irányultságuk vagy nemi identitásuk miatt (a transznemű személyek 35%-át). A megtámadottak mindössze 10%-a érez magában bátorságot ahhoz, hogy rendőrségi bejelentést tegyen a megkülönböztetésről, és csak 22% jelenti be az erőszakot vagy a zaklatást. A megkérdezettek 32%-át éri megkülönböztetés a lakhatás, az oktatás vagy az egészségügyi ellátáshoz, a különböző termékekhez vagy szolgáltatásokhoz való hozzáférés során; emellett 20%-ukat éri megkülönböztetés munkahelyi vagy szakmai környezetben (a transznemű személyek 29%-át). A helyzet javítására készített az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) jelentést, amiről ma szavazott az Európai Parlament. A 394 szavazattal, 176 ellenszavazat és 72 tartózkodás mellett elfogadott jelentés a tagállamokra nem kötelező érvényű.
Az Európai Parlament zöld, szocialista és liberális parlamenti csoportjai voltak a jelentés támogatói, míg az Európai Néppárt parlamenti csoportján belül a képviselők szabadon szavazhattak.
Winkler Gyula EP-képviselő a Transindex megkeresésére úgy nyilatkozott, hogy a jelentés ellen szavazott, ugyanis tekintettel szeretett volna lenni az erdélyi társadalmi helyzetre, ahol többségében konzervatív a magyar közösség ebben a kérdésben, valamint azért, mert úgy gondolja, hogy az EP többet foglalkozik kisebb súlyú problémákkal, mint a nagyobbakkal, amilyen például az őshonos kisebbségek helyzete lenne.
Sógor Csaba EP-képviselő is a jelentés ellen szavazott, azonban szerinte ez inkább egy politikai döntés volt részéről. A szakbizottságokban az eredeti jelentés több pontban történt módosításáról szavazó Sógor szerint nem lehet struccpolitikát folytatni a szexuális kisebbségek kapcsán. Ugyanakkor szerinte a szocialista és a liberális európai parlamenti pártok képviselői kettős mércével mérnek, amikor nem veszik figyelembe az őshonos kisebbségeket, és erre adott választ a szavazatával.
A Lunacek-jelentés
A raportőr után Lunacek-jelentésnek is nevezett jelentés fő célja az LGBTI (leszbikus, homoszexuális, biszexuális, transznemű és interszexuális) személyek diszkriminációjának a megakadályozása, illetve az érvényben lévő rendelkezések hatékonyabbá tételére. A jelentésben megfogalmazódik az is, hogy egy átfogó uniós szakpolitika szükséges a helyzet javítására.
A jelentés célja a kisebbségek fokozott védelmét előirányzó EU-s irányelvek eredményességének a növelése, valamint átfogó EU-s szakpolitika kidolgozása az LGBTI személyek alapvető jogainak védelmére, olyan területeken, mint a foglalkoztatás, az oktatás, az egészségügy, az áruk és szolgáltatások, a családpolitika, a mozgás szabadsága, a véleménynyilvánítás szabadsága, a gyűlölet-bűncselekmények, vagy a menedékjog. Az állásfoglalás egyértelműen leszögezi, hogy az átfogó szakpolitikának tiszteletben kell tartania a tagállami kompetenciákat.
A jelentés kompromisszumos változata került a plenáris ülés elé, ugyanis a különböző szakbizottságok módosító javaslatai révén a konzervatív és a progresszív oldal is változtatott a jelentés szövegén.
A büszkeségnapi felvonulás és a gyűlöletbeszéd kérdése
A tagállamoknak biztosítaniuk kell a gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülését, különösen ami a büszkeségnapi felvonulásokat és a hasonló eseményeket illeti, azáltal, hogy biztosítják ezen események jogszerű lebonyolítását, illetve a résztvevők hatékony védelmét. A jelentés javaslata szerint a tagállamoknak nem szabad olyan jogszabályokat elfogadniuk, illetve újra kell gondolniuk azokat a már érvényben levőket, amelyek korlátozzák a véleménynyilvánítás szabadságát a szexuális irányultság és a nemi identitás vonatkozásában.
A jelentés arra is javaslatot tesz, hogy az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa vegye fontolóra, hogy azok a tagállamok kapjanak megfelelő reakciót, amelyek a szexuális irányultság és a nemi identitás vonatkozásában a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó jogszabályokat fogadnak el, és ezzel megsértik az Európai Unió alapértékeit.
A jelentés javaslata szerint a bizottságnak nyomon kell követnie a szexuális irányultsághoz, a nemi identitáshoz és a nemi önkifejezéshez kapcsolódó speciális kérdéseket, és e téren támogatást kell nyújtania a tagállamok számára, különösen akkor, amikor a bűncselekményeket az áldozat személyes tulajdonságaihoz köthető előítélet vagy megkülönböztetés alapján követték el.
A rasszizmus vagy idegengyűlölet bizonyos formái ellen a büntetőjog eszközeit biztosító uniós keretszabályzást az előítéletes bűncselekmények és a szexuális irányultságon alapuló gyűlöletre uszításra is ki kellene terjeszteni, javasolják a képviselők. Az érintett ügynökségekkel együtt a bizottságnak támogatnia kell a tagállamok között a bevált gyakorlatok cseréjét a rendőri szervek, az ügyészségek, a bírák, illetve az áldozatok támogatói szolgálatainak képzése és oktatása terén.
A jelentés szerint a tagállamoknak nyilván kell tartaniuk és ki kell vizsgálniuk az LGBTI-személyek elleni gyűlölet-bűncselekményeket, és büntetőjogi szabályokat kell elfogadniuk a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló gyűlöletre való uszítás tiltására.
A jelentés más javaslatai
- a bizottságnak támogatnia és koordinálnia kell a bevált gyakorlatok cseréjét a tagállamok között a nyitott koordinációs módszer segítségével, illetve nyomon is kell követnie azt;
- a bizottságot és a tagállamokat ösztönözni kell arra, hogy az érintett ügynökségekkel és az Eurostattal együtt rendszeresen összegyűjtsék a vonatkozó és összehasonlítható adatokat az LGBTI-személyek helyzetéről az Unióban, miközben teljes mértékben tiszteletben tartják az uniós adatvédelmi szabályokat;
- az érintett ügynökségekkel együtt a bizottságnak és a tagállamoknak ösztönözniük kell a nemzeti esélyegyenlőségi szervek, a nemzeti emberi jogi intézmények és az LGBTI-személyek alapvető jogainak előmozdításával és védelmével megbízott egyéb szervezetek számára nyújtott képzést és kapacitásépítést; - az érintett ügynökségekkel együtt a bizottságnak és a tagállamoknak törekedniük kell arra, hogy a polgárok megismerjék az LGBTI-személyek jogait.
- a Bizottságnak útmutatást kell adnia arra vonatkozóan, hogy hogyan biztosítható úgy a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog és a családegyesítés joga, hogy közben a tagállami hatóság „tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti jogszabályai által jogilag elismert családok valamennyi formáját". - a képviselők szerint „a tagállamoknak be kell vezetniük vagy felül kell vizsgálniuk a nemi hovatartozás jogi elismerésének folyamatait abból a célból, hogy teljes mértékben tiszteletben tartsák a transznemű személyek méltósághoz és testi épséghez való jogát".
Az ellenkampányban a következőt írta alá tiltakozásul 209 ezer fő:
Nem sokkal azután, hogy az Estrella jelentés elutasításra került az Európai Parlament baloldali képviselői azonnal benyújtották az új Lunacek jelentést. Az Önök segítségével ezt is – csakúgy, mint ahogy az Estrela jelentést is kivédtük – semlegesíthetjük.
Febr. 3-án fog szavazni az Európai Parlament a jelentésről, ami hivatalosan az “EU ütemterv a szexuális orientáción ill. nemi identitáson alapuló homofóbia és diszkrimináció ellen” néven fut.
A Lunacek jelentés az LGBT* (magyarul: Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok és Transzneműek, rövidítve LMBT) lobbi próbálkozása arra vonatkozóan, hogy különleges jogokat harcoljanak ki maguknak, és céljaikat minél szélesebbre terjesszék, ill. minél több helyen jobban napirendi ponttá tegyék a tagállamokban. Azt állítják, hogy csak egyenlő jogokat akarnak, de ez nem igaz.
Amennyiben elfogadásra kerül ez a javaslat, az EU intézmények és a tagállamok kötelesek lesznek részt venni egy átfogó homoszexuális mainstreaming (~érvényesítés) megvalósításában a közpolitika valamennyi területére vonatkozóan, beleértve nemcsak az egészségügy és az oktatás alapvető nemzeti kompetenciáit, de a foglalkoztatási, menekültügyi, és külkapcsolatok területét.
A Lunacek jelentés, egy az egész EU-ra kiterjedő, az LMBT közösségek érdekeit előtérbe helyező vétó mechanizmus kialakítására vonatkozó javaslatot is tartalmaz, ami azt jelenti, hogy semmilyen jövőbeni EU jogszabály nem állhat szemben a homoszexuális és leszbikus aktivisták érdekeivel.
Ez a tervezett ütemterv azért is veszélyes, mert arra is felhasználható lesz a jövőben, hogy a tagállamokkal elismertesse az egynemű párok „házasságát”. Minderre nagyon alattomos és burkolt módon kerülne sor: pl. „minden hivatalos anyakönyvi dokumentum automatikus elfogadtatása és érvényesítése” kérvénye révén. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy azok a tagállamok, melyek az egynemű párok „házasságát” a maguk törvénykezése alapján nem ismerik el, tehát nem elfogadott az adott országban, az EU jog által mégis arra lennének kényszerítve, hogy elfogadják egy másik tagállamban kötött azonos nemű pár „házasságát”.
A jelentés egy olyan jövőképet tár elénk ahol:
· a tagállamokat lehetne arra kötelezni, hogy „engedélyezzék az azonos neműek házasságát” a jelentésre való (téves politikai ) hivatkozással..
· az egynemű párok valamennyi tagállamban teljes hozzáféréssel bírnának az örökbefogadások, a mesterséges megtermékenyítések és a béranyaság területén is.
· garantálva lenne a gyülekezés és önkifejezés szabadsága a meleg aktivisták számára, és megnyílna az út a „gyűlöletbeszéd” és „gyűlölet-bűncselekmény” jogi fogalmak alkalmazásának lehetőségére is, melyet kimondottan az evangélium hirdetői, és más, homoszexualitást ill. meleg lobbit ellenzők kritikáinak elhallgattatására használnának fel. Ezzel, az Európai Parlament az EU-t és a tagállamokat egy kettős mérce alkalmazására kényszerítené: korlátlan szólásszabadságot a meleg közösségnek, de korlátozott szabadságot a lehetséges kritikusok számára.
A legriasztóbb azonban az, ami hiányzik a jelentésből. A javaslat nem rendelkezik a szülők gyermekeik nevelésére és oktatására vonatkozó jogainak védelméről, valamint arról, hogy megvédhessék gyermekeiket a helytelen/nem megfelelő homoszexuális propagandától, vagy lelkiismereti okokból tiltakozhassanak ezek ellen. (A szavazást komoly ellenkampány előzte meg. A citizengo.org-on található online petíciót eddig 209.103-an írták alá.)

Újabb bírság diszkriminációért Dorin Floreának
Hátrányos megkülönböztetésért 8000 lejes bírságot szabott ki Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesterre szerdai ülésén az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), amiért a polgármester nem gondoskodott a marosvásárhelyi iskolák kétnyelvű feliratozásáról.

A diszkriminációellenes tanács döntése egyébként arra is kötelezi a demokrata-liberális párti elöljárót, hogy egy helyi román és egy helyi magyar nyelvű újságban is megjelentesse a testület szerdai határozatát.
A CEMO-nak nem ez az első győzelme az iskolások kétnyelvűsítéséért folytatott küzdelemben, mint ahogy Floreát se most bírságolta meg először a diszkriminációellenes tanács. A polgármestert tavaly a roma közösség méltósághoz való jogának megsértése miatt marasztalták el, akkor 4000 lejes bírság kifizetésére kötelezték.
Amint arról beszámoltunk, tavaly novemberben elkezdődött a kétnyelvű táblák kihelyezése a város iskoláiban, a CEMO-nak viszont ezek miatt is panaszt kellett emelnie. A magyar táblákon ugyanis az intézmény neve a román helyesírási szabályok szerint, idézőjelben jelenik meg, holott ez így helytelen. A civil szervezet egy listát is benyújtott a polgármesteri hivatalhoz arról, hogyan kell helyesen lefordítani a tanintézetek nevét.
Székelyhon.ro,

Márton Zoltán: nem mindegy, hogy „románoznak”, vagy szavazati jogot adnak
A magyarországi országgyűlési választásokról és a regisztrációról Makfalva polgármesterét, az MPP színeiben mandátumot szerzett Márton Zoltánt kérdeztük.
– Fontosnak tartja-e a regisztrációt?
– Jómagam regisztráltam és bárkinek szívesen segítek, aki elakad, vagy esetleg neki sem fog az elektronikus regisztrálásnak, mondjuk „gépallergia” miatt. Ez egy lehetőség, és egyben amolyan névsorolvasás is. A regisztráltak létszámából komoly nemzetpolitikai következtetéseket lehet majd levonni. – Részt vesz-e a választásokon? Miért fontos ez?
– Természetesen részt kívánok venni, hogy visszaigazoljam ennek a szerzett, vagy inkább biztosított jognak a szükségességét. Az más kérdés, hogy a külhoni szavazatokat én egy kicsit másként értékelném, de úgy vélem, ez egy kezdet és rajtunk is múlik, hogy bal, vagy jobb lábbal lépjük az elsőt. – Hogy látja, Erdély, Székelyföld, Makfalva viszonylatából, milyen kapcsolata van Magyarországgal?
– Magyarország, Erdély és a Székelyföld csak jó kapcsolatot ápolhat egymással. Ez nem kívánságműsor, hanem létszükséglet. Amikor nemzeti kormány van Budapesten, akkor ez hatványozottan érvényes. Nekünk, makfalviaknak nagyon jó kapcsolataink vannak Magyarországon, de ez annyira természetes, hogy szinte álságos is ezzel dicsekedni. Püspökladány testvértelepülésünk, de tagja vagyunk a Kárpát-medencei Szentkirály Szövetségnek is, a község Székelyszentistván nevű faluja által. Természetesen a korábbi személyes és baráti kapcsolataink most a község javát is szolgálják, de ez megint természetes, hiszen egy nemzet vagyunk.
– Terveit, a község fejlődését befolyásolja-e a budapesti kormány, számít-e az ottani helyzet?
– Mivel már hagyománnyá lett, hogy lecsípnek a megyei költségvetés osztása során a makfalvi „osztalékból”, magyarországi támogatásokból is pótolnunk kell a hiányt. Mi vagyunk Maros megye egyetlen nem RMDSZ-es magyar önkormányzata és ezt a lakosoknak „nyilvánvalóan” érezniük kellene. A jó magyarországi kapcsolataink mindenképpen előnyt jelentenek, amelyek nem mindig pénzben hoznak hasznot. Támogatásainkat általában a nyílt pályázati rendszerből sikerül megszereznünk, de vannak magántámogatóink, akik nem politikai alapon, hanem a személyes, vagy a közösségi szimpátia mezsgyéjén segítenek bennünket. Minden anyagi nyomorúságtól függetlenül, nem lehetünk közömbösek a magyarországi helyzet iránt, legyen az politikai, társadalmi vagy gazdasági természetű. Nem lehet mindegy nekünk, hogy „23 millió románoznak”, amikor rólunk van szó, vagy szavazati jogot biztosítanak a számunkra.
Gáspár Botond

Erdélyi magyarnak lenni – könyvbemutató Csíkszeredában
Lakó Péterfi Tünde Erdélyi magyarnak lenni című könyvét szerdán este mutatták be Csíkszeredában a Három Székely Fogadóban. A szerzőt és a könyvet Z. Nagy István méltatta.
Lakó Péterfi Tünde az „egybanis asszony”-ként híresült el, aki az Itthon vagyunk civil csoport aktivistája, blogíró, és az elmúlt évben az összefogás, a tántoríthatatlan civil magatartás jelképévé vált nemcsak Marosvásárhelyen, hanem egész Székelyföldön. A vhegy.com portál az Év emberévé választotta.
„Lakó Péterfi Tünde által fellobbantott szikra, összefogás, az általa képviselt civil magatartás jelenti az egyetlen esélyét a vásárhelyi magyar közösség megmaradásának. Éljünk egyperces esélyeinkkel, írjuk le, mondjuk ki, ami bánt, ami sért, amit nem találunk természetesnek. Mert rajtunk, civil polgárokon múlik, hogy élhetővé tudjuk-e varázsolni környezetünket” – hangsúlyozta a könyvet méltató Z. Nagy István. A könyv a Vanegypercem elnevezésű blogon közölt írásokból született, amelyek a 2013-as év marosvásárhelyi történéseit járják körül.
Lakó Péterfi Tünde két évtized távollét után tért vissza Marosvásárhelyre, ahol azt tapasztalta, hogy nemcsak kevesebb lett a magyar, de korlátozzák az anyanyelvhasználatukban őket. „Arra gondoltunk, hogy a piacon szinte mindenki megfordul, és ha ott látják, hogy minden két nyelven szerepel, akkor az egy idő után természetessé fog válni” – emelte ki a kötet szerzője. Megítélése szerint nem az ő személye fontos ez ügyben, hanem, hogy mindannyian összefogtunk és meg tudtuk mutatni, hogy összetartozunk. „Nem feltétlenül a nagy horderejű dolgokkal kell kezdeni a jogérvényesítést. El kell mondanunk, hogy itthon vagyunk, erdélyi magyarok vagyunk!” – összegzett Lakó Péterfi Tünde.
Iochom Zsolt

Ha nem vagyunk ott Brüsszelben, nélkülünk döntenek!
Közel hét éve képviseli az erdélyi magyarságot az Európai Parlamentben és májusban újabb megmérettetésre készül. Mint mondja, fontos ott lennünk, ahol az európai döntéseket hozzák, hiszen olykor egy-két szavazaton múlik akár a mezőgazdasági támogatás is. Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője nem csupán kisebbségvédelmi munkájáról ismert, sokan ugyanis Erdély kulturális nagyköveteként is emlegetik. Vele beszélgettünk Európai Uniós témákról, a brüsszeli jelenlét fontosságáról.
- Az RMDSZ színeiben közel hét éve képviseli az erdélyi magyarságot az Európai Parlamentben. Megbizatásának melyek a legfontosabb eredményei?
- Az elmúlt idő alatt azt tartottam fontosnak, hogy ebben a nemzetközi környezetben, ahol Európa és a világ problémáival is foglalkoznunk kell, a kisebbségek ügye is napirenden legyen. Sokszor alakul úgy, hogy az európaiak számára el kell magyaráznunk sajátos helyzetünket. Sokan nem tudják, hogy a Kárpát-medence keleti részében, Romániában több magyar él, mint néhány tagállam teljes lakossága. Az sem magától értetődő mindenkinek, hogy mi továbbra is magyarként kívánunk élni ebben az országban. Mi komolyan gondoljuk, hogy ezeréves szülőföldünkön jogokat szeretnénk kivívni magunknak. Államalkotó tényezőként, ugyanakkor közösségként, a magyar nemzet részeként és nem utolsó sorban európai polgárként szeretnénk Romániában élni, gyarapodni és erősödni. Sosem mulasztottam el ezeket a kérdéseket az Európai Parlamentben is napirendre tűzni, felemeltük a hangunkat a Mikó-ügy, a MOGYE-ügy, vagy éppen a regionalizációs felosztás kapcsán is, de arról is gondoskodtunk, hogy például a Székelyek Nagy Menetelésének üzenete Brüsszelbe is eljusson.
- A szakmai munka nem mindig látványos, néha bonyolult is az egyszerű ember számára. Azt azonban annál inkább érzékeltük, hogy munkája során az erdélyi magyarság kulturális és hagyományos jellegével is igyekszik megismertetni az európai közönséget. Miért tartja fontosnak, hogy Brüsszelben és Strasbourgban az értékeinket is bemutassuk?
- Európa fővárosában nem elég csupán elmondani azt, hogy Romániában él egy közel másfélmilliós magyar közösség, hanem ezt meg is kell mutatni nekik. Megfoghatóvá kell tenni, át kell adni azokat az értékeket, amelyek a sajátjaink és amelyekkel természetesen az öreg kontinenst is gazdagítjuk. Kivittük Brüsszelbe a borvizeinket, a székely pityókát, a bélteki borokat, a táncainkat, de számos alkalommal tartottunk olyan szakmai beszélgetéseket, ahol közösségünk múltjáról, jelenlegi helyzetéről hosszasan értekeztünk. Azt gondolom, hogy Európa sokkal inkább megért bennünket, ha nem egy panaszkodó, állandó segítségre szoruló közösség képét mutatjuk magunkról, hanem egy olyan közösségét, amelyet érdemes és hasznos támogatni.
- Idehaza azt látjuk, hogy Brüsszel nem foglalkozik a kisebbségek helyzetével helyette inkább a tyúkketrec méretével, vagy az uborkagörbülettel van elfoglalva. Mit tud mondani azoknak az embereknek, akik elvesztették a bizalmukat az Európai Unióval szemben?
- Azt tudom mondani, hogy ne tegyék. Valóban azt látjuk, hogy az Európai Unió lezárja azzal a kisebbségi témát, hogy ez tagállami hatáskör, megfogalmaz néhány ajánlást, amelyek mentén Románia eldöntheti, hogyan kezeli az erdélyi magyarság helyzetét. Ez a jelenlegi képlet. Európa azonban már azt is érzi, hogy jobban bele kell szóljon az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetének kezelésébe. Idő kérdése, hogy ez mikor történik meg. Korábban a mezőgazdasági, most pedig a migrációs kérdések is tagállami hatáskörből egyre inkább uniós szintérre kerülnek, ez a folyamat a kisebbségvédelem területén is elkerülhetetlen lesz. Nekünk erdélyi magyaroknak nem mindegy, hogy ott vagyunk-e az Európai Parlamentben, amikor ezek a folyamatok lezajlanak. Az uborkagörbület kapcsán pedig azt gondolom, hogy ebben a médiának van az egyik legnagyobb felelőssége, hiszen ezt mutatja meg az embereknek, nem a szakmai munkát, mert az unalmasabb, bonyolultabb. Nem igaz, hogy az EU fontosabbnak tartja ezeket a kérdéseket, de valóban foglalkoznia kell ezekkel is. Miközben két milliárd ember éhezik a világban, az élelmiszeripar egy nyereséges iparág, ezért az Európai Uniónak ennek szabályozásával is foglalkoznia kell, azért, hogy akármit ne tudjanak megetetni velünk. Hét éve vagyunk az Európai Unió tagjai, ez idő alatt Erdély arculata is pozitívan változott. Mindenkinek érdemes szétnéznie a saját közösségében, mert számos olyan infrastrukturális fejlesztés van, amelyek az Európai Unió támogatáspolitikájának köszönhetően valósultak meg.
- Május 25-én európai parlamenti választások lesznek. Ön is jelezte már, hogy újabb mandátumot vállalna.
- Valóban folytatni kívánom mindazt amit eddig csináltam. A megszerzett tapasztalataimra alapozva azért fogok dolgozni, hogy az erdélyi magyarság ügye továbbra is napirenden legyen az Európai Parlamentben. Ha nem vagyunk ott, nélkülünk döntenek. Ez ennyire egyszerű. Az erdélyi magyarság nem engedheti meg magának, hogy ne legyen európai képviselete, mert akkor román kollégáink elmondhatnák Brüsszelben, hogy Erdélyben meg van oldva a kisebbségi kérdés. Néha egy-két szavazaton múlik például a mezőgazdasági támogatás is, számunkra nagyon fontos a hegyvidéki gazdálkodás támogatása. Ebben a témában én magam is több alkalommal szerveztem szakmai fórumot, hogy lássák Brüsszelben: nekünk milyen anyagi forrásokra van szükségünk.
szatmár.ro,

2014. február 6.
Az EBESZ szakértői küldöttsége Kolozsváron
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) küldöttségével találkozott tegnap Kolozsváron Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Napirenden szerepeltek az RMDSZ nemzetpolitikai, a decentralizációval kapcsolatos, illetve az igazságszolgáltatási rendszerre vonatkozó alkotmánymódosító javaslatai, valamint a magyar kisebbséget érintő kulturális, nyelvhasználati és oktatási kérdések.
Az EBESZ-t William Romans és Stéphanie Marsal, a kisebbségügyi főbiztos tanácsadói képviselték, valamint a találkozón jelent volt Hegedüs Csilla, a Szövetség kultúráért felelős főtitkárhelyettese és Magyari Tivadar oktatásügyi főtitkárhelyettes.
Az alkotmánymódosítás és a régiók átszervezésével kapcsolatban Kovács Péter hangsúlyozta: ezek a témák hosszútávon jelentősen meghatározzák a magyar kisebbség életét.
Kovács Péter szerint a május 14-én benyújtott alkotmánymódosító javaslatok pont ezekre, a romániai magyar közösség érdekeit befolyásoló cikkelyekre térnek ki. Ezek közül az egyik legfontosabb a nemzetállami kitétel törlése az 1-es cikkelyből, valamint a nemzeti kisebbségek államalkotó tényezőként való elismerése.
A küldöttségnek tartott ismertetőjében Kovács Péter elmondta: az RMDSZ regionális szinten kéri a magyar nyelv hivatalos elismerését, támogatja a kisebbségek arányos jelenlétét az állami intézményekben, valamint szorgalmazza a helyi autonómia intézményesítését. Az EBESZ küldöttség kolozsvári tájékozódása előkészíti az új kisebbségügyi főbiztos, Astrid Thors február második felére tervezett romániai látogatását.
Paprika Rádió
Erdély.ma,

Koncertekre invitáló kápolnaavató Borszéken
A Lourdes-i Szűzanya tiszteletére építettek és koncerteznek Közadakozásból, téglajegyekkel, de önkormányzat és testvérvárosi összefogással is épült fel Borszék Lourdes-i Szűzanya tiszteletére ajánlott új kápolnája, melyben négy napos ünneppel, kulturális programmal ünnepli a közösség és a római katolikus egyház a létesítményt. Az új imahelyen koncertek csendülnek fel az ünnep minden napján, ahová mindenkit szeretettel vár a közösség.
Borszéken már hétvégén megkezdődtek az ünnepi szentmisék – egyelőre a városi kultúrházban, míg az Alsó Borszék új kápolnájában az utolsó simításokkal is végeznek az ünnephez, és a közösség felekezettől függetlenül teljes odaadással várja a kápolnaavató különleges koncertsorozatát – noha a felszentelt harangok (a nagy harang egy mázsás, a kicsi 15,5 kg súlyú) már hónapok óta szólnak a városban. A munkálatok vezetője, Balázs Tibor kántor és önkormányzati képviselő, már novemberben előjelezte: közel 4 milliárd régi lejt költöttek az építkezésre és berendezésre (csak a padok 20 ezer lejbe kerültek). A bő esztendő alatt felemelt kápolnát e hétvégén már fel is szentelik számos támogató adománya és munkája eredményeképpen.
Az építkezés az elengedhetetlen bővítési igényre hozott megoldást: a korábbi 100 hellyel szemben most 260 ülőhely van a padokban. Az építkezés fő támogatói a Polgármesteri Hivatal, Hargita Megye Tanácsa, Kurkó Gyárfás, Romaqua Rt és helyi vállalkozók voltak. A kibocsátott téglajegyekből több mint 23 ezer lej adomány gyűlt össze magánszemélyektől. Az Alsó Borszék központjából a fürdőtelepre felkanyarodó elő jobb bekötőút végén, a temető mellett épült kápolnában minden berendezés új: nyersanyagként kápolna belterében a fa uralkodik. A templomi ereklye Jakab Antal püspök kézírásos pecsétje, mely a Gyulafehérvári Érsekségről érkezett Borszékre. Ebben a kápolnában kap tehát helyet a rangos egyházi képviselettel és egész Gyergyószék papjai részvételével a kápolnaavató ünnep, melyre természetesen a borszéki, pappá szentelése után Szovátán szolgáló Bajkó Norbert atya máris hazatért paptársai kíséretében. A létesítményben szolgálatot teljesítők köszönik a borszéki híveknek az anyagi hozzájárulást, az önkéntes munkát, és köszönetet mondva minden támogatónak szeretettel meghívnak mindenkit az ünnepre. A kápolnaépítés előzményeiről és adományozókról részletes leírás található Farkas Aladár helytörténész Vasárnapban közölt cikkében.

Németh Zsolt: Tusványos „magyarosította el" a magyarországi elitet
Németh Zsolt szerint a Bálványosi Nyári Szabadegyetem 25 éves folyamata tette a magyarországi társadalomban identitásképző tényezővé a külhoni magyarsághoz való viszonyulást, mint fogalmazott Tusványos „magyarosította el" a magyarországi politikai elit széles rétegeit.
A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Bálványosi folyamat és nemzeti integráció című vitafórumon a folyamat elindítójaként tartott előadást csütörtökön Kolozsváron. Elmondta, az eleinte Bálványoson, majd Tusnádfürdőn megszervezett szabadegyetem katalizátorszerepet töltött be a Kárpát-medencei magyarság egymásra találásában. Ennek köszönhető, hogy a magyar politika felismerte, számára „a külhoni magyarok kérdése megkerülhetetlen probléma, de egyben fantasztikus lehetőség". Németh Zsolt szerint a román-magyar kapcsolatokban is Tusványosnak köszönhető, hogy vannak informális kapcsolatok a román és a magyar politikusok között, és egy széles magyarországi elit tett szert „tapasztalati alapokon nyugvó romániai terepismeretre".
Az államtitkár szerint másfél éve „egyfajta bizonytalanság, kiszámíthatatlanság" jellemzi a román-magyar államközi viszonyt, „de nem történt semmi helyrehozhatatlan visszalépés". Németh Zsolt úgy vélte, az év végére várható romániai elnökválasztás után van esély arra, hogy olyan konszolidáción menjen át a magyar-román viszonyrendszer is, amilyen a magyar-szlovák viszonyrendszerben bekövetkezett. „Remélhetjük, a választások elmúlása után újra bizalmi alapra lehet helyezni a viszonyrendszert" – fogalmazott Németh Zsolt.
A bálványosi folyamat erdélyi elindítója, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke úgy vélte, mind a státustörvény, mind a külhoniak magyar állampolgársága és az ezzel járó szavazati jog voltaképpen „Tusványos terméke". Az e kérdésekről folytatott tusványosi viták vezettek el a mai valósághoz – tette hozzá.
MTI

CEMO: számos intézményre nem került még fel a kétnyelvű homlokzati tábla
A Civil Elkötelezettség Mozgalom az egynyelvű iskolai homlokzati táblák ügyében 2013 szeptemberében jelentette fel a marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalt az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.
Ezt megelőzően 2011-ben, szervezetünk már panasz emelt az iskolai táblák miatt, akkor az ODT figyelmeztetésben részesítette a Polgármesteri Hivatalt. A tavalyi évben két ízben Maros megye kormánybiztosát is felszólítottuk, hogy kérje számon az iskolai intézmények homlokzati tábláinak hiányát, de mindhiába.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács a tavaly októberben tájékoztatta a polgármestert és a Polgármesteri Hivatalt a CEMO feljelentéséről, ennek következtében a hivatal válaszolt az ODT-nek, elismerte a mulasztást, és ígérte, hogy ezt hamarosan orvosolni fogja.
Novemberben elkezdődött az iskolai homlokzati tábláinak kihelyezési folyamata, igaz, számos helyesírási hibával és pontatlansággal (például az idézőjel helytelen használata a tulajdonnevek esetében). Ezeket jeleztük a Polgármesteri Hivatal fele, néhány hibásan megjelenített táblát be is vontak, és jelenleg (már két hónapja) javítják őket, míg más esetekben sort sem kerített a hivatal a táblacserére.
Decemberben a CEMO iskolai homlokzati táblák ügyében halasztást kért az ODT-től, mivel novemberben megjelentek az első kétnyelvű iskolai homlokzati táblák, viszont nem állíthattuk azt, hogy az ügy lezárult volna, mert számos iskolán még egynyelvű táblákat találtunk. Az ODT január végéig adott engedélyt a halasztásra, és ezután döntést hozott a kérdéses ügyben.
Tudomásunkra jutott, hogy a Polgármesteri Hivatal közleményt adott ki, amelyben azt állítja, hogy minden egyes iskolára felkerültek a kétnyelvű feliratok. A CEMO munkatársai ma, 2014. február 6-án, újból megvizsgálta a város iskoláinak és óvodáinak a homlokzatát, és még számos intézmény létezik még Marosvásárhelyen, amelyre nem kerültek fel a kétnyelvű homlokzati táblák, tehát a polgármester által állítottak nem tükrözik a valóságot, mindamellett, hogy a CEMO is örülne annak, ha ez a több mint egy évtizedes mulasztás már rég megoldódott volna.
Civil Elkötelezettség Mozgalom

Alkotmányos csapdák
Korai lenne még ünnepelni, hogy lám, jobbra fordulhat sorsunk, s ezt immáron Románia alkotmánya is rögzíti majd, ha a nemzetállam kifejezéstől nem is sikerült szabadulni, de lehet bár alrégiónk, és szabadon kitűzhetjük ezután a székely zászlót. Korai, mert még csak a tervezetet toldozza-foldozza a meghatalmazott bizottság – s ki tudja, mi lesz, mire végleges formát ölt az alaptörvény –, ugyanakkor keveset sejteni arról is, mit takarnak a valóságban a kedvezőnek tűnő passzusok.
A nemzeti kisebbségek szabadon használhatják köz- és magánterületen egyaránt az etnikai, kulturális, nyelvi és felekezeti identitásukat megjelenítő nemzeti szimbólumaikat – ez a tétel már tavaly is bekerült az alkotmánytervezetbe, ám utóbb kiderült: egy ilyen cikkely semmit nem szavatol, hisz a magyar zászló az egész magyar nyelvi közösség nemzeti identitását, a székely zászló pedig egy magyar közösség regionális identitását megjelenítő szimbólum – fogalmazta meg a Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport. Ha a román politikai akarat azt kívánja, ismét üldözheti a lobogókat, s mint tudjuk, így-úgy értelmezhető törvényből eddig sem volt hiány, a román bíróságok pedig a legritkább esetben döntöttek a magyar fél javára. A most frissen, az RMDSZ javaslatára beiktatott újabb elképzelés kimondja, hogy a majdani közigazgatási régiókban a hagyományos térségek közigazgatási hatáskörrel rendelkező alegységekbe szerveződhetnek. A szövetség képviselőházi frakcióvezetője, Máté András Levente szerint így érvényesülhet ama bizonyos B terv, és ha már nem sikerült kivédeni a közigazgatási régiók megalakítását, így legalább Székelyföld kaphat „egyfajta önállóságot”. Persze, arról semmit sem tudni, milyen fokú lenne ez az önállóság, milyen hatásköröket ruháznának eme alrégiókra, hozna-e egyáltalán többet, jobbat annál, ami most megvan. Mindezt majd sarkalatos törvény szabályozza, melyet a román parlamentnek kell elfogadnia. Borítékolható, hogy nem lesznek nagyvonalúak. Elindult hát a nagy alkotmánymódosítási hajsza, melynek célja május végére a népszavazáson is átgyúrni az ország új alaptörvényét. Kérdéses azonban, sikerül-e teljesíteni az 50 százalékos részvételi küszöböt, ezért a jelenlegi hatalom akár gesztusokra is hajlandó, minden szavazat, így az RMDSZ-nek tulajdonított 5–7 százalék is sokat nyomhat a latban. Elképzelhető hát, hogy eme kedvező cikkelyek – s még kettő-három – maradnak, minket pedig arra biztat „egyetlen hiteles és törvényes képviseletünk”: járuljunk az urnák elé, és voksoljunk igennel az új alkotmányra, a nagyobb rossz helyett ismét válasszuk a kisebbiket, sok-sok kérdőjellel és talánnyal. Araszolgatunk továbbra is, ahelyett, hogy határozottan fellépnénk, B terveket fontolgatunk, amikor még az A tervért sem tettünk meg mindent. Példának okáért Marosvásárhelyen március 10-én, a Székely Szabadság Napján követelnénk mindannyian, közösen Székelyföld területi autonómiáját. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Az elnöknő hagyatéka
Lemondott Lokodi Edit a megyei önkormányzat alelnöki tisztségéről és képviselői mandátumáról. A váratlannak tűnő lépésre sokan számítottak már. Talán csak az időzítésre nem. De ha elfogadjuk a családi okokra való hivatkozását, még ez is érthető. Főleg a nyolcévnyi termékeny közéleti szerepvállalásának tükrében, amikor a megyei önkormányzat élén amolyan vasladyként, szinte mindenen átgázolva érvényesítette a magyar közösség elvárásaira alapozó akaratát. Módszereivel lehetne vitatkozni, de az eredményekkel nem. Harsány jelenléte zavarta az ellenfeleit. Az új megyei tanácselnök sok mindent nem tudott neki megbocsátani. A szerepcsere után ezt leplezetlenül éreztette. RMDSZ-berkekben némelyek már koloncnak tartották ezért. Kiesett a pixisből. Meglehet, a megyei szervezeten belüli megújulási kampányban sem állt a jó oldalra. Nem értette az új idők szavát. Netán ellenállt a súgó emberek akaratának? Erre lehet következtetni nyilatkozatából is: átadja a helyét a fiatalabb politikusgenerációnak. A bennfentesek szerint a jelenlegi frakcióvezető Kelemen Mártonnak szereznék meg a megüresedett alelnöki széket. De azért Pokorny László ambíciójáról sem feledkezhetünk meg. A suttogó propaganda szerint Kelemennek van inkább támogatottsága és esélye, még annak ellenére is, hogy az RMDSZ-nek nincs meg a kellő számú mandátuma a testületben. Tehát szövetségeseket kell találni. De mi lesz ennek az ára? Az sem kizárt, hogy a román politikai pártok más jelöltet támogatnak, és így szégyenszemre a megye vezetésében még alelnöki szinten sem lesz magyar. Ismerve a pénzelosztási gyakorlatot, ennek a levét a vidéki települések isszák meg. A Nyárád- és Küküllőmente.
Lokodi mandátumának visszaadása azt is jelzi, hogy két évvel ezelőtt, az önkormányzati jelöltlisták összeállításakor sok mindent nem vettek figyelembe. Például azt, hogy a volt elnök asszony nyugdíjasként a közéleti szerepvállalását bármikor lecserélheti a boldog nagymamaira. Azt se feledjük, hogy ő már a harmadik – Gáspárik Attila és Balogh József után – a húzóemberek közül, akit helyettesíteni kénytelen az RMDSZ a megyei önkormányzatban. Így sokat gyengült a csapat, és nem lesz könnyű a tapasztalatot és szakértelmet pótolni. Egyetlen pozitívum a történésben talán az, hogy félidőben – csak két év múlva lesznek az önkormányzati választások – lehet előkészíteni a következő ciklusra a befutó embereket. Nem mondhatunk le arról az igényünkről, hogy Maros megye és Marosvásárhely élén magyar vezető legyen. Ehhez hiteles jelöltek kellenek.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely),

Erdélyi látogatáson Németh Zsolt
Erdélybe érkezett szerdán Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az előzetes program szerint Németh Zsolt szerdán a kolozsvári protestáns teológiai intézetben Az egyház jövője című konferencián tartott előadást Értékek és érdekek – a keresztyén politizálás jövője címmel. A budapesti Erdélyi gyülekezet és a Reménység Szigete karitatív és kulturális központ által szervezett konferencián többek között Kató Béla erdélyi református püspök és Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseki helynöke tartott előadást.
Csütörtökön a Bálványosi folyamat és nemzeti integráció című vitafórumon vesz részt az államtitkár. A kolozsvári Agapé szállóban tartandó fórumon a Bálványosi Nyári Szabadegyetem szenátusának alapító tagjai, Németh Zsolt és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke tartanak előadást.

Isten hozott, magyar szakképzés, veszélyben a szucsági óvoda
Mit ígér Kolozs megye 2014/2015-ös beiskolázási terve?
A 2014 őszén kezdődő tanév legnagyobb újdonsága Kolozs megyében a líceumi szakosztályok létrehozása.
A már korábban beindított különféle képzések mellett most a kolozsvári Református Kollégium kínál cukrász-pincér, fodrászat-kozmetika-manikűr-pedikűr, víz-gáz szerelő és villanyszerelő szakmát diákjainak. Fokozott aggodalom kísérte az elmúlt hónapokban az osztályösszevonások témáját, amelynek évről évre visszatérő kockázata általában a vidéki és a kolozsvári lakótelepi magyar iskolákat-óvodákat érinti, ezek sok esetben ugyanis létszám alatt működnek. A beiskolázási tervek elkészültek, a magyar osztályokat sikerült megmenteni, sőt eggyel több magyar 9. osztály indul, bár az idén még a tavalyinál is kevesebb nyolcadikos végez. Továbbra is veszélyben van viszont a szucsági óvoda: működtetéséhez még 5 gyermekre lenne szükség. A beiskolázási számok minisztériumi jóváhagyásra várnak.
NAGY-HINTÓS DIANA

Kisebbségi egyházak jövőképe – Konferencia Kolozsváron
Az egyházak jövője az európai társadalmak fenntarthatóságának függvényében értelmezhető, ugyanis a politika nem tud mit kezdeni az „emberi tényezővel” – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Kolozsváron, Az Egyház jövője című konferencián.
Németh Zsolt a politika és egyház szerepéről beszélt„Ha az emberek önpusztító módon élnek, ha megszűnik az emberek közötti bizalom, ha nem születnek gyerekek, ha az önzés kultúrája diadalmaskodik, lehetetlen a közösség fenntarthatóságáról gondolkodni” – hangsúlyozta a politikus.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben a keresztények magánügynek tekintették volna vallásukat, nem kerültek volna összetűzésbe a hatalommal.
Az egyház és a politika viszonya örökzöld téma, minden korban választ kellett adni rá – jelentette ki.
Az egyházi elöljáró Egyház – Politika – Egyházpolitika ma és holnap című előadásában kifejtette: nem tartja szerencsésnek az egyházpolitika kifejezést, mert az egyháznak nem célja a világi hatalom megszerzése, de ez nem jelenti azt, hogy az egyházat nem érdeklik a társadalmi kérdések.
A püspök szerint a jövő legnagyobb kérdése az egyház tagjainak csökkenése. „A gyerekvállalás az egyetlen megoldás, ez határozza meg az egyház jövőképét” – szögezte le Kató Béla.
Németh Géza egyetemi tanár előadásában arról értekezett, hogy a politikailag keresztyén Európa a múlté, az egyház kisebbségi helyzetbe került, kisközösségi keresztyén Európa van születőben. Potyó Ferenc érseki helynök szintén úgy vélte: a kisközösségek organikus rendszerének kiépítése jelenti a kiutat.
A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartott eseményen egyébként Rezi Elek, a házigazda felsőoktatási intézmény rektora köszöntötte a konferencia résztvevőit. Zalatnay István lelkész, a rendezvény főszervezője elmondta: a konferencia témája Németh Géza Miért fontos az egyházi jövőkép? című könyvéhez kapcsolódik, amelyet a szerző születésének 80. évfordulója alkalmából adott ki a magyarországi Erdélyi Gyülekezet.
A Németh Géza református lelkész – Németh Zsolt külügyi államtitkár apja – által alapított Erdélyi Gyülekezet önálló bejegyzésű egyház Magyarországon, egyházjogilag a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez tartozik.
Kiss Előd-Gergely

Hazacsábító tervek Szentgyörgyön és Szalontán
A képzett fiatalok hazacsábítása és az értelmiségiek otthontartása érdekében tovább bővíti terveit a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. A közeljövőben szolgálati lakások épülnek, ugyanakkor kibővül a Gyere haza! elnevezésű program, melynek keretében közművesített telket ajánlanak fel díjmentesen a fiatal házasoknak. Nagyszalontán máris nagy érdeklődés övezi a nemrég meghirdetett lehetőséget, miszerint ingyenesen igényelhetnek telket 35 év alatti polgárok, akik ugyancsak térítésmentesen juthatnak építkezési tervekhez is.
A képzett fiatalok hazacsábítása és az értelmiségiek otthontartása érdekében tovább bővíti terveit a sepsiszentgyörgyi önkormányzat: a közeljövőben szolgálati lakások épülnek, ugyanakkor kibővül a Gyere haza! elnevezésű program, melynek keretében közművesített telket ajánlanak fel díjmentesen a 35 év alatti fiatal házasoknak.
Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzser a Krónikának elmondta, a megyeszékhely önkormányzata úgy döntött, a Gyere haza! program keretében elkülönített terület mellett idén öt szolgálati lakást, jövőre pedig további öt házat építenek fel, a munkálatokat a városi büdzséből finanszírozzák.
„Az elképzelés szerint 70-80 négyzetméteres alapterületű, háromszobás házakat építünk. Egy házra legtöbb 350 ezer lejt szán az önkormányzat az elfogadott tanácshatározat szerint, a végső árat majd a licitre érkező árajánlatok határozzák meg" – magyarázta Czimbalmos Kozma Csaba. Hozzátette: a jelentkezési kritériumokat egy későbbi tanácsülésen fogadják el. „A célunk az, hogy mindenképpen egy tiszta, átlátható rendszert dolgozzunk ki arra, hogy kik kaphatják meg ezeket a szolgálati lakásokat" – szögezte le Czimbalmos.
A városmenedzser arról is tájékoztatott, hogy a versenytárgyalást hamarosan meghirdetik, építőcégek jelentkezését várják a szolgálati lakások kivitelezésre. A Gyere haza! program keretében az önkormányzat korábban 28 szolgálati lakást adott át kulturális és tanintézeteknek. A Cigaretta utcai 3600 négyzetméteres telket és a rajta lévő két épületet 450 ezer euróért egy magánszemélytől vásárolta meg a város, az ingatlanokat kormánytámogatással 2,9 millió lejből újították fel. A 28 lakásban kulturális intézményekben és tanügyben dolgozó fiatalok laknak.
A hazatérni vágyó fiatalok számára ingyentelkek biztosítását célzó, 2008-ban beindított program viszont 2010-ben megtorpant. A szabályzat szerint az ingyentelekhez jutó fiataloknak igazolniuk kell, hogy rendelkeznek a ház felépítéséhez szükséges összeg 55 százalékával. Kezdetben közel kétszázan nyújtották be a pályázatukat, ám időközben visszaléptek, mert nem jutottak bankkölcsönhöz, nem tudták előteremteni az önrészt a ház felépítéséhez.
Antal Árpád polgármester szerint elsősorban a gazdasági válság akadályozta a program kibontakozását, ugyanakkor a bankhitelezések szigorítása miatt sem volt a fiatal házasoknak elég pénzük. Az elmúlt években hét szerződést írtak alá, és mindössze két ház épült meg. Tavaly decemberben a városháza újra meghirdette a programot, könnyítettek a feltételeken is, így elég a 10 százalékos önrész felmutatása. A decemberi határidőig hatan újították fel korábban benyújtott kérésüket, és két további igénylést nyújtottak be.
Megtudtuk továbbá, a fiatal orvosok sepsiszentgyörgyi letelepedését célzó program is ütemterv szerint halad. Ennek keretében – mint már beszámoltunk róla – a Stúdium Alapítvány, a Kovászna megyei önkormányzat és a helyi Fogolyán Kristóf Sürgősségi Kórház három kétszobás és három egyszobás összkomfortos szolgálati lakás megépítésével próbál megoldást találni az akut szakorvoshiányra.
Eközben Nagyszalontán máris nagy érdeklődés övezi azt a nemrég meghirdetett lehetőséget, miszerint ingyenesen igényelhetnek telket a 35 év alatti polgárok, akik ugyancsak térítésmentesen juthatnak építkezési tervekhez is. A hajdúváros önkormányzata – átültetve a korhatárra vonatkozó törvényes előírást – átlagosan 300 négyzetméteres területet bocsát az építkezni vágyó fiatalok rendelkezésére, az ingatlan mérete azonban az igényléstől függően változhat.
További feltételként szabta meg a tanács, hogy az igénylőnek igazolható kezdőtőkével is rendelkeznie kell a házépítésre. Ezt a programot az RMDSZ nagyszalontai szervezete azzal toldotta meg, hogy műszaki típusterveket is ad a külföldről vagy más vidékekről hazatelepülő, illetve helyi magyaroknak, ez esetben pedig már nem szabnak semmilyen korhatárt.
Miközben kezdetben négy műszaki terv közül lehetett válogatni (ezek költsége amúgy több száz euróra rúg), az elmúlt időszakban újabb építészek csatlakoztak a programhoz, akik azt vállalták, hogy féláron tervezik meg az ingatlanokat, a további ügyintézést pedig térítésmentesen végzik.
Szabó Tünde, az RMDSZ helyi irodavezetője szerint a program máris bebizonyította sikerességét, hiszen a meghirdetése óta eltelt három hét alatt nagyon sokan érdeklődtek a lehetőség iránt. Tájékoztatása szerint akadtak olyan külföldön dolgozó, nagyszalontai származású fiatalok, akik jelezték, hogy haza kívánnak költözni, és igényt tartanak a támogatásra, amellyel számottevő költséget spórolhatnak meg.
Bíró Blanka

Hazajöjjenek!
Jó úton jár az az önkormányzat, amely a fiatalok hazasegítésére tesz kísérletet. Erdélyben alighanem a sepsiszentgyörgyiek léptek elsőként e téren, s bár a Gyere haza! elnevezésű program megtorpanni látszott, a jelek szerint még sincs megállás.
Ne is legyen! Újabban Arany János kedves szülővárosában kezdeményezett hasonlót az önkormányzati testület, s azt kívánom, hogy a hajdúvárosban is legyen jó a folytatás. Mert arról van szó, hogy a fiatalok ijesztően nagy része idegenben kénytelen megkeresni a boldogulást, miután az 1989 decembere óta eltelt majd' negyedszázadban ez az ország képtelen volt megteremteni a mai fiatalok – s félő, hogy majdani nemzedékek – itthoni, szülőföldön való megélhetését lehetővé tevő körülményeket.
Hangsúlyoznám, hogy nem a természeti, földrajzi, kulturális, másmilyen adottságokat, hanem a körülményeket. És emiatt a legkevésbé sem vétkesek a kilencvenes évek óvodásai, kisiskolásai, akik ma kemény tandíjat fizetve járják a saját lábon való megállás, a megélhetés iskoláját – itthon és idegenben egyaránt. Szóval olyan önpusztító folyamatnak lehetünk a szemtanúi – s ami ennél is rosszabb: tétlen szemlélői! –, amelyről néhány éve legfeljebb szorongó sejtéseink lehettek, de ami mára mindennapjaink fájó valóságává vált: ha valamikor nem volt halálos érv a távozásra, ma már a maradásra sincs, s ezen nem az üres jelszavak, nem a tartalmatlan politikusi ígéretek, de a cselekvő próbálkozás változtathat.
Azzal a kiegészítéssel, hogy a hazahívásnak az ingyentelek és a -lakás csak egy-egy valóban alapvetően fontos tartozéka, de ami mellől nem hiányozhat a legfőbb elem: a munkahely. Vagyis az a jövedelmi, megélhetési forrás, amely az itthon maradás legfőbb letéteményese. Mérget veszek ugyanis rá, hogy Nagyszalontától nyugatabbra s annál is nyugatabbra, évtizedekre menően jobbak lesznek az életkörülmények, mint ma vannak Erdélyben, de egy kis segítséggel mindezt felül tudja írni a szülőföldhöz való ragaszkodás. Legyen hozzá elegendő akarat, pénz és hit! Hogy hazajöjjenek.
Benkő Levente

Választ az erdélyi magyarság
Politikusok és kisebbségkutatók részvételével igyekezett körüljárni az április 6-i magyarországi választásokkal kapcsolatos tudnivalókat A nemzet választ című vitafórum, amelyet szerkesztőségünkkel közösen szervezett Kolozsváron a Járosi Andor Keresztyén Műhely.
Választ a nemzet – ezt a kimeríthetetlen témát igyekezett körüljárni Hídvéghi Balázs országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke, a Fidesz külhoni magyarokért felelős vezetője, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke és Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke a házigazda, Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök és az est moderátora, Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője társaságában. A külhoni magyar állampolgárok szavazati joga köré épített kerekasztal-beszélgetés igyekezett minél több szempontból szembenézni a realitásokkal. Az erdélyi résztvevők által felvetett aggályokra – a távszavazás bürokratikus megszervezése, a „szűkkeblű” pártlistás szavazás, vagy a határon túli szavazók legitimációs kérdése – a Fidesz politikusa megpróbált részletes és kimerítő választ adni. Hídvéghi Balázs fontos üzenetet fogalmazott meg: a Fidesznek egyformán partnere valamennyi határon túli politikai és civil szervezet éstörténelmi magyar egyház, amely segíteni tud a magyar országgyűlési választások előtti erdélyi mozgósításban és lebonyolításában. A választási folyamattal kapcsolatos tájékoztatás ügyében a Fidesz nemcsak a néppárttal alakított ki partneri viszonyt, hanem az RMDSZ-szel és a Magyar Polgári Párttal is. „Nem az az érdekünk, hogy a Fidesz mellett kampányoljunk, hanem hogy minél több határon túli magyar éljen szavazati jogával” – fogalmazott a politikus.
Százharmincezer regisztráló
Az előkészületekről szólva Hídvéghi elmondta: a határon túli magyarság ügye iránti érdeklődés nem a választások előtt kezdődött el a Fideszben. A jogi szabályozás körüli megbeszélések visszanyúlnak 2010-re, amikor az új alaptörvény megszövegezése, a választási és az állampolgársági jogszabály módosítása mérföldkövet jelentett a nemzetpolitikában. „Ez a magyar nemzet, a magyar nemzeti identitás újraértékeléséről szól” – fogalmazott. Kiemelkedő eredménynek nevezte mintegy 130 ezer határon túli magyar eddigi regisztrációját, ami a félmillió új magyar állampolgár választóképes részének legalább az egynegyede, a becsült adatok szerint ebből 80 ezer erdélyi magyar. Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet tavaly nyári szociológiai felmérés alapján arról beszélt, hogy az általuk végzett közvélemény-kutatás szerint mintegy százezer erdélyi magyar jelezte szavazási hajlandóságát a 2014-es magyarországi választásokon. A szakember szerint nyitott kérdés marad: ebből a tömegből valójában hányan élnek szavazati jogukkal?
Európai példák
Az európai joggyakorlatot ismertetve Székely István politológus kijelentette: a magyarországi jogszabály mindenben megfelel a nemzetközi normáknak, ugyanakkor más országok kínálatához képest kissé szűkkeblűen bánik új állampolgáraival. Külföldi szavazókörzetek létrehozása helyett – francia és román példa – a külhoni magyarok csak pártlistákra szavazhatnak, így csak egy-két mandátum jövőjéről dönthetnek. Székely szerint egyértelmű: nem a mandátumszerzés volt a fő cél. A kolozsvári szakember az európai példákat ismertetve elmondta: az egykori nagy gyarmatbirodalmak csoportja – Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország és Portugália – több tízmilliós tömegnek adott kettős állampolgárságot. A 20. század eleji nagy emigránskibocsátó országok – Írország és Olaszország – szintén állampolgársággal kötötték szorosabbra viszonyukat a diaszpórával. A szakirodalomban történelmi trauma címen emlegetett harmadik kategóriaként a kelet-európai országok – Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország – esetét ismertette.
A „szűkkeblűségre” reagálva, Hídvéghi úgy fogalmazott: a Fideszben is voltak viták a külhoni választókerületekről, a mai realitások azonban ezt felülírták, és maradt a pártlistás szavazás lehetősége. Ha valós igény lesz rá, a választási törvény a későbbiekben módosítható – jelezte. A levélben történő szavazásról elmondta: sok országban elterjedt, tavaly Németországban több millió állampolgár szavazott így. A magyar állampolgárok számára még abszolút újdonság, első ránézésre akár bonyolultnak is tűnhet, de megfelelő tájékoztatással sikerrel vehető az akadály.
Erdélyi legitimitás
Élénk vita alakult ki a baloldali pártok által tematizált felvetésről, hogy lehetőleg csak az szavazzon, aki viseli szavazásának következményeit. Székely felvetette: ha csak az adófizető polgárok szavazhatnának Magyarországon, mi lenne a munkanélküliekkel, az egyetemi hallgatókkal vagy éppen a háztartási alkalmazottakkal? Horváth István szerint a politikusok megnyugtató szónoklatai ellenére a magyarországi lakosságot igenis megosztja a határon túliak szavazási joga. Egész Európában érezhető a feszültség a transznacionális szavazással kapcsolatban, Magyarországon meg végképp. „Mi lesz, ha éppen a határon túliak szavazata dönt majd egy esetleges kormánytöbbség megalakulásáról, ez mennyire befolyásolja a velünk kapcsolatban kialakult képet?” – tette fel a kérdést a szociológus. Székely István erre úgy reagált: bár Traian Băsescu román államfő legutóbb a külföldön élő románok szavazatainak köszönhetően lett államelnök, mandátumának legitimitását mégsem kérdőjelezi meg senki Romániában.
Hídvéghi erre úgy reagált, hogy a határon túli szavazók legitimációjának kérdésén változatlanul a magyarországi baloldal lovagol. Elvtelen támadásaik ellenére ők is aláírták a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) azon zárónyilatkozatát, amely kimondja Magyarország és a határon túli magyarság összetartozását. A vitafórum során egyetértés alakult ki abban, hogy erről beszélni kell és észérveket kell felsorakoztatni az ügy mellett. Hídvéghi szerint a kételyekre adandó legjobb válasz, ha az erdélyi magyarság minél nagyobb számban él szavazati jogával. Ez nem csak budapesti kívánalom, hanem erdélyi is.
Levélben szavazunk
A magyar országgyűlési választások dátuma 2014. április 6., a regisztráció legkésőbbi időpontja március 22. A határon túli szavazók postán vagy a konzulátusokon keresztül juthatnak hozzá a szavazólaphoz. A szavazólapon X-szel kell megjelölni a kiválasztott pártot, a lapot a levélcsomagban kapott kis borítékban kell lezárni. A csomagban érkező nagyobb válaszborítékba kerül a szavazatot tartalmazó lezárt kis boríték, illetve a szavazó adatairól szóló, kitöltött azonosító lap. A megcímzett válaszborítékot el lehet juttatni postán a Nemzeti Választási Iroda címére, vagy be lehet vinni, küldeni a konzulátusra. Aki szavazni szeretne, annak levélben legkésőbb március 5-ig, interneten pedig március 15-ig kell eljuttatni regisztrációs kérelmét, hogy szavazólapja idejében megérkezzen. A postán küldött borítékoknak április 5-én éjfélig kell eljutniuk Budapestre, ezért a megérkezett szavazólapot gyakorlatilag azonnal vissza kell küldeni. A szavazás napján, azaz április 6-án is kizárólag a konzulátusokon lehet leadni a szavazatot
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Băsescu újból az EBESZ-hez fordult a tiraszpoli román iskola ügyében
Újból az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) fellépését sürgette Traian Băsescu államfő a Dnyeszteren túli terület egyedüli román tannyelvű iskolája ügyében, miután az oktatási intézmény igazgatóját őrizetbe vették a Moldovai Köztársaság fennhatóságát elutasító szakadár államalakulat hatóságai.
Az elnöki hivatal szerdai közleménye szerint Băsescu mélységes aggodalommal vette tudomásul, hogy a tiraszpoli Lucian Blaga iskola igazgatóját, titkárnőjét és sofőrjét őrizetbe vették a helyi hatóságok. Ők hárman szállították a moldovai kormány által adott pénzt, amelyből ki kellett volna fizetniük a pedagógusok bérét.
A szakadár terület hatóságai korábban zárolták az iskola bankszámláját, ellenőrzéseket végeztek a tanintézményben, ezért Băsescu már január közepén sürgette a román iskola elleni hatósági "provokációk" beszüntetését. Az államfő szerint a három személy ember vétele provokáció, amelynek célja feszültséget szítani a térségben.
A Dnyeszter menti Köztársaság 1992 óta de facto független, félmilliós lakosságának többsége orosz ajkú. A függetlenséget Tiraszpol a Moldovával vívott rövid háborút és az elszakadásról szóló népszavazást követően nyilvánította ki. Önállóságát azonban egyetlen ország sem ismerte el.
maszol/MTI,

Sebestyén Mihály: Magunkra maradhatunk?
Van az interneten, a Transindexen egy romániai magyar történeti kronológia, időtár, amely az 1990 után történtekről számol be röviden. Napról-napra követi az elmúlt huszonév eseményeit, kijelentéseit és véleményeit. Egy efféle próbálkozástól azt várná az olvasó, aki még kíváncsi arra, mi is történt vele vagy körötte a már jelzett időszeletben, hogy az események mérlegelése, értékelése, (szubjektív) kommentálása elmarad, teljesen rábízatik annak eldöntése, hogy a történtek jó vagy rossz irányban befolyásolták a néptöredék (a romániai magyarság) sorsát, esélyeit, mozgásterét, egyszóval az ő és közössége életét.
Ezzel szemben mit kapunk: az összeállító véleményt nyilvánít a felvett adatokról, személyekről, szervezetekről, az adatközlőkről. Kik is az adathordozói? Kizárólag a romániai magyar sajtó. A kronológia elhanyagolja a román médiát, holott az információhordozók köre tágabb a romániai magyar és anyaországi sajtónyilvánosságnál.
Ennél is nagyobb vétség, hogy az összeállító – saját kútfejéből vagy utasításra – erősen kritikus azokkal a megnyilvánulásokkal szemben, amelyek Erdélyben fogalmazódnak meg a magyarországi állapotokkal, kormányintézkedésekkel, jelesül a nemzeti jobboldallal szemben. Mintha azt sugallná, hogy aki a határon túlról nem ért egyet azzal, ami ma (akkor) az orbáni és borosspéteri Magyarországon történik, az nem lehet más, mint idegenszívűséggel megvert nyomoronc, nemzetáruló, sőt még ennél is aljasabb mostohafráter.
Ha tehát valaki nem bólint rá föltétlenül arra, amit odaát kijelentenek, e logika ezt sulykolja az emberbe, annak kötelezően Bukarest az ura és parancsolója, mögötte pedig a közönség tudtával avagy azon kívül már a nemzetközi reakció és cselszövés lappang, terrorizál, bankárok, a fináncoligarchia ilyen-olyan urai diktálnak. Az összeesküvés-elméletek csak úgy burjánzanak.
Nos és ha Bukarestet is bírálja, ha az onnan jövő hivatalos, kormányközeli áldást sem fogadja el kritikátlanul, ha a parlamentben a (konstruktív) ellenzék sorait vastagítja, akkor tulajdonképpen senkire sem számíthat igazán? Magában bízhat, önnönerejében, erkölcsi tisztaságában, józan javaslataiban, az aprómunkában, kompromisszumkészségében, hely- és tárgyismeretében? Abban, hogy olykor-olykor komolyan gondolják a többségiek, a kormányoldal vagy a hatalomváltásra készülő ellenzék, hogy tárgyalóképes partner, lehetséges és megbízható szövetséges, barátságos/semleges mellékbolygó?
A kérdésekre igen a válasz, amennyiben a politizálás elfogadja a kisebbségi státusból történő akarat megjelenítését, majd jó esetben annak érvényesítését, ha a Duna parti kormányok számot vetnek az erdélyi realitásokkal, és tiszteletben tartják az erdélyi polgárok többirányú választását, véleménykülönbségét, azt, hogy a szavazati joghoz juttatottak a hála érzetén túl saját véleményüket is elmondják, a szavazó fülkében jobb meggyőződésük szerint fognak dönteni. A realitásérzék erősebb, mint a propaganda és a Nagy Bábmozgató kézmozdulata.
Bukarest semmibe vételével bármit is döntsön akármely politikai csoportosulás, irányzat, a kivitelezést/végrehajtást eleve illuzórikussá teszik a hatalomtechnikai és etnikai viszonyok. Gyergyószentmiklósról szemlélve például a világ kétpólusú, fekete és fehér, jobb és baljóslatú. Kolozsvárról már jóval árnyaltabb.
Igaz, olykor az árnyékok erősebbek, mint a remény és a sorsjobbításba vetett hit, program és cselekvésvágy.

A friss végzősökön vitatkozik Édler és Kelemen
Megfelelő tájékoztatás hiányában több mint 600 ezer lejtől estek el a friss végzősöket foglalkoztató háromszéki cégek Édler András szerint.
A Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke szerdán arról tájékoztatott, hogy adatokat kértek a megyei Munkaerő-ügynökségtől és elemezték az intézmény tevékenységét. Kiderült, hogy a munkaadók nem voltak kellően tájékoztatva a jogaikról, és ezért jelentős pénzösszegektől maradtak el.
A közgazdász szerint a 2002-es évi 76-ös törvény értelmében a friss végzősöket alkalmazó és a kötelező három éven túl további két évig alkalmazásukban tartó munkaadók erre az időszakra visszakérhetik az államtól a vállalkozásukra eső járulékokat, így a bruttó bér mintegy harminc százalékát spórolhatják meg.
Édler András felhívta a figyelmet, hogy Kovászna megyében, a 2008-2013 között mindössze egy cég élt ezzel a lehetőséggel. A Kovászna Megyei Munkaerő-ügynökség adatai szerint 2008-ban Háromszéken 226 frissen végett fiatal került alkalmazásba, míg egy évvel később 34 fiatalt foglalkoztattak a havi 500 - 750 lej közti támogatásért cserébe. A kötelező három éves foglalkoztatási periódus leteltével az érintettek után 2012-ben illetve 2013-ban összesen 612.360 lej járulékot igényelhettek volna vissza az alkalmazóik a kamaraelnök szerint.
Kelemen Tibor tévesnek tartja Édler számításait. A Kovászna Megyei Munkaerő-ügynökség vezetője kifejtette: a kamaraelnök számítása egyoldalú, hiszen nincsenek arról adatok, hogy hány fiatal maradt meg munkahelyén a negyedik vagy ötödik évben. Az is gyakran előfordult – mondta az igazgató -, hogy a fiatal már első években önként felmondott, így az alkalmazójának nem kellett visszafizetnie az addig kapott támogatást.
Kelemen Tibor visszautasítja azt is, hogy a cégvezetők nincsenek kellőképpen tájékoztatva, hiszen elmondása szerint havonta jelentéseket kell készíteniük, és így folyamatosan tájékoztatják őket lehetőségeiről, másrészt pedig a cégek könyvelőinek is fel kellene hívniuk figyelmüket a jogaikra. Az ügynökség vezetője szerint a járulékok visszaigénylése bürokratikus eljárás, az összegek pedig nem túl nagyok, ezért egyesek nem vállalják a hosszas utánajárást.
Kovács Zsolt

Egy alkalmazott 1,1 nyugdíjast tart el Háromszéken
Háromszéken veszteséges a nyugdíjalap, mivel 1 alkalmazottra 1,1 nyugdíjas jut, így több pénzt kell kifizetni, mint ami befolyik a nyugdíjalapba, mutat rá Traian Ciotlos. A Kovászna Megyei Nyugdíjpénztár frissen kinevezett igazgatója szerint országos szinten is hasonló a helyzet.
Háromszéken a munkavállalóktól és cégektől tavaly 239,7 millió lejt folyt be a nyugdíjalapba, ezzel szemben a nyugalmazottaknak és segélyezetteknek 408 milliót fizettek ki. Ez szerint Háromszéken tavaly 178 millió lejes volt a nyugdíjalap deficitje.
Az igazgató tájékoztatása szerint Kovászna megyében 44,372 állami-, és 3564 kollektív nyugdíjast tartanak számon. Az átlag állami nyugdíj értéke 773 lej, míg a kollektív nyugdíjak átlag értéke 311 lej. A Sláger Rádió érdeklődésére Ciotlos Traian elmondta: a legnagyobb háromszéki nyugdíj havi 12.000 lej, amit a különleges rendszerből érkező nyugalmazott ügyész vagy bíró kap, a legmagasabb állami nyugdíj pedig havi 5000 lejre rúg.
Az igazgató tájékoztatása szerint az év elejétől 3,7 százalékkal növelték a nyugdíjpont értékét, így az jelenleg 790,7 lejt jelent. A nyugdíjpénztár szóvivője Köllő Piroska arra figyelmeztet, hogy Háromszéken közel 4000 idős személy nem fogja megérezni a januári nyugdíjpont emelését. Ők garantált minimál nyugdíjat, vagyis 350 lejt kapnak havonta. Az érintettek mezőgazdasági-, vagy örökölt nyugdíja átlag 119 lej, így az emeléssel se haladja meg az államilag garantált legkisebb összeget.

Már 600 ezer új külhoni állampolgára van Magyarországnak
A szavazati jog és az állampolgárság jelentőségét hangsúlyozta Németh Zsolt, Magyarország Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára, aki a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a Bálványos Intézet által szervezett Bálványosi folyamat és nemzeti integráció című vitafórum keretében beszélgetett ma Kolozsváron Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökével.
Elmondta, demokráciaépítési folyamatnak is leírható a közjogi építkezés. A könnyített honosítással és az április 6-án esedékes magyarországi országgyűlési választással kapcsolatosan közölte: már 600 ezer új külhoni magyar állampolgár van, közülük 150-200 ezren regisztráltak a választásokra, a regisztrálók durván fele erdélyi magyar.
A választási regisztráció március 22-én zárul, de aki biztos akar lenni abban, hogy a regisztrációs kérését tartalmazó levél idejében célba ér, úgy március 12-iga postázzák azt. (tudósítónktól)