Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (február 12-18.)
Tőkés László a róla szóló könyv budapesti bemutatóján: „semmilyen leleplezési vagy bosszúvágy nincs bennem”
Megszólalt a héten a 168 óra online kiadásában a hetilap munkatársa Lampé Ágnes és beszámolt arról a Terror Házában tartott könyvbemutatóról, ahol A Securitate célkeresztjében–Tőkés László küzdelme a román politikai rendőrséggel című Kriterion kiadványt hárman is méltattak, nevezetesen a kötet hőse, a könyv szerzője és a könyv főhősének a sajtófőnöke. A szokványosnak aligha tekinthető közönségtalálkozón a hangulatgerjesztés odáig fajult, hogy egy hozzászólásban, amit „Tőkés rezzenéstelen arccal hallgatott” arról értekeztek: Magyarországon „az egyház és a civil élet tele van besúgókkal”, itt „a hiteltelenség uralkodik” és ehhez a mai hatalom is asszisztál.
Az öt nappal ezelőtti, budapesti könyvbemutató a január 30-i, Magyarország kolozsvári főkonzulátusán tartott rendezvény megismétlése volt, egy lényeges, jelzésértékű különbséggel. A Terror Háza, akárcsak a magyar külképviselet otthont adott ugyan a kötetbemutatónak, de míg a kolozsvári közönségtalálkozón a magyar főkonzul személyesen is ellátta a házgazda szerepkörét, addig az Andrássy út 60-ban a főigazgató asszony, Schmidt Mária erre a szerepkörre nem vállalkozott. Sőt maga helyett mást se jelölt ki a feladatra. Így, ha már a bevezető megtartására a Terror Házából még egy segédmunkatársra se futotta, annak elmondására Demeter Szilárd, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa és egyben Tőkés László irodavezetője kényszerült.
A szokatlan főigazgatói hozzáállás mögött sok minden rejtőzhet, szervezési malőr, halaszthatatlan közfeladat ellátása, egyéb, nyilvánosságra nem tartozó elfoglaltság stb. stb. Tovább találgatni fölösleges is lenne. De nem kell bizonytalanságban maradnunk, hisz rendelkezésre áll egy beszédes információforrás, hisz segítségül hívható a múzeumi eseménynaptár. Ennek alapján pedig fehéren-feketén kiderült: itt bizony egy előre be nem tervezett, „spontán” akcióról lehet csak szó.
A Terror Háza precíz honlapján mindig jó előre meghirdeti az Andrássy út 60-ban sorra kerülő rendezvényeit. Itt pedig most is több, e havi már megtartott vagy ezután megrendezésre kerülő eseményről olvashatunk. Viszont a házi krónikában a február 14-i dátumnál szó sincs semmilyen könyvbemutatóról; ezen a napon a múzeum honlapjáról csak az 1956-os fegyveres felkelőket idéző Pesti srácok program köszön reánk.
Akármi is húzódhatott meg a háttérben, arról „A Securitate ma is mindenhol jelen van”–Tőkés László: akik két csecset szoptak címmel közreadott helyszíni tudósítás olvasója ebből sokat meg nem tudhatott. A „külsőségek” látszólag rendben voltak. Közönség volt, ha nem is túl nagy létszámban és nyílván a 168 óra munkatársa se véletlenül keveredett oda, Ő rögtön meg is hökkent, ahogyan belépett, mert: „a terem első sorában Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke és bizarr módon Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára és az Országgyűlés korábbi elnöke foglal helyet.”
Meghökkenését csak annak tudjuk be, hogy vélhetően nem szokott Orbán évértékelőkre, meg Ady ünnepségekre Érmindszentre járni, mert akkor már korábban szembesülhetett volna azzal, hogy az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára már régóta váltott. Lelkes híve lett Tőkésnek, de nem csak neki, hanem azoknak is, akik reggeltől estig kommunistáznak, sőt a kommunisták esetleges visszatérésével riogatnak, mint történt ez egy minapi évértékelőn.
Ami pedig a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének jelenlétét illeti, abban sem volt semmi meglepő: az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke már rég átlépett azon, hogy őt emberi méltóságában alázta meg köztévé, amikor Tőkés László kedvéért a bűnözők személyiségi jogainak megvédésére használt kitakarásos technikát alkalmazva kiretusálták az arcát a képernyőről.
Tőkés László amint szót kapott a saját irodavezetőjétől – tudtuk meg a hetilap tudósítójától – átvette az irányítást, házigazda nem lévén, maga lépett elő azzá. Előbb még megfutotta az udvariassági köröket és annak rendje és módja szerint megköszönte a Terror Házának és Schmitt Máriának a helyszínbiztosítást, majd méltatta a szerzőt. Elmondta: a róla szóló kötet „nem csupán tényfeltárás, hanem a közvélemény szempontjából is fontos könyv”, majd arról is szólt: „a könyvből többet tudott meg a saját helyzetéről, mint amennyinek tudatában volt.” Eközben, némi derültséget keltve megrótta Demeter Szilárdot, mert az, lévén ő egy szolgálatkész beosztott, a hallgatóság óhaját meghallgatva egy mikrofont nyomott a Tőkés kezébe: „Nem fogom meg, nem szeretem ezt a mikrofonos világot – utasítja vissza a főnöke. – Kizökkentettél a gondolatmenetből – ad még egy virtuális taslit az irodavezetőnek.”
A továbbiakban arról és úgy esett szó a moderátori szerepkört felvállaló Demeter és a könyvszerző dialógusában, amit a maszol olvasói a kolozsvári kötetbemutatóról szóló, január végi cikkünkben már olvashattak. Erre ezért külön ki sem térnénk.
Ehelyett, közbevetőleg inkább említsük meg, hogy a Terror Házában ezen a pénteken nemcsak egy könyvprezentáció esett meg. Ekkor és itt készült egy tanulságos tartalmú interjú is Tőkés Lászlóval. Abban, egyebek mellett, a közönségtalálkozón a kettős elszámoltatást szorgalmazóról kiderült: a beszédben is kedveli azt a bizonyos kettősséget, amit az elszámoltatásokban oly „állhatatosan igényelt.”
Az EP-képviselő a könyvbemutató alkalmából interjút adott a Magyar Hírlapnak, – az interjúkészítő ezúttal nem a lap magyarságpolitikai szakértője és külpolitikai rovatvezetője, Kristály Lehel, hanem Őry Mariann volt –, akinek Tőkés elmondta: „Sosem éreztem magam pártpolitikusnak, és már irtózom attól a sok mocsoktól, amiben részem volt akarva-akaratlanul az elmúlt két és fél évtizedben.” Azt is hozzátette: „különösebben nem is töri magát” azért, hogy brüsszeli mandátumhoz jusson és valójában nincsenek ilyen irányú személyes ambíciói. Korábban is csak – mint mondja – az „erőteljes alulról jövő elvárásoknak tettem eleget, amikor európai parlamenti politizálásra adtam a fejem.”
Az EMNT elnökének szavai hallatán joggal merülhetett fel a kérdés: vajon Tőkés László ezt az alkalmat akarta kihasználni arra, hogy kimondja: elege van a politikából? Netán, hisz egyes szavai arra utalnak is erre, valóban komolyan fontolóra vette, hogy az EP-képviselői mandátumának májusi megszűnésével egy negyedszázados politikai karrierre is pontot tesz?
Szavaival szembesülve a gyanútlan olvasó joggal akár arra is gondolhat: mennyire igaza van annak, aki így, a hatodik X-en túl, negyedszázadnyi élvonalbeli politizálás után, csömört kapott a hol meleget, de újabban inkább csak hideget hozó politizálástól, a fárasztó állandó közszerepléstől és az embert próbáló állandó úton levéstől, a Brüsszelbe vagy Strasbourgba történő minden heti ingázástól. Már-már meggyőzően hat és érthető, bölcs hozzáállásról tanúskodni tűnik az érvelés, amit még hitelesebbé tesz néhány hangulati kulcsszó is. El is gondolkozunk mi is: miért is ne lenne hihető, ha valaki, ha megfáradt meg annyira csalódott is, hisz a könyvbemutatón még annak a beismerésére is kényszerült, hogy „17 év nem volt elég, hogy rendet teremtsek a püspökségemen”, úgy dönt végre: elég volt, nyugalomra vágyom.
Csakhogy az alulról jövő, múltbeli erőteljes elvárásoknak nemet mondani nem tudásról szóló mondat így folytatódik: „most is attól teszem függővé az indulásomat, hogy van-e igény rá, és kialakul-e olyan politikai összefogás, amelynek szellemében folytathatom az EP-képviselőséget.” A „nem töröm magam” után pedig már rögtön ott van már nemcsak „a több út is lehetséges”, hanem azoknak az utaknak, nagyon is konkrét forgatókönyvei. Ezek egyike sem szól már az „irtózásról”, meg az irtózás utáni logikusan magát adó döntésről, a hátrább lépésről. Szóval következik a „több lehetséges út” részletezése: ”Eddig felvetődött az egyéni képviselőség, a romániai és a magyarországi listán való indulás is, mindegyiknek van előnye és hátránya is. Nem akarok elébe menni a dolgoknak, rövidesen el kell dőlnie, hogy mi fog történni.”
A nyilatkozóhoz hasonlóan magunk sem akarunk a dolgok elébe menni. Ezért rögtön el is hessegetjük Negruzzi örökbecsű, Alexandru Lăpușneanu vajda szájába adott találó bon mot-jának, a „ki kicsodát, és miként is akar”-nak az esetleges áthallásait. Viszont azt nem tehetjük meg, hogy az egyik lehetséges forgatókönyv kapcsán nem szóljunk arról, hogy sajtóhírek szerint alakulóban van a Fidesz EP listája és azon Tőkés neve, egyelőre nem szerepel.
Amennyiben Orbán Viktor tavasszal győz, a Fidesz listavezetője az EP-választáson az lesz, akit várhatóan uniós biztosnak ajánlanak majd Andor László mandátumának megszűnése után az uniós kormányába – írta meg e könyvbemutató másnapján a jólértesült Csuhaj Ildikó a Népszabadságban. A cikkíró a kormánypárt tervezett EP-listájának összetételét latolgatva szólt arról, hogy a biztosi tisztség reményében a listavezetői poszt legesélyesebb várományosai Navracsics Tibor igazságügy-miniszter, Győri Enikő a külügyminisztérium EU-kapcsolatokért felelős államtitkára, illetve Szájer József, aki a brüsszeli európai néppárti frakció alelnöke.
„A Fidesz–KDNP EP-listáján nem lesz meglepetésnév” – tudta meg a Fidesz vezető politikusaitól a Népszabadság munkatársa, ami nem a legjobb hír Tőkés László számára. Bár az ő neve a sajtóban fel-felröppent, mint lehetséges Fidesz-jelölt, de indítása egy magyarországi párt színeiben mégis a meglepetés erejével hatna. Arról nem is szólva, hogy talán megoldást nyújtana egy kérdésre, de rögtön felvetne tucatnyit.
Mindenekelőtt pedig azt a kérdést, amiről bő két esztendeje vallott Tőkés az EP-alelnöki mandátuma mérlegét megvonó, őszinte kitárulkozásában Kristály Lehelnek a Magyar Hírlap "Lövészárok-életformát folytatok" című interjújában. Akkor arról beszélt, hogy azért nem vállal újabb EP-alelnöki mandátumot, mert „építkezni kell az Erdélyi Magyar Néppártban is”, de elsősorban azért, mert: „Az ügyet, amelyre megválasztottak, az európai képviselői munka mellett most otthon, Erdélyben tudom a legjobban szolgálni”.
Csuhaj Ildikónak a Fidesz „titkok tudói” azt is elmondták: valószínűleg azok szerepelnek majd a jelöltlistán, akik az elmúlt öt évben bizonyítottak. Ők Győri Enikő, Gál Kinga, Járóka Lívia, Schöpflin György, Gyürk András, Surján László és természetesen a pártalelnök Pelczné Gál Ildikó. Deutsch Tamás állítólag még nem döntött saját jövőjét illetően és egyelőre csak a Beneš-dekrétumok elleni fellépéséről ismert fiatal Bagó Zoltán nem szerepel a tervezett EP-listán, mert állítólag „nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”.
Visszatérve a Terror Házában megtartott könyvbemutatóról szóló helyszíni riporthoz és ahhoz, amit a róla készült könyv kapcsán az ottani Tőkés szereplés révén tapasztalni lehetett e beszámoló alapján, az is felmerülhet, hogy az EP-képviselő megszólalását, illetve egy hallgatói hozzászólás utáni beszédes hallgatását vajon hogyan fogják megítélni a lista-összeállítók? Vajon nem lesz-e inkább tehertétel egy Fidesz EP-listán az, aki hallgatott, mikor beszélni kellett volna és olykor akkor is beszélt, amikor hallgatni tanácsosabb volna.
Hogy miért is véljük problematikusnak a Terror Háza-béli Tőkés szereplést, annak érzékeltetésére következzen egy részlet a helyszíni tudósításból, amikor egy vehemens kirohanás után, a csend egyszerre kínossá is tudott válni:
„Bartha László vagyok. Nos, ezek szerint Romániában visszarendeződés történt, itt meg nincs előrehaladás – jelenti ki. – Az ügynökkérdés továbbra is csak maszatolás, össze-vissza beszél mindenki, történelmi bölcselkedések mennek a televízióban reggeltől estig… De a református egyház sem áll a helyzet magaslatán. Amikor Hegedüs Lóránt megtámadta a miniszterelnököt azzal, hogy szabadkőműves befolyás alá került a kormánya, levelet írtam Balog Zoltánnak és a püspök úrnak is. Balog nem válaszolt, püspök úr nagy nehezen annyit, hogy várjak türelemmel. Azóta a rózsabokor a Himaláját háromszor körbenőtte, de nem történt semmi. Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban alantas és mosdatlan stílusban megtámadta püspök urat, „minden segget megjárt erdélyi politikusnak” nevezte. Azonnal írtam Stefka István főszerkesztőnek, hogy Bayert vonják felelősségre és tiltsák el az írástól. Ő sem válaszolt. Az ilyen jelenséget, amikor a legjobb embereinket innen ilyen rakétatámadás éri, felháborítónak és tűrhetetlennek tartom. Félreértés ne essék, én továbbra is a Fideszre szavazok, de az egyház és a civil élet tele van besúgókkal. Ezt nem lehet tovább tolerálni, mert így hiteltelenség uralkodik.
Tőkés rezzenéstelen arccal hallgatja. Majd megjegyzi: több éve igénylik állhatatosan a kettős elszámoltatást. Nem csak kis Magyarországon, hanem határon túli viszonylatban is.”
Akasztott ember házában kötelet, négy év Fidesz kormányzás után elmaradt elszámoltatást emlegetni nem jó ómen ma Budapesten. Az elszámoltatás ígérete ugyan sikeres hívó szó volt 2010-ben, de mint mára kiderült: ez a „kis Magyarországon” nagyon nem volt egy sikertörténet. Egyszerűen csak azért, mert az egykor mozgósító erejű vádak közül több utólag hámozott léggömbnek bizonyult.
„Annak idején erre rengeteg pénz kaptak azok, akik a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai korszakban Bukarest csecsét is szopták, tehát két csecset szoptak. Így mondják ezt népiesen” – fakad ki Tőkés, majd hozzátettei: „Ezeknek a pénzeknek a sorsát azóta sem tárták fel. Aztán jött Budai Gyula és beindult az átvilágítás és az elszámoltatás. Ekkor azt hittük, komolyan veszik.” Aztán mintha rádöbbent volna, hogy mintha túllőtt volna a célon. Meg is próbált rögvest korrigálni és átmenni a megértőbe: „Persze komolyan veszik, csak elhúzódik a folyamat.”
Ennél is messzebb ment viszont a Terror Házában és egyben a legingoványosabb talajra lépett, amikor előkerül a kedvenc vesszőparipa, az ügynöktéma, amiről a megfellebbezhetetlennek szánt kinyilatkoztatások egész másképpen hangzanak Budapesten, mint egy nagyváradi sajtótájékoztatón vagy bárhol Erdélyben. Ez volt az a mozzanat, amit a 168 óra helyszíni tudósítása, mintegy alfejezetcímként ekképp prezentált: „Múlt és jelen pedig – Tőkés szerint – összekapcsolódik”
A romániai visszarendeződésről értekezve az EP-képviselő elmondta: „Bár semmilyen leleplezési vagy bosszúvágy nincs bennem, kétségtelen, hogy a Királyhágó-melléki Egyházkerület vagy az Erdélyi Református Egyház történetének jelentős részét csak úgy érthetem meg, ha tudatában vagyok, hol lapulnak a múlt szereplői, ki tartja őket sakkban és miért áll érdekükben hallgatni. Mert vannak árulók, ebben a könyvben is jó néhány cégéres gazember szerepel, hisz sokan túlélték a rendszert.”
Budapesti fülnek ez amúgy rendben is lenne, legfeljebb némi mosolyt fakaszt egyesekben ez a józanul higgadt, tárgyilagos, érzelemmentes, csak az egyháztörténeti folyamatok tudományszempontú megértését és semmi mást megcélozni nem akaró érvelés.
Ugyanennek a fülnek az sem okoz gondot, ha azt hallja: „Az egyházkerületben vezető funkcióban lévő secus kollaboránsok vannak. 17 év nem volt elég, hogy rendet teremtsek a püspökségemen. Ma újra kiegyensúlyozott lett a küzdelem. Annak idején mindenki hódolni jött hozzám, vállukra vettek aztán leejtettek. Majd megfordult a menet, és kiegyenlítetté vált a harc Bukarest és egyes budapesti körök, jómagam, az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az egyházkerület és néhány egyházi kör között. Az egész tisztátalan politikai harc, de sajnos nem lehet kivonulni belőle.”
Viszont az, hogy a magyar állam, történetesen a jelenlegi kormány hivatott szerveit illetik azzal a váddal, hogy eltűri a területén „áttelepedett magas rangú secus tisztek” létét és elnézi azt, hogy „jó pár ügynök a mai napig a pályán van”, majd valaki meghirdeti, hogy „ezért ezt a szabadságharcot tovább kell folytatni”, az már ugyanennek a budapesti fülnek már több mint zavaró. Mert az a polgár, aki beült a Terror Házába február 14-én egy általa nagyra becsült szimbólummá vált közéleti szereplő könyvének bemutatójára, az abban a hitben él, hogy ez nem lehet igaz. Az ügynökkérdés számára nem azt jelenti, hogy idegen ügynökök grasszálhatnak hazájában, neki a III/III-asokkal és kenyéradó gazdáikkal van gondja meg azzal, hogy ez ügyben majd’ negyedszázada folyik mindig, az éppen hatalmon levő kormányok részéről a „maszatolás”.
Ahol ő él és gyakran morgolódik azt is reméli, helysebben tudja is, hogy a magyar állam rendvédelmi szervei alkotmányos kötelezettségükhöz híven mindenkor teszik a dolgukat, nem tűrik meg hazájában idegen államok „pályán levő ügynökeinek” a garázdálkodását. Ha effélék netán fel is bukkannának, hisz ilyen akár elő is fordulhat – a magyar hatóságok ellenük mindig fellépnek és eljárnak a hatályos törvények szerint. Nem „szabadságharcozva”, hanem a törvény szigorával lesújtva.
Percig nem vitatva, hogy akár a „zöldhatáros” korszak idején lehettek és bizonyára voltak a Tőkés által ezúttal is felemlegetett diverziós cselekmények, de ezt az átmeneti időszakot összemosni a mai állapotokkal, az visszatetsző és el nem fogadható. Aki azt állítja, hogy 2014 Magyarországán más államok ügynökei „a mai napig a pályán vannak”, az a magyar állam illetékes szerveinek, így a Pintér Sándor belügyminiszternek és az általa felügyelt szolgálatoknak a tisztességét és hatékonyságát kérdőjelezi meg. Másképpen pedig az említett vagdalkozásokat érteni nem lehet.
Ne lepődjön meg az EP-képviselő, ha újabb könyvbemutatón vagy bárhol máshol „kis Magyarországon” a mai magyar szolgálatok állítólagos impotenciájáról szóló kinyilatkoztatásokat és dörgedelmeket meghallva, másfajta ingerültséggel is fog találkozni a szavak súlyára minap a Terror Házában nem kellően odafigyelő.
Esetleg megunva az örök ostorozását, mely szerint Magyarország ma is elnézi a területén aktív secusok tevékenységét és ellenük nem tesz semmit, valaki majd kifakad: amennyiben Tőkés Lászlónak tudomása van arról, hogy konkrét ügyekben, beazonosítható módon az Alkotmányvédelmi Hivatal nem tesz eleget az 1995. évi CXXV. törvény 5 § a), illetve g) pontjaiban a számára előírt kötelezettségének, akkor ne elégedjen meg az általánosítással. Ne hagyja a szavaira figyelőket kétségek között. Tegye azt, ami neki 2011. március 14-e óta magyar állampolgárként kötelessége.
Bálint-Pataki József
maszol.ro,

Jót tenni jó – önkéntes programot indít a Sapientia
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karai önkéntes programot kezdeményeztek azzal a céllal, hogy segítsék a Böjte Csaba ferences szerzetes intézményrendszerében gondozott gyerekek továbbtanulását.
Eddig huszonöt hallgató jelentkezett az egyetemről, hogy szívesen vállalna önkéntes munkát a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett kollégiumokban: van aki matematikában, magyar nyelv és irodalomban, román vagy idegen nyelv gyakorlásában segítene Csaba testvér gyerekeinek, van aki különböző kreatív játékok szervezésére vállalkozik. Az együttműködés lehetőségeiről csütörtök délben az egyetem előterében egyeztetett Kósa István dékán és Tódor Erika Mária egyetemi docens Böjte Csaba atyával, a találkozón részt vettek a vállalkozó szellemű fiatalok is. Kósa István, a Műszaki és Társadalomtudományok Kar dékánja bízik a kezdeményezés sikerében, és reméli a hallgatók örömüket lelik benne, megtapasztalják, hogy jót tenni jó.
„Jó dolog jónak lenni és jót tenni. Látni a gyerekek tiszta örömét és jó kedvét” – erősítette meg Csaba testvér, aki bányászéveinek történetét elevenített fel, akkor tapasztalta meg, hogy a gyerekekben mennyi ragaszkodás és jóság van. „Az akkori élmények nélkül nem biztos, hogy elmentem volna teológiára, vagy most gyerekvédelemmel foglalkoznék” – hangsúlyozta Böjte Csaba, aki rendkívül pozitívan értékelte a Sapientia egyetem kezdeményezését.
„Bölcs dolognak tartom, hogy tudatosan megpróbáltok jót tenni. Nem azért, mert jó jegyet kaptok, nem azért mert megfizetik, hanem magáért a jó tettért. A jó cselekedetből fakadó örömből mindenkinek bőségesen jut” – vallja Csaba testvér. Megítélése szerint sem az egyház, sem az állam nem tudja megoldani a szociális dolgokat, de nem is kellene. „Az lenne a jó, ha mindenki ott ahol él, a falujában, a maga utcájában, tömbházában le tudna hajolni a bajban lévő embernek és segítene.
Tódor Erika Mária a hallgatók nevében felajánlotta, hogy szívesen segítenek az érettségi előtt álló tanulók felkészítésében is. Csaba testvér a találkozó végén meghívta az önkénteseket, hogy jövő héten látogassanak el a tusnádfürdői házba, ahol közel száz gyerek lakik.
Aki még szeretne jelentkezni, az megteheti az egyetemen Kósa István dékánnál vagy Tódor Erika Mária oktatónál.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro,

Egyesület segítené a rászoruló zetelaki gyerekeket
A zetelaki nehéz sorsú gyerekek megsegítését tűzte ki célul a tavaly novemberben létrejött Simó Megsegítő Egyesület. Projektjeik során negyvenkét fiatalnak biztosítanák a legszükségesebbeket – tevékenységükhöz támogatókat keresnek. Az önkormányzat az egyesület támogatását, de saját projekt indítását is tervezi.
A zetelaki egyesület vezetője, Simó Zoltán korábban Szentegyházán is tevékenykedett, anyagi források hiányában azonban kénytelen volt megszüntetni az ottani foglalkozásokat. Zetelakán tavaly novemberben alapította meg egyesületét, mely által negyvenkét nehéz körülmények közt élő – nagyrészt roma származású – helybéli gyerek életét szeretné szebbé tenni. A foglalkoztatott gyerekek legkisebbje három, legidősebbje tizenhét éves – nehéz anyagi helyzetben élők és félárvák is vannak köztük. „Vannak, akiknek az étkezés megoldása is gondot okoz, sokuknak pedig nincs olyan ruhája vagy cipője, amelyben akár templomba mehetne, pedig rendszeresen elvittük őket szentmisére” – vázolta helyzetüket Simó.
Az egyesület öt tagja foglalkozik gyerekekkel, tevékenységeik között közös étkezés, imádkozás, mikulásozás és a helyi kultúrotthonban tartott táncoktatás is szerepel, illetve igyekeznek ruhákat, cipőket gyűjteni a rászorulóknak. Mindeddig nagyon nehezen kaptak támogatást, azt is magánemberektől vagy civil szervezetektől – a továbbiakban pályázatokat adnának le, melyekkel eddig még nem volt sikerük. Az egyesület megalapítója hétéves korában szülők nélkül maradt, gyerekkorában már önmaga fenntartására kényszerülve. Saját tapasztalataira építve igyekszik a nehéz sorsú fiatalokat segíteni – mint elmondta, tavaly decemberben negyvenkét gyereknek adtak ajándékcsomagot Mikulás napján, ennek megvalósítása érdekében karikagyűrűjét zálogházba adta.
Az önkormányzat is akcióba lendül
Zetelaka polgármestere, Nagy Attila elmondta, az egyesület vezetője az önkormányzathoz is nyújtott be támogatási kérést, január 31-én – az igénylő és a község vezetői közötti kommunikáció azonban akadozik. Hozzáfűzte, a község vezetősége bizonyára támogatja az új egyesületet is, bár ebben az ügyben nem áll módjában egyedül dönteni. A bizottság a község civil szervezetei számára mintegy 80 ezer lejt különített el a 2014-es költségvetésből, az összeg reményeik szerint nő a féléves költségvetés-kiegészítés alkalmával. Az elkülönített összeget hét civil szervezet – ezeken belül azonban több csoportosulás – között kell arányosan elosztaniuk, így valószínűleg a Simó Megsegítő Egyesület által a táncoktatás finanszírozására kért heti 330, havi 1320 lejt nem tudják teljes mértékben biztosítani.
Egyébként a községvezetés nyolcvanezer euró értékű összegre pályázna a Román Társadalmi Fejlesztési Alapnál egy hasonló programra, amely a helységben élő, a becsült adatok szerint mintegy négyszáz roma problémáinak, illetve azok lehetséges megoldásainak feltérképezését célozza. Az egyik legnagyobb probléma esetükben a tulajdonjogok tisztázatlansága, ami a segélyek igénylése során kellemetlenségeket eredményez.
A körülbelül másfél éves projekt célja a roma fiatalok oktatási stratégiájának fejlesztése, szociológus és roma származású mentorok segítségével. A projekt során tanultak a tervek szerint körülbelül száz részvevőt segíthetnek a képesítés megszerzése, munkaszerzés, illetve hivatalos ügyintézés terén – vélte a polgármester. A projekt sikeressége érdekében a napokban hívtak össze egy harminctagú bizottságot, amely a projekt idején egyesületként működik majd – számolt be Nagy Attila. Hozzáfűzte, nem zárja ki a megsegítő egyesülettel való együttműködés lehetőségét, ám elsősorban tapasztaltabb partnerekkel dolgoznának.
Aki támogatni szeretné az egyesületet, Simó Zoltánnal a 0749-775473-as telefonszámon veheti fel a kapcsolatot.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro,

Kevesebb olvasó, több látogató
Kevesebb olvasója volt múlt évben a Maros Megyei Könyvtárnak, akik azonban többször tértek be az intézménybe. A létszámcsökkenés várható volt, ugyanis több részleg zárva volt 2013-ban. Meglepő – és egyben örömteli –, hogy a könyvtár olvasóinak több mint hatvan százaléka a fiatalok köréből kerül ki.
Bár a könyvtárat felkeresők többsége fiatal, az iskola vagy egyetem elvégzése után már ők is kevesebbet olvasnak. Az intézmény igazgatója, Monica Avram szerint ez negatívum, azonban van egy jó oldala is. „A fiatalok abban a korban olvasnak a legtöbbet, amikor leginkább fejlődik az ember személyisége. Ilyenkor nagyon sokat segítenek az olvasmányok, és ennek örülni kell, még akkor is, ha utána a fiatalok felhagynak az olvasással” – mondta az intézményvezető. Az elmúlt évben nőtt a látogatók száma, sokszor az olvasóteremben nem volt hely. Az igazgató szerint ez januárban is így volt, hiszen ekkor van a vizsgaidőszak az egyetemeken, s a diákok a könyvtárba járnak tanulni.
35 százaléknyi magyar olvasó
Az elmúlt évben 10 339 olvasója volt az intézménynek, míg 2012-ben 12 987. Ez még mindig jó arány más megyékhez képest – véli az igazgató. Marosvásárhelyen nyomós okai vannak a létszámcsökkenésnek: többek közt az, hogy a könyvtár több részlege hónapokig zárva volt, néhány pedig egész évben. „Az időszakos kiadványok részlegét sajnos egész évben nem tudtuk megnyitni a felújítások miatt. Nagyon rossz állapotban volt a terem, az embernek a kedve is elment, olyan lehangoló volt. Március végén azonban már szeretnénk újra megnyitni. A társadalomtudományok és irodalom részleget is be kellett zárnunk bő egy hónapra leltározás miatt. Ez nagy veszteség volt, hiszen ez a két részleg a leglátogatottabb. A Tudor lakótelepi fiókunk megszűnt, mert hely hiányában nem tudtuk korszerűsíteni. Nehéz éve volt 2013-ban a könyvtárnak, azonban most újult erővel igyekszünk a legjobbat kihozni mindenből” – jelentette ki az igazgató.
A fiatalok látogatják leginkább az intézményt, ők az olvasók 61 százalékát teszik ki. A 26-40 év közöttieknek már kevesebb idejük van könyvtárba járni, ez a generáció a könyvtári látogatók 19 százalékát jelenti. 12 százalékban képviseltetik magukat a 41-60 év közöttiek, ugyanakkor nyugdíjasok is járnak a könyvtárba. Az intézmény olvasóinak 35 százaléka magyar nemzetiségű.
Keresett a bestseller
Ha az olvasók száma csökkent is, a látogatások száma nőtt 2013-ban: hétezerrel több látogatást regisztráltak, mint 2012-ben. Az elmúlt évben összesen 250 ezer könyvet kölcsönöztek ki, amelyből 66 371 magyar nyelvű volt. A legnagyobb érdeklődés az irodalom iránt van, 58 százalékban prózát, verset és kritikákat olvasnak a Maros megyeiek a könyvtár adati szerint. Nagy az érdeklődés ugyanakkor az orvosi, jogi és történelmi szakkönyvek iránt, de a vallás, az építészet és a technika is érdekli az olvasókat. Az intézményvezető elmondta, a kortárs, illetve bestseller irodalom is népszerű.
A könyvtárban keresgélők is elmondták, mit olvasnak szívesen. Egy 79 éves hölgy elmondta, leginkább a magyar történelem érdekli. „Országokról is szeretek olvasni, kedvelem az útleírásokat. Most például Ukrajnáról keresek valamit, de sajnos nem találok. Wass Alberttől Móriczig mindent elolvasok, de a kortárs verseket nem szeretem” – mondta a nyugdíjas hölgy.
Szabó Anita sokat jár könyvtárba, és a kötelező olvasmányok mellett újdonságokat is olvas. „A házi olvasmányok miatt járok elsősorban ide, de szeretem az új filmek történeteit könyv formájában olvasni. Nagyon örvendek, hogy itt ezek is megtalálhatók, és nem kell megvásárolnom őket” – mondta a tizedikes diák.
Becze Dalma
Székelyhon.ro,

Répás: Minden közösségnek joga van nyelvét szabadon használni
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint minden közösségnek joga van kultúráját megtartani, megerősíteni, nyelvét fejleszteni és szabadon használni. Erről Répás Zsuzsanna Az Anyanyelvhasználat külhonban - a jogi lehetőségektől a megvalósításig című konferencia nyitónapján beszélt a fővárosban.
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint még rengeteg tennivaló akad a magyar nyelv teljes körű és szabad használata területén. Ami a Magyarországon élők számára magától értetődő természetességgel adott, az a szomszédos országokban a magyarság számára sokszor nehéz küzdelem tárgya - mondta Répás Zsuzsanna, aki a Nemzetpolitikai Kutatóintézet tanácskozásán hangsúlyozta a nyelv közösségmegtartó erejét, és úgy fogalmazott: egy nemzet fennmaradásának egyik tartóoszlopa saját, csak rá jellemző nyelve, nyelvi kifejezésmódja. A közös nyelv közös gondolkodásmódot, kulturális alapot, összetartozást feltételez - tette hozzá. Répás Zsuzsanna szerint ha megszűnnénk egy nyelvet beszélni, az a Kárpát-medence magyarságának létét, identitását tenné kétségessé. Minden közösségnek joga van kultúráját megtartani, megerősíteni, nyelvét ápolni. A közösségen belül minden egyénnek joga van anyanyelvével azonosulni, és ezt másokkal tiszteletben tartatni - rögzítette a helyettes államtitkár.
Hozzátette: minden közösségnek joga van arra is, hogy nyelvét fejlessze és szabadon használja. Elengedhetetlen az is, hogy a magyar közösség tisztában legyen jogaival, és tudatosan használja azokat - mutatott rá. Kitért arra, hogy a Magyar Állandó Értekezlet által elfogadott stratégia alapján számos programmal igyekeznek megerősíteni a magyar nyelvű intézményeket és a magyar nyelvhasználatot. Gyeney Laura, a Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetője arról beszélt, hogy amíg megőrizzük anyanyelvünket, addig a nemzet is él. Az intézet legfontosabb feladata a kollektív és egyéni erőfeszítések támogatása jogsegélyszolgálaton keresztül - mondta. A kétnyelvűség területén a legnagyobb probléma a bíróságoknál van - jelezte, hozzátéve: a hozzájuk érkezett jelzések szerint a bírók sokszor nem is rendelkeznek az ehhez szükséges megfelelő képesítéssel.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője a nyelvi jogkiterjesztés fontosságát hangsúlyozta. A bátor nyelvhasználat az autonómia egyik eleme - jelentette ki. Bartha Csilla, az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa kiemelte: ahol megvannak a jogvédelmi keretek a kisebbségi anyanyelv használatára, sokszor ott sem működnek kellőképpen. A másik probléma a jogtudatosság hiánya - mutatott rá. Hangsúlyozta: ahol tényleges gazdasági erővel is bír a magyar közösség, ott még az elindult nyelvi asszimilációs folyamatok is megváltoztathatók. A Magyarság Házában kezdődött tanácskozás pénteken folytatódik. Szó lesz többek között a civil szervezetek szerepéről a nyelvi jogok gyakorlatba ültetése területén.
hirado.hu,

Nemzetpolitikai alapismeretek
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvény termében mutatták be, Magyarországon kívül, először azt az igen értékes tartalmat magába foglaló tankönyvet, amelynek címe: Nemzetpolitikai alapismeretek a közszolgálati tisztviselők, valamint egyetemisták számára készült.
2013-ban, dr. Kántor Zoltán szerkesztésében megjelent 220 oldalas kiadvány a magyar társadalom nemzetpolitikájáról, a külhoni magyarság önszerveződéséről, demográfiai és oktatási helyzetéről, a magyar állampolgárság kérdéséről, a nemzetpolitika és kormányzat viszonyáról nyújt ismereteket.
A könyvet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adta ki. „A könyv a nemzetpolitika tartalmának kifejtését több tudomány-terület metszetében vizsgálja, így valamennyi érdeklődő állampolgár számára is rendszerezett, mélyen elemző tudásanyagot kínál.”
Könyvbemutató
A rendezvényen jelen voltak Kántor Zoltán, a magyar Nemzetpolitikai Intézet igazgatója, a kiadvány szerkesztője, szerzője és Illyés Gergely szerző.
Magdó János főkonzul felvezető beszédében elmondta, hogy a könyv időszerű és aktuális. Három fejezetben tárgyalja a külhoni magyarok kérdését. Olvasva a könyvet, érdekesnek találta, miként változott az idők folyamán a jobb és baloldali pártoknak a külhoni magyarság kérdéséhez való viszonyuk, melyet Kántor Zoltán a „Nemzet, állam, kisebbség” című fejezetben tárgyal.
Antall József miniszterelnök tízmilliós országnak a kormányfőjeként- „lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni.”
„Horn Gyula közjogilag tízmillió magyar miniszterelnökének tekintette magát, Orbán viszont Antall gondolatát tette magáévá… Aztán jött Medgyessy Péter, aki áthidaló megoldásként közjogilag ismét tízmillió magyar miniszter elnöke lett, de tizenötmillió magyarért vállalt felelősséget, majd Gyurcsány Ferenc, aki úgy gondolta, hogy „tizenötmillió magyar nevében, tizenötmillió érdekében” fog cselekedni.” Hangsúly eltolódások figyelhetők meg.
A könyv olvasmányos, nem komplikálják fölösleges szakismeretek – mondta Magdó János.
Dr. Bodó Barna, a Sapientia, EMTE oktatója tankönyvként, kézikönyvként határozza meg a kiadványt. Ilyen jellegű könyv nem jelent meg a Kárpát-medence kisebbségi kérdés által zaklatott területén. Minden nemzetnek meg van a határon túli kisebbsége.
Magyarország, a többi kelet-közép európai szocialista országhoz hasonlóan, a kommunizmus idején a kisebbségi kérdést az ország belügyének tekintette. Nem gondolkodtak nemzetpolitikai szempontból.
A könyv 3 fejezetében tárgyalják a külhoni magyarság problémáját. Illyés Gergely „ A szomszédos országok politikai rendszere. Külhoni magyar pártok” című írásában 6 ország, köztük Románia, közjogi berendezkedését, etnikai viszonyait, kisebbségi jogokat elemez. Hogyan kell sajtóhíreket értékelni? Szerinte fontos a közigazgatásban dolgozók számára, hogy megismerjék a szomszédos országok politikai rendszerét.
Kapitány Balázs a külhoni magyarok demográfiai kérdését taglalja. Ilyen könyv még nem jelent meg- vélekedett. Azért készült, hogy a köztisztviselők számára bizonyos ismereteket nyújtson e téren.
Papp Z. Attila a külhoni magyar oktatásról nyújt átfogó képet. „Külön alfejezetben foglalkozunk a határon túli magyar oktatás belső világára utaló, a nemzetközi felmérésekből leszűrhető folyamatokkal, valamint azzal is, hogy ebben a komplex világban milyen lehetőségei vannak az anyaországi támogatások sikerességének.”
Kántor Zoltán „Nemzetpolitika és kormányzat” című írásában az európai trendekről, a magyar-magyar párbeszéd formáiról, a támogatás politikáról, a nemzetpolitikai programokról értekezik. A cél, hogy a magyar közigazgatást érzékennyé tegyék a kisebbségi kérdés iránt. A köztisztviselők ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban bizonyos ismeretekkel kell, rendelkezzenek. Vizsgáznak. A külhoni magyarokra vonatkozólag megfelelő információkkal kell, rendelkezzenek.
Bodó Barna szerint a könyvet gazdagítani lehetne az illusztrációs anyag felhasználásával, mert e nélkül nem biztos, hogy látjuk a folyamatot. A képi átadás információ- növelő.
Táblázatok és ábrák pontosítják az információkat. A könyv gazdag könyvészeti anyaggal rendelkezik.
A 2010-es kormányváltást követően a nemzetpolitika gyökeresen átalakult. A 2011-ben kihirdetett Alaptörvény Alapvetés fejezetének D) cikke kimondja: „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva, felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal”
A szerkesztőnek feltett kérdésemre: Ezt a valóban fontos tankönyvet, a Kárpát-medencében még hol szeretné bemutatni, ilyen nagy számú közönségnek? „Ahova hívnak, megyek”- válaszolta.
Pro Minoritate díj Kántor Zoltánnak
Az est második felében, Kántor Zoltánnak átadták a Temesvári Szórvány Alapítvány Pro Minoritate díját.
Laudációt mondott dr. Bodó Barna, az alapítvány elnöke.
„Kántor Zoltán, a Szórvány Alapítvány által alapított Pro Minoritate Díj egyik 2013-as kitüntetettje temesvári.
Mivel díjunk által a szórvány ügyével való törődést kívánjuk visszaigazolni – fontos. Kétszeresen is az.
A szórványkérdés elsősorban nem a szórvány ügye. Mi, akik lassan két évtizede foglalkozunk a szórványkérdéssel, ezt mindig elmondjuk, ha a kontextus úgy hozza. El kell mondanunk, mert a szórványt olyan helyi közösségként értelmezzük, amely identitását külső segítség, eszmei-intézményi- anyagi támogatás nélkül képtelen hosszabb távon megőrizni. A szórvány esetében kimutathatóan jelen van a strukturális asszimiláció, amikor külön politikai szándék és nyomás nélkül a helyi közösség számbelileg és identitásában is mindegyre gyengül. A szórványt kívülről kell, nemzetpolitikai szempontok és elvek jegyében támogatni, lévén a szórvány a nemzet határa. És ki nem védi a saját határait? – tehető fel a költőinek minősülő kérdés.
Tehát a szórványt szolgáljuk a Pro Minoritate Díj adományozásával.
Ha pedig a díjazott kutató éppenséggel a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója – akkor talán itt pontot is tehetnék laudációm végére. Pontot, hiszen a nemzetpolitika kutatójának éppen az a feladata, hogy megtalálja azokat az elméleti érveket és kijelölje azokat a közpolitikai kereteket, amelyek révén a szórvány esélyt kaphat. És Kántor Zoltán ezt teszi nemcsak akkor, amikor politikai elemzéseket készít, pl. az óvodások vagy a kisiskolások évének programjaihoz, hanem akkor is, amikor – más regiszterben, természetesen – nemzetstratégiát készít elő.
De Kántor Zoltán az egyetemi oktató és kutató is idézhető, hiszen az egykori temesvári szociológusból, aki a Közép-Európai Egyetem mesteri programjára érkezett Budapestre lassan két évtizede, akkor fedezte fel maga számára a nemzet fogalmát, amelynek kutatásával azóta is foglalkozik. Ha ma valaki a magyar politológiában nacionalizmus-elmélettel foglalkozik, akkor Kántor Zoltán munkáit nem kerülheti meg. És a nacionalizmus-elméletektől egyenes az út a kisebbségtudományig, díjazottunk másik előszeretettel művelt tudományos szakterületéig. Kántor Zoltán a kisebbségpolitika és a nacionalizmus-elmélet nemcsak magyar kontextusban ismert és elismert képviselője.
Hadd térjek vissza az indító gondolathoz, Kántor temesvári mivoltához.
A tudományos témaválasztás és a közéleti szerepvállalás Kántor Zoltán esetében egyértelműen igazolják: nem felejti el, honnan indult szakmai pályája. Köszönjük neki a téma iránti hűséget, és ugyanakkor el is várjuk ezt tőle. Elvárjuk, mert bár temesvári hallgatóként (még) nem ez a kérdéskör volt szakmai prioritásainak előterében, de itt élte meg azokat a helyzeteket, itt tapasztalta meg azokat a folyamatokat, amelyeket ma, értelmező szándékkal visszatekintve helyesen tud kezelni, beilleszteni a most kialakuló elméleti keretekbe. A szűkebb pátria, a gyermekkor és a fiatalság hangját és képét magával viszi az, akinek fontosak a gyökerek.
Kántor Zoltán számára fontosak.
Azt állítottam, hogy Kántor Zoltán temesvárisága kétszeresen fontos. Ez, a második, szociológiai méretekben megmutatkozó jelenségre utal.
A szórvány, éppen a fent jelzett jellegzetessége okán, nem rendelkezik megtartó képességgel. A szórvány képtelen otthon tartani értékeit. Példák, sikeres emberek sorát idézhetném, és nem csupán a legnagyobbakét, klasszikusokét. A magyar irodalom és művészet nagyjainak során adta Temesvár és a temesi táj, ha csak az utóbbi évszázadra gondolunk, innen indult Kós Károly és Méliusz József, Bartók Béla és Hauser Arnold, Kurtág György és Kerényi Károly, Herczeg Ferenc és Brocky Károly. És csak a legnagyobbak neveit soroltam fel.
Megkísért a kérdés: ha itt maradnak, vajon ugyanazt az irodalmi-művészeti pályát futják-e be? Hajlok a nemleges válaszra. Csak az utóbbi két évtizedben jeles temesvári írók, újságírók, művészek, kutatók sora költözött el innen – a szakmai boldogulás útjait keresve.
Minden szórvány a magyar irodalom és tudomány számára vidék. Temesvár is az. Nincsenek olyan intézményeink, nincsenek egyetemi katedráink, nincsenek szerkesztőségeink, nincsenek olyan szellemi műhelyeink, amelyek az itt kibomló tehetségek számára megfelelő vonzerőt gyakorolnának. Ezzel magyarázható az ismert jelenség: szórványban szellemi mindenesekkel szoktunk találkozni, akik magad uram alapon végzik dolgukat.
Ha Temesvárott marad, Kántor Zoltán nem futja be azt a szakmai pályát, amelyért most mi, temesváriak, díjat adományozunk neki.
Temesvár a magyar politikatudományban (is) vidék.
Díjunk tehát egyfajta elkötelező gesztus is: Kántor Zoltán, Te számunkra mindig elsősorban temesvári leszel. Ezt a szempontot kell beépítened a nemzetről szóló mondandódba.
Tudjuk, sikerülni fog.
Ehhez kívánunk Neked és családodnak megértést, kitartást, türelmet.
Köszönjük, amit tettél értünk és azt is, amit ezután fogsz.”
Csomafáy Ferenc
Erdon.ro,

Leszámolás vagy közösségi megfélemlítés?
Két bűnvádi dosszié, tucatnyi bírósági per, első fokon öt év letöltendő és négy év felfüggesztett börtönbüntetés: ez Nagy Zsolt hét év óta tartó kálváriájának pillanatnyi mérlege. A magát ártatlannak valló korábbi RMDSZ-politikus, a Tăriceanu-kormány távközlési miniszterének története megdöbbentő képet fest a román igazságszolgáltatásról, a titkosszolgálatok által ellenőrzött közéletről.
– Két bűnügyi perben veszített: a hazaárulásos, kémkedéses történetben alapfokon öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság, a Posta-perben született végleges ítélet szerint négy év felfüggesztettet kapott. Továbbra is ártatlannak vallja magát?
– Mindig is annak tartottam magam, nem rajtam múlott, hogy az ártatlanságomat igazoló bizonyítékokat a bíróság leseperte az asztalról.
– Kirakatper áldozatának tartja magát?
– Ami ma történik a román igazságszolgáltatás berkeiben, sokban emlékeztet az ötvenes évekre, csak az eszközök és a módszerek változtak. Engem nem az lep meg, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség, a DNA sorozatban gyártja a dossziékat, hanem a gyakorlat, ahogy a román bíróságok alájátszanak ennek a folyamatnak. A titkosszolgálatok, az ügyészek és a bíróságok egy malomban őrölnek, egyféle „állam az államban” rendszer jött létre, amely látszólag önjáró.
– Csak látszólag?
– Azért látszólag, mert valójában a szálak valamilyen formában az államelnöki hivatal háza táján találkoznak.
– Milyen érdeke fűződne bárkinek ahhoz, hogy egy uniós tagállam minden alap nélkül megtizedelje a politikai osztályt? Az államfő a korrupciót akarja felszámolni...
– Nem vitatom, hogy Romániában nagy a korrupció: a parkolóőrtől a rendőrig és a műtős nővérig sokan kapnak csúszópénzt. Az is igaz, hogy a korrupció csúcsát a közéleti személyiségek testesítik meg. A korrupcióellenes harcot azonban kirakatharccá változtatták, példastatuálás céljából kezdtek el politikusokra vadászni, amiből jó eséllyel lehet médiacirkuszt csinálni. Ma ennyiről szól a romániai korrupcióellenes harc. Az államfő nemrég Németországban büszkén mondta az újságíróknak, hogy Romániában hét minisztert ítéltek el eddig. A németek döbbenten hallgatták, hiszen az ő szövetségi kormányukban összesen 15 miniszter van. El tudom képzelni, milyen véleményük van Romániáról.
– A közvélemény viszont azt tartja, minél magasabb beosztásban van valaki, annál nagyobb az ismeretsége, több a pénze, így több a lehetősége is, hogy megvédje magát. Ez mennyire igaz?
– A saját esetem bizonyítja, hogy kiváló védőügyvédek mellett sem volt hajlandó a bíróság tudomást venni a védelem által felsorakoztatott érvekről. Az első ügyem – amelyben ejtették a kémkedés és hazaárulás vádját, a tíztagú bűnszövetkezet morális támogatásáért ítéltek el – olyan kirakatper, amelyben egyetlen kézzelfogható bizonyíték sem létezik. A dossziéhoz ezer telefonbeszélgetést csatoltak, ebből húsz volt az enyém, de ezeknek a vád szempontjából nem volt jelentősége. A további 980 beszélgetés állítólag rólam szólt, ezek alapján ítéltek el.
– Belehallgathatott ezekbe?
– Az ezerből kétszázat sikerült meghallgatnom hiteles fordító társaságában, de a bíróság ezt 2012 őszén önhatalmúlag leállította. A meghallgatott beszélgetések felét rosszul fordították, tele hibákkal, ferdítésekkel, belemagyarázásokkal. A bíróság nem vette figyelembe a kifogásainkat. Harminc tanút javasoltam a védelmemben, egyet sem hallgattak meg. A védelem számára ellenőrizhetetlen mintegy 800 beszélgetésen kívül a bűnügyi dossziénak volt egy titkosított része is. Ez tartalmazta a SRI embereinek megfigyelési tevékenységét – lehallgatások otthon és különböző helyszíneken, filmezések, utcai követések –, az anyaghoz azonban nem juthattam hozzá, az iratcsomóban esetenként utalnak rá.
– Első bűnügyi dossziéjának tanúsága szerint ön nem korrupt, nem lopott, csak éppen államtitkokat szivárogtatott ki. A postaper vádjai is hasonló stílusban készültek?
– Azok talán még nevetségesebbek. A történet dióhéjban a következő: a Román Postának van egy bukaresti telke, amelyet tőkeapportként ajánl fel egy céggel kötendő gazdasági társuláshoz. A szerződést láttamozza közjegyző, nyilvántartásba veszi a cégbíróság. Valakik mégis kiderítik, hogy a szóban forgó telek nem a posta magántelke, hanem köztulajdon, tehát nem vihetné a társulásba. Közben nem veszik figyelembe, hogy az előző években a Román Posta több, a telekkel kapcsolatos pert is megnyert a Legfelsőbb Bíróságon, ami egyértelműen bizonyítja a tulajdonjogot. Miniszterségem alatt született meg az a kormányrendelet, amely pontot akart tenni a posta vergődésére a telekügyben: ebben kimondtuk, hogy az a bizonyos telek a posta magántulajdona. A DNA hatalommal való visszaélés vádjával indított eljárást ellenem és a volt igazságügyi miniszter, Tudor Chiuariu ellen. Az egykori pénzügyminisztert, Sebastian Vlădescut – már nem idézték be, mert ahhoz a szenátusnak kellett volna láttamoznia a bűnvádi eljárást, oda pedig a DNA ilyen „tákolmányt” nem mert küldeni. Egy közösen elfogadott kormányrendelet kapcsán példátlan módon kiemeltek két embert, és a vádlottak padjára ültették őket. A kormányrendelet ma is életben van, a telek pedig 2014-ben is a Román Posta ingatlanlistáján szerepel.
– Második peréről azt állította a román sajtó, hogy politikai leszámolás...
– Ez egyértelműen Tudor Chiuariu ellen irányult: miniszterként eljárást indított és felfüggesztette Doru Ţuluș egykori főügyészt. Miután Ţuluș megdicsőülve visszatért a Korrpcióellenes Ügyészség egyik főosztályára, másnap elindította a bűnvádi eljárást az igazságügyi miniszter ellen... Így lettem én is bűntárs.
– Ha ez valóban így történhetett, megalapozott gyanú hiányában miért hallgatták le korábban valamennyi munkatársa, ismerőse telefonját?
– Nézze, a román titkosszolgálat nem hasonló emberi logika szerint működik. A román kabinet magyar tagjai körében mindig is köztudott volt, hogy figyelnek, lehallgatnak, jelentéseket készítenek rólunk. Valószínű, hogy engem és munkatársaimat is épp úgy lehallgattak, mint a többi minisztert és államtitkárt: az adatokat tárolták „soha nem lehet tudni, mikor lesz rá szükség” alapon. A rendszer perverzitása ebben áll: adatokat gyűjtenek, dossziékat fabrikálnak, és amikor szükséges, előhalásszák.
– Úgy véli, hogy a többi elítélt politikus is ártatlan?
– Ezt nem állítom, azt viszont igen, hogy az ítéletek indoklásában bizarr megfogalmazások jelennek meg, amelyek azt sejtetik, hogy a román bíróságok szakmai és erkölcsi tartásával komoly bajok vannak. Egy év fogva tartás után nemrég szabadult Traian Decebal Remeș volt mezőgazdasági miniszter. Ítéletének indoklásában többek között ez áll: bár a rendőrség nem találta meg a lefoglalt paksamétában a Ioan Mureșan által adott 15 ezer eurónyi csúszópénzt, a vádlott azt valószínűleg megkapta más alkalommal. Ha tárgyi bizonyítékok nélkül, ilyen bírói végzéssel ma börtönre lehet ítélni embereket Romániában, akkor ott komolyan megkérdőjeleződik az igazságszolgáltatás szakmaisága. Ha ezt közéleti emberekkel elművelhetik, mennyivel kiszolgáltatottabb helyzetben vannak a kisemberek, akikről a sajtó, a közvélemény semmit nem tud.
– Adott egy korrupt bukaresti rendszer, amelyben önök magyarként eltűrték, hogy valamennyi lépésüket figyelik, bármikor lecsaphatnak bárkire. Mi késztet arra egy erdélyi magyar politikust, hogy miniszteri tárcát vállaljon a román kormányban?
– Azt nyilván tudtam, hogy megfigyelnek, de legszörnyűbb rémálmaimban sem gondoltam, hogy ez idáig fajulhat. Eszembe sem jutott volna soha, hogy miniszter legyek. RMDSZ-alelnökként, választási kampányok felelőseként hosszú éveken át oroszlánrészt vállaltam a szervezet napi munkájában. Ma is vallom, hogy tisztességgel és becsülettel álltam meg mindenhol a helyem, talán ezért is bíztak rám újabb és újabb feladatokat. Amikor Markó Béla 2005 karácsonya előtt felajánlotta a kommunikációs tárcát, nem hittem a fülemnek. Én erre nem készültem, nem is számítottam rá. Több napon keresztül rágódtam azon, hogy elvállaljam-e. Végül azért döntöttem mellette, mert politikai és szakmai kihívást láttam benne. Nyugodt lélekkel mentem Bukarestbe: nem azért voltam tisztességes, mert számítottam arra, hogy netán megfigyelnek, hanem mert ez az én életfelfogásom.
– Ön a kétezres évek derekán meg akarta reformálni az RMDSZ-t. Nem tart attól, hogy éppen ebbe bukott bele?
– Nem az RMDSZ-t akartam megreformálni, hanem a velem egykorú, fiatal nemzedéket próbáltam előtérbe hozni, bemutatni az erdélyi magyar közvéleménynek, hogy vagyunk, és lehet ránk számítani. Akik ezt félreértették, azok úgy érezhették, hogy mi hatalomra törünk. Interjúkötetében maga Markó Béla is elismerte, hogy egyesek arra figyelmeztették, a fiatalok a székére pályáznak. Ennek azonban semmi alapja nem volt, ezt már akkor tisztáztam a szövetség elnökével.
– Pedig abban az időszakban sokan önben látták az új RMDSZ-elnököt...
– Az RMDSZ-elnökségre való pályázás soha nem volt célom. Ettől függetlenül magyar és román körökben egyaránt voltak erre utalások: bizonyára akadtak olyanok, akik szívesen láttak volna ebben a tisztségben.
– Ha kiderülne, hogy RMDSZ-berkekből indult ön ellen ez a meghurcoltatás, mit tenne?
– Nem hiszem, hogy így lenne. Az RMDSZ-nek ez nem állt szándékában, de ad absurdum, ha valakinek meg is fordult volna a fejében, ehhez nem lett volna eszköze. Az RMDSZ-t mind a belügytől, mind az igazságügytől „tisztes távolságra” tartották. A történet mögött inkább az áll, hogy a román hatalom éppen ütni akart az RMDSZ-en. Akkor indult eljárás Markó Béla ellen, és meglehet, úgy gondolták, hogy egy kalap alatt a potenciális utódot is meghurcolják, eltávolítják a közéletből.
– Az ön esetében ez sikerült. Saját döntése volt a teljes visszavonulás?
– Igen, én döntöttem így: senki nem küldött el. 2007-ben az RMDSZ EP-listavezetőjeként kezdtem a kampányt, de visszaléptem, mert nem tudtam vállalni annak az ódiumát, hogy én legyek korruptként a célkeresztben. Harminchat évesen otthagytam a közéletet, tanácsadó céget működtetve lettem vállalkozó. Politikusként szerzett tapasztalataimnak is köszönhetően sikeres vállalkozást hoztam tető alá, több nemzetközi beruházás kötődik munkámhoz. Sokat dolgoztam együtt Pászkány Árpáddal: nemcsak üzlettársak, barátok is vagyunk. A késztetés azonban továbbra is megvan bennem, hogy visszatérjek a közéletbe. Talán majd egyszer...
– Családja hogyan viseli a hét év óta tartó bűnügyi eljárást?
– Nagyon nehezen. Nekem is az elviselhetetlenségig nehéz feldolgozni a történteket, kamaszkorú fiaimnak még nehezebb. El kell szenvedniük a megbélyegzést, a sanda tekinteteket. Ők már olvasnak újságot, néznek tévéhíradót, és tehetetlenek. Arról nem beszélve, hogy megtörténhet: évekre elveszítik az apjukat.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Marosvásárhelyi tiltások
A dolgok jelenlegi állása szerint idén nem vonulhat végig Marosvásárhely főterén a megemlékező tömeg a március 10-re tervezett Székely Szabadság Napján. A polgármesteri aláírással hivatalosított tiltás tavalyi, senki által nem tapasztalt incidensekre hivatkozik, de mi nyugodtan értelmezhetjük úgy, hogy a román hatalom nem akar megkockáztatni még egy, a tavalyinál is nagyobb tömeget felvonultató, lélekmelengető, hiterősítő közösségi megmozdulást. Akár elismerésként is felfoghatjuk: Marosvásárhelyen tavaly valóban történelmi pillanatok zajlottak.
Mi lesz azonban idén? Mit tehet a szervező Székely Nemzeti Tanács? Egyetlen dolgot biztosan: pereskedik. És vélhetően nyer is, ám ha az ítélet megszületéséig jogkövető magatartást kíván tanúsítani, akkor közben nemcsak az idei márciusi pillanat illan el, de talán a teljes év is. Ami igencsak káros hatású lehet, hiszen a tavaly októberre immár százezres nagyságrendűvé felfejlődött mozgalmi tömeg újra készül önmaga, célkitűzései erőteljes felmutatására.
A tiltás azzal a veszéllyel is jár, hogy lefojtja az önrendelkezést célzó mozgalom lángját. Ezért kell most fokozottan észnél lenni, és sokkal inkább mozgósítani a minél nagyobb jelenlét érdekében. Mert a tiltó rendelkezés, a burkolt fenyegetés célja egyértelműen az elbátortalanítás. A felszínen zajló bagatellizálás, a kisstílű számháborúzás ellenére a székelység izmosodó mozgalmát immár egyetlen román hatalmi szint sem tekinti alábecsülendőnek. A jelenlegi európai konjunktúra közepette a kisebbségi véleménynyilvánítás, a gyülekezési szabadság nyílt ellenzését ugyan nem meri felvállalni az uniós gazdasági köldökzsinóron függő Románia, ám apró adminisztratív lépésekkel igyekszik minél szűkebb korlátok közé szorítani az autonómiaharcot.Ebbe a sorba illeszthető az Alkotmánybíróság néhány nappal ezelőtti határozata is: gyakorlatilag valamennyi olyan alkotmánymódosítási javaslatot kigyomlált, amely a kisebbségi élettér tágítását, a szabad szimbólumhasználatot célozta.
Húzd meg, ereszd meg játék zajlik. A korábbi nyilatkozatai ellenére lassan valamennyi egységes székelyföldi akcióból kihátráló vásárhelyi polgármester – az Európai Kulturális Főváros-projektben való részvételt is lebegteti – ezzel a tiltással azt a minimális mázat is ledobta magáról, amelyet egy Marosvásárhelyhez hasonló többetnikumú város elöljárójának viselnie kellene. Szignójával Dorin Florea az igazi provokátorok sorába lépett, akik a társadalmi béke megőrzésének leple mögött viszályt szítanak, szelet vetnek. Hogy Florea vihart arat-e, az a magyarság józan elszántságán múlik
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Határozott gagauz igen az önállósodásra
A gagauz szavazók elsöprő többsége utasította el a Moldova Köztársaság autonóm tartományának Romániához, illetve az Európai Unióhoz való csatlakozását. A referendum – Chișinău megfélemlítési akciói ellenére – sikeres volt, ezt a megfigyelőként résztvevő Samu Tamás Gergő jobbikos politikus is megerősítette.
Az elmúlt húsz évben rendezett választások közül a február 2-i referendumon bizonyult a legaktívabbnak a Gagauz Autonóm Tartomány lakossága: a mintegy százezer választóképes gagauz több mint 70 százaléka járult az urnák elé. A Moldova Köztársaság keretében működő autonóm régió felnőtt lakosságát a tartomány vezetősége arról kérdezte: ha Moldova Romániához, illetve az Európai Unióhoz csatlakozna, támogatja-e Gagauzia függetlenné válását? A referendumon résztvevők 98,4 százaléka utasította el az uniós csatlakozást, helyette országát szívesebben látná a volt szovjet tagköztársaságok által életre hívott vámunióban.
A moldovai hatósági megfélemlítések ellenére szervezett gagauz referendumról a Chișinăuban székelő Stratégiai Elemzések Központjának igazgatója, Serghei Nazarov úgy vélekedett, a kisebbségek nem Európát utasítják el, hanem az ország közeledését Romániához, ami sok emberben kelt félelmet. A politikai elemző szerint a gaguzok referendumát az ország több régiójában is követni akarja a kommunista párt. „Hasonló referendumra kerülhet sor Bălţi, Cahul, Râbniţa, Briceni, Edineţ és Ocninţa rajonban is, ahol a kommunistáknak többségük van a helyi hatalomban” – nyilatkozta a moldovai politológus az Oroszország Hangja nevű moszkvai közszolgálati rádiónak.
A szakadár Transznisztria vezetői 2006-ban már szerveztek hasonló referendumot, akkor a szavazók 97 százaléka értett egyet azzal, hogy Transznisztria váljék orosz tagköztársasággá. A függetlenségét 23 éve egyoldalúan kikiáltó Dnyeszteren túli terület politikusai számára ma már nem vonzó Iurie Leancă moldvai miniszterelnöknek a széleskörű, spanyol mintájú autonómia mintájára tett ajánlata sem. Tiraszpol a teljes válást sürgeti, Chișinău mellett azonban eddig ezzel Moszkva sem értett egyet. Azonban Moldova Köztársaság csatlakozásával Romániához, illetve az Európai Unióhoz szinte biztosra vehető, hogy Transznisztria kiharcolhatja különválását. A gagauz népszavazás példáját követni akaró ellenzéki próbálkozások letörésére Chișinău a rendőrséget és az ügyészséget is bevetve több gagauz vezető ellen is bűnvádi eljárást indított.
Rendőrségi zaklatások
A Gagauz Autonóm Terület népszavazására Belgiumból, Oroszországból, Bulgáriából, Lengyelországból, Ukrajnából és Magyarországról érkeztek megfigyelők. Magyarországot egyetlen politikus, Samu Tamás Gergő volt országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Közgyűlés jobbikos tagja (képünkön) képviselte. A választási megfigyelői csapatot Mateusz Piskorski lengyel egyetemi tanár, volt parlamenti képviselő szervezte, társaságában több lengyel, egy flamand, egy bolgár és egy magyar megfigyelő érkezett Gagauziába.
„A 62 szavazókörből 18-ba jutottunk el. A gagauz fővárosban, Komrátban kezdtük a napot. Ott több szavazókört is meglátogattunk, de voltunk kisebb-nagyobb falvakban is a Gagauz Autonóm Tartomány minden részén. Elsősorban gagauz többségű falvakban, de lengyel, valamint ukrán többségű településeken is jártunk. Találkoztunk orosz választási megfigyelővel, és természetesen a gagauz vezetés képviselőivel is” – osztotta meg a jobbikos politikus az Erdélyi Naplóval. Arról is beszélt, hogy a moldovai vezetés akadályozta, ahol tudta a népszavazás lebonyolítását, ennek ellenére a gagauzok nem hátráltak meg: a szükséges anyagiakat vállalkozóktól szedték össze, a hatósági vegzálást leszámítva minden a legnagyobb rendben zajlott. Samu Tamás Gergő cáfolta a moldovai román médiában felkapott híreket, miszerint a gagaguz vezetés erőszakkal küldte volna az urnához szavazóit. A magyar politikus ennek semmi jelét nem tapasztalta, azt viszont igen, hogy az autonóm területre érkezett moldovai rendőrök több szavazókörzet előtt is igazoltatták az embereket, a bevándorlási hivatal munkatársai pedig a Chișinău számára nem kívánatos külföldi megfigyelőket.
Tanulság magyaroknak: egységes gagauz álláspont
„Bár a népszavazás csak véleménynyilvánító volt, erős, nagyon határozott jelzés született a moldovai és a román vezetés felé, de a világpolitika számára is” – összegezte a magyar politikus a referendum legfőbb eredményét. Eszerint a komrati vezetés csak abban az esetben veti fel Gagauzia önállósodását, ha Moldova Romániához kerülne, amire a magyar politikus szerint bármikor sor kerülhet.
Hogy a Gagauz Autonóm Területen történtek milyen fogódzót jelenthetnek az erdélyi magyar autonómiatörekvések számára? „A gagauz szavazók közel 100 százaléka egy irányba szavazott, a közösségen belül nincs megosztottság. Vezetőik egymás között úgy viselkedtek, mintha egy független állam vezetői lennének: a gazdasági hivatal vezetője a kormányzót Gagauzia elnökének nevezte, a kormányzó pedig munkatársát gazdasági miniszternek. Kis dolgok ezek, de fontosak, ha egy közösség tudatosan készül egy szélesebb körű önrendelkezésre. Ráadásul Gagauziát nagyon komolyan – a magyar viszonyokhoz képest sokkal erőteljesebben – támogatja az orosz és a török vezetés oktatási, gazdasági, valamint politikai téren egyaránt” – fogalmazott a Jobbik Magyarországért politikusa.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

A színházban is el kellett menni a falig
Bár az egyetemen magyar irodalom szakra járt, és a diákévei alatt elért sporteredményei sem elhanyagolhatók, két évtizeden át volt a kolozsvári színház irodalmi titkára, majd öt évig az intézmény igazgatója. A 75. életévét betöltő Kötő József színháztörténésszel beszélgettünk.
– Mi döntötte el, hogy ma nem egy neves atlétával, hanem a sokak által ismert színházi szakemberrel beszélgetek?
– A gének döntik ezt el. Amikor 1958-ban megnyertük az akkor még tartományi ifjúsági bajnokság 4×400 méteres stafétaszámát, az olyan szintet jelzett, ahonnan csak teljes erőbedobással és szabadidő-lekötéssel dolgozva lehetett volna tovább lépni. Akkoriban viszont mocorogtak már bennem a kutatói ösztönök. Másodéves voltam a Bolyai Egyetem bölcsészkarán, egy tudományos diákkonferencián a következő csapat képviselte a kart: az akkor ötödéves Lászlóffy Aladár, Láng Gusztáv és Kántor Lajos, valamint jómagam, aki valamivel fiatalabb voltam. A diákkonferencia után eldőlt: szabadidőmet a tanórákon kívüli kutatómunkára, a magam képzésére szánom.
– És mi terelgette érdeklődését a színházművészet felé?
– A színház már a tanulmányaim elején érdekelt. Az első „löketet” ugyancsak másodéves koromban kaptam, amikor szemináriumi dolgozatként elvállaltam Janovics Jenőnek a Farkas-utcai színházról írt könyve bemutatását. Döbbenetes élmény volt megismerni ezt a gazdag színháztörténeti múltat, az egyetemen csodaszámba ment, hogy kértem még egy szemináriumi órát, hadd mutathassam be még alaposabban és elmélyültebben azt a könyvet. Akkor bontakozott ki bennem a színház intézménye iránti csodálat. Azon a bizonyos szemináriumon, 1958-ban fogalmazódott meg bennem az is: miként lehetséges, hogy egy ilyen jelentős színháztörténeti eseményt, mint az első magyar kőszínház megalapítása, nem jelez emléktábla. A Farkas utcában a magyar művelődéstörténet nagyon fontos emléke volt elrejtve, hiszen miután lebontották, teljesen nyomtalan lett, és úgy nézett ki, kezd kihullani a köztudatból. Egyetemistaként határoztam el: amíg élek, ütöm a vasat, hogy ennek a kőszínháznak emléket állítsunk. A diktatúrában persze nem lehetett, a 200. évfordulóra elkészítettük ugyan az emléktáblát, de az meg Funar uralkodásának idejére esett, nem kaptunk engedélyt a kihelyezésre. Végül 2012-ben, a 220. évforduló alkalmából sikerült felavatnunk az emléktáblát, így több mint félévszázados álmom teljesült. Az épület jelenlegi tulajdonosa az egyetem, a vezetőknek egyetlen kifogásuk volt: miért nem nagyobb és impozánsabb a tábla?
– Egyetemista volt, amikor 1959-ben egyesítették a magyar és román egyetemet. Hogyan hatott ez a pályájára?
– Arról volt szó, hogy a diplomázás után itt maradok az egyetemen. Bukarestben államvizsgáztam, de mire visszatértem Kolozsvárra, „eltűnt” az állásom. Gyanítom, addigra megérkezett a dossziém is, amelyben benne volt, hogy amikor összevonták a Babeș és a Bolyai egyetemet, én is „vitézkedtem”. Öt évig tanár voltam Zsobokon, nagyon keserves volt, hiszen nem lehetett tudni, mikor kerülök ki belőle. Színház iránt érzett vonzalmamat úgy éltem ki, hogy színjátszó csoportot irányítottam a faluban. Tulajdonképpen itt történt meg végleges eljegyzésem is a színházzal: Kolozsvárra hívták továbbképzésre azokat a tanárokat, akik színjátszó csoportokkal foglalkoztak. Senkálszky Endre, Orosz Lujza és Bereczky Júlia tartotta az órákat, és lassan partnerükké fogadtak. Ők képeztek engem a színpadi munka rejtelmeire, én pedig tájékoztattam őket arról, ami külföldön, a színházak világában végbement. Akkoriban jelentős szemléletváltás történt, megfogalmazódott a látványszínház igénye. 1965-ben elhunyt Hobán Jenő költő, a kolozsvári színház irodalmi titkára, jelentkeztem a versenyvizsgára, és én nyertem el az állást. Ezzel megkaptam azt a keresztet, amit a mai napig viselek.
– Mennyire volt szabad keze egy irodalmi titkárnak a darabválasztásban, és mennyire működött keményen a cenzúra?
– Abban az időben a játékrendben szigorúan megszabott arányok voltak. Kötelező volt a hazai, illetve a szocialista országokbeli darab, a mai témájú és klasszikus román darab. Egy évadban hat-hét bemutatót lehetett színre vinni, ennyit engedett meg a pénzügyi keret. Az már a színházi vezetés kreativitásán, közéleti bátorságán, kísérletező kedvén múlott, hogyan lehet ezeket a kereteket tovább tolni. Ahogyan Csíky András színművész mondta: elmenni a falig. A keretekből kitörni nem lehetett, de az már erkölcsi kötelesség és politikai bátorság kérdése volt, hogy mindig elmenjünk a falig. Mindig megpróbáltuk azokat a darabokat választani, amelyek hordoztak valamiféle üzenetet a korról. Például Sütő András Szúzai menyegzője az asszimiláció kellős közepén az asszimilációról szólt, ez ellen emelte fel a szavát. Felterjesztettük, és kezdődött a nyomás: mondjon le róla a színház önként, vonja vissza a felterjesztést. Az nekik is kellemetlen volt, hogy felülről tiltsanak le, Sütőnek jelentős nemzetközi hírneve volt már. Azt válaszoltuk, mi nem vonjuk vissza, tiltsák le ők. Kijött a vizionálási bizottság, amely jegyezgetett: ez a replika mehet, amaz nem, ezt kihúzzuk, azt átírjuk. Már senki sem ismerte ki magát a szövegen, és, hogy tényleg úgy mondják el a színészek, ahogyan azt jóváhagyták, a premier napján egy cenzor beült a meghuzigált szövegkönyvvel, és szóról-szóra végigkövette az előadást. Átalakított szöveg került a színpadra, de úgy érzem, ma is vállalható. Alapvető ferdítés, ami más irányba vitte volna azt az üzenetet, amiért Sütő megírta a darabot, és amiért színpadra vittük, nem történt.
– 1985-ben felújították Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámáját. Akkor már kemény időket éltünk Romániában, a közönség hogyan fogadta a darabot?
– Engem abban az évben bíztak meg a színház vezetésével, de csak jóval később neveztek ki igazgatónak, és ebben az említett darab bemutatása is közrejátszott. Akkoriban már erősen sorsfordító időket kezdtünk élni, én az 1985-89 közötti korszakot a végjáték, vagy a „játszma vége” időszakának nevezem. Számot kellett vetnem azzal, hogy ha továbbviszem ezt a falig elmenő játékot, akkor kiderül majd, a fal erősebb vagy a fejem. Kapóra jött, hogy 1985. április 4-én volt tíz éve, hogy bemutattuk a Lócsiszárt. Már a készülődés óriási visszhangot váltott ki, és a végén szinte forradalom lett belőle. Botrány kerekedett már abból, hogy Sütő válaszlevelét a mi meghívásunkra a helyi lap az első oldalon közölte, ahol tudjuk, kizárólag ki szerepelhetett. Ránk küldték Hajdú Győzőt, a bizalmi embert, hogy intézkedjen, nehogy az előadásból baj legyen. Hajdú kitalálta, úgy jelezzük, hogy csak felújítása volt a darabnak, hogy az előadás végén sem Sütő András, sem Harag György nem megy ki a vastapsra. Olaj volt a tűzre: amikor nyolcadszor is meghajoltak a színészek, és ők ketten nem jelentek meg, a nézők skandálni kezdték a nevüket, majdnem elszabadult a pokol. Végül kiment Sütő és Harag, de ha betartjuk Hajdú Győző „értékes útmutatásait”, nem tudom, mi lett volna ebből.
– Milyen volt azokban az években a színház anyagi támogatottsága?
– Éppen akkoriban – 1985 körül – kezdték meg a színház szubvenciójának megvonását. Pedig kultúrát is csak pénzzel lehet művelni. Az előző évek költségvetésének hét (!) százalékát kaptuk, a színészek pedig a fizetésük 75 százalékát. Nyugati darabokat nem játszhattunk, mert nem volt pénz a jogdíjakra, a magyar darabok világirodalomnak számítottak. Már a hazai magyar szerzők sem számítottak hazainak, így szinte lehetetlen volt magyar darabokat bemutatni.
– A 80-as években távozott külföldre a legtöbb kolozsvári színész. Ez mennyire rázta meg a társulatot?
– Nagyon, hiszen pótolhatatlan emberek voltak. Egyesek értékmentés címen távoztak, másoknak az egzisztenciájukat fenyegette volna, ha itt maradnak. Amikor egy társulati ülésen bejelentették, hogy magyar darabokat nem lehet játszani, a nagyszerű színész, Héjja Sándor felállt, és azt mondta, akkor ez nem magyar színház, itt nincs keresnivalója. De nagyon sokan, jelentős színészek mentek el. Fiatalokat nem tudtunk hozni, de nem is volt honnan: Kolozsvár „zárt” város volt, a főiskolán egy-két növendék végzett. A társulat néhány fontos személyisége – Köllő Béla, Vadász Zoltán, Pásztor János, Horváth Béla – elhunyt. Borzasztóan nehéz periódus volt. Próbáltuk úgy leróni a kötelező feladatokat, hogy ne lépjünk az önfeladás ösvényére. Ragaszkodtunk viszont ahhoz, hogy minden évben bemutassunk egy olyan előadást, ami jelezte a színház igazi potenciálját, a társulat erkölcsi tartását, politikai bátorságát. A„játszma vége” korszakot a maga kompromisszumaival és nagy veszteségeivel együtt emelt fővel lehet vállalni, hiszen a magyar színház életben maradt.
– Közéletünk személyiségei közül ön az, aki talán a legkevesebbet foglalkozik az egykori besúgókkal, volt szekusokkal. Pedig lenne oka bőven. Ez a fajta múlt nem foglalkoztatja?
– Volt olyan, hogy a feleségem éjjel háromkor érdeklődött: dolgom van vagy bevittek? Sokszor kísértett, hogy kikérjem a személyi és intézményi dossziét is. De elgondolkoztam azon: ha ezt az ügyet társadalmi méretekben nem tudjuk megoldani, akkor igazságtalanságokhoz is vezethet előrángatni hajától fogva egyenként az embereket. Kisebb ügyekért egyesek megbűnhődnek, az igazi nagy bűnösök lapulnak. Furcsa aránytalanságok vannak: a nemzeti önazonosság idoljait – Lászlóffy Aladárt, Szilágyi Domokost, Mikó Imrét – sárba tiporunk, holott a kérdés árnyaltabb. Ugyanakkor napirendre kerültek a Szőcs István, Marosi Barna, Marosi Péter és mások nevei, akikről kiderült, tényleg ártottak és tragédiákat okoztak. Úgyhogy én végzem a dolgomat, foglalkozzanak mások ezzel.
– Fontos szerepet töltött és tölt be az erdélyi magyar közéletben, megszámlálhatatlan cikket, tanulmányt, könyvet írt. Önéletrajzot nem készül írni?
– Nem készülök meghalni.
Kötő József
1939. augusztus 8-án született Kolozsváron. 1961-ben végzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán, 1984-ben doktorált. 1965-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház dramaturgja, 1985–1990 között igazgatója, 1998-tól 2008-ig az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke, 1998-tól 2000-ig és 2005-től 2007-ig az Oktatási és Kutatási Minisztérium államtitkára, a Magyar Tudományos Akadémia testületi tagja. Számos színháztörténeti könyv és több mint száz színház- és drámatörténeti tárgyú, a civil társadalom önszerveződését tárgyaló kötetben, hazai és külföldi tudományos-kulturális folyóiratban közölt írás szerzője. Legutóbbi kötete: Színjátszó személyek Erdélyben (1919–1940). 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. 2006 óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Tóth Katalin részvételével kezdte meg kétnapos ülését a kárpát-medencei magyar gazdaszervezeteket tömörítő egyeztető fórum Palicson
A vajdasági településen tartott ülésen a Kormány képviseletében a vidékfejlesztési tárca helyettes államtitkára köszöntötte a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának tagságát. A kárpát-medencei vidékfejlesztési együttműködés lehetőségeiről és az elmúlt időszak kormányzati tapasztalatairól beszélve kiemelte a vidékfejlesztés kulcsszerepét a magyarság szülőföldön maradásának és boldogulásának előmozdításában.
Tóth Katalin kitért a tárca jövőbeni terveire, az együttműködés kiteljesítésének igényére is. Ez utóbbi koordinációjában elmondása szerint a minisztérium fokozottan számít a Kárpát-medence valamennyi gazdálkodójának érdekképviseletét felvállaló új Nemzeti Agrárgazdasági Kamarára, amely az Egyeztető Fórum szakmai összefogója. Aláhúzta annak fontosságát, hogy a Fórum keretein belül ne a széthúzás, hanem a megértés, az összefogás, a konstruktív együtt gondolkodás legyen a problémák megtárgyalásának és a megoldások keresésének az alapja.
A 2014-20-as uniós költségvetési időszakról szólva a helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a támogatásokhoz való hozzáférés szempontjából felbecsülhetetlen az anyanyelvi információk értéke, tovabbá kiemelte, az Európai Területi Együttműködés forrásain keresztül a határon átívelő programok keretében kitűnő lehetőségek nyílnak majd gazdaság- és vállalkozásfejlesztés területén. Ezt felismerte a Vidékfejlesztési Minisztérium is, ezért számos képzéshez és tájékoztató konferenciához nyújtott anyagi és szakmai támogatást az elmúlt években. Tóth Katalin utalt az áprilisi magyarországi választások jelentőségére és hangsúlyozta a kárpát-medencei magyar jövő közös alakításának lehetőségét.
A tavaly májusban megalakult, évi legalább két alkalommal ülésező Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma a vidéken élő, vidékfejlesztésben érintett kárpát-medencei magyarokkal fennálló kapcsolat szorosabbra fűzésén túl a határon túli magyarlakta területek integrált gazdaságfejlesztését és az egységes érdekérvényesítést, a közös magyar vidékfejlesztési problémákra közös megoldások kidolgozását tűzte ki céljául. A Fórum a tervek szerint minden kárpát-medencei magyarlakta területen tart ülést a jövőben.
Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája / MTI

agroinform.com/aktualis

Ellenpontok
E címmel jelent meg az első erdélyi magyar szamizdat a Ceaușescu-kor legkeményebb időszakában, midőn még halvány reménysugár sem látszott arra, hogy a rendszer változni fog. De ezúttal nem e hősies kezdeményezés adja szösszenetem apropóját, hanem az, hogy mennyire frappáns ellenpontját képezte Gyurcsány Ferenc „évértékelője” Orbán Viktor immár bevett, szintetikus, azonos műfajú előadásának. Frusztráció, görcsös nagyotmondási igyekezet, erőlködés, demagógia, fröcsögés és személy elleni támadás egyik oldalon, magabiztos intellektuális fölény, jó kedély, derű a másik oldalon.
Előszeretettel vádolják Orbánt azzal, hogy évértékelő címen kampánybeszédet tart. Igen, így van. Azonban a kérdés nem az, hogy egy beszédnek mi a célja, hanem az, hogy mi a valóságtartalma.
Márpedig Orbán beszédével kapcsolatban, mely logikus láncra fűzte fel az elmúlt négy év kormányzati törekvéseit, legfeljebb az a kifogás hozható fel, hogy nem adott választ a jogos bírálatokra (trafik-ügy, földügyi pályázatok, az új arisztokrácia erősítése a középosztály rovására, a kulturális finanszírozás problémái). De nem is ez volt a beszéd célja, hanem a saját tábor erősítése.
A miniszterelnök rámutatott: a rendszerváltás utáni korszak, a posztkommunista rendszer csalódást okozott az embereknek, akik oly nagy számban szavaztak a Fideszre a legutóbbi választásokon, hogy e párt lényegében mandátumot kapott egy újabb rendszerváltásra. Orbán szerint éltek ezzel a lehetőséggel, átszabták a toldozott-foldozott kommunista alkotmányt, s megváltoztatták az alkotmány alatti közjogi szabályzókat is. Letették a voksot az önálló magyar fejlődés mellett, vállalták a konfliktust a globalizmus erőivel, beleértve az EU szemforgató bürokratáit és habzó álbaloldali gyűlöletkórusát (ez már a krónikás átfogalmazása, de nem áll szellemiségében távol Orbán bevallottan politikai korrektségre törekvő beszédétől), hazaküldték az IMF-et, megadóztatták a multinacionális vállalatokat és a bankokat, több ízben is érdemben csökkentették a szocialista-szabaddemokrata kormányzat alatt elszabadult rezsiárakat.
Legfeljebb a (globális) jövőt illetően lehet vitánk Orbán optimizmusával, de ebben a tárgykörben sem fér kétség ahhoz, hogy mi a jobb Magyarországnak: a magát baloldalnak nevező bűnszövetség visszatérése vagy a jelenlegi kormány mandátumának meghosszabbítása.
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

A moldvai magyar oktatás helyzetéről tartottak szakmai tanácskozást Budapesten
Budapesten a Nemzetpolitikai Államtitkárságon tartottak szakmai tanácskozást a Moldvai magyar oktatás helyzetéről. A tanácskozáson a Moldvában oktató pedagógusok mellett részt vett a Bákó megyei szakfelügyelő is. Oláh Gál Elvira összeállításában először Márton Attilát, a csángó oktatás koordinátorát kérdezte:
-Elsősorban azt a megnyugtató választ kaptuk, hogy biztosítva van az oktatók bérezése 2014-nek a végéig. Sikerült aláírni az szerződést és az a keret, amit erre fordítottak, mindazok ellenére, hogy mindenütt megszorítások vannak, sikerült ezt a keretet bővíteni, úgyhogy mi nagy tervekkel vágunk neki az idei évnek. A kollégák pedig külön lakhatósági juttatásokból tartják fenn a helyszíneket, tehát most már kivétel nélkül minden ingatlan, minden oktatási helyszín úgy működik Moldvában, hogy az oktatók tartják fönn.
-Az a tény, hogy a Bákói szakfelügyelőt elhozták, ő is találkozhatott magyar politikusokkal is, politikai vezetőkkel is. De ez mit jelent a gyakorlatban? -Ez a kapcsolat a román hivatalos szervekkel, konkrétan a Bákó megyei felügyelőséggel, sokat javult. Például sikerült több kollégának a szakmai előmenetelét segítő véglegesítő vizsgákra vagy fokozati vizsgákra ezeket a doszárokat átjuttatni. Kevés jóindulatot kell tanúsítsanak a Bákói tanfelügyelőség részéről, mert azért teljesen formailag mi nem férünk bele abba, hogy szakmailag mi tovább tudjuk képezni magunkat, mert nem teljesen tanítóként működünk. Nem minden tantárgyat, csak kimondottan magyar anyanyelvet tanítunk, és akkor ez feltételez egyfajta ilyen finom együttműködést.
Mi igazából nem csak itt szeretnénk találkozni, tehát van tervezett találkozó, ilyen szakmai megbeszélés, úgyhogy Kovászna-, Hargita- és Bákó megyei főtanfelügyelő legyen jelen, mert nekik van együttműködési megállapodásuk, most már több mint egy éve arra, hogy szakmai felügyeletet biztosítani tudják azoknak a kollégáknak, akiknek magyar módszertanosokat kell küldeni és Bákó megye nem tudja ezt biztosítani.
-Arra nagyon nagy szükség lenne, a moldvai magyar oktatásban, hogy óvodás korban is már a gyerekek az anyanyelvükön tanuljanak, hiszen a szülők már a hat-hét éves korú gyermekekkel nem beszélnek magyarul.
-Az iskolán kívüli oktatási forma egyelőre az, amelyik erre egyfajta megoldást biztosít és egyre több kolléga ismeri fel, hogy ennek mekkora a jelentősége, hogy kisgyerekekkel, óvodáskorú gyerekekkel kezdjenek el foglalkozni. Főleg azok a kollégák látják ebben a fantáziát, akik hosszútávon terveznek, hogy ottmaradnak Moldvában tanítani. Ugyanakkor ugye beindultak ezek az előkészítő, vagy nulladik osztályok, ami úgymond egy kicsit megkönnyítik nekünk a dolgunkat. Tehát hogyha szeretnénk már a nulladik osztályba betanítani, akkor ezt megtehetjük, reméljük, hogy majd szeptembertől.
-Megkérdeztük a Budapestre érkezett, Năstase Angel Bákó megyei oktatásért felelős szakfelügyelőt is: hogyan látja jelenleg a magyar oktatás helyzetét?
-Két típusú magyar oktatás létezik Bákó megyében. Az egyik a gyimesi példa, ahol magyar nyelven folyik az oktatás. Ez egyértelmű, jól körülhatárolt a román törvényekben. A másik a Bákó megyei magyar identitású csángóknak engedélyezett magyar óra. Az állami intézmények szemszögéből nincsenek problémák, a törvény biztosítja a jogot.
-Arra a felvetésemre, hogy mégis miért vannak problémák, miért gördítenek akadályokat az iskolaigazgatók, mindenféle közjegyzői hitelesítésű kérvényeket követelve – kiderült a szakfelügyelő másként látja: -Valóban voltak a kétezres évek elején, de utóbbi években ezek a problémák eltűntek. De azt sem tagadhatjuk, hogy a lakosság jelentős része elutasítja a magyar nyelv oktatását és ők maguk befolyásolják egymást a közösségen belül.
Más intézmények, hadd ne nevezzem meg, nem akarom a fejemre zúdítani a haragjukat. Ők azok, akik meggyőzik a szülőket arról, hogy vonják vissza a már egyszer benyújtott kérvényt. Hiszen a katolikus pap a legnagyobb tekintély a faluban, mint ahogy a vallásnak is nagyon nagy szerepe van és lesz a jövőben is a csángó közösségekben.
-Mi a következtetés, melyek azok a területek, ahol erősíteni kellene? Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
-Azok az eredmények, amiket elértünk, tehát, hogy most már 27 helyszínen folyik magyar nyelvű oktatás, ebből tizenkilenc helyszínen már beengedik az iskolába, ez azt jelenti, hogy nyolc helyszínen még mindig nem engedik be. Sajnos az anyanyelvű hitéletet még mindig gátolják. Tehát ezek problémák, amelyeken szeretnénk segíteni.
De most azért gyűltünk össze a tanárokkal, hogy az eredményekről beszéljünk, hiszen megerősödött és kibővült a csángó magyar oktatási program, ez azt jelenti, hogy most már több mint, kétezer gyermeket vontunk be az oktatásba a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség segítségével megerősítettük az oktatásnak a színvonalát. Egy olyan minőségi oktatást tudunk nyújtani most már ami sokat segít az ott élőknek. Én azt szeretném, ha minél jobban ki tudnánk bővíteni, még több gyereket elérnénk.
Most új helyszínek integrálódtak a programba, de van még hova fejlődni. Külön eredménynek tartom, hogy ellátogatott velük ide a Bákó megyei tanfelügyelő is, hiszen az nagyon fontos, mert azt mutatja, hogy most már számít a magyar nyelvű oktatás, oda kell rá figyelni, nem lehet nem támogatni román oldalról sem.
Erdély.ma,

Róka fogta csuka
Mint róka fogta csuka, úgy néz ki a jelenlegi kormánykoalíció – szapulják egymást reggeltől estig a két nagy párt szószólói, de nem ereszti egyik a másikat. Most már csak az a kérdés, ki bírja tovább cérnával.
Victor Ponta szabadulna a liberálisoktól, újabb tákolmányával, a Szociáldemokrata Szövetséggel megvan immár a parlamenti többsége is – csakhogy választások küszöbén nem akarja vállalni a nagyreményű és oly sokat ígérő, 70 százalékos bizalmat élvező, Traian Băsescu ellen létrehozott szoclib szövetség szétrobbantásának ódiumát. Sokat ígértek, semmit nem teljesítettek, pedig lassan két éve kezükben a döntéshozó és végrehajtó hatalom. Crin Antonescu is szívesen lerázná már pártja nyakából a szocdemeket, a kudarcos, tehetetlenségbe fulladt kormányzás koloncát, annál is inkább, hogy nagyra törő, államfői székre kacsingató álmai mit sem halványultak, sőt. Ám neki sem akaródzik szakító féllé válni, túl nagy a kockázat. Visszasorolna jobb oldalra, a meggyengült demokrata-liberálisok hagyta űrt töltené ki, még mielőtt erőre kaphat Băsescu új Népi Mozgalma. Ehhez azonban szüksége van a hatalomból kiebrudalt áldozat szerepére is. Taktikáznak tehát, zsarolják egymást, teljesíthetetlen feltételeket szabnak, ultimátumokat osztanak – közben pedig az országot nem kormányozza senki, folytatódik ugyanaz a cirkusz majd másfél éve, „eredményeik” pedig mindennapi életünkben tetten érhetőek. Megbukott nagy tervek és be nem váltott ígéretek egész sora áll a 70 százalékos koalíció mögött, elherdált esztendők, melyek során csak a korrupció mértéke nőtt, valós fejlődésnek nyoma sincs. Három nagy erő áll egymással szemben – Ponta, Antonesu és Băsescu –, mindenik jelentős titkosszolgálati és gazdasági háttérrel, teljhatalom iránti vággyal. A csatáknak csak egy része zajlik a nyilvánosság előtt, és hogy sok mindenre, szinte bármire képesek, azt már tudjuk. Mi következhet még? Fantáziánk nem olyan nagy, mint a politikai maffiacsoportosulások ötleteinek tárháza. Előbb vagy utóbb szakad a Szociál-Liberális Szövetség. Lehet napok, hetek, hónapok kérdése. Valaki megnyeri az idegek harcát, választások jönnek – európai parlamenti, államelnöki –, s azoknak is lesz győztese. Sok jóra azonban nem számíthatunk, mert egyik olyan, mint a másik, halvány reményt talán csak az nyújthat: a nagy hadakozásban annyira legyengítik egymást, hogy a teljes hatalmat már a ma még legerősebbnek tűnő Szociáldemokrata Párt sem nyerheti el. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

EP-Választások RMDSZ-es lista MPP-s támogatással
Hétfőn kezdi az EP-választásokon induláshoz szükséges aláírások gyűjtését a háromszéki RMDSZ – erről a polgármesterekkel folytatott tegnapi megbeszélésen született döntés – nyilatkozta Tamás Sándor megyei elnök. Az országos leosztás szerint Kovászna megyében legalább 26 ezer támogató aláírást kell összesíteniük, és bíznak benne, hogy a tulipános lista is megkapja az országos öt százalék eléréséhez szükséges 51 ezer szavazatot térségünkben.
Az RMDSZ szombaton rangsorolja az EP-választásokra jelentkezett jelölteket, a háromszékiek Winkler Gyulát és Sógor Csabát támogatják a lista élére kerülésben, és még három megyei jelöltet szeretnének látni a nem befutónak tekintett helyeken, kettőt közülük lehetőleg az első tízben. Az MPP elnöke, Bíró Zsolt tegnap bejelentette, a hosszú távú együttműködés reményében hajlandóak támogatni az RMDSZ EP-listáját, befutóhelyre nem tartanak igényt. Az EMNP a hét végén dönt arról, milyen stratégiát választ: saját listával indul, független jelöltet támogat, vagy nem vesz részt a megmérettetésen. Mindez Tőkés László álláspontjától is függ, aki az Orbán Viktorral folytatott egyeztetés után azt nyilatkozta, még nem tudott dönteni arról, hogy a több lehetőség közül melyiket válassza. Hozzátette: az erdélyi érdekek megkövetelik, hogy legalább az a három képviselő legyen ott Brüsszelben, aki eddig, és ismét kiemelte, a magyar képviselet forog kockán az RMDSZ pártos magatartása miatt. Tőkés László azt ígérte, egy héten belül meghozza döntését.
Bizakodó háromszékiek
Az RMDSZ elkészített egy forgatókönyvet, kiszámolták, legkevesebb hány szavazat kell, hogy a legrosszabb esetben is elérjék az ötszázalékos küszöböt. Magas román jelenléttel számoltak, hogy összejön az alkotmányos népszavazás érvényességéhez szükséges 50 százalék, és arra a következtetésre jutottak: országosan legalább 435 ezer voksra lesz szüksége a szövetségnek. Ugyanakkor az induláshoz 200 ezer támogató aláírást is össze kell gyűjteniük, vélhetően március 22-ig, ezt Háromszéken már hétfőn megkezdik, megyeszerte 200 önkéntesük dolgozik azért, hogy minél több háromszéki emberhez eljussanak az aláíró ívek. Tamás Sándor szerint nem lesz nehéz 26 ezer támogatót toborozniuk, hisz tavaly ősszel tíz nap alatt 30 ezer aláírást gyűjtöttek össze a fejlesztési régióról szóló népszavazás támogatására. Ugyanakkor azt is kifejtette: a 200 ezer aláírás összesítésére a romániai magyar szervezetek közül csak az RMDSZ képes. Az EP-választásokon Háromszéknek célul kitűzött 51 ezer szavazat teljesítését is elérhetőnek tartja Tamás. Igaz, hogy 2007-ben az első EP-választásokon a szövetség 20 090 voksot szerzett a megyében és Tőkés László 30 ezret, de a tavalyi választásokon az alapul vehető megyei listára már 51 700-an szavaztak, Tamás Sándor megyeitanács-elnökként 53 ezer szavazatot kapott úgy, hogy indultak MPP-s és EMNP-s ellenjelöltek is. A hivatalos névjegyzék szerint 185 ezer szavazópolgár él a megyében, ám a népszámlálási adatok alapján elmondható, hogy a valós szám nem több 100–120 ezernél, az RMDSZ-nek tehát legalább felét kell meggyőznie – mondta az elnök. Euroszkepticizmus valóban létezik, de a magyarság körében ez kisebb, mint országosan – vélekedett. A Szövetségi Állandó Tanács, melynek két háromszéki tagja van – Tamás Sándor és Antal Árpád –, február 22-én rangsorolja a jelölteket. Háromszékről a nőszövetség nevében indul Benkő Erika, a területi szervezet küldötte Klárik Attila, az országos ifjúsági szervezet, a Miért pedig a szintén háromszéki Demeter Ferencet javasolja a listára.
A közösség ereje
Az európai parlamenti választáson nemcsak az lesz a tét, hogy sikerül-e képviselőket elküldenünk Brüsszelbe, hanem az, hogy az erdélyi magyar közösség ismét felmutassa erejét, a szövetség túllépje az ötszázalékos bejutási küszöböt, mert ez jelzés lesz a román politikai erők felé. Amint azt érzékelik, hogy gyengült az erdélyi magyar közösség érdekérvényesítő ereje, ezt azonnal, gátlástalanul kihasználják majd ellenünk – jelentette ki Kelemen Hunor az RMDSZ Partiumi Önkormányzati Tanácsának tegnapi ülésén. Hozzátette, érzékelhető egyfajta kiábrándulás az európai intézményrendszerből, viszont szerinte az ezzel szemben álló nemzetállami bezárkózás semmiképpen nem megoldás az erdélyi magyar nemzeti közösség számára, hanem továbbra is az uniós nyitás, a felzárkózás a járható út. A szövetség európai parlamenti jelöltjeinek rangsoráról e hét végén dönt az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa, majd ezt a március 1-jére összehívott Szövetségi Képviselők Tanácsának kell megerősítenie.
Fontos az együttműködés
Az MPP átnyújtotta az RMDSZ-nek azt a megállapodástervezetet, mely a két politikai szervezetnek az Európai Parlamenti választásokon való együttműködésére vonatkozik, ebben többek között az Európai Néppártba és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójába való tagfelvételük támogatását is kérik a szövetségtől – közölte Bíró Zsolt pártelnök. A tervezet az autonómiatörekvések terén történő együttműködésre is kitér, „vállaljuk, hogy az RMDSZ Kulturális Autonómiatanácsában együttműködünk, és támogatjuk az RMDSZ kulturális autonómiatervezetét, de ezt a támogatást várjuk el az RMDSZ részéről is a székelyföldi területi autonómia tekintetében” – fogalmazott Biró Zsolt. Hangsúlyozta, számukra az elvi együttműködés a fontosabb, nem az európai parlamenti jelöltlistán elfoglalt helyek. Sajnálattal állapította meg, hogy az RMDSZ továbbra is elutasítja a koalíciós jelöltállítást, ezzel kapcsolatban megjegyezte: tudomásul kell venniük, hogy „a válogatott csapathoz” nem ők adják „a szövetségi kapitányt”. A pártelnök a felelős politizálás jelének tartotta az RMDSZ-szel folytatott tárgyalásokat, és bírálta az Erdélyi Magyar Néppártot. Megállapította: az EMNP tudathasadásos helyzetbe került, mert egyfelől együttműködést szorgalmaz, de „azt is kilátásba helyezi, hogy kamikazeakcióval verje szét a képviseletet” – utalt a Néppárt azon megfontolására, hogy önálló jelöltlistát állítson az EP-választásokra, vagy Tőkés László független indulását támogassa. Biró Zsolt úgy fogalmazott, Tőkés László már nem a „magyar válogatottban játszik”, hanem „klubcsapathoz igazolt”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Nem ilyen alkotmányt akartunk
Most, miután az alkotmánymódosítás az alkotmánybíróság elé került, világos, hogy az majdnem teljességgel alkotmányellenes tételeket tartalmaz. Az alaptörvény az alaptörvény, és annak vannak megváltoztathatatlan pontjai.
Például az első paragrafus (Románia egységes nemzetállam), amihez nem szabad hozzápiszkálni, mert összedől az egész alkotmány, és szétszakad a haza. Számunkra ez minden jogok tiltásának forrása, és beszélni sem szabad róla, nemhogy tárgyalni. Pont, mint a főnökök tízparancsolatában. Ott az első cikkely azt mondja: A főnöknek mindig igaza van. Második cikkely: Ha a főnöknek nincs igaza, akkor érvénybe lép az első cikkely. Sokkal jobb lenne, ha az alkotmánymódosítással nem a parlament foglalkozna, hanem az alkotmánybíróság. Utóbbinak – mint állatorvosnak a lovat – saját kezűleg kellett kiherélnie a módosításokat a tervezetből. A műtét sikerült, reményeink meghaltak. Tiszta potyára törte magát és fejét a parlament. Ráadásul a kisebbségi jogok terén is olyan engedményeket tettek volna az új alkotmánymódosítással, amelyek mind alkotmányellenesek. Hát lehetséges az, hogy az újratákolt alkotmány alkotmányellenes legyen? Ha a taláros testület módosította volna az alkotmányt, bizonyára nagyobb hozzáértéssel teszi. Most meg csak az orrát húzogatja, és kifogásokat emel, többek közt minden ellen, ami nekünk kedvezőbb lett volna. A bíróság viszont direkt beiktathatott volna egy külön fejezetet, amely ápertén megmondja, hogy mihez nincs jogunk, és akkor nem kellene állandóan álmodoznunk, engedményekért könyörögnünk, kiskapukat keresnünk a paragrafusok bozótjaiban. Konkrétan benne lenne, mi az, ami tilos. Most, mivel az alkotmány nem tilt egy sereg dolgot, azt hisszük, hogy amit nem tilt, azt szabad, és nekünk mindent szabad, mint a bolondnak. Az alkotmánybíróságnak nagyon könnyű lenne tiltó paragrafusokat találnia, amelyek mind-mind az első és még néhány cikkelyből egyenesen következnek. Vagy az is lehetne munkamódszer, hogy mindazt, amit Puskás Bálint alkotmányjogász kér, bele kell foglalni mint tiltást. Ő most a tárgyalások végén ismét megmondta: nem ilyen lovat akartam! A többi bíró mind azon lovagolt, hogy semmit nem lehet adni a nemzeti kisebbségeknek, mert azzal lovat adnának alájuk. Szálljunk le a magas lóról! Az alkotmány kimondaná például, hogy tilos a nemzeti kisebbségeknek szabadon használniuk az identitásukkal kapcsolatos nemzeti jelképeiket. A kisebbségek képviselőinek tilos saját döntéshozó és végrehajtó szerveket létrehozniuk az identitásuk megőrzését érintő hatáskörökkel. Ezeken felül tilos lenne a magyaroknak a gyülekezési és a szólásszabadság is. Ugyanakkor más tiltásokat is megszabhatna, mint például az anyanyelvű oktatás vagy az anyanyelv használata. Ez utóbbit a kisebbségek kollektív jognak tekintik, mert azt közösségben használják. Ehelyett megtilthatnák, hogy többen használják az anyanyelvet az egymás közti kommunikációban, mert csak a nemzeti kisebbségekhez tartozó egyének (és nem kollektív!) jogait ismeri el Románia. Tehát azt még megengedné, hogy mindenki egyedül, magában olyan nyelven beszéljen, imádkozzon – és amikor ilyen alkotmánybírósági döntéseket lát, akkor káromkodjon –, amilyenen neki jólesik. Az egyházak nyelvhasználatát is lehetne szabályozni moldvai mintára, ahol a csángó katolikusoknak tilos a templomban magyar misét hallgatniuk. A református vagy más protestáns vallást meg be kellene tiltani. Mindezeket az alkotmányba foglalva elkerülhető lenne, hogy állandóan mindenféle pretencióval előálljanak a magyarok, mert azok helyből alkotmányellenesek, más szóval alaptörvény-ellenesek lennének. A törvény emberei bármikor előkaphatnák a módosított alkotmányt, és megmutatnák, mint egérnek a macskát, és mi máris anyanyelven suttogva (mert hangosan tilos lenne) bújnánk az egérlyukba.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Az MPP nem vesz részt kamikaze akciókban
Felelős politizálást vár az erdélyi magyar pártoktól
Bíró Zsolt a Magyar Polgári Párt országos elnökségi üléséről, illetve a megyei szervezetek egyeztető fórumáról tájékoztatva elmondta, hogy az MPP megyei szervezetei egyhangúlag döntöttek arról, hogy a tárgyalásokat folytatni kell, illetve kidolgozták a párt álláspontját, mely szerint ezekre a tárgyalásokra szükség van.
Az országos elnökség egyöntetű véleménye is ez volt, és felhatalmazta az MPP tárgyaló delegációját, hogy a tárgyalásokat folytassa az RMDSZ-szel. "Feltett szándékunk, hogy erősítjük a romániai magyar képviseletet, akár Brüsszelről, akár Bukarestről, Budapestről vagy az önkormányzatokról legyen szó. Vannak helyzetek, amikor egyértelműen párbeszédre van szükség, mert csak tárgyalóasztalnál tudjuk a magyar ügyet jó irányba mozdítani" – jelentette ki Bíró Zsolt, hozzátéve, hogy az MPP továbbra is részt vesz a tárgyalásokon, s továbbra is nyitott a tárgyalásra az Erdélyi Magyar Néppárt irányában, bár "szomorúan látjuk, hogy a Néppárt egyre mélyebben lavíroz olyan zsákutcában, amibe önmagát irányította, és kissé nehezen tudjuk értelmezni azokat az ellentmondásos nyilatkozatokat, amelyek akár a tudathasadás vagy skizofrénia szóval is illethetőek, mert miközben együttműködést szorgalmaznak, azt helyezik kilátásba, hogy kamikaze akcióval verik szét az erdélyi magyar képviseletet".
Ennek ellenére az MPP nyitott irányukba is, és ha kell, akár a közvetítői szerepet is vállalja, mert "ha komolyan gondolják azt, amikor úgy nyilatkoznak, hogy együttműködésre van szükség, és erős képviseletre, és ha a nyilatkozatuknak ezt a részét fogadom el, akkor úgy gondolom, lehet tárgyalni. Ha viszont kamikaze akciót helyeznek kilátásba, akkor nincs miről beszélnünk. A Magyar Polgári Párt nem vesz részt kamikaze akciókban, csak azért, hogy a szomszéd kecskéje is megdögöljön. Mi ilyen politikát nem fogunk folytatni, mondta az MPP elnöke.
Vannak helyzetek, amikor közös cselekvésre van szükség
A tegnapelőtti MPP–RMDSZ-tárgyalásokról elmondta, hogy érdemben is előreléptek, ugyanis az elnökségi döntés értelmében átadták az RMDSZ tárgyalódelegációjának az MPP álláspontját tartalmazó politikai együttműködési megállapodás-tervezetet, amelyben leírják azokat a legfontosabb pontokat, amelyekről úgy gondolják, hogy a megállapodás alapját kell képezzék. "Mi elvekről, és nem helyekről beszélünk, és ezen alapelveket tartalmazza ez az együttműködési megállapodás-tervezet is". Az RMDSZ azt ígérte, hogy a hét végi SZÁT-ban megvitatja, és a jövő hét folyamán választ kapunk erre, de az alapelvekkel, úgy tűnik, nagyvonalakban egyetértenek – mondta.
A tervezet preambulumában kimondják, hogy felelős politikát folytatva vannak olyan helyzetek, amikor közös cselekvésre van szükség. Bíró Zsolt szerint elvként szögezték le, hogy az erdélyi magyar kulturális autonómiatörekvések, valamint a székelyföldi területi autonómiatörekvések legitim európai mércékkel mért képviseletére vonatkozóan az RMDSZ és az MPP érdemi együttműködést kell kialakítson. Az MPP vállalja, hogy az RMDSZ Kulturális Autonómiatanácsában együttműködik és a kulturális autonómia tervezetét támogatja. Ugyanezt a támogatást várja el az RMDSZ részéről a székelyföldi területi autonómia ügyében, és az együttműködést a Székely Nemzeti Tanáccsal. "Az RMDSZ és az MPP politikai és önkormányzati szinten is együttműködik az egységes és oszthatatlan Székelyföld valóságának és jelképeinek romániai, illetve külföldi elismertetése, tiszteletben tartása és népszerűsítése érdekében" – olvasható egyebek mellett az MPP együttműködési megállapodás-tervezetében.
Az EP-választásokkal kapcsolatosan az MPP álláspontja az, hogy fontos nemzetközi porondra vinni az autonómiatörekvéseket, a Magyar Polgári Párt megcélozza az európai néppárti, illetve a FUEN- tagságot, ebben az RMDSZ támogatását kéri. Fontosnak tartja, hogy lobbiirodákat tudjanak működtetni Brüsszelben, Budapesten és Bukarestben, illetve Székelyföldön, ebben is számítanak a szövetség támogatására. "Ha ezen érdekek mentén érdemben meg tudunk egyezni, akkor azt gondolom, ott a helyünk a tárgyalóasztalnál" – jelentette ki Bíró Zsolt, hozzátéve, hogy várják az RMDSZ válaszát.
A székely zászló alatt nyugodt lelkiismerettel felvonulhat mindenki
A március 10-i rendezvénnyel kapcsolatosan kijelentette: "azt gondoljuk, hogy a Székely Nemzeti Tanács égisze alatt és a székely zászló alatt nyugodt lelkiismerettel felvonulhat mindenki. Nem politikai zászlókra, nem politikai szlogenekre van szükség, hanem ilyen demonstrációkra, amelyek a jövőbe mutatnak."
Felháborítja ugyanakkor, hogy Marosvásárhelyen 2014-ben igen komoly aggályokat lehet megfogalmazni a véleménynyilvánítás szabadsága, a szabad felvonulás korlátozása miatt. "Komolyan fontolgatjuk annak lehetőségét, hogy demonstrációt hirdessünk meg, a helyi rendőrség igazgatójának a leváltását kérve."
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Alkotmányellenes a földvásárlásról szóló törvénymódosító javaslat"
Az RMDSZ ellene szavazott
Kedden a képviselőházban szavazásra bocsátották a 2013 októberétől a szaktárcától az államelnöki hivatalon keresztül az Alkotmánybíróságig sétáló törvénymódosító javaslatot. S bár az államelnök kifogásait figyelembe vették a törvényalkotók, az elfogadott törvényben is maradtak alkotmánysértő tételek, amelyekkel az RMDSZ-képviselők nem értettek egyet.
Mielőtt az államelnök elé került volna a jogszabály, csak román(iai) jogi személyiséggel rendelkező cégek vásárolhattak földterületet, ezt végül az Európai Unióban bejegyzettel helyettesítették, azzal a kitétellel, hogy saját országukban létező földvásárlási szabályok közepette vásárolhatnak termőföldet Romániában. Mint ismeretes, a mezőgazdasági területek esetén elővásárlási joggal rendelkeznek, sorrendben: a társtulajdonosok, a bérlők, a szomszédos telkek tulajdonosai, a helységben élők és legutolsósorban az állam. Az állam az Állami Ingatlankezelő Ügynökség (ADS) által vásárolhatja fel a területeket árverésen. Az államelnöki hivatal kifogása az volt, hogy tulajdonképpen ez az intézmény ellenőrzi azt, hogy kinek milyen alapon van elővásárlási joga, és ugyanakkor potenciális vásárlóként is szerepel, ami önkényeskedésekre adhat okot.
Az RMDSZ-es képviselők elsősorban az országhatár mentén levő földterületek eladásának megkötése ellen emeltek szót. A törvénytervezet szerint, a képviselőház javaslata alapján 20 km-es körzetben csak a belügyminisztérium jóváhagyásával lehet eladni telkeket. Ezt a szenátus 30 km-re változtatta.
Dr. Kelemen Atilla, a képviselőház mezőgazdasági szakbizottságának alelnöke szerint ez a kitétel súlyosan sérti az alkotmányt, mivel az állam alaptörvénye garantálja a magántulajdonhoz való jogot, ezért csupán a tulajdonos dönthet a javai elidegenítéséről.
– Amikor a képviselőház szakbizottságában kifogásoltam ezt, és azt mondtam, hogy ez nem földrajzi kérdés, hanem alapvető jog rendelkezni a földterület felett, a mezőgazdasági minisztérium egyik államtitkára azzal nyugtatott meg, hogy "ne aggódjak Magyarország határaiért". Közel két évtizedes parlamenti képviselői mandátumom óta nem történt meg ilyesmi, hogy a bizottságban ilyen stílusban kioktasson egy államtitkár. Ez is jelzi, hogy, bár az unió sürgetésére született meg ez a módosító javaslat, mindebből kitűnik, hogy rosszul értelmezett földvédelemről van szó, amely ellentmond azon uniós elvnek, amely az országhatárokat légiesíti – mondta Kelemen Atilla.
Ezt a téves felfogást jelzi az is, hogy a katonai egységek körül védelmi zónát határoz meg a törvénytervezet új változata. S bár az államelnök javaslatára elfogadott a képviselőház néhány módosító javaslatot, még mindig maradtak benne olyan kérdések, amelyek alkotmányellenesek, és ez az alkalmazásban újabb bonyodalmakhoz vezet majd. Az a tény, hogy az Állami Ingatlankezelő Ügynökség (ADS) vásárolhat földet, de a törvénytervezetben nem szerepel az eladási lehetőség, oda is vezethet, hogy elméletileg újra minden föld az állam tulajdonába kerül. Ez egyfajta burkolt újraállamosítás – mondta dr. Kelemen Atilla.
Hasonló gondolkodást tükröz Marius Pascan PDL-s szenátornak az a felvetése, miszerint egy parlamenti bizottság vizsgálja felül, többek között Maros megyében, a "magyar grófoknak" visszaszolgáltatott erdőterületeket. Kelemen Atilla ezzel kapcsolatosan elmondta, ez a javaslat is súlyosan megsérti az alkotmányt, mert beleszólást jelenthet egy másik hatalmi ágba, a jogszolgáltatásba, ugyanakkor újfajta osztályharc is. Az 1/2000-es Lupu-féle törvény szerint mindenki annyi földet, erdőt, legelőt stb. kell visszakapjon, amennyivel rendelkezett, és azt igazolni tudja. Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy az évszázadok óta Erdélyben telekkönyvezett ingatlanokat vissza kell kapják volt tulajdonosaik. Az a fajta megközelítés pedig, hogy jogsértést követtek el a "magyar grófok", sovén, nemzetiségellenes. – Tudomásom szerint – mondta dr. Kelemen Atilla – Moldvában egy személynek telekkönyvi bizonylat nélkül 37.000 hektárt szolgáltattak vissza. Közbirtokossági formák voltak a Román Királyságban is, de ezeket elsősorban a katonai, határőrszolgálatot teljesítők (razesi, mosneni) alkották. Erdélyben Mária Terézia korában telekelték a birtokokat, így azóta többé- kevésbé követhető ingatlan-tulajdonjoggal rendelkeztek azok, akiknek földterületeik voltak.
A szóban forgó törvénymódosító javaslat felvet egy másik gondot, ugyanis – a nagybirtokossági erdők esetében is – személyzethiányra hivatkozva késlekedik a jogosan visszaszolgáltatott területek kimérése. Amennyiben az említett jogszabály érvénybe lép, felélénkül az ingatlanpiac, azonban a földmérő, kataszteri szakemberek hiányában ez újabb bonyodalmakat idézhet elő.
A képviselő szerint ez a helyzet is azt bizonyítja, hogy nincs koherens mezőgazdasági politika. A jogtulajdon- visszaszolgáltató törvényekkel párhuzamosan egy adott állapotból kiindulva (lefixálva) az állam ingyen fel kellett volna mérje és telekeltesse a jogosan, birtoklevéllel visszaszolgáltatott területeket. Ezt követően láthatott volna napvilágot az adásvételre vonatkozó jogszabály – mondta dr. Kelemen Atilla, elismerve azt az áldatlan állapotot, hogy mivel a szolgáltatás magánkézben van, olyan sokba kerül a művelet, hogy esetenként nincs arányban az elvégzendő munka és a föld ára, vagyis kisebb földterület eladásakor az árából fedezni sem lehet a kimérést, telekeltetést. Most már nem lehet "visszaadni" az államnak ezt a szolgáltatást.
Ez az eljárás és az ingatlanmozgásra vonatkozó új törvénymódosító javaslat is igazolja – tegyük hozzá –, hogy a jogszabályok tulajdonképpen csoportérdeket és nem közösségi, illetve állampolgári érdekeket szolgálnak, nem ésszerűek, hanem az unió által kikényszerítetten, ezzel ellentétes mentalitásban kerülnek papírra, s alkalmazásuk inkább gondot okoz, mintsem megoldást kínál egy adott szakterületen.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Tematikus tanulmányút partiumi és közép-erdélyi gazdák számára
Az Érmelléki Gazdák Egyesülete szervezésében, a magyarországi Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával összesen 9 erdélyi kistérségi gazdaegyesület 42 képviselője járt a közelmúltban Heves megyében, kétnapos tanulmányi úton.
Arad, Szatmár, Szilágy, Máramaros, Aranyosszék, Kalotaszeg, Mezőség, Érmellék és Dél-Bihar térségek kisgazdái nyerhettek betekintést az Eger környéki mezőgazdálkodásba.
A tanulmányút első állomásaként Szihalom településen, az 1200 hektáron gazdálkodó Tóbi János családi gazdaságát tekinthették meg. A telepen a szántóföldi növénytermesztés teljes technológiai láncát végigkövethették: a gépparkot, a szerelőműhelyt, a gabonatárolókat egyaránt megtekintették.
A következő helyszín a Kerecsend–Demjén cégcsoport által működtetett Egri Korona Borház volt, ahol a borászat és szőlőtermesztés mellett egy komposztálóüzem, egy konzervgyár és egy gombafarm teljes működésébe nyerhettek betekintést. A Demjén településen található Egri Korona Borház tulajdonosa szívélyesen meginvitálta a gazdákat egy következő látogatásra is. Gazdasága 500 hektár termőterületet foglal magába, melyből 267 hektár szőlő.
Ványi Attila, az Érmelléki Gazdák Egyesületének elnöke a tanulmányút végén elmondta: „Nagyon tanulságos volt, és örülök, hogy részt vehettünk rajta. A legérdekesebbnek talán a gombafarm bizonyult, amely egy meglepően jövedelmezőágazata a gazdálkodásnak. Fontosnak tartom, hogy az általuk alkalmazott technológia átvételével próbáljunk meg itt, az Érmelléken is kiépíteni és fejleszteni gazdaságainkat. Úgy gondolom, az általunk létrehozott egyesületnek, fel kell vállalnia az olyan típusú tevékenységeket, mint amelyeket az ottani társulás végez.”
Arad megyéből kisjenői és ágyai gazdák vettek részt, úgy gondolják, hogy sikeres volt a tanulmányút, mivel sok hasznos tapasztalatot szereztek. ,,Mi kisebb családi gazdaságokat működtetünk. Tanulságos volt látni, hogy 1200 hektáron miképpen tartható fenn egy családi gazdaság. Léteznek mintagazdaságok, ezek példájára építkezve, itthon is lehet vállalkozni. Ez a jövőkép, errefelé kell haladni” – tette hozzá Kelemen Gáspár, az Aradi Egyesület titkára.
A tanulmányút csoportvezetője Csomortányi István, az Érmelléki Gazdák Egyesületének ügyvezetője volt, aki elmondta: „Fontos tapasztalatokat szereztünk a magyarországi gazdálkodók önszervezéséről. Egyértelmű, hogy nekünk is saját kezünkbe kell venni a sorsunkat, és magyarországi példát kell követnünk”. A tanulmányút megszervezésében jelentős segítséget nyújtott Vágner Ákos, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves megyei igazgatója, aki a meglátogatandó helyszínekre tett javaslatai mellett hasznos tanácsokkal látta el a kisgazdákat.
[Forrás: az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi sajtószolgálata]
Nyugati Jelen (Arad),

Biró Zsolt (MPP): Az RMDSZ továbbra is elutasítja a koalíciós jelöltállítást
Az MPP többek között az Európai Néppártba való tagfelvételének a támogatását kéri az RMDSZ-től. Biró Zsolt pártelnök elmondta: az MPP és az RMDSZ tárgyalásokat folytat az európai parlamenti választásokról. Sajnálatát fejezte ki, amiért a szövetség továbbra is „görcsösen ragaszkodik a tulipánhoz”. Bírálta az EMNT-t is, amely „szétverné a képviseletet”. Biró tudni véli, Tőkés László már nem a „magyar válogatottban játszik”, hanem „klubcsapathoz igazolt”.
Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) többek között az Európai Néppártba (EPP) való tagfelvételének a támogatását kéri az RMDSZ-től abban a megállapodás-tervezetben, amelynek szövegét szerdán adták át a szövetségnek –- jelentette ki csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Biró Zsolt, az MPP elnöke.
Szabadság (Kolozsvár),

Közvitára bocsátották az erdélyi kortárs magyar irodalom stratégiatervezetét
A transindex.ro portálon bocsátotta közvitára László Noémi, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke azt a stratégiatervezetet, amely az erdélyi kortárs magyar irodalom gondjaira keresi a megoldásokat.
Az E-MIL elnöke úgy vélte, az erdélyi magyar irodalom ismertsége csekély mértékben függ maguktól az alkotóktól, nagyobb mértékben az irodalmi életet befolyásoló háttértényezőktől.
A szerző a kitűzött célok között a kortárs irodalom és az irodalmi alkotók presztízsének a növelését, az írók megélhetésének a biztosítását, Erdélyi magyar szépirodalmi könyvkiadó létrehozásának a támogatását, tehetséggondozási rendszer kiépítését, a romániai magyar irodalomoktatás korszerűsítését, az erdélyi magyar művek fordításának az ösztönzését, a különböző művészeti ágakban alkotók összefogását, egy többnyelvű online erdélyi magyar irodalmi adatbázis kiépítését, a magyar-magyar irodalmi kapcsolatok támogatását, a születő művek erdélyi mediatizálását említette.
A lehetséges utak, alternatívák között kitért arra, hogy támogatások útján kell növelni azoknak a honoráriumoknak az összegét, amelyeket az irodalmi lapok és a kiadók a szerzőknek fizetnek. Úgy vélte, hangsúlyt kell fektetni a kortárs irodalmi alkotás utóéletére, tenni kell azért, hogy a könyv eljusson az olvasóhoz. "Alapot lehetne létesíteni például, ahova könyvkiadók irodalmi események szervezése ügyében pályázhatnak" - javasolta az E-MIL elnöke.
Fontosnak tartotta, hogy a helyi közkönyvtárak rendelkezzenek erdélyi kortárs magyar irodalmi gyűjteménnyel és hogy ezt lehetőségeik szerint – író-olvasó találkozók, felolvasások szervezésével – olvasóik körében is népszerűsítsék. Kötelezővé lehetne tenni például azt, hogy a támogatásból megjelentetett kortárs erdélyi magyar műveket a kiadók eljuttassák bizonyos kölcsönkönyvtárakhoz.
Az E-MIL elnöke azt is megjegyezte, fontos lenne, hogy a magyar könyvek eladása után befizetendő irodalmi bélyegilleték (az ár két százaléka) ne a Romániai Írók Szövetségéhez, hanem a magyar szakmai szervezethez kerüljön. Fontosnak tartotta ugyanakkor, hogy hozzanak létre olyan ösztöndíjakat, amelyeket 35 évnél idősebb alkotók is megpályázhatnak.
Szabadság (Kolozsvár),

Új magyar könyvesbolt Kolozsváron
A Sapientia EMTE Tordai úti épületének bejáratánál nyílt meg szerda délután az Idea Könyvtér elnevezésű kisbolt, amelynek sajátossága, hogy csak erdélyi magyar kiadók termékeit forgalmazza.
Tekintettel az eseményre kíváncsiak népes táborára, az egyetem aulájában mondott köszöntőbeszédet Tonk Márton dékán, Dávid Gyula irodalomtörténész és Nagy Péter, a vállalkozás ötletgazdája, a kivitelezés legfontosabb mozgatója. Utóbbi szerint a célközönség a fiatalság, mert a digitális technikájú kommunikáció nem lehet alternatívája, csupán kiegészítője a klasszikus, értékes könyvnek. Dávid Gyula kifejtette: a mai fülsiketítő reklámhadjáratok korszakában könnyen elveszhet az emberek értékítélete, ezért kell hitelesen képviselni a könyvekkel a valódi értékeket.
(Ö. I. B.)
Szabadság (Kolozsvár),

Sigmond Istvánra emlékezik a Helikon
A nemrég elhunyt Sigmond Istvánra emlékezik a Kolozsváron megjelenő Helikon című irodalmi folyóirat legutóbbi lapszáma. A folyóirat egykori főmunkatársát és életművét Karácsonyi Zsolt, Fekete Vince, Demeter Zsuzsa és Pap Ágnes méltatja, a lapszámban helyet kap Sigmond két írása is.
Az erdélyi magyar irodalmi élet másik nagy veszteségétől, Kinde Annamáriától Egyed Emese búcsúzik, a költőnő legújabb kötetét László Noémi ismerteti.
A lapszámban Charles Bukowski, Daróczi Jakab és Tóth Kinga versei olvashatók, prózával Bréda Ferenc és Jancsó Miklós jelentkezik. Lakatos Artur a fantasy világ mítoszairól értekezik, Szőcs István folytatja Képtelen jegyzeteit.
Ferenczi Szilárd a dán fenegyerek, Thomas Vinterberg új filmjéről ír, Kaáli Nagy Botond pedig A Pentheszileia-program című marosvásárhelyi színielőadásról. A Fülszöveg rovat Cseh Katalin és Székely Mendel Melinda könyveiről közöl recenziót.
Krónika (Kolozsvár),

Törvénnyel oszlatná fel a magyar pártokat Bogdan Diaconu
Elutasította a héten a képviselőház jogi szakbizottsága a nacionalista indíttatású törvénytervezeteiről híres Bogdan Diaconu újabb javaslatát.
A szociáldemokrata honatya ezúttal a párttörvényt szerette volna módosítani. Tervezete szerint feloszlatják azokat a politikai szervezeteket, amelyek programja vagy tevékenysége megkérdőjelezi többi között a román állam nemzeti és egységes jellegét, illetve az ország hivatalos nyelvét. Betiltás várna azokra a pártokra is, amelyek „gyalázzák” Romániát vagy szeparatizmusra bíztatnak.
Bogdan Diaconu korábban nem is titkolta, hogy a javaslata elsősorban a magyar politikai szervezetek ellen irányul. „Jelenleg több romániai magyar párt (hacsak nem az összes) célja büntetlenül megszegni az alkotmányt” – írta korábban a törvénytervezetéről az adevarul.ro-n.
Máté András képviselő, a jogi szakbizottság tagja elmondta, Bogdan Diaconu törvénymódosító javaslata korlátozná a szólásszabadságot, ezért önmagában alkotmányellenes. Az RMDSZ-es politikus tájékoztatása szerint a tervezet esetében a döntő ház a képviselőház. „Nagy eséllyel Diaconu indítványa a szakbizottság után a plénumban is megbukik” – mondta lapunknak.
A kormány egyébként semleges álláspontra helyezkedett a tervezettel kapcsolatban. A parlamentnek elküldött véleményezése szerint Bogdan Diaconu javaslatait a párttörvény jelenleg is tartalmazza. Mindazonáltal a kormány a honatyákra bízta a döntést.
A szociáldemokrata képviselő korábban törvényben akarta betiltani a tavalyi Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonló megmozdulásokat. Arra hivatkozott, hogy ezek a demonstrációk államellenesek.
Cs. P. T.
Krónika (Kolozsvár),
maszol.ro,

Adevărul: háromezer iráni ellenzékit akarnak Romániába hozni
A teheráni iszlám vezetéssel szembenálló iráni ellenzékiek háromezer fős csoportjának Romániába költöztetéséről folynak titkos tárgyalások az érintettek, a kormány és az Egyesült Államok között - közölte bukaresti diplomáciai forrásokra hivatkozva pénteki számában az Adevărul.
A Mudzsahedin Halk (MEK) nevű iráni ellenzéki mozgalom tagjai jelenleg állítólag a szomszédos Irak területén, a Camp Liberty nevű egykori amerikai katonai támaszponton élnek Bagdad közelében, és azért akarnak Romániába telepedni, mert nincsenek biztonságban a térségben. Táborukat tavaly több támadás is érte több mint ötven áldozatot követelve.
Az Adevărul értesülése szerint az iráni ellenzékiek romániai elhelyezése volt az egyik titkos célja annak a látogatásnak, amelyet Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese tett januárban Bukarestben. Victor Ponta miniszterelnök akkor sejtelmes kijelentéseket tett arról, hogy Nulandot valójában nem az igazságszolgáltatás függetlensége miatti aggodalom vezette Bukarestbe, hanem látogatása fő célja a román-amerikai kapcsolatok egyik fontos, de bizalmas témájával állt összefüggésben. A MEK küldöttei állítólag tíz napja Bukarestben jártak, és több liberális politikussal tárgyaltak. Az Adevărul úgy tudja, 67 törvényhozó részvételével egy nem hivatalos kezdeményezés is alakult a parlamentben a Szabad Iránért Román Parlamenti Bizottság elnevezéssel, Romeo Nicoara liberális képviselő vezetésével. A képviselők szerint a MEK küldöttei Európa több országában bemutatták helyzetüket, a csoport néhány tagja számára pedig már sikerült is menedéket találniuk Albániában, Olaszországban, Németországban és Kanadában.
A lap is felidézte: az Egyesült Államok 2012-ben döntött úgy, hogy leveszi a terrorista szervezetek listájáról az emigráns iráni ellenzéki Mudzsahedin Halk csoportot, miután a csoport lemondott az erőszak alkalmazásáról, és információt szolgáltatott Washingtonnak az iráni nukleáris programról. A szervezet levétele a terrorlistáról lehetővé tette, hogy a csoport tagjai Irakon kívül máshol is letelepedhessenek, vagy menekültstátust kérhessenek.
Washington meg is próbálja rábeszélni az európai kormányokat, hogy fogadja be őket, ám mivel a MEK szektaszerű szervezet, amelynek több követőjét is azzal gyanúsítják, hogy a 70-es években amerikaiakat gyilkolt meg, a befogadási kedv meglehetősen mérsékelt. (mti)
Transindex.ro,

László Noémi
SZAKPOLITIKAI VITAINDÍTÓ
Az erdélyi magyar kortárs irodalom – stratégiatervezet
A jelenlegi helyzet, a kitűzött célok és az alternatívák: László Noémi, az Erdélyi Magyar Írók Ligája elnökének szakpolitikai vitaindítója.
1. A jelenlegi helyzet
Tisztázandó, mit tartunk kortárs erdélyi magyar irodalomnak. Adminisztrációs oldalról tekintve kortárs erdélyi magyar irodalomnak számít első sorban azon alkotók személyének és műveinek egysége, akik irodalmi lapokban és önálló kötetekben magyar nyelven írt irodalmi alkotásokat közölnek, a magyar irodalmi élet eseményein lehetőségeik szerint fellépnek, élő kapcsolatot tartanak fent olvasóikkal és írókollégáikkal, továbbá ha nem is Erdélyben élnek, írásaik valamilyen módon az erdélyi léthez is kapcsolódnak.
Az erdélyi magyar irodalmi életet alkotóműhely, megélhetési lehetőség, kapcsolattartási, fenntartási és szervezési szempontból jellemzik az itt működő irodalmi lapok, a fent meghatározott értelemben vett kortárs erdélyi magyar irodalomra is koncentráló könyvkiadók, irodalmi körök, írásműhelyek, írószervezetek, találkozók, irodalmi táborok, alkotótáborok, irodalmi versenyek, közkönyvtárak.
Ilyen értelemben az erdélyi magyar kortárs irodalom jelenlegi helyzetét felmérendő beszédes lehet az említett lapok, illetve az említett kiadók által megjelentetett kortárs erdélyi magyar irodalmi művek példányszámainak statisztikai összegzése és e statisztikák elemzése, továbbá a folyóiratok és említett irodalmi művek eladási listáinak összeállítása, értékelése.
Ebből egykönnyen kiderül, anélkül, hogy itt bármit is állítanánk, mennyire népszerű, olvasott, érdekfeszítő, ismert az erdélyi magyar közönség számára az erdélyi magyar irodalom. És eme mutatók csekély mértékben függenek maguktól az alkotóktól, sokkal inkább olyan háttértényezőktől, melyekre az itt elkészítendő stratégia szeretne – értésünk szerint – konstruktív megoldásokat találni.
Az itthoni irodalmi életet és a kortárs erdélyi magyar irodalom helyzetét jellemzi továbbá az ifjúsági irodalmi versenyek gyakorisága, az azokon tapasztalt részvétel, a próbák típusa, az ott díjazott kezdemények irodalmi minősége. Ezt közvetve befolyásolja az erdélyi magyar középiskolai szintű irodalomtanítás helyzete, presztízse, elméleti háttere, az erdélyi magyartanár (illetve általánosan a magyar nyelvű tanár)-képzés egész mechanizmusa, szellemisége, a nevelők szociális státusa és anyagi helyzete.
Ezen túl az irodalmi életet befolyásolja az alkotók között kialakult irodalmi kapcsolatok minősége, az, hogy az esetlegesen létező irodalmi élet mennyire drámai mértékben oszlik szekértáborokra vagy sem, hogy egyáltalán van-e, lehet-e a magukat erdélyi magyar írónak vallani hajlandóknak valós, közös művészi identitása, amire e művészek akár büszkék is.
Ehhez finoman kapcsolódnak sokrétű, irodalommal kapcsolatos hatalmi- és érdekviszonyok – irodalmi díjak, ösztöndíjak odaítélése, egyetemi pozíciók megszerzésének módozatai, a könyvkiadás és az irodalmi lapok sorsáról döntő kuratóriumok összetétele, tantervi irányelvek meghatározásában döntő személyek kiléte, a magyar nyomtatott és elektronikus sajtó döntéshelyzetben lévő hangadói, és nem utolsósorban az erdélyi magyar társadalom (kultúra) rendelkezésére álló anyagi források szétosztásáért, áramoltatásáért felelős személyek, csoportok, entitások. Az erdélyi magyar kortárs irodalom helyzetét jellemzi ugyanakkor a társművészetekkel fenntartott viszonyának minősége, irodalom és egyéb művészetek illetve irodalom és tudomány összefonódásának példái, áttételesen pedig ide köthetők a testvérszakmákban - dramaturgiában, újságírásban, műfordításban, forgatókönyvírásban, filmkritika és műkritika terén tapasztalható jelenségek. 2. Kitűzött célok
a. Növelni a kortárs irodalom, az irodalmi alkotók presztizsét.
b. Lehetővé tenni azt, hogy az írással foglalkozók ebből emelt fővel megélhessenek, itthon, Erdélyben. c. Erdélyi magyar szépirodalmi könyvkiadó létrehozatalát támogatni.
d. Komoly tehetséggondozási rendszer kiépítése.
e. Átállítani a romániai magyar irodalomoktatás hivatalos nézőpontjait: huszonegyedik századi mércével mérten élvezetessé tenni a magyar irodalom órát.
f. Közelíteni az erdélyi magyar művésztársadalmakat – zenészeket, képzőművészeket, írókat. g. Szorgalmazni, ösztönözni a kortárs erdélyi magyar szerzők műveinek idegen nyelvre fordítását.
h. Három- vagy többnyelvű online erdélyi magyar irodalmi adatbázis kiépítése – életrajzokkal, művekből vett többnyelvű idézetekkel, fényképekkel, kontakttal.
i. Magyar-magyar irodalmi kapcsolatok támogatása.
j. Kortárs erdélyi magyar írók műveinek erdélyi mediatizálása.
3. Lehetséges utak, alternatívák
Irodalmi lapok támogatása. A lehetőségekhez mérten növelni kell az erdélyi magyar irodalmi lapoknak nyújtott támogatást, és ezt célzottan olyan irányban, hogy az említett lapok becsületes honoráriumot tudjanak fizetni a bennük közlő alkotóknak. Irodalmi lapjaink minősége közvetlenül befolyásolja a közönségnek a kortárs erdélyi magyar irodalomról kialakuló véleményét, illetve a kortárs erdélyi magyar író megélhetését/ megítélését.
Könyvkiadási szerzői jogdíjak összegének emelése. Lehetséges, hogy a legtöbb szerző örül, ha könyve megjelenik, és ezen túl elvárni semmit sem mer, de ha komolyan vesszük azt, hogy az író elismertségét helyre akarjuk állítani, ehhez a szociális státus (anyagi helyzet) javítása is hozzátartozik, melynek egyik kézenfekvő útja az, hogy a leadott kéziratért a kiadók érdemben fizessenek. Ez természetesen hosszú távú követelmény, mint tudjuk, jelenleg mindenki örül, ha az erdélyi magyar kortárs irodalmi alkotás úgy-ahogy, egyáltalán napvilágot lát – ez viszont nem szint, azt el kell ismerni.
Kortárs szépirodalmi művek forgalmazásának, utóéletének ösztönzése. Hangsúlyt kell fektetni a kortárs irodalmi alkotás utóéletére. Nem elég az, hogy a könyv kijön a nyomdából, annak valamilyen úton-módon az olvasóhoz is el kell jutnia, a mai körülmények között ezt pedig egyrészt a megfelelő terjesztési rendszer, másrészt viszont az élénk irodalmi élet biztosíthatja. A tapasztalatok szerint író-olvasó találkozók alkalmával sokkal könnyebb könyvet az olvasó kezébe juttatni, mint a bolti hálózaton keresztül. Ehhez viszont szükséges, hogy a kiadók ilyen irányban elköteleződjenek, illetve erre fordítható anyagiakkal rendelkezzenek. Alapot lehetne létesíteni például, ahova könyvkiadók irodalmi események szervezése ügyében pályázhatnak.
Könyvtári programok létesítése, kidolgozása – az erdélyi magyar kortárs irodalomra fókuszálva. Fontos az, hogy a helyi közkönyvtárak rendelkezzenek erdélyi kortárs magyar irodalmi gyűjteménnyel és hogy ezt lehetőségeik szerint – író-olvasó találkozók, felolvasások szervezésével – olvasóik körében népszerűsítsék is. Kötelezővé lehetne tenni például azt, hogy a támogatásból megjelentetett kortárs erdélyi magyar műveket a kiadók megfelelő szempontok szerint összeállított listán szereplő kölcsönkönyvtárak mindegyikéhez eljuttassák. Vagy támogatni/ösztönözni a könyvtárakat abban/arra, hogy ilyen típusú gyűjteményt alapítsanak és gyarapítsanak. Illetve lehetővé kell tenni az említett könyvtárak számára / szorgalmazni kell azt, hogy költségvetésükből kortárs erdélyi magyar irodalmi események szervezésére összegeket különíthessenek el.
Irodalmi események támogatása. Támogatni az elsősorban kortárs erdélyi magyar szerzőket és műveiket népszerűsítő irodalmi események (könyvbemutató, író-olvasó találkozó, felolvasás, kerekasztal-beszélgetés, irodalom a színpadon, alternatív irodalom-óra stb.) szervezését. Iskolai magyartanárok, egyetemi műhelyek, irodalmi lapok, közkönyvtárak, irodalmi szervezetek fele elérhetővé tenni az erdélyi Magyar Házak hálózatába tartozó központokat igazgató személyek elérhetőségét, illetve az említett központokat érzékennyé tenni irodalmi események befogadása iránt. Kortárs erdélyi magyar irodalom a középiskolai és egyetemi szintű oktatásban. Ebben a szövegkörnyezetben kortárs kifejezetten ezt jelenti: élő. Vagyis egy mindenkor frissülő közép- és felső szintű tantervi célkitűzésről lenne szó, melynek feladata, hogy a kortárs erdélyi magyar irodalmi életben jelentkező irányzatokat, tendenciákat, jelenségeket legalább minimális mértékben jelezze a középiskolai és egyetemi diákság fele. Ezt lehet érdekes formában is folytatni: például az említett réteghez tartozó szerzőkkel szervezett középiskolai és egyetemi alternatív irodalomórák megejtése révén. Így mélyebb értelmet nyer az „élő irodalom” fogalma. Hadd nyerjen személyes tapasztalatot a diáktársadalom az itt élő írók jelenlétéből.
Az irodalmi bélyegből származó bevétel a magyar lakosság részarányának megfelelő százalékának az erdélyi magyar írószervezetekhez való eljuttatása. Ez egy meglehetősen kényes kérdés, a bélyeg befizetését a befizetők maguk sem veszik komolyan, ahhoz pedig, hogy az említett összegek a létező erdélyi magyar írószervezetekhez kerüljenek, az erdélyi magyar irodalmi élet fellendítése végett, törvénymódosításra lenne szükség. Egyelőre a befolyt összegek a Romániai Írók Szövetségéhez kerülnek, az érvényes jogszabály előírásai szerint. Az Írószövetség pedig így költi azokat el.
Rangos erdélyi irodalmi díj alapítása, amit neves és megbecsült szerzőkből álló kuratórium ítél oda. Ez, mint tudjuk, megtörtént. Gratulálunk, és reméljük, a kezdeményezés hosszú életű lesz.
Erdélyi magyar irodalmi ösztöndíj alapítása 35 évnél idősebb alkotók részére. Mint tudjuk, a legtöbb európai országban a 35 évnél idősebb alkotók számára is léteznek ösztöndíjak, többek között azért is, mert irodalomból megélni, a jelenleg rendelkezésre álló eszközök alapján, szinte lehetetlen, vagy csak nagyon kevesek számára lehetséges. Ily módon igyekeznek az említett ösztöndíjat működtető minisztériumok/szervezetek a befutott irodalmi alkotót életét/alkotói körülményeit/műalkotások létrehozatalát könnyíteni. Hosszú távon, ha erre megfelelő forrás adódik, megfontolandó lépés a kulturális alapokat kezelők számára.
Kolozsvár, 2014. január 27.
László Noémi
Erdélyi Magyar Írók Ligája
Transindex.ro,

Bocskai Istvánra emlékeztek Nyárádszeredában
„Reálpolitikus volt a szó legnemesebb értelmében, korának zseniális diplomatája, s ami pedig mindennél fontosabbnak bizonyult akkor is, hazáját és nemzetét féltően szerető vezető” – mondta pénteken Bocskai Istvánról a váradi főkapitány Erdély fejedelmévé választásának évfordulóján Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök az RMDSZ más vezető politikusaival együtt a Nyárádszeredában szervezett emlékünnepségen vett részt. „Bocskai István kultusza nem véletlenül él a mai napig a kollektív emlékezetben. Az évről évre történő megemlékezések kiemelték őt a tankönyvek és a történelmi tudományos kutatások lapjai közül és évszázadokkal alkotó élete után példaként világító, útmutató fényként lobog a mai nemzedék előtt” – mondta ünnepi beszédében Kelemen.
maszol/közlemény,

Papp Sándor Zsigmond: Ki a magyar?
Egy lényeges különbség biztos van a román és a magyar nacionalista közgondolkodás között. Ha valaki odaát kisebbségiként elhagyja az országot, és sikereket ér el, akkor őt szinte azonnal lerománozzák, másképpen szólva: teljesítményével együtt visszaemelik a román nemzet kebelébe. Ha viszont nem megy el, és otthon kezd el renitens módon viselkedni (autonómiáért, iskolákért, zászlóért harcol), akkor viszont hazátlan bitang. Bozgor.
Így románozta le a ProSport című napilap a magyar sporttörténetet író Miklós Editet. Az a lap, amelyik Görbicz Anita kapcsán is megmutatta már, meddig képes elmenni az ízléstelenség terén. Akkor román sportolókat vettek rá, hogy a győri kézilabdázó mezét tépjék, tapossák, majd ezt fotósorozatban örökítették meg. De ugyanígy félig román Nobel-díjnak tartják a bánsági születésű sváb Herta Müller elismerését is. Holott Müller már a Népszabadság hasábjain is egyértelművé tette: az alkotás nyelve a fontos a nemzeti hovatartozás szempontjából. Ő ezt így gondolja, a románok meg majd lejátsszák maguk között. És még azt is hozzátette, inkább ne lett volna író, ha ezzel megspórolhatta volna a Ceausescu-féle diktatúra halálfélelmét.
A ProSport kommentelői azonnal nekimentek a Román Síszövetségnek, hogy miért teremtett méltatlan körülményeket Miklós Editnek. A síszövetség válaszolt is a maga módján: kifizettetnék a sízőnővel a román évek költségeit (Miklós 2010 óta versenyez magyar színekben).
Ezzel szemben nálunk a Berlinben élő Kertész Imrét egy jól körülhatárolható csoport már nem számolja a magyar irodalomhoz. Többszörös árulása miatt. S vélhetőleg Nádas sem úszná meg, ha kitüntetik. A kozmopolita Esterházyról már nem is szólva. Ők valamiféle kisebbséghez tartoznak így vagy úgy, vagyis nem illenek bele a homogén nemzetállam mítoszába. Inkább a hiány, mint a szégyen. De Janics Natasa is megtapasztalta a magyar szurkolók egy részének szeretetét, amikor bejelentette: férje miatt szerb színekben folytatná a versenyzést.
Leárulózó hangok persze a románok között is akadnak, ám inkább a kisajátítás jellemző. Emiatt próbálta meg Funar is román királlyá tenni annak idején Mátyást Kolozsváron. Ha az ugyanis, akkor Erdély sem kérdéses többé. Teszi ezt különben egy olyan ország, amely anno pénzzé tette svábjait, ha azok Németországba akartak emigrálni, és szintúgy jeleskedtek a homogenizálás terén. Ám a rendszerváltás után fordult a kocka, jól jön az elismerés visszfénye az irodalmi Nobel-díjjal csak kacérkodó, a téli olimpián betliző országnak. Magyarán: odaát az érték képes felülírni a nettó hülyeséget. Ha dicsőségről van szó, akkor a román hazafi engedékeny és simulékony lesz.
Nem mondom, hogy nálunk nincsenek hasonlóképpen gondolkodó szélsőségesek, de a vezető szólamok mégis a kitaszítás, kizárás logikáját követik. Ha elment valaki, akkor ott fulladjon meg. Pláne, ha még kritizálni is meri szülőhazáját. És rögtön kiderül az is, hogy nem volt igazi magyar sosem.
Népszabadság,

A nagy háború
Közeledik annak a szarajevói pisztolylövésnek a századik évfordulója, amely 1914. június 28-án kioltotta Ferenc Ferdinánd trónörökös életét, és néhány héttel később lángba borította előbb Európát, majd az egész világot. A nagy háború – az emberiség történetében a legnagyobb – átalakította a világot, és végzetesen a pusztulása felé fordította az emberiséget. A szarajevói pisztolylövések nyomában támadt négy (meg utána még kitudja hány) éves szenvedést hozó öldöklés végkép elsöpörte azt a klasszikus hagyományokra épült és a reneszánsz óta töretlenül gyarapodó és fejlődő emberi kultúrát, amely teljes szépségében mutatta meg az emberi szellem teremtő hatalmát. A nagy háború óta az emberi közösség újra törzsekre szakadt, évszázada már, hogy bolsevikok és nácik, bankok és pénzoligarchák, önállósodott verőlegények fallansztjai, meg öntörvényű idealista hitszónokok elvadult hívei pusztítják az emberi civilizáció értékeit. Száz év talán elegendő ahhoz, hogy közösségünk legjobbjai végre számba vegyék nemcsak azt, ami a XX. században a nemzetünkkel, a magyarsággal történt, de azt is fölmérjék végre, ami nekünk, a kisebbségi sorsba kényszerítetteknek osztályrészül adatott. Száz év talán megérlelte a legnemesebb elméket az őszinteségre. Ha még van remény az okulásra és a bölcs belátásra, a nagy háború története fölötti elmélkedés meghozhatja közösségi életünk és önrendelkezésünk szabadságát is.
Népünk, a magyarság ellenségei ma is azt hangoztatják, hogy az úri Magyarország bűnei okozták az első világháború kirobbanásához vezető konfliktusok eszkalálódását. Kétségtelen, hogy másként alakult volna az utolsó száz év történelme, ha az 1848–1849-es szabadságharc leverését követően létrejött magyar–osztrák kiegyezés kifuthatta volna magát, és a Kárpát-medencei régióban meglelte volna a társnemzetekkel történő együttműködés lehetőségét. Kérdés azonban, hogy Európának szüksége volt-e egy Kárpát-medencén belüli békére? Ma is döbbenten olvasom Jókai Mór Rudolf trónörökös tragikus halálakor a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésén 1889. május 5-én elmondott gyászbeszédének részleteit. Még öt éve sincs annak, hogy a trónörökös kezdeményezésére, 1885. december elsején útjára indult Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című huszonegy kötetre kiteljesedő, hatalmas mű, amelynek célja a monarchia határain belül lakó minden népfaj történetének, kultúrájának és nemzeti sajátosságainak a megmutatása volt. Ehhez hívta a trónörökös partnernek, tanácsadó társnak a nagy magyar mesemondót. Ha valaki, hát az audenciákon mindennapos Jókai Mór ismerhette a főherceg félelmeit és rettenetes balsejtelmeit. A Habsburg trón várományosa tisztán látta azt a politikai és katonai gépezetet, amely a kontinens militáns indulatait akkor már erőteljesen mozgatta, látta az általános, az egyre fokozódó fegyverkezést, a szövetségek kialakulását, ismerte az európai dinasztiák hódító szándékait. Indulatokkal találkozott mindenhol, ahol diplomáciai feladata akad, és megtapasztalhatta a „minden nemzetbeli chovinismust, a hódítási, terjeszkedési és visszatorlási áramlatokat”. Fenyegetést tapasztalt mindenütt, ahol a békés jövő lehetőségeit kellett volna számba venni. A császári és királyi hatalom várományosa, Rudolf főherceg „tudhatta jól, hogy ha a jelkiáltás elhangzik, feltartóztathatatlanul lángba borul egész Európa – fogalmazott Jókai a gyászbeszédében. – A háború, mely akkor kitör, nem futó vihar lesz, mely végigzajlik, aztán elpihen; hanem vérözön, mely minden országot elborít s hegyláncokon, tengereken meg nem akad. És azt is tudta, hogy a nagyhatalmak fegyveres ármádiáin túl is van még egy tábor, mely beavatkozhat a világháborúba: »a nyomor tábora«. Az a föld alatt haladó áramlat, az a tábor, amelynek nemzete a »Senki« és vallása a »Semmi«. Az apokaliptikus hadjárat nyomában hordja a népjólét pusztulását, a nemzetgazdasági kataklizmát.” Mondotta ezeket a beérkezett, a pályája csúcsán álló Jókai 1889-ben, huszonöt évvel – negyed évszázaddal! – a nagy háború kitörés előtt. Ha megéri, maga is meglepődik, hogy jóslata a legsötétebb árnyalataiban vált valóra. Az úri Magyarországnak egyedül az volt a bűne – és ezt már a másik nagy írótól, Herczeg Ferenctől tudjuk –, hogy nem vette komolyan a fenyegetést, pártharcokkal múlatta drága idejét akkor, amikor a nemzeti érdekek védelmére kellett volna berendezkednie. Eljött tehát az idő, hogy a keserű évforduló alkalmával mindezzel számot vessünk.
Mák Ferenc
Magyar Szó (Újvidék),

Csoportosan tettek magyar állampolgári esküt csángó magyarok
Csoportosan tettek magyar állampolgári esküt a csíkszeredai főkonzulátuson a lészpedi csángó magyarok. A magyarságuk megtartását segíti az a magyar nyelvi program is, amelyet a kormány indított. Meghatódva léptek ki a teremből a lészpediek kezükben a honosítási okirattal. A csángó magyarok között nagy az érdeklődés, Lészpeden a magyar állampolgárságot kértek száma túllépte a kétszázat – mondta el Márton Attila, lészpedi tanító, aki szerint a moldvai magyarok számíthatnak a magyar oktatókra mind az állampolgári kérvények összeállításában, érvényre juttatásában, mind a regisztrációban.
A csíkszeredai konzulátuson nem csökken az érdeklődés sem a könnyített honosítási kérelmek számát, sem a választói névjegyzékbe való felvételt kérvényezők tekintetében.
hirado.hu – Kossuth Rádió Krónika
Erdély.ma,