Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. november 10.
Halálos baleset Lemhény közelében
Két személygépjármű ütközött frontálisan a Lemhény és Bereck közötti útszakaszon, vasárnap délután. A balesetben egy személy életét vesztette.
A 11-es országúton Onesti felől Kézdivásárhely irányába haladó 61 éves brassói illetőségű férfi, eddig ismeretlen okok miatt, a menetirányával ellentétes sávra hajtott, és frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő személygépjárművel. Az utóbbiban két személy utazott, egyikük, egy ötven éves n, a helyszínen életét vesztette – közölte Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő. Utastársát, a 31 éves vétlen női sofőrt, miután kiszabadította a mentegység a roncsok közül, kórházba szállították. Miután előzőleg a sepsiszentgyörgyi kórház sebészeti osztályára utalták be sérüléseinek ellátásáért, jelenleg az anesztézia és intenzív terápia osztályon van megfigyelés alatt, állapota stabil – tájékoztatott Nagy D. István a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sajtószóvivője. A másik gépjármű három utasát könnyű sérülésekkel szállították a kórházba.
A rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit – tájékoztatott Nicoleta Marin.
Kovászna megyében 68 balesetet jegyeztek ebben az évben, melyből 15 halálos kimenetelű volt. A közúti balesetek során 71-en súlyosan, 24-en könnyebben sérültek meg.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro

Örömmel végzi hivatását
Kedden ünnepli hetvenedik születésnapját Tamás József csíkszeredai római katolikus püspök. Az egyházi méltóság immár negyvenhat éve gyakorolja papi hivatását, melyről korábban úgy nyilatkozott: a Jóisten csodálatosan vezette őt útján.
A jeles alkalomról Darvas Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia esperese emlékezett meg egy általa közölt laudáció formájában. Ebből megtudhatjuk, Tamás József éppen a háború idején, 1944. november 12-én született Madéfalván, elég nehéz körülmények között, hiszen édesapját behívták katonának, amikor édesanyja vele, a negyedik gyermekkel volt várandós. Édesanyja a mezőn dolgozott, amikor Madéfalvának azt a részét, ahol a családi házuk volt, lebombázták. Szülei a harangozói és sekrestyési szolgálatot látták el. A most 100 éves édesanyja a gyermekeivel az üres plébánia konyhájában húzódott meg. „Ott született József, akinek tréfásan azt szokták mondani, te egyenesen beleszülettél a plébániába” – olvasható az esperes írásában. Az egyházi méltóság 1958-68 között a gyulafehérvári kántoriskolában tanult, majd hat évig a teológián. 1968. április 21-én szentelte pappá Márton Áron püspök. Négy évig Medgyesen volt káplán, majd négy évig Türben plébános. 1978-tól teológiai spirituális, tanár. Szentszéki tanácsos, kanonok, majd pápai prelátus lett, 1994-ben pedig általános helynök. Szent II. János Pál pápa 1996. december 18-án kinevezte segédpüspöknek és valabriai címzetes püspöknek, szentelését Jakubinyi György érsek végezte 1997. március 1-én Csíksomlyón.
Soha nem bánta meg
„Úgy érzem, én különösebben nem keresgéltem, hogy az életben hol legyen a helyem. A Jóisten a hivatásban csodálatos módon vezetett, egyszerűen kínálta a lehetőséget, számomra csak annyi az érdem, hogy elfogadtam és követtem a hívó szót. Elmondhatom, soha nem bántam meg azt, hogy hívó szavát elfogadtam” – jelentette ki életpályájával kapcsolatban egy, a Csíki Hírlapnak adott korábbi interjúban Tamás József püspök.
Rédai Botond

Megalakult a Székely Helyőrség
A Kézdiszentléleken történt motoros baleset kapcsán sorra került lakossági fórum összehívói egy érdekvédelmi szervezet létrehozását ígérték. A Székely Helyőrségre keresztelt civil szervezet szombaton este mutatkozott be a Perkő alatti település művelődési otthonában.
Három kézdiszentléleki fiatal – Tamás Róbert, Tamás Tibor és Ráduly Róbert – vállalta fel, hogy lépéseket tesznek Kézdiszentléleken a bűnözés visszaszorítására. Erre meglátásuk szerint azért van szükség, mert a hatóságok nem végzik megfelelően a munkájukat, ennek a hiányosságnak pedig a becsületes adófizetők a szenved alanyai.
A Székely Helyőrség nevű szervezet életre keltéséről és célkitűzéseiről a Petőfi Sándor Művelődési Otthonban beszéltek, mintegy negyven érdeklődő jelenlétében. A három kezdeményező kifejtette: céljuk, hogy élhetőbb, biztonságosabb településsé tegyék Kézdiszentléleket. Visszaszorítanák a mezei lopásokat, és arra törekednének, hogy a motoros balesetet követ lincseléshez hasonló esetek ne forduljanak el. A roma közösség egyes tagjainak a túlkapásairól is szó esett a megbeszélésen. Úgy ítélték, jelen pillanatban a törvény azokat védi, akik a becsületes polgárok adólejeiből befizetett segélyből élnek.
Az alapító tagok szerint a szervezetet kiterjesztik más településekre is, ugyanis nem csak Kézdiszentlélekre jellemző problémáról van szó, hanem egy olyan jelenségről, ami az egész Székelyföldet érinti. A gyűlés végén lehetőség adódott az egyesületbe való jelentkezésre, és néhányan társultak is a Székely Helyőrséghez.
Bartos Lóránt

Tudományban gazdagabban
Nem szakadhat meg a hagyomány, a Magyar Tudomány Ünnepének megszervezésére idén is méltó módon került sor Gyergyószentmiklóson.
Dr. Garda Dezső tudományos konferenciára hívott neves előadókat a Karancsi-terembe. Aki ott volt, megállapíthatta: nem feltétlenül van szükség arra, hogy más vidékekről, egyetemi központokból vagy akár a határon túlról jöjjenek ide tudósok, különböző tudományos területek tudorai, hogy kutatásaik eredményeit megismertessék. Megvannak a magunk elismert szakemberei, akiknek munkájuk éppolyan értékes, mint másoké.
A konferencia megnyitóján Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai vezető konzulja is beszédet mondott, melyben elhangzott: „A mai tudományos kutatások sikerétől függ, tudunk-e válaszolni a jövő környezeti kihívásaira, megértjük-e a társadalmi változásokat. Kijelenthetjük: abban, hogy a mai világ olyan vívmányokat tudhat magáénak, amelyek könnyebbé, elviselhetőbbé tették az emberek életét, és hatékonyabbá a társadalom működését, nem csekély szerepet játszottak a magyar tudósok”. Nagy Zoltán alpolgármester a gyergyószentmiklósi tudományos konferenciák fontosságát emelte ki.
Gyergyói ismeretek Gyergyóról
Ez a konferencia igazi gyergyói tudományos ismeretterjesztő esemény volt. Darvas Kozma József pápai prelátus, egyháztörténész Csíkszeredából érkezett, de előadásának tárgya nagyban kötődött Gyergyószentmiklóshoz, Gyergyószékhez. A pálos szerzetesekről kevesen tudják, hogy ezen a vidéken is tevékenykedtek, kolostorokat alapítottak. Például a mai szárhegyi ferences kolostor elődjét pálosok hozták létre, Gyergyóremete névadó remetéje is a fehér barátok közül való volt – derült ki az előadásból.
András Szabolcs gyergyószentmiklósi tanár a Fogarassi leánynevelő intézet jelentőségéről beszélt. A felemlített adatokból megállapítható volt: a múlt század több időszakában is kiemelkedően fontos volt a magyarságtudat megőrzésében az intézmény, oktatói, vezetői főként a két világháború között sokszor kockázatokat vállalva küzdöttek azért, hogy az iskola, az oktatás, az intézmény szelleme bármilyen nehézségek között magyar maradjon.
Civil szervezetekről, az Ethnográphia Gyergyóiensis Alapítvány és a Gránátalma Egyesület értékmegtartó munkájáról Kisné Portik Irén néprajzkutató beszélt, ismertetve a két szervezet elfeledettnek hitt vagy feledésre ítéltetett, ősi hagyományok felkutatására és ezek megőrzésére fordított munkáját. Széles a paletta a tojásfestés-minták népszerűsítésétől, a farsangolás szokásának feltámasztásán át az úri hímzés újramegtalálásáig és továbbörökítéséig.
Az előadások sorát Garda Dezső egyetemi előadótanár, történész zárta Székelyföld önrendelkezésének évszázadai című bemutatójával. Elhangzott: Háromszéknek vagy Udvarhelynek a székelység történetében játszott fontos szerepéről sokan beszéltek, több adat ismert azokról a vidékekről. De tény: Gyergyószék jelentősége elvitathatatlan. Elődeink a székely történelem alakításából ugyanúgy kivették a részüket, mint mások, vagy esetenként magasabb szinten is. Például az első falutörvények közül kettő éppen Gyergyószentmiklóson és Újfaluban született.
Az esemény zárásaként a Garda Dezső szerkesztésében napvilágot látott A gyergyószentmiklósi örmények és az erdélyi magyar-örmény identitástudat című konferenciakötetet mutatta be Bákai Magdolna.
Gergely Imre

Az egyetem arculatfelelőse…
A Partiumi Keresztény Egyetem PR-felelőse egy ideje: Sipos Emőkét mutatjuk be új rovatunkban, amelyik érdekes tevékenységet űz helyi emberek prezentálását tűzte ki célul.
- Honnan indult a pályád?
- Érmihályfalváról származom, és visszagondolva a szüleim biztattak arra, hogy végezzem a középiskolát Nagyváradon, aztán pedig itt ragadtam. Már 15 éve élek Váradon, és évről évre szerelmesebb leszek a városba. Felnőttként teljesen mást jelent számomra, mint kamaszként.
- Milyen előtanulmányaid vannak?
- Az Adyba jártam idegennyelv szakon, majd az egyetemen közgazdaságot végeztem, később pedig beiratkoztam egy humán mesterszakra.
- Akkor igencsak többrétű képzésben részesültél…
- Sokáig nem tudtam eldönteni a szavak, vagy a számok embere vagyok-e, ma már tudom: mindkettő, vagy talán egyik sem igazán. Általában a nyitottság jellemző rám, viszont ugyanannyira vagyok felfedez, mint amennyire konzervatív. Bár régebben sokan illettek azzal a címkével, hogy fekete-fehérben látom a világot (azt hiszem ez igaz volt), mára már ez megváltozott.
- Akkor mi is az, amivel most foglalkozol?
- Jelenleg a Partiumi Keresztény Egyetem PR-felelőseként próbálom érvényesíteni szemléletmódomat. Az emberek általában vagy azt hiszik, tudják ez a munkakör mit takar, vagy elképzelésük sincs, hogy mivel foglalkozom. Lényegében ez egy olyan szakma, amely még Magyarországon is csak bontogatja szárnyait, nálunk, Romániában pedig leginkább csak a sajtószóvivővel azonosítják. Nos egy-két évbe beletellett mire én is ráébredtem mennyire színes ez a paletta, és hogy minek hol van a helye.
- Mennyire vagy már ismert PR-os berkekben?
- Ez egy olyan terület, ahol egyszerre nagyon sok fronton kell helyt állni. Sohasem lehetsz elég jó, mindig van hova fejlődni, és mivel fejlődőképes egyénnek tartom magam, ezzel a lehetőséggel folyamatosan élek is.
Bár még nem tartozom a szakma ismertebb arcai közé – ehhez azért specializálódni is kell egy adott területre – már vannak olyan munkáim, ötleteim, amelyekre büszke vagyok, és amelyek szakmailag is egész vállalhatóak. Egyébként kedvelt közhely, hogy mi lényegében „szürke eminenciásak”, háttéremberek vagyunk, nem mindig mi állunk a rivaldafényben. Persze azért ez utóbbit is jól esik megcáfolni néha.
Én úgy próbálom végezni a munkámat, hogy ez ne csak egy szűk réteg számára nyújtson értéket, és akkor vagyok a legboldogabb, ha sokan érzik pozitív hatását egy-egy ötletemnek vagy megszervezett eseménynek.
- Ennyi tevékenység mellett egyáltalán van szabadidőd?
- Maradék szabadidőmben szívesen olvasok, utazgatok és persze igyekszem folyamatosan képezni is magam. Jelenleg a negyedik szakdolgozatomat írom most épp Budapestre, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola PR kommunikáció végzőseként.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Restaurálták az Emberek a havasont
A restaurálást követően DVD-n is megjelenik Szőts István 1941-es klasszikus filmremeke, az Emberek a havason, a DVD jövő héttől vásárolható meg – közölte a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) az MTI-vel.
A MaNDA gyűjteményének egyik legértékesebb darabja a havasi favágók életét mutatja be. A balladai szépségű alkotás Nyirő József novellái alapján készült. Az irodalmi alapanyag, a felesége miatt bosszúálló szegény Csutak Gergő drámája Szőts kamerája előtt a felhők, a fák, az állatok, az ember kozmikus filmjévé vált, amely új, természetes vizuális nyelvet hozott nemcsak a magyar, hanem a világ filmgyártásába is: az 1942-es velencei fesztivál művészeti díja után az olasz neorealisták Szőtsöt irányzatuk elindítójaként tisztelték – írják közleményükben. A MaNDA kezdeményezésére 2014-ben a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósulhatott meg a film teljeskörű digitális restaurálása, melyben részt vett Sára Sándor operatőr, Szőts István tanítványa is. A fél évig tartó felújítási munkálatok során elkészült digitális hordozók biztosítják a film hosszútávú megőrzését. A DVD-kiadványon a restaurált film mellett helyet kap Szőts István kivételes szépségű kísérleti filmje, a Kádár Kata (1944) is, amelyet Szőts István szintén az erdélyi havasokban, a Gyilkos tónál forgatott. A 11 perces rövidfilm zenéjét Kodály Zoltán szerezte, és a zenefelvételt is maga vezényelte. A súlyosan sérült alkotást a MaNDA saját filmátíró műhelyében restaurálta. A másik egyedi extra Szőts István és Csoóri Sándor beszélgetése 1988-ból, amelynek nyers változatát az OSZK Történeti Interjúk Tára bocsátotta a filmarchívum rendelkezésére. Ebből a mintegy tízórás életműinterjúból készült egy egyórás, gazdagon illusztrált film a DVD-re, ahol a rendező torzóban maradt életművéről, Erdélyről és az Emberek a havason keletkezéséről és sorsáról vall.
Díszvetítés
Az Emberek a havason DVD-bemutatóval egybekötött díszvetítése november 21-én, jövő pénteken lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A vetítés előtt a mozi kávézójában beszélget Szőts Istvánné Gyenes Mária, Sára Sándor, Gazsy Csaba, a film főrestaurátora és Fazekas Eszter kiadványszerkesztő. A film digitális mozikópiájának ingyenes vetítése 17 órakor kezdődik.

Makovecz tanítványok kiállítása Váradon
A Héttorony Fesztivál keretében vasárnap délután a nagyváradi színház páholyelőcsarnokában nyitották meg a Makovecz Imre tanítványainak munkait bemutató építészeti kiállítást.
A november 4-22 között tizenkét kárpát-medencei településen lezajló, Makovecz Imre világhírű magyar építész szellemiségéből inspirálódó, azt ápoló Héttorony Fesztivál 8-án és 9-én Nagyváradra érkezett, ahol több kulturális programot szerveztek a fesztivál keretében. Vasárnap délután a színház páholyelőcsarnokában öt mesterré lett erdélyi Makovecz Imre tanítvány munkáiból nyílt kiállítás. A megnyitón a házigazda Szigligeti Színház nevében Dimény Levente színművész, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője köszöntötte a megjelenteket, kiemelve, hogy a Héttorony Fesztivál egyike az olyan rendezvényeknek, amelyek összekapcsolják az építészetet, a színházat, az irodalmat a zenét, és kulturális mentalitásbeli gondolkodást tükröz. „Nagyon sokféle esemény van a városban, de ritkán találkozunk Nagyváradon azzal a fajta kulturális mentalitással, ami a magyar identitástudat kézzelfogható értékeit hordozza magában, és ilyen átfogó lendülettel jelenik meg, mint amit a Héttorony fesztivál hordoz. Azért is örültünk annak, hogy a fesztivál szervezője, Kiss Ferenc megkeresett azzal, ha Várad állomás lenne”. A továbbiakban Csernyus Lőrinc Ybl díjas építész beszélt az egybegyűlteknek, elmondva, hogy a Héttorony Fesztivál kapcsán nem az a fontos, hogy Makovecz Imre építményekben történjenek az események, a kiállítások, hanem az, hogy van. Mint mondta, nagyon örül annak, hogy Nagyváradot is sikerült bevonni ebbe a sorozatba annak ellenére, hogy itt nincs Makovecz Imre által épített épület.
Vándorok, mesterek
Bogos Ernő építész a maga során elmondta, hogy a jelen kiállítás anyagát öt végzett erdélyi vándoriskolás (Bogos Ernő, Barabási Alice, Müller Csaba, Tóthfalusi Gábor és Esztány Győző) és az ő tanítványaik munkái képezik. Mindannyian legalább egy fél évet Makovecz Imre vagy az ő tanítványainak az irodájában töltöttek. Mint mondta, Makovecz Imréről „mindig azt a biztatást kaptuk, hogy keressük saját utunkat, és használjuk a szeretet megismerő erejét. Sokszor idézett mondata, hogy olyan házat kell tervezni, amilyet a megbízódnak szeretnie kellene, ha nem nézne tévét”. Ezt követően Bogos Imre a Makovecz Imre által alapított vándoriskoláról beszélt. „1989-ben megalakul a Kós Károly Egyesülés annak a személetnek a fontos részeként, amely a múltat a jelent és a jövőt egységében tudja láttatni, és ezzel új gondolkodásmód ígéretért nyújtja a fiatalok számára. Makovecz az egyesülés egyik alapítójaként ezekben az évtizedekben magán mesteriskolát szervez és működtet. A mester javaslatára a korábbi mesteriskola folytatásaként elindul a vándoriskola, az egyesülés posztgraduális továbbképzése kezdő építészek számára, akik az évente meghirdetett pályázaton jelentkezhetnek. A képzés hat féléves, amely alatt a vándorok hat különböző mesternél dolgoznak, és részt kell venniük az egyesülés rendezvényein. A diplomamunka a vándor által tervezett és megépült vagy építés alatt álló épület. A Kós Károly Egyesülésnek megalakul az itteni fiókintézete 2005-ben. A vándoriskola elmúlt 25 éve alatt 67 magyarországi és külföldi építész szerzett vándordiplomát” – tudatta Bogos Ernő. Az említett építészek által tervezett épületek fotóit, terveit bemutató tárlat november 20-ig az összes magyar előadás előtt látható lesz a színház páholyelőcsarnokában, vagy a páholyzsebben.
Pap István

A test műhelyei: színházi foglalkozások Kolozsváron
Mesterségbeli elmélyülésként, önmagunk alaposabb megismeréséhez vezető útként, hagyományos tréningek és spirituális diszciplínák alternatívájaként, és további színházi munkára (pl. színművészetire) való felkészülésként is szolgál az a két kurzus, amelyet november közepén indít a Shoshin Színházi Egyesület. A Györgyjakab Enikő és Köllő Csongor kolozsvári színészek által vezetett foglalkozás november 14-én kezdődik és január 31-éig tart, de menet közben is lehet hozzá csatlakozni.
maszol.ro

Botrányszagú hangfelvétel: aktivistákat küld a PSD a magyar templomokba
Minden egyes Szatmár megyei magyar templomba elküldi vasárnap legalább egy aktivistáját a Szociáldemokrata Párt (PSD) az államfőválasztás második fordulójában – hangzott el a Gândul szerint a Szatmár megyei PSD elnöke és a párt polgármestereinek november 4-i találkozóján.
A tárgyaláson készült hangfelvételt a portál megszerezte, és botrányszagú részleteket közölt az átiratából hétfőn este. A tanácskozáson a lap szerint Mircea Govor megyei elnök a PSD választási stratégiájáról beszélt a polgármestereknek, a kormánynak alárendelt intézmények vezetőinek, és kitért az RMDSZ-re is.
Govor agyafúrtaknak nevezte az RMDSZ-eseket, akik szerinte kétkulacsos politikát folytatnak. „Ezért minden egyes településen lesz egy magyar tőlünk és egy tőlük. Meg kell figyelnünk, hogy mire készülnek” – fejtegette a PSD-elnök a tanácskozáson.
Elhangzott az is, hogy a szociáldemokratáknak meg kell környékezniük a második fordulóig az RMDSZ-es polgármestereket. „Ez nem mehet így többet. Nincs mit tennünk egyebet. Embereink lesznek minden egyes magyar templomban. Ez csak azután, hogy beszéltünk a papjaikkal” – mondta Govor, de az nem derül ki, hogy pontosan milyen szerep hárul az aktivistákra a magyar templomokban. A beszélgetés jegyzőkönyve szerint Govor az ígérte az egyik polgármesternek, hogy olyan termálfürdőt „rittyent” a településére, „amilyent még nem látott a világ”.
A hangfelvételből kiderül az is, hogy az PSD-elnök kirúgással fenyegette az intézményvezetőket, ha nem tesznek meg mindent Victor Ponta győzelméért. A polgármestereknek meg azt mondta, ha nem mozgósítanak, akkor nem kapnak pénzt a megyei költségvetésből.
A Gândul kérdésére Govor elismerte, hogy volt egy találkozója a PSD-s polgármesterekkel és önkormányzati vezetőkkel, de ezen szerint nem vettek részt a kormánynak alárendelt intézmények vezeti. A hangfelvételről pedig azt mondta, hogy „valószínűleg valaki megfúrta”. Utóbb egyébként a Szatmár megyei főtanfelügyelő elismerte a portálnak, hogy maga is ott volt a találkozón, de azt mondta, hogy fenyegetőzések nem hangzottak el.
maszol/gandul.info

2014. november 11.
Erdélyi orvostanhallgatót díjazott az Amerikai Magyar Orvosszövetség
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ötödéves orvostanhallgatója, és egyben a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke Tubák Nimród a helyi Tudományos Diákköri Konferencián nyertes dolgozatával vehetett részt a 46. Sarasotai konferencián október 26. és november 1. között.
A Dohányfüstmentes Egyetem projekt a MOGYÉ-n című dolgozata pedig elnyerte az amerikai szövetség elismerését. Az öt napos rendezvényen magyarországi szakemberek, diákok, de túlnyomó többségben az Egyesült Államokban élő magyar orvosok vettek részt.
A szervezet jótékonykodva működik, amellyel egy Buffaló-i diákcsereprogramot is támogat.
közlemény
Erdély.ma

Ellenzékre pedig szükség van
Elegáns, a romániai magyar közéletben is ritka felelősségvállalási gesztus volt Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt részéről, hogy az államfőválasztás első fordulója után felajánlották lemondásukat – de alighanem megfontolt döntést hozott az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége a hétvégén, amikor ebben a formában nem fogadták el a két politikus távozását, inkább általános tisztújítást rendeltek el.
Nincs könnyű helyzetben az EMNP, a választásokon elért eredménye különösen a várakozások, illetve a sikeres aláírás-gyűjtési kampány tükrében számít kudarcnak: támogatóik számát nem sikerült növelniük, az RMDSZ-szel szembeni eredményük sem javult, s bár Kelemen Hunor mintegy ötvenezer vokssal kevesebbet kapott, mint öt évvel korábban, az RMDSZ továbbra is azt állíthatja, hogy övék a magyarok 86 százalékának támogatása.
Ez utóbbi pedig nem csupán a Néppárt, hanem a jobboldal egészének problémája, az RMDSZ ugyanis azzal érvelhet, elenyész a szövetséggel szembeni tábor támogatottsága, k a magyarság egyetlen legitim képviselői, nincs is szükség más pártra. Ennek tükrében érthetetlen a Magyar Polgári Párt, de leginkább annak elnöke, Bíró Zsolt utóbbi időben tanúsított magatartása, a Székely Nemzeti Tanáccsal szembeni bírálatok, elzárkózása a Népárttól, az RMDSZ-szel való szövetkezés – a polgáriak elnöke a jelek szerint sikeresen folytatja elődje, Szász Jen romboló munkáját, az MPP pedig a legjobb úton jár az önfelszámolás felé.
Nem véletlen az SZNT-re zúduló bírálatözön sem. Az RMDSZ felmérte, hogy a szervezet az autonómiamozgalom leghitelesebb képviselőjévé nőtte ki magát, így annak hiteltelenítése lett a cél, e tekintetben pedig kapóra jött nekik, hogy Izsák Balázs kiállt az SZNT statútumát felvállaló Szilágyi Zsolt mellett. Így sikerült némileg belerángatnia a pártpolitikai csatározásokba a szervezet egészét, főként, miután Bíró Zsolt is csatlakozott e kórushoz.
Ezer sebből vérzik tehát jelenleg az RMDSZ-en kívüli tábor, belső viták, sérelmek nehezítik az együttműködést, holott teljesen egyértelmű: a két kis párt csak együtt képviselhet jelentős erőt, külön-külön egyikük sem lehet sikeres, mindemellett pedig erőteljes mozgalmi háttérre van szükségük ahhoz, hogy felvehessék a versenyt a nagyobbik testvérrel, illetve befolyásolhassák annak döntéseit. Hogy képes lesz-e a feltámadásra a nemzeti oldal, elsősorban rajtuk múlik. Az biztos, hogy az erdélyi magyar társadalomnak, de magának az RMDSZ-nek is szüksége van az ellenzékre. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Diplomadolgozatok Sepsiszentgyörgyről
Végzős egyetemisták mutatták be Sepsiszentgyörgyről készült vagy hozzá is köthet diplomamunkáikat a helyi önkormányzatnak, amely három hónapos támogatást nyújtott az erre pályázóknak. Az alapfokon diplomázók háromszor 300, a mesteri fokozatú dolgozatokért háromszor 500, a doktori munkákért összesen 3000 lejt utaltak ki a városból származó, de másutt tanuló fiataloknak.
Idén heten választották záróvizsgájuk témájaként a szülővárost, a következő kiírásra pedig tizennégyen jelentkeztek, és nem az anyagi támogatás miatt, hiszen már megkezdett dolgozatokkal neveztek be – közölte Zsigmond József tanácstag, aki az idei támogatottakat mutatta be a városvezetésnek. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) tanult Bács Ágnes a kisiskolások játékos szókincsfejlesztésének hatékonyságát vizsgálta, a Brassói Transilvania Egyetem (BTE) hallgatója, Alina Costache a színházi eladások népszerűsítését elemezte (a Tamási Áron Színház és az Osonó összehasonlításával), Fodor Alpár (BTE) a Gyöngyvirág utca rehabilitálására készített szaktervet, Moga Mónika (BTE) a Székelyföldet is magában foglaló Központi Fejlesztési Régió kutatásmenedzsmentjéből doktorál, Simon Levente (BBTE) a városi önkormányzat kapcsolati hálójának fraktálelemzését végezte el, Sebestyén Viola (BBTE) a Gyárfás Jenő Képtár örökségét vette számba, Tóth Szabolcs (BTE) a megye turisztikai fejlődésének lehetőségeit tanulmányozta. A jelenlegi állapotok felmérése mellett mindegyik dolgozat javaslatokat is tartalmaz a továbbiakra nézve, amelyeket hasznosítani lehet.
Demeter J. Ildikó

Fogyunk (Oktatási helyzetkép másként)
Az elmúlt huszonhárom esztendő alatt hatvankilencezerrel csökkent az anyanyelven tanuló magyar óvodások és iskolások (közép- és szakiskola, valamint technikum együttvéve) száma Romániában, miközben a hazai oktatási rendszer egészében a magyarul tanulók aránya alig változott, sőt, kismértékben növekedett: 2013-ban 5,19 százalékot jegyeztek az 1990-es 4,84 százalékkal szemben. Az Iskolák veszélyben program részeként nemrég közzétett 2014-es közoktatási helyzetkép ugyan nem a népességfogyás szempontjából vizsgálja a romániai magyar közoktatás főbb adatait az említett időszakban, Barna Gergő és Kapitány Balázs kutatók megállapításai mégis rávilágítanak a jelenlegi helyzetre.
A www.iskolaveszelyben.ro internetes honlapon közzétett tanulmány készíti szerint a magyar nyelvű alapfokú oktatásban (az elemi és általános iskolában) részt vevők aránya növekedést mutat az elmúlt tizenkét esztendőben, ami az elemzés alapján csak akkor értékelhet reálisan, ha megvizsgáljuk a számadatokat is. 1994-ben 124 167 diák tanult magyarul elemi és általános iskolai osztályokban, míg 2003-ban 104 068, vagyis 20 099-cel kevesebb, ennek ellenére mindkét esztendőben az anyanyelven tanuló magyar gyermekek aránya 4,9 százalékot tett ki. 2013-ra az arány 5,5 százalékra emelkedett, eközben a diáklétszám ebben a korosztályban 95 824-re csökkent. 1991-ben 47 530 magyar beóvodázott gyermeket jegyeztek (6,4 százalék), 2013-ban pedig csupán 35 431-et, az arány megközelítően azonos (6,23 százalék), ez ellenben nem releváns, mert amíg az óvoda nem kötelező, addig a társadalmi berendezkedés, az édesanyák munkavállalási lehetőségei, a családok összetétele (például nagyszülők megléte) a dönt abban a kérdésben, hogy a gyermek jár-e óvodába, illetve hány éves kortól.
A VIII. osztály utáni oktatásban 1990–2013 között tízezer magyarul tanuló diák tűnt el a rendszerből, az abszolút számokat tekintve ez a hiány majdnem egészében az elméleti oktatásban jelentkezik, a szakoktatásban hol kevesebben, hol többen tanultak. Az elméleti oktatásban 4,15–4,17 százalék között mozgott a magyar diákok aránya az említett huszonhárom évben, visszaesés mindig akkor történt, amikor megerősödött a szakoktatás, és úgy tűnik, a magyar szülők szívesebben irányították egy időben szakiskolába gyermekeiket, mint a román családok, amihez az is hozzájárulhatott, hogy az erdélyi magyar szakiskolák sikeresebben pályáztak, felszereltebbek, mint az ország más régióiban.
Visszatérve Barna Gerg és Kapitány Balázs jelentésére, a két kutató megállapítja: míg az alapfokú oktatásban (VIII. osztályig) a nem anyanyelvükön tanuló magyar gyermekek aránya országosan jelenleg 12–14 százalékra becsülhet, Temes és Szeben megyében a magyarok csupán egyharmada, Máramarosban fele, Hunyad és Arad megyében kétharmada folytatja anyanyelvén alapfokú tanulmányait. Az elemzők Székelyföld helyzetét felvázoló, népszámlálási adatokra hivatkozó tájékoztatása szerint Hargita, Kovászna és Maros megyében a magyar lakosság aránya 1992-ben 60,7 százalék volt, 2011-ben 58,7 százalék, 2013-ban a magyarul tanuló óvodások 57,8 százalékot tettek ki a régió óvodásai körében, a magyar elemi és általános iskolások aránya 56,2 százalék, a középiskolásoké pedig 52,2 százalék.
Lehet szépíteni a helyzetet, lehet eltúlozni a bajt, bármilyen irányból közelítjük meg a hazai magyar közoktatást, a legnagyobb negatív befolyásoló tényez a népességfogyás. Ha ez nem állítható meg, akkor nemcsak az anyanyelvű oktatás forog veszélyben, hanem megmaradásunk is.
Fekete Réka

A marosvécsi kastélyban
Szombaton megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a marosvécsi Kemény-kastély és a mögötte fekvő arborétum. A nyílt napot abból az alkalomból szervezték az örökösök, hogy hatvanöt év után ismét a család birtokába került az ingatlan. A Kemény család szándéka, hogy a várkastély, amely a magyar kulturális örökség része, a néhai Kemény János író szellemiségéhez híven, ismét az erdélyi és az összmagyarság céljait szolgálhassa – jelentette be Nagy Kemény Géza. Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az örökösök egyike lapunknak azt mondta, céljuk az is, hogy megmutassák, milyen állapotban kapták vissza az épületet.
A kastély háromszáz évig volt a magyargyerőmonostori Kemény család tulajdonában. A várat a hozzá tartozó uradalommal együtt 1648-ban kapta meg Kemény János, az erdélyi hadak parancsnoka, a későbbi fejedelem. Utolsó jogos tulajdonosa, báró Kemény János, az író a művelődés szolgálatára kívánta fordítani vagyonát. 1926. július 1618-a között itt szervezte meg az erdélyi írók első Erdélyi Helikon-találkozóját. Ennek sikerén felbuzdulva 1944-ig minden nyáron megtartották az írók összejövetelét, a létszám évről évre gyarapodott. A Kemény család kényszerű kiköltöztetése után a kastélyt 1949-től a román állam használta, javítóintézet, majd neuropszichiátriai kórházotthon működött benne. A rendszerváltást követen a család visszaigényelte a ingatlant, az átadásra idén szeptember 30-án került sor. Közben a szomszédos telken otthonokat építettek, az intézet oda költözött át. A szombati nyílt nap alkalmával Ördög Ferenc, Marosvécs polgármestere mondott megnyitóbeszédet, kifejtette, öröm a község számára, hogy a kastély visszakerült eredeti tulajdonosaihoz, ugyanakkor a munkahelyek sem szűntek meg. Benkő Mihály helybeli református lelkipásztor úgy jellemezte a helyet, ahol fejedelmek, tudósok, írók és költők leltek otthonra, a kastély Erdély egyik kulturális központja volt. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a helikoni közösségről beszélt. Böjte Csaba ferencrendi szerzetes az összefogásról, a párbeszéd jelentőségéről osztotta meg gondolatait. Beszédet mondott még Tőkés László, az EMNT, és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Vécsi Nagy Zoltán a kastély történetét ismertette. Nagy Kemény Géza a család üzenetét tolmácsolta: Kemény János író szellemiségét megőrizve a kastély ezentúl ismét az erdélyi és összmagyarság kulturális és társadalmi céljait igyekszik szolgálni. Végezetül báró Kemény Zoltán mondott pohárköszöntőt. A kastélyban korabeli fotókból és emléktárgyakból Kemény János-emlékkiállítás nyílt, és kiállították Hunyadi László szobrászművész helikoni írók arcképcsarnokát bemutató plakettjeit. A kastélykert évszázados sárguló fái között meg lehetett tekinteni Kemény János, felesége és két gyermeke sírját, mögötte Wass Albert síremlékét, előtte a Kós Károly által tervezett, Kuncz Aladár emlékére állított helikoni asztalt. A rendezvényen megkoszorúzták a kastély homlokzatán álló Kemény János-emléktáblát, és kulturális műsort tartottak. A kastély termeit ellep közönség – 527 regisztrált, de valójában mintegy hétszáz érdeklődő – megtapasztalhatta, mennyire lelakta a román állami intézmény az épületet, s elcsodálkozhatott azon, milyen körülmények között ápolhatták itt a betegeket.
Szekeres Attila

Közösségi Füzetek
Hármas könyvbemutató csütörtök délután
Három, méretében ugyan kis, tartalmában azonban annál jelentősebb kötet bemutatójára kerül sor e hét csütörtökének délutánján. Egy új sorozat első példányairól van szó: a marosvásárhelyi Metamorphosis Transylvaniae Egyesület Közösségi Füzetek sorozatának első három számáról, amelyek mindegyike a közösségi életre való nevelést segíti el. Az első kötet címe Kortárs filozófiák. Erdélyi szerzők – kerek évfordulók, előszavát dr. Borsos Szabolcs filozófus, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum, valamint a marosvásárhelyi Református Kollégium tanára jegyzi, szerzi pedig dr. Egyed Péter és dr. Veress Károly. Előbbinek A kisebbségi jogok megalapozásának jogfilozófiai lehetőségei, míg utóbbinak A híd-szerep hermeneutikája című írásait tartalmazza a kötet, amelynek előszavában Borsos Szabolcs megjegyzi: "úgy tűnik, hogy olyan társadalmi körülmények között élünk 1989 után 25 évvel Európa inkább keletinek nevezett tájékán, miszerint a politizálást elvárják egyszerre több oldalról is, ezért a véleményalkotást, az értelmiségi álláspont határozottságát mint magyar kulturális »terméket« meg kell fogalmazni. És ott, ahol gondolatok érvényes módon fogalmazódnak meg: filozófia van. Tegyük hozzá: nemzeti kisebbségi létünkből fakadóan ezt kisebbség- filozófiának nevezhetjük".
A sorozat második kötete Ambrus Tünde Székely falutízesek című munkája, amely a székely társadalomszervezés legkisebb egységét, a tízest elemzi. Dr. Seer Mihály utószava szerint "Erdélyben még vannak olyan települések, ahol a tízeskultúra kézzelfogható valóság. Megítélésünk szerint, a székely falutízesek több síkon is mintaértékű példának tekinthetek. Elsősorban szellemi örökség, tanítani kell ezt a formát a Kárpát-medencében élőknek, mert önismereti funkciója révén hozzájárulhat az önálló gondolkodás fenntartható szabadságához, a takarékos szemlélet kialakításához, a szolidaritás újraértelmezéséhez".
A harmadik, bemutatás előtt álló kiadvány dr. Borsos Szabolcs Hit, kultúra, önrendelkezés Kelet- Európából nézve – gondolatok a 21. század elején című kötete. A könyv Baji Lázár Imre előszavát és a szerző két tanulmányát tartalmazza, amelyeket A keresztény hit és kultúra lehetősége a 21. század Európájában, valamint Az önrendelkezés bels világa címek alatt közöl. – Borsos Szabolcs (…) szembesít bennünket az "ész általi" akadályokkal is, a szekularizáció és a racionalizáció, a homo economicus és a homo politicus rendelkező, sokszor létrontó hatalmával. Útkeresése sajátos pasztorálpszichológia, kallódó, "sziklaként porló" népét mentené Németh László "szigeteire", ahol "a védekező emberérték igyekezett bennük a nemzet sorsa elől vagy annak ellenére valamit megőrizni és kifejezni..., minden magyar sziget valaminek a feltartóztatására, megőrzésére, egymásközti kimondására volt szánva" – olvashatjuk az előszóban. Borsos Szabolcs kötetbeli sorrendben első tanulmánya a Vigilia katolikus folyóiratban jelen meg tavaly júniusban, és többek között olyan alcímekre osztott, mint Az alapkérdés: a 21. század Európájában mit kezdhetünk a kereszténységgel?, a Saját Szenthez való viszonyulás, avagy Bizalom abban, hogy az ember lehetséges – perszonálfilozófia a párbeszéd kultúrájában. Az önrendelkezés belső világa című perszonálfilozófiai esszéjében pedig a szerző megjegyzi: "Az a célunk, hogy a kommunikáció minden lehetséges eszközével a nagyvilág tudomására hozzuk: a mi létezésünk is hiteles, értékes, közösségi szempontból is tanulságos. Kultúránk civilizálódása ezt jelenti: magyarul gondolkodva és létezve jó lenni!"
A Studium kiadó által nyomtatott sorozat köteteinek bemutatójára a Metamorphosis Transylvaniae Egyesület rendezvényén, a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében kerül sor november 13-án, csütörtökön 16 órakor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Radnóti Miklós-termében. A kiadványokat Székely Szilárd-János ismerteti, közreműködik a Bolyai Farkas Elméleti Líceum Kájoni János furulyaegyüttese (vezet tanár: László József). A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Unitárius zarándoklat Déva várába
A szabad akarat ünnepsége az erdélyi békeszigeten
Mint minden novemberben, szombaton újból élettel, fiatalos zsivajjal és magyar szóval telt meg magas Déva vára, amikor több mint ezer unitárius zarándok jött el Erdély minden részéről leróni kegyeletét Dávid Ferenc egyházalapító várbéli sírjánál.
A várbeli körülmények egyáltalán nem kedveztek a Kolozsvárról, Torockóról, Brassóból és Székelyföldről érkezett zarándokoknak. A belső várudvarban ugyan nem volt különösebb gond, a felvezet út viszont igencsak megviselte a zarándokokat, hiszen a folyamatban lévő felújítási munkálatok miatt csupa sár volt, a fából készült ideiglenes lépcsőkön csak kisebb csoportokat engedtek fel egyszerre – az évek óta lezárt várat külön önkormányzati engedéllyel nyitották meg a zarándokok számára.
Szabad akaratukból érkeztek, hogy a dévai várban feltöltődjenek a nagy reformátor szellemiségével, hogy életpéldájából erőt merítsenek hitük megerősítéséhez.
Dávid Ferenc hagyatéka
Erdély a békesség szigete, nagymértékben Dávid Ferenc munkásságának köszönhetően itt fogadták el a világon elsőként 1568-ban a lelkiismeret szabadságát, amikor Európában vallási okokból véres háborúk zajlottak, jegyezte meg ünnepi igehirdetésében Nagy-Mátéfi Tímea énlaki lelkipásztor. Mindannyian Erdélyben ennek az örökségnek a részesei vagyunk, mögöttünk ott van mindig az arctalan Isteni gondviselés.
Dávid Ferenc reformista gondolataiból tiszta hit született. Hagyatékának egyik legfontosabb eleme a szabad akarat, noha ez felelősséggel jár, hangsúlyozta Lőrinczi Levente kissolymosi lelkész. Dávid Ferenc nem hátrált meg a nehézségek elől, kitartott hite mellett olyan időkben, amikor az emberi szabad akarat érvényesítése távolról sem volt elfogadott tény. Példáját követve a mai unitárius magyaroknak is élni kell a szabad akarattal, még ha az göröngyös, akadályokkal teli útra vezet is. Mert a szabad akarat az öncsiszolás, az Isteni tökéletességhez vezet út.
Minden ember jogosult lelkiismereti szabadságra: az Erdélyből indult alapelv az egész világra kiterjedt, Dávid Ferenc öröksége számos külföldi nagyságot is megihletett az utóbbi 450 év alatt, mert a bölcsesség az élet záloga, fűzte hozzá Molnár Imola nagyváradi lelkész.
Néha a köd is jó, fölszállása után az ember tisztábban látja a világot, jobban értékeli a fényt. Dávid Ferenc mindig igyekezett feloszlatni a ködöt, hogy az Isteni fény könnyebben eljuthasson az emberhez. Nem hagyott híveinek birtokokat, földi kincseket, templomokat sem. Csupán hitet, ami sokkal nagyobb ajándék, fejezte be az ünnepi prédikációt Major László datki lelkész. Idén ugyanis első alkalommal négy ifjú lelkész tartotta közösen az ünnepi istentiszteletet.
Erdély megtestesült szellemisége
Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke örömét fejezte ki a 4 fiatal lelkész színvonalas, szívhez szóló igehirdetése és a zarándokok nagy száma kapcsán, ami nagyszerű bizonyíték, hogy Erdély legkisebb magyar nemzeti egyháza életképes, bizakodó, jövőbe tekint egyház, tömbvidéken és szórványban egyaránt.
Kőműves Kelemen magas Déva vára időben és szellemben is elmozdulást jelent, a zarándoklat a lelkiismeret szabadságán alapuló erdélyi jellegzetesség megerősítése, olyan időkben, amikor a többnemzetiségű és több felekezetű, mégis egymást tisztel és összetartó Erdély szellemisége más téren is felelevenedik. Dávid Ferenc bizonyára ránk mosolyog onnan fentről, jegyezte meg Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkipásztor, majd rövid, de velős román nyelvű köszöntjében a szabad akaratot méltatta, mint Erdély népeit összetartó közös értéket.
Csulák Péter, Magyarország kolozsvári főkonzulja Dávid Ferenc életpályája előtt hajtott fejet, a zarándoklatot a múlt, a jelen és a jövő összekapcsolásának nevezve.
Magyaroknak, unitáriusoknak, erdélyieknek és a nagyvilágnak szóló üzenet
Pogocsán Ferdinánd helyi tanácsos, a dévai RMDSZ-szervezet elnöke üdvözölte az Erdély minden részéről érkezett vendégeket. Dávid Ferenc öröksége nemcsak Erdélynek, hanem az egész világnak szól, 1910-ben, amikor az első emléktáblát avatták fel várbeli börtöncelláján amerikai hívek is részt vettek az ünnepségen.
Most sem volt másképp, az USA-béli Concord város unitárius gyülekezetéből, Székelykeresztúr testvérgyülekezetéből 20 zarándok jött el.
Déva vára nem szakította el Dávid Ferencet híveitől, noha abból a célból börtönözték be a kolozsvári reformátort éppen Erdély ezen távoli vidékére. Éppen ellenkezőleg, évente ide gyűjti az unitáriusokat, megerősítve őket. Olyannyira, hogy októbertől Déva, történelme során először, önálló unitárius egyházközséggel rendelkezik, jegyezte meg Koppándi-Benczédi Zoltán házigazda, dévai lelkész. Eddig ugyanis Déva a lupényi egyházközség leányegyházközsége volt, az évről évre népszerűbb zarándoklat, azonban a szórványra is pozitívan hat.
Az ünnepi felszólalások után a kolozsvári teológia ifjú unitárius hallgatói Dávid Ferenc vértanúságát méltató rövid, de roppant érdekes várjátékot adtak el, majd fáklyákkal és virágokkal a zarándokok és a szervez Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet képviselői lerótták kegyeletüket az egyházalapító emlékművénél.
Ezután a zarándokok kettéváltak. A felnőttek a városba, a pontosan tíz évvel ezelőtt, a 2003-as zarándoklat alkalmával felavatott templomhoz vonultak, ahol a kis létszámú, ámde roppant lelkes dévai unitáriusok házigazdaként meleg teával és aprósüteményekkel fogadták a vendégeket, a nagyajtai unitárius egyházközség Áfonya nevű ifjúsági zenekara, pedig citera eladással kényeztette el a távolról érkezett zarándokokat. A fiatalok a vár tövében lévő híres dévai sportiskolába mentek, ahol a rajzverseny nyerteseit díjazták.
Az idei zarándoklat nemcsak nagyobb részvételnek örvendett, sajtóvisszhangja is jelentősebb, mint korábban. Az eseményről máskor mit sem tudó helyi román média is nagyszámban tudósított, a Duna Televízió pedig jövő vasárnap, november 16-án sugározza a dévai várban készített felvételt. Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Valláspedagógiai Kett-módszerről Kolozsváron
Több mint hatvan Kolozs megyei óvón vett részt a hét végén azon a képzésen, amelyet Nagy Enikő, azaz Kriszta nővér tartott Kolozsváron a Szent Imre óvoda, a Gál Kelemen Oktatási Központ és a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) meghívására. Kriszta nővértől megtudhattuk: az ismertetett valláspedagógiai módszert Franz Kett német pedagógus honosította meg Németországban, az 1970-es években.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Kollégiumi tehetségműhelyek bemutatása
A Nagyenyedi Magyar Kulturális Napok második eseménye kapcsán a Bethlen Kollégium mutatkozott be, tehetségműhelyeivel.
Ennek ötletgazdája László István informatikus volt, aki a civil szervezetek bemutatását kezdeményezte. Az eseményre a helyszín nem változott, a közönség azonban gyökeresen megfiatalodott, hiszen ott voltak az enyedi diákok és tanáraik, valamint a szülők közül is jónéhányan. A bemutató tulajdonképpen egy régi, de máig él nemes hagyományról szólt, nevezetesen a tanórán kívüli tehetséggondozásról. Ez a mai napig sikeresen folyik a kollégiumban, hiszen kiváló eredményeket mutathatnak fel.

Kós András emlékezete
Egy-egy alkotó helyét a művészettörténetben gyakorta az idő dönti el. A 2010. június 15-én, 95 évesen elhunyt Kós András szobrászművész azonban már életében klasszikussá vált. 20. századot átfogó és 21. századba átnyúló munkássága mérföldkő az erdélyi szobrászatban.
Születésének 100. évfordulója ünnep a közösség számára, amelyből vétetett, s amelynek szolgálatát élete végéig kötelességének érezte, s ünnep tágabb értelemben, az európai kitekintésű, összmagyar szobrászművészet vonatkozásában is. Hiszen Kós András úgy merített az erdélyi valóságból, úgy sikerült az értékeket, a kincsek sajátos tárházát beépítenie életművébe, hogy művészi átlényegítésük révén európai mércével mérhet új világot teremtett. Egyedit és utánozhatatlant. Erőteljes kisugárzásút. Korokon és stílusokon felülit: örök érvényűt. Jakobovits Miklóst idézve: „térbe feszül szobrai hallgatásukkal a következő koroknak is sokat fognak mondani.”
NÉMETH JÚLIA

Ars Hungarica 2014
Magyar kulturális fesztivál
Szerdán kezdődik a hagyományos magyar kulturális fesztivál Nagyszebenben. A HÍD Szebeni Magyar Egyesület immár kilencedik alkalommal szervezi meg Dél-Erdély legnagyobb magyar kulturális eseménysorozatát.
Az ötnapos rendezvény a Kós Károly világa – 1912 kiállítással indít, majd a Thalia nagytermében tartott hivatalos megnyitót a 4 for Dance tánceladása és Barabás Réka koncertje követi. A csütörtöki programban szerepel az O istorie a maghiarilor (Magyarok története) bemutatója. A Páll-Szabó Ferenc szakmai irányításával, fiatal kolozsvári történészek által összeállított könyv a párhuzamos történetírások egymás mellett való ismertetésén túl közérthetően meséli el a magyarok múltját, kifejezetten a román és szász olvasókat célozva meg.
Zorkóczy Zenóbia kovásznai színművész három gyerekeladását viszi színre, szombaton a Habitus könyvesboltban a baróti Tortoma Könyvkiadó mutatkozik be. Vasárnap délelőtt Killyén Ilka lép fel a Református Templom Galériában, a programot vasárnap késő este a legmenőbb magyar smooth jazz banda, a Peet Project zárja. Részletek a www.szeben.ro honlapon
A Kovászna Megyei Tanácsa a főtámogatók közé tartozik. A szórványprogramot Tamás Sándor elnök a megyei önkormányzat egyik legsikeresebb akciójának tartja.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ki hisz nekik?
Bár nem könnyű túlszárnyalni a rendszerváltás óta rendezett romániai választási kampányok során a szavazópolgárok arcába zúdított hazugságözönt, a mostani államelnöki megmérettetés igyekszik valamennyivel felvenni a versenyt.
Talán emlékszünk még a korábbi korteshadjáratokra, amikor az államfői tisztségre – vagy éppen újrázásra – hajtó jelölteknek azt vágták a fejéhez, hogy gyerekeket ütöttek meg, nőt erőszakoltak, vagy hogy cserbenhagyták az öngyilkosságba menekül halálos beteg feleségüket.
Nos a legfőbb közjogi méltóság titulusára pályázók részéről konkrét programot, jövő- és országképet váró választópolgárnak továbbra is be kell érnie a személyeskedésekkel, az övön aluli ütésekkel, a szüntelen démonizálással. És persze a temérdek valótlansággal.
Reménykedjünk, hogy a választók többségének memóriája nem bizonyul túl rövidnek vasárnap, és a második fordulós pecsételés során nem feledik, miként merítették ki a szociáldemokraták a csúsztatások, hazugságok teljes tárházát, és folyamodtak a legalantasabb módszerekhez Victor Ponta Cotroceni-be vezet útjának egyengetéséért.
Beigazolódott: az önkormányzati képviselők, polgármesterek pártválasztását kifejezetten a szavazatszerzés érdekében tette lehetővé a PSD, amely most gátlástalanul ígéri a kormányzati forrásokat az átállóknak a voksokért.
Miközben 2009-ben – ne feledjük: az RMDSZ-szel egyetértésben – kormányfőnek javasolta, a PSD ma gyerekkereskedőként, gyengeelméjűként, hazaárulóként igyekszik feltüntetni Klaus Johannist, aki Pontáék szerint Erdély elszakítására törekszik. (Amúgy ez utóbbi végképp meggyző érv lehetne a régió nagyobb önállóságára áhítozó erdélyi románok és magyarok számára, elvégre – hogy az RMDSZ-t idézzük – „megbízható” forrásból, a kormányfő háza tájáról származik).
De akárcsak akkor, a PSD ezúttal is mindent elkövet a külföldön él románok megbélyegzése, szavazati joguk akadályoztatása érdekében. A külügyminiszter kierőltetett távozása porhintés csupán, hiszen a hagyományosan a jobboldalhoz húzó külhoniaktól a szocdemek legszívesebben megvonnák a választójogot. Mintha nem nekik lett volna oroszlánrészük abban, hogy itthagyták az országot.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Tovább késik a vásárhelyi táblák kétnyelvűsítése
A nyári ígéretek és derűlátó kijelentések ellenére az ősz és az elnökválasztási láz beálltával megfenekleni látszik a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtáblák ügye.
Az utóbbi két hónapban az önkormányzat mindössze a Liszt Ferenc utca nevét magyarosította vissza az 1986 óta Franz Liszt feliratot visel táblán. Bár a szeptemberi tanácsülésen elfogadott költségvetés-kiegészítés az utcanévtáblák cseréjét is számításba vette, az önkormányzat most pénzhiányra hivatkozik.
Időközben Dorin Florea polgármester újból hadat üzent a kétnyelvűségnek, és megfellebbezte az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) döntését, mely kimondja, hogy az egynyelvű táblák sértik a marosvásárhelyi magyarság jogait. A kétnyelvű táblákat az épületek tulajdonosai sem tolerálják, javítási munkálatokkal indokolva azok leszerelését.
Ahány kétnyelvű utcanévtábla felkerült az utóbbi hónapokban a marosvásárhelyi épületek homlokzatára, körülbelül ugyanannyi el is tűnt. Általában azok az ingatlantulajdonosok „felejtik el” visszahelyezni a feliratokat, akik az ingatlan külső javítása és festése miatt szerelik le „ideiglenesen” a táblákat.
Így tűnt el egy magánházról a Kós Károly utca egyik névtáblája, a Zsidó Vértanúk felirat az önkormányzati tulajdonban lévő öregotthon faláról vagy a Mátyás király teret jelöl tábla a magyar érdekeltségű Marmed magánrendelő homlokzatáról.
Ismét magyar lett Liszt Ferenc
Ugyanakkor pozitív lépések is történtek: közel három évtizeddel az elnémetesítése után ismét magyarul olvasható Liszt Ferenc neve a róla elnevezett marosvásárhelyi utca névtábláján. A táblacserét lapunknak egy hónappal ezelőtti felvetése nyomán Csegzi Sándor, a polgármester tanácsadója sürgette meg, mondván, hogyha a városházának nem telik az idei költségvetéséből négy pléhdarabra, szívesen kifizeti. A költségeket egyelőre nem hajtották be a volt alpolgármesteren.
A marosvásárhelyi magyarságnak azért is volt fontos a csere kieszközölése, mert levéltári adatok szerint a Bolyai térről nyíló utca a múlt század eleje óta az 1811-ben született zeneszerző nevét viselte. Más utcákkal ellentétben, az eltelt bő száz év alatt Liszt Ferenc neve valamennyi impérium- és rendszerváltást átvészelt.
Csupán az alakja változott, amikor az utcát 1986-ban egy Bukarestből odaköltözött pártaktivista követelésére Franz Lisztre németesítették. Az akkor még csendes belvárosi kisutca egyik legszebb államosított házát elfoglaló Iulian Vereş dönt szerepet játszott abban, hogy a világhírű zeneszerző nevét ne magyarul írják ki. De az ő javaslatára nevezték át a szomszédos Kistemplom-teret is Memorandisták terére.
Varga Katalin még várat magára
Csegzi Sándor azonban hiába kérte az Ecaterina Varga utcanév visszamagyarosítását, illetékes kollégáitól azt a választ kapta, hogy nem lehet, mert az említett személy román nemzetiségű volt. Ezzel szemben az 1802-ben, a mai Brassó megyéhez tartozó Halmágyon, elszegényedett kisnemesi családban, Varga János és Rozsondai Katalin házasságából született Varga Katalin etnikai hovatartozását egyetlen román történész sem vonta kétségbe.
A mócvidéki bányászjobbágyok jogaiért következetesen kiálló nagyasszony tevékenységét ugyanis a Monarchia nem nézte jó szemmel. Elfogásában és bebörtönzésében jelentős szerepet játszott Andrei Şaguna későbbi ortodox püspök, aki tőrbe csalta, majd elrabolta és átadta a hatóságoknak. Varga Katalin 19. századi mozgalmában az a különleges, hogy a feudális világban magyar nőként állt a román parasztok élére. Ők nemcsak elfogadták, de tisztelték is, Doamna Noastră (a mi asszonyunk) néven emlegették.
Jövőre ígérik a folytatást
Florian Moldovan, a városháza táblacserével megbízott igazgatója a hét végén már más magyarázatot talált. Az illetékes lapunknak elmondta: az idei költségvetés nem tesz lehetővé újabb táblacserét, de 2015-ben erre is sor kerül. „Jövőben városszerte az összes táblát kicseréljük, mégpedig úgy, hogy mindenkinek megfeleljen” – ígérte Moldovan.
A nyár végén Peti András alpolgármester azt ígérte: szeptember közepéig valamennyi utcanévtáblát kétnyelvűsítenek. A szeptemberi ülés után elmondta, a költségvetés-kiegészítés során jóváhagyták a táblák kihelyezéséhez szükséges pénzt, és a lakossági visszajelzések nyomán újra napirendre tűzik majd a magyarra fordított utcanévjegyzéket, hogy elfogadják a szükséges javításokat. A határozattervezet a mai napig nem került megvitatásra, így a táblacsere is elmaradt.
Szucher Ervin

Csángóügy: hazugságot kiált a bákói tanácselnök
Nevetséges és nyilvánvalóan valótlan érvekkel igyekszik cáfolni Dragoş Benea, a Bákó Megyei Tanács elnöke a Krónikában leírt információkat, miszerint a csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának ellehetetlenítésére törekszik.
A moldvai megye önkormányzatának szociáldemokrata vezetője a Maszol.ro portálnak tagadta, hogy csángó gyerekeket fenyegetett, sőt azt állította: eddig nem is hallott a csángó gyerekeknek nyújtott magyar nyelvű oktatásról, valamint a magyar állam által folyósított oktatási-nevelési támogatásról.
Mint arról lapunkban csángóföldi illetékesektől származó információk alapján beszámoltunk, Benea nemrég arra figyelmeztetett csángóföldi iskolákból összeválogatott gyerekeket, hogy sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelven tanuló diákoknak nyújtott támogatás, továbbá előrebocsátotta, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban.
Lapunknak Nyisztor Tinka pusztinai néprajzkutató, Márton Attila, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) csángó oktatási koordinátora és Pogár László, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke egyaránt megerősítette, hogy valamennyien értesültek a tanácselnök kirohanásáról.
Dragoş Benea a Maszol.ro-nak nyilatkozva égbekiáltó hazugságnak nevezte a lapunkban közölt információkat. Elmondta, október 23-án valóban részt vett a bákói Történelmi Múzeumban rendezett eseményen, de szavai szerint egyetlen gyerekkel sem beszélt. Benea a portálnak azt állította, mostanáig nem is hallott a csángó gyerekeknek nyújtott magyar oktatási programról.
Ez azonban már csak azért is nehezen hihet, mivel maga a tanácselnök vezette a bákói önkormányzat ama februári ülését, amelyen a képviselő-testület megszavazta a csángók román eredete mellett kardoskodó Dumitru Mărtinaş Katolikus Egyesülettel kötött társulást.
A nyilvánvalóan a magyar oktatást ellensúlyozni hivatott program keretében képzési központokat létesítettek fiataloknak a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol többek között fotó- és angolnyelv-tanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diák számára.
Az ominózus tanácsülés jegyzőkönyve szerint maga Benea adta meg a szót Gheorghe Bejan tanácsosnak, a Dumitru Mărtinaş Egyesület elnökének, aki történelmi, néprajzi és vallási adatokkal fűszerezett kiseladás keretében adott hangot a „magyarbarát” szervezetek működése miatti sajnálatának, kijelentve: „semmi hasznukra nem válik a csángó diákoknak a magyar oktatás”. Rostás Szabolcs

Megvannak a dráMÁzat II. verseny nyertesei
Eredményt hirdettek a hétvégén a szervezők a dráMÁzat II. drámaíró versenyen, ahol a zsűri 152 pályamű közül választotta ki a nyertes alkotásokat.
A nagyváradi Szigligeti Színház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház által szervezett versenyen három kategóriában hirdettek győztest.
A Debüt kategória drámái közül a zsűri döntése alapján Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című műve került ki győztesként. A dráMAíró kategóriában Szmodis Jen Ultimátum című drámája, a románul írt drámáknak kiírt draMAutor kategóriában pedig Laurenţiu Budău Apocalipsa vine de pe Facebook (Az apokalipszis a Facebookról érkezik) című műve bizonyult a legjobbnak.
A versenyt idén is nagy érdeklődés övezte, összesen 152 pályaművel neveztek be többségében Magyarországról és Romániából, de érkeztek pályázatok Ukrajnából, Szlovákiából és Nagy-Britanniából is.
A szervezők korábbi közlése szerint a Debüt kategóriában legjobbnak ítélt művet a tervek szerint a Szigligeti Színház tűzi műsorra az idei évadban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem egyik rendez szakos diákjának rendezésében. A másik két kategóriában a legjobbnak ítélt alkotásokat a pályázatot kiíró színházak a 2015–2016-os vagy az azt követ évadban mutatják be.

Burkolt RMDSZ-bírálat Joseph Daultól
Burkoltan bírálta az RMDSZ-t kedden Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke, aki azért érkezett Bukarestbe, hogy Klaus Johannis, a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje mellett kampányoljon, és a jobbközép pártok vezetőivel tárgyaljon.
A francia politikus azt követen, hogy a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) székházában Johannisszal tárgyalt, újságírói kérdésre válaszolva véleményt nyilvánított arról is, hogy egyes jobbközép pártok nem támogatják egyértelműen Johannis elnökké választását.
Daul rámutatott: volt olyan párt, amely megmagyarázta, hogy jobb, ha nem támogatják közvetlenül Johannist, a közvetett támogatás hasznosabb, és ezt számadatokkal is igazolták, ezért elfogadta. Ezzel a Népi Mozgalom Pártra (PMP) utalt, amelynek elnöke, Elena Udrea csak annyit mondott a választóinak: menjenek el szavazni, és voksoljanak Ponta ellen.
Ugyanakkor az RMDSZ álláspontjára utalva – nem ejtve ki a szervezet nevét – úgy fogalmazott: „Másoknak azt mondtam, hogy ez nem normális.” „A jobbközép családnak egységesnek kell lennie. De tudják milyen ez, a népes családokban mindig van egy fenegyerek (enfant terrible), de azon vagyunk, hogy a család egységes maradjon” – mondta Daul.
Mint ismeretes, az RMDSZ nem állt ki egyik jelölt mellett sem, hanem azt javasolta szavazóinak, hogy a lelkiismeretük szerint szavazzanak. Ugyanakkor Kelemen Hunor Victor Ponta és a PSD érdemeit méltatta, Johannist pedig keményen bírálta. Kelemen kedden is jelezte: az RMDSZ álláspontja változatlan. Daul viszont már korábban arra szólította az EPP romániai tagpártjait, hogy Johannist támogassák.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára múlt héten úgy nyilatkozott a Krónikának: Kelemen Hunor még a választás első fordulója előtt arról tájékoztatta Dault, hogy az RMDSZ kisebbségi pártként nem érzelmi, hanem racionális alapon választja ki, kit támogat, Daul pedig ezt megértette.
Daul egyébként Johannis érdemeiről szólva emlékeztetett: maga is egy község polgármestereként kezdte, és a polgármesteri tapasztalat a legjobb ahhoz, hogy valaki országos politikus legyen. Ezzel arra utalt, hogy Johannis Nagyszeben polgármestere. Daul szerint Johannis államfővé választása lehet a garancia arra, hogy Romániában független marad az igazságszolgáltatás, érvényesül a jogállamiság és folytatódik a korrupció elleni harc.
Daul reggel Traian Băsescu államfővel találkozott, majd Aurelian Pavelescuval, a parasztpárt elnökével tárgyalt, megpróbálva meggyőzni, hogy a jobbközép Klaus Johannist támogassa az államfőválasztás második fordulójában. Pavelescu azonban közölte: egyik jelöltet sem támogatja, és alkotmányos monarchiát szeretne. Daul találkozott Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, valamint Monica Macovei független EP-képviselővel, aki már Johannis mellé állt, és Elena Udreával, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnökével is.
Balogh Levente

Érettségi felkészítő középiskolásoknak
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karain idén is megtartják az ingyenes érettségi felkészít programsorozatot.
Ezúttal is három oktatási modulra kerül sor, hasonlóan a tavalyihoz, az első: november-december, a második: január-május, a harmadik: augusztus. Az első modulban román nyelv és irodalomból lesznek felkészítők, amelyeket Bogos Beáta és Bodor Annamária tart, mindketten a csíkszeredai Segít Mária Római Katolikus Teológiai Gimnázium tanárai. A képzésekre hétvégenként kerül sor. Az elméleti anyag átismétlése mellett gyakorlási lehetőséget is biztosítanak a diákoknak, a humántudományok tanszék hallgatóinak bevonásával.
A felkészítők szerkezete sem változott, azaz 9-10 óra között eladás lesz egy elméleti témában, ezt követen, 10-13 óra között csoportos foglalkozások zajlanak, az egyetemi hallgatók segítenek a felkészülésben. A cél, hogy minél több ismeret rögzüljön a diákokban, délelőtt egy óra eladás lesz, amit két óra gyakorlás követ. A felkészítők időpontjai: 2014. november 15., 29., december 6., 13., Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszereda, Szabadság tér, 1. szám.
Jelentkezni a felkészítőkre online lehet, a Sapientia honlapján. További információkat kérni e-mailben (borshortenzia@sapientia.siculorum.ro), telefonon (0040-266-314-657) és személyesen az egyetem székhelyén (Csíkszereda, Szabadság tér, 1. szám) lehet

Szóra bírt romok
Demeter Zsuzsa és Püsök Botond Kastélynapló – Erdélyi kastélyok és udvarházak nyomában című kötetét mutatták be kedden este a Kájoni János Megyei Könyvtárban.
A könyvről Orbán Zsolt történész beszélt, aki lektorálta is a kötetet. Kijelentette, hogy főként a kastélyleírások frissessége ragadta meg, tudniillik a szerzők nem történészek vagy művészettörténészek, hanem filmesek, akik a vizuális benyomásaikat örökítették meg.
k ugyanis a Pont Csoport által 2012 nyarán útjára indított, 22 nap a kastélyok körül című projektet nyerték meg, és három hét alatt négy megye 47 kastélyát írták le. Eredetileg virtuális naplót vezettek a világhálón, de érdemes volt könyvként is kiadni a tapasztalataikat. Orbán azért is fontosnak tartotta a kötet kiadását, mivel ez egyfajta helyzetfelmérés.
Ahogy szomorúan megállapította, ezeknek a műemléképületeknek a legutóbbi 25 év ártott a legtöbbet, mivel legtöbbjük lakatlan és tulajdonjoga sem tisztázott. Az időjárás viszontagságai mellett az illet településeken él emberek is sokat ártottak ezeknek, és romos állapotba kerültek.
A történésznek tetszett, hogy a szerzők megszemélyesítették ezeket az épületeket, úgy írtak róluk, mintha személyekről tárgyalnának. Szerinte ez azért hasznos, mert ragaszkodásuk meggyőző, és ezáltal az illet műemlékek ismét beszédtémát képeznek, újra a köztudatba kerülnek. Ez lehet az első lépés a műemlékvédelem útján.
Az est folyamán kiderült: a szerzőket leginkább az lepte meg, hogy a helybeliek közül sokan nem is tudták, milyen kincs van a birtokukban, nem is hallottak a településükön lévő kastélyról, udvarházról. Demeter Zsuzsa és Püsök Botond azt tervezi, hogy hasonló módon feltérképezik Székelyföld kastélyait is, illetve az egyik műemlék épületről, amelyről érdekes legendákat hallottak, filmet szeretnének forgatni.
Szcs Lóránt

Honnan került el ilyen sok "választási turista"?
Az államfőválasztás első fordulójában 1 126 284 személy szavazott pótlistákon. A „választási turizmus” ilyen méreteket még soha nem öltött, ráadásul novemberben, amikor a vakációzó kirándulók száma is jelentsen megcsappan. Érdekes az is, hogy a „különlistások” zöme a Szociáldemokrata Párt hívének bizonyult, legalább is voksai alapján.
Országos átlag: kilenc százalék
A „különlistás” voksolók csaknem 9 százalékát jelentik a november 2-án választói jogával él 9 723 232 személynek. Abszolút értékben kifejezve a legtöbben Kolozs megyében szavaztak pótlistákon. A szociáldemokraták „kolozsvári csoportja” ezek szerint jól működött, hiszen csaknem 52 ezer személy voksolt pótlistákon. 39 518 „különlistás” szavazójával Ilfov megyei is „jól teljesített”. Temes és Iaşi megyében több mint 43 ezren szavaztak ily módon, Dolj megyében pedig több mint 32 ezer, Olt megyében pedig 28 ezer személy nem szerepelt a rendes választói listákon. Vâlcea és Teleorman megyében több mint 21 illetve 20 ezer, Giurgiu, Mehedinti, Gorj, Călăraşi megyében pedig 16 ezer személy került pótlistára.
Néhány megyében az országos 9 százalékos aránynál jóval magasabb értékek is voltak; így például Ilfov megyében csaknem 20, Kolozs megyében több mint 15, Giurgiu megyében pedig közel 15 százalékos volt az arány, Temes megye pedig csupán fél százalékkal maradt le a dobogóról.
„Turistaözön” – jelentéktelen falvakban
Fölöttébb érdekes dolog az is, hogy a nagy egyetemi központok vagy gazdaságilag fejlett övezetek, városok mellett a pótlistán voksolók jelents hányada apró településeken szavazott, ahol nincsenek diákok, illetve ingázók, és amelyek még idegenforgalmi szempontból is érdektelenek. Így az Olt megyei jelentéktelen, aszfaltutak hiányában lévő Motoeşti faluban Victor Ponta 88, Klaus Iohannis pedig 3 szavazatot kapott a „vendégszavazóknak” köszönhetően.
Beszédes tény az is, hogy a pótlisták elsősorban azokban az övezetekben jelentek meg, amelyekben az ellenzék sorait jócskán szétzilálta a helyi választottak szabad pártvándorlását megenged sürgősségi kormányrendelet.
Olt megyében például a 378 szavazókörzet közül 231-ben haladta meg az országos 9 százalékos átlagot a pótlistákon voksolók száma, mi több, 45 körzetben meghaladta a 25, százalékot, 25 körzetben a 30, nyolc körzetben pedig a több mint 40 százalékot. Olt megyében volt egyetlen körzet, ahol a pótlistás szavazatok túllépték a voksok 60 százalékát. A szavazókörzeteket tekintve más megyékben is nagyjából hasonló helyzet alakult ki.
Erdély nem „esett el”
A pótlisták feltűnően nagy számának ellenére a szociáldemokratáknak nem sikerült meghódítaniuk Erdélyt, ahol Klaus Iohannis kapta a legtöbb szavazatot. Kolozs megyében a megyeszékhely, Kolozsvár lakosságának 10 százaléka, vagyis több mint 30 ezer személy szavazott pótlistán. A megye prefektusa ezt azzal magyarázta, hogy a város jelents egyetemi központ, a pótlistás szavazók zöme a diákok soraiból került ki.
Az Arad megyei Menyházán szintén a lakosság közel 10 százalékát kitevő voksoló nem szerepelt a rendes választói listákon. Az Arad megyei szociáldemokraták érvelése szerint Menyháza fontos hegyvidéki üdülőtelep is, amely az év minden szakában tele van turistákkal.
Szilágy megye viszont korántsem annyira fontos turisztikai szempontból – ennek ellenére a megye lakosságának 11 százalékát elér szavazók kerültek pótlistára. A megyei illetékesek szerint ez egybeesett a világítással, amikor igen sok, más megyéből származó idegen érkezik a megyébe. Számuk akkora volt, hogy négy szavazókörzetben az urnákhoz járulók aránya meg is haladta a 100 százalékot.
Hunyad megyében Déva és Hosszúliget község vezet a pótlistákon szavazók tekintetében. A szociáldemokrata polgármester, Laurentiu Nistor által 18 éve vezetett Hosszúligeten például a 2680 voksoló közül 640 nem a községben lakott. Ebben természetesen szerepet kapott az is, hogy a polgármester jelenleg a szociáldemokraták megyei szervezetének vezetője is. Déván a „külső szavazók” száma meghaladta a 2200-at.
Fehér megyében kétszer annyian szavaztak pótlistán, mint a 2009-es államfő-választásokon, Bihar megyében pedig november 2-án nagymértékben megnövekedett a Félix-fürdi tavirózsákra kíváncsi turisták száma, hiszen több mint 1000 személy voksolt pótlistákon.
118 százalékos rekord
A pótlistás rekordot a jelenlegi szavazás alkalmával is az Olt megyei Tătulesti község állította fel. Itt a szavazók közül 424 személy került pótlistára, azaz a voksolás aránya elérte a – 118 százalékot. Victor Ponta itt 65 százalékos győzelmet aratott, 630 szavazatot kapott a 108 voksot begyűjtő Klaus Iohannisszal szemben. Lucian Istrate polgármester mindezt azzal magyarázza, hogy a községben igen sok bukaresti személy lakik, akik azonban nem cserélték ki fővárosi személyi igazolványukat tătulesti-ire. „Bukaresti, piteşti-i, scorniceşti-i orvosokról, egyetemi tanárokról és családtagjairól van szó” – magyarázta a polgármester, akinek érvelése akár hihető is lehetne, ha a Victor Ponta fölényes győzelmét hozó település vezetője lenne – szociáldemokrata.
A 2012. évi parlamenti választásokon egyébként úgyszintén Tătulesti „teljesített jól”: az úgyszintén Istrate Luciian vezetése alatt álló község 145 százalékos jelenlétet ért el! A községvezető magyarázatának megfelelően mindez azzal magyarázható, hogy nagy esküvő volt a választások napján a községben – az esküvői menet pedig meg sem állott a szavazó urnákig…
Bogdán Tibor

„Kreténségeket” állít a szatmári PSD-elnök az RMDSZ szerint
A Szatmár megyei RMDSZ a Szövetségi Állandó Tanács döntéséhez tartja magát, és nem kötött semmiféle titkos paktumot a Szociáldemokrata Párttal (PSD) az államfőválasztás második fordulója előtt – szögezte le kedden a maszol.ro-nak Kereskényi Gábor.
A szatmári képviselőt azért kerestük meg, mert a Gândul által hétfő este közzétett hangfelvételek szerint Mircea Govor Szatmár megyei PSD-elnök értésre adta a párt polgármestereinek, hogy kiegyeztek az RMDSZ-szel Victor Ponta támogatásában.
A politikus a hangfelvétel szerint arról is beszél, hogy a PSD elküld legkevesebb egy aktivistát vasárnap a magyar templomokban. „Lesz egy magyar tlünk, és egy magyar az RMDSZ-től” – fejtegette, de arra nem tért ki, hogy mi lesz az aktivisták küldetése a miséken és az istentiszteleteken.
Kereskényi Gábor „szemszedett hazugságnak” és „kreténségnek” nevezte Mircea Govor szavait. „Meghallgattam én is felvételt, és felismertem Govor hangját. Mindenkit belekevert a kampányba. Nehéz kommentálni a képtelenségeit, ez egy Govorra jellemző megnyilvánulás volt” – jelentette ki a képviselő.
Hangsúlyozta, a Szatmár megyei RMDSZ senkivel nem kötött semmiféle paktumot a második forduló előtt, SZÁT múlt heti döntéséhez tartja magát. „Minden más spekuláció” – fogalmazott Kereskényi.
Cs. P. T.

„Szavazzatok az ortodox Victor Pontára, ámen!”
Egymás után hozza nyilvánosságra a sajtó az ortodox egyház Victor Ponta melletti kampányolását alátámasztó bizonyítékokat.
Legutóbb a szatmárnémeti Nord Vest TV készített felvételt arról, hogy a Szatmár megyei Kismajtény pópája nyíltan az „ortodox” kormányfő támogatására biztatta a híveket. A misén jelen volt a Szociáldemokrata Párt Szatmár megyei elnöke, Mircea Govor is.
Szintén a NordVest TV készített felvételt Máramaros és Szatmár ortodox püspökéről, Iustin Sigheteanulról, aki azt mondta a híveknek: „Szavazzatok a miénkre! Az államfőnek keresztény ortodoxnak kell lennie!”
A napokban Sabin Gherman kolozsvári újságíró közzétett egy szórólapot a Facebook-oldalán, amelyet állítólag a coziai kolostorban osztogattak. A lapon ez állt: „Tisztelt ortodox keresztény választópolgár, amikor szavazol, ne áruld el a hitedet és a nemzetséged! Szavazz Victor Pontára, aki román, és ortodox keresztény!”
Az államfő még az elnökválasztás első fordulója előtt felhívta a figyelmet arra, hogy az ortodox egyház megengedhetetlen módon beavatkozik a kampányba. Az egyház még akkor hivatalos állásfoglalást adott ki, amelyben arról biztosították a közvéleményeit, hogy szabályaik tiltják a pópák politizálását, és nem kívánnak beleszólni a kampányba.
maszol/realitatea.net/HotNews