Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. október 17.
Húszmillió forint a ferenceseknek
Húszmillió forint támogatást különít el a jövő évi költségvetés tervezésekor a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma a csíksomlyói Mária kegyhely számára. A pénzből többek között a hármashalom oltárt újítják fel.
Pénteken, az éppen zajló Mária út konferencia egyik szünetében jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, hogy a jövő évi költségvetés-tervezés során az Emberi Erőforrások Minisztériuma és azon belül az egyházüggyel foglalkozó államtitkárság húszmillió forintot tervez a jövő évre a csíksomlyói Mária kegyhely területére. „Azt már a ferences atyák fogják eldönteni, hogy ebből mit valósítanak meg”.
P. Bőjte Mihály, az Csíksomlyói kolostor házfőnöke meg is adta a választ. „Az eredeti tervünk a hármashalom oltár felújítása volt. Ezért fordultunk egy kéréssel az államtitkár úrhoz, hogy segítsenek bennünket a hármashalom oltárt megjavítani. Mivel több pénzt fognak adni, ezt további javításokra fordítjuk: a zarándokház felújításra szorul, zajlik továbbá az orgonajavítás, a sekrestyét is fel kell újítani”. A pénzt jövő évben fogják megkapni.
Székelyhon.ro
Húszmillió forint támogatást különít el a jövő évi költségvetés tervezésekor a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma a csíksomlyói Mária kegyhely számára. A pénzből többek között a hármashalom oltárt újítják fel.
Pénteken, az éppen zajló Mária út konferencia egyik szünetében jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, hogy a jövő évi költségvetés-tervezés során az Emberi Erőforrások Minisztériuma és azon belül az egyházüggyel foglalkozó államtitkárság húszmillió forintot tervez a jövő évre a csíksomlyói Mária kegyhely területére. „Azt már a ferences atyák fogják eldönteni, hogy ebből mit valósítanak meg”.
P. Bőjte Mihály, az Csíksomlyói kolostor házfőnöke meg is adta a választ. „Az eredeti tervünk a hármashalom oltár felújítása volt. Ezért fordultunk egy kéréssel az államtitkár úrhoz, hogy segítsenek bennünket a hármashalom oltárt megjavítani. Mivel több pénzt fognak adni, ezt további javításokra fordítjuk: a zarándokház felújításra szorul, zajlik továbbá az orgonajavítás, a sekrestyét is fel kell újítani”. A pénzt jövő évben fogják megkapni.
Székelyhon.ro
2014. október 17.
Alfalu: rendbe tették az irattárat
Féléves munka után rend van az alfalvi polgármesteri hivatal irattárában. Az 1895-ből származó aktáktól a friss iratokig minden szakszerűen került a helyére. Ennek köszönhetően a korábban csak kétségbeesett keresgéléssel előásható akták most pár perc alatt elérhetők.
A rendteremtésre felkért székelykeresztúri cég vezetői, Ivácson Enikő és Beáta a múlt héten nyilvánosan is számot adott az elvégzett munkáról. Mint elmondták, szigorú törvények szerint kell megszerezni az engedélyt, amely egy céget feljogosít irattár rendbetételére. Az Alfaluban végzett munkájukról elmondták, a polgármesteri hivatal különböző osztályain dolgozók rendben tartották az aktákat, viszont mindenki a maga napi szükségletei szerint, témakörökre csoportosítva. Így fél évbe telt, amíg a különböző témakörökben született dokumentumokat rendezték, a hasznavehetetleneket kiselejtezték.
Négy szakember képezte a rendszerező csapat magvát, de segítségükre voltak a hivatali alkalmazottak, informatikus digitalizálta az akták tárolási helyét, és megtanulta már a keresési módot az erre kinevezett hivatali alkalmazott is.
1895-től, az első anyakönyvek megjelenésétől a polgármesteri hivatalhoz, illetve volt állami gazdasághoz tartozó minden akta rendszerbe került. Amint a szakemberek mondták, látványos, hogy míg a múlt rendszerben viszonylag kevés dokumentum jelent meg, azóta az iratcsomók száma évről évre egyre több. Az irattár jelenleg nincs tele, de elképzelhető, hogy két-három éven belül újabb spáciumra is szükség lesz a tároláshoz.
„A kétségbeesett, reménytelen keresésnek vége. A kinevezett személynek csak azt kell tudnia, mit keres, azt beüti a számítógépbe és máris megtalálja, hogy hányadik tárló hányadik polcán van az akta” – közölte Ivácson Enikő. Nem szólhatott arról, milyen „kincsek” kerültek elő az elmúlt 120 évből az akták rendezése során, mint mondta, munkájuk része az is, hogy bizalmasan kezelik az információkat.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
Féléves munka után rend van az alfalvi polgármesteri hivatal irattárában. Az 1895-ből származó aktáktól a friss iratokig minden szakszerűen került a helyére. Ennek köszönhetően a korábban csak kétségbeesett keresgéléssel előásható akták most pár perc alatt elérhetők.
A rendteremtésre felkért székelykeresztúri cég vezetői, Ivácson Enikő és Beáta a múlt héten nyilvánosan is számot adott az elvégzett munkáról. Mint elmondták, szigorú törvények szerint kell megszerezni az engedélyt, amely egy céget feljogosít irattár rendbetételére. Az Alfaluban végzett munkájukról elmondták, a polgármesteri hivatal különböző osztályain dolgozók rendben tartották az aktákat, viszont mindenki a maga napi szükségletei szerint, témakörökre csoportosítva. Így fél évbe telt, amíg a különböző témakörökben született dokumentumokat rendezték, a hasznavehetetleneket kiselejtezték.
Négy szakember képezte a rendszerező csapat magvát, de segítségükre voltak a hivatali alkalmazottak, informatikus digitalizálta az akták tárolási helyét, és megtanulta már a keresési módot az erre kinevezett hivatali alkalmazott is.
1895-től, az első anyakönyvek megjelenésétől a polgármesteri hivatalhoz, illetve volt állami gazdasághoz tartozó minden akta rendszerbe került. Amint a szakemberek mondták, látványos, hogy míg a múlt rendszerben viszonylag kevés dokumentum jelent meg, azóta az iratcsomók száma évről évre egyre több. Az irattár jelenleg nincs tele, de elképzelhető, hogy két-három éven belül újabb spáciumra is szükség lesz a tároláshoz.
„A kétségbeesett, reménytelen keresésnek vége. A kinevezett személynek csak azt kell tudnia, mit keres, azt beüti a számítógépbe és máris megtalálja, hogy hányadik tárló hányadik polcán van az akta” – közölte Ivácson Enikő. Nem szólhatott arról, milyen „kincsek” kerültek elő az elmúlt 120 évből az akták rendezése során, mint mondta, munkájuk része az is, hogy bizalmasan kezelik az információkat.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2014. október 17.
Előzetes letartóztatásba helyeznék a sepsiszentgyörgyi bírákat
A törvénytelen visszaszolgáltatások ügyében az Országos Korrupcióellenes Ügyészség hat személy harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezését kérte tegnap a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéktől. Köztük van a Kovászna megyei törvényszék két bírója is, Ördög Loránd András és Gabriel Uţă, akiknek előzetes letartóztatását, illetve házi őrizetbe helyezését szerdán a Legfelsőbb Bírói Tanács már jóváhagyta.
A két háromszéki bírót különösen súlyos következménnyel járó hivatali visszaéléssel gyanúsítják abban a visszaszolgáltatási perben, amelynek során az állami erdőgondnokságot megrövidítve erdőket és mezőgazdasági területeket ítéltek oda egy magánszemélynek, anélkül, hogy szakértői véleményezést kértek, vagy a volt tulajdonossal való kapcsolatot megállapították volna – tudatja az ügyészség tegnapi közleménye, amely szerint az okozott kár meghaladja a 300 millió eurót, egészen pontosan 303 888 615 euró.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, arról a bűnvádi eljárásról van szó, amelyben több szociáldemokrata politikus, köztük Viorel Hrebenciuc és Ioan Adam brassói ügyvéd és parlamenti képviselő is érintett. A két háromszéki bíró mellett négy további vádlott – Sorin Ion Iacob, Dan Costin Bengescu, Iosif Kadas és Jănică Poenaru – őrizetbe vételét a korrupcióellenes ügyészség brassói területi szolgálata rendelte el, öt másik személyt pedig gyanúsítottként vizsgálnak. Egyikük Paltin Gheorghe Sturdza, aki a „Ghica-doméniumok” örököseként lépett fel, és ebben a minőségében különösen súlyos hivatali visszaélésre való felbujtás, szervezett bűnözői csoport létrehozása és háromszori befolyásvásárlás bűntettek elkövetésével gyanúsítják. A korrupcióellenes ügyészség közleménye szerint 2012. április 17-én a Kovászna megyei törvényszék két nevezett bírója a Ioan Adam ügyvéddel kötött előzetes megegyezés szerint helyt adott annak a fellebbezésnek, amelyet Sturdza nyújtott be bizonyos Bákó megyei területek visszaszolgáltatásáért; a feltételezhetően csalárd ítélet után Adam, Sturdza, Hrebenciuc és két másik személy arra szövetkezett, hogy minél hamarabb kiállítsák a birtokleveleket, és eladják a sepsiszentgyörgyi ítélettel szerzett 43 227 hektáros erdőt. Az eljárás felgyorsítása folyamán több befolyásos hivatalnokot próbáltak megvásárolni Bákó és Suceava megyében, ezért politikusokat és másokat is bevontak, és Suceava, Călăraşi, Maros megyében, illetve Bukarestben is jogosulatlanul próbáltak visszaszolgáltatott ingatlanokat megszerezni. Az ügyben nem csupán a felsorolt személyek ellen folyik nyomozás, de a közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy jelenleg mindegyikük esetében érvényes az ártatlanság vélelme.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A törvénytelen visszaszolgáltatások ügyében az Országos Korrupcióellenes Ügyészség hat személy harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezését kérte tegnap a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéktől. Köztük van a Kovászna megyei törvényszék két bírója is, Ördög Loránd András és Gabriel Uţă, akiknek előzetes letartóztatását, illetve házi őrizetbe helyezését szerdán a Legfelsőbb Bírói Tanács már jóváhagyta.
A két háromszéki bírót különösen súlyos következménnyel járó hivatali visszaéléssel gyanúsítják abban a visszaszolgáltatási perben, amelynek során az állami erdőgondnokságot megrövidítve erdőket és mezőgazdasági területeket ítéltek oda egy magánszemélynek, anélkül, hogy szakértői véleményezést kértek, vagy a volt tulajdonossal való kapcsolatot megállapították volna – tudatja az ügyészség tegnapi közleménye, amely szerint az okozott kár meghaladja a 300 millió eurót, egészen pontosan 303 888 615 euró.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, arról a bűnvádi eljárásról van szó, amelyben több szociáldemokrata politikus, köztük Viorel Hrebenciuc és Ioan Adam brassói ügyvéd és parlamenti képviselő is érintett. A két háromszéki bíró mellett négy további vádlott – Sorin Ion Iacob, Dan Costin Bengescu, Iosif Kadas és Jănică Poenaru – őrizetbe vételét a korrupcióellenes ügyészség brassói területi szolgálata rendelte el, öt másik személyt pedig gyanúsítottként vizsgálnak. Egyikük Paltin Gheorghe Sturdza, aki a „Ghica-doméniumok” örököseként lépett fel, és ebben a minőségében különösen súlyos hivatali visszaélésre való felbujtás, szervezett bűnözői csoport létrehozása és háromszori befolyásvásárlás bűntettek elkövetésével gyanúsítják. A korrupcióellenes ügyészség közleménye szerint 2012. április 17-én a Kovászna megyei törvényszék két nevezett bírója a Ioan Adam ügyvéddel kötött előzetes megegyezés szerint helyt adott annak a fellebbezésnek, amelyet Sturdza nyújtott be bizonyos Bákó megyei területek visszaszolgáltatásáért; a feltételezhetően csalárd ítélet után Adam, Sturdza, Hrebenciuc és két másik személy arra szövetkezett, hogy minél hamarabb kiállítsák a birtokleveleket, és eladják a sepsiszentgyörgyi ítélettel szerzett 43 227 hektáros erdőt. Az eljárás felgyorsítása folyamán több befolyásos hivatalnokot próbáltak megvásárolni Bákó és Suceava megyében, ezért politikusokat és másokat is bevontak, és Suceava, Călăraşi, Maros megyében, illetve Bukarestben is jogosulatlanul próbáltak visszaszolgáltatott ingatlanokat megszerezni. Az ügyben nem csupán a felsorolt személyek ellen folyik nyomozás, de a közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy jelenleg mindegyikük esetében érvényes az ártatlanság vélelme.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 17.
Székelyföld történetéről Gyergyószárhegyen
A székely történelem jeles eseményeit mutatja be az a kiállítás, amely Székelyföld története címmel szombaton nyílik Gyergyószárhegyen, a polgármesteri hivatal aulájában.
A kiállításon helyet kapnak a szárhegyi vonatkozású emlékek is. A tárlat megnyitója a Székelyföld Napok eseménysorozathoz kapcsolódik, és a VIII. Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztivál egyik kiemelkedő eseménye lesz – olvasható a rendezvény ajánlójában. A mostani kiállítás olyan állandó tárlatot alapozhat meg, amelyet bővített formában később a szárhegyi Lázár-kastélyban, Székelyföld történetének egyik fontos helyszínén mutatnának be a közönségnek. A kiállítás rendezője a Pro Arte et Natura Alapítvány (PAN), kurátora Borsos Gyöngyi néprajzkutató. „Ez a kulturális kezdeményezés az ezeréves székely sors iránti mély szeretetet fejezi ki. Hozzájárul, hogy a székely nép eljövendő nemzedékeinek szívében tovább éljen a magyar megmaradás létjogosultságának tudata” – idézik az ajánlóban Lipthay Antalt, a PAN társalapítóját. A tárlat anyaga több kulturális intézmény, köztük a Magyar Nemzeti Múzeum, a Tarisznyás Márton Múzeum, a Csíki Székely Múzeum, Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont együttműködésével valósul meg.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A székely történelem jeles eseményeit mutatja be az a kiállítás, amely Székelyföld története címmel szombaton nyílik Gyergyószárhegyen, a polgármesteri hivatal aulájában.
A kiállításon helyet kapnak a szárhegyi vonatkozású emlékek is. A tárlat megnyitója a Székelyföld Napok eseménysorozathoz kapcsolódik, és a VIII. Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztivál egyik kiemelkedő eseménye lesz – olvasható a rendezvény ajánlójában. A mostani kiállítás olyan állandó tárlatot alapozhat meg, amelyet bővített formában később a szárhegyi Lázár-kastélyban, Székelyföld történetének egyik fontos helyszínén mutatnának be a közönségnek. A kiállítás rendezője a Pro Arte et Natura Alapítvány (PAN), kurátora Borsos Gyöngyi néprajzkutató. „Ez a kulturális kezdeményezés az ezeréves székely sors iránti mély szeretetet fejezi ki. Hozzájárul, hogy a székely nép eljövendő nemzedékeinek szívében tovább éljen a magyar megmaradás létjogosultságának tudata” – idézik az ajánlóban Lipthay Antalt, a PAN társalapítóját. A tárlat anyaga több kulturális intézmény, köztük a Magyar Nemzeti Múzeum, a Tarisznyás Márton Múzeum, a Csíki Székely Múzeum, Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont együttműködésével valósul meg.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 17.
Belföli hírek
Brüsszel bepereli Romániát
Az Európai Bizottság tegnap bejelentette, hogy bepereli Romániát az Európai Unió Bíróságán, mivel az ország nem tartotta be a bányászatból származó hulladékokra vonatkozó uniós törvényeket a Krassó-Szörény megyei Újmoldova településen levő Boşneag zagytározó esetében.
A 102 hektáron elterülő derítő medencében réz és cink kitermelése során keletkező bányahulladékot tárolnak, és az ebből felszálló mérgező por jelentősen veszélyezteti az emberek egészségét és a környezetet. A zagytározó majdnem teljesen elhagyatott – tudatja az EB közleménye, amely arra is emlékeztet, hogy Románia vállalta, intézkedni fog, és megoldja ezt a gondot, de nem haladt előre az ügyben. Az EB a kockázat súlyosságát figyelembe véve és Janez Potočnik környezetvédelmi biztos javaslatára indít pert, mert biztos akar lenni abban, hogy az ország sürgősen meghozza a szükséges intézkedéseket. A román állam az intézkedések késlekedését azzal magyarázza, hogy a zagytározó felett nincs ellenőrzése, a Moldomin részvénytársaság pedig csődeljárás alatt áll. Az 1965-ben Románia második legnagyobb réztartalékának kitermelésére alapított állami bányavállalat a rendszerváltozás után egyre kevésbé volt jövedelmező, idén megpróbálták privatizálni, de szeptemberben a szerb üzletemberek által ellenőrzött svájci Mineco bejelentette, hogy már nem tart igényt rá, így jövője kilátástalan. A zagytározó semlegesítésére a külügyminisztérium keretében működő kormányközi szakértői bizottságnak kell megoldást találnia.
Tömeges a polgármesteri migráció
Alaposan átrendeződött Beszterce-Naszód megye politikai térképe az elmúlt hetekben: a pártváltást megengedő sürgősségi kormányrendelet hatására a polgármesterek egyharmada átigazolt. Tegnap – egy nappal az önkormányzati képviselők politikai migrációját lehetővé tevő határidő lejárta előtt – az SZDP-nek tízzel több polgármestere van, miközben a DLP elöljáróinak felét elveszítette, az NLP pedig az összeset. A megye 62 polgármestere közül 35 az SZDP-haladáspárt-KP szövetséghez tartozik, a DLP 26-ból 13-mal maradt, a Liberális Reformpárthoz 11 településvezető tartozik (ebből 9 az NLP tagja volt), van még két független (egyikük Dan Diaconescu pártját hagyta ott) és egy RMDSZ-es polgármester. Az NLP az összes polgármesterét elvesztette.
Házkutatások erdélyi megyékben
Csütörtök reggel a rendőrség 14 házkutatást tartott adócsalással és pénzmosással gyanúsított Kolozs és Beszterce-Naszód megyei cégeknél és magánszemélyeknél. Az akcióban 70 rendőr vett részt, de a hírszerzés is besegített információkkal és műszaki eszközökkel. Hét gyanúsított személyt vittek kihallgatásra, akik építkezési anyagokkal folytattak belföldi és külföldi kereskedelmet; az államnak okozott kár megközelítőleg 40 millió lejre rúg. A rendőrök könyvviteli iratokat, bankkártyákat, pecsétnyomókat vittek el.
Könnyítenek az önkormányzatokon
Mentesíti az önkormányzatokat a csatornázási munkálatok alkalmával kifizetett éves úthasználati bérlési díjak alól az a szerdán megjelent rendelet, amelyet Korodi Attila környezetvédelmi miniszter javaslatára fogadott el a kormány. A Környezetvédelmi Ágazati Operatív Programon, valamint a Környezetvédelmi Alapon keresztül finanszírozott csatornázási és vízvezetési munkálatok jelentősen terhelték az önkormányzatokat, hiszen évente akár több tízezer eurót is ki kellett fizetniük úthasználatra az országos útügyi és autópálya-társaságnak. Az RMDSZ minisztere szerint a bérlési díjak fölöslegesen terhelték az önkormányzatok költségvetését, emiatt kevesebb munkálatot is szerződtek le. „A díjszabási rendszer a csatornázási és vízhálózat kiépítésére szánt európai pénzalapok lehívásában okozott fennakadást, de akadályozta a települések fejlődését is azáltal, hogy a beruházások nem haladtak kellő ütemben. A vízhálózat és csatornázási munkálatok finanszírozására szánt, a jelenlegi európai uniós költségvetési ciklusban elkülönített pénzeket jövő év végéig lehet elkölteni. Fontos tudni: amit nem sikerül felhasználni, attól elesik Románia”– magyarázta az RMDSZ politikusa. A következő tervezési ciklusban sokkal kisebb összegeket különítenek el hasonló munkálatokra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Brüsszel bepereli Romániát
Az Európai Bizottság tegnap bejelentette, hogy bepereli Romániát az Európai Unió Bíróságán, mivel az ország nem tartotta be a bányászatból származó hulladékokra vonatkozó uniós törvényeket a Krassó-Szörény megyei Újmoldova településen levő Boşneag zagytározó esetében.
A 102 hektáron elterülő derítő medencében réz és cink kitermelése során keletkező bányahulladékot tárolnak, és az ebből felszálló mérgező por jelentősen veszélyezteti az emberek egészségét és a környezetet. A zagytározó majdnem teljesen elhagyatott – tudatja az EB közleménye, amely arra is emlékeztet, hogy Románia vállalta, intézkedni fog, és megoldja ezt a gondot, de nem haladt előre az ügyben. Az EB a kockázat súlyosságát figyelembe véve és Janez Potočnik környezetvédelmi biztos javaslatára indít pert, mert biztos akar lenni abban, hogy az ország sürgősen meghozza a szükséges intézkedéseket. A román állam az intézkedések késlekedését azzal magyarázza, hogy a zagytározó felett nincs ellenőrzése, a Moldomin részvénytársaság pedig csődeljárás alatt áll. Az 1965-ben Románia második legnagyobb réztartalékának kitermelésére alapított állami bányavállalat a rendszerváltozás után egyre kevésbé volt jövedelmező, idén megpróbálták privatizálni, de szeptemberben a szerb üzletemberek által ellenőrzött svájci Mineco bejelentette, hogy már nem tart igényt rá, így jövője kilátástalan. A zagytározó semlegesítésére a külügyminisztérium keretében működő kormányközi szakértői bizottságnak kell megoldást találnia.
Tömeges a polgármesteri migráció
Alaposan átrendeződött Beszterce-Naszód megye politikai térképe az elmúlt hetekben: a pártváltást megengedő sürgősségi kormányrendelet hatására a polgármesterek egyharmada átigazolt. Tegnap – egy nappal az önkormányzati képviselők politikai migrációját lehetővé tevő határidő lejárta előtt – az SZDP-nek tízzel több polgármestere van, miközben a DLP elöljáróinak felét elveszítette, az NLP pedig az összeset. A megye 62 polgármestere közül 35 az SZDP-haladáspárt-KP szövetséghez tartozik, a DLP 26-ból 13-mal maradt, a Liberális Reformpárthoz 11 településvezető tartozik (ebből 9 az NLP tagja volt), van még két független (egyikük Dan Diaconescu pártját hagyta ott) és egy RMDSZ-es polgármester. Az NLP az összes polgármesterét elvesztette.
Házkutatások erdélyi megyékben
Csütörtök reggel a rendőrség 14 házkutatást tartott adócsalással és pénzmosással gyanúsított Kolozs és Beszterce-Naszód megyei cégeknél és magánszemélyeknél. Az akcióban 70 rendőr vett részt, de a hírszerzés is besegített információkkal és műszaki eszközökkel. Hét gyanúsított személyt vittek kihallgatásra, akik építkezési anyagokkal folytattak belföldi és külföldi kereskedelmet; az államnak okozott kár megközelítőleg 40 millió lejre rúg. A rendőrök könyvviteli iratokat, bankkártyákat, pecsétnyomókat vittek el.
Könnyítenek az önkormányzatokon
Mentesíti az önkormányzatokat a csatornázási munkálatok alkalmával kifizetett éves úthasználati bérlési díjak alól az a szerdán megjelent rendelet, amelyet Korodi Attila környezetvédelmi miniszter javaslatára fogadott el a kormány. A Környezetvédelmi Ágazati Operatív Programon, valamint a Környezetvédelmi Alapon keresztül finanszírozott csatornázási és vízvezetési munkálatok jelentősen terhelték az önkormányzatokat, hiszen évente akár több tízezer eurót is ki kellett fizetniük úthasználatra az országos útügyi és autópálya-társaságnak. Az RMDSZ minisztere szerint a bérlési díjak fölöslegesen terhelték az önkormányzatok költségvetését, emiatt kevesebb munkálatot is szerződtek le. „A díjszabási rendszer a csatornázási és vízhálózat kiépítésére szánt európai pénzalapok lehívásában okozott fennakadást, de akadályozta a települések fejlődését is azáltal, hogy a beruházások nem haladtak kellő ütemben. A vízhálózat és csatornázási munkálatok finanszírozására szánt, a jelenlegi európai uniós költségvetési ciklusban elkülönített pénzeket jövő év végéig lehet elkölteni. Fontos tudni: amit nem sikerül felhasználni, attól elesik Románia”– magyarázta az RMDSZ politikusa. A következő tervezési ciklusban sokkal kisebb összegeket különítenek el hasonló munkálatokra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 17.
Új fejezet a romántanításban
Mindennapi élethelyzeteket ábrázoló rajzok, kedves gyermekhangok, ötletes feladatok, a helyes megoldást jelző mosolygós vagy szomorú gyermekarcok – az első osztályosoknak készült román tankönyv digitális változatával ismerkedem Karp Ágnes tanítónővel (pontosabban alsó tagozaton tanító tanárral), a marosvásárhelyi sportiskola közismert pedagógusával. Makkai Emesével együtt ők a szerzői az első osztályos magyar gyermekek számára készült román tankönyvnek, amelyet a szeptember 22-én tartott második versenytárgyaláson fogadott el a Közoktatási Minisztérium Országos Értékelő és Vizsgaközpontja.
A marosvásárhelyi tanítónő és brassói kolléganője által írt és szerkesztett tankönyv a Kreatív Kiadó gondozásában készült. Az augusztusban megtartott versenytárgyaláson nem jártak sikerrel, akkor csak a Corvin Kiadó ábécéskönyvét fogadták el, de az óvásokat követő második értékelésen, a Corvin Kiadó ábécéskönyve és az első osztályosoknak írt román tankönyve mellett a marosvásárhelyi Kreatív Kiadó ábécés- és románkönyvére is igent mondott a bizottság. Az ábécéskönyv szerzője: Kerekes Izabella, Vollancs Szidónia és Kisgyörgy Katalin. Ily módon az első osztályban oktató magyar tanítók két ábécés- és két románkönyv közül választhatnak. Matematika- természetismeretből a Corvin Kiadó tankönyve, amelyet a legjobbak közé soroltak, mégsem kapott zöldutat, így valószínűleg valamelyik román tankönyvet fogják lefordítani magyarra. Addig is mind az első, mind a második osztályban az új tanterv mellett a régi tankönyvek maradnak matematikából, s második osztályban románból és anyanyelvből is.
A sokat támadott, majd megismételt tankönyvlicit általános eredménytelensége miatt a miniszterelnök szeptember 18-án utasítást adott a régi könyvek újranyomtatására, mert már nem volt belőlük raktáron, de – mint kiderült – a nyomdák sem rendelkeztek a szükséges papírkészlettel. A régi tankönyvek újranyomtatására 40-50 tonna papír szükséges (mennyi fát kell kivágni ezért!), s bár másodiktól továbbadandók, valószínűleg csak egy évet fognak élni, ami pazarlás a javából. Jövőtől ugyanis feltételezhetően elfogadják az új tanterveknek megfelelő tankönyvek írott és elektronikus formáját minden tantárgyból a második osztályosok számára is.
De térjünk vissza az első osztályosoknak írt és sikerrel pályáztatott román tankönyvre. Ahogy Karp Ágnes elmondja, augusztusban banális okok miatt utasították el, s most örvendenek, hogy a második értékeléskor helyet adtak a Kreatív Kiadó óvásának. A pedagógusok tegnaptól október 22-ig választhatnak, hogy a Corvin vagy a Kreatív Kiadó tankönyveiből szeretnék tanítani az első osztályosokat. Az óhajokat október 23-án összesítik a megyei tanfelügyelőségeken, és továbbítják az országos központnak.
Sokszor és sok panasz, bírálat hangzott el az elmúlt évek során a román nyelv oktatását illetően. A kérdésre, hogy miért vállalták az új tankönyv megírását, s a digitális forma megszerkesztését, Karp Ágnes azt felelte, hogy az előkészítő, valamint az első és második osztály számára elfogadott tantervet három kolléganőjével közösen készítették. Ő pedig korábban mind románból, mind anyanyelvből munkafüzetet írt az I-IV. osztályosoknak, sőt a második osztályos román munkafüzetet újraírta. Az elfogadott tantervnek megfelelően dolgoztak ki Makkai Emese kolléganőjével együtt egy taneszközcsomagot (könyv, munkafüzet, CD-lemez, kivágható kártya...) az előkészítő osztálynak. Jól ismerve a tantervet és az előzményeket, amire építeni kell, könnyebb dolguk volt az elsősöknek szánt román tankönyv megírásakor. Erre ösztönözték őket az előkészítő csoportokat irányító pedagógusoknak a gyermekek látványos fejlődéséről szóló kedvező visszajelzései is.
A tanterv és a könyv jellegét illetően véleményük szerint egy új fejezet kezdődik a román nyelv oktatásában. A módszertan az idegen nyelvek oktatásának a módszertanát követi. Az ismeretek elsajátítása a valós élethelyzetekre és rengeteg párbeszédre épül. A gyermekeknek alkalmuk adódik, hogy a megtanulandó szókincset több konkrét helyzetben hallják, használják, s hang, kép, zene segítségével változatos ingerek érjék őket. A feladatok érdekesek, színesek, a gyermekeket cselekvésre késztetik, interaktív módon bevonják az ismeretszerzésbe.
A kétkötetes tankönyv kicsit zsúfoltra sikerült, mivel a tanároknak szóló útmutatásokat is tartalmaznia kell. Meggyőződésük, hogy a CD-lemezt mind az iskolában, mind otthon szívesen fogják használni a gyermekek, ha lehetőségük lesz rá.
Karp Ágnes hozzátette, hogy a dalokat a fia szerezte, s évfolyamtársa énekeli, a szép színes rajzokat a kiadó munkatársa készítette, s a feladatok digitalizálása is a kiadó szakembereinek a munkája. A szövegeket román ajkú gyermekek és tanítónőjük, a sportiskola tavalyi harmadikosai mondták CD-re, akik most nagyon büszkék, hogy híresekké válnak.
Több év rengeteg tapasztalata és munkája van az első osztályos románkönyv nyomtatott és digitalizált változatában, s már érkeznek a kedvező vélemények székelyföldi iskolákból is – hangzott el a beszélgetés során.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Mindennapi élethelyzeteket ábrázoló rajzok, kedves gyermekhangok, ötletes feladatok, a helyes megoldást jelző mosolygós vagy szomorú gyermekarcok – az első osztályosoknak készült román tankönyv digitális változatával ismerkedem Karp Ágnes tanítónővel (pontosabban alsó tagozaton tanító tanárral), a marosvásárhelyi sportiskola közismert pedagógusával. Makkai Emesével együtt ők a szerzői az első osztályos magyar gyermekek számára készült román tankönyvnek, amelyet a szeptember 22-én tartott második versenytárgyaláson fogadott el a Közoktatási Minisztérium Országos Értékelő és Vizsgaközpontja.
A marosvásárhelyi tanítónő és brassói kolléganője által írt és szerkesztett tankönyv a Kreatív Kiadó gondozásában készült. Az augusztusban megtartott versenytárgyaláson nem jártak sikerrel, akkor csak a Corvin Kiadó ábécéskönyvét fogadták el, de az óvásokat követő második értékelésen, a Corvin Kiadó ábécéskönyve és az első osztályosoknak írt román tankönyve mellett a marosvásárhelyi Kreatív Kiadó ábécés- és románkönyvére is igent mondott a bizottság. Az ábécéskönyv szerzője: Kerekes Izabella, Vollancs Szidónia és Kisgyörgy Katalin. Ily módon az első osztályban oktató magyar tanítók két ábécés- és két románkönyv közül választhatnak. Matematika- természetismeretből a Corvin Kiadó tankönyve, amelyet a legjobbak közé soroltak, mégsem kapott zöldutat, így valószínűleg valamelyik román tankönyvet fogják lefordítani magyarra. Addig is mind az első, mind a második osztályban az új tanterv mellett a régi tankönyvek maradnak matematikából, s második osztályban románból és anyanyelvből is.
A sokat támadott, majd megismételt tankönyvlicit általános eredménytelensége miatt a miniszterelnök szeptember 18-án utasítást adott a régi könyvek újranyomtatására, mert már nem volt belőlük raktáron, de – mint kiderült – a nyomdák sem rendelkeztek a szükséges papírkészlettel. A régi tankönyvek újranyomtatására 40-50 tonna papír szükséges (mennyi fát kell kivágni ezért!), s bár másodiktól továbbadandók, valószínűleg csak egy évet fognak élni, ami pazarlás a javából. Jövőtől ugyanis feltételezhetően elfogadják az új tanterveknek megfelelő tankönyvek írott és elektronikus formáját minden tantárgyból a második osztályosok számára is.
De térjünk vissza az első osztályosoknak írt és sikerrel pályáztatott román tankönyvre. Ahogy Karp Ágnes elmondja, augusztusban banális okok miatt utasították el, s most örvendenek, hogy a második értékeléskor helyet adtak a Kreatív Kiadó óvásának. A pedagógusok tegnaptól október 22-ig választhatnak, hogy a Corvin vagy a Kreatív Kiadó tankönyveiből szeretnék tanítani az első osztályosokat. Az óhajokat október 23-án összesítik a megyei tanfelügyelőségeken, és továbbítják az országos központnak.
Sokszor és sok panasz, bírálat hangzott el az elmúlt évek során a román nyelv oktatását illetően. A kérdésre, hogy miért vállalták az új tankönyv megírását, s a digitális forma megszerkesztését, Karp Ágnes azt felelte, hogy az előkészítő, valamint az első és második osztály számára elfogadott tantervet három kolléganőjével közösen készítették. Ő pedig korábban mind románból, mind anyanyelvből munkafüzetet írt az I-IV. osztályosoknak, sőt a második osztályos román munkafüzetet újraírta. Az elfogadott tantervnek megfelelően dolgoztak ki Makkai Emese kolléganőjével együtt egy taneszközcsomagot (könyv, munkafüzet, CD-lemez, kivágható kártya...) az előkészítő osztálynak. Jól ismerve a tantervet és az előzményeket, amire építeni kell, könnyebb dolguk volt az elsősöknek szánt román tankönyv megírásakor. Erre ösztönözték őket az előkészítő csoportokat irányító pedagógusoknak a gyermekek látványos fejlődéséről szóló kedvező visszajelzései is.
A tanterv és a könyv jellegét illetően véleményük szerint egy új fejezet kezdődik a román nyelv oktatásában. A módszertan az idegen nyelvek oktatásának a módszertanát követi. Az ismeretek elsajátítása a valós élethelyzetekre és rengeteg párbeszédre épül. A gyermekeknek alkalmuk adódik, hogy a megtanulandó szókincset több konkrét helyzetben hallják, használják, s hang, kép, zene segítségével változatos ingerek érjék őket. A feladatok érdekesek, színesek, a gyermekeket cselekvésre késztetik, interaktív módon bevonják az ismeretszerzésbe.
A kétkötetes tankönyv kicsit zsúfoltra sikerült, mivel a tanároknak szóló útmutatásokat is tartalmaznia kell. Meggyőződésük, hogy a CD-lemezt mind az iskolában, mind otthon szívesen fogják használni a gyermekek, ha lehetőségük lesz rá.
Karp Ágnes hozzátette, hogy a dalokat a fia szerezte, s évfolyamtársa énekeli, a szép színes rajzokat a kiadó munkatársa készítette, s a feladatok digitalizálása is a kiadó szakembereinek a munkája. A szövegeket román ajkú gyermekek és tanítónőjük, a sportiskola tavalyi harmadikosai mondták CD-re, akik most nagyon büszkék, hogy híresekké válnak.
Több év rengeteg tapasztalata és munkája van az első osztályos románkönyv nyomtatott és digitalizált változatában, s már érkeznek a kedvező vélemények székelyföldi iskolákból is – hangzott el a beszélgetés során.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2014. október 17.
Módosítanák Marosvásárhely kétnyelvű utcanévlajstromát
A 468 név több mint egyharmada helytelen
Marosvásárhelyen otthon vagyunk! címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést a marosvásárhelyi RMDSZ, amely – amint a felhívásában szerepel – "következetesen kitart a magyar közösség azon jogos igénye mellett, hogy a közterek a mieink is, a nyelvi jogaink, anyanyelvhasználatunk, nyelvi biztonságérzetünk megkívánja a kétnyelvű utca- névtáblák mielőbbi kihelyezését". A Bod Péter Tanulmányi Házban szerda este megtartott tanácskozáson a 2007-ben elfogadott kétnyelvű utcanévlajstrom módosításáról, kiegészítéséről esett szó. A tanácskozáson elhangzottak kapcsán Peti András alpolgármestert, a marosvásárhelyi RMDSZ elnökét kérdeztük.
– A legutóbbi egyeztetésen, amit a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) kezdeményezett a kétnyelvű utca-névtáblákra vonatkozó petíció átadása kapcsán, megegyeztünk egy ütemtervben, aminek első lépéseként a szerdai tanácskozás alkalmával a 2007-ben elfogadott kétnyelvű utcanév-lajstrom fordítási hibáinak, eltéréseinek, pontatlanságainak kijavítását célzó javaslatokat összesítettük. A jegyzéket Bartos-Elekes Zsombor helynév-tanszakértő látta el módosítási javaslatokkal, Demeter Zoltán és Velicsek Katalin a fordításban nyújtott segítséget. Bartos-Elekes Zsombor az általa elkészített vitaanyagban 9-féle, gyakran előforduló fordítási, helyesírási és történelmi helységnév-használati hibát összesített, és ez került megvitatásra a szerdai megbeszélésen, amelyen a CEMO munkatársai mellett részt vett Spielmann Sebestyén Mihály, aki a beszélgetést vezette, de ott volt Tamási Zsolt, az újonnan megalakult Római Katolikus Gimnázium igazgatója is, valamint Fodor János történész, illetve Máthé Levente, akinek szintén jelent meg könyve Marosvásárhely utcaneveiről. Meghívtuk Pál-Antal Sándor történészt is, aki könyvet írt Marosvásárhely régi utcaneveiről, ő sajnos egészségi okok miatt nem tudott eljönni – nyilatkozta lapunknak Peti András. Az alpolgármester hangsúlyozta: folytatni kell az egyeztetést, mivel voltak olyan kérdések, amelyekben a szakértők sem értettek teljes mértékben egyet.
"A szerdai tanácskozáson született módosítási javaslatokat összesítjük, és egy elkövetkező találkozón véglegesítjük a jegyzéket. Két lehetőséget látunk: vagy tanácsi határozattervezetet terjesztünk be, amiben azonban nem a román utcaneveket módosítjuk, hanem helyesírásilag kijavítjuk a 2007-ben elfogadottakat, illetve, figyelembe véve, hogy 2007 óta több tucat esetben adtunk új utcaneveket, ezeket időszerűsítjük. Amennyiben közbeszerzési eljárás íródik ki, ezek alapján már a helyesírási hibák nélküli változatot figyelembe véve készíttetjük el a táblákat. Olyan megoldást szeretnénk, ami rövid idő alatt kézzelfogható eredménnyel járna" – tette hozzá.
Marosvásárhely alpolgármestere kérdésünkre elmondta, jelenleg a 2007-es jegyzéken szereplő 468 utcanév közel 40 százaléka nyelvtanilag hibás, pontatlan.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
A 468 név több mint egyharmada helytelen
Marosvásárhelyen otthon vagyunk! címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést a marosvásárhelyi RMDSZ, amely – amint a felhívásában szerepel – "következetesen kitart a magyar közösség azon jogos igénye mellett, hogy a közterek a mieink is, a nyelvi jogaink, anyanyelvhasználatunk, nyelvi biztonságérzetünk megkívánja a kétnyelvű utca- névtáblák mielőbbi kihelyezését". A Bod Péter Tanulmányi Házban szerda este megtartott tanácskozáson a 2007-ben elfogadott kétnyelvű utcanévlajstrom módosításáról, kiegészítéséről esett szó. A tanácskozáson elhangzottak kapcsán Peti András alpolgármestert, a marosvásárhelyi RMDSZ elnökét kérdeztük.
– A legutóbbi egyeztetésen, amit a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) kezdeményezett a kétnyelvű utca-névtáblákra vonatkozó petíció átadása kapcsán, megegyeztünk egy ütemtervben, aminek első lépéseként a szerdai tanácskozás alkalmával a 2007-ben elfogadott kétnyelvű utcanév-lajstrom fordítási hibáinak, eltéréseinek, pontatlanságainak kijavítását célzó javaslatokat összesítettük. A jegyzéket Bartos-Elekes Zsombor helynév-tanszakértő látta el módosítási javaslatokkal, Demeter Zoltán és Velicsek Katalin a fordításban nyújtott segítséget. Bartos-Elekes Zsombor az általa elkészített vitaanyagban 9-féle, gyakran előforduló fordítási, helyesírási és történelmi helységnév-használati hibát összesített, és ez került megvitatásra a szerdai megbeszélésen, amelyen a CEMO munkatársai mellett részt vett Spielmann Sebestyén Mihály, aki a beszélgetést vezette, de ott volt Tamási Zsolt, az újonnan megalakult Római Katolikus Gimnázium igazgatója is, valamint Fodor János történész, illetve Máthé Levente, akinek szintén jelent meg könyve Marosvásárhely utcaneveiről. Meghívtuk Pál-Antal Sándor történészt is, aki könyvet írt Marosvásárhely régi utcaneveiről, ő sajnos egészségi okok miatt nem tudott eljönni – nyilatkozta lapunknak Peti András. Az alpolgármester hangsúlyozta: folytatni kell az egyeztetést, mivel voltak olyan kérdések, amelyekben a szakértők sem értettek teljes mértékben egyet.
"A szerdai tanácskozáson született módosítási javaslatokat összesítjük, és egy elkövetkező találkozón véglegesítjük a jegyzéket. Két lehetőséget látunk: vagy tanácsi határozattervezetet terjesztünk be, amiben azonban nem a román utcaneveket módosítjuk, hanem helyesírásilag kijavítjuk a 2007-ben elfogadottakat, illetve, figyelembe véve, hogy 2007 óta több tucat esetben adtunk új utcaneveket, ezeket időszerűsítjük. Amennyiben közbeszerzési eljárás íródik ki, ezek alapján már a helyesírási hibák nélküli változatot figyelembe véve készíttetjük el a táblákat. Olyan megoldást szeretnénk, ami rövid idő alatt kézzelfogható eredménnyel járna" – tette hozzá.
Marosvásárhely alpolgármestere kérdésünkre elmondta, jelenleg a 2007-es jegyzéken szereplő 468 utcanév közel 40 százaléka nyelvtanilag hibás, pontatlan.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2014. október 17.
Zöld Okos: tudja, hogy jövőre ki beszél magyarul
Számvetés az Igen, tessék! mozgalom egyéves munkájáról
A 2011-ben életre kelt és azóta fokozatosan teret hódító Igen, tessék! mozgalom a kincses városban és annak környékén egyre sikeresebben honosítja meg a magyar nyelv használatának igényét mindennapi életünkben, a kereskedelemben, a szolgáltatásokban, rendezvényeken, köztereken.
A mozgalom kitartó, lelkes munkatársai tegnap sajtótájékoztatón ismertették az elmúlt tizenkét hónap alatt nyolcvan önkéntesük – zömében fiatal kolozsvári egyetemisták – révén, támogatóik segítségével kifejtett tevékenységüket, ami egyértelmű sikerként könyvelhető el: a felkeresett magyar tulajdonú cégek 94%-a csatlakozott a mozgalomhoz, mert megértették a kölcsönös előnyöket. Román vállalatokhoz még nem fordultak, ez a jövő egyik kihívásának számít. Mint kiderült, a csatlakozó cégek 20%-ának ez a lépés bevétel-növekedést is hozott, és ilyen vonzata lehet annak az új kiadványuknak is, amely januárban lát majd napvilágot 21 ezer példányban.
Talpas Botond elnök szerint a Zöld Okos is jó fogadtatásban fog részesülni
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
Számvetés az Igen, tessék! mozgalom egyéves munkájáról
A 2011-ben életre kelt és azóta fokozatosan teret hódító Igen, tessék! mozgalom a kincses városban és annak környékén egyre sikeresebben honosítja meg a magyar nyelv használatának igényét mindennapi életünkben, a kereskedelemben, a szolgáltatásokban, rendezvényeken, köztereken.
A mozgalom kitartó, lelkes munkatársai tegnap sajtótájékoztatón ismertették az elmúlt tizenkét hónap alatt nyolcvan önkéntesük – zömében fiatal kolozsvári egyetemisták – révén, támogatóik segítségével kifejtett tevékenységüket, ami egyértelmű sikerként könyvelhető el: a felkeresett magyar tulajdonú cégek 94%-a csatlakozott a mozgalomhoz, mert megértették a kölcsönös előnyöket. Román vállalatokhoz még nem fordultak, ez a jövő egyik kihívásának számít. Mint kiderült, a csatlakozó cégek 20%-ának ez a lépés bevétel-növekedést is hozott, és ilyen vonzata lehet annak az új kiadványuknak is, amely januárban lát majd napvilágot 21 ezer példányban.
Talpas Botond elnök szerint a Zöld Okos is jó fogadtatásban fog részesülni
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. október 17.
Úton: az irodalmi műtől a bábszínházig
Izgalmas témák kerültek terítékre a 13. Puck – Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválja keretében szervezett magyar nyelvű szakmai beszélgetésen, a résztvevők az irodalmi mű bábszínpadra alkalmazásáról hallhattak érdekességeket kedden délután a Szabók bástyájában.
Főként Egyed Emese költő, irodalomtörténész volt ebben a segítségükre, akinek a Mentor Kiadónál 2001-ben megjelent bábjátékkötetéből (Kacor! És más bábjátékok) eddig három történetet vitt színre a kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulata: Arany János Rózsa és Ibolya című verses meséjét, Fazekas Mihály klasszikusát, a Lúdas Matyit, valamint Móra Ferenc regénye, a Kincskereső kisködmön nyomán született adaptációt, mindhárom előadást Varga Ibolya rendezte.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
Izgalmas témák kerültek terítékre a 13. Puck – Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválja keretében szervezett magyar nyelvű szakmai beszélgetésen, a résztvevők az irodalmi mű bábszínpadra alkalmazásáról hallhattak érdekességeket kedden délután a Szabók bástyájában.
Főként Egyed Emese költő, irodalomtörténész volt ebben a segítségükre, akinek a Mentor Kiadónál 2001-ben megjelent bábjátékkötetéből (Kacor! És más bábjátékok) eddig három történetet vitt színre a kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulata: Arany János Rózsa és Ibolya című verses meséjét, Fazekas Mihály klasszikusát, a Lúdas Matyit, valamint Móra Ferenc regénye, a Kincskereső kisködmön nyomán született adaptációt, mindhárom előadást Varga Ibolya rendezte.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. október 17.
Figaro házassága: modern és közérthető
Huszonegyedik századi látásmódban került az operakedvelők elé Wolfgang Amadeus Mozart vígoperája, a Figaro házassága a Kolozsvári Magyar Operában, október 9-én. Nem csak a díszlet- és jelmeztervezésben léptünk át jelenünkbe, de a zenében is felcsendültek a 21. századi ember füle számára ismerős dallamok, mint például egy recitativo számozott basszus kíséretébe beleszőtt Nokia-csengőhang is.
Mozart harmadik hegedűversenyének azt a kadenciáját juttatta eszembe, amelyet Gilles Apap értelmezett XXI. századi felfogásban: a hegedűművész a jazztől a magyar csárdásig minden stílusú zenét beleszőtt a kadenciába, hogy utána visszatérjen Mozart zenevilágának sajátos stílusába. Az operában is ehhez hasonló stílszerű, ötletes kísérletet hallhattunk. Öröm volt látni, hogy a fiatal énekes generáció is bátran vállalja a főszerepeket. Kemény munkájuk jutalmát, a vastapsot szerényen, de egyben büszkén fogadták.
Gergely Mária Edith, III éves muzikológus hallgató
Szabadság (Kolozsvár)
Huszonegyedik századi látásmódban került az operakedvelők elé Wolfgang Amadeus Mozart vígoperája, a Figaro házassága a Kolozsvári Magyar Operában, október 9-én. Nem csak a díszlet- és jelmeztervezésben léptünk át jelenünkbe, de a zenében is felcsendültek a 21. századi ember füle számára ismerős dallamok, mint például egy recitativo számozott basszus kíséretébe beleszőtt Nokia-csengőhang is.
Mozart harmadik hegedűversenyének azt a kadenciáját juttatta eszembe, amelyet Gilles Apap értelmezett XXI. századi felfogásban: a hegedűművész a jazztől a magyar csárdásig minden stílusú zenét beleszőtt a kadenciába, hogy utána visszatérjen Mozart zenevilágának sajátos stílusába. Az operában is ehhez hasonló stílszerű, ötletes kísérletet hallhattunk. Öröm volt látni, hogy a fiatal énekes generáció is bátran vállalja a főszerepeket. Kemény munkájuk jutalmát, a vastapsot szerényen, de egyben büszkén fogadták.
Gergely Mária Edith, III éves muzikológus hallgató
Szabadság (Kolozsvár)
2014. október 17.
Nehéz Borboly Csaba és az RMDSZ együttélése
A Krónika értesülései szerint alaposan elhidegült az elmúlt időszakban az RMDSZ központi vezetőségének és Borboly Csabának, a Hargita Megyei Tanács elnökének viszonya.
A szövetségben már korábban sem nézték jó szemmel, hogy az RMDSZ Csíki Területi Szervezetét irányító politikus jó kapcsolat kiépítését szorgalmazta a Fidesszel, nyitottságot mutat a Hargita megyei román közösség, többek között Ioan Selejan ortodox püspök irányában, és többször úgy vélekedett, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyett az RMDSZ-nek a román jobboldali alakulatokkal kellene együttműködnie Bukarestben.
Borboly belső megítélésének az sem tett jót, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) különböző útfelújítási munkálatok kapcsán tavaly hivatali visszaélés és okirat-hamisításra való felbujtás miatt vádat emelt ellene.
A Krónika úgy tudja, az RMDSZ-en belül újabban kifejezetten rossz szemmel nézik Borbolynak egy román–magyar együttélési kódex kidolgozását és elfogadtatását célzó kezdeményezését. A tanácselnök másfél évvel ezelőtt rukkolt elő a javaslattal, amely szerint a közgyűlés által elfogadandó dokumentum a megyeszabályzat mellékleteként épülne be a megye jogrendjébe, sőt Borboly azt is szorgalmazta, hogy a kódexet a települési önkormányzatok és a megyében működő közintézmények is elfogadják.
A dokumentum olyan jogosítványokat kér a magyarság részére, amelyeket a magyarok vezette önkormányzatok, intézmények is biztosítani tudnának a megyében élő román lakosságnak, a román és a magyar fél érzékenységeire is figyelve próbálná segíteni a két közösség békés együttélését a 85 százalékban magyarok lakta Hargita megyében, ahol a politikus szerint a feleknek kölcsönösen le kellene mondaniuk „a másik fél ingerléséről”.
Például a helyi hatóságok közti megegyezés tárgya lehetne Borboly szerint, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya nem éri el a 20 százalékot, mégis biztosítsák a nemzeti kisebbségek tagjai számára a közigazgatási törvényben biztosított jogokat.
Csakhogy az RMDSZ-ben sokan úgy látják, hogy az együttélési kódex éppenséggel a nemrég közvitára bocsátott autonómia-statútum aláásására alkalmas. A szövetség vezetői szerint ugyanis egy ilyen egyezmény megkötése esetén a román politikum olyan engedményként mutathatná fel az etnikumközi megállapodást, amely nyomán még erőteljesebben érvelhetne a területi autonómia szükségtelensége mellett.
Ez a belső ellentét az alakulat Székelyföldi Önkormányzati Tanácsának (SZÖT) egy héttel ezelőtti ülésén is kimutatkozott. A Gyilkostó-üdülőtelepen rendezett tanácskozáson a székelyföldi önkormányzati tisztségviselők alkotta testület Borboly kezdeményezésére elfogadott több, például a Sapientia–EMTE román állami finanszírozását sürgető vagy a történelmi egyházakkal való együttműködés fontosságát hangsúlyozó állásfoglalást.
Elutasították azonban a SZÖT tagjai a megyei tanácselnök ama indítványát, miszerint a bukaresti Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala vállalja fel az együttélési kódex kísérleti jelleggel történő lebonyolítását a Székelyföld mindhárom megyéjében. Vagyis az RMDSZ nemcsak a dokumentumban foglaltak gyakorlatba ültetésétől, hanem a javaslatoknak a teljes régióban történő alkalmazásától is keményen elhatárolódott.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
A Krónika értesülései szerint alaposan elhidegült az elmúlt időszakban az RMDSZ központi vezetőségének és Borboly Csabának, a Hargita Megyei Tanács elnökének viszonya.
A szövetségben már korábban sem nézték jó szemmel, hogy az RMDSZ Csíki Területi Szervezetét irányító politikus jó kapcsolat kiépítését szorgalmazta a Fidesszel, nyitottságot mutat a Hargita megyei román közösség, többek között Ioan Selejan ortodox püspök irányában, és többször úgy vélekedett, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyett az RMDSZ-nek a román jobboldali alakulatokkal kellene együttműködnie Bukarestben.
Borboly belső megítélésének az sem tett jót, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) különböző útfelújítási munkálatok kapcsán tavaly hivatali visszaélés és okirat-hamisításra való felbujtás miatt vádat emelt ellene.
A Krónika úgy tudja, az RMDSZ-en belül újabban kifejezetten rossz szemmel nézik Borbolynak egy román–magyar együttélési kódex kidolgozását és elfogadtatását célzó kezdeményezését. A tanácselnök másfél évvel ezelőtt rukkolt elő a javaslattal, amely szerint a közgyűlés által elfogadandó dokumentum a megyeszabályzat mellékleteként épülne be a megye jogrendjébe, sőt Borboly azt is szorgalmazta, hogy a kódexet a települési önkormányzatok és a megyében működő közintézmények is elfogadják.
A dokumentum olyan jogosítványokat kér a magyarság részére, amelyeket a magyarok vezette önkormányzatok, intézmények is biztosítani tudnának a megyében élő román lakosságnak, a román és a magyar fél érzékenységeire is figyelve próbálná segíteni a két közösség békés együttélését a 85 százalékban magyarok lakta Hargita megyében, ahol a politikus szerint a feleknek kölcsönösen le kellene mondaniuk „a másik fél ingerléséről”.
Például a helyi hatóságok közti megegyezés tárgya lehetne Borboly szerint, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya nem éri el a 20 százalékot, mégis biztosítsák a nemzeti kisebbségek tagjai számára a közigazgatási törvényben biztosított jogokat.
Csakhogy az RMDSZ-ben sokan úgy látják, hogy az együttélési kódex éppenséggel a nemrég közvitára bocsátott autonómia-statútum aláásására alkalmas. A szövetség vezetői szerint ugyanis egy ilyen egyezmény megkötése esetén a román politikum olyan engedményként mutathatná fel az etnikumközi megállapodást, amely nyomán még erőteljesebben érvelhetne a területi autonómia szükségtelensége mellett.
Ez a belső ellentét az alakulat Székelyföldi Önkormányzati Tanácsának (SZÖT) egy héttel ezelőtti ülésén is kimutatkozott. A Gyilkostó-üdülőtelepen rendezett tanácskozáson a székelyföldi önkormányzati tisztségviselők alkotta testület Borboly kezdeményezésére elfogadott több, például a Sapientia–EMTE román állami finanszírozását sürgető vagy a történelmi egyházakkal való együttműködés fontosságát hangsúlyozó állásfoglalást.
Elutasították azonban a SZÖT tagjai a megyei tanácselnök ama indítványát, miszerint a bukaresti Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala vállalja fel az együttélési kódex kísérleti jelleggel történő lebonyolítását a Székelyföld mindhárom megyéjében. Vagyis az RMDSZ nemcsak a dokumentumban foglaltak gyakorlatba ültetésétől, hanem a javaslatoknak a teljes régióban történő alkalmazásától is keményen elhatárolódott.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2014. október 17.
Tizenkét háromszéki tanácsos igazolt át az RMDSZ-be
Tizenkét önkormányzati képviselő állt be az RMDSZ-be Kovászna megyében a politikai migrációt az önkormányzati tisztségviselők számára is lehetővé tevő jogszabály alapján – közölte a Háromszék napilap, Tamás Sándort, a szövetség megyei szervezetének elnökét idézve.
A megyei tanács elnöke elmondta, hatan a Magyar Polgári Párt (MPP), négyen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), ketten pedig a Demokrata-Liberális Párt (PDL) kötelékéből igazoltak át.
Grüman Róbert, az RMDSZ háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke a Háromszéknek elmondta, Baconban két néppárti és egy MPP-s, Gidófalván egy néppárti, Dálnokban és Lemhényben két-két MPP-s, Rétyen egy MPP-s tanácstag igazolt át, Sepsikőröspatakon egy néppárti és két magyar nemzetiségű demokrata-liberális tanácsos kérte a szövetségbe való felvételt.
Kulcsár Terza József, az MPP megyei szervezetének elnöke az átigazolások kapcsán a napilapnak azt nyilatkozta, nem tartja korrektnek az RMDSZ háttérügyködését, és úgy véli, ez a magatartás nem tesz jót a nemzetpolitikai érdekeknek sem, mert a politikai pártok közötti súrlódásokhoz vezet.
Mint arról beszámoltunk, a választott helyi elöljárók pártváltását 45 napig lehetővé tevő sürgősségi kormányrendeletet augusztus 28-án fogadta el a kormány Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes kezdeményezésére.
Dragnea azzal indokolta a tervet, hogy az új pártok megjelenésével, a Szociálliberális Unió (USL) felbomlásával és a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) megalakulásával átrendeződött a politikai térkép, és számos önkormányzatban felborultak az erőviszonyok.
A pénteken lejárt türelmi időre Dragnea szerint azért volt szükség, hogy a választott elöljárók eldönthessék, melyik pártban akarnak tovább politizálni. Az RMDSZ egyébként vehemensen ellenezte a kezdeményezést.
Krónika (Kolozsvár)
Tizenkét önkormányzati képviselő állt be az RMDSZ-be Kovászna megyében a politikai migrációt az önkormányzati tisztségviselők számára is lehetővé tevő jogszabály alapján – közölte a Háromszék napilap, Tamás Sándort, a szövetség megyei szervezetének elnökét idézve.
A megyei tanács elnöke elmondta, hatan a Magyar Polgári Párt (MPP), négyen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), ketten pedig a Demokrata-Liberális Párt (PDL) kötelékéből igazoltak át.
Grüman Róbert, az RMDSZ háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke a Háromszéknek elmondta, Baconban két néppárti és egy MPP-s, Gidófalván egy néppárti, Dálnokban és Lemhényben két-két MPP-s, Rétyen egy MPP-s tanácstag igazolt át, Sepsikőröspatakon egy néppárti és két magyar nemzetiségű demokrata-liberális tanácsos kérte a szövetségbe való felvételt.
Kulcsár Terza József, az MPP megyei szervezetének elnöke az átigazolások kapcsán a napilapnak azt nyilatkozta, nem tartja korrektnek az RMDSZ háttérügyködését, és úgy véli, ez a magatartás nem tesz jót a nemzetpolitikai érdekeknek sem, mert a politikai pártok közötti súrlódásokhoz vezet.
Mint arról beszámoltunk, a választott helyi elöljárók pártváltását 45 napig lehetővé tevő sürgősségi kormányrendeletet augusztus 28-án fogadta el a kormány Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes kezdeményezésére.
Dragnea azzal indokolta a tervet, hogy az új pártok megjelenésével, a Szociálliberális Unió (USL) felbomlásával és a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) megalakulásával átrendeződött a politikai térkép, és számos önkormányzatban felborultak az erőviszonyok.
A pénteken lejárt türelmi időre Dragnea szerint azért volt szükség, hogy a választott elöljárók eldönthessék, melyik pártban akarnak tovább politizálni. Az RMDSZ egyébként vehemensen ellenezte a kezdeményezést.
Krónika (Kolozsvár)
2014. október 17.
Antal Árpád december 22-ét javasolja nemzeti ünnepnek
Románia nemzeti ünnepét egy olyan történelmi eseményre emlékező dátumra kell kitűzni, melyet a románok és a magyarok egyaránt elfogadhatónak tartanak – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
„December elseje helyett inkább az 1989-es forradalomhoz köthető időpontot kellene választani – például december 16. vagy december 22. alkalmasabb lenne –, hiszen pozitív élményre emlékeztetne, ezzel szerintem az ország minden lakosa egyetértene” – jegyezte meg a polgármester.
Antal felhívta a figyelmet, hogy négy év múlva lesz a százéves évfordulója annak, hogy Erdélyt Romániához csatolták, ám az itt élő másfél millió magyar nem nyert a december elsejei egyesülésből. „Ha négy év múlva valaki megkérdezi, hogy az itt élő magyarok négy nemzedéke – mi, a gyerekeink, a szüleink és a nagyszüleink – mit nyertünk ebből, nehéz lesz pozitív választ adni. De így van ezzel az erdélyi románok jelentős része is” – fogalmazott az elöljáró, aki szerint 1918 óta a román országvezetés sokkal több problémát generált, mint amennyit megoldott.
A sepsiszentgyörgyi elöljáró ugyanakkor arra is kitért, csalódott az új Kovászna megyei prefektusban, Marius Popică ugyanis „különböző magyarellenes beadványokra, hivatásos feljelentők félrevezető jelzései alapján küld hivatalos felszólításokat anélkül, hogy ellenőrizné az információkat”.
„Kézdivásárhelyen az önkormányzat üléstermében nem volt székely zászló, aminek az eltávolítására szólított fel, az iskolák kétnyelű névtábláinak a formáját pedig törvény szabályozza, ezért nem kellett volna perrel fenyegetni az iskolaigazgatókat” – sorolta a példákat a polgármester.
Krónika (Kolozsvár)
Románia nemzeti ünnepét egy olyan történelmi eseményre emlékező dátumra kell kitűzni, melyet a románok és a magyarok egyaránt elfogadhatónak tartanak – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
„December elseje helyett inkább az 1989-es forradalomhoz köthető időpontot kellene választani – például december 16. vagy december 22. alkalmasabb lenne –, hiszen pozitív élményre emlékeztetne, ezzel szerintem az ország minden lakosa egyetértene” – jegyezte meg a polgármester.
Antal felhívta a figyelmet, hogy négy év múlva lesz a százéves évfordulója annak, hogy Erdélyt Romániához csatolták, ám az itt élő másfél millió magyar nem nyert a december elsejei egyesülésből. „Ha négy év múlva valaki megkérdezi, hogy az itt élő magyarok négy nemzedéke – mi, a gyerekeink, a szüleink és a nagyszüleink – mit nyertünk ebből, nehéz lesz pozitív választ adni. De így van ezzel az erdélyi románok jelentős része is” – fogalmazott az elöljáró, aki szerint 1918 óta a román országvezetés sokkal több problémát generált, mint amennyit megoldott.
A sepsiszentgyörgyi elöljáró ugyanakkor arra is kitért, csalódott az új Kovászna megyei prefektusban, Marius Popică ugyanis „különböző magyarellenes beadványokra, hivatásos feljelentők félrevezető jelzései alapján küld hivatalos felszólításokat anélkül, hogy ellenőrizné az információkat”.
„Kézdivásárhelyen az önkormányzat üléstermében nem volt székely zászló, aminek az eltávolítására szólított fel, az iskolák kétnyelű névtábláinak a formáját pedig törvény szabályozza, ezért nem kellett volna perrel fenyegetni az iskolaigazgatókat” – sorolta a példákat a polgármester.
Krónika (Kolozsvár)
2014. október 17.
A színháznak is kell cégér – Beszélgetés Czvikker Katalinnal
Negyedik évadát kezdi a román társulattól való függetlenedése óta a nagyváradi Szigligeti Színház. Talán az ottani jó példa sarkallta a két tagozattal működő szatmárnémeti teátrum művészeit is a szétválás kezdeményezésére – amelyet azonban egyelőre elutasít a városvezetés. Czvikker Katalint, a Szigligeti Színház főigazgatóját kérdeztük tapasztalataikról.
– Nagyváradon először több mint kétszáz esztendeje, 1798-ban játszott magyar színtársulat, mostanában mégis egyre gyakrabban találkozni különböző kulturális-turisztikai anyagokban a városvezetés által szorgalmazott olyan megfogalmazásokkal, miszerint a román nyelvű Mária királyné Színházban 2011 óta magyar nyelven is játszik a Szigligeti Színház csapata. A román és magyar társulat különválása után negyedik önálló évadát kezdi a Szigligeti Színház, Mit tesznek azért, hogy ne „vesszen el” a kétszáz éves múlt?
– Komolyan foglalkozunk a Szigligeti Színház reklámozásával, azzal, hogy a város egész lakossága ismerje meg a hátteret, tudja meg, kik vagyunk, és mit csinálunk. A színház előtt nagy hirdetőtáblákon áll románul és magyarul a Szigligeti Színház műsora, a honlapunkon románul is tájékoztatjuk tevékenységünkről az érdeklődőket, a szerződésekben, plakátokon, az utcára kiállított hordozókon folyamatosan ismételjük a „márkanevünket”.
Megalakítottuk a Szigligeti Tanodát, stúdió-előadásainkat a Szigligeti Stúdió „cégére” alatt hirdetjük, és a Fényes Szabolcs, a színházi világban jelentős zeneszerző szülőházára kihelyezett emléktáblán is az áll, hogy a Szigligeti Színház állította. Járműveken hirdetjük magunkat, bevásárlóközpontokban, szórólapokon kisebb boltokban, orvosi rendelőkben, kávéházakban és egyéb szórakozóhelyeken, hamarosan pedig lesznek hirdetéseink az uszodában és a sportcsarnokban is. Egyszóval tisztában vagyunk vele, mennyire kell a jó színháznak is a cégér.
– A két társulat szétválása minőségi javulást hozott? Milyen eredményeket értek el azóta? A közös épület nem okoz súrlódást, akadályt a munka során?
– Ha csak a számokat nézzük, akkor két épületben, a nagyszínházban és bábszínházban összesen hat társulat működik. Elméletileg természetesen sok fennakadásnak kellene lennie, de valójában szó sincs erről. Az alapító okiratban pontosan leszögeztük a helyiségek elosztását és a játszónapokat is. Ha szükséges, akkor van lehetőség a cserére, ezzel sem volt eddig semmi gond. A rezsiszámlákat, víz-, villany-, fűtésszámlákat a helyiségek használta arányában osztjuk el.
A szétválás eredetileg a színészektől indult, mivel egyszerűen már elfogadhatatlan volt, hogy a társulat semmi nagyobb produkciót nem tervezhetett, mert a leosztott költségvetésből egyszerűen „nem jutott”. Ez volt a kulcsszó: nem jut. Most viszont, hogy külön büdzséből gazdálkodhatunk, minden mutatónk pozitívan változik. Az elmúlt évad költségvetés szempontjából az eddigi csúcs volt, nem tudom, elég-e annyit mondanom, hogy az állami támogatás húsz százaléka megmaradt nekünk.
A fejlesztéseket saját bevételből kell állnunk, most például téglajegyeket árulunk a saját stúdiónk rendbetételére. De visszatérve a különválás történetére, a mi színészeink és a bábszínészek is régen felvetették már a különválást, mert egyre inkább érezték a lehetőségeik behatárolását. A megyei önkormányzat, jelesül Kiss Sándor alelnök a kezdeményezés mellé állt, fél évig folyt a huzavona, leginkább azért, mert a színház-, illetve a megyei vezetőség többségi tagjai álságos módon minduntalan azért aggódtak, hogy mi, a „kistestvérük” nem fogja tudni fenntartani magát.
A két társulat történetének, a kétszáz és az ötven év közti különbségnek az emlegetése hiábavaló volt, ezt egyszerűen nem akarták tudomásul venni. Végül is a kitartás és az erős lobbi meghozta az eredményt és már a szétválás utáni első külön évadban megkezdhettük az iskolákkal való együttműködési programunkat, amire nagyon büszkék vagyunk.
Maximálisan bevált, újabb és újabb iskolák jelentkeznek, bekapcsolódtak az egyetemek és végeredményben az iskolaprogramból nőtt ki a tanoda, illetve az önkénteseink, a Szöcskék mozgalma is. Nagyon örültünk, hogy a tanodások felnőtt csoportjából hárman is bejutottak színi egyetemre, ez bizonyítja, hogy jó volt a kezdeményezés. Ez alatt a három évad alatt a Nagyvárad Táncegyüttes fejlődése volt a leglátványosabb: Dimény Levente vezetésével magukra találtak a táncosaink, a nagy sikerüknek köszönhetően Győrbe és Miskolcra is többször meghívták az együttest.
– A szintén román és magyar társulattal működő Szatmárnémeti Északi Színház művészei nemrég kezdeményezték a váradi intézményhez hasonlóan a szétválást, a városvezetés azonban hallani sem akar erről. A közelmúltban ugyanakkor a fizetések késése miatti japánsztrájkkal hívták fel magukra a figyelmet a szatmári színészek. Ön szerint mi állhat a háttérben?
– A szatmáriakkal nagyon jó, előadás-, illetve bérletcsere-programunk, nagyra értékelem Stier Péter gazdasági igazgató munkáját, éppen ezért és közgazdász alapvégzettségem ellenére sem értem pontosan, mi is történhetett. A városvezetők azzal védekeztek, hogy a fizetésekre kiutalt pénzt másra költötték el, ami gyakorlatilag lehetetlen, hisz a könyvelés nem csak nagyon bonyolult, de nagyon pontos is. Talán a bankban lehetett valami probléma, nem tudom. Mi mindenesetre a szatmári kollégák mellett álltunk, és megértettük a megszokottnak nem mondható tiltakozási formát is. Örülök, hogy végül megoldódni látszik a probléma, mert ilyen lelkiállapotban nem lehet dolgozni.
– A Szigligeti színház három magyar társulata között sincsenek ellentétek?
– Ezen a téren is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ragaszkodtam ahhoz, hogy a három társulatot, a színházat, a bábszínházat és a táncegyüttest igazgatók vezessék, nem pedig alárendelt szekcióvezetők. Emberi szempontból sokkal jobban tudnak így együtt dolgozni a társulatok. Természetesen működik az egészséges versenyszellem, de ezzel tulajdonképpen egymást segítik.
– A frissen végzett színisek közt mennyire népszerű Nagyvárad?
– Két városban, Kolozsváron és Marosvásárhelyen van magyar nyelvű színészképzés, inkább az ottani színházak élveznek előnyt, de mi sem panaszkodhatunk. Most, az első bemutatónkra, a Liliomra szereplőválogatást szerveztünk Lujza szerepére, sokan jöttek, meg is találtuk az elképzelésnek megfelelő ifjú hölgyet. Egyelőre csak erre a szerepre szerződtettük, a későbbiekben kiderül, hogyan tovább. Kaptunk hét új állást, de ezek nem elsősorban színészstátusok, hanem hiánypótló állások, mint például a korrepetitor, de így már mindent meg tudunk majd oldani „önerőből”.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)
Negyedik évadát kezdi a román társulattól való függetlenedése óta a nagyváradi Szigligeti Színház. Talán az ottani jó példa sarkallta a két tagozattal működő szatmárnémeti teátrum művészeit is a szétválás kezdeményezésére – amelyet azonban egyelőre elutasít a városvezetés. Czvikker Katalint, a Szigligeti Színház főigazgatóját kérdeztük tapasztalataikról.
– Nagyváradon először több mint kétszáz esztendeje, 1798-ban játszott magyar színtársulat, mostanában mégis egyre gyakrabban találkozni különböző kulturális-turisztikai anyagokban a városvezetés által szorgalmazott olyan megfogalmazásokkal, miszerint a román nyelvű Mária királyné Színházban 2011 óta magyar nyelven is játszik a Szigligeti Színház csapata. A román és magyar társulat különválása után negyedik önálló évadát kezdi a Szigligeti Színház, Mit tesznek azért, hogy ne „vesszen el” a kétszáz éves múlt?
– Komolyan foglalkozunk a Szigligeti Színház reklámozásával, azzal, hogy a város egész lakossága ismerje meg a hátteret, tudja meg, kik vagyunk, és mit csinálunk. A színház előtt nagy hirdetőtáblákon áll románul és magyarul a Szigligeti Színház műsora, a honlapunkon románul is tájékoztatjuk tevékenységünkről az érdeklődőket, a szerződésekben, plakátokon, az utcára kiállított hordozókon folyamatosan ismételjük a „márkanevünket”.
Megalakítottuk a Szigligeti Tanodát, stúdió-előadásainkat a Szigligeti Stúdió „cégére” alatt hirdetjük, és a Fényes Szabolcs, a színházi világban jelentős zeneszerző szülőházára kihelyezett emléktáblán is az áll, hogy a Szigligeti Színház állította. Járműveken hirdetjük magunkat, bevásárlóközpontokban, szórólapokon kisebb boltokban, orvosi rendelőkben, kávéházakban és egyéb szórakozóhelyeken, hamarosan pedig lesznek hirdetéseink az uszodában és a sportcsarnokban is. Egyszóval tisztában vagyunk vele, mennyire kell a jó színháznak is a cégér.
– A két társulat szétválása minőségi javulást hozott? Milyen eredményeket értek el azóta? A közös épület nem okoz súrlódást, akadályt a munka során?
– Ha csak a számokat nézzük, akkor két épületben, a nagyszínházban és bábszínházban összesen hat társulat működik. Elméletileg természetesen sok fennakadásnak kellene lennie, de valójában szó sincs erről. Az alapító okiratban pontosan leszögeztük a helyiségek elosztását és a játszónapokat is. Ha szükséges, akkor van lehetőség a cserére, ezzel sem volt eddig semmi gond. A rezsiszámlákat, víz-, villany-, fűtésszámlákat a helyiségek használta arányában osztjuk el.
A szétválás eredetileg a színészektől indult, mivel egyszerűen már elfogadhatatlan volt, hogy a társulat semmi nagyobb produkciót nem tervezhetett, mert a leosztott költségvetésből egyszerűen „nem jutott”. Ez volt a kulcsszó: nem jut. Most viszont, hogy külön büdzséből gazdálkodhatunk, minden mutatónk pozitívan változik. Az elmúlt évad költségvetés szempontjából az eddigi csúcs volt, nem tudom, elég-e annyit mondanom, hogy az állami támogatás húsz százaléka megmaradt nekünk.
A fejlesztéseket saját bevételből kell állnunk, most például téglajegyeket árulunk a saját stúdiónk rendbetételére. De visszatérve a különválás történetére, a mi színészeink és a bábszínészek is régen felvetették már a különválást, mert egyre inkább érezték a lehetőségeik behatárolását. A megyei önkormányzat, jelesül Kiss Sándor alelnök a kezdeményezés mellé állt, fél évig folyt a huzavona, leginkább azért, mert a színház-, illetve a megyei vezetőség többségi tagjai álságos módon minduntalan azért aggódtak, hogy mi, a „kistestvérük” nem fogja tudni fenntartani magát.
A két társulat történetének, a kétszáz és az ötven év közti különbségnek az emlegetése hiábavaló volt, ezt egyszerűen nem akarták tudomásul venni. Végül is a kitartás és az erős lobbi meghozta az eredményt és már a szétválás utáni első külön évadban megkezdhettük az iskolákkal való együttműködési programunkat, amire nagyon büszkék vagyunk.
Maximálisan bevált, újabb és újabb iskolák jelentkeznek, bekapcsolódtak az egyetemek és végeredményben az iskolaprogramból nőtt ki a tanoda, illetve az önkénteseink, a Szöcskék mozgalma is. Nagyon örültünk, hogy a tanodások felnőtt csoportjából hárman is bejutottak színi egyetemre, ez bizonyítja, hogy jó volt a kezdeményezés. Ez alatt a három évad alatt a Nagyvárad Táncegyüttes fejlődése volt a leglátványosabb: Dimény Levente vezetésével magukra találtak a táncosaink, a nagy sikerüknek köszönhetően Győrbe és Miskolcra is többször meghívták az együttest.
– A szintén román és magyar társulattal működő Szatmárnémeti Északi Színház művészei nemrég kezdeményezték a váradi intézményhez hasonlóan a szétválást, a városvezetés azonban hallani sem akar erről. A közelmúltban ugyanakkor a fizetések késése miatti japánsztrájkkal hívták fel magukra a figyelmet a szatmári színészek. Ön szerint mi állhat a háttérben?
– A szatmáriakkal nagyon jó, előadás-, illetve bérletcsere-programunk, nagyra értékelem Stier Péter gazdasági igazgató munkáját, éppen ezért és közgazdász alapvégzettségem ellenére sem értem pontosan, mi is történhetett. A városvezetők azzal védekeztek, hogy a fizetésekre kiutalt pénzt másra költötték el, ami gyakorlatilag lehetetlen, hisz a könyvelés nem csak nagyon bonyolult, de nagyon pontos is. Talán a bankban lehetett valami probléma, nem tudom. Mi mindenesetre a szatmári kollégák mellett álltunk, és megértettük a megszokottnak nem mondható tiltakozási formát is. Örülök, hogy végül megoldódni látszik a probléma, mert ilyen lelkiállapotban nem lehet dolgozni.
– A Szigligeti színház három magyar társulata között sincsenek ellentétek?
– Ezen a téren is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ragaszkodtam ahhoz, hogy a három társulatot, a színházat, a bábszínházat és a táncegyüttest igazgatók vezessék, nem pedig alárendelt szekcióvezetők. Emberi szempontból sokkal jobban tudnak így együtt dolgozni a társulatok. Természetesen működik az egészséges versenyszellem, de ezzel tulajdonképpen egymást segítik.
– A frissen végzett színisek közt mennyire népszerű Nagyvárad?
– Két városban, Kolozsváron és Marosvásárhelyen van magyar nyelvű színészképzés, inkább az ottani színházak élveznek előnyt, de mi sem panaszkodhatunk. Most, az első bemutatónkra, a Liliomra szereplőválogatást szerveztünk Lujza szerepére, sokan jöttek, meg is találtuk az elképzelésnek megfelelő ifjú hölgyet. Egyelőre csak erre a szerepre szerződtettük, a későbbiekben kiderül, hogyan tovább. Kaptunk hét új állást, de ezek nem elsősorban színészstátusok, hanem hiánypótló állások, mint például a korrepetitor, de így már mindent meg tudunk majd oldani „önerőből”.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)
2014. október 17.
Unokáink is látni fogják
Péter I. Zoltán helytörténész, közíró szerdán este vette át a Rimanóczy-díjat. A díjátadón, a nagyváradi Butoiul de aur étteremben, az egykori Royal kávéházban megjelentek a Rimanóczy-család leszármazottai is.
A jó hangulatú díjátadást Sárközi Zoltán, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének műemlékvédelemért felelős alelnöke moderálta, a díjat Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök adta át, ő olvasta fel egyébként Péter I. Zoltán laudációját is. „Az idén 65 éves Péter I. Zoltán 1970-ben diplomázott mint épületgépészeti tervező mérnök, de 1998 fontosnak találta, hogy műemlékvédelmi szakmérnökké képezze magát, nem feladva a 15 évig tartó újságíróskodást, ami eredményeként több száz városvédő és műemlék-ismertető írással tette gazdagabbá az olvasókat” –áll egyebek mellett a méltatásban. Péter I Zoltán a laudáció szerint „2001 óta birtokosa a Pro Partium-díjnak, 2004 óta a Podmaniczky-díjnak, 2005 óta a Magyar Kultúráért díjnak, majd 2010 a Román Kulturális Minisztérium találta fontosnak oklevéllel jutalmazni a szerzőt. 29 önálló kötet és 13 társszerzői munka nem maradhat elismerés nélkül.”
Az első díjat Ráday Mihály városvédő vette át, idézte fel Rimanóczy Péter, aki hozzátette, méltó helyre került a díj, hiszen Péter I. Zoltán munkásságának is köszönhető, hogy „unokáink is látni fogják” az elődeik által tervezett épületeket.
Ha valaki megérdemelte a díjat, akkor Péter I. Zoltán megérdemelte, mondta Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és emlékhely Társaság vezetője, Makkay Zoltán mérnök pedig a helytörténésznek a város ipari műemlékeinek megőrzésében játszott szerepéről is beszél
Biró Rozália szenátor elmondta, hogy az egykori Tempfi József megyéspüspökhöz hasonlóan nagyszerű, szerény és tiszteletreméltó embernek ismeri Péter I Zoltánt, aki szintén a volt püspököt idézve köszönte meg a méltatásokat, mondván, hogy emberi gyarlóság, hogy jólesik a méltatás, s ha elhangzottaknak csak a fele igaz lenne, már az is sok lenne.
A díjátadás után Rimanóczy Kálmán a család ajándékaként egy jelképes babérkoszorút nyújtott át a díjazottnak, és megköszönte a család érdekében végzett munkáját. Péter I. Zoltán elmondta, hogy már 1989 előtt is érdekelte a helytörténet, csak akkor még jelentethetett meg írásokat, és az is kiderült, a helyszín- és időpontválasztást az indokolta, hogy az egykori Royal kávéházat október 15-én nyitották meg annak idején. A díjátadás Meleg Vilmos színművész szavalatával zárult, ő Horváth Imre verseivel köszöntötte a díjazottat.
Fried Noémi Lujza
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Péter I. Zoltán helytörténész, közíró szerdán este vette át a Rimanóczy-díjat. A díjátadón, a nagyváradi Butoiul de aur étteremben, az egykori Royal kávéházban megjelentek a Rimanóczy-család leszármazottai is.
A jó hangulatú díjátadást Sárközi Zoltán, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének műemlékvédelemért felelős alelnöke moderálta, a díjat Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök adta át, ő olvasta fel egyébként Péter I. Zoltán laudációját is. „Az idén 65 éves Péter I. Zoltán 1970-ben diplomázott mint épületgépészeti tervező mérnök, de 1998 fontosnak találta, hogy műemlékvédelmi szakmérnökké képezze magát, nem feladva a 15 évig tartó újságíróskodást, ami eredményeként több száz városvédő és műemlék-ismertető írással tette gazdagabbá az olvasókat” –áll egyebek mellett a méltatásban. Péter I Zoltán a laudáció szerint „2001 óta birtokosa a Pro Partium-díjnak, 2004 óta a Podmaniczky-díjnak, 2005 óta a Magyar Kultúráért díjnak, majd 2010 a Román Kulturális Minisztérium találta fontosnak oklevéllel jutalmazni a szerzőt. 29 önálló kötet és 13 társszerzői munka nem maradhat elismerés nélkül.”
Az első díjat Ráday Mihály városvédő vette át, idézte fel Rimanóczy Péter, aki hozzátette, méltó helyre került a díj, hiszen Péter I. Zoltán munkásságának is köszönhető, hogy „unokáink is látni fogják” az elődeik által tervezett épületeket.
Ha valaki megérdemelte a díjat, akkor Péter I. Zoltán megérdemelte, mondta Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és emlékhely Társaság vezetője, Makkay Zoltán mérnök pedig a helytörténésznek a város ipari műemlékeinek megőrzésében játszott szerepéről is beszél
Biró Rozália szenátor elmondta, hogy az egykori Tempfi József megyéspüspökhöz hasonlóan nagyszerű, szerény és tiszteletreméltó embernek ismeri Péter I Zoltánt, aki szintén a volt püspököt idézve köszönte meg a méltatásokat, mondván, hogy emberi gyarlóság, hogy jólesik a méltatás, s ha elhangzottaknak csak a fele igaz lenne, már az is sok lenne.
A díjátadás után Rimanóczy Kálmán a család ajándékaként egy jelképes babérkoszorút nyújtott át a díjazottnak, és megköszönte a család érdekében végzett munkáját. Péter I. Zoltán elmondta, hogy már 1989 előtt is érdekelte a helytörténet, csak akkor még jelentethetett meg írásokat, és az is kiderült, a helyszín- és időpontválasztást az indokolta, hogy az egykori Royal kávéházat október 15-én nyitották meg annak idején. A díjátadás Meleg Vilmos színművész szavalatával zárult, ő Horváth Imre verseivel köszöntötte a díjazottat.
Fried Noémi Lujza
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2014. október 17.
A magyar kormány támogatja a csíksomlyói zarándokhely felújítását
A magyar kormány húszmillió forinttal támogatja a csíksomlyói zarándokhely felújítását - jelentette be pénteken Csíksomlyón Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Soltész Miklós elmondta, a támogatást a tárca jövő évi költségvetésében különítik el, és annak felhasználásáról a csíksomlyói kegyhely gondnokságát ellátó ferences szerzetesek döntenek majd. Úgy vélte, a zarándokhely nemcsak szakrális érték, hanem az összmagyarság nemzeti értéke is, hiszen nemcsak a katolikus híveket, hanem a protestáns keresztényeket, és az útkeresőket is vonzza.
Böjte Mihály ferences szerzetes, a csíksomlyói kolostor házfőnöke elmondta, a csíksomlyói búcsúk szónokai számára épített Hármashalom oltár felújításához kértek segítséget a magyar kormánytól, de a felajánlott támogatásból más munkálatokat is elvégezhetnek. "A zarándokház is felújításra szorul, folyik az orgona javítása, a sekrestyét is fel kell újítani" - sorolta a teendőket a rendház főnöke.
Soltész Miklós pénteken a Mária út konferencia megnyitóján is beszédet mondott. Amint a rendezvény után az MTI-nek telefonon elmondta, arra kívánta ráirányítani a figyelmet, hogy milyen fontos szerep hárul a zarándokhelyekre a fiatalok megszólításában. Szabó Tamás, a Mária út egyesület elnöke az égi akaratot vélte felfedezni abban, hogy a Mária-kultusz ápolását célul kitűző civil kezdeményezés tíz év alatt kinőtte magát.
A Mária utat Közép-Európa zarándokútjának nevezte, mely összeköti Csíksomlyót a medjugorjei, czesztochovai és máriazelli zarándokhelyekkel. Úgy vélte, a Mária út összeköti, összegyűjti a közép-európai népeket, és gyógyítja a lelki sebeiket.
maszol/MTI
A magyar kormány húszmillió forinttal támogatja a csíksomlyói zarándokhely felújítását - jelentette be pénteken Csíksomlyón Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Soltész Miklós elmondta, a támogatást a tárca jövő évi költségvetésében különítik el, és annak felhasználásáról a csíksomlyói kegyhely gondnokságát ellátó ferences szerzetesek döntenek majd. Úgy vélte, a zarándokhely nemcsak szakrális érték, hanem az összmagyarság nemzeti értéke is, hiszen nemcsak a katolikus híveket, hanem a protestáns keresztényeket, és az útkeresőket is vonzza.
Böjte Mihály ferences szerzetes, a csíksomlyói kolostor házfőnöke elmondta, a csíksomlyói búcsúk szónokai számára épített Hármashalom oltár felújításához kértek segítséget a magyar kormánytól, de a felajánlott támogatásból más munkálatokat is elvégezhetnek. "A zarándokház is felújításra szorul, folyik az orgona javítása, a sekrestyét is fel kell újítani" - sorolta a teendőket a rendház főnöke.
Soltész Miklós pénteken a Mária út konferencia megnyitóján is beszédet mondott. Amint a rendezvény után az MTI-nek telefonon elmondta, arra kívánta ráirányítani a figyelmet, hogy milyen fontos szerep hárul a zarándokhelyekre a fiatalok megszólításában. Szabó Tamás, a Mária út egyesület elnöke az égi akaratot vélte felfedezni abban, hogy a Mária-kultusz ápolását célul kitűző civil kezdeményezés tíz év alatt kinőtte magát.
A Mária utat Közép-Európa zarándokútjának nevezte, mely összeköti Csíksomlyót a medjugorjei, czesztochovai és máriazelli zarándokhelyekkel. Úgy vélte, a Mária út összeköti, összegyűjti a közép-európai népeket, és gyógyítja a lelki sebeiket.
maszol/MTI
2014. október 17.
Lelket önteni az autonómia-elképzelésbe
„Minden ember, család vagy közösség sikeres szeretne lenni, az ehhez szükséges legfontosabb társadalmi tőke a bizalom. Romániában ma ez az alap hiányzik leginkább az emberi kötelékekből” – jelentette ki csütörtök este Kelemen Hunor szövetségi elnök az Udvarhelyi magyar hangok című pódiumbeszélgetésen.
Az eseményen Nagy Endre rádiós újságíró mellett Antal Lóránt, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke és Szász Csaba rádiós szerkesztő volt a beszélgetőpartnere.
„Tisztességes munkáért tisztességes jövedelmet, munkahelyeket, megfelelő egészségügyi szolgáltatásokat, versenyképes oktatást akarnak az emberek” – tette hozzá a beszélgetésen az RMDSZ államelnök-jelöltje, aki szerint a társadalomban tapasztalható bizalomhiány gazdasági téren is megmutatkozik, bizalom nélkül pedig az autonómiát sem lehet elképzelni.
„Kitartással és türelemmel kell folytatnunk az erről szóló vitát, az autonómia-statútumot ugyanakkor az intézményes garanciák szempontjából kell megközelítenünk és fiataljainknak is el kell magyaráznunk, hogy miért akarjuk. Figyelmet kell fordítanunk erre, hogy ne vágyódjanak el ebből az országból” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki szerint a közelgő választásokon a magyarság szolidaritását, a közösség erejét kell felmutatni, mert akkor nem lehet megkerülni igényeit, törekvéseit.
Antal Lóránt ifjúsági szervezeti elnök szerint sem a regionális, sem a kulturális autonómia mibenléte nem világos a kortársai számára. „Azt szokás mondani, hogy azé az ország, akié a föld. Székelyföldön jól állunk, mert visszakapták az emberek földjeiket, közbirtokosságok alakultak, a gazdák kapják a földalapú támogatást. Kérdés csupán az, hogy miként hasznosíthatjuk ezt a földet a jövőben” – mondta az udvarhelyszéki ifjúság vezetője, és hozzátette: a fiatalokat a közélet nem igazán érdekli, kíváncsivá kell tenni őket, ezt követően pedig érthetővé kell tenni számukra az autonómiát is.
„Nekünk, székelyeknek itthon sokkal könnyebb a helyzetünk, mint a szórványban. Ezért nekünk kell kiharcolnunk és úgy kell kialakítanunk az autonómiát, hogy a többszörösen kisebbségben élő közösségek számára is kedvező legyen. Kollégám szóhasználatával élve: lelket kell öntenünk ebbe az elképzelésbe” – fogalmazott Antal Lóránt.
„Felnőtt egy nemzedék, amelynek már európai szintűek az elvárásai, természetes számára az, hogy a határnál alig kell fékezni. Mások az igényei és ezért erőfeszítést kell tennünk és feltételeket teremtenünk jövőjükhöz a szülőföldön” – mondta Kelemen Hunor, aki szerint a magyarság számára kedvezőtlen lenne egy olyan rossz autonómia-vita, amelyben annak van igaza, aki elég hangosan mondja, hogy a statútum miért nem jó.
"Én sem Karcfalván tanultam meg románul"
A beszélgetésen felmerült a román nyelvtudás kérdése is. „Én sem Karcfalván tanultam meg románul, hanem később, amikor tanulmányimhoz szükségem volt erre. Ahhoz, hogy a székelyföldi gyermekek megtanulják, teljesen más módszerekkel kell tanítani nekik a román nyelvet. Ezt már most el kell kezdeni” – jelentette ki Kelemen Hunor, akinek mondottaihoz Antal Lóránt azzal csatlakozott, hogy akár az autonómiának, az anyanyelvhasználat szükségességének és a román nyelvtudás igényének is ésszerűnek kell lennie, a „fejekben kell megszületnie”.
„Az anyanyelvünk használatát meg kell követelnünk a közhivatalokban, ezzel párhuzamosan pedig meg kell lennie bennünk annak a nyitottságnak is, hogy jól megtanuljunk románul, a saját érdekünkben” – tette hozzá az ifjúsági szervezeti vezető és azt is elmondta: Udvarhelyszéken is le kell építeni az ezzel kapcsolatos előítéleteket.
„Ha az autonómiának nem lenne ilyen erőteljes etnikai színezete, és egyesek nem ismételgetnék folyton azt, hogy ez kizárólag etnikai színezetű lehet, akkor a Bánságban is lennének olyan többségiek, akik ezt felvállalnák. Olyan emberek, akik nem örülnek annak, hogy a térség nem tud fejlődni, haladni a saját lábán, más térségeket kell fenntartania. Ám azok, akik a bánsági autonómiát támogatnák, azt akarnák, amit mi is, tartanak attól, hogy ezt nyíltan felvállalják, mert félnek attól, hogy megbélyegeznék őket” – utalt az előítéletekre Kelemen Hunor és felidézte azt, hogy voltak olyan hangok is, akik őt terroristának, terrorszervezet vezetőjének nevezeték azért, mert bemutatta az RMDSZ autonómia-statútumát.
„Később, egy vita során azt tapasztaltam, hogy enyhül a hangulat, ha észérvekkel állunk elő és türelmesen elmagyarázzuk a céljainkat” – jelentette ki a szövetségi elnök, aki a dél-tiroli modellre utalva lényegi különbségként említette azt, hogy az ott élő közösségek megúszták a kommunizmust. Az RMDSZ államelnök-jelöltje azt is hangsúlyozta, hogy Európában a kisebbségek jogait is szabályozni kellene. „Ha az Unióban fontosnak tartják azt, hogy mekkora legyen az uborka hajlásszöge, akkor – úgy gondolom –, legalább ennyire fontosnak kellene lennie annak a negyvenmilliónyi embernek a sorsa, aki az Unió területén él, és aki más nyelvet beszél, mint ami országa hivatalos nyelve” – mondta Kelemen Hunor az európai kisebbségek igényei szabályozásának szükségességéről.
maszol/közlemény
„Minden ember, család vagy közösség sikeres szeretne lenni, az ehhez szükséges legfontosabb társadalmi tőke a bizalom. Romániában ma ez az alap hiányzik leginkább az emberi kötelékekből” – jelentette ki csütörtök este Kelemen Hunor szövetségi elnök az Udvarhelyi magyar hangok című pódiumbeszélgetésen.
Az eseményen Nagy Endre rádiós újságíró mellett Antal Lóránt, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke és Szász Csaba rádiós szerkesztő volt a beszélgetőpartnere.
„Tisztességes munkáért tisztességes jövedelmet, munkahelyeket, megfelelő egészségügyi szolgáltatásokat, versenyképes oktatást akarnak az emberek” – tette hozzá a beszélgetésen az RMDSZ államelnök-jelöltje, aki szerint a társadalomban tapasztalható bizalomhiány gazdasági téren is megmutatkozik, bizalom nélkül pedig az autonómiát sem lehet elképzelni.
„Kitartással és türelemmel kell folytatnunk az erről szóló vitát, az autonómia-statútumot ugyanakkor az intézményes garanciák szempontjából kell megközelítenünk és fiataljainknak is el kell magyaráznunk, hogy miért akarjuk. Figyelmet kell fordítanunk erre, hogy ne vágyódjanak el ebből az országból” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki szerint a közelgő választásokon a magyarság szolidaritását, a közösség erejét kell felmutatni, mert akkor nem lehet megkerülni igényeit, törekvéseit.
Antal Lóránt ifjúsági szervezeti elnök szerint sem a regionális, sem a kulturális autonómia mibenléte nem világos a kortársai számára. „Azt szokás mondani, hogy azé az ország, akié a föld. Székelyföldön jól állunk, mert visszakapták az emberek földjeiket, közbirtokosságok alakultak, a gazdák kapják a földalapú támogatást. Kérdés csupán az, hogy miként hasznosíthatjuk ezt a földet a jövőben” – mondta az udvarhelyszéki ifjúság vezetője, és hozzátette: a fiatalokat a közélet nem igazán érdekli, kíváncsivá kell tenni őket, ezt követően pedig érthetővé kell tenni számukra az autonómiát is.
„Nekünk, székelyeknek itthon sokkal könnyebb a helyzetünk, mint a szórványban. Ezért nekünk kell kiharcolnunk és úgy kell kialakítanunk az autonómiát, hogy a többszörösen kisebbségben élő közösségek számára is kedvező legyen. Kollégám szóhasználatával élve: lelket kell öntenünk ebbe az elképzelésbe” – fogalmazott Antal Lóránt.
„Felnőtt egy nemzedék, amelynek már európai szintűek az elvárásai, természetes számára az, hogy a határnál alig kell fékezni. Mások az igényei és ezért erőfeszítést kell tennünk és feltételeket teremtenünk jövőjükhöz a szülőföldön” – mondta Kelemen Hunor, aki szerint a magyarság számára kedvezőtlen lenne egy olyan rossz autonómia-vita, amelyben annak van igaza, aki elég hangosan mondja, hogy a statútum miért nem jó.
"Én sem Karcfalván tanultam meg románul"
A beszélgetésen felmerült a román nyelvtudás kérdése is. „Én sem Karcfalván tanultam meg románul, hanem később, amikor tanulmányimhoz szükségem volt erre. Ahhoz, hogy a székelyföldi gyermekek megtanulják, teljesen más módszerekkel kell tanítani nekik a román nyelvet. Ezt már most el kell kezdeni” – jelentette ki Kelemen Hunor, akinek mondottaihoz Antal Lóránt azzal csatlakozott, hogy akár az autonómiának, az anyanyelvhasználat szükségességének és a román nyelvtudás igényének is ésszerűnek kell lennie, a „fejekben kell megszületnie”.
„Az anyanyelvünk használatát meg kell követelnünk a közhivatalokban, ezzel párhuzamosan pedig meg kell lennie bennünk annak a nyitottságnak is, hogy jól megtanuljunk románul, a saját érdekünkben” – tette hozzá az ifjúsági szervezeti vezető és azt is elmondta: Udvarhelyszéken is le kell építeni az ezzel kapcsolatos előítéleteket.
„Ha az autonómiának nem lenne ilyen erőteljes etnikai színezete, és egyesek nem ismételgetnék folyton azt, hogy ez kizárólag etnikai színezetű lehet, akkor a Bánságban is lennének olyan többségiek, akik ezt felvállalnák. Olyan emberek, akik nem örülnek annak, hogy a térség nem tud fejlődni, haladni a saját lábán, más térségeket kell fenntartania. Ám azok, akik a bánsági autonómiát támogatnák, azt akarnák, amit mi is, tartanak attól, hogy ezt nyíltan felvállalják, mert félnek attól, hogy megbélyegeznék őket” – utalt az előítéletekre Kelemen Hunor és felidézte azt, hogy voltak olyan hangok is, akik őt terroristának, terrorszervezet vezetőjének nevezeték azért, mert bemutatta az RMDSZ autonómia-statútumát.
„Később, egy vita során azt tapasztaltam, hogy enyhül a hangulat, ha észérvekkel állunk elő és türelmesen elmagyarázzuk a céljainkat” – jelentette ki a szövetségi elnök, aki a dél-tiroli modellre utalva lényegi különbségként említette azt, hogy az ott élő közösségek megúszták a kommunizmust. Az RMDSZ államelnök-jelöltje azt is hangsúlyozta, hogy Európában a kisebbségek jogait is szabályozni kellene. „Ha az Unióban fontosnak tartják azt, hogy mekkora legyen az uborka hajlásszöge, akkor – úgy gondolom –, legalább ennyire fontosnak kellene lennie annak a negyvenmilliónyi embernek a sorsa, aki az Unió területén él, és aki más nyelvet beszél, mint ami országa hivatalos nyelve” – mondta Kelemen Hunor az európai kisebbségek igényei szabályozásának szükségességéről.
maszol/közlemény
2014. október 17.
Újabb botrány Köröstárkányban
A Fekete-Körös völgyi Köröstárkány (Bihar m.) elrettentő példája a politikai machinációk szülte magyar-magyar ellentétnek, háborúskodásnak, amely még a szorult helyzetben lévő, de jobb sorsra hivatott kis magyar közösségeket is sújtja manapság – dacára annak, hogy több évszázados küzdelmes helytállással sikerült mindeddig példáját adni az önbecsülésnek.
A mára már román beltengerré változott Belényesi-medencében Tárkány az egyetlen olyan község, amelynek a lakossága mindmáig többségében magyar nemzetiségű. Ennek ellenére itt az elmúlt huszonöt évben egyetlen egyszer, 1996-ban sikerült magyar elöljárót választani, de annak megbízatása is csúfosan ért véget négy év múlva. Azóta a megosztottság sorra fialja a botrányokat, s az RMDSZ mindig minden cirkuszban főszerepet játszik. Ez pedig főképp abból adódik, hogy megyei pártszervezet kísérleti terepnek tekinti Köröstárkányt, ahol a fentről érkező utasítások végrehajtásának technikáját gyakorolják – a helyi közösség rovására. Amúgy azt is a nagyváradi tulipános vezérkar dönti el, hogy adott periódusban éppen ki a „jó fiú” Tárkányban, kit kell támogatni vagy ellehetetleníteni, mikor mi történjen a községben, legújabban még azt is, hogy mikor, mit és hogyan ünnepelhetnek, mikor, kire és hogyan emlékezzenek a helybéliek.
Ebben az évben már két „világraszóló” és több kisebb botrányt is sikerült kiprovokálnia a Szabó Ödön parlamenti képviselő „ügyvezette” Bihar megyei RMDSZ-nek, amely itt is, miként újabban szinte mindenütt, a református egyházat is kollaborációra utasította. Ami azért sem váltott ki különösebb önérzeteskedést az egyháziakból, mert már Tárkányban is – mint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület legtöbb eklézsiájában – a Párt és az Egyház szinte egy: a központi, megyei és helyi hatalmat megtestesítő RMDSZ változatos eszközökkel vonta befolyása alá a lelkészeket, presbitériumokat, egyéb egyházi testületeket.
Tavasszal az borzolta fel a kedélyeket Köröstárkányban – és a híradások révén az egész Kárpát-medencében –, hogy a helyi RMDSZ-vezetők az egyháztanáccsal karöltve megakadályozták egy turulszobor kihelyezését az 1919-es vérengzés áldozatainak emlékművére. Holott az eredetileg is egy turulmadaras szoborral volt elképzelve, de amikor másfél évtizede felavatták, akkor még sem a politikai helyzet nem volt kedvező, sem szobor nem állt rendelkezésre. Időközben a Pro Tharkan Egyesület kapott volna egy kétmillió forint értékű bronz turulszobrot, adományként, de az mégsem kerülhetett a helyére, mert kihelyezését a tárkányi RMDSZ-esek az egyháziakkal karöltve megfúrták. Ugyanis a világháborús emlékmű történetesen az egyházközség által betábláztatott zsebkendőnyi telken áll, a templom előtt. 1999. augusztus 15-én avatták fel annak emlékére, hogy nyolcvan évvel korábban a Köröstárkányba bevonuló román félkatonai alakulatok vérfürdőt rendeztek az addig a Székely Hadosztály védelme alatt álló lakosság soraiban. Az ártatlanul meggyilkolt közel száz férfi, nő és gyermek neve ott áll az emlékfalon, amely felerészben a Magyarok Világszövetsége költségén épült meg, a többi pénzt közadakozásból és pályázatokból teremtették elő.
Akkor még az RMDSZ is „tettestársként” tűnt fel, de a román nacionalista sajtókampány és az igazodási kényszer már megosztotta az emlékmű-állítók és emlékezők közösségét. A tulipános fennforgók félelmükben azt hangoztatták, hogy kár felszaggatni a múlt sebeit, így aztán valójában csak az RMDSZ nemzeti-polgári vonulata, az ún. belső ellenzék állt ki maradéktalanul az 1919. április 19-i magyarellenes pogrom áldozatainak és leszármazottainak tisztelete mellett. Csapó I. József szenátor, Patrubány Miklós MVSZ-alelnök, Tőkés László püspök neve fémjelezte az akciót, a végrehajtásban Gábor Ferencnek vannak elévülhetetlen érdemei, aki akkor még helyi RMDSZ-elnökként szállt szembe az akadékoskodókkal. Ő honosította meg Köröstárkányban a nagypénteki megemlékezéseket is, hiszen a tömeggyilkosság a világháború utáni első húsvét szombatján történt. Évről évre lélekmelegítő, öntudaterősítő, közösségformáló tisztelgéseknek volt helye az emlékfal és a mögötte álló református templom, s mivel húsvét mozgóünnep, senkit sem zavart, hogy a megemlékezések nem egy fix dátumhoz kötődnek, hanem a krisztusi áldozat mindenkori évfordulójához. A „Párt” azonban szekularizálni óhajtja ezt is, miként privatizálni az emlékművet, ezúttal is a református egyházközséggel együttműködve. A turulmadár kihelyezését azzal az ürüggyel akadályozták meg tavasszal, hogy a kezdeményező – ugyanaz a Gábor Ferenc, aki az emlékmű felavatását követően már le is vetette az RMDSZ-gúnyát, s manapság egy civil szervezetet vezet – nem kérte a helyi egyházi és tulipános vezetők beleegyezését, ráadásul összeszűrte a levet a Magyar Polgári Párttal is. Most, ősszel pedig az RMDSZ-esek egyszerűen a párt nevére íratták az egész emlékművet! Mondván, hogy már nemcsak az a talpalatnyi hely nem köztulajdon, amin áll s amit bekeríttettek, sőt lakattal le is zártak, hanem maga a műalkotás sem (amit annak idején ők maguk csúfoltak fürdőszobafalnak, mivel nem ők építették). Az építtetők szerint viszont az emlékmű közterületen áll, a falu főutcáján – ami igaz is –, köztulajdon (vagyis az önkormányzat leltárában szerepel) és bárkinek joga van bármikor fejet hajtani előtte.
Ebből kiderül: politikai szembenállásról is beszélhetünk, de a tény az tény: az RMDSZ mindent a magáénak tekint, s ami nem az, arra megpróbálja rátenni a kezét. Az eset súlyosságát tetézi, hogy „hivatalos átiratban” köteleznék a párt emberei a civil lakosságot arra, hogy akkor ünnepeljen és emlékezzen, amikor ők előírják. A köröstárkányiak például ne minden év nagypéntekén, a keresztény hagyományt is ápolva, hanem mindig csak április 19-én, a polgári időszámítás szerinti pogrom-évfordulón. Mert csak akkor veszik majd le a lakatot az elkerített emlékmű kapujáról…
Időközben a botrányt azzal próbálják csillapítani az RMDSZ szószólói, hogy ők csak a köz érdekében és a román törvények alapján vették a nevükre a tárkányi emlékművet, a lakat meg nem is az övék. Sőt a fejléces, pecsétes papír sem, nem is beszélve a pártutasításról, amivel kisajátították az emlékezés és tisztelgés jogát.
itthon.ma
A Fekete-Körös völgyi Köröstárkány (Bihar m.) elrettentő példája a politikai machinációk szülte magyar-magyar ellentétnek, háborúskodásnak, amely még a szorult helyzetben lévő, de jobb sorsra hivatott kis magyar közösségeket is sújtja manapság – dacára annak, hogy több évszázados küzdelmes helytállással sikerült mindeddig példáját adni az önbecsülésnek.
A mára már román beltengerré változott Belényesi-medencében Tárkány az egyetlen olyan község, amelynek a lakossága mindmáig többségében magyar nemzetiségű. Ennek ellenére itt az elmúlt huszonöt évben egyetlen egyszer, 1996-ban sikerült magyar elöljárót választani, de annak megbízatása is csúfosan ért véget négy év múlva. Azóta a megosztottság sorra fialja a botrányokat, s az RMDSZ mindig minden cirkuszban főszerepet játszik. Ez pedig főképp abból adódik, hogy megyei pártszervezet kísérleti terepnek tekinti Köröstárkányt, ahol a fentről érkező utasítások végrehajtásának technikáját gyakorolják – a helyi közösség rovására. Amúgy azt is a nagyváradi tulipános vezérkar dönti el, hogy adott periódusban éppen ki a „jó fiú” Tárkányban, kit kell támogatni vagy ellehetetleníteni, mikor mi történjen a községben, legújabban még azt is, hogy mikor, mit és hogyan ünnepelhetnek, mikor, kire és hogyan emlékezzenek a helybéliek.
Ebben az évben már két „világraszóló” és több kisebb botrányt is sikerült kiprovokálnia a Szabó Ödön parlamenti képviselő „ügyvezette” Bihar megyei RMDSZ-nek, amely itt is, miként újabban szinte mindenütt, a református egyházat is kollaborációra utasította. Ami azért sem váltott ki különösebb önérzeteskedést az egyháziakból, mert már Tárkányban is – mint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület legtöbb eklézsiájában – a Párt és az Egyház szinte egy: a központi, megyei és helyi hatalmat megtestesítő RMDSZ változatos eszközökkel vonta befolyása alá a lelkészeket, presbitériumokat, egyéb egyházi testületeket.
Tavasszal az borzolta fel a kedélyeket Köröstárkányban – és a híradások révén az egész Kárpát-medencében –, hogy a helyi RMDSZ-vezetők az egyháztanáccsal karöltve megakadályozták egy turulszobor kihelyezését az 1919-es vérengzés áldozatainak emlékművére. Holott az eredetileg is egy turulmadaras szoborral volt elképzelve, de amikor másfél évtizede felavatták, akkor még sem a politikai helyzet nem volt kedvező, sem szobor nem állt rendelkezésre. Időközben a Pro Tharkan Egyesület kapott volna egy kétmillió forint értékű bronz turulszobrot, adományként, de az mégsem kerülhetett a helyére, mert kihelyezését a tárkányi RMDSZ-esek az egyháziakkal karöltve megfúrták. Ugyanis a világháborús emlékmű történetesen az egyházközség által betábláztatott zsebkendőnyi telken áll, a templom előtt. 1999. augusztus 15-én avatták fel annak emlékére, hogy nyolcvan évvel korábban a Köröstárkányba bevonuló román félkatonai alakulatok vérfürdőt rendeztek az addig a Székely Hadosztály védelme alatt álló lakosság soraiban. Az ártatlanul meggyilkolt közel száz férfi, nő és gyermek neve ott áll az emlékfalon, amely felerészben a Magyarok Világszövetsége költségén épült meg, a többi pénzt közadakozásból és pályázatokból teremtették elő.
Akkor még az RMDSZ is „tettestársként” tűnt fel, de a román nacionalista sajtókampány és az igazodási kényszer már megosztotta az emlékmű-állítók és emlékezők közösségét. A tulipános fennforgók félelmükben azt hangoztatták, hogy kár felszaggatni a múlt sebeit, így aztán valójában csak az RMDSZ nemzeti-polgári vonulata, az ún. belső ellenzék állt ki maradéktalanul az 1919. április 19-i magyarellenes pogrom áldozatainak és leszármazottainak tisztelete mellett. Csapó I. József szenátor, Patrubány Miklós MVSZ-alelnök, Tőkés László püspök neve fémjelezte az akciót, a végrehajtásban Gábor Ferencnek vannak elévülhetetlen érdemei, aki akkor még helyi RMDSZ-elnökként szállt szembe az akadékoskodókkal. Ő honosította meg Köröstárkányban a nagypénteki megemlékezéseket is, hiszen a tömeggyilkosság a világháború utáni első húsvét szombatján történt. Évről évre lélekmelegítő, öntudaterősítő, közösségformáló tisztelgéseknek volt helye az emlékfal és a mögötte álló református templom, s mivel húsvét mozgóünnep, senkit sem zavart, hogy a megemlékezések nem egy fix dátumhoz kötődnek, hanem a krisztusi áldozat mindenkori évfordulójához. A „Párt” azonban szekularizálni óhajtja ezt is, miként privatizálni az emlékművet, ezúttal is a református egyházközséggel együttműködve. A turulmadár kihelyezését azzal az ürüggyel akadályozták meg tavasszal, hogy a kezdeményező – ugyanaz a Gábor Ferenc, aki az emlékmű felavatását követően már le is vetette az RMDSZ-gúnyát, s manapság egy civil szervezetet vezet – nem kérte a helyi egyházi és tulipános vezetők beleegyezését, ráadásul összeszűrte a levet a Magyar Polgári Párttal is. Most, ősszel pedig az RMDSZ-esek egyszerűen a párt nevére íratták az egész emlékművet! Mondván, hogy már nemcsak az a talpalatnyi hely nem köztulajdon, amin áll s amit bekeríttettek, sőt lakattal le is zártak, hanem maga a műalkotás sem (amit annak idején ők maguk csúfoltak fürdőszobafalnak, mivel nem ők építették). Az építtetők szerint viszont az emlékmű közterületen áll, a falu főutcáján – ami igaz is –, köztulajdon (vagyis az önkormányzat leltárában szerepel) és bárkinek joga van bármikor fejet hajtani előtte.
Ebből kiderül: politikai szembenállásról is beszélhetünk, de a tény az tény: az RMDSZ mindent a magáénak tekint, s ami nem az, arra megpróbálja rátenni a kezét. Az eset súlyosságát tetézi, hogy „hivatalos átiratban” köteleznék a párt emberei a civil lakosságot arra, hogy akkor ünnepeljen és emlékezzen, amikor ők előírják. A köröstárkányiak például ne minden év nagypéntekén, a keresztény hagyományt is ápolva, hanem mindig csak április 19-én, a polgári időszámítás szerinti pogrom-évfordulón. Mert csak akkor veszik majd le a lakatot az elkerített emlékmű kapujáról…
Időközben a botrányt azzal próbálják csillapítani az RMDSZ szószólói, hogy ők csak a köz érdekében és a román törvények alapján vették a nevükre a tárkányi emlékművet, a lakat meg nem is az övék. Sőt a fejléces, pecsétes papír sem, nem is beszélve a pártutasításról, amivel kisajátították az emlékezés és tisztelgés jogát.
itthon.ma
2014. október 17.
Neptun újratöltve?
A neptuni tárgyalás felemlegetését az érintettek és támogatóik előszeretettel nevezik lerágott csontnak, s iróniával próbálják élét venni a megalapozott bírálatnak. Dacára annak, hogy ma már közöttük is akad, aki nyíltan elismeri, hogy az RMDSZ által 1996 óta folytatott politika Neptun szellemében történik. Magyarán: a neptuni tárgyalásról folyó mába nyúló vita valójában a közel két évtizede folytatott RMDSZ politika legfőbb elvi és taktikai kérdéseiről szól.
Kirakat és tényhamisítás
Az emlékezetes tárgyalás óta lassan már több idő eltelt, mint a két világháború között, felnőtt egy egész generáció, így talán nem haszontalan röviden összefoglalni az akkor történteket. Egy amerikai civil szervezet, a Project On Ethnic Relations (PER) kezdeményezésére tárgyalássorozatra került sor a kormányon levő, nyíltan magyarellenes román kommunista utódpárt és az erdélyi magyarság képviselői között. A kezdeményezés – miközben semmi érdemi gesztust nem tett az irányunkban – Románia európai tanácsi felvétele előtt alkalmat adott a hatalomnak arra, hogy kisebbségbarát, demokratikus színben tetszelegjen a Nyugat előtt. A tárgyaláson részt vevő RMDSZ-politikusok, Borbély László, Frunda György és Tokay György partnerek voltak a hamis látszatkeltésben, és nyilvánvaló módon nem képviselőték az RMDSZ autonómia-követeléseit. Belső források szerint a tárgyalás tényleges tétje az RMDSZ 1996-os kormányba emelése volt, ami később meg is történt, igaz, a másik politikai garnitúra oldalán.
Bármiről is tárgyaltak 1993 tavaszán Gerzenseeben és ugyanazon év júliusában Neptunban, súlyosan sértette az erdélyi magyarság érdekeit. Akárcsak az, hogy a világsajtóban több híradás is úgy jelenhetett meg a román hatalom engedékenységéről, toleranciájáról, hogy annak semmiféle valós alapja nem volt. Elég, ha csak a szalagcímeket említjük, annál is inkább, hogy a legtöbb emberben csak azok maradnak meg: „Románia kezdeményező lépéseket tesz a magyar kisebbség felé” (David B. Ottoway, Washington Post, 1993. április 3.); „Románok és magyarok építik a kölcsönös bizalmat” (David Binder, New York Times, 1993. július 20.). (Mindkét írás teljes fordítása olvasható a tavaly kiadott A Neptun-gate című kötetben.) Tőkés László Az RMDSZ PERe című írásában csokorba gyűjtötte a nemzetközi sajtóban a Neptun nevével fémjelzett tárgyalássorozat kapcsán megjelent híradásokat. Hadd idézzünk néhány részletet annak érzékeltetésére, mennyire jól jött a román hatalomnak a neptuni trió aktív közreműködésével biztosított ingyenreklám: „Az etnikai feszültségek enyhítése” (Plain Dealer) „a nagy létszámú romániai magyar kisebbség sorsán javítani hivatott, meglepetést jelentő egyezség született Neptunon” (George Stein, München); „A románok és a magyar kisebbség megegyezett a jogok kiszélesítésében”; „A hivatalosságok beleegyeztek a kisebbségi jogok javításába” (New York Times). Utóbbi még súlyosabb tényhamisítás.
Befeketítők
Miközben a neptuniak nem képviselőték az RMDSZ hivatalos programjának legfőbb követelését, megengedték maguknak, hogy befeketítsék és rágalmazzák a következetes autonomistákat. Cikkében David B. Ottoway idézi Tokay Györgyöt, aki így szólt Tőkés Lászlóról: „Tőkés pap, biblikusan gondolkozik és néha apokaliptikus látomásai vannak. Hibázik.” Az eltelt húsz év alatt négyszázezer lélekkel lettünk kevesebben. Hogy is állunk az apokaliptikus látomásokkal? Sajnos inkább Kasszandrát kellene emlegetnünk Tőkés László „látomásai” kapcsán. Ahogy egy székely híve másfél évtizeddel ezelőtt megfogalmazta egy fórumon: „Tőkés Lászlónak soha nincs igaza, neki mindig csak igaza volt”. Közösségünk negyedének eltűnéséről beszélünk, tíz közepes székelyföldi város lakosságáról.
Az RMDSZ hivatalos politikája azóta is változatlan. Kifelé kormányzati szinten vagy protokollumok útján hitelesíti a román hatalmat, Markó Béla által is elismerten feladva az önálló külpolitikát, aktívan segédkezve a „modellértékű román kisebbségpolitika” hazug mítoszának terjesztéséhez. Ez a politika – miként Markó Béla rámutatott tavalyi Élet és Irodalombeli esszéjében – valóban összeegyeztethetetlen a Székelyek Nagy Menetelésével. Ez a politika az autonómiát csak hivatkozási alapként használja, és mellőzi a nyomáskifejtő konfrontatív eszközöket. Ily módon a lényeget, a sorsunkat alapvetően befolyásoló, az önrendelkezést és autonómiát illető kérdések szükségszerűen kudarcra vannak ítélve.
Vissza a kezdetekhez
A PER ismét aktivizálódni készül a román–magyar viszony kezelésében. Már nyugdíjba vonult vezetője, Allen Kassof elismerte, a húsz év alatt elért eredmények gyakorlatba ültetésével gond van és „többre van szükség”. Mindez mérsékelt reményekre jogosít fel. Most más a helyzet, mint 1993-ban. Most a tárgyalásokon lényegében nincs mit veszítenünk, a román hatalmi rendszer stabilizálódott, külpolitikai síkon elérte, amit akart, elnyerte a magyarság támogatását az unióba való belépéshez, nemzetközi szinten már a kommunista utódpártot sem tekintik szalonképtelennek, világhatalmi tényezők visszhangozzák a román propagandaszólamokat a hazai kisebbségpolitika toleranciájáról és mintaértékéről. Nincs mit veszítenünk, hiszen az, ami Neptunban botrány volt – a hamis látszatteremtés, a román nemzetstratégiai érdekek kiszolgálása –, lassan két évtizede hivatalos RMDSZ-politikának számít. Ezen rontani már nem lehet.
Viszont nyerhetünk. Sőt, lehetne e tárgyalás akár fordulópont is az erdélyi magyar érdekképviselőetben, ha az RMDSZ vezetői úgy döntenének, hogy a továbbiakban a közösségi érdekek képezik politikájuk zsinórmértékét, nem pedig a klikkérdek. Nem kétséges: kevés erre az esély. De akinek tényleges célja az autonómia kivívása, mindenkoron kötelessége felmutatni a követendő utat. No meg a hajlandóságot arra, hogy még az autonómia ügyét megszámlálhatatlan alkalommal eláruló RMDSZ-szel is készek a magyar érdekek mentén történő, elvi alapú együttműködésre. Ha Kelemen Hunor komolyan gondolta mindazt, amit kampánynyitó beszédében mondott, ha az RMDSZ tényleges célja a háromszintű autonómia megteremtése, akár tabudöntögetés árán – mert, ugyebár, „tulajdonosai vagyunk ennek az országnak és nem albérlői” –, itt az alkalom ennek bizonyítására. Hic Rodos, hic salta!
A tárgyalások érdemi voltához viszont elengedhetetlen, hogy a magyar delegáció a teljes erdélyi magyar közösséget képviselője. Ehhez össze kellene hívni az erdélyi magyar egyeztető kerekasztalt, konzultálni kell az erdélyi magyar egyházakkal is. Ki kell alakítani a közös magyar álláspontot az autonómia ügyében, és azt következetesen képviselőni a készülő tárgyalásokon.
Az RMDSZ és a kormányerők tárgyalásához nincs szükség a PER-re, Neptunban olyan jól összemelegedtek az illetékesek, hogy az elmúlt húsz évben jószerivel el sem engedték egymás kezét. A neptuni hármak a maguk oldalára állították a korábban az egyensúlyozás látszatára még ügyelő Markó Bélát, és 1996 késő ősze óta együtt diktálják az irányt. Érdekes fordulata lenne a sorsnak, ha ott érne véget e szomorú korszak, ahol kezdődött: Neptunban.
Csak ügyszeretet, következetesség, s az adott szó betartása kellene hozzá.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
A neptuni tárgyalás felemlegetését az érintettek és támogatóik előszeretettel nevezik lerágott csontnak, s iróniával próbálják élét venni a megalapozott bírálatnak. Dacára annak, hogy ma már közöttük is akad, aki nyíltan elismeri, hogy az RMDSZ által 1996 óta folytatott politika Neptun szellemében történik. Magyarán: a neptuni tárgyalásról folyó mába nyúló vita valójában a közel két évtizede folytatott RMDSZ politika legfőbb elvi és taktikai kérdéseiről szól.
Kirakat és tényhamisítás
Az emlékezetes tárgyalás óta lassan már több idő eltelt, mint a két világháború között, felnőtt egy egész generáció, így talán nem haszontalan röviden összefoglalni az akkor történteket. Egy amerikai civil szervezet, a Project On Ethnic Relations (PER) kezdeményezésére tárgyalássorozatra került sor a kormányon levő, nyíltan magyarellenes román kommunista utódpárt és az erdélyi magyarság képviselői között. A kezdeményezés – miközben semmi érdemi gesztust nem tett az irányunkban – Románia európai tanácsi felvétele előtt alkalmat adott a hatalomnak arra, hogy kisebbségbarát, demokratikus színben tetszelegjen a Nyugat előtt. A tárgyaláson részt vevő RMDSZ-politikusok, Borbély László, Frunda György és Tokay György partnerek voltak a hamis látszatkeltésben, és nyilvánvaló módon nem képviselőték az RMDSZ autonómia-követeléseit. Belső források szerint a tárgyalás tényleges tétje az RMDSZ 1996-os kormányba emelése volt, ami később meg is történt, igaz, a másik politikai garnitúra oldalán.
Bármiről is tárgyaltak 1993 tavaszán Gerzenseeben és ugyanazon év júliusában Neptunban, súlyosan sértette az erdélyi magyarság érdekeit. Akárcsak az, hogy a világsajtóban több híradás is úgy jelenhetett meg a román hatalom engedékenységéről, toleranciájáról, hogy annak semmiféle valós alapja nem volt. Elég, ha csak a szalagcímeket említjük, annál is inkább, hogy a legtöbb emberben csak azok maradnak meg: „Románia kezdeményező lépéseket tesz a magyar kisebbség felé” (David B. Ottoway, Washington Post, 1993. április 3.); „Románok és magyarok építik a kölcsönös bizalmat” (David Binder, New York Times, 1993. július 20.). (Mindkét írás teljes fordítása olvasható a tavaly kiadott A Neptun-gate című kötetben.) Tőkés László Az RMDSZ PERe című írásában csokorba gyűjtötte a nemzetközi sajtóban a Neptun nevével fémjelzett tárgyalássorozat kapcsán megjelent híradásokat. Hadd idézzünk néhány részletet annak érzékeltetésére, mennyire jól jött a román hatalomnak a neptuni trió aktív közreműködésével biztosított ingyenreklám: „Az etnikai feszültségek enyhítése” (Plain Dealer) „a nagy létszámú romániai magyar kisebbség sorsán javítani hivatott, meglepetést jelentő egyezség született Neptunon” (George Stein, München); „A románok és a magyar kisebbség megegyezett a jogok kiszélesítésében”; „A hivatalosságok beleegyeztek a kisebbségi jogok javításába” (New York Times). Utóbbi még súlyosabb tényhamisítás.
Befeketítők
Miközben a neptuniak nem képviselőték az RMDSZ hivatalos programjának legfőbb követelését, megengedték maguknak, hogy befeketítsék és rágalmazzák a következetes autonomistákat. Cikkében David B. Ottoway idézi Tokay Györgyöt, aki így szólt Tőkés Lászlóról: „Tőkés pap, biblikusan gondolkozik és néha apokaliptikus látomásai vannak. Hibázik.” Az eltelt húsz év alatt négyszázezer lélekkel lettünk kevesebben. Hogy is állunk az apokaliptikus látomásokkal? Sajnos inkább Kasszandrát kellene emlegetnünk Tőkés László „látomásai” kapcsán. Ahogy egy székely híve másfél évtizeddel ezelőtt megfogalmazta egy fórumon: „Tőkés Lászlónak soha nincs igaza, neki mindig csak igaza volt”. Közösségünk negyedének eltűnéséről beszélünk, tíz közepes székelyföldi város lakosságáról.
Az RMDSZ hivatalos politikája azóta is változatlan. Kifelé kormányzati szinten vagy protokollumok útján hitelesíti a román hatalmat, Markó Béla által is elismerten feladva az önálló külpolitikát, aktívan segédkezve a „modellértékű román kisebbségpolitika” hazug mítoszának terjesztéséhez. Ez a politika – miként Markó Béla rámutatott tavalyi Élet és Irodalombeli esszéjében – valóban összeegyeztethetetlen a Székelyek Nagy Menetelésével. Ez a politika az autonómiát csak hivatkozási alapként használja, és mellőzi a nyomáskifejtő konfrontatív eszközöket. Ily módon a lényeget, a sorsunkat alapvetően befolyásoló, az önrendelkezést és autonómiát illető kérdések szükségszerűen kudarcra vannak ítélve.
Vissza a kezdetekhez
A PER ismét aktivizálódni készül a román–magyar viszony kezelésében. Már nyugdíjba vonult vezetője, Allen Kassof elismerte, a húsz év alatt elért eredmények gyakorlatba ültetésével gond van és „többre van szükség”. Mindez mérsékelt reményekre jogosít fel. Most más a helyzet, mint 1993-ban. Most a tárgyalásokon lényegében nincs mit veszítenünk, a román hatalmi rendszer stabilizálódott, külpolitikai síkon elérte, amit akart, elnyerte a magyarság támogatását az unióba való belépéshez, nemzetközi szinten már a kommunista utódpártot sem tekintik szalonképtelennek, világhatalmi tényezők visszhangozzák a román propagandaszólamokat a hazai kisebbségpolitika toleranciájáról és mintaértékéről. Nincs mit veszítenünk, hiszen az, ami Neptunban botrány volt – a hamis látszatteremtés, a román nemzetstratégiai érdekek kiszolgálása –, lassan két évtizede hivatalos RMDSZ-politikának számít. Ezen rontani már nem lehet.
Viszont nyerhetünk. Sőt, lehetne e tárgyalás akár fordulópont is az erdélyi magyar érdekképviselőetben, ha az RMDSZ vezetői úgy döntenének, hogy a továbbiakban a közösségi érdekek képezik politikájuk zsinórmértékét, nem pedig a klikkérdek. Nem kétséges: kevés erre az esély. De akinek tényleges célja az autonómia kivívása, mindenkoron kötelessége felmutatni a követendő utat. No meg a hajlandóságot arra, hogy még az autonómia ügyét megszámlálhatatlan alkalommal eláruló RMDSZ-szel is készek a magyar érdekek mentén történő, elvi alapú együttműködésre. Ha Kelemen Hunor komolyan gondolta mindazt, amit kampánynyitó beszédében mondott, ha az RMDSZ tényleges célja a háromszintű autonómia megteremtése, akár tabudöntögetés árán – mert, ugyebár, „tulajdonosai vagyunk ennek az országnak és nem albérlői” –, itt az alkalom ennek bizonyítására. Hic Rodos, hic salta!
A tárgyalások érdemi voltához viszont elengedhetetlen, hogy a magyar delegáció a teljes erdélyi magyar közösséget képviselője. Ehhez össze kellene hívni az erdélyi magyar egyeztető kerekasztalt, konzultálni kell az erdélyi magyar egyházakkal is. Ki kell alakítani a közös magyar álláspontot az autonómia ügyében, és azt következetesen képviselőni a készülő tárgyalásokon.
Az RMDSZ és a kormányerők tárgyalásához nincs szükség a PER-re, Neptunban olyan jól összemelegedtek az illetékesek, hogy az elmúlt húsz évben jószerivel el sem engedték egymás kezét. A neptuni hármak a maguk oldalára állították a korábban az egyensúlyozás látszatára még ügyelő Markó Bélát, és 1996 késő ősze óta együtt diktálják az irányt. Érdekes fordulata lenne a sorsnak, ha ott érne véget e szomorú korszak, ahol kezdődött: Neptunban.
Csak ügyszeretet, következetesség, s az adott szó betartása kellene hozzá.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. október 17.
Közsszolgálati konferencia – Fejleszti tudósítói hálózatát az MTVA
Meg kell vizsgálni, hol lehet bővíteni a Kárpát-medencei tudósítói pontokat, és jövő év végére a diaszpórában élő magyarságot is be kell vonni a hálózatba – mondta Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója pénteken Békéscsabán, a Kós Károly Kollégium őszi konferenciáján.
A vezérigazgató kifejtette: vizsgálják, hol lehet bővíteni a már meglévő, Kárpát-medencei tudósítói posztokat, illetve hol lehet újakat létesíteni. Úgy fogalmazott, reméli, jövő év végén már nem csak a Kárpát-medencében lesznek az MTVA-nak tudósítói.
A jövő feladatairól szólva hangsúlyozta: szeretnék egységesíteni, a mai kor színvonalára hozni a tudósítói hálózat technikai színvonalát. A beszerzések értéke meghaladja majd a 300 millió forintot.
Szabó László Zsolt örömmel jelentette be, hogy Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ígéretet tett arra, hogy vagy idén, vagy jövő év elején támogatni fogják ezt a törekvést.
A vezérigazgató beszélt arról, hogy 2011-ben kezdték fejleszteni a tudósítói hálózatot, jelenleg 68 hírügynökségi, tévés és rádiós tudósító dolgozik a Kárpát-medencében. Négy televízióstúdiót (Székelyudvarhelyen, Szabadkán, Kolozsváron és Dunaszerdahelyen) újítottak fel a közelmúltban, és jelenleg tervezik az ungvári stúdió megépítését.
„A technika már megvan, csak be kell szállítani Ukrajnába, bár ez nem egyszerű feladat” – közölte.
A vezérigazgató elmondta: a román tévé kivételével minden szomszédos ország közmédiumával együttműködési megállapodást kötöttek, és reményei szerint hamarosan Bukaresttel is megköthetik a szerződést. Hírfelhasználás területén együttműködés van a Kárpát-medencei írott sajtó termékek és a közmédia között, de ezt a kapcsolatot még szorosabbá szeretnék tenni a jövőben – tette hozzá.
Szabó László Zsolt szólt arról is, hogy a Sapientia Egyetemmel szorosan együttműködnek, csütörtökön írták alá a jövő évi szerződést, amelynek értelmében az egyetemről gyakornokok mehetnek az MTVA Kunigunda utcai székházába szakmai gyakorlatra, az intézmény kommunikációs képzésére pedig öt Kárpát-medencéből érkező hallgató külön keretben nyerhet felvételt.
A vezérigazgató elmondta: idén szeptemberben felmérték a határon túl élők médiafogyasztási szokásait, ebből még idén elkészül egy tanulmány is.
Szabó László Zsolt szólt arról is, hogy az MTVA-nak létrehozása óta fontos célkitűzése, hogy minden magyarhoz szóljon, bárhol is legyen a világban.(MTI), Békéscsaba
Meg kell vizsgálni, hol lehet bővíteni a Kárpát-medencei tudósítói pontokat, és jövő év végére a diaszpórában élő magyarságot is be kell vonni a hálózatba – mondta Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója pénteken Békéscsabán, a Kós Károly Kollégium őszi konferenciáján.
A vezérigazgató kifejtette: vizsgálják, hol lehet bővíteni a már meglévő, Kárpát-medencei tudósítói posztokat, illetve hol lehet újakat létesíteni. Úgy fogalmazott, reméli, jövő év végén már nem csak a Kárpát-medencében lesznek az MTVA-nak tudósítói.
A jövő feladatairól szólva hangsúlyozta: szeretnék egységesíteni, a mai kor színvonalára hozni a tudósítói hálózat technikai színvonalát. A beszerzések értéke meghaladja majd a 300 millió forintot.
Szabó László Zsolt örömmel jelentette be, hogy Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ígéretet tett arra, hogy vagy idén, vagy jövő év elején támogatni fogják ezt a törekvést.
A vezérigazgató beszélt arról, hogy 2011-ben kezdték fejleszteni a tudósítói hálózatot, jelenleg 68 hírügynökségi, tévés és rádiós tudósító dolgozik a Kárpát-medencében. Négy televízióstúdiót (Székelyudvarhelyen, Szabadkán, Kolozsváron és Dunaszerdahelyen) újítottak fel a közelmúltban, és jelenleg tervezik az ungvári stúdió megépítését.
„A technika már megvan, csak be kell szállítani Ukrajnába, bár ez nem egyszerű feladat” – közölte.
A vezérigazgató elmondta: a román tévé kivételével minden szomszédos ország közmédiumával együttműködési megállapodást kötöttek, és reményei szerint hamarosan Bukaresttel is megköthetik a szerződést. Hírfelhasználás területén együttműködés van a Kárpát-medencei írott sajtó termékek és a közmédia között, de ezt a kapcsolatot még szorosabbá szeretnék tenni a jövőben – tette hozzá.
Szabó László Zsolt szólt arról is, hogy a Sapientia Egyetemmel szorosan együttműködnek, csütörtökön írták alá a jövő évi szerződést, amelynek értelmében az egyetemről gyakornokok mehetnek az MTVA Kunigunda utcai székházába szakmai gyakorlatra, az intézmény kommunikációs képzésére pedig öt Kárpát-medencéből érkező hallgató külön keretben nyerhet felvételt.
A vezérigazgató elmondta: idén szeptemberben felmérték a határon túl élők médiafogyasztási szokásait, ebből még idén elkészül egy tanulmány is.
Szabó László Zsolt szólt arról is, hogy az MTVA-nak létrehozása óta fontos célkitűzése, hogy minden magyarhoz szóljon, bárhol is legyen a világban.(MTI), Békéscsaba
2014. október 17.
Balogh: közös ügy a Kárpát-medencei magyar oktatás ügye
Az emberi erőforrások minisztere szerint a magyar nemzetstratégia sikere nagyrészt azon múlik, hogy képesek-e a Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatás ügyét közös ügynek tekinteni.
Balog Zoltán erről pénteken Budapesten beszélt, abból az alkalomból, hogy nyolc külhoni magyar pedagógusszervezettel hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkárral és Kaposi Józseffel, az Oktatáskutató és Fejlesztési Intézet (OFI) főigazgatójával együtt.
A miniszter köszöntőjében célként jelölte meg, hogy a felsőoktatás és a köznevelés területén egységes Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatási térben gondolkodjanak, és olyan stratégiát alkossanak, amely ezt az egységet kifejezi.
Az oktatási tér egyszerre jelent együttműködést, szakmai kapcsolatokat a külhoni és a magyarországi pedagógusszervezetek között, és jelenti a kapacitások "jó használatát", ösztöndíjrendszer felépítését - mondta. Utóbbi célja diplomás magyar szakemberek képzése és erősítése, valamint az, hogy ezek a szakemberek lehetőséget lássanak a boldogulásra szülőföldjükön, még ha ez más ország területén van is.
Balog Zoltán a kölcsönösséget hangsúlyozva úgy vélekedett: a magyar nyelv megőrzését tekintve nagyon sokat lehet tanulni a külhoni pedagógusszervezetektől. A nyelvi identitás elvesztésének veszélye Magyarországon is fennáll, és nagyon fontos, hogy ne egyszerűen csak őrzés történjen, hanem a nyelvi kultúra továbbfejlesztése is megvalósulhasson - fogalmazott, hozzátéve, hogy "egymásra vagyunk utalva".
Jelezte: évente háromszáz határon túli pedagógust fogadnak, és az anyaországiak is próbálnak a külhoni területeken segítséget nyújtani. Kitért a pedagógusközösségeknek nyújtandó tankönyvtámogatásra is, és azt mondta: fontos, hogy a nemzeti tudásminimum Kárpát-medencei közös tudásminimum legyen.
Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár kiemelte: nagy pillanat ez, amikor az elmúlt huszonöt év kapcsolatrendszerét foglalják írásba. Rámutatott: a magyar nyelv a kultúra és egyúttal a magyar identitás közvetítője is, és különösen igaz ez a határon túli iskolák, pedagógusok esetében. A jövőben valódi helyzetelemzésen alapuló, tervezhető segítségnyújtás valósulhat meg az OFI közreműködésével - hangsúlyozta az államtitkár.
Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke az aláíró külhoni szervezetek nevében elmondta: az együttműködés, a külhoni pedagógusszervezetek bekapcsolása az oktatásfejlesztésbe azt jelenti, hogy kíváncsiak a véleményükre és részt vehetnek a szakmai munkában. A kisebbségben élő sem akar többet gyermekének, mint egy többségi; azt, hogy a legjobb és egyúttal megbízható, értékes tudást kaphasson élete folyamán - mondta a szövetség elnöke. A minőségre ható támogatáspolitika leghatékonyabb formája a magyar nyelvű kultúra és identitás segítése - összegzett.
Kaposi József, az OFI főigazgatója kiemelte: ahhoz, hogy tovább tudjunk létezni a Kárpát-medencében, minden erő összeadására szükség van.(MTI), Budapest
Az emberi erőforrások minisztere szerint a magyar nemzetstratégia sikere nagyrészt azon múlik, hogy képesek-e a Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatás ügyét közös ügynek tekinteni.
Balog Zoltán erről pénteken Budapesten beszélt, abból az alkalomból, hogy nyolc külhoni magyar pedagógusszervezettel hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkárral és Kaposi Józseffel, az Oktatáskutató és Fejlesztési Intézet (OFI) főigazgatójával együtt.
A miniszter köszöntőjében célként jelölte meg, hogy a felsőoktatás és a köznevelés területén egységes Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatási térben gondolkodjanak, és olyan stratégiát alkossanak, amely ezt az egységet kifejezi.
Az oktatási tér egyszerre jelent együttműködést, szakmai kapcsolatokat a külhoni és a magyarországi pedagógusszervezetek között, és jelenti a kapacitások "jó használatát", ösztöndíjrendszer felépítését - mondta. Utóbbi célja diplomás magyar szakemberek képzése és erősítése, valamint az, hogy ezek a szakemberek lehetőséget lássanak a boldogulásra szülőföldjükön, még ha ez más ország területén van is.
Balog Zoltán a kölcsönösséget hangsúlyozva úgy vélekedett: a magyar nyelv megőrzését tekintve nagyon sokat lehet tanulni a külhoni pedagógusszervezetektől. A nyelvi identitás elvesztésének veszélye Magyarországon is fennáll, és nagyon fontos, hogy ne egyszerűen csak őrzés történjen, hanem a nyelvi kultúra továbbfejlesztése is megvalósulhasson - fogalmazott, hozzátéve, hogy "egymásra vagyunk utalva".
Jelezte: évente háromszáz határon túli pedagógust fogadnak, és az anyaországiak is próbálnak a külhoni területeken segítséget nyújtani. Kitért a pedagógusközösségeknek nyújtandó tankönyvtámogatásra is, és azt mondta: fontos, hogy a nemzeti tudásminimum Kárpát-medencei közös tudásminimum legyen.
Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár kiemelte: nagy pillanat ez, amikor az elmúlt huszonöt év kapcsolatrendszerét foglalják írásba. Rámutatott: a magyar nyelv a kultúra és egyúttal a magyar identitás közvetítője is, és különösen igaz ez a határon túli iskolák, pedagógusok esetében. A jövőben valódi helyzetelemzésen alapuló, tervezhető segítségnyújtás valósulhat meg az OFI közreműködésével - hangsúlyozta az államtitkár.
Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke az aláíró külhoni szervezetek nevében elmondta: az együttműködés, a külhoni pedagógusszervezetek bekapcsolása az oktatásfejlesztésbe azt jelenti, hogy kíváncsiak a véleményükre és részt vehetnek a szakmai munkában. A kisebbségben élő sem akar többet gyermekének, mint egy többségi; azt, hogy a legjobb és egyúttal megbízható, értékes tudást kaphasson élete folyamán - mondta a szövetség elnöke. A minőségre ható támogatáspolitika leghatékonyabb formája a magyar nyelvű kultúra és identitás segítése - összegzett.
Kaposi József, az OFI főigazgatója kiemelte: ahhoz, hogy tovább tudjunk létezni a Kárpát-medencében, minden erő összeadására szükség van.(MTI), Budapest
2014. október 17.
KIFO HÍRLEVÉL I. évf. 241. szám - Hozzászólás Ambrus Attila: Lehet-e a globális érdek magyar? c. írásához
István Fülöp
Kiemelt hozzászóló, Babes-Bolyai Tudományegyetem
Na, álljunk meg egy pillanatra!
Az szép, hogy a szerző szinte szóról szóra idézi az SZNT közleményét, ha már a maszol (Új Magyar Szó) eddig elhallgatta.
Az ellenben gáz, ahogy manipulálni próbál.
Elsősorban a FPER nem egy amerikai alapítvány, hanem a nagy manipulátor Hrebengiuc által létrehozott szervezet, a célja csak a nép megtévesztése.
Másodsorban a kisebbségi jogok biztosítása nem lehet belügy, bármennyire akarja azt Hrebengiuc és magyar hangja Ambrus Attila. Az alapszerződés világosan kimondja, hogy nem az. Aki onnan vissza akar lépni, az a magyarok nyílt ellensége.
Harmadsorban: az autonómia egy teljesen reális igény, amit nem azért hangoztatunk, hogy valaki kevesebbet bár vessenek ide nekünk a románok! Azért kérjük, mert azt akarjuk, s aki a nevünkben annál kevesebbről merészel egyezkedni, az nemzetáruló, utolsó gazember. Ez legyen világos. (ÚMSZ)
Ágoston András:
Beismerés
Néhány napja Hírlevelünkben (235. szám, 2014. október 9.) megállapítottuk: a „PER a szocialista Jugoszlávia felbomlása során elsősorban a stabilitás megteremtését, illetve megtartását célozta meg”. Utaltunk arra is, hogy ez a Neptun II. Allen Kassof részvételével – lévén, hogy ez nem globális érdek – autonómiát nem eredményezhet.
Ambrus Attila, a Magyar Szó brassói tudóstója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) napilapjában az Új Magyar Szóban ezt a vélekedést megerősíti. Senki se reménykedjen, így a szerző, hogy akár az FPER el tudja hozni az autonómiát vagy hivatalossá tudja tenni a magyar nyelvet Romániában, de számos létező jog alkalmazását, újabb jogok biztosítását, a regionális nyelv elfogadását és talán még a magas fokú decentralizációt is ki tudja csikarni. Természetesen globális érdekből”. S az RMDSZ eszmei platformján állva felteszi a kérdést: De ez miért zavarna minket?
Hát ez az. A beismerés, ami zavar minket autonómiakövetelőket. De nem azért, mert Ambrus Attila ettől elérő véleményt ad közre. Ez szíve joga.
Az ellen sem tehetünk semmit, ha egy PER-szerű nagy, globalizációt szorgalmazó nemzetközi szervezet romániai fiókja, a PER nyugdíjas vezetőjével együtt, az autonómiával szemben a stabilitást, konkrétan, a régió (kikényszerített) nyugalmát részesíti előnyben.Mert így véli meghaladni a trianoni traumát. S ennek érdekében cselekszik.
De akkor, mi a teendőnk?
Látnunk kell, hogy a román politikai elit és a nemzetköziek kiválasztott partnere az RMDSZ. Semmiképpen nem lehet hát feladatunk, hogy olyan szekér után szaladjunk, amely nem vesz fel bennünket. Igaz ugyan, hogy a kisebbségi jogok biztosítása elvileg nem belügy, de kérdés, érdemes-e ezen vitatkozni egy ilyen erőspartnerrel? A NEPTUN II. egyeztetés folyamatába nem kapcsolódhatunk be. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tehetünk semmit.
A dolgunk az, hogy a tényleges autonómiáért folytatott küzdelmet ne adjuk fel. A magyar miniszterelnök beiktatását követően vállalta ezt a küzdelmet. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében (NER) azokkal a kisebbségi erőkkel, amelyekkel lehet, egyességre kell jutnunk, s az autonómiára vonatkozó nemzeti minimumot autonómiamodellbe sűrítve, nemzeti követelésünket meg kell jelenítenünk a nemzetközi politikai színtéren.
Nincs mire várni. Ha valaki nem vette volna észre, megkezdődött harc az autonómiát mellőző, együttműködésre hajlandó magyar politikai elitek integrálásáért. Erdélyben az RMDSZ, a Felvidéken a Most-Híd, a Vajdaságban pedig a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a célpont.
Ez a reális helyzet, melynek felismerése, tudatosítása nélkül nincs esélyünk tovább lépni.
A nemzeti feladatunk az, hogy a nemzetközi porondon is bebizonyítsuk, a valóban stabil társadalomfejlődés tájainkon feltételezi a kisebbségi, a magyar autonómiát.
vmdp.org.rs/index –
István Fülöp
Kiemelt hozzászóló, Babes-Bolyai Tudományegyetem
Na, álljunk meg egy pillanatra!
Az szép, hogy a szerző szinte szóról szóra idézi az SZNT közleményét, ha már a maszol (Új Magyar Szó) eddig elhallgatta.
Az ellenben gáz, ahogy manipulálni próbál.
Elsősorban a FPER nem egy amerikai alapítvány, hanem a nagy manipulátor Hrebengiuc által létrehozott szervezet, a célja csak a nép megtévesztése.
Másodsorban a kisebbségi jogok biztosítása nem lehet belügy, bármennyire akarja azt Hrebengiuc és magyar hangja Ambrus Attila. Az alapszerződés világosan kimondja, hogy nem az. Aki onnan vissza akar lépni, az a magyarok nyílt ellensége.
Harmadsorban: az autonómia egy teljesen reális igény, amit nem azért hangoztatunk, hogy valaki kevesebbet bár vessenek ide nekünk a románok! Azért kérjük, mert azt akarjuk, s aki a nevünkben annál kevesebbről merészel egyezkedni, az nemzetáruló, utolsó gazember. Ez legyen világos. (ÚMSZ)
Ágoston András:
Beismerés
Néhány napja Hírlevelünkben (235. szám, 2014. október 9.) megállapítottuk: a „PER a szocialista Jugoszlávia felbomlása során elsősorban a stabilitás megteremtését, illetve megtartását célozta meg”. Utaltunk arra is, hogy ez a Neptun II. Allen Kassof részvételével – lévén, hogy ez nem globális érdek – autonómiát nem eredményezhet.
Ambrus Attila, a Magyar Szó brassói tudóstója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) napilapjában az Új Magyar Szóban ezt a vélekedést megerősíti. Senki se reménykedjen, így a szerző, hogy akár az FPER el tudja hozni az autonómiát vagy hivatalossá tudja tenni a magyar nyelvet Romániában, de számos létező jog alkalmazását, újabb jogok biztosítását, a regionális nyelv elfogadását és talán még a magas fokú decentralizációt is ki tudja csikarni. Természetesen globális érdekből”. S az RMDSZ eszmei platformján állva felteszi a kérdést: De ez miért zavarna minket?
Hát ez az. A beismerés, ami zavar minket autonómiakövetelőket. De nem azért, mert Ambrus Attila ettől elérő véleményt ad közre. Ez szíve joga.
Az ellen sem tehetünk semmit, ha egy PER-szerű nagy, globalizációt szorgalmazó nemzetközi szervezet romániai fiókja, a PER nyugdíjas vezetőjével együtt, az autonómiával szemben a stabilitást, konkrétan, a régió (kikényszerített) nyugalmát részesíti előnyben.Mert így véli meghaladni a trianoni traumát. S ennek érdekében cselekszik.
De akkor, mi a teendőnk?
Látnunk kell, hogy a román politikai elit és a nemzetköziek kiválasztott partnere az RMDSZ. Semmiképpen nem lehet hát feladatunk, hogy olyan szekér után szaladjunk, amely nem vesz fel bennünket. Igaz ugyan, hogy a kisebbségi jogok biztosítása elvileg nem belügy, de kérdés, érdemes-e ezen vitatkozni egy ilyen erőspartnerrel? A NEPTUN II. egyeztetés folyamatába nem kapcsolódhatunk be. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tehetünk semmit.
A dolgunk az, hogy a tényleges autonómiáért folytatott küzdelmet ne adjuk fel. A magyar miniszterelnök beiktatását követően vállalta ezt a küzdelmet. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében (NER) azokkal a kisebbségi erőkkel, amelyekkel lehet, egyességre kell jutnunk, s az autonómiára vonatkozó nemzeti minimumot autonómiamodellbe sűrítve, nemzeti követelésünket meg kell jelenítenünk a nemzetközi politikai színtéren.
Nincs mire várni. Ha valaki nem vette volna észre, megkezdődött harc az autonómiát mellőző, együttműködésre hajlandó magyar politikai elitek integrálásáért. Erdélyben az RMDSZ, a Felvidéken a Most-Híd, a Vajdaságban pedig a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a célpont.
Ez a reális helyzet, melynek felismerése, tudatosítása nélkül nincs esélyünk tovább lépni.
A nemzeti feladatunk az, hogy a nemzetközi porondon is bebizonyítsuk, a valóban stabil társadalomfejlődés tájainkon feltételezi a kisebbségi, a magyar autonómiát.
vmdp.org.rs/index –
2014. október 18.
Nem ért egyet Borbély László Izsák Balázzsal
Nem kell meghívni Budapestet az autonómia-tárgyalásokra – véli Borbély László.
Az RMDSZ politikai alelnöke Marosvásárhelyen ma úgy nyilatkozott: téved Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, mikor azt állítja, hogy a magyar állam képviselőetét is meg kell hívni azokra a tárgyalásokra, melyeket az autonómia-törekvések kapcsán az erdélyi magyarság és a román állam képviselői folytatnak.
A magyar alkotmányban az szerepel, hogy Budapest felelősséggel tartozik a határon túli magyar közösségekért, azonban Orbán Viktor magyar miniszterelnök is hangsúlyozta, hogy nem kívánnak közvetlen módon beavatkozni, hanem elfogadják azt, amit az erdélyi magyarság legitim képviselőete közöl, illetve ennek törekvéseit támogatják – hangsúlyozta Borbély László, majd hozzátette: a felelősség tehát a mienk.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma
Nem kell meghívni Budapestet az autonómia-tárgyalásokra – véli Borbély László.
Az RMDSZ politikai alelnöke Marosvásárhelyen ma úgy nyilatkozott: téved Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, mikor azt állítja, hogy a magyar állam képviselőetét is meg kell hívni azokra a tárgyalásokra, melyeket az autonómia-törekvések kapcsán az erdélyi magyarság és a román állam képviselői folytatnak.
A magyar alkotmányban az szerepel, hogy Budapest felelősséggel tartozik a határon túli magyar közösségekért, azonban Orbán Viktor magyar miniszterelnök is hangsúlyozta, hogy nem kívánnak közvetlen módon beavatkozni, hanem elfogadják azt, amit az erdélyi magyarság legitim képviselőete közöl, illetve ennek törekvéseit támogatják – hangsúlyozta Borbély László, majd hozzátette: a felelősség tehát a mienk.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma
2014. október 18.
Külön keretben tanulhatna újságírást a Sapientián öt Kárpát-medencei magyar
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Kós Károly Kollégium (KKK) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem már dolgozik azon, hogy öt, az újságírás iránt érdeklődő Kárpát-medencei magyar fiatal külön keretben tanulhasson a felsőoktatási intézmény kolozsvári karán – hangzott el a KKK őszi konferenciáján pénteken Békéscsabán.
Szenkovics Dezső, a Sapientia Egyetem kari főtitkára kifejtette: még idén októberben az intézmény szenátusa elé kerül a kérdés, ezután beadják az engedélykérést a romániai Minőségbiztosítási Hivatalhoz azért, hogy külön keretben, a jelenlegi 25 helyett 30 diákot vehessenek fel a médiaszakra.
Hozzátette: ha megkapják az engedélyt, az MTVA-val és a KKK-val közösen dolgozzák ki, pontosan mely területekről és milyen feltételek mellett érkezhet az öt fiatal az elkülönített keretbe, hogy újságírást tanuljon.
A külhoni újságíróképzésről szóló kerekasztal-beszélgetésen Molnár Judit, a Hírek.sk főszerkesztője elmondta: Szlovákiában nincs újságíró-utánpótlás, ahogyan magyar nyelvű újságíróképzés se. A Selye János Egyetemen szerettek volna egy ilyet elindítani, ám akkreditációs problémák merültek fel – tette hozzá. Tavaly kezdeményezték, hogy a szlovákiai magyar fiatalok Erdélyben újságírást.
Szűcs László, a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium megálmodója arról beszélt, hogy bár évekkel korábban megszűnt a kollégium, sokan még ma is az ő papírjukkal dolgoznak a szakmában. Hangsúlyozta: a továbbképzést fontosnak tartják, ezért „valamit mindenképpen ki fogunk találni, szeretnénk folytatni”.
Szenkovics Dezső ezzel kapcsolatban kijelentette: véleménye szerint az Ady-kollégiumnak lenne létjogosultsága, ugyanis egy hiányterületet, a már szakmában dolgozók továbbképzését fedné le.
Klemm József, az Újvidéki Rádió igazgatója arról panaszkodott, hogy bár a Délvidéken erős médiaintézményeket építettek ki, nem figyeltek a továbbképzésre. Öt-tíz éven belül nagy nemzedékcsere zajlik le, és könnyen előfordulhat, hogy nem lesz magyarul tudó, képzett szakember a médiában – mondta. Hozzátette: Szabadkán és Újvidéken is kezdeményezték, hogy beinduljon a médiaszak, előbbi helyen a tanítóképző kar keretein belül. Mint mondta, reméli, hogy a kettőből legalább az egyik kezdeményezés megvalósul.
Gazsó L. Ferencnek, az MTI vezérigazgatójának – a kerekasztal-beszélgetés moderátorának – kérdésére, hogy milyen támogatást várnak el az anyaországtól, a külhoni magyar újságírók úgy válaszoltak: anyagi támogatást, a szakmai- és nyelvi továbbképzések folytatását, valamint a szakmai gyakorlat anyaországbeli biztosításának a lehetőségét. Utóbbival kapcsolatban Gazsó L. Ferenc elmondta: erre jelenleg is van lehetőség, a közmédia médiaakadémiájára is jelentkezhetnek a határon túlról az újságírás iránt érdeklődők.
MTI
Székelyhon.ro
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Kós Károly Kollégium (KKK) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem már dolgozik azon, hogy öt, az újságírás iránt érdeklődő Kárpát-medencei magyar fiatal külön keretben tanulhasson a felsőoktatási intézmény kolozsvári karán – hangzott el a KKK őszi konferenciáján pénteken Békéscsabán.
Szenkovics Dezső, a Sapientia Egyetem kari főtitkára kifejtette: még idén októberben az intézmény szenátusa elé kerül a kérdés, ezután beadják az engedélykérést a romániai Minőségbiztosítási Hivatalhoz azért, hogy külön keretben, a jelenlegi 25 helyett 30 diákot vehessenek fel a médiaszakra.
Hozzátette: ha megkapják az engedélyt, az MTVA-val és a KKK-val közösen dolgozzák ki, pontosan mely területekről és milyen feltételek mellett érkezhet az öt fiatal az elkülönített keretbe, hogy újságírást tanuljon.
A külhoni újságíróképzésről szóló kerekasztal-beszélgetésen Molnár Judit, a Hírek.sk főszerkesztője elmondta: Szlovákiában nincs újságíró-utánpótlás, ahogyan magyar nyelvű újságíróképzés se. A Selye János Egyetemen szerettek volna egy ilyet elindítani, ám akkreditációs problémák merültek fel – tette hozzá. Tavaly kezdeményezték, hogy a szlovákiai magyar fiatalok Erdélyben újságírást.
Szűcs László, a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium megálmodója arról beszélt, hogy bár évekkel korábban megszűnt a kollégium, sokan még ma is az ő papírjukkal dolgoznak a szakmában. Hangsúlyozta: a továbbképzést fontosnak tartják, ezért „valamit mindenképpen ki fogunk találni, szeretnénk folytatni”.
Szenkovics Dezső ezzel kapcsolatban kijelentette: véleménye szerint az Ady-kollégiumnak lenne létjogosultsága, ugyanis egy hiányterületet, a már szakmában dolgozók továbbképzését fedné le.
Klemm József, az Újvidéki Rádió igazgatója arról panaszkodott, hogy bár a Délvidéken erős médiaintézményeket építettek ki, nem figyeltek a továbbképzésre. Öt-tíz éven belül nagy nemzedékcsere zajlik le, és könnyen előfordulhat, hogy nem lesz magyarul tudó, képzett szakember a médiában – mondta. Hozzátette: Szabadkán és Újvidéken is kezdeményezték, hogy beinduljon a médiaszak, előbbi helyen a tanítóképző kar keretein belül. Mint mondta, reméli, hogy a kettőből legalább az egyik kezdeményezés megvalósul.
Gazsó L. Ferencnek, az MTI vezérigazgatójának – a kerekasztal-beszélgetés moderátorának – kérdésére, hogy milyen támogatást várnak el az anyaországtól, a külhoni magyar újságírók úgy válaszoltak: anyagi támogatást, a szakmai- és nyelvi továbbképzések folytatását, valamint a szakmai gyakorlat anyaországbeli biztosításának a lehetőségét. Utóbbival kapcsolatban Gazsó L. Ferenc elmondta: erre jelenleg is van lehetőség, a közmédia médiaakadémiájára is jelentkezhetnek a határon túlról az újságírás iránt érdeklődők.
MTI
Székelyhon.ro
2014. október 18.
Barcaság – szem előtt, s mégis rejtve
Veres Emese Gyöngyvér Marosvásárhelyen született, középiskolai tanulmányait Brassóban végezte (1984), 1989 és 1992 között Németországban élt, majd Budapesten az ELTE bölcsészkarán szerzett diplomát 2000-ben. Elsősorban a barcasági csángók történetét és szokásait kutatja. A Barcasági Könyvek sorozatban eddig öt kötet jelent meg, közülük kettőnek a szerzője. 2005-ben látott napvilágot a Ma leszek házadban először vendéged. Felnőtté válás a barcasági csángó gyülekezetekben című kötete, majd 2008-ban jelent meg „Mikor Oláhország háborút izene.” A barcasági csángók kálváriája című könyve.
Az általa írt, illetve a Barcasági Könyvek sorozatában megjelent munkákat forráskiadványoknak tartja. Jelenleg Magyarországon él, de kutatóként, szakíróként, újságíróként ma is a Barcaságot tekinti hazájának, rádiós műsoraiban igen markánsan jelenik meg Erdély és a Székelyföld közélete és kultúrája. Egyike azon kevés kutatóknak, akik a tíz faluban élő barcasági csángok múltját és jelenét kutatják, akiket elsősorban az evangélikus vallás tart össze, valamint a közös történelmi jobbágy sors. E kis tájegység sajátosságai, amelyek a szászokkal és a románokkal való együtt- és egymás mellett élés során alakultak ki, soha nem részesültek kellő figyelemben, holott igen értékes népi és egyházi kultúrájukat igencsak kikezdte az urbanizáció.
Ezek a települések Brassó agglomerációs övezetében helyezkednek el, olyan környezetben, amelyben igen erős a fejlődési „kitettség”, a felértékelődött ingatlanokon igen erős az átalakulási kényszer, logisztikai központok települnek le a környéken, a „rurbanizáció” során új lakóparkok épülnek, amelyek végérvényesen megváltoztatják a települések hagyományos építészeti képét, a lakosság összetételét és az életmódot.
– A Ma leszek házadban először… most új kiadásban jelent meg. Ez egy bővített változat vagy még a régi?
Az első kiadás igen hamar elfogyott. Tulajdonképpen ez volt az első bővebb kötet, amely a rendszerváltás után megjelent a barcasági csángók szokásairól. Újszerű volt a téma feldolgozása is, ráadásul egy élő egyházi szokás, amelyen mindenki részt vett, aki evangélikus. Róluk szólt, de nekik.
A gyűjtés viszont valahogy soha nem fejeződött be, így az anyag bővült. Mivel ez volt az első ilyen jellegű kötetem, az évek során a hibákat is észrevettem. Ezért gondoltam, hogy szükség lenne egy második kiadásra. Manapság azt hiszem, csodaszámba is megy a hasonló vállalkozás.
– Milyen fejezetei vannak? Egy falut érint, vagy az összeset?
– Természetesen mind a tíz barcasági csángó falut, ahogy tőlem ezt már megszokhatta az olvasóközönség. A felkészüléstől a felnőtté válást lezáró következő virágvasárnapig tart a leírás, természetesen történelmi és egyéb felekezeti vagy nemzetiségi kitekintésekkel.
– Úgy látom, hogy a barcasági emberek teljes életútját kívánod követni ebben a kutatási folyamatban. Mi lesz a következő tanulmánykötet témája?
– Most fejeztem be a disszertációmat a temetés sorsfordító rítusáról. A védésig még ezzel foglalkozom hangsúlyozottabban, aztán jön a születés és a házasság rítusa.
– Élénken foglalkoztatnak téged az erdélyi történelmi „gócpontok”. Többek között az első világháború, annak előzményei, a román-magyar konfliktus, Erdély elvesztése. Levéltárakban kutattál több országban is. Melyek a mostani témáid?
– Hogy mennyire élénken, azt néha én sem tudom megítélni, mert egyik téma a másikból következik. A román betörésre épp a konfirmáció gyűjtése közben figyeltem fel. Aztán adatközlői szövegek nyomán foglalkoztam az 1848-as eseményekkel, és így tovább. Amikor ezekről az időszakokról írok, megpróbálom holisztikusan és interdiszciplinárisan láttatni a kérdést. Nem önmagában a történelmi eseményt írom le, hanem a források mellett ott vannak a visszaemlékezések, a szájhagyomány, a sajtó és az egyházi irattár. Nyilván most hangsúlyosabb az I. világháborús témák rendezése, de egy-egy levéltárban mindig párhuzamosan futnak a keresések. Hiszen például Bécsbe nem jut el az ember lánya bármikor, így igyekszem mindent kideríteni, ami érdekel.
– A szászok sokkalta előttünk járnak önmaguk lebontásában. Milyennek látod a brassói szászok helyzetét? Tényezők-e egyáltalán manapság? És Erdélyben? Még államelnök-jelölt is felbukkant a soraikból, bár Klaus Johannis inkább most jó románként próbál viselkedni a siker érdekében…
– A szászokkal való viszonyunk, viszonyom furcsa. 1886-ig egyházszervezetileg a szász egyházhoz tartoztak a barcasági magyar gyülekezetek is. Ma már a fiatalok számára ez egy ismeretlen tény. Sőt, számukra a szászok mint nemzetiség is ismeretlen lesz lassan.
Már annyira sem érzékelik a jelenlétet, mint annak idején mi, amikor Brassóban még hallottunk német szót az utcán, tudtuk melyek a német-tagozatos iskolák. Egy-egy személyes ismeretségtől, barátságtól eltekintve azonban ezek a viszonyok az egymás mellett élés viszonyai voltak. Ha gyerekkoromból kellene említenem akár egy szász szokást is, nem tudnék. Ott voltak az orrunk előtt az emlékműveik, nem tudtuk, hogy mit ábrázolnak. A példákat sorolhatnám. Nyilván egy falusi, zártabb közösségben, ahol volt magyar és szász jelenlét, mások a példák. Városi szinten számomra csak ezek. Ennek ellenére érdekes a helyzetem. A brassói Honterus Levéltár igazgatójával, Thomas Sindilariuval való megismerkedésem óta rengeteget kutatok a levéltárban, ahol sok magyar anyag van. Még székely vonatkozású is. Részt veszek szász konferenciákon. Most épp úgy adódott, hogy az 1916-ban elmenekült szászok történeteit is én kezdtem gyűjteni, mert ők sem dolgozták fel ezeket. 2016-ra egy közös kötetet tervezünk. Ha brassói, barcasági viszonylatban nézem a dolgokat, akkor azt látom, hogy még ha el is mentek, azok, akik innen származnak és tudományos munkát folytatnak, igen erősen kötődnek Erdélyhez. Összegyűjtik az anyagokat, és Gundelsheimben létrehozták az erdélyi szász központot. Egy konkrét példát mondanék.
Amióta a román levéltárakban egyszerű a kutatás és digitalizálás, azóta a brassói állami levéltár szász anyagát módszeresen digitalizálják, és egy példány a Honterus Levéltárba kerül, egy pedig Gundelsheimba. Ezt mi is megtanulhatnánk tőlük. Bármely magyar vidékre érvényes, és csak napi 7 lej kellene. És szállott emberek, persze, akiknek ez fontos.
– A tömbmagyarság, az „anyaország” tesz-e, tehet-e valamit a barcasági csángókért? Vagy ezek a bomlási folyamatok most már megállíthatatlanok? Lásd a moldvai csángók körében lezajlott földcsuszamlás-szerű változásokat. Lásd a Gyimesek „modernizálódását”, amikor gyakorlatilag kipusztul a népi kultúra, s a korábban felgyűjtött (szellemi) hagyaték javát a centrumokból (Kolozsvár, Budapest) kell visszahonosítani.
– Ha összességében kell megválaszolnom a kérdést, akkor azt mondom, hogy nem. Egy-két esetet kivéve, amikor ott volt a magyarországi politikus (vagy azért, mert éppen Brassóból származik, és így hazahívták, vagy mert épp pürkereci gyökerei vannak), nem tudok arról, hogy odafigyelnének a vidékre. Nem élek otthon, tehát lehet, hogy rossz a meglátásom, de a gyűjtéseim is ezt támasztják elő. Hozzáteszem: erdélyi magyar politikus is igen sokáig nem figyelt a térségre. Amikor a szórvány érdekessé kezdett válni, akkor mintha hangsúlyosabbá vált volna a politikai jelenlét. A jó talán az, hogy bár érezhető a magyar pártok egymásnak feszülése ott is, de fontos ügyekben mintha össze tudnának fogni. Hangsúlyozom, ezt a kívülálló szemével látom.
Hiszen, ha otthon vagyok, akkor leginkább a gyűjtéseimmel foglalkozom, szeretnék még annyit átmenteni a szájhagyományból, az egykori emlékekből, amennyit csak lehet. A módszeres gyűjtéssel viszont az látom, hogy húsz évvel ezelőtt kellett volna ezt az utat választanom, nem pedig csak egy-egy lelkész, tanító által nagy tudásúnak minősített embert felkeresni. Akkor még sok tárgy bújt meg a házakban, ma már talán ezeknek fele sincs meg. Próbálják a viseletet visszahozni, az asszonyok varrják a ruhákat. A brassói Búzavirág tánccsoporttal rekonstruáltunk néhány táncot. Próbáljuk menteni, amit lehet, újra- és átértékelni. Inkább az a gond, hogy a megszűntek helyére nem léptek olyan szokások, amelyeket ki lehetne emelni.
És ezzel nem arra célzok, hogy mondjuk a zenében a popkultúra vette át a népdal és a néptánc helyét. Talán a lakodalom tud bizonyos értelemben mindig megújulni, mert mindig akadnak vőfélyek, szószólók, akik újabb szövegekkel állnak elő. Meghonosodtak szokások, amelyeknek nem volt előzménye, éppen ezért ezeket már nem az egykori néphagyomány felől kell vizsgálni. Építészetileg is változik a kép, nem tartják meg az oromdíszeket, eltűntek a csángó kapuk. Paradox módon ezeket a hosszúfalusi románság őrzi nekünk, mi meg vitázunk, hogy „mokánkapunak” nevezik, pedig csángó. Miközben csak beszélgetni kellene velük is. a mokán öregek el is mondják: ezeket csángók készítették, nem ők. Ők nem értettek az ácsmunkákhoz. Viszont ott is végbement egy lakosságcsere. A beköltözött honnan tudná, hogy ez nem román kapu? Elvégre csak ott látja őket. Ezt a kérdést is meg kellene tanulnunk már komplexebben nézni, és akkor talán a viszonyokon is lehetne javítani. Vagy ezek után vállaljam a megkövezést?
A beszélgetést Simó Márton készítette
A szerző október 22-én, 17 órától, a sepsiszentgyörgyi Tortoma könyvesboltban (Csíki utca 5.) találkozik olvasóival. Beszélgetőtársa Demeter László lesz. Az est plakátja ugyan a Ma leszek először házadban vendéged című kötetet emeli ki, de ez alkalommal a kiadó vezetője a többi kiadványról, és általában az általa végzett kutatásokról, eddigi életútjáról beszél. A rendezvény végén megvásárolhatók a Barca Kiadó új és régebbi kiadványai.
Veres Emese Gyöngyvér (sz. Marosvásárhely, 1966. máj. 8./ 2009-től a Barcaprint kiadó /Dunavarsány/ ügyvezetője. Magyarországon él, de hazájának a Barcaságot tekinti.
Barcasági körkép (Budapest, 1996);
Gergely napjától Péter-Pálig. Ünnepek és jeles napok a barcasági csángóknál (Szecseleváros 2002);
Ma leszek házadban először vendég. Felnőtté válás a barcasági csángó gyülekezetekben (Budapest, 2005. Barcasági Könyvek);
„Mikor Oláhország háborút izene.” A barcasági csángók kálváriája (Budapest, 2008).
Székelyhon.ro
Veres Emese Gyöngyvér Marosvásárhelyen született, középiskolai tanulmányait Brassóban végezte (1984), 1989 és 1992 között Németországban élt, majd Budapesten az ELTE bölcsészkarán szerzett diplomát 2000-ben. Elsősorban a barcasági csángók történetét és szokásait kutatja. A Barcasági Könyvek sorozatban eddig öt kötet jelent meg, közülük kettőnek a szerzője. 2005-ben látott napvilágot a Ma leszek házadban először vendéged. Felnőtté válás a barcasági csángó gyülekezetekben című kötete, majd 2008-ban jelent meg „Mikor Oláhország háborút izene.” A barcasági csángók kálváriája című könyve.
Az általa írt, illetve a Barcasági Könyvek sorozatában megjelent munkákat forráskiadványoknak tartja. Jelenleg Magyarországon él, de kutatóként, szakíróként, újságíróként ma is a Barcaságot tekinti hazájának, rádiós műsoraiban igen markánsan jelenik meg Erdély és a Székelyföld közélete és kultúrája. Egyike azon kevés kutatóknak, akik a tíz faluban élő barcasági csángok múltját és jelenét kutatják, akiket elsősorban az evangélikus vallás tart össze, valamint a közös történelmi jobbágy sors. E kis tájegység sajátosságai, amelyek a szászokkal és a románokkal való együtt- és egymás mellett élés során alakultak ki, soha nem részesültek kellő figyelemben, holott igen értékes népi és egyházi kultúrájukat igencsak kikezdte az urbanizáció.
Ezek a települések Brassó agglomerációs övezetében helyezkednek el, olyan környezetben, amelyben igen erős a fejlődési „kitettség”, a felértékelődött ingatlanokon igen erős az átalakulási kényszer, logisztikai központok települnek le a környéken, a „rurbanizáció” során új lakóparkok épülnek, amelyek végérvényesen megváltoztatják a települések hagyományos építészeti képét, a lakosság összetételét és az életmódot.
– A Ma leszek házadban először… most új kiadásban jelent meg. Ez egy bővített változat vagy még a régi?
Az első kiadás igen hamar elfogyott. Tulajdonképpen ez volt az első bővebb kötet, amely a rendszerváltás után megjelent a barcasági csángók szokásairól. Újszerű volt a téma feldolgozása is, ráadásul egy élő egyházi szokás, amelyen mindenki részt vett, aki evangélikus. Róluk szólt, de nekik.
A gyűjtés viszont valahogy soha nem fejeződött be, így az anyag bővült. Mivel ez volt az első ilyen jellegű kötetem, az évek során a hibákat is észrevettem. Ezért gondoltam, hogy szükség lenne egy második kiadásra. Manapság azt hiszem, csodaszámba is megy a hasonló vállalkozás.
– Milyen fejezetei vannak? Egy falut érint, vagy az összeset?
– Természetesen mind a tíz barcasági csángó falut, ahogy tőlem ezt már megszokhatta az olvasóközönség. A felkészüléstől a felnőtté válást lezáró következő virágvasárnapig tart a leírás, természetesen történelmi és egyéb felekezeti vagy nemzetiségi kitekintésekkel.
– Úgy látom, hogy a barcasági emberek teljes életútját kívánod követni ebben a kutatási folyamatban. Mi lesz a következő tanulmánykötet témája?
– Most fejeztem be a disszertációmat a temetés sorsfordító rítusáról. A védésig még ezzel foglalkozom hangsúlyozottabban, aztán jön a születés és a házasság rítusa.
– Élénken foglalkoztatnak téged az erdélyi történelmi „gócpontok”. Többek között az első világháború, annak előzményei, a román-magyar konfliktus, Erdély elvesztése. Levéltárakban kutattál több országban is. Melyek a mostani témáid?
– Hogy mennyire élénken, azt néha én sem tudom megítélni, mert egyik téma a másikból következik. A román betörésre épp a konfirmáció gyűjtése közben figyeltem fel. Aztán adatközlői szövegek nyomán foglalkoztam az 1848-as eseményekkel, és így tovább. Amikor ezekről az időszakokról írok, megpróbálom holisztikusan és interdiszciplinárisan láttatni a kérdést. Nem önmagában a történelmi eseményt írom le, hanem a források mellett ott vannak a visszaemlékezések, a szájhagyomány, a sajtó és az egyházi irattár. Nyilván most hangsúlyosabb az I. világháborús témák rendezése, de egy-egy levéltárban mindig párhuzamosan futnak a keresések. Hiszen például Bécsbe nem jut el az ember lánya bármikor, így igyekszem mindent kideríteni, ami érdekel.
– A szászok sokkalta előttünk járnak önmaguk lebontásában. Milyennek látod a brassói szászok helyzetét? Tényezők-e egyáltalán manapság? És Erdélyben? Még államelnök-jelölt is felbukkant a soraikból, bár Klaus Johannis inkább most jó románként próbál viselkedni a siker érdekében…
– A szászokkal való viszonyunk, viszonyom furcsa. 1886-ig egyházszervezetileg a szász egyházhoz tartoztak a barcasági magyar gyülekezetek is. Ma már a fiatalok számára ez egy ismeretlen tény. Sőt, számukra a szászok mint nemzetiség is ismeretlen lesz lassan.
Már annyira sem érzékelik a jelenlétet, mint annak idején mi, amikor Brassóban még hallottunk német szót az utcán, tudtuk melyek a német-tagozatos iskolák. Egy-egy személyes ismeretségtől, barátságtól eltekintve azonban ezek a viszonyok az egymás mellett élés viszonyai voltak. Ha gyerekkoromból kellene említenem akár egy szász szokást is, nem tudnék. Ott voltak az orrunk előtt az emlékműveik, nem tudtuk, hogy mit ábrázolnak. A példákat sorolhatnám. Nyilván egy falusi, zártabb közösségben, ahol volt magyar és szász jelenlét, mások a példák. Városi szinten számomra csak ezek. Ennek ellenére érdekes a helyzetem. A brassói Honterus Levéltár igazgatójával, Thomas Sindilariuval való megismerkedésem óta rengeteget kutatok a levéltárban, ahol sok magyar anyag van. Még székely vonatkozású is. Részt veszek szász konferenciákon. Most épp úgy adódott, hogy az 1916-ban elmenekült szászok történeteit is én kezdtem gyűjteni, mert ők sem dolgozták fel ezeket. 2016-ra egy közös kötetet tervezünk. Ha brassói, barcasági viszonylatban nézem a dolgokat, akkor azt látom, hogy még ha el is mentek, azok, akik innen származnak és tudományos munkát folytatnak, igen erősen kötődnek Erdélyhez. Összegyűjtik az anyagokat, és Gundelsheimben létrehozták az erdélyi szász központot. Egy konkrét példát mondanék.
Amióta a román levéltárakban egyszerű a kutatás és digitalizálás, azóta a brassói állami levéltár szász anyagát módszeresen digitalizálják, és egy példány a Honterus Levéltárba kerül, egy pedig Gundelsheimba. Ezt mi is megtanulhatnánk tőlük. Bármely magyar vidékre érvényes, és csak napi 7 lej kellene. És szállott emberek, persze, akiknek ez fontos.
– A tömbmagyarság, az „anyaország” tesz-e, tehet-e valamit a barcasági csángókért? Vagy ezek a bomlási folyamatok most már megállíthatatlanok? Lásd a moldvai csángók körében lezajlott földcsuszamlás-szerű változásokat. Lásd a Gyimesek „modernizálódását”, amikor gyakorlatilag kipusztul a népi kultúra, s a korábban felgyűjtött (szellemi) hagyaték javát a centrumokból (Kolozsvár, Budapest) kell visszahonosítani.
– Ha összességében kell megválaszolnom a kérdést, akkor azt mondom, hogy nem. Egy-két esetet kivéve, amikor ott volt a magyarországi politikus (vagy azért, mert éppen Brassóból származik, és így hazahívták, vagy mert épp pürkereci gyökerei vannak), nem tudok arról, hogy odafigyelnének a vidékre. Nem élek otthon, tehát lehet, hogy rossz a meglátásom, de a gyűjtéseim is ezt támasztják elő. Hozzáteszem: erdélyi magyar politikus is igen sokáig nem figyelt a térségre. Amikor a szórvány érdekessé kezdett válni, akkor mintha hangsúlyosabbá vált volna a politikai jelenlét. A jó talán az, hogy bár érezhető a magyar pártok egymásnak feszülése ott is, de fontos ügyekben mintha össze tudnának fogni. Hangsúlyozom, ezt a kívülálló szemével látom.
Hiszen, ha otthon vagyok, akkor leginkább a gyűjtéseimmel foglalkozom, szeretnék még annyit átmenteni a szájhagyományból, az egykori emlékekből, amennyit csak lehet. A módszeres gyűjtéssel viszont az látom, hogy húsz évvel ezelőtt kellett volna ezt az utat választanom, nem pedig csak egy-egy lelkész, tanító által nagy tudásúnak minősített embert felkeresni. Akkor még sok tárgy bújt meg a házakban, ma már talán ezeknek fele sincs meg. Próbálják a viseletet visszahozni, az asszonyok varrják a ruhákat. A brassói Búzavirág tánccsoporttal rekonstruáltunk néhány táncot. Próbáljuk menteni, amit lehet, újra- és átértékelni. Inkább az a gond, hogy a megszűntek helyére nem léptek olyan szokások, amelyeket ki lehetne emelni.
És ezzel nem arra célzok, hogy mondjuk a zenében a popkultúra vette át a népdal és a néptánc helyét. Talán a lakodalom tud bizonyos értelemben mindig megújulni, mert mindig akadnak vőfélyek, szószólók, akik újabb szövegekkel állnak elő. Meghonosodtak szokások, amelyeknek nem volt előzménye, éppen ezért ezeket már nem az egykori néphagyomány felől kell vizsgálni. Építészetileg is változik a kép, nem tartják meg az oromdíszeket, eltűntek a csángó kapuk. Paradox módon ezeket a hosszúfalusi románság őrzi nekünk, mi meg vitázunk, hogy „mokánkapunak” nevezik, pedig csángó. Miközben csak beszélgetni kellene velük is. a mokán öregek el is mondják: ezeket csángók készítették, nem ők. Ők nem értettek az ácsmunkákhoz. Viszont ott is végbement egy lakosságcsere. A beköltözött honnan tudná, hogy ez nem román kapu? Elvégre csak ott látja őket. Ezt a kérdést is meg kellene tanulnunk már komplexebben nézni, és akkor talán a viszonyokon is lehetne javítani. Vagy ezek után vállaljam a megkövezést?
A beszélgetést Simó Márton készítette
A szerző október 22-én, 17 órától, a sepsiszentgyörgyi Tortoma könyvesboltban (Csíki utca 5.) találkozik olvasóival. Beszélgetőtársa Demeter László lesz. Az est plakátja ugyan a Ma leszek először házadban vendéged című kötetet emeli ki, de ez alkalommal a kiadó vezetője a többi kiadványról, és általában az általa végzett kutatásokról, eddigi életútjáról beszél. A rendezvény végén megvásárolhatók a Barca Kiadó új és régebbi kiadványai.
Veres Emese Gyöngyvér (sz. Marosvásárhely, 1966. máj. 8./ 2009-től a Barcaprint kiadó /Dunavarsány/ ügyvezetője. Magyarországon él, de hazájának a Barcaságot tekinti.
Barcasági körkép (Budapest, 1996);
Gergely napjától Péter-Pálig. Ünnepek és jeles napok a barcasági csángóknál (Szecseleváros 2002);
Ma leszek házadban először vendég. Felnőtté válás a barcasági csángó gyülekezetekben (Budapest, 2005. Barcasági Könyvek);
„Mikor Oláhország háborút izene.” A barcasági csángók kálváriája (Budapest, 2008).
Székelyhon.ro
2014. október 18.
Beépíteni a helytörténetet a helyi fejlesztésbe
Helyi társadalomtörténet a helyi fejlesztés szolgálatában címmel műhelykonferenciát tartottak pénteken Szépvízen, az V. Székelyföld Napok programjának részeként. A szakmai kerekasztalra számos szakértőt hívtak meg, hogy előkészítsék a helytörténetek hasznosítását a térség fejlesztésében.
„Régóta keressük az utunkat, keressük az identitásunkat, keressük a helyi fejlesztés kitörési pontjait. Ha ebbe szakembereket vonunk be, akkor biztos, hogy sokkal sikeresebbek leszünk” – mondta el Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere a rendezvény házigazdájaként, illetve a Szépvízért Egyesület elnökeként. A helytörténet a helyi fejlesztés szolgálatában tematikájú műhelykonferenciára számos előadót meghívtak, köztük szociológusokat, társadalomkutatókat, kulturális, vidékfejlesztési valamint kommunikációs szakértőket is.
Hasznosítani a helyi történelmet
Bíró A. Zoltán, a konferencia egyik szervezője, a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának tagja elmondta, ezzel az új kezdeményezéssel összekapcsolták a helyi társadalomtörténetet az elemző politikával, szeretnék, hogy hasznosítani lehessen a helytörténetet a helyi fejlesztésekben.
„Ehhez szükség van egy módszeres, következetes helyi feltáró munkára, nemcsak a történelemben, hanem a kultúrában, és a helyi értékekben is. Többek között az emlékek, a családtörténetek, a levelek, valamint a fényképek gyűjtéséhez és hasznosításhoz szükség van külső szakemberekkel való együttműködésre” – magyarázta Bíró. Hozzátette: ezen kutatások eredményeit lehetne hasznosítani az iskolai oktatásban, a helytörténeti olvasókönyv összeállításában, illetve a település arculatépítésben és a marketingben is.
A konferencián elhangzott előadásokból egy kiadvány készül, amelyet feltehetően decemberben adnak ki és juttatnak el a székelyföldi településekre.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro
Helyi társadalomtörténet a helyi fejlesztés szolgálatában címmel műhelykonferenciát tartottak pénteken Szépvízen, az V. Székelyföld Napok programjának részeként. A szakmai kerekasztalra számos szakértőt hívtak meg, hogy előkészítsék a helytörténetek hasznosítását a térség fejlesztésében.
„Régóta keressük az utunkat, keressük az identitásunkat, keressük a helyi fejlesztés kitörési pontjait. Ha ebbe szakembereket vonunk be, akkor biztos, hogy sokkal sikeresebbek leszünk” – mondta el Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere a rendezvény házigazdájaként, illetve a Szépvízért Egyesület elnökeként. A helytörténet a helyi fejlesztés szolgálatában tematikájú műhelykonferenciára számos előadót meghívtak, köztük szociológusokat, társadalomkutatókat, kulturális, vidékfejlesztési valamint kommunikációs szakértőket is.
Hasznosítani a helyi történelmet
Bíró A. Zoltán, a konferencia egyik szervezője, a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának tagja elmondta, ezzel az új kezdeményezéssel összekapcsolták a helyi társadalomtörténetet az elemző politikával, szeretnék, hogy hasznosítani lehessen a helytörténetet a helyi fejlesztésekben.
„Ehhez szükség van egy módszeres, következetes helyi feltáró munkára, nemcsak a történelemben, hanem a kultúrában, és a helyi értékekben is. Többek között az emlékek, a családtörténetek, a levelek, valamint a fényképek gyűjtéséhez és hasznosításhoz szükség van külső szakemberekkel való együttműködésre” – magyarázta Bíró. Hozzátette: ezen kutatások eredményeit lehetne hasznosítani az iskolai oktatásban, a helytörténeti olvasókönyv összeállításában, illetve a település arculatépítésben és a marketingben is.
A konferencián elhangzott előadásokból egy kiadvány készül, amelyet feltehetően decemberben adnak ki és juttatnak el a székelyföldi településekre.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro
2014. október 18.
Merénylet Erdély gazdasága ellen (Elszámoltatná Bukarestet Szilágyi Zsolt)
A román kormánynak el kell számolnia az autópálya-építésre és infrastruktúrafejlesztésre begyűjtött különadókkal – jelentette ki tegnap Szilágyi Zsolt, az EMNP államfőjelöltje, aki élesen bírálta Bukarest nemrég közvitára bocsátott infrastruktúra-fejlesztési tervét: úgy véli, ez merénylet Erdély gazdasági felemelkedése ellen.
A nyugati cégek romániai befektetéseinek térképével igazolta, hogy elrettentő a helyzet: ezek a vállalatok – Bukarestet leszámítva – elsősorban a magyar–román államhatár közelében telepednek meg, ahol nem vagy csak alig kell igénybe venniük a romániai út- és vasúthálózatot. Szilágyi szerint az egész ország gazdasági fellendülését ássa alá az a koncepcióhiány és korrupció, amely az infrastruktúrafejlesztést az elmúlt 25 évben jellemezte. Példaként hozta fel, hogy míg Olaszországban vagy Franciaországban hárommillió euróból épül meg egy kilométer autópálya, addig Romániában az észak-erdélyi autópálya eddig megépült 52 kilométeres szakasza kilométerenként 28 millió euróba került. Az EMNP jelöltje hivatalosan is fel fogja kérni a kormányt: mutasson be részletes kimutatást arról, hogy mire költötte az úthasználati díjat, amelyet 1996 óta gyűjtenek be az autósoktól, és azt az adót, amelyet ez év áprilisától az üzemanyag árába építettek be azzal a céllal, hogy legyen pénz autópályákra. Kijelentette: Romániában vagy Brüsszelnek kellene felügyelnie az útépítéseket, vagy a történelmi régiókra kellene bízni ezek lebonyolítását. Azt is Románia működőképessége elleni merényletnek nevezte, hogy a hosszú távú infrastruktúrafejlesztési terv a létező vasútvonalak 45 százalékának a leépítésével számol. Szilágyi úgy látja, ha a pénz a régióknál maradna, Erdélynek jobb esélyei lennének saját út- és vasúthálózatának fejlesztésére.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A román kormánynak el kell számolnia az autópálya-építésre és infrastruktúrafejlesztésre begyűjtött különadókkal – jelentette ki tegnap Szilágyi Zsolt, az EMNP államfőjelöltje, aki élesen bírálta Bukarest nemrég közvitára bocsátott infrastruktúra-fejlesztési tervét: úgy véli, ez merénylet Erdély gazdasági felemelkedése ellen.
A nyugati cégek romániai befektetéseinek térképével igazolta, hogy elrettentő a helyzet: ezek a vállalatok – Bukarestet leszámítva – elsősorban a magyar–román államhatár közelében telepednek meg, ahol nem vagy csak alig kell igénybe venniük a romániai út- és vasúthálózatot. Szilágyi szerint az egész ország gazdasági fellendülését ássa alá az a koncepcióhiány és korrupció, amely az infrastruktúrafejlesztést az elmúlt 25 évben jellemezte. Példaként hozta fel, hogy míg Olaszországban vagy Franciaországban hárommillió euróból épül meg egy kilométer autópálya, addig Romániában az észak-erdélyi autópálya eddig megépült 52 kilométeres szakasza kilométerenként 28 millió euróba került. Az EMNP jelöltje hivatalosan is fel fogja kérni a kormányt: mutasson be részletes kimutatást arról, hogy mire költötte az úthasználati díjat, amelyet 1996 óta gyűjtenek be az autósoktól, és azt az adót, amelyet ez év áprilisától az üzemanyag árába építettek be azzal a céllal, hogy legyen pénz autópályákra. Kijelentette: Romániában vagy Brüsszelnek kellene felügyelnie az útépítéseket, vagy a történelmi régiókra kellene bízni ezek lebonyolítását. Azt is Románia működőképessége elleni merényletnek nevezte, hogy a hosszú távú infrastruktúrafejlesztési terv a létező vasútvonalak 45 százalékának a leépítésével számol. Szilágyi úgy látja, ha a pénz a régióknál maradna, Erdélynek jobb esélyei lennének saját út- és vasúthálózatának fejlesztésére.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 18.
Diakónia Zágonban
Ünnepélyesen megnyitották tegnap Zágonban a Diakónia Alapítvány helyi kirendeltségét. Az idős- és beteggondozást nyújtó iroda az orvosi rendelő épületében, egyelőre egy alkalmazottal működik. Személygépkocsi is rendelkezésre áll, így nemcsak zágoni, hanem papolci rászorulókon is segíthetnek. Az előzetes becslések szerint a községben 40–50 személy szorul segítségre.
Megnyitóbeszédében Kis József polgármester azt mondta: Zágon mindig élen jár az új megvalósításokban, s bár a Diakónia szolgálatának honosításával kissé elmaradtak, de pótolják a hátrányt. Az elöljáró mindenkit biztosított: nem lesz gond az új intézmény finanszírozásával, akár helyi forrásokból is előteremtik a pénzt.
A Diakónia Keresztyén Alapítvány, az Erdélyi Református Egyházkerület Szeretetszolgálatának tevékenységét Tóth Anna, a megyei szervezet vezetője ismertette. 2002-ben indult a szolgálat, református szervezet koordinálja, de hovatartozástól függetlenül minden rászorulón segítenek. Kovászna megyében ma már 54 településen dolgoznak, ebből három város. Alapápolást nyújtanak olyan személyeknek, akik nem tudnak gondoskodni magukról, orvosi szolgáltatással, kezelésekkel segítenek egészségügyi asszisztensek együttműködésben a családorvosokkal. Közösségi szolgáltatást végeznek, vizet, fát hordanak be, recepteket, gyógyszert váltanak ki, kapcsolatot tartanak az önkormányzatokkal, orvosokkal, bevásárlásban segítenek, szükség esetén ágyneműt, pizsamát biztosítanak. Mosodát is működtetnek, segédeszközöket (mankókat, tolókocsit, speciális ágyat, járókeretet) kölcsönöznek.
A zágoni irodát a papolci Veres Jolán vezeti, napi nyolcórás alkalmazásban. Örvend, hogy elkezdheti a munkát, bízik a közösségi összefogás erejében – hangoztatta a megnyitón. Ördög-Gyárfás Lajos, az alapítvány kuratóriumának elnöke saját tapasztalatát osztotta meg: egyszer mindenki saját bőrén érezheti a szolgálat szükségességét. Márton Árpád képviselő szerint az egyházi vagyonok visszaszolgáltatása hozzájárult ahhoz, hogy a felekezetek szociális kérdések megoldásában is szerepet vállalhassanak. A jelen lévő lelkészek is méltatták a szolgálat beindulását, támogatásukról biztosították a működtetőket. Beszédében Hölgyesi Pál Zsolt plébános megfogalmazta a szeretetszolgálat lényegét: szabadon, örömmel, szeretettel fordulni a beteghez, rászorulóhoz. Tamás Sándor megyeitanács-elnök az összefogás fontosságát hangsúlyozta. Szeretetszolgálat, önzetlenség, felbecsülhetetlen munka, az erőfeszítés mellett szükséges az együttműködés. A megyeháza évi 300 ezer lejjel támogatja a hasonló szolgálatokat, jövőben 20 százalékkal növelik a keretet – jelentette be.
A létesítmény megáldása, az avatószalag elvágása után a jelenlévők szemrevehették a Diakónia új kirendeltségét. Az ünnepet szeretetvendégség zárta.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ünnepélyesen megnyitották tegnap Zágonban a Diakónia Alapítvány helyi kirendeltségét. Az idős- és beteggondozást nyújtó iroda az orvosi rendelő épületében, egyelőre egy alkalmazottal működik. Személygépkocsi is rendelkezésre áll, így nemcsak zágoni, hanem papolci rászorulókon is segíthetnek. Az előzetes becslések szerint a községben 40–50 személy szorul segítségre.
Megnyitóbeszédében Kis József polgármester azt mondta: Zágon mindig élen jár az új megvalósításokban, s bár a Diakónia szolgálatának honosításával kissé elmaradtak, de pótolják a hátrányt. Az elöljáró mindenkit biztosított: nem lesz gond az új intézmény finanszírozásával, akár helyi forrásokból is előteremtik a pénzt.
A Diakónia Keresztyén Alapítvány, az Erdélyi Református Egyházkerület Szeretetszolgálatának tevékenységét Tóth Anna, a megyei szervezet vezetője ismertette. 2002-ben indult a szolgálat, református szervezet koordinálja, de hovatartozástól függetlenül minden rászorulón segítenek. Kovászna megyében ma már 54 településen dolgoznak, ebből három város. Alapápolást nyújtanak olyan személyeknek, akik nem tudnak gondoskodni magukról, orvosi szolgáltatással, kezelésekkel segítenek egészségügyi asszisztensek együttműködésben a családorvosokkal. Közösségi szolgáltatást végeznek, vizet, fát hordanak be, recepteket, gyógyszert váltanak ki, kapcsolatot tartanak az önkormányzatokkal, orvosokkal, bevásárlásban segítenek, szükség esetén ágyneműt, pizsamát biztosítanak. Mosodát is működtetnek, segédeszközöket (mankókat, tolókocsit, speciális ágyat, járókeretet) kölcsönöznek.
A zágoni irodát a papolci Veres Jolán vezeti, napi nyolcórás alkalmazásban. Örvend, hogy elkezdheti a munkát, bízik a közösségi összefogás erejében – hangoztatta a megnyitón. Ördög-Gyárfás Lajos, az alapítvány kuratóriumának elnöke saját tapasztalatát osztotta meg: egyszer mindenki saját bőrén érezheti a szolgálat szükségességét. Márton Árpád képviselő szerint az egyházi vagyonok visszaszolgáltatása hozzájárult ahhoz, hogy a felekezetek szociális kérdések megoldásában is szerepet vállalhassanak. A jelen lévő lelkészek is méltatták a szolgálat beindulását, támogatásukról biztosították a működtetőket. Beszédében Hölgyesi Pál Zsolt plébános megfogalmazta a szeretetszolgálat lényegét: szabadon, örömmel, szeretettel fordulni a beteghez, rászorulóhoz. Tamás Sándor megyeitanács-elnök az összefogás fontosságát hangsúlyozta. Szeretetszolgálat, önzetlenség, felbecsülhetetlen munka, az erőfeszítés mellett szükséges az együttműködés. A megyeháza évi 300 ezer lejjel támogatja a hasonló szolgálatokat, jövőben 20 százalékkal növelik a keretet – jelentette be.
A létesítmény megáldása, az avatószalag elvágása után a jelenlévők szemrevehették a Diakónia új kirendeltségét. Az ünnepet szeretetvendégség zárta.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 18.
Ha elmentetek...
Szomorú írás: de ha elmentetek, hát el. Hát elmentek. Ha el, hát el. B. elment: válogatott csapatkapitány volt. K. elment: kávéházai voltak, és jó ember volt. S. is elment: tanár volt, nevelő, és elment. L. is elment: sportoló volt, bajnok és jó barát. Sz. is elment, M. is elment, ha elmentek, hát elmentek. Barátaim. És még sokan mások. Barátnőim is.
Nem messze, csak ide Londonba, Brüsszelbe, Hamburgba, Melbournebe, Calgaryba. Aki csak az Anyaországba ment – mondjátok, Barátaim, nektek mitől Anya, ha elmentetek? –, azokkal még köszönünk néha. Mégis közelebb van. Pedig oda is elmentetek, sokan. Néha szeretnék az egészségetekre inni, koccintani.
De kivel? Vagyunk még páran. Még. De úgy valahogy, hogy aki van, az sincs. Aki itthon maradt, van még egy kis birodalom, rendszerint falun, talán ez a jövő. Ott még meg lehet élni. Talán. Még. Velük ritkán találkozom, olyankor koccintok. Rátok is, akik elmentetek. Amíg emlékezünk rátok. Még. De lassan már egymásra sem. Nézem ezt a kicsi várost itt, a Kárpátok kanyarjában, ezt szerettük, itt éltünk, itt élünk páran, nélkületek. Még. Nekem még van egy falatnyi hazám itt. Egy kicsi szerkesztőség, egy kicsi kávéház. Olyan, amilyen: de itt vagyok vele. És néha Rátok gondolok, akik elmentetek: és nem tudom, kinek volt igaza. Bizonyosan megvolt rá minden okotok. Bizonyosan jobban éltek most. És bizonyos vagyok benne: nem éltek jobban. Aki a nélkülözés elől menekül el, abban megmarad a nélkülözés alakú űr. Lehetnek új barátok, lehet font, dollár, euró és jen: soha nem szabadultok a haza képzete elől. Nehéz és kissé közhelyes ez a mondat: de ismerlek Benneteket: még. Még. Ti nagyon jól tudjátok, mert ezért mentetek el: aki itthon maradt, annak nehezebb. És persze könnyebb is, mert itthon van. Igen, én is gyáva voltam, naiv, kényelmes: mert itthon maradtam, és most itt ülök néha a Petőfi utcában, és vasárnaponként már annak örülök, ha Mariusszal és Liviuval kávézom: mert jó emberek, csak éppen nem a sajátjaim. De jó velük itthon, mert itthon vagyok: még. Még. Nélkületek már nem sokáig. Mert amikor elmentetek, nemcsak magatok jobbik felét hagytátok el: hanem minket is. Engem is. A sok „engemet”, akiket fel lehet hívni telefonon, egyre ritkábban: de néha-néha mégis. Még. De ez nem szemrehányás, és nem is önfelmentés. Könnyű volna erre kihegyezni a dolgokat, és valami frappáns befejezést adni ennek az írásnak, amiről magam sem tudom, mi az: meg tudnám tenni, íróember vagyok. Még. De nem. Együtt éltem, együtt ittam, együtt ettem és együtt laktam Veletek. Még mindig hiányoztok. Még. Hiányoznak a barátok, a harcostársak, kissé megvisel az, hogy lassan még van amiért, de nincs akiért harcolni. Most már fontosabb a feleségem, a macskám és az eltett vegyes savanyúság, mert ezek, amiben feltétlenül megbízhatok. Egyelőre. Még. Vagy már.
György Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Szomorú írás: de ha elmentetek, hát el. Hát elmentek. Ha el, hát el. B. elment: válogatott csapatkapitány volt. K. elment: kávéházai voltak, és jó ember volt. S. is elment: tanár volt, nevelő, és elment. L. is elment: sportoló volt, bajnok és jó barát. Sz. is elment, M. is elment, ha elmentek, hát elmentek. Barátaim. És még sokan mások. Barátnőim is.
Nem messze, csak ide Londonba, Brüsszelbe, Hamburgba, Melbournebe, Calgaryba. Aki csak az Anyaországba ment – mondjátok, Barátaim, nektek mitől Anya, ha elmentetek? –, azokkal még köszönünk néha. Mégis közelebb van. Pedig oda is elmentetek, sokan. Néha szeretnék az egészségetekre inni, koccintani.
De kivel? Vagyunk még páran. Még. De úgy valahogy, hogy aki van, az sincs. Aki itthon maradt, van még egy kis birodalom, rendszerint falun, talán ez a jövő. Ott még meg lehet élni. Talán. Még. Velük ritkán találkozom, olyankor koccintok. Rátok is, akik elmentetek. Amíg emlékezünk rátok. Még. De lassan már egymásra sem. Nézem ezt a kicsi várost itt, a Kárpátok kanyarjában, ezt szerettük, itt éltünk, itt élünk páran, nélkületek. Még. Nekem még van egy falatnyi hazám itt. Egy kicsi szerkesztőség, egy kicsi kávéház. Olyan, amilyen: de itt vagyok vele. És néha Rátok gondolok, akik elmentetek: és nem tudom, kinek volt igaza. Bizonyosan megvolt rá minden okotok. Bizonyosan jobban éltek most. És bizonyos vagyok benne: nem éltek jobban. Aki a nélkülözés elől menekül el, abban megmarad a nélkülözés alakú űr. Lehetnek új barátok, lehet font, dollár, euró és jen: soha nem szabadultok a haza képzete elől. Nehéz és kissé közhelyes ez a mondat: de ismerlek Benneteket: még. Még. Ti nagyon jól tudjátok, mert ezért mentetek el: aki itthon maradt, annak nehezebb. És persze könnyebb is, mert itthon van. Igen, én is gyáva voltam, naiv, kényelmes: mert itthon maradtam, és most itt ülök néha a Petőfi utcában, és vasárnaponként már annak örülök, ha Mariusszal és Liviuval kávézom: mert jó emberek, csak éppen nem a sajátjaim. De jó velük itthon, mert itthon vagyok: még. Még. Nélkületek már nem sokáig. Mert amikor elmentetek, nemcsak magatok jobbik felét hagytátok el: hanem minket is. Engem is. A sok „engemet”, akiket fel lehet hívni telefonon, egyre ritkábban: de néha-néha mégis. Még. De ez nem szemrehányás, és nem is önfelmentés. Könnyű volna erre kihegyezni a dolgokat, és valami frappáns befejezést adni ennek az írásnak, amiről magam sem tudom, mi az: meg tudnám tenni, íróember vagyok. Még. De nem. Együtt éltem, együtt ittam, együtt ettem és együtt laktam Veletek. Még mindig hiányoztok. Még. Hiányoznak a barátok, a harcostársak, kissé megvisel az, hogy lassan még van amiért, de nincs akiért harcolni. Most már fontosabb a feleségem, a macskám és az eltett vegyes savanyúság, mert ezek, amiben feltétlenül megbízhatok. Egyelőre. Még. Vagy már.
György Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 18.
Vári Attila mesél,
ahogyan tegnap, ahogyan negyvenöt éve, amikor nem lévén nála elbeszélése kézirata, egy találkozón személyazonosságiját tartva maga elé mondotta elbűvölő történetét, mintha olvasta volna, szerencsére kívülről tudta.
Most, a Székely Könyvtárban újra megjelenő, 1970 és 1978 között íródó regénye, a „beszélő” című Volt egyszer egy város ürügyén arról mesél, hogy amikor írni kezdte, boldogult úrfi korában, már sejtette, hogy igen, ez fog történni! Igen, városaink eltűnnek, áttűnnek valami másba, megváltozik hol volt, hol nem volt otthonos hangulatuk, etnikai összetételük, s a végén már csak a mi emlékezetünkben, homályos emlékeinkben élnek majd.
Feltette magának akkor a kikerülhetetlen kérdést: joga van-e megírni bénító vízióit? De igen hamar rájött, itt áll, és másként nem tehet – és megírta. A könyv története is megérne egy misét, szerepel az előhangban, bárki elolvashatja, mi történt a sokat próbált kézirattal, amíg megírása után majdnem kilenc évvel, 1986-ban a Szépirodalmi Könyvkiadónál végre megjelent. S akkor már a jóslat is beigazolódni látszott. Arról is mesélt Vári ezen az estén, eljő az emlékezés ideje, és mi emlékezünk, hogy 1989 decemberének vészterhes napjaiban jelent meg újra elhagyott hazájában, ami a honunk is volt, meg nem is! (Vö. bozgor, azaz hazátlan, ahogyan nem túlságosan dicsérően, a többségi nemzet időnként türelmüket elveszítő fiai és leányai neveztek.) Elment Bukarestbe. Nézte és filmezte a forradalom eseményeit s végül felült egy vonatra. Hálókocsi – adalék a levantei elmebajhoz – nem volt, ott elbújhattak volna a terroristák. Nézte az elúszó tájat, és akkor ötlött fel benne ama régi terve, amely kilenc esztendőt rabolt el életéből, az Orbán Balázs nyomában című filmsorozata. El is készült, ha nem is olyan lett egészen, amilyennek szerette volna, de a hatszáz perces utazás végig a Székelyföldön, Orbán Balázs nyomában így is egészen páratlan dokumentum. Ezt már mi tesszük hozzá, Vári fásultan arról beszél, hogy a romlás, városaink és világunk átváltozása valami mássá – változatlanul tovább tart. Nincs megállás. Váratlanul feláll, kimegy cigarettázni, tévésként szól vissza, tudja, egy sorozat is negyven-negyvenöt percig tart, különben is beszélgethetünk tovább, baráti körben, önfeledten. Visszajön és dedikálja könyveit. Az önfeledt mesélés tovább tart, nem lehet soha vége.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
ahogyan tegnap, ahogyan negyvenöt éve, amikor nem lévén nála elbeszélése kézirata, egy találkozón személyazonosságiját tartva maga elé mondotta elbűvölő történetét, mintha olvasta volna, szerencsére kívülről tudta.
Most, a Székely Könyvtárban újra megjelenő, 1970 és 1978 között íródó regénye, a „beszélő” című Volt egyszer egy város ürügyén arról mesél, hogy amikor írni kezdte, boldogult úrfi korában, már sejtette, hogy igen, ez fog történni! Igen, városaink eltűnnek, áttűnnek valami másba, megváltozik hol volt, hol nem volt otthonos hangulatuk, etnikai összetételük, s a végén már csak a mi emlékezetünkben, homályos emlékeinkben élnek majd.
Feltette magának akkor a kikerülhetetlen kérdést: joga van-e megírni bénító vízióit? De igen hamar rájött, itt áll, és másként nem tehet – és megírta. A könyv története is megérne egy misét, szerepel az előhangban, bárki elolvashatja, mi történt a sokat próbált kézirattal, amíg megírása után majdnem kilenc évvel, 1986-ban a Szépirodalmi Könyvkiadónál végre megjelent. S akkor már a jóslat is beigazolódni látszott. Arról is mesélt Vári ezen az estén, eljő az emlékezés ideje, és mi emlékezünk, hogy 1989 decemberének vészterhes napjaiban jelent meg újra elhagyott hazájában, ami a honunk is volt, meg nem is! (Vö. bozgor, azaz hazátlan, ahogyan nem túlságosan dicsérően, a többségi nemzet időnként türelmüket elveszítő fiai és leányai neveztek.) Elment Bukarestbe. Nézte és filmezte a forradalom eseményeit s végül felült egy vonatra. Hálókocsi – adalék a levantei elmebajhoz – nem volt, ott elbújhattak volna a terroristák. Nézte az elúszó tájat, és akkor ötlött fel benne ama régi terve, amely kilenc esztendőt rabolt el életéből, az Orbán Balázs nyomában című filmsorozata. El is készült, ha nem is olyan lett egészen, amilyennek szerette volna, de a hatszáz perces utazás végig a Székelyföldön, Orbán Balázs nyomában így is egészen páratlan dokumentum. Ezt már mi tesszük hozzá, Vári fásultan arról beszél, hogy a romlás, városaink és világunk átváltozása valami mássá – változatlanul tovább tart. Nincs megállás. Váratlanul feláll, kimegy cigarettázni, tévésként szól vissza, tudja, egy sorozat is negyven-negyvenöt percig tart, különben is beszélgethetünk tovább, baráti körben, önfeledten. Visszajön és dedikálja könyveit. Az önfeledt mesélés tovább tart, nem lehet soha vége.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)