Nyirő József újratemetésének megakadályozásáról beszélt a romániai holokauszt évfordulóján a román külügyminiszter
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író szülőföldjén való újratemetésének megakadályozását hozta példaként Titus Corlatean román külügyminiszter szerdán arra, hogy a román kormány eltökélt az antiszemita eszmék elutasításában.
A román diplomácia vezetője a romániai holokauszt kezdetének 73. évfordulója alkalmából a bukaresti parlament épületében rendezett emlékülésen beszélt a Nyirő-ügyről.
"Románia nem fogja megengedni, hogy olyan eszméket, politikai nézeteket és jelképeket hozzanak be területére egy szomszédos országból, amelyek szerintünk a múlthoz tartoznak. A román állam nem fogadja el mindazt, amit egy szélsőjobboldali, fasiszta, antiszemita és románellenes író romániai újratemetése jelképezne" - idézte a román diplomácia vezetőjét a Mediafax hírügynökség.
Nyirő József szülőföldjén való újratemetését a román hatóságok 2012-ben megakadályozták, mivel szerintük az író antiszemita, fasiszta eszméket képviselőt. Az újratemetés előkészítésében - kegyeleti okokra, Nyirő József végakaratára és írói érdemeire hivatkozva - az Országgyűlés Hivatala szervezői szerepet vállalt.
"Romániát aggasztja, hogy az európai társadalom egy részében és közvetlen szomszédságában is újra megjelent az idegengyűlölet, rasszizmus és antiszemitizmus" - jelentette ki Corlatean a romániai holokauszt évfordulóján. A rendezvényen a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) küldöttsége is részt vett. A 31 tagot és 10 megfigyelő országot tömörítő szervezetnek jövőre ismét Magyarország látja el a soros elnökségét.
Romániában azért jelölték ki október 9-ét a holokauszt emléknapjává, mert 1941-ben ezen a napon kezdődött a bukovinai zsidók deportálása. A román állam csak a kétezres évek elején ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette kormány felelős volt több mint negyedmillió zsidó megöléséért az 1941-44-es időszakban. A bukaresti vezetők korábban tagadták a romániai holokausztot, és kizárólag Magyarország felelősségét hangoztatták az észak-erdélyi területekről deportált zsidók vonatkozásában.
A szerdai, bukaresti megemlékezés délután a Holokauszt Emlékműnél rendezett koszorúzással kezdődött, ahol Dean Thompson, az Egyesült Államok bukaresti külképviselőetének megbízott vezetője rámutatott: a második világháború előtt még több mint 700 ezer zsidó élt Romániában, mára pedig kevesebb mint négyezren maradtak. Úgy vélte, el kell mondani az iskolákban a gyerekeknek a nyers igazságot az Antonescu-rezsim több mint negyedmillió áldozatot követelő népirtásáról, hogy az soha többé ne ismétlődhessen meg.(MTI), Bukarest

Vásárhelyen mikor lesz?
Konzulátus a Szörényi Bánságban
Magyar tiszteletbeli konzulátust avattak fel kedden a Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin). A képviselőetet az évtizedek óta a Duna-parti városban élő Molnár Endre vállalkozó vezeti. A terület utoljára Mátyás király idejében tartozott a Magyar Királysághoz, Szörényi Bánság néven.
„Igyekszünk az egész országban biztosítani a konzuli érdekvédelmet. Megnyílt a Bulgária és Románia közötti Vidin–Calafat Duna-híd, és nagyon megnőtt az átmenő kereskedelmi forgalom, illetve a turizmus is a Vaskapu környékén, a régi Bánságnak ezen a déli részén, Herkulesfürdő és Mehádia környékén” – magyarázta Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet, hogy mi indokolja a szörényvári képviselőet megnyitását.
Molnár Endre köztiszteletnek örvendő, jó kapcsolatokkal rendelkező, a helyi és országos politikában is jártas vállalkozó, a Tropical szálloda tulajdonosa – mutatta be a tiszteletbeli konzult a nagykövet. Az olténiai megyék (Dolj, Gorj, Mehedinți, Olt, Vâlcea) tartoznak az új konzuli területhez, amelyek távol esnek a hagyományos magyar misszióktól. Molnár az MTI-nek elmondta: már azelőtt, hogy kinevezték volna tiszteletbeli konzullá, és kihelyezték volna a magyar címert és zászlót az irodára, öntevékenyen eljárt bajbajutott magyar turisták és kamionosok ügyében, akik hozzá fordultak segítségért.
Magyarországnak Jászvásárban és Konstancán van még tiszteletbeli konzuli irodája Romániában. A temesvári képviselőet jelenleg nem működik, mert még nem nevezték ki a közelmúltban elhunyt Pánczél Zoltán tiszteletbeli konzul utódját.
Az MTI érdeklődésére, hogy van-e valamilyen fejlemény a Marosvásárhelyre tervezett, a csíkszeredai főkonzulátushoz tartozó konzuli iroda ügyében, amelynek a megnyitásához a román fél nem járult hozzá, Zákonyi Botond annyit mondott: „Reméljük, hogy felismerik: a magyar diplomáciai jelenlét bővülése elősegíti a két ország közötti kapcsolatok élénkülését mind gazdasági, mind kereskedelmi, turisztikai és kulturális területen, ami mindkét félnek fontos”. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ez ma háborús uszítás
Ellenünk masíroznak a katonák – így kezdi a marosorbói események 70. évfordulóján tartott megemlékezést beharangozó cikkét a magát legolvasottabb Maros megyei napilapként számon tartó Népújság főszerkesztője, Karácsonyi Zsigmond. A 8. SS lovas-hadosztály és a 4. román hadsereg közt heteken át tartó, becslések szerint 11 ezer áldozatot követelő ütközetekről évről évre megemlékeznek a helyiek és az önkormányzat képviselői, idén Marosvásárhely teljes főterét lezárták a tiszteletadás idejére.
Hivatalosan a marosorbói volt az Észak-Erdély felszabadításáért, visszavételéért folytatott küzdelmek legnagyobb összecsapása. Már az igék használatával is bajban van az ember, mert a történelem értelmezése ma nálunk még érzelmi kérdés, sokkal inkább függ etnikai hovatartozástól, mintsem a tények rekonstrukciójának szándéka vezérli. A kegyelet azonban szigorú, 11 ezer ember halálát csak egyetlen igével lehet leírni: mészárlás, amelyre csak tisztelettel és együttérzéssel lehet emlékezni. Ezt vonja kétségbe Karácsonyi Zsigmond cikkében, amikor azt állítja, hogy a katonai tisztelgés ellenünk - magyarok ellen - való masírozás. Valóban? Hogyan kellene-lehetne emlékezni másképp? A cél, emeli ki a cikkíró a megbékélés lenne, ezt pedig – állítja – nem szolgálják az ilyen, Marosvásárhely főterén zajló demonstratív ünnepségek. Azért nem, írja, mert a magyaroknak nem tudják megbocsátani a bécsi döntést és az átmeneti magyar világot. Ilyen egyszerűek lennének a történelmi összefüggések? Valóban a bécsi döntés ára lenne az a 11 ezer ember, akit Marosorbón lemészároltak? Ha ezeket az eseményeket ilyen logika mellett rendeljük egymás mellé, akkor remény sincs a megbékélésre. Sok román kapott kárpótlást Magyarországról a kilencvenes években – emlékeztet a szerző – akkor tehát a halottak emlékével kvittek vagyunk?
Hiába emlegeti Karácsonyi példaként a normandiai partraszállásra való megemlékezés, ezek szerint egyáltalán nem érti az oly sokszor emlegetett francia-német megbékélési modellt sem. Ha az emlékezést fenyegetésként értelmezi, az azt jelenti, hogy az általa képviselőt szemlélet szerint ott rekedtünk két frontvonal mögött, egy szovjet-román és egy német-magyar lövészárokban, és amit megélünk, az csupán időszakos tűzszünet. Valahol a lelkünk végén pedig várjuk a háború másik végét – ez derül ki ebből a szövegből. Ne vonuljanak Románia katonái Románia felségjeleivel az utcára megemlékezni, mert az minket gyaláz - tanácsolja. De mit mondjunk akkor, amikor mi (magyarok) vonulunk, a saját zászlóinkkal, a saját hagyományőrző egyenruhás játék-katonáinkkal ugyanennek a Marosvásárhelynek a főterén? A frontvonal felénk eső oldalán ez kisebbségi jogérvényesítésnek és identitásőrzésnek minősül. Így folyik ez ma Marosvásárhelyen, és Székelyföld szerte a szimbolikus háború.
Mondhatnánk, hogy amit Karácsonyi Zsigmond állít az kicsinyes, szűklátókörű, kegyeletsértő, saját áldozataink nem értése és megtagadása. De nem csak erről van szó. Marosvásárhelyen az 1990-es események után leírni, hogy magyarok ne menjenek utcára az nyílt uszítás, pánikkeltés, az öntudatos magyar közösségi jelenlét aláásása.
Anyai nagybátyám, Kovács Ignác valahol Szászrégen és Marosorbó között tűnt el nyomtalanul 1944-ben. Szülei életük végéig várták, naponta terített asztallal a hazatértét. Lehet, hogy csontjain naponta áthajtok a valamikori harcmezőkön áthaladva a Maros megyei utakon. 1990-ben barátaim sérültek meg, szereztek életre szóló lelki és fizikai sérüléseket. Így tehát nem mondhatok mást: Karácsonyi Zsigmond felelőtlen és méltánytalan szöveget közölt. Méltányos lenne, ha levonná főszerkesztőként a következtetéseket.
Parászka Boróka
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Ambrus Attila: Mennyire fekete a balkáni ördög
A megoldás izgalmasabb, mint a probléma maga.
Ez a mondat még a szombati, brassópojánai román–magyar PER-eskedés hivatalos megnyitása előtt hangzott el a vitát moderáló Paul Ricker nagykövet.
A keresztényhavasi üdülőhelyen másodszor találkoztak a román és erdélyi magyar politikusok, hogy áttekintsék a többség–kisebbség viszonyát, felleltározzák az elért eredményeket, emlékeztessenek a többség be nem váltott ígéreteire (köztük az 1918. december elsején vállalt önrendelkezési ajánlatra), vázolják, melyek azok a kisebbséget hátrányosan érintő kérdések, amelyek válaszra, illetve azonnali megoldásra várnak. A 2013 óta jószerint félbeszakadt román–magyar párbeszéd újrafelvételét az amerikai civilszervezet, a Project for Etnic Relation (PER) utódja, a Friends of Project for Etnic Relation (FPER) kezdeményezte. A dialógust az FPER szakértői moderálták.
A júniusi, illetve a múlt hét végi találkozó egyáltalán nem volt titkos, csak viszonylag zárt. (A találkozóról június 25-én írtam a maszol.ro-n.) Mivel az amerikai civilszervezet elnökének, Allan H. Kassofnak az az elve, hogy csak az őszinte vita vezethet valamelyes eredményre, s az állandó választási kampány szindrómától szenvedő politikus a nagy nyilvánosság előtt hajlamossá válik az őszintétlenségre, ezért nem a sajtósok hada előtt kell a disputának zajlania. Azonban nem a nyilvánosság teljes kizárásával, ezért hívtak meg egy magyar és egy román újságírót is, hadd legyenek a tanúi, krónikásai a PER-eskedésnek.
Miután Allan H. Kassof – jó taktikai érzékkel – a pojánai vita után ellátogatott Háromszékre, már az erdélyi magyar média is felfigyelt arra, amit már júniusban is megírtam, hogy újraindult a párbeszéd a román és az erdélyi magyar politikusok közt. Sokan – a mára már megszokott, tizenkilencedik század forradalmi sajtójára jellemző tragikus pátosszal – Neptun szellemének eljövésével kezdtek el riogatni, árulást kiáltottak, kárhoztatták a kompromisszumoktól terhes politizálást. Mások a racionalitás álarca mögül azt firtatták, miért csak az RMDSZ politikusait hívták meg, s azt állították, hogy az RMDSZ erdélyi magyar versenypártjai képviselőinek is jelen kellene lenniük a tárgyalásokon.
Nos, a brassó-pojánai párbeszéd kezdeményezőit és szorgalmazóit a praktikusság elve vezérli. Törvényi garanciákkal akarják szavatolni azokat a kisebbségi jogokat, amelyeket az erdélyi magyarság követel, kér s a politikai hatalom is teljesíthetőként elfogad. Ezt a garanciát azok nyújthatják, akik törvényhozók, azaz parlamenti pártok. Azok, akik számára a probléma maga nem okoz nagyobb izgalmat és esélyt, mint a megoldás. Ezért hívták meg a szociáldemokrata, a nemzeti liberális és a demokrata liberális párt magasrangú politikusait is. Ezért nem hívták meg az Erdélyi Magyar Néppártot vagy a Magyar Polgári Pártot. És talán azért sem, mert az EMNP évek óta a Bukarestet kikerülő nemzeti politizálás híve. Toró T. Tibor pártelnök így nyilatkozott két éve: „Az erdélyi magyarság körülbelül 80 százaléka azt gondolja – ezért nem hibás, ezt tömték a fejébe több mint két évtizeden keresztül –, a politika abból áll, hogy Bukarestben meg kell kötni minden lehető és lehetetlen kompromisszumot, bele kell merülni a bukaresti politikai élet sűrűjébe, azonosulni velük, kicsi pénzeket, engedménymorzsákat megszerezni, hazahozni, és ezekkel az eredményekkel elnyerhető a következő mandátum.”
Az EMNP politikai filozófiáját természetesen Allan H. Kassofék is ismerik, ezért nem invitálják meg képviselőit arra a párbeszédre, amelynek célja nem a steril politikai vita, hanem a kézzelfogható eredmények elérése a kisebbségvédelem terén, s amelynek az elérhetőségét a bukaresti törvényhozásban és a kormányban látják.
Az EMNP-nek, az SZNT-nek pedig a maga választotta úton haladva kell bizonyítania, a többség nélkül vagy a többség ellenében is lehet kisebbségi jogokat kivívni. Noha a székelyek nagy menetelésébe magunk is belefogóztunk, ma úgy érezzük, egy lépéssel sem kerültünk közelebb, még a decentralizációhoz sem, nemhogy az autonómiához.
Mint tanú és krónikás bizonyíthatom, hogy a brassópojánai dialógus – noha indulatmentesen zajlott – nem volt politikai flört. Az erdélyi magyar politikusok kendőzetlenül beszéltek a kisebbségi jogok csorbulásáról és határozottan kérték a már elfogadott törvények betartását. Marosvásárhelyi magyar orvostudományi kar; a magyar nyelv hivatalos státusának biztosítása azokon a településeken, ahol a magyar lakosság eléri a húsz százalékot; decentralizáció, avagy autonómia; székelyföldi kulturális intézmények állami finanszírozása (Caracalhoz hasonlóan); infrastrukturális beruházások szükségessége; a visszaszolgáltatások leállása, és igen, a székely szimbólumok szabad használata is terítékre, megvitatásra került. Természetesen a román politikusok is nyíltan beszéltek azokról az okokról – köztük kampánystratégiai tényezőkről – amelyek miatt még a jogos kisebbségi kérésekkel is sokszor nehéz szívvel foglalkoznak a nyilvánosság előtt, nemhogy el is fogadják.
A brassópojánai PER-eskedés legfontosabb hozománya, hogy a februári – nem titkos, én már most szóltam! – tanácskozáson már konkrét magyar javaslatokkal foglalkoznak a felek és megoldásokat is keresnek. A kisebbségi kérdés átkerülhet a szimbolikus politizálás térfeléről a pragmatikus politizálás térfelére.
Semmi mást nem szeretne az FPER. Legkevésbé a többség pártját fogni a kisebbségek ellenében. Az eredményekhez azonban éppen arra a kompromisszumkészségre van szükség mindkét fél részéről, amelyet az RMDSZ versenypártjai a balkáni ördögtől valónak tartanak. Ha viszont nem lesz látható eredménye a brassópojánai folyamatnak egy éven belül, 2015-ben, amikor nem lesz választás Romániában, akkor ez a kudarc az EMNP Bukarestet mellőző politikáját igazolja az erdélyi magyar választók előtt.
maszol.ro

A Kolozs Megyei Önkormányzat Vákár Istvánt bízta meg az elnöki teendők ellátásával
A Kolozs megyei önkormányzat csütörtöki ülésén újra Vákár Istvánt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott alelnökét bízta meg az elnöki teendők ideiglenes ellátásával.
Az elnöki tisztség azt követően üresedett meg, hogy a korrupció gyanújával letartóztatott, és hónapok óta vizsgálati fogságban levő Horea Uioreanu a múlt héten lemondott az elnöki tisztségről. A tisztség betöltésére időközi választást kell szervezni Kolozs megyében. Addig Vákár István vezetheti a megyei önkormányzatot.
Vákár Istvánnak immár másodszor szavazott bizalmat a testület. Június elején vette át a tisztségéből akkor még csak felfüggesztett Horea Uioreanu elnöki jogköreit.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Rendezni kell többség és kisebbség viszonyát (Kampányban az RMDSZ)
Az államfőválasztási kampány jó alkalom arra, hogy elmondjuk, milyen Romániát szeretnénk, felmutassuk az erdélyi magyarság jövőképét, illetve racionális érvekre alapozott párbeszédet kezdjünk az autonómiáról, amely voltaképpen az identitásunk megőrzéséhez szükséges intézményes garanciák rendszerét jelenti – többek között erről beszélt Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje tegnap délután Sepsiszentgyörgyön.
Az új stúdióteremben a Nagy Endre által moderált pódiumbeszélgetésen Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Ambrus Attila újságíró társaságában szólt a többnyire RMDSZ-es polgármesterekből, tisztségviselőkből álló közönséghez.
A beszélgetés felvezetőjében Antal Árpád az RMDSZ által nemrég közvitára bocsátott autonómiastatútum kapcsán megjegyezte, ennek erősségei közé tartozik, hogy az RMDSZ fejléce alatt jelent meg – így román politikusok, elemzők számára is világossá vált, hogy ezt a kérdést többé nem lehet szőnyeg alá seperni –, a dél-tiroli modellen alapszik – tehát egy jól működő autonómiát választottak modellként, és egy olyan térséget, melynek lakói nem akarnak elszakadni –, továbbá a parlamenti benyújtásig módosítható.
Kelemen Hunor az államfőválasztás tétjeit sorolva kiemelte: a legfontosabb annak felmutatása, hogy van elképzelésünk az ország jövőjéről, van jövőképe az erdélyi magyarságnak, ugyanakkor a voksolás előtt jobban odafigyelnek problémáinkra, el lehet indítani egy érveken alapuló párbeszédet. Mi nem egynemzetiségű, hanem többnemzetiségű Romániáról beszélünk, melyben elengedhetetlen a többség és kisebbség viszonyának rendezése. Európai példák sora is bizonyítja ugyanis, hogy a többség és kisebbség viszonyának rendezése szükséges a stabilitáshoz, a gazdasági fejlődéshez, a jóléti társadalom megteremtéséhez – fejtette ki. Az autonómiatervezet pontosan leírja azokat az intézményes garanciákat, amelyek identitásunk megőrzéséhez szükségesek, mindezt el kell magyarázni, le kell építeni a többségi társadalomban élő előítéleteket, s bár nem könnyű, de nem is lehetetlen partnereket találni ehhez – vélekedett. Hangsúlyozta: az autonómia nagyobb felelősséggel is jár az intézményrendszer működtetésében, az itt élő románsághoz való viszonyulásban, ugyanakkor cáfolta azokat a román részről gyakran gyakran elhangzó érveket, amelyek szerint éhen halnánk, ha Székelyföldnek megadnák az autonómiát – próbáljuk ki, vetette fel, hozzáfűzve: Dél-Tirol példája is bizonyítja: a régió az autonómia biztosítása után indult hatalmas gazdasági fejlődésnek.
A gondolatot folytatva Antal Árpád kifejtette: a román állam nem nagykorúként viszonyul a magyar közösséghez, ezt bizonyítja, hogy a rendőrök, az ügyészek, a bírák túlnyomó többsége román, és a minisztériumokban döntik el, mire adnak pénzt Székelyföldre. Biztosítsák a statútumban is rögzített feltételek mellett az autonómiát, és ha öt éven belül Székelyföld nemzeti összterméke (GDP-je) nem nő 30 százalékkal, lemondunk az autonómiáról – hangoztatta.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Visszás üzenetek (Holokauszt-megemlékezés Bukarestben)
A romániai deportálások kezdetének 73. évfordulója alkalmából szerveztek megemlékezést tegnap a bukaresti Holokauszt Emlékműnél. A felszólalók közül Titus Corlăţean egy, a magyarság szempontjából visszás üzenetet is beleszőtt a koszorúzást megelőző beszédébe.
A román diplomácia vezetője központi üzenetében igyekezett leszögezni, hogy a hazai demokrácia nem egyeztethető össze a revizionizmussal, holokauszttagadással és zsidóellenességgel. Meglátását részletezve Corlăţean kitért arra is, hogy a román állam, illetve a politikum nem engedheti, hogy a „szomszédságból” olyan ideológiák, elképzelések szivárogjanak át, amelyek a múlt részei. „A román állam nem fogadhatja el egy olyan író földi maradványainak Románia területén történő elhantolását, aki köztudottan a második világháború idején fasiszta, szélsőjobboldali, antiszemita, valamint románellenes politikai megnyilvánulásairól volt híres. Ráadásul Románia területén élt.” A miniszter szerint a Nyirő József által képviselőt szimbólumvilág már nem egyszerűen egy emberé, hanem tökéletesen belesimul a zsidóellenes, toleranciamentes szélsőjobb rendszerek által képviselőtekbe. Ezt a szimbólumvilágot, eszmerendszert pedig nem fogadhatjuk el Románia területén – tette hozzá. A tárcavezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a holokauszthoz hasonló tragédiák elkerülése az egész nemzetközi közösség feladata kell hogy legyen. „A román állam elítél mindennemű megkülönböztetést, az idegengyűlöletet és a zsidóellenességet” – szögezte le. Zárógondolatként Corlăţean egyrészt aggodalmát fejezte ki az Európa-szerte felerősödött szélsőjobboldali megnyilvánulások miatt, illetve kijelentette: a holokauszt tagadásának minden formája ellen fellépnek, amint az antiszemita megnyilvánulások ellen is. A miniszter kijelentése annyiban érdekes, hogy a román állam a kétezres évek elején ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette kormány felelős volt több mint negyedmillió zsidó megöléséért az 1941–44-es időszakban. A bukaresti vezetők korábban tagadták a romániai holokausztot, és kizárólag Magyarország felelősségét hangoztatták az észak-erdélyi területekről deportált zsidók vonatkozásában. A megemlékezésen egyébként Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke szólalt még fel, aki mások mellett arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy az egész román társadalomnak harcolnia kell a feledés ellen, hogy a történelem sötét időszakai ne ismétlődhessenek meg.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A romániai holokauszt napja
A jövő nemzedék felelőssége az emlékezés
Tegnap délben Marosvásárhelyen az Izsák Márton szobrászművész által készített emlékműnél a romániai holokauszt napja alkalmából emlékeztek a második világháborúban elkövetett népirtásra. Mint ismeretes, 1941 októberétől 1942 augusztusáig mintegy 150.000 zsidót deportáltak Románia északkeleti részeiből, Bukovinából, Moldvából és Besszarábiából, akik több mint 150 helységben kialakított munkatáborokban, lágerekben dolgoztak a végelgyengülésig, vagy egyenesen kivégezték őket. Az elhurcoltak több mint 22%-a (mintegy 20.000-en) 8 éven aluli volt.
Miután Dub László, a marosvásárhelyi zsidó hitközség vezetője rövid imát mondott az elhunytak emlékére, Sandor Vasile, az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium történelemtanára az eseményről tartott rövid előadást. S bár az akkori romániai holokausztról emlékeznek meg októberben, szólt azokról a marosvásárhelyi áldozatokról is, akiket 1944. május 3-án és 4-én gyűjtöttek össze a volt téglagyár udvarán (ma a Dimitrie Cantemir Egyetem campusa), majd bevagonírozták és Auschwitzba küldték őket. A közel 7000 deportált közül alig 1500-an tértek haza. Többek között a holokauszt eredménye az, hogy ma Marosvásárhelyen a hitközségben alig több mint 100 tagot tartanak nyilván.
A megemlékező felszólalásokat Vasile Oprea prefektus kezdte, aki a jelen levő diákokhoz fordulva hangsúlyozta, hogy az állami intézmények feladata az is, hogy minden évben megemlékezzenek az áldozatokról, s ebben nagy szerepe van a nevelésnek is, hiszen vannak fiatalok, akik nem is hallottak azokról a borzalmas eseményekről. Dorin Florea polgármester kifejtette, fel kell vállalnunk a múlt tévedéseit. Sajnos a mostani politikusok közül nagyon sokan nem tanulnak ebből, mert továbbra is gyűlöletet, ellenségeskedést szítnak a különböző etnikumok között. Persze, nem felejtette el kiemelni, hogy ő a harmónia és a tolerancia harcosa, aki egyes politikusok áskálódása ellenére a civilizált párbeszédet, a békés együttélést szorgalmazza a kultúra városában. Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke azzal kezdte beszédét, hogy bár sokat tudunk a holokausztról, még mindig van mit felfedezni. Nemrég a lengyelországi Sobibor mellett találtak rá egy másik haláltábor helyére. A megyei tanács elnöke szerint a holokauszt politikai események következménye volt, amelyek azzal kezdődtek, hogy megtiltották a véleménynyilvánítás szabadságát. Ha valóban demokratikus kormányok vezették volna a holokausztban részt vállaló országokat, akkor nem történhetett volna meg a népirtás. Ezért a politikusok ma is felelősek a demokráciáért, a többpártrendszerért, a szabad véleménynyilvánítás jogáért.
Dub László román és magyar nyelven szólt a hallgatósághoz. Feltette azt a szónoki kérdést: hogyan történhetett meg mindez? A tudatlanság, a közöny és a félelem vezetett a holokauszthoz. Azt mondja a Talmud, hogy "nem vörösebb a te véred azokénál, akiknek az árával megmentetted a tiédet". Sajnos, akkor sokan nem vették ezt az intelmet figyelembe – mondta válaszként a kérdésre, majd Goyát idézve hozzátette: "Ha az értelem elalszik, előjönnek a szörnyek." Az akkori államok valóban cinkosok voltak a holokauszt elkövetésében, amely az emberiség legértelmetlenebb tette volt. Dub László azt is elmondta, hogy a hóhérok lassan 90 év körüliek, a fiatalabb túlélők is már a 80. életévükhöz közelednek, néhány év múlva senki nem marad, ezért a mostani nemzedéknek kell felvállalnia azt, hogy megemlékezik azokról, akiket elhurcoltak, kivégeztek a második világháború koncentrációs táboraiban, az arrafelé vezető úton…
– Megengedhetetlen, hogy annyi évvel a szörnyű esemény után a vallási intolerancia jegyében az ún. Iszlám Államban ártatlan keresztényeket gyilkolnak le – mintha a történelem megismételné önmagát –, s nem tanulunk belőle.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

Megnyílt az őszi sokadalom
A tolerancia és a haladás szellemében
Több mint 60 kézművest, 15 őstermelőt és nyolc borászt felvonultató vásár nyílt tegnap kora délután Marosvásárhely főterén az Őszi harmóniák rendezvénysorozat keretében. Az ünnepélyes megnyitóra a virágóránál felállított szimbolikus kapuk előtt került sor.
Miután a hivatalosságokat a vendéglátók kenyérrel, pálinkával és borral kínálták, elhangzottak az ünnepi beszédek. Dorin Florea polgármester hangsúlyozta: lehet közös – román és magyar – rendezvényt szervezni a főtéren. Ez kell hogy legyen a példa az összefogásra, hiszen Marosvásárhely nem a konfliktusok, hanem a harmónia városa. Peti András alpolgármester elmondta, az önkormányzat nagyon rég készült arra, hogy minden évszakban annak megfelelő ünnepséget szervezzen. Az ősszel kezdték, s ez a rendezvény igazolja, hogy a kultúra összeköt bennünket, románokat és magyarokat. Két célt tűzött ki a helyi önkormányzat: az egyik az, hogy nyerjük el az Európa kulturális fővárosa címet, a másik pedig az, hogy a város legyen logisztikai és kiállítóközpont. Mindkét elképzelésbe beleillik a mostani rendezvény, hiszen a többnapos ünnepség is azt igazolja, a város készen áll arra, hogy az említett tervek megvalósítása érdekében lépjen. Majd meghívta a téren jelen levőket a szombaton 10 órakor nyíló székely hagyományok ünnepére.
Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke a polgármesteri hivatal és a megyei tanács együttműködésére, összefogására hívta fel a figyelmet. Közösen kell tervezni, gondolkodni, mondta, ma a város a peremtelepülésekkel együtt több négyzetkilométert foglal magába – ezen a téren is együtt kell működnie a két intézménynek. Ő is a románok és a magyarok összefogását ösztönözte, hiszen tágabb értelemben véve olyan nagy terveket kell megvalósítani, mint a várost kikerülő út, vagy az autópálya továbbépítése, illetve a peremtelepülések infrastruktúrájának fejlesztése. Nem szabad elfelejteni a gyökereinket, és erre egyformán büszkék kell legyenek románok és magyarok, de a jövőt csak közösen képzelhetjük el – mondta a megyei tanács elnöke.
Claudiu Maior alpolgármester is üdvözölte a jelenlevőket, majd a további programokra hívta fel a figyelmet. A hivatalos megnyitót követően az intézményvezetők kíséretükkel együtt meglátogatták a standokat és elfogyasztották gulyás ebédjüket.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

Emléktábla-avatás és konferencia a Málenkij Robot emlékév keretében
Hetven év adósságát próbálja törleszteni az ez év szeptemberében megalakult Szovjet Elhurcolások Emlékbizottsága azáltal, hogy a Kolozsvárról 1944 októberében „málenkij robotra” (egy kis munkára) elhurcolt közel ötezer magyar és német férfi tiszteletére emlékművet szeretne állítani.
Szabadság (Kolozsvár)

Párbeszéden alapuló közösségépítést szorgalmaznak az RMDSZ megyei elnökei
Az RMDSZ Bihar, Kolozs, Szatmár, Szilágy megyei szervezetei fontosnak tartják, hogy az elkövetkezendő időszakban is hangsúlyosan megjelenítődjön a szövetség párbeszéden alapuló közösségépítése – derül ki az RMDSZ szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményéből.
Ennek aláírói Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke, Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke, Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke és Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke.
Szabadság (Kolozsvár)

Magyarországot feláldozták – A szarajevói merénylet csak egy kifogás volt a háborúra
Dr. Szakály Sándor történész, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója a minap a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében az I. világháborúról tartott tömör és sok kérdést felvető, de ugyanakkor azokra választ is adó előadást. Az eseményt Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókja szervezte, a nemzeti múltunkat bemutató történelmi sorozat 10. részeként.
Bár az 1914-ben fellobbant és a világot lángba borító tragikus folyamat elindulását Ferenc Ferdinánd osztrák–magyar trónörökös Szarajevóban történt meggyilkolásával indokolják, Szakály szerint ez csupán ürügy volt. A valódi okok ugyanis ennél sokkal összetettebbek, és a múltban kialakult szövetségek, valamint az általuk elindított területszerzési törekvések folytatásában keresendők, melyben Európa nagyhatalmai egytől egyig érdekeltek voltak. Előzményeihez tartozik, hogy a 19. század végén a tudomány és a nagyfokú technikai fejlődés nyomán egyre gyorsabb ütemű termelésnek új nyersanyaglelőhelyekre és -piacokra volt szüksége, melyek megszerzése leginkább gyarmatosítás révén volt megvalósítható. Egyesek, mint például Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország,
Portugália és Olaszország, kiterjedt gyarmatbirodalommal rendelkeztek, ezzel szemben azonban a felgyorsult ütemű gazdasági fejlődés alatt álló Osztrák–Magyar Monarchiának egyáltalán, Németországnak pedig csak jelentéktelen mértékben voltak gyarmatosított területei. Ráadásul 1908-ban a monarchia magához csatolta Bosznia-Hercegovinát, ezzel áthúzva a szerbek Balkánon történő terjeszkedési terveit, ők viszont magukénak tudhatták a gazdaságilag fejletlen, de katonailag erős és a Fekete-tenger török kikötőire szemet vető Oroszország támogatását. Mindezek következtében 1914-re már kialakultak az egymásnak feszülő katonai szövetségek, melyek egyik oldalát a Németországból, Osztrák–Magyar Monarchiából, majd a hozzájuk csatlakozó Olaszországból álló tömb, az úgynevezett Központi Hatalmak, a másikat pedig az Antant néven ismert angol–orosz–francia hármas alkotta.
Ebben a helyzetben csak egy szikra kellett a háború kirobbanásához, ez pedig a trónörökös meggyilkolásával ki is pattant: 1914. július 28-án Bécs hadat üzent Szerbiának, néhány nappal később Németország Oroszországnak, majd Franciaországnak. Ezzel vette kezdetét az 1914-től 1918-ig tartó és több mint 15 millió ember halálát okozó, valamint európai forradalmak egész sorát elindító első világégés, mely végül az Osztrák–Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom felbomlásához vezetett. A későbbiekben a Központi Hatalmak oldalán a törökök és a bolgárok, míg az Antantén az angolok, portugálok, olaszok, románok is beléptek. 1917-ben utolsóként az Amerikai Egyesült Államok szállt be ez utóbbiak megsegítésére, mely a Központi Hatalmak 1918-ban bekövetkezett vereségét eredményezte.
A rendhagyó, vetítéssel színesített „történelemórán”, a háborús fejlemények ismertetésén túl az előadó a Német és Osztrák–Magyar Birodalom vereségének, ez utóbbi felbomlásának, továbbá a történelmi Magyarország feldarabolásának okaira is rámutatott, nem hagyva szó nélkül ennek igazságtalan voltát sem.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Zászlóper: félig adott igazat az EMNT-nek a bíróság
Eltörölte keddi ítéletében a marosvásárhelyi bíróság azt a bírságot, amelyet a helyi rendőrség az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra (EMNT) rótt ki a reklámzászlókra vonatkozó törvény alapján, de a székely zászló kitűzése miatt.
A bíróság honlapján közölte, csak részben fogadta el az EMNT panaszát, amelyben a szervezet a bírságolási jegyzőkönyv megsemmisítését kérte. Az alapfokon eljáró bíróság a kirótt 30 ezer lejes büntetést megrovásra enyhítette.
Kincses Előd, az EMNT ügyvédje az MTI-nek elmondta, nem tudnak igazán örvendeni a bírság eltörlésének, mert a mostani ítélet is reklámzászlónak tekinti a székelység szimbólumát, emiatt fellebbezni készülnek. Kincses elmondta, a perben azzal érvelt: nem lehet reklámzászlónak tekinteni egy több évszázados szimbólumot. Az ügyvéd be is mutatta a tárgyaláson Székely Mózes fejedelem 1603-as pecsétjének képét, amelyen a székely zászlón is megjelenő szimbólumok szerepelnek.
„Ilyen alapon a keresztet is reklámanyagnak lehetne tekinteni” – jelentette ki az ügyvéd. Elmondta, a bíróságon az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia elleni Bizottsága (ECRI) Romániáról szóló, 2014-es országjelentéséből is idézett. Az ECRI-jelentés kitér a román hatóságok székely jelképeket üldöző magatartására, és felszólítja Romániát, hogy alkalmazza az egyenlő bánásmód elvét a jelképhasználatban.
Az EMNT a marosvásárhelyi rendőrség megfélemlítési szándékát vélte felfedezni a bírság hátterében. Valentin Bretfelean, a helyi önkormányzat felügyelete alatt működő rendőrség parancsnoka korábban azt mondta, Romániában nincs olyan területi egység, amelynek a székely zászló lenne a hivatalos jelképe, ezért csakis reklámzászlónak minősülhet.
Krónika (Kolozsvár)

Színfalak mögött zajlik a párbeszéd
Eltérően nyilatkoznak a romániai magyar politikai szereplők az amerikai közvetítéssel zajló román–magyar párbeszéd kapcsán. Bakk Miklós politológus szerint hasznos lenne az RMDSZ mellett a többi erdélyi magyar politikai erőt is bevonni a tárgyalásokba.
A romániai magyar politikai szervezetek vezetői egyetértenek abban, hogy a román többség és a magyar kisebbség közötti viszonyt új alapokra kell helyezni – különösképpen most, amikor a Székelyföld autonómiájának a kérdése a figyelem központjába került –, a tárgyalások kereteiről azonban eltérően nyilatkoznak lapunknak.
Mint arról beszámoltunk, az amerikai Project of Ethnic Relations (PER) nevű amerikai jogvédő szervezet 2005-ben visszavonult igazgatója, Allen Kassof egy hétfői sepsiszentgyörgyi fórumon elmondta, a PER felkérést kapott, hogy közvetítői szerepet vállaljon ebben a párbeszédben, akárcsak 1993-ban, a hírhedt neptuni találkozó esetében.
Kassof azt is elmondta, a hétvégén Brassópojánán már negyedik alkalommal találkoztak a román politikai pártok és az RMDSZ képviselői, a következő fordulóra februárban kerülhet sor. A PER volt igazgatója azt mondta, román részről nagy az ellenállás az önrendelkezési törekvésekkel kapcsolatban, de a többség is érzi, hogy szükség van az egyeztetésekre.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Krónika érdeklődésére elmondta, szerinte a magyar–román párbeszédnek bármikor helye van, függetlenül attól, hogy amerikai vagy európai szervezet próbál közvetíteni a felek között. „Minden olyan kezdeményezésnek örülünk, amely a párbeszédről szól. Ez hasznos alkalom elmagyarázni szemtől szemben aromán félnek, mit is akarunk mi az autonómiatervezetünkkel. De beszélhetünk a magyar nyelv regionális nyelvként való elfogadásáról is. Elvégre a román is regionális nyelv volt Ukrajna egy részében, amikor meg ezt az ukrán parlament eltörölte, nagy felháborodást keltett Romániában is” – mutatott rá Borbély.
A politikus emlékeztetni kívánt arra is, hogy 2010-ig számos, PER-kezdeményezte találkozó zajlott Romániában, ahol a felek számos tabutémát feszegettek. „Nemcsak magyar ügyek kerültek terítékre, hanem a roma közösség gondjai meg egyebek is. Úgy érzem, a párbeszéd mindig segíti a közeledési folyamatot” – tette hozzá Borbély László, aki szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a szövetség a civil társadalmat is bevonja a PER által kezdeményezett dialógusba.
Ebben a Magyar Polgári Párt (MPP) is részt szeretne venni – jelentette ki lapunknak Biró Zsolt. A párt elnöke viszont aggályainak is hangot adott a párbeszéd kereteivel kapcsolatban. „Komoly kérdőjeleket vet fel, hogy az Európai Unióban élő két nép között miért az amerikaiaknak kell közvetíteniük. Ettől függetlenül minden egyes olyan találkozóra szükség van, ahol párbeszédet tudunk folytatni a román társadalommal. Csak így lehet falakat bontani, s az alaptalan félelmeket eloszlatni” – vélekedett a polgári párt vezetője.
Biró hangsúlyozta, hogy az MPP-nek jól meghatározott véleménye van mind az autonómia, mind az etnikai kérdésről. „Ha egyáltalán lesz ilyen találkozó, akkor arról nekünk is kell tudnunk, nem úgy, mint az 1993-ban Neptunon szervezett PER-találkozóról, ami miatt már most is sokan farkast kiáltanak” – fogalmazott Biró, utalva arra, hogy a Fekete-tenger-parti üdülővárosban lezajlott tárgyaláson Frunda György, Tokay György és Borbély László RMDSZ-politikusok titokban, mandátum nélkül tárgyaltak az akkori román hatalommal.
Tőkés: nem kell új Neptun
A román–magyar párbeszéd szükségességét Tőkés László sem vonja kétségbe, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke viszont úgy véli, az új kezdeményezésre rendkívül rossz fényt vet a Neptun-botrány, amely az elmúlt évtizedekben megosztotta az erdélyi magyar politikát. „Tudnunk kéne, ki kezdeményezte, kinek áll érdekében, hogy az amerikai jogvédők ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az RMDSZ-szel és a román politikai pártok képviselőivel. Arra is kíváncsiak vagyunk, kitől kaptak felhatalmazást azok, akik leültek a PER-rel előzetesen tárgyalni” – fogalmazta meg kérdéseit Tőkés.
A Krónika érdeklődésére elmondta, nem csoda, hogy ez a téma épp akkor kerül terítékre, amikor az ország államfőválasztásra készül, és az RMDSZ épp bemutatta az autonómiatervezetét.
„Látható, hogy a román politikum szabad utat adott Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek, államfőjelöltnek, hogy az autonómia kérdésével eljátszadozzon. Így Victor Ponta miniszterelnök-államfőjelölttel – akivel Kelemen együtt kampányol – megmozgatják a magyar és a román nemzeti érzéseket. Attól tartok, hogy egy neptuni forgatókönyv szerint az Amerikai Egyesült Államok a világ rendőrének szerepkörében olyan forgatókönyvet gondolt ki, amelyben a román érdekek érvényesülnek, és a magyar felet megint pacifikálják, az autonómiaügyet pedig valamilyen kompromisszum mentén leszerelik” – fogalmazott.
A Neptun-ügyre utalva Tőkés rámutatott, korábban is az amerikai és a román fél választotta ki a tárgyalópartnert. „Most pedig megint ugyanez történik, mindig a kényelmes magyarokat választják” – tette hozzá. Tőkés megjegyezte, az RMDSZ „önjelöltjei” sem 1993-ban, sem most nem kaptak mandátumot – még a szövetség illetékes testületeitől sem – arra, hogy a magyar ügyet képviselőjék ebben a párbeszédben.
Toró: magyar–magyar konszenzus kell
Előrelépés lenne, ha elindulna egy újabb magyar–román párbeszéd, de fontos, hogy ez ne a színfalak mögött történjen, és fedje le a romániai magyar társadalom minden szegmensét – szögezte le lapunknak Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is úgy értékeli, a neptuni tárgyalásokkal az volt a gond, hogy néhány RMDSZ-es csúcspolitikus felhatalmazás nélkül tárgyalt a PER közvetítésével, stratégiai célokat söpörtek a szőnyeg alá, „kiváltva azokat látványos, de a jövő szempontjából nem túl lényeges elemekkel”.
„Nekünk arra lenne szükségünk, hogy találjunk hosszú távú garanciákat az alaptörvényben, a jogszabályokban, hogy gyakorlatba tudjuk ültetni a céljainkat, hogy meg tudjuk valósítani az autonómiát” – szögezte le a politikus. Hozzátette, az RMDSZ már több ízben elveszítette a bizalmat, ezt mutatja a szavazatok számának alakulása is. Emlékeztetett, 25 év alatt egymillióról 350 ezerre csökkent a szövetségre voksolók száma.
„Ezt a bizalmat csak úgy lehet helyreállítani, ha elindul egy magyar–magyar egyeztetés, majd ez alapján létrejön egy etnikumközi megállapodás. Nem új gondolat, hogy a román és a magyar közösségnek egyezségre kell jutnia az ország és a nemzet jövőjével kapcsolatban. Nekünk minden állásfoglalásunkban benne van az igény egy őszinte párbeszédre. Ám ezt nem lehet parlamenti politikára vagy az RMDSZ által kedvelt és gyakorolt titkos paktumpolitikára alapozni, mert az nem vezet eredményre, de bizalmatlanságot szül, megosztja a közösséget” – mondta az EMNP elnöke.
Toró fontosnak tartja, hogy a nagyhatalmak kezdenek ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert eddig az volt a legnagyobb probléma, hogy nem sikerült a közömbösség falát lebontani. „Tudom, hogy Allen Kassof nem emberbaráti megközelítésből akar közvetíteni, megvannak a nagyhatalmi szempontjai, az ukrán válság is érzékenyebbé tette a stabilitás, az interetnikus kapcsolatok iránt, de mindenképp ki kell használni ezt a helyzetet” – szögezte le Toró T. Tibor.
Bakk: elmozdulás várható kisebbségpolitikai kérdésekben
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által megteremtett autonómiamozgalmi háttér és az Amerikai Egyesült Államok új biztonságpolitikai mérlege, azon belül pedig a Romániának juttatott szerep eredményezte, hogy a PER újra közvetítői szerepet vállalt a román–magyar párbeszédben – fogalmazott a Krónika megkeresésére Bakk Miklós politológus.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) politikatudományi tanszékének docense rámutatott, hogy ha Amerika a helyzet eredményesebb stabilizálására törekszik, fontos lenne figyelembe vennie, hogy az erdélyi magyar politikai tér pluralizálódott, tehát hasznos lenne az RMDSZ mellett a többi erdélyi magyar politikai erőt is bevonni a tárgyalásokba. „Ez nehezítené a megbeszéléseket, de biztosabban vetítené előre a stabilitás esélyét” – jegyezte meg.
A politológus úgy értékelte, nem biztos, hogy a tárgyalások eredményeképpen olyan megoldás születik, amelyet az erdélyi magyar közvélemény pozitívnak tekintene, de mindenképpen lehetőség nyílna arra, hogy a magyarok kisebbségi jogai tekintetében a korábbi kulturális, intézményi és egyéni jogokra összpontosító megoldások helyett áthelyeződjön a hangsúly a területi megoldásokra.
„A PER már 1993-ban vállalt közvetítői szerepet, de teljesen más helyzetben, mint a mostani. Akkor az RMDSZ brassói kongresszusa után éppen lezárult a szervezet intézményi konszolidációja, integrálódott a román pártrendszerbe, jóllehet a magyar választók ekkor még nem pártnak tekintették. Akkor alakult ki a szövetségen belül a később fősodorrá váló irányzat, amely a pártkoalíciós stratégiát tartotta elsődlegesnek, és a PER erre a lehetőségre játszott rá. Az amerikai szervezet által vezetett tárgyalások lényegében az akkor formálódó román kisebbségpolitikai rezsimet segítették elő: ennek is szerepe volt abban, hogy 1996-tól kezdve az RMDSZ majdnem a teljes román pártpaletta számára elfogadott koalíciós partnerré vált” – részletezte Bakk.
Szerinte ára is volt ennek: az RMDSZ-nek zárójelbe kellett tennie az autonómiaprogramját, amelynek helyét az egyedi intézkedések sorozata, illetve az azokkal kapcsolatos alkuk, a partnerekkel folytatott egyezkedések töltötték fel. „Ma azt látjuk, ez a stratégia kimerítette lehetőségeit, ami abból is látszik, hogy az RMDSZ folyamatosan szavazatokat veszít. Az autonómiamozgalom pedig az RMDSZ-en kívülre helyeződött, az ellenzéke vállalta fel nyomást gyakorolva a szövetségre. A mostani autonómiatervezet is jelzi, e nyomásgyakorlás nem volt teljesen sikertelen” – tette hozzá.
Bakk fontosnak nevezte, hogy az SZNT mozgalmi tevékenységének sikerült a külföld figyelmét is a Székelyföldre irányítania. „A skóciai népszavazás előtt, amikor a nemzetközi sajtóban arról értekeztek, hogy milyen dominóhatást válthat ki Skócia függetlenedése, akkor az autonómiára törekvő, etnoregionális mozgalmak és területi csoportok listáján megjelent a Székelyföld is. Tehát a Székelyföld felkerült erre a fontos európai térképre, amelyen az európai nemzetállamokat feszegető mozgalmak kaptak helyet” – mutatott rá.
Bakk szerint az Amerikai Egyesült Államok is azért figyelt fel erre, mert biztonságpolitikai és stratégiai szempontból Romániának kitüntetett szerepet szánt a NATO-n belül, ezért érdekelt abban, hogy az ország stabil legyen, ne mutatkozzon rajta olyan biztonságpolitikai rés, amelyen keresztül súlyos konfliktus esetén valamilyen beavatkozás lehetősége teremtődik meg.
„Amerika érdekelt abban tehát, hogy a Székelyföld-kérdésre megoldás szülessen, és a PER, bár nyilvánosan nem az amerikai kormányt képviselői, ennek az érdeknek a közvetítője” – mondta a politológus.
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyi bárka
Kedden délután mutatták be az érmihályfalvi Máté Imre Városi Könyvtárban az Erdélyből elszármazott Serdült Benke Éva Erdélyi bárka című kötetét. A könyv A 20. századi erdélyi „gályarab”-prédikátorok című fejezetében az 1956-os forradalom idején meghurcolt, illetve mártírhalált halt áldozatokkal is foglalkozik, név szerint Sass Kálmánnal, Csiha Kálmánnal, Balaskó Vilmossal, valamint Fülöp G. Dénessel.
Serdült Benke Éva jelenleg Magyarországon, pontosabban Pakson élő tanár, író. Írásai a ‘90-es évek eleje óta jelennek meg. Az Erdélyi bárka című könyve tizennyolc írást foglal magába, többnyire történelmi és művelődéstörténeti esszéket. A könyv a szekszárdi Babits kiadónál látott napvilágot. Serdült Benke Éva kötetének témája Erdély régmúltja és közelmúltja, célja a kulturális értékek összegyűjtése, a szülőföld történelmi eseményeinek egyfajta megközelítése.
Az Erdélyi bárka találó cím. Azt jelenti, hogy mindent, ami magyar érték, összegyűjtendő a közös bárkába, és mindenkinek kötelessége azt megőrizni az utókor számára, a történelem és az élet viharaiban is.
A mihályfalvi tékában az írónőt Gheri Judit könyvtáros köszöntötte, majd moderálta a beszélgetés fonalát. A szerző beszélt könyvének történetéről, bemutatóiról, amelyek Erdély- és Partium-szerte estek meg, illetve említést tett Életem, Erdély című legfrissebb kötetéről is, amely alig néhány hete jelent meg Marosvásárhelyen.
A könyvbemutatón közreműködött a Darabont Aliz dirigálta Veres László Zsolt Városi Kórus, valamint Szabó János, a helyi Móka színjátszó csoport vezetője, aki elmondta a kötet mottójaként szereplő Kányádi Sándor Nóé bárkája felé című versét, majd részleteket olvasott fel a bemutatott kötetből.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A mesterség is lehet hivatás
Az egykori erdélyi református püspök, Szász Domokos nevét vette fel az Orbán Viktor által Kolozsváron felavatott új magyar nyelvű szakiskola. A mérföldkőnek számító eseményen a magyar miniszterelnök úgy fogalmazott: eljött az ideje az erdélyi magyar szakoktatási rendszer megújításának. 
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke avatta fel október 3-án Kolozsváron a Református Kollégium szeptemberben indított szakoktatásának új épületét. A tízéves jogvita után az Erdélyi Református Egyházkerülethez visszakerült épületet 1895-ben építtette az egyházkerület akkori püspöke, Szász Domokos. Az új református szakiskola a jeles egyházi vezető nevét viseli.
Orvos és gázszerelő: egyformán fontos
„A Magyarország határain kívülre irányuló támogatások többségét oktatásra és nevelésre fordítjuk. Ez így helyes, ha a cél a nemzet megmaradása és gyarapodása” – fogalmazott Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök a Kárpát-medencei magyar középiskolai, kollégiumi rendszer és a magyar nyelvű felsőoktatás megteremtése és megszilárdítása után fontosnak tartja a magyar nyelvű szakoktatás újjáélesztését. „Az egyházi intézményeknek mindig készen kell állniuk, hogy megfeleljenek az új idők kihívásainak. Ez a kihívás Erdélyben ma azt jelenti, hogy élesszük újra a magyar nyelvű szakoktatási rendszert.” A református egyháznak az erdélyi magyar oktatásban betöltött szerepét ecsetelve a miniszterelnök így fogalmazott: „Minden szakma becsülete két olyan pilléren áll, amely mélyen gyökerezik a protestáns hagyományokban: képzés és hivatás. Felszínre kell hoznunk a képzés és a hivatás eredeti értelmét. Ezekre pedig leginkább azok hivatottak, akik még ismerik e szavak valódi értelmét.”
Orbán Viktor hosszan beszélt a különböző szakmák és mesterségek becsületének visszaszerzéséről. „Hibát követünk el, amikor a hivatás fogalmát szakmákhoz, és nem emberekhez társítjuk. Valójában mindenki hivatást gyakorol, aki felelősségteljesen végzi munkáját, és lelkiismeretesen dolgozik. Olyan városban, ahol nem lelkiismeretes emberek gyűjtik össze a szemetet, vezetik a buszokat és nyírják a füvet, senki sem élne szívesen és hosszú ideig.” Az embernek nemcsak az orvosát kell nagy körültekintéssel megválasztania, hanem a gázszerelőjét is, ennek ellenére ma is gyakran értetlenséget szül, amikor egy foltozott nadrágú, olajos kezű ember saját munkájára hivatásként tekint. Pedig a protestáns értelmezés szerint a hivatás Istentől kapott elhivatás, amelyet mindenkinek a saját szakterületén kell betöltenie: fodrászként, vízszerelőként, politikusként, atomfizikusként. „Egy hazának sokféle mesterségre van szüksége” – summázta a magyar miniszterelnök.
Mentés végveszélyben
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint az erdélyi magyar közösség újra kezébe vette gyermekei taníttatását, miután felismerte a végveszélyt: lassan elfogynak az egy-egy szakmát mesteri fokon művelő emberek. Napjainkra érett be az a kommunista időszakbeli riogatás, hogyha a gyerek nem tanul, kollektivista vagy gyári munkás lesz. A rendszerváltás utáni egyetemi dömping rátett egy lapáttal a mesterségek gyors elértéktelenedésére, elhitetve a közvéleménnyel, hogy csak az számít megvalósításnak, ha valaki mérnök, tanár vagy orvos lesz. Ez oda vezetett, hogy fiataljaink több egyetemi diploma birtokában is kiszolgáltatottakká válnak, nem találnak munkát. Erdély szórványvidékein a helyzetet az is súlyosbította, hogy alig léteznek magyar nyelven oktató szakiskolák.
Ezen igyekezett változtatni a református egyház. A püspök kijelentette: az anyaország támogatása nélkül a református kollégium és az egyházkerület együttes akarata ellenére sem jött volna össze az új szakiskola. „Nem egészen tíz hónappal ezelőtt fordultam Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Ő nem csak megértett, és hátba veregetett, hogy így tovább, püspök úr, hanem szavait tett is követte” – mondta a püspök. Az iskolaavatás ünnepi pillanataiban Kató Béla nem felejtett el szólni a szakoktatás körüli dilemmákról sem: „Az igazi kérdés: sikerül-e megváltoztatni itthon a szakoktatást övező negatív hozzáállást? Én hiszem, hogy igen! Egyetlen gyereket sem hagyunk elveszni.”
Csillagos tanműhelyek
A Székely Árpád igazgató által vezetett kolozsvári Református Kollégium szűk egy évvel ezelőtt úgy vállalta fel az új tanintézet létrehozását, hogy az alapozás idején tucatnyi kérdésre még nem ismerték a választ. A tanfelügyelőség, a magyar főkonzulátus, Kolozsvár magyar alpolgármestere, az RMDSZ oktatási főosztálya és az Erdélyi Református Egyházkerület informális találkozói után hosszú ideig nem mozdult semmi, hiszen egyetlen biztos pont volt a történetben: a visszakapott egykori szeretetotthon lelakott, tönkrement épülete. Felújítására és az iskola beindítására azonban a román állam nem adott pénzt. Az időközben korrupció vádjával letartóztatott magyar főtanfelügyelő-helyettes, Péter Tünde volt az iskolaindítás legfőbb világi támogatója, ő segédkezett a különböző tanügyi engedélyek beszerzésében.
Az iskola elindításához tehát nélkülözhetetlenné vált a magyar állami támogatás: információink szerint magyarországi költségvetési forrásokból 600 ezer euróval támogatták az iskolaépület teljes felújítását és berendezését. A Szász Domokos szakiskolát nemcsak külsőleg, hanem berendezésében is a kor követelményei szerint újították fel és rendezték be. A szakácsképzést szolgáló modern konyha a legelegánsabb étterem konyhája is lehetne, az elektronikus műszerekkel felszerelt tanműhelyek is jól képzett elektronistákat ígérnek. A szakmai és elméleti oktatást nagyszerűen felszerelt laborok is biztosítják. Kató Béla püspök szerint sikerült kedvező áron beszerezni a szükséges felszerelést, ilyen szempontból is sikertörténet az egykori szeretetotthon gyors ütemű felújítása és átadása.
A jó képzés cégérdek
Az eredeti elképzelés szerint a kolozsvári Református Kollégium lelkész-tanára, Kovács Tibor lett volna az új szakiskola igazgatója, a megyei tanfelügyelőség azonban a mindössze három osztályból álló új tanintézet élére nem hagyott jóvá külön vezetőt, így a fiatal lelkész a püspökség megbízottjaként felel a szakoktatási vonalért. A szeptemberben 79 gyerekkel, román tanfelügyelőségi és minisztériumi engedéllyel hivatalosan elindított három szakiskolai osztályban 30-an szakácsnak, 23-an fodrásznak tanulhatnak, 26-an pedig két szakmát is elsajátíthatnak: az elektronista képesítés mellett gáz-vízszerelői szakmunkásdiplomát kapnak.
Az elmúlt időszak egyik sok ismeretlenes feladványa volt a szaktanárok, mesterek alkalmazása. A kolozsvári magyar szakemberhiánnyal járó gondokat az is súlyosbította, hogy a kollégium három szakiskolai osztályra senkinek sem tudott főállást ajánlani. Ilyen körülmények között a püspökség kedvezményeket biztosított az ott tanító magyar szakembereknek. A szakácsosztály oktatását elvállaló szakember-vállalkozó, Kovács Zsolt mesterszakács, a Mikó étterem üzemeltetője például megkapta az iskola diákjainak étkeztetési jogát: az ő cége szállítja a bentlakóknak és az iskolában étkező kisebb osztályok diákjainak a napi menüt. A fodrászoktatásra is sikerült tanári diplomával rendelkező magyar vállalkozót találni Somkodi Noémi fodrászoktató tanár személyében, az elektronikai szakra pedig eddig román iskolában oktató magyar mérnök-tanár, Katona Kálmán jelentkezett, akinek régi álma magyar szakiskolában tanítani. Hozzájuk társul Béner István víz-gázszerelést oktató mérnök-tanár, doktorandusz is.
Kovács Tibor szerint ebben a tanévben véglegesítik azon kolozsvári cégek körét, ahol a diákok a szakmai gyakorlatot végzik. A hároméves szakiskolai képzésben ugyanis az első év inkább elméleti képzést jelent, és csak második évtől kötelező az állandó szakmai gyakorlat egy vállalati telephelyen. A kezdeti tartózkodások ellenére potenciális partnerekben nincs hiány. Az ünnepélyes avatón az Emerson multinacionális cég kolozsvári igazgatója, Hopka Balázs elmondta: ma már egyetlen nagy cég sem várhatja, hogy az iskolák futószalagon szállítsák neki a jobbnál jobb szakmunkásokat. Ehhez partneri viszonyt kell kiépíteniük az oktatási intézményekkel, s ebben a törekvésben az Emerson élen jár.
Kijárat a zsákutcából
A szakiskola természetesen nem jelenti a továbbtanulás zsákutcáját. A három éves képzés után a szakmunkásdiplomával rendelkezők beiratkozhatnak egy líceum 11. osztályába, esti vagy nappali tagozatra. Kovács Tibor örömmel nyugtázza, hogy sok fiatal eleve azért iratkozott a magyar szakiskolába, mert szakmát akar tanulni. Közülük többen is megállnák a helyüket a kollégium líceumi osztályaiban, sok a jó képességű gyerek, tehát eleve tévhitnek bizonyul, hogy szakmát tanulni csak a leggyengébbek jönnek. „Akinek jó a kézügyessége, de nem megy neki túl jól a matek, nem feltétlenül buta gyerek. Mindössze annyit jelent, hogy 5-8. osztályban mindenkit egyforma szempontrendszer szerint bírálnak el, nincs pályaalkalmassági előkészítés. Ez a rendszer alapos változtatásra szorul” – fogalmaz a kolozsvári magyar szakiskola új egyházi vezetője. A Szász Domokos szakiskola már ezen az úton jár.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Budapesti kilincselés
Orbán Viktor adja a pénzt – sarkosan így lehetne meghatározni az erdélyi magyar közösségi építkezések finanszírozásának fő forrását. Az erdélyi intézményépítés elkötelezettjei már az első Orbán-kormány idején magabiztosan mozogtak Budapesten, hiszen tudták: az erdélyi magyarság számára a magyar kormány jelenti a legbiztosabb pénzforrást. Ahonnan mindenféle mendemonda ellenére bőven kapott az RMDSZ, a történelmi magyar egyházak vagy a Tőkés László nevével fémjelzett ellenzéki kör, amely oktatási, kulturális vagy gazdasági intézményteremtés és -építés céljából kilincselt.
Mondhatnánk azt is, hogy így van ez rendjén. Ha az anyaország megengedheti, miért ne tenné, hiszen a határ mindkét oldalán egyformán magyarok élnek. Az aprócska különbség csak az, hogy az egyik magyar az adójából termeli meg költségvetési forrásként a pénzt, a másik pedig a rászorultság „jogán” elkölti. Talán ezzel sem lenne baj, ha a dolgok normális módon működnének: azaz az adófizető magyarországi ember pénzéből egészítenék ki az adófizető erdélyi magyar közösségi célokra fordítható pénzét. Ez lenne az élet természetes menete. De hát nem ez történik.
Valahogyan ritkán hallom újságíróként, hogy Kelemen Hunor, a román kormány miniszterelnök-helyettese adja a pénzt közösségi építkezésünkhöz. Pedig hát egy ilyen magas rangú állami beosztásnak hasonló lehetőségeket is tartogatnia kellene a romániai magyarság számára. Úgy tűnik, a rendszerváltás óta nem igazán volt divat Bukarestben közösségi építkezéseink ügyében kilincselni. Kormánypárti magyar politikusaink többnyire saját pecsenyéjüket sütögették az elmúlt két évtizednyi, rövid megszakításokkal tarkított kormányzati szerepvállalásuk idején. S ha most valaki hirtelen sorolni kezdené a magyar falvakban (is) leaszfaltozott középkori utakat, a közművesítésbe fektetett állami pénzeket, vagy a kínnal-bajjal kimeszelt magyar iskolákat, rögtön mondom: az erre érkező pénzek arányaiban sokkal kevesebbet jelentenek, mint amennyit Románia lakosságának mintegy 6 százalékát kitevő magyarság alkalmazottként vagy vállalkozóként befizet az államkasszába.
A 21. században normális európai országban nem kell kormányon lenni ahhoz, hogy egy nemzetiségi iskolát tanévkezdésre tatarozni lehessen, vagy egy kisebbségek által lakott településre ivóvizet vezessenek be. Ezzel indokolni a romániai magyarság sorsát negatívan befolyásoló, és folyamatosan megújuló kormányzati szerepvállalást, több, mint kishitűség. Olyan kishitűség, ami eleve kizárja például magyar nyelvű oktatási intézmények újraindítását vagy alapítását. Ezért nincs magyar nyelvű állami egyetem – de van helyette magyar költségvetési pénzekből immár sok milliárd forintból finanszírozott Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A román hatalom által olyan magánegyetemnek titulált magyar intézmény, amelynek bukaresti társfinanszírozása évről évre a jövő ködébe vész. Roppant kíváncsi lennék, hogy Kelemen Hunor kultúráért és oktatásért is felelős miniszterelnök-helyettes mikor vetette fel utoljára a magyar egyetem román finanszírozásának ötletét. Hogy az önálló állami magyar egyetem létrehozásáról ne is beszéljünk.
A minden út Budapestre vezet című történet immár nemcsak Erdélyben, hanem magyarországi kormánypárti politikusok körében is természetes jelenséggé vált. Ezt erdélyi magyar értelmiségiek olykor azzal teszik természetessé, hogy az utóbbi 40 évben ötezer magyar orvos, és ennél sokkal több tanár és műszaki értelmiségi telepedett át Magyarországra, tehát az anyaország adós az ingyen kapott értelmiségért. Ebben csak annyi hibádzik, hogy ilyen alapon kilincselnünk kellene a nyugat-európai vagy az Egyesült Államok kormányánál is, hiszen az elmúlt évtizedekben legalább akkora exodus irányult azokba az országba is.
Orbán Viktor Kolozsváron elegánsan fogalmazott: isteni ajándéknak nevezte, hogy éppen a mai magyarországi kormánytöbbség támogathatja az erdélyi magyar törekvéseket. Számunkra viszont legalább ekkora ajándék lehetne, ha végre olyan politikai elit venné át az erdélyi magyarság ügyének intézését, amely Budapest mellett Kolozsváron és Bukarestben is kilincselne. A köz érdekében.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Vérnyomok között, csatazajban
Hogyan lehet a szórványban hosszútávon megtartani a református lelkipásztori állásokat, fenntartani a gyülekezeteket? Szórványokat és missziós egyházközségeket gondozó lelkipásztorok tárgyaltak Algyógyon a témáról, amelyben az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége is program kidolgozására készül.
A szórványlelkész-találkozó hagyományai immár több mint húsz évre nyúlnak vissza: 1993-tól 2005-ig évente találkoztak a lelkipásztorok. Támogatás hiányában 2013-ig szünetelt a folyamat, a tavalyi találkozó sikerességén felbuzdulva viszont Erdélyből és Moldvából idén már több mint hatvan lelkipásztor gyűlt össze Algyógyon. Kiértékelték az elmúlt év eseményeit, munkáját, megosztották egymással a gondokat, megbeszélték az elvárásokat.
Az Erdélyi Református Egyházkerület vezetőinek beszámolójában Kató Béla püspök ismertette a kerület szórványlelkészeket is érintő döntéseit. „Fontos, hogy biztosítva legyen a lelkipásztorok anyagi biztonsága, különben hamar otthagyják a gyülekezetet. Ahol lehet, meg kell tartani a lelkészi állást, de tudni kell, hogy az egyházkerület nem a lelkipásztort akarja eltartani, hanem a gyülekezetet akarja megerősíteni, hogy képes legyen a lelkipásztorát eltartani” – fogalmazott a püspök.
Hogy mit jelent ez? Kató Béla szerint azt, hogy nem a lelkipásztornak kell segítséget nyújtani, az egyház nem a lelkész családját akarja eltartani, a lelkipásztorok ugyanis képzettségüknél fogva máshol is szerezhetnének állást. A gyülekezetet kell segíteni a megerősödésben, hogy képes legyen fenntartói járulékot fizetni, kigazdálkodni a lelkipásztori állás fenntarthatóságát biztosító pénzt. „Kiszámoltuk: ha egy közösség nem tud évente legalább 8000 eurónyi összeget befizetni, veszélybe kerül a lelkészi állás. Persze vannak olyan kicsi gyülekezetek is, ahol ingatlanok bérbeadásából, egyéb jövedelmi forrásokból sikerül előteremteni a szükséges pénzt” – magyarázza a püspök. Ha nincs meg az említett összeg, ki kell egészíteni. Úgy tűnik, a magyarországi kormánnyal sikerült megértetni: ha az utolsó magyar adminisztrátor is kivonul egy településről, a közösség menthetetlenül a pusztulásba tart. A püspök által vázolt tervek szerint a magyar állami támogatást pályázati formában osztják el, a támogatásnak ugyanis vannak teljesítendő kritériumai.
Más helyzet, ha egy gyülekezetből elfogynak az emberek. Ezért az egyházkerület vezetősége a gyülekezeti központokat szeretné megerősíteni – a parókia felújításával, szolgálati autó biztosításával –, ahonnan a lelkipásztor öt-hat, akár tíz kisebb szórványba is el tud járni.
Felvetésünkre, miszerint nem kínálkozik-e megoldásként hogy a nagyobb, tehetősebb gyülekezetek felvállalják a kisebbek gondjait, segítsék őket nemcsak imádságban, de anyagilag is, Kató Béla kijelentette: ahogy a társadalomban sem, úgy az egyházban sem működik a javak egyenlő elosztásának elve. Léteznek ugyan Erdélyben hasonló jellegű, esetenként példaértékű kezdeményezések, kényszeríteni azonban nem lehet senkit sem. És ez a fajta emberi szolidaritás egyre kevésbé működik.
 Zsúfolt imaház vagy üres templom?
Kétségbevonhatatlan tény, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület híveinek lélekszáma drasztikusan csökken. Míg Szász Domokos püspöksége idején, az 1800-as évek utolsó tizedében készült jelentések arról szóltak, hogy évente hatezerrel nőtt a lélekszám, addig az elmúlt években az erdélyi püspökök ennek az ellenkezőjéről számolhattak be a gyűléseken. „Hiába harcolunk sokszor az ingatlanjainkért, ha nem tudjuk élettel megtölteni azokat. A legutolsó kicsi imaház, amely megtelik, sokkal értékesebb számomra, mint az őraljaboldogfalvi templom, amely már régóta üresen áll. Őraljaboldogfalván már nincsenek magyarok. A lélekszámcsökkenés az egyház legnagyobb gondja. Ha nincs ember, nincs közösség sem” – állítja Kató Béla.
Márpedig ez elsősorban nem pénz kérdése. Ezért jó, hogy az átlaghoz képest Erdélyben a református lelkipásztoroknak van a legtöbb gyermekük. Így amikor a nagycsaládról beszélnek, saját életükkel állíthatnak példát. Ez azonban nem elegendő: rengeteget kell foglalkozni a fiatalokkal, beszélni, megértetni velük az élet értelmét, célját, megismertetni velük a keresztyén értékrendet, a nagycsalád boldogságának titkát. Mindezeket pedig nemcsak az igehirdetés révén, sokkal inkább a velük való állandó foglakozások, táborozások során.
 Ifjak: jönnek, mennek, maradnak
Az algyógyihoz hasonló találkozók során elsősorban egymás beszámolóit hallgatják meg a jelenlevők, eszme- és tapasztalatcsere folyik, újabb ás újabb ötletek bukkannak fel. Beszélgetések zajlanak, hogy melyik gyülekezetben mit kell tenni annak érdekében, hogy jobban menjen a munka. „Egész napot szántunk arra, hogy mindenki elmondhassa panaszát, amelyet az egyházkerületi vezetők természetesen meghallgattak. Az együttlétek alkalmával előadásokra is sor kerül. Nem dogmatikai jellegű fejtegetések, hanem a szolgálati munkával kapcsolatos előadások, ezekre a szórványban levők egyszerűen ki vannak éhezve” – magyarázza Vetési László szórványügyi előadó, a találkozók ötletgazdája. Úgy tartja, 15-20 évvel ezelőtt sokkal nehezebb volt a helyzet, mint most, a lakhatási és életkörülmények ugyanis ma már lényegesen jobbak, a szolgálati autókkal, az egyre modernebb kommunikációs technikával egyszerűbb a kapcsolattartás.
Pozitív diszkrimináció
„Korábban nyolc éven át a mezőségi Melegföldváron és Feketelakon szolgáltam, de csak most van lehetőségem részt venni az algyógyi találkozón” – meséli Barticel Kiss Krisztián, a maroshévízi gyülekezet lelkipásztora. Szerinte több szempontból is hasznos ez a találkozó, éjszakába nyúlóan beszélgettek a „hasonló cipőben járó szórványkollégákkal”, problémákra kerestek közös megoldásokat. Maroshévízhez tíz kisebb szórvány tartozik, egy részük ortodox tömbben, másik része katolikus vidéken él. A két legközelebbi kollégához, Ratosnyára és Gyergyószentmiklósra rengeteget kell utazni, a helyettesítés kérdése ugyanis nem volt megoldott. Az algyógyi beszélgetések során körvonalazódott, hogy az esperesi segédlelkész tudna bizonyos esetekben segíteni. „Most úgy érzem, nem vagyunk magunkra hagyva, pozitív hozzáállást tapasztaltam az egyház vezetősége részéről. Feltöltekezve jöttem el Algyógyról” – mondja Barticel Kiss Krisztián. „Mintha pozitív diszkriminációban részesültünk volna” – teszi hozzá mosolyogva.
Vetési szerint a szórványban nagy problémát okoz a lelkipásztor családtagjainak sorsa: a feleségnek nincs munkahelye, a gyerekeket nem lehet magyar iskolába íratni. Ezért aztán nagy volt a mozgás e területen, akadt rá példa, hogy fél év alatt három lelkipásztor is váltotta egymást egy missziós gyülekezetben. Uzdiszentpéteren 20 év alatt 32 lelkipásztor szolgált, Bákóban valamivel jobb a helyzet: ott az elmúlt 40 évben 17 pap fordult meg. A gyülekezetekben többnyire elvárják, hogy a papnak legyen tapasztalata, de a fiatalnak is örülnek, aki nagy lendülettel veti bele magát a munkába. Sok helyen tapasztalható, hogy ha egy fiatalabb lelkész több időt marad egy gyülekezetben, ott nagyobb a pezsgés: bibliaórákat tart, gyülekezeti találkozókat szervez, foglalkozik a fiatalokkal, kirándulni viszi őket, amire az idősebb korosztály már ritkábban vállalkozik. Elgondolkodtató viszont, hogy sok esetben olyanok kerülnek gyülekezetbe, akik a vegyes vidékeken nem tudnak vagy egyenesen nem akarnak elmondani néhány szót románul is – például temetés alkalmával.
A céltalanság magányossága
További problémát jelent a lelkipásztorok hiányos felkészültsége a szórványmunkára. Megszokott életterükből kiszakadva, speciális kihívások elé kerülve sokan kiégnek, leépülnek, elmagányosodnak. Az idősebbeknél ez sok esetben alkoholizmushoz vezetett, a fiataloknál inkább a számítógépfüggéshez. „Ez a lelkészi kategória nagyon leterhelt életformát folytat, hiszen a szórvány nagy csatatér, ahol vérnyomok látszanak, csatazaj hallatszik” – fogalmaz Vetési. A lelkipásztoroknak tisztában kell lenniük saját, illetve az intézményes távlati és közelebbi céljaikkal, saját mindennapi programjukkal. Úgy nem lehet szórványban szolgálni, mondja Vetési, hogy az ember sodródik az árral, és csak a holnapot nézi. „Nem csak szólam szintjén kell hinni és vallani, hogy azon a helyen Jézus Krisztus jó vitéze vagyok. Stratégiát kell kidolgozni minden területen, az a regenerálódásban is segít. Például az oktatás területén: van-e iskola, kell-e iskolabusz, hova mennek a gyerekek továbbtanulni, tudok-e segíteni a tanítónőnek pályázni az ingázásra, és hasonlók” – sorolja szórványügyi előadó.
Somogyi Botond
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Megmenekült a gyantai elemi iskola
Bihar megye- A szülők kitartásának hála, az RMDSZ és a reformátusok segítségével megmenekült a gyantai elemi iskola.
A tanévkezdéskor még úgy tűnt, hogy a hivatalos szervek gáncsoskodása miatt megszűnik a gyantai magyar elemi oktatás, de a szülők, a református gyülekezet és az RMDSZ összefogásával és segítségével sikerült ezt megakadályozni.
Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök szerint a történtek három dolgot hoztak előtérbe. Egyfelől nagyon fontos, hogy főleg a szórványban, ahol különösen veszélyeztetve van a magyar anyanyelvű oktatás, a szülők egymással is kommunikáljanak, s ne engedjék magukat félrevezetni vagy manipulálni. A másik nagy tanulság, hogy ilyen esetekben mennyire lényeges, hogy a közösségünk erőt tudjon felmutatni, harmadrészt pedig megmutatkozik az is, hogy miért kell jelen lenni a közintézményekben, önkormányzatokban.
Úgy fogalmazott: nagyon fontos az összefogás, és jó az, ha a történelmi egyházak, a helyi vezetők, a civilek és a különböző szervezetek együtt tudnak működni, de mindez csak akkor valósul meg az iskolai oktatás területén, ha a szülői akarat, egységes fellépés is létezik, megvalósul.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Láncra vert „istenmadara”
Tovább borzolódnak Köröstárkányban a kedélyek azok után, hogy az év elején a helyi Pro Tharkan Egyesület egy magyarországi alapítványtól pályázat útján egy majdnem kétmillió forintnak megfelelő értékű, bronzból öntött turulmadarat nyert. A szobor szárnyainak fesztávolsága valamivel több, mint egy méter. A nemzet madara annak az emlékműnek a további díszítőeleme lett volna, mely emlékmű a helyi református egyház tulajdonában lévő területre épült, és amely a román félkatonai alakulatok és civilek által rendezett 1919. április 19-ei vérfürdő emlékére emeltetett.
A helyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, Gábor Ferenc elmondása szerint a tartóoszlop és a madár kihelyezését illetően minden hivatalt és protokollt végigjárt, kezdve a helyi polgármesteri hivataltól – innen az engedélyeket meg is kapták – az egyházi jóváhagyás-kérésig, ám a magyarok „istenmadarát” azóta sem tudták felhelyezni az emlékműre, mert a helyi RMDSZ és a református egyház mindent elkövetett annak érdekében, hogy ez ne történhessen meg. Ennek valószínű oka – az MPP elnöke szerint –, hogy ők nyerték a pályázatot, és ez nem az úgynevezett másik oldal politikáját dicséri.
Mint mondtuk, az 1999-ben emelt emlékmű egyházi területen van, és köztulajdont képez. Legalábbis eddig úgy volt.
A napokban azonban újra megkereste szerkesztőségünket az MPP elnöke, aki elmondta, hogy ajánlott levelet kapott a helyi RMDSZ-től Mikló Ernő elnök aláírásával, a szervezet pecsétjével ellátva, mely iromány szerint a helyi RMDSZ-szervezet betelekkönyveztette az emlékművet a tulipános párt javára. A levélben többek között az is fel van tüntetve, hogy mivel az emlékmű az elmúlt években igencsak megosztotta a magyar közösséget, a szervezet azért döntött a telekkönyveztetés mellett, hogy ezt a jövőben elkerüljék (!). Ennek megfelelően kérik Gábor Ferencet és az általa képviselőt civil szervezetet, valamint a polgári pártot, hogy a 2015-ös esztendőben koszorúzzanak együtt. Továbbá ez is áll a levélben: „Ha valamilyen oknál fogva ön vagy az ön által képviselőt civil szervezet mégis úgy dönt, hogy nem április 19-én szeretne koszorúzni, akkor kérjük, jelezzék ezt írásban, hogy szervezetünk tudja azt jóváhagyni. Mellékelve átküldjük a tulajdonjogot bizonyító dokumentumot és a telekkönyvi kivonatot (…).”
Gábor Ferenc szerint ez még nem minden. A történések napról napra szaporodnak, és egyre furcsább fordulatokat vesznek.
Lakat és lánc
A tulajdonjogi átruházás és a figyelmeztető levél után az emlékmű bejáratát lakattal lezárt lánccal biztosították be, mivelhogy az emlékmű ezután az RMDSZ-szervezet magántulajdonát képezi. Riportunk készítésekor annak szerettünk volna utánajárni, hogyan kerülhetett egy egyházi területen fekvő, köztulajdonban lévő emlékmű egyik napról a másikra a helyi szövetség tulajdonába.
Az ügyben Szakács Zoltán lelkipásztort szerettük volna elsőnek megkérdezni, de a telefont a felesége vette fel, aki közölte, a tiszteletes és családja szeretne kimaradni az egészből, és kérték, tartsuk tiszteletben kívánságukat, amelyhez természetesen joguk van.
Utoljára márciusban beszéltünk Szakács Zoltánnal a kialakult helyzetről. Akkor arra hivatkozott, hogy ő az utolsó, aki ilyen ügyekben dönthet. Minden határozatot, köztük az emlékművel kapcsolatosakat is a presbitérium hozza meg. Akkor az egyházfik át is küldtek szerkesztőségünknek egy nyilatkozatot, amelyben ez állt: „A tárkányi református egyházközség presbitériuma sajnálattal vette tudomásul, hogy Gábor Ferenc és társai, akik ennek az egyházközségnek is tagjai, nem törekedtek arra, hogy az általuk elterveztetett és pályázati úton támogatott, az egyház területét is érintő akciójukban egyeztessenek az illetékes egyházi hatósággal. Mert minden jó ügy elsikkadhat, és tévútra térhet, ha annak képviselői nem tartják be mindenekelőtt a keresztyén emberség párbeszédének, majd pedig a törvényesség útjának menetét. Csak súlyosbítja a helyzetet az a tény, hogy a világi sajtó oldalain keresnek orvoslatot panaszukkal, mikor az egyház vezető testületének, a presbitériumnak a döntése kell, hogy mérvadó legyen ebben a helyzetben.”
Átfedések
Közben sikerült elérni és szót váltani a helyi RMDSZ-szervezet elnökével is, Mikló Ernővel. A helyi szövetség alapembere sajnálatát fejezte ki, hogy egyáltalán valaki is feltételezhette a szervezetről, hogy lezárták volna az emlékmű kerítésének kapuját. Mint mondta, amikor értesült róla, maga vonta be a rendőrséget az ügybe, mi több, le is vágatta a lakatot a kiskapuról. Sőt, feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen. Arra a kérdésünkre, hogy ki lehet az a negyedik „entitás”, aki lezárhatta a bejáratot, nem tudta megnevezni azt.
Ugyanis Gábor Ferenc, aki maga a reklamáló, már startból kiesik a gyanúsítottak közül, a helyi RMDSZ tótumfaktumai tagadják, az egyházi emberek úgyszintén.
Itt aztán megfeneklett a dolog.
Mikló megerősítette, hogy Szakács tiszteletes semmilyen döntést nem hozhat a presbitériumot megkerülve. Tehát az egyház területén lévő emlékművet a presbitérium jóváhagyásával tábláztatta be a szervezet. Ám a presbitérium zöme a helyi érdekképviselőeti vezetőkből tevődik össze, Miklóval az élen.
Hamisítvány!
Az ominózus levél tartalmára is kitértünk, amellyel kapcsolatban megkérdeztük, hogy lehet egy emlékművet kisajátítani egy politikai pártnak? Ugyanakkor a kívülálló szemével nézve itt már jóval többről van szó, mint az MPP-vel való konfrontációról.
A helyi Pro Tharkan civil szervezeten vagy MPP-n kívül magánszemélyeknek vagy bármilyen más csoportnak is lehetne olyan kezdeményezése, hogy elutazik Köröstárkányba koszorúzni. Mivel kérvényezni kell a hozzáférést, ez valahogy nagyon furcsán veszi ki magát: magyarul, nem tudni, a lóláb lóg-e ki, vagy az ördögpata?
Mikló határozottan tagadta a levél eredetét is, mi több, hamisítványnak nyilvánította, amiért, mint mondta, szintén rendőrségi eljárást fog kezdeményeztetni. Az aláírás és a pecsét felől is érdeklődtünk, de szerinte az is oda lett hamisítva. Digitálisan.
Azért is rendőrségi eljárást fog kezdeményeztetni, mert az MPP elnöke rágalomhadjáratot indított ellene a médiában és több internetes oldalon is.
„Mellékelve átküldjük…”
Ha nem olvastuk volna a levél végét, és nem láttuk volna a csatolt dokumentumot, talán el is hisszük, hogy van ilyen. Azaz hamisított levél, pecséttel, aláírással. De ott a mellékelt dokumentum, amelyet a tulajdonjogtól idegen személy nem kaphat meg a közjegyzőtől, csakis a betáblázott emlékmű jogos birtokosa.
Úgyhogy ez a történet nagyon sok sebből vérzik. Bármennyire is szerettük volna elhinni a helyi szervezet elnökének, illetve az általa képviselőt presbitériumnak a jóindulatát, a levélhez csatolt dokumentum halomra döntött minden magyarázatot.
Hogy meddig lehet még ragozni a tárkányi ügyet, nem tudjuk. Tény, hogy nem kell már ide a külső ellenség, felemészti, felőrli a magyar saját magát anélkül is.
Sütő Éva
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Băsescu felmentette kormányzati tisztségeiből Kelement
Traian Băsescu államfő elnöki rendelettel felmentette kormányzati tisztségeiből október 9-én, csütörtökön Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét.
A politikus augusztus elsején nyújtotta be lemondását a miniszterelnök-helyettesi és kulturális miniszteri tisztségről. Az államfő csütörtöki sajtóértekezletén azt mondta, három hónapig hiába várta, hogy Victor Ponta kormányfő másik tisztségviselőt jelöljön Kelemen Hunor helyére. Mivel nem nevezett ki ideiglenes minisztert a kormány tagjai közül, az államfő szerint a kulturális tárca miniszter nélkül maradt.
A koalíciós megállapodás értelmében a kulturális tárca élére az RMDSZ jelölhet minisztert, aki egyúttal miniszterelnök-helyettesi tisztséget kap a kabinetben. Az RMDSZ Biró Rozália szenátort, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnökét javasolta a posztra, de az államfő bejelentette, hogy őt alkalmatlannak találja.
"Amióta benyújtottam a lemondásomat, folyamatosan fel vagyok készülve arra, hogy el kell hagynom a minisztériumot" - fogalmazott Kelemen a Transindex megkeresésére. Közölte, a tárca vezetésére Korodi Attila környezetvédelmi miniszter személyét javasolja., aki ezt a feladatot 45 napig láthatja el.
"Ha Ponta megnyeri a választást, úgyis új kormány lesz. Ha nem nyeri meg a választást, akkor is bizonyára születnek új döntések a kormány kapcsán, de a lényeg az, hogy a 45 nap az államelnöki választások második fordulója után jár le. Ha elfogadják a javaslatomat, hogy Korodi Attila vegye át a kulturális minisztérium vezetését, ő ezt a feladatot el tudja látni” – mondta az RDMDSZ elnöke. 
maszol.ro

SZNT: Magyarország képviselőinek is ott kell lenniük a román-magyar autonómiatárgyalásokon
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy egy esetleges román-magyar tárgyaláson, amelyik a magyar autonómiatörekvésekről szólna, Magyarország képviselőinek is helyet kellene biztosítani.
A román-magyar autonómiatárgyalások esetleges megkezdéséről azóta cikkezik az erdélyi magyar sajtó, hogy a hét elején kiderült, román politikusok megkeresték az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) szervezetet, hogy közvetítsen a román és a magyar közösség képviselői között.
1993-ban a PER közvetítésével ültek először tárgyalóasztalhoz a tengerparti Neptun üdülőhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a kormányzó Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (2001-től Szociáldemokrata Párt) egyes politikusai. Az RMDSZ-es tárgyalók nem rendelkeztek a szövetség meghatalmazásával. Az akkori tárgyalások erősen megosztották az erdélyi magyar társadalmat. Az RMDSZ vezető politikusai a román-magyar kiegyezés első lépésének, a szövetség belső ellenzéke pedig – mely azóta két pártot is alapított – a magyar érdek elárulásának tekintette a Neptunban kötött megállapodást.
Az SZNT pénteki közleményében a 2013 októberében tartott Székelyek nagy menetelése következményének tekintette a párbeszédre való hajlandóság megmutatkozását. Az Izsák Balázs elnök által jegyzett dokumentum szerint a tárgyaláson egyfelől minden olyan magyar szervezetnek képviselőtetnie kell magát, amely a Székelyek nagy menetelésén részt vett, másfelől pedig a magyar kormány képviselőinek is helyet kell biztosítani.
Utóbbit az SZNT azzal magyarázta, hogy az 1996. szeptember 16-án megkötött magyar-román alapszerződés az államközi együttműködés tárgyává emelte a magyarországi román, és romániai magyar kisebbség helyzetével való foglalkozást.
„Kijelentjük: a székelység érdekelt abban, hogy a Magyarország és Románia között megkötött államközi szerződésben foglaltak maradéktalanul érvényesüljenek, és elképzelhetetlenek tartjuk, hogy a romániai magyar közösség helyzetéről úgy folyjanak egyeztetések, hogy azokról az egyik érintett és érdekelt fél, Magyarország hiányzik" – fogalmazta meg az SZNT.
A tanács úgy ítélte meg, hogy ha az erdélyi magyarság, illetve a székelység, a román kormány és a magyar kormány képviselői háromoldalú tárgyaláson tudnának megállapodni az autonóm Székelyföld jogállásáról, és a háromszintű autonómia-koncepció gyakorlatba ültetéséről, akkor Románia és vele együtt Magyarország hosszú távon az európai béke és stabilitás legmegbízhatóbb térsége lehetne.
MTI
Erdély.ma

Az EMNP választmányi elnöke Kelemen Hunornak: a vita nem pofozkodás
Nyílt levélben kérte fel Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltjét Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választmányi elnöke arra, hogy ne tekintse „pofozkodásnak" a Székelyföld területi autonómiájával kapcsolatos magyar-magyar vitát. A választmányi elnök szerint szükség van a nyilvános vitára, az érvek ütköztetésére.
Kelemen Hunor a kampány során többször is elmondta, nem Szilágyi Zsolttal, az EMNP elnökjelöltjével kíván vitázni a választási kampányban, hanem a román társadalmat próbálja meggyőzni a magyar autonómiatörekvések helyességéről. Kelemen Hunor azt is nyomatékosította, hogy nincs vitája a magyarsággal, és hibának tartaná, ha a magyar jelöltek „egymást pofoznák" a kampányban. Zakariás Zoltán sérelmezte, hogy Kelemen Hunor a nyilvános vitát, az érvek ütköztetését „pofozkodásnak" tekinti. Kijelentette, az RMDSZ jelöltje nem a megfelelő logikai sorrendben indította el a szövetség székelyföldi autonómiatervezetének a közvitáját. Ezt ugyanis a magyar közösségben kellett volna előbb lefolytatni. Zakariás úgy vélte, Kelemen Hunornak és az RMDSZ-nek mind a magyar mind a román közösség felé „hitelességi problémája van".
„Közösségünk kétségkívül erős, ezt legutóbb a Székelyek Nagy Menetelésén is megmutatta. Ön ennek a közösségnek az egyik hangja. Üljünk le és hangoljunk össze, hogy ... az együttes hang is erős legyen!" – szólította fel az RMDSZ elnökét Zakariás Zoltán, az EMNP választmányának az elnöke. Novemberben első alkalommal lesz magyar-magyar verseny a romániai elnökválasztáson. Az RMDSZ Kelemen Hunort a szövetség elnökét, az EMNP Szilágyi Zsoltot, a párt alelnökét indította el a versenyben.
MTI
Erdély.ma

A román-magyar szociológiai kapcsolatokról tartottak konferenciát Bukarestben
Román-magyar szociológiai kapcsolatokról tartottak konferenciát Bukarestben, amelynek célja erősíteni a két ország tudományos közössége közötti együttműködést.
Kósa András László, a konferenciát szervező Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója az MTI-nek elmondta: olyan tudományos programsorozatot indítottak, amelynek célja erősíteni a különböző tudományos területeken tevékenykedő magyar és román kutatók együttműködését.
Korábban az intézet román és magyar építészek számára szervezett rendezvényt, de a román és a magyar matematikusok közötti kapcsolatfelvételt is elősegítette. Jelenleg folyamatban van egy Erdély történelméről szóló előadássorozat, amelyen magyar történészek román nyelven, román közönségnek adnak elő, decemberben pedig fiatal magyar és román feltalálók sorozatát indítják el.
Ebbe a tudományos programsorozatba illeszkedik a román-magyar szociológiai kapcsolatokról szóló konferencia is, amelyen a román szociológia megalapítójának, Dimitrie Gustinak a két világháború közötti időszakban kiteljesedő iskoláját tekintették kiindulópontnak.
Rostás Zoltán romániai magyar szociológus, a konferencia ötletgazdája az MTI-nek elmondta: szükségesnek tartja a román-magyar szociológiai kapcsolatok elmélyítését, ugyanis az 1960-as évek után – amikor a kommunista hatalom rehabilitálta a szociológiát, mint tudományt – a kutatásokban csak röviden, utalásszerűen jelenik meg ez a kapcsolat.
Hozzátette: a két világháború között, amikor elsősorban a Gusti-féle szociológiai iskola mutatott modellt a magyar szociológiának, spontánul, de nagyon intenzíven alakultak a román és az erdélyi magyar, valamint a román és a magyarországi szociológusok közötti kapcsolatok. Ezt pozitív dolognak tartja, és a kölcsönös egymásra hatás erősségét mutatja, hogy akkoriban a román bibliográfiákban sokkal több magyar vonatkozású utalás van, mint csehszlovák, lengyel vagy bolgár. MTI
Erdély.ma

Támadás az iskolák kétnyelvűsége ellen – Újabb feszültség Sepsiszentgyörgyön
Váratlan bejelentést tett a sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi, rendkívüli ülésén Antal Árpád polgármester: Rodica Pârvan SZDP-s tanácstag a prefektúrához és az önkormányzathoz intézett levelében kifogást emelt a városi alárendeltségben levő tanintézmények új feliratai ellen, és emiatt az iskolaigazgatókat perrel fenyegetik.
A polgármester elmondta: kétnyelvű táblákat készíttettek, amelyeken a kormányhatározattal jóváhagyott városcímer mellett kizárólag az iskola neve szerepel román és magyar nyelven, illetve néhány esetben – például a Mihai Viteazul Főgimnáziumnál – az iskola logója is, ha van neki ilyen. A táblák megrendelésekor szigorúan törvény szerint jártak el, ő maga nem is érti, miért nem lehet a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolára (ennek igazgatója a magyarellenességéről híres Pârvan asszony, aki a tegnapi ülésen nem jelent meg) magyar szöveget kifüggeszteni, mikor a Székely Mikó kollégium falán van román felirat. Szerinte egy normális országban – tudjuk, hogy a miénk nem az – sem a prefektus, sem más nem akadályozhatja meg a kétnyelvű táblák elhelyezését.
A felvetésre elsőként Mădălin Guruianu liberális képviselő helyeselt: szerinte ez jóérzés és kölcsönös tisztelet dolga, hiszen magyar anyanyelvű gyermekek is tanulnak mindkét román középiskolában, ráadásul törvényes szabályozás is létezik az amúgy „természetes” kétnyelvű feliratozásra.
A törvény az iskolanévtáblákról azt írja, hogy ezeknek csak az iskola nevét vagy számát kell tartalmazniuk, semmi mást – közölte Sztakics Éva alpolgármester, majd felolvasta a prefektus válaszlevelét. Ezt a megyei tanfelügyelőség küldte szét az iskolaigazgatóknak, és az áll benne, hogy az új táblákról „eltávolították” a Románia feliratot, az ország címerét, és a (román) nemzeti színeket. Az utolsó bekezdésben felszólítják az iskolaigazgatókat, hogy függesszék fel a táblák kihelyezését az épületekre, mert így elejét vehetik az esetleges későbbi pereknek. Sztakics Éva leszögezte: a táblákra érvényes építkezési engedélye van a polgármesteri hivatalnak, ezeket fel fogják tenni, és elutasítják az iskolaigazgatók riogatását is.
– Sem a táblákat, sem a feljelentést nem láttam, csak a prefektus levelét, amely felszólítja a helyi tanácsot a táblák törvényességének felülvizsgálatára; bár azt is sérelmezik, hogy ezeket a helyi tanács jóváhagyása nélkül, mindössze egy építkezési engedéllyel, alpolgármesteri utasításra kezdték felszerelni, valószínűleg arról van szó, hogy a román felirat legyen felül – közölte megkeresésünkre Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő, aki a prefektusi figyelmeztetést továbbította az iskolákhoz. Hozzátette: tudomása szerint 1989 után egyetlen tanügyminiszter sem adott ki olyan rendeletet, amely az iskolanévtáblák tartalmát, méretét, formáját előírta vagy szabályozta volna, ezért ő maga a minisztérium jogi osztályától kér felvilágosítást ebben az ügyben. Ilyen szabályozás híján a főtanfelügyelő szerint a helyi közigazgatási törvényt kell alkalmazni.
A tanácsülésen a kedden már végleges bírósági ítélettel törvénytelennek minősített városzászlóról is szó volt, Antal Árpád polgármester beszámolt a (lapunkban már ismertetett) perről és arról az elhatározásáról, hogy Strasbourgban fellebbezik meg a magyar közösséget diszkrimináló döntést. Mădălin Guruianu emlékeztetett, hogy a zászlót ő maga is megszavazta, és sok helybeli román is az önkormányzat oldalán csatlakozott a perhez, Incze Sándor nyugalmazott református esperes pedig arra figyelmeztetett, hogy ebben az országban „szent kötelességünk” egymást megérteni, hiszen mindkét nemzet egyre fogy, és azoké a jövő, akik szaporodnak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma

Emlékezés Szentjobb hőseire
Vasárnap délelőtt a szentjobbi római katolikus templomban megtartott ünnepi szentmise után a községközpont parkjába vonultak a település lakosai, ahol az első és második világháborúban elesett szentjobbi hősök tiszteletére emelt emlékművet avatták fel.
Elsőként Molnár József, Szentjobb község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, megemlékezvén a két világégésben odaveszett szentjobbiakról, majd felolvasta azok neveit. Tizenhét falubeli neve került fel az első, míg harmincnégy név a második világháborúban harcoló hősök közül a Tatár Attila margittai kőfaragó által készített márványtáblára. Az emlékmű kopjafáját Szentjobb anyaországi testvértelepülésének, Sáp községnek az önkormányzata készíttette el, az Márton Árpád, Márton Mária és Engi Csaba munkáját dicséri.
Az avatáson beszédet mondott Cseke Attila parlamenti képviselő, Szentjobb község díszpolgára is, aki a közösség összetartó erejére, hőseink tiszteletére hívta fel a jelenlévők figyelmét. „Egy közösségnek, egy nemzetnek a hőseire kötelező emlékezni és erre emlékhelyet is kell készíteni, hiszen az emlékhelyek révén erősebb a kötődés a múltunkkal.”– mondta Cseke Attila képviselő.
Az emlékművet Cseke Attila és Molnár József leplezte le, majd Fábián Tibor református tiszteletes áldotta és Kurilla Gábor plébános szentelte meg. Az ünnepségen közreműködött a Szentjobbi Hagyományőrző Népdalkör és a Szentjobbi 9-es számú Szent István Király Cserkészcsapat is. A talapzatnál koszorúkat helyezett el Cseke Attila, Szentjobb illetve testvértelepülései, Sáp és Szentpéterszeg küldöttségének tagjai, az egyházak, ifjúsági és civil szervezetek képviselői.
Az ünnepség nemzeti imánk a Himnusz eléneklésével méltóképpen zárult.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kampányolás a hajdúvárosban
Teltház előtt tartotta választói kampánybeszédét Szilágyi Zsolt, aki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltjeként indul a november 2-ai megmérettetésen a romániai államelnöki székért. A rangos vendéget október 8-án, szerdán Balogh János, a helyi néppárt elnöke fogadta a nagyszalontai irodájában, ahol körülbelül 80 érdeklődőt köszöntött.
Szilágyi Zsolt kampánybeszédében ismertette a néppárt fő irányelveit, melyek szerint az önálló döntés jogát szeretnék elérni, létrehozva egy modernizált Romániában a föderalizmust, regionalizmust és az autonómiát. „Ezeknek az értékeknek, elveknek a mentén indítottuk az államelnöki kampányunkat”– mondta a politikus. Megelégedését fejezte ki a szépszámú nagyszalontai megjelenteknek, érdeklődőknek, akik hozzászólásaikkal is bizonyították, nem volt hiábavaló a 217 ezer aláírás összegyűjtés, amelyeket Bukarestben nyújtottak be. Mindez bizonyítja az erdélyi magyarok előtt, hogy ügyeiket képviselőik Bukarestben. Bíznak abban, hogy azzal a politikával, amit az EMNP képviselő, jobbá tehető az életük – hangsúlyozta Szilágyi. Újból felhívta vetélytársa, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök figyelmét: kihívta egy nyílt vitára; magyar a magyarral párbeszédet kell hogy folytasson azért, hogy a magyarok érezzék, a politika róluk, az ők érdekükért, értük szól. „Éppen ezért amennyiben lehetséges, összefogással vigyük Bukarestbe az elért eredményünket”– nyomatékosította javaslatát Szilágyi Zsolt.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke kérdésünkre elmondta, az a tét, hogy a választók az erdélyi vagy a bukaresti politikát részesítik-e előnyben, ez itt a tulajdonképpeni kérdés. A két politikai irányzatot két személy testesíti meg: az egyiket Szilágyi Zsolt, aki az önrendelkezésért, az autonómiáért száll síkra, míg a másikat, Kelemen Hunor, a bukaresti beolvadást testesíti meg. Hát ezen kell elgondolkodni, és helyesen dönteni, mert az erdélyi magyarság sorsa múlik ezen.
Zatykó Gyula, az EMNP alelnöke kérdésünkre elmondta: jó volt Nagyszalontára eljönni, látta az emberek szemében a csillogást, az érdeklődést. Ki kell mozdítani őket, abból a közönyből, amelyikben leledzenek, abból a negyed évszázados politikából, amely a 25 éves eredménytelenségbe taszította őket.
Sára Péter
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Codău Annamária: Egy írónő újjáélesztése
Kollarits Krisztina (szerk.): „nem csak a magam terhét hordom...”. Tormay Cécile és a Napkelet. Orpheusz, Budapest, 2013.
A Kollarits Krisztina szerkesztette tanulmánykötet címe azt az elvárást kelti, hogy a benne szereplő írások Tormay Cécile és a Napkelet című folyóirat viszonyára fektetik a hangsúlyt, ehelyett azonban a mottóként tágabban is értelmezhető idézet sugallata „győz”: az írónő egész munkásságát áttekintő, szintetizáló jellegű kiadványról van szó. A tanulmányszerzők érdeklődésének középpontjában Tormay szépirodalmi munkái (elsősorban az Emberek a kövek között, A régi ház és a Bujdosó könyv, amelyek sokak szerint világirodalmi rangúvá avatják munkásságát, de egyéb novellák, elbeszélések, útirajzok is) mellett az írónő családi és társadalmi háttere állnak, közéleti tevékenysége, a kortársaihoz fűződő viszonya, recepciója Magyarországon, a Trianon utáni Erdélyben és külföldön egyaránt. Közös célnak tűnik – legyen szó akár a nőirodalomban betöltött szerepéről, narrációs technikáiról, életképszerű leírásairól, műveinek esztétikai megformálásáról, akár az idegenségérzet, a tér–egyén, női identitástörténeti idő viszony tematizálásáról, akár arról az irodalmi, történelmi és politikai kontextusról, amelyben élt és alkotott –, hogy Tormay Cécile megítélése ne (csak) az évtizedek során nevéhez tapadt címkék alapján történjék, s ezt a szándékot a hátsó borítón szereplő ismertetés is sugallja.
A kötet tehát Tormay sokarcúságát hivatott megmutatni, egy koncepció létezését azonban könnyen felülírhatja a túlságosan szerteágazó tematika. Úgy tűnik, hogy a kötetcím inkább egy ernyőfogalom, amely alá odakerülhet bármilyen szakmunka, amely a legkevésbé is érinti Tormayt. A szerkesztő azonban igyekszik rendet teremteni a tanulmányok (előzőleg a Magyar Írószövetség 2012-es, az írónő életművének szentelt tudományos konferenciájának előadásai) között egy kronológiát, tematikát és kontextualizáló hajlamot ötvöző rendezőelv segítségével, amely szemléletesen követhetővé teszi Tormay Cécile pályájának ívelését a szépirodalomtól a közéleti szereplésen át a Napkelet főszerkesztői pozíciójáig.
A kötet alapos, megbízható és színvonalas körképet nyújt a XX. század eleji irodalom egyik jelentős női alakjának munkásságáról, s nemcsak további kutatások kiindulópontjaként, hanem Tormay Cécile népszerűsítéseként is szolgálhat. Hiánypótló és „újjáélesztő” könyv.
Helikon (Kolozsvár)

Pomogáts Béla
Búcsú Pusztai Jánostól*
Voltak békésebb idők, midőn a halotti búcsúztatóra készülődő barát engesztelő érzésekkel állhatott egy ravatal mellett. Ámbár, ha az Ady Endrét búcsúztató Babits Mihály, a Babitstól búcsút vevő Illyés Gyula egykori fájdalmas vallomástételeire gondolok, megállapíthatom, hogy a visszatekintést sohasem pusztán a személyes és közösségi veszteség fájdalma járta át, többnyire az a történelmi szorongás is, amely akár 1919 januárjában, akár 1941 augusztusában súlyos próbák elé állította a lelkeket. Pusztai Jánosnak is zaklatott történelmi sors jutott: szülővárosának, Szatmárnémetinek fémipari szakiskolájában tanult, volt a szatmári Unió gyár lakatosa, majd az ottani Dolgozó Nép című lap szerkesztőségi munkatársa, 1953-ban verseivel jelentkezett az irodalmi életben, éveken át a Bányavidéki Fáklya című lap riportereként, majd visszatérve tanult szakmájához, szerszámlakatosként dolgozott. 1965-ben jelent meg első, Ösvény a világban című elbeszéléskötete, ezt követve bontakozott ki gazdag életműve: regények, novelláskötetek, önéletrajzi művek, majd 2000 után Nagy álomkönyv című nagyszabású munkájának hat kötete. Ez utóbbiban az álmoké a főszerep, az igazi mondanivaló azonban a valóságról szól, mondhatnám a gazdag és szövevényes álomvilág szinte csak ürügy arra, hogy az író a mögöttünk álló évtizedek köznapi tapasztalatait és nem egyszer drámai tanulságait örökítse meg. Ahogy magam látom, Pusztai János életművének középpontjában két nagyszabású „regényfolyam” helyezkedik el. A hetvenes évek végén (még Erdélyben írott) három abszurdba hajló regény: A sereg, a Zsé birtoka és a Csapdában, bizonyára nem függetlenül az író személyes romániai tapasztalataitól, az önkényuralom mítoszát kínálta. A nyolcvanas években közreadott Futótűz, Hamu és Parázs című regénytrilógiája a tatárjárás országpusztító eseményeit örökítette meg. Az évezredfordulón az olvasó elé került ugyancsak háromrészes Önéletrajz az erdélyi önéletírások hagyományait követve adott képet arról, hogy a kisebbségi sors és különösen a romániai zsarnokság milyen, alig elviselhető súllyal nehezedett az egyszerű emberek életére. Ezt a munkáját az író a közeli években megjelentetett Öregség című ugyancsak önéletrajzi ihletésű munkájával zárta le. Ez utóbbi műve azonban nem csupán önéletrajz, inkább a köznapi tapasztalataival, olvasmányaival (és ismét: álmaival) számot vető író önvizsgálatának esszéisztikus és publicisztikus foglalata. Pusztai János írói pályája, gondolom ez az előbbiekből is kitetszett, igen gazdag eredményekkel járt. A pálya kezdetén a „munkásíró” hagyományos (az ötvenes években nagy megbecsülésnek örvendő) státusának adott újszerű értelmet, ugyanis a hivatalos várakozásokkal ellentétben a legkevésbé sem idealizálta ezt a státust, ellenkezőleg azokról a valóságos tapasztalatokról adott számot, amelyeket kétkezi dolgozóként vagy üzemi tudósítóként szerzett. Ezt követve igen gyorsan váltott át egy mindezzel merőben ellentétes témára és írásmódra, az önéletrajzi mozzanatokra épülő valóságábrázolást elhagyva az abszurd regénnyel tett sikeres kísérletet, majd a széles korfestő panorámát kínáló történelmi regényben, végül az önéletrajzi beszámolóban és a naplóműfajban találta meg a számára alkalmas tárgyat és kifejezést. Ezek a prózapoétikai szempontból nagyon is különböző írói stratégiák ugyanakkor nem bontották meg az életmű egységét, az út, amelyet megtett, egyenes vonalú maradt, minden új kezdeményezés mellett is, ezt a szellemi egységet részben a vallató történelmi, közösségi kérdések kifejezésre juttatása, részben az írásmód: műveinek egyéni nyelvezete alapozta meg. Irodalmunk igen értékes személyisége távozott el a már évek óta betegeskedő íróval, akihez engem nem csak a művei iránt érzett megbecsülés fűzött, hanem a személyes barátság is, jóllehet az utóbbi években már csak a posta és a telefon segítségével tudtunk eszmét cserélni egymással. Távozását nem csak az erdélyi magyar irodalom elkötelezett híveként és történetírójaként fájlalom, személyes barátként is. És végül még egy megjegyzés: ismét volt egy írónk, aki a már régen megérdemelt Kossuth-díj nélkül hagyott itt bennünket – ez figyelmeztetés lehet a kulturális kormányzat számára is. Nekünk azonban, akik most itt összegyűltünk János ravatala körül, a gyász fájdalma mellett éreznünk kell a hűség kötelezettségét is. Meg kell őriznünk és tisztán kell tartanunk barátunk emlékét, őriznünk írói alkotásait.
*A búcsúztató Pusztai János ravatalánál, szeptember 30-án, a Farkasréti temetőben hangzott el.
Helikon (Kolozsvár)

Kelemen Hunor nem lepődött meg Băsescu lépésén
A Székelyföldi Önkormányzati Tanács gyergyószéki ülésén vett részt Kelemen Hunor, ahol kulturális miniszteri tisztségéből való felmentéséről azt mondta: nem meglepő, hiszen a Minority SafePack kisebbségvédelmi csomaggal kapcsolatos hazai álláspont miatt lemondását már július végén benyújtotta, az államelnök pedig most, szinte három hónap után írta alá a dokumentumot.
„Véget ért egy éra egy és újabb időszak kezdődik most Romániában. Ezért sem mindegy a hazai társadalom, a magyar közösség számára, hogy milyen államelnök áll az ország élén, amikor ez az új korszak elkezdődik. Nekünk nem kell meglepődnünk azon, hogy a választásokon az etnikai falak, előítéletek megmutatkoznak. Az RMDSZ-nek ilyen körülmények között van leginkább szüksége a magyar közösség támogatására” – mondta a polgármestereknek Kelemen Hunor a Székelyföldi Önkormányzati Tanács ülésén, amelyen Borbély László, az RMDSZ politikai alelnökével, Korodi Attila környezetvédelmi miniszterrel és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnökével, az RMDSZ székelyföldi parlamenti képviselőivel együtt vett részt.
A Szövetség megőrzi kormányzati szerepét – jelentette ki Kelemen Hunor, aki kulturális miniszteri tisztségéből való felmentéséről azt mondta: nem meglepő, hiszen a Minority SafePack kisebbségvédelmi csomaggal kapcsolatos hazai álláspont miatt lemondását már július végén benyújtotta, az államelnök pedig most, szinte három hónap után írta alá a dokumentumot. A minisztériumokban, kormányzati intézményekben folytatódik a munka – tette hozzá a szövetségi elnök, majd arról tájékozatott, hogy a szeptember végi költségvetés-kiegészítéskor a megyék számára elkülönített összegek folyósítását a következő időszakban lebonyolítja a Régiófejlesztési és Közigazgatási Minisztérium.
Az autonómiatervezet vitájáról szóló ismertetőjében Kelemen Hunor pozitívumként emelte ki azt, hogy az RMDSZ-nek a hazai társadalomban immár megkerülhetetlen kezdeményezése mellett egyre több jelentős és megalapozott érv hangzott el a tervezet nyilvános bemutatása óta, a párbeszéd pedig a választások utáni időszakban is folytatódik.
„Fontos, hogy az új időszak elején milyen lesz a politikai helyzetünk. És az sem mindegy, hogy milyen elnökkel kezdi Románia ezt az új időszakot. Ha a közösséget magunk mellett tudjuk, és nem változik a támogatási arányunk, akkor a következőkben is legitim módon tervezhetjük további közéleti szerepvállalásunk. Politikai partnereinknek is érezniük kell a magyar közösség szolidaritását, hiszen ennek hiányában lehetünk zseniálisak külön-külön, de nem sikerül sok mindent elérnünk. A közösség támogatására a képviselőet minden szintjén szükség van, mert ez a választási időszak nem egy egyszemélyes kaland. Én úgy gondolom, hogy minden lehetőséget ki kell használnunk a kommunikációra és partnerek keresésére” – fogalmazott a Kelemen Hunor az önkormányzati ülésen.
A szövetségi elnök szerint a Székelyföldi Önkormányzati Tanács ülései fontos alkalmak az önkormányzati munka tekintetében, mert a helyi közigazgatás kérdéseit, problémáit beszélhetik meg a településvezetők, megoldásokat kereshetnek azokra a pénzügyi gondokra, amelyek a székelyföldi községekben felmerülnek. 
maszol/közlemény