Mégis segít Budapest a 74 csángó gyereknek?
Megoldódni látszik annak a 74 csángó gyereknek az ügye, akiknek elutasították az oktatási-nevelési támogatásra benyújtott pályázatát. Erről a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke, Pogár László egyeztetett kedden Budapesten Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkárral.
Pogár László szerdán a maszol.ro-nak megerősítette: a gyerekeknek azért nem ítélték meg a támogatást, mert a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) helyett az MCSMSZ állított ki igazolást arról, hogy magyarul tanulnak. Helyzetüket ismertették a nemzetpolitikai államtitkárral, Potápi Árpád pedig megígérte, hogy megoldódik az ügy. „Budapesten a legnagyobb jóindulattal kezelik ezt a kérdést” – mondta lapunknak a csángószövetség elnöke.
Az ügy előzménye, hogy az RMPSZ 2012 áprilisában átvette az oktatási program irányítását a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől (MCSMSZ), miután a főtámogató magyar kormány és a keresztszülős magánadományokat becsatornázó Alapítvány a Moldvai Magyar Oktatásért (AMMOA) megvonta bizalmát az MCSMSZ-től. Azóta nem éppen a felhőtlen a viszony a csángószövetség és a pedagógusszövetség között, ráadásul az oktatási program is akadozik. A Transindex helyszíni riportja szerint a múlt tanévben az előzőhöz képest Bákó megyében 38 órával csökkent az iskolai óraszám. A pedagógusok elmondása szerint egyes helyszíneken akadozik a házak fenntartásának kifizetése, elmaradtak a tanártalálkozók.
Pogár szerint a 74 lujzakalagori és márafalui gyereknek azért a csángószövetség állította ki a pályázathoz szükséges igazolást, mert erre a két településre az RMPSZ által irányított oktatási program nem terjed ki. A két faluban az MCSMSZ alkalmazottja, Petres László tartja a magyar órákat.
Petres korábban az RMPSZ alkalmazottja volt, ám Pogár szerint tavaly szeptemberben kirúgta a pedagógusszövetség. „Nem akartuk, hogy Lujzikalagor és Márafalu magyartanár nélkül maradjon, ezért alkalmaztuk Petres Lászlót, és így az RMPSZ helyett ezen a két településen a csángószövetség bonyolítja le az oktatási programot, adományokból” – magyarázta.
Petres: magyarázat nélkül rúgtak ki
A 74 csángó gyerek pályázatának elutasítására Petres László hívta fel hétfőn egy nyílt levélben a közvélemény figyelmét. A Potápi Árpáddal tartott budapesti találkozón a magyartanár is jelen volt. Ám Pogár Lászlónál borúlátóbban számolt be az egyeztetésekről. Nemmel válaszolt például arra a kérdésünkre: kaptak-e garanciát arra, hogy a két „szakadár” településen tanuló gyerekek kérelmét jövőre már nem fogják elutasítani.
A pedagógus elmondta, továbbra sem érti, miért nem fogadták el tanítványai pályázatait. Magyarázata szerint ugyanazt a formanyomtatványt töltötte ki, mint amilyen az RMPSZ által kiállított igazolások, csakhogy a csángószövetség pecsétje szerepelt rajta.
Petres tájékoztatása szerint tavaly szeptemberben harminc napos felmondási időt kapott a pedagógusszövetségtől, amelynek október 15-e óta már nem alkalmazottja. Kirúgását még csak meg sem indokolta az RMPSZ – állítja. „Azt még megértem, hogy velem így bánnak el, de amit a gyerekekkel műveltek, az szerintem megengedhetetlen” – jelentette ki. Hozzátette, éppen azért maradt Lujzikalagoron, mert nem akarta, hogy távozásával megszűnjön a magyaroktatás.
Márton: nem csak Petrestől váltunk meg
A csángó oktatási program koordinátora, Márton Attila szerint Petres Lászlót nem rúgták ki, egyszerűen nem hosszabbították a munkaszerződését. Ráadásul nem csak a lujzikalagori pedagógustól, hanem több tanártól is megvált a múlt tanév elején az RMPSZ. Lujzikalagoron pedig tavaly szeptemberben egy önkéntes váltotta Petrest, aki azonban decemberben felmondott.
Márton elmondta, a pedagógusszövetség a múlt évben rendszeres ellenőrzéseket tartott a csángó oktatási program helyszínein. Ezekről a jegyzőkönyvek születtek, és az észlelt hiányosságokra felhívták a tanárok figyelmét is. „Ahol pedig azt tapasztaltuk tavaly ősszel, hogy a figyelmeztetések ellenére nem történt semmi változás, megváltunk az érintett pedagógustól. Közéjük tartozott Petres László is” – magyarázta.
A gyerekek pályázatának elutasításáról elmondta: biztos benne, hogy az pályáztatást lebonyolító RMPSZ időben értesítette Petreséket arról, hogy az általuk kiállított igazolás nem felel meg a kiírás feltételeinek. „Ha hallgattak volna a figyelmeztetésre, akkor a 74 gyerek pályázatát nem utasították volna el” – jelentette ki.
Márton ugyanakkor azt mondja: Máriafaluban idén januártól júniusig nem volt semmilyen magyaroktatás, Luzjikalagoron pedig "ahogy azelőtt is", csak hébe-hóba. „Csak azt nem értem, hogy amikor idén tavasszal a budapesti illetékesek kint jártak a két helyszínen, a csángószövetség képviselői az RMPSZ-t okolták amiatt, hogy megszűnt az oktatási program. Most pedig örömmel hallom, hogy megoldották az oktatást” – fogalmazott a lészpedi pedagógus.
Cs. P. T.
maszol.ro

Haldoklik az állami nyugdíjrendszer
Kénytelen lesz jelentős mértékben csökkenteni 2030 után az állami nyugdíjat a kormány, így az állampolgároknak a magánnyugdíj-rendszerre kell támaszkodniuk – figyelmeztetnek a szakemberek. 
Mint rámutattak: tizenöt év múlva fogja maga mögött hagyni a munkaerőpiacot az a generáció, amely a terhességmegszakítások Ceauşescu általi betiltása – 1966 – után született, őket pedig az állam már nem tudja eltartani. Ileana Ciutan, az Országos Nyugdíjpénztár vezetője rámutatott: jelenleg mintegy ötmillió nyugdíjast tartanak nyilván, becsléseik szerint azonban számuk 2032-re hétmillióra fog emelkedni.
„Meglehetősen borúsak a kilátások, ha az említett generáció állami nyugdíjáról beszélünk” – tette hozzá Raluca Ţintoiu, a magánnyugdíj-rendszerért felelős egyesület elnöke. Mint kifejtette: 2030-ban vélhetően tíz százalékkal csökken majd a kormány által biztosított juttatás, 2042-re azonban a mostani értéknek alig harmada lesz.
Hasonlóan vélekedett Ion Giurescu, a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) alelnöke, aki szerint a magánnyugdíj-rendszernek jelentősen meg kell erősödnie a következő években, ez nagymértékű megtakarítási lehetőséget biztosít majd az államnak.
A magánnyugdíj-alapokból származó összegekből egyébként körülbelül tíz év múlva fognak részesülni a kedvezményezettek, vagyis az a generáció, amely 2008-ban 45 év körüli volt, és 2024 környékén fog nyugdíjba vonulni.
Dániáé a legjobb nyugdíjrendszer
Idén is a dániai nyugdíjrendszert találták a legjobbnak globális szinten: az ország egyedüliként érdemelte ki a világszínvonalú minősítést, míg második helyen Ausztrália végzett, a harmadik pozíciót pedig Hollandia foglalja el – derül ki az ausztrál Mercer tanácsadó cég felméréséből. Az immár hatodik éve összeállított, húsz országot összesítő statisztikához az egyes országok nyugdíjrendszerét több mint negyven mutató alapján hasonlították össze. A szakértők három főbb csoport szerint ezek megfelelőségét (40 százalék), fenntarthatóságát (35 százalék) és integritását (25 százalék) vizsgálták.
A felmérésbe bekerülő új európai országok közé tartozik Finnország, amely egyből negyedik helyen végzett, integritás szempontjából pedig a valaha elért legmagasabb pontszámot szerezte. Olaszország negatív rekordot döntött azzal, hogy fenntarthatóság szempontjából a legalacsonyabb pontszámot érte el. Ebből a szempontból tavaly Brazília érte el legkisebb pontszámot, idén azonban valamelyest javított. Szintén idén került be a felmérésbe Írország, amely a 12. helyen végzett az összesítésben, Németországgal együtt.
Kőrössy Andrea
Székelyhon.ro

Kémügy: joghézagot használt ki a hírszerzés?
2013-ban a hírszerzés működését szabályozó törvényhez benyújtott módosítás nem kibővíti, hanem szűkíti azok körét, akik különleges védelmet élveznek – közölte a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) arra a botrányra reagálva, amelyet Traian Băsescu államfő robbantott ki hétfőn este, amikor kijelentette: Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és államfőjelöltje 1997 és 2001 között, ügyészként a külügyi hírszerzés beszervezett ügynöke volt, ami összeférhetetlenségnek minősül, ezért törvénytelen.
Mint arról beszámoltunk, Băsescu egy másik államfőjelöltet, Teodor Meleşcanut is bírálta, mondván: a SIE elnökeként ő terjesztette be a Ponta által is aláírt módosító javaslatot a kormány elé, amely el is fogadta azt, és Meleşcanu később erre hivatkozva tagadta meg, hogy elárulja: a Ponta-kormányban van-e titkos ügynök.
A volt SIE-elnök ezt cáfolta, a módosítást ugyanakkor pozitív lépésnek nevezte.
A SIE kedden közleményben reagált az ügyre, amelyben azt is jelezte, hogy ügynöki állományáról nem adhat ki információt. A külügyi hírszerzés egyben azt állítja: az államfő által említett módosítás nem bővíti, hanem éppenséggel szűkíti azon egykori ügynökök körét, akiknek identitása tevékenységük befejezése után is államtitoknak minősül.
A közlemény egyébként arra is kitér, hogy a SIE az elmúlt tíz évben nehéz helyzetbe került, mivel több mint 70 ügynöke lepleződött le, ami hatalmas kárt jelent, mivel egyrészt a szolgálat egyik legértékesebb erőforrása az emberi tényező, másrészt ezáltal a titkos műveletek is lelepleződtek. A szolgálat azt is megjegyzi, hogy a rendeletet – az államfő állításával ellentétben – nem kellett a Legfelsőbb Védelmi Tanács elé terjeszteni.
Eközben az ügyben megszólalt a SIE egyik korábbi vezetője is. Cătălin Harnagea, aki éppen a kérdéses időszakban állt a külügyi hírszerzés élén: az Adevărul napilapnak elmondta, igaz ugyan, hogy abban az időszakban alkotmányosan tilos volt az ügyészeknek más, államilag finanszírozott tisztséget betölteniük, csakhogy a titkos ügynököket nem hivatalosan, munkakönyvvel foglalkoztatták, és alapvetően önkéntesek voltak.
Mint arról beszámoltunk, Ponta hazugságnak nevezte a vádakat, egyúttal úgy vélte, az államfő állításai kampánycélokat szolgálnak, és felszólította George Maiort, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetőjét, vizsgálja ki az ügyet.
A többi államfőjelölt lemondásra és visszalépésre szólította Pontát, koalíciós szövetségese, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a szövetség államfőjelöltje ugyanakkor az RFI-nek úgy nyilatkozott: konkrét bizonyítékok híján nem győzték meg Băsescu kijelentései.
Kelemen szerint fölmerül a kérdés, hogy ha az államfő tudott Ponta múltjáról, miért nem leplezte le korábban. Megjegyezte ugyanakkor: nem ért egyet azzal, hogy a szolgálatok ügynököket működtessenek a politikában, az igazságszolgáltatásban és a többi demokratikus intézményben. Egyben rámutatott: az ügy rontja Románia hitelét a külföldi partnerek előtt.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közleményben reagált az ügyre, amelyben leszögezi: a titkosszolgálatok törvényellenes tevékenysége veszélyezteti a jogállamot és a demokráciát.
Az EMNP rámutat: az ügy arra a veszélyre hívja fel a figyelmet, amit a hírszerzéssel foglalkozó szervek törvénytelen tevékenysége jelenthet. Ha a vád igaznak bizonyul, akkor a SIE alkotmányellenes tevékenységet folytatott, hiszen Victor Ponta az adott periódusban ügyészként tevékenykedett, és a két tevékenység az alkotmány szerint összeférhetetlen. Ilyen értelemben maga Ponta is alkotmányellenesen járt el.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Nem vagyunk bezárva a nemzetállamba
Néhány nappal a csíkszeredai kampánykezdés után Bukarestben is bemutatta államelnöki programját KELEMEN HUNOR, az RMDSZ jelöltje. Akadémiai környezetben, a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetemen (SNSPA) a politikust CRISTIAN PÂRVULESCU politológus, EMIL HUREZEANU politikai elemző és LUCA NICULESCU újságíró, a Radio France Internationale munkatársa kérdezte. A szeptember 29-i vita rövidített, szerkesztett változatát szemlézzük.
Cristian Pârvulescu: Ez az első olyan vita, amelyet Kelemen Hunor államelnök-jelöltként az akadémiai szférában kezdeményez. Az RMDSZ és a Kelemen Hunor által képviselőt ügyek a román társadalomban rendkívül vitatottak. Ráadásul Európa-szerte a kisebbségek ügye ma hullámokat vet. Azt hiszem, hogy a politikatudományi tanszéken nincs helye a sztereotípiáknak, világosan kell látnunk az RMDSZ szándékait. A Szövetség javaslatai egy szélesebb társadalmi párbeszéd alapjait jelenthetik a jövőben.  Nemrég Skóciában – a nemzeti oldal sikereként – népszavazás volt a függetlenségről. Spanyolországban viszont alkotmányellenesnek minősítették a katalán különválásra vonatkozó népszavazást.  Romániában mellőzhetjük a hasonló kérdéseket? Kérhetjük az RMDSZ-t, hogy ne vigye be az autonómia ügyét az államelnöki kampányba? Azt hiszem, hogy nem, megfelelő az idő ahhoz, hogy tárgyaljunk minderről.
Kelemen Hunor: Köszönöm Pârvulescu úrnak a vita lehetőséget, és azt, hogy itt lehetünk. A mi szándékunk az, hogy akadémiai keretek között, szakértőkkel folytassunk párbeszédet mindarról, ami Románia számára fontos, nem csak a kampányban, hanem azon túl is. Mert ezek az ország, és a románok számára is fontos felvetések. Amikor erről beszélünk, nehéz csak racionális szempontokat figyelembe venni. Erős érzelmek kötődnek ezekhez az ügyekhez. Ha volt hibánk az elmúlt 25 évben, akkor az az volt, hogy nem szerveztünk hasonló vitákat gyakrabban. A kampányban országos programot szeretnék bemutatni. 1990 után a román társadalom nagyon fontos céljai és problémái fogalmazódtak meg, demokratikus intézményeket, jogállamiságot kívántunk létrehozni, a piacgazdaság kialakításán dolgoztunk. Mindezek létrejöttek, de nem működnek tökéletesen, 24 év után változásra van szükség. Az általunk támogatott észak-atlanti integráció révén Románia fontos szereplője a térség biztonságpolitikájának. Látnunk kell azonban, hogy az uniós csatlakozás után nincsenek fontos nemzeti céljaink, országos program nélkül maradtunk. Nincs olyan ügy, amelyet az ország többsége támogatni tudna, ezzel kapcsolatban konszenzust keresne. Most kell eldöntenünk, hogy milyen Romániát akarunk a továbbiakban. Hiszek egy erős Romániában, amit elismernek a térségben, és az Európai Unióban. A jogi feltételek megteremtése mellett az ország állampolgárainak a mentalitása is változnia kell ahhoz, hogy erős országgá váljunk. És ha már az állampolgárnál tartunk: szükség van arra, hogy az állam intézményei tiszteljék az állam polgárait. Hiába várunk el tiszteletet és együttműködést az állami intézmények felé, ha nem adunk cserébe tiszteletet, és nem kínálunk együttműködést.  Ebben a kampányban erről szeretnék beszélni a legtöbbet, mert minden az állampolgárra, a családra, a közösségre épül. 2015-2016-ban új alkotmányra van szükség, ez a legnagyobb törvényhozói kihívás. A jelenlegi alkotmány működőképes, de őrzi az 1991-92-es időszak bélyegét.
Nem lehet megtiltani a következő nemzedékeknek, hogy más megoldásokat keressenek, mint amilyeneket a rendszerváltás utáni törvénykezés megfogalmazott. Elkötelezett híve vagyok a regionalizálásnak, az aktuális adminisztrációs felosztás meghaladott, Romániában erős a régiós identitás, és ezt meg kell erősíteni, meg kell őrizni.
Másik kihívás az, hogy mit kezdjünk az elnöki intézménnyel? Hosszú távon Romániának parlamentáris köztársasággá kell válnia. Ez nem azt jelenti, hogy az államelnököt ne választanánk közvetlenül. De az államelnök jogköreit, és a végrehajtó hatalom hatásköreit pontosan el kell különíteni. Mi legyen a parlamenttel? Egykamarás, kétkamarás parlamentre van szükség? Ez is egy fontos kérdés, amelyre választ kell adnunk. Amikor autonómiáról kezdünk beszélni, mindenki izgatott lesz, és azt kérdezi, hogy mire gondolunk igazából, amikor autonómiát mondunk? Talán azt kellene először leszögeznünk, mire nem gondolunk? Nem gondolunk szeparatizmusra, enklavizációra, önálló államiságra. Cristian Pârvulescu példáira reagálva Skóciában és Katalóniában is más-más a helyzet, mint Romániában. Mi szubszidiratiásra, decentralizációra gondolunk, ha autonómiáról beszélünk. Ott, ahol a magyarok többségben élnek, figyelmet fordítunk a nyelvi jogokra, az intézményes megoldásokra, a nemzeti identitásra. Azt hiszem, hogy az identitás megőrzése Európában rendkívül fontos. A romániai magyarok nem akarnak jobban élni, mint a románok, de meg akarják őrizni a nemzeti identitásukat. A kulturális autonómia, a régiós szinten biztosított intézményes keretek: ez teszi lehetővé. Azok az európai államok, amelyek a világháború után megoldották a többség-kisebbség problémáit, prosperáló, stabil országokká váltak. Ahol nem találtak mindenki számára elfogadható megoldást, ott a problémák újra és újra visszatérnek. Amikor kulturális autonómiáról, nyelvi jogokról beszélünk, 1990 óta mindig elmondjuk, hogy a többséggel folytatott párbeszéd révén, együtt a románokkal, a parlamenti demokrácia eszközeivel élve kívánjuk elérni a céljainkat. Nem az utcán, a demokrácia határain kívül keressük a megoldást. Ezért elkerülhetetlen a racionális párbeszéd, amelyhez nagyon sok érvünk van. Arról is beszélni kell, hogy mi az Európai Unió jövője középtávon. Vagy erősebbé válik az együttműködés, és létrejön az Európai Egyesült Államok, vagy minden szétesik, ami a második világháború óta épült. Ez a szuverenitás feladását is jelenti: az európai államok Kína, és más globális szereplők piacává válnak. A kérdés az, hogy hogyan nőhet a tagállamok versenyképessége: ha közösen, az Unióban lépnek fel, vagy ha mindenki külön utat keres. Azt hiszem, hogy csak együtt, és erős uniós politikával maradhatunk versenyben a többi nagyon fontos és erős hatalom, az USA, Kína, Oroszország, Latin-Amerika mellett. Románia és Moldávia viszonyáról el kell mondanom: a két ország viszonya lesz a következő évek legfontosabb kérdése, mert ez érzelmileg mindenkit nagyon érint. Azt hiszem, ha a Prut két partján élők együtt akarnak élni, akkor ez meg fog történni. Később vagy hamarabb, de bekövetkezik. A kérdés csak az, hogy hogyan és milyen módon? Ha Moldávia elfogadható ajánlatot kap uniós csatlakozásra, akkor ez egy elfogadható, demokratikus megoldás lesz.
Cristian Pârvulescu: A mai Románia létrejöttének két fontos pillanata volt, 1859 és 1918. Mindkét dátumhoz súlyos félreértések kötődnek. Elfelejtettük például, hogy 1859-ben föderális államként jött létre Románia, ezt a hivatalos történetírás hajlamos elhallgatni. Először fejedelemségek egyesülése történt meg, és csak aztán jött létre az egységes nemzetállam, mert akkor az volt az elfogadott állam-modell Európában. 1918. december 1-el kapcsolatban nem hallottam Kelemen Hunort a Gyulafehérvári nyilatkozatról beszélni, de tudom, hogy az RMDSZ diszkurzus gyakorta hivatkozik erre. Érdemes figyelmesen elolvasni a harmadik pontot, amely egyértelmű ígéret bizonyos fokú autonómia biztosítására. Ez lehet, véleményem szerint alapja a föderalizációnak is
Emil Hurezeanu: Pârvulescu úr nagyvonalú akadémiai ívet rajzolt 1859 és 1918 között, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a két évszám között történt még egy s más. Beszéltünk a román fejedelemségek föderális egyesüléséről, az egységes nemzetállam létrejöttéről, de nem beszéltünk például a Duna-menti törekvésekről, arról, hogy Románia és Magyarország egy állami egység részeivé váljanak. Összegezve: az elnök úr erős, tabuk nélküli államot akar. Azt kell mondanom, ez nem lehetséges. Már csak azért sem, mert Ön következetesen és professzionálisan a magyar kisebbséget képviselői, a többség és a kisebbség viszonya itt tabukkal és totemekkel terhelt – hadd parafrazáljam az államelnök-jelölt szlogenjét. Tabuk nélkül lehetetlen politizálni. Például emeljük ki az ön összefoglalójából Moldvát, és helyettesítsük be Erdéllyel… Mi történne, ha így vetnénk fel a kérdést?
Kelemen Hunor: Itt nem áll fenn ez a helyzet.
Emil Hurezeanu: Mondhatjuk azt, hogy ha az emberek akarják, akkor az erdélyiek és a magyarországiak egyesülhetnek?
Kelemen Hunor: Mondom, ez nem az a helyzet.
Emil Hurezeanu: Nem tud eltávolodni a politikai célok hasonlóságaitól. Ezek az egyezések a fent jelzett ügyek militáns támogatói számára szerencsések, a hazai szavazókat azonban elriasztják. Úgy mutat be egy autonómia-tervezetet, hogy közben az ukrajnai szeparatista törekvésekről beszél, hogy közben ez idézi a skóciai és a katalóniai folyamatokat. Ennek jelentősége van még úgy is, hogy tudjuk, hogyan zárult a skóciai népszavazás. Önnek sokkal pontosabban kell kifejtenie a szándékait ahhoz, hogy párbeszéd lehessen azokról. Mert az anyaországát – és ez Magyarország, akárhogy is vesszük – olyan politikus vezeti, aki – hogy is fogalmazzak, meglehetősen szokatlan utat követ. Vitatja az európai intézményeket, értékeket, a liberális demokráciát. Szövetséget köt gazdasági téren, de a politikai értékek terén is Oroszországgal. A belpolitikai támogatottsága ennek az embernek jelentős, és most nem vitatjuk ezt a népszerűséget – tudjuk, hogyan születik ez az értéktagadó politika révén. Nem tűnik úgy, hogy a megkerülhetetlen regionalizációs terve előterjesztésekor (ezt Ön inkább autonómia-tervnek nevezi, egyértelmű miért) mindezeket figyelembe véve, magyarázatokra szorul? Melyek azok a nehézségek, amelyekkel szembenéz ekkor? Ön ugyanabba a nyomvonalba lépett, mint a szeparatisták. Világ szeparatistái egyesüljetek? Hogy tudja kezelni a Donyeck-Barcelona-Edinburgh közötti feszültséget? A Moszkva-Budapest tengelyt? Tabukkal teli térerőben politizál, ez nem fullasztó?
Kelemen Hunor: Mindaz, amiről Hurezeanu úr beszél, igaz. Nagyon nehéz örökséggel kell szembenéznünk. Sztereotípiákkal, előítéletekkel küzdünk mindannyian. De ezekről, nem tehetünk mást, beszélnünk kell. És arról is, hogy melyek a saját előítéleteink, és melyeket hoztuk magunkkal a kommunista rendszerből, mert a problémák zöme abból az időszakból származik. Meggyőződésem, hogy nincs, és nem lesz ideális pillanat ahhoz, hogy ezeket kibeszéljük. Mi már a kilencvenes években is beszéltünk az autonómiáról, a Tăriceanu kormány idején volt is egy kormányzati kulturális autonómia tervezetünk – ez a parlamentben akadt el. Akkor a Nyugat-Balkán eseményei, a volt jugoszláv tagállamok válsága nehezítette a párbeszédet. Tökéletes pillanatot nem fogunk találni. Ezt kell megérteni, és ahányszor kell, annyiszor mondom el: a mi javaslatunknak semmi köze Moszkvához, a Krímhez, a szeparatistákhoz. Amikor Székelyföldről beszélünk, akkor nagyon sok szempontból nemzeti identitásról, nyelvi kérdésekről beszélünk. De ha ezektől eltekintünk, akkor ez a modell bárhol működik, akár Moldáviában is. Mi történik Magyarországon? Meg kell mondanom Önnek, hogy
az autonómia-tervről nem egyeztettünk magyarországi politikusokkal, mint ahogy nem egyeztettünk moszkvaiakkal sem. Mi a román többséggel próbálunk párbeszédet folytatni, amikor csak tehetjük, ezért nem szeretem, és el is határolódom az ukrajnai párhuzamtól.
Ami a skót népszavazást illeti: számomra az a fontos tanulság, hogy demokratikus módon hogyan lehet eljutni egy ilyen kérdés rendezéséig. Fontos üzenet, hogy lehetséges az ilyen megoldás. A kérdés az, hogy el tudunk-e szakadni az előítéletektől.
Cristian Pârvulescu: Ön hogy tekint Budapestre? Mit gondol arról, amikor a budapesti kormány az Ön javaslataival ellentétben kevésbé európai és demokratikus javaslatokat tesz? Kényelmetlen ez Önnek? Az első felvetésemkor nem élt a lehetőséggel, hogy Orbán Viktorról beszéljen. Megértem. Zavarja Önt, bátorítja?
Kelemen Hunor: Nem bátorít. Én évente kétszer-háromszor találkozom Orbán Viktorral, ez hagyományosan így volt az eddigi magyar miniszterelnökökkel is. Az utolsó találkozásunkkor nem kérdezett semmit az autonómiáról.
Cristian Pârvulescu: Miről beszéltek?
Kelemen Hunor: Nagyon sok közös programról, a Sapientia egyetemről, amit a magyar állam támogat. Amikor Nyugat felé tekintesz akár Bukarestből, akár Kolozsvárról, Budapest előtted van, nem lehet kikerülni. Nem tekinthetsz el attól, hogy Magyarország szomszédos állam. Nem érthetek egyet a liberális demokrácia végét hirdető kijelentésekkel. Én azt gondolom, a liberális demokráciának nincs alternatívája, és hiszek benne, minden korrekcióra váró hibájával együtt.
Luca Niculescu: Hogyan készülnek az ön által javasolt társadalmi párbeszédre?
Kelemen Hunor: Hosszútávfutásra készülünk. Iaşitól Konstancán át Temesvárig el szeretnék jutni, és minden egyes alkalommal türelemmel el szeretném mondani a mi álláspontunkat. Emlékezzenek vissza arra, hogy 1990-ben egyetlen kétnyelvű marosvásárhelyi felirat hova vezetett. Azóta a mentalitás nagyon sokat változott. Ha ma türelmesen érvelve elmondasz valamit, az emberek elfogadják. Azóta csatlakoztunk az Unióhoz, a hazai románok is Európa szerte dolgoznak, utaznak. Vannak barátaim, akik Dél-Tirolban élnek, és nincs semmi ellenvetésük azzal kapcsolatban, hogy mi is valami ilyesmit szeretnénk. Nem vagyunk bezárva a nemzetállamba.
Parászka Boróka fordítása
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Megkezdte munkáját a megújult Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság
A határon túli magyar tudományos és felsőoktatási intézmények, civilszervezetek és kutatásszervező testületek, valamint az MTA közötti együttműködés erősítésének további lehetőségeiről is tanácskoztak a tavaszi tisztújítást követően megújult Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság első ülésén. A Budapesten kutató külhoni magyar tudósok rendelkezésére álló Domus Vendégházban tartott eszmecserén részt vett Lovász László, az MTA elnöke.
A tanácskozás résztvevőit Kocsis Károly, a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke üdvözölte, majd a testület új tagjai bemutatkoztak a Kárpát-medencei magyar tudományos és felsőoktatási intézmények megjelent képviselőinek.
Ezt követően a határon túli magyar tudósok kutatásainak előmozdítását infrastrukturális támogatással és ösztöndíjakkal segítő Domus Hungarica programra beérkező pályázatokat elbíráló Domus Kuratórium elnöke, Paládi-Kovács Attila akadémikus tájékoztatott a legutóbbi Domus szülőföldi ösztöndíj pályázat eredményeiről. Mint elhangzott: a 2014. évi kiírásra összesen 151 pályázat érkezett be. A 33 csoport, 80 senior és 38 junior kutató által benyújtott pályamunkák közül 18 csoport, 33 senior és 7 junior kutató programjának megvalósítását támogatta a Kuratórium mintegy 24,5 millió forinttal.
     Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke meghívott vendégként azokról a NIH által meghirdetett programokról és az azok keretében elnyerhető forrásokról beszélt, amelyekre a határon túli magyar tudományosság képviselői és szervezetei is pályázhatnak. A tudomány iránt érdeklődő határon túli fiatalok is jelentkezhetnek például a 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre. A műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató-, fejlesztő-, illetve tudományos munka eredményével pályázók ösztöndíjat nyerhetnek el, illetve nemzetközi versenyeken indulhatnak.
     A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság ülése a hagyományoknak megfelelően a jelen lévő Kárpát-medencei magyar tudományos és felsőoktatási szervezetek, valamint az akadémiai kezdeményezéssel életre hívott Kolozsvári Akadémiai Bizottság, Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács, valamint Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács képviselőinek tájékoztatójával zárult. A fórumon így például a beregszászi kutató megtudhatta, mi történik a Drávaközben, a székelyföldi szociológus pedig értesülhetett az északi nyelvhatáron fekvő Nyitrán dolgozók terveiről. Széles körű eszmecserére nyújtott lehetőséget az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottság által a romániai magyar felsőoktatási intézményvezetők számára szervezett találkozó, amely az együttműködés erősítése szempontjából fontos fórummá vált az elmúlt években.
     A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság ülésén tájékoztató hangzott el a Magyar Tudomány Ünnepe idei programjairól is. A Magyar Tudományos Akadémia által immár több mint egy évtizede minden év novemberében megrendezett országos rendezvénysorozaton most is részt vesznek a határon túli magyar tudományos műhelyek. A 2014-es rendezvények központi témája a "Messze látó tudomány" lesz, a tudomány mint a jövő alakításának meghatározó eszköze, amely felelős válaszokat ad, értéket teremt, és értelmet ad a jövő tervezésének. Az MTÜ keretében Kolozsváron november 21-én immár 13. alkalommal rendezik meg a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvényét. Csíkszeredán az agrártudományok képviselői tanácskoznak, a révkomáromi Selye János Egyetemen a tankönyvekről szerveznek konferenciát, Szerbiában pedig a fenntartható mezőgazdasági fejlődés lesz az eseménysorozat kiemelt témája.
http://mta.hu/mta_hirei/megkezdte-munkajat

interneten terjed:
Porig alázták őket - A magyar-román egy résztvevő szemével
A hétvégi magyar-román mérkőzés utóhangjaként egy résztvevő élménybeszámolóját szeretnénk megosztani a nyilvánossággal. A hölgy leírhatatlan felháborodással tért haza Bukarestből, azóta próbálja a nyilvánosság elé vinni felháborodása okát, ám egyetlen magyar média sem hajlandó meghallani a szavát.
Íme, a történet, első kézből:
A Nyugati-pályaudvaron, indulás előtt, nyilvánvaló volt a fokozott készültség. Ám el kell mondanom, hogy a rendőrök igen készségesek, segítőkészek voltak, rendelkezésünkre álltak, amiben csak lehetett. Mindenek előtt szögezzük le, hogy a nagyjából háromezer ember, akikről beszélünk, nemhogy nem barátai, ismerősei egymásnak, hanem épp ellenkezőleg, inkább fordul elő velük, hogy egy-egy hazai mérkőzésen ellendrukkerekként vannak jelen a lelátókon. Mégis, arra a napra egy csapattá kovácsolódtunk. Leírhatatlan az a hangulat, az az érzés, ami ott, akkor összekötötte ezt a cirka háromezer embert. Az egymáshoz tartozás érzése szinte könnyeket csalt a szemekbe.  
Az első meglepetés akkor ért minket, amikor is kiderült, hogy az út alatt egyetlenegyszer sem szállhatunk le a vonatról. Több órás útról beszélünk, nyilván mindenki tudja, ami alatt igenis jó lett volna egy-egy megállóhelyen leszállni, kinyújtózni és friss levegőt szívni, de ezt nem tehettük meg. Lökösházán, az itt-ott olvasható leírásokkal ellentétben, egy órát várakoztunk, amíg az okmányainkat vizsgálták. Két román határőr járta végig a vagonokat, s gyűjtötte be a szükséges iratokat, egyikük beszélt, úgy-ahogy magyarul. Ezzel még nem is lett volna baj, ám a mód, ahogyan ezt végezték, felháborítaná a legbéketűrőbb embert is. 
Átlátszó, műanyag, afféle süteményes tálkákba szedték össze az okmányainkat, majd, ahogyan említettem, nagyjából egy órányi várakozás elteltével, ömlesztve ledobták elénk, és közölték, hogy válogassuk szét keresse meg mindenki a magáét, azzal távoztak. Mit volt mit tenni, nekiálltunk, és igyekeztünk mindenkinek visszajuttatni a saját iratait. Eltartott egy ideig, mivel a papírok össze-vissza keveredtek, többeknek nagy sokára került csak elő az igazolványa. A szerelvény tovább indult, mi pedig próbáltuk elviccelni a dolog élét. 
Bukarestbe érve, nem a központi pályaudvaron szállítottak le bennünket, hanem a város szélén, egy kisebb megállóhelyen. Hermetikusan elzárva tereltek bennünket a buszok felé, melyek a stadionba voltak hivatottak szállítani a magyar szurkolókat. Ekkor ért bennünket a második meglepetés. Mindent, de mindent ki kellett pakolnunk, az öngyújtóktól, gyufáktól kezdve, az aprópénzen át, gyakorlatilag kiforgatták a zsebeinket. Mindez délután kettő órakor. A mérkőzésre este hétkor került sor, tehát gyakorlatilag öt órával a mérkőzés kezdete előtt a dohányosok már egyetlen szál cigarettára sem gyújthattak volna rá. Éjfél után tudtunk elindulni hazafelé, ami annyit tesz, hogy a dohányosok tizenkét órán át nem cigarettázhattak volna. Aki nem dohányzik, annak ez nem sokat mond, de aki maga is hódol a nikotin élvezetének, az tudja, mit jelent mindez. Persze megoldották, mert az utolsó, még égő cigarettáról sorba gyújtották meg a többit, de a lényeg nem is ez, hanem maga a gesztus. 
És ez még csak a kezdet. El kellett dobnunk ugyanis az összes fémpénzt, zsebekből, tárcákból, mindenhonnan, úgy a magyar, mint a román fémpénzeket. Volt, aki pár száz, de akadt, aki négyezer forintot volt kénytelen a földre dobni, ahol aztán mindenki csak taposott a magyar pénzeken. Azt mondták, ez a szabály, a stadionba fémpénzt nem lehet bevinni. Előhozakodhatnánk azzal, hogy Magyarországon sokan egy órát dolgoznak négyszáz forintért, négyezerért akár két teljes napot is. Előhozakodhatnánk azzal, hogy amiként a magyar zászlót fáj a porba taposva látni, épp úgy tud fájni az a látvány, amint a magyar fémpénzeket beletapossák a porba. Előhozakodhatnánk azzal, hogy a háromezres létszámú csapat több százezer forintot volt kénytelen egyszerűen kidobni. Mindez igaz is, de mégsem ez a legfelháborítóbb a történetben. Hogy mi az, mindjárt elmondom.  
Most azzal folytatnám, hogy harmincöt személyes buszokra tereltek minket, úgy nagyjából ötven-hatvan főt buszonként. Rendőri kísérettel haladtunk a stadion felé, a forgalom elől lezárt utakon. Közben persze, jobb híján, nézelődtünk. Elképesztő, de azt kellett látnunk, hogy a bukaresti utca emberi közül sokan, de még gyerekek is, köpködnek felénk, odakiabálnak, s bár nem értettük, szerencsére, de a hangsúlyból és az arckifejezésből lehetett tudni, hogy nem boldog születésnapot kívántak. Szavakkal leírhatatlan az az irtózatos gyűlölet, ami áradt felénk. Itt szembesültem azzal, hogy Bukarestben, az a szó, hogy „magyar”, a világ legocsmányabb emberét jelenti. A négy éves gyerektől az aggastyánig, mutogattak, köpködtek ránk, a legocsmányabb módon viselkedtek velünk. Le volt zárva az út, a rendőrök konvojban kísértek, vittek bennünket. Itt jegyezném meg, hogy a román rendőrök hozzáállása, viselkedése példaértékű volt, de ahogyan az utca embere viselkedett velünk, arra egyszerűen nincs jelző. 
- Ha jól értem, a háromezer magyar szurkolónak esélye sem volt okot adni az ottaniak agressziójára?
- Nem, hiszen teljesen elzárva tereltek, vittek bennünket, rendőri kísérettel, lezárt utcákon át, a közelükbe sem kerültünk az ottaniaknak, csak messziről figyeltük a reakcióikat, amikor ráeszméltek, hogy magyarok ülnek a buszokon. Állt a forgalom, hosszú konvoj volt, sok autóval, sok biztosítással, természetesen felkeltette a figyelmet, és csak a reakciókat láttuk. Szinte harapni lehetett az ellenünk irányuló ellenszenvet, már az úton, befelé a stadionhoz. 
Összesen négy alkalommal motoztak végig minket, méghozzá elképesztő alapossággal. A stadionban az első motozás után tíz métert tudtunk haladni, ott következett a második motozás, ugyanolyan alapos módon. Szinte nevetséges, de még a copfomat és széttúrták, hátha esetleg oda rejtettem valamit, ami a stadionba lépve nemkívánatos eszköznek minősül. A fiúkkal még a cipőket is levetették, a lányoknak belenyúltak a melltartóikba, jó alaposan körbetapiztak benne, sőt, a stadion beléptető kapuinál alulról megragadták a melltartók korcát, és kihúzva, alaposan megrángatták, nem esik-e ki belőle némi elrejtett aprópénz, vagy akármi más. Mindezt, ismétlem, négy alkalommal. Kiforgatták az öltözékeink minden apró kis zugát, a nőknek alányúltak, a legapróbb, legelrejtettebb zugokba is betapogattak, minden korcba belenéztek, kiforgatták a zoknikat, belenyúltak a zsebekbe, nem rejtegetünk-e valami nem odavalót a ruhánk alatt. 
Volt ott egy úriember, egy magyar szervező, aki véletlenül meghallotta, amint csendben, magamban háborgok az eldobott pénzek miatt.
- Drága, mennyi pénzt dobott el? - fordult oda hozzám, gunyorosan.
- Negyven forintot – felelte a férjem, mire az úr rávágta:
- Jó, akkor meghívom egy kávéra.
Hát tegye a kávéját, ahová akarja, nekem nem kell! Nem a negyven forintról van itt szó, noha mondom, több százezer forintra rúghatott az összeg, amit a háromezer emberrel kidobattak. De valaki árulja el nekem, hogy én, Európai Uniós állampolgár létemre, miért vagyok kénytelen tűrni, hogy az országomban használt hivatalos pénzeken taposson akárki is, bármilyen összegről legyen is szó! 
A rendezők, a rendőrök a stadionban is nagyon korrekt módon viselkedtek, készségesen mutatták, merre menjünk, hová üljünk, velük semmi probléma nem volt, az ellenségesség legkisebb jelét sem mutatták. Az ötvenötezres stadion a mérkőzés kezdetére dugig lett. Eleinte nem is volt semmi atrocitás, semmi probléma. Itt-ott beszólogattak a „fekete szektorba”, ezek voltunk mi, egyforma fekete pólókban. Némi apró csetepaté, hangoskodás, de ennyi még belefér. A gond akkor kezdődött, amikor beengedték az ultrákat. Ugye három ultra csoport van, külön szektorokba tették őket, mert tavaly összeverekedtek. Most külön tették őket. Kettő volt mellettünk. Egy alul, egy fölül, gyakorlatilag egy szektor volt kettőnk között, és úgy voltak az ultrák. Ahogy bejöttek, abban a tizedmásodpercben nekirontottak alul lent a mi keménymagunknak. De olyan mértékben, hogy átugrottak a korláton, és mint az állatok nekik! 
- Így kezdtek?
- Így kezdtek! Így kezdtek, és még a meccs el sem kezdődött. Biztonságiak futottak, rendőrök futottak, tolták ki az ultrákat. Nem a mieinket, az ultrákat tolták kifelé. Persze megint dobálózás, már kezdődtek a dobálózások, elkezdődött a meccs, hát, nem akarok hazudni, a magyar himnuszt azt mi úgy álltuk végig, a piros-fehér-zöld zászlócskával a kezünkben, hogy közben petárdák százai, hang-, és fénygránátok  tömkelege székek, flakonok, poharak, én nem is tudom, hogy mi-mindent vágtak közénk. Egyetlen pillanat alatt valósággal háborús helyzetbe kerültünk, de úgy, hogy volt olyan srác, akinek a fején robbant a hanggránát.
- Ezt nem értem! Ha a magyar szurkolókat írd és mondd négyszer motozták végig tetőtől-talpig, és még az aprópénzt is elszóratták velük a porba, azzal a jelszóval, hogy veszélyes, és nem lehet bevinni a stadionba, akkor az ultráknál hogyan lehettek petárdák, gránátok, és ki tudja, még mi-minden?
- Ugye? Na ezt kérdezem én is. Ezt szeretném megtudni, hogy ha tőlünk olyan gondosan elszedtek mindent, tehát esélyünk nem volt arra, hogy bármiféle, úgymond, veszélyes eszközt magunknál tartsunk, akkor az hogyan lehetséges, hogy ők még görögtűzzel is dobálóztak? Olyan arzenál volt náluk, hogy az valami elképesztő! Elképesztő! Mi még a vizet is műanyag poharakba ihattuk, náluk üvegek voltak, valódi üvegből készült palackok, amiket dobáltak át hozzánk, de nem csak azt, mondom, ezerféle mást is, széktámlákat, amit csak mozdítani tudtak, mindent hozzánk vágtak. 
Az ötvenezer román fütyült, ordított, dobálózott, mi pedig torkunk szakadtból énekeltük a magyar himnuszt. Még most sincs hangom, de ez most nem számít – mosolyog bánatosan. - Az a háromezres kis csapat, ahogy ott álltunk, egy emberként üvöltöttük a magyar himnuszt, az valami csoda volt. Nem leszek focirajongó, nem vagyok focimániás, nem vagyok szélsőséges sem, de ott akkor olyan megerősítést kaptam, amire szavak sincsenek. Egyszerűen sírvafakadtam, mert láttam, hogy mindenkinek fenn van a keze, és állnak, és énekelnek, noha dobálnak minket minden létező irányból, mindenféle elképzelhető eszközzel.  
Tehát, ahogy elkezdődött a magyar himnusz, olyan háborús övezet alakult ki, amire szó sincs. Megnéztem a meccset a tévében, és azt figyeltem, hogy a kamera kínos gonddal kerülte el ezeket a helyeket. Hallani a gránátok robbanását, meg egynémely gyanús zajt, de látni semmit sem lehet az egészből. Ott mi a túlélésért küzdöttünk, hogy ne gyújtsanak minket fel.
Tehát az a kérdés, amit feltettél, és örülök, hogy végre valaki egyáltalán feltette ezt a kérdést, hogy minket szó szerint szétcincáltak a beléptető kapuknál, a hajunkba beletúrtak, a zsebeinket kiforgatták, a melltartónkban, bugyinkban, zokninkban kotorásztak, a nyakamnál a pólót kifordította, nincs-e benne valami, akkor ezek az emberek hogyan tudtak egy egész arzenált behozni? Nem kevés felszerelés volt náluk, hiszen gyakorlatilag a kilencven perc azzal ment el, hogy háborúztunk. Petárdák tömkelege, hang-, és fénygránátok, görögtűz, vizes flakonok, és nem is tudom, mi-minden, hiszen nemigen volt időnk nézelődni, helyette védekeztünk, és egymást védtük. De például magyar zászlót is égettek.
Ahogy vége lett a magyar himnusznak, na, akkor végképp elszabadult a pokol. Onnantól a mieink is visszadobtak, megjöttek a rendőrök, ott termettek, és kihangsúlyozom, hogy nagyon korrektek voltak. Minket nem bántottak, egyetlen ujjal sem. Jöttek, bementek az ultrákhoz, és alaposan elverték, kizavarták őket. Rengeteg sérült volt, azt hallottam. Viszont, a következő, ami nagyon felháborít, hogy a román média ezt úgy tálalta, hogy a tavalyi fotókat vágta be, és azokkal bizonygatta, hogy a magyarok támadták meg az ultrákat, pedig ez pont fordítva volt. Kihangsúlyozom, a román rendőrökkel nekünk semmiféle konfliktusunk nem volt. Ha mi támadtunk volna, akkor nem őket verik, és nem őket zavarják ki, igaz? Meg is tapsoltuk őket, amikor az ultrákat olyan vehemens módon kizavarták, hogy csak na! Persze, a magyarokat is hajtották visszafelé a helyükre, de minket nem bántottak, és nem voltak ellenségesek. 
Végül is, ami miatt kicsordult az a bizonyos pohár, az nem más, mint hogy minket állítottak be támadókként, telekürtöltek mindent azzal, hogy a magyar szurkolók kezdték a balhét, noha mondom, ennek a fele sem igaz. És én csak arra szeretnék választ kapni, hogy magyar állampolgárként, sőt, Európai uniós állampolgárként, miért vagyok köteles elviselni két ilyen atrocitást. Mire fel? Hiszen gondoljuk már végig a helyzetet fordítva! Idejön bármely másik uniós tagállamból egy uniós állampolgár, én pedig kiüríttetem a zsebeit, és eldobatom vele az összes apróját, s még meg is taposom. Olyan, világra szóló botrány lenne belőle, hogy csak na! 
További kérdésem. Az az ötvenezer román, akik bent voltak a stadionban, azoknál egy fillér nem volt? Vajon mind az ötvenezret végigmotozták, ahogyan minket, és eldobatták velük az összes aprópénzüket? Ugye, a gránátokról, petárdákról, satöbbiről ne is beszéljünk! Velünk miért bántak úgy, mint a köztörvényes bűnözőkkel, miközben nagyon úgy fest, hogy ők a legegyszerűbb ellenőrzésen sem estek át a kapuknál?
Miért kell nekem szó nélkül tűrnöm, hogy magyar zászlót égetnek a szemem láttára, hogy magyar pénzeket taposnak a porba, amit ráadásul olyan emberekkel dobattak el, akik a kis pénzüket, hogy kijussanak erre a meccsre, fillérenként kuporgatták össze? Némelyik olyan szegény, mint a templom egere, és egyetlen vágya volt kijutni, megnézni ezt a mérkőzést. És négyszáz forintért egy órát dolgozik. És egyszerűen eldobatják vele. Miért? Miért kell ezt háromezer magyar, és háromezer Európai uniós állampolgárnak szótlanul tűrnie? Nagyon szívesen megkérdezném a külügyminiszter urat, hogy a mi érdekünkben miért nem lép fel az Európai Unió? Hiszen háromezer állampolgárát érte atrocitás. Ha ezt Magyarországon egyetlen, más nemzetiségű állampolgárral meg mernénk tenni, nemzetközi botrány lenne belőle. Mi háromezren voltunk, és senki sem áll ki az érdekünkben, senki sem kéri számon, miért aláztak bennünket porba. Mérhetetlenül felbosszant! 
Találkoztunk itt olyannal, aki Angliából jött ide. Jött Budapestre, itt szállt fel velünk a vonatra, és utazott velünk Bukarestbe. Magyar, de Angliából csak azért  jött ide, hogy eljöhessen velünk szurkolni. Voltak közöttünk felvidéki magyarok, ukrajnai magyarok, délvidékiek, egyszóval a történelmi Magyarország egész területéről érkeztünk.
Fortyogok, azóta is. És nem azért, mert négyszer letapiztak, és eldobatták a pénzemet, és mindent, ami nálam volt, hanem azért, mert ugyanakkor nem tették ezt meg a román szurkolókkal, mert védtelenül álltunk, ötvenezer, gyakorlatilag mindenfélékkel felfegyverzett támadóval, és mert nincs ember, aki kiállna az érdekünkben, és annyit mondana legalább, hogy nana! Miért kell nekünk ezt a megaláztatást eltűrni?
Igenis, erre nekem válaszoljon a külügyminiszter, vagy valaki, hogy miért kell nekem magyar állampolgárként, Európai uniós állampolgárként, ezt a megaláztatást végigcsinálnom! Ha Magyarországon egyetlen Európai uniós állampolgárt bármilyen atrocitás ér, akár a legkisebb is, akkor az Unió azonnal kopogtat a fejünkön. Most háromezer Európai uniós állampolgárt ért atrocitás, több százezer forintot raboltak el tőlük, de őértük senki sem áll ki, senki sem emel szót. Ez hogy van? Ezt nem lehet eltűrni már szó nélkül! Itt háromezer embert aláztak porba. Háromezer magyar állampolgárt. Nem szurkolót, dózsást, fradistát, bármit, hanem háromezer Európai uniós állampolgárt. Teljes jogú EU-s állampolgárt. És hagyjuk? Szó nélkül? Miféle nemzeti kormány az, amelyik a szavát sem emeli fel efféle helyzetben?
Nos, a kérdés egyelőre a levegőben lóg. Riportalanyunk annyit mondott még, mindent elkövet, hogy választ kapjon rá. Rajtunk nem múlik!
L. A. Írta: fullank.com
Írta: fullank.com

Félrevezetés és diverzió
Tragikus, hogy 25 évvel a kommunista diktatúra bukása után, az erdélyi és ezen belül a székelyföldi magyarságnak még mindig téves elképzelése van az autonómiáról. Ez nyilván nem a véletlen műve, hanem a román hatalom és a szolgálatában álló titkosszolgálatok ellenünk irányuló tevékenységének a következménye, így próbálják ugyanis megakadályozni, hogy a nemzeti megmaradásunkat biztosító önrendelkezés útjára lépjünk. Éppen ezért a köztudatból sürgősen ki kell küszöbölni az autonómiával és saját helyzetünkkel kapcsolatos hamis értesüléseket.
Ezek egyike például arról tájékoztat, hogy az autonómia megvalósulása esetén nem tudnánk magunkat eltartani. Ez ránk nézve nemcsak megalázó, hanem rendkívül veszélyes megállapítás is, hiszen azt sugallja, hogy konzerváljuk a jelenlegi állapotot, vagyis jobb, ha továbbra is Bukarest gyámsága alatt maradunk. Ugyanakkor a valóságnak sem felel meg, a székely megyék ugyanis jelenleg is jóval többet fizetnek be a központi költségvetésbe, mint amennyit onnan számukra visszaosztanak. Kiszipolyozásunk és kifosztásunk ellenére tehát még mindig mi tartunk el másokat, és nem fordítva. Ez tény, amely a rendelkezésünkre álló adatokkal bármikor bizonyítható.
Le kell szögeznünk továbbá, hogy a félrevezető híresztelésekkel ellentétben, gazdasági fellendülés sem lehetséges autonómia nélkül, mert nemcsak megmaradásunknak, hanem fejlődésünknek is csak sorsunk irányításának kézbevétele teremtheti meg az alapfeltételeit. A helyi nyersanyagforrások kiaknázásának és hasznosításának joga, az általunk befizetett adók méltányos részének helyben maradása és a közösség érdekében történő felhasználása, valamint döntési jog gyakorlása nélkül ugyanis nincs előrelépés, s egy elfogadható életszínvonal megteremtése csak hiú ábránd marad. Ez a megállapítás pedig nemcsak ránk, hanem a románokra is érvényes, hiszen ők is jobban élhetnének, ha nem Bukarestben születnének a helyi közösségeket érintő határozatok.
Ne dőljünk hát be az álhíreknek, és saját képességeinkben bízva, tanuljunk meg újra mankók nélkül járni, hittel küzdeni és meggyőződéssel cselekedni a közösség javára, illetve a magunk érdekében úgy, ahogy ezt egykor őseink is tették.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Továbbra is szabadon garázdálkodhatnak a kőröspataki cigánygyerekek
Szabadon garázdálkodhatnak tovább a kőröspataki cigánygyerekek. A rendőrségnek és a polgármesteri hivatalnak nem sikerült állami gondozásba adnia azt a hét kiskorú roma gyereket, akik a nyáron folyamatosan, szó szerint összelopták a környékről a mindennapi betevő falatot.
Amint jelentettük, Kőröspatakon, Árkoson és Kálnokon mindennaposak lettek a betörések a nyár folyamán. Egy falubeli cigány családból a felnőttek Magyarországra mentek, és itthon hagytak hét kiskorú gyereket, a legnagyobb tizennégy év körüli fiú. A minden megélhetési forrást nélkülöző „családnak” enni kellett, ezért rendszeresen megdézsmáltak minden elérhető eledelt. Olyan idős asszonyról is tudunk, akihez tízszer is visszatértek, kiürítették kamráját, hűtőszekrényét, elvittek mindent, ami ehető, de eltakarítottak minden maradékot a viszonylag nagyszámú hétvégi házból is.
A rendőrség többször elkapta őket, de nem járhat el ellenük, mert nem töltötték be a 18. életévüket. Kisgyörgy Sándor polgármester kezdeményezte, hogy adják őket állami gondozásba. Miután gyorsított eljárással végigcsinálták a szociális ankétot, jelentkeztek a gyerekek nagyszülei, és „felelősséget vállaltak” értük.
– Milyen felelősséget? Igaz, hogy van valamennyi nyugdíjuk, de abból nem lehet hét gyereket eltartani. A polgármester csak bohócnak van odatéve, mindenki látja, hogy így tovább fog tartani a fosztogatás, de semmit nem lehet tenni, a törvény őket védi. A rendőrség, a polgármester nem tud csinálni semmit, arra jók, hogy majd legyen, akit szidni, hogy nem tudták megoldani a problémát – dühöng Kisgyörgy.
A település vezetője attól is tart, hogy ez precedenst teremt a faluban, ahol még 800 roma él, sokan hasonló helyzetben. A prefektúrán, elvben, létezik egy részleg, amelynek a romák integrációjával kellene foglalkoznia, de nem működik: évek óta nem találnak munkatársat az iroda vezetésére. Marius Popică kormánymegbízott szerint a korábbi tanácsadói állást referenssé alakították éppen azért, mert az előbbi egyetemi végzettséget feltételezett volna, de így sem kerül senki, aki elfoglalja az egyébként jól megfizetett pozíciót.
A prefektus szerint ez a legnagyobb akadálya annak, hogy komoly romaintegrációs programot dolgozzanak ki. Szerencsés lenne ugyanis, hogy a cigányok problémáival foglalkozó szakember maga is roma származású legyen.
– A legnagyobb baj az, hogy nem találjuk azt a személyt, aki teljesíti a követelményrendszert, ez most már csak középiskolai végzettséget jelentene, és a roma lakosság elfogadja őt – mondja Marius Popică.
Addig is „erőből” próbálnak úrrá lenni a helyzeten, ott, ahol már pattanásig feszült a húr. A prefektus csendőrőrsöket hozna létre, első körben Kézdiszentléleken és Előpatakon. A probléma „csak” annyi, hogy ehhez létszámbővítésre lenne szükség, mert – meglátása szerint – a jelenlegi állomány nem tudná ellátni ezt a feladatot, ezt elérni pedig „igen bonyolult és összetett kihívás”.
Erdély András
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Toró: az autonómiavitába vonják be a Székelyek nagy menetelése összes szervezőjét!
A Duna Tv Közbeszéd című műsorának első felében Süveges Gergő műsorvezető előbb Baranyi László bukaresti tudósítóval beszélgetett a legfrissebb romániai botrányról, miszerint Traian Basescu jelenlegi államfő azzal vádolta meg az államfőválasztáson jó eséllyel induló Victor Ponta miniszterelnököt, hogy az a külföldi hírszerzés ügynöke volt.
Baranyi László szerint „szél fúvatlan nem indul alapon” sokan hitelt adnak Basescu bizonyítékok nélküli vádaskodásának.
Victor Ponta hazugságnak nevezte Traian Basescu állítását, de ugyanakkor nem jelentette ki egyértelműen, hogy nem volt kém – magyarázta Baranyi.
A bukaresti tudósító szerint nem tudni, hogyan reagálnak erre a vádra a választók, akik nem fognak egyértelmű választ kapni arra, hogy kém volt-e Ponta, vagy sem, a novemberi választáson pedig csak szimpátiájukra alapozva dönthetik el, kire adják voksukat.
A stúdióban a Közbeszéd vendégeként Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke úgy vélte, hogy erre az ügynökvádra nem érdemes sok időt vesztegetni, Pontát pedig ez a botrány nem fogja meggátolni abban, hogy végigvigye kampányát.
A továbbiakban Toró arról beszélt, hogy a romániai államfőválasztás nem a románok belügye, hiszen a két magyar jelöltnek összesen mintegy félmillió támogató aláírást sikerült összegyűjtenie.
Az EMNP elnöke úgy véli, hogy az erdélyi magyar választók két jövőkép előtt választhatnak. Az egyik az, hogy a bukaresti kormányba beépülve, „félig-meddig asszimilálódva” próbálni a magyar ügyet érvényesíteni. A másik jövőkép szerint pedig nekünk Erdélyben van a helyünk, az autonómiát, a kis magyar világunkat kell építeni. Az előbbi politikát Kelemen Hunor, az utóbbit Szilágyi Zsolt testesíti meg.
Arról a témáról, hogy az EMNP önkéntesei részt vettek a Fidesz kampányában Pécsen, Szolnokon, illetve Miskolcon, és most ők számítanak a Fidesz segítségére, Toró T. Tibor azt mondta: Európában bevett szokás, hogy a testvérpártok segítik egymást, ez a segítség pedig inkább szimbolikus értékű.
Arról hírről, miszerint román politikusok megkeresték az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) szervezetet, hogy közvetítsen a román és a magyar közösség képviselői között, Tóró azt mondta: ennek történelmi hagyománya van, mert 20 évvel ezelőtt már volt egy szerencsétlen kísérlet, a Neptun-folyamat. Hozzátette: ennek a folyamatnak a következményeként nem sikerült semmit elérni az autonómia kérdésében.
A beszélgetés végén az EMNP elnöke kifejtette, hogy ő egyetért Izsák Balázzsal, miszerint az autonómiáról szóló tárgyalásokba vonják be mindazokat, akik részt vettek a Székelyek nagy menetelésének szervezésébe.
dunatv.hu
Erdély.ma

A jólét illúziója
Az inflációt meghaladó mértékben, öt százalékkal emelnék a nyugdíjakat jövőre, növelnék a családtámogatást, a minimálbér a jelenlegi 900 lej helyett 975 lej lesz januártól, októbertől már csökkentették a társadalombiztosítási járulékot.
Kedvezményes hitelprogrammal lendítenék fel az új autók piacát, több ezer kilométer autópálya és gyorsforgalmi út építését vették tervbe, a kormány bőkezűen utal ki pénzt útjavításra megyei, helyi önkormányzatoknak – a hatalom legújabb ígéreteit, intézkedéseit látva azt gondolhatnánk, dübörög a román gazdaság, beköszöntött végre a jólét, következik az aranykorszak. Sajnos, nem így van, a statisztikai hivatal épp a napokban erősítette meg korábbi becslését: recesszióban a román gazdaság. Csakhogy javában folyik a kampány, a szocialista hatalom pedig osztogatás, az államkassza kimerítése révén kívánja mozgósítani szavazótáborát. Az ígéretek, a beharangozott jóléti intézkedések mögött így több a kérdőjel, mint a bizonyosság, és inkább szolgálnak kampánycélokat, mint a társadalmi igazságosság elvét. A nyugdíjak ötszázalékos növelése például korántsem elegendő ahhoz, hogy a létminimum határán tengődő kisnyugdíjasok számára méltányos megélhetést biztosítsanak, a katonatisztek, volt szekus besúgók amúgy is magas juttatásai ellenben tovább növekednek. A társadalombiztosítási járulék csökkentése jól jöhet a vállalkozásoknak, de továbbra sem biztos, hogy fenntartható – s ha bebizonyosodik, hogy nem, komoly gondok adódnak majd a nyugdíjrendszerrel. A minimálbér emelése szintén kétélű fegyver: számos vállalkozás nem bírja meg a növelést, így az intézkedés munkahelyek megszűnéséhez, a feketemunka további terjedéséhez vezethet. Autópálya-építési tervekből sokat láttunk már, de kevés valósult meg, és az sem túl biztató, hogy a jelek szerint a hatalom letett az észak-erdélyi sztráda Marosvásárhely és Brassó közötti szakaszának megépítéséről. Az új gépkocsik vásárlását célzó kedvezményes hitelprogram talán lendíthet valamelyest az autópiacon, és közvetett módon elősegítheti a munkahelyek megőrzését az autóiparban – ennek hatásai azonban csak később mutatkozhatnak meg. Az önkormányzatoknak kiutalt kormánypénzek arról tanúskodnak: az elnökválasztás előtti hetekben akarnak eredményeket felmutatni, polgármestereket a maguk oldalára állítani, mert szükség lesz minden szavazatra a mindent eldöntő küzdelemben. De vajon mi marad a jólét illúziójából a választás után? Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közelebb az első világháború háromszéki emlékeihez
Hogyan készültek a háromszékiek a nagy háborúra? Melyik járásból hány férfit mozgósítottak? Mit tett a hátország? Hogyan menekültek a román betöréskor, és miként, hányan tértek vissza? Hogy élték meg a háború utáni igazságtalanságokat, megaláztatásokat a hősök? – minderről kimerítő előadásokban számoltak be az első világháború kitörésének századik évfordulójára a Kovászna Megye Tanácsa által szervezett emlékkonferencián kedden a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
József Álmos helytörténész, a Mire a falevelek lehullanak című, első világháborús emlékeket tartalmazó kötet szerzője levelek, fényképek segítségével az első világháborúban részt vett háromszéki származású embereket mutatott be, valamint háromszéki vonatkozású közérdekű dokumentumokat ismertetett. Vetített képes előadásában haditudósítóról, dálnoki és csernátoni bevonultakról, rétyi katonák hazaküldött leveleiről, a magyar és orosz katonák fegyverszünetben töltött közös koccintásairól, a sepsiszentgyörgyi Ferencz József Kórházban kialakított sebesültellátóban született naplóról, a katonák halálhíréről szóló értesítőkről mondott történeteket, közel hozva a hallgatósághoz a háború emberi arcát is.
Románia háborúba lépését, a román betörés háromszéki történetét, a lakosság kétségbeesett menekülését ecsetelte Cserey Zoltán muzeológus, történész, aki a Sepsi Református Egyházmegye korabeli feljegyzéseiből tudja, hogy a harminckilenc falu közül harminc településről a lakosság többsége elmenekült, hat faluból kevesebben, háromból pedig szinte alig. Az úti cél Békés megye volt, ahol közel fél évet töltöttek a menekülők szeptembertől februárig, amikor különvonattal térhettek haza. Eközben itthon óriási pusztítást, rablást végeztek a románok, köztük is leginkább az árapatakiak és a hidvégiek – ismertette az előadó.
Lőrinczi Dénes, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem mesteri tagozatos sepsiszentgyörgyi történészhallgatója Három­szék a nagy háború küszöbén címmel tartott ismertetőt. Felvezette a háború kitörését előidéző eseményeket, amelyekre szinte azonnal reagált Sepsiszentgyörgy is, hisz gyászlobogót helyeztek ki a középületekre, gyászistentiszteleteket tartottak a meggyilkolt Ferenc Ferdinánd trónörökös temetése napján, és szinte azonnal elkezdődött a kivételes törvények meghozatala, a többrendbeli sorozás, a hátország megszervezése. Az I–III. osztály számára kötelezően megkezdődött a tanév, annak ellenére, hogy nyolcvankét háromszéki tanítót soroztak be, dr. Fogolyán Kristóf főorvos utasítására libatollal töltötték meg a kórházi párnákat, a leányok csuklóvédőket és hósapkákat készítettek kézimunkaórákon, a helyi nőegylet pedig uzsonnával várta a sepsiszentgyörgyi állomáson az első sebesülteket 1914. szeptember 16-án. Decemberben több mint háromezren vonultak be az év végi sorozáson, 370-en a miklósvári sorozóközpontban, 1202-en Sepsiszentgyörgyről és a Sepsi járásból, 689-en az Orbai járásból, 896-an a Kézdi járásból. A fiatal történészhallgató további statisztikai adatokkal is szolgált: 1910-ben Háromszék vármegyének 148 080 lakosa volt, ebből 123 518 magyar, Sepsiszentgyörgyön pedig 8665-en szerepeltek a nyilvántartásban, ebből 8361 magyar nemzetiségű.
A történelmi emlékezésen Gottfried Barna, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye főlevéltárosa bodolai Vén Zoltán életútján keresztül mutatta be az első világháborúban hősi tetteket végrehajtó, a későbbi rendszerek által megbízhatatlannak minősített magyar tiszt sorsát, aki kitüntetések, hősi rangfokozatok birtokában segédmunkásként élte életét a két világégés után, és szociális otthonban hunyt el Balatonbogláron.
Az elméleti ismertetőket követően Nagy Zoltán, az első világháború szakavatott helyi kutatója, első világháborús ereklyegyűjtő a hadi viseletekről tartott ismertetőt, saját gyűjteményéből hozott tárgyak mellett a Székely Virtus Hagyományőrző Huszár Egyesület tagjai segítségével élőben is bemutatta a harci öltözetet és kellékeit.
Konferenciának ugyan nem mondható a tegnapi értekezlet, de családias hangulatú, tanulságos történelemóráknak annál inkább, amelyek a helyi vonatkozások miatt is számíthattak volna sokkal nagyobb érdeklődésre, főként a történelem szakos tanárok és diákjaik részéről.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bírósági felügyelet alá helyezték Nagy Zsoltot
Bírósági felügyelet alá helyezték Nagy Zsoltot, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt miniszterét szerdán abban a perben, amelyben első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
A bírósági felügyelet a büntetőjogban a lakhely (település) elhagyásának és megváltoztatásának tilalmát, bírósági engedélyhez kötését jelenti, valamint azt, hogy a vádlottnak időről időre jelentkeznie kell a bíróságon vagy a rendőrségen.
Az úgynevezett stratégiai privatizációk perében emellett Kerekes Gábor, az RMDSZ volt ügyvezető alelnöke nevére előzetes letartóztatási parancsot bocsátott ki a román legfelső bíróság, miután a bírósági felügyeleti státust megszegve, engedély nélkül hagyta el az országot – közölte a Mediafax hírügynökség. Kerekes ügyvédje azt állította, hogy védencével a bíróság nem közölte a felügyeleti szabályokat, és sürgősen el kellett utaznia Németországba beteg szüleihez, ezért nem jelenhetett meg a szerdai tárgyaláson.
Bírósági felügyelet alá helyezték Codrut Seres volt gazdasági minisztert, valamint az ügy több másik vádlottját is. A volt kormánytagokat és a Credit Suisse First Boston nemzetközi pénzügyi tanácsadó cég vezetőit abban találták vétkesnek első fokon, hogy 2005-ben és 2006-ban törvénytelenségeket követtek el állami vagy csak részben állami tulajdonú vállalatok privatizációjakor.
A szerdai tárgyaláson az ügyész Nagy Zsolt és Codrut Seres házi őrizetbe helyezését kérte, de a bíróság elutasította ezt a kérést, és bírósági felügyeletet rendelt el ellenük. A fellebbviteli tárgyaláson a bíró bejelentette, hogy az utolsó tárgyalásra november 26-án kerül sor, amikor a vádlottak megtarthatják védőbeszédüket.
Nagy Zsoltot felmentették a hazaárulás vádja alól, de bűnszövetkezetben való részvételért öt évre ítélték tavaly decemberben. Az ügy fővádlottját, a bolgár Sztamen Sztancsev pénzügyi tanácsadót 11 évre ítélték kémkedésért.
Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés Szőcs Géza elnökkel
PEN Club-vezető először Aradon
Tekintve, hogy a Magyar PEN Clubnak egyetlen elnöke sem járt még tudtunkkal Aradon, kihasználtuk a ritka lehetőséget, amikor Faludy György emléktáblájának a Jelen Házban történt leleplezésén részt vett Szőcs Géza, a jelenlegi elnök is.
– Elnök úr, tudomása szerint, járt-e eddig Aradon Magyar PEN Club-elnök?
– A kérdésről nincsenek egyértelmű ismereteim, de nagy valószínűséggel PEN Club-elnöki vagy -főtitkári minőségben magyarországi PEN-vezető nem járt még Aradon. Ez nem zárja ki azt, hogy azok az írók, költők, akik később vagy korábban vezető tisztséget viseltek a budapesti székhelyű PEN-ben, valamikor megfordulhattak a Maros-parti városban. Elnöki minőségében valószínűleg nem járt még itt senki, talán én vagyok az első. Hangsúlyoznunk kell: a magyarországi PEN nem jelenti a magyar PEN-t. Ezelőtt 25 évvel 33 erdélyi magyar író PEN Egyesületet hozott létre a Bécsben élő Szépfalusi István lutheránus lelkipásztor, az ottani Bornemisza Péter Társaság vezetőjének a közvetítésével, menedzselésével. Később a 33 taggal létrehozott erdélyi magyar PEN egyesület beszüntette a tevékenységét, mint olyan. Ezzel kapcsolatban voltak is viszályok, ütköztek bizonyos vélemények, bukaresti, neves román írók is felvetették: mire való Romániában egy román, illetve egy magyar PEN Club, vagyis kettő? Ez a kérdés azóta is, tehát ma is nyitott.
– Ha erdélyi PEN Egyesület nem működik, ki képviselői az itteni magyar írók érdekeit?
– Természetesen, addig is, amíg intézményesül az erdélyi magyar PEN, a Budapesten székelő, anyaországi PEN Club nyilvánvalóan feladatának tekinti a határon túli magyar közösségek, írók érdekeinek a képviselőetét is. Ennek elég sok dokumentuma is maradt az elmúlt évekből, amikor is több nemzetközi fórumon szólaltak fel a budapesti székhelyű PEN vezetői. Példának okáért Benyhe János korábbi PEN-főtitkár vagy Csicsery Rónay Erzsébet elnökségi tag a kisebbségi nyelvhasználathoz fűződő jogok, igények és érdekek szószólóiként. A határon túli írók, költők érdekképviselőete továbbra is elsőrendű feladat számunkra, bárhogy is alakul strukturálisan az egyes PEN Clubok sorsa. A Nemzetközi PEN-nek volt egy, a Száműzött Írók PEN-tagozata, Writers in Exile, amelynek a kommunizmus idején Amerikába vagy Nyugatra száműzött írók, költők voltak a tagjai. Az elnöke egy ideig a magyar Görgey Klára írónő volt.
– Melyek a PEN Clubok fő célkitűzései?
A PEN alapcélkitűzéseihez visszatérve, az esztétikai értékek képviselőete és promoválása mellett tágabb értelemben is meghatározó a bárhol létező PEN Cluboknak a lelkiismereti szabadság, a kifejezési, a véleményszabadság védelme, mint az irodalom számára kardinális értékeké. Az volna a cél, hogy olyan helyzetbe jusson el a világ, és itt a jelentős írásbeli kultúrával rendelkező nemzetekről és államokról beszélünk, ahol nem csak cenzúra nincs, de öncenzúra se legyen. Éppen ezért az írók összefogását, különböző nemzetekhez, vallásokhoz, kultúrákhoz tartozó írók együttes érdekeit célozza a PEN Klub sok-sok programja, igen változatos tevékenysége. Bevallottan törekednek a politikában gerjesztett feszültségeknek a csillapítására, egy olyan, globálisan érvényes közhangulatnak a megteremtésére, amelyben lehetetlenné válik az írók terrorizálása a véleményük, nézeteik, állásfoglalásaik miatt.
Rehabilitálni Wass Albertet
– A Magyar PEN Club tehetne-e valamit a Wass Albert háborús bűnösségét semmissé nyilvánító per újrafelvételéért?
– Wass Alberttel az a helyzet, hogy miután negatív szimbólummá vált a bukaresti propaganda hatására, az életműve még Magyarországon is megosztja az olvasóközönséget. Vannak elvakult hívei, és hasonlóképpen, fanatikus gyűlölői, ellenzői is. Csendesen hozzá kell tennem, hogy a legtöbbjük egyáltalán nem olvas Wass Albert-műveket, hanem egy politikailag mérgezett közegben áll egyik vagy a másik oldalra különböző vélemények alapján. A kérdés kultúrpolitikaiból belpolitikaivá lett. Wass Albert perújrafelvételének az előmozdítása minden magyar írónak a kötelessége, bármilyen döntés szülessen majd a perben. Mert ha a háborús bűnösségét eredményezné is, az legyen végre kimondva, a közvélekedés ne csak egy roppant kétes minőségű és összetételű, közvetlenül a II. világháborút követő népbírósági tárgyalás konklúzióira szorítkozzon. Tudni kell, hogy eddig az erdélyi magyar jogvédelemnek nem sikerült a perújrafelvételt elérnie. Habár ezzel például Kincses Előd nagyon sokat foglalkozott. Akik viszont minden eszközzel gátolják a perújrafelvételt, nyilván tudják, mit szeretnének elkerülni. Ha biztosak lennének Wass Albert háborús bűnösségében, maguk erőltetnék, hogy azt végre mondja ki egy komolyabb szakmai presztízzsel rendelkező bíróság is. Tudni kell azt is, hogy Wass Alberttel kapcsolatban nemcsak egy egyszerű bírósági eljárás folyt, hanem amikor néhány évvel a háború után amerikai beutazó vízumért folyamodott, az Amerikai Bevándorlási Hatóság szakemberei értesültek a háborús bűnösségi vádról, ezért töviről hegyére átvilágították a személyét és a tevékenységét. Mivel Wass Albert amerikai állampolgárságot kapott, ez azt bizonyítja, hogy a népbírósági ítélet felülvizsgálatra szorul. Jelen pillanatban a Magyar PEN Club Wass Albert rehabilitációjának azért nem tud a zászlóvivője lenni, mert a belpolitikai csatározásoknak a kereszttüzébe kerülne, a magyar–román viszonylatról nem is szólva. Ez tehertétel volna a PEN Clubnak, amit így is érnek támadások a személyem miatt is, mivel nekem is van egy bizonyos közéleti vagy politikai megbízatásom, amit mellesleg tendenciózusan állítanak be. Amikor elnökké választottak, leszögeztem: politikát nem akarok a Clubba bevinni. Amíg elnök vagyok, az ellen fogok fellépni, hogy a számos magyar intézményt szétvető belpolitikai feszültség a PEN Clubot is tönkretegye. Ehhez tartom magam azóta is, ezért soha nem volt olyan helyzet, hogy egy belpolitikai konfliktusban a PEN Club állást foglaljon, noha egyes esetekben sokszor konkrét, világos álláspontom volt. De azt a PEN Club falain kívül tartottam.
– Ezek szerint, a PEN Club semmilyen módon nem óhajt a politikába beavatkozni, de a Wass Albert-per újrafelvételét sem szorgalmazhatja?
– Nem teheti. Attól függetlenül, hogy magam íróként és független gondolkodóként azt tartom, hogy Wass Albert ügyében az egyetlen járható út a perújrafelvétel lehetne.
– Nem értem a rendszerváltás utáni anyaországi kormány álláspontját sem, amivel megtagadta Wass Alberttől a magyar állampolgárságot. Az nagyban hozzájárulhatott az öngyilkosságához is. Ezzel kapcsolatban mi a véleménye?
– Erre magam is hivatkoztam, ez a meggyőződésem. Egyébként csak közvetett bizonyítékaink vannak, mivel ezt az író nem fogalmazta meg szóban vagy írásban. De nem kell hozzá nagy fantázia, hogy beleéljük magunkat egy olyan író lelkiállapotába, aki egész életében magyar íróként határozta meg magát. Egész életében azokért a jogokért próbált tenni, amelyeket örökölt, illetve a neveltetésénél fogva a magyar jogállamiság tiszteletében szolgált, és amely jogok sokak szemében avíttnak, konzervatívnak tűnhetnek, a kelet-európai egész rendezéssel kapcsolatban anakronisztikusak is. Kétségtelen, hogy Wass Albert a magyaroknak nem kért olyan jogokat, illetve előjogokat, amelyekből másokat ki akart volna zárni. A magyar kultúrát szolgálta, az, hogy kirekesztő, xenofób, elfogadhatatlan eszméket szolgált volna, fedezet nélküli állításnak számít. Magam sem ismerem Wass Albert minden leírt sorát, nem ismerem a publicisztikáját, a levelezését vagy a szűkebb körben tartott előadásait. Még ha elő is kerülnének a publicisztikájában olyan elemek, amelyeket manapság erős kritikával lehetne illetni, akkor is az lenne a válasz: őt nem publicistaként kívánjuk megítélni, hanem íróként. Márpedig, ha itt tartunk, kérdem én: született-e valaha is olyan szeretettel, empátiával írt alkotás bármely nép írójától egy másik nép iránt, mint amilyen Wass Albertnek A funtineli boszorkány című regénye, amely az egyszerű, havasi román pásztorok iránti legnemesebb szeretettel ábrázolja a világukat? Ha ez a regény románul született volna meg, manapság a román irodalom mioritikus etalonja, egy olyan ikonikus mű lenne, mint a magyar irodalomban az Ábel a rengetegben. Az előítéletes, türelmetlen gondolkodásmód, amely az említett román propaganda miatt áthatja a román kultúra hangadó szereplőit, lehetetlenné tette azt is, hogy ennek a regénynek a román fordítását úgy olvassák, ahogyan kellene, ahogyan tisztességes lenne. Nem a regényt olvasták, hanem az írót meg a fordítót kezdték gyalázni. De kit érdekel az ilyesmi, amikor a legszervezettebb politikai bugyrokban vagyunk kénytelenek létezni.
Bűntény-e Wass Albertet olvasni?
– Manapság Wass Albert azért is aktuális, mert nálunk üldözni kezdik műveinek az olvasóit. Egy tévéadásban szenzációként fitogtatták, hogy valakit tetten értek egy Wass Albert-mű olvasása közben. Ezek szerint bűnténynek számít Wass Albert műveinek az olvasása?
–      Magyarországon, de Romániában is az a borzasztó, hogy a magyar irodalmi tudat alakításában szerepet játszhat egy ellenséges politikai román propaganda. Mindnyájan a foglyaivá lettünk egy erősen barátságtalan, negatívan elfogult, gyűlölködő retorikának, amelyet több mint fél évszázada Bukarestből gerjesztenek. Mi pedig elveszítettük a szuverenitásunkat abban, hogy a saját íróinkat, magunkat megítéljük, és elhelyezzük a saját értékvilágunkban. Mert addig, amíg egy bizonyítatlan háborús bűnösségi vád, valamint a magukból a Wass-művekből kimutathatatlan, retrográd nézetrendszer feltevésében fogalmazzuk meg ellenérzéseinket, általában szövegismeret nélkül, addig az egész borzasztóan infantilis színvonalat mutat. Visszatérve az állampolgárság kérdéséhez: Wass, aki egész életében, írásműveivel, mindazzal, amit csinált, a magyar nemzetet és a magyar irodalmat kívánta szolgálni, hirtelen azzal szembesült, hogy a magyar állam nem tartja őt magyarnak. Az állampolgárság valamelyest életművének az elismerését is jelentette volna, évekkel a rendszerváltás után persze, hogy megrázó élmény volt számára a visszautasítás. Az, hogy nemkívánatos személynek nyilvánították Magyarországon, miközben a demokrácia hazájának számító Amerikában teljes jogú állampolgár lehet, noha neki a magyar állampolgárság alanyi jogon járt volna, teljes lelki összeomlásba sodorhatta. Olyan családból származott, amely a nemzetnek több száz évre visszamenőleg adott kiváló szereplőket. Ha valakinek sem a nyelvismeretével, sem a származásával kapcsolatban nem merülhetett fel kétely, az éppen Wass Albert volt. Az elmondottak értelmében Wass Albertet olvasni nem lehet bűntény. És ne fogalmazzanak meg vele kapcsolatban állásfoglalást, csakis az életművének az ismeretében.
– Köszönöm a beszélgetést, amit abban a reményben zárunk, hogy mégis kerül hivatalos zászlóvivője Wass Albert per-újrafelvételének, rehabilitálásának.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Osztják már az egészségügyi kártyát: egyelőre mutatóba
Illetéktelenekhez kerülhetnek személyes adataink, vélik orvosok
A közelmúltban országszerte – Kolozs megyében is – elkezdték az egészségügyi kártyák szétosztását, és bár csak jövőtől vezetik be használatukat, a háziorvosoknak addig működésbe kell helyezniük az új elektronikus adathordozókat.
Kolozs megyében a postának összesen 132 egészségügyi kártyát kell szétosztania, amiből már 30 ezret sikerült eljuttatni a tulajdonosokhoz. Mint máskor is, az elméleti résszel tehát jól állunk, de a gyakorlatba ültetés már nehezebben halad, hiszen a háziorvosok még nem rendelkeznek kártyaleolvasókkal. Mi több, az egészségügyi kártyát újabb tehernek érzik, hiszen használatához elengedhetetlen minden egyes beteg adatainak időszerűsítése, ami töménytelen pluszmunkát és időt igényel, mialatt hanyagolniuk kell a betegellátást. De számos más tisztázatlan kérdés is felmerül az új – elvileg biztonságos – adattároló kapcsán, amelynek bevezetéséhez kétségtelenül rögös út vezet.
Szabadság (Kolozsvár)

Újabb ügyészségi vizsgálat szorítja sarokba a PSD-ét
Bűnvádi eljárást indított a Korrupcióellenes ügyészség brassói kirendeltsége Ilie Sârbu szenátor, Victor Ponta miniszterelnök apósa ellen egy erdőrestitúciós ügyben.
A vizsgálatban a Szociáldemokrata Párt (PSD) egy másik kulcsfigurája, Viorel Hrebenciuc képviselő, az alsóház alelnöke is érintett.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár)

Szórvány-eutanázia?
Százával pusztulnak Erdélyben ezeréves, sokszáz éves magyar épületek, templomok, amelyekből kifogyott a gyülekezet, százával fordulnak elő falvak, ahonnan elfogytak-elfogynak a magyarok.
Egyetlen nyolcvanéves férfi, két betegágyas asszony, egy félig magyar család – több száz településen már csak ennyit számlál a magyar. Vagy ennyit se. Érdemes küzdeni az egyre inkább megállíthatatlannak látszó elfogyás ellen? Szabad-e erőltetni emberekre a közösség megtartására, értékeinek megmentésére irányuló próbálkozások lelki terheit? Kell-e egyáltalán valamit kitalálni, és konokul, csakazértis hordani a cseppeket az óceánba? Érdemes? Szabad? Kell? Vagy csak egyszerűen élni kellene, túlélni, a nehézségeket amúgy is minduntalan szülő hétköznapokban, anélkül, hogy a szórvány megmentését szolgáló szélmalomharc keserű piruláit nyelnénk öklendezve?
KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár)

Ilia Mihály és barátai
Meglepő hír, amelyet egy frissen megjelent kolozsvári könyv hátsó borítójáról másolok le: „A metróalagút Szeged s Kolozsvár között régen megépült. Azon közlekednek újra s újra levelek és tanítványok, rajtuk mind az Ilia-pecsét.”
Hányan tudják ezt, kolozsváriak? Ha már rég megépült ez az alagút… Hiszen ilyet még a hálaistennek lassan feledésbe merülő polgármester, Gheorghe Funar sem talált ki – ő csak (állítólag) a Feleki tetőt akarta átfúr(at)ni, megalomániájában. Szeged pedig igencsak messze van tőlünk kilométerekben, nem beszélve a köztes országhatárról…
KÁNTOS LAJOS
Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi magyar egyeztető fórumot javasol Tőkés
Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását indítványozza Tőkés László, aki szerint az egységes magyar érdekképviselőet testületeként az EMEF hiteles és hatékony módon folytathatna párbeszédet és kereshetné a megbékélés és a megegyezés útját a többségi románsággal, egy majdan létrejövő román–magyar kerekasztal keretében.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerdai nyilatkozatában úgy véli, idegen érdekek húzódnak meg a Project on Ethnic Relations (PER) amerikai szervezetnek a román–magyar párbeszéd újraindítását célzó kezdeményezése mögött, éppen ezért nem érdemli meg az erdélyi magyarság bizalmát.
Tőkés szerint a közvélemény hajlamos elfelejtkezni arról, hogy az 1993-as, szintén a PER kezdeményezésére létrejött neptuni egyezkedés nem egyenlő felek közötti „párbeszéd" és „megegyezés" volt, hanem egy olyan titkos paktum, melyet „az elnyomó román hatalom által önkényesen kiválasztott politikusok – Frunda György, Borbély László és Tokay György – a saját szakállukra, illetve az erdélyi magyarság rovására, bárminemű közösségi felhatalmazás nélkül, sőt az RMDSZ illetékes fórumainak és vezetőinek a tudtán kívül kötöttek román elvtársaikkal".
Az európai parlamenti képviselő hozzátette, a „konspiratív" amerikai szervezet abban vállalt cinkos közvetítő szerepet, hogy „obskurus kollaborációjuk" eredményeképpen az erdélyi magyarság autonómiapolitikája hosszú időre vakvágányra fusson, és az addig egységesnek mondható magyar érdekképviselőet végletesen megoszoljon, megalkuvó politikai elitje kormányzati pozícióba jusson, a kommunista restauráció útján járó Románia pedig nemzetközi elismerésben részesüljön, és az Európa Tanácsba felvételt nyerjen.
Tőkés László szerint a Neptun-paktumnak tulajdonítható az alapvető erdélyi magyar érdekek feladása, a megsemmisítésünkre irányuló hungarofób román nemzetstratégia akadálytalan folytatódása, valamint a romániai kisebbségpolitikai rendszerváltozás elmaradása.
„A joggal feltételezhető bukaresti érdekek kiszolgálására újból csak a komprádor hajlamú magyar opportunistákat kívánják felhasználni, a végsőkig elégedetlen magyar közösség pacifikálása és domesztikálása végett. A közelgő államelnök-választás alkalmával ez a párbeszédes, autonómiázó kampányolás egyben az RMDSZ önmentésére és önigazolására is igen alkalmas" – állapítja meg brüszeli keltezésű állásfoglalásában az EP-képviselő.
Az EMNT elnöke leszögezte: egy eredményt ígérő, hiteles párbeszéd alapvető követelménye mindenekelőtt az, hogy az erdélyi magyar közszereplők előbb egymással jussanak egyetértésre, és közös nemzeti érdekeink képviselőetében maguk kezdeményezzenek párbeszédet a román féllel, ennek előmozdítása céljából pedig – amennyiben szükséges – maguk válasszák meg közvetítőiket.
Krónika (Kolozsvár)

Több ezer hektár erdő jár még a nemesi családoknak Maros megyében
Huszonötezer hektár erdő visszaszolgáltatása van még függőben Maros megyében, derül ki a prefektúra adataiból. Ez összesen hét visszaszolgáltatási eljárást jelent, amelyeket a Bánffy, az Éltető és a Farkas családok leszármazottai indítottak.
A visszaigényelt területek többsége a Maros völgyében található. Az eddigi bírósági ítéletek alapján még 8100 hektár erdőt kell visszaadni az örökösöknek.
A Maros megyei prefektúra a nyáron perújrafelvételt kért egy korábban lezárt visszaszolgáltatási ügyben arra hivatkozva, hogy a Bánffy család leszármazottai törvénytelenül kaptak vissza egy 9000 hektáros erdős területet.
A hatóság azt állítja, hogy a valamikori tulajdonos Bánffy Dániel háborús bűnös volt, ezért kobozták el vagyonát, így ezt nem kellett volna visszaadni az örökösöknek. Az ügy következő tárgyalási fordulója október 21-én lesz a szászrégeni bíróságon.
Szász Cs. Emese
Krónika (Kolozsvár)

Decemberi parádé
Új stratégia kidolgozására készteti a magyar elöljárókat a Románia nemzeti ünnepének megünnepléséről szóló jogszabály. 
Az új, immár törvényerejű rendelkezés kötelező ünneplést ír elő katonai parádéval, nevelő hatású kulturális-történelemidéző programokkal.
Már látom is, ahogyan trikolór szalagban feszengenek a székelyföldi polgármesterek a többségi hatalom képviselőinek oldalán. És ahhoz sem kell különösebben elrugaszkodott fantázia, hogy gyermekeinket is lássam az ünneplésre kirendelt tömegben, ellenkező esetben igencsak fúj majd a szél a magyar többségű települések főterein önként összegyűlők százai között.
Apokaliptikus látomások? Talán. Az azonban kétségbevonhatatlan, hogy e jogszabály elfogadásával a román politika évszázadnyit lépett hátrafelé az emberi szabadságjogok és méltányosság tiszteletben tartása terén.
Ha egy település nem maga dönthet köztereinek elnevezéséről, az „mindössze” az önkormányzatiság elve teljes figyelmen kívül hagyásának számít. Ha viszont valaki a törvény erejével próbálja december elsejei ünneplésre kényszeríteni a magyar közösségeket, az uszítás, a nemzeti érzelmek és szimbólumok meggyalázása. Jóval több, mint xenofób rigmusok skandálása, ami ellen már a jobb érzésű sportszervezetek is erőteljesen fellépnek.
Perverz kiszorítósdi zajlik. Erőteljes kísérletek a magyar közösség hangjának, törekvéseinek elfojtására, miután annak domesztikálása a sokadik kísérletre sem sikerült a román elvárásoknak megfelelően. A provokáció eszközének törvényerőre emelése egyszerre helyezi prés alá a polgár törvénykövető fegyelmét és a kisember hatalommal szembeni rettegését. És számíthatunk a költségvetés rácsai között élő pedagógusokat célzó megfélemlítési kísérletekre a diákok utcára terelése érdekében – ezt szolgálja a „nevelő hatású kulturális-történelemidéző programok” előírása.
A harc újabb szakaszába léptünk. A bírságok, büntetések rémének aktiválása, a diktatúra eszköztárának leporolása megfelelő válaszlépéseket igényel. Szervezett tiltakozásokat, polgári engedetlenséget azokkal az emberekkel az élen, akik a választópolgárok szavazataiért esdekelnek ciklusról ciklusra. Esetenként december elsejei koccintgatásoktól sem visszariadva.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)

Átadták az idei Rimanóczy-díjat
Nagyvárad- Péter I. Zoltán helytörténész kapta az idén az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöksége által alapított Rimanóczy-díjat. Az ünnepséget Nagyváradon, az egykori Royal kávéházban tartották.
Az alkalomhoz méltó helyszínen, időpontban és társaságban- az id. Rimanóczy Kálmán nevéhez köthető, és éppen 114 évvel ezelőtt, vagyis 1900. október 15-én átadott egykori Royal kávéházban, építész szaktekintélyek, civil aktivisták, műemlékvédők, illetve a város sorsának alakulását szívügyüknek tekintő közéleti személyiségek jelenlétében- tartották az idén az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöksége által másfél esztendővel ezelőtt alapított Rimanóczy-díj idei átadási ünnepségét. A szerda este zajlott rendezvényét színvonalát emelte, hogy két Rimanóczy-leszármazott és családjaik, az „ötödik” Rimanóczy Kálmán és öccse, Péter is tiszteletét tette. Az egybegyűlteket Sárközi Zoltán, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ezért a területért felelős ügyvezető alelnöke köszöntötte, majd olyan személyiségek méltatták röviden a 2014-es díjazott, vagyis Péter I. Zoltán helytörténész, közíró munkásságát, illetve beszéltek a műemlékvédelem fontosságáról, és jelenlegi helyzetéről, akik az elmúlt évek, évtizedek folyamán és napjainkban is szakmai szempontból vagy barátságukra való tekintettel folyamatosan együttműködtek, együttműködnek vele: Makai Zoltán mérnök, Dukrét Géza ny. tanár, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság vezetője, Biró Rozália szenátor és Meleg Vilmos színművész. Emellett természetesen szót kapott Rimanóczy Kálmán és Rimanóczy Péter is, előbbi egy szimbolikus babérkoszorúval lepte meg az ünnepeltet.
Kinyitja szemünket
A laudatiot Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke olvasta fel. Többek közt elhangzott: a Rimanóczy-díjat olyan város- és műemlékvédő szakembereknek ítéli oda a kuratórium, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárulnak a történelmi belváros képének megőrzéséhez és az építészeti értékek népszerűsítéséhez. Péter I. Zoltán méltó rá, hiszen köteteivel a Holnaposok és a Rimanóczyak korabeli város majdnem idilli állapotába utaztat bennünket, de talán helyesebb kifejezés: kinyitja szemünket, hogy lássuk meg azt, ami a szemünk előtt van, s ha már látunk, akkor ismerjük meg a történelmét annak az épületnek, utcának vagy negyednek, melyekkel nap mint nap találkozunk, amitől gazdagnak érzi magát a váradi polgár. Az idén 65 éves díjazott 1970-ben diplomázott mint épületgépészeti tervezőmérnök, de 1998-ban fontosnak találta, hogy műemlékvédelmi szakmérnökké képezze magát, nem feladva a közel 15 évig tartó újságírói pályafutását a Bihari Naplónál, aminek eredményeképpen több száz városvédő és műemlék ismertető írással gazdagította az olvasók kultúráját. Munkásságát mások is díjazták, amiben bizonyára az is fontos szerepet játszott, hogy 29 önálló kötet és 13 társszerzői munka nem maradhat elismerés nélkül.
Kötetek sora
Péter I. Zoltán az elmúlt években kötetek sorát írta meg gyors egymásutánban. Ady és a századforduló pillanatképei köszönnek vissza a példás szakértelemmel szerkesztett lapokról, majd munkák következnek a váradi képeslapokról, helytörténeti tanulmányok, kutatási beszámolók hagyják nyitva a sort. Jelenleg „feltűnőben” van az a kötet, mely a nagyváradi négyes honvéd gyalogezred első világháborús történeteit hivatott bemutatni.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Miniszterelnökségi államtitkár: a médiában is egységes nemzetről tudunk beszélni
A Kós Károly Kollégium, munkája révén, lehetőséget ad arra, hogy a médiában is egységes nemzetről tudjunk beszélni – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Békéscsabán, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kós Károly Kollégiumának őszi konferenciáját megnyitó ünnepi köszöntőjében.
Potápi Árpád János hangsúlyozta: a Kárpát-medencében élő tudósítók „felelőssége, teherbírása és munkája” nélkülözhetetlen a nemzet újraegyesítéséhez, ők kapcsolják össze a világ különböző részein élő magyarokat, akik ezáltal érezhetik, „Magyarországon vannak, a nemzet életéből nem estek ki, nem szakították ki őket”.
Kifejtette: az MTVA Kós Károly Kollégiumának tagjai juttatják el a magyarság felé azokat az információkat, amelyeket a magyar kormány szeretne átadni a határain kívül élőknek.
A Kós Károly Kollégium őszi konferenciáját Szarvas Péter (független), Békéscsaba újonnan megválasztott polgármestere is köszöntötte. A politikus örömét fejezte ki, hogy már második alkalommal ad otthont a megyeszékhely a rendezvénynek. Reményét fejezte ki, hogy ez a hagyomány folytatódik a jövőben is.
Az MTVA Közszolgálat, szolgálat közösen című konferenciáján pénteken előadást tart Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója és Galambos István, a közmédia Kós Károly Kollégiumának (KKK) elnöke, Gazsó L. Ferenc, az MTI vezérigazgatója pedig a külhoni újságíróképzésről szóló kerekasztal-beszélgetést moderál Pótlás vagy utánpótlás? címmel.
Pénteken szó lesz továbbá az online média világáról, a kommunikációs képzésről, a médiafogyasztási szokásokról, valamint a regionális nyomtatott és elektronikus sajtó egymásra hatásáról. Este a Csabagyöngye Kulturális Központban rendezik meg a Kós Károly Kollégium I. Kárpát-medencei Tudósítói Filmszemléjét. Szombaton tudósítói találkozóra kerül sor.(MTI), Békéscsaba

Kémügy: törvénytelenül járt el a külügyi hírszerzés?
A Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) megsértette az alkotmány összeférhetetlenségi előírásait, amikor 1997-ben (az elnök állítása szerint) beszervezte az akkor ügyészként dolgozó Victor Pontát, a jelenlegi kormányfőt – állította Traian Băsescu államfő.
Az elnök szerdán este sajtónyilatkozatban szólt hozzá az általa kirobbantott botrány fejleményeihez. Mint ismeretes, az államfő hétfőn este azzal vádolta meg Pontát, hogy 1997 és 2001 között ügyészként a SIE-nek dolgozott, amivel törvényt sértett, mivel a két szerep összeférhetetlen.
Băsescu szerdán a politikai játszmákba való beavatkozással vádolta meg a SIE ideiglenes vezetését, illetve volt igazgatóját, és kijelentette: meg kell erősíteni a titkosszolgálatok felügyeletét, mert azok „visszaélésre hajlamosak”.
Az elnök egyszerű \"karrieristának” nevezte Pontát, aki szerinte csak azért lépett be 27 évesen a SIE-hez, hogy külföldi rendezvényekre utazhasson. Kifejtette: semmi akadálya nem lett volna annak, hogy Ponta feltüntesse önéletrajzában, hogy a hírszerzésnek dolgozott, ha beszervezésével nem sértették volna meg az alkotmányt. Az államfő törvénycikkelyek sorát ajánlotta a sajtó figyelmébe, amelyek szerinte azt támasztják alá, hogy a SIE tevékenysége és aktív állománya ugyan államtitoknak minősül, de a volt ügynökök felfedését a törvény nem tiltotta: ezt szerinte csak Victor Ponta ügynökmúltjának leplezése érdekében, egy szabálytalan kormányhatározattal titkosították. Mint arról beszámoltunk, Ponta hazugságnak nevezte az elnök vádjait.
Băsescu: csak a tolvajoktól vagyok beteg
Cáfolta csütörtökön Traian Băsescu államfő azokat a sajtóhíreket, miszerint súlyos beteg lenne. Az államfő a milánói Európa-Ázsia csúcstalálkozóra való elutazása előtt közölte: csak „a tolvajok teszik beteggé.” A kormányhoz közel álló România TV hírcsatorna szerdán este azt állította, hogy az államfő Parkinson-kórban szenved, kétszer is agyvérzése volt, ami miatt többek között egy bécsi klinikán is.
Az államfő leszögezte: nem történt ilyesmi, és felhatalmazta orvosait, hogy a nyilvánossággal is megosszák az egészségi állapotával kapcsolatos információkat. Az államfői hivatal honlapján később közzé tették az orvosi vizsgálatok eredményét, amelyekből kiderül: alkalmas feladata ellátására.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

December elsejét ünnepeltetnék a románok – Az EMNP a nép ügyvédjéhez fordul
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) felkéri a nép ügyvédjét (az ombudsman), hogy emeljen alkotmányossági kifogást a román nemzeti ünnep megünneplését előíró törvény miatt – jelentette be a párt csütörtöki közleményében.
A kedden kihirdetett jogszabály kötelezővé teszi, hogy minden városban egy központi főút az „1918. december 1.” nevet viselje, és azt is előírja, hogy december elsején Románia központi és helyi hatóságainak nevelő hatású kulturális, történelemidéző programokat, valamint katonai parádékat kell szervezniük.
Székelyföldet célozzák
Az EMNP úgy vélte, a Mircea Dusa védelmi miniszter által kezdeményezett törvény egyértelműen a székelyföldi településeket célozza meg, hiszen ezeket leszámítva szinte minden romániai városban létezik 1918. december 1. elnevezésű utca. A Néppárt álláspontja szerint a most elfogadott törvény a román–magyar viszony normalizálása ellen hat, hiszen figyelmen kívül hagyja, hogy nem minden romániai állampolgár számára ünnep december első napja.
Az EMNP azt is sajnálatosnak tartotta, hogy a kormányon lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem foglalt egyértelműen állást a törvénnyel szemben. Azt is felrótta az RMDSZ-nek, hogy a szövetség két képviselője „figyelmetlenségből – vagy talán meggyőződésből – megszavazta a tervezetet”.
Sérti az autonómiát
Az EMNP úgy ítéli meg, hogy a törvény sérti a települési önkormányzatok alkotmányba foglalt autonómiáját, hiszen utcák elnevezéséről és helyi rendezvények szervezéséről rendelkezik. Ezért a párt arra kéri a nép ügyvédjét, emeljen alkotmányossági kifogást a törvény ellen.
A törvény életbe lépését felháborodással vették tudomásul a székelyföldi városok polgármesterei. A Krónika napilap csütörtöki számában közölt összeállításban Ráduly Róbert, Csíkszereda RMDSZ-es polgármestere őrültségnek és a helyi autonómia durva megsértésének nevezte a jogszabályt, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere pedig kijelentette: törvénnyel nem lehet ünneplésre kötelezni az embereket.
Csíkszereda az egyedüli megyeszékhely Romániában, ahol nincsen 1918. december 1. utca, Sepsiszentgyörgyön pedig az önkormányzat jövő heti ülésének a napirendjén szerepel, hogy a jelenlegi 1918. december 1. utat osszák három részre, az egyik rész őrizze meg a jelenlegi nevét, a másikat nevezzék el Petőfi Sándorról, a harmadikat pedig Mihai Eminescuról, a románok nemzeti költőjéről. A korábbi átnevezési kísérletek rendre meghiúsultak.
December elsejét 1990-ben nyilvánították Románia nemzeti ünnepévé. A dátum az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés napját jelöli, amelyen az erdélyi, bánsági és magyarországi románok kinyilvánították az általuk lakott területek és Románia egyesülését.
MTI
Erdély.ma

Történelem táncban
Megtiszteltetés Csíkszeredában szervezni az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját – emelte ki András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója, házigazdai minőségében a rendezvény csütörtök esti megnyitóján.
Az igazgató szerint a résztvevő öt együttes a városi művelődési házban vasárnapig tartó fesztiválon igyekszik a legerősebb oldalát bemutatni a közönségnek és a szakmának. A megnyitón felszólaló Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester szerint azért is fontos ez az esemény, mert „a tánc az erős oldalunk, és ezzel is tudjuk bizonyítani, hogy Székelyföld létezik”.
Háromszék Táncegyüttes a színpadon
A megnyitó után a Háromszék Táncegyüttes adta elő a Gábor Áron táncjátékot, előadásuknak az volt az apropója, hogy éppen 200 éve született az 1948-48-es szabadságharc híres ágyúöntője. A székely nemzeti hős életét követte végig a táncjáték megelevenítve a hídvégi és a kökösi csatát.
Mesejáték, háború, a köz és a vándorút
A Nagyvárad Táncegyüttes ezúttal mesejátékot hoz a találkozóra: Andersen meséjét, a Pomádé király új ruháját, Ránki György gyermekoperájának táncos változatát péntek délelőtt 11-től adják elő. 19 órától a Maros Művészegyüttes lép fel az Imádság háború után című előadással, ők a magyar történelem egyik legnagyobb traumáját az első világháborút dolgozzák fel.
Az Udvarhely Néptáncműhely szombaton 11 órától játssza A köz című előadást, amely az emberi kapcsolatok formáit elemzi a tánc nyelvezete segítségével. A Hargita Együttes szombaton este 7 órától a Vándorúton – otthonról haza című folklórműsorát adja elő. A péntek és a szombati esti előadásokat követően táncházat tartanak a művelődési ház előcsarnokában.
Kiértékelés és szakmai előadások
András Mihálytól megtudtuk, hogy a tánctalálkozónak nincs versenyjellege, de zárt körben kiértékelik a produkciókat. Ha valaki szakmailag jobban szeretné megérteni a táncművészetet ezt megteheti a rendezvénysorozat keretében, mivel Kelemen László, a Budapesti Hagyományok Házának igazgatója nyilvános előadást tart pénteken 16 órától a Hunyadi László Kamarateremben Gondolatok a színpadi zene- és táncművészetről, hagyomány és korszerűség címmel.
Szombaton ugyancsak a Hunyadi László Kamarateremben délután négy órától Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészeti Szövetség elnöke pedig arról beszél, hogy a Magyar Állami Népi Együttessel miként állították színpadra az átváltozás mítoszát bemutató, Szarvasének című előadást. A tánctalálkozó vasárnap fejeződik be az este 7 órától tartandó gálával, amelyen közreműködik mind az öt együttes.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro

Bemutatták a moldvai magyarokról szóló kiadványt
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának szervezésében Oláh-Gál Elvira A moldvai magyarokról – riportok, interjúk, tudósítások című könyvét mutatták be csütörtök délután a csíkszeredai Lazarus-házban.
A szerző elsősorban egy CD-t szeretett volna kiadatni, mivel 1990-től máig rádiósként nagyon sok beszélgetést, interjút készítettet a moldvai magyarokkal. Szövegben szerinte ugyanis nehezen lehet az ízes csángó-magyar nyelvet visszaadni, erre azért van szükség, mert 1989 után felerősödött a nyelvvesztési folyamat. Ezt lehet kitapintani a kötetből, amelyben ahogy a bemutatón megtudtuk  zömében a Moldvai Magyarság folyóiratban megjelent írásokat gyűjtötték össze, továbbá van néhány új anyag is.
Kiadták viszont a könyv mellett a Moldvában készült interjúk, riportok hanganyagát is CD-n. Ezt azért látja fontosnak a szerző, mivel ha napjainkban a nyelvvesztés némiképp mérsékelődött is, immár a csángó oktatási program keretében a moldvai magyar gyermekek megtanulhatják a magyar nyelvet,  ez már nem az az archaikus csángó-magyar nyelv, amit csak az idősek ismernek. Ezek a beszélgetések tehát nyelvi szempontból érdekesek.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro

Balladák a 21. században
A mai ember azt gondolná, hogy a népi kultúrának annyi. Hogy véget ért az a korszak, amikor közösségi szinteken él és megnyilvánul a nép tálentuma. Holott ez nem teljesen így van. Lőrincz József magyar szakos tanárként élt és dolgozott mintegy négy évtizeden át, s mindvégig értő figyelemmel követte a környezetében zajló eseményeket. A székelydályai születésű pedagógus munkásságának első szakasza szűkebb pátriájában, Székelyderzsben és Kányádban telt el, 1971 és 1989 között tevékenykedett az ottani iskolákban.
Túl a kötelező iskolai feladatokon, az „átlagos” közművelődés-szervezési munkán néprajzi gyűjtőként is dolgozott. Így jutott el Petekre, ebbe az Udvarhelyszék déli peremén lévő kis faluba. Petek, illetve újabban Székelypetek – hiszen csak 1876 óta tartozik a Székelyföldhöz – éppen félreeső fekvése és igencsak vegyes származású lakossága által értékes. Viszonylag távoli vidékről származó hatások érték Petket, s a más-más erdélyi és magyar tájegységekről, a románoktól és a szászoktól származó „hozadékok” érdekes szimbiózisban éltek és működtek itt tovább.
A nagy néprajzi gyűjtések nyomvonala elkerülte a falut. Lőrincz József azonban – a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben – igen sok népdalt és népballadát jegyzett le, sőt a kor rendelkezésre álló eszközeivel rögzítette is ezeket. Aztán eltelt egy negyedszázad, amikor ismét elővette, de immár a rendezés és közzététel szándékával. Komoly szakirodalmi jártassággal vizsgálva az anyagot az évek során sikerült csoportokba rendeznie, úgyhogy régi stílusú, klasszikus balladákat, klasszikus vígballadákat és románcokat, illetve új stílusú balladákat, megrendítő helyi eseményekhez fűződő balladákat különített el. A szöveg lejegyzése mellett kottát is készíttetett, húsz balladát pedig a Székelypetki népballadák című kötet CD-mellékleteként hozott nyilvánosságra.
Lőrincz József a Székelypetki népballadák című könyvet a petki falunapokon, illetve a Székelyudvarhelyi Nyári Esték alkalmával is bemutatta. A csütörtök esti közönségtalálkozó azonban sokkal több volt a hagyományos könyvbemutatóknál. Orendi Istvánnak, az Udvarhely Néptáncműhely vezetőjének ötlete, hogy az évad elejétől csütörtökönként tartsanak olyan „mellékrendezvényeket”, amelyek valamilyen formában kapcsolódhatnak az este nyolc órakor kezdődő táncházhoz. Részben a táncházközönség, s részben egy teljesen más érdeklődői réteg jelent meg így a Művelődési Ház koncerttermében. Legalább százan vagy még többen voltak kíváncsiak a rendezvényre. A szerző meglepetésről is gondoskodott: élő nótafákat, adatközlőket hívott a bemutatóra, akik egyúttal a népviseletet is felöltötték, és olyan balladákat énekeltek – mindenki örömére –, amelyeket évtizedek múltán, sokévi „elhallgatás” után vettek elő emlékezetükből.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Székely jelképeket ismertettek
Az V. Székelyföld Napok keretében kedden a Székely jelképek pecséten, címerben című előadást hallgathatták meg az érdeklődők a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében.
Az est házigazdája, Kelemen Katalin könyvtáros felvezetőjében megfogalmazta, hogy Közösség a Székelyföldért mottóval tartják a Székelyföld Napokat, és a közösség elsősorban a kultúrában nyilvánul meg. Ezek a jelképek is kulturális identitásunk részét képezik.
Mihály János történész a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport tagjainak eddig megjelent szimbólumtörténeti kiadványait és a munkacsoport tevékenységét ismertette. Kiemelte, hogy 2009-ig gyakorlatilag csak politikai színtéren beszéltek a székelyföldi szimbólumokról, amikor a székely zászlót kellett megalkotni, majd a csoport megalakulásával tudományos síkra terelődött az érdeklődési kör.
Ennek eredményei például a Jelképek a Székelyföldön (2011), illetve Címer és pecsét a Székelyföldön (2012) című tanulmánykötetek, amelyek három nagyobb témakörbe tagolódnak. A könyveket író történészek, címerszakértők, levéltárosok külön vizsgálták a pecsét- és címertani, valamint zászlótörténeti anyagokat. 
Természetesen az előkerült, restaurált vagy rekonstruált műtárgyakból tárlatot is rendeztek, amelyet a székely múzeumokba vándoroltattak, továbbá Szebenbe, Brassóba és Budapestre is elvittek.
Bicsok Zoltán levéltáros, történész, a Román Nemzeti Levéltár Hargita Megyei Hivatalának munkatársa az est folyamán pecséttörténeti kutatásait ismertette. A munkacsoportnak hamarosan megjelenik a harmadik kötete, melyben Bicsok a csíki állatos pecsétekről írt egy tanulmányt. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, érdekes, hogy legtöbbször az oroszlán jelenik meg a címereken. Hozzátette, hogy ez nem csak helyi jellegzetesség, hiszen több mint négyszáz magyar nemesi címerben jelenik meg ez az állat.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro

Közös hangot ütöttek meg
Történészek, illetékes szakemberek és a civil szféra képviselői vettek részt a Peti András alpolgármester szervezte szerda esti kerekasztal-beszélgetésen, amelyen áttekintették azt a kétnyelvű utcanévlistát, amelyet Marosvásárhely önkormányzati képviselő-testülete 2007-ben fogadott el.
A Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban szervezett eseményen a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil érdekérvényesítő csoport számos módosító javaslatot fogalmazott meg a jegyzékben szereplő magyar utcanevekkel kapcsolatban. Az est során többek között olyan eseteket beszéltek át, mint a 2007-es listában szereplő Ko mu ves ut utca – így ékezetek nélkül, szünetekkel –, s egyetértettek abban, hogy azt helyesen Kőmívesnek kell nevezni. A csoport módosításai a  Bartos-Elekes Zsombor térképész megfogalmazta javaslatokra támaszkodtak. 
Peti András alpolgármester a találkozó elején kifejtette: a kétnyelvű utcanévtáblák ügye közel áll a szívéhez, és az asztalán lévő kétnyelvű táblák kihelyezését támogató aláírások miatt nem telik el úgy nap, hogy ne foglalkoztatná a kérdés.
A beszélgetés moderátora, Spielmann Sebestyén Mihály történész a találkozóról kifejtette: „Ez a beszélgetés sokkal jobb volt annál, mint amire számítottam: oldott volt, baráti. Holott az asztal túlsó felén ülők felét nem ismerem, mégis azonnal megtaláltuk a közös hangot”.
„Szerintem konstruktív beszélgetés volt, sikerült rengeteg utcanevet átbeszélni, és az általunk megfogalmazott javaslatokat közösen tovább tudtuk finomítani. Nagyon sok ilyen beszélgetésre lenne szükség, nemcsak a város utcaneveivel kapcsolatosan, hanem egyéb témákban is, mert ahol tényleg konstruktívan szólnak hozzá és nem politikai jellegű a beszélgetés, előre lehet haladni” – mondta Demeter Zoltán, a civil érdekérvényesítő csoport egyik tagja.
A csoportnak szakmai támogatást nyújtó Civil Elkötelezettség Mozgalom munkatársa, Horváth-Kovács Ádám a találkozót értékelve kiemelte: „Egyeztetés történt a magyar utcanévtáblák névjegyzékével kapcsolatosan. Mi mindent megteszünk, hogy ezt a listát hamarosan véglegesítsük, utána pedig a közigazgatás berkeibe fogjuk átengedni az ügyet, arra kérve a hivatalosságokat, hogy foglalkozzanak vele és fogadják el az új, módosított listát” .
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Erőltetett ünnepeltetés
Velünk ünnepeltetik magukat – ezt szentesíti a Mircea Duşa védelmi miniszter által beterjesztett, a képviselőház által megszavazott jogszabály, amely kimondja: a megyeszékhelyek önkormányzatai minden december elsején kötelesek a többi állami intézménnyel közösen ünnepségeket szervezni. És ha ez még nem volna elég, a jogszabály arról is rendelkezik, hogy minden városban az 1918. december 1. nevet kell viselnie egy fő útvonalnak.
A magyar polgármestereknek, önkormányzati képviselőknek, iskolásoknak (higgyük el, majd őket is kirendelik a rendezvényekre), szóval a romániai magyarságnak azt a napot kell megünnepelniük, amelyről néhány dolgot mindenképp érdemes tudni. Erről tavaly átfogó írást közölt a Csíki Hírlap Orbán Zsolt történész tollából.
Nos, 1918. december 1-jén tartották a magyarországi románok a gyulafehérvári nemzetgyűlést, ahol a megjelent 1228 küldött kinyilvánította szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánság és Máramaros csatlakozzon a Román Királysághoz. Arról is szólni kell, hogy a magyar kormány nemcsak hogy nem gördített akadályokat a szervezés elé, hanem a kormány rendeletére a Magyar Államvasutak ingyen vonatokat biztosított a Gyulafehérvárra igyekvők számára. A népgyűlés önmagában csak szimbolikus jelentőséggel bírt, nemzetközi szempontból különösebb következménnyel nem járt, ahogyan ezt a gyűlés után Stéphen Pichon francia külügyminiszter is leszögezte.
Lépjünk tovább és nézzük meg, hogy az ott elfogadott nyilatkozatban a nemzetiségekre vonatkozóan mik állnak: „III. Az új román állam megalakításának alapelveiként a nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: 1. Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép ... saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviselőeti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezetének.” Azt már mindannyian tudjuk, hogy Nagy-Románia megalakult, kétmilliónyi magyar lett egyik napról a másikra egy új ország állampolgára, a gyulafehérvári ígéretek pedig elszálltak.
Ha a Gyulafehérváron elhangzott ígéreteket betartották volna, akkor most egy olyan közösséget – is – érintene a Hargita megyei Dușa fejéből kipattant jogszabály, amely saját nyelvét, azaz a magyart használhatja a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban. Ezzel szemben románul igényeljük a fűtéstámogatást, románul védjük igazunkat a bíróságon, a törvényszéken, románul beszélünk a rendőrrel.
El kellene fogadni, hogy Romániában 1918. december 1-je nem mindenki számára jelent felhőtlen boldogságot. A koszovói szerbek számára is gyásznap marad 2008. február 17., mivel attól a naptól egy új ország, Koszovó polgárai lettek. A Krím-félszigeten élő ukránok is egyik napról a másikra kerültek olyan helyzetbe, amely alapjaiban borította fel életüket. Ami egyik nép számára öröm, az egy másik számára lehet bánat, az igazán európai nemzetek viszont felnőttek arra a szintre, hogy tekintettel legyenek állampolgártársaikra.
A tiszteletet nem kierőltetni, hanem kiérdemelni kell. Kelet-Európában ez még várat magára.
Kozán István
Székelyhon.ro