Az MPP szerint felháborító, hogy Nyirőről beszélnek egy holokausztmegemlékezésen
A Magyar Polgári Párt (MPP) sajnálatosnak és felháborítónak tartja, hogy Titus Corlatean román külügyminiszter Nyirő József újratemetésének két évvel ezelőtti megakadályozásáról beszélt a bukaresti holokausztmegemlékezésen.
Az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében az MPP úgy értékelte, hogy Titus Corlatean szerdai kijelentése, "sokkal inkább minősíthető a magyar közösséget ért sértésnek, mintsem a holokauszt áldozataira való őszinte emlékezésnek".
A román diplomácia vezetője a romániai holokauszt kezdetének 73. évfordulója alkalmából a bukaresti parlament épületében rendezett emlékülésen beszélt a Nyirő-ügyről. Kijelentette: Románia nem fogja megengedni, hogy olyan eszméket, politikai nézeteket és jelképeket hozzanak be területére egy szomszédos országból, amelyek a múlthoz tartoznak.
"A román állam nem fogadja el mindazt, amit egy szélsőjobboldali, fasiszta, antiszemita és románellenes író romániai újratemetése jelképezne" - jelentette ki Corlatean.
Az MPP úgy vélte, az ilyen kijelentések megkérdőjelezik a román kormány európai értékek melletti elkötelezettségét. "Szánalmasnak tartjuk azt a próbálkozást, hogy a témával próbálja kendőzni (...) azt, amit a holokauszt romániai áldozatairól az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet vizsgálóbizottsága megállapít: csupán a Szovjetunió megtámadása után a román hadsereg által elfoglalt területek zsidó áldozatainak száma 280-380 ezer közöttire tehető".
Az MPP emlékeztetett arra, hogy a Székelyudvarhelyi Ügyészség az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet átiratára hivatkozva 2013-ban megállapította, hogy nincsenek olyan dokumentumok, amelyekből az derülne ki, hogy Nyirő Józsefet valamely romániai vagy külföldi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus, béke vagy emberiség ellenes bűntettek vagy háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekmények vádjával.
A párt azt a tényt is a román külügyminiszter figyelmébe ajánlotta, hogy Nyirő József halála után az író özvegye a Román Írószövetség által biztosított özvegyi nyugdíjból élt.
"Mindezeket figyelembe véve miniszter úrnak kijelentése után meg kellene követnie a magyar közösséget és közbenjárni kormányánál, hogy az író végakaratának érvényt szerezhessünk Székelyudvarhelyen" - áll az MPP közleményében.(MTI), Kolozsvár

Magyarország nélkül nem (Autonómiatárgyalás)
Elképzelhetetlennek tartja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hogy egy esetleges román–magyar tárgyaláson, amely a magyar autonómiatörekvésekről szólna – és amely szerves részét képezné a Project on Ethnic Relations (PER) által kezdeményezett, sajtónyilvánosságot is kapott párbeszédnek –, Magyarország képviselőinek ne legyen helyük. A szervezet szerint a háromoldalú egyeztetés vezethet valós eredményre, hiszen a Magyarország és Románia között megkötött államközi szerződésben foglaltak maradéktalan érvényesülése meghatározó ebben a kérdésben is.
Az SZNT tegnap közleményben hívta fel a figyelmet a magyar fél jelenlétének fontosságára ebben az esetleges párbeszédben. A román–magyar autonómiatárgyalások lehetséges megkezdése a hét eleje óta vált a közérdeklődés tárgyává, miután kiderült, román politikusok megkeresték az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) szervezetet, hogy közvetítsen a román és a magyar közösség képviselői között. Az SZNT a 2013 októberében tartott székelyek nagy menetelése következményének tekinti a párbeszédre való hajlandóság megmutatkozását. Az Izsák Balázs elnök által jegyzett dokumentum szerint a tárgyaláson egyfelől minden olyan magyar szervezetnek képviselőtetnie kell magát, amely a székelyek nagy menetelésén részt vett, másfelől pedig a magyar kormány képviselőinek is helyet kell biztosítani. Utóbbit azzal magyarázzák, hogy az 1996. szeptember 16-án megkötött magyar–román alapszerződés az államközi együttműködés tárgyává emelte a magyarországi román és romániai magyar kisebbség helyzetével való törődést. „Kijelentjük: a székelység érdekelt abban, hogy a Magyarország és Románia között megkötött államközi szerződésben foglaltak maradéktalanul érvényesüljenek, és elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a romániai magyar közösség helyzetéről úgy folyjanak egyeztetések, hogy azokról az egyik érintett és érdekelt fél, Magyarország hiányzik” – olvasható állásfoglalásukban. Az SZNT által megfogalmazott álláspont egyébként összecseng az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői által egy nappal korábban megfogalmazottal, amely szerint az anyaországiak jelenléte elengedhetetlen a tárgyalásokon. A tanács úgy ítéli meg, hogy ha az erdélyi magyarság, illetve a székelység, a román kormány és a magyar kormány képviselői háromoldalú tárgyaláson tudnának megállapodni az autonóm Székelyföld jogállásáról és a háromszintű autonómiakoncepció gyakorlatba ültetéséről, akkor Románia és vele együtt Magyarország hosszú távon az európai béke és stabilitás legmegbízhatóbb térsége lehetne. Mint ismeretes, a PER közvetítésével 1993-ban ültek először tárgyalóasztalhoz a tengerparti Neptun üdülőhelyen az RMDSZ és a kormányzó Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja – 2001-től Szociáldemokrata Párt – egyes politikusai. A szövetség tárgyalói – Borbély László, Frunda György és Tokaly György – nem rendelkeztek az alakulat meghatalmazásával. A szövetség vezető politikusai a román–magyar kiegyezés első lépésének, a szövetség belső ellenzéke pedig – mely azóta két pártot is alapított – a magyar érdek elárulásának tekintette a Neptunban kötött megállapodást.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarország és az első világháború (Szakály Sándor történész előadása)
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum adott otthont ezúttal is a Magyarország Kulturális Központja által szervezett előadás-sorozat újabb állomásának, délelőtt a Székely Mikó kollégiumban a diákok hallgathatták meg a neves történészt, délután inkább az idősebb generáció mutatott érdeklődést.
Az első világháború kitörésének századik évfordulója is ürügyül szolgálhatott, hogy A magyar nemzet története című előadás-sorozat tizedik fejezete a „nagy háború” eseményeit, magyarországi, erdélyi vonatkozásait taglalta. Szakály Sándor történész, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója (fotó) felidézte a kezdeteket, évekre bontva boncolgatta az erőviszonyok alakulását, a végkimenetel okait és néhány következtetést is levont előadása végén. Nem nyertük meg a második világháborút, ez az egyetlen biztos pont – kezdte előadását Szakály Sándor. Felidézte, 1914-re két jelentős hatalom alakult ki Európában: az antant és a központi hatalmak, ezek konfliktusa vezetett a háborúhoz. Ferenc Ferdinánd trónörökös szarajevói meggyilkolása után egy hónappal üzent hadat az Osztrák–Magyar Monarchia Szerbiának, abban bíztak, sikerül lokális és gyors háborút lebonyolítaniuk. Szakály Sándor vázolta a korabeli pró és kontra érveket, kik ellenezték és kik támogatták a hadba szállást, vetített térképen mutatta be az erőviszonyokat, a két táborhoz csatlakozó államokat, a frontvonalak alakulását. Beszélt arról is, hogy Románia kezdetben semleges volt, és a központi hatalmak arra alapoztak, hogy az is marad, ám 1916-ra sikerült megállapodnia az antanttal (Erdélyre tartottak igényt, és a határt a Tiszánál akarták meghúzni), és területszerzési igénnyel megtámadta Erdélyt, ahová, mivel nem tartottak veszélytől, nem csoportosítottak haderőt az osztrák–magyar vezetők. A román csapatok jelentős sikereket érnek el, nagyon sokan elmenekülnek Erdélyből, ám néhány hónap után az idevezényelt osztrák–magyar csapatok német segítséggel visszaverik őket, és Bukarestben megkötik a békét.
Szakály Sándor szerint az 1917-es esztendő két jelentős momentuma hozott fordulópontot a háború kimenetele szempontjából: az oroszországi forradalom miatti zűrzavar, illetve az Amerikai Egyesült Államok hadba lépése az antant oldalán. Felidézte az amerikai elnök, Wilson szavait, aki kifejtette: a békéhez vezető paktum esetében „a népek, nemzetek önrendelkezési joga legyen a döntő”. 1918-ra területi szempontból nem állnak rosszul a központi hatalmak, ám politikai és gazdasági szempontból annál inkább, sorra szenvedik a jelentős vesz­teségeket. Ekkorra már az is nyilvánvaló, hogy bekerített helyzetbe kerültek, így kénytelenek fegy­verszünetet és békekötést kérni. A háború utáni békekötés kapcsán Szakály Sándor kifejtette, az Osztrák–Magyar Monarchia részéről a harcok nem területszerzésről szóltak (véleménye szerint ezt bizonyította a bukaresti békeszerződés is, melyben bár nyertes helyzetben voltak, semmilyen területi igényt nem támasztottak), az antant részéről azonban igen, és minden igényt Magyarország területéből elégítettek ki.
A történész beszélt a románok újabb előretöréséről is, hogyan tologatták a kialakított demarkációs vonalat, és hogyan hunytak szemet efölött az antant államai, hogy nem volt jelentős magyar erő, amely szembeálljon velük. A székely hadosztály volt az egyetlen tényleges erő, amely megpróbálta megállítani a román csapatokat, voltak sikeres ütközetei, de valójában csak lassítani tudták az előretörést. Ez a különítmény körülbelül 10–12 ezer fős volt, és nem csak székelyekből, illetve erdélyiekből állt, nagyon sokan csatlakoztak hozzá más nemzetiségűek is, olyanok, akik úgy gondolták, meg kell védeni Erdélyt. A román csapatok nem voltak ugyan jól felszereltek, de nagyobb létszámmal bírtak, és a székely hadosztályt fokozatosan visszavonták, egy részüket Debrecenig, egy részüket pedig Szatmárnémetiig. Szakály Sándor egyébként úgy vélekedik, a székely különítmény létrehozása szép, de reménytelen vállalkozás volt, ugyanakkor példaértékű is, az önszerveződő ellenállás formáját mutatta meg.
A történész kifejtette, naivitás volt az akkori magyar vezetők részéről az antant segítségében bízni, de arra is kitért, hogy 1918 őszén, 1919 tavaszán a nyugati államok már döntöttek, jelentősen befolyásolni nem lehetett álláspontjukat, így meglátása szerint a Tanácsköztársaság kikiáltása sem volt hatással a majdani határok kialakítására.
Szakály Sándor részletesen elemezte, az antant államok miként bántak el Magyarországgal, tulajdonképpen nagylelkűek voltak minden igénylővel – „más vagyonából könnyű adakozni”–, és így Magyarország területének kétharmadát, népessége egyharmadát veszítette el, az ezeréves nagyhatalomból kis állammá zsugorodott. Kitért arra is, hová vezetett az Osztrák–Magyar Monarchia felszámolása: a nagy, soknemzetiségű állam helyett sok kis soknemzetiségű államhoz, és Európa tulajdonképpen nem nyert semmit. A XIX. században a Monarchia volt a nagy orosz hatalmat ellensúlyozó erő, megszüntetésével tulajdonképpen ez az egyensúly is felbomlott, mindez kihatott a kontinens XX. századi történelmének alakulására.
FARKAS RÉKA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékőrző Galícia
Ha a hangrögzítés technikájának bár töredékével rendelkeztünk volna ifjú korunkban, sok részletet menthettünk volna meg nagyapáink-apáink első világháborús emlékeiből – osztottuk meg véleményünket Balázs Antallal, akinek abban a szerencsében volt része, hogy magyarországi barátaink meghívták Galíciába meglátogatni a magyar katonai emlékeket őrző vidékeket, az első világégés véráztatta háborús színtereit. S mert egyre fogy az évfordulós esztendő, arra kértük, ossza meg olvasóinkkal is lengyelhoni élményeit.
– Bedécs Gyula régi barátomnak megígértem, hogy ha Galícia felé mennek, emlékkopját faragok a brassói huszonnégyes honvéd gyalogezred emlékére, és személyesen elviszem velük oda – kezdett a történetbe. – 2012-ben voltunk mi már együtt, ugyancsak a huszonnégyesek emlékeit keresve, Olaszországban, eljutottunk Doberdóig, az Isonzóig, viszontláthattuk a Pó-síkság magyar vér áztatta harci színtereit. Ebben az évben Galícia következett, ide szervezett emléktúrát a győri székhelyű Isonzó Baráti Kör. Ismerkedni mentünk a galíciai harcterekkel-emlékekkel, főt hajtani ott nyugvó hőseink sírhantjánál.
Itt közbevetem: mifelénk is élt egy hivatásos haditudósító, aki a huszonnégyesek nyomában bejárta Galícia és az olasz front színtereit, s megrázó eseményeit könyvben rögzítette. Ádám Éva író a lengyel származású Kamenitczky Etelka volt, aki bányafelőr lányaként született Köpecen. Könyvének hasonmás kiadása régi feladata a hazai magyar könyvkiadásnak. Síremléke a Fehér megyei Kulcs temetőjében áll, múlhatatlan érdemeiért nem emelt neki emléktáblát Köpecen az utókor.   – Én Rymanówban találkoztam barátaimmal – folytatja Balázs Antal. – Első megállónk Salis Soglio volt. Ott áll Galícia legnagyobb erődje, az akkor épített 15 közül! Ezeket bekerítették az oroszok. Kiéheztették az erődök katonáit, akik fűrészkorpával keverték a lisztet, hogy mindenkinek jusson egy darab kenyér, majd fogságba hurcolták a legyengülteket Oroszországba. Emlékezetes marad számomra, mert itt hajtottak főt a Harangozó dédunokák felmenőjük, Harangozó István síremléke előtt. Emlékbeszédet mondott Harangozó Bertalan, Vas megye jelenlegi kormánymegbízottja, imát Harangozó Vilmos kőszegi plébános, felhangzottak Kulcsár Béla harmonikaművész katonadalai. Megható volt. Másnap eljutottunk Galícia egyik legnagyobb hadtörténeti múzeumába, megtekinthettük annak nagyon gazdag gyűjteményét, ez a város volt Przemyśl. Magyar katonák-kiskatonák vére áztatta itt a földet, megrázó élmény volt látni, ahogy a sokat szenvedett és szabadságszerető lengyel nép mennyire őrzi-gondozza a magyar hősöket befogadó temetőket! Koszorúztunk. Az első világháborúban magyar katonák ezrei haltak hősi halált az itt álló romos erőd egykori orosz ostromakor. Nekik állított emléket a költő Gyóni Géza a Csak egy éjszakára című versében. Egyike volt az erőd védőinek, itt került orosz fogságba, ahonnan soha nem tért haza. Azt azonban már kevesebben tudhatják, hogy a Bodosban nyugvó Egyed Géza tanító a krasznojárszki fogolytáborban kötött barátságot Gyónival, aki felett halálakor lévita képzésű református kántortanítóként mondott emlékbeszédet – csavargatva az emlékezés gomolyáját, ezt is felelevenítjük Balázs Antallal. A magyar nép külön emlékművet szentelt a przemyśli vesztett csatának. A Margit híd budai hídfője mellett áll az oroszlános emlékmű, rajta ennyi: Przemyśl. És ha magunkat keressük, van még érdekes dolog, ami minket, sepsiszentgyörgyieket ehhez a galíciai városhoz köt: a megyeszékhely szívében, a Szent József-plébániatemplom tornyában naponta megszólal egy szép hangú harang, melyet ebben a városban, Lengyelország egyik nagyobb harangöntödéjében öntöttek! – Augusztus 6-án Luznára igyekeztünk, ahol bemutatták a Pustki-dombon fekvő hősi temető magyar részlegét – sorolja Balázs Antal. – Menet közben fejet hajtottunk a Gorlicei-domb előtt is, a második sorsfordító galíciai ütközet színhelyén. A Pustki-domb temetőjét nemzetiszín szalaggal vettük körül, és minden magyar katonasíron meggyújtottunk egy mécsest. Tábori misét tartottak a csoport magyar papjai, ministráltak a Harangozó fivérek, az Isonzó Kör bemutatta műsorát. Számunkra emlékezetes meglepetés volt, hogy a misén tiszteletét tette a luznai önkormányzat képviselőete. Tarnówba siettünk, Bem apó szülővárosába, és útközben igazi élmény volt megállni Limanówban. Itt van a Limanovai Magyar Hősi Temető. Felolvastuk Muhr Ottomár limanovai hős ezredes emlékművének megrázó feliratát, amelyen a 9. császári és királyi huszárezred magyar katonáinak neve sorakozik. A magyar nyelvű felirat így hangzik: „1914 december 11–12-én ezredes urunkkal együtt halt huszárok drága vérének, kemény öklének, szótlan magyar hűségének emlékére”. Fergeteges harc alakult ki itt annak idején, az ezred leszállt a lóról, és kézitusára került  sor. Az ezredes sortüzet és rohamot vezényelt, s ennek során hősi halált halt... Nincs olyan szó, amellyel ki lehetne fejezni, hogy mit éreztem én, a csehétfalvi székely ember, amikor Tarnówban megláttam annak a Bem tábornoknak a díszes és szép síremlékét, aki életét az utolsó percig veszélyeztette a magyar szabadságért, és örökre összekötötte a barátság fonalával a magyar és a lengyel nemzetet.
Azt már a nem Háromszéken és Erdélyben élő olvasóink kedvéért jegyezzük meg, hogy Bem tábornok Háromszék földjén is többször megfordult. Petőfivel egy moldvai útjáról hazatérőben nagyon letörten találkozott Bereckben, és elmondta a költőnek, hogy szívesen jönnének fegyverbe Háromszékre a moldvai csángó magyarok, de akkor oda vissza soha nem tudnának térni, hiszen mit mondanának az ott élő románok, hogy ők Erdélyben a románok ellen harcolnak! A Bem–Petőfi találkozó emlékműve Bereck főterén áll, szobra Kézdivásárhely szívében, nevét felvette a lemhényi iskola. A nemzetét elnyomó orosz cári hatalom ellen akart harcolni, úgy gondolta, a török–orosz viszályban szerepet kaphat még, így beállt a török seregbe. Ám ahhoz, hogy abban harcolhasson, fel kellett vennie a muzulmán hitet. Így lett Bem Józsefből Murad pasa, aki a szíriai Aleppo városát megmentette a pusztítástól. Ott szerzett sérüléseibe halt bele. 79 évig pihentek földi maradványai az aleppói temetőben, majd 1929-ben szülővárosa kezdeményezésére exhumálták hamvait és hazaszállították. A lengyel katolikus püspöki kar azonban nem engedélyezte keresztény földbe temetését, ezt igen leleményesen Szyszko Bohusz szobrász-építész úgy oldotta meg, hogy egy mesterséges tó közepén hat oszlopra helyezte Bem szarkofágját, a tábornok végső nyughelyét. Az égbe temették Bem József maradványait!
– Utunk utolsó emlékezetes állomása Tuchów volt, számomra a legfontosabb település, mert ennek a városkának hadi temetőjében nyugszanak a sokat szenvedett magyar királyi brassói 24-es honvéd gyalogezred hős katonái, a mi vidékünk férfiai. Ebben a temetőben a meghatódottságtól megszállva helyeztük el zuhogó esőben az általam faragott kopját azoknak az emlékére, akik soha nem láthatták meg székelyföldi szülőfalujukat. Amire bedöngöltük a kopjafát, megérkezett a városka polgármestere. Látni lehetett arcán a megilletődöttséget, pedig egy szót sem értett abból, ami ott elhangzott! Mire a kőszegi plébános megszentelte a kopjámat, kisütött és ránk mosolygott a Nap. Szerethette az Úristen a huszonnégyeseket – mondtam a plébánosnak, mert megsiratta őket. Végezetül pedig egy nagyon megható dolog történt: az a polgármester, aki szemtanúja volt az emlékállításnak, odajött, és megsimogatta a kopjafát! Hirtelen hazagondoltam, és azt mondtam magamban, hogy micsoda nemes gesztus lett volna, ha a mi megyénk prefektusa is megsimogatott volna legalább egy emlékkopját azok közül, amelyeket felszenteltünk Gábor Áron síremléke mellett az eresztevényi temetőben. Mennyire más érzéssel távozott volna onnan az a pár száz résztvevő, aki jelenlétével megtisztelte a szabadságharcos hős születésének bicentenáriumát! A lengyelek szeretetét felülírni nem lehet. Most hiszem, hogy mennyire igaz az a négysoros, miszerint „lengyel s magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát!” Azt is világgá kiálthatta volna Balázs Antal, hogy a lengyelek is megértsék, hogy a távoli Háromszéken, a Rétyi Nyír előterében szépen felújítva áll a huszonnégyes honvéd egész alakos szobra, amelynek újbóli avatóünnepségét jeles személyiségek jelenlétében tartottuk 2010. augusztus 20-án. Ezek a fiúk bámulatra méltó haditettekkel, hősi eseményekkel írták be nevüket az első világháború történetébe.
Kilencvenhat esztendeje annak, hogy Galíciában és az olasz fronton elnémultak a fegyverek, s már azok is hantok alatt pihennek, akik hazatérhettek a harcmezőkről. Galíciában estek át a tűzkeresztségen, védték a Kárpátokat, az Uzsoki-szorost. 1918 januárjának kemény telén parancsszóra átvitték őket az olasz frontra. Assiago alatt, a Piavé lankáján vívták lankadatlan küzdelmüket egészen az összeomlásig.
„Galícia véráztatta mezőin A szellő is csak susogva szálljon, Hősök nyugszanak ott, fiatal fiúk, Hősök álmát ne zavarja meg senki  a világon!” Bíró István fiatal önkéntes sorai ezek, amelyek a korabeli hírlapokban láttak napvilágot. 1914 októberében 285 halottat, 759 sebesültet jegyzett a statisztika, 853-an eltűntek! Ők voltak a muszka áradat fenntartói, a magyar bánat és hősiesség jelképei.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Arra várnak, hogy meghaljunk"
Az állam javára döntött a bíróság a grófi erdők ügyében
Tegnap a Maros Megyei Prefektúra közleményben értesítette a közvéleményt, hogy a Maros megyei tulajdonjog-visszaszolgáltató bizottság október 9-én a brailai törvényszéken visszavonhatatlanul megnyerte a pert a gróf Bethlen Anna által képviselőt Gödemesterháza Erdőuradalmi Rt.- vel szemben, így állami tulajdonban, a Romsilva Rt. közigazgatásában marad a Felső-Maros mentén – Déda, Ratosnya, Palotailva és Gödemesterháza területén levő – 25.377 ha erdő. Bethlen Anna Bánffy Dániel örököseként kérte vissza a tulajdonjogot, részvényesek voltak még Bánffy László, id. és ifj. Bánffy János.
Az üggyel sokáig Rózsa József ügyvéd foglalkozott, aki alapfokon igazolta, hogy az örökösöknek joguk van az említett erdőterületekre, mi több, a Maros megyei igazságügyi fórumokon elérték azt is, hogy kimérjék és gyakorlatba ültessék a tulajdon-visszaszol-gáltatást. A kataszteri adatok szerint a parcellákat az erdészeknek kellett volna kimérniük. Tudomásunkra jutott, hogy a ratosnyai polgármesteri hivatalban a tulajdonba helyezési jegyzőkönyvet alá is írták azon bizottsági tagok, akik valóban jogosnak tartották a visszaszolgáltatást, az erdőkerület képviselőinek kivételével. Majd nem sokkal ezután a Romsilva – a perre hivatkozva – hivatali visszaéléssel feljelentette a Korrupcióellenes ügyészségen (DNA) az aláírókat, akik ellen kivizsgálás indult. Közben leállították a folyamatot. Ennek az akciónak az eredménye az október 9-i határozat.
A per folytatásáról nem nyilatkozott az ügyvéd, mert amióta Marius Pascan szenátor, volt prefektus politikai színezetű beavatkozása miatt áthelyezték más megyebeli igazságügyi szervek hatáskörébe, a jogi képviselőetet egy bukaresti irodára bízták. Az ügyvéd elmondta, amennyiben a jogsértett romániai állampolgárok úgy érzik, hogy a hazai igazságszolgáltató szervek kedvezőtlen döntést hoztak, jogorvoslatért az Európai Emberjogi Bizottsághoz (CEDO) fordulhatnak, amely sok esetben évek után ugyan, de "kiigazíthatja" a korábbi határozatot. Hogy lépnek-e ebbe az irányba, az ügyvéd nem tudta megmondani, valószínű, hogy még mérlegelik ezt a lehetőséget.
Gróf Bethlen Anna lapunknak azt mondta: "arra várnak ezek, hogy haljunk meg, aztán az idő megold majd mindent", majd hozzátette, nem hagyják magukat, mert tudja, hogy igazuk van.
Azonkívül, hogy a döntés mögött gazdasági érdekek húzódnak, a pernek szimbolikus jelentősége is van, hiszen a Gödemesterháza Rt. tulajdonképpen azért alakult meg, hogy az 1918-as impériumváltást követően a tényleges román hatalom átvételéig olyan jogi-gazdasági szerveződés alakuljon, amely – habár az erdők bizonyítottan magántulajdonban voltak –, megerősítse ezt a részvénytársaság által is. Utána születtek meg az újonnan megalakult államban azok a törvények – 1921. július 30- án, majd az 1945 februári Ellenséges Javakat Kezelő és Felügyelő Pénztárra (CASBI) vonatkozó törvény – a háborús bűnösséggel vádolt magyar nemesi réteget sújtotta –, amelyek önkényesen kisajátították a nagybirtokokat, s amelyeket 1949. március 3-án sajátítottak ki végleg. Az erdő nem lehetett a román államé, mert amikor a szóban forgó nemesi családok tagjai, illetve felmenői a tulajdonjogot megszerezték, akkor még nem is létezett Románia a mai for-májában.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

Kárpát-medencei értékmentés
Beszélgetés dr. Entz Géza művészettörténésszel
Az október 4-én, szombaton megtartott A város színeváltozása címet viselő művészettörténeti konferencia vendégelőadóját, dr. Entz Gézát, a magyarországi topográfiai programok koordinátorát, a Pro Professione Alapítvány kuratóriumi elnökét a konferencia eredményességéről és az elhangzott tudományos kutatómunkák gyakorlati vetületéről kérdeztük.
Amint a budapesti művészettörténész elmondta, a Népújságban közölt előzetesben alapos felvilágosítás keretében a nagyközönség számára is elérhető módon ismertetve volt a konferencia lényege. Mint kifejtette, az előadásokból levonható az a következtetés, miszerint a marosvásárhelyi részprojekt művészettörténész csapata rendkívül felkészült, a vállalt feladatot elmélyülten elvégezni képes munkacsoport. A topográfiai programok irányítója utalt arra, hogy ha sikerül a megfelelő finanszírozást is megkapni – a konferencia keretében elhangzott felajánlás jelzésértékűnek tűnt –, konkrét eredményekre lehet számítani. Amint a budapesti művészettörténész meggyőződésének is hangot adott, a helyi topográfiai projekt révén lehetőség lesz Marosvásárhelyen a műemléki értékállományt alapossággal és a korszerű tudományosság szintjén rögzíteni, leltárt készíteni megfelelő bevezetőkkel és magyarázatokkal. Másrészt lehetőség nyílik tanulmánykötetek megjelentetésére is, mely révén az egyes objektumokkal kapcsolatos mélyebb ismeretek is a szakma és a nyilvánosság számára elérhetővé válnak.
– A szkeptikusok egyelőre nem látják a topográfiai kutatások gyakorlati hasznosításának lényegét. Mivel lehetne elhessegetni azt a feltételezést, hogy "megeshet, csak az íróasztal fiókjának dolgoznak"?
– A tudományos kutatások gyakorlati haszna a felhasználók körétől függ, mely igencsak széles réteget feltételez. A hatóságoktól a város polgárain keresztül az idelátogató turistákkal bezárólag mindenki valós és megalapozott, ugyanakkor hozzáférhető ismeretekre számíthat. Ezeket az ismereteket azonban csak komoly és alapos kutatással lehet megszerezni. Ez előfeltétele annak, hogy azt a műemléki örökséget, amit Marosvásárhely mint egész és az egyes részletei is jelentenek, úgy építsék be a jelenlegi folyamatokba, hogy a jövőre való tekintettel minél kevesebb érték vesszen el. Ha azok mégis elkerülhetetlenek, tudatos döntés szülessen arról, hogy mit érdemes megtartani, és mitől lehet megválni. Mindezt az érdekeltek számára nyilvánvalóvá kell tenni, ami a jogállamiságnak és a demokratikus gondolkodásnak is előfeltétele. A marosvásárhelyi művészettörténeti munkacsoport a konferencia keretében olyan tudományos produkciót tárt a szakma és a legszélesebb nyilvánosság elé, mellyel lehetővé teszik a döntések megalapozását, természetesen a döntéshozók felelőssége kulcsfontosságú.
– A konferencián részt vevő műépítészek a személyes beszélgetések során nehezményezték, hogy őket nem vonták be a műemlék épületek felleltározásába, bár szerintük a hasonló vállalkozásokban karöltve kellene tevékenykedni.
– Nem hagytunk ki senkit sem ebből a projektből, de általában akiket bevonnak a kutatómunkákba, azoknak fizetni is kell, ezért ez mindenekelőtt anyagi források függvénye. A projekt alapgondolatához tartozik, hogy minden olyan szakembernek a bevonása szükséges, aki az adott tárgykörben értékes ismeretekkel rendelkezik. Természetesen szívesen vesszük azoknak az építészeknek a segítségét, akik az elmúlt évtizedekben itt tevékenykedtek és felajánlják a segítségüket.
– Ez a Kárpát-medencei program Erdélyen és az anyaországon kívül más partiumi településeket is megcéloz?
– Mindenekelőtt a tudományág nemzetköziségét emelném ki. Azonban ahhoz, hogy a mai Magyarország emlékanyagát úgy feldolgozzuk, ahogy a konferencia keretében Marosvásárhelyen láttuk, kétszázezer objekumot kell hasonló mélységben feldolgozni. Itt, Erdélyben ennél többet, Marosvásárhelyen hozzávetőleg hatszázról kellene leltárt készíteni. Ez a mostani projekt egyrészt a műemléki értékek iránti elkötelezettségből fakad, de ha az eredményeket le tudjuk tenni az érdekeltek asztalára, remélhetőleg sikerül megmozdítani az elkötelezettséget arra, hogy ezt a munkát, ami elsőrendű közérdek, támogatni kell.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Átadták az idei Székelyföld-díjakat
A tizenhét éve alapított Székelyföld folyóirat díjait október 9-én, csütörtökön adták át Csíkszeredában a Székelyföld Galériában. A rangos díjban idén Borcsa János irodalomkritikus és Gáll Erwin régész részesült.
Házigazdaként Lövétei Lázár László, a Székelyföld kulturális havilap főszerkesztője köszöntötte a díjazottakat. Beszédében köszönetét fejezte ki a fenntartó Hargita Megye Tanácsának az általa nyújtott támogatásért.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke gratulált a díjazottaknak, hogy alkotásaik révén hozzájárulnak Székelyföld hírnevének öregbítéséhez. Megítélése szerint megyénk és egész Székelyföld egyik büszkesége ez a díj, térségünk egyik legrangosabb kulturális díja.
– Székelyföld kulturális autonómiájáról többet kellene beszélni, jó lenne, ha tudnánk olyan jövőképben gondolkodni, amely az itt született alkotókat itthon maradásra, hazatelepülésre, itt alkotásra ösztönzi – mondotta.
Szarka Gábor, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja a díjazottak mellett a szerkesztőségnek is gratulált az elmúlt években kifejtett munkáért.
– A Székelyföld folyóirat nagymértékben hozzájárul a magyar nyelv és kultúra ápolásához. Az egész magyar nemzet számára érték a Székelyföld és a Székelyföld-díj – fogalmazott a konzul.
Elsőként Fekete Vince laudálta Borcsa János irodalomkritikust, majd Molnár Vilmos méltatta Gáll Erwin régész munkásságát. A Székelyföld-díj mellett a hagyományokhoz híven további két díjat adtak át: a Székely Bicskarend Díjat Ágh István Kossuth-díjas költő, míg a Szabó Gyula-díjat Dimény- Haszmann Árpád költő érdemelte ki – olvasható a Hargita Megyei Tanács közleményében.
Népújság (Marosvásárhely)

Máglya – egy kamaszlány hangján
Megjelent Dragomán György új regénye
"Az ember azt gondolná, hogy nem változhat át 13 éves lánnyá, pedig olyan ijesztően mélyen merültem el benne, hogy úgy éreztem, ő valahogy mégis én vagyok" – mondta az MTI-nek Dragomán György, akinek a napokban megjelenő legújabb regénye, a Máglya, a 13 éves Emma hangján szólal meg.
Az irodalmi életbe A pusztítás könyvével 2002-ben berobbant fiatal író, akinek második regényét, A fehér királyt harminc nyelvre fordították le és szó van a megfilmesítéséről, a Máglyában is a múlttal való szembenézésre vállalkozik.
Dragomán György 15 évesen hagyta el Marosvásárhelyet a nyolcvanas évek végén, családja Magyarországon telepedett le. Mikor íróvá érett, műveiben utat tört magának a diktatúrában eltöltött gyerekkor és a kivándorlás traumatikus élménye. A Máglyát tavasszal fejezte be Finnországban, ahol ösztöndíjjal dolgozott néhány hónapig. "Ha összeadom az időt, amit a könyvvel töltöttem, nem olyan sok, négy év. Párhuzamosan írtam még egy regényt és két kötet novellát is" – mondta.
A szeptember 30-án a Magvető kiadónál megjelent regény, amelyet feleségének, Szabó T. Annának ajánlott, egy családi történetet helyez a diktatúrát átélők számára ismerős történelmi kontextusba. "Nagyon vigyáztam, hogy ne legyen túlírva, ne legyen túl szép. Kíméletlenül kellett bánni ezzel az anyaggal, hogy pontos legyen. Mert egy nagyon érzelmes történetet kellett a lehető legkíméletlenebb pontossággal elmesélni úgy, hogy mégse legyen kegyetlen. Halálosan nehéz volt írni, de most, hogy készen van, tényleg boldog vagyok ezzel a könyvvel."
Emma szülei halála után egyedül marad, intézetbe kerül. Egy nap megjelenik egy idős asszony, és azt mondja, hogy ő a nagymamája, akiről nem is tudott, és magával viszi. A lebilincselő történet fiktív térben, egy titkokkal terhes kisvárosban, egy diktatúra elsöprése után pár hónappal játszódik.
"Nem terveztem lányhangon írni, egyszerűen elkezdtem hallani a hangját. A fehér király főszereplőjét, a 12 éves fiút jobban ismerem, közelebb volt hozzám, inkább voltam én. Ez a lány meglepően más ember, egy idő után mégis annyira a bőrében voltam, hogy az már szinte skizofrén állapot" – mesélte az író.
Emma a szüleivel 12 évet élt a diktatúrában, de nem tanult meg hazudni. "Én mindig szabad emberekről írok. Amikor 'megismerkedtem' Emmával, azt gondoltam, hogy ő is az. Az előző két könyvemben az érdekelt, hogy a diktatúrában hogyan lehet szabadnak lenni. Most pedig az, hogy ez a szabadság hogyan működik. Mert egy dolog megélni a szabadságot, de eljön az a pillanat, amikor meg kell érteni az egészet, hogy mi történt, mi ebben hogyan vettünk részt. Ez a könyv pont erről az elnyújtott pillanatról szól."
A fehér király múlt időben játszódik, a Máglyában viszont Emma és a nagymama végig jelen időben szólal meg. "A narráció mindig a legnagyobb kérdés" – mondta erről az író. "A korábbi könyveimnél fontosabbá vált most az idő és a múlt, valamint az, hogy mire, hogyan és miért kell emlékezni."
Emma, aki számos titokkal szembesül, a nagymama varázslatos világát, "hétköznapi" mágiáit magától értetődő természetességgel fogadja be. Dragomán György alapélményeként mesélt arról, hogy gyerekként maga is sok időt töltött egyedül nagymamája kertjében. "Elhittem azokat a rituálékat, amiket kitaláltam magamnak. És amikor annak idején írni kezdtem, nem is gondoltam, hogy ezek elő fognak jönni. A pusztítás könyvében és A fehér királyban is előfordulnak mágikus elemek, itt meg egyszerűen azt vettem észre, hogy minden mozdulat, minden tárgy, a nagymamával való viszony minden pillanata valahogy több önmagánál. Természetesen működő része lett minden pillanatnak, hogy ez egy varázslatos könyv, hogy ezek a nők akár boszorkányok is lehetnének."
Miközben a mágia valamiféle védőernyőt borít nagymama és unoka fölé, a képélességű leírások kézzelfogható közelségbe hozzák világukat. "Erősen realista írónak képzelem magam abban a tekintetben, hogy pontosan látom a dolgokat. A fehér király narrátora kisebb gyerek, máshogy lát, a részletek nem fontosak számára. Emma kicsit hidegebb szemmel néz és pontosabban lát tárgyakat. Amilyen tisztán látom, hogyan néz ki egy vasaló, olyan tisztán látom, miként lehet azzal kivasalni egy rossz álmot egy lepedőből. Amit ő valóságosnak lát, én is annak látom. A fizikai tárgyak valósága szinte átmenet nélkül csúszik át egy metafizikai valóságba, ahol tényleg bármi megtörténhet, ahol lehet repülni, lehet embert csinálni sárból, ahol úgy változik a világ, ahogy erőnkkel akarjuk."
Emma "leckéről leckére" tud meg egyre többet magáról, a múltról, a hozzá közel állókról. Tanul a nagymamájától, de ez nem feltétlenül racionális folyamat. Dragomán György a Máglyát tartja a legkevésbé racionális könyvének. "A megvilágosodás pillanata nem arról szól, hogy racionálisan megértünk valamit, hanem arról, hogy részünkké válik az igazság. Ebben a könyvben az a tét, hogy ez megtörténhet-e?" – fogalmazott.
Felidézte, hogy írói látomásában Emma egy forgószél közepén áll: egyszerre lát mindent, próbál megérteni mindent és tud meg mindent. A könyv végén meg is történik, hogy hirtelen fölülről látjuk az egészet. "Ebben a pillanatban egyszerre értjük meg a múltat, a jelent és a jövőt, ez egy vad transzcendens pillanat, amihez a kamaszság ereje kell" – mondta, és magyarázatul hozzáfűzte, hogy olyan ez, mint amikor az ember szerelmes. "Mikor rájössz, hogy szerelmes vagy, minden a helyére kerül, addig nem érted, hogy mi történt veled, de aztán mindent megértesz. Ennek a pillantanak az élménye miatt írtam az egész könyvet."
Népújság (Marosvásárhely)

Mosolygó kis pöttyös…
Bölöni Domokos új könyvéről
Az emlékezés-felejtés játékában emberi kiváltság fölmutatni valamit, bár egy összeeszkábált kutyaólat, egy lakóhelyet, egy gyermeket, egy verset, egy könyvet. El kell fogadnunk, és el is fogadjuk, hogy játékát űzze velünk az emlékezés-felejtés, mert hiszen az maga az idő, így illúzió lenne azt gondolni, hogy mi játszunk vele. Az idő fogsága tulajdonképpen sodrás: a szerelem sűrűje felé menetelve megritkítja a gyermekkor emlékezetét, aztán visszakopog, kifelé menet. Közben történik az élet. Sebaj, ha múlik, csak markold meg gyér sörényét! Láthatóan ezt teszi Bölöni Domokos, és teszi ezt, amióta ír. Láthatóan virágzó alkotókedvében van: ír, publikál, szerkeszt és szervez, hol Dicsőben, Nyárádszeredában, Erdőszentgyörgyön, Szovátán, Korondon, Farkaslakán tűnik fel irodalmi esteken, hol köteteket szerkeszt és igazítja útjukat a kiadó felé, hol az immáron irodalmi termék-referenciának számító Súrlott Grádics on-line szépirodalmi lapba visz be lelket, vagy éppen munkára, írásra, publikálásra biztat... és barátságokat ápol, emberi szavakkal szól, nem rejtőzik el Parnasszus fenséges kiváltságködében. Nem mindennapi irodalomszervező BD.
De mit ír? Elég egyetlen szélrebbenés a fenyők susogásában, elég egyetlen szarkavisítás a törökbúza zörgésében, elég a 180 centire méretezett kölpényi tájházam surgyéjának szemmel érintése, hogy észrevegyem, Bölöni Domokos világot láttat. Nem teremt, nem ítélkezik, csak megmosolyogtat, és szükség is van a jó kedélyre ebben az összeráncolt homlokú világban.
Új rövidprózakötetében, a Mosolygó kis pöttyös, szovátai pisztrángban a 180 oldalnyi karcolat és novellafüzér rövid emléknyomokat bányász ki a porosodó, futó időből és tesz időtlenné. Előjönnek a marosmenti és a küküllőmenti kisemberek történéseikkel, bajaikkal és humorukkal együtt, bekopognak az idő ajtóján hozzánk, felismerjük őket, és szívesen beengedjük. A mi régiónk a mi világunk, szereplői is mi magunk vagyunk.
A kötetindító Surgyé című karcolat messze időkig viszi el az embert, ameddig élményszerű emléke van önmagáról, és közeli tájakig, Marosvásárhely peremvidékére, amelynek realisztikus profilja leüti a hangszeren az alaphangot: szerző a helyi színt (couleur local) akarja-fogja irodalmi értékké szelídíteni a székely tájnyelvi allűr (nyelvhasználat), már-már rétegnyelv segédletével. Ki érti ma már az ilyen nyelvjárást tájaink emberén kívül, ha nem született bele, vagy nem járt errefelé, és főleg akkoriban, amikor még a hátizsákos és autóstoppos turizmust gyakorolták a kíváncsi, bátor és elkötelezett-elhivatott turisták, könyvekkel az iszákban, jó emberek vendégszeretetében.
A Surgyé hangleütése két irányt kínál az ezután fölsorjázó 52 rövidprózának: vagy a gyermekkor emlékfoszlányai kapaszkodnak egybe és építik föl az író zsenge gyermekvilágát, vagy az élet eseményei kérezkednek kötetbe. Bölöni ez utóbbit valósítja meg. Én mindenképpen értékmentésnek tekintem, egy letűnőfélben levő világ múzeumba helyezésének, hogy megmaradjon, őrt álljon, amint Móricz világa, amint Mikszáth világa. Mert féltenivalónk az van.
És megyünk tovább Bölöni karcolatainak, novelláinak mankójára támaszkodva, meg- megállunk egy-egy cúgosabb helyen (iskolakezdés legénykedő kamaszokkal, betonoszlopos büntetéses villanyhódolat, özvegy rádióval, lopásos parasztverés finánccal és főmérnökkel, a kockázatos Szabad Európa Rádió-hallgatás besúgóval a kopogtató forradalom előestéjén, "vérfavesszős" csúf szájú "nanyával", pincehomály pálinkás balladával, helyzetek nagymellényűekkel, szélhámosokkal, esetenként bikatempójú gyermekcsinálóval, író- olvasó találkozó félművelt emberekkel), közben észre sem vesszük a saját metamorfózisunkat, ahogy felgyorsul az idő, átalakul a globálfertőzött nyelv, és mi magunk is, cipcérré, nájlonlevesevővé, netfüggővé. Szereplői karikírozott, csúfondáros, beszélő neveket viselnek, úgy viselkednek, amint beszélnek, és kívülről tapasztalják meg a körülöttük tomboló hétköznapokat. Nincs beljebb lépés, lelkizés, lélekelemzés, csak szemlélődés és szemléltetés. A történetek ilyenek. Ilyen a kisemberek világa. A történések mindenhol megeshettek, ott is, ahol nehezen értik archaizáló nyelvezetét, mindenhol, ahol a falu találkozik a várossal, a hivatal a kiszolgáltatottal, a gyenge az erőssel, a generációk egymással, a hitványság a tisztességgel. Nem affektál, láthatóan utálja a piperkőc modernkedést, pillanatra sem engedi meg az olvasónak, hogy ne érezze: ez itt az író, akinek családja népe. Van saját népe, s lenne jó barátja a társnemzetben is. Nem rajta, nem rajtunk múlik. Kultúrák találkozásában ez így nincs rendjén. Ezt írja meg "maiul", amikor a kultúrák egymás mellé helyeztetnek kies városunkban. Nem inter, csak multi. Igen, Bölöni ezt sem rejti véka alá, olajat önt a tűzre. Illó olajat az olvasnivaló végére. Elillanunk, vagy elillan közülünk a napi fóbikus etnomítosz? Maradjon nyitva a kérdés.
(A kötet írásait válogatta, szerkesztette és a szöveget gondozta: a szerző. A borítót Siklodi Zsolt készítette.
Bölöni Domokos: Mosolygó kis pöttyös, szovátai pisztráng, KorkéP könyvek, 2014)
Albert-Lőrincz Márton
Népújság (Marosvásárhely)

Ponta vette át ideiglenesen a kulturális minisztérium vezetését
Victor Ponta kormányfőt bízta meg ideiglenesen a kulturális és örökségvédelmi minisztérium vezetésével is pénteken Traian Basescu államfő, miután előző nap felmentette kormányzati tisztségeiből Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét. Az RMDSZ vezetője augusztus elsején nyújtotta be lemondását a miniszterelnök-helyettesi és kulturális miniszteri tisztségről. A Mediafax hírügynökség kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy a miniszterelnök Hegedüs Csillára, a kulturális tárca RMDSZ-es államtitkárára ruházza át a tárcavezetőt megillető aláírási jog gyakorlását.
Népújság (Marosvásárhely)

Lassan, de biztosan újul a magyar főgimnázium
Amint arról korábban már tájékoztattuk olvasóinkat, az aradi önkormányzat legutóbbi költségvetés-kiegészítésén a Csiky Gergely Főgimnáziumnak is kiutaltak egy bizonyos összeget különféle fejlesztési, korszerűsítési munkákra. A magyar tanácsosoknak sikerült kieszközölniük, hogy a magyar középiskolának is jusson valami, a munkálatokra 51 ezer lejt irányoztak elő, amiből, ha nem is mindent, de a hiányosságok egy részét sikerült pótolniuk. Péntek délelőtt Bognár Levente aradi alpolgármester (az RMDSZ megyei elnöke) Hadnagy Éva iskolaigazgató kíséretében szemügyre vette az épületen végzett felújításokat, mondhatni mérleget vontak, de arról is beszéltek, mire lenne még szükség az elkövetkezőkben.
Nagy megkönnyebbülés, hogy a városi büdzséből kiutalt támogatásból sikerült az iskolaépület Kálvin János utca, valamint az új épületszárny felöli homlokzatát lefesteni, illetve újakra cserélni a régi, több mint kilencvenéves ablakokat. Az új, barna nyílászárók színben és formában tökéletesen alkalmazkodnak az épület stílusához, és ami funkcionalitás szempontjából ennél talán még fontosabb, hogy hő- és hangszigetelésük messzemenően felülmúlja az elavult, elkorhadt régi ablakok paramétereit. Esős napokon ugyanis előfordult, hogy a régi ablakokon keresztül becsorgott a víz az osztálytermekbe, nem beszélve a forgalmas utcából beszűrődő zajokról. A homlokzat felújításával a csatornákat is kicserélték – magát a csatornázási hálózatot már tavaly sikerült korszerűsíteni szintén az alpolgármester közbenjárásával –, jövő tavasszal pedig reményeik szerint az épület hátsó részét is rendbe hozzák, illetve ott is kicserélik az ablakokat.    
Szintén a város pénzéből sikerült felújítani az emeleti informatikatermet, a diákok 30 új gépet „kaptak”, az internetes hálózat is kiépült, és hamarosan az iskola minden osztályából rá lehet majd csatlakozni. Négy osztályterem is új köntöst kapott, továbbá a tornaterem is megújult – a helyiségben állandó gondok voltak az elavult csatornázási rendszer okozta beázások miatt –, festettek, ablakokat cseréltek. Az év eleji fertőtlenítési munkákon kívül a bentlakásban is kifestették a termeket, hogy a diákok tiszta, megfelelő környezetben kezdhessék az új tanévet.
Hadnagy Éva elmondta, egy ilyen régi épületen mindig akad valami javítanivaló, így szinte mindennaposak a munkák.  Régi álmuk az iskolaudvar átrendezése, ugyanakkor szeretnék, ha a többi osztálytermet is felújíthatnák, beleértve az iskolai bútorzat kicserélését is. Megyei szinten az iskolákban általános probléma a kiegészítő személyzet hiánya, ezzel küszködik a Csiky is, ugyanakkor arra is gondolni kell, hogy az épület fűtési rendszere elavult, lassan újra lesz szükség.   
Bognár alpolgármester reméli, hogy, ha apró lépésekben is, de sikerül lassan minden problémát orvosolni ahhoz, hogy az épületben mind a diákok, mind pedig a pedagógusok megfelelő környezetben végezhessék tevékenységeiket.  
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Bemutatták Böszörményi Zoltán új verseskötetét
„Talán önmagamat kellene kitalálnom”
Böszörményi Zoltán legújabb verseskötetét mutatták be csütörtökön a Jelen Ház dísztermében, az Irodalmi Jelen és az Aradi Kölcsey Egyesület közös estjén.
A Kalligram Kiadó gondozásában megjelent Majorana a tér tenyerén címet viselő kötet hasábjain az olvasók újra találkozhatnak a szerző alteregójával, a titokzatos körülmények között eltűnt olasz fizikussal, Ettore Majoranával. Aki már olvasta a József Attila-díjas – bemutatásra már nem szoruló – szerző korábbi költeményeit, tudhatja, hogy gyakran az általa csodált és tisztelt olasz zseni bőrébe bújik, így próbálja saját énvilágát, gondolkodásmódját, vágyait és félelmeit az olvasók elé tárni.
A bemutatón Böszörményi költői életútját, szellemi tevékenységeinek állomásait (többek között emigrációs éveit) Jámbor Gyula összegezte, emlékeztetve az olvasókat, hogy a szerző immár 35 éve publikál, verseskötetei mellett több regényt is megjelentetett. Ez a tizedik verseskötete, az első, az Örvényszárnyon 1979-ben látott napvilágot.
A költő, aki a majd évszázaddal korábban élt Ettore Majorana figurájához nyúl, „tág teret kap, nagyszerű választás számára, hiszen a nevében, bőrébe bújva nagyon sok mindent elmondhat arról, amit a XXI. század elején érez” – mondta Jámbor.
A hat versciklusos, komoly filozófiai és kultúrtörténeti értékeket hordozó 58 költeményt magába foglaló kötet a költő gondolatvilágának, érzéseinek tükre. „Böszörményi Zoltán e kötetében az érett és bölcs, művelt férfiú, a világból némiképp kiábrándult, de a reményt mégsem végképp feladó költőként áll az olvasó elé”.
Böszörményi Zoltán bevallotta: úgy érzi, hogy a Majorana-ciklusnak, azaz a Majorana-verseknek ezzel a kötettel vége, valami mást, „talán önmagát kellene kitalálnia” az elkövetkezőkben.
A szerző verseiről hozzászólásában dr. Brauch Magda is véleményt mondott, szerinte nagy részük kiábrándultságot sugall, utalva itt például a Majorana létüres tere c. költeményre („Míg létüres térben kószál a lélek, / vajmi életet kell még hozzá élned”), melyet olvasván az embernek az az érzése támadhat, hogy a költő az előtte álló élet értelmét keresi.    
„Új kötetében Böszörményi Zoltán Majoranát, a nyomtalanul eltűnt atomfizikust jeleníti meg. Az ő nevében kutat költészete a ’hiányzó rész’ után. A Majorana a tér tenyerén ciklusai e keresés állomásait és metódusait írják le, az önvizsgálattól, a magában-magát-kereséstől a formák, a megragadható összefüggések analízisén át a még lakható mikrovilágok felé. Rezdülések, fénytörések, pillanatrajzok: az érzéki tapasztalás összekapcsolása az érteni akarással, egymásba hullámzó romantikus és racionális mentalitás. Reflexív költészet. Visszatükröz mindent, ami felé fordul. Elmélkedik, megszólít, felidéz, vitat: jelen van a kultúra szüntelenül táguló egészében, mindennapokban, történelemben, természet és ember alkotta terekben” – írja Mányoki Endre a kötet ajánlójában.
A könyvhöz egy DVD is jár, mely a Katedrális az örök télnek c. kötetének verseit tartalmazza. A verseket maga a szerző adja elő.
A könyvbemutató záróakkordjaként a szerző dedikált, majd a vendégeket baráti beszélgetésre, koccintásra invitálták.        
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Népveszteség és népvándorlás
A 20. század elején a trianoni határok létrejöttén kívül a belső migrációk is nagyban befolyásolták a társadalom átalakulását Magyarországon – mondte el szerda-esti előadásában Romsics Ignác professzor, aki az RMDSZ által létrehozott Szacsvay Akadémia keretében a két világháborúhoz kötődő területváltozások nyomán kialakult népvándorlásokról értekezett.
Mint elmondta, a békediktátumot követően az ország rengeteg lakost vesztett, de ugyanakkor sokan be is vándoroltak. Első ízben 400 ezer magyar érkezett a trianoni Magyarországra, s közülük a legtöbben (mintegy 200 ezren) Erdély különböző részeiről vándoroltak be. Évekbe telt, amíg az ország be tudta fogadni ezt a hatalmas tömeget, és ez idő alatt sokan vagonokban éltek családjukkal a mai ember számára elképzelhetetlen körülmények között. Nemcsak a lakhatásukat, de még az étkeztetésüket is alig tudta biztosítani a kormány, ami rengeteg feszültséget és frusztrációt szült. A menekülttáborok ennek következtében szélsőséges jobboldali és nacionalista mozgalmak melegágyaivá váltak.
A trianoni határokkal Magyarország lakossága azelőtt sosem látott mértékben homogenizálódott (a mintegy 9 milliós lakosság 92,1%-a magyar nemzetiségű volt) és vallásilag is egyszerűsödött – magyarázta az előadó. Mint hozzátette, ez a fajta átalakulás kifejezetten a vesztes államokra volt jellemző. Romsics Ignác beszélt még a két világháború között megalkotott revíziós tervezetekről, valamint azokról a nagyhatalmi feltételekről, amelyek végül lehetővé tették a határmódosítást.
Az előadó ugyanakkor számba vette azt a veszteséget, amelyet a II. világháborús részvétel okozott Magyarországon. A hatalmas tőkeveszteségen felül több mint kilencszázezer áldozatot követeltek a harcok – ebből 500 ezer civil halott és 360 ezer a meghalt, megsebesült vagy hadifogságba esett honvédek száma. Ezen felül további mintegy félmillió magyar illetőségű zsidó esett a gázkamrák, a munkaszolgálat és a nyilas vérengzés áldozatául.
Sz. G. T.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Már várja látogatóit a Donát-szobor
A terveknek megfelelően az Erdélyi Néprajzi Múzeum szabadtéri részlegén, az ún. Falumúzeumban állították fel a korábbi helyéről májusban leemelt, a nyár során Magyarvistán konzervált és megtisztított Donát-szobrot.
Városházi forrásokból megtudtuk: a közeljövőben avatóünnepséget is szerveznek ennek kapcsán, Tudor Sălăgean múzeumigazgató pedig arról tájékoztatta a Szabadságot, hogy a szobor kihelyezése egy hete történt, és az ezzel kapcsolatos munkálatokat tegnap fejezték be. – A Donát-szobrot a szabadtéri múzeum bejáratán belül helyeztük el, mert itt biztonságosabb, mintha a múzeum elé került volna, ahová többen javasolták. Meg kell védenünk műalkotásainkat, nehogy vandál kezek pusztításának essenek áldozatul. A konzerválás véleményem szerint jól sikerült – összegezte a múzeumigazgató a 38 ezer lejes, a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal által finanszírozott munkálatok végeredményét.
Szabadság (Kolozsvár)

MAGYAR HANGOK – Kis közösségek nagy kihívásai
Kelemen Hunort a kolozsvári magyarok kérdezték
Nem igaz, hogy a magyarság számára nincs tétje az államelnökválasztásnak – jó alkalom ez arra, hogy bemutassuk, milyen Romániát akarunk, ebben milyen helyet képzelünk el az erdélyi magyaroknak, és hogy ez nem sérti a románság érdekeit – hangzott el azon a csütörtök esti pódiumbeszélgetésen, amelyen Kelemen Hunor szövetségi elnök, Nagy Endre moderátor, az Erdély FM műsorvezetője, Horváth Anna alpolgármester és Tibori Szabó Zoltán újságíró, a Minerva Kulturális Egyesület elnöke vett részt. 
 Székelyföldön lesz autonómia, de velünk itt, Kolozsváron mi lesz? – fogalmazta meg a vegyes környezetben élő magyarok kérdését Tibori Szabó Zoltán újságíró Kelemen Hunornak azon a pódiumbeszélgetésen, amelyen a szövetségi elnök államelnökjelöltjeként vett részt október 9-én, szombaton. „Nem árt felemlegetnünk, hogy az RMDSZ intézményépítéssel, a nyelvi jogok igénylésével, a kisebbségek jogállására vonatkozó törvénytervezettel, és nem a regionális autonómiával kezdte a magyarság jogköveteléseit 2006-ban. Az erre vonatkozó törvénytervezet vitáját azért rekesztettük be a képviselőházban, mert a román pártok megpróbálták kivenni belőle azt a fejezetet, amely a kulturális autonómia működését szabályozza, és úgy próbáltak volna megszavazni egy, a kisebbségekre vonatkozó törvényt. Ezt mi nem engedhettük meg, mert a kulturális autonómia nélkül nem tudtuk elfogadni ezt a törvénytervezetet” – válaszolta a feltett kérdésre a szövetségi elnök a Kolozsvári magyar hangok című eseményen, amelyben Tibori Szabó Zoltán újságíró mellett Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere volt a beszélgetőpartnere.
A támadásokra a politikus puhul, mint a hús, vagy keményedik, mint az acél – mondta Kelemen Hunor, aki bevallása szerint nehezen viseli, amikor olyan jelzőkkel illetik, mint hazaáruló vagy terrorista. A közönségből érkező kérdésre a szövetségi elnök elárulta, „önvédelemből” nem néz tévét, és rendszerint csak azt olvassa, amit munkatársai elé tesznek.
Szabadság (Kolozsvár)

Könyvkiadásról tanácskoztak
A romániai magyar könyvkiadás aktuális kérdéseiről tartottak kerekasztal-beszélgetést csütörtökön az RMDSZ kezdeményezésére létrejött Kulturális Autonómia Tanács (KAT) és a Communitas Alapítvány szervezésében. Kiindulópontként az a vitaindító szolgált, amelyet a KAT felkérésére Hajdú Áron, a csíkszeredai BookArt Kiadó igazgatója írt.
Szabadság (Kolozsvár)

Most nem titokban tárgyalnak
Februárban Brassópojánán lesz az új Neptun
Viharfelhők gyülekeznek a romániai magyar politikai életben az amerikai közvetítéssel zajló román–magyar párbeszéd kapcsán – derül ki a Krónika riportjából. Borbély László, mint régi neptunos, védi a mundér becsületét, mások óvnak a rossz kompromisszumtól. Márpedig a témával foglalkozni kell, ugyanis februárban újra összeülnek az érintettek a Project of Ethnic Relations (PER) égisze alatt.
Mint arról beszámoltunk, az amerikai PER nevű amerikai jogvédő szervezet 2005-ben visszavonult igazgatója, Allen Kassof egy hétfői sepsiszentgyörgyi fórumon elmondta, a PER felkérést kapott, hogy közvetítői szerepet vállaljon ebben a párbeszédben, akárcsak 1993-ban. Kassof azt is elmondta, a hétvégén Brassópojánán már negyedik alkalommal találkoztak a román politikai pártok és az RMDSZ képviselői, a következő forduló februárban történhet meg. 
Borbély: bárhol, bármikor
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Krónika érdeklődésére elmondta, szerinte a magyar-román párbeszédnek bármikor helye van, függetlenül attól, hogy amerikai vagy európai szervezet próbál közvetíteni a felek között. „Minden olyan kezdeményezésnek örülünk, amely a párbeszédről szól. Ez hasznos alkalom elmagyarázni szemtől szemben a román félnek, mit is akarunk mi az autonómiatervezetünkkel. De beszélhetünk a magyar nyelv regionális nyelvként való elfogadásáról is. Elvégre a román is regionális nyelv volt Ukrajna egy részében, amikor meg ezt az ukrán parlament eltörölte, nagy felháborodást keltett Romániában is” – mutatott rá Borbély.
MPP: tudjunk róla mi is!
A tárgyaláson a Magyar Polgári Párt (MPP) is részt szeretne venni – jelentette ki a Krónikának Biró Zsolt. A párt elnöke viszont aggályainak is hangot adott a párbeszéd kereteivel kapcsolatban: „ha egyáltalán lesz ilyen találkozó, arról nekünk is kell tudnunk, nem úgy, mint az 1993-ban Neptunon szervezett PER-találkozóról, ami miatt már most is sokan farkast kiáltanak” – fogalmazott Biró, utalva arra, hogy a tengerparti üdülővárosban lezajlott tárgyaláson Frunda György, Tokay György és Borbély László RMDSZ-politikusok titokban, mandátum nélkül tárgyaltak az akkori román hatalommal.
Ingyen pacifikálnak minket
Tőkés László szerint korábban is az amerikai és a román fél választotta ki a tárgyalópartnert. „Most pedig megint ugyanez történik, mindig a kényelmes magyarokat választják (...) Attól tartok, hogy egy neptuni forgatókönyv szerint az Amerikai Egyesült Államok a világ rendőrének szerepkörében olyan forgatókönyvet gondolt ki, amelyben a román érdekek érvényesülnek, és a magyar felet megint pacifikálják, az autonómiaügyet pedig valamilyen kompromisszum mentén leszerelik” – fogalmazott.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint 1993-ban, Neptunon stratégiai célokat söpörtek a szőnyeg alá, „kiváltva azokat látványos, de a jövő szempontjából nem túl lényeges elemekkel”. Szerinte előrelépés lenne, ha elindulna egy újabb magyar–román párbeszéd, de fontos, hogy ez ne a színfalak mögött történjen, és fedje le a romániai magyar társadalom minden szegmensét, azaz ne csak a mindenáron alkupártiak legyenek jelen. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Újabb panaszáradat az Őrkőre
Lopnak, mérgeznek, „skalpolnának”
Mint arról már szeptemberben beszámoltunk, több tucat sepsiszentgyörgyi, az őrkői romateleppel szomszédos utcákban lakó polgár írt alá panaszlevelet, amelyet a városvezetéshez, a megyei rendőrséghez, a helyi rendőrséghez és csendőrséghez juttattak el, és amelyben a romák által elkövetett lopásokat, a tarthatatlan helyzetet kifogásolták. A panaszosok a nyilvánosság felé fordultak, hiszen elmondásuk szerint az illetékesekkel megbeszélt intézkedések továbbra is késnek.
Kiderült, hogy a Fenyves utcában a romák lopják, ami mozdítható: a több mint hétmázsás kazántól kezdve a rézből készült házszámig mindent elvisznek. Egy családi házat nemrég adtak el, új tulajdonosaik alig költöztek be, máris kirabolták őket. De az utcában ritka az az építmény, amelyiknek ne lenne részben meglovasítva a csatornarendszere.
Sok esetben az udvarokból a termést is elemelték, egy manzárdot szőrőstől-bőröstől kiürítettek, egy 90 éves háborús hősnek a rézből készült házszámát lelopták, és olyan is megtörtént, hogy a bebetonozott, szőlőkötözésre használt fémrudakat ásták ki, betonostól vitték el. A panaszosok elmondása szerint a hatóságok azt javasolták, érjék tetten a tolvajokat: egyszer sikerült is a pincébe bezárni egy lopni jött csemetét, ám percek alatt több mint 100 roma verődött össze a megmentésére, szinte megskalpolták a tettenérőt, betörték az ablakait. A rendőrség pedig, mivel kiskorú volt, elengedte a tolvajt.
Jelenleg közel harminc, idén megejtett lopást jeleztek az illetékeseknek a panaszosok (elmondásuk szerint ennél jóval több eset történt), ám az eredmény késik. A helyszínen három családi házat is mutattak, amelyeket évek óta árulnak, ám eladhatatlanok az ingatlanok az Őrkő közelsége, illetve a lopások miatt. Ugyanakkor az apácazárda előtt szoktak ingyen-élelmiszerért összeverődni a roma fiatalok, akik a járdára piszkítanak, üvöltöznek, de az utcán malacok, lovak is járnak: ott jártunkkor is azonosítószám nélküli szekeres vágtatott végig őrülten, fittyet hányva a nemrég felszerelt térfigyelő kamerákra. 
– Februárban jutottunk be a polgármesterhez, ám az ott elhangzott ígéretek váratnak magukra: a helyi rendőrség járőrözését nemhogy a romák, de mi sem észleltük eddig. Egyedül a megyei rendőrség mutatott némi határozottságot – háborogtak az összesereglettek.
Az utóbbi időben az is divatossá vált, hogy patkányméreggel teszik el láb alól a polgárok kutyáit, hogy könnyebben lehessen lopni. A Fenyves utcaiak nem értik, honnan gyűl a sok roma az Őrkőre, illetve miként építkezhetnek engedély nélkül, miért nincsenek ellenőrizve, felelősségre vonva.
– Nem azért dolgoztunk, hogy vénségünkre nem csak a terményt, hanem megélhetésünk eszközeit, a kapát, a köszörűt is kilopják a kezünkből. Csak annyit kérünk, védjenek meg az illetékesek, mert mi is adófizető polgárok vagyunk – összegeztek a károsítottak.
A hatóságok érdeklődésünkre kifejtették, eddig is felügyelet alatt tartották az utcát, és az elkövetkezőkben is járőröznek a környéken. 
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Multikulturálékos kezelés
Elmúlt a nyár, már messze jár, dúdolhatjuk bátortalanul a régi éneket, mert bizony a sok jó barát és alkalmi szerelem is fölporzott az égre az első hideg szélfuvallattal. Azokról nem szól ez a sor, akik igenis, ezen a nyáron találták meg az igazit, egész életre szólót. Mert párban repülni, az az igazi!
Az írók, költők is megkapták az első behívókat találkozókra, mert a nyár nem terem babérokat, hiszen mindenki nyaral, tengeren, őserdőkben... Szóval majdnem mindenki.
Itt van a szemem előtt a meghívó, hogy aszongya: tisztelettel meghívnak interaktív beszélgetésre, az íróolvasó-találkozó a tolerancia, a multikulturalitás jegyében fog lezajlani.
Különösebb gondot nem okoz ez a meghívó, azonnal telefonáltam, hogy ilyen találkozókra nem szoktam járni. Mert ötven éve írok és közlök, de interaktív beszélgetésre nem jártam. Lehet ez valami súlyos idegbajt kezelő eljárás is, vagy esetleg kölcsönös testi sértések osztogatása egy terem négy fala között, ahol az aktivitás köztem és a kiválasztott hallgató között zajlik. De nem közlik az interaktív felek súlycsoportját! Akkor meg?
És mi az, hogy a tolerancia jegyében zajlok én magam? Mert a türelemről néha írok, számtalan alkalommal köszönhettem meg több országban a hallgatók türelmét. De tolerancia? És nem vállalhatom a multikulturális fel- meg kihívást. Ugyanis többek között nem értek a moldvai román hímzéshez például. Csak gyönyörködöm abban. És nem többet az óceán szintje alatti építkezéshez.
Amit vállalhatok, nem bizonyos, hogy ezen a találkozón sorra kerülne, ugyanis az ellenségeimhez nem vagyok türelmes. És az ilyen merő és merev interaktív, multikulturálékosan toleráns, káromkodékony találkozók – anyanyelvem és népem kultúrájának ellenségei, hát arrafelé se mehetek. Mert az én individuális politikám esszenciája abban kulminál, hogy a totális faktumok és tézisek fundamentumán reális hipotéziseket tendálok kreálni. Pá-pá, kedves meghívók!
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Pontrablás a bukaresti pokolból
Magyarország megtörte bukaresti kudarcsorozatát: ha nyerni ugyan nem is tudott, de 1-1-es döntetlennel pontot rabolt Romániától a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnoki csoportselejtező szombati mérkőzésén.
Kudarcot vallott a Román Labdarúgó-szövetség kampánya, legalábbis ami a xenofób megnyilvánulások megfékezésére irányult, hiszen gyakran lehetett hallani a „Ki a magyarokkal az országból!” rigmusokat, szitkozódást, a magyarok részéről pedig „cigányozást”.
A magyar himnuszt a románok petárdadurrogtatásokkal és görögtüzekkel megspékelt füttykoncertje nyomta el, a román himnusz alatt pedig a vendégszektorban ülők mutogatásokkal válaszoltak. Ekkor különben továbbra is petárdák hangjai adták meg az alaphangot, és a görögtüzek „hangulatvilágítása” közepette a hatalmas román lobogó is legördült a lelátókon, és a politikai „üzenet” sem maradt el.
„România este stat național suveran și independent, unitar și indivizibil”, azaz Románia szuverén, független, önálló és feloszthatatlan nemzetállam – olvashatta a stadion közönsége.
Szinte észre se lehetett venni, amint a skót játékvezető síppal jelezte a meccs kezdetét és a hazaiak letámadták a vendégek gyenge védelmét. Az iram nem volt rossz, de úgy tűnik, néhány szurkoló nem a mérkőzés miatt jött, és beigazolódott a lapunk által megszólaltatott drukkerek jóslata: bár a román rivális klubok szurkolóit megpróbálták szétültetni, a Kolozsvári U és a Dinamo ultrái között verekedés tört ki, így – akárcsak az egy évvel ezelőtti román–magyar vb-selejtező alkalmával – ezúttal is gyorsan átrendeződött a stadionbeosztás.
Eközben javában zajlott a játék a pályán, és bár a magyarok egy „Mindent bele!” felkiátással próbálták ösztönözni a nemzeti tizenegyet, sem Dzsudzsák Balázs szögletrúgásából, sem pedig az azt követő szabadrúgásából nem lett veszélyes helyzet, vagy akár gólhelyzet. Támadásban a románok voltak aktívabbak, ugyanakkor a kapura lövések terén nem izzasztották meg túlságosan Király Gábort.
Az első félidő közepén a „Vesszen Trianon!” is előkerült a tarsolyból, de ezután a hangulat is kezdett normalizálódni. Ekkor már a korábbi petárdázástól bedugult fülek is ismét „hallottak”, és egymás sértegetése helyett biztatással próbálkoztak a románok, és Victor Pițurcă legénységének helyzeteit tapssal jutalmazták.
Aztán talán mintha Dárdai Pál alakulata meghallotta volna, hogy Mindent bele!”, és egy pontrúgás talpra ugrasztotta a vendég szurkolókat. A 39. percben ugyanis Szalai Ádámnak – aki utána a földön maradt és ápolásra szorult – sikerült bevennie Ciprian Tătărușanu kapuját, csakhogy az öröm hamar elillant, mivel a magyar ék lesről indulva fejelte az érvénytelen találatot.
Miközben a lelátókról „Székelyföld, román föld!” rigmus csendült fel a román szektorból, a percek nagyon gyorsan peregtek, olyannyira, hogy a stadion arra eszmélt fel, hogy a 45. percben a csapatkapitány Răzvan Raț középreadását Raul Rusescu tolta be öt méterről a magyar hálóba – 1-0-s román előnnyel küldve így szünetre a csapatokat.
A román szövetségi kapitány kezdő tizenegye különben nem okozott meglepetést – bár Goiant már rögtön az ötödik percben Gardoșra kellett cserélnie, várható volt, hogy Luchin végül kispados lesz, és ha Keserű és Rusescu között kell választania, akkor utóbbit küldi előbb harcba. Ez jó megoldásnak tűnt, akárcsak Sânmărtean bevetése, aki a 67. percig – amíg Tănaséra cserélték –, hatékonyan tartotta a labdát.
A magyarok nem adták fel: hol Szalai próbált meg felszaladni a labdával, hol pedig kombinatív építkezésekkel próbálkoztak, de mindhiába. De amikor már úgy tűnt, hogy nyeretlenül távoznak a román fővárosból, a magyarok bebizonyították, hogy értenek a pontrúgáshoz: a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs a 82. percben szabadrúgásból kiegyenlőített.
A hajrában bármi megtörténhetett volna, de a második félidőben irányító magyar válogatott pontot szerzett, így a Bölöni László által megtippelt döntetlen maradt a végeredmény. Ezt a magyar szurkolók énekléssel ünnepelték, miközben a hazaiak alig pár perc alatt elhagyták a lelátókat.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Székelyhon.ro |

Ki kell fizetnie Dorin Floreanak a Víkend-telepi magyar nyelvű segélykérés ügyében kiszabott bírságot
A bukaresti táblabíróság szerint jogos az 1000 lejes büntetés, amelyet az Országos Diszkriminációellenes Tanács rótt ki, mert diszkriminatívnak ítélte a polgármesternek az üggyel kapcsolatos nyilatkozatát.
Dorin Florea azt mondta, hogy az önkormányzat nem alkalmazhat olyan bemondót a rádióhoz, aki beszéli a világ összes nyelvét, miután nem engedték meg Kincses Előd ügyvédnek, hogy magyar nyelven szólítsa a strandon elveszett unokáját. Időközben a helyi önkormányzat határozatot fogadott el, amely szerint több nyelven lehet segítséget kérni a Víkend-telepen. (erdély fm)
Transdindex.ro

AGYELSZÍVÁS Elszívták az agyunkat rendesen Európából
Az EU-s országok közül Romániából ment el szinte a legtöbb szakember hivatalosan.
Arról rendszeresen jönnek hírek, hogy tele van Európa romániai származású koldussal és kétkezi munkással, de arról már ritkábban szólnak, hogy képzett munkaerő szempontjából mennyit vesztett az ország. Nemrég közzétettek egy infografikát, ami az agyelszívás szempontjából legrosszabbul, illetve legjobban járó EU-s országokat összesíti. Ebből az derül ki, hogy az elmúlt tíz évben Romániában volt szinte a legnagyobb a diplomás elvándorlás.
A legnagyobb veszteségeik a lengyeleknek voltak, onnan a hivatalos adatok szerint 33 207 ember ment el, utánuk a németek következek 29 670 emberrel, majd a romániaiak 26 496 emberrel. És ezek csak a hivatalos adatok, amelyek szerint 276 124 EU-s állampolgár vállalt más országban állandó munkát. Az agyelszívás legnagyobb győztesei a britek, 76 956 szakember ment oda dolgozni, igaz, 21 519 ember el is hagyta az országot. Ami a legmeglepőbb, hogy ebből 5 233 személy Ciprusra ment.
Utánuk a németek következnek 38 343 emberrel, így nekik is sikerült kiegyenlőíteniük a saját veszteségeiket. Majd Belgium következik 22 835, Ciprus 22 834 és Ausztria 19 625 máshonnan jött szakemberrel. Romániában tíz év alatt 582 magasan képzett külföldi munkaerő vállalt munkát.
Az országból a legtöbben Nagy-Britanniába (7334) mentek, utána Olaszország (5434), Németország (4475) és Belgium (4380) következik. Magyarországra Romániából 662 szakember ment ki hivatalosan dolgozni.
A statisztikából az is kiderül, hogy összességében az egészségügyre a legjellemzőbb az agyelszívás, annak ellenére is, hogy a legtöbb szakképzett külföldi munkavállaló középiskolai tanár volt (54 040). Utánuk ugyanis az orvosok jönnek 47 998, a nővérek 39 773, gyógytornászok 12 529, illetve a fogorvosok 8907 személlyel.
Transdindex.ro

Sárándi Tamás
SZÉKELYFÖLD KÖZELLÁTÁSA 1940 ŐSZÉN
Amikor Székelyudvarhelyet csak ejtőernyővel lehetett megközelíteni Mi nehezítette Székelyföld közellátásának biztosítását 1940 őszén? Például az, hogy a kivonuló román hadsereg sok esetben minden mozdíthatót leszerelt és elszállított.
Az 1940. augusztus 30-án meghozott második bécsi döntés révén visszakerült Magyarországhoz Észak – Erdély, beleértve a Székelyföld is. a kezdeti nehézségek áthidalására a magyar kormány katonai közigazgatás bevezetése mellett döntött, ami 1940. november 26-ig igazgatta a területet. Ezen időszak alatt a különböző szintű parancsnokságok több nehézséggel is szembetalálták magukat, a Székelyföld esetében azonban a legsúlyosabbnak a közellátás biztosítása bizonyult.
Mindennek több oka és előzménye volt. Jelen írásunkban ezen okokat vesszük számba, illetve a konkrét megvalósulást igyekszünk nyomon kísérni. Elsősorban a Székelyföld esetében követjük nyomon a fejleményeket, de igyekszünk rövid áttekintést is adni az egész visszacsatolt terület közellátására vonatkozóan is.
Az 1940 őszi gazdasági és közellátási nehézségek több okra vezethetők vissza. Egyrészt a román hadsereg az európai általános politikai és katonai helyzet – első bécsi döntés, majd Kárpátalja 1939-es megszállása, 1940. júniusi szovjet ultimátum – miatt 1938-tól kezdődően mozgósítva volt, ami oda vezetett, hogy a második bécsi döntést megelőző hónapokban a román hadsereg kétharmada Erdélyben állomásozott. A helyszínen állomásozó román csapatok felélték a lakossági készletet – a korabeli beszámolók folyamatosan a román hadseregben uralkodó rossz élelmezési helyzetre panaszkodtak, ami miatt a hadsereg tagjai folyamatosan megdézsmálták a lakosság készleteit – másrészt a kivonuláskor rekvirálásokat hajtottak végre. A Székelyföld esetében ez a probléma két szinten jelentkezett, a lakosság lóállományának jelentős részét elrekvirálták, valamint egyes gyárakat leszereltek, ami fokozta a munkanélküliséget. Sok esetben a román hadsereg minden mozdíthatót leszerelt és elszállított,
pl. a későbbi közellátás szempontjából kulcsfontosságú vasúti szállítóeszközökből 800 mozdonyt, 700 személyvagont és 10 ezer tehervagont vittek el. A helyi lakosság szempontjából nagyobb gondot okozott, amikor egész gyárakat szereltek le. Pl. Désről a szeszgyárat, Sepsiszentgyörgyről pedig a dohánygyárat vitték el.
Az ezt követően meghozott második bécsi döntés negatív hatása – gazdasági értelemben – hogy addig szorosan összefüggő régiókat s vidékeket vágott el egymástól. A Székelyföld esetében ennek ugyancsak két súlyos aspektusa volt, egyrészt Brassó „elvesztése”, másrészt a térségben elhelyezkedő két cukorgyárat elvágta termőterületeitől. Pl. Brassó és Háromszék megye kölcsönösen kiegészítette egymást, a város innen kapta a nyersanyagok (elsősorban fa), az élelmiszer (70%) és a munkások jelentős részét, míg a megye a várostól kapta a kész ipari termékek (főleg vas), a közszükségleti cikkeket és a cukrot. A botfalusi (Brassó megye) cukorgyár Romániában maradt, míg a termeléshez szükséges termőterület Magyarországhoz került, a marosvásárhelyi cukorgyár esetében pedig fordítva történt ugyanez. A Székelyföld esetében a másik súlyos gazdasági gondot a fakereskedelem lecsökkenése jelentette.
A nagyobb üzemek regáti román tulajdonosok kezében voltak, akik leállították a termelést a bizonytalanság miatt és a meglévő fakészletet sem tudták elszállítani a területről. A székelyföldi és Naszód megyei fatelepek összesen 20–25 ezer munkást foglalkoztattak, azonban 1940 végén a leállások miatt csak mintegy 6–7 ezren dolgoztak. Korabeli jelentés szerint a Székelyföldön 250 ezer köbméter faáru volt, ami elszállításra várt. A gazdasági problémák harmadik csoportját a kőolajtermékek és földgáz használata jelentette, ugyanis ez jobban el volt terjedve Romániában, mint Magyarországon (a földgázmezők közelsége miatt ez hangsúlyosabban volt jelen a Székelyföld esetében).
Mielőtt rátérnénk a Székelyföld 1940 téli közellátásának biztosításához hangsúlyoznunk kell, hogy a visszacsatolt észak-erdélyi megyék mindegyikében gondok voltak a közellátással, másrészt a Székelyföld – más hegyes vidékhez hasonlóan, mint pl. Máramaros és Beszterce-Naszód – az alapélelmiszerek tekintetében mindig is behozatalra szorult. Ez elsősorban a búza- és kukorica behozatalt jelentett, míg árpából, zabból és szénából folyamatos többlettel rendelkezett. 1940-ben sem a behozatal jelentette a nagy problémát, hanem annak fizikai eljuttatása. Az ellátási gondokat nehezítette, hogy a román hadsereg kivonását a magyar hadsereg bejövetele váltotta fel, aminek ellátására ugyancsak tetemes mennyiségű élelmet kellett beszállítani. A katonai közigazgatás időszakában a Székelyföldön 10 ezer katona és 1500 ló állomásozott, akik elsősorban a határvonal megerődítésén munkálkodtak.
A katonai közigazgatás időszakában a Székelyföld legnagyobb gondját a vasúti összeköttetés hiánya okozta, ugyanis azt – Kolozsvárról Aranyosgyéresen és Marosludason át Marosvásárhelyre tartó vonal – az új országhatár kettévágta. A Kolozsvártól délre elterülő kiszögelés – az úgynevezett Göring-zsák – a belga tulajdonban lévő szamosújvári szódagyár igazgatójának közbelépésére alakult ki, s maradt a terület Romániánál (lásd a térképet). A helyzetet csak fokozta, hogy október 23-ától kezdődően a román hatóságok leállították a peage – átmenő – vasúti forgalmat, így a Székelyföld ezt követően vasúton átmenetileg megközelíthetetlenné vált. A helyzet súlyosságát érzékeltetve – kis túlzással élve – Teleki Pál ezt úgy fogalmazta meg, hogy Székelyudvarhelyre csak ejtőernyővel lehet eljutni.
Az elszigeteltséget azonban jól jelzi, hogy a katonai közigazgatás időszakában a postai küldeményeket a fontosabb székelyföldi városokba repülőgéppel jutatták el, illetve fölé érve ejtőernyővel dobták azokat le. A légi posta Székelyudvarhelyt, Csíkszeredát, Kézdivásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt érintette.
A tél közeledtével az ellátás megszervezése a katonai közigazgatás egyik legsürgősebb és egyben legnagyobb volumenű kihívása is volt. A problémával már szeptember végén a legmagasabb szinten – Legfelsőbb Honvédelmi Tanácsban – foglalkoztak, ahol csak azt állapították meg, hogy a terület nem képes az önellátásra, így azt az anyaországból fogják biztosítani, illetve elrendelték a meglévő készletek, illetve a bevitelre szükséges áruk mennyiségének összeírását, illetve döntöttek ennek fontossági sorendjéről. Ugyanakkor elhatároztak, hogy az ellátás megszervezését a helyi szövetkezetekre bízzák, s az anyaországi szövetkezetek tevékenységét egyelőre nem engedik meg a visszacsatolt területeken. Október 28-án ismét tanácskozást tartottak a kérdésről ekkor döntöttek, hogy a visszacsatolt területet két részre osztják, ellátásra szoruló térségekre – Székelyföld, Beszterce és Máramaros – illetve azon megyékre, amiket kereskedelmi tevékenység útján lehet ellátni. Ugyanitt döntöttek arról is, hogy míg a négy Székely megyét 100%-ban, addig a másik két – román többségű régiót – csak 50–60%-ban kívánják ellátni. A döntés értemében a Székelyföldre 16896 t, Máramarosba 748 t, Besztercére 3480 t élelmiszert terveztek szállítani. A két román többségű régió ellátása nem okozott gondot, így oda a szállítást a MÁV-ra bízták, a Székelyföld esetében azonban kombinált szállításra – vasúti és közúti – volt szükség. A térség ellátásához a leginkább használható közúti összeköttetés a Beszterce–Szászrégen út volt, így a Besztercéig vasúton érkező árút itt átpakolták tehergépkocsikra, majd Szászrégentől, illetve Marosvásárhelytől ismét a MÁV végezte a szállításokat
Nincsenek pontos kimutatásaink arra vonatkozóan, hogy miből mennyi készlet, illetve hiány volt a Székelyföld esetében, azonban – az eddig elmondottakból következően is – semmiképpen nem arról volt szó, hogy az ellátás biztosításához szükséges mennység 100%-át be kellett szállítani a területre. Több esetében előfordult, hogy olyan készleteket is beszállítottak, amikből elegendő volt a területen is. A helyzet inkább az volt, hogy míg egyes termékekből krónikus hiány volt, amit a katonai közigazgatás végéig sem siketül teljesen megoldani – pl. kőolajtermékek – addig másokból több ezer tonnányi felesleggel rendelkeztek. A helyzet illusztrálására bemutatjuk Háromszék megye terményeiről készült kimutatást, ami a bevonulás előtti állapotokat tükrözi (lásd a grafikont).
Ezen egyetlen eset tanulsága szerint is, még az élelmezésben kulcsfontosságú búza tekintetében is csak két járásban nem volt elégséges mennyiség, vagyis a kenyérellátást megoldható lett volna megyén belül, árpából pedig minden járás felesleggel rendelkezett. A kimutatásba nem vettük be a burgonyát, miből természetesen minden járásban több ezer tonna felesleg létezett. Kisebb hiány volt kukoricából és hüvelyesekből, amiből viszont semennyi készlettel nem rendelkeztek az a szalonna és petróleum volt, így ezen mennyiségeket 100%-ban az anyaországból kellett pótolni. A kukorica esetében számolni kellett azzal is, hogy ez ekkor még a lakosság táplálkozásában is jelentős szerepet játszott. A hadsereg lovainak az ellátására 60 vagonnyi kukorica volt előírva, azonban a Vezérkari Főnökség felvetette, hogy ezt inkább cseréljék ki zabra, ami a helyszínen is beszerezhető, s a kukoricát ajánlják fel a lakosság táplálkozásának biztosítására.
A közellátás nagy volumene révén jelentős üzletet is jelentett, így konfliktus alakult ki a szövetkezetek – erdélyrészi Hangya, illetve magyarországi Futura – illetve a különböző szállítási cégek – MÁVAUT és MATEOSZ – között. Mint láttuk első lépésként az a döntés született, hogy az ellátást a helyi szövetkezetek révén oldják meg, azonban ez alól kivételt jelentettek a partiumi járások, ahol az ellátást kezdetektől a Futura kapta meg. A Vezérkari Főnök erdélyi körútjának tapasztalataként azt a következtetést vonta le, hogy az erdélyrészi Hangya infrastruktúrája nem elég fejlett, így a közellátás zavartalansága érdekében vonják be a Futurát is. Mindez az erdélyrészi Hangya akarata ellenére történt, aki már ezt megelőzően is egyeztető tárgyalásokat folytatott a magyarországi szövetkezetekkel, így igyekezvén biztosítani pozícióit a visszacsatolt területeken. Ezt követően a beérkező árut a Hangya és a Futura együtt vette át és szállította a kijelölt raktárakba. A közúti szállítás lebonyolításába a Honvédség mellett bekapcsolódott a MÁVAUT és a MATEOSZ is. Az Erdélyrészi Gazdasági Tanács ülésén felmerült, hogy a MÁV elégedetlenségét fejezte ki, ha valaki nem az ő autóikkal – MÁVAUT – végzi a szállítást, holott a nagy forgalmat a vasúttársaság nem volt képes ellátni, ezért a minisztérium kérte a másik budapesti vállalatnak a MATEOSZ-nak a bekapcsolódását is. Nehézségek ezt követően is felmerültek, részben az anyagellátásban részben a fizetési kötelezettségek miatt. November végén a besztercei szállítási kirendeltség arra panaszkodott, hogy a hadsereg nem utalt ki motalkót, így a MÁVUT tehergépkocsik kénytelenek voltak ideiglenesen elállni. December végén a hadsereg teherutóin lévő gumiabroncsok kímélése miatt a szállítás csökkentéséről döntöttek. Folyamatos probléma volt a Beszterce–Szászrégen műút áteresztőképességével is, ami túl keskenynek bizonyult, illetve a túlzott terhelés miatt minősége hamar leromlott. Az út feljavítására a hadsereg zsidó munkaszázadokat rendelt ki, azonban ezeket sem tudták megfelelő felszereléssel ellátni. Ásót, csákányt és talicskát biztosítottak a számukra, de kővágót és kalapácsot már a helyszínen kellett beszerezniük. Mindezen nehézségek ellenére a Székelyföld közellátása egy sikertörténetnek tekinthető, s a katonai közigazgatás megoldotta a rá háruló feladatot. A közúti szállítás tehermentesítése érdekében 1940. december 20-áig elkészítették a Marosvásárhelyről kiinduló keskeny nyomtávú vasút Kolozsnagyida és Szászlekence közötti meghosszabbítását, ami napi 25 vagont volt képes átereszteni, majd ezt további bővítésekkel felvitték napi 50 vagonra (lásd a térképet). A vasútépítést a hadsereg végezte, 10 héten át hét vasútépítő század, két vasúti felépítmény század és hat vasúti építő munkásszázad vett részt. A közúti szállításban összesen 260 honvédségi, 100 MÁVAUT és 104 MATEOSZ tehergépkocsi segédkezett. A hadsereg emellett 16 vegyes munkaszázaddal is segítette a folyamatos átpakolásokat. Mindezen erőfeszítéseknek köszönhetően 4200 t búzát, 3000 t kukoricát, 31 t zsírt, 31 t szalonnát, 75 t tésztát, 75 t konzervet és 24 t étolajat jutattak el idejében a Székelyföldre. Ezen sikeres akciót követően is a katonai közigazgatás szerveinek – a visszacsatolt területek egészén – különböző technikákhoz kellett folyamodniuk a közellátás minimális szintjének biztosítása végett. Az ez irányba tett első lépések között volt az árak maximalizálása. Az árak maximalizálásának lényege, hogy a megszabott ártól drágábban elviekben nem lehetett árulni az illető cikket. Ezáltal az áremelkedést, illetve az inflációt akarták megakadályozni.
A közellátás biztosítása érdekében a katonai közigazgatás másik intézkedéssorozata a városokban található közellátási cikkek nyilvántartásba vétele, hiány esetén ezek zárolása volt. Emellett elrendelték a mezőgazdasági termények forgalmának a korlátozását is. Eszerint, ha valakinek a megadott mennyiség fölött volt terménye, azt be kellett jelentenie, illetve, ha el akarta azt adni, akkor azt csak a hadseregnek tehette meg. Később ezt a rendeletet is tovább szigorították és búza esetében már 50 kg feletti mennyiséget is be kellett jelenteni. Mivel egyes termékek esetében így sem rendelkeztek a lakosság ellátásához szükséges készletekkel, így a parancsnokok elrendelte ezek jegyrendszer alapján való adagolását. A heti fejadag az alábbiak szerint volt megállapítva: cukorból fejenként 12 dkg, kávéból 10 dkg családonként, teából 2 dkg családonként, rizsből 50 dkg családonként. Később ezt kiterjesztették a kenyérre és a zsírra is. A napi kenyéradag egy tisztviselő esetében 50 dkg, egy munkás esetében 1 kg volt, zsír esetében pedig egységesen 30 dkg. A későbbiekben tovább szigorították a kenyérre vonatkozó rendeltet, egyrészt korlátozták a malmok esetében a finomliszt őrlésének mennyiségét, illetve megtiltották fehér kenyér sütését, másrészt elrendelték, hogy burgonyát keverjenek a kenyérliszthez.
A húsfogyasztás korlátozása érdekében úgynevezett hústalan napokat vezettek be, amikor a piacon nem lehetett árulni, az éttermekben pedig felszolgálni olyan ételt, ami húst tartalmazott. Ez kezdetben heti két nap teljes, illetve két nap korlátozott húshoz való hozzáférést jelentett. Később ezen rendelkezést tovább szigorították és októbertől már három, teljesen hústalan nap volt. Ugyancsak a közellátás megkönnyítését, illetve a visszaélések megakadályozását szolgálta az az intézkedés, ami előírta, hogy minden családfő 48 órán belül jelentse be családját a hozzá legközelebb fekvő kereskedőnél, ahonnan a közszükségleti cikkeket be kívánta szerezni. A kereskedők ugyanis ezen lista alapján kaphattak árut. Ugyanakkor kikötötték, hogy azon családok, akik készletekkel rendelkeznek a zár alá vett közszükségleti cikkekből, csak az előírt fejadagoknak megfelelően fogyaszthatnak, illetve csak saját készleteik kimerülése után jelentkezhetnek a boltokban. Mindezen intézkedése ellenére egyes nyersanyagokból és ipari termékekből a katonai közigazgatás teljes időtartama alatt hiány volt (petróleum, benzin, gyufa, szappan, talpbőr). Ez azonban minden megyére jellemző volt, nemcsak a Székelyföldre. A terület nem piaci alapú ellátása azonban oda vezetett, hogy az árak tekintetében több esetben a Székelyföldön olcsóbban lehetett hozzájutni, mint Észak-Erdély más megyéiben.
Pl. a búza 1940 őszén Marosvásárhelyen 680 lej/q, addig Kolozsváron 840 lej/q, a zsír esetében Marosvásárhelyen 47 lej/kg, Kolozsváron pedig 88 lej/kg. Összegzésként elmondhatjuk, hogy az észak-erdélyi katonai közigazgatás egyik legnagyobb teljesítménye a négy székely megye ellátásának biztosítása tekinthető, amit minden nehézség ellenére sikeresen oldott meg. A nagy volumenű felvásárlások és szállítások felszínre hozták a regionális ellentéteket az erdélyi és anyaországi szövetkezetek közti különbséget. A közellátás nem piaci alapú megoldása következtében 1940 telén – habár folyamatosan voltak fennakadások – és mindenféle kényszerintézkedést kellett bevezetni, de nem a Székelyföldön volt a legrosszabb a közellátás színvonala.
Sárándi Tamás muzeológus-történész. Tanulmányait a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem szakán végezte 2005-ben, attól kezdve a Szatmár Megye Múzeum munkatársa. Jelenleg az ELTE doktori iskolájának hallgatója. Kutatási területe a nemzetiségpolitika Észak-Erdélyben 1940-1944 között.
• Észak- Erdély politikai közigazgatási helyzete 1944 augusztus 23 után, in. Székelyföld, 2005 július, 73- 91 p. • A kisebbségek és a magyarságpolitika a romániai sajtóban 1944-1945, in. Pro minoritate, 2005 ősz, 112-131 p. • A magyar lakosságot ért sérelmek és az MNSZ politikája, in. Magyar kisebbség, 2005/1-2, 369-393 p. • Észak- Erdély 1940-1944 közötti történte a román történetírásban, in. Limes 2006/2, 131-138 p. • Evoluţia membrilor Uniunii Populare Maghiară în judeţul Cluj în perioada 1945- 1948, in. Satu Mare Studii şi comunicări, 2005-2006, pp. 237-253. • Kísérletek a szatmári svábok visszanémetesítésére a két világháború között, in. Németek a Kárpát- medencében konferencia anyaga, Bonyhádi evangélikus füzetek 2, Bonyhád 2009, 295-319. • Historia domus, ca sursă istorică. Unirea subiectivă, (Diana Iegarrel közösen), in. Satu Mare Studii şi comunicări 2008, p. 119-126. • Consideraţii privind primul val de recrutare SS din 1942 în judeţul Satu Mare, in. Satu Mare Studii şi comunicări 2008, p. 223-246. • Kisebbségpolitika a közigazgatási gyakorlatban a katonai közigazgatás idején Észak-Erdélyben, in Limes, 2010/2, p. 75-96.
Transdindex.ro

PER, avagy kinek a hasznára közvetítenének az amcsik?
A hírek szerint az USA kormányához közel álló Project on Ethnic Relations (PER) nevű szervezet ismét közvetíteni próbál a román kormányzat és az erdélyi magyarok képviselői között. Eddig három találkozóra került sor, a következőt jövő év februárjára tervezik. Húsz évvel ezelőtt szintén a PER kezdeményezte és szervezte azt a fekete-tengerparti találkozót, amely a későbbiekben Neptun-ügyként vált ismertté.
1993. július 15–16-án az RMDSZ három politikusa – Frunda György szenátor, Tokay György és Borbély László képviselők – meghatalmazás nélkül, titokban részt vett a PER által szervezett neptuni találkozón, és „különalkut” kötött a román hatalom képviselőivel. Ezáltal gyakorlatilag lemondtak az erdélyi magyarság autonómiaigényéről, cserébe néhány, főleg nyelvhasználati jogért. Ami a legfontosabb: ezzel hitelesítették a külföld szemében a magyarellenes román hatalom kisebbségpolitikáját. „A Neptun-ügy nagyon sokat ártott, annak a politikának volt az origója, amely aztán 1996 óta egyeduralkodóvá vált az RMDSZ-ben. Egy olyan helyzetben, amikor Románia az ET-felvétel előtt bizonyítási kényszerben állt, ahelyett, hogy ezt növeltük, kihasználtuk volna, a neptuni tárgyalók alkalmat adtak, hogy az Iliescu-féle, nyíltan magyarellenes hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen, és mindezt egy nevetséges és be sem tartott ígéretcsomag fejében” – összegezte a történet lényegét Borbély Zsolt Attila politológus, aki Neptun-gate címmel írt könyvet a botrányos ügyről.
A paktummal kezdetét vette az a folyamat, amelynek részeként 1996-ban bevették az RMDSZ-t a kormányba – ezzel egyidőben a „szövetség” azonnal fel is adta a külpolitizálás minden lehetőségét –, s ami oda vezetett, hogy két amerikai elnök is azt nyilatkozhatta, hogy Romániában mintaszerűen megoldódott a magyar kérdés.
Nos, húsz esztendő után, most újra bejelentkezett a PER, hogy ismét eljátszaná a közvetítő szerepét. A kérdés: szükség van-e rájuk, illetve az általuk képviselőt, a kettős mérce alkalmazásán alapuló euro-atlanti, ha lehet, minden problémát a szőnyeg alá seprő szemléletre? Tévedés ne essék, román-magyar párbeszédre, különös tekintettel az autonómiatörekvésekre, igenis szükség van/lenne! A két évtizeddel korábbihoz képest azonban, mára jócskán megváltoztak a körülmények. Most elég, ha csak arra utalok, hogy már nem az RMDSZ az erdélyi magyarság érdekeinek egyetlen védelmezője, mellettük ott vannak a többiek – EMNT, SZNT, EMNP –, bár igaz, egyelőre nem parlamenti erőként. S ezt illene a PER-nek, bárkinek figyelembe vennie. Amiként a román hatalom párbeszédet szorgalmazó, arra hajlandó képviselőinek is.
Tekintve, hogy a háttérben ismét felsejlik a nagy kombinátor, Viorel Hrebenciuc alakja, s hogy a PER emberei ismét csak a nekik, illetve megbízóiknak tetsző magyar tárgyalópartnerekkel ülnének egy asztalhoz, nos, mindezekre való tekintettel jó lesz vigyázni! Könnyen meglehet, hogy a PER ezúttal is Románia külföldi megítélésének javításán, mintsem az erdélyi magyarság autonómia-követeléseinek célba juttatásán próbál ügyködni.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

A Gyilkos-tónál ülésezett a Székelyföldi Önkormányzati Tanács
Az RMDSZ székelyföldi önkormányzati tisztségviselői és parlamenti képviselői találkoztak október 10-én a Gyergyószentmiklóshoz tartozó Gyilkostó üdülőtelepen, ahol aktuális közéleti problémákat vitattak meg. A résztvevőket Bende Sándor, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének elnöke köszöntötte házigazdaként, aki a helyszínválasztást nemcsak a Gyilkos-tó turisztikai fontosságával indokolta, hanem a Hargita és Neamț megye közti tisztázatlan közigazgatási határok helyzetével is, hiszen Gyilkostó ebből a szempontból is jelentős település.
Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese elmondta, hogy fontosnak tartja a regionális önkormányzati tanácsok időszakos találkozóit, hiszen számos olyan együttműködési témakör és kapcsolódási pont van az RMDSZ önkormányzati és kormányzati tisztségviselői között, amelyek megvitathatók a találkozón. A megbeszélésen jelen volt Korodi Attila környezetvédelmi miniszter is, aki a tárca által finanszírozott aktuális székelyföldi beruházások helyzetéről tájékoztatta a résztvevőket. Felszólalt Borbély László politikai alelnök is, aki hozzászólásában hangsúlyozta: az RMDSZ büszke a teljesítményére, az elért eredményekre: a 2014-es év során is jelentős megvalósítások születtek a Szövetség közbenjárására: többek között a pénzügyi amnesztiáról szóló jogszabály, a zászlótörvény elfogadása vagy akár a Székelyföldön különös jelentőséggel bíró Gábor Áron-ágyú hazahozatala, iskolabuszok biztosítása. Kelemen Hunor szövetségi elnök az államelnöki kampány helyzetéről számolt be, és elmondta, meggyőződése, hogy a romániai magyar szavazatok ismét a mérleg nyelvét képezhetik a választásokon, ahogy az már sok esetben előfordult.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a fiatalok elvándorlása, a történelmi egyházakkal való együttműködés, a Sapientia egyetem finanszírozása és az RMDSZ jogszabály-alkotási konzultációs rendszere ügyében foglalt állást. Mint kifejtette, a jogszabályalkotás és -módosítás konzultációs rendszerében nagyobb feladatot kellene kapniuk és vállalniuk a helyi és megyei önkormányzati vezetőknek, tisztségviselőknek, ennek érdekében érdemes lenne az önkormányzati hírlevélhez hasonlóan egy bejáratott rendszert kialakítani, amelyhez a SZÖT tagjai is aktívan hozzájárulnak.
A SZÖT jelen levő tagjai állásfoglalásban összegezték a történelmi egyházakkal való együttműködés fontosságát: a résztvevők úgy látják, meg kell osztani a közösségszervezést, a politikum feladatait történelmi egyházainkkal, a civil szférával, szakmai és egyéb szervezetekkel, ezért az egyházak nagyobb szerepvállalására van szükség az oktatási, szociális, egészségügyi szférában, illetve ezt lehetővé tevő jogszabály-módosításokra, amelyek kidolgozásában az RMDSZ önkormányzati és kormányzati tisztségviselői egyaránt szerepet vállalnak.
Állásfoglalásban fogalmazták meg a résztvevők a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem román állami finanszírozásának szükségességét is. Az előterjesztő, Borboly Csaba megyeelnök szerint ez tipikusan olyan kérdés, amely egyfelől nagyon fontos nemzeti közösségünk megmaradása szempontjából, másfelől pedig fenntarthatatlan az az állapot, hogy felsőfokú képzésen részt vevő romániai magyar adófizetők gyerekei felének/harmadának oktatási költségeihez a román állam egy lej támogatást sem ad, és a magyar állam vállalja a száz százalékot. „Ha a jelenlegi magyarországi támogatás mellett a Sapientia megkaphatná a román költségvetési támogatást is mint közhasznú intézmény, akkor nem kétséges számunkra, hogy a Sapientia egyetem Románia egyik legütőképesebb, legnagyobb presztízzsel rendelkező egyetemévé válhatna” – fejtette ki Borboly Csaba, és azt javasolta, hogy már a 2014–2015-ös tanévben rendezzék a közös finanszírozás kérdését, mert az visszafordíthatatlan és nagy segítség lenne a közösség megmaradásának. „Elvárásunkat az idevonatkozó román–magyar államközi egyezmények is alátámasztják” – hangsúlyozta. Ennek kapcsán Bokor Sándor, Parajd polgármestere szintén fontosnak nevezte a Sapientia egyetem támogatását, amely a magyarságé, így közösségi ügy.
Egy másik fontos kérdéskör a fiatalok elvándorlása, erre vonatkozóan Borboly Csaba egy RMDSZ-programcsomag létrehozásának igényét fogalmazta meg, amelyhez az önkormányzatok és civilszervezetek is tudnak társulni, hogy amit nem engednek meg a jogszabályok, azt szövetségi szinten tudják kezelni. A megyeelnök ismertette a Hargita megyei kezdeményezéseket ezen a téren: gyakornokprogram, ösztöndíjprogramok, tehetséggondozás, pályaorientációs tevékenység támogatása, pályaválasztási börzék szervezése tapasztalattal rendelkező magyarországi testvérmegyékkel együttműködve, a megyei tanács ifjúsági pályázati kiírásai vagy akár a diákhitelprogramra vonatkozó előterjesztés. Közlemény
Erdély.ma

Csíkszeredában melegítettek a bukaresti meccsre
Rendőrök és csendőrök vonultak ki Csíkszeredában, hogy megfékezzék a bukaresti román-magyar focimeccsre tartó magyarországi szurkolókat péntek este. Végül nem szabadult el a pokol, konfliktuskezelőként a Székelyhon munkatársai is szerepet kaptak. Az éjszaka folyamán azonban agresszióba torkollt a „városnézés”, hajnalban pedig rendbontásért kilenc személyt megbírságoltak.
Ria, ria, Hungária-rigmust skandáló, a szombati Magyarország-Románia labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjére érkezett magyarországi szurkolócsoport miatt vonultak ki a rendfenntartók pénteken este Csíkszereda központjába. A harminc-negyven fős csoport éneklését félbeszakították a rendőrség és csendőrség járőregységei, illetve a helyszínre vonult a gyorsreagálású egység is.
„Furcsálltuk, hogy golyóálló mellényben, lőfegyverrel érkeznek, de korrektek voltak, először egy magyarul beszélő rendőr jött oda hozzánk. Nem erőszakoskodtak, büntetést sem adtak” – mesélte a történtek után az egyik szurkoló. Az ügyben megkerestük a csendőrség és a rendőrség illetékeseit is.
Gheorghe Suciu, a Hargita Megyei Csendőrfelügyelőség szóvivője érdeklődésünkre úgy nyilatkozott, riasztást nem kaptak, csak egy közelben járőröző egység vonult a Petőfi utcába. „Közbelépésre nem volt szükség, néhányan énekeltek, de ezt megtehetik egy bizonyos óráig, amíg nem minősül csendháborításnak” – közölte.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gheorghe Filip arról tájékoztatott, hogy az egységeik megelőző céllal, a szurkolók figyelmeztetésére érkeztek, arra kérve a jelenlévőket, hogy viselkedjenek civilizáltan, kerüljék a rendbontást.
Sörös poharak az autón
A már csütörtök este Csíkszeredába érkezett kecskeméti, kispesti és székesfehérvári drukkerek a Petőfi utca alsó felében összegyűlve néhány percig énekeltek, elhangzott több románellenes rigmus is, majd a Gál Sándor utcában az úttest közepén indultak el a Szakszervezetek Művelődési Háza irányába. Ekkor úgy tűnt, problémák is adódhatnak a túlzottan ittas állapotban lévő szurkolók miatt, néhányan ugyanis egy arra közlekedő platós terepjáróhoz söröspoharakat dobtak, majd körülállták a járművet. Végül a csoport – a közelben lévő rendőrök felügyelete alatt – a Szabadság tér felé vette az irányt. A Szakszervezetek Művelődési Háza előtt több petárda robbant, előkerült egy foszforfáklya is, majd kisebb csoportokra szakadtak a drukkerek.
Néhányan újra a Petőfi utcát célozták meg, többen pedig a szálláshelyük felé vették az irányt. A városközpontban a társaság egy része tovább morzsolódott, egy csapat az egyik szórakozóhelyen kívánta tölteni az éjszakát, a többiek pedig a Gál Sándor-szobor melletti kávézóhoz távoztak.
Az eseményeket végig „testközelből” követte figyelemmel Fekete Kászoni Titusz, a csíkszeredai rendőrkapitányság parancsnoka. Rajta kívül néhány magyarul beszélő rendőr tartózkodott a közelben, akiktől a magyarországiak több alkalommal is útbaigazítást kértek.
„Önök a főnökök?”
A kérdést a városi parancsnok tette fel szerkesztőségünk munkatársainak a Gál Sándor-szobornál, miután a közeli vendéglátóipari egységben a fehérváriak verbális összetűzésbe kerültek egy helyi fiatalokból álló csoporttal. Tettlegességre nem került sor.
„Szórakozni jöttünk, nem balhézni. Szét akarunk nézni a városban, bulizni, megismerni a lányokat” – mondta a fehérváriak egyik tagja. Közvetlenségük a kiérkező őrző-védő szolgálat embereit is meggyőzte. Közben a közelben felsorakozott mintegy tucatnyi rendőr, és a kommandós egység is megérkezett.
Fekete Kászoni Titusz ekkor lépett oda hozzánk azzal a kérdéssel, hogy „önök itt a főnökök?”. Miután tisztáztuk, hogy a sajtótól vagyunk, nyomást gyakorolni pedig nem tudunk a drukkerekre, jeleztük, hogy lehetőségeinkhez képest igyekszünk hatni rájuk, legalább tanácsokkal. A parancsnok arra kért, segítsünk megértetni a szurkolókkal, hogy ebben a kisvárosban ebben az órában – ekkor már jóval 22 óra után járt – félelmet keltő a hasonló megnyilvánulás, és nem szeretne drasztikusabb lépésekhez folyamodni.
Üzenetét tolmácsoltuk a szurkolóknak, így a családosok szállodájukhoz mentek, a többiek pedig egy városszéli, felnőttek számára fenntartott lokálba távoztak, hogy a szombat reggeli indulás előtt kihasználják az utolsó éjszakájukat.
Agresszióba torkollt a hajnal
A szurkolóktól való különválásunk után néhány órával egy – akkor már magukat „ultrákként” prezentáló – társaság tagjai súlyosan bántalmaztak egy férfit, akit sérülései miatt kórházba kellett szállítani. Az elkövetők elmenekültek a helyszínről. „A szerencsétlen konfrontálódás éjjel két óra után néhány perccel történt” – közölte szombat este Gheorghe Filip, a rendőrség szóvivője.
Egy másik, erősen ittas állapotban lévő szurkolói bandát a hajnali órákban a rendőrségnek kellett megfékeznie. Kilencen – köztük hét magyarországi drukker – rendbontás miatt bírságot kapott – részletezte a szóvivő. „Nem csak a város lakóinak, hanem a szurkolók biztonsága érdekében is közbe kellett lépnünk, mert a mértéktelen alkoholfogyasztás következtében túlléptek egy határt. Voltak szurkolók és bajkeverők. Előbbiek nem okoztak problémát, utóbbiak viszont bizonyították, hogy nem a hazájuk válogatottjának biztatására érkeztek, hanem azért, hogy konfliktust gerjesszenek” – összegzett a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Pinti Attila
Székelyhon.ro

Rejtőzködő székely hagyományok
A három székely megye közös rendezvénysorozata, a Székelyföldi Napok keretében szombaton egész napos programot szerveztek a marosvásárhelyi Ligetben. Színes felhozatal és több érdekes esemény várta az érdeklődőket. Sajnálatos módon a helyszínt nem jelölték ki kellőképpen, így a bor- és miccsárusok asztalai, az Őszi szimfóniákra érkező könnyűzene együttesek koncertjei mellett nem mindenki találta meg a liget hátsó bejáratához felállított kisszínpadot, jurtát, magyar fajkutya bemutatót és a székelyruhás fellépőket.
Szombaton délelőtt és később is egy-egy székely ruhás gyerek, felnőtt „mutatta” az utat azoknak, akik a Ligetbe nemcsak a városháza által szervezett és színvonalasra sikeredett Őszi szimfóniák, hanem a Székelyföldi Napokra érkeztek. Sem tábla, sem térkép nem volt, ami irányt mutatott volna, s az érdeklődőket a megfelelő helyszínre irányította volna. A hátsó bejárat közelében a Kerecsensólyom Egyesület jurtáját lehetett megcsodálni, a délelőtti órákban a Reflex Íjászklub bemutatóin lehetett kipróbálni az ostorcsattogtatást és a céllövészetet. Ez utóbbi a nagy focipályán volt, s szerencsére az ostorcsattogtatás messzire elhallatszott, így könnyű volt rábukkanni. A kisszínpadon a reggeli órákban a Miorita táncosai román, cigány  és modern táncokat adtak elő, majd a maroskeresztúri iskolások Tipegők csoportjának kis székely ruhásai léptek fel. Az elrejtett helyszín és a korai óra miatt kevesen tapsoltak a Stone Hillnek és a Kővirágnak. Délután már nagyobb közönséget örvendeztettek meg a megye különböző településeiről érkező hagyományőrző néptánccsoportok.
Peti András marosvásárhelyi alpolgármester szerint a Ligetben szombaton tartott rendezvénysorozattal „falakat akartunk rombolni, azt akartuk, hogy a Székelyföldet, mint fogalmat használjuk, erről beszéljünk. Fontos számunkra, hogy Marosvásárhelyen bemutassuk a székely kultúrát, a székely hagyományokat. Sajnos a hagyományos mesterségeket űző kézművesek körében nagyon nagy bizalmatlanságot tapasztaltunk, s hívásunkra, bár szállást és étkezést is ingyen biztosítottunk volna, sokan nemmel válaszoltak. Azt gondolom, hogy ha egy mesterember a hagyományos magyar, székely termékek készítéséből él meg, akkor feladata lenne az is, hogy időt szánjon arra, hogy az ilyen vásárokon  bemutassa értékeinket, népszerűsítse azokat” – mondta az alpolgármester. Hozzátette: nemcsak a szombati rendezvénnyel, hanem az egész Székelyföldi Napokkal az a céljuk, hogy a marosvásárhelyi románoknak is bemutassák a székely hagyományokat, értékeket.
„Rólunk szól, mi vagyunk a főszereplői, de nem csak nekünk szól, a magyar hagyományokat bemutató programokat fogyaszthatóvá kell tennünk a román közönség számára is” – fogalmazta meg a rendezvény célját az alpolgármester, aki elismerte, hogy nehézségeik voltak a programok népszerűsítésével, s megígérte, hogy ezután a helyszín kijelölésére is jobban odafigyelnek.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Az élesdi Castrum Egyesület közösségmegtartó rendezvénye október 6. jegyében
Az 1849 október 6-án, Aradon kivégzett, az 1848- 49-es szabadságharc 13 volt katonai vezetőjének halálára emlékeztek a helyi Református Kultúrotthonban.
Létai Zoltán RMDSZ ügyvezető elnök köszöntötte az egybegyűlteket, kifejezve köszönetét a soron következő előadóknak és megköszönvén a jelenlétet mindazoknak, akik évről-évre többen lévén, megtisztelik jelenlétükkel a Castrum Egyesület munkáját. A fő előadó Árva Katalin nyugdíjas történelemtanár volt, aki tömör előadásával, lényegretörő magyarázataival mutatta be a szabadságharc mártírjainak utolsó napjait, rávilágítva a történelmi események hátterében lezajlott politikai és társadalmi viszonyokra, kifejezvén mit jelentett a végsőkig hinni, kitartani. Előadása közben Ciavoiné Létai Andrea tanítónő Batthyány utolsó óráiról szóló írásból olvasott föl, ami hűen ábrázolta végletes és felfokozott lelkiállapotát. Ezt követően a Constantin Șerban Elméleti Líceum magyar tagozatának tanulói, Juhász Éva magyartanár felkészítésének köszönhetően, tisztelettel hajtottak fejet a vértanúk emléke előtt, Ady és Arany verseket tolmácsolva. Az ünnepi szolgálat után Kajántó Pál RMDSZ elnök köszönte meg mindenki munkáját, többek között Tóth Erzsébetét is, az alkalomhoz illő virágkompozícióért, majd a tanulók virágokat helyzetek el a hősökre emlékezve a templomkertben.
Ciavoiné Létai Andrea, a Castrum Egyesület alelnöke
erdon.ro

Az iskolaigazgatókat fenyegeti a háromszéki prefektus
Perrel fenyegeti a sepsiszentgyörgyi iskolaigazgatókat a prefektus, ha felszerelik a tanintézetekre a kétnyelvű feliratokat.
Az újabb, magyar feliratok elleni támadást Rodica Pârvan szociáldemokrata párti városi tanácstag panaszlevele indította el.
A Constantin Brâncuşi Szakközépiskola igazgatója írásban fordult a prefektúrához és a polgármesteri hivatalhoz, nehezményezve, hogy az önkormányzat minden, az alárendeltségébe tartozó tanintézményre új, kétnyelvű táblákat szereltet. Marius Popica Kovászna megyei prefektus válaszlevelében leszögezte, az új táblákról hiányzik a Románia felirat, az ország címere és a román nemzeti színek, felszólította az iskolaigazgatókat, ne tegyék ki a táblákat, így elkerülhetik a későbbi pereket.
Sztakics Éva alpolgármester híradónknak elmondta: az új táblákat az önkormányzat rendelte, ezekről egyetlen kormányhatározat rendelkezik, és abban az áll, hogy kötelező módon az iskola nevét vagy számát, és esetleg a logóját kell feltüntetni, semmi egyebet.
Az új táblákon is ennyi áll, elől a román, utána a magyar felirat. Melléje terveznek egy ovális táblát a város nevével és a kormány által is jóváhagyott címerével. „A napokban elkezdjük felszereltetni az új táblákat, a prefektusnak nem lehet kifogása ezek ellen, a törvény betartásával készültek, az építkezési engedélyeket is kiváltottunk. Az épületek a város vagy az egyházak tulajdonában vannak, az iskolaigazgatók csak ügykezelők, tehát annak sincs értelme, hogy őket fenyegetik perrel."- szögezte le az alpolgármester.
Kovács Zsolt
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Csak az autonómia
Hogy Marosvásárhelyen csak kínkeservesen lehet érvényesíteni a magyar közösség anyanyelvhasználathoz való jogát, pénzbírsággal sújtják, ki a piacon kétnyelvű címkéket osztogat, a magyar utcanevekért pedig éveket kell küzdeni, ahhoz lassan hozzászoktunk.
S bár igencsak felháborító, azon sem lepődünk meg különösebben, ha az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Kolozsvár vezetése nem engedélyezi a kétnyelvű várostáblát. De hogy a 75 százalékban magyarok lakta Sepsiszentgyörgyön is harcolnunk kelljen a kétnyelvűségért, az bizony több, mint égbekiáltó, egyúttal pedig igen hűen tükrözi, hol is tartunk a jogainkért folyó küzdelemben majd negyedszázaddal a rendszerváltozás után.
Persze, az nem újdonság, hogy Székelyföld egyik legjelentősebb városában mindig is létezett egy olyan társaság, amely feladatának tekinti, hogy konfliktusokat gerjesszen, megmételyezze a magyar–román kapcsolatot, gyűlöletet szítson. Ők azok, akik tűzzel-vassal akadályozzák például az utcanév-változtatásokat, különféle ürüggyel állandóan feljelentik az önkormányzatot, minden eszközzel gátolják szimbólumaink használatát – miért is nem lehet Sepsiszentgyörgynek hivatalos zászlaja, mint bármely romániai városnak? –, nyelvi jogaink érvényesítését – mint ismert, legutóbb a kétnyelvű iskolanévtáblák kihelyezését fúrták meg, és perrel fenyegetik az igazgatókat. Szerencsére, a jelek szerint a helyi román közösségen belül kisebbségbe kerültek eme csoportok, erre utal legalábbis, hogy a városi tanácsban jó ideje más hangok is vannak, és olyan román önkormányzati képviselők is felszólalnak, akik maguk is elítélik eme mindenki számára ártalmas machinációkat. De az már inkább aggasztó, hogy a konfliktust gerjesztők bandája továbbra is módfelett aktív, ténykedésük ma is rengeteget árt, tenni ellene alig tudunk, mi több, a törvény által előírt nyelvi jogaink érvényesítése során is akadályokba ütközünk. Mindez pedig egyúttal azt is jelzi: a különféle politikai alkuk során elért törvényi módosítások korántsem elegendőek jogaink érvényesítéséhez – új megegyezésre, átfogó rendezésre, olyan garanciákra van szükség, amit csak az autonómia biztosíthat.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)