Aggasztó a műemlékek helyzete Marosvásárhelyen
Aggasztó a műemlékeink helyzete” – szögezte le hétfőn Orbán János művészettörténész, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ projektvezetője a Marosvásárhely műemléki topográfiája elnevezésű projekt első eredményeinek bemutatásán. Hozzátette: „amíg nem tudjuk, mink van, addig nem tudjuk, mire kell vigyáznunk”.
Elmondása szerint Marosvásárhelyen mintegy ötszáz objektumot – házat, utcát, teret – mérnek fel jól felkészült szakmai csapatukkal. Jelenleg a Rózsák terén dolgoznak, ahol nyolcvan kiemelt fontosságú műemléket vesznek nyilvántartásba. Eddig a munka felét elvégezték. A gyakorlatban ez az épületek külső és belső bejárását, kimerítő fotódokumentációt jelenti. A munka során minden, értékesnek vélt építészeti elemet lefényképeznek, hogyha ezek netán megsemmisülnek, akkor legyen, ami alapján számon kérni a kárt. Lehetőség szerint felvezetik a tulajdonosokat, az épületek megnevezéseit, az építészettörténeti adatokat, a morfológiai leírásokat. A projekt keretében a szobrok és köztéri emlékek felmérése is megtörtént az elmúlt két-három hónapban. A Marosvásárhelyt felölelő adatbázis kiadvány formájában két-három év alatt készülhet el, de néhány hét múlva közzéteszik a folyamatosan bővülő adatbázist a www.vasarhely.ro honlapon.
Dávid László
Krónika (Kolozsvár)

Kampányautonómia
Talán nem tűnünk nagyon rosszindulatúnak, ha megállapítjuk: az, hogy az RMDSZ hirtelen egy, a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezettel állt elő, nagymértékben annak tudható be, hogy tavasszal európai parlamenti választások lesznek, és az azon elérendő jó eredmény érdekében a szövetségnek valamilyen érdeminek tűnő cselekedettel kell fölhívnia magára a választópolgárok figyelmét.
A tervezet időzítése emellett vélhetően annak is a következménye, hogy az RMDSZ lépéskényszerbe került, mivel az autonómiaküzdelem terén elvesztette a kezdeményező szerepet, lévén, hogy az utóbbi idők legnagyszabásúbb autonómia-megmozdulása a Székely Nemzeti Tanács nevéhez fűződik. A szövetség viszont az automómiatörvény-tervezettel ismét magához ragadta a kezdeményezést, és ismét ő tematizálja a közbeszédet.
A törvény elfogadásának persze minimálisak az esélyei, a román parlamenti többség valószínűleg elutasítja majd. Addig is azonban jó lehetőséget nyújt a szereplésre, és a szövetség a média nyilvánossága előtt az autonómiaküzdelem élharcosaként tetszeleghet.
Persze maga az alapötlet jól hangzik, hiszen a dél-tiroli német autonómia valóban alkalmas arra, hogy mintául szolgáljon a romániai magyar közösség önrendelkezési törekvései számára. Ugyanakkor ahhoz, hogy a tervezet valóban hiteles legyen, és ne csupán kampányakciónak tűnjön, a lehető legszélesebb körű társadalmi egyeztetésre lenne szükség, amiből – tetszik vagy sem – az RMDSZ politikai riválisait sem kellene kihagyni, mert így lehet a projekthez megnyerni a teljes magyar közösség támogatását.
Más kérdés ugyanakkor, hogy miért csak a Székelyföld autonómiájára koncentrálnak. A partiumi tömb- és a közép-erdélyi szórványmagyarság ügye elsikkadni látszik, még akkor is, ha amúgy valóban a Székelyföld kapcsán a legegyszerűbb egy ilyen tervezet kidolgozása, lévén hogy egy jól behatárolható területen, tömbben és jelentős többségben élő közösségről van szó. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a Székelyföldön kívül élő magyar közösségek kulturális – és adott esetben akár területi – autonómiájának ügye háttérbe szorul. Egy alapos, átfogó autonómiatörvény-tervezetből ezek sem maradhatnak ki.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Hatvanéves a kolozsvári magyar nyelvű matematikai lap
A Bolyai Egyetem életében fontos pillanat volt, amikor 1949-ben az egyetem magyar állampolgárságú tanárait felszólították, hogy mondjanak le állampolgárságukról, különben elveszítik állásukat. Kevés kivételtől eltekintve, az érintettek vállalták állásuk elvesztését, és elhagyták az országot. Helyükre tehetséges középiskolai tanárokat alkalmaztak, akiknek azonban a tudományos munkában többnyire nem volt tapasztalatuk. Ennek következtében a Bolyai Egyetem jellege megváltozott: a hangsúly a tanárképzésre tevődött át. Nem véletlen tehát, hogy itt kezdeményezték először, a magyar nyelven tanuló diákok minél jobb felkészítése céljából, egy nekik szóló szaklap elindítását a matematika és fizika tárgykörében. Ekkor mindössze a nagy hagyományokkal rendelkező Gazeta Matematică şi Fizică tükörfordítását engedélyezték Matematikai és Fizikai Lapok névvel.
1957 januárjától sikerült függetleníteni a lapot, amely önálló szerkesztőbizottsággal működött tovább. A lap csak ekkor vált igazán hatékonnyá, mert érdekes cikkeivel, kitűzött feladataival és önálló feladatmegoldó rovatával közelebb került az olvasókhoz, felkeltette a tanárok és a tanuló ifjúság érdeklődését, hozzájárulva sok kiváló matematikus, fizikus és műszaki értelmiségi kineveléséhez. Sajnos, fénykora hamar véget ért: 1962-ben a Román Matematikai és Fizikai Tudományos Társaság visszaállította a régi állapotokat, és csak a román folyóiratban megjelent anyag fordítását lehetett közölni, beleértve a feladatmegoldók rovatát is. Ezután a lap iránti érdeklődés ismét megcsappant. 1964-től kezdődően, mint a román nyelvű Gazeta Matematică seria B tükörfordítása, csak matematikai tárgyú anyagot közölt. A szerkesztőség egyetlen fizetett alkalmazottal működött, aki egy személyben felelős szerkesztő, titkár, könyvelő és mindenes volt. 1974-től, a társaság akkori elnökével, Nicolae Teodorescu akadémikussal kialakított személyes kapcsolatnak köszönhetően némileg javult a helyzet, mert engedélyezték a magyar anyanyelvű feladatmegoldók neveinek külön közlését.
A lap tartalmát fokozatosan egy-egy önálló rovattal is bővítettük, szaporodtak a feladatmegoldók és évről évre haladtunk az önállósodás felé. Végre 1997-ben sikerült függetleníteni a lapot, és – az 1993-ban alakult Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság segítségével – Matlap néven folytatta életét.
Ettől kezdve ismét növekedésnek indult a lap népszerűsége, tanárok és diákok egyre többen kapcsolódtak be a munkába és a feladatmegoldók rovata gyarapodott. Az olvasók javaslatai alapján új rovatok indultak. Az egyetemisták is bekapcsolódtak a munkába, beküldött megoldások javítása és feladatsorok összeállítása révén.
A lapszerkesztés mellett évente részt veszünk a Magyar Tudomány Napja alkalmával sorra kerülő konferencia szervezésében, amelyet az idén november 8. és 10. között tartottunk. A didaktika szekció keretében a matematikatanárok találkoznak, előadásokat hallgatnak és tartanak, megvitatják a matematika oktatásának helyzetét, jövőjét és lapunk szerepét a tanítás, a versenyekre és felvételi vizsgákra való felkészülés során a magyar tannyelvű iskolákban. Ekkor kerül sor a Farkas Gyula Emlékérem átadására, amelyet a matematikai és informatikai ismeretek terjesztésében és a tehetséggondozásban kiemelkedő eredményeket elért tanárok kapnak. A díj, bár nem jár pénzzel, évek óta nagy megtiszteltetésnek számít. Az idei év díjazottjai Dávid Géza (Székelyudvarhely), Longáver Lajos (Nagybánya) és Simon Ilona (Sepsiszentgyörgy) tanárok voltak.
A születésnap megünneplése alkalmával felidéztük az elmúlt küzdelmes évtizedeket, a sok önzetlen segítséget tanárok és diákok részéről, akik lehetővé tették és teszik, hogy lapunk a legnehezebb időket is túlélje mint borókabokor a Hargita tetején dúló viharos időket.
Dr. Kolumbán József, az MTA külső tagja, a Matlap főszerkesztője
Szabadság (Kolozsvár)

Most vajon ki a „s(S)oros”? Pityinger?
Sorban kapják Soros György amerikai–magyar dollármilliárdostól, pénzügyi gurutól a támogatásokat Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc érdekeltségei. Látható, hogy Soros imádja a balliberális oldalhoz köthető személyeket és pártokat, akik Orbán Viktort és kormányát a pokolba kívánják. Vajon ki kap még pénzt a továbbiakban Soros úrtól? Talán Pityinger Dopeman László? Soros–Pityinger szövetség? Nem hangzik rosszul.
De persze lehet, hogy tévedek, s legközelebb Kónya Péter vagy a szoborgyalázásban szintén részt vett, szolidaritásos Szabó Szabolcs kap érdemi támogatást Soros doktortól. Mindezt azért feltételezem, mert Sorosnál egyértelmű a helyzet: mindenki pénzt érdemel, mégpedig sokat, aki meg kívánja dönteni – az eszközökben nem válogatva – a kétharmados többséggel, tehát igazi és nagy társadalmi legitimitással rendelkező Orbán-kormányt.
Hát ez bizony nem igazán demokratikus, Soros úr!
Tudom, hogy kissé cinikus vagyok, tudom, hogy nagyobb megbecsüléssel kellene írnom a tehetséges pénzügyi gururól. De meg kell mondanom Önöknek: itt egy ország sorsáról van szó, mégpedig hazám, Magyarország sorsáról. És én meg vagyok győződve arról, hogy ennek az országnak a sorsáról nem Soros Györgynek, nem az amerikai balliberális köröknek kell dönteniük, hanem a magyar állampolgároknak
a a jövő évi választásokat nem mi, magyar állampolgárok dönthetjük el, hanem befolyásos pénzügyi-gazdasági körök, Soros György és az ő hazai kollaboránsai, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc, akkor 2014 áprilisában-májusában lehúzhatjuk a demokrácia rolóját és nyugodtan tudomásul vehetjük a gyarmati státuszt.
Nyilvánvaló ma már, hogy Bajnai Gordont vezető amerikai liberális körök, Clinton asszony, Charles Gáti, Soros György és „eszmetársaik” (mármint a globális uralomban hívő eszmetársaik) találták ki, s „küldték” Magyarországra, hogy a feladatot – a nemzeti szuverenitásban valóban hívő Orbán-kormány elűzését – végrehajtsák. Hogy Bajnai már eleve itt volt? Ez csak részletkérdés. A Center for American Progress – mely mögött Soros-pénzek is vannak – nagy összegekkel támogatta-támogatja a Bajnai-féle Haza és Haladás (micsoda álságos elnevezés!) Alapítványt, a többi támogatási formáról pedig nem tudunk, de lehetnek sejtéseink.
Gyurcsány Ferenc cégeit is közvetetten Soros György támogatja az általa alapított Open Society Foundationsön keresztül; roppant érdekes jelenség, hogy a „bukott” (bukott?) Ferenc testvérnek, mióta „ellenzékben” van, még annál is jobban mennek a vállalkozásai, mint amikor miniszterelnök volt.
Tudom, tisztában vagyok vele: Soros György jót akar nekünk. Ahogyan jót akart Nagy-Britanniának, amikor sikeres támadást intézett az angol font ellen, ahogyan jót akart néhány éve Szingapúrnak – majdnem tönkre is mentek a jóakarata folytán –, illetve, amikor két éve jót akart a hazai banki szféra magyar zászlóshajójának, az OTP-nek. Jóakarata akkora volt, hogy a döntéshozók nem győzték menteni Sorostól az OTP-t, mielőtt még csődbe vitte volna – színtiszta jóakaratból.
Soros György elméleti, társadalomfilozófiai tárgyú munkásságának legfontosabb mondandója, hogy nyitott társadalmakat akar a világon mindenütt. Lassan már értjük, mit jelent ez konkrétan: előtte nyíljon meg minden ország és állam.
Egyébként, ha szintén filozófia szinten közelítjük meg a modelljét, akkor érdemes kiindulni a piac–állam–társadalom hármasságából, mert megítélésem szerint a mai kor működésmódját ebben az összefüggésben érthetjük meg leginkább. Ideális esetben a piac a profit elve alapján működik, a társadalom a közösségi értékeket és célokat követi, míg az állam a közjót állítja a középpontba, s hatalmi erejével egyensúlyt hoz létre piaci és társadalmi elvek és működésmódok között.
Soros György és „elv-társai”, a világ vezető, látható és kevésbé látható pénzügyi irányítói viszont elégedetlenek az állam meghatározó szerepével, s ezen keresztül a nemzetállamok szuverenitásával, mert a nemzeti függetlenség, valamint az állam közjó iránti elkötelezettsége „akadályozza” a nyitott társadalmak létrejöttét. Értsd: az állam és a nemzet a globális tőke útjában áll.
Mi a megoldás Soros és társai szerint tehát? Az államot a végletekig le kell gyengíteni (emlékezzünk a kommunista tételekre: „az állam elhal”), a nemzeti szuverenitásokat meg kell szüntetni (internacionalizmus), a társadalmakat pedig a közösségi értékekről a piaci profit elvére (induvidualizmus, családok szétrombolása stb.) kell átállítani. S máris kész a nagy mű, ahogyan Horváth Ágnes, Gyurcsány alatti volt egészségügyi miniszter mondá egykoron: az egészségügyben is „minden a profitról szól”. (Mi meg, hülyék, azt hittük, hogy az emberek meggyógyításáról.)
Persze tudjuk, Soros úr, hogy jogilag nem tudunk belekötni az Ön áldásosnak nem mondható támogatássorozatába, amellyel közvetetten beleavatkozik a belügyeinkbe. Csak azt tudjuk mondani, hogy e tárgyú ügyködése a demokratikus normákba ütközik.
Morál és önkorlátozás, Soros úr! Tudja, ez tartja össze a társadalmakat!
S még egyszer: vajon KI a Soros?
Fricz Tamás
MNO

Kilencezer lejes bírság
Újból megbírságolta Hargita megye prefektusa Bíró László csíkmadarasi polgármestert a magyar zászló kitűzése miatt, ezúttal 9000 lejre. Ezzel együtt bírósági keresetet is benyújtott ellene jogerős törvényszéki határozat be nem tartása címen. Néhány hónap alatt ez a második alkalom, hogy a községvezetőnek felelnie kell a piros-fehér-zöld lobogó községházára történő kitűzése miatt. A polgármester nyugtázta a bírságolás tényét, lemondását is fontolóra vette.
Szeretném megjegyezni, hogy ez az intézkedés nem más, mint a válaszom Románia törvényeinek semmibevételére, valamint egy jogerős törvényszéki határozat be nem tartására – ezekkel a szavakkal támasztotta alá Jean Adrian Andrei az újabb bírságot megállapító jegyzőkönyv kiállítását az Agerpres hírügynökségnek. Mint a kormánybiztos elmondta, az eljárást az indokolta, hogy a polgármester következetesen megtagadja a piros-fehér-zöld lobogó eltávolítását, noha ennek kitűzését törvénytelennek ítélte mind a Csíkszeredai Bíróság, mind a Hargita Megyei Törvényszék. A prefektus hangsúlyozta, ezzel együtt bírósági keresetet is benyújtott a községvezető ellen jogerős törvényszéki ítélet be nem tartása miatt. Az elöljáró úgy értékelte, Bíró László semmibe vette az ország törvényeit azzal, hogy a magyar zászló eltávolítása után három nappal újfent kitűzte azt a községháza homlokzatára.
Mint mond a jegyzőkönyv?
A prefektus által kedden kiállított jegyzőkönyv szerint a madarasi községházánál a helyszíni ellenőrzést a délelőtti órákban végezték, a jegyzőkönyvet a polgármester hiányában Blága Béni jegyző írta alá. A dokumentum szerint a polgármester nem tartotta be a Románia zászlajának használatára vonatkozó törvényes előírásokat. A polgármesternek tételesen a 2001/1157-es kormányrendelet kettes és hatos alpontjának a megsértését róják fel. Azaz, hogy a közintézmények bejáratához két román címeres zászlót kell kitűzni, illetve hogy más országok lobogóit kizárólag a hazaival együtt és különleges alkalmakkor lehet kitűzni. Az első kihágásra ötezer lejes, míg a másodikra négyezer lejes bírságot állapítottak meg, így a községvezetőnek összesen kilencezer lejt kell kifizetnie, a törvények szerint saját zsebéből.
A tisztségéről való lemondást is fontolóra veszi Bíró
„Ha nem tudják megérteni, hogy mi csupán szimbólumaink használatához ragaszkodunk, akkor nem sok értelmét látom a harc folytatásának. Főleg, hogy egyedül vagyok a térségben, aki ilyen szinten felvállaltam ezt a kérdést” – reagált az eseményekre Bíró László. Csíkmadaras polgármestere kifejtette, a címeres magyar lobogó történelmi szimbólumunk, ennek a községháza homlokzatán van a helye, akárcsak Románia jelképének. „Én úgy érzem, nem bántottam senkit, nem akartam senkinek rosszat ezzel. Nem értem, hogy mi bánthatja őket annyira, mit akarnak elérni. Ahogy 2008-2012 között, négy éven keresztül senkit nem zavart ez a zászló, úgy most sem kellene problémát jelentsen” – nyomatékosított a polgármester. Bíró hangsúlyozta, a jegyzőkönyvben foglaltak szerint nemcsak a magyar, hanem a székely zászló használatát is kifogásolja a prefektus. „Ha nem tudom megvédeni az álláspontomat, akkor valószínű én tévedtem” – említette az elöljáró, arra célozva, hogy ha újfent nem jár sikerrel a jegyzőkönyv megfellebbezésével, akkor tisztségéből való lemondását is fontolóra veszi.
Regénybe illő történet
Csíkmadaras polgármestere 2008-ban helyezte ki a piros-fehér-zöld lobogót, rá négy évre pedig a román média hatására indult hivatalos eljárás az ügyben. Jean Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa 4000 lejről szóló jegyzőkönyvet adott át a polgármesternek idén februárban. Végül hosszas jogi hercehurcát követően Bíró Lászlót 2500 lejes bírság kifizetésére és a magyar lobogó bevonására kötelezte a Hargita megyei prefektus, ennek október végén eleget is tett a községvezető, majd néhány nappal később ismét kitűzte a szóban forgó címeres zászlót a községházára.
Rédai Botond
Székelyhon.ro

Helyszínelés a maroshévízi temetőben
A maroshévízi rendőrök helyszíneltek hétfőn a Zsákhelyi Katonai Temetőben annak okán, hogy november nyolcadikán ismeretlen tettesek huszonöt hadisír keresztjét törték össze. A sírgyalázók kiléte ismeretlen, a keresztek helyreállítása kérdéses.
Dr. Urmánczy Nándor Egyesület elnöke, Czirják Károly értetlenül áll az újabb vandalizmus előtt, hisz májusban ugyanebből a temetőből szintén ismeretlen tettesek 78 keresztet loptak el, ezek egy részét szemétbe, árokszélre dobva találták meg. „E temetőben német, osztrák, lengyel, orosz, ukrán, szerb, román és magyar katonák holttestei nyugszanak. Ebben az évben 103 sírhantot gyaláztak meg ismeretlen tettesek” – fogalmazott Czirják, aki a civil szervezet elnökeként azt is elmondta, egyesületük évek óta megemlékezik az itt eltemetett hősi halottakról. Az okozott károk helyrehozatalát nem tudják felvállalni, hisz anyagi kereteik végesek, a korábbi keresztlopások alkalmával is gondot jelentett a pótlás. Akkor Maroshévíz önkormányzatához fordultak segítségét, és előzetes ígéretek után a polgármester közölte, a temető magánkézben van, tulajdonosa kell gondoskodjon védelméről.
A rendőrök a maroshévízi honlapról értesültek a történtekről, így hívták fel Czirjákot, majd látogattak ki kedden a temetőbe. Feljelentés nem történt, mint megtudtuk, nem is történhetett. „Problémát jelent az is, hogy ki jelentheti a rendőrségnek az ismeretlen tettesek károkozását, mert ez is a tulajdonos jogköre” – mondta Czirják. A terület, melyen a temető található, egy maroshévízi Sbârcea nevű család tulajdona, a három tulajdonos közül egy Kolozsváron, egy Brassóban, egy pedig Németországban él. „Tárgyalásokat akartunk folytatni a tulajdonosokkal, hogy megvásárolhassuk azt a birtokrészt, de a jelenlegi törvények ezt nem teszik lehetővé: nem eladható olyan terület, melyen nyilvántartott hadisírok vannak” – nyilatkozta újságunknak az egyesület elnöke.
Czirják Károly szinte kilátástalannak látná a helyzetet, a temető keresztjeinek visszaállítását, majd épségének megőrzését, ha a rongálás hírére nem keresték volna a magyar nagykövetségtől és konzulátustól, illetve a Magyarországi Honvédelmi Minisztérium Hadisír-gondozó részlegéről. A beszélgetések részleteiről, további kilátásokról nem kívánt szólni az elnök, csupán annyit mondott: „Diplomáciai úton remélünk fejleményeket”.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Száznegyven éves a dicsőszentmártoni magyar oktatás
Emléktábla-avatással kezdődik Dicsőszentmártonban szombaton az az ünnepségsorozat, amelyet a városban 140 évvel ezelőtt elindított magyar oktatás évfordulójának szentelnek Emléktábla-avatással kezdődik Dicsőszentmártonban szombaton az az ünnepségsorozat, amelyet a városban 140 évvel ezelőtt elindított magyar oktatás évfordulójának szentelnek.
Délelőtt 10 órakor emléktáblát avatnak az egykori unitárius iskola udvarán. „Az iskola 1873-as alapításakor az unitárius egyház adományozott telket a tanintézet részére, azon épült fel az iskola, amelynek épületét a történelem folyamán lebontották, s helyébe építették a mai Traian iskolát. Ezért is kerül sor a megemlékezésre és a táblaavatásra az unitárius templom udvarán levő régi unitárius iskolában” – mondta el Fodor Sándor József a jelenlegi Traian iskola aligazgatója.
Az emléktábla-avatáson a Dicsőszentmártoni Traian Általános Iskola aligazgatója, Fodor S. József tart ünnepi beszédet, majd Gagyi Zoltán történelemtanár mondja el, hogy miként alakult a történelem folyamán az oktatás helyzete a Kis-Küküllő partján fekvő Árpád-kori településen, amelynek első említéséről már az 1278-as évből oklevél tudósított.
Az emléktábla leleplezését követően a meghívott vendégek – Winkler Gyula EP-képviselő, Murvai László, az Oktatásügyi minisztérium tanácsadója, Brassai Zsombor, Maros megyei RMDSZ elnök és Erdei Gyula, a Hajdúszoboszlói Thököly Imre Általános Iskola igazgatója – tartanak köszöntő beszédeket.
Az ünnepség az egykori unitárius iskola nagytermében szimpóziummal folytatódik, amelynek témája a magyar tannyelvű oktatás jelenlegi helyzete a szórványban.
Délután 5 órakor a Dicsőszentmártoni Mihai Eminescu Művelődési Házban ünnepi műsor lesz, amelynek során köszöntő beszédek, megemlékezések hangzanak el a 140 évvel ezelőtt alapított magyar tannyelvű iskolával kapcsolatban. Az ünnepi hangulat fokozásához hozzájárul a Dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Középiskola tanulóinak, a városi óvodák kisgyerekeinek, valamint a helyi Kökényes Néptáncegyüttes által bemutatott műsor. ú
A megemlékezés szervezői: az Alsó Kis-Küküllőmenti Magyar Ifjúság Szövetsége, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség dicsőszentmártoni kerülete, a támogatásról a három dicsőszentmártoni magyar történelmi egyház és a Communitas Alapítvány gondoskodik.
A nap magyar bállal zárul a Három Fenyő étteremben este 7 órától
Délelőtt 10 órakor emléktáblát avatnak az egykori unitárius iskola udvarán. „Az iskola 1873-as alapításakor az unitárius egyház adományozott telket a tanintézet részére, azon épült fel az iskola, amelynek épületét a történelem folyamán lebontották, s helyébe építették a mai Traian iskolát. Ezért is kerül sor a megemlékezésre és a táblaavatásra az unitárius templom udvarán levő régi unitárius iskolában” – mondta el Fodor Sándor József a jelenlegi Traian iskola aligazgatója.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Nyilvánosság kizárva: autonómiatervezetet készít az RMDSZ
A nyilvánosság teljes kizárásával, önállóan kívánja elkészíteni a Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetét az RMDSZ. A szövetség azt tervezi, hogy külső szakértők bevonása nélkül állítja össze a dokumentumot az év végéig. Vajon megint az autonómiaküzdelem kisiklatására készülnek?
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a tervezetet kidolgozó testület összetételét sem kívánta elárulni. „Ez egy belső műhelymunka, és nem szeretnénk, hogy szakértőink a sajtó és egyáltalán a közvélemény nyomása alatt dolgozzanak” – fogalmazott a kolozsvári politikus a Krónika napilapnak. Megjegyezte: „A szövetség december végén közvitára kívánja bocsátani tervezetét, addig nem szeretnénk részletekbe bocsátkozni az elképzelést illetően, nem lenne célszerű”.
Kovács Péter szerint a tervezet beterjesztését megelőző közvita fóruma épp arra jó, hogy bárki megfogalmazhatja észrevételeit a dokumentummal kapcsolatban - reagált a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a műhelymunkához felajánlott segítségére. „Az a célunk, hogy a közvitát követően egy olyan tervezetet kívánunk benyújtani, amely a lehető legszélesebb körű támogatottságot élvez” – tette hozzá Kovács.
Márton Árpád RMDSZ-es képviselőtől szerint a tervezet még nincs olyan fázisban, hogy bármit is mondani lehessen róla. „Amíg konkrét kérdések kapcsán nem születnek döntések, mindenki csak a saját véleményét mondhatja, ebből pedig nagy zűrzavar alakulhat ki, ez nyilván akadályozná a racionális döntéshozatalt”– szögezte le Márton Árpád, aki a Krónika értesülései szerint részt vesz a tervezet összeállításában.
Toró: közös szellemi termékre van szükség
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke szerint az RMDSZ autonómiatervezete akkor lehet sikeres, ha mögéje társadalmi konszenzus építhető, ha a teljes politikai elit a társadalommal összhangban felsorakozik mögéje. „A konszenzust eddig nem sikerült megvalósítani, ám a néppárt továbbra is készen áll arra, hogy részt vegyen az alkotói munkában, szívesen átadjuk az elméleti és a gyakorlati tudást, sőt a tervezet képviseletét, népszerűsítését is vállaljuk, ha egy közös szellemi termékről van szó. Ezt már a nyilvánosság előtt és személyesen Kelemen Hunornak is jeleztem korábban” –mondta Toró. A néppárt elnöke ugyanakkor úgy fogalmazott, óvatosan optimista ebben a kérdésben, mert emlékszik az RMDSZ korábbi autonómia-tervezetekhez való viszonyulására. „2004-ben társaimmal három autonómiatervezetet nyújtottunk be a parlamentben: az Székely Nemzeti Tanács megbízásából a Székelyföld területi statútumát, az EMNT felkérésére egy személyi elvű autonómiára vonatkozó kerettörvényt illetve az erdélyi magyarok személyi elvű kulturális autonómiájának statútumát. Akkor az RMDSZ vezetése nem állt mellénk, ellenezte a parlamentben, a vitában sem sorakozott fel az ügy mellett. Az, hogy mennyire nem gondolták komolyan ezt a kezdeményezést, visszaköszönt 2012-ben, amikor a Székelyföld autonómiastatútuma befejezte parlamenti pályáját, és az RMDSZ szenátorai, élükön Markó Bélával és Frunda Györggyel részt sem vettek azon a szavazáson, ahol pontot tettek az ügy végére” – idézte fel Toró. A politikus szerint az, hogy az RMDSZ kongresszusa úgy döntött, szükség van egy ilyen törvénytervezetre, jelzi, hogy az elmúlt kilenc év nem volt hiábavaló, elérték, hogy a politikai elit az egész társadalommal, a civil közösséggel cselekvően vállalja fel az önrendelkezés ügyét.
Az EMNP elnöke szerint az autonómiatervezet a Székelyek Nagy Menetelésének folytatása lehet, ám egységre van szükség a véglegesítésében és érvényesítésében.
„Nem valószínű a közös műhelymunka”
Székely István Gergő politológus nem tartja valószínűnek, hogy az RMDSZ végül bevonja a tervezet kidolgozásába az MPP-t, az EMNP-t és az SZNT-t. Ugyanakkor úgy véli, arra sincs túl sok esély, hogy a három politikai szervezet közös tárgyalási platformja, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) újrainduljon, melynek célja eleve az volt, hogy az erdélyi magyar közösség számára fontos stratégiai kérdésekben közös álláspontot alakítsanak ki, amelyre a későbbiekben közös politikai cselekvés építhető. „Mindez csak abban az esetben történhetne meg, ha az RMDSZ ellenzéke jelentősebb támogatottságot tudna felmutatni. Úgy gondolom, az RMDSZ valószínűleg olyan külső szakértőkkel fogja legitimálni a törvénytervezetét, akik nem tartoznak a szövetség holdudvarába” – nyilatkozta lapunknak a Székely István Gergő.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton jelentette be: a szövetség december végéig közvitára kívánja bocsátani a Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetét, és arra készül, hogy azt a februárban kezdődő tavaszi ülésszak legelején nyújtja be a parlamentben. Kelemen Hunor elmondta, jelenleg szakemberekkel dolgoznak a tervezeten, amely a dél-tiroli autonómiamodellt tekinti kiindulópontjának. Kijelentette, a román társadalom meggyőzése nélkül esélytelen az autonómiaküzdelem. Parlamenti autonómiakísérletek kronológiája
A román parlament elé terjesztett kezdeményezések eddig kivétel nélkül elbuktak. Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár átfogó kronológiájából kiderül, az első kísérlet Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Szilágyi Zsolt, Pécsi Ferenc, Toró T. Tibor és Vekov Károly RMDSZ-es képviselők nevéhez fűződik, akik 2004. február 25-én benyújtották Székelyföld Autonómia-statútumát. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tervezetét március 30-án az alsóház, júniusban pedig a szenátus is elutasította. 2004. június 18-án négy RMDSZ-es képviselő és egy szenátor aláírásával iktatták a képviselőház állandó bizottságában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nevében, Bakk Miklós és Toró T. Tibor honatya által kidolgozott, a személyi elvű autonómia kerettörvényét, valamint a romániai magyarság személyi elvű autonómiájának statútumát. A dokumentumot alkotmányellenességre hivatkozva a képviselőház közigazgatási bizottsága szeptemberben leszavazta.
2005. június 8-án az RMDSZ frakciói úgy döntöttek, nem támogatják az SZNT-nek a parlament elé terjesztett autonómia-statútumát.
2005. június 30-án az SZNT Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét másodszor is a parlament elé terjesztik (beterjesztő Sógor Csaba szenátor és Becsek Garda Dezső képviselő), de a képviselőház október 12-én elutasította. Márton Árpád RMDSZ-es képviselő felvállalhatatlannak nevezte az SZNT statútumát. Ugyanezt a törvénytervezetet a bukaresti szenátus 2012. szeptember 25-én tűzte napirendre és utasította el.
http://itthon.ma/erdelyorszag, http://itthon.ma/erdelyorszag

Szilágyi N. Sándor: nincs olyan, hogy A Magyar Nyelv
Hol van a magyar nyelv? Ki tud helyesen beszélni? Miért árthatnak anyanyelvünknek a műkedvelő nyelvművelők? Szilágyi N. Sándor nyelvészt, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékének oktatóját arról kérdeztük: tud-e valaki „helyesen” magyarul?
Onlájn vagyok, lájkolok néhány posztot, közben kenek magamnak egy vinettás kenyeret. Vagy vinetés? Megkérdem a Facebookon az ismerőseimet, hogy kell ezt leírni. Záporoznak a válaszok. Köztük az is, elég kategorikusan, hogy ilyen magyar szó nincs. És murok sincs, paszuly sincs, aragáz sincs. De akkor e-mail sincs? Szilágyi N. Sándor nyelvésztől, egyetemi tanártól kértem és kaptam választ.
Tudomásom szerint az a helyes magyar nyelv, ami az irodalomban, szótárakban, akadémiai nyelvhasználatban elfogadott…
Ezt standard nyelvváltozatnak hívják, és bizonyos helyzetekben elvárható, sőt el is várjuk az emberektől, hogy ezt használják: a tévé hírműsorában, írott sajtóban például. De ez nem azt jelenti, hogy minden helyzetben ezt kellene használni, vagy hogy aki nem ezt a standard nyelvet beszéli, az nem tud magyarul, vagy helytelenül beszél magyarul. A „helyes–helytelen” ellentétpárt, amivel a műkedvelő nyelvművelők minősítik folyton más magyar anyanyelvűek beszédét, el kellene már felejteni.
Sokszor hallunk olyat, hogy ha valaki, aki egyébként magyar, azt mondja, hogy murok vagy vinetta (vagyis olyan szavakat használ, amiket nem minden magyar értene meg első hallásra), akkor nem tud magyarul. Ebből viszont az következne, hogy az erdélyi magyarok nagy része nem tud az anyanyelvén, hiszen a legtöbb településen így mondják a sárgarépának és a padlizsánnak. De más-másképpen beszélnek Szlovákiában, Délvidéken, Magyarország különböző részein, Kárpátalján, és mindenütt vannak szavak és kifejezések, amiket a többi nyelvváltozat beszélői nem értenének. Ezek szerint akkor senki a világon nem tud magyarul? (Szilágyi N. Sándor)
Azért mégiscsak vannak helytelen kifejezések…
Persze hogy vannak. Ha egy nem magyar anyanyelvű azt mondja például, hogy „voltunk piachoz, látunk sok emberek”, az nyilván helytelen. De magyarok ilyet nem szoktak mondani. És vannak nyelvhelyességi babonák is, amik általában bizonyos szóhasználattal vagy nyelvtani formákkal kapcsolatban terjedtek el. Például hogy irtani kell az olyan szerkezeteket, mint a „be van festve”. Mert sokan úgy hallották, hogy az nem magyaros. Ezek általában botcsinálta nyelvvédők, akik mindig meg tudják mondani, mi van magyarul, és mi nincs. E mögött egy olyan szemlélet áll, hogy van valahol „odakint” egy egyetlen magyar nyelv, mint egy felhő a fejünk fölött. És oda egyes kivételezett embereknek külön bejárásuk van. Bemennek, szétnéznek, és megállapítják, hogy ilyen szó van a magyar nyelvben, olyan meg nincs… Hát, ezt a felhő-nyelvet felejtsük el. Nincs EGY magyar nyelv. Mert magyar nyelv nem „odakint” van, hanem „idebent”, a fejünkben, és annyi van, ahány ember magyarul beszél, és nincs két egyforma, még ha ezek annyira hasonlítanak is amúgy, hogy könnyen megértjük egymást.
De akkor mindenki úgy beszélhet, ahogy akar? Minden helyes?
Nem annyira ahogy akar, hanem ahogy szokott, illetve ahogy a helyzet megkívánja. Mondom, nincs olyan, hogy helyes vagy helytelen. Viszont van olyan – és ez az, amit érdemes mindenkinek figyelembe venni, de akkor sem a nyelvvédők kedvéért, hanem inkább a saját jól felfogott érdekében –, hogy: helyénvaló vagy nem helyénvaló. Az írott nyelvváltozattól elvárható, hogy alkalmazkodjon a standard nyelvhez, ott tehát az a helyénvaló. Ugyanez érvényes arra is, ha mondjuk egy politikus vagy egy tudományos kutató ad rádióinterjút. Abban a beszédhelyzetben nagyon nem lenne helyénvaló például a paprika helyett azt mondani, hogy árdé. Ugyanez a kutató viszont egy székelyföldi piacon nyugodtan kérhet árdét, mert azon a helyen már az a helyénvaló.
Ezek szerint ugyanaz a személy két nyelvváltozatot is használhat?
Használ is, sőt még többet is. A teljes anyanyelvtudás éppen abban áll, hogy helyzetnek megfelelően tudjunk átváltani egyik nyelvváltozatról a másikra, és mindegyikkel boldoguljunk. Az a fontos, hogy a nyelv, amit használunk, átlátszó legyen, vagyis a hallgató ne arra figyeljen, ahogyan mondjuk, hanem arra, amit mondunk. Székelyföldi piacon átlátszó, ha azt kérdem: mennyi a pityóka? Ha viszont egy közgazdász egy tévéműsorban a burgonya (vagy krumpli) helyett a pityóka áráról beszél, az már nem átlátszó, mert arra a hallgató már felkapja a fejét. Látja: nem a szón múlik, hanem a helyzeten.
Tehát nincs helyes és helytelen magyar beszéd, csak helyénvaló és nem helyénvaló, és mindig az helyénvaló, ami átlátszó, vagyis ami alkalmazkodik a környezethez, a beszédhelyzethez. Jól értettem eddig?
Teljesen. Vannak ugyan túlbuzgó nyelvvédők, ha nem is nagyon sokan, akik azt hiszik, az a jó, ha minden helyzetben, minden környezetben egyformán a standardot próbálják használni mindenáron, de az ilyen embert általában körbecsodáljuk, ha észrevette, hogy nagyobbat ne mondjak. Tulajdonképpen ez is ugyanolyan hiányos nyelvhasználat, mint amit ő annyira elítél, hiszen arról van szó, hogy az illető nem vált át a nem-standard változatra akkor sem, mikor pedig át kellene. Akkor pedig hiába olyan büszke rá, hogy ő mindig „helyesen” beszél, mert abban a helyzetben az ő beszéde nem átlátszó. Az az elvárás, hogy mindenki beszéljen egyformán, és minden helyzetben, a diktatúrákra jellemző.
Ezek szerint nyugodtan mondhatjuk, hogy „nem szeressük” a paszulyt, vagy „veszem a trolit”?
Otthon vagy olyan környezetben, ahol mások is így mondják, igen. A fontos az, hogy mikor le kell írni, vagy olyan környezetben kell használni, ahol a standard forma a helyénvaló, akkor tudjuk, hogy ott hogy kell mondani. A botcsinálta nyelvművelők és nemzetmentők tiszta jó szándékból nagy kárt tehetnek a más nyelvi környezetből érkező ember önbecsülésében akkor, amikor elkezdik cikizni amiatt, ahogyan beszél. Ugyanígy a tanárok is, ha a gyereket megszégyenítik az osztály előtt a „helytelennek” ítélt beszéde miatt.
De hát a magyartanárnak nem az a feladata, hogy lehetőleg a „standard” nyelvet adja át? Főleg a szórványban, ahol talán egyedül a magyartanártól hall a gyermek „rendes” magyar beszédet…
De igen. De nem mindegy, hogyan. Mi itt az egyetemen a leendő magyartanároknak is azt tanítjuk, hogy lépjenek túl a „helyes–helytelen” címkéken. Ha a gyerek azt mondja az iskolában, hogy „nem tudtam behozni a pénzt, mert édesapám somer”, akkor nem megbélyegezni kell az osztálytársai előtt, hogy helytelenül beszél, hanem például azt mondani neki: „Te most azt mondtad, hogy somer, és mi ezt itt értjük is, de mit gondolsz, ha itt lenne egy magyarországi gyerek, ő vajon értené ezt? Ha nem értené, neki hogy mondanád?” És akkor minden lelki sérülés nélkül érti meg (és nemcsak ő, hanem az egész osztály!), hogy mi itt elvagyunk ugyan a somer-rel is, de ha azt szeretnénk, hogy mindenütt értsék, akkor jegyezzük meg jól azt is, hogy munkanélküli, mert arra még szükségünk lehet.
Ez egy nagyon érzékeny terület, mert ráadásul a nyelvi teljesítmény színvonalát hajlamosak vagyunk összekapcsolni az értelmi színvonallal, vagyis bárkit rögtön bunkónak is nézni, ha úgymond „helytelenül” beszél. A mindenkit folyton kijavító és rendreutasító nyelvvédők sokkal több kárt tudnak okozni, mint hasznot. Mondok egy példát: Csíkszeredába a kilencvenes évek elején moldvai csángó gyerekeket hoztak csángómentés címén, hogy magyar iskolában tanuljanak. A tanárok és a csíki osztálytársak (akiket senki nem készített fel, hogy új társaik egy egészen különleges nyelvjárással érkeznek) a folyamatos leszólással, csúfolódással, kijavítgatással néhány hét alatt elérték, hogy a csángó gyerekek meg sem szólaltak többé magyarul. Egymás között is csak románul beszéltek, mert abban legalább nem talált hibát senki. Így lehetett őket nagyon gyorsan leszoktatni – talán végérvényesen – a magyar nyelv használatáról.
Csakhogy a nyelvféltésnek nagyon is érthető okai vannak, hisz ez az egész Kárpát-medencében, mindenki által ismert történelmi okokból, összekapcsolódik a nemzetféltéssel. Amikor mi erdélyiek a román jövevényszavaktól féltjük a nyelvet, akkor valójában a beolvadástól félünk. Ezt Ön nem így látja?
De, ez igaz. Nálunk, magyaroknál a nyelvőrködés a nemzetféltésbe ágyazódik be. Ez nem új dolog, már Trianon előtt is így volt. Gondoljunk csak a Szózatra, már az is a nemzethalált vetíti elő. Sajnos ilyen lett a kultúránk szerkezete. Ha a magyar nemzet egy ember volna (ahogy sokszor beszélünk róla), az nagyon sok munkát adna a pszichiáterének: tele van félelmekkel, szorongással, paranoiával. És akkor mi is valahogy, hiszen mi is a magyar nemzet részének tudjuk magunkat. Pedig egy nemzet nem szükségszerűen ilyen, vannak a mienknél sokkal normálisabbak is. Norvégiában például több mint száz éve törvény tiltja, hogy a tanár megváltoztassa a gyermek otthonról hozott nyelvváltozatát, és ennek ellenére a norvég nyelv nem halt ki, sem a norvég nemzet, sőt köszönik szépen, nagyon jól megvannak. Valójában a kisebbségi nyelvhasználat a vegyes lakosságú területeken a világon mindenütt természetes módon jár együtt azzal, hogy vannak nyelvi kölcsönhatások, átvételek. Ettől még nem fog szétfejlődni, szétesni a magyar nyelv. Sőt: ettől él. Van olyan nyelv is, az igaz, amely ma már nem vesz át más nyelvekből szavakat, például a latin – mert az halott nyelv. Mondjuk ezt a nyelvészek tudják, és tudomásul is veszik, a műkedvelő, de annál harcosabb nyelvvédők kevésbé. Nem árt, ha lelke nyugalmára megtudja, hogy azok a szavak, amiket korábban említett, vagyis az aragáz (és aragázbutélia), murok, paszuly, pityóka, vinetta mind benne vannak a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott Magyar értelmező kéziszótár 2. kiadásában is, és éppen azért vannak ott, hogy ha ezek már magyar szavak lettek, akkor lehessen valahol megnézni azt is, hogyan is írjuk ezeket, ha leírjuk, és ne írjuk már négy-ötféleképpen, illetve hogy ha valakit nem ért az a szerencse, hogy erdélyi legyen, akkor ha valahol találkozik velük, tudjon utánanézni a jelentésüknek.
Mi a helyzet az „abonament”-tel, a „chitanţa”-val, a „primăria”-val?
Vannak a nyelvhasználatnak olyan színterei, különösen a szórványban élők esetében, ahol a magyarok majdnem egyáltalán nem tudják használni az anyanyelvüket, mert nincs rá alkalmuk. A legjellegzetesebben ilyen a hivatali ügyintézés. És akkor érthető, ha nemigen ismerik az ahhoz kapcsolódó kifejezéseket, hanem úgy mondják, ahogy azon a papíron vagy feliraton látják. Ilyen környezetben egy másik helybéli magyar is könnyebben megérti, ha az ember formulár-t mond, nem típusnyomtatvány-t. Itt is az lenne a fontos, hogy az emberek ismerjék meg annak a szónak a közmagyar megfelelőjét, és szükség esetén tudják is használni. És ez ma már nem éppen lehetetlenség, hiszen gyakorlatilag mindenhol nézhetik a magyarországi tévécsatornákat is, ami nemcsak időtöltést jelent, hanem nyelvi mintát is, ahonnan sok mindent el is tanulnak tényleg az emberek. Nem tudom, észrevette-e: mi itt Erdélyben régebben inkább nyugtát mondtunk, ma már egyre inkább számlát. És jó esély van rá, hogy előbb-utóbb a kitánca helyett is így mondjuk, magunk között is. Mert ilyen is van, csak az örökös vészharangkongatók azt nehezebben veszik észre, hogy itt nemcsak nyelvpusztulás van, hanem az egész Kárpát-medencében megfigyelhető egy egységesedési folyamat is a magyar nyelvben.
És a lájkolás?
A lájkolás – hát az már alighanem lájkolás marad: amit a magyaroknak legalább a fele így mond (vagyis aki egyáltalán internetezik), arra már nehéz lenne azt mondani, hogy olyan a magyarban nincs. Az e-mail is e-mail marad szerintem (esetleg majd imél), próbálták ugyan magyarítani drótpostára vagy villámpostára, de a magyarok nem kapták fel egyiket sem, mert jól működik a magyar nyelvérzékük, és úgy érzik, hogy ezek olyan „csináltak” és „hülyén hangzanak”, és akkor nem röhögtetik magukat ilyenekkel.
Ön szerint nem áll fenn a veszély, hogy szétfejlődik a közös anyanyelvünk, de Magyarországon használnak olyan szlenget, amit én első hallásra nem értettem meg…
Első hallásra persze. De ha egy kifejezést esetleg nem értünk, az még nem jelenti azt, hogy most már akkor egyáltalán nem értjük egymást. Normális ember, ha nem ért valamit, mit csinál? Rákérdez, nem?
Szóval azzal sincs semmi baj, ha valaki „burkol egy szenyát”?
Miért lenne? A szleng egy fantasztikus dolog. Szellemes, és mindig megújul, ezért is nem tudhat kialakulni egy összmagyar szleng, hiszen arra nincs is idő. De az nem is lehet cél, hiszen abban az is az érdekes, hogy nagyon sokféle helyi változata van. És ha esetleg nem értené azt, amit éppen hallott, szívesen megmondják, hogy azt jelenti: „megeszik egy szendvicset”.
Következésképpen: a rengeteg idegen kifejezés és jövevényszó ellenére sincs veszélyben az anyanyelvünk?
Ha esetleg veszélyben lenne, az biztosan nem ettől lenne, hanem legfeljebb attól, hogy elfogynak a beszélői. A másik veszélytől, hogy tudniillik a végén nem fogjuk egymást megérteni, csak a nyelvművelők félnek, mert ők ijedős emberek. De mi, amíg magyarul beszélünk, meg fogjuk érteni egymást, higgye el.
T. Koós Imola
Maszol.ro

Szőcs Géza: Megelégszem azzal is, hogy költő
Hatvanéves Szőcs Géza. A költő neve az elmúlt években elsősorban politikai szerepvállalása kapcsán merült fel a közbeszédben. Volt kultúráért felelős államtitkár, jelenleg miniszterelnöki főtanácsadó és a 2015. évi milánói világkiállításért felelős kormánybiztos. A politika kihat a költészete megítélésére, de úgy véli: költőként 2010 előtt sem volt a kánon kedvence. Legújabb könyve képzeletbeli, szürrealisztikus feldolgozása Kolozsvár és Erdély valóságának. Marosvásárhelyi születésű, és sok műve szól Kolozsvárról, de Szőcs Géza számára a haza nem egy pontot jelent, hanem pontok sokaságát, amelyek között az ember sorsa megtörténik. Bár Liberté ’56 című művét Vidnyánszky Attila állította színpadra, Szőcs a Magyar Nemzetnek azt mondta: elképzelhetetlennek tartja, hogy a Nemzeti Színház új igazgatója bármit is rendezzen a színházban az ő darabjai közül.
– Kolozsvárott, 60. születésnapi ünnepségén azt mondta legújabb könyvéről, a Ha polip szuszog Kolozsvárott című kötetről, hogy „szinte szamizdatban jelent meg”, a könyvesboltokban sem kapható. Nekünk sikerült megvenni Budapesten az egyik nagy könyvesboltlánc üzletében, bár ott a világirodalom polcára került. Hogy értette, amit akkor mondott? – Örömmel hallom, hogy a világirodalomhoz sorolták a könyvet. Az engem ért ottani sokk alapján mondhattam ezt Kolozsvárott, ezt a rossz tréfát a szamizdattal. A helybeli könyvesboltok kirakatai tele vannak jobbnál jobb magyar könyvekkel, és elszomorított, hogy ez a kötetem, amely legfőként Kolozsvárról szól, a kolozsváriakat oly kevéssé érdekli, hogy még csak meg sem próbálják megmutatni. Azóta nekem is sikerült megvásárolnom Budapesten, akkor éppen a költészet polcon volt. Nyilván nem tudnak vele mit kezdeni, és nem is állítom, hogy hagyományos megközelítéssel egykettőre meghatározható, hogy micsoda. Gyakori panasz, hogy nincs látható helyen. Tőlem is nagyon sokan kérdezték, hol lehet kapni. De hát a könyvbeszerzés, sőt a könyvolvasás hagyományos formái felett úgyis eljárt az idő. Ennek nem örülök, mert nem szeretek képernyőről olvasni, de mégiscsak ez lesz a jövő útja. A szép könyveket persze nagyon fogjuk sajnálni, eltűnésük a könyvkultúra leépülését jelenti. De valószínűleg ugyanezt érezte az az írástudó kaszt is, amely kevesek privilégiumaként kódexeket olvashatott. Amikor megjelent a könyvnyomtatás, talán úgy vélekedtek, hogy a könyv olyan, mint egy festmény, szobor vagy ékszer: manufakturális remekmű. És ezt a könyvnyomtatás tönkreteszi majd. Iparivá teszi az írott betűhöz való hozzáférést. Akármeddig élek, nem tud oly nagyot fejlődni a technika, hogy ne akarjak szép könyveket írni és olvasni. Ha tervezek valamit a hetvenedik vagy nyolcvanadik születésnapomra, az biztosan egy szép könyv lesz.
– A Sziveri Jánossal való beszélgetésekben kitalált Kolozsvár-történeteket nem Szőcs Géza jegyzi, hanem valaki más, aki Szőcs Géza történeteit meséli el, és akivel korábbi műveiben is találkozhattunk. Miért a Carbonaro álnév?
– A jegyzetekben meg is neveztem Darkó István barátomat, akivel közös történeteket írtunk, és a Szénégető Henrik álnevet használtuk. Ezek a kolozsvári Echinox diáklapban jelentek meg negyven évvel ezelőtt. A romantikus szabadságeszmény és a természetközeliség, amely a carbonarókhoz kötődik a képzeletemben, hatott rám akkor is, és nyilván ma is. De ma már az álnévnek nem az az elsődleges szerepe, hogy elrejtsen, hanem, hogy eltávolítsa a valóságos hús-vér szerzőt annak irodalmi mutációjától. Amióta van olvasás, sokan elkövetik azt a hibát, hogy a könyv szerzőjét azonosítják a szerző valóságos énjével. Márpedig nem azonosítható. Az én helyzetem különösen kényes. Annyi kígyót-békát kapott a Szőcs Géza nevű politikus-író, hogy a mocsokdobálók maguk is képtelenek elkülöníteni az írót a politikustól, akit maguk mázoltak feketére. De nem csak ezért választottam ezt a megoldást. Meghatározhatatlan műfajú a könyv, nem a szó klasszikus értelmében vett novellákról van szó. Elvont, képzeletbeli, parodisztikus, szürrealisztikus feldolgozása Kolozsvár és Erdély valóságának, annak a tapasztalatnak, amit Sziveri János nem ismert, de aminek a megismerésére rendkívüli módon vágyott. A könyv egészében, azt hiszem, pontosan visszaadja azt a sajátos kapcsolatot, amely kettőnk között volt. Ezzel emlékezem meg Sziveri Jánosról, akivel nagyon sokféle játékot megengedtünk magunknak. Úgy gondoltam, az eltelt negyedszázad indokolja, hogy az akkori Szőcs Gézát eltávolítsam a maitól.
– Hamar megosztott lett a közélet a rendszerváltás után, ekkor mégsem érezte szükségét annak, hogy álnéven írjon.
– Bizonyos konklúziók akkor már megszülettek bennem. Ezt jelzi A vendégszerető avagy Szindbád Marienbadban – Sz. G. utolsó verseskönyve című, 1992-es kötet. Világos volt, hogy az az attitűd, amellyel az ember 1990-ig – főleg Erdélyben – magyar költő lehetett, nem folytatható. A könyv üzenet volt, hogy ez Sz. G. utolsó verseskönyve, és most valami más következik. Lehet, hogy Carbonaro, lehet, hogy csak versek, de biztosan nem verseskötetek. Amit 1990 előtt egy verseskötet jelentett egy magyar költő életében, azt többet nem lehetett már megismételni.
– A költő szerepe változott?
– Minden megváltozott, a költő valóságos és elképzelt szerepe, a missziója és a missziós tudata, a költészeti, verselési technikák, eszmények, trendek. Máshogyan üzent akkor egy kötet. Ahogy a világ kezdett szétesni, úgy atomizálódott az egykor egységes mondatként felfogható verseskötet is. Szétesett, megtöredezett egyes versekre.
– Ön szerint ez a változás rossz?
– Ezt a szót nem használnám. Szokatlan annak, aki nem nőtt bele. A politikai viszonyokat, amelyekben felnőttem, nem kívánom vissza. De az ezekhez elválaszthatatlanul kötődő saját verseskönyveket igen. Ez nosztalgia. Akinek persze – mondjuk – a slam poetry az anyateje, annak mindez már teljesen érthetetlen és érdektelen. – Jól értjük, hogy ön szerint inkább a prózának és a drámának van túlélési esélye? – Az embereknek mindig szüksége lesz történetekre. A lírai tudat elsorvadása viszont nagy kockázat, mert ez a legősibb önkifejezési és önértelmezési formája az emberi léleknek. Évezredekig hozzátartozott az emberi közösségek tudatvilágához, mentális és pszichés önismeretéhez. Ma, amikor egyre bonyolultabbak az összefüggések, még kevésbé nélkülözhető ez a fajta tudás és világinterpretáció. Az az emberiség, amelyik el tudja képzelni, hogy költészet nélkül lehet élni, az önsorsrontás felé halad. Egy falanszterben nem az ellenőrzöttség, a megfélemlítettség és a kiszolgáltatottság a legborzasztóbb, hanem a léleknélküliség. – Ha így gondolja, akkor nem csoda, hogy nemzetközi költészeti díjat alapított, a Janus Pannonius-díjat. – Bozótharcosok vagyunk, akiknek az egyetlen imperativus, hogy a költészetet életben kell tartanunk, át kell mentenünk, valamiképpen Asimov Alapítványának megfelelően. Egy olyan költészeti nagydíj, amelyre a világ odafigyel, e célnak fontos eszköze lehet.
– Úgy tűnik, szívesen foglalkozik olyan elődökkel és pályatársakkal, akiket kevésbé becsülnek meg, mint érdemelnék. Ez a programja?
– Ez a karakteremhez tartozik. Úgy vélem: ami érték, azt meg kell mutatni. Az idén Janus Pannonius-díjjal kitüntetett perzsa költőnő, Szimin Behbaháni magyarul teljesen ismeretlen volt, hiába jelölték kétszer is Nobel-díjra, hiába idézték a legmagasabb méltóságok a strófáit, és hiába volt ismert világszerte mint polgárjogi aktivista. Angol fordításban ismerkedtem meg a műveivel, nagyon rossz fordítás: leegyszerűsít, elhagy sok mindent, de mégis megérintett. Cél volt az is, hogy magán a költőn segítsünk üldözött állapotában. Óriási siker volt az idei Janus Pannonius-díjátadás, a BBC-től lefelé rengetegen foglalkoztak vele. A magyar sajtó jelentős része viszont csak hallgatott, némán és nyilván ingerülten, és valószínűleg pokolba kívánta Szimin Behbahánit, amiért el merte fogadni a díjat ahelyett, hogy megalázta volna Magyarországot azzal, hogy visszautasítja. Ugyanez a sajtó kárörömmel konstatálta, hogy tavalyi díjazottunk, Lawrence Ferlinghetti, miután előbb elfogadta, végül is nem vette át a díjat.
– A Terror Háza Múzeumban rendezett Szolzsenyicin-kiállítás kísérőprogramjára önt is meghívták, hogy felolvassa az esszéjét. A meghívóban az állt, hogy „Szőcs Géza, erdélyi magyar költő”. Ugyanebben a sorban a szintén meghívott Spiró Györgynek a Kossuth-díját tüntették fel. Ilyen sokat jelent az erdélyi magyar költő cím?
– Persze, lehet az erdélyi magyar költő presztízskategória vagy elismerés, felérhet adott esetben akár egy Kossuth-díjjal is. De vannak erről más élményeim is. Irodalmi értéktulajdonítás szempontjából az erdélyiség ma biztosan semmit nem jelent. Egy időben fontos volt, Bukarestben és Párizsban is volt üzenetértéke annak, hogy Erdélyben vannak magyarok, erdélyi magyar költők is. Aztán az önmeghatározásom mind inkább eltolódott afelé, hogy megelégedtem a magyar költő meghatározással. Ma már azzal is megelégszem, hogy költő.
– Az életműve Erdély-, többnyire Kolozsvár-központú. A száműzetésből is hazavágyott, most mégis régóta nem él már otthon. Az ön számára ez normális állapot, vagy törést jelent nem Kolozsvárott élni? – Számomra a haza egységes kontinuum, Soprontól, sőt Őriszigettől és Cinfalvától Brassóig, Kézdivásárhelyig tart. Az, hogy ezen a hazán belül valaki hova költözik, szuverén döntés. Nem véletlen, hogy a régi kolozsvári családoknak volt házuk Kolozsvárott és Budapesten is. A haza nem egy pontot jelent, amely „a” haza földje, hanem pontok sokaságát, amelyek között meghatározódik és megtörténik az ember sorsa.
– Húsz év telt el, amióta megalapította az Előretolt Helyőrséget, a kilencvenes évek fiatal erdélyi költőgenerációjának fórumát. Milyen utat járt be ön szerint ez a műhely, és most hol tart? – Akkor ez azért volt fontos, mert kibontakozási lehetőséget jelentett nem kevés ifjú tehetségnek. Sajnos őnekik is meg kellett élniük az irodalom és főleg a líra leértékelődését. Ők más generáció, mint azok, akik 1980 vagy 1990 előtt adhatták ki a versesköteteiket. Akkor, a kilencvenes években pontosan érzékelték, hogy abban a világban nekik hol a helyük. Mára ezt a biztonságérzetet elvesztették. Megöregedtek, lehetne mondani. De nagyon örülök, hogy akkor ez az egész elindult. Előképei voltak már a hetvenes években: az Echinox, ahol fiatal és tehetséges emberek próbáltak publikálni, és az Igazság című kolozsvári hetilap Fellegvár című rovata, amely ugyanerről szólt, és én szerkesztettem. Már huszonévesen szívesen támogattam azokat, akikben tehetséget láttam. Számomra az irodalmi kapcsolatok soha nem a rivalizálásról szóltak. Vagy barátságról, vagy elutasításról, de semmiképpen nem a rivalizálásról.
– A 60. születésnapjára készült kötetben Karinthy Márton teszi fel a kérdést, hogy miért nem játszanak Szőcs Géza-darabokat a színházak. A Liberté ’56 című művét 2006-ban Vidnyánszky Attila vitte színre, aki most a Nemzeti Színház élére került. Lesz Szőcs-darab a Nemzetiben?
– Vidnyánszky Attilának mindig nagyon következetes támogatója voltam, akkor is, amikor nemcsak ellenoldalról támadták, hanem házon belül is. Már csak ezek miatt az előzmények miatt is elképzelhetetlen, hogy Vidnyánszky bármit is rendezzen a Nemzeti Színházban az én darabjaim közül. Ha a helsinki vagy a Kuala Lumpur-i színház felkéri, és ő igent mond, az más dolog. De a Nemzeti Színházban nem, ezt nem tartanám helyesnek.
– A politikai támadások árnyéka nem túl igazságos módon visszavetül a költői életművére, annak megítélésére is. Ez bántja?
– A költő érzékeny ember. Attól költő, hogy túlérzékeny.
– Feltehetőleg számított erre, amikor politikai szerepet vállalt.
– Ha úgy vesszük, 2010 előtt sem voltam a kánon kedvence. Az a szekértábor, amelynek tagjai az elmúlt huszonöt évben megmondóemberek voltak a kultúrában, jól körülírható orientálódást és gazsulálást vár el azoktól az íróktól, akiket sztárolni akar. Ez a fajta futtatás, helyzetbe hozás, feltupírozás ízlésem ellen való. Megelégszem azzal, hogy nem tudtak megsemmisíteni, kiradírozni, elpusztítani. Persze talán azért, mert nem tartottak elég fontosnak.
– Az alkotói életére milyen hatással volt a politikai szereplés? – Nem szabad elszakadni a valóságtól. Sok művész hajlana rá, hogy egy kellemes dolgozószobában írja a műveit. De ahhoz, hogy a valóságot izgalmas művekben tudja feldolgozni a művész, állandó kapcsolatban kell lennie a tényekkel, kihívásokkal, amelyeket az élet hoz. Látnia kell, hogy viselkedik az ember elesettként, és hogyan egy kivételezett kaszt tagjaként. A politikusi pozícióból ilyen értelemben sokkal gazdagabb életanyaghoz jutottam, mint ami egyébként lehetséges lett volna számomra. Ha lesz időm mindezt beépíteni különböző műfajú szintézisekbe, akkor hálás lehetek a sorsnak, hogy politikusként is rálátást nyerhettem az életre.
– A politikus ezek szerint ott volt a költészetben. A költő ott volt-e a politikában? És ha igen, hogy boldogult? – Olykor korlátozták, máskor inspirálták egymást. Az nem igaz, hogy szétválasztható a kettő. Már csak azért sem, mert a politikus sokszor olyan kihívásokkal szembesül, amelyek a költőnek is kihívást jelentenek. És erre nem lehet kétféle választ adni.
– A magyar költők körében mindig nagy hagyománya volt a közéleti tevékenységnek. – Itt van rögtön szegény Janus Pannonius, aki rosszul politizált, ott is hagyta a fogát. Mindig volt ennek kockázata. Sok a kísértés és a kihívás is, ezekre én általában igent mondtam. Olyan generációhoz tartozom, amely évtizedekig a legstatikusabb, legeseménytelenebb, legsivárabb életkörülmények között élte az életét. Amikor kinyílt a világ, az összes lehetőséget úgy értelmezte, mint kihívást, feladatot. Amire egy normális helyzetben lévő költő, politikus vagy egészen egyszerűen egy polgár azt mondja, hogy nem lehet, vagy túl sok, arra az én generációm azt mondja: dehogynem, próbáljuk meg.
– Közelmúltbeli sajtóértesülések szerint önt nevezhetik ki az Országos Széchényi Könyvtár kormánybiztosának. Akkor úgy nyilatkozott, hogy elvállalná a feladatot. Ön szerint mikor születhet döntés az ügyben? Kinevezése esetén milyen elképzelésekkel, tervekkel kezdene hozzá a kormánybiztosi működéshez? – E kérdés már túlmutat valamelyest eredeti szándékunkon, hogy e beszélgetés alanya elsősorban a költő, író, irodalomról gondolkodó szerző lesz. De igaz: hogyne tartozna bele egy író érdeklődési körébe a könyvtár, egyáltalán: a könyv, a könyvkultúra jövője? Különösen a mai válságos időkben, amikor állítólag éppen végét járja a Gutenberg-galaxis. Úgy fogalmazhatnék: a könyvek iránti érdeklődésemből és szeretetemből évek alatt kifejlődött a felelősségérzet is. Egyre többet kezdtem foglalkozni a késégbeejtő állapotba jutott Széchényi-könyvtárral is, megoldásokat, mintákat keresve a problémáira, egyre többet konzultálva hazai és külföldön élő szakemberekkel és intézményvezetőkkel. Ennek a kapcsolati és szakismereti tőkének a gyarapodását érzékelte a kormányzat is, ezért kaptam a felkérést a kormánybiztosi tisztség elvállalására. Ami nagy megtiszteltetés, és igent is mondtam, de pár hónap türelmi időt kértem, különös tekintettel a közelgő választásokra meg arra, hogy éppen mostanában kerülnek magasabb energianívóra a milánói világkiállítás előkészületei. Vagyis két kormánybiztosság terheit és felelősségét kellene vállalnom. Azt kértem, egyelőre egy saját szellemi műhelyre támaszkodva segíthessem a könyvtár megbízott főigazgatójának munkáját, s ennek eredményeit mérlegre téve szülessen meg majd a végleges döntés. És ez így is lesz.
rKissNelli, Tölgyesi Gábor
Magyar Nemzet

Kárpát-medencei magyar szórvány napja - Répás: az egész nemzetnek fontos a szórvány közösségek megőrzése
- A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint az egész magyar nemzet számára fontos a szórvány közösségek megőrzése.
Répás Zsuzsanna a Kárpát-medencei magyar szórvány napján tartott konferencián, a fővárosi Magyarság Házában kedden arról is beszélt: a szórvány a Kárpát-medencei magyarság legnehezebb helyzetben lévő része, ők jelentik a "nemzet határát és végvárait".
Hozzátette: a nemzet számára azért fontos a szórvány közösségek megőrzése, mert ha ők lemorzsolódnak, akkor beljebb húzódik a nemzet határa és a tömb széléből lesznek az új szórványok. Mindannyiunk közös érdeke, hogy megadjuk a lehető legtöbb segítséget a szórványban élő magyarság számára - hangsúlyozta.
Rámutatott: őket is ugyanúgy a magyar nemzet egészének tekintik, az ő problémáikkal is szolidaritást vállalnak, és ahol lehet, próbálnak segíteni.
Az elmúlt években sok segítséget kaptak a szórvány közösségek - jelezte a helyettes államtitkár, aki kiemelte többek között, hogy támogatják az erdélyi szórványprogramot, konszolidálták a csángó oktatási programot, segítik a vajdasági szórvány beiskolázási programot, és valamennyi régióban az iskolabusz-programot.
Felidézte, hogy közel egy éve a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága arról döntött, hogy november 15-e lesz Kárpát-medence szerte a magyar szórvány napja. Ez az első alkalom, hogy e napon minden régió ünnepel, és a keddi konferenciával, gálaműsorral a programsorozatot vezetik fel - jelezte.
Bodó Barna, a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága társelnöke kiemelte, a jelentősebb városokban Székelyföldön a magyarság száma nő, ugyanakkor például Temesváron több mint 30 százalékos a csökkenés. Arad, Máramaros megyében szintén csökkenés tapasztalható - jelezte. Hozzátette: a szórványprogramoknál a folyamatosság és kiszámíthatóság a meghatározó. Vetési László, az erdélyi Diaszpóra Alapítvány képviseletében, írásban kiosztott előadásában rámutatott: számolni kell "az erősödő önfelszámolódással", a természetes asszimilációval, az etnikai értékek átrendeződésével egyaránt. A jelenséggel összefüggésben kiemelte a vegyes házasságok szerepét, a nyelvromlást, az önértékelődés csökkenését.
Úgy látta:az oktatástervezés, a kollégiumi rendszer további bővítése, működtetése, fenntartása kiemelt prioritás. Ez jó úton halad, de Erdélyben legalább 25-30 kistérségi oktatási központra, bentlakásos multifunkcionális oktatási intézményre lenne szükség - jelezte, hozzátéve: "értelmiségi védőhálót kell ráborítani"a legszélsőbb szórványrégiókra és nagyvárosokra.
Kitért arra is: a szórványban az értékmentés sürgősebb, mint gondolnánk. Kevés idő van hátra, a 200 léleknél kisebb közösségek 20 évenként feleződnek, negyedelődnek. Ezzel a tervezéssel és munkával halad a határon túli támogatáspolitika a leglassabban, de enélkül nem lehet erdélyi, székelyföldi autonómiát álmodni, tervezni. Véleménye szerin a döntéshozóknak a határon túli szervezetekkel közösen át kellene beszélniük a támogatási rendszerek működésének összes részletkérdését. Megjegyezte: az egységes magyar állampolgárság visszaállítása a legfontosabb nemzetpolitikai lépés, "történelmi tett volt", ugyanakkor alaposan elemezni kellene ennek a szórvány és a magyar identitáshoz kapcsolódó vonatkozásait.
A Kárpát-medencei magyar szórvány napja este gálaműsorral zárul Csángó kultúra – élő értékeink címmel, közreműködik Mokány Rozi és Pusztinai Annamária énekes, a Somos együttes, valamint csángó táncosok. A látogatók egész nap Az elhagyott idő – 33 év a moldvai csángók között című gyűjteményes fotókiállítást tekinthetik meg, amelyet Csoma Gergely munkáiból állítottak össze.
(MTI)

Kisebbségkutató intézet: másfélszeresére nőtt a magyarországi nemzetiségek létszáma
- Tíz év alatt csaknem másfélszeresére nőtt a 13 magyarországi nemzetiség összlétszáma, 440 ezerről 640 ezerre - ismertette a népszámlálási adatokat Tóth Ágnes kutató az Akadémia kisebbségkutató intézetében tartott előadásán kedden Budapesten.
Egyes kis nemzetiségeknél, mint például a bolgár vagy örmény, még nagyobb arányú a növekedés, miközben a legnagyobb, az összes magyarországi nemzetiség felét kitevő cigányság létszáma is mintegy másfélszeresére, 206 ezerről 316 ezerre emelkedett - derült ki a 2001-es és a 2011-es népszámlálás adatainak egybevetéséből a kutató szerint.
Az arányok eltolódása részben azzal függ össze, hogy a magyarság létszáma évtizedek óta csökken, részben pedig azzal, hogy a korábbi népszámlálásoktól eltérően immár többféle nemzeti identitást is igyekeznek feltárni a kérdőívek, így például, hogy a kötődés anyanyelvi vagy a családi, baráti körben beszélt nyelv használatához kapcsolódik - mondta a szakember.
A románság több mint kétszeresére növekedése jelentős mértékben a bevándorlás következménye, a mintegy 36 ezer hazai románból több mint 10 ezer román állampolgárságú.
Az iskolázottságot tekintve elmondható, hogy a cigányság körében csökken a 8 általánossal sem rendelkezők száma, és nő a 8 általánost elvégző, valamint az érettségizettek és felsőfokú végzettségűek aránya. Ugyanakkor a szakember hozzátette, hogy az indulóértékek nagyon alacsonyak, ezért a kedvezőtlen arányok a jelenlegi ütemű javulás mellett még évtizedekig fennállhatnak.
Vékás János kutató szerint a nemzetiségek növekvő arányában megjelenik a disszimiláció - a többségi nemzettől megkülönböztetés - jelensége. Megfigyelhető, hogy azok körében is nőtt a valamilyen értelemben nemzetiséginek tekinthetők száma, akik tíz éve még egyértelműen magyarnak vallották magukat.
A szakember megjegyezte, mindennek hátterében meghúzódhat az is, hogy válságos helyzetekben megnő az igény a gyökerekhez visszatérésre egyéni és társadalmi szinten egyaránt.
Vékás János megjegyezte, ha azt kérdezik tőlük, mégis hányan vannak egyik vagy másik nemzetiségből Magyarországon, akkor erre ő azt kérdezi milyen vonatkozásban és milyen mértékig. A kizárólagos, fekete-fehér kategóriák egy olyan hatalmi megközelítést jeleznek, amely számára az a fontos, "mekkora a nyája".
A szakember szólt arról is, hogy nemzetközi összehasonlításban meglehetősen magasnak tekinthető a nemzetiségi kérdésekre a válaszadást megtagadók száma, 2011-ben mintegy másfél millióan voltak.
Vékás János a cigányság korfáját tragikusnak minősítette, mint mondta, alig vannak 50 évesnél idősebbek. Ez egyes afrikai népcsoportokra jellemző, és Európában katasztrofálisnak tekinthető. Ezt a megállapítást többen túlzónak tekintették az előadást követő szakmai vitában, ahol az is felvetődött, hogy a népszavazáson feltett kérdések jelentősen változtak az elmúlt évtizedekben, így nem biztos, hogy a statisztikai adatokból kiolvasható tendenciák valóságos társadalmi folyamatokat jeleznek.
Kiss Tamás kolozsvári kutató szerint tudományos szempontból meglehetősen problematikusak a két népszámlálás összehasonlításából levont következtetések. A többes kötődés lehet, hogy "trendi, pc" - azaz politikailag korrekt -, de kevés köze van a társadalmi valósághoz.
A szakember kifogásolta, hogy "megcsappant az eltökéltség a lakosság egymást kizáró népcsoportok szerinti kategorizálása iránt", ami igaz, hogy bizonyos mértékig homogenizáló volt, ugyanakkor a valósághoz közelebbi képet adott a nemzetiségi viszonyokról.
"Magyarország lényegében kulturálisan homogén" - szögezte le az erdélyi kutató a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának Kisebbségkutató Intézetében.
Kapitány Balázs, a KSH kutatója szerint az újszerű megközelítések célja az lehetett, hogy közelítsenek az adatok a valóságos helyzethez, és minél több kisebbségit - elsősorban romát - "fogjon meg" a kutatás, de ez a törekvés bizonyos pontokon túllőtt a célon.
Voltak szakemberek, akik egyenesen azt fogalmazták meg, hogy több egymást követő népszámlálás adatai gyakorlatilag egybevethetetlenek, mert olyan jelentős az eltérés a kérdőívek között.
A népszámlálás részletes adatai a KSH honlapján bárki számára elérhetőek.
(MTI)

Lehetséges az erdélyi magyar pártok „továbbmenetelése"
A Székelyek nagy menetelése után nem elképzelhetetlen, hogy alkalmanként ezután is összefognak az erdélyi magyar politikai szervezetek – derült ki azon a kedd esti kolozsvári nyilvános vitán, amelyen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) vezető politikusai vettek részt.
A Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely és az Erdélyi Napló hetilap által szervezett vitán – melynek a Továbbmenetelés címet adták – többek között azokat a területeket vették számba a résztvevők, amelyekben helye lehetne a pártok együttműködésének.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára kijelentette, a párt olyan törvényt kíván benyújtani a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozóan, „amely mindenki álláspontját tükrözi, és amely mögött össztársadalmi támogatás van". A főtitkár megígérte, hogy az RMDSZ közvitára bocsátja a törvénytervezetét, de kijelentette, nem szolgálná az eredményességet, ha a nyilvánosság előtt zajlana a törvénytervezet kidolgozása.
Kovács Péter szerint a Székelyek nagy menetelését nem kell a magyar pártok összefogásaként értelmezni. „Volt egy olyan ügy, amelyik mögé felsorakozott százötvenezer ember, az RMDSZ és a két párt (...) Nem összefogás történt, hanem egy fontos ügy egységes támogatása" – értékelte a politikus. Az RMDSZ főtitkára azt is megemlítette, az RMDSZ 23 éve menetel a romániai politikában, számára nem az a kérdés, hogy lesz-e összefogás, hanem az, hogy vannak-e eredmények összefogással vagy anélkül.
Zakariás Zoltán, az EMNP választmányának elnöke is úgy vélte, „nem muszáj a pártoknak egymás nyakába borulni", ha mindenki felismeri, hogy a fontos célok érdekében félre lehet tenni a pártpolitikai szempontokat. A nemzeti ügyek képviseletében „akcióegységek" kialakítását tartotta fontosnak. Zakariás Zoltán a román társadalom megszólítását tartotta kiemelt célnak.
Biró Zsolt, az MPP elnöke úgy vélte, az erdélyi magyar pártok abban működhetnének együtt, hogy a 153 székelyföldi önkormányzat írjon ki helyi népszavazást arról, hogy a település lakói milyen régióban kívánnak élni.
A pengeváltásoktól sem mentes, de jó hangulatú beszélgetésen a jövő évi európai parlamenti (EP-) választások kérdése is felmerült, mint az együttműködés lehetséges terepe. Zakariás Zoltán elmondta, nemzetpolitikai célnak tekinti, hogy az erdélyi magyarság minél több képviselőt juttathasson az EP-be, ez pedig összefogással lehetséges.
Kovács Péter kijelentette, az RMDSZ november 23-án véglegesíti jelöltállítási szabályzatát az EP-választásokra. Úgy vélte, azok akarnak az RMDSZ-szel összefogva tisztségekhez jutni, akik az RMDSZ-ben nem jutottak tisztséghez. Hozzátette: a szövetség nem felejti el a 2012-es önkormányzati választásokon a három magyar párt által elért eredményt, amely 8-1-1 arányban az RMDSZ javára billenti a mérleg nyelvét.
Izsák Balázs SZNT-elnök elmondta, a Székelyföld területi autonómiájának a kérdése a világ egyetlen magyarja számára sem lehet közömbös. Megállapította, Trianon óta először körvonalazódik olyan jóvátétel, amelyik a román-magyar közeledést is szolgálja. Izsák Balázs zárszóként azt a Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsektől kapott útravalót idézte, amely évszázadokkal ezelőtt a keresztény egyházak közötti békét is megteremtette: „a lényeges dolgokban az egységnek, egyebekben a szabadságnak, de minden esetben a szeretetnek kell érvényesülnie". MTI
Erdély.ma

Barroso: Románia és Bulgária nem fog csatlakozni 2014-ben a schengeni övezethez
Az Európai Bizottság elnöke egy francia tévécsatorna műsorában azt mondta: a két ország jövőre biztosan nem fog csatlakozni a schengeni övezethez. Szeptemberben még azt mondta, Románia és Bulgária minden feltételt teljesített.
Románia és Bulgária nem fog csatlakozni 2014-ben a schengeni övezethez – nyilatkozta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a TF1 francia tévécsatorna műsorában a Transindex.ro szerint.
A nyilatkozat szemben áll azzal a szeptemberi kijelentésével, miszerint a két ország minden feltételt teljesített, és minél hamarabb meg kell adni az esélyt a csatlakozáshoz.
hvg.hu
Erdély.ma

Vizsgálnák az erdélyi visszaszolgáltatásokat
Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Romániában kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) az erdélyi ingatlan-visszaszolgáltatások ügyében – közölte szerdán Victor Ponta miniszterelnök a PSD képviselőházi és szenátusi frakcióinak együttes ülése után.
„Erdélyben mindenféle hamis dokumentumok és a különböző törvények félreértelmezése alapján oda jutottunk, hogy egész falvakat szolgáltattak vissza, földekkel, erdőkkel együtt" – indokolta a kezdeményezést a román kormányfő. Gheorghe Funar, a Nagy Románia Párt (PRM) elnöke pénteken bejelentette, hogy a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítását kérte a miniszterelnöktől, mert Magyarország a magyar egyházak segítségével Erdély elcsatolására használja a román restitúciós törvényeket.
Marian Neacsu, a PSD képviselőházi frakcióvezetője az MTI érdeklődésére elmondta: a Kolozs megyei honatyák kezdeményezésére vették fel a párt közeljövőben esedékes akciói közé a restitúciós vizsgálóbizottság megalakítását. A frakcióvezető cáfolta, hogy ennek köze lenne a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásához. Mint mondta, olyan esetek kivizsgálásáról van szó, amelyekben magánszemélyek kétszer kaptak kártérítést.
Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, az egyházi restitúciós bizottság korábbi tagja szerint precedens nélküli, hogy az ingatlan-visszaszolgáltatást parlamenti bizottság vizsgálja, mert az esetleges törvénytelenségek vizsgálata az igazságszolgáltatásra tartozik.
„A kezdeményezés kolozsvári kötődése és a kormányfő hivatkozása gyanúsan egybecseng Funar véleményével: ő mondta mindig, hogy szétraboltuk Erdélyt, falvakat vettünk el visszaadás címén" – jegyezte meg a képviselő. A Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium visszaszolgáltatásáért első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítélt Markó Attila szerint nincsenek véletlenek: szerinte politikai hangulatkeltés lehet a kezdeményezés hátterében.
„Amennyiben a PSD komolyan gondolja, hogy a parlamentnek kell kivizsgálnia a visszaszolgáltatásokat, az azt jelenti, hogy minden eszközzel meg akarják akadályozni, hogy a jogos tulajdonosok visszakapják az ingatlanaikat, főleg az egyházak, és amit visszakaptak, azt is valamilyen eszközzel megpróbálják visszaállamosítani" – vélekedett az RMDSZ politikusa.
A szövetség szerdai állásfoglalásban politikai hangulatkeltésnek minősíti a kezdeményezést, amellyel a PSD azt a látszatot kelti, hogy visszaállamosítás kezdődik, a jogos tulajdonuktól megfosztott magánszemélyeket és egyházakat pedig hirtelen meggazdagodni vágyó, pénzéhes szerepben tűntetik fel. A dokumentum azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy diszkriminatív módon, csupán az erdélyi ingatlan-visszaszolgáltatásokat vizsgálják.
MTI
Erdély.ma

Önellátásra képtelen hozzátartozóval magára marad a család
Sem az állami, sem a civil szféra nem biztosít állandó gondozást a beteg otthonában
Nagyon sok család kerül abba a helyzetbe, hogy idős, beteg hozzátartozója mellé megbízható, állandó felügyeletre volna szüksége a beteg otthonában, ám megyénkben sem az állami, sem a civil szféra nem biztosít effajta szolgáltatást – mutattak rá a hiányosságra a szakmabeliek az elmúlt héten a marosvásárhelyi Bolyai Klubban megtartott tanácskozáson, amelyen a marosvásárhelyi szociális problémákról esett szó.
Bizonyára sokan találták már magukat abban a helyzetben, hogy hozzátartozójukat súlyos betegség érte, ágyhoz kötötté vált és állandó felügyeletre szorult, vagy pedig előrehaladott koránál fogva már nem tudja ellátni magát, így valakinek folyamatosan mellette kell lennie. Legtöbb esetben a családtagok dolgoznak, gyereket nevelnek és nem tudják biztosítani az állandó felügyeletet. Az újságokban akad ugyan néhány hirdetés, miszerint magánszemélyek beteggondozást vállalnak, ám ezt sem tudja mindenki megengedni magának. És nagyon sokan nem vállalják az éjszakai, valamint a hétvégi felügyeletet, még akkor sem, ha a család hajlandó lenne azt megfizetni. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy minden család nyugodtabb lélekkel engedne be otthonába és bízná szerettét olyasvalakire, akiért egy szervezet úgymond felelősséget vállal, mint egy ezer idegent.
Két-három alkalmazott, két-három bér
Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának az igazgatója a tanácskozáson szóvá tette, hogy hetente két- három telefonhívás érkezik a Caritashoz olyan családok részéről, akik napi huszonnégy órás felügyeletet szeretnének magatehetetlen hozzátartozójuk mellé. Sajnos el kell utasítaniuk őket, és még máshová sem irányíthatják, mert sem a városban, sem pedig a megyében nem létezik ilyen jellegű szolgáltatás. Lapunk érdeklődésére, hogy ha ekkora igény mutatkozik egy ilyen jellegű szolgáltatás iránt, miért nem szerepel ez a szociális téren tevékenykedő civil szervezetek kínálatában, Ludescher László a finanszírozás hiányára hivatkozott. – Jelenleg az otthoni beteggondozói szolgálatunk keretében egy alkalmazott hat-hét személyt lát el, amennyiben több alkalmazottat egyetlen személy felügyelete foglalna le, azon idősek száma, akikhez bizonyos rendszerességgel eljutunk, egyhatodára csökkenne. Ha minimálbért is adnánk azon alkalmazottaknak, akik elvállalnák ezt, az számunkra személyenként minimum 1300 lejes költséget jelentene, és ekkor egyetlen személlyel csupán nyolcórás felügyeletet fedtünk le, tehát két alkalmazottal tudnánk csak legalább 16 órás felügyeletet biztosítani. És ez is abban az esetben lenne lehetséges, ha egy családtag a "harmadik váltást" fel tudná vállalni. Ilyen körülmények között tehát egyértelműen kijelenthetjük, hogy ez a megoldás jóval költségesebb, mint az intézményes ellátás. Valójában az a szelet nincsen lefedve, ahol nem elég a napi egy-két órás felügyelet, az, hogy egy szakember felkeresi az időst, besegít a házimunkába, kiváltja a gyógyszerét, vérnyomást mér – fejtette ki az igazgató, aki hozzátette, a hozzájuk forduló családok érdekében csupán annyit tehetnek, hogy kifaggatják őket, mi is a konkrét szükséglet, segítene-e rajtuk az egy-két órás ellátás, amit a Caritas alkalmazottai biztosítani tudnak. Emellett vannak telefonszámaik olyanoktól, akik magánszemélyként – jövedelem- kiegészítés végett idősek, betegek gondozását vállalják. Köztük akadnak olyanok, akik részt vettek a Caritas szakmai képzésein, ám az igazgató hangsúlyozta, ők az elérhetőségeket adják meg és ezt követően a családnak kell megegyeznie az illetővel, a Caritas, lévén, hogy nem saját munkatársaik, semmiféle felelősséget nem vállal ezeknek a személyeknek a munkájáért. Az állandó felügyeletre szoruló betegek kapcsán felmerült, hogy megyénkben nincsen például egy Alzheimer-kórban szenvedő idősekre szakosodott központ. Ludescher László megemlítette, hogy Gyergyószentmiklóson a Caritas Szent Erzsébet- idősotthona keretében van egy osztály, ahol 50-60 Alzheimer- kórban szenvedő időst látnak el. Az otthonban dolgozó szakemberek egy része kizárólag ezeket a betegeket gondozza, állandó felügyeletet biztosítanak számukra. Az ellátás egy részét állami támogatásból finanszírozzák, a fennmaradó részt a családok kell pótolják, de legalább mint lehetőség adott.
Az a tendencia, hogy a családtag legyen a gondozó
Végső megoldásként valóban szóba jöhet az intézményes ellátás, az idősotthon, ám az állami otthonokban általában nincsen hely, hosszú várólistára kell feliratkozni, a magánintézményekben megszabott árakat pedig nem mindenki tudja kifizetni. Ha a szóban forgó idősnek 400-500 lejes nyugdíja van, és a családnak nem áll módjában havonta pótolni a hiányzó összeget, akkor más lehetőség után kell nézni. És ezen a téren is talán a legnagyobb probléma, hogy az idősotthonokban nem szívesen fogadnak magatehetetlen betegeket. Dr. Schmidt Loránd, a Maros Megyei Szociális Ellátási és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság vezetője elismerte, a hozzájuk tartozó intézetekben nincsen lehetőség arra, hogy minden beteg mellé egy gondozót biztosítsanak. – A délelőtti váltásban többen vannak, délutánra kevesebb személyzet marad, éjszakára pedig egy-két alkalmazott felügyeli az ellátottakat. Egy alkalmazott napi nyolc órát dolgozhat, így állandó felügyelet esetén négy személyt kötne le egyetlen ellátott gondozása. Például az idecsi idősotthonban is azzal a gonddal szembesülnek, hogy nem tudnak súlyos beteg időseket fogadni, mert nincsen megfelelő számú személyzet, aki ellássa őket. Emiatt a jelenlegi rendszerben az a tendencia, hogy gondozót alkalmazunk a súlyos sérültek, ellátásra szorulók mellé, aki általában családtagjuk, és állandó felügyeletet biztosít számára – fogalmazott dr. Schmidt Loránd.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Húszéves a marosszentgyörgyi Kolping család
Világi szerveződés és lelkiségi csoport – összetartozni egy közös gondolat mentén
Család és lelkiség, segíteni akarás, számos kulturális rendezvény kovácsolta össze az elmúlt két évtizedben a marosszentgyörgyi Kolping családot – erre emlékeztek és ezt ünnepelték szombaton a kolpingosok és meghívottaik. Alappillérek, amelyekre építhet egy közösség, amely összetartja a közösséget – mondotta a helyi kultúrotthonban megszervezett szép eseményen Sófalvi Szabolcs polgármester.
A hálaadó szentmisével kezdődött rendezvényen emléklapot vehetett át a Kolping egyesületet alapításkor és azt követően is támogató Oláh Dénes főesperes, Tóth Béla rádiós szerkesztő, Lokodi Edit, a megyei tanács alelnöke és Papp Antal zetelaki plébános. A templomi ünnepséget követően a Kolping család tagjai zászlókkal vonultak a kultúrotthon felé, ahol a köszöntőbeszédekre, könyv- és CD- bemutatóra, zenés műsorra került sor. Az ünneplőket Muresan Kilyén Emma tanárnő, községi tanácsos köszöntötte, aki az elmúlt 20 év összekovácsoló, embereket formáló, tartást adó eseményeiről beszélt, a közös célokról, közös gondolatokról. A maros-szentgyörgyi Kolping család lelki vezetője, Baricz Lajos plébános szonettel köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, jó érzés együtt lenni, egymás kezét fogni, és reményét fejezte ki, hogy ez a következő időkben is így marad.
"Ez a 20 év életem legszebb két évtizede, mialatt Marosszentgyörgyön, az egyházközségben és a Kolping családban tevékenykedtem. Sok-sok tervvel, elgondolással fogtunk hozzá a Kolping család megalakításához, barátsággal, templomi és közösségi szolgálatokkal. Baráti kapcsolatok alakultak ki, egy olyan közösség, ahol együtt örültünk, sírtunk, egymás családi eseményein részt vettünk. Civil, világi szerveződés és lelkiségi csoport a Kolping, nálunk a művészet, művelődés irányába indult el, szavalóesteket tartottunk meghívottakkal, színdarabokat tanultunk meg, minden évben megszerveztük a farsangi bált, szüreti bált, színjátszó vetélkedőkön vettünk részt. Énekkarunk, tánccsoportunk, zenészeink rendszeresen fellépnek, ifjúsági Kolping csoportunk is alakult, megszervezzük minden ősszel a Kolping-pingongversenyt, de mindemellett igyekszünk ráfigyelni a szegényekre, rászorulókra, akiknek egyházi ünnepeinkkor jelképes ajándékot viszünk. A húsz évvel ezelőtt 33 taggal megalakult Kolping családnak ma is – miután néhányan lemorzsolódtak, de új tagok jöttek – ugyanannyi tagja van. Számomra a plébániának nagyon aktív tagjai, az egyháztanács mellett a Kolping család a legfőbb segítségem" – mondta el lapunknak Baricz Lajos. Birtalan István alpolgármester, a Kolping család világi elnöke köszönetet mondott a támogatóknak, a kolpingosoknak, akik számára meglepetést is előkészített: Buta Árpád fellépését, aki énekkel köszöntötte az ünneplőket. Birtalan István hangsúlyozta, az elmúlt 20 év nem volt egyszerű, de a 30 tagú Kolping család jól működött mind kulturális, mind szociális téren. "Lelkesen álltak mellém a Kolping-tagok, színjátszó csoportot, tánccsoportot, kórust alakítottunk, rengeteg meghívásnak tettünk eleget, a sárpataki öregotthon, gyerekotthon gondozottjait segítettük, az árvízkárosultaknak vittünk segélyeket, ajándékokat. A jótékonysági bálokból begyűlt pénzt ezekre a célokra fordítottuk, illetve a koszovói háború áldozatait is támogattuk. A Kolping család napjainkban is megmozgat bármilyen eseményt Marosszentgyörgyön. Jó kolpingosnak lenni, érezni, hogy egy nagy családhoz tartozunk, márpedig ebben a szürke világban nagyon fontos valahova tartozni egy közös gondolat mentén, a rászorulókon segíteni, nekik kezet nyújtani" – tette hozzá kérdésünkre az alpolgármester. Sófalvi Szabolcs polgármester hangsúlyozta, a segíteni akarás nemes gondolata vezéreli a Kolping családot, olyan alappillér, amire egy közösség építhet. A 20 év gazdag tevékenységét méltatta, azt kívánva, hogy az elkövetkező évtizedekben is megmaradjon a Kolping család "a közösség, a község javára". A Kolpinghoz hűen! A 20 éves marosszentgyörgyi Kolping család krónikája című, Osváth Mária által a kolpingosok tevékenységéről gyűjtött írásokat, fotókat tartalmazó könyvet Nagy Miklós Kund író-újságíró mutatta be. Az Éden Kiadó gondozásában megjelent könyv logikus, szép felépítésű, gazdag képanyaggal eleveníti fel az egyesület tevékenységét. A megjelentetést a helyi polgármesteri hivatal, a tanács valamint Sófalvi Szabolcs polgármester és Birtalan István alpolgármester támogatta. Bemutatták a Kolping család hagyományőrző énekcsoportjának népdalokat tartalmazó, Kiöntött a Nyárád vize… séta a Nyárád mentén című CD-jét, majd művészi műsorral zárult az ünnepség. Osváth Zsolt a Kolping család elmúlt 20 évi tevékenységéről tartott vetítést, népdalokat adtak elő a kolpingosok, a helyi Jubilate Deo katolikus ificsoport dalait hallhattuk, a vendég Kolping családok (Bátaszékről, Kecskemétről, Zalaszentgyörgyről, Borzontról, Nagyernyéből, Medgyesről, Brassóból), a marosszentgyörgyi Táltos néptánccsoport bemutatta műsorát, majd emléklapok átadására került sor.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Székely-mezőségi népművészeti konferencia
A csittszentiváni Bandi Dezső Kulturális Egyesület a hét végén szervezte meg a II. székely-mezőségi konferenciát. A rendezvénynek a helybeli Tollas Jenő Kultúrotthon adott otthont, melyet a székely-mezőségi alkotótáborok munkái díszítettek. A térségbeli és székelyföldi népművészek, többnyire fafaragók, e régi hagyományos mesterségről és az útkeresési megoldásokról értekeztek.
A konferencia érdekes mozzanata a résztvevők körutazása volt, amely során a székely- mezőségi települések népművészeti tárgyi emlékeit látogatták meg, mintegy feltérképezve azokat az építészeti elemeket, amelyek pusztulásra ítéltettek, s amelyek megmentéséért az utolsó órában még tenni lehet. Így látogattak el Mezőpanitba, Harcóra, Székelykövesdre, Mezőmadarasra, Mezőbergenyébe, ahol végignézték és lefényképezték a faragott kapukat, a kopjafákat és a régi épületek díszítőelemeit.
A körutazást kerekasztal-beszélgetés követte székelykapu- és kopjafafaragás témában. A résztvevőket – a fafaragványokkal és festményekkel díszített kultúr-otthonban – Gálfi Sándor alpolgármester köszöntötte, aki örömét fejezte ki amiatt, hogy a faluban a Bandi Dezső Kulturális Egyesület – Székely Lajos tanár, fafaragó szervezésében – ilyen rangos rendezvénynek adhat otthont.
Szathmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke Kristó Tibor A kismesterségek alkonya című könyvére utalva elmondta, oda jutottunk, hogy a hagyományos mesterek nincs akinek átadják a tudást, nincs igény rá. Sőt, szerszámjaik, műhelyeik sem kellenek, még ingyen sem! De nincs értelme, hogy panaszkodjunk, így alakult a társadalom. A népművészetet a parasztság hozta létre a XIX. században. Mára már a parasztság is eltűnt. Azt kell megnézni, mit tehetünk saját területünkön. Kis műhelyeinkben, mint amilyen a csittszentiváni is, folytatni kell a munkát – mondta a szövetség elnöke.
Bandi Katalin iparművész kifejtette, szíve legnagyobb gyönyörűsége, hogy vannak folytatói apja munkájának, s ezért hálás Székely Lajosnak, a Bandi Dezső Kulturális Egyesület elnökének, aki nemcsak farag, hanem fiatal faragókat is nevel.
A konferencia során vetített képes előadást is láthattunk, Czirjék Lajos, a Képzőművészek Egyesülete alelnökének és a Székely-mezőségi Művésztelep elnökének közreműködésével. Pozitív és negatív példákat felvillantva érzékeltették, hogyan milyen faragott, fedeles vagy székelykaput érdemes állíttatni, és milyent nem. Itt jegyezték meg, hogy a bemutatott negatív példák sokszor hatásosabbak, sőt elrettentők. Sajnos, sok esetben a kapuállítók nem konzultálnak szakemberekkel, s ezért állhatnak "torzszülöttek", amelyek sem a jó ízlésnek, sem a szakmai követelményeknek nem felelnek meg.
A mezőbergenyei református egyházközség által állíttatott székely kaput pozitív példaként említve Székely Lajos elmondta, hogy Domahidi Béla református lelkész és a székelyszentkirályi faragómester úgy döntöttek, hogy megőrzik az egyindás motívumot, s ezzel a helyi mintakincset örökítik meg.
– A rendezvényre többek között olyan faragókat hívtunk meg, akik nagyon jól ismerik a mesterséget, mint például Sándor Attila Székelyudvarhelyről, Borbély Attila Mezőpanitból, Barabássy Somogy Örs Backamadarasról, Török László Nagyernyéből, Török Csaba Csíkszeredából, Csiszér Mihály és Tamási Mihály Marosvásárhelyről, Tóásó Béla Udvarhelyről. Velük közösen fogalmaztuk meg, hogy mennyire fontos a régi és hagyományos mintakincs megőrzése. A néprajzi tudnivalókat semmiképpen sem szabad mellőzni egy-egy munka kivitelezése során – fogalmazott Székely Lajos.
A szombati programba művelődési momentumokat is iktattak. fellépett a csittszentiváni vegyes kar – amelyet a vasárnapi kórustalálkozó főpróbájaként iktattak műsorba –, a Fazakas Ildikó által vezetett Fagyöngy citeraegyüttes és a helyi iskolások színjátszó csoportja.
A rendezvényt a Csittszentiváni Fejlesztési Egyesület és a megyei tanács támogatta.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

A város érdekei mindenekelőtt
A fenti címmel jelent meg Puskel Péter helytörténész újabb könyve, Salacz Gyula mikromonográfiája, ahogyan a szerző nevezi. A könyv az aradi városi tanács támogatásával jelent meg magyar és román nyelven, utóbbira Fekete Réka és Nótáros Lajos fordították.
Az egykori városvezető mikromonográfiájának hivatalos, román nyelvű bemutatójára hétfőn délután került sor a polgármesteri hivatal dísztermében, ahogyan Bognár Levente alpolgármester fogalmazott: családias hangulatban.
A 84 oldalas könyvről Nótáros Lajos beszélt a jelenlévőknek, de Bognár Levente is megköszönte a szerzőnek és a fordítóknak a szóban forgó kiadványt
Salacz Gyula 26 évig volt Arad polgármestere, a kötetben életét és munkásságát igyekszik összefoglalni a szerző magánéletét is érintve, habár Salacz Gyula civil életéről nem sok feljegyzést tartalmazott az akkori sajtó.
Puskel Péter elmondta, a kötet megjelenését egy hosszas és intenzív kutatómunka előzte meg, mely április elején elkezdődött.
„Feszes a szöveg, mert átnéztem monográfiákat, amiket „nagyobbak” írtak, és bizony minden monográfia elég szűkszavú. Nem eresztettem én sem hosszú lére, de a lényeg az mindenképp benne van és minden adat szigorúan a tárgyhoz kötődik, nincs mellébeszélés” – árulta el a szerző a könyv tartalmáról.
Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy Salacz Gyula oly módon vitte véghez megvalósításait, hogy közben nem emelte a helyi adókat.
A jelenlévő dr. Corneliu Pădurean egyetemi tanár a kiadvánnyal kapcsolatos örömének adott hangot, elmondta, nagyon jó ötletnek tartja a román fordítást, hiszen vannak adatok Salacz Gyuláról, amiket eddig csupán magyar hírforrásból lehetett beszerezni, ezzel a fordítással azonban megmarad a városnak román nyelven is.
A kötetet a szerző, illetve Bagyinszki Zoltán fotográfus fényképei színesítik.
A könyvbemutató végén, miközben a szerző dedikált, elhangzott egy javaslat arra vonatkozóan, hogy a kötet megérne egy nemzetközi nyelvre való fordítást is.
A város érdekei mindenekelőtt című Salacz-mikromonográfia magyar nyelvű bemutatója november 18-án 18 órától lesz a városháza dísztermében.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

Gyakornoktörvény: híd az oktatási rendszer és a munkaerőpiac között?
Ha lesz pénz, államilag is támogatják a frissen végzettek alkalmazását
Egyelőre még kérdéses, mennyire segíti az egyetemet elvégzett fiatalok szakmai elhelyezkedését az a jogszabály, amelyet tegnap szavazott meg a képviselőház, de az tény, hogy előrelépés történt: a november 12-én elfogadott törvény a felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok pályakezdését, szakmai gyakorlatát szabályozza, és az elkövetkező időszakban hatályba lépő jogszabály lehetőséget teremt(het) arra, hogy féléves sikeres gyakornokságot követően könnyebben elhelyezkedhessenek a szakmájukban. A törvényhozók célja az volt, hogy csökkentsék az oktatási rendszer és a munkaerőpiac közötti eltávolodást, továbbá európai normáknak is meg kellett felelni. A jogszabályból eredő részletkérdéseket utólagosan tisztázzák és pontosítják, az alkalmazási szabályozások révén. Összeállításunkban a gyakornoktörvény előkészítésében részt vett Kerekes Károly képviselőt, továbbá a kolozsvári diákszövetség elnökét kérdeztük.
K. O., U. I.
Szabadság (Kolozsvár)

A könyv, amelyről azt remélték, érdemi vitát kelt
„Azért kezdtem el írni ezt a könyvet, mert feltűnően szerény és nagyon csekély tapasztalatom, tudásom van arról, ami errefele történik, de az a benyomásom támadt, hogy az én hazám, és direkt mondom ilyen retorikusan, elkezdett építeni egy országot, amit viszont én itt soha nem láttam”, magyarázta György Péter esztéta, médiakutató, egyetemi tanár azon a hétfő esti könyvbemutatón, amelyre a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában került sor. A Magvető Kiadónál megjelent Állatkert Kolozsváron – Képzelt Erdély című kötet szerzőjével, valamint a kiadó, és egyben a könyv szerkesztőjével, Szegő Jánossal Visky András, a színház művészeti aligazgatója beszélgetett.
György Péter úgy vélte, a mai Magyarország nekiállt virtuálisan annektálni Erdélyt, anélkül, hogy erről megkérdezett volna bárkit. Kitalált földrészeket, határvonalakat, elkezdett egy székely–magyar határt fölépíteni és egyben lerombolni, ez pedig némi gondolkodással töltötte el, hogy jól van-e így? Nincs jól, jött a válasz, hiszen „általában a kulturális imperializmus sehol nem egy vidám dolog, érzékeny területeken pedig végképp nem”. – Nemcsak egy amolyan liberális normáról van szó, hogy semmit nem kell tenni másvalakivel annak megkérdezése nélkül, hanem, hogy azt láttam, egy kultúrtörténeti értelemben vett világ van elsüllyedőben Magyarországon, és – egy médiumváltással összekötve –, egy másik világ van felemelkedőben, amelyben a szövegeknek, azoknak a szövegeknek is, amelyekről szó van a könyvben, semmi szerepük nincsen. Kialakult egy, a populáris kultúra által teremtett „Erdély-kép”, ami tulajdonképpen nem más, mint egy restauratív, helyreállító jellegű, poszttraumatikus nosztalgia, hogy mégiscsak legyen egy virtuális helyreállítása ennek a veszteségnek – magyarázta a szerző.
Mint mondta, a restauratív nosztalgiának az a lényege, hogy „tulajdonképpen a trianoni traumától a mai napig eltelt években nem történt semmi, ezek az évek nem is voltak, nincsenek konkrétumai, nem voltak azok az emberek, akik ebben a könyvben eléggé világosan vannak, nem volt Szabédi, nem volt senki, aki a szocializmus alatt élt. Csak az emigránsok vannak, Nyirő, Wass Albert…”
Mire számított a szerkesztő, hogy éli meg a könyvnek a fogadtatását, mit tartana szükségesnek a továbbiakban, kérdezte Visky András a kötet szerkesztőjétől, Szegő Jánostól. – Vitában reménykedtem, egy jó vitában, amelyben több fél megszólal, akár Magyarországon belüli felek, akár a jelenlegi határokon kívüli felek, és érdemben vitatkoznak különböző pontok mellett. Amit tippeltem, az az volt, hogy ebből nem lesz semmi, esetleg kiragadnak egy-egy mondatot egy-egy szélsőjobboldali napilapban, megpróbálják picit pocskondiázni, és másnapra elfelejtik. Ez a könyv olyan konstruktív, és annyira önkritikus, annyira nyitott, hogy tényleg abban bíztam, és bízok most is, hogy kialakul egyfajta beszélgetés – válaszolta Szegő. Persze, amikor arról beszél, hogy jó vita, akkor rögtön meg kéne konstruálni, hogy ki az, aki erre alkalmas lenne az úgynevezett másik oldalon, fűzte hozzá. – Egyáltalán, mi az a másik oldal. Másik oldalnak azokat nevezném, akik úgy gondolták, hogy Péternek ez a vállalkozása eléggé furcsa a korábbi könyveihez képest. Abban bíztam, meglátják azt, hogy vannak nagyon is konkrét pontok, amelyek mentén el lehet indulni. A könyvet sokan szeretik, de az a fajta disputa, vita, amit én reméltem, nagyon nem született meg – magyarázta.
Ami a szerkesztői munkáját illeti, Szegő János elmondta: „megdöbbentő volt, hogy György Péter milyen rövid idő alatt jutott el egy középhaladó szintre az alapoktól, és mennyire be tudta ásni magát ebbe a nagyon szövevényes Erdély-kontextusba. Innentől kezdve az volt a dolgom, hogy esetleg egy kicsit tagoljam, strukturáljam, megtisztítsam a talált tárgyat, Tandorival szólva. Péter is pontosan tudta, hogy ennek a könyvnek a tétje sokkal nagyobb annál, minthogy aktuális kormányzati kritikák, politikai publicisztikák, és pamfletek vigyék el benne a prímet, és sokkal fontosabb, hogy Szabédi Lászlóról, Bretter Györgyről, Szilágyi Domokosról, hogy csak három kulcsnevet emeljek ki, érdemben legyen szó”.
A beszélgetés után felolvasószínházi ősbemutatóra került sor, Szabédi László nemrég előkerült Férj Karrier című darabját Hatházi András rendezésében hallgathattuk meg a színház stúdiójában. A Szabédi-ház kézirattárában, illetve a Kolozsvári Állami Magyar Színház könyvtárában gépiratos formában megtalált darabot Szabédi feltehetően 1934-ben írta, huszonhat éves korában, ám soha nem került színpadra.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)

„Nemzeti válogatottat” javasol az MPP
A Magyar Polgári Párt (MPP) álláspontja szerint az erdélyi magyarságnak „nemzeti válogatottal” kellene megméretkeznie az európai parlamenti választásokon. Ezt Biró Zsolt, az MPP elnöke jelentette ki tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján. Véleménye szerint a „nemzeti válogatottat” megjelenítő jelöltlistát a 2012-es önkormányzati választásokon elért eredmények szerint kellene összeállítani. Akkor a magyar pártok megyei listáira leadott voksok 85 százalékát az RMDSZ szerezte meg, az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) pedig nagyjából egyenlő arányban osztozott a maradék 15 százalékon.
„Követni kell az MPP programjában előírt utat, amelynek értelmében együttműködésre, konszenzusra és egy magyar válogatott felállítására vagyunk ítélve” – jelentette ki tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Biró Zsolt. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kifejtette: 2014 választási év, és az MPP részvételre buzdít mind a magyarországi parlamenti, mind pedig a hazai európai parlamenti választásokon. Bíró Zsolt reméli, hogy a székelyek nagy menetelését követően áttörés és párbeszéd következik valamennyi erdélyi magyar párt között, és ennek érdekében hivatalos kéréssel keresték meg az RMDSZ-t. „Bár időnként érezzük, hogy ellenszélben kell vitorláznunk” – tette hozzá az elnök.
Biró Zsolt az MPP-n belüli munkával kapcsolatban elmondta: november végén, Kolozsváron indítják újra a megyei szervezetek egyeztető fórumát, ahova mezőgazdasági, szórvány, gazdasági, szociális és oktatási kérdésekkel foglalkozó szakbizottságokat is elvárnak.
Simon Csaba alelnök azt emelte ki, hogy ígéretet kaptak a magyar kormánytól szórványkollégiumok megsegítésére. Inaktelkén egy oktatási-művelődési központot szeretnének beindítani, továbbá meghirdették A harmadik királyfi vagy királylány című vetélkedőt óvodai csoportok számára, amelyre a jelentkezési határidő november 15.
Keizer Róbert Kolozs megyei elnök azt a közbenjárásukat emelte ki, amelynek eredményeként egy nyugati beruházói csoport jelentkezett az észak-erdélyi autópályának a megyénk határa és az országhatár közötti 204 kilométeres be nem fejezett szakasza megépítésére. Ezt 1,1 milliárd euróból 3-4 év alatt meg lehetne valósítani, 50 ezer új munkahelyet, illetve egész Erdély számára fellendülést jelentene. A csoport még kitart szándéka mellett, bár úgy látszik, hogy az országban nincs politikai akarat az együttműködésre.
Ugyanakkor egy svájci befektető Kolozsváron 10 millió euróból 100 ezer egyetemista számára építene bentlakásokat, és szintén az MPP közvetítésével 2014-ben beindult a Tiszta vizet a pohárba! program, amellyel nagycsaládosoknak víztisztító berendezéseket állítanak fel. Az MPP a jövő héten Erdélyi Gazdasági Kört alapít meg, amelynek feladata lesz külföldi partnerek keresése hazai vállalkozások számára.
Szabadság (Kolozsvár)

Akadályok a továbbmenetelés útjában
A Székelyek Nagy Menetelésén tapasztalt együttműködéssel ellentétben a közeljövőben nem körvonalazódik hasonló összefogás az erdélyi magyar politikai alakulatok között – derült ki a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely keddi kolozsvári vitaestjén.
A kincses városi lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában rendezett fórum meghívottainak – az RMDSZ, az EMNP, az MPP és az SZNT képviselőinek – jobbára azt a kérdést kellett megválaszolniuk: létrejöhetnek-e a „továbbmenetelés” feltételei az október 27-i akció után is. Adorjáni Dezső Zoltán püspöknek, az est házigazdájának a köszöntője után Csinta Samu, az Erdélyi Napló hetilap főszerkesztője a vitaest moderátoraként hatalmas bravúrnak nevezte, hogy a székely menetelés megszervezésén túlmenően az SZNT-nek sikerült az ügy mellé állítania a romániai magyar politikai-civil szervezeteket.
Izsák Balázs, a nemzeti tanács elnöke leszögezte, az SZNT nem rendezvényszervező, célja nem a sikeres rendezvények szervezése, hanem az autonómia kivívása. Izsák a székelység rendszerváltás utáni legnagyobb megmozdulásának nevezte a menetelést, amelynek szerinte Erdélyben és Budapesten egyaránt sikerült megteremtenie a politikai egységet, ráadásul átlépte a nemzetközi sajtó ingerküszöbét is. Kovács Péter főtitkár azzal hűtötte le a kedélyeket, hogy kijelentette: kissé túlzottnak tartja az október végi megmozdulás körüli eufóriát. Szerinte nem beszélhetünk az RMDSZ és a két magyar párt összefogásáról, a menetelés közös támogatása alkalmával a három politikai alakulat „nem borult egymás nyakába”. Zakariás Zoltán, az EMNP országos választmányának elnöke egyetértett azzal, hogy nem indokolt az eufória, ám úgy vélte, a menetelés során megvalósult akcióegység azt bizonyítja: a fontos célok érdekében félre lehet és félre is kell tenni a mindennapi pártpolitikai „hercehurcákat”. A csipkelődésektől, a politikai ellenfél bírálatától sem mentes vitaesten Kovácshoz hasonlóan Biró Zsolt, az MPP elnöke is felrótta az EMNP-nek, hogy megpróbálta kisajátítani a március 10-én Marosvásárhelyen rendezett Székely Szabadság Napját, szimpatizánsai pedig a menetelésen pártzászlókat is lobogtattak. Biró szerint ahhoz, hogy folytatódhasson a menetelés, a politikai alakulatoknak legalább egymás között be kell tartaniuk a játékszabályokat. Izsák Balázs hangsúlyozta: a székely autonómiát nemzeti ügyként kell felfogni, az önrendelkezés ügye a világ minden magyarját érinti. „Most körvonalazódik egy olyan fajta jóvátétel, amely megalapozhatja a román–magyar jószomszédi viszonyt is, és ha ez sikerül, gyerekjáték lesz megvalósítani a romániai magyarság személyi elvű autonómiáját is” – fogalmazott az SZNT elnöke.
Szóba került a vitaesten a Krónika keddi számában megjelent írás is, miszerint az RMDSZ titokban, a nyilvánosság kizárásával készíti autonómiatervezetét. Kovács Péter szerint nem segítené a szövetség munkáját, ha a dokumentum kidolgozása nyilvánosan folyna; a főtitkár azzal a hasonlattal élt, miszerint a képzőművész sem kedvelné, ha egy festmény alkotása közben folyamatosan zavarnák az újságírók. Az EMNP és az MPP képviselője is hangsúlyozta, a két alakulat hasznosnak tartaná, ha őket is bevonnák a törvénytervezet kidolgozásába, vagy ha az RMDSZ legalább a dokumentum decemberre tervezett nyilvánosságra hozatala előtt egyeztetne velük a szövegről. A fórumon Kovács Péter közölte, az RMDSZ a november 23-i SZKT-n véglegesíti a jövő évi európai parlamenti választások jelölési szabályzatát. „Azok, akik nem jutottak az RMDSZ-ben tisztséghez, az RMDSZ-szel összefogva akarnak tisztséghez jutni” – jelentette ki a főtitkár. Hozzátette: a szövetség nem felejti el a 2012-es önkormányzati választásokon a három magyar párt által elért eredeményt, amely 8-1-1 arányban az RMDSZ javára billenti a mérleg nyelvét. Az MPP és az EMNP politikusai ennek kapcsán jelezték, hogy nyitottak a tárgyalásra az RMDSZ-szel az EP-választások tekintetében, meg lehet találni az érdemi tárgyalások formáját, és nem szabad kockáztatni az erdélyi magyarság brüsszeli képviseletét.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Vásárhely: folytatódik a harc a kétnyelvűségért
Engedélyt kapott a marosvásárhelyi Itthon vagyunk civil csoport, hogy az általuk megszerkesztett, a kétnyelvű piaci terméktáblák használatára vonatkozó kérvényeket nyilvános téren is terjesszék.
Mint ismeretes, az elmúlt hónapban Lakó Péterfi Tünde kérvényt írt a piacigazgatósághoz, amelyben kérte, hogy engedélyezzék a kétnyelvű táblák osztogatását. Az igazgatóságtól azonban azóta sem érkezett konkrét válasz, ezért a civil csoport kétnyelvű kérvényt szerkesztett. Ezt ki lehet nyomtatni a www.vanegypercem.com oldalról, majd személyes adatokkal kitöltve le lehet adni a piacigazgatóság székhelyén. Akinek ez nem áll módjában, szerdán és csütörtökön a civil csoport aktivistáit keresheti 10 és 16 óra között a Színház téren. A csoport tagjainál ki lehet tölteni az egyéni kérvényeket, ők pedig eljuttatják az illetékesekhez.
Akárcsak az egybanis akciónak, a kérvények leadásának is az a célja, hogy megmutassák, sokak szívügye a kétnyelvűség. Az aktivisták fontosnak tartják, hogy minél többen csatlakozzanak, ezért egy sajátos módszert találtak ki arra, hogy követni tudják, hányan csatlakoznak mostani akciójukhoz. Egy internetes térképen bejelölhetik magukat mindazok, akik csatlakoztak az akcióhoz azáltal, hogy beírják a nevüket – amelyet nem kötelező nyilvánosan vállalni –, illetve a leadás dátumát és az utcát, amelyben laknak. A térképen megjelent pontok jelképezik mindazokat, akik már leadták a kérvényt, ezt a www.vanegypercem.com című internetes oldalon lehet követni.
Becze Dalma
Krónika (Kolozsvár)

Répás: nemzeti fontosságú a szórvány megőrzése
A nemzetpolitikai helyettes budapesti államtitkár szerint az egész magyar nemzet számára fontos a szórvány közösségek megőrzése.
Répás Zsuzsanna a Kárpát-medencei magyar szórvány napján tartott konferencián, a fővárosi Magyarság Házában kedden arról is beszélt: a szórvány a Kárpát-medencei magyarság legnehezebb helyzetben lévő része, ők jelentik a "nemzet határát és végvárait".
Hozzátette: a nemzet számára azért fontos a szórvány közösségek megőrzése, mert ha ők lemorzsolódnak, akkor beljebb húzódik a nemzet határa és a tömb széléből lesznek az új szórványok. Mindannyiunk közös érdeke, hogy megadjuk a lehető legtöbb segítséget a szórványban élő magyarság számára - hangsúlyozta. Rámutatott: őket is ugyanúgy a magyar nemzet egészének tekintik, az ő problémáikkal is szolidaritást vállalnak, és ahol lehet, próbálnak segíteni. Az elmúlt években sok segítséget kaptak a szórvány közösségek - jelezte a helyettes államtitkár, aki kiemelte többek között, hogy támogatják az erdélyi szórványprogramot, konszolidálták a csángó oktatási programot, segítik a vajdasági szórvány beiskolázási programot, és valamennyi régióban az iskolabusz-programot.
Felidézte, hogy közel egy éve a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága arról döntött, hogy november 15-e lesz Kárpát-medence szerte a magyar szórvány napja. Ez az első alkalom, hogy e napon minden régió ünnepel, és a keddi konferenciával, gálaműsorral a programsorozatot vezetik fel - jelezte. Bodó Barna, a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága társelnöke kiemelte, a jelentősebb városokban Székelyföldön a magyarság száma nő, ugyanakkor például Temesváron több mint 30 százalékos a csökkenés. Arad, Máramaros megyében szintén csökkenés tapasztalható - jelezte. Hozzátette: a szórványprogramoknál a folyamatosság és kiszámíthatóság a meghatározó. Vetési László, az erdélyi Diaszpóra Alapítvány képviseletében, írásban kiosztott előadásában rámutatott: számolni kell "az erősödő önfelszámolódással", a természetes asszimilációval, az etnikai értékek átrendeződésével egyaránt.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Gyávák és bátrak
Most, hogy a Hargita megyei prefektus ismét – ezúttal a korábbinál borsosabb – pénzbírsággal sújtotta Csíkmadaras polgármesterét a magyar zászló kitűzése miatt, ideje lenne komolyan elgondolkodni a lehetséges válaszlépéseken.
A napnál világosabb ugyanis, hogy a román hatóságok tűzzel-vassal üldözik a magyar és a székely jelképeket, minden eszközt – állami, rendvédelmi szerveket, igazságszolgáltatást – bevetve annak érdekében, hogy az erdélyi magyarok ne érezzék otthon magukat szülőföldjükön. És ahogy lenni szokott, ezúttal is a fejétől büdösödik a hal. Victor Ponta áprilisban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésszakán még azzal szédítette a Nyugatot, hogy kormánya kész rendeletben/törvényben szabályozni kisebbségek, helyi közösségek jelképeinek középületekre történő kitűzését. Aztán októberben a miniszterelnök már arról beszélt: ilyen jogszabályt legfeljebb Magyarország kormánya fogadhat el. Sőt Valeriu Zgonea, a képviselőház szociáldemokrata elnöke februárban még azzal „fenyegetőzött”, hogy Románia 41 megyéjének zászlajával együtt a székely lobogót is kitűzhetik a bukaresti parlament épületére. Aztán kiderült, az ígéret egyszerű szurkapiszka volt arra, hogy a magyar Országházra kikerült a kék-arany zászló.
Szóval érdemes lenne megfontolni egy újabb adománygyűjtési akciót a 9000 lejjel megbüntetett madarasi elöljáró javára. Még akkor is, ha egyes erdélyi magyar véleményformálók lefitymálták a kétnyelvű piaci feliratok osztogatásáért megbírságolt marosvásárhelyi Lakó Péterfi Tünde ügyében megnyilvánult hasonló szolidaritást. Természetesen az ilyen akciók csak tüneti kezelést jelentenek a kisebbségi közösség jogainak érvényesítése terén, viszont felmerül a kérdés: mi vezethet megnyugtató megoldáshoz? Elsősorban olyan körülmények között, amikor az erdélyi magyaroktól a törvénybe foglalt jogokat is elvitatják, másfelől pedig azt is megtiltanák nekik, amit a jogszabályok amúgy nem. Ha a jelenlegi román hatalom gyáva ahhoz, hogy nyíltan betiltsa a magyar vagy székely jelképek használatát, legalább a közösségnek és választott képviselőinek illene elég bátornak lenni határozottan követelni annak az állapotnak a meghonosítását, ami más európai országokban természetes.
Rostás Szabolcs |

Pályázatok határon túli magyaroknak
Két pályázatot is meghirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet határon túli magyar hallgatók támogatására.
A Soós Kálmán ösztöndíj - mellyel a kormány a szülőföldi értelmiség továbbképzését és utánpótlását kívánja támogatni - a 2013/2014-es tanévben szülőföldi felsőoktatási mester vagy doktori képzésben részt vevő szlovák, román, ukrán, szerb és horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek támogatását célozza. A pályázat lebonyolításában közreműködik a Szövetség a Közös Célokért komáromi irodája, a Diákhálózat, valamint a Balassi Intézet is.
Felvidékről az pályázhat az a magyar nemzetiségű személy, aki szlovák állampolgársággal és szlovákiai állandó lakcímmel rendelkezik, és - a 2013/2014-es tanévben szülőföldi (szlovákiai vagy csehországi) állami felsőoktatási intézményben mesterképzésben nappali vagy levelező tagozaton aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, - vagy szülőföldi állami felsőoktatási intézményben egységes, osztatlan (egyetemi szintű) képzésben nappali vagy levelező tagozaton a képzési idő utolsó vagy utolsó előtti tanévében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik - vagy szülőföldi állami felsőoktatási intézményben doktori (PhD/DLA) képzésben nappali vagy levelező tagozaton aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, illetve a doktori téma elfogadásáról szóló igazolással alátámaszthatóan a doktori cím megszerzésére irányuló tevékenységet folytat.
Pályázni két kategóriában lehetséges. A mester (MA/MSc) képzés támogatása a 2013/2014-es tanév 10 hónapjára szól. A támogatás havi összege személyenként 20.000 Ft/hó, azaz kétszázezer forint a tanév egészére. A doktori (PhD/DLA) képzés támogatása szintén a 2013/2014-es tanév 10 hónapjára szól. Ennek havi összege személyenként 40.000 Ft/hó, azaz négyszázezer forint a tanév egészére. A pályázatok beadásának és postai beérkezésének határideje: 2013. december 5., 12.00 óra. Fontos tudnivaló, hogy hiánypótlásra nincs lehetőség!
A pályázat iránt érdeklődők a Szövetség a Közös Célokért komáromi irodájában (Kossuth tér 3. Tel. +421-908-116-931, e-mail: komarom@szakc.sk), vagy a Diákhálózatnál tudnak (81103 Pozsony, Klarisszák u. 7. e-mail: oktatasugy@diakhalozat.sk) további információhoz jutni, valamint itt szerezhetők be a szükséges adatlapok is. A részletes pályázati kiírás - mely valamennyi tudnivalót tartalmazza - letölthető a magyar kormányportálról az alábbi címről: http://www.kormany.hu/download/8/d3/11000/So%C3%B3s.zip Szintén az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet közös kiírásában jelent meg az a pályázat, amely a 2013/2014-es tanévben a magyarországi és szülőföldi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató határon túli magyar hallgatók és vezetőtanáraik (tutoraik) részére a Márton Áron Kutatói Szakkollégiumi Programban való részvételt támogatja. A pályázaton elnyerhető ösztöndíjjal a felsőoktatásban tanuló kiemelkedő tehetségű és szorgalmú külhoni magyar fiatalok tudományos-kutatói tevékenységét kívánják biztosítani, ezzel elősegíteni a külhoni magyar közösségek értelmiségi bázisának növelését, erősíteni a szülőföldi magyar nyelvű felsőoktatási és tudományos-kutatói szféra jövőbeni utánpótlását. Pályázhat minden olyan külföldi állampolgárságú, magát magyar nemzetiségűnek valló, Magyarország területén állandó lakcímmel nem rendelkező magyar nemzetiségű személy, aki a 2013/14-es tanévben valamely magyarországi vagy ausztriai, horvátországi, romániai, szerbiai, szlovákiai, szlovéniai vagy ukrajnai felsőoktatási intézményben alap-, mester/magiszteri/specialista vagy doktori képzésben folytat tanulmányokat; és aki pályázatában tutoraként olyan, a 2013/14-es tanévben valamely magyarországi vagy ausztriai, horvátországi, romániai, szerbiai, szlovákiai, szlovéniai vagy ukrajnai felsőoktatási intézményben vagy tudományos/kutató intézményben/szakmai műhelyben oktatóként és/vagy tudományos kutatóként tevékenykedő vezetőtanárt jelöl meg, aki ezt a pályázat mellékletét képező szakmai ajánláson aláírásával vállalja.
E pályázaton való részvételnek nem akadálya a magyar (vagy kettős) állampolgárság megléte, de a magyarországi állandó (bejelentett) lakóhely kizáró ok.
A hallgatói ösztöndíj a 2013/2014-es tanév10 hónapjára nyerhető el, mértéke 28.000,- Ft/hó/fő.
A tutori ösztöndíj mértéke 120.000,- Ft/tanév/fő, mely utólagos kifizetéssel, egy összegben kerül utalásra, amennyiben a tutor a szerződésben vállalt kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tesz. A pályázaton 25 hallgató és ugyanennyi tutor részesíthető ösztöndíjban.
A pályázat benyújtási határideje 2013. december 5., 16.00 óra. Hiánypótlásra itt sincs lehetőség.
A pályázattal kapcsolatos részletes információk, a benyújtás pontos feltételei, valamint elérhetőségek megtalálhatók a kiírásban, mely elérhető itt:
http://www.kormany.hu/download/d/e3/11000/BIMASZ_kutatoi_paly_2013_14_ok.pdf
Felvidék.ma

Közel kétezer gyereket vizsgáltak meg
Összesítette októberi Hargita megyei vizsgálókörútja adatait a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.
A szervezet közleménye szerint múlt hónapban 29 szakorvos és egészségügyi szakember – csecsemő- és gyermekgyógyászok, gyermek neurológus, radiológus, fül-orr-gégész, fogorvosok, szülész-nőgyógyász, kézsebész és szakápolók – végezte a szűrővizsgálatokat Csíkszentdomokoson, Csíkszeredában, Csíkszentmártonban, Szentegyházán, Csíkszentkirályon, Kosteleken és Székelyudvarhelyen, iskolákban, óvodákban és a csíkszeredai kórházban. Ötvenhat magyarfalvi és csíkfalvi moldvai csángó gyermek is eljutott az orvosokhoz.
Az összesítés szerint ittlétük egy hete alatt az orvosok közel kétezer gyermeket vizsgáltak meg. Tizennégy gyermek esetében javasoltak további magyarországi kivizsgálást, gyógykezelést vagy műtétet. A szakemberek ugyanakkor műtéti-konzultációkat is tartottak a székelyudvarhelyi és csíkszeredai kórházakban. A szemészeti szűrővizsgálatok alapján a szervezet 19 darab szemüveget készíttetett és juttatott el csíkszentkirályi, újtusnádi és lövétei rászoruló gyermekeknek.
Ezúttal is a csoporttal tartott a szervezet nőgyógyászati szűrőkamionja. Az ebben berendezett rendelőben 340 nőgyógyászati szűrést végeztek el egy hét alatt. A citológiai leletek eredményei Magyarországon november elejére készültek el, és 24 megvizsgált személy esetében derült fény súlyos elváltozásra vagy betegségre – szerepel a gyermekmentő szolgálat közleményében, amelyben ennek kapcsán is felhívják a figyelmet a megelőzés, a rendszeres nőgyógyászati vizsgálat elvégeztetésének fontosságára, szükségességére. A mobil fogorvosi rendelő is itt volt októberben, közel háromszáz csíkszentdomokosi gyereket kezeltek és tanítottak a helyes fogápolásra az ott dolgozók, köztük Fórizs Etelka fogorvos, aki már tizenkilencedik éve jár önkéntesként a szervezettel Erdélybe.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Mindenkit befogadó kapu
Székely kaput visznek ajándékba a csíkszéki és udvarhelyszéki lakodalmas gazdák Földesre, a hetedik Kárpát-medencei Vőfélytalálkozóra.
Több mint 120 vőfély idézi fel a magyar lakodalmi szokásokat a november 29-30-án sorra kerülő Kárpát-medencei Vőfélytalálkozón, amelyen Csíkból és Udvarhelyről közel harminc lakodalmas gazda vesz részt. A gondolat, hogy ajándékba vigyenek egy székely kaput, januárban született meg, amikor Csíkrákoson megtartották a lakodalmas gazdák találkozóját. „Úgy gondoltuk, hogy ha már minket ilyen szívesen fogadnak, megvendégelnek, elszállásolnak, akkor mi is tartozunk annyival nekik, hogy ajándékot vigyünk, amit nagy szeretettel készítettünk a magyarországi barátainknak” - mondta el Antal Tibor kapufaragó mester, aki maga is lakodalmas gazda. „Tibor jött az ötlettel, és mi támogattuk” – egészítette ki Balázs József lakodalmas gazda. „Megkérdeztük a csíki kollégákat, bevontuk az udvarhelyieket is, nagy lelkesedéssel fogadták, és mindenki hozzájárult. A kapu kivitelezése önerőből valósult meg, minden gazda állta a részét nagy szeretettel.”
Az elkészült székely kaput péntek hajnalban szállítja ki Földesre hat lakodalmas gazda, és a Milleniumi parkban fel is állítják.
„Már hagyománnyá vált, hogy minden vőfélytalálkozón ültetünk egy fát. Egy háromszéki kollégánk pár éve faragott egy kopjafát, amelyet szintén ott a parkban állítottak föl, és azt a célt szolgálja, hogy a minden második évben megtartott vőfélytalálkozón az elhunyt gazdákról ott emlékezünk meg. Ez a székely kapu a kopjafa mellé lesz felállítva, az élő gazdákra emlékezteti majd az arra járókat, bármikor át lehet menni alatta. Egy kapu, amelyiknek nincs nyílója, egy nyitott világot ábrázol. Ha van, a külvilágot elhatárolja a belső világtól. Ennek nincs, mindenkit befogad” – magyarázta a kapu készítője.
„Szétdaraboltak, de el nem választhatnak”
Antal Tibor elmondta, a kaput csíki jellegű minta díszíti. „Meg vannak különböztetve vidékenként a mintakincsek, például az udvarhelyi egy kicsit gazdagabb, dúsabb, mint a csíkszéki. Ez egy patkóíves kicsi kapu, virágindás díszítés van rajta, a kapuszegélyt, a patkóívet egy herelapis szegélyű inda díszíti. A felirat nagyon fontos, rövid és szívet melengető. Varga Karcsi tanáromat – Isten nyugtassa – említeném meg, aki mindig azt mondta, hogy a kapufelirat legyen rövid és tömött, sokatmondó és valakinek a szívéhez szóló. Tehát nem véletlen, hogy ez a felirat került rá: Szétdaraboltak, de el nem választhatnak. Mert mi egy helyre tartozunk!”
Az idei vőfélytalálkozó egyik fénypontja az ajándékba szánt kapu avatása lesz, melyet november 29-én 11 órától tartanak. „Ha a Jóisten velünk lesz, akkor ezt kivisszük. Azt hiszem, aki részt vesz a gazdatalálkozón – ahová minden magyar tájegység gazdái meghívást kaptak –, megnézi és magyar szíve van, megáll és kicsit elgondolkozik rajta” – véli Balázs József.
A kapu faragója még hozzátette: „Én nagy-nagy szeretettel faragtam ezt a kaput, a szívem-lelkem benne van. Minden kaput nagy szeretettel faragok, de ezt különösen, valami arra késztetett, hogy legyen benne minden, ami belőlem telik.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Programsorozat a magyar értékek bemutatására
Egy éven át tartó kulturális, oktatási programsorozatot készít elő Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE).
A programsorozat első rendezvénye egy kiállítás lesz, amely november 15-én délután hat órai kezdettel nyílik meg az egyházkerület és a Partiumi Keresztény Egyetem Teleki/Primariei utca 27. szám alatti székhelyének emeleti előcsarnokában. A kiállításról és a programsorozatról Forró László, az egyházkerületet előadótanácsosa számolt be tegnap a sajtó képviselőinek. Megtudtuk, hogy a Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola és Kollégium szakembereinek a munkáit – faragványokat, fazekasmesterek munkáit, nemezelési munkákat, takácsok, bőrdíszművesek által készített kézműves tárgyakat – láthatja novemberben az érdeklődő közönség. Forró László elmondta, hogy a nádudvariak tárlata kezdetét képezi egy novembertől novemberig tartó programsorozatnak, melynek keretében a magyar kulturális értékeket kívánják bemutatni. Mint elmondta, olyan művész- és szakembergárdát szeretnének összegyűjteni, akik szaktanácsokkal is szolgálhatnak például abban az esetben, ha egy-egy közösség szobrot kíván állítani, köztéri emlékhelyet, kíván kialakítani, mert az ő segítségükkel elkerülhető lenne az, hogy minőségi, művészi szempontból kétes értékű alkotások kerüljenek köztérre. A tervezett programsorozatról szólva Forró László elmondta, hogy minden hónapban, általában egy-egy hagyománykörhöz (betlehemes, húsvét, stb.) kapcsolódva szerveznének egy kiállítást és egy előadást jeles képzőművészek munkáiból, illetve részvételével. A tervek között szerepel a magyar népi kézművesség oktatásának beindítása valamely partiumi szakiskolában. Forró László hozzátette, hogy a novemberi kiállítás megszervezését a Bihar megyei RMDSZ támogatta anyagilag, de a programsorozat egészének költségvetése még nincs rögzítve, valószinűleg pályázati úton fogják majd megvalósítani, tette hozzá.
Pap István
erdon.ro