Követelmény az egység (Szórványmagyarság)
A közösségépítés éve lesz 2014 – erről fogadott el határozatot az RMDSZ Hunyad Megyei Képviselőinek Tanácsa legutóbbi ülésén. A határozat kimondja, a szórványban az egység követelmény, melynek teljesítése az eredményes munka feltétele.
„Véleményünk szerint az asszimiláció elleni fellépés eredményeket hoz, ha a fennmaradásért vívott harcot nem adjuk fel. Ennek jegyében nyilvánítottuk ki, 2014 legyen a közösségépítés éve Hunyad megyében – fejtette ki Winkler Gyula. Az RMDSZ Hunyad megyei elnöke elmondta, az előkészítő folyamat részeként ebben a hónapban kezdődnek a tisztújítások a helyi szervezetekben. Ugyanakkor civil szervezetekkel és a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceummal karöltve egész megyét átfogó rendezvénysorozatot szervez november 13–17. között a Hunyad megyei RMDSZ. A dévai líceum november 16-án indítja idei, Fogadj örökbe egy műemléket iskolavetélkedőt, melyet ezúttal az aradi Csiky Gergely Főgimnáziummal közösen szerveznek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Tiszta” Romániát! (15.)
Gyilkosságok Erdély-szerte
A kivégzések módja, brutalitása Erdély-szerte hasonló a korábban bemutatott szárazajtaihoz. A Maniu-gárdák és az önkéntesek a kivégzésekre rendszerint mondvacsinált kibúvót keresnek és találnak. Az atrocitásokra az ürügy gyakran a helyi magyar és román közösségek közti gazdasági érdekellentét. Mindezek mellett a nemzetiségi sérelmek teljesen eltörpülnek.
A kutatások nyomán egyértelmű, hogy az Észak-Erdélyben berendezkedő román hatalom árnyékában tevékenykedő önkénteseknek, voluntároknak nevezett félkatonai szervezetek garázdálkodásának legfőbb célja a magyarság megfélemlítése.
A szárazajtai mészárlások utáni napon, szeptember 27-én a Gavrilă Olteanu tartalékos kapitány vezette Maniu-gárdák folytatják véres menetelésüket Székelyföld belsejébe, Csíkszereda irányába. Útjukat rablás és fosztogatás jelzi. Erre ürügyként használják fel a partizánok és az elrejtett fegyverek kutatását. A gárda szeptember 29-én a jórészt elnéptelenedett Csíkszeredában több helybeli székely-magyart félholtra verve mutatkozott be. Október 4-én már három halálos áldozattal büszkélkedhetnek, majd október 6-tól kezdve közel egy hétig terrorizálják Gyergyószentmiklós népét. A szárazajtaihoz hasonló vérengzésre Csíkszentdomokoson került sor. Ezúttal Olteanu önkénteseihez – a fegyvertelen civil lakossággal, a csíkszentdomokosiakkal szemben – a békási, a dámuki és a tölgyesi románok csatlakoztak. Az ellenségeskedés forrása nem nemzetiségi jellegű, hanem a havasi legelők tulajdonjogáért folyó vita a székely faluközösség és a románok között. Miután Olteanuék október 27-én alaposan kirabolják a települést, a gárdisták október 8-án összeterelik a magyar lakosságot, és hidegvérrel tizenegy személyt, köztük egy 81 éves asszonyt gyilkolnak le. Hogy mennyire jogosan, mennyire alapos kivizsgálás után? Erre jó példa az egyik áldozat, akinek csupán annyi volt a vétke, hogy neve a kiszemelt személy nevével volt azonos. Ez mutatja, hogy itt is a szárazajtaihoz hasonló kivizsgálási módszereket alkalmazták. Szárazajtán is megesett, hogy olyan bűnért végeztek ki ártatlan embert, amelyet egyszerűen azért nem követhetett el, mert a frontról még nem ért haza.
A sikeres csíkszentdomokosi vitézkedés után Gavrilă Olteanu Gyergyószentmiklóson tervez nagyobb méretű rendteremtést, mészárlást. A szentmiklósiak szerencsések, mert a szovjet városparancsnokság értesül a partizánok elleni harcra szerveződött gárda magyarirtó tevékenységéről. A szovjeteket arról értesítik, hogy e fosztogató gyilkosokká süllyedt banda a téglagyár területén már három személyt megölt, és készül a másnapi tömeges kivégzésre, harminc ártatlan civil lemészárlására. A városparancsnok e félkatonai fegyveres alakulatot azonnal kiutasítja a város területéről. Az orosz fellépés annyira hatékonynak bizonyul, hogy a fegyvertelen lakossággal szemben oly harcias honfiak a Kelemen-havasokba menekülnek.
Az önkéntesek, a voluntárok más osztagai főképp Kolozs és Szolnok-Doboka vármegye vegyes lakosságú településein gyilkolnak, tartják rettegésben a magyar lakosságot. A Magyar Népi Szövetség által összeállított jegyzőkönyv szerint csak itt ötvennyolc gyilkosságra kerül sor. A csendőrök és a helybeli románok Egeresen tizenhat, Bánffyhunyadon tizenegy magyart ölnek meg. A levéltári források szerint az Erdély-szerte legyilkolt magyarok száma 100–150 főre becsülhető. A magyar lakosság terrorizálásának híre nemcsak Bukarestben és Magyarországon vált ismertté, de a nyugati országokban is. Időközben a román hadsereg és a román politikai élet néhány meghatározó személyisége rádöbben, hogy a magyar lakossággal szemben alkalmazott terror a közelgő béketárgyalásokon negatívan befolyásolhatja Észak-Erdély hovatartozásának kérdését, ezért leállítják a szabadcsapatok további vérengzéseit. A Szovjetunió október 24-én – politikai meggondolásból, biztonsági okokra hivatkozva – Kolozs, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód megyében orosz katonai adminisztrációt vezet be, majd november elején Bihar, Szilágy és Szatmár megyében is. Végül november 12-én V. I. Vinogradov szovjet tábornok, a Romániai Szövetséges (Szovjet) Ellenőrző Bizottság helyettes alelnöke kiutasítja a román közigazgatást Észak-Erdély területéről. Visinszkij kiutasítási parancsa 1944. november 14-én lép érvénybe. E kiutasítás mögött elsősorban a szovjet nagyhatalmi érdek áll. Csak a posta és a vasút maradhat Bukarest ellenőrzése alatt. Internálások Észak-Erdélyből – a felszabadító szovjet és román hadsereg elől – 400 ezer magyar menekül el. Csík vármegye 140 ezer lakójából 1944 végén csupán 60 ezer személy marad otthon. Tömegesen menekülnek az anyaországba és a környező hegyekbe. Az internálások áldozatainak túlnyomó többsége a magyar hadseregből hazatért katona volt, és azok a fiatalok, akik még koruknál fogva nem vonultak be. Lényegében minden magyar ember nemre, korra való tekintet nélkül veszélyeztetetté vált. Kivizsgálatlan feljelentés alapján bárki az internálótáborba kerülhet. Csak Kolozsvárról ötezer magyart hurcolnak el, Maros-Torda megyéből négyezret, köztük 450 kiskorút. Ez utóbbiak hathatós közbenjárás után, csak decemberben mehetnek haza. A Szovjetunióba elvitt magyar munkaszolgálatosok száma 40 ezer főre becsülhető, közülük csak kevesen térnek haza.
A körülmények a harminchat romániai internáló fogolytáborban nem egyformák. A Magyar Népi Szövetség felmérése szerint a foglyok fele életét vesztette a földvári és más fogolytáborokban az éhínség és tífuszjárvány, az embertelen körülmények miatt. A Brassó melletti földvári tábor a legkegyetlenebb fogolytáborok egyike, utólag haláltáborként vonul be a köztudatba. Az itt elpusztultak száma 3500–4000 főre taksálható. A Târgu Jiuban kiépített barakktábor a körülményeket tekintve azon kevés kivételek közé tartozik, ahol kezdetben még az ellátás is tűrhető.
Észak-Erdély román uralom alá kerül
1944. augusztus 23-a után egyértelművé vált, hogy Észak-Erdély ismét román uralom alá kerül. Egyértelmű az is, hogy az égvilágon senkit nem érdekel az etnikai és a történelmi jog. Erdély etnikai helyzetét vizsgálva megállapítható, hogy 1940 és 1944 között a román többségű Dél-Erdély tovább románosodik, a magyar többségű Észak-Erdély magyarosodik. Észak-Erdélyben a népesség száma 3 011 000, ebből magyar nemzetiségűek száma 1 867 000 (62%) fő, míg a románoké 1 036 000 (34,4%). Egyértelmű az is, hogy nemcsak etnikai szempontból, de a történeti jog szerint is igazságtalan Észak-Erdély Romániához csatolása. A szeptember 12-én aláírt fegyverszüneti egyezmény azonban Románia számára lehetővé teszi Észak-Erdély nagyobb részének bekebelezését, megszerzését. Semmisnek nyilvánítja a bécsi döntést. A békeszerződésben olvasható, hogy „utólagosan történő jóváhagyástól föltételezetten Erdély (vagy annak nagyobb része) adassék vissza Romániának”. Sztálin Észak-Erdély hovatartozásának kérdését a szovjet politika céljainak rendeli alá. Zsarolással arra kényszeríti Mihály királyt, hogy Petru Grozát nevezze ki miniszterelnökké.
Párizsban Magyarországgal a trianoni békediktátumnál igazságtalanabb békeszerződést íratnak alá 1947. február 10-én. Ez alkalommal túlnyomó többségű magyarlakta területeket adnak a németeket kiszolgáló fasiszta Szlovákiának, a Tito partizánjai uralta Szerbiának, valamint a németeket a magyarokhoz mérve többszörös haderővel támogató Romániának. Akárcsak Trianonban, most sem kérdezik meg – népszavazás útján – a lakosságot arról, hogy melyik országban szeretne élni, feje fölött döntenek. Pedig megvolt a lehetőség, hogy az etnikai elv alapján érvényesítsék Magyarország és a szomszédos országok közt kialakult határokat, és arra is, hogy Észak- és Dél-Erdély területén a kölcsönösség elve alapján szervezzék meg e két régió románságának és magyarságának életét. A két nyelv hivatalossá tételével, a vezetésben való számarányok tiszteletben tartásával, kantonális autonómiával rendezni lehetett volna a nemzetiségi kérdést. Azonban Romániát és a nagyhatalmakat nem érdekli a kétmilliós magyar közösség sorsa. Ehhez hasonló a helyzet 2013 októberében is, amikor a székely nép, bár az általa lakott történelmi területen közel nyolcvan százalékarányt képez, kénytelen 120 ezer fős tömegben tüntetni megmaradásáért, mert a román nacionalizmus a nemzetállamot hirdető alkotmányra hivatkozva kisebbséggé akarja tenni. Ennek eszköze a székelység olyan régióba gyömöszölése, amelyben nem kerülheti el a szórványosodást, és teljesen kiszolgáltatott lesz.
Észak-Erdély 1944 őszén
Mihály király és a nagyvezérkar főnöke 1944. augusztus 23-án, a román kiugrás napján kiáltványban, illetve hadparancsban utasítja a román hadsereget Észak-Erdély elfoglalására, ahol a IX. kolozsvári hadtest és a Székely Határvédelmi Erők állomásoznak. Dálnoki Veres Lajos altábornagy – mint a 2. magyar hadsereg parancsnoka, vezérezredesi rangban – és Horváth Ferenc vezérőrnagy augusztus 30-tól kezdve szervezi a Keleti-Kárpátok szorosainak védelmét. Erre nagy szükség volt. A tordai csatában – a szeptember 13. és október 9. között folyó hősi harcokban – a magyar haderő egy bő hónapra megakadályozza az egyesült szovjet–román haderő Magyarország belső területeire való özönlését. Veress Lajos altábornagy, hogy megkímélje Kolozsvárt a rombolásoktól, 1944. október 8–9-én megkezdi a magyar csapatok visszavonását a térségből, Torda környékéről.
Az észak-erdélyi magyarság vezetői 1944 augusztusának végén, szeptember első felében több alkalommal tanácskoztak arról, hogy a szovjet és a román katonai előnyomulás időszakában hogyan lehetne fenntartani Észak-Erdélyben a közrendet, és miként akadályozható meg az intézmények leszerelése és elszállítása. Felkérik Horthy Miklóst, Magyarország kormányzóját, hogy kezdje meg a fegyverszüneti tárgyalásokat az oroszokkal, és szervezze meg Magyarország kiugrását a szovjetellenes háborúból, mert csak így gátolható meg Észak-Erdély hadszíntérré alakulása. Időközben az erdélyi magyar értelmiségiekből, egyházi vezetőkből és politikusokból megalakul az Erdélyi Magyar Tanács. Tevékenységük eredménye: sikerül Kolozsváron megszervezni az egyetem, a gyárak, a különböző intézmények helyben maradását.
Az idegen hadseregek előnyomulása, a voluntárok kegyetlenkedése Észak-Erdélyben pánikhoz vezet. Szerencsére az orosz hadvezetés nem engedélyezi a román közigazgatás bevezetését Észak-Erdély nagy magyar városaiban, így Kolozsváron és Szatmárnémetiben. A szovjet katonai parancsnok néhány napi működés után Nagyváradról is kiutasítja a román adminisztrációt. A városok és a falvak döntő többsége azonban nem ússza meg a román adminisztráció berendezkedését. Október 10-én megalakul az Erdélyi Területek Közigazgatását Irányító Kormánybiztosság, és azonnal hozzáfog a román adminisztráció észak-erdélyi újjászervezéséhez a restitutio in integrum elve alapján. Ez azt jelenti, hogy visszaállítják az 1940. augusztus 30-i, a bécsi döntés előtti állapotokat. Visszatérnek a korábbi, többnyire bosszúszomjas tisztviselők, a csendőrség és a rendőrség, visszaállítják a román tannyelvű iskolákat stb. Egyértelműen megállapítható, hogy a magyarság számára a háború vége, a front elvonulása nem hozott nyugalmat. (folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az első bécsi döntés 75. évfordulója
Hetvenöt éve, 1938. november 2-án hozták meg az első bécsi döntést, amely visszajuttatta Magyarországnak a Felvidék Trianonban elcsatolt magyarlakta területeit.
Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni béke a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, a magyar népesség egyharmadát. A magyar politika fő célja ezután a területi revízió lett, ennek érdekében a harmincas évektől a versailles-i békerendszer megváltoztatásában szintén érdekelt fasiszta Olaszországgal és a nemzetiszocialista Németországgal épített ki szoros kapcsolatokat. A Csehszlovákia szudétanémetek lakta területeit Németországnak ítélő, 1938. szeptember 29-én Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és a Német Birodalom által aláírt müncheni egyezmény függelékébe bekerült, hogy a prágai kormánynak Magyarországgal és Lengyelországgal is rendeznie kell területi vitáit. Az egyezmény erre három hónapot adott, azzal a kikötéssel, hogy ha ezen idő alatt nem születik döntés, az érdekelt felek ügyüket a müncheni konferencia résztvevői elé vihetik. A magyar–csehszlovák tárgyalások 1938. október 8-án kezdődtek Komáromban, de öt nap múlva már meg is szakadtak. A magyar kormány ezután kérte a döntőbíráskodást, ami alól London és Párizs kivonta magát, így 1938. november 2-án a bécsi Belvedere-kastélyban Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter hirdette ki az első bécsi döntést. Ez lényegében az etnikai revíziót valósította meg: Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részén 11 927 négyzetkilométernyi területet adott vissza, ahol a 869 299 lakos 86,5 százaléka volt magyar és csak 9,8 százaléka szlovák (az új határokon túl 67 ezer magyar maradt). A visszaítélt területekre 1938. november 5–10. között vonult be a magyar honvédség, Horthy Miklós kormányzó Komáromba és Kassára látogatott el. Az utólagos kiigazításokkal a visszacsatolt terület 12 012 négyzetkilométerre nőtt. A területi revízió folytatódott: 1939 márciusában, amikor Csehszlovákia megszűnt létezni, Hitler engedélyezte, hogy Magyarország megszállhassa Kárpátalját. Az ekkor elfoglalt terület nagysága 12 171 négyzetkilométer volt 496 ezer lakossal, ezek 12 százaléka volt magyar. Az 1940. augusztus 30-án megszületett második bécsi döntés révén Észak-Erdély és a Székelyföld került vissza Magyarországhoz, a 43 591 négyzetkilométernyi területen élő 2 185 546 ember 51,4 százaléka volt magyar. Az országgyarapítás utolsó állomása 1941 áprilisában a Délvidék megszállása volt, amikor 11 475 négyzetkilométer került Magyarországhoz, az 1,03 milliós lakosság mintegy harmada volt magyar. Ekkorra Magyarország Trianonban megállapított területe közel kétszeresére nőtt, a lakosság pedig több mint négymillió fővel gyarapodott, s a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része a határok közé került. A bécsi döntésekért azonban súlyos árat kellett fizetni: Magyarország elveszítette külpolitikai önállóságát, és belesodródott a katasztrofális vereséggel végződő második világháborúba. Az 1947. február 10-i párizsi béke visszaállította Magyarország 1938 előtti (lényegében trianoni) határait, semmisnek nyilvánította az első és a második bécsi döntést, sőt, a Szigetközben még három falut át kellett engedni Csehszlovákiának.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy magyar ezredes könyve
Mindennek, csak szokványosnak nem nevezhető a Sepsiszentgyörgyön élő Bedő Béla nyugalmazott ezredes életpályája. Még rendhagyóbb, ahogy nyolcvanadik születésnapját a Mentor Kiadó által a napokban megjelentetett, Magyar tiszt a román hadseregben című emlékiratával megünnepelte hozzátartozói és unokái nem kis örömére.
A nagyon jó tollú szerző mesélő kedve engem évekkel korábban is, amikor riporterként megismertem, elbűvölt, s most, könyvét olvasva, csak örvendeni tudok annak, hogy az emlékezés korába érve volt kitartása elvégezni a számadás munkáját. A szerző ugyanis több tekintetben kiemelkedőt alkotott. Miközben a kötet olvasmányként is megállja helyét, s átlagon felüli íráskészségnek és erkölcsi tartásnak adja bizonyítékát, alkalmanként, követve egy cseppet sem hétköznapi szakmai életút meandereit, mélyen bevilágít egy fontos intézmény belső életébe és annak társadalmi környezetébe, a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek román társadalma működésébe.
Még azt megelőzően nagyon élvezetes a háromszéki Sepsikőröspatakon eltöltött gyermekkor története, a hagyományos székely világ alkonyának saját élményeken átszűrt szemléletes, jó humorú leírása. A jófejű kisfiú, aki 1940-ben lett első osztályos, a Székely Mikóban cseperedett kiskamasszá, majd bekerülve az iparosítás örvényébe, a brassói Fémipari Műszaki Középiskolában érettségizett. Itt érdemes egy idézet erejéig a kor később egyre fokozódó és sokasodó abszurd válogatási kritériumaira kitérni. Az erőszakos kollektivizálás idején a szülőket gyerekeik érvényesülési lehetőségeinek manipulálásával zsarolta a diktatúra. Hogy fiát ne csapják ki a líceumból, „édesapám megfogta édesanyám kezét, elmentek és megírták a belépési nyilatkozatot »önkéntes« alapon. Annyira mégis szerencséjük volt, hogy bár mindent elvettek, a 3,1 hektár földterületből (!) és 1,7 hektár erdőrészből csak 0,58 hektár szántóterületet írtak be, különben bekerültek volna a veszélyes kategóriába”, és ennek a fiúk iskoláztatása látta volna kárát.
Innen vált új és nagyon érdekfeszítő vágányra a narrátor sorsa, amikor a kor „internacionalista” kurzusának megfelelően magyarként távolról sem egyedül román tiszti iskolába kerül, majd ott átlagon felüli oktatói, pedagógusi pályát fut be, s közben a ranglétrán is előrehalad egy egyre elfogultabb, mostohább nacionálkommunista légkörben. Erről szóló, nagy tisztánlátással, minden részrehajlás és szószátyárkodás nélkül megírt vallomásával egy azóta méltán megbukott rendszer koronatanújává emelkedik a humánum, az örök felperes fellebbezésének perében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kálvin-szobor Sepsiszentgyörgynek
2009 és 2014 is Kálvin-év: születésének 500., illetve halálának 450. évfordulója. Jövőben a földkerekség nyolcvanmillió reformátusa kálvinista évet tart, világszerte a reformátor életéről, életművéről szóló előadások hangzanak el, és a rendezvény záró istentisztelete Sepsiszentgyörgyön lesz július 10-én. Erre az alkalomra Kálvin-szoborral készül a háromszéki magyarság.
Kálvin Jánosról sokan úgy tudják, magyar volt. Lehetett is volna, hiszen alkotott olyat, melyre minden magyar méltán büszke lehetne. De nem magyarnak született, viszont nemzetünk sorsának alakulásában nem kis szerepet játszott – miként Illyés Gyula megfogalmazta: „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen / magyarság, ha nincs – Kálvin? / Nem hiszem.” A sepsiszentgyörgyi Kálvin-szobor állításának ötlete a Székely Mikó Kollégium Alapítványától származik, ennek elnöke, Incze Sándor nyugalmazott esperes a miértre egyszerű választ adott: Háromszék a kálvinista világ legkeletibb bástyája, viszont Erdély-szerte nincs szobra a reformátornak. És ha már Kálvin-tér is van a városban, magától értetődő: szobor kelletik oda. Az ötletet az Erdélyi Református Egyházkerület felkarolta, Kató Béla püspök védnökséget vállalt, támogatását ígérte a város önkormányzata és a megyei tanács is – kezdődhetett tehát a megvalósítás. Az alapítvány Bocskai Vince szovátai szobrászművészt kérte fel Kálvin alakjának megformálására. Azt a Bocskait, akinek Mikó Imre-szobra áll a belvárosban, s aki a figuratív szobrászat mércéjét igen magasra állította. És a Kálvin-szobor makettje elkészült. Alkotója több változat után a végtelenül leegyszerűsítettet tartotta megmutatásra érdemesnek: az arcot és a kezeket dolgozta ki csupán. A talárba öltöztetett alaknál így a szobrot néző tekintetét e két testrészhely vonzza magára. Az arc határozottságot sugall – itt vagyok, ez vagyok, görcsbe rándult két kezét meg jelezni szándékozzák: nem tehetek róla, Isten rendelte így. És a szobornak másik üzenete is van, mit a maihoz sokban hasonlatos korban, 1939-ben Áprily Lajos ekként fogalmazott meg: „Vergődve látja lázmeleg szemével, / igazság annyi hőse hogy zuhan. / S kitör a jajszó nyugtalan szívéből: / Meddig a próba, meddig még, Uram?” Gyönyörű szobor készül hát Sepsiszentgyörgynek, Kálvinhoz méltó, a városnak díszére váló. A kivitelezési költségeket adományokból szándékszanak állni, a világ reformátusainak segítségével, és bár hivatalosan még nem hirdették meg a gyűjtést, máris akadt – Incze Sándor szavaival – jókedvű adakozó.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az anyanyelv-használati jog biztosítása társadalmi befogadókészség, felelősség kérdése
– Interjú Kerekes Károllyal a belga egészségügy nyelvhasználati gyakorlatáról –
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kezdeményezésére és szervezésében Kerekes Károly és Markó Attila parlamenti képviselők október 15-16-án Brüsszelbe látogattak, ahol alkalmuk nyílt megismerni a belga egészségügy nyelvhasználatjogi gyakorlatát. Kerekes Károly és Bónis István korábban már jelezte az Európa Tanácsnak a romániai helyzetet a kisebbségi nyelvhasználat ügyében az egészségügyi intézményekben, azt, hogy ezekben nem érvényesül a Románia által is ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában biztosított anyanyelv-használati jog. A brüsszeli látogatás tapasztalatairól kérdeztük Kerekes Károlyt.
– Látogatásunkat az motiválta, hogy meg szerettük volna ismerni egy olyan ország gyakorlatát az orvos–beteg nyelvi kommunikációban, ahol köztudott a feszültség a két államalkotó népcsoport, a flamand és vallon lakosság között. Az ország "kettészakadása" szinte állandóan napirenden van. A belga királyság két jelentős népcsoportja két jól elhatárolható országrészen él, északon a holland nyelvű flamandok, a déli országrészen a francia nyelvű vallonok. Ezekben az országrészekben a nemzeti kizárólagosság a társadalmi élet szinte minden területén észlelhető. Számunkra nem az országrészek nyelvhasználati sajátosságainak, toleránsnak nem mondható gyakorlatának a megismerése volt a fontos, hanem a mi helyzetünkhöz hasonló, a kétnyelvű Brüsszel főváros régió, az ott élő flamand és vallon közösségek nyelvhasználati jogainak elismerése, kölcsönös tiszteletben tartása. Brüsszelről csupán annyit előzetesként, hogy bár a flamand országrészben található, a francia nyelvű vallon térhódítás az észak-erdélyi városokban tapasztalható demográfiai változásokhoz hasonlítható. Így talán nem kell sokat magyaráznom, hogy miért pont ide mentünk tapasztalatcserére.
– Brüsszeli tartózkodásuk során kivel tárgyaltak az anyanyelvhasználat vonatkozásairól, és milyen következtetésekre jutottak?
– A látogatás első napján a flamand ajkú Brüsszeli Szabadegyetemen, az intézmény információs és dokumentációs központjában Rudi Janssens professzor a brüsszeli nyelvi helyzetet ismertette, amelyből egyértelműen kiderült a flamandok térvesztése, majd bemutatta a kétnyelvűség bátorítása végett született, a brüsszeli kórházakban létjogosultságot nyert kezdeményezéseket. Alkalmunk volt megismerni a professzor tanítványa, Antoon Cox doktorandusznak a kutatásait, tanulmányát a kórházak sürgősségi szolgálatának nyelvhasználatára vonatkozóan. A nyelvész- szociológus nagy érdeklődéssel hallgatta a romániai helyzetismertetőt, és felajánlotta, hogy saját kutatási tervét kibővíti a romániai magyar eset tanulmányozásával, mert következtetéseivel a magyar kisebbségi közösség ügyét szeretné szolgálni. Reményei szerint ehhez Brüsszel főváros régió minisztériuma anyagi támogatást is nyújthat. Vendéglátóink furcsállták a romániai gyakorlatot, a román parlament intoleráns magatartását az RMDSZ törvénytervezetével kapcsolatosan, már csak azért is, mert Románia – ellentétben Belgiummal – ratifikálta a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartáját. Megdöbbentette vendéglátóinkat az érvelés, amellyel a román parlamentben elutasítják az anyanyelvhasználatot az orvos – beteg kapcsolatban és annak megvalósítására tett konkrét törvényjavaslatunkat. Véleményük szerint ennek a létfontosságú kisebbségi jognak a biztosítása elsősorban a kulturális szint, társadalmi befogadókészség, felelősség kérdése. Náluk csupán arra van jogszabály, hogy Brüsszelben kell működjenek kötelező módon kétnyelvű kórházak is a vallon illetve flamand kórházak mellett. De mindkét nemzeti közösség kórházai is kötelező módon fogadják és gondozzák – anyanyelvükön – a hozzájuk fordulókat, függetlenül attól, hogy melyik nemzeti közösséghez tartoznak. Sőt, erőfeszítéseket tesznek arra is, hogy az egészségügyi személyzet a bevándorlókkal is kommunikálni tudjon, ha ezek nem ismerik a francia vagy holland nyelvet. Erre nincs törvény, a kórházaknak nincs is szükségük rá, csupán az empátiakészség és a felelősségérzet vezérli őket. Ami a felelősségérzetet illeti, elmondták, hogy ha az orvos a diagnózis megállapításánál nyelvi kommunikációs okokból téved, akkor annak súlyos következményei vannak nemcsak az orvos, hanem a kórház számára is. A beteget már a kórházi regisztrációnál anyanyelvén fogadják, hiszen ez az első kontaktusa a kórházzal. Alkalmunk volt hallani felvételről, hogy a Brüsszelben tartózkodó románt is anyanyelvén fogadják. Megtudtuk, hogy a sürgősségi ellátás területén fel sem merül az a probléma, hogy az orvosi személyzet ne ismerje mindkét nyelvet, de van olyan megoldás is, hogy az intervenciós csapatban mindkét nemzetiségű személy legyen. A látogatásunk másik fontos epizódja az állami kórházak igazgatóságán a humánerőforrás- igazgató, Freddy Iemans helyzetismertetője volt. Elmondása szerint a kétnyelvű kórházaknál az egészségügyi személyzet alkalmazásakor feltétel, hogy az illető személy rendelkezzen sikeres nyelvvizsgával, a vallon mellett kell ismernie a flamand nyelvet is. A kizárólagosan vallon vagy flamand kórházakban is nyelvkurzust kell végezni a kétnyelvűség biztosítása érdekében. A nyelvtanfolyamot a személyzet munkahelyén tartják, munkaidőben, még a betegellátás idején is, de zömében a szünetek ideje alatt. Az elvárás az, hogy a személyzet csak a szaknyelvet ismerje, nem kell széles körű nyelvismeretre szert tennie, hiszen a cél az, hogy a személyzet a beteg anyanyelvén való ápolásához szükséges nyelvezetet ismerje. Vendéglátóink elismerték, hogy ez költséges, de a kormány és a kórházak együttesen biztosítják a szükséges finanszírozást, felismervén a nyelvkurzusok fontosságát. Amikor elmondtam, hogy én is egy ilyen megoldási lehetőségről beszéltem az egyik parlamenti vitán, és hogy mennyire abszurdnak tartották ezt a vitapartnereim, csak annyit jegyeztek meg fejcsóválva, hogy ezek szerint nem lesz könnyű a dolgunk egy olyan társadalomban, ahol az egészségügynek nem a szakszerű és felelősségteljes betegellátás az elsődleges feladata.
Látogatásunk második napján az Egészség Háza nevű flamand közösségi intézményt látogattuk meg, amely azt a feladatot tűzte ki célul, hogy a kisebbségi helyzetbe került brüsszeli flamand közösség egészségügyi nyelvhasználatát megkönnyítse. A civil szervezet először is a flamand szociális gondozókat kereste meg, az ezek által gondozott flamand betegeket nyilvántartásba vették, kapcsolatot teremtettek a flamand ajkú orvosokkal, asszisztensekkel, akikhez a flamand betegeket irányítják, valóságos diszpécserszolgálatot teljesítve. A brüsszeli flamand lakosság számára egészségügyi ismeretterjesztő rendezvényeket szerveznek, állandó kapcsolatot próbálnak létrehozni a brüsszeli flamand egészségügyi személyzet és a betegápolásra szorultak között. Vendéglátóink elmondták, hogy a korábbi, szigorúan szabályozott, defenzív nyelvpolitika helyett ma már offenzív jellegűnek minősíthető a tevékenységük. Véleményük szerint a romániai magyarokkal szemben a flamandok előnye az, hogy nyelvüknek hivatalos státusa van, az ország törvényhozásában erős támpont a kvótarendszer, ráadásul közösségük tehetős, maguk is képesek megteremteni nyelvük használatának feltételeit és eszközeit, konkrétan az adminisztráció minden területén szükséges formanyomtatványok flamand nyelvű változatától kezdve az oktatásrendszer minőségi jellegét biztosító iskolahálózatig. Jelentős mozzanat volt a Belga Királyi Akadémián tett látogatásunk, ahol Frühling János radiológus- és onkológusprofesszor, az akadémia főtitkára fogadott. Biztosított arról, hogy szívesen támogat minden kezdeményezést, ami a romániai egészségügy kisebbségi nyelvhasználatát elősegíti. Elmondta, hogy saját karrierje során alkalma volt megtapasztalni, mennyire fontos a nyelvi kérdés, hiszen a beteg szavának megértése, pontos értelmezése a helyes diagnózis feltétele. Elfoglaltsága ellenére, felkérésre kész szakmai előadásokat tartani a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Véleménye szerint is sokat segítene ügyünkön, ha a magyart regionális nyelvként ismernék el Romániában.
– Ehhez képest hogy állunk itthon az RMDSZ által kezdeményezett törvénytervezettel?
– Mi itthon törvénytervezetünk szenátusi plénumbeli vitája előtt állunk. Helyzetünk egyáltalán nem kecsegtető. Ugyanaz a miniszter, Eugen Nicolaescu, aki 2007-ben még azon a véleményen volt, hogy támogatható az elképzelésünk, sőt jobbító javaslatot is tett, ma már, saját magának ellentmondva, eltekintve a ratifikált chartában felvállalt kötelezettségektől, nem ért egyet a kisebbségi nyelvhasználat törvény nyomatékosította biztosításával az általa vezetett egészségügyben. A parlamenti vitapartnerek empátiakészségével is baj van, a politikai akarat hiányán túlmenően, hiszen magatartásuk, viszonyulásuk az ügyhöz a román társadalom befogadókészségét tükrözi. Tehát ezért ilyen problematikus a marosvásárhelyi magyar orvosképzés is. Mi mindezek ellenére nem adjuk fel a harcot, a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájának tiszteletben tartására vonatkozó országjelentés mellett az RMDSZ összeállítja a saját jelentését, amelyet eljuttat az Európa Tanácsnak. Látogatásunk Brüsszelben nem csak az ottani helyzet konkrét megismerését szolgálta, hanem szavunkat hallattuk az Európai Unió fővárosában.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Iránytűk térben és időben
Erdélyi helynevek változásai
Hogyan változtak és váltak az elmúlt két évszázadban a központi névpolitika eszközeivé az erdélyi helynevek, hogyan épültek be ezáltal önkényes szimbólumok a földrajzi térbe, miként váltottak funkciót és segítették a földrajzi tájékozódás helyett a történelmi időkben való eligazodást a kolozsvári, illetve marosvásárhelyi utcanevek – többek között ezekre a kérdésekre adott múltbéli adatokban gazdag, szemléletes válaszokat Bartos Elekes Zsombor térképész, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának tanára szerda délután a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termében.
Az előadó készülő doktori dolgozatának témakörét tárta fel a hallgatóság előtt, az osztrák, a magyar, a román uralom helységnévrendezéseit taglalta, illetve arra is kitért, hogy a névváltoztatások miként gyűrűztek át a domborzati nevekre, tájegységek neveire és miként jelentek meg a korabeli térképeken. Bartos Elekes Zsombor II. József 1784-es nyelvrendeletéről tett elsőként említést, amely a latin helyett a németet tette hivatalos nyelvvé. Ettől az időszaktól beszélhetünk nyelvháborúról, ugyanis ennek a rendeletnek a hatására vált fontossá az egyes közösségek számára az anyanyelvhasználat. A tizennyolcadik század második felében még a helyi beszélt nyelveknek jutott fontosabb szerep a névadásban, a helynevek egymás átírásai, és nem egymás fordításai voltak, így nem is vitatták el azokat egymástól az egyes nemzetiségek. A német jelenlét helynevek révén történő hangsúlyozása az 1850-es években vált fontossá, ekkor a német nevek lappangó rétegének felélesztése következett be, mesterségesen kitalált, új nevek viszont nem jelentek meg.
Az 1898-as 4. törvénycikk értelmében a magyar helyneveket az országos törzskönyvbizottság állapította meg, mégpedig mesterséges úton, sok esetben a helyiek tiltakozása ellenére. A hivatalos iratokban, tankönyvekben, térképeken kizárólag ezeket a neveket lehetett használni, és az volt a cél, hogy a településeknek a magyar államhoz való "tartozandóságát" érzékeltető nevek a társadalmi érintkezésben is meghonosodjanak. Ekkor lett Topliczából Maroshévíz, és Oláh-András-falvából, ahol mindössze egyetlen magyar család élt, Székely-andrásfalva.
A 20. századi román névváltoztatások kapcsán a térképész kiemelte, hogy míg az erdélyi kiadású térképeken átírások vannak – Vásárhely például Osorheiként jelenik meg –, a regáti térképeken névfordításokat találunk. Ezeken a regáti térképeken jelenik meg először a Tìrgu-Mures elnevezés is.
1918 után a román közigazgatás minden településnek román nevet adott. 1925-ben egy földrajztudósokból és katonatisztekből álló bizottság egyéni névadásokat hajtott végre. Az 50-es évek kinyilatkoztatott névadási törekvése az volt, hogy ne legyen több településnek ugyanaz a neve, de éppen ebben az időszakban neveztek el a meglévő három település mellett egy negyediket is Avram Iancuról – jegyezte meg az előadó. Az utolsó névváltoztatások a 70-es években történtek – Kolozsvár 1974-ben kapja a Napoca utótagot –, a rendszerváltás után minimális névváltoztatásra került sor.
Az utcanév-változtatások kapcsán az előadó rávilágított arra, hogy a középkori utcanevek sok száz évig érintetlenek voltak. Természetes és motivált, funkcionális nevek voltak ezek, amelyeket a helyi közösség adott az egyes utcáknak. Az átnevezések során megjelenő szimbolikus utcanevekről a XIX. század végétől beszélhetünk. Ekkor kapja nevét a kolozsvári Unió utca, amelyből később Memorandumului lesz. 1940–45 között visszatérnek a régi utcanevek, 1945 után pedig egy széles spektrumú elfogadás érzékelhető a névadásban, így ugyanaz az utca egy időben Mihály király és Dózsa György nevét viselheti. Az előadó a marosvásárhelyi utcanevek kapcsán érdekes névcserékre is rámutatott, amelyek következtében a két világháború közötti időszakban a Szigligeti utca Caragiale, az Árpád utca Decebal, az első világháború előtti Álmos vezérről elnevezett utca Somnului lett. Erdély nem magyar többségű városaiban, például Brassóban nem volt ilyen mértékű névcsere – hangsúlyozta az előadó. A továbbiakban a közigazgatási egységek, illetve domborzati formák névváltoztatásairól esett szó, majd a névhasználat katonai és polgári, illetve hazai és külföldi térképeken való tükröződéseivel zárult a több mint egyórás izgalmas előadás.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

A biztos pont
Erdélyi Toll: ötödik évfolyam, negyedik szám
Idén negyedszer öltötte magára jól ismert, mégis mindig újnak, ünnepinek látszó színeit az Erdélyi Toll. Az udvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó gondozásában megjelenő ötéves irodalmi és művelődési folyóirat azzá a biztos ponttá vált az elmúlt fél évtizedben, amelyhez alkotó és – igényes, szellemi élményeit megválogató – olvasó könnyen és szívesen visszatalál. Értékrendjének állandóságát mi sem bizonyítja jobban, mint szerzőinek névsora, amely már az induláskor valós értéket ígért, az évek során pedig egyre gazdagodott. Míg a 2009-es első évfolyam legelső számában hat alkotó hangján szólalt meg a Múzsa és lant, az ötödik évfolyam utolsó számában a lírának és szépprózának szentelt rovatot 24 szerző – Albert-Lőrincz Márton, Beke Sándor, Bölöni Domokos, Böszörményi Zoltán, Brauch Magda, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Csontos Márta, Elekes Ferenc, Ferenczi Enikő, Fülöp Kálmán, Gáspár Erika, Kamenitzky Antal, Kiss Székely Zoltán, Komán János, Kozma László, Mester Györgyi, Mészely József, Molnos Ferenc, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád, Ráduly János, Pálffy Tamás Szabolcs, Tar Károly – "lakja be" műfaji változatosságban (az árnyalatokban gazdag versanyag mellett félperces történetet, hosszabb prózai alkotást, sőt regényrészletet is találunk). A Múzsa és lant azonban nem az egyetlen ötödik évét "betöltött" rovat. Már az induláskor, a köszöntő sorok utáni első oldalakon ott találhattuk magunkat a szülőföldről valló alkotóknak szentelt térben – ezúttal Nagy Irén versei várják ebben a rovatban az olvasót –, alámerülhettünk az Anyanyelvünk épségéért című nyelvművelő rovat gondolatvilágában – a legújabb lapszámban Fülöp Lajos a nyelvi humorról, Brauch Magda a "szuk- szükölésről" ír, illetve Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című nagyszabású munkájának tizenötödik fejezete olvasható –, és híres magyar múzsákkal találkozhattunk – ezúttal Brauch Magda Szilágyi Domokos egykori szerelmét idézi meg. Mindemellett az Erdélyi Toll születésekor már felvillant a néphagyományokhoz és a hitvilághoz való kapcsolódás szükséglete – az Élő néphagyományok rovatban ezúttal Szőcs Katalin Fokos című munkájának második fejezetét olvashatjuk, a Hit és üzenet rovatban pedig Baricz Lajos versei és Pálffy Tamás Szabolcs prózája vár.
Az évfordulókra való kitartó megemlékezés az Erdélyi Tollat idősíkokat találkoztató őrszemmé teszi. A legújabb lapszámban Málnási Ferenc a 75 éve elhunyt Dsida Jenő, illetve a 130 éve született Kós Károly alakját hozza újra olvasóközelbe. Kós Károly emléke az irodalomtörténetnek szentelt rovatban is felvillan Bertha Zoltán írásában, ugyanitt Pomogáts Béla Bánffy Miklósról és Erdélyi történet című regényéről ír. A könyvismertetés az indulástól az Erdélyi Toll egyik elmaradhatatlan színfoltja volt. Ezúttal Málnási Ferenc az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó 1994 és 2006 között megjelent nyelvművelő köteteit mutatja be.
Az Erdélyi Toll ötödik évfolyamának negyedik számából a filozófia – Albert-Lőrincz Márton: A barátságról – és a művészettörténet – Burján Emil: Fülep Lajos műbölcseleti alapelvei (IV.) – sem hiányzik. A Maradandó művészet című rovatban Kedei Zoltán festőművész lírai szépségű alkotói vallomásai örvendeztetnek meg. A finálé pedig huszadszorra is a gyermekvilág önfeledtségét hozza. Talán ez a legkisebb befogadóknak szentelt tér az első számú biztosíték arra, hogy öt, tíz, tizenöt év múlva is kívánt, keresett lesz az udvarhelyi Erdélyi Toll.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Honfoglalók nyomában
Egy újságoldal terjedelme szűk keret, hogy a honfoglalók nyomdokain a Kárpát-medence északi részét, Kárpátalját közösen bejárjuk, hiszen történelmi emlékekben annyira gazdag ez a hányatott sorsú térség, hogy minden "szegelet" egy-egy állomás lehetne. Számos épület mellett kellene elidőzni és fejet hajtani a dicső múlt szereplői előtt. A marosvásárhelyi Thomas Hux utazási irodának sikerült olyan kirándulást szerveznie – nem először –, amelyen az érdeklődők a magyar vonatkozású történelmi színhelyeket körbejárták. Ezért indultunk el mi is a honfoglalók nyomában, szippantani a múltból és feltöltődni a kárpátaljai magyarsággal való sorsközösségből, egészen a Vereckei-hágóig.
Ungvár
Akik az unióban megszokták már, hogy útlevél nélkül, a személyi felmutatásával lehet átlépni a határt, kissé furcsa számukra, hogy a halmi határátkelőnél útlevélvizsgálattal kezdődik az ukrajnai kirándulás. Gond egy szál se, hiszen a határőrök nem húzzák sokat az időt, pár perc alatt lezajlik az útlevélvizsgálat és átengednek. Falvak következnek, valamennyi magyar, mint Tiszabökény, Tiszapéterfalva, Nagypalád, Fertősalmás, Forgolány, Batár, Nevetlenfalu, Szőlősgyula s így tovább. Bár a vidék hivatalos neve 1946-tól Ukrajna Kárpátontúli Területe, a magyar köztudatban Kárpátaljaként szerepel. A megye 13 közigazgatási járásra oszlik: a beregszászi, a perecsenyi, a huszti, a raboti, az ilosvai, a szolyvai, a munkácsi, a técsői, a nagybereznai, az ungvári, a nagyszőlősi, a volóci és az ökörmezői. A megyeszékhely Ungvár, ahol turistabuszunk először megáll. Az ungvári sétálóutcákat járva, nincs lényegesen eltérő feeling egy erdélyi és egy kárpátaljai magyar város kisugárzása között. S hogy első perctől otthonosan éreztük magunkat – marosvásárhelyi, szászrégeni és csíkszeredai kirándulók –, az annak is köszönhető, hogy ottani vezetőnk, Molnár László bejelentette, ő nem idegenvezető, nem idegenekhez beszél, hanem honismertető. Szakszerű vezetésével látogattuk meg az ungvári Drugeth- várat, amely Kárpátalja leghíresebb műemlékei közé tartozik. Először a Gesta Hungarorumban említik, 1691-től Bercsényi Miklós birtoka lett. Ma itt található a honismereti múzeum. A várkertben öntöttvas szobrok láthatók: Héraklész a lernai hidrával és a Pihenő Hermész. A gyerekeket azonban jobban érdekelte a turulszobor, nemcsak azért, mert a Rákóczi-szabadságharc jelképe, hanem azért is, mert a legenda szerint, ha a csőrét megfogják és kívánnak valamit, teljesül a vágyuk. Így ezt a momentumot senki sem hagyta ki. Rejtély megfejtve: ettől ilyen aranysárga a turul csőre.
Ugyancsak a várhegy érdekes látnivalója a XVIII- XIX. század népi építészetét bemutató tájmúzeum, is vagy a görög katolikus püspöki palota. Ungváron érdemes megnézni még az Ung folyó mellett Európa leghosszabb hársfasorát is.
Munkács
Történelmünk újabb jelentős helyszíne, sok látnivalóval. Az impozáns vár 68 méter magas sziklahegyen található, odavonzza a turistákat, akiknek a legtöbbje magyar. Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc tették halhatatlanná. A Habsburg- ellenes mozgalmak korában volt nagy jelentősége. Zrínyi Ilona vezetésével a várőrség utolsóként adta meg magát a kuruc-szabadságharc idején. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején ismét a szabadság vára volt. A vár jelenleg műemlék, benne múzeum működik. A turisták szívesen időznek a Petőfi-szobában vagy a 90 méter mély kút mellett, melyhez számos legenda fűződik. Kellemes meglepetésben volt részünk, hiszen a vár udvarán élőzene szólt, amikor meghallották, hogy magyarul beszélünk, a klasszikusról az Ott, ahol zúg az a négy folyó-ra váltottak.
Munkácson nem hagyhattuk ki a Rákócziak nyári rezidenciáját, a Fehér házat, a Munkácsy Mihály szülőházának emlékét megörökítő emléktáblát, a sétálóutcán található mellszobrát, amit a halottak napi virágárusok sátrai kissé eltakartak ugyan, de azért meg tudtuk nézni.
A Vereckei-hágó
Mielőtt még a hágóra értünk volna – göröngyös úton, de szép napsütésben –, elidőztünk a Vereckei- szorosnál, ahol az egykori Árpád-vonal, a Magyar Királyi Honvédség második világháborús védelmi rendszere húzódott. Aztán egy tiszta ruszin faluban, Felsőgerebenben, a Verecke vendégházban igazi magyaros ebédre voltunk hivatalosak, amit Csizmár Béla vendégfogadós és felesége szolgált fel. Az itteni emberek erős magyarságtudatával feltarisznyálva indultunk a hágónak, ahol a honfoglaló magyarok többsége 895-ben a Kárpát- medencébe érkezett. A hányatott sorsú emlékműnél átszellemülve hallgattuk végig az előző emlékművek sorsát, azt az óriási ellenszegülést, amellyel a magyar történelmi emlékhelyek megjelölését gáncsolták. Talán éppen emiatt is nagyobb a ragaszkodás és kiállás: nem hagyhatjuk, ami a miénk! Matl Péter munkácsi szobrászművész millecentenáriumi emlékművét éppen ezért keresik fel gyakrabban a Kárpát-medencei magyarok. Mi, marosvásárhelyiek nemcsak a himnuszokat, hanem Balázs Erzsébet zenetanárnő énekét is elénekeltük… Mert volt már bánatunk és sok mindent tudunk, de legfőképpen azt, hogy összetartozunk!
Beregszász
Huszonhatezres magyar közösség városa, a kárpátaljai magyarság szellemi központja. Itt található a Bethlen–Rákóczi-kastély, ahol a lelkes múzeumalapító és tárlatvezető kísért végig. Nem olyan a város, mint amilyennek itthon elképzeltük. Épületeit sorra felújítják, de nem is ez a szembetűnő, s számunkra, marosvásárhelyiek számára irigylésre méltó, hanem az, hogy magyar személyiségekről elnevezett tereken, utcákon sétálhattunk. Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, Páva étterem, Rákóczi tér és így tovább. Sőt, a felújított Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola homlokzatán rövidesen leleplezik azt a címert, melyen a magyar Szent Korona látható kétoldalt angyallal. Hol állunk mi ettől? Persze, tudjuk, ott sem ment könnyen, de kitartással, bátorsággal, erős és nem véka alatt rejtegetett magyarságtudattal ment. Még annyit, hogy Beregszászon öt önálló magyar iskola működik, Marosvásárhelyen csak egy! Ezért is érdemes volt elmenni, hogy a látottak viszonyítási alapul szolgáljanak. Nem elég emlékezni, könnyezni, láthatóvá és érezhetővé kell tenni, hogy vagyunk.
A Thomas Hux utazási iroda ezzel nem zárta le történelmi témájú kirándulásainak szervezését, legközelebb a Hunyadiak nyomdokain indulnak el. Ezt idejében meghirdetik, s aki teheti, csatlakozzon, megéri.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Bethlen-emlékezet és helytörténeti könyvújdonságok
Október utolsó hetében került sor a Nyugati Jelen napilap dévai szerkesztőségében a Bethlen Gábor helytörténeti kör találkozójára.
Tekintettel az idei Bethlen-évfordulóra, a találkozó elején az ehhez kapcsolódó ünnepségek kerültek terítékre. A múlt hétvégi nagyenyedi és gyulafehérvári Bethlen-napokról Deák Levente nyugalmazott jogász számolt be, nagyra értékelve a civilkezdeményezésre létrejött ünnepség tartalmas és méltóságteljes voltát. A székesegyházban tartott ökumenikus istentisztelet és koszorúzás mellett felemelő élményként számolt be a Fórika Éva tanárnő vezette gyermekkórus előadásáról, illetve a gyulafehérvári múzeumban megnyitott Gy. Szabó Béla-tárlatról is. Mint kiderült, a rendezvényen a dévai helytörténeti kör több tagja is részt vett. A napokban tartott találkozón pedig eldöntötték, hogy eleget téve a meghívásnak, november 16-án testületileg jelen lesznek a dévai Szent Ferenc Alapítvány által szervezett marosillyei Bethlen-ünnepségen.
A továbbiakban az utóbbi hónapokban megjelent helytörténeti könyvújdonságok kerültek bemutatásra. Elsőként Barra Árpád, nyugalmazott tanár ismertette a dévai könyvszalon alkalmával megjelent Nopcsa Ferenc kalandos életútját bemutató kötetet. Mindenekelőtt magáról a szerzőről, a Bukarestben élő Dacian Munteanról volt érdekes megtudni, hogy hogyan került kapcsolatba a Nopcsákkal.
A fiatalember édesanyja hajdanán a szacsali kastélyban működtetett szociális otthonban volt szakácsnő. Dacian Muntean gyermekként itt hallotta először a Nopcsa-családról keringő legendákat. A dinócsontokat kutató, és szinte albán királlyá koronázott Nopcsa Ferenc élete pedig annyira elbűvölte, hogy felnőttként lépésről-lépésre végigbarangolta a tudós kalandor által bejárt utakat. És hát nem pár száz kilométerről volt szó! Nopcsa motorkerékpárjával beutazta fél Európát, majd az osztrák hadsereg különleges megbízatású tisztjeként gyalogszerrel járta be a birodalomhoz csatolt Bosznia-Hercegovinát, olyan precizitással térképezve fel azt, hogy az általa készített kartográfiai munkák ma is használatban vannak. Albániát pedig szintén úgy ismerte, mint a tenyerét. Sőt, katonai kémként a román-lakta vidékeken is otthonosan mozgott. Ez utóbbi tevékenységének azonban súlyos kárát látta, amikor Trianon után kitiltották Románia területéről. Tekintettel világszerte elismert tudományos munkásságára később királyi kegyelmet kapott és visszatérhetett szacsali birtokára, ahol azonban a felbőszített parasztok szinte holtra verték. Ezt követően Bécsben telepedett le. Még ezt megelőzően azonban végrehajtotta a világtörténelem első feljegyzett fegyveres repülőgép-eltérítést. A Magyar Tanácsköztársaság megalakulása ugyanis Budapesten találta az ízig-vérig arisztokrata Nopcsát, akinek csak úgy sikerült elmenekülnie a zűrös helyzetből, hogy revolverrel kényszerített felszállásra egy pilótát – ismertette a kalandos élettörténetet Barra Árpád
A továbbiakban Zavada Emil, nyugalmazott gyógyszerész ismertette röviden a marosvásárhelyi magyar nyelvű gyógyszerészképzés 65. évfordulója alkalmából megjelent kiadványt, melyben Hunyad megyei gyógyszerészek emlékezései is olvashatók.
Pár szó erejéig terítékre kerül a Hunyad megye épített örökségét bemutató kötet is, melynek gazdag tartalma mellett hiánypótló voltát értékelték a kör tagjai.
Végül a Nyugati Jelen napilap 2014-es évkönyvének bemutatására is sor került. A hallgatóság különös érdeklődéssel fogadta a kötetben megjelent helytörténeti, illetve történelmi vonatkozású írásokat
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Nobel-díjat érhet a kolozsvári instant művér-por
Csökkenőben a véradók száma – őket „helyettesítheti” a találmány
Amint arról keddi lapszámunkban már beszámoltunk, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Vegyészmérnöki Karán szervezett szombati nyílt napon az orvostudományt forradalmasító tudományos eredményt hoztak a közvélemény tudomására: Radu Silaghi-Dumitrescu – a kar társult oktatója – művért állított elő kutatócsapatával, amit sikerrel tesztelnek állatokon. A nem mindennapi eredményre tegnap reagált az országos sajtó, és olyan sajtótermék is akad, amely már a Nobel-díjat emlegeti. Tegyük hozzá: nem alaptalanul, bár a hazai szakemberek szerint erre igen kevés esély van a kutatások gyenge finanszírozása miatt – könnyen elképzelhető, hogy a babért mások aratják le. A művér főleg olyan kontextusban nyer fontosságot, hogy egyre kevesebb a véradók száma Romániában, így súlyos balesetek, műtétek alkalmával gyakran vérhiánnyal küszködnek a kórházak, és emiatt életek forognak kockán.
Szabadság (Kolozsvár)

Egy államférfi, akinek példáján négyszáz év múltán is okulhatunk
Bethlen Gábor: a fejedelem, aki nemcsak szeretett, tudott is uralkodni
400 éve választották Erdély fejedelmévé Bethlen Gábort, aki egy évtized leforgása alatt európai jelentőségűvé emelte kifosztottan megörökölt kis országát. Politikai, diplomáciai megvalósításai négy évszázad távlatából is elismerésre méltóak, mi több, példamutatóak lehetnek a ma közszereplője számára. Összeállításunkban Bethlen korának három neves kutatója elemzi és értékeli a jövőbe látó, tehetséges államférfi tevékenységét, aki uralkodásával a fejedelemség történelmének egy olyan időszakát teremtette meg, amelyre ma is szeretünk hivatkozni: Erdély aranykorát. Bethlen megvalósításairól R. Várkonyi Ágnes professzort, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagját, Oborni Terézt, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének főmunkatársát, az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszékének habilitált docensét, valamint Kovács Andrást, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem művészettörténet professzorát, az MTA külső tagját kérdeztük.
– Miért tartotta fontosnak, és hogyan vezette fel Erdélyt Európa színterére Bethlen Gábor?
R. Várkonyi Ágnes: – A fejedelem tudatában volt annak, hogy Erdély csak európai jelenlétében tudja önállóságát biztosítani. Bekapcsolódott a nagy európai küzdelmekbe, és létrehozott egy konföderációt, amelynek értelmében a cseh, morva, a sziléziai és a magyar rendek közösen léptek volna fel a harmincéves háborút lezáró békeszerződések feltételeinek kidolgozásában, és közös fizetőeszközzel is rendelkeztek volna. A szövetség nem valósult ugyan meg a csehek fehérhegyi veresége folytán, de a Közép-Európában gondolkodó Bethlen a továbbiakban is kapcsolatot igyekezett teremteni a szomszéd államokkal.
1626-ban Bethlen belépett az Anglia, Dánia és Hollandia által előkészített Hágai szövetségbe, hogy az osztrák és spanyol Habsburgok túltengő hatalmával szemben az európai egyensúlyt biztosítsák. A koalíció megszűnt, de Bethlen törekvései nem voltak eredménytelenek, mivel a háborút lezáró békébe Erdélyt is belefoglalták.
– Milyen elméleti felkészültséggel rendelkezett a fejedelem?
– A régi irodalom véleménye Bethlenről, miszerint ösztönös politikus volt, nem helytálló. Tizenkét éves volt, amikor bekerült Báthory Zsigmond itáliai műveltséggel áthatott udvarába, járt Prágában, ahol Rudolf császár egy közép-európai művészeti központot alakított ki, és a pozsonyi országgyűlésben 1609-ben. Nagyon szerette a könyveket, köteteit hadjárataira is magával vitette, bevezette a politikai levél műfaját. Gyönyörű könyvtárat hozott létre Gyulafehérváron, ismerte kora abszolutista államelméletét.
Korszerű államberendezésének alapvető ismérve volt a jól működő kormányzat, a fizetett hadsereg, a merkantilista gazdaságpolitika. Felismerte, hogy egy ország gazdasága abban az esetben működik jól, ha az emberek jó viszonyban vannak egymással. Befogadta Erdélybe az anabaptistákat, és a zsidókat is. Folytatta és továbbfejlesztette az erdélyi toleráns valláspolitikát, visszafogadta a jezsuitákat, méltányolva az oktatásban elért eredményeiket. Nagyon fontosnak tartotta, hogy országának jól képzett fiatalsága legyen, Erdély jövőjének kiépítésén munkálkodott.
Egyszerre lenni rókának és oroszlánnak
– Hogyan jellemezné Bethlen Gábor államférfiúi tevékenységét?
Oborni Teréz: – Bethlen Gábort Erdély legnagyobb fejedelmének nevezném. Uralkodásával egy olyan aranykor érkezett el, amelyet nem véletlenül minősítünk annak. Gazdasági, anyagi sikereket ért el, békés éveket biztosított Erdély lakossága számára. Külföldi szereplése nem volt teljes mértékben sikeres, de Erdély az ő uralkodói zsenijének köszönhetően emelkedett az európai országok színterére; kiváltképpen az európai protestáns országok tekintették egyenrangú félnek azt a fejedelemséget, amely a Mohács utáni évtizedekben kényszerből, a szultáni nyomás folytán jött létre.
– Melyek voltak Bethlen legkiemelkedőbb tulajdonságai?
– Mindenekelőtt gyors észjárását, helyzetfelismerő képességét emelném ki: a körülményeket figyelembe véve, rendkívüli rugalmassággal tudott változtatni lépésein. A nagyravágyás és ambíció mellett jellemezte az önmérséklet is. A politikában kifejezetten előnyére vált a realitások érzelemmentes megvizsgálásának képessége, a tudatosság. Rugalmassága ugyanakkor soha nem vezetett elveinek feladásához. Kormányzási módszereiben a rendkívüli szigort és elszámoltatást alkalmazta.
Magánéletében, udvarában a zenekedvelő Bethlen nem bizonyult szigorú, szikár embernek: szerette az állatokat – nagy szeretettel viszonyult névről is ismert kutyáihoz, lovaihoz. Kifejezetten szerelmi házasságot kötött Károlyi Zsuzsannával, és több elemzés szerint második feleségébe, Brandenburgi Katalinba is beleszeretett. Összetett személyiség volt, akinek képességei az államférfi minősítést teljes mértékben kiérdemlik.
– Mit tanulhatna a ma embere, egy közéleti szereplő a nagy fejedelemtől?
– Elsősorban a távlatokban való gondolkodást, ami az erdélyi politikai életben egyébként szerintem jelen van, talán jobban is, mint másutt. Másrészt, a tudomány, a művészetek, az oktatás pártolásának fontosságát. Követhetnénk nagyvonalúságának példáját is; amint Bethlen írja, „senki ne keresse a maga privátumját”, hanem nagyobb célok érdekében vesse be tehetségét. Talán bizarr a gondolat, de Bethlen napjainkban is ragyogó politikus lenne. Amint Kemény János megjegyzi, „emberi gyengeségektől ő sem volt mentes”, de sokoldalú, tehetséges személyiség volt. Diplomáciai lépéseit a korabeli németalföldi, angliai sajtóban nemegyszer ellenségesen ítélték meg: „rókának”, „oroszlánnak” nevezték. Ugyanakkor, a korabeli politikai irodalom szerint a fejedelemnek egyszerre kell ravasznak, bátornak és ügyesnek lennie – ő ennek teljesen megfelelt, ezért ellenfelei kiismerhetetlennek tekintették.
Rugalmasság és az elvekhez való ragaszkodás
– Milyen szempontoknak megfelelően szervezte újjá az erdélyi kormányzatot?
– Bethlen alapvető változtatásokat nem eszközölt, de megszigorította minden kormányzati intézmény működését, pontosabb elszámolásra kényszerítette. Szükség esetén megbízható, szigorúan ellenőrzött személyeket nevezett ki egy-egy kormányzati ág irányítására. Nagy felismerése és újítása volt, hogy „árus emberektől gazdagodik az ország”. Újító, kreatív ötleteit koncentrált, erős fejedelmi hatalommal tudta véghezvinni. Korabeli források szerint kedvére való volt az uralkodás, és igen szerencsés módon ez tehetséggel is párosult.
– Melyek voltak az elvek, amelyekből országa érvényesülése tekintetében nem engedett?
– Bethlen uralkodói tehetsége talán abban tudott legjobban kibontakozni, hogy két nagyhatalom szorításában miként őrizte meg Erdély önállóságát. Minden politikusi és diplomáciai tehetségét országa megtartására használta, amelyet egy levelében „birodalmacskának” nevezett. Zseniális volt a diplomáciai hadviselésben: bár Erdély a Porta vazallusállama volt, mint maga is írja, „ellenség lova lába nem taposta a haza földjét” amíg uralkodott. Sikeresek voltak igyekezetei, hogy török hadjáratok ne vezessenek Erdélyen keresztül, hogy azokban magyar hadak ne, vagy csak formálisan vegyenek részt. 1615-re kiegyezett a Habsburg magyar királlyal, II. Mátyással, erről az oldalról is biztosítva saját országát. Megfelelő kompromisszumkészséget tanúsított, hogy béke és nyugalom legyen az országban, de alapelveit nem adta fel. A nagyszombati egyezséghez vezető tárgyalások során például a Habsburg udvar erősen követelte Váradot és a hozzá tartozó részeket, de ezeket nem adta át.
Példaadó eredményei uralkodásának minden egyes részletében megmutatkoztak. Hogyan tette mindezt? Nem tudjuk... Négyszáz év távlatából csodálkozva szemléljük, hogy mire volt képes a fejedelem néhány megbízható embere segítségével.
Az Erdélyi Fejedelemség legfényesebb korszaka
– Művelődéstörténeti és művészettörténeti szempontból hogyan értékelhetőek Bethlen Gábor megvalósításai?
Kovács András: – Bethlen Gábor uralkodása az Erdélyi Fejedelemség közel másfél évszázados történetének a legragyogóbb korszaka. Erdély történetével kapcsolatos mai képünket a rendelkezésünkre álló források határozzák meg. Annak ellenére, hogy a 16. századra vonatkozóan nagyon sok esetben csupán feltevésekre támaszkodhatunk, a 17. század második felének kiadatlan forrásait pedig még alig ismerjük, határozottan állítom, hogy az a tizenhat esztendő, ami a „nagy fejedelem” uralkodását jelenti, a legfényesebb korszaka volt ennek az államocskának.
A kérdéséhez igazodva, nagyarányú megújulást jelez másfél évtizednek a mai szemlélő számára elképzelhetetlen pusztításai után az ország művelődésében és művészetében elengedhetetlen gondolkodó emberek, értelmiségiek viszonylagos sokaságának az újratermelődése, az idegenből érkezett értelmiségieknek, művészeknek a jelenléte. Ők az Európa-szerte a protestantizmus védelmezőjeként és toleranciájáról (ez nagyon nagy szó a harmincéves háború idején) ismert fejedelem hívására érkeztek, és az általa kínált lehetőségek és jelentős anyagi juttatások csábították őket e félelmetesen távoli, a törökök közelsége miatt veszélyesnek tekintett végvidékére a korabeli latin Európának.
– Milyen helyet foglalnak el a fejedelem építkezései Erdély késő reneszánsz építészetében?
– A késő reneszánsz Európának ezeken a tájain sokkal hosszabb életű volt, mint a 17. század elején már a barokk művészetet alakító Itáliában. A fejedelmi reprezentáció nyelve itt nálunk továbbra is a késő reneszánsz maradt. Bethen Gábor akaratából épülnek fel Erdély legjelentősebb reneszánsz kastélyai, Alvincen, Váradon (a fejedelmi palota), Radnóton és Balázsfalván. Ezeknek nyomán, ezek mintájára, hihetőleg a fejedelem udvari építészének, a vernai (Como) Giacomo Restinek tervei szerint épülnek meg a fejedelem főembereinek (a fejedelemség kormányzásában főszerepet vállaló elit tagjainak) a rezidenciái Aranyosmedgyesen (Lónyai Zsigmond), Fehéregyházán (Haller István), Gyergyószárhegyen (Lázár István), Csíkszeredában (Mikó Ferenc), Szentdemeteren (Balási Ferenc). Az itáliai késő reneszánsz építészetben kidolgozott, tiszteletet parancsoló bástyákat utánzó saroktornyokkal alakított belsőudvaros épülettípusról van szó, amely Erdélyben is az új, korszerű életforma elterjedését jelezve váltja fel a 2–3 helyiségből álló korábbi lakóépületeket.
– Milyen mértékben sikerült Bethlen Gábornak megvalósítania a fejedelmi székváros kiépítését? Milyen hozadékai vannak elképzeléseinek elődeihez képest?
– A püspöki palotából a 16. században kialakított gyulafehérvári fejedelmi palotában 1603-ban, két ostrom és tűzvész után mintegy tíz lakható helyiség maradt. Báthory Gábor úgy próbált segíteni ezen, hogy csalárd módon elfoglalta Nagyszebent. Utóda, Bethlen Gábor fejedelem uralkodása alatt az eredetileg egyetlen belső udvart kerítő épületegyüttest két további udvarral toldották ki, s létrehozták az emeletes, mintegy 200 m hosszúságú, lényegében ma is álló, egységes főhomlokzatot a szintén helyreállított, udvari templom gyanánt használt székesegyház szomszédságában.
A vár déli oldalán megépítettek két hatalmas olaszbástyát (ezek a 120 méteres homlokfalú monstrumok egy évtized alatt épültek meg), egyet a fejedelem, a másikat a szász székek költségén. Földbe süllyesztett cserépcsövekből összeállított több kilométer hosszú vízvezeték szállította a külvárosba, a várba és a palota csorgóiba a nyugati szőlőhegyek forrásainak egészséges vizét. Újraindíttatta Erdély legnagyobb manufaktúrájának, a gyulafehérvári ágyúöntőháznak a működését, s 1629-ben 24 újonnan öntött ágyú alá készültek lafettát építeni. A falakon belüli várost romjaiból újjáépíttette, és a megújult székváros díszeként megépült a Collegium Academicum ma is álló, Európának ezen a részén kivételesen igényes épülete, amelyben a fejedelem által meghívott híres német professzorok oktatták az ifjúságot.
– Milyen üzenetet hordozhat a fejedelem tevékenysége, eszmerendszere a mai erdélyi ember számára?
– A 16–17. századforduló mérhetetlenül nagy pusztulásai után Bethlen Gábor fejedelem mutatott utat a polgárháborúban kivérzett erdélyi társadalomnak a kibontakozás felé: ez az út pedig a békés munka, építés, tanulás irányába vezetett. Erdély négy évszázaddal ezelőtt megválasztott, azóta sem feledett nagy fejedelmét én a társadalmi összefogást támogató kiegyensúlyozottság, a lehetőségeket bölcsen mérlegelő tettrekészség, az előrelátás és a jövő számára építkező derűlátás példájaként állítanám honfitársaim elé.
Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár)

Hitvallás és reformáció
Szerdán kezdődött és csütörtökön, október 31-én, a reformáció ünnepe alkalmából megtartott istentisztelettel fejeződött be az a kétnapos konferencia, amelynek témája a 450 éve megalkotott Heidelbergi Káté volt.
A Heidelbergi Káté kiadványaiból Hermán M. János által összeállított kiállítást szerdán délután nyitották meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának emeleti előcsarnokában. A megjelenteket, köztük Erdélyi Géza felvidéki nyugalmazott püspököt, Tőkés László EP-képviselőt, dr Lévai Attilát, a komáromi Selye János Egyetem teológiai fakultásának dékánját Horváth István, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója köszöntötte, majd átadta a szót Hermán M. Jánosnak, aki egy rögtönzött tárlatvezetéssel hívta fel a megjelentek figyelmét a kiállítás darabjaira.
Kiállítás és istentisztelet
Hermán M. János elmondta, hogy körülbelül egy éven át szervezték a kiállítást, és ökumenikus kollekciót sikerült a közönség elé tárni, hiszen unitárius és katolikus káté is van a kiállított darabok között, de örmény és román nyelvű is látható. A több évszázadot átívelő gyűjtemény kapcsán szó esett a különböző káték nyomtatásáról, cenzúrázásról, az emberközpontúvá tett, vagy kézírásos káték mellett a Sass Kálmán-féle kátéról is. „A hitvallásos emberek tudják, hogy a létra a földről a mennybe vezet” – fogalmazott Hermán. M. János. A Nagyváradi Kántorok Kórusának szolgálata után Szomor Attila segédlelkész beszélt Hévézi Endre Londonban élő magyar képzőművészről, aki a zilah-ligeti református templom ólomüveg ablakait készítette. Az evangélistákat, Mátét, Márkot, Jánost és Lukácsot ábrázoló munkákról készített fényképeket is láthatták az érdeklődők, és az is elhangzott, hogy december elején a tervek szerint megszervezik a 90. esztendős művész önálló kiállítását is.
A program a várad-újvárosi református templomban folytatódott, ahol Sándor Lajos parókus lelkész köszöntötte a híveket, majd dr. Tóth Albert, a Magyarországi Lelkészi Szövetségek elnöke, tiszalúci lelkész szolgált. Tóth Albert igehirdetését a Mózes első könyve 3. rész 8–9. versére alapozta, itt kérdezi meg az Úr a bűnbeesés után rejtőzködő embertől: hol vagy? „A teremtés óta a bűnös ember mást sem csinál, mint bújócskázik Istennel” – fogalmazott az igehirdető, aki megjegyezte: a kommunizmusban mindig féltünk azoktól, akik néztek, megfigyeltek, de Istentől nem féltünk, pedig ő is figyel. Az Isten örökké keresi az embert, és egyszülött fia elment a bűnösökhöz is, mondta az igehirdető, aki a „nagyváradi atyámfiai, hol vagytok?” – kérdéssel zárta prédikációját.
Könyvbemutató és hitvalló helyzet
Folytatásként dr. János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora mutatta be dr. Pálfi József lelkész-tanár „Vallásomat el nem hagynám…” Királyhágómelléki kéziratos konfirmáció káték a 20 században című kötetét mutatta be. Mint mondta, a kötetből látszik Trianon után Királyhágó-mellék útkeresése Debrecen és Kolozsvár között, olvasható a szerzők életrajza is. Sárközi Lajos az 1920 és 1940 közötti időszakot, míg dr. Széles Mária, Horváth István és Orth Imre az 1946-47-től 1989-ig terjedő időszakot ölelte fel. Az egyetem volt professzorasszonyát és a szerzők leszármazottait egyébként köszöntötték is a templomban.
bemutatón után Orosz Otília Valéria énekelt Thurzó Zoltán kíséretével, majd Tőkés László EP-képviselő mondott beszédet. Vannak úgynevezett hitvalló helyzetek (status confessionis), ilyen volt például 1956-os forradalom, de akár az őskeresztény egyház helyzete, amikor a hit megvallását a hívőnek minden következményével együtt vállalni kell. Ilyen a kisebbségi sors is, 1989 után sokan felvállalták hitüket, ám ez a hullám elmúlt, a lelkészek tudják, hogy egyre több az úgymond rejtőzködő keresztyén. A Heidelbergi Káté 450. évfordulójának, a hitvallás évének üzenete, hogy „szerezzük vissza hitvalló keresztyén minőségünket” – mondta Tőkés László.
Fried Noémi Lujza

Így szüntették meg a Magyar Autonóm Tartományt
Negyvenöt évvel ezelőtt, 1968 februárjában tüntették el az akkor már csak névleg autonóm magyar terület utolsó maradványait Romániában. Az igazi csapásokat korábban, az 1956-os magyar forradalom után mérték a magyar nemzetépítés lehetőségét is magában rejtő Magyar Autonóm Tartományra. „Befejeződött a román parlament ülése" – ez a semmitmondó cím jelent meg 1968. február 17-én a Népszabadságban. A rövid cikkből nem derül ki, mi történt: „A román nagy nemzetgyűlés (...) megvitatta, és törvényerőre emelte a közigazgatási-területi átszervezést." A hír szerint megyerendszert hoztak létre 1968. február 16-ai hatállyal. A magyar pártlapból tehát nem lehetett megtudni, hogy a nagy nemzetgyűlés valójában véget vetett az „autonóm" magyar közigazgatási területek 16 éves hagyományának Romániában. Megszüntették ugyanis a Maros-Magyar Autonóm Tartományt. Ennek felbomlasztásából jött létre a mai Maros és Hargita megye, illetve ekkor, 1968-ban választották le Brassó tartományból Kovászna megyét Székelyföld déli harmadán.
Észak-Erdély többször is gazdát cserélt
A részben vagy többségében magyarlakta észak-erdélyi területek – és a Székelyföld is – a második világháború vége óta gondot okoztak a Szovjetuniónak. Miután 1944-ben a Vörös Hadsereg – szövetségben az épphogy átállt királyi Romániával – elfoglalta az 1940-44 között Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyt, rövid ideig román közigazgatás alatt állt a terület. Ám itt olyan vérengzéseket hajtott végre az önkéntes román rohamcsapatokból álló Maniu-gárda, hogy Vinogradov orosz vezérezredes szovjet katonai közigazgatást vezetett be 1944. november 14-én – írja R. Süle Andrea történész a Románia 1944-1990 című kötet társszerzőjeként.
Visinszkij szovjet külügyminiszter-helyettes 1945-ben megfenyegette a román királyt: az ország függetlenségét veszélyezteti, ha nem nevezi ki Petru Grozát kormányfőnek. Cserében Moszkva Észak-Erdély román közigazgatás alá helyezését is megpendítette. Ez meg is történt Groza kinevezése után, de Sztálin a nemzetiségi jogok biztosítását előírta.
Sztálin hozatta létre az autonóm területet
Groza valóban enyhébb politikát folytatott, ám a földosztásoknál a magyarokat súlyos sérelmek érték. A nemzetiségi érdekképviseletre elvben hivatott Magyar Népi Szövetség (MNSZ) működése a kommunista diktatúra erősödésével, 1947-től formálissá vált Romániában, írja R. Süle. Az 1948-as román alkotmány a kisebbségi kollektív jogokat tovább korlátozta. 1949-ben letartóztatták Márton Áron püspököt, mert az egyházi iskolák anyanyelvi oktatását védte, majd az MNSZ több vezetője és más prominens magyarok kerültek börtönbe. Sokan a Duna-delta haláltáboraiba jutottak, az MNSZ 1953-ban megszűnt.
Így a hagyományos értelemben vett magyar érdekképviselet lehetetlenné vált, de Sztálin 1952-ben Romániában is bevezette a szovjet nemzetiségi modellt, és autonóm tartományt kreált. Stefano Bottoni történész néhány éve könyvet írt Sztálin a székelyeknél címmel. Szerinte 1952-ben mind a magyar, mind a román kommunistákat meglepte a szovjet ötlet a székelyföldi magyar autonómiáról. A magyarok körében azért nem volt népszerű ez, mert politikájukat összerdélyi szinten akarták képviselni, a románok pedig Románia egységét féltették.
Nem igazi autonómia, inkább üvegház
Természetesen 1952-ben egyik fél sem mert ellenkezni Sztálinnal. Így Bottoni szerint ha nem is jött létre klasszikus értelemben vett autonómia a Magyar Autonóm Tartomány (MAT) székelyföldi területein, nagyjából a mai Maros megye magyarlakta területeit, továbbá a mai Kovászna és Hargita megyéket egyesítették ebben az „autonóm" közigazgatási egységben.
Az „autonóm" szó nem igazi önrendelkezést jelentett, hanem a kommunizmus „közelebb hozását" az adott nemzetiséghez. Így a beszolgáltatások, a represszió a sztálinista MAT-ban is megvalósult, de az „elnyomottak nyelvén", magyar kommunisták vezényletével. Bárdi Nándor kisebbségkutató szerint itt magyar nyelvi keretek között folyt a társadalom átalakítása, de a MAT-on kívüli Erdélyben a magyar nyelvhasználat leszűkült, elkezdődött a kulturális intézményrendszer leépülése, elrománosítása. Bottoni „üvegháznak" minősíti a Magyar Autonóm Tartományt: az oktatási és kulturális intézmények, színházak, művelődési házak és néptánccsoportok kiemelkedő szerepet játszottak ugyanis az archaizált vagy folklorizált székely identitástudat megőrzésében. A MAT-ban nem a kommunista párt hivatalos ideológiája játszotta a legfontosabb szerepet, hanem az egalitárius, egyenlőségelvű társadalomkép és a magyar népi kultúra.
Fordulópont: 1956
Ebben a magyar nemzetépítés lehetőségét is magában rejtő folyamatban hozott döntő fordulatot az 1956-os magyar forradalom, amely az erdélyi fiatalokat is mozgósította. 1957. március 15. előestéjén magyar diákcsoportok rendszerellenes demonstrációkat szerveztek. Sepsiszentgyörgyön tíz diák gyászszalagos koszorút rakott a '48-as emlékműre. Szintén 1957. március 15-én a Petőfi-emlékműnél az EMISZ – az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségét 1956-ban Brassóban alapította néhány magyar középiskolás és munkás – demonstrált, a szervezet tevékenysége a Székelyföldre is kiterjedt. Mindez kapóra jött a román hatóságoknak arra, hogy fellépjenek a magyar autonómia ellen. Bottoni rámutat arra, hogy e folyamatok összekapcsolódtak a csehszlovákiai hasonló intézkedésekkel és más kelet-európai homogenizáló törekvésekkel. Az események gyökere azonban keletebbre keresendő: Hruscsov ekkor látott neki újra a Szovjetunió oroszosításának.
Így aztán 1956 után kezdődik meg a MAT felszámolása (formailag előbb csak 1960-as átalakítása), illetve a MAT-on kívüli, kolozsvári magyar Bolyai Egyetem egy román intézménnyel való 1959-es egyesítése, a nemzetiségi nyelven való oktatás további visszaszorítása. Bottoni szerint 56 után a romániai magyar nemzetiségű kommunisták felügyelete alatt indult meg Székelyföld társadalmi betagolódása az egységes román kommunista államba. A román hatóságok ekkor átértelmezték a magyar kérdést: Erdély ismét politikai, sőt állambiztonsági üggyé vált (bár nemcsak magyarok ellen léptek fel ekkoriban).
Román kézben a MAT kulcspozíciói
A MAT kulcspozíciói fokozatosan románok kezébe kerültek 1956 után. A háttérben a „nemzeti homogenizációs program" állt. Bárdi Nándor szerint ekkor a szeparatizmus elleni küzdelem jegyében sor került a román és a magyar intézmények összevonására.
1957 januárjában Budapesten Varsói Szerződés-csúcstalálkozót rendeztek, amely fordulatot hozott: Magyarországon a Kádár-kormány elhatározta a megtorlást, Romániában pedig Alexandru Draghici állambiztonsági miniszter parancsot adott hírszerző akciókra. Az 1957. februári romániai parlamenti választásokat számos incidens kísérte Székelyföldön.
Ezután az 1957. február 23-ai zárt ülésen a román belügyminisztérium képviselői (az ekkor már a pártban második emberek számító Nicolae Ceausescu emberei) és a tartományi párttitkárok csaptak össze. Draghici 1957 decemberében nevezte először veszélyforrásnak a kisebbségeket. Szerinte 240 nyomozás folyt csak a MAT területén. (Draghici 1993-ban Magyarországon hunyt el, hiába kérte Románia éveken át az Antall-kormánytól az exminiszter kiadatását.)
Romániában az 1956-os magyar forradalom után legalább 45 román és magyar nemzetiségű embert végeztek ki, az elítéltek száma pedig 1957-59 között tízezerre tehető (többségében románokról van szó), de a börtönbe kerültek összlétszáma akár majdnem 18 ezer lehetett. A legtöbb letartóztatás nem Erdélyben történt, hanem Galati és Craiova megyékben. Bár a teljes népességhez viszonyítva a magyarokat sűrűbben sújtották a letartóztatások, igazán kirívó a halálos ítéletek kiszabása volt. Bottoni szerint 1958-ban 34 romániai halálraítélt közül tizenhárman (38 százalék) voltak magyarok.
A MAT megtörése
A MAT végleges meggyengítése, feldarabolása és román lakossággal való felduzzasztása 1960 végén történt. Ekkor került Kézdi és Sepsi járás Brassó tartományhoz. A MAT helyett létrehozták az MMAT-ot, vagyis a Maros-Magyar Autonóm Tartományt, amelyhez viszont román lakta Kolozs megyei területeket csaptak, módosítva az etnikai arányokat.
Végül a folyamatot a már említett 1968-as átszervezés tetőzte be. Ekkor a korábbi 17 tartomány helyett 40 megye jött létre – ezt már az említett Románia 1944-1990 című kötetben írja Hunya Gábor. A megyerendszer megszüntetésével feldarabolták a Maros-Magyar Autonóm Tartományt is, amelyet Maros és Hargita megyékre bontottak szét.
Valójában ez már csak formai változás volt, és az ekkor létrehozott Kovásznának – Sepsi és Kézdi járásoknak – a román többségű Brassóból történő 1968-as kiválása pozitívnak is lehetne tekinthető. Ez a térség ugyanis a MAT részét képezte 1952 és 1960 között. Így az átszervezést a magyar tartományi vezetők a hatvanas évek végének viszonylag liberális belpolitikai helyzetében nem tekintették a nemzetiségi jogok csökkentésének – írta Hunya Gábor.
Nem váltak be a magyar remények
Az 1965-től, Gheorghe Gheorghiu-Dej pártvezér halálától a hatalmát fokozatosan kiépítő új pártfőtitkár, a később a nacionalizmusra építő Nicolae Ceausescu kezdeti éveiben valóban eltért a korábbi kommunista vezetőktől. 1968-ban Románia például nem vett részt a Prágai Tavasz katonai eltiprásában, Csehszlovákia katonai megszállásában, és Románián belül is némileg teret engedett a kisebbségi törekvéseknek ebben a periódusban.
Hunya az 1968-as közigazgatási reform kapcsán hangsúlyozza: „...a hatalom ugyanis ekkor még nem használta ki a megosztás és a különstátusz felszámolásából adódó lehetőségeket, a maradék kollektív nemzetiségi jogok elvesztése sokak számára nem látszott nagy áldozatnak, amikor az általános oktatási, publikálási, művelődési lehetőségek rövid időre javultak" Romániában.
Ám utólag nem váltak be a magyar remények. Marosvásárhely elrománosításához például nagyban hozzájárult az 1964-re elkészült Azomures vegyi művek, amelynek építését és ellátását román munkaerővel még a MAT elleni kampány idején határozta el Bukarest. A magyar autonómia megszűntével a város etnikai arányai lassan eltolódtak. 1966-ban még 60-61 ezer magyar jutott 24-25 ezer románra a népszámlálások tanúsága szerint, 2002-ben viszont már a románok kerültek többségbe. A 2011-es népszavazás azt mutatja – bár ezeket az adatokat nagyfokú óvatossággal kell kezelni a kisebbségkutatók szerint -, hogy 66 ezer románra már csak 57 ezer magyar jut Marosvásárhelyen. Szegő Iván Miklós
origo.hu
Székelyhon.ro

Dicsértessék István pap népe!
„Bármerre megy az alfalvi, lelke maradjon itthon, hogy legyen, ami visszahúzza” – javasolta Balázs József festőművész a templom nyolcszáz éves ünnepére összeseregletteknek. Négynapos rendezvénysorozatot szerveztek a gyergyóalfalviak a jubileumra, hazatértek az elszármazottak, a településen egykor szolgáló papok, illetve számos világi méltóság is tiszteletét tette az eseményen.
Egyházi és kulturális rendezvények készítették elő a vasárnapi eseményt, amikor Jakubinyi György érsek újraáldotta a templomot, harangot szenteltek és emlékművet avattak.
Ünnepre hangolódni
Böjte Csaba ferences szerzetes az ünnepet megelőző három estén tartott missziós szentmisét, ahol nemcsak a hívek, a szónok is teret engedett érzéseinek, nevetések mellett a könnyek is peregtek. Csaba testvér a szép szó erejéről beszélt, a tisztességes munka fontosságáról, hisz Jézus sem segélyből élt, valamint az otthonról, mondván: ha van egy kicsi ház és abban egy család a szülőföldön, akkor az embernek mindene megvan. Ha ez nincs, semmije sincs.
Bíró János Antal atya, Erdély legidősebb római katolikus papja a fiatalsághoz szólt, biztatva, igényeljék a magyar állampolgárságot, hisz ő is, bár Trianon előtt született, és nem lett volna rá szükség, minap letette az esküt. A gyermekáldás elfogadására biztatta a családokat, mert akkor szép a fészek, ha madárfiak is vannak benne, majd kijelentette: számára a legnagyobb öröm tele templomot látni: “Megöregedtem, távozom ebből a világból, de tudom, életem nem volt hiába”.
Képzőművészet
Alfalvi képzőművészek tárlatát nyitották meg az iskola dísztermében, valamint a Vadárvácska táborban készült alkotásokat bocsátották árverésre, hogy méltó emléket állítsanak a Sövér Elek Alapítvány szintén most ünnepelt huszadik születésnapjára, legyen egy kis anyagi pótlék a 800 év Isten kezében művészalbum megjelentetéséhez.
Tíz alkotás szerepelt az aukción, melyek kikiáltási árát a megállapított érték feleként határozták meg. A Vadárvácska tábor megálmodója és házigazdája, Gál Mihály elmondta, az árverést követően csupán egy kép maradt a Sövér Elek Alapítványnak, egyet pedig az alfalvi önkormányzatnak ajándékoztak. Nyolcnak került gazdája, ebből ötöt Lázár Imre, a templom legújabb harangjának adományozója vásárolt meg. Volt kép, mely 830 lejért kelt el, a legkisebb kifizetett összeg is 600 lej volt. A bevételt a képzőművészeti album megjelentetésére fordítják, ebből és az adományozók összepótolásából a költségek hatvan százaléka biztosított – tudtuk meg. Hasonló aukció tízévenként szokott lenni az alapítványnál, a bevételt mindig nemes, jótékonysági célra fordítják, így tíz évvel ezelőtt a Küsmödi-ház megvásárlásához pótoltak hozzá. A 800 év Isten kezében album, mely 90 oldalas és 32 művész 75 alkotását foglalja magába, Alfalu több üzletében is kapható, illetve Gál Mihálynál is igényelhető 30 lejért.
Könyvbemutatók
A jövőnek biztosította az emlékezés lehetőségét Fülöp Sándor és Baricz Lajos is, akik ketten három kötetet tettek le az asztalra ezen ünnep alkalmával. Az őrállóink című közös kötet – amint a méltató, Lukács Mária elmondta – egy felmérhetetlenül hosszú, de hiánypótló munka eredményeként Alfalu eddigi papjait veszi sorba István paptól kezdve Adorján Imre jelenlegi plébánosig, aki így üzen az alfalviaknak: „Fogjuk meg egymás kezét, és vigyázzunk egymásra!” Fülöp Sándor elmondta: „Azokról a jó papokról írtunk, akik megtanították ezt a népet imádkozni”, Baricz Lajos római katolikus lelkipásztor, Borzont szülötte pedig a kötet értékét abban is látja, hogy így még inkább nyoma marad a templom nyolcszáz éves múltjának.
Szintén a nyolc évszázadot bizonyítja az ősi templom című kiadvány, melyet Fülöp Sándor, Alfalu díszpolgára állított össze a hitélet és Istenháza értékeinek rögzítésével. A hármas könyvbemutatón ismertették Baricz Lajos Hol van a mennyország? című kötetét is, melyben az írások helye a profán és szent közötti hídon van, hétköznapokat mutat be az ünnep szemüvegén át – amint Ferencz Attila méltatta.
Búcsús mise és harangszentelés
Szent Simon és Júdás, valamint Szent Margit tiszteletére szentelték az alfalvi templomot, e szentek életét ismertette Jakubinyi György érsek, aki prédikációjában az anyaszentegyházat Krisztus varratlan köntöséhez hasonlította, egy akolhoz, ahol sajnos több nyáj és több pásztor is van. „Kilépnék, ha nem hinném, hogy Krisztus egyháza a katolikus egyház” – fogalmazott az apostoli helytartó, a széthúzás ellen emelve szavát, hangsúlyozva, hogy a katolikus szó nem jelet mást, minthogy mindenkinek való, mindannyian együtt lehetünk itt.
Ő kongatta meg először a székelyudvarhelyi Lázár Imre és családja által a 800 éves templomnak adományozott harangot is. A harangöntő kisebb csengettyűket is hozott ezen alkalomra, ezzel ajándékozták meg azokat, akik oroszlánrészt vállaltak a jubileumi ünnepség megszervezésében.
Emlékállítás a jövőnek
Sok ember összefogása révén született meg az az emlékmű is, melyet a vasárnapi szentmise után szenteltek fel, Kiss Levente alkotása, melynek kivitelezését segítette Jakab Gyula vállalkozása, tanítványa, a szintén alfalvi Székely József pedig hajnaltól sötétedésig dolgozott a travertin megmunkálásán. Kő és bronz ötvözete az emlékmű, mely akárcsak a föld és fém találkozásakor, csodát idéz elő: teremtést, új élet születését, diadalt, mely az éggel köti össze az alfalvi földet – méltatta Balázs József az alkotást, az alkotóról, Kiss Leventéről pedig elmondta, az alfalvi Kiss Elek András-féle családból származik, nemsokára a község díszpolgáraként tisztelhetik.
Világi elöljárók helyezték el koszorúikat az emlékmű talapzatán, és elhangzott az üzenet is a fiatalságnak: vigyázzanak az emlékműre, százévente újabbakat állítsanak, hogy mindenki, aki itt jár, megbizonyosodjon: ez a föld székely volt, és az is marad
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Tűzzük ki a székely zászlót!
Tűzzük ki a székely zászlót! – Ahol tettekre van szükség, ott nem elegendőek a szavak! címmel a Magyar Polgári Párt (MPP) Biró Zsolt elnök által aláírt közleményt adott ki szombaton. A párt felháborodását fejezi ki és egyértelműen a székely-magyar közösség elleni tiszteletlenség jeleként értékeli a marosvásárhelyi helyi rendőrség felszólítását, mely szerint a párt Iskola utcai székházának homlokzatára kifüggesztett székely zászlót a reklámanyagok kihelyezését és jóváhagyási kötelezettségét szabályozó törvény értelmében el kell távolítani – áll a párt elnöke, Biró Zsolt által kiadott közleményben.
Az égszínkék mezőben aranycsíkkal és a székely szimbólumokkal díszített zászló Székelyföld jelképe, egyben történelmi jelkép, hiszen az egyetlen székely családból származó erdélyi fejedelem, Székely Mózes zászlaja alapján készült. Ezt a zászlót reklámzászlónak minősíteni nemcsak tiszteletlenség, hanem a közösségünket ért provokáció. Az esetet csak súlyosbítja, hogy a marosvásárhelyi magyarok pénzén (is) fenntartott helyi rendőrség nevében, azaz egy olyan közhivatal, mint Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala alárendeltségébe tartozó intézmény nevében követik el. Emlékeztetnek, hogy a segesvári ügyészség 2010. augusztus 10-én határozatot hozott a makfalvi községházára kitűzött székely zászló ügyében. A határozat megállapította, hogy a csillagos-holdas, aranysávos kék zászló „egy történelmi közösség jelképe”, használata nem ütközik törvénybe. Az MPP közleményében feltesznek néhány kérdést: Ilyen körülmények között a helyi magyarság elmondhatja-e, hogy nincs hátrányosan megkülönböztetve? Mennyire alkalmas a helyi rendőrség vezetői tisztsége ellátására az a parancsnok, aki a város magyar közösségét sérti meg? Milyen megfontolásból, túlbuzgóságból vagy netán politikai megrendelésre született a zászló eltávolítását célzó felszólítás? Számíthatunk-e a város polgármesterének bocsánatkérésére? Az MPP polgármesterei, alpolgármesterei és tanácstagjai testületileg szavazták meg 2009-ben a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés alkalmával azt a határozatot, melynek értelmében a székely jelképekre, a himnuszra és a zászlóra mint Székelyföld jelképeire tekintenek, azok használatát minél szélesebb körben szorgalmazzák. A székely zászlónak tehát ott a helye a pártszékház homlokzatán! – szögezi le a közlemény.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Meg tudjuk-e őrizni a kincset?
Pontosabban azt a jellegzetes faluképet, amely Erdély vidéki településeit egyedivé tette, s amely szigetekben vagy egy-egy utcában még megmaradt a Nyárádmentén. A kontyolt tetős, faragott oromfallal díszített, kiugró tornácos parasztházakat s a hozzájuk tartozó melléképületek többségét az eltelt évtizedek során lebontották, a felismerhetetlenségig átalakították, jellegtelen, a faluképbe nem illeszkedő épületekkel helyettesítették. Holott a régi házak is kényelmes, korszerű lakásokká alakíthatók, s az új házak tervezésekor és építésekor is ragaszkodni kellett volna a helyi hagyományokhoz, hogy "falvaink lelke" megmaradjon.
Ezt a célt tűzte ki a Jövő a múltban: a hagyományos népi építészeti hagyaték felleltározása és hasznosítása a Nyárádmentén terv is, amely Balássy András vezetésével a múlt évben indult a Nyárádmente Leader Egyesület keretében. A projekt célkitűzéseit és az eredményeket foglalták össze egy nemrég tartott értekezleten s az azt követő kerekasztal-megbeszélésen, amelynek helyszíne a nyárádszentlászlói Pásztortűz panzió volt, amely jó példa a jellegzetes népi építészeti sajátosságok korszerű felhasználására. A megbeszélésen, ahova az érintett települések polgármesterei és építészek kaptak meghívót, jelen volt Dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul is.
A témához illő zenei bevezetőt követően (Fülöp Alajos és Birta Lajos, a Marosvásárhelyi Filharmónia művészei Bartók Béla- zeneműveket játszottak) Takács Olga, a Nyárádmente Kistérségi Társulás elnöke köszöntötte a jelenlevőket. A főkonzul elismeréssel szólt a kistérségi társulás munkájáról, és elmondta, hogy ő maga is megvásárolt egy székely parasztházat, és eredeti formájában állította vissza azt. Jó példát mutatva hasonlóképpen járt el a projektet elképzelő és elindító Balássy András is, aki beszámolt az elképzelés megszületéséről és arról, ahogy egy nemzetközi tábor keretében fiatalokkal végezték el Székelyhodos község falvaiban a népi építészeti örökség feltárását. Ezt követően nemzetközi konferencia keretében vették számba a teendőket és francia vendégek révén a nyugat-európai tapasztalatokat, majd az elképzelés gazdasági vonzatairól egy torockói kiránduláson tájékozódhattak az érintettek. Balássy András köszönetet mondott Franciaország romániai nagykövetségének és a Román Nemzeti Kulturális Alapnak a támogatásért, Lokodi Editnek, a megyei tanács alelnökének az erkölcsi segítségért, hasonlóképpen a polgármestereknek is, akiken a terve, az elképzelések megvalósulása múlik.
A projekt keretében elvégzett tanulmányt Furu Árpád építőmérnök, a Transylvania Trust Alapítvány műemlékvédelmi szakmérnöke mutatta be, akinek az adatok rendszerezésében Bóni Boglárka nyújtott segítséget. A három község Nyárádremete, Székelyhodos és Székelybere öt falujában (Mája, Márkod, Székelyhodos, Jobbágytelke, Köszvényes) készítették el az alapos örökségvédelmi leltárt, amely a faluszerkezetnek, az utcák beépítésének, a telekhasználatnak, az épülettípusoknak, a melléképületeknek és a kapuknak a leírását tartalmazza, s mindezt fényképekkel is dokumentálja. Köszvényesen a félszáz műemlék kaput vették számba, amelyekről külön dokumentáció készült. A felmért falvakat térségekre osztották, s külön- külön területvédelmi tervet készítettek. A többkötetes munkában felhívják a figyelmet arra, hogy mire lehet használni, és mit nem szabad tenni a védett épületekkel. Pontosan megfogalmazták, hogy mit lehet az üres telkeken építeni, az új házak esetében milyen ajánlásokat kellene betartani: hogyan kell a telken elhelyezni a házat, milyen építőanyagokat, vakolatot, nyílászárókat, színeket ajánlatos használni. Kerülni kell a termopán ablakokat, a külső szigetelést, az élénk színeket, a falra felfutó kőburkolatot, a csempézett homlokzatot, a színes tetőzetet, a fémkapukat – ajánlotta többek között a műemlékvédelmi szakmérnök. Vannak falvak, ahol a csoportos, másutt egy-egy övezet, utca vagy néhány porta egyéni védelmét javasolják. Az alapos tanulmányt minden érintett község polgármesterének átadták, hogy a készülő településrendezési tervekbe belefoglalhassák azt.
Antal Zoltán, a kistérségi társulás irodavezetője által irányított kerekasztal- megbeszélésen annak lehetőségeit fontolgatták, hogy milyen módon lehetne az ajánlásokat a településrendezési szabályzatokba úgy beépíteni, hogy ne szüljenek ellenséges indulatot a lakosságban. Többen is véleményt mondtak arról, hogy miképpen kellene tudatosítani az érintett falvak lakóiban, hogy szükség van a műemlékvédők által megfogalmazott ajánlások betartására, ha azt akarják, hogy az értékvesztés megálljon, a települések sajátos arculata megmaradjon, s ezáltal vonzóvá váljanak a turizmus számára, amely jelenleg, ahogy a főkonzul is megjegyezte, elkerüli a Nyárádmentét. A tanulmány szerzője kitartott amellett, hogy a törvényes háttérre szükség van, de azt megelőzően minden lehetséges módszert fel kell használni arra, hogy a helyi közösség tagjai megismerjék, megértsék és magukénak érezzék a szabályokat.
A polgármesterek némelyike kissé szkeptikusabb volt, s elhangzott, hogy a védettségre ajánlott régi házak azért maradtak meg, mert szegények voltak az ottlakók, s emiatt nehéz elképzelni a felújításukat, de ugyanakkor jó példákról is hallhattunk beszámolót. A falukép egységesítése sem valósulhat meg egyik napról a másikra olyan körülmények között, amikor ritkán kérnek ebben a térségben építkezési engedélyt, s az eredeti anyagokból eredeti módon történő felújítás is költséggel jár.
A beszélgetésen szó esett a vályogtéglás építkezés előnyeiről és lehetőségeiről. Elhangzott, hogy jó lenne a Nyárádmente kistérség mind a 13 községében felmérni az épített örökséget, s a Natura 2000, valamint Jövő a múltban projekt után a szellemi örökség felleltározása is megkezdődött.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Bölcs diákok negyedszer is
,,Immár negyedik alkalommal szervezi meg a Communitas Alapítvány, a Magyaroktatás.ro honlap, a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézete, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézete, a BBTE Történelem – Filozófia Kar, valamint a Magyar Történeti Intézet közreműködésével 2013. november–2014. augusztus között a Bölcs diákok országos szintű vetélkedőt" – jelentette be nemrég egy kolozsvári sajtótájékoztató keretében Molnár Tamara, az alapítvány programfelelőse.
A társszervező intézmények képviseletében jelen volt Mihályfalvi Katalin, a Magyaroktatás.ro szerkesztője, Markó Bálint a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet képviselőjeként, Zörgő Noémi a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézet részéről, valamint Molnár Kovács Zsolt a Magyar Történeti Intézet munkatársaként.
"A Communitas Alapítvány kiemelten kezeli a középiskolás korosztályt, e célcsoport számára hozta létre az Ifjúsági Szaktestület pályázati kiírásait, amely diáktanácsokat, diákszervezeteket támogat egyedülálló módon az országban" – hangsúlyozta Molnár Tamara, majd hozzátette: ,,A teljes tanévet felölelő interdiszciplináris vetélkedő kiváló keretet biztosít arra, hogy a középiskolás korosztályt aktívan foglalkoztassuk, ugyanakkor, hogy felvegyük a magyar tanárokkal a kapcsolatot és hatékonyan együtt dolgozzunk."
A szervezők beszámolójából kiderült, hogy míg 2010-ben az első vetélkedőre országos szinten 60 csapat nevezett be, addig a tavalyi verseny során ez a szám közel megháromszorozódott. Tavaly országos szinten majd 160 csapat alkotta a Bölcs diákok mezőnyét, amely 13 megye 55 iskolájának 650 tanulóját jelenti.
,,A romániai magyar középiskolásoknak szóló interaktív verseny eddigi témái – az irodalmi körök, a földrajzi kontinensek, Erdély – után az idei év feladatlapjai az Európai Unió fogalma köré szerveződnek, amely különösen aktuális, hiszen jövőre európai parlamenti választások lesznek" – fejtette ki Mihályfalvi Katalin, a Magyaroktatas.ro szerkesztője.
A vetélkedő céljával kapcsolatban a szervezők elmondták: fontos szempont volt a feladatlapok megtervezésénél, hogy a diákok ezek kitöltése során hasznosan töltsék idejüket, bővítsék ismereteiket, tudjanak kapcsolatot teremteni az eltérő tudományok területén szerzett tudásanyag között, továbbá képesek legyenek információk keresésére, gyűjtésére és felhasználására, nem pedig csak azok egyszerű elraktározására.
Zörgő Noémi, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézet munkatársa elmondta: idén is fontosnak tartották, hogy a kezdeményezés mellé álljanak, hiszen az előző év tapasztalata azt mutatja, hogy ezzel is csökkenthetik az egyetemi képzés és a középiskolás diákok között tátongó űrt, valamint az erdélyi magyar diákokhoz közelebb kerülve ezek kreativitásának fejlesztését is tovább folytathatják.
,,Párbeszédet szeretnénk létrehozni a két fél, az egyetem és a középiskola között, ugyanakkor a természet- és környezetvédelem irányába is mozgósítani akarjuk a diákokat, hiszen a túlságosan telített középiskolai tanrend ezt nem teszi lehetővé" – fogalmazott Markó Bálint a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet képviselőjeként.
Az idén először közreműködő Magyar Történeti Intézet részéről jelen lévő Molnár Kovács Zsolt szerint a gyorsan változó társadalomban a leendő egyetemisták is más típusúak lesznek, erre pedig megfelelőképpen, az eddigiektől eltérően kell felkészülni, és ebben a tematikáját, lebonyolítási módját tekintve formabontó vetélkedő nagyon jó partner.
A 2013. november–2014. augusztus között zajló négyfordulós vetélkedőre idén először tizenharmadik osztályosok jelentkezését is várják a szervezők, illetve szintén újítás, hogy az utolsó fordulót záró ingyenes, egyhetes élménytáborba a tavalyi nyolc helyett most tíz csapatnak jut hely. Jelentkezni elektronikus formában lehet 2013. november 8-ig a communitas.ro és magyaroktatas.ro honlapokon.
Népújság (Marosvásárhely)

Serdült Benke Éva könyvbemutatója Aradon
A júniusi Szövétnekben Váradi Károly ír Serdült Benke Éva Erdélyi Bárka című könyvéről. Ennek az írásnak a befejezését idézem: Nem tudom, eljut-e az Erdélyi Bárka Aradra! Akarja-e valaki bemutatni, árulni? Szeretnék-e az aradiak elolvasni?
Nos, az első két kérdésre máris igenlő választ adhatunk. Szerdán, 2013. november 6-án a Kölcsey Egyesület szervezésében Aradra látogat Serdült Benke Éva és 17 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében bemutatja Erdélyi Bárka című könyvét, amely a helyszínen megvásárolható.
A harmadik kérdésre a választ majd a könyvbemutatón kaphatjuk meg, de őszintén reméljük, hogy az aradiak el is szeretnék olvasni a könyvet.
Serdült Benke Éva erdélyi születésű, Pakson élő tanár, író. Írásai a 90-es évek eleje óta jelennek meg. Erdélyi Bárka című könyve 18 írást foglal magába, többnyire történelmi és művelődéstörténeti esszéket, melyek között van aradi vonatkozású is. A könyv a szekszárdi Babits Kiadónál jelent meg. Serdült Benke Éva erdélyi születésű, Pakson élő tanár, író. Írásai a 90-es évek eleje óta jelennek meg. Erdélyi Bárka című könyve 18 írást foglal magába, többnyire történelmi és művelődéstörténeti esszéket, melyek között van aradi vonatkozású is. A könyv a szekszárdi Babits Kiadónál jelent meg.
A Kölcsey Egyesület szeretettel vár minden érdeklődőt. Az est házigazdája: Berecz Gábor.
(Fekete Károly – a Kölcsey Egyesület elnökségi tagja)
Nyugati Jelen (Arad)

Guttman Mihály nevét veszi fel a pedagóguskórus
A 2007-ben alakult Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa november 6-án a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben megtartandó hangversenyen emlékezik az idén elhunyt Guttman Mihály karnagyra, a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) tiszteletbeli elnökére, ugyanakkor felveszi a neves karnagy nevét is.
Az eseményről és a műsorról Bedő Ágnes karnagyot kérdeztük, aki elmondta: már régóta felvetődött a kórus tagjaiban, hogy felvennék valamelyik erdélyi magyar zenész nevét. – Nyáron körvonalazódott végül, hogy a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa számára a legmegfelelőbb az lenne, ha a mindenki által szeretett és becsült Guttman Mihályról neveznénk el az énekkart, aki pedagógusi és zenészi pályájával mindannyiunk példaképe lehet. Amikor 2012-ben a kórusunk megünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját, Misi bácsi elismerő szavakkal illette tevékenységünket, és kinevezett minket az RMD kórusának is. Így váltunk méltóvá a név viselésére – magyarázta a karnagy. Elmondása szerint az emlékhangverseny során Angi István zeneesztéta, nyugalmazott zeneakadémiai professzor ismerteti Guttman Mihály karvezetői tevékenységét, Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója pedig Misi bácsi pedagógusi munkásságáról értekezik. – Benkő Judit muzikológus, a kolozsvári rádió magyar szerkesztőségének tagja, a komolyzenei műsorok szerkesztője arra összpontosít beszédében: miért vagyunk érdemesek arra, hogy Guttman Mihály nevét viseljük. Ami a kórus műsorát illeti, elhangzik az énekkar mottója (Gárdonyi Zoltán: Bocsásd meg Úristen), továbbá egyházi és világi kórusművek is. Mivel Misi bácsi egyik legfontosabb jellemzője a humor volt, az utolsó kórusművek vidám, tréfás jellegűek, zongorán kísér László Györgyi zongoratanár – összegezte a szerdai esemény műsorát Bedő Ágnes.
(hintós)
Szabadság (Kolozsvár)

Nem lesz december 8-án egyszerre hat megyében referendum
Kovászna, Hargita, Maros és Szilágy megyében várhatóan még novemberben napirendre tűzi a megyei önkormányzat az RMDSZ határozattervezetét a fejlesztési régiók átalakítására vonatkozóan. Bihar és Szatmár megyében azonban a vonatkozó javaslatot még be sem nyújtották az illetékesek, így az RMDSZ által korábban felvázolt menetrend – mely szerint december 8-án hat megyében egyszerre tartanának referendumot – minden bizonnyal újratervezésre szorul.
A székelyföldi megyékben a szavazólapon egyetlen kérdés szerepel majd: “Egyetért azzal, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye közös gazdasági-fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely régióközponttal?”. A partiumi Bihar Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad-központú régióra vonatkozna. A terv kivitelezését tovább nehezíti , hogy a vonatkozó tervezetek elfogadása esetén a prefektusok megakadályozhatják a népszavazás megszervezését azáltal, hogy megtámadják a testületek döntését. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Krónika érdeklődésére elmondta, a referendum-terv kivitelezése egyelőre jól halad, és arra számítanak, hogy sikerre vihetik az elképzelést. “Sok minden történhet: a közgyűlések elfogadják a tervezetet, és nyilván előfordulhat az is, hogy a prefektusok megtámadják a határozatokat. De ne adjunk ötleteket. A Partiumban zajlanak a tárgyalások, abban bízunk, hogy sikerül román partnereket az ügy mellé állítani” – mondta Borbély László. Az RMDSZ alelnöke hangsúlyozta: a különböző megyékben tervezett népszavazások nem függnek egymástól: ha az egyik megyében valamilyen módon megakadályozzák a referendum kiírását, a másik megyében még megtartják a voksolást. “Nem tehetünk többet: ahol hagyják, megszervezzük a népszavazást a fejlesztési régiók kialakításáról” – szögezte le Borbély László.
“Nem kizárólag magyar ügyről döntünk”
A Kovászna megyei önkormányzat várhatóan november 14-én napirendre tűzi a referendum kezdeményezéséről szóló határozattervezetet. Háromszéken a regionális népszavazást Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök és Antal Árpád polgármester kezdeményezték, a kérést a támogató aláírásokkal együtt a megyeháza főjegyzőjénél iktatták, majd a törvény előírása szerint tíz napos közmeghallgatásra bocsátották. Tamás Sándor elmondta, Háromszéken összesen 33 594 aláírást gyűjtöttek össze a referendum kiírása érdekében. “A lakosság számára is nyilvánvaló, hogy egy régiót közös gazdasági érdekek, kulturális értékek, és az emberek összefogási szándékának megfelelően kell kialakítani: ennek elérésében pedig a népszavazás lehet a legmegfelelőbb eszköz” – szögezte le a megyei tanács elnöke. Kovászna megyében egyébként a többségében románok által lakott településeken is gyűjtöttek kézjegyeket, sok román is aláírta az íveket. Ez Tamás Sándor szerint azt mutatja, hogy ez nem kizárólag magyar ügy, hanem a nyíltan gondolkodó román emberek is egyetértenek azzal, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye közös gazdasági-fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely régióközponttal – vélekedett. Az érdekérvényesítés minden bizonnyal nem ütközik nehézségekbe november 14-én, a megyei önkormányzati képviselőtestületben ugyanis 18 RMDSZ-es, 4 EMNP-s, egy független, 3 MPP-s és 5 USL-s tanácsos foglal helyet. A tervek szerint Hargita megyében szintén november 14-én tűzik a megyei tanács napirendjére a népszavazásról szóló határozattervezetet. Borboly Csaba tanácselnök szerint erről még egyeztetnek, de valószínű akkor is megtartják a referendumot, ha a határozatot a prefektus megtámadja, bár ez esetben nem lesz hivatalos, de “felmutatja a térségben lakók akaratát és erejét”. A határozattervezetről Hargita megyében 20 RMDSZ-es 4 MPP-s, 3 EMNP-s és 3 USL-s tanácsos hivatott dönteni.
Még több támogatót gyűjtenek a bihariak
Bihar megyében – ahol az RMDSZ épp a kormánypárti szociál-liberális koalíció támogatásával és segítségével gyűjtötte a szignókat – még nem iktatták a tervezetet a fejlesztési régiókra vonatkozó népszavazás kiírására érdekében. Szabó Ödön, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnöke lapunknak elmondta, bár ők később kezdték a gyűjtést, a bejegyzéshez szükséges aláírás-mennyiség már megvan, román partnereikkel mégis úgy döntöttek, hogy ezen a héten is folytatják a támogatók felkutatását. “Csupán a mi részünkről már több mint 38 ezer aláírás gyűlt össze, de továbi támogatókat keresünk, hogy az indítvány minél hangsúlyosabb legyen” – magyarázta a politikus. Érdeklődésünkre, hogy a tervezetet végül polgári kezdeményezésként vagy tanácsosi indítványként terjesztik-e a megyei tanács elé, Szabó Ödön még nem tudott választ adni. Mint mondta, lehetőség mindkettőre van, a döntést később hozzák meg. “Bízom benne, hogy a novemberi közgyűlésen már napirendre kerül a határozattervezet” – tette hozzá az RMDSZ-es politikus. A bihar megyei képviselőtestület 18 szociálliberális, 7 RMDSZ-es, 7 PDL-s és 2 Dan Diaconescu-párti (PPDD) tanácsosból áll.
Az RMDSZ nem nyújtott be népszavazás kiírására vonatkozó kérvényt Szatmár megyében sem, bár a szükséges számú aláírást sikerült összegyűjteniük. A szövetség helyi szervezetének vezetői szerint szeretnék megszerezni a román pártok támogatását is a kezdeményezésükhöz, ezért nem léptek. Amint arról korábban írtunk, Szatmár megye liberális tanácselnöke, Adrian Ştef sem idegenkedik a kisebb fejlesztési régiók ötletétől. Lapunknak úgy nyilatkozott: a szomszédos megyei önkormányzatok elnökeivel korábban tárgyalásokat is folytatott egy esetleges közös fellépés ügyében. A Szatmár megyei tanácsban az USL 13, az RMDSZ 12, a PDL 5 és a PPDD 2 tanácsosi hellyel rendelkezik.
Akadékoskodó jegyzők
Maros megyében a jegyző formai okokra hivatkoztva negatívan véleményezte az RMDSZ által összegyűjtött aláírásokat, ezért a szövetségi frakció új határazattervezetet nyújt be a népszavazás kiírásáról. Kelemen Márton, Maros megyei önkormányzati képviselő rámutatott: a referendumtörvény ugyanis lehetővé teszi, hogy a megyei tanácsosok legkevesebb egyharmada megyei szintű népszavazást kezdeményezzen. A Maros megyei tanácsot 13 RMDSZ-es, 13 USL-s, 6 PDL-s és 2 PPDD-s képviselő alkotja. A tanácsos megjegyezte továbbá: a gondot a román pártok álláspontja képezi, hisz egyikük sem meri nyíltan felvállalni az RMDSZ kezdeményezését. “Nem a Székelyföld autonómiájáról akarunk most szavazni, hanem a három megye által létrehozott fejlesztési régióról. Ezzel a román politikusok is tisztában vannak és nincs is mit felhozniuk ellenében, csak hát egyelőre egyetlen alakulatot sem sikerült magunk mellé állítani” – mondta el Kelemen. Ennek dacára az RMDSZ az elkövetkezendő két hét alatt is megpróbálja párbeszédre hívni a román pártokat és többek között azzal a mintegy hatvanezer aláírással igyekszik érvelni, ami a kezdeményezés támogatására összegyűlt.
Maros megyéhez hasonlóan a Szilágy megyei önkormányzat jegyzője is formai kifogások miatt dobta vissza az RMDSZ által összegyűjtött aláírásokat– tájékoztatott Szilágyi Róbert István, az RMDSZ Szilágy megyei ügyvezető elnöke. Lapunknak elmondta: a titkár megjegyzései konzultatív jellegűek, kezdeményezésük azonban törvényes, így azt a november végi megyei önkormányzati ülésen bocsátják szavazásra. “Egyeztetéseket folytatunk a román pártokkal, de nyilván nehéz lesz elfogadtatni a tervezetet, mert elég nagy nyomást gyakorolnak a román tanácsosokra a pártközpontokból. A helyzetet tovább nehezíti, hogy zavaros a helyzet a koalíción belül is” – magyarázta a megyei tanácsos. A referendum kiírásához Szilágy megyében 16 támogató szavazatra van szükség, miközben a közgyűlésben 7 RMDSZ-es, 14 USL-s, 6 PDL-s és 3 PPDD-s tanácsos foglal helyet. Szilágyi jelezte, liberális vonalon hozzájuk hasonló elképzelések vannak a fejlesztési régiókról, de a szociáldemokrata-párti politikusokat nyilvánosan még nem hallotta, hogy ebben a kérdésben melléjük álltak volna.
Összeállításunk szerzői:
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Szucher Ervin, Vásárhelyi Nyemec-Réka
Krónika (Kolozsvár)

Csíkszereda: emlékhely elhunyt kisdedeknek
Az élet korai szakaszában elveszített kisdedeknek állítottak emléket Mindenszentek napján Csíkszeredában, a Millenium templom udvarán. A Bara Barnabás szobrász által készített terrakottát Darvas-Kozma József esperes-plébános áldotta meg.
„Itt azokra a kisbabákra emlékezünk, akiket szülés közben, pár napos korukban vagy koraszülés miatt veszítettek el szüleik. Ez a hely azt szolgálná, hogy minden édesanya és édesapa, aki hasonló lelki megrázkódtatást élt át, aki magában hordozza ezt a veszteséget, megnyugvást találjon” – hangsúlyozta a kezdeményező édesanya. Őt egy németországi temetőkertben készült fénykép ihlette meg, amelyen elhunyt csecsemők kis síremlékei sorakoztak. „Ez a hely fölhívja a templom előtt megforduló emberek figyelmét arra, hogy az élet milyen nagy érték, elvesztése pedig egy életre szóló sebet üt, amit csak az Úristen tud gyógyítani” – vallja Darva-Kozma.
Péter Beáta
Krónika (Kolozsvár)

Kovászna megye: sok az összevont osztály
A háromszéki diákok közel egyharmada tanul összevont osztályokba – közölte Keresztély Irma főtanfelügyelő, tragikusnak minősítve a helyzetet. Kovászna megyében 2708 diák jár összevont osztályokba, főként a vidéki iskolákban, ahová nem iratkozott be annyi gyerek, hogy egy önálló osztály létrejöhessen.
Gyakorlatilag a háromszéki diákok közel egynegyede szimultán osztályokban tanul, ami a szakember szerint azért tragikus, mivel ilyen körülmények között nem lehet biztosítani a minőségi oktatást. Elmondása szerint szerencsés helyzet, amikor csak két évfolyamot kellett összevonni, de olyan esetek is vannak, amikor négy évfolyam diákjai tanulnak ugyanabban az osztályban. A főtanfelügyelő szerint, nem tehetnek semmi a helyzet javítása érdekében. Hozzátette, falvakon a gyereklétszám csökkenése miatt alakult ki ez a jelenség, ezt súlyosbítja, hogy vidékről is sokan inkább a városi iskolákba íratják a gyerekeiket.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Számos erdélyi vonatkozású program a Klebelsberg Kultúrkúriában
Koncertek, kiállítások, könyvbemutatók, színházi előadások – köztük erdélyi vonatkozású programok – várják az érdeklődőket a Klebelsberg Kuno-hét keretében november 11. és 17. között a Klebelsberg Kultúrkúriában Budapesten.
November 11-én Hincz Gyula Erdély című kiállításának megnyitójával veszi kezdetét az 1875 novemberében született neves művelődéspolitikusnak, egykori közoktatási miniszternek emléket állító ünnepi hét. A tárlat elsősorban Hincz Gyula székelyföldi ösztöndíjasként készített, erdélyi tematikájú alkotásait állítja középpontba. A programot Kocsis István A fény éjszakája című darabjának budapesti ősbemutatója követi az Egri Gárdonyi Géza Színház előadásában – tudatta közleményében a kúria. Kedden tartják az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Gróf Bánffy Miklós emlékkiállításának megnyitóját, és levetítik a politikus, közéleti személyiség és művész munkásságáról és életéről szóló dokumentumfilmet. November 13-án megkoszorúzzák Klebelsberg Kuno szobrát, este a Péterpál Könyvkiadó mutatja be két új kötetét: a Váradi Péter és Lőwey Lilla által szerkesztett Székely apostol című irodalmi fotóalbumot, amely Nyirő József író életét és műveit mutatja be, valamint a Déli-Kárpátok – Ősvárak – Szórványmagyarság című új, honismereti fotóalbum-sorozat első kötetét. A napot a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-helyettese, Visky András író Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodrámája zárja Dér Denisa előadásában. Bemutatják Kurucz Gyula Törpék és Mikulások című kötetét is, és pódiumestet tart a Komáromi Jókai Színház Tetemre hívás című műsorában Arany János balladáiból és kései lírájából hangzik el válogatás Tóth Tibor, a teátrum igazgatójának tolmácsolásában. Pénteken adják át a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat által alapított Klebelsberg Kuno-díjat, ezt a Hubay-nagydíjasok és tanítványaik koncertje követi. Lesz kerekasztal-beszélgetés a magyar kultúra külföldön a XXI. században címmel, a mesterkoncertek sorozatban pedig a Nemzeti Filharmonikusok tagjaiból alakult Grazioso Kamarazenekar előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Az ünnepi hetet vasárnap egész napos program zárja: délelőtt misét mondanak Klebelsberg Kunoért a Pesthidegkút-ófalui templomban, irodalmi csapatvetélkedőt tartanak diákok és tanárok között, este tartják az Ábel és Ábel című zenés ifjúsági színházi előadás ősbemutatóját a Marczi Stúdió előadásában. A Klebelsberg Kuno-hét kísérő rendezvényeként november 8. és 18. között az érdeklődők megtekinthetik a Molnár Beatrix és Eisenmann József fotóiból válogatott kiállítást Arcok, helyek, művészportrék a II. kerületből címmel.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Határtalan interakció a PKE-en
Október 28. és 31. között a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) adott otthont a Határtalan interakció elnevezésű programnak, amely során a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a PKE hallgatói közös tehetséggondozó képzésen vettek részt. A résztvevők mindkét fél részéről szakkollégiumi hallgatók, azaz tehetséggondozásban már részt vevő fiatalok közül kerültek ki – az NKE részéről a Közigazgatástudományi-, illetve a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karról, a PKE részéről pedig a Bölcsészettudományi- és a Művészeti Karról. A képzés törzsanyaga olyan foglalkozásokból állt, amelyek a hallgatók szakmai, illetve tudományos pályáján hasznosítható készségek fejlesztését célozták – tájékoztatták lapunkat.
A készségfejlesztő foglalkozásokat régióismereti képzés egészítette ki, melynek keretében a résztvevők a Partium történetéről, kultúrájáról és közigazgatásáról, valamint Nagyváradnak és Aradnak a magyar történelemben és kultúrában betöltött szerepéről szereztek ismereteket.
A képzési modulokban szereplő feladatok sokszínűsége biztosította az élményeken alapuló tapasztalati tanulás lehetőségét, emellett pedig elősegítette a résztvevők közötti kapcsolatépítést is.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Észak-Erdély, a szovjetek játékszere
Észak-Erdély 1944 végén, 1945 elején címmel Nagy Mihály Zoltán történész, Bihar megyei főlevéltáros tartott értekezést a nagyváradi Ady Endre Líceum dísztermében szerdán, az RMDSZ által indított Szacsvay Akadémia keretében. Mint elmondta, a második bécsi döntés következtében Magyarországhoz visszakerült területen élő, mintegy 1,3 millió észak-erdélyi magyar végre a nemzet államalkotó részének érezhette magát, a Dél-Erdélyben maradt mintegy ötszázezer magyar emberben azonban kisebbségi öntudat alakult ki, és nemzetiségi jogaik megnyírbálása miatt az a hit élt bennük, hogy a kisebbségi lét hosszútávon fenntarthatatlan. 1940 és ’44 között Erdély román és magyar fennhatóság alatt álló részeit a kölcsönösség elve alapján kormányozták – ez a „nem épp nemzetiségbarát” politika azt jelentette, hogy ha a magyar kormány bármilyen románok jogait sértő intézkedést hozott, akkor megtorlásképp a román kormány is ugyanezt tette Dél-Erdélyben és ugyanez működött visszafele is.
Miközben a fiatalok halomra haltak a második világháború hadszínterein, a politikusok „otthon” már a béketerveket készítették – hangsúlyozta Nagy Mihály Zoltán. A történész bemutatott több béketerv-modellt is, köztük az amerikai, a francia és a brit variációkat, melyek közül némely kedvező lett volna az erdélyi magyarság számára. Ezeket a terveket azonban fölülírta a Sztálinnl kötött megegyezés. A szovjetek eredetileg az oszd meg és uralkodj elvén egy önálló Erdélyt képzeltek el, amely a Szovjetunió bábországaként működhetett volna, a térség kérdését azonban nyitva hagyták, és Magyarország és Románia magatartásától tették függővé. Románia ’44-es pálfordulását, és Magyarország sikertelen kiugrási kísérletét követően ugyan a románok javára billent a mérleg, a szovjetek mégis katonai közigazgatást vezettek be Észak-Erdélyben november 12-től, megakadályozva a román közigazgatás megszervezését. Ennek fő oka az volt, hogy Romániában bizonytalan belpolitikai helyzet alakult ki – a baloldali erők megpróbálták megszerezni a hatalmat, de ehhez nem volt elég erejük és támogatottságuk.
Az esemény nyomán autonomista törekvések kaptak életre Észak-Erdélyben, hiszen a szovjet katonák agresszív magatartása ellenére is bizakodásra adott okot, hogy a postaszolgálatot és a vasútat leszámítva kívül tartották a román közigazgatást, és sokan elképzelhetőnek tartották a szovjet fennhatóság alatt működő önrendelkezést. A katonai közigazgatás idején a nemzetiségellenes törvényeket leszámítva a magyar törvénykezés maradt érvényben Észak-Erdélyben, ahogy a pengő is megmaradt fizetőeszközként, a megyei, városi és egyéb tisztségeket pedig a nemzetiségi számarány alapján osztották ki.
Észak-Erdély „meglebegtetése” azonban csak játék volt a Szovjetúnió számára, amellyel a magyar és román belpolitikát kívánták befolyásolni. Az erdélyi szeparatista törekvések támogatásával a szovjetek nyomást gyakoroltak a román katonai vezetők által irányított kormányokra, melyek mellett a baloldali erők nem jutottak hatalmi pozícióhoz. A Szovjetúnió végül megbuktatta a polgári kormányt és egy baloldali kormányt segített hatalomra. Petru Groza 1945-ös kormányfővé lépésével véget ért a szovjet katonai közigazgatás és Sztálin megengedte, hogy a román közigazgatás visszatérjen Észak-Erdélybe.
Sz. G. T.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Felmérés: ilyenek a mai erdélyi magyar fiatalok

Ismét székely zászló égetésével provokál a Noua Dreaptă
Székelyföldi portyázásuk után most ismét a székely zászló gyalázásával provokálnak a szélsőséges nacionalista Noua Dreaptă szervezet tagjai: egyik aktivistájuk, Anton Andrei-Lucian ezúttal az Autonomy for Transylvania (AFT) Facebook-oldalra töltött fel képet egy meggyújtott székely lobogóról – számol be az itthon.ma.
A Facebook-oldal moderátora, Fancsali Ernő szerint ez nem az első provokáció: többek között román nacionalista zenéket, videókat, 1918 előtti román expanzionista verseket, illetve rengeteg nyomdafestéket nem tűrő kommentet osztanak meg üzenőfalukon.
Maszol.ro

„Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – hangzik Krisztus szava az úrvacsora szereztetési igéjében. (1.Kor.11,24)
Isten szent Fiának értünk vállalt áldozatáról sokan, a fél világ megfeledkezett. Már ott, a kereszt alatt megköpdösték és kigúnyolták. Közönséges gonosztevők közé feszítették, és éppen Őt, „az Isten Bárányát” istenkáromlónak bélyegezték.
Az eltiport magyar szabadságharcok istenes felfogásában Arad nem más, mint „a magyar Golgota” (Kossuth Lajos), az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzeti krisztológiája szerint pedig a „Népek Krisztusa”: Magyarország (Márai Sándor).
Az emlékezés napján a krisztusi szentségnek ezzel a vallásos érzületével idézzük fel azoknak az emlékét, akik az istentelen kommunista hatalommal és a megszállókkal vívott harcokban vesztették és áldozták életüket a hazáért és a szabadságért.
Krisztusi az ő haláluk abban az értelemben is, hogy életüket nem csupán „elvették” tőlük, hanem ők maguk áldozták oda érettünk, másokért. A „helyettes áldozat” teológiai fogalma értelmében vérük árán váltottak ki a szolgaságból, egyetemes érvénnyel járulva hozzá ezáltal a babiloni szovjet világrendszer megdöntéséhez. Reájuk illik tehát a vértanúságban előttük járó Petőfi Sándorunk hódolata: ők azok, „kik érted haltak, szent világszabadság!”.
„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – visszhangzik bennünk a lelkiismeret-ébresztő isteni szózat. Ezt cselekedjétek az élő emlékezet „beszélő köveinek” a felemelésével és megszólaltatásával: hadd szólaljon meg Csömör és Csúrog, hogy „Európa fogja be a fülét” (Dsida Jenő), és hadd tanúskodjanak Bauer Sándor, Tóth Ilonka és Mansfeld Péter mártíriumáról… És az emlékezés napján hadd szólaljanak meg a kádári „történelmi amnézia” korszakában második halálra – örök felejtésre – ítéltek beszélő nevei a Hargita-téren, hogy végre megértsük, mit jelent, amikor a „holt betű” megelevenedik, és „kétélű éles kardként” vág sűrű rendet a társadalmunkra és nemzetünkre idegen megszállók módjára rátelepedő, őszödi árulók és hazudozók soraiban…
Ma, 1956-os tüneményes szabadságharcunk vérbefojtásának évfordulóján azonban nem csupán a kárhozatos felejtés, hanem a múltat sanda célzatossággal megmásító történelemhamisítás ellen is föl kell emelnünk a szavunkat. „Bizonyos erők semlegesíteni igyekeznek a forradalom szellemi és eszmei hagyatékát. Azt próbálják most az emberek fejébe verni, hogy ’56 a szocializmus megújításának vállalkozása volt” – mutat rá a szabadságharcos Regéczy-Nagy László. „Főleg az egykori gyilkosok, ávéhások utódpártja ezek, akik most az akkori ‹‹reform-kommunisták›› utódainak hirdetik magukat” – teszi hozzá az igazmondó Csapó Endre. Más szóval, az a díszes társaság, mely Október 23-ika ürügyén legutóbb, az „egyesült baloldal” nevében, a Műegyetem rakparton randalírozott… Azok, akik Ötvenhat örököseinek pózában tetszelegve, a forradalom félévszázados évfordulóján, ’56 hősei tiszteletére egyazon időben avattak emlékművet, és valódi mivoltukat meg nem hazudtolva „rontottak reá” – ki tudja hányadszorra – a Budapesten békésen felvonuló nemzetre…
Méltó és elengedhetetlenül szükséges, hogy az Emlékezés hőseink vérével megszentelt, életével és halálával hitelesített napján egyszer s mindenkorra szakítsunk az intézményes felejtés és hazugság kegyeletsértő és nemzetellenes gyakorlatával, és 1989 után egy negyed századdal, végre véget vessünk az 1956 óta mindmáig folytatódó ellenforradalmi politikai kurzusnak. Az Emlékezés gyásznapján – éppen ezért – ne a nemzeti gyásznak áldozzunk, és ne a magyar történelem tragikumának hagyományos életérzését éltessük, hanem inkább azok példáját kövessük, akik – Fekete István szavaival szólva: „megfordították a történelmet, és győztesen élve maradtak, Élve maradtak elsősorban azok, akiknek a testük meghalt, mert örökké élnek az örökkévalóban, és a nemzet szívében…”
„Aki magyar, velünk tart” – hangzott ötvenhét évvel ezelőtt. Ezenképpen vagyok ma én is Veletek, azoknak az erdélyieknek a nyomába lépve, akik odaátról éltették a magyar és a világszabadságot. 1956 hősi halottjainak budapesti emlékművénél ezért Erdély szabadságharcosainak, a romániai megtorlások áldozatainak az emlékét is megidézem – hiszen, miként a szabadság, azonképpen a nemzet is egy, és oszthatatlan.
A Világ örök Világossága fényeskedjék Nékik!
Budapest, 2013. november 4.
Tőkés László
Tőkés László EP-képviselőnek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének Budapesten, a XVIII. kerületben felavatott Hargita téri 1956-os emlékműnél elmondott beszéde.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
Mementó – 1956. november 4.

Venczel: a tudós és az ember
Venczel József társadalomtudós két arcát – a tudóst és az embert – ismerhette meg, aki részt vett az emlékére szervezett konferencia első napján, illetve az azt követő kerekasztal-beszélgetésen november 4-én Csíkszeredában.
A Venczel József-emlékkonferenciát kétnaposra tervezték, így az érdeklődők kedden is hallgathatnak előadásokat Venczel József tudományos munkásságáról a Sapientia EMTE csíkszeredai épületében. A szakmai fórumot az erdélyi szociológus születésének 100. évfordulója, illetve a Magyar Tudomány Ünnepe apropóján szervezték. A centenáriumi ünnepség szentmisével kezdődött, majd a Venczel József-emlékplakettnél koszorúzással tisztelegtek a neves csíkszeredai születésű tudós emléke előtt. A koszorúzást követően ünnepélyesen megnyitották az emlékkonferenciát.
Előtérben a társadalomtudományok
„Venczel József, a magyar társadalomtudományok jeles képviselője nemcsak tudós volt, hanem ember is, és mint ember, felelősségvállalásra buzdította a tudósokat. Ő nemcsak problémákat tárt fel, hanem javaslatokat is megfogalmazott azok megoldására” – méltatta ünnepi beszédében a neves tudóst Kósa István, a Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékánja. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul a magyar tudomány napjáról szólt. „Itt Csíkszeredában az egész nemzetünk számára fontos társadalomtudományt helyeztük figyelmünk középpontjába, amely kutatja többek között azt, hogy milyen választ adjunk a 20. és 21. század okozta változásokra, közösségeink megvédésének, szellemi és anyagi gyarapítása érdekében” – fogalmazott a főkonzul. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédében Venczel József édesapjának életpályáját tartotta fontosnak bemutatni, aki 1911 szeptemberétől a csíkszeredai római katolikus gimnáziumban tanított mennyiségtant. Korodi Attila parlamenti képviselő a közösségéért tevékenykedő tudós alakját emelte ki. A megyei önkormányzat nevében Burus Siklódi Botond beszélt, ő Venczel József az Erdélyi Iskola című folyóiratban megjelent írásából idézett.
A székely népfelesleg mint fogalom
A konferencián többek között olyan tudósok tartottak előadást, mint Horváth István. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem professzora Venczel Józsefnek a székelyek kivándorlásáról szóló munkásságát ismertette. Mint mondta, a kivándorlás a 19. században kezdődött el. „A székely népfelesleg fogalma egy olyan elméletre alapoz, miszerint a népességfejlődés sokkal gyorsabb, mint azok a technológiai innovációk, amelyek az élelmiszer-termelést, a népesség eltartását lehetővé teszik” – magyarázta az egyetemi tanár.
Kerekasztal-beszélgetés a Venczel családdal
A konferenciát követő családias hangulatú beszélgetésen részt vett a neves tudós fia és három lánya, unokája, unokaöccsei, rokonai és mindazok, akik valamilyen formában kapcsolódtak Venczel Józsefhez. Fia Németországban él, onnan érkezett a konferenciára, mint vallotta: örvend, hogy a család így összejött. Édesapjára emlékezve, így szólt: „Édesapám bármihez is fogott hozzá, a legnagyobb tökéletességgel csinálta, lenyűgöző volt kézügyessége is”.
A Venczel József-emlékkonferencia kedden is folytatódik
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro