Izsák Balázs kételkedik Ponta őszinteségében
A székelyföldi autonómiáról folytatott párbeszéd iránti hajlandóságot hiányolta Victor Ponta román miniszterelnöknek szerdán Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében elhangzott beszédével kapcsolatban Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
A szintén Strasbourgban tartózkodó székelyföldi politikus az MTI-nek telefonon úgy nyilatkozott, hogy sajnálkozva állapította meg, hogy a román kormányfő elkötelezettnek nevezte magát az európai értékek mellett, a székelyföldi autonómia híveit viszont szélsőségeseknek nevezte. Izsák Balázs arra is kitért, hogy a székelység majdnem 100 százaléka elkötelezett az autonómia mellett, és az annak az RMDSZ-nek a programjában is szerepel, amelyet Ponta beszédében partnerként említett.
"Székelyföld autonómiájával kapcsolatban a minimum a párbeszédkészség lett volna" - fogalmazott az SZNT elnöke, aki arra is rámutatott, hogy a székelyföldi autonómia kérdésében nincs ellentét az SZNT és az RMDSZ között.
"A párbeszédet azt hiszem, ki is lehet kényszeríteni, hiszen ez az egyetlen elfogadott, normális politikai magatartás Európában" - húzta alá Izsák Balázs, aki egyúttal kijelentette: az SZNT kész az egyeztetésre, de szerinte a román kormányfőnek a beszéd után bizonyítania is kellene, hogy ő is híve a párbeszédnek. Izsák Balázs arról is említést tett, hogy az autonómia azt is szolgálná, hogy a magyarság jogainak kérdése ne legyen többé a pártok közötti vita része.
"Meg kell szűnnie annak az áldatlan állapotnak, hogy a román pártok közötti politikai versenyben a magyar kártya tényező legyen, az autonómia pedig pontosan ezt szolgálná" - hangsúlyozta az SZNT vezetője.
Dabis Attila, az SZNT külügyi megbízottja, Izsák Balázs SZNT-elnök és Árus Zsolt, a Gyegyószéki Székely Tanács elnöke volt jelen Strasbourgban
Hiányolta a konkrétumokat
Izsák Balázs hiányolta a miniszterelnök beszédéből a konkrétumokat arra vonatkozóan, hogyan tervezi Bukarest átalakítani a régiók rendszerét, a közigazgatást. "Én kételkedem (a kormány) őszinteségében" - mondta az MTI-nek Izsák, aki szerint helyi népszavazásra kellene bocsátani a kérdést, a helyi közösségek akaratát is figyelembe kellene venni.
A marosvásárhelyi orvosi egyetemen kialakult helyzettel kapcsolatban Izsák arra az álláspontra helyezkedett, hogy az egyetem román vezetősége részéről a "legkisebb hajlandóság" sem tapasztalható a kompromisszumra vagy a törvényi előírások betartására. "A magyar nyelvű orvosképzés jövője végveszélyben van" - nyomatékosította az SZNT elnöke.
Maszol.ro

Milyennek látszik Washingtonból Románia?
Romániában komoly gondokat okoz a minden szintet átfogó korrupció, az igazságszolgáltatás pedig még mindig politikai befolyás alatt áll – állapítja meg az amerikai külügyminiszter Romániával foglalkozó emberjogi jelentésében.
Politikai nyomás
Romániában a korrupció az intézmények valamennyi szintjén érvényesül, és érinti a román társadalom minden egyes struktúráját. A korrupció tekintetében a jelentés szerzői nem látnak jelentősebb elmozdulást Romániában.
Komoly bírálatok érik a romániai igazságszolgáltatást is, amely még mindig nem nyerte el teljes függetlenségét és jelentős mértékben függ a politikai nyomásgyakorlástól. Emiatt a romániai igazságügy nem egyszer részrehajló. A jelentés szerzői tudomásul vették, hogy az igazságszolgáltatásnak köszönhetően börtönbüntetésre ítélték Románia egyik volt miniszterelnökét – Adrian Năstasét – korrupciós ügyei miatt. Ennek ellenére, komoly fenntartásaik vannak az igazságügyet illetően.
A jelentés kifogásolja a romániai börtönkörülményeket is. A börtönviszonyok rendkívül kemények, nem egy alkalommal nem állnak összhangban a nemzetközi követelményekkel és standardokkal. A rendőrség és a csendőrség több ízben is visszaél hatalmával, erőszakosan lép fel a bebörtönzöttekkel szemben. A rendőri erőszak és túlkapások ellen a hatóságok késleltették az intézkedések meghozatalát, több, ilyen jellegű dosszié esetében pedig felmentették a vádlottakat.
Az erőszakos akcióik sok esetben kiterjednek a roma származású lakosságra is. A szerzők több olyan esetre is kitérnek, amelynek romák voltak az áldozatai, és három esetet is felhoznak arra, hogy a rendőrségi erőszak alkalmazása három roma származású lakos életét követelte.
A dokumentum külön kitér egyébként a romákat hátrányosan érintő megkülönböztetésekre, és szót ejt a szexuális kisebbségeket sújtó hátrányos intézkedésekről is. Az illetékes hatóságok és tényezők legjobb esetben is csak habozó intézkedéseket hoztak mindezeknek a visszaéléseknek a büntetésére.
„Általában” szabad sajtó
A romániai írott és sugárzott sajtót a szerzők „általában szabadnak” ismerik el. Hozzáteszik viszont azt, hogy bár viszonylag független intézményként a sajtó aktív szerepet játszhat az ország életében, nyilvánvaló korlátozások nélkül szabadon véleményt nyilváníthat különféle kérdésekben, számos román médiaterméket politikusok, illetve a politikusokkal szoros kapcsolatot fenntartó személyek tulajdonukban, vagy szigorú ellenőrzés alatt tartanak, ideértve akár helyi, akár az országos szintű írott vagy sugárzott sajtót is.
Azt is hangsúlyozzák, hogy az újságírók bírálatokat fogalmazhatnak meg a kormányhatóságokkal szemben, beleértve a magas rangú tisztségviselőket is. A tájékoztató anyagok, valamint a vezércikkek hangneme azonban gyakorta igen jól tükrözi a tulajdonosok véleményét.
Ugyanakkor kitérnek arra is, hogy a sajtósoknak – akárcsak bizonyos nem kormányzati szervezetek munkatársainak – nem egyszer fenyegetés alatt kell dolgozniuk. A román államfő tisztségéből történt felfüggesztéséről szóló tavaly nyári népszavazás alkalmával például az újságírók több alkalommal is halálos fenyegetést kaptak azonosítatlan forrásoktól. Ezek a fenyegetések mindenképpen aláaknázzák a sajtó függetlenségét – olvasható az amerikai Külügyminisztérium Romániáról szóló jelentésében.
Visszaszolgáltatás, antiszemitizmus
A dokumentum szerzői különös hangsúlyt helyeznek a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyére. Mint hangsúlyozzák, a visszaszolgáltatások üteme továbbra is „rendkívül lassú”, ráadásul a kormány most további egy évvel hosszabbította meg a térítések határidejét. egyszersmind a román kormánynak nem sikerült megfelelő intézkedéseket elfogadnia a görög-katolikus elkobzott javak visszaadásának tekintetében sem.
A jelentés felrója Romániának azt is, hogy csak igen keveset tett a családi erőszak visszaszorítására, általában a nők elleni erőszak ellen. A jelentés kevesli a gyermekkel szembeni visszaélés megfékezésére, a fogyatékkal élők támogatására tett kormányintézkedéseket is.
Nem hiányoznak az antiszemita, rasszista, idegengyűlölő és nacionalista megnyilvánulásokra, akciókra, a sajtóban megjelent ilyen hangvételű anyagokra utaló bíráló megjegyzések sem. Mindezt súlyosbítja az a körülmény, hogy az ilyenfajta anyagok mind gyakrabban látnak napvilágot az interneten is.
Román tárcavezető: nem jellemző
Mircea Dușa védelmi miniszter szerint a washingtoni jelentésben a rendőrséggel és a csendőrséggel szemben felhozott vádak „csupán elszigetelt esetnek” számítanak. Véleményének megfelelően hasonló esetekben az illetékes szervek minden esetben meghozták a törvényben előírt intézkedéseket.
A tárcavezető szerint a romániai intézmények minden erőfeszítést megtettek azért, hogy megfeleljenek az európai intézmények előtt támasztott követelményeknek. Annyit azonban elismert, hogy az állami intézmények „egyes alkalmazottai” elkövetnek hibákat is, ám véleménye szerint az ilyesfajta bírálatok egyáltalán nem jellemzik a romániai intézmények tevékenységét.
Maszol.ro

Megegyezés a honosítottak adatainak kiadása ügyében
Megszűnt a hvg.hu kontra Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) per Budapesten, miután a felek megegyeztek a kiadandó közérdekű adatok köréről. A lap újságírója a kedvezményesen honosított állampolgárok statisztikai adatait kérte a tárcától.
A hvg.hu januárban fordult a KIM-hez azzal, hogy a kedvezményes honosítás lehetőségének 2011-es bevezetése óta mely országokból hányan kérték és kapták meg a magyar állampolgárságot, illetve hány kérelmezőt és milyen okból utasítottak el. A tárca azzal utasította el a közérdekű adatkérést, hogy a kért adatok előkészítés alatt álló kormánydöntés megalapozását szolgálják, ezért nem nyilvánosak. A hvg.hu szerkesztősége azonban úgy ítélte meg, hogy a kért statisztika nem döntés megalapozását szolgáló adat, hanem egy közhatalmi döntés végrehajtásáról szóló információ, személyes adatokat nem tartalmaz, ezért közérdekűnek minősül. A hírportál újságírója ezután fordult a Fővárosi Törvényszékhez. Ott a szerdai első tárgyaláson megegyezés született a felek között, e szerint a tárca átadja országonkénti bontásban a kedvezményesen honosítottak, illetve az elutasított kérelmek számát. Ugyanakkor a felperes elfogadta, hogy az elutasítások indokáról a tárcától nem kap tájékoztatást, miután az állampolgársági kérelmekről a köztársasági elnök dönt, indoklás nélkül.
Márciusban a parlament előtt volt Potápi Árpád fideszes képviselő utóbb visszavont törvénymódosító javaslata. Az előterjesztés szerint meg lehetett volna tagadni a kérelmezők állampolgárság szerinti megoszlására, illetve a kérelmek benyújtásának helyére vonatkozó adatkéréseket, ha annak teljesítése nemzetbiztonsági érdeket, illetve a zavartalan külügyi kapcsolatok fenntartásához fűződő külpolitikai érdeket sértette vagy veszélyeztette volna. A javaslat indoklása szerint a kérelmezők biztonsága és a diplomáciai kapcsolatok védelme adott volna lehetőséget az adatok eltitkolására. 2011 januárja óta az egyszerűsített szabályok alapján több százezer külhoni magyar nyújtott be honosítási kérelmet és tett állampolgársági esküt.
Az ellenzéki pártok azért bírálták az ezzel kapcsolatos statisztikai adatok titkosítását, mert úgy vélték, hogy ennek következtében a jövő évi választásokon egy olyan állampolgári csoport is szavazhat, amelyiknek méretéről, eloszlásáról semmit sem lehet tudni, és így kétségessé válhat a választás tisztasága.
Székelyhon.ro

Rabló kiált tolvajt
Történelemhamisítástól félve, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva úgy döntött a román parlament, hogy a magyar történelmi egyházak levéltárait nem szolgáltatják vissza jogos tulajdonosaiknak. A kétharmad nagy erő, s ha megspékelik nemzetféltő retorikával, úgy összekapja magát a román parlament, mint vihar előtt a juhnyáj. Tavaly, amikor még napirendre került e törvénytervezet, a demokrata liberálisok támogatták az RMDSZ ama módosító javaslatát, hogy azon egyházak, melyek megfelelő feltételeket tudnak biztosítani a régi és sérülékeny irattáraknak, a kommunista elkobzás után ismét tulajdonukba vehessék azokat.
A gyulafehérvári érsekség korszerű raktárakat is építtetett, s lám, hiába. A román államérdek úgy kívánja, hogy ezek továbbra is tulajdonukban maradjanak, s okát már a tavalyi vita alkalmával a szocdemek egyik hevességéről közismert képviselője, Mircea Duşa (jelenleg hadügyminiszter) elég kendőzetlenül meg is fogalmazta: félti az egységes román nemzetállamot a magyar egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatásától, mert ha azok „magánszervek” kezébe kerülnek, meghamisíthatnák például az 1918-as egyesülésre vonatkozó olyan dokumentumokat, anyakönyveket, melyek Románia egységes nemzetállam voltát bizonyítják.” S ahogyan az rossz lelkiismeretű politikusokkal gyakorta megesik, azonnal rosszindulatú feltételezésekbe is bocsátkozott: „tulajdonosaik valószínű, eltüntetnék azokat.”
Az alkotmánybíróság bizonyos formai hibák miatt tavaly visszaküldte a törvénytervezetet, benne az RMDSZ ama módosító javaslatával, hogy az egyházaknak visszaszolgáltatandó iratokról készítsenek mikrofilmmásolatot, s az maradjon az Állami Levéltárak tulajdonában, az eredetieket meg adják vissza egykori tulajdonosaiknak. A demokrata liberálisok akkor még támogatták eme módosítást, s talán mert az RMDSZ ugyancsak restitúciós ügyben nem bizonyult hűséges ellenzéki partnernek, most ők is felzárkóztak a kormánykoalíció mellé, a magyarok és más kisebbségek meg kevésnek bizonyultak voksoláskor.
A hatalmas mennyiségű dokumentum az eltelt évtizedek során meglehetősen szétszóródott, sokat ismeretlen helyen tároltak vagy megsemmisítettek, s ha az új levéltári törvény értelmében ismét átcsoportosítják, megeshet, a jövőben még nehezebb lesz kutatási célokra kikérni.
Pikáns részletkérdés: a román levéltárosok egyesülete például azért tiltakozott a visszaszolgáltatás ellen, mert elveszítenék a levéltárakban őrzött iratok felét! Merthogy többnyire csak Erdélyben és Bukovinában léteznek, azt tudjuk. Mégis, mi történhetett a „kereszténynek született” ortodox nép egyházi irataival, hogy most szavukat sem hallani? Túl alacsony ez az Úr színe előtt.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

A kisebbségi jogokról az RMDSZ-szel tárgyal (Victor Ponta Strasbourgban)
A kisebbségi jogokról és a marosvásárhelyi orvosi egyetemről is beszélt Victor Ponta kormányfő tegnap Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésén. Biztosította hallgatóságát arról, hogy Románia maradéktalanul elkötelezett az európai értékek iránt, és válaszolt a magyar képviselők kérdéseire is.
„Elkötelezettek vagyunk, hogy tanuljunk a múltban elkövetett hibákból” – hangoztatta –, Románia tiszteletben tartja a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogokat. 2012 nagyon nehéz év volt, amelyet gazdasági, társadalmi és politikai válság jellemzett, de párbeszéddel és együttműködéssel minden nehézség leküzdhető. Emlékeztetett, hogy a románok decemberben „nagyon is demokratikus” választáson fejezhették ki akaratukat, amiből kifolyólag „politikai kohabitáció” alakult ki az államfő és a kormány között, a törvényhozásban pedig legitim és világos többség jött létre. „Az alkotmánybíróság minden döntését tiszteletben tartjuk és végrehajtjuk, az igazságszolgáltatás pedig független” – mondotta. A kormányfő négy pontban ismertette mondandóját az Európa Tanács segítségét kérve. Egyrészt a közelmúlt politikai válságáról szólva kifejtette, hogy szerinte a hasonló helyzetek elkerülésének érdekében változtatni kellene az ország alkotmányos berendezkedésén. Mint mondta, nem alapvető változtatásokat szeretne, csak a rendszer „finomhangolására” törekszik. Leszögezte ugyanakkor, hogy minden változtatásról kikérik a Velencei Bizottság állásfoglalását, és csak annak birtokában és annak figyelembevételével hajtanak majd végre módosításokat. Megemlítette, hogy a román állam ellen mintegy 3500 ügyben folyik eljárás az Emberi Jogok Európai Bíróságán a kommunista rendszerben elkobzott vagyonok visszaszolgáltatása érdekében. Beszámolt arról, hogy ezzel kapcsolatban a közelmúltban fogadott el új jogszabályt a román parlament, amely reményei szerint világos jogi helyzetet teremt, és rendezi ezt a kérdést. Harmadsorban arról beszélt, hogy Románia és a kormány elkötelezett a magyar kisebbség legitim képviselőivel való együttműködés mellett, és úgy vélekedett, hogy Románia mindig is igyekezett a kisebbségek védelmét és jogait a legmagasabb mérce szerint biztosítani. „Abszolút biztos vagyok abban, hogy együtt mindig megtaláljuk majd a legjobb megoldást, hogy együtt éljünk és dolgozzunk az országért, amely a miénk” – fogalmazott. Negyedik pontként a romák integrációját jelölte meg, amelyet az elkövetkező kormányok előtt álló legnagyobb kihívásnak nevezett. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy Romániában is elkészült az integrációs stratégia. „Az eredményekhez ugyanakkor türelem kell, elkötelezettség kell, és el kell jutnunk a probléma gyökeréig”. Románia felelősséggel tartozik a román állampolgársággal rendelkező cigányokért, hogy társadalmi beilleszkedésük érdekében oktatásban részesülhessenek, munkát találhassanak, otthon és biztonságban érezhessék magukat Romániában – fejtegette. Végül elmondta, hogy egy évvel ezelőtt Romániára még úgy tekintettek, mint ahol veszélyben a stabilitás, ma szerinte az ország nagyon is stabil és kiszámítható. Victor Ponta kérdésekre is válaszolt. Gaudi Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője azt kérdezte, nem volna-e időszerű, hogy Románia biztosítsa a területi autonómiát Székelyföld számára – Ponta rámutatott, hogy a decemberi választásokon a magyar kisebbség legitim képviselőket választott a román törvényhozásba az RMDSZ képviselői személyében, és velük igyekszik majd megtalálni a megoldást, hogy a magyarok jobban képviseltethessék magukat, és minden joguk az európai normáknak megfelelően érvényesülhessen. „Megismétlem: úgy gondolom, hogy a párbeszéd és az együttműködés a megoldás, a szélsőségesség pedig sem Önön, sem rajtunk nem segít” – válaszolta. Az RMDSZ-es Korodi Attila kérdésére pedig egyértelművé tette: kész a párbeszédre a kisebbségi, helyi jelképeket szabályozó jogszabályról. Szabó Vilmos (MSZP) a marosvásárhelyi orvosi egyetem önálló magyar karáról érdeklődött. Ponta elmondta: kormánya egyik legnagyobb eredményének tekinti, hogy három hosszú éjszaka után az egyetemen sikerült megállapodásra jutni, és így mind a magyar, mind a román tanárok képviseltetik magukat az egyetem irányító testületében, a magyar és a román diákok pedig saját anyanyelvükön tanulhatnak – ez is annak a bizonyítéka, hogy párbeszéddel korábban megoldhatatlannak tűnő nézetkülönbségek is áthidalhatók.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Etnikai szavazás
A megyei névadó bizottság három román tagja nem értett egyet azzal, hogy a marosvásárhelyi 2-es számú iskola felvegye dr. Bernády György nevét. Az etnikai szavazás az április 25-i zárt ülésen született, amelyről kizárták a névadásért alakult szülői munkacsoport tagjait, akik a márciusi ülés után kifogást emeltek a törvényes előírások be nem tartása miatt. A véleményezést követően, amely a városi tanács részére nem kötelező, csak tájékoztató jellegű, Iulian Boldea, a Petru Maior Egyetem bölcsészkarának dékánja, a bizottság elnöke nyilatkozott lapunknak.
Amint elmondta, egy fehéregyházi utca átnevezéséről döntöttek, és újra megvitatták azt a javaslatot, hogy a marosvásárhelyi 2-es iskola felvegye-e dr. Bernády György nevét.
– Megkértem bizottságbeli kollégáimat, hogy mondják el, indokolják, magyarázzák meg a véleményüket, s ezt követően szavazás alá bocsátottuk a javaslatokat. A kedvezőtlen arány nem azért született, mintha nem értékelnénk dr. Bernády György volt polgármester személyiségének jelentőségét, inkább történelmi vonatkozású érvről van szó. Ez az iskola a két világháború közötti időszakban történelmi elnevezést, I. Ferdinánd nevét viselte. A bizottsági tagok egy része úgy vélekedett, hogy 1990-től már vissza kellett volna vegye a régi nevet. A történelmi mellett társadalmi szempontból is figyelembe vettük, hogy az iskola részéről nem egységes a Bernády elnevezés iránti óhaj, s a vezetőtanács korábban másképpen döntött, ami az akkori összetételét tükrözte.
– A történelmi érvnél maradva, a többségi bizottsági tagoknak nem mond semmit, hogy az iskola dr. Bernády György polgármestersége idején épült?
– De igen, én csak arra utaltam, hogy ennek az iskolának volt egy neve a két világháború között, s ebben az időszakban nagyon ismert, hírneves tanintézménnyé vált.
– Az önök érvelése szerint minden marosvásárhelyi iskola esetében a régi elnevezéshez kellett volna visszatérni… A történelmi megindoklás pedig attól függ, hogy honnan kezdjük a történelmet, az elejétől vagy a közepétől.
– Pontosítani szeretném, hogy a mi szavazatunk tájékoztató jellegű, s az iskolát a véleményezésünk figyelembevétele nélkül is elnevezhetik a városi tanácsosok – tette hozzá a bizottság elnöke.
Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója a két magyar nemzetiségű bizottsági tag véleményét tolmácsolta, akik szerint Bernády György mint az iskola építtetője mindenképpen megérdemli, hogy róla nevezzék el az intézményt, annál is inkább, hogy jelenleg a városban nincs olyan iskola, amelyik az ő nevét viselné. Lévén egy olyan tanintézmény, amely nem kapott más elnevezést, indokolt lett volna a kedvező véleményezés, amivel a bizottság többsége nem értett egyet. Ezentúl a városi tanácsra hárul a feladat, hogy elhatározza, lesz-e Bernády iskola vagy sem.
Dimitrie Poptamas nyugalmazott könyvtárigazgató is arra hivatkozott, hogy a két világháború között az iskola az I. Ferdinánd nevet viselte. Elit gimnázium volt, ahova a város környékéről, a Mezőségről jöttek azok a gyermekek, akik 1918-ig nem folytathatták tanulmányaikat csak Naszódon vagy Balázsfalván. Az iskola a két diktatúra között veszítette el a nevét, amit nem lehet elvenni az intézménytől, ezért 1990 után vissza kellett volna azt vennie… Nem kellene ebből politikai kérdést csinálni…, nem lenne szabad felkorbácsolni az iskola tanárainak és diákjainak a lelkiállapotát. Én a múlt alkalommal is a halasztásra szavaztam, mivel megjelentek a forrófejűek, és a gyűlést a két szülő hatása alatt tartottuk, akik azért jöttek, hogy befolyásolják a döntésünket. Ezért szavaztam a Bernády György megnevezés ellen, annak ellenére, hogy nemcsak tiszteltem, írtam is erről a jelentős polgármesterről, és sokszor idéztem is a Vásárhelyről szóló történelmi munkáimban.
– Ha valóban annyira tiszteli, akkor elvárható lett volna, hogy mellette szavazzon.
– Úgy gondolom, hogy a jövőben valószínű viselheti majd egy intézmény az ő nevét is.
– Már nincs több olyan iskola, amely a Bernády György polgármestersége idején épült volna és ne lenne egy román személyiségről elnevezve.
– Az iskolákat újraszervezik, az új negyedekben új iskolák létesülnek.
– Nem a városnegyedi iskolákat, az ő időszakában emelt tanintézményeket illene róla elnevezni – zártuk a beszélgetést,
A névadó bizottságban Iulian Boldea, Poptamas Dimitrie, Corina Teodor, Csortán Ferenc és Soós Zoltán vett részt, s szavazott 3-2 arányban.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Gyarapodott a dévai cserkészcsapat
Cserkészfogadalom Tündérországban
Öt cserkésszel és öt kiscserkésszel gyarapodott a napokban az 55-ös számú dévai Kőműves Kelemen Cserkészcsapat. – Két év kihagyás után szerveztük meg az idei próbáztatást, illetve ígéret- és fogadalomtételt.
A legtöbb jelölt több éve próbaidős volt már, igyekeztünk megszűrni a próbáztatásra jelentkezőket, hiszen azt szeretnénk, ha a cserkésznyakkendő nem csupán dísz vagy egyszeri kitüntetés jele lenne, hanem a cserkészélet iránti elkötelezettség szimbólumaként kerülne a jelöltek nyakába – fogalmazott Daradics János, csapatparancsnok. Megelégedéssel számolt be arról, hogy ezúttal a próbáztatást teljességében a képzett őrs- és segédőrsvezetők, illetve a segédtiszti képzésen részt vevő csapattársuk szervezte meg.
A keretmese ezúttal is nagyon ötletesnek bizonyult. A jelöltek János vitéz világába csöppentek, ahol számos játékos próbatételen kellett bizonyítaniuk elméleti és gyakorlati tudásukat, tájékozódó-képességüket, leleményességüket, és segítőkészségüket. A keretmese hatállomásos akadálypályán vezetett végig. Az első állomásnál János vitéz történetét elevenítették fel és jó tanácsokkal feltarisznyálva indították útra a jelölteket. Juliskát népdalénekléssel győzhették meg afelől, hogy tovább engedheti őket. A zsiványok csapdájából viszont csak úgy menekülhettek, ha bajba jutott társukat is kiszabadították és ellátták a sebeit. Jótettük helyébe ajánlólevelet kaptak kiszabadított társuktól, amivel felkereshették a királyt. Itt fel kellett olvasniuk a rovásírással írt ajánlólevelüket, melynek meghallgatása után a király egy huszár kíséretében engedte tovább őket egy szegény emberhez. Utóbbi épp házépítéssel volt elfoglalva, és a jelölteknek segíteniük kellett a fából és kötélből épülő lakhely felállításában. Sőt a tüzet is meg kellett rakniuk. Innen az óriások birodalmába vezetett útjuk. Mivel a terep nem engedte meg a cserkész-útjelek elhelyezését, e szakaszt Juliska szellemét kergetve kellett megtenniük a jelölteknek. Így érkeztek meg az óriások birodalmába, ahol találós kérdés-párbajban kellett legyőzniük a hatalmas ellenfelet. Ha sikerült, ajándékot is kaptak, mellyel tovább mehettek Tündérország felé. A keretmese lebonyolításába a tisztáson gyönyörűen virágoztak az áfonyabokrok, úgyhogy igazi mesebeli hangulat várta a beérkező jelölteket. No, meg Tündérország lovászmestere, aki meg is lovagoltatta őket. Ezután került sor a kiscserkészek ígérettételére, illetve a cserkészjelöltek fogadalmára. – A szokásos kiértékelésre és élménybeszámolóra sajnos már nem maradt idő. De a ragyogó szemekből úgy ítéltük, hogy az újdonsült csapattagok számára életre szóló élmény marad ez a nap – fogalmazott a csapatparancsnok.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Milyen hát magyarnak lenni?
Csendesen dörmögő
Úgy vélem én is, minden divatos „közhiedelemmel” ellentétben: aki jónak bizonyult magyarként, az jónak bizonyult embernek is. S ez fordítva is igaz volt, s lesz: aki embernek hitvány, az magyarnak is ocsú.
Egy ideje, azóta, hogy jobboldali – régebbi szóhasználattal élve: népnemzeti – kormánya van Magyarországnak, mindenfelől oly sok támadás, kifogás, elmarasztalás, intés és „kilátásba helyezés” éri Anyaországunkat és általában a magyarságot, annyi mindenféle „leminősítő” s nemcsak sértő, de gusztustalan, a minimális jóérzést is mellőző, útszéli jelzővel illetik a magyart, hogy az ember fia, ki magyar, csak kapkodja a fejét – s nem igazán érti (netán mégis?), miféle Isten és ember ellen való vétket követ el azzal a magyar, hogy érzelmeiben, tudatában magyar akar lenni, maradni, miként, mondjuk, a német német, a hollandus holland, a francia francia, vagy a román román? Miért bűnös, veszélyes, demokrácia- és jogsértő az a törekvésünk, amely más népek, nemzetek esetében fel sem tűnik senkinek, bevett, természetes igyekvés? Talán azért tűnik égrekiáltónak, merthogy nem volt ez mindig (rengeteg ideig!), úgymond, bevett, folyamatosan „gyakorolt” igyekvésünk, másmilyen „szokásaink” voltak? Ezért nem természetes, nem magától értetődő mindez? Nehéz elfogadni, tudomásul venni.
Ilyen ellenünk-bolydulásban milyen hát magyarnak lenni, itt és most is?
Úgy vélem, Európában továbbra is pont „olyan” magyarnak lenni, mint – mondjuk – németnek, franciának, angolnak, orosznak, csak valamicskével nehezebb. Romániában is magyarnak lenni pont „olyan” továbbra is, mint románnak lenni Romániában – csak sokkal nehezebb. Magyarországon is nehéz. Még most is.
Azt jelentené-e ez, vajon, tűnődöm, hogy Európában nem kell, mert nem jó magyarnak lenni? Hogy Európában csak németnek, angolnak, franciának, orosznak, finnek stb. jó lenni? Azt jelentené-e, hogy Romániában sem kell, mert itt sem jó, továbbra sem jó magyarnak lenni, csak románnak, miként Szlovákiában csak szlováknak, Ukrajnában csak ukránnak, Szerbiában csak szerbnek? Ha Magyarországon is még mindig nehéz magyarnak lenni, akkor talán Amerikában, Kanadában, Ausztráliában vagy Angliában jó magyarnak lenni, lévén, hogy ott már úgy sem akar senki feltétlenül magyar (is) lenni, mert Amerikában mindenki amerikai, Kanadában kanadai, Ausztráliában ausztrál, Angliában pedig angol akar lenni – tudatosan vagy észrevétlenül?
A mostanból visszanézve a régmúlt időkbe, úgy tetszik, egy idő után az ősi szálláshelyen (Ázsiában?) sem lehetett nagyon jó magyarnak lenni – különben miért vették volna nyakukba eleink a világot, megkockáztatva ezzel a végleges és végzetes szétszóródást, eltűnést is? Netán valamiféle ösztön sarkallta az útra kelést, valamiféle „tudatalattiság”, abbéli akarás, hogy mégiscsak meg kellene, meg kell valahol, bárhol – ha már az addigi szálláshelyen nem lehet – magyarnak maradniuk, ha már megteremtette, s magyarnak teremtette őket a Fennvaló, a Hadak Bölcs Ura? Lehet, hogy oka volt ez is az Európa felé való kirajzásnak, s nemcsak a legelők, a táplálék után bőgő jószág késztette őket a kockázatos útra?...
Nos, bárhogy is volt, bármi okból és indíttatásból is történt, ami megtörtént, a lényeg mégiscsak az, hogy az új szálláshelyen, az új hazában is, az idegen néptengerben, a történelmi viharok, kihívások és sorscsapások, az oly gyakorta előadódó „mohácsok”, „világosok” és „trianonok” közepette, dacára is valahogy megmaradtak, megmaradtunk magyarnak – is! Ami nem volt könnyű soha, s nem könnyű ma sem – sőt, olykor még sokkalta nehezebb volt, s alighanem lesz ezután is, mint egyszerűen „csak” embernek lenni, megmaradni.
A tények emezen oldaláról nézvén magyarságunkat, magyar mivoltunkat, úgy hiszem én is: bármennyire nehéz is, adott helyeken és körülményekben éppenséggel gyötrelmes is – magyarnak lenni, mégiscsak jó és megnyugtató. Mi sem lehet hát természetesebb, magától értetődőbb annál, hogy mi is vállaljuk magyarságunkat, magyar milyenségünket mindig, mindenhol, minden körülmények közepette. Még akkor is, ha ez a magyar sors – s különösen a kisebbségi magyar sors-milyenség – fárasztó is, próbára tevő is, s éppúgy kókadozó reményű is, miként „csakazértis!”, ökölszorító, talprakényszerülő sors is.
Ez a sorsvállalás lehet kötelességből való vállalás, lehetünk „muszáj-Herkulesek” is – de leginkább olyan kell legyen ez a vállalás, mint fának a növés, a gyümölcsöt termés, s mint az, hogy reggelente felkél a Nap.
Van egy tetszetős neoliberális szemlélet, amely szerint nemzet, nemzeti közösség nincs is, csak egyén van, individuum, tehát igazából nem is lehetünk se jó, se rossz magyarok, románok, svédek stb., csak jó vagy rossz szakemberek, példának okáért. Hallottam is fiataloktól nemegyszer, hogy ők nem akarnak se ilyen, se olyan nemzetűek lenni, hanem csakis és kimondottan jó szakemberek. Tetszetős ez a tétel, szemenszedett européer a gondolat – csak azt nem értem ma sem, miért a kizárólagosságra alapoz (hogy a fajtánkkal szembeni kötelesség, a felelősségvállalás mellőzéséről ne is szóljak). Úgy tetszik ki ezen elméletből, hogyha, teszem azt, valaki, úgymond, „jó” magyar, svéd, román stb., az eleve nem lehet egyszersmind jó szakember is. Ez aligha így igaz. Közösségbomlasztó szándékában viszont meglehetősen veszélyes. (Az ego-nak csak enmagával szemben vannak kötelezettségei, senki máshoz semmi köze.)
Hogy mit hoz a globalizálódó jövendő? – pontosan nem tudni. Amit ma még tudunk, bizton állíthatunk: mi, magyarok is még vagyunk, nemzetként is. Milyen hát nekünk magyarnak lenni Európában, s ezen belül Magyarországon és a határain túl is? Az látszik: most sem, még mindig nem könnyű. De, és mégis magyarnak is kell lennünk, azzal együtt, hogy emberek is maradunk. Ez több mint ezerszáz esztendőn át sikerült. Sikerült ez is. Úgy vélem én is, minden divatos „közhiedelemmel” ellentétben: aki jónak bizonyult magyarként, az jónak bizonyult embernek is.
S ez fordítva is igaz volt, s lesz: aki embernek hitvány, az magyarnak is ocsú. Nos, maradjunk egyelőre ennyiben.
Molnos Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Nem okoztak meglepetést a magyar tételek
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség által e héten lebonyolított próbaérettségi utolsó napján anyanyelvből (a mi esetünkben magyar nyelv és irodalomból) vizsgáztak a tizenkettedikesek. Ömböli Irma szakfelügyelő szerint sem a tételek szerkezete, sem tartalma nem okozhatott meglepetést a vizsgázóknak. – Az első tételsor követelménye Kosztolányi Dezső: Áprilisi ezüst eső című versének elemzése volt négy megadott szempont szerint, összefüggő szöveg keretében. Elbírálásban részesül a logikus gondolatmenet, a helyes fogalom- és nyelvhasználat. A második tételben egy nem irodalmi szöveg a nyelvi szegényedésről és a szép kifejezés elvesztéséről szólt. Itt is négy kérdésre kellett válaszolni, továbbá 10-15 sorban kellett érvelni a választékos beszéd szükségessége mellett. A harmadik, szintézis jellegű tételsorban a főhős és a mellékszereplők viszonyát kellett bemutatni bizonyos szempontok szerint egy XX. századi klasszikus és modern regényben, úgy mint Móricz: Sárarany vagy Az Isten háta mögött; Kosztolányi Édes Anna vagy Pacsirta című regényében, vagy bármilyen más, XX. századi magyar regény alapján.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)

Feldühítette az EPP-t Reding Magyarország elleni hadjárata
Címlapján hozza az uniós ügyekkel foglalkozó European Voice című hetilap, hogy Viviane Reding alapjogi, igazságügyi és állampolgárságért felelős uniós biztos a jelenlegi magyar kormánnyal szemben tanúsított „agresszív” hozzáállása miatt vitába keveredett az Európai Néppárttal, amelynek maga is tagja.
A lap úgy értékeli, a párt EP-képviselőcsoportjának vezetője, Joseph Daul ellentámadást indított, mert úgy véli, Reding stábja „titkos tájékoztatást” folytat Orbán Viktor kormánya ellen. Dault az internetes Új Magyar Szó két cikke dühítette fel, amelyekben a kolozsvári portál Redinghez közel álló forrásokra hivatkozva arról cikkezett, hogy az Európai Néppárt a Fidesz kizárását fontolgatja, valamint, hogy José Manuel Barroso, a bizottság elnöke már eldöntötte, hogy a magyar alaptörvény módosítása „nem elfogadható”, és ebben Angela Merkel német kancellár támogatását is bírja.
A lap emlékeztet, hogy a kolozsvári portálnak címzett levelében Daul tagadta a cikkek állításait. Daul irodája utánajárt, hogy a maszol.ro által idézett vacsorán, amelyen állítólag a Fidesz sorsáról esett szó, Reding stábjából csak maga a biztos és kabinetfőnöke, Martin Selmayr vett részt. A lap Reding hivatalánál is érdeklődött, hogy ők állnak-e a tájékoztatás hátterében, de ott nem óhajtottak kommentárt fűzni a történtekhez. A cikk ismerteti, hogy a maszol.ro állításait Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke is tagadta.
A European Voice írása szerint az incidens megerősítette „némelyek aggodalmát a bizottságban”, miszerint Reding elferdíti vagy legalábbis nem megfelelően tükrözi a biztosi kollégiumon belül Magyarországról kialakult „véleményegyensúlyt”.
Az írás idézi Schöpflin György fideszes EP-képviselőt, aki szerint Reding célja az, hogy alapot teremtsen a bizottság számára egy olyan eszköz létrehozására, amellyel a brüsszeli testület „megfegyelmezheti” a tagállamokat, ehhez viszont Schöpflin szerint Redingnek el kellene szigetelnie a Fideszt az Európai Néppártban, ami viszont a szélsőjobb malmára hajthatja a vizet.
Az írás arra is kitér, hogy Reding a francia jobboldalt is feldühítette, amikor 2010-ben kifogásolta, hogy a jobboldali Nicolas Sarkozy vezette Franciaország romákat toloncol haza, majd a szocialista François Hollande győzelmekor azt írta a Twitteren, hogy Franciaországba végre visszatért az igazság.
Szabadság (Kolozsvár)

Eckstein: sértő számunkra a nemzetállam fogalma
– Senki sem kényszerítheti Romániát arra, hogy megváltoztassa alkotmányának első cikkelyét, amelyben kimondja, hogy Románia nemzeti, szuverén, független, egységes és oszthatatlan állam.
A valóságban azonban az alkotmánynak ez az előírása nincs összhangban a Románia által ratifikált nemzetközi dokumentumokkal – nyilatkozott a Szabadságnak Eckstein-Kovács Péter jogász. A szenátus jogi bizottságának egykori elnöke kérdésünkre Vasile Parvulescu nyilatkozatára reagált. Az alkotmánymódosítás előkészítésével megbízott szakmai bizottság elnöke szerdán Marosvásárhelyen kifejtette: amennyiben az unióban kidolgoznak egy új európai alapszerződést, amelynek értelmében a tagállamoknak nagyobb mértékben kell feladni a szuverenitást, előfordulhat, hogy Romániának módosítania kell az Alkotmány első cikkelyét.
Eckstein elmondta, miként 2003-ban, az RMDSZ most is alkotmánymódosító javaslatokat nyújt be az 1. cikkelyre vonatkozóan. A szövetség azt is szorgalmazza, hogy a romániai magyarságot államalkotó tényezőként ismerjék el, a magyar nyelvet pedig regionális szintű hivatalos nyelvként.
– A romániai magyarok számára az a tény, hogy Románia nemzetállamként határozza meg magát, egyenesen sértő, mert ez azt jelenti, hogy létezik egy domináns nemzet, és minket, romániai magyarokat, akik örök időktől fogva itt élünk, másodrangú állampolgároknak tekintenek. Ami az ország szuverenitását illeti, Románia saját akaratából már átruházta szuverenitásának egy részét az uniós intézményekre. Most, amikor az ország közigazgatási átszervezés előtt áll, az oszthatatlanság is megkérdőjeleződik. Egyszóval: a centralizált nemzetállam fogalma nem talál a mostani valósághoz. De hogy mikor valósul meg az alkotmány első cikkelyének módosítása, az elkövetkezendő hat hónapban vagy hat évben, senki sem tudja megmondani – magyarázta az ismert ügyvéd, politikus.
Szabadság (Kolozsvár)

Madárnyelven – csángó délután
A moldvai csángók körében nem nyelvi asszimiláció, hanem nyelvcsere történik, amit csak az tudna lelassítani, netán megfékezni, ha a csángók büszkék lennének a nyelvükre, ha a román részről érkező megbélyegzést nem erősítené a belülről jövő önstigmatizálás – hangsúlyozta Tánczos Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár tegnap délután Sepsiszentgyörgyön a városnapok programjaként tartott, Madárnyelven című előadáson.
A csángók eredetéről szóló rövid felvezetés után az előadó elmondta, a nemzet előtti (prenacionális) identitás – amelynek elemei a katolikus vallás, az államhoz való lojalitás, a helyi és rendi hovatartozás – következményeként a moldvai csángók körében nem annyira fontosak a nemzeti szimbólumok, nincs szerepe a nyelvi eszményeknek, emiatt könnyen elhiszik, ha román részről azt hallják, hogy nyelvük barbár, nevetséges, madárnyelv, olykor pedig maguk tartják úgy, hogy a román az intelligens nyelv, a magyar a parasztnyelv. Az egyik legelismertebb hazai csángókutató a 2011-es népszámláláskor megfigyelt jelenségekről is beszámolt. Többek között elmondta, a moldvai magyar katolikusok nem tesznek különbséget az általuk beszélt nyelv és az identitás között, de anyanyelvként nem jelölhették meg népszámláláskor a csángó nyelvet, mert ilyen nem szerepelt a kérdőíven, magyarnak pedig csak nagyon kevesen vallották magukat, inkább mondják azt, hogy ők olyan románok, akik csángóul beszélnek. Ráadásul a vallásukról többen úgy tartják, román (nem római) katolikus (romano catolic). Jelenleg száznyolcvanötezer katolikus él Moldvában, de negyvenezernél is kevesebben beszélik, illetve értik a magyar nyelvet. Az előadó beszélt arról is, hogy a megélhetés, a munkahely miatt is a román a presztízsnyelv számukra, magyar intézményrendszer és magyar értelmiség hiányában úgy érzik – és jelenleg úgy is van –, a román nyelvvel tudnak érvényesülni, mert „aki Romániában él, az román”.
Tánczos Vilmos a magyar integráció problémás kérdéseit is említette, ami a kulturális, gazdasági, társadalmi különbségek miatt gyakran ütközik akadályokba. Az önálló csángó út is felmerülhet mint a megmaradás alternatív eszköze, ellenben ez esetben megszűnhetnek a támogatások, főként a magyarországiak – véli a szakember, aki a magyar oktatási programra is kitért, amelynek eredménye szerinte nincs arányban a befektetett pénzzel és munkával, de hangsúlyozta, amíg egyetlen gyermek is meg akar tanulni magyarul, ezt a jogot nem szabad megtagadni tőle. A Tipe-Tupa Egyesület által szervezett csángó délután a Százlábacskák Néptáncegyüttes előadásával, valamint Nyisztor Ilona és a pusztinai gyermekek fellépésével folytatódott, este csángó táncházban mulathattak kicsik és nagyok a Fabatka zenekar kíséretében.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Versek szavak és kvantumok között
„Ahogy gyalogoltam hazafelé a búzatáblában, vagy ahogy a konyhaablakból néztem a fénycsóvát kilövellő, meredeken felszálló gépeket, a különálló sorok kezdtek összeállni versekké. Már akkor tudatosult, hogy a kozmoszról szeretnék egy versciklust írni, ami csak húsz év elteltével valósult meg.” Beszélgetés Lipcsei Márta nagyváradi költővel.
Melyik az a legkorábbi emléke, amikor tudatosult a költészet iránti vágya?
– Ötéves voltam, amikor az egyik unokatestvérem olvasta nekem Arany János V. László című balladáját. Nagyon tetszett, és a mai napig pontosan fel tudom idézni a bennem elindított fantáziafolyamatot. Vagyis nem azt akarom mondani, hogy a ballada nyelvezete fogott meg elsősorban, hanem a történet: elképzeltem, ahogy felriad a király a tomboló vihar zajában, illetve ahogy a vár tövében lopakodik a szökevények kis csapata. A gyermeki fantázia konkrét képeket teremtett. Egyébként rajzolgattam is, elsősorban dekoratív rajzokat, tizennégy éves koromban rajztanárom, az elismert művész, Mottl Román biztatott is a folytatásra, de akkor mintha már a zene fogott volna meg inkább, hegedülni tanultam. Őszintén szólva nem sikerült muzsikussá válnom, később viszont, a költészetben, eleinte tudat alatt, majd egyre tudatosabban köszönt vissza a zeneiség megérzése. Tehát az Arany-balladához kötődik a fantáziám „beindulása”, de az irodalommal már korábban szembesültem. Édesapám matematikatanár volt, de református pap felmenőitől örökölhette az énektudását, édesanyám pedig óvónő lévén, a szakmájához tartozott az éneklés. Egészen kicsi koromból emlékszem, milyen sok népdalt énekeltek a szüleim, esténként pedig a papa olvasott fel nekünk. Nem meséket, de például az Egri csillagokat és ugyanazt a fogást alkalmazta, amit a folytatásos regényeknél szoktak: mindig a legérdekesebb résznél hagyta abba, hogy várjuk a folytatást. Mondanom sem kell, hogy a Gárdonyi-regény is nagyon jó fantáziagyakorlat volt: mintegy újrajátszottam a jeleneteket, meg-megismételve mindazt, ami különösen megragadott. Amikor már nagyobbacskák lettünk, Nyírőről, Németh Lászlóról, Szabó Dezsőről beszélt nekünk sokat a papa és matematikusként természetesen nagyon sokat a Bolyaiakról.
Lipcsei Márta 1943. május 3-án született Nagyváradon, régi értelmiségi családban, a jelenlegi Ady Endre Gimnáziumban érettségizett 1960-ban, 1965-ben szerzett oklevelet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem fizika–kémia szakán. Harminc éven át oktatott fizikatanárként: tíz-tíz évig Feteşti-en, illetve Csíkszeredában, végül nyugdíjazásig a szülővárosában. Hét verskötete jelent meg, hamarosan megjelenik a nyolcadik, és előkészületben van a kilencedik – gyűjteményes – kötet is. Tagja a Magyar és a Román Írószövetségnek, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának.
– Verset mikor kezdett írni?
– Viszonyom a versíráshoz határozottan rendhagyónak mondható. Vagyis nem a szokásos serdülőkori rímfaragással kezdődött, hanem felnőtt fejjel és akkor sem egyszeriből kiforrott költemények papírra vetésével. A férjem, aki osztálytársam volt, szuperszonikus gépen lett pilóta, és házasságunk első tíz évében a Bărăgan közepén éltünk. Én Feteşti-en tanítottam, illetve ingáztam: négy kilométert gyalogoltam a buszmegállóig. Nagyon inspirált a beláthatatlan búza- és kukoricatenger szépsége, és tulajdonképpen gyaloglás közben éreztem át, mennyire igaza volt Petőfi feltétel nélküli alföldrajongásának. Egy-egy szókapcsolat, mondat, verssor jutott eszembe, ezeket leírtam ugyan, de még nem álltak össze verssé. Bevallom, a pilóták telepén, ahol laktunk, eléggé magányosnak éreztem magam, és úgy kezdtem – nagyon tudatosan – József Attilát olvasni. Gyakran megesett, hogy a magaméval azonosnak éreztem az ő túlérzékenységét és magányát, miután pedig megtanultam annyira románul, hogy éreztem is a nyelvet, akkor a kortárs román költészetet is kezdtem megérteni. Labişt, Sorescut, Nichita Stănescut olvastam és érdekes módon Iorgát, nem a történelmi, hanem a filozófia felé hajló írásait. Nálam ugyanis a fizika a filozófia felé mozdult el, ebben is rokonságot éreztem József Attilával. Tudom például, milyen büszke volt arra, hogy naprakész korának nagy, atomfizikai felfedezéseivel. Én pedig, amikor a kvantummechanikát tanítottam, a filozófia felől igyekeztem megközelíteni. Ösztönös volt ez a megközelítésem és később igazi szellemi elégtételnek számított olvasnom Nemes Nagy Ágnesnek a vers kvantumelméletéről írt véleményét, vagyis hogy a vers nem egyszerre jelenik meg, hanem kis kvantumokban, adagokban, s akárcsak a részecskéknek, a verseknek is van hullámtermészete. Az ő megfogalmazását próbálva továbbgondolni, eljutottam oda, hogy már a szavaknak van részecske- és hullámtermészete, ez utóbbit pedig a zeneiséggel hoztam összefüggésbe. Ez kétségtelenül az én fizikusságomnak tudható be. De visszatérve a fizika és a filozófia közelségéhez, nemrég volt részem egy igazán élvezetes szellemi utazásban: a kisebbik unokám országos fizikaversenyen ért el szép eredményt, és jutalomként Michael Brooks Fizika című könyvét kapta. A tudós az eddig felhalmozódott tudást fogja egybe, öszszegzi – filozófiai szempontból. Nagy élmény volt olvasni! De Weöres Sándortól sem idegen, hogy fizikai képekből induljon el, és a tőle megszokott zseniális játékossággal érje el a poétikai eredményt. Változás-variációk című versemben az ő gyakorlatával próbálkoztam: az interferenciaképben a fénycsíkok intenzitása változik, az első három fénycsíkot ragadom meg, a szakaszok ezért is háromsorosak. A szavak permutációjával a gondolati és érzelmi intenzitások kifejezésére törekedtem. De most látom, hogy előreszaladtam az időben, a máról beszélek, holott nem is mondtam, tulajdonképpen mikor kezdtem el írni: harmincéves koromban, akkor már három gyermek anyjaként. Ahogy gyalogoltam hazafelé a búzatáblában, vagy ahogy a konyhaablakból néztem a fénycsóvát kilövellő, meredeken felszálló gépeket, a különálló sorok kezdtek összeállni versekké. Már akkor tudatosult, hogy a kozmoszról szeretnék egy versciklust írni, ami csak húsz év elteltével valósult meg. A férjem hirtelen halt meg, és úgy éreztem, talán eljött az ideje a kozmoszciklusnak. A folyamatos versírást a tanítványaim váltották ki belőlem: egy maturandusünnepségen azt a „feladatot” kaptuk egy kollégámmal, hogy egyikünk írjon verset, a másik mondja el. És akkor nekem beugrott néhány régebbi verssor, leírtam, a kollégám pedig felolvasta. A szerelemről szólt a vers, és nagyon nagy sikert aratott a gyerekek körében. Előbb el sem akarták hinni, hogy én írtam, aztán viszont elkezdtek biztatni. Én pedig olvasni kezdtem a kozmoszciklushoz, szavakat gyűjtöttem és sikerült vennem a „kiugrott”, felfénylett szavak üzenetét, melyekből aztán összeálltak a versek.
– A megjelenésre mennyit kellett várnia?
– Körülbelül három évet: első kötetem, a Csillagközi utazás 1996-ban jelent meg a csíkszeredai Pallas–Akadémia kiadásában. A szerkesztésben sokat segített Kozma Mária. A következő két kötetem, a Vertikális álomterek és a Virtuális világ is a Pallasnál jelent meg, a harmadik kötet megjelenése után mentem nyugdíjba, és ahogy mondani szokás, azóta csak az irodalomnak élek. Bevallom, sok pótolnivalóm akadt, mert egész életemben olvastam ugyan, de tudatosan nem tanulmányoztam a kortárs költészetet. Vagyis egy kicsit autodidaktának tartom magam ilyen szempontból, de ezt egyáltalán nem szégyellem. Húsz év telt el az írás kezdete óta, és a lendületem alig csökkent. Igaz, nem érzem már azt a remegtető íráskényszert, de amikor harmóniában vagyok magammal, vagyis jó a belső energiaszintem, még mindig nagyon jól működik az alkotási és – miért is ne?! – a továbblépési vágy.
– Ha Lipcsei Mártát álmából felköltik és rákérdeznek, hogyan határozza meg önmagát, milyen gyorsan tudna válaszolni, és mi volna a felelet?
– Szinte azonnal és az, hogy költő. Nem azért, mert húsz éve írok verseket és a nyolcadik, illetve egy gyűjteményes kilencedik kötetem készül megjelenni, hanem mert visszatekintve tulajdonképpen mindig is költői alkat voltam. Nagyon erősen átéltem az élet mélységeit és magasságait, a szavak mindig nagyon erősen hatottak rám, ki tudott néhány szó billenteni az egyensúlyomból, bánatot, örömöt okoztak. És bizony voltak az életemben olyan pillanatok, amikor eléggé meg kellett küzdenem ahhoz, hogy egyensúlyban tartsam magam. Nagyon sokat segített ebben az úszás is: diákkoromban versenyúszó voltam, de ha belül valami baj van, ma is elmegyek úszni. Óvónő édesanyámtól tanultam, hogy a versek is sokban segítik a belső egyensúlyt. Nagyon idős volt már, amikor gyakran kiültünk ide, a tömbházak közötti padra, és a mama ugyanúgy, könyv nélkül mondta Reményik, Eminescu, Tompa Mihály, Dsida Jenő verseit, mint gyermekkorunkban.
– Visszatérnék az álomból felriasztó kérdéshez: költőnek vagy költőnőnek vallaná magát. Egyáltalán: fizikusként mi a véleménye a nők szellemi egyenjogúságáról? Hisz női filozófus, zeneszerző, nagy matematikus vagy fizikus egy-két kivételtől eltekintve nincs. Költő viszont van szép számmal.
– Fizikusként egyetértek azzal a véleménynyel, hogy a férfiak a zseniálisak. Illetve zseniálisabbak, mert bár a környezet sokban meghatározza a kiteljesedést, a kreatív elmék kiharcolják maguknak a megfelelő környezetet. A nők mást vesznek észre az életből, mint a férfiak, a figyelmük is másmilyen. Én költőnek tartom magam, férfias lelkialkat vagyok, de persze nem tagadom meg a nőiségemet. Mint Nemes Nagy Ágnes. Feltehetőleg emiatt nem véletlen az elvont tudományok iránti érdeklődésem sem: a tudományos ismereteket tudatosan építem be a költészetbe. A férfi kutatótársakkal körülvett Marie Curie-n kívül nincs más Nobel-díjas tudósnő, költőnő viszont hirtelen nem is tudnám megmondani, hogy mennyi. De meggyőződésem, hogy minden alkotó elmében ott vannak a zsenialitás szikrái.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Az ezerarcú Pacepa
Bukarestben ismét, az elmúlt harmincöt év során immár sokadszor próbálkoznak Ion Mihai Pacepa tábornok, a kommunista titkosszolgálat egykori kémfőnöke szerepének átértékelésével.
átértékelésével.
„Aki szereti Pacepát, az demokrata, aki nem, az posztkommunista” – állított fel diagnózist még évekkel ezelőtt a Pacepa „kiugrásához” való romániai viszonyulásról Dan Pavel. A bukaresti politológus arra a következtetésre jutott, hogy az 1989-es rendszerváltással hatalomra került politikai elit, Ion Iliescu volt államfő és hívei, a volt szekusok, katonatisztek, pártaktivisták és köreik számára Pacepa hazaáruló, akinek nem lehet megbocsátani. A másik oldalon pedig ott vannak azok a demokrata antikommunisták, akiknek a szemében nemzeti hős, hiszen volt mersze hátat fordítani a Kárpátok géniuszának.
Nicolae Ceauşescu nemzetbiztonsági tanácsadója szinte az őrületbe kergette a diktátort, amikor ötvenévesen, 1978-ban váratlanul az Egyesült Államokba szökött, és emiatt teljesen át kellett szervezni a rezsimet kiszolgáló elnyomó gépezet, a Szekuritáte külföldi hírszerző részlegét (DIE). De még csak nem is a Bukarestnek szolgáló több tucat kém és titkosügynök leleplezése bizonyult a legnagyobb bajnak, hanem hogy 1987-ben megjelent, Vörös horizontok című könyvében az amerikai kormánytól menedékjogot kapott Pacepa feltárja a Ceauşescu-diktatúra rémtetteit, a személyi kultuszra épülő rezsim korrupt, népnyúzó rendszerét. (A könyv címe Ceauşescu tervére utal, amellyel egy „újfajta román kommunizmus” látszatát villantja fel a Nyugat előtt, hogy az ország nemzetközi megítélése jobb legyen, és ezáltal gazdasági előnyökhöz juthasson a rendszer.) Az egykori kémfőnöknek oroszlánrésze volt abban, hogy a Nyugat még „tündöklése” idején megismerhette a román kommunizmus és a Kondukátor igazi arcát. Emiatt a rezsimnek alárendelt igazságszolgáltatás hazaárulás miatt kétszeresen is halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte, ugyanakkor lefokozta Pacepát, akinek fejére Ceauşescu kétmillió dolláros vérdíjat tűzött ki. A Szekuritáte állítólag egymillió dollárt ajánlott a Carlos néven elhíresült terroristának, a venezuelai Ilich Ramírez Sáncheznek a tábornok meggyilkolásáért, de a Sakál nem tudta felkutatni az amerikai hatóságok által a mai napig szigorúan őrzött egykori kémfőnököt. Aki továbbra is megváltoztatott külsővel és személyazonossággal él a tengerentúl; a hetvenes évekből származó portréján kívül mindössze néhány éve látott napvilágot róla friss, az American Spectator című lapban megjelent publicisztikájához mellékelt fénykép.
A hidegháborús korszak egyik legnagyobb leleplezőjét a rendszerváltás után is rengetegen megpróbálták árulóként, imposztorként feltüntetni. Közéjük tartozik a Bukarestben a nyolcvanas években ösztöndíjjal megtelepedett amerikai történész, Larry Watts, aki a napokban megjelent, A szovjet blokk titkos háborúja Románia ellen című könyvében KGB-ügynökként állítja be a dezertőr Pacepát. Watts szerint a szekus tábornok hazája ellen folytatott aknamunkája nem más, mint szovjet típusú félretájékoztatás, Moszkva ugyanis a román–amerikai kapcsolatok romlásában, Bukarest nemzetközi kompromittálásában volt érdekelt. A közép-kelet-európai államok biztonsági szakértőjeként is ismert Watts azt állítja, többek között Ceauşescu egykori jobbkezén múlt az is, hogy Washington csak évekkel a ’89-es rendszerváltás után helyezte vissza Romániát a legnagyobb kedvezményt elnyerő államok sorába. Hasonlóképpen ítéli meg a 85 évesen is inkognitóban élő Pacepa szerepvállalását a rendszerváltás utáni egyik, a külügyi hírszerzést 1992 és a 1997 között irányító utódja, Ioan Talpeş, aki szerint „félretájékoztatásaival” az exkémfőnök megnehezítette Románia 2004-ben bekövetkezett NATO-csatlakozását. Cristian Troncotă bukaresti történész állítja, rengeteg adat bizonyítja, hogy Pacepát az ötvenes években maga Alekszandr Szaharovszkij, a szovjet Állambiztonsági Bizottság (KGB) későbbi vezetője szervezte be hálából amiatt, hogy „tanítványának” apja korábban rejtegetett egy NKVD-kémet. n folytatás a 15. oldalon folytatás a 14. oldalról – Stelian Tănase történész, publicista szerint a volt kémfőnök állítólagos korrupciós ügyei miatt volt kénytelen elmenekülni hazájából, ahol felelősségre vonták volna amiatt, hogy a németeknek például megígérte: Bukarest bevásárol Fokker gépekből. Liviu Tofan, a Szabad Európa Rádió román szerkesztőségének egykori igazgatóhelyettese egyenesen úgy fogalmaz: ma már egyáltalán nem biztos abban, hogy 1988-ban a csatorna helyesen cselekedett, amikor folytatásban beolvasta az általa fantazmagóriáknak nevezett Vörös horizontokat.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni azonban, hogy kik is pontosan Pacepa „leleplezői”. Az exkémfőnök állítólagos KGB-múltjáról író Larry Watts például évekig Ion Iliescu volt államfőnek a tanácsadójaként tevékenykedett, aki sohasem rejtette véka alá: árulónak tartja a tábornokot. Talán nem mellékes, hogy Watts sokáig annak a Project on Ethnic Relations (PER) nevű amerikai szervezetnek a bukaresti munkatársaként, majd igazgatójaként tevékenykedett, amely 1993-ban a tengerparti üdülőtelepen megrendezte a később Neptun-gate-nek elnevezett titkos találkozót az RMDSZ három vezető politikusa és az Iliescu-rezsim képviselői között. Másrészt közismert, hogy Watts Talpeş baráti köréhez tartozik, és az sem mellékes, hogy a volt SIE-főnök korábban azzal fenyegetőzött: visszaadja tábornoki rangját, ha Pacepát „tisztára mossa” a román állam. A sors iróniája, hogy 2004-ben, utolsó elnöki mandátuma végén maga Iliescu szolgáltatta vissza a román igazságszolgáltatás által 1999-ben rehabilitált Pacepa katonai rangját. Borítékolható, hogy nem jószántából, sokkal inkább washingtoni nyomásra tette, hiszen a tengerentúl ma is úgy vélik: Pacepa tevékenysége fontos és egyedülálló Amerika számára.
Rostás Szabolcs |
Krónika (Kolozsvár)

Húsz évvel az RMDSZ brassói kongresszusa után 4.
Az erdélyi magyarság sorskérdései megoldásának alfája és omegája a külpolitika. Az elmúlt száz évben, tetszik ez vagy sem, Erdély és az erdélyiek sorsáról mindig mások döntöttek: Trianonban a nagyhatalmak, Trianon után Bukarest, Bécsben a német-olasz döntőbíróság (nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy e döntést mind megszületése előtt, mind azután a román fél elfogadta, az tehát nem diktátum, hanem kifogástalan nemzetközi döntőbíráskodás volt), 1944/45-ben a román majd a szovjet hadvezetés, Párizsban ismét a nagyhatalmak, majd megint csak Bukarest. Bukarest pedig ragaszkodik státuszához, olyannyira, hogy még az elvi lehetőségét is meg akarja szüntetni annak, hogy az erdélyiek maguk dönthessenek sorsukról, mi más oka lett volna, hogy külön szabályozás született a regionális pártok ellehetetlenítéséről.
A bukaresti politikát pedig Trianon óta a homogén nemzetállam megteremtésének igyekezete vezérli, s tesz is ezért minden történelmi korszakban olyan eszközökkel, amelyek az adott helyzetben bevethetőek. Statárium, népirtás, etnikai diszkrimináció, pszichológiai hadviselés, erőszakos ortodox terjeszkedés, jogi példastatuálás etnikai konfliktusok esetén (milyen kemény üzenete van annak hogy a román titkosrendőrség által szervezett marosvásárhelyi magyarellenes pogrom után a védekező magyarokat és a segítségükre siető cigányokat ítélték csak el!), ideológiai hadviselés (dákoromán elmélet, a román történelem túlhősiesítése, a magyar teljesítmények elhallgatása) mind bevetésre került az elmúlt évszázadban. Ilyen helyzetben aligha remélhető, hogy a sovinizmus mákonyával átitatott román hatalom meggyőzhető arról józan érvekkel, hogy a magyarság eltüntetése helyett közjogi kompetenciákat adjon e közösségnek, hogy maga döntsön saját problémáiról.
Az RMDSZ vezetői előszeretettel hivatkoznak arra, hogy a nemzetközi s ezen belül az európai fórumok nem mutatnak nagy érzékenységet irányunkban. E helyzetet viszont épp ők alakították ki azzal, hogy nem fordítottak kellő energiát arra, hogy az erdélyi magyarságot érő többszintű diszkrimináció tényét s a helyzet megoldásának autonomista modelljét megfelelőképpen népszerűsítsék. Sőt. És itt érkeztünk el tulajdonképpeni témánkhoz. A sokat emlegetett Neptun-ügy éppen arról szólt, miképpen lehet egy történelmi helyzet által felkínált lehetőséget módszeresen, tudatosan elpuskázni, sőt visszájára fordítani. 1993-ban Románia bizonyítási kényszer alatt volt az Európa Tanácsi felvétel előtt emberi jogi s azon belül kisebbségpolitikai szempontból. Józan paraszti ésszel is könnyen belátható, hogy ebben a helyzetben a magyar érdek az lett volna, hogy minden lehetséges nemzetközi fórumon, de leginkább az Európa Tanács irányában egymás mellett mutassuk be jogsérelmeinket s azok hosszú távú orvoslási lehetőségét, az Európa több részén is kiválóan működő többszintű autonómia modellje által. Ennek elvi lehetősége már megvolt, hiszen az RMDSZ élén fél éve már nem a végsőkig autonómia-ellenes Domokos Géza állt, hanem a magát mindmáig autonomistának valló Markó Béla, az autonómia célkitűzését illetően pedig konszenzus volt a politikum, a civil szféra, az egyházak s a sajtó berkeiben.
Mi történik ehelyett? Az RMDSZ három élvonalbeli politikusa, Frunda György szenátor, Tokay György képviselőházi frakcióvezető és Borbély László képviselőházi frakcióvezetőhelyettes szövetségi mandátum nélkül részt vesz a Project On Ethnic Relations (PER) által szervezett, a román hatalommal való 1993. június 15-és 16-án Neptunfürdőn zajló tárgyaláson. A három élvonalbeli RMDSZ-es politikus az autonómiaprogram képviselete helyett néhány, sorsunkon alapvetően nem javító engedmény ígéretének fejében alkalmat ad arra, hogy a román hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen. Az eseményről tudósító David Binder 1993. július 20-án egy pontatlanságoktól hemzsegő az erdélyi magyarság irányában igazságtalan s a román hatalom kisebbség-barátságát kiemelő cikket jelentetett meg. Nem rójuk fel Frundáéknak David Binder minden ferdítését, de annál inkább azt, hogy lehetőséget adtak a nyílt, magyarellenes és korrupt, kriptokommunista román hatalomnak arra, hogy magyarbarát színben tetszelegjen a Nyugat előtt, az ET felvételt közvetlenül megelőzően. Márpedig tagadhatatlan, hogy a román hatalom kozmetikázását célzó propaganda-cikkek születtek meg a neptuni tárgyalóknak köszönhetően. Már a címek is beszédesek: „Románok és magyarok valamelyest erősítik az egymás közti bizalmat” (szóban forgó NYT cikk), „Románia bővíti a magyar kisebbségi jogokat” (International Herald Tribune, 1993. július 21.)
A neptuni tárgyalásról az első híradás Erdélyben „Csend vagy béke” címmel jelent meg egy interjú formájában, melynek keretében Gyarmath János, a Romániai Magyar Szó főszerkesztője kérdezte a magyar részvevőket a neptuni tárgyalásról. A szövegből kiderül, hogy Neptunban a tárgyalássorozatnak immár negyedik fordulójára került sor. Az RMDSZ hivatalos fórumainak háta mögött „magánemberként” tárgyalók hangsúlyozzák, a pragmatikus szemlélet életképességét, a „kiegyensúlyozott reálpolitika” fontosságát.
Az autonómia célkitűzését komolyan vevő nemzeti tábor oldaláról elsőként a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) szólalt meg 1993. augusztus 7-én egy hivatalos nyilatkozat formájában. A Toró T. Tibor által elnöki minőségben szignált dokumentum kérdések formájában világít rá a Neptun-gate lényegére, melyekből a keret szorításában csak szemezgetni tudunk: „hasznos-e politikailag és erkölcsileg egyaránt tárgyalni akár magánszemélyként is egy szándékaiban és tetteiben bizonyítottan az általunk vallott értékek és érdekek körétől olyan távol álló, politikailag és erkölcsileg válságban levő hatalom legkorruptabbnak tartott képviselőjével?” „kihez lojális inkább az a vezérpolitikus, aki ilyen fontos és már két éve zajló tárgyalásról nem tájékoztatja szervezetének legmagasabb szintű döntéshozó szerveit se?” A MISZSZ nyilatkozat azt is megemlíti többek között, hogy a tárgyalók igen alacsonyra engedték a mércét s ezzel veszélyeztették alapvető célkitűzéseink megvalósulását.
Egy nappal később lát napvilágot a Romániai Magyar Szóban Tőkés László „A Hatalom uszályában” című írása, mely az ügyet pontos hivatkozásokkal és idézetekkel, a lehető legdokumentáltabban elemzi. Azt is megtudjuk Tőkés László írásából, hogy a tiszteletbeli elnök már 1993. április 12.-én, majd 1993. május 30.-án magyarázatot kért a tárgyalás korábbi fordulójáról beszámoló Washinton Post cikk kapcsán az illetékesektől, akik a megkeresést figyelmen kívül hagyták. Tőkés László nagyívű írását a Washington Post újságírójának egy gondolatával zárja, mely szerint „ha minden az egyezmény szerint történik, akkor ezek a lépesek példaként szolgálhatnak majd más keleteurópai kormányoknak is” „Íme Románia, mint példa!” – fűzi hozzá Tőkés László, majd így folytatja: „Iliescu elnök is mindegyre azt hajtogatja, hogy Románia példásan megoldotta a kisebbségi kérdést, annál jobban, mint Európa akármelyik országa. Ezek után van-e még egyáltalán szükség az RMDSZ-re és autonómiára?” Húsz esztendővel ezelőtt a legrosszabb álmunkban sem gondoltunk arra, hogy három évvel később a kormányzati szerepvállalással az egész RMDSZ-t neptuni pályára állítják s hogy a szervezet aktív partner lesz abban, hogy Romániát 1999-re már több meghatározó politikus Bill Clintonnal az élen példaként emlegesse, miközben az erdélyi magyarságot érő jogfosztó, asszimilációs politika zavartalanul folytatódik, immár az RMDSZ által hitelesítve.
A rendszerváltás után Erdélyben a Neptun-ügyig nem volt példa arra, hogy bármilyen közösségi sorskérdés mentén a nézetellentét szabályos sajtóviharrá emelkedjen. A Neptun-gate kapcsán kialakult polémiában rész vett az eddig említetteken kívül a szövetségi elnök, az ügyvezető elnökség, az SZKT frakciók, újságírók, közírók, a közélet iránt érdeklődő írók és tudósok, a középgárda nem kevés tagja, de még az „egyszerű” újságolvasók százai is. Nem meglepő, hogy az írások szépen kirajzolták az 1990 óta egymással szemben álló két tábor eszmei-ideológiai és stratégiai arculatát.
Markó Béla és Takács Csaba ekkor még az autonomista oldalt látszanak erősíteni. Hallgassuk csak a Szövetség elnökét: „a neptuni találkozót a közvélemény előtt az különbözteti meg más rendezvényektől, hogy itt a résztvevők nyilatkozatai szerint a kormány és az elnöki hivatal képviselői nem hivatalosan ugyan, de ígéretet tettek bizonyos problémák megoldására, és ezek az ígéretek máris a jelenlegi román hatalom melletti pozitív propagandát szolgálják külföldön (kiemelés tőlem, BZSA), például a New York Times-ban megjelent, kiszámíthatóan nagy hatású újságcikkben, amely egyébként számos, véletlennek aligha nevezhető tényhamisítást is tartalmaz.” („Markó Béla közleménye az RMDSZ tisztségviselők figyelmébe ajánlva”, megjelent az RMDSZ Közlöny 1993/6-os számában.)
De érdemes Takács Csabát is idézni: „Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségéhez a MISZSZ frakció, Tőkés László tiszteletbeli elnök, valamint az EMK által intézett kérdéseket jogosaknak tekintjük, szövetségünk helyzetéért és egységéért való aggódás jelének érezzük.
Az Ügyvezető Elnökség a szóban forgó megbeszélések folytatására megbízatást senkinek nem adott, az ezeken való részvételt olyan politikai hibának könyveli el, amely valószínűleg lehetővé tette, hogy a hatalom a jelenlegi politikai helyzetben elkerülje a szövetségünk legitim képviseletével való tárgyalásokat, ily módon kibúvót találva az átfogó rendezések kényszere alól.
Az Ügyvezető Elnökség az RMSZ-ből és a New York Times-ból értesült a neptuni találkozóról. A New York-i tudósítás nyomán szövetségünket súlyos külpolitikai presztízs-veszteség érte, a vád cáfolatát – az ügy fontosságára való tekintettel – a fent említett újsághoz eljuttattuk. (…)
Érthetetlen, hogy a neptuni találkozón résztvevő 3 politikus sem az átfogó rendezés szükségességét, sem az eredmények kisajátításának veszélyeit nem érzékelte. (1993. augusztus 12., megjelent az RMDSZ közlöny 1993/6-os számában)
A Neptun ügyet végül az Szövetségi Képviselők Tanácsa zárta le hosszú vita után egy határozott hangú nyilatkozattal: „az amerikai PER által szervezett és támogatott (…) megbeszéléseken az RMDSZ három közismert politikusa (…) mandátum nélkül, személyre szóló meghívás alapján vettek részt és tárgyaltak a hatalom képviselőivel, ami következményeivel jelentős politikai károkat okozott a szervezetnek. (…)
A PER-folyamat lehetőséget teremtett a hatalomnak arra, hogy belső RMDSZ-irányzatok preferálásával kísérletet tegyen szervezetünk megosztására. Olyan politizálási stílus állandósulásának veszélye jelent meg az RMDSZ-ben, amely eltekint a legitim képviselet szabályaitól, a belső döntéshozói illetékességektől.”
Az SZKT állásfoglalása nem akadályozta meg a két parlamenti frakciót abban, hogy a neptuni tárgyalókat továbbra is fontos tisztségekkel ruházzák fel s az érintettek politikai vonalvezetésében sem okozott változást. (Sőt, Frunda György nem kevesebbet engedett meg magának 1996-os elnökválasztási kampányában, mint azt, hogy szemrebbenés nélkül kijelentse: az 1995-ös, nagy sajtóérdeklődés mellett zajló, az RMDSZ minden irányzatát felvonultató, legitim szövetségi tárgyalódelegáció által lefolytatott Atlantai tanácskozás „legitimálta” Neptunt. Akkor még Markó Béla nagyon helyesen leszögezte, hogy „Atlanta nem legitimálta, hanem korrigálta Neptunt”).
Barométerértéke viszont volt: azt igazolta, hogy a többség egyelőre elfogadja az autonómiaprogramot s elutasítja az attól való stratégiai eltérést. Ez így is maradt az RMDSZ következő, 1995. május 26 és 28. között megrendezett IV. kolozsvári kongresszusáig, amit az is jelez, hogy a Szövetség következő, Nagy Benedek Tőkés László elleni minősíthetetlen támadása által indukált belső viharát is az SZKT megnyugtató módon, az etikátlanul eljáró képviselő kizárásával oldotta meg.
De erről már a következő, s egyben záró részben fogunk szólni.
Borbély Zsolt Attila
(folytatjuk)
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Cinkosságban a hatalommal
Erkölcsi szempontból elfogadhatatlannak és elítélendőnek tartja Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő, hogy utódja, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Csűry István az RMDSZ-t nevezte ki egyháza természetes szövetségesének. „Azokat az embereket, akik bizonyíthatóan meglopták az egyházat” – nyomatékosít Tőkés.
– Újabb kanyarokhoz érkezett az egyház, a papok politikai-közéleti szerepvállalásának örökösen vitatott kérdése. Míg az Erdélyi Református Egyházkerület a lelkészi szolgálati keretekből való időleges kilépés feltétele mellett engedélyezi papjainak a nyílt szerepvállalást, addig a Királyhágómellék egyértelműen az RMDSZ-t nevezte meg természetes szövetségeseként. A hazai protestáns egyházak legismertebb politikusaként ön hogyan kezeli ezt a kérdést?
– Teljes mértékben egyetértek az erdélyi egyházkerület nemrég megválasztott püspöke, Kató Béla által szorgalmazott előbbi állásponttal. Vele együtt vallom, hogy lelkészeknek nem csak a lelki szolgálatot kell biztosítaniuk, hanem a gyülekezeti tagok teljes lelki-fizikai „szervizelését". Úgy érzem, a probléma leginkább a népegyház és a hitvalló egyház közötti különbségben ragadható meg. A népegyház keretében az egész közösségre kiterjed Istennek igénye, bölcsőtől a koporsóig, míg az úgynevezett hitvalló egyház megelégszik egy bizonyos „célközönséggel", az üdvözülők seregével. Ezzel korlátozza az egyház mozgásterét, mintegy kivonja a társadalomból ezt a célközönséget. A kommunizmusnak tulajdoníthatóan támadottságunkban, kiszolgáltatottságunkban Erdélyben az egyházi közösség gyakorlatilag egybeesett a polgári közösséggel – csodálkoznak is ezért rajtunk az egész magyar világban.
– Ez ugyanakkor egybeesni látszik az egyházi szolgák közéleti szerepvállasának logikájával is...
– Nekem egyenesen meggyőződésem, hogy egybe kell esnie. Ha van diakóniai támogatás, szeretetszolgálat, gyógyszersegély, akkor miért ne működtethetne politikai segélyszolgálatot is az egyház? Ezt én kezdetben talán ösztönösen műveltem, hiszen már Désen ezért függesztettek fel a lelkészi szolgálatból. Temesvár is többnyire a gondviselés munkája volt, hogy a kicsi Dávid egy egész országért jótállott, de aztán elérkezett a tudatos szerepvállalás korszaka is, amit, úgy érzem, az általam vezetett királyhágómelléki püspökség jól csinált. Most viszont hajlok arra, hogy az erdélyi egyházkerület által megfogalmazott álláspontnak adjak igazat. Mert, amíg jól megy a politikai szerepvállalás, addig nincs baj, de ha szélesre tárjuk az ajtót, veszélyek leselkednek.
– De ki tudná előrelátni, megjelölni, hogy hol húzódik e tekintetben a határ?
– Ne felejtsük el: a kiindulópont annak idején az volt, hogy az államstruktúra pluralista megjelenítője az RMDSZ, amely magában foglalja a teljes demokratikus politikai spektrumot, megtestesíti a romániai magyarságot. Rövid őskorszak után azonban bekövetkezett a pártosodás, képtelenek voltunk megfelelően kezelni az emberek politikai különbözőségeit. Mentségünkre szolgáljon, hogy kezdetben abból a később tévesnek bizonyuló feltételezésből indultunk ki, hogy a nemzeti érdek mindenkit összekapcsol. A valóság azonban meghaladta az eszményi politikai előfeltevésünket: megjelentek a különböző belső-külső hatások, a titkosszolgálati múlt feszítő ereje.
– De miért éppen az ön „felségterületén", a Partiumban a legnagyobbak ezek a feszültségek?
– Ennek ábrázolásához talán nem mellékes egy kis történelmi összefoglaló. Kezdetben a négy katolikus és négy protestáns püspökség részvételével összehoztuk a magyar történelmi egyházak állandó értekezletét. Felsorakoztunk az ingatlanügyekben, iskolaügyekben, politikai jellegű állásfoglalásokat tettünk közzé, az egyházi vezetők RMDSZ-üléseken vettek részt. Az RMDSZ pártosodásával együtt értékét vesztette ez az együttműködés, s egyszer csak azon vettem észre magam, hogy egyre megosztottabbak vagyunk, egyre inkább magamra maradok a nyolcas társaságban. Ebben a „huzatos" politikai közegben mind gyengébb lett az RMDSZ–egyházak együttműködés, a szövetség 1996-os kormányra lépése után pedig az egyházak már nem érezhették hivatásuknak, hogy megnyilatkozzanak szorosan vett pártpolitikai – és nem nemzetpolitikai – kérdésekben. De volt egy kevésbé természetes jellegű változás is: megmutatkoztak a püspökök és az egyházak felfogása közötti különbségek. A kevésbé politikai alkatúaknak egyszerűen elegük lett, mások pedig az RMDSZ uszályába kerültek. A szövetség egyházi térhódítása megnyilvánult például abban, hogy egyre inkább nyomták be az embereiket a presbitériumokba. Legutóbb például Varga Attilát ejtőernyőzték be a királyhágómelléki egyházkerületbe főgondnokként, Kovács Zoltán érmihályfalvi polgármester pedig kegyvesztett lett az egyházban és a Bihar megyei RMDSZ-ben egyaránt.
– Mi magyarázza az egyre könnyebb befolyásolhatóságot? A lelkészek gyenge közéleti felkészültsége? A személyes, illetve gyülekezeti egzisztenciális problémák?
– Elsősorban az a nemzet- és népszolgálati hagyomány gyengült meg, amely különösképpen Trianon után jellemezte az erdélyi egyházakat. Ugyanakkor nem múltak el nyom nélkül a kommunizmus évtizedei, sőt, mint egy sárkányfogvetemény, annak a pusztító hatása később „ért be". Erre nem számítottunk, sőt, idealista módon nem vettük figyelembe, hogy annak idején, az egyiptomi fogságból való szabadulás után még negyven évnek kellett eltelnie, míg eljutottak az ígéret földjére. Fájdalmas politikai alulkulturáltságot örököltünk, amit súlyosbított a titkosszolgálati múlt öröksége. Amikor leköszöntem a püspökségről, a kilenc esperesem közül öten voltak érintettek a titkosszolgálati múlt ügyében. Ennyire fertőzött volt a közeg. És ez csak a jéghegy csúcsa. Márpedig a titkosszolgálati múlt visszahúzó öröksége határozza meg nagyon gyakran a román hatalomhoz való viszonyunkat, az egymással szembeni bizalmatlanságunkat és az egyházpolitikánkat. És itt kell keresni a királyhágómelléki egyházkerület gyökeres irányváltoztatásának legfőbb magyarázatát is.
– A folyamat ismeretében mégis mi „verte ki a biztosítékot" önnél éppen most, amikor Csűry István püspök tárgyalásra hívta az RMDSZ helyi és országos képviselőit?
– Már a 2007-es címzetes püspöki időszakomtól érzékelnem kellett az RMDSZ-es befolyás erősödését, végleges leköszönésem után pedig egyre egyértelműbbé vált a pályaváltás. Olyan megosztó ügyek merültek fel, mint a Seres-féle Szilágy megyei RMDSZ és a püspökség közötti botrányos szembenállás a zilahi református Wesselényi kollégium ügyében. Hasonló volt az érmindszenti Ady-központ létrehozására elnyert 320 millió forint eltérítése vagy a szatmárnémeti református kollégium visszaszolgáltatása körüli vita. Ezek után szinte anakronisztikussá vált, hogy a királyhágómelléki püspök olyanokkal tárgyaljon, akik bizonyítottan meglopták az egyházat. Utódom azt a bihari RMDSZ-t nevezi természetes szövetségesnek, amely az egyházat csak szavazatgyűjtésre használta, egy évtizede folyamatos ellen-kampányban él, s amellyel több ügyben is élet-halál harcot kényszerültünk vívni. Ezekkel az emberekkel szűri össze a levet, vállal cinkos szövetséget Csűry István, és ez elemi erkölcsi – nemcsak lelkészi, nemcsak egyházi! – alapon is elfogadhatatlan és elítélendő.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az élő történelem varázsa a megújult Károlyi-kastélyban
Aligha beszélhetnénk ma a Szatmár-megyei Nagykárolyról, ha a Kaplon-nemzetségből származó, honfoglalás-kori Károlyi család történetesen nem ezen a vidéken nyer el birtokot, és épít erődöt magának. Az egyszerű házat idővel kastéllyá varázsolták a Károlyiak, a több átalakításon is átesett épület ma ismét turistacsalogató látványt nyújt.
Látogatásunkkor Nagykároly első ránézésre úgy nézett ki, mintha nemrégiben kisebb atomtámadás érte volna. A felásott utcák, gerendákkal kitámasztott házfalak, gödrök és sáncok azonban csalóka látványt nyújtanak: a tavasz beköszöntével ugyanis kezdetét vette a város útjainak, épületeinek és parkjainak felújítása, a műemlékek tatarozása.
Átugorva néhány árkot-bokrot, kikerülve a Károlyi-park kapujában szorgoskodó munkásokat, eljutunk az egykori lovagkastély bejáratához. Ezelőtt néhány évvel még lelakatolva találta az amúgy korhadó deszkájú ajtót az erre járó turista, arra kellett nagyon vigyázni, hogy a málladozó falakról nehogy a fejünkbe pottyanjon a vakolat.
A diktatúra éveiben kultúrháznak adott otthont az épület: ekkor hordtak el belőle szinte mindent, ami mozdítható volt, a százéves márványkandallóban a parkettel tüzeltek, megrongálták a lépcsőket, a karzatokat, levakarták a festést a falakról. A kastély egykor patinás bálterme diszkózenétől volt hangos, régi lovardájában pedig mozi működött, majd szórakozóhelynek használták. Végül az 1990-es évek végén szó szerint összedőlt a megroggyant épület.
Néhány esztendővel ezelőtt az elhanyagolt kastély még igencsak lehangoló látványt nyújtott. 2004-ben a nagykárolyi önkormányzat úgy döntött, hogy adminisztrálását átveszi a megyei múzeumtól, ám ezzel még nem történt csoda. A felújításhoz szükséges pályázati projekt és az ehhez szolgáló előtanulmány idejében elkészült, de az aktacsomót hiába terjesztették jóváhagyásra a helyi tanács elé, a 19 tagú testület 7 liberális tagja leszavazta, így a pályázati projekt benyújtására idejében nem kerülhetett sor.
A román kormány 2008-ban kiírt egy pályázatot, amellyel középkori várak felújítására fordítható pénzhez lehetett jutni. Nagykároly és Erdőd – utóbbi településen, ha nem is egész középkori vár, de várrom található – közös pályázat benyújtása mellett döntött. Ez a közös pályázat bizonyult 2009-ben nyertesnek. Erdőd esetében csak a romok konzerválására nyílt lehetőség, így Nagykároly a pályázati összeg 85,5 százalékát, míg Erdőd a 14,5 százalékát kapta. Nagykárolynak négy és fél millió euró jutott, a felújítási munkálatokat a négy Szatmár-megyei cég alkotta Kastély Egyesület nyerte el, amely – láss csodát Romániában! – határidőre be is fejezte a munkát.
A kastély története
A nagykárolyi kastély története Mátyás királlyal, egy engedéllyel és egy kőházzal kezdődik a 17. század utolsó harmadában. Történt ugyanis, hogy Károlyi Láncz Lászlónak nagyon megtetszett a vidék, így hát az Úr 1482-ik esztendejében a királyhoz fordult engedélyért, hogy az akkor még szinte lakatlan vidéken házat építhessen magának. Mátyás csak örvendeni tudott az ötletnek, azonnal úgy gondolkodott, hogy ott még erődöt is kialakíthatnak idővel a Károlyi grófok. Ez jó egy évszázad múlva történt meg, amikor Károlyi Mihály 1592-ben az addigi négyszögletes kőépületet – amely amolyan északi végvár szerepét is betöltötte – bástyákkal, belső udvarral látta el, falakkal vette körbe, lőréseket készíttetett, és vizesárkot is ásatott a vár köré. Volt is nagy szükség egy komolyan megerősített várra, hiszen a törökök állandó veszélyt jelentettek. Ne feledjük, erre az időszakra esett a dunai Habsburg dinasztia és az Oszmán Birodalom 15 éves háborúja a Magyar Királyság területén, amely 1606-ban a zsitvatoroki békével ért véget.
1699-ben újabb átalakításon esett át a kastély, amikor báró Károlyi Sándor – aki Szatmár vármegye főispáni feladatait is ellátta, és kuruc hadvezérként is jeleskedett – némileg díszesebb formát adott neki. Igaz, akkor még az épületegyüttes nem kényszerült nagyobb javításokra, de a szabadságharc itt-ott sérüléseket okozott rajta. Száz évig változatlan alakjában lakták a Károlyiak, mígnem 1794-ben gróf Károlyi József lebontotta a régi várat, és helyébe egy barokk stílusú kastélyt építtetett Joseph Bitthauser német építész tervei alapján. Ekkor már úgy vélték, fölösleges a sok erődítmény, így lemondtak a várfalakról, a tornyokról, az épületet pedig „emberbarátibbá" alakították. A négyszintes épületet háromszög alapú, dísztornyokkal, fedett belső udvarral és boltozatos pincével látták el, a nagyméretű fogadótermet festmények és szobrok díszítették.
A 19. század közepén Ybl Miklóst kérték fel, hogy változtatásokat eszközöljön a kastélyon. Az ő munkájából kevés maradt fenn, hiszen 1893-ban újabb, ezúttal nagyméretű átépítés következett. Károlyi István, a birtok akkori ura kívánságára középkori lovagi kastélyokat idéző neogótikus alakot nyert az épületegyüttes. A munkálatok 1896-ban fejeződtek be, a négyszögletű épület által körbevett belső várudvart befedték. Az 1896-ig tartó átalakítás lovagkastély jelleget adott az épületnek, a faburkolat és a lakatosmunka korabeli helybéli mestereket dícséri.
Mintha a sors rendelte volna úgy, hogy évszázadonként megújuljon a kastély.
Sörház helyén víztorony
A parkot már 1754-ben említették a leírásokban, „mint szép és híres" udvari kertet, és a leírások említik a park „teknősbéka-tavát" is. A kertben ekkor velencei kőpadok, hatalmas virágtartók, a kastély egyik sarkánál pedig egy régies hangulatú velencei kút is állt.
Szirmay Antal írta a kastély parkjáról: „az épületek nyugati oldalán anglius izlésre épített gyönyörűséges kert vagyon". A 12 hektáros parkban több növényritkaság található.
Fái közül egy 1810-ben ültetett platán a legidősebbnek tartott, melyet még gróf Károlyi György ültetett el 7 éves korában. A park szélén 33 m magas, 1888-ban épült romantikus stílusú víztorony áll, melynek helyén egykor híres sörház volt.
Sajnos, a Nagykárolyban elkezdett városszépítés miatt a park felújítására már nem jutott pénz. Így történhet meg, hogy a vadonatúj köntösben pompázó épület mellett az arborétum és a lovarda még mindig lepusztult állapotban gondolkodik jövőjén.
Séta a barokk korban
A kastélyon végzett átalakítások rögtön a belépéskor szemet szúrnak. A hatalmas előcsarnok, amely egykor udvar gyanánt várta az érkezőket, márvánnyal kirakott, felújították a hatalmas kandallót is, és vadonatúj korlátokat építettek az emeletre vezető lépcsőkre. A kastély földszintjének néhány helyiségében működik a városi múzeum, az emeleten könyvtár és kiállítóterem kapott helyet. A kastély fő attrakciója mégis a korabeli bútorokkal, tárgyakkal berendezett néhány szoba.
A látogatónak védőzsákot kell húznia a cipőjére, hogy ne piszkolja össze az igen értékes szőnyegeket. Bár az eredeti berendezési tárgyak rég az enyészetté váltak, a felújítás alkalmával igyekeztek olyan korabeli bútorokkal ellátni a szobákat, termeket, melyek nagyban emlékeztetnek a 18-19. századi állapotokra.
Ma már csak elképzelni lehet, milyen hangulat uralkodhatott bálok alkalmával a kastély tükörtermében, vagy hol lapozhatta kedvenc olvasmányát a ház ura, és fésülte ki hajából a hullámokat az úrnő. A képzelgést megkönnyíti, ha saját szemünkkel láthatjuk a bálterem bordó kárpittal bevont falait, a korabeli fésülködő asztalkát vagy a kényelmes, barokk stílusú karosszékeket. Egyébként a berendezés jelentős része a barokkot idézi, ezeket régiségkereskedőktől, múzeumokból szerezték be. A Károlyi-családtól mindössze két festmény reprodukciója maradt az utókorra.
A jó képzelőerővel megáldott látogató ideig-óráig a történelem részesének érezheti magát a Károlyi-kastélyban, szinte besétálhat a 19. század hangulatába, amikor még vonósnégyes szolgáltatta a talpalávalót a bálozó úrfiknak és kisasszonyoknak, és a kastély ura hatalmas márványkandalló előtt, pipázva várta konflison érkező vendégeit birodalmába...
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Autonómiaértekezlet az EMNP kongresszuson
Az autonómia melletti elkötelezettség jegyében rendezte II. Országos Küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A rendezvényen az erdélyi magyarság önrendelkezése mellett álltak ki a magyarországi és a Kárpát-medencei magyar pártok képviselői. A néppárt új, héttagú országos elnöksége a gyors ütemű pártépítést tartja legfontosabb feladatának.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Orbán Viktor európai „kommunikációs stratégiáját" bírálta Ponta
Victor Ponta kormányfő Orbán Viktor miniszterelnök európai „kommunikációs stratégiáját" bírálta a Digi 24 hírtelevízió csütörtök esti műsorában.
Pontát arról kérdezték: egyetért-e koalíciós partnere, Crin Antonescu liberális pártelnök megállapításával, aki – elhatárolódva ugyan a magyar miniszterelnök politikájától – példaértékűnek nevezte Orbán Viktor kiállását az Európai Bizottsággal szemben.
„Ami Orbán Viktor megítélését illeti, teljesen ellentétes véleményen vagyunk Crin Antonescuval. Én nem hiszek abban az európai kommunikációs stratégiában, amelyet Orbán úr alkalmaz, szerintem ez a stratégia a csőd felé tart" – mondta a román kormányfő.
Rámutatott, odahaza a politikusok hajlamosak felületesebben nyilatkozni.
„Nekem az tűnt a legfelületesebbnek, amikor rajtam kérte számon Antonescu nyilatkozatát a Demokrata Liberális Párt (PDL) alelnöke, vagyis annak a pártnak a képviselője, amely az Európai Parlamentben Orbán Viktort támogatja. Na ebből már senki sem ért semmit" – tette hozzá a román miniszterelnök. Victor Ponta kijelentette: számára nem modell Orbán Viktor hozzáállása az Európai Bizottsághoz.
MTI
Erdély.ma

A magyarság összetartozását is erősíteni fogja a Nemzeti Örökség Intézete
A Nemzeti Sírkert és egyéb, az épített örökség körébe tartozó emlékhelyek gondozása mellett a magyarság identitásának megőrzése és a nemzet összetartozásának megerősítése is a Miniszterelnökségen belül megalakuló Nemzeti Örökség Intézete (NÖI) feladatai közé fog tartozni.
Az MTI érdeklődésére pénteken elküldött válaszában a Kormányzati Információs Központ emlékeztetett: az első Orbán-kormány 1999-ben azzal a céllal hozta létre a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságot, hogy az segítse elő hazánk nagyjai emlékének megőrzését.
A bizottság működése rávilágított arra, hogy a nemzet közös emlékezetének ápolása további lépéseket tesz szükségessé. Ezen felismerés eredményeként született meg 2011-ben a nemzeti és történelmi emlékhelyekről szóló törvény - idézték fel.
A Kormányzati Információs Központ tájékoztatása szerint a kegyeleti bizottság titkárságának alapjain létrehozandó és a korábbiakhoz képest kibővült feladatkört ellátó Nemzeti Örökség Intézet legfőbb küldetése, hogy "a bizottsággal együttműködve és a bizottság (...) küldetését még magasabb szintre emelve megteremtse a nemzeti emlékezet és kegyelet gondozásának megfelelő - a nemzeti öntudat és összetartozás érzését erősítő - feltételeit".
A tervek szerint az intézet központi hivatali formában fog működni, vezetőjét a miniszterelnök nevezi ki a megalakulást követően. A NÖI feladata lesz, hogy az emlékezés és az emlékezet kultúráját újraértelmezve hozzájáruljon a magyar örökség és a magyarság identitásának fennmaradásához és megőrzéséhez, a nemzet összetartozásának megerősítéséhez - közölte a Kormányzati Információs Központ.
A kormány keddi határozata alapján felálló új intézmény kiemelten fontos feladata lesz a Nemzeti Sírkert és egyéb, az épített örökség körébe tartozó emlékhelyek gondozása mellett, hogy az emlékezés nemzeti jelentőségét tudatosítsa a társadalom valamennyi, azon belül leginkább a fiatalabb korosztály képviselőinek körében
MTI

A dr. Bernády György iskola nem etnikai kérdés, hanem a békés együttélés lépcsőfoka
„Alkalmatlannak tartjuk a Maros Megyei Névadó Bizottság azon tagjait, akik leszavazták a 2. számú Általános Iskola vezetőtanácsa és a helyi önkormányzat Névadó Bizottsága által javasolt dr. Bernády György megnevezést. Tettük nem csak a város múltja iránti tiszteletlenségről, de rosszindulatról és etnikai feszültségkeltésről tanúskodik.” – írja mai sajtóközleményében Jakab István, az EMNP elnöke.
Az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi szervezete arra kéri a város önkormányzati képviselőit, hogy a névadási eljárás következő és egyben utolsó lépését jelentő városi tanácsi döntés meghozatalakor legyenek megfelelő tisztelettel az egykori városépítő személye és városunk múltja iránt, hiszen a dr. Bernády György iskola nem etnikai kérdés, hanem a békés együttélés lépcsőfoka.
A Néppárt marosvásárhelyi szervezete támogatásáról biztosítja mind a civil Bernády-akciócsoportot, mind a város érdekeit szolgáló önkormányzati képviselőket, derült ki a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből.;;;?Erdély.ma

25 éve jelentették be a falurombolási tervet
Huszonöt éve, 1988. április 29-én jelentette be Nicolae Ceausescu államfő, a Román Kommunista Párt (RKP) főtitkára, hogy az országban 2000-ig végrehajtják az ún. településszisztematizálási tervet, melynek során „agráripari centrumokat" hoznak létre. A köznyelvben falurombolásként elhíresült program a tizenháromezer romániai falu mintegy felének a felszámolását irányozta elő.
Romániában már a hetvenes évek óta folyt a városok és városközpontok szisztematizálása. Az erőltetett városiasítás – a statisztikákban legalábbis – látványos eredményekkel járt, 51 község vált várossá. Ezt követte a vidéki területrendezési elképzelés megvalósítása, amely nem csak a lerombolandó, elköltöztetendő falvakat, hanem minden települést érintett, mert drasztikusan csökkentette a beépíthető területet és elrendelte az ezen kívül eső házak, családi gazdaságok elköltöztetését. Az intézkedésektől a pártvezetés a mezőgazdasági művelésre alkalmas terület háromszázaléknyi növekedését remélte.
A falurendezési terv részleteit 1988. április 29-én ismertette Nicolae Ceausescu az RKP KP Politikai Végrehajtó Bizottságának ülésén. Eszerint az első szakaszban, 1990-ig elkészítik az átrendezés minden részletre kiterjedő tervét, s felmérik a falvak lakosainak számát. A két-háromezer főnél kevesebb lakosú településeket, azaz a romániai falvak felét eleve életképtelennek minősítették. Az 1995-ig tartó második szakasz végére megyénként 2-3 agráripari komplexumot terveztek kialakítani, az utolsó szakaszban pedig, 2000-ig 558 városi jellegű agráripari központ jött volna létre iskolákkal, kórházakkal, sport- és művelődési központokkal. A lakosságot többszintes lakóházakba akarták áttelepíteni, ezeket kizárólag a központi típustervekkel összhangban lehetett megépíteni. (1985-től már több települést felszámoltak Bukarest környékén és Giurgiu megyében, de a modellértékűnek tekintett új településeken többnyire a legalapvetőbb szolgáltatások is hiányoztak.)
Ceausescu bejelentését követően az ország egész területén megkezdődött a községek átszervezése: a falvak bontásához még hozzá sem fogtak, de sok helyen az orvosi ellátást már megszüntették. Nagyságukra nézve a magyarlakta falvak nem érték el az életképessé nyilvánítás alsó határát, s veszélyeztetettekké váltak a német nemzetiségű falvak is, mivel lélekszámuk az NSZK-ba történő erőteljes kivándorlás miatt folyamatosan csökkent.
A tervezett településrendezés nyilvánvalóan e nemzetiségek szellemi hagyományai és közösségi tudata ellen is irányult, erősítve a román lakosság módszeres betelepítésével támogatott homogenizációs folyamatot. Mindez ellentétes volt a polgári és politikai jogok nemzetközi egységokmányával és a helsinki záróokmánnyal, amelyeket Románia is aláírt.
Nicolae Ceausescu bejelentése után az értelmiség egy része tiltakozott a pártvezetésnél. Közleményekben tájékoztatta a külföldet is, a nemzetközi közvélemény felfigyelt a tervekre, s Románia egyre nagyobb politikai nyomás alá került. Hevesen tiltakozott a falurombolás ellen Ausztria és az NSZK, s kiéleződött a magyar-román viszony is.
A magyarlakta településekről érkező riasztó hírek hatására több magyarországi civil szerveződés 1988. június 27-én tüntetést szervezett a budapesti Hősök terén a romániai falurombolás ellen, a demonstráción mintegy 60-70 ezer ember vett részt. Három nappal később az Országgyűlés állásfoglalásban hívta fel a romániai Nagy Nemzetgyűlés figyelmét a megsemmisítésre kijelölt falvak felbecsülhetetlen történelmi és kulturális értékeire, kifejezve reményét, hogy a román vezetés eláll a terv végrehajtásától. Románia válaszul bezáratta a kolozsvári magyar konzulátust és a diplomáciai kapcsolatok megszakításának lehetőségét is felvetette. Mindennek nyomán menekültek ezrei kezdtek Romániából Magyarországra áramlani. A feszült politikai helyzetben augusztus 28-án teljesen váratlanul találkozott Aradon az új magyar miniszterelnök, Grósz Károly Nicolae Ceausescuval, de egyetlen fontos kérdésben sem sikerült megállapodásra jutniuk.
A településszisztematizálási programot a román vezetés 1988 végén lelassította, amiben a nemzetközi tiltakozásoknál nagyobb szerepet játszott az anyagi eszközök hiánya. A falvakat eredetileg buldózerekkel akarták a földdel egyenlővé tenni, de aztán ekkoriban láttak napvilágot azok az elképzelések, hogy iskola, közlekedés, orvosi ellátás, postai szolgáltatás híján inkább hagyják őket maguktól elhalni. A tarthatatlan bel- és külpolitikai állapotot végül a romániai forradalmi átalakulás szüntette meg, amely 1989. december 22-én magával sodorta Nicolae Ceausescut és egész rendszerét.
MTI
Erdély.ma

Gyermekek, akiket nem kísér szülői szeretet
– Zsuzsikám, Zsuzsikám, de jó hogy lettél! Nagyanyád, hogy örülne neked, mert ő is Zsuzsa volt! De én téged itt hagylak! Mit csináljak veled otthon? Se fűtésünk, se villanyunk, se pénzünk, se ruhácskád nincs! Hogy vigyelek haza? Otthon van még három! – ezeket motyogta egy fiatalasszony császármetszés utáni kábulatában a szülőszoba szomszédságában. A gyermekáldást szívrepesve váró, s a gyermekre kincsként tekintő anyák fejében meg sem foganna ilyen gondolat, ezért mellbevágóak az elhangzott szavak! Kitisztult fejjel talán el sem árulta volna szándékát az újdonsült négygyermekes anya. Pedig a szándék előre ott lappang. Ma is szülnek olyan anyák, akiknek a gyermek nyűg, teher, nem kívánt jövevény. Maros megyében az utóbbi nyolc évben 506 gyermeket hagytak a kórházban.
Tavaly 48 gyermeket hagytak el
– 2005-ben 131 gyereket hagytak el, de miután ugyanebben az évben hatályba lépett a gyermekjogvédelemre vonatkozó 272/2004-es számú törvény, javult a helyzet, az ezt követő évben már "csak" 87 nem kívánt gyerek maradt intézményi gondozásban. Az elhagyott gyermekek száma az évek során csökkenő tendenciát mutatott, tavaly például 48 esetről beszélhettünk. A 48 gyerekből 28-at a gyermekkórházban, tízet az újszülöttosztályon, nyolcat a szülészeten és egyet-egyet a fertőző betegségek klinikáján, illetve a kardiológiai klinikán hagytak el – mondta Deák Elida, a Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság gyermekjogvédelemért felelős aligazgatója.
Megszöknek az anyák!
A szóban forgó törvény megjelenése lehetővé tette, hogy hatékonyabban lépjenek fel a gyermekjogvédelem terén. A kórházakban, a polgármesteri hivatalokban szociális asszisztenseket alkalmaznak, ami nagyban hozzájárul a bajban levő terhes nők, anyák támogatásához. A szociális asszisztensek révén azonosítják a problémákat, és segítik a nehéz szociális helyzetben, szegénységben, rendezetlen családi körülmények között élő terhes anyákat, úgymond előkészítik a "terepet" a gyermek fogadására. Ez a prevenció része, amihez a civil szervezetek is hozzájárulnak. Ennek ellenére azok az anyák, akik előre megfontolt szándékkal úgy mennek be szülni, hogy otthagyják a gyermekeiket, nem visznek magukkal személyi iratokat, és megszöknek a kórházból. Sok esetben hamis névvel jelentkeznek be a szülészeten, s aztán bottal üthetik a nyomukat, pontosabban több intézmény összehangolt kutakodása következik. – Újabban a rendőrség és a gyermekjogvédelem asszisztensek közreműködésével lefényképezi azokat az anyákat, akikről előre feltételezik, hogy megszöknek, mert a fénykép segítségével utólag könnyebben azonosíthatók. Ezzel az óvintézkedéssel minimálisra csökken azoknak az anyáknak a száma, akiket a rendőrség, a helyi önkormányzatok alkalmazottai segítségével nem találunk meg. Ha az apa ismeretlen is, az anyára az anyakönyvezés miatt feltétlenül szükség van, hiszen az újszülöttnek ki kell állítani a születési bizonyítványát, s ehhez kellenek az anya adatai. Ha mégsem kerül elő az anya, akkor csak az adott település polgármesterének rendeletével anyakönyvezhető a gyermek. Az elhagyott gyermekek egy része családi típusú otthonokba, más részük pótmamákhoz kerül, de vannak rendellenességgel született gyermekek is, őket a neuropszichiátriai rehabilitációs központban vagy más gyógykezelő intézetben helyezzük el – tájékoztatott az aligazgató.
458 gyerek 258 pótmamánál
Dr. Horváth Adrienne, a Marosvásárhelyi 2-es Számú Gyermekklinika vezetője elmondta, jelenleg egy elhagyott kisbabát ápolnak, de volt úgy, hogy hármat-négyet is a gondjaikra bíztak. Télen, amikor otthon nincs fűtési lehetőség, többen "felejtik ott" a csecsemőket.
Szomorú és szívszorító érzés elhagyott csecsemők, kisgyermekek közelségébe kerülni, s szembesülni azzal, hogy nemcsak filmekben történhet meg az ártatlan életekkel szemben elkövetett kegyetlenség. A családi típusú házakban szervezett nyílt napokon láthattuk, hogy nem is a finom ebédre éhesek, nem is szép ruhára, játékra vágynak annyira, mint egy figyelő tekintetre, szerető ölelésre. Az elhagyott gyermekek, pláne akkor, ha valamilyen rendellenességgel jöttek a világra, egész életükre kiszolgáltatottak és sérültek lesznek. Azok a szerencsésebbek, akiket pótszülőkhöz helyeznek el, s akik legalább a pótmamát anyának szólíthatják. Maros megyében jelenleg 458 gyermeket 258 pótszülő nevel. Számoljunk csak! Huszonötös létszámmal számolva, tizennyolc osztálynyi gyermek.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Bolyai Klub: semmiből egy új, más világot teremteni…
Egy igazán rangos magyar kulturális közösségi hely nyílt meg szerdán Marosvásárhely egyik patinás részében, a Kazinczy (M. Kogalniceau) utcában. A Marosvásárhelyi Kulturális Központ által létrehozott Bolyai Klub a tervek szerint számos magyar kulturális eseménynek, programnak biztosít majd színteret, de különböző civil szervezetek műhelymunkájának is központi helyszíne lesz. A kávéházként is működő intézmény ugyanakkor mindenki számára nyitott: szeretettel várják mindazokat, akik egy valóban színvonalas, Marosvásárhely régi hangulatát idéző környezetben szeretnék eltölteni szabadidejüket, mindazokat, akiknek szintén fontos a helyi identitás erősítése, a város magyar hagyományainak, kulturális örökségének ápolása. A Bolyai Klubot rangos művészeti műsor keretében, nagyszámú közönség és több ismert marosvásárhelyi közéleti személyiség jelenlétében avatták fel.
– Bolyai János élettörténete mindannyiunk számára azt bizonyítja, hogy nincs igazuk azoknak, akik provinciaként, isten háta mögötti országként tekintenek Erdélyre. Hogy el kell mennie annak, aki nagyot akar alkotni, érvényesíteni akarja a tehetségét. Igaz ugyan, hogy mindkét Bolyai külföldön tanult, de életük Marosvásárhelyhez kötődik. Megmutatták, hogy itt, Erdélyben is lehet rendkívül értékes tudományos életművet alkotni, és ha valaki kötődik a szülőföldjéhez, akkor az nem visszahúzó, hanem felhajtó erőként hat – jelentette ki megnyitóbeszédében Markó Béla költő. "A két Bolyai biztató példa, de nézzük az érem másik oldalát, amely a felelősségre, a feladatra figyelmeztet minket. Bolyai János rendkívüli nehézségek közepette érvényesíthette a maga felfedezését. Vajon hány Bolyai Farkasunk, Bolyai Jánosunk veszett el, mivel a közösség nem tudott megfelelő körülményeket teremteni számukra? Vajon hány Bolyai Farkasról, Bolyai Jánosról nem tudunk, akik szerencsésebb, jobb körülmények között most példaként állhatnának előttünk?" – fogalmazott Markó Béla, hangsúlyozva, mindazokkal szemben felelősségünk van, akik ennek a régiónak adhatnak valamit. "Én azt gondolom, hogy ez a Bolyai Klub ebben az építményben, ebben az építkezésben lehet egy újabb tégla. Egy tégla abban az épületben, amelyben a városért, a közösségért tenni akaró polgárok, szervezetek együtt tudnak gondolkodni" – szögezte le a költő-politikus.
Szepessy Előd, a Bolyai Klub intézményes hátterét biztosító Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke köszöntőbeszédében kijelentette: a klubnak mind a közéleti, mind a kulturális jellege fontos. Hangsúlyozta: a Bolyai Klubban több olyan programot szerveznek, amely Marosvásárhely kulturális örökségének újszerű bemutatására törekszik, városuk újrafelfedezésére buzdítva a helyieket. Hozzátette, a klub arculata is a fent említett törekvéseket, értékeket közvetíti: a termeket a virágzó, fejlődő Marosvásárhely jeles épületeiről készült felnagyított fotók, valamint Erdély meghatározó közéleti szereplőiről készült domborművek, illetve Gyarmathy János – Moldován György és Kiss Levente marosvásárhelyi szobrászművészek alkotásai díszítik. "A klub szellemi központként fog működni, teret biztosítva a különböző kisebb-nagyobb szervezeteknek, csoportoknak műhelymunkáik, rendszeres találkozóik és nyilvános rendezvényeik megszervezéséhez" – hangsúlyozta a Kulturális Központ elnöke.
Az ünnepélyes megnyitón Barabási Tivadar színművész Bolyai Jánosnak édesapjához, Bolyai Farkasnak 1823. november 3-án írt leveléből, illetve Kós Károly Régi Kalotaszeg című írásából olvasott fel részletet, Duna Júlia Veronika, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatója pedig Székely János Bolyai hagyatéka című szonett-koszorújából szavalta el a Tett, illetve a Koponyacsont című szonetteket. Zárásként az elismert Tiberius vonósnégyes zenélt.
A Bolyai Klub kávézó naponta reggel 8 és este 11 óra között várja vendégeit a Kazinczy utca (M Kogalniceanu) 18. szám alatt – akik hozzászoktak a Piaf café igényes szolgáltatásaihoz, itt sem fognak csalódni.
Népújság (Marosvásárhely)

Összeállt a Csűrszínház idei évadjának programja
Színes, gazdag kínálat
Kedden a szervezők sajtótájékoztatón mutatták be a Csűrszínház 2013-as évadjának programját, amely az előző évhez hasonlóan igen gazdag művelődési kínálattal várja az érdeklődőket. A programot a szervezésben résztvevők: Szélyes Ferenc, a Csűrszínházi Egyesület elnöke, Vajda György programkoordinátor, Kiss Zsuzsa, a Backamadarasért Egyesület képviselője, Barabás Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója, Incze Tünde, az együttes szervezője, Török Viola és Kovács Levente rendezők, valamint Pánczél Szilamér, a Maros Megyei Múzeum kutatója ismertették.
Szélyes Ferenc, a Csűrszínházi Egyesület elnöke elmondta: az előző évhez viszonyítva szellősebbé szerették volna tenni a programot, de ez nem sikerült, hiszen a partnereknek köszönhetően az idén is minden igénynek, elvárásnak megfelelő műsor állt össze, amelyre remélik, hogy nemcsak a Nyárádmentéről, hanem a megyéből is lesznek érdeklődők.
Hagyományteremtő rendezvénnyel május 25-én nyílik az évad. Erről Kiss Zsuzsa, a backamadarasi önkormányzat művelődési referense beszélt. A szervezők szándéka, hogy évente egy-két nyárádmenti község mutatkozzon be a Csűrszínházban, saját kulturális kínálattal. Az első község Backamadaras. 14 órától kezdődő programjukból nem hiányzik a néptáncműsor, a terménykiállítás, a hagyományos népi vásár, a gasztronómiai bemutató, de lesz fotókiállítás és filmvetítés is a településről.
Június elsején, a gyereknap alkalmából Nyárádremete tánccsoportjai mutatják be műsorukat. Különleges élményre hívja majd az érdeklődőket a marosvásárhelyi Művészkuckó Egyesület június 9-én, amikor a június 1-jén bemutatandó Dés László–Nemes István: Valahol Európában című musicalt viszik ki Mikházára, teljesen új koncepcióban, Korpos András rendezésében. Az idei Csűrszínházi Napok június 28-án kezdődnek. Felavatják a közel 5.000 kötetes könyvtárat, korábban a Csűrszínházi Egyesület kezdeményezésére a könyvgyűjtést a Népújság is felkarolta. A Napok fénypontja a Széllyes Sándor-népdalvetélkedő döntője lesz, amelynek előválogatója alapján nyolc megyei kistérségből jelölik ki a bejutottakat két korcsoportbeli kategóriában. A döntő műsorban az Erdélyi TV közreműködésével a kistérségekről készített rövid filmeket is bemutatják. A rendezők szándéka, hogy a népdalvetélkedőn kívül a döntő lehetőséget teremtsen a kistérségek idegenforgalmi ismertetésére is. Ezt a rendezvényt jövőre is meghirdetik.
Az idén is lesz saját produkció a Csűrszínházban: a Vim Spectrum színház Török Viola rendezésében Móricz Zsigmond Boszorkány című darabját mutatja be. A sajtótájékoztatón a rendező kifejtette, ősbemutató lesz, hiszen a darabot eddig alig játszották. Érdekes kérdést, a hitvilágot, a nonkonformizmust taglalja a darab, amely Bethlen Gábor és Báthory Anna különös viszonyát mutatja be.
Augusztus 3-án egy egészen különleges programmal rukkol elő a Csűrszínház. A Maros Megyei Múzeummal közösen római fesztivál lesz. Ennek a hátterét az a nagyméretű régészeti ásatás adja, amelyben több hazai, magyarországi és németországi egyetem részvételével 70 külföldi diák is részt vesz, hogy feltárják a mikházi római castrum és a hozzá tartozó település (vicus) maradványait. A római napon lesz gladiátorbemutató, rabszolgavásár, temetés, divatbemutató, gyerekprogram, filmmaraton, kézművesműhely. Mi több, aki teheti, a helyszínen ókori római öltözetben jelenhet meg. A műsort röviden Pánczél Szilamér, a múzeum római kort tanulmányozó kutatója, a program koordinátora ismertette, aki elmondta, ha sikeres lesz a kezdeményezés, évente szeretnének hasonlót szervezni.
Ugyancsak Mikháza ad teret a már marosvásárhelyi kultúrtörténeti kuriózumnak számító Majomcsoportnak, amelyet 1963-ban egyetemista színjátszókörként hozott létre Kovács Levente rendező, s amelyet 1989-ig sikerült működtetni úgy, hogy a színjátszáson túl ez a társulat értelmiségiek, ellenzékiek valóságos fórumává vált. Orvosok, színészek, mérnökök, politikusok és sokan mások jönnek majd haza külföldről és gyűlnek össze augusztus 23-án Mikházán, ahol az 50 éves találkozót követően este 8 órától nyilvános műsor is lesz, és fellép a színjátszó kör hajdani zenekara is, de lesz meglepetés is bőven – árulta el az érdeklődőknek Kovács Levente.
A programban szerepel még Népújság író-olvasó találkozó – vázolta fel a terveket Vajda György. Úgy szeretnék megszervezni, hogy a nyárádmenti oktatási intézmények hozzájárulásával diákoknak szóló ismeretterjesztő vetélkedő is megelőzze. A találkozót a dicsőszentmártoni Kökényes fellépése is színesíti majd.
Az idéntől újra felelevenedik a hagyományos szüreti bál, s az idei évadot – mintegy összefoglalóként, az RMGE és a kistérségi társulás hathatós hozzájárulásával – egy nyárád- menti termény- és gasztronómiai kiállítás és vásár zárja majd, amelyet minden évben megismételnének.
Mindezek mellett nyáron táborokat is szerveznek. Az elképzelés szerint design- és divat-, fotó-, alkotó- és tánctáborok helyszíne lesz Mikháza. Az előző évekhez hasonlóan, akinek nincs más lehetősége, a Bálinttrans járataival utazhat a helyszínre, s a szervezők azt is remélik, hogy a Szovátán nyaralóknak is sikerül eljutniuk a Csűrszínházba. A részletes programokat a rendezvényeket megelőzően ismertetik majd a szervezők.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Somai József Wekerle-életműdíjas
A Wekerle Sándor Életművét Gondozó Tudományos Alapítvány kuratóriuma a Wekerle Sándor Közgazdasági Életműdíjat számos jelölt közül Somai József közgazdasági szakíró és szerkesztőnek ítélte oda, aki a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) tiszteletbeli elnöke – tájékoztatott az RMKT közleményében. A Wekerle Sándor Közgazdasági Életműdíjat 2012. október 1-jén alapították a Wekerle Sándor Tudományos Életműdíjjal együtt. „A Wekerle Sándor Közgazdasági Életműdíjat az a Magyarországon vagy határon túl élő személy kaphatja meg, aki a közgazdaságtan területén hosszú évtizedes, nemzetközi mércével mérve is kimagasló és példamutató életpályát tudhat maga mögött” – fogalmazták meg a díj alapítói az alapítvány kitüntetési szabályzatában. Az emlékplakett és oklevél ünnepélyes átadására a VIII. KHEOPSZ Tudományos Konferencia keretében kerül sor, amely a móri négycsillagos Hétkúti Wellness Hotelben lesz. Az emlékplakett készítője Nagy Benedek Prima Primissima-díjas móri szobrászművész.
Szabadság (Kolozsvár)

Székelyföld románok nélkül?
Azt kifogásolják mostanában egyes tisztelt román polgártársaink, hogy mi olyan jövőt képzelünk el az „úgynevezett” Székelyföldön, amiben a románoknak nincsen helyük.
Megnéztem, mire alapozzák ezen kijelentéseiket. Általában ilyen indokokat fedezek fel, mint például: kiadtuk A székelység története című tankönyvet, megjelentettük Zabola község monográfiáját magyarul, a Sepsiszentgyörgy első írásos említésének évfordulójára kiadott kötetek összeállításánál nem kértük ki a román szakemberek véleményét, a kiadványokban nem szerepelnek a román közösségek képviselői, panorámaképet állítottunk fel Sepsiszentgyörgy főterén Székelyföld látványosságairól, de ebben nem szerepeltetünk román létesítményt, jelképeket. Amikor összeállítjuk a térség stratégiáját, akkor arról beszélünk, hogy miképpen képzeljük el Székelyföldet tíz, húsz, ötven év múlva, és egy szót sem ejtünk ebben a románokról.
Vagyis, ahogy én látom: éljük az életünket. Megüljük közösségi ünnepeinket, ápoljuk hagyományainkat. Tervezünk, gondolkodunk. Beszéljük a saját nyelvünket. A nevén nevezzük ezt a földet, amin élünk: Székelyföld.
Hogy még érthetőbb legyek: mi, Székelyföld lakói nem tehetünk arról, hogy élnek köztünk olyan polgártársak, akik nem találják meg szimbólumaikat, jelképeiket a térség szimbólumai, jelképei között, akik nem tudnak beszélni a nyelvünkön, nem értik kultúránkat, gondolkodásmódunkat. Akiket zavarnak ünnepeink, szúrja a szemüket zászlónk, címerünk. Azt is mondhatnám: lehet, hogy ezek a polgártársak rossz helyre tévedtek. Megtehetik esetleg azt, hogy visszanéznek azon vidékek felé, ahonnan nemrég érkeztek, s ott esetleg rálelnek arra, amit itt hiába keresnek.
Én abban hiszek, hogy Székelyföld a székelyföldieké, akik között vannak románok is. Nem várom el, hogy a köztünk élő románok feltétlenül székelyföldi identitást vállaljanak fel, de abszurdnak tartom, hogy egyesek folyamatosan ironizálják, idézőjelbe tegyék, „úgynevezett” jelzővel illessék a mi identitásunkat. A barikád ezen oldaláról inkább úgy látszik, hogy miközben mi vagyunk ebben az országban kisebbségben, mégis a mi jelképeinket éri folyamatosan támadás. Az agresszorok ráadásul úgy próbálják ezt beállítani, mintha a mi jelképeink puszta léte és használata volna agresszió a románság ellen. Hisz például azt az egyszerű tényt, hogy egy monográfiából, iskolai segédtankönyvből hiányzik a románságra való utalás, már románellenes támadásként fogják fel. Erre a legfrissebb bizonyíték Ioan Lăcătușunak, a „Kovászna-Hargita Európai Tanulmányi Központ” illetékesének a továbbra is fenntartott román megyei lapban április 23-án közzétett írása, amelynek igencsak megkapóan frappáns a címe: Kovászna és Hargita megye tanácsának vezetősége folytatja egy olyan „Székelyföld” fogalmának és imázsának promoveálását, amelyben nem voltak, nincsenek románok, és akiknek nincs itt jövőjük. Az említett példákat sorolva a szerző felteszi a kérdést: „ha még Székelyföld intézményesítése nélkül is előfordulhatnak ilyen nyilvánvalóan románellenes tettek, akkor mire számíthatnak a románok, ha Isten őrizz, valóra válik a Kárpátokon belüli etnikai enklávé létrehozására vonatkozó szeparatista kívánalom?”
Könnyű felfedezni ebben a sajátos logikát: magyar ünnep egyenlő románellenes tett. Székelyföld autonómiája egyenlő „etnikai enklávé”. Törekvés az önrendelkezésre egyenlő szeparatista kívánalom. Ugyanazon dolgok két külön megvilágításban. Csak amíg az egyik a jövőbe tekint, s megoldást próbál keresni, addig a másik a kilencvenes évek elejének szókincsét használja és státusát félti.
S tudjuk jól: igencsak van mit félteni.
Rédai Attila
Székelyhon.ro

MPP: rendőri túlkapás történt
Rendőri túlkapásnak tartják, és a megyei tanács mellett működő Területi Közrendészeti Hatóságtól kérik a múlt hét végi villámcsődületen részt vevő hat fiatal meghurcolásának kivizsgálását – jelentette be Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki szervezetének elnöke, aki a hatóság csütörtöki összejövetelén hivatalos formában is megfogalmazta kifogását.
Múlt szombaton a Hatvannégy Vármegye ifjúsági szervezet kezdeményezésére hat fiatal vonult a Kaufland elé, és a helyi termékek vásárlására, a székely gazdák ily módon történő segítésére igyekeztek felhívni az arra járók figyelmét. Villámtüntetésük itt gond nélkül zajlott, de a Billa előtt szinte el sem foglalhatták a helyet, amikor kiszállt a rendőrség, bekísérték őket, több órán át vallatták, ujjlenyomatot vettek, fényképet készítettek. „Úgy bántak velük, mint valami bűnözőkkel, pedig semmi törvénytelent nem tettek” – véli Kulcsár-Terza József. Az ilyen jellegű villámcsődületekre nem kell engedélyt váltani, különben magánterületen voltak, amelynek tulajdonosa nem tett feljelentést, egyértelműen rendőri túlkapásról van szó – érvelt. Azért fordulnak a közrendészeti hatósághoz, mert annak egyik feladata éppen az ilyen panaszok kivizsgálása – mondotta.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dani, az élő klasszikus
Mikor csak úgy búslakodunk a világnak dolgai s magunknak nyomorúsági felett, akkor mondogatjuk, hogy hej, nehéz a székely sorsa. De azért annak sem könnyű, aki életében érettségi tétel, holott a harmincat is alig rúgta el.
Mert vannak ugyebár napos és árnyékos oldalai a hírnévnek, egy porszösz köré társadalmi jelenséget építeni ugyanvalóst megmosolyogtató, ámde fenyegető levelet kapni már egyáltalán. Holott ilyesmik a budapesti Varró Danival előfordultak már, sőt, még az is, hogy az utcán felismerték. Nehéz hát a híres költő sorsa, még ha magát csak félhíresnek tartja is. És eme félhírességhez vezető út sem volt végig dicsőséggel teljes, mert az rendben, hogy amolyan testvéri rivalizálásból elkezd az ember fia verset írni, de mikor elődök példáján próbál okulni, abból nagy zagyvaságok születhetnek. Mert ugyebár iskolában tanítják, hogy volt egy fiatal költő, Petőfi Sándornak hívták, írt egy elbeszélő költeményt, és egyből híressé vált. Aztán következő évben, hogy volt egy fiatal költő, Arany Jánosnak hívták, írt egy elbeszélő költeményt, és egyből híressé vált. Nyilvánvaló, költőjelölt azonnal papírt, irónt ragad, és megírja ő is az elbeszélő költeményét. Nyuszika címmel. Aztán folytatását. Nyuszika szerelme címmel. Majd a cikluszárót. Nyuszika estéje címmel. És még csodálkozik rajta, hogy nem vált híressé. De végül mégis érettségi tétel lett belőle, mert megfogadta a tanítást, szenvedett, szeretett, illetve fordítva, szeretett, szenvedett eleget. Összejött az első kötet, túl gyerekes, mondták verseire az ítészek. Hát akkor ír gyerekverseket, reagált rá. Azok meg túl felnőttesek, szóltak a kritikusok. Akkor most hányadán áll az ember? No de aki eltökélte, hogy márpediglen s csak azért is költő lesz, nem adhatja fel. Világfájdalmas versek, régi és új formák, vicces versek, stílusjátékok költőelődökkel, szerelmes versek, nyelvi szabályok megsértése, hitvesvers, mondókák, az ihletet pediglen mindezekhez a szerelem, az évszakok változása, valamint a nátha szolgáltatja. Ilyesmik hangzottak el szerda délután a Bod Péter Megyei Könyvtár jórészt gyerekközönséggel zsúfolt Gábor Áron Termében tartott közönségtalálkozón, ahol Varró Dániel bebizonyította, nemcsak verselni, de jó humorral beszélni is tud, és bizonyára számára is meglepetésként szolgált az Evilági együttes által megzenésített mondókáiból tartott kiskoncert. Dedikált is, ki otthon felejtette a Maszat-hegyét, annak papírfecnire (pacával, természetesen), a kéthetes kisbabának meg úgy ajánlotta mondókás kötetét: Szeretettel, Dani bácsi.
Váry O. Péter

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szekérderék értéke a helynek
Nyisd ki, babám, az ajtót – énekelte a rétyi Kováts András Fúvós Egyesület Ifjúsági Zenekara a tegnapi vásárnyitó felvonuláson, mintha arra szólítanák fel a várost: nyisson meg minden tágasabb kapualjat, a kultúra lakja be az utcákat, tereket, teljenek meg a színpadok, találjon gazdára minden értékes portéka. Eme felhívást Antal Árpád polgármester azzal egészítette ki megnyitóbeszédében, legyen Sepsiszentgyörgy három napig a pihenés, a kikapcsolódás és a tartalmas szórakozás helyszíne.
Hagyomány szerint a rétyi fúvósók indítják a Szent György-napi felvonulók sorát, tegnap is így történt, ezúttal viszont szinte bravúr volt a Maksai József vezette csapatnak zenekari felállásban végigmennie muzsikaszóval a gróf Mikó Imre utcán, ahol az óriásnyuszi, a különböző gyermekugráltatók, vizes medencék között kellett átjutniuk a megnyitó helyszínére, a Szent György térre, ahol a helyi önkormányzat tagjai, a meghívott küldöttségek, különböző sportoló csapatok, fellépő iskolák diákjai elfoglalták kijelölt helyüket, majd perceken belül bevonultak a gidófalvi és a kálnoki huszárok, velük érkezett az a díszes szekér is, amelyen székely ruhába öltözött ifjú pár hozta a hatalmas ásványvizes korsót, taligakerék méretű pityókás házikenyeret, jött színész által a kultúra, és ott volt a szülőföld egy darabkája is. Antal Árpád polgármester szerint ezek a mi értékeink, ezekre vagyunk büszkék, valamint arra, hogy nem csak megőrzői vagyunk kultúránknak, hanem teremtői is, aminek ékes bizonyítéka a Szent György Napok, amelyen több mint háromszáz programot kínálnak helyieknek, székelyföldieknek, erdélyieknek, magyarországiaknak, bárhonnan érkezőknek. Tamás Sándor megyeitanács-elnök is köszöntötte a jelenlevőket, és elmondta, Sepsiszentgyörgy abbéli törekvését, hogy Európa kulturális fővárosává váljon, a megyei önkormányzat teljes egészében támogatja. Elhangzott: Hajrá, Szentgyörgy! Hajrá, Székelyföld! – újra rázendített a fúvószenekar, és mindenki tudomásul vette, vasárnap estig áll a bál.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)