Félszárnyú egység
A kívülálló számára nem volt jó hangulatú a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem téli ünnepsége, amely azt az üzenetet közvetítette, hogy az intézményben "visszaállott a rend". Ezt erősítette meg egyébként az alkalomra készített műsorfüzet is, amelyből jobbára az ékezetüktől megfosztott és helytelenül leírt magyar neveken kívül semmi más, a tanácskozást színesítő műsor sem jelezte, hogy egy többnyelvű felsőoktatási intézmény rangosnak tekintett rendezvényéről van szó.
Akár legyinthetnénk is, hogy ilyen apróság mit számít ahhoz képest, hogy a multikulturális marosvásárhelyi egyetem ünnepségének prezídiumában az egyetlen magyar az asztal túlsó szélén ülő tudományos kutatásért felelős rektorhelyettes volt. Rajta kívül a helyi hivatalosságok, a dékánok, a szenátus elnöke, a meghívott társegyetemek képviselői, akik beszédet mondtak vagy oklevelet adtak át a színpadon, mindenki a többséghez tartozott. Az egyértelmű célozgatások mellett pedig hiába hangzottak el a toleranciára, a másság elfogadására, a kölcsönös tiszteletre utaló kifejezések, mert a valóság azt bizonyítja, hogy a többségiek sajátosan értelmezik ezeknek a szavaknak a jelentését. Az ő felfogásukban minden intézményben egy vékony, de lehetőleg sok munkával járó alvezetői tisztség jár nekünk, magyaroknak, még ott is, ahol a diákok létszámát tekintve többségben vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy ezen a téren a törvény előírásai sem számítanak, s csakis a kisebbséget okolják azért a "felfordulásért", amit egy érvényes jogszabály betartásának a számon kérése okoz. S akik szeretnének már ebből a félszárnyú egységből önálló lábra állni, azonnal kéznél van a szeparatizmus és a diverzió vádja, az érdekvédelem bekapcsolódása pedig manipulációt jelent. A liberális megyei tanácselnökön nem kellene csodálkoznunk, hisz a pártjának mind hangosabb magyarellenes gyűlöletbeszéde már valósággal kicsorog a televízióadásokból. Csakhogy esetünkben egy jogi végzettségű politikusról van szó, akinek ismernie kellene a törvények hierarchiáját. Azon viszont eltűnődhetünk, hogy Ecaterina Andronescu békítési szándékát miért kell az angol vaslady visszafoglalásához hasonlítani. Ez ugyanis olyan érzést keltett a hallgatóban, hogy diadalmaskodtak a törvényesen biztosított függetlenségéért kiálló magyar tagozat képviselőin. Ami valahogy nem illik a korrektségéért sokat dicsért tárcavezető képéhez, aki talán ki is kérhette volna magának ezt a "megtisztelő" összehasonlítást. A hallottak és látottak után nem kell csodálkoznunk azon, hogy a kényszernyugdíjazások után mindinkább fogyó magyar tanárok közül az idei "kitüntetettek" sem kívánták átvenni az oklevelet.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Hamu alatt a parázs
Tudományos tanácskozással kezdődött kedden a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szokásos év végi ünnepe, az egyetemi napok, amelynek csütörtök esti nyitóünnepségén a hivatalosságok és az intézmény vezetősége mellett részt vett a díszvendég Ecaterina Andronescu oktatásügyi, ifjúsági és sportminiszter, aki a rossz útviszonyok ellenére, késve bár, de eljött erősíteni az egyetem vezetőségét, ahogy a felszólalók megfogalmazták.
Az orvosok a Jóisten segédjei – adta meg az alaphangot a miniszter asszony, ily módon fejezve ki elismerését és tiszteletét a gyógyítók iránt, akik visszaadják a beteg ember reménységét. Ezért nő továbbra is a fiatalok érdeklődése az orvosi szakma iránt, s ezért hisznek abban, hogy sikerrel tudják majd gyakorolni ezt a mesterséget. 67 évvel ezelőtt az egyetem alapítóinak nem volt könnyű dolguk, s ma sem könnyű, mert a finanszírozás távol áll az elvárásoktól, ennek ellenére reménykedni kell – fejezte be mondandóját a bizonytalan vigasszal a közoktatási tárca vezetője.
Az alaphang ellenére az egymás után felszólalók az idei év visszhangos történéseire terelték a szót, és burkoltan, de jól érthetően a magyar oktatókat hibáztatták a történtekért. Ciprian Dobre megyei tanácselnök az egyetemi autonómia győzelmét dicsérte, amit az 1921-es alkotmánnyal vívtak ki a románok, s ez ma a MOGYE-n történő képzés alapját biztosítja. Constantin Copotoiu, a szenátus elnöke egyenesen a Falkland-szigeteket visszahódító Margaret Thatcher angol miniszterelnökhöz hasonlította Ecaterina Andronescut, aki a legnehezebb körülmények között jött el Marosvásárhelyre, s csapott az asztalra azért, hogy erős és egységes maradjon az egyetem.
Beszédében Leonard Azamfirei rektor a politikai beavatkozás okozta aberrációról beszélt, arról a nyomásgyakorlásról, amelynek az volt a célja, hogy a szerkezetének feldarabolására tett kísérlettel felkavarják az egyetemi életet, s ez a szándék az emberi kapcsolatokba is beszüremkedett. A tanulság a rektor szerint az, hogy csereáruvá válhatnak, ha nem őrzik meg az egységet. A mesterségesen keltett konfliktusoknak nincsenek vesztesei és győztesei, mindkét fél veszített, s a következményei és költségei beláthatatlanok – hangsúlyozta Azamfirei professzor, aki a 2012-es év legnagyobb megvalósításának nevezte, hogy egyben maradt az egyetem. Végül a toleranciáról, a kölcsönös tiszteletről szólt, de véleménye szerint az intézmény érdekei túl kell mutassanak a személyes érdekeken.
Mindenki legkönnyebben az anyanyelvén kommunikál, s különösen érvényes ez a beteg, bajba jutott emberre. Ezért kellene természetes legyen, hogy az orvos, az értelmiségi, aki sok éven át tanulja a hivatását, anyanyelvén tudjon szólni a beteghez. Ezt biztosította az 1945-ben Kolozsvárról Marosvásárhelyre költöztetett magyar nyelvű orvosképzés, ami 1962-ben, 50 évvel ezelőtt vált kétnyelvűvé. Ezért indokolt ma a multikulturális jelleg, amit nem szűkíteni, hanem bővíteni kell, sőt tartalommal megtölteni. A tanügyi törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy a román és a magyar nyelvű képzés egyenlő partner legyen. Virágzó egyetemet ugyanis csak a múlt értékeinek tiszteletben tartásával, egymás kölcsönös megbecsülésével és a XX. század technikai és társadalmi kihívásait szem előtt tartva lehet építeni – fogalmazott Szilágyi Tibor tudományos kutatásért felelős rektorhelyettes. Az egyetemről szóló sztereotípiákon túl azt is megfogalmazta, hogy az elmúlt évben B kategóriássá vált egyetem nem a gyógyítás és az oktatás, hanem a tudományos munka mennyisége és minősége miatt csúszott vissza a második vonalba. Ahhoz, hogy visszatérjenek az elsők közé, az egyetemnek jó feltételeket kell biztosítani a kutatásra, annak a felismerésnek a jegyében, hogy nem a kutató van az egyetemért, hanem az intézmény van a kutatóért. A jó szervezés és a hatékony beruházás mellett ehhez a külföldi intézményekkel való együttműködésre van szükség – tette hozzá a rektorhelyettes, az egyetlen személy, aki magyarul is szólt a hallgatósághoz.
A további beszédeket és az egyetemnek szánt diplomák átadását követően kiválósági oklevéllel tüntettek ki nyugalmazott oktatókat, akik közül többen nem voltak jelen. Oklevéllel jutalmazták a rezidensvizsgán legjobb eredményt elértek teljesítményét, az idei évfolyamelsőket, köztük Páll Ágnes Katalint a szülész szakról, Gergely Ákost a sport és Máthé Ritát a gyógyszerész szakról. Dan Dobreanu rektorhelyettes végül felolvasta, hogy a 60 kutatói pályázatból kik a szerzői annak a 14-nek, akiket 5.000 euróval támogat az egyetem terveik megvalósításában.
A hivatalos megnyitót három tanácskozás előzte meg, amelyeken a MOGYE tanárai és diákjai, valamint a különböző romániai egyetemi központokból érkezett és a gyakran visszatérő külföldi vendégelőadók mutatták be tudományos dolgozataikat. A dietetikus szakemberek a kritikus helyzetben levő beteg táplálásáról értekeztek, az I. számú sebészeti klinika napján a hasnyálmirigy képezte a tudományos dolgozatok fő témáját, s a leggazdagabb, két napig tartó tanácskozás a kardiológusoké volt, nemzetközi részvétellel. Pénteken valamennyi szakterületről hangzottak el dolgozatok a több szekcióban tartott üléseken. Az egyetemi napokról nem hiányoztak a művészeti rendezvények sem.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem –
Minden nagy teljesítmény mögött ott van egy- két meghatározó tanárszemélyiség…
Interjú Lázok Jánossal, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanárával
– Tudomásom szerint Ön nem ismerte személyesen Szabó Lajost, mégis kezdeményezője volt annak a rendezvénysorozatnak, mely megörökítette a volt rektor emlékét születésének 100. évfordulóján. Mi motiválta ezt a kezdeményezést?
– Azt, hogy mit jelent az ő neve és munkássága, én leginkább két tanárkolléga, Béres András és Kovács Levente révén tudtam meg, akik munkatársai voltak a hatvanas-hetvenes években. Illetve azoktól a volt tanítványoktól, akiknek Szabó Lajos még a tanáruk volt. Bár több mint két évtizeden át karizmatikus vezetője volt a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetnek, valamilyen ok miatt neve a 90-es években egyre kevésbé említődött, akik ismerték és becsülték, sorra nyugdíjba mentek. 2010-ben eljutottunk oda, hogy az egyetemnek egy szenátusi gyűlésén valaki megkérdezte: ki is az a Szabó Lajos, hogy születésének 100. évfordulóját meg kellene ünnepelni? Ekkor gondoltam arra, hogy méltánytalan ez a felejtés: nem ezt érdemli ez az ember, akinek neve szinte eggyé vált az intézettel. Tulajdonképpeni életműve az intézet maga, hogy mást ne mondjak: a Stúdió Színház az ő rektorsága idején jött létre... Mindenképpen úgy gondoltam, hogy Szabó Lajosról születésének 100. évfordulója alkalmából méltó formában meg kell emlékezni, nem az üres formaságok szintjén, hanem az általa létrehozott értékek jegyében.
– Ön a szerkesztője Szabó Lajos frissen bemutatott, Hűség című drámakötetének, amely három színművét tartalmazza. Nehéz volt összeállítani ezt a könyvet?
– Szabó Lajos drámái gyűjteményes kötetbe foglalva nem jelentek meg. Arra gondoltam, itt lenne az ideje valamilyen módon drámáiból egy válogatást készíteni, hogy a legjobb szövegek, a legnagyobb sikert aratott drámák egymás hatását fölerősítve együtt jelenjenek meg. Maga a könyv szerkesztése körülbelül egy év, a kutatómunkával együtt valamivel több is volt. Egyetemünk könyvtárának az archívumában rábukkantam a kiadatlan drámák kézirataira, a Kolozsváron bemutatott Viharlámpás kivételével. Végül a kolozsvári színház dokumentációs könyvtárában Zakariás Erzsébet könyvtáros segítségével kiderült, hogy ott őrzik a szöveget egyetlen példányban, s én ennek az alapján tisztáztam le a szöveget.
– Ön úgy nyilatkozott, hogy tervezi egy második kötet elkészítését is. Mikorra várható az új kötet megjelenése?
– Ez nem teljesen tőlem függ. A második kötetbe két történelmi drámája fog bekerülni: a Mentség, amelyet 1955-ben közölt először, de ősbemutatója 1971-ben volt, Harag György rendezésében. A második történelmi dráma Bethlen Miklósról szól (főcíme: A kancellár). Érdekes módon ez a dráma semmiféle publicitást nem kapott, noha megjelent 1975-ben az Igaz Szóban. Ebben a kötetben fognak megjelenni még a legfontosabb színháztörténeti tanulmányai Szabó Lajosnak, valamint egy igen jelentős színháztörténeti felfedezése is. Jelenlegi tervem szerint a befejező része ennek a második kötetnek az életmű válogatott bibliográfiája lesz.
– A Stúdió Színház bejáratánál ott található a frissen felavatott Szabó Lajos-emléktábla. Milyen érzés ez önnek?
– Ebbe az emlékállításba saját tanáraimnak az emlékét is beleképzeltem és beleértettem. És sorsszerűnek tartom, hogy az emléktábla leleplezése után jelentkezett az a Bolyai iskolai tanárnő, akinek a nagyapja Szabó Lajost tanította, és akit egyik utolsó írásában rajongó szeretettel említ, Máthé Ákos néptanítót, aki őt elindította valamikor a népéért felelősséget vállaló értelmiségi nehéz útján. Nagy tanáregyéniségek láncát sikerült így összekötni az időben, mert minden nagy teljesítmény mögött ott van egy vagy két meghatározó tanárszemélyiség, aki tanítványait úgy indítja el, hogy mandátumot bíz rájuk: a nemzedékről nemzedékre átadódó örökség továbbépítésének a mandátumát. Ez volt szimbolikusan talán a legtöbb, amit én személy szerint az emléktábla- állítástól kaphattam.
– Mi az, amit mindenképpen szeretne még megosztani az olvasókkal?
– Illesse köszönet a Communitas Alapítványt a támogatásért, és Balogh József öntőmestert felajánlásáért, aki díjtalanul vállalta az emléktábla kiöntését és felerősítését. Legvégül, de leghálásabban említeném a művészt, aki hat fénykép alapján Szabó Lajos profilját bronzba álmodta és kivéste. Szignója olyan kis betűkkel van a tábla jobb alsó sarkába vésve, hogy alig lehet észrevenni, szeretném most kinagyítani: Bocskay Vince.
Balázs Lehel
Népújság (Marosvásárhely)

Tízéves a báb szak az egyetemen
2002-ben egyetemünkön új és merész kísérlet kezdődött: professzionális szinten, felsőoktatási keretek között elindult a bábszínészet, illetve bábművészet oktatása. Az első évfolyamok vezetői és oktatói (román és magyar tagozaton egyaránt) az egyetem addigi hallgatói, tanárai és a hazai bábszínészet ismert és elismert személyiségei közül kerültek ki. A frissen indult szak első évfolyamvezetői román tagozaton dr. Oana Leahu és Viorel Meraru rendezők, magyar tagozaton pedig Palocsay Kisó Kata, Barabás Olga rendező, valamint B. Fülöp Erzsébet voltak. Az évek során olyan nemzetközileg elismert személyiségek is bekerültek állandó vagy meghívott munkatársként az egyetem életébe, mint dr. Cristian Pepino rendező, Lénárt András bábművész, illetve Lengyel Pál rendező, az egri Harlekin Bábszínház néhai igazgatója.
A szak célja nem csak az alapvető mozgási és mozgatási technikák elsajátítása, továbbadása. Ezek mellett a megfelelő és erőteljes színészképzésre is hangsúlyt fektetnek, fejlesztik a testi, fizikai kifejezőerőt, valamint az elméleti tantárgyak révén történeti, tudományos megalapozást is kapnak a hallgatók, a báb- és színházművészet különböző területeit befogva. Ennek a sokoldalú képzésnek az eredményességét egyértelműen bizonyítják a sikeres és szakmailag elismert előadások. Hallgatóink részt vettek a nagykárolyi, kaposvári, aradi, budapesti, pécsi, avignoni (off program), craiovai, sepsiszentgyörgyi, szabadkai, kolozsvári, kisinyovi nemzeti, illetve nemzetközi bábfesztiválokon, ahonnan nem egy esetben díjakkal tértek vissza. Legutóbb például a 2010-es Légzés című előadás több kategóriában is elnyerte a szakma elismerését. A hatékonyság másik fokmérője, hogy az itt végzett hallgatóknak mind sikerült valamilyen hazai vagy külföldi társulatnál elhelyezkedniük.
*
Az idei évad első bábos újdonsága is bemutatásra került már: kettős szereposztással, Máthé Rozália rendezésében vitték színre az egyetem hallgatói Urbán Gyula zenés mesejátékát. A Minden egér szereti a sajtot nemcsak a gyerekeknek, de az idősebb korosztály számára is élvezetes, tanulságos élményt nyújthat. Az előadásban jól tetten érhető a hallgatók többrétű képzése, hiszen hagyományos értelemben vett színészként és bábszínészként egyaránt helyt kell állniuk és helyt is állnak a színpadon. Itt ráadásul részben még a látványtervező szakos diákok tantárgyait és mesterségbeli fogásait is el kell sajátítaniuk: gyakran ők maguk készítik el bábjaikat, maszkjaikat.
A fentebb említett előadás izgalmas találkozása a felnőtt- és gyerekirodalomnak, a mesék és a nagy tragédiák világának. Örök érvényű történet, amely függetlenül helytől, kortól és kultúrától, mindig tud újat, mást, másként mondani. Két ellenséges család. Két fiatal, akik feltétel nélkül és őszintén szeretnek. Akik nem félnek meghozni a legnagyobb áldozatot sem, ami végül is mindent megváltoztat. A képlet ismerős. Hallottuk már ezerszer, most mégis valahogy másként, mással és mások mesélik el ezt az örök érvényű, a végletekig emberi, jelen esetben egéri történetet. Az Urbán Gyula mesejátékából készült egérmese a commedia dell’arte és a bábszínészet határán mozgó előadás, amely izgalmas újragondolása Shakespeare klasszikus tragédiájának. A másságról és az elfogadásról beszél olyan stilizált, könnyed és érthető formában, amely képes megszerettetni és emberivé tenni a figurákat, és egyszersmind elgondolkodtatni közönségét. Vajon elég-e a szerelem ahhoz, hogy áthidalja a másság és a máshova tartozás szakadékát? Van-e értelme a gyűlöletnek, és milyen árat kell fizetnünk érte? Függetlenül bőr-, illetve (jelen esetben) szőrszíntől, neveltetéstől és származástól, mik azok a szálak, amelyek összefűznek, és amelyek mentén elindulva rádöbbenhetünk, hogy mélyen a felszín mögött és az egérbunda alatt, ahol a szívnek kellene lennie, mindannyian ugyanattól félünk, és ugyanarra vágyunk.
Felnőttmese ez, mégis van benne valami a gyerekkor, a régi mesék varázsából. Nehéz megtalálni a két világ és gondolkodásmód közötti egyensúlyt, a báb szakos hallgatók azonban sorra veszik az akadályokat, táncolnak, énekelnek, játszanak és mesélnek, úgy, ahogyan az egy báboshoz illik. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, a saját eszközeikkel, a bábokat éltre keltő saját testükkel, saját lelkükkel.
A bábtagozat létezik, dolgozik, alkot, és ahogy mindenki más is: hisz abban, amit csinál. Írásom elején azt mondtam, hogy merész kísérlet volt egy professzionális és intézményes keretek között működő báb szak létrehozása. Elnézve azokat az eredményeket, melyeket létezésének tíz éve alatt sikerült elérnie, mindenképpen érdemes volt.
Orbán Enikő
Népújság (Marosvásárhely)

Egy nemzedék három felvonásban
– ez a címe annak az igen érdekes interjúkötetnek, amelyet szerda délután mutattak be az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház új, Nyomda utcai székházának nagytermében. Az igen jó hangulatú, humorban gazdag esten az alaszkai időjárás ellenére is számottevő közönség tette tiszteletét, őket a kötet méltatója, Kovács Levente, a gondozást felvállaló Kriterion Könyvkiadó igazgatója, H. Szabó Gyula és természetesen a szerző, Székely Szabó Zoltán fogadta. Utóbbi Marosvásárhelyen, a színművészeti egyetemen végzett, évekig Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön volt színész, majd a diktatúrában külföldre vándorolt. Bécsben él, az ottani magyar kultúra tevékeny ápolója.
A résztvevőket Kovács Levente üdvözölte, mint mondta, világrekord, hogy ebben a katasztrofális időben, a világvége előtt kilenc nappal, a Gutenberg- galaxis alkonyán ennyien eljöttek. Harminc színészt igen nehéz egy "színpadra" összezsúfolni, Székely Szabó Zoltánnak ez sikerült. H. Szabó Gyula hozzátette: a kötetben fellelhető 29 beszélgetés során 30 színművésszel készített interjút a szerző, három sorozatban. Az első a '70-es évek végén, '80-as évek elején, a második a '90-es évek közepén – itt már pályaelhagyók is vannak –, míg a harmadik 2011-ben készült, ugyanazon interjúalanyokkal. Minden beszélgetés jelen idejű, a kötet rendkívül érdekes, a nagy többség mögött gazdag, hiteles és őszinte életpálya áll. Ami közös bennük: szinte mindegyikük szívesen emlékszik vissza a marosvásárhelyi színművészetin eltöltött évekre.
Kovács Levente elárulta – a kötet kapcsán statisztikát készített, amely szerint a könyv 12-13 év végzősét öleli fel a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek elejéig. Ezekben az években 92 hallgató végzett a vásárhelyi színin, közülük harmincan szerepelnek a kötetben. A 92 színművész közül 40 elhagyta az országot, 13-an elhaláloztak. A harmincból heten kerültek tanári pályára, hárman doktoráltak, öten a könyvkiadás közelében is tevékenykednek. 77 százalékuk még mindig pályán van, különböző társulatok tagjai.
– Nem mondhatjuk róluk, hogy elveszett nemzedék. Értékes, jelen lévő generációja a hazai színházi kultúrának. Igen nehéz időkben, nyomorúságos körülmények között végeztek, és ahogy azt közülük Balázs Éva megfogalmazta: az akkor hat színházból álló erdélyi magyar színházi intézményrendszer megőrzését sorsfeladatuknak tekintették. A szegénység és a letiltások sorozata jellemezte életüket, de bátorságukat megőrizték. Szélyes Ferenc például '89-ben adta vissza párttagsági könyvét Szatmáron. Ez igen merész tett volt, ő az interjú során meg sem említi... Számomra különösen fontos, hogy a megszólaltatottak szinte mindegyikével tanár-diák viszonyba kerültem. A könyvet pedig igen fontosnak tartom: részben színháztörténet, de megtalálható benne egy értékelhető és kvantifikálható szociológiai hozadék is, ugyanakkor emberismeretből, pszichológiából is jeleskedik – nagyon sokat tudunk meg belőle a színész természetéről. Székely Szabó Zoltán kérdései szellemesek, célratörőek, a szerző riporterként is megállja a helyét. Groteszk iránti érzéke, fanyar humora sokáig hiányzott a sepsiszentgyörgyi társulatból. A könyvet bárkinek tudom ajánlani, hiszen egy olyan harc szolgálatában áll, amely a művészet örökkévalóságáért folyik, egy olyan művészetért, amelyet folyamatosan eltemetnek, de amelynek a válság az éltetőereje. Bármilyen kultúra romjai alól mindig előtáncolt a színész, és továbbvitte azt. Hiszen aki a múltat megtagadja, annak a jelene sivár, a jövője pedig értéktelen – mondta a méltató, majd a sztorikban, történetekben gazdag est végén a szerző köszönte meg mindenki hozzájárulását, részvételét és árulta el: ő nem elment, hanem nem jött vissza.
– A szabadságban kezdtem el igazán félni a visszajöveteltől. Cserbenhagytam az erdélyi színjátszást, mert – ahogy Faludynak írták a barátai – nem akartam olyan szobába visszajönni, amelynek ajtaján belül nincs kilincs. De '92 óta rendszeresen hívok meg Bécsbe határon túli magyar társulatokat, eddig körülbelül 70 alkalommal. Az Európa Klub vezetőségi tagja vagyok, az itt elhangzó évi 19-20 előadást könyv formában mindig kiadjuk. És most már elárulhatom: a Széllyes Sándor hagyatékát feldolgozó kézirat elkészült, fellelhető benne rigmusainak sorozata, interjúk, beszámolók egyaránt. Remélem, hamarosan Marosvásárhelyen is bemutathatjuk.
K. N. B.
Népújság (Marosvásárhely)

Fontos az együttműködés
Markó Béla volt RMDSZ-elnök kifejtette, ő azt szeretné, ha a Szövetség a kormánykoalícióban is jelen lenne, hangsúlyozva, „nem csupán parlamenti, hanem kormányszinten is fontos az együttműködés”.
Az RMDSZ platformjai konzultatív tanácsának pénteki ülése előtt Markó Béla kifejtette, ő azt szeretné, ha a Szövetség a kormánykoalícióban is jelen lenne, mivel ez nem csupán a magyarok érdeke, hanem a román többség érdeke is.
Leszögezte, sok célkitűzést „közös erőfeszítés” nyomán értek el a múltban.
„Én azt szeretném, hogy az RMDSZ a kormánykoalícióban is jelen lenne, mivel ez a romániai magyarok érdeke, azonban ugyanakkor a román többség érdeke is. Ha kissé visszanézek arra, ami az elmúlt évtizedben történt, akkor nagyon jól látszik, hogy mindent közös erőfeszítéssel értünk el, lévén szó a NATO-, vagy az EU-csatlakozásról, vagy más fontos célkitűzésről – mindent a románok és a magyarok közötti együttműködéssel valósítottunk meg” – mondta Markó.
Rámutatott, nem csupán parlamenti, hanem kormányszinten is fontos az együttműködés, ha vannak közös érdekek, és „egy koalíció minden pártja egyezségre jut a kormányprogram bizonyos pontjaiban.
Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ megelégedne-e csupán államtitkári tisztségekkel, Markó azt válaszolta, hogy „a kormányban való részvétel azt jelenti, hogy jelen vagy a kormányzási asztalnál”.
Az USL és az RMDSZ vezetők szerda este megbeszélést tartottak a parlamentben. 
Liviu Dragnea, a PSD főtitkára csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az USL és RMDSZ közötti tárgyalások nem szakadtak meg, és, hogy legközelebb jövő hét elején tartanak megbeszélést.
„Nem hagytuk abba. Egy adott pillanatban úgy döntöttünk, hogy lezárjuk a tárgyalásokat, mert nem ülhettünk ott egész éjjel” - nyilatkozta Dragnea, aki így cáfolta a híreszteléseket az USL-RMDSZ tárgyalások megszakításáról.
Mediafax
Nyugati Jelen (Arad)

Digitalizálták Bolyai János kéziratait
Bolyai János tudományos kéziratainak a digitalizált változatát adta át az Erdélyi Magyar Műszaki és Tudományos Társaság marosvásárhelyi fiókszervezete (EMT MS) a híres matematikusról elnevezett múzeumrészlegnek.
A több mint egy évtizedig tartó munkán egy tízfős, Csegzi Magdolna által irányított csapat dolgozott. A több mint 12 ezer oldalt tartalmazó hagyaték feldolgozása és adathordozóra való átültetése a hét végére, Bolyai János 210. születésnapjára készült el.
„Lehet, hogy nem is fogjuk fel, mekkora pillanat ez, amikor a világ egyik legnagyobb matematikusának a munkásságát egy ilyen kis adathordozón átvesszük. Tény, hogy mától bárki számára elérhető Bolyai János műve, aki a Teleki Téka honlapján regisztrál” – köszönte meg Lázok Klára múzeumvezető, miután átvette Csegzi Magdolnától a parányi szerkezetet. Ezen van többek között az 1831-ben megjelent leghíresebb Bolyai-mű, az Appendix, mellyel a mértan Kopernikuszának tartott erdélyi tudós megalkotta a 20. század fizikai elméletek számára nélkülözhetetlen alapot jelentő nemeuklideszi geometriát.
A digitalizáció tizenegy évig tartó folyamata során a technika fejlődése is nyomon követhető. Előbb CD-re, majd DVD-re, végül pedig egy kis USB-adathordozóra mentették a feldolgozott adatokat. „Minket is meglep, hogy egy ekkora matematikus, ilyen nagy kiterjedésű munkássága egy ilyen kis adathordozón elfér. De, ha ezt még ő is látná…” – mondta viccesen Csegzi Sándor, az EMT MS elnöke, aki a Teleki volt vezetőjével, Spielmann Mihállyal voltak az adatfeldolgozás ötletgazdái.
Bolyai János tudományos munkássága ezennel egy harmadik példányban is bekerült a múzeumba. Az eredeti kézirat rendszerezését hatvan évvel ezelőtt, 1952 és ’54 között Benkő Samu végezte Kolozsváron. Rögtön a ’90-es fordulat után a Magyar Tudományos Akadémia készített egy fénymásolatot, mostantól viszont a világ bármely táján bekapcsolt számítógépről megtekinthető és tanulmányozható. Arra a kérdésre, hogy mennyire olvasható és érthető, Weszely Tibor Bolyai-kutató annyit mondott, hogy a kézirat kibogozására nem csak matematikai ismeretekre van szükség, de kell tudni „bolyaiul” is. A tudós egy eredeti gyorsírási módszert fejlesztett ki, melyben szláv nyelvekből átvett betűket is kevert. Kéziratának bizonyos részei azért is nehezen olvashatók, mert – a kor papírhiánya miatt – azok éppen arra íródtak, ami Bolyai János kezébe került: csomagolópapír vagy akár színházjegy.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Kató Béla az új püspök (Erdélyi Református Egyházkerület)
Az Erdélyi Református Egyházkerület negyvenhatodik püspökének választották tegnap a barátosi születésű Kató Béla sepsiillyefalvi lelkipásztort, az egyházkerület 2006-ban kijelölt főjegyzőjét, aki a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban tartott közgyűlésen 116 szavazatból nyolcvankettőt szerzett meg Székely József, a kolozsvári Alsóvárosi Gyülekezet lelkipásztora ellenében.
Kató Bélát a tizenöt egyházmegyei tanácsból tizenkettő javasolta a hat esztendőre szóló tisztségre, az egyházkerület leköszönő vezetősége is korábban jelezte: az ő személyében látják biztosítani a folytonosságát annak a munkának, amit tizenkét évig Pap Géza püspök végzett. Kató Béla alapítója a LAM Alapítványnak, építője a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítványnak, indulásától elnöke a Diakónia Keresztyén Alapítványnak, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia Alapítványának, idén Romániából egyedüliként kapta meg az Európai Parlament által 2008-ban alapított Európai Polgári Díjat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egész napos magyar adás
A Román Rádiótársaság igazgatótanácsának határozata értelmében egész napossá alakul át a Marosvásárhelyi Rádió magyar adása. Szász Attila főszerkesztő-helyettes reményei szerint 2013. március 2-án, a rádió fennállásának 55. évfordulóján indulhat az egész napos kisebbségi adás, amelynek keretében egyórás német műsor is hallható lesz majd.
Szász szerint minderre azért nyílt lehetőség, mert a rádió megkapott egy olyan frekvenciát, amelyen korábban a román rádió kulturális csatornája sugározta műsorait. Mint mondta: a döntés meghozatalában egyaránt érdekelt volt a román és a magyar szerkesztőség. Szász Attila szerint a szerkesztőség állományának bővítésére nincs lehetőség, azonban az új műsorrács már körvonalazódik. A Marosvásárhelyi Rádió magyar nyelvű adásai az új, 106,8 MHz-es hullámhosszon Székelyföld egész területén hallgathatók lesznek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Farkas Árpád: Válogatott versek (Székely Könyvtár)
A ritkán megszólaló, „szűken mért” szavú, versben keveset beszélő költőink közé tartozik. Teljesen készen, abszolút teljes fegyverzetben érkezett, „panyókára vetett kabáttal”, kamaszos lendülettel, ám érett férfiúra jellemző komolysággal, komorsággal és felelősségtudattal; a „politikum gerjesztette mámorból” való kijózanodás utáni „másnaposság” érzésének keserű tapasztalatával, összeszorított fogakkal, sziszegve sem szolgáló makacs elhatározással. Talán innen jöhet, a genetikai meghatározottságon túl, az a dacos konokság, ami ennek a költészetnek az egyik alapvető meghatározója.
Alig létezik a korosztályából még költő, aki annyira a székely nép, e föld, e vidék, e táj fia lenne, mint ő. Egy olyan zárt székely világból jött, ahol gyermekkorában még „szalontai nyelven, Arany János nyelvén beszéltek”, szigorú törvények és erkölcsök alapján működő közösségből, a rend és a hagyományok világából. Petőfi-verseket (is) tudó, szavaló apai nagyapja hatására vágott bele a költői mesterségbe, és ezt a gyerekkorban minden pórusával magába szívott világot versbe, költészetbe transzponálva hozta magával az irodalomba. Az ő költői nemzedékének még egészen más volt a viszonya a szülőföldjéhez; még létezett, és nem csak elvétve – olvasom a vele készült interjúkötetben – az úgynevezett transzszilván ember; még értéke volt az emberi szónak, és egyáltalán: érték volt embernek lenni. Mostanában az a kitartás, az a nekifeszülés, együtt cselekvés (és persze: helytállás), közös akarat jut eszembe szinte mindig, amikor Farkas Árpád-verseket olvasok, ami Tompa László Lófürösztés című versében (olyan szépen) benne van: „…ha öröm helyett / tüzes mennykövek szakadnak is itt le, / – Míg gyászosan évek százai húznak el – / Ők örömtelenül is, ha kínba tébolyodottan: / Itt fognak állni, örökké –, hogy Imre szorítja, / Áron pedig… Áron nem hagyja magát!” Ilyenkor – ki tudja, miért – megidéződik bennem a (Nagy) Imre, a (Tamási) Áron alakja mellé harmadiknak a Farkas Árpádé, az ő emberi habitusa is. Úgy érzem, ez az a magatartás, és valahol itt kereshető az a hang is, amit továbbvitt Farkas, amit a nagy elődök, Áprily, Tompa, Reményik hoztak – őseik, felmenőik révén – valahonnan nagyon messziről, az idők mélyéről; csak ezekből ő gyúrt egy sajátosan Farkas Árpádi-t, olyanformán, hogy tett hozzá még egy kis Vörösmartyt, Arany Jánost, Ady Endrét. Így lett aztán az ő sajátosan Farkas Árpád-i hangja, ha hasonlíthatom egyáltalán valamilyen természeti jelenséghez, az égiháborút ígérő, dörgést-villámlást megelőző, fojtott feszültségtől majd szétpattanó, kitörni készülő égzengésé; a fogak között szűrt szóé, ami emelkedett, ünnepélyes, patetikus (a szó jó értelmében), de dörgő, dübörgő is ugyanakkor, olyan, amire nagyon oda kell figyelni, hiszen egy nemzeti közösség lelki sajátosságainak a közvetítője (is). Nézése pedig, világot figyelése: a szűkre húzott, összehúzott szemű tekinteté. A világmegváltás, a jobbítás szándékával érkező hetyke költő aztán s a konok, dacos akarat – természetszerűen – az évek során, a diktatúrák, kormányváltások és új rendszerek ferde tapasztalatai után megkeseredik. Az a világ, melyet Farkas Árpád oly nagy lendülettel, tisztasággal magával hozott, amelyet addig dédelgetett, az erdélyi tájak, az erdélyi emberek zárt világa, a kisebbségbe szorult létezők szülőföldszeretete, embersége, gerincessége jelentős változásokon ment át az utóbbi néhány emberpróbáló, változásos évtized során. Az is lehet, hogy azok a típusok, amelyeket ő felmutatott, kiveszőfélben vannak, ha ki nem vesztek már teljesen. Azonban amikor emberségről, tisztességről, helytállásról, és igen – soha jobbkor, mint most –, megmaradásról szeretnének jó verseket olvasni egy mai, kortárs költő hangján, és egyben erőt gyűjteni emberségükben, magyarságukban, székelységükben, nemzeti hovatartozásukban, akkor – a nagy elődök mellett – Farkas Árpád-kötetekért (is) bátran nyúlhatnak a könyvespolcukra a mindenkori olvasók. Vagy ha – mondjuk – egy kicsit villámokat szóró dörgésben-égzengésben szeretnének állni, dideregni (akár a lét partjain vagy a „semmi ágán”), egymagukban, egy, a Fennvalóhoz közelebbi, s mert költői, hát magasabbacska, világtól elzárt, tiszta levegőjű, még minden szépségét megőrző hegy tetején.
(Könyvbemutató december 21-én, Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban)
Fekete Vince
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Otthonosan népi örökségünk kincsestárában (Fölszállott a páva)
Védnökséget vállalt az UNESCO a Fölszállott a páva versenyműsor felett, ezzel ismerve el a magyar hagyományőrzők és a közmédia közös munkáját. Tavaly a magyar táncházmozgalom mint módszer bekerült az UNESCO szellemi-kulturális örökségébe. E két kitüntetés az eddigi legnagyobb elismerése mindannak, ami az elmúlt negyven esztendőben történt nemzeti kultúránk legősibb darabjainak megőrzése érdekében.
A negyven évvel ezelőtt indult táncházmozgalomnak ma több mint százezer követője van a Kárpát-Medencében, az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza által szervezett Fölszállott a páva című 2012-es népzene- és néptáncvetélkedőnek pedig több száz résztvevője és több millió nézője. E kettő elválaszthatatlan egymástól. Utóbbi nem így lenne, ha Magyarországon Sebő Ferenc, Halmos Béla, Erdélyben Kallós Zoltán, Pávai István, Pap István Gázsa, Könczei Árpád és még sokan mások nem indultak volna el Bartók Béla és Kodály Zoltán, Martin György és Lajtha László nyomában gyűjteni, és amit megtanultak, nem vitték volna tovább. Gombamód szaporodtak a táncházak, majd egyiket-másikat a kommunizmus utolsó éveiben betiltották, de mint kiderült, a szívekből nem lehetett kitiltani népzenei és néptáncanyanyelvünket. Mára nemcsak hivatásos együttesek, zenekarok révén él a magyar népzene és néptánc, éppen a Fölszállott a páva verseny mutatta meg, az egész magyar nyelvterületen vannak őrzői és továbbvivői népi kultúránknak. Függetlenül attól, ki nyeri meg a versenyt, az elmúlt hetekben olyasmit láttunk és hallottunk a magyar köztelevízióban, ami felér egy népzenei és néptánctanfolyammal, mert a látvány mellett a zsűri értékeléséből kikerekedett több évszázad magyar népi kultúrájának története, alakulása. A szakma legkiválóbbjai – Agócs Gergely népzenész, népzenekutató, Diószegi László koreográfus, néptánckutató, Tímár Erzsébet néptáncművész, oktató, Sebestyén Márta népdalénekes, hangszeres előadóművész, Sebő Ferenc zenész, énekes, dalszerző, népzenekutató, Zsuráfszki Zoltán néptáncművész, koreográfus – elemezték, méltatták a produkciókat, illetve mutattak rá a hibákra, ugyanakkor azt is hangsúlyozták: a televíziós műsorokban is látható, hallható bemutatkozások az elődöntőkben és a középdöntőkben olyan minőséget képviselnek, ami a műfaj amatőr világában a legmagasabb színvonal. Zenekaroktól, táncegyüttesektől, egyéni, illetve páros előadóktól láttuk Erdély, a mai Magyarország, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja legszebb táncait, hallottuk hagyományőrző vidékek muzsikáját, néhány hét alatt bejártuk velük az egész Kárpát-medencét kelettől nyugatig, északtól délig. Ennél szebb szellemi utazásra aligha vágyhatunk.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt (9.)
Az erdélyi kérdés
Szoboszlai Aladár az 1958. január 31-i kihallgatási jegyzőkönyvben a román–magyar konföderációra vonatkozó tervezetének keletkezéséről is vallott: 1955-ben Alexandru Fîntînaru aradi ügyvéddel, a Iuliu Maniu vezette Nemzeti Parasztpárt egyik prominens aradi vezetőjével „az erdélyi kérdés megoldását” célzó beszélgetések nyomán fogalmazta meg.
Olyan alternatívát dolgozott ki, amely Kossuth Lajostól kezdve számos, felelősen gondolkodó, az „erdélyi kérdés” megoldását az európai stabilitás szempontjából is halaszthatatlan és elodázhatatlan feladatnak tekintő magyar és román értelmiségit foglalkoztatott: „Az Erdélyi kérdés: nincs ember, aki a kérdést nemzeti alapon megoldhatná. Ezért volt mindkét fél tudatában annak, hogy a másikat ki kell irtania, ha nemzeti Erdélyt akar. Hogy mire mentek ezzel a bölcsességgel, jól tudjuk. Egy alkalom volt, hogy a nagyhatalmak alázatos szolgákat neveljenek maguknak e két népből.
(…) Ha a magyarok és a románok tényleg meg akarják tartani függetlenségüket, ha komoly szándékuk kiépíteni gazdaságukat s nemzeti kultúrájukat, ezt csak úgy tehetik meg tartósan, ha egy új államközösségben összefognak. Ez az új dunai állam, főképp, ha még Ausztria is csatlakozna hozzá, egy komoly közép-európai hatalmat képezne. A tervezett állam csak akkor maradandó, ha a nemzetek tudatosan építenék. Ha mindhárom fél annak tudatában van, hogy az »ő« életét biztosítja az új állam, az »ő« függetlenségéért alakult. Hogy ezen új államközösség érdekeit nem árulhatja el, mert akkor elárulja önmagát.
(…)  Ha confederatiós alapon magyarok s románok megegyeznének, megmaradna igazán nemzeti önállóságuk, függetlenül orosztól, némettől, angoltól, mindenkitől függetlenül lehetnének románok, magyarok, s megmaradna olajuk, az aranyuk s nemzeti bankjuk. A sovinizmus már rég elrabolta józan látásukat. Kevesen látják, hogy az 1 millió magyarnak Erdélyben kisebb ellenfele a 3 millió román, mint a 180 millió orosz vagy a 80 millió német.” (Géppel írt magyar nyelvű dokumentum) Szoboszlai Aladár tanulmányában kora Erdélyének etnikai összetételéről téves adatokat közölt. Amikor említett két tanulmányát elkészítette, Erdélyben – beleértve a történelmi Erdélyt, a Partiumot, a történelmi Máramarost – 1956-ban az összlakosság száma 6 232 312. Az anyanyelvi megoszlás szerint: román 4 081 080, magyar 1 616 199, német 372 806, egyéb 162 227. Erdély népességének nemzetiségi megoszlása: román 4 051 603, magyar 1 558 631, német 368 255, egyéb 253 823.  Észak-Erdély népességének anyanyelv szerinti megoszlása 1956-ban – az 1941. évi közigazgatási határok között –: román 1 460 280, magyar 1 193 940, német 18 040, egyéb 60 360. (Forrás: Varga E. Árpád: Népszámlálások a jelenkori Erdély területén. Jegyzetek Erdély és a kapcsolt részek XX. századi nemzetiségi statisztikájának történetéhez. Régió, az MTA Történelemtudományi Intézetének kiadása, Bp. 1992)
Az Észak-Erdélyre vonatkozó 1956. évi demográfiai adatokat elsősorban azért közöljük, hogy bebizonyítsuk: az „erdélyi kérdés” megoldására 1955 és 1957 között kidolgozott négy tervezet nem rugaszkodott el a korabeli realitásoktól, hiszen Észak-Erdélyben a románság részaránya 53,1 százalék, a magyarságé 43,7 százalék, a német anyanyelvűeké 0,7, a más nemzetiségűeké pedig 2,2 százalék volt. Az 1956-tól eltelt 55 évben a magyarság részaránya olyan drasztikusan csökkent – az iparosítás ürügyén az Ókirályságból történt nagyarányú román betelepítés következtében –, hogy az „erdélyi kérdés” 1955–1957 közötti tervezeteihez hasonló elméleti felvetés is teljesen értelmetlen, felesleges lenne.
Szoboszlai Aladár a román–magyar konföderáció, a Keresztény Dolgozók Pártja programjának megvalósítását – akárcsak dr. Dobai István és Fodor Pál – egy nemzetközi szervezet, az ENSZ égisze alatt, irányításával képzelte el. Úgy értékelte: „Ma talán az USA népe áll legközelebb alkotmányos életével, mérsékelt kapitalizmusával (prémiumos), rendszerével a KDP politikai és gazdasági elgondolásaihoz. (...) A KDP törekvése, hogy a Parlament fölé egy pártokon fölül álló, »Legfelsőbb jogi bizottság« működését honosítsa meg, amely megváltoztatja az emberi jogok ellen hozott törvényeket. A felsőház tagjait a képviselők válasszák maguk közül.” Szoboszlai Aladár tehát korát messze megelőzve javasolta az alkotmánybíróság bevezetését, amely nemcsak megváltoztatja az emberi jogok ellen hozott törvényeket, hanem őrködik azok betartása felett. 1957. október 4-én Parascan Ioan százados, a belügyminisztérium Temesvár tartományi igazgatósága bűnügyi osztálya parancsnokhelyettesének vezetésével házkutatást tartottak Wirth Gabriella lakásában, ahol megtalálták Szoboszlai Aladár dolgozatainak nagy részét: Nagyhatalom, Feldúlt otthonok, Stratégia, A vezérkar, Stratégia a romok felett, A fix pontig, XXX., Áldozatok és áldozottak, Kevesek uralma, Confederatio és A KDP (Laborista Párt). Bár torzóban maradt, mégis imponáló életmű.
Szoboszlai Aladár a kommunista diktatúra béklyóiból a kitörési lehetőségeket kereste. Nem megreformálni akart, hanem a rendszert teljesen megváltoztatni. Arra kereste a választ: milyennek kellene lennie a társadalomnak, az államnak, hogy a polgárok számára elfogadható legyen, hogyan lehetne a regnáló politikai hatalmat megdönteni, s végezetül: hogyan lehetne a román–magyar kérdésben mindkét fél számára elfogadható megoldást találni? Mintegy válaszként dolgozta ki a Keresztény Dolgozók Pártjának programját, illetve a román–magyar konföderáció tervezetét. Szoboszlai Aladár emberi nagysága a kivégzés előtt mutatkozott meg igazán. Kivégzése előtt a fegyőr megkérdezte: „Nem félsz? Meg fogsz halni!” Csak annyit válaszolt: „Miért félnék? Mi, papok hirdetjük a mennyeknek országát!” Minden emberi alkotás, érték végül a maga helyére kerül, az utókor pedig fejet hajt azok előtt, akik élhetőbbé akarták tenni az emberek közötti kapcsolatot, „naivnak, irreálisnak” tartott terveikkel a magyar és a román népet, nemzetet évszázadok óta foglalkoztató „erdélyi kérdés”-t próbálták megoldani. Tizenkét elítélt esetében a legdrágábbat, az életüket oltották ki, a „szerencsésebb”-nek tartott kilencven egykori politikai fogoly pedig többévi börtönbüntetéssel fizetett. Róluk, értük szól ez az emlékezés.
Vége
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A románok története – Neagu Djuvara nyomán
Bő harminc esztendővel ezelőtt mondta egyik kedves tanárom, hogy „a történettudomány a nemzetek szemétládája”. Ez még egy olyan korban hangzott el, amikor csak egyfajta, ferde és ellenőrzött történelmet tanítottak nálunk, amelyet alávetettek a dákoromán kontinuitásnak és a marxista dialektikának. A magyar tannyelvű iskolák számára kiadott tankönyvek semmire nem voltak alkalmasak, hiszen ideológiát szajkóztak, s a román iskolákban használt, a „kanonizált” változat szöveghű fordításai voltak. Ha kellőképpen elhivatottnak érezte magát egy-egy pedagógus, ha megfelelő elszántság volt benne, hogy felkeltse a kisebbségi tanítványokban a tiszta tények és a források iránti igényt, akkor – ezt némi kockázattal – akár életre szólóan is megtehette már akkor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, az elsötétített fénykorszakban is.
Bizonyára voltak még ilyen elhivatott tanárok másutt is.
De vajon mi történhetett a többségi berkekben, ahol lehámozva az ideológiai burkolatot, végül is egy tetszetős, romantikus és kereknek látszó áltudomány-féleséget kaptak a felnövekvő generációk? Olyan komfortosított történelmet, amellyel akár élethosszig el lehet lenni, s természetesen akár úgy, hogy a következő generációk is ezt a fertőzött és torz szemléletet viszik tovább.
Történt egy és más azonban a román oktatás berkeiben is, alternatív tankönyvek hatnak és működnek a középiskolákban, az egyetemeken és főiskolákon úgyszólván mindenről szó eshet, s a kinyílott világban lehetőség van arra, hogy európai kontextusban vizsgálják az ifjú értelmiségiek a régebbi és a közelmúlt eseményeit, s ilyenformán kezeljék a forrásokat is.
Neagu Djuvara személye garancia arra, hogy A románok rövid története (Koinónia Könyvkiadó, Kolozsvár, 2012. Ford. Horváth Andor. 380 oldal. Ára: 28 RON/2400 HUF) című könyv valóban hiánypótló legyen, és azt a célt szolgálja, amelyért annak idején íródott.
Kiderült, hogy 1989 után is jórészt ugyanazon a bükkfanyelven megszólaló, torz történelmet terjesztették, nehezen indult el az erjedés, s a „hivatalos” álláspontot a tanügy felelősei és az értelmiségiek nem tudták vagy nem voltak képesek kimozdítani a megkövült klisék közül.
A kötet nem a hagyományos módon keletkezett. Nem kell, s nem szabad itt holmi szakállas, hatalmas láb- és végjegyzet-apparátusra gondolni.
A bojári családból származó, diplomáciai tapasztalatokkal rendelkező, hosszú évtizedeket nyugati emigrációban és az európai tudományosság élvonalában eltöltő szerző hangszalagra mondta a románok történetét. Emiatt is rendhagyó, de saját bevallása szerint elsősorban azért járt el így, hogy „teljesen közérthető legyen, s nem csupán a történelem rajongói, hanem azok számára is, akiknek múltunk megismerése némiképp érdektelennek tűnt.” A kézirat szerkesztésekor csak az élő beszéd következetlenségeit és a stiláris buktatókat igyekeztek áthidalni. Ez idáig tizenegy kiadása látott napvilágot 1999 óta a bukaresti Humanitas Kiadónál. A szerző és szerkesztője – Irina Nicolau, aki az etnológia és a szóbeliség történetének szakembere – minden egyes kiadás alkalmával végzett még apróbb módosításokat a könyvön.
„Hazugságra nem lehet egy másik hazugsággal válaszolni – írja Djuvara az előszóban –, az egyedül érvényes válasz a maradéktalan intellektuális tisztesség. Csakis így tudjuk önmagunkat elfogadtatni a nemzetközi tudományos életben, elfoglalni a minket megillető helyet Európában és a nagyvilágban. Megőriztem – pedig némiképp megtévesztő – a „románok története” címet, jóllehet manapság egyre inkább Románia történelméről beszélnek. Először azért, mert hagyománya van, de amiatt is, hogy a románok lakta országot csak az 1859-es egyesülés után nevezték Romániának – akkor pedig alkalmazhatjuk-e a középkorban erre a területre?”
Amikor az érdeklődést felkeltő rövid ismertetőt írunk a műről, tulajdonképpen alig tudjuk megállni, hogy mindjárt ne a teljes kötetet adjuk minden potenciális olvasó kezébe. Több mind két évezredet fog át Djuvara munkája. Nem lehet abból bizonyos részleteket kiragadni, s csak úgy ajánlgatni. Talán a szerző őszinte szavait mellékelve érünk el igazán célt, hiszen külön előszót mellékelt a Koinónia-féle kiadáshoz: „Magyar olvasóimat arra kérem, legyenek meggyőződve arról, hogy e könyv írása közben a legőszintébb óhaj vezetett, hogy annak szelleme legyen a lehető legkevésbé részrehajló és egyben a lehető megértőbb a románokkal együtt vagy a szomszédságukban élő népek iránt.
Most pedig vágjanak bele bátran a románok történetébe – úgy, ahogyan én azt megfejtettem.”
Simó Márton
Neagu Djuvara 1916. augusztus 31-én született Bukarestben a román eredetű bojár családban. A Sorbonne-on történelem szakon végzett (1937), majd ugyanott jogi doktorátust is szerzett (1940). Tartalékos tisztként a keleti fronton harcolt, ahol az Ogyessza környéki hadműveletek során megsebesült.
Katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították, így 1943-ban, pályázat útján került a román külügyminisztérium szolgálati állományába. 1944. augusztus 23-án reggelén diplomáciai futárként küldték Stockholmba, ahol külügyi titkárként feladata volt elkezdeni a Románia kiugrását előkészítő tárgyalásokat a szovjetellenes háborúból. Svédországi állomáshelyén 1947-ig maradt, amikor a kommunista hatalomátvétel elleni tiltakozásként az emigránslétet választotta. A párizsi román emigráció militáns tagjaként, íróként, a Szabad Európa Rádió újságírójaként tevékenykedett 1961-ig, amikor Nigerbe hívták nemzetközi jogot és gazdaságtörténetet tanítani a Niameyi Egyetemre. Ez idő alatt folytatta filozófiai tanulmányait a Sorbonne-on, ahol 1972-ben – a jeles szociológus és filozófus Raymond Aron irányításával – doktorált. Mintegy húsz francia nyelvű kötetet publikált a románok történelméről, a szovjetek európai tévedéseiről és a „amerikai hegemóniáról”, amellyel oly hosszú időn át befolyásolták a „demokratikus világ” alakulását. Az 1989-es fordulat után hazatért szülőhazájába, 1991 és 1998 közt a Bukaresti Egyetem óraadó tanára. Számos állami díj kitüntetettje. Egyike a legaktívabb közéleti szereplőknek, és talán a legismertebb és legelismertebb szerző, akit főleg azok a nemzedékek tisztelnek és becsülnek, akik csak az emigrációból való visszatérése után ismerkedhettek meg munkásságával és azzal az európai szellemi kisugárzással, amely a született szellemi arisztokraták sajátja.
Találtunk egy 2011-es Djuvara-interjút a Román Televízió portálján. Megadjuk az elérhetőséget:
interviu-cu-neagu-djuvara-tvr-24-septembrie-2011
Amennyiben lesz rá lehetőségünk, a közeljövőben feliratozzuk a videó-felvételt vagy egyszerűen lefordítjuk a Mirela Nagâț által készített mindössze negyedórás, ám a megszólaló életének minden jelentősebb periódusát érintő beszélgetést, hogy a románul nem tudó olvasóink is értsék.
Az interjú magyar változata itt olvasható.
 
A románok története Neagu Djuvara nyomán
Ahogyan Djuvara látja
A Román Televízió által 2011. novemberében sugárzott Neagu Djuvara interjú némiképp rövidített és szerkesztett változata sokat segít a jeles alkotó emberi tulajdonságainak és az általa képviselt intellektuális álláspont megértésében.
„Törökország belépése az Unióba, az európai eszme elvetélését jelentené…”
A mai nap rendkívüli, nagy öröm számunkra, hogy rendhagyó interjút készíthetünk Neagu Giuvara, íróval, történésszel. Köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat! Ön a ’40-es években már fiatal diplomataként komoly választás elé került. Amikor 1947-ben a kommunisták átvették a hatalmat, Ön a száműzetést választotta. Franciaországban, majd sokáig Afrikában élt. Csak a rendszerváltozás után, a ’90-es években tért vissza Romániába. Hogyan látja, milyen változások következtek be az akkor viszontlátott és lepusztult országban? Hová jutott el Románia a 2010-es évek elején?
Nagyon nehéz erre válaszolni. Én a véleményemet, a benyomásaimat leírtam már az Amintiri din pribegie (Emlékek a számkivetettségből) című könyvemben. Egyébként nem éreztem erre elég elhivatottságot. Én egy túl diplomatikus alkat vagyok, hiszen túl sokat éltem diplomaták közt. A nagyapám, a nagyapám testvére, aki külügyminiszter is volt, a nagybátyám is.
Ők azt mondogatták, hogy hagyjak fel a diplomáciával, mert ott az igazi feladatokat a politikusoknak adják, s igaziak, a karrierdiplomaták csak a másodrendű szerepeket kapják. Nekem az volt a szerencsém, hogy kedvelt és megbízott bennem az a kis csoport, amely a háborúból való kiugrást, az augusztus 23.-i akciót készítette elő. Úgyhogy az a tény, hogy engem küldtek ki Stockholmba a Szovjetunióval való tárgyalások elkezdésére, tulajdonképpen egy véletlennek számít.
És következett a negyvenéves száműzetés…
Igen. Én erre nem gondoltam. Ha sejtem azt, hogy nem tudok negyvennyolc órán belül visszatérni, akkor én nem megyek oda. Itthon maradt a feleségem és a gyermekem. Ki gondolt akkor arra, hogy az a rövid küldetés, a futárszolgálat tulajdonképpen negyven évet fog tartani?! Gondolt-a vajon valaki arra, hogy negyven éves lesz a szovjet- és vele együtt a kommunista uralom?!
Milyennek látta viszont Romániát 1990-ben?
Napirenden voltam az országban lezajló eseményekkel kapcsolatosan. Csalódtam viszont abban a vonatkozásban, hogy a románok fejet hajtanak majd, s kirázzák a hajukból a tetveket, amelyek a kommunizmus idején telepedtek meg rajtuk a negyvenöt éves kommunizmus idején. És ehhez még hozzá kell számítanom azt az „autentikus demokráciát”, amely utána mintegy 10-15 éven át tartott az Iliescu-rezsim idején. Ez a hosszú időszak teljesen átalakította a román népet.
És mit lát 2011-ben?
Nem rendeződtek a dolgok. Éppen a napokban néztem ezt a „drámát” a televízióban, hogy két ország van Európában, amely nem támogatja, hogy belépjünk a Schengeni-övezetbe, Németország és Franciaország. Egy évvel ezelőtt azt mondta az államelnökünk, Traian Băsescu, hogy ez a két állam tulajdonképpen zsarol minket, hiszen gazdasági érdeke fűződik ahhoz, hogy minket kirekesszen. Néhány héttel később, amikor razziát tartottak a határátkelőkön, kiderült, hogy minden egyes határállomáson korrupt határ-rendészek és vámosok szolgálnak, akik csúszópénz ellenére bárkit és bármit hajlandók ki- és beengedni az országhatárokon. Ez az ország jelen pillanatban egy drámát él át, s ez a dráma legalább ötven esztendeje tart. Nem mi voltunk a becsületesség modellje Európában, de nem voltunk utolsók sem! A román parasztban és a hétköznapi állampolgárban volt némi erkölcsi érzék. A paraszt mégiscsak tartott a pópától, valamelyest hallgatott a tanítóra, nem foglalkozott rendszeresen és életvitelszerűen lopással. A kommunizmus két dologra tanította meg… Először is: mindenüket elvették… Korábban azt hangoztatták, hogy a földművestől a kizsákmányolók vettek el mindent, hiszen az, akinek nem volt birtoka a termény ötven százalékáért dolgozott az uraságnak. A kommunisták azonban nem a termény felét vették el, hanem legalább nyolcvan százalékát. Úgyhogy a parasztnak is lopnia kellett. A lopás volt az egyetlen eszköz a túlélésre, a család fenntartására. Úgy terjedt el ez a szokás, hogy teljesen logikus, teljesen helyénvaló volt a túléléshez. Ez a jelenség nem tűnt el 1989 és 1990 után sem. Sőt, még inkább elterjedt, mint valami ragály, mint a tarlótűz futott szét az egész országra. Nálunk a püspöktől a bocskorosig mindenki lop. És ezt jól tudják a szomszédos és a távolabbi országokban is. Az európai hivatalokban jól ismerik a mindent elárasztó korrupciót, ami nálunk dívik.
Azt tartja Ön, hogy a Schengen-kérdésben az elzárkózást jórészt a bizalmatlanság okozza?
Teljesen. Bár nem mondják ki nyíltan, de valóban bizalmatlanok. A finnek azt mondták, hogy oldjuk meg magunk a cigánykérdést, pedig köztudott, hogy egész Európában problémát jelent a cigány kisebbség helyzete. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik nem tudunk mit kezdeni ezzel az etnikummal! Ez is egy európai ügy lenne. A hollandok nem mondanak semmit, pedig talán ők a legnagyobb befektetők újabban, ami azt jelenti, hogy bizonyos fokig mégiscsak bíznak bennünk, hiszen érdekük, hogy tudjanak itt kereskedni…
Azt nyilatkozták, hogy Romániai teljesíti a Schengeni alapfeltételek technikai részét…
Lehetséges. De ez nem elég! Itt működnie kell az igazságszolgáltatásnak. Látott-e bár egy minisztert, akit elítéltek volna? Vagy, ha nem ítéltek is el, legalább a törvényszék elejébe idézték volna? Húsz év óta nem lehet ilyenről hallani. Abban a pillanatban, amikor találkozunk ilyen esettel, akkor elmondhatjuk, hogy történik valami. Ha, mondjuk, Adrian Năstase volt-miniszterelnököt elítélik és lecsukják, akkor a nyugati fő-tisztségviselők talán felkapják a fejüket, hogy elkezdődtek nálunk a jó irányú átalakítások.
Időközben a korábbi miniszterelnök rács mögé került. Ez közelebb hozhatja Schengent?
Amikor Voinea tábornok – a forradalmi eseményeket vizsgáló ügyészek vezetője – azt mondja, hogy kilométernyi hosszúságú vádiratok vannak a birtokában Ion Iliescu elnök és társai 1989. decemberi tetteire, a Ceușescu-féle terroristákkal való rémhírekre, a népet félrevezető kampányra vonatkozóan – ezek el nem évülő bűnök –, s az ügyekben mégsem történik semmiféle előrelépés, addig bizalmatlanul viseltetnek irántunk a nyugati demokráciák.
Mostanában sokat beszélnek az euro-zóna válságáról, a gazdasági pangásról, de túl ezen, Ön milyennek találja az Európai Unió jövőjét?
Bevallom, hogy én személyesen is nagyon vártam az EU kibővítését. Mindig reményeket tápláltam egy igaz európai parlament iránt, amely igazi és hiteles, s amelynek valódi elnöke is van. Ez azonban nem vált valósággá még mostanra sem. Én köntörfalazás nélkül meg szoktam mondani, s egyáltalán nem rejtem véka alá a véleményemet, a tervezett későbbi bővítéssel kapcsolatban.
Ha Törökországot beveszik ebbe a közösségbe, ha kitolják az Európai Unió határát Iránig, ha Európa lélekszáma 70 millió muzulmánnal gyarapodik – hiszen így is van már 25 millió, akiket az elmúlt évtizedekben integráltunk –, amikor a keresztények már nem igazi keresztények, hiszen húsz százalékuk sem gyakorolja a vallását, nem jár templomba, akkor az európai értékrendnek örökre búcsút inthetünk.
Mi a baj az euróval?
Leginkább a görögök hibásak. Nagyon komolytalanok. Fel is vetették a franciák, hogy jelentsenek államcsődöt, töröljék el az adósságaikat és állítsák vissza a nemzeti valutájukat, a drachmát.
És ez a tartós gazdasági válság nem ingathatja meg Európa teljes szerkezetét is?
Nem. Nem hiszem. Minden fennálló rendszer, ha tetszik, minden birodalom, így például a római is, hány és hány válságot élt át! Hányszor gondolhattak arra a vezetői, hogy összeomlik, s mégis hosszú századokon át virágzott és gyarapodott! Kilábalunk, minden bizonnyal megszabadulhatunk a válságból, ha kissé minden európai nemzet és nemzetiség bölcsebben viselkedik.
Tisztelt Djuvara úr, Ön igen nagyrabecsült és ismert személyiség, főleg a fiatalabb olvasók kedvelik, akiknek körében A románok rövid története című munkája majdhogynem általános mértékben ismert és valóságos bestsellerként terjed és hat. Vélhető, hogy Ön egy űrt tölt be azoknak a generációknak a tudatában, amelyek úgy érzik, hogy őket egy hazug és misztifikált történelemmel vezették félre. Vajon, a románok ismerik-e manapság a saját történelmüket?
Én most súlyos dolgokat mondok. A kommunizmus idején történt hamisítás nagyon súlyos, de a bajok nem akkor kezdődtek. Ha azt a történelmet nézzük, amelyet Nicolae Iorga és más neves történész-elődök írtak, bizony, abban is találunk kozmetikázást. Én ellene vagyok ezeknek a dolgoknak. Én azt szeretném, hogy az általam írt történelem minél inkább megközelítse az igaznak vélt és az igazi valóságot.
Hogyha mérleget készítenénk a történelemi események terén, Ön szerint melyek lennének a legsúlyosabb hibák, amelyekre nem szívesen szoktunk gondolni?
Én nem válaszolok közvetlenül erre a kérdésére. Tudja, mit ajánlok? Vásárolja meg és olvassa el a Răspuns criticilor mei… című könyvemet, amelyben – úgy vélem – bebizonyítottam, hogy Havasalföld első vajdája kun származású. Honfitársaim azonban ezt a tényt a mai napig sem képesek elfogadni.
Mégis, melyek a legsúlyosabb történelmi tévedéseink, amelyekről nem szívesen beszélünk?
Sok ilyen van. Én egyet most felidézek, mert ez is olyan, hogy nem nagyon szeretik emlegetni. Nagy bűnünk, hogy 1913-ban bekebeleztünk két megyét Dobrudzsától délre, ez volt a Cadrilater. Egyáltalán nem lehetünk büszkék arra, hogy a görögök és a szerbek oldalán háborúztunk Bulgária, egy olyan ország ellen, amelyhez évezredes jó viszony köt. Nekünk arra a földre egyáltalán nem volt szükségünk. Amikor Romániához került a terület, a Bulgáriával fenntartott határunk volt a leghosszabb egész Európában.
Azt írja Ön az Amintiri din pribegie című önéletrajzi könyvében, amikor életének legkülönbözőbb szakaszairól vall, hogy még kémügyekbe is belebonyolódott. Az Afrikában eltöltött hosszú idők révén pedig Önt egyfajta egzotikum is körüllengi. Andrei Pleșu szerint, amikor Önről beszélünk, nem helytálló, ha azt mondjuk, hogy Neagu Djuvarával sok minden, hanem minden elképzelhető megesett.
Ez ellen én határozottan tiltakozom! Soha nem kerestem a bajt! Illetve vannak olyan dolgok, amelyeket képtelen voltam visszautasítani. Amikor Afrikába kerültem, eleinte attól féltem, hogy két hónap múltán elmenekülök onnan. Két év és a két évre járó szabadság után azonban – hiszen már majdnem ötvenéves voltam – arra gondoltam, hogy vén vagyok, Európában már nem tudok elhelyezkedni. Kétévente megújítgattam a szerződésemet. Így sikerült 1971-ig ott maradnom állásban.
Mi hiányzott leginkább Európából?
Néhány szobron és képzőművészeti alkotáson, a bűnön és a szenvedésen kívül, majdnem semmi nem látszik a kultúrájukból. Ez egyébként nem csak az afrikaiak hibája! Amikor szabadságra jöttem, azonnal Toszkánába, Dél-Franciaországba utaztam, hogy lássak szép épületeket, igazi falvakat és nagyszerű városokat, emlékműveket és katedrálisokat. Afrikában nem látni az ember keze által létrehozott műveket.
Ha lehet, meséljen arról a kémhistóriáról, amelyben benne volt…
Ez egy tökéletes bukás volt! Nem feledhetjük azonban el azt, hogy 1951-1952-ben, a hidegháború idején mindannyian azt gondoltuk, hogy nyakunkon a harmadik világháború… Az emigráns Román Nemzeti Tanács, a New Yorkban tartózkodó polgári árnyékkormány képviselői kerestek meg azzal az ötlettel, hogy vegyem fel a kapcsolatot a CIA-vel és a francia titkosszolgálattal. Az volt a meggyőződésem, hogy ezzel nagyon nagy jó teszek a hazámnak, de amikor kiderült, hogy a Románia területére ledobott ejtőernyősöket napokon belül elfogta a szeku, akkor nekem óriási bűntudatom támadt.
A mai Romániában alig tudnak valamit a jó ízlésről, az arisztokráciáról, a bojárokról. Ön több román történelmi család sarja, tanulmányozta is felmenői életét…
Igen, sokat foglalkoztam az őseimmel. Mi maradt belőlünk? Annyi, hogy megtanultunk egyfajta viselkedésmintákat és némi erkölcsi tartást. Gyakorlatilag azonban ennek már nincsen semmi értéke. Ne köpjük le a múltunkat, hogy úgy mondjam… Fizikailag is eltűnt nálunk az igazi arisztokrácia. A havasalföldi és a moldvai bojári családokban 1900 óta alig születtek gyermekek…
Ha fizikailag eltűntek, akkor már csak a szellem arisztokráciájáról beszélhetünk?
Adná a Jóisten! Gyakran még ez sem maradt meg nálunk… Tudja, nekem az az érzésem, hogy igen sok személyes titkot elárultam ebben az interjúban, úgyhogy, javaslatom, vessünk itt véget ennek a beszélgetésnek.
Köszönöm a lehetőséget!
Simó Márton fordítása
Székelyhon.ro

Markó: magyarországi ellenszélben politizálunk - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke szerint abszurdum annak örvendeni, hogy a magyarországi kormányoldal ezúttal nem szólt bele a választási kampányba, amikor az RMDSZ az utóbbi években magyarországi ellenszélben politizál.
Markó Béla az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén határozottan kijelentette: igenis üzengetni kell Budapestre.
"Nemcsak azok tették fel a magyar nemzet sorsára az életüket, akik Budapestről üzengetnek nekünk, hanem mi is feltettük" - érvelt a politikus.
A volt elnök úgy vélte: Magyarországon esélyeket játszanak el azzal, hogy gyöngítik az RMDSZ-t. "Az erdélyi magyarság és a magyar nemzet jövőjét játsszák el azzal, hogy nem ismerik fel: akár szeretik, akár nem, de támogatni kell az RMDSZ-t" - jelentette ki Markó Béla.
Az SZKT ülésének a végén Kelemen Hunor újságíróknak kijelentette, ő maga nem kíván a sajtón keresztül üzengetni Budapestre. Hozzátette azonban, hogy a magyarországi kormányoldal támogatása nélkül nem jöhettek volna létre az RMDSZ ellenzékét képező erdélyi magyar pártok.
A választások eredményeit értékelő testületi ülésen Márton Árpád képviselő utalt a pártok megnevezése nélkül az erdélyi magyar ellenzék magyarországi kapcsolataira. A Kovászna megyei képviselő azt a hadviselési taktikát ajánlotta megfontolásra a testületnek, amely során elvágják az ellenfél csapatainak az utánpótlását.
Gazda Árpád
(MTI)

Adevarul: történelmi fordulópont volt Tőkés László 1989-es Panoráma-interjúja
Szőczy Árpád „Drakula árnyéka" című dokumentumfilmjének ismertetésével emlékezett meg az Adevarul című román napilap vasárnapi internetes kiadásában arról, hogy 23 évvel ezelőtt, 1989. december 16-án, Tőkés László református lelkész temesvári parókiája elől indult a Ceausescu-diktatúrát megdöntő népfelkelés.
A dokumentumfilm annak a kanadai-magyar stábnak a kalandos útját idézi fel, amely 1989 tavaszán leforgatta és kijuttatta Romániából a Securitate által megfigyelés alatt tartott Tőkés László falurombolást bíráló interjúját.
Az Adevarul szerint a Magyar Televízió Panoráma című műsorában 1989 nyarán sugárzott interjú, amelyben Tőkés László nyíltan beszélt a romániai állapotokról és a magyarság elnyomásáról, fordulópontot jelentett Románia történelmében.
Tőkés László a román kommunista diktatúra első számú közellenségévé vált, ugyanakkor bizonyos fokú védelmet is nyert 1989-ben azáltal, hogy a külföldi médiában bírálta a Ceausescu-rendszert – mutatott rá az Adevarul.
A Ceausescu-rendszer a törvényesség látszatának betartásával, bírósági végzés alapján próbálta 1989 decemberében eltávolítani a temesvári református parókiából Tőkés Lászlót. A református egyházközség tagjai azonban a templom körül élő láncot alkotva 1989. december 15-én megakadályozták lelkészük elhurcolását, másnap pedig több ezer temesvári polgár csatlakozott a tüntetőkhöz, és Temesváron elkezdődött a diktatúrát megdöntő, rendszerellenes népfelkelés.
MTI
Erdély.ma

Az emlékezés fontosságát hangsúlyozta Tőkés László a forradalom 23. évfordulóján
Az emlékezés fontosságát hangsúlyozta Tőkés László európai parlamenti (EP) képviselő Temesváron az 1989-es romániai forradalom kirobbanása 23. évfordulóján tartott megemlékezésen.
Az EP-képviselő sajtóirodája által eljuttatott közlemény szerint a temesvári Új Ezredév egyházközség épülő templomában tartott vasárnapi megemlékezésen Tőkés László „isteni koreográfiának” nevezte azt, ahogyan a rendszerváltozásra irányuló, egymással párhuzamosan történő események szálai összefonódtak.
„Mindenki tette a dolgát lehetősége szerint, és abból alakult ki ez a végkifejlet” – utalt arra a tényre Tőkés László, hogy a temesvári református gyülekezet ellenállása a Ceausescu diktatúra bukásához vezetett. Beszédében megemlékezett Újvárossy Ernőről, a temesvári ellenállás első áldozatáról, és mindazokról, akik életükkel fizettek a szabadságért. Úgy vélte, a mártírhalált halt temesváriak önfeláldozása nem volt hiábavaló. „Példájuk arra kell hogy indítson bennünket, hogy az ő állhatatosságukkal és lelkesedésükkel folytassuk jogos küzdelmünket a posztkommunizmussal, posztszekularizmussal szemben" – jelentette ki a forradalmi szikra kipattantója.
Tőkés László azt is elmondta, a küzdelem tovább tart, mindaddig, amíg igazság nem szolgáltatik, és amíg a bűnösök el nem nyerik méltó büntetésüket.
Az évfordulós megemlékezés második felében Szőczy Árpád kanadai újságíró, filmrendező Temesvár – A romániai forradalom kitörésének valódi története című kötetét mutatták be, amely a Drakula árnyékában című film bővített tartalommal szolgáló könyvváltozata. Az angolul, magyarul és románul kiadott könyvet a szerző a 89-es események kulcsszereplőivel készített interjúk, valamint az egykori román politikai rendőrség, a Securitate irattárában, valamint a Magyar Országos Levéltár gyűjteményeiben végzett kutatás alapján írta.
MTI
Erdély.ma

A 1989-es romániai népfelkelés huszonharmadik évfordulóján forradalmárok – köztük Tőkés László EP képviselő, a rendszerváltó események kirobbantója – jelenlétében mutatták be Szőczy Árpád kanadai újságíró, filmrendező tényfeltáró kötetét a temesvári Új Ezredév Egyházközség épülő templomában.
A könyvbemutató előtt hálaadó istentiszteletre került sor. Gazdáné Mátyus Melinda lelkipásztor hirdetett igét, aki a terméketlen fügefa példázatával szemléltette, hogy a krisztusi kegyelem miként viszonyul Isten igazságszolgáltatásához és ítéletéhez. Prédikációjában kiemelte: 1989-ben a temesvári református gyülekezet nem volt „terméketlen fügefa”, hiszen bátran kiállt az igazság mellett, és teljesítette a rábízott isteni küldetést. 
Gazda István, az Új Ezredév Egyházközség lelkipásztora az igehirdetést követően Ady Endre A tűz csiholója című versét idézve rámutatott arra, hogy a bátorságból fakadó helytállást nem mindig kíséri általános elismerés és igazságszolgáltatás. A „százszor bátrak és viharvertek” az igazukért küzdöttek Temesváron, és huszonhárom év elteltével újra síkra kell szálljanak azokkal szemben, akik el akarják rabolni a forradalom eseményeinek valóságtartalmát – hangzott el.
Az évfordulós megemlékezés második felében Szőczy Árpád Temesvár – A romániai forradalom kitörésének valódi története című kötetét mutatták be, amely a Drakula árnyékában című film bővített tartalommal szolgáló könyvváltozata. Antal János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület külügyi előadótanácsosa, az egyházkerület keretében működő átvilágító bizottság vezetője a könyv szerzőjéről elmondta: a díjnyertes filmrendező és újságíró részese volt a temesvári forradalmi eseményeknek, hiszen édesapjával közösen közreműködött abban, hogy a francia-kanadai riporterek titkos felvétele – amelyet a Magyar Televízió Panoráma című műsorában mutattak be – elkészülhessen. Könyvét három nyelven adta ki: angol, magyar és román nyelven. Antal János véleménye szerint napjainkban, amikor megpróbálják meghamisítani történelmünket, és nagy szükség van Temesvár forradalmi szerepének és szellemének a rehabilitációjára, Szőczy Árpád munkássága, és a most megjelent könyvhöz hasonló alkotások „erős barikádot” jelentenek.  A méltatásban az is elhangzott, hogy Szőczy Árpád könyvének megírásakor összesen 65 interjút használt fel, kutatásait három kontinensen végezte. A volt Szekuritáté irattárában, valamint a Magyar Országos Levéltár gyűjteményeiben való alapos kutatómunka eredményeképpen könyvében újabb besúgók személyére derül fény. 
Szőczy Árpád a könyvbemutatón elmondta: nincs még egy olyan református gyülekezet a világon, amely a temesváriakéhoz hasonló történelmi szereppel bírna. A hősökkel szemben viszont ott vannak az árulók, akik együttműködtek a román titkosszolgálattal. A szerző megkülönböztette azokat a besúgókat, akiket kényszerítettek az együttműködésre azoktól, akik meggyőződésből, vagy anyagi érdekből működtek közre a Szekuritátéval. Mint mondotta: könyvének írásakor mindenkinek megadta a lehetőséget, hogy tisztázza magát, és elmondja álláspontját, azonban kevesen éltek a lehetőséggel.
Tőkés László, a Ceausecu-diktatúrát megdöntő forradalom elindítója, volt királyhágómelléki püspök, jelenlegi európai parlamenti képviselő a forradalom meghatározó mozzanatainak felelevenítésekor „isteni koreográfiának” nevezte azt, ahogyan a rendszerváltozásra irányuló, egymással párhuzamosan történő események szálai összefonódtak. „Mindenki tette a dolgát lehetősége szerint, és abból alakult ki ez a végkifejlet” – fogalmazott az egykori temesvári lelkipásztor. Beszédében megemlékezett Újvárossy Ernőről, és mindazokról, akik életükkel fizettek a szabadságért, mondván: a mártírhalált halt temesváriak tudatosan vállalták a sorsukat, és önfeláldozásuk nem volt hiábavaló. Példájuk arra kell indítson bennünket, hogy az ő állhatatosságukkal és lelkesedésükkel folytassuk jogos küzdelmünket a posztkommunizmussal, posztszekurizmussal szemben. Tőkés László ugyanakkor az emlékezés fontosságát emelte ki, annak igazolásaképpen, hogy a küzdelem még tovább tart, mindaddig, amíg igazság nem szolgáltatik, amíg a bűnösök el nem nyerik méltó büntetésüket.  
Az évfordulós ünnepi esemény nemzeti imánk eléneklésével, majd dedikálással zárult.
Nagyvárad,
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
K Ö Z L E M É N Y

Fölszállott a páva – Közönségdíjas lett az Ördögborda táncegyüttes –
Csizmadia Anna, Berecz István, a Parapács és a Jászság táncegyüttes nyert, a közönségdíj az Ördögborda táncegyüttesé.
A szombat este zárult tehetségkutató műsor döntőjében szóló ének és hangszer kategóriában Csizmadia Anna, szóló tánc és páros tánc kategóriában Berecz István, zenekar kategóriában a Parapács együttes, a tánccsoport kategóriában pedig a Jászság táncegyüttes vihette haza a nyerteseknek járó 1-1 millió forintot.
Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere is két díjjal érkezett: a legjobb magyarországi nemzetiségi együttes a Cace Rom lett, a legjobb határon túli produkciónak járó díjat pedig a Szellő táncegyüttes kapta. Közönségdíjas az Ördögborda táncegyüttes lett.
MTI
Erdély.ma

2013-ban indul a konzultáció a határon túli magyarokkal
A határon túl élő magyar állampolgárokkal is nemzeti konzultációt kezd az Orbán-kormány – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból, amely az egyeztetés témájáról nem rendelkezik. A határozat a nemzeti konzultációval összefüggő feladatokat sorolja fel, amelynek alapján Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek, közigazgatási és igazságügyi miniszternek – a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) útján – kell gondoskodnia a személyes adatot nem tartalmazó miniszterelnöki levelek és nyilatkozatok soron kívüli megküldéséről a külföldön érvényes lakóhellyel (ennek hiányában tartózkodási hellyel) rendelkező magyar állampolgároknak. Az ehhez szükséges adatfeldolgozási tevékenységek ellátására a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak, Lázár Jánosnak kell adatfeldolgozási szerződést kötnie – azonnali határidővel – a KEK KH-val és a Magyar Postával. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, 2013-ban indul a határon túli nemzeti konzultáció, a témáról később adnak tájékoztatást. „Orbán Viktor és kormánya tevékenysége az emberekkel való folyamatos kapcsolattartáson alapul, egyfajta együttkormányzásról van szó. A nemzeti konzultációk ezért folyamatosan zajlanak, több akcióra lebontva, és ebbe a folyamatba most a határon túli magyarokat is bevonjuk” – közölte Havasi.
Székelyhon.ro

Nem lesz a Ponta-kormány tagja az RMDSZ
Az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőségével hétfő délután folytatott megbeszélések után Victor Ponta kinevezett miniszterelnök a sajtónak tett nyilatkozatában kijelentette: kormányának nem lesz tagja az RMDSZ.
A miniszterelnök elmondta: az RMDSZ-szel, mint a legnagyobb nemzeti kisebbség képviselőjével, továbbra is tárgyalásokat folytatnak olyan kérdésekben, mint az alkotmánymódosítás, vagy Románia regionális átszervezése. Annak ellenére, hogy az RMDSZ nem vesz részt közvetlenül a kormányzásban, a kormány számít a támogatására a kisebbségekre vonatkozó törvények és a választási törvény elfogadásában.
Az RMDSZ bevonása a kormányba az USL másik két pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Konzervatív Párt (PC) ellenállásán bukott meg. (szerk.) Ponta újságírói kérdésre válaszolva cáfolta azt a – több hírtelevízió által kész tényként kezelt – médiaértesülést, miszerint létrehoznának egy kisebbségügyi miniszterelnök-helyettesi tisztséget a bukaresti kormányban, amelyet Nicolae Paun, a roma kisebbség parlamenti képviselője töltene be.
Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az USL-lel körvonalazódó kormányzati együttműködést meghiusította a liberális pártvezetés egyoldalú döntése. Hozzátette: ilyen körülmények között a magyar szövetség konstruktív ellenzéki szerepre készül a román parlamentben. (MTI)
Erdély.ma

Victor Pontát nevezte ki miniszterelnöknek Traian Basescu
Victor Ponta lett Románia régi-új miniszterelnöke, miután hétfőn Traian Basescu államelnök aláírta azt a rendeletet, amely alapján Victor Ponta a miniszterelnök.
Az elnöki hivatal közleménye szerint a találkozón a parlamenti pártok részéről nem hangzott el más személyi javaslat, így Traian Basescu aláírta az elnöki rendeletet, amelyben megbízza Pontát kormányalakítással. A parlamenti pártok és Traian Basescu között lefolyt tárgyalások húsz percig tartottak a Cotroceni-i palotában. Victor Pontának az alkotmány szerint tíz nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy összeállítsa a kabinet névsorát, bemutassa a kormány programját, majd bizalmat kérjen a parlamenttől.
A 40 éves, jogász végzettségű Victor Ponta Adrian Nastase korábbi szociáldemokrata miniszterelnök tanítványa és pártfogoltja, akit 2010-ben választottak meg a PSD elnökévé. realitatea.net/MTI
Erdély.ma

Keresnie kell az RMDSZ-nek a kormányzati eszközöket
Ponta: miniszteri tárcát is kaphat az RMDSZ
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi, szombaton megtartott ülésén elnöki beszámolójában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke megállapította, hogy a magyar–magyar verseny nem mozgósította az erdélyi magyar választókat, és úgy vélte: az, hogy a szövetség négy parlamenti mandátumot vesztett, az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) tulajdonítható, amely tudatosan megtévesztette a választókat. Kelemen arra is kitért, hogy véleménye szerint az RMDSZ-nek miniszteri szinten kell részt vennie a következő bukaresti kormányban, vagy pedig ellenzékbe kell vonulnia. Ennek kapcsán Victor Ponta miniszterelnök kijelentette: akár miniszteri tárcát is kaphat az RMDSZ. Ezt nem zárta ki Crin Antonescu, a választásokat nyerő USL másik társelnöke sem, aki szerint azonban az RMDSZ-nek előbb meg kell értenie az alkotmány első cikkelyét.
KISS GÁBOR
Szabadság (Kolozsvár)

Új elnöke van a KMDSZ-nek
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Rendes Tisztújító Közgyűlésére került sor december 13-án az Erdélyi-Múzeum Egyesület (EME) dísztermében.Talpas Botond elnöki beszámolójában az elmúlt három év tevékenységét ismertette a közgyűlés előtt. Kifejtette, hogy három hosszú és tartalmas évre tekinthet vissza a KMDSZ, a tettek, az erősödés és a fejlődés jegyében. Második napirendi pontként Rés Konrád, elnökhelyettes, soros elnök bemutatkozójában hangsúlyozta, hogy a kolozsvári magyar diákoknak szüksége van egy olyan közösségre, amely meghatározó hangja a kolozsvári magyar társadalmi szférának, amely „képviseli a Kolozsváron tanuló fiatalok érdekeit, felvállalja a fiatalokat érintő társadalmi problémákat, közösséget épít, segíti a szakmai fejlődést, a fiatalok karrierépítését, illetve szórakozási és sportolási lehetőséget is biztosít az érdeklődőknek.” Ezt követően ismertette csapatát: az új Vezetőségi Tanácsot Krippán Kinga, Lehoczki Tünde, Balló-Korodi Boglárka, Enyedi Tamás, Simon Norbert, Szenyes Szilárd, Szénás Szabolcs és Várady Csongor alkotja majd. A közgyűlés Rés Konrád, soros elnök és csapatának jelentkezését pozitívan bírálta, a tisztséget 2013. február 16-án veszi át az új elnök.
Ezt követően a közgyűlés a 2013-as Ellenőrző Testületről szavazott, amelynek tagjai Bethlendi András, Szabó-Györke Zsombor, Rácz Béla, Vincze Tamás és Török Ferenc lettek, miután a testületre tett javaslatot a jelenlévők egyöntetűen megszavazták.
Szabadság (Kolozsvár)

Breviárium a Bolyaiakról
A Bocskai-házban szombaton délután mutatták be Oláh-Gál Róbert Bolyai-breviárium című kötetét abból az alkalomból, hogy Bolyai János napnyi pontossággal kétszáztíz éve született Kolozsváron. Kása Zoltán, a művet megjelentető Scientia Kiadó igazgatója, a rendezvény házigazdája, Bolyai János kedvenc Vivaldijának zenéjével vezette be a találkozót, hangsúlyozva, hogy Farkasról és Jánosról, az apáról és fiáról kevés valós adatot ismer a köztudat, amit most pótol ez a könyv.A kötetet méltató Szenkovits Ferenc, a BBTE Matematikai és Informatikai Intézetének igazgatója megerősítette: a szerző nem a két közismert nagyság tudományos munkásságát, hanem azok emberi megnyilvánulásait gyűjtötte össze és tálalta kordokumentumok formájában, valamint a témával kapcsolatban eddig megjelent saját írásaival. Oláh-Gál Róbert talán a legelkötelezettebb Bolyai-kutató, ráadásul matematikus, mégis ebben a kötetben életképek formájában fejezi ki tiszteletét a két erdélyi zseni iránt. A szerző szerint a Bolyaiak élettörténete az egész erdélyi magyarság belügye, levelezéseikből két varázslatos embert ismerhetünk meg. Oláh-Gál Róbert bővített tartalomjegyzék-idézéssel adott ízelítőt munkájából, melyet a nem matematikusok figyelmébe is ajánl. A bemutatón jelen volt Magdó János magyar főkonzul.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Könyvbemutató és élőlánc a Kollégiumnál
Három fontos mozzanatból állt a Kolozsvári Református Kollégium hagyományos karácsonyi rendezvénye, amelyet szombat délután rendeztek meg. Az esemény könyvbemutatóval kezdődött, a református templomban megtartott koncerttel folytatódott, majd a kollégium egykori épületei körül alkotott élőlánccal ért véget. Először a kollégium dísztermében mutatták be az iskola véndiákja – az 1943-ban érettségizett Kolozsvári József mérnök, minden kollégista örök Józsi bácsija – által megírt, háromkötetes iskolatörténetet. Székely Árpád, a kollégium igazgatója szerint ilyen könyvbemutatóra száz évben egyszer kerül sor. – A XX. század első évtizedében mutatták be a kollégium háromkötetes történetét, amelyet az akkori igazgató, Török István írt – tette hozzá Székely Árpád, aki úgy vélte: felbecsülhetetlen a most bemutatott könyv értéke.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Idei utolsó ülését tartotta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa
Marosvásárhelyen, a Nemzeti Színházban tartotta szombaton az év utolsó ülését a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). Napirenden az önkormányzati főtitkárhelyettes kinevezésének megerősítése, a szövetségi elnök politikai tájékoztatója, majd az ezt követő vita, illetve a kormányzati felelősségvállalásra vonatkozó határozatok elfogadása volt.
Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint az elmúlt 23 év két legnehezebb választása zajlott le, a tét pedig mindkét esetben óriási volt.
Az egyik szemünk sír, a másik nevet
– Ez az esztendő ismét megerősített bennünket abban, amit eddig is tudtunk: csak magunkra számíthatunk, és minden magyar ember szavazata szükséges ahhoz, hogy megőrizzük az erős és egységes képviseletet. Ha december 9-ére gondolok, azt mondhatom, hogy az egyik szemünk nevet, a másik pedig sír. Elvesztettünk négy parlamenti mandátumot, olyan kollégákat, akik évtizedekig képviselték a szövetséget a törvényhozásban. Egy esztendő alatt két nehéz választáson vagyunk túl. Sikerült megőriznünk a parlamenti képviseletet, annak ellenére, hogy magyar versenypárt indult ellenünk, két és fél év nehéz kormányzás után voltunk, amikor megszorító intézkedéseket kellett bevezetnünk, amikor a román oldalon felhajtóerőként működött a váltás igénye – mondta az elnök. Véleménye szerint az RMDSZ-nek azonosítania kell az elkövetett hibákat, tévedéseket, és minél előbb korrigálnia kell azokat. Választ kell adni arra, hogy miért nem tudott jobban mozgósítani, miért veszített szavazatokat, hogy levonhassák a következtetést és helyes döntéseket tudjanak hozni. A kiértékelésre egy hónapot adott, arra kérve mindenkit, ne seperjenek semmit szőnyeg alá, hiszen tavasszal kongresszust szerveznek, és addig el kell dönteni, hogyan tehetik rugalmasabbá, hatékonyabbá a szervezetet, amelynek meg kell erősödnie, hogy megőrizhesse az egységet és a hatékony érdekképviseletet.
Az EMNP az első pillanattól félretájékoztatta a magyar embereket
Az Erdélyi Magyar Néppárt parlamenti választásokon való szerepléséről szólva kijelentette: – Az EMNP az első pillanattól félretájékoztatta a magyar embereket, tudták, hogy semmi esélyük bejutni a parlamentbe. Ők azért voltak szomorúak az eredményhirdetést követően, mert mi bejutottunk, átléptük az ötszázalékos küszöböt. Ártani akartak és tudtak, a négy mandátum elvesztése az ő számlájukra is írható. A december 9-i választások ismét bebizonyították, hogy a verseny nem mozgósít, a bizonytalanokat nem hozza vissza, az embereket nem érdekli a politikusok vitázása, egymásnak feszülése.
Hogyan tovább?
Az elnök a továbbiakban kitért arra is, mit kezd az RMDSZ a felduzzasztott parlamentben, milyen formában tudja használni az érdekképviseletet, bővíteni a kisebbségi jogokat, megőrizni az elmúlt 23 év eredményeit, miként tud oda hatni, hogy a régióátszervezés ne sértse az erdélyi magyarok érdekeit, úgy megváltoztatni a választási rendszert, hogy az arányosság elve megmaradjon, hogyan lehet méltányos módon rendezni a visszaszolgáltatások ügyét, vagy hogyan lehet jövőt építeni a szülőföldön.
Fontos politikai gesztusnak nevezte Victor Ponta kormányfőnek a választások éjszakáján elhangzott nyilatkozatát, aki, bár tudta, hogy az USL-nek meglesz az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többsége, tárgyalásokat kezdeményezett az RMDSZ-szel. – Ez annak a felismerése, hogy a nemzeti kisebbségek ügyét nem szabad ideológiai kérdéssé tenni. Ezért értékeltük Victor Ponta nyilatkozatát. A kormányzó szövetség nélkülünk is alakíthat kormányt, vagy akár velünk. Erről kell ma beszélnünk, véleményt mondanunk – mondta, hozzátéve, hogy a területi elnökökkel való konzultációt követően kiderült, az RMDSZ opciója az, hogy ha együttműködésre kerül sor, ez legyen kormányzati. – Nem vagyunk abban a helyzetben, abban a tárgyalási pozícióban, mint négy vagy nyolc esztendeje, nem mi vagyunk a mérleg nyelve. Elvekről beszélünk ebben a pillanatban, ez pedig együttműködés esetén miniszteri tisztségeket jelent. Ha ellenzékbe megyünk, akkor egyetlen ügybe sem szólhatunk bele, nem számítanak a szavazataink. Harmadik opciót nem látok – mutatott rá a szövetségi elnök.
Beszámolt ugyanakkor, hogy Brüsszelben találkozott Wilfried Martensszel, az Európai Néppárt elnökével, akit tájékoztatott az RMDSZ parlamenti választásokon elért eredményeiről, a Szociállibe-rális Szövetséggel folytatott tárgyalásokról, és arról, hogy a Néppárt elnöke támogatásáról biztosította a szövetséget.
Végül kijelentette: Jövő héten döntés születik. Mi most mérlegeljünk, most nézzük meg, mi jobb, mi előnyösebb az RMDSZ-nek és az erdélyi magyaroknak, és adjunk felhatalmazást a formális tárgyalások lefolytatására.
A szövetségi elnök köszönetet mondott azoknak, akik elmentek szavazni december 9-én, és a tulipánra szavaztak. Gratulált a megválasztott jelölteknek, a kampánystáboknak, az RMDSZ megyei szervezeteinek, polgármestereknek, tanácsosoknak az elvégzett munkáért, köszönetet mondott a civil szervezetek, egyházak képviselőinek, akik arra buzdították a magyar embereket, hogy éljenek demokratikus jogukkal, menjenek minél nagyobb számban szavazni.
Az elnök tájékoztatóját követő vita során is a kormányzati részvétel igenlése körvonalazódott (a fontosabb hozzászólásokat holnapi lapszámunkban olvashatják). A testület Illyés Gyulát, Szatmárnémeti volt polgármesterét erősítette meg az önkormányzati főtitkár- helyettesi tisztségben, majd határozatokat fogadott el az RMDSZ kormányzati részvételéről.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Karácsonyi könyvbemutatók a BBTE-n
Karácsonyi könyvbemutatót tartanak Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Popovici Termében december 18-án, kedden 16 órától.
Az eseményen a következő köteteket mutatják be: Sándor Katalin: Nyugtalanító írás/képek. A vizuális költészet intermedialitásáról; Bartha Csilla, Nádor Orsolya, Péntek János: Nyelv és oktatás a kisebbségben. Kárpát-medencei körkép; Zsemlyei Borbála: Kicsinyítő képzők az erdélyi régiségből; Fazakas Emese, Fóris-Ferenczi Rita: „Ezernyi fűszál zeng tücsökzenét”. Köszöntőkötet P. Dombi Erzsébet tiszteletére; Erdély Judit, Ördög-Gyárfás Ágnes, Ördög-Gyárfás Lajos, Péntek János: Nyelvét megtartó közösség – közösségét megtartó nyelv. Az AESZ két évtizede a nyelvi közösség szolgálatában; Erdély Judit: Fatikus beszéd. Megszólítások, köszönések, kapcsolattartó szokások a székelyföldi nyelvhasználatban; Németh Boglárka: Aspect and Stativity in Hungarian. From General Principles to Language Specific Phenomena.
Krónika (Kolozsvár)

Karácsonyi könyvvásárt tart az EME
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület december 19-én, szerdán 17 órától tartja könyvbemutatóval egybekötött karácsonyi könyvvásárát kolozsvári székházában (Jókai/Napoca utca 2–4.).
A Köleséri Sámuel tudományos levelezése 1709–1732 és Csetri Elek: Kelemen Lajos élete és munkássága című köteteket Font Zsuzsa és Kovács András mutatja be. Házigazda: Sipos Gábor.
Krónika (Kolozsvár)

Erdély képekben – könyvbemutató Kolozsváron
A Szathmári Pap Károly festő, fotográfus születésének kétszázadik évfordulója alkalmából megjelent Erdély képekben című albumot mutatják be december 18-án, kedden 18 órától Kolozsváron Magyarország kolozsvári főkonzulátusa és a Kriterion Könyvkiadó közös
Az albumot bemutatja Murádin Jenő művészettörténész, a kötet gondozója, az előszó szerzője. Ezt követően H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója a könyvkiadó megújult honlapját és a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon on-line változatát mutatja be. Az est házigazdája Magdó János főkonzul. Helyszín: a főkonzulátus rendezvényterme (Főtér 23. sz., belső udvar).
Krónika (Kolozsvár),

Látó nívódíjak 2012
Szombat este ismét megteltek a széksorok a marosvásárhelyi Bernády Ház egymásba nyíló termeiben. A Látó szépirodalmi folyóirat hagyományos év végi díjkiosztó ünnepségét tisztelte meg népes jelenlétével a közönség. 21. alkalommal díjazta a szerkesztőség az év során a lapban megjelent legjobb írásokat, illetve jutalmazta négy kategóriában azok szerzőit a Hunyadi László szobrászművész alkotta Batsányi János-emlékplakettel és pénzösszeggel.
Az esemény jelentőségét a rendezvény házigazdájaként a műsorvezetést is felvállaló Kovács András Ferenc főszerkesztő méltatta. Külön köszöntötte a kitüntetetteket, a Budapest – Debrecen – Kolozsvár – Marosvásárhely térséget képviselő írókat, költőket, a debütdíjas Korpa Tamást, a prózájáért díjazott Király Kinga Júliát, az esszékategória nyertesét, Kántor Lajost és a verseiért jutalmazott Balla Zsófiát. A 2012-ben közreadott 12 lapszám 1200 oldalnyi anyagából választották ki a szerkesztők az általuk legnívósabbnak tartott írásokat, és indoklásukat laudációba tömörítve tárták a jelenlevők elé.
Demény Péter a fiatal debütdíjas "sebezhető érettségét" hangsúlyozta, ami nélkül véleménye szerint nincs költészet. Dicsérte Korpa okos tanulmányait, és a lapjukban közölt egyik verse "epikus apák" szókapcsolatát kiemelve közelítette meg líráját. Majd Korpa Tamás olvasott fel néhányat nívódíjas illetve a Látóban még nem publikált költeményeiből.
Király Kinga Júlia egyszer már részesült Látó nívódíjban, akkor ő volt az, aki debütált. A mostani, második elismerést Apa Szarajevóba ment című regényrészletével érdemelte ki. Laudálója, Vida Gábor kijelentette, számára az a fontos, hogy győzze meg a prózai szöveg. Ezt mindenekelőtt hihető mondatokkal érheti el a szerző. A regénykezdet pedig, amit a Látó idei júliusi számában olvashattunk, így van elmondva. Gondolatai igazáról Király Kinga Júlia felolvasásából győződhetett meg a hallgatóság. A szerző regénye folytatásából mutatott be néhány sokat ígérő, új oldalt.
Díjeső zúdul Kántor Lajosra, hangzott el az esten. Előző nap a Kriterion Koszorút vehette át Csíkszeredában a jeles kolozsvári irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő. Látó-elismerése kapcsán a laudációt mondó Láng Zsolt az emlékezet fontosságát, az emlékező emberek nélkülözhetetlenségét hangsúlyozta. Mindaz, amit a sokat és folyamatosan dolgozó, fiatalságát humorral, öniróniával is megőrző Kántor létrehozott, felér egy erdélyi irodalmi múzeummal, hallhattuk az értékelésben. A díjazott a Korunk januári számában megjelenő hosszabb esszéjéből, "identitás-olvasataiból" kiemelt részletekkel köszönte meg a vásárhelyi folyóirat által neki ítélt kitüntetést.
Balla Zsófia dicséretét Kovács András Ferenc visszapillantással, személyes élményekkel kezdte. Kolozsvári diákéveire, a 80-as évekre emlékezett, amikor ottani ténykedésüket, szellemi irányultságukat Szilágyi Júlia, Cs. Gyimesi Éva mellett a költő, rádiós Balla Zsófia határozta meg. Nem édeskés nosztalgiázás készteti a múltidézésre, emelte ki a méltató. A díjazott költészetében sem található ilyesmi, példa rá a Kolozsvár című vers, legfennebb "a megbocsátás szimfóniáit" fedezhetjük fel köteteiben. Az 1993-tól Budapesten élő Balla Zsófia nagyon igényes, szigorú költő, aki ritkán és nem egykönnyen ad ki verset a kezéből, mondotta KAF. A díjazott arról beszélt, hogy itteni jelenléte egyféle visszatérés Marosvásárhelyre, hiszen költői pályáját az Igaz Szóban kezdte 1965-ben. A díjátadó összejövetel az ő felolvasásával ért véget. Olyan megrázó verset is választott, amely a világnézetét megváltoztató jugoszláviai háború borzalmai nyomán született, a többség azonban a közelgő karácsony hangulatát idézte meg.
A főszerkesztő azzal búcsúzott a lap barátaitól, hogy remélhetőleg 2013-ban is lesz Látó és Látó nívódíjak is.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)