Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. december 11.
Izsák Balázs nyílt levele Kelemen Hunornak, az RMDSZ szövetségi elnökének
Tisztelt Elnök Úr!
Lezajlottak a parlamenti választások, és az RMDSZ ismét képviselethez jutott Románia parlamentjében, mi több kormányzati részvételre készül Bukarestben. Ez nagyon jó lehetőséget kínál Önöknek, hogy a választási kampányban tett ígéreteket valóra váltsák. Az Önök részvétele a kormányzásban a kétharmados többségű törvények elfogadásához szükséges. Engedje meg, hogy emlékeztessem, Székelyföld autonómia statútumának elfogadása egy ilyen kétharmados többséget igényel. Üdvözölve az RMDSZ választási eredményeit, a Székely Nemzeti Tanács nevében arra kérem Önöket, hogy tegyék kormányzati részvételük feltételévé Székelyföld területi autonómiáját.
Ennek az autonómiának egyik eleme a magyar nyelv hivatalossá tétele Székelyföldön, úgy ahogy azt a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés 2010. március 12-én Sepsiszentgyörgyön elfogadott határozata is kimondja:
„1. A magyar nyelv hivatalos nyelv Székelyföldön, jogállása azonos az állam hivatalos nyelvével. 2. Székelyföld minden polgárának joga van szabadon, azonos feltételek mellett használni szóban és írásban mindkét nyelvet.”
Elégedetten állapítottuk meg, hogy Ön a választási kampányban hasonló nyilatkozatot tett: „a magyar nyelvet hivatalossá akarjuk tenni ott, ahol a magyarok tömbben élnek.” Ezek után természetes, logikus és jogos elvárás, hogy az RMDSZ csak olyan kormánykoalícióban vegyen részt, amely programjába foglalja a magyar nyelv hivatalossá tételét Székelyföldön. Románia regionális újrafelosztása Ön szerint, de szerintünk is, „kitörési pontot jelenthet az autonómiatörekvéseinknek”. Ez a közös nézőpont tölt el bizakodással, hogy az RMDSZ képviselői és szenátorai készek Románia parlamentje elé terjeszteni a nyolc székely székből – semmiképp sem három megyéből – álló Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó, a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott törvénytervezetet.
Befejezésül a lehetséges együttműködésről szólnék az európai polgári kezdeményezés ügyében. Bízom abban, hogy az RMDSZ támogatni fogja a sajátos hagyományokat, nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságot őrző európai régiók érdekében elindított polgári kezdeményezésünket, amint mi is készek vagyunk támogatni az RMDSZ tervezetét, amint az elkészül, és esetleges bejegyzése a romániai magyarság érdekeit fogja szolgálni.
Bízom abban, hogy a fentiekről kétoldalú, személyes megbeszélést is tudunk folytatni, amelyet nagyon régóta szorgalmazok, és amely elől, a választások végeztével, remélhetőleg minden akadály/aggály elhárult.
Áldott ünnepeket és sikeres újesztendőt kívánok Önnek és az RMDSZ minden képviselőjének és szenátorának. Marosvásárhely 2012. december 11.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

Választások – Megvannak a végleges eredmények
2012. december 11.
Több mint tizennyolc parlamenti mandátumra számít az RMDSZ
Megosztotta az USL-t Victor Pontának a Szövetséggel kapcsolatos kijelentése
Csaknem 60 százalékos támogatottsággal nyerte meg a december 9-i parlamenti választásokat a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL). A Központi Választási Iroda adatai szerint az érvényes voksok 95,83 százalékos összesítése alapján az USL a szavazatok 58,61 százalékát szerezte meg a képviselőházban, valamint 60,07 százalékát a szenátusban. Az RMDSZ a voksok 5,15 százalékát tudhatja magáénak képviselőházi, 5,25 százalékát pedig szenátorjelöltjei esetében. Az RMDSZ országos szinten eddig 18 biztos mandátumot szerzett, Kolozs megyében nagy valószínűséggel mandátumhoz jut Kalotaszeg képviselőjelöltje, Máté András Levente. Az RMDSZ Kolozs megyei vezetősége legalább még egy szenátori, illetve képviselői helyre számít a visszaosztás során. Máris vitát idézett elő az USL-ben az, hogy Victor Ponta felvetette az RMDSZ-el való esetleges kormányzás lehetőségét, ami azonban Crin Antonescu heves tiltakozását váltotta ki.
Szabadság (Kolozsvár)

A proteszt szavazatokkal győzött az USL
Interjú Zsigmond Csilla politológussal
– Victor Ponta PSD-elnök még a választások estéjén arról nyilatkozott, számít az RMDSZ-re az elkövetkező négy évben. A bejelentést Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözölte. Hamarosan kiderült, az RMDSZ megkeresése koalíciós feszültségekhez vezetett az USL-ben. Egyes vélemények szerint a PSD a magyarok szövetségével liberális partnereit akarja „kordában tartani”.
– Az RMDSZ-szel való együttműködés deklarált célja az alkotmányozó többség kialakítása, az USL parlamenti és kormánytöbbsége ugyanis nem kérdéses. A mandátum-visszaosztás következtében az USL egyedül is elérheti a kétharmados többséget. Ez esetben, az RMDSZ-szel folytatott esetleges koalíciós tárgyalásoknak hosszabb távú céljai is lehetnek, mint a pillanatnyi alkotmányozó többség. A liberális párt prominens képviselői közül többen is kritizálták ezt a lehetőséget, az RMDSZ kormányzati részvétele koalíciós feszültségeket szülhet az USL-n belül. Annál is inkább, mivel mind az USL politikusai, mind holdudvaruk a hosszú ellenzéki regnálás után fontos pozíciókat remél, aminek más szereplővel történő „fölösleges megosztása” tovább élezheti a koalíciós konfliktusokat. Ami pedig az RMDSZ-t illeti, az RMDSZ üdvözölte ezt az ajánlatot, de tekintettel arra, hogy a szövetség ezúttal nem jelenti a mérleg nyelvét, tehát gyengébb az alkupozíciója, nehezebbé teszi majd a kormánykoalíciós tárgyalásokat. Kérdés ugyanis, mennyire tudja az RMDSZ érvényesíteni érdekeit, mennyire tud a számára sarkalatos kérdésekben kompromisszumot elérni, hol a határ, ami az USL-vel való egyezkedések alkalmával bevállalható.
– Milyen jövőt jósol az USL-nek? Ha a Băsescu menesztése jelentette „kohéziós erő” egyszercsak megszűnik, mivé lesz a Szociálliberális Szövetség? Kormányváltásoktól, koalíciós válságoktól teli újabb négy év elé nézünk?
– Valóban rendhagyó képződménynek számít egy szociáldemokrata és egy jobboldali politikai formáció koalíciója. A két ellenzékbe szorult párt szövetkezése ésszerű megoldásnak tűnt, mint választási szövetség, de egy ennyire kétpólusú, más programmal rendelkező, más választói réteget megszólító párt együttműködése nem lehet hosszú távú. Az USL valószínűleg legfennebb a 2014-es elnökválasztásokig tart ki, nagy kérdés ugyanis, hogy akkor a PSD felsorakozik-e a liberálisok elnökjelöltje, Crin Antonescu mögé, vagy inkább saját jelölttel fut neki az elnökválasztásoknak. Egy esetleges korábbi koalíciós szakítás a PNL-ben is érdekes folyamatokat eredményezhet, átrajzolhatja a párton belüli erőviszonyokat.
Ezek a választási eredmények azt is jelzik, a politikai hitelesség hosszú távon kifizetődő lenne, egyelőre azonban egyik politikai alakulat sem ezzel szerzi meg választói bizalmát. Az USL-t sem az általa képviselt értékrend, alternatíva, hanem a proteszt szavazatok juttatták hatalomra, ezúttal sem valamilyen értékek mentén, hanem valami ellenébe történt az állásfoglalás. És abban az esetben, ha nem sikerül rövid időn belül eredményeket produkálnia, ugyanúgy népszerűségét és hitelét veszti, mint a korábbi kormánykoalíció, hiszen ugyanúgy, az elégedetlenség szülte ezt a nagyarányú győzelmet is, nem a politikai programja melletti elköteleződés. És ez a magyarázat Dan Diaconescu néppártjának sikerére is. A szavazatok 14 százalékát megszerző párt a maga kivitelezhetetlen, paradox programjával meghatározó parlamenti erővé nőtte ki magát. A választó csalódottsága a hitelét eljátszott politikusokban ilyen populista hullámot eredményez.
– Hogyan látja az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt teljesítményét a vasárnapi választáson?
– Az EMNP teljesítménye egyértelműen szerényebb, mint amit célként megfogalmazott. A néppárt kampányát a „6+3”-ra építette, vagyis arra, hogy ha eléri az alternatív küszöböt, bejut az RMDSZ mellett a parlamentbe. Ilyen szempontból messze alulteljesítettek. Természetesen, meg lehet úgy is közelíteni a választási eredményeket, hogy a néppártra adott szavazatok nem számítanak „elveszett szavazatoknak”, hiszen azok mögött emberek állnak, mint ahogy azt megfogalmazták az EMNP politikusai, parlamenti mandátumot azonban ezek a szavazatok nem eredményeznek. Ezt pedig, véleményem szerint, egyértelművé kellett volna tenni a választók előtt, vállalni, hogy a 6+3 igencsak merész cél, és kimondani, hogy milyen következményei lehetnek annak, amennyiben nem sikerül elérniük az alternatív választási küszöböt.
Ami pedig az RMDSZ-t illeti, a szövetség meghaladta az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöböt. Ha erre nem kerül sor, és az alternatív küszöbbel jut be, az óriási presztízsveszteséget jelentett volna számára. Ennek ellenére nem gondolom, hogy az RMDSZ maradéktalanul elégedett lehet az eredménnyel, hiszen nemcsak arányaiban, hanem számszerűen is kevesebb szavazatot kapott, mint a 2008-as parlamenti választások során (nem beszélve a helyhatósági választásokról), nem sikerült átlagon felül mobilizálnia, megszólítania közösségét. Úgy vélem, elérkezett a két párt számára az idő, hogy reálisan szembenézzenek eredményeikkel, célkitűzéseikkel, problémáikkal, a nagyarányú választói passzivitással, a politikától való elfordulással, mert ezeket nem lehet folyamatosan a másik hibáztatásával magyarázni. Olyan megtisztulási folyamatra lenne szükség, amely a szembenézés mellett, új alapokra helyezné a romániai magyar–magyar együttműködést. És amely a politikai hitelességre, felelősségvállalásra épül, így hosszabb távon megteremtheti a politikai bizalmat is.
Sz. K.

Kántor Lajosé a Kriterion Koszorú
A csíkszeredai székhelyű Kriterion Alapítvány kuratóriuma legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy idén Kántor Lajos irodalomtörténésznek, szerkesztőnek, publicistának, neves romániai magyar közéleti személyiségnek adományozza a Domokos Géza alapította Kriterion Koszorút.
A testület a kitüntetettnek azt az európai nyitottságú, több évtizedes irodalomtörténeti, irodalomkritikai, publicisztikai, szerkesztői, műkritikusi és művészetszervezői munkásságát értékelte, amellyel az erdélyi magyarság szellemi értékeit gazdagító könyvek, lexikonok, monográfiák, publicisztikai kötetek és tanulmányok egész sorát jelentette meg, ugyanakkor kitartó és eredményes tevékenységet folytat a Korunk folyóirat és a körülötte kialakított szellemi alkotóműhelyek fenntartásában, gazdagításában.
A 2012. évi Kriterion Koszorút december 14-én, pénteken délután 6 órakor adják át Csíkszeredában, a Petőfi utcai Kriterion Házban.
Kántor Lajos munkásságát Markó Béla méltatja az ünnepség keretében.

Elhunyt Abodi Nagy Béla festőművész
Kilencvenötödik életévében, december 9-én, vasárnap Budapesten elhunyt Abodi Nagy Béla festőművész, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola egykori tanára. Abodi Nagy Béla 1918-ban született Székelyszenterzsébeten (Hargita megye). Művészeti tanulmányait a bukaresti Szépművészeti Akadémián, Camil Ressu osztályában végezte, majd Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán folytatta, Szőnyi István tanítványaként. 1949 és 1983 között volt a kolozsvári képzőművészeti főiskola tanára, festőgenerációk mestere. 2008 óta élt Budapesten.

Interferenciák: szervezői összegzés
Tizenhárom nap alatt húsz színházi előadás, dzsesszkoncert, könyvbemutatók, hanginstalláció, emléktábla-avatás, fotókiállítás, a zene és színház viszonyának tematikája köré szervezett elméleti és gyakorlati workshopok, szakmai beszélgetések, koncertek, partik – ezzel a mérleggel zárult a Kolozsvári Állami Magyar Színház szervezte Interferenciák 2012 Nemzetközi Színházi Fesztivál, áll a szervezők által a szerkesztőségünkbe elküldött sajtóközleményben.
Az előadásokat összesen 7360 néző látta, a produkciók többségét teltházas nézőtér előtt játszották a meghívottak, valamint a kolozsvári társulat. Az off-programokat is szépszámú közönség látogatta, esténként pedig a színház ujjávarázsolt büféje vagy a TIFF-ház alagsorában rendezett bulik közül választhattak a beszélgetni és ünnepelni vágyók. Az Interferenciák következő, 2014-es kiadás témája a szervezők szerint, a szent és profán színházi viszonya lehet.
Bár a fesztivál vasárnap este véget ért, összeállításainkban továbbra is olvashatnak a különböző előadásokról, illetve az azokhoz kapcsolódó beszélgetésekről, eseményekről.

Tudós diákok tudományos sikerei
Díjak a Kolozs megyei fiataloknak
Három első, egy-egy második és harmadik díjjal, több különdíjjal érkeztek haza a Kolozs megyei diákok a temesvári Tudományos Diákkörök XI. Erdélyi Konferenciájáról. Fehér megyébe egy dicséretet vittek.
A TUDEK-en tíz szakosztályban 27 iskola 153 diákja 94 tudományos dolgozatot mutatott be a hétvégén Temesváron. Kolozs megyét 22 kolozsvári és tordai diák 13 dolgozattal képviselte a Bartók Béla Elméleti Líceumban szervezett vetélkedőn.
Higiénia szakosztályban első díjas lett Sallai Eliza és Bona Kinga Andrea (Apáczai Csere János Elméleti Líceum) Üdít vagy rombol? című dolgozatával, amely a hűsítők és energiaitalok hatásáról szólt. Környezetismeretben I. díjat hozott Varga Hilda Mária (Onisifor Ghibu Elméleti Líceum) Láthatatlan iskolatársaink című dolgozatával. Történelem szakosztályban szintén I. díjjal jutalmazták Lukács Dániel Mátyást (Apáczai-líceum), „Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak...” című, az 1848-as szabadságharc hőseinek a Házsongárdi temetőben található sírjairól készült dolgozatát. II. díjat kapott kémia szakosztályban Szabó Róbert és Mezei Ráhel (Báthory István Elméleti Líceum) Zöldség- és gyümölcslevek antioxidáns hatásának vizsgálata című dolgozata, III. díjat pszichológia szakosztályban Tőkés Emma (Apáczai-líceum) Pályaorientációs nehézségek című dolgozatával. Fizika-matematika-informatika szakosztályban különdíjas lett Fodor Hilda és Müller Dalma (Apáczai-líceum) Hőcsere és transzportjelenségek, valamint Páll Zoltán és Bíró Tamás-Levente Köz- és lakóépületek hőkomfortjának összehasonlítása című dolgozataikkal. Dicséretet kapott Halmágyi Amália és Nagy Botond (Jósika Miklós Elméleti Líceum, Torda) Jeltelen honvéd sírok felkutatása Mészkő határában című dolgozatukkal, továbbá Bakó Boglárka (Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed) A Bethlen Gábor Kollégium herbáriumgyűjteményének története című dolgozatával.
Irányító tanárok: Fehér Judit, Farkas Melinda, Nagy-Wolf Ildikó, Bárdos László, Pálfy Hajnalka, Vörös Alpár, Jakab Antal (Apáczai-líceum); Gottwald Márta (Ghibu-líceum); Manaszesz Eszter (Báthory-líceum); Demeter Ilona (Jósika-líceum); Dvorácsek Ágoston (Bethlen-kollégium).
A legsikeresebb diákok márciusban Tatabányán, a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának Kárpát-medencei döntőjében is bemutatják dolgozataikat.

Kelemen Hunor: Minden erdélyi magyart képviselünk
"A Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltjei 12 képviselői és hat szenátori körzetben a szavazatok abszolút többségével megnyerték a versenyt" – jelentette ki hétfőn délelőtt Csíkszeredában Kelemen Hunor szövetségi elnök. Hozzátette, a megyei, valamint az országos visszaosztásból további mandátumokra számít a szövetség.
Az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke, Borboly Csaba, Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila képviselő is részt vett a csíkszeredai sajtótájékoztatón, ahol a részeredményeket foglalták össze.
"Az RMDSZ a részeredmények ismeretében hatalmas felelősséget érez a magyar választók iránt. Köszönjük a bizalmat, nekik köszönhető, hogy a szövetség átlépte az 5 százalékos küszöböt, és bejutott a parlamentbe. Köszönetet mondok ugyanakkor az RMDSZ megyei szervezeteinek, polgármestereinknek, tanácsosainknak, a kampánystáboknak, mindenkinek, aki az elmúlt hónapban segített" – mondott köszönetet Kelemen Hunor. A szövetség elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, nehéz időszak előtt áll Románia. "Komoly, megfontolt és felelős politikai magatartásra lesz szükség. Az RMDSZ a jogállam megerősítését, az alkotmány módosítását, a kiszámítható gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést, az európai integráció folytatását és a kisebbségi jogkörök bővítését tartja szem előtt" – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke figyelemreméltó gesztusnak nevezte Victor Ponta miniszterelnök ajánlatát a szövetségnek. "Értékelem Victor Ponta együtt- kormányzásra vonatkozó ajánlatát. Ez azt jelenti, hogy a román pártok előtt is világos, a magyarság érdekérvényesítő szervezete az RMDSZ, és a magyar közösség érdekeit kormányzati szinten is meg kell jeleníteni. Egyelőre keressük az együttműködés lehetőségét, a döntést azonban a Szövetségi Képviselők Tanácsa fogadja el" – szögezte le Kelemen Hunor.
A parlamenti választások kampányáról elmondta, ez volt az elmúlt 23 év legnehezebbike. "Minden olyan próbálkozás, amely a szövetség meggyengítésére irányult, kudarccal zárult. Azonban látnunk kell azt is, hogy lesznek olyan választókerületek Szatmár vagy Bihar megyében, ahol az ötven plusz egyes többség, a parlamenti mandátum néhány szavazaton bukik el. Az EMNP megtévesztő kampánya és a rossz időjárási viszonyok egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a romániai magyarok kisebb számban mentek el szavazni, bebizonyosodott, amit már az önkormányzati választások óta mondunk: a magyar-magyar verseny nem mobilizál, nem hozza vissza a bizonytalanokat. Ugyanakkor kiemelkedő a Hargita megyei választók magas részvétele, amelyet a Kovászna és a Maros megyei követ" – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök.
"Az RMDSZ-en belül a legjobb szervezeti modell a csíki területi szervezeté" – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának és az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke. Mint kifejtette, előzetes adataik alapján a megyében Csíkban volt a legnagyobb részvételi arány, átlagban 49%-os. A tanácselnök külön méltatta a meghívottként jelen lévő Pál Pétert, Csíkszentlélek polgármesterét, mert a településen volt a legmagasabb részvételi arány a térséghez és a megyéhez is viszonyítva: 69,5 százalék. "Ha mindenütt ilyen arányban mentek volna el szavazni a magyarok, akkor az RMDSZ ma 9-10 százalékos parlamenti erő lehetne" – mondta Borboly Csaba, gratulálva a csíki jelölteknek és kampánycsapatuknak. Gratulált a gyergyószéki és udvarhelyszéki területi szervezeteknek, településeknek is, mert az ő kiváló eredményeikre is szükség volt ahhoz, hogy Hargita megye választási részvétel tekintetében Erdélyben az első, és országosan a 11. legyen. Szerinte a Hargita megyei részvétel jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a szövetség átlépte a parlamenti küszöböt.
"Az RMDSZ az önkormányzatokra épül, hiszen ha jól dolgoznak a szövetség polgármesterei, helyi tanácsosai, az az országos választások eredményein is meglátszik" – hangsúlyozta Borboly Csaba. Hozzátette: ami a más megyékben elért eredményeket illeti, azokat elemezni kell, és amelyik szervezet gyengén mozgósított, ott segíteni kell.
"Ma nem a győzelemről, hanem a felelősségről kell beszélnünk, illetve az előttünk álló feladatról. Bízom benne, hogy el tudjuk végezni a ránk bízott munkát, és négy év múlva eredményes csapattal állunk a választók elé" – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ győztes csíki szenátorjelöltje.
"December 9-én Csíkvidék ismét megmutatta, elég erős ahhoz, hogy saját maga döntsön jövőjéről. Falvaink, városaink lakói a hideg és a havazás ellenére olyan magas számban járultak a szavazóurnák elé, mint egy verőfényes nyári napon. Köszönöm mindenkinek, aki úgy érezte, nem hagyja, hogy mások döntsenek az életéről. Külön köszönöm az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének a munkáját, amelynek hatékonysága ma is megmutatkozott. Az itt elvégzett szervezeti munka példaértékű kell legyen Erdély más vidékein is. Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete nem harminc nappal ezelőtt, még csak nem is fél évvel ezelőtt, hanem ennél sokkal korábban fogott neki tudatosan építkezni, készülni a választásra" – hangsúlyozta Korodi Attila, az RMDSZ parlamenti képviselője.
Népújság (Marosvásárhely)

Végleges megyei választási eredmények
A 2012. december 9-i parlamenti választások eredményeit tegnap közölte a Maros megyei választási iroda (BEJ).
A választási névjegyzéken szereplő választópolgárok száma: 484.889
A választáson részt vevő választópolgárok száma: 196.307
Pótlistákon szavazók száma: 3.496
Érvényes szavazatok száma: 194.714
Érvénytelen szavazatok száma: 4.462
Fehér szavazatok száma: 2.657
A választásokon részt vevő politikai pártok, választási szövetségek által elért eredmények:
1. Szociálliberális Unió (USL): 75.263 szavazat (38,65%)
2. RMDSZ: 67.519 (34,67%)
3. Igazságos Romániáért Szövetség (ARD): 23.358 (11,99%)
4. Dan Diaconescu Néppárt (PP-DD): 18.300 (9,39%)
5. Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP): 7.153 (3,67%)
6. Nagy-Románia Párt (PRM): 3.121 (1,60%)
Szenátus
1-es szenátori körzet:
1. Frunda György – RMDSZ: 22.888 szavazat (39,96%)
2. Somesan Stefan – USL: 19.925 szavazat (34,70%)
3. Pascan Emil-Marius – ARD: 8.611 (14,99%)
4. Gabor Ioan Gabriel – PPDD: 2.004 (3,49%)
5. Dragulet Razvan Laurentiu – PRM: 1.183 (2,06%)
6. Jakab István – EMNP: 2.799 (4,87%)
2-es szenátori körzet:
1. Markó Béla – RMDSZ: 30.144 (65,49%)
2. Duma Ioan Cosmin – USL: 8.649 (18,79%)
3. Schwartz Ladislau – ARD: 1.691 (3,67%)
4. Dogar Dorin-Ovidiu – PPDD: 2.125 (4,61%)
5. Padurean Sorin Pompei – PRM: 734 (1,59%)
6. Tőkés András – EMNP: 2.685 (5,83%)
3-as szenátori körzet
1. Csép Éva-Andrea – RMDSZ: 7.992 (17,21%)
2. Mora Ákos Daniel – USL: 22.536 (48,53%)
3. Basa Petru – ARD: 7.568 (16,29%)
4. Precup Valentin – PPDD: 7.448 (16,04%)
5. Máté János – EMNP: 886 (1,90%)
4-es szenátori körzet
1. Balogh József – RMDSZ: 6.495 (14,48%)
2. Fratean Petru Alexandru – USL: 24.153 (53,85%)
3. Matei Dumitru – ARD: 5.488 (12,23%)
4. Cocean Maria – PPDD: 6.723 (14,99%)
5. Diaconescu Maria – PRM: 1.204 (2,68%)
6. Varga Loránd Jenő – EMNP: 783 (1,74%)
Képviselőház
1-es körzet
1. Kerekes Károly – RMDSZ: 12.209 (43,88%)
2. Sîmpalean Dan-Stefan – USL: 8.965 (32,22%)
3. Roman Ioana-Dana – ARD: 3.322 (11,94%)
4. Tintosan Doina-Elena – PPDD: 928 (3,33%)
5. Amza Margarit-C-tin – PRM: 539 (1,93%)
6. Portik Vilmos-László – EMNP: 1.569 (5,63%)
2-es körzet
1. Lokodi Edit Emőke – RMDSZ: 10.463 (35,43%)
2. Buicu Corneliu-Florin – USL: 11.980 (40,56%)
3. Opriscan Mihai Doru – ARD: 4.414 (14,94%)
4. Presecan Alexandru – PPDD: 1.254 (4,24%)
5. Boros Zoltán-Ferenc – EMNP: 1.084 (3,67%).
3-as körzet
1. Kelemen Atilla-Béla – RMDSZ: 13.528 (57,30%)
2. Lukacs Lorand István – USL: 5.799 (24,56%)
3. Giurgea Teodor – ARD: 1.629 (6,90%)
4. Chiorean Anghel – PPDD: 1.562 (6,61%)
4-es körzet
1. Fodor Sándor-József – RMDSZ: 4.042 (16,57%)
2. Butiulca Manuel-Augustin – USL: 11.527 (47,26%)
3. Urcan Ionas-Florin – ARD: 4.204 (17,23%)
4. Ignat Mircea – PPDD: 3.086 (12,65%)
5. Man Tudor-Eduard – PER: 74 (0,30%)
6. Avram Ioan-Florin – PRM: 491 (2,01%)
7. Pálosi Csaba – EMNP: 303 (1,24%)
5-ös körzet
1. Borbély László – RMDSZ: 15.925 (72,96%)
2. Socotar Dinu-Gheorghe – USL: 2.281 (10,45%)
3. Meleg Victor – ARD: 509 (2,33%)
4. Gabor Tiberiu – PPDD: 633 (2,90%)
5. László György – EMNP: 1.744 (7,99%)
6-os körzet
1. Gogolák Hrubecz Csongor – RMDSZ: 3.640 (16,82%)
2. Juganaru Anne-Rose – USL: 9.129 (42,20%)
3. Stroian Toader – ADR: 3.758 (17,37%)
4. Sefer Cristian-George – PPDD: 3.519 (16,26%)
5. Ölvedi Zsolt – EMNP: 510 (2,35%)
7-es körzet
1. Sallai Imre – RMDSZ: 3.287 (14,86%)
2. Chirtes Ioan-Cristian – USL: 11.572 (52,33%)
3. Vasu Ioan – ARD: 2.921 (13,21%)
4. Curticapean Septimiu – PPDD: 3.097 (14,00%)
5. Hurdugaci Emanoil – PRM: 447 (2,02%)
8-as körzet
1. Erős Csaba – RMDSZ: 3.353 (14,98%)
2. Gliga Vasile-Gheorghe – USL: 13.145 (58,74%)
3. Todoran Liviu-Emil – ARD: 1.742 (7,78%)
4. Feier Ioan – PPDD: 2.754 (12,30%)
5. Jîrcan Ioan – PRM: 382 (1,70%)
6. Barabás Tibor – EMNP: 400 (1,78%)
Azok a képviselő- és szenátorjelöltek jutottak parlamenti mandátumhoz, akik a vasárnapi szavazás során 50% plusz 1 szavazatot szereztek.
Szenátori mandátumot szerzett:
Markó Béla (2-es választókerület)
Fratean Petru (4-es választókerület)
Képviselői mandátumot szerzett:
Kelemen Atilla (3-as körzet)
Borbély László (5-ös körzet)
Chirtes Ioan (7-es körzet)
Gliga Vasile (8-as körzet)
Az országos leosztásból Maros megye még két szenátori és négy képviselői helyet kap.
Mózes Edith

Emlékplakett Erdőszentgyörgyön
Az erdélyi Történelmi Vitézi Rend szervezésében került sor Erdőszentgyörgy városában vitéz Kiss János altábornagy emléktáblájának a leleplezésére.
Kiss János egyszerű székely szülők gyermeke. 1883. március 24-én a marostordai Erdőszentgyörgyön született. A kassai katonai reáliskola után kiváló minősítéssel végezte el a nagyszebeni hadapródiskolát. 1902-ben hadnagyként kezdte meg szolgálatát a monarchia hadseregében. Mint hivatalos katonatiszt az első világháború előtti években a császári és királyi 11. önálló vadászzászlóalj tisztje volt. Évekig Kőszegen állomásozott; az első világháború végén súlyosan megsebesült, lábsebe élete végéig kínozta, és nagy önfegyelemre szoktatta. 1919-ben barátságot kötött Bajcsy-Zsilinszky Endrével. A két háború között a magyar királyi honvédség egyik legfényesebb előmenetelű csapattisztje volt. Ezredesként a soproni gyalogezred parancsnoka lett. Tábornokká, altábornaggyá léptették elő. Ez katonai karrierjének a csúcsát jelentette. 1939-ben nyugdíjazását kérte, mert ellenezte a németbarát politikát. 1944 novemberében Bajcsy- Zsilinszky Endre tanácsára elvállalta a magyar katonai ellenállás megszervezését, a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága irányítását, és gyakorlati tervet dolgozott ki a főváros megmentése érdekében. A nyilas kormányzat azonban árulás folytán a szervezkedők soraiba férkőzött. Kiss Jánost letartóztatták, a Margit körúti fegyházban több napig tartó kegyetlen vallatás után a nyilas rögtönítélő bíróság kötél általi halálra ítélte; 1944. december 8-án kivégezték. Végakarata szerint a kőszegi temetőben nyugszik.
Kiss János meghúzódhatott volna kőszegi visszavonultságában mint nyugdíjas tiszt, aki nem értett egyet a nyilasok politikájával; ő azonban tudatosan kockáztatta és feláldozta életét hazájáért és hazája jövőjéért. A fegyveres antifasiszta harc vértanúja lett, az aradi mártírok katonautóda.
Köszönetet mondunk a helyi református egyház lelkészének, Gáspár Györgynek és a presbitérium tagjainak, akik engedélyezték az emlékplakett elhelyezését a Tanácsterem falára.
Az emlékplakett leleplezésében részt vettek: vitéz Hunyadi László főkapitány, a koronaőrök, vitéz Lázár Elemér országos törzskapitány, vitéz Kocsis László törzskapitány, a vitézi székek székkapitányai, hadnagyai és vitézei, valamint az erdőszentgyörgyi gyülekezet tagjai.
Az ünnepélyt megtisztelte jelenlétével őexcellenciája Szarka Gábor, Magyarország csíkszeredai konzulja és felesége is.
A helybeliek büszkék lehetnek városuk szülöttjére, akiről Magyarországon utcák, iskolák vannak elnevezve valamint szobra is áll a budai várban.
Vitéz Bíró István szék- kapitány, vitéz Császár Levente

Ha az RMDSZ koalícióra lép az USL-vel, …
A választási eredmények azt mutatják, hogy az Erdélyi Magyar Néppártnak ilyen alacsony részvétel mellett is sikerült megtartania, sőt növelnie támogatottságát – vélekedett Szilágyi Zsolt alelnök a választások után megtartott első néppárti sajtótájékoztatón.
Hozzáfűzte: ez a növekvő tendencia optimizmusra és bizakodásra ad okot a jövőt illetően.
Sajnálatos, hogy a magyar részvétel a választásokon nem lett magasabb a román részvételnél, ami a néppárti alelnök szerint annak is betudható, hogy az RMDSZ félelemkampányt folytatott. Szilágyi mindezek ellenére gratulált az RMDSZ-nek, akikre a Néppárt – mint mondotta – a kampány folyamán nem ellenfélként, hanem versenytársként tekintett. Azzal kapcsolatosan, hogy a Néppártnak nem sikerült teljesíteni az úgynevezett „6-3-as” alternatív küszöböt, Szilágyi elmondta: a kampány folyamán mindvégig azt hangsúlyozták, hogy esély van arra, hogy ennek teljesítésével két magyar párt jut be a parlamentbe, és sajnos ez nem valósult meg. Mindez azt mutatja, hogy a Néppárt által kitűzött céloknak – a föderalizmusnak és az autonómiának – ennyi a támogatottsága. A magyarság, mint ahogy ezt jó előre tudni lehetett, nem maradt képviselet nélkül, hiába próbálták egyesek a kampány során ezt a téveszmét fenntartani. Mindezek függvényében elmondható: nem volt hiábavaló a Néppárt indulása, már csak azért sem, mert ezáltal sikerült az autonómia és a föderalizmus gondolatát országos szinten is a köztudatba vinni. Szilágyi reményét fejezte ki, hogy ez az alkotmánymódosításkor is érvényesülni fog.
Az is szóba került, hogy a választások napján számos törvénysértés és csalási kísérlet történt, s bár ezek valószínűleg nem változtatják meg számottevően a végeredményt, a Néppárt folyamodványt nyújtott be a választási irodákhoz ezek tisztázása végett.
Zatykó Gyula néppárti alelnök a sajtótájékoztatón fontosnak tartotta cáfolni: a Néppártra adott szavazatok nem „vesztek el”, és nem számítanak román jelöltekre leadott voksnak. Véleménye szerint az emberek nem személyek, hanem eszmék mellett foglalnak állást, amikor szavaznak. A Néppártra leadott szavazatok, az autonómia és a föderalizmus mellett leadott szavazatoknak számítanak – tette hozzá, és örömét fejezte ki, hogy ez a tendencia, növekvést mutat.
Arra a kérdésre, hogy mit szólnak ahhoz, hogy az RMDSZ máris az USL-vel való együttműködésről tárgyal, a néppárti alelnökök kifejtették: nem lepte meg őket mindez. Már hetekkel ezelőtt tudni lehetett, hogy Kelemen Hunor és Victor Ponta titkos tárgyalásokat folytatnak. Szilágyi Zsolt úgy vélekedett: az erdélyi magyarok a Traian Băsescu államelnök leváltására irányuló referendumkor megmutatták, hogy az USL ellen vannak. Ha az RMDSZ koalícióra lép velük, akkor az erdélyi magyar emberek óhaja ellen tesz – jelentette ki Szilágyi. Ugyanakkor kiemelte: ha az RMDSZ ismét kormányra kerül, azt várja el a szövetségtől, hogy tartsa be választási ígéreteit. „Fontos, hogy az alkotmánymódosítás során ne fogadjon el olyat, ami némi kozmetikázással ugyanazt a központosított, korrupt, autonómiát tagadó nemzetállami rendszert tartja fenn, mint eddig" – hangzott el. Zatykó a kérdésre válaszolva elmondta: az RMDSZ-nek az egypárti arrogancia helyett mérlegelnie kellene az eredményeket, és be kellene látnia, hogy hosszabb távon nincs más járható út, csak az összefogás, egy olyan koalícióban, amelyben egyik fél sem adja fel identitását.
Az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi sajtószolgálata
Nyugati Jelen (Arad)

Eltérően értékelik a magyar versenyt a politikai szervezetek vezetői
Eltérően értékelték az erdélyi magyar politikai szervezetek vezetői a vasárnapi parlamenti választások magyar vonatkozású eredményeit, valamint a két magyar politikai szervezet közti verseny mozgósító hatását. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az elmúlt 23 év legnehezebbikének nevezte a vasárnapi megmérettetést. Toró T. Tibor EMNP-elnök úgy véli, az alig egyéves néppárt eredményei azt mutatják, a szervezettel és támogatóival a továbbiakban is számolni kell, a szervezetet nem lehet szőnyeg alá söpörni. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke úgy értékelte, az eredmények világosan üzennek.
„Minden olyan próbálkozás, amely a szövetség meggyengítésére irányult, kudarccal zárult. Azonban látnunk kell azt is, hogy lesznek olyan választókerületek Szatmár vagy Bihar megyében, ahol az abszolút többség, a parlamenti mandátum néhány szavazaton bukik el – jegyezte meg az RMDSZ elnöke. – Az RMDSZ nem ötszázalékos szervezet, hanem a romániai magyar közösség képviselője.”
A szövetségi elnök továbbá úgy értékelte, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megtévesztő kampánya és a rossz időjárási viszonyok egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a romániai magyarság kisebb számban járult az urnákhoz, mint néhány évvel korábban. „Bebizonyosodott az, amit már az önkormányzati választások óta mondunk: a magyar–magyar verseny nem mobilizál, nem hozza vissza a bizonytalanokat” – hangsúlyozta tegnap Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Toró T. Tibor EMNP-elnök úgy véli, az alig egyéves néppárt eredményei azt mutatják, a szervezettel és támogatóival a továbbiakban is számolni kell, a szervezetet nem lehet szőnyeg alá söpörni. Toró továbbá visszautasította az RMDSZ háromszéki szervezetének vádját, miszerint Orbaiszéken a néppárt miatt nem lesz magyar képviselő, hiszen, mint fogalmazott, Orbaiszék és Bodzavidék körzetében soha nem volt magyar képviselő, az RMDSZ nem elveszítette, hanem nem nyerte meg a választást abban a körzetben.
Az alacsony részvételről szólva úgy értékelte, jobb lett volna, ha az RMDSZ nem negatív kampányt folytat, hanem közösen mobilizálják a választókat a magyar részvétel növelése érdekében. A negatív kampány ellenére a magyar–magyar verseny végsősoron valóban mobilizált, bár nem olyan mértékben, ahogyan azt akarták volna. A pártelnök szerint a néppártra adott szavazatok nem vesztek el.
„Minden voks mögött emberek vannak, akik hisznek az autonómián és a föderalizmuson alapuló programban, ők úgy gondolják, elérhető célok ezek a romániai magyarság számára – mondta. – Nem sikerült a 6:3, de a parlamenti képviselet nem az egyetlen eszköz egy párt számára; az elkövetkezőkben a feladatunk megszervezni önmagunkat, ugyanakkor az olyan fontos kérdésekben, mint az alkotmánymódosítás, régióátszervezés, területi-közigazgatási reform, hallatni fogjuk véleményünket, mozgósítunk, az utcákat és tereket elfoglalva, mint ahogy az autonómiatüntetéskor is.”
Az RMDSZ és a Szociálliberális Unió (USL) közti lehetséges együttműködés kapcsán elmondta, a szövetség bebizonyíthatja, mennyire veszi komolyan saját ígéreteit. „Szurkolunk az RMDSZ-nek, hogy tudjanak fontos eredményeket elérni a magyarság számára fontos kérdésekben” – mondta Toró. Az RMDSZ-szel való együttműködésről úgy nyilatkozott, a néppárt meg tud egyezni a szervezettel stratégiai célokban, amelyek a magyarság közös érdekeit szolgálják, de nem az a megoldás, hogy a néppárt visszatér az RMDSZ-be, mert az emberek már nem akarnak egypártrendszerről hallani. Az együttműködés formájáról Toró még nem tudott nyilatkozni, azonban leszögezte, prioritás az MPP-vel való kollaborálás is.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke úgy értékelte, az eredmények világosan üzennek, hiszen a két párt együtt sem ért el annyi szavazatot, mint négy éve az RMDSZ egymaga, ami a pártelnök szerint azt jelenti, hogy a versenyt elutasították a szavazópolgárok. „Ennek tükrében ismételten fel kell hívnunk a figyelmet: új struktúrára van szükség, hogy a romániai magyarság arányainak megfelelően képviselve legyen a parlamentben. A pluralizmus biztosítása nem veszélyeztetheti a nemzeti érdekérvényesítést. Ezért javasoltuk korábban is a magyar szövetség felállítását, erre kell elmozdulnunk a jövőben” – szögezte le a polgári párt elnöke, aki úgy értékeli, az MPP jól döntött, hogy távol maradt a vasárnapi megmérettetéstől. „Felelős döntést hoztunk, amikor az önös érdekek fölé tudtuk helyezni a nemzeti érdeket” – mondta Biró.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Semjén: összmagyar összefogásra van szükség Romániában – Kovács: kedden lesz az első találkozó Pontáékkal
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint összmagyar összefogásra van szükség a romániai magyar tömörülések között a jövőben a magyarság biztos parlamenti képviselete érdekében, és túl kell lépni a személyes konfliktusokon. Semjén Zsolt erről az m1 Az este című műsorában beszélt hétfőn a romániai választásokat értékelve. A műsorban Kolozsvárról kapcsolt Kovács Péter azt mondta, Victor Ponta román miniszterelnök már előző este megkereste őket, és az első találkozóra előreláthatólag kedden kerül sor.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kifejtette: összmagyar összefogás szükséges, amiben meg tud nyilvánulni a sokszínűség, és akkor ez garantálja, hogy a magyarság hat százalék körüli eredménnyel biztosan ott van a román parlamentben.
Vannak személyes konfliktusok, de ezek nem személyes kérdések, hanem az elmúlt évtizedekben a különböző politikai felfogásbeli különbségekből adódó vélt és valós sérelmek halmaza – mutatott rá Semjén Zsolt, aki hangsúlyozta: ezen túl kell lépni.
A miniszterelnök-helyettes szerint, ha az ottani magyar párt jótékonyan tudja a román bel- és külpolitikát befolyásolni, az „szerencsés csillagzatot jelent” a felvidéki és délvidéki magyarságnak, és az egyetemes magyarságnak is.
Arra a kérdésre, hogy kinek drukkolt, úgy válaszolt: a magyaroknak drukkolt, de mint a magyar kormány képviselője nem nevezheti meg, hogy melyik tömörülésnek. A magyar kormánynak nem tiszte és feladata, hogy kommentálja az erdélyi magyar szervezetek egymáshoz való viszonyát – jelentette ki.;;;?Semjén Zsolt megjegyezte: ha a jövőben az RMDSZ egyszer nem kerülne be a bukaresti parlamentbe, a következmény nem az lesz, hogy egy másik magyar párt létrejön, ami hasonló erőt képvisel, hanem rettenetesen nagy a veszélye, hogy a magyarság ideológiai alapon beintegrálódik a román pártstruktúrába, és „akkor vége a magyar érdekképviseletnek”.
Hazárdírozás, hogy néhány tizeddel alatt vagy felette van az RMDSZ az ötszázalékos küszöbnek – emelte ki, hozzátéve: a tanulságot mindenkinek le kell vonnia, ilyen kockázatot nem szabad többet vállalni.
A műsorban Kolozsvárról kapcsolt Kovács Péter, az RMDSZ kampányfőnöke azt mondta: lehet, hogy többet kellett volna dolgozni azon, ne erősítsenek rá kívülről a megosztásra. Hozzátette: Victor Ponta román miniszterelnök már előző este megkereste őket, és az első találkozóra előreláthatólag kedden kerül sor. Ők elvekről, választási programról fognak beszélni – jelezte.
Semjén Zsolt a megosztó politikáról szóló megjegyzésre úgy reagált: lehet, hogy az RMDSZ bizonyos köreinek ez az álláspontja, a magyar kormánynak viszont az az álláspontja, hogy minden magyar egyformán fontos, függetlenül a politikai hovatartozásától.
Szerinte mindenkinek önvizsgálatot kell tartania és valahogy „újragombolni a mellényt”, aminek egyetlen iránya lehet, az össznemzeti egység.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke – akit szintén Kolozsvárról kapcsoltak – azt mondta: az autonómia és a föderalizmus képviseletét tűzték zászlóra, és ezt sikerült a közbeszédbe bevinniük. Szerinte jó úton járnak, és növelni tudták a támogatottságukat a tavaszi önkormányzati választásokhoz képest.
A kormányfő helyettese az eredmények alapján a magyar kormány jövőben politikáját firtató kérdésre azt mondta: azt szeretnék, ha minél inkább egységes lenne a magyarság képviselete. Ugyanakkor Budapestről nem lehet megmondani az ottani szavazóknak, hogyan voksoljanak – hangsúlyozta Semjén Zsolt, aki ismét megerősítette: az autonómia gondolata kulcsfontosságú.
MTI

Mindszenty József hercegprímás születésének 120. évfordulójára emlékeztek Nagyváradon
A Magyarországot sújtó diktatúrák sokféle arcáról, a történelmi egyházak életére gyakorolt hatásáról tartott előadást Nagyváradon Schmidt Mária, a Terror Háza múzeum főigazgatója.
Egy másfajta vallás. Schmidt Mária szerint a diktatúra az egyházak fokozatos elsorvasztását tervezte
A kutató, egyetemi tanár Mindszenty József egykori római katolikus hercegprímás születésének 120. évfordulójára érkezett a váradolaszi református templomba, hogy ott a hívekkel együtt emlékezzen meg az elnyomó hatalommal szembeszálló egyházi vezetőről.
A vasárnap délelőtti istentiszteleten Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke hirdette az igét. Tőkés azt a két igét választotta erre az alkalomra, amelyet Ravasz László egykori dunamelléki református püspök tervezett kihirdetni a Kálvin téri református templomban 1856. november negyedikén – ám aznap hajnalban a szovjet csapatok megtámadták Budapestet, elkezdődött a szabadságharc véres megtorlása, így az istentiszteletre már nem kerülhetett sor.
Tőkés szintén Ravasz László megírt, ám el nem hangzott prédikációját idézve emlékeztette a gyülekezetet: 1956-ot „a magyar csodaként” aposztrofálta a külföldi sajtó, és bár a szabadságharcot vérbe fojtották, mindmáig az elnyomásnak való ellenállás szimbóluma maradt. Schmidt Mária előadásának elején leszögezte: nem véletlen, hogy a diktatúrákat mindig hangsúlyozott vallásellenesség jellemezte. Szolzsenyicin megállapításával egyetértve kijelentette: ennek az az oka, hogy a diktatúra maga is egyfajta vallás, amely saját vezérét, a diktátort emeli mintegy isteni pozícióba, s amely doktrínáiban, ideológiájában nem tűr semmiféle ellentmondást. Magyarországon éppúgy, mint Romániában, az egyházak vezetőit a kommunizmus idején reakciósokként tüntették fel, az elnyomás elleni fellépésüket politikai bűnként kezelték – pontosan azért, mert a diktatúra az egyházak fokozatos elsorvasztására és a vallás teljes felszámolására törekedett.
Magyarországon még az úgynevezett „puha diktatúra” idején, a 60-as és 70-es években is börtönöztek be szerzeteseket és apácákat, azelőtt pedig, az ötvenes években rendszeresen ítéltek kegyetlen börtönbüntetésekre vagy halálra egyházi embereket, segédlelkésztől a püspökig.
Mindszenty József esztergomi érsek, Magyarország utolsó hercegprímása azok között volt, akik mindkét huszadik századi elnyomó hatalommal, a fasizmussal és a kommunizmussal szemben is felemelte szavát, más társaihoz hasonlóan mintegy Magyarország lelkiismeretévé válva – mondta Schmidt Mária. Koncepciós perét maga Rákosi Mátyás irányította, életfogytiglanra ítélték, majd az Egyesült Államok nagykövetségén talált menedéket. „Büszkék lehetünk keresztény egyházunk legkiválóbb lelkészeire” – összegzett Schmidt Mária.
Nagy Orsolya

Kodályra emlékeznek Kolozsváron
Kodály Zoltán születésének 130. és a kolozsvári hivatásos zenés színjátszás 220. évfordulója alkalmából a Kolozsvári Magyar Opera december 13-án, csütörtökön este 18.30-tól bemutatja a zeneszerző Székely fonó című daljátékát, december 16-án, vasárnap – Kodály születésnapján – 18 órától pedig ünnepi gálakoncertre kerül sor.
„Kodály Zoltán műveivel az egész társadalom zenei műveltségének a megalapozásáért és felemeléséért harcolt. A Székely fonó karmestere Horváth József, rendezője pedig Demény Attila” – olvasható az intézmény közleményében. Az ünnepi gálán Selmeczi György vezényel. A Kolozsvári Magyar Opera az utóbbi időben három kortárs magyar opera felvételét készítette el.
,,Jelentékeny esemény a CD-k elkészülte, hiszen a kortárs magyar operáknak nincs semmiféle promóciójuk. Orbán György Pikkó Herczeg, Vajda János Leonce és Léna című darabját, valamint az én Szirén című egyfelvonásosomat rögzítettük a kolozsvári opera jól bevált akusztikai terében” – nyilatkozta az MTI-nek Selmeczi György. A lemezeket Kodály Zoltán születésnapjához kapcsolódva mutatják be a Kolozsvári Magyar Operában az ünnepi gálakoncerten, amelyen a CD-kre rögzített művek részletei mellett a Psalmus Hungaricusszal tisztelegnek Kodály emléke előtt.

Fényképalbum bemutatója Székelyudvarhelyen
December 11-én, kedden 17 órától a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban P. Buzogány Árpád mutatja be a Rátok bízom című fényképalbumot, amelyet Sándor-Zsigmond Ibolya állított össze.
Az est házigazdája Miklós Zoltán, az intézmény igazgatója. Az album Molnár István múzeumalapító néprajzi hagyatékából, illetve a róla elnevezett múzeum fotótárából készült válogatás. A képek mellé a környező településekről gyűjtött népköltészeti alkotások, illetve a falvakról írt népszerűsítők kerültek.

Leadott szavazatok Csíkszéken
2012. december 11.
Az RMDSZ-közeli marosvásárhelyi Népújság 2012. december 6-i számában nem kevesebbet állít, mint hogy: „A magyar közszolgálati televízióban Sz. J., a Nemzetstratégiai Intézet vezetői minőségében azért tette le a garast az RMDSZ mellett, mert Orbán Viktorék erre kérték. Vagyis tolmácsolta a budapesti hatalom elvárását” (kiemelések tőlünk).
Tőkés László EMNT-elnök, az EMNP védnöke múlt heti székelyföldi korteskörútja során szintén nem egy esetben találkozott azzal, az MPP-és körökből származó, homályos állítással, hogy Szász Jenőnek titkos felhatalmazása van Orbán Viktor miniszterelnöktől az EMNP ellenében való fellépésre, ezáltal pedig az RMDSZ választási pozícióinak az erősítésére.
Ezen túlmenően az MPP volt elnöke a Tőkés család volt tagjai körében is terjeszti az előbbiekben előadott „értesülést”.
Mindezek hallatán Tőkés László telefon útján közvetlenül Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult – tájékozódás végett. 2012. december 8-i telefonbeszélgetésük rendjén „a magyarok Miniszterelnöke” magától értetődő természetességgel cáfolta a Vele kapcsolatban lábra kapott, alaptalan híreszteléseket. Ugyanakkor ezúton is megismételte, hogy Ő maga és Kormánya semmilyen formában nem kíván beavatkozni, illetve nem avatkozott be a romániai választásokba, és jókívánságai nyilvános tolmácsolására kérte fel Tőkés László elnököt az egész, az országos választásokon részt vevő erdélyi magyar közösség számára.
A folyamatban volt kampánycsend miatt Tőkés László most, utóbb hozza a közvélemény tudomására a történteket, az elhangzottakat.
Ugyanakkor sajnálattal erősíti meg Toró T. Tibor EMNP-elnök azon értékelését, mely szerint: az RMDSZ „demobilizáló kampánya” – destruktív kommunikációja –, ezzel együtt pedig a Szász Jenő és köre negatív megnyilatkozásai nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az erdélyi magyarok kisebb arányban vettek részt a választásokon. Ezzel szemben az EMNP pozitív kampányának alapvető célkitűzése mindvégig az volt, hogy: „Minden magyar nyerjen”. Sajnálatos, hogy a diverziós kampány súlyosan ártott a magyarság ügyének.
Strasbourg,
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
K Ö Z L E M É N Y

Vádaskodva békülne az RMDSZ
Háromszéken fölényesen győzött az RMDSZ a vasárnapi parlamenti választásokon. Három képviselői és két szenátori helyet nyertek el jelöltjeik, de a negyedik mandátum elvesztéséért továbbra is az EMNP-t okolják.
Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnök szerint a néppártiak becsapták a választókat, és „jobb, ha meghúzzák magukat”, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elnök osztja ugyan Tamás Sándor véleményét (a becsapást illetően), de úgy véli, „mától fehér lappal kell mindenkinek kezdenie”, a következő hetekben, hónapokban az a feladatuk, hogy „valahogy elvarrják” ezeket a rossz ügyeket, és megpróbáljanak „olyan konstrukciót kitalálni, amely nem hozza többé ilyen helyzetbe a magyarokat”. Győzelem ide vagy oda, Tamás Sándor elég indulatosan kezdte az RMDSZ választási eredményeinek kiértékelését, felidézte, a kampány zárásakor igaza volt, a Néppárt egyetlen körzetben sem végzett első helyen, „szédítették hónapokon keresztül az embereket”, és „az alkalmi kis politikus (Sánta Imre – szerk. megj.) most előlépett politikai elemzővé”, pedig igenis, az EMNP-nek köszönhető, hogy 22 év után most sem sikerült magyar képviselői helyet szerezni Orbaiszéken. Tamás Sándor kitartott álláspontja mellett annak dacára, hogy a számok mást mondanak: az RMDSZ-es Thiesz János 6162 szavazatot kapott, az EMNP jelöltjére, Szakács Zoltánra 654-en voksoltak, még ha az összes érvénytelen voksot (525) hozzáadjuk, akkor is csak 7341 szavazat jön ki, ami kevesebb, mint a körzetben leadott érvényes szavazatok (14 796) fele. Az RMDSZ vezetői szerint azonban a Néppárt a hibás, ha másért nem, azért, mert nem mozgósítottak Nagyborosnyón, a megyében itt volt ugyanis a legalacsonyabb, alig 20 százalékos a részvételi arány. A „legszorosabb” küzdelem Sepsiszentgyörgyön dúlt, itt valamivel több, mint 500 szavazaton múlott, hogy Markó Attila megszerezte a többséget. A szavazatok 52,6 százalékát kapta, Sánta Imre 19,85 százalékot. A sepsiszéki-erdővidéki szenátori körzetben Klárik Lászlóra a szavazók 56,6 százaléka voksolt, Toró T. Tiborra, a Néppárt elnökére 19,6 százalék. Az erdővidéki-sepsiszéki képviselői körzetben 59,8 százalék Márton Árpádra szavazott, 19,2 százalék a néppárti Derzsi Sámuelre. A megye másik szenátori körzetében Olosz Gergely diadalmaskodott 61,8 százalékkal, Kovács István állatorvos 11,1 százalékot szerzett, Kézdiszéken Fejér László Ödön lesz a képviselő, a szavazók 74,55 százalékának támogatását élvezi, míg ellenfele, Johann Taierling 15,6 százalékot kapott. Az RMDSZ-nek vélhetően majdnem ugyanannyi képviselője, szenátora lesz, mint eddig, de sokkal nagyobb parlamentben, így kisebb erőt képvisel majd, és érdekérvényesítési képessége is csökken. Ennek azonban nem annyira a Néppárt, mint inkább a román politikai helyzet az oka – fejtette ki Antal Árpád. Ugyanakkor az természetes, hogy Kelemen Hunor azonnal válaszolt Victor Pontának, „semmi rossz nincs abban, hogy tárgyalunk” – fejtegette, s hozzáfűzte, „nekünk az a jó, ha bele tudunk szólni a dolgokba”. Tamás Sándor hangsúlyozta, „egyik pártba sem vagyunk szerelmesek, de érdekeink vannak, egyrészt a magyar közösség jogainak bővítése, másrészt településeink, Székelyföld fejlesztése”. Ha ezt bármelyik demokratikus párt felvállalja, akkor „igen, koalícióra kell lépni”. Mindketten hangsúlyozták, a tárgyalások nagymértékben függnek attól, hány százalékot szerez a Szociál-Liberális Szövetség (USL), szüksége lesz-e az RMDSZ-re, hogy meglegyen az alkotmányozó többsége. Tamás Sándor leszögezte: Inkább kormányon szeretné tudni az RMDSZ-t, mint ellenzékben.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Toró T. Tibor: A parlamenti képviselet nem az egyetlen eszköz
Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka Sepsiszentgyörgyön is értékelte a néppárti eredményeket Toró T. Tibor, az EMNP elnöke. Elmondta: választási eredményük nem rossz, folytatásra ösztönöz, és azt mutatja, nem lehet szőnyeg alá söpörni a Néppártra leadott szavazatokat, a helyzetet alaposabban mai, kolozsvári elnökségi tanácskozásukon értékelik ki.
Ahol azt komolyan vették, a magyar–magyar verseny mobilizált, így Hargita és Kovászna megyében is, miközben az erdélyi, székelyföldi választási részvétel elmarad az országostól – vélekedett Toró sajtótájékoztatóján, amely a meghirdetett éjjeli egy óra helyett háromnegyed kettőkor kezdődött. Versenytársunk hiteltelenített, negatív, demobilizáló kampányt folytatott – mondta az RMDSZ-ről, majd megköszönte jelöltjeiknek, hogy derekasan végigvitték a kampányt, hűséges választóiknak – az MPP szavazóinak is – pedig a bizalmat. Az már most bizonyos – hangoztatta a néppárti politikus –, hogy a tavaszi eredményekhez képest „növekedtek”, elérték az ötvenezer szavazatot, ami azt jelenti, Európa legdiszkriminatívabb párttörvénye alapján nem tudják felszámolni a Néppártot. Eredményeink folytatásra köteleznek, egyetlen, ránk leadott szavazat sem elveszett, mert minden szavazat mögött emberek állnak, akik hisznek az autonómián és föderalizmuson alapuló programban, ez a szám – ami jelenlegi erejüket tükrözi – pedig elegendően sok ahhoz, hogy ne lehessen lesöpörni ezt a közösséget, arra biztos elég, hogy folytassuk munkánkat – értékelte. Nem volt tökéletes a kampányuk – mondotta, nem sikerült elérni a hat–hármas küszöböt, de a parlamenti képviselet nem az egyetlen politikai eszköz egy párt számára, a továbbiakban fontos kérdésekben hallatják majd hangjukat, mozgósítanak utcák, terek elfoglalására. Az RMDSZ választási eredményéről szólva megjegyezte, a szövetség kapott egy lehetőséget, hogy bebizonyítsa, mennyire veszi komolyan ígéreteit, a kormánykoalíció esetleges tagjaként a mérleg nyelve lehet az alkotmányozásban is. Fontos kérdésekben konszenzust kellene kialakítani – tette hozzá Toró.
Mózes László

2012. december 12.
Megőrizte parlamenti súlyát a magyar közösség
18 képviselői és 9 szenátori körzetben nyert mandátumot az RMDSZ – jelentette be kedden Kolozsváron Kovács Péter főtikár, majd hozzátette: Székelyföldön, a szórványban, illetve az etnikai szempontból vegyes vidéken is sikerült megőrizni a súlyunkat.
Az országos kosárból újra képviselői mandátuma van Temes megyének, ahonnan Molnár Zsolt, az RMDSZ legfiatalabb, 29 éves képviselője jutott be a Parlamentbe. Máramaros megyében megmaradt a magyar képviselet, a következő négy évben Bónis István látja el a képviseletet. Kolozs megyei magyarság visszaszerezte a szenátori mandátumát László Attila személyében. Vesztességként lehet elkönyvelni Arad és Brassó megyét, illetve egy Maros megyei szenátori mandátumot. Az RMDSZ 27 fős parlamenti csoportja a következő: Bihar: Cseke Attila, képviselő Szabó Ödön, képviselő Biró Rozália, szenátor Hargita megye: Antal István, képviselő Kelemen Hunor, képviselő Korodi Attila, képviselő Moldován József képviselő Tánczos Barna, szenátor Verestóy Attila, szenátor Kolozs: Máté András, képviselő László Attila, szenátor Kovászna: Fejér László Ödön, képviselő Markó Attila, képviselő Márton Árpád, képviselő Klárik László, szenátor Olosz Gergely, szenátor Maros: Borbély László, képviselő Kelemen Atilla, képviselő Kerekes Károly, képviselő Markó Béla, szenátor Máramaros: Bónis István, képviselő Szatmár: Kereskényi Gábor, képviselő Erdei-Dolóczki István, képviselő Pataki Csaba, szenátor Szilágy: Seres Dénes, képviselő Végh Sándor, szenátor Temes: Molnár Zsolt, képviselő rmdsz.ro

Abszolút többséget nyert az USL
2012. december 12.
Visszaszerezte szenátori tisztségét a Kolozs megyei RMDSZ
Néggyel csökkent az RMDSZ parlamenti képviselőinek száma
Az RMDSZ-nek 27 parlamenti képviselője lesz az új parlamentben, néggyel kevesebb, mint a 2008–2012 között. Kolozs megyében a szövetség visszaszerezte szenátori tisztségét, László Attila volt alpolgármester révén, a két képviselői tisztségből azonban csak egyet tudott megőrizni: a kalotaszegi választókerületben Máté András szerzett újabb mandátumot. A választások egyik nagy vesztese Frunda György volt maros megyei szenátor, az RMDSZ egyik legismertebb politikusa. Kolozs megye 8 USL-s, 3 ARD-s, 1 PPDD-s és 2 RMDSZ-es parlamenti képviselőt küld a bukaresti törvényhozásba, amelynek létszáma 118 fővel növekedik 470-ről 588-ra. Traian Băsescu jelezte, nem fogja halogatni az új román parlament összehívását, és kihirdeti a miniszterelnök-jelölt személyéről folytatandó konzultáció menetrendjét. Arról nem nyilatkozott, hogy beváltja-e fenyegetését, és mást jelöl miniszterelnöknek, mint Victor Pontát.

Több mint félmillió magyar nem szavazott
A körülbelül egymillió magyar választónak több mint fele nem vett részt a decemberi parlamenti választásokon. Barna Gergő szociológus szerint, ha nincs az egymásnak feszülő, negatív kampány, és nem demobilizálják a bizonytalanokat, az RMDSZ-nek jobb választási eredménye lett volna.
A december 9-i választásokon alacsonyabb volt a magyar részvétel a júniusi helyhatósági választásokhoz képest, ezzel magyarázza Barna Gergő szociológus azt a néppárti politikusok által tett megállapítást, miszerint az RMDSZ támogatottsága 21,73 százalékkal csökkent júniushoz képest, miközben az Erdélyi Magyar Néppárté 29 százalékkal nőtt.
A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója lapunk kérdésére elmondta: nem csak a magyar szavazók mentek el kevesebben december 9-én szavazni, hanem az országos szintű részvétel is a vártnál kisebb volt. (Az előrejelzések legalább 50 százalékos részvételt valószínűsítettek, de csak 41,72 százalékos lett). Feltűnően nagyok voltak a regionális különbségek: a déli megyékben és Moldovában például jóval többen mentek el szavazni, mint Erdélyben. Ugyanakkor ez volt az első választás, amikor a bukaresti részvétel meghaladta az erdélyi régió átlagát – ez is hozzájárult ahhoz, hogy a magyarok részvételi aránya az országos átlag alatt maradt. (A Központi Választási Iroda adataiból arra lehet következtetni, hogy december 9-én a magyar részvétel 40,5 százalékos volt – szerk. megj.).
Barna Gergő szerint a 2008-as parlamenti választásokon a mostaninál kisebb volt ugyan a magyar részvétel, de nem különült el annyira az országos átlagtól. 2008-ban a magyar választópolgárok mintegy 40 százaléka szavazott magyar jelöltre, ezúttal pedig 42–43 százalékuk adta le magyar pártok jelöltjére voksát. A körülbelül egymillió szavazati joggal rendelkező magyar választónak több mint fele nem vett részt a decemberi parlamenti választásokon, négy évvel ezelőtt is hasonló volt ez az arány. Jelentős demográfiai és társadalmi különbségek az otthonmaradók és az aktív választók között nincsenek – tette hozzá.
Az EMNP támogatottságának enyhe növekedése a szakember szerint annak tulajdonítható, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) nem indult a parlamenti választásokon, a néppártnak pedig sikerült megszólítania a polgári párt szavazótáborának egy kis részét. Ugyanakkor, a júniusi választásokon az EMNP és az MPP összesen 85 ezer szavazatot szerzett, az EMNP voksainak száma az MPP visszavonulása ellenére mindössze 60 ezer körüli – mondta a szociológus.
Barna Gergő szerint mindazok, akik az önkormányzati választásokon az EMNP-re, vagy az MPP-re voksoltak, úgynevezett proteszt-szavazók: ezek – véleménye szerint – nem mentek volna el december 9-én választani, ha az EMNP nem indul. Ugyanakkor az is valószínű, ha nincs az egymásnak feszülő, negatív kampány, ami demobilizálta a bizonytalanokat, az RMDSZ-nek jobb választási eredménye lett volna – tette hozzá a szociológus.
ZAY ÉVA

Huszonhét magyar a parlamentben, Frunda György nem jutott be
A szavazatok százszázalékos feldolgozottsága ismeretében az RMDSZ 27 törvényhozói mandátumot szerzett az új parlamentben, néggyel kevesebbet, mint a 2008-as parlamenti választásokon – közölte a Krónikával Kovács Péter főtitkár. A szavazatok visszaosztását követően kiderült, a szövetség kilenc szenátori mandátumot nyert, akárcsak 2008-ban, a képviselőházban pedig 18-at, ami néggyel kevesebb a legutóbbi törvényhozási megmérettetéshez képest. Nem jutott szenátori mandátumhoz Frunda György, az RMDSZ egyik legismertebb politikusa, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja.
Frunda György 23 év után nem tudott újabb szenátori mandátumot szerezni
Frunda 39,86 százalékot szerzett az egyes számú Maros megyei választókerületben, megelőzve a Szociálliberális Unió (USL) színeiben induló kihívóját, Ştefan Someşant (34,7), ám az eredmény nem bizonyult elegendőnek. Ezzel szemben a marosvásárhelyi Kerekes Károly folytathatja képviselői munkáját a szövetség színeiben.
Kolozs megye négy év kihagyás után ismét szenátori mandátumot szerzett László Attila volt kolozsvári alpolgármester révén, míg a kalotaszegi választókerületben induló Máté András továbbra is képviselőként dolgozhat a törvényhozásban.
Temes megye szintén négy év szünet után jutott képviselői mandátumhoz a 29 éves Molnár Zsolt révén, aki a 2-es számú választói kerületben a szavazatok 4,71 százalékát kapta meg. Molnár az RMDSZ legfiatalabb képviselőjeként dolgozhat a következő négy évben.
Szintén tegnap derült ki, hogy Erdei Doloczki István (Szatmár megye), Szabó Ödön (Bihar) és Bónis István (Máramaros) is képviselő mandátumhoz jutott a visszaosztást követően. Az RMDSZ parlamenti csoportját továbbá Végh Sándor (Szilágy megye) és Pataki Csaba (Szatmár) egészíti ki. Arad és Brassó megyének viszont nem lesz parlamenti képviselete.
Amint arról beszámoltunk, tizennyolc RMDSZ-es jelöltnek sikerült abszolút győzelmet szereznie a választókerületében, így „első körben” parlamenti mandátumot nyertek. Cseke Attila (Bihar megye), Antal István, Kelemen Hunor, Korodi Attila, Moldován József (Hargita megye), Fejér László Ödön, Markó Attila, Márton Árpád (Kovászna megye) Borbély László, Kelemen Atilla (Maros megye), Kereskényi Gábor (Szatmár megye) és Seres Dénes (Szilágy megye) képviselői mandátumhoz jutottak a szavazatok legalább felének begyűjtésével.
A választói kerületben aratott győzelemmel Biró Rozália (Bihar megye), Tánczos Barna, Verestóy Attila (Hargita megye), Klárik László, Olosz Gergely (Kovászna megye) és Markó Béla (Maros megye) szenátori székhez jutott. Kovács Péter főtitkár egyébként tegnap úgy nyilatkozott, a végeredmények azt mutatják, az urnákhoz járuló romániai magyarok 88,81 százaléka az RMDSZ-nek szavazott bizalmat.
Hangsúlyozta: az eredmény értékét növeli, hogy ez egyértelműen meghaladja a tavaszi önkormányzati választások során a szövetségre leadott magyar szavazatok arányát. 428 608 magyar választóból 47 955-en (11,19 százalék) pecsételtek az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselőjelöltjeire, a szenátorjelöltek esetében a 447 291 magyar szavazóból 58 764-en (13,14 százalék) támogatták az alakulat jelöltjeit.
Az RMDSZ képviselőjelöltjei 380 653 választó bizalmát nyerték el (88,81), ugyanakkor 388 527-en (86,86) tartották fontosnak, hogy a szövetség szenátorjelöltjei jelenítsék meg érdekeiket a törvényhozás felső házában – tájékoztatott Kovács Péter.

Biztos befutók a Székelyföldön, bizonytalan képviselet Belső-Erdélyben
Elsöprő győzelmet szerzett az RMDSZ a Székelyföldön a vasárnapi parlamenti választásokon, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a legtöbb helyen nem tudta felülmúlni a júniusi helyhatósági választásokon elért eredményt.
Hargita: két szenátor, négy képviselő
Hargita megyében a hét mandátumból hatot szerzett meg a szövetség, a legeredményesebben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerepelt, aki körzetében a voksok 79,4 százalékát kapta. A végleges adatok szerint Hargita megyében a szenátusi listákon az RMDSZ 83 097 szavazatot kapott a 116 410-ből, az EMNP szenátorjelöltjeire 17 749-en szavaztak. Verestóy Attila a szavazatok 68 százalékával elnyerte a hetedik szenátori mandátumát, Tánczos Barna (első portrénkon) pedig első ízben képviselheti a hargitaiakat a bukaresti felsőházban, miután megszerezte a szavazatok 75 százalékát.
A képviselőházi listákon is az RMDSZ szerzett többséget, a 116 084 szavazatból 82 814-et kapott, az EMNP második helyen végzett 17 069 szavazattal, míg a Szociálliberális Szövetség harmadik lett 10 683 vokssal.
Az első körzetben Korodi Attila győzött 73 százalékkal, a volt környezetvédelmi miniszter így második képviselői mandátumát kezdheti el. A legjobb eredményt Hargita megyében Kelemen Hunor érte el, az RMDSZ elnöke a szavazók 79,4 százalékának a bizalmát nyerte el, és ezzel megkezdheti negyedik képviselői mandátumát. Az RMDSZ-es Antal István a voksok 73,8 százalékát kapta, így újabb négy évet tölthet a képviselőházban, amelynek 1992 óta tagja. Moldován József volt távközlési államtitkárnak a polgárok 79,14 százaléka szavazott bizalmat. A többségben románok által lakott képviselői körzetben Mircea Duşa belügyminiszter lett az első a szavazatok 47,47 százalékával, a második helyezett, az RMDSZ-es Mik József 31,2 százalékot szerzett, a körzetben az országos visszaosztás során dől el, ki lesz a képviselő.
Tánczos Barna a Krónikának elmondta, az eredmények azt tükrözik, hogy a székelyföldi emberek megbíznak az RMDSZ-ben, és ez nagy felelősséget ró a szövetség politikusaira, akiknek azokat is képviselniük kell, akik nem a szövetségre szavaztak. „Remélem, lesz bennünk bölcsesség, hogy ne a vitát keressük, hanem mindazt, ami összeköt. A következő négy évben nem megosztjuk, hanem megerősítjük a magyar képviseletet” – mondta Tánczos. Papp Előd, az EMNP szenátorjelöltje szerint a néppártnak Hargita megyében sikerült növelnie a szavazatok számát, jobban szerepelt, mint az önkormányzati választásokon. Bár a 6:3-as alternatív küszöböt nem sikerült teljesíteni, stabilizálódott a párt. „Tisztességesen szerepeltünk, megyünk tovább!” – összegzett Papp Előd.
Orbaiszék elveszett
Háromszéken hat parlamenti mandátumból ötöt szerzett meg az RMDSZ. A Kovászna Megyei Választási Iroda végleges adatai szerint a szövetség megőrizte azokat a mandátumokat, amelyeket az elmúlt négy évben is RMDSZ-es politikusok töltöttek be, az orbaiszéki körzetben azonban nem sikerült győzni. A végleges eredmények szerint a Sepsiszék–Erdővidék szenátori körzetben az RMDSZ-es Klárik László volt megyemenedzser lett az első 21 314 szavazattal, a szavazók 56,6 százalékának a bizalmát szerezte meg és egyben első parlamenti mandátumát.
Vetélytársa, Toró T. Tibor EMNP-elnök 7367 voksot (19,57 százalék) kapott. A Felsőháromszék–Bodzavidék szenátori körzetben Olosz Gergely 19 711 szavazattal, 61,79 százalékkal győzött, az EMNP-s Kovács István 3540 szavazattal a harmadik helyre került, Marius Obreja USL-jelölt mögé. Sepsiszentgyörgyöt Markó Attila (második portrénkon) képviseli a következő négy évben a parlament alsóházában, a volt kisebbségügyi államtitkárnak 11 297-en, azaz a választópolgárok 52,6 százaléka szavazott bizalmat.
A Mikó-ügy másik szereplője, Sánta Imre bikfalvi lelkész 4255 szavazatot (19,82 százalék) kapott. Az Erdővidék–Alsóháromszék körzetben Márton Árpád újrázott 59,8 százalékkal, vagyis 9875 vokssal, ebben a körzetben 3169-en (19,19%) pecsételtek az EMNP-s Derzsi Sámuelre. Felsőháromszékről az RMDSZ színeiben megméretkező Fejér László Ödön vállalkozó (harmadik portrénkon) 13 018 szavazattal (74,5%) veheti át első képviselői mandátumát, a néppártos Johann Taierling 2734 szavazatot (15,65%) szerzett.
A szavazatok újraosztásával dől el, hogy ki képviseli a képviselőházban Orbaiszék–Bodzavidék lakóit a következő négy évben, ebben a körzetben ugyanis egyetlen jelölt sem kapta meg a voksok több mint felét, az RMDSZ-es Thiesz János 41,64 százalékos támogatottságot szerzett, Szakács Zoltán, a néppárt jelöltje mindössze 654 szavazatot kapott, az újraosztás után dől el, melyik román jelölt jut mandátumhoz. Sánta Imre, az EMNP sepsiszentgyörgyi képviselőjelöltje lapunk kérdésére úgy értékelte, az RMDSZ hitelrombolása elbizonytalanította a választókat, és a néppártnak sem sikerült megfelelően mozgósítania őket.
„Le kell vonni a következtetést, új akciótervet kell kidolgozni!” – mondta Sánta, aki torzításnak és bűnbakkeresésnek minősítette, hogy az RMDSZ a néppártot okolja azért, hogy nem sikerült megszereznie az orbaiszéki mandátumot. Az RMDSZ háromszéki vezetői egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat fogalmaztak meg a választások tárgyában, míg Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester tiszta lappal kezdené újra, Tamás Sándor tanácselnök azt üzeni a néppártnak: „húzzák meg magukat!”
Antal hangsúlyozta, Sepsiszentgyörgyön 400 szavazaton múlott, hogy Markó Attila megszerezte a többséget, ha nem így történik, román képviselő lett volna. Emlékeztetett a választások éjszakáján mondott nyilatkozatára, miszerint „a néppárt megérdemelne két nagy pofont”, hozzátéve: a hangsúly azon volt, hogy családban kell elintézni a nézeteltéréseket, és többet nem szabad olyan helyzetbe hozni az erdélyi magyarokat, hogy két magyar alakulat közül kelljen választaniuk.
Bizonytalanság Marosban
Az RMDSZ elégedett lehet a Maros megyei eredményekkel – jelentette ki az alakulat megyei elnöke, Kelemen Attila, aki viszonylag kényelmesen nyert saját, magyar többségű képviselői választókerületében. Hasonló győzelmet aratott Markó Béla szenátorjelölt és Borbély László képviselőjelölt is, akik a szavazatok 66, illetve 73 százalékkal nyerték a választásokat. Bár a lista élén végeztek, sem a szenátori bársonyszékért versenybe szálló Frunda Györgynek, sem a hetedik képviselői mandátumára pályázó Kerekes Károlynak nem sikerült megszerezniük a leadott voksok több mint felét. A szövetség egyik legtapasztaltabb politikusának számító Frunda György, aki saját elvárásaihoz képest lényegesen gyengébben szerepelt, a támogatók kevesebb mint 40 százalékát tudhatja maga mögött.
„Remélem, hogy elnyerem a szenátori helyet” – bizakodott, majd megvallotta, hogy nagyon örül a magyar jobboldal kudarcának. „Van bennem egy kis káröröm: nem sikerült nekik!” – jelentette ki, hozzáfűzvén, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egyetlen célja az RMDSZ elgáncsolása volt. Frundához hasonlóan már csak a visszaosztás lutrijában bízhat Kerekes Károly is, akit a szavazók 44 százaléka támogatott. Utóbbi a város magyar többségű körzetében indult, ott, ahol négy évvel ezelőtt Borbély László a szavazatok több mint felét megszerezte. Az RMDSZ vezetői szerint, amennyiben Kerekes nem szerez újabb mandátumot, a felelősség a néppártot terheli, hiszen a két magyar jelölt összesen megszerezte a szavazatok több mint 50 százalékát.
Kerekes Károly ellenjelöltje, Portik Vilmos, aki egyben az EMNP Maros megyei elnöke is, úgy véli, ha nem indult volna a választásokon, az nem azt jelenti, hogy a nemzeti oldal elkötelezett szavazóbázisa az RMDSZ politikusát támogatta volna. Annak ellenére, hogy Marosvásárhelyen a néppárt közel kétszer annyi voksot szerzett, mint a nyári helyhatósági választásokon, Portik szerint át kell értékelni az eredményeket, és alapjaiból kell újraépíteni az EMNP Maros megyei szervezetét. „Az alacsony részvételi arány komoly figyelmeztetés a politikum számára. Kiderült, hogy a néppárt még nem tudja megszólítani megfelelőképpen a magyarokat, az RMDSZ már nem tudja” – következtetett az arányokból az EMNP Maros megyei elnöke. Gyengén szerepelt Lokodi Edit Emőke képviselőjelölt is, aki a 36 százalékos támogatottságával a szociáldemokrata Florin Buicu mögött végzett abban a körzetben, melyet 2008-ban az RMDSZ-ből azóta eltávolított Benedek Imre nyert.
Kolozs: Máté reménykedik
Kolozs megyében az RMDSZ a képviselői listákra leadott szavazatok 12,99 százalékát, az EMNP 1,68 százalékát szerezte meg, a szenátori listák esetében ez az arány 13,20, illetve 1,92 százalék. A töredékszavazatok megyei visszaosztását követően egyelőre Máté András Levente képviselői mandátuma tűnik biztosnak. Az országos visszaosztást követően még egy képviselői vagy szenátori helyet kaphat a szövetség – vázolta a lehetséges forgatókönyveket a megyei elnöke. „Ha nem lett volna széthúzás, jobb lehetett volna az eredmény, a másik pártra adott voks a román pártokra adott szavazatnak bizonyult” – mondta Máté András Levente.
Szász Péter, a néppárt szenátorjelöltje ezzel szemben úgy értékelte: „ahhoz képest, hogy a választók érdeklődése rendkívül alacsony volt, előrelépésnek tekinthető az EMNP eredménye”. Elmondta, az EMNP szenátorjelöltjeire összesen 4096-an, míg képviselőjelöltjeire 3687-en voksoltak a megyében. „A választóinktól kapott bizalom felelősséggel is jár, folytatjuk a megkezdett munkát, tovább építkezünk” – nyilatkozta Szász Péter.

Pofon az RMDSZ-nek, néppárti félsiker – Székely István Gergő politológus a magyar képviselet kilátásairól
[INTERJÚ] Az RMDSZ által most elért 5,2–5,3 százalékos eredmény határesetnek tűnik ahhoz, hogy a szövetség nagyobb késztetést érezzen a magyar–magyar viszony újragondolására. Azáltal, hogy nem ment le öt százalék alá, de kellőképpen megközelítette azt, az RMDSZ talán éppen akkora pofont kapott, amekkorát kellett ahhoz, hogy az összefogás irányába mozduljanak el a dolgok – mondta el a Krónikának Székely István Gergő politológus a választási eredményekről. Szerinte a néppárt félsikert ért el: teljesítette minimális célkitűzését, de elbukta a maximálisat.
Székely István Gergő
– Az RMDSZ vezetőinek többsége a zord időjárással és az EMNP jelentette konkurenciával indokolta, hogy rezgett a léc a szövetség parlamenti bejutását illetően. Mivel magyarázható, hogy az alakulat mintegy 40–50 ezer szavazattal kapott kevesebbet most, mint a 2008-as parlamenti választáson, és sokáig veszélyben forgott az ötszázalékos küszöb teljesítése?
– Az időjárásra történő hivatkozás csak kifogás, mert a havazás nem sújtotta jobban a magyarlakta vidékeket az ország többi részénél. Az EMNP indulása már más kérdés, hiszen ha összeadjuk a néppárt által szerzett szavazatokat az RMDSZ-ével, akkor nagy vonalakban megközelíti a szövetség által 2008-ban begyűjtött voksok számát. A mostani szavazatok közel végleges feldolgozottsága alapján az látszik, hogy az EMNP-nél kell keresni azt a mintegy 50 ezer szavazatot, amennyivel most kevesebbet kapott az RMDSZ 2008-hoz képest.
Mindemellett úgy vélem, az ötszázalékos küszöb teljesítése nem forgott annyira veszélyben, mint ahogy azt az RMDSZ vezetői a szavazás délutánján elkezdték kommunikálni. Akkor se lett volna tragédia, ha az alakulat nem lépi át ezt a küszöböt, hiszen például 4,9 százalékos eredménnyel is ott lenne a parlamentben, legfeljebb elveszít egy szenátori mandátumot. Az öt százalék szimbolikus küszöb. Ezzel szemben ha az RMDSZ az alternatív küszöböt kellene igénybe vegye, akkor bebizonyosodna, hogy a román pártok kegyei folytán jut parlamenti képviselethez. Mindez gyengítené a pozícióját, zsarolhatóvá tenné, hiszen a román pártok elmondhatnák: ha nem fogadták volna el az RMDSZ-nek az alternatív küszöb létrehozását célzó javaslatát, akkor sok magyar képviselő és szenátor nem ülhetne a parlamentben.
– Az EMNP tíz–húszezer szavazattal kapott többet, mint a júniusi helyhatósági választáson. Jó kezdetnek vagy kudarcnak tekinthető ez az eredmény egy fiatal, az alternatív küszöb elérését célul kitűző párt részéről?
– Mindamellett, hogy az EMNP nem jutott be a parlamentbe, jelöltjei sehol sem tudtak kiélezett versenyt teremteni, megszorongatni RMDSZ-es ellenfelüket. Ezen túlmenően azonban növelni tudták szavazataik számát a helyhatósági választásokhoz képest, szenátoraik esetében pedig átlépték a bűvös, ötvenezres vokshatárt. Ha összeadjuk a néppárt és az MPP nyári eredményeit, akkor kitűnik, a polgári szavazók közül most nem szavaztak valamennyien automatikusan az EMNP-re. A néppárt félsikert ért el: teljesítette minimális célkitűzését, de elbukta a maximálisat.
– A mostani eredmények, az erdélyi magyarok szavazókedvének alakulása fényében úgy tűnik, kevés a valószínűsége, hogy 2016-ban bármelyik magyar alakulat átlépje az ötszázalékos küszöböt. Kialakulhat-e addig összefogás a magyar pártok között?
– Nagy kérdés, milyen lesz addig az új választási rendszer, hiszen Victor Ponta kormányfő már bejelentette ennek megreformálását, és nem kizárt, hogy módosul a küszöbre vonatkozó szabályozás is. Ma még korai spekulációkba bocsátkozni a majdani esélyekről. Az RMDSZ által most elért 5,2–5,3 százalékos eredmény azonban határesetnek tűnik ahhoz, hogy a szövetség nagyobb késztetést érezzen a magyar–magyar viszony újragondolására. Azáltal, hogy nem ment le öt százalék alá, de kellőképpen megközelítette azt, az RMDSZ talán éppen akkora pofont kapott, amekkorát kellett ahhoz, hogy az öszszefogás irányába mozduljanak el a dolgok.
– Mi az oka annak, hogy Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő már a választások estéjén koalíciós együttműködésre kérte fel az RMDSZ-t egy alkotmányozó, kétharmados parlamenti többség megteremtése érdekében?
– Vasárnap este még úgy tűnt, Ponta ajánlata azzal magyarázható, hogy az USL nem volt biztos az alkotmánymódosító, kétharmados többség megszerzésében. Ezzel szemben sokkal inkább úgy fest, hogy az RMDSZ-hez intézett felhívásban a balliberális szövetségen belüli erőviszonyok játszanak közre. Belső becslés szerint például a képviselőház esetében jelentős különbség mutatkozik a szociáldemokraták és a liberálisok által szerzett mandátumok száma között a PSD javára.
Szerintem Victor Ponta PSD-elnök az RMDSZ segítségével akarja saját pozícióját erősíteni az USL-en belül, hiszen utánaszámoltam: a liberálisok félreállítása esetén a szociáldemokraták az USL konzervatív és UNPR-s tagpártjával, az RMDSZ-szel és a nem magyar kisebbségi frakcióval mintegy 49 százalékot tudnának összehozni, ami néhány honatya átcsábításával többséget eredményezhet. Ha az USL-en belüli egyensúly lényegesen elbillen a PSD irányába, akkor az RMDSZ akár a liberálisokra, akár egy kisebb pártra cserélhető ebben a képletben.
– Mi indokolja, hogy az RMDSZ kormányra lépjen, esetleg parlamenti együttműködést alakítson ki a vasárnapi megmérettetésen közel kétharmados többséget szerzett Szociálliberális Unióval (USL)? Mit tudna kicsikarni a szövetség a román balliberálisoktól egy ilyen felállásban?
– Miután úgy tűnik, hogy a balliberálisoknak meglesz a kétharmaduk, nehéz lesz bármit is kicsikarni tőlük. Ebben a felállásban az RMDSZ maximum azért kérhetne engedményeket, hogy az USL-kormány ezzel a külföld irányába tudjon takarózni. Az RMDSZ szempontjából nem lenne értelme kormányra lépni egy kétharmados többséggel bíró koalícióval, mert könnyen rá lehetne fogni, hogy csak a pozícióhajhászás miatt csinálja.
Sokkal logikusabb lenne, ha parlamenti támogatásban gondolkodna a szövetség, és a kétharmad biztosításáért cserébe szólna bele a régióátszervezésbe, az alkotmány és a választási törvény módosításába. De ez is csak egyfajta defenzív viszonyulást tenne lehetővé számára, olyan értelemben, hogy ezeket a reformokat ne magyar szempontból kedvezőtlen formában hozzák meg.
Rostás Szabolcs

Ki tűzte ki a magyar zászlót?
Kerek harminc évvel ezelőtt, 1982. december 12-e hideg, ködös reggelén a régi marosvásárhelyi városházán megjelent a piros-fehér-zöld lobogó. A gyalogosok szinte megmeredve álltak a szemközti járdán, és csodálták jókora büszkeséggel, és legalább ugyanakkora félelemmel a Bernády György néhai polgármester nevéhez fűződő, impozáns szecessziós épület tetején lengedező zászlót. A látvány megdobogtatta a magyarok szívét, de ugyanakkor azt is tudatosította bennük, hogy az egykori városháza tetején látható színek még inkább megvadítják az amúgy is nacionalista-sovén román kommunista hatalmat.
Míg az utcán az emberek összesúgva tekintettek a zászlóra, a pártbizottság székházában a város és a megye korifeusai és a Szekuritáté hatalmasságai őrjöngtek, a lobogó eltávolítását követelve és bűnbakot keresve.
Az Észak-Erdély elvesztése után 38 évvel visszakerülő magyar zászló híre hamarább eljutott Bukarestbe, mint az épületben székelő Nicolae Vereş főtitkár fülébe. A zászlókitűző tréfa, hőstett vagy egyszerű provokáció még aznap délelőtt „elkezdte szedni az áldozatait”. Az ingatlan felújítását végző közüzemek igazgatóját, Szabó Lászlót menesztették tisztségéből, Csath Gábort, a munkálatokat vezető fiatal mérnököt pedig hónapokig zaklatták a hatóságok.
Az állambiztonsági szervek a városháza restaurálásán dolgozó valamennyi munkást vallatni kezdték. A hónapokig tartó lelki terror valamikor a tavasz közeledtével szűnt meg. A Szekuritáté állítólag megtalálta az igazi tetteseket. Kilétükre azonban a mai napig nem derült fény.
„Megfagyott bennem a vér”
„Amikor az egyik segédmunkással a belső udvar állványairól észrevettük, mi leng a nagyterem kupolája fölött, valósággal belém fagyott a vér” – kezdi a harminc évvel ezelőtt történtek felelevenítését Csath Gábor. Az egykori városháza, akkor pártbizottsági székhely főjavítását irányító mérnök most is jól emlékszik, amint egy Sotri nevű barna bőrű segédmunkás nem sokkal a 7 órás kezdés után odament hozzá, és kihívta a belső udvarra.
A reggeli köd és félhomály ellenére pillanatokon belül mindkettőjük számára egyértelművé vált, hogy egy piros-fehér-zöld anyag került a Bernády György által épített szecessziós palota tetejére. „Előre-hátra futkostam a folyósón, és azon törtem a fejem, mit tehetünk. Közben összementem Simion Cotoi-jal, a megyei pártbizottság második vagy harmadik emberével, akinek előadtam, hogy „valamiféle zászlót” láttunk kitéve. Ő már napirenden volt a történtekkel, és azt is tudta, hogy a magyar lobogóról van szó. Kivörösödve, képéből kikelve ordította: „Maga tette fel, mert magyar!”.
Míg Cotoi a munkatelep vezetőjével volt elfoglalva, felettese, Nicolae Vereş első titkár a renoválást végző közüzemek igazgatóját osztotta ki. „Amikor a reggeli órákban Vereş elvtárs magához hívatott, fogalmam sem volt, miért olyan dühös. Naivan még azt hittem, hogy valamiféle csőtörés történt a városban. Miután tudtomra adta a történteket, azt is közölte, hogy aznaptól nem vagyok igazgató” – emlékszik vissza Szabó László. A közüzemek volt vezetője csalódást okozott a pártkorifeusnak, hiszen néhány évvel azelőtt Vereş volt az, aki kinevezte a vállalat élére. „Vereş elvtárs, aki addig kedvelt engem és bízott bennem, valósággal le volt sújtva.
De leginkább az zavarta, hogy bukaresti felettesei előbb szereztek tudomást a zászló kifüggesztéséről, mint ő, aki az épületben székelt. Gondolom, hogy emiatt meg is volt ijedve, hisz az incidens akár a tisztségébe is kerülhetett volna” – meséli Szabó, aki már másnaptól visszament régi munkahelyére, a tervezőintézetbe. Helyére 1990-ig többé nem neveztek ki magyar igazgatót. A süllyesztőbe került Szabóról a Kossuth Rádió 1983-as rádiókabaréjában lehetett hallani. „Kitűzték a magyar zászlót, leváltották Szabó Lászlót!” – szólt az anyaországban is visszhangot kapó incidens kapcsán született poén.
Miközben a pártbizottságnál elszabadultak az indulatok, a szemközti járdán egyre több járókelő állt meg csodát látni. A lobogó kitűzésének híre szinte futótűzként terjedt, főként a vásárhelyi magyarság körében, de csalódnia kellett annak, aki 9 óra után érkezett a helyszínre: a piros-fehér-zöld zászlónak hűlt helye maradt. „Nem volt könnyű levenni a zászlót, kívülről egyenesen kockázatos lett volna feljutni a tetőre. Tény, hogy nem csak bátornak, de ügyesnek is kellett lennie annak, aki valószínűleg a kinti állványokon, majd a villámhárítón végigmászva, a nagyterem kupolája fölé, a Napot ábrázoló díszre kitűzte.
Az egyik ácsommal én belülről próbálkoztam. Felmásztunk a kupolába, elmozdítottunk néhány cserepet, és egy-két darabból összeillesztett, összesen csaknem nyolcméteres, szeggel végződő léc segítségével valahogy letéptük. Egy bizonyos Lăzărescu elvtárs várt lent, aki idenyújtott egy clujanás cipősdobozt, hogy abba tegyük. Beleráztuk az anyagot, mégpedig úgy, hogy egyikünk se hagyja rajta az ujjlenyomatát” – mondja Csath. Ekkor már látható volt, hogy a 90-szer 60 centiméteres zászló házilag készült.
Lelki terror és erősítés Nanótól
Az incidens után a közüzemek úgy folytatták az épületjavítást, hogy a munkálatokat vezető mérnököt naponta hívatták a Szekuritáté Rigó utcai székházába. Kihallgatták a 135 munkást is, de közülük egyik sem vállalta magára a zászlókifüggesztési akciót. Az egyes számú gyanúsított Csath maradt, annál is inkább, mivel kedvenc hobbija az alpinizmus volt, s ez egybevágott a zászlókifüggesztési „technikával”.
„Volt olyan nap, hogy kétszer is felhívattak a Rigó utcába. Amikor az irodákban megszólalt a telefon, a kolleganők már súgták: Gabi, a Szeku! Hosszú évekig tartó várakozás után, egyik napról a másikra otthon is beszerelték a telefont. Több mint két hónapig jártam a koszos, gázolajbűzös, monoton, vasszekrényes irodákat, ahol ugyanazt a szöveget tizenöt-húszszor is leírtam. Ha történetesen elfelejtettem szemüveget vinni, öt perc alatt szereztek egyet. Gyakran előfordult, hogy este, otthonról vitt el az autó. Karácsony estéjén, amikor más a fenyő körül ünnepelt, én a Szeku egyik szobájában írtam a mindennapi adagomat.
Tíz óra is lehetett, amikor bátorkodtam kikopogni az ajtón, hogy már vegyék át a nyilatkozatom és engedjenek haza, családom körébe” – idézi fel a harminc év után is keserűséget okozó emlékeket az akkor 28 éves szakember. Csath most is kapásból fel tudja sorolni vallatói nevét: Ágoston, Hegedüs, Moldovan, Băţagă, Borz. Menesztett főnökét, Szabó Lászlót Gábos és Buzogány vette kezelésbe. Egytől egyig mind ismert, híres-hírhedt szekusok.
Némelyikük még él, a legtöbben meghaltak. Egyikük sem verte a bűnbakoknak kikiáltottakat, még csak kezet sem emeltek rájuk. De Csath elmondása szerint akkora lelki terror alatt tartották őket, amilyent még az ellenségének sem kíván. Két hónap leforgása alatt a fiatal mérnök 74-ről 64 kilóra fogyott. „Most is a fülembe csengenek Ágoston elvtárs szavai, aki egyszer szólalt meg magyarul, és azt mondta: Mi csak végezzük a feladatunkat!” – idézi fel. A feladatvégzés része volt a több mint száz munkás felsorakoztatása is a volt Kazinczy utcai sportpályán, ahol nyomozókutyákkal szagoltatták végig a gyanúsítottakat.
Amint Csath Gábor meséli, a meghurcoltatáson a nagymamájának és a híres francia komikusnak, Fernandelnek köszönhetően tette túl magát. „Nanóm volt a nyugtatóm. Azt mondogatta, hogy ne félj, mert kiderül az igazság. Fernandel meg az egyik vallatáson jutott eszembe. Az egyik filmjében őt is vallatták a nácik, és míg a tisztek szembefújták vele a cigifüstöt, ő a csepegő vízcseppeket számolta, majd kért egy szál szivart. Amikor eszembe jutott ez a jelenet, elmosolyogtam, a szekustisztek pedig megkérdezték, hogy mi lelt? Elmeséltem a képsorokat, mire ők még idegesebbek lettek” – derül fel Csath arca.
Évekig tartó trauma
A kihallgatások ’83 februárjának derekán hirtelen félbeszakadtak. A Szekuritáté zaklatásának nyomait azonban az elmúlt három évtized sem feledtette el Csath Gáborral. „Volt egy Mamaián vásárolt fehér pólóm, amin piros és zöld mintát fedeztem fel. Rögtön eldugtam, nehogy valaki megtalálja. Azelőtt az egyik kőművesemet azért vonták felelőségre, hogy otthonában a piros szegfűt miért tette fehér vázába!” – indokolja rettegésének okát. Kérdésünkre, hogy van-e magyar zászlója otthon, nemmel válaszol. Aztán hozzáteszi, hogy ő úgy van ezzel az egész piros-fehér-zöld üggyel, mint a kisgyerek a kályhával: miután megégette a kezét, többé akkor sem közelíti a tűzhelyhez, amikor az alá még csak be sem gyújtottak.
„Állítólag a szervezet és az agy gondoskodik a traumák feldolgozásáról. Az én esetemben ez nehezebb volt, mint egy családtag halálának a megemésztése” – mondja az 1990 után sikeres vállalkozóvá vált mérnökember. Pedig a ’82-es incidens után a Szekuritáté többé soha nem zaklatta. „A történtek után egy évre a közüzemek udvarán találkoztam Gábossal, az ismert szekussal. Kérdésemre, hogy kérhetek-e útlevelet a szocialista országok valamelyikébe, annyit mondott, hogy az állambiztonság nem bosszúálló. És tényleg megkaptam az útlevelem” – meséli, immár mosollyal az arcán.
Ma is csak találgatnak
Eltelt harminc év, de a piros-fehér-zöld lobogó kitűzésének kérdése azóta is megválaszolatlan. Szabó László úgy tudja, egy magyarországi turistacsoport tagjai másztak fel az egykori városháza tetejére. Mint mondja, még ’90 márciusában egy idős hölgy azzal állította le a főtéren, hogy a lánya Budapesten járt, taxival utazott, és amikor a gépkocsivezető megtudta, honnan származik, mesélni kezdett. Elmondta, hogy 1982. december 12-én egy magyar turistacsoport tagjaként barátjával, egy másik taxissal Marosvásárhelyen jártak, és a tornyos épülettel szemben lévő Grand Hotelben szálltak meg. Látván, hogy állványok veszik körül a volt városházát, hajnalban felmásztak, és kitűzték a náluk lévő magyar lobogót.
Csath Gábor más változatot ismer. Nem sokkal azután, hogy az állambiztonságiak felhagytak a zaklatásával, a barátok templomának tornya előtt összefutott a közüzemekért felelős szekussal, Hegedüs elvtárssal, aki elújságolta, hogy elkapták a valódi tettest.
„Azt mondta, hogy egy bolyais diák volt, aki eldicsekedte cselekedetét a Tutunban” – idézi fel az akkori rövid tájékoztatást a mérnök. A Tutunt – akkor is, most is – jobbára a magyar nonkonformista fiatalság kedvenc kávézójaként tartották számon. „Ez érdekes, mert én akkoriban azt hallottam, hogy a másik elitiskolából, a Papiuból származó két diák volt a tettes” – szól közbe Szabó László.
A leghitelesebbnek tűnő verzióval egy másik, a Krónika által megkeresett volt szekustiszt szolgál. A neve elhallgatását kérő férfi határozottan állítja, hogy a tettet az Ady negyedből származó magyar fiatalok követték el. „A Deszka bár néven ismert kocsmában született meg az ötlet és a döntés. Ezt maguk a tettesek vallották be. Magyar gyerekek voltak, de tettüknek nem volt nacionalista háttere, inkább virtuskodni szerettek volna. Nem is a magyar zászlót, hanem egy csúnyán összefércelt valamit tűztek ki, ami inkább az olasz lobogóra hasonlított” – mondja. Bár nem ő vizsgálta az ügyet, emlékszik, hogy mivel az elkövetők kiskorúak voltak, nem büntették meg őket, csak a szülők részesültek némi pénzbírságban.
Más néven, de az adysok egykori közkedvelt késdobálója most is létezik. Új tulajdonosa Aliznak keresztelte, de nincs olyan adys vagy Oncsa-telepi lakos, aki ne tudna eligazítani, amikor a Deszka bár felől érdeklődünk. Odabent csak a füst és az alkoholbűz a régi. Az asztaloknál züllött képű, egymásnak káromkodó fiatalok és az oroszpiacon áruló, Pruton túli kereskedők. Nem a magyarkodásról, de még csak nem is a románkodásról folyik a szöveg. Harminc évvel a zászlókitevés után a fő téma mindenik sarokban a könnyű pénzszerzés.
Szucher Ervin

Szekusblog és emberiesség
Most, hogy lecsengett ez a borzasztó választási kampány, talán el kellene gondolkodnunk arról, kiket és milyen módon pécézünk ki mint szekus besugókat, és meddig hagyjuk büntetlenül lébecolni a zsaroló, erőszakoskodó tartótiszteket.
A romániai magyar írók ügynökügyeivel kapcsolatos mondanivalómat két történet felelevenítésével kezdem.
A tudomásom szerint egyetlen romániai-erdélyi magyar szamizdat, az Ellenpontok felszámolása után kézen fogva felkeresett ügyvédi irodámban egy házaspár azzal, hogy válni szeretnének. Néhány nap múlva, a válókereset benyújtása után a felperes feleség a következőket mondta: láttam, hogy az ügyvéd úr nagy szemeket meresztett, mivel kézen fogva jöttünk válni. Azért kell elválnom, mert férjemet, Molnár János református lelkészt az Ellenpontok szerkesztésében való részvételéért Papp László püspök megfosztotta palástjától. (Ugyanarról a kollaboráns püspökről van szó, aki a Tőkés László elleni kilakoltatási pert kezdeményezte 1989 tavaszán.) Férjemet azzal fenyegette a szekuritáté, hogy ha nem hagyja abba szamizdatos tevékenységét, akkor kapunk egy tízkilós húscsomagot (ez volt gyerekük testsúlya...). A tanárnő feleségnek pedig azt mondták, ha nem válik el, kirúgják a tanügyből, s ez esetben semmilyen jövedelmük sem lett volna. Végül is kitelepedtek Magyarországra.
Az általam áttanulmányozhatott szekus megfigyelési dossziém csak az 1972–1986-os időszakot öleli fel – tehát amikor 1989-ben Tőkés Lászlót képviseltem a temesvári felkeléshez vezető kilakoltatási perben, állítólag nem álltam megfigyelés alatt. Erre azért hívom fel a figyelmet, mivel környezetemben elsősorban nem magyar irodalmárok forgolódtak, akiknek akár utólagos lejáratásához bizonyos ultranacionalista román körök érdeke fűződhet, hanem olyan emberek, akik a román hatalomnak jelenleg is politikai szolgálatot tehetnek. Szekusdossziémban található egy ügynöki jelentés, miszerint a gyűléseken újabban nagyon elvszerű hozzászólásaim vannak. Ha csak annyit tudnék, hogy az illető besúgott, akkor Könczei Csilla stílusában blogbejegyzésben ki kellene pécézzem néhai ügyvédkollégámat, és családja kétségbeesetten olvashatná, hogy milyen hitvány apjuk volt.
A Ceausescu-korszak második felében három politikai perben láttam el ügyvédi képviseletet, tehát közvetlenül tapasztaltam, mire is volt képes a szekuritáté azért, hogy megtörje, megalázza, emberi méltóságától megfossza a politikai ellenállókat. Ezenkívül a tíz kivégzéssel és 47, átlag 17 éves börtönbüntetéssel járó Szoboszlai-per anyagát is megismertem, a túlélőkkel elbeszélgettem. Ezek alapján meggyőződéssel vallhatom azt, hogy volt politikai elítéltet, ha történetesen megtörték és besúgásra kényszerítették, csak olyan embernek van joga megbélyegezni, aki hasonló körülmények között ellenállt. De azt is tudni kell, hogy mit jelentett, ártott-e vele a besúgottnak, hiszen például az elvszerű hozzászólás ismertetése aligha árthatott valakinek – legfeljebb magának a besúgónak, akiről a tartótiszt megállapította, hogy hasznavehetetlen.
A nacionál-kommunista román hatalomnak volt még egy igen perfid húzása. 1964-ben elkezdték különutasnak számító politikájukat, kijelentvén, hogy a szovjet–kínai vitában semlegesek. Küldöttséget menesztettek az Egyesült Államokba és politikai-gazdasági támogatásért folyamodtak. Az USA mindezt a politikai foglyok szabadon bocsátásától tette függővé. Az Államtanács azonban nem egyetlen kegyelmi rendelettel engedte szabadon a politikai foglyokat, hanem, ahogy ez mostanra kiderült, hónapokon át szotyogtatta a kegyelmi rendeleteket. Ezt a helyzetet sok esetben arra használták fel, hogy megzsarolják a politikai foglyokat, mondván, hogy csak akkor engedik őket szabadon, ha vállalják, hogy besúgók lesznek. Nem lehet csodálkozni azon, hogy legkevesebb hétévi borzasztó börtön után egyesek aláírtak – de ez még nem bizonyítja azt, hogy szabadlábra kerülve ártottak valakinek, ehhez meg kell ismerni a jelentéseket!
Huszonkét évvel a fordulat után a szekuritátés tartótiszteket kellene előállítani, nagy nyugdíjuktól megfosztani őket, és feltétlen el kellene kerülni azt, hogy ehelyett a börtönviselt, megzsarolt, megalázott, időközben elhunyt, tehát védekezni képtelen volt politikai elítéltek becsületébe gázoljunk. Erre még a szeretett apa emlékének ápolása sem jogosít fel senkit!
Kincses Előd