Ha Ponta, akkor plágium – Újabb plagizálással vádolják a miniszterelnököt
Az Oktatási minisztérium alá tartozó Nemzeti Etikai Tanács szóvivője, Gabriela Catană jelezte, hogy értekezletet tartanak, Victor Ponta miniszterelnök újabb plágium-vád ügyében – írja a Hotnews. A Nemzeti Etikai Tanács által kiadott szöveg:
Figyelmükbe ajánlom a következő két dolgozatot, amelyek esetében komoly a plagizálás gyanúja:
D. Coman, V. Ponta: „Felelősség a nemzetközi emberi jogokban" Az Universul Juridic kiadása.
V. Ponta. „A nemzetközi büntetőbíróság". A Lumina Lex kiadása, 2004-ből.
Ez a két dolgozat szó szerinti (másolással átvett) szövegrészeket tartalmaz, megjelölés nélkül, a következő forrásokból:
Grigore Geamanu. „A nemzetközi büntetőjog és nemzetközi bűncselekmények" A Romániai Szocialista Köztársaság Akadémiájának kiadása, 1977
Dumitru Diaconu. „A nemzetközi büntetőbíróság – történelem és valóság". All Beck kiadása, 1999.
Vasile Cretu. „Nemzetközi büntetőjog". Tempus kiadása, 1996.
A 2010-ben kiadott dolgozatban nagyon szembetűnőek azok a szövegrészek, amelyekben Augusto Pinochet, volt chilei diktátor jelenét és jövőjét elemzik. Egyértelműen látszik, hogy a részletek Pinochet 2006-ban bekövetkezett halála előtt keletkezett alkotásokból származnak. A szövegrészek felbukkanása egy 2010-ben kiadott írásban egyértelmű bizonyítéka annak, hogy nemcsak plágiumról van szó, hanem arról is, hogy a két szerző (Coman és Ponta) azért másolta be a nagy terjedelmű szövegrészeket idézés nélkül, hogy elérjék a dolgozat szükséges terjedelmét, vagyis, hogy teljenek az oldalak.
Fontos megemlíteni, hogy a 2004-ben és 2010-ben érvényes jogalkotás (a dolgozatok kiadási adataira) tiszta és egyértelmű előírásokat tartalmaz a kutatás etikájára és erkölcsére nézve. A 206-os törvény 2004-ből tartalmazza a tudományos kutatásban, technológiai fejlesztésben és innovációban betartandó erkölcsi szabályokat, így a 4. cikkely d) betűjénél a plagizálás definíciója:
d) plágium – az ötletek, módszerek, eljárások, technológiák, eredmények vagy szövegrészek elsajátítása és saját alkotásként való feltüntetése plágium, mindegy, hogy ez milyen úton történik.
Ugyanakkor a 2. cikkely 3. bekezdésének n) betűje kimondja, hogy nincs betartva a tudományos tevékenység erkölcse:
d) ugyanazon eredmények ismételt közzététele mint tudományos újdonság
A másolt szövegrészek mindkét dolgozatban jelen vannak, így az eset egy másik cikkely alapján is plágiumnak bizonyul (2. cikkely, (3) bekezdés, e) betű).
Ezen dolgozatok közzétételének idején érvényben lévő törvénykezés kifejezetten tiltja és bünteti ezt a fajta összeférhetetlen magatartást az akadémiai becsületesség alapvető elveivel.
Erdély.ma

Politikusi pálfordulások
Bár tagadta, hogy kampányolna – mint mondotta, azért jött régiónkba, mert miniszterelnökként minden térségre egyformán kell figyelnie –, ugyancsak engedékenynek bizonyult szombaton Csíkszeredában Victor Ponta. Visszatáncolt számos olyan kérdésben, amelyek kapcsán korábban nagyon drasztikus álláspontot fogalmazott meg.
A székely megyék elöljáróival folytatott megbeszélésen tárgyalást, egyeztetést, közös álláspont kialakítását ígérte a regionális újrafelosztás ügyében. Pártja elképzelése szerint közigazgatási hatáskörökkel ruháznák fel a jelenlegi nyolc régiót, egyfajta decentralizációt képzeltek el, regionális tanácsokkal, elnökökkel, amely már-már az autonómiára hasonlíthatna, ha a három magyar megye egyetlen régiót alkotna. Figyelembe veszik az RMDSZ véleményét, mondja most, s bár ő feledtetné, bennünk még él 2010-es maroshévízi kirohanása, amikor a Székelyföldön élő románságot megnyugtatandó harsogta: pártja soha nem fogadja el az etnikai alapú autonómiát Romániában, s azt sem, hogy a románon kívül más nyelv is hivatalossá váljék. „Erdély Románia, de Székelyföld nem Románia, mert olyan, hogy Székelyföld, nem is létezik” – mondotta akkor a jelenleg ugyancsak nagyvonalúnak mutatkozó miniszterelnök. Most, hogy Csíkszeredában felidézték bő két évvel ezelőtti szavait, kitérni próbált, gondokat orvosolni és nem kreálni jött, magyarázta, s a kampányokra hivatkozott, melyek során bizony sok minden elhangzik.
Nem kevésbé látványos pálfordulása a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügyében. Miután a magyar kar létrehozatalát meglovagolva, nacionalista szólamokat hangoztatva megbuktatták az Ungureanu-kormányt, Victor Ponta most azt nyilatkozza, tévedtek, biztosítani kell az önálló magyar tanulmányi vonalat, a magyar oktatók képviseletét a szenátusban, az oktatási törvény által is szavatolt multikulturális jelleget. Óvatosan fogalmaz, a vétséget egyenlő arányban igyekszik az egyetem szenátusára és a magyar közösségre hárítani, amiért két szélsőség felé hajtották az ügyet. Azokban a zűrzavaros napokban folyamatosan szónokoló, uszító politikusokról (elvtársairól, a jelenlegi hatalom birtokosairól), felelősségükről hallgat.
Sűrűn udvarolt Victor Ponta az RMDSZ-nek, egy éve, fél éve még arról szóltak nyilatkozatai, hogy soha nem veszik be kormányukba a magyarok képviseletét, s most lám, egyre több a titkos és nem titkos egyeztetés, felélednek régi barátságok. Mindez bizony tetszik a magyar képviseletnek, kelletik, kínálják magukat, s már sejthető, ha eljő a pillanat, nem is lesz nagy az ára lepaktálásuknak. S bár tagadja, Victor Ponta a magyar választókat megnyerni érkezett szombaton Csíkszeredába. Fülünknek tetsző, lelkünknek is kedves szavakat hallatott, de múltja és jelene is bizonyítja, nem árt óvatosnak lennünk. Kampány van, s maga fogalmazta meg: kampányban sok minden elhangzik, nem kell mindent komolyan venni.
Farkas Réka
3szek.ro
Erdély.ma

Lángolnak az erdők Erdély-szerte
Erdély-szerte erdőtüzek pusztítanak, Hargita megyében a hétvégén hat helyszínen küszködtek a lángokkal a tűzoltók, ezekből tegnapra kettőnek a terjedését sikerült megfékezni. A Bucegi-hegységben tegnap 15 kilométeren égett az erdő, a tűz a nemzeti park területét is veszélyeztette, de erdőtűz pusztít Fehér és Szeben megye hegyvidéki részén is, utóbbi Păltiniş közelében.
Hargita megyében a hétvégén a régió különböző részein gyulladt meg a száraz növényzet. A Csíkszentimre és Madéfalva környéki erdőtüzek terjedését tegnapra sikerült megfékezniük az önkéntes tűzoltóknak, de a Borszék és Gyergyószentmiklós környéki tüzek oltásával tovább küzdöttek a lánglovagok és az önkéntesek.
Alina Ciubotariu, a Hargita megyei sürgősségi felügyelőség szóvivője az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott: többnyire 10-15 éves fenyőerdők, tönkök gyulladtak meg. Az első becslések szerint összesen 55 hektár erdőre terjedt ki a tűz, amelyet őrizetlenül hagyott tábortüzek okozhattak. A szóvivő arra intette a lakosságot, hogy ne gyújtson tüzet az erdőkben, hiszen a nagyon száraz növényzet és a szél nagyon kedvez az erdőtüzek kialakulásának, amelyeket utána nagyon nehéz eloltani.
A csíkcsicsói és a büdösfürdői erdőtüzeket például tegnapra csak megfeszített munkával sikerült megfékezniük a tűzoltóknak. Becze Attila, Csíkcsicsó polgármestere tegnap délután érdeklődésünkre elmondta: a tűz terjedését sikerült megfékezni. Szombatról vasárnapra virradó éjszaka körülbelül 25 emberrel felügyelte a helyszínt, és továbbra is kisebb csoportokban ügyelnek arra, hogy ne éledjenek újra a lángok.
Mivel tűzoltóautóval nehéz megközelíteni a kigyulladt erdőrészeket, emberi erővel igyekeztek megállítani a lángok terjedését, vedrekkel hét-nyolc ezer liter vizet locsoltak rá a madéfalvi, pálfalvi és csicsói önkéntesek. A vizet traktorok segítségével, ezerliteres tartályokban szállították a helyszínre. Szerencsére szombat estére elállt a szél, így sikerült megállítani a lángok terjedését. Becze úgy vélte, körülbelül húszhektárnyi fiatal, magántulajdonban lévő erdő vált a tűz martalékává, kárfelmérés még nem történt.
A tűz okáról csak találgatások vannak, de valószínűsíthető, hogy emberi mulasztás történt – mondta az elöljáró. Tegnap délutánra a Büdösfürdő melletti erdőtüzet is sikerült megfékezni, de a területet továbbra is őrzik, mert még füstölög az avar. A csíkszentimrei tűzoltók csíszentsimoni, csíkszentkirályi, csíkszeredai társaikkal együtt éjjel is kint tartózkodtak a helyszínen. Másfél hektárnyi területen vált a lángok martalékává egy fiatal, bokros erdőrész. A tüzet vélhetően emberi felelőtlenség okozta.
Zsákokban cipelik a vizet a Gyilkos-tónál
Kedd délután óta küzdenek a lángokkal a tűzoltók a Gyilkos-tó fölött álló Gyilkos-hegyen is. Az erdős területen a száraz aljnövényzet és csutakok égnek, a fákba még nem kapott bele a tűz. Hegyi Barna, a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatója elmondta, a parkkal szomszédos magánterületen pusztítanak a lángok, az erdőtulajdonosok Neamţ megyeiek, de a terület közigazgatásilag Gyergyószentmiklóshoz tartozik. A növényzet nagy valószínűséggel eldobott cigarettacsikktől gyulladt ki, erre utal, hogy a turistaösvénytől terjedtek el a lángok.
A tűzoltáson a gyergyószentmiklósi hivatásos tűzoltók, a városháza mellékgazdaságának dolgozói, önkéntesek mellett a hegyi csendőrök, a nemzeti park dolgozói, tölgyesi, csíkszeredai és Neamţ megyei tűzoltók is dolgoznak. A sziklás, nehezen megközelíthető terepre műanyag zsákokban, a hátukon cipelik a vizet, emiatt az oltás igen nehézkes, bár a szélcsend miatt nem terjednek a lángok, amelyek három hektáron emésztették fel az aljnövényzetet. Hegyi Barna elmondta, a tűz terjedését megfékezték, de eloltani csak egy többnapos kiadós eső tudná.
Tíz hektár égett le Păltinişnél
Több mint 15 hektárnyi erdő és 10 hektárnyi száraz aljnövényzet égett le a hétvégén Fehér megyében, Sugág község közelében is. A még péntek este kitört tüzet 22 katonai tűzoltó és 14 önkéntes próbálta eloltani. Cristian Todor, a sürgősségi felügyelőség szóvivője az Agerpresnek elmondta, sikerült megfékezni a lángok terjedését, ezek már csak a föld szintjén pusztítanak, a fák koronáját nem érintik. De ennek ellenére továbbra is felügyelik a területet, hogy ne éledhessenek újra a lángok. Sugág község területén tegnap egy másik helyszínen is erdőtűz ütött ki.
Több erdőtüzet jelentettek a hétvégén Szeben megye területéről is, ezek közül néhányat tegnapra sikerült eloltani. Összesen 18 hektár erdő lett a tűz martaléka, ezek közül 10-12 hektár Păltiniş közelében. Itt mintegy száz személy segédkezett az oltásban, az illetékeseknek hét speciális jármű segítségével sikerült megfékezni a lángok terjedését.
Veszélyben a bucegi-i nemzeti park
Továbbterjed a csütörtökön keletkezett tűz a Bucegi-hegységben is, a lángok immár a nemzeti park területét is veszélyeztetik, még ha egyelőre csak az aljnövényzet ég. A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint azonban a természetvédelmi terület szomszédságában nem tudják bevetni a belügyminisztérium két tűzoltó-helikopterét, ugyanis ezek egyike el van romolva, és külföldön javítják, míg a másiknak hiányzik egy alkatrésze. Mihai Drăgan, a Prahova megyei sürgősségi felügyelőség képviselője szerint bár kérték a légi járművek bevetését, erre nincs lehetőség. Hozzátette, hogy a lángok a Prahova-völgyi üdülőhelyek helyett a hegy irányába terjednek, a helyszínen a sürgősségi felügyelőség, a hegyi mentők és az állami erdészet képviselői mellett a helyi hatóságok is jelen vannak. A Bucegi-hegycsúcstól 1700 méterre található, a román királyi ház tulajdonában lévő területen – melyet az állami erdészet gondoz – csütörtökön villámcsapás következtében terjedt el a tűz, melyet szombat este a völgyből is látni lehet.
Krónika (Kolozsvár)

Diverziókeltés Mikó-ügyben: a Facebookon „kampányolnak” a restitúció ellenzői
A Facebook közösségi portálon megalakult a Mikó-ügy nevű felhasználó, amelyről a bejelöltek többsége úgy vélte, hogy a buzăui bíróság döntése elleni tiltakozás folytatódik a virtuális térben. Néhány nap alatt azonban kiderült, hogy a felhasználó az ellenvéleményt képviseli: szerinte nem kell kétségbe vonni a bíróság döntését, az iskola az államé kell legyen, de egyházellenes bejegyzéseket is közzétett.
Miközben az erdélyi magyar történelmi egyházak és az RMDSZ közös tiltakozó akciót szervez szeptember elsejére a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében, a restitúció ellenzői a Facebook közösségi portálon próbálják bizonygatni igazukat. A történelmi egyházak, a civil szervezetek és a politikum szeptember elsején közösen szervezi meg az igazság napja mottóval meghirdetett nagyszabású tüntetést a Székely Mikó Kollégium épületének visszaállamosítása ellen, az iskolaépület védelmében.
A tiltakozó akció kapcsán az RMDSZ közleményt adott ki, amelyben kifejti: az erdélyi magyar történelmi egyházakkal közösen szorgalmazza, hogy 2012. szeptember 1-je legyen az igazság napja. „A sepsiszentgyörgyi Mikó-ügy azt igazolja, hogy a magántulajdon és a közösségi vagyon sérthetetlenségének elve 22 évvel a rendszerváltást követően sem érvényesül, mi több, a bíróság döntése a diktatúra legsötétebb intézkedéseit idézi. Tudatában vagyunk annak, hogy a történelmi egyházaink és a magyarság ellen irányuló rendkívül súlyos, igazságtalan bírósági döntésre csupán közös fellépéssel tudjuk felhívni Európa és az egész világ figyelmét. Csak így tudunk továbbra is elkötelezetten küzdeni az igazságszolgáltatásért, egyházaink, mindannyiunk örökségének megvédéséért, a bennünket megillető jogok tiszteletben tartásáért” – olvasható a szövetség közleményében.
Ebben az RMDSZ vezetői arra kérik a sepsiszentgyörgyi és erdélyi magyarokat, hogy szeptember 1-jén a Székely Mikó Kollégium előtt követeljék az igazság, a törvény tiszteletben tartását. Mint ismeretes, Sánta Imre bikfalvi református lelkész már több mint két hete naponta két órát áll az iskola előtt, tiltakozva a visszaállamosítás és a jogtiprás ellen, és egyre többen csatlakoznak hozzá. A lelkész eredetileg egy hónaposra tervezte akcióját, ám úgy döntött, augusztusban is folytatja azt, hogy az egyházak által szervezett megmozdulásig fenntartsa az érdeklődést a Mikó-ügy iránt.
Virtuális diverzió
Eközben a Facebook közösségi portálon megalakult a Mikó-ügy nevű felhasználó, amelyről a bejelöltek többsége úgy vélte, hogy a buzăui bíróság döntése elleni tiltakozás folytatódik a virtuális térben. Néhány nap alatt azonban kiderült, hogy a felhasználó az ellenvéleményt képviseli: szerinte nem kell hogy kétségbe vonni a bíróság döntését, az iskola az államé kell legyen, de egyházellenes bejegyzéseket is közzétett. Ugyancsak Mikó-ügy néven, a stílus alapján valószínű ugyanaz a felhasználó blogot is létrehozott, amely fejlécében így fogalmaz: „Mikó-ügy – érzelmek helyett tények. Gondolkozzunk, mielőtt tüntetünk.”
Egyik bejegyzésben pedig így ír: „Őszintén szólva számomra különös, hogy a véget nem érő benedekleventézés közben senki nem teszi fel a kérdést, vajon mi a fenével érvelhetett a DNA a bíróságon, vajon tényleg rendben voltak-e az egyház papírjai, vajon az a kijelentés, hogy »mindenki tudja«, elegendő érv-e nemcsak Buzăuban, hanem bárhol Európában.(...) Nem tudni viszont, hogy mi a tragédia abban, ha az épület az önkormányzat tulajdonába kerül (attól még simán működhetne benne egy református iskola, sőt).”
A felvetésekre több közéleti személyiség is válaszolt, például Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki hangsúlyozta, bár egyesek úgy vélik, jó kezekben lesz az iskola a város tulajdonában, azonban ha visszaállamosítják a szentgyörgyi ingatlant, precedenst teremtenek, ugyanezt Aradon, Kolozsváron vagy Zilahon is megtehetik, ahol már nincs magyar önkormányzat, amely védené az iskola érdekeit.
Bakk Miklós politológus pedig így ír a Facebook portálon: „Egy – csupán technikai – észrevétel, mely abból a tapasztalatomból ered, hogy hiteles fordító (is) vagyok a Bánságban. Számos okiratot fordítottam, amely a görög katolikus egyházat segítette, hogy ingatlanjait visszaszerezze az ortodox egyháztól. Ezek körében akadt olyan ingatlan, amelyet a görög katolikus egyház nem tudott telekkönyvileg igazolni, csupán annyit, hogy ő építtette a görög katolikus közösség pénzéből, és az építőmestert a görög katolikus pap kérte fel. Ezen régi iratok (eredetiben német, ill. magyar nyelvűek) alapján a visszaszolgáltatást megítélték a görög katolikusok javára. Ha nincs kettős mérce, akkor már az ilyen típusú bizonyítékoknak is lehet perdöntő ereje. Arról nem beszélve, hogy a Mikó esetében számos más bizonyíték is van.”
Markó: arccal kell vállalni az ellenvéleményt
Markó Attila volt államtitkár, a kollégium épületét az egyháznak visszaszolgáltató restitúciós bizottság tagja – akit ezért alapfokon három év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek – a Krónikának elmondta: természetesen lehetnek és vannak ellenvélemények az ügyben, azonban elvárnák, hogy a Mikó-ügy felhasználója felfedje arcát, merje vállalni nevét.
„Nem tesz mást, mint névtelenségbe burkolózva a korrupcióellenes ügyészség vádiratát használja, annak a különböző vádpontjai közül szemelget. Valószínű Benedek Leventééktől szerezte meg a vádiratot, és azt használja diverziókeltésre. Másrészt a tulajdonjoggal kapcsolatos felvetéseit, miszerint az iskola soha nem volt a református egyház tulajdona, már 2006-ban cáfolta a brassói táblabíróság, amely kimondta, hogy az ingatlan az egyházé volt” – értékelte a Facebookon közzétett bejegyzéseket Markó Attila.
Hozzátette, mindenkinek joga van antiklerikális nézeteket vallani, de ezeket nem kell összemosni a kollégium visszaállamosítási kísérletével. Egyébként időközben ugyancsak a Facebookon megalakult a Tüntetés a Székely Mikó Kollégiumért csoport is, amelynek közel 4000 tagja van, míg az említett Mikó-ügynek 300 felhasználó ismerőse. Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Öttagú bizottság vezeti az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetét
Ideiglenesen öttagú bizottság vezeti az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetét – közölte Brassai Zsombor, a szövetség Maros megyei szervezetének ügyvezető alelnöke. Benedek István nem tölti már be a marosvásárhelyi elnöki tisztséget, és Csegzi Sándor sem választmányi elnök, de a tizenhárom körzetnek sincsenek már elnökei, mivel megszűnt a szervezet struktúrája.
A székház ajtaja továbbra is zárva van, a kulcs pedig Benedek Istvánnál van, aki a strukturális átszervezést végző öttagú bizottság tagjaként tartja azt magánál. „Az eddigi marosvásárhelyi szervezet beszüntette a tevékenységét, az ügyfélfogadást a megyei szervezet végzi. Mindezt addig, amíg létrejön az új struktúra, és megtartjuk a megfelelő alakuló üléseket. Hangsúlyozom: entitásként nem szűnt meg az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, csak a struktúrája, és egyebek mellett az új struktúra kidolgozását is az öttagú bizottság (Brassai Zsombor, Peti András, Csép Andrea, Kelemen Márton, dr. Benedek István – szerk. megj.) végzi. A határidő szeptember 30.” – fogalmazott a megyei ügyvezető alelnök.
Brassai Zsombor elmondta, az átszervezést az indokolja, hogy a 22 éves struktúra nem megfelelő a hatékony mozgósításhoz, ezért a bizottság olyan struktúrát dolgoz ki, amely képes megszólítani a megközelítőleg 58 ezres marosvásárhelyi magyarságot. „Dr. Benedek István nem a szervezet elnöke, Csegzi Sándor nem a választmány elnöke, a körzeteknek sincsenek immár vezetői” – hangsúlyozta Brassai Zsombor.
Hozzátette, már a legutóbbi választmányi ülés sem volt jogerős, mert a testületet felfüggesztették. „Amint feláll az új struktúra, az alapszabály lép érvénybe, vagyis összehívjuk a tagokat, és ők választanak új elnököket. Olyanokat, akik képesek mozgósítani, akik akár kampánycsapatként is tudnak dolgozni” – szögezte le a megyei szervezet ügyvezető alelnöke.
Gáspár Botond
Krónika (Kolozsvár)

Ponta a régiósításról és a MOGYE ügyéről is beszélt Csíkszeredában
Jövőre meg kell állapodniuk a pártoknak a régiósításról, amely 2014-től léphet hatályba – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök szombaton Csíkszeredában. A kormányfő Maros, Hargita és Kovászna megye helyhatósági képviselőivel találkozott a székelyföldi városban.
A kormányfő arról is beszélt, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) biztosítani kell az önálló magyar tanulmányi vonalat, akárcsak a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), szerinte az egyetem román többségű szenátusa, de a magyar oktatók is hibáztak.
Az eseményt követő sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) szerint a jelenlegi megyéknek meg kell maradniuk, de a már létező nyolc gazdasági fejlesztési régiónak közigazgatási hatáskört kell biztosítani.
Hozzátette: ez egyelőre csak az USL javaslata, de valamennyi pártnak kötelessége, hogy tárgyaljon erről, és a jövő év folyamán jussanak megállapodásra a régiósításról, amely Ponta szerint a „túlságosan központosított” államigazgatást hivatott decentralizálni. Ponta szerint a közigazgatási hatáskörökkel felruházott régióknak közgyűlésük és elnökük lesz, a kormánynak pedig minél több jogosítványt kell adni nekik.
Mint ismeretes, Románia területi közigazgatási átszervezését tavaly nyáron javasolta Traian Băsescu államfő, ő megszüntette volna a jelenlegi megyéket, amelyeket túlságosan kis közigazgatási egységeknek tart. Azt javasolta, hogy a jelenlegi gazdasági fejlesztési régiók határvonalai mentén nyolc óriásmegyét hozzanak létre, ez a terv azonban meghiúsult, miután a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elutasította. Az RMDSZ szerint Hargita, Kovászna és Maros megyének kellene egy közös régiót alkotnia.
Ponta: megoldott a román-magyar feszültség
Ponta a sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva a román-magyar kapcsolatokra is kitért. Mint mondta, „megoldottnak” tekinti a román-magyar viszonyban keletkezett feszültséget, amelyet Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének a romániai helyhatósági választási kampányba való „beavatkozása” okozott. Ponta szerint ezt a feszültséget a június 10-ei „helyhatósági választások Kovászna, Hargita és Maros megyei eredményei” oldották fel, vagyis az, ahogyan az ott élő emberek szavaztak – mondta. Ismét kijelentette, hogy a romániai magyar pártok közül az RMDSZ-t tekinti politikai tárgyalópartnernek.
„Nem vagyok Orbán Viktor”
A helyi közigazgatási vezetőkkel folytatott megbeszélésen Ponta utalt arra is, hogy Brüsszelben az elmúlt napokban párhuzamot vontak Románia és Magyarország között azután, hogy Romániában felfüggesztették hivatalából Traian Băsescu államfőt.
„Európában mostanában mindenki összetéveszt engem Orbán Viktorral, de kérem, tanúsítsák velem és a magyar miniszterelnökkel együtt, hogy nem hasonlítunk. Azt hiszem, hogy önök, akik mindkettőnket ismernek, elismerik, hogy különbözünk, még akkor is, ha a keresztnevünk ugyanaz” – mondta Victor Ponta.
Biztosítani kell a magyar vonalat a MOGYE-n
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) problémájáról szólva a kormányfő azt mondta: annak megoldásához biztosítani kell az önálló magyar tanulmányi vonalat, akárcsak a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE).
A miniszterelnök Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester kérdésére válaszolva kijelentette: hibázott az egyetem román többségű szenátusa, amikor nem fogadta el, hogy a MOGYE multikulturális egyetem, de a másik fél is hibát követett el, amikor az önálló magyar kar létrehozását szorgalmazta. „Úgy gondolom, hogy egy karon belül léteznie kell a különálló vonalnak, akárcsak a BBTE-n, a magyar oktatóknak pedig képviselettel is rendelkezniük kell az egyetem szenátusában. Amikor az egyik fél az egyik szélsőség felé tolódott, önök is a másik szélsőség felé hajlottak, ami miatt a legtöbbet az egyetem hallgatói veszítettek” – mondta Ponta a sepsiszentgyörgyi polgármester kérdésére válaszolva.
Rámutatott: őszig, az új tanév kezdetéig meg kell oldani az egyetem problémáját; jelenleg az intézmény szenátusában csak román oktatók vannak, ami Ponta szerint nem helyes. Mint ismeretes, a magyar oktatók a magyar nyelvű oktatás önállósságának megtagadása miatt bojkottálták az egyetemen lezajlott választásokat.
MTI, Hírösszefoglaló
Krónika (Kolozsvár)

Bajban a Szatmári Magyar Hírlap
Szeptember elejétől megszűnhet a Szatmári Magyar Hírlap. Az újságot 2005-ben alapította a Szilágyi Ferenc helyi vállalkozó tulajdonában levő Sam Grup Consulting Kft. azt követően, hogy 2004-ben az addig egyetlen megyei magyar nyelvű lapot felvásárolta az osztrák médiatröszt, az Informmedia Kft.
A Szatmári Magyar Hírlap képviselői nem erősítették meg ugyan értesüléseinket, azonban nem hivatalos forrásokból megtudtuk: jelentős anyagi gondokkal küzd az újság, ami miatt a tulajdonos leépítéseket és fizetéscsökkentést kívánt életbe léptetni, a szerkesztőség tagjai azonban ezt nem fogadták el. Az RMDSZ-közeli lap megszűnésében minden bizonnyal az is közrejátszik, hogy idén a nagyobb példányszámú Szatmári Friss Újságot megvásárolta egy szintén RMDSZ-közeli helyi cég, a Tradeholding Kft. Értesüléseink szerint a hírlap előfizetőinek száma két év alatt 4000-ről 2000 alá csökkent.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Tánc- és huszárfesztivál
Mindenik nemzedék kedvére szórakozhatott a hét végén Marossárpatakon az V. alkalommal megszervezett tánc- és huszárfesztiválon, a szervezők ezúttal is színes, tartalmas programot állítottak össze: volt fogathajtó verseny, fotókiállítás, szoboravató, karaoke a gyerekeknek, és természetesen nem maradhatott el a huszárfelvonulás sem, ami Sárpatak egyik fő jellegzetessége.
Míg manapság egyre több vidéki településen hallani, hogy elmaradnak a jellegzetes szokások, a népünnepélyek, amelyek összetartották az adott közösséget, Sárpatak pozitív példa ezen a téren. Van egy lelkes, helyi értelmiségiekből álló csapat, akik gondoskodnak arról, hogy életben tartsák a hagyományokat: közös nótázásokat, huszárbált, huszárfesztivált szerveznek, olyan rendezvényeket, amelyekre a falu apraja-nagyja hivatalos, így a helybéliek magukénak érzik ezeket. És van egy hasonlóan lelkes faluközösség, amely ma is úgy érzi, a hagyomány érték, amit meg kell őrizni. Berekméri Edmond, egyik főszervező elmondta, a hagyományápolás felkarolása végett hoztak létre egy civil szervezetet Miholcsa József szobrászművésszel és Mózes Sándorral, a helyi iskola igazgatójával. – Munkánkat segíti, hogy nagy az érdeklődés a lakosság részéről, minél távolabb van egy település a várostól, annál inkább életben maradnak a hagyományok. Örülök annak, hogy bármilyen rendezvényt szervezünk, mindig nagy az érdeklődés, az emberek jönnek, kérdezik, miben segíthetnek. Nőszövetségünk tagjaira mindig számíthatunk, a nyolcvanas éveikben járó asszonyoktól a fiatal asszonyokig mindenki odaáll. A polgármesterünk is lelkes, segítőkész – hangsúlyozta.
Fogathajtó verseny… a nosztalgia kedvéért
A kétnapos rendezvénysorozat első mozzanataként pénteken került sor az öregfiúk fogathajtó versenyére. Berekméri Edmond elárulta, egykor Sárpatakon hagyománya volt a fogathajtásnak, itt rendezték meg az első országos versenyeket a ’80-as években, dr. Suba Kálmán és dr. Kelemen Atilla voltak a főszervezők.
– Később a vetélkedők szponzorok hiányában elmaradtak, de idén kicsit nosztalgiázni akartunk, feleleveníteni a hagyományt, ezért Suba Kálmánnal és a méntelep igazgatójával, aki az akadályokat meg a fogatokat biztosította, úgy döntöttünk, hogy újra megszervezzük a versenyt. Kilenc hajtó vett részt, ők mérték össze gyorsaságukat, ügyességüket – számolt be a főszervező. A rendezvény egyik fő mozzanata a huszárok ünnepélyes felvonulása volt, hat huszárcsapat mutatkozott be a Székelyföldről: többek között az udvarhelyszéki, csíkszeredai, havadi, valamint a torboszlói huszárok vonultak fel lóháton, jellegzetes viseletben, majd a sportpályán lovasbemutatókkal kápráztatták el közönségüket. A huszárok mellett felvonult a majdani utánpótlás, a helyi gyerek-lovascsapat is. Berekméri Edmondtól megtudtuk, Vajnár József mérnök, a méntelep volt igazgatója felvállalta, hogy ingyenesen tanít lovagolni sárpataki gyerekeket. 10-12 gyerekkel foglalkozik heti rendszerességgel a kertjében berendezett lovaglópályán.
Újabb alkotással bővült a szoborpark
A szombati istentiszteletet követően került sor Miholcsa József szobrászművész legújabb alkotásának, Szent László király mellszobrának a leleplezésére. A magyar történelem nagy alakjának az életrajzát Nemes Gyula nagyernyei helytörténész ismertette. Az alkotó, Miholcsa József elmondta: – Kissé furcsának tűnhet, hogy az erdélyi fejedelmek sorába bekerül Szent László is, de ha elkezdtük a sort államalapító Szent Istvánunkkal, szükségesnek tartottam, hogy Erdély védőszentje is szerepeljen a parkban. Szent László a székelység és a történészek szemléletében Csaba királyfi reinkarnációja, úgy, ahogy Csaba királyfi is a csillagösvényen jött a székelyek megsegítésére, Szent László a tatárok ellen védte meg a székelységet jelenlétével. Remélem, hogy most is beteljesíti hivatását, és áldását, békéjét és oltalmát népünkre kiterjeszti – fogalmazott a művész, akinek köszönhetően már húsz alkotással büszkélkedhet a marossárpataki történelmi szoborpark. Miholcsa József viccesen megjegyezte: még három alkotással "tartozik": I., II. Apafi, valamint Székely Mózes, az egyedüli székely fejedelem mellszobrával.
A sárpataki közösség képekben
Az avatóünnepség után kiállítás-megnyitóval folytatódott a rendezvénysorozat, Berekméri Edmond fotókiállítását tekinthették meg az érdeklődők. Nézelődés közben sokan meglepetten fedezték fel önmagukat a fotókon, ugyanis a kiállított kétszáz kép a faluközösség életének emlékezetes mozzanatait örökíti meg. Berekméri Edmond, aki több alkalommal is hangsúlyozta, hogy ő nem hivatásos fényképész, vidám pillanatképekben elevenítette fel a huszárfesztiválok, közös nótázások, huszárbálok hangulatát.
A gyerekek nagy örömére közben elkezdődött a karaokeshow, ahol a legfiatalabb sárpatakiak csillantották fel zenei tehetségüket, majd délután hagyományőrző tánccsoportok léptek színpadra, este pedig a könnyűzene vette át a főszerepet.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Színvonaltalan, kiábrándító politikai küzdelem
Színvonaltalan és kiábrándító a népszavazás kapcsán kialakult politikai vita amiatt, hogy a román pártok nem nőttek fel a feladathoz, ám ez nem jelenti azt, hogy az erdélyi magyar választóknak nem kellene részt venniük a szavazáson – jelentette ki Markó Béla szenátor az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) Többszemközt című műsorában.
Az RMDSZ volt elnöke szerint igenis bele kell szólni az ország dolgaiba, azonban mindenkinek a saját lelkiismerete szerint kell szavaznia a július 29-i referendumon.
Markó Béla kifejtette: a szövetségben nincs bizonytalanság az elveket illetően, hiszen a szervezet a valós parlamenti demokrácia mellett teszi le a voksát, de mivel most alapvetően személyekről szól ez a népszavazás, azt javasolják, hogy ki-ki a lelkiismerete alapján voksoljon majd július 29-én.
Az azonban nem elfogadható álláspont, hogy nem kell részt venni, mert ez nem a magyarok ügye, hiszen ennek a népszavazásnak a következményei ránk is visszahárulnak – hangsúlyozta Markó Béla.
Népújság (Marosvásárhely)

Székelyföldön
Ki gondolta, ki hitte volna, hogy az államelnök lemondatása körül forgó már-már életre-halálra folyó harc közepette a miniszterelnök nagy hirtelen a Székelyföldre látogat?
Lehet, hogy tulajdonképpen Nagyszebenbe készült, az ottani rali győztesének átadni a díját – köztudott, hogy a sportág nagy rajongója, valamikor maga is versenyzője volt –, s ha már Erdély szívében járt, átruccant a székelyekhez is, hogy hivatalos kinézete legyen a dolognak? Valószínűleg az is megfordult a fejében, hogy személyes jelenléte esetleg valamit nyom a latban a vasárnap esedékes népszavazáson, s azért nem mindegy, hogy három megye lakossága pró vagy kontra teszi le voksát a miniszterelnök vagy az államelnök álláspontjára.
Ment tehát HAR-KOV fővárosába, Csíkszeredába, ahol Hargita, Kovászna és Maros megyék mintegy háromszáz polgármesterével, prefektusaival és megyei tanácsi alelnökeivel találkozott. Mert hát, mint mondta, kötelessége a magyarokkal, sőt parlamenti képviseletükkel is törődni.
Ment is hát, meg nem is, mint a magyar népmesében, a villámlátogatásra, amelynek egyik legfőbb mondanivalója az volt, hogy kormánya a jövő esztendőben végrehajtja az ország regionalizálási tervét. De nem úgy ám, mint a felfüggesztett államelnök akarta – meghagyná a jelenlegi megyéket, erre épülnének rá a szupermegyék, külön elnökkel, tanáccsal –, de nem is úgy, ahogy a magyarok szeretnék, hogy a három székelyföldi megye egy régióba tartozzék. Hát ez, ugye, roppant fontos üzenet egy héttel a népszavazás előtt, biztosan nem várhatott volna még néhány hetet. A Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem ügye csak úgy került szóba, hogy a sepsiszentgyörgyi polgármester rákérdezett. Alapos és kimerítő választ kapott: az egyetem szenátusa tévedett, amikor magyar professzorokat nem vett be a szenátusba, de a magyarok is igen, amikor önálló „vonalat” követeltek, s a szélsőséges álláspontra ugyanolyannal válaszoltak.
Ott kezdődött tehát a verekedés, ahogy a székely mondaná, hogy visszaütöttek. A bölcsességnek kellene helyben megoldania a konfliktust.
A bölcsesség állapota pedig – ezt már mi mondjuk – akkor következnék be, ha a magyarok lemondanának szélsőséges követeléseikről, az önálló karról az annak idején kizárólag magyarnak alapított MOGYE keretében.
Hogy a három megye magyar polgármesterei milyen benyomásokkal távoztak, nem tudni. Talán egy hét múlva kiderül.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

A Magyar Kultúra Napja Déván
Összerdélyi ünnepség a szórványban
Roppant gazdag és színvonalas ünnepségen vett részt szombat délután a dévai magyarság. A református templomban szervezett gálán a közönség helyi volt, az előadók viszont Erdély különböző tájairól érkeztek, mindenekelőtt Kolozs és Maros megyékből.
Az ünnepség Lovász János lelkipásztor áhítatával kezdődött, majd Jancsó Miklós kolozsvári színész elszavalta a Himnuszt, annak valamennyi versszakát, nemcsak az elénekelni szokott elsőt. Barabás Kásler Magda közkedvelt népdalénekes előadta az Ó Szent István című moldvai csángó népdalt.
Deák Piroska dévai magyartanár a magyar irodalom legnagyobb szókincsű íróját, Arany Jánost mutatta be, pontosabban Arany és szülővárosa, Nagyszalonta életre szóló hosszú és érzelem teli kapcsolatát.
Az irodalmi művében kb. 24 000 szót használó Arany János 130 évvel ezelőtt, 1882-ben hunyt el, Deák tanárnő ezért választotta őt a Magyar Kultúra Napja idei megünnepléséhez.
Guttman Mihály kolozsvári tanár viszont az 1882-ben született Kodály Zoltánt, a nagy hazafi zeneszerzőt, a legnagyobb magyar zenepedagógust méltatta. Az idei kultúra-ünnepségét a két kiemelkedő személyiségnek szentelték. Kodály többször járt Erdélyben – népzene-gyűjtő munkásságát még 1910-ben kezdte el Székelyföldön –, utoljára 1944-ben, amikor a kolozsvári magyar egyetem díszdoktorrá avatta.
A színvonalas ünnepség azonban nemcsak a magyar kultúra nagy alkotóira való megemlékezésből állt, hanem élő előadásokból is. A népviseletbe öltözött magyarfenesi (Kolozs megye) vegyes kar magyar zeneszerzők műveit adta elő, majd a kolozsvári magyar pedagógusok vegyes kara Kodály-darabokat énekelt, felemelően szép előadásban. Kodály ünnepségéről lévén szó, Oláh Boglárka és Oláh Mátyás ifjú kolozsvári művészek cselló- és zongoradarabbal örvendeztették meg az egybegyűlteket, majd a marosvásárhelyi Psalmus énekkar kórusa magyar zenei remekművekkel lépett fel. A Romániai Magyar Dalosszövetség és az EMKE által szervezett, közel 3 órás felemelően szép ünnepség Kodály Zoltán Sík Sándor Te Deuma-val végződött, melyet a kolozsvári pedagógusok kórusa és a marosvásárhelyi Psalmus együttesen adott elő.
Történelmi kulturális látogatás Vajdahunyadra
A dévai ünnepség előtt a három kórus százvalahány tagja, valamint Dáné Tibor országos EMKE-elnök a vajdahunyadi kastélyt látogatta meg, ahol a helyi EMKE képviselői voltak az idegenvezetők, a kastély történtét, kultúrtörténeti jelentőségét, restaurálási munkálatokat ismertetve. Meghallgatták Petőfi Vajdahunyadon című versét Kofity Magdolna előadásában, azt a verset, amelyet Bem apóval és kíséretével 1849 április 14-én tett látogatásakor írt. A kolozsvári kórus a jó akusztikájú (bár télen nagyon hideg) Országház termében két dalt énekelt el, a Lovagteremben pedig házigazdák és vendégek közösen énekelték el a Boldogasszony anyánk, égi nagy patrónánk kezdetű, régi magyar himnusznak számító dalt. A termek gótikus monumentalitása feledhetetlen élménnyé varázsolta az imaként felszálló kristálytiszta éneket.
Ezután a Kolozs és Maros megyei vendégek a távolból pillantást vetettek a várra néző, 10 éve felállított Petőfi-szoborra és a műemlék-református templomra is, illetve a vaskohászat még álló, romos emlékeire.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Kölcsey színjátszó tábor Kisiratoson
Vastaps a záró-előadáson
Kisiratoson július 9–19. között 6. alkalommal szervezték meg a Kölcsey színjátszó tábor munkálatait. A távolból ékezett résztvevők a községháza mögötti udvarban felvert sátrakban szálltak meg, első héten a próbák is az iskolaudvarban, a tornaterem környékén vagy a kinti parkban zajlottak.
Második héten átköltöztek a tájházba, belakták a területet, ide álmodta meg az előadást a táborszervező-rendező Faragó Zénó színművész. Az Aradról érkezett 10 Kölcsey Diákszínpad-taghoz 2 magyarországi leány is csatlakozott, a kisiratosiakkal együtt, gyakran 33-an is voltak, de a csütörtökön este megtartott táborzáró előadásra is maradtak 30-an. A tábor elején a fiatalok maguk rendeztek kisebb jeleneteket, amelyekhez az ötleteket a falubeleiktől gyűjtötték. Két csapatban indultak útra a faluba, ahol kisebb, érdekes történeteket gyűjtöttek az utca emberétől vagy azoktól, akiket meg tudtak állítani. A begyűlt népi történeteket, babonás szokásokat, legendákat a rendezővel megbeszélték, majd megrendezték saját maguknak. Faragó Zénó egész idő alatt figyelemmel kísérte a munkájukat, besegített a rendezésbe, csiszolt, igazgatott az előadásmódon. A darabnak a szövegét is megpróbálták véglegesíteni, rögzíteni, de ez nem mindig sikerült, ezért az előadás közbeni rögtönzés, improvizáció is feladatul jutott. A lényeget elmondták, de nem mindig ugyanazt a szöveget használták. Betlényi Zsolt és Cristiano Bussoni képzőművészek a toborozás közepéig voltak a csapattal, amelyiknek a tagjaival belső munkát végeztek. Beszélgettek velük, hozzászóltak bizonyos témákhoz, válaszoltak a fiatalok kérdéseire. Gyümölcsökből, kavicsokból, szirmokból, kéznél lévő tárgyakból készítettek egy mandalát a központi parkban lévő fűzfa köré. Kurtai Zsófi fő rendező asszisztensként működött közre, maga szerkesztette azt a leporellót, amelyik a tábor alatt begyűjtött legérdekesebb történeteket, a tábori munkán készült fotókat tartalmazza, illetve a plakátot, de egy póló elkészítése is folyamatban van.
A nyári tábor munkálatait a Communitas Alapítvány 1000 lejjel támogatta, minek jóvoltából bővíteni lehetett a tevékenységet, vendégeket is hívhattak. Az Aradi Kölcsey Egyesület által patronált rendezvényt a kisiratosi Pro-Ki-Dor Kulturális Egyesület is támogatta. A Tájház udvarán, a kiválasztott régiségek, kellékek felhasználásával megtartott, több mint 30 gyermeket és fiatalt felvonultató, dinamikus, rengeteg komikus elemet felhasználó, ötletes jelenetekből álló előadás egy virtuális kocsmában játszódott, ahol megszemélyesítették a közösség ide betérő minden tagját. Közöttük gyakran konfliktusok alakultak ki, a végére azonban az ellentétek elcsitultak, a résztvevők széles jókedvvel, együtt táncoltak. A táborzáró előadást sok helybeli polgár társaságában megtekintette a Kölcsey Egyesület elnöke, Jankó András, a titkára, Berecz Gábor és Ujj Ágnes nyugalmazott magyartanár is Aradról, illetve Kisiratos vezetősége, élen Almási Vince polgármesterrel. Mindnyájan vastapssal jutalmazták a nem mindennapi produkciót.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Erdély 2020 - fejlesztési terv az erdélyi magyarok jólétért
Erdély 2020 címmel ismertette Kelemen Hunor szövetségi elnök és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a hétvégén az RMDSZ gazdaságélénkítő és fejlesztési tervét.
Erdély 2020 címmel ismertette Kelemen Hunor szövetségi elnök és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a hétvégén az RMDSZ gazdaságélénkítő és fejlesztési tervét. A dokumentum létrehozásáról a szövetség Gazdasági Tanácsa döntött tavaly decemberben. „Ahhoz, hogy mi hatékonyan tudjuk lehívni az uniós forrásokat, pontosan kell tudnunk, hogy az erdélyi embereknek mire van szükségük. Az Erdély 2020 tehát egy olyan terv, amely reális szükségletekre ad megvalósítható válaszokat” – fogalmazott a szövetségi elnök.
„A 2014 és 2020 közötti időszakra nagyon fontos, hogy olyan terve, olyan stratégiája legyen az RMDSZ-nek, amely választ ad a magyar közösség elvárásaira. Azt tapasztaltuk, hogy a gazdasági válság alatt az emberek prioritásai teljes egészében megváltoztak. Első helyen a munkahelyek, második helyen a bérek, nyugdíjak állnak, majd a létbiztonság, a gazdasági és szociális biztonság következik. Ezért mi elkezdtünk egy olyan munkát, amely 2012 második felére egy nagyon komplex és nagyon konkrét cselekvési tervben teljesedik ki, amelyet az országos programba építünk bele” – mondta el Kelemen Hunor. A szövetségi elnök hozzátette, a kormány hamarosan elkezdi a konzultációt a 2014–2020 közötti időszak gazdasági stratégiájának a kidolgozására, ezt 2013-ban kell leadni Brüsszelbe, majd ennek a stratégiának a mentén használja fel Románia az európai uniós forrásokat. „Mi ehhez kívánunk hozzájárulni, ezért az Erdély 2020 nem álmokról szól, hanem a konkrét tervekről. Arról, hogy hány kilométer utat kell építeni, arról, hogy milyen intézményeket, milyen vállalkozásokat kell fejleszteni, hogy az agrárpolitikában milyen beruházásokra és stratégiákra van szükség” – fogalmazott a művelődésügyi miniszter. Hozzátette, az már tudott dolog, hogy 2014 és 2020 között a fejlesztésre szánt összegek 30 százalékban uniós forrásokból, 70 százalékban pedig hazai (települési, megyei és országos) költségvetési forrásokból származnak majd.
Az Erdély 2020 munkacsoportját Winkler Gyula európai parlamenti képviselő koordinálja, aki elmondta, ebben az időszakban az Európai Unió intézményei már a 2014–2020 közötti időszak költségvetésén dolgoznak, most készül az új agrárpolitika, amely számunkra kulcsfontosságú, és most készül az új regionális fejlesztési politika is.
„Ezek a lényeges változások késztették az RMDSZ-t arra, hogy a saját erdélyi magyar, és általánosan erdélyi prioritásokat megfogalmazza és egy olyan gazdasági tervet készítsen, amely az erdélyi magyarok szülőföldön való boldogulását és jólétét eredményezze” – mondta el Winkler Gyula.
Maszol.ro

Egy felmérés politikai tanulságai – Közélet és közérzet Erdélyben
A biztos szavazók túlnyomó többsége, több mint 72 százaléka az RMDSZ-re pecsételne. A másik két magyar politikai alakulat messze lemarad: Az Erdélyi Magyar Néppártra 5,1, a Magyar Polgári Pártra 3,2 százalék voksolna.
Érdekes adatokat tartalmaz a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Közélet és közérzet Erdélyben címmel készült friss felmérése, amely az erdélyi magyarok legfontosabb gondjait, legégetőbb problémáit vizsgálja, egyebek között választ keresve arra a kérdésre is, hogy miként értékeli ez a közösség a romániai, illetve a romániai magyar politikát, a hazai közéletet, miként vélekedik a diszkriminációról.
RMDSZ: a parlamentben a helye
A felmérés politikai kérdésekkel foglalkozó fejezete fontos tanulságokkal szolgál az RMDSZ számára is, főleg most, a választások évében. Így például kiderül, hogy a romániai magyarok több mint 84 százaléka fontosnak tartja az RMDSZ parlamenti jelenlétét. Mindössze 8,2 százalék vélekedik közömbösen erről, és 2,5 százalék álltja, hogy nem fontos a parlamenti képviselet.
A romániai magyarság közel 59 százaléka a magyar politikusok közül leginkább az RMDSZ elnökében, Kelemen Hunorban bízik meg. Őt követi, nem egészen 49 százalékkal Tőkés László. Érdekes módon a hazai politikában mindinkább elszigetelődő Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke még mindig a magyar lakosság 23 százalékának bizalmát élvezi, nem egészen 2 százalékkal előzve meg a negyedik helyre került Toró T. Tibort, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnökét. Kelemen Hunor megbízhatóságára a megkérdezettek több mint 32 százaléka mondott nemet, Tőkés Lászlóban csaknem 50 százaléknak nincs bizalma, Szász Jenő és Toró T. Tibor esetében az elutasítás közel 48, illetve több mint 39 százalékos.
A legismertebb hazai magyar politikusok ranglistáját viszont Tőkés László vezeti 98,4 százalékkal, Kelemen Hunor 7,4 százalékkal marad le mögötte, több mint 20 százalékkal megelőzve a harmadik helyre kerülő Szász Jenőt. A negyedik hely itt is Toróé, 60,1 százalékkal.
Román politikusok: kevés a bizalom
Az országban uralkodó általános közhangulat, a válság természetszerűen befolyásolja a romániai magyarok véleményét is, amely nagyrészt elutasító a román politikusok esetében. Közülük Traian Băsescu a legismertebb, a megkérdezettek 97,3 százaléka hallott róla, ám mindössze 19,8 százalék bízik meg benne, 77,5 százalék pedig nem szavaz neki bizalmat. Ismertség tekintetében az államfőt Emil Boc miniszterelnök követi, csaknem 92 százalékkal, ám a megkérdezettek mindössze 17,2 százaléka bízik meg benne, közel háromnegyede elutasítja őt. Csaknem 82 százalékos ismertségi mutatójával a harmadik helyen áll a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Crin Antonescu, így ő a legismertebb ellenzéki politikus, viszont a lakosság alig több, mint 13 százaléka szavaz nekik bizalmat, valamivel több, mint 61 százalék pedig nem. A Szociáldemokrata Párt elnökére, Victor Pontára alig 7,7 százalék mond igent és csaknem 70 százalék a részaránya azoknak, akik nem viseltetnek bizalommal iránta.
Bár a korábbi közvélemény-kutatásokból egyértelműen kitűnik, hogy a lakosság legnagyobb része kiábrándult a hazai politikából, a politikai osztályból, a választásokon mégis viszonylag sokan járulnának az urnákhoz. A mintacsoport több mint 57 százaléka állította, hogy biztosan, 20 százaléka pedig valószínűnek mondta, hogy elmegy voksolni. Azok részaránya, akik valószínűleg távol maradnak, csupán 7 százalékos, ennél viszont többen – közel 13 százalék – szögezték le, hogy egészen biztosan nem mennek szavazni.
Az egységpolitika igazolása
A biztos szavazók túlnyomó többsége, több mint 72 százaléka az RMDSZ-re pecsételne. A másik két magyar politikai alakulat, valamint a román pártok messze elmaradnak ettől a részaránytól. Az Erdélyi Magyar Néppárt 5,1 a Magyar Polgári Pártra 3,2 százalék voksolna. Érdekesen alakultak az RMDSZ kormányzati tevékenységével való elégedettséget jelző mutatók az utóbbi két esztendőben. A teljesen megelégedettek részaránya 2010-ben 2,8 százalékos volt, tavalyra viszont 2,4 százalékra csökkent. A magyar közösség 48,7 százaléka inkább elégedett, mint elégedetlen az RMDSZ kormányzási teljesítményével, ez jelentős emelkedést jelent a 2010. évi 32,6 százalékhoz képest. A 2010. évi 37,5 százalékról tavaly 33 százalékra esett vissza azoknak a részaránya, akik inkább elégedetlennek, mint elégedettnek mondták magukat az RMDSZ kormányzási felelősségvállalásával, aminthogy 12 százalékról 7,8 százalékra csökkent azoké is, akik nagyon elégedetlenek vele. 15 százalékos azok aránya, akik nem tudtak, és 81 százalékos azoké, akik nem akartak válaszolni a kérdésre.
Az RMDSZ egységre törekvő politikáját igazolja a felmérésnek az a fejezetrésze, amely a politikai egység, illetve pluralizmus kérdéskörét vizsgálja. A megkérdezettek csaknem 70 százaléka véli úgy, hogy az erdélyi magyarságot egyetlen politikai szervezetnek kellene képviselnie, ennek ellenkezőjét csupán 19,4 százalék állítja. Az „egységpártiak” részaránya az utóbbi öt évben folyamatosan nőtt, 2006-ban még csak 50 százalékos volt.
Bogdán Tibor
Maszol.ro

Lucian Blaga: Soviniszták egymásközt
Fordította: Zsehránszky István
Már a második napon, miután birtokba vettem új munkahelyemet a Batthyáneumban, betelepedett az irodámba egy orvos, aki befejezte a gyakorlóidejét. Meg akart ismerkedni velem. Bevallotta, hogy várnia kellett erre vagy négy évet, amit a tisztitótűz különféle katlanjaiban töltött. Hogy nem vált nyomorékká, az a csontjainak köszönhető, amelyek keményebbek minden kínzóeszköznél.
Most itt, ebben a nagy, bár kevésbé ismert, történelmi múltú kisvárosban végre gyakorolni szeretné orvosi hivatását, de egyelőre nem engedik meg neki. Ezért, mondhatni, passzióból jár a könyvtárba. Az orvostudomány történetével kapcsolatosan szeretne megtudni egyet-mást a penészes fóliákból. A Batthyáneumban bőségesen található dokumentum-anyag erről a területről.
Naponta találkozunk, és valami barátságféle kezd kialakulni közöttünk. Lae Niculae, így hívják az orvost, magas, csontos és jól vág az esze. Valakitől hallottam, hogy Lae Niculae hozzáértő és lelkiismeretes szakember hírnévre tett szert, még mielőtt megjárta volna a börtönöket, amelyeknek zordsága illett az ő egyéniségéhez. (...)
Az orvos apja ortodox pap volt egy észak-erdélyi faluban. Amikor a bécsi döntés révén Észak-Erdélyt átadták Magyarországnak, Lae Niculae apját megölte néhány magyar lakos; kegyetlenül meggyilkolta őt, mindössze azért, mert oláh pap volt, és ez még az első napokban történt, miután Horthy hadserege elfoglalta a térséget. A második világháború végén Erdély visszakerült hazánk határai közé. Lae Niculae a bújdosásból hazatért Kolozsvárra, majd szülőfalujában termett, hogy felkutassa apja gyilkosait. Öt évvel a bűntény után Lae Niculae el akarta indítani a pert a gyilkosok ellen, akik szabadon éltek, bár tudták róluk, hogy mit tettek. Eszébe akarta juttatni a gyilkosoknak, hogy a bűnért büntetés jár.
Lae Niculae apjának gyilkosai, köszönik szépen, gondtalanul lebzseltek, viszont - hogy volt, hogy nem volt? – az új helyi hatóság letartóztatta őt, aki nem akarta büntetlenül hagyni a gyilkosokat. Az új helyi hatóság, noha új, továbbra is magyar volt – de kommunista, a kezdődő korszak szabványainak megfelelő. (...) A kommunista helyi hatóság végül elfogatta a gyilkosokat, de elfogatta Lae Niculaét is, a románt, aki pert akart indítani az apja magyar gyilkosai ellen.
Történt viszont ennél hihetetlenebb is. (...) Lae Nicolae adott pillanatban felfedezte, hogy a sötét börtöncellában, ahol aztán egy éven át ült bezárva, nincs egyedül, együtt kell laknia az apja gyilkosaival. Így nézett ki tehát az igazság az új törvények szerint. A gyilkosok magyar parasztok.
A meggyilkoltnak a fia román. Előbbiek vétke soviniszta indítékkal elkövetett emberölés; utóbbi „vétke" is gyilkossággal ér fel: „soviniszta" indítékkal cselekedett. Az új hatóság véleménye szerint nem az erkölcsi önérzet és a gyermeki szeretet sarkallta Lae Nicualét a gyilkosok felkutatására, hanem a gyűlölet.
A nemzetiségek közötti gyűlölet, amely többé nem létezhet a földkerekségen. A gyilkosokat, akárcsak az igazságot kereső embert ugyanannak a bűntettnek, soviniszta magatartásnak az elkövetésében nyilvánították vétkesnek; következésképpen ugyanazt a büntetést érdemlik, s egyúttal a legsúlyosabbat: egy ideig együtt kell éljenek ugyanabban a cellában, hogy lassacskán, és kölcsönösen, kövé váljék a lelkük.
Sőt, mi több, Lae Niculae rákényszerült arra, hogy orvosi segítséget nyújtson apja gyilkosainak. Azok ugyanis rendre megbetegedtek; mintha készakarva történt volna: a szerencsétlen Lae Nicolae keresztény lelkiismeretét még jobban próbára tették.
Lucian Blaga és a Nobel-díj
Amikor Lucian Blaga a Kháron ladikja című önéletrajzi regényét írta, nagyon jól tudta, hogy az ő életében nem fog megjelenni ez a mű. Nem, mert a kommunista rendszer kitiltotta Blagát az irodalomból, sőt másokat – a világ szellemi elitjét, közöttük a Svéd Akadémia bölcseit is megakadályozta abban, hogy értéküknek megfelelően méltányolják a nagy erdélyi író—költő—drámaíró műveit, Blaga munkásságát. Ugyanis 1956-ban Nobel-díjra javasolták Blagát, sőt az esélyesek listáján ő volt az első helyen. Ezt a kommunista állam a szocialista Románia elleni aljas támadásnak tekintette, s eget verő tiltakozási kampányt indított. Mire a bölcs zsűri csendben visszalépett, második helyre csúsztatta Blagát, és Juan Ramón Jiméneznek ítélte oda a díjat. Neki is jól jött, mert két év múlva eltemették. Blaga négy év múlva halt meg. A posztumusz esszé-regény számunkra is fontos, rálátást biztosít egy tragikus korszakra – amikor emberséggel álcázták az embertelenséget; kővé keményítették az emberi lelket. Nem csak mi voltunk kisebbségben, hanem a román többség is. Nem véletlen, hogy Magyarországon, a másik kommunista katlanban, Blaga szellemi súlycsoportbeli megfelelője, Illyés Gyula is írt egy hasonló című könyvet, a Kháron ladikjánt. Érdemes lenne együtt kiadni a kettőt – hiszen párhuzamos történetek, gondolatok, sorsok, életek és művek.
Maszol.ro

Könyvet hoznak a világvándorok
Három, gyergyószentmiklósi gyökerekkel rendelkező személy jóvoltából míves könyvben jelentek meg a századforduló Gyergyószentmiklósának pillanatképei. Az ünnepélyes könyvbemutatóra július 25-én 17 órától a Korona Tükörtermében kerül sor.
Korabeli fotográfiák és egykori tárgyakból készült kollázsok színesítik azt a kötetet, mely Gyergyószentmiklós múltjába csalogatja olvasóját. Szerzője az itt született, de immár húsz éve Magyarországon élő Madaras Csaba, a könyvkiadást a budapesti Nemere-Print Kiadó vállalta, melynek ügyvezető igazgatója szintén elszármazott, Gál Levente. Egy harmadik, gyergyói gyökerekkel rendelkező személy is közreműködött: a kötet ajánlását írta és a bemutatón méltatni fogja Bartos Éva, az Országos Széchényi Könyvtár nyugdíjazott igazgatója.
Gyergyó-Szent-Miklós – Pillanatok címet viseli a kemény borítós, hatvan oldalas kiadvány, mely – a szerző szerint – a múlt hangulatát hozza vissza, magával ragad oly módon, hogy közben nem szakszavak tömkelegét sulykolja a fejekbe. A rövid, közérthető leírás mellett a képek uralják az oldalakat, így mindenki nyelvén szólnak, ahhoz is, aki visszavágyik, ahhoz is, aki egyszer látta és örökre megszerette Gyergyószentmiklóst.
„Régóta szerettem volna szülővárosomról egy formabontó könyvet megjelentetni, felvillantani a századforduló Gyergyószentmiklósát, s amint hírt kaptam a Világvándor szervezéséről, ez ösztönzést adott, alkalmat szolgáltatott a kiadásra” – mondja a kötet szerzője, Madaras Csaba, aki a kiadványban saját gyűjteménye elemeit teszi ily módon közkinccsé, hozza haza mindenki számára.
Az épületek szerelmese illő helyszínt választott az eseményhez: a Korona Tükörtermébe várja az érdeklődőket szerdán 17 órától könyvbemutatóra. A kötet ára 75 lej, a helyszínen megvásárolható.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Kiút a gazdasági és lelki válságból - megkezdődött a Magyar Népfőiskolai Collegium konferenciahete
Nemcsak gazdasági, hanem lelki válságban is vannak ma az emberek, ebből keresi a kiutat a Magyar Népfőiskolai Collegium (MNC) huszadik alkalommal Balatonszárszón megrendezett jubileumi konferenciahete - mondta Kis Boáz, a szervezet ügyvezető elnöke a hétfői nyitónapon.
A magyar-magyar kapcsolatok erősítését célként meghatározó civil szervezet nyitóáhítattal kezdődött konferenciáján mintegy 120-an vesznek részt. A többségében hívő, különböző felekezethez tartozó érdeklődők Kárpátaljáról, a Felvidékről, Erdélyből, a Délvidékről és Magyarországról érkeztek.
Kis Boáz köszöntőjében azt mondta: ma olyan szellemi, lelki káoszban élünk, amely lerombolja a személyiséget, ezért a társadalomnak sok mindenen kell változtatnia. A konferencia célja, hogy ebben az útkeresésben segítséget nyújtson a résztvevőknek.
A hétfőtől vasárnapig tartó rendezvény első napján Márkus Béla egyetemi tanár beszélt Nyírő József mai arcáról, a következő napokon teológusok, kormányzati tisztségviselők, egyetemi tanárok, kutatók, politológusok és művészek tartanak előadásokat. Az MNC idei célja a csángók felkarolása; szó lesz arról is, milyen hatást gyakorol a csángókultúra a magyarságra. Esténként a Kárpát-medencei magyar kastélyokról, várakról, templomokról tartanak vetítésekkel egybekötött előadásokat.
MTI

Számvetés félidőben
Hogyan lehetünk sikeres nemzet?
Mintegy keretbe foglalja a magyar kormány nemzetpolitikájának félidejét két választás: a 2010-es szlovákiai parlamenti és az idei romániai önkormányzati. Ezek szükségképpen más és más feltételek között zajlottak, de egy vonás közös volt bennük: a Budapest részéről megfogalmazódó egyértelmű preferencia az egyes magyar szervezeteket illetően. Az akaratérvényesítés totális kudarca talán elgondolkodásra készteti a nemzetpolitika alakítóit. Ám addig is, amíg ez megtörténik, érdemes mindannyiunknak, magyarországi és külhoni magyaroknak (lám-lám, ehhez a terminushoz magam is ragaszkodtam 2006-tól kezdve, és talán bevetté válik) számvetést készíteni arról, hogyan lehetne kiszabadítani a magyar ügyet a pártpolitika fogságából, és a jövőre nézve a realitásokkal számot vető, egyfajta „közös minimumot” magában foglaló koncepciót megfogalmazni.
A mára kialakult helyzetet ugyanis nem pusztán szakmai vagy diplomáciai ügyetlenkedéseknek, személyes ellen- és rokonszenveknek vagy valamely idegen erők mesterkedésének tudhatjuk be, hanem a rossz valóságértelmezésen alapuló és a kihívásokra hamis válaszokat adó politikának. Az elhúzódó gazdasági válság és a nyomában járó, a demokrácia alapintézményeivel és alapértékeivel is gyakran vitába gabalyodó térségbeli politika közegében Magyarország abban segíthetné a magyar közösségeket, hogy intézményeik és az önazonosságot megtartó programjaik bővüljenek, megtarthassák vagy növelhessék az őket megillető helyet szülőföldjük politikai életében az országos szinttől a helyiig, használhassák kormányzati-politikai tapasztalatukat, befolyásukat Magyarország és szomszédjai együttműködésének előmozdításában. De ma annak lehetünk tanúi, hogy Budapest mindent a hozzá való politikai lojalitás mérlegén mér. Ez alapjaiban rendíti meg a magyar közösségeket, és a kívülről nyíltan támogatott pártok felhasználásával szétveri az oly fontos belső szolidaritást, aminek eredményeképpen gyengülnek a közösségek érdekérvényesítő lehetőségei. A realitásokat figyelmen kívül hagyó politika nem számol azzal, hogy a külhoni magyar közösségek belsőleg tagolt és sokszínű entitások, amelyek tagjai a sorsfordító történelmi események okán ma a magyarországitól eltérő politikai mezőben élnek. Éppen ezért érdekeik és terveik nem föltétlenül esnek egybe a magyarországi, illetve az adott országbeli pártok céljaival, politikájával.
A „magyarság közjogi egyesítésének” programja – a közösségek politikai alárendelése
A politikai nyilatkozatok és a magyarországi támogatásokban manifesztálódó gyakorlat valójában ellehetetleníti a deklaráció szintjén kiemelt célnak mondott autonómiát. A magyar közösségek önrendelkezése nemcsak a lakóhely szerinti állam által biztosított jogok vonatkozásában kell hogy fontos hivatkozás legyen, de a magyar–magyar viszonyban is. Úgy nem épülhet ugyanis autonómia, ha közben a közösség szuverenitása, az a joga, hogy saját belátása szerint válassza meg képviselőit – éppen a budapesti politikai akarat révén – csorbát szenved.
A különböző államokban élő magyarság közjogi egyesítésének minduntalan hangoztatott ígérete egy régmúlt, de ma már életre nem kelthető térségbeli politikai konstrukció hamis illúziója. Nem a revízió vágyában tartom felelősnek a mai magyar kormánypolitikusokat, sokkal inkább abban, hogy visszaélnek a külhonban élő magyarok érzelmeivel, és olyan képzetet keltnek, mintha hatalmukban állna visszafordítani a történelmet és egy csapással orvosolni az elszenvedett sérelmeket. Ennek az illúziónak azonban óriási ára van.
A „magyarság közjogi egyesítésének” programja együtt jár a magyarországi politikumnak, annak szokásrendszerének és technikáinak külhoni exportjával, a magyar politikai életre jellemző végzetes és végtelenül káros megosztottság alapvetéssé tételével, a külhoni magyar szervezetek, pártok táborokba sorolásával és ennek alapján történő kezelésével. Mindennek betetőzése a külhonban élő magyar állampolgároknak a választójog – egyébként felemás és az állampolgári egyenlőséggel ellentétes konstrukcióban történő – „odaajándékozása”. A cél nyilvánvalóan az, hogy a magyar közösségeket mintegy kiszakítsák annak az államnak a politikai közegéből, ahol élnek, és részesévé tegyék a magyarországinak. De miért is? Mert Budapesten dől el, hogy melyik partiumi város mellett épül repülőtér, vagy mikor lesz autópálya-fejlesztés Dél-Szlovákiában, vagy az, hogy mikor épül meg a szennyvíztisztító Beregszászon? És még csak nem is ez a legkiáltóbb ellenmondás. A valódi veszélye ennek a koncepciónak, hogy a magyarországi belpolitikának rendeli alá a magyar–magyar kapcsolatokat, és arra kényszeríti a jelenlegi kormánnyal lojális szervezeteket, hogy feladva saját autonómiájukat, osztozzanak a mai kormánypártok politikai sorsában – nemcsak a győzelemben, de szükségképpen a vereségben is. Miközben ezeknek a szervezeteknek az a hivatása, hogy az őket megválasztókat képviseljék a magyar–magyar kapcsolatrendszerben és odahaza, ami ezzel a szerepkijelöléssel és annak elfogadásával lehetetlenné válik. Ez a helyzet a külhoni magyarok számára váratlan módon új típusú problémát is eredményezett: megjelent a szülőhely szerinti állammal szembeni lojalitásválság, ami elbizonytalanítja a magyar közösség tagjait, csökkenti közéleti szerepvállalásukat, választási hajlandóságukat és a többség-kisebbség viszonyrendszerében olyan kérdéseket nyit meg, amelyek rendezése, lezárása újból komoly energiákat követel a közösségektől és az egyes személyektől egyaránt.
Mielőtt összemosódnának egyes fogalmak, tisztázzunk egy kardinális kérdést: a magyar állampolgárság külhoni magyarok általi megszerezhetősége még nem kellett volna hogy automatikusan elvezessen a „közjogi nemzetegyesítésnek” mondott programhoz. Az 1990-es évek óta meglévő – a néha gyengének és hiányosnak értékelt, de mégis hivatkozásul szolgáló alapszerződések létrehozását segítő – politikai konszenzus, amelynek lényege a realitások belátásán alapuló kulturális nemzet koncepció volt, szemben a Trianon előtt közjogi-politikai értelemben is fennállott, de vissza már nem hozható konstrukcióval, 2010-ben felmondásra került. Az állampolgársági törvény 2005-ös módosításával valójában minden akadály elhárult azok elől, akik magyar állampolgárokká akartak válni, és egyben vállalták az azzal járó kötelezettségeket is. A 2010-es törvénymódosítás az állampolgárság letelepedés nélküli megszerzésének lehetőségét megteremtve nem csupán felborította az állampolgári jogok és kötelezettségek kényes egyensúlyát, de utat nyitott a magyar–magyar kapcsolatok totális átpolitizálása felé. Ezt akkor is érdemes rögzíteni, ha a magyar állampolgárságot megszerzők ezt a helyzetet – érthető módon – érzelmi és nem politikai szempontokból közelítik meg. De nekik is látniuk kell, hogy akaratuk ellenére egy belpolitikai játszma részeseivé lettek.
Kétségtelen, hogy ez a helyzet nem egyik napról a másikra alakult így. Előjeleit már láthattuk az 1998. és 2002. közötti ciklusban, de az akkori választásokat követően még sokan azt gondolhatták, hogy a „kisiklás” helyrehozható, és a magyar–magyar viszony a pártpolitikától távol tartható. Gyorsan csalódniuk kellett a reménykedőknek. A Magyar Állandó Értekezlet működésének a magyarországi legnagyobb ellenzéki párt általi paralizálása és napi érdekek szerinti felhasználása természetesen nem lett volna megvalósítható külhoni szövetségesek nélkül, de a valódi felelőse ennek a helyzetnek mégiscsak az a politikai erő volt, amely a külhoniakat képviselő szereplőket mindenáron be kívánta terelni a maga táborába. Elegendő mindehhez végiglapozni a MÁÉRT 2002–2006. közötti jegyzőkönyveit és állásfoglalásait, visszaemlékezni a késhegyre menő vitákra, hogy milyen deklarációt mely szervezet és miért írt vagy nem írt alá. Vagy csak felidézni azt a már-már anekdotikus történetet, amikor az egyik külhoni magyar szervezet vezetője egy kérdés kapcsán minden skrupulus nélkül kijelentette: megvárják, mit mond a Fidesz képviselője, és majd ők is úgy szavaznak.
És itt érdemes egy kis kitérőt tenni. Mindig is azt az álláspontot vallottam, hogy tiszteletben kell tartani a külhoni magyar szervezetek politikai önmeghatározását és azt, hogy melyik nagy európai politikai irányhoz, pártcsaládhoz tartoznak – lévén ez része az ő autonómiájuknak. Még akkor is, ha mást gondolnak Magyarország belső történéseiről, a magyar kormány belpolitikájáról. És azt is természetesnek gondolom, hogy a magyarországi politikai pártok kapcsolatot tartanak a külhoni magyarság szervezeteivel, de azt már nem, ha a pártpolitikai szimpátia szerepet kap az állam nemzetpolitikai gyakorlatában. Az, hogy a budapesti kormányzó erőknek és a magyar szervezeteknek az élet berendezéséről vallott politikai-ideológiai preferenciái egybeesnek-e, nem tükröződhet a nemzetpolitikában, a magyar–magyar viszonyban, mert abban a keretben nem pártpolitikusok, hanem egyszerűen „csak” magyarok vagyunk.
A „közjogi nemzetegyesítés” koncepciójának hozadékai közül kettővel foglalkoznék itt, az etnikai vagy nem etnikai pártok kérdésével és a magyarlakta régiók számára is fontos térségfejlesztéssel, mert mindkettő jól mutatja ennek a koncepciónak a veszélyeit és az eredménytelenségét is.
A két évvel ezelőtti szlovákiai választás óta kommunikációs elemből elvinek mondott jelentőségűvé lépett elő – bár néha mintha elcsöndesedne – az az álvita, amely az etnikai kontra nem etnikai (ún. vegyes) pártokról szól. Érdemes látni, hogy ez kezdetben jó eszköznek tűnhetett a magyar kormánynak vagy kormánypárt(ok)nak lojálisan alárendelődni nem akaró külhoni magyar szervezetek megbélyegzésére. De ha részletesen megvizsgáljuk a magyar pártok, politikai szervezetek programját, abban természetszerűleg együtt szerepelnek a magyar identitás megőrzésére vonatkozó (ha úgy tetszik, kizárólagosan etnikai) és a közösségnek az adott állam többségi nemzetével, politikai szereplőivel való viszonyára, a magyarok által is lakott régiók fejlesztésére, az adott állam jövőjére vonatkozó (ha úgy tetszik, nem kizárólagosan etnikai) kérdések. Az elmúlt két évtized térségbeli fejleményei azt mutatják, hogy akkor tud sikeres lenni egy magyar szervezet, ha a saját állama realitásaiból indul ki, ott keres és talál szövetségeseket a magyar közösséget védő és fejlődését célul kitűző programja végrehajtásához. Ez ugye csak nem nemzetellenes politika? Budapestről önkényesen kategóriákba sorolni és elvenni az erkölcsi jogot a magyarság képviseletére azoktól, akik ezt célul tűzik, és akiket erre meg is választanak – ez valóban elvezethet a magyar képviselet szétzilálódásához az adott országokban, és akkor majd lehet azon merengeni, jó ötlet volt-e a magyar–magyar viszonyt ezzel az újabb álvitával megterhelni.
Térségünk államainak uniós tagságával olyan források nyíltak meg az itt élők előtt, amelyek megszerzésére korábban a magyarországi támogatásokból vagy a nemzeti költségvetéseikből esély sem volt. Ezt a lehetőséget felhasználva, a magyar kormány 2006-tól arra törekedett, hogy a szomszédos országokkal olyan közös fejlesztésekben állapodjon meg, amelyek az ott élő magyar közösségeket is szolgálják, közösségi megerősödésüket, gazdasági-szociális céljaik elérését segítsék. Látszólag 2010 után is folytatódott ez a koncepció, a „Varratmentes Európa” és az „Egymás felé forduló régiók” program helyett a hangzatos „Kárpát-medencei Gazdasági Övezet” elnevezéssel, de immár alapvetően más percepcióval. Annak elhitetése, hogy – akár külhoni szakértőket is bevonva – Budapesten eldöntik, milyen fejlesztések induljanak a térségben, és azt majd az érintett államok ellenvetés nélkül végrehajtják, annak teljes meg nem értéséről tanúskodik, hogy a Kárpát-medencében együttműködés nélkül semmilyen fejlesztés nem képzelhető el. Mindezek okán nem tartom meglepőnek, hogy ez a projekt az elképzeléseket, szándékokat bemutató prezentációknál nem jutott tovább. Pedig a rendelkezésre álló források ésszerű és koncepciózus felhasználása nélkül a magyarság modernizációja, európai léptékű versenyképessége csak elképzelés marad.
A magyar politikai osztálynak éppen ezért tudnia kell, hogy a „magyarság közjogi egyesítésének” programját elfogadva nem jóvátesz valamely történelmi sérelmet, hanem hamis illúziókat keltve a külhoni magyarság önállóságának megtörését és a magyarországi politikai rendszerbe történő bedarálását támogatja. Ennek a politikának a jegyében a más országokkal, népekkel fenntartott kapcsolatokon továbbra is ott uralkodik majd a térségbeli magyar szupremácia bizalmatlanságot keltő gondolatvilága.
Új egyezség” – átléphetőek-e a mentális határok?
A félidős értékeléssel nem kerülhető meg azoknak a feladatoknak a számbavétele – még ha nem is egy részletes program bemutatásának igényével –, amelyek megoldása elengedhetetlen a magyar–magyar viszonyrendszernek a realitásokkal számot vető újrarendezéséhez.
A legfontosabb közös feladat a bizalom helyreállítása Magyarország és a külhoni közösségek között, és egy politikai kötőerővel bíró új egyezség létrehozása. Ez az új nemzeti egyezség alapozhatja meg a történelmi realitásokat számba vevő, az együttműködésre és a kölcsönös felelősségvállalásra, a pártpolitika-mentességre és az egyenlő közelség elvére építő, a magyar közösségek differenciált helyzetére figyelő nemzetpolitikát. Mindehhez az eddigi beidegződésekből, a politikai szatócskodásból, a személyes ellen- és rokonszenvekből épült, talán túlságosan is megszilárdult mentális határok átlépésére van szükség. Az új egyezség ugyanis önkorlátozást igényel, elsősorban a magyarországi pártok részéről, de bizonyos értelemben a külhoniaktól is.
Talán könnyebb vállalni a „kölcsönös be nem avatkozást” az egyes szervezetek és politikai erők belső életébe, ha minden szereplő biztos lehet benne, hogy a politikai megállapodás hosszú távú stabilitást hoz a magyar–magyar viszonyban. Ennek a stabilitásnak az alapja a közös történelmi múlt, a közös nyelv, a bennünket összekötő szálak sokasága és a közösen elképzelt jövő, amely ma már senki által el nem vitatott jog. Lehet, hogy túl sok a vélt vagy valós sérelem, amit a szereplők egymásnak okoztak, és éppen ezért nem könnyű vállalni az önkorlátozást. Lehet, hogy egyes szereplők azt gondolják, ha a politikai helyzet kényszere úgy hozza, szavakban majd mindent elvállalnak, de a gyakorlatban nem kívánnak elszakadni a „jól bevált” modellektől. Éppen ezért nem lehetetlen, hogy az új egyezség megszületése nem történik majd gyorsan, de addig is érdemes számításba venni, hogy minden önáltatással, cselvetéssel, az önkorlátozás és a racionalitás kijátszásával töltött idő a nemzet közös jövőjéből vesz el.
A „közjogi nemzetegyesítésnek” a történelmi igazságtalanságokat egy csapással helyrehozónak ígért, de valójában megvalósíthatatlan (és talán a sejtetett módon megvalósítani sem kívánt) programját hátrahagyva mi, magyarok nem veszítünk semmit. Sem a magyar–magyar viszonyban, sem az egyes közösségek vagy egyének vonatkozásában. Ugyanúgy közös marad a múltunk és a jövőnk, a nyelvünk és a kultúránk. Senki sem áll neki felfejteni az együttműködés sokszínű szövetét. És még csak annak lehetősége sem vész el, hogy véleménye legyen bárhol bármely magyarnak a magyarországi eseményekről, a mindenkori magyar kormányról és politikáról. A visszatérés a kulturális nemzet európai logikájú és léptékű koncepciójához egyszerre ad lehetőséget a magyar közösségek fejlődését szolgáló elképzelésekhez és járulhat hozzá a bizalom fenntartásához a szomszéd népekkel. A konfrontáció helyett a kooperáció politikája újrateremthetné a térségben hazánk külhoni közösségek által is joggal kívánatosnak tartott erkölcsi erejét és tekintélyét.
Nyilvánvaló botorság lenne figyelmen kívül hagyni azt, hogy a nemzetpolitika nem légüres térben valósul meg, a magyar közösségek helyzetére alapvető hatást gyakorolnak az egyes térségbeli államok belpolitikai történései és nem utolsósorban Európa jövőjének alakulása. Mivel itt elsősorban a magyar–magyar kapcsolatok újrarendezésének belső követelményeit szerettem volna összefoglalni, csak vázlatosan térnék ki a külső tényezőkre. Bármennyire is felesleges ismételgetésnek tűnhet, de azért mégiscsak mondjuk el magunknak: a Kárpát-medencei magyarság kilencven százaléka egy politikai-gazdasági-kulturális térség, az Európai Unió polgára, immár nem választanak el bennünket fizikai értelemben határok, mint ahogyan ez évtizedeken keresztül volt. Az uniós tagság – de már annak ígérete is – komoly civilizációs változásokat indított el a térségünkben, és ennek is köszönhetően a magyar közösségeknek nem elhanyagolható eredményeket sikerült elérniük, kiharcolniuk. Ez óriási pozitív változás a húsz évvel ezelőtti állapothoz képest – nem is beszélve a kilencven évvel ezelőttiről. A kapcsolatrendszer kereteinek minőségi megváltozása – más formában ugyan, de – érvényes a Nyugat-Európában vagy Európán kívül élő magyarságra is.
Igaz, hogy a közel negyedik éve tartó válság közege kedvez az antidemokratikus és a nacionalista ötletekkel operáló politikai szereplőknek, és a kisebbségi jogkorlátozás támogatóinak a hangja időnként erősebbnek tűnhet. Mégis arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk azokat, akik a szomszédos országok többségi nemzeteiben a jogkiterjesztést tartják követendő politikának, közben világosan, határozottan érvelnünk kell a kisebbségi jogok és a már elért eredmények megőrzése és továbbfejlesztése mellett. Másra nem hárítható felelősségünk, hogy a saját jövőjét nem könnyű körülmények között újragondoló Európai Unió tagjaként Magyarországnak legyen elég ereje, tehetsége és elfogadottsága ahhoz, hogy a magyar közösségeket is alapvetően érintő kérdéseket napirenden tartsa és megszervezze azokhoz az értő európai hallgatóságot. Nem könnyű, de más járható út nemigen akad.
Érdemes ugyanakkor szem előtt tartani, hogy amíg nincs egyetértés a nemzetpolitikának a pártpolitikából történő kiszabadításáról, addig nem lehet hatékonyan működő szakpolitikákat megvalósítani, mert folyton zsákutcába jutnánk. Éppen ezért nem szólnék most intézményi kérdésekről és a mikromenedzsmentről, amelyről oly sokan és oly sokat írtak és nyilatkoztak már, de megemlítenék néhány koncepcionális jellegű kérdést, amely szorosan összefügg az előbbiekben vázolt „új egyezségről” írottakkal.
A magyar–magyar viszonyrendszer kiszámíthatóságának és egyértelműségének megteremtése mellett legalább ekkora jelentőséggel bír az egyes magyar közösségek – differenciált módon történő – konszolidálódásának elősegítése, elsősorban az önazonosságot szolgáló intézmények és programok stabilizálása révén. A konszolidáció azonban nem járhat egy pillanatnyi állapot hosszú távú befagyasztásával, sokkal inkább kiindulási pontnak kell lennie a magyar közösségek modernizációjához és versenyképességének erősítéséhez, elsősorban az oktatás, a tehetséggondozás és a szakképzés területén. Stratégiai szemlélettel, a kölcsönös érdekeltség fenntartása mellett kell összehangolni a szomszédos államokkal a magyarok által is lakott régiók fejlesztését, építve azokra az eredményekre és tapasztalatokra, amelyek 2005 óta halmozódnak ezen a területen.
Lehetővé kell tenni valamennyi külhoni magyar legitim szereplőnek, hogy részese legyen a magyar–magyar együttműködésnek, azt szem előtt tartva, hogy a szervezetek legitimitásukat a saját közösségüktől, választóiktól nyerik és nem valamely magyarországi politikai központtól kapják. Meg kell találni az egyensúlyt a különböző felhatalmazású külhoni szereplők igényei között, egyértelművé téve a stratégiai és a gyakorlati döntések meghozatalának rendszerét és ebben a politikai és a szakmai nézetek képviseletének helyét és formáit.
Az alkotmányos és közéleti szerepeknek megfelelően meg kell adni a lehetőséget arra, hogy a releváns magyarországi politikai és szakmai tényezők helyet kapjanak a nemzetpolitika intézményrendszerében, de világossá kell tenni a feladatok és hatáskörök elhatárolását, a döntésekért viselt felelősséget. A mindenkori magyar kormány esetében nem lehet elvitatni a jogot arra, hogy a nemzetpolitika kormányzati intézményrendszerét, a támogatási rendszer struktúráját kialakítsa és működtesse, de szigorú szabályokat kell alkotni annak nyilvánosságára és ellenőrizhetőségére vonatkozóan. És nem elhanyagolható az az igény sem, hogy korrekt, részrehajlástól mentes, partneri viszony álljon fenn a mindenkori magyar kormány és a külhoni magyar szervezetek között.
Ugyancsak meghatározó jelentőségű a realitásokkal számot vető stratégiaalkotás kérdése, amely egyrészt kellően érzékeny kell hogy legyen az egyes magyar közösségek differenciált helyzetére, így építenie kell az ilyen közösségekben született koncepciókra, ágazati stratégiákra, másrészt kormányzati oldalról arra is erőfeszítéseket kell tennie, hogy kevesebb látványosság mellett, nagyobb hatékonysággal kerüljön sor a nemzetpolitikai célkitűzések koordinált megvalósítására. Talán az is elérhető, hogy az 1990 óta a nemzetpolitika területén felhalmozott intézményi és szakmai tapasztalatok – természetesen ésszerű szelekció mellett – felhasználásra kerülnek, és az egyes kormányzati ciklusok értékei, eredményei egymást erősíteni fogják, így elkerülve a felesleges és időrabló kísérletezéseket és segítendő a stabilitáshoz szükséges szakpolitikai minimum megtalálását.
Egyeseknek mindaz, amit leírtam, már túl sok is lehet, mások meg hiányolhatnak számos kérdést. Ahogyan valóban fontos lenne szólni például arról, hogy hogyan tartható fenn a külhoni magyar közösségek szervezeti egysége a politikai-világnézeti sokszínűség mellett, vagy arról, hogy miképpen egyeztethető össze az önmegvalósítás közösségen, szülőföldön kívüli jogos egyéni igénye és a szülőföldön maradás programja, de akár arról is, hogy miért nem szerencsés összekeverni a szomszédságpolitikát az egyes európai pártcsaládokhoz kötődő politikai szimpátiával, és miért félrevezető minden fejleményt eszerint megítélni. És a bölcsebbek azt is hozzátehetik, hogy sok minden a megvalósításon és a napi ügymeneten múlhat. De legalább ennyi mindenképp szükséges ahhoz, hogy ne a múltbéli, gyakran fájdalmas eseményeket akarjuk most újrajátszani, hanem végre cselekvő, sikeres és a maga teljesítményével elégedett nemzet lehessünk. Gémesi Ferenc
---------------------
A szerző 2006. és 2010. között a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalának szakállamtitkára volt
Szabadság (Kolozsvár)

Németh Zsolt: a székelységnek gyarapodni kell lélekszámban, vagyonban és jogban
A székelységnek gyarapodnia kell lélekszámban, lélekben, jogban, vagyonban és olyan politikai struktúrákban, amelyek az összetartozást és az önkormányzást erősíthetik – jelentette ki a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Németh Zsolt a Kós Károly által tervezett százéves múzeumépületben a székelyek legenda szerinti vezérét, Csaba királyfit ábrázoló tíz négyzetméteres üvegfestményt avatott fel, amelyet Kós Károly legközelebbi munkatársa, gróf Bánffy Miklós író, művész, polihisztor, Magyarország egykori külügyminisztere tervezett 1933-ban. Az avatással párhuzamosan megnyitották a Bánffy Miklós életútját bemutató vándorkiállítást, melyet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szervezett. Az államtitkár szerint a kor feladata, hogy a zsugorodó közösség gyarapodó nemzetté váljon. „Ma gyárakkal, vállalkozásokkal, családalapítással, gyermekek világra hozásával és színvonalas magyar iskolákban való taníttatásával kell a szülőföldet megtartani" – jelentette ki.
Németh Zsolt ünnepi beszédében elmondta, Bánffy Miklós sorsa ugyanolyan hányattatott volt, mint amilyent az üvegfestményen látható Csaba királyfi alakja sugall. Hozzátette, másodlagos kérdés, hogy valóban létezett-e a székelyek vezére. „Csaba királyfi a székelység magyarságon belüli önálló identitásának a szimbóluma" – fogalmazott Németh Zsolt.
Az államtitkár hozzátette, ma is vannak, akik félelemben próbálják tartani a székelységet. Aggályosnak tartotta, hogy „22 évvel a Ceausescu-diktatúra után is első fokon letöltendő börtönbüntetésre lehet ítélni valakit azért, mert a jogszabályi keretek között a népétől elorozott közösségi intézmény és szimbólum visszajuttatásáért dolgozik" – utalt az államtitkár a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását megsemmisítő, és a restitúciós bizottság tagjait elítélő bírósági határozatra. Németh Zsolt reményét fejezte ki, hogy Románia – a belpolitikai feszültségek csillapodásával – hamarosan képes lesz visszatérni a nyugati jogállami fejlődésnek arra az útjára, amelyen az utóbbi évek során eredményesen haladt előre. „Ezáltal képes lesz biztosítani a feltételeket ahhoz, hogy a székelység saját jövője felől nyugodt lehessen a szülőföldjén" – fogalmazott az államtitkár.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója arról beszélt, illőnek tartották, hogy az üvegfestmény felavatása alkalmából annak tervezőjét, Bánffy Miklós alakját is kiállításban mutassák be. A művészetekben és a politikában is jeleskedő erdélyi arisztokrata alakját Ács Piroska, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója elevenítette fel. MTI
Erdély.ma

Elhunyt Boros János, Kolozsvár volt alpolgármestere
Hatvannégy éves korában súlyos betegség után június 24-én, kedden elhunyt Boros János, Kolozsvár volt alpolgármestere. Boros János halálhírét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tudatta az MTI-vel. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által jegyzett részvétnyilvánítás szerint Boros János az RMDSZ alapító tagja volt.
Boros János előbb a kolozsvári műszaki egyetemen szerzett oklevelet, majd a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Intézetben vett részt hitoktatói képzésen. 1997 és 1999 között az RMDSZ Kolozs megyei szervezetét vezette, 2000 és 2008 között Kolozsvár alpolgármestere volt, a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármestersége idején képviselte a város magyarságának érdekeit a polgármesteri hivatalban.
„Boros János úgy töltötte élete jelentős részét, hogy mindvégig élvezte a kolozsvári magyar közösség bizalmát, közvetlensége, egyenes és őszinte jelleme révén mindenki bizalommal fordult hozzá, akár a városházán, akár az utcán találkozva vele" – áll a Kelemen Hunor által jegyzett részvétnyilvánításban. Boros Jánosnak idén májusban Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára nyújtotta át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. MTI
Boros János /Kolozsvár, 1948. jan. 24. - Kolozsvár, 2012. július 24./
Erdély.ma

Megtöbbszöröződött Kisadorján lakossága
Vasárnap falutalálkozót tartottak a Nyárádmente legapróbb településén, Kisadorjánban, amelynek monográfiáját is bemutatták ebből az alkalomból. Néhány órára ötszörösére növekedett a falu lélekszáma, s bár senki nem hitte volna, hogy egyszer ismét megtelhet a templom, ez a csoda megtörtént a hétvégén.
A falu maroknyi lakóját, a hazatérőket és vendégeket Csécs Márton marosvásárhelyi segédlelkész köszöntötte az unitárius templomban, és a zsidók babiloni fogságának példázatával kifejtette: az itteniek többségének is idegenben van az otthona, de visszavágyik oda, ahol először érezte a virág, fű, föld illatát, a nap melegét, hallgatta a táncoló bárányok bégetését és mindent, ami az otthont jelenti. A hazatérők a templomban most egy pillanatra tekintetükkel végigsimogatják a roskadzó falakat, a csillagos mennyezetet, míg az átkarolja őket, mint anya a gyermekét.
A történelem azon van, hogy felszámoljon egy magyarlakta közösséget, de ha az nem adja fel, hanem álmodik, remél, akkor nem halhat ki. Bár egy világ már letűnt, azért szabad ismét álmodni. Nemcsak a falu határa termékeny, hanem fiai, leányai lelke is, és példák egész sora mutatja, hogy aki kitart, amellett ott van Isten is, hiába kárrog az elmúlást jelző varjúhad. Habár huszonhét év alatt harminckét családfő halt meg, a faluban még van élet, gyermekhang, a határban olyan értékek vannak, amelyek idecsalogatják a turistákat. Kívülállóként a szolgálatot végző lelkész kifejtette azon reményét, hogy a kisadorjániak meghallják a templomi csend szavát, nem adják fel, és a mostani esemény is jó alkalom az egymással és Istennel való találkozásra, az álmodozásra és az élethez szükséges erő keresésére.
Kismonográfia a faluról
A hétvégi falutalákozó megálmodója és kivitelezője, a Marosvásárhelyen élő Kisadorjáni Szilágyi Domokos könyvbe foglalta a település múltját. Az Itt születtem, ez a hazám című munkát László Márton történész méltatta. A nyolcvanhat éves szerző néhány éve hazatérve olyan élményeket élt át, amelyek arra késztették, hogy elkészítse a falu kismonográfiáját. Ebből megtudhatjuk, hogy a falu már a 12. században létrejött és az Adorján nemzetség ősi fészke volt. De a falu íratlan szabályairól, hagyományairól, egyházi és közösségi életéről, gazdálkodásáról, egykori zenekaráról és a kommunizmus időszakáról egyaránt ízelítőt kapunk. Az anyagot rengeteg fotó illusztrálja, olyan, mint „egy jóalbum”. Azt is megtudjuk belőle, hogyan hallgatták az egyetlen rádióban a lakosok 1940-ben, hogy falujukat a bécsi döntés nyomán Magyarországhoz csatolták, azt is, hogyan készültek a magyar honvédek fogadására, amelyre Nyárádszeredában került sor. Amikor 1944-ben a német hadsereg visszavonult, adorjáni katonák is jelen voltak Nyárádszeredában a Nyárád-híd felrobbantásánál. A falu fénykora a 20. század elejére tehető, még 1941-ben is 140 fő volt a lakossága, ám 1977-ben 103, 1992-ben 68, 2009-ben pedig csupán 20 (!) lakosa volt a Farkasok, Tőkések, Szilágyiak, Adorjániak egykoron virágzó falujának, amelyet Erdély gyümölcsöskertjének is tartottak.
Ajándék a szülőfalunak
Beszédében Szilágyi Domokos elmondta: 1991 után másodszor szervezték meg a falutalálkozót a barátság, a rokoni kapcsolatok ápolása és a szülőföld szeretetének éreztetése céljából. „Együvé tartozunk, egyek vagyunk” – véli az elszármazott szerző, aki a hétvégi ünnepséget és a monográfiát köszönetnek és búcsúzásnak szánta, mert úgy érzi, az idő eltelt, és a „kaszás” körülötte sündörög. Ezért minden kisadorjáninak és azoknak, akik e faluhoz kötődőnek tartják magukat, egy-egy ajándék példányt nyújtott át.
„Legyen a feltámadás napja”
Hegedűs Tivadar szentháromsági-kisadorjáni lelkész, házigazda elárulta: az ünnepség megszerveszésére alig tíz napjuk volt, ennek ellenére további találkozók megrendezésére buzdított, amelyek szebbé, tartalmasabbá teszik e közösség napjait. Úgy véli, a hazatérők új erőt, szemléletet is hoznak magukkal, ezért ezek a találkozók a párbeszéd, emlékezés mellett a tervezés, a falu feltámadásának első napjai is lehetnek.
A templomi ünnepség után a közösség a helyi világháborús hősök emlékművéhez vonult, ahol koszorúzásra, főhajtásra került sor. Sándor Szilárd volt helyi lelkész szerint minden név egy érzés, de ezeket nemcsak kőbe, hanem szívünk hústábláira is fell kell vésni, mint a szeretet parancsait. Biztos talajon állunk, mert múltunk gyökereivel szívjuk magunkba a hitet és a jövőre tekintünk, és amikor ezen a helyen megállunk, a hősök, a múlt és jövő előtt adózunk, amellyel kitüntetett minket az Isten – fejtette ki a lelkész. Ezután Kossuth-nótákat és a himnuszokat énekelték el, Simon Boglárka többször is szavalt az ünnepség során, ugyanígy Fekete Izabella is.
Az ünnepség végén mindenkit Farkas Erzsébet portájára hívtak ebédre, de a faluban további két helyen is asztalt terítettek a hazatérőknek és vendégeknek az adorjániak.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Marosvásárhely: éleződik a vita az RMDSZ megyei és helyi vezetői között
Cáfolta Benedek István marosvásárhelyi RMDSZ-elnök Brassai Zsombornak, a szövetség Maros megyei ügyvezető alelnökének azon állítását, hogy rendes vezetőség helyett öttagú bizottság vezetné a helyi szervezetet.
„A híresztelések, és Brassai Zsombor ügyvezető alelnök zavaros, ellentmondásos és félretájékoztató nyilatkozatai ellenére van marosvásárhelyi RMDSZ, van annak elnöke, választmánya, van 13 körzete és a körzeteknek elnökei és tagjai” – jelentette ki Benedek István a Brassai nyilatkozatára reagálva.
Mint arról beszámoltunk, Brassai Zsombor korábban kijelentette: Benedek István már nem tekinthető az RMDSZ vásárhelyi elnökének, mint ahogy Csegzi Sándor sem a választmány elnökének, és a 13 körzetnek sincsenek már elnökei, mivel megszűnt a szervezet struktúrája. A városi szervezetet ideiglenesen öttagú bizottság vezeti, mondta Brassai, aki maga is tagja az ötfős testületnek.
Ezzel szemben Benedek István hétfőn ismét elmondta: ő nem tud semmiféle határozatról, amely szerint felfüggesztették volna a vásárhelyi szervezet tevékenységét.
„Egyébként egy olyan szervezetről beszélünk, amelynek több száz dolgozó tagja és székháza van, s amelyet újraszervezni, átszervezni lehet ugyan, de megszüntetni nem” – nyomatékosította Benedek. Elmondta, hogy a városi önkormányzati képviselő-testületben sikerült megtartaniuk az eddigi tíz helyet, a városi szervezetre erőltetett polgármesterjelöltjük, Frunda György viszont mintegy tízezer szavazattal szerzett kevesebbet, mint Dorin Florea. Az eset kapcsán felmerült – a szervezet működését javítandó – az átszervezés gondolata, amelyre több határozat is született.
„Úgy gondolom, eljött a cselekvés órája, és az elkövetkezendőkben meg kell tenni mindent, hogy az újraszervezéssel hatékonyabbá tegyük a vásárhelyi RMDSZ működését. Hogy ez esetleg a vásárhelyi szervezet elnökének leváltásával járna, még konkrétan nem merült fel” – állítja Benedek.
„Engem nem Borbély László vagy Brassai Zsombor tett meg elnöknek, hanem egy több száz tagból álló közösség demokratikus úton választott meg. Ezért úgy vélem, egyrészt nekik tartozom elszámolással, másrészt csak ők válthatnak le” – nyilatkozta a Krónikának Benedek, aki arról sem tud, hogy Csegzi Sándort leváltották volna a választmány éléről.
A polgármesteri tanácsos a Krónikának elmondta: a sajtóban megjelent üzengetéseken kívül ő semmiféle hivatalos értesítést nem kapott arról, hogy valaki is feloszlatta volna az általa vezetett testületet.
Kérdésünkre, hogy ha létezik az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, mégis miért zárta be két héttel ezelőtt a Dózsa György utcai székházát, Benedek kifejtette: ha a megyei szervezet bizonyos vezetői beleszólást követelnek a városi szervezet munkájába, akkor a személyzet bérezésébe is pótoljanak bele. Az elnök szerint nem méltányos, hogy kizárólag ő, a saját zsebéből fizesse a titkárnőt, az egy emelettel fennebb levőket pedig csak a szervezet megtisztítása érdekelje. Az elnök hozzátette, a jövő hét folyamán megnyílik az iroda, ahol a városi szervezeten kívül több RMDSZ-platform is működik.
„Eddig nem tettem szóvá, de Szabó Árpád Maros megyei kampányfőnök sajnálatos megbetegedése után Brassai Zsombor vette át a választási kampány irányítását, ebből következően nem hiszem, hogy ildomos a városi szervezetre és a körzeti elnökökre hárítania a Frunda György által elszenvedett vereség felelősségét. Talán ideje lenne már rájönni, hogy az RMDSZ a teljes magyar közösség érdekképviselete, és nemcsak egyes kiválasztottaké” – nyilatkozta Benedek István. Hozzátette, két kivétellel, az összes körzeti elnök írásban vagy szóban felháborodásának adott hangot a felülről jövő átszervezés kapcsán.
Arra a kérdésre, hogy a sokat emlegetett átszervezés nem irányul-e éppen személye ellen, a városi elnök azt válaszolta: bár a politikában sok minden történhet, ennek ellenére úgy gondolja, eddigi tevékenysége és eredményei alapján helye van a szervezetben. Benedek István azt is elmondta, ha fölöslegesnek bizonyul az RMDSZ-ben, vagy nélküle jobban mennének a dolgok, akkor nem habozna, hogy átadja a helyét. „A személyes érdekeimet pillanatig nem helyezném a közösségiek elé” – szögezte le Benedek István.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Visszaélések: Románia éllovas
Románia éllovas az Európai Unióban az uniós támogatásokkal kapcsolatos visszaélések terén – derül ki egy tegnap nyilvánosságra került felmérésből. A nem rendeltetésszerűen felhasznált kohéziós és strukturális támogatásokkal kapcsolatos bűnügyek terén az ország toronymagasan vezet: összesen 225 ilyen esetet vizsgáltak az igazságügyi szervek 2011-ben – derül ki az EU csalásellenes hatósága, az Olaf jelentéséből.
Bár a legnagyobb összeget tavaly Olaszországban próbálták elsikkasztani – csak az egyik, Itáliában vizsgált ügy 380 millió eurós csalásról szól –, az összes vizsgált ügy számát tekintve ez is csak a dobogó harmadik fokára elég, ilyenből ugyanis 112 van. A második helyen kissé meglepő módon Németország áll Románia mögött 168 esettel, azonban ez nem jelenti azt a szakemberek szerint, hogy Németországban majdnem ugyanakkora lenne a korrupció szintje, mint Romániában.
Az ok egyszerűen abban keresendő, hogy Németország az EU legnépesebb tagállama. Az Olaf és az európai uniós illetékesek szerint nem is az a leginkább aggasztó Románia esetében, hogy itt a legmagasabb a vizsgált ügyek száma, hanem az, hogy nem hatékony a felelősségre vonás. Az uniós forrásokkal kapcsolatos visszaélések ügyében indított perekben nagyon kevés elmarasztaló ítélet született. Romániában az ügyek 73,4 százalékában ejtették a vádakat, és csupán 23,4 százalékukban született elmarasztaló ítélet. Ez a szakemberek szerint annak a jele, hogy az állami hatóságok képtelenek hatékonyan biztosítani a bűnelkövetők felelősségre vonását.
A dokumentumból az is kiderül, hogy Németországban például csak a vizsgált ügyek 32,5 százalékában ejtették a vádakat, míg 57 százalékukban ítélet született. Az EU évente 142 milliárd eurót bocsát a tagállamok rendelkezésére különböző fejlesztési programokon keresztül.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Németh Zsolt: gyarapodni kell lélekszámban, vagyonban és jogban
A székelységnek gyarapodnia kell lélekszámban, lélekben, jogban, vagyonban és olyan politikai struktúrákban, amelyek az összetartozást és az önkormányzást erősíthetik - jelentette ki a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Németh Zsolt a Kós Károly által tervezett százéves múzeumépületben a székelyek legenda szerinti vezérét, Csaba királyfit ábrázoló tíz négyzetméteres üvegfestményt avatott fel, amelyet Kós Károly legközelebbi munkatársa, gróf Bánffy Miklós író, művész, polihisztor, Magyarország egykori külügyminisztere tervezett 1933-ban. Az avatással párhuzamosan megnyitották a Bánffy Miklós életútját bemutató vándorkiállítást, melyet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szervezett.
Az államtitkár szerint a kor feladata, hogy a zsugorodó közösség gyarapodó nemzetté váljon. „Ma gyárakkal, vállalkozásokkal, családalapítással, gyermekek világra hozásával és színvonalas magyar iskolákban való taníttatásával kell a szülőföldet megtartani” - jelentette ki.
Németh Zsolt ünnepi beszédében elmondta, Bánffy Miklós sorsa ugyanolyan hányattatott volt, mint amilyent az üvegfestményen látható Csaba királyfi alakja sugall. Hozzátette, másodlagos kérdés, hogy valóban létezett-e a székelyek vezére. „Csaba királyfi a székelység magyarságon belüli önálló identitásának a szimbóluma” - fogalmazott Németh Zsolt.
Az államtitkár hozzátette, ma is vannak, akik félelemben próbálják tartani a székelységet. Aggályosnak tartotta, hogy „22 évvel a Ceaușescu-diktatúra után is első fokon letöltendő börtönbüntetésre lehet ítélni valakit azért, mert a jogszabályi keretek között a népétől elorozott közösségi intézmény és szimbólum visszajuttatásáért dolgozik” - utalt az államtitkár a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását megsemmisítő, és a restitúciós bizottság tagjait elítélő bírósági határozatra.
Németh Zsolt reményét fejezte ki, hogy Románia - a belpolitikai feszültségek csillapodásával - hamarosan képes lesz visszatérni a nyugati jogállami fejlődésnek arra az útjára, amelyen az utóbbi évek során eredményesen haladt előre. „Ezáltal képes lesz biztosítani a feltételeket ahhoz, hogy a székelység saját jövője felől nyugodt lehessen a szülőföldjén” - fogalmazott az államtitkár.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója arról beszélt, illőnek tartották, hogy az üvegfestmény felavatása alkalmából annak tervezőjét, Bánffy Miklós alakját is kiállításban mutassák be. A művészetekben és a politikában is jeleskedő erdélyi arisztokrata alakját Ács Piroska, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója elevenítette fel.
Krónika (Kolozsvár)

Tanári vizsgabukta a véglegesítőn
A pedagógusok több mint 62 százaléka vette sikeresen az idei véglegesítő vizsgát, elérve az átmenő, hetes osztályzatot, így a próbákon megjelent közel 5500 pályakezdőből mintegy 3400-an lettek a tanügyi rendszer végleges alkalmazottai. A Krónika által megkérdezett illetékesek eltérően vélekednek a pedagógusok teljesítményéről, van, aki úgy gondolja, hogy az eredmények az érettségihez hasonlóan a vizsgázók valós tudását tükrözik, ezzel szemben olyan vélemény is akad, amely szerint éppen a tanügyi rendszer hiányosságai miatt az elért osztályzatok nem relevánsak és mérvadóak.
Felkészültek?A pályakezdő pedagógusok 62 százaléka szerepelt sikeresen a véglegesítő vizsgán
A fellebbezések elbírálása előtti eredményeket hétfőn hozta nyilvánosságra az oktatási minisztérium, az elégedetlen tanárok és tanítók tegnap nyújthatták be az óvásokat, a végső jegyeket ma függesztik ki. A megmérettetés a tanári pálya első fontosabb lépése, a jogszabályok szerint a pedagógusoknak az egyetem elvégzése után öt éven belül le kell tenniük a véglegesítő vizsgát, amely feltétele a további fokozati próbáknak.
Ferencz S. Alpár: kizárólag a gyakorlat számít
Nem látja kétségbeejtőnek a helyzetet Ferencz Salamon Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő, aki a Krónikának úgy nyilatkozott, öt év áll a pályakezdő pedagógus rendelkezésére, hogy letegye a véglegesítő vizsgát, így az idén megbukott tanárok jövőre felkészültebben vehetnek részt a megmérettetésen. „Úgy gondolom, hogy a jelenség, az eredmények semmiképpen nem hasonlíthatók az érettségi vizsgán tapasztaltakhoz” – vélekedett a főtanfelügyelő.
Ferencz S. Alpár ugyanakkor hozzátette, egy fontos párhuzam vonható a két próbatétel között: az oktatási rendszer hibái miatt óriási szakadék van a pedagógusok által a tanárképzés során elsajátított és a versenyvizsgán kért anyag között. „Emellett fontos megjegyezni, hogy a tanárképzés során a leendő oktatók nem magát a tanítási tevékenységet sajátítják el, ez csakis többéves gyakorlattal lehetséges” – magyarázta a megkérdezett.
Mint mondta, éppen ezért nem tartja relevánsnak a mostani vizsga eredményeit, egy pedagógust ugyanis kizárólag az adott tanintézetben nyújtott teljesítménye alapján lehet megítélni. Hargita megyében, a Csíkszeredában tartott vizsgán részt vevő 140 pedagógusnak mintegy fele vette sikeresen a kamerák előtt zajló próbákat. A Hargita megyei főtanfelügyelő lapunknak elmondta, közel 40-en 5-ös és 7-es közötti osztályzattal buktak meg, többségük pedig minden bizonnyal óvást nyújtott be, ezek elbírálása után így valószínűleg módosulnak az eredmények. Ötös alatti jegyet egyébként a vizsgázók 20 százaléka szerzett.
Motivációhiány a tanügyben is?
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő ezzel szemben a Krónikának úgy nyilatkozott, a videokamerával szigorúan felügyelt vizsga eredménye a tanárok reális tudását tükrözi, a gyenge teljesítmény miatt pedig csakis a pedagógusokat terheli a felelősség. A főtanfelügyelő szerint elsősorban az a meglepő, hogy a tanárok közel egyötöde ötösnél gyengébb minősítést kapott.
„A tanár karrierépítésének fontos állomása ez a próbatétel, amely tulajdonképpen megerősíti pedagógusi képesítését. A pályázóknak nagyon komolyan kellene venniük ezt a megmérettetést, úgy gondolom azonban, hogy ez egyáltalán nem így történt, a tanárok inkább arra számítottak, hogy ha idén nem sikerül, majd megpróbálják jövőben” – vélekedett Keresztély Irma. Kovászna megyében a pedagógusok 53 százalékának sikerült a vizsgája a fellebbezések elbírálása előtti eredmények szerint.
A véglegesítőre 106 tanár iratkozott be, 99-en jelentek meg az írásbeli próbákon, közülük pedig 53-an kaptak a sikeres vizsgához szükséges, hetesnél jobb jegyet. Keresztély Irma kifejtette, az 53 százalékos eredmény azt igazolja, hogy a pedagógusok helyzete a diákokéhoz hasonló: mindkét esetben a vizsgázók fele ért el sikereket. „Míg a diákok esetében a gyerek, a szülő és a tanár együttes felelősségét lehet vizsgálni, a pedagógusoknak saját maguknak kell vállalniuk a kudarcot” – szögezte le a főtanfelügyelő. Hozzátette, az egész társadalomra jellemző motivációhiány mutatkozik meg a tanügyben is, a diákok és a tanárok egy részének nincs jövőképe, nem tesznek semmit azért, hogy biztonságos jövőt építsenek maguknak.
Bihar: jobb eredmények az országos átlagnál
Meghaladja az országos átmenési arányt a Bihar megyében sikeresen vizsgázók aránya, itt összesen 245 tanár jelentkezett a véglegesítő vizsgára, közülük 230-an jelentek meg, a vizsgázók közül pedig 168-nak, azaz 73 százalékuknak sikerült hetesen felüli jegyet elérnie – tette közzé a megyei tanfelügyelőség. Legtöbben egyébként 7-es és 8-as között teljesítettek, de három tízes osztályzat is volt.
A székelyföldi térségekhez hasonló az átmenési arány Maros megyében is, ahol a vizsgákon megjelent 192 pályakezdőből 99-en vették sikeresen a megmérettetéseket, ez az érintettek 51,8 százalékát jelenti. Ötösnél kisebb osztályzatot 43 pedagógus szerzett. 54 százalékos átmenési arányt jegyeztek Szatmár megyében, a próbákon megjelent 123 tanárból 67-en írtak hetesnél nagyobb osztályzatú dolgozatokat. Maros megyéhez hasonlóan Szatmár megyében sem sikerült senkinek maximális, 10-es jegyet szereznie, a legalacsonyabb, 1,25-ös osztályzatot pedig egy matematika szakos tanár kapta.
Beszterce-Naszód megyében valamivel sikeresebben szerepeltek a tudásukat bizonyítani kívánó pályakezdők, ugyanis a vizsgázók 60 százaléka szerzett átmenő, hetesnél nagyobb osztályzatot. Krassó-Szörény megyében a tanároknak kevesebb mint fele, mindössze 47 százaléka vizsgázott sikeresen. Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Több mint száz fiatal szerző a visegrádi írótáborban
A tábor Kárpát-medence-szerte igyekezett összegyűjteni a fiatal alkotókat, biztosítva ezzel a közvetlen eszmecserét, a délelőtti műhelygyakorlatokon a pályakezdők szakmai kibontakozását, a délutánonként sorra kerülő folyóirat-ismertetők, illetve irodalmi szervezetek, csoportok bemutatkozói pedig az anyaországi és külhoni irodalmi törekvések és írók ismerkedését, közeledését voltak hivatottak elősegíteni.
„Nem is első, nem is nemzetközi” – köszöntötte viccesen a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, Kollár Árpád a szervezet által mégis első nemzetközi irodalmi táborként Visegrádon megszervezett rendezvény résztvevőit múlt szerdán. A 15. születésnapját ünneplő FISZ vasárnap lezárult 12. tábora olyan tekintetben valóban nemzetközi volt, hogy Kárpát-medence-szerte igyekezett összegyűjteni a fiatal alkotókat, biztosítva ezzel a közvetlen eszmecserét, a délelőtti műhelygyakorlatokon a pályakezdők szakmai kibontakozását, a délutánonként sorra kerülő folyóirat-ismertetők, illetve irodalmi szervezetek, csoportok bemutatkozói pedig az anyaországi és külhoni irodalmi törekvések és írók ismerkedését, közeledését voltak hivatottak elősegíteni.
A műhelyfoglalkozásokra nagyon sok gimnazista is ellátogatott, a prózaműhely N. Tóth Anikó író, irodalomtörténész vezetésével várta az érdeklődőket, a lírát Németh Zoltán költő, író, irodalomtörténész oktatta, míg a kritika, illetve műfordítás rejtelmeibe Orcsik Roland költő, műfordító vezette be a fiatalokat.
Eljutni az olvasókhoz
A rendezvénysorozat keretében az idén tízéves Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) vezetőivel, László Noémi elnökkel, Király Zoltán ügyvezető elnökkel, valamint Karácsonyi Zsolt elnökségi taggal Vincze Ferenc beszélgetett. Király Zoltán elmondta: az E-MIL megalakulása előtt az azóta tagokká választott írók Bukarestben magyarnak, Budapesten viszont románnak számítottak, így mindenképpen szükség volt egy szervezetre, amely az ő ügyükkel foglalkozik, őket képviseli.
A mintegy 150 tagot számláló szervezetbe egyébként bárki beléphet, aki magát erdélyi magyar írónak tartja, és megjelent legalább egy kötete. Az olvasóhoz való eljutás nehézségeiről is szó esett, amint elhangzott, a szervezet tagjainak könyvei főként az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában jelennek meg, a kötetek terjesztése azonban nemhogy Magyarországon, még Erdélyben is nehézségekbe ütközik, azért az E-MIL különösen hálás a FISZ-könyvek kiadóinak, illetve a Ráció Kiadónak, amelyekkel a partnerségben megjelent könyvek már a magyarországi piacra is eljuthatnak. A rendezvényen egyébként a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör is képviseltette magát.
A „felderítő” író
Pénteken Szilágyi István kolozsvári íróval is találkozhattak a táborlakók. Molnár Gábor Tamás kérdéseire a József Attila- és Kossuth-díjas író elmondta, átlagos munkanapjai nincsenek, olykor hosszú ideig nem is ír. Mint mondta, mindig irigyelte az olyan írókat, akik betartják a napi penzumot, és minden nap pontos időben az íróasztalhoz ülnek, ő maga olykor csodálkozik rajta, miként gyűlnek össze a tekintélyes kéziratkupacok.
Négy novelláskötet és négy regény az eddigi termés, jelenleg az ötödik nagyregényen dolgozik, kiadója munkatársainak kérdéseire pedig viccesen úgy szokott válaszolni: „Lehet, hogy ti megéritek, hogy ez a könyv befejeződjön, én már nem biztos.” Mint mondta: olyasmit nem ír le, amit tud, az írás számára nyomozás, maga is írás közben ért meg bizonyos dolgokat. Példaként a Kő hull apadó kútba című regény főhősét, Szendy Ilkát hozta fel, akinek esete nemcsak íróként, de jogászvégzettsége okán is foglalkoztatta.
„Arra voltam kíváncsi, mi történik azzal a bűnössel, akit az igazságszolgáltatás nem ér utol, tette titokban marad” – fogalmazta meg az író, hozzátéve, hogy egyúttal feladatának érezte annak a pusztuló, lassan feledésbe merülő világnak az ábrázolását is, amelyet ő maga jól ismert. A 15. születésnapját ünneplő FISZ egykori elnökei, illetve régebbi tagjai arról beszélgettek, miért volt szükség a szervezetre.
L. Simon László alapító elnök például elmondta: a kilencvenes évek közepén több fiatal alkotó is volt, akik nem érezték jól magukat az adott szervezeti közegben, akkoriban a József Attila Kör nem képviselte minden fiatal író érdekeit, határon túli szerzők például be sem léphettek, többek között ezért is szükség volt a FISZ létrehozására.
Szombat este Spiró György volt a fő meghívott, aki Varga Betti kérdéseire válaszolva elmondta: sosem akart közéleti szereplő lenni, már középiskolás korában eldöntötte, hogy drámaíró lesz, és valóban csak írni akart. Magát saját szavával „színészíróként” határozza meg, azaz sok íróval ellentétben nem saját magát írja bele újra és újra a könyveibe, hanem szeret különféle karakterek bőrébe bújni, és megérteni őket. Mint mondta, az írás így számára remek móka és a legizgalmasabb dolog.
Fogság című nagysikerű regényével kapcsolatban elmondta: szerinte előbb-utóbb az irodalmi kánon ifjúsági regényként fogja emlegetni, ezt pedig onnan gondolja, hogy sok középiskolás is élvezettel el tudja olvasni. A mogyoróhegyi kempingben zajló programok esténként a táborlakók felolvasásaival, majd bulival zárultak. Az első nemzetközi FISZ-táborban összesen mintegy 120 ember vett részt.
Varga László, Visegrád
Krónika (Kolozsvár)

A Sapientián beteltek a tandíjas helyek, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre kevés a jelentkező
Most már bevallom, kicsit kétkedve hallgattam, amikor dr. Székely Gyula professzor, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának dékánja magabiztosan kijelentette, hogy a felvételi eredményeit a múlt évben sem befolyásolta az a tény, hogy a diákok fele sem tette le sikeresen az érettségi vizsgát. Ezért az idén sem tartanak attól, hogy nem lesz elég hallgatójuk. Amint a dossziék alapján történő felvételi vizsga eredményeiből kiderült, a dékánnak igaza volt.
A marosvásárhelyi karon a számítógépes művelettervezés és gyártásirányítás szak kivételével (ahova 9 hallgatót vettek fel) minden tandíjmentes hely betelt, sőt néhány szakon nemcsak a tandíj-hozzájárulásos, hanem a nagyobb költséggel járó tandíjas helyekre is magas általánossal vették fel a jelentkezőket.
A legnépszerűbb az idén is a kommunikáció és közkapcsolatok szak volt, ahol 15 tandíjmentes, 15 tandíj-hozzájárulásos és 10 tandíjas helyet töltöttek be nyolcason felüli pontszámmal, s 33 diák nem jutott be egyik képzési formára sem. Népszerű volt az egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatások szak is, ahol a 15 tandíjmentes hely mellett a 35 tandíj- hozzájárulásos hely is betelt.
A fordító szakon szintén magas általánost értek el a jelentkezők, a román-magyar szakon 7 tandíjmentes és 3 tandíjas helyet töltöttek be, nagyon népszerű volt az angol-magyar fordító szak, ahol a 6 (tandíjmentes) és 24 (tandíjas) helyre 8.05 volt az utolsó általános, a német-magyar szakra 10 hallgatót (7 tandíjmentes és 3 tandíjas) vettek fel.
Az automatika és alkalmazott informatika szakon 20 (tandíjmentes) és 5 (tandíj- hozzájárulásos) hely telt be, az informatika szakon 25 (tandíjmentes) és 9 (tandíj- hozzájárulásos) helyre jutottak be magas általánossal. A számítástechnika szakon 20 (tandíjmentes) és 8 (tandíj- hozzájárulásos), a mechatronika szakon 20-2, a távközlés szakon 15 (tandíjmentes) helyet töltöttek be. A kertészmérnöki szakon 15 (tandíjmentes), 21 (tandíj-hozzájárulásos) és 6 (tandíjas) helyet töltöttek be, a tájépítészeten 5 (tandíjmentes), 10 (tandíj-hozzájárulásos) és 14 (tandíjas) helyre jutottak be a jelentkezők.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, ahol tegnap kezdődött a felvételi vizsga, a színművészeti és a rendezői szakon van nagyobb túljelentkezés. A Művészeti Kar színművészet alapképzésére a 11 tandíjmentes és egy költségtérítéses helyre 23-an jelentkeztek, a rendezői szakon levő 7 helyre 13-an. A látványtervezői szak 7+2 helyére 5-en, az audiovizuális kommunikáció-multimédia szak 7+5 helyére 12-en, a teatrológia szak 7+5 helyére 5-en, a zenepedagógia szak 7+5 helyére 9-en vizsgáznak. A magiszteri képzésre meghirdetett helyekre valamivel kevesebben jelentkeztek, mint amennyi helyet meghirdetett az egyetem.
Az idén sem lesz a korábbi évekre jellemző versengés az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. A szerdán kezdődő felvételi vizsgán az Általános Orvosi Kar 135 magyar tannyelvű helyére 231-en pályáznak, a Fogorvosi Karon meghirdetett 35 helyre 53-an, a Gyógyszerészeti Kar 35 helyére mindössze 44-en. A gyógyszerészet nem népszerű a román jelentkezők körében sem, az általános orvosira és a fogorvosira viszont háromszoros a túljelentkezés. A magyar tannyelvű egészségügyi asszisztensi szakra alig több mint kétszeres a túljelentkezés. A csak román nyelvű szakok közül a fizioterápia és a fogtechnikusi szakon van túljelentkezés, a táplálkozástudomány szak 50 helyére csak 29- en iratkoztak fel, a sporttanári szakon meghirdetett 40 helyre pedig mindössze 11 jelentkező van.
A felvételi vizsgát az orvosi és gyógyszerészeti szakokon 25-én tartják, a többi szakon 27-én.
(b.)
Népújság (Marosvásárhely)

Értetlenség a Tokaji Írótábor felhívása körül
Közleményben foglal állást az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi  Intézetének Intézeti Tanácsa a Tokaji Írótábor 2012-es felhívása kapcsán. Mint kiderül, a tanács meglehetős értetlenséggel fogadta a Tokaji Írótábor 2012-es felhívását, amelyben négy írószervezet a jelenlegi magyar irodalmi kánonok radikális revíziójára szólít fel, s indoklásában szakmailag tarthatatlan vélelmezésekkel illeti a rendszerváltás utáni irodalmi intézmények és a szakmai közélet szereplőinek jelentős hányadát.
„Intézetünk elfogadhatatlannak tartja a felhívás előítéletekkel és kifejtetlen célzásokkal teli általános ítéleteit, s hangsúlyozza: a hajdani, represszióra épülő szocialista kultúrpolitika hiteles bírálata nem mehet végbe ugyanazokkal az eszközökkel, amelyek a bírált rendszernek voltak a sajátjai. Elítélése nem egyszerűsödhet sem az elmúlt fél évszázadban keletkezett kulturális értékek egységes elvetésére, sem a kánonok utólagos megbélyegzésére, sem pedig a jelenlegi, egyáltalán nem homogén intézményrendszer gyanúba keverésére. Minthogy az irodalmi írás nem ideológiai rendszerek lenyomata, Intézetünk károsnak ítél minden olyan szándékot, amely az irodalmi kánonok alakulásának politikai befolyásolására s különösen a kánonok egységesítésére irányul.
Mivel minden kánon folyamatos mozgásban van, és amíg van irodalom, ez a mozgás feltartóztathatatlan, a kánonok körüli vita és párbeszéd természetes velejárója, nélkülözhetetlen része az irodalmi folyamatoknak. De úgy véljük, a vita ilyen eszközökkel történő kiélezése nem szolgálja a magyar irodalmi kultúra ügyét, hanem a kultúrától kifejezetten idegen tartományokba tereli a párbeszédet. Közös érdeke minden ép szakmai érzékkel rendelkező irodalmi köztudatnak, hogy ne csak azt lássa be, miért indokolt újra meg újra megvitatnunk az örökölt kánonok kérdéseit, hanem azt is, hogy e vitának csak higgadt körülmények között és tárgyilagos szakszerűség mellett van értelme”, áll a közleményben.
A 40. Tokaji Írótábort augusztus 15. és 17. között rendezik meg, és amint az a tábor honlapján olvasható, az idei tanácskozás Eltiltva és elfelejtve – A hallgatás és elhallgattatás évei a magyar irodalomban címen többek közt azokkal az írókkal foglalkozik, akiket – mint fogalmaznak – a hatalom kihagyott a magyar irodalom történetéből.
„Az irodalom és a politikai hatalom viszonya – a diktatúrák és az ideológiai egyeduralom idején – az alkotói sorsokat, irodalmi pályákat, a frissen formálódó és a már lezárt életművek helyzetét végzetesen befolyásolta. A szabad szellem állami ellenőrzésének, cenzurális csonkításának történelmi korszakonként változtak a módszerei. A szakmai szervezetek és az autonóm irodalmi orgánumok felszámolásától az ’ellenséges’ vagy ’reakciós szemléletű’ szerzők betiltásától, elüldözésétől, bebörtönzésétől a klasszikus irodalmi alkotások ideológiai alapon történő cenzúrázásáig, a fiatal tehetségek kontraszelektálásáig, a kortárs alkotók hamis hierarchiájának kialakításáig, később a nyilvánosság, a szakmai befogadás zsilipjeinek a ’tiltott, tűrt, támogatott’ minősítések jegyében történő mozgatásáig számtalan eszköz állt a hatalom rendelkezésére, hogy létrehozza az általa teljes mértékben uralt és irányított irodalmi életet. Ez a következetes irányítás határozta meg az irodalomközvetítő rendszerek: az oktatás, a könyvtár, a rádió, a filmgyártás, majd a televízió által reprezentált kánont, amely számos értéket is magában foglalt ugyan, de a különböző politikai időszakokban – például 1945–49, 1950–56, 1957–61 – könyörtelenül kiiktatta a köztudatból a vele azonosulni nem képes, nem hajlandó alkotókat és életműveiket. Így törölték a 2. világháborút követő évtizedek magyar irodalmából például Bánffy Miklós, Dsida Jenő, Hamvas Béla, Ignácz Rózsa, Kodolányi János, Kós Károly, Márai Sándor, Mécs László, Nyirő József, Reményik Sándor, Tormay Cecile, Várkonyi Nándor, Wass Albert és más kiváló írók, irodalmárok nevét. Műveiket kitalicskázták a könyvtárakból és bezúzták, arcképüket, fényképeiket kiretusálták a dokumentumokból, létüket kihagyták a magyar irodalom történetéből” – olvasható a 40. Tokaji Írótábor felhívásában.
A bevezető összegzése pedig ekként hangzik: „A 40. Tokaji Írótábor azért idézi meg azokat a történelmi pillanatokat, amikor a diktatúra a megtorlás, a tiltás, a korlátozás rendszerét létrehozta, illetve amikor az ízlésbeli és ideológiai eszmecserét akadályozó gyanakvás és megosztottság túléli korát, hogy felhívja a figyelmet a jelen kétarcúságára, egyszersmind ösztönözze egy előítéletekkel teli, értékzavaros korszak örökségének felmérését és felszámolását”.
Népújság (Marosvásárhely)

Remember – 150 év aradi magyar sajtó
Augusztus 4-én ünnepli az aradi magyar sajtó fennállásának 151. évfordulóját. A PRO PRESENS Alapítvány által szervezett és az Aradi Polgármesteri Hivatal által támogatott esemény magját a Remember – 150 év aradi magyar sajtó című konferencia adja.
A rendezvény alkalmából jelenik meg a hasonló című 2011–2012-es sajtó évkönyv, melyek mind a résztvevők/meghívottak, ingyenesen kapnak meg, de jut belőlük a Nyugati Jelen olvasóinak is, akik azt a Jelen Könyvesboltban igényelhetik.
A rendezvény által szeretnénk megteremteni az alkalmat, hogy újságírók, írók, a kultúra jeles személyiségei találkozhassanak, megvitathassák az aradi magyar újságírás múltját, jelenét és jövőjét.
Nyugati Jelen (Arad)

Dr. Muntean Tibor: „Mindig a múlthoz hasonlítom a jelent”
– Életkor?
– 36 éves vagyok.
– Indulás. A családi háttér mivel járult hozzá ahhoz, hogy ma a tudományotok doktora?
– Aradon születtem, édesanyám német, édesapám félig magyar félig román származású. Én mindig is magyarnak tartottam magam. Szerencsémre jó és szerető családban nőttem fel. Szüleim kitartása és nevelése sokat segített nekem és a testvéremnek is abban, hogy mindketten ledoktoráljunk. Mindezekhez még hozzátehetném, hogy az öcsémmel folytatott parázs „viták” a kémia, illetve történelemtudomány hasznáról az emberiség fejlődésében sokat segítettek abban, hogy logikusan tudjak érvelni azokkal szemben, akik számára a történelem nem több mint dátumokkal megtűzdelt „Piroska és a farkas”.
– Mit köszönhet óvónőinek, tanítóinak, általános, és középiskolai tanárainak?
– Talán a legtöbbet Gyurkócza Aranka tanító néninek köszönhetem, aki nemcsak írni és olvasni tanított meg, hanem elindított azon úton, melynek macskaköveit most is taposom. Szerencsém volt, mert Arad legjobb történelem tanárai/tanárnői oktattak – az általános iskolában Komádi Sándor és Olasz Angéla, a középiskolában Ujj János. Ő, osztályfőnökként megmutatta, mit jelent valóban embernek, magyar embernek lenni, történelemtanárként megtanított tudományosan gondolkodni és rendet rakott a fejemben kavargó adathalmazban.
– Az egyetem, mely ottani tanárai terelték arra a szakterületre, amelyen kikötött?
– Amikor az egyetemre kerültem még nem tudtam pontosan mivel is fogok foglalkozni, kedvencem az ókori kelet, pontosabban Mezopotámia története volt. Harmadéven, nagyrészt Csucsuja István történész-professzornak köszönhetően nyergeltem át a jelenkorra, és ezen belül elsősorban Közép- és Kelet-Európa történetére.
– Miért azt a témát választotta doktori téziséül, amelyiket?
– Az aradi kisebbségek életét tanulmányoztam a két világháború közötti időszakban. Mindig is érdekeltek a civilizációk közötti kapcsolatok – egyik kedvenc könyvem Arnold J. Toynbee: „Tanulmány a történelemről” című munkája –, de Csucsuja István bizonyította be számomra, hogy itt helyben is, a sumér–akkád kölcsönhatások boncolgatásánál érdekesebb kérdések várnak megoldásra.
– Mi újat adott eddig a művelt tudományának, és milyen kifutást jósol témaválasztásának?
– Nehéz erre a kérdésre egyszerűen felelni, ha szofista módon fogalmaznák, azt mondhatnám, hogy a semminél többet, de a valaminél kevesebbet. Dolgozatomban megpróbáltam felvázolni, hogyan is alkalmazkodtak az aradi kisebbségek az 1920 után megváltozott viszonyokhoz, milyen döntéseket hoztak, mi állt e döntések hátterében, illetve milyen mértékben sikerült felmérniük és kiaknázniuk gazdasági, társadalmi és kulturális lehetőségeiket. Mint általában történni szokott, menet közben jöttem rá, hogy a téma sokkal több lehetőséget rejt magában, sokkal több kérdést vett fel, mint gondoltam. Kénytelen voltam az első 300 oldal után lezárni a dolgozatomat, mert abban biztos voltam, hogy tanáraim nem igazán értékelték volna, ha egy a „Háború és békéhez” hasonló volumenű munkán kell átrágniuk magukat. Az mindenesetre nyilvánvalóvá vált, hogy azok a kisebbségek voltak „sikeresek”, amelyek romantikus képzelgéseket és pártideológiákat mellőzve felmértek gazdasági, társadalmi, kulturális erőforrásaikat/lehetőségeiket, és ezek ismeretében határozták meg céljaikat.
– Milyen szakmai, tudományos és emberi pályaívet képzel ma magának?
– Jelen pillanatban már „sínen vagyok”, így inkább csak folytatni szeretném mindazt, amit elkezdtem, bár természetesen jobban örülnék, ha több időm jutna kedvenc történelmi problémáim boncolgatására.
– A doktorin kívül mi az, amit fontosnak tart eddigi tevékenységéből.
– A legfontosabbnak azt tartom, hogy nemcsak szobatudósként, hanem tanárként is megálltam a helyem, illetve, hogy már a kollegáim sorában üdvözölhetem volt tanítványaimat.
– Milyennek ítéli romániai, erdélyi magyar közéleti érzékenységét?
– Természetesen kötelességemnek érzem, hogy nyomon kövessem az aktuális politikai-társadalmi történéseket, de mivel abba a súlyos, történészi betegségbe szenvedek, hogy mindig a múlthoz hasonlítom a jelent, ott keresek követendő példákat, inkább nem veszek részt aktívan a közéletben.
Nagy István
Nyugati Jelen (Arad)