Hetven éves lenne Baász Imre
Baász Imre emlékére szervez éves rendezvénysorozatot az Árkosi Művelődési Központ és Baász Pálma, a képzőművész özvegye. Kopacz Attila, a központ igazgatója elmondta, Baász Imre 70 éve született, 35 éve költözött Háromszékre és 20 évvel ezelőtt halt meg, a kerek évfordulókat idén több eseménnyel teszik emlékezetessé.
Szombaton 17 órától az Árkosi Művelődési Központ Istálló Galériájában Baász rajzaiból és vázlataiból nyílik kiállítás. Több száz alkotás közül 55 reprezentatív darabot mutatnak be az érdeklődőknek.
Tavasszal jelentetik meg a kétkötetes Baász Imre-emlékalbumot, az első rész egy képzőművészeti album lesz, az életmű keresztmetszete. Kopacz Attila elmondta, a teljes életmű felkutatása hatalmas feladat, hiszen évtizedekkel ezelőtt a képzőművészek a megélhetésért mondhatni „cserekereskedelmet” folytattak, így a Baász-alkotások egész Európában szétszóródtak.
A második kötet egy háromnyelvű dokumentum-összeállítás, amely rövid életrajzot és művészettörténeti tanulmányt tartalmaz. A kiadvány igazi csemegéje a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól (CNSAS) Baász Szigeti Pálma által kikért nyomozati anyag feldolgozása lesz. Baász Imrét egy feljelentés alapján 1967-ben kezdték figyelni, az anyagot 1984-ben zárták le.
A dokumentumkönyvbe bekerülnek a besúgók jelentései, amelyekben bírálták Baász viselkedését, életmódját, szemléletét, a megfigyelő tisztek fontosabb jelentései és a művész egy negyvenoldalas, magyarul megírt nyilatkozata, amelyben képzőművészeti programját, műveit magyarázza, elmondja, hogyan lett munkanélküli, hol és mit állított ki. A több mint 800 oldalas nyomozati anyag a képzőművészről és a korról is döbbenetes képet nyújt, fogalmazta meg Kopacz Attila.
A tervek szerint az emlékalbumot Bukarestben, Kolozsváron, Budapesten és Helsinkiben is bemutatják.
A nyár folyamán Baász Imre dokumentációs kiállításra kerül sor, majd az év végén az Árkosi Művelődési Központban Baász Imre-rézkarcműhelyt szerveznek, az egyhetes alkotóműhelyben a képzőművész grafikus barátai dolgoznak és emlékeznek a művészre. Kopacz Attila elmondta, legmerészebb álmuk, hogy az idén bezárt cigarettagyár több mint százéves épületében egy Baász Imréről elnevezett művelődési központot hozzanak létre.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

Ceausescu életrajza román dokumentumfilmen
Andrei Ujica „Nicolae Ceausescu önéletrajza” című filmjét vetítették, majd kerekasztal-beszélgetést tartottak Szőcs Gézának, a NEFMI kultúráért felelős államtitkárának, marosvásárhelyi születésű költőnek a részvételével a „Románia román szemmel” című sorozat keretében csütörtökön a budapesti Terror Háza Múzeumban.
Budapesti Román Kulturális Intézettel közösen szervezett sorozat Ceasescuról szóló dokumentumfilmje többszörösen kitüntetett alkotás. 2010-ben készült, kizárólag a Román Nemzeti Filmarchívum és a Román Televízió archív felvételeiből állította össze a rendező végigvezetve a nézőt a Ceausescu házaspár 1989 decemberi hadbírósági tárgyalásáig. A film Titus Muntean kutatásai alapján készült, és olyan felvételeket is tartalmaz, amelyeket a cenzúra miatt soha nem vetítettek.
Szőcs Géza a beszélgetésen kiemelte, hogy Ceausescu Übü király volt egy kafkai világban, ez a furcsa világ volt Románia. Ami pedig őt magát mint erdélyi költőt, írót, lapszerkesztőt illeti, a rendszer célja az volt, hogy folyamatosan lejárassák.
Rámutatott, három nagy ellentmondás jellemezte a diktátort, először is rettegett, készült arra a pillanatra, amikor a nép ellene fordul. Ezért volt másfélmillió beszervezett ügynöke és erős cenzúra. Mégis fél óra alatt összeomlott a rendszere, ő és a felesége autóstoppal, menekült Bukarestből Ploiesti felé, de „elkapták” őket.
A második paradoxon, hogy a kelet-európai diktátorok között ő kapta a „balfácán” szerepét, hadbíróság ítélte halálra, míg a többiek „ágyban, párnák között” végezték be életüket.
A harmadik ellentmondás, hogy „tudtuk, láttuk, hogy a történelem legnagyobb gazemberéről van szó, mégis a vasfüggönyön túl, a józan ész és a jóízlés birodalmában a házaspárt kitüntető figyelemmel fogadták a nagyhatalmak vezetői, mint például Mao Ce-tung Pekingben, Carter amerikai elnök vagy II. Erzsébet angol királynő, egyetemek díszdoktorrá fogadták őket, s mindez mélyen demoralizálta a román értelmiséget” - fejtette ki Szőcs Géza.
Andrei Ujica, a karlsruhei egyetem tanára, aki 1981-ben, 30 évesen emigrált Németországba kifejtette, hogy Ceausescu műveletlen ember volt, de hatalomvágya óriási, született tehetsége volt a külpolitikához és 1968 és 1978 között ő volt a sztár a nemzetközi porondon.
„Pojáca volt, ravasz és érzéke volt a hatalom megtartásához” - jegyezte meg Szőcs Géza. Fölhozta a román és a kelet-európai művészek nagy adósságát, hogy megírják, filmre vigyék a súlyos igazságokat arról, hogy „mi történt velünk, mibe léptünk át a forradalmak és rendszerváltás után”.
Krónika (Kolozsvár)

Útközben – Zabola és Budapest között
Első kötete, az Úrilányok Erdélyben című, önéletrajzi ihletésű lányregénye kapcsán sokat írtak mostanában a lapok Ugron Zsolnáról, aki az egyik legismertebb erdélyi arisztokrata család, az Ugronok leszármazottja. Tizenegy éves volt, amikor családjával Kolozsvárról Magyarországra települt át. Beszélgetés Ugron Zsolnával, az Úrilányok Erdélyben című könyv szerzőjével.
Ugron Zsolna kötete borítójának belső oldalán írja: „Soha nem gondoltam, hogy valaha újra Erdélyben fogok élni... Televíziós újságíróként, nyüzsögve és taposva, zörögve a mókuskerékben, éjszakákat átmulatva éltem Budapestről világom. Erdély, és ami vele nekem jutott, jól elcsomagolva porosodott, amíg néhány évvel ezelőtt újra be nem tört az életembe, amikor hozzámentem távoli unokatestvéremhez, egy bengáli arisztokrata és egy erdélyi grófnő Ausztriában felnőtt fiához...”
Zsolna – regénye tanúsága szerint – akkor került közelebbi kapcsolatba a Londonból Erdélybe áttelepült Gregorral, vagy ahogy ő mondja, Gergellyel, későbbi férjével, amikor erdélyi romos kastélyokról készített tévéfilmet. Gregor Roy Chowdhury-Mikessel két gyereket nevelnek Zabolán, az egykori Mikes-kastélyban. A „lányregényben” a szerelmi történet mögött felsejlik az egész erdélyi magyar arisztokrácia, a maga különleges ételeivel, szokásaival, szigorú etikettjével, nagyasszonyaival, furcsa alakjaival és felszámolásának a tragédiájával. Az Úrilányok Erdélyben erdélyi hódító útját is megkezdte azzal, hogy Marosvásárhelyen és Kolozsváron is bemutatták. A vásárhelyi könyvbemutató színes forgataga nyújtott keretet a szerzővel folytatott beszélgetéshez.
– Számos cikket írtak a könyve kapcsán, így szinte az „ismerősömnek” érzem, pedig ma találkoztunk először. Arról azonban nem olvastam, honnan származik különös keresztneve, a Zsolna?
– Jókai Mórnak Hargita című novellájában az Ugron családról szóló legenda olvasható. A történet a tatárjárás idején játszódik, a főhősnő Ugron Zolna, aki Ugron Ábrahámnak az unokája és Csala vezérnek a felesége, igazi székely amazon. Akit érdekel, járjon utána... Nagymamámnak három fia volt, nagyon szeretett volna egy lányt is, de nem született. Viszont én voltam az első lányunokája, ő pedig ragaszkodott ahhoz, hogy én legyek a következő Ugron Zolna. Nem tudom hogyan, de a Zolnából valamiképpen Zsolna lett. Valószínűleg azért, mert létezik Zsolna nevű helység, és emiatt ez a változat ismerősebben hangzott a szüleim számára.
– Korábban azt nyilatkozta: nem szeretne médiaarisztokratává válni. Ezt hogyan gondolta?
– Főleg Nyugat-Európában akad példa arra, hogy valaki a családja révén próbál érvényesülni, karriert befutni. Úgy gondolom, ez nem helyes. Azt szeretném, ha engem elsősorban íróként ismernének, s azután foglalkoznának azzal, hogy miként hívnak, honnan származom. Persze ilyen szempontból egy kicsit faramuci a helyzet, hiszen a témaválasztásom azt támasztja alá, hogy a származásomat fontosnak tartom. De talán, ha írok még néhány könyvet, akkor nem ez lesz a legfontosabb.
– Régóta írónak készült?
– Jogi végzettségem van. Jogászként lettem tévéhíradós, külpolitikai és belpolitikai hírszerkesztő. Soha nem készültem írónak, a sors hozta így. Mint a könyvbemutatón is említettem, szakácskönyvet szerettem volna írni. Aztán valaki, akinek nagyon sokat adok a szakmai véleményére, de nem szeretném itt felfedni a kilétét, arra biztatott, hogy a receptek, anekdoták köré írjak egy keretet. Az Úrilányok után szeretnék fikciós regényeket írni, valami teljesen mással foglalkozni, s aztán majd pár év múlva megírnám a mostani regényemnek a folytatását.
– Zabola és Budapest között „oszlik meg” az életük, itt is, ott is élnek. Mit szólnak a gyerekek ahhoz, hogy nem a nagyvárosban, hanem egy eldugott székely falu közelében, vadregényes környezetben élnek?
– A gyerekek valójában nem laktak még Budapesten, inkább útközben telt az eddigi életük, meg hát kicsik: egyikük kettő, a másik ötéves. Nem folytatunk még túlságosan kötött életmódot, sokat utazgatunk, de Zabolán van az otthonunk.
– A tévés szakmát könnyedén hagyta el?
– Könnyen ment. Talán azért, mert igen szerelmes voltam... Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor Gergelyt megismertem, már abbahagytam a televíziózást.
– Budapesten stílustanácsadóként is tevékenykedik, ez mit jelent?
– Molnár Bánffy Kata, aki elkísért az erdélyi könyvbemutatókra, sikeres, kiváló kommunikációs szakember, ő indított egy céget, amely nőknek segít: divatos kifejezéssel élve személyes márkaépítéssel foglalkozik. Én ebben segítek neki, hölgyeknek adunk tanácsot arra vonatkozóan, miként építsék a karrierjüket, miként kerüljenek vissza a munkaerőpiacra, ha „kihullanak” onnan.
– Zabolán vendégházat működtetnek. Elsősorban kik keresik fel?
– A zabolai birtokon hatszobás vendégházunk van, amelyet a kastélyhoz tartozó egykori gépházban rendeztünk be. 2006 óta panzióként működik. Főleg a nyári szezonban rengetegen jönnek külföldről, leginkább Angliából, Hollandiából és Franciaországból. A kastély impozáns épület, lakható is teljes egészében. Mi négyen élünk benne, valamint a sógorom a feleségével. Persze erdélyi viszonylatban nagy az épület, de például a Loire-völgyi kastélyokhoz viszonyítva már nem nevezhető tekintélyesnek...
– Körülbelül hány Ugront tartanak számon, és hol élnek ők?
– Nagyon sok helyen meg lehet őket találni: Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Budapesten, Svájcban, Kanadában is... Nagy a család. Eredetileg három ága volt, ebből egy kihalt. A fiatfalvi ág leszármazottai többnyire Vásárhelyen élnek, s az úgynevezett szombatfalvi ág tagjai Kolozsváron, Budapesten laknak, illetve többnyire ők szóródtak szét a nagyvilágban.
– Édesapja, Ugron György és vele együtt a család a Szekuritáté zaklatása miatt települt ki Magyarországra. Konkrétan milyen „konfliktusa” volt az állambiztonsági szervekkel?
– Erről nem szívesen beszélek... Gondolom, nem az én tisztem nyilvánosságra hozni. Édesapám egyébként állatorvosi technikumot végzett. Másra nem volt lehetősége. Nagyon sok mindennel foglalkozott, például cirkuszi lovakkal, meg öttusázott is.
– Férje részben Mikes-leszármazott. Fűzik rokoni szálak Mikes Kelemenhez?
– Távoli rokonok. Anyósom, Mikes Katalin – hogy úgy mondjam – duplán Mikes. Mikes Kelemen távoli rokon, róla sokan tudják, hogy Zágonban született, de azt már kevesebben, hogy éppen Zabolán nevelkedett. Apósom egyébként bengáli származású, de a férjem már Ausztriában született. Úgyhogy a gyerekekkel németül társalognak.
Máthé Éva, Krónika (Kolozsvár)

Kulturális örökségünk megőrzése
A Kiemelt műszaki tartalommal rendelkező restaurátor műhelyek kialakítása Debrecen-Nagyvárad központokkal (HUROMUZEUM) elnevezésű projekt nyitó konferenciáját tartották pénteken Váradon.
A projekt a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében, az Európai Unió (ERFA) finanszírozásával, valamint Románia és a Magyar Köztársaság társfinanszírozásával valósul meg. A projekt vezető partnere a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat, projektpartner a Hajdú-Bihar megyei Múzeumok Igazgatósága és a nagyváradi Körösvidéki Múzeum, tudtuk meg Erika Posmoşanu projektasszisztenstől a tegnap, a nyitókonferencia kapcsán szervezett sajtótájékoztatón.
Célok és eredmények
A HUROMUZEUM főbb célkitűzései: közös tevékenységek lebonyolítása a kulturális örökség restaurálását célzó tematikus hálózat keretében, restauráló műhelyek létesítése Nagyváradon, illetve Debrecenben, közös szakmai kiadvány készítése, a magyarországi és romániai szakemberek közötti együttműködés erősítése. A projekt eredményeként a nagyváradi Körösvidéki Múzeumban három restaurátor műhelyt (festmény, fa és őslénytani) létesítenek, míg a debreceni Déri Múzeumban két restaurátor műhelyt (papír és textil), illetve egy röntgen laboratóriumot alakítanak ki. A műhelyeket a két intézmény szakemberei közösen fogják majd használni a kulturális örökségek állagának javulása érdekében. A 12 hónapos lefutási idejű (2011. február 1. – 2012. január 31.) projekt összértéke 133.705 euró, amelyből 9700 euró a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat, 58.825 euró a Hajdú-Bihar megyei Múzeumok Igazgatósága, míg 65.180 euró a váradi Körösvidéki múzeum költségvetését jelenti, tájékoztatott Erika Posmoşanu.
Két ország, közös siker…
Aurel Chiriac igazgató hozzászólásában a váradi Körösvidéki és a debreceni Déri Múzeumok közötti jó kapcsolatot méltatta, amely kiállítások, kutatások, konferenciák szintjén is megnyilvánul. Örömét fejezte ki, hogy egy ilyen projektben is együttműködnek, amely mindkét intézmény számára egyaránt fontos. Lakner Lajos kettős minőségében, mint a Déri Múzeum igazgatója, illetve a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat képviseletében vett részt a konferencián. Hangsúlyozta: a projekt alapját egyrészt az a hosszú távú kapcsolat biztosítja, amely a két múzeum között létrejött, másrészt pedig az a racionális elgondolás, hogy akkor, amikor egyre kevesebb pénz jut a kulturális tevékenységek támogatására, az erőforrások ilyen szintű koncentrálása nagyon fontos.
A hivatalos megnyitó után a péntek délután folyamán előadásokra került sor a Hajdú-Biharból érkezett, illetve Bihar megyei szakemberek részvételével, majd szakmai beszélgetés zárta a napot.
Tököli Magdolna, erdon.ro

Berzsenyi Dánielre emlékeztek
Nagyvárad – Csütörtök délután a nagyváradi Ady Endre Középiskola egyik osztálytermében szokásos havi irodalmi körüket a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének tagjai. Berzsenyi Dánielre emlékeztek.
Szilágyi Magdolna nyugdíjas tanárnő, körvezető vezetésével ezúttal Berzsenyi Dánielköltőre emlékeztek a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének (PMNYE) tagjai. Egyebek mellett elhangzott: 1776. május 7-én született Egyházashetyén (Vas megye). Szülei evangélikus nemesemberek voltak. Tizenkét éves volt, amikor a soproni líceumba került, de nem érezte jól magát, ezért otthagyta. 1793-ban beállt katonának, majd anyai nagybátyjához került Niklára. 1794-ben ugyan édesapja visszavitte az iskolába, de nem fejezte be a tanulmányait. Két-három évig apja mellett gazdálkodott, 1799. május 22-én pedig feleségül vette az akkor tizennégy éves Dukai Takách Zsuzsannát. Az asszony nem volt túl művelt, ezért nemigen jártak társaságba. Csupán Kis János evangélikus lelkésszel tartották a kapcsolatot, aki felfedezte Berzsenyiben a költőt, a kéziratait pedig továbbította Kazinczynak, akivel később levelezett.
A niklai remete
1809-ben Napóleon ihlette meg Berzsenyit, de csalódott benne, amiért kikiáltotta magát császárnak. 1810-ben felment Pestre kiadatni a verseit, ekkor ismerkedett meg a kor jeles irodalmi személyiségeivel, akikre ugyan nem tett túl nagy benyomást a vidékiessége miatt, viszont tisztelték benne a tehetséget. 1817-ben Kölcsey recenziójában bírálta a költő vaskosságát és dagályosságát, ezért Berzsenyi ezután inkább esztétikai tanulmányokat írt. 1830-ban ő lett a Magyar Tudós Társaság filozófiai részlegének első vidéki tagja. 1832-ban személyesen is megismerte Széchenyit. Utolsói éveiben egyre gyakrabban betegeskedett, 1836. február 24-én halt meg „niklai remeteként”. Kölcsey bocsánatkérő és engesztelő emlékbeszéddel búcsúzott tőle.
Berzsenyi Dániel életében nem nagyon ismerték a verseit, később fedezték fel ezek szépségét, főleg a Nyugatos nemzedék, illetve Szabó Dezső és Németh László. Írt odákat, elégiákat, epigrammákat és szerelmes verseket, de fennmaradt egy félbeszakadt drámája is. A nőnevelés is foglalkoztatta, valamint a vallás szerepéről is írt egy értekezést, ami ugyancsak befejezetlen. Alkotásai hazaszeretetről és becsületességről árulkodnak, műveiben az ész diadalmaskodik a babonák fellett. Kritizálta ugyanakkor a magyar nemességet, nála jelenik meg először a dicső múlt és a sívár jelen szembesítése, mely gondolatot később Kölcsey és Vörösmarty vitt tovább.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

RMDSZ: kié itt a tér?
Kongresszus előtti beszélgetés Markó Béla leköszönő szövetségi elnökkel
Közéleti cikkeit, beszédeit tartalmazó, „Kié itt a tér” címmel nemrégiben megjelent kötetének zárszavában azt írja: ifjúkorát az a történelemszemlélet határozta meg, hogy a nagy társadalmi folyamatok áramában az egyes ember csak szalmaszál, alapvetően nem lehet befolyással a dolgok menetére. Most, két évtizednyi politikusi pálya után pedig azon töpreng, talán nem teljesen tudománytalan feltenni a kérdést: „mi lett volna, ha...?” Kevésbé metafizikai értelemben kérdezném öntől: mi lett volna, ha 1993-ban Brassóban nem választják RMDSZ-elnökké?
– Általában tudománytalannak tartják be nem teljesült alternatívákról beszélni a múlttal kapcsolatosan. Az angolszász szaknyelvben ezt kontrafaktuális történelemírásnak nevezik, vagyis amikor meg nem történt tényeket próbálunk számba venni azt elemezve, hogy miként alakult volna a történelem. Én azt mondom, ha én akkor nem vállalom az RMDSZ-elnökséget, akkor minden bizonnyal nagyon hamar visszavonultam volna a politikától, és folytattam volna írói és szerkesztői pályámat.
Én akkor nagyon sokat írtam, nagyon jól ment az írás, jóval több könyv állna most mögöttem, és egy jóval teljesebb irodalmi pálya. Egyéni életemben ezt meg lehetne így becsülni, hogy mi történhetett volna, ha...
Ami a romániai magyar politika alakulását illeti, nem tudom, hogy másként alakult volna-e, és ha igen, mennyire. Akkor nagy volt a kockázata annak, hogy szakad az RMDSZ. Két, nagyjából egyenlő erejű tábor feszült egymásnak, és az én vállalásomnak is az volt a lényege, hogy meg kell próbálni együtt tartani az RMDSZ-t. Ezt sikerült, nem rövid, hanem nagyon hosszú időre. Nem tudom, nélkülem ez így ment volna-e végbe, de a szakadás kockázata megvolt.
Húsz év alatt a világ sokat változott, az erdélyi magyar világ is, Románia is, Kelet-Európa is. Az említett kötetben olvasom egyik 1994-es beszédében a következőket: „Erdély egy mítosz, (...) de ez a mítosz nem az együttélésről szól, hanem a birtoklásról, a különlétről, a küzdelemről, nem az elveszett, hanem az ellopott paradicsomról.” Elég meghökkentő most ezt olvasni. Változott a helyzet húsz év alatt?
– Ez a mítosz nem tűnt el teljesen. Két Erdély van: egy magyar Erdély és egy románok által meghatározott Erdély, és hát volt valamikor egy német Erdély is. Ez a mítosz szerintem él most is, de alapvetően végbement egy olyan változás, hogy ma már egyre általánosabb az együttélésen alapuló Erdély-kép. Az idézett könyvnek a címe is az, hogy Kié itt a tér, és akkor most az enyém és a tiéd helyett alakítjuk ki azt, hogy a miénk – magyaroké, románoké, mindazoké, akik itt élünk.
Hogy húsz év alatt miért kerültünk közelebb a közös Erdély lehetőségéhez? Azért, mert sikerült bebizonyítani, hogy a méltányos együttélésnek van esélye, hogy bizonyos helyzeteket jogilag is meg tudunk fogalmazni: a kétnyelvűség, az önkormányzatokban kialakított egyenjogúság bizonyíték azok számára, akik a két Erdélyből egyet akarnak kialakítani: ez igenis lehetséges.
Egy 1991-es és egy későbbi előadásában is összedőlt vörös kaptáraknak nevezi a kelet-európai országokat, ahol a megzavarodott méhek egymásnak szegezik fullánkjaikat. Megtanultak-e az elmúlt két évtized alatt ezek a népek nemcsak egyénként, hanem közösségként is élni a szabadságukkal?
– 1989 után rögtön, a kilencvenes évek elején volt a legnagyobb a szabadság foka, és talán még a demokrácia foka is. Ez meglepő, de ugyanakkor ezek a népek maguk próbálták kialakítani a demokráciarendszerüket. Ezután nagyon hamar bekövetkezett az az időszak, amely mindmáig tart, amikor tulajdonképpen igazodunk, jó értelemben, a mások által megállapított kritériumokhoz.
Ez jótékony hatású is volt, mert felgyorsított bizonyos folyamatokat, de ugyanakkor ezeknek a népeknek az önállóságát nem segítette. Készen kaptuk a nyugati mintát, több évszázados tapasztalatra alapuló kritériumrendszert, és ennek következtében mindmáig nem tanultuk meg teljesen az önállóságot és a szabadságot, és mindmáig megmaradt annak a veszélye, hogy többé-kevésbé puha diktatúrákat ültetünk a saját nyakunkra.
Ez a visszafejlődés érhető tetten most Románia és főleg Magyarország viszonylatában is...
– Nem utalnék külön Romániára vagy Magyarországra, de ha végignézzük a szocialista tömbből kikerült országokat, jól látható: itt az inga kileng és visszaleng. Erősen liberális társadalomépítési modellek próbálnak érvényesülni, aztán visszaleng az inga, és erősen jobbaldali nemzet- és közösségcentrikus ideológiák válnak uralkodóvá. Ez a jelenség az egész keleti tömbre jellemző.
Az erdélyi magyarság együtt ing a román ingával, vagy a magyarral, esetleg megvan nekünk is a magunk kis ingája?
– Nálunk erdélyi magyaroknál erős ideológiai tagolódás nem ment végbe. A helyzetünk és az ebből származó politikánk is megakadályozta ezt a közösséget, hogy ideológiailag tagolódjék, vagy netán polarizálódjék. Mivel ez egy kisebbségi helyzetben lévő közösség, amely nemzeti identitásához kapcsolódó jogokat akart kivívni ebben a két évtizedben, nálunk mindvégig egy konzervatív, tradicionalista szemlélet érvényesült – azt kell mondanom, hogy általában túlságosan konzervatív és túlságosan tradicionalista.
A politikának az volt a feladata, hogy ezt próbálja valamennyire feltörni, próbáljon modernizációs folyamatokat elindítani. Odáig nem jutottunk el, hogy egyén és közösség viszonyát vizsgáljuk, és erről folytassunk vitákat, de ez azt is jelenti, hogy tulajdonképpen egy kiegyensúlyozottabb társadalom, kiegyensúlyozottabb közösség voltunk ebben a két évtizedben, és céltudatosabb is.
A mi ingánk, ha volt, arról szólt, hogy mérsékeltebben vagy radikálisabban politizálni, és arról is, hogy modernizáció vagy bezárkózás legyen. Ebben a két évtizedben azok véleménye érvényesült, akik egy mérsékelt, párbeszéd- és együttműködés-párti politikát akartak.
Az RMDSZ tizedik, váradi kongresszusán leköszön az elnöki tisztségről. Mit fog mondani a küldötteknek, és mi a legfontosabb üzenete az utódja számára, bárki is legyen az a három jelölt közül?
– Az RMDSZ eddigi politikájának, az általam is követett politikának két állandója volt: az egyik az egység, erről több szó esett, és a másik – amelyik legalább olyan fontos, bár kevesebb szó esett róla – az önállóság. Én magam az elmúlt tizennyolc évben erre alapoztam koncepciómat: egységes és önálló romániai magyar politikára. Az utánam jövőknek is azt szeretném megfogalmazni: ezt a két elvet próbálják meg érvényesíteni.
Azt lehet mondani, hogy az RMDSZ most hullámon van, hiszen a romániai politikában jelenleg minden körülötte forog: kormánytöbbség, miniszterelnökváltás – mindent az RMDSZ kongresszusától tettek függővé a román politikai aktorok.
– Valóban, az RMDSZ nélkül nem ez a kormány, nem ez a kormánykoalíció volna Romániában, hanem valami más. Ez meg kellene erősítse azokat, akiket esetleg elbizonytalanítanak a bírálatok, a támadások, mert az, hogy Romániában ilyen sokat számít az RMDSZ, elégtétellel kell eltöltsön mindannyiunkat.
Árnyoldala, hogy az RMDSZ ennyire középpontban van, hogy a szakszervezetek is a szövetség kongresszusán akarják kifejezni szociális elégedetlenségüket...
– A szakszervezetek szabad véleménnyilvánítása a demokráciához éppúgy hozzátartozik, mint a politikai pártok és szervezetek szabad döntéshozatala. Az a szakszervezet, amely tüntetést szervez egy politikai szervezet kongresszusának időpontjában és helyszínén, és nyomást próbál gyakorolni az illető politikai szervezetre, szerintem súlyosan megsérti a demokráciát. A demokrácia szabályait márpedig kölcsönösen be kellene tartani.
Miközben Romániában az RMDSZ kulcsfontosságú tényező, Magyarországról gyengíteni próbálják, sőt megkísérlik teljesen kiiktatni a játszmából.
– Az RMDSZ nem lehet kiiktatni a politikából, de meg lehet próbálni gyengíteni, és az a pártalapítási kísérlet, amely mögött magyarországi támogatás van tudomásom szerint, csak arról szól, hogy megpróbálják megszorítani, az RMDSZ-t, rákényszeríteni arra, hogy bizonyos helyet átengedjen a politikai skálán, amelyet majd elfoglaljon ez a párt. Ez is veszélyes, hiszen az lehet az eredménye, hogy a 2012-es választásokon gyengébben szereplünk, és engem rendkívül aggaszt, hogy Magyarországról ezt támogatják.
Ez is olyan Kié itt a tér játszma, csak magyar–magyar viszonylatban.
– Igen, de ez azt az illúziót kelti, hogy itt már a tér a miénk, a románoktól már birtokba vettük, és most egymás közt kell eldöntenünk, hogy abból, amit birtokba vettünk, kinek mennyi jut. Erről szó sincs: ez a román–magyar birkózás a térért, egyáltalán nem zárult még le.
Salamon Márton László, Új Magyar Szó (Bukarest)

A Markó-doktrína aktualitása
Nem szeretnék leltárt készíteni, akinek kedve van, felüti az internetet, és rájön arra, hogy a Google-ben Markó Bélának a neve különböző nyelveken több mint száztízezerszer jelenik meg, és közben találkozik valamennyi könyvének a címével is.
Verseskötetekkel ugyanúgy, mint irodalmi vonatkozású esszékkel vagy politikai publicisztikával, készítettek vele interjúkötetet, és megjelent a még mindig kevéssé ismert közös szerző, a Szekuritáté által készített lehallgatási dossziéja is. A címszavak java részében vagy úgy szerepel Markó Béla, mint költő, író, szerkesztő, vagy úgy, mint politikus.
Az első három megnevezés voltaképpen alkotói munkát és értelmiségi létet takar, az utóbbi pedig – hadd nevezzük így – közéleti tevékenységet. A kettő között igen lényeges különbség van. Az alkotó ember egy sorompóit felemelő társadalomban voltaképpen szabad, úgy gondolkodik és azt teszi, amit akar. Hogyha mondjuk ír vagy beszél, akkor olyan szavakat és kifejezéseket, olyan mondatszerkezetet használ és olyan gondolatvitellel építkezik, aminővel a kedve tartja.
A közéleti személyiségnek is nevezett politikus ugyanezt nem teheti meg. Ő ugyanis az intézményi és jogi korlátokon túl sem feledheti, hogy rendszerint nem azonos jellemzőjű, hanem különbözőképpen rétegződött, kisebb-nagyobb közösségekhez szól, és mindannyiuk számára meg kell találnia az őket összefűző szálakat. Ezért a politikusok, még ha szeretnék, sem tudnák elkerülni a közhelyeket, a költők számára viszont belső parancs az eredetiség, a gondolati tömörség, a választékos nyelv.
És a dolgok természeténél fogva létezik még egy igen nagy különbség: miközben a költő rendszerint az egyénnel, az emberrel, annak belső világával foglalkozik, addig a politikus, minél gyakrabban emlegeti az embereket, óhatatlanul annál arctalanabbá válik számára az a tömeg, amelyhez intézi szavait.
Nem látszólagos, nem felszínes, hanem nagyon is valós ellentmondások ezek, és nekem, akár lírai, akár prózai, akár publicisztikai, akár nemzeti-nemzetiségi vagy történelmi vonatkozású szövegeit olvasom Markó Bélának, netán a politikai beszédein töprengek el, mindig eszembe jut ez a kettősség. Alighanem az ember egyazon időben nem lehet költő és politikus is, kötve hiszem, hogy Markó Béla a Szövetségi Képviselők Tanácsa vagy a román kormány ülései alatt, amikor nem éppen ő beszél, verseket vagy irodalmi esszéket írna, mint ahogyan az sem valószínű, hogy egy szonett két sora között következő beszédének az indításán gondolkodna.
Ezért az egyesek számára oly egyszerűnek tűnő, több százszor leírt, költő-politikus, vagy politikus-költő fogalma számomra sem egybeírva, sem kötőjellel nem értelmezhető összevontan, hanem csupán így: Markó Béla életének adott óráiban, napjaiban költő és esszéíró, más órákban és más napokon pedig politikus. Nem a költő politizál és nem a politikus ír verset, hanem ugyanaz a gondolkodó személyiség, ugyanaz az erdélyi magyar értelmiségi áll mindkét önálló cselekvés hátterében.
Megértve ezt a különbséget, egy újra kiadott és egy új Markó-kötetről szeretnék beszélni. Az Erdélyi macska című könyv Szép-literatúrai utazások alcímmel zömében a klasszikus, valamint a jelenkori magyar irodalom több alkotójával, alkotásával kapcsolatos esszéket tartalmaz. Meggyőződésem, hogy nem csupán a magyartanárok, hanem általában az értelmiségiek számára hasznos lehet a Markó Béla tolla irányította újrafelfedezés, amely olykor csupán egy-egy idézetet használ ürügyként ahhoz, hogy – amint azt az 1990 előtti írásokban megszoktuk – a sorok között közösségi üzenetet is hordozzon. A kötet utolsó fejezete pedig már önálló, különálló egység, itt főként a Markó Bélával készített interjúk már ahhoz a politikushoz vezetnek el, aki a Kié itt a tér című összeállítás cikkeit, beszédeit, tanulmányait írta.
Bevallom, én ezt az utóbbi kötetet kimondottan azzal a céllal olvastam el, hogy találjam meg a Markó-doktrínát. Ugyanis miután Markó Béla bejelentette, hogy tizennyolc esztendő után nem óhajt indulni az RMDSZ elnöki tisztségéért, politikai ellenfelei közül nagyon sokan kezdték emlegetni ezt a fogalmat. Miszerint, ha Markó majd nem is vezet, de a Markó-doktrína tovább fog élni, az RMDSZ-ben nem lesz szemléletváltás, mert a Markó-doktrína mélyen meggyökerezett a szervezetben, évek kellenek, amíg a Markó-doktrína szellemét lehántják a megcsontosodott, a doktrínába betokosodott RMDSZ-ről és így tovább.
De voltaképpen mi is ez a Markó-doktrína?
Néhányan azzal vádolják a szövetségi elnököt, hogy megszilárdította a központi vezetést, a döntéseket egy szűk kör kezébe helyezte – és ez a Markó-doktrína.
Mások szerint a Markó-doktrína azt jelenti: Erdélyben nem lehet élet az RMDSZ-en kívül, azaz a romániai magyarságnak politikai egységben kell maradnia és mindig úgy kell táncolnia, hogyan az RMDSZ vezetősége fütyül. Minden más, többpárti kísérlet csökkenti a romániai magyarság politikai és más érdekérvényesítési esélyeit.
Megint mások szerint a Markó-doktrína valamiféle kötéltánc a román hatalom közelében, és arra szolgál, mindegy, hogy mikor, mindegy, hogy kivel, de az RMDSZ mindig ott legyen a romániai hatalomban.
Azután léteznek olyan politikai-ideológiai ellenfelek, vagy a holdudvaraikban éldegélők, akik darabokból próbálják összeállítani a Markó-doktrínát. Például: nincs szükség területi autonómiára, jó helyette a regionalizmus. Vagy: nem önrendelkezési, hanem kisebbségi törvényre van szükség.
Léteznek más megközelítések is. Például: a Markó-doktrína elveti a gyökeres megoldásokat, és a kis lépések híve. Vagy: a Markó-doktrína nem eléggé népi és nem eléggé nemzeti, Magyarországon csak a szocialisták és a liberálisok támogatását élvezi.
Tehát mi is a Markó-doktrína?
Nos, én ebből a könyvből, az utóbbi két évtizedben megírt tanulmányok, előadások, hazai és magyarországi lapokban megjelent közéleti írások gyűjteményéből a következő támpontokat derítettem ki, amelyeket – saját értelmezésemben – akár Markó-axiómáknak, azaz Markó Béla politikai sarkigazságainak is nevezhetünk.
Az első: a romániai németektől és zsidóktól eltérően a romániai magyarok történelmi távlatokban is meg akarnak maradni szülőföldjükön. Nagyobb tömegben sem Magyarországra, sem távolabbra nem óhajtanak kitelepedni, ezért itt kell megtalálniuk a saját egyéni és közösségi létük jobbításához nélkülözhetetlen társadalmi-gazdasági-jogi kereteket.
A második: bár nem is egyszer átemelték feje fölött a határokat, a romániai magyarság nem a jelenlegi Magyarország Erdélybe kivándorolt magyar kisebbsége, hanem egyenrangú összetevője a magyar nemzetnek. Következésképpen kettőjük között bármilyen viszonyrendszer nem alárendelt, hanem csak mellérendelt lehet.
A harmadik: akár tetszik ez nekünk, akár nem, a romániai magyarság jelene és jövője szorosan összefügg Románia jelenével és jövőjével, hiszen a romániai magyarok ennek az országnak a valóságában élik mindennapjaikat.
A negyedik: a romániai magyarság jelenére és jövőjére vonatkozó elképzeléseket nem a harsogó kinyilatkoztatások szintjen, hanem helyi, regionális, országos és nemzetközi szintén végzett következetes munkával lehet véghezvinni.
Az ötödik: a valóban működő és működtethető közösségi autonómiát ezekkel az eszközökkel, a nyitott társadalom biztosította céltudatos és alulról történő intézményépítéssel lehet elérni.
Úgy gondolom, a Markó-doktrína nem más, mint a fenti megfontolásokhoz csatlakoztatott politikai eszközöknek a mindenkori hatékonyság függvényében rugalmasan bővíthető vagy szűkíthető tárháza. A kulcsszó az előző mondatban pedig a hatékonyság. Markó következetes kiállása a romániai magyarság politikai képviseletének és érdekvédelmének egysége mellett voltaképpen nem más, mint folyamatos küzdelem a hatékonyság és eredményesség megőrzéséért.
A politikus Markó a váradi kongresszuson nagy vonalakban a következőképpen vehetné számba a tizennyolc év eredményességet: szabad anyanyelvhasználat a közigazgatásban és a bíróságokon, kétnyelvű törvényes feliratozás, anyanyelvű oktatás óvodától az egyetem utáni képzésig, önálló és egyre inkább általunk irányított iskolai hálózat, a romániai magyarságra szabott és kiemelt költségvetési támogatásokkal egybekötött tanterv.
Kiterjedt föld-, erdő- és ingatlanvagyonok visszaszolgáltatása, erdélyi magyar közösségek intézményépítése, iskolák, templomok, közösségi házak, emlékművek ezreinek felújítása és meglendülő infrastruktúra-fejlesztés az egyre önállóbb döntési jogkörökhöz jutó helyhatóságok irányítása alatt. Olyan magyar művelődési élet, amelyet csak az ötlettelenség, a kezdeményezőkészség és az anyagiak hiánya korlátozhat. Összeségében pedig a romániai magyarság olyan politikai-társadalmi tényezővé való válása, amelyre mindeddig, Románia történelmében még soha nem volt példa.
Persze, tisztában vagyok azzal is, hogy van az éremnek az ország általános helyzetéhez és még el nem ért vágyainkhoz kapcsolódó másik oldala is. Nem feledhetjük ugyanis, hogy még a lehető legszürkébb erdélyi macska is csak addig marad ugyanannál a háznál, amíg megélhetése van, máskülönben önálló és gazdától független. Ezért úgy gondolom, az első könyvcím markói metafórája nem véletlen. A házimacska nem annyira látványos, mint a mifelénk csupán állatkerti ketrecekben vagy cirkuszi porondokon felbődülő más macskafélék, de szabad, szívós, kitartó – túlélő. És ez nem a Macskák című zenés játék. Ez a valóság.
Domokos Géza (Brassó, 1928. május 18. – Marosvásárhely, 2007. június 27.)
Az elemi iskolát Zágonban, a középiskolát Sepsiszentgyörgyön végezte. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen kezdte a bölcsészeti tanulmányait, majd egy év után Moszkvában a Makszim Gorkij Irodalmi Intézetben Pausztovszkij tanítványa lett. Visszatérve Romániába, az Előre, a Pionír és az Ifjúmunkás szerkesztőségében dolgozott. 1961-től a bukaresti Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegének főszerkesztője, 1970-től a Kriterion Könyvkiadó igazgatója lett. Az Irodalmi Könyvkiadónál töltött évek alatt indultak el a Romániai Magyar Írók, a Horizont, és a Forrás könyvsorozatok.
A diktatúra bukása után a születő Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapítója és első elnöke lett. Meghatározó szerepet játszott a szervezet országos intézményeinek felépítésében, a román politikai pártokkal folytatott párbeszéd elindításában, az RMDSZ külföldi megismertetésében, a romániai magyar közösség parlamenti politikájának kialakításában. 1993-tól kezdve visszavonultan élt.
Markó Béla Domokos Gézáról: „Írni is úgy írt, ahogy a régi erdélyiek: dísztelenül, szikáran, pontosan, tisztán, érthetően. (...) Míg mások szép színes metaforái rövid idő alatt romlandónak bizonyultak, az ő munkáinak súlya mintha növekedne, mintha érvényesebb lenne az is, amit a napi politika dilemmáiról papírra vetett. Ellenfeleit bírálja, de nem mocskolja, ellenségeit próbálja megérteni.”
Markó Béla (Kézdivásárhely, 1951. szept. 8.
1958–1970 között a kézdivásárhelyi líceum diákja, itt érettségizett, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán magyar-francia szakon tanult. 1974-ben szerezte meg tanári diplomáját. 1974–1976 között Marosszentannán általános iskolában francia nyelvet tanított. 1976–1989 között Marosvásárhelyen az Igaz Szó irodalmi folyóirat szerkesztője volt.
1989-től főszerkesztője a Marosvásárhelyen kiadott Látó című irodalmi folyóiratnak. Az 1989-es változások után kezdett el politikával aktívan foglalkozni. A Maros Megyei Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alapító tagja és alelnöke. 1990-ben Maros megyei szenátor, 1990-1991-ben az RMDSZ Országos Elnökségének tagja volt. 1990–1992 között a Szenátus Művelődési Bizottságának és Oktatási Bizottságának tagja, a Román Parlament IPU-küldöttségének tagja.
1991–1992-ben az RMDSZ szenátusi frakciójának elnöke, majd 1996-ig a Szenátus Külügyi Bizottságának és Oktatási Bizottságának tagja volt. 1993 óta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és 1996 óta a Szenátus Külügyi Bizottságának tagja. 2004-2007 között a román kormány művelődési, oktatási és az európai integrációs tevékenységeket felügyelő miniszterelnök-helyettese. 2009 decemberétől ismét a román kormány miniszterelnök-helyettese.
Székedi Ferenc, Új Magyar Szó (Bukarest)

Kelemen Hunor kultúrminiszter: erős elnöknek erős csapata van
A küldöttek nagyon jelentős része szerintem tudja már, hogy kire fog szavazni. A jelölteket ismerik, Ecksteint huszonegy éve ismerik, engem tizenöt éve, Oloszt néhány éve, ismerik a munkánkat, a képességeinket, a hibáinkat. Egy kampányban erre persze rárakódik egyéb is, de a küldöttek nem ott találkoznak a jelöltekkel először, hogy olyan hatalmas dilemmájuk legyen azt illetően, hogy, kit válasszanak.
Egy-másfél hónappal ezelőtt még 98 százalékos esélyt adott magának az RMDSZ-elnökválasztásra. Hány százalékon áll most?
– Nem azt mondtam, hogy ennyi százalékos esélyt adok magamnak, hanem a megyei szervezetek támogatására értettem ezt a százalékarányt. Mindenesetre hiba volt számot mondanom. De ha azt nézem, hogy a megyei szervezetek milyen arányban támogatnak, közel lehetünk ehhez a számadathoz, bár most már kerülném, hogy százalékot mondjak. Két megye kivételével a többi megye engem támogat, tehát az, amit én akkor éreztem, többé-kevésbé beigazolódott.
Az ellenjelöltjei azzal érvelnek, hogy a küldöttek másképp szavaznak majd a titkos szavazáson, mint ahogyan az a megyei küldöttgyűléseken történt.
– A küldöttek nagyon jelentős része szerintem tudja már, hogy kire fog szavazni. A jelölteket ismerik, Ecksteint huszonegy éve ismerik, engem tizenöt éve, Oloszt néhány éve, ismerik a munkánkat, a képességeinket, a hibáinkat. Egy kampányban erre persze rárakódik egyéb is, de a küldöttek nem ott találkoznak a jelöltekkel először, hogy olyan hatalmas dilemmájuk legyen azt illetően, hogy, kit válasszanak.
Egy- vagy kétfordulós lesz az elnökválasztás?
– Nem akarom megjósolni. Én azt szeretném, hogy egyfordulós legyen.
A kongresszusi kortesbeszéde megvan már? Mi lesz benne?
– Természetesen tudom már, hogy mit fogok mondani a kongresszuson, de nem árulhatom most el. Nem titok, de ezt ott, akkor kell elmondanom, nem itt, nem most.
Mégis, vázolja nagyvonalakban azt, amiről beszélni fog.
– El fogom mondani, hogy mit csinálnék én RMDSZ-elnökként. Hogy változtatnék a munkamódszeren, a döntéshozatalon, hogy kiszélesíteném a döntéshozatalt. És van néhány olyan dolog, amin nem változtatnék. Az alapértékeket illetően semmiféleképpen nem változtatnék, az identitási kérdéseket továbbra is prioritásként kezelnénk, hisz ez adja meg a lényegét az RMDSZ-nek. De minden egyéb kérdésben, taktikai kérdésekben, döntéshozatalban igen.
Kiegyensúlyozott, befogadó szervezetet szeretnék. Az önkormányzatok szerepét erősíteném, ami a három regionális önkormányzati tanács létrehozásával megtörténik. Változás még, hogy a platformok képviselői nemcsak konzultatív szerepet töltenének be az RMDSZ-ben, hanem a döntéshozatalban is jelen lennének. Valamikor márciusban elindítunk egy erdélyi konzultációt, amelynek során két-három hónapon keresztül a közösséget megkérdeznénk – minél több embert közvetlenül megkeresve – arról, mit vár el a szervezettől, mit szeretne változtatni rajta.
Az alapszabály ön által felkarolt módosítási javaslata szerint létrejönne a szövetségi elnöki tisztség mellett egy politikai alelnöki tisztség, a volt szövetségi elnök döntési szerepet kapna. Ellenjelöltjei szerint ezzel egyrészt kiürülne a szövetségi elnöki tisztség, másrészt szükségtelenül terebélyesedne a szervezet.
– Én abban az előnyös helyzetben vagyok, hogy a három jelölt közül egyedül én tettem le módosító javaslatokat az alapszabályzathoz. Így ők csak az általam javasolt változtatásokat tudják kommentálni, egyebet nem tehetnek. Tegyük fel, hogy nem én nyerem meg a választást, hanem a másik két jelölt közül valamelyik. De ott van egy alapszabálymódosítás, amelyet én tettem le, és az illetőnek annak az alapszabályzatnak a keretei között kellene vezetnie a szervezetet, amelyet én szorgalmaztam.
Én azt mondom, ez a terebélyesedés nincs a szervezet hátrányára, hanem ellenkezőleg, előnyére válik a döntéshozatal kiszélesítése, több ember bevonása által. A volt szövetségi elnök tapasztalatát, tudását pedig nem venni figyelembe, nem hasznosítani butaság lenne. Ami a politikai alelnök szerepét illeti: eddig volt egy ügyvezető elnök, aki politikai és adminisztratív kérdésekért is felelt. Ezt a tisztséget kettőbe osztva, ezt a munkát és felelősséget elosztva egy politikai alelnökre és egy főtitkárra, sokkal hatékonyabban tudunk működni.
Gyakorló ügyvezető elnökként én magam is láttam, ha politikai kérdésekkel foglalkoztam naponta, az adminisztratív teendőkkel kapcsolatosan mindig probléma volt, hogy el tudom-e gyorsan, pontosan látni, vagy sem. Mindig le kellett osztanom másnak, mert egy ember két feladatot ugyanabban az időben nehezen tud ellátni. Ezt az erős tisztséget tehát két erős funkcióra leosztani hasznos, és egy szövetségi elnök csak erősebb lesz attól, hogy erős csapata van.
A főtitkár és a politikai alelnök személyét a szövetségi elnök javasolja. Tudja már, hogy kiket fog javasolni, ha elnökké választják?
– Politikai alelnöknek már tudom, főtitkárnak több ötletem van.
De nem árulhatja el, hogy kik azok.
– Nem.
Az alakulóban levő Erdélyi Magyar Néppárthoz mint új versenypárthoz viszonyulnia kell az RMDSZ-nek. Mi az ön stratégiája erre?
– A kongresszus után azt a párbeszédet, amelyet Tőkés Lászlóékkal valamikor a múlt esztendőben abbahagytunk, folytatni szeretném. Hatalmas a felelősség azt illetően, hogy van-e vagy nincs parlamenti képviselete 2012 után a romániai magyarságnak. Ha két vagy három magyar politikai szervezet indul a parlamenti választásokon, akkor nincs parlamenti képviselet. Az mese, hogy a több párt indulása pezsdítő hatással lenne a magyar közéletre, ezzel mindössze az új párt bejegyzésére vonatkozó döntésüket próbálják alátámasztani.
A közvélemény-kutatásokból kiderül, az egységes magyar képviseletet a megkérdezettek több mint nyolcvan százaléka ma is fontosnak tartja. Erdélyben a kettő is kevesebb, mint az egy, de a három még annál is kevesebb, és nem ártana, ha ezt egyes magyarországi politikai szereplők is tudatosítanák magukban. De mindentől függetlenül én arra fogok törekedni, hogy a magyarországi kormánypártokkal, a nagyobbik kormánypárttal szoros partneri viszonyt alakítsunk ki.
A szakszervezetek tüntetést hirdettek a nagyváradi RMDSZ-kongresszus helyszínére, a kongresszus időpontjára. Mit gondol erről?
– A szakszervezetek összetévesztik egy politikai szervezet belső eseményét a kormány vagy a parlament munkájával. Mi a kongresszuson nem a munkatörvénykönyvet vitatjuk meg, hanem a szövetség legmagasabb szintű eseményére kerül sor, ahol saját, belső dolgainkról beszélünk. Ha én leszek a szövetség elnöke, kongresszus után nyitott vagyok a szakszervezetekkel való párbeszédre, addig viszont nincs helye egy ilyen tüntetésnek.
A koalíciós politikát hogyan folytatná szövetségi elnökként? Eddigi nyilatkozatai szerint megtartaná az RMDSZ-t a demokrata-liberálisok oldalán. Akkor is, ha ezzel jövőre az ellenzékbe kerülést kockáztatná?
– Ez a veszély mindig fennáll, ellenzékben voltunk már, és még leszünk. De erről majd 2012-ben tudunk beszélni.
Salamon Márton László, Új Magyar Szó (Bukarest)

Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
A Kuszálik Péter által összeállított új kronológia rögzít minden, 1989 és 2004 közötti, az RMDSZ-szel kapcsolatos fontos történést. Tízezer esemény egy helyen.
Az új kronológiában összesen tízezer esemény, mintegy hatszáz helyszín és kétezer nevesített személy szerepel. A tételek a dátumok szerint listázhatók és kereshetők, illetve lehetőség van a négyféle mutató alapján való keresésre is: névmutató, tárgymutató, intézménymutató és földrajzi mutató könnyíti az eligazodást.
Transindex.ro

Boc köszönetet mondott az RMDSZ-nek
A professzionalizmus, a következetesség és az adott szó betartása tette az RMDSZ-t hiteles politikai alakulattá és kormányzati partnerré" – jelentette ki köszöntőbeszédében az RMDSZ X. Kongresszusán jelen levő Emil Boc miniszterelnök. Megköszönte a szövetségnek a nehéz időkben tanúsított szolidaritását és támogatását, illetve örömét fejezte ki, hogy helyes döntéseket sikerült hozni az ország gazdasági helyzetének javítása érdekében. Markó Béláról elmondta, az egyik legmegbízhatóbb, legkomolyabb és legfelelősségteljesebb politikai vezetőnek tartja.
Megköszönte továbbá az RMDSZ-es minisztereknek a szakszerű tevékenységét: szerinte a jelenlegi kabinet úgy vonul be a történelembe, mint az a kormány, amely megmentette az országot a csődtől, kimentette a gazdasági válságból, és elindította a gazdasági növekedés útján. Hangsúlyozta, a mutatók szerint az ország március végére kilábal a válságból – 1,5-2%-os növekedés várható idén. Hozzátette, folytatni kell a decentralizációt a szubszidiaritás elve szerint, ami azt jelenti, hogy a döntéshozatalt le kell vinni a közösségek szintjére.
Paprika Rádió, Erdély.ma

Markó Béla szövetségi elnök beszédében az elmúlt 18 évet értékelte
Véleménye szerint az RMDSZ máig a Kárpát-medence legnagyobb és legtartósabb magyar érdekvédelmi szervezete. Számára egyértelmű, hogy a politikai egység önmagában is érték egy kisebbségi helyzetben levő közösség esetében, mert azt mutatja, hogy abban a közösségben erősebb az összetartozás szándéka, mint a széthúzás, erősebbek a közös érdekek, mint a véleménykülönbségek. Markó Béla Nagyváradon elmondta: hosszú idő után döntött úgy, hogy visszavonul az elnöki tisztségből, de nem akar kivonulni a közéletből és a politikából. Úgy gondolja: hogy egy magyar értelmiséginek kötelessége beleszólni abba, ami vele és övéivel történik, és nincsen joga tudását, tapasztalatát, véleményét véka alá rejteni. Ugyanakkor azt is tudja, hogy ennyi idő után változásra van szükség a Romániai Magyar Demokrata Szövetség élén. Megköszönte azoknak a román politikusoknak az együttműködést, akikkel sok nehéz tárgyaláson vitázott, és akik megértették, hogy lehet és kell partneri viszonyt kialakítani, mert ez a két közösség, a két nép érdeke. Markó Béla megköszönte a magyarországi politikusoknak is, hogy segítettek az erdélyi magyarságnak, és ha nem is mindig gondolkodtak egyformán, de az RMDSZ-szel együtt azon munkálkodtak, hogy ismét együtt lehessen a magyar nemzet. A leköszönő szövetségi elnök arra kérte a Kongresszust, hogy soron levő elvi és személyi döntéseivel szavazzon bizalmat továbbra is annak a politikának, amelyet eddig kialakítottak, és amelynek lényege, hogy szövetségben kell lenniük, egységesnek kell lenniük, és a magyarság sorsáról továbbra is a szövetségnek kell döntenie – hangzott el Markó Béla nagyváradi felszólalásában.
Kolozsvári Rádió
Erdély.ma

Óberkodó – Hitek és hitványságok a hitigazgatás árnyékosában
A helyi és az országos sajtó, hivatalos és blogozásba fulladó nyilatkozatok tömege, nyílt levelek és markáns petíciók sodró sorai veszik körül mostanában az egyházi tulajdonok restitúcióját – avagy magyarán: a történelmi múltban, lefutott időszakokban elkobzott, államosított, „lenyúlt” vagy jogtalannak ítélt egyházi tulajdonok problematikáját.
Hangos ez a paláver, röpködő igazságokkal, fajsúlytalan „utalásokkal”, méltatlan vádakkal, megnyugtató bürokratikus flegmával és provokatív söprésekkel. De hát „ki jár jól” a hitigazságok védelmében, ki veszi hasznát az egyházak elkobzott vagyonának, s hová lett a titkos titkok föltárásának kötelezettsége, az intézményes jogi képviselet, vagy végső soron a magyar szenátorok, RMDSZ-es képviselők, bársonyszékben ülők méltó feladatvállalási kötelezettsége? Ki ad erre legitim jogot, ki tűri a közömbös szerepvállalás-nélküliséget, a szinte a román vetélytársakat is megszégyenítő lerázási megoldásokat…?
Túlpoétizált kérdések ezek, jól tudom. De csak a látszat szerint. Valójában sajnos a hit és a jog egymással konstruktív viszonyban kellene legyenek. Azok számára, akik nem kell észrevegyék, hogy a kommunizmus évtizedeiben az egyházaktól elkobzott mintegy nyolcezer ingatlan helyzetéről van szó, talán „valahol” mindegy is, hogy majdnem 2200 épület/ingatlan/tulajdon volt a magyar történelmi egyházak tulajdonában, s került ki „valamiért” a felekezetek, rendek rendelkezési joga alól. Rendszerváltás-kori képzet volt, hogy az ideológiai restitúció majdan lehetővé teszi a jogi állapotok visszaállítását, jogsérelmek orvoslását is. Tizenhat évvel a Karácsonyi Forradalom után a jogos egyházi tulajdonok mintegy 2,5%-át vehették vissza a felekezetek és közösségek, a bukaresti restitúciós bizottság mindössze 500 magyar egyházi ingatlan visszaszolgáltatása ügyében döntött, sőt saját önszántából is kénytelen késleltetni a tulajdonok birtokbavételét, mivel a restituált közintézményekben működő bitorlókat még öt esztendeig mosolygó arccal kénytelenek megtűrni a tulajdonosok.
A bukaresti kormányzat által még tavaly júliusban elfogadott új restitúciós törvénycsomag alapján idén január 25-ig nyújthatták be a romániai felekezetek az egyházi és közösségi ingatlanok visszaigénylési kérvényeiket. Tehették ezt már a 2002/501-es számú törvény alapján is, azonban egy új jogszabály lehetővé tette az eddig még nem rendezett állapotú ingatlani igények beterjesztését is, kiterjesztve a restitúciót az egykori telkekre, üres beltelkekre, használhatatlanná koptatott épületekre, rommá lehasznált építményekre is. A már beérkezett kétezer ingatlan-visszaszolgáltatást igénylő dosszié több mint felét (57%) magyar birtokjavak teszik ki. A romániai egyházak (ide értve az ortodoxokat és görögkatolikusokat is) által igényelt csaknem nyolcezer ingatlan visszaadása ügyében eddig 908 esetében született elvi döntés. Erről Markó Attila, a romániai restitúciós bizottság alelnöke visszafogott elégedettséggel nyilatkozott, aki szerint „a magyar felekezetek szempontjából jobb ütemben halad a visszaszolgáltatási folyamat” (Magyar Nemzet *1). Talán másként látja ezt Tőkés László, aki az Európai Unióban immár kötelező érvénnyel bíró Alapvető Jogok Chartájának legfőbb jogvédőjéhez, Viviane Reding európai alapjogi biztoshoz fordult mint az Európai Parlament alelnöke, jelezve, hogy a 90-es években nem történt előrelépés ezen a téren annak ellenére, hogy a romániai kisebbségi egyházak ingatlanainak visszaszolgáltatását az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 176/1993. számú Ajánlása, valamint 1123/1997. számú Határozata Románia kötelességévé tette az egyházi vagyonoknak a restitutio in integrum elve alapján való maradéktalan visszaszolgáltatását. A román parlament 2002-ben megalkotta ugyan az 501-es törvényt, amely a kommunizmus idején elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról rendelkezik, a tényleges restitúció azonban túlságosan lassan halad és akadályoztatásokkal terhelt. Hiába, hogy 2005. május 23-án az Egyesült Államok Képviselőháza egyhangúlag elfogadott határozatban sürgette a gyorsítást, „az ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó törvény gyakorlatba ültetését”, az Európai Parlament pedig 2005. december 15-i, Romániáról szóló határozatának 21. cikkelyében követelte ezt). Tőkés közli, hogy például a 314 ingatlant visszaigénylő Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyomása sem volt elegendő, „a nagyváradi püspökség eddig csupán 61 ingatlant kapott vissza bizottsági végzéssel, 40 épület esetében pedig csak elvi döntést hozott a bukaresti testület. Az egyházkerület tapasztalatai szerint a visszakapott ingatlanok általában lelakott, általános felújítást igénylő iskolaépületek, művelődési házak vagy bérlakások, és számos esetben a törvényes rendelkezések miatt a tényleges birtokbavétel elmaradt, így az egyház bérleti szerződés megkötésére kényszerült”.(*2) Hiába tehát, hogy az amerikai székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítványnak (HHRF), amely az erdélyi magyar történelmi egyházak jogtanácsosainak és a romániai restitúciós bizottság képviselőjének bevonásával szakmai munkacsoportban folytat állandó információcserét az ingatlan-visszaszolgáltatásról (Tom Lantos demokrata és Tom Tancredo republikánus amerikai képviselők által beterjesztett határozatban), és hiába, hogy a román európai csatlakozás is feltételként kapta a romániai egyházi ingatlanok visszaadását sürgető feltételt, ennek érvényt szerezni mindmáig szinte képtelenségnek minősült. Engedtessék ezzel szinte méltó és sürgető témakört ajánlani az RMDSZ soros kongresszusa elé, s egyúttal példákat sorolni a hitigazgatás árnyékosában zajló eseményekről. Az „igazságok” és a hitremények
Sorskérdésnek tetszik, mit kell ma tennie egy bukaresti bizottságoktól és jogi vagy politikai képviseletektől független visszaigénylőnek ahhoz, hogy érvényre juthasson jogos követelése? Milyen speciális felkészülés, jogi hozzáértés, alkotmányos kontroll-lehetőség és birtokpolitikai gyakorlati ismeretanyag szükséges ahhoz (holtig tartó tanulás talán?), hogy az igénybejelentés dokumentációja mellett közjogilag komolyan vehető és végrehajtható válaszra legyen méltó (vagy inkább méltatott). Saját példám adalék ehhez, engedtessék röviden ismertetnem.
Az elmúlt három hónapban a premontrei rend restitúciós pereihez elengedhetetlenül szükséges levéltári kutatások közben alig van módom mást tenni, mint éjjel-nappal beadványokat gyártani a közigazgatási, közhatalmi, jogi intézményeknek, kérő leveleket levéltáraknak, közjegyzői meghatalmazással eljárni képesként a bíróságoknak, adatbirtokosoknak, köztük is a főhatóságoknak, szám szerint hatnak is (Igazságügyi Minisztérium, Románia Kormánya Emil Boc intézkedési jogköre, Pénzügyminisztérium, Adó és Pénzügyi Felügyelet (ANAF), Kulturális Örökség Minisztériuma Kelemen Hunor képviseletében, Egészségügyi Minisztérium (Cseke Attila), no meg a CNSAS, más szaklevéltárak és fölsorolni sem érdemes más képviseletek.
Állami levéltári kutatás közben találtam egy 1940-es keltezésű dokumentumot, melyben egy ismeretlen munkaügyi és szociális minisztériumi köztisztviselő azt sugallja főnökeinek: a premontrei rend jogi személyisége és követelése körüli hajcihőt olyan formában lehetne megoldani, hogy azzal ne csökkentsék az esélyét annak, hogy a Félix fürdői nagy értékű vagyon megmaradjon a román állam (ezáltal a nevezett minisztérium) kezelésében. A hetven éves dokumentum kardinális bizonyíték az eljárások módjaira és miértjeire is, én pedig az ennek megfelelő megkereséssel illettem a megfelelő minisztériumot. Talán nem kell panaszkodnom: válasz nélkül sikerült hagyniuk. Az egyébként jogász végzettségű egészségügyi miniszter (önéletrajza szerint 2001-2004 között a váradi római katolikus püspökség jogtanácsosa), nem csupán néma maradt, de mintha feledni is látszana vagy törölte volna a személyes közösségi emlékezetből a váradi katolikus püspökség püspökfürdői esetét… Némiképpen kierőszakolt válaszadás révén sikerült pecsétes papírt kapnom arról: nincs a minisztérium archívumában semmilyen általam kért irat (értsd: közokirat) a premontrei rend és a román állam közötti perek lefolyásáról. Ez már csak azért is izgalmas regény témája lehetne (Umberto Eco modorában), mert az illetékes minisztérium jogelődje közvetlen haszonélvezője volt a rend Félix fürdői tulajdonának 1948-ban államilag elkonfiskált vagyonrészének. Illetékes élvezeti jogát ugyan nem vitatva, de a létező dokumentumokat mégiscsak tételezve, csupán álnaivan kérdezem: ezen a jól szövött hálón hol akad el egy vidéki kispap, vagy akár az árnyékosban eredményesebb jogi képviselő is? A „nem létező” vagy meg nem lelt közokirat akkor kinek garanciáit, kinek sérelmeit, kinek jogos igényeit vagy haszonélvezetét rejti…?
Változat a jogiasult beszédmódra (példa az Igazságügyi Minisztériumból): forduljon talán az állami levéltárhoz. Ahhoz, ahol engedélyt kell kérni a kutatáshoz, melyet okkal/joggal meg is tagad(hat)nak…, hiszen papírforma szerint a 16/1996-os román levéltári törvény szerint a közokiratok kutathatóságára 90 éves titok-burok bocsátható ki. Felmentést és tájékoztatást, adatközlést és megszerzett jogi felhatalmazás alapján képviseleti respektust ugyan éppen a minisztérium adhat, ugyanis az iratgazda jogaival ő rendelkezik…, de praktikusabb megoldás a levéltárhoz utalni a közügyben érdeklődőt, hadd unja meg a labda-szerepet egy idő múlva. Ezért azután korántsem csoda, hogy soron vannak a CEDO-s pilot-perek, tele az újság a folyamatok részleteivel…(*3) Példák a soron, folytatva: a kormányhivatali válasz méltóképpen szűkszavú: nem tudunk semmit, vagy nincs archívumunk, nem tudhatjuk, volt-e a rendnek, tulajdonosnak ingatlanja a mai Románia területén, s volt-e vagy sem jogi személyisége…
Karácsony előtti válaszlevélben – úgy gondolták – nem illik jókívánságok nélkül reagálni, s ha már hivatkoztam rá és elkértem a 810/1949-es miniszterelnökségi döntés alapjául szolgáló, vallásügyi miniszter 21.535. számú 1949-es referátumát, megkaptam ajándékba a hitelesített xerox-másolatot a törvényről. De sem többet, sem kevesebbet. A kommunizmus bűneit felülvizsgáló intézményből a kormányzati levéltárban csak az nem kutatott az elmúlt négy évben, aki nem akart, s ugyanez érvényes az egészségügyi és igazságügyi minisztériumok levéltári anyagára is. A levéltári törvény állásfoglalása azonban kimondja, hogy mindazon levéltári anyagok, állagok, jelzetek, dossziék, dokumentumok kutatása szabad, amelyeket már valaki egyszer kutatott, ezt tehát a többi kutató előtt is meg kell nyitni, a dokumentumokat utólagosan visszaminősíteni nem lehet. Akkor most nem kutatta senki, nem tárta föl senki, nem vizsgálta tehát az sem mindezen anyagokat, akinek a restitúciós törvény ezt feladatává teszi – vagy csupán a bürokratikus kivételezés eredménye a lerázó hivatalos válasz?
Pénzügyminisztérium, adóhivatal… – ugyancsak „nem tud semmit”, nem ismer semmit, leráz, a helyi szintre tanácsol, a polgármesteri hivatalt ajánlja… Onnan is megkapható a talányos válasz, az elkerülő nyilatkozat, a felelőtlen érdektelenség. Ha jön is válasz, Váradról kell megkapjam pecsétet, hogy az átvételi postafüzetben „hivatalosan” járhassak el és bélyegezzem az átvételt, mivel a Földhivatal nem a képviselőnek, hanem a premontrei rendnek címezte a levelét.
Szívet melengetőbb csak a kulturális miniszter levele lehetett, aki a névre szóló megkeresésre névről bizonykodó válaszra nem méltatott ugyan, de ezzel nyitva hagyta az esélyét, hogy továbbküldték levelemet a vallásügyi államtitkárságnak, vagy más levéltárnak, avagy mégsem. „Consideram oportun” – tudja-e minden érintett, mit is jelenthet? Javaslat, vagy konkrét cselekedetre utaló mondatrész…? Élünk egy országban, ahol lehetne/lenne talán európai igényű jogérvényesítés, európai normákra épülő érdekeltségi és érdekvédelmi rend, de mégsincs. Vagy ha van is, átláthatatlan, sötéten árnyékos, kezelhetetlenül reménytelen. Beadsz egy panaszt, légy akár kárvallott vagy törvényes képviselő, rövid úton akár vissza is jön a méltatás: az intézmény egyik vezetője saját blog-oldalán pellengérez ki. Szerencsém volt megkapni ebből egyet, mely decensen jelezte, hogy talán félreérthettem jogaimat és lehetőségeimet, amennyiben közjó vagy magánjogi képviselet nevében-érdekében megszólalok…
A megszólalások akár ki is egészülhetnek ildomos magántörténettel is. Az ildomosság a politikai korrektség kategóriája alatti olykor, de kétségtelenül tanulságos is. Frissen értesültem arról, hogy a Diszkrimináció-ellenes Tanács, ahol szintúgy föllelhető két magyar is, idestova több mint fél év múltán tudna-e érdemben foglalkozni beadványommal, melyet hivatalból kaptak meg a DNA-tól, ahol mint magyar állampolgár kell élvezzem a gondoskodó szeretetet. Az előzmény szinte triviális: 2009-2010 során egy kelet-európai rendszerváltásokat bemutató, uniós pályázaton kapott támogatásból az Európai Bizottság felkérésére készített kiállításon bemutattunk kétszer is egy filmet, melynek kópiáját a román rendező örökségéül szolgáló anyagból használtuk fel. A román vád szerint a Sahia filmstúdióból ellopott (!?) kópiát, melyet 1989. decemberében készült anyagról kaptam, mint magyar propagandista használtam fel, egyúttal mint kém is, aki ráadásul azt állítja, hogy a román forradalmat egy magyar csinálta… A kedves vád feljelentéssé érett, a Freedom House és Európai Bizottság romániai kirendeltsége kihátrált a felhasználói képviseletből, a feljelentési beadvány pedig nyíltan kémnek titulált. Ami ugyan a román törvényi szabályozástól lehetne akár még megengedett egy vádaskodónak, de a Diszkrimináció-ellenes Tanács működési szabályzata 137/2000-es sürgősségi kormányrendeletre épülő 2. cikkelyének 1, 2. bekezdése korrektül körbejárja, mit jelent diszkriminálni valakit, aki nemcsak hogy történetesen éppen magyar állampolgár, de ettől még nem szükségképpen kém is. A Tanácsnak címzett e tárgyú beadványomban e törvényre hivatkozva kértem, értelmezzék a feljelentésbe foglalt szintagmát: ha magyar, akkor kém is. Tény, hogy szerzői jogi ügyekben a Tanács nem köteles/kompetens dönteni, ezt már decemberben meg is kaptam válaszként. Ennek elismerésével fordultam személyesen a Tanács magyar tagjához, ugyanis a beadvány mégiscsak azzal kezdődik, hogy „a magyar kém ellopta…”. Rövid úton megtudtam, azért nem értelmezték a beadványomat, mert nem beadványnak vették, hanem válaszlevélnek, úgyhogy jöhet immár a „beadvány”. E decemberi forduló után már ma meg is tudhattam, a beadvány sem jó, mert nincs ráírva nagy betűkkel, hogy „panasz!”. Augusztus óta tehát nem jutott idejük átolvasni egy dokumentum vagy dosszié tartalmát, amiből kiderülne, miről van szó és mi a megoldás.
Vetítsem ezt a premontrei, református, evangélikus vagy unitárius, görög katolikus vagy zsidó tulajdonokra, ama bizonyos 2140 vagy nyolcezer peres ügyre, formanyomtatványok és dokumentáció-hiányok tömegére… – mikor lehet ebből egyházi vagyon visszaszolgáltatás, vádak, támadások, blogok, pörölések, irigységek, érdekeltség-hiányok környezetében?! Mintha bizony a beadványokat gyártók mind elmebajosak, túlzóak, értetlenek, akadékoskodók lennének, akik panaszaikkal jobb dolguk helyett bombázzák az intézményeket… S mintha a miniszterek, képviselők, szenátorok, köztisztviselők, közmunkások összesen ennyit lennének hajlandók az ügyekből képviselni, netán még megmutyizni is. Az pedig, hogy emberként, állampolgárként, meghatalmazottként, eljáróként, bevádoltként, szétblogozottként, román honlapokon nyilvánosan lekezeltként, sajtótermékekben kiömlő vádaskodások és sértések elszenvedőjeként mégiscsak jogom volna európai öntudathoz, a közjó normáihoz, a közbékesség elemi tartalmaihoz, jóhiszeműséghez, az ártatlanság és vétlenség vélelméhez, úgy tűnik a közmunkások java többségét mintha hidegen hagyná. Miként a vagyonjogi perek anyaga, a rendek és egyházak ingatlanjainak állapota, a demokratikus és emberi alapjogokhoz való viszony minimális szintje is.
Mert hát vajon tényleg, kit is zavar, ha a rendek és egyházi tulajdonok érdekszférájában ugyanaz a típusú alku megy végbe, mint a két világháború között vagy a durvuló szocializmus időszakában? Kit sem zavar, hogy az egyházi vagyonok-ingatlanok restitúciójáért felelős RMDSZ-es elnökhelyettes is ugyanazt fújja, mint a román értetlen többség, hogy ugyanis a rendnek nem jár semmi, mert nem illeszkednek bele a restitúciós törvénybe. Lehetséges, hogy már mindenki a két világháború közötti pedagógus, Onisifor Ghibu könyveivel kel és fekszik, hogy ennyire jól tájékozott a premontreiek ügyeiben, melyekről nem is rendelkezik saját dokumentációval? Sőt, ugyanez a helyzet a máramarosszigeti református kollégiummal, melyek ellen szintén Ghibu lépett fel, vagy ott a gyulafehérvári státusz-per, melyben ugyancsak Ghibu keze nyoma maradt meg. Egyébként csak úgy mellékesen jegyzem meg Onisifor Ghibu nevét három középiskola viseli Romániában. És akkor hol van az RMDSZ, hol maradnak el a helyi és megyei tanácsok, hol az oktatási minisztérium aradi származású államtitkára, a kisebbségügyi ombudsman, etc.
Őket mind hidegen hagyja, hogy a román alkotmány 30. cikkelyének 7. bekezdése, valamint a 107/ 27.04.2006-os törvény, mely a 31. számú 2002-es sürgősségi kormányrendeletet engedélyezte, magukban rejtik azt is, hogy tilos a nemzetiség-ellenesség, az egyház-ellenes, fasiszta, rasszista, xenofób szimbólumok használata?
Hogyan fér meg Onisifor Ghibu nacionalizmusa és sovinizmusa, vallási türelmetlensége a mai értékrendben? Nem használható sem polgári modellként, sem tudományos értékként, sem morális fenség nevében, amit oly kivételes örömmel fölidéznek tőle a hangosbeszélők, s némán elhallgatnak a meg-nem-szólalók. Egy olyan országban, amely NATO- és EU-tag, amely a genfi konvenciót nem erőfölény hatására, hanem egyetértéssel írta alá, miként az ENSZ emberi jogi alapokmányát is, amely tiltja az emberiség-ellenes bűnök elkövetését vagy propagálását is. Egy olyan országban, amely az utolsó azok között, ahol immár megsemmisítettek minden konstrukciós politikai pert, s így Romániában még priusszal halnak meg az emberek, kárpótlás nélkül, jogi számkivetettségben, s ahol hasonló sors vár talán 20 évvel a rendszerváltás után is a morális kárpótlás, vagyonjogi kárpótlás jogosultjaira is.
Persze, lehet, nem kellene magyarul is közzétennünk a jogok és jogosultságok lehetőségeit. Nem kellene listákat készítenünk a kárpótlásra vagy vagyoni visszajuttatásra jogosultakról, nem kellene intézményes jogvédelmet állítani a kiszolgáltatottságban élő mögé. Ki tudja, a hitigazságok (olykor talán) változékonyak, a meg nem történt kárpótlás legföljebb a sértettnek fáj, nem a közpolitikának… Az árnyékosban még a nap sem oly kegyetlenül sütöget. Ha meg nincs pénzforrása ügyvédre, akkor hát mit is akar kárpótoltatni…?
Lehet ugyanakkor az is, a két világháború közötti ügyvitelben, akármely oldalra is történt a játék, még jelen volt az érdekeltség, a fontosság súlya, annak tiszta tudása, mely értékek evidensek, morálisak, elvárásosak, s nem csupán a bársonyszékek és automobilok vágyképe lengte át a közpolitikai-közhivatali atmoszférát. Igaz tehát, talán nem kellene annyi régies iratot, „elavult” tudást, fölháborító históriát összekeresgélni, mindjárt egyszerűbb és szebb volna a jelenkortörténet is… Mit mond a román alkotmány (2003)
II. cím: Az alapvető jogok, szabadságok és kötelezettségek
18. szakasz – Az idegen állampolgárok és a hontalanok
(1) A Romániában lakó idegen állampolgárok és hontalanok az Alkotmány és más törvények által a személyek és a vagyonok tekintetében garantált általános oltalmat élvezik. 31. szakasz – Az információhoz való jog (1) A személy jogát a bármely közérdekű információhoz való hozzáféréshez korlátozni nem lehet. (2) A közhatóságok a rájuk háruló hatáskörök szerint kötelesek biztosítani az állampolgárok tisztességes tájékoztatását a közügyekről és a személyes jellegű kérdésekről.
51. szakasz – A petíciós jog
(1) Az állampolgároknak jogukban áll, hogy csakis az aláírók nevében megfogalmazott petíciókkal a közhatóságokhoz folyamodjanak.
(2) A törvényesen megalakított szervezetek jogosultak arra, hogy petíciókat nyújtsanak be, kizárólag az általuk képviselt közösségek nevében. (3) A petíciós jog gyakorlása illetékmentes.
(4) A közhatóságok a petíciókra törvény szerint megállapított határidőn belül és feltételek között kötelesek válaszolni.
52. szakasz – A valamely közhatóság által sértett személy joga
(1) A valamely jogában vagy törvényes érdekében közhatóság által közigazgatási aktussal vagy a kérelme törvényes határidőre való megoldásának elmulasztásával sértett személy jogosult az igényelt jog vagy törvényes érdek elismerésére, az aktus megsemmisítésére és a neki okozott kár megtérítésére. (2) E jog gyakorlásának feltételeit és korlátait organikus törvény állapítja meg.
(3) Az állam anyagilag felel az igazságszolgáltatási hibákkal okozott károkért. Az állam felelősségét a törvény feltételei között állapítják meg, és ez nem hárítja el a tisztségét rosszhiszeműen vagy súlyos gondatlansággal gyakorló magisztrátus felelősségét.
Varga Andrea
A szerző történész
*1 – Forrás: Rostás Szabolcs /Magyar Nemzet/ Évek múlva kapják vissza ingatlanjaikat az erdélyi magyar egyházak. Romániai restitúció elvben és gyakorlatban Nyomásgyakorlás Brüsszelből és Washingtonból.
Erdély.ma

Az EMNT Bihar megyei Demokrácia Központjába látogatott Semjén Zsolt
2011. február 26-án, délelőtt, Tőkés László európai parlamenti alelnök nagyváradi irodájába látogatott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Pelczné dr. Gáll Ildikó a Fidesz alelnöke, európai parlamenti képviselő, valamint Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár.
A küldöttséget Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Orbán Mihály, az EMNT partiumi régióelnöke, Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke, Zatykó Gyula a partiumi Demokrácia Központok régióelnöke és az EMNT Bihar megyei elnökségének tagjai fogadták.
A találkozón szó volt a magyar nemzetpolitikai aktuális kérdéseiről, a magyar-román együttműködés lehetőségeiről.
A magyarországi delegáció ellátogatott az EMNT nagyváradi Demokrácia Központjába is. Itt Nagy József Barna, a Központ irodavezetője fogadta a vendégeket, majd beszámolt az irodában végzett honosítási munkáról. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nagyra értékelve a Demokrácia Központok tevékenységét, a magyar állampolgárság törvényi hátteréről, a nemzeti összetartozás fontosságáról szólt a jelen lévő sajtónak és az iroda munkatársainak.
Erdély.ma

Markó Béla szövetségi elnök beszámolója az RMDSZ 10. Kongresszusán
Nagyvárad – Tisztelt Kongresszus! Nem először állok egy RMDSZ-kongresszuson a mikrofon előtt, és nem először próbálom összefoglalni egy szövetségi elnöki mandátum eredményeit, beváltott vagy beváltatlan ígéreteit, és legfőképpen tanulságait.
Van mégis egy alapvető különbség az eddigi alkalmakhoz képest, ugyanis ezek a beszámolók nyilvánvalóan esélyt kínáltak arra is, hogy a közelmúltat felleltározva, a közelebbi vagy távolabbi jövőről beszéljek. Sőt, számomra a múltbanézésnek, a krónikaírásnak és mindenfajta elszámolásnak ez a legnagyobb értelme: lehetőség a távlatnyitásra. Nos, a mostani visszatekintés látszólag egészen más jelentést hordoz, nincsen benne a személyes politikai perspektíva, nem lappang a szöveg mögött egy programbeszéd, hanem valamiféle korszakzárásról lehet szó. És valóban nem a kolozsvári kongresszusunk óta eltelt két évről akarok szólni csupán, pedig formailag ez lenne a helyes, esetleg még a legutóbbi tisztújításig, az aradi kongresszusig visszanézve, hanem engedjék meg nekem, hogy nagyobb nekirugaszkodással, de szabott időmbe természetesen beilleszkedve, tizennyolc esztendő elvi-eszmei konklúzióit kíséreljem meg felmutatni. Azzal a kiegészítéssel, hogy végül is ez szintén a perspektíva-keresés szándékával történik, továbbra is csak ennek látom értelmét, hiszen nem a személyes sorsunkról szól az RMDSZ története, hanem a közös jövőnkről, mint ahogy kollektív alkotásnak, sőt, egyik legnagyobb értékünknek tekintem azt is, hogy megalakulása után több mint két évtizeddel ma is a romániai magyar közösség legfőbb politikai eszköze ez a szövetség. Próbáltak ugyan mást, jobbat kitalálni helyette, de nem sikerült. Lehet, hogy azért, mert nem is lehet jobb, hatékonyabb, eredményesebb eszköze a mi erdélyi magyar céljainknak, mint egy szövetség. Hiszen az elmúlt hetekben először meghökkentem, aztán tulajdonképpen megnyugodva láttam, hogy az RMDSZ hivatásos tagadói, előreszaladók vagy hátramaradók, nagyálmúak vagy kishitűek, sértettek, vajákosok, különutasok, mind az RMDSZ kongresszusára figyelnek, latolgatnak és elemeznek, önkéntelenül is elárulva, hogy ennél fontosabb politikai esemény számukra sincsen, beleértve saját rendezvényeiket is. Aki az RMDSZ elnökválasztási kampányába így-úgy beleszólt, mind lelepleződött, hogy ismeri ennek a szövetségnek nemcsak az eddigi, hanem az ezutáni értékét is. Miért foglalkozna velünk valaki is, aki úgy gondolja, hogy fogy a jövőnk?
Ezért nyugtattak meg engem valójában ezek a beleszólások, miközben egyikük-másikuk fel is háborított, persze. De aztán arra gondoltam, hogy amíg a lelkünkért versengenek mások, addig nincsen baj, mert ezek szerint ér valamit ez a lélek. Csakhogy nem volt eladó eddig sem, és bízom benne, hogy ezután sem lesz az. Az erdélyi lélek önállósága, ez a Kós Károly-i eszme tartott meg minket a politikában az elmúlt évtizedekben, és meggyőződésem szerint ez fog megtartani a jövőben is.
Ez egyébként az én tizennyolc esztendei munkám egyik nagy tanulsága is. Bethlen Gábortól Kós Károlyig vagy Márton Áronig tudták ezt nagyjaink, miért kellene hát nekünk más elvet vallani?
Tisztelt Kongresszus!
Az együtt megtett út természetesen hosszú volt, de az a kérdés, hogy közben mennyit változott körülöttünk a táj, és hogy egyáltalán jó irányba haladtunk-e. Állítom, hogy igen. Van összehasonlítási alapunk, van pontos mércénk, hiszen elolvashatjuk az 1990-es évek elején megfogalmazott programunkat, mellétehetjük a menetközben elfogadott cselekvési programokat, fellapozhatjuk az 1993-ban általam és Takács Csaba által aláírt, az Európa Tanácsnak benyújtott Memorandumot, és számbavehetjük, mi teljesült, mi nem. Ha ezt valaki megteszi, meg fog lepődni: azoknak a dokumentumoknak legtöbb pontja megvalósult, egyedül az akkor még csak általánosságban emlegetett területi autonómia maradt beváltatlan követelésünk, hiszen ehhez mélyreható államszervezési, közigazgatási reformra van továbbra is szükség. A kulturális autonómia bizonyos feltételei viszont már ott vannak a most elfogadott oktatási törvényben, iskoláinkról túlnyomórészt mi tudunk majd dönteni.
Ám az autonómia nyilvánvalóan a következő évek nagy prioritása lehet, ha annak előfeltételei már megvannak. Márpedig ezeket az előfeltételeket véleményem szerint megteremtettük. Hozzátéve azt, hogy ilyen célokat, ahogy eddig is, csakis teljes politikai egységben lehet kivívni.
A kilencvenes évek elején, amikor az RMDSZ elnökségét elvállaltam, még messze voltunk ettől. Akkor két alapvető feladat állt előttünk. Egyrészt helyre kellett állítani az RMDSZ egységét, vagyis ismét hatékony politikai eszközzé kellett tenni ezt a gyakorlatilag kettészakadt szövetséget, és valamiképpen el kellett kezdeni programunk megvalósítását. Évek teltek el azután, amíg az első eredmények megszülettek. De addig még sok megpróbáltatáson mentünk keresztül.
1991. október 4-én Aradon döntöttük el, hogy rendkívüli, tisztújító kongresszust kell tartanunk, és majdnem másfél évbe került, amire ez sikerült is. Igaz, közben egy Egyeztető Kerekasztalnál kidolgoztuk a szervezet új alapszabályzatát, amely kisebb-nagyobb módosításokkal máig életképesnek bizonyult, sőt, megkockáztatnám, hogy ez biztosította együttmaradásunkat. Két táborról beszéltem az imént. De kevesen tudják, hogy akkor még magyar pártok is voltak körülöttünk, Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, Romániai Magyar Kisgazdapárt és Független Magyar Párt. Az utóbbi választásról választásra felbukkant ugyan, de nem tudott jelentős szavazatszámot szerezni, a kereszténydemokraták mozgalomként beépültek az RMDSZ-be, a kisgazdák pedig fokozatosan civil szerveződéssé alakultak.
Az alapvető szembenállás viszont az volt, amit mérsékeltek és radikálisok küzdelmeként szoktak említeni. Ebben a felosztásban végül is sok igazság van, hiszen azok, akik a román parlamentben vagy később kormánykoalícióban próbáltak eredményt elérni, joggal nevezhetők mérsékelteknek azokhoz képest, akik akkor még hevesen tagadták a románokkal való politikai párbeszéd, netán együttműködés értelmét. A passzív vagy aktív rezisztencia, a parlamenten kívüli – pontosan meg nem nevezett – eszközök hívei voltak ők. Már 1993-ban, elnökségem első hónapjaiban szembe kellett néznem azzal az éles konfliktussal, amelyet Neptun-ügynek neveztek, és végül is ez volt mérsékeltek és radikálisok hosszú időre mindent eldöntő vitája, ahol ugyan egyik tábornak sem lett igaza, de együtt maradtunk. Az én első próbatételem is ez volt. Akkor tisztáztuk, hogy milyen körülmények között folytatható párbeszéd a román pártokkal, és akkor indult el az a folyamat, amely a történelmi fontosságú 1996-os döntéshez, a kormányzati szerepvállaláshoz vezetett.
Nem akarom most felidézni minden vitánkat, minden fontos döntésünket, de azt gondolom, hogy azokban az években dőlt el mai helyzetünk. Mi, akik Marosvásárhely márciusát megéltük, tudtuk, hogy van alternatíva: láttuk a polgárháború rémét Erdélyben, a Székelyföldön, amikor még a volt Jugoszláviában béke volt. Akkor hatalmas tétje volt annak, hogy ki milyen utat választ, és utólag visszatekintve, nem is tudom, miért gondoltunk időnként már-már szégyenkezve arra, hogy céljainkban ugyan radikálisok, de eszközeinkben mérsékeltek vagyunk. Hiszen a tizennyolc év legnagyobb belső politikai változása éppen az, hogy ma már ilyen értelemben mérsékeltek vitáznak mérsékeltekkel. Ezért is lehetett megegyezni egy adott pillanatban. Elégtétellel látom, hogy aki leghangosabban támadott minket azért, hogy bízunk a parlamenti politikában, most ott van az Európai Parlamentben, pártot alapít, és minden bizonnyal román parlamenti jelenlétről, esetleg kormányzásról álmodik. Ezek szerint vagy megalkudott az is, aki minket annyi éven át megalkuvással vádolt, vagy egyszerűen kezdettől fogva nekünk volt igazunk. Meggyőződésem, hogy erről van szó: a mi igazunkat ma már azok is vallják, akik egyébként bíráltak minket. Ez talán egyik legnagyobb politikai eredményünk. Persze, egyesek végül is az RMDSZ-től elfordulva, az RMDSZ-en kívül jutottak erre a felismerésre, de éppen ez jogosít fel arra, hogy feltegyem a kérdést: végül is mi az akadálya, hogy összefogjunk? Hogy nem mindenben és nem mindenkiről gondolkozunk egyformán? Miért baj ez? Erdélyi embernek tudnia kellene, hogy a mi történelmünk lényege: a tolerancia. Hogyan akarunk másokkal szemben toleránsak lenni, ha egymás közt sem vagyunk azok?
Az RMDSZ közös szellemi-politikai vagyonunk. Még azoké is, akik úgy tudják magukról, hogy nem szeretik ezt a szövetséget.
Az én visszatekintésem most talán nagyívűbb a kelleténél. De ismétlem, nem a múlt, a jövő kedvéért teszem. 1993-ban léptünk be, Antall József támogatásával az Európai Demokrata Unióba, az EDU-ba. Nem sokkal azelőtt lettem csak az RMDSZ elnöke, és az EDU budapesti kongresszusán, Jacques Chirac és Helmut Kohl jelenlétében köszönhettem meg felvételünket. Aztán annak az évnek az őszén az Európa Tanács az RMDSZ Memorandumát figyelembe véve, a Romániáról szóló felvételi határozatba beiktatta egyes követeléseinket. Azóta folyamatosan jelen vagyunk a nemzetközi kisebbségi szervezetekben, elsősorban a FUEN-ben, és tagjai vagyunk az Európai Néppártnak. Itthon Romániában pedig partneri viszonyt alakítottunk ki a különböző demokratikus pártokkal, ma már közigazgatáshoz, kormányzáshoz értő, felkészült politikus gárdánk van, amelyet megkerülni nem lehet. Több kormányban is bizonyítottuk ezt, amit ugyan sokan szemünkre vetnek, de éppen ez az erényünk: mi az egyezségeket betartjuk, akivel megegyezünk, azt nem csapjuk be, de örök szövetségesünk csak egy van, saját magyar közösségünk, azok, akik képviseletükkel megbíztak minket.
Tisztelt Kongresszus!
Azt hiszem, nem túlzok, ha azt állítom, hogy az RMDSZ máig a Kárpát-medence legnagyobb és legtartósabb magyar érdekvédelmi szervezete, és szeretném hinni, hogy ebben Önökkel együtt részem volt nekem is. Együtt féltettük és éltettük ezt a szövetséget, miközben minden választás előtt felerősödtek a sötét jóslatok, hangoskodtak az ellendrukkerek, hogy veszíteni fogunk, nem jutunk be a parlamentbe. Tizennyolc esztendő alatt 14 választást küzdöttünk végig, 4 önkormányzati választást, 4 parlamenti választást, 4 államelnök-választást és 2 európai parlamenti választást. Minden ökormányzati, parlamenti és európai parlamenti választást megnyertünk, minden államelnök-választáson jól szerepeltünk, egy alkalommal, 2004-ben én magam vállaltam az államelnök-jelöltséget. Hiába számolgatnak egyesek, hogy veszítettünk-e szavazókat, mert részvételi arányunkat végig megtartottuk mi magyarok, és nagyjából ugyanolyan arányban vagyunk jelen most is a román parlamentben, mint 1993-ban. Ez pedig azt jelenti, hogy a választásokon lemért támogatottságunk az összes leadott szavazathoz képest ma is akkora, mint két évtizeddel ezelőtt. Mi több, legutóbb a jóval problematikusabb önkormányzati választásokon is megkaptuk a magyar választók nyolcvanöt százalékának szavazatait, 184 polgármesterünk van, 2284 helyi és megyei tanácsosunk és 4 megyei tanácselnökünk, miközben egy másik magyar politikai szervezet, a helyi magyar közösségek megosztottságát, illetve egyik-másik RMDSZ-szervezet gyengeségét kihasználva is csak tizenöt százalékot tudott felmutatni. Persze, ez a tizenöt százalék is komoly figyelmeztetés volt számunkra, ezért is tettünk meg mindent, hogy ne kockáztassuk az európai parlamenti képviseletünket, és így sikerült megvalósítani a Magyar Összefogást. Mi voltunk az erősek ebben az egyezségben, és mi voltunk az engedékenyebbek is, mert tudtuk, hogy az RMDSZ-érdeknél egyetlenegy érdek lehet fontosabb: amiért ez a szövetség egykor létrejött, a romániai magyar közösség összérdeke. Bízom benne, hogy ezt ezután is így fogja szemlélni szövetségünk.
Tisztelt Kongresszus!
Számomra egyértelmű, hogy a politikai egység önmagában is érték egy kisebbségi helyzetben levő közösség esetében, mert azt mutatja, hogy abban a közösségben erősebb az összetartozás szándéka, mint a széthúzás, erősebbek a közös érdekek, mint a véleménykülönbségek. De mégis az a döntő kérdés, hogy ezzel az időnként megroppant, ám soha szét nem tört egységgel mire jutottunk. Mire volt jó ez a romániai magyarságnak? Egyáltalán jó volt-e valamire? Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszolhassuk, természetesen ismét összehasonlítással kell élnünk: milyen jogaink és intézményeink voltak ezelőtt két évtizeddel, és milyen jogaink meg intézményeink vannak ma. Végül is az eltelt idő ezzel mérhető elsősorban.
1990 márciusában a román tüntetés, amely végül is rá két napra több halottal és száz meg száz sebesülttel járó véres pogromkísérletbe torkollott Marosvásárhelyen, egy Tudor-negyedbeli gyógyszertártól indult el. Az váltotta ki a román tömeg felháborodását, hogy a kirakatüvegre a gyógyszerész a román felirat mellé magyarul is felírta: Gyógyszertár. Gondoljuk végig: ma magyar, RMDSZ-es miniszter vezeti az egészségügyet, az ő gondja és felelőssége az is, hogy a szűkös költségvetésből hogyan lehet minél több költségtértérítéses gyógyszert biztosítani a rászoruló románoknak, magyaroknak, minden állampolgárnak. S miután a kilencvenes évek azzal teltek Marosvásárhelyen és másutt is sok helyen Erdélyben, hogy mi kitettük a kétnyelvű feliratot, és mások levették vagy bemázolták, kitettük, levették, kitettük, levették és így tovább, 2001-től törvény biztosítja 20% fölött a magyar nyelv nyilvános használatát írásban és szóban. 2003-ban ezt az önkormányzatokra vonatkozó rendelkezést az alkotmányba is bevittük, kiterjesztve a dekoncentrált intézményekre és az igazságszolgáltatásra is a nyelvhasználati jogot. Azóta Erdély számos településén hivatalosan is otthon van ismét a magyar nyelv és kétnyelvű helységnévtáblák fogadják az odaérkezőt.
Ki emlékszik már a hajdani gyógyszertárra?
Mi emlékszünk, tisztelt Kongresszus, mi, akik már felelős politikusokként éltük meg azt a kort, és tudjuk, hogy a történelem csak akkor nem ismétlődik, ha mi eléggé bölcsek, eléggé elővigyázatosak vagyunk.
A magyar nyelv ma Erdélyben számos helyzetben hivatalos erővel bír,az elvet elfogadtattuk, a gyakorlat létezik, ezt kell tovább bővíteni a jövőben. Azt gondolom, hatalmas változás ez tíz év alatt, 2001-től 2011-ig.
Vagy ki emlékszik még a szórványvidékek himnusztalan, kokárdátlan, félős, fázós március tizenötödikéire?
Mi emlékszünk, tisztelt Kongresszus, mi, akik elértük, hogy ma nemzeti ünnepünket minden évben a román államelnök és miniszterelnök köszönti, és szimbólumaink használatát kormányhatározat szavatolja.
És kinek jut eszébe az aradi Szabadság-szobor körüli keserves állóháború, a kétségbeesett küzdelem ennek a remekműnek a kiszabadításáért? Nekünk juthat eszünkbe természetesen, mindannyiunknak, akik bíztunk ebben a szabadulásban, tettünk is érte, és íme, ma már mindez semmiségnek tűnik.
Végül is erre kell törekednünk: hogy nagy céljaink utólag semmiségnek tűnjenek, mivel megvalósulnak, épüljenek be az életünkbe, váljanak szinte észrevétlenné.
Beszámolómat hallgatva, vagy utólag beleolvasva, lesznek, akik azt fogják mondani, hogy megint afféle vívmánylistát készítettem, ismét az eredményekkel állok úgymond elé. Hát mit tehetnék? Mindenki azzal áll elé, amije van. Nekünk, tisztelt Kongresszus, mi tagadás, vannak eredményeink, ez a helyzet, nem tudjuk letagadni őket, ki kell menni itt Nagyvárad határába, megnézni a kétnyelvű táblát, utána pedig lehet gratulálni szintén a nagyváradi RMDSZ-nek például a magyar színház önállósításához, de átmehetünk innen százvalahány kilométerre, Aradra, a Tűzoltó-térre, higgyék el, tényleg ott van a Szabadság-szobor. Ismétlem, mindenki azzal dicsekszik, amije van. Ha pédául nem lennének ilyen eredményeink, akkor most minden bizonnyal demokrácia-központokat hoztunk volna létre, ott ülnénk bent, és várnánk, hátha bejön a demokrácia. Vagy pedig elméláznánk azon, hogy milyen szép nevet is találtunk ennek a pártirodának:demokrácia-központ.
De ezek, mondom, nem mi vagyunk. Mi inkább arról beszélünk most, hogy két évtizedes küzdelmünket a teljes körű anyanyelvű oktatásért végre siker koronázta. S ha lehet látványos előrehaladást fölmutatni ebben az emberöltőnyi időszakban, akkor talán a leginkábba magyar nyelvű oktatás helyzete bizonyítja, hogy van valós és mélyreható változás. Hiszen 1995-ben, amikor 500 000 aláírást gyűjtöttünk össze az általunk elkészített tanügyi törvénytervezet támogatására, és beiktattuk a román szenátusban, még törvény tiltotta az anyanyelvű felvételi vizsgát, az anyanyelvű szakoktatást, az anyanyelvű felsőoktatást, kivéve a tanár-, orvos-és színészképzést. Nem engedte a törvény egyetemi tanszékek, karok létrehozását sem, és nem biztosította az arányos képviseletet. Innen indultunk. Ellenzékben voltunk, hiába volt az Európa Tanács-i felvételi határozat, hiába a félmillió aláírás, az akkor, 1995-ben elfogadott oktatási törvény szinte semmit nem engedett a szorításból.
Aztán 1996-ban győzött a Demokratikus Konvenció, és kormányra léptünk. Akkor még történelmileg teljesen előzménytelen volt ez a lépés, sem nálunk, sem a Kárpát-medencében máshol nem volt rá példa, hogy egy nemzetállamnak tekintett, és eladdig úgy is viselkedő ország kormányában ott legyen egy másik etnikai közösség képviselete. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy olyan precedenst teremtettünk akkor, amely máig kihat az egész térségre, de ehhez bátorság – szinte vakmerőség – kellett részünkről is, és a demokratikus román pártok részéről is.
Így sikerült áttörni az anyanyelvű oktatással szembeni ellenállást is, bár a közös kormányzásnak ennél nyilván sokszorosan nagyobb volt a jelentősége. 1999-ben hosszú, majdnemegyéves vita után elfogadtunk egy sokkal jobb oktatási törvényt, a magyar nyelvű felvételi, szakoktatás, felsőoktatás lehetőségével. Erre alapozva beindulhatott a magyar nyelvű szakoktatás, létrejöhetett a Sapientia magánegyetem, 2003-tól Csángóföldön, az RMDSZ és az akkori kormánypárt egyezségének köszönhetően, az iskolákban kezdték tanítani a magyar nyelvet először 19, ma már több mint 1000 gyerek számára, új önálló magyar iskolák sora indult be Erdélyben a következő években, Brassóban az Áprily Lajos, Nagybányán a Németh László, Déván a Téglás Gábor, Máramarosszigeten a Leöwey Klára, Maroshévizen a Kemény János, Tordán a Jósika Miklós középiskola.
Ma 68 magyar középiskola működik Romániában, és 7113 diák tanul magyarul csak a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, 1606 a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, 1940 a Sapientián, 955 a Partium Keresztény Egyetemen, és 365 a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem.
A nemrég elfogadott oktatási törvény pedig kiiktatja a még meglevő diszkriminatív rendelkezéseket, kivétel nélkül minden tantárgy tanítható magyarul, az ország történelme és földrajza is, a román nyelvet idegen nyelvként lehet tanítani, tehát könnyebben elsajátítható. Ami viszont mindezeknél is fontosabb, hogy a törvény a helyi közösségek kezébe adja az iskolákkal kapcsolatos döntést, és ezek szerint számos helyzetben mi döntünk az iskoláinkról.
Ugyanakkor a szórványhelyzetben levő iskolák vagy osztályok védelmét, illetve a magyar oktatóknaka vezetésben való arányos részvételét is több rendelkezés biztosítja.
De nem szándékszom most cikkelyről cikkelyre végigvenni ezt a számunkra bizonyos értelemben sorsdöntő törvényt, hiszen részletes elemzések vannak és lesznek még erről. Érzékeltetni próbáltam csupán, hogy milyen jelentős utat tettünk meg a kilencvenes évek elejétől-közepétől. Ugyanezt a különbséget egyébként ki lehetne mutatni az önkormányzatiság fejlődésében vagy a kultúrában, de a magyar nyelvű audiovizuális média működésében is, akár a közszolgálati, akár a kereskedelmi rádiózásról és televíziózásról van szó. Adottak már az egész napos magyar közszolgálati rádiózás feltételei, adásidőbenez már meg is valósult, csak valamilyen formában össze kell rakni, és a magyar közszolgálati televíziózással is ebbe az irányba kell menni. Egyébként európai szinten is kivételes, hogy ma már van nálunk anyanyelven közszolgálati, kereskedelmi és egyházi rádió is például.
Magyar művelődési életünk is lényegesen változott, hiszen az állami vagy önkormányzati támogatást élvező színházak, kulturális kiadványok köre jelentősen bővült, és emellett sikerült több szórványközpontot, úgynevezett ,,magyar házat” is beindítani. Mint ahogy a Communitas Alapítvány segítségével olyan nyilvános kultúra-, művészet- és sajtótámogatási rendszert alakítottunk ki, amely modellértékű lehetne mások számára is.
Tisztelt Kongresszus!
Ismétlem, nem akarok és nem is tudnék most minden változást felsorolni. Azt a látszatot sem akarom kelteni, hogy immár minden rendben van, mert ettől még messze vagyunk. Egyébként az elmondottakban nyilván benne van a legutóbbi négy esztendő is. Erre az időszakra esik természetesen a már említett oktatási törvény, de a Magyar Összefogás megvalósítása is. Voltunk ezalatt egy évig ellenzékben, bebizonyítottuk, hogy tudunk szolidaritást ébreszteni, és együtt mozdulnak velünk a magyar emberek tízezrei, amikor tiltakozni kell az etnikai diszkrimináció ellen. Kiálltuk ismét az ellenzékiség próbáját, majd az egészségügyi reform elindításával, és az oktatási törvény elfogadásával kiálltuk, minden gazdasági nehézség és elkerülhetetlen népszerűségvesztés ellenére, a reformkormányzás próbáját is.
Ma szerintem két, egymással összefüggő kérdést kellene befejezésül megválaszolnom: milyen politikai utat járt végig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az elmúlt tizennyolc évben, és milyen politikát kellene folytatnia a jövőben.
Amint az ebből a némiképpen rendhagyó beszámolóból is kihallható, nem szívesen fogalmazok egyes szám első személyben, hiszen a politika meggyőződésem szerint közös munkát jelent, és egyéni érdemünk legfennebb annyi lehet, hogy ébren tudjuk-e tartani ezt a szolidaritást, és válságos pillanatokban esetleg irányt tudunk-e szabni neki.
Néha el-elhangzik ironikusan egyik-másik kritikusunk szájából, hogy az RMDSZ-ben már hosszú ideje az úgynevezett Markó-doktrina érvényesül. Én nem hiszek abban, hogy az erdélyi magyarok által meghozott jelentős politikai döntéseket egy-két ember nevéhez kellene kötni. Politikai vezetőknek, ismétlem, legfennebb az lehet az érdemük, hogy felismerik az amúgy is létező, de kellőképpen ki nem nyilvánított közakaratot, és felerősítik azt. Ezúttal viszont, irónia ide vagy oda, én elégtétellel vállalom azt a politikai krédót, azt a politikai eszköztárat, amelyet nekem tulajdonítanak, hiszen nyilvánvalóan én magam is hozzájárultam a kialakításához, és ma is azt vallom, hogy ez a helyes út. Viszont szó sincs arról, hogy ez az egyébként általunkközösen többször is egészen pontosan meghatározott cselekvési program kizárólag egyikünkhöz vagy másikunkhoz lenne köthető.
Említettem már, erdélyi eleink nehéz helyzetekben mindig hasonló konklúziókra jutottak. Vajon nem az önálló erdélyi magyar politika eszméjét fogalmazta-e meg Kós Károly is a Kiáltó szóban? És vajon volt-e ellentmondás Kós Károly és kortársai esetében az önálló erdélyi magyar politika eszméje és az egész magyar nemzet ügye iránti erős elkötelezettség között?
Nyilvánvaló, hogy nem volt ilyen ellentmondás. Éppen ellenkezőleg, kezdettől fogva csakis a saját fejünkkel gondolkodva, a magunk helyzetismeretéből kiindulva nézhettünk szembe Trianon utáni szellemi és politikai számkivetettségünkkel.
Államiságunkat elveszítve, nem volt más út, mint egy önálló erdélyi magyar közélet megszevezése. 1989 decembere után ezt a feladatot kellett újból vállalnunk és továbbvinnünk, nemcsak a politikában, hanem a kultúrában is. Nem állítom, hogy egy ilyen nemzetszemlélettel és nemzetpolitikával kapcsolatosan nem kellene újból és újból vitát nyitnunk, hiszen mindennapos dilemmánk, hogy miképpen integrálódhatunk egyrészt a magyar nemzet egészébe, másrészt a romániai társadalomba úgy, hogy közben önállóak is vagyunk, és alapjában véve a fontos döntéseket mi hozzuk meg. Nem tudom, tisztáztuk-e mindannyian a magunkszámára, hogy tulajdonképpen ez az autonómia. Nem gondolom azt sem, hogy ebben a két évtizedben mindent jól csináltunk volna, hiszen tapasztalat nélkül, hosszú megszakítás után kapott lehetőséget a romániai magyar közösség, hogy saját sorsának alakulásába beleszóljon. Ám a kilencvenes évek közepén fordulat állt be a romániai magyarok életében, hiszen addig, szinte nyolcvan esztendőn át csak elvettek tőlünk, megfosztottak minket sorra jogainktól és intézményeinktől, viszont 1996-tól ez megfordult, fokozatosan kezdtük visszaszerezni, amit elvesztettünk. Hibáztunk is minden bizonnyal, egy-két fontos elvi mulasztást is fel tudnék sorolni. Igazuk van például azoknak, akik azt mondják, hogy külpolitikánk esetleges volt, kapkodó, sokszor erőtlen az utóbbi években. De alapvetően mégis a helyes úton jártunk szerintem, és ilyen szempontból itthon is, Magyarországon is sokak haragját magamra vontam – ebben az esetben vállalom az egyes szám első személyt, éppen azért, hogy a következő szövetségi elnökre ne háruljon ez az állítólagos vétség –, tehát haragudtak rám azért, hogy makacsul kitartottam az egyenjogú, partneri viszony elvénél. Sőt, egyesek számára, akár arroganciának, provinciális gőgnek is tűnhetett, hogy állandóan azt bizonygatjuk: mi jobban tudjuk, mi van velünk. Pedig ez az igazság! Nekem, tisztelt Kongresszus, nincsen túlságosan jó véleményem a huszadik századi magyar politikáról. Sőt, ha megengedik, nagyon rossz véleményem van róla. Az első világháború után a nagyhatalmak olyan kilátástalan helyzetbe taszították ezt a nemzetet, olyan mélységesen igazságtalanul bántak vele, hogy érzelmileg minden indulatunk, fogcsikorgatásunk, vitézkötéses nosztalgiánk, önemésztő vádaskodásunk, ökölbeszorított készülődésünk a változásra, csodavárásunk, a pragmatikus politikával szembeni ellenszenvünk érthető. De éppen azért, mert egy igazságtalan döntéssel minket vesztessé tettek, és velünk szemben minden szomszédos nemzetet nyertessé, csakis teljes szolidaritással, minden tehetségünket megmozgatva tudhatunk ezen a helyzeten változtatni. A racionálisan gondolkodók, az akár kislépésekkel is, de szívósan előrehaladók árulózása, vagy megalkuvónak titulálása éppúgy nem segít ebben, mint az örökösen forrongók leostobázása. Ha az eszközökben nem is, de legalább a célokban újból és újból meg kellene egyeznünk. Például abban a kérdésben, hogy még mindig itthon, Erdélyben látjuk-e mindannyian az itt születtett magyarok jövőjét, még mindig a szülőföldön, magyarként való akadálytalan boldogulás-e legfőbb célunk? Ha igen, akkor beszéljük meg, hogyan tudjuk ezt a továbbiakban is megvalósítani. Mert lehet az RMDSZ által követett doktrinát vagy ideológiát bírálni, korrigálni is kell időnként, de egyvalami tagadhatatlan: eleink akarva-akaratlanul eltékozolták az örökségünket, mi pedig ebből már valamennyit mégis visszaszereztünk, és nemcsak jogokat, hanem anyagi javakat is, millió hektárnyi magán- és közbirtokossági erdőt, termőföldet, ingatlanokat magánszemélyeknek, közösségeknek, egyházaknak. Nem annyit, amennyit elvettek? Igaz. De máris sokat! És ezt a küzdelmet folytatni kell. Én hiszek abban, hogy minden huszadik századi nyomorúságunk ellenére lépésről lépésre, mint egy mozaikot, vagy mint egy puzzle-t, fel lehet építeni a jövőnket, de azt is tudom, hogy egyetlen rossz mozdulattal össze lehet törni vagy le lehet seperni azt is, amit eddig összeraktunk.
Tisztelt Kongresszus!
Hosszú idő után döntöttem úgy, hogy nem kérem ismét az Önök bizalmát egy újabb elnöki mandátumhoz, és visszavonulok ebből a tisztségből. Számomra nehéz dilemma volt ez, hiszen huszonegy éven át életem a politika jegyében zajlott, és ebből immár több mint tizennyolcat a szövetség elnökeként töltöttem el. Ismerjük egymást, így vagy úgy összefonódott a sorsunk. A közéletből nem akarok és nem is tudnék kilépni, sőt, egyelőre a szó szoros értelmében vett politikából sem. Azt gondolom ugyanis, hogy egy magyar értelmiséginek kötelessége beleszólni abba, ami vele és övéivel történik, és nincsen joga tudását, tapasztalatát, véleményét véka alá rejteni. De úgy véltem, hogy ennyi idő után változásra van szükség a Romániai Magyar Demokrata Szövetség élén, és miközben természetesen köszönöm azoknak a véleményét, akik sajnálták visszalépésemet, meggyőződésem, hogy lelkük mélyén ők is tudják, időről időre szükség van a változásra. Köszönöm azoknak, akik maradásra akartak bírni, köszönöm Önöknek, akik itt vannak, és annak a sok-sok erdélyi magyarnak, akikhez számtalanszor szólhattam, és akikkel mindvégig együtt dolgozhattam, a kollégáknak és barátoknak, akikkel 1989 decembere óta együtt vagyunk emberpróbáló helyzetekben is. Köszönöm az 1989 után indult fiataloknak, hogy figyeltek ránk, és mára már felnőttek mellénk, sorra-szerre majd átvehetik tőlünk a stafétabotot. Itt az ideje, hogy ők is megerősítsék azt a szövetséget, amelyet mi ezelőtt huszonegy évvel megkötöttünk, és amelyet mindvégig megőriztünk változó körülmények között is.
Köszönöm egyébként azoknak a román politikusoknak is az együttműködést, akikkel sok nehéz tárgyaláson vitáztunk, és akik megértették, hogy lehet és kell partneri viszonyt kialakítani, mert ez a két közösség, a két nép érdeke.
És köszönöm számos magyarországi politikusnak, hogy segítettek nekünk, és ha nem is mindig gondolkodtunk egyformán, de velünk együtt azon munkálkodtak, hogy ismét együtt lehessen ez a nemzet.
Arra kérem a Kongresszust, hogy soron levő elvi és személyi döntéseivel szavazzon bizalmat továbbra is annak a politikának, amelyet együtt kialakítottunk, és amelynek lényege, hogy szövetségben kell lennünk, egységesnek kell lennünk, sorsunkról továbbra is nekünk kell döntenünk.
erdon.ro

Bodor Ádám 75 éves
Február 22-én töltötte be 75. születésnapját Bodor Ádám Kossuth- és József Attila-díjas író.
Kolozsvárott született. Az ottani Református Kollégium növendékeként 1952-ben, 16 éves korában államellenes szervezkedés és röpcédulák terjesztése vádjával elítélték, s a szamosújvári politikai börtönben tartották fogva két évig. Szabadulása után volt gyári munkás, majd a Kolozsvári Református Teológia hallgatója lett. A diploma megszerzése után dolgozott a kolozsvári egyházkerületi levéltárban, majd egy fordító-másoló irodában. Első novellája 1965-ben jelent meg az Utunk című lapban, majd négy évvel később első novelláskötetét is kiadták A tanú címmel.
1969-től, a kötet megjelenésétől kezdve szabadfoglalkozású író. 1970 és 1975 között tagja volt a Román Írószövetségnek. 1982-ben települt át Magyarországra, s 1984-től 1988-ig a Magvető Könyvkiadó lektora, majd szerkesztője volt. 1998-tól egy éven át a berlini DAAD Művészi Program ösztöndíjasa volt. Jelenleg a Holmi szerkesztőbizottságának tagja.
Novellistaként indult, egymás után jelentek meg kötetei (Plusz-mínusz egy nap, Megérkezés északra, Milyen is egy hágó?, A Zangezur hegység). Az Eufrátesz Babilonnál című novelláskötetet már Magyarországon publikálta, de az ottani elismertségre 1991-ig várnia kellett, ekkor nyerte meg a Holmi című folyóirat novellapályázatát a később megjelent, Sinistra körzet című kötetének egyik történetével. Ez a sajátos irodalmi műfajú, regényszerű novellaciklus külföldön is nagy sikert aratott. A nem konkrét helyen, valahol a Kárpátok mélyén, nem meghatározott időben játszódó regény a totalitárius rendszer egyszerre abszurd és hátborzongató világát, a benne élők teljes kiszolgáltatottságát ábrázolja.
A Sinistra évében, 1992-ben adták ki a Vissza a fülesbagolyhoz című elbeszéléskötetét, majd 1999-ben újabb regénnyel jelentkezett: Az érsek látogatása fő ihletforrása a Kelet-Európában végbemenő felemás rendszerváltozás volt. 2001-ben látott napvilágot A börtön szaga című interjúkötet, amelyben a szintén kolozsvári Balla Zsófia kérdezte az írót életéről. 2010-ben Az utolsó szénégetők címmel tárcáit adta közre.
Tárgyilagos, távolságtartó környezetleírás, szűkszavú dialógusok, néhány életmozzanatra redukált cselekvéssor, a rejtély, a titokzatosság atmoszférája, s nagyon finom humor jellemzik műveit, amelyekből több filmfeldolgozás is készült. Közülük is kiemelkedik A részleg, Gothár Péter 1994-es filmje, amely a következő évben a Magyar Filmszemlén elnyerte a fődíjat, a legjobb rendezés díját és a külföldi kritikusok díját is.
Az író pályája során több rangos elismerést is kapott, köztük 1970-ben és 1975-ben a Román Írószövetség prózadíját, 1985-ben, 1989-ben és 2002-ben az Év Könyve-, 1986-ban a József Attila-, 1992-ben a Krúdy Gyula-, 1996-ban a Márai Sándor-, 2002-ben a Magyar Irodalmi Díjat. 2003 márciusában vehette át a Kossuth-díjat, "a közép-kelet-európai történelem meghatározó léthelyzeteit modelláló, egyetemes érvényű zárt szisztémák irodalmi megjelenítéséért, ember és természet kiszolgáltatottságának nagy erejű ábrázolásáért."
Bodor Ádámot 75. születésnapja alkalmából hétfőn köszöntötték kiadója, a Magvető szerzői a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Digitális Irodalmi Akadémia szervezésében. A PIM-ben lezajlott rendezvényen Szegedy- Maszák Mihály irodalomtörténész mondott köszöntőt, Szűts Miklós beszélgetett Bodor Ádámmal, Dragomán György, Erdős Virág, Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Szilágyi István és Vincze Ferenc pedig az ünnepelt írásaiból olvasott fel.
Népújság (Marosvásárhely)

Kongresszus – Biharban az ellenzékkel szövetkezett az RMDSZ
Az RMDSZ Bihar megyei szervezete együttműködési megállapodást írt alá az ellenzéki pártokkal arról, hogy helyi szinten, az önkormányzatokban közösen fognak fellépni. Az RMDSZ szerint nem újkeletű az együttműködés, hiszen pusztán szentesíti a már jó ideje gyakorlatban létező Bihar megyei tényállást.
Az együttműködési megállapodás szerint az egyezség 2016-ig érvényes, és a felek vállalják, hogy valamennyi Bihar megyei városi és községi önkormányzatban szorgalmazni fogják a Szociál-Liberális Szövetség (USL) és az RMDSZ önkormányzati képviselők együttműködését a többség kialakítása érdekében. Bihar megyében a helyi RMDSZ évek óta jó viszonyt ápol a liberálisokkal, és a felek a csütörtöki aláíráson elismerték, hogy a Călin Popescu Tăriceanu volt liberális miniszterelnök kormányzása idejéről fennmaradt jó viszony képezi a most megkötött együttműködés alapját.
Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetői szerint a megállapodás nem áll ellentétben azzal, hogy az RMDSZ országos szinten a Demokrata Liberális Párttal (PD-L) együtt kormányoz. Ez a központi együttműködés ugyanis szerintük csak országosan érvényes, és nem vonatkozik az önkormányzatokra.
Emil Boc miniszterelnök – aki egyben a PD-L elnöke – csütörtökön késő este a közszolgálati televízióban elmondta: beszélt Markó Bélával, az RMDSZ elnökével a Bihar megyei megállapodásról, aki arról biztosította – mondta Boc –, hogy az RMDSZ és a PD-L jelenlegi országos szintű viszonyát nem befolyásolja a Bihar megyei megállapodás.
Markó maga is megerősítette ezt. Az RMDSZ elnöke elmondta, hogy a szövetségben nincs többségi támogatottságuk azoknak, akik a kormánykoalícióból való kilépést szorgalmazzák. Markó szerint kívánatos lenne, hogy minden megyében a kormányzó partnerükkel, a PD-L-el alkossanak koalíciót, de ez nem mindenütt sikerült. Markó szerint Bihar megyén kívül Szatmár és Maros megyében is akadozik helyi szinten az RMDSZ és a PD-L együttműködése. Leszögezte, hogy az RMDSZ kongresszusának napirendjén nem szerepel a kormányzati szerepvállalás esetleges felülvizsgálata, így – mint mondta – az RMDSZ politikájában nem várható lényegi irányváltás. Hangsúlyozta, hogy jövő héten várhatóan aláírják azt az egyezményt, amely a koalíció egy-másfél év törvényhozási prioritásait tartalmazza.
Szabadság (Kolozsvár)

Kongresszus – Bakk Miklós: Az RMDSZ-nek kamatoztatnia kell azt, ami eddigi politikájának pozitív hozadéka
Mindenképpen történeti léptékkel mérhető korszaka volt az RMDSZ-nek ez a közel húsz esztendő, amelyet Markó Béla neve fémjelez. Ami e korszak mérlegén sikerként könyvelhető el az, hogy az RMDSZ állandó politikai partnerré és koalíciós tényezővé vált a román pártpolitikai palettán. Ezáltal folyamatosan megjelenítette a román politikában a magyar érdeket, azt viszonyítási ponttá avatta nagyon sok döntési folyamatban. Viszont a történelmi mérleg másik serpenyőjében látni kell annak a felemásságnak a konzekvenciáit is, hogy az RMDSZ politikai integrációja nem jelentette és nem sokkal vitte előbbre a magyarság egészének a kollektív-közjogi integrációját. Mi több, az RMDSZ politikai integráltságának, koalíciós működésének az volt az ára, hogy a napi, taktikai viták és a kompromisszumok okán a nyilvánosságból kikoptak, illetve onnan eltűntek a távlatosabb kollektív tervek vitái. Amire az erdélyi magyarságnak szüksége van, hiszen helyzete, belső adottságai sokat változtak a kilencvenes évek eleje óta.
A nagyobb korszakokat meghatározó politikusok habituálisan is kifejezik az illető korszak rejtett kényszereit, kompromisszumait. Így van ez Markó Bélával is. Az RMDSZ koalíciós potenciáljával ügyesen taktikázó pártvezér az erdélyi nyilvánosságban egyre inkább az elsinkófált társadalmi viták jelképévé kezdett válni. Politikusként mindig ügyesen kerülte az élesebb magyar vitaközeget, s ha vitát vállalt, azt mindig olyan helyzetben tette, amelyben megszólalásai inkább kinyilatkoztatások voltak, s nem vitára bocsátott vagy legalábbis vitatható tézisek. Jól megformált beszédei, helyzetértelmezései az SZKT-én kulturáltan autoriter lezárásai voltak olyan vitáknak, amelyek tulajdonképpen ki sem bontakozhattak.
Az RMDSZ-nek kétségtelenül kamatoztatnia kell azt, ami eddigi politikájának pozitív hozadéka: a kormányzati tapasztalatot és a koalíciós nyitottságot, partneri elismertséget. De távolról sem úgy, mint eddig! Jóval több programpártiságot kell vinnie ezekbe a koalíciókba, s nem a megszerzett kormányzati és közigazgatási pozíciókon, hanem a programon keresztül kellene értékelnie a kormányzati együttműködések eredményességét. Úgy vélem, két kérdésben is alapvető szemléleti váltásra van szüksége. Az egyik: a többi magyar politikai szervezethez való viszonya. Ezt eddig az RMDSZ hegemóniájának megőrzése nézőpontjából alakította, azonban hosszabb távon ez nem lesz tartható. Érdemes előre menekülnie, és valamilyen stratégiai tartalmú partneri viszony kialakításával kísérleteznie. Bár úgy tűnik, az EMNT-vel döcögősre sikeredett partnerség ebbe az irányba mutatott, mégis az elmúlt hetekben kiderült, e mögött is inkább megakadályozási szándék rejlett, hogy a Tőkés László körüli csoportosulásból intézményesült politikai erő váljon. A másik: a Székelyföld-kérdéshez való viszonya. Immár több politikai elemzés is napvilágot látott arról, hogy az alapvetően kulturális és nyelvi jogokra hangszerelt RMDSZ-stratégia ma már nem elégíti a székelyföldi választókat. Itt a területi érdek és a kulturális identitás fejlesztésének olyan összekapcsolása szükséges, amire a nyugati etnoregionális mozgalmak adnak jó példát. Persze, ez előrevetíti a különbséget, sőt az ellentétet, amely a székelyföldi és a nem székelyföld, valamint szórványhelyzetben élő magyarok politikai megszólíthatósága között feszül. De egy politika akkor kreatív, ha sikerül neki látszólag ellentmondásos helyzeteket és törekvéseket is egységben láttatni.
Szabadság (Kolozsvár)

Bábszínházavató a Művészeti Egyetemen
Február 21-én sor került a Művészeti Egyetem bábszínházának átadására. Az építkezés valamivel több mint két évig tartott, az alapkő letétele 2008. október 1-jén történt. A hétfőn megnyitott épület felépítése azt követően vált szükségessé, hogy a 2002-ben indult bábos képzés olyan összetett képzési forma, amely olyan épületet igényel, amelyben egyszerre van lehetőség elméleti képzésre, gyakorlati munkára és előadások játszására.
A bábstúdiót a csíkszeredai Vallum Kft. tervezte, akik Korodi Szabolcs vezető tervező irányításával arra törekedtek, hogy a bábszínházakra jellemző, funkcionálisan és formailag is változatos, játékos kialakítást ötvözzék az egyetemi épület visszafogott, mértéktartó megjelenésével. A három és fél szintes épületben tantermek, tanári szobák, próbatermek, műhelyek, kiszolgáló helyiségek, egy hangstúdió, és egy korszerű, 80 férőhelyes fekete doboz típusú bábszínházterem kapott helyet.
Szabadság (Kolozsvár)

Tabajdi: elfogadhatatlan a Fidesz fenyegetőzése
„Nemzetpolitikai botrány történt az RMDSZ nagyváradi kongresszusán. A Fidesz honnan veszi a bátorságot, hogy durván megfenyegesse és arrogánsan kioktassa az erdélyi és a partiumi magyarság legnagyobb, egyetlen legitim parlamenti erejét, az RMDSZ-t, a román kormánykoalíció megbecsült tagját?" – tette fel a kérdést Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselő közleményében. Mint egykori miniszterhelyettes és államtitkár, az Európai Parlament Kisebbségügyi Intergroupjának alelnöke úgy értékelte, hogy az RMDSZ elmúlt 18 éve a nemzeti többség és kisebbség partneri együttműködésének Európa szerte is példaértékű modellje. A többség-kisebbség együttműködésének nincs alternatívája. Az RMDSZ mind kormányzati tényezőként, mind ellenzékben a korábbi román szociáldemokrata kormány idején hatékonyan érvényesítette az erdélyi magyarság érdekeit. Megrökönyödést és visszautasítást váltott ki Pelczné Dr. Gáll Ildikó, fideszes alelnök kioktató és arrogáns beszéde. Az arrogáns fideszes magatartást a Fidesz miniszterelnökétől Strasbourgban már megtapasztalhattuk, de Erdélyben ez még szokatlan volt a hallgatóságnak, amely egyértelműen elutasította azt. Ez a fenyegető hangnem, tanítómesteri utasítgatás eddig példa nélküli volt a magyar-magyar kapcsolatokban. Egyetlen magyar kormánynak és politikai erőnek, így a Fidesznek sincs joga, hogy kioktassa a határon túli magyarokat. Nemzetpolitikai kár, hogy a Fidesz és az RMDSZ viszonya rendkívül feszültté, nyílt szembenállássá vált. Tabajdi szerint mindez az Orbán-kormány nemzetpolitikájának kudarca. A Fidesznek meg kellene követnie az RMDSZ-t. Szakítania kellene eddigi antidemokratikus, a határon túli magyar közösségek belügyeibe való beavatkozással, a magyar pártpolitika határon túli exportjával. "A Fidesz folytatja a romániai magyarság megosztását, veszélybe sodorhatja a magyarok jövőbeni parlamenti képviseletét és kormányzati részvételét." – szögezte le a magyar európai parlamenti képviselő. (A Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációjának közleménye)
Transindex.ro

Kelemen Hunor: az RMDSZ-nek és a Fidesz-KDNP-nek vannak közös érdekei
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) és a Fidesz-KDNP-nek vannak közös érdekei, sokkal több dolog köti össze őket, mint amennyi elválasztja – mondta az MTI kérdésére vasárnap Nagyváradon Kelemen Hunor.
A szövetség új elnöke közvetlenül szombat esti megválasztása után jelezte a küldötteknek és az újságíróknak: korrekt kapcsolatokra törekszik majd a magyar kormánnyal, a kormánypártokkal és az ellenzéki erőkkel. Az MTI erre vonatkozó kérdésére vasárnap, a kongresszus befejezése után kifejtette: vannak olyan közös érdekek a nemzetpolitikában, amelyek összefogást tesznek szükségessé.
„Ez mindannyiunk érdeke. Érdeke a magyar kormánynak, hogy az erdélyi magyarságnak erős politikai képviselete legyen, és érdeke ennek a magyar közösségnek is, hogy erős és tekintélyes magyar kormány legyen, amely a nemzetközi politikában is képes a szavát hallatni" – mondta Kelemen Hunor, aki szerint az is mindenkinek érdeke, hogy a magyar-román kapcsolatok jól alakuljanak.
Felhívta a figyelmet azokra az alapértékekre is, amelyek szerinte mind az RMDSZ, mind a Fidesz-KDNP programjában régóta jelen vannak. Utalt arra, hogy ugyanahhoz a politikai csoporthoz, az Európai Néppárthoz tartoznak. „Ilyen szempontból sokkal több dolog köt össze bennünket, mint amennyi elválaszt. Szoros kapcsolatokra és partnerségre törekszem a magyar kormánnyal, a kormányzó pártokkal" – szögezte le az RMDSZ új elnöke. Szerinte az a legfontosabb, hogy mindenki világosan lássa: mindannyian felelős, felnőtt emberek vagyunk, és ha egymásra támaszkodunk, sikereket érhetünk el.
Az RMDSZ-en belül ezen a kongresszuson az eddigi ügyvezető elnöki tisztség helyett létrehozták a politikai alelnöki és a főtitkári posztot. Az MTI érdeklődésére Kelemen Hunor elmondta: az elnök és az alelnök közötti munkamegosztás ugyanaz lesz, mint ami eddig volt a szövetségi elnök és az ügyvezető elnök között. A politikai alelnök a szövetségi elnök megbízásából végez feladatokat, de soha nem veszi át a szövetségi elnök hatáskörét, nem helyettesíti őt. Tehát az RMDSZ-nek erős elnöke lesz.
A mostani szerkezeti átalakítással csak annyi történt, hogy az ügyvezető elnöki szerepet választották ketté – mondta Kelemen Hunor. A főtitkár a szervezési kérdésekkel foglalkozik majd, a politikai alelnök pedig a szorosan vett politikai munkát végzi, eddig mindez egy emberre hárult – tette hozzá.
Erdély.ma

Nyitottságot kínál és vár az RMDSZ új elnöke
Nagyvárad – Szombat este, a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában zajló 10. RMDSZ kongresszuson kétharmados többséggel Kelemen Hunor kulturális minisztert választották az RMDSZ új elnökévé.
A megválasztását követő sajtótájékoztatón Kelemen Hunor megköszönte a küldötteknek, a megyei szervezeteknek és mindenkinek, akik őt támogatták, valamint Takács Csabának és Markó Bélának azt a lehetőséget, hogy 1997-től együtt tudtak dolgozni. Hangsúlyozta: a megnyugtató többség, illetve a kétharmados győzelem arra kötelezi őt, hogy egy erős szövetségnek legyen az erős elnöke, és az elkövetkező időszakban „reggeltől estig dolgozva egy hiteles, nyitott RMDSZ-t építsünk tovább”, melyre büszkék lehetnek az erdélyi magyarok, illetve mindazok, akik négyévente őket bízzák meg a képviseletükkel. „Részemről, illetve a Szövetség részéről a kinyújtott kéz várja a kinyújtott kezet a többi erdélyi magyar politikai szervezet részéről és irányába, és ezt a nyitottságot várom én is. Azt gondolom, hogy rövid időn belül az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot is tető alá hozzuk, mert a mi felelősségünk az, hogy 2012-ben erős politikai képviselete legyen a magyar közösségnek. A szervezeteink, illetve az RMDSZ ugyanis csupán eszköz arra, hogy ezt az érdekképviseletet meg tudjuk erősíteni”, fogalmazott. Úgy vélte: szoros partneri kapcsolatra kell törekedniük egyrészt a magyar kormánnyal, másrészt a kormányzó pártokkal, valamint mindazokkal a magyarországi politikai erőkkel, akik az erdélyi magyarságnak segíteni akarnak. „A román politikai pártokkal hasonlóképpen a párbeszédet látom a játható útnak, hisz huszonegy esztendőn keresztül a mi általunk elért eredményeket is párbeszéddel, partnerségen keresztül tudtuk elérni, és továbbra is erre van szükség. Egy jó szövetségnek akarok jó elnöke, egy erős szövetségnek akarok erős elnöke lenni”, közölte.
Nem haragtartóak
Pelczné dr. Gáll Ildikó FIDESZ-alelnök azon kijelentésére, miszerint a FIDESZ akkor támogatja az RMDSZ-t, ha a változásra szavaz, illetve Crin Antonescu PNL-elnök azon mondatára: ha az RMDSZ idén nem csatlakozik a Szociálliberális Unióhoz, akkor jövőre már erre nem lesz lehetőség, Kelemen Hunor úgy reagált: „Már el is felejtettem az alelnök asszony mondatait, túltettük magunkat rajta. Nem vagyok egy haragtartó ember. Építkezésre van szükség, és én azt gondolom, hogy ez mindannyiunk közös érdeke. Crin Antonescu üzenetét megértettük, partnerek voltunk és lehetünk, ultimátumszerű felkéréseknek azonban nehezen tudunk eleget tenni. Nekünk az az érdekünk, hogy a romániai magyar közösségnek a képviseletét biztosítsuk”.
Az RMDSZ új elnöke leszögezte: amíg a PDL-vel kötött együttműködési megállapodás működik, a koalíciós partner betartja a szavát, és gyakorlatba van ültetve a kormányprogram, addig nincs oka annak, hogy az RMDSZ a koalícióból való kilépésen gondolkodjék. Fontosak ugyan az elemzések, de jelen pillanatban nem keresnek más koalíciós partnereket, inkább előkészítik a következő kormányzati lépéseket.
Kelemen Hunor ugyanakkor kiemelte: a jövő felé szeretné irányítani a tekintetét és a cselekvéseit, nem hiszi, hogy azzal kellene foglalkoznia, hogy ki volt jelen a kongresszuson és ki nem. Hozzátette: Tőkés László az RMDSZ listáján jutott be az Európai Parlamentbe, így nem kellett külön meghívni, ahogy egyetlen küldött sem kapott külön meghívót.
Helyi együttműködések
Kelemen Hunor arra hívta fel a figyelmet: Bihar megyében 2008 óta működik a Nemzeti Liberális Párttal az egyezség, Szatmár megyében 2008 óta RMDSZ-liberális-szociáldemokrata többség vezeti a megyei önkormányzatot, illetve RMDSZ-liberális többség a várost. Nagybányán szintén RMDSZ-liberális többség van, tehát semmi újdonság nincs ezekben, a helyi egyezségek soha nem befolyásolták az országos szövetséget. Egyébként pedig nem az RMDSZ kezdeményezte a technokrata miniszterelnökről szóló vitát. Személy szerint úgy gondolja: csak egy politikus képes arra, hogy biztosítsa a parlamenti többséget. De amíg a PDL nem dönt a kormányfővel kapcsolatban, addig RMDSZ nem fog spekulációkba bocsátkozni.
Nem költözik Vásárhelyre
Kelemen Hunor úgy vélte: Nem az a prioritás, hogy marad-e miniszter vagy sem, hanem hogy az RMDSZ felkészüljön a 2012-es választásokra, egyébként pedig marad tárcavezető. A Csíki képviselőirodáját megerősíti, de nem kell neki az eddigieknél több hivatal, mert van elegendő. Kolozsváron van az ügyvezető elnökség, ahol szoros együttműködésben fog dolgozni a főtitkársággal, illetve Bukarestbe is van hivatala, nem áll szándékában tehát Marosvásárhelyre költözni. „Ezzel együtt gyakran leszek ott, tekintettel lesz arra, hogy a város egy fontos települése a romániai magyarságnak”, tette hozzá.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

Bemutatkoztak a jelöltek
Nagyvárad – Az elmúlt hétvégén a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában tartották az RMDSZ 10. kongresszusát. Szombat délután 6 órától került sor a három elnökjelöltnek a bemutatkozására.
Sorshúzással dőlt el, hogy a három elnökjelölt milyen sorrendben tartsa a bemutatkozó beszédét. Ennek megfelelően először Olosz Gergely parlamenti képviselő kapott lehetőséget, aki a mélyreható változást és a megújulást emelte ki a programjából, melyek szerinte biztonságot és békességet eredményeznének. Felszólalásában többször is idézte Széchenyi azon gondolatát, mely szerint tőlünk függ minden, csak akarnunk kell. Ugyanakkor azon meggyőződésének adott hangot: „a temesvári csoda pillanatában alakult meg az RMDSZ”, a szervezet keretében pedig széleskörű demokráciára van szükség.
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter hangsúlyozta: a kampányát a közvetlen találkozásokra építette, és nem foglalkozott a versenytársaival, mert úgy véli, hogy az RMDSZ nem egy játékszer, és káros, illetve romboló hatású „a személyeskedésre és az egymás lejáratására alapozó politikai üzenet”. Ezzel szemben ő inkább azzal is törődött, hogy az elképzeléseit papírra vesse, melyből dokumentumból kitűnik, hogy a szolidaritás, az arányosság és a kiegyensúlyozott döntéshozatal híve. Meglátásában ugyanakkor új fejezet nyílik az identitásukért való küzdelemben, és folytonosságra, illetve összefogásra van szükség az elkövetkezendő időszakban is, mert csak saját erőnkből érhetünk el eredményeket.
Ellenzéki hang
Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsadó úgy ajánlotta önmagát a küldöttek figyelmébe, mint egy „lehetőséget a sikeres RMDSZ-re”. Úgy vélte: egy barátságos és befogadó RMDSZ-re van szükség, mely meghallgatja azt, hogy mit akarnak az emberek. Hangsúlyozta: három alapelvet- a demokráciát, az autonómiát és a szolidaritást- tarja fontosnak, és nem támogatja a további megszorító intézkedéseket. Viccesen megjegyezte: élvezi a vitát, sajnos azonban az utóbbi időben az SZKT ülésein nem pezseg az élet, „épphogy nem fizetnek neki, hogy legyen egy ellenzéki hang is”. Hozzátette: tiszteli Markó Bélát, de Kelemen Hunorral az a legnagyobb probléma, hogy nem hiszik el róla az emberek azt, hogy erős elnök tud lenni, amíg ott áll a háttérben Markó Béla és Borbély László.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

Állásfoglalás a kedvezményes honosítás kérdésében
Az RMDSZ üdvözöli a magyar állampolgárság megszerzését kedvezményes formában lehetővé tevő jogszabályi változtatásokat.
A határon túli magyarok magyarországi jogállásának rendezését, beleértve a magyar állampolgárság kedvezményes megadását, régóta szorgalmazza szövetségünk. Fontosnak tartjuk, hogy a kedvezményes honosítás elve ma már nem megosztó tényező Magyarországon sem hiszen az Országgyűlésben a jogszabály elfogadását a parlamenti pártok mindegyike támogatta.
A jogi lehetőségek megteremtését követően a magyar állampolgárság igénylése természetesen mindenkinek személyes, egyéni döntése, az RMDSZ azt tekinti elsődleges feladatának, hogy az irányában megfogalmazott tájékoztatási kéréseknek megfelelő módon eleget tegyen, mint ahogyan tettük és tesszük más kérdésekben is.
A kedvezményes honosítás feltételeinek megteremtése mellett szükségesnek tartjuk, hogy a magyar kormány konkrét programokat fogalmazzon meg a szülőföldön való boldogulás támogatására, hiszen meggyőződésünk, hogy a romániai magyarok – állampolgárságtól függetlenül – továbbra is jelenlegi lakóhelyükön képzelik el jövőjüket.
Meggyőződésünk szerint a kedvezményes honosítás lehetőségének is ehhez kell hozzájárulnia.
erdon.ro

Legyen európai szintű politika a nemzeti közösségek védelme!
A nemzeti kisebbségi érdekérvényesítés külpolitikai eszközei. A romániai magyar nemzeti közösséget meghatározó értékek az európai alapértékekben gyökereznek: az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, az emberi és kisebbségi jogok tisztelete, a vállalkozás szabadsága, a kulturális, vallási és etnikai sokszínűség védelme.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség itthon és a nagyvilágban a békét, a biztonságot, a stabilitást, az állampolgárok jólétét, a gazdasági fejlődést és a demokrácia értékeinek érvényesülését, a romániai magyar közösség minden szintű önszerveződését és autonómiáját, a kultúra és anyanyelv fennmaradását, a közösség szülőföldön való boldogulást szorgalmazza. A Szövetség céljai megvalósításának fontos eszköze a sikeres külpolitikai tevékenység, a jelenlét és részvétel az európai és nemzetközi szervezetekben, a kezdeményezőkészség és a szövetségkeresés. Az alapvető és egyetemes emberi jogok kérdését nem lehet az egyes országok belügyének tekinteni, ezért az RMDSZ célja, hogy jó kapcsolatot alakítson ki a különböző nemzetközi kisebbségvédelmi és emberjogi szervezetekkel.
A fennállása óta eltelt 20 esztendőben a Szövetség folyamatosan és következetesen a demokratikus jogállam eszközeivel élve képviselte a magyar közösség érdekeit itthon és a nagyvilágban. Ezt a húszéves tapasztalatot kellene kamatoztatni a más nemzeti közösségek helyzetének javításában bárhol a világban. Az RMDSZ Románia NATO és Európai Uniós integrációját a közösség megerősödésének egyik fontos eszközeként tekintette, és mindvégig tettlegesen támogatta. Az ország euro-atlanti és európai uniós csatlakozásával egyidőben az RMDSZ az Európai Uniós politika teljes jogú tagjává, és képviselői révén aktív szereplőjévé vált, megteremtve annak lehetőségét, hogy európai fórumokon és intézményekben is alakítsa a romániai magyarság sorsát, európai sikerességét.
A romániai magyar nemzeti közösség helye a globalizált világban. A világ globalizálódásának a romániai magyar közösség is részese, egyben szereplője, ezért érdeke, hogy a globalizációs kihívásokat felkészülten fogadja, hiszen a magába zárkózó közösségeket az elszigetelődés veszélye fenyegeti. A romániai magyarság történelme során a célravezető szövetséges-keresés és kezdeményezőkészség útját választotta minden esetben, amikor a nagyhatalmak ütközési övezetében találta magát, mert így biztosíthatta fennmaradását. A kommunista diktatúra a befele fordulás önvédelmi reflexét indította be közösségünkben, egy olyan időszakban, amikor az államhatárok nem voltak átjárhatóak, a kultúra és a demokrácia áramlását mesterséges határok akadályozták. Ma azonban az elszigetelődés már nem lehetséges választható út. A kultúrák közötti párbeszéd és átjárás, a közös érdekeken alapuló együttes fellépés és a konkrét célok megvalósítása során a szövetséges-keresés előnnyé válik és sikert eredményez.
Proaktív tagság az Európai Néppártban, jelenlét az európai intézményekben. 1993 óta tagjai vagyunk az európai jobboldali pártok szövetségének. A legnagyobb Európai Parlamenti frakcióval rendelkező, jobbközép alakulat, az Európai Néppárt, áll a legközelebb az RMDSZ értékrendjéhez, európai és világképéhez. Az Európai Néppárt álláspontja szerint az őshonos, nemzeti kisebbségek fontos kulturális, gazdasági és szociális értékei az Európai Uniónak, ezek védelme, kultúrájuk és nyelvi sokszínűségük megőrzése alapvető érdeke az egységét kereső Európának. A nemzeti kisebbségek jogait folyamatosan bővíteni kell és a jelenkor kihívásaihoz kell igazítani. Bátorítani kell az előremutató kisebbségvédelmi intézkedéseket, folyamatos párbeszédet kell folytatni a tagállamokban élő őshonos nemzeti kisebbségek képviselőivel, bevonva őket a nemzeti, regionális és helyi döntéshozatalban.
A Szövetség elsőrendű célja, hogy képviselői révén közvetlenül legyen jelen az Európai Parlamentben, valamint a többi európai intézményben: az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében, a Régiók Bizottságában, az Európai Települések és Régiók Tanácsában (CEMR). Az Európai Parlament és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében az RMDSZ képviselői az Európai Néppárt (EPP) frakciójának tagjai. Az RMDSZ aktívan részt vesz az ENSZ és az Európa Tanács jogi, illetve kisebbségi bizottságaiban, az Európai Népcsoportok Szövetségének (FUEV), valamint a Nem Képviselt Nemzetek Szervezetének (UNPO) munkájában.
Európai Uniós nemzeti kisebbségi keretszabályozásra van szükség. Európa egyik legnagyobb nemzeti kisebbsége, a romániai magyarság megmaradásának, önrendelkezésének záloga egy olyan európai kisebbségvédelmi keretszabályozás, amely megnyugtatóan rendezi az európai nemzetalkotó kisebbségek sorsát, biztosítja az egyéni és közösségi érdekérvényesítésüket, önrendelkezésüket, megteremti annak lehetőségét, hogy a nemzeti közösségek maguk döntsenek az őket érintő kérdésekben, kiemelten az identitás megőrzéséhez kapcsolódó területeken: oktatás, kultúra, hagyományok, média és helyi gazdaság. A kulturális és területi autonómiaformák közjogi keretben, a közösség által közvetlenül választott testületek és az ezek számára törvényesen biztosított hatáskörök révén valósíthatók meg. Az RMDSZ célja, hogy az Európai Néppárttal és más európai szövetségesekkel közösen lehetőséget teremtsen egy európai szintű kisebbségi keretszabályozás elfogadtatására. Az autonómiaformák létének elfogadását, illetve politikai és jogi megteremtését – az Európai Unió által is hivatalosan jóváhagyott és a tagállamok irányában szorgalmazott – önkormányzatiság és szubszidiaritás elvei alapján tartjuk lehetségesnek és igazoltnak.
El kell érnünk a kisebbségi jogérvényesítési munkánkkal, hogy elnyert jogaink megmaradjanak és bővüljenek. A nemzeti jogszabályok mellett, ennek a törekvésnek a szavatolói az európai intézmények lehetnek, éppen ezért a kisebbségi jogokért folytatott erőfeszítések második színtere az Európai Unió és az Európa Tanács. Ezek szellemében az RMDSZ az Európa Tanács 176/1993-as számú ajánlásának tiszteletben tartását kéri, amely a közösségi autonómiaformák jogi kereteinek megteremtésére ad lehetőséget. Elengedhetetlenül szükséges a Románia által is ratifikált Európai Kisebbségvédelmi Keretegyezmény előírásainak szigorú betartása, különös tekintettel a kisebbségek által jelentős arányban lakott régió etnikai arányainak mesterséges megváltoztatására irányuló kísérletekre. Az Európai Unió több tagállamában megtalálható gyakorlatnak megfelelően az RMDSZ célkitűzése a magyar nyelv hivatalos regionális nyelvvé nyilvánítása és a tényleges többnyelvűség bevezetése.
Az erős Európa, a magyar közösségeket erősíti. Az egyre több területre kiterjedő európai uniós hatáskör lehetőséget teremt arra, hogy a nemzeti közösségek Európa bármely részéről egyenlő eséllyel vegyenek részt az uniós döntéshozatalban. A romániai magyarságnak azokat a törekvéseket kell előmozdítania, amelyek a helyi közösségeken alapuló közös Európát eredményeznek. A cél egy olyan Európa létrehozása, amelyben a különböző közösségek Európában egyediséget, a világban viszont egységes arcot mutatnak.
Az RMDSZ támogatja az Európai Unió kohéziós és regionális fejlesztési politikáinak megtartását és Romániában következetesen új fejlesztési régiók kialakítását sürgeti. Az új régiók kialakításánál figyelembe kell venni a térség gazdasági fejlődésének elvárásait, valamint az ott lakók etnikai, kulturális és történelmi sajátosságait is. A régiókat a központi közigazgatástól átvett hatáskörökkel kell felruházni, és választott vezető testületekkel kell rendelkezniük. Erdély regionális érdekeinek képviseletében az erdélyi románokat és Erdély más nemzeti közösségeit stratégiai partnereinknek tekintjük. Székelyföldön egységes fejlesztési régiót kell létrehozni, hiszen a Székelyföld megfelel egy önálló gazdasági-fejlesztési régió ismérveinek, teljesíti az Európai Unió erre vonatkozó előírásait. Székelyföld hagyományai, történelme, kultúrája és etnikai összetétele szerint is olyan entitás, amelynek gazdasági és infrastrukturális fejlesztési elképzelésekben is érvényesülnie kell.
Fejlődése során az Európai Unió több szakaszon ment át, és a közös koordinációt egyre több területen megvalósító államközösséggé vált. Ezzel egy időben a szubszidiaritás elvének érvényesítése érdemi decentralizációt hoz a térségben, segítve a kisebbségi magyar közösségek regionális szerveződését, a többség-kisebbség viszony kedvező alakulását, befogadó közeget teremtve az autonómia törekvések megvalósításához. Az önrendelkezés és a helyi döntéshozatal kiterjesztése a magyar közösség alapvető értéke, ezért az RMDSZ segíti az ilyen irányú európai kezdeményezéseket.
A szülőföldön maradás és az európai uniós tagság hasznosítása. A romániai magyarság érdeke a tagállamok gazdasági felemelkedését szolgáló, a közösség egészének versenyképességét elősegítő kohéziós politika megőrzése, finanszírozásának megerősítése. Az RMDSZ támogatja a szabad európai munkavállalást, a teljes mobilitást a munkaerő, az áru és szolgáltatások, valamint a tőke számára; ösztönzi az erdélyi gazdaságot leginkább meghatározó közép- és kisvállalatok támogatását, növekedésük elősegítését; stabil és kiszámítható közös európai mezőgazdasági politikát szorgalmaz, amely tisztes megélhetést biztosít a gazdálkodóknak, megtartva a mezőgazdasági támogatási és kompenzációs politikákat; sürgeti a turisztikai ágazat európai koordinációjának erősítését, közösségi pénzügyi források bevonását, hiszen a magyar vidékeket, kiemelten a székelyföldi turizmust, előnyös helyzetbe kell juttatni. A Szövetség üdvözli az új Duna-stratégiát, amely felöleli a közép és délkelet-európai térség egészét, hiszen a regionalizmus, az uniós határokon átnyúló térségi együttműködések erősítik a helyi közösségeket.
Az infrastrukturális beruházások nélkül Erdély hátrányos helyzetű európai régió marad, ezért európai pénzalapokat kell mozgósítani és segíteni kell az önkormányzatokat a hatékony pályázásban. Az RMDSZ egyetért a globális környezeti kihívások kezelésére, különösen a klímavédelemre és a megújuló energiahasznosításra, a biológiai sokszínűség megőrzésére, az egészséges életfeltételek és az életminőség javítására tett nemzetközi erőfeszítésekkel.
Aktív külpolitikai tevékenység, céltudatos külkapcsolatok. Az RMDSZ hagyományosan jó kapcsolatot ápol politikai irányultságuktól függetlenül azokkal a külföldi pártokkal, civil és politikai szervezetekkel, műhelyekkel, amelyek demokratikus és az RMDSZ politikai alapelveihez közel álló tevékenységet folytatnak. Az RMDSZ kapcsolatainak célja, hogy külföldön minél szélesebb körben ismertesse a romániai magyarság sajátos gondjait, céljait és törekvéseit, valamint az, hogy megvalósításukhoz politikai és más természetű támogatást és szövetségest találjon. Külkapcsolataiban az RMDSZ megőrzi teljes függetlenségét, és fenntartja azt a jogát, hogy a romániai magyar nemzeti közösség érdekvédelmében legjobb belátása szerint járjon el. A nemzetközi fórumokon az RMDSZ általános érvényű konkrét kisebbségi normák kidolgozását, illetve a létező szabályozások bővítését szorgalmazza. Alapelveivel és az Európai Néppárt programjával összhangban az RMDSZ csatlakozhat a különböző nemzetközi demokratikus szervezetekhez és szövetségekhez.
A magyar érdekképviselet helye Románia külpolitikájában. Az RMDSZ, a romániai magyar államalkotó közösség képviseletében hagyományosan kulcsszerepet tölt be a román-magyar kétoldalú kapcsolatokban, amelynek a jövőben is meg kíván felelni, lehetőséget teremtve arra, hogy az egyes szakpolitikákban mindkét ország számára előnyös kétoldalú megoldások szülessenek, a magyarság oktatásával, művelődésével, anyanyelvhasználatával kapcsolatos kérdéseket pedig mindkét állam magáénak érezze és támogassa.
Az RMDSZ része kíván maradni a magyarok által lakott régióknak és a Románia sorsát irányító intézményeknek és folyamatoknak is, ezen belül a hagyományos állami diplomáciánák és külpolitikának.
Fiatalok a diplomáciában. A Szövetség stratégiai érdeke, hogy intézményes formában támogassa a fiatalokat, illetve azok felkészítését, hogy a későbbiekben sikeresen versenyvizsgázhassanak úgy a román külügyminisztérium és diplomáciai testület által meghirdetett állásokra, mint az Európai Unió intézményei által meghirdetett állásokra. A magyar fiatalok jelenléte a diplomáciában kulcsfontosságú, mert sajátos romániai magyar nézőpontot és közérdeket jelent. Számunkra természetes, hogy ez is a romániai diplomácia részét kell képezze.
Sorsközösség a Kárpát medencei magyarsággal. Az RMDSZ a Kárpát-medencében kisebbségben élő magyar közösségek legnagyobb érdekvédelmi szervezetként kezdeményezője és aktív résztvevője a magyar nemzetpolitikának, a Kárpát-medencei magyarság sorsközösségének.
A Szövetség stratégiai érdeke, hogy a térség minél több országa európai tagállammá váljon. Ilyen irányú törekvéseiket az RMDSZ minden lehetséges fórumon és intézményben támogatja, akárcsak azoknak a pénzügyi és technikai eszközöknek a megítélését, amelyek a felzárkózást, a jobb felkészülést gyorsítják. Az RMDSZ segíti Horvátország, Szerbia és a Nyugat Balkán többi államának, valamint Ukrajnának és Moldova Köztársaságnak az integrációs perspektíváját. Csatlakozásukkal az országaikban élő nemzeti közösségek valós lehetőséget kapnak a fennmaradásra. Az erősödő magyar közösségek egyre inkább megkerülhetetlen tényezőt jelentenek az európai és nemzetközi politikában, ez pedig erősíti romániai magyar közösségünk érdekérvényesítési esélyeit.
Magyarország tekintetében az RMDSZ támogatja a magyar külügyi stratégia szomszédsági és nemzetpolitikai összetevőit. Egyetért azzal, hogy a szomszédsági kapcsolatok fejlesztése, a magyar közösségek identitásőrzése, jogérvényesítése, gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődése, jóléte, a nemzet határokon átívelő integrációja egymásra épülő és egymást feltételező folyamatok. Kiemelt jelentőséget tulajdonít a Magyar Állandó Értekezlet és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának és a különböző kisebbségi sorban levő magyar közösségek szervezeteivel való kapcsolattartásnak, közös fellépésnek.
A romániai magyar kultúra Európában, a nagyvilágban. A romániai magyarság hagyományai, kulturális értékei, tudományos eredményei az európai kultúrközösség szerves részei, megőrzésük európai érdek. Az RMDSZ pártfogolja azokat a kezdeményezéseket, eszközöket és eseményeket, amelyek által kultúránk Európában és a nagyvilágban megmutatható és képviselhető.
Proaktív külügyi tevékenység. A Szövetségnek szüksége van egy követhető, hatékony és minden külpolitikai és külkapcsolati területet összehangoló koordináló tevékenységre. Ezért a szövetségi elnök felkérésére a Szövetségben létrejön egy Külpolitikai Szakbizottság, melynek célja, hogy átfogja és koordinálja a Szövetség külpolitikai tevékenységét. A Szövetség Külpolitikai szakbizottságát egy szövetségi megbízott fogja össze.
erdon.ro

Határozat A Magyar Szórvány Napjáról
A Szövetségi Állandó Tanács 2010. február 24-i ülésén határozatot fogadott el, és javaslatot tett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 10. Kongresszusának, hogy november 15-ét, Bethlen Gábor születésnapját, az Összefogás jegyében a Magyar Szórvány Napjává nyilvánítsa.
A határozattervezet ezáltal csatlakozik ahhoz a felhíváshoz, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Hunyad megyei és háromszéki szervezetének képviselői az alábbi nyilatkozatban fogalmaztak meg:
Fontosnak tartjuk, és egyben kezdeményezzük, hogy november 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésének napját a Magyar Szórvány Napjává nyilvánítsuk. Legyen ez az a nap, mikor a magyar nemzet jobban odafigyel a szórványmagyarságra rendezvények, híradások, előadások, konferenciák, közösségépítő programok révén. Bethlen Gábor, Kún Kocsárd és még nagyon sok előttünk járó személyiség nyomdokain haladva komoly esély van arra, hogy az összmagyar szolidaritás megteremtse a magyar nemzet pozitív jövőképét, megeddze a székelység jövőbe vetett hitét, erősítse a szórványmagyarság valós alapokon nyugvó optimizmusát. Ehhez járulhat hozzá a Magyar Szórvány Napja is. Csatlakozzon kezdeményezésünkhöz!
A felhívást Demeter László megyei tanácsos, a Kún Kocsárd Egyesület elnöke, Babos Aranka, az RMDSZ vajdahunyadi elnöke, Nemes Előd szórványprogram-felelős, Kovászna Megye Tanácsa, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke látta el kézjegyével.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 10. Kongresszusa november 15-ét, Bethlen Gábor születésnapját, az Összefogás jegyében a Magyar Szórvány Napjává nyilvánítja, beleértve a csángó magyar közösségeket is.
erdon.ro

Határozat a 2011. évi népszámlálás tárgyában
Az RMDSZ kiemelten fontosnak tartja a 2011. évi népszámlálás minél alaposabb előkészítését. Célunk, hogy a magyarok minél nagyobb számban vállalják nemzeti identitásukat, és ezt a népszámlálás során nyilvánítsák ki.
Az elmúlt két évtized alatt jelentős eredményeket értünk el a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása terén, de a jogok gyakorlásának jelentős része attól függ, hogy az adott településen milyen az etnikai arányunk.
Az idei népszámlálás reményeink szerint számunkra már egy kedvezőbb demográfiai helyzetet rögzít: a magyar közösségen belül a gyermekvállalási hajlandóság javult, immár meghaladja az országos átlagot; a romániai magyarok elvándorlása és tartós külföldi munkavállalása pedig az országos átlag alá csökkent. E két pozitív folyamat pótolni tudja az asszimilációból fakadó veszteségeket, és megteremti annak lehetőségét, hogy a romániai magyarok aránya – a csökkenő népességszám ellenére – stabilizálódjon.
Annak érdekében, hogy a népszámlálás kapcsán minél valósabb képet kapjunk a romániai magyarokról, az RMDSZ tájékoztatási kampány indít, amelynek során el akarunk jutni minden egyes romániai magyarhoz, tudatosítva a magyar identitás vállalásának fontosságát, elmagyarázva a népszámlálás lebonyolításának technikai részleteit.
Meggyőződésünk, hogy a népszámlálás jelentős, össztársadalmi ügy, ezért a tájékoztató kampány keretében számítunk a civil szervezetek és a történelmi egyházak partnerségére.
erdon.ro

Magyarországi politikusok is voltak az RMDSZ-kongresszuson
Nagyvárad – Az RMDSZ-nek az elmúlt hétvégén Váradon lezajlott 10. kongresszusán a magyarországi parlamenti pártok több képviselője, vezető személyisége is részt vett. A jelenlétükről faggattuk őket.
Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a kongresszusról való távozásakor nyilatkozott a sajtónak. Kijelentette: a magyar-magyar együttműködés mellett vannak, amellett, hogy minél szélesebb együttműködés legyen, hiszen az a magyar érdek, hogy az etnikai alapú magyar politika mindenképpen bent legyen a bukaresti törvényhozásban, ez pedig a legszélesebb összefogással biztosítható. Hangsúlyozta: Magyarország érdekelt abban, hogy közte és Románia között minél jobb legyen a viszony. Látható, hogy egy stratégiai együttműködés alakult ki, ami az energetikától kezdve a turisztikán át sok mindenre kiterjed. „Azt gondolom tehát, a legfontosabb az, hogy a magyar politika egy olyan összefogást valósítson meg, ami lehetővé teszi azt, hogy az etnikai alapú magyar politika ott legyen a bukaresti törvényhozásban, és ez segítse a magyar-magyar kapcsolatokat, illetve a román-magyar viszonyt is”, vélekedett.
Pelczné dr. Gáll Ildikó, EP-képviselő, FIDESZ-alelnök azt mondta az erdon.ro-nak: egy kongresszus mindig meghatározó pont egy szövetség életében, és így van ez az RMDSZéletében is. A tisztújító tanácskozások külön hangsúlyosak, ez a kongresszus pedig a véleménye szerint nemcsak személyekről szól, sőt igazából nem személyekről szól, hanem útkeresésről és a helyes út megtalálásáról. Ehhez kíván a résztvevőknek sok erőt és egészséget.
Kötelességüknek tartják
„Tulajdonképpen nem is kérdés, hogy miért tartjuk fontosnak a kongresszust. Én szinten majdnem minden RMDSZ-kongresszuson itt vagyok, úgy gondolom, hogy kötelességünk részt venni a magyar közösségek legfontosabb eseményein itt Erdélyben, illetve Felvidéken is, bárhol. Ettől a kongresszustól azt várom, hogy megerősíti a szervezetet, az RMDSZ pozícióját, és ezzel megerősíti a magyar közösség helyét is, illetve hozzájárul a megmaradáshoz”- közölte Szabó Vilmos szocialista képviselő.
Dr. Újhelyi István, a Magyar Országgyűlés alelnöke úgy fogalmazott: „Én tizenkilenc vagy húsz éves korom óta szinte minden RMDSZ-es, illetve korábban MIÉRT-es nagy eseményen itt vagyok. Most is nagy tisztelettel köszönöm, hogy meghívást kaptam, mint a Magyar Országgyűlés alelnöke és a Magyar Szocialista Párt (MSZP) képviselője. Ott voltam legutóbb a születésnapi nagy rendezvényen is, és óriási öröm számomra, hogy RMDSZ erős, és legalább olyan jövőt képzel el magának, mint amilyen múltja az utóbbi húsz évben volt”.
Schiffer András, a Lehet Más a Politika vezetője kifejtette: a jelenlétükkel egyrészt azt szerették volna kifejezni, hogy az LMP számára fontos az, hogy az erdélyi magyar politika egységes és hatékony legyen. Lényegesnek tartják ugyanis azt, hogy Erdélyben a magyarság kulturális önazonossága fennmaradjon, s fontosnak tartják azt is, hogy Magyarországon egy olyan nemzetpolitika legyen, mely tiszteletben tartja a külhoni politikai erőviszonyokat. Jelenlétükkel ugyanakkor azt szeretnék jelezni: annak a pártján állnak, hogy a magyar politika egyenlően kezelje valamennyi külhoni magyar politikai szereplőt.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

Véget ért az RMDSZ kongresszusa, változott a párt programja
A szövetség programjában fogadtak el módosításokat, valamint több dokumentumot szavaztak meg vasárnap Nagyváradon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kongresszusán a küldöttek, s ezzel be is fejeződött a kétnapos fórum munkája.
• Döntött a kongresszus, Kelemen Hunor at RMDSZ új elnöke
• „A kongresszus mérföldkő, korszakhatár lehet az RMDSZ életében”
A szervezet szombat este megválasztott, új elnöke, Kelemen Hunor felhívta a jelen lévők figyelmét: a korábbi programban megfogalmazott több cél már megvalósult, a módosított programnak a jövő kihívásaira kell válaszolnia.
A programtervezet preambulumában olvasható fejezetek – amelyek a gazdaság, az információs társadalom, az oktatás, a tudományos kutatás, a művelődés, a sajtó és tömegtájékoztatás, az egyházak, az ifjúság, a sport, a szociálpolitika, a családpolitika, az egészségügy, a nők és férfiak közötti esélyegyenlőség, az önkormányzatok és a helyi demokrácia, a regionális érdekek, a régiófejlesztés, a környezetvédelem kérdéseiről szólnak – változatlanok maradtak. A külpolitikát és a külkapcsolatokat érintő fejezethez tartozó részekben végrehajtottak néhány árnyalati változtatást.
Kelemen Hunor kongresszusi határozatot terjesztett elő a 2011-ben esedékes népszámlálásról, amelyben a szövetség arra ösztönzi a romániai magyar közösség tagjait, hogy annak során bátran vállalják magyar identitásukat. A kongresszus elfogadta a romániai gazdaságpolitikai reform alapelveiről szóló állásfoglalást, valamint azt a dokumentumot, amely a nemzeti közösségek védelmét az európai politika szintjére javasolja emelni. Külön dokumentumot hagytak jóvá arról, hogy november 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésének napját a magyar szórvány napjává nyilvánítsák. A küldöttek elfogadtak egy állásfoglalást, amely az erdélyi magyarságot az európai szociális modell alapján kívánja megerősíteni.
A Kelemen Hunor által előterjesztett, az Állásfoglalás a kedvezményes honosítás kérdésében címet viselő dokumentumban a küldöttek üdvözlik, hogy a kedvezményes honosítást valamennyi magyarországi párt támogatta. Ugyanakkor az RMDSZ szükségesnek tartja, hogy a magyar kormány intézkedéseivel támogassa a határon túli magyarok szülőföldjükön való boldogulását. E dokumentumok elfogadásával ért véget vasárnap az RMDSZ tizedik tisztújító kongresszusa.
Partnerségre törekszik az elnök
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) és a Fidesz–KDNP-nek vannak közös érdekei, sokkal több dolog köti össze őket, mint amennyi elválasztja – mondta az MTI kérdésére vasárnap Nagyváradon Kelemen Hunor. A szövetség új elnöke közvetlenül szombat esti megválasztása után jelezte a küldötteknek és az újságíróknak: korrekt kapcsolatokra törekszik majd a magyar kormánnyal, a kormánypártokkal és az ellenzéki erőkkel.
Az MTI erre vonatkozó kérdésére vasárnap, a kongresszus befejezése után kifejtette: vannak olyan közös érdekek a nemzetpolitikában, amelyek összefogást tesznek szükségessé. „Ez mindannyiunk érdeke. Érdeke a magyar kormánynak, hogy az erdélyi magyarságnak erős politikai képviselete legyen, és érdeke ennek a magyar közösségnek is, hogy erős és tekintélyes magyar kormány legyen, amely a nemzetközi politikában is képes a szavát hallatni” – mondta Kelemen Hunor, aki szerint az is mindenkinek érdeke, hogy a magyar–román kapcsolatok jól alakuljanak.
Felhívta a figyelmet azokra az alapértékekre is, amelyek szerinte mind az RMDSZ, mind a Fidesz–KDNP programjában régóta jelen vannak. Utalt arra, hogy ugyanahhoz a politikai csoporthoz, az Európai Néppárthoz tartoznak. „Ilyen szempontból sokkal több dolog köt össze bennünket, mint amennyi elválaszt. Szoros kapcsolatokra és partnerségre törekszem a magyar kormánnyal, a kormányzó pártokkal” – szögezte le az RMDSZ új elnöke. Szerinte az a legfontosabb, hogy mindenki világosan lássa: mindannyian felelős, felnőtt emberek vagyunk, és ha egymásra támaszkodunk, sikereket érhetünk el.
(MTI), MNO.hu

Nem hoz létre saját szövetségi irodát Kelemen Hunor
Nem hoz létre saját szövetségi irodát az RMDSZ új elnöke, Kelemen Hunor. A Kongresszuson adott interjúban elmondta, hogy a kolozsvári ügyvezető elnökség, a csíkszeredai képviselői irodája és bukaresti hivatala bőven elég új tisztségének ellátásához.
Elsősorban a kolozsvári ügyvezető elnökség irodáját fogja megerősíteni.
- Kelemen Hunort 371 szavazattal választották meg szombaton az RMDSZ elnökének, a szintén elnökjelölt Eckstein Kovács Péter 118, Olosz Gergely pedig 47 szavazatot kapott a hétvégi Nagyváradon rendezett RMDSZ-kongresszuson.
- Nem kell külön hivatal, nem akarok egy sokadik lakhelyet magamnak. Csíki képviselő vagyok, így nyilván a csíki parlamenti képviselői irodámat is meg fogjuk erősíteni, Kolozsváron van az Ügyvezető Elnökség, a főtitkársággal szoros együttműködésben fogok dolgozni, és Bukarestben is van hivatal, ezért nincs szándékomban Marosvásárhelyre költözni. De Marosvásárhely egy fontos központja az erdélyi magyarságnak, ezért ott is gyakran leszek majd – mondta Kelemen Hunor. Paprika Rádió
Erdély.ma

Toró Tibor: Kelemen Hunor megválasztása várható eredmény volt
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke szombaton Csíkszeredán elmondta: Kelemen Hunor megválasztása az RMDSZ szövetségi elnöki tisztségére várható eredmény volt, de ezután derül még ki, hogy Kelemen folytatja-e Markó Béla politikáját, vagy új elgondolások mentén vezeti majd a pártot.
„Kelemen Hunor megválasztása várható eredmény volt, számítottunk erre. Markó Béla utódjaként, örököseként és politikájának folytatójaként megválasztott személy. Még ezután derül ki, hogy Kelemen személyében ez valósul meg, vagy új ötleteket megvalósító elnök lesz. Az RMDSZ-en belüli változás vagy folytonosság szempontjából egyelőre Kelemen Hunornak sem kijelentései, sem az általa bemutatott program nem releváns” – állította Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke. Mint mondta, az EMNT számításai szerint is a kongresszusi küldöttek szavazatainak 70 százalékát kapta volna Kelemen, a többi 30 százalék megoszlott volna két ellenjelöltje, Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely között.
„A Kelemen Hunor ellen szóló szavazatoknak nagy része Markó Béla elleni tiltakozó szavazat volt. Kelemennek nem volt elegendő ideje támogatókat vagy ellenségeket szereznie magának” – vélekedett Toró.
Az EMNT ügyvezető elnöke elmondta, az általa vezetett alakulat együttműködési ajánlatot vár az RMDSZ új szövetségei elnöke részéről, mivel úgy gondolja, teljesen világos, hogy „a magyar közösségek legnagyobb célkitűzéseit csakis úgy lehet elérni, ha a politikai erők és a teljes magyar közösség együtt lép fel”.
nyugatijelen.com
Erdély.ma