Szobrot kapott Leöwey Klára Máramarosszigeten
Születésének 190. évfordulója alkalmából szobrot avattak Leöwey Klára tiszteletére a híres pedagógusról, íróról elnevezett máramarosszigeti gimnázium udvarán.
Ez a szobor az első, amelyet Leöwey Klárának állítanak szülővárosában. A marosvásárhelyi Deák Attila szobrászművész alkotta mellszobrot Béres István parlamenti képviselő, Béres Ildikó igazgató, valamint Vicsay János Máramaros megyei főtanfelügyelő-helyettes leplezték le. A mellszobor talapzatán egy Leöwey Klára-idézet, valamint a gimnázium monogramja kapott helyet. Köszöntőbeszédében a főtanfelügyelő-helyettes hangsúlyozta a Leöwey Klára elméleti gimnázium eddig elért eredményeit. Ugyanakkor biztatott minden szülőt, hogy bátran merjék magyar iskolába íratni gyermekeiket.
„Sajnos ma is sokan vannak olyanok, akik a többségi iskolában nagyobb jövőt látnak, mint az anyanyelvű magyarban. Vannak olyan Máramaros megyei települések, ahol ma újra lehetne indítani a magyar tagozatot. Az lesz a miénk, amit ki tudunk harcolni magunknak” – figyelmeztetett Kós Károly szavaival Vicsay János főtanfelügyelő-helyettes. Leöwey Klára 1821. március 25-én született Máramarosszigeten. Életének alakulására a legnagyobb hatást a nők művelődési egyenjogúságáért küzdő Teleki Blanka gyakorolta, akinek nyomán Leöwey Klára is a magyar nőnevelés céljainak szentelte életét. Leöwey Klára életének egy tragikus baleset vetett véget. Budapesten 1897. április 8-án egy omnibusz elgázolta, s néhány óra múlva elhunyt. Búcsúztatására a magyar fővárosban került sor, végső nyughelye azonban Máramarosszigeten, a református temetőben van. A most avatott szobron kívül Máramarosszigeten Leöwey Klárára emlékeztet egy múlt század elején állított dombormű is, amely a református templomkertben található.
Máramarosszigeten 2002-ben nyílt meg a róla elnevezett magyar tannyelvű iskola. Ezzel közel hatvan év után indult újra a magyar tannyelvű oktatás a városban. Az első években az iskola épülete gondozatlan volt, teljes felújításra szorult. Mára a máramarosszigeti magyar iskola a város egyik legjobban fölszerelt és rendben tartott tanintézete. Az iskolában jelenleg közel 300 diák tanul óvodától érettségiig. A gimnázium jövőre ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját.
Zahoránszki Brigitta
Krónika (Kolozsvár)

Együttműködés a magyar jövőért
A Székelyföld–szórvány partnerség magyarországi együttműködéssel egészül ki – a kétéves Összetartozunk program kiértékelése mellett erről szólt az a szórványkonferencia, amely a szombaton kezdődő II. Hunyad Megyei Magyar Napok nyitórendezvénye volt.
A dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban megszervezett szórványkonferencián hét erdélyi megye mellett Szombathely, Bács-Kiskun, Csongrád, Zala és Békés megye küldöttsége is részt vett.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, a partnerség olyan kezdeményezés, amelyre évek óta szükség volt, és amely megteremtette a közeledés útját. „Az elmúlt húsz évben a politikai vezetők gyakran találkoztak, a közösségek, az emberek szintjén viszont erre kevesebb lehetőség adódott. A magyar–magyar együttműködésnek a kulcskérdése a bizalom, ezt egymás megismerésével lehet megerősíteni” – fogalmazott Kelemen Hunor, kiemelve, hogy ez az együttműködés akkor lehet teljes, ha a magyarországi közösségek is bekapcsolódnak. Számos olyan kihívás van, amelyet csak közösen tudunk megválaszolni – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint azért van szükség az Összetartozunk programra, hogy „megkeressük azokat az emberi kapcsolatokat, amelyek nélkül nem teljes az élet, figyeljünk oda egymásra, segítsünk egymáson”. Borboly Csaba külön megköszönte a magyarországi partnereknek a rendezvényen való jelenlétét.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke közölte, itt az ideje, hogy vége legyen a szétszórtságban élő magyarok bezárkózásának, eljött az ideje a nyílt építkezésnek. „Amióta megismertük, hogy milyen a végeken élni, a mieinkre is jobban odafigyelünk” – fogalmazta meg tanulságként Tamás Sándor, aki elmondta, januárban felkérték a magyarországi testvérmegyéket, hogy kapcsolódjanak be ebbe a közösségépítő munkába.
Krónika (Kolozsvár)

Örök nyugalomra helyezték Cs. Gyimesi Éva professzort
Számos hazai és magyarországi tisztelője, barátja, kollégája kísérte utolsó útjára szombaton a kolozsvári Házsongárdi temetőben Cs. Gyimesi Éva nyelvészt, irodalomtörténészt, ember- és polgárjogi harcost.
A professzor a múlt hét elején hunyt el tragikus körülmények között. Az 1989 előtti kommunista rendszerben az ellenzéki értelmiség egyik meghatározó alakja volt, az 1989. decemberi változások után közéleti és politikai szerepet is vállalt.
Krónika (Kolozsvár)

Eltemették Cs. Gyimesi Évát
Eltemették szombaton a kolozsvári Házsongárdi temetőben Cs. Gyimesi Éva nyelvészt, irodalomtörténészt, ember- és polgárjogi harcost, aki a hét elején hunyt el tragikus körülmények között. Koporsójánál Jakab Gábor római katolikus pápai káplán imádkozott, és Horváth Levente református lelkipásztor, valamint Berszán István docens, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszékének vezetője mondott búcsúbeszédet. Jakab Gábor felolvasta az elhunyt 1984-ben készített végrendeletét, amelyben leszögezte: semmije nincs, csak a lelkéről rendelkezhet, végakarata pedig az, hogy a katolikus egyház szertartása szerint temessék el. Berszán István közölte: nemsokára kiadják a tudós 65. születésnapjára készült emlékkötetet. A neves professzort utolsó útjára számtalan barátja, kollégája és tanítványa, továbbá Erdély és Magyarország számos településéről érkezettek kísérték el.
Szabadság (Kolozsvár)

Romániai magyar könyvtárosok találkoztak Kolozsváron
Szombaton zárult le a romániai magyar könyvtárosok nyolcadik vándorgyűlése, amelynek május 26–28. között a kolozsvári Egyetemi Könyvtár adott otthont. A konferencia a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének egyik legfontosabb rendezvénye, idén választott témája a könyvtári szolgáltatások átjárhatósága és hálózata volt. A mintegy 60 résztvevő, különböző erdélyi könyvtárak (közművelődési, oktatási és tudományos, illetve szakkönyvtárak) képviselői olyan témákat boncolgattak az előadások során, mint a könyvtári érdekképviselet és fundraising, digitális gyűjtemények fejlesztése, illetve a kutatás és tudománytermelés, valamint közművelődési tevékenységek erdélyi könyvtárakban.
Az idei rendezvényen a hangsúly kifejezetten a problémaközpontú, a mindennapi könyvtári gyakorlat szempontjából kiinduló előadásokra került, ezért a Hargita Megyei Könyvtár munkatársai (Bedő Melinda és Berényi Erzsébet) a közkönyvtárak számára beindított Biblionet programról és annak hatásairól, illetve a könyvtárak, könyvtárosok között működő együttműködési formákról és kapcsolathálóról beszéltek. Bitay Enikő, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) főtitkára a könyvtárakban zajló digitális gyűjteményfejlesztés módozatairól, valamint az ehhez kapcsolódó tudományos kutatás formáiról és lehetőségeiről, Brem Walter, a Codespring informatikus szakembere pedig az átjárható könyvtári rendszerek kiépítéséhez és működéséhez szükséges technikai háttér feltételeiről tartott előadást.
A résztvevő könyvtárosoknak lehetőségük nyílt más könyvtári és közművelődési hálózatok sajátosságairól is hallani: Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök az Erdélyben mintegy kulturális autonómia szigetként működő Magyar-Ház láncolatról beszélt, Sorina Stanca, a Kolozs Megyei Könyvtár igazgatója pedig az amerikai gyakorlat kapcsán mutatta be a könyvtárak hálózatba tömörülését, a fenntarthatóság érdekében létrejövő különböző partnerségi viszonyokat.
A rendezvény több fontos újdonsággal szolgált: elkészült a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének honlapja, amelynek végleges formájáról és további tartalmi fejlesztéséről tárgyaltak a résztvevők, valamint egy új, könyvtárosok számára meghirdetett díj (a Váczy Leona Emlékérem és Emléklap) megalapításáról is döntés született. A konferencia alatt Könyvtári kavalkád néven poszterkiállítás formájában lehetett ízelítőt nyerni a résztvevő intézményekben zajló kulturális, közművelődési és más tevékenységekből. Az előadások után a könyvtárosok megismerkedtek a Kolozsváron működő magyar könyvtári hálózat egy részével (a gyakran egyszemélyes könyvtárként vagy egyszemélyben könyvtárként is működő, elsősorban civil szervezetek által fenntartott kulturális-információs struktúrákkal, illetve a felhasználói igények mentén szerveződött nyilvános szakkönyvtári hálózattal): szakmai látogatásra és tapasztalatcserére került sor a Szabédi László Emlékházban az ott található hagyatékok feldolgozása kapcsán, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Dokumentációs Tárában és a Kriza János Néprajzi Társaság székházában.
A konferencia utolsó napján a résztvevők tanulmányút keretében látogattak el Bonchidára, hogy a kastély felújítási munkálataival és az ott zajló különböző programokkal megismerkedjenek, továbbá Válaszútra, ahol a Kallós Zoltán Alapítvány Szórványkollégiumát, a Kallós Zoltán Múzeumot és Néprajzi Központot látogatták meg.
Kovács Eszter 
Szabadság (Kolozsvár)

Nem ismerik el a Székelyföldet
A román külügyminisztérium sajnálatosnak nevezte, hogy Brüsszelben „nem létező, mindenféle alkotmányos és törvényes alap nélküli” közigazgatási-területi egység számára hoznak létre képviseletet.
A tárca közleménye annak nyomán látott napvilágot, hogy az RMDSZ színeiben mandátumot szerzett EP-képviselők holnap megnyitják Brüsszelben a székelyföldi megyék uniós képviseletét.
A külügyi közlemény szerint az európai uniós gyakorlatnak megfelelően a tagállamok elismert területi-közigazgatási egységei valóban nyithatnak érdekképviseleti irodát Brüsszelben. Románia maga is bátorítja, hogy a törvényesen létrehozott közigazgatási egységek a romániai törvényes keretek között, tevékenyen képviseltessék magukat európai szinten is, mivel ez „értéktöbbletet” jelent az európai integráció elmélyítésének terén. Csakhogy a külügyminisztériumi állásfoglalásból egyértelműen kiderül: Bukarest nem ismeri el Székelyföldet ilyen önálló területi-közigazgatási egységnek.
Bejáratott út
Ezzel szemben Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hisztériának nevezte a román részről érkező reakciókat, emlékeztetve, hogy jelenleg Brüsszelben több ezer lobbiiroda működik, többek között megyék, régiók és népcsoportok számára. Így van képviseleti irodája Dél-Tirolnak, a belgiumi németeknek, magyarországi fejlesztési régióknak, a Romániai Megyei Jogú Városok Egyesületének, illetve a megyei tanácsok szövetségének is.
Az elmúlt években több romániai megyének, köztük Máramaros vagy Kolozs megyéknek is volt brüsszeli képviselete. Ilyen alapon a háromszéki önkormányzat még 2008 decemberében hozott végleges tanácshatározatot a brüsszeli képviseleti iroda létesítésére, a Hargita Megyei Tanács pedig idén tavasszal döntött erről. Tamás Sándor szerint a régiók Európájában az is megszokott dolog, hogy különböző jogi személyek és társulások nyitnak képviseleti irodát.
Székelyföld mint történelmi régió
Tamás Sándor szerint a román politikusok vehemenciáját valójában a Kovászna és Hargita megyei közös iroda nevében szereplő Székelyföld szó váltotta ki, bár a román jogrendben használatos a történelmi régiók megnevezése, sőt létezik olyan erről szóló kormányhatározat is, amelyet éppen Adrian Năstase PSD-s miniszterelnök írt alá.
„A történelmi régiók megnevezését használják turisztikai kiállításokon, és különböző leírásokban is. Székelyföld is ilyen, hiszen önálló régió volt, az emberek, akik itt élnek a kultúrájuk, hagyományaik, mentalitásuk, érzéseik által Székelyföldhöz tartoznak” – mondta Tamás Sándor, aki hangsúlyozta, hogy jogilag nem támadható a Székelyföld kifejezés használta.
A román kormány állandó gyakorlata, hogy a kormányzati döntésekben olyan kifejezéseket használ, amelyek általánosan határoznak meg egy földrajzi, történelmi tájegységet. Következésképpen, a „vidék”, „ország” vagy „föld” kifejezések – melyeknek ugyanaz a szerepe, mint a fent felsorolt kormányrendeletekben – használata törvényes, mondta a háromszéki tanácselnök, aki szerint a belügyminisztérium egyik egységét, a Brassó megyei sürgősségi helyezetek felügyelőségét Barcaságnak hívják.
Az összetartozás kifejezése
„Üdvözöljük, hogy Hargita, Kovászna és Maros megyék önkormányzati vezetői – legitim módon – közös európai képviselet mellett döntöttek, mert ezáltal egységes arculattal, egységes stratégiával tudják bemutatni a székelyföldi régiót. A közös iroda létrehozása kifejezi a három megye lakosságának összetartozását” – olvasható abban a közleményben, amelyet Tőkés László, Sógor Csaba és Winkler Gyula erdélyi magyar EP-képviselők juttattak el szerkesztőségünkbe.
Az aláírók aggasztónak tartják, hogy egy régiót promováló iroda létrehozása, amelynek közintézmények képviseleteként nincsenek és nem is lehetnek politikai célkitűzései, szélsőséges-nacionalista indulatokat gerjeszt.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)

Tőkés László: a volt államfő “Trianon gyógyítását” hirdette
Mádl Ferenc kimondva-kimondatlanul, jelenlétével és szavával “Trianon gyógyítását” hirdette - írta Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke a volt államfő halálával kapcsolatban kiadott, az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
 Az EP alelnökének, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének kommünikéje szerint a volt köztársasági elnök oly időben állott a nemzet élén, amikor “fokozott éberségre és bölcsességre volt szükség a nemzet szolgálatában”, amikor a Kárpát-medencei magyarságnak éppen olyan nagy szívű és széles látókörű emberre volt szüksége, mint Mádl Ferenc. Olyan emberre - tette hozzá -, “akit nem kötnek (...) és nem korlátoznak a - valamikor - mesterséges módon megvont államhatárok”, aki tudós emberként a szűk pártérdekeken fölülemelkedve az értékek mentén vállalt meghatározó közéleti szerepet és akit nem a magas rangja minősített, hanem akinek személyisége minősítette azt a rangot, amelyet a közbizalom révén elnyert.
 Mádl Ferenc akadémikus, Magyarország volt köztársasági elnöke vasárnap, 81. életévében hunyt el.
MTI

Pengeváltás Romániával
Délután bekérette Románia nagykövetét Németh Zsolt külügyi államtitkár a kolozsvári Mátyás-szobor ügyében. Délelőtt a magyar nagykövet járt a bukaresti külügyminisztériumban, kevéssé baráti beszélgetésen.
Az államtitkár a kolozsvári Mátyás-szoborra elhelyezett román felirat és zászló, valamint a bukaresti magyar nagykövet feltartóztatásának ügyét említette a diplomatának, s elmondta: ezek az események ellentétben állnak a két ország egyezményeivel, és ártanak a jószomszédi együttműködésnek. Múlt hétfőn jelent meg a tavaly restaurált Mátyás-szoborcsoport előtt egy olyan bronztábla, amely a magyarok számára sértő, és ezért vitatott idézetet tartalmaz Nicolae Iorga román történésztől, amely a következő: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult”. Először 1932-ben került fel a szoborra ez az idézet, amelyet 1940-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz kerülése után eltávolítottak, majd Gheorghe Funar nacionalista volt kolozsvári polgármester helyeztette el ismét a táblát a szobor talapzatára 1992-ben, törvénytelenül. A kolozsvári polgármesteri hivatal szerint törvényesen helyezték ki a táblát, Kelemen Hunor román művelődési miniszter szerint azonban a most elhelyezett feliratot nem hagyta jóvá az országos műemlékvédelmi bizottság, ezért törvénytelenül járt el a kolozsvári polgármesteri hivatal.
Kedden a román külügyminisztériumba kérették a magyar nagykövetet, hogy tájékoztatást kérjenek tőle arról, miért ad otthont a brüsszeli Magyar Régiók Háza a székelyföldi irodának. A Hargita és Kovászna megyei önkormányzatok kezdeményezéseként megalakuló képviseleti irodát kedden nyitják meg.
fn.hu/MTI 
Erdély.ma

Bekérették a bukaresti magyar nagykövetet a brüsszeli iroda miatt
Bekérették a román külügyminisztériumba Magyarország bukaresti nagykövetét, hogy tájékoztatást kérjenek tőle arról, miért ad otthont a brüsszeli Magyar Régiók Háza a székelyföldi irodának.
A dokumentum szerint a találkozón a román fél aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a brüsszeli székelyföldi képviseleti irodának a Magyar Régiók Háza ad otthont. A közlemény szerint a minisztériumban közölték: Bukarest a két ország stratégiai partnerségére való tekintettel elvárja, hogy egyetlen magyarországi hivatalos személy se vegyen részt a keddi megnyitón.
A Hargita és Kovászna megyei önkormányzatok kezdeményezéseként megalakuló képviseleti irodát kedden nyitják meg. Létrehozását Winkler Gyula, Sógor Csaba és Tőkés László romániai magyar európai parlamenti képviselők is támogatják, amit élesen bírált számos román politikus az elmúlt napokban.
A román külügyminisztérium már pénteken kiadott egy közleményt, amelyben sajnálatosnak nevezte, hogy Brüsszelben egy szerinte nem létező, mindenféle „alkotmányos és törvényes alap” nélküli közigazgatási-területi egység számára hoznak létre képviseletet. MTI 
Erdély.ma

Kisebbségi törvény határidőre
Az RMDSZ számára a következő egy hónap legfontosabb célkitűzése a kisebbségi törvény elfogadása lesz – szögezte le tegnap Kelemen Hunor szövetségi elnök. Emlékeztetett: a koalíciós partnerekkel februárban kötött megállapodásban jól meghatározott határidőhöz kötötték a tervezet elfogadását. A jogszabály június végéig történő elfogadását a Demokrata Liberális Párt is támogatja, de míg az RMDSZ a kormány felelősségvállalását tartja járható útnak, koalíciós partnereik egyelőre elutasítják ezt a lehetőséget, szerintük nincs szükség a parlamenti vita megkerülésére.
A kisebbségi törvény elfogadása része volt annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet a koalíciós alakulatok februárban kötöttek, és amely szerint a tavaszi ülésszak végéig meg kell szavazni a jogszabályt – fejtette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. Minthogy a tervezet már hat éve hever a parlamentben, mindenki elmondhatta róla véleményét, így jelenleg sem az ellenzéknek, sem a kormánynak nem lehet semmiféle új érvelése, kifogása a törvény ellen – vélekedett a politikus, emlékeztetve: a dokumentum a Nemzeti Liberális Párt kormányzása alatt került a képviselők elé, és akkor a liberálisok is támogatták. “Nem tartom helyesnek, hogy a kisebbségvédelem kérdése a kormánypárt és az ellenzék közötti csatározás témája legyen” – szögezte le. Szerinte parlamenti vitára nincs már idő, viszont teljes mértékben alkotmányos módszer a felelősségvállalás a kisebbségi törvény esetében is. A koalíciós együttműködésről Kelemen Hunor elmondta: szükség van a többségre és a fegyelemre a parlamentben, ellenkező esetben politikai válság alakulhat ki, ami viszont negatívan befolyásolja a gazdasági életet. Látszólag nincs véleménykülönbség a koalíciós partnerek között a kisebbségi törvény ügyében, nyilatkozatok szintjén legalábbis a Demokrata Liberális Párt is elkötelezte magát a tervezet elfogadása mellett. Gheorghe Flutur, az alakulat alelnöke tegnap leszögezte: a kormánykoalíció a júniusban véget érő tavaszi parlamenti ülésszak végéig akarja elfogadtatni a képviselőházban a jogszabályt. Az elfogadás módjában azonban, úgy tűnik, nincs egyetértés a hatalmon levők körében. Flutur ugyanis úgy véli, nem merül fel a parlamenti vita megkerülésével járó felelősségvállalás procedúrája, hiszen van még idő a szokványos eljárásra, és a jelenlegi koalíció képes mozgósítani sorait. Flutur tegnap elmondta: munkacsoportot alakítanak, amely megvizsgálja, hogy a törvénytervezet vitáját elölről kezdik, vagy onnan folytatják, ahol évekkel ezelőtt elakadt. Flutur közölte: a demokrata-liberálisok munkacsoportja – Roberta Anastase, Ioan Oltean és Daniel Buda – a koalíció képviselőivel együtt szabja meg az elfogadás menetrendjét, illetve döntik el, hogy újrakezdik-e a tervezet vitáját, vagy onnan folytatják, ahol abbamaradt. A munkacsoport a napokban ül össze, hogy elemezze a kérdést – fűzte hozzá.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Épül a harmadik pillér azaz Székelyföld–Szórvány Partnerség
A Székelyföld–Szórvány Partnerség magyarországi együttműködéssel egészül ki – a kétéves Összetartozunk program kiértékelése mellett erről szólt szombaton a II. Hunyad Megyei Magyar Napok nyitórendezvényeként szervezett szórványkonferencia. Ugyanakkor a székely–szórvány kapcsolat is bővült, pénteken Szeben és Kovászna megye képviselői írtak alá együttműködési szerződést. A Hunyad megyei RMDSZ által szervezett Összetartozunk konferencián Kelemen Hunor szövetségi elnök régóta szükséges kezdeményezésként értékelte a Hargita és Kovászna megye által két éve útjára indított szórványprogramot, kiemelve, az együttműködés akkor lehet teljes, ha a magyarországi közösségek is bekapcsolódnak. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke emlékeztetett, januárban felkérték Háromszék és Hargita testvérmegyéit, kapcsolódjanak be a közösségépítő programba, mert itt az ideje, hogy „vége legyen a szétszórtságban élő magyarok bezárkózásának, eljött az ideje a nyílt építkezésnek”. Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke elmondta, húsz évvel ezelőtt Déván szervezte meg az RMDSZ az első szórványtalálkozót, amelyen kidolgozták a szövetség szórványstratégiájának alapjait, „és ha ezt ma sikerül kiegészítenünk a magyarországi partnerekkel, úgymond háromszögesíteni, akkor munkánk nem volt hiábavaló”.
A dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban megszervezett szórványkonferenciára hét erdélyi megyéből és Magyarországról érkeztek vendégek, a résztvevők zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben felkérik a magyarországi testvérközösségeket, „legyenek partnereink a romániai magyarság megmaradása szempontjából legnehezebb helyzetben lévő szórvány megtartásában és megerősítésében. A romániai magyar nemzeti közösség megmaradásának záloga az egymásra figyelés, az együtt dolgozás és egymás támogatása. A székely–szórvány együttműködés eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy még a nyelvi és kulturális szempontból nehéz körülmények között élő magyar közösségeket is sikerült megszólítani és aktivizálni. Meggyőződésünk, hogy ezt a stratégiát folytatni kell, magyar jövőt teremtve a szórványban.”
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erőpróba és erőfitogtatás
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megjelenése, az Erdélyi Magyar Néppárt születése a politikai porondon szerfölött megélénkítette a hazai magyar közéletet, és serkentette a román politikai csoportosulások, az új nemzetpolitikával jelentkező magyar kormányzat reakcióit is. Ez így rendjén való, amióta nyelvünkre vehettük és gondolatainkba égethettük „a langyosokat kiköpi az Isten” szállóigévé vált verssort.
Aki akár közelebbről, akár nagyobb távolságból figyeli közéletünk alakulását, illetve ennek átrendeződését, az érzékelheti, micsoda erők és indulatok, minő emberi gyengeségek ütköznek, micsoda szóerupciók lövellnek politikai port a magasba. A hazai és Kárpát-medencei politikai átrendeződéseket figyelve fontos folyamatok sodorvonala érzékelhető. Először is kiépült az erős szervezeti struktúrával és parlamenti, kormányzati kapcsolatokkal rendelkező, pillanatnyilag a kormányzati mérleg nyelveként szereplő, de az erre-arra lengés képességét is talonban tartó RMDSZ. Most a szövetség a két évtized alatt kiépített érdek-képviseleti monopóliumát látja a hazai és magyarországi térfélen is veszélyeztetve. Képviselői agresszív megnyilvánulásainak eredőjét, a politikai élet rejtett aknáit legtöbbször itt kell erre alkalmas detektorral keresni.
Máris markáns – és ártalmas – szembenállás erővonala alakult ki az RMDSZ némely képviselői és a magyar kormányzat új nemzetpolitikáját megjelenítő politikusai között. Az elmarasztaló szemrehányások a Fidesz ellen, miszerint „az RMDSZ-nek szembe kell néznie azzal, hogy Magyarország és a magyar kormány részéről barátságtalan üzenetek, rossz, szelektív szimpátiák, valamint ellenszenvek alapján meghozott döntések születnek” (Markó Béla). Túlzott mértékben negligálják egy erős magyar képviselet súlyát és jelentőségét a szövetség által is felvállalt (vagy nem erről van szó?) alapvető kérdések, a régiók újraszabása, az autonómia, a kisebbségi törvény összehozásában. Az úgynevezett „kiszorítási kísérleteket” – nincs más mód – tudomásul kell venni. A demokrácia központok kiépítése, a státustörvény alkalmazásával járó feladatkör átruházása, az oktatási támogatást kezelő, az RMDSZ által működtetett Iskola Alapítvány „kisemmizése” és a feladatkörnek a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) hatáskörébe való átutalása világosan jelzi, hogy az új magyar nemzetpolitika képviselői valóban a kialakult RMDSZ hatalmi monopóliumát óhajtják a civil szervezetek bevonásával korlátozni.
Ennek oka nem az RMDSZ bukaresti, illetve parlamenti és kormányzati szerepvállalásában, hanem a két évtized során ide-oda, hol a liberális jobb-, hol a balliberális oldal, hol a szocialisták felhajtó- erejének áramlásával sodródó politikában keresendő. Ugyanez volt tapasztalható a magyarországi kapcsolatokban is. „A pártoktól való egyenlő távolságtartás” elve és gyakorlata a határon kívül rekedt magyar nemzetrészek kirekesztésének elfogadását eredményezte. Kitagadtak bennünket a nemzetből, de együtt koccintgattak a nagy nemzeti ünnepségeken kitagadóinkkal.
Észre kellene venni, hogy ez a politikai kétlakiság és kétkulacsosság milyen morális károkat okozott és okoz ma is a magyar érdekképviseletnek. Oda kellene figyelni a közvélekedésre is, ehelyett viszont újabb politikai preferenciák körvonalazódnak. Adrian Năstase jól érzékeli, hogy az RMDSZ romló viszonya a magyar nemzetpolitika képviselőivel, s a hazai magyar kormányzati szerepvállalás közötti magyar vergődés jó alkalom egyrészt arra, hogy a mérleg nyelvének szerepkörét betöltő RMDSZ kormányzatból való kilépése a kormány várva várt biztos bukását eredményezze, és politikai ide-oda csapódása a szövetség jó hírnevét hívei körében is további erózió alá fogja.
Csapdahelyzet ez, mert például a tanügyi törvény kikezdésének minősíthetetlen politikai manővere, a kisebbségi törvény elfogadásának toszogatása – és, ha elfogadják, milyen is lesz ez, mit hoz a „konyhára? –, szóval, ha a kormányzatból kilép az RMDSZ, a mai ellenzék politikai mellékvágányai felé sodródik, s tömegbázisának lemorzsolódása miatt a következő választások alkalmával esetleg a parlamenti bejutási küszöböt sem éri el.
Eme sodorvonal áramlásának felerősödését hajtja az MPP-s hátszél, amely csak az erdélyi jobboldali pártokkal képzel el választási koalíciót, s úgy tűnik, mindenik szekértáborban immár elég sokan érzékelik, hogy alapvető kérdésekben együttes fellépésre, választási koalícióra, közös jelöltállításra van szükség, de újfent felerősödnek – lásd Marosvásárhelyt és Kolozsvárt – a „csak a mi jelöltünket támogatjuk” önpusztító botorságok.
Ennek így nem lesz jó vége.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egységes és élő Kárpát-medencei magyar oktatást!
A Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozta Semjén Zsolt hétfőn Budapesten, az Óbudai Egyetemen. A magyar miniszterelnök-helyettes bejelentette: már kilencvenezer állampolgársági kérelem érkezett.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese a Kárpát-medencei felsőoktatás magyar képviselőinek részvételével tartott EU-Ped 2011 pedagógusnapi ünnepségen azt mondta: minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték; senki nem adhatja az egyetemes emberiségnek azt az értékgazdagságot, amit a magyar nyelv, a magyar kultúra és történelem. Semjén Zsolt hangsúlyozta: nekünk, magyaroknak az egyetemes emberiséggel szembeni kötelességünk a saját magyarságunk megőrzése, ezért fontos, hogy a Kárpát-medencei magyar oktatás ne elszigetelt, atomisztikus darabokból álljon, hanem egységes és élő legyen. Kitért arra is, hogy a történelem viharai szétszaggathatták a nemzetet, de ettől még nyelvileg, kulturálisan, szellemileg “egy valóság vagyunk”.
A miniszterelnök-helyet-tes az egyszerűsített honosításról szóló jogszabály megalkotását felidézve bejelentette: jelenleg a 90 ezredik állampolgársági kérelemnél tartanak.
Mint mondta, a Szent István-i örökség lényege az országépítés, de ez nem fog úgy menni, ha csak a parlament meg a kormány építi az országot. Csak akkor működik, ha minden nemzetrész, minden kisebb- nagyobb közösség “kis Szent Istvánként” építkezik – tette hozzá Semjén Zsolt.
Németh Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára köszöntőjében arról szólt: azon munkálkodnak, hogy a Felvidéken és Kárpátalján is legyen egy-egy akadémiai bizottságuk. Ha nincsenek tanárok, nincsen jól képzett ifjúság – hangsúlyozta.
Rudas Imre, az egyetem rektora kiemelte: tiszteletadás ez a nap, tiszteletadás a Kárpát-medencei magyar nyelvű felsőoktatásnak és a magyar nyelvű oktatásban részt vevőknek.
Népújság (Marosvásárhely)

A kormány tanulmányozza a Iorga-idézetes tábla törvényességét
Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete hétfőn azt nyilatkozta, hogy biztosítékot kapott a román kormánytól, hogy kivizsgálják a kolozsvári Mátyás-szoborra kitett, Nicolae Iorga-idézetes, a “magyarság megalázását” célzó tábla törvényességét.
Füzes hétfőn Kolozsváron mondta el, hogy a Mátyás-szoborra kitett táblának semmi értelme sincs, és reméli, hogy hamarosan eltávolítják. Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a kolozsvári Mátyás-szoborra elhelyezett, Iorga-idézetet tartalmazó tábla etnikumközi feszültségeket gerjeszthet a városban, és kérte a helyzet rendezését, a tábla eltávolítását. Szilágyi pénteken elmondta: a téma kapcsán egyeztetés zajlik a magyar nagykövetség és a bukaresti külügyminisztérium között. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) pénteken büntetőjogi feljelentést tett a kolozsvári ügyészségen azok ellen akik engedély nélkül helyezték el a Nicolae Iorga-idézetes táblát a Mátyás-szobor talapzatán.
Népújság (Marosvásárhely)

Virággal tiltakozott (volna) a magyar nagykövet
A Iorga-idézetét tartalmazó, törvénytelenül kitett táblára, de a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal közösségi rendőre, aki őrzi a táblát, magyar nyelven közölte a diplomatával, hogy nem fedheti el a feliratot a csokorral, a virágot csak melléje teheti.
A nagykövet a botrány elkerülése végett a néhány méterre lévő Márton Áron-szoborhoz vitte a virágcsokrot. Korábban az interneten terjedt az a felhívás, amely arra buzdította az embereket, hogy helyezzenek virágot a Iorga-idézetes táblára, így tiltakozva annak törvénytelen kihelyezéséért. Füzes Oszkár úgy nyilatkozott, hogy biztosították őt arról: a román kormány kivizsgálja a táblaelhelyezés törvényességét, az ügyben pedig baráti megbeszélést folytatott a román külügyminiszterrel is.
Szabadság (Kolozsvár)

Nyilvános levél Kolozsvár Polgármesterének
Tisztelt Apostu Úr,
Döbbenettel szereztünk tudomást arról, hogy a Kolozsvár határán elhelyezett, magyar nyelvű üdvözlést is tartalmazó táblák eltűntek; ez egy újabb támadás a magyar kisebbség ellen; a magyar nyelven történő információközlés ugyanis alapjognak számít.
Ugyanakkor tudomást szereztünk arról is, hogy az üdvözlőtáblák eltűnésével egy időben, egy, a magyar kisebbségre nézve sértő tartalmú tábla került elhelyezésre, ennek a közösségnek a szimbólumánál, a Mátyás-szobornál. Ez a közösség a világháborút követő időszakban nagymértékű etnikai tisztogatást élt túl, és a város magyar lakosságának részaránya e sötét időszak során 50%-ról 20% alá csökkent.
A 2007-es Európai Unióhoz való csatlakozás számunkra a reményt is jelentette, hogy Ön szakítani fog elődjének, G. Funarnak a nacionalista és sovén praktikáival, és ezek a politikai eszközök örökre eltűnnek Kolozsvárról. Kolozsvár hivatalos weboldalán Ön azt is állítja, hogy az Ön által vezetett város egy multikulturális és nyitott város (http://www.primariaclujnapoca.ro/en/).
Ezért is nyomatékosan kérjük Önt arra, hogy határolódjon el ezektől a diszkriminatív megnyilvánulásoktól, és gondoskodjon a magyar kisebbség jogainak a betartásáról, úgy ahogyan azt Románia az európai egyezmények aláírásával vállalta.
Személyes meggyőződésünk, hogy a magyarokat ért nacionalista támadások nemcsak a magyar közösségnek ártanak, hanem egész Kolozsvárnak és annak összes lakosának.
Szívesen meghívom Önt Hollandiába, hogy megtapasztalhassa azt, hogy Hollandia miként óvja fríz kisebbségét, és tartja tiszteletben a fríz közösségnek a kisebbségi jogait.
Tisztelettel,
Dr. Marácz László elnök, Drs. Landman Gábor pénztáros
European Committee Human Rights Hungarians Central Europe Amszterdam, 2011.05.25
Szabadság (Kolozsvár)

Nemzetközi konferencia zajlott Nagyváradon, terítéken az identitástípusok
A magasabb iskolai végzettségűek és a városon lakók kevésbé toleránsak a kisebbségekkel szemben, mint a többiek. Egy közösség minél vegyesebb etnikailag, annál toleránsabb.
Az identitástudattal kapcsolatos kérdéskör szerepelt a napirendjén annak a nagyváradi és határon túli kutatók részvételével zajló konferenciának, melyet a határon átnyúló program keretében szervezett a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) a Nagyváradi Egyetemmel, illetve a Debreceni Egyetemmel közösen. A program az Európai, nemzeti és regionális identitás – elmélet és gyakorlat (angol elnevezéséből eredő rövidítéssel ENRI) címet kapta. Ennek keretében valósult meg egy évvel ezelőtt a Nagyváradi Egyetemen az ENRI-konferencia, amelyen több mint száz előadó vett részt a világ minden sarkából.
„Nincs szembetűnő különbség aközött, ahogyan a többségben élők, tehát Hajdú-Bihar megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye magyarjai, illetve Bihar és Szatmár megye román lakói vélekednek a kisebbségek jogairól, a romániai megyék magyar lakossága viszont messze a legtoleránsabbnak bizonyul” – ismertette egy nagyléptékű kérdőíves kutatás eredményét Adrian Hatos, a Nagyváradi Egyetem szociológusa. Érdekesség, hogy a magasabb iskolai végzettségűek és a városon lakók kevésbé toleránsak a kisebbségekkel szemben, mint a többiek, és egy közösség minél vegyesebb etnikailag, annál toleránsabb, hangzott el az előadáson.
Az általános bizalom a magyarországi magyarok körében a legnagyobb, és a románoknál a legkisebb mértékű, az itteni magyarok valahol középen állnak, viszont a három kategória közül ők bíznak legkevésbé az állami intézményekben, ami azt mutatja, hogy létezik egyfajta elidegenedés a román intézményrendszertől – magyarázta Hatos. Kutatásából az is kiderült, hogy a magyarországi fiatalok sokkal kevésbé igénylik a társasági életet, mint a romániai románok és magyarok, míg a negyven éven túli korosztály esetében már nincs különbség. Sergiu Bălţătescu, a Nagyváradi Egyetem oktatója szerint csak félig igaz, hogy a magyarok depresszív hajlamúak: igaz, hogy általában sötétebbnek látják a sorsukat, mint a románok, de pontokra lebontva már sokkal boldogabbnak vallották magukat.
A boldogság szempontjából mindhárom csoport számára az életszínvonal s a biztonságérzet a legfontosabb. „Ezen a találkozón világossá vált, hogy ez a projekt nemcsak kutatást jelent, hanem közös cselekvést, amely összehozza az embereket” – fogalmazott a zárókonferencián Balogh Brigitta projektmenedzser, a PKE filozófia tanszékének oktatója. János-Szatmári Szabolcs, a PKE rektora azt hangsúlyozta, mennyire változó az identitás kérdése, ezért szerinte a most befejezett programot mindenképpen érdemes lesz folytatni. Hozzátette: fontos, hogy a régió három felsőoktatási intézménye partnert lásson egymásban. Barbu Ştefănescu, a Nagyváradi Egyetem helyettes rektora is az intézetek közötti jó kapcsolatot méltatta, kiemelve: lényeges, hogy egy régió kérdéseit az adott régió kutatói tanulmányozzák, Bujalos István, a Debreceni Egyetem Filozófiai Intézetének igazgatója, aki a projektnek aktív résztvevője volt, úgy értékelte, a filozófia évezredes alapproblémái, mint amilyen az identitás is, megoldhatatlanok, de semmiképp nem megkerülhetetlenek.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Új válaszok az identitás kérdésére
Az etnikai viszonyulásokkal, a különféle diszkrimináció-felfogásokkal, az egyéni és közösségi jólét közötti összefüggésekkel, az identitás mibenlétével, a kollektív hatékonysággal stb. foglalkozott az Európai, nemzeti és regionális identitás (ENRI) elnevezésű projekt, amelyben a Debreceni Egyetem, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Nagyváradi Egyetem szakemberei vettek részt. A zárókonferenciát tegnap tartották meg Nagyváradon, a PKE dísztermében.
Az Európai Regionális Fejlesztési Alap által finanszírozott projekt 2009 novemberében indult. A tudományos munkában a föntebb említett három egyetem szociológusai és filozófusai vettek részt. A határ menti zónában, négy megyében (Bihar és Hajdú-Bihar, Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg) végeztek kvantitatív és kalitatív kutatásokat, végeztek kérdőíves felmérést, tanulmányoztak életutakat, emberi sorsokat, készítettek interjúkat egyénekkel és fókuszcsoportokkal.
A tegnapi zárókonferencián először a moderátor szerepét is vállaló Bernáth Krisztina projektasszisztens, a PKE tanára üdvözölte a résztvevőket. Mint mondta: a bő másfél év alatt nagyon sok érdekes élményben volt részük a kutatóknak. Azt is megemlítette: már beindították az ENRI 2 projektet, remélik, sikeres elbírálásban részesül az újabb projekt.
Balogh Brigitta projektmenedzser, a PKE tanára szólt arról: a projekt olyan közös cselekvés, amely összehozza az embereket. Ez az érzése csak fölerősödött a márciusi ENRI-konferencián, amelyet szintén Váradon tartottak meg, s amelyre majd’ százan jöttek el szerte a nagyvilágból. Sok kutató ismerte meg ennek révén városunkat, régiónkat. Bátor vállalkozás volt a program, melynek során szociológusok, filozófusok dolgozhattak együtt. A kutatómunka során tapasztaltak mind előrelépéseket, mind megrögzöttségeket. Ez utóbbiba tartozott az, miszerint a szociológusok hajlamosak úgy gondolkodni, hogy a filozófusok előadásai unalmasabbak, mint az övék – és fordítva. Az előrelépés pedig azt jelentette: meghallgatták egymást, kérdéseket tettek föl, jókat beszélgettek. Hozzáfűzte: jó kezdet volt, bízik a folytatásban.
János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora kifejtette: fontos, hogy térségünkben az itt lévő tudományos kutatóintézeteinek szakemberei végezzenek régiókutatást. Hangsúlyozta: a három univerzitás valóban partnerként működött együtt. Ez volt az egyik legjobban szervezett projektje a PKE-nek, s a kutatást méltónak tartja arra, hogy folytatódjon, hiszen az identitás kérdéseire folyamatosan új válaszokat kell keresni.
Barbu Ştefănescu, a Nagyváradi Egyetem rektorhelyettese is méltatta a három tanintézet közötti jó kapcsolatot. Javasolta: a jövőben a történészeket is bevonhatnák a kutatásba, hisz kimeríthetetlen terület az identitás.
Bujalos István, a Debreceni Egyetem Filozófiai Intézetének igazgatója megjegyezte: egyszerre örül és szomorkodik. Örvend, mert a vállaltakat megvalósították: konferenciákat tartottak, kiadványokat jelentettek meg, és élvezték a disputákat. Szomorú is, mert szívesen jött Váradra és várta otthon a vendégeket, és most befejeződött a projekt.
A továbbiakban az egyetemek neves szakemberei ismertették a kutatási eredményeket.
Tóth Hajnal
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Egyesülés, a Prut két oldaláról – Romániában még mindig meglehetősen erősen él a Moldovai Köztársasággal való egyesülés gondolata, amelynek azonban a Prut túlsó partján fekvő oldalán már alig akar híve
Aszimmetrikusan alakultak az évek során Románia és a Moldovai Köztársaság lakosságának kapcsolatai. A „testvérnép” gondolata az önmagára a nagyobbik testvér szerepkörét kiosztó Romániában még viszonylag széles körökben hódít, a kisebbik testvér státuszára kárhoztatott Moldovai Köztársaságban viszont az önállóság híveinek tábora jócskán megnőtt.
A moldovaiak függetlenednének
A Soros Alapítvány legfrissebb felmérése szerint Romániában a megkérdezettek közel fele az egyesülés nosztalgikusának tekinthető: szerintük a két „testvérországnak” közös államban kell összeolvadnia. Ráadásul 64 százalékának meggyőződése, hogy mindez elsősorban a moldovaiak érdekét szolgálná. A megkérdezett romániaiak meggyőződéssel állították, hogy a közös állam megteremtése a moldovaiaknak is a legfőbb vágya.
Mindebből a felmérés alapján készült tanulmány szerzői mindenekelőtt azt a következtetést vonják le, hogy a romániai románok kevéssé ismerik a Pruton túliak gondolat- és érzésvilágát. A Moldovai Köztársaságban ugyanis mindössze a mintacsoport tagjainak három százaléka állította, hogy kívánatosnak tartaná a két ország egyesülését. Ennél jóval többen, 46 százalék a függetlenségben látja országa jövőjét, a Romániával való „nagy találkozást” pedig legfeljebb az Európai Unió keretében tudná elképzelni.
Az egyesülés híveinek „kemény magvát” egyébként mindkét országban az 51 éven felüli, közepes felkészülési szinttel rendelkező, nős férfiak alkotják. Emellett 25 százalék véleményének megfelelően az egyesülésnek mindenáron meg kell történnie.
Realista önjellemzés
Paradox módon, jóllehet Románia lakosságának jelentős hányada tartja elképzelhetőnek és fontosnak az uniót a Moldovai Köztársasággal, több mint fele voltaképpen teljes közönnyel viszonyul a szomszédos országban zajló eseményekhez, folyamatokhoz. A megkérdezettek alig 11 százaléka állította azt, hogy tisztában van a Moldovai Köztársaság történéseivel, ezzel szemben több mint két harmada ismerte be, hogy egyáltalán nem vagy csak igen kismértékben érdekli, milyen politikát folytat Bukarest a Chişinăuval fenntartott kapcsolataiban.
Némileg ellentmondásos az az adat is, miszerint – bár a romániaiak közel fele az uniót kívánja – a megkérdezettek csaknem háromnegyede azt vallja, hogy a Moldovai Köztársaságnak az Európai Unió tagállamává kell válnia. A Moldovai Köztársaságban élő román lakosság román állampolgárságának „gyors és kivételezett módon” történő megadását 62 százalék támogatja.
A tanulmány szerint a Moldovai Köztársaság szimbolikus jelentőségű a romániai románok számára, akik azonban – amint az a felmérés adataiból ugyancsak kiderül – csak kis számban látogatnak el a „Pruton túli második román államba”. Míg a romániai románok közel egyharmada járt már külföldön, addig a más államot felkeresők alig nyolc százaléka látogatott el a Moldovai Köztársaságba.
A két ország hivatalos nyelvének megnevezése kapcsán nagyjából megegyezik mindkét mintacsoport tagjainak véleménye: egyaránt 74-74 százalék állítja, hogy nem létezik önálló moldovai nyelv, az megegyezik a románnal. Ennek ellenkezőjét mindössze 13 vallja.
Viszonylag realista módon jellemzik önmagukat a megkérdezettek a Prut mindkét partján: legrosszabb tulajdonságaik között említik a megosztottságot, a saját erejükben való bizalom hiányát, majd a lustaságot és az intoleranciát említik negatív vonásaikként. Erényeik között a szorgalmat, a vendégszeretetet és a béketűrést sorolják az első helyeken.
Fehér folt
Egy nem egészen egy esztendővel, a moldovai CBS-AXA ügynökség által végzett felmérés tanúsága szerint a moldovaiak egynegyede viseltetett ellenérzéssel a romániai románokkal szemben, mintegy 50 százalékuk pedig úgy vélte, országukban túl nagy a demokrácia. A felmérést végzők mindezt annak tudták be, hogy a szovjet uralom esztendeiben Romániát, illetve a „romániai tőkés-földesúri rendszert” kiáltották ki a Moldovai Köztársaság legfőbb ellenségének.
A romángyűlölethez hozzájárult az a körülmény is, hogy 2001 és 2009 között, a Moldovai Kommunista Párt hatalma idején a románellenességet állampolitikai rangra emelték. Ezzel magyarázható nagyjából az a számadat is, miszerint a megkérdezettek 14 százaléka tartott az ország függetlenségének elveszítésétől, de az is, hogy a mintacsoport 48 százaléka oroszbarát külpolitikát sürgetett. A Romániával való egyesülésnek a felmérés szerint is mindössze háromszázalékos tábora volt.
Besszarábia és Románia egyesülését 1918. március 27-én szavazta meg a moldovai Országtanács. Ekkor 86 képviselő voksolt igennel, 3 ellenezte az uniót, 36 pedig tartózkodott. A moldovai lakosság kezdetben üdvözölte az egyesülést, hamarosan azonban kiábrándult a „nagy testvérből”. A románok ugyanis – akárcsak az Erdélybe 1940-ben bevonuló magyarok – saját, anyaországból hozott embereikkel töltötték be a legjövedelmezőbb állásokat, a kulcsfontosságú tisztségeket. Mindez úgyszintén nyomot hagyott a két ország „testvéri kapcsolatain”.
A Soros Alapítvány felmérése kapcsán a Moldovai Köztársaság bukaresti nagykövete, Iurie Reniţă nem kis keserűséggel állapította meg a valóságtól nem túl messze eső igazságot, miszerint országa nemcsak Latin-Amerikában, de Romániában is amolyan fehér foltnak számít. A Külpolitikai Egyesület ügyvezető igazgatója, Victor Chirilă pedig leszögezte: jóllehet a két ország egyesülésének gondolata időről időre a jövőben is előtérbe kerül majd, politikai szempontból az unió megvalósíthatatlan.
Bogdán Tibor
Új Magyar Szó (Bukarest)

Értekezés a Határon Túli Magyarok Hivataláról
Bálint-Pataki József
Bálint-Pataki József az alapításától munkatársa és néhány éven keresztül elnöke is volt a Határon Túli Magyarok Hivatalának. A Szatmárnémetiben megtartott X. Jakabffy Napok keretében május 20-án „Neve több volt, mint áruvédjegy”– a Határon Túli Magyarok Hivataláról, mint kormányzati intézményről címmel tartott értekezést. Előadásának szövegét teljes terjedelemben közöljük.
Neve több volt, mint áruvédjegy
(szubjektív vázlat a Határon Túli Magyarok Hivataláról, mint kormányzati intézményről)
A X. Jakabffy konferencia* szervezőjének tett vállalás szerint az előadás tárgya egyfajta értékelés lenne egy intézményről, melynek neve – remélem hinni, hogy nemcsak szerintem – több volt, mint áruvédjegy. Arról a hivatalról, a Határon Túli Magyarok Hivataláról van szó, mely egyedülálló módon, másfél évtizeden keresztül a magyar közigazgatás sajátos intézményeként szolgálta a magyar nemzetpolitikát. Olyan önálló központi költségvetési intézmény volt, melynek létrejöttét a rendszerváltás előkészítésében tenniakarók nemzeti elkötelezettsége és felelős magyarságtudata tette lehetővé. Olyan kormányhivatalként működött, mely öt egymást követő kormányzat alatt, a természetesnek tekinthető hangsúlyeltolódások ellenére, a határon túli magyar nemzetrészek érdekeinek képviseletét, ügyeinek vitelét a magyar közigazgatásban és nemzetközi téren is folyamatosan ellátta, míg aztán a hatodik kormányzat, miután döntő mértékben, éppen neki köszönhetően, a magyar nemzetpolitika gyakorlatilag teljesen megfeneklett, nem a jogos elvárásoknak és megváltozott, uniós körülményeknek megfelelő intézménnyé alakította át, hanem a könnyebb megoldást választva, gondos lejáratás kíséretében, sértetten felszámolta.
Hogy ezt megtette, abban a felelősség nyílván az övé. Hogy ezt megtehette, akárcsak abban, hogy a magyar nemzetpolitika mélypontra jutott, abban a felelősök sokkal szélesebb körben keresendők. E döntés előkészítésében, konok és kitartó következetességgel közreműködtek sokan Magyarországon – egyes kormányzati szervek, ellendrukker bürokraták, a politika, a közélet nem kevés szereplője, szereptévesztő szolgálatok és szolgálatkész publicisták egyaránt– a nemzeti ügyekben a konszenzus szükségességét hirdetve és mindent megtéve annak érdekében, hogy ez nehogy létrejöhessen. De legalább annyian voltak határon túl is, akik ebben elévülhetetlen érdemeket szereztek és most nem a szomszéd országok ellenérdekelt erőire gondolok, hisz ez értelemszerűen, ebben a térségben, sajnos akár természetesnek is tekinthető. Igen, azoknak a szomszédos államokban élő egyes magyar közszereplőknek a felelőssége jut eszembe, akik, – ahogyan a határon túli magyarságra szánt költségvetési összegek nőttek a '90-es néhány tízmillióról a hivatal felszámolása idején elért 13, 7 milliárd forintra – a HTMH-ban (akárcsak az általa felügyelt közalapítványokban) nem annyira egy, a Kárpát-medencei magyar kisebb vagy nagyobb közösségeinek megmaradása és megtartatása érdekében munkálkodó és a magyar nemzetpolitika érdekében, koordinációs feladatokkal felruházott budapesti kormányzati intézményt, illetve intézményeket akartak látni, hanem inkább a személyes politikai ambícióikhoz asszisztáló szolgáltatási irodát.
Több mint jelzésértékűnek tartom, hogy a hivatal megszüntetését valósággal üdvözölte az egyik legjelentősebb, határon túli magyar érdekképviseleti vezető: „Itt az ideje neki, (mármint a HTMH felszámolásának –n. n.) ugyanis ez az intézmény nagyobb pápa lett a pápánál. Az intézmény vezetője pedig kliens rendszeren, szimpátia alapján több mindent másképp csinált, mint ahogy az elvárható lett volna”. (Info Rádió 2006. június 13.) Érdemes, bár kissé keserű visszaidézni azt, hogy jobbára ugyanazok a Kárpát-medencei vezéregyéniségek, akik egy hasonló '94-es HTMH-t megszüntető, horngyulai ötletet, spontán összefogással, sikerrel megtorpedóztak, 2006-ban, ha nem is üdvözölték a szándékot, mint az említett indulatos pártelnök úr, akit amúgy azóta a saját szervezetéből, a VMSZ-ből kizártak, gyakorlatilag szó nélkül hagyták nemcsak a HTMH felszámolását, hanem azt is, hogy karaktergyilkosságtól sem visszarettenve, a felszámolóbiztosok a hivatalt és mindazt mi hozzá kapcsolódott (az Illyés és Új Kézfogás Közalapítványok, az Apáczai és a Teleki László Közalapítvány, a MÁÉRT stb.) valósággal kriminalizálják. Az elkövetkezendőkben szabályos intézménytörténetre aligha vállalkozhatnék, még vázlatos formában sem, az messze meghaladná egy előadás kereteit. Helyette inkább következzen egy szubjektív HTMH história néhány olyan lapja, mely reményeim szerint választ tud adni a választott címre, bizonyítva, hogy nemcsak a személyes elfogultság mondatja velem – bár kétségtelenül ma én is, mint egykor, '32 januárjában a csalódott József Attila „másolás után rohanok” –, hogy a HTMH-nak volt neve és az nemcsak áruvédjegy volt, mint akármely mosóporé. * Elhangzott a „Kisebbségvédelem a XX. és XXI. században” címmel, Szatmárnémetiben 2011 május 20-án megrendezett X. Jakabffy napokon.
I. Az előzményekről:
Csak látszólag kezdem messziről, de fontosak az előzmények, hisz nélkülük nincs Határon Túli Magyarok Hivatala-történet. 23 évvel ezelőtt, '88 február 13-án megjelent a Magyar Nemzetben egy tanulmány, amelyet joggal lehet tekinteni a magyarországi rendszerváltás egyik elméleti alapvetésének, a magyar kül- és kisebbségpolitikai rendszerváltás programnyilatkozatának, a közömbös kisebbségpolitika halotti bizonyítványának és egyben a cselekvő nemzetpolitika keresztlevelének. E nélkül:
– nem fogalmazódott volna meg a hivatalos politikában Magyarország felelőssége az egyetemes magyar nemzet iránt; – nem fogalmazódott volna meg a hivatalos politikában az eltökéltség, hogy Magyarország érvényesítse: a kisebbségi kérdés nem belügy; – nem alakult volna ki a határon túli magyarsággal és a hazai kisebbségekkel foglalkozó intézményrendszer; – Magyarországnak ma nincs kisebbségi törvénye.
Miért gondolom így?
A Mai politikánk és a nemzetiségi kérdés című tanulmányra épülhetett a rendszerváltás kisebbségpolitikája, ebből származtatható annak társadalmi-politikai támogatottsága (lásd a Kollégium tagjainak imponáló névsorát így az. egyéni tagokét: Ablonczy László, Andrásfalvy Bertalan, Antall József, Benda Kálmán, Benkő Lóránd, Bíró Zoltán, Bodor Pál, Chikán Attila, Chrudinák Alajos, Czine Mihály, Csepeli György, Csoóri Sándor, Entz Géza, Für Lajos, Görömbei András, Herczegh Géza, Hankiss Elemér, Ilia Mihály, Jeszenszky Géza, Kiss Gy. Csaba, Konrád György, Kósa Ferenc, Köteles Pál, Mészöly Miklós, Pomogáts Béla, Pungor Ernő, Raffay Ernő, Samu Mihály, Vásárhelyi Miklós, Vekerdy József és sokan mások) Az 1988-as Kiáltó Szó nemcsak értékelt és újraértelmezett egy alapkérdést, hanem programot adott és feladatokat fogalmazott meg a politika számára, melynek nyomán – viszonylag hamar – bekövetkezett azok gyakorlatba ültetése és nagyon is kézzelfogható eredmények születtek. Erre épülhetett a rendszerváltás Magyarországának, az elmúlt két évtizednek a kisebbség- politikai jogalkotása (az alkotmányos felelősségvállalás és a kisebbségi törvény) majd utóbbi nyomán a kisebbségi önkormányzati rendszer – melyet bírálni szoktak, hisz lehet is, de jobbat azóta se találtak ki, nemcsak idehaza, hanem a térségben sem igazán.
A Szokai-Tabajdi cikk adott lökést a kisebbségi kérdés erőteljes megjeleníthetőségére a kétoldalú, államközi kapcsolatokban és a nemzetközi fórumokon – talán elég erre vonatkozóan idézni Szűrös Mátyás tevékenységét, de nemkülönben a Horn Gyuláét is (vö. a genfi, ENSZ Emberi Jogi Tanácskozás ülésszaka –'89 febr. 27-én, az ENSZ közgyűlés ülésszaka '89 okt. 28-án stb.) Végül és ez a legfontosabb: az említett tanulmányra kimondta: nemzeti konszenzus nélkül nincs eredményes nemzetpolitika. Erre és vele együtt, a lakitelki és a monori tanácskozás határozataira épülhetett a rendszerváltás kormányzati intézményrendszere és a magyar-magyar kapcsolatok intézményesítése. (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium és Titkárság, majd MEH Határontúli Magyarok Titkársága, 1992-től HTMH, „A határon túli magyarságért” Alapítvány, melyről még Németh Miklós kormánya döntött 1990. március 29-én, akárcsak ugyanakkor a Duna-táj Intézet felállításáról. Előbbi később közalapítványként Illyés Gyula nevét vette fel, s bár öt éve annak, hogy kivégezték, neve ma is vélhetően sokak számára ismerősen cseng. Belőle nőtt ki az Új Kézfogás Közalapítvány, melyet szintén öt éve ítéltek halálra. Öt éve, amikor sértettek és becsvágyó rögtönzők nemzetpolitikai cunamija bekövetkezett, ítélték kimúlásra az egykori Duna-táj Intézetet is, melyet '90-től amúgy Teleki László Intézetként tartott számon a közvélemény, mint az ország egyetlen külpolitikai, szomszédságpolitikai elemző, tudományos intézetét. Ugyanekkor mondták ki a halálos ítéletet az Apáczai Közalapítványra is, mely a határon túli magyar oktatás érdekében cselekvőket, iskolaalapító pedagógusokat és lelkészeket, szórványkollégiumok megálmodóit és működtetőit segítette.
De akkor nemcsak kimondatott, hanem a stratégiaalkotók kezdeményezni is tudtak. Csak, hogy ne felejtsük: '88 február derekán megjelent egy cikk a mi a teendőről és bő másfél év alatt, korántsem ideálisnak mondható feltételek közepette, – nem felejtendő, hogy az első többpárti választásokra készülő, egyébként is forrongó Magyarországról van szó – egy előzménytelen kormányzati intézmény megszületett és működni kezdett. Ismétlem: amit már nem kellett kitalálni, a rendszerváltó kormánynak csak igazítani kellett egy már létező struktúrán. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium és a Titkárság közel egyéves tevékenysége során óriási munkát végzett; egyfelől azzal, hogy felhívta a figyelmet a meglévő problémákra, másfelől pedig rámutatott a továbblépés lehetséges irányaira.
A viszonylag hamar létrejövő és folyamatosan, másfél évtizeden keresztül bővülő intézményrendszernek köszönhetően azokon a területeken is kialakulhatott az együttműködés, ahol '88-ban ilyenre gondolni nem is lehetett. (egyházak, civil szervezetek, média, oktatási intézmények, kisebbségi diplomácia stb.) Ennek fontosabb állomásai ismertek: alkotmányos előírás megjelenítése a határon túli magyarok iránt érzett felelősségvállalásról, a magyar-magyar párbeszéd intézményesítése, OGy határozat – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – a MÁÉRT-ról, határon túli magyarokkal foglalkozó minisztériumi szervezeti egységek létrejötte, tudományos háttérintézmények, közalapítványok, műholdas tévé, egyetemalapítás és -építés, a szomszéd országok kormányaival, valamint a civil társadalmi szerveződéseivel való koordinált kapcsolattartás, a Kárpát-medence magyar közösségeivel élő, napi kapcsolat, nemzeti ünnepeken együttlét és közös ünneplés, a „Magyarország 2000” négy találkozója a világ magyarjainak legjelesebbjeivel (ma már ilyen kivitelezhetetlen, sőt elképzelhetetlen lenne), tudományos konferenciák autonómiákról, a mi gondjainknak a Nyugat részéről történő megérthetőségéről, az önkormányzatok lehetőségeiről, az egyházak szerepvállalásáról a magyarság megtartása érdekében, műhelyviták, kiadványok, szakmai munkacsoportok, háttértanulmányok majd a 92%-al megszavazott Kedvezménytörvény és annak végrehajtása stb.
Az kulcsszavak tehát a szolidaritás, kapcsolattartás, támogatáspolitika, kétoldalú és sokoldalú kisebbségi diplomácia voltak – ezt szolgálta két évig az Antall kormány Határontúli Magyarok Titkársága majd 13 éven keresztül a magyar közigazgatás egyedülálló intézménye, a határon túl élő magyarok önálló jogi személyiséggel rendelkező központi költségvetési szerve, a Határon Túli Magyarok Hivatala.
Ez lenne az egyik olvasat.
Volt aztán egy másik olvasat is a HTMH-t megszüntető, 2006-os fel és leszámolóbiztosok olvasata. Eszerint – mint megfogalmazták saját kutatóintézetük szaknyelvén: a Határon Túli Magyarok Hivatala, a közalapítványok, a MÁÉRT a paternalista gondolkodásnak a szimbólumai, a felelős szakmai egyeztetés helyett a nemzetpolitikai túllicitálás terepei voltak. A múltba forduló, konfliktusorientált szellemiség letéteményesének bizonyult intézményekkel szemben a jövő a megújított struktúrájú, fejlesztésorientált megközelítésű új magyar nemzetpolitikáé. Erről az új, Gyurcsány Ferenc és köre által messzemenően támogatott nemzetpolitikai koncepcióról csak két korabeli értékelést idéznék, és szándékosan nem az akkori kormányt hivatalból bíráló ellenzéki oldalról. Így a szókimondó Tamás Gáspár Miklós: „ Az írásművet – amely a magyarra föltűnően emlékeztető nyelven készült – magam is megtekintettem, nincs semmi értelme” ezzel pedig – mint írja, szintén TGM, és Babitsot hívva segítségül:” a kormány olyan, mint ...„az őrült kertész”, aki csak vág, nyes, metsz, nyír, de nem ültet.” Bodor Pál pedig ekképp elmélkedett: „most vén fejjel azon bambulhatok, hogy politikailag az enyéim, épp az enyéim mintha csak zárt kelyhekben főznék ki elképzeléseiket azokról a kérdésekről, amelyek betöltötték életemet. És amelyek szűk körű, belterjes (szektás?) eldöntése életveszélyes lehet a baloldal számára.”
Vérszemet kapva a dózerolás lehetőségétől és manipulálva, és ezzel hozzá méltatlan igazságtalanságba hajszolva a politikailag elfogult ikont, az agg Fejtő Ferencet, a felszámolóbiztosok tovább mentek. Kimondták: a Határon Túli Magyarok Hivatala tevékenysége kártékonynak bizonyult, '90 óta pedig a kormányzati kapcsolattartás és támogatáspolitika inkább fiaskónak tekinthető, áporodott volt és elvetendő. Ők rádöbbentek, mint hirdették, „hogy az az intézményrendszer, amely a kilencvenes évek elején alakult, a két világháború közötti revíziós politika intézményrendszerének az újraélesztését jelentette... a trianoni határokon kívülre szorult magyar kisebbség támogatására a kilencvenes években létrehozott intézményi struktúra a két világháború közötti magyar revánspolitika revitalizálását jelentette”....Tíz év alatt százmilliárd forintot költöttünk el a határon túli magyarság támogatására... a támogatások elosztása követhetetlen, bürokratikus, sokszor a korrupciótól sem mentes volt... főleg az identitás erősítését célzó programok eredménytelenek voltak.”
A magyar kisebbségpolitika egyik szégyene, hogy ennek a lesajnálásnak és sárdobálásnak a hangoztatója egyébként – minő véletlen – az a kormányzati főfunkcionárius volt, aki egyébként egyedüli túlélője volt az általa bírált intézményrendszernek és aki – hisz kormány-háttérintézményként egy közalapítványt is kisajátíthatott magának – korábbi bőkezű fenntartóiról vélekedett ekképp. De az talán nagyobb szégyen, hogy leszámítva egyetlen politikust, a Horn-kormány egykori politikai államtitkárát, nem akadt Magyarországon senki, aki nyilvánosan fellépett volna e minősítés ellen, sőt a főfunkcionárius tovább végezhette nemzetpolitikai ámokfutását. De nem volt határon túl sem egyetlen tiltakozó hang, egyetlen véleményformáló közéleti szereplő sem, aki annak ellenére, hogy az említettek határainkon túl, 2007. április 26-án, Kolozsváron, egy sokszereplős nyilvános tanácskozáson hangzottak el és kerültek a sajtóba, ezt az útszéli gyalázatos megközelítést, amellyel eddig csak a környező országok nacionalista, szélsőséges politikusainak nyilatkozataiban lehetett találkozni, megcáfolta vagy visszautasította volna. Persze ne feledjem: az is igaz, hogy a HTMH mellett más intézményeket is megszüntetett az akkori kormány azzal az indokkal, hogy kisebb költséggel és racionálisabban működjenek az állami szervek – így számolta fel a hazai kisebbségi hivatalt is. Ahol ezt úgymond indokoltnak találták, ott ez a lépés nem történt meg. Egyebek között, e két bezárt intézmény költségvetésével nagyjából azonos költségigényű Magyar Űrkutatási Iroda önállóként megmaradhatott. Bizonyára valakik számára a csillagok közelebb voltak, mint a határon túli magyarok... Most joggal következhetne a harmadik olvasat is, az újragondolt és újjászervezett Határon Túli Magyarok Hivataláról, melynek visszaállítását követő közel egy esztendős tevékenységéről illene most említést tenni. Minden adott volna ehhez, hiszen a kormányzásra készülő Fidesz 2006-tól három nemzetpolitikai célt nevesítve is megjelölt, mint megvalósítandót: a Magyar Állandó Értekezlet összehívását, a kettős állampolgárság kérdésének újbóli felvetését és a Határon Túli Magyarok Hivatalának visszaállítását. Jól emlékszem megannyi, 2006 óta gyakran hangoztatott, erre vonatkozó kijelentésre, köztük az alábbi nekrológra különösen: „Nyugodjon hát békében a HTMH? Igen, de csak addig, amíg a nemzet ismét magához nem tér, mert akkor újra neki kell látni, és egy gyökeresen új szemléletű magyarországi közigazgatást kell felépíteni, melynek alapküldetése, hogy a határokkal szétszabdalt, mégis azonos értékeket valló közösséget szolgálja. (Szabó Tibor: Berekesztett nemzetpolitika, Magyar Nemzet, 2006. november 28.) Ma is előttem van az a sokkamerás, 2006 június 20-i sajtótájékoztató, ahol a HTMH Bérc utcai épülete előtt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szenvedélyes hangon – és egyébként teljes joggal – tiltakozott eme „tékozlás”, a felszámolás ellen kijelentve: a HTMH, „egy rendszerváltó vívmány, melynek létrehozásában kiemelkedő szerepet játszott 1990-ben mind a baloldali, mind az első rendszerváltás utáni jobboldali kormányzat, egy országos hatáskörű szerv megszüntetése – közigazgatási értelemben – a határon túli magyarok ügyének a leértékelését jelenti” – és ez megengedhetetlen és korrigálásra szorul. Minap újraolvastam, hisz ma is fellelhető a www. miniszterelnok. hu honlapon a kormányzásra készülő Orbán Viktor korábbi tusnádfürdői beszéde: „Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mi következik mindebből a konkrét programok szintjén? Ebből, kedves barátaim, az következik, hogy az új jobboldalnak az új politika programját kell meghirdetnie, ami azt jelenti, hogy határozottan harcolni kell a nemzeti érdekvédelem jegyében. Ami most itt, ezen a helyen azt jelenti, hogy harcolnunk kell azért, hogy a kárpát-medencei magyarok érdekegyeztető és közakarat kialakítására alkalmas fórumai ismét létrejöjjenek: Magyar Állandó Értekezlet, Határontúli Magyarok Hivatala, határok feletti nemzeti újraegyesítés, állampolgárság kérdése.”(http://orban. hu/beszed/orban_viktor_tusnadfurd_337_i_beszede/) Magam, messzemenően egyetértve a tegnapi Németh Zsolttal „ Aki ismeri a közigazgatást, az tudja: függetlenül a felügyelettől, ha a kormány megszünteti a területnek a megjelenítését önálló, országos hatáskörű közigazgatási egységként, akkor leértékeli” (Magyar Hírlap 2006 június 22) s nemkülönben egyetértve a szintén tegnapi Orbán Viktorral, bevallom: számítottam a bejelentett „felértékelésre”, ennek az, „érdekegyeztető és közakarat kialakítására alkalmas fórumnak” a Tusnádfürdőn oly lelkesen megtapsolt újraindítására.
A harmadik olvasatomra e tárgyban viszont már nem kerülhet sor.
Kéretik ezért nem engem számon kérni!
II. A Határontúli Magyarok Titkársága és a Határon Túli Magyarok Hivatala:
Az Antall kormánynak, mint láttuk volt mire építenie, amikor 1990 májusában, a kormány hivatalba lépésének napján, a Miniszterelnöki Hivatal keretében megalakult a Határon Túli Magyarok Titkársága. A folyamatosságot jól mutatja, hogy az új HTM Titkárság indulásakor a munkatársakból több az egykori „régi” Tabajdi-féle Titkárságon dolgozók közül kerültek ki, mások pedig az augusztusban, külön országos hatáskörű szervként megalakult Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Hivatalában folytatták munkájukat. Ugyanakkor, hogy a magyarországi nemzeti kisebbségeket és a határon túli magyar kisebbségeket érintő kérdések súlyuknak és jelentőségüknek megfelelően kormányszintre emelkedjenek, egy tárca nélküli miniszter felügyelte a két intézményt. A kisebbségi ügyek miniszteriális szintre történő emelésének szándéka, mely végigkísérte a HTMH egész történetét, ekkor tűnt leginkább megvalósíthatónak. Az erre irányuló kezdeményezéseket a bürokrataszemlélet visszaverte, akárcsak az 1998-as Orbán kormány alakítása idején felmerült hasonló javaslatot, melynek kezdeményezéséhez a közigazgatás eleve fenntartásokkal viszonyult, már csak azért is, mert az a határon túliak részéről történt. (Az ilyen típusú fenntartásokról még szólok, hisz a HTMH 15 éves működését végigkísérte a jelenség.)
A felügyelet kérdése kulcskérdés volt, hiszen a HTMH helye és súlya a magyar közigazgatásban alapvetően a mindenkori felügyelő államtitkár kormányzaton belüli helyzetének volt függvénye. Miközben a létét meghatározó kormányhatározat alapvetően központi koordináló szerepkört szánt neki, több mint másfél évtizedes fennállása alatt többször hol a Miniszterelnöki Hivatal, hol pedig a Külügyminisztérium felügyelete alatt működött. Ez az ide-oda helyezés, a gyakori változás eredményezte, hogy – természetes módon – nemcsak az eltérő felfogású kormány-programokhoz kellett igazodnia, hanem – természetellenes módon – az amúgy is sok energiát felemésztő közigazgatási együttműködést olykor az alapoktól kezdve újraépíteni. Csak egyetérteni tudok egyik, '98- és 2002 közötti HTMH elnök véleményével: „a HTMH közigazgatáson belüli helye és szerepe az ellátandó feladathoz képest az elmúlt 15 évben soha nem volt kielégítő. Érdekérvényesítő képessége mindig attól függött, hogy a felügyeletét ellátó kormánytag mekkora politikai súllyal bírt. A HTMH ezt annyiban tudta befolyásolni, amennyiben szakmai tekintélye és „közigazgatási harcossága” lehetővé tette. Ebben a tekintetben a MÁÉRT és a Státustörvény valamint a kisebbségi vegyes bizottságok adtak komoly hátteret. A magyar közigazgatás és különösen a Külügyminisztérium apparátusa valójában folyamatosan akadályozta a határon túli magyar ügyek érdemi megoldását.” (Szabó Tibor nyilatkozata, Magyar Nemzet 2007. január 4.)
A másik kulcskérdés az volt, hogy hogyan és kikkel működjön a HTMH?
Az indulásnál kialakított szerkezeti felépítést, amely területi és funkcionális egységeket foglalt magába – bár az egymást követő különböző kormányok alatt bekövetkezett hangsúlyeltolódások és feladatnövekedések természetesen módosításokat hoztak – gyakorlatilag a hivatal mindvégig megőrizte. Már a kialakulásnál érvényesült az a szemlélet – és ehhez, amikor csak lehetett a hivatalvezetés ragaszkodott, – hogy a munkatársak kiválasztásánál ne csak a szakmai felkészültség és elkötelezettség, meg természetesen a határon túli magyar közösségek helyzetének naprakész ismerete legyen feltétel, hanem az adott kisebbség-többség viszonyának is a minél teljesebbkörű ismerete, beleértve a többség nyelvét, kultúráját, mentalitását is. E követelményeknek – hely- és nyelvismeretük révén – értelemszerűen leginkább azok feleltek meg, akiknek anyakönyvi kivonatában születési helyként nem magyarországi település szerepelt, illetve a szomszéd országokban élőkhöz családi vagy baráti kapcsolatok fűztek és akiket – éppen származásuknak, kapcsolataiknak köszönhetően – minek is tagadni: a közigazgatás számos szereplője mindig is fenntartásokkal kezelt. Önmagában az a tény, hogy a magyar közigazgatásban létrejött és működik egy olyan kormányzati intézmény, amelynek ügyfelei nem magyar állampolgárok, eleve kiváltotta a bürokrácia fenntartásait – negyven év nevelése „sikeres” volt. Valójában ez nem is volt meglepő, hisz ha nem sikerült társadalmi szinten elfogadottá tenni a nemzeti szolidaritás eszméjét, a közigazgatás miért lenne képes csodákra? Hiába volt meg a mindenkori, hol erőteljesebb vagy sápadtabb politikai támogatás – ez, mint láttuk, a mindenkori felügyelő államtitkár kormányzaton belüli pozíciójától függött – a hivatal kezdeményezéseinek, de gyakran a munkatársainak is, a klasszikusnak számító tárcasovinizmuson túlmenően is, olyan típusú ellenállásokkal is szembesülnie kellett, mely más közigazgatási együttmunkálkodásban, más köztisztviselői érintkezésben ismeretlen volt. Ráadásul a számukra kötelezően előírt, legmagasabb fokú, nemzetbiztonsági ellenőrzés /átvilágítás megléte sem volt akadály arra, hogy a velük és rajtuk keresztül a kormányzat egy hivatalával szembeni bizalmatlanság és távolságtartás teljesen megszűnjön. (S ha az aktuálpolitikai érdek úgy kívánta, a szolgálatkész és helyezkedő kiszolgálók nem riadtak vissza a zsigeri fenntartások meglovagolásától, de a méltatlan lejárató manőverektől sem, kitalálva és hivatalos fórumokon is megfogalmazva, hogy azok az emberek, akik megannyi éven keresztül elkötelezettséggel és különleges szakmai hozzáértéssel végezték a dolgukat – tulajdonképpen megbízhatatlanok. “Mintha csak megrendelésre született volna a Mucuska-gate-ként elhíresült kém-tragikomédia” – pörölt a világgal Szabó Tibor, egykori hivatali elnök, midőn sajtóban olyan sugallt írások jelentek meg, amelyek kifogásolták, hogy túl sok határon túli magyar dolgozott a hivatalban. (Magyar Nemzet, 2006. november 28.)
És mindezek ellenére, vagy talán éppen azért, mert a nehézségek, a gáncsoskodások olykor többleterőt adtak az egykori hivatali munkatársaknak. Érdemesnek tartom, hogy e szubjektív krónikában róluk is szóljak, akiknek köszönhető, hogy a HTMH név, több lett, mint áruvédjegy. Azért is megérdemlik az elismerést legalább itt, hisz a HTMH nemcsak létében volt egyedülálló a hazai adminisztrációban. Utánanéztem: a Határon Túli Magyarok Hivatala volt az az egyedüli olyan kormányzati intézmény a magyar közigazgatásban, amelynek soha, egyetlen alkalmazottja munkáját se gondolta elismerni, akár egy icike-picike oklevelecskével, egyetlen kormányzat sem. És nem azért, mert ne lett volna itt is, mint bárhol máshol, egy valaki, egy nyugdíjba vonuló köztisztviselő, kinek ez ki szokott járni! Egyszerűen arról van itt szó: a HTMH-t a közigazgatás ugyan elviselte, tudomásul vette, de részének, nem akarta elfogadni! E téren üdítő kivétel csak kettő volt és azok is a határon túlról jöttek: 2006 júliusában, az RMDSZ belső parlamentjének, az SZKT-nak ülésén Takács Csaba nyilvánosság előtt köszönte meg a HTMH valamennyi vezetőjének és minden munkatársának 15 esztendő kitűnő munkáját és ugyanezt tette meg, 2006 augusztus 24-én a vajdasági „Magyar Szó” vezércikke is
Nevekkel nyílván nem terhelem önöket, de megítélésüket, és főleg annak az intézménynek „az jó híréért, az szép tisztességéért” remélem sokatmondó lesz, ha elmondom, a teljesség igénye nélkül, hogy a HTMH-n kívül hogyan álltak meg ők a helyükön. Egy valamikori HTMH-ban pályáját kezdő, majd vezetőként is dolgozó munkatárs, ma az egyik legismertebb magyar EP-képviselőnő és szintén a hivatalban kezdte pályáját a brüsszeli bizottsági apparátus két főállású alkalmazottja. Hosszú ideig erősítette a HTMH csapatát Magyarország jelenlegi belgrádi, kisinyovi, moszkvai és helsinki nagykövete meg a brüsszeli EU-s képviseletünk egyik nagyköveti rangú vezetője. A Határon Túli Magyarok Hivatalában dolgozott éveken át a volt azerbajdzsáni, bosznia-hercegovinai, romániai, szerbiai, de még az egykori tanzániai külképviselet-vezető is. Napjaink beregszászi és csíkszeredai főkonzulja is egykori HTMH munkatárs, miközben az is tény, hogy a korábbi csíkszeredai és ungvári főkonzul is valamikori HTMH munkatárs volt. Adott a HTMH eddig a honvédelmi tárcáknak két, a külügyi és kulturális tárcáknak pedig egy-egy helyettes államtitkárt – ezek közül kettő jelenleg van funkcióban. Adott továbbá három ízben is egy-egy igazgatót a pozsonyi magyar kulturális intézet számára, egyet pedig a sepsiszentgyörgyi kulturális intézetnek. Adott egy kitűnő nemzetközi jogász és ma egyetemi oktató személyében az ENSZ-nek egy országrapportört, kit épp minap neveztek ki a Tom Lantos Intézet kutatási igazgatójának, továbbá két ízben is a kormányfők számára egy-egy politikai főtanácsadót, akik közül az egyik ma a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egyik vezető munkatársa, a Magyar Tudományos Akadémiának pedig egy a nemzetközi kapcsolatokért felelős vezető tisztségviselőt. Húszat is meghaladja a külügyminisztériumban pályájukat folytató egykori hivatali dolgozó száma, többen közülük ma vagy korábban, vezető beosztásban is szolgáltak/ szolgálnak idehaza vagy külföldön. Tíz évig a HTMH-t erősítette Martonvásár mai polgármestere, a pályakezdésétől hét éven keresztül a jelenlegi óbudai alpolgármester is a hivatal munkatársa volt, de még Zala megyében, Nemessándorházán is szolgál polgármesterként egy valamikori kolléga. Többen egyetemi katedrákon, tudományos intézetekben, az Országgyűlés Hivatalában vagy a Köztársasági Elnöki Hivatalban kamatoztatják/ kamatoztatták a HTMH-ban szerzett tudást és tapasztalatot. Mások napi és hetilapok, folyóiratok megbecsült szerkesztői vagy külső munkatársai szerzői lettek, esetleg az üzleti életben értek el komoly sikereket – ékesen bizonyítva, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala olyan szellemi potenciállal is rendelkezett, mely nevét többre jogosította fel, minthogy azt egyszerű áruvédjegyként jegyezzék.
Végül is mit tettek ők és őáltaluk a hivatal?
Szolgálták mindenekelőtt az érdekvédelmet, hiszen a hivatal kiemelt feladata volt, hogy a kárpát-medencei magyarok legitim szervezeteivel együttműködve és őket mindig önálló politikai entitással rendelkező partnernek tekintve a szomszédos országok magyar közösségeinek gondjaival, kezdeményezéseik és törekvéseik támogatásával foglalkozzon. Szolgálták mindezt úgy, hogy érvényesüljön az a rendszerváltozás óta folytatott, és 1992. augusztus 18-án a magyar kormány által meghirdetett elv, miszerint csak a határon túli magyarok legitim szervezetei véleményével egyetértésben lehet döntést hozni az őket érintő kérdésekben. Tartották a kapcsolatot és segítettek idehaza és mindenütt, ahol magyarok éltek és nemcsak a Kárpát-medencében, főleg azt követően máshol is, hogy egy jobb sorsra érdemesült, a világ magyarságát összefogni hivatott világszövetség önmaga karikatúrájává silányult. Még a néha magukat mostohábban kezeltnek tekintett, nyugati magyarok is úgy látták – és hadd hívjam most segítségül a nagyrabecsült bécsi Deák Ernőt: – „legtöbben úgy érezték, hogy a szó szoros értelmében hazajárhattak, amikor betértek a Határon Túli Magyarok Hivatalába, ahonnan a barátságos fogadtatáson és biztató szón túl sohasem jöttek el üres kézzel. Bármennyire jótékonysági intézmény benyomását keltette is az a fajta felkarolás, jobbára senkiben sem tudatosodott ez, mivel a családiasság légkörét érezhette maga körül bárki.” Tették ezt, korántsem csak munkaköri kötelességként és nem 8 órás munkaidőben, szervezéssel, közvetítéssel, értetlenkedők meggyőzésével és érdeklődők tájékoztatásával, elemző munkával és nemzetközi fórumokon való aktív részvétellel, jogsegélyszolgálattal és sajtómunkával, szociológiai és demográfiai elemzésekkel, a magyarság sorsát előtérbe helyező politikai és gazdasági stratégiák kimunkálásával – egyszóval a nemzeti összetartozásba vetett meggyőződéstől vezérelve, mindennel, amivel elősegíthető az élhető szülőföldön való boldogulás.
Részt vállaltak a szomszédos országokban élő magyarokkal kapcsolatos kormányzati döntések előkészítésében, a kisebbségpolitikai koncepciók kialakításában és érvényesítésében. és közreműködtek a minisztériumok és más állami szervek határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenységében. Nemcsak figyelték a törvény-előkészítést, hanem javaslatokat is tettek a jogalkotási programokhoz, aktívan közreműködve a kisebbségben élő magyarokat érintő jogszabálytervezetek véleményezésében, nemzetközi egyezmények előkészítésében és javaslatot tettek a költségvetési támogatás súlypontjaira – egyszóval a nemzetpolitika alakításának kezdeményezői és cselekvő elősegítői voltak.
Szolgálták a támogatáspolitikát, hiszen a mindenkori magyar kormányok támogatás-politikai gyakorlatában a HTMH-ra egyrészt konkrét végrehajtó szerep, másrészt a többszereplős támogatási rendszer koordinációjának feladata hárult. A hivatal kezelte a rendkívüli, előre nem látható helyzetek megoldására szolgáló különböző célzott rendeltetésű pénzügyi alapokat (Sapentia-, Horvátországi Újjáépítési-, Délvidéki-, Kárpátaljai-, Lendvai Magyar Ház-, Szabadkai Magyar Ház-, Református Világtalálkozó- és Csángó Alap stb.), a Kedvezménytörvény által biztosított oktatási-nevelési támogatások lebonyolítását és a rendkívüli, előre nem látható helyzetek megoldására szolgáló ún. Koordinációs Keretet.
Különböző időszakokban váltakozó sikerrel, a különböző szervezetek döntéshozó testületeinek munkájában való részvétellel a jogszabályokban előírt, de a mindennapokban kiküzdeni kényszerülve, ellátták a koordinációs feladatokat. Ennek eredményessége függött egyrészt attól, hogy az adott időszakban volt-e meghatározott stratégiai cél, aminek érvényt kívánt a kormányzat szerezni, illetve attól, hogy mennyire voltak ehhez partnerei a magyar közigazgatásban, majd egyre markánsabban jelentkezett az, hogy mennyire voltak ehhez partnerek a Magyarországról „becserkészett” határon túli vezéregyéniségek.
Szolgálták a kisebbségi diplomáciát, hiszen a HTMH hatá

Székelyföld Napok – Kerekasztal-beszélgetés a székely megyék tanácselnökeivel
Székelyföld egységes, értékes és erős – ezt hangsúlyozzák manapság egyre gyakrabban a székelyföldi megyék vezetői. Azt állítják, hogy versengés helyett összefogással lehet csak megteremteni a sikeres Székelyföldet.
A közös fejlesztési stratégia része a három székelyföldi megye gazdasági és kulturális értékeit, adottságait felsorakoztató, szombaton kezdődő egyhetes Székelyföld Napok rendezvénysorozat is. A Duna Televízió Térkép című műsorának május 31-i adásában a három székelyföldi megye tanácselnökei most először egy asztalnál értékelték Hargita, Maros és Kovászna megye összefogásának konkrét célját, az együttdolgozáshoz fűzött reményeket.
Lokodi Edit Emőke Maros megyei tanácselnök szerint a Székelyföld Napok rendezvénysorozat lehetőséget ad az Erdélybe látogatóknak, főként a magyarországi turistáknak, hogy akár több napot is eltöltsenek a régióban, megismerjék Székelyföld kulturális hagyományait, értékeit. „Tulajdonképpen az egy hetes rendezvénycsomaggal nagyon jó időtöltést, gazdag turistacsomagot tudunk biztosítani az ide látogatóknak” – tette hozzá az elnökasszony.
A rendezvény legfontosabb erőssége, hogy azt – idén először- közösen szervezi a három székelyföldi megye, így együtt mutathatjuk meg igazi értékeinket. Ezt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke tartotta fontosnak kiemelni, szerinte a június 3-10. között zajló rendezvénysorozat esetében az időpontválasztás sem véletlen, hiszen a Pünkösd előtti időszakban nagyon sokan látogatnak haza Székelyföldre.
„Elhangzott egy kulcsszó: hazalátogatók. Nem csak turistáknak, hanem az Erdélyből, Székelyföldről elszármazottakra is számítunk” – kapcsolódott be a beszélgetésbe a Kovászna megyei tanácselnök. Tamás Sándor hangsúlyozta: „azt szeretnénk, hogy ne csak rokoni látogatásokra térjenek haza az innen elszármazottak, hanem közösségi élményekben is részük lehessen.” Kiderült az is, hogy a július 30-ra, a maksai Óriás Pincetetőre meghirdetett Székely vágta a budapesti hagyományos Nemzeti Vágta hivatalos előfutama lesz. „Úgy indulunk neki, hogy a Székely vágta nyertesét benevezzük a Nemzeti Vágtára és megnyerjük a versenyt” – mondta Tamás Sándor.
Arra a kérdésre, hogy miért együtt fogtak össze, miért nem erősebb, gazdagabb megyékkel szövetkezik a három székelyföldi megye szintén Tamás Sándor reagált. Határozottan kijelentette, hogy Székelyföld nem szegény régió, és az infrastrukturális fejlődés is szemmel látható. „Mindössze szemléletváltásra van szükség és arról a szemléletről, hogy merjünk szegényül gondolkodni, merjünk kicsik lenni, át kell térni arra a szemléletre, hogy van erőnk, vannak ötleteink, vannak programjaink, eszünk is van, a pénzügyi forrásokat pedig bukaresti és Európai Uniós forrásokból a három megye közösen elő tudja teremteni – szögezte le a Kovászna megyei előjáró. A gondolatsort Borboly Csaba folytatta: Hargita, Maros és Kovászna megye összefogásának eredménye egyértelműen látszik, a számok is azt mutatják, hogy a központi régióból a három megye tudta lehívni a legtöbb unió pénzforrást.
Egyetértésének adott hangot Lokodi Edit Emőke Maros megyei tanácselnök is, mert szerinte Székelyföld igazi értékeit, hagyományait, a történelem adta gazdasági lehetőségeit a korábbi országos önkormányzati tanácsban nehézkes volt megvalósítani, ezért jó ötlet a regionális önkormányzati tanácsok megalakítása, hiszen közös stratégiában gondolkodva eredményesebb lehet az önkormányzati munka is.
Erdély.ma

Rémhír vagy gáncsoskodás? (Bejegyzés előtt az EMNP)
”Kommandós csapatok” járják a Kárpátokon túli megyéket, ahol támogatták az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését, felkeresik azokat, akik nevükkel, aláírásukkal járultak hozzá az új magyar párt létrehozatalához, szép szóval, fenyegetéssel próbálják meggyőzni arról, mondják azt, hamisították kézjegyüket, vagy kényszerítették az aláírásra.
Ilyen hírek érkeztek szerkesztőségünkbe, s az információk eljutottak az érintettekhez is. Toró T. Tibor, az EMNT pártbejegyzéssel megbízott ügyvezető elnöke elmondta, értesüléseik szerint az RMDSZ, konkrétan Seres Dénes képviselő áll a vizsgálódás mögött. A Szilágy megyei honatya a Háromszék kérdésére cáfolta a híreket, bár annyit elismert, érdekelné, a megyei RMDSZ-szervezet tagjai közül ki írta alá, s ha nyilvánosságra kerülnek a listák, számba veszik, ki támogatta az új párt bejegyzését. “Semmi ilyesmivel nem foglalkozom” – mondotta, s kiemelte, nem is tehetné, hiszen nem áll rendelkezésükre az aláírók jegyzéke. “Szerettük volna azt hinni, hogy 2011-ben ilyesmire nem kerülhet sor, a jogállamiság eljutott arra a szintre, amikor nem kell hasonló megfélemlítésektől tartanunk, és az erdélyi magyar politikai kultúra is fejlődött annyira, hogy egymás meggyőzésével és ne hatalmi erővel próbáljunk bármit elérni” – fejtette ki a Háromszék megkeresésére Toró T. Tibor. Érthetetlennek tartja, hogyan jutottak el bárkihez az aláírási listák, hiszen ezekhez csak a bírák és ügyészek férhetnek hozzá, magánszemély csak alapos indoklással kérheti ki, és ha kiadták valakinek, annak nyoma lenne a dokumentumokban. A csütörtöki bukaresti tárgyaláson nem találkoztak ilyen bejegyzéssel. Igaz, már akkor furcsállták, hogy a párt bejegyzését megtámadó magánszemély, Adrian Drăghici az aláírások hamisságára hivatkozott, ezt pedig csak akkor tudhatja, ha látta a dokumentumokat. Toró T. Tibor azt is elmondta, nem adott volna hitelt a mostani híreszteléseknek, de volt már precedens hasonló eljárásra, 2004-ben a Magyar Polgári Szövetség bejegyzési kísérletekor az RMDSZ mindent megtett, hogy ezt megakadályozza, Temes megyében például rokonait is megfenyegették. Hangsúlyozta, nem tartanak a vizsgálatoktól, nagyon alaposan ellenőriztek minden aláírást, több ember hetekig dolgozott ezen, pont azért, hogy elejét vegyék a majdani akadékoskodásnak. A szükségesnél több megyében a minimálisnál több aláírást gyűjtöttek össze – hangsúlyozta Toró. Aggódnak azonban azért, hogy riogathatják, megfenyegethetik, megfélemlíthetik azokat a jóhiszemű, egyszerű embereket, akik nevüket adták az új magyar párt életre hívásához. Az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését június 16-án tárgyalja érdemben a bukaresti törvényszék. Hárman, két párt s a már említett magánszemély nyújtott be óvást, akkor mutathatják be bizonyítékaikat. A jogi személyként be nem jegyzett Demokratikus Szolidaritás az Esélyegyenlőség és Egy Jobb Társadalomért Pártja az Európa Tanács alapjogi Chartájának előírásait kérte számon az EMNP-n. A Néppárt (Partidul Popular) azt kéri, hogy az új magyar párt nevében ne szerepeljen a Nép (Popular) szó.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Trikolór szalag a Mátyás-szobron
Egy nyugdíjas férfi tegnap román nemzetiszín szalagot ragasztott a kolozsvári Mátyás király-szoborcsoport talapzatára, ám két órával később a kolozsvári köztisztasági vállalat alkalmazottjai eltávolították azt. A férfi a román és a magyar állam által közösen restaurált szobornál a kolozsvári városháza által az emlékmű őrzésére kirendelt közösségi rendőr jelenléte ellenére felragasztotta a talapzatra a román nemzetiszín szalagot.
Az utóbbin olvasható szöveg arra emlékeztet, hogy Mátyás király vereséget szenvedett 1467-ben Moldvabányánál a középkori Moldva fejedelemség akkori uralkodójától, Ştefan cel Maretól. Erre utal a Nicolae Iorga-idézet is, amely azon a táblán olvasható, amelyet egy héttel ezelőtt helyeztek el a kolozsvári polgármesteri hivatal tudomásával a szoborcsoport elé. Magyarország a tábla eltávolítását kérte a román külügyminisztériumnál, ugyanis Budapest szerint ez feszültséget gerjeszt a magyarság és a románság kapcsolatában. Egy nappal korábban Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete csatlakozott a kolozsvári magyarok interneten meghirdetett akciójához, amelynek kezdeményezői arra kérték a lakosságot, hogy aki nem ért egyet a tábla elhelyezésével, virággal takarja el a vitatott feliratot. A kolozsvári polgármesteri hivatal szerint törvényesen helyezték ki a táblát. Kelemen Hunor művelődési miniszter azonban leszögezte: a feliratot nem hagyta jóvá az országos műemlékvédelmi bizottság, ezért törvénytelenül járt el a hivatal.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Borbély: Bölöni László jó megoldás lenne 2012-re
„E pillanatban nem szerencsés dolog egy együttműködési szerződés aláírása”
Hónapok óta folynak a tárgyalások az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete és a többi magyar szervezet között arról, hogy közös polgármesterjelöltet állítsanak a jövő évi helyhatósági választásokon. Pár nappal ezelőtt azonban nem sikerült megegyezni és együttműködési szerződést aláírni. A történtekre Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke reagált, aki egy héttel korábban bejelentette, nem kíván újból indulni a megmérettetésen.
– Miért nem vállalja a jelölést?
– Régebb eldöntöttem ezt, és eljött az ideje, hogy bejelentsem, látva a szárnyra kelt spekulációkat. Nem bánom, hogy 2008-ban vállalkoztam, egyedi élmény volt számomra, bár nem térnék ki arra, mi volt az oka, hogy nem tudtuk visszaszerezni Marosvásárhelyt. De továbbra is drukkolok, és mindent megteszek, hogy visszaszerezzük Marosvásárhelyt, s egy olyan személyiséget jelöljünk, aki nemcsak a magyarok, hanem a románok érdekeit is képviseli, mert a mostani egy áldatlan állapot, tizenkét éve tart, a város érdeke, hogy a mostani polgármestert leváltsa, és egy olyan ember jöjjön a helyébe, aki tesz a városért. Én nem vállalom, az RMDSZ számára a legnagyobb kihívás, hogy megjelölje azt a személyt, aki sikeres lesz.
– Folynak már ebben a témában a tárgyalások az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács között. Az elmúlt napokban kísérlet is történt egy együttműködési megállapodás aláírására, amelyből az RMDSZ végül kihátrált.
– A jó szándék biztos megvan azokban, akik tárgyaltak, de sem taktikailag, sem időpont szempontjából nem lett volna szerencsés az aláírás. Elmondanám, hogy világos legyen mindenki számára: a Magyar Polgári Párt annyit ért el 2008-ban, hogy egy tanácsossal kevesebb jutott be az RMDSZ részéről mind a városi, mind a megyei tanácsba. Ők maguk gyakorlatilag nem jutottak be sehová: egy polgármesterük van a megyében és néhány tanácsosuk. Az RMDSZ-nek 39 polgármestere és több mint 500 tanácsosa, tehát ilyen szempontból az MPP egy pártocska, amely nem tudott bizonyítani 2008-ban. De mindenkivel tárgyalni kell, a dialógust fenn kell tartani. Azonkívül van egy másik szervezet, amely pártot akar létrehozni, de még nincs bejegyezve. Tehát ebben a pillanatban véleményem szerint nem szerencsés taktikailag sem egy együttműködési szerződést vagy akár szándéknyilatkozatot aláírni. Ezt megbeszéltük a városi szervezettel, és nem írtuk alá. Erről tárgyalt az állandó tanács, ezért született a nyilatkozatunk, amely kimondja: az RMDSZ tárgyalóbizottságot nevez ki. Tényleg összefogásra van szükség, de megvan mindennek a pontosan felépített forgatókönyve. Az alapszabályzat szerint a municípiumok esetében a polgármester személyét a városi szervezet a megyei szervezettel közösen dönti el.
– A tárgyalásokra visszatérve: az MPP kategorikusan kijelentette, hogy RMDSZ-jelöltet semmiképp sem támogat. Véleményük szerint pártsemleges, közismert, köztiszteletben álló személynek kell lennie. Ilyen összefüggésben Bölöni László nevét említették.
– Éppen ezért nem aktuális a szerződés aláírása, mert ha van egy olyan személyiség, aki nemcsak a magyarság bizalmát élvezi, de a románokét is – akit akár közvélemény-kutatás, akár tárgyalások alapján kell kijelölni – az akár RMDSZ-es, akár független jelölt lehet, de a lényeg, hogy nem kikötésekkel kezdjük a tárgyalásokat. Milyen tárgyalás az ilyen?
Bölöni Lászlóval kapcsolatban viszont kellene tisztázni néhány dolgot: 2008-ban tényleg felröppentették a nevét. Én azonnal felhívtam, hiszen jó barátok vagyunk, megkérdeztem, valóban akar-e indulni. Elmondtam neki, ha úgy gondolja, hogy ez segít Marosvásárhelynek, és élvezi a magyar szervezetek bizalmát, én visszalépek, és őt támogatom. Ő döntött úgy végül, hogy nem indul. Azt is megemlíteném, hogy 2008-ban nem volt más magyar jelölt.
– Szász Jenő szerint ön és Frunda György beszélte le Bölöni Lászlót a jelöltségről…
– Ez nem igaz, az viszont igaz, hogy a tavaly ősszel személyesen beszéltem vele, s megkértem, gondolkozzon azon, hogy 2012-ben induljon a választásokon. Én mellszélességgel támogatnám, hogy ő legyen a marosvásárhelyiek jelöltje. Azt mondta, ha megszületik az összefogás, akkor gondolkozik ezen. Azóta kétszer találkoztunk, legutóbb ezelőtt két héttel, és valószínű, hamarosan választ ad. Amikor arról lesz szó, hogy vállalja, leülünk, tárgyalunk erről a szervezetekkel, mert Bölöni László valóban jó megoldás lenne 2012-re.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)

Markó a Székelyföld-irodáról – Ha befektetésejet vonz, miért ne? Mi a probléma?
Markó Béla miniszterelnök-helyettes az RFI-nek azt mondta: a Brüsszelben kedden hivatalosan megnyitandó iroda „nem tesz csodákat, de valószínűleg hozzájárul e térség gazdasági potenciáljának érvényesítéséhez”, ugyanakkor figyelmeztetett a magyarellenes hangvétel újraéledésére.
Az európai néppárti frakció – melynek politikai családjához az RMDSZ is tartozik – bejelentette, hogy nincs köze a brüsszeli Székelyföld-képviselet megnyitásához. Markó Béla megerősítette e hírt, mondván, hogy az RMDSZ-es EP-képviselők „nyújtottak segédkezet” az iroda megnyitásához.
A kormányfőhelyettes meggyőződése, hogy a Székelyföld értékeit népszerűsíteni kell.
„Szerintem fel sem merül a kérdés, hogy az Európai Parlamentnek köze lenne ehhez. A mi EP-képviselőink nyújtottak ott segédkezet az iroda megnyitásához, illetve avatásához. Én nem értek egyet azzal, hogy az irodával kapcsolatosan politikai színezete lenne a dolgoknak. Véleményem szerint általában az ország, Székelyföld vagy Erdély egészének gazdasági érdekeit kell népszerűsíteni, mert eddig nem sikerült befektetőket vonzanunk a Székelyföldre, és a térség gazdasági, turisztikai potenciálját sem tudtuk érvényesíteni. Ha egy ilyen iroda ebben segíteni fog, miért ne? Mi a probléma ezzel?” - mondta Markó Béla.
A Székelyföld brüsszeli képviselete „nem tesz csodákat” - véli az RMDSZ-szenátor, ám hozzásegítene a befektetők vonzásához. „Nem mondhatom azt, hogy ez az iroda valóban csodákat fog tenni, és nem is hiszem ezt, de bizonyára segíteni fog a térség gazdasági potenciáljának láthatóbbá tételében, mert igen komoly problémák vannak ott. Különben egész Erdélyben nagyon komolyak a problémák a befektetők jelenlétét illetően”.
Markó Béla figyelmeztetett ugyanakkor a magyarellenes hangvétel újraéledésére. „Az etnikumközi kapcsolatokat illetően: még mindig lehetséges bizonyos mértékű érvényesülés vagy népszerűség elérése a magyarellenes, illetve nagyon nacionalista hangvétellel, és ezt némelyek azonnal észrevették” - magyarázta a miniszterelnök-helyettes.
A Székelyföld brüsszeli képviseletének megnyitását a román EP-képviselők többsége bírálta, a PDL-s képviselők is, akikkel együtt az RMDSZ kormányon van.
Joseph Daul, az EP néppárti frakciójának elnöke kijelentette, hogy frakciója semmilyen formában nem vett részt a Székelyföld brüsszeli képviselete keddi megnyitásának megszervezésében.
Az Európai Néppárt közleményében Daul leszögezi, a frakciónak semmi köze a keddi eseményhez. „A szervezők az egyedüli felelősek mindenért” - mutat rá a közlemény.
Mircea Geoană, a szenátus elnöke hétfőn levélben fordult az Európai Parlament elnökéhez, arra kérve Jerzy Buzeket, hogy ne ismerje el „a Székelyföld képviseleti irodáját” az EU törvényhozó testületének hivatalos és intézményes partnereként.
Marian Jean Marinescu PDL-s EP-képviselő csütörtökön azt mondta a MEDIAFAX-nak, hogy Székelyföld brüsszeli képviseletének megnyitását arculatépítő eseményként próbálják beállítani, de nem fogja elérni célját és törvényes következményei sem lesznek,csak „fölösleges provokáció”.
A külügyminisztérium tisztázni fogja a Székelyföld brüsszeli képviseleti irodájával kapcsolatos helyzetet, és sajnálatosnak véli a Romániában nem létező, úgynevezett „területi-adminisztratív egység” képviseletének felavatását.
A PSD EP-küldöttsége levélben kért hivatalos állásfoglalást az Európa Tanács elnökétől, José Manuel Barrosótól, az EU magyar elnökségétől, valamint az EP elnökétől, Jerzy Buzektől a Székelyföld tervezett brüsszeli képviseletéről, valamint e témakörben az EU-törvénykezés teljes tiszteletben tartásáról.
A Székelyföld brüsszeli irodájának jogi megnevezése: Kovászna és Hargita megye képviselete – mondta pénteken a MEDIAFAX-nak Sógor Csaba, rámutatva, hogy a székely megnevezés régebbi, mint a Brüsszelben nemrég díjazott “százéves hárs”.
Arra a felvetésre pedig, hogy Brüsszelben csak az illető ország törvényei által elismert területi-adminisztratív egységek nyithatnak képviseletet, márpedig a Székelyföld nem tartozik ebbe a kategóriába, Sógor Csaba kifejtette, hogy a lobbi-iroda jogi megnevezése Kovászna és Hargita megye képviselete lesz.
„Úgy működik, mint a kereskedelmi társaságoknál, például ha ön céget létesít, egy üzletet nyit, és bejegyezteti mondjuk azon a néven, hogy IMPEX Kft., azért a bejárat fölött állhat a Monica felirat” – magyarázta Sógor.
Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke április 13-án közölte a MEDIAFAX tudósítójával, hogy május 31-én és június 1-jén hivatalosan megnyitják Kovászna és Hargita megye brüsszeli képviseletét, hozzáfűzve, hogy az iroda Maros megye érdekeit is képviseli.
Demeter János hozzátette, hogy a képviselet a Magyar Régiók Házaként ismert épületben kap helyet.
Az idézett forrás szerint Sógor Csaba, Tőkés László és Winkler Gyula EP-képviselő az alkalomból május 31-én fogadást ad az Európai Parlamentben, és június elsején hivatalosan megnyitják a képviseletet.
A kezdeményezők szerint a brüsszeli képviseleti iroda fő célja: információkat gyűjteni, feldolgozni és továbbítani az EU politikájáról és intézményes kérdéseiről, tájékoztatni a területi-adminisztratív egységeket az EP, az EB, illetve a Régiók Bizottságának és az EU más szerveinek döntéseiről, támogatni a közösségi projektek megszerzését és a helyi érdekeltségű projektekhez való hozzájutást.
A kezdeményezés célja ugyanakkor a három megye hangsúlyosabb érdekképviselete az európai projektek elérhetőbbé tételéért, az uniós intézményekkel való kapcsolattartásban, az uniós regionális partnerség kialakításában, a hálózati és lobbitevékenység területén.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

Két harang vár a gáji református templomban
„Körülbelül kilencezer lejre lenne szükségünk ahhoz, hogy a toronyban helyére kerüljön a két harangunk” – mondta a Nyugati Jelennek a nt. Czégé Imre, az arad-gáji református templom lelkipásztora.
A két harang a templomban várja, hogy összegyűljön a szükséges összeg a szereléshez, és a szükséges eszközökre.
Mindkét harang története felér egy izgalmas regénnyel. A nagyobbikat a szilágysági Galgóból hozták, miután ott egy főre csökkent a gyülekezet, és a templom, lévén egy útkereszteződésben „zavarta” a kommunista hatóságokat, s ultimátumot adtak az egyháznak, vagy lebontják, vagy felújítják. Bodor László, akkori gáji lelkész 1974-ben kérvényezte a galgói templom Gájba telepítését, a költöztetésre 1974-ben került sor, s az építőanyagokkal, nyílászárókkal stb. együtt természetesen a harangot is Aradra szállították, majd a régi imaház udvarán haranglábra helyezték, de építési engedélyt már nem kaptak. A harang egyik oldalán egy Joó Imre-idézet áll: „Örökké él a magyar, élteti hite, szíve, karja, ezt hirdeti szava – 1940–1941 emlékére, másik oldalán pedig, hogy „tebenned bíztunk eleitől fogva”. A harangot Szlezák László, Magyarország aranykoszorús mestere öntötte.
A másik, kisebbik harangot, szintén Bodor László kezdeményezésére Erdőhegyről vásárolta meg a gyülekezet. A harang egykoron a nagyszintyei református templom tornyában állt, s a gyülekezet megszűnése után Erdőhegyen őrizték. Rajta ez olvasható: „Öntötték a nagyszintyei református hívek közadományából Molnár Gábor gondnoksága idején – 1925”. A harangöntő az aradi Hőnig Frigyes volt.
Tehát a két harang helyére kerülésének egyetlen akadálya a pénzforrás hiánya, a gáji gyülekezet ezúton is felkér mindenkit, aki tud, segítsen, hogy mihamarabb összegyűjthessék a szükséges pénzösszeget.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

Hecckampány, botrány, gyűlölködés…
Minden jóban van kevés rossz, ugyanakkor minden rosszban is van kevés jó, tartja a mondás. Esetünkben hozzátehetjük, amennyiben jónak nevezhetjük azt, amiről az alábbiakban szó lesz.
A Mátyás-szobor talapzata elé utólag, törvénytelenül elhelyezett Iorga-szöveges bronztábla körül meglehetősen botrányos helyzet alakult ki. Amint az a sajtóban is megjelent, a szobornak a Művelődési Minisztérium és az Országos Műemlékvédelmi Hatóság által engedélyezett, aláírt helyreállítási tervéből kiderül, Fadrusz műalkotásának eredeti állapotába kell visszakerülnie. A Iorga-idézetes tábláról ebben nincs szó. Tehát nem tartozik hozzá, s mint ilyen, nem odavaló.
A helyzet elfajulása, botrányossá válása egyértelműen azoknak köszönhető, akik a Iorga-idézetet mindenáron, akár mindennemű engedély nélkül, törvénytelenül odahelyeztették a szobor talapzata elé. És mindezek után törvényességről beszélnek. Úgy tesznek, mintha a lehető legszabályosabban jártak volna el.
Amire az elején utaltunk, ebben a rosszban is van valami jó. Mégpedig az, hogy ismét világossá vált, a néha elhangzó szép szavak spanyolfala mögött, a mélyben, ma is ott rotyog a féktelen, engesztelhetetlen, beteges magyargyűlölet. Az a dák-római mítoszon, az egységes nemzetállam alaptalan tételén nyugvó, bennünket lenéző, velünk szemben felsőbbrendűséget hirdető, gyűlölködő, szélsőséges nacionalizmus, egyszóval sovinizmus, amit – az évtizedekig sulykolt ostoba, kommunista felfogásnak megfelelően – nagyon sokan ma is nacionalizmusnak neveznek. Holott utóbbi nem a más nemzetek elleni uszítás, gyűlölet, hanem a nemzeti azonosságtudatot erősítő, erre törekvő magatartás.
Mindez a kolozsvári NCN tévé május 27-i, esti, a Iorga-idézetes tábla visszahelyezését boncolgató adásából derült ki. Csoma Botond RMDSZ-es városi tanácsos két beszélgető társa – ha egyáltalán beszélgetőknek lehet nevezni őket – első pillanattól azt állította, hogy a Iorga-szöveges tábla körüli felhajtást az RMDSZ választási érdekből kezdeményezte. Ezzel akarja meggyőzni elpártolt választóit, hogy a jövőre esedékes választásokon ismét a szövetségre szavazzanak. Ezt, mondhatni gombnyomásra működő robotokként, egyfolytában fújták. Csoma Botond bármit is mondott, egyik fülükön be, a másikon ki, újra és újra ehhez kanyarodtak vissza.
Szóba került a multikulturalizmus, amit a polgármesterhez hasonlóan, fölöttébb sajátosan úgy értelmeztek, hogy semmi szükség a város nevének magyar nyelvű kiírására. Mert azt mondja, Kolozsvárnak csak egyetlen neve van, tehát csakis ezt kell föltüntetni. Különben is ezen ismerik világszerte. Ráadásul, ha ne adj isten e mellett a Kolozsvár is megjelenne, az ellentmondana a törvényes előírásoknak. Mert ezt csak abban az esetben lehetne megtenni, ha a városbeli magyarság aránya elérné a 20 százalékot. Csoma Botondnak azt a megjegyzését, hogy ebben az esetben kötelező kiírni, de 20 százalék alatt a törvény nem tiltja, eleresztették a fülük mellett. Egyikük, aki mint mondta, sokfelé járt Európában, azt állította, hogy mindenütt csak az illető ország hivatalos nyelvén írják ki a települések nevét. Más nevet ő sehol sem vett észre.
Csodálatos, világot látott, művelt személyhez illő kijelentése arról győz meg bennünket, hogy ott vagyunk, ahol húsz évvel ezelőtt. Amikor Petre Roman akkori miniszterelnök kijelentette, „nincs is olyan ország, ahol a kisebbségeknek saját egyetemük van”.
A két úgynevezett beszélgetőtárs azzal is előhozakodott, hogy az RMDSZ egyebet sem tesz, mint időnként efféle bajkeverő, a közvéleményt nyugtalanító, háborgató kérdésekkel jön elő. De az országot foglalkoztató komoly ügyeket, mint a gazdaság, a válság meg egyebek, soha föl nem vet. Csoma Botond állta a sarat, ám bármit hozott föl az általuk bedobottak cáfolatára, úgy tettek, mintha nem hallották volna.
Aztán jöttek a nézők „hozzászólásai”. Eleinte még volt egy-két hozzászóló, aki fölöslegesnek tartotta a Iorga-idézet visszahelyezését, aki még tárgyilagos, vagy legalább viszonylag tárgyilagos volt. De aztán mindinkább elszabadult a pokol. Parlamenti képviselő „alapos” ismereteiről téve tanúságot, kijelentette, a táblára igenis szükség van, mert Mátyás se Romániát, se Moldvát soha nem győzte le. Képzeljük el a XV. században a XIX. század vége felé létrejött országot.
A hozzászólók mind jobban vérszemet kaptak. Volt, aki azt mondta Csoma Botondnak, hogy szégyellje magát, hogy kérjen bocsánatot, amiért jóformán szót mer emelni a 20 százalék alatti kolozsvári magyarságért, mert ugye, akkor mi lesz a 80 százaléknyi románság tiszteletével? Meg aztán miket beszél, elfelejti, hogy román kenyeret eszik? Meg aztán, ha nem tetszik itt, menjen Budapestre. Egy másik: ha ő románként Budapesten élne, akkor Budapest nevét talán kiírnák románul?
A „beszélgetőtársak” egyike is fölvetette: most szabadon lehet utazni, ha Csoma Botondnak nem tetszik Kolozsvárt, akarom mondani Cluj-Napocán, szabadon távozhat, ahova éppen tetszik, ebben senki sem fogja megakadályozni.
A műsorvezető egyetlen alkalommal sem intette le a gyűlölködő hozzászólókat. Amikor viszont egy vegyes családból származó hölgy beszólt, hogy példátlan, felháborító ez a sok mocskolódás, beszédét azonnal megszakították, s a képernyőről is eltüntették a számot, amit hívni lehetett.
Határozott helytállásáért minden elismerésünk Csoma Botondé.
Hát így állunk. Nesze neked XXI. század, nesze neked Európai Unió, egyenlő jogok, másság, türelmesség!
A Iorga-idézetes táblát illetően pedig: nesze neked törvényesség. Ott vagyunk, ahol évtizedekkel ezelőtt. Kicsi is elég ahhoz, hogy a mélyből előtörjön az agyakat elborító, beteges gyűlölet. Hála az efféle törvénytelen tábla-elhelyezésnek, a magyarság és nyelve elemi ismerete hiányának, a sikeres elszigetelésnek, az efféle hecckampányoknak.
Mindezek kiküszöbölésére, megelőzésére most is égető szükség van egy általunk írt román nyelvű lapra, egy olyanra, mint amilyen a Puntea volt az 1990-es évek elején. Továbbá égető szükség lenne arra, hogy ott, ahol kisebbségiek élnek, a román gyermekek számára az iskolában kötelező legyen az illető kisebbség nyelve mellett annak rövid és igaz történetének oktatása. Mert a románok nem ismernek bennünket, és e nélkül továbbra sem fognak ismerni.
Asztalos Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Kötő József felszólalt a tábla-ügyben
A Ceauşescu-korszakra jellemző politikai kétarcúság jelensége újra megjelenik a napi politikában – mondta keddi napirend előtti felszólalásában Kötő József képviselő a kolozsvári Mátyás-szobor körül zajló eseményekre utalva. Hangsúlyozta: Európa felé, a demokratikus jogállam szerepében tetszelegve úgy teszünk, mintha törvénykezésünk és kormányzási programjaink révén esélyegyenlőséget biztosítanánk valamennyi közösség számára, viszont döntő pillanatokban, végrehajtó hatóságaink által durván megsértjük a békés együttélés szabályait.
A román és a magyar kormány közös erőfeszítéseinek eredményeként restaurált Mátyás-szoborcsoport körül kulturális háború dúl – figyelmeztet a képviselő, rámutatva arra, hogy az emlékmű a jó értelemben vett multikulturalizmus és tolerancia, illetve a demokratikus intézményrendszer megerősítésének próbaköve lett.
Fadrusz János 1902-ben felavatott mesterművén a huszadik század során olyan feliratok jelentek meg, amelyek a kultúrát emberellenes ideológiák szolgálatába állították – emlékeztetett Kötő József, majd hozzátette: a szobor idei, eredeti formájában való felavatását éppen ezért a normalitás, az európai szellemiség győzelmének tekintettük.
A képviselő tájékoztatott: a „mitizált” történelmi vízió hívei azonban mindenfajta műemlékvédelmi szabály ellenére jóváhagyták egy tábla elhelyezését a műemlékhez tartozó övezetben, amely konflikust szít a román és magyar közösségek között. Mindezt annak ellenére tették, hogy az építkezési engedélyben nincs jóváhagyva a tábla elhelyezése. A helyzetet súlyosbítja, hogy minden a helyi PD-L – az RMDSZ koalíciós partnere – jóváhagyása mellett történik. A helyi önkormányzat gesztusa ebben az értelemben a kolozsvári közéletet egy meghaladott történelmi korba veti vissza.
„Felszólítjuk a helyi hatóságokat, tartsák tiszteletben a hatályos jogszabályokat, s figyelmeztetjük az érintett központi hatóságokat, követeljék meg a törvényesség visszaállítását. Ellenkező esetben a jelenlegi helyzet esetleges következményeiért a felelősség teljes egészében ezekre a szervekre hárul, veszélybe sodorva ezzel a koalíciós partnerek közös kormányzását is” – összegezte a képviselő.
Szabadság (Kolozsvár)

Román-magyar diplomáciai csörte
Miközben tegnap délután az EU fővárosában állófogadást adtak az erdélyi magyar európai parlamenti (EP) képviselők a székelyföldi képviselet mai megnyitója alkalmából, diplomáciai szintre jutott a tömbmagyar régió brüsszeli lobbiképviseletének létrehozása körül a román politikum és a sajtó által generált hisztériakampány: bekérették tegnap a román külügyminisztériumba Füzes Oszkár magyar nagykövetet, hogy magyarázatot kérjenek az ügyben. Bukarest legfőbb kifogása az, hogy az iroda a Magyar Régiók Házában kap helyet. A hecckampány ellenére a székely iroda megnyitása előtt egy nappal megtartott állófogadás sikeresen lezajlott.
A Hargita és a Kovászna megyei tanács által finanszírozott, Maros megye képviseletét is ellátó iroda megnyitása alkalmából tegnap délután a három erdélyi magyar európai parlamenti (EP) képviselő, Tőkés László, Sógor Csaba és Winkler Gyula tartott fogadást az EP-ben, ám a román fél mindezt úgy próbálja beállítani, mintha egy „nem létező” régió képviseletének megnyitásáról lenne szó, ami szerintük illegális, és támadás az ország egysége ellen.
A tegnap késő délutáni fogadáson a megyei tanácsok küldöttségei élén Borboly Csaba Hargita és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök is ott volt, és Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkárt is a belga fővárosba várták. A fogadáson beszédek hangzottak el az EP-képviselők és a tanácselnökök részéről, majd a Hargita táncegyüttes előadását tekinthették meg. „Az Európai Unió tagjaként Románia és Magyarország is büszke lehet a Székelyföldre” – hangoztatta a rendezvényen Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke. Emlékeztetett arra, hogy a képviseleti iroda létesítése politikai vihart kavart Romániában és az EP-ben, de úgy vélte, „a mesterséges, nacionalista hisztériakeltésnek kimondottan pártpolitikai okai vannak.” Bár a román sajtó tegnap délután arról cikkezett, hogy a magyar EP-képviselők távol kívántak maradni az eseménytől, Sógor Csabától, a három erdélyi magyar EP-honatya egyikétől tegnap este, a fogadást követően megtudtuk: a rendezvényen többek között Gál Kinga, Tabajdi Csaba, Glattfelder Béla és Bauer Edit is jelen volt, sőt finn és észt európai parlamenti képviselők is ott voltak a fogadáson, amelyen összesen mintegy 80–100 vendég vett részt. „Most már minden azon múlik, hogy az iroda működtetői hogyan végzik a dolgukat, hiszen az jórészt háttérmunkáról és egyeztetésekről szól” – ecsetelte lapunknak Sógor.
Román külügy: ki a Magyar Régiók Házából
A román külügy közleménye szerint a bekéretett Füzes Oszkárral folytatott megbeszélésen aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a képviselet Brüsszelben a Magyar Régiók Házában nyitja meg kapuit, és további információt kértek a magyar hatóságoktól. Egyúttal kijelentették, „a stratégiai partnerség szellemében” azt várják, hogy a képviselet megnyitóján egyetlen magyar hivatalosság se legyen jelen. Teodor Baconshi román külügyminiszter tegnap kijelentette: Románia azt akarja, hogy a képviselet ne a Magyar Régiók Házában kapjon helyet, és hogy az elnevezése is feleljen meg a közigazgatási helyzetnek. Úgy vélte, arról van szó, hogy egy népelnevezést jogellenes módon próbálnak egy régió megnevezéseként használni.
Polner Gergely, a brüsszeli magyar állandó képviselet szóvivője mindezek kapcsán leszögezte: a magyar uniós elnökség nem képviselteti magát hivatalosan az eseményen, mivel nem általa szervezett rendezvényről van szó. Az Európai Néppárt (EPP) – ezen pártcsaládba tartozik az RMDSZ is – nevében Joseph Daul frakcióvezető jelezte: az EPP-nek nincs köze az iroda megnyitásához. A mai hivatalos megnyitóra viszont várják Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettest.
Sógor Csaba a román külügyminiszter aggodalmai kapcsán a Krónikának kijelentette: a romániai központi fejlesztési régió egy ideig a bajor képviselet ingyenes irodahasználati felajánlását élvezve tarthatta fenn képviseletét Brüsszelben. „Biztos vagyok benne, hogy ha Tulcea és Konstanca megye Dobrudzsa néven kívánna képviseletet nyitni, a Magyar Régiók Háza azt is szívesen befogadná” – mutatott rá a képviselő. Hozzátette: az ország föderalizálásától tartó román képviselők panaszaikkal csak nevetségesekké teszik magukat például a német képviselők előtt, akik szövetségi államból érkeztek. „A székely iroda gazdasági és turisztikai lobbit próbál végezni, hiszen érdekeltté kell tenni Európát abban, hogy szeressenek, ne folyton síró kisebbség legyünk, hanem olyan, amellyel Európa együttműködhet” – ecsetelte.
Magyar érvek, román támadás
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ korábbi elnöke mindezek kapcsán tegnap a Radio France Internationale-nak (RFI) elmondta: a székelyföldi képviselet „nem eredményez majd csodákat, de valószínűleg segít ráirányítani a figyelmet a vidék gazdasági potenciáljára.” A politikus egyúttal bírálta a magyarellenes diskurzus visszatérését. Markó Béla kijelentette, az RMDSZ-es EP-képviselők csupán közreműködtek az iroda megnyitásában. „Nem értek egyet azzal, hogy megpróbálják átpolitizálni az iroda megnyitását. Szerintem szükséges az ország általános gazdasági érdekeinek népszerűsítése, hogy befektetőket vonzzunk a Székelyföldre, és hogy megismertessük a régió gazdasági és idegenforgalmi potenciálját. Ha ebben segíthet egy ilyen iroda, akkor miért ne jöjjön létre? Mi a probléma?” – tette fela kérdést Markó. A politikus reményét fejezte ki, hogy a képviselet segít felhívni a figyelmet a régió gazdasági lehetőségeire, mivel ott jelenleg jelentős problémák tapasztalhatók – akárcsak Erdély egésszében.
A Brüsszelben tartózkodó Borboly Csaba szerint a képviselet mai megnyitása azért fontos, mert a három székely megye így könynyebben hozzáfér majd a regionális társulások számára kiírt pályázatokhoz, és megismertetheti magát Európában. Fontosnak nevezte, hogy így nem csupán Bukaresten vagy a fejlesztési régió központján, Gyulafehérváron keresztül, hanem közvetlenül Brüsszelben is hozzáférnek majd a fejlesztési forrásokhoz. A diplomáciai botrány kapcsán kifejtette: azt várja a román külügytől, hogy az ország schengeni csatlakozásáért és az Egyesült Államok által fenntartott vízumkötelezettség megszűnéséért küzdjön, mivel a magyar adófizetők pénzéből is működik, így elvárhatják, hogy támogassa őket. Tamás Sándor kovásznai tanácselnök még korábban elmondta, hogy a megnyitóval egy időben címerkiállítás is nyílik, a képviseletre pedig kitűzik a román és a székely zászlót is.
Az ellenzék egyébként tegnap is folytatta a hadjáratot az iroda ellen: a PSD felkérte a román EP-képviselőket, hogy írják alá azt a levelet, amelyet egy nappal korábban címeztek Jerzy Buzekhez, az EP lengyel elnökéhez, és amelyben azt kérik: az uniós törvényhozás ne ismerje el a székely képviselet törvényességét.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Dicsőszentmárton: román nacionalista propaganda a magyar iskola ellen
Darázsfészekbe nyúltak azok a szülők, tanárok és politikusok, akik az új, 2011/1-es számú oktatási törvény értelmében önálló magyar iskola létrehozását kérték Dicsőszentmártonban. Amint arról korábban beszámoltunk, a Maros megyei település elöljárója, a magyarellenességéről elhíresült Adrian Alexandru Matei demokrata-liberális polgármester, valamint névrokona, Dumitru Matei főtanfelügyelő rögtön visszautasította a szülők kérését.
A nacionalista hecckampányba most bevonták a helyi román gimnázium diákseregét és a tanulók szüleit. Mi több, nyilatkozatok szintjén az ortodox, majd a görög katolikus egyház is bekapcsolódott. A hangadók szerint a jelenleg három különböző óvodában és ugyanannyi iskolában tanuló dicsői magyar gyerekeket nem illeti meg egy önálló iskola. A város különböző övezeteiben csupán az 1–8. osztályban 522 magyar gyermek tanul anyanyelvű tagozaton, a gimnáziumból pedig két osztály ballagott el. A két Matei: nem és nem A Dicsőszentmártonban született világhírű zenész, Ligeti György nevét viselő önálló magyar iskola létesítésére elsőnek éppen a koalíciós partnerek, a PDL politikusai mondtak nemet. A polgármester válasza szerint az esetleges iskolaalapítás nemcsak törvényt sértene, de társadalmi feszültségeket is gerjesztene a városban. „Nem egyezhetek bele egy külön oktatási struktúra létrehozásába, mert ez szeparatizmushoz vezetne. A román és más nemzetiségű diákok, tanárok és szülők között kitűnő a viszony, és ezen nem szabad változtatni efféle szeparatista akciókkal” – fejtette ki Adrian Alexandru Matei. Hasonló álláspontra helyezkedett Dumitru Matei főtanfelügyelő is, aki hat oldalon keresztül fejtegeti a magyarság kérésének helytelenségét és jogtalanságát. A dicsői szülőknek címzett levelében a tanár a romániai magyarság kiváltságos helyzetéről, a politikai és közigazgatási szférában betöltött szerepéről, a kisebbségeket megillető nyelvi és vallási szabadságról tart kiselőadást. A főtanfelügyelő a hazai magyar civil szervezeteket is kioktatja, felróva nekik, hogy „édeskeveset tesznek” az etnikumközi párbeszéd és a multikulturalizmus éltetéséért.
Nem adják fel
„A főtanfelügyelő teljesen mellébeszél, alkotmányellenességet kiált, és azt állítja, hogy egy magyar iskola létrehozása emberi jogokat sértene. Ha ilyeneket ír egy értelmiségi, mit várjunk az egyszerű, könnyen manipulálható román embertől?” – kérdez vissza Szabó Albert, az RMDSZ elnöke, aki rövid ideig az alpolgármesteri tisztséget is betöltötte a közel ötezer magyar által lakott városban.
A szülők újabb beadvánnyal fordultak a tanfelügyelőséghez, amelyben rámutatnak, hogy az év elején életbe lépett oktatási törvény 45. cikkelye tételesen is kimondja a kisebbségi önálló iskolák létesítését. Az aláírók ugyanakkor arra figyelmeztetik Dumitru Mateit, hogy az említett törvény „nem is sért emberi jogokat, és nem is alkotmányellenes”, mint ahogy a főtanfelügyelő vallja. 
Ellentámadásban
A város román nemzetiségű tanerői – szülők és diákok bevonásával –, valamint az ortodox és a görög katolikus egyház lelkészei is csatlakoztak a „magyar szeparatizmust elítélendő” akciókhoz. A hangadó az Andrei Bârseanu Általános Iskola személyzete volt, amely hallani sem akar arról, hogy a 60-as évek elején, szocreál stílusban épült ingatlanból kivonuljon, helyet biztosítva egy magyar iskolacsoport részére. Maria Nistor tanár például előnyként emlegeti a koedukált rendszert. „A magyar gyerekek számára jelentős előny vegyes iskolában tanulni. Könnyebben elsajátítják az állam nyelvét, munkahelyet találnak és beilleszkednek a társadalomba” – vallja. Egy, a szerkesztőségünk birtokába került jegyzőkönyv alapján az iskola igazgatója, Ioan Suciu azzal fenyegeti magyar helyettesét, hogy „utánanéz, miféle törvénytelen szülői értekezleteket tartott a magyar anyákkal és apákkal”. Kollégája, Mărioara Olar egyenesen Magó Attila felfüggesztését kéri. Az utóbbi napok újdonsága, hogy a város két román esperese, Partenie Pop ortodox és Vasile Ciulea görög katolikus lelkész is a polgármestertől és Daniel Funeriu oktatásügyi minisztertől kéri az iskola „megmentését”. Az RMDSZ kitartásra buzdít
Az utóbbi hónapok hangulatkeltése a helyi magyar politikusokat is kétségbe ejtette. Annak ellenére, hogy ingatlanhiány miatt egyelőre nem talál alternatívát, Szabó nyugalomra int, és kitartásra buzdít. Az RMDSZ nyilatkozatban reagált a közösség elleni, egyre erősödő uszítások miatt. „A dicsőszentmártoni tanács ülésanyagában újabb támadás indult közösségünkkel szemben. Az Andrei Bârseanu Általános Iskola vezetőtanácsa elutasítja, hogy a magyar iskola székhelye a jelenlegi iskola épülete legyen – szeparatizmussal vádolva a kérvényező szülőket, politikai zsarolással a kormányt és románellenes tevékenységgel a magyar tanári kart, azt javasolva, hogy Román Gimnáziumnak nevezzék át az iskolát” – áll a többi között Szabó Albert és Incze Csaba RMDSZ-vezető szerkesztőségünkbe eljuttatott nyilatkozatában. Az aláírók arra szólítják fel a küküllőmenti város magyarságát, hogy ne engedjenek az alattomos megtévesztéseknek és ijesztgetéseknek, vállalják bátran és öntudatosan magyar identitásukat, illetve magyar anyanyelvüket, és éljenek bátran kivívott jogainkkal.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)