Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2007. december 10.
December 8-án Kolozsváron rendezte meg a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) azt a gazdasági szakírásról szóló konferenciát, melynek központi témáját szakfolyóirata, a Közgazdász Fórum megjelenésének 10. évfordulója képezte. Magyarországi közgazdászok és tanárok mellett erdélyiek is tartottak előadást, így Vincze Mária tanár a Babes–Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelven történő közgazdászképzés alakulásáról tartott előadást, hangsúlyozva, hogy az 1990-es évek közepétől a nulláról indulva ma már közel 1300 diákjuk, 12 alkalmazott oktatójuk, 11 doktoranduszuk és 16 magyarországi vendégtanáruk, valamint több meghívott előadójuk van. Karácsonyi Zsigmond a romániai magyar napilapok lépéshátrányát mutatta be a román nyelvű gazdasági lapokkal szemben. Somai József, a Közgazdász Fórum főszerkesztője azt nehezményezte, hogy Erdélyben a közgazdász középnemzedékek idegenkednek az írástól és előadások megtartásától. A Közgazdász Fórum idei legjobb publikációért járó díjat: Nagy Bálint Zsolt fiatal szakíró nyerte el. A tíz év során legtöbbet publikáló Nagy Ágnes (Román Nemzeti Bank vezetőségi tagja) szintén nyilvános elismerésben részesült. Az RMKT által az idén létrehozott, az év közgazdászának adományozott Kerekes Jenő-emlékérmet Somai József vehette át. /Ördög I. Béla: Tízéves a Közgazdász Fórum. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./
2007. december 10.
Író-olvasó találkozót tartott az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a kolozsvári Alternatíva Egyesület november 9-én Magyarlónán, illetve november 9-én Tordaszentlászlón. A rendezvényeken felolvastak: Farkas Wellmann Endre, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán, Molnos Lajos, Muszka Sándor és Orbán János Dénes. ÍRÓK AZ 1956-OS FORRADALOMBAN címmel a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum tárlatából válogatott kiállítás nyílt meg november 9-én Kolozsváron a Korunk Galériában. /Hírek. = Helikon (Kolozsvár), dec. 10./
2007. december 10.
Háromnyelvű /magyar, román és angol/ album jelent meg Tompa Gábor előadásairól Tompa Gábor színházi világa /Koinónia Kiadó, Kolozsvár/ címen. A kötetet Visky András állította össze. /Rostás-Péter Emese: Fotók „a nagyszerű bordélyból”. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./
2007. december 10.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület főépületében Kolozsváron bemutatták Nagy Tóth Ferenc Régi erdélyi körték és más gyümölcsök című kötetét. Egyed Ákos elnök szerint a szakkönyv erdélyi identitásunk megőrzéséhez járul hozzá, a szerző pedig munkájában gondosan ügyelt a történelmi megalapozásra. Péntek János professzor a monográfiát a szerző korábban megjelent, almafajtákról szóló kötete folytatásának tekinti, amely a magyar nyelvterület egységét a gyümölcstermesztés sajátosságainak számbavételével bizonyítja. A helynevek, a háromszázötven körtefajta-nevet és szinonimát felsorakoztató névtár mind-mind nyelvi gyökereket tükrözik. Fodorpataki László a kötetet kisebbfajta történelemkönyvnek, Erdély természeti kincsei dokumentumának nevezte. A kutató-tanár szerző bevallása szerint ezt az „őslakosokká” vált körtefajtákról szóló könyvét is az erdélyi közösségnek, a jövő nemzedékeknek szánta. /Ö. I. B. : Körtefákban gyökerező múlt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./
2007. december 11 .
Bíró Enikő személyében új elnöke van az RMDSZ székelyudvarhelyi városi szervezetének, a közgyűlés titkos szavazással döntött az új elnök személyéről. /Tisztújítás a városi RMDSZ-nél= Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 11 . /
2007. december 11 .
A romákkal Csekefalván is vannak gondok, jelezték az olvasók. Egy, a faluba épphogy beköltözött házaspárnak a romák rendszeresen ledöntötték kerítését, majd a reklamáló gazdát megfenyegették, hogy elintézik őt is, családját is. Van két gyerek, egy daganatos betegségéből éppen kilábalni akaró 28 éves asszony. És egy aggódó férj, apa. Volt. Aki elmondta, megverték, elment a rendőrségre, de az ügyvéd mondta, hogy nincs tanú, nincs mit tenni. /Szondy Zoltán: Csekefalván nincs remény? = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 11 . /
2007. december 11.
A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület a nyáron kezdeményezte 70 vezető beosztású egyházi alkalmazott átvilágítását. A Tőkés Lászlóról szóló jelentések íróinak azonosítása során derült ki, hogy Farkas, majd Petrescu álnéven Bányai Ferenc lelkipásztor írt jelentéseket a Szekuritáténak. Besúgó volt a püspök sógora, a Stelian álnéven jelentő Bartha Tibor is. A jelentésekből kiderül: az illetők pénzért dolgoztak a titkosszolgálatnak. Tőkés László elmondta: nagyon veszélyesnek tartja, hogy továbbra is megtűrik az egyházkerület kebelében a szekus múlttal rendelkező közszereplőket, lelkészeket. Jelentéseket írt a szekuritáténak Gálfy Zoltán kolozsvári teológiai tanár, aki a rendszerváltás utáni református zsinatnak is tagja volt. Az eddigi ismeretek szerint 26 informátor 125 megfigyelt személyről írt jelentéseket. /Besúgók nevét hozta nyilvánosságra. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./ Bányai Ferenc elismerte, hogy jelentéseket írt a Szekuritáténak, mert megfélemlítették. Csűry István látja el a püspöki teendőket az európai parlamenti képviselői mandátumát Brüsszelben ma átvevő Tőkés László helyett. Tőkés nem indul a következő püspökválasztáson. /Gyergyai Csaba: Tőkés László újabb besúgókat leplezett le. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./ Rendszerváltás előtti besúgóinak nevét hozta nyilvánosságra Tőkés László királyhágómelléki református püspök. Tőkés korábban már azonosította az egykori besúgók közül Gálfy Zoltán nyugalmazott kolozsvári teológiatanárt. /Újabb besúgó neveket hozott nyilvánosságra Tőkés László. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 11./
2007. december 11.
Bemutatkoztak az Európai Parlament december 10-i strasbourgi ülésnapján az újonnan megválasztott romániai EP-képviselők. A 35 képviselőből négy magyar nemzetiségű. A Demokrata Párt (PD) listájáról 13, a Szociáldemokrata Pártéról (PSD) tíz, a Nemzeti Liberális Pártéról (PNL) hat, a Liberális Demokrata Pártéról (PLD) három jelölt került be az EP-be. Az RMDSZ két helyet (Sógor Csaba és Winkler Gyula) kapott, függetlenként egy jelöltet (Tőkés Lászlót) választottak meg. Csibi Magor Imre a Nemzeti Liberális Párt színeiben szerzett mandátumot. Románia 2005 októberében küldött megfigyelőket az EP-be, akik a 2007. január 1-jei csatlakozás pillanatától teljes jogú EP-képviselők lettek. Közülük most 22-en elhagyják az Európai Parlamentet. Az ő mandátumuk vasárnap éjfélkor szűnt meg. Eddig három RMDSZ-es képviselő volt az EP-ben: Kelemen Atilla, Kónya-Hamar Sándor és Szabó Károly. Magyarországnak 24, a szlovákiai magyarságnak pedig két képviselője van. Értesüléseink szerint Kónya-Hamar Sándor irodáját Sógor Csaba veszi át, aki valószínűleg „örökli” helyét a kulturális, oktatási és ifjúsági bizottságban, Kelemen Atillát pedig minden bizonnyal Winkler Gyula helyettesíti majd a mezőgazdasági bizottságban. Kónya-Hamar Sándor eredményesnek tekinti a Brüsszelben töltött időszakot. A legfontosabb a Bolyai-ügy volt, az egyetem újraindítására vonatkozó kezdeményezés. Ez az akció elhúzódott, de egyáltalán nem mondható reménytelennek – összegzett Kónya, aki mandátuma lejárta után is folytatni kívánja kezdeményezéseit, például a Verespatak-ügyben. Szabó Károly nem tud különösebb megvalósításokról beszélni. Bevallotta, nem volt nagyon aktív. Kelemen Atilla a mezőgazdasági bizottságban kifejtett munkájáról számolt be. Legutóbb például a borreform kapcsán benyújtott 24 módosító indítványából 18-at elfogadott a bizottság. A 35 képviselőből Románia egyetlen agrárpolitikust sem küldött, ez stratégiai hiba. Olyan országban, ahol a lakosság 50 százaléka vidéki, 38 százaléka pedig mezőgazdaságból él, nagyon fontos, hogy képviselői a mezőgazdasággal és vidékfejlesztéssel kapcsolatos kérdésekbe is beleszólhassanak, érvelt Kelemen Atilla. /Átvették hivatalukat Románia új EP-képviselői. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./
2007. december 11.
Borbély Károly az új távközlési és informatikai miniszter. Traian Basescu államfő december 10-én aláírta az RMDSZ által javasolt, és a kormányfő által felterjesztett Borbély kinevezéséről szóló rendeletet. Winkler Gyula volt tárcavezető lemondott, és Frunda György helyett EP-képviselő lett. /Basescu kinevezte Borbély Károlyt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./
2007. december 11.
A román politikai porondon immár egy elnöki párt is létezik: a december 10-én véglegesített alapszabály szerint a Demokrata Párt és a Liberális Demkrata Párt egyesült, Basescu elnök megkapja a lojális, kézivezérelhető alakulatot. /Balogh Levente: Egy frigy jövője. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./
2007. december 11.
Románia az utolsó az Európai Unió tagállamai között a vállalati internet-használat, a szélessávú internet-kapcsolatok és a weboldalak száma tekintetében – derül ki az Eurostat kimutatásából. Az internet elterjedtsége a román vállalatoknál mindössze 58 százalékos. Románia a széles sávú internetkapcsolat tekintetében is sereghajtó, ugyanis a legkorszerűbb és leggyorsabb kapcsolati megoldás csak 31 százalékos elterjedtségű. /B. T. : Internet: minden téren sereghajtó Románia. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./
2007. december 11.
Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa december 8-i ülésén hangsúlyozta, párbeszédet kell folytatni az erdélyi magyarságnak azzal az egyharmadával, amely valamilyen okból elégedetlen volt az RMDSZ-szel. Emellett a politikai csoportosulásoktól sem szabad elzárkózni, tudomásul kell venni, hogy az RMDSZ-en kívül is van élet, „de a lényeg az, hogy azzal az egyharmaddal próbáljanak együttműködni. ” Lakatos Péter képviselő szerint „könnyebb kivédeni a román nacionalisták támadásait, mint a pluralizmus és sokszínűség álarca mögött megbúvó diverziót. Választási kampányban a magyarok számára csak a három szín – piros-fehér-zöld – lehet a nyerő, a kétszínűséget nem díjazzák”. Mint mondta, „Basescu Románia teljhatalmú vezetője akar lenni. Célja eléréséért többek között az egységes magyar parlamenti képviselettől is meg kell szabadulnia, erre Szász Jenő és Tőkés László a megfelelő eszköz”. Markó Béla kijelentette, soha nem fog kettős mércével mérni, és sem Tőkés Lászlót, sem Orbán Viktort nem hajlandó Jupiternek vagy prófétának tekinteni. Orbán Viktor „ha szétveri az erdélyi magyarságot, akkor oldja meg a problémáit, s akkor majd beszélhetünk arról, mit kell az RMDSZ-nek megoldania. ” Markó arra kérte a magyarságot, bízzon az RMDSZ-ben, a józan észben és „ne bízzák prófétákra ennek a közösségnek a sorsát”. Frunda György Toró T. Tibor kizárását követelte, mert „gerinctelen az, aki az RMDSZ erőforrásait használva a szövetség ellen kampányol”. Toró visszautasította, hogy Frunda megleckéztesse, aki becsapta a választókat, „lelépett, miután megválasztották”. /Mózes Edith: Markó Béla: Ne bízzuk prófétákra a magyar közösség sorsát! = Népújság (Marosvásárhely), dec. 11./
2007. december 11.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint Gyergyó, Udvarhely és Háromszék körzeteiben az RMDSZ „elvesztette” az europarlamenti választásokat, ezért bosszút esküdött, büntetni akar. A cikkíró azt javasolja Markó Bélának, hogy a bosszú helyett a megbocsátást gyakorolja, vagy ha ezt lehetetlennek érzi, hát a lemondást (nem a lemondatást). /Nagy V. László: Párhuzamok a magyar történelemből! = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./
2007. december 11.
„Erőskezű” ülésvezetést ígér Bíró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának frissen megválasztott elnöke. A vele készített interjúban arra a kérdésre, hogy hol tér el az új elnök programja az előbbi vezetéstől, azt válaszolta, nem eltérőnek kell lennie az SZKT-nak, hanem megfelelni testületnek és az elnök tevékenységének. A következő ülésen alelnököket választanak. Az új vezetőséggel fogják a következő lépéseket megbeszélni. Bíró Rozália vissza szeretné hozni az SZKT-ba azt a lehetőséget, hogy a testület valóban tanácsként működjön. /L. I. : Itt a vita ideje”. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./
2007. december 11.
Az új elnök, Bíró Rozália megválasztása mellett struktúrájában alig alakult újjá a Szövetségi Képviselők Tanácsa. Az RMDSZ politikai döntéshozó testületében a csoportok csak a platformok egy részét képviselik. Eckstein-Kovács Péter, a Szabadelvű Kör platformvezetője ideológiai alapon szerveződő frakciókban tudja elgondolni az SZKT-t. A megújult Szövetségi Képviselők Tanácsa kilenc frakcióval működik: Keresztény-Demokrata frakció (elnök: Frunda György), Közép-Erdély Frakció (elnök: László Attila), Nemzeti Szabadelvű Kör platform (elnök: Dénes István), Novum Forum frakció (elnök: Kelemen Atilla), Partium frakció (elnök: Lakatos Péter), Szabadelvű Kör platform (elnök: Eckstein-Kovács Péter), Székelyföldi frakció (elnök: Tánczos Barna), Szórvány frakció (elnök: Winkler Gyula), Tulipán frakció (elnök: Borboly Csaba). Nincs frakciója a Demokratikus Új Baloldal, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés, a Nemzetépítő Platform, a Nemzeti Szabadelvű Kör, a Nők a Nőkért Szövetség, a Romániai Magyar Kisgazdák és Vállalkozók Szövetsége, a Szociáldemokrata Tömörülés, a Romániai Magyar Vállalkozói platformoknak, viszont Erdély valamennyi régiója frakcióval képviselteti magát. Ellenzéki csoportosulás sincs az SZKT-ban. Az ezt a szerepet betöltő, Katona Ádám vezette Erdélyi Magyar Kezdeményezés, valamint a Vekov Károly vezette Nemzetépítő Platform nem alakított frakciót. /Simon Judit: SZKT: platformok, frakciók – képviselet. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./
2007. december 11.
Az RMDSZ legutóbbi SZKT-gyűlésen egyértelművé vált: az RMDSZ tovább menetel a neptuni úton, tovább támadja azokat, akik az autonómiát következetesen képviselik, s emellett ironizál, vádaskodik, nyelvpolitizál. Nyelvpolitika az a politikai kommunikációs manőver, mely az érvelést megkerülve a befogadó közeg tudatos vagy tudat alatti asszociációira épít. A nemzeti gondolkodás lenacionalistázása, a rendőrterror „határozott fellépéskénti” említése, a menetrendszerű „szélsőjobboldalizás” tipikus baloldali nyelvpolitikai húzások. A nyelvpolitika kínálta lehetőségekkel minden politikai tábor él, ez tagadhatatlan nyelvpolitikai töltetű volt annak idején a radikális-mérsékelt ellentétpár, ami tulajdonképpen az önálló, magyar érdekek mentén artikulálódó politika és az elnyomó román hatalomnak alájátszó, kollaboráns politika ütközését fedte, s arra apellált, hogy a választók zöme számára a bölcs önmérséklet rokonszenvesebb, mint a veszélyt asszociáló radikalizmus, írta Borbély Zsolt Attila. Amikor Markó Béla azt mondja, hogy nem kellene ezentúl „kétszínű” legyen az erdélyi magyar politika az az intézményesített demokratikus pluralizmus preventív megbélyegzése egy kellemetlen eszmetársításokkal terhelt jelzővel. Az a kijelentés, amit Kelemen Hunor kampányfőnök és RMDSZ képviselő engedett meg magának, miszerint „az RMDSZ-szel szemben induló pártnak Cotroceni-ből fogják osztogatni a parancsokat” a minősített hazugságok közül való. Az SZKT-n Frunda György kijelentette, „nem erkölcsös, nem megengedett európai szinten, amit a magyar ellenzéki párt megengedett magának”. Nem erkölcsös, egy hiteles keresztény nemzeti jelöltet támogatni egy kollaboráns, önfeladó, választóit megtévesztő szervezettel szemben? /Borbély Zsolt Attila: Kétszínűség? = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 11./
2007. december 11.
A tavalyi évhez képest komoly terméscsökkenést hozott az idei fagykároktól majd aszálytól sújtott mezőgazdasági év. A szemes növények (búza és kukorica) idei 7,47 millió tonnás termése a 2006-os 15,76 millió tonnához képest csupán 47 százalékos (a búza esetében 51,8 százalék, kukorica esetében 40 százalékos) termést jelent. Közel 60 százalékos termésvisszaesést regisztráltak a napraforgónál is, melynek össztermése a tavalyi 1,52 millió tonna helyett idén alig haladta meg a félmillió tonnát. Idén burgonyából 3,48 millió tonnát, 2006-hoz képest fél millió tonnával kevesebbet, cukorrépából a tavalyi 1,15 millió tonnával szemben idén 0,45 millió tonnával kevesebbet takarítottak be. /D. L. : Fél termést hozott az idei év. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./
2007. december 11.
Történelmi tétje van a mostani egyetemi választásoknak a BBTE magyar részlegén. Ha most engedik, hogy a csucsuják, szamosközik, vinczemáriák, nagylászlók megmaradjanak a vezetőségben, hosszú ideig lehetőséget kapnak a mindennel elégedett magyar vezetők, hangsúlyozta az egyetem magyar oktatóihoz írt nyílt levelében Jakab Attila, tudományos kutató. Nem szabad többet megengedni, hogy egy Szamosközi bekerüljön a vezetőségbe. Sok szempontból jó az, amit Magyari Tivadar művel, de ez nem az igazi út. Ő ugyanis belemerevíti a magyar felsőoktatást egy status quóba. Ez a közös román–magyar egyetem modellje. Tehát őt nem szabad újraválasztani! Olyan magyar rektor-helyettest kell választani, aki nem működik együtt a rektorral. Egy-két éves kimaradást, szervezési gondot a szülők és diákok meg fognak bocsátani. A diákok akár két szemeszterre is jogosultak befagyasztani a tanulmányaikat. Egy részüket átmenetileg átveheti a Sapientia, míg a helyzet rendeződik. A tanári kar általános sztrájkba kezdhet. Nem kell hozzá két szemeszter, mert egy-két hónap alatt beadják a derekukat. /Jakab Attila, tudományos kutató: Tisztelt magyar oktatói kar! = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./ Az említettek: Csucsuja István, Történelem és Filozófia Kar dékán-helyettese, Szamosközi István az Akadémiai Tanács alelnöke, Pszichológia és Neveléstudomány Kar tanára, Vincze Mária Közgazdasági Kar dékán-helyettese, Nagy László rektor-helyettes.
2007. december 11.
Tamás Sándor parlamenti képviselő, az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének elnöke november 26-án bejelentette lemondási szándékát Baka Mátyás területi elnöknek. Az operatív tanács nem fogadta el Tamás Sándor lemondását a városi szervezet éléről. Azt is eldöntötték, hogy egyelőre Baka Mátyás és Molnár Endre, a kézdiszéki területi szervezet elnöke, illetve ügyvezető elnöke is tisztségben marad. Ami a megyei RMDSZ-be való beleolvadást illeti, az operatív tanács tagjai határozottan kiálltak a tíz éve eredményesen működő területi szervezet fenntartása mellett. /Iochom István: Tamás Sándor marad az RMDSZ kézdivásárhelyi elnöke. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 11./
2007. december 11.
Idén ősszel a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet melletti épületben beindult az Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium. Az elitképző intézet létrejöttéről Kató Béla főjegyző elmondta, még nincs kész az épület, de az intézmény már elkezdte tevékenységét. Az Apáczai Közalapítvány és a Szülőföld Alap nem támogatta őket, annak ellenére, hogy céljuk egybecseng az említett két alapítvány állítólagos céljával: a határon túli oktatás, nevelés segítése, szakkollégium létrehozásának támogatása. A szakkollégium igyekszik az individualista életet élő ifjúságot egy épületben közösséggé formálni, hogy vállalják önazonosságukat. Az alapelv: akik ide jelentkeznek, azoknak teljesíteni is kell. Első kritérium a rendkívül jó tanulmányi eredmény. A másik, hajlandóság legyen bennük arra, hogy a kollégiumban más jellegű képzésben is részesüljenek. Meg kell tanulniuk, hogyan kell egy közösséget vezetniük. Kolozsváron több mint tízezer egyetemista van, ebből kb. 100-at tudnak felvenni. Természetesen fizetni is kell, de kevesebbet, másrészt a körülmények is mások. Az egyház a plusz költségeket magára vállalja a jövő egyháza érdekében. Bármilyen szakról jelentkezhetnek a hallgatók. A jövőben szeretnék ide költöztetni az egyházi levéltárat, amely nehéz körülmények között működik a Farkas utcai templom kerengőjében. Szeretnék a Romániai Református Egyház közös intézményeit is átköltöztetni: a pedagógiai intézetet vagy akár a nyugdíjintézetet. Szintén ebben az épületben kellene helyet kapnia a Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpont nyomdájának is, amely jelenleg a teológia garázsában működik. /Somogyi Botond: Közösségformálás, továbbképzés. Beindult a kolozsvári Apafi Mihály Egyetemi Kollégium. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 11./
2007. december 11.
Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete az Aradi Mezőgazdasági Tájékoztató Irodával közösen az év elején más települések mellett Kisperegen állattenyésztés, míg Simonyifalván növénytermesztés és kertészet szakmákban szervezett szakképző tanfolyamokat. A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium által hitelesített okleveleket átadják a végzősöknek, akik a továbbiakban meghallgathatják a Maros Megyei RMGE szakemberei által Az európai szövetkezési modell az erdélyi gazdatársadalomban címmel, pályázati támogatással kidolgozott előadását. /(b): Oklevél-átadás, előadások. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 11./
2007. december 11.
December 10-én Homoródszentpálon szakszerűtlenül végzett földmunkálat miatt megroggyant és beomlott a László Gyula Általános Iskola épületének a mennyezete. Kerekes Péter Tivadar, Homoródszentmárton községközpont polgármestere elmondta, az 1942-ben épült tanintézmény közelében új kazánház épül, a létesítmény alapjainak kiásását követően azonban az iskolaépület mennyezete 20 négyzetméteres felületen megrepedezett, és vasárnap hajnalban beomlott közvetlenül. A törmeléket eltakarították, így december 10-től folytatódik a tanítás. /Gyergyai Csaba: Életveszélyes oktatási intézmény. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./
2007. december 11.
A hagyományokhoz híven, nagyszínpadi zenés produkcióval búcsúztatja az évet a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A neves koreográfus-rendező Gajdos József vezetésével készülnek a bemutatóra. A produkcióban a társulat régi és idén szerződött, fiatal színészei, valamint meghívott vendégművészek egyaránt jelen lesznek. /Szász Emese: Kabaré az udvarhelyi színpadon. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 11./
2007. december 11.
December 10-én az Aradi Kamaraszínház rendezvénysorozata keretében újabb bábelőadás “érkezett” az Aradi Bábszínházba. Az Arad megyében szeptemberben már turnézó kolozsvári Keljfeljancsi Komédiás Kompánia ezúttal Mátyás király és a kolozsvári bíró közismert történetét mutatta be, bábjáték-változatban. Magyar népmese nyomán írta és rendezte Demeter Ferenc, előadta Demeter Ferenc és Vincze László. /Kiss Károly: “Mátyás király él!” = Nyugati Jelen (Arad), dec. 11./
2007. december 11.
Tánccal, muzsikával ünnepelték a szamosújvári Kaláka néptáncegyüttes fennállásának tizenötödik születésnapját az elmúlt hét végén. December 7-én táncházzal kezdődött az ünneplés a Téka Házban, amelyen a Sóvirág zenekar húzta a talpalávalót. Másnap Harangozó Imre néprajzkutató könyvbemutatója után gálaműsor következett a helyi Művelődési Házban. Kötő József az EMKE Országos Elnöksége nevében méltatta a Téka Alapítvány munkáját: „ha egyetlen mondatban kellene másfél évtizedes munkásságotok jelentőségét méltatni, azt mondhatnánk: tevékenységetek megkerülhetetlen fejezete lesz az erdélyi magyar közösség 1989 utáni intézménytörténetének. ” /Tizenötödik születésnapját ünnepelte a Kaláka. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./
2007. december 11.
Kultúrház nélkül maradt a falu. Az Apor-féle udvarházat visszaszolgáltatták jogos örökösének. Egyelőre nem tud mit kezdeni vele, nagyon leromlott. Régebben legalább karácsonyra összehoztak egy kis műsort, szilveszterkor kosaras bált tartottak a kultúrházban. Az utóbbi években ez is elmaradt, a megfogyatkozott fiatalság a diszkókat látogatja. Van azért pásztorjáték a templomban, és lehetne tréfás óévbúcsúztató a lepusztult kultúrtermen kívül is, hiszen az egykori felekezeti iskolát visszakapta az egyház, felújították az épületet. Hivatalosan a Kolping Család vendégháza. Ez a ház lehetne a helyiek ideiglenes kultúrháza. Hiányzik a fiatalok önszerveződő, kezdeményező munkája Az állam látványosan kivonult a művelődésből, az önkormányzatok többnyire nem tudnak mihez kezdeni a kongó kultúrtermekkel. Egyháziak „világi” feladata lesz a jövőben, hogy legyenek rendezvények, összejövetelek. /Bölöni Domokos: Rozsdásodó tálentumok. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 11./
2007. december 11.
Sírköveket, az Árpád-kori templom szentélyét, freskókat, valamint egy családi sírt tártak fel a Hargita megyei Csíkszentkirály római katolikus templomában végzett ásatások során. Darvas Lóránt, a Csíki Székely Múzeum régésze sírköveket talált. A sírokon kívül a legkorábbi templom alapfalát, szentélyfalát is felfedték. A szentélyfal formája alapján 12. századi lehet. A csíkszentkirályi nem az egyetlen Árpád-kori templom a környéken: a csíkszéki templomok általában a 12. században épültek, majd a 15. század folyamán átépítették őket, szentélyüket meghosszabbították keleti irányba. Az 1332-es pápai tizedjegyzékben Csíkszentkirály plébániaként szerepel, így nyilván temploma is volt. A templom falán a nedves vakolat alól freskók kerültek elő a templom Árpád-kori részében, melyeken Mária látható a kis Jézussal, Szent Anna, valamint egy angyal. A freskókat Kocsis Lóránt falkép-restaurátor a 14. század végére, 15. század elejére datálta. /Székely Zita: Emlékek az Árpád-korból. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./
2007. december 11.
Jecza Péter szobrászművész alkotásaiból Religo címmel az elmúlt hét végén nyílt kiállítás Temesváron a Szépművészeti Múzeumban. Első ízben láthatta a temesvári közönség egyetlen nagyarányú gyűjteményben a neves művész egyházművészeti alkotásait. Jecza Péter életművében 1976-tól, az orsovai katolikus templom felépítésétől alkotnak hangsúlyos pászmát a hit és az Isten felé fordulás áhítatát kifejező plasztikai munkák és domborművek. A kiállítás egyik szép domborműsorozata a sepsiszentgyörgyi Csíki úti katolikus templomnak készített Keresztút. 1989 után pedig megsokasodtak Jecza Péter műhelyében a bibliai tárgyú kompozíciók. /Szekernyés Irén: A hit és a harmónia ereje. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 11./
2007. december 11.
Székelyudvarhelyen a Művelődési Házban megnyílt Giriti Ágnes debreceni festő vándorkiállítása, Nemzetünk öröksége címmel. Székelyudvarhely a tárlat 9. állomása. Giriti Ágnes arra vállalkozott, hogy a magyar – gyakorta pusztulásra ítélt – épített örökséget vásznon örökítse meg. Magyarországi, erdélyi, felvidéki, vajdasági, illetve horvátországi várak, kastélyok, történelmi magyar családok udvarházai, templomok láthatók zömmel a tárlaton. /Barabás Blanka: Magyar örökség képekben. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 11./
2007. december 12 .
A középiskolások műveltségi vetélkedője, a Tudász december 11-én a megszokott helyszínen, a székelyudvarhelyi Digital 3 televízió nagystúdiójában zajlott, ahol nyolc erdélyi középiskola képviseltette magát. Bár Udvarhelyen már hagyománya van a középiskolai tanárok szervezte Tudásznak, a rendezvény mégis újdonságnak számított, hiszen első ízben mérték össze tudásukat a diákok országos szinten. Kápolnási Zsolt szervező, a székelyudvarhelyi Eötvös József Középiskola tanára elmondta, a vetélkedő szervezői tavasszal döntöttek arról, hogy országos szintű versennyé fejlesztik a Tudászt. A vetélkedőt a kolozsvári Báthory István Gimnázium csapata nyerte, második volt a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium. /Tudász tizenötödször. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 12 . /