Karácsonyi szokások bemutatásával, néptánccal, verssel zárta az idei évet a dévai Segesvári Miklós Pál Egylet. Műsorukra a dévai Magyar Házban került sor, ahol a Téglás Gábor Iskolacsoport diákjai verssel köszöntötték az egybegyűlteket. A szavalatokat követően a bukovinai székelység körében hagyományos karácsonyi katonajátékot mutatták be a színpadon. A hagyomány-elevenítést követően szatmári táncot járók alatt recseghetett a színpad, majd szeretetvendégségre került sor. A céljuk az volt, hogy ezt a szép bukovinai székely hagyományt felelevenítsék, népszerűsítsék, hogy a fiatalok is megismerjék a régi szokásokat, a gyökereiket, mondta Segesvári Erzsébet nyugdíjas tanító, a Hunyad megyei közéletben jelentős szerepet betöltő, fiatalon elhunyt fia emlékére alapított egylet alelnöke, aki magas kora ellenére rendkívül aktívan vállal szerepet ma is a dévai magyar közösségi élet megszervezésében. /Gáspár-Barra Réka: Néphagyományt elevenítettek fel Déván. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 29./

Az Arad megyei ágyai iskolában 2007-ben Iskolai támogatás címmel futott pályázati programsorozat utolsó rendezvényeként a Nagyvárad Néptánc Együttes tagjai játszóház-foglalkozást folytattak a helybeli gyerekekkel, akik néptánc-oktatásban vettek részt. /(b): Nagyváradi néptáncosok Ágyán. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 29./

Bartók György püspök emlékét egy darabig még családja éltette: teológiai tanár, majd filozófiaprofesszor fia, ifj. Bartók György, valamint püspökké választott veje, Ravasz László. Összegyűjtötték a temetésén mondott beszédeket, róla szóló megemlékezéseket (1909), kiadták prédikációit (1910, 1912). Aztán emléke feledésbe merült. Az 1845-ben Málnáson született Bartók György a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban tanult, majd a teológiát is elvégezte. A tübingeni egyetemen filozófiát és klasszikus nyelveket tanult, a doktorátust is megszerezte. Hazatérte után püspöki titkárként és a Református Kollégium vallástanáraként tapasztalatokat szerzett. Kolozsváron a tudományegyetem megszerezte magántanári habilitációját filozófiából, majd Kant filozófiájából hirdetett előadást és szemináriumot. 1876-ban Nagyenyeden lett lelkész, emellett 1876 júniusában megindította az Egyházi és Iskolai Szemle című hetilapot. A kolozsvári tudományegyetem 1872-es megnyitása után felvetették a kolozsvári református teológia létesítését. A református egyházon belül két párt alakult ki, az egyik az enyedi teológiát, s ezzel a kollégium főiskolai jellegét védelmezte, a másik a teológiai akadémiát Kolozsváron állította volna fel, összekapcsolva az egyetemmel. Az enyediek vezére Kovács Ödön és Bartók György lett, a kolozsvári párté Szász Domokos és öccse, Béla, az egyetem filozófia professzora. Így a Bartók szerkesztette Szemle az enyedi párt szócsövének számított. Állandó vitában állt a Szász Domokos szerkesztésében Kolozsvárt megjelenő Erdélyi Protestáns Közlönnyel. Bartók lapjában tudományos közleményeket közölt. 1883 decemberében, a nyolcadik évfolyam lezárásával szüntette meg Bartók a végig egyedül szerkesztett lapot. 1885-ben Szász Domokos lett a püspök, így egyre kilátástalanabbá vált az enyedi teológiát védelmezők helyzete. 1895-ben megnyitotta kapuit a kolozsvári „teológiai fakultás”. 1898-ban Bartók György lett az egyház főjegyzője, majd Szász Domokos halála után őt választották az egyházkerület püspökének. Ekkor nyilvánult meg bölcsessége. Nem próbálja visszafele forgatni a történelem kerekét – mint párthíveinek többsége elvárta volna. Bartók György folytatta tudományos munkáját. Tájékozás az újabb teológia körében címmel Keresztes József és Kovács Ödön enyedi professzorokkal együtt összefoglalta a liberális teológia újdonságait. Két vallásoktatási tankönyvet szerkesztett, ezek az 1920-as évekig használatban maradtak. 1907. december 19-én hunyt el Kolozsváron. Ifj. Bartók György /Nagyenyed, 1882. aug. 3. – Budapest, 1970. nov. 26./ apja halála után teológiai tanár, majd kolozsvári, azután szegedi filozófia-professzor lett, majd ő volt az 1940-ben visszatérő kolozsvári egyetem első rektora /1940-1941/. /Gaal György: Bartók György, a tudós püspök. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./

Marosvásárhely testvérvárosáról, Bajáról érkezett a hír: szép sikere volt egy vásárhelyi vonatkozású rendezvénynek. A szülővárosa Pro Urbe-díjával kitüntetett keramikus, a Bajára áttelepült, de Marosvásárhelyhez továbbra is rendkívül ragaszkodó Papp József és a szintén keramikusként ismertté vált édesapja, a már hosszabb ideje elhunyt id. Papp József munkáiból közös kiállítást rendeztek. /Cseh Gabriella: A Baja Művészetéért Kulturális Egyesület első kiállítása. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 29./

Harácsek Zoltán amatőr festőművész újabb festménykiállítása nyílt meg Nagyenyeden, a Bethlen-kastélyban. Dr. Csávossy György enyedi költő és borász a kiállított festményeket méltatta. Kováts Krisztián, Nagyenyed alpolgármestere örvendetesnek nevezte, hogy a városban legalább havonta egyszer rendezhető egy ilyen kiállítás. /Sz. B. : Váratott magára, de megérte. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 29./

Tordaszentlászló és környéke művelődési életének szervezője a 75 éves Boldizsár Zeyk Imre nyugalmazott tanár, közíró, népművelő. A Bolyai Tudományegyetemen végzett 1954-ben. A Mezőség közepébe, Buzába kapott igazgató-tanári kinevezést, később innen kérésre egy másik mezőségi nagyközségbe, Kolozsra került. Előbb a magyar tannyelvű iskola tanára, röviddel utána igazgatója, később pedig a román iskolával összevont magyar tagozat aligazgatója volt. Állandó harcba álltak a román tagozat pártaktivista igazgatójával, mert jobbak voltak az eredmények a magyar tagozaton, mint a románon. Boldizsár Zeyk Imre megszervezte a Szülők iskolája elnevezésű felnőttképzést. 1955 márciusában Kolozsvár rajoni magyar tannyelvű iskolák igazgatói tartották gyűlésüket, amikor bevonultak a román igazgatók, követelték, hogy román nyelven tartsák a gyűlést. Ezzel megszűntek a magyar nyelvű értekezletek. Végül 1961-ben visszatérhetett családjával szülőfalujába, Tordaszentlászlóra. Boldizsár Zeyk Imre akkor tapasztalhatta, hogy teljesen fellazultak a közösségformáló és megtartó közművelődési hagyományok, ezért nagy munkába kezdett. Újraalapította az 1940–1944 között elpusztított iskolai és falusi könyvtárakat mind Tordaszentlászlón, Magyarfenesen és Magyarlétán, mind pedig a hozzájuk tartozó öt román faluban. Újraindítottam megfelelő szakemberek bevonásával a kalotaszegi kézimunka oktatását. tanítványai bevonva elkezdte a kalotaszegi falvak szellemi és tárgyi néprajzának gyűjtését, a szellemi néprajzi anyag rögzítését, tárolását és feldolgozását valamint bemutatását. Boldizsár Zeyk Imre falumúzeumot hozott létre, 1995-től pedig azt Tordaszentlászlói Kalotaszegi Tájmúzeummá fejlesztette. A magyar iskolai hagyományoknak megfelelően visszaállította az Iskolaszéket, az iskola nem hivatalos, de hatékony szervét. /Buzás Pál: Születésnapi köszöntő. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. november-december/ Emlékeztető: A hatóságok is figyeltek rá:1992. március 19-én a rendőrség házkutatást tartott – névtelen feljelentés alapján – Tordaszentlászlón Szőke Zoltán református lelkész, Boldizsár Zeyk Imre helyi RMDSZ-elnök, valamint Magyarlétán Barta Lajos református lelkésznél, továbbá mindkét helyen a református templomban. Segélyszállítmányok hűtlen kezelésével vádolták a névtelen feljelentők a felsoroltakat. A házkutatás eredménytelenül végződött, nem találtak semmit, ezt jegyzőkönyvbe is vették. /Makkay József: Templomszentségtelenítés – balkáni módra. = Szabadság (Kolozsvár), 1992. márc. 20./

Nekrológ: Ferenczi Géza /1924-2007/ Apai ágon háromszéki, szemerjai származású. Már édesapja, Ferenczi Sándor régész és művelődéstörténész nagyobb kutatásokat végzett Háromszéken, s a Szemerjai Székely szignót használta. Bátyja, Ferenczi István régész és történész ugyancsak kötődött, mind ásatásokkal, mind pedig írásokkal Háromszékhez. Ferenczi Géza fél évszázaddal korábbi együttműködést megújítva kapcsolódott be 1996-ban a Székely Nemzeti Múzeum évkönyveinek munkálataiba, jelentős dolgozatokkal emelve a periodika színvonalát. 1924. június 22-én, Kolozsváron született, közép és felsőfokú tanulmányait is szülővárosában végezte, 1954-ben a Bolyai Egyetem történelem szakán szerzett diplomát. Székelyudvarhelyen húsz évig vezette a múzeumot, emellett a környéken bátyjával közösen végzett ásatások, kutatások révén gazdag leletanyaggal gazdagította a gyűjteményeit. 1976-tól a csíkszeredai múzeum mellett működő megyei műkincsvédelmi hivatal muzeológusa lett. 1987-es nyugdíjazása előtt három évig a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtárban dolgozott. Bátyjával közös búvárkodásai a kora középkori Magyarország határvédelmi rendszerének feltárására irányulva az erdélyi magyar letelepedés irányának, szakaszainak és idejének szabatosabb meghatározásához, új eredményekhez vezettek. Régészeti, nyelvtörténeti adatokra támaszkodva új szemszögből közelítette meg a moldvai ősibb csángók eredeztetését, Moldvába telepítésük idejét. Édesapja nyomdokain haladva a székely rovásírás kérdésével is behatóan foglalkozott, főként az énlaki és székelyderzsi felirat megfejtéséhez kapcsolódó közlései ismertek. Művelődéstörténeti tekintetben is édesapját követte, művészettörténeti vonatkozásban Balogh Jolán és Entz Géza tanítványa volt, nyelvtudományi kérdésekben Szabó T. Attilával, később Kósa Ferenccel tartott kapcsolatot. 2005-től már súlyos betegen, de utolsó óráiban is dolgozott, életének a kutatói munka, az eredmények közzététele adott értelmet. 2007. február 14-én hunyt el, Székelyudvarhelyen. Ferenczi Géza könyvei Hargita megye útikönyve magyar és román nyelven (Csíkszereda, 1973); Székely rovásírásos emlékek (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1997); A moldvai ősibb csángók (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1999); Lapok Erdély múltjából. Tanulmányok (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002); Utazások Udvarhelyszéken (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002 – Dénes István előszavával); A székely rovásírás az idő sodrában (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002); Régi várak, új írások. Régészet és rovásírás. Tanulmányok – társszerző: Ferenczi István (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2006). /Hubbes Éva: Ferenczi Géza = Acta Siculica (Székely Nemzeti Múzeum évkönyve, 2007, Sepsiszentgyörgy), 761-76. p. /