Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
1323 tétel
1992. november 25.
A költségvetési törvény tervezetének tárgyalásához a Fidesz olyan módosító indítványt nyújtott be, amely egy sor államigazgatási intézmény megszüntetését, illetve karcsúsítását indítványozta. Varga Mihály /Fidesz/ képviselő elmondta, hogy a Fidesz fölöslegesnek tartja a Határon Túli Magyarok Hivatalát, amelynek munkáját más intézmény is elvégezheti. /J. K. S.: Fidesz: fölösleges államigazgatási intézmények. = Magyar Hírlap, nov. 25./
1992. november 25.
Az RMDSZ Etikai Bizottsága nov. 21-ére megidézte Domokos Géza elnököt, aki nem jelent meg, hanem levélben fejtette ki, hogy, nem fogadta el az Etikai Bizottság illetékességét. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./
1992. november 25.
A román vámhatóságok - előzetes bejelentés nélkül - nov. 24-től benzinilletéket számítanak fel a Romániából kilépő személygépkocsik után. Azt a gépkocsivezetőt, aki nem tud fizetni, nem engedik át a határon. Hermann János külügyi szóvivő elmondta, hogy a magyar Külügyminisztérium hivatalos tájékoztatást kért a román féltől, de választ nem kapott. A magyar határőrség sem kapott előzetes értesítést. /Népszabadság, nov. 25./
1992. november 25.
Ady Endre emlékünnepség, érmindszenti zarándoklat /nov. 20-21/. Nov. 20-án Szatmárnémetiben, a Láncos-templomban kezdődött az ünnepség, ökumenikus istentisztelettel, beszédet mondott - többek között - Tőkés László püspök és Reizer Pál szatmári katolikus püspök. Érdmindszenten folytatódott az emlékezés, koszorút helyezett el Katona Tamás államtitkár, a magyar kormány nevében, Zalatnay István a Határon Túli Magyarok Hivatala képviseletében, továbbá az RMDSZ, az EMKE, a MADISZ képviselői. Tőkés László beszédében arról szólt, hogy az egyházak hordozzák a legnagyobb felelősséget a magyar ifjúságért. A nemzeti egyetemességet hiányolta a magyar ifjúságban. /Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 24, nov. 25./
1992. november 25.
Az RMDSZ Országos Elnöksége nov. 20-án ülésezett Kolozsváron. Megállapították, hogy a kongresszus előkészületei a terveknek megfelelően folynak, a program- és alapszabályzat-tervezet rövid időn belül eljut a tagszervezetekhez. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./
1992. november 25.
"Tom Lantos amerikai szenátor nov. 27-én Romániába érkezik. Erről értesülve Funar, a Román Nemzeti Egységpárt alelnöke ellenségesen nyilatkozott, mondván, Tom Lantos "potyautasként" sétál majd az országban. Amennyiben eljut Kolozsvárra, Funar tárgyalna vele. /Új Magyarország, nov. 25./ "
1992. november 26.
Nyíregyházán és Beregszászon tartották meg okt. 28-31-e között a Kárpát-medence magyarságának közoktatási fórumát. Az egyes területek képviselői ismertették az anyanyelvi oktatás helyzetét. /Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 6./ Kiadott állásfoglalásukban szorgalmazták az anyaországi és a határon túli területek oktatási tárcái közötti szerződések megkötését és betartását, adatbázis létrehozását, a pedagógusszövetségek munkájának koordinálását és önálló magyar módszertani központ létrehozását. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./
1992. november 26.
Marosvásárhelyen járt Egbertha Greve, az ENSZ Menekültügyi Bizottsága bukaresti irodájának munkatársa és találkozott az RMDSZ képviselőivel. A vendég az emberjogi kérdésekről érdeklődött. Az RMDSZ képviselői kifejtették, hogy az alkotmány nem szavatolja kellőképpen a kisebbségi jogokat. /Népújság (Marosvásárhely), nov. 26./
1992. november 26.
Kolozsváron a lakásgazdálkodási szervezet felszólította a MADISZ-t, hogy költözzön el jelenlegi helységéből, és tevékenységét törvényes keretek között folytassa. A MADISZ-nak érvényes szerződése van, ez tehát újból egy magyar szervezet zaklatását jelenti. /Ismét terítéken a MADISZ-székház. = Szabadság (Kolozsvár), nov 26./
1992. november 26.
A kért tájékoztatást nem kapta meg a magyar külügyminisztérium, ezért a Külügyminisztériumba kérették a budapesti román ügyvivőt, akivel közölték, hogy a magyar közvélemény meglepetéssel fogadta a benzinilleték előzetes értesítés nélküli bevezetését és szóbeli jegyzéket adtak át az ügyvivőnek. /Új Magyarország, nov. 26./
1992. november 27.
A moldovai és a román parlament elnöke nov. 27-én egyezményt írt alá Chisinauban, amelynek értelmében a két ország törvényhozása a jövőben összehangolja tevékenységét. Ez az első lépés a két román állam integrációja felé, jelentette ki Adrian Nastase román és Aleksandru Mosanu moldovai parlamenti elnök közös közleményben. /MTI/
1992. november 27.
Az 1992. jan. 7-i népszámlálás előzetes eredményeiről adott tájékoztatást a Szilágy megyei Statisztikai Igazgatóság. A végleges adatok csak 1993-ra várhatók. A megye lakossága mindössze 0,7 %-kal nőtt az előző, 1977-es népszámláláshoz viszonyítva. Zilah lakossága 68322 fő volt, 1977-hez képest 214 %-os a növekedés. A megye magyar lakosainak lélekszáma csökkent: 63.150 fő az 1977-es 64.017 lélekhez képest. A megyében 54.164 református és 7.790 római katolikus él. /Szilágyság (A megyei RMDSZ hetilapja, Zilah), 1992. nov. 27./
1992. november 27.
"Ágoston Vilmos, Budapestre áttelepült erdélyi publicista megtámadta Tőkés László püspököt, ha nem is olyan durván, mint a Magyar Narancs cikkírója. Tőkés László a Magyarok Világtalálkozóján ellenezte, hogy Duray Miklós magyar kisebbségi autonómiát követelő indítványát elfogadják. Eltelt néhány hónap "és most éppen Tőkés László javasolta az RMDSZ kolozsvári küldöttgyűlésén, hogy fogadják el a belső autonómia követelését. Meg is szavazták." Tőkés László szeretné, ha a "tényeket meg nem hamisító közszolgálati média legyen Romániában, ugyanakkor Magyarországon kormánypárti tévét és rádiót követel." /Köztársaság (Budapest), nov. 27. 104. p./"
1992. november 27.
Gheorghe Funar kolozsvári polgármester írásbeli meghívót küldött az RMDSZ-nek, hogy nov. 25-én jelenjenek meg a polgármesteri hivatalban. Először azt rótta fel, hogy a Brassai Líceumban akarják megrendezni a KOT /Küldöttek Országos Tanácsa/ ülését, majd elmondta, hogy visszaállítják a Mátyás szobor talapzatára a Iorga idézetet tartalmazó feliratot. - A BBC nov. 27-i román nyelvű adásában Funar azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy ki akarja kiáltani Erdély területi autonómiáját. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 28-29./ A polgármesteri hivatal képviselői helytelenítették, hogy az RMDSZ Szabadelvű Köre magyarországi vendégeket hívott meg, holott erre csak a külügyminisztériumi illetékeseknek van joguk. Kifogásolták, hogy az RMDSZ reklamált a Mátyás-szobor ügyében, mert a szobor nem az RMDSZ-é. /Nits Árpád: Kihallgatás a hivatalban. = Szabadság (Kolozsvár), nov 27./
1992. november 27.
Gheorghe Funar kolozsvári polgármester megtiltotta a helyi magyar lapoknak és a magyar területi tévéstúdiónak a helységnevek magyar megfelelőjének használatát, ugyanúgy, mint néhány évvel korábban Ceausescu, ezenkívül bizottságot hozott lére a magyar utcanevek megváltoztatására. /Magyar Hírlap, nov. 27./
1992. november 27.
Kodolányi Gyula címzetes államtitkárral készített interjút közölt a Romania libera. Nem hiszi, mondta Kodolányi, hogy Iliescu szövetségre lépne a szélsőséges erőkkel. Magyarország barátságot akar minden szomszédjával. /Romania libera (Bukarest), nov. 26, ismertette: Magyar Hírlap, nov. 27./
1992. november 27.
Dumitru Cioflina altábornagy, román vezérkari főnök Deák János altábornagy, vezérkari főnök meghívására Budapestre érkezett. A katonák együttműködése példa lehetne a politikusok számára, jelentette ki Cioflina. /Népszabadság, nov. 27./
1992. november 28.
Tőkés László püspököt az RMDSZ belső önrendelkezésről szóló kolozsvári nyilatkozatáról kérdezte az újságíró, mert annak elfogadásában nagy szerepe volt a püspöknek. Romániában hiányoznak a demokrácia alapismeretei. Az ellenzék elutasítása feltételes reflex, nem tehetik meg, hogy tapsoljanak az RMDSZ-nek. Nem fogadta el Cristoiu, az Evenimentul Zilei főszerkesztőjének a minősítését, hogy ő az RMDSZ radikálisainak a vezére, inkább módszertani radikalizmusról van szó. /Pesti Hírlap, nov. 28./
1992. november 28.
A Transinfo megkésve jelenti, hogy Hídvég faluban B. milicista fényes nappal megvert egy lakost. Iochom István, a Háromszék (Sepsiszentgyörgy) napilap munkatársa a rendőrséggel együtt kiszállt a helyszínre, beigazolódott, hogy a helyi rendőrparancsnok visszaélt hatalmával. Nemsokára a megyei rendőrségre hívatták az esetről hírt adó Iochom Istvánt, és arra akarták kényszeríteni, hogy írjon alá egy előre elkészített nyilatkozatot: a lap bocsánatot kér B. rendőrparancsnoktól. Ezen a kihallgatáson jelen volt B. is. A Háromszék felháborodottan tiltakozott ezen eljárás ellen. /Pesti Hírlap, nov. 28./
1992. november 28.
Magyar értelmiségiek tiltakozó nyilatkozatát közölte a Szabadság: tiltakoztak a bejelentett, Mátyás király szobrát fenyegető illetéktelen módosítás ellen. A kormány segítségét kérik, mert Funar polgármester intézkedései nyugtalanságot keltenek a lakosságban. A Iorga-szöveg elhelyezése a szobron azt jelenti, hogy ezzel kisajátítják Mátyás királyt, etnikumközi feszültséget teremtenek. Hetvennél többen írták alá, azok, akiket a szöveg megfogalmazása utáni órákban el lehetett érni. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./
1992. november 28-29.
A Magyar Népi Szövetség száznál több magyar elemi iskolát indított a moldvai csángók körében, hogy magyarul tanulhassanak. Ezeket azután sorra megszüntették, 1960-ban szüntették meg az utolsó moldvai magyar iskolát Lészpeden. A Kolozsváron élő Gáll Ernőné visszaemlékezett ifjúkorára, akkor /1950-nem/ őt is kinevezték tanítónőnek, őt Luizikalagórba. Úgy látja, hiba volt, hogy zömmel székely tanítónőket neveztek ki, akik nem tudtak olyan jól románul. Sok szülő nem akarta magyar iskolába adni gyermekét, éppen a gyengén románul beszélő tanítók miatt. Nagyon nehéz helyzetben voltak a tanítónők, a papok ellenségesen kezelték őket. /(b. kovács): Becsengetés magyarórára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 28-29./
1992. november 28-29.
"Tőkés László tiltakozott az ellen, hogy nov. 3-án Nagyszebenben a hadügy, a belügy és a művelődési miniszter jelenlétében ünnepélyesen felavatták a "forradalmi emlékművet" a Securitate és a milícia 1989 decemberében elesett huszonöt tagja tiszteletére. /Pesti Hírlap, nov. 21., tiltakozásának szövege: Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 28-29./"
1992. november 30.
Tom Lantos Bukarestben összegezte kétnapos /nov. 27-29./ romániai látogatása tapasztalatait. Tárgyalt Melescanu külügyminiszterrel, az RMDSZ vezetőivel. Tom Lantos hangsúlyozta, hogy a magyar kisebbségnek elengedhetetlen a kulturális autonómia megadása, a Bolyai Egyetem visszaállítása, a kolozsvári konzulátus megnyitása, az ártatlanul bebörtönzöttek, így Cseresnyés Pál szabadon engedése. /Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, nov. 30./
1992. november 30.
Az új román kormányt értékelte Neumann Ottó. Szerinte pozitívum, hogy a nacionalista Nastase megvált külügyminiszteri posztjától, Melescanu nem szélsőséges. Kedvező, hogy Nicolae Spiroiu maradt a nemzetvédelmi miniszter, a magyar-román katonai kapcsolatok megfelelőek. Nagy gond viszont, hogy Liviu Maior az új oktatásügyi miniszter, aki offenzívát indított a magyar nyelvű oktatás ellen. /Magyar Hírlap, nov. 30./
1992. november folyamán
Haditengeri támaszpontot épít a NATO Románia fekete-tengeri partvidékén, Agigea város közelében, jelentette be Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia /Romania Mare/ Párt elnöke. /MTI/
1992. november folyamán
Iliescu elnök szerint a magyar-orosz szerződés nem áll összhangban az általánosan elfogadott nemzetközi normákkal és veszélyt jelent az európai kontinens fejlődésére. Iliescu a nemzetközi sajtóértekezleten kijelentette továbbá: Oroszország és Magyarország igyekezete a kisebbségek jogainak védelmére, a régi idők birodalmi nosztalgiáit idézi és ellentmond a független államok kapcsolatainak. /MTI/
1992. november folyamán
Az új kormány tagjai letették az esküt, ezzel beiktatták az új kormányt. /MTI/
1992. november folyamán
Borbély László RMDSZ-képviselő pontról pontra elemezte a kormány programját. Rámutatott, hogy az főleg a gazdasági oldalra korlátozódik, elhanyagolva a szociális élet számos fontos területét. /MTI/
1992. november folyamán
"A romániai magyar kisebbséggel való párbeszéd szükségességét hangoztatta Münchenben, a Hanns-Seidel Alapítvány tanácskozásán Emil Constantinescu professzor, a Demokratikus Konvenció elnökjelöltje, aki vereséget szenvedett a választáson, mégis "erkölcsi győztesként" mutatták be a hallgatóságnak. Az MTI-nek nyilatkozva nem tett ígéretet arra, hogy támogatná a magyar egyetemet. /MTI/"
1992. november folyamán
"Dr. Csűry Bálint nyelvészre emlékeztek szülőfalujában, Egriben, szülőházán emléktáblát avattak. Az emléktáblát Bara István készítette a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság megbízásából, a tábla is hirdeti: "Emelte a K. L. M. T. Szatmár megyei fiókja, a Szatmárnémeti RMDSZ és az Egri RMDSZ". Az emléktábla elhelyezése mellett emléküléssel adóztak a kiváló tudós munkásságának. Egykori tanítványa, Nagy Jenő elevenítette fel Csűry Bálinttal kapcsolatos emlékeit. /Nagy Jenő: A tanítvány emlékezik. = Szamoshát (Szatmárnémeti), nov., III. évf. 5. sz.. újraközölte: Művelődés (Kolozsvár), dec./ Dr. Csűry Bálint /Egri, 1886. febr. 13.- Debrecen, 1941. febr. 13./"