Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2007. november 27.
Valóságos politikai földrengést váltott ki az európai parlamenti (EP) választásokon öt százalék alatt teljesítő kisebb pártokban a kudarc. Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt (PRM) elnöke bejelentette, lemond szenátori tisztségéről, és összehívja tömörülése rendkívüli kongresszusát, amelyen javasolni fogja a politikai alakulat kilépését a parlamentből. A PRM honatyái azonban nem szívesen adnák fel jövedelmező tisztségüket. Gheorghe Funar pártfőtitkár figyelmeztetett: a párt kilépése csak lehetőséget adna az RMDSZ-nek a „szárnyalásra”. A Nemzeti Liberális Fiatalok (TNL) listáján indult Csibi Magor befutott, EP-képviselő lett. Az EP-ben a környezetvédelmi bizottságban szeretne dolgozni. /Bogdán Tibor: Kis pártok – nagy földrengések. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./
2007. november 27.
Traian Basescu elnök továbbra is szorgalmazza a politikai elit kicserélését, annak ellenére, hogy az egyéni választókerületes szavazási rendszer bevezetéséről kiírt népszavazás az alacsony részvételi arány miatt érvénytelen volt. Az államfő tudomásul vette az eredményt, s kijelentette, hogy ez a referendum „lecke“ volt számára. A politikai vezetőkkel szeretné megtárgyalni, mi legyen a választási reformmal a referendum érvénytelensége után. A parlament egyébként már elfogadta a kormány által beterjesztett korábbi választási törvénytervezetet, amely szintén az egyéni választókerületes rendszer bevezetéséről rendelkezik, de eltér a Basescu által szorgalmazott rendszertől, amennyiben a töredékszavazatok újraosztását helyezi kilátásba. /Basescu: lecke volt számomra. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./
2007. november 27.
Az Eckstein-Kovács Péter szenátor vezette Szabadelvű Kör RMDSZ-platform közleménye szerint ahhoz, hogy az erdélyi magyarok a 2008-as megmérettetésen is sikert arassanak, belső választásokat kell szervezni az erdélyi magyarság körében, és az eredmények függvényében létre kell hozni egy olyan entitást, amelyik győztesként kerül majd ki a jövő évi választásokon. A Szabadelvű Kör azt javasolja: a magyar képviselők egyenként csatlakozzanak az EP főbb politikai csoportjaihoz. Aggodalmuknak adnak hangot amiatt, hogy mind az RMDSZ-es EP-képviselők, mind a Fidesz-támogatta Tőkés László ugyabba a politikai családba, az Európai Néppártba (EPP) fognak tartozni. Az RMDSZ mostani sikere nem jelentheti a szövetségen belüli radikális reform elodázását, érvényesülni kell a politikai pluralizmusnak. /Együttműködésre szólít fel a Szabadelvű Kör. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./
2007. november 27.
A helyi tanácsnak kell eldöntenie, ki vezeti majd Nagyváradot a 2008-ban tartandó helyhatósági választásokig. Petru Filip jelenlegi polgármester ugyanis EP-képviselő-jelöltként a harmadik volt a Demokrata Párt listáján, így biztos helye van Brüsszelben. Mivel a nyár elején tartandó helyhatósági választásokig hat hónap van, nem írnak ki időközi választásokat, hanem a tanács dönti el, hogy a két alpolgármester – az RMDSZ-es Biró Rozália és a demokrata párti Mihai Groza – közül kit jelöl a tisztségre. Az RMDSZ azt szeretné, ha Biró Rozália töltené be az ideiglenes polgármesteri tisztséget. /Pap Melinda: Ki lesz a nagyváradi polgármester? = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./
2007. november 27.
A Magyar Tudományos Akadémia más, társadalomkutatásokra szakosodott szervezetekkel közösen Kárpát Panel 2007 elnevezéssel nemrég tette közzé a Kárpát-medencei magyarok társadalmi helyzetével foglalkozó kutatás eredményeit. A budapesti Bayer Zsolt útszéli hangon szedte le a keresztvizet a budapesti és az erdélyi szociológusokról, amiért azt állapították meg, hogy az erdélyi magyarok többsége mind a magyar, mind a román nemzet részének tekinti magát. A lap munkatársa megmagyarázta az elfogultság sötétjében levő Bayer Zsoltnak, hogy a kutatás szerint az erdélyi magyarok 65 százaléka nem románnak, hanem romániainak tartja magát. A kutatás egyik vezetője, Veres Valér szerint az „ember identitása rétegzett”, „így kapcsolja egybe az erdélyi magyarság a magyar nemzethez tartozást, vagyis a magyarságát a román nemzethez tartozással, tehát a romániaisággal. Ez utóbbinak az egyik fő meghatározója a terület, illetve az állam, azaz az állampolgárság. “ /Székedi Ferenc: Körkép, kocsmákkal. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./
2007. november 27.
Mihai Razvan Ungureanut javasolta a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) élére Traian Basescu államfő. A pártok képviselői között konszenzus alakult ki a jelölt személyét illetően. A SIE vezetői széke tavasztól üres, Claudiu Elvis Saftoiu előző elnök március 19-én nyújtotta be lemondását. Claudiu Elvis Saftoiu, az egy nyelvbotlás miatt kényszerült távozni. Kijelentette ugyanis: a SIE Románia területén is lehallgat telefonbeszélgetéseket, és ehhez az ügyészségtől kér engedélyt. Lehallgatásokat a törvény szerint azonban csak bírói engedéllyel szabad végezni, és a belföldi tevékenység egyébként is a Román Hírszerző Szolgálat dolga, a SIE nem végezhet telefonlehallgatásokat. Saftoiu azt állítja, hogy a romániai titkosszolgálatok jelenleg is folytatnak illegális lehallgatásokat. /I. I. Cs. : Ungureanu az új „kémfőnök” = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./
2007. november 27.
Malina Hedvig Nyitrán tanuló magyar nemzetiségű csallóközi egyetemista panaszt tett a strasbourgi emberjogi bíróságon a szlovák hatóságok „embertelen és megalázó bánásmódja”, aki az igazához ragaszkodva kitartóan azt állítja, hogy tavaly két bőrfejű megverte az utcán, mert magyarul beszélt. Malina Hedvig a tavaly augusztus óta tartó kálváriája miatt fordult Strasbourghoz. Ügyvédje jelezte: védence nem anyagi természetű kártérítést akar kieszközölni. Malina Hedvig elsődlegesen annak a nyitrai rendőrségi nyomozónak az eljárását sérelmezi, aki – miután a lány az őt ért bántalmazást bejelentette – két hét múltán leállította az ismeretlen elkövetők ellen folyó nyomozást, s aki a panaszos szerint a kezdetektől fogva azt igyekezett bizonyítani, hogy a támadás meg sem történt, az egészet Malina Hedvig találta ki, s végül a nyomozás lezárását is ezzel indokolta. /Igazát keresi a diáklány. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./
2007. november 27.
A Határon Túli Magyarok Zenéje (HTMZ) elnevezésű jótékonysági koncertsorozat előadására kerül sor november 27-én Budapesten. A program lényege, hogy évről évre magyarországi és határon túli zenészek játsszanak együtt a magyar fővárosban és határon túli helyszíneken. A koncerthez CD adományozási akció is kapcsolódik, amely keretében határon túli városok könyvtárainak adományoznak lemezeket. Böszörményi Gergely főszervező szerint akciójuk lényege az, hogy a határon túli városokban is elérhetővé tegyék az anyaországban kiadott magyar zenei értékeket – amelyek nem egy esetben éppen határon túli magyar művészektől származnak. Böszörményi elmondta, 2001 óta szerveznek HTMZ-koncerteket. Az első, 450 darabos cédé adományból színvonalas zenei tékákat alapítottak erdélyi és más határon túli könyvtárakban. A jótékonysági koncertsorozathoz a tavalyi évben 75 lemezkiadó csatlakozott, s így 6 millió forint (84 372 lej) értékben adományoztak CD-t révkomáromi, beregszászi, szabadkai és kolozsvári könyvtáraknak, az utolsó helyszínen többek között a Sapientia-EMTE könyvtárának. /Jótékony zenei összefogás. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./
2007. november 27.
Színművészet szakos hallgatók mérték össze tehetségüket. Négyen vehették át a megosztott fődíjat a Nagykárolyi Művelődési Ház hét végi nemzetközi színjátszó fesztiválján. A hagyományteremtő szándékkal megtartott vetélkedőn magyarországi és romániai színművészeti főiskolák csapatai mérték össze tudásukat és tehetségüket. A zsűri négy fiatal színész között osztotta meg az eredetileg két résztvevőnek szánt, egyenként 250 eurós, legjobb alakításért járó díjat. A legjobb női alakításért járó díjjal a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem diákját, Pál Anikót tüntették ki, a legjobb férfialakításért járó díjat pedig a szintén Vásárhelyről érkezett Pál Gecse Ákost és Mos Mihait, valamint a Kolozsvári BBTE Színháztudomány és Televízió Karának képviseletében érkezett Bogdan Radulescu vehette át. A zsűri értékelése szerint kimagasló volt a kolozsvári színi kar román tagozatának Ionesco-művek alapján készült előadása, valamint a marosvásárhelyi egyetem magyar tagozatának Szívek és szarvak című Molière-produkciója. /Babos Krisztina: Négyes fődíj Nagykárolyban. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./
2007. november 27.
Kettős emléktábla-avatásra került sor a 13. Szórványtengely rendezvénysorozat keretében a Szeben megyei Szelindeken, ahol Bem Józsefnek és Petőfi Sándornak állítottak kőbe vésett emléket. A Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület és a Világhírnév internetes honlap szervezésében lezajlott ünnepségen megjelentek a magyar és lengyel diplomaták, romániai önkormányzati képviselők is. A rendezvény célja az erdélyi szórványtelepülések közötti kapcsolatok elősegítése volt, és a 13. Szórványtengely-műhelyre főleg azon szórványtelepülések küldöttségei voltak hivatalosak, amelyeken Petőfi Sándor, illetve Bem József emléke lelhető fel. Most megjelölték azt az ingatlant, ahol 1849 januárjában Petőfi Sándor százados, valamint Bem József tábornok lakott. A német lutheránus parókia külső (vár)falára magyar, román és német nyelvű arckép-reliefes bronz emléktábla került. /Bem- és Petőfi-emléktábla Szelindeken. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 27./
2007. november 27.
A valamikori unitárius püspökről, az egykori unitárius kollégium első természettani szertárának a megalapítójáról, Körmöczi Jánosról értekezett éves konferenciáján az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Fizika szakosztálya november 24-én, Kolozsváron. Kovács Zoltán megnyitó előadásában hangsúlyozta: a jelenlegi konferenciát azért szentelték a tehetséggondozás kérdésének, mert csökken a tanulóknak a fizika iránti érdeklődése. Átadták a 2007. évi Székely Ferenc-díjat Darvay Bélának a tehetséggondozás területén kifejtett sok-éves, eredményes tevékenységéért. Vörös Alpár a Kutató Diákok Országos Szövetségének tevékenységét ismertette, Dvorácsek Ágoston a Hands on Science mozgalomról beszélt, végül Horváth Emőke Ágnes az Ifjú Kutatók Nemzetközi Versenyéről tartott ismertetőt. Az érdeklődők az EMT honlapján – emt.ro – tájékozódhatnak a konferencia részleteiről. /Ács Zalán: Körmöczi János fizikusnapot tartottak. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./
2007. november 27.
Egymillió forinttal támogatja a felújítás alatt álló sepsiszentgyörgyi Lábasház majdani várostörténeti kiállítását a budapesti testvértelepülés, Ferencváros. /(demeter): Ferencvárosi támogatás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 27./
2007. november 27.
November 25-én felavatták az alig hetvenhárom reformátust számláló Gelencén a közadakozásból, hollandiai és püspökségi támogatással felújított imaházat. Az imaház felújításában nagy szerepet vállalt Beke Tivadar István zabolai beszolgáló lelkész, aki két éve vette át a gelencei reformátusok lelki gondozását. /(Iochom): Gelencén református imaházat avattak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 27./
2007. november 27.
A Slágeróra 2001 novembere végén indult útjára a Kolozsvári Rádió ultrarövid hullámán, a 95,6 MHz-es frekvencián. Az évfordulót ünnepi héttel teszik emlékezetessé a műsor vezetői. Az öttagú szerkesztőcsapat örömmel osztotta meg Slágerórás élményeit. A zene mellett élő lapelőzetest adnak, együttműködnek három kolozsvári újsággal, a Szabadság és Krónika napilapokkal és az Erdélyi Napló hetilappal. /Butyka Anna: Slágeróra, hat éve a 95,6 Mhz-n. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./
2007. november 27.
Nemrég ért véget a Lakiteleki Filmszemle, a Kistérségi és Kisközösségi Televíziók VIII., Radványi Géza emlékezetére megrendezett szemléje. A gyergyószentmiklósi Rubin Stúdió tavaly három díjjal tért haza, az idén két, versenyprogramba beválasztott filmből az Egyik szeme sír, a másik nevet című, Remete hétköznapjait bemutató filmmel nyertek kategória-díjat, és a hozzá járó 200 000 forintot. Az alkotásban, így a sikerben is osztozik Daczó Katalin szerkesztő-rendező, Berszán-Árus György stúdióvezető-operatőr és Elekes Zsolt operatőr, valamint Simon Zoltán vágó. A gyergyószentmiklósi Rex Video Stúdió csapata Zsigmond Attila, Bíró Zoltán és segítőjük, Bajna György is örvendhet, nekik a huszonkilenc tagú zsűri Műhely-díjat adott át 300 000 forint kíséretében. Mindkét csapat ígérte, módot keres arra, hogy a nyertes filmek a tévé képernyőjén át eljussanak a gyergyói házakba is. /Balázs Katalin: Díjat hoztak a gyergyói stúdiók. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 27./
2007. november 27.
Egy év telt el azóta, hogy Nagy Koppány Zsolt megnyerte az aradi Irodalmi Jelen folyóirat regénypályázatát a Jozefát úr, avagy a regénykedés című művével, november 24-én Kolozsváron bemutatták Nagy Koppány Zsolt Nagyapám tudott repülni /Magvető Kiadó, Budapest/ című novelláskötetét. A Magvető sorozatot indított fiatal prózaírók támogatására, két erdélyi szerző könyve került a sorozatba az egyik Nagy Koppányé, a másik egy Vida Gábor kötet. /Varga Melinda: A bérolvasás titkai. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./
2007. november 27.
A kolozsvári székhelyű Claudiopolis Egyesület és az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének Közlap című kiadványa havonta jelenik meg 15 000 példányban. A második számnál tartó havilapot ingyenesen szórják a megye minden településén. A lapban szociális témák, kultúra, valamint politikai beszámolók kapnak helyet. /Megjelent a Közlap. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./
2007. november 28.
Az alkotmánybíróság úgy döntött, felszámolja azt az elnöki hivatalban tevékenykedő bizottságot, amely a – volt és jelenlegi – kormánytagok elleni büntetőjogi eljárások jogosságát volt hivatott megvizsgálni. A döntés nyomán érvényben marad az államelnök előjoga, hogy a miniszterek esetleges felfüggesztéséről döntsön. /I. I. Cs. : Basescu szabad kezet kapott. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 28./
2007. november 28.
Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke (PRM) bejelentette, hogy a szenátus tagja marad. Szerinte meghamisították az európai parlamenti választásokat. Ezt azzal támasztotta alá, hogy bejutott az EP-be két RMDSZ-es képviselő és Tőkés László, miközben a román nemzeti erőket képviselők közül senki. Úgy vélte: Nicholas Taubman amerikai nagykövet műve, hogy olyan terroristák, mint Tőkés László és azok a képviselők, aki azt merték kérni, hogy a magyar nyelv is hivatalos legyen Romániában, bejutottak az EP-be. C. V. Tudor bejelentette, levelet fog írni George W. Bushnak és Condoleezza Rice-nak, hogy hívják vissza Taubmant, mert ha a nagykövet egy éven belül nem megy el, Románia föderális állammá fog válni. Továbbá hitványnak nevezte Taubman nagykövetet, aki szerinte nevetségessé teszi a zsidó fajt. /Vadim Tudor: nem mondok le. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 28./
2007. november 28.
A Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztérium kiadta azt a kézikönyvet, amely segítheti azokat a pályázókat, akik részt vesznek a Regionális Operatív Program (ROP) keretében meghirdetett vagy meghirdetendő nyílt versenypályázatokon. A kézikönyvet magyar nyelven is terjesztik. /Oborocea Mónika: ROP-kézikönyv pályázóknak. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 28./
2007. november 28.
Az RMDSZ elégedett az európai parlamenti választásokon elért eredményeivel: ez egyben csattanós válasz mindazoknak, akik az RMDSZ 5% alatti teljesítményét vetítették előre, de azoknak is, akik meg is tettek mindent azért, hogy a szövetség ne érje el a bejutási küszöböt – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök bukaresti sajtótájékoztatóján. Úgy értékelte, az erdélyi magyarság jelentős többsége továbbra is az RMDSZ-t, az egységes politikai képviseletet támogatja. Az RMDSZ jó szereplése a felelős magatartásnak köszönhető – mutatott rá Markó Béla. Az RMDSZ elnöke egyben jó munkát kívánt Tőkés László független jelöltnek, hogy be tudja mindazt tartani, amit a kampányban ígért, és hogy össze tudja hangolni egyházi és európai parlamenti tevékenységét. Markó a népszavazásról szólva kijelentette, hogy az államelnök túlfeszíti a húrt a kétfordulós, egyéni körzetes választási rendszer erőltetésével, nem ért egyet azzal, hogy egy olyan rendszert kényszerítsenek az országra, amely azzal jár, hogy, két-három párt marad a parlamentben. /Az erdélyi magyarság jelentős többsége továbbra is az RMDSZ-t, az egységet támogatja. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 28./ „Meg kell néznünk, hogyan biztosítjuk az RMDSZ és a romániai magyarság egységét a következő választásokon, és ennek érdekében azokkal ülünk le tárgyalni, akikkel ez megvalósítható” – jelentette ki Markó Béla RMDSZ-elnök. „Már-már azt kezdtem hinni, hogy a Fidesszel kell a továbbiakban egyeztetnünk, hiszen az állt Tőkés László mögött az ő kampánya során” – mondta. „Tőkés László kiadott közleményében párbeszédet kér az RMDSZ-szel, de ugyanabban a közleményben posztkommunista pártnak nevezi a szövetséget” – állapította meg Markó. /M. L. : Elemez az RMDSZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 28./
2007. november 28.
Markó Béla szövetségi elnök is részt vett az RMDSZ képviselőházi frakciójának november 27-i ülésén, amelyen az EP-választások eredményeit értékelték. Markó Béla megvonta a politikai bizalmat Toró T. Tibortól, amiért részt vett Tőkés László püspök, EP-képviselő kampányában. Az ülésen Garda Dezső Gyergyószék képviselője is megrovásban részesült, amiért megjelent Tőkés kampányrendezvényén. A képviselőházi frakció több tagja értésére adta Torónak, hogy személye többé nem kívánatos körükben, kérték, ne vegyen ezentúl részt azokon a frakcióüléseken, ahol az RMDSZ-t érintő kérdésekben egyeztetnek. Azokban az ügyekben, amelyek a magyarságot érintik, majd egyeztetnek vele is, hangzott el, erre a feladatra Márton Árpád frakcióvezető vállalkozott. A szabályzat értelmében nem tartozik a frakció vezetőségének hatáskörébe a hűtlenséggel vádolt tagok kizárása, ez a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) kiváltsága. Várható, hogy a frakció javaslatot tesz a december 8-án összeülő SZKT-nak Toró kizárására. Toró T. Tibor nagy szerepet vállalt a szövetség és a Tőkés László neve által fémjelzett ellenzék közötti egyeztetésekben és mindvégig a konszenzus szükségességét hangoztatta, úgy nyilatkozott: nem szándékozik kilépni a frakcióból, az üléseken viszont nem vesz részt. „Nem lépek ki, hiszen úgy gondolom, hogy ez a frakció nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé. Az RMDSZ nem csak az RMDSZ-tagoktól kapta a mandátumot, hanem az egész közösségtől, ezért úgy gondolom, hogy mindaddig, amíg ez az egy frakció van, ebben mindenkinek helye kell hogy legyen. Úgy vélem, az RMDSZ-nek tudomásul kell végre vennie az eredményt, a 60–40 százalékos arányt, azt, hogy a 40 százaléknak pont olyan legitimitása van, mint az RMDSZ által képviselt 60-nak. Nem volt titok, mindenki tudta rólam, hogy én ennek a 40 százaléknak az értékrendjét képviselem” – mondta. Azt gondolta, hogy a választási eredmények kijózanítják majd a vezetőséget, de nem tanultak semmit, vélekedett Toró. Garda Dezső képviselő a Szabadság kérdésére elmondta: a kommunista rendszerben nagyon sokat szenvedett, állandó megaláztatásnak volt kitéve, könyveit égették el, szakmai előrehaladását gáncsolták, a Szekuritáté folyamatosan zaklatta. „A kommunizmus összeomlásában játszott szerepéért csak tisztelni és becsülni tudom Tőkés Lászlót” – mondta Garda Dezső, hangsúlyozva: nem az RMDSZ ellen kampányolt azáltal, hogy részt vett Tőkés László kampányrendezvényein. „Nem követtem el semmilyen RMDSZ-ellenes cselekedetet, és csak erkölcsi kötelességemnek tettem eleget” – jelentette ki az RMDSZ politikusa. /P. A. M. – Sz. K. : Megvonták a politikai bizalmat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./
2007. november 28.
A helyhatósági vagy parlamenti választások esetén a tét is más volt, érdemes elvégezni egy összehasonlítást. Az abszolút számokból kiderül: mintegy 175 ezerrel kevesebben voltak szavazni erdélyi magyarok a hét végén, mint 2004-ben. Azért volt most kiemelkedően magas a magyar részvétel (a román pártok szavazótáborához viszonyítva), mert ez a választás az RMDSZ és Tőkés László között érzelmi és fontossági problematikával rendelkezett. A román pártoknál ez a tét hiányzott. A választáson látható volt, Tőkés László olyan szimbólum, ami választási szempontból még mindig hatékony és igény van rá. Kérdés marad, miként nyit majd az RMDSZ a 175 769 szavazó irányába, akik most Tőkés Lászlóra adták le voksukat. Az RMDSZ-re 1990-ben 991 601-en szavaztak, megszerezték a szavazatok 7,23 százalékát. A további évek szavazási eredményei: 1992-ben 811. 290 /7,46 %/, 1996-ban 812. 628 /6,87 %/, 2000-ben 736. 863 /6,8 %/, 2004-ben 628. 125 /6,19 %/, 2007-ben 262. 929 /5,52 %/. /Fazekas Zoltán: Egy „sima győzelem” sarokszámai. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 28./
2007. november 28.
Tőkés László EP-képviselő nyilatkozatában köszönetet mondott mindazoknak, akik szavazataikkal európai parlamenti képviselővé választották, továbbá a megválasztatását támogató szervezeteknek és személyiségeknek, egyházának, valamint a Szilágyi Zsolt vezette kampánycsapatnak. Megválasztatását az erdélyi magyarság közös győzelmének tekinti. Nem lett igazuk azoknak, akik a magyarság megosztásáról, valamint a magyar európai parlamenti képviselet létrejöttének kudarcáról jósolgattak. Orbán Viktor politikai tisztánlátását igazolták az eredmények. Az EP-választásokon az erdélyi magyarság politikai nagykorúságáról tett bizonyságot. A választás véget vetettek az RMDSZ által megtestesített romániai magyar egypártrendszernek. Ezzel az ún. Markó-doktrína is megdőlt, melynek értelmében az erdélyi magyar közösség azonos volna az RMDSZ-szel. Tőkés László elsőrendű feladatának tekinti Románia tényleges integrációját, Erdély európai integrációját a romániai magyarság közösségi önrendelkezése, Székelyföld területi autonómiája – a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elvei alapján. Önvizsgálatra, megújulásra van szükség, valamint a 2008. évben sorra kerülő választásokra tekintő összefogásra, ezért javasolja a 2007. szeptember 6-án félbeszakadt tárgyalások újrakezdését, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum megalakítását. /Tőkés László EP-képviselő: Nyilatkozat az európai parlamenti választások tárgyában. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 28./
2007. november 28.
Köszönetet mondott a Hunyad megyei magyarságnak Winkler Gyula távközlési miniszter, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke, hangsúlyozva, hogy az RMDSZ összerdélyi szinten itt érte el a legjobb eredményt a magyar szavazatok megoszlását illetően. Az RMDSZ Hunyad megyében 5179 szavazatot kapott, azaz 4,24%-os támogatottságnak örvend, míg Tőkés Lászlónak egyéni jelöltként 878 szavazatot sikerült összegyűjtenie /0,71 %/. – Az itt élő magyarság megértette, hogy szórványban csakis egységes fellépéssel lehet eredményeket elérni – nyilatkozta Winkler Gyula. /(GBR): Winkler elégedett Hunyad megyével. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 28./
2007. november 28.
Antal Árpád, Az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője szerint az EP-választások Kovászna és Hargita megyei eredményei azt mutatják, hogy “a magyar választók megbüntették az RMDSZ-t a Székelyföldet illető politikája miatt”. A képviselő szerint az RMDSZ-nek határozottabban ki kell állnia a területi autonómia ügyében. Antal Árpád úgy véli, hogy az RMDSZ vezetősége előtt két lehetőség áll: vagy bezárul, vagy megnyílik a másik tábor előtt. Antal Árpád hozzátette: jelenleg az a legfontosabb, hogy a felek leüljenek tárgyalni, és megegyezésre jussanak. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 28./
2007. november 28.
Markó továbbra is az egységről beszél, Tőkés püspök az egység lebontásáról. Nem vitás, a püspök nyeregben érezheti magát, lovát felnyergelte a magyarországi ellenzék, írta Lokodi Imre, a lap munkatársa. Nem állja a helyét, ha az RMDSZ a pozíciója megszilárdulásának konklúziójával megy tovább, és ennél is rosszabb lesz, ha Tőkés püspök még több radikalizmust próbál kicsikarni. A két félnek tárgyalnia kell. /Lokodi Imre: Szóhullám. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 28./
2007. november 28.
Két nappal az európai parlamenti választások előtt Bakk Miklós politológus mondta el, hogy megítélése szerint a kettős kudarc lenne az a választási eredmény, amely a leginkább késztetné közös útkeresésre, hosszú távú megegyezésre az RMDSZ-t és ellenzékét. A mostani választás eredménye az egyik legrosszabb, ami születhetett. Azt sugallhatja ugyanis, hogy minden rendben, nincs szükség erdélyi magyar rendszerváltásra; nyugodtan mehet Tőkés a magyar szavazatok közel 40 százalékával Brüsszelbe, Szász Jenő meg a 25 ezer aláírással a pártbejegyzést intézni Bukarestbe, a kilencvenes évek elején kialakított RMDSZ-modell megfelel a jövőben is. Nincs szükség személyi változásokra, a Markó–Frunda–Verestóy–Borbély négyesfogat további sikerek felé húzza a szekeret. Ez a sugallat már megmutatkozik az RMDSZ-es tisztségviselők nyilatkozataiban. Továbbra is azt hajtogatják, a voksolók az egységes képviseletet támogatták szavazatukkal, az ellenzéknek az RMDSZ-ben a helye, nem kell elsietni az egyezkedés elkezdését. Valójában ezt a választást a román szavazók nyerték meg az erdélyi magyarságnak azzal, hogy távol maradtak az urnáktól. Ha nem lesz erdélyi magyar rendszerváltás, elvérzik a közösség politikai képviselete. /Gazda Árpád: Részegítő győzelem. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./
2007. november 28.
Még mindig tart az alkudozás a Szatmár Megyei Tanács elnöki széke körül, amelyről egészségügyi okokra hivatkozva egy hónappal ezelőtt mondott le az RMDSZ-es Szabó István. „Patthelyzet van. Minden párt akarja a tisztséget, de még senki senkivel nem tudott kiegyezni” – vázolta a helyzetet Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke. A politikai háttéralkuk helyett fölmerült az a megoldás is, hogy meggyőznék Szabót arról, töltse le a hátralevő féléves mandátumát. Azonban ő hallani sem akart arról. Tizenhárom képviselővel az RMDSZ-é a legnépesebb önkormányzati frakció, míg a PSD-nek 12 tanácsosa van. /Babos Krisztina: Az RMDSZ visszahívja Szabó Istvánt. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./
2007. november 28.
Jó tucatnyi esztendővel ezelőtt hallotta először az újságíró: a szekuból kinőtt hírszerzők célja, hogy a Nemzetmentési Frontból kifejlődő két nagy párt létezzen Romániában és ezek felváltva kerüljenek hatalomra. Ehhez azonban fel kell számolni a történelmi pártokat, a nacionalistákat fel kell osztani kisebb csoportokra, az RMDSZ pedig jó lesz dísznek a hatalom kalapján. Akkoriban csak megmosolyogták ezt, mert e tervhez egy akkor másod-, harmadrendű politikusnak, Traian Basescunak a nevét kapcsolták. Abban az időben éppen a parasztpárt került hatalomra, a liberálisok is mindinkább erősödtek, C. V. Tudor és a nagy-romániások pedig népszerűségük csúcsán voltak. Aztán előbb eltűntek a süllyesztőben a keresztény-demokrata parasztpártiak. Lejáratásukhoz, nem kis mértékben, az akkori szállításügyi miniszter, Traian Basescu járult hozzá. Később a liberálisokat szerette volna besorjázni a demokrata pártiak közé, de ennek Calin Popescu-Tariceanu állt ellent. A két párt összeboronálására még Teodor Stolojannal, Tariceanu elődjével egyezett meg, azonban Tariceanu került a pártelnöki, s ezzel a miniszterelnöki székbe. Igaz, azzal az ígérettel, hogy néhány hónap múlva visszalép. Tariceanu azonban nem mondott le a kormányfői tisztségről. És ezzel megkezdődött a harc az időközben államfői bársonyszékbe került Basescu és a kormánypalotába magát befészkelő Tariceanu között. Megindították a kormány tagjai ellen a lejárató hadjáratot, Tariceanut ez sem zavarta. A cél megmaradt: két pártnak váltakozva kell kormányoznia, egy darabig Traian Basescu elnöksége alatt. Ezt nem tudták elérni a régi választási törvény szerint, ezért új választási törvényt hoztak létre. Tariceanu azonban s előbb lépett és elfogadtatott a kormánnyal egy új, nemcsak két párt parlamenti jelenlétét biztosító választási jogszabályt. Az államfőnek nem maradt más hátra, mint, hogy lejárassa a parlamentet és népszavazást rendezzen egy közvetlen választásért. /Román Győző: Egy vezér, két párt, egy nemzet. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 28./