Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2016. október 12.
Tanítják a hagyományörökítést
Ekete-pekete címmel négy hétvégés képzést indít a Romániai Magyar Néptánc Egyesület pedagógusoknak és a téma iránt érdeklődőknek. A tanfolyam célja: a pedagógusok munkájában alkalmazható erdélyi hagyományismeret bővítése, a népi játék és néptánc tanításának módszertani feltárása, elméleti és gyakorlati módszertani ismeretek átadása.
Az oktatósorozat október 21-én kezdődik, az első téma az ünnepkörökre épülő kézműves-foglalkozások gyakorlata. A tanfolyam decemberben folytatódik A néptánc és a hozzá fűződő hagyományok alkalmazása óvodában és iskolában témával, a harmadik hétvége a népi játékokról, drámajátékokról, az óvodai és iskolai fellépéseket érintő módszertani tudnivalókról szól, január végén a népdaloktatás lesz terítéken. Az oktatás tananyagát úgy állították össze, hogy az elméleti és gyakorlati ismeretek átadásával a résztvevők képesek legyenek a  korosztályoknak megfelelő képességek, jártasságok és készségek kialakítására. Részletek a www.neptanc.ro honlapon. 
(fekete) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 12.
Székföldi élő házi múzeum
Lelkes gyűjtő az árapataki Dénes Balázs. Őt minden érdekli, ami szép és hasznos, különösképpen az olyan alkotások, melyek valamelyes hagyományt őriznek, mentésre szorulnak. Valóságos házi múzeum a lakása, szép, gondozott virágok díszítik udvarát, kedvenc háziállatai a különleges angol királyi dísztyúkok és más majorságfélék, melyeknek kukorékolása sem olyan, mint a mifelénk tenyésztett erdélyi kendermagosoké. 
Anyagi áldozatok árán mentette meg a korán elhalt Dénes György nyugalmazott árapataki tanító jellegzetes népi faragványainak és Dénes Enikő árapataki keresztszemes kézimunkáinak egy részét, ugyanis az asszony a hidvégi öregotthon lakója lett. Mindketten ismert és oklevelekkel jutalmazott tagjai voltak a Kovászna Megyei Népművészek Egyesületének. Dénes Balázs begyűjtötte a falu jellegzetes népi szerszámait, kipreparált állatok koponyáit, nemkülönben nagyapja-dédnagyapja világháborús emlékeit, határőr katonai kardját. Nincs szűkében a könyveknek sem. Édesapja, a gyűjtőtársa, a kerti árnyas lugas falán pannón rögzítette – egyfajta hobbiból – a Kárpát-medence történelmi eseményeinek évszámait. A Dénes-féle gyűjtemény alapja lehetne majdan egy helyi falumúzeumnak. Arra biztattuk, hogy meg kellene menteni a jelenleg még működő árapataki tojásíró asszonyok munkáinak mintapéldányait. Megvan ugyan a néhai Dénes Etelka népművész gazdag írott-tojás-gyűjteménye, ám egyelőre nem látogatható, márpedig a hagyományos és jellegzetes árapataki tojásírás is lassan huszonnegyedik óráját éli. Motívumvilágát Lupu-Bakó Enikő helybeli óvónő ismeri, és minden évben megtanítja kis ovisainak. Ez is egyfajta mentőmunka. 
Dénesék szobájának falán különleges dekoráció látható, amely az egykor Árapatakon élő Reményik Mátyás tulajdona volt, s amelyet megszáradt havasi gyopárokból alakítottak ki. Hogy miként került a dobsinai eredetű református Reményik család Árapatakra, számunkra még talány, de Demeter Éva egyik 2007-ben írt tanulmányából tudjuk, hogy Reményik Mátyás árapataki körjegyző volt. Balázs édesapja elmondta, hogy a Reményik-lakás az Erősd felé tartó utca jobb sarkán még most is áll. Az árapataki Reményik-emlékekre alkalomadtán még visszatérünk.
Búcsúzáskor kiderült, hogy Balázst különösen érdekli az árapataki Béldi család története. A falut jó évtizede meg is látogatta egy Svédországban élő Béldi nevű fiatalember, de mivel nem talált olyant, aki bár néhány szót mondhatott volna arról, hol volt az árapataki Béldiek régebbi kastélya, hogy hol élt a szakirodalomból is ismert negyvennyolcas naplóíró gróf Béldi Gergely helybeli gazdag földbirtokos, így a hirtelen érkezett látogató tovatűnt. A Kápolna-hegyen, feltételezett Béldi területen van még egy sírkeret, sírkő is állt mellette, de a mindent elpusztító idő, talán galád kezek is, eltüntették. A sírkő holléte ugyancsak foglalkoztatja Balázst. Uzoni és árapataki gróf Béldi Gergely jeles személyisége a háromszéki önvédelmi mozgalomnak, ő az árapataki szerződés megfogalmazója, aláírója, a fegyverszünet kieszközölője. Árapataki birtokát az osztrákok felgyújtották. Miként mondták a helybeliek, csak sejtjük, hogy hol állhatott a katolikus  család régi kúriája. Fülöp-Gál László árapataki református lelkésztől azt is megtudtuk, hogy az eklézsia rendelkezésére álló családkönyvben nem szerepelnek a Béldi család tagjai.
Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 12.
Felfüggesztették tisztségéből Horváth Anna kolozsvári alpolgármestert
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) hatvan napra eltiltotta tisztsége gyakorlásától Horváth Annát, Kolozsvár magyar alpolgármesterét – tájékoztatott a honlapján közzétett közleményben a DNA.
A DNA befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja Horváth Annát, és hatvan napra ügyészségi felügyelet alá helyezi az alpolgármestert. Ez idő alatt nem láthatja el az alpolgármesteri teendőket, nem veheti fel a kapcsolatot az ügyében érintett személyekkel, rendszeresen meg kell jelennie a hatóságok előtt, és csak az ügyészek jóváhagyásával hagyhatja el Románia területét.
Vádat ugyan nem emeltek Horváth Anna ellen, de a DNA "vádlottként" említi közleményében.
A közlemény szerint az ügyészek olyan információk és bizonyítékok birtokába jutottak, melyek szerint Horváth Anna közbenjárt a kolozsvári városházán dolgozó hivatalnokoknál annak érdekében, hogy egy beruházó gyorsabban megkapja az ingatlanprojektjéhez szükséges jóváhagyásokat. Ellenszolgáltatásként azt kérte a beruházótól, hogy vásároljon és adjon át hatvan bérletet két zenei fesztiválra, amelyet később ösztönzésként adott át azoknak az önkénteseknek, akik a választási kampányban segítették. A bérletek az ügyészek állítása szerint mintegy húszezer lejbe kerültek.
A közlemény szerint az alpolgármester és az ingatlanberuházó abban állapodtak meg, hogy egy támogatási szerződéssel fedezik a bérletek értékét, és az alpolgármester később közli annak a jogi személynek az adatait, amely a szerződő fél lesz. Az ügyészség úgy tudja, hogy az alpolgármester a választások utánra is támogatást ígért a meg nem nevezett üzletembernek más, hasonló ingatlanberuházások lebonyolításához.
A DNA hétfőn kilenc kolozsvári helyszínen, többek között Horváth Anna lakásán és irodájában tartott házkutatást, és kihallgatásra vitte be az alpolgármestert, aki az esti órákban szabadon távozhatott az ügyészség kolozsvári székházából.
Horváth Anna hétfőn az egyik közösségi oldalán reagált az ügyészségi vizsgálatra. "2012 óta vagyok Kolozsvár magyar alpolgármestere. Ez idő alatt törvényesen jártam el minden egyes ügyben, tisztességesen végeztem a munkám. Azt várom, hogy az ügyészség ugyanilyen tisztességgel tegye az övét" – közölte az alpolgármester, aki a júniusi választásokon az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje volt.
Az RMDSZ kiáll Horváth Anna mellett
Az RMDSZ szolidáris Horváth Anna kolozsvári alpolgármesterrel, és kiáll mellette – közölte az MTI-hez eljuttatott keddi állásfoglalásában a szövetség.
A Kelemen Hunor elnök által aláírt állásfoglalás szerint a szövetség értetlenül áll a hír előtt, hogy Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere ellen büntetőjogi vizsgálatot indított a DNA.
"A szövetség szolidáris, bízik és kiáll Horváth Anna mellett, hiszen egy olyan politikusról van szó, aki hosszú éveken keresztül a közösség érdekében törvényesen és tisztességesen végezte munkáját" – áll az állásfoglalásban.
Az RMDSZ közölte: az igazságszolgáltatás gyors eljárását várja az ügyben, bízva abban, hogy a kivizsgálás során egyértelműen tisztázódik majd Horváth Anna ártatlansága. Addig pedig az ártatlanság vélelme megilleti Kolozsvár alpolgármesterét.
"A jogállamiság minimumának tekintjük, hogy a sajtóban az üggyel kapcsolatban ne lássanak napvilágot olyan feltételezések, amelyeket valósnak állítanak be. Ez a gyakorlat sérti a demokratikus alapelveket" – áll az RMDSZ állásfoglalásában. (MTI) Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 12.
Korodi Attila az ET Parlamenti Közgyűlésének plenáris ülésén
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének plenáris ülésén vesz részt Korodi Attila RMDSZ-es képviselő október 10–14. között Strasbourgban. A képviselő a Közgyűlés júniusi plenárisa óta eltelt tevékenységéről készült állandó bizottsági jelentést megvitató ülésen szólalt fel az Európai Néppárt parlamenti frakciója nevében.
Felszólalásában az RMDSZ-es politikus több kérdéskört is érintett. Elsőként elismerését fejezte ki a Közgyűlésnek a fehéroroszországi, jordániai, grúziai, azerbajdzsáni, valamint a marokkói választások során folytatott megfigyelői tevékenységét illetően. Kitért a marokkói választások jó szervezésére, arra, hogy nagyrészt sikerült az országnak megfelelnie az alapvető demokratikus elveknek, illetve kiemelte az ET Parlamenti Közgyűlése és a marokkói parlament között létrejött partnerséget, amely meglátása szerint jó példa lehet a mediterrán régió összes országa számára.
A Brexittel kapcsolatosan Korodi elmondta, Nagy-Britannia lakosságának döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania, viszont a politikusok felelősségteljesebben kellene hogy viselkedjenek, Nigel Farage-dzsal ellentétben, aki a referendum eredményeit követően rögtön lemondott. A csíki képviselő szerint a Brexit arra kényszerít, hogy a jövőben a Nagy-Britanniával való kapcsolat kialakításában, építésében legyünk kreatívabbak. Ugyanakkor komplikált helyzetet teremtett az alapvető szabadságjogokat, valamint a szabad közlekedési, munkavállalási és kereskedelmi jogokat és az írországi határok biztonságát illetően. Ez egy új időszak, amelyben az európai állampolgárok által az elmúlt évtizedekben elnyert jogok kell hogy jelentsék a kiindulási pontot.
A migráció tekintetében a politikus hangsúlyozta, hogy ez egy óriási kihívás, amellyel még sokáig kell Európának foglalkoznia. Gazdasági, szociális, politikai és humanitárius hatásai mind olyan problémákat vonnak maguk után, amelyekre a megoldások maximális odaadást és erőfeszítést követelnek minden fél részéről. Az európai politikusoknak a diplomáciai munkát a konfliktusos zónák megszüntetésére kell összpontosítaniuk. Párbeszédre van szükség azokkal az országokkal, ahonnan érkeznek a migránsok és a tranzitországokkal egyaránt. Meg kell erősíteni a Frontex európai határvédelmi rendszert is. Kiemelt jelentőséggel bír emellett a Törökországgal való együttműködés, segítséget kell nyújtani nekik a migrációs nyomással való szembenézésben.
Törökországot illetően továbbá meg kell látni azt, hogy a puccskísérlet során a török nép nyert, és ebben a kontextusban világos, hogy a demokratikus folyamatok megerősítése során be kell vonni a török lakosságot a különféle intézmények tevékenységébe.
Végezetül Korodi a Közgyűlés NoHateNoFear elnevezésű kezdeményezését méltatta, amelynek célja, hogy tömörítse az érintett feleket a terrorizmus elleni harcban. "Párizs, Ankara, Brüsszel, München, Isztambul még nyílt sebként véreznek" – mondta a képviselő. Kiemelte Pedro Agramuntnak az ET Parlamenti Közgyűlésének az ülés kezdetén elmondott szavait, miszerint a demokrácia ellen irányuló támadásokra a legjobb válasz a még erősebb demokrácia. Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 12.
500 éves a reformáció
Protestáns Marosvásárhely
Amikor ötszáz évvel ezelőtt a Wittenberg nevű német városból elindult a világtörténelem egyik legnagyobb lelki, szellemi mozgalma, a reformáció, városunkban – amit akkor Székelyvásárhelyként ismertek – két nagy egyházi intézmény, központ létezett: a város hivatalos plébániája a mai Bolyai tetőn, és a Ferenc-rendi barátok temploma meg kolostora a vár területén. Az egykori Szent Miklós-egyház helyén ma a református kollégium működik, az akkori ferences templomot pedig református Vártemplomként emlegetik a marosvásárhelyiek. Közben felépült a városban harmincnál is több templom, jelezve az idők változását, nyelvek és kultúrák találkozását, mutatva másnak és a nagyvilágnak, hogy több vallásfelekezet békésen megfér egymás mellett.
Marosvásárhely reformációjának első megbízható adata 1556. augusztus 6-a, amikor a szerzetesek távozni kényszerülnek a ferences kolostorból és templomból. A kolozsvári országgyűlés az üresen maradt kolostor épületében megengedi az iskolaalapítást, s így 1557-ben indul el ott a schola particula, amely az ide menekült sárospataki kollégiummal egyesülve (1718) a Székelyföld első református kollégiuma, főiskolája lesz.
Marosvásárhely távol esett a nagy hitviták helyszíneitől, itt sokkal csendesebben, majdhogynem észrevétlenül zajlott a hitújítás eseménysorozata. Krónikások feljegyezték, volt olyan időszak a város életében, amikor – egy férfit kivéve – a lakosság teljesen reformátusnak vallotta magát. Természetesen az idők folyamán sokszor változott a város vallásos, felekezeti összetétele, de a magyarság túlnyomó része mindmáig református. Ezt igazolja az a mai vallásos életkép, hogy a város húsz magyar templomából tíz református, kettő unitárius, egy evangélikus és egy baptista.
Egyháztörténeti feljegyzések szerint városunkban a reformáció századában három zsinatot tartottak, melyek közül az első (1559) döntő jelentőségű volt az erdélyi, sőt az egész magyar reformáció szempontjából. Alapjában véve itt, ezen a zsinaton dőlt el végérvényesen az erdélyi szász egyház és a magyar gyülekezetek hitvallásos szétválása. Az erdélyi hitújítás forrongó éveiben még tartottak városunkban két zsinatot: 1566. május 19- én, amelyen már az unitarizmus felé hajlottak, és 1567. szeptember 1-jén, amikor egészen antitrinitárius (a szentháromság elvetése) szellemű megegyezés született. Dávid Ferenc halála, majd a katolikus Báthoriak és a későbbi református fejedelmek kora nem kedvezett az unitárius tanok terjedésének, és Marosvásárhely egy erdélyi református régió, a Mezőség, Székelyföld, Küküllő és Fehér vármegyék találkozásánál református vallási központtá fejlődött.
A marosvásárhelyi református egyház súlyát és fontosságát igazolja az a történelmi tény, hogy Erdély 45 református püspöke közül nyolc városunkban volt lelkipásztor, a sor Göcsi Mátéval kezdődik, majd folytatódik Zágoni Aranka Györgyön (az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság megalapítójának apja), Antal Jánoson keresztül Csiha Kálmánig. Az erdélyi református egyház történetében volt egy időszak a 18. században, amikor minden második évben itt tartották közgyűlésüket vagy zsinatukat. Ugyancsak az itteni református egyház jelentőségét igazolja, hogy 1720-ban a református kollégiumban elindítják a teológiai tanszéket, ami – Nagyenyed és Kolozsvár mellett – az erdélyi református lelkipásztorképzést jelentette. Ez a teológiai tanszék 1854-ben szűnik meg bágyi Török János székely vértanú kivégzésével.
Pál-Antal Sándor Marosvásárhely történetében állapítja meg: "a marosvásárhelyi református egyházközség Erdély egyik legnépesebb és legerősebb gyülekezete a 18. században is". Majd a következő században felépül a második református templom, a Kistemplom. Ma városunkban kilenc református templom található és egy gyülekezeti ház, és ehhez a tíz egyházközséghez több mint 30.000 egyháztag tartozik – a város teljes lakosságának egynegyede. A 19. században szerveződik a másik két protestáns egyházközség, az evangélikus és az unitárius, sőt utóbbi az ezredfordulón felépíti második templomát is a Kövesdombon. A protestáns felekezetek legifjabbika Marosvásárhelyen a baptista közösség, amely – egyedüliként – törvényesen épített templomot itt a kommunizmus idején.
Egy ötödfél évszázados egyház múltját és súlyát, szellemi és lelki értékét, kulturális és művelődési fontosságát nemcsak a templomok és az ezekben végzett vallásos tevékenységek mutatják, hanem közvetve és közvetlenül beleépül hatása a helység életébe. Így gazdagította a város szellemi és tudományos életét a több mint 450 éves református kollégium messze földön híres tanáraival és itt végzett tanulóival, majd az egykori leányiskolával.
Sorozatunkban igyekszünk ezeket a protestáns gyülekezeteket és templomaikat részletesebben is bemutatni, s akkor majd neves vagy kevésbé ismert nevek kerülnek elő a feledés homályából, olyanok, akik hozzájárultak e város lelki, szellemi, kulturális életének gazdagításához. Példaként csak a kisebbségi létben eltöltött század protestáns egyházi személyiségeire emlékeztetek, akik ott élnek emlékeinkben: Bernády György, Farczády Elek, Ágoston Albert főgondnokok, Tóthfalusi József református lelkipásztor (a Képes Szent Biblia kiadója, a Kemény Zsigmond Társaság elnöke), Csiha Kálmán református esperes, püspök, Kolcsár Sándor unitárius esperes, közéleti ember, Fülöp G. Dénes iskola- és intézményalapító lelkipásztor. De itt élt, szolgált és küzdött Tolnai Lajos író, vártemplomi lelkipásztor, Antal János kollégiumi tanár, püspök.
Ha csak érintőlegesen is, szólnunk kell az egyházak egyik nagyon fontos lelki, szellemi és nemzeti neveléséről – a zenéről. Ma Marosvásárhelyen a Kultúrpalota koncertorgonája mellett csak a templomokban vannak orgonák, amelyeken színvonalas orgonakoncerteket tartanak, és ahol felekezettől vagy akár nemzetiségtől függetlenül együtt vannak a város lakói. Csak a Vártemplomnak 2016-ban három olyan énekkara van – Psalmus vegyes kar, Musica Humana női énekkar és Vox Angelica gyerekkórus – amelyek külföldi szerepléseik mellett hetente négyszer tartanak próbát. Aligha van ma itt élőbb közösség, mint azoknak a különböző korosztályokhoz tartozó énekkari tagoknak a találkozása, akik heti rendszerességgel együtt énekelnek vallásos és más műveket. Mindezek felemlegetése nem véletlen, hiszen az egyház egyik legnagyobb küldetése és szolgálata, lelki ereje a közösség megélése. Ennek bibliai alapja van, és egyben nemzetmegtartó hivatása. Ezért is él ma itt, ebben a városban egy tucatnál is több protestáns egyházközség békésen egymás mellett a nem protestáns vallásfelekezetek gyülekezeteivel, egyháztagjaival.
Ötvös József Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 12.
Hatvan napig Horváth Anna nem Kolozsvár alpolgármestere
Valósággal megbénult a kolozsvári városháza tevékenysége
A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) tegnapi sajtóközleménye szerint a kolozsvári alpolgármestert, Horváth Annát hatvan napos ügyészségi felügyelet alá helyezték, ami azzal jár, hogy két hónapig nem töltheti be alpolgármesteri tisztségét.
Állásfoglalásban az RMDSZ leszögezi: bízik és kiáll Horváth Anna mellett, hiszen egy olyan politikusról van szó, aki hosszú éveken keresztül a közösség érdekében törvényesen és tisztességesen végezte munkáját. A Facebook közösségi oldalon Horváth Anna által még hétfőn délelőtt írt, a helyzetet ismertető bejegyzéshez kedd délig körülbelül százan szóltak hozzá, szinte valamennyien támogatásukról biztosították a tisztségviselőt, értetlenségüket és megdöbbenésüket fejezve ki a kialakult helyzettel kapcsolatban. Lévén, hogy Emil Boc polgármester és másik helyettese, Dan Tarcea csak ma tér vissza dél-koreai útjukról, hétfőtől szerdáig a városháza működése szinte teljesen megbénult.
KISS OLIVÉR Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 12.
Taxival próbáltak átszökni a román–magyar határon
Öt egyiptomi bevándorlót füleltek le éjjel a határrendészek az Arad megyei nagylaki határátkelő közelében, mielőtt két taxival átszöktek volna a határon.
A nagylaki határrendészek hétfőn késő este arra lettek figyelmesek, hogy két Temes megyei rendszámú taxi, amely az Arad–Nagylak autópályán közelítette meg a magyar határt, megpróbálja kikerülni a határátkelőt. Mivel gyanakodtak a taxi utasaira, a határrendészek ellenőrzésre megállították őket. Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 12.
Zajlik a 4. Fest(in) pe Bulevard Bukarestben
A kortárs magyar drámáknak szentelt román nyelvű felolvasószínházi sorozatban Szálinger Balázs Becsvölgye című művét láthatják (rendező: Adela Biţică, fordította: Ion Calion) az érdeklődők ma délelőtt 11 órától Bukarestben, a Balassi Intézet székhelyén, az október 10-e és 22-e között zajló 4. Fest(in) pe Bulevard Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében.
Az idei seregszemle kiemelt témájához, a kortárs magyar drámához kapcsolódik két másik felolvasószínházi esemény is, amelyek helyszíne szintén a Balassi Intézet: tegnap azErnelláék Farkaséknál című, színházban és filmen egyaránt megvalósított Hajdu Szabolcs-projektet tűzték műsorra Alexandru Mâzgăreanu rendezésében (fordító: Fodor Zeno),  majd október 13-án egy másik felolvasószínház következik, a Kiss Csaba által írt A dög, rendezője: Mihai Lungeanu (fordító: Fodor Zeno). A Fest(in) Családi válságok versenyébe a kolozsvári román színház Moarte şi reîncarnare într-un cowboycímű előadását is meghívták. Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 12.
Jakó Zsigmondra emlékeznek az EME-nél
Jakó Zsigmond-centenáriumi megemlékezést szervez az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Történettudományi Szakbizottsága és a BBTE Magyar Történeti Intézete október 13-án, csütörtökön Kolozsváron. Délelőtt 10 órakor megkoszorúzzák a száz éve született történész sírját a Házsongárdi temetőben, majd délután 2 órakor emlékkonferencia kezdődik az EME előadótermében (Jókai/Napoca utca 2. szám). Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 12.
Szentgyörgyön találkoznak a táncegyüttesek
A Háromszék Táncegyüttes szervezésében október 13-a és 16-a között zajlik a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója, a vándorfesztivál idei eseményének Sepsiszentgyörgy ad otthont.
A találkozó az erdélyi hivatásos táncélet legfontosabb szakmai rendezvénye, amelyet az Erdélyben működő öt hivatásos táncegyüttes évről évre más-más helyszínen szervez meg. A közönség a négy nap alatt betekintést nyerhet a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Maros Művészegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes, az Udvarhely Néptáncműhely, valamint az idei házigazda Háromszék Táncegyüttes munkásságába. A rendezvény egyszerre táncfesztivál és szakmai fórum. A programba illesztett szakmai kiértékelők, kerekasztal-beszélgetések lehetőséget teremtenek bepillantani az együttesek tevékenységébe és rálátást biztosítanak a hazai táncművészet aktuális helyzetére. Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 12.
Levél Annának
Nyolc éve beszéltünk először. Bukarestben hívtalak, akkor még a minisztériumban dolgoztál, és pompás pályázat nyílt a láthatáron, amely egy kolozsvári magyar iskolának segíthetett volna tatarozásban, épületbővítésben.
Információk végett kerestelek, mert már akkor is igen zavarosak és átláthatatlanok voltak a szabályzatok, törvények, rendelkezések. Ismeretlenül is örömmel derítettük ki, hogy szülőtársak leszünk, gyermekeink osztálytársak. Hány szülői értekezletet ültünk végig, aztán később, amikor alpolgármester lettél, hányszor kellett hiányolnunk pragmatikusságodat, gyakorlatias megoldásaidat, ötleteidet, korrekt törődésedet. Azt csak a családod tudhatja, hányszor hiányoltak ők téged. A nagyvilág annyit lát, hogy az alpolgármesterhez biztos dőlnek a százezrek („hja, persze, hogy csak pár ezres a fizetése”), jól megszedi magát, mindenféle érdekes rendezvényre meghívják, ingyen utazgat, megannyi kedvezményben és figyelmességben részesül, egész rakás ajtó kinyílik előtte csak azért, mert ő az, amit a névjegyén ír. Azt már nem látják, amikor fáj a fejed, tűvel a karodban mégis dolgozni kell, amikor hajnalban kelsz és éjfélkor fekszel, amikor telefonon sincs időd a szeretteiddel beszélni. Ha mégis sejtik, szinte vádlón harsogják: neki kellett, erre szerződött, tudta jól, mit vállal, biztos megéri neki...
Igen, bizonyára tudtad. Jogászként annál inkább. És mégsem tudtad. Mert arra senki sem készülhet fel, ahogyan ennek az országnak a jogrendszere működik. Arra, hogy annak megvalósulásáért, amiről maga a jog rendelkezik, sokszor oda kell szólni, „befolyást kell latba vetni”. Törvényes határidők betartása nem magától értetődő a közigazgatás számára, és törvény ide vagy oda, nagyon sok ügy zökkenőmentes intézése még mindig a hivatalnokok jóindulatán múlik, csakúgy, mint az irodák közötti bürokratikus rohangászás megspórolása is. Mindenki (de legalábbis nagyon sokan) magának akart egy darabkát belőled, a hatalom rád hulló fénykarikájából egy picikét elcsalni. Lehetetlen kérésekkel fordultak hozzád ismerősök, idegen városlakók, te pedig, ha csak egy mód volt rá, senkit sem hagytál segítség, útbaigazítás nélkül. Városunkban sok hátráltató, nehéz csatározás zajlik, és neked nemcsak városvezetőként, de a város „magyar” színű ügyeiért sokszor az önkormányzattal szemben is ki kellett állnod, gyakorta csendben eredményesen, talán még többször nagy dobra veretve sikertelenül, hadd szidhassanak nemzettársaid. (Mert természetesen – hangoztatják néhányan – a te hibád a kétnyelvű helységnévtáblák hiánya, és most ne gyere azokkal a szerény feliratokkal a műemléképületeken...) Azokkal együtt, akik hálával gondolnak rád, egyenes arányban nőtt az ellenségeid száma, akiket az úton helyreutasítottál, akiknek a személyes érdekeit nem szolgáltad. Valaki előbb-utóbb lám, benyújtja a számlát.
Ma már ellened sülhet el, ha csak egyszer is megkérdeztél egy ügyosztályt arról, hogy az X számmal iktatott okiratnak mi az állása. Elég, ha csak emlékeztettél egy szabály betartására. S amit például bűnödül felrónak: egy tanácsülés napirendjén szereplő, építkezési engedély jóváhagyását célzó határozattervezetnek a sorrendben előbbre hozását kérted. Értsük meg jól: nem a határozat elfogadását kérted, hanem, hogy hamarabb sorra kerüljön, vagyis ugyanazon a gyűlésen tárgyalták, mint egyébként is tárgyalták volna, csak valamivel előbb. Ha innen nézem: teljesen jogszerű fellépés, az alpolgármesteri munka része. Ha onnan nézik, befolyással való üzérkedés. Mint a pajzán viccben Kohn és Grün, meg az egyikük felesége és az ablak, amelyen be lehet ugorni...
Nagy Zsoltok és Markó Attilák és mások óta tudjuk, hogy senki sem lehet nyugodt. És nem, nem mind arany, ami magyar – ahogyan sokan felrótták a kivizsgálás alá vetett magyar közéleti személyiségek, politikusok „szerecsenmosdatóinak”. Nem csoda, ha lassan a városházákon senki nem mer okmányokat aláírni, vaktában felelősséget vállalni, a bőrét vásárra vinni a közösségért, amelynek egy része aztán a mostanihoz hasonló esetekben lelkiismerete megnyugtatására elkezdi majd mondogatni, hogy szél fúvatlan nem indul, meg hogy nem zörög a haraszt, és hasonló bölcsességeket. Csak nézzük meg közelebbről a leleplezett korrupciós ügyeket: míg a nagykutyáknak eurómilliók sikkasztását, eurómilliós csúszópénzeknek a saját személyes gyarapodásukra való követelését és elfogadását rótták fel, addig Markó Attila bűne az volt, hogy aláírt egy papírt, amivel visszaszolgáltattak egy ingatlant a magyar közösségnek, Máté Andrásnak az volt a vétke, hogy parlamenti irodájába minimálbérrel alkalmazta a feleségét, amiért jogosan meg is kapta megérdemelt büntetését. Nincsenek bocsánatosabb bűnök, ám ez akkor is eltörpül a nagy ügyek mellett, és túl nagy a lendület, amellyel az ilyenformán hitelüket vesztő korrupcióvadászok ráhajtanak.
Nem irigyeltük aranyketrecedet. Minden vélt vagy valós előnyével együtt sem. Ez nem nyolcórás és nem tizenkét órás munka, és szombaton és vasárnap is rád van varrva-ragasztva. Ez a munka soha nem ér véget. Bekúszik a nappalaidba és az éjszakáidba, a hétvégéidbe és a vakációidba, a hajad szálába, a konyhádba, az álmaidba, a könyvespolcodon sorakozó verseskötetek metaforáiba, a családod, a gyermekeid életébe, ott lapul a kötelesség miatt elmulasztott mérföldkövek mellett, a buksifejekről elmaradt cirógatások hűlt helyében, a telefonon elmondott esti mesékben, a gyermekkönnyekben, az elszalasztott mosolyokban, késleltetve megosztott örömökben. Ezt senki sem fizette, nem fizetheti meg, ugye ti is tudjátok, irigyek?
Igenis van olyan, hogy valaki arra születik. Hogy valaki egész egyszerűen nem tehet mást, mint közösségi feladatot vállal teljes szakértelmével, adottságaival, elkötelezettségével, empátiájával, idejével. Ahogyan reggel fel kell ébredni, olyan természetes némelyeknek, hogy a közösségért kicsiben vagy nagyban cselekedniük kell. Akkor is, ha sokszor csak elégedetlenség, számonkérés jön cserébe, vagy inkább csak ez látszik. Túl sok embert veszítettünk, üldözött már el ez a rendszer. Ha nem vigyázunk, lassan elfogynak.
Most nyomozás folyik, egyelőre nevetséges okok miatt. Tisztségedet nem gyakorolhatod, az országot el nem hagyhatod. A hivatalnak a közelébe sem mehetsz, potenciális érintettekkel nem találkozhatsz. (De kik is ezek pontosabban? Hiszen mint kiderült, a megfelelő belemagyarázással bármilyen történet összefüggésbe hozható bármilyen történettel, és az összeesküvés-elméletek gyártói most joggal irigykedhetnek a korrupcióellenesekre.) Annál jobb. Ha nem lenne a nyugtalanság, aggodalom, ez maga volna az ajándékba kapott szabadság. De csakazértis: kapj magadra meleg sálat, burkolózz puha pokrócba, ülj ki az otthonod teraszára, s fűszeres forralt bort szürcsölgessetek kettesben, a gyerekek csintalankodása kiszűrődik a szobákból, aláperdülnek a hatalmas fáról a levelek, arcokon könnyek, amíg kisüt a nap, felderül az ég, és beköszönt az öröm. Szabad neked egy kicsit a világot elfelejteni. Mert a nap végén mégis csak az a fontos, hogy a szemedbe nézhess. Egyébként is már száz éve tudjuk: Anna örök.
KEREKES EDIT Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 12.
Moldománia
FOLYTATÁS OKTÓBER 11-I LAPSZÁMUNKBÓL
A kitalált kollektív emlékezet
A kollektív emlékezet nem azonos a történelmi múlttal. A történelmi eseményeket interpretálják a közösségek a jelen érdekeinek alávetve, s így lesznek részei a kollektív emlékezetnek. „A kollektív emlékezet esetében tehát bizonyos fokig tudatosan alakul a múlt szemlélete. Itt fogható meg a történelmi múlt és a kollektív emlékezet közötti legfontosabb különbség: a kollektív emlékezetet a csoport saját identitásának megerősítésére, újraalkotására használja fel, annak érdekében, hogy a jelen kihívásaira megfelelő válaszokat tudjon adni. Míg a történelem, illetve a történész feladata a múlt aprólékos tudományos alaposságú feltárása, addig a kollektív emlékezet esetén nem követelmény sem a tudományos alaposság, sem az objektivitásra törekvés.” (Vékony Dániel:Muszlim kisebbégek Nagy-Britanniában, In: Kisebbség Kutatás, 25. Évfolyam 2016/2).
A modernkori román történelemírás – mint azt Lucian Boia említett művében (Mit şi istorie în conştiinţa românească, Editura Humanitas, 1997)  is kiválóan bemutatja – nagyon is rugalmasan igazodott a politikumhoz, a politika által megszabott célokat legitimálta. A román országgyarapítás programja, illetve ezek későbbi legitimálása mint egy vezérfonal jelenik meg ebben, ennek volt/van alárendelve a történelmi emlékezet, a mai hivatalos történetírás is. Ma is visszamenőleg közös nemzeti identitásról, összetartozástudatról, mindenkori erdélyi román többségről, stb. szól a mainstream történetírás és a román kollektív tudás. A romániai románoknak a Moldova történelméről szóló tudásuk, az egyesüléshez való hozzáállásuk is iskolapéldája ezeknek a megállapításoknak. 
Számos sebből vérzik a dákó-román elmélet is: ha például a rómaiak és a dákok leszármazottai és nem vándoroltak, mint ahogy ma a történészek túlnyomó része szajkózza, akkor miért lennének a moldovaiak is románok? Ez ellentmond a dákóromán kontinuitás és a szedentáris életmód elvének, a rómaiak ugyanis sosem hódították meg, nem jártak a mai Moldova területén. Tehát akkor ott más népességből más nép alakulhatott ki. De mivel ma nagyjából ugyanazt a románnak nevezett nyelvet beszélik Moldovában – még a mesterséges latinizálás ellenére is, – akkor vagy a római-dák eredet sántít, vagy mégiscsak vándoroltak a mai területre. A római-dák változatban viszont éppen a római eredet a biztos, így hát marad a vándorlás elmélete. De ha esik a szedentarista életmód és Moldovába mégiscsak vándoroltak a románok, akkor minden bizonnyal Erdélybe is vándorolhattak. De ez már ellentmondana az úton-útfélen hangoztatott magyarokkal szembeni elsőbbségüknek. Mert a politikum nem elégszik meg Erdély Romániához csatolásának a demográfiai legitimációjával, hanem igényt tart a „történelmi juss” általi legitimációjára is, aminek a „mi voltunk itt előbb” retorika az alapja.
Herédi Zsolt
FOLYTATJUK Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 12.
Post-cox
Ne tessék fáradozni a szótárakban való keresgéléssel. Nem fogják megtalálni a szót. Most találtam ki, a praecox ellentéteként kellene létezzen egy post-cox is. A koraérett párja kellene hogy legyen a később érő. Magamra vonatkoztatott kifejezés. A fogalom nemes elődeire hivatkozhatnék: „Esprit de l’escalièr.” A francia szalonok idejéből (17–18. század) származik, gúnyolódva így nevezték azokat, akik csak elmenőben, a lépcsőkön lefele lépkedve mondogatták el szellemes szólásaikat, ugyanis amikor kellett volna, akkor hallgattak, mint a kuka, mert nem jutott eszükbe semmi bölcs gondolat.
Temesváron születtem és nőttem fel, a soknyelvű városban, ahol a német (sváb) lakosokkal incselkedve, úgy mondták: a svábnak nem másfél éves korára nő be a fejelágya, mint a többieknek, hanem csak húszéves kora után.
A Kalapos Király (II. József, Mária Terézia fia) telepítette be őket a Bánságba több mint kettedfél századdal ezelőtt, és a „kolonista” falvak egyenes, mérnökileg megtervezett utcáival szinte városias külsőt kölcsönöztek Orczi és Merci falvának. Kis előkertes, szép házacskák, nagy gazdasági udvarral, a bennük rejlő zongorával, a jó módot tükrözték. Mikor kedden vagy pénteken bejöttek a városba vásárolni, az üzletajtókban álló kereskedők, szó szerint behúzták a sokrokolyás asszonyságokat az üzleteikbe, mert így könnyen elkeltek a tizenkét személyes damasztabroszok a hozzá való szalvétákkal, vagy a virágos, hímzett ágyneműk, paplanok, párnák és miegymás. Ha meg megesett a leánykával még az esküvő előtt a dolog, a nőgyógyászok versenyt futottak, hogy megszabadítsák az elcsábított szépséget nem kívánt terhétől, mert az volt a jelszó: Kost was kost (nem számít, mibe kerül), csak diszkréten és jól végezze a dolgát az orvos. 
Az ötvenes évek elején kitelepítették a sváb lakosságot a Bărăganba, mert ezt követelte az akkori politika (csak később jött rá a Nagyfőnök, hogy jó német márkáért el lehet adni darabonként a németet). A zsidóságra csak később került sor, de az is jól jövedelmező üzletnek bizonyult. Mikor én magam, az egészségügyi minisztérium kezdeményezte kampányban szintén a Bărăgan pusztaságába kerültem néhány hónapra, figyelmeztettek, hogy a vonaton jól ügyeljünk dolgainkra, mert a Rubra és Schei állomásokon felszállók csupa haramiák, akiktől félteni kell javainkat (szerencsére ilyesmikkel nem rendelkeztünk!). Ekkor tudtam meg, hogy ez a figyelmeztetés a Bánságból kitelepített lakosságra vonatkozik. Azoktól óvtak bennünket. A szerencsétleneket lerakták ugyanis a vagonokból és rájuk rivalltak: Itt fogtok lakni!  – Hol, itt nincsenek házak? – Majd építsetek magatoknak! És a svábok vályogot vetettek és belőle házakat építettek, és kerteket műveltek és dinnyét termesztettek, aminek híre ment, és amiből meg lehetett élni, ha nem akartak éhen halni.
Én első kézből tudom a dolgokat, mert Walter, aki benősült feleségem családjába, elmesélte nekem a hihetetlennek tetsző történeteket, amelyben édesapjának, a jó nevű állatorvosnak része volt, akit később Németországban megismerhettem, sok év után, mikorra már ki tudták fizetni értük a hozzátartozók és barátok a nem csekély összegeket, amennyit a hatóságok megköveteltek tőlük azért, hogy kiengedjék őket az országból.
És mi történt a pusztulásra ítélt, üresen maradt falvakkal? Akkoriban volt a moldvai nagy szárazság, az abból származó nagy éhínséggel összekötve. Jöttek a szerencsétlen nincstelenek, akiket bevezényeltek a szép, gondozott házakba. Cserépkályhát ott láttak először, és azok üzemeltetéséről persze fogalmuk se volt. Szétforgácsolták hát a zongorát, felszedték a parkettát és eltüzelték. Mert zongorázni nem kell, de megfagyni még kevésbé.
DÁNIEL KÁROLY Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 12.
Mentor – Szimpatikus embertudomány – hagyni kellene a lelkünket érvényesülni (I. rész)
Szilágyi N. Sándor nyelvész: a világ egyben van, csak a tudomány van feldarabolva
Sanyi bácsi – ahogy mindenki ismeri – gondolkodik a világról és az emberről, a dolgokat rendesen körbejárja, meghányja-veti, majd megfogalmazza a sablonszövegektől igen, de a bírálattól nem mindig mentes, azonban mindig kedvesen, udvariasan tálalt álláspontját. Ez már abból a nyelvi fordulatából is érződik, hogy még azokat a gondolatokat is egyes szám első személyben fogalmazza meg, amelyekkel nem tud azonosulni. Elemeztük a magyar gyűlölködés dinamikáját, hangsúlyoztuk a lélek fontosságát, a szerelem megmérhetetlenségét… Pontosabban Sanyi bácsi tette mindezt. Mi meg csak hallgattuk.
Aki nincs velem, az ellenem van!
– Legfrissebb írásában (Egy túlméretezett kísérlet cseppet sem meglepő eredményei, maszol.ro, 2016. október 6.) olyan pragmatikai kísérletnek nevezi a legutóbbi magyarországi népszavazást, amelyben tulajdonképpen olyan ironikus kérdést tettek fel az embereknek, ami ahhoz hasonlít, mint amikor egy gyermek felmászik valahova, és azt kérdezzük tőle: Azt akarod, hogy kitörjön a nyakad? Amint írja, az ilyen kérdésre nem szokás igennel vagy nemmel válaszolni, viszont ha mégis kikényszerítik a választ, akkor előre borítékolható a nemleges válaszok elsöprő többsége. Lehetséges-e olyan nyelven kifejteni kényes politikai kérdésekben tudományos igényességgel megalkotott okfejtést, hogy az embert ne sorolják be egyből valamelyik szekértáborba?
– Attól tartok, hogy – legalábbis a magyarok esetében – ma ez nem azon múlik, hogy az ember tudományos igényességgel fogalmaz-e meg valamit, hanem attól függ, milyen az a vélemény, illetve konklúzió. Ha én elmondok valamit, és az nem talál azzal, amit valamelyik politikai felekezet hitelvként vall – mert az emberek már mondhatni vallásos hitbeli meggyőződésként fogják fel a saját pártszimpátiáikat –, akkor teljesen mindegy, hogy oda tartozom-e, vagy sem, engem úgyis az ellentáborba fognak besorolni. Tehát mindegy, milyen nyelven írtam meg, és az is, hogy az egy szakszerű okfejtés, amiben nincsen semmiféle politikai jellegű érvelés (magyarok körében ez ma sajnos majdnem szinonimája annak, hogy nem szidok senkit), sőt, egyáltalán semmi köze a pártpolitika különböző csoportjaihoz: egyszerűen az, hogy olyat írok, amivel valakik nem értenek egyet, rögtön kiváltja azt, hogy engem besorolnak a másik csoportba. Többször megtörtént már velem, hogy írtam valamit, ami valakiknek nem tetszett, és rögtön megjelentek a Facebook-oldalamon olyan hozzászólások, hogy „na, már megint a liberálisok”. Pedig én nem voltam liberális soha. Egyszerűen mondtam valamit, ami csak azért minősül leszólandó liberális vagy fideszes véleménynek (így is jártam már!), mert nem talál azzal, amilyen a besorolók véleménye szerint kellene legyen.
Ez nagyon érdekes: az embert mindig a más véleményen levők sorolják be az ellentáborukba. Ha valamit írtam, ami alapján besoroltak mondjuk a liberálisok közé, akkor az nem jellemző, hogy ugyanannak az alapján a liberálisok is besoroltak volna maguk közé. És ez valahol érthető is, hiszen az ilyen besorolást mindig az ellenérzések váltják ki. Ha van egy vélemény, ami nem egyezik az enyémmel, és nem tudok vele mit kezdeni, akkor egyetlen magyarázatot tudok rá találni: ez azért olyan, mert a szerző azok közé tartozik, akiknek a szavára tudjuk, hogy nincs mit adni.
Nagyon kényelmes dolog ez, mert így az ember meg tudja magát óvni a gondolkodás fáradalmaitól. Elég csak besorolni valakit valahová, mert ha egyszer oda soroltuk, akkor világos, hogy ha ő mondott valamit, avval nincs miért foglalkozni, nem is kell gondolkodni rajta. Hiszen ha a szerző ilyen vagy amolyan, akkor érthető, hogy ezt mondja. Rendszerint még azt is pontosan tudják, hogy kik fizetik ezért, mert hát ugye normális ember magától ezt nem gondolhatja így, nyilván pénzért csinálja. Van ilyen reakció a mostani cikkemre is: az egyik kommentár szerint ilyen hosszú cikket nem ír az ember érdek nélkül.
Ez teljesen jellemző arra, amivé ez a szétpolitizált magyar világunk lett. Azért teszem hozzá, hogy magyar, mert azért nem mindegyik ennyire ilyen. Mi jól látjuk, hogy a románoknak is van elég bajuk, náluk is van népi szinten egy elég indulatos viszonyulás, de ott nincs ez a tömegszintű acsarkodás két tábor között. Nagyon rossz dolgokat mondanak a politikáról az emberek, de ha megfigyeljük, az nem arról szól, hogy „azok a gazemberek a másik oldalon”, hanem általánosságban véve „a politikusok mind gazemberek”. Tehát nem táborokról van szó a románoknál, legfeljebb arról, hogy az embereknek kezd végképp elegük lenni a politikusokból, és én nem is vagyok benne biztos, hogy erre semmi alapjuk ne lenne.
 Politikát, szeretettel? Körberöhögnének…
 – A magyarok esetében sajátosan alakult ez ilyenre. Ennyire rossz helyzetben ilyen szempontból Európában szerintem sehol sincsenek az emberek. Mindenfelé vannak végletes irányzatok, szélsőjobbtól szélsőbalig, de az nem ok arra, hogy az emberek az egymással való emberközi kapcsolataikat is aszerint alakítsák, hogy a másiknak mi a politikai preferenciája. A magyaroknál ez elég tragikusan így van. Családok mennek szét azért, mert a férj és a feleség nem ugyanolyan véleményen van bizonyos politikai dolgokban. Erre vannak konkrét példák. Ez nem egy normális állapot. Evvel kellene valamit kezdeni, de sajnos a legkevésbé a politika szereplőinek az érdeke ez. Ők úgy látják, hogy ez nagyon jól van így, mert így lehet biztosítani a támogatókat, sőt növelni a saját táborukat.
Pedig ebben van valami felfoghatatlan. Mindegyik politikai csoport vagy párt azt mondja, hogy át kell rendezni a politikai erőviszonyokat, illetve meg kell erősíteni a hatalmi pozíciót, ha abban van. Csakhogy egy annyira szétpolitizált országban, mint amilyen Magyarország, ott már gyakorlatilag mindenkinek, aki politikai támogatóként szóba jöhet egyáltalán, már megvan a maga pártpreferenciája. Tehát a saját pártomnak nincs, ahonnan új támogatókat szerezzek, mert nincs olyan semleges terület, ahonnan halászni lehetne, ez csak úgy lenne lehetséges, ha egy másik párt támogatóiból csábítok magamhoz embereket. De ha én egyfolytában úgy beszélek róluk, hogy „ezek idióta barmok és gazemberek”, akkor mit képzelek mégis: hogy ettől fognak majd megszeretni, és jönnek majd csőstül, hogy mihozzánk akarnak csatlakozni? Így nem lehet, az biztos. Ezzel csak a feszültség növekszik, és csak arra jó, hogy bebetonozza a mostani, pillanatnyi erőviszonyokat. Ezek ugyan előre nem látható dolgok miatt menet közben persze változhatnak, de nem azért, mert valamelyik párt olyan hatékony lenne abban, hogy a másik támogatói közül nagyon sok embert tudna maga mellé állítani.
Ha valaki tényleg meg akarná változtatni az erőviszonyokat, vagy meg akarná erősíteni a maga pozícióját, akkor pont a fordítottját kellene csinálnia. Itt csakis az működhet, ha szeretettel szólítom meg azokat az embereket, akiknek más a véleményük, beszélgetésre hívom őket. Ha nem bántom és szidom őket, hanem ember módra közeledek hozzájuk, akkor van esély, hogy ők is közeledni fognak hozzám. De ha Magyarországon azt mondanám ma, hogy szeretettel kell közelíteni a másik oldalhoz – nem okvetlenül a kereszténység alapelvét komolyan is véve, hanem egyszerűen stratégiai meggondolásból, ha ott már csak azt értik –, körberöhögnének. Mi az, hogy szeretettel? Ezeket?
A fontosabb az, hogy a szomszéd kecskéje pusztuljon el
– Az emberek politikához való rossz viszonyulásából eredő irracionális ellenségeskedés kérdése régebb óta foglalkoztatja. Nemrégiben az egyik cikkében azt írta, hogy a magyarság egyik fő ismertetőjegye lassan az ádáz gyűlölködés lesz (Én ember szeretnék maradni, ha nem nagy baj, maszol.ro, 2016. augusztus 12.), és hogy sajnos Erdélyben is egyre jobban terjed ez. Elmondta, hogy Magyarországon mi nem működne. Itthon mit lehetne tenni ez ellen?
– Ez egy elég nehéz kérdés, mert itt ráadásul az is bonyolítja a dolgot, hogy az emberek egy elég jelentős csoportjában nagy a hajlandóság arra, hogy a magyarországi mintát vegyék követendőnek.  Vannak, akik a saját magyarságuknak valamiféle kifejeződését látják abban, hogy hogyan viszonyulnak – ahogy mondani szokták – az anyaországhoz. Világos, hogy aki – szinte elvből – nagyon pozitívan viszonyul mindenhez, ami anyaországi, az természetesen az ott gyakorolt formákat is jónak látja. Azt gondolják, hogy ezt kellene eltanulni, mert hát igazodni kell valamilyen mintához. De azért tán mégsem a legrosszabb európai mintát kellene alapul venni. Nagyon sok jó dolog is van ott, persze, amiket el lehet tanulni, de nem lenne muszáj mindent átvenni.
Az erdélyi magyar politizálás többek közt abból az igényből is indult el, hogy nekünk magyaroknak legyen meg a magunk politikai képviselete a parlamentben, amelyik az érdekeinket képviselje. Van nekünk tehát magyar pártunk, most már nem is egy. Ezek a pártok eleve úgy vannak kitalálva kezdettől fogva, hogy csakis a magyarok támogatására számíthatnak. Ha néha egy magyar pártra szavaznak is románok, azok inkább proteszt szavazatok, pont amiatt, amit az imént is mondtam: az emberek ki vannak ábrándulva az egész román politikából. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a románoknak, legalábbis a sztereotípiák szintjén, nagyon rossz véleményük van a románokról, és nem is vicc, hogy nekem sokkal jobb véleményem van róluk, mint nekik magukról. Ha kimegy az utcára, minden sarkon azt hallja, hogy „la noi n-o să fie niciodată ca…”, vagyis nálunk sosem lesz úgy, mint ahogy jobb helyeken lenni szokott, mert mi románok már csak ilyenek meg olyanok vagyunk.
A mi magyar pártjaink tehát inkább csak a magyarokra számíthatnak. Ahhoz, hogy a „játékot” a magyarországi minta szerint el lehessen indítani, kell legalább két párt, hogy rendesen tudhassanak egymással civakodni. Ez a feltétel most már megvan: van, nem is kettő… Eddig mi nem alkalmaztuk ezt a mintát olyan kemény formában, mint Magyarországon, viszont az, hogy lett kettős állampolgárság, amihez röviddel azután választójog is társult, nagyon is reálissá tette azt a veszélyt, hogy az a fajta politizálási forma és stílus – és ami a nagyobb baj, az emberek egymással való kapcsolataiban a politikának a befolyása – itt is egy pont olyan bolondokházát alakítson ki, mint amilyenné Magyarország alakult, ahol lassan már élni sem lehet. Nekünk ez nem hiányzott.
 A kettős állampolgárság érzelmileg fontos, nem szabad vele csúfolódni
 Mikor a kettős állampolgárságról megszületett a törvény, azt mondtam, hogy ez nagyon jó dolog, mert én mindig az emberekre gondolok, és azt nézem, hogy valami mire jó az embereknek. Elgondoltam azt a sok embert, akik talán nem is tudják pontosan, hogy miért, de olyan jólesne nekik, ha ők is magyar állampolgárok lehetnének. És miért ne éreznék magukat jobban, még ha olyan sok gyakorlati haszna nincsen is? Mikor a státustörvény alapján a magyar igazolványt bevezették, akkor láttam a tévében egy szlovákiai idősebb férfit, aki egy nagyon kedves dolgot mondott: „eddig is tudtuk, hogy magyarok vagyunk, de most már látjuk is”. Az, hogy lett magyar igazolvány, majd kettős állampolgárság, érzelmileg sok embernek fontos. Meg kell ezt érteni, és nem szabad ezzel csúfolódni. Ez az embereknek a természetes reakciója, igenis sokan vannak, akiknek érzelmileg nagyon fontos hinni abban, hogy őrájuk az anyaország is gondol.
De azt nem tudják, hogy ettől félni is lehet. Mikor nem sokkal később felmerült, hogy legyen választójog is az állampolgárság mellé, én ettől nagyon félni kezdtem. Arra gondoltam, hogy ide fognak jönni a választási kampányukkal, és behurcolják azt a gyalázatos elmevírust, ami szerint működik az egész magyar politikai tárgyú közbeszéd. Ha ez itt is felerősödik, a magyar pártjaink és „táboraik” között, avval mi nagyon rosszul járhatunk. Fel lehet futtatni egy olyan diskurzust, amivel egy kisebb párt is tud elég nagy támogatást szerezni, és akkor bizony könnyen megjárhatjuk, hogy a végén parlamenti képviselet nélkül maradunk. Az internetes oldalaink kommentárjaiban már most látszik, hogy ez kezd is működni, amit jelez a nem is kevés „mocsok udémérések”, „hülye EMNP-sek” és hasonlók. Egy pártot még csak el tudunk látni a szükséges választókkal, hogy a választási küszöböt elérjék, és bejussanak a parlamentbe, de hogyha majd kettő is indul, és mindegyik nagyon ráhajt, márpedig a kampányban ráhajt az ember, akkor könnyen megtörténhet, hogy egyiknek se jön össze. És nem azt fogják majd mondani, hogy „de kár, hogy nem kötöttünk valamilyen egyezséget”, hanem azt, hogy „semmint, hogy ilyen gazemberek kerüljenek oda, mint »ezek«, inkább ne menjen oda senki”, mert a fontosabb az, hogy a szomszéd kecskéje pusztuljon el, és nem az, hogy a mienkkel mi lesz.
És nem is csak az eredményesség szempontjából látom ezt bajnak, hanem főleg azért, mert ez borzasztó nagy károkat tud okozni az emberi kapcsolatokban, márpedig az embereknek van bajuk elég ezen kívül is. Kinek hiányzik még az, hogy mindenféle indulatokkal megtöltsék, aminek semmi egyéb értelme nincs, csak az, hogy valakik mindenáron győzni akarnak? Nem azért, mintha profibbak lennének, és jobban tudnák majd csinálni, nem. A focimeccsen se kérdés, miért akarunk győzni: azért játszunk, hogy győzzünk. Ennyi.
 Nincs racionális érv a zenére: a lelkünknek szól, nem az eszünknek
 – Több bölcsész barátomtól hallottam, hogy az egyetemen szimpatikus embertudományt is tanít, aminek videóanyaga elérhetőonline is. Miről szól ez a diszciplína?
– Valóban fent van az interneten, szerintem megér 26 órát, hogy az ember végighallgassa. Persze nem kell egyszerre, 18 részre van osztva. A Facebookon a Sanyi bácsi szemináriuma nevű oldalt kell keresni, ahonnan ezeket el lehet érni.
Miről szól ez? Ha embertudomány, akkor arról szól, hogy kik is vagyunk mi, emberek, milyenek is vagyunk, miért is vagyunk ilyenek. Ha ezt az ember megérti, akkor azt is jobban megérti, miért vagyunk képesek annyi hülyeséget is csinálni tömegméretekben, miközben van egy nagyon hatékony racionális eszünk. Viszont a kurzusokból kiderül,  hogy az nem minden.
Mondhatnám, hogy ez multidiszciplináris terület, de sokkal jobban szeretem azt mondani, hogy indiszciplináris, mégpedig azért, mert a világ egyben van, csak a mi tudományunk van diszciplínákra feldarabolva. Hogyha valamit meg akarunk érteni, akkor egyben kell nézni az egészet, és nem kell diszciplínákra felosztani. Márpedig az ember egyben van, és nemcsak úgy magával, hanem mindennel, amit létrehoz: a beszédével, a zenéjével, a tudásával, az egész viselkedésével és a világával. Persze az világos, hogy ez a tudománynak egy másfajta művelését jelenti, de sokkal jobb esélyt ad arra, hogy sok mindent megértsünk.
Hogy miért „szimpatikus”? Azért hívják szimpatikus embertudománynak – illetve ez túlzás, mert én hívom így, egyelőre még nem hívják így, de remélem, hogy majd fogják –, mert az embertudomány nem olyan, mint például a fizika. A fizika jellemzően a világ élettelen dolgaival foglalkozik, ahol egy elmélet igazolásához elég, ha egy abból következő, illetve arra építhető hipotézist minden kétséget kizáróan igazolni tudok egy kísérlettel.
Az embertudomány egy kicsit más, mert az rólunk szól, emberekről. Mikor egy embertudományos elmélettel találkozunk, ami le akar bennünket írni, hogy milyenek is vagyunk, akkor az egyes tételeiről nemcsak azt tudjuk megállapítani, hogy komolyan vehető érvekkel vannak-e alátámasztva, hanem mivel ezek rólunk szólnak, mi azt tudjuk érezni is, hogy az tényleg mirólunk szól, vagy beszél ugyan valamiről, de ember olyan biztos nem lehet. A „szimpatikus” eredetileg épp ezt jelenti: együtt-érezni. Például: a mai racionalista embertudományos paradigma egyik jeles képviselője, Steven Pinker azt mondja, hogy az emberek számára a nyelv nagyon fontos, mert annak értelme van, azt meg lehet racionálisan indokolni, hogy miért jó az, hogy van nyelvünk, és miért jobb ha van, mint ha nem lenne. Ezzel szemben a zene teljesen haszontalan, arra nem lehet semmilyen racionális érvet felhozni, miért lenne az embernek szüksége zenére is, tehát azt mondja, hogy ha ma eltűnne a zene, nem történne semmi, a világ menne tovább, mintha mi sem történt volna. Ő ezt racionális érvekkel elmagyarázza, nincs is vele szemben semmi érvem, de azt mégis érezzük mindnyájan, hogy ez mirólunk bajosan szólhat, és akkor az elég ok lehet arra, hogy ehhez gyanakodva viszonyuljunk, és próbáljuk másutt keresni a zene értelmét, mint ahol ő nem találta sehol.
Én úgy gondolom, hogy ha ma eltűnne a zene, ma nem történne semmi. Holnap azonban a világon nagyon érdekes dolgok történnének: a világ különböző pontjain az emberek egymástól függetlenül feltalálnák a zenét. Az hozzátartozik az emberhez. Nem csoda különben, hogy a racionalista embertudomány ezt nem tudja racionálisan megindokolni, mert a zene nem az eszünknek szól. A zene a lelkünknek szól. Csak ahhoz egy olyan tudományos emberkép kell, ahol azt el lehet egyáltalán helyezni. A szimpatikus embertudomány a mai főárambeli embertudomány tudományos emberképénél egy sokkal szimpatikusabb tudományos emberképet épít fel.
A forgalomban levő emberkép a csodálatos elménkről szól, a szimpatikus embertudomány azonban figyelembe veszi, hogy nekünk van elménk, az igaz, és nagyon jó, hogy van, de van lelkünk is, ami egy sokkal nagyobb rendszer, és ami sokkal hatékonyabb sok mindenben. Ez nem a halhatatlan lelkünkről szól, félre ne értse valaki. Csányi Vilmos tanár úr, miután végighallgatta az előadásokat, etológus természettudósként éppen annak örült, hogy végre van egy tudományosan is használható lélekfogalmunk, amire tényleg szükség van. De a lelkünk nemcsak azért fontos, hogy a zenét feldolgozza, hanem sok esetben fontos lenne figyelni rá. Ha mára nem lenne kulturálisan úgy háttérbe szorítva, akkor ez a világ nem úgy nézne ki, mint ahogy most kinéz.
A 17–18. század óta Európában egyre inkább érvényesülő racionalizmus nyomán egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítottunk az elménknek, mindenféle kulturális formákat találtunk ki, hogy csak azt hagyjuk érvényesülni, és hogy a lelkünket visszaszorítsuk. Pedig abban rengeteg jó dolog van, amire nekünk nagy szükségünk lenne, csak hagyni kellene érvényesülni. Ilyen például az emberi jóérzés. Az nem egy racionálisan levezethető dolog, de ott van mindenkiben. Hogyha ezt visszaszorítják, akkor történhet meg, hogy olyan kampány lesz a népszavazáshoz, amilyen lett. Például, hogy „jönnek a migránsok és megerőszakolják a feleségedet”, ilyenek. A jóérzés ott van az emberekben, érzik, milyen mocsok dolog ez az egész, de valahogy annak egy racionalizmusra alapozó világban nem tulajdonítanak semmi jelentőséget, mert azt mondják, hogy avval nem kell foglalkozni, csak azzal, ami észszerű.
Pedig nagyon sok olyan terület van, ahol ha a lelkünket kihagyjuk, és mindent, ami ahhoz tartozik, csak mert az nem racionális, akkor nem mehetünk semmire. A 90-es évek elején, mikor itt a magyar–román viszony még nagyon feszült volt, többször is részt vettem olyan dialógusokon, ahol a magyarok és románok közötti konfliktusról beszélgettünk. A konfliktus komplikált dolog. És ilyenkor mindig akadt egy okos ember, aki jött a nagy bölcsességgel, hogy „most az érzelmeket tegyük félre, beszéljük meg racionálisan a problémát”. Mondtam, hogy ez azt jelenti, hogy beszéljünk bármiről, csak egyedül a konfliktusról ne, hiszen a konfliktus legnagyobb része érzelmi természetű. Ez nyilván egy menekülés is volt, mert az emberek félnek a konfliktustól, ezért úgy ültek le oda, hogy „úristen, mi lesz itt, magyarok, románok egymással szemben”, amit ki lehet védeni azzal, hogyha nem arról beszélünk, amiért összeülünk.
Én úgy tapasztaltam eddig, hogy ez a szimpatikus embertudomány tényleg szimpatikus, mert akik ezt az egyetemen végighallgatták, örömmel fogadták, hogy végre valami olyat hallanak, amit első évtől reméltek, hogy hallani fognak, vagyis amiről úgy érzik, hogy ez most tényleg róluk szól, de mindig egyebet hallottak addig. Nagyon jó visszajelzéseket kaptam azoktól is, akik ezt az interneten hallgatták végig.
Persze kérdés lehet, hogy ez miért nem könyv formájában van. Az ember általában könyvet írna erről. De ezt elég nehéz lenne megcsinálni könyv formájában. Mit tehetnék könyvben olyankor, mikor egy zenei vagy videórészletre van szükségem? Meséljem el, milyen az a zene? Lehetetlenség. Ez olyan, ami eleve multimédiás környezetbe kívánkozik, mert ott be lehet vágni egy filmrészletet, egy videót, amire szükség van. Még az is hozzátartozik valahogy, hogy élőbeszéd formája legyen. Ha ugyanezt leírnám papírra, az nagyon nem az lenne, mint élőbeszéd formában.
Lehet, hogy tudománynak ez nagyon furcsának tűnik. Amint említettem, ez egy indiszciplináris dolog, tehát van olyan része, ahol nyelvről beszélek, más helyen irodalomról, harmadik helyen zenéről, van, ahol genetikáról, biológiáról, etológiáról, még tudományelmélet is van benne. Olyan része is van, ami matematika. És ezt már végighallgatta nyelvész, irodalmár, matematikus, fizikus, pszichológus és még ezeken kívül más szakterületekről is. A teológustól tartottam, hogy mérges lesz, de nem lett: azt mondta, teológiai szempontból is teljesen rendben van, sőt, a katolikus teológus hallgatóit küldeni fogja, hogy jöjjenek erre az előadásra, mert a szentségtanhoz ez nagyon fontos. És nekem biztató, hogy az ilyen tudományok komoly művelői közül egyik sem jelzett vissza olyasmit, hogy az ő szaktudománya szempontjából valami elszállt dolgot mondtam volna.
Ebből akkor annyit meg lehet állapítani, hogy ez nem tudománytalan. Az, hogy tudományos is, ebből még nem következik. Ez attól is függ, hogy milyen kritériumokat állítunk fel arra, hogy mi az, ami tudományos. A mai racionalista paradigma tudományosságkritériumai szerint ez nem prototipikusan tudományos, mert ott tudományosságon azt értik, hogy legyenek ott a mérési eredmények meg a statisztikák. De én nem hiszek abban, hogy az embert csupán a mérhető paramétereivel le lehetne írni. Az embernek van egy sor olyan jellemzője, ami nem mérhető. Ki tudná azt megmérni és számokban kifejezni, hogy valaki mennyire szerelmes? Ha nem mérhető, akkor mit csináljunk? Tegyünk úgy, mintha az ember soha nem volna szerelmes? Az úgy nagyon könnyű, hogy kiiktatom azokat, amiket nem tudok megmérni, és csak azokkal foglalkozom, amiket meg tudok. De az egy olyan redukcionizmus, amit ha komolyan veszek, akkor az embert a számítógép szintjére redukálom. Mintha azt nézném benne, hogy hogyan működik ez a logikai rendszer, hogy milyen a bemenet, milyen a kimenet… Én nem hiszem, hogy az ember ilyen.
 Szilágyi N. Sándor 
1948-ban Újfegyverneken született (Bihar megye)
erdélyi magyar nyelvtudományi szakíró, szerkesztő, publicista, egyetemi tanár
a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) magyar nyelv- és irodalomból szerzett egyetemi diplomát 1972-ben (ugyanitt doktorált 1999-ben)
1972–1990 közt a Kriterion Könyvkiadó szerkesztője Bukarestben
1990–2013 közt a BBTE BTK Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéken egyetemi oktató, 2013-tól ny. egyetemi tanár
kutatási területe: elméleti és magyar fonológia, kognitív nyelvészet, szociolingvisztika, nyelvi emberi jogok
számos könyv és tanulmány szerzője
szimpatikus embertudományi előadásai elérhetők a Facebookon – keresőszó: Sanyi bácsi szemináriuma
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Folytatjuk Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 12.
Házkutatás a csíkmadarasi polgármesteri hivatalnál
Rendőrségi támogatással tartott házkutatást az ügyészség a Gos-Mad Kft. önkormányzati cégnél és a csíkmadarasi polgármesteri hivatalnál szerdán – tájékoztat közleményében Csíkmadaras polgármesteri hivatala.
A délelőtti vizsgálódás ideje alatt az alkalmazottakon kívül senkit nem engedtek be a hivatal épületébe. A vizsgálat tárgya a csíkmadarasi ravatalozó 2009-ben lezajlott építése, ugyanakkor a Gos-Mad Kft., illetve a községháza üzleti kapcsolata három helyi vállalkozással – olvasható a közleményben. A dokumentum szerint a ravatalozó építése egyébként még 2009-ben pénzügyi vizsgálat tárgya volt, a hatóságok akkor mindent rendben találtak.
Ezúttal feljelentés következtében indult ügyészségi vizsgálat a jelzett témákban. A hatóság néhány napja egy sor iratot igényelt a Gos-Mad Kft.-től, ezek nagy részét a cég vezetősége be is szolgáltatta a nyomozó hatóságnak. A közlemény kitér arra is, hogy a 2009-es pénzügyi vizsgálat során az archívumban összekeveredtek az akták, így a jelenlegi vezetőségnek nehézségei támadtak a kért dokumentumok egy részének a beazonosításában. A házkutatás tárgya ezen iratok felkutatása volt, illetve három helyi vállalkozással kötött szerződéseket és kifizetéseket igazoló dokumentumok begyűjtése.
„2008-tól kezdődően nem volt olyan év, hogy ne lett volna átfogóbb pénzügyi ellenőrzés  a községházán, illetve, hogy különböző feljelentések nyomán ne vizsgálódott volna az ügyészség. Így dolgozunk manapság, az állandó feljelentések pedig nem a Kárpátokon túlról, hanem közvetlen környezetünkből származnak” – idézi a közlemény Bíró Lászlót, Csíkmadaras polgármesterét a vizsgálódással kapcsolatosan.
Amint arról beszámoltunk, Bíró László a közelmúltban a polgármesteri hivatal épületére kitűzött magyar zászló miatt állt folyamatosan a hatóságok célkeresztjében, kitartása miatt pedig hatalmas, 90 ezer lejes pénzbüntetést kapott. Az elöljáró a nyár folyamán az épület hátsó falára költöztette a piros-fehér-zöld lobogót. Krónika (Kolozsvár)
2016. október 12.
Ötvenhatos rendezvénysorozat Kolozsváron
Az 1956-os magyar forradalmat és annak erdélyi, romániai vonatkozásait felidéző, 36 programot felölelő rendezvénysorozatot tartanak október 12. és november 21. között Kolozsváron – közölte a Kincses Kolozsvár Egyesület.
Az egyesület 22 szervezettel karöltve szervezi meg a rendezvénysorozatot, amely az 1956-os emlékév eseményei közé illeszkedik. Hangversenyeket, kiállításokat, történelmi előadásokat, könyvbemutatókat, középiskolai vetélkedőt, felolvasóestet, rendhagyó történelemórát, történettudományi konferenciát, színházi előadást és filmklubot is szerveznek a rendezvénysorozat részeként.
Szombaton az MTVA/MTI archívumában őrzött fotókból nyílik kiállítás, amely 56 felvételen idézi fel a forradalmat kiváltó szovjetesítést, a forradalmi eseményeket, az azokat követő retorziókat és Nagy Imre újratemetését.
Október 23-án a kolozsvári unitárius templomban tartanak ökumenikus istentiszteletet a forradalom évfordulója alkalmából, este a Kolozsvári Magyar Opera termében gálaelőadást tartanak, amelynek műsorán Beethoven Egmont nyitánya és Mozart Requiemje szerepel. Október 30-án Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész ad koncertet, amelyen először szólal meg Kolozsváron a Bogányi-zongora.
November 15-re várják kolozsvári pódiumbeszélgetésre Wittner Mária 1956-os halálraítéltet. Az '56-os rendezvénysorozat minden eseményére ingyenes a belépés, a helyszíneken az Ethnika Alapítvány által működtetett magyarlapádi szórványkollégium számára adományokat gyűjtenek. Krónika (Kolozsvár)
2016. október 12.
Fidesz: politikailag motivált a Horváth Anna elleni eljárás
A Fidesz szolidáris Horváth Anna kolozsvári alpolgármesterrel, és a leghatározottabban elítéli azt a „politikailag egyértelműen motiváltnak tűnő" eljárást, amelyet a Román Korrupcióellenes Ügyészség indított ellene – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke október 12-i, szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A kormánypárti politikus szerint ez folytatása azoknak a szintén politikailag motivált és mára csúfosan megbukott eljárásoknak, amelyeket korábban a sepsiszentgyörgyi és a csíkszeredai polgármester ellen ugyanez a hatóság folytatott. Hozzátette, úgy tűnik, ezek az eljárások közvetlenül kötődnek a decemberben várható romániai választásokhoz.
Gulyás Gergely az MTI tájékoztatása szerint kijelentette, a Fidesz szolidáris Horváth Annával és az RMDSZ-szel is, és úgy gondolják, hogy ez az eljárás is alaptalannak bizonyul majd. Hangsúlyozta, a politika eszköztárában tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy ügyészi eljárást kezdeményeznek egy nemzeti kisebbséghez tartozó politikai szereplővel szemben.
Mint ismeretes, a DNA kedden befolyással való üzérkedéssel gyanúsította meg Horváth Annát, és hatvan napra ügyészségi felügyelet alá helyezte az alpolgármestert, aki ez idő alatt nem láthatja el hivatali teendőit. A nyomozó hatóság szerint az RMDSZ-es elöljáró közbenjárt a kolozsvári városházán dolgozó hivatalnokoknál annak érdekében, hogy egy beruházó gyorsabban megkapja az ingatlanprojektjéhez szükséges jóváhagyásokat. Ellenszolgáltatásként azt kérte az üzletembertől, hogy vásároljon és adjon át hatvan bérletet két zenei fesztiválra, amelyet később ösztönzésként adott át azoknak az önkénteseknek, akik a választási kampányban segítették. A bérletek az ügyészek állítása szerint húszezer lejbe kerültek. kronika.ro
2016. október 12.
Mártír hídvédőkre emlékeztek
Szerda délután a Premontrei Öregdiákok Egyesületének és a Bihar Megyei RMDSZ közös szervezésében koszorúzásra kerül sor a Szent László plébánia templom falán elhelyezett emléktáblánál.
Az egybegyűlteket Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke köszöntötte, kérve őket a Himnusz eléneklésére.
Vonház Antal, a Premontrei Öregdiákok Egyesületének titkára arra hívta fel a figyelmet: a második világháború öldöklésének vége felé jártunk. A szovjet hadsereg Románia átállása után szinte akadálytalanul jutott el a Maros vonalán az Alföldre. Belényes érintésével igen hamar a Félixfürdőhöz értek. Várad szinte teljesen be volt kerítve, hiszen Berettyóújfalu, Bors, Biharpüspöki már az ő birtokukba került. Hasonlóképpen a Nagyvárad-Szatmárnémeti országút egy részét, valamint a vasútvonalat is ellenőrizhették. A menekülők számára egyedül a Bihari-hágó volt még nyitva úgy-ahogy, Székelyhíd, Érmihályfalva fele lehetett Debrecenbe eljutni.
A visszavonuló német egységek Nagyvárad összes hídját aláaknázták. Boér Péter tanár, a Szent László-templom kántora tartalékos tisztként, mint idős népfelkelő, 11 társával együtt- akik mind váradiak, illetve Bihar megyeiek voltak- a központi híd őrzésével voltak megbízva. 1944. október 12-én a visszavonuló német egységek aláaknázták Nagyvárad összes hídját. Miután az átkelő felrobbantására vonatkozó parancsot nem hajtották végre, illetve meg akarták azt akadályozni, a német mindannyiukat legépfegyverezték a híd Bémer téri oldalán, majd felrobbantották teljesen értelmetlenül a hidat, hiszen a többin már bejutottak az oroszok a városba. A halottak két napig temetetlenül feküdtek a Körös-parton, majd Várad jóérzésű polgárai földet hantoltak rájuk. Csak decemberben exhumálták őket és helyezték el a temetőbe.
„A sors fintora, hogy évtizedekig nem volt szabad beszélni róluk. Az emlékezet véges. Ma már csak kevesen vagyunk a történelmi tanúságtételre. Éppen ezért a Premontrei Öregdiákok Egyesülete felvállalta a kezdeményezést, felkérve a római katolikus és a református püspökségeket, a civil szervezeteket, illetve Várad polgárait egy emléktábla állítására. 2001-ben siker koronázta kezdeményezésünket, s azóta minden év október 12-én kegyelettel adózhatunk mártírjaink emlékének, megkoszorúzva a Szent László falában elhelyezett emléktáblájukat”- fogalmazott Vonház Antal titkár.
A tizenkét mártír
Az ünnepségen közreműködött még Meleg Vilmos színművész, a Szigligeti Társulat tagja, és a Szózat elhangzása előtt Pék Sándor római katolikus esperes-plébános mondott áldást.
Íme a tizenkét mártír névsora: Bereczky Sándor kőművesmester, Béres Sándor nyomdászmester, Boér Péter tanár, kántor, hadnagy, Gurzó Imre szakmunkás, Huszár István szakaszvezető, Hant Elek asztalosmester, Katona József ácsmester, Krammer Ferencz asztalos, Nagy Gyula telekkönyvvezető, Seres János révi földműves, őrvezető, Simonovits János üzemlakatos és id. Szíki Gyula jákóhodosi földműves.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro
2016. október 12.
Irodalmárokat díjaznak a hét végén
Hétvégén tartják az EMIA díjátadó ünnepségét a városházán, a rendezvényem Pomogáts Béla is előadást tart.
Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány idén is megtartja hagyományos díjátadó ünnepségét – ez október 15-én, szombaton 19 órakor lesz a székelyudvarhelyi városháza Szent István-termében. Az ünnepségen köszöntőt mond Gálfalvi Zsolt, ünnepi műsort adnak elő a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjai.
Pomogáts Béla irodalomtörténész 1956 a magyar irodalomban címmel tart előadást, majd három személyt díjaznak. Az EMIA-díjakat idén Bölöni Domokos, illetve Lőrincz György írók kapják, laudációt mond Zsidó Ferenc és Egyed Péter. Átadják a Hídverő-díjat is, ezt idén Dr. Csapody Miklós irodalomtörténész kapja, laudációt mond Kántor Lajos.
Katona Zoltán Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
2016. október 12.
Románia és az Úristen
Teltházas könyvbemutató és fórum Kézdivásárhelyen 
Hétfőn a Vigadó Galériában mutatták be Jeszenszky Géza egyetemi tanár, történész, az Antall-kormány volt külügyminisztere, diplomata Kísérlet a trianoni trauma orvoslására – Magyarország szomszédsági politikája a rendszerváltás éveiben című könyvét.
Tamás Sándor megyetanácselnök házigazdaként köszöntötte a termet zsúfolásig megtöltő érdeklődőket, megjegyezve, reméli, a céhes városban nem kell bemutatni „a határon túli települések közül legtöbbet Kézdivásárhelyen megforduló régi barátot”, Jeszenszky Gézát. Hangsúlyozta, a volt külügyminiszter nemcsak tanácsokkal és kiállásával támogatta a várost, hanem anyagiakkal is, a Turóczi-szobor állításának kezdeményező-adományozójaként, illetve a katonanevelde előtti emlékmű egyik mecénásaként. Hozzátette, Jeszenszky nézetei kiállták az idő próbáját az elmúlt huszonöt évben, ezért „büszkén néztünk fel rá, ha megnyilvánult ügyeinkben.” Majd átadta a szót „a rendszerváltás koronatanújának”, Magyarország első demokratikus kormánya, az Antall-kormány volt külügyminiszterének.
A történész a bemutatott kötet címére utalva megjegyezte, száz éve megtörtént Trianon, az a seb, amely azóta sem gyógyult be, hiszen folyamatosan sózzák, ezért kellett megírnia ezt a kötetet, amely a román-magyar viszony utóbbi huszonnyolc évének áttekintése. Megtudhattuk, az Antall-kormány külpolitikai céljai között szerepelt a szomszédos országokkal való viszony rendezése úgy, hogy a külhoni magyarok jogai törvények által biztosítva legyenek. Hangsúlyozta, ez kezdetben megvalósíthatónak tűnt, ám az új romániai demokráciában nagyon hamar rossz fordulat következett be, ugyanis a Nemzeti Megmentési Frontnak a nemzeti kisebbségek jogait illető ígéretei hirtelen feledésbe merültek.
Elmondta, bíztak az Európai Tanácsban (ET), hogy a csatlakozás feltételeként ragaszkodnak majd a kisebbségi normákhoz, azonban, amint Szlovákiának, úgy Románia esetében is megelőlegezték a bizalmat, „naivitásból engedtek”, talán arra gondolva, hogy majd menet közben minden rendbe jön. Pedig, hangsúlyozta, ha az ET ragaszkodott volna a saját elveihez, Románia engedett volna, vélte, ugyanis „Románia mindig figyelt arra, hogy hol lakik az Úristen”. 
A megyetanácselnök kérdésére válaszolva elmondta, az erdélyi magyarság, a székelység területi autonómiájának kivívására román, európai és amerikai partnerekre van szükség, hiszen ha „nincs Romániára kívülről ható erő, elszabadul a pokol”, fejtette ki, célozva Románia tervezett, a magyarok érdekei ellen történő közigazgatási átszervezésére.
A közismert történész megjegyezte, a bukaresti román hatalom nem buta, nem fél az erdélyi magyarságtól. „A román társadalom félrevezetésére szolgáló eredményes mese a magyar kártya, amely tromfolja a valós problémákat.” A közönség kérdéseit követően a megyetanácselnök székely zászlót ajándékozott a szerzőnek. 
Daczó H. Barna Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. október 12.
Lassan, mert lészen csillagfordulás
A marosvásárhelyi könyvtárba öröm volt menni, mert az egyedülálló szépségű Kultúrpalotát gazdagította a sok papirosra rótt tudománnyal. Most is szemem előtt látom az egész falat betöltő díszes írást, amely gyerekkoromban lenyűgözött: „dolgozni csak lassan, pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, ugy érdemes.”
Évekkel később meglepődve fedeztem fel, hogy József Attila versében – tőle van az idézet – nincs ott a „lassan” szó. Nehéz feltételezni, hogy könyvtárosok ennyire tudatlanok legyenek, inkább amolyan freudi elszólást sejtek a hiba mögött, amikor valaki ösztönösen kimond valamit, amit ott, legbelül érez. Erdélyi román honfitársaink is gyakran vicc tárgyaként szerepelnek a lassúságuk miatt. És igazuk van. Miért sietnénk?
Ezerszer hallottam a figyelmeztetést: ne fuzsituskodj, lassan járj, tovább érsz! Lényegében azt jelentette: fiam, bízzál, hogy idővel a dolgok helyükre kerülnek. Ahogy a földműves nem kapirgál az elültetett mag után, mert tudja, hogy bizonyosan elérkezik a termés. Valószínűleg ezzel a bizalommal rejtettek szüleim is a padláson hétpecsétes ládában (gondolták ők, gyerekjáték volt tolvajkulccsal kinyitni) tiltólistán levő könyveket, folyóiratokat, képeslapokat. – Majd egyszer meglátod, és megérted – válaszolták kérdésemre, mi van ott.
Láttam ugyan, de nem értettem. Miért kell eldugni egy Farkasverem című regényt? Vannak, akik ma sem tudják lenyelni a szerzőt, Wass Albertet. A minap egy ilyen újságíró kácsorogva-vicsorogva háborgott, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum (többek, sokak mellett) róla is megemlékezik. Miért van kétszáz szobra? Lassan mondom, érthetően: mert szeretjük. Mint az édesanyát, mint a hargitaillatú anyaföldet. Csak. És mert, amint ő írta: „lészen csillagfordulás megint / és miként hirdeti a Biblia:/ megméretik az embernek fia”, és a dolgok lassanként a helyükre kerülnek.
Néha egészen cinikus módon derül ki az igazság – nemrég hackerek fedték fel, hogy „civil” szervezetek és irgum-burgum-dörgedező médiasztárok tulajdonképpen Soros-pénzen működnek. Lám-lám, ingyen gazember sem lesz az emberfia. Meg hogy élsportolók (különös, mind nyugatiak) vígan doppingoltak, de orvosi engedéllyel. És ha még fordulnak a csillagok, milyen megméretés lesz…?
Zubreczky Antal Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. október 12.
1956-ra emlékezünk
Hatvanéves a magyar forradalom 
Az 1956-os forradalom és szabadságharc Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. Magáénak érzi minden magyar szerte e világon, október 23-án pedig tisztelettel adóz a szabadságharc emlékének, bárhol éljen is.
Ahogyan a forradalom idején is a fiatalok játszották a kulcsszerepet annak kitörésében, Kézdivásárhelyen is a diákoké, ifjaké a főszerep ezen a napon. Kézdivásárhely önkormányzata és a helyi iskolák közösen emlékeznek idén is az 1956-os eseményekre, október 23-án, vasárnap több helyszínen, több időpontban lesznek rendezvények. 
A 60 éves évforduló tiszteletére az esti megemlékezésen az énekek és szavalatok mellett alkalomhoz illő video-aláfestés színesíti majd a kulturális programot, amelyet a CsomóPont Egyesület és a KreaKids Stúdió munkatársai valósítanak meg. 
Az esemény részletes programja: 11 órától ünnepi istentisztelet a református templomban, ünnepi műsort adnak a Református Kollégium diákjai. 13 órától tisztelgés az 1956-os szabadságharc hősei előtt a református temető kopjafáinál, ünnepi műsorral emlékeznek a Református Kollégium tanulói. 18.30-tól a kézdivásárhelyi iskolák fáklyás felvonulása a Gábor Áron téren, végül 19 órától megemlékező műsor és koszorúzás a Hősök Emlékművénél, közreműködnek a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjai. 
A szervezők szeretettel várnak mindenkit! Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. október 12.
Az önkéntes szemorvos, aki előtt nem marad rejtve a probléma
Szekeres Márta nyugalmazott szemész főorvos több ezer erdélyi gyermeket vizsgált meg a húsz év alatt, amióta részt vesz a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) munkájában.
A héten – idén második alkalommal – Hargita megyei településeken dolgoznak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai és egészségügyi szakemberei. Szekeres Márta főorvos a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola épületeiben vizsgálja hétfőtől csütörtökig a gyermekeket. Ottjártunkkor az újtusnádi tanintézet egyik – szemészeti rendelővé átalakított – tantermében vizsgálta az iskolásokat asszisztense segítségével.
A főorvos már több ezer gyereket vizsgált meg erdélyi útjai során, huszadik éve jár évente kétszer Erdélybe a gyermekmentő szolgálat orvosaival. „Már sokfelé jártam, Tusnádon azonban most vagyok először. A vizsgálatok során már itt is derültek ki olyan szemhibák, amelyről nem tudott sem a gyermek, sem a szülő. Például csak szűrővizsgálat során derülhet ki, hogy a gyermeknek csak az egyik szemével van látásprobléma” – fejtette az önkéntes munkát végző szakember.
„Az eddig megvizsgált székelyföldi gyermekek körülbelül 15–20 százalékának volt valamilyen szemproblémája. Magyarországon is hasonló ez az arány” – részletezte a szemorvos. A leggyakoribb betegségek – mondta – az úgynevezett fénytörési hibák, amelyekből sokféle van. „Például van, aki távolra lát rosszul, van, aki közelre vagy esetleg kancsal. Ezeket a rendellenességeket sokszor nem veszik észre a szülők, vagy ha észreveszik is, nem sikerül elvinniük gyermekeiket szemorvoshoz” – magyarázta. Megjegyezte, ha problémát észlel egy gyereknél, szól a tanítójának, aki majd egyeztet a szülővel. Hozzátette, ha a szülő nem tudja fedezni a szemüveg árát, a gyermekmentő szolgálat elkészítteti azt Budapesten. A szervezet tájékoztatása szerint tavaly 54 csíki gyermek jutott ingyenesen szemüveghez.
Molnár Rajmond Székelyhon.ro
2016. október 12.
Megnéztük a felújított miklósvári Kálnoky-kastélyt
Kálnoky Tibor vezetett körbe a nyáron felújított kastélyban, és mesélte el, hogyan képzeli el annak a jövőjét.
Elsősorban olyan élő múzeumot akarnak kialakítani, amivel már nem csak a szállóvendégeket tudnak fogadni, hanem megnyitja az utat a turisták szélesebb tömegei előtt is. És egy kicsit Erdővidéket is felteszi Románia turisztikai térképére. Ha a vendégházak sikerét vesszük alapul, akkor van is rá lehetőség.  "Hosszú ideig arról szólt ez a történetünk, hogy mi felfedeztük, milyen jó is ez a hely. Megismertük a falusiakat, és nagyon sokat tanultunk tőlük. És nekünk ez elég volt. Aztán jött az az időszak, amikor már komolyabban szerettünk volna itt lenni, és a falu életét és értékeit próbáltuk magunkévá tenni - megérteni, és egy kicsit úgy alakítani, hogy számunkra megfelelő legyen. Most, hogy 20 év után megadatott a kastélynak a felújítása, ez már komoly játék, mert nagy kihívás. Már nem elég enni, inni és szépen, civilizáltan meglenni egy faluban, hanem most már tényleg be kell vonzani az embereket. Akarni kell, hogy kulturális élet legyen a kastély körül" - így összegezte az előttük álló célokat Kálnoky Anna. 
A bemutatót a Háromszék Turizmusáért Egyesület szervezte a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének, így a képeken néhány nézelődő/dolgozó újságíró is fel fog tűnni. Köszönet a hangfelvételért Rácz Évának, a Kolozsvári Rádió munkatársának. 
Gál László Transindex.ro
2016. október 13.
Megnyílt a Székelyföldi Grafikai Biennálé (41 országból 507 képzőművész nevezett be)
Miután az idei év folyamán több fontos kísérőrendezvénye is lezajlott, tegnap délután hivatalosan is megnyitották a 4. Székelyföldi Grafikai Biennálét a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban, utána pedig a negyvenegy országból benevezett művészek legjobbjainak díjazására is sor került a Tamási Áron Színház nagytermében. A díjátadó gálát a bukaresti Jazzappella énekegyüttes koncertje tette színesebbé.
A kiállítás megnyitóján Siklódi Zsolt képzőművész, a Grafikai Biennálé kurátora ismertette röviden a rendezvény koncepcióját. Megpróbálták egymás mellé helyezni a lokálist és az univerzálist, és ezen keresztül megkeresni, meghatározni a térségben, de a világ más tájain születő grafikai törekvések helyét is a globális trendekben, tiszteletben tartva az alkotók szabadságát a képi formanyelv eszközének, technikájának és hordozójának megválasztása tekintetében is. A zsűri idén átértelmezte a 90-es években markánsan elkülönülő klasszikus és kísérleti technikák szerinti kategóriákat, így a hagyományos és a modern sokszorosító grafikai eljárással készült alkotások között nem tett különbséget a kiírás. A kurátor arról is beszélt, hogy a biennálé anyagát képező grafikákat Vécsi Nagy Zoltán rendezte kiállítássá különböző szubjektív szempontok szerint, majd megköszönte a szervezőknek, a zsűri tagjainak és a részt vevő művészeknek, hogy fáradságos munkájukkal részt vállaltak a rendezvény negyedik kiadásának megvalósításában.
A 4. Székelyföldi Grafikai Biennále díjátadó gáláján, a Tamási Áron Színház nagytermében elsőként Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szólalt fel, majd Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja, Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsa képviselője és Kozma Mónika, Maros Megye Tanácsának elnöki kabinetvezetője folytatta a beszédek sorát. A díjak átadása a harmonikus dzsessz-sztenderdeket játszó Jazzappella együttes intermezzója után következett. A Zereda művésztelep díját a lengyelországi Paweł Kwiatkowski, az egri Eszterházy Károly Főiskola, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának díjait Aranyász Zita, Cristian Aurel Opriș, illetve Léstyán Csaba vehette át. A Maros Megye Tanácsa által alapított Nagy Pál-díjat a kanadai Zenon Burdy nyerte el, a Hargita megye meghatározó képzőművészéről, Nagy Imréről elnevezett díjjal pedig a lengyel Karol Pomykałát tüntették ki. Kovászna megye díját, mely Plugor Sándornak állít emléket, a tajvani Chang Yuya vehette át. A 4. Székelyföldi Grafikai Biennálé 2000 eurós fődíját egy lengyel alkotó, Kamil Kocurek nyerte el a Szoba1 – rézkarc, hidegtű, foltmaratás, mezzotinto vegyes technikát alkalmazó alkotásával. 
Amint Tamás Sándor megyei önkormányzati vezető megnyitóbeszédében elmondta: az alkotók számát, a rendezvény minőségét és a világban betöltött szerepét tekintve is egyre növekszik a Székelyföldi Grafikai Biennálé, hiszen az idén 41 országból, 507 képzőművész összesen 1238 alkotást küldött be. Karim Rashid-ot, a design jelenkorának egyik atyját idézve a tanácselnök rámutatott: a művészetben az intelligens forma követi a funkciót. „Székelyföldnek modern, intelligens formát akarunk, azt akarjuk, hogy szellemileg gyarapodjon ez a régió, mert meggyőződésünk szerint, ahogy a lélek és a szellem hordozza a testet, ugyanúgy egy művelt közösség régiója az, ami fizikailag is képes a fejlődésre” – fogalmazott. A kiállítás november 13-ig látható az Erdélyi Művészeti Központban.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 13.
Sikeresen vizsgáztak az igazgatójelöltek (Óvodák, iskolák jövője)
Az igazgató- és aligazgatójelöltek tegnapi írásbeli vizsgáján a kilencvenhárom háromszéki pályázóból hárman nem jelentek meg, a kilencvenből  nyolcvannégyen (93,33%) érték el a versenyvizsga további két szakaszán való részvétel jogát. Egyesek szerint a kérdések könnyűek voltak, mások nehéznek ítélték, volt, aki úgy véli, a kognitív képességeket felmérő  tesztek egy része röhejes, másik része fölösleges volt, többen hiányolták a törvény ismeretét ellenőrző kérdéseket, néhányan több menedzsmenttel kapcsolatos feladatra számítottak.
Háromszéken nyolcvanegy igazgatói és negyvenkét aligazgatói állást hirdetett meg a megyei tanfelügyelőség, tizenhat igazgatói és tizenhét aligazgatói tisztségre nem volt jelentkező. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban berendezett egyetlen megyei vizsgaközpontban tegnap öt teremben tartották az írásbelit, mindenütt biztosították az audio- és videofelügyeletet, valamint a teremkoordinátort és a  vizsgabizottságokból sorshúzással kiválasztott termenkénti három felügyelőt – tájékoztatott Kiss Imre főtanfelügyelő. A pályázóknak két óra állt rendelkezésükre, hogy megoldják a tesztfeladatokat, ez idő alatt a bizottságok tagjait felkészítették a teendőkre. Minden tesztdolgozatot öten javítottak: egy tanfelügyelő, az érintett iskola, valamint az érintett önkormányzat két-két képviselője, kötelezően jelen volt két tanú a pályázók közül, és részt vehettek megfigyelők.
Az írásbeli után szinte azonnal megkezdődött a tesztek kiértékelése, Kisgyörgy Tünde, a baróti Cimbora Napközi Otthon igazgatója az elsők között lépett ki az egyik teremből 9,37 pontos eredménnyel. Erről nem tőle értesültünk, hanem kolléganőjétől, Szőcs Ildikótól és Gădălean Beátától, akinek kislánya jár a Cimborába, és kisfia is oda készül. Ők ketten, a szakszervezeti megfigyelővel és két baróti önkormányzati képviselővel annyira örvendtek a hír hallatán, mintha ők vizsgáztak volna. Azt mondták, Kisgyörgy Tünde jelenlegi igazgató nagyon jól végzi a munkáját, szeretnék, ha továbbra is ő maradna az óvoda élén, szurkolnak neki, hogy a másik két próbán is ilyen jól szerepeljen.  Egy jelenleg is tisztségben lévő igazgatójelölt azt mondta, túl sok volt az azonos típusú kérdés a kognitív felmérésen, szerinte a szemüveges kollégáinak nehézséget okozott, hogy egyes ábrák nagyon  apróak voltak, de nem is látja sok értelmét az olyan feladatoknak, hogy válaszoljanak arra a kérdésre: mi a hasonlóság a kesztyű és a zokni között. Egyik megadott válasz, hogy mindkettő páros, a másik, hogy mindkettő ruhadarab.
A logikai feladatokat könnyen oldotta meg egy másik pályázó, aki szerint a menedzsment témakör is könnyű volt, azt pedig kimondottan tanulságosnak tatja, hogy ellenőrizték, mennyire ismerik a versenyvizsgázók azt az összehasonlító jelentést, ami adott kompetenciákat vizsgál Romániában és az EU-ban. A módszertant betartották, a különböző témakörök közötti arány megfelelt az előírásoknak – véli egy vizsgázó, aki azért szeretné vállalni tovább is az iskola vezetését, mert a kollégáival végzett eddigi csapatmunka sok örömet jelentett számára. 
Keresztély Irma volt főtanfelügyelő a megyei önkormányzat fenntartásában működő Speciális Iskolát, valamint a  Megyei  Humánerőforrás és Nevelési Tanácsadó Központot képviselte a vizsgáztató bizottságban. Lapunk érdeklődésére elmondta: „Az oktatási minisztérium részéről a szándék jó volt, hogy végre az iskolaigazgatók négyéves megbízatást kapjanak, és menedzseri szerződés alapján végezzék munkájukat, ez a rendszernek egy bizonyos fokú stabilitást és folytonosságot biztosított volna, de a mód, ahogy ezt megszervezték, és ahogy a szervezést kézi vezérléssel, állandó változtatásokkal levezették, arra vall, hogy azoknak az embereknek, akik ezt kidolgozták, és videotájékoztatókon keresztül próbálták nap mint nap a hibákat helyrehozni, nincs gyakorlati tapasztalatuk, mintha soha nem dolgoztak volna iskolában, nem tudnák, hogy mit jelent egy iskola vezetése.” A tesztdolgozatok eredményének késő délutánig tartó összesítése után Kiss Imre főtanfelügyelő lapunknak elmondta: minden a szabályzatnak megfelelően zajlott, a kijelölt bizottsági tagok minden településről időben érkeztek, komolyan vették a megbízatást, az eredmények pedig azt bizonyítják, a pályázók is felkészültek a megmérettetésre. 
Az egész országot érintő versenyvizsga – amelyen hat és félezer igazgatói és két és félezer aligazgatói tisztség vár betöltésre – első szakasza lezárult, a szakmai önéletrajzról összeállított iratcsomó vizsgálata és a pályázók menedzseri tervének bemutatása jövő hétfőn kezdődik. A három próba alapján összesített előzetes eredményt november 18-án teszik közzé, a végleges eredmények kihirdetésének végső határideje december 9.
 Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 13.
Kopjafa Kádár Gyula emlékére
Kerek egy éve kísérték szülőfaluja temetőjébe szerettei, kollégái és tisztelői Kádár Gyula történész-tanárt, szerkesztőt, lapunk hűséges külső munkatársát. Élt 62 évet.
Mikós diákként jegyezte el magát a történelemmel, elődlapunk Újságíró az olvasó rovatában ment keresztül a tűzkeresztségen. Az illyefalvi vártemplom melletti sírhalmát két faragott fejfával jelöltette meg özvegye és osztálytársai. A gömbben végződő sírjel a nagyobb tudású embernek jár – mondta készítője, Balázs Antal faragóművész.
(sikó) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 13.
Féktelen emberkereskedelem Romániában
„Románia nem teljesíti az emberkereskedelem megfékezéséhez szükséges minimális feltételeket”, de jelentős erőfeszítéseket tesz a cél érdekében – idézi a BBC News az amerikai külügyminisztérium modern rabszolgaságról szóló éves jelentését.
Az országos emberkereskedelem-ellenes ügynökség igazgatója, Adrian Petrescu szerint a helyzet már javult, évente csaknem 500 személy ellen folyik eljárás. Úgy véli azonban, hogy ez a helyzet nemcsak Romániában, hanem más országokban is jellemző, „ahol nagy a kereslet az olcsó munkaerő, illetve a szexuális szolgáltatások iránt”. A Nagy-Britanniában folyó emberkereskedelem 10–13 ezer áldozata romániai, de hasonló helyzetben van Nigéria, Albánia, Vietnam és Lengyelország is. Nagy-Britannia lesz a modern rabszolgaság elleni küzdelem globális központja: Theresa May 36 millió eurót különített el a probléma megoldására, ám a BBC szerint Románia nem lesz képes lehívni ezeket az összegeket. Az emberkereskedők pénzt vagy szerelmet ígérve hálózzák be áldozataikat. Érzelmi kontrollal dolgoznak, a kiszolgáltatott nők gyengédség iránti igényét kihasználva. A futtatók havonta legalább egy lányt begyűjtenek – mondja Claire Melinte, egy romániai faluban működő segélyközpont alapítója. Az áldozatok nagy része tizenéves, aki beleszeret futtatójába. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 13.
A Pető-módszer Háromszéken
Ötödik alkalommal tartottak háromhetes fejlesztő foglalkozásokat a budapesti Pető András Főiskola gyógyítói Sepsiillyefalván, a hét végén zárult terápián naponta harmincegy gyermek és tizennégy felnőtt vett részt. A zárónapra a helyszínre érkezett Csuka Pál, az intézet külkapcsolatainak felelőse is, aki érdeklődésünkre megerősítette: jó úton halad az első határon túli kihelyezett képzőközpont előkészítése, jövő szeptemberben elindul a hároméves, másoddiplomás oktatás az illyefalvi Keresztyén Ifjúsági Diakónia Alapítvány (KIDA) központjában.
Az eredmények magukért beszélnek
A központi idegrendszeri károsodás következtében mozgássérült személyek fejlesztését célzó konduktív pedagógiai módszert alkalmazó Pető András Főiskola munkatársai első alkalommal 2014 októberében végeztek kihelyezett kezeléseket Erdélyben, majd  Sepsiilyefalva után Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is elindították a programot. Az említett helyszíneken félévente három-három hetes időszakokban foglalkoznak gyermekekkel és felnőttekkel. Az eredmények maguktól beszélnek: múlt héten például egy három és fél éves kisfiú – akit mind az öt alkalommal elvittek szülei Illyefalvára a  Pető-gyógykezelésre – először tett meg segítség nélkül több métert, egy hasonló korú kislánynál, akit korábban ölben hozott az édesanyja, szintén hasonló fejlődést tapasztaltak – meséli Nagyné Péter Éva visszajáró terapeuta. Az ingyenes lehetőségbe sokan kapaszkodnak, hisz Romániában csupán évente kétszer tíz gyógytornát finanszíroz egy betegnek az egészségbiztosító pénztár, míg Magyarországon  az érintettek egész évben térítésmentesen vehetnek részt a kezelésben. 
Csuka Pál lapunknak elmondta, a Pető Intézet (szívesen használja az intézet köztudomásban meghonosodott régi nevét) féléves kortól vesz fel gyermekeket, felnőtteket pedig akár kilencvenkilenc éves korig. A rendszer végigkíséri a gyermeket, megkezdik a korai fejlesztést, és ha állapota annyira javul, akkor normál bölcsődébe, később óvodába mehet, és majd külsősként viszik őt gyógykezelésre, ha nem, akkor az intézet óvodájában, iskolájában tanul bentlakóként, és hét végén engedik haza – magyarázza a szakember. Az intézetben ugyanazt a tananyagot követik, mint Magyarország bármely óvodájában és iskolájában, amit kiegészítenek a napi gyógyító gyakorlatok. Az iskola nyolcosztályos, és lehetőség van még utána két esztendőre maradni, ami egyfajta előkészítő a középiskolára, illetve előfordul, hogy a gyermek két év alatt végez el egy tanévet, és akkor maradhat tizennyolc éves koráig.  A Pető Intézetben sem a gyermekeknek, sem a felnőtteknek nem kell fizetniük a gyógykezelésért, az intézet állami finanszírozással működik. Magyarország százötvenkét településén és a legtöbb kórházban működik Pető-konduktor, aki végezheti a fejlesztést, de magánintézményekben, civil szervezetek által működtetett kezelőközpontokban is dolgoznak Pető-terapeuták – tájékoztatott Csuka Pál. Intézetük eddig közel kétezer gyógyítónak bocsátott ki diplomát, jelenleg kétszázötven konduktor dolgozik náluk. Száznegyven diák bentlakó, még közel nyolcvan iskoláskorú bejáró, az óvodába több mint százan járnak, közülük két csoport bentlakó. A Pető Intézetben naponta négy-ötszáz gyermekkel és felnőttel foglalkoznak.
Kérdésünkre, hogy mitől más a Pető-módszer, mint a többi hasonló gyógyító terápia, a szakember részletezte: „A kulcsszó itt is a mozgás, a mozgatás, de nem mindegy, hogy miként. Ez nem egy passzív tornásztatás, masszírozás, nem az izomra akarunk hatni, hanem meg akarjuk tanítani a gyermeket járni, enni, viselkedni, és ehhez sokféle eszközt használunk. Konduktoraink énekelnek a gyermekekkel, beszélnek velük, játszanak, kognitív tevékenységektől a mozgásig mindenre megpróbálnak egyszerre hatni. Csoportban foglalkozunk velük, így látják egymást, hogy ki hogyan halad, és ez ösztönzőleg hat. Az agyat próbáljuk arra kényszeríteni, hogy újból vegye fel a funkciókat és dolgozzon. Tehát a gyermeket, a felnőttet megtanítjuk, hogy maguk végezzék a gyakorlatokat a mi segítségünkkel.” Hároméves oktatóprogram
Évente hetven-nyolcvan, esetleg kilencven hallgatót vesznek fel a főiskolára, de időközben harmaduk lemorzsolódik, mert kiderül, hogy alkalmatlan erre a hivatásra, vagy rájön, hogy nem jól választott. Többen amiatt jelentkeznek, mert arról értesülnek, ezzel a diplomával külföldön nagyon jól kereső álláshoz juthatnak, de ha kiderül, hogy nem igazán nekik való ez a munka, félbehagyják a tanulást, ha pedig nagyon ügyesek, már negyedéven van szerződésük – magyarázza Csuka Pál. Magyarországon a képzés négy évig tart, negyvennyolc százaléka gyakorlat. Az erdélyi oktatóprogramot háromévesre tervezik. A KIDA-val közösen
Tizennyolc éve építi Csuka Pál a Pető Intézet nemzetközi kapcsolatait, és rádöbbent, hogy míg Ausztráliától Amerikáig sok helyen segítenek a beteg emberen, a Kárpát-medencében nem kerestek partnereket – így kezdeményezték a kihelyezett kezeléseket, és ezek eredménye, valamint a külhoniak részéről megfogalmazott igény indította el egy határon túli képzőközpont létesítésének gondolatát. Mivel az illyefalvi KIDA-val létesítették  az első erdélyi munkakapcsolatot, és az alapítvány fogadókészséget mutatott a képzésre, az intézet vezetősége júniusban rábólintott, hogy jövő szeptemberben induljon az oktatás. A döntés tehát nem új keletű, adott időben lapunk is tájékoztatott erről, de az előkészítés részleteit azóta is folyamatosan egyezteti a két fél.  Felmerül a kérdés, hogy miért nem Budapesten képeznek határon túliakat erre a gyógyító technikára, hisz a Pető Intézetben erre minden feltétel adott? A válasz egyértelmű: „Nem az a célunk, hogy Magyarországon képezzünk erdélyieket és majd külföldre menjenek, hanem olyanokat képeznénk, akiknek itthon kötődésük van, rendelkeznek egy oklevéllel, és itthon szeretnének boldogulni.”  Tegyük hozzá, a képzés gyakorlati részéhez mozgásukban korlátozott gyermekekre és fiatalokra van szükség, ők lesznek a gyakorlóiskola páciensei, akik ezáltal folyamatos fejlesztéshez jutnak. Ehhez a KIDA az épületei alkalmassá tételével és szervezéssel járul hozzá.
Kató Ibolya programfelelős lapunknak elmondta, a gyermekfalu kiüresedett házait alakítják át egyrészt a fejlesztő foglalkozások számára, másrészt szálláslehetőséget biztosítanak a távolról érkező hallgatóknak és a pácienseknek. Szeretnék, hogy minél nagyobb szórásból jelentkezzenek a hallgatók, hogy majd minél szélesebb körben végezzék ezt a munkát. Mivel a gyakorlati oktatáshoz biztosítaniuk kell a beteganyagot, ami felelősséggel jár, a gyermekek szüleivel és a felnőtt páciensekkel szerződést kötnek, hogy vállalják a jelenlétet a teljes időszakra. Másoddiplomás képzésről van szó, pedagógusokra, pszichológusokra, különböző oktató foglalkozásúakra számítanak, az alapképzésen szerzett ismeretekre alapoznak, ezáltal is rövidül a tanulmányi időszak. Kató Ibolya elmondta, az első végzős évfolyam a Pető András Főiskolától kapja az oklevelét, de ezzel már elindulhatnak a képzés hazai akkreditálásáért, ami később lehetővé teszi a diplomák honosítását. „A mentálhigiéné területén már elértük, hogy a hároméves, ötszázhúsz órás képzés megfeleljen a mesteri fokozatnak, ugyanerre a mintára lehetne mesteriként működtetni a Pető-képzést is” – véli Kató Ibolya.
Az már biztos, hogy a Pető András Főiskola komolyan gondolja a módszer kiterjesztését a határon túli területekre, egyrészt a már folyamatban lévő terápiás hetek által, másrészt a kihelyezett képzés révén, a magyar kormány jelenleg is finanszírozza az erdélyi, kárpátaljai és vajdasági gyógykezelést, következik Felvidék bevonása, a képzéshez is tetemes támogatást ígért, de majd rajtunk is múlik, ki tudjuk-e használni ezt a rendkívüli lehetőséget. Vállalkozók, civil szervezetek segítségére lesz szükség, hogy azok is hozzáférjenek a képzéshez, akik támogatás nélkül nem tudják feladni állásukat azért, hogy tanuljanak, illetve, hogy azok is részesüljenek fejlesztésben, akiknek az utazás, az otthontól távolmaradás költségeire nem jutna.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 13.
Kihallgatnak a szoborrobbantásról (Egy megfigyelt család / 27.)
Egy – naponta többtucatnyi titkos informátor és securitatés által – ellenőrzött diktatúrában hogyan történhetett meg 1984. június 5-én 12.35 órakor a Szakszervezetek Művelődési Háza előtt a Vitéz Mihály szoborcsoportnál bekövetkezett robbanásos merénylet, amely Vaszi Jánoska 11 éves iskolás kisfiú halálát okozta? Szülei kérésére jómagam és néhai Simó Erzsébet, a Háromszék újságírója jártuk végig a megfelelő választ végre megtudó utat.
 A „sajátos román forradalom” után meg mertek szólalni a megye volt vezetői. Rab Sándor, a volt megyei első titkár, valamint Aulich Sándor nyugalmazott belügyminisztériumi ezredes, a Securitate akkori parancsnoka interjúkban egyértelműen a hatalom provokációjának tulajdonította a történteket (csakhogy Vaszi Jánoska halála ebbe nem volt belekalkulálva!). 
„Sakkozó” (ez én vagyok) célszemélyt 1984-ben kihallgatja az I. Vezérigazgatóság II. Ügyosztályának főnöke, hogy megállapítsa a svájci Komlóssy Józseffel (aki unokatestvére) fenntartott kapcsolatának természetét. Ez alkalommal – a tiszt kérésére – bemutatja a célszemély azt a könyvet, amely 1984-ben jelent meg Budapesten Mályusz Elemértől Zsigmond király uralma Magyarországon címmel, melyet egy idegen állampolgár hozott be az országba. (Lásd a dokumentumot.)  Nos, ez a mellébeszélően megfogalmazott közbevetés egy 1989. február 6-ai, szintén Komlóssyval foglalkozó jelentésben található. Valójában az történt, hogy nekem a könyvet Komlóssy Jóska unokaöcsém hozta (de én ezt nem mondtam), és a robbantás előtti napon olvasgatva a hálószobánk asztalán volt, amikor meglátogatott Demse Márton csángó tanító Szántó Vilma néprajzos hölgy kíséretében. Nyilván később a nyomról nyomra követett Demsét tüzetesen kihallgatták sepsiszentgyörgyi látogatásairól (Ősz Erős Péterhez ment tőlem), s így kerülhetett a könyv szóba. A szoborrobbantást követően a Bukarestből jött securitatés csoport több gyanúba került magyar polgárt hallgatott ki napokon keresztül. Velem egy zömök és rendkívül dühös ezredes állt szóba, s csak fokozódott a haragja, amikor arra került a sor, hogy bizony Zsigmond király az egész Kárpát-medence uralkodója volt, az akkori Nagy-Magyarországé. Miután tartalmát románra lefordítva átadtam neki, elkobozta a könyvet, és kijelentette, hogy Erdély csak az 1867-es kiegyezés után volt Magyarországé. Szerény ellenvetésem paprikavörössé ingerelte, megrögzött nacionalistának, félrevezetett tudatlannak nevezett, és elküldött, de még megkérdezte (búcsúzóul), hogy hallottam-e, amit beszélnek, hogy a szobrot provokáció szándékával robbantották fel? Mindenfélét beszélnek az emberek – adtam a semmire sem kötelező választ, de senkit „nem tudtam megnevezni”.
Puskás Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)