Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2016. október 13.
Az András Lóránt Társulat évadnyitója
Mozgó Téglák varázslata
Számos táncszínházi produkcióval, kiállítással, koncerttel és egy slam poetry-esttel ébred ezekben a napokban a marosvásárhelyi Knöpfler Vilmos (Braila) utca 10. szám alatti romos épület. Az egykori ortodox zsinagógában, a Tánc és Kortárs Művészetek Házában működő, alkotó András Lóránt Társulat tegnap indította évadnyitó rendezvénysorozatát. A 2. Moving Bricks, azaz Mozgó Téglák kínálatát sajtótájékoztatón ismertették a szervezők.
– Másodszorra hoztuk létre a rendezvénysorozatot, ez lassan hagyomány – jegyezte meg a számos művészeti ágat felölelő program körvonalazása előtt András Lóránt, a társulat vezetője.
– Az idei Moving Bricks mottója kicsit mintha a tavalyi szinonimája lenne. Továbbra is várjuk, hogy a város, a megye, az ország, a közösség gyakorlatilag is tudomást szerezzen a létezésünkről, és ezt ne csak szavakkal, hanem tettekkel is kifejezze. Ezért a mottónk, átvitt értelemben: Godot-ra várva – mondta András Lóránt, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt esztendőben elég sok előrelépés történt a társulat életében, most már – az elektronikai berendezéseknek köszönhetően – meleg van a helyiségekben, ahol az alkotói munka zajlik, és nincs sok hátra a fűtésrendszer beszereléséig. A társulatvezető a civil támogatást és az ügy mellé állt néhány cég segítségét is megköszönte.
Bár a rendezvénysorozat a – naponta délelőtt 10 órától délután 3 óráig zajló – ALT Dance Workshoppal már a sajtótájékoztató előtt megkezdődött, a hivatalos megnyitóra délután került sor. Ez alkalommal nyílt meg Fekete Zsolt Lovacska Fekete Zsolt című, személyes hangvételű kiállítása, amelyet Ungvári-Zrínyi Kata műkritikus méltatott, valamint Bálint Ákos Tájkarcaim című fotóinstallációja.
Az elkövetkező napokban középiskolásoknak is szóló workshopoknak, illetve saját élményeken alapuló előadásoknak ad otthont a Tánc és Kortárs Művészetek Háza, és természetesen művészi pillanatokban sem lesz hiány.
A vasárnapig tartó Moving Bricks minden estéjén egy-egy táncszínházi előadás látható. Tegnap, a nyitónapon Vetési Orsolya rendezésében az Órák című produkciót lehetett megtekinteni, ma este 7 órakor A patkány esküvőjére várják a nagyérdeműt. Az előadást egy fiatal csapat, Joó Renáta, Szabó Franciska és Kányádi György állította színpadra. Pénteken szintén este 7 órától a Making Off táncszínházi demonstráció közönsége megtapasztalhatja, hogy egy óra leforgása alatt hogyan születik meg a semmiből egy előadás. Szombaton este ugyanebben az időpontban a Dabóczi Dávid rendezte, koreografálta Next látható, vasárnap pedig szintén 7 órától egy világot járt, fesztiválokon díjazott előadást, a Györfi Csaba által színpadra állított Fade Out-ot lehet megtekinteni.
A táncszínházi produkciókat koncertek követik, erről a rendezvény szervezésében részt vevő Vox Novum Egyesület elnöke, Fülöp Tímea számolt be.
A Mozgó Téglák első napján – a hangszereivel egy egész zenekart megszólaltató – Boldizsár Szabolcs Fekete-tenger 2015 című produkciójával varázsolta el hallgatóságát, ma este 9 órakor a Kiss, Nagy & Veress Trio blueskoncertje hallható. Pénteken szintén 9- től Koszika és a Tiberius Quartet tangóestre várja a nagyérdeműt.
– A péntek esti mozzanat egy jövőbeli nagy projekt előfutára – árulta el a társulatvezető, majd újra Fülöp Tímeáé volt a szó.
Szombaton fél 10-től a Koszika&The Hotshots koncertezik. Vasárnap este 9-től Varga András és Asztalos Zsolt flamencoestje, 10 órától Pásztor Márk koncertje kezdődik. A Mozgó Téglák izgalmas színfoltja a NEST szombaton fél 9-kor kezdődő Slam&Dance Poetry-estje – hallhattuk Fülöp Tímeától, aki arra is kitért, hogy a Vox Novum több mint egy éve működik együtt az András Lóránt Társulattal.
– Nagyon megszerettük ezt a projektet, a társulatot, a házat. Ez egy romos épület, mégis észre lehet venni benne a sok lehetőséget. Nagyon gazdag programot sikerült közösen létrehoznunk, amelyet idén a Maros Megyei Tanács is támogat. A koncertekkel, zenei produkciókkal közösségi hangulatot szerettünk volna kialakítani – mondta a Vox Novum Egyesület elnöke.
– A célunk a tánc körül ötvözni a művészeti ágakat. A dinamika, a színek, hangok gyökerét keressük egy mind a magyar, mind a román közönség számára érthető nyelven. Azt szeretnénk, ha a Tánc és Kortárs Művészetek Háza egy univerzális hely lenne. A Moving Bricks azt jelképezi, hogy a kezdeményezéseinkkel egy kicsi téglát szeretnénk hozzátenni ahhoz, amit mások megálmodnak – mondta a sajtótájékoztató végén a társulat vezetője.
A Mozgó Téglák esti rendezvényeire, az előadásokra és koncertekre 20 lejes napijeggyel lehet belépni, diákok, egyetemisták számára egy jegy 15 lejbe kerül. A rendezvénysorozat bevételéből a Tánc és Kortárs Művészetek Házában zajló munkálatokat szeretné befejezni az András Lóránt Társulat.
Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 13.
Vajdasági óvónők látogatása Aradon
Partnerkapcsolat született
Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Arad megyei tb. elnöke az október 11-i lapszámunkban beszámolt arról, hogy október elején felvidéki magyar pedagógusok látogattak Aradra.
Ezt kiegészítve, Tripon Ildikó óvónő, módszertani felelős megkereste szerkesztőségünket, és ismertette az óvónőket érintő programokat, eseményeket.
„Nyáron meghívást kaptam a vajdasági Fehértelepre (Susara) egy táborba, és az ottani szervező, dr. Szőke Anna néprajzkutató, a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének elnöke akkor azt mondta, hogy szeretne részt venni az október 6-i aradi megemlékezésen. Én meghívtam, és most el is jött harmadmagával: Kopasz Ildikó, a Zentai Hófehérke óvoda igazgatója, valamint Veszelinov Ibolya, a Magyarkanizsai Gyöngyszemeink Óvoda igazgatója társaságában” – meséli az előzményeket Tripon Ildikó.
A program változatos és eseménydús volt, a vajdasági vendégek október 5-én, szerdán érkeztek Aradra, 6-án részt vettek az ünnepi misén, majd a Szabadság-szobornál tartott megemlékezésen, délután a Vesztőhelyen a koszorúzáson, este a színházi előadást nézték meg.
Pénteken módszertani napot tartottak, reggel meglátogatták a Kincskereső óvodát, ott rövid bemutatkozás, ismerkedés, beszélgetés után átmentek a Vlaicu negyedi Barátság óvodába.
„Az én csoportom egy kis előadással kedveskedett a vendégeknek (Farkas Éva és Tripon Ildikó óvónők betanításával – szerk. megj.), énekeltek, szavaltak, az egyik nagycsoport román táncot mutatott be, melyet Atanasov Livia tanított nekik, egy másik nagy csoport pedig folklórműsort adott elő, őket Răileanu Ana és Ulrich Anca készítették fel. Ezt követően egy kerekasztal-megbeszélést tartottunk az új igazgatónő, Şarga Ramona vezetésével, végül arra a döntésre jutottunk, hogy ennek a találkozásnak az eredménye legyen egy partnerkapcsolat” – összegezte a látogatás lényegét a módszertani felelős.
A megállapodás után a csapat Temesvárra látgatott, majd másnap, szombaton pedig Máriaradna–Déva–Vajdahunyadvára útvonalon kirándultak.
Takáts D. Ágnes Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 13.
Jövőre is lesznek Magyar Napok Temesváron!
Tamás Péter tiszteletbeli konzul és a Várbástya Egyesület „vezérkara” az Új Ezredév Református Központban kedden délután megtartott sajtótájékoztató keretében vonta meg az első alkalommal megszervezett Temesvári Magyar Napok rendezvénysorozat mérlegét. „Minden várakozásunkat felülmúlta a háromnapos rendezvénysorozat sikere – nyilatkozta a sajtónak Tamás Péter tb. konzul, a főszervező Várbástya Egyesület elnöke. Az időjárás is velünk tartott. Becsléseink szerint több tízezer temesvári vett részt a rendezvényeken. Már most elmondhatom, hogy jövőre is lesznek Temesvári Magyar Napok!”
Valdman Kinga beszámolója alapján 54 program zajlott Temesvár főterén, a környező sétálóutcákban és a Magyar Színházban a három nap alatt.  A legtöbb résztvevője a szombati Republic-koncertnek volt (mintegy 5000-ren), de minden rendezvény „telt házas” volt és a kézműves vásárnak, valamint a gasztronómiai „szigetnek” is rengeteg látogatója volt. Sok olyan stand volt, ahol idő előtt elfogyott az árukészlet, ami azt jelenti, hogy senki sem számított ekkora érdeklődésre. A rendezvények fő támogatói a Bethlen Gábor Alap, az Interetnikai Kapcsolatok Hivatala (DRI) és a temesvári Polgármesteri Hivatal voltak, továbbá 20 magáncég és 30 önkéntes. Kása Zsolt közgazdász szerint mintegy 45 000 euróba kerültek a rendezvények, amit közel 10-szer kevesebb, mint a Kolozsvári Magyar Napok 400 000 eurós költségvetése. A szervezők nem fizettek rá a rendezvénysorozatra, de a gasztro-sátrak és a sörsátrak működtetői kifejezetten jól jártak, akárcsak a kézműves standok működtetői, így már sokan jelentkeztek a következő évi rendezvényre is.
A Várbástya Egyesület vezetői elégedetten nyugtázták, hogy milyen nagy volt az érdeklődés a magyar kultúra és a magyar kézműves termékek és gasztronómiai különlegességek iránt. A visszajelzések egyértelműen pozitívak minden irányból. Az Egyesület már most hozzákezdhet a jövő évi rendezvények programjának megtervezéséhez, hiszen a temesvári Polgármesteri Hivatal és a Temes Megyei Tanács csak az idei év végéig benyújtott kulturális projekteket támogatja jövő évi költségvetéséből. A Várbástya Egyesület addig sem ül tétlenül: október 23-án megemlékezést szerveznek a Magyar Színházban az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulója tiszteletére és létrehoznak egy külön alapot a kispénzű magyar civil szervezetek támogatására. 
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 13.
Üzenet a Gulágról: meghalni könnyebb, mint elválni
Emlékezés az 1944 őszén elhurcolt erdélyi magyar civilekre
Nagyszabású állandó kiállítással és minikonferenciával emlékeztek Kolozsváron tegnap délután a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületében, a Gulág-emlékév keretében, az 1944. október 12-én szovjet fogságba ártatlanul elhurcolt erdélyi magyar civilekre.
A kutatások alapján mára egyértelmű, hogy legkevesebb 20 ezer magyar fiút és férfit, köztük 5000-et Kolozsvárról hurcoltak el 1944 végén a Szovjetunióba. Benkő Levente és Murádin János Kristóf történészek előadásából kiderült, a foglyul ejtett emberek mintegy harmada nem élte túl az évekig tartó fogságot. A második világháborút követően végbement razziaszerű elhurcolásokat idézi fel a Meghalni könnyebb, mint elválni című kiállítás is, amelynek emléktárgyai között különleges dokumentumok, többszáz levél, köztük az otthonmaradt családtagok kétségbeesett sorai lelhetők fel, de ereklyéknek számító tábori használati tárgyak egész sora is látható. Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 13.
Új szín, új tábor, újraálmodott táj
– tárlat a Sztánai Alkotótábor munkáiból
„Az erdélyi, de szélesebb perspektívában a magyar, még szélesebb merítésben pedig az európai művészet egyik történelmi sajátossága a különböző művészcsoportosulások létrejötte, programja és időközönkénti közös fellépése, produkciója”, fejtette ki Tibori Szabó Zoltán azon a kedd délutáni eseményen, amelyen az első alkalommal megszervezett Sztánai Alkotótáborban született alkotásokat állították ki a szervezők.
A Csiga-domb címet viselő tárlaton tíz résztvevő munkái láthatók, a megnyitón szó esett az alkotótábor létrejöttéről, és azt is megtudhattuk, hogy kitől származott a projekt ötlete.
KÖLLŐ KATALIN Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 13.
Meghalt Gerold László irodalomtörténész
Rövid és súlyos betegségben, 76 éves korában elhunyt Gerold László vajdasági irodalom- és színháztörténész, színikritikus, egyetemi tanár – tudatta a hírt az MTI-vel Gerold László élettársa szerdán.
Gerold László (Újvidék, 1940. szeptember 24. – Újvidék, 2016. október 12.]) magyar színikritikus, irodalom- és színháztörténész, esszéíró, szerkesztő, egyetemi tanár. Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 13.
Kolozsvárra látogattak a pesti srácok
A magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára rendezett eseménysorozat első láncszemeként nyitották meg tegnap délután Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében az 1956 a szabadságért és függetlenségért című kiállítást, amely húsz pannón korabeli fényképeken és azok kísérőszövegeivel dokumentumszerűen eleveníti fel az akkori történéseket.
Csulák Péter konzul szerint a november 21-ig tartó harminchat rendezvény kavalkádja (kiállítások, előadások, filmvetítések) méltóképpen tükrözi azt, ahogyan egy békés tüntetés miképpen vált szabadságharccá, majd annak leverése után egy nemzet kitörölhetetlen történelmi gyászává. Markó György történész, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója 1956 anyaországi, Benkő Levente történész, újságíró pedig korabeli romániai emlékeit idézte fel. A kiállítás két hétig látogatható.
(Ö. I. B.) Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 13.
Példaképek erdélyi körúton
A 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve program keretében újabb Kárpát-medencei körútra indul Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága. Erdélyben két helyszínen, október 19-én Kolozsváron, illetve október 20-án Csíkszeredában mutatkoznak be a Példakép Alapítvány korábbi években megválasztott példaképei. Az erdélyi fiatal vállalkozók, vállalkozni vágyó fiatalok motivációs előadások keretében első kézből ismerhetik meg több sikeres magyarországi vállalkozás történetét. Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 13.
A Magyar Szabadság Éve Kolozsváron: jótékonykodni is lehet
A hatvan évvel ezelőtt, 1956 októberében, Budapesten békés tüntetéssel kezdődő, majd az egész országra kiterjedő forradalmat és erdélyi, illetve romániai vonatkozásait eleveníti fel Kolozsváron a Kincses Kolozsvár Egyesület, csatlakozva a magyar kormány által meghirdetett Magyar Szabadság Évéhez.
A 2016. október 12. és november 21. között zajló, összesen 36 programot felölelő rendezvénysorozatot huszonkét szervezettel karöltve szervezik meg – derül ki az egyesület közleményéből. Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 13.
Visszaköltözését ünnepli a szatmári színház
Átmeneti székhelyéről megújult otthonába költözik vissza a szatmárnémeti Harag György Társulat: a teátrum péntektől kezdődően ötnapos rendezvénysorozattal kedveskedik közönségének, amely a mostohább körülmények ellenére is töretlenül a társulat mellett állt az elmúlt évadok során. 
A rendezvénysorozat valamennyi előadására szimbolikus, 1 lejes belépőt kínál minden bérletesének a hazatérését ünneplő társulat. A szatmári színházi műhely alapítása óta immár másodszor foglalja el a városi színház 125 éves, impozáns épületét. Az alapító-főrendező, Harag György és fiatal alkotócsapata éppen 60 évvel ezelőtt, 1956 őszén költözött át Nagybányáról Szatmárnémetibe, ahol akkor már nyolcadik éve nem működött állandó, hivatásos színtársulat.
A Harag által alapított társulat pénteken jelképesen újra birtokba veszi az impozáns műemléképületet. A Szamos-parti város egyik ékessége lett a frissen felújított, a legmodernebb technikai eszközökkel felszerelt színház, épp ezért az épület rangjához és a hozzá kötődő, több mint 120 éves színházi hagyományhoz méltó megnyitóünnepséget szerveznek. „A rendezvénysorozat Szatmárhoz kötődő szerzők és művek felvonultatásával szeretne tisztelegni az épület és a város magyar kultúrájának kiemelkedő értékei és alkotói előtt. A felújított színház mindannyiunk büszkesége, de legalább ilyen büszkék lehetünk azokra az egykori és kortárs művészekre, akiknek hála értékekkel, méghozzá Szatmárhoz kötődő értékekkel tölthetjük meg azt időről időre" – fogalmazott a programsorozat kapcsán Bessenyei Gedő István művészeti igazgató.
A SzatmART – Művészet Szatmárban, Szatmár a művészetben elnevezésű rendezvénysorozat kísérőrendezvényei között képzőművészeti tárlat, könyvbemutatók, kerekasztal beszélgetések is szerepelnek. Pénteken Szatmárnémeti múlt századfordulós építészetéről nyílik képzőművészeti kiállítás, a tárlat anyagát Muhi Sándor állította össze és bocsátotta a teátrum rendelkezésére. 17 órakor tartják az ünnepi megnyitót, amelyen köszöntőt mond: Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója, Ilyés Gyula, Szatmárnémeti volt polgármestere, Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, valamint Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.
A kedden záruló eseménysorozatban többek közt Páskándi Géza verseiből összeállított est, Kovács András Ferenc előadói estje, valamint a költő kötetének bemutatója is szerepel. Ősbemutatót is láthat a nagyérdemű: Láng Zsolt: Bartók zongorája című darabját Patkó Éva állította színpadra. A Dsida Jenő verseiből összeállított, Szugyiczky István rendezte és szerkesztette, „Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak..." című estet is láthatja a közönség, amelyben Bogdán Zsolt és Csutak Réka kolozsvári színművész, valamint Kovács Éva szatmári színművész lép fel. Visky András Pornó – Feleségem története című darabjának romániai ősbemutatóját láthatja a szatmári közönség. Krónika (Kolozsvár)
2016. október 13.
Horváth Anna fizetés nélküli szabadságot vett ki
Horváth Anna, Kolozsvár befolyással való üzérkedés gyanújával bírósági felügyelet alá helyezett alpolgármestere csütörtökön egy közösségi portálon bejelentette, hogy fizetés nélküli szabadságot vesz ki a DNA-vizsgálat idejére, mert nem tartja helyesnek, hogy fizetést vegyen fel egy olyan periódusra, ami alatt nem tudja munkáját elvégezni a polgármesteri hivatalban – számolt be az Agerpres hírügynökség.
„Bízom abban, hogy a kivizsgáló hatóságokat az igazság kiderítésének szándéka vezérli. A következő hatvan napra fizetés nélküli szabadságot veszek ki, mert nem tartom tisztességesnek pénzt kapni valamiért, amiért nem dolgozhatok meg. Köszönöm mindazoknak, akik biztattak, akik segíteni próbálnak, akik aggódtak értem! Kell menni előre, töretlenül végezni az érdekképviseleti, a közösségi munkát, küzdeni kell az igazságért, a jog érvényesítéséért, mert elbizonytalanodva, félelemből nem lehet cselekedni, nem lehet jövőt építeni!” – fogalmaz Facebook-oldalán Horváth Anna.
Kijelentette: számára a közképviseletet kezdetektől fogva „hivatást” jelentett, az alpolgármesteri feladatok pedig az elkötelezett, tisztességgel és becsülettel végzett munkát, az emberek problémáinak törvényes keretek közötti megoldását jelentették. „Nem új keletű, hogy a jelen körülmények között – a túlburjánzott bürokrácia, az ellentmondó, nehezen értelmezhető törvények szövevényében – kockázatos dolog közéleti szerepet vállalni Romániában. Azok közül, akik érdemben cselekednek érdekképviseletben, közigazgatásban, jó néhányan már az állami hatóságok kereszttüzébe kerültek. A napi taposómalomba gyakran belefáradtam, olykor megtorpantam, viszont mindig újra nekilendültem” – írta Horváth Anna.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) október 11-én elrendelte Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere 60 napos bírósági felügyelet alá helyezését – emlékeztet az Agerpres. Az elöljárót befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják. Az intézkedés nyomán Horváth Annát alpolgármesteri hivatásának gyakorlásától is eltiltották.
A DNA kedden arról tájékoztatott közleményében, hogy február és május között Horváth Anna alpolgármesteri minőségében megsürgette egy olyan ingatlanfejlesztési projekt engedélyeztetését, amelyben érdekelt volt egy üzletember. A projekt beindításához több dokumentumra is szükség volt, többek közt városrendezési és építkezési engedélyre, amelyekért a DNA szerint Horváth Anna 60 bérletet kért két fesztiválra, összesen körülbelül 20 ezer lej értékben, amelyeket a választási kampányában dolgozó önkénteseknek ajánlott fel. A bérletek átadásáról a felek szponzori szerződést kötöttek, állítják az ügyészek, akik szerint Horváth Anna ígéretet tett az üzletembernek, hogy a választások után további ingatlanfejlesztési projektjeiben is segíteni fogja. Krónika (Kolozsvár)
2016. október 13.
Húszéves a Gyöngyharmat
Ünnepségre készülnek Zabolán 
Október 16-án, vasárnap fennállásának huszadik évét ünnepli a zabolai Gyöngyharmat néptáncegyüttes. A rendezvényre régi tagokat, illetve népzene- és néptánckedvelőket egyaránt várnak.
A Gyöngyharmat néptáncegyüttes, a Gyöngyharmat Egyesület szervezésében és a zabolai önkormányzat, valamint a Csángó Néprajzi Múzeum társszervezésében tető aláhozott rendezvény 14 órakor rajtol a Csángó Néprajzi Múzeumban, ahol a néptáncegyüttes múltját felelevenítve régi fényképeket, videofelvételeket mutatnak be az érdeklődőknek. Ezt követően a zabolai központi művelődési házban 15.30-tól megkezdődik a műsor. Fellép a Gyöngyharmat, a gelencei Zernyealja, a kovásznai Recefice, a csernátoni Pántlika és az anyaországi Bag testvértelepülés Muharay Elemér néptáncegyüttese. Az ünnepség 18 órától táncházzal folytatódik, ahol Ábri Béla és zenekara húzza a talpalávalót.
Kérdésünkre Both László, a Gyöngyharmat vezetője és alapítója elmondta: 1996 őszén a jelenleg Gelencén élő Ilyés Máriával alakították a néptáncegyüttest.
– A Gyöngyharmat táncházként kezdte, és az évek során nőtt egyre nagyobbra. Jelenleg közel 60 tagja van – tájékoztatott Both.
N. Sz. A. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. október 13.
Magyar lelkészképzés állami finanszírozással?
Az RMDSZ parlamenti képviselete a héten iktatta azt a tanügyi törvényt módosító indítványt, melyben megoldást keresnek a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet lelkészképzésének állami finanszírozására.
Mint köztudott, a Szövetségnek a 2011-ben elfogadott tanügyi törvényben sikerült beiktatnia a magyar nyelvű felekezeti, magán közoktatási intézmények normatív finanszírozását. Ugyanakkor sikerült beiktatni a felsőfokú, egyetemi oktatás finanszírozási lehetőségét is az egyházi és magánegyetemek esetében. Sajnos a román kormányzat az ezt követő időszakokban nem dolgozta ki az erre vonatkozó módszertanait, előírásait. Az RMDSZ képviselőházi tanügyi bizottságának tagja, Szabó Ödön a Szövetség megbízatásából az elmúlt hónapokban több egyeztetést is vezetett a protestáns teológiai intézetet fenntartó püspökségekkel, és magával a rektori hivatallal azért, hogy megfelelő módosítást nyújthassanak be a parlamentben, és így immár ne a miniszterekre várva odázódjék a lelkészképzés állami finanszírozása.
Hátrányos helyzetben
Köztudott, hogy az ortodox és elsősorban görög katolikus egyházak részére jelen pillanatban is az állami egyetemeken, és így állami finanszírozásból zajlik a lelkészképzés. Több olyan, az egyházak által létrehozott egyetem is működik hivatalosan Romániában, amelyek az Alkotmány azon cikkelyére alapozva, miszerint a felekezetek saját intézményrendszert tarthatnak fent, e keretekben kívánták megoldani a lelkészképzést. Az RMDSZ-nek a parlamentben iktatott törvényindoklásában a Szövetség pontosan leírja, hogy az Alkotmány szerint nem lehet diszkriminálni egyházakat, felekezeteket. Ma azáltal, hogy az intézmény típusától függetlenül nem mindenkinek biztosítja az állam egységesen a lelkészképzés finanszírozását, egyes egyházak, a mi esetünkben a magyar evangélikus, az unitárius, a református, a baptista felekezetek hátrányos helyzetben vannak.
E probléma megoldására terjesztette be az RMDSZ azon módosítását, mely szerint a pasztorális teológiai képzés utáni normatív finanszírozás jár attól teljesen függetlenül, hogy ez milyen intézményben szerveződik.
Szabó Ödön, a törvénytervezet elkészítéséért felelős képviselőházi frakcióvezető-helyettes elmondta: „Jó volt dolgozni az egyházak képviselőivel, akik precízen, operatívan reagáltak a felvetésekre és javaslatokra. Úgy gondolom, ebben az esetben is sikerült közös magyar ügyeink mellé egységet teremteni, és hiszem, hogy amennyiben a Szövetség hasonló módon parlamenti erőt kap, sikeresen végig fogja tudni vinni a kezdeményezést, úgy, amint tette a legutóbbi tanügyi törvény kapcsán, amikor is sikerült a történelem és földrajz magyar oktatását, a közoktatás szintjén felekezeti és magán iskolák finanszírozását, valamint a külön a kisebbségekre vonatkozó román nyelvoktatást bevezetni.” A képviselő megjegyezte, hogy „mint látjuk, a nagyon jó törvényeket később aztán alkalmaztatni is kell, ezért nyilván a kormányzati szerepkör is fontossá válik”.
A parlament előtt
A több hónapos egyeztetés után, amelyen a minisztériumok, a parlament és az egyházak szakértői is részt vettek, sikerült egy pontos, precíz szöveget megfogalmazni és a parlament elé terjeszteni. Remélhetőleg az elkövetkezendő időszakban a törvény elfogadásával megoldódik a felekezetek közötti egyenlőtlenség. erdon.ro
2016. október 13.
Sorra veszi célba a DNA a legnépszerűbb magyar önkormányzati vezetőket
Horváth Anna kolozsvári alpolgármester az utolsó azoknak a népszerű magyar önkormányzati vezetőknek a sorában, akiket a korrupcióellenes ügyészség meghurcolt és hosszabb-rövidebb ideig ellehetetlenítette a munkájukat. Szembetűnő, hogy közben a több százezer eurós károk okozásával és nagy összegű csúszópénzek elfogadásával gyanúsított román polgármestereket (mint például Dorin Florea vagy George Scripcaru) egyetlen percig sem tiltottak el hivataluk gyakorlásától.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) elsők között a csíkszeredai városvezetést fejezte le. Ráduly Róbert polgármestert háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, Szőke Domokos alpolgármestert pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolják. Ráduly emiatt le is mondott a tisztségéről, majd idén fölényesen megnyerte az önkormányzati választásokat, és visszatérhetett a hivatalába.
A vádirat szerint a polgármester és az alpolgármester a 2007–2014-es időszakban „jogosulatlan előnyben részesítették” a Topo Service céget, mert állítólag – több részletben – indokolatlan kifizetéseket engedélyeztek e cég számára, amelynek az általános kataszteri munkálatok elvégzésére volt szerződése. Annak ellenére, hogy nem teljesültek a műszaki és a törvényi feltételek, az Országos Kataszteri Hivatal megtagadta a munkálatok átvételét.
Az ügyészek vádjai azonban nevetségesnek bizonyulnak. A dossziéban nincsenek konkrét bizonyítékok az állítólagos bűncselekmények elkövetésére. Az ügycsomó szerint az ügyészek ugyan 2000 eurónyi készpénzt megjelöltek a tettenérés megszervezése érdekében – tettenérés viszont nem történt.
Szőke Domokos alpolgármestert azzal gyanúsítják, hogy a pályázatértékelő bizottság elnökeként szabálytalanul ítélte oda a csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária középiskolák felújítására és korszerűsítésére vonatkozó, 18 millió lej értékű és a Regionális Operatív Programból finanszírozott szerződést. A nyomozók szerint az alpolgármester cserében kedvező feltételekkel részesült építőipari szolgáltatásokban a nyertes cégtől.
Nyelvészkedő ügyészek – hatmillió eurós veszteség
A DNA Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád ellen is vizsgálatot folytatott. A házkutatást követően az ügyészek kihallgatásra Bukarestbe vitték a városatyát. A vádhatóság szerint „bűne” az volt, hogy 12 millió eurós szerződést kötött az Európai Újjáépítési Fejlesztési Bankkal városfejlesztésre, és az összeget nem rendeltetésszerűen használta fel. A bank folyamatosan ellenőrizte és teljesen rendben találta a pénz elköltését, de a DNA azt állítja, hogy a polgármester nem a pénzintézetet, hanem a hitelért garanciát vállaló román államot károsította meg.
Az ügyészek abba is belekötöttek, hogy a hitelszerződésben a Romániában használatos ellenmérnöki tevékenység szakkifejezés helyett a Nyugat-Európában elfogadott konzultánsi tevékenység kifejezést használtak. Szerintük ugyanis az nem lehetséges, hogy a konzultáns biztosítsa az ellenmérnöki tevékenységet, a polgármester pedig hiába érvelt azzal, hogy ez így működik a nagy európai uniós projektek esetében.
Az Antal Árpád elleni vádaskodásnak elsősorban a város lakossága látja kárát. A 12 millió eurónak ugyanis csak kevesebb, mint a felét sikerült lehívni, a többi összeget pedig feltehetően már nem használhatják fel. Egyébként a vádak légből kapottságát is bizonyítja, hogy a polgármestert egy időre felfüggesztették a tisztségéből, de végül visszatérhetett a hivatalába. Rádulyhoz hasonlóan szintén fölényesen nyert az önkormányzati választásokon.
Sajátos szóhasználat
Gergyószentmiklós polgármestere, Mezei János ellen olyan ügy miatt indult ügyészségi vizsgálat, amelyben Budapest V. kerületi önkormányzata is érintett. A DNA hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással vádolta az elöljárót, akit hosszú időre eltiltott hivatali gyakorlásától, és idén már nem is indult a választásokon.
A vádhatóság szerint Mezei azzal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt, és amely nem lett volna eladható a magyarországi többségi tulajdonos beleegyezése nélkül.
A zsarolás ténye – a vádhatóság szerint – abban merül ki, hogy a városatya a Monturist Kft. kisebbségi tulajdonosaként felszólította cég ügyvezetőjét – aki a feljelentést tette ellene –, hogy mondjon le tisztségéről, a sikkasztásra való felbujtást pedig akkor követte el, amikor az ügyészségi vizsgálat idején arra kérte a hivatal titkárnőjét, hogy hozza el neki az önkormányzati testület egyik ülésének videofelvételét.
Florea, Scripcaru tisztségben maradhatott
Most pedig Kolozsvár alpolgármestere, az RMDSZ színeit képviselő Horváth Anna következett, akit hatvan napos hatósági felügyelet alá helyeztek és eltiltották hivatal gyakorlásától, befolyással történő üzérkedés gyanújával. Az ügyészek azt állítják, hogy az alpolgármester egy kolozsvári vállalkozó építkezési engedélyének kibocsátásáért 60 darab fesztiválbérletet kért, összesen 20 ezer lej értékben, amelyekkel a választási kampányában segédkező önkénteseket akarta jutalmazni. Euróban számolva az összeg 4500 eurónak felel meg.
Kettős mércére vall, hogy miközben Horváth Anna be sem mehet a városházára, a három korrupciós dossziéban is megvádolt Dorin Florea továbbra és a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal élén maradhatott. Az ügyészek szerint fiával együtt egy üzletembernek adott kedvezmények fejében mélyen a piaci áron, 74 ezer euróért megvásárolt lakást röviddel később 130 ezer euróért értékesítettek. Ugyanakkor a város atyja egy húszezer négyzetméteres telek sportegyesületnek való ingyenes bérbeadásával 1,1 millió lejes – azaz 250 ezer eurós – kárt okozott városának, a polgármester kedvenc csapata, a jelentős önkormányzati támogatásban részesített ASA számára törvénytelenül kiutalt 7 millió lejjel – azaz 1 600 000 euróval – rövidítette meg Marosvásárhelyt.
De zavartalanul hivatalában maradhatott Brassó polgármestere, George Scripcaru is, aki a vádirat szerint egyéni haszon érdekében több vállalatot is kiszorított a helyi energiapiacról, ezzel egymillió eurós kárt okozva a városházának. Az elöljáró ellen egyébként hivatali visszaélés és csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt indult vizsgálat 2011 őszén. Az ügyészek tavaly októberben is meglátogatták a brassói polgármesteri hivatalt is, akkor az állatkert, a városi uszoda és a sportcsarnok, valamint az olimpiai korcsolyapálya felújításával kapcsolatos dokumentumokat nézték át. maszol.ro
2016. október 13.
László Attila „önfeljelentést tett” Horváth Anna ügyében
„Ha úgy tetszik, feljelentem magam. Magam is adtam fesztiválbérleteket az RMDSZ önkénteseinek” – nyilatkozta a Maszolnak László Attila kolozsvári szenátor annak kapcsán, hogy Horváth Anna alpolgármester ellen bűnvádi eljárását indított a korrupcióellenes ügyészség.
A politikus – aki korábban maga is Kolozsvár alpolgármestere volt – azért kereste meg portálunkat, mert az ügyészek éppen azt kifogásolják, hogy Horváth Anna hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig állítólag megsürgette a városházán az építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.
László Attila elmondta, ledöbbentette, ami Horváth Annával történik. Felidézte, hogy idén júliusban az RMDSZ fesztiválbérleteket gyűjtött a kampányban segédkező fiatalok számára. „Így próbáltuk megköszönni a munkájukat, hiszen két hónapig tűző napon vagy esőben segítették a kampányunkat” – magyarázta a szenátor.
A politikus elmondta, maga is hozzájárult két fesztiválbérlettel az önkéntesek munkájának meghálálásához. „A lányomnak és a vejemnek volt egy-egy bérlete az Untoldra. Ám el kellett utazniuk a fesztivál idejére, így ezeket a bérleteket nekem adták. Én pedig felajánlottam az önkénteseinknek” – tájékoztatott a politikus, aki hangsúlyozta, hogy személyes adományát a törvények tiszteletben tartásával juttatta el a kedvezményezettekhez.
Fodor Zsolt kálváriája
Arra a kérdésünkre, hogy a román sajtó által emlegetett Fodor Zsolt volt-e az a vállalkozó, aki állítólag 60 fesztiválbérletet vásárolt az RMDSZ önkénteseinek jutalmazására, László Attila azt válaszolta: erről nincs tudomása. Azt a sajtóinformációt azonban megerősítette, hogy az üzletember építkezési engedélyért folyamodott a városházához, sőt valóságos szélmalomharcot folytatott az elmúlt években a hivatallal ebben az ügyben. „Ezt a történetet nagyon jól ismerem, mert alaposan utánanéztem” – magyarázta.
A szenátortól megtudtuk: Fodor Zsolt az első építkezési engedélyt 2007 júniusában kapta meg a kolozsvári Mikes-palota felújítására a polgármesteri hivatal városrendészeti osztályától. A vállalkozót kötelezték, hogy az eredeti állapotába állítsa vissza a Karolina (Muzeului) téri műemlék épületet. Ennek megfelelően újra kellett építenie a palota erkélyét, amely eredetileg két oszlopon nyugodott. Mivel a Karolina tér közterület, Fodor Zsoltnak a két oszlopot közterületre kellett volna elhelyeznie. Ezért arra is kötelezték, hogy koncesszionáljon a térből egy tíz négyzetméteres területet – részletezte László Attila.
Az építkezési engedély birtokában a törvény szerint a vállalkozónak három év állt a rendelkezésére a munkálatok befejezésére. Fodor Zsolt azonban kifutott a határidőből, mert a koncesszióról a helyi önkormányzat dönt, és a testület a három év alatt nem hozta meg a vonatkozó határozatot. Ezért 2011 októberében kénytelen volt egy újabb építkezési engedély kérni. Ismét eltelt három év, de a koncesszióról a helyi önkormányzat továbbra sem döntött.
„Ezért Fodor 2014 októberében átiratot küldött a helyi tanácsnak, amelyben közölte: köteleztetek engem a koncesszionálásra, mellékeltem az összes kért dokumentumot, méltóztassatok ezt a kérdést napirendre tűzni, hogy tudjam befejezni az építkezést” – mondta László Attila. Ennek ellenére továbbra sem történt előrelépés az ügyben, így a vállalkozó a határidő újabb túllépése miatt idén júliusban kénytelen volt harmadszor is építkezési engedélyhez folyamodni.
„Ezek szerint kilenc év nem elegendő befejezni egy munkálatot a hivatal mulasztása miatt. Így nem csoda, ha az igénylő fogadóórát kér, és megkérdezi: mi a fenét csináltok, hogy tudjam már befejezni, amire ti köteleztek?” – jegyezte meg Kolozsvár volt alpolgármestere.
Arra a kérdésünkre, elképzelhető-e, hogy Fodor Zsolt segítségért fordult Horváth Annához ebben az ügyben, László Attila kijelentette: erre sincs rálátása, de azt tudja, hogy a magyar közösség tagjai az elmúlt években többször fordultak segítségért az RMDSZ-hez, és ezt természetesnek is tartja. „Ugyanakkor a kultúránkban benne van: ha valaki segít, akkor illik megköszönni a segítséget” – jelentette ki.
Cs. P. T. maszol.ro
2016. október 13.
Emlékkiállítás elhurcolt erdélyi civilek fiókok mélyén őrzött titkaiból
Óvatos becslések szerint 20-25 ezer erdélyi civilt hurcoltak el a Gulagra. Emlékükre állandó kiállítás nyílt a kolozsvári Sapientia Torda úti épületében.
A szovjet munkatáborokat megjárt erdélyi civilek a láger borzalmait felelevenítő tárgyaiból, leveleiből, fotóiból, hivatalos dokumentumaiból nyílt állandó emlékkiállítás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Torda úti épületének első emeletén. Ahogy mi is többször beszámoltunk róla, a Gulag-emlékév kapcsán kiírt pályázaton sikeresen szereplő felsőoktatási intézmény komoly feltáró és ismeretterjesztő munkával járult hozzá a Szovjetunióba internált erdélyi civilek sorsának felkutatásához és ahhoz, hogy ezeket az emberi történeteket minél szélesebb körben megismerjék Erdélyben és a határokon túl is.
Murádin János Kristóf egyetemi oktató és Benkő Levente újságíró már évek óta kutatják a Gulag és a GUPVI táborok erdélyi vonatkozásait, az emlékév pedig keretet adott gyűjtőmunkájuknak. Ebből kaptak ízelítőt szerdán az érdeklődők.
Bevezetésképpen Tóth Orsolya, a Sapientia tanárának dokumentumfilmjét vetítették le, mely az emlékév apropóján készült két túlélő, Csetri Elek és Török Imre közreműködésével. A filmben részletesen beszámolnak a foglyul ejtés pillanatáról, az utazás kínszenvedéseiről, a kényszermunkáról, az éhezésről, az orvosi ellátás hiányosságairól, és a csodával határos szabadulásról, miközben a korabeli Kolozsvárról, a lágerek szögesdrótjairól, a kényszermunkáról készült felvételek váltogatják egymást. Mint megtudhattuk, a dokumentumfilm rövidebb változatát iskolákban fogják levetíteni, de készül egy hosszabb, egyórás változat is.
Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja felszólalásában kifejtette: az emlékkiállítás tárgyai beszédesek: azt az üzenetet hordozzák, amit a Gulagot megjárt civilek már nem tudtak elmesélni. Hozzátette: büszke arra, hogy a Sapientia lehet a – rendhagyó módon másfél évig terjedő – emlékév kolozsvári centruma. Ez is mutatja, hogy a Sapientia több, mint egy egyetem – fogalmazott.
A továbbiakban két előadást hallgathatott meg a közönség. Benkő Levente azt elevenítette fel, hogy mi történt 1944 őszén Romániában, milyen magyar- és németellenes közhangulat uralkodott, majd a romániai internálótáborok, különösen a Brassó közelében fekvő barcaföldvári tábor légkörét idézte fel, fotókat is mutatva azokról az épületekről, amelyeknek a falai a 90-es évekig álltak, de azóta az enyészet martalékává váltak. Végezetül sajnálatának adott hangot, hogy a Gulag emlékév nem húsz évvel ezelőtt lett meghirdetve, amivel arra utalt, hogy nagyon sok túlélő már meghalt azóta, így sok kérdés megválaszolatlan marad, és a kutatók csak a – nem minden esetben objektív – levéltári adatokra támaszkodhatnak.
Murádin János Kristóf előadásában az erdélyi elhurcoltak számadatait ismertette. Óvatos becslése szerint Erdélyből és a Partiumból 20–25 ezer magyar és német civilt visznek a Gulagra, csak Kolozsvárról – ahol a szovjetek nagyobb ellenállásba ütköztek – ötezer polgári személyt vagoníroztak be. Az ötezerből mindeddig 724 személy nevét és sorsát sikerült feltárnia a kutatónak. Nincsenek pontos adatok a halálos áldozatokról, ugyanis azokat nem tartották nyilván, akik útközben haltak meg. A megnyíló emlékkiállításról a történész elmondta: összesen 449 tárgyból áll, ami 25 hagyatékból származik. A gyűjtemény nagyon rövid idő alatt állt össze, ez is bizonyítja, hogy nagyon sokan megőrizték a fogság emlékeit, annak ellenére, hogy a kommunizmus idején még a családtagoknak sem beszélhettek az úgynevezett „antifasiszta képzés” során átélt szörnyűségekről. Ez a történet ott él a poros íróasztalok mélyén, és ott van nagyapáink emlékezetében – fogalmazot.
Murádin János részletesen bemutatta a tárlat legérdekesebb darabjait, ezekről itt írtunk bővebben. A kiállítás egyébként folyamatosan bővül: az átadása alkalmából a Szerecsenyből érkező résztvevők egy baskíriai egykori barakk tetőszerkezetének darabját hozták Kolozsvárra, hogy gazdagítsa a Sapientián helyet kapó állandó kiállítást. foter.ro
2016. október 13.
. Dorin Florea szerint semmirekellő csavargók az adatigénylő tanácsosok
Marosvásárhely polgármestere egy titokban készült, nyilvánosságra került hangfelvételen alpári stílusban oktatja ki a városháza igazgatóit, gyakorlatilag megtiltva, hogy szóba álljanak az önkormányzati képviselőkkel. A frakcióvezetők eltérően kommentálják a hangfelvételt.
A hangfelvétel a Szabad Emberek Pártjához (POL) köthető Inmures.ro honlapon jelent meg. A kísérő szöveg szerint ez állítólag a hétfői városházi operatív gyűlésen készült, amelyen Dorin Florea utasítja a hivatal osztályvezetőit, hogyan viselkedjenek a megválasztott önkormányzati képviselőkkel, ha azok a munkájukhoz szükséges információkat kérnek.
A városvezető magából kikelve ordibál, többször is azt hangoztatja: megtiltja, hogy az alkalmazottak munkaidőben szóba álljanak a tanácsosokkal, ugyanis egyetlen alkalmazottnak sincs benne a munkaköri leírásában, hogy információkat szolgáltasson a tanácsosoknak. Florea többek között szemétnek, semmirekellő csavargóknak nevezi a tanácsosokat, akik benyitnak az irodákba és adatokat kérnek.
A hangfelvétel kapcsán megkértük a polgármesteri hivatal sajtóirodáját, hogy minősítse a városvezető hangnemét és mondanivalóját, illetve jellemezze a Dorin Florea és a városi önkormányzati képviselők közötti viszonyt. Cosmin Blaga sajtószóvivő azonban nem kívánta kommentálni a történetet.
Radu Bălaş, a POL egyik tanácsosa érdeklődésünkre elmondta, nem lepte meg a városvezető beszédstílusa. „Két dolog lep meg a kiszivárogtatott hangfelvétel kapcsán: az egyik, hogy ebből is kiderül, hogy Dorin Florea polgármester még mindig nem érti, hogy ő a városi tanács döntéseit kell végrehajtsa, alkalmazza, a tanács a törvényhozó és ő a végrehajtó, a város nem az ő kis magáncége, ahol azt tehet, amit akar. Nem értem hogyan lehetséges, hogy a hivatal osztályvezetői, igazgatói eltűrik, hogy ilyen hangnemben beszéljen velük a felettesük. Ha ez egy magáncégnél történik meg, akkor az alkalmazottak legalább fele felállt volna, kikérte volna magának a hangnemet és felmondott volna. Elgondolkodtató, hogy az igazgatók eltűrik, hogy így beszéljen velük Florea” – mondta Radu Bălaş.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) tanácsosainak rangidős tagja, Cristian Bratanovici csütörtök délben még nem hallotta a szóban forgó hangfelvételt, de elmondta, hogy alapvetően jó a viszonyuk a tanácsosokkal kapcsolatot tartó iroda alkalmazottjaival. „Kicsit akadozik még az információáramlat, lehet, hogy még nem szokták meg, hogy a tanácsosoknak kérdéseik vannak, tájékozódni szeretnének” – közölte az önkormányzati képviselő.
Az RMDSZ frakcióvezetője, Csiki Zsolt érdeklődésünkre kifejtette: nem lepődött meg a városvezető hangnemén, hiszen nem titok, hogy milyen módon beszél és utasít. Azon viszont meglepődött, hogy a hivatal osztályvezetői eltűrik ezt a stílust, és hajlandók ilyen felettes keze alatt dolgozni.
„Ami engem elszomorít és felháborít, hogy olyan világban élünk, ahol egy megbeszélésen titkos hangfelvételt készítenek/készíttetnek, hogy ezzel feszültséget keltsenek. Hangsúlyozom, nem értek egyet a polgármester mondandójával, hangnemével, de elítélem a módszert, ahogy a hangfelvételt kiszivárogtatták” – mondta Csiki Zsolt, aki szerint a POL tanácsosai, akikhez közel áll a hangfelvételt kiszivárogtató honlap, azzal kellene foglalkozzanak, hogy a város fejlődését segítsék elő, nem azzal, hogy akadékoskodnak, és például külföldi kiszállásokat akadályoznak meg, a testvérvárosi kapcsolatok ápolásának tesznek keresztbe (a legutóbbi rendkívüli tanácsülésen ugyanis többek között a POL szavazatai miatt hiúsult meg egy kisinyovi és egy bulgáriai kiszállás – szerk. megj.).
A városházi „titkolózásnak” már következménye is van, hiszen Hermann Mark Christian POL-os tanácsos a hét elején bírósághoz fordult, mert a városháza a törvényes határidőn belül nem adott neki kielégítő választ a hivatalosan iktatott kérdéseire.
Simon Virág | Székelyhon.ro
2016. október 13.
. Elhunyt Kovács Piroska
Beszéd közben lett rosszul, majd hunyt el a nyolcvannégy esztendős Kovács Piroska máréfalvi néprajzi gyűjtő október 13-án, csütörtökön Székelyszentléleken, a tájház udvarán elhelyezett székely kapu avatásán. Kovács Piroska 1932. június 28-án született Máréfalván.
Összeesett csütörtök délután egy szentléleki székelykapu-avató ünnepségen Kovács Piroska.
Az esemény megnyitója után Geréb Péter farkaslaki alpolgármester köszöntötte a vendégeket, a kapu történetéről is beszámolt, majd átadta a szót Balázsi Dénes pedagógusnak, később pedig Kovács Piroskának is – mesélt a történtekről az alpolgármester. „A kapuk világáról, az értékmegőrzésről, a hagyományok átadásának kötelességéről beszélt”– folytatta Geréb, hozzátéve, hogy Piroska néni aztán hátralépett a mikrofontól és összeesett.
„Máréfalva királynője”
Kovács Piroska Székelyudvarhelyen végezte a tanítóképzőt, 1966-tól szülőfalujában dolgozott magyartanárként 1987-ig, amikor nyugdíjba vonult. Máréfalva közművelődésében vett részt a helyi általános iskola igazgatójaként, emellett színjátszó csoportot is irányított. A hetvenes évektől gyűjtötte szülőfaluja és a környék hagyományainak adatait, illetve akkor kezdte el a máréfalvi székely kapuk mintáit is lerajzolni. 1999-től indította el az udvarhelyszéki kapukatasztert. Több kiadványban is kidolgozta a székely kapuk történetét, mintavilágát.
2004-ben tájházat avattak, ahol néprajzi gyűjteményét helyezték el. Kovács Piroska a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület alapító elnöke volt. A szervezet kezdeményezte a Székely kapu programot, amelyet eleinte a máréfalvi önkormányzat, később pedig a Hargita megyei tanács is felvállalt, és egész Székelyföldre próbálták kiterjeszteni. A program a megrongálódott, elöregedett székely kapuk renoválását támogatja.
Kovács Piroskát az örökségvédelem területén végzett elkötelezett munkájáért Europa Nostra-díjjal tüntette ki az Európai Bizottság 2012-ben.
Temetés Kovács Piroskát október 15-én, szombaton délután három órakor helyezik örök nyugalomra a máréfalvi katolikus temetőben. Részvétnyilvánítás a temetés előtt egy órával a katolikus templom ravatalozójában.
Dávid Anna Júlia Székelyhon.ro
2016. október 13.
Madéfalvi udvarok és mezőgazdasági területek kerültek víz alá
Madéfalván több udvart, kaszálót, mezőgazdasági területet is elöntött a víz a napokon át tartott esőzések következtében.
Csütörtökre több mezőgazdasági terület is víz alá került. Madéfalva polgármestere, Szentes Csaba megkeresésünkre elmondta: számottevő kár még nem keletkezett.
Az úton hömpölygött a víz, és több udvarra is befolyt, de nem keletkezett nagy kár. Csütörtök reggel az alpolgármester végigjárta az egész falut, hogy felmérje az állapotokat, de mindent rendben talált. Azonban ha folytatódik a rossz idő, akkor már lehetnek problémák, ugyanis a folyómedrek tele vannak mindenhol. Mezőgazdasági területet öntött el a víz, de nagyrészt kaszálókról van szó, így nagy kár ott sem keletkezett” – nyilatkozta Szentes Csaba.
Iszlai Katalin Székelyhon.ro
2016. október 13.
Az örmény kultúra napjai Marosvásárhelyen
Hatodszorra rendezi meg szombaton és vasárnap a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület az örmény kultúra napjait.
Szombaton a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében 10 órától Örmények és forradalmak címmel kerül sor előadásra. A csíkszeredai Orbán Zsolt 1956 – körülmények, események, örmények címmel tart előadást, a székelyudvarhelyi Balázs Árpád pedig élménybeszámolót Találkozásom Pongrátz Gergellyel címmel.
A budapesti Fancsali János a magyarörmények zenei életéről beszél, a gyergyószentmiklósi Fórika Sebestyén Az emlékezés lapjai – tiszteletadás Görög Joachimnak címmel értekezik. Az örmény sportéletről a székelyudvarhelyi Balázs Árpád tart előadást Hentesből világbajnok címmel Keresztes Lajos birkózóról. Az András Lóránt Táncszínház Kaukázusi táncokat mutat be, Ősz Domokos fagottművész, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia tagja Marosvásárhelyen először tart dudukkoncertet.
Délután 6 órától a múzeum várbeli kiállítótermében nyílik meg az örmény nagykövetség térképészeti vándorkiállítása – Örményország határmódosulásai a világ kódexeiben címmel. Ezután kerül sor az I. Erdélyi Magyarörmény ifjúsági vetélkedő díjazására. Este 7 órától a Keresztelő Szent János templomban szentmisére kerül sor.
Szombaton este 8 órakor a Cupola étteremben vendégeikkel közös örmény vacsorára hívják a tagokat és barátaikat.
Vasárnap déli 12 órakor a Bolyai téri unitárius egyház Dersi János termében kézműves kavalkádra kerül sor. Csiki Margit „falifákat”, Duha László fafaragást, Demeter Irén és Dobribán Anna kerámiatermékeket, Lili Adam Seyranyan bőrdíszmű alkotásokat mutat be. Örmény énekeket ad elő Kántor Anna és Andrea.
A rendezvény fővédnöke Turgyán Tamás, a magyar Országgyűlés örmény nemzetiségi szószólója, az I. Erdélyi Magyarörmény ifjúsági vetélkedő fővédnöke, Wertán Kinga, a Magyar-Erdélyi Magyarörmény Egyesület társelnöke, jelen lesz és köszöntőt mond Hamlet Gasparian, Örményország bukaresti nagykövete, valamint Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja, továbbá Soós Zoltán a Maros Megyei Múzeum igazgatója. Támogatók: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Communitas Alapítvány és a Maros Megyei Múzeum.
Bakó Zoltán Székelyhon.ro, 
2016. október 13.
A szárhegyiekkel ismerkedik a ferences szerzetes
Megkétszereződött Szárhegyen a ferencesek száma. Augusztus elsejétől Laczkó-Dávid Anaklét mellé kapott kinevezést Gegő Julianus. A Désről érkezett lelkipásztor-szerzetes feladatai közé tartozik az is, hogy a csíksomlyói teendőkbe besegítsen.
Ki ő, hogyan látja a Teremtőt és a teremtményt, erről beszélgettünk.
– Egy nagyobb közösségből érkezett Szárhegyre Julianus testvér. Hogyan változnak ennek függvényében a feladatkörök?
– Désen egy színes közösségben éltem, voltak ott idősebbek, fiatalabbak, pap- és laikus testvérek. Ott káplán voltam, itt elsősorban szerzetes vagyok, lelki programokat szervezek, Csíksomlyón pedig gyóntatok, misézek, portázok, mikor éppen mire van szükség.
– Menjünk vissza az időbe, és lépjünk be abba a családba, melyben 1977-ben megszületett Gegő István, azaz Julianus testvér. Hogyan volt ott jelen Isten?
– Alapvetően Isten minden családban ott van akár rejtetten, akár látható módon. A mi családunkban hol így, hol úgy, többnyire rejtetten volt jelen. Székelyudvarhelyen laktunk, egy öcsém született még négy évvel utánam. Meghatározó volt életemre, hogy az udvarhely melletti Kadicsfalván a nagyszülőknél sok időt töltöttem. Valahogy faluhelyen jobban szerettem létezni, mint bent a városban. A plébánia szomszédságában laktunk, unokatestvéreimmel gyakran átmentünk, mert Simon Dénes pap bácsi nagyon szerette a gyerekeket. Elég nagy kert volt a plébánia mögött, azt mi tartottuk rendben, szüreteltünk, ennek fejében ő velünk volt, együtt játszottunk, és mi már akkor nézhettünk videofilmeket színes tévében. Egyszerűen jó volt az ő társaságában lenni, így szentmiséken is ministráltam, de csak Kadicsfalván, Udvarhelyen nem.
– Hogyan fogalmazódott meg önben, hogy nem egy világi szakmát választ?
– Nem tudok visszaemlékezni a döntés időpontjára. Amikor még gyerekként először eszembe jutott, akkor félretettem, hogy ezzel még ráér foglalkozni. Nem is mertem nagyon szembenézni vele, mert én egy nagyon beszédhibás gyerek voltam. Hatéves koromban megijedtem, ebből fakadóan nehéz volt nekem a beszéd. Ennek az volt az előnye, hogy iskolában sosem feleltettek, mert nem volt, akit meghallgatni. Csak írnom kellett, így az írás most is könnyebben megy, mint a beszéd, igaz, annyira csökkent a beszédhiba, hogy sokan észre sem veszik.
– Mindezek ellenére mégis vonzotta a papi hivatás...
– Nyolcadik osztályos koromban ez a gondolat gyakran jött elő, hullámszerűen. És a hullámok egyre erősebbek voltak. Elmondtam szüleimnek, édesanyám beleegyezett, édesapám pedig azt mondta, csinálok, amit akarok. Azt láttam, hogy akkor nem repesett az ötletért, de egy-két év múlva megváltozott a hozzáállása, még csak növendék voltam, és már büszke volt arra, hogy a fiából pap lesz.
– Hogyan alakult az az elképzelés, hogy ne plébánián végezzen lelkipásztori szolgálatot, hanem szerzetes közösségbe tartozzon?
– Gyulafehérváron végeztem a gimnázium utolsó két évét, és tizenkettedik osztályban még egyszer végiggondoltam, hogy egy házszámmal arrébb menjek-e, a teológiára. Megfordultam néhány plébánián, a lelkipásztori szolgálat tetszett, benne volt a közösséggel való együttlét, de nem tudtam megfogalmazni, mi az, ami hiányzik. Volt egy osztálytársam, Kis Berni, aki járogatott Szászvárosra, érdeklődött a ferencesség iránt. Érettségi utáneltöltöttem egy napot a többi jelöltekkel, tetszett, jó volt. Elkezdtem vissza-visszajárni. Megtudtam, hogy a jelöltség nem jár elköteleződéssel, hát megírtam a kérést, és 1995 szeptemberében beköltöztem a szászvárosi kolostorba, hogy tisztázzam, mit is akarok. Eltelt egy-két hónap, jól éreztem magam, és el is felejtettem, hogy dönteni mentem oda. Magától megszületett a döntés.
– Pappá szentelése előtt jelmondatot választott. Hogyan hangzik ez?
– Izaiás próféta könyvéből van: „Mondd Júda városainak, íme, a ti Istenetek!” 2005 augusztusában diakónussá szenteltek, majd fél év múlva pappá. Ebben az időszakban Vajdahunyadon voltam, ahol egy adventi szentmisében, a hajnali rorátén az olvasmányból ez a mondat egyből felébresztett mély álmomból. Tudtam, ez az, nem kell tovább keresni.
– Mondd Júda városainak, íme a ti Istenetek! Mit fed ez Gegő Julianus szemszögéből?
– Sok mindenről beszélünk, okoskodunk, sok tevékenység zajlik egyházi és rendi körökben, mégis a mi hivatásunk az, hogy az életünkkel megjelenítsük Istent. Íme a ti Istenetek... ezt lehet közölni élőszóban és a jelenlétünkkel is. Ez egy kihívás tulajdonképpen számomra: élek-e úgy, hogy az embernek, akivel találkozom, eszébe jusson az Isten.
– Hogyha azokat a településeket soroljuk, amelyek lakhelyéül szolgáltak hivatása során, akkor többször kell levegőt vennünk: Szászvárosban volt a jelöltség, Szécsényben a novíciátus, aztán Szegeden a teológia első két éve, gyakorlati évben itthon, három helyen: Désen, Déván és Csíksomlyón. A szegedi teológiai tanulmányok befejezése után következett Déva. Csíksomlyón örök fogadalmat tett, rá két hétre diakónussá szentelték Déván, onnan az út Vajdahunyadra vezetett, onnan jött a csíksomlyói papszentelésére. Szécsénybe kapott kihelyezést, ahol a magyarországi és erdélyi provincia novíciátusa van, segédmagiszter volt. Tehát nevelt, tanított. Milyen volt ez az időszak, amikor a tanoncból tanító lett?
– Egy évvel korábban még én is növendék voltam, aztán egyből nevelő lettem. Én sem értettem, miért döntöttek így az elöljáróim. Kapisztrán atya volt a magiszter, én segítettem neki, együtt beszéltük meg a teendőket, ketten voltunk legfőképpen felelősek a ferences növendékek kísérésében. Ennek a látványos része, hogy órákat tartottunk nekik, és beszélgettünk, jelen voltunk számukra. Egy házban éltünk, voltak feladatok, szerepek... nagy kihívás volt úgy jelen lenni köztük, a noviciátus idején, ami a legmeghatározóbb egy ferences életében, hogy lássa: ilyen egy ferences. Én ennek a feladatnak egyáltalán nem örültem, mondtam is a fiataloknak: itt vagyunk, Kapisztrán atya a példa, és én vagyok az ellenpélda. Humorórákat nem tartottunk a novíciusoknak, de azt éreztettük, hogy ha van valakinek érzéke a humorhoz, az ragályos lehet. Törekedtünk arra, hogy a szécsényi ne egy műkedvelő kolostor legyen, ahol izomból megvalósítjuk a ferences életideált, hanem legyünk azok, akik vagyunk. Nem baj, ha a növendék látja a gyöngéinket is. Nem angyalok közé jött.
– Most a szárhegyiekkel ismerkedik. Milyennek látja az itteni közösséget?
– Még nem sok időm volt erre, sikerült barangolnom egy kicsit a környéken, a világi rendiekkel találkoztam gyakrabban. Érzem, itthon vagyok. Ez a ferences közösség itt, Szárhegyen alapvető feladatának tartja a lelki programok szervezését, illetve házigazdaként való jelenlétet.
– Az ismerkedés során mit mondana azoknak szárhegyi fiataloknak, akiknek a fejében meg-megfogalmazódik, hogy ferences szerzetesek szeretnének lenni?
– Befolyásolni semmiféleképpen nem akarom. A hivatástoborzás tőlem idegen. Nem mondanék ilyet, hogy gyere ferencesnek, megéri, nézd meg, olyan fáin..., ezt nem tudnám mondani. Még annak sem, akiről meg vagyok győződve, hogy százszázalékos: hivatása van. Mindenki fedezze fel magában, mi az ő vágya. Találkozzon saját magával, a vágyaival, és arra válaszoljon.
– Milyen az az Isten, akiből Julianus testvér élete által láttatni akar?
– Az én Istenem a gyógyító Isten. Élettapasztalat ez: a súlyos beszédhibából, logopédus, pszichológus és szakemberek nélkül én ennyire helyre tudtam jönni. Ez csak a kegyelem műve. Ez hivatásomnak egy egészen biztos ismérve. Ez az Isten az, aki a misztériumban tapasztaltatja meg magát. A misztérium szó a görög müó igéből jön, ami magyarul azt jelenti, hogy szemet-szájat becsukni. Vagyis nem lehet róla beszélni, és nem lehetünk neki tanúi. Ezért nem lehet csak szóval mondani: íme a ti Istenetek.
Balázs Katalin Székelyhon.ro
2016. október 13.
Egy öntörvényű médiamunkás vallomásai
Ahogyan kedvenc színésze vagy írója van az embernek, a médiafogyasztó közösségeknek kedvenc újságírói is vannak. Szakmatársakról mégis ritkán írunk. Most induló sorozatunkban ezúttal őket keressük meg. A Sajtóklub vendégei ismert újságírók, akik a mikrofon másik felén állva vallanak munkájukról. A portréinterjúkban az embert is igyekszünk közelképbe hozni. A sort nem véletlenül a Nagyváradon élő Dénes László nyitja, hiszen az Erdélyi Napló egykori főszerkesztőjeként fontos szerepet vállalt a polgári hetilap arculatának kialakításában.
– A huszonöt éves Erdélyi Napló kapcsán hogyan emlékszel arra az időszakra, amikor megbíztak a főszerkesztői teendőkkel? Mennyire számított újdonságnak a kilencvenes évek második felében a fejléc alá kerülő „polgári hetilap” jelző?
– 1997 őszén nekem már jobbára csak a mesterséges lélegeztetés feladata maradt mint szakmai kihívás az Erdélyi Napló élén, elődeim egyre-másra lemondtak a főszerkesztői posztról, a sorozatos megszorítások és leépítések megtizedelték a szerkesztői-tudósítói gárdát. Valójában azért esett rám a választás, mert az évtized elején már voltam pár évig főszerkesztő-helyettese a lapnak. De ha már felkértek, akkor ennyi újítást rögtön meg is engedtek nekem: a sok „független”, „demokratikus”, „közéleti” stb., a pártállami örökséget ilyen önminősítésekkel álcázni kívánó romániai magyar lap között legyen egy nemzeti-polgári orientációját nyíltan vállaló kiadvány is. Erdélyi, magyar és polgári. Egyesek gunyorosan kérdezgették, „mitől polgári” egy lap, és mit is jelent ez, de hosszú eszmetörténeti és politológiai fejtegetések helyett csak annyit mondtam – és mondok ma is –, hogy aki akarta, értette. Amúgy nem az Erdélyi Napló volt az első polgári hetilap azokban az években, hanem az Orient Express – ha még emlékszik rá valaki –, ami 1992–1996 között jelent meg Bukarestben, Szőcs Géza és Román Győző pátyolgatásával.
– Az erdélyi magyar újságírás egyik markáns ellenzéki tollforgatójaként tartanak számon, aki az Erdélyi Napló, majd a Reggeli Újság főszerkesztőjeként is folyamatosan hadakozott a romániai magyar, illetve a román hatalommal. Hogyan látod, az elmúlt 25 évben ez a „szerepkör” mennyire lógott ki a romániai magyar sajtóból?
– Annyiban helyesbítenélek, hogy meggyőződésem szerint a sajtónak és az újságírónak nem feladata a hatalom ellen küzdeni, azt megdönteni. Ez ugyanis a politikai ellenzék dolga. A média, amely elsősorban tájékoztat, közvetít, csak másodsorban ellenőriz, szembesít, számon kér, leleplez, kritizál – házőrző kutyaként csahol, ha veszélyben a demokrácia, szólásszabadság, az alapvető emberi jogok bármelyike. Ezt kellene tennie. Erre vállalkoztam és törekedtem magam is, s ha az én újságírói, szerkesztői, divatos fogalommal közvélemény-formálói munkám ellenzéki hadakozásnak tűnt, akkor azt hihetné bárki, hogy én a mindenkori hatalommal szemben álló mindenkori ellenzék zsoldjában álltam. Ami nem igaz. Rosszul fizetett, öntörvényű médiamunkás voltam egy negyedszázadon át, nincs sem házam, sem jó autóm, sem bankbetétem. Viszont a hatalom zsoldjában állt kollégák mind vitték valamire, egyeseknek politikai vagy diplomáciai karrier, másoknak jómód, hangzatos tisztségek és díjak hulltak az ölükbe, majd több évi „szolgálat” után a legtöbben elhagyták a pályát, most már csak oktatják vagy irányítják a tájba simulást.
– Milyen mértékben pártosodott a hazai magyar sajtó? Mennyire tekinthető szabadnak?
– Mivel én már közvetlenül nem vagyok érintett, hanem csak olvasom, nézem, hallgatom, figyelem, ellátom háttéranyagokkal és információkkal – ez hivatali kötelességem is immár három éve –, akár elfogulatlanul is válaszolhatok. Csak kétféle médiatermék létezik ma Romániában magyar nyelven: RMDSZ-es és ami nem teljesen az. Az utóbbi kb. egytizede az előbbinek. Ha valaki felszisszen – mint tette azt pár éve egy Kolozsvárról „kimenekült” pesti balliberális bértollnok –, hogy hát az RMDSZ-nek nincsenek is saját sajtóorgánumai, akkor sietek emlékeztetni: a szervezet mindent ellenőriz, s rajta keresztül a titkosszolgálatok, illetve hát maga a román állam. A romániai magyar közösségbe strukturálisan beépült és azt szinte minden szinten domináló szervezet közvetlen vagy közvetett finanszírozással uralja a médiaprérit, illetve még azokban a médiaműhelyekben is döntés-, sőt cenzúrahelyzetben vannak az emberei, amelyek jogilag külföldi, magyarországi vagy román tulajdonban vannak. No már most egy politikai kontroll alatt lévő sajtóról aligha lehet elmondani, hogy szabad. Illetve hát annyira szabad, amennyire szabad neki eltérni az ellenőrzést gyakorló párt (főhatalom) politikájától.
– Sokan úgy vélik, a nyomtatott lapok napjai meg vannak számlálva. Abból kiindulva, hogy a könyvet már jóval korábban temették, akár rémhírnek is tekinthetjük ezt?
– Igen, a nyomtatott lapok napjai és lapjai meg vannak számlálva. Egyszerűen azért, mert elfogynak a nyomtatványokat vásárló olvasók. A nyomtatott könyvek mennyisége is drasztikus csökkenésen ment át, és a folyamat még tart, sőt fel fog gyorsulni annak a generációnak a fogyasztóvá válásával, amelyik már nem a papíralapú társadalomban nőtt fel. Hovatovább majd annak is örülni kell, ha egyáltalán olvasni fognak az emberek – legalább képernyőn –, nem csak nézni-hallgatni-bambulni.
– Mennyire tudja átvenni az elektronikus média – rádió, televízió és internetes sajtó – a mai nyomtatott lapok szerepét, helyét?
– Erre van egy rövid és egy hosszú válaszom, de hagyjuk az elmélkedést. Tehát: teljesen át tudja és át fogja venni.
– Az elmúlt 25 év távlatából mire emlékszel szívesen, és mi az, amit leginkább elfelejtenél?
– Jaj, hát hirtelen nehéz kiragadni két példát, esetet, folyamatot. De szívesen emlékszem a diktatúra bukását követő lázas médiaidőkre, a szólás- és sajtószabadság kivirágzására, az erdélyi magyar sajtó szinte egészének és az erdélyi magyar olvasók elsöprő többségének egy húron pendülésére, hogy úgy mondjam. Elfelejteném viszont azokat a kényszerhelyzeteket, amelyekbe a politikai-gazdasági folyamatok vittek bele akkor, amikor „főnökként” döntenem kellett, vagy döntéseket kellett jóváhagynom és végrehajtanom. Bár előbb-utóbb felálltam és elmentem, amikor már a „kellett” túl sok volt.
– Tapasztalataid szerint megváltozott-e az emberek elvárása a sajtóval, az újságírással szemben?
– Nem akarnék megbántani senkit, de úgy érzem, hogy a szakmánkkal és művelőivel szemben mintha már semmiféle komolyabb elvárást nem támasztanának az emberek. És erről egy másik interjúban vagy akár egy sajtóvitában hosszabban is érdemes lenne foglalkozni. A „miért hagytuk, hogy így legyen” kérdés mentén. De hadd jegyezzem meg rögtön: oly mértékű az igénytelenség a médiafogyasztók körében, hogy a legnagyobb részük megfogalmazni sem képes, melyek is az elvárásai a sajtóval szemben.
– Ma Tőkés László EP-képviselő sajtósa vagy. Mennyire mozogsz otthonosan ebben a szerepkörben?
– A sajtófőnöki vagy szóvivői státus – akár nagyobb, akár kisebb intézménynél – inkább hivatalnoki, mint újságírói. Másrészt nem is volt benne gyakorlatom, hát tanulgatom-tanulgatom… Ez még egy szerkesztőségnél is szűkebb terep, itt sem műfaji, sem tematikai sokszínűségről nem beszélhetünk, itt lehet ugyan véleményed, de nem azt kell megírnod. Gyakran viszket a tenyerem, mégsem írhatok újságcikkeket, véleményanyagokat, kommentárokat, szinte semmit a magyar sajtóba.
– Miért nem?
– Mert azonnal megkapnám, hogy amit írok, azt a főnököm mondta tollba. Hogy az nem az én véleményem, hanem a Tőkés Lászlóé. Manapság ilyen világot élünk, és ilyen a sajtónk ázsiója. Nincs kedvem folyvást bizonygatni, hogy bár több száz, ha nem épp ezer cikket írtam és közöltem az évek során, sosem fogta senki a kezemet, amikor írtam és aláírtam.
– Milyen Dénes László civilben, amikor éppen nem ír vagy nem sajtóértekezletet készít elő?
– Hát épp a minap vágta egy kedves ismerősöm a fejemhez, hogy egy kicsit megkeseredett, megfáradt és kibírhatatlan… De komolyra fordítva: amikor éppen nem dolgozom, akkor csak úgy nosztalgiázom órákon át. Vagy azon morfondírozom, hogy miért hagytam kiszikkadni az egykor ígéretesen csordogáló költői vénámat. Vagy hogy miért nem mentem el fiatalon szerencsét próbálni a nagyvilágba. Vagy ha már nem mentem el – mert komolyan sosem terveztem ezt –, akkor miért nem lettem például „oktató, / nem ily töltőtoll koptató / szegény / legény”. Civilben gyakran azon is sokat mélázom, miközben a szabadidőm is olvasással telik, hogy mennyire igaza volt Karinthynak már száz évvel ezelőtt is. „Új Bábelt élünk, a fogalmak pokoli zűrzavarát. Gyalázatos hazugok megrontották a szavak becsületét.”
– Ajánlanád ezt a szakmát ma induló fiatal tollforgatóknak? Mennyire lehet erre manapság erdélyi egzisztenciát építeni?
– Az újságírásra? Semennyire. Szerintem aki mégis erre a pályára téved, az ma már csak úgy boldogul, ha naponta súlyos kompromisszumokat köt. Előbb-utóbb azzal szembesül, hogy már nem tehetséget, kreativitást és nívós szellemi teljesítményt várnak el tőle – mert azt úgysem lennének hajlandók tisztességesen megfizetni a médiatulajdonosok –, hanem alázatos kulimunkát, mennyiségi termelést és propagandázást, no és „termékértékesítést”. Nem olyan nagy az erdélyi magyar médiapréri, hogy ne jelenthetném ki: ismerem szinte az összes jó tollforgatót, tévést, rádióst, hiszen kollégák voltunk-vagyunk, nagy részük igyekszik tisztességes szakmai munkát végezni, de sajnos rossz ügyeket is szolgálnak jó páran, általam rossznak vélt ügyeket és ártalmas szándékokat. Akár pénzért teszik, akár meggyőződésből, miattuk is szégyenkezem. A fiatalokért azért aggódom, mert rendre azoknak a befolyása alá kerülnek, azoktól kezdenek el függeni szakmailag és anyagilag, akik az újságírásban, a sajtóban többnyire csak a politikai manipuláció és a szavazatszerzés eszközét látják. Csalódtam is sokukban, hiszen sok fiatalabb kollégával dolgoztam együtt az évek során, mert sem a folyamatos tanulást, sem a szakmai alázatot, sem a tisztes távolságtartást nem tartották-tartják sokra. Túl könnyen dőltek-dőlnek be, amikor jöttment pénzes senkik elhúzták-húzzák az orruk előtt a mézesmadzagot.
Dénes László
A Bihar megyei Tenkén született 1959-ben. 1976 óta publikál verseket. Nagyváradon érettségizett. 1982−1985 között segédmunkás volt különböző iparvállalatoknál. 1985−1990 között a nagyváradi színháznál közönségszervezőként dolgozott. 1990-ben újságíróképzőt végzett. 1990−től 1991-ig a Bihari Napló szerkesztője, 1991−1994 között az Erdélyi Napló szerkesztője, majd helyettes főszerkesztője. 1995−1997 között ismét a Bihari Napló rovatvezetője. 1997−2004 között az Erdélyi Napló főszerkesztője. 2004-től a Reggeli Újság alapító-főszerkesztője, 2012 márciusától az Udvarhelyi Híradó Kft. tartalomért és arculatért felelős aligazgatója. 2013 júliusától a nagyváradi Szent László Egyesület sajtóreferense, 2014 júliusától Tőkés László európai parlamenti képviselő sajtótanácsosa. 
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár) 
2016. október 13.
Nyomunk a szél porral befújja
Mottó:
Szilágyi Domokos:
Magyarok (részlet)
„Önkéntes gladiátorok:
egyik a másra acsarog
és támad újra, újra, újra,
s az öregisten hüvelykujja
lefelé bök – rajt, hejjehujja!
Nyomunk a szél porral befújja.
Hát ezek vagyunk, magyarok.”
(Kolozsvár, 1974. július 12.)
Szilágyi Domokos kevésbé ismert és feledésre ítélt verse, a Magyarok kiválóan illusztrálja azt, ami ezekben a hónapokban a magyar (és benne az erdélyi magyar) társadalom szintjén történik. A menekültkérdés, a kvótanépszavazás nem csupán az anyaországban, de Erdélyben is hisztériát váltott ki. Fogadatlan prókátorok győzködik a népet, hogy így meg úgy, hogy majd meglátjuk (vagy nem látjuk meg), megbánjuk (esetleg nem), hogy mindenki szemét, aki szavaz (vagy nem). Érdekes, hogy az egyik oldal szerint a másik oldal mindig intoleráns senkiháziak gyülekezete, de ugyanez fordítva is mindig igaz. Az oda-viszsza pofozkodás – egyelőre virtuálisan – odáig elmegy, hogy rokonok, jó barátok, házastársak vesznek össze az ügy (de melyik ügy?) érdekében. Nincs olyan Isten, aki a vélt vagy valós igazában meggyőződött embert eltántoríthatná véleményétől – bármilyen józan érvvel is rukkoljon elő vagy szidalmakat zúdítson rá. Normálisnak tűnő emberek csapnak össze a virtuális térben, mintha életüket védenék a legfőbb gonosztól.
„Gondolkodni nehéz, ezért leginkább ítélkezünk” – mondta volt Carl Gustav Jung, és íme, bebizonyosodott, hogy a svájci elmegyógyásznak mekkora igaza van. A jeles pszichológus és pszichiáter véleménye nem véletlenül kerül ide: már-már elmekórtani méreteket öltött az egymás szidása, becsmérlése, a kormány, a miniszterelnök és mindenkinek az anyázása, aki nem szeretné elveszteni az ország nemzeti jellegét, aki büszke magyarságára, vallására, anyanyelvére és minden olyasmire, ami a másiknak jelentéktelen együgyűséget jelent.
Egy kimúlt társadalmi-politikai rendszer fonákságai jutnak eszembe, valahányszor a menekültkérdésről, betelepítésekről hallok, olvasok. A múlt század ötvenes éveiben, egy letűnt kor túl hamar elfeledett becstelen rendszerében, amikor az embereknek többnyire csak kötelezettségeik voltak, jogaik pedig szinte semmi, az államosítást követő időszakban az emberek házába megkérdezésük nélkül ezer idegeneket telepített a rendszer. A kommunista érv szerint egy családnak elég bizonyos számú négyzetméter, így hát a „nélkülözőknek” is kijár egy lakrész. Nem számított, ha verejtékeddel építetted, netán őseidtől örökölted a tulajdont. Mert ugye egyenlők voltunk. Szép, tiszta, ápolt, féltve őrzött lakásokban mindenféle alakok jelentek meg, birtokukba vették a házat, mintha nekik ez kijárt volna. Volt olyan család, akinek egyik szobáját kocsmává, vegyesbolttá és még Isten tudja, mivé alakították. Idegen emberek jöttek-mentek az ember házában felrúgva minden szabályt, minden társadalmi normát, fenekestől felfordítva az egykori tulajdonosok hétköznapi életét, naponta megsértve magánszférájukat. Tették mindezt az akkori hatalom cinkosságával.
Nos, a fiataloknak – hála Istennek! – ezekről a dolgokról fogalmuk sincs. És nagyon úgy tűnik, néhány idősebbnek is véges az emlékezete… Aki viszont megélte ezeket az időket, vagy közvetve bár, de volt köze a dolgokhoz, annak nem kell sokat magyarázni, mit jelent a betelepítés, egy nem kért közösködés a saját házadban. Mit jelent az, amikor reggel egy idegenbe botlasz a konyhádban, egy idegen untat a süket dumájával, egy idegen fekszik az ágyadban. Aki nem kér, csak elvesz, aki a te tulajdonodat az övének tekinti. Akit már sem a karhatalom, sem az Úristen nem tud kirakni tulajdonodból. Mert neki jogai vannak. Nem is kevés… Voltak olyanok, akik – rendszerváltás ide vagy oda – soha többé nem kapták vissza jogos tulajdonukat, mert a betelepített „elintézte”, hogy az övé maradjon.
Ne legyünk idegbajosak, de ne is bagatellizáljuk el a veszélyt. És főleg ne egymásra acsarkodjunk. Mert még igaza lesz a költőnek: „nyomunk a szél porral befújja.”
Nánó Csaba Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. október 14.
Toró ismét megjárná „a bukaresti poklot”
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei szervezetének javaslatára Toró T. Tibor, az alakulat országos alelnöke függetlenként méretkezne meg Háromszéken a néppárt támogatásával – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n. 
Ezt a párt helyi képviselői csütörtökön Sepsiszentgyörgyön jelentették be, hangsúlyozva, hogy a megyei szintű döntést az országos elnökségnek is jóvá kell hagynia. Balázs Attila, az EMNP Kovászna megyei szervezetének elnöke rámutatott, az elmúlt választásokon folyamatosan 40 százalék körül mozgott a részvételi arány a megyében, és úgy érzik, a szavazók 58–59 százalékát még mindig lehet mozgósítani.
Toró T. Tibor jogilag független, de politikailag elkötelezett jelöltként határozta meg magát. Hangsúlyozta, az EMNP országos választmánya azért döntött úgy, hogy a megyei szervezetek függetleneket támogathatnak, mert egyszerre két magyar szervezet sem az 5 százalékos, sem az alternatív küszöböt nem tudja teljesíteni. „A konfrontatív stratégia szerintünk káros, ezért kerestünk olyan megoldást, amely révén alternatívát tudunk állítani azok számára, akik nem szoktak, és nem akarnak a tulipánra szavazni” – mondta Toró T. Tibor.
A politikus úgy számol, hogy a független jelöltnek minden harmadik magyar szavazatot meg kellene szereznie, ez a részvétel függvényében 15–20 ezer voksot jelent. „Ez nem kevés, de nem is elérhetetlen” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy jobban kell teljesítenie, mint négy évvel ezelőtt. Akkor Toró T. Tibor a nominális rendszerben 7300 szavazatot kapott a sepsiszékiektől. Újságírói kérdésre elmondta, az elmúlt időszakban több háromszéki személyiség vagy éppen néppártos politikus neve felmerült potenciális háromszéki jelöltként – a politikus Kovács István unitárius esperest, Bereczki Kinga civil aktivistát, Sánta Imre református lelkészt, és a néppártos Bálint Józsefet, Fazakas Pétert vagy Johann Taierlinget említette –, de végül olyan jelölt mellett döntöttek, aki „megjárta már a bukaresti parlament poklát”.
Toró három célt fogalmazott meg: visszahoznák a közéletbe az elfordult csalódottakat, megszereznék a háromszéki magyar közösség számára a negyedik képviselői mandátumot, amit eddig visszaosztás után a román pártok kaptak, és olyan képviselőt küldenének Bukarestbe, akit nem kötnek a háttéralkuk, és „élő lelkiismeretként” próbálja napirenden tartani az autonómia ügyét. Toró virtuálisan kezet nyújtott a háromszéki RMDSZ meghatározó személyiségeinek, Tamás Sándornak és Antal Árpádnak, hogy a kampány alatt „hagyják egymást békén”. Meglátása szerint nem érdemes különböző kódexeket aláírni, az adott szó, a gyakorlat számít. A fenyegetés, a riogatás helyett Toró szerint a közös kérdésekben – mint például Székelyföld szellemi határának a védelme, a régióátszervezés, az autonómia, vagy Székelyföld sajátos jogállása – akcióegységet kell létrehozni.
Az országos alelnök szerint Hargita megyében könnyebb lesz a néppárt által támogatott független helyzete, ahol minden negyedik magyar szavazatot kell megszerezni. Toró elmondta továbbá, hogy a Bihar és Maros megyei pártszervezetek foglalkoznak még komolyan a független jelölt támogatásának lehetőségével, azonban „ezekben a megyékben más a stratégia, hiszen a magyar közösség számaránya alacsonyabb, tehát nehezebb a feladat, de nem lehetetlen”. Szerinte ezekben a megyékben az önkormányzati választásokon több ezer szavazója volt a néppártnak, akik alternatíva hiányában, „félő, hogy a román pártok szirénhangjaira hallgatnak”. A néppárti politikus szerint a Szabad Emberek Pártja, és a Mentsük meg Romániát Párt (USR) próbálkozik a magyar voksok megszerzésével.
A független jelöltek nevesítéséről csütörtökön Szilágyi Zsoltot, az EMNP országos elnökét is megkérdeztük, aki azt mondta, az országos elnökség várhatóan az elkövetkező napokban dönt az ügyben – írja a kronika.ro. Erdély.ma
2016. október 14.
A viseletnek varázsereje van (12. erdélyi hivatásos táncegyüttesek találkozója)
Sepsiszentgyörgy főterén még soha annyian nem táncoltak mezőségi legényest és párost, mint tegnap kora délután, s tán a néptáncnak sem volt még olyan ünnepe Háromszék szívében, amit úgy harangoztak volna be, hogy öt napon keresztül a város különböző pontjain a kabátok alól meglepetésszerűen előkerültek a hangszerek, váratlanul előléptek a táncosok, és röpke bemutatóval hirdették: Sepsiszentgyörgy a házigazdája az erdélyi hivatásos táncegyüttesek tizenkettedik alkalommal megszervezett vándortalálkozójának. A vasárnapig tartó rendezvény tegnap az említett villámcsődülettel, viselet- és jelmezkiállítással, valamint két előadással rajtolt.
Az öt hivatásos együttes mellé helyi amatőr néptánccsoportokból is csatlakoztak a rövid utcai fellépés idejére, a kőszínpad pedig szűkösnek bizonyult a sok zenész számára. A találkozót Deák Gyula, a házigazda Háromszék Táncegyüttes igazgatója nyitotta meg a Tamási Áron Színház előcsarnokában berendezett viseletkiállítás színpompás környezetében, hangsúlyozva a rendezvény újdonságát: kísérőprogramokkal kedveskednek a vendégegyütteseknek, amelyeken helyi művészi alakulatok mutatkoznak be.
„Ismerek más nyelveket is, de ezen beszélek a legfolyékonyabban” – vallja a szamosújvári Székely Melinda viseletkészítő, aki úgy tartja, a színek, a minták kanyarulatai, a szabásvonalak ott folydogálnak a vére lüktetésében. A kiállítás egy másik alkotója szerint „a szépen elkészített ruhának, viseletnek varázsereje van”. A nagyváradi Miklós-Papp Zsuzsanna – aki párjával, Miklós Jánossal készít egyedi tervezésű ruhákat – indulására emlékeztetett: „Kiskoromban még nem tudtam, mire lesz jó, hogy nyitott szemmel és nyitott szívvel iszom kultúránk forráscseppjeit, és mire anya lettem, eljött életemnek az a szakasza is, amikor a sok szép kézimunkának, gyönyörűen kidolgozott viseletdaraboknak, hímzéseknek és nagymamámtól, édesanyámtól örökölt tudásnak, tehetségnek ki lehetett, ki kellett bontakoznia.” Az alsóboldogfalvi Mátéfi Zita az első székely ruhát szükségmegoldásból varrta saját magának – ismertette Prezsmer Boglárka, a találkozó programjainak moderátora. Zita jelenleg is csak eredeti, természetes és minőségi anyagokból dolgozik, a díszítéseket, hímzéseket is ő készíti, a csipkét az édesanyja horgolja. Ruháit Japántól Amerikáig ismerik. A Nagyvárad Táncegyüttes munkatársa, Cristina Breteanu egy alkotással vett részt a kiállításon, a Furik Rita tervezte ruhadarabokat Simó Júlia készítette.
Az előadások sorozatát a Háromszék Táncegyüttes nyitotta a Mihályi Gábor rendezte Erdély-menyegző folklórszínházi produkcióval, este a hatvanéves születésnapját ünneplő Maros Művészegyüttes mutatta be a Most múlik című táncjátékot Könczei Árpád rendezésében. A nyitónap táncházzal és folkkocsmával zárult.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 14.
Veszélyek és esélyek
Lehetetlen helyzetbe került az Erdélyi Magyar Néppárt már az önkormányzati választások után, amikor kiderült, hogy négy év alatt nem sikerült növelnie támogatottságát, és meglévő két polgármesteri tisztségét is elveszítette. S bár lehet igazság az alakulat vezetőinek érvelésében, hogy a négy évvel korábbi viszonyoknál sokkal mostohább körülmények között hozták ugyanazt az eredményt a leadott szavazatok és a helyi és megyei tanácstagok számát illetően – azért az mégiscsak rosszul mutat, hogy Erdélyben sehol nem nyert néppártos színekben induló polgármesterjelölt.
Az eredmény tehát a túlélésre elegendő volt, de arra már nem, hogy az RMDSZ-t valamiféle megállapodásra vagy legalábbis tárgyalásra kényszerítsék. Annál is inkább, hogy a korábban a választás szabadságát zászlajára tűző MPP Kelemen Hunorék segítségére sietett, s két parlamenti tisztségért gyakorlatilag feladták programjukat, eladták a pártot. Az RMDSZ így készen kapta a magyar összefogás jelszavát is, s bár valós tartalom mind a mai napig nem került e mögé, a szövetség vezetőinek már csak annyi dolguk maradt, hogy valahogy lenyomják a derékhad torkán a két polgári politikust – igaz, a spágabotrányba keveredett Biró Zsolt elfogadtatása a vártnál talán nehezebben ment. Tény, hogy az RMDSZ vezetése egyáltalán nem volt megegyezési kényszerben a Néppárttal. A Szilágyi Zsolt vezette alakulat pedig ugyancsak az önfeladás MPP-s útjára tévedt volna, ha minduntalan azt üzeni tagságának és támogatóinak, hogy tárgyalni akarnak Kelemen Hunorékkal. Csakhogy ugyanilyen járhatatlan volt a másik út is a néppártosok számára: önállóan indulva semmi esélyük nem lett volna ötszázalékos eredményt elérni, de még az RMDSZ-re szabott alternatív küszöb is leküzdhetetlen akadály volt, ráadásul mindenki őket kiáltotta volna ki bűnbaknak, ha az RMDSZ nem éri el az öt százalékot. Logikus és felelős döntés volt tehát, hogy az EMNP nem szállt be a versenybe, ennek azonban elsősorban tagságuk és szimpatizánsaik számára volt rossz üzenete, mintha cserben hagyták volna őket.
A független jelöltek támogatása így elsősorban a párt kemény magjának megtartását, az alakulat kohéziójának erősítését célozza, esetleg megszólíthatják azokat a magyarokat is, akik az RMDSZ-re semmiképpen nem szavaznának. A döntésnek nyilván hátrányai, kockázatai is vannak: a néppártos jelöltek függetlenként indulása kicsit fából vaskarikának tűnik, benne van a lebőgés veszélye, az RMDSZ pedig továbbra is vádolhatja őket azzal, hogy magyar szavazatokat visznek el. Persze, ez utóbbi ugyanolyan veszélyes az RMDSZ számára is, könnyen azt a látszatot keltheti ugyanis, hogy ellenfeleik támadásával foglalkoznak, és ez demobilizálhatja a magyar választókat. Alapvetően tehát mindkét fél érdeke, hogy ne a másik féllel foglalkozzék, hanem minél több emberhez eljuttassa üzenetét, és ideális esetben ez hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyarság körében nagyobb legyen a választási részvételi arány. Ehhez azonban felelősségteljes hozzáállásra van szükség a pártvezetők, jelöltek és támogatóik részéről egyaránt. Ellenkező esetben mindenki veszít. 
Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 14.
Elhunyt Kovács Piroska, a székely kapuk megmentője
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Kovács Piroska Europa Nostra-díjas székelyföldi néprajzkutató, örökségvédő, a faragott székely kapuk megmentője – közölte a Mihir.ro székelyudvarhelyi portál.
Kovács Piroska tegnap délután Székelyszentléleken vett részt egy felújított székely kapu avatásán. Ünnepi beszéde megtartása közben lett rosszul, a helyszínre hívott mentősök nem tudták megmenteni az életét.
Kovács Piroska az udvarhelyszéki Máréfalván született 1932-ben. A tanítói és magyar–román szakos tanári diploma megszerezése után Szentegyházán, Fenyéden, majd a szülőfalujában tanított, ahol évtizedeken át volt az iskola igazgatója. 1987-es nyugdíjba vonulása után a székely kapuk mentése vált a fő foglalkozásává. Megalapította a Kőlik hagyományőrző művelődési egyesületet, amely az értékmentést állította tevékenysége középpontjába. Előbb a máréfalvi székely kapuk leírását készítette el, majd munkáját Udvarhelyszékre és egész Hargita megyére kiterjesztette. „Próbáltam meggyőzni a kapuk tulajdonosait: ne bontsák le, ne dobják ki értékeiket, mint holmi kacatot” – nyilatkozta 2012-ben. Munkásságát a Hargita megyei önkormányzat felterjesztése nyomán 2012-ben Europa Nostra-díjjal jutalmazták. A 31 országból felterjesztett 226 örökségvédelmi projekt közül Kovács Piroskáé kapta a fődíjat. Annak örvend – mondta akkor –, hogy a díj által a székely kapu és Székelyföld híre is bejárja a világot. Hozzátette: a székely kapu egykor státusszimbólum volt. A székely falvak módos gazdái állítottak székely kaput maguknak. Kovács Piroska úgy vélte, ma több mint státusszimbólum, „nemzeti önazonosságunk szimbóluma” a székely kapu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 14.
Büntetlenül uszítanak ellenünk
A B1 román hírtelevízió egyik műsorvezetője, Radu Banciu egy vasárnapi adásban a migrációval kapcsolatosan azt merészelte mondani, hogy „a magyar nép is migráns nép”, nincs mit keresnie Európában. Így folytatta: tudja meg, Orbán úr, hogy Romániának is jobb lenne (erdélyi) magyarok nélkül. És végül kijelentette: ha a romániai magyarok annyira magyarnak tartják magukat, és annyira románellenesek, menjenek Magyarországra!
Ezek a nacionalista, sovén, gyűlöletkeltő kijelentések számunkra nagyon sértőek, és nem maradhatnak szó nélkül, el nem ítélendő megnyilvánulásnak. Hát, kérem, ezek szerint mi is csomagolhatunk, mert már a zsidók, németek (szászok-svábok) elmentek, és aki maradt, az a román állam elnöke lett. Ne felejtsük, hogy a német lovagrendet (a szászok előtt) az 1200-as években II. András (Endre) magyar király telepítette be Erdélybe, a Barcaságra, a Kárpát-kanyarba. Tehát már akkor a magyar királyság része volt Erdély, a székely-magyarok pedig még korábban itt éltek. Még a később jött szászok sem nevezhetők migránsoknak, hanem jó szándékkal betelepített polgároknak. Hát akkor hogy lehet a magyarság migráns nép, hiszen ők az első évezred végén nem telepedtek rá valamely országra vagy államra erőszakkal, hanem megalapították a maguk államát egy lakatlan területen, a rómaiak távozása után üresen maradt Kárpát-medencében. 
Erdélybe a románok az 1300-as évek után kevesen és lassacskán jövögettek be nomád pásztorkodással foglalkozni vagy a földesurakhoz dolgozni. Aztán nem mentek vissza az akkori román fejedelemségekbe, Moldvába vagy Havasalföldre. Évszázadokig természetesen, fokozatosan zajlott ez a folyamat, csak a sokoldalúan fejlett Román Szocialista Köztársaságban telepítettek be irányítottan tömegeket a magyarlakta városokba. Azóta eltelt két és fél évtized, de én még nem hallottam soha, hogy valamelyik magyar újságíró a rádióban vagy a tévében azt mondta volna, hogy a románok menjenek haza, ahonnan jöttek!
Úgy tűnik, a mai, demokratikusnak mondott Romániában egyre inkább eluralkodik a magyarellenes hamis hangulatkeltés (a B1 tévé mellett ott a Realitatea, az Antena 1, 3 és mások, még a közszolgálati csatorna sem kiegyensúlyozott), ami nem vezet jóra. Ahelyett, hogy ezek a hangadók, tévés műsorvezetők a normális együttélést, a békés viszonyokat próbálnák szolgálni, előmozdítani, rosszindulatú szőrszálhasogatással foglalkoznak. Jobb lenne, ha ezek az olcsó népszerűségnek örvendő csahos hazafiak jobban felkészülnének történelemből, és abból ihletődnének! Tudom, hogy a hadászatban a támadás a legjobb védekezés, de ami sok, az sok! 
N. Kányádi Mihály, Szentivánlaborfalva Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 14.
Ördögi körben forgunk (Mai levelünk)
Eddig minden választás előtt felpörögtek a nemzeti szimbólumaink körüli események. Provokáltuk a román állam helyi korifeusait, ők meg ugrottak, mint kutya a koncra. Ezzel meg jól elvoltunk: mi „jól megmondtuk”, ők pedig kiélhették magyarfóbiájukat. Közben mindenki úgy gondolta, hogy újabb választói rétegeket szólított meg. Sajnos, úgy néz ki, még mindig megéri a hecckampány, több választót lehet szerezni, mint amennyit visszariasztanak. A választás lejárta után meg – az eredménytől függően – ejtik vagy langyosabb formában folytatják a heccelést.
Az eredmény: még Calafaton is ismerik a székely zászlót, tudják, hogy mégiscsak létezik az „úgynevezett Székelyföld”, nálunk egyre több helyen lobog a székely zászló, szaporodnak a SIC feliratok, erősödik „nemzeti öntudatunk”. Egyre több tabukat döntögető reagálás jelenik meg. Ezt akár pozitívumként is felfoghatnánk, ha nem lennének más „eredmények” is.  Olyan emberek is gyanakvással tekintenek egymásra, akik egyébként kijönnének. Tetszik, nem tetszik, de egymásra vagyunk utalva, és mégis gyengülnek a kapcsolatok, kerüljük a „forró témákat”, öncenzúrát gyakorolunk. Pedig a párbeszéd sokat segíthetne a falak lebontásában. Egymás között, külön-külön, nagy egyetértésben megbeszéljük dolgainkat, de a másik félhez nem jutnak el gondolataink, pedig lehet, hogy a vélemények ütköztetésével kiderülhetne, hogy a félelmek alaptalanok, nem mindig igaz az, amit a hecckampány alapján megválasztott képviselőink nevünkben, „érdekeink védelmében” állítanak.
Az ilyenkor szükségszerűen megjelenő, önjelölt román érdekvédők egyrészt jelentős támogatást kapnak a hatalom helyi megtestesítőitől – mint prefektúra, rendőrség, bíróság –, másrészt bőséges muníciót szolgáltatnak a magyar közösség számára, növelve ezzel mindkét közösség „érdekvédőinek” népszerűségét a saját táborukban. Mindez oda vezet, hogy a helyi magyar közösség nem bízik a kormányhivatalokban, a rendőrségben, a bíróságban, az előbbi intézmények pedig potenciális veszélyforrást látnak ebben a  közösségben. 
Így energiáink nagy részét nem a valós problémák megoldására, hanem a zavarosban halászók pecsenyéjének sütögetésére használjuk. Így kerülnek olyan emberek döntéshozatali helyzetbe, akiknek elemi érdekük ennek a kölcsönös gyanakvási állapotnak a fenntartása, és csakis ezt tartják egyedüli feladatuknak, az ettől eltérő mindennapi, a helyi közösség egészét érintő problémákkal való foglalkozást másodrendűnek vagy egyenesen károsnak ítélik. Ez látszik a választási hajlandóság és a politikai „elit”-ben való bizalom drasztikus csökkenésében. A veszély az, hogy így többnyire a „megvezetettek” fogják kiválasztani mindenki képviselőjét. 
Hogyan lehetne változtatni? Megkezdődött egy párbeszéd a két közösség között, ki kellene találni újabb lehetőségeket ennek erősítésére, a jelenlegi állapotra és a mindenkit érintő problémák megoldására összpontosítva. Ezzel talán előkerülnének olyan személyek is, akiket – akár független jelöltként is – a parlamentbe, a helyi tanácsba lehetne küldeni, akiknek fontos a helyi közösség valós képviselete.  Ha már nem lehet az önjelölt érdekvédőket kikapcsolni, holtvágányra lehetne őket tenni, ha rákényszeríthetnénk a bíróságokat, hogy ne részrehajló döntéseket hozzanak, ne kettős mércével mérjenek, ahogy jelenlegi képviselőink állítják. Ha ez így van, miért nem lehet jogorvoslatot keresni az országon kívül, miután minden belső lehetőség kimerült, hiszen vannak megfelelő szakembereink? „Segíts magadon, s az Isten is megsegít” alapon több teret lehetne adni a helyi megvalósítások népszerűsítésének, sikeres emberek, közösségek bemutatásának. Próbáljuk úgy elérni az önrendelkezést, hogy (amint az egyik videómegosztón láttam) ne mi mondjuk: autonómiát akarunk, hanem egy kívülálló mondja: „Te, ezek autonómok!”
Szakács Béla,Sepsiszentgyörgy Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 14.
Magánvélemény a székely–baszk kapcsolatokról
Örömmel veszem tudomásul, hogy a Székely Nemzeti Tanács meghívást kapott a Baszk Nemzeti Párt legfontosabb kulturális/politikai összejövetelére, az Alderdi Egunára. És azt, hogy a négy éve megvalósított kapcsolatfelvételnek látható, tapasztalható eredményei vannak. Az idősebb nemzedékek évtizedek óta olvasnak az ETA nevű baszk terrorszervezetről, robbantásairól, amit sokan elítéltünk. De a közelmúlt elhozta a békés tárgyalások és megbeszélések idejét, a mai Baszkföld legitim vezetői pedig egyetértenek a székelység önrendelkezési törekvéseivel. De erkölcsi kötelességünk, hogy mi is többet tudjunk e népről és nyelvéről.
A baszkok a Pireneusok két oldalán, Spanyolországban (kb. 850 ezren) és Franciaországban (kb. 130 ezren) élnek, valamint kisebb számban (mintegy 170 ezren) az Egyesült Államokban, Uruguayban, Argentínában és Mexikóban. A baszk az egyetlen nyugat-európai nyelv, amely nem tartozik az indoeurópai nyelvcsaládba; eredete vitatott. Baszkföld (Euskadi) a Vizcayai-öböl délnyugati partszakaszát, a Kantábriai-hegység keleti és a Nyugati-Pireneusok egyes részeit magában foglaló, 7234 négyzetkilométeres terület, lakossága 2 115 000 (volt 2003-ban). Nagyobb része Spanyolországhoz, kisebb része Franciaországhoz tartozik. A spanyolországi része autonóm körzet, a történelmi baszk tartományokból hozták létre 1979-ben. Székhelye Vitoria, nagyobb városai: Bilbao, San Sebastian. Francia része Pyrénées-Atlantiques megye nyugati részén terül el. A baszkoknak nincs egységes irodalmi nyelvük. Nyolc-tíz nyelvjárás létezik, valamennyinek többé-kevésbé jelentős a vallásos irodalma és közmondásgyűjteménye. Az irodalomban leggyakrabban használt dialektusok: a Baszkföld nyugati részén a vizcayai, keleten a szuletin, délen az alsónavarrai, míg északon a laburdin. Irodalmának általános jellemzője, hogy az európai irányzatok későn érkeznek, és rendkívül sokáig virágzanak, ha meghonosodnak. A kevésbé jelentős írásos irodalommal szemben igen gazdag a baszkok szóban terjedő népi irodalma, amelynek legrégebbi emlékei a pogányok és keresztények békés, ha nem is mindig baráti viszonyáról, sárkányokról, boszorkányokról szólnak... Ferenczy L. Tibor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)