Indul? Nem indul? Hol indul?
Tőkés Lászlónak befutó helyet ajánlottak a Fidesz európai parlamenti listáján, jelentette be Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Egyelőre nem tudni, hogy él-e Tőkés a lehetőséggel, vagy inkább az itthoni megmérettetést választja – ha egyáltalán vágyik még újabb brüsszeli mandátumra. Ha mégis, nyomós érvek szólnak amellett, hogy akkor már a biztos Fidesz-lista mellett kötelezze el magát az itthoni bizonytalanság helyett.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egy kötetlen év végi sajtóbeszélgetés alkalmával megerősítette: a szövetség nem változtat elhatározásán, és egyedül indul a jövő májusi EP-választásokon. Közös lista állítása tehát – jelen pillanatban legalábbis – esélytelen. A 2009-es magyar összefogás listája, amelyen Tőkés listavezetőkén nyert mandátumot, a múlté. Az RMDSZ elsősorban azzal hárítja el az együttműködésre való felhívást, hogy nem kíván többé olyanokkal szövetkezni, akik céljuk elérése után hátba támadják. Tőkést azzal vádolják, hogy még le se csengett a nagy erdélyi magyar összeborulást szentesítő EP-választás, máris szembefordult az RMDSZ-szel, a néppárt létrehozásánál bábáskodott.
Szabadság (Kolozsvár)

Negyven év kolozsvári festészete a Művészeti Múzeumban
A kolozsvári festészeti iskola második, 1950 és 1989 közötti időszakába pillanthatnak be az érdeklődők a Művészeti Múzeum emeleti termeiben szervezett kiállításon, amely pénteken délután nyílt meg.
Az 1950 novemberében létrejött kéttannyelvű (román és magyar) Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet festő-tanárai közül Catul Bogdan, Aurel Ciupe, Vasile Crişan, Mohi Sándor, Petre Abrudan, Miklóssy Gábor, Kovács Zoltán, Teodor Harşia, Abodi Nagy Béla, Radu Fulger, Petru Feier, Veress Pál, Mircea Vremir, Paul Sima, Leonid Elaş, Tóth László, Teodor Botiş, Florin Maxa és Ghiorghi Apostu munkái szerepelnek a tárlaton.
Szabadság (Kolozsvár)

Strasbourgi védelmet kérnek Kovászna megye zászlajának
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult a megyezászló ügyében a Kovászna Megyei Tanács, miután megelégelte, hogy a román hatóságok folyamatosan akadályozzák a szimbólumhasználatot.
Tamás Sándor tanácselnök elmondta, a keresetben arra mutatnak rá, hogy a megye hivatalos zászlajának betiltásával a lakosság szimbólumhasználathoz való jogát sértette meg az igazságszolgáltatás, holott ezt az Emberi Jogok Európai Egyezményének a 12. kiegészítő jegyzőkönyve is előírja, amelyet Románia is ratifikált. A dokumentum rögzíti, hogy az egyezményben meghatározott jogok biztosításánál nem szabad valamely nemzeti kisebbséghez való tartozás alapján különbséget tenni.
Kifogásolják a kettős mércét
Tamás Sándor leszögezte, a helyi és megyei zászlók használata nem sérti a helyi román közösség érzékenységét, a Kovászna megye zászlaján levő címer olyan elemet is tartalmaz, melyet erdélyi román családok címereiben is szerepeltek a 16–17. században.
„Európában, ebben az országban, bennünket, székelyeket is ugyanazok a jogok illetnek meg, mint az ország többi megyéjében lakókat. Úgy gondolom, nekünk is lehet megyei és helyi zászlónk, hiszen a román többségű megyék javarésze is rendelkezik ilyennel. Úgy érezzük, mind az igazságszolgáltatás, mind a közigazgatás terén Romániát kétfelé osztották: vannak megyék, melyek a vonatkozó jogszabályok értelmében használhatják helyi szimbólumaikat, illetve van Hargita és Kovászna megye, ahol ugyanazon törvény szerint megtiltották ezt” – jelentette ki Tamás Sándor.
Rámutatott, az Európai Unióban, Bretagne-tól kezdve Dél-Tirolon át egészen a finnországi svéd közösségig használnak saját szimbólumokat. Az EU 11 országában létezik valamilyen típusú területi vagy kulturális autonómia, de még azokban az országokban is, ahol nincs ilyen, teljesen normális, hogy helyi zászlókat használhasson egy közösség”.
Mint ismeretes, a brassói táblabíróság idén ősszel hozott jogerős ítélete megsemmisítette azt a tanácsi határozatot, amellyel a megyei tanács öt évvel ezelőtt elfogadta Kovászna megye zászlaját. A lobogó ugyanis hasonlít a kék-arany színű székely zászlóra.
Súlyos bírság a székely zászló miatt Vásárhelyen
A bírósághoz fordulna az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezete is, miután a marosvásárhelyi rendőrség megbírságolta, amiért a felszólítás ellenére sem távolította el székházáról a hatóság által reklámnak minősített székely zászlót.
A hatóságok október végén a Magyar Polgári Pártot (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) is felszólították Marosvásárhelyen, hogy távolítsák el a jelképet. Valentin Bretfelean rendőrfőnök szerint az MPP időközben elköltözött, és új székhelyén semmilyen zászló nincs kitűzve, az EMNP és EMNT közös székhelyén viszont kint maradt a székely zászló, ezért az épület bérlőjére – az EMNT-re – 30 ezer lejes bírságot szabtak ki.
„Ha nem veszik le a zászlót, újabb büntetést kapnak. A helyi közigazgatási törvényben nincs olyan területi egység, hogy „föld”, így ez nem lehet egy lobogó, hanem egyértelműen reklámzászló” – idézi a Mediafax hírügynökség az önkormányzat felügyelete alatt működő helyi rendőrség parancsnokát.
Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei elnöke elmondta: mindenképpen bírósághoz fordulnak, mert nem fogadják el, hogy a székely zászlót reklámnak minősítsék. Bár értesítést még nem kaptak, nem érte váratlanul a hír, tette hozzá. „Egy héttel ezelőtt egy rendezvényen összefutottunk a rendőrparancsnokkal, aki nagyon kedélyesen tájékoztatott bennünket, hogy Tőkés Lászlót (az EMNT elnökét) óhajtja megbüntetni ebben az ügyben. Egész biztos, a bíróságra fogunk menni az igazunkért” – mondta Portik Vilmos.
A figyelmeztetés kikézbesítésekor elmondta, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik önkormányzati képviselője által benyújtott panasz alapján jártak el. „Egy olyan intézményt reklámoz a zászló, amely nem létezik. Ha létrejön az úgynevezett Székelyföld régió, amelyik szerepel majd a közigazgatási törvényben is, akkor nem lesz a zászlóval semmi gond. Addig reklámzászlónak minősül” – hangoztatta korábban a rendőrparancsnok.
Bíró Blanka, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Lelki ház épül Erdődön
Ismét elkezdett bízni a jövőben Erdőd maroknyi református közössége, akik két és fél évszázad után szeretnének megint önállóvá válni és elindulni a gyarapodás útján.
Habár a Szatmár megyei helység a reformáció bölcsőjének számít, mivel itt tartották az első reformált Kárpát-medencei zsinatot, a kálvinisták később ki lettek űzve a településről, majd száz éven át meg volt tiltva számukra, hogy visszaköltözzenek. Négy éve azonban ismét van saját lelkésze a körülbelül 150 fős gyülekezetnek, két éve pedig egy parókia és egyháztörténeti múzeum alapkövét is letették, melyet a nagy elődről, Drágffy Gáspárról neveztek el.
Rácz Ervin helybéli lelkész szerint Pál apostolt követve munkálkodnak, aki arra biztatta a keresztlény híveket, hogy „mint élő kövek, épüljenek lelki házzá”, ennek szellemében dolgoznak a közösség összekovácsolásán, illetve a központ felépítéséhez szükséges feltételek megteremtésén. A tiszteletes úgy véli, igen biztató jeleket kapnak istentől, példaként megemlítve, hogy az elmúlt két évben egyetlen temetésük sem volt, keresztelni viszont hatszor hívták.
Mint elmondta, a tervezett parókia nem csak papi lakásként szolgál majd, hanem egyháztörténeti központként is működik, hisz Erdőd kulcsszerepet töltött be a reformációban, a településhez kötődő jeles események pedig méltóak arra, hogy végre megörökítsék őket. Itt szervezték az első reformált Kárpát-medencei zsinatot, melyet Drágffy Gáspár védnöksége alatt tartottak. Rácz Ervin szerint, ahogy a mohácsi vészt követően a magyarok az új hitben, a református vallásban találtak vigaszt, úgy kell megint Isten felé fordulva újra rendszeres hitéletet élni Erdődön, ez jelenti ismét a fejlődés útját.
A lelkész igyekezett egy tévhitet is eloszlatni az Erdődhöz sok szállal kötődő család kapcsán, az utóbbi időben ugyanis főképp politikusok azt hangsúlyozzák, hogy a Drágffyak románok voltak. Mint kifejtette, valóban Moldvából származnak, azonban a 13. század során épp a magyar királyhoz való hűségük miatt kerülhettek át Erdélybe, a nemesi rangot és az előjogokat is a magyar uralkodóktól kapták, így nem román, hanem magyar nemeseknek számítanak. Rámutatott: ezeket a privilégiumokat egy idő után elvesztették, majd a Báthory családba való benősülés révén sikerült ismét visszaszerezniük őket.
Amint a tiszteletes elmondta: Drágffy Gáspár az erdődi várat építtető Drágffy Bertalan unokája és a mohácsi vészkor a magyar királyság második emberének számító, így a Mária-zászlót vivő, majd a csatában életét vesztett Drágffy János fia volt. Az általa védnökölt első zsinaton egyébként, 1545-ben fogadták el azt a 12 pontot, mellyel az új hitet rendszerbe foglalták. Erre a híres, műemlékké nyilvánított erdődi református templomban került sor.
Az épületet viszont Károlyi Sándor a pápista svábok betelepítését követően 1769-ben elvette tőlük és átadta a katolikusoknak, a reformátusokat pedig tömegesen kitelepítette a szomszédos Dobrára, Magyargéresre, illetve Szatmárhegyre, továbbá megtiltotta azt is, hogy visszaköltözzenek. A tilalom körülbelül száz évig volt érvényben.
Rácz Ervin szerint Károlyi Sándort bátran tekinthetjük a magyarság árulójának, a címkére pedig nem csak politikai tevékenységével szolgált rá, hanem főképp azzal, ahogy a magyar alattvalóival bánt. „Habsburg nyomásra igyekezett szétzilálni a református hitre áttért magyar közösségeket – magyarázta a pap. – Szatmár a császár szemében igen veszélyes kuruc fészeknek számított, ezért utasította Károlyit arra, hogy vegye elejét a további lázadozásnak.”
A száműzött reformátusok a 18. század végétől kezdtek visszaszállingózni, felhúztak egy épületet, melyben egy időszakban iskola is működött. Ezt 2004-ben átalakították és tornyot is húztak rá, azóta szolgál templomként a korábbi imaház. A református közösség megerősödése egyébként a magyar identitás megőrzése szempontjából is fontos a településen, Erdődön ugyanis a magyarság aránya 20 százalék alá esett, és igen gyors ütemben folyik a beolvadás.
Rácz Ervin elmondta, a Drágffy Gáspár Egyháztörténeti Központ és Parókia megépítése számításaik szerint körülbelül 60 ezer euróba kerülne, melyet kisebb pályázatok és adományok révén terveznek előteremteni. Bár a gyülekezet eléggé kicsi, gyakran szerveznek adománygyűjtő akciókat, például bálokat, melyek keretében a közösségépítés mellett téglajegy- és tombolaárusítás révén próbálják előteremteni a szükséges pénzt. Emellett Rácz Ervin szerint a helyi reformátusok önkéntes munkával is hajlandóak támogatni az építkezést, így minden ok megvan a bizakodásra kezdeményezésük sikerességét illetően.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Akkor most hová is álljanak a balgák?
Huszonnégy évvel ezelőtt ezen a napon, december 22-én még a forradalom édes mámorában éltünk, majd a szabadság, testvériség, egyenlőség csodálatos érzése 1990 márciusában hirtelen elillant.
Katona Ádám, tanár, magyar irodalom- és művelődéstörténész már december 22-én megfogalmazott egy igen fontos kiáltványt, s azt meg is jelentette a Szabadság című független székelyudvarhelyi lap első számában. A tanár úr akkor, nagyon okosan és előrelátóan a SZÉKELYUDVARHELYI NEMZETI TANÁCS nevében tette közzé a következő szöveget:
Székelyudvarhely lakosaihoz!
Ma este, 1989. december 22-én este 6 órakor megalakult Székleyudvarhely Nemzeti Tanácsa. Örömmel vettük tudomásul népünk harcának sikerét. Az ország egészéhez csatlakozva kinyilvánítjuk e város lakosságának önrendelkezési jogát. Magyarok vagyunk és testvérkezet nyújtunk hazánk román, német, szerb, ukrán és valamennyi más népének.
Önrendelkezési jogunk alapján valamennyi honfitársunkkal együtt kiharcoltuk szabadságunkat.
Alapvető emberi jogainkat, emberekhez méltó életlehetőségeinket, demokráciánkat úgy tudjuk megvédeni, ha a székelység múltjához méltó módon öntudatosak vagyunk.
Európa népeihez megint csatlakozunk, az ezeréves történelmünk szabadságszerető hagyományait megőrizve és folytatva ezen a dicsőséges napon, végre fölemelt fővel járhatunk őseink földjén.
Hogy holnap se kelljen szégyenkezve egymás szemébe néznünk, ne romboljunk, ne gyújtogassunk!
Fékezzük meg a magukról megfeledkezett embertársainkat!
Hárítsunk el minden erőszakot!
A bűnösöket törvényes úton vonjuk majd felelősségre.
Tartózkodjunk a személyes bosszú minden formájától.
Csatlakozzunk országunk új demokratikus kormányához.
Holnaptól dolgozzunk!
Mert ezt magunk, a gyermekeink jövőjéért tesszük.
Világkatasztrófákat megjárt hazánkfia, Lukács Csaba írja, hogy a tragédiák helyszíneiről hazatérvén két dolog szokott járni a fejében. Az egyik az, hogy milyen jól választottak őseink, amikor letelepedtek ide, a Kárpát-medencébe, hiszen itt elkerülnek minket az erős, veszélyes viharok, és az igazán nagy földrengések sem érintenek. A másik dolog, hogy akár példásan, ha kell, de tudunk viselkedni váratlan, nagy baj idején is.
Amikor 2005 augusztusában tizenhat halálos áldozattal járó árvíz pusztított a Székelyföldön, a katasztrófa után önzetlenül segített mindenki – még Băsescu elnök is elismerően szólt a magyarok összefogásáról –, télire már minden áldozat háza újjáépült. Büszkék lehetünk rá.
Székelyudvarhelyen 1989-ben – hasonlóan Temesvárhoz, és ellentétben több romániai nagyvárossal – valóban forradalom volt. A székely anyaváros munkássága december 20-án a nagy üzemekben nem volt hajlandó végighallgatni a Temesvárról szóló hivatalos hazugságokat, a Matrica-gyárban még a szakszervezeti vezető, a kis törékeny hölgy, Korodi Vass Irma is visszaadta, megtagadta a szekusok által számára előre megírt felszólalást, s így Udvarhelyről – ellentétben más városokkal – nem küldtek a halálraítélt rendszert üdvözlő és a temesvári felkelést elítélő táviratot Ceauşescunak. Legyünk büszkék erre is!
Amikor a megtorlásra berendezkedett pártemberek és szekusok december 22-én elmenekültek, a város „magára maradt” – közben sajnálatos események, lincselések is történtek –, de néhány nap alatt Székelyudvarhely példásan, saját erejéből megszervezte, újraindította a maga életét. Vezetőket választott, sajtót, rendfenntartó erőt hozott létre, és békésen, fegyelmezetten kezdett el jövőt építeni.
Huszonnégy évvel ezelőtt ezen a napon még a forradalom édes mámorában éltünk, amíg a szabadság-testvériség-egyenlőség csodálatos érzése hirtelen el nem illant 1990 márciusában, amikor Marosvásárhelyen, a nacionalista gyűlölet felülkerekedett, és legyőzte a testvériséget. Az egyenlőség relatív fogalom, szinte értelmezhetetlen. A maradék szabadság főleg abban kapott hangsúlyt, hogy már el lehet menni az országból, ha nem tetszik, hogy a bukott rendszer emberei újra nyakunkra ültek, csak más jogcímen. Hogy a volt diktatórikus rezsim hatalmi struktúrái megmaradtak, hogy túléltek, de megint jól működnek, csak másként hívják őket.
Átélhettük a vadkapitalizmus időszakát, amikor régi elvtársakból dúsgazdag urak lettek. Neveztük ezt az időszakot privatizálásnak, piacgazdaságnak vagy eredeti tőkefelhalmozásnak.
Önjelölt tehetségtelenek szolgálták ki, szolgálják ma is elszánt klikkharcban a mindig háttérben megbúvó sötét erőket, a pénz hatalmasait.
„A bukott kommunista rendszer is az effélékre, a tehetségtelen törtetőkre építette terroruralmát. Vigyázzunk az egészséges értékrendre! Vigyázzunk tehát, hogy csak feddhetetlen erkölcsű, becsületes, dolgos, értelmes emberek kerülhessenek az új hatalom közelébe!”– írta Katona Ádám 1989-ben az általa alapított Szabadság című lapban.
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke 1990-ben fogadta Tőkés Lászlót a Kongresszusban. Az erdélyi református lelkészt és román forradalmat ünnepelték. A Capitoliumban Tom Lantossal együtt még a Kossuth-nótát is énekeltek. Huszonnégy esztendő elteltével azonban méltatlannak minősítette Tőkés Lászlót a Románia Csillaga Érdemrend „becsületbírósága” az állami kitüntetésre, amelyet az 1989-es forradalom kirobbantásában játszott szerepéért 2009-ben kapott az államfőtől az időközben második mandátumát töltő EP-képviselő.
Mi van? Akkor most hova is álljanak a belgák? Vagy a balgák? Hová legyen Dániel Ernő atya, aki a forradalomkor életét kockáztatva, a fölgyújtott rendőrség előtt, keresztény emberhez méltóan, békíteni próbálta a felbolydult tömeget? Vagy Mika Dezső és karatés tanítványai, akik az elszabadult indulatok közepette is életeket mentettek? És Kolumbán Gábor, aki kutatóként, káoszelméleti tudását felhasználva, „társadalom-kaológusként” próbálta szolgálni közösségét? Hová álljanak, mi legyen a régi tisztességes vezetőkkel?
Porzsolt István, Ubornyi Mihály, Fábián István vagy Incze Béla is balga volt Udvarhelyen? Vajon balga volt-e Imecs László, aki Brassóban sorkatonaként életét áldozta ezért az elvetélt forradalomért? És Katona Ádám is balga, aki ma kisnyugdíjasként ugyanabban a tömbház-lakásban él, mint huszonnégy éve? Aki most is magányosan, de még mindig ugyanazt mondja, mondaná, ha lenne kinek, mert az RMDSZ felszámolta platformját, az Erdélyi Magyar Kezdeményezést? Katona Ádámot meghívják ugyan időnként egy-egy összejövetelre, de már csak felszólalási jog nélkül, mint „díszpinty” jelenhet meg…
Akkor most hova is álljanak a balgák?
Karácsony közeleg, az év legszebb ünnepe.
Kedves belgák! Kedves balgák! Kedves balekok! Kedves reménykedők! Kedves társak a honfibúban! És a többiek! Barátok és felebarátok!
Áldott szent ünnepet mindenkinek!
Farkas Antal
Székelyhon.ro

Forgalomlassító megmozdulások Székelyföld autonómiájáért
A Brassót Bákóval összekötő 11-es országúton, öt helyszínen, a gyalogátjárón sétált fel s alá mintegy nyolcvan székelyföldi fiatal Székelyföld autonómiáját hirdető román és magyar nyelvű feliratokkal, hétfőn délután.
A „villámcsődület” ideje alatta fiatalok három kézdivásárhelyi, egy szentivánlaborfalvi és egy uzoni gyalogátkelőn sétálgattak, akadályozva a gépkocsik közlekedését az országúton. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke portálunknak elmondta, hogy a legutóbb három hete szerveztek hasonló megmozdulást Szentivánlaborfalván, akkor 15 személy sétált az átjárón, 60 csendőr felügyelete alatt.
Ezúttal valószínű, hogy a rendfenntartók nem szereztek idejében tudomást a szervezkedésről, mert csendőr egyáltalán nem volt, ráadásul a rendőrök is csak késve érkeztek meg, így háborítatlanul lassíthatták a forgalmat a fiatalok.
Gazda Zoltán beszámolója szerint az első negyedórában torlódások alakultak ki a tiltakozások környékén, ám valamennyi helyszínen megjelentek a közlekedésrendészet emberei, és a továbbiakban irányították a forgalmat, de ezenkívül nem avatkoztak be a tiltakozásba. Az előrehaladásban akadályozott autósok véleménye megoszlott: egyesek nekitolattak az átkelőknek, de voltak olyan sofőrök is akik a rokonszenvüket fejezték ki a megmozdulás iránt.
Gazda Zoltán leszögezte: a megmozdulással az ellen tiltakoztak, hogy a kormány mindeddig válasz nélkül hagyta a márciusi és októberi beadványaikat. Hozzátette, ha továbbra sem kezdődik meg a párbeszéd az autonómiáról, a mostaniaknál sokkal hatásosabb polgári engedetlenségi akciókkal próbálják felhívni a figyelmet a székelyföldi autonómiakövetelésre.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro

A támogatással a szeretet zászlaját tűzték ki
Több mint félmillió forintnyi pénzbeli támogatást ajánlott fel a Tőkés László Alapítvány és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a Marosvásárhelyen és környékén élő nehéz sorsú családoknak. Támogatásban részesült továbbá az Ady István vezette Szivárvány Alapítvány is.
„Rendkívüli ez a mai nap mindannyiunk életében. Egyrészt önöknek, akiket megajándékozunk, másrészt nekünk is, mert segíteni tudunk” – ezekkel a szavakkal köszöntötte hétfőn az egybegyűlteket Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetének elnöke. A pénzösszeg szétosztásában a történelmi egyházak vezetői segítettek, ugyanis arra kérték fel az elöljárókat, hogy válasszanak ki egy-egy (összesen öt) olyan családot, amely szerintük ezt a pénzösszeget – családonként 50.000 forintot – megérdemli.
A szeretetteljes segítési szándékra is emlékezzenek
Az EMNT Klastrom utcai székházába a családokat elkísérték az őket ajánló egyházi elöljárók, akik az összeg átadása előtt néhány szóban ismertették, hogy miért éppen a jelenlevőkre esett a választásuk.
Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese pártfogoltjai nevében megköszönte a támogatást. Utalt arra az utóbbi hónapokban egyre inkább terjedő felhívásra, hogy minél több helyen tűzzék ki a székely zászlót, majd hozzátette: „ezzel az segéllyel a szeretet zászlaját sikerült kitűzni”. Nagy László püspökhelyettes, a Bolyai téri unitárius egyházközség lelkésze megköszönte a felajánlóknak azt, hogy odafigyelnek azokra, akiknek szükségük van a segítségre, majd kérte a megajándékozottakat, hogy arra a szeretetre emlékezzenek, amellyel az adományozók ezeket az ajándékokat adták. A római katolikus egyház részéről Oláh Dénes főesperest kérték fel egy rászoruló család kiválasztására, ő azonban egyházi teendői miatt nem tudott részt venni az eseményen. A Magyarfülpösön és Szászrégenben szórványkollégiumot működtető Ady István református lelkipásztor három bentlakó gyerekkel és Bodor Vera tanítónővel érkezett. Az általa működtetett alapítvány 280.000 forintot kapott. Az alapítvány vezetője „az ige testté lett” bibliai idézetről osztott meg gondolatokat a jelenlevőkkel. Balázs László, az Erdélyi Magyar Néppárt mezőmadarasi elnöke is elkísérte az általa javasolt családot, aki felszólalásában úgy fogalmazott, hogy Tőkés László a szegények pártfogója. Az ötödik családot Cseh Ágnes tanítónő ajánlotta.
Élelemre, villanyra, ballagásra, szemműtétre
Az adományok átadása után Bálint Barnit kérdeztük, tudja-e, hogy mi történt velük. A kisgyerek nemleges válaszát követően édesanyja vette át a szót, aki elmondta, hogy élelmet és ruhákat vásárol az adományból. A paniti Máthé család is nagyon örvendett a támogatásnak, terveik szerint ez az összeg új házuk villanyszerelési költségeinek egy részét fedezi majd. A tizenkettedikes Gábos Laura portálunknak azt nyilatkozta: „megtisztelőnek érzem, hogy engem választottak. Nem szándékozom azonnal elkölteni a pénzt, félreteszem a ballagásra.” Balázs László pártfogoltjainak is jól fog majd a támogatás: kisfiuk esedékes szemműtétére teszik félre.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Blogbejegyzésekből könyv
Az erdélyiség, erdélyi magyarság létkérdéséről újabb szempont látott napvilágot nyomtatásban. Lakó Péterfi Tünde legújabb könyvében az idei év marosvásárhelyi eseményeit summázza úgy, hogy közben minden erdélyi magyarnak üzenni szeretne. A szerzővel az Erdélyi magyarnak lenni című könyvének vasárnapi bemutatója előtt beszélgettünk.
„Azért Erdélyi magyarnak lenni, mert ez egyben kedvenc írásom címe is. Nemcsak az enyém, hanem sok olvasómé is” – válaszolta a szerző a könyv címválasztásával kapcsolatos kérdésünkre. „Tulajdonképpen a könyv arról szól, hogy milyen erdélyi magyarnak lenni, mik a vágyaink, mivel küzdünk meg nap mint nap. De ugyanilyen jelkép értékűnek érzem a kiadvány borítóját is, amelyre egy, a marosvásárhelyi Vársétányról készült fotót választottam.”
Rekordidő alatt
A szerző saját költségén megjelentetett könyvéről kiderült, hogy a kiadványszerkesztéssel járó munka mindössze három napig tartott – ennyi idő kellett ahhoz, hogy Lakó Attila, a blogger fia, megszerkessze a borítót, és segítsen az írások kronológiai osztályozásában.
Az eredetileg a Vanegypercem nevű blogon közölt írások egyike sem a könyvben megjelen(tet)és szándékával született. „Ezekre a publicisztikai jellegű írásokra dokumentumként tekintek. Szinte időrendi sorrendben rögzítik azokat a – magyar közösség számára – fontos eseményeket, amelyek 2013-ban történtek a városban” – mondta el Lakó Péterfi Tünde. Kérdésünkre, hogy kinek írta a könyvet, a blogger hangsúlyozta, hogy írásai nem kizárólag a marosvásárhelyi közönségnek szólnak, legalább annyira az erdélyi magyarságnak is. „Ami Vásárhelyen történik, az Erdély-szerte zajlik kisebb-nagyobb mértékben. Hangsúlyozni szeretném, hogy az erdélyi összmagyarságnak fontos a város. Mindezt szépen bizonyította az egybanisok gyűjtése is – egész Erdély szurkolt nekünk, és segített. Talán megérezték annak a súlyát, hogy ha az ügy mellé állnak, Vásárhely megmarad.”
Szeretetet vár
Ez a legnehezebb kérdés – válaszolja Tünde, amikor megkérdezzük, mit üzen az olvasóinak. „Először is hadd köszönjem meg, hogy olvasnak. Azért döntöttem az írásaim könyvben való megjelentetése mellett, mert a könyvnek semmihez sem fogható varázsa, lelke van. Szívem-lelkem beleadtam minden egyes írásba, remélem, hogy az olvasóim is nagy szeretettel forgatják majd a könyvet.”
Tünde a második könyve megjelenését követően sem érzékel égbekiáltó változásokat magán vagy környezetén: maradok mindig, aki voltam – vallja. Vagy, ahogy az Erdélyi magyarnak lenni című írása végén fogalmaz: „És a jövőben, ha megkérdik: ki vagy, honnan jöttél, elmondhassam: magyar nő vagyok. Erdélyországból, Marosvásárhelyről.”
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Székelyzászló-ügy – SZNT: provokál a jelképet reklámnak nevező rendőrparancsnok
Marosvásárhely polgármesteréhez intézett nyílt levélben tiltakzott hétfőn Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke amiatt, hogy a városháza alárendeltségében működő helyi rendőrség parancsnoka a székely zászlót reklámanyagnak minősítve megbírságolta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezetét a székházára kitűzött lobogó miatt.
Az SZNT elnöke kifejtette: a térség társadalmi békéjét veszélyeztető súlyos provokációnak tartja, hogy a jelképet a rendőr- parancsnok „önkényesen és hatáskörét túllépve" reklámnak minősítette.
Állásfoglalását azzal indokolta, hogy a bírság nem csak az EMNT-nek szól.
„Ez a hatalmi visszaélés általában a székely zászló ellen irányul, és Marosvásárhely egész lakosságát fenyegeti, ha valaki kitűzné a zászlót, nyilvánvaló szándéka pedig a város magyar közösségének a megfélemlítése a hajdani Securitate (az egykori kommunista politikai rendőrség) módszerével" – magyarázta állásfoglalását az SZNT elnöke, Valentin Bretfelean rendőrparancsnok leváltását és megbüntetését kérve Dorin Florea marosvásárhelyi polgármestertől.
Izsák Balázs emlékeztette a polgármestert: a segesvári bíróság mellett működő ügyészség megkeresése nyomán Románia művelődési minisztériuma már hivatalos értékelésben is megállapította: a székely zászló egy történelmi közösség jelképe, következésképpen a használata nem ütközik törvénybe.
A bírságolást Peti András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) maros megyei szervezetének elnöke is provokációnak minősítette és kilátásba helyezte, hogy az RMDSZ törvényes lépéseket tesz a „hatósági túlkapások" ellen, kérve a vétkesek felelősségre vonását.
A marosvásárhelyi rendőrség pénteken 30 ezer lejes (kétmillió forint) bírságot szabott ki az EMNT Maros megyei szervezetére, amiért a korábbi felszólítás ellenére sem távolította el székházáról a hatóság által reklámnak tekintett székely zászlót. A szervezet vezetői közölték: bírósághoz fordulnak, mert nem fogadják el, hogy a székely zászlót reklámnak minősítsék.
MTI
Erdély.ma

Újabb prefektusi körlevél a székely zászló ügyében – Borboly nyugalomra inti az intézményvezetőket
– Továbbra sem vesszük le a székely zászlót az épületről, és nyugalomra intem a közintézmény-vezetőket – közölte Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Andrei Jean-Adrian prefektus legújabb körlevelére reagálva, amelyben a kormány- megbízott a kék-arany lobogó eltávolítására szólítja fel a megye közintézményeinek vezetőit.
A megyei tanács elnöke szerint még nincs végleges bírói döntés a zászlóval kapcsolatban, ráadásul nemzetközi és romániai tör- vények szavatolják a kisebbségi és helyi szimbólumok használtát. Borboly Csaba megemlítette Románia alkotmányának 6., 16. és 120. cikkelyét, az 1997. évi 199. számú törvényt, amellyel Románia ratifikálta a Helyi Autonómiák Európai Chartáját, eszerint pedig a közösségeknek joguk van a helyi autonómiához, továbbá a 2002. évi 53-as számú kormányrendeletet, amely a területi-közigazgatási egységek keretszerződését foglalja jogi keretbe, és 19. cikkelye engedélyezi a települések jelképeinek használatát. (A jogszabályok megtekinthetők a http://megyezaszlo.hargitamegye.ro/ honlapon.) – Azt a problémát, hogy a román hatóságok másképp értelmezik a jogszabályokat, a kormány egy fél mondatban rendezhetné, egyértelműsítve a helyzetet, ha lenne ilyen szándéka. Úgy látom, nincs ehhez bátorsága – szögezte le a megyeelnök, aki szerint a kormánynak az RMDSZ-szel egyeztetve kellene rendeznie a kérdést.
Közlemény
Erdély.ma

Az Erdély.ma adomány- és segítség-közvetítője
Segíteni jó! Mindannyian tudjuk, hogy milyen gyorsan gyűlnek a házunkban, az udvarunkon, a fészerben, a padláson az olyan dolgok, amiket már réges-rég nem használunk. És milyen gyakran előfordul, hogy éppen a szomszédnak, vagy a közeli rokonunknak hiányzik egy olyan használati tárgy, eszköz, ami ná- lunk csak a helyet foglalja! De a szomszédnak, rokonnak gyakran csak egy kis szellemi segítségre, tanácsra van szüksége. Esetenként még csak át sem kell mennünk hozzá, hogy segíthessünk, megbeszélhetjük a dolgot akár a kerítésnél is.
Karácsony előtt vagyunk. Ilyenkor mindenki igyekszik egy picit jobbnak lenni. Mi ismételten felhívjuk a figyelmet az Erdély.ma határtalan adomány- és segítség-közvetítő szolgáltatására, amely már két éve működik, és sok kapcsolatot hozott össze adományozók és megajándékozottak között.
Olvasson többet róla itt: http://erdely.ma/segitseg, majd gondolja meg, hátha ma általunk is tehet valami jót! Mert jót tenni, jó!
Erdély.ma

Hírsaláta
ELSZOCIALISTÁSODOTT AZ RMDSZ. Azonkívül, hogy néhány, már klasszikusnak tekinthető politikai célért harcol az RMDSZ – mint az anyanyelvhasználat, autonómia, kétnyelvű feliratok –, a szövetség nagy energiát fektet a Korrupcióellenes Hatóság és Ügyészség (ANI, DNA) tevékenységének akadályozásába. Ismert, hogy nem egy RMDSZ politikusnak gondja van: egyesek ellen kivizsgálás folyik, másokat már el is ítéltek.
Az RMDSZ céljai és a magyar lakosság szükséglete közel sem fedik egymást, s bizonyára a választók sem örülnek, hogy politikusaik egy része a nagy korrupciós botrányok szereplője. Ráadásul az RMDSZ egyre inkább a szocdemek felé csúszik. Kinek szeme van, látja, már-már köldökzsinórral kötődnek egymáshoz. Elképesztő, milyen mélyre jutott az elmúlt években az RMDSZ, s egész rendkívüli, hogy vezetői csapdába kényszerítették választóikat, kiknek, ha ebből ki szeretnének kerülni, le kell mondaniuk egyik karjukról. A Kelemen Hunor vezette RMDSZ ugyanis semmiben sem különbözik Ponta szociáldemokrata pártjától. Csakhogy, ha egy magyar úgy dönt, hogy többet nem szavaz a korruptak szövetségévé alakult RMDSZ-re, az a gondolat nyomasztja, hogy kisebbségi érdekeit a jövőben senki sem képviseli. A tehetetlenségi erő abból a romantikából is fakad, melyet a magyarok az RMDSZ politikai jelenlétébe fektettek. De a magyaroknak tudniuk kell – írja az ellenzéki România liberă szerzője –, csak a haladó román politikai erőkkel összefogva javíthatnak sorsukon.
BABA NOVAC ÉS A MAGYAROK. Az önkormányzat alkalmazottjai helyezték vissza a magyarellenes feliratot a kolozsvári Baba Novac-szobor talapzatára, erről már novemberben nyilatkoztak, és meg is rendelték a betűket. A feliraton ez áll: „Baba Novac – Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én.” A kolozsvári Baba Novac-szobor egyébként Virgil Fulicea vajdarécsei származású kolozsvári szobrász alkotása, 180 centi magas, 1975-ben állították fel a Szabók bástyája előtt. A Mihai Viteazul seregében kapitány Baba Novacot az erdélyi országgyűlés árulás miatt ítélte halálra. Kolozsváron a főtéren máglyán megégették, majd a Szabók bástyája előtt holttestét karóba húzták. (Krónika)
PALAGÁZKUTATÁS ÉS -KITERMELÉS ELLEN TÜNTETTEK. Váradszentmártonban, a Félixfürdőt és Püspökfürdőt közigazgatásilag magában foglaló településen a hétvégi tiltakozás alkalmával több száz helyi lakos, panziótulajdonos és Bihar megyei politikus feszítette ki a „Nem a hidraulikus repesztésre” feliratú transzparenseket. Elfogadhatatlannak tartják ugyanis, hogy a kormány korábban rábólintott az Országos Ásványkincshatóság és az orosz Gazprom leányvállalatával, a szerb NIS Petrommal partnerségben álló kanadai East West Petroleum Corporation közötti megállapodásra, amelynek értelmében a kőolajipari társaság próbafúrásokat, talajkutatást és esetleges kitermelést is végezhet a térségben. „Le a prefektussal! Népszavazást akarunk!” – skandálta a tömeg, utalva arra, hogy Claudiu Pop, Bihar megye kormánymegbízottja megtámadta a bíróságon azokat a helyi tanácsi határozatokat, amelyekkel népszavazást írtak ki a témában. ( Ziare.com)

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Távol a családtól
Karácsonykor a felnőttből újra előbújik a hétköznapi forgatagban mellőzött gyermek-énünk, újra fontos lesz a fenyőfa és a frissen sütött kalács lakást betöltő illata, a szeretettel készített, körültekintő gondoskodással megvásárolt ajándék, a család közelsége, vágyjuk a meghittséget, a holnapra jó reménnyel gondolunk. Az élet viszont néha keresztülhúzza számításainkat, elszakít szeretteinktől; csak lélekben lehetünk egyek családtagjainkkal, csak gondolatban ölelhetjük meg kedveseinket, az ünnepi vacsora ízét csak régmúlt emlékekből idézhetjük fel. Két ember – az 1956-os forradalom egyik baróti meghurcoltja és a világégés poklát megjáró hadfi – története bizonyítja: kis csodák az embertelenség közepette is léteznek, és Krisztus születése napján olykor a kevés is elég, hogy ünnep legyen szívünkben.
A konstancai gondoskodás
Oláh János szinte még gyermekfejjel, tizenévesen lett rendszerellenes összeesküvő, s ítélték tíz év nehéz börtönre – ebből öt esztendőt és tíz hónapot le is töltött. Hogy mi volt a vétke? A brassói Steagul Roşu Szakiskola tanulója volt, amikor a mai Áprily Lajos Főgimnázium diákjai által alakított Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ) tagjai megkeresték őket, s mivel szimpatizált az anyaországi forradalmárokkal, s hitte, hogy az erdélyi magyarság érdekében közös erővel tenni lehet, hát csatlakozott hozzájuk. A fiatalok körében nagy érdeklődést váltottak ki akcióik – 1957-ben Fehéregyházán Petőfi Sándort huszonketten ünnepelték! –, ám mégsem ezek miatt buktak le: egy, a katolikus papoknak írt levelüket a címzettek provokációnak tekintették, s jelentették a Securitaténak. A hetvenhét vádlottat három rendben ítélték el. A marosvásárhelyi vizsgálati fogság ideje alatt hat hónapig a Securitate emberei vallatták, majd az ítélethirdetést követően a brăila-nagyszigeti Salcea, Grădina, Stoeneşti, végül Szamosújvár lett életének állomása, amíg 1964. június 22-én amnesztiával szabadult.
A salceai munkatáborban végzett gátépítés meglett embernek sem lett volna könnyű, nemhogy egy tizenkilenc évesnek, de bírni kellett, mint ahogy később a csatornakészítést vagy a kemény mezőgazdasági munkát is. Az is megesett, hogy a barakkokban ötszázan laktak, az intimitást meg az jelentette, hogy az emeletes ágyak alsó részén néhányan összekuporodtak, s kicsit hosszabb ideig csendben beszélgettek. Nehezen, körülményesen, de nem volt lehetetlen, hogy a húsvétot és a karácsonyt, ha röviden is, de megtartsák. Az őrök sokkal jobban odafigyeltek az értelmiségre – számos tanár, ügyvéd, orvos, lelkész és rengeteg egyetemista volt körükben, elég, ha csak a jövendőbeli református püspököt, Csiha Kálmánt vagy Páskándi Géza írót említjük – és a szektásoknak bélyegzett szombatistákra vagy jehovistákra. A munkássorból kikerült elítéltek parányival nagyobb szabadságot élveztek. Odahívtak egy-egy lelkészt vagy egykori teológiai hallgatót, aki igét mondott, összekulcsolták kezüket, s néhány percig közösen imádkoztak, majd hazagondoltak szüleikre és szeretteikre. Ritkán kisebb ünnepi ebédet is fogyaszthattak: a kezdeti szigort 1960–61-ben enyhítették, csomagot fogadhattak családjuktól, a kis csoportok kiadósabb, finomabb ételhez jutottak.
Grădinai fogva tartása idején, 1960 őszén hastífusz ütötte fel a fejét, amitől az elvtársak megijedtek, s a betegeket – köztük Oláh Jánost is – a konstancai kórház egy átrendezett osztályára vitték, így a karácsony és az újév is ott érte. Minden másabb, emberségesebb volt, mint amit az előző években tapasztaltak, ezért még a mások által megvetett kórházi kosztot is kiadósabbnak, élvezhetőbbnek érezték. A legtöbbet mégis az alkalmazottak embersége jelentette. Oláh János valóságos tündérként tekintett az egyik nővérkére, Sandára, aki hol ezzel, hol azzal kedveskedett neki. Karácsony estéjén egy narancsot és egy egész tábla csokit csúsztatott párnája alá.... Csak azért-e, mert megesett a szíve a legyengült betegen, együttérzésből, mert egy hozzátartozóját neki is mondvacsinált indokkal lecsukták, netalán, mert tetszett neki a fiatal legény – ez sosem derült ki, hiszen a hivatalos ügyintézésen kívül nem érintkezhettek. A kedvesség, az önzetlenség így is sokat számított a székely fogva tartottnak: visszaadta reményét, hogy vannak még jó emberek.
Szökés karácsonykor
Balogh Antal önkéntesnek jelentkezett, 1941-ben tizenkilenc éves fejjel rukkolt be a 27-es gyalogdandár székelyudvarhelyi határvadász zászlóaljhoz. A kiképzést követően 1942-ben az 59-es portyázó határőrökhöz került, Felsőrákoson teljesített szolgálatot, majd egy évre rá Kolozsvárra a 9. Hadtest parancsnokságához rendelték, ahol a magyarországi származású Benedek Elek hadbiztos-százados mellett látott el feladatokat, többek közt sofőrje is volt. – Egyszer egy reggeli kihallgatást követően szólt, hogy maradjak hátra. Amikor bementem irodájába, az asztal mellett állt, kezében egy-két papírral, hosszabb ideig nem szól semmit, csak nézett, nézett. „Tóni fiam, megjött a leszerelési papírod, de a SAS-behívód is. Kapsz öt nap szabadságot, hazamehetsz elbúcsúzni a szüleidtől, majd indulunk a frontra” – mondta. Nem telt el sok idő, már szovjet földön jártunk, karácsonykor és újévkor onnan küldtem levelezőlapot kedvesemnek. Januárban úgy befagyott a Don vize, hogy 12-én az oroszok könnyűszerrel átkelhettek rajta, s porig zúztak minket – meséli az egykori honvéd.
A visszavonulás nehéz volt, sok veszteséggel járt, amikor Németország területére, Linz-Leobenbe értek, ahol az oroszok elfogták őket. Hat hónapig a legkülönfélébb munkát kellett végezniük, a körülmények pedig igencsak keservesek voltak: egy kolhozistálló méretű épületbe ezerhétszázukat zsúfolták be, az étel pedig inkább állatnak, mintsem embernek való volt. Valamit tenni kell, ez így nem mehet tovább – ötlött fel egyre többször Balogh Antalban. A karácsonyi ünnepek jó alkalomnak ígérkeztek, hiszen hideg is volt, az oroszok, ha tehették, a Jézuska születése napját itallal köszöntötték, kisebb volt az esélye, hogy észreveszik, esetleg üldözni fogják, ha szökéssel próbálkozna. Karácsony másod-, harmadnapjának estéjén odaszólt a mellette fekvő bajtársának: „Látod azt a kicsi ablakot? Na, én azon kimászom, megpróbálok átjutni a vashídon, s átmenni az amerikaiakhoz. Te, ha akarsz, velem jössz, de én mentem. Kicsi volt az ablak, de le voltunk fogyva, szinte gond nélkül jutottunk át, majd kúszva, araszolgatva közelítettünk a töltés felé. Láttuk a kuckójába behúzódott őrszemet – talán ő is minket, de nem mozdult –, majd elértük a hidat. Még jobban féltünk, nehogy most, nehogy éppen akkor jöjjenek utánunk, amikor a szabadulás kapujában vagyunk. Nem jöttek, el voltak foglalva magukkal. Az amerikaiak jól fogadtak, az éjjelt ott töltöttük, reggel meg bevittek a körzetükbe, ahol nagy nehezen előkerítettek egy magyar származású tisztet, aki biztosított arról, hogy jó sorsunk lesz. Az is volt, sokáig élveztük »karácsonyi ajándékunk«, talán május volt már, amikor eljöhettünk onnan” – idézi a közel hét évtizede történteket a néhány éve vitéznek avatott egykori honvéd. Az azóta eltelt időben számtalan emlékezetes családi ünnepet élt meg Balogh Antal, ám a legszebbek közt idézi fel a szabadulását lehetővé tevő karácsonyt: enélkül talán semmi sem lett volna abból, amit azóta megteremtett a levelezőlapjait váró – azóta végleg eltávozott – egykori leánykával.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Karácsony Dezső karácsonya
A romániai karácsonyi népfölkelés, egyetlenként a keleti tömb országai közül, véres következményekkel járt, több mint ezer ember vesztette életét Ceauşescu futása után, a sebesültek száma több ezerre tehető. Pedig a hadsereg úgymond gyorsan és látványosan a forradalom mellé állt, a Securitatét és a milíciát lefegyverezték, mégis december 22-én késő délután előbb Bukarestben, majd az ország más városaiban is kezdetét vette a hatalomért folyó kíméletlen harc, melyet a fegyverek ezreinek szétosztása, majd használata kísért. Terroristákról szóltak a hírek mifelénk is azokban a napokban. Hivatalosan jelentették: Kökös felől terroristák tartanak Sepsiszentgyörgy felé. Azóta már tudjuk, szándékosan akartak zavart kelteni és vért ontani, de arra, hogy kik szervezték, irányították, mai napig sincs pontos magyarázat, s igen kétséges, hogy a következő években erre fény derülne.
Megszólaltak a fegyverek
Nos, ahol fegyverek szólnak, éles puskákkal lőnek, elkerülhetetlen, hogy áldozatok is hulljanak. A túlélők közül most Karácsony Dezsőt kerestük meg, huszonnégy évvel súlyos sebesülése után, melyet nem a barikádokon, nem a lázongó, forrongó utcán szerzett, hanem lakásának lépcsőházában. Rossz helyen lakott, a laktanyával szembeni tömbházban, melyet december 23-án szitává lőttek. Pár nap múlva, amikor az újságírói kíváncsiság arra vitt, döbbenten fedeztük fel, a kaszárnya épületein egyetlen lövedék nyomát sem látni, miközben a csetepaté alatt úgy tűnt, hogy golyók ezrei hulltak a katonaság épületeire. Ellenben szétlőtték a kaszárnyával szembeni tömbházat, lakások tucatja égett ki, emberek sebesültek meg. Ráadásul a mímelt terroristatámadás elhárítása ürügyén kiképzetlen férfiak százai lövöldöztek a várost körülölelő utakon, az állomás, a gyárak, a posta épülete előtt, a kórház környékén. Valójában utólag is csak gyanítjuk: ez a két-három napos időszak arra kellett, hogy az Iliescu-féle csoportosulás átvegye és biztosítsa hatalmát, a terroristák, kiknek identitása soha ki nem derült, a zavar- és félelemkeltés eszközei voltak, és nyomtalanul el is tűntek.
Jönnek a terroristák
Karácsony Dezső a villanymotorgyárban dolgozott, természetesen ő is a munkásőrség tagja volt, puskával kezében védte a forradalmat. A kaszárnyával szemben lakott két gyermekével és feleségével. December 23-án estefelé hazament szétnézni. Akkor még csend honolt a környéken, a tömbház is épen, érintetlenül állt. Ám megjelent egy hangszórós kocsi, melyből azt harsogták, Brassó felől terroristák közelednek, mindenki oltsa el a villanyt, senki ne mozduljon lakásából. Karácsony Dezső az ablakból figyelte a kinti mozgást, s észrevett két fegyveres embert, a tömbházuk felé igyekeztek. Gondolta, megnézi, kik azok, kilépett a sötét lépcsőházba, s egyikük tüzet nyitott rá. S el is találta. A golyózápor, mely rázúdult, vékony- és vastagbeleit, a máját, a forgója felső részét roncsolta szét. Lábán ment be a lakásba, felesége azonnal kilépett az ajtón, mert tudni akarta, ki lőtt rá. Kiderült, egyik szomszédjuk, de látva vérző és erejét vesztő férjét, Karácsony Éva a kórházba igyekezett vele, gyermekeiket hagyták volna valamelyik szomszéd gondjaira, de mindenki úgy meg volt ijedve a golyózáporoktól, a város felé tartó terroristáktól, meg a hivatalosan terjesztett rémhírektől, hogy ajtót is alig mertek nyitni. A tömbház előtt egy bátrabb autósra bukkantak, aki vállalkozott, hogy beviszi a kórházba, de mire indultak volna, nagy későre megérkezett a mentő. Azzal mentegetőztek, nem tudtak hamarabb jönni, mert a kórházat is pergőtűz alatt tartották a terroristák. Szerencsésen felértek a kórházba, s mert Karácsony Dezső rengeteg vért veszített, s meglehetősen rossz állapotban volt, azonnal megoperálták. Kint ropogtak a fegyverek, még a műtőbe is belőttek.
Napjai meg voltak számlálva
– Tele volt fegyverrel s kamasz fegyveresekkel a város hajnalban, amikor végre hazaindulhattam a kórházból – meséli Éva asszony. – Mi azt az embert, aki az uramat meglőtte, ismertük, meg is kérdeztem, miért lőtt a férjemre, azt válaszolta, mert azt parancsolta a főnöke, bizonyos Sós. Nem jelentettük fel, nagyon részeg volt, utóbb meg annyira szégyellte magát, hogy el is költözött Sepsiszentgyörgyről. – Műtét után – meséli Karácsony Dezső – kicsit javultam, három napra rá nagyon megehültem, s szóltam a nővérnek, hogy éhes vagyok. Hoztak a kórház konyhájáról marhahúst, megettem, s ettől szétszakadtak a beleim. Egyre rosszabbul voltam. Még egyszer megműtöttek, kiderült, hogy a beleim tele voltak puskaporral, ráadásul – ezt is elmondták – más vércsoportos vért kaptam, s az is bajt csinált. – Napjai meg voltak számlálva – veszi át a szót felesége. Nagy Vasilét, az akkori altatóorvost kérdeztem, mi lesz a férjemmel, s azt válaszolta, várunk még egy-két napot. Amikor láttam, milyen állapotban van, imádkozni kezdtem.
Uram, vagy elveszed most, vagy csodát teszel!
S ami ezt követően történt, Éva szerint maga volt a csoda. A kórházból hazamenet, a tervezőintézetnél, a kanyarban szembe jött vele egy nagy, fekete autó, oldalán vöröskereszttel, megállította. Franciák ültek az autóban, mukkanni is alig mert, de vele volt a fia, aki angolul elmondta, milyen állapotban hagyták édesapját a kórházban. A franciák a Medécines du Monde-tól voltak, és a kórházat keresték. Éva vállalkozott, hogy megmutatja nekik, hol találják, beült fiával együtt az autóba. Megvárta, míg elintézték hivatalos ügyeiket, s megkért egy fiatal orvost a kórházból, aki tudott angolul, hogy fordítson. Elmondta, a férje élet és halál között lebeg, itt már nem tudnak semmit tenni érte, segítsenek, vigyék el valahova, ahol meg tudják gyógyítani. Megígérték, hogy repülővel hamarosan átszállítják egy párizsi kórházba. Hitte is, nem is, de január 16-án értesítették – szombati nap volt –, hogy hétfőn indul a gép, mely Párizsba szállítja a férjét. – Útlevelet kellett csináltatnom az uramnak, pár óra alatt sikerült is, mert akkoriban minden hivatalban, még a rendőrségen is folyamatosan dolgoztak. Mentő vitte Bukarestig, de már nagyon rosszul volt, nem beszélgetett. Később Gocz Elvira elmesélte nekik, Otopeni-ből nem is akarták továbbküldeni magyar neve miatt, de végül csak felkerült a Herkules repülőgépre.
Tizenhárom műtéten esett át
Karácsony Dezső úgy emlékszik, este érkeztek meg Párizsba, a Pitié Salpetrière kórházban helyezték el hatvan román sebesülttel együtt. Vele a francia orvosoknak mindent elölről kellett kezdeniük: hasürege tele volt puskaporral, béltartalommal, gennyel, vérmérgezése volt. Másnap reggel már vitték is operálni. Több műtét után áthelyezték egy nagy szanatóriumba: Forcile-ba, ott erősítették fel. – Életben maradtam, mert bizonyára volt még valami dolgom a világban – szögezi le. Még Párizsban a reanimálóban megkereste Gocz Elvira, egy román pap, egy romániai kislány barátjával. Sokat segített rajta Forcile-ban Gheorghe Tatu, aki korábban szökött el Romániából, orvos volt, de asszisztensként dolgozott a szanatóriumban. S Gocz Elvira is szárnya alá vette, elintézte például, hogy minden hónapban kapjon francia frankot, hogy a szanatóriumban legyen valamennyi pénze, tetőtől talpig felöltöztette, bátorította.
– Elvitték, de hosszú ideig, majd három hónapig nem tudtam, hogy él-e vagy meghalt – veszi át a szót Éva asszony. – Elmentem Bukarestbe tiszta egyedül, ismeretlenül, megkerestem a Vöröskeresztet, akik elküldtek, mert nem tudtak semmiről, elmentem az egészségügyi minisztériumba, új miniszter volt, de ő sem ismerte a külföldre szállított betegek sorsát. Három napot és éjjelt álltam a követség kapujában, s amikor végre bejutottam, egy követségi tisztviselőhöz irányítottak, de tőle sem tudtam meg semmit. Végül az Intercontinental Szállóban kötöttem ki, hallottam, ott laknak és dolgoznak valami francia egészségügyiek. És mit ad isten, pont azokra az orvosokra bukkantam a Médecins du Monde-től, akikkel Sepsiszentgyörgyön korábban találkoztam, s akik vállalták, hogy elviszik gyógyulni az uramat Párizsba. Bár munkaidő után voltak, leültettek, meghallgattak, s az egyik orvos addig telefonált, míg meg nem találta az uramat. Akkor tudtam meg, hogy többször megműtötték, de él, akkor épp egy szanatóriumban kezelték. Elhatároztam, kimegyek utána Párizsba, még a fülbevalómat is eladtam, hogy meg tudjam venni a repülőjegyet, pénztárcámban azzal az ötven dollárral, amit a román egészségügyi miniszter postáztatott számomra. Május 30-án indultam el, csak azt tudtam, hogy Dezsőt Forcile-ben kell keresnem.
Minden lépésemet őrangyalom és a szerencse kísérte
Párizsban senkit nem ismert, pénze alig volt, franciául nem tudott. De az Isten megsegítette. A repülőn találkozott egy brassói cigány asszonnyal, ki a testvéréhez indult látogatóba Párizsba. Muzsikusok voltak. Évát – valami félreértés miatt – az Orlyn nem várta senki, odacsapódott hát a brassói muzsikusokhoz. Beszélgetés közben kiderült, egyikük valamikor énekelt a Sugás vendéglőben. Megtört a jég, a muzsikus hazavitte párizsi otthonába, s felhívta férjét, és elújságolta neki, hogy székely szilvapálinkát iszik a feleségével Párizsban. Másnap kivitték a szanatóriumba, s végre újra találkoztak.
– Rengeteget köszönhetünk a francia államnak, Elvirának, az egyszerű francia embereknek, kik engem szállásra sorra befogadtak, s bár beszélni nem tudtunk egymással, mindenben támogattak. Párizst valójában alig láttam, naponta azt az utat jártam, jórészt metróval, mely alkalmi szálláshelyeimről a kórházba vezetett.
Csak sejtésünk van, milyen töméntelen pénzbe került Karácsony Dezső talpra állítása. Egyszer valami adminisztrációs hiba miatt elküldtek címére egy kórházi számlát 6000 frankról. Megijedt, honnan vesz elő ennyi pénzt, de Şerban doktor, az egészségügy akkori megyei vezetője egy-két helyre telefonált, s csak annyit mondott: ni, ezzel nem lesz több baja.
Muszáj volt hazajönnöm
– Ha nehezen is, de meggyógyultam, és hazajöttem. Majdnem öt hónap után álltam talpra, mert a csípőcsontomat is megműtötték. A család közben elköltözött, új lakást kaptunk, előbb két-, majd háromszobásat. Felmentem a kórházba, az orvosok tátott szájjal néztek, csodálkoztak, hogy élek. Jól érzem magam, csak a bal lábam fáj időnként, mert főleg azt használom. A forradalom alakulásáról Franciaországban természetesen keveset tudtam, már a bányászjárásnál tartottak itthon, amikor figyelni kezdtem az eseményeket. Akkorra már megfordult a franciák viselkedése is Románia tekintetében, látták, hogy nem a legjobb irányba haladnak a dolgok. Kint maradhattam volna politikai menekültként, de nekem muszáj volt hazajönnöm. Mai napig hálásak vagyunk a sorsnak, hogy összehozott Elvirával, sokat köszönhetek neki. Amikor meghallottam, hogy hazajött, elmentem egy hatalmas csokorral, hogy megköszönjem, amit értem tett.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lucian Boia: Egy nemzeti mítosz: Vitéz Mihály vajda
Lucian Boia professzor egyike azoknak, akik határozottan leszámolnak a román köztudatban uralkodó történeti mítoszokkal. Boia foglalkozik a románok és a Habsburg-birodalom népei – köztük a magyarok – kapcsolataival. A román történelmi tudatba bevitt mítoszok, így például a dák–római származás, az úgynevezett 1600-as államegyesítés hat a mi sorsunkra is, ezért nekünk, magyaroknak és székelyeknek ismernünk kell ezeket. Ez alkalommal Mihály vajda mítoszáról rántja le a leplet. A vajda nem tudott arról, hogy három román államot egyesített, ennek ellenére Erdély egykori magyar városaiban – köztük Kolozsváron, Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön – nagyszámú lovasszobor, szoborcsoport hirdeti ezt. Boia professzor könyvéből* megtudjuk, miként vált a becsvágyó, a sok vérontásról ismert munténiai vajdából nemzeti mítosz, nemzetegyesítő uralkodó.
Kádár Gyula
Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) vajda mítoszának körvonalazódása bármely más történeti mintánál jobban szemlélteti a román köztudatban végbement változásokat. Azt az uralkodót, akinek rövid időre, 1599–1600-ban, sikerült uralma alá hajtania a három országot, csak három évszázaddal később, a modern Romániában, a XIX. század közepe táján kezdik egyesítőnek is tekinteni. A dolog ilyen értelmezése teljesen hiányzik a XVII. századi krónikás történetírásból, sőt, később, még 1800 táján az erdélyi iskola képviselői sem említik. Eladdig Mihály vajda különleges személyiségén kívül a keresztény eszmeiséget és Rudolf császárral fenntartott szoros kapcsolatait domborították ki. Ugyancsak gyakran megjelent tetteinek mozgatórugójaként a hódítói becsvágy, ennek helyébe viszont az értelmezési sémában később a „román eszme” kerül.
Miron Costin krónikájában Vitéz Mihály vajda Erdély és Moldva meghódítójának képében jelenik meg, aki „sok vérontást okozott a keresztények közt”; különben nem sokra tartották maguk a munténiaiak sem: „A munténiaiak beleuntak Mihály vajda uralmába, mind csak hadak járásával és háborúkkal telvén.” Másik szögből, munténiai megítélésben nézve a dolgokat, Radu Popescu krónikája, vagy a neki tulajdonított krónika – Havaselve uralkodóinak története (Istoria domnilor Ţării Romăneşti) – egy kalap alatt intézte el Mihály vajda minden ellenfelét: „az uralkodó hatalma alá hajtotta a törököket, moldvaiakat, magyarokat, mintha mindannyian amolyan szamarai lettek volna”. Az ízes kifejezés csak megerősíti, hogy ekkor még nem született meg a román nemzeti eszmeiség. Avagy talán Vitéz Mihály vajda 1600-ban „patriótább” lett volna, mint a XVII. század végi tudós krónikások?
Maga az erdélyi iskola – amelynek a XIX. századi román nemzettudat oly sokat köszönhet – sem teszi meg a döntő lépést, habár az volt a célja, hogy kifejezésre juttassa a románok azonosságtudatát, és hogy románnak lenni büszkeség. A minden románt egyesítő egyetlen állam eszméje még nem talált kifejezésre, Vitéz Mihály vajda tetteit nem aknázták ki ilyen értelemben. Samuil Micu például a következőképpen summázza a vajda uralmát a XVIII. század utolsó évtizedében írott, A románok történetének rövid ismertetése (Scurtă cunoştinţă a istoriei românilor) című munkájában: „Az 1593. Esztendőben Havaselve uralmára Mihály vajda következett, akit Vitéznek neveznek. Ez nagy katona volt, s megverte a törököket és legyőzte az erdélyieket, s Erdélyt elfoglalta és Rudolf császárnak adta…” Manapság az ilyen értelmezés felháborodást keltene sokakban; pedig hát szerzője a román nacionalizmus nagy kezdeményezőinek egyike! Gheorghe Şincai A románok és több nemzet krónikája (Hronica românilor şi a multor neamuri) című munkájában tág teret szentel Mihály vajdának és különösen erdélyi dolgainak. Engel történész nézeteivel vitázva helyesbíti állandóan a dolgokat a románok javára. Elszántan védelmezi a vajda személyiségét, és ellenfeleinek hibáival szembeállított kedvező erkölcsi portrét fest róla. A mítosz elemei már itt megjelennek, de a mítosz maga még nem áll össze. Şincai hangsúlyozza a nemzeti büszkeséget, de a gondolatot nem aknázza ki politikailag olyan értelemben, hogy eljusson a nemzeti egységig. Néhány évtizeddel később, 1830-ban, a bánsági Damaschin Bojincă, az erdélyi iskola tanítványa a Bibiloteca Româneascăban életrajzot közöl az uralkodóról Vitéz Mihály havaselvi uralkodó híres tettei és veszte (Vestitele fapte şi perirea lui Mihai Viteazul, prinţipul Ţării Romăneşti) címmel. A nemzeti eszme ez alkalommal sem körvonalazódik határozottan, és a hangsúlyok itt is a törökellenes harcokra esnek.
A döntő fordulatot az erdélyi Aaron Florian jelzi, aki áttelepedett Havaselvére, és Bukarestben a Sfântu Sava Kollégium tanára lett. Rövid áttekintés Havaselve történetéről (Idee repede de istoria prinţipatului Ţării Romăneşti) című összefoglalásában Vitéz Mihály vajda tetemes helyet foglal el. Aaron Florian eljárásmódjára jellemző a történelmi személyiség és kor terjengős felnagyítása, a munka belső arányigényeit messze túlhaladva: kétszáz lapnyi terjedelmével az 1837-ben megjelent második kötet nagyobbik felét foglalja el, s benne végleg beilleszti Mihály vajda tetteit a román nemzeti egység létrehozásának vonalába. Egyetlen hibájául azt rója fel a vajdának, hogy képtelen volt megfelelő alkotmánnyal felruházni az egyesített román területeket. Mert csak ilyenformán nyithatott volna új korszakot, amelyben a románok egyesülten fejlődhettek volna Európa más nemzetei között.
Így látta a dolgokat Bukarestben az erdélyi Aaron Florian. Ámde nem a moldovai Kogălniceanu, aki majd a fejedelemségek egyesülésének nagy kimunkálója lesz: fiatalkori művében egyáltalán nem mutat fogékonyságot a Vitéz Mihály-epizód nemzeti súlya iránt. Havaselve története (Historie de la Valachie…) című munkájában – 1837-ben, egyazon évben jelent meg Aaron Florian említett kötetével – Vitéz Mihály vajda úgy lép elénk, ahogyan őt Miron Costin felidézte, s aki még nem mutat fel semmiféle nemzeti egységtervezetet. Alapvető jellemvonása – úgy tűnik – a „mértéktelen becsvágy” volt, amely nem csak Erdély meghódítására hajtotta, hanem arra is, hogy Magyarország és Lengyelország koronájáról álmodozzék. „Uralma ragyogó volt hódításokban, de végzetes Havaselvére nézve” – ez Kogălniceanu végkövetkeztetése, amiből bizonyos történeti tanulságot is levon: „a nagy hódítók neve sohasem vész ki a nép emlékezetéből, miközben a nép elfelejti az erényes, de békés uralkodókat”. Mihály vajda tehát mint nagy hadvezér, mint hős jelenik meg itt, de semmiképpen sem egyesítőként.
Maga Nicolae Bălcescu, habár munténiai, első munkáiban – Haderő és hadművészet Havaselve alapításától mostanig (Puterea armată şi arta militară de la întemeierea principatului Valahiei pînă acum, 1844), A szántóvető munkások társadalmi helyzete… (Despre starea soţială a muncitorilor plugari… 1846) – nem mutat valami különös vonzalmat a vajda személyisége iránt, csakis a tárgya szerint megkövetelt helyet és jelentőséget tulajdonítja neki, semmivel sem többet. 1840 után azonban mind láthatóbbá válik Mihály vajda feltartóztathatatlan emelkedése, mégpedig mindkét szerepben: Havaselve dicsőséges uralkodója és a románok egyesítője. Az elsőt maga Havaselve uralkodója, Gheorghe Bibescu (1842–1848) igyekezett elfogadtatni, aki szerette volna a nagy vajda utódjaként feltüntetni magát, s kitartó propagandát vezényelt ilyen értelemben. Mivelhogy 1848-ban elűzték trónjáról, nem tudta elérni célját, hogy második Vitéz Mihálynak tekintsék, ám az örökség hivalkodó fejedelmi vállalása nem maradt visszhangtalan. A korabeli légkör emlékezete bizonyára hatott Bălcescura is, habár a Bibescu-rendszer ellenzékéhez tartozott. Sőt, már Moldvában is kezd feltünedezni Mihály vajda mint szimbolikus alak. 1843-ban Kogălniceanu Jászvásárt, a Mihăilană Akadémián tartott megnyitóbeszédében – Bevezetés a nemzeti történelemről szóló előadásokhoz (Cuvânt introductiv la cursul de istorie naţională) – már sokkal rokonszenvesebben közeledik a havaselvi vajdához, mint hat esztendővel korábban. Mihály vajdát, mint a hajdani Dacia széttagolódott részeinek egyesítőjét mutatja be. A szimbólum a maga teljes fényét és funkcionalitását Nicolae Bălcescu utolsó és legigényesebb művében – A románok története Vitéz Mihály vajda idejében (Istoria românilor sub Mihai Vodă Viteazul) – nyeri el, amelyet 1847-ben kezdett írni, és 1852-ben bekövetkezett haláláig nem fejezett be. A történész első esszéihez képest itt jól érzékelhető változás mutatkozik a nemzeti eszme vonatkozásában. Mihály vajda célkitűzését nyíltan kimondja: nemzeti egység. A vajda „oly nagy hazát akart létrehozni, ameddig a román föld terjed”, s ezáltal „valóra váltotta a románok nagy vajdáinak dédelgetett álmát”. „Öreg Mircea vajda volt az első román uralkodó, aki harcolt a nemzeti egységért.” Az uralkodók mást sem tettek, mint hogy politikai akciókkal kifejezésre juttatták az általánosan osztott érzelmet, mivelhogy már eredetük óta „minden román szívében kitörülhetetlenül élt a közös élet hagyománya és újbóli léthozásának vágya”. Ebben leli magyarázatát annak, hogy miért élt „nemzeti gyűlölet a románokban a tirannus magyarok ellen”. És így esett, hogy „valahányszor román zászló tűnt fel a Kárpátok fölött lobogva, egész Erdélyt borzongás járta át: a románokat reményükben, a tirannusokat rémületükben”.
Bălcescu könyve újdonságot jelentett a román történetírásban. A románok középkori története, a három ország története első alkalommal került tárgyalásra kifejezetten nemzeti történelemként, mint a századok folyamán szüntelenül megnyilatkozó nemzeti óhaj története, mint az eszményi, teljes és egységes román állam története. A munka jelentősen befolyásolta a román nemzeti köztudatot, noha viszonylag késve nyomtatták ki (részleges kiadása 1861–1863-ból, teljes kiadása 1878-ból való, később számos kiadásban megjelent). Bălcescu révén Vitéz Mihály vajda határozottan és véglegesen mint a modern Románia első alapítója fogadtatja el magát.
A fejedelemségek 1859-beli egyesülését közvetlenül megelőző évek jelzik a vajda alakja iránti érdeklődés fokozódását Moldvában is, persze, azzal párhuzamosan, hogy némely moldvai uralkodókat mint egyesítőket kezdenek emlegetni, elsősorban Nagy István (Ştefan cel Mare) vajdát. Ők ketten, Mihály és István együtt kezdik jelképezni mind a sajátos, mind a közös történelmet, mint akik mindenképpen arra törekedtek, hogy egyesítsék a két román testvérországot. Mindezekből nyilvánvalóan kitűnik tehát, hogy 1830 és 1860 között, az 1848-as forradalmat, majd az egyesülést megelőző időszakban szembetűnő Vitéz Mihály vajda alakjának átváltozása, aki keresztény hősből és hadvezérből a román egység jelképévé válik. Ezek voltak azok az esztendők, amikor az egyetlen román államban való egyesülés eszményét, a tudati szinten jelentkező eszményi Románia előképét visszavetítik a történeti múltba. Ez a nemzeti politikai és történeti irányulás lényegében egyetlen nemzedék sajátja, azé, amely kivívta az 1848-as forradalmat, a fejedelemségek egyesítését, és létrehozta a modern Romániát. Amint láttuk, ugyanezen időszakban gyakran hivatkoznak Daciára, mint a román föld elsődleges egységének kifejezőjére. Mindkét jelkép nagy törekvések sugalmazójává válik: az antik Dacia, amelyet Vitéz Mihály vajda ideig-óráig feltámasztott, arra hivatott, hogy a holnapi Romániában öltsön újra testet.
* Lucian Boia: Történelem és mítosz a Román köztudatban. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest–Kolozsvár, 1999.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Izsák Balázs a marosvásárhelyi rendőrfőnök leváltását kéri
Nyílt levélben fordul Izsák Balázs, az Székely Nemzeti Tanács elnöke Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesterhez annak kapcsán, hogy a hétvégén a Marosvásárhelyi Rendőrség bírságot szabott ki a reklámnak minősített székely zászló levételének megtagadása miatt.
Izsák Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrfőnök leváltását és megbüntetését kéri Floreától.
A reklámtörvényt idézve Izsák kijelenti: „teljes bizonyossággal megállapítható, hogy Bretfelean úr önkényesen és helytelenül járt el, amikor a székely zászlót »reklámanyagnak« minősítette, túllépve ugyanakkor törvényes hatáskörét, mivel neki nincs joga más értelmezést adni a törvény betűjének, mint amelyet a törvényhozó adott.”
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad)

Tőkés: második rendszerváltást!
„Második rendszerváltozásra van szükségünk” – vallja Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, aki december 23-i, hétfői nagyváradi évértékelő sajtótájékoztatóján a temesvári népfelkelés évfordulójának apropóján az akkori eseményeket állította szembe jelenünkkel.
„A rendszerváltozást mind országos szinten, mind kisebbségi magyar viszonylatban, mind egyházpolitikai téren ki kell teljesítenünk – az emberi és a nemzeti méltóság, az emberi és a közösségi jogok, a vallási és egyházi szabadság, a demokrácia és a jogállamiság európai követelményeinek megfelelően” – fogalmazott az európai parlamenti képviselő (képünkön), aki szerint a temesvári nyilatkozat és a Tismăneanu-jelentés irányadók erre nézve.
Mint részletezte, magyar vonatkozásban a tényleges rendszerváltozást a nemzeti önrendelkezés – az autonómia – kivívása jelentheti, egyházi téren pedig a kisebbségi egyházak autonóm szabadságának és hatalomtól való függetlenségének elérése lehet a cél.
„Temesvár volt a román forradalom elindulásának a helyszíne, 1990 márciusában pedig Marosvásárhely lett az ellenforradalmi visszarendeződés kezdetének a legmarkánsabb színtere. A bukaresti Egyetem téren át vezető folytatást pedig már ismerjük. És közel egy negyedszázad után, ezen az útvonalon jutunk el a mostani posztkommunista Romániába” – fogalmaz Tőkés László, aki több párhuzamot is von nyilatkozatában a rendszerváltás előtti és a mai Románia között.
Egyebek mellett azt hozza fel, hogy akkor még Ceauşescu titkosrendőrsége féltette tőle Romániát – most viszont Victor Ponta pártja és Degeratu tábornok „becsületbírósága” óvja az ország területi épségét vele szemben.
„Akkor a Szekuritáte magyar irredenták elnevezésű ügyosztálya gondoskodott a magyarokról kialakított nacionalista-soviniszta ellenségkép »működéséről« – azóta viszont a mindenkori utódkommunista kormányzatok alkalmazzák az »Oszd meg és uralkodj« magyarellenes, kihatásaiban pedig mélységesen román- és országellenes politikáját” – tette hozzá.
Krónika (Kolozsvár)

Barabási Albert-László fizikus kapja idén a Kriterion-koszorút
A Kriterion Alapítvány kuratóriuma legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a 2013. évi Kriterion-koszorút Barabási Albert-László fizikusnak adja.
„A csíkszeredai székhelyű Kriterion Alapítvány 2007-ben elhunyt alapító elnökének, Domokos Gézának a kezdeményezésére 1996-tól Kriterion-koszorúval jutalmazza azokat a személyiségeket, akik nem csupán az erdélyi magyarság tudástárát gazdagítják és alkotókészségét bizonyítják, hanem értékteremtésüknél fogva Európa és a világ szellemi áramlataiba is bekapcsolják ezt a közösséget” – olvashatjuk a szervezet kuratóriumának közleményében.
Mint megjegyzik, a kitüntetést jelentős életművel vagy kimagasló alkotásokkal rendelkező történészeknek, nyelvészeknek, irodalomkritikusoknak, színházi rendezőknek, a művészeti életet szervező képzőművészeknek, társadalom- és természettudósoknak ítélték oda.
„Csíkszeredai középiskolai, majd bukaresti és budapesti egyetemi tanulmányok után Barabási Albert-László a komplex hálózatok elméletének területén elért eredményeivel szerzett magának világszerte ismert és elismert tudományos rangot. Magyar matematikusok eredményeit is felhasználó kutatásai lehetővé teszik, hogy közös matematikai modellekkel ne csupán vizsgálni lehessen a legkülönbözőbb tevékenységi területeket, hanem igen fontos, jövőt alapozó döntések is megszülethessenek. Barabási Albert-Lászlót szoros kapcsolatok fűzik a szülőföldjéhez, gyakran látogat haza. A díjat utólagos egyeztetések nyomán egy ilyen alkalommal adja át az alapítvány” – olvasható a Kriterion Alapítvány közleményében.
Krónika (Kolozsvár)

Így teljesítettek idén az erdélyi magyar EP-képviselők
Sógor Csaba volt a legtevékenyebb a három erdélyi magyar európai parlamenti képviselő közül a MEPranking.eu szerint. A portál összesen hat paraméter (interpellációk, indítványok, jelentések, állásfoglalások, beszédek és nyilatkozatok száma) alapján rangsorolta a 763 eurohonatyát.
E szerint Sógor Csaba a 272. a rangsorban a EP-képviselők átlagához viszonyított 89,4 százalékos teljesítményével.
Tőkés László a 427. a rangsorban a EP-képviselők átlagához viszonyított 60,5 százalékos teljesítményével.
Winkler Gyula a 625. a rangsorban a EP-képviselők átlagához viszonyított 32,4 százalékos teljesítményével.
maszol. ro

Mi történt a romániai forradalom főszereplőivel?
Az 1989. évi, élőben közvetített decemberi „forradalom” képei bejárták az egész világot. Főszereplői többnyire a semmiből érkező, ismeretlen vagy a párthierarchia második, harmadik vonalához tartozó „forradalmárok”, költők, színészek voltak. Közülük többen immár ismét eltűntek a semmiben, néhányan azonban ma is meghatározó politikusokká váltak. Mi lett a sorsuk ezeknek a „forradalmároknak”?
A jelmondat: „tégy úgy, mintha dolgoznál”
1989. december 22-én, röviddel azt követően, hogy Nicolae és Elena Ceauşescu a helikopter fedélzetén elhagyta a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának épületét, a „szabaddá lett” román televízióban a „forradalmárok” között ott volt a Ceauşescu-rendszert bíráló és ezért házi őrizet alá helyezett Mircea Dinescu. Az akkor 39 éves költő nyomban azt követően érkezett e televízió székházához, hogy a házát őrző securitatások kereket oldottak.
1989 decemberét követően Mircea Dinescu az Írószövetség elnöki tisztségét töltötte be 1990 és 1993 között, 2006-tól pedig a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács tagjaként működött, e tisztségéből azonban 2012-ben távoznia kellett, mivel két kereskedelmi társaság igazgatótanácsi tagjaként összeférhetetlennek nyilvánították. Jelenleg 80 hektáros szőlővel rendelkezik a Dolj megyei Cetate községben – ez a második legnagyobb területű szőlészet Olténiában a segarceai után, Bukarestben pedig övé a Lacrimi si Sfinţi nevű étterem.
A tévé képernyőin, a maratonira nyúlt „élő forradalmi közvetítés” elején, szintén rögtön a diktátor távozása után, Dinescu mellett megjelent az ismert színész, Ion Caramitru, aki híressé vált az idő előtt bekapcsolt mikrofonban elhangzott mondatáért, amelyben azt tanácsolta Dinescunak, tegyen úgy, mintha dolgozna. (A mondat akár jelképe is lehetne az eseményeknek, amelynek szereplői szintén „forradalmasdit” játszottak).
Ion Caramitru amolyan hadvezére lett a „forradalomnak”, 22-én este egy páncélos csapatszállító tetejéről irányította a tüzet a királyi palotában rejtőzködő „szekusokra”. „terroristákra”. Tagja volt a Nemzeti Megmentési Frontnak. Viszonylag hamar azonban lelkiismeret-furdalása támadt, és már 1990 november 15-én, egy tüntetésre összegyűlt mintegy 100 ezer ember előtt bocsánatot kért mindezért, szakítva Ion Iliescuékkal.
Az eseményeket követően Caramitru az UNITER elnöke lett. A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt tagjaként 1996 és 2000 között művelődési miniszter volt a Ciorbea-, Radu Vasile- és Isărescu-kormányban, 2005 óta pedig a bukaresti Nemzeti Színházat vezeti. Jelenleg hét földterülettel, házzal rendelkezik Moeciu de Sus faluban és Predeálon. A „forradalomban” betöltött szerepére visszaemlékezve, nem titkolja, ma már mindez szégyennel tölti el.
A puccsisták vezére
1989. december 22-e délutánján megjelent a televízióban maga a „főszereplő”, Ion Iliescu is. Az ekkor 59 éves politikus a Műszaki Könyvkiadót vezette, mivel Ceauşescu a KGB-vel való összeesküvés gyanúja miatt elszigetelte a politikától. Korábban a kommunista diákszervezet elnöke, a kommunista párt Központi Bizottságának osztályvezetője, a KISZ KB első titkára, a Központi Bizottság propaganda osztályának főnöke, ifjúságügyi miniszter, a Temes majd a Iasi megyei pártbizottság titkára volt.
Ion Iliescu a Victor Atanasie Stănculescu által vezetett hadsereg segítségével vette át a hatalmat 1989 után. 1990 és 1996, majd 2000 és 2004 között Románia elnöke, 2004 és 2008 között a Szociáldemokrata Párt szenátora volt. Jóllehet hivatalosan visszavonult a politikai élettől, politikai megfigyelők jelenleg is a szociáldemokraták szürkeeminenciásának tartják a 83 éves politikust.
A Bukarestet feldúló bányászokat behívó Ion Iliescu mindvégig úgy tartja, hogy 1989-ben „spontán forradalom” tört ki, nem pedig államcsínyt követtek el. A 24 évvel ezelőtt eseményekre emlékező idei ünnepségek alkalmával is többen követelték felelősségre vonását a halottak miatt, ami – az alkotmánybíróság döntése értelmében – immár lehetséges lenne.
A „katonai vonulat”
Victor Atanasie Stănculescu tábornok részt vett a temesvári forradalom elfojtására tett kísérletben. A menekülő Ceauşescuék annyira bíztak benne, hogy gondjaiba ajánlották gyermekeit. Stănculescu azonban Ceauşescuék menekülését követően átállt Iliescuék oldalára, ott volt a diktátort házaspárt halálra ítélő bíróság tagjai között is. A kivégzést követően gazdasági, majd később honvédelmi miniszter lett.
Az 1989. decemberi események miatt bíróság elé állították, 1999-ben 15 év börtönre ítélték. A döntést azonban a főügyész, Tănase Joiţa által benyújtott fellebbezés következtében 2004-ben semmisnek nyilvánították. A pert később újra felvették, a 2007-ben hozott, ugyancsak 15 évi börtönre szóló ítéletet 2008-ban vált véglegessé A Legfelsőbb Bíróság ez alkalommal elrendelte katonai rangfokozatától való megfosztását is.
A forradalom legelső napján a tévében megjelent a Hemingway-kinézetű Gelu Voican Voiculescu is, aki az első időszakban meghatározó szerepet játszott az eseményekben. Voiculescut 1970-ben és 1985-ben két alkalommal is elítélték, egyszer szolgálati titkok kifecsegéséért, gazdasági kémkedésért, egyszer pedig a társadalmi rend elleni izgatás miatt.
Ő maga is részt vett Ceausescuék „perén”, majd Ion Iliescu miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki, illetve a titkosszolgálatok felügyeletével bízta meg. Utóbbi tisztségét 1990 márciusáig, a Román Hírszerző Szolgálat megalakulásáig látta el. 1990 és 1922 között a Nemzeti Megmentési Front parlamenti képviselője volt, majd Románia Románia tunéziai és marokkói nagykövetévé nevezték ki. 2010-ben 9400 négyzetméternyi telket örökölt Târgu Ocna városában, miután sikerült meggyőznie a bírókat arról, hogy ő Mihail Sturdza herceg és Costahe Negri leszármazottja.
A kerítésmászó kormányfő
Románia 1989 utáni első miniszterelnöke, az akkor 43 éves Petre Roman szintén már december 22-én megjelent a televízióban. A politikus a Politikai Könyvkiadót vezető Walter Roman fia, apja jelentősen hozzájárult a romániai kommunista rendszer megszilárdításához. Walter Roman egyébként részt vett a spanyolországi szabadságharcban. A nacionalista beállítottságú Petre Roman már 1989 decemberének végén ellenezte a Bolyai Egyetem visszaállítását, kormányfőként több magyarellenes intézkedést fogadott el, pénzelte Corneliu Vadim Tudor Romania Mare című lapját.
Az 1991. szeptemberi bányászjárás alkalmával a kormányszékházra támadó feldühödött bányászok elől az épületet övező kerítésen átmászva menekült el. Ez jelentette miniszterelnöki pályafutása végét is, mivel korábban már rossz viszonyba került Ion Iliescuval. 1999 és 2000 között külügyminiszter volt az Isărescu- kormányban, jelenleg a Szociál-Liberális Szövetség szenátora.
A „forradalom” rendezője
A „forradalom” megrendezését szakemberre, Ceauşescu kegyeltjére, Sergiu Nicolaescu filmrendezőre bízták. Hírek szerint már hat hónappal korábban tudott a romániai eseményekről. Ő volt az, aki a diktátor menekülését követően milliós tömegeket akart az utcán látni, és aki a Prahova megyei harckocsizó egységet Bukarestbe rendelte, a „terroristák” elleni harcra. Elmondása szerint Ceauşescu utolsó beszéde alkalmával maga robbantott fel a Palota-téren néhány gránátot, kiváltva ezzel az általános riadalmat.
1989 után a szociáldemokraták részéről több alkalommal is szenátor lett, ő vezette az 1989. decemberi események kivizsgálására felállított, utólag az igazság meghamisításával vádolt bizottságot. 1989 után is rendezett filmeket, ilyen vonatkozásban többször megvádolták azzal is, hogy ismeretségét kihasználva törvényellenes úton jutott pénzekhez filmjeihez. Sergiu Nicolaescu idén januárban halt meg.
Az ideológus és a vasököl
A „vátesz” Silvu Brucan. Tévedett: 20 évnél több kell az európaiasodáshoz
A Nemzeti Megmentési Front ideológusa Silviu Brucan volt. Nagy szerepe volt Ceauşescuék halára ítélésében, Petre Roman kormányfővé való kinevezésében, ugyanakkor viszont megakadályozta azt, hogy a Securitatét – némi „átcsoportosítás” után – ismét életre keltsék. A kilencvenes évek közepétől Próféciák a múltról című műsorával rendszeresen szerepelt a televízióban. Nagy felzúdulást keltett kijelentésével, miszerint „az ostoba népnek legalább 20 évre lenne szüksége” az európai felzárkózáshoz. Tévedett – ennél jóval nagyobb időre lesz szükség. 2006-ban halt meg.
A Nemzeti Megmentési Front „vasökle” viszont Dan Iosif volt. 1989 előtt az országba becsempészet farmernadrágok, kávé, cigaretta eladásával foglalkozott. A Központi Bizottság épületébe behatoló első „forradalmárok” között volt. Alapos a gyanúja annak, hogy ez alkalommal jelentős dollármennyiségre tett szert. Hírek szerint mindenkit lelőtt, akit az épület alagsorában talált.
1989 után 19 éven át ő volt a „forradalmár-szervezetek” tulajdonképpeni vezére. Szenátorként, Ion Iliescu államfő elnöki tanácsadójaként, államtanácsosként tevékenykedett, 2004-ben a Szociáldemokrata Párt képviselője volt. Benne volt a dák aranykarperecek csempészésében is. 2007-ben halt meg – így már nem várhatta meg, ameddig elkészült fekete-tengeri szállodája.
A rémhírterjesztő és a „forradalmár-gyártó”
Cazimir Ionescu volt 1989 decemberében a rémhírek egyik fő terjesztője. December 22-én a televízióban elhangzott bejelentése szerint például harckocsibrigád közeledik Piteşti-hez, azzal a szándékkal, hogy elfoglalja az ottani atomkutató létesítményt, a kőolaj-finomítókat, a ciánnal telt tartályokat és a Curtea de Argeş-i gátat. „Ha ez megtörténik, estére Piteşti eltűnik a térképről! Kérjük a hadsereg segítségét!” – hangzott vészjóslata.
1992-ben nem sikerült elnyernie Bukarest főpolgármesteri címét. Több mandátumot is letöltött a parlamentben, majd a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács tagjaként ellenezte a papok átvilágítását az új pátriárka megválasztása alkalmával.
Bebe Ivanovici 1989 előtt az Electroaparataj vállalat alkalmazottja volt. „Forradalmárrá” úgy lett, hogy orvosi igazolványt szerzett arról, hogy állon vágták és eltört az egyik ujja. Ion Iliescuval nyomban jó viszonyba került, így ő lett a Forradalmárok Államtitkárságának vezetője. Ebben a minőségében jó pénzért bárki kaphatott, jelentős anyagi előnyökkel járó forradalmár-igazolványt. Hírek szerint 40 ezer igazolványt nyomattatott. 2003-ban szolgálati visszaélés vádjával 1 év börtönre ítélték, de egyetlen napot sem ült le, kegyelemben részesült. Jelenleg több gépkocsival, telekkel és bukaresti luxuslakással rendelkezik.
B.T./ evz.ro
maszol. ro

Száva Enikő a karácsonyról: sajtóban nincs ünnep
Száva Enikőnek ítélték oda a múlt héten a néhai csíkszeredai publicista tiszteletére létesített Bálint András-emlékdíjat. A díjazott újságíró a székelyudvarhelyi Székelyföldi Stúdió szerkesztője, műsorvezetője, a Duna Televízióból ismerős a Kárpát-medencében élő magyarok számára. Karácsonyról beszélgettünk pályatársunkkal.
Mit jelent számodra a karácsony? Miért fontos, miről szól ez neked?
Kézenfekvő lenne, ha azt válaszolnám, hogy a karácsony az egyik legfontosabb ünnep az életemben, meg hogy az számomra a szeretetről szól. De nem mondhatom, mert vannak rossz emlékeim az ünneppel kapcsolatban, és a szeretet szót csak ritkán használom, hogy ne kopjon. De biztos vagyok abban, hogy egyszer megérek arra, hogy mindezt így érezzem. Egyelőre arra figyelek, hogy az ünnep előtti hajszában néha utolérjem magam, helyesebben igyekszem lassítani, hogy a lelkem utolérhessen. Ez általában karácsony másodnapján szokott bekövetkezni, akkor már csak a családra figyelek, és kikapcsolok minden mást.
Van-e időd főzni az ünnepi díszvacsorára, és ha igen, mit? Melyik a hagyományos karácsonyi étel a családotokban?
Nem minden karácsony előtt sikerül mindent elkészítenem, ami kell az ünnepi asztalunkra. De édesanyám csak örül, ha segíthet. A mézeskalácsot, a zserbót és a bejglit már hét éve a lányommal gyúrom, ez nem maradhat el, de a töltött káposztát szerintem anyu finomabbra főzi, mint én. Vagy ez csak a kibúvó, hogy ne kelljen vele bajlódnom?
Van-e olyan szokásotok, amit minden évben ugyanúgy tartotok? Például lakásdísz, amit ugyanoda tesztek ki mindig?
A szenteste most már tizedik éve a lányunk körül forog, a nagyszülőket is ő gyűjti egybe. Jó látni, érezni, ahogyan hinni akar a csodában, akkor is, amikor a reklámok, a felvilágosult barátnők, és mi, felnőttek, megpróbáljuk őt visszarángatni a földre. Szóval, az angyal mindig a párkányon találja az ezüstkulcsot, mert különben hogyan tudna bejönni, a gyerekkoromból átmenekített üveggömbök pedig – tudom, borzalmasan giccsesek – kivételesen értékes darabok, és mindig a fő helyet foglalják el a fán. Karácsony napja a gyerekeké. Reggel érkezik a szomszéd gyerekek hada, akikkel a lányunk körbenyargalja valamennyi barátnő otthonát, és osztoznak az ajándéközön örömében.
Nagyon sokat dolgozol. Az ünnep inkább pihenéssel telik, vagy vendégjárással, esetleg síeléssel, kirándulással?
Arra a két napra gondolsz, a szenteste után? Te is tudod, hogy a sajtóban nincs ünnep : ) Mire éppen ellazulnál, már indul is újra a munka. Elcsendesedésre csak úgy van idő, ha azt az egész Székelyföldi Stúdió, vagy ahogyan ismernek bennünket, a Duna Stúdió csapata úgy dönt, hogy szünetel. Szerencsém van azzal, hogy a stúdió egy másik otthon. Pátoszos, de így van. Tizenhárom éve majdnem ugyanaz a csapatfelállításunk, ismerjük egymást, tudjuk, ki miben erős, és elfogadjuk egymás nyavalyáit. És bár annyira kevesen vagyunk, hogy légvárként omlik össze egy-egy produkció, ha valaki épp nem ér rá dolgozni benne, addig egyeztetjük az időpontokat, míg megtaláljuk a megoldást. Apropó, sízés. A legjobb dolog az lenne, ha a stúdió csapata családostól lelépne a földgolyóról, mondjuk a Hargitára, olyan helyre, ahol nincs térerő. Megyek, és megbeszélem velük. Ha elbukik a kezdeményezésem, akkor azért lesz, mert nem tudtunk megegyezni, hogy a Madarasira vagy Hargitafürdőre menjünk. Különben nagy az egyetértés a csapatban : )
Sipos Betti
maszol. ro

Fontos változásokat hoz az új év a román tanügyben
Nem vehetik többé figyelembe az egyetemek a jelöltek tanulmányi átlagát a felvételiken – közölte hétfő este Mihnea Costoiu. A felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter a 2014-2015-ös tanév felvételi kritériumait szabályozó rendeletet ismertette.
Tájékoztatása szerint jövőre csak az érettségi eredmények számíthatnak az egyetemi felvételin. Közölte, hogy a felsőoktatási intézmények ezentúl is maguk dönthetik el a felvételi kritériumokat, de a miniszteri rendeletet nem szeghetik meg. Arra hivatkozott, hogy az érettségi mára már megbízható fokmérője a diákok felkészültségének.
A tanulmányi átlagot már 2012-ben, Cătălin Baba oktatási miniszter mandátuma idején törölték a felvételi kritériumok közül. Idén áprilisban azonban az új kormány meggondolta magát, és ismét bevezette ezt a lehetőséget az egyetemek számára. Ezt a döntést vonták vissza a miniszteri rendeletben.
Fontos változás az is, hogy a következő tanévtől bevezetik a 11 osztályos kötelező oktatást, 2019-től pedig a PISA-felmérések mintájára alakítják át az érettségi vizsgát és a líceumi felvételit. Egy egy hétfőn elfogadott sürgősségi kormányrendelet írja elő. A két éve hatályos oktatási törvény tíz osztály elvégzését tette kötelezővé, beleértve az iskolai előkészítő (úgynevezett nulladik) osztályt és a kilencedik osztályt, amelyet az általános iskola felső tagozatához sorolt. Az új jogszabály alapján a kilencedik osztály visszakerül a középiskolához, amelynek első két évét - elméleti vagy szakközépiskolában - kötelező lesz elvégezni.
maszol. ro/HotNews

Főcze János
MAGYAR ORVOS
Szilágyi Tibor szerint az ARACIS gyakorolhatna nyomást a MOGYE ügyében
A magyar nyelvű orvosképzés napokban megtörtént akkreditációja önmagában nem garantálja, hogy önálló, a magyar tagozathoz tartozó diákcsoportok jöjjenek létre.
A Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) a napokban akkreditálta a Marosvásárhelyei Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar nyelvű orvosképzését. Szilágyi Tibort, a MOGYE rektorhelyettese azonban úgy vélekedik, ez önmagában nem garantálja, hogy önálló, a magyar tagozathoz tartozó diákcsoportok jöjjenek létre. A rendszer a diákcsoportokra épül: a diákcsoportokhoz rendelik hozzá a tanárokat (100 diákra 20 tanár az orvostanhallgatók esetében) és az intézményeket, a tanszékeket illetve a főtanszékeket.
A MOGYE rektorhelyettese megkeresésünkre elmondta, hogy mindaddig nem igazán lehet felmérni azt, hogy előrelépésként értékelhető-e a döntés, amíg nem kapják meg az ARACIS döntésének a pontos jegyzőkönyvét. A rektorhelyettes ezzel együtt pozitívnak minősítette azt, hogy a magyar tagozat önálló akkreditációval rendelkezik.
“Az ARACIS döntése értelmében egy év múlva újra ellenőrzik a magyar nyelvű orvosképzést. Ha ekkor külön csoportokat is szeretnének látni megvalósítva, akkor előreléptünk, ha viszont ezt nem akarják, csak egyéb apróságokat terveznek ellenőrizni, akkor csak a mostani helyzet konszolidálásáról beszélhetünk” - mondta a rektorhelyettes.
Forgatókönyvek Szilágyi szerint ahhoz, hogy a tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó része hatályba léphessen, bizonyos szervezeti struktúrákat kell létrehozni. Tehát akkor lenne pozitív fejleményekről beszélni, ha az akkreditáció révén ebbe az irányba történne előrelépés.
Szilágyi rámutatott, eddig is létezett magyar elméleti, valamint román nyelven történő gyakorlati oktatás, azonban az ARACIS-on múlik, hogy kívülről támogatja-e az önálló magyar diákcsoportok létrehozásának ügyét. Kérheti azt, hogy az engedélyezéshez az önálló dossziéba önálló magyar csoportok és tanárok legyenek besorolva. "Másként hogyan lehet kiszámolni az órák lefedettségét, ha nem lehet tudni, hogy egy diákcsoport hova tartozik? Kikkel kell lefedni ezeket? A román tagozattal? A magyar tagozattal? Az ARACIS megtehetné, hogy kijelenti, hogy ezt nem lehet a mostani körülmények fenntartásával kiszámolni. Ideiglenesen elfogadott valamilyen köztes megoldást, de felkérhetné az egyetemet, hogy jövőtől rendezzék a helyzetet” - magyarázta Szilágyi.
A hét pontos egyezség
A 2012. szeptember 21-én kötött hét pontos szerződés értelmében a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) belül létrejöhetnének a magyar tannyelvű főtanszékek. Az utolsó (hetedik) pont kimondja, hogy az akkreditáció megszerzése után a szenátus dönt a magyar tanszékek számáról. "A hét pontos egyezségben az szerepel, hogy amint megvan az akkreditáció, létrehozhatóak a főtanszékek, azonban ez az egyetem szenátusának jóakaratára van bízva. Azért mondom, hogy jóakaratára, mert egy hajszállal több, mint kétharmad a románok többsége, tehát azt szavaznak meg, amit akarnak" - mondta a rektorhelyettes. A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus kezelési kísérlete 2012 májusában az Ungureanu-kormány bukásához vezetett.
2012 szeptemberében született egy hétpontos megállapodás az egyetem magyar gondjainak a megoldásáról, amelyet a Ponta-kormány akkori tanügyminisztere is aláírt. Ebben a megállapodásban a hetedik és egyben utolsó pont kimondja, hogy a magyar tagozat akkreditációja után az egyetem szenátusa dönt a létrehozandó magyar nyelvű főtanszékekről. Ez az akkreditáció történt meg az ARACIS döntésével.
Transindex.ro

Négy százalékot érő magyar vásárlók?
Annak ellenére, hogy a marosvásárhelyi pékségek egytől egyig magyar tulajdonban vannak, nem mindenikük tesz eleget a kétnyelvűség igényének – derült ki a Többnyelvű Marosvásárhely Civil Csoport felméréséből.
Arra buzdítja a magyar vásárlóközönséget a Többnyelvű Marosvásárhely Civil Csoport, hogy lehetőleg olyan üzletekből vásároljanak, ahol tisztelik anyanyelvüket, és maradéktalanul eleget tesznek a kétnyelvűségi elvárásoknak. Mivel Marosvásárhelyen a lakosság csaknem fele magyar nemzetiségű, a tisztelet megköveteli, hogy a magyar vásárlóközönség hasonló bánásmódban részesüljön, mint román nemzetiségű honfitársaink – vélik az egyelőre csak a Facebook nyilvánosságát vállaló csoporttagok. A szervezet az elmúlt időszakban felmérte a városban működő legnagyobb péküzletláncokban tapasztalható kétnyelvűség helyzetét. Górcső alá vették a Timko, Kovács, Eldi, Bewami és Pâine pe vatră Sasu üzleteket. Annak ellenére, hogy ezekek egytől egyig magyar tulajdonban vannak, nem mindenikük tesz eleget a kétnyelvűség igényének. A felmérésből a legjobban a Timko és a Kovács pékségek jöttek ki, melyek szinte maradéktalanul (93 százalékban) megfelelnek a csoport által felállított követelményrendszernek, hiszen minden szinten kétnyelvű a kommunikációjuk, és a betérő vásárlónak nem kell gondolkodnia azon, hogy merjen-e magyarul megszólalni, és vajon kiszolgálják-e magyarul. Az Eldi pékség a ’90-es évek végén gyakorolt egynyelvű kommunikációjától, főleg a konkurencia hatására, eljutott a majdnem teljes körű kétnyelvűséghez, azonban a 2013-as évben a felmérést végzők jelentős visszafejlődést tapasztaltak, aminek következtében a kétnyelvűség aránya 53 százalékra csökkent. A visszaesés elsősorban abban mutatkozik meg, hogy a kétnyelvű árucímkék helyét újból az egynyelvűek foglalták el, és gomba-módra megszaporodott azoknak az alkalmazottaknak a száma, akik nem szólnak magyarul is a vásárlóhoz, és nem is válaszolnak vissza a magyar vásárlók nyelvén.
Százszázalékért csak négy százalék jár?
A Bewami és a Pâine de casă Sasu üzletek szinte egyáltalán nem teljesítették a kritériumrendszert, a felmérés alapján a kétnyelvűség aránya ezekben az üzletekben 4 százalék körül mozog. „Ezek azok az üzletek, ahol a magyarul beszélő vásárló ugyanannyit fizet egy kenyérért, mint egy román anyanyelvű, pénzéért viszont nem jár neki azonos tisztelet és bánásmód, ugyanis a teljesen egynyelvű feliratok díszletében csak véletlenszerűen kaphat magyar kiszolgálást – szögezik le a felmérés készítői, akiknek Facebook-oldaluk borítóján fel is teszik a kérdést: 100 százalékot adunk, 4 százalékot kapunk? Szerintük a magyar vállalkozók által működtetett cégeknek még nagyobb a felelőssége abban, hogy milyen nyelveken kommunikálnak a vásárlóikkal. A Többnyelvű Marosvásárhely Civil Csoport úgy véli, a magyar közösség szempontjából a tiszteletteljes kiszolgálás a magyar nyelv akadálymentes használatát jelenti, ennek következtében pedig jogosan elvárható, hogy az alkalmazottak mindkét nyelven beszélgessenek a vásárlókkal. A korrekt kiszolgálás továbbá magában foglalja az üzletben található feliratozást is. Ide tartoznak a termékek megnevezései (címkéi), a különböző leírások, reklámszövegek, biztonsági előírások, bármilyen nemű, a vásárlóközönségnek szánt, valamint a fogyasztók jogaira vonatkozó információk és a cég honlapja is. Ugyancsak ide sorolandók a különböző reklámfelületek, amelyeket a cég a köztérben megjelenít.
CEMO: Ahol nem tisztelnek, ott ne vásároljunk!
A Többnyelvű Marosvásárhely Civil Csoport kezdeményezését a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) is üdvözölte. Ha a közösség tagjai elkezdik előnyben részesíteni a kétnyelvűen feliratozott termékeket, vagy azokat az üzleteket, ahol anyanyelvén is kommunikálnak velük, akkor változást lehet elérni, és a berögzült vásárlási szokások megváltozhatnak, vélik a szintén kétnyelvűségért harcoló mozgalom vezetői. „Az emberek rájöhetnek, hogy vásárlóerejükkel befolyásolni tudják a dolgokat, hiszen, ha tudatosan nem vásárolnak olyan helyeken, ahol nem kezelik megfelelő tisztelettel, mint vásárlót, az már egyfajta bojkottot jelent” – nyilatkozta portálunknak Horváth Kovács Ádám, a szervezet elnöke.
Marosvásárhelyen egyébként egy törökországi vállalkozó, Abdullah Göktaş volt az első, aki még a ’90-es évek közepén kétnyelvű péküzleteket működtetett és magyar vásárlóit ő maga is anyanyelvükön köszöntötte. Ezzel szemben a Pâine de casă Sasu marosludasi tulajdonosa, Szász Balázs magát Sasuként reklámozza.
A felmérés eredményeit annak készítői jobbítási javaslataikkal együtt elküldték mind az öt cég tulajdonosának.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Az öregkor nem idillikus állapot
A bágyi dombok alatt csend üli meg a tájat. A mozdulatlanságban a fák csupasz ágaira ráfagyott a dér, de a kémények szürkés füstje életet sejtet. Az öregotthon lakói bentről kémlelik a fehérséget, a nappaliban halkan beszélgetnek, s amikor megérkezik a tiszteletes, mosoly szalad át az arcokon. Szükségük van társaságra, s örömmel fogadják az idegent is.
Tavaly ünnepelték a lókodi Kiss Rozália Ökumenikus Öregotthon fennállásának huszadik évfordulóját. Az intézmény napjainkban negyvenöt idős embernek ad otthont. Vezetője, Zakariás Klára számos sürgős feladata ellenére készségesen fogad irodájában, ahol arra kérem, beszéljen a kezdetek kezdetéről.
A Jakab Lajos Alapítványt 1991-ben jegyezték be, és egy évvel később az öregotthon is megkezdte működését a paplak épületében. 1997-ben már tizenegy lakója volt a három szobának, az igény azt mutatta, hogy szükség van egy újabb épületre, amelyet fel is építettek 2000-re svájci és német szervezetek támogatásával. Itt már huszonnégy személyt tudtak elszállásolni, de a várólistán nagyon sokan szerepeltek, ezért ismét hozzátoldottak az épülethez, és 2007 májusában az új szárnyat is átadták rendeltetésének, így az otthon 45 férőhelyes lett. Az idősek nagy része környékbeli, de van néhány lakó távolabbi vidékről is, sőt egy idős hölgy egyenesen Floridából került Lókodba.
Klára éppen egy 2010-es uniós pályázat felújításán dolgozik, amelyről már kezdtek lemondani, hiszen benyújtása után három évig csend volt, most értesítették, hogy nagyon gyorsan aktualizálják és ismét nyújtsák be. Ebből az épület egyik régi szárnyát újították volna fel, de mivel arra már sor került, újabb kiegészítéseket kellett eszközölniük. „Eddig minden építkezés és nagyobb befektetés külföldi, javarészt egy svájci család, Gyarmati György és felesége összegyűjtött adományából valósult meg. Ezenkívül állami támogatást is kapunk, személyenként 250 lejt, amelyet a 34-es törvény alapján minden alapítvány igényelhet. Nyolc személy után a működési költségek felét az unitárius egyház fedezi, a másik felét még mindig a svájciak adják, a lakók többsége pedig a teljes költséget fizeti” – mondja a ház vezetője.
Karácsonyra hangolva
A karácsony mindenki lelkét megérinti. Az idősek is nyitottabbak a barátság, a közeledés, az elfogadás felé. Szenteste a karácsonyfa körül gyűlnek össze a ház lakói, Tódor Csaba tiszteletes és felesége minden évben elhozza a szentpáli iskolásokat, akik ünnepi műsorral kedveskednek. Az öregek is az alkalomhoz illő dalokat énekelnek, verseket szavalnak, együtt töltik a karácsonyestét. „Van, aki a szobájában is díszít fenyőágat, és jobban átérzi, megéli az ünnepet. Sokukban kettős érzés él a karácsonnyal kapcsolatosan: egyrészt az öröm, a béke, a szeretet ünnepe, másrészt pedig a szeretteik hiánya kerekedik felül. Szerencsére többségük elégedett helyzetével. Van, akinek éppen az öregotthon jelenti azt a biztonságot, ahonnan semmi pénzért nem menne el” – véli az unitárius lelkész.
Ugyanaz van itt is, mint a kinti világban, csak más körülmények közé helyezve – teszi hozzá Klára. Bár itt az álarcok egy idő után lehullnak, hiszen kint ha nem tetszik valaki, elkerüljük. Bent kisebb a tér, nem lehet elkerülni a találkozást. A tudomány, a pszichológia, az összes elmélet megbukik itt, sokan kísérleteztek már mindenfélével, és egyedül az emberség az, ami szükségeltetik. Aki emberségből megbukik, nincs mit keresnie az otthonban – vélik a vezetők.
Közösségben jobb, mint egyedül
A kilencvenéves Rózsika néni másfél éve lakója az otthonnak. Idős kora ellenére törődik magával, szép ruhákat vesz fel minden reggel, és hosszú, divatos nyakláncot hord. Élete nagy részét Csíkszeredában töltötte, kilenc testvére volt, egyetlen fiát, aki családjával Ausztriában él, egyedül nevelte. „Hozzáadtak egy olyan férfihoz, aki összepaktált a cigányokkal, alig tudtam tőlük megszabadulni. Felneveltem a gyerekemet, iskoláztattam, majd megnősült, és elment az országból. De gondoskodik rólam, ő rendez mai napig” – törnek felszínre az emlékfoszlányok.
Erzsébetnek három gyereke van, és Déván laktak harminc évet. Férje lókodi születésű volt, nyugdíjas korukra hazajöttek a faluba. „Egy alkalommal elhatároztuk az urammal, hogy amelyik marad, bejön az öregotthonba. Ezelőtt két évvel a férjem meghalt, s én egyedül maradtam. A bennvaló fent van a falu végén, rossz a világ, jobbnak láttam ideköltözni. Nagyon jól bánnak itt velünk, vannak barátaink, a tiszteletes úr mindig jön és foglalkozik velünk. Összetartás van, és jól érezzük magunkat, de az sem mellékes, hogy nagyon jól főznek. Közösségben lenni jobb, mint egyedül” – mondja Erzsébet, aki nagyon elégedett az otthonnal.
„2007-ben lettem beteg, lebénult az egyik felem egy pillanat alatt, aztán a leányomnál voltam egy évet s hét hónapot. Egy darabig gondozónő járt hozzám, de aztán beteg lett, a fiataloknak pedig munkába kellett menni, magamat nem tudtam rendezni. Huszonegy éve vagyok egyedül, innen, a hegyen túlról, Homoródalmásról származom” – szól közbe Emma néni, akit gyerekei, unokái minden hónapban meglátogatnak. „Azt sem mondhatom, hogy ide betettek engem, nem törődnek velem és itt nem jó. Nagyon meg vagyok elégedve mindennel. Jártam haza születésnapkor, de a korosztályom szinte mind kihalt már a szomszédságból, az se lenne, aki látogasson” – mondja az almási asszony.
„Engemet a fiam hozott ide Korondról, mert az uram hét esztendeje meghalt, s egyedül voltam. Másztam, mint a béka, fel nem tudtam állni, amikor a tűzre kellett tenni, pedig a menyem is, a fiam is gondoskodott rólam. Azt mondta a fiam, hogy hagyja el édesanyám, mert én olyan helyre viszem magát, ahol gondoskodnak magáról, naponta háromszor adnak enni, meg is fürösztik, szombaton, vasárnap meg is kávéztatják. El is hozott ide, de amikor jöttek látogatóba, azt mondták, otthon úgy mocskolják őket, hogy nem szégyellik magukat, hogy öregotthonba tettek engem. Mondtam, ne törődjetek semmivel, mert én nagyon jól érzem itt magam, haza se mennék, még látogatóba se. Nem vagyok kíváncsi a rágalmazókra” – kapcsolódik be a beszélgetésbe Margit néni. A lánya is el akarta vinni Egerbe, de oda sem ment.
Zsuzsanna nénit szobájában keresem fel, komfortos foteljéből, amelyet Floridából hozott magával, éppen tévét néz. „Nagyváradról mentünk ki a fiammal Amerikába, mert az apja már ott volt. Ott végezte a fiam az egyetemet, és belgyógyász orvosként dolgozik. Pár év múlva, ha nyugdíjba megy, ő is haza akar jönni székely feleségével” – mondja a nyugdíjas óvónő, aki honvágya miatt települt vissza.
Többnyire a magatehetetlenek kerülnek az otthonba
Az időskor nem egy idillikus állapot, nem olyan, mint ahogyan az amerikai filmekben bemutatják – mondja Tódor Csaba unitárius lelkész, aki ideje java részét az öregotthon lakóival tölti. A reggeli és ebéd között naponta különböző foglalkozásokat végeznek azokkal, akiknek egészségi, azaz mentális és fizikai állapota megengedi, a leépült, súlyos betegekre az ápolók vigyáznak. Sajnos utóbbiak vannak többen, hiszen főleg a magatehetetlen időseket bízzák az otthon alkalmazottainak gondozására. A betegeket a szentmártoni családorvos látja el, napközben állandó felügyeletet biztosítanak az egészségügyi asszisztensek.
„Mi csak abban a ritmusban tudunk foglalkozni az itt lakókkal, amit ők igényelnek. Ez nem egy rehabilitációs központ vagy egy tíznapos szanatóriumi kezelés, melynek során látványos eredményeket lehet felmutatni. Igaz, volt olyan esetünk is, hogy annyira felépült egyik lakónk, hogy hazament.” A tiszteletes úgy véli, nagyon sokat jelent az időseknek, ha látogatják őket, kimozdítják a monotóniából. Gyakran jönnek a székelyudvarhelyi református kollégium önkéntes diákjai, akik műsorukkal mindig vidám hangulatot teremtenek.
Az időseket már nem lehet nevelni, alakítani, úgy kell elfogadni őket, amilyenek. Ez nem egy nagy család, hanem különböző emberek vannak egy helyen. Nyolcvanéves korban már nem nagyon megy az alkalmazkodás, de barátságok azért kialakulnak – véli Tódor Csaba.
Nagyálmos Ildikó
Székelyhon.ro

Pálos karácsony Székelyföldön
Hiába várjuk a szeretet ünnepét, ha legbelül képtelenek vagyunk igazán megélni azt – fogalmazott Balla Barnabás pálos atya a karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatban. Rendhagyó és különleges ünnep ez a „fehér barátok” számára is, hiszen több száz év után első alkalom, hogy Székelyföldön, pontosabban Hargitafürdőn hirdethetik az Úr feltámadásának örömét.
„Kissé egyedi ez az időszak számunkra, mert Urunk születésének a megünneplése mellé még társul az is, hogy valamilyen szinten a rendünknek egy új fejezete kezdődik el” – említette a hargitafürdői, hivatalosan január végén felszentelendő pálos kolostorban szolgáló szerzetes. Bevallása szerint a kolostoralapítás öröme mellett talán egy kis félelem és izgatottság is lakozik bennük. „Arra törekszünk, hogy tökéletesen tudjuk végrehajtani mindazt, amit a Jóisten kér tőlünk. Másrészt hatalmas öröm van a szívünkben, mert jó látni, hogy van igény arra, hogy az emberek meghallgassák az Úr üzenetét” – magyarázta.
Az atya elmondta, tudomása szerint a hargitafürdői lakosok több évtizede imádkoznak azért, hogy legyen saját papjuk. „Néhány éven keresztül helyi plébánosként tevékenykedett László Rezső atya, az ő munkásságának a gyümölcse ami itt van. A csíkszeredai esperes plébános, Darvas Kozma József atya által felújíttatott templom és felépíttetett új plébánia megtelt élettel, ugyan nem mindig látható, de azért gyakran megtapasztalható, életre való közösséggel” – nyomatékosított Barnabás testvér, hozzátéve, természetesen az azelőtti szolgálatot ellátók is hozzájárultak mindennek a kialakulásához. Bevallása szerint néhány héttel ezelőtt megtörtént letelepedésük óta nagyon kedveseknek, segítőkészeknek bizonyultak a helybéliek. „És ami nagyon fontos, hiányzik belőlük a közöny. Képesek arra, hogy önszántukból részt vegyenek a közösségi életben. Nagy várakozás van bennünk az itteni létünkkel kapcsolatban” – hangzott el a barát részéről.
Jézus a gyógyír sebeinkre
„Advent a várakozás időszaka, ami arról szól, hogy tudjuk szívünkbe fogadni a Jóistent” – jelentette ki az atya. Kiemelte, ha ennek során a családok is befogadják Jézus megtestesülését, teret engednek Neki saját életükben, akkor a múltnak az összes sebét az idők Ura képes gyógyítani. Mert ha sebekkel élünk, akkor az a jelenünkre és a jövőnkre is kihat. Ha például egy családban egy alkoholista apa vagy anya mellett nőnek fel a gyerekek, akkor azok konkrét sebeket kapnak. Vagy a válások, az erkölcstelenség, ami benne van a családokban, a házasságtörés, ezek mind létező, valós lelki sebek. „Ha ezeket nem tudják kezelni, ha nem kérik az idők Urát, hogy ezeket meggyógyítsa, akkor nagyon nehéz normálisan megélni egy családi életet. Ha az adventi várakozása egy családnak nem arra megy ki, hogy hagyja Jézust, hogy megjelenjen az életében, akkor nagyon nehéz lesz igazán megélni ezt az ünnepet” – említette a pálos szerzetes.
Tennünk is kell a lélekfelemelő ünnepért
„A roráték, a Szent Család-járás, a gyerekekkel a betlehemes betanítása és készítése, a különböző adventi ájtatosságok arra próbálják az embert ösztönözni, hozzon valami áldozatot azért, hogy a saját környezetében, a családjában jelen legyen az Üdvözítő, hogy meg tudjon születni a világ Ura” – hangsúlyozta Barnabás atya. Elmondása szerint például a betlehemes játékok éppen annak a megtestesülései, hogy mennyire várakozott kétezer évvel ezelőtt a nép az Üdvözítő megszületésére. „És valahol tükröt tartanak az ember elé, hogy ő maga várja-e Jézus megszületését. Mert ha így tesz, és Ő beköltözik a lelkébe, akkor biztos, hogy az említett sebeket felszaggatja és kitakarítja. Ha ezt megengedjük Neki, akkor utána biztos, hogy a karácsonynak a megünneplése békét és boldogságot fog tudni számunkra adni” – nyomatékosított a pálos testvér.
Barnabás atya szerint azonban ha ez csak egy akármilyen ünnep számunkra, ami rengeteg felkészüléssel, kiadással, rohanással jár, és ezáltal karácsony napjára elfáradunk, akkor hiába vár ránk a legtöbb, leggazdagabb ajándék. „Ha legbelül nincsen béke, nem érzem a nyugalmat, akkor hiába van minden tökéletesen meg, nem fogom megtalálni azt, amire vágyok, egyfajta űr marad az emberben. Hiába várjuk a szeretet ünnepét, nem fogjuk azt megtapasztalni. Ezt az űrt igazából csak a Jóisten tudja kitölteni számunkra” – zárta beszélgetésünket a pálos szerzetes.
Rédai Botond
Székelyhon.ro

Répás: 2013-ban fókuszban a külhoni magyar oktatás
A külhoni magyar oktatás területén megvalósított programokat és intézményfejlesztéseket emelte ki az elmúlt évet értékelve Répás Zsuzsanna az MTI-nek adott interjújában. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy a terület várhatóan jövőre is 16,5 milliárd forintból gazdálkodhat.
Répás Zsuzsanna elmondta: az eddig elkezdett programok 2013-ban folytatódtak, a megkezdett fejlesztéseknek pedig már látszanak az eredményei. Kiemelve az oktatás területén indított kezdeményezéseket, rámutatott: az a legfontosabb, hogy teljes vertikumú legyen a külhoni magyar oktatási struktúra. A szülők már óvodába, kisiskolába azzal a gondolattal íratják be a gyermeküket, hogy azután hogyan tudja később a tanulmányait folytatni - fogalmazott.
A helyettes államtitkár kiemelte: a jövő generáció magyar közösségben való megtartásának a kulcsa az oktatás. Felidézte, hogy a nemzetpolitikai stratégia alapján 2012-ben az óvodákra fókuszáltak, majd ezt követette a kisiskolásoknak indított program, mindkettőnek igen pozitív tapasztalatai voltak. Jövőre a felső tagozatosok körében a tehetséggondozásra és a pályaorientációra szeretnének összpontosítani, a jelenleg kidolgozás alatt lévő programokra várhatóan a tavalyinál nagyobb, mintegy 140 milliós összeg áll majd rendelkezésre.
Hangsúlyozta: a programok előkészítésébe az itthoni szakmai szervezetek mellett a külhoni magyar pedagógustömörüléseket is bevonták, hiszen ők látják "a terepen", hol és mi a probléma.
Répás Zsuzsanna kitért a felsőoktatási fejlesztésekre is, ezekkel a piacképes tudás megszerzését szeretnék segíteni. Példaként említette a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, ahol több mint 4 milliárd forint értékben kezdődtek el fejlesztések tavaly, és jövőre is folytatódnak. Jelezte: Kolozsváron októberben új kampuszt adtak át, folyik az építkezés Marosvásárhelyen, és hamarosan kezdődnek a munkálatok Csíkszeredán és Nagyváradon is. Az infrastrukturális fejlesztések mellett új szakok, képzések indítását is tervezik, hogy úgy tudják a képzési kínálatot bővíteni, hogy az igazodjon a munkaerő-piaci kínálathoz, és lehetőséget adjon az erdélyi magyar fiataloknak a szülőföldjükön való boldogulásra. Megemlítette a beregszászi főiskola fejlesztését, ahol az infrastrukturális beruházás mellett szintén indulnak új szakok, és kitért a Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen indított délvidéki ösztöndíj-programra is.
A helyettes államtitkár a környező államokban élő magyarság helyzetét értékelve azt mondta, Felvidéken nagyon sok a probléma. Azt tapasztalják, hogy a szlovák kormány az utóbbi időben sorozatosan olyan intézkedéseket hozott, amelyek súlyosan sértik a magyar közösség jogait, érdekérvényesítési lehetőségeit, és ellentmondanak annak az ígéretnek, amit Robert Fico szlovák miniszterelnök korábban a status quo megőrzéséről mondott. A most elfogadott közoktatási törvény a felvidéki kisiskolák tömeges bezárásához vezethet - mondta Répás Zsuzsanna, aki arról, hogy ez a jogszabály célzottan a magyarság ellen irányul-e, azt mondta: nem lehet véletlen, hogy ez az intézkedés arányaiban sokkal jobban sújtaná a magyar kisiskolákat. A helyettes államtitkár azt mondta: azt kérik, hogy a jogszabályi háttér kialakítása során a szlovák fél figyeljen arra, hogy a nemzetiségi oktatás intézményrendszere és elérhetősége ne sérüljön.
Kitért arra is, hogy a kormány mellett működő kisebbségi bizottságban a magyarok eddigi öt szavazatát egyre csökkentették, így az összes nemzetiség 70 százalékát kitevő félmilliós magyarságnak ugyanannyi szavazata van, mint például a 682 főt számláló szerb kisebbségnek. Jövőre közel félmillió euróval csökken a magyar kultúrára szánt támogatások összege is - jegyezte meg. Kiemelte: Felvidéken olyan mértékű a magyarság fogyása, hogy a Fico miniszterelnök által ígért status quo megőrzése sem lenne elegendő, pozitív intézkedésekre lenne szükség. Arról, hogy milyen lehetőségei vannak a magyar kormánynak, úgy vélekedett: egyértelmű jelzés, hogy a kisebbségi vegyes bizottság legutóbbi ülésén a fenti problémák miatt a magyar fél nem volt hajlandó a közös jegyzőkönyv aláírására. Folytatni kívánják a tárgyalásokat, minden lehetséges fórumon és alkalommal felvetik a problémákat, és kérik, találjanak megoldást ezekre.
Mindenki látja, hogy Ukrajnában igen nehéz a helyzet - tért át egy másik régióra - hozzátéve: ez az ottani magyarság életét is meghatározza. Igyekeznek minden támogatást megadni, és példaként említette a közelmúltban a keleti partnerség folytatásáról szóló megállapodást. Ezzel újabb egymillió dolláros fejlesztés válik lehetővé kárpátaljai magyar intézményeknél.
Az erdélyi helyzetet úgy látja - a székelyek nagy menetelésére utalva -, pozitív jel, hogy az autonómia ügye körül összefogás alakult ki az egymással sok területen vitázó erdélyi magyar pártok között. Ez azért nagyon fontos, mert azt jelzi, hogy abban a legfontosabb ügyben, ami meghatározó az erdélyi magyarság megmaradása szempontjából, együttműködés alakult ki. Reményét fejezte ki, hogy ez az együttműködés folytatódni tud.
Hozzátette: őt nagyon nem lepte meg, hogy az európai polgári kezdeményezések nem végződtek sikerrel. Az unióban a kisebbségek jogvédelme mögött nincs olyan garanciarendszer, mint más területen, és ez probléma - mondta.
A helyettes államtitkár kiemelte: annak ellenére történt ez így, hogy olyan törekvéseket fogalmaztak meg, amelyekre a mostani uniós keretek között is lehetne pozitív válaszokat adni. Mi nem kérünk mást e téren sem, csak azt, legyen egyenlő elbánás a régi és az új uniós tagállamok között - mondta, megjegyezve: az autonómia működő gyakorlat a nyugat-európai országokban.
Mint mondta, emellett még számos problémával kell szembenéznie az erdélyi magyarságnak. Ezek közül első helyen emelte ki a régiós átszervezést.
Mint felidézte, olyan tervek láttak napvilágot, amelyek román többségű régióba sorolással egyértelműen beszűkítették volna a magyarok politikai részvételi lehetőségeit, érdekérvényesítését. Kitért az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása körüli rendezetlen helyzetre és a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemre is, ahol a törvény ellenére megoldatlan a magyar tagozat helyzete. Tőkés László kitüntetéséről azt mondta: akik most ezt az elismerést el akarják tőle venni, nem ülnének a székükben, ha Tőkés László kiállásának köszönhetően nem indul el a forradalom 1989-ben Romániában.
A vajdasági magyarság életében nagyon sok pozitív változás történt - folytatta, és kiemelte azt a történelmi megbékélést, amit a két államfő II. világháborús áldozatok előtti közös főhajtása jelent. Fontos a kollektív bűnösség elítéléséről szóló szerb parlamenti határozat, ugyanakkor várnak még arra a kormányhatározatra, amely a Csurog, Zsablya és Mozsor lakosságát hátrányosan érintő dekrétumot feloldja.
Kiemelte annak fontosságát, hogy működik a Magyar Nemzeti Tanács és a magyarság kulturális autonómiája. Répás Zsuzsanna reményét fejezte ki, hogy a nemzeti tanácsokról szóló törvényt támadó alkotmánybírósági folyamatok végül nem a jogosítványok csorbulását eredményezik majd.
"Mindannyiunknak öröm" - mondta - hogy a honosítás eredményeként a félmilliomodik magyar állampolgár letette az esküt. Az érdeklődés tovább nőtt az állampolgárság iránt, az elmúlt évhez képest idén 25 százalékkal többen adtak be kérelmet. Látják, milyen hatalmas az igény, és milyen plusz lelki töltetet ad, ami nagyon fontos - mutatott rá, hozzátéve: a kormány végig azt vallotta, nincsen másodrendű magyar állampolgárság, és azzal a politikai jogok egésze is jár, így a szavazati jog is.
Szeretné, ha minél többen részt vennének a jövő évi választáson, de nehézséget jelent, hogy egy új rendszert kellett alakítani, amely mindenki számára ismeretlen, hiszen sem Magyarországon, sem a környező országokban nem volt eddig sem regisztráció, sem levélben szavazás. Ezzel együtt ő is kevesli a jövő évi választásra eddig beérkezett mintegy 90 ezer regisztrációt - mondta, hangsúlyozva: a magyar kormánynak és államigazgatásnak az a feladata, hogy mindenki számára lehetővé tegye, hogy részt vehessen a választáson. Erősíteni kell a tájékoztatást, és ebben számítanak a külhoni partnerek, érdekvédelmi szervezetek, egyházak segítségére is - jelezte. Hangsúlyozta: az egész rendszert úgy alakították ki, hogy biztosítja az anonimitást.
(MTI)

Karácsonyi esti ima
Karácsony van. Alázattal, szeretettel arra kérlek Istenem, hogy népem nagy Karácsonyfája alá ajándékként a Bátorság erényét tedd. Azt a bátorságot, mellyel kétezer évvel mint védtelen kis- gyerek közénk jöttél, s mellyel ránk mosolyogtál. Mint Isten tudtad, hogy mi lakik az emberek fiaiban, hogy mennyi háború, ke- gyetlenség, kapzsiság, önzés és gőg lakik a marék porból született ember szívében. Tudtad, és te mégis egyedül, üres kézzel eljöttél közénk, hogy egy új világot álmodjál velünk, a szeretet, a jóság, az irgalom világát. Mertél embereket megszólítani és hívni, hogy társaid legyenek e csodálatos új világ teremtésében. Csodálom ezt a hihetetlen bátorságot, mellyel szembe mentél minden gonddal, nyomorúsággal, emberi gyarlósággal. A kudarcok, árulások nem torpantottak meg, még a nagycsütörtök, nagypéntek sem törte meg bátorságodat, hisz húsvét hajnalán újból szeretettel szemünkbe mosolyogtál, és elkezdted bátran összegyűjteni nagycsaládodat, tovább építeni álmodat, a Te országodat köztünk.
Uram Istenem, tudom, hogy egy bátortalan, félénk lélek nem tudja megfogni a Te teremtő kezedet, az előtte álló szép pályát nem meri befutni, a teáltalad neki felkínált csodálatos ajándékokat nem meri kibontani. Ezért is kérem tőled Istenem, a bátorság ajándékát. Ragyogtasd fel gyermekeid arcán a Te isteni arcod egyik legszebb vonását, a bátorságot!
Szeretettel kérem a bátorság kegyelmét gyermekeinknek, hogy merjenek szembe menni az iskolában, de az élet minden percében a saját korlátaikkal, félelmeikkel. A nagyra nőtt fiataloknak is ugyanezt a bátorság erényét kérem, hogy merjenek otthont teremteni, családot alapítani, gyermeket vállalni, nevelni szeretettel. És magunk számára, a felnőtt korosztály számára is ugyancsak a mindennapok bátorságát kérem tőled Istenem. Azt az isteni bátorságot, mely felragyogott Árpád vezérben, mikor megálmodta itt a Kárpát-medencében a közös otthonunkat. Szent István bátorságát, mellyel hitet és hazát adott népünknek. Azt a bátorságodat, mely Szent László királynak erőt adott kiállni Erdély ostromlott népéért. Domokos Kázmérnak, 1661-ben a szörnyű törökdulás után te adtál bátorságot, hogy a romokon mindent újra kezdjen. Márton Áron szentéletű püspökünkben ugyancsak a te bátorságod lángolt fel, mikor egyedül is szembe mert menni a kommunizmus kegyetlen, mindent leőrlő gépezetével. Ragyogjon hát fel bennünk is, a huszonegyedik századi gyermekeidben, szép isteni tulajdonságod, a sötétséget legyőző Bátorság.
Alázattal kérem a bátorság kegyelmét népemnek, az emberiségnek, ennek a csodálatos szép nagy világnak. Soha ilyen lehetőségek nem voltak a tovább tanulásra, önmagunk képzésére, kibontakoztatására, közös álmaink megfogalmazására, és azoknak hittel, kemény munkával való megvalósítására! Adj bátorságot Istenünk, hogy ne torpanjunk meg! Emberi kishitűségünk, a félelmeink, végtelenre nyitott szárnyalásunkat ne törje meg. Ne álljunk ijedezve, egy – egy árnyék, a gonosz lélek torz, csalóka fintorai miatt elbizonytalanodva, remegve a félelem vakvágányára. Mindaz a tudományos, technikai vívmány melyet oly sok elme az évezredek alatt fáradhatatlanul létrehozott, s mely ma a kezünkben van, s melyekkel alázattal élhetünk, szolgálhatunk, csak arra vár, hogy bátran megfogalmazzuk álmainkat, azokat bizalommal egyeztessük, és a világot tovább teremteni akaró Istennek bátorságával elinduljunk. Olyan lehetőségeink vannak, melyről a történelem nagyjai nem is álmodhattak. Az egyetlen kérdés: merünk-e élni velük?
Istenünk, mi a te képedre és hasonlatosságodra születtünk, ragyogtasd fel a szeretet, a jóság, a világot tovább teremteni akaró szabad ember bátorságát gyermekeid arcán!
Kisebb testvéri szeretettel,
Csaba testvér
Erdély.ma

Ha nem lennének székelyek, magyarok – nem lenne Románia!
Annak ellenére, hogy néhány román történész kezd feleszmélni a Csehó éra alatt adagolt dicső román történelmi mákony okozta kábulatból, a nagy többség még mindig a számára mézédes magyarellenességből pótolja az elmúlt haszontalan évek elmaradt sikerélményeit.
A gyávaság paródiája volt az új jobboldal sepsiszentyörggyi masírozása, toroköblögetése. Hiszen akkor lehetett volna bátor tettnek nevezni, ha rendőri biztosítás nélkül mernek kosornyázni a főtéren. Azt viszont nem merik megtenni!
De azóta abból a „hőstettből”, ahhoz kapcsolódó dicsekvésekből élnek tyúkocskáik ölében.
Pedig, ha ismernék a valós történelmüket, akkor azt is tudnák, hogy a Magyar Királyság védelme alatt álló moldvai, havaselvei fejedelemségek minden döntő jelentőségű török-tatár elleni háborújukat a magyar királyi hadak, vagy később az erdélyi magyar fejedelmi hadak segítségével vívtak meg, és csak azokban győztek ahol a magyar királyi segédhad mellettük állt, s vállalta a harcok oroszlánrészét.
Ez a magyar hadi segítség a földrajzi közelség végett majdnem mindig a székely hadakból állt.
Mihály soha nem tudott volna Erdélyben egyetlen sátorcöveket sem leütni, ha nincsenek a székely hadak mellette. A legkeményebb csatáiban nem Baba Novákban bízott, hanem a székelyekben.
A Mircea győzelmeiről írt nagyhangú ömlengések, Eminescunak minden valós történelmi alapot nélkülöző, Mirceát dicsőítő költeménye összeomlik a valós történelmi tények feltárásával.
Ezt nem a magyarok, hanem a saját józan történészeik mondják, írják.
Következésképp, ha nem lettek volna a magyar királyi – többnyire székely – hadak, ma Bukarestben nem beszélnének egységes román nemzeti államról, Erdogan török miniszterelnök rendeleteire táncolna a politika, és nem román lenne az állam hivatalos nyelve.
Nem volna jobb, végre eldobni a sok kitalált, hazug történetet, és végre a valót keresni, kutatni minden öntömjénező szándék és tömény magyar-székely ellenérzés, gyűlölet nélkül?
A bukaresti, de minden más politikai csoportosulás is a magyarellenességből tartja fenn a pártok közti marakodásra kiépített stratégiai állásait. A román belpolitika egyhuzamban és kizárólag valakik megvetésére, gyűlöletére épül. Ha nincs gyűlölet tárgya, megbénul, leáll a politikai tevékenység. Ha egy adott pillanattól eltűnne a magyarság ebből az országból, fél éven belül szétesne Románia!
Miért? Mert nem bírnak valakik megvetése, gyűlölése nélkül politizálni, s akkor egymást kezdenék ki.
Aki ismeri a román történelmet, az tudja, hogy a két fejedelemség egész fennállása alatt utálta egymást, és folyamatos versengés volt köztük. Persze másként írják a történelemkönyvek, de a tisztábban látó román történészek már úton-útfélen szót ejtenek, írnak erről.
Most a hagyományos másság iránti derékig érő gyűlöletet, utálatot le lehet vezetni a magyarokon.
De ha nem lennének magyarok, akkor keresnének mást, mondjuk a dobrudzsaiakat vagy az olténiaiakat, mivel azok elmaradottabbak. Ha azok is elfogynának, akkor egymásnak esne Moldva és Munténia. Úgy szétmarnák az országot, hogy nincs többé olyan európai vagy világhatalom, amely még egyszer összecsirizelné azokat.
Ezért ajánlom a román ország-vezetőknek, dobják ki maguk közül a kekeckedő, álnemzeties, minden egyébhez csak az igazi magas szintű politikához nem értő, színészkedő, prosztikat hajkurászó gigoló szépfiúkat, és vegyék elő végre a jobbik eszüket.
A vegyes lakosú városok éléről lökjék félre, dobják politikai szemétkosárba az uszító, hozzá nem értő, hasznavehetetlen, nyáltúró, magyargyűlölő, pökhendi polgármestereket, és próbáljanak meg idegengyűlölet nélkül, igazi emberbarát, mindenki hasznára váló politikát folytatni.
Bánjanak már végre – kilencven valahány év után – úgy a székelységgel, magyarsággal, mintha azok is ennek az országnak az állampolgárai volnának.
Mert ezt eddig nem érezték a hatalom részéről. Csak a moldvai kecskepásztorból estéről reggelre diplomás belügyi kiskirállyá vedlő, magyart köpködő, félanalfabéta senkik nagyképűségét tapasztaltuk meg.
Hagyják hadd intézze a magyar, a székely saját sorsát, rendezze belső ügyeit, mert addig van Románia, amíg magyar, székely van ebben az országban.
Mert mihelyt nem lesz – fél évre rá összeomlik az ország!
Kolumbán Sándor
Erdély.ma

Elvették Basescutól a kovásznai szálláshelyét, a szállodát pedig az ortodoxok kapták meg
Egy igencsak elhallgatott ülést tartott hétfőn a kormány, amelyen karácsonyi „ajándékosztára" került sor, tudjuk meg a Mediafax tudósításából. A Román Hírszerzőszolgálat (SRI) az Olanesti Palota (Palatul Olanesti) szállodával lett gazdagabb, Hargita és Kovászna Ortodox Püspöksége pedig a Kovászna városbeli Fenyő szállodakomplexumot kapta a fenyőfa alá.
Szintén a hétfői ülésen került sor – feltételezhetően – Victor Ponta kormányfő egy újabb „döfésére" Traian Basescu ellen, ugyanis azt a kovásznai volt „Ceausescu-vadászvillát", amely eddig az Állami Protokoll-Vagyonalap Hatóság (amely az államelnök hatáskörébe tartozik) tulajdonát képezte, odaajándékozták a Honvédelmi Minisztériumnak, amelynek jelenleg a Ponta-barát maroshévízi Mircea Dusa a minisztere. Amint tudjuk, Basescu egyik kedvelt helye Kovászna, ahol évente többször is megfordul, és ahol tavaly a Szilvesztert is töltötte.
A kormány korábban a bukaresti Dante villát vette ki hasonló módszerrel Basescu hatásköre alól.
Mediafax, Gandul
Erdély.ma