Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2001. július 10.
" Harmadik alkalommal szervezte meg a Szovátai Magyar Ifjúsági Találkozót Szovátán az Sz-MADISZ. A júl. 5-től 8-ig tartó táborban több mint száz résztvevő és előadó, politikus fordult meg. Több településről érkeztek a táborozók. Több előadás hangzott el, megbeszélést tartottak az Itthon, fiatalon mozgalom területi vezetői, majd több RMDSZ-politikus (Nagy Zsolt ügyvezető alelnök, Antal István és Asztalos Ferenc parlamenti képviselők, dr. Verestóy Attila szenátor és Sófalvi László megyei önkormányzati képviselő) látogatott a táborba. Külön téma volt a Magyar Ifjúsági Tanács /MIT/ szakítása az RMDSZ-szel. Dr. Verestóy Attila szenátor a magyarországi támogatásokkal kapcsolatosan megjegyezte, hogy ezek a pénzek nem könyöradománynak számítanak a magyar adófizetők részéről, mivel alkotmányban rögzített tény, hogy az anyaországnak kötelessége támogatni a határon túli magyarságot, ezen belül az ifjúságot. A gond csak ott van, hogy a pályázati összegek nagyrészét legtöbbször olyan, magukat ifjúsági vezetőknek tartó egyének kapják, akik az erdélyi magyar fiatalság csak igen kis hányadát képviselik. /Katona Zoltán: Ifjúságpolitikai szerepvállalás. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 10./"
2001. július 10.
"Székelyudvarhelyen a városi könyvtár látogatóit segíti a frissen megjelent Polc Alatt c. lap. Dr. Hermann Gusztáv Mihály igazgató bevezetőjében az új épületbe költöztetett intézmény pozitívumait és negatívumait mutatta be. Ursuleac Erzsébet könyvtáros a katalógus hasznosságáról, Lozsádi Csilla pedig az elektronikus katalógusról írt. /Polc alatt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 10./"
2001. július 10.
" Dr. Kardalus János Utcatér-díszítés a Homoródok mentén /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda/ című könyve az asztalosok, famegmunkálók kézikönyvévé válhat, hiszen bemutatja az összes olyan motívumokat, amelyek ismeretesek a Kis- és a Nagyhomoród mentén, de gyakorlatilag az egész Székelyföldön is. A Kis- és Nagyhomoród mentén lévő települések: Szentegyháza, Lövéte, Homoródalmás, Karácsonyfalva, Oklánd, Homoródújfalu, Székelyzsombor, Kápolnásfalu, Abásfalva, Homoródkeményfalva, Homoródszentmárton, Homoródszentpál, Recsenyéd, Városfalva, Lókod, Remete, Kénos, Bágy, Jánosfalva építészetének jellegzetes épületei a csonka nyeregtetővel épült házak, amelyeknek utcára néző oromfalain vakolatdíszek láthatók. "Akárcsak 1995-ben Budapesten megjelent kötetében, A székely festett bútorokban, a szerző nemcsak a kijelölt tájegység anyagának összegyűjtésére, hanem a kompozíciót alkotó elemek leírására, a tájegységben való megnevezésre és a díszítés alkotta kommunikációs rendszer magyarázására is vállalkozik" - írta a könyv előszavában Mihály Zita múzeológus-építész. /Fülöp D. Dénes: Homoródmenti formaleltár. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 10./"
2001. július 26.
"A tusnádi nyári szabadegyetem nem más, mint "a román nép ellenségeinek a román állam pénzén történő összeesküvése" - olvasható Gheorghe Funar kolozsvári polgármester, a Nagy-Románia Párt főtitkára júl. 25-i közleményében. Funar elítélte a magyar kormányt és az RMDSZ-t a tábor keretében szervezett "nacionalista megnyilvánulások" miatt. Funar felháborodásának adott hangot amiatt is, hogy a szabadegyetem előadásai magyar nyelven folynak, amely, szerinte, csak "regionális nyelv". A polgármester kifejtette, hogy a rendezvényen részt vesznek különböző, Magyarországról vagy Romániából érkezett, "románellenes szervezetek" is, és "tudománytalan szimpóziumain" Adrian Nastase miniszterelnök csak fülhallgatón keresztül vehet tudomást erről a román nép elleni összeesküvésről. /Funar szerint összeesküvés folyik. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 26./"
2001. július 27.
"Júl. 17-én Székelyudvarhelyről Kolozsvárra érkező magyar diákokra támadtak az állomáson: 18-20 románul beszélő fiatal botokkal, baseballütőkkel rontott nekik. A támadók kétfelől támadtak, ütötték-verték, szidták őket, majd elfutottak. Az esetről sírva nyilatkozó édesanya fiának megütötték a bal szemét, amely egy pillanat alatt bedagadt. Két kolozsvári magyar egyetemista fiú felajánlotta, hogy elvezetik a központ közelében lévő diákotthonba, ahol meg tud mosakodni. Mialatt egyikük bement az épületbe, a bejáratnál maradt két fiatalt újból megtámadták a botokkal felszerelkezett fiatalok, akik az állomástól valószínűleg követték őket. Heten voltak a támadók, összeverték a két magyar fiút. A két véresre vert fiút kórházba vitték, ahol bekötözték sebeiket, majd ismét visszatértek az állomásra, hogy felszállhassanak a Segesváron áthaladó vonatra. A rendőrök ugyan érdeklődtek a támadók kilétéről, de mivel azokat senki nem ismerte, vállvonogatva továbbálltak. /F. D. D.: Hét fiatal botokkal felfegyverkezve. Udvarhelyi diákokat vertek meg Kolozsváron. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 27./"
2001. július 31.
"Júl. 26-án Budapesten megállapodást írt alá az RMGE és a magyar Földművelésügyi Minisztérium. A megállapodás a romániai magyar gazdák, kis- és középtermelők versenybe hozását, a kétoldalú gazdakapcsolatok kialakítását, a szaktanácsadói hálózat létrehozását, közös információs rendszer megvalósítását, közös regionális programok beindítását tűzte ki célul. Sebestyén Csaba, az RMGE elnöke elmondta: a magyar-magyar gazdakapcsolatok és intézményi együttműködési lehetőségek kialakítása, szaktanácsadási, szakképzési hálózat megteremtése, a falusi turizmus fellendítése már a két fél között tavaly létrejött keretmegállapodásban is szerepel ugyan, ám konkrét lépések megtételére csak mostantól nyílik lehetőség. Jelenleg főként olasz és osztrák befektetők vásárolnak Romániában mezőgazdasági területet. Sebestyén szerint Székelyföldön a lehetőségekhez képest egyelőre kevés termőföld van magyarországi gazdasági társaságok tulajdonában. A föld ára alacsony, hektáronként átlagban négymillió lej - negyvenezer forint - körül mozog. A Romániában bejegyzett külföldi jogi személyek által is megvásárolható földekre jelenleg ideiglenes birtokba helyezési jegyzőkönyvet adnak ki a román hatóságok, hivatalos elidegenítés csak a birtoklevelek kiosztását követően történhet meg. Kékkői Zoltán politikai államtitkár közölte, hogy a szaktárca hasonló együttműködést tervez Kárpátaljával, Felvidékkel és Vajdasággal is. /S. M. L.: Várják a magyarországi földvásárlókat. = Krónika (Kolozsvár), júl. 27./ Sebestyén Csaba, az RMGE elnöke elmondta: az együttműködést segíti a gazdaegyesület Magyarországra delegált referense is. Az RMGE 156 éves múltra tekint vissza, 14 megyei szervezete 11.000 tagot tömörít. Sebestyén Csaba a romániai földvásárlási lehetőségekről elmondta: Romániában jogi személyek is vásárolhatnak földet, hektáronként négymillió lejért, azaz 40.000 forintért. Magyarok azonban keveset vásároltak, a földek jelentős hányadát osztrákok és olaszok vették meg. A romániai gazdák megfelelő termelési eszközök és pénz hiányában el akarják adni területeiket, ezért Sebestyén földvásárlásra biztatta a hazai termelőket. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy Romániában meglehetősen rendezetlenek a birtokviszonyok, szinte állandó a 2000/1-es földterületek visszajuttatásáról szóló törvény módosítása, amelynek értelmében magánszemély 50 hektárig kaphat vissza földet. Vásárláskor azonban ideiglenes birtokbahelyezési jegyzőkönyvet állítanak ki, ami szavatolja a terület új tulajdonosának jogait. /Romániai agrárképviselet az FVM-ben. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 31./"
2001. augusztus 2.
"Néhány hónapja jelent meg a Vidéki Gazda című mezőgazdasági és közművelődési havi lap. A kiadványt Kovászna és Hargita megyékben terjesztik. A Sepsiszentgyörgyön megjelenő lap felelős szerkesztője Bokor Gábor elmondta: a Vidéki Gazda első száma fél évvel ezelőtt jelent meg. Jelen pillanatban 1800 példányban készül, ebből megközelítőleg 1500 példányt adnak el. Szeretnék a lapot kétheti megjelenésűvé tenni, majd a jövő évtől hetente egyszer megjelentetni. A kiadványt jövőtől Maros és Brassó megyékben is terjeszteni fogják. /Fekete B. Zoltán: A vidékiekre is kell figyelni. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 2./"
2001. augusztus 2.
"Martonosi Vass Miklós forradalmár emlékére emelt emlékművet júl. 29-én Szentábrahám község a Vas-réten. Az emlékművet Fekete Domokos építészmester tervezte és kivitelezte. A szabadságharcos 1851-ben halt meg. A résztvevők a székelykeresztúri fúvószenekar indulójára kivonultak az emlékműhöz, Barabás Zsigmond polgármester átvágta a szalagot, majd elhelyezték a kegyelet koszorúit. /F. B. Z.: Emlékművet avattak Szentábrahámon Martonosi Vass Miklós forradalmár emlékére. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 2./"
2001. augusztus 2.
"Bálint Ágnes telekfalvi tanítónő 28 éven keresztül gyűjtötte az adatokat, végül Telekfalva krónikája címet adta a könyvnek, amely az Infopress Rt. /Sepsiszentgyörgy/ nyomdájából került a piacra. A Székelyudvarhelytől 12 kilométerre levő Telekfalva ma 180 lelket számlál. A település igazi hírnevét a favilla- és a gereblyekészítés alapozta meg. Telekfalvát az ezermesterek falujának ismerik ma is. 1993. január 3-án leégett a település Művelődési Háza, amelyben éveken keresztül a helyi műkedvelő csoport színielőadásokkal szórakoztatta a közönséget. Az épületet 1994-ben kezdték újraépíteni, idén aug. 26-án, a millenniumi falutalálkozó keretében fel is avatják. /F. L.: Falutalálkozóra készülve. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 2./"
2001. augusztus 21.
" A Kárpát-medence népművészetének, hagyományainak és népi kismesterségeinek ünnepét, a Millenniumi Sokadalom című a határokon is átnyúló rendezvény záró programjai aug. 17-én, a budapesti Hősök terén kezdődtek. A négynapos kulturális eseménysorozat a Szent István királyról való megemlékezés mellett a népművészek, népzenészek, néptáncosok, népi játékkészítők, az utcaszínházak és a magyar konyha mestereinek találkozója volt. Az idei sokadalmat a tavalyinál több helyszínen rendezték meg, így Szentendrén, Diósgyőrött, Abádszalókon, Tatán, Gyulán, Pécsett, Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Zentán is bemutatták az ezeréves magyar kultúra örökségeit, kincseit. - Erdély-szerte megemlékeztek István királyról, így Szatmárnémetiben, Nagybányán, Csíkszentkirályon. Csíkszeredában például a rendszerváltás óta először ünnepelték meg Szent István-napját. A rendezvény a belvárosi katolikus plébániánál kezdődött, volt szabadtéri néptáncelőadás és rockkoncert, este pedig irodalmi est a Szakszervezetek Művelődési Házában Ferenczes István költő és Molnár Vilmos író részvételével. /Ünnepségek Zentától Csíkszentkirályig. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 21./"
2001. augusztus 21.
"A székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal közvélemény-kutatást végzett, és javaslatokat kért a lakosoktól a múlt rendszerben önkényesen elnevezett utcák neveinek megváltoztatására, illetve az egykori elnevezések újbóli hivatalosítására. Kilenc utca és két tér neve a következőképpen módosul: a Horea ezután Kornis Ferenc utca, a Closcából Attila utca, a Crisanból Eötvös József, a Hargita-tér Kőkereszt-tér, a Jövő utca pedig Bíró Lajos utca lesz. A Hősök utca Ugron Gábor nevét veszi fel, a Vasile Alecsandri Szentjános utca lesz, mint hajdanán. A Cuza Voda utca ezentúl a Wesselényi Miklós utca, a Budai Nagy Antal pedig a Baróti Szabó Dávid névre hallgat. A Szabadság-térnek ezután Városháza-tér a neve, a December 1. utcának a Malom és a Tompa László utca közötti szakasza pedig Sziget utca. /Utcanév-változtatások. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 21./"
2001. augusztus 21.
"Júniusban a parajdi római katolikus templomba törtek be ismeretlen tettesek, Korondon aug. 13-án éjszaka valószínűleg megzavarták őket, mert semmit nem vittek el az istenházából, 14-én éjjel viszont Székelyszentléleken és Malomfalván lopták el a fából készült szobrokat. Benedek Sándor szentléleki plébános és Kiss Margit sekrestyés aug. 15-én reggel vették észre azt, hogy betörtek a templomba, elvitték a feszületről a Jézus-szobrot (a corpust) és a Szent Antalt, Szent Lászlót, és Szent Istvánt ábrázoló szobrokat, a feltámadást jelképező, illetve egy karácsonykor használatos angyalszobrot, az oltárszentséget és két ezüstözött kelyhet. A tolvajok hátulról, a sekrestye ajtaját felfeszítve hatoltak be, és gyertyafény mellett pakolták össze a szobrokat, amiket egy szőnyegbe csomagoltak. A padlót sok helyütt viaszpecsétek borítják, szerencsére a szétszórt gyufaszálak nem okoztak tüzet. A sekrestyében lévő szekrény fiókjait kiforgatták a tettesek, a gipszből készült szobrokat viszont nem vitték el. A plébános szerint előre kitervelt lopás történt, hiszen Parajdon és Malomfalván is a fából készült régi szobrokat lopták el, amelyeket valószínűleg régiségkereskedőknek adtak el. A malomfavi templomba ugyancsak aug. 14-én éjszaka törtek be. Simon József plébános elmondta, hogy a falról hiányzik a kereszt, a Jézus-szíve szobor és Szűz Mária, a feltámadási szobor is eltűnt, valamint a keresztről Jézus teste. Egy négy négyzetméteres szőnyeget is elvitték. /F. D. D.: Kirabolták a szentléleki és a malomfalvi templomot. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 21./"
2001. augusztus 21.
"Erdélyi viszonylatban is hiánypótló vállalkozásba kezdett a Balla Zoltán által vezetett Humán Reform Alapítvány, amikor két éve beindította bábosképző tanfolyamát. A kirulyfürdői és a homoródfürdői találkozók után idén Lókodban találkoztak a résztvevők. A résztvevők a baróti Cimbora Napköziből, a székelyudvarhelyi Napsugár Napköziből, a csíkszeredai Tanulók Klubjából, Lövétéről, a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Közművelődési Egyesület Habakuk bábcsoportjától, a szászrégeni Művelődési Ház Csim-Bumm bábcsoportjától, valamint Sepsiszentgyörgyről és Homoródszentpéterről érkeztek. A tanfolyamon bábcsoportvezetői-képzés, darabelemzés, előadás-előkészítés, bábtervezés, díszlet- és kelléktervezés, illetve -készítés, koncepcióalakítás, előadás megszervezése és tervezése, zene alkalmazása szerepelt a programban. A tanfolyam vezetője, Nagy Kopeczky Kálmán, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház bábtagozatának vezetője-rendezője, a Romániai Bábos Céh alelnöke szerint nagy szükség van erre a tanulási formára, mert a profi bábszínjátszás jelenleg mélyponton áll, színészképzés pedig nem is létezik. A Humán Reform Alapítvány által indított kurzus az egyetlen rendszeres képzés, ezenkívül még Kolozsváron oktatnak időszakonként. Létezik ugyan Székelyföldi Bábos Egyesület, az alapítvánnyal közösen bábszíndarab-írói pályázatot is hirdetett, ám a beérkezett művek nem feleltek meg az elvárásoknak. /Forrai Tibor: Bábosok tanfolyama Lókodban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 21./"
2001. augusztus 21.
"Első alkalommal szerveztek ifjúsági napokat Oroszhegy községben augusztus 11-15. között. A programot vetélkedők, kirándulások, kiállítások és sportrendezvények tarkították. Volt tátika-show, kabaré és táncbemutató, képzőművészeti kiállítás a falu szülötteinek munkáiból és vetélkedő is. Katona Zoltán: Oroszhegyi Ifjúsági Napok. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 21./"
2001. augusztus 21.
"Aug. 20-án tizenkettedszer nyitotta meg kapuit a makfalviak Nagy Pálról elnevezett alkotótábora. A hazai és külföldi festők, grafikusok, szobrászok közül tizenöten jelezték részvételi szándékukat. A hagyományos táborzáró tárlatra aug. 26-án órakor kerül sor. /Képzőművészek Makfalván. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 21./"
2001. augusztus 30.
"Medgyessy Péter az RMDSZ meghívására utazott Romániába. Aug. 28-án Bukarestben vezető román politikusokkal és az RMDSZ vezetőivel tárgyalt, aug. 29-án pedig erdélyi körútra indul. Ennek során Sepsiszentgyörgyön a város polgármesterével és a helyi RMDSZ vezetőivel találkoznak, Marosvásárhelyen pedig felkeresik hivatalában Markó Béla szövetségi elnököt, és a város közéleti személyiségeinek részvételével megtartott fórumon vesznek részt, Kolozsváron Takács Csabával, az RMDSZ ügyvezető elnökével tárgyal, Nagyváradon pedig felkeresi Tempfli József katolikus püspököt. Az erdélyi program utolsó állomása aug. 30-án Nagyszalonta lesz. Medgyessy Péter Nastase kormányfővel tárgyalt. Adrian Nastase rosszallását fejezte ki a nemrég felavatott nagykanizsai emlékmű és az Erdélybe juttatott millenniumi zászlók miatt. Medgyessy felkereste Traian Basescu DP-elnököt, bukaresti főpolgármestert. Basescu a magyarországi román közösség útján az MSZP támogatását ígérte a jövő évi választásokon, s kifejezte reményét, hogy a magyar választók Orbán Viktor kormányfőt - "fenegyerekeskedései" okán - szavazataikkal meg fogják büntetni. Medgyessy az újságírónak elmondta: romániai látogatásának fő célja az MSZP elkötelezettségének kinyilvánítása a határon túl elő magyar közösségek ügyei iránt, ugyanakkor a kormányzásra készülő MSZP a környező országok vezető politikusaival is jó viszony kiépítésére törekszik. Medgyessy sürgette a magyar egyházi ingatlanok mielőbbi visszajuttatását, külön megemlítve a nagyváradi katolikus püspöki palota, a gyulafehérvári Batthyaneum Könyvtár, illetve a kolozsvári Református Kollégium épületének rég óta húzódó ügyét. Medgyessy a már elfogadott közigazgatási törvény és az anyanyelv-használati jogok mielőbbi alkalmazását, az ehhez szükséges végrehajtási rendeletek meghozatalát sürgette. A státustörvénnyel szemben az MSZP-nek is megvoltak a maga fenntartásai, ennek ellenére Medgyessy elmagyarázta partnereinek, hogy ez a törvény a magyar kisebbség szempontjából fontos lépést jelent. Az MSZP-politikus Markó Bélával és az RMDSZ vezető politikusaival folytatott megbeszélést. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre Medgyessy Péter elmondta: a szövetség vezetői által azt az üzenetet szeretné eljuttatni az erdélyi magyarságnak, hogy "az MSZP és annak miniszterelnök-jelöltje mélységesen elkötelezett az Erdélyben élő magyar közösség dolgai iránt", s azt szeretné, ha a magyarság minél jobban boldogulna szülőföldjén. /T. Sz. Z.: Párbeszéddel és emberi kapcsolatokkal. Medgyessy Péter szocialista kormányfőjelölt elkötelezett az erdélyi magyarság dolgai iránt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./ Nastase kijelentette: biztos benne, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltjével mind pártvonalon, mind a képviselt országok szintjén sikerül majd együttműködnie. A Curentul című napilap szerint "Románia immár Orbán legjelentősebb választási ellenfelének keresi a kegyeit". A román kormánypárt megpróbálta elhitetni a budapesti "barátokkal", hogy a román-magyar kapcsolatrendszer új alapokra helyezhető, ha a magyar kormányt nem Orbán Viktor és pártja fogja irányítani. A Curentul rámutatott arra, hogy Adrian Nastase és csapata számára sokkal többet jelentett ez a látogatás, mivel meg akarják szerezni az MSZP támogatását a Szocialista Internacionáléba való felvétel előtt. /Bukarest a magyar szocialistáknak kedveskedik. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 30./"
2001. augusztus 30.
"25 ifjúsági szervezet képviseltette magát a REGIOVEST Szent László Kistérségi Társulás által szervezett és Hargita megye Tanácsa által támogatott múlt hét végi felkészítő előadásokon, amelyek célja volt: megtanítani a fiatalokat szakszerű pályázatok megírására. A kistérségi társulásuk egyik célja az ifjúság alkotóerejének bevonása. /Pályázatok megírására tanítják a fiatalokat. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 30./"
2001. augusztus 30.
"Több mint háromszázötven fiatal részvételével tartották meg Szentábrahámon aug. 23. és 26. között a XXV. Erdélyi Unitárius Ifjúsági Konferenciát. A rendezvény idei fő témái a hitre, erkölcsre és tudásra alapuló társadalom, valamint Balázs Ferenc egykori unitárius lelkész élete és munkássága voltak. A megnyitó után néptáncjátékot mutattak be a szentábrahámi fiatalok. A marosvásárhelyi Tamacisza Színtársulat József Attila-estet tartott. Az z ODFIE-elnök Szabó László vezetésével tartották az országos egylet ez évi küldöttgyűlését, ahol főtitkárnak választották Nagy Endrét, alelnöknek pedig Sándor Krisztinát. /Katona Zoltán: XXV. Erdélyi Unitárius Ifjúsági Konferencia. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 30./"
2001. augusztus 30.
"Magyarról magyarra címmel Brauch Magda nyelvművelő írásait adta ki az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó. A szerző 1977-ben kapott doktori címet a kolozsvári egyetemen. Az aradi Jelen című napilapban 1992-től állandó rovatot vezetett, ennek anyagát veheti kézhez az olvasó. A könyv anyaga nyolc év termését tartalmazza, tematikus sorozatokba rendezve. /pbá: Az olvasó beszéljen, ahogy akar? = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 30./"
2001. szeptember 6.
"Kálmán-Ungváry Zsófia személyében júliustól új főtanfelügyelője van Hargita megyének az őszi versenyvizsgáig, amelyen ő is részt vesz majd. Az egykori főtanfelügyelő-helyettest a nyugalomba vonult Beder Tibor helyére nevezték ki. /Dávid: Új főtanfelügyelő Hargita. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 6./"
2001. szeptember 6.
"A Humán Reform Alapítvány ezen a héten 25-30 résztvevővel és meghívottal tartja az első Székelyföldi Közösség- és Közművelődésfejlesztő Vándortábort a homoródszentmártoni Dávid Ferenc Egylet Oktatási Központjában. A rendezvény fő témái a közösségfejlesztés módszertana, illetve a projektmenedzsment. Balla Zoltán, a SZEKE vezetője tájékoztatott, hogy a helyi, főleg homoródmenti községekből jött résztvevők csoportos foglakozásokon sajátítják el a közösségfejlesztés módszertanát, bevezető képzést kapnak a közművelődésről, ugyanakkor megtanítják őket különböző projektek elkészítésére. /Közösségfejlesztő vándortábor. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 6./"
2001. szeptember 11.
" Magyarországi támogatással alternatív magyar nyelvű oktatás indul idén ősztől Bákó megye csángók lakta vidékén. Ezt az teszi szükségessé, hogy a hazai és nemzetközi erőfeszítések ellenére Romániának ebben a térségében továbbra sem indul magyar nyelvű állami oktatás. Ebben a helyzetben a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma anyagi támogatásával hét moldvai településen tizenkét pedagógus irányításával indul alternatív oktatás. A magyar minisztérium kilencmillió forintos támogatást nyújt. A csángómagyar oktatási program végrehajtására az NKÖM és a magyar oktatási tárca a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét (RMPSZ) kérte fel, amely szakmai és gazdasági szinten egyaránt koordinálja a hosszú távú projektet. A programot a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSSZ) képviselőiből és a moldvai oktatást biztosító pedagógusokból álló csapat pályázta meg a magyar minisztériumoknál. A kilencmillió forintos keretet egyéves futamidőre folyósították, belőle fedezik a tanárok, taneszközök, albérletek költségét. Az alternatív csángómagyar tanítás ősztől Klézsén, Pusztinán, Trunkon, Külsőrekecsinben, Somoskán, Budán és Diószénen indul, többnyire a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által bérelt magánházakban. Klézsén és Pusztinán eddig mintegy 120 kisiskolás részesült magyar nyelvű, iskolán kívüli oktatásban. A szövetség által végzett felmérés szerint az újabb öt településen összesen mintegy 150 gyermek igényli ősztől a magyar oktatást. Ők délelőtt az állami iskolák, délután a csángómagyar oktatási program alternatív kurzusain vesznek részt. Bartha András, az MCSSZ elnöke szerint az alternatív oktatás beindítása nem azt jelenti, hogy a moldvai csángómagyarok érdekvédelmét ellátó szövetség lemondott volna az állami magyar oktatás beindításának kiharcolásáról. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Állandó Bizottsága májusban kilenc pontban fogalmazta meg ajánlásait Románia számára a moldvai csángók ügyében. Az ajánlás szerint a román alkotmánnyal és az oktatási törvényekkel összhangban biztosítani kell a csángók számára az anyanyelvű oktatás lehetőségét. Szilágyi Zsolt, az RMDSZ csángóügyekkel is foglalkozó parlamenti képviselője úgy nyilatkozott: a román hivatalos szervek négy hónappal az ET isztambuli konferenciája után is azt keresik, miként lehet kijátszani a testület ajánlásait. /A csángók magyar nyelvű oktatásáról. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 11./"
2001. szeptember 11.
"Gyimesfelsőlokon 1990 óta működik a bár-galéria. A tulajdonosok Antal András (Antal Imre festőművész fia) és felesége, Erika. Az 1999. október 3-án rendezték az első kiállítást. Az elsőt, Nagy Pál Zoltán Csíkszeredában élő fotóművészét számos tárlat követte. Ez a bár-galéria nem követi a galériák szokványos programját, 2000 tavaszán bemutatták megrendezett kiállítás, a bákói testi fogyatékosok rajzkörének anyagából. Bemutatta a fiatal képzőművészeket, voltak könyvbemutatóval egybekötött író-olvasó találkozók, így a Székelyföld szerkesztőségével, Ferenczes István főszerkesztővel, vendég volt Tankó Gyula néprajzkutató, nyugalmazott iskolaigazgató is, jelenleg Márkos András, Németországban élő festőművész alkotásai tekinthetők meg. /Kiállítások a gyimesfelsőloki bár-galériában. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 11./"
2001. szeptember 15.
"A székelyföldiek legnagyobb gondja és panasza továbbra is az erőszakos románosítás, szögezte le cikkében Ujj János. Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere az Udvarhelyi Híradónak adott nyilatkozatában olvasható, hogy 1989 előtt a vidék etnikai összetételének megváltoztatását a Ceausescu-rezsim a fokozott iparosítással, betelepített munkaerővel próbálta elérni, most viszont ezt a célt a román egyházak és a hadsereg erőltetett terjeszkedésével kívánják megvalósítani. Székelyudvarhely mellett, a Kerekerdőn hegyivadász kaszárnyát építettek, annak átadására oda látogatott Mircea Pascu védelmi miniszter, aki újabb építkezéseket helyezett kilátásba. Kézdivásárhely lakossága hét százalékban román, ők a betelepített állami hivatalnokok és hozzátartozóik, akinek most építenek nagy ortodox templomot. Marosfőn akkora ortodox kolostort építettek fel, amelyben akár száz szerzetest is elhelyezhetnek. Torockón immár görögkeleti templom és két kolostor is található. /Ujj János: Moldovai zsindelytetős házacska. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 15./"
2001. szeptember 18.
"Székelyudvarhelyen az RMDSZ-frakció kérést nyújtott be a tanács titkárságára, hogy a következő ülés napirendjén szerepeljen a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében a megszüntetett UPE listáján bejutott tanácsosok leváltása és az új tanácsosok beiktatása. Ladányi László tanácsos, a városi RMDSZ elnöke ezt azzal indokolta, hogy eddig nem történt semmilyen lépés az ügyben. Ladányi azt kifogásolta, hogy az egyesület elnökének, Szász Jenőnek /a polgármesternek/ a döntéseit az UPE-tanácsosok mindig megszavazták. Az újságíró közbevezette, hogy az UPE-sek ugyanezt állítják az RMDSZ-frakció döntései esetében. Ladányi szerint egy-egy tanácsi döntés előtt a frakció mindig ülést tartott, melyen a frakció többségi szándéka érvényesült. /Bágyi [Bágyi Bencze Jakab]: A prefektúra több átiratot is küldött. Az UPE-s tanácsosok leváltását kérik. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 18./"
2001. szeptember 18.
" Nem született döntés. Még bonyolultabbá vált a Baktai-ügy. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 18./"
2001. szeptember 18.
"A képviselőház jóváhagyta a romániai autópálya-építkezések prioritásait rögzítő 16-os sürgősségi kormányrendeletet. A testület tagjai egyetértettek és elfogadták Antal István parlamenti képviselő javaslatát is, így a Nagylak-Temesvár-Nagyszeben nyomvonalon létrehozandó autópálya ugyanarra a sürgősségi szintre emelkedett, mint a Nagyvárad-Kolozsvár szakasz megépítése. A rendeletet a szenátusnak is el kell még fogadnia, az autópálya építési munkálatai azonban várhatóan csak három-négy év múlva kezdődnek el. /Jakab Árpád: Elfogadták Antal javaslatát. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 18./"
2001. szeptember 18.
"A közelmúltban alakult meg a Határon Túli Magyarok Információs Központja Alapítvány, azzal a céllal, hogy a határon túli magyarok részére lehetővé tegye minden olyan kulturális, gazdasági, egészségügyi, nevelést és társadalmi beilleszkedést segítő információ elérését, amelyhez egyébként csak nehezen jutnának hozzá. Az alapítvány internetes adatbázisában bárki bemutathatja tevékenységét, és beírhatja elképzeléseit: www.htmik.hu; e-mail: ik@axelero.hu - tájékoztatott Balassa Bálint, a kuratórium elnöke. /Információs központ a határon túli magyaroknak. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 18./"
2001. szeptember 18.
"Szeptember 14-én Budapesten a Farkasréti temetőben örök nyugalomra helyezték a 64. évében elhunyt Engel Pál történészt. Engel Pál Deák Ferenc-díjas tudós a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt. Az Erdélyhez kötődő László Gyula éppen Engel Pál történettudóst nevezte meg, mint ama történészek egyikét, akik véleménye a székelykérdés megítélésében azonos az ő vélekedésével, miszerint népcsoportunkat nem Pannóniából telepítették ide, hanem már Árpád megérkezésekor itt voltak. /Fosztó Á. Zoltán: Engel Pál történész hagyatéka. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 18./"
2001. szeptember 25.
" A román vezetés tiltakozik amiatt, hogy Magyarországon a parlament és a kormány pénzügyi támogatásával aktualizált revizionista dalokat tartalmazó CD-lemez jelent meg. Vasile Dincu tájékoztatási miniszter közleményben szögezte le: el kell kerülni a bizalmatlanságot növelő és a párbeszédet akadályozó gesztusokat, ugyanakkor üdvözölte, hogy egyes magyar politikai erők elítélték az Aktualizált revíziós dalok című lemez megjelenését. /Román tiltakozás magyar CD miatt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 25./"