Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
611 tétel
2001. március 27.
"A Brassó megyei Ürmösön és Ágostonfalván megalakult a Nagy-Románia Párt magyar tagozata. Elnöke Tókos József lesz, aki kevéssé tud magyarul, ezért románul nyilatkozott. Szerinte Romániában élünk. "Mindnyájan ennek az országnak a polgárai vagyunk, a politikai színezet nem fontos." Corneliu Vadim Tudor és a Nagy-Románia Párt nem ért egyet az anyanyelv közigazgatásban való használatával. Tókos szerint "ha az alkotmányt vesszük. akkor azt kell mondanom, hogy valahol igaza van." Elmondta, hogy amikor fel akart kerülni az RMDSZ tanácsosjelöltjeinek listájára, nem sikerült. Átment a Nagy-Románia Pártba. /Magyarok is belépnek Vadim pártjába. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 27./"
2001. április 12.
"A Bethlenfalváért Egyesület tavaly alakult meg, Péter József vállalkozó kezdeményezésére, célul tűzte ki a városrészen elhanyagolt állapotban lévő művelődési ház kijavítását. Legelőször pénzgyűjtési akciót szerveztek, majd közmunkát. - Ha Isten megsegít, a húsvéti bált a teljesen felújított helyiségben rendezhetjük - nyilatkozta Hajdó István. /Amikor összefognak Bethlenfalván. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 12./"
2001. április 26.
"Ócfalván ápr. 21-én falunapot szerveztek és ünnepélyes keretek között felavatták az új imaházat, valamint a falu névtábláját. Sinka Ignác tanár, falufelelős elmondta, a falunap legjelentősebb eseménye a református új gyülekezeti ház felavatása volt, amelybe a víz és gáz is be van vezetve. A ház felépítését két holland testvérfalu támogatta, de a helyiek is sokat dolgoztak. Már harmadik éve, hogy mindig új színdarabot tanulnak a falu műkedvelői a Sinka-házaspár irányításával, amelynek bemutatásával kezdődik a kosaras bál. /Falunap Ócfalván. Felavatták az új imaházat és a falu névtábláját. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 26./"
2001. április 26.
"A Fonó Budai Zeneházban átadták a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) képviselőinek azt a CD-ROM-csomagot, amely az eddigi legbővebb, legteljesebb válogatás a magyar népzenei anyagból. Dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár, a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság elnöke elmondta, hogy az Utolsó Óra program keretében az utóbbi öt év során számos erdélyi zenésszel, együttessel készült stúdiófelvétel a magyar fővárosban. A digitalizált anyaggal kapcsolatosan már korábban felvetődött a gondolat, hogy azt Magyarország határain kívül is hozzáférhetővé kell tenni. Így esett a választás a kolozsvári székhelyű KJNT-ra, amelynek képviseletében az elnök vette át a CD-re írt anyagot. - A szerződés szerint mindebből az erdélyi együttesek ingyen másolhatnak át oktatási célra. Eljuttatják a másolatot a sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, marosvásárhelyi néptáncegyütteseknek és az Udvarhely Néptáncműhelynek is, amelyek oktatási célra használhatják a felvételeket. A zenei anyagot válogatta és szerkesztette Pávai István népzenekutató, az MTA Népzenetudományi Intézete Népzenei Archívumának vezetője, aki székelykeresztúri születésű. Korábban a csíkszeredai Népi Alkotások Háza, a Maros Művészegyüttes zenei szakirányítója és utóbbi igazgatója, a Marosvásárhelyi Rádió zenei szerkesztője volt. /"Visszaadták" Erdélynek. Kolozsváron a magyar népzenei archívum anyaga. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 26./"
2001. április 26.
"Zetelakán tavaly februárban alakult meg az Éva nőklub, amelynek keretében népdalokat, zeneműveket tanulnak, bábokat készítenek, gyógytornagyakorlatokat végeznek. Emellett nagyon fontos az ASPOR-csoport tevékenysége is. Kolumbán-Antal Ilona orvosnő, a helyi ASPOR-csoport vezetőségi tagja elmondta, hogy a csontritkulás megelőzéséért tevékenykedő társaság (ASPOR) 1998-ban Marosvásárhelyen alakult meg. Célja a csontritkulás okairól, megelőzéséről informálni a lakosságot. Zetelakán az ASPOR-csoport a Székelyudvarhelyen Tamás Margit tornatanárnő által szervezett csontritkulásmérés után alakult. Gyógytornásza is van az Éva-klubnak. /Éva-klub és ASPOR-csoport Zetelakán. Céljuk a csontritkulás okairól informálni. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 26./"
2001. május 8.
"Világszerte tizenkilenc magyar kulturális központ működik, a legfontosabb intézmények a Collegium Hungaricum nevet viselik. Bukarestben csupán 1989 után nyílhatott meg a kulturális központ, a collegiumok zöme viszont 1920-ban vagy röviddel azután alakult Rómában, Bécsben, Berlinben, Párizsban. Jóval később nyitotta meg kapuit a moszkvai, nem kevésbé fontos intézmény. Entz Géza, a magyarországi Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Intézeti Igazgatóságának főigazgatója kifejtette: kollégiumok ott működnek, ahol magyar érdekű kutatás folyik, ösztöndíjas tudósok részvételével. Rómában például a magyar történelem szempontjából rendkívül fontos a vatikáni levéltár, Bécsben is főként levéltári anyagot kutatnak a tudósok, a berlini Collegium főként természettudományos, biológiai vagy fizikai kutatásokat segít elő. A moszkvai intézmény részben az 1945 és 1990 közötti történelmünk, részben pedig az 1848-49-es szabadságharcra vonatkozó anyagok tanulmányozása szempontjából lényeges. A bukaresti Központ nagyon népszerű, a román sajtó gyakran ír a rendezvényeiről. Szó esett róla, hogy Kolozsváron is megnyitják a kulturális irodát, de erre csak akkor kerülhet sor, ha a román fél is ezt akarja. /Egyelőre nem nyílik meg a kolozsvári kulturális iroda. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 8./"
2001. május 10.
"Tonk Sándort, a Sapientia Alapítvány elnöke arról tájékoztatott, hogy október elsején mindenképpen indul az oktatás Csíkszeredán és reméli, hogy Marosvásárhelyen is. Elkezdte munkáját az előkészítő bizottság, mely most már a konkrét tennivalókat jelöli ki. Következik a tanári állások meghirdetése, a felvételi szabályok kidolgozása, a felvételi meghirdetése, a tandíj- és ösztöndíjrendszer kidolgozása. /Ősztől megkezdődhet a képzés az erdélyi magyar magánegyetemen. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 10./"
2001. május 15.
"Tudatos polgárrá kell válnia a többségnek Romániában azért, hogy az ország eleget tudjon tenni a nyugati elvárásoknak, állampolitikai szinten pedig meg kell szűnnie a kétarcúságnak - hangsúlyozta Szokoly Elek, a marosvásárhelyi Interkulturális Központ igazgatója, a Pro Európa Liga vezetőségi tagja május 9-én az Európa Napja alkalmából szervezett székelyudvarhelyi rendezvényen. - Doru Furnea, a hegyivadász laktanya parancsnoka azt kérdezte, hogy mit tett értünk Európa? Véleménye szerint a történelem folyamán Romániát gyakran kihasználták idegen hatalmak, és e nép ádáz küzdelmet folytatott nemzeti létéért. Válaszában Szokoly Elek rámutatott, hogy nem éppen helytálló az "áldozat" szerepét hangoztatni, hiszen Romániát 1859-ben, létrejöttekor, majd 1877-ben, a függetlenség kivívásában, 1920-ban, Nagy-Románia megalakításában, majd a második világháború után is segítették a nagyhatalmak, és 1989-után is óriási pénzösszegeket kapott, amelyeket sajnos nem mindig célszerűen használtak fel. /Európa Nap a Pro Európa Liga szervezésében. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 15./"
2001. május 15.
"A Haáz Rezső Múzeumban /Székelyudvarhely/ nagy sikerű kiállítás nyílt a múlt héten: messzi tájak kaktuszai és a vidék növényvilágát bemutató herbárium. /Herbárium és kaktuszok a múzeumban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 15./"
2001. május 17.
"Ha a magyarság számára kellene egy nemzetstratégiai programot készítenem, akkor Németh László könyveit venném elő - mondta Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke a Székelyudvarhelyen tartott, Németh László üzenete a XXI. századnak című előadásában. Az írószövetség elnöke kifejtette, hogy a nemzeti stratégiai gondolkodás a magyarságon belül nem annyira a politikusokat, mint inkább az írókat, költőket, gondolkodóinkat jellemezte. A magyar társadalomban változást, reformot sürgető Ady Endre, az európai normákat felmutató Babits után sorjáznak Illyés Gyula, Bibó István, Németh László nemzeti stratégiái. /Üzenet a XXI. Századnak. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 16./ Pomogáts Béla emlékeztetett: Németh László A minőség forradalma tanulmányban vázolta fel a harmadik út gondolatát. Az író elképzelése nem érvényesült 1989 után. A harmadik út mondhatni gyanússá vált, a bartóki modell sem valósult meg, a magyar kultúra kettészakadt posztmodern és hagyományos, népi áramlatra. /Pomogáts Béla Udvarhelyen. A magyaroknak a szabadság társadalmát kell választaniuk. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 17./"
2001. május 17.
"A Kolozsváron megjelenő Interetnica lap célja a hazai nemzetiségek közötti előítéletmentes párbeszéd szükségességének tudatosítása, az együtt élő etnikumok értékeinek, érdekeinek megismertetése és elismertetése. Az Interetnica a Kolozsvári Magyar Diákszövetség Student Press című havilapjának mellékleteként 1999 áprilisában jelent meg a CIVITAS Alapítvány, a Pro Democratia Egyesület és a magyar diákszervezet közös kiadásában, tájékoztatott Varga Zoltán főszerkesztő. A román nyelvű kiadvány az idei évtől kétnyelvű lett, közli egyes cikkek roma nyelvű fordítását is. A lapszámokat ingyenesen terjesztik a kolozsvári egyetemen, de eljuttatják a kisebbségi szervezetekhez, az etnikumközi viszonyokkal foglalkozó intézményekhez és kutatási központokhoz is. A korábbi lapszámokban például ilyen tanulmánycímek vannak: Roma holokauszt; A kisebbségi dilemmája: polgári és nemzeti identitás között; A sajtó és az etnikumközi kapcsolatok. A következő lapszám egyik fő témája a csángókérdés lesz. - Megpróbáljuk bemutatni a jelenlegi helyzetet, a csángók történelmét, a magyar és román történelemírás ezzel kap csolatos álláspontját - mondta Varga Zoltán. /A valóság nem igazolja, hogy jó a kisebbségek helyzete. Román és roma nyelvű lap Kolozsváron. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 17./"
2001. május 22.
"Május 11-13. között tartották meg Székelyudvarhelyen immár második alkalommal a turisztikai vásárt, amelyen több mint negyven cég képviseltette magát. Jelen volt a Magyar Turizmus Rt., valamint a román Turisztikai Minisztérium képviselője is. Szász Jenő polgármester méltatta a rendezvényt, azt hangsúlyozva, hogy a turizmus "húzó gazdasági ágazatává" válhat az egész Székelyföldnek. Dr. Bíró Gáspár, a Magyar Turizmus Rt. és a kolozsvári magyar konzulátus képviselője azt mondta el, hogy a világon a turizmus több profitot termel, mint a kőolajtermelő vagy hadiipar, és a magyar állam ezután szakmailag és anyagilag is jelentősen segíti a székelyföldi turizmus kibontakozását. /Nagyszabású turisztikai kiállítás és vásár. "Húzó gazdasági ágazattá" válhat. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 22./"
2001. május 24.
"Az Erdélyi Nagycsaládokért Egyesület öt évvel ezelőtt alakult Nyárádszeredában, hogy erkölcsileg és anyagilag támogassa a három és a több gyermekes családokat, tájékoztatott Csíki Sándor elnök. Az egyesületnek száz család a tagja Nyárádszeredában. Fiókszervezetek Kolozsváron (tíz taggal), Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen vannak alakulóban. Magyarországon a Nagycsaládosok Országos Egyesülete nagy tekintélyt vívott ki magának: kétezer tagja van. Köztük van a négygyermekes Orbán Viktor miniszterelnök, illetve Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője és Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, akiknek három-három gyermekük van. /Erdélyi Nagycsaládokért Egyesület. A sok gyermek vállalása büszkeség. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 24./"
2001. május 24.
"Megjelent Tankó Gyula Életvitel a Gyimesekben (Gyimesi szokásvilág II.) /Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely/ című munkája. Az első kötet /Gyimesi szokásvilág/ 1996-ban látott napvilágot. A harmadik kötet anyaga már a kiadónál van. Tankó Gyula /sz. Gyimesfelsőlok/ több dolgozatot, tanulmányt közölt a Gyimesek néprajzáról. Mostani könyve legizgalmasabb része a hiedelmekről, átkokról, fekete mágiáról szóló rész. /P. Buzogány Árpád: Trilógia lesz belőle. A Gyimesek krónikája. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 24./"
2001. május 29.
"Nem módosítják az akkreditációs törvényt, hiszen több hónapos huzavona után a képviselőház elutasította a Nagy-Románia Párt ebbéli kérelmét. Asztalos Ferenc képviselő közölte, hogy az erdélyi magyar tudományegyetem további építkezési útjába sem a kormány, sem az országos akkreditációs tanács nem tud újabb akadályokat gördíteni. Amennyiben az akkreditációs tanács megadja a kért szakok ideiglenes működési engedélyét, ősztől beindulhat (három szakkal Csíkszeredában és hárommal Marosvásárhelyen) az erdélyi magyar tudományegyetem. A Partiumi Egyetem integrálódni szeretne az erdélyi magyar tudományegyetembe. Ennek az egyetemnek olyan szellemi műhellyé kell kinőnie magát, ahonnan a végzős fiatal olyan önazonosság-tudattal, a közösségért felelősséget vállaló gondolkodásmóddal kerül ki, amely arra készteti, hogy itt maradjon, és tudását a hazai munkaerőpiacon kamatoztassa - nyilatkozta Asztalos Ferenc képviselő, a képviselőház oktatási bizottságának alelnöke. /A magyar nyelvű képzés fellegvára. Ősztől működhet az erdélyi magyar egyetem. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 29./"
2001. május 29.
"Tízéves születésnapján, május 21-én köszöntötték a Kriza János Néprajzi Társaságot a bécsi Bornemissza Péter Társaság tagjai: Szépfalusiné Wanner Márta, Antal Imre és Antalné Sebestyén Ágnes. A bécsi Bornemissza Péter Társaság az ausztriai magyarság centruma, ennek volt alapítója és vezetője Szépfalusi István lelkész egészen 2000-ig. Meghalt a pásztor, mi lesz a nyájjal? - tette fel a kérdést Szépfalusiné Wanner Márta, aki az Antal házaspárral együtt jelenüket, lehetőségeiket és terveiket is bemutatta. Ők viszik tovább Szépfalusi hagyatékát és az Ausztriai Evangélikus Egyház Lelkigondozó Szolgálatát. Antalné Sebestyén Ágnes Erdőszentgyörgyről származik, férje, Antal Imre pedig csíkmadarasi. Ők a kortárs magyar népi kultúra közismert terjesztői Ausztria-szerte és a magyar szórványban mindenütt. /A bécsi Bornemissza Péter Társaság. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 29./"
2001. június 7.
"A Hargita Megyei Kulturális Központ és a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület immár harmadszor szervezte meg jún. 4-én a máréfalvi székely kapuk napját, amely Kovács Piroska tanárnőnek köszönhetően lassan túlnövi a helységet. Szakemberek tartottak előadást, majd megtekintették a műemlékkapukat. Cselekedni kell a székely kapuk védelméért, olvasható a megjelentek felhívásában. /Fülöp D. Dénes: A műemlékvédelmet szorgalmazzák. Székely kapuk napja Máréfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 7./ Tudatosítani kell minden székely kapu tulajdonosával, hogy népi kultúránk felbecsülhetetlen értékével rendelkezik és megmentésükre az egész Székelyföldre vonatkozó, hosszú távú programot kell előkészíteni, kidolgozni - hangzott el a találkozón. A tanácskozáson szakemberek mondták el véleményüket kapukról, a kapukészítésről. Mihály Zita műemlékvédő múzeológus a következőképpen vélekedett: "Mivel az értékőrzés közösségi érdek is, a települések közügyének is számít. Amikor egy ilyen kaput bontanak le, ez azt jelenti, hogy megfosztják a közösséget egy kulturális örökségtől. Ezért célszerű, hogy az önkormányzatok saját eszközeikkel is támogassák, segítsék ezeknek az értékeknek a fennmaradását." /A műemlékvédelmet szorgalmazzák. Székely kapuk napja Máréfalván. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 7./"
2001. június 19.
"Nemzetközi jellegű, Európa etnikai kisebbségeit érintő témákban rendezett konferenciának ad otthont Székelyudvarhely június 24. és július 7. között. A szervező Association for Community Colleges (ACC-Népfőiskolákért Egyesület) nemzetközi szervezet a kéthetes népfőiskolán ötven kelet- és nyugat-európai ifjúsági szervezet képviselőjét fogadja Grúziától Dániáig, Észtországtól Angliáig. Az előadássorozatra a Református Diákotthonban kerül sor. Az Erdélyi Népfőiskola 2001 elnevezésű előadássorozat egy európai szintű párbeszéd kialakulását hivatott segíteni. Témája: az EU-bővítést követő változások a közép-kelet-európai kisebbségek helyzetében. Az előadók között lesz Szabó Mátyás (Közép-Európai Egyetem, Budapest), dr. Salat Levente (Nyílt Társadalomért Intézmény, Kolozsvár), Eckstein-Kovács Péter, volt kisebbségügyi miniszter, Frunda György szenátor, az Európa Parlament képviselője, Smaranda Enache, Románia volt finn nagykövete, a Pro Európa Liga vezetője, Gabriel Andreescu a Helsinki Bizottság részéről, Markó Attila, a Kisebbségügyi Hivatal vezetője, John Petersen, az ACC vezetője (Dánia), Conchi Gallego - ACC (Madrid), dr. Grúber Károly a Magyar Külügyminisztérium részéről. /Neves vendégelőadókkal. Európai népfőiskola Székelyudvarhelyen. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 19./"
2001. június 26.
"A Sztár Rádió hamarosan az egész világon hallgatható lesz. A Magyar Internet Világrádió honlapján megtalálható lesz az udvarhelyi rádió is, ahonnan ingyenesen lesz letölthető és hallgatható. A Magyar Internet Világrádióról elnöke, Király József elmondta, hogy a világrádió egy olyan internetes hálózat, amihez magyar nyelven sugározó rádióadók csatlakozhatnak, a hallgató pedig letölthet egy olyan programot, amin keresztül ezeket a rádióadókat hallgathatja. Eddig több mint tízezren töltötték le a világ minden részéről. A honlap: www.vilagradio.hu, innen letölthető az a program is, amellyel hallgatni lehet a rádiókat. Baloga Sándor, a Sztár Rádió igazgatója örömmel nyugtázta, hogy az udvarhelyi rádió hamarosan a világhálóra kerül. /Interneten a Sztár Rádió. Többen és több helyről hallgathatják. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 26./"
2001. június 28.
"Gábora Ede vendégfogadó, az Erdélyi Turizmus honlap szerkesztője azért hozta létre a weblapot /www.erdelyiturizmus.hu/, hogy teljes kínálatot nyújthasson Erdély turisztikájából, főleg a magyarországi turisták számára. Az adatgyűjtés nem volt túl egyszerű, mert bár Gábora Ede ingyen jelenteti meg a szállásadókat, ennek ellenére kevesen keresik meg. /Fejlődőben a faluturizmus. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 28./"
2001. július 2.
"A július végén lezajlott Segesvári Középkori Fesztivál ideje alatt az Új Jobboldal elnevezésű szervezet fiataljai szórólapokat osztogattak a résztvevőknek, melyeken olvasható: "Állítsátok meg Románia elcigányosítását!" A szórólapok osztogatása nem keltette fel a rendfenntartó erők figyelmét, maga a szórólap szövege azonban bűncselekménynek minősül, hiszen faji gyűlöletet szít. /Legionáriusok Segesváron. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 2./"
2001. július 3.
"Átmeneti évadot zárt a Tomcsa Sándor Színház, szögezte le Szabó K. István, a színház rendezője. Az évad Merő Bélának, a színházalapítónak, és egyik az alapszínész, Gábor László Zalaegerszegre való távozásával kezdődött. Túlélési stratégiával kellett dolgozniuk, folytatta a rendező, a színház költségvetése nem támogatta a produkciós kiadásokat, azokat önerőből és pályázatokból tudták kivitelezni. Az évad végére valamelyest rendeződtek a dolgok. Az átlagnézőszám tavaly 322 volt, most pedig 306. A következő évadban bemutatják Nyírő József Jézusfaragó ember című művét. Az évadot egy Shakespeare-darabbal nyitják - Sok hűhó semmiért. Ez a Szarvason működő Weöres Sándor Színházzal közös előadás lesz. Ezzel a színházzal az együttműködést szeretnék szélesíteni. /Katona Zoltán: Átmeneti évadot zárt a színház. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 3./"
2001. július 5.
"Július első napjaiban Adrian Nastase miniszterelnök Portugáliában részt vett a Szocialista Internacionálé 50. évfordulóján. A portugál Publico nevű lapnak adott interjújában a Magyarország parlamentje által elfogadott státustörvényről nyilatkozva kifejtette, hogy ennek meghozásával Magyarország a Romániában élő magyarok védelmét, támogatását vállalta fel, holott ez ellenkezik az Európai Unió által szabályozott törvényekkel, hiszen a nemzeti kisebbségekért az az ország felelős, amelyikben élnek. A lap riporterének arra a felvetésére, hogy a magyarok anyaországa három hónapos munkavállalási engedély kibocsátását, az orvosi ellátás biztosítását szögezi le ebben a törvényben, Adrian Nastase azt válaszolta, hogy ezt Románia állampolgárainak etnikai megkülönböztetése nélkül kellene megtegye. "Szerintünk ez a törvény nemzetiségi megkülönböztetésen alapul, és a 19. századot idézi." A román miniszterelnök furcsállta, hogy azok az államok, amelyek annak idején részt vettek Prága lerohanásában, már NATO-tagok, míg Románia nem. Nastase szerint a Balkánon Románia a legnagyobb és legstabilabb ország. Arra a kérdésre, hogy hogyan vélekedik Milosevicsről, akit nemzetközi törvényszék elé állítottak mint háborús bűnöst, azt válaszolta, hogy a politika Milosevicset feláldozta, bár ő volt az, aki öntörvényűen meghatározta Jugoszlávia és az európai hatalmak valamint az amerikaiak közti tárgyalások kimenetelét. "De ez a jugoszláviai politikai pártok ügye: én erről nem mondhatok határozott véleményt, nem kommentálhatom" - hangzik Nastase ez ügyben tett óvatos nyilatkozata, aki reméli, hogy nemsokára Románia NATO-tagállam lesz. /B. B. J.: Nastase szerint a volt jugoszláv elnök áldozat. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 5./"
2001. július 5.
"Júl. 4-én megkezdődött Csíkszeredában a XVIII. Régizene Fesztivál. A júl. 8-ig, vasárnapig tartó rendezvényen Romániából, Magyarországról, Törökországból érkezett 150 előadó korabeli ruhákban szórakoztatja a közönséget Csíkszeredában és Gyergyószárhegyen. /XVIII. Régizene Fesztivál. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 5./"
2001. július 5.
"Ötödik alkalommal rendezték meg a Szejke Szépteremtő Kaláka alkotótábort, mely jún. 21-től 29-ig tartott. A szakágak a következők voltak: fafaragók, szövők-varrók, bútorfestők, bogozók, szalmafonók. Jún. 23-án, Csíkszeredában, a Míves emberek sokadalma rendezvényen kiállították munkáikat. /Dávid Gyöngyvér szövő-varró: Szépteremtő Kaláka alkotótábor. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 5./"
2001. július 5.
"Az udvarhelyi Hunor László novellás- és verseskötettel törte meg hallgatását. A szobrászként, cikk- és novellaíróként ismert Hunor László 1944. augusztus 31-én született. Előzőleg megjelent egy szobrászati munkák képét tartalmazó könyve Székelyfák Erdélyből címmel. Bevallott célja a kozmikus világ költőjeként, írójaként bevonulni a köztudatba. A két kötet /Korok versei és Hol lakjon az ember a Földön/ Major Sándor támogatásával jelentek meg. /Tárkányi Sarolta: A kozmosz költője: Hunor László. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 5./"
2001. július 10.
"A Falufüzetek tizedik darabjaként adta ki az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet és a fiatfalvi unitárius egyházközség a falu rövid történetét az udvarhelyi Litera Könyvkiadónál. A falufüzet szerzője Derzsi Domokos. Előkészületben van a Székelyszentmihályról szóló kiadvány is. Fiatfalva közigazgatásilag 1952-től Székelykeresztúrhoz tartozik, nemcsak az Ugron család kúriájáról ismerik a környékbeliek és távolabbiak, hanem a vallási türelem példájáról is. Az unitáriusok és reformátusok 1726 óta közösen használják a műemléktemplomot. Fiatfalva és Keresztúr határában, Sóskúton évente pünkösdkor rendezik az ifjúsági folklórfesztivált. /pbá: Fiatfalva a Falufüzetekben. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 3./ A Falufüzetek sorozat eddig Homoródalmás, Székelyderzs, Ürmös, Bölön, Árkos, Homoródkarácsonyfalva, Vargyas, Énlaka és Siménfalva monográfiái láttak napvilágot. - Sok település, kis tájegység, erdélyi műemlék leírása jelent meg az elmúlt évtizedben. A Partiumi Füzetek sorozatban a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság kiadványai emlékezetesek, és két tucatnál több füzet szilágysági, belső erdélyi, székelyföldi várról, templomról, kastélyról az Erdélyi műemlékek sorozatban az Erdélyi Műemlék-restaurátorok Egyesülete és a Transylvania Trust Alapítvány gondozásában. /Fejér László: Fiatfalva a tizedik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./"
2001. július 10.
"Június 24-e és július 7-e között Székelyudvarhelyen zajlott az Erdélyi Népfőiskola 2001 elnevezésű kisebbségügyi rendezvény, amelynek szervezője a nemzetközi Népfőiskolákért Egyesület. Huszonkét országból több mint ötven ifjúsági szervezet képviselői érkeztek Székelyudvarhelyre. Illyés Ágota, az egyik fő szervező elmondta, a Népfőiskolákért Egyesület székhelye Dániában van, és nyitott minden kezdeményezésre a témában. Elfogadták a pályázatukat az Európai Unió és Európa Tanács, tehát ők támogatták a rendezvényt. A szervezet célja egy közös európai párbeszéd megteremtése, ilyen elv alapján segít mindenütt szervezéssel, kiadványaival, nyitott a tagság felé, minél több embert próbál bevonni. Az udvarhelyi rendezvényről 35 perces film készült, CD-t is adtak ki, jelen volt néhány nyugati újságíró is, akik tudósítottak az eseményekről. A dokumentumokat bemutatják az európai intézményeknek. /F. D. D.: Kisebbségügyi konferencia Székelyudvarhelyen. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 10./"
2001. július 10.
"Július 6-7. között az Árkoson Valóság és lehetőségek címmel gazdasági konferenciára került sor. A Kovászna Megyei Tanács és a Kis- és Középvállalkozók Szövetsége által szervezett konferencián a bukaresti nagykövetségek gazdasági attaséi, illetve az önkormányzatok képviselői mellett szenátorok és képviselők, közéleti személyiségek, valamint üzletemberek vettek részt. /Konferencia Árkoson. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 10./"
2001. július 10.
"Július elsején Székelykeresztúron, a Molnár István Múzeumban nyitották meg a 80 éves Sófalvi Jenő műkedvelő festő képzőművészeti, és lánya, Sófalvi Klára textíliákból álló közös kiállítását. /László Miklós: A 80 éves Sófalvi Jenő kiállítása. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 10./"