Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Televiziunea Română – TVR
440 tétel
2002. július 3.
"Boros Zoltán reagált Kelemen Hunor képviselő állítására, hogy neki személyes problémája, azaz "a székhez való ragaszkodás". (RMSZ, 2002. június 26.). Boros emlékeztetett: többször elmondta, hogy 2002. szeptember elsején, szerződése lejártakor, szándéka volt visszavonulni a Román Televízióból és egy magánstúdió létrehozását tervezte. Gyors leválátsa jelzi a politika hatáskörének kiterjesztését immáron nemcsak a magánmédiára, hanem a közszolgálatira is. Boros több, mint két évvel ezelőtt egy Markó Béla szövetségi elnökhöz intézett nyílt levelében jelezte: az RMDSZ kormányra kerülése óta a szövetség bizonyos vezetőinek egyre rosszabb a kapcsolata a médiával. A helyhatósági választások előtt Markó sorozatban utasította vissza az adásban való megjelenést. A helyhatósági választások másnapján sem jött el, amikor az RMDSZ sikereiről is be lehetett volna számolni. Aznap este viszont jelen volt két vagy három román televíziócsatornán. Helyettesként a legtöbb esetben Borbély László képviselő jött el. Egy vitaműsorhoz ismét meghívták Markó Bélát. Visszajelezte, hogy nem kíván eljönni. Ekkor kérték, jelöljön ki az Operatív Tanács valakit, aki egy vitás kérdésben az RMDSZ vezetőségének álláspontját képviseli. Kelemen Hunor képviselő telefonált: az Operatív Tanács megbeszélte az ügyet és úgy döntött, hogy nem képviselteti magát a tévébeszélgetésben. Úgy gondolják, hogy a tervezett adásnak nem is kellene létrejönnie. A televízió magyar szerkesztősége akkor már tíz éve vívta az éppen hatalmon levő román politikai erőkkel a harcot az igazság kimondásáért. Borost jó néhányszor megfenyegették azzal, hogy leváltják. Nem engedték, hogy az adásban dolgozzon Hajdu Győző, felesége, Ádám Erzsébet és egy-két volt besúgó, akiket a román vezetőség több ízben rájuk akart erőltetni. Boros Markóhoz írt nyílt levelére nem kapott választ. Később Boros az írott sajtóban a MÚRE alelnökeként szóvá tette, hogy az újságíró társadalom kifogásolja: az Illyés Alapítvány által a sajtónak szánt támogatások elosztását az RMDSZ vezetősége kivette a civil társadalom, azaz a szakmai egyesület kezéből, amelynek vezetőségét választják, és létrehozott egy új sajtószaktestületet, amelynek tagjait kijelölték. Markó először tagadta, hogy beleavatkozott volna a közszolgálati televízió belső ügyeibe. Mióta azonban ez a beleszólás már tagadhatatlanná vált, szakmai kifogások és testi fogyatékosságok emlegetésével keres utólagos ürügyeket, "egyetértek Boros menesztésével", nyilatkozta. /Boros Zoltán: Párhuzamos monológok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./"
2002. július 23.
"Júl. 22-én megkezdődött XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Tusnádfürdőn a polgári kibontakozás Európában témakörben. A rendezvényt Toró T. Tibor képviselő, a Reform Tömörülés elnöke, és Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke nyitotta meg. A mi Európánk az együttműködő, nem az egymást legyőzni és asszimilálni akaró nemzeti közösségek Európája, állapította meg Toró. Európa polgára állampolgár is, nemzetpolgár is, s egyik kötődése sem jelenthet számára hátrányt. Tőkés László a szabadegyetemet a polgári értékeken alapuló folyamatnak, a román-magyar párbeszéd hiteles állomásának nevezte; nem olyan találkozónak, amely valami ellen jött létre, mint a marosfői vagy a nyárádszentmártoni. A püspök szerint értékválság jellemzi a jelenlegi helyzetet, és válságról beszélt életünk és megmaradásunk tekintetében is, amelyből kiutat csakis a polgári-keresztény értékrend és az autonóm érdekképviselet jelenthet. Vissza kell térni az RMDSZ eredeti állapotához, a tíz évvel ezelőtt megszületett Kolozsvári Nyilatkozat eszmeiségéhez. A meghívottak közül Elek István, a Magyarországon megjelenő Heti Válasz című lap főszerkesztője, Szerető Szabolcs, a budapesti Magyar Nemzet szerkesztője, Ovidiu Banches, a Ziua című napilap szerkesztője, Boros Zoltán, a Román Televízió magyar szerkesztőségének vezetője, Gazda Árpád, a Krónika vezető szerkesztője volt jelen. Az erdélyi magyar sajtó függetlenségéről szóló vita délután is folytatódott: Balló Áron (Szabadság), Bakk Miklós (Krónika), Benkő Levente (Háromszék), Boros Zoltán (RTV), Kelemen Attila (Transindex), Lukács Csaba (Magyar Nemzet) és Wagner István (Bihari Napló) részvételével. /Polgári kibontakozás Európában. Megkezdődött a XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./ Tőkés László püspök hangsúlyozta, hogy a romániai magyar közélet szereplőinek felül kell vizsgálniuk tevékenységüket. "Remélem, van lehetőség az RMDSZ-en belül a változtatásra. Ha nincs, rákényszerülünk arra, hogy új politikai szerveződésben gondolkodjunk" - jelentette ki. Szalai Annamária képviselő, a Fidesz-Magyar Polgári Párt médiapolitikusa kiemelte: a baloldali újságírók nézete szerint a sajtó akkor szabad, ha baloldali kormányok vannak hatalmon. A közszolgálati médiában "visszaállt a telefonon történő direkt irányítás". A magyar sajtópiacot kiegyensúlyozatlannak ítélte, mondván, a kínálat 90 százaléka balliberális, és csak 10 százaléka polgári. Ugyanezt az arányt emelte ki beszédében Elek István, a Heti Válasz című lapot kiadó alapítvány vezetője. A Krónika szerkesztője, Gazda Árpád a belső korlátok lebontásának szükségességéről beszélt. /Bálványos Nyári Szabadegyetem - nyitás. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 23./"
2002. szeptember 14.
"A határon túliak magyar nyelvű televízióiról állított össze körképet az MTI-Press. A román televízió 1968-ban jelentkezett első alkalommal magyar nyelvű műsorral, kezdetben hétfőnként négyórányi magyar műsort adott, román nyelvű feliratozással. A táncház mozgalom a magyar adásnak köszönhetően kezdődött, de jelentősek voltak a tudományos és a kulturális rovatok is. 1985-ben már egy teljesen "kilúgozott" műsorú magyar adást szüntettek meg, takarékossági okokra hivatkozva. A magyar nyelvű televíziózás 1990-ben indult újra, törvényi szabályozás nélkül. Az 1995-ben elfogadott törvény kimondta: a közszolgálati televízió a Romániában élő nemzeti kisebbségek nyelvén is ad műsort. Az RTV Bukarestben működő magyar nyelvű szerkesztőségének összesen heti három és félórányi műsorideje van a közszolgálati televízió egyes és kettes csatornáján a kora reggeli, illetve a kora délutáni órákban. Kolozsváron és Temesváron a közszolgálati tévé helyi stúdiói is készítenek magyar nyelvű regionális, illetve országos szórású műsort. A romániai magyar televízió funkcióját a magyarországi adók vették át. Magyarországi alapítványi támogatás nélkül a román televízió magyar szerkesztősége nem tudna technikával a rendelkezésére álló műsoridő kitöltését. A romániai magyar magán tévéstúdióknak, rendesen működni. Az idén júliusban módosított audiovizuális törvény kimondja, hogy azokon a településeken, ahol a lakosság legalább 20 százaléka valamelyik nemzetiségből kerül ki, a helyi kábelszolgáltatónak legalább egy, az adott nemzetiség anyanyelvén adó tévécsatornát is csomagjába kell illeszteni. Miután a Duna TV és az M2 átvételéért nem kell jogdíjat fizetni, ezek műsorát olyan nagyvárosokban is - például Bukarestben, Galacon, Bákóban, vagy Craiován - adják a helyi kábelszolgáltatók, ahol viszonylag kicsi, vagy elenyésző a magyar nemzetiségűek aránya a lakosságban. Jellemző, hogy interneten a bukaresti magyar tévészerkesztőségről nincs információt a román közszolgálati televízió honlapján. Azok csak a Magyar Televízió honlapján találhatók. Ukrajna (Kárpátalja). A kárpátaljai magyarság számára 1966 óta tévéadásokat készítő Ungvári Rádió és Televízió évek óta heti másfél órában sugároz magyar nyelvű műsorokat. Az 1976-ban létrehozott önálló magyar szerkesztőség jelenleg kilenc munkatárssal működik. A heti két alkalommal - hétfőn és csütörtökön - jelentkező adás rendszerint kárpátaljai tudósításokból áll, a helyi magyarság életét bemutató magazinműsorral folytatódik és magyar vonatkozású kulturális események bemutatásával zárul. 1997-ben az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek és a magyar diplomácia erőteljes fellépésének köszönhetően a Kárpátaljai Állami Rádió- és Televízió Társaság elállt attól a szándékától, hogy - pénzhiányra hivatkozva - megszüntesse a magyar szerkesztőséget és műsorait. Az ungvári magyar médiaműhely igen nehéz anyagi és műszaki feltételek között készíti produkcióit. Horvátországban csak 2002. márc. 15-ével indult egy minden második pénteken jelentkező, a következő hét szerdáján megismételt, horvátra feliratozott félórás műsor. A magyar tévéműsorok kérdése évről-évre szerepel a két ország kormányközi kisebbségvédelmi Vegyes Bizottságának törvény erejű jegyzőkönyveiben, és a nemzetgyűlésben is rendszeresen számon kéri a horvátországi magyarság parlamenti képviselője. Mégis, csak 2002 nyarán írták ki az első pályázatot egy magyarul tudó munkatárs felvételére. Szerbiában 35 évvel ezelőtt közvetítették az első magyar nyelvű tévéműsort, akkoriban még a belgrádi televízió csatornáján. A Vajdaságban az egész tartományt lefedő magyar nyelvű tévéadást csak az újvidéki tévé sugároz immár évtizedek óta. Az önálló újvidéki televíziót 1979-ben alapították, azóta megszakítás nélkül sugároz - hét nyelven, egyenrangúan - nemzetiségi műsorokat, közöttük magyar nyelvű adásokat is. Az újvidéki televízió két csatornája közül az egyiken hét nemzetiség nyelvén - szerbül is - tájékoztatási műsorok kerülnek adásba. A műsorszórási törvény alapján jövő februártól minden szerb nyelvű adást egy csatornán fognak sugározni, míg a másikon csak nemzetiségi műsorok lesznek. A szabadkai televízióban is működik magyar nyelvű szerkesztőség, bár műsorkészítési kapacitása összehasonlíthatatlanul kisebb, mint az újvidékieké. Itt naponta háromszor sugároznak híreket. Az esti híradó kizárólag szabadkai események ismertetésére korlátozódik. A szlovákiai magyarok 1983 októberének utolsó napján hallhattak először magyar szót a szlovák közszolgálati televízióban. Időközben az adások a nemzetiségi politika hullámzásaival párhuzamosan szüneteltek is, vagy csak minimális műsoridőt kaptak. A rendszerváltás után számos dél- szlovákiai településen létrejöttek a városi televíziók, de országos szórású magyar nyelvű adásokkal egyedül a szlovák közszolgálati tévé (STV) szolgál. Önálló magyar nyelvű főszerkesztősége hétköznaponként, az esti főműsoridőben öt perces híradóval jelentkezik, hétfőn Mozaik, kedden Régió, szerdán pedig Fórum-tükör és havonta egyszer Tükör címmel esti magazinműsorokat ad. A nyaralóidőben nem szolgálnak a napi hírműsorral. Korábban, Vladimír Meciar háromszori kormányzása idején heti egyszeri félórára korlátozták a magyar nyelvű szerkesztőség lehetőségeit. Szlovákia többi, magyarok lakta városa közül Füleken, Dunaszerdahelyen, Révkomáromban, Nagymegyeren működnek városi televíziók, de két Duna- menti nagyközség, Izsa és Bátorkeszi is saját "falutévével" büszkélkedik. Az adások valamilyen formában - általában a szlovák feliratozást választva - kétnyelvűek. Kivételt képez a kiugróan jó révkomáromi városi televízió, amelynek műsorait magyar és szlovák nyelven készítik, majd egymást követően kerülnek adásba. Ausztriában a közszolgálati rádió és televízió burgenlandi tartományi tévészerkesztősége kéthavonta 25 perces horvát-magyar híradót sugároz. A magyar nyelvű televíziózás viszonylag szűk kereteinek oka, hogy a tartományban a tavalyi népszámláláson a lakosság alig 1,8 százaléka, vagyis kevesebb mint ötezer ember állította, hogy többnyire magyar nyelven érintkezik környezetével. A másik ok kézenfekvő: a határ menti tartományban fogni lehet a magyar adókat. /Magyar nyelvű televíziózás a határon túli magyaroknál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./ "
2002. szeptember 21.
"Nem a legjobb úton halad a kulturális élet Romániában, gond van a műemlékvédelem háza táján, a közszolgálati televíziókban, a színházakban, operákban, de még a falusi kultúrházakban is - jelentette ki sajtótájékoztatóján Márton Árpád képviselő, a művelődési, művészeti és médiabizottság tagja. A színházak költségvetése szégyenteljesen alacsony. A műemlékvédelemre szánt pénz, mióta Razvan Teodorescu a miniszter, elsősorban ortodox templomokhoz kerül. Idén sem a gelencei, sem a kilyéni templomnak nem juttattak egy vasat sem. Ráadásul Háromszéken megszámlálhatatlan műemlék értékű épületet eddig még számba sem vettek. /s.): Mélyponton a művelődési élet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 21./ "
2002. szeptember 30.
"Szept. 28-án díjkiosztással zárult a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének /MÚRE/ hagyományos őszi tábora. Az Árkoson tartott szakmai tanácskozásra látogatott szept. 28-án az RMDSZ szövetségi elnöke, Markó Béla, aki megerősítette, hogy a MÚRE és az RMDSZ között nem alá-fölérendeltségi viszony, hanem partnerkapcsolat létezik. Markó megígérte, hogy ezentúl az RMDSZ szakemberei révén idejében eljuttatja a sajtónak az őt közvetlenül érintő jogi szabályozásoknak a tervezetét, lehetőséget teremtve arra, hogy a szakma előterjeszthesse javaslatait a készülő jogszabályozások kapcsán. A MÚRE és az RMDSZ korábban megállapodott abban, hogy az Illyés Közalapítvány pályázatokat elbíráló romániai alkuratóriumának sajtószaktestületébe fele-fele arányban küld szakembereket, Markó ezt most megerősítette. Kelemen Attila, a Transindex c. internetes újság főszerkesztője a világhálós lapkészítés világát vázolta. Gáspárik Attila az Országos Audiovizuális Tanács tagja a testület munkáját ismertette. Kövér Tamás a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nevében, Iván Károly a Határon Túli Magyarok Hivatala képviseletében tolmácsolta jókívánságait. Csép Sándor elnök és Karácsonyi Zsigmond ügyvezető elnök nyújtották át a következő elismeréseket: közéleti újságírás-díj: Ágoston Hugó (Krónika), életmű-díj: Vári Marianna (Marosvásárhelyi rádió), művelődési-díj: Ferenczes István (Székelyföld), fotós-díj, egész életpályája elismeréseként: Nagy P. Zoltán (Hargita Népe), rádiós-díj, egyéni teljesítményért: Oláh Gál Elvira (Bukaresti rádió), csapatmunkáért, a Rejtett világok c. műsorukért: Gergely Zsuzsa és Szuszámi Zsuzsa (Kolozsvári rádió), televíziós díj, egyéni teljesítményért: Balázs János (Román televízió magyar adása), csapatmunkáért, a Forgóajtó c. műsorukért: Gelmacean Vígh Emese, Sebesi Karen Attila, Kovács Zoltán, Kovács Ilonka, Pintican Tibor (Román Televízió kolozsvári stúdiója), Tomcsányi-díj: Sármási Bocskai János (Marosvásárhelyi rádió), riport-díj, sokévi faluriportjaiért: Kisgyörgy Zoltán (Háromszék), különdíj: Huber András (Dés), Pro Amicitia-díj: Mircea Toma (Academia Catavencu). /(benkő): Árkoson találkoztak az újságírók. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept.30./"
2002. október 10.
"A Hét közölte Hankiss Elemér Mi fán teremne, ha teremne? Egy lehetséges közszolgálati televízió című tanulmányát és Konrád György Munka című írását. /A Hét (Bukarest), okt. 10./"
2002. október 10.
"Bardócz Sándor, a Kolozsvári Területi Televízió nemzetiségi adásának vezetője beszámolt a műsoridő csökkentéséről. 2001. december 8-án indították a regionális adást, a kolozsvári stúdió a Román Televízió 2-es csatornáján napi 2 óra adásidőt kapott. Ebből hetente 210 percben sugároztak magyar nyelvű adást. A mostani csökkentés miatt a 210 perc helyett csak 120 perc lesz a magyar adás. Emiatt Bardócz találkozott Markó Bélával, az RMDSZ szövetségi elnökével, továbbá Gálfalvi Zsolttal, aki RTV igazgatótanácsi tag és az igazgatótanács elnökével, Valentin Nicolauval, aki megígérte, figyelembe veszik a kérést, hogy ne csökkentsék ilyen mértékben a magyar adást. Több helyről jelezték, hogy a helyzetet orvosolni fogják. Remélhetőleg okt. 10-e után, ha nem is 210, de 180 perces adással fog jelentkezni hetenként a kolozsvári területi stúdió magyar nyelvű adása. /Csomafáy Ferenc: Új műsorrács. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./ "
2002. október 21.
"Okt. 21-én Marosvásárhelyen szervezett tanácskozást a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) és az RMDSZ vezetősége. Az RMDSZ prioritásként kezeli a marosvásárhelyi közszolgálati televízióstúdió létrehozását, valamint a jelenleg működő három magyar területi szerkesztőség helyzetének hathatós javítását - hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök. Az RMDSZ kiemelt feladatának tekinti az önálló magyar közszolgálati televízió létrehozását, ennek megszületéséig azonban jelentősen erősíteni kell a Kolozsváron, Bukarestben és Temesváron működő regionális magyar szerkesztőségeket. Az RMDSZ képviselői vállalták, hogy szorgalmazni fogják a magyar műsorok adásidejének növelését, valamint jobb időzónába való helyezését is. A Médianap elnevezésű egésznapos rendezvény a romániai magyar közszolgálati rádiózás helyzetéről és lehetőségeiről szóló tanácskozással zárult. /RMDSZ-MÚRE tanácskozás Marosvásárhelyen. = RMDSZ Tájékoztató, okt. 21., 2310. sz./"
2003. április 15.
"A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Communitas Alapítványa osztja szét ebben az évben is - a Nastase-kormány megbízásából - a Kisebbségi Tanács által a romániai nemzeti kisebbségek támogatására kiutalt közpénzek nagy részét, ugyanis számarányánál fogva az erdélyi magyarságnak jut az állami költségvetésből elkülönített lejmilliárdok legnagyobb hányada. A magyar nyelvű sajtónak szánt összegre 182 lap, szerkesztőség, műhely, intézmény stb. pályázott, a pályázatokat a Szövetségi Egyeztető Tanács nevű RMDSZ-testület által kinevezett héttagú szaktestület bírálta el, amelynek elnöke maga Kelemen Hunor RMDSZ-es parlamenti képviselő volt, aki egyben a SZET elnöke is. Tagtársai: Gálfalvi Zsolt bukaresti lapszerkesztő, az RMDSZ képviselője a Román Televízió igazgatótanácsában, Nagy Zsolt, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Miklósi Ildikó, az RMDSZ elnöki hivatalának alkalmazottja, Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, Magyari Tivadar szociológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára, Papp Sándor Zsigmond közíró, az Erdélyi Riport című lap főmunkatársa. A testület 118 pályázónak ítélt meg különböző nagyságrendű összegeket. Az ERDÉLYI NAPLÓ nyomdai költségtérítésért folyamodott, de a szaktestület többségi szavazással úgy döntött, hogy egyetlen lejt se kapjon. (Kapott ellenben az Erdélyi Féniks, Erdélyi Gazda, Erdélyi Gyopár, Erdélyi Híradó, Erdélyi Kórus, Erdélyi Múzeum, Erdélyi Riport, Erdélyi Társadalom, hogy csak az "erdélyieket" említsük.) A közpénzekből megtámogatott száznál is több kiadvány között legalább ötven olyan van, amelyiknek a neve ismeretlenül hangzik sajtószakmai berkekben, a másik ötvenet maga az RMDSZ adja ki, illetve a párt központi és helyi tisztségviselői írják-szerkesztik. /RMDSZ - Communitas Alapítvány. Nem támogatják az Erdélyi Napló megjelenését. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 15./"
2003. április 30.
"Gabriel Andreescu legújabb könyve: Extremismul de dreapta in Romania /A jobboldali szélsőségesség Romániában/ Kolozsváron jelent meg, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja kiadásában, az Etnokulturális Diverzitás Romániában sorozat keretében. Gabriel Andreescu szembe mert szállni a kormányzat túlkapásaival, a nacionalizmus értelmiségi képviselőivel. A Román Helsinki Bizottság, az APADOR elnökeként például rendkívül kritikus tanulmányt tett közzé (munkatársaival, Renate Weberrel és Valentin Stannal együtt) Románia és a Moldovai Köztársaság viszonyáról. Andreescut foglalkoztatja a kisebbségi kérdéskör. (Erről szólt A rulett. Románok és magyarok, 1990-2000 című kötete.) Legújabb könyvében Andreescu abból indul ki, hogy Romániában a totalitarista vagy szélsőséges cselekmények azonosítása, felderítése a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) hatáskörébe tartozik. Az SRI viszont, ahogy a szerző írja, "az ultranacionalizmust kezdeményező intézmény", olyan körülmények között, amikor "a romániai jobboldali szélsőségesség legsúlyosabb, leghatékonyabb és továbbra is legveszélyesebb formája az ultranacionalizmus". Román sajátosság, hogy az ultranacionalista politika kezdettől fogva végigkíséri a volt kommunista politikai rendőrség szerkezetére épülő SRI tevékenységét. Az 1989-es győztes forradalom után a Szekuritátét, s annak állományát és javait a hadsereg ellenőrzésére bízták, a titkosszolgálatok volt alkalmazottainak három hónapig járt a fizetés, utána más munkahely után kellett volna nézniük. Minthogy a közvélemény hevesen ellenezte egy hasonló új intézmény létrehozását, azt ki kellett kényszeríteni: 1990 márciusában "a titkosszolgálatok sajátos eszközeivel" megszervezték és kirobbantották a marosvásárhelyi véres konfliktust a románok és a magyarok között. Utána ezzel indokolták a SRI létrejöttének szükségességét. Létrehozásában, akárcsak a Vatra Romaneasca ultranacionalista szervezetében, oroszlánszerepet vállalt Ion Iliescu tanácsadója, Virgil Magureanu, a SRI első igazgatója. A Román Hírszerző szolgálat ugyanazokkal a nemzeti kommunista eszmeiségű, tompa gondolkodású volt szekusokkal "töltötték fel" (akárcsak a két szélsőséges politikai alakulatot, a Románok Nemzeti Egységpártját és a Nagy-Románia Pártot), akik korábban is meghatározták az állam maradi nemzetiségi politikáját. Gabriel Andreescu "a 2001-es őszi magyarellenes provokációról" ír. A híres eset úgy él a köztudatban, mint a két magyar többségű megye, Hargita és Kovászna renitenskedése, amivel "kivonták magukat az állam autoritása alól". A kormánypárt rádöbbent, hogy ez a diverzió neki sem túl jó, ezért az erről szóló parlamenti indítványt leszavazták. Gabriel Andreescu tanulmányában kimutatta, a SRI egyes vádjai miként sértik a román állam törvényei által is biztosított alapvető jogokat. Andreescu megemlítette, hogy az állam jelentős összegekkel támogatja a magyar többségű megyékben működő nagyszámú nacionalista szervezetet. Ecaterina Andronescu oktatási és kutatásügyi miniszter a közszolgálati televízióban propagandát folytatott Dumitru Martinas nézetei mellett, a csángók román eredetét illetően. Vasile Dancu tájékoztatási miniszter nemzetközi szemináriumot szervezett a magyar csángók ellen irányuló elmélet népszerűsítésére. Andreescu kitért a Nagy-Románia Párt (PRM), a legismertebb és legveszélyesebb szélsőséges alakulat tevékenységére és a Román Ortodox Egyház (BOR) fundamentalista szélsőségességére. /A jobboldali szélsőségesség Romániában. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 30./"
2003. május 10.
"Máj. 9-én Kolozsvár bemutatkozott az Erdélyi (Kolozsvári) Közszolgálati Televízió magyar szerkesztősége. Bardócz Sándor, a Kolozsvári Televízió osztályvezető szerkesztője elmondta 12 főállású munkatársa 12 megyét kell hogy lefedezzen. A kolozsvári magyar adás szétszabdalt heti 225 percéhez ha hozzászámítjuk a temesvári és a bukaresti magyar adás perceit, ez a romániai közszolgálati televíziók összadásidejének a 3,5%-át teszi ki. Marosvásárhelyen folynak az előkészületek egy újabb területi stúdió beindításához. Markó Béla, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy nélkülözhetetlen az anyanyelvi tájékoztatáshoz és az anyanyelven történő tájékozódáshoz való jog. Síkra szállt az egész napos magyar közszolgálati rádió- és tévéadás megvalósítása mellett. Markó a független magyar sajtó fontosságát hangsúlyozta, amelynek elsősorban a politikai befolyástól kell függetlennek lennie. Csép Sándortól, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnökétől származó egésznapos tévéadás ötlete, úgy tűnik, egyelőre továbbra is terv marad. Márton Árpád háromszéki képviselő a tévézés törvényes kereteiről szólt. Mint mondta, noha létezik olyan jogszabály, amely a tévéadások területi továbbítását szabályozza, ezt több kábeltévés társaság nem tartja be, vagy rosszul értelmezi, így a kolozsvári stúdió műsorai gyakran nem jutnak el mind a tizenkét megyébe, amelyet le kell fedeznie. A képviselő azt is elmondta, hogy a területi stúdiók magyar adásidejének bővítését nem szabad valaminek az ellenében értelmezni. A romániai magyarságnak joga van egy szerteágazó közszolgálati és magán tévéhálózat kiépítéséhez. /Makkay József, Szabó Csaba: Bemutatkozott az Erdélyi Közszolgálati Televízió. Az értelmiség támogatja a Donáth úti stúdiót. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./"
2003. május 13.
"Erdély magyar nyelvű közszolgálati televíziójának fóruma zajlott le Kolozsváron. Bardócz Sándor, a Kolozsvári Közszolgálati Televízió osztályvezető szerkesztője ismertette azokat a munka körülményeket, melyek között 12 főállású munkatársával kénytelen 15 megyében dolgozni. 13 év alatt 587 települést kerestek fel. A megyeszékhelyeken, városokban, községközpontokban évente többször is forgattak. Sok helységben, ahol fizikailag jelen van a Kolozsvári Televízió, nem nézhetők a műsoraik. Arad és Temes megyében a Temesvári Körzeti Stúdió műsorai láthatók. Kovászna megyében még mindig nem oldódott meg a regionális műsorok sugárzása. Marosvásárhelyen előkészületek folynak egy újabb területi stúdió beindítására. A kolozsvári szétszabdalt 225 perces adáshoz ha hozzáadjuk a temesvári és bukaresti magyar adások perceit, akkor ez a romániai közszolgálati televíziók összadásidejének a 3,5%-át teszik ki. Az RMDSZ médiapolitikáját Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke ismertette. A kisebbségi közösséget megillett az anyanyelv nyilvános használatának joga. Az RMDSZ programjába vette azt, hogy egész napos magyar nyelvű rádiózási és televíziózási lehetőséget biztosítson a magyar közösségnek. Nem lehet lemondani arról, hogy a romániai magyar közösségnek saját médiaintézményei legyenek. A Communitás Alapítványon keresztül az idén 3 milliárd lejt sikerült pályázati úton szétosztani főleg a romániai magyar nyelvű írott sajtónak. Szerinte nem jelentene gondot a kolozsvári stúdió számára, ha Marosvásárhelyen is beindulna egy magyar nyelven sugárzó területi stúdió. Az RMDSZ-nek független sajtót kell támogatnia. Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke figyelmeztetett, hogy az egész napos erdélyi magyarnyelvű televíziózás ötletét ő indította el, ami a jelek szerint továbbra is csak ötlet marad. Márton Árpád háromszéki képviselő elmondta: a romániai magyarságnak joga egy közszolgálati és magántévéhálózat kiépítésére. Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke arról a változásról számolt be, ami az utóbbi időben a rádió és a televízióadásokban végbement. Ahhoz, hogy a nézői elvárásoknak eleget tudjon tenni azokat az illetőknek figyelembe, kell vennie. /Csomafáy Ferenc: Erdély magyar nyelvű közszolgálati televíziójának fóruma. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 13./"
2003. június 5.
"A román nyelvű sajtó zöme botránytémaként használja fel a hazai magyarkérdést. A szándékos csúsztatások, a féligazságok közlése régóta bevált receptje a román nacionalizmusnak. Nemrég a Román Televízió esti híradója kürtölte országgá a hírt, amit aztán mások is buzgón visszhangoztak, amely szerint Csíkszereda belvárosában huligán elemek telefirkálták az ortodox templom falát. Csupán azt "felejtették ki", hogy a lefülelt tettes, egy tizenéves, a Nyugatot majmoló "utcai művész", válogatás nélkül összepingált minden útjába került épületet. Másik kedvenc téma a moldvai csángókérdés. Jean Nouzille francia kutató láthatóan megrendelésre írt, és idén februárban megjelentetett tanulmányában megállapította: a moldvai csángók Erdélyből kivándorolt románok. Annak ellenére Dimitrie Cantemir a Moldva leírása című művében megállapította: "A hegyaljai kerületekben szép számmal vannak magukat mind nemzetiség, mind pedig vallás tekintetében katolikusoknak mondó alattvalók... A magyarok, akik a római vallást követik, ehhez és ősi nyelvükhöz ragaszkodóbbnak bizonyultak, de mindnyájan ismerik a moldvai nyelvet is." A francia szerző ferdítve értelmezte Zöld Péter plébánosnak 1766-ból ránk maradt írását a csángó szó etimológiájával kapcsolatban, aki szerint a csángók "az oláh nyelvet éppen úgy ismerik, mint a magyart, jóllehet ezt sokkal selypítőbben ejtik ki, mint magunk." Jún. 6-án Kolozsváron Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök jelenlétében átadják rendeltetésének a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem központi épületévé átalakított Bocskai-házat. Előre sejthető, hogy a nacionalista román sajtó kihasználni az alkalmat a magyarellenes hangulatteremtés érdekében. /Ördög I. Béla: Ferdítések. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./"
2003. június 21.
"Az akkori román kormány is felelős a zsidóknak a második világháború idején történt üldözéséért - mondta Cristian Diaconescu román külügyi államtitkár az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) jún. 19-én és 20-án, Bécsben tartott konferenciáján. Az európai antiszemitizmus témájában tartott tanácskozáson az EBESZ-tagállamok és civil szervezetek mintegy 400 képviselője vett részt. "Gyalázatos dolog, hogy a holokausztban állampolitikaként éppen azok az intézmények és hatóságok vállaltak szerepet, amelyek az állampolgárok védelmére lettek volna hivatottak. Sajnálatos módon, ez a politika jelentős számú romániai zsidót is érintett" - fejtette ki az államtitkár. Diaconescu hangsúlyozta, minden népnek vállalnia kell történelmét, és elismételte a kormány két nappal ezelőtti közleményében kifejtett álláspontot, miszerint a román állam 1940 és 1944 közötti vezetői háborús és emberiségellenes bűnökért felelősek. A kormány múlt heti nyilatkozata, miszerint 1940 és 1945 között Románia határain belül nem volt holokauszt, heves tiltakozást váltott ki nemzetközi és romániai politikai körökben. Az izraeli külügyminisztérium bekérette Románia nagykövetét. Valeria Mariana Stoica nagykövetet arról tájékoztatták, hogy "Izrael aggodalommal fogadta a román kormány nyilatkozatát, amely nem felel meg a történelmi valóságnak". A nagykövet a Ziua napilapnak adott jún. 19-i interjúban kormánytisztviselői tévedéssel magyarázta a tájékoztatási minisztérium fejlécével ellátott, holokauszttagadó kormányközlemény megjelenését. Az antiszemitizmusról tartott bécsi EBESZ-konferencia megnyitóján George Bush amerikai elnök üzenetét olvasták fel, melyben Bush kifejti, az európai államok kormányainak kötelessége megbizonyosodni arról, hogy a hivatalos tankönyvekben nem szerepelnek antiszemita tételek, illetve teljesen száműzni a hivatalos közleményekből, közszolgálati televíziók és rádiók műsoraiból a zsidóellenességet. /Salamon Márton László: Visszakozás holokausztügyben. = Krónika (Kolozsvár), jún. 21./"
2003. augusztus 23.
"Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kezdeményező Testülete a magyar közszolgálati televíziók vezetőségét, a magyar média felelős intézményeit, kuratóriumait kéri: találjanak megoldást arra, hogy az anyaország és a magyar nemzet más országokban élő részei között egyszer már megteremtett média-kapcsolat ne szoruljon vissza, hanem épp ellenkezőleg, most, az európai csatlakozással párhuzamosan, tovább fejlődjék. Az EMNT közleményében leszögezte: az elmúlt évtizedben a Magyarországról sugárzott közszolgálati televízió-adások, amellett, hogy az anyaországban történtekről tájékoztatták a műholdas adások nézőit, igyekeztek ellátni azokat a feladatokat is, amelyek egyébként egy (nem létező) egész napos erdélyi magyar nyelvű televízióra hárulnának: hitelesen és gyorsan tájékoztatni a határon túli, köztük az erdélyi magyarokat mindarról, ami az őket legjobban érdeklő kérdésekben otthon, Magyarországon és a nagyvilágban történik. Ezt a feladatot, ennek az űrnek a betöltését a kezdetektől fogva tudatosan felvállalta a Duna Televízió, és - mióta műholdon is sugározzák - a Magyar Televízió kettes csatornája. Az utóbbi időben azonban a magyar közszolgálati televíziók műsoraiban a határon túli magyarokról szóló adások jelentős csökkenésének a jelei észlelhetők. A Duna Televízióban megszűnt az Indul a nap c. színvonalas reggeli tájékoztató magazin, amely rendszeresen beszámolt a határon túli magyarokat érintő eseményekről. A Magyar Televízió műholdon sugárzott kettes csatornáján (M2) a Határon Túli Műsorok Főszerkesztőségének gondozásában sugárzott sorozatok (Szórvány, Héthatár, Határátkelő stb.), amelyek hitelességét növeli, hogy a műsorok jelentős részét a szóban forgó régióban élő televíziósok készítik, tudomásunk szerint az őszi műsortervben már nem szerepelnek, az MTV Rt. vezetősége anyagi gondokra való hivatkozással törölni akarja őket a műholdas csatorna adásaiból. /Az anyaországi média elfordul a határon túli magyaroktól? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./"
2003. szeptember 2.
"Az első kiírást leszámítva, minden évben díjazták Bartha Csabát az Ungvári Rádiós és Televíziós Fesztiválon. A Temesvári Rádió magyar adásának és a Román Televízió Temesvári Stúdiója magyar adásának főszerkesztője idén a rendezői díjat nyerte el a kárpátaljai seregszemlén a Dr. Mara című, Újra otthon alcímmel jegyzett filmjével. Elmondta, hogy dr. Mara Ernőt az ötvenes években kényszerlakhelyre vitték, ott végezte az egyetemet, később Nagybányán lett tanársegéd a bányamérnöki egyetemen, 1989 novemberében pedig kitelepedett Magyarországra, ahol a dorogi szénbányáknál dolgozott. Amikor ott kezdtek rosszul menni a dolgok, hazajött, s visszaigényelte az ősi családi birtokot. A faluban csak ő és az édesanyja magyarok. A templomot restaurálná, hogy ne omladozzon tovább. /Pataky Lehel Zsolt: Otthon dr. Maránál. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 2./"
2003. szeptember 12.
"A BNV keretében tartott médiatalálkozón Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke is előadást tartott, erről kérdezték az MTV riporterei. Bálint-Pataki József elmondta: a kormányzat támogatáspolitikájának egyik fontos eleme, hogy a jövőben szeretnének jobban támogatni, mint a korábbiakban. Kitűnő tudósítói hálózat alakult ki például a Kárpát- medencében, de e tudósítók munkája olykor pályázati körülményektől, pályázati feltételektől függ és ez egyfajta kiszámíthatatlanságot jelent a számukra. Folytatódik a szerkesztőségek MTI-hírekkel való ellátása, amit közösen vállalt a HTMH és az Illyés Közalapítvány. Ezen túlmenően a jövőben szeretnének a közszolgálati televíziókkal önálló költségvetési előirányzatként - tehát nem pályázati rendszer keretében - kialakítani egy megbízható támogatási formát. /A HTMH elnöke határon túli magyar média támogatásáról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 12./"
2003. szeptember 15.
"Markó Béla, az RMDSZ elnöke Marosvásárhelyen megbeszélést folytatott Ragács Imrével, a Magyar Televízió elnökével, Belényessy Csabával, az MTV határon túli műsorok szerkesztőségének vezetőjével, a közszolgálati médium kuratóriumának tagjaival, Kozma Huba alelnökkel, Bakó Lajossal, Kozák Mártonnal, valamint Peták Istvánnal. A megbeszélésen még jelen volt Gálfalvi Zsolt, a román közszolgálati televízió igazgatótanácsának tagja, Gáspárik Attila, a Román Audiovizuális Tanács alelnöke, valamint Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal vezetője is. Ragács Imre elmondta, a magyarországi televíziók erdélyi nézettségére vonatkozó felmérés, amelynek értelmében az MTV kettes műsora vezető helyet szerzett magának Erdélyben, arról győzte meg a közszolgálati médiumot, hogy folytassák és bővítsék a határon túli magyaroknak szánt műsorokat. Markó Béla szövetségi elnök megerősítette: az RMDSZ a továbbiakban is határozottan kiáll az MTV határon túli műsorainak megtartása mellett. Markó elmondta, az erdélyi magyar televíziós műhelyek számára nem csak szakmai, hanem egzisztenciális kérdés is a magyarországi televíziókkal való együttműködés. Markó Béla szólt arról, hogy a marosvásárhelyi tévéstúdió létrehozása igen jelentős az erdélyi magyar közösség számára, ez szerves részét alkotja a tervezett országos, egész napos magyar nyelvű tévéműsor megteremtésének is. /Markó Béla Marosvásárhelyen találkozott az MTV elnökével. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 15./"
2003. szeptember 27.
"Tovább csökken a Román Televízió 1-es csatornáján sugárzott hétfői magyar adás időtartama, miután az RTV programtanácsa - elsősorban a nézettségi mutatókra hivatkozva - meghozta erre vonatkozó döntését. A rendelkezés október 6-ától lép érvénybe, eszerint a magyar adás időtartama hatvan perc lesz (az eddigi nyolcvan helyett), és a kezdési időpont is délután 16 órára módosul (az eddigi 17 óra helyett). Ezzel párhuzamosan viszont 80-ról 90 percre nő a kedden sugárzott magyar adás ideje, az RTV 2-es csatornáján pedig változatlan módon csütörtökön várják a képernyők elé a magyar nézőket, délután 3 és 4 óra között. Kacsó Sándor, a magyar szerkesztőség vezetője nehezményezi, hogy a nézettséget a román közönségen mérik. Az RTV-n sugárzott hétfői magyar adás időtartama az 1990-es újraindítás óta folyamatosan csökken. Míg a rendszerváltás után még 16 és 19 óra között sugároztak magyar nyelven, az akkori 180 percből idén tavasszal már csak 90 maradt. /Lukács János: Rövidül a hétfői magyar adás. = Krónika (Kolozsvár), szept. 27./"
2003. október 1.
"Több mint 14 hónapja tart az ideiglenes állapot a román közszolgálati televízió magyar szerkesztőségénél, ahol a Boros Zoltán nyugdíjazásával megüresített főszerkesztői állásra még nem írtak ki versenyvizsgát. Ebben az időszakban többször is megkérdőjelezték a közszolgálati adás pártatlanságát. A bukaresti magyar szerkesztőség ideiglenes vezetője, Kacsó Sándor még nem döntött arról, hogy megpályázza-e a tisztséget. Október 6-ától tovább csökken az RTV 1-es csatornáján sugárzott hétfői magyar adás időtartama. A magyar szerkesztőség még csak nem is tiltakozott a műsoridő módosítása ellen. Tőkés László püspök a múlt hét végén Szilágysomlyón megtartott polgári fórumon kétszer is kijelentette, hogy az RTV magyar adásába újabban nem férnek be a fórummozgalomról szóló információk. A püspök az RMDSZ-nek nem tetsző hírek letiltásáról beszélt. Kacsó Sándor szerint szó sincs semmilyen pártoskodásról. Közölte, a szilágysomlyói fórumról csak azért nem sugároztak tudósítást, mert a tudósító nem küldött az eseményről anyagot. Valójában a szilágysomlyói fórumon filmező forgatócsoport tagjai elmondták, felajánlották a tudósítást a bukaresti magyar adásnak, de a szerkesztőség azt nem igényelte. Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke szerint szakmailag elfogadhatatlan, hogy egy közszolgálati sajtóorgánum ne pártatlanul válogassa és szerkessze meg híreit. Gálfalvi Zsolt, az RTV igazgatótanácsának egyetlen magyar tagja leszögezte: "A bukaresti televízió összes főszerkesztője megbízotti státusban dolgozik." Pillanatnyilag a bukaresti magyar adás az RTV1-en heti két és fél, az RTV2-n pedig heti egy, azaz összesen három és fél óra, a kolozsvári stúdió heti három és fél, a temesvári pedig heti 30 percben sugároz magyar műsort./Benkő Levente: Decemberig tart az ideiglenesség? = Krónika (Kolozsvár), okt. 1./"
2003. október 29.
"Pert vesztett Vasile-Hotea Fernezan újságíró, aki beperelte a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI), mivel az intézmény megtagadta bizonyos közérdekű információk nyilvánosságra hozását. Az újságíró kérte azoknak a személyeknek listáját, akiknek az SRI lehallgatja a telefonját. Az újságíró továbbá szerette volna tudni az SRI 2002-es évi költségvetését. Mivel az intézmény nem válaszolt kérvényére a törvény meghatározta időn belül, Vasile-Hotea Fernezan, a Román Televízió alkalmazottja a kolozsvári bírósághoz fordult jogorvoslatért. A pert meg is nyerte, az SRI azonban fellebbezett. Az Ítélőtábla elfogadta a fellebbezést, és visszaküldte az iratcsomót újratárgyalásra a bíróságra. /Gálffy Attila: Titkolózik a román titkosszolgálat. Újságíró az RHSZ-t pereli. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./"
2003. november 11.
"Növekszik a Chisinau-Bukarest ellentét. Vlagyimir Voronyin, a Moldovai Köztársaság elnöke beszédében helyet kapott a moldovai nyelv féltése, amely visszatérő elem az oroszbarát politikus beszédeiben. Voronyin kezdeményezésére nyilvánították az oroszt második hivatalos nyelvvé Moldovában, illetve tették kötelezővé a Moldovai Köztársaság történelmének a román történelemtől független oktatását. A chisinaui hatóságok beszüntették a bukaresti közszolgálati televízió adásainak sugárzását és felmondták azt a kétoldalú egyezményt, amely lehetővé tette, hogy évente kétezer moldovai fiatal tanulhasson ösztöndíjjal romániai egyetemeken. A Tarlev-kormány megtagadta a kétoldalú határegyezmény aláírását. 2001-ben az akkor egy éve sem kormányzó kommunisták igazságügyi minisztere expanziós politikával vádolta meg Romániát az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén. Válaszként Adrian Nastase román miniszterelnök lemondta tervezett moldovai látogatását, Ion Iliescu államfő pedig az igazságügyi miniszter leváltását és bocsánatkérést követelt a Tarlev-kabinettől. Ez a mai napig nem történt meg./Szőcs Levente: Alapszerződés "moldovaiul". = Krónika (Kolozsvár), nov. 11./"
2003. november 18.
"A Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége felhívást juttatott el az Európai Újságírók Szövetsége elnökéhez, nehezményezve, hogy a szervezet 41. kongresszusára egyetlen magyarországi nem kormánypárti újságíró-szervezet sem kapott meghívást. A felhívásban a MEÚSZ kifejtette: "Néhány hónappal az EU-s csatlakozás előtt Magyarországon veszélybe került a sajtó-, szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága. Visszatért a kommunista időkre emlékeztető cenzúra a közpénzekből finanszírozott közszolgálati televízióban. Medgyessy Péter miniszterelnök magához hívatta a közszolgálati médiumok vezetőit, és ezután menesztették az MTV Híradójának főszerkesztőjét, megszüntették az egyetlen nem kormánypárti másként gondolkodó műsort. Folyamatos politikai támadások érik a konzervatív értékrendet képviselő műsorkészítőket, újságírókat. A liberál-szocialista kormány elleni tüntetéseken megverik, megbilincselik, letartóztatják az újságírókat, fotósokat. A közmédiumokban pártkatonákat ültetnek vezetői pozíciókba. Az MTV-nél a miniszterelnök lánya, baráti köre kap közpénzekből műsorkészítési lehetőséget. Folyamatos politikai zaklatással lemondásra akarják kényszeríteni a közszolgálati Magyar Rádió elnökét. A diktatórikus nyomásgyakorlás másik eszköze a pénzügyi kiéheztetés. Miközben állítólag nincs kellő anyagi forrás a közrádió számára, a miniszterelnök közeli munkatársa az adófizetők pénzéből új rádióadót indíttat. Hirdetési bojkott alá veszik a konzervatív-nemzeti értékrendet képviselő újságokat, így például az egyetlen polgári napilapot, a Magyar Nemzetet. A miniszterelnök megfenyegeti a kereskedelmi televíziókat azzal, hogy vizsgálni akarja, kik, miből finanszírozzák működésüket. Miközben a gyűlöletbeszéd elítélésének törvénybe iktatásáról folyik a vita, a gyakorlatban folyamatosan fenyegetik, mi több, életveszélyesen megfenyegetik Magyarország volt miniszterelnökét, a polgári oldal politikusait, a sajtó képviselőit, a Magyar Rádió markánsan nem kormánypárti műsorát, a Vasárnapi Újságot." A MEÚSZ elnöksége felkéri a szakmát: tegyen meg mindent azért, hogy az előbb felsorolt törvénytelenségek létezéséről a nemzetközi közvélemény és újságíró-társadalom tudomást szerezzen. /Kárpát-medence. Vészjelzések. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 18./"
2003. november 19.
"Medgyessy Péter kormányfő nov. 14-én bejelentette, miszerint jövő év közepétől esedékes egy erdélyi magyar televízió elindítása. A magyar kormányfő úgy tudja, hogy a magyar tévé "régi vágya az Erdélyben élő magyarságnak, több mint másfél millió magyar embernek. A Duna Tv annak idején pontosan ezért, vagy ennek pótlására létesült. Felmerül tehát a kérdés: mi lesz a Duna Tv-vel? A mostani magyar kormánynak már rég begyében van Duna Tv, ezzel a tévéindítással több legyet akarnak ütni? A Duna Tv-t még inkábbi háttérbe lehet szorítani. Szinte biztosra vehető, hogy a készülődő erdélyi magyar televízióban a Magyarországról szóló hírműsorokban az ellenzék, egy démonizált Orbánnal tűnik majd fel. Kérdés, mi lesz a román televízió magyar adásával?! Kik lesznek a munkatársai az induló tévének? Ha a most létező helyi, regionális vagy országos adókból fog verbuválódni a gárda, akkor sok esély nincs minőségi műsor termelésére. Másik érdekesség, hogy a bejelentésen (ami egy Markó Bélával való beszélgetés után került sor), megállapodás született arról, hogy az RMDSZ vezetőiből, valamint a Határon Túli Magyarok Hivatalát (HTMH) ellenőrző kancelláriaminiszter köréből két munkacsoport jön létre. Azonban az erdélyi magyarságnak már nem csak egy képviselője van. Méltányos lenne az ő véleményüket is kikérni egy ilyen nagy horderejű ügyben, mint az Erdélyi Magyar Televízió. Vajon így lesz? Vajon az új televízió képes lesz-e objektivitásból példát adni, a magyar kormányváltásokat túlvészelni. Rossz ómen-e a politikai személyiségek neve, akikhez elindítása kötődni fog? /Jakab-Benke Nándor: Az Erdélyi Magyar Tévé. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19., Campus mell./"
2003. november 19.
"A romániai magyar közszolgálati televízióstúdióknak juttatott külön hullámhossz, a Kolozsvári Televízió új sugárzási lehetősége, a marosvásárhelyi területi stúdió beindítása mind a romániai magyar televíziózás bővülő lehetőségeit vetíti előre. A Kolozsvári Televízió nem 20-25, de 300-600 kilométeres körzetben fogható majd a közeljövőben földi antennával, legalábbis erről szól az Országos Audiovizuális Tanács nov. 13-i döntése, és ezt erősítette meg alelnöke, Gáspárik Attila is. Idevágnak a több lábon álló erdélyi magyar televízió megteremtését célzó tárgyalások is Markó Béla és Medgyessy Péter között. A közszolgálati televízió bukaresti és kolozsvári magyar műsorait jelen pillanatban az 1-es és a 2-es műsoron lehet vételezni. Mindkét kolozsvári kábeltévé-szolgáltató, az Astral és az UPC, kínálatában helyet kap a Duna TV és az m2-es magyarországi közszolgálati adók műsora. Vajon elég-e ez Erdély egyik legnagyobb, egyazon településen élő magyar közösség igényeinek, hogy amíg magyarul legfeljebb négy (ebből is csak a két egész napos) műsor közül válogathatnak, addig román nyelven 30 különböző műsor van. A Partiumban és a Székelyföldön - de magyarlakta falvak sokaságában szerte Erdélyben néhány magyarországi kereskedelmi adó is fogható. A Székelyföldön pedig azokat a nyugati adókat, amelyek román fordítást is biztosítanak, behozták magyarul is. Például úgy, hogy, mondjuk, a Discoveryt románul feliratozzák, de magyar szinkronnal hallgatható. Kolozsvár lakosságának jelezni kell a kábeltévé-szolgáltatóknak, hogy több magyar nyelvű műsort akarnak. Az ügyet felvállalhatná a Kolozsvár Társaság. /Balló Áron: A magyar tévénézés esélyei Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./"
2003. november 22.
"Szabó Károly Szatmár megyei RMDSZ-es szenátor, a szenátus védelmi, közbiztonsági és nemzetbiztonsági bizottságának a vele készült beszélgetésben kifejtette: a Medgyessy Péter miniszterelnök által bejelentett magyar nyelvű televíziót az RMDSZ régen szorgalmazza. Már a kormánypárttal megkötött tavalyi protokollumban szerepel az a kitétel, hogy növelni kell a magyar nyelvű regionális stúdiók sugárzási idejét, hogy majdan ezekből egyféle állandó jelleggel sugárzó országos adó jöhessen létre. A Duna Televíziótól, az MTV-től, de a román televízió regionális stúdióitól is független adásról van szó. Bár nem zárható ki, hogy idővel műsorkészítés és egyebek szempontjából történne beleolvadás. A stúdió vélhetően Marosvásárhelyen lesz.A jugoszláviai magyarok igénylik a kettős állampolgárságot. Szabó Károly szerint az etnikai alapon adható állampolgárság már idejét múlta, nem járható út. A szenátor szerint a kettős állampolgárság a kivándorlást segítené elő. - NATO-sugallatra haderőcsökkentés van folyamatban, de ezzel párhuzamosan növelik a csendőrség létszámát. Szabó ezt elfogadhatónak tartja, még érvel is mellette: a rendfenntartó erők esetében a jelenlegi keret feltöltetlen. /Boros Ernő: "Az Európai Unió nem ismer el etnikai alapú állampolgárságot". = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 22."
2003. november 24.
"Nov. 24-én Marosvásárhelyen, a Bernády György Művelődési Központban az RMDSZ elnöke, Markó Béla vezetésével tanácskozás zajlott le a magyar állami támogatással létrehozandó erdélyi magyar televízióval kapcsolatban. Markó kifogásolta, hogy a születő erdélyi magyar televíziónak már megvannak az ellendrukkerei. A Magyar Nemzet című jobboldali újságban és Székelyföldön egyesek azt sugallják: ne költsön erre a magyar állam, van elég televízióadás, hanem inkább a Sapientia Egyetemre, vagy más célra fordítsák az erre szánt összeget. Markó károsnak és irreálisnak tartja az erdélyi televízió és a Duna TV szembeállítását. Hangsúlyozta: nem valami helyett, ellen, születik az új televízió. Medgyessy Péter miniszterelnök jelezte: több száz millió forintot biztosít ennek létrehozására a magyar kormány, de így is a pénz csak arra lesz elég, hogy egy kis létszámú központi szerkesztőség jöjjön létre, amely a hírműsorokat készítené, és a már meglevő vidéki stúdiók kínálatából mozaikszerű adás állna össze. Az erdélyi televízió alapítványi tévéként működne, mellette egy kereskedelmi társaság is létezne, a műsorszórás pedig digitálisan, műholdon keresztül történne. A magyarországi támogatás 2004-ben indulna be - tartalékalapból, és 2005-ben már külön költségvetési tétel lesz az erdélyi magyar televízió támogatása. Gálfalvi Zsolt, a Román Televízió Igazgatótanácsának tagja kérdéseinkre szerint az eddigi hazai magyar tévéműsorok megmaradnak, sőt bővülni fognak, szeretnék elérni, hogy Kolozsvár minden nap, ugyanabban az idősávban sugározzon magyar adást, ugyanakkor a megszerzett frekvenciákon egész napos adás készülhetne Kolozsváron és Marosvásárhelyen, és azok 100 kilométeres távolságra jutnak majd el - egyelőre, de később lehetőség van arra, hogy átjátszó relék is épüljenek. Gáspárik Attila, az Audiovizuális Tanács alelnöke rámutatott, jelentős előrelépés a marosvásárhelyi és kolozsvári frekvenciák kiutalása, mert ezzel a romániai televíziózásban megvalósult a regionalizmus. Csép Sándor, a MÚRE elnöke ünnepnek nevezte a napot, amikor elkezdődött az önálló erdélyi magyar televízió tervezése. Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság és a kolozsvári Szabadság munkatársa az erdélyi szellemi autonómia felé tett jelentős lépésnek tekinti az önálló televízió létrehozását. Egyesek szerint Kárpátia Televíziónak fogják nevezni az önálló erdélyi magyar televíziót. /(Máthé Éva): Tanácskozás az önálló erdélyi magyar televízióról. Kárpátia vagy Bartók Televízió? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./ A szakemberek szerint a tévének kereskedelmi jellegű adónak kell lennie. A Romániában működő tévésműhelyek vezetőit felkérték, nyújtsanak be javaslatokat az RMDSZ-hez a tévé működésével kapcsolatban. - Eljött az ideje annak, hogy a média területén is létrehozzuk saját intézményeinket. A magyar televízió - akárcsak az erdélyi autópálya - igazi előrelépés a magyar közösség autonómiája felé - mutatott rá az RMDSZ elnöke. Nehézséget jelent a romániai magyar televíziós szakemberhiány, ami főként a technikai személyzet területén mutatkozik meg, jelezte Bardócz Sándor, a kolozsvári területi tévéstúdió magyar adásának főszerkesztője. /Borbély Tamás: Nem veszélyezteti a magyar adásokat az új tévéadó. Szakmai megbeszélést tartottak az erdélyi magyar televízióról. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./"
2003. november 28.
"Jelentős magyar kormányzati támogatással a jövő év közepéig önálló erdélyi magyar televízió kezdi meg működését Marosvásárhelyen - jelentette be Markó Béla a magyar televízióstúdiók vezetőinek hét végi találkozóján. Az önálló televízió indításáról Markó Béla és Medgyessy Péter múlt heti budapesti találkozóján született egyezség. A valószínű, egyeztetett, de mindenképp a Markóéval egybehangzó elképzelést az utóbbi napokban Tabajdi Csaba kisebbségi szakértő (MSZP) a kolozsvári Krónika kérdéseire válaszolva lekicsinylő "felülnézetből" kifogásolta: "Egy autonómiakoncepció kidolgozása két-három napos munka (?!), a kis autonómiaszigetek létrehozásáért viszont éveken át kell küzdeni." Tabajdi úgy véli, hogy egy-egy egyházi ingatlan visszaszerzése vagy az erdélyi autópálya építése legalább olyan fontos, mint a különböző tervezetek elkészítése, s ezekkel szemben (?) az RMDSZ az "autonómiaépítési folyamatot" tartja követendő példának. Agresszív, a Duna Tévét ledorongoló hangnemben írt néhány héttel ezelőtt a budapesti Népszabadságban a kolozsvári Tibori Szabó Zoltán. T. Sz. Z. fellépéséhez a muníciót Gáspárik Attila, a romániai Országos Audiovizuális Tanács (OAT) alelnöke szállította, de ő ezt t a Transforum internetes portálon művelte. T. Sz. Z. egy hónappal ezelőtti írása az önálló erdélyi magyar televízió létrehozását többnyire Gáspárik kinyilatkoztatásaira és néhány névtelen brancsbéli sarkított véleményére alapozva a Duna Televízió szétverése árán és révén véli megvalósíthatónak, írta összegzésében Sylvester Lajos. A Duna Televízió megfojtásával évtizednél hosszabb ideje kísérletező magyarhoni csapat erdélyi pártkatonájaként a hivatalviselő Gáspárik véleményét felerősítve deklarálja. "...a Duna TV nem ad valós képet az erdélyi magyarságról, nem az erdélyi fiatalok és vállalkozók nyelvén szól, s a falusi lakosságnak is kezd elege lenni abból, hogy olykor kihaló, utolsó dzsungellakóknak láttatják". Ugyancsak Gáspárik véleményét idézte: "a tavalyi választások idején "a Duna TV a politikai befolyás eszköze lett", s "kormánypárti agymosás folyt benne"". "A kampány elteltével sem változott a Duna hangneme, az M2-es azonban szerinte jóval kiegyensúlyozottabb lett." T. Sz. Z. Xántus Gábor erdélyi tévés szakembert is idézte "...a műsorgyártás szintjén olyan érdekeltségek is érvényesültek, amelyek a deklarált szándékok ellenére bizonyos határon túli műhelyeket előnytelen helyzetbe hoztak, s ez a gyakorlat egzisztenciális kényszerhelyzeteket szült". T. Sz. Z. Gáspárik véleményét idézte: "a magyarországi közszolgálati televíziók és a határon túli tévéstúdiók viszonyát tömören "elgyarmatosított janicsárdiktatúraként"" lehetne jellemezni. Olyan viszonyként, amely szemmel láthatóan öli meg a romániai magyar televíziózást." A névtelen nyilatkozók szerint "Már szinte közhellyé vált, hogy a Duna az öregek nosztalgiázó adója", "a Magyarországról importált politikai szembenállás meghonosítója", "Elégedetlenséget szül az is, hogy Erdélytől 10-15-20 éve elszakadt - sokszor előítéletektől sem mentes - személyek magyaráznak román belpolitikai összefüggéseket, az erdélyi magyarságon belüli ellentéteket, s Budapestről oktatják ki az erdélyi magyarságot arról, hogyan kellene cselekednie. E vélemények szerint az erdélyi magyarságnak ma már olyan televízióra lenne szüksége, amelynek az erdélyiekről szóló műsorait Erdélyben élő emberek készítik." Az erdélyiek magyarországiak nélküli boldogulásáról mintha hallottunk volna még abban az időben, amikor még egyesek ideiglenesen áttelepedtek volt Magyarországra. A Népszabadság november 15-i számában Pekár István, a Duna TV elnöke védekezett, de gyámoltalan módon: "Nem értek egyet azzal (...), hogy kerékkötői lennénk az önálló erdélyi magyar televízió létrehozásának. Az elmúlt tizenegy esztendő alatt több mint egymilliárd forintot juttattunk oda, amit egyrészt műsorgyártásra fordítottunk, másrészt kamerákat helyeztünk ki, utóbbiakat még Sára Sándor idején. Mindig egyenrangú félként kezeltük őket, sokuknak biztosítottunk egzisztenciát, nem úgy jártunk ki, mint valamiféle provinciára. A cikk (a T. Sz. Z. írására utal - S. L.) a magyarországi köztévék és a határokon túli stúdiók viszonyát "elmagyarosított janicsárdiktatúraként" említi, ami azon túl, hogy nem igaz, még képzavar is." Pekár István a Duna TV stratégiája kapcsán kifejtette, hogy intézményük nem lehet kizárólag csak "Erdély Televíziója", hiszen Románián kívül is több millió magyar él. Egyébként Sylvester emlékeztetett: az RMDSZ a kormánypárttal kötött egyezségében egész napos magyar nyelvű rádió- és tévéadást biztosításáról volt szó. /Sylvester Lajos: Az Erdélyi Magyar Televízió. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 28./"
2003. december 2.
"Katonai parádéval, szoboravatással, előadásokkal és tűzijátékkal ünnepelték dec. 1-jén Gyulafehérváron Románia nemzeti ünnepét, Erdély Romániával történt uniójának 85. évfordulóját. Az ünnepségen jelen volt Ion Iliescu államfő és Adrian Nastase kormányfő is. A román közszolgálati televízió élő adásban közvetítette a rendezvényeket. A műsor során Florin Constantiniu történész akadémikus kifejtette: 1918-ban Románia ígéretet tett az ország akkori lakossága mintegy 30 százalékát kitevő nemzetiségek jogainak tiszteletben tartására. A gyulafehérvári ígéreteket azonban a román állam sem a két világháború között, sem pedig a kommunista korszakban nem teljesítette. A román történész szerint az idén elfogadott román alkotmány első alkalommal szentesíti maradéktalanul a romániai nemzetiségek saját oktatáshoz, anyanyelvű közigazgatáshoz és igazságszolgáltatáshoz való jogát. Gyulafehérváron mondott beszédében Iliescu elnök is leszögezte: a romániai alkotmány a legszélesebb jogokat biztosítja az országban élő nemzetiségeknek. /Román nemzeti ünnep Gyulafehérváron. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./"
2003. december 16.
"Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus, az RTV Igazgatótanácsának tagja a vele készült interjúban rámutatott, meglepte az audiovizuális szakmát, de még inkább az erdélyi magyarságot az a bejelentés, mely szerint a magyar kormány anyagilag is támogatni fogja a magyar nyelvű erdélyi televízió alapítását, beindítását. Többen mondják, hogy mivel ez az RMDSZ bábáskodásával születne meg, emiatt nem lenne semleges. Célszerű lenne egy műholdas sugárzású televízió megteremtése. Szükséges szakembergárda kinevelése. Tárgyilagos műsor szükséges, emellett a televíziónak szórakoztatnia is kell. Mindemellett a romániai adófizető magyarságnak az az igénye, hogy a román közszolgálati televízió számarányának megfelelő adásidőben szolgálja őt ki. A törvény szerint a területi stúdióknak önálló frekvencia járna, de ennek alkalmazására most kerül sor. Ezután tehát elméletileg akár 24 órán át sugározhatnak önálló műsort. Azt tervezik, hogy a kolozsvári és a temesvári stúdió magyar adásának idejét megkétszerezik. Temesvár esetében ez csak azt jelenti, hogy nem fél-, hanem egyórás lesz a magyar nyelvű műsor. Kolozsváron viszont három óráról hatra emelkedhet az adásidő, ami azt jelenthetné, hogy mindennap legyen egy egész órás műsor, ehhez majd társítani lehet a marosvásárhelyi eleve egyórás adást. /Gyarmath János: Erdélyi tévé: A kínálat nagyobb lesz, a versenyhelyzet is megnövekszik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 16./"