Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Televiziunea Română – TVR
440 tétel
2001. szeptember 3.
"Árkoson, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által szervezett újságírótáborban Boros Zoltán, az RTV magyar adásának főszerkesztője, a rádiótársaság kuratóriumának tagja vázolta az egész napos magyar nyelvű rádió- és tévéadás kérdéskörét, hangsúlyozva, hogy két irányzat érvényesül: adófizető állampolgárként jogunk van számarányunkhoz viszonyított adásidőhöz - ez jelenleg 2% alatti a közszolgálati televízióban -, illetve egy Sapientia Alapítvány típusú konstrukció. Gáspárik Attila, az audiovizuális tanács tagja szerint a szakmán belül nincs kellő elszántság ennek megvalósítására. Az árkosi táborban megvitatott témák között szerepelt a lapprivatizáció és a külföldi tőke összefüggésének kérdésköre is. A MÚRE életműdíjat adományozott Muzsnay Magda kolozsvári rádiósnak. /Sarány István: Egész napos magyar műsor. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 3./"
2001. szeptember 6.
"Az RMDSZ szept. 5-i sajtóértekezletén elhangzott: a szövetség és a kormánypárt vezetőinek szept. 10-re időzített tanácskozásán fel fogják vetni elégedetlenségüket az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának elodázása, a magyar felsőoktatás ígért bővítésének elmaradása, a helyi közigazgatási törvény alkalmazásának késése miatt. Az RMDSZ kérni fogja a közszolgálati televízió és rádió magyar adásai műsoridejének növelését. Markó Béla szövetségi elnök elmondta: új, marosvásárhelyi stúdió létrehozását tervezik. Az RMDSZ továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a rendőrök jogállásáról szóló törvényben szerepeljen egy cikkely, amely kimondja: azokon a településeken, ahol egy kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot, a rend őrei ismerjék az illető kisebbség nyelvét.. Az RMDSZ kéri a parlament két házának állandó bizottságát, hogy ne tűzze napirendre a magyar státustörvény vitáját, hiszen a házszabállyal ellentétes más ország törvényeinek az elemzése. /Elégedetlen az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./"
2001. szeptember 11.
"Minőségi változás várható a határon túli magyar elektronikus média életében, valamint a magyar-magyar médiakapcsolatokban annak a hatszáz millió forintnak köszönhetően, melynek sorsáról szept. 5-én döntött az Illyés Közalapítvány Kuratóriuma. A pénzből két mobil műholdas közvetítő berendezést, digitális technikai eszközöket és televíziós műsorokat támogatnak. Ezzel az Illyés Közalapítvány lerakta egy határokon átívelő, rendszerszemléletű médiaépítkezés alapjait - nyilatkozta Veress László irodaigazgató. A kuratórium kijelölte azt a tizennyolc Kárpát-medencei helyszínt, ahol a támogatottak korszerű, egységes és egymással kompatibilis digitális technikát, valamint csúcstechnológiájú adattovábbító berendezéseket vásárolhatnak a kapott támogatásból. A rendszer központi elemei a régióközpontokban felépülő stúdiók lesznek (Erdélyben Kolozsvárott és Székelyföldön épül, de lesz Pozsonyban, Szabadkán, Eszéken és Ungváron is), ezek szerepe az anyaországi megrendelők (elsősorban a két közszolgálati televízió) és a térségükben működő tudósítói pontok közti szakmai koordináció. A pályázati kiírásban megfogalmazott másik célra, a televíziós produkciók támogatására szánt háromszáz millió forintra kétszázharminckét pályázó közel 2,2 milliárd forintos igényt nyújtott be, a jelentkezők háromnegyede az anyaországból került ki. A kuratórium azokat a pályázatokat részesítette előnyben, amelyek leginkább érintik a határon túli alkotóműhelyek munkáját. Így első körben a közszolgálati megrendelők, vagyis a Magyar Televízió Kárpáti krónika című műsora, valamint a Duna Televízió egyes műsorai kaptak jelentősebb támogatást, a többi pályázatról a szept. 26-i ülésen döntenek. /Támogatás a határon túli elektronikus médiának. Háromszáz millió forint az Illyés Közalapítványtól. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./"
2001. szeptember 13.
"Az RMDSZ-platformvezetők eltérően értékelik az RMDSZ és a kormányzó Szociáldemokrata Párt közötti szept. 10-i tárgyalások sikerességét. Eckstein-Kovács Péter szenátor, a Szabadelvű Kör nevű RMDSZ-platform vezetője szerint a két párt közti együttműködés jó ütemben indult, de néhány hónap múlva lassulás következett be. Ha ez a lassulás tovább tart, el kell gondolkodni, hogy érdemes-e felújítani még ezt a protokollumot. Toró T. Tibor képviselő, a Reform Tömörülés elnöke leszögezte: a kormánypárt továbbra sem akar foglalkozni a számunkra sorsdöntő kérdésekkel, és az RMDSZ vezetése sem akarja komolyabban napirendre tűzni ezeket, példa erre az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának ügye, amelyet ismét elodáztak. Ennek ellenére nem értékeli úgy, hogy a paktumot azonnal fel kellene bontani. Bucur Ildikó, az RMDSZ szociáldemokrata platformjának vezetője úgy vélekedett: Ha igaz, hogy két hét múlva kész lesz a helyi közigazgatási törvény alkalmazási jogszabálya, hogy az RMDSZ valóba ígéretet kapott arra, miszerint elhárítják az akadályokat a termőföldek és erdők visszaszolgáltatása útjából, hogy az egyházi ingatlanok törvénytervezete is napirendre kerül, a magyar felsőfokú oktatást kiszélesítik, a közszolgálati televízió és rádió magyar adásai is kibővülnek, akkor üdvözölni tudom ezt a megállapodást. A platformvezető szerint az ígéreteket szigorúan követni kell, a szakítópróba az egyházi ingatlanok kérdése legyen. /Kormánypárti fogadkozások. Platformvezetők az RMDSZ-SZDP tárgyalásokról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./"
2001. szeptember 21.
"A tervezett román nyelvtörvény nem fogja sérteni a romániai nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználati jogait - közölték az RMDSZ vezetői bukaresti sajtóértekezletükön. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a készülő törvény szenátusi vitájáról beszámolva elmondta, hogy a nemzeti nyelvek védelmének szükségessége valós gond egész Európában, de a feladatot törvényekkel megoldani nem lehet. Példaként idézte a francia nyelvvédelmi törvény alkalmazásának tapasztalatát. - Ha mindenképpen jogszabállyal kívánják megoldani a feladatot, akkor biztosítani kell a kisebbségi nyelvek védelmét és a többségi nemzettel együtt élő nemzeti kisebbségek anyanyelvi jogainak gyakorlását is - hangsúlyozta. Markó elmondta, hogy az RMDSZ több módosító javaslatot terjesztett elő a törvény tervezetéhez. A javaslatok nagy részét a szenátus elfogadta. Egyedül a helyi tévéadók román nyelvű feliratozásával kapcsolatos ellenvetésről alakult ki vita. Az RMDSZ egyetért a közszolgálati televízió nemzetiségi adásainak részleges (az előzetesen rögzített műsorszámok jó részének) román nyelvű feliratozásával, de elutasítja a helyi nemzetiségi tévéadások műsorainak kötelező román nyelvű feliratozását. /Nem sérti a magyarokat a román nyelvtörvény - véli Markó Béla szövetségi elnök. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./"
2001. október 11.
"Borbély László, az RMDSZ alelnöke, a képviselőház titkára a vele készült interjúban emlékeztetett, hogy a kormánypárttal megkötött egyezség végrehajtásának figyelemmel kísérése és a kapcsolattartás az ő feladata. Romániában nem történt meg a közigazgatás teljes decentralizációja, emiatt számos döntést még mindig Bukarestben hoznak meg. Az RMDSZ-nek jelenleg 21 embere van vezető poszton: Bíró Albin, a Biztosító Cégeket Felügyelő Ügynökség tagja, Birtalan József, a Közalkamazottak Ügynökségének alelnöke, Boros Zoltán, a Román Rádió Igazgatótanácsának tagja, Csendes László, a szekus dossziékat vizsgáló bizottság tagja, Csortán Ferenc és Grosu Magdolna, a művelődési minisztérium tanácsosai, Demeter Attila, a kormányfőtitkárság és a kis és közepes vállalatok minisztériumának tanácsosa, dr. Bartha István, az egészségügyi minisztérium vezérigazgatója, Erős Viktor, az Országos Értékpapír Felügyelő Bizottság tagja, Gálfalvi Zsolt, az RTV igazgatótanácsának tagja, Gáspárik Attila, az Audiovizuális Tanács tagja, Lokodi Emőke és Szarka Edit, a Számvevőszék tanácsosai, Markó Attila, a kisebbségi hivatal államtitkár-helyettese, Murvai László, az oktatásügyi minisztérium vezérigazgatója, Nagy Ágnes, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsi tagja, Nagy Benedek, a vallásügyi államtitkárság tanácsosa, Neményi József, a Versenytanács tagja, Péter Elek, az Ásványvíz Felügyelő Vállalat igazgatója, Reman Domokos György, a mezőgazdasági minisztérium aligazgatója, Varga Gábor, a Találmányi Hivatal elnöke. Borbély megállapította, hogy a kormánypárt sok esetben visszaél hatalmával és "felment" magyar szakembereket csak azért, hogy sajátjait ültesse székbe. - Az RMDSZ elégedetlen azzal az összeggel, amelyeket az illetékes hatóságok a magyar egyházaknak juttattak. Az ortodox egyház 92 milliárd lejt kapott templomépítésekre és -tatarozásokra, miközben a magyar történelmi egyházak összesen 700 millió lejhez jutottak hozzá. Az RMDSZ közbenjárt az SZDP vezetőségénél, a művelődési miniszternél, a felelős államtitkárnál, megpróbálta elérni, hogy az említett 40 milliárdból egyházaink megkapják a rájuk eső részt. /Gyarmath János: Az együttműködés nem diadalmenet. Interjú Borbély László ügyvezető alelnökkel, a képviselőház titkárával. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 11./"
2001. december 7.
"A kolozsvári tévéstúdió új területi programot indít december 8-ától kezdődően. Az újításokról Bardócz Sándort a kolozsvári tévéstúdió magyar nyelvű adásának főszerkesztője számolt be. Tizenkét év után sikerült elérni, hogy a kolozsvári területi televízió Erdély egészére kiterjedő műsorral jelentkezzen. Ez a műsor a Román Televízió kettes csatornáján lesz látható naponta este 6 és 8 óra között. - A heti tizennégy óra egynegyede lesz magyar nyelvű program, de ezenkívül lesz még a cigány és zsidó közösségeknek szóló műsor. Magyarul hetente több, mint három órát fognak sugározni, beleszámítva azt az adásidőt is, ami már ezelőtt megvolt. A műsorok legalább kilencven százalékát román nyelvű fordítás is kíséri. Nem akarnak kizárólag a magyarokhoz szólni, mert sokkal jobb az, ha mások is értik. Az új magyar nyelvű adásokkal hétfőn, szerdán és pénteken du. a RTV 2-n jelentkeznek, és megmaradt az országosan látható szerda délelőtti műsor az egyes csatornán. /Szász Edit: Bővül a kolozsvári televízió magyar adása. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./ "
2001. december 13.
"Az Illyés Közalapítvány, a Magyar Televízió Rt., a Duna Televízió Rt. és 19 határon túli magyar televíziós műhely képviselői dec. 12-én írták alá Budapesten a Kárpát-medencei magyar nyelvű televíziós együttműködési megállapodást. A magyar társadalom olyan partnernek tekinti a határon túli magyar közösségeket, amelyek együttműködnek abban, hogy Magyarország be tudja tölteni új szerepét a közép-európai térségben - jelentette ki Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára. Németh Zsolt emlékeztetett arra, hogy az Illyés Közalapítvány pályázati programjának köszönhetően jelentősen javulnak a határon túli magyar nyelvű televíziós műhelyek műszaki feltételei, és a magyarországi közszolgálati televíziók növelhetik a határon túli megrendeléseiket. Halzl József, az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, az alapítvány mintegy 900 millió forinttal támogatta a határon túli magyar televíziós műhelyeket. /Kárpát-medencei televíziós együttműködés. = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./"
2001. december 14.
"A Hivatalos Közlöny dec. 7-i számában napvilágot látott a helyi közigazgatási törvény alkalmazási előírása. Felvetődik a központilag irányított szándékos időhúzás gyanúja is, szögezte le Balló Áron, a Szabadság főszerkesztője. Hiába szavazták meg a törvényt már májusban, csak néhány jártak el jóhiszeműen. Máshol megvárták a törvény elnök általi kihirdetését, a végrehajtási szabályok megfogalmazását, végül a dec. 7-i megjelentetését, és egyes helyi polgármesteri hivataloknak ez még mindig nem elég az életbe léptetésére. Funar, Kolozsvár polgármestere megengedheti magának, hogy nyíltan azt hazudja, a magyarság a város lakosságának 11 százalékát teszi ki, tehát rá nem érvényes a törvény. Legutóbb is azért fordult a kormányfőhöz, mert sokallta, hogy a Román Televízió Kolozsvári Területi Stúdiójának bővített adása 25 százalékban magyar nyelvű, holott az ország lakosságának csupán 7 százaléka magyar. Funar javasolta, hogy csak heti 13 perc legyen magyar adás. Funar mindig is csak azokat a törvényeket tisztelte, amelyek a Kolozsvár további románosítását célzó politikának megfeleltek. Funar az 1992-es népszámlálási adatok meghamisításáról beszél, amikor közismert, hogy a nemzeti hovatartozás adatait ceruzával írták be, és senki sem tudja, hogy később mit hamisítottak helyettük. Azt is kevesen veszik figyelembe, hogy hány és hány magyar hívta fel a Szabadság szerkesztőségét, és panaszolta el Kolozsvárról, hogy "nálunk sem voltak", "nálunk sem". A jövő évi népszámlálást, Kolozsváron Funar akarja megszervezni, az adatok fölött rendelkezni, a bizottságából kizárta Boros János alpolgármestert. Vasile Soporan prefektus hiába ígérte meg a lapnak, hogy személyesen meggyőzi Funart a közigazgatási törvény tiszteletben tartásáról, nem tette meg. Balló Áron javasolta: az RMDSZ és az SZDP együttműködésének januári újratárgyalásakor az együttműködés egyik feltételéül Kolozsvárt kellene hozni, hogy itt is érvényesüljön a kisebbségi nyelvhasználat. /Balló Áron: Kolozsvár legyen a feltétel. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./"
2001. december 29.
"Az elmúlt tíz év bebizonyította, hogy a határon túli magyarság önhibáján kívül nem tudja teljes mértékben kialakítani és fenntartani jövője zálogát képező intézményrendszerét. Dr. Veress László, erdélyi származású fiatal jogász az Illyés Közalapítvány igazgatója. A kezdeti fellángolás után, a kilencvenes évek derekán a magyarországi közhangulat nem igazán kedvelte a határon túli magyart, állapította meg Veress László. 1990 után ugyanis a régió minden országában csökkent a társadalmi szolidaritás, a gazdasági folyamatok által okozott bizonytalanság miatt minden társadalmi réteget egzisztenciális kérdések foglalkoztatták, ez így volt Magyarországon is. 1998 után következett be érezhető változás, amikor olyan kormány került hatalomra, amelynek a határon túli magyarság nem idegenrendészeti kérdés. Lassan reális kép alakult ki az éppen jelenvaló helyzetről határon innen és túl. Az ezredfordulóra fordulat következett be Magyarország és a határon túli magyarság kapcsolatában is. Hosszú évtizedek során csak a sokszor szomorú tényekkel való szembenézés történt. A változás az, hogy most Magyarország rendelkezik a cselekvés erejével is. A magyarországi politika elsöprő többséggel támogatja a határon túli magyarság ügyét, a magyarországi társadalom, a polgárok többsége minden ellenkező híresztelés dacára támogatja és egyetért ezzel a politikával. A magyar gazdaság már rendelkezik a fenti törekvések megvalósításához szükséges erővel. Az elmúlt három esztendőben a kuratórium több pályázatot bírált el, több pályázatot támogatott, és összegszerűen is több támogatást nyújtott, mint az előző nyolc évben összesen. Egyszer és mindenkorra fel kell ismerni, a határon túli támogatások alapfeladat jellegűek. A természeti és politikai katasztrófákkal sújtott térségben - lásd kárpátaljai árvizek, délszláv válság stb. - az egyre romló gazdasági feltételek között a magyarországi támogatás intézményi létszükséglet. Az Illyés Közalapítvány Kuratóriuma - mely társadalmi munkában végzi tevékenységét - havi nyolcórás kuratóriumi ülésekkel számolva statisztikailag nem egészen két percet szánhat egy pályázat elbírálására. A döntéshozatal során óriási segítséget nyújt a támogatott közösségek képviselői által megfogalmazott javaslat, véleményezés. Közel háromszáz Kárpát-medencei magyar értelmiségi dolgozik a valamennyi szomszédos országban működő alkuratóriumi tanácsadó testületekben. Javaslattételeikkel nincsenek könnyű helyzetben, mert egy maroknyi pénzből tíz maroknyi támogatást kellene biztosítani. Az 1998-as évet követően jelentősen megnövekedett költségvetési támogatásnak köszönhetően - 1999- 2002-es időszak 4,56 milliárd forintjával szemben az 1990 és 1998 közötti időszakban csupán 2,93 milliárd forint állt rendelkezéskre - az Illyés Közalapítvány az elmúlt két és fél évben több pályázatot bírált el (12 728 db), mint a korábbi nyolc évben (10 661 db) összesen. Az 1990-1998-as időszakban összesen 5938 pályázatra megítélt 3,077 milliárd forinthoz képest az elmúlt két és fél évben 6032 pályázatra 3,088 milliárd forint támogatást ítélt meg. Ebben az évben rendkívül jelentős összeggel támogaták a Kárpát-medencei magyar közszolgálati televíziós együttműködést. A magyar Országgyűlés által rendelkezésre bocsátott kilencszázmillió forintból biztosítani tudják tizenkilenc határon túli televíziós műhely korszerű, egymással kompatibilis digitális technikával való felszerelését. Erdélyben ez az esztendő az építkezések éve volt. A teljesség igénye nélkül említhető, hogy Nagybányán Magyar Ház létesült, a felsővisói kis magyar közösség ingatlanhoz jutott, a kolozsvári diákszövetség tanulmányi házat vásárolhatott. Kolozsváron és Székelyudvarhelyen televíziós stúdiók alakulnak, Marosvásárhelyen folytatódik a Bernády-ház építkezése, Szovátán létrejött a Pedagógus Szövetség korszerű konferenciaközpontja, a fehéregyházi magyarság is közösségi házzal rendelkezik, Székelyudvarhelyen modern főiskolai épület nyitotta meg a kapuit, de jutott támogatás például Kőhalomra, Besztercére és Csángóföldre is. Számtalan rendezvény és kiadvány létrejöttéhez járult hozzá az alapítvány. /Zilahi Imre: A világ szebb velünk, mint nélkülünk. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./"
2002. január 5.
Elhunyt Butyka Ferenc (1938–2001), a kolozsvári hóstáti földészközösség szervezője. A kommunista rezsim éveiben, amikor legfelsőbb pártutasításra módszeresen elkezdték a földészporták bontását, a több évszázados múltra visszatekintő hagyományos életforma felszámolását, egy kolozsvári munkásember szervezkedni kezdett. Megérezte, hogy immár menteni kell a menthetőt, és az akkori román televízió bátrabb magyar szerkesztőivel több órás dokumentumfilmet forgatott arról a Hóstátról, amely már csak celluloid szalagon maradt fenn. Megszervezte a Virágos Együttest, amely évtizedeken át a hóstáti fiatalokban tartotta a lelket, őrizte a népviseletet és a hagyományokat. Butyka Ferenc kétségbeesetten kilincselt a városi és megyei pártbizottság akkori korifeusainál, hogy megmentse a hóstáti portákat. Nem így történt, őt pedig koholt vádak alapján több év börtönre ítélték. Miután visszatért a börtönök poklából, folytatta ugyanott, ahol abbahagyta. A rendszerváltás után Magyarországra áttelepedve továbbra is kétlaki életmódot folytatott, soha nem tudott Kolozsvártól megválni. Továbbra is megmaradt az egyre jobban felbomló földészközösség szellemi vezérének. /Makkay József: Butyka Ferenc (1938–2001). = Szabadság (Kolozsvár), jan. 5./
2002. január 19.
Az Illyés Közalapítvány tavaly hirdette meg a határon túli magyar televíziós stúdiók műszaki korszerűsítését szolgáló pályázatát. Az összesen 300 millió forint értékű pályázat keretében Romániából 11 magyar stúdió, alkotói műhely jutott modern műszaki berendezésekhez, kamerákhoz, számítógépes adatátviteli rendszerekhez. Átvették a nyertes romániai magyar tévéstúdiók, televíziós alkotóműhelyek a korszerű műszaki berendezéseket. A berendezések Romániában két tulajdonoshoz - a kolozsvári Video Pontes Alapítványhoz és a Székelyudvarhelyért Alapítványhoz - kerültek. A kolozsvári alapítvány négy, a székelyudvarhelyi pedig hét pályázatot nyert stúdiónak adta tovább azokat megfelelő szerződés keretében. A pályázati támogatást elnyert stúdiók korábban már megállapodást kötöttek a Magyarországról a határokon túlra is sugárzó két közszolgálati televízióval, a Magyar Televízióval és a Duna Televízióval. A megállapodás szerint a két magyarországi televízió látja el megrendelésekkel a támogatott határon túli stúdiókat. A megrendelt anyagok sugárzására az MTV-nek és a Duna Televíziónak Magyarországon kizárólagos joga van. Székelyudvarhelyre műholdas sugárzó is kerül, ami lehetővé teszi egy olyan regionális stúdió létrehozását, ahonnan élőben lehet jelentkezni, illetve továbbítani lehet a Székelyföldön készített aznapi tudósításokat. /Romániai magyar tévéstúdiók támogatása. Épülőben a Kárpát-medencei médiahálózat. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 19./
2002. január 25.
Jan. 23-án, szerdán a bukaresti Helsinki Bizottság (APADOR) és a Pro Europa Liga sajtóértekezleten mutatta be Bukarestben a magyar csángók problémájáról, illetve a moldvai csángók helyzetéről szóló jelentését. A román nyelvű dokumentumot, mely szerkesztőségünkbe is eljutott, Gabriel Andreescu és Smaranda Enache vezették föl. Megjelent Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszterasszony is. A közszolgálati televízió jan. 23-i esti híradójában Andronescu egyedüli meghívottként mondhatott véleményt az általa fércmunkának minősített munkáról, úgy mintha a csángómagyar szervezet és a magyar oktatást, illetve misézést óhajtó katolikus csángók sokszor visszautasított kérelmeiről, sőt az ellenük alkalmazott atrocitásokról egy árva szót sem hallott volna. Azt próbálta elhitetni a tévénézők millióival, hogy csángók tulajdonképpen nem is léteznek, hiszen 1992-ben csak hétszázvalahányan vallották magukat a népcsoporthoz tartónak. – Jan. 22-én Hegyeli Attila tanár, aki feleségével és két másik tanárnővel magánházaknál az iskola által megtagadott anyanyelvtanítás igényét a csángó szövetség szorgalmazására elvállalta, az alábbi levelet juttatta el Gabriel Andreescunak, a román Helsinki Bizottság társelnökének: "Tegnap két furcsa látogatónk volt, talán nem árt, ha tudomást szerez róla. Én, a menyasszonyom és még két tanárnő két helyiséget béreltünk egy klézseitől, ahol semmiféle gyerekekkel való tevékenység nem folytatunk, hanem egyszerűen ott lakunk. Jan. 21-én 10 órakor, bármiféle kopogtatás és előzetes engedélykérés nélkül két rendőr hatolt be a lányok hálószobájába, az egyik egyenruhában, a másik civilben volt. Anélkül, hogy leigazolták volna magukat, magyarázni kezdték az éppen otthon tartózkodó két tanárnőnek, hogy 24 órán belül el kell hagyniuk a falut. Írásos dokumentumot nem hagytak hátra, indokuk az volt, hogy nincs a községre szóló személyazonosságink vagy ideiglenes letelepedési engedélyünk. Megjegyezném, hogy a látogatás előtt két nappal a rendőrőrsön hosszan elbeszélgettem a klézsei parancsnokkal, aki miután megmutattam neki az ideiglenes letelepedéshez beszerzett valamennyi iratunkat, azt mondta, nem tudja megoldani a dolgot, mert a mi helyzetünk tisztázatlan a faluban. Másnap Kolozsvárra utaztam és úgy döntöttem, hogy ha Klézsén elutasítottak, Bákóban adom be az iratokat. Miután tehát törvényes próbálkozásainkat elutasította, az őrsparancsnok önkényesen behatolt a lakásunkba, sértegette a két tanárnőt, végigvizsgálta mindkét szobánkat, különösen a könyveink érdekelték őket, beletúrkáltak több, az íróasztalomon található személyes iratomba." A két tekintélyes romániai emberi jogi civil szervezet dokumentuma leszögezte: az APADOR 1997-ben egyszer már foglalkozott a magyar csángók oktatási panaszaival Klézse, Pusztina és Lészped térségében, utána nemsokára az oktatási minisztériumból vizsgálócsoport szállt ki és határozat született, hogy a törvényeknek megfelelően, a szülők kérésére fakultatív magyar oktatás is beindul a csángók részére. Ezt a döntést a helyi hatóságok rendre elszabotáltak, sőt, az elmúlt évtől kezdve megfélemlítésekkel, fenyegetésekkel, a rendőri, papi, tanári tekintély latbavetésével mind sűrűbben próbálták elfojtani a lakosság egy részének ébredező csángó öntudatát. Az APADOR és a Pro Europa Liga megbízott csapata 2001. december 20-27-e között szállt ki Bákó környékére, a helyszínen megvizsgálni, mennyiben igazak az anyanyelvű oktatás igényének elfojtására, illetve a szervezet embereinek üldöztetésére vonatkozó panaszok, s adataikat a csángómagyar szervezet vezetőivel, a környéken élő emberekkel, a megye prefektusával és más megfigyelőkkel való beszélgetések során gyűjtötték. Munkájukat segítette az Európa Tanács nevezetes csángó-jelentése után született 2001/1521. sz. ajánlás, amelyet Románia is elfogadott és amely kötelező érvényű a tagállamokra. Ennek lényege: mindent meg kell tenni, hogy e kisebbségi csoport fennmaradjon nyelvében, kultúrájában, hitéletében. Ugyanakkor a mostani jelentés fő konklúziója: a vizsgálódó látogatás időpontjáig a helyi és a központi hatóságok egyetlen intézkedést sem hoztak az Európa Tanács ajánlása mentén, s a jelentés készítőivel kapcsolatba lépő hivatalos személyek úgy tűnik, semmibe vették ezen ajánlások lényegét. A jelentés részletezte, milyen kálvárián mentek keresztül csángó szülők és a szervezet aktivistái azért, hogy az anyanyelvi oktatásnak érvényt szerezzenek. A hatósági atrocitásokról tudomása volt a prefektusnak is. Ugyanakkor szintén a prefektúra rendelte el azt a november eleji rajtaütést e magánházakon, melynek nyomán a megyei egészségügyi szolgálat minden előzetes bejelentés nélkül felfüggesztette az ott folytatott tevékenységet. A prefektus a helyzet megítélésében a csángók román eredetének axiómájából indul ki, s azt a teljességgel törvényellenes következtetésre jut ebből, hogy a magyar nyelv tanulására vonatkozó igények törvénytelenek, jogtalanok. /(Cseke Gábor): Kemény hangú csángó-jelentés szerint A prefektus mindenről tudott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 25./
2002. január 25.
A történelmi Bánság egész területén fogható az RTV Temesvári Területi Stúdiójának új regionális programja, amelyet naponta 18-20 óra között sugároz az RTV 2 földi adóhálózata. A Temesvár- központú regionális program elsősorban az Arad-, Temes- , Hunyad- és Krassó-Szörény megyeiekhez szól, de jól látható Szeged környékén és a Vajdaságban is. Az új regionális programban helyet kapnak a bánsági nemzetiségek nyelvén sugárzott adások is: minden szerdán 20 perces adásban /19,30- 19,50 között /a Bartha Csaba által szerkesztett magyar adás látható. /(Pataki Zoltán): Beindult a Bánság regionális televíziója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 25./
2002. január 31.
A magyar kedvezménytörvény, illetve a kormánypárt és az RMDSZ közötti megállapodás eseményeit a romániai magyar sajtó egyaránt tárgyilagosan tükrözte, megfelelő volt az együttműködés sajtó és politikum között, hangsúlyozta Markó Béla jan. 30-án Marosvásárhelyen, a romániai magyar írott és audiovizuális sajtó vezetőivel folytatott megbeszélésén. Az elnök kiemelte: a magyar sajtó szempontjából az RMDSZ fontos előrelépésnek tekinti azt, hogy a megállapodásban rögzítették a marosvásárhelyi közszolgálati televízióstúdió újraindítását is. Elmondta: ez évben számos helyi jellegű célkitűzés is megoldást nyer majd, köztük a marosvásárhelyi Bolyai középiskola, a brassói Áprily Lajos Líceum vagy az aradi Szabadság-szobor ügye, a helyi célok nagytöbbsége azonban a két politikai alakulat területi szervezetei által kötendő helyi megállapodásokban kapnak majd helyet. A kedvezménytörvényről szólva az elnök megerősítette, az RMDSZ jónak tartja a román és magyar miniszterelnök között létrejött megállapodást, amelynek kidolgozásában és elfogadtatásában az RMDSZ-nek is meghatározó szerepe volt. /B. Á.: Marosvásárhelyi találkozó a magyar sajtó vezetőivel. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./
2002. január 31.
Jan. 29-én a Duna tévé vezetősége bejelentette, hogy megkezdődött az Illyés Közalapítvány pályázatán nyertes Kárpát-medencei tudósítói állomáshelyek és stúdiók technikai felszerelése, így januártól már hat ország 18 városában, összesen 21 tudósítói pont alkotja a határon túli közszolgálati televíziós hírhálózatot. Pekár István, a Duna Tv elnöke kifejtette: az 1992-ben létrehozott adó volt az első, amely kimondottan a határon túli magyarságot is megcélozta. Elsődleges szempont volt a magyarság együvé tartozásának éreztetése, a határon túli magyar kultúra megőrzés és az anyanyelv ápolása. Szeretnék elérni, hogy naponta érkezzenek tudósítások a Kárpát-medencében kialakított tudósítóhálozattól. A kezdeményezéshez csatlakozott a Magyar Közszolgálati Rádió is. Remélhetőleg mihamarabb sikerül együttműködési szerződést kötniük a Magyar Televízióval. A több, mint 300 millió forint értékű digitális technika (kamerák, montírozók, stúdió felszerelések stb.), valamint a Székelyudvarhelyre és Budapestre telepített műholdas jeltovábbító berendezések lehetővé teszik, hogy a Duna Tv minden eddiginél nagyobb számban és minőségben fogadja a határon túli magyarság életéről szóló tudósításokat, riportokat. Jó kezdeményezésnek bizonyult a hat Kárpát-medencei város főterén (Rozsnyón, Beregszászon, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Szabadkán) felállított Duna Tv kamera, amely előtt bárki szabadon kifejthette véleményét a kedvezménytörvényről. A sorozat folytatódik Csíkszeredában, Lendván, Gyergyószentmiklóson és Újvidéken. – A végső cél, hogy minden magyarlakta településen legyen legalább egy tudósító, aki naprakészen és folyamatosan küldené az információkat az ottani történésekről. Az információk gyorsabb terjesztése érdekében Esemény Előzetes programot állítanak össze, egyelőre hetente, majd naponta. Ugyanakkor szeretnének létrehozni egy havi előzetest is, amelyből az újságírók értesülhetnek az adott hónap legérdekesebb műsorairól, filmjeiről. A Duna Tv-nek jelenleg 40-45 tudósítója van, de a közeljövőben mintegy 70-75 embert szeretnének bevonni a hálózatba. /Nánó Csaba: Kiépült a Kárpát–medencei Tudósítóhálózat. A Duna Tv újabb kezdeményezése. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./
2002. február 15.
A szenátus és képviselőház febr. 14-i együttes ülésén — mint azt Gálfalvy Zsolt, a közszolgálati televízió igazgatótanácsának tagja ismertette — meglepetésszerűen szóba sem jött az RTV vezetőségének leváltási ügye. Megfigyelők szerint a sajátos "elnapolás" annak a következménye, hogy a hatalomra éhes politikai körök még nem osztották el teljesen maguk között a tisztségeket. Mások szerint lélektani hadjárat útján próbálják megbénítani a televíziót. /Sz. Cs.: Még tisztségben Hadji Culeáék. Elnapolták az RTV-vitát. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 15./
2002. február 16.
A Nastase-kabinet legutóbbi ülésén 112,8 milliárd lejt utalt ki a kormány rendelkezésére álló különleges alapból a "román-moldovai gazdasági és kulturális integrációt elősegítő projektek finanszírozására". Románia 70,5 milliárd lejt fordít arra, hogy a közszolgálati televízió adása a Moldova Köztársaságban az eddiginél nagyobb területen is fogható legyen. Ugyanebből az összegből fedezik egyes műsorok újrasugárzását. A kabinet 4,25 milliárdot szavazott meg a Pruton túli területen működő Román Házak hálózatának kiterjesztésére, illetve könyvek megjelenésének támogatására. További 10,8 milliárd lejt fordítanak különböző román nyelvű kulturális kiadványok megjelentetésére, illetve a hazai román sajtó Moldova köztársaságbeli terjesztésére. A kormány 3,5 milliárd lejjel támogatja a román történelem és kultúra népszerűsítését, és újabb 10,1 milliárddal az oktatást. 5,4 milliárdot szánnak az európai demokratikus értékek propagálására, illetve a civil szervezetek támogatására. A megszavazott 112,8 milliárdból mindössze 7,5 milliárd lej szolgálja a gazdasági együttműködés javítását: 4 milliárd lej a kutatási és környezetvédelmi együttműködést, valamint 3,5 milliárd lejt a stanca-costesti-i közös felhasználású vízi erőmű hatékonyságának növelését. A bukaresti kormány tavaly egymillió dolláros vissza nem térítendő támogatást folyósított Moldova Köztársaság kormányának, ezzel lehetővé tette mintegy hatvanezer Pruton túli számára az útlevél kiváltását. A moldovaiak 2001 június végéig személyazonossági igazolványuk felmutatásával is átléphették a pruti határt. Sokuk számára az útlevélhasználat-kötelezettség július elsejei bevezetésével lehetetlenné vált a Romániába utazás, miután az úti okmány ára a Moldova Köztársaságban meghaladja az országos átlagbér szintjét. A Vasile Tarlev moldovai és Adrian Nastase román miniszterelnök által tavaly júliusban aláírt megállapodás értelmében a román államtól kapott segélyre jogosultak a Romániában tanuló diákok és szüleik, a Prut melletti vidékek lakói, a háborús veteránok, a nyugdíjasok, munkanélküliek és fogyatékosok; a Romániába munkalátogatásra utazó művészek, tanárok, sportolók és tudósok, illetve azok az alacsony jövedelműek, akik rokonlátogatásra készülnek Romániába. A megállapodás szerint a segélyre jogosultak az útlevél előállítási költségeinek mindössze egynegyedét - 74 moldovai lejt (5,5 dollár) - fizetik, a fennmaradó részt a román állam finanszírozza. /Szőcs Levente: Támogatás a Pruton túlra. A kormány Moldovában népszerűsíti a román történelmet. = Krónika (Kolozsvár), febr. 16./
2002. február 21.
Febr. 19-én Kolozsváron a Protestáns Teológia dísztermében a polgári fórum vendége volt Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár volt. Mózes Árpád, evangélikus püspök köszönetet mondott a magyar kormánynak azért, hogy végre nemcsak a templom képezi anyanyelvünk mentsvárát, hanem az egyetem és a média is csatlakozott e nemes feladat teljesítéséhez. Kónya-Hamar Sándor megköszönte Németh Zsoltnak azt, amit a státustörvény kidolgozásakor fogalmazott meg, miszerint a határon túli magyarok is váljanak nemzetpolgárrá. A megyei RMDSZ-elnök kifejtette: ő a kétmilliomodik igazolványt szeretné átvenni, ami azt bizonyítaná, hogy a szövetség jó munkát végzett, és egyben mindenki meggyőződne a magyarság valós létszámáról. Németh Zsolt elmondta: az EU eredetisége abban rejlik, hogy képes volt felszámolni a nemzetállami kereteket. Az EU-tagság kibővítése nem a határok véglegesítését jelenti, hanem annál inkább azok megszüntetését, ezért a románok aggodalmai alaptalanok. Németh Zsolt nem látja indokoltnak a magyar igazolvány kiváltása körüli pszichés félelemről szóló jelentéseket, úgy véli a rendszerváltás óta fokozatosan csökkentek a kisebbségi nemzetiségvállalással kapcsolatos félelmek. Az államtitkár felkereste a Video-Pontes készülő új stúdióját, amely képes lesz a magyarországi közszolgálati televíziókat — a Magyar Televízió 1-es és 2-es műsorát, illetve a Duna Tv-t — rendszeres tudósításokkal, háromkamerás felvételekkel és élő közvetítésekkel hamarosan ellátni. /B. Á.–B. T.: Németh: Indokolatlanok a magyar igazolvány kiváltotta pszichés félelmek. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./
2002. március 18.
A román közszolgálati tévéadó márc. 15-i esti híradójában jó húsz perc múltán megjelent a képernyőn a '48-as emlékmű, tíz másodperc erejéig Markó Béla is, aztán távolkép a központi rendezvénynek helyet adó emelvényről, majd egy snitt Kolozsvárról a Biasini Szállóval, szűk tíz másodperc alatt Frunda Györgynek is alkalmat adtak elmondani: mit jelent számunkra március idusa. A tudósítás szerint első alkalommal törvényesen lobogtatták a magyarok a piros-fehér-zöld zászlót, énekelték a himnuszt. Mellékesen említették, Adrian Nastase és ,,Victor Orban" is üzent a magyaroknak, hogy melyikük mit, az teljesen lényegtelen. A közszolgálati televízió ekkora teret szánt az itt élő magyarság nemzeti ünnepének. Eldugva, két bűntény közé. /Váry O. Péter: Sok bűntény közt elvész az ünnep. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 18./
2002. május 31.
A Kárpát-medencére kiterjedő magyar médiastratégia szükségessége mellett foglalt állást a Duna Tv küldöttei és a romániai magyar sajtó képviselői részvételével Szovátafürdőn megrendezett máj. 30-i médiakonferencia. A Duna Tv tizedik születésnapja és legnépszerűbb hírmagazinja, a Heti Hírmondó négyszázadik adása alkalmából szervezett értekezleten Szitnyai Jenő, a Duna Tv határon túli műsorainak igazgatója felvetette a megváltozott magyarországi politikai helyzetben egy ilyen stratégia vállalásának és támogatásának fontosságát. Bodzsoni István főszerkesztő ismertette, hogy az általa vezetett tudósítói hálózat huszonegy ponton végez munkát a Kárpát-medencében, a magyar kormány fél milliárd forintos támogatásából. Az olyan stúdiók fenntartására, mint amilyen a kolozsvári is, évi 220–250 millió forint szükséges, amit a megrendelésekből nem lehet fedezni. Boros Zoltán, a Román Televízió bukaresti magyar adásának a vezetője a kisebbségi sorsot kifejező közszolgálati médiában dolgozó értelmiségiek felelősségéről beszélt. Kovács László MSZP-s magyar politikus azon nyilatkozatára, hogy az új magyar kormány a határon túli magyarok hivatalos szervezeteit támogatja, azok bírálóit nem, megjegyezte: ez megosztáshoz vezethet, inkább a magyar állam egészének kellene az összes határon túli magyart támogatnia. Az értekezleten bemutatkoztak a Duna Tv székelyudvarhelyi és marosvásárhelyi tudósítói is. /B. Á.: Tanácskozás a Duna Tv-ről. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./
2002. június 13.
Lemondásra szólította fel Cristian Hadji-Culea, a Román Televízió elnöke Boros Zoltánt, az RTV magyar szerkesztőségének vezetőjét, mert Boros főszerkesztő meghaladta a nyugdíjkorhatárt. Boros tizenkét éve tölti be az RTV magyar szerkesztőségének vezető tisztségét, és annak ellenére, hogy valóban meghaladta a nyugdíjkorhatárt, augusztus végéig szóló érvényes szerződése van, amelynek megkötésekor életkora nem jelentett akadályt. Boros Zoltánt meglepte Hadji-Culea felszólítása, amely mögött különös indíték húzódhat meg. Nem hiszi, hogy elsősorban a román politikai pártoknak kellemetlen a személye, sokkal inkább egy-két embernek az RMDSZ vezetőségéből — mondotta Boros. — Az elmúlt tizenkét évben az RTV magyar adásának szerkesztői igyekeztek a közszolgálatiság legnemesebb szellemében eljárni, és hitelesen tükrözni a valóságot. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásával a közszolgálati sajtónak ugyanolyan kritikusan, de jóindulatúan kell bírálni a hatalmon belül levő RMDSZ-t, mint a többi pártot. Az RTV magyar adása soha nem volt RMDSZ-ellenes, mindössze annyit tett, hogy minden számottevő, felelős véleménynek helyt adott. /Székely Kriszta: Szezonvégi takarítás az RTV-ben. Kinek kényelmetlen Boros Zoltán? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./ A szerkesztőség értesülése szerint az esetleg megüresedő vezetői állásra a legesélyesebb Kós Anna szerkesztő. A hírre reagálva Kós Anna elmondta: szerinte semmi különös nincs abban, hogy egy 63 éves főszerkesztőt, aki az elmúlt négy évben betegeskedett, felkérnek a lemondásra. Úgy véli, Boros Zoltán nem tudta kellőképpen ellátni feladatát.
2002. június 13.
Jún. 12-én a parlamenti bizottságok egyöntetűen pozitívan véleményezték a pártok, a kormány, Románia elnöke és a televízió alkalmazottainak jelöltjeit az RTV új adminisztratív tanácsába. A kormány a tanács jelenlegi elnökét, Cristian Hadji-Culeát jelölte. Az RMDSZ Gálfalvy Zsoltot jelölte tagnak, és Niculescu Antont helyettesnek. A szavazásra a tervek szerint jövő héten, a két ház közös ülésén fog majd sor kerülni. /Gálfalvy Zsoltot jelölte az RMDSZ az RTV vezető tanácsába. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./
2002. június 14.
Markó Béla felesége fogja vezetni az RTV magyar szerkesztőségét - állítja a Ziua Boros Zoltán jelenlegi főszerkesztőre hivatkozva, akit egyébként felkértek, hogy mondjon le. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./
2002. június 15.
Gyarmath János, a Romániai Magyar Szó főszerkesztője – mint mindig – sietett Markó Béla mellé állni, amikor megjelent a sajtóban, hogy az RMDSZ legfelső vezetőséből néhányan elégedetlenek azzal, hogy a Román Televízió bukaresti magyar nyelvű műsorában hangot kaptak az RMDSZ mai politikai vonalától eltérő vélemények is. Továbbá: " A megüresedő vezetői állásra a legesélyesebb Kós Anna szerkesztő, Markó pártelnök neje". Boros Zoltán, a bukaresti magyar tévéadás vezetője tisztázta: nem tőle származik Kós Anna megnevezése. Megerősítette viszont: közte és bizonyos sajtóorgánumok, továbbá az RMDSZ csúcsvezetősége között nem a legjobb a kommunikáció. Nem egy meghívásukat visszautasították különböző ürügyekkel. A vitakedv, a dialógusra való készség nem elég erős bennük. Volt olyan eset is, hogy az RMDSZ operatív tanácsának egyik tagja felhívta azzal, hogy a készülő műsor nem időszerű... Boros magyarázatot sem kapott arra, miért nem jelöltek újra, bár a MÚRE, igaz csak konzultatív, tanácsadó szervként, mellette állt ki. /Gyarmath János: Egy sajtóbotrányt kiváltó mondatról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 15./
2002. június 20.
Boros Zoltán, a Román Televízió magyar adásának vezetője levélben fordult az RMDSZ képviselőházi frakciójához. Ebben a szövetség támogatását kérte ahhoz, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) hozza nyilvánosságra azokat az adatokat, amelyek alapján kijelentette, hogy szükség van a sajtó képviselőinek lehallgatására, illetve a lehallgatás milyen konkluziókhoz vezetett, továbbá bebizonyosodtak-e a rendkívül súlyos vádak, és mikor szerelték le (ha leszerelték) a lehallgató berendezéseket. Mint ismeretes, jún. 6-án napvilágot látott egy dokumentum, amely szerint az SRI adatokkal és jelzésekkel rendelkezik arról, hogy tizenhárom személy, köztük Boros Zoltán, a Román Televízió Magyar Adásának a vezetője is, 1991. szept. 25. és 28. között az egyik fő kezdeményezője és résztvevője volt olyan rendkívül erőszakos, nagyméretű akcióknak, amelyek célja az ország demokratikus intézményeinek megdöntése volt, és ezért Gheorghe Donose RHSZ-ezredes (jelenleg az Igazságügyi Minisztérium alkalmazottja) a Katonai Ügyészség jóváhagyását kéri megfelelő technikai eszközök beszerelésére és (nemcsak telefon) beszélgetéseik lehallgatására. A lehallgatottak között szerepeltek többek között Stelian Tanase és Sorin Rosca Stanescu főszerkesztők is. Kelemen Attila, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője elmondta: az RMDSZ kezdeményezni fogja az SRI-t felügyelő parlamenti bizottságánál annak kivizsgálását. /A lehallgatási botrány kivizsgálását kérik. Boros Zoltán ügyét támogatja az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./ Boros Zoltán kijelentette: "szeretném, ha az RMDSZ-frakció érintettként engem is meghallgatna, hiszen tudomásom szerint a testület legutóbbi ülésén távollétemben személyem ellen olyan kijelentések hangzottak el, amelyek szakmai hitelemet és becsületemet érintik". Boros Zoltántól elmondta, hogy Cristian Hadji-Culea, a Román Televízió elnök-vezérigazgatója írásban hozta tudomására, hogy július elsejei hatállyal felmentették főszerkesztői tisztségéből, és elrendelték nyugdíjazását. A parlament titkosszolgálatokat felügyelő bizottsága jún. 19-én többórás meghallgatás után elismerte, hogy a Román Hírszerző Szolgálat 1991-ben valóban engedélyt kért a katonai ügyészségtől a 13 értelmiségi hat hónapos lehallgatására. A lehallgatásokból származó jelentéseket a SRI két központi egységéhez továbbították, míg később a megfigyelési adatait tartalmazó okmányokat megsemmisítették. Rostás Szabolcs: Júliustól nyugdíjazzák Borost. = Krónika (Kolozsvár), jún. 20./
2002. június 21.
Jún. 20-án a parlament két háza elfogadta azoknak a személyeknek a Román Televízió igazgatótanácsába való kinevezését, akiket a parlamenti pártok, az államelnök, a kormány és a tévétársaság jelölt ki. Letette az esküt a 13 tagú testület, melynek magyar tagja Gálfalvi Zsolt, a póttagok közül Anton Niculescu. A Román Televízió Társaság új igazgatótanácsa Valentin Nicolaut, a miniszterelnök művelődés- és oktatásügyi, kutatási és turisztikai tanácsadóját nevezte ki szavazás útján a közszolgálati televízió elnökévé. /Elfogadták az RTV új igazgatótanácsát. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21./
2002. június 22.
A több mint 700 tagot számláló Magyar Újságírók Romániai Egyesülete /MÚRE/ vezetőségének tagjai felháborodással vették tudomásul, hogy Cristian Hadji-Culea az RTV leköszönő elnöke június 30-i hatállyal idő előtt felbontotta Boros Zoltán főszerkesztő munkaszerződését, amely egyébként 2002. augusztus 31-ig van érvényben. Boros Zoltán vezetésével alakult újra és működik 1990 elejétől a Román Televízió magyar adása. /Tiltakoznak a magyar újságírók. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./ Boros Zoltán főszerkesztő munkaszerződése felbontásának felülvizsgálatát követelte a Román Televízió vezetőségétől a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. A MÚRE vezetősége törvénytelennek, méltánytalannak és ízléstelennek tekintette a televíziós személyiség felmentését, ezért közleményben tiltakoztak Boros Zoltán bukaresti televíziós újságíró munkaszerződésének felbontása ellen. Gálfalvi Zsolt, a televízió igazgatótanácsának tagja korábban elmondta, Cristian Hadji-Culea elnök előzetesen egyeztetett vele Boros leváltásáról. Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ e heti sajtóértekezletén kijelentette: a közszolgálati televízió magyar adását rosszul vezetik, esztétikai színvonala alacsony, így szükség van ennek "helyrehozatalára". “Ám amit most hallottak tőlem, az egy tévénéző véleménye" – jegyezte meg az újságíróknak a szövetségi elnök. /Rostás Szabolcs: MÚRE-tiltakozás Boros-ügyben. = Krónika (Kolozsvár), jún. 22./
2002. június 26.
A román közszolgálati televízió (RTV) magyar adásának főszerkesztője, Boros Zoltán által a médiához eljuttatott közlemény nagy hullámokat vert. A főszerkesztő kifogásait, vádjait /a dialógus teljes hiánya lépett fel a szerkesztőség és a szövetség között/ Kelemen Hunor képviselő elutasította. Kelemen szerint Boros az RMDSZ-től a megfelelő időben több mint bizalmat kapott, ezért állításai mindenképpen rosszindulatúak, és ferdítőek. Még akkor is mellette álltak ki, amikor a Boros Zoltán által vezetett szerkesztőség már nem igazán honorálta ezt, inkább támadta az RMDSZ választott vezetőségét. Kelemen szerint Boros a rádió igazgatótanácsában gyakorlatilag a romániai magyarságot képviselte. A területi stúdiók vezetői már hosszabb ideje panaszkodtak Borosnak az igazgatótanácsban kifejtett tevékenységére. Boros egyetlenegy alkalommal sem jelent meg a heti tanácskozásokon, amelyen az RMDSZ által tisztségbe juttatottak találkoznak. – Boros azt állította, hogy több ízben fordult írásban a képviselőházi frakcióhoz, de beadványaira vagy nem kapott választ, vagy néhány sorral kifizették. Kelemen szerint Boros javaslatai olyanok voltak, amelyek nem hoztak semmi újat. Kelemen szerint az egész napos magyar nyelvű rádiózás bevezetése az RMDSZ gondolata volt. – Boros szerint az RMDSZ szeretné saját hatáskörébe vonni a bukaresti magyar médiát, ám szomorú lenne - teszi hozzá -, ha ezt csak úgy tudná megoldani, ha az RMDSZ-tisztségviselők családtagjait próbálná elhelyezni különböző sajtóorgánumoknál. Kelemen ezt cáfolta, szerinte Borosnál a székhez való esztelen ragaszkodásról van szó. /(Gyarmath János): A székhez való ragaszkodásról van szó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./
2002. június 27.
Boros Zoltán, a Román Televízió bukaresti magyar adásának vezetője arról tájékoztatott, hogy Verestóy Attila szenátor a szenátusi és Kelemen Attila a képviselőházi frakció nevében udvarias hangnemben visszautasította meghallgatási kérését. Boros Zoltán levélben fordult az RMDSZ parlamenti frakcióihoz, amelyben a szövetség támogatását kérte a sajtó egyes képviselőinek (többek között Stelian Tanase, Sorin Rosca Stanescu és jómaga) a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) általi lehallgatása kapcsán. /Elutasították Boros meghallgatását. Elmarad az RMDSZ támogatása? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./