A román hírszerzés az alkotmányosságot fenyegető tényezőnek tartja az autonómiatörekvéseket
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az alkotmányosságot veszélyeztető tényezők közé sorolta 2014. évi jelentésében a székelyföldi autonómiatörekvéseket.
A jelentést a román parlament honlapján tették közzé. A 39 oldalas dokumentumban egyetlen bekezdés foglalkozik az "etnikai alapú szélsőségességgel". Ebben az SRI megállapítja, hogy az autonómiapárti diskurzust az autonómia nyílt hirdetése jellemezte. "Külföldön Bukarest +magyarellenes politikájának+ a nemzetköziesítése volt a cél, belföldön a +székely+ etnokulturális sajátosságok agresszív hangoztatására esett a hangsúly" - állapította meg az SRI a parlament elé terjesztett jelentésben.
A hírszerző szolgálat úgy vélte, hogy a román állam intézményeinek fellépése következtében csökkent "a szélsőséges, hungarista csoportok" megnyilvánulásainak intenzitása, így ezen a téren kevesebb a fenyegető jelenség.
Az SRI szerint a nemzeti kisebbségek helyzetét továbbra is befolyásolják "egyes szomszédos államokbeli hivatalosságok vagy diplomaták" arra irányuló erőfeszítései, hogy bevonják nemzettársaik közösségét az anyaország érdekeinek támogatásába.
A jelentés a kémelhárítás kihívásai között - Magyarország vagy a romániai magyar közösség említése nélkül - utal egy országra, amely az ellenőrzés megerősítésére törekszik "nemzettársainak közössége és annak fő szervezetei fölött".
A jelentés arra is kitér, hogy "a regionális és globális geopolitikai fejlemények" nyomán intenzívebbé vált a külföldi titkosszolgálatok tevékenysége Románia területén, és ezek célja egyebek mellett negatívan befolyásolni a döntéshozatalt, "az alkotmányos értékeket és a nemzetiségek együttélésének légkörét". Az SRI úgy értékelte, hogy Romániában nem növekedett a globális átlag mértékénél jobban a terrorfenyegetettség szintje, ezért nem indokolt a készültség növelése.
A hírszerzés a 2015-ös év kihívásai között első helyen a nemzetbiztonságot is veszélyeztető korrupció jelenségét említi. A felsorolásban utolsóként tesz említést a szélsőséges megnyilvánulásokról, amelyek befolyásolhatják az etnikai és szociális viszonyokat.
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár
(MTI)

A SRI és az autonómia
Van létjogosultsága a saját erdélyi magyar külpolitikának – ezt a következtetést is leszűrhetjük a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) most nyilvánosságra került, 2014-es jelentéséből, amelyben megemlítik: a magyar közösség autonómiaküzdelmeinek részeként külföldön Bukarest magyarellenes politikájára próbálják fölhívni a figyelmet.
Vagyis immár a bukaresti illetékesek ingerküszöbét is elérte, hogy a romániai magyarok megelégelték: a román kormány – élen a külügygyel – a kisebbségi jogokat számon kérő megnyilatkozásokra állandóan azt a hazugságot mantrázza, hogy Románia a kisebbségek valóságos paradicsoma, amely példaként szolgálhat más országok számára is.
Ehelyett egyrészt bel- és külföldön az a hivatalos magyar álláspont, hogy a kisebbségek paradicsoma akkor valósul meg, amikor ezt maguk a kisebbségek mondják, másrészt pedig elindult egy angol nyelvű tájékoztatási program, amelynek keretében a román hatóságok magyarellenes visszaéléseiről, a jogkövetelésekkel szembeni ellenállásról, vagyis a valós helyzetről tájékoztatják a külföldi fórumokat.
Azon persze nincs mit csodálkozni, hogy a SRI-jelentésben mindez negatív fényben tűnik fel. Az autonómiatörekvések és az azzal kapcsolatos megnyilvánulások ugyanis az „Etnikai szélsőségesség” rovatban találhatók, vagyis veszélyforrásként tüntetik fel őket. Ez nem csupán a jelenlegi kormány által meghonosított soviniszta kurzusnak tudható be: a SRI ott folytatja, ahol jeles elődje, a Szekuritáté abba sem hagyta, a hivatalos román szemlélet még mindig belső veszélyforrásként tekint a magyar közösségre, illetve jogköveteléseire.
Ez egyrészt valós félelem – abszurd módon még mindig Erdélyt féltik. Másrészt önigazolási kísérlet a SRI részéről – magyarveszéllyel riogat, majd pénzt kér, mondván: azt csakis ő tudja elhárítani. Harmadrészt viszont kényelmes állapot, hiszen amikor belpolitikai vagy gazdasági problémák vannak, mindig elő lehet venni egy ilyen jelentést, hogy a magyarkérdést fölmelegítve eltereljék a figyelmet a valós gondokról.
Ez nem pártfüggő – jelenleg bármilyen színezetű kormány esetén ez lenne a hivatalos doktrína. Megváltozásához a romániai szemlélet átalakulása szükséges – ehhez azonban egy évtized sem lenne elég, még ha lenne is rá hajlandóság. Ezért fontos a külső, nagyhatalmi nyomás is.
Úgyhogy reméljük, a következő éves hírszerzési jelentésekben minél hosszabb lesz az a passzus, amely arról szól, hogy a romániai magyar közösség Európa és a világ többi részével is sikeresen megismertette a jogos, a román állampolgárok közötti valódi egyenlőség megteremtését célzó erdélyi önrendelkezési követeléseket és a bukaresti kormány, illetve helyi képviselőinek magyarellenes visszaéléseit.
Balogh Levente
Szabadság (Kolozsvár)

Fülesnek áll a világ
Szokás szerint megbotránkozott a romániai magyar közösség, amiért a román hírszerző szolgálat ismét a veszélyes dolgok közé sorolta az autonómiázást. Pedig ez még csak a kisebbik baj.
A magyarveszélyre utaló megállapításokon túl ugyanis egyéb dolgokra is kitér a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) 2014-es jelentése. Például arra, hogy az elmúlt évben állami intézményeket értek olyan kibertámadások, amelyek mögött idegen államok álltak. Vagy hogy elég rendes hírszerzési és elhárítási meccsek zajlanak az országban, jelentős tevékenységet folytatnak Romániában a külföldi titkosszolgálatok. Arról is szót ejt a jelentés, hogy a regionális fejlesztések tekintetében továbbra is gondot jelent, hogy a beruházásokról preferenciális alapokon születnek döntések és nem a valós igények szerint. Ez még az ilyen homályos megfogalmazás mellett is egyértelmű: a kormány, illetve a megyei és helyi önkormányzatok még mindig haveri alapon osztják ki a melót és a vele járó közpénzt.
A SRI dokumentuma rámutat, a megszorító intézkedések elősegítették a korrupció elterjedését, ez minden téren és szinten érződik, de különösen a közigazgatásban. Feketén-fehéren állítja a jelentés: bűnszervezetek jutottak be a magas rangú állami hivatalokba, sőt vannak arra mutató jelek, amelyek szerint tisztviselők vagy elöljárók irányítják ezeket a bűnszervezeteket. Vagyis, amikor az átlagembert félrészegen megszállja a bölcsesség a kocsmában és beleordítja a világba, hogy a fél országot gazemberek irányítják, na akkor cseppet sem túloz.
Ami bennünket, magyarokat érint a jelentésben, abban sincs sok újdonság: megerősödött az autonómiapárti diskurzus. Amint a Krónika is írta: „miközben külföldön Bukarest magyarellenes politikájára igyekeznek felhívni a hangsúlyt, belföldön a »székely« etnokulturális identitás »agresszív hangsúlyozása« zajlik. A dokumentum emellett kitér arra is, hogy a román állami intézmények fellépése nyomán csökkent a „hungarista szellemiségű csoportok tevékenysége.” Ugyancsak az országos napilap jelezte: „Egyes szomszédos államokbeli hivatalosságok/diplomaták folytatódó erőfeszítései, hogy bevonják nemzettársaik közösségét az anyaország érdekeinek támogatásába, továbbra is befolyásolja a nemzeti kisebbség helyzetét, a releváns eredmények hiányát ugyanakkor a régió román közössége nemzeti önazonosságának megőrzése is jelzi.” Nos, ennyit magyarveszélyről. Arra viszont nem tér ki a jelentés, hogy Románia úgy, ahogy van, veszélyes lehet az egész Európai Unióra nézve, hiszen még mindig nem került be a Schengeni-övezetbe, noha már 2007 óta teljes tagja az uniónak.
A hírszerzők jelentése az egészségügytől az oktatáson át az igazságügyig gyakorlatilag mindenről két-három mondatban sorolja a mindenki által ismert vagy legalábbis sejtett tényeket, ez nem jó, az rossz, itt korrupció van, ott hiányos a jogi szabályozás stb. Tele van a jelentés banális közhelyek halmazával. Merthogy ez a nyilvános, steril változat. Attól azonban mégis kiszökik az ember szeme, amikor eljut a tavaly végzett megfigyelésekre vonatkozó számokhoz. 2014-ben ugyanis 44 759 esetben hajtottak végre ilyen jellegű műveletet. Az említett számból 2496 volt nemzetbiztonsági ügy, amelyekben a SRI járt el, és 42 263 volt „technikai megfigyelés”. Amint a jelentés is megállapítja, összességében több mint 15 százalékkal több megfigyelést végeztek, mint egy évvel korábban, 2013-ban. Még ennél is vadabb az a tény, hogy az összes megfigyelés alig több mint öt százaléka volt nemzetbiztonsági ügy – amelyek felderítése végett 25 évvel ezelőtt létrehozták az intézményt.
A leskelődési/hallgatózási/adatrögzítési munka 95 százalékát bírói engedéllyel az országos főügyészség és a korrupcióellenes ügyészség megrendelésére végzik. 2005-ben még összesen 6370 alkalommal kaptak engedélyt megfigyelésre, 2007-ben 10 272, 2010-ben pedig 30 624 esetben tapasztották a fülüket a telefonkagylókra, míg tavalyra már 44 759 ilyen akció jött össze.
Nyilván a jogi szabályozás miatt van az, hogy a megfigyeléseket nem a bűnüldöző szervek, hanem az egyik titkosszolgálat végzi. De az azért mégiscsak furcsa, hogy arányaiban véve a SRI erejét nem a nemzetbiztonság védelme, hanem a korrupcióellenesnek mondott harc köti le. A számok alapján feltételezhető, hogy több választott vagy kinevezett elöljárót hallgatnak le, mint hungaristának tartott autonómiapárti székelyt vagy szélsőséges muzulmánnak vélt dobrogeai tatárt.
Ez elég vicces, bár nem biztos, hogy mindeni őszintén tud rajta kacagni.
Szüszer-Nagy Róbert
Székelyhon.ro

Adjunk munkát a hírszerzőknek
Egyetlen passzust szentel nekünk, erdélyi magyaroknak a Román Hírszerző Szolgálat tavalyi jelentése, a majd negyvenoldalas beszámolóban egy bekezdés szól az „etnikai alapú szélsőségek” veszélyéről. Nem sok, de tartalmi szempontból annál tanulságosabb, kiderül belőle ugyanis, hogy jó utat választottak az autonómiáért, jogainkért küzdő szervezetek, amikor kivitték a nemzetközi porondra gondjainkat, európai intézmények, szervezetek figyelmét irányították az erdélyi, székelyföldi magyarság sérelmeire.
A román titkosszolgák veszélyforrásként jelenítik meg az autonómiaköveteléseket, és megjegyzik: erősödött ennek nyílt hirdetése. Kifogásolják, hogy „Bukarest magyarellenes politikája” határokon túl is napirendre került, de azt is, hogy „egyre agresszívebbé válik a székely etnokulturális sajátosságok hirdetése”. Meglátásuk szerint Románia alkotmányosságát veszélyezteti mindez, és konkrét megnevezés nélkül, de a magyar állam „hivatalosságait és diplomatáit” is felelőssé teszik, amiért befolyásolni próbálják „egyes” nemzeti kisebbségek helyzetét.
Mindaz, amit veszélyként, negatívumként említ a hírszerzőszolgálati jelentés, számunkra pozitívum.
Nemcsak figyelnek bennünket, de végre egyértelműként értelmezik követeléseinket. S mutatja azt is, hogy nem hatástalan a külföldi lobbi, a székely identitás erősítése, ha veszélyforrásként jelölik meg. Ugyanakkor jól jelzi a mindenkori román hatalom viszonyulását: szélsőségesként jellemezik az autonómiatörekvéseket, ellenségnek tekintik, aki szót emel a magyar közösség jogaiért, szóvá teszi a jogszabályok be nem tartását, a visszaéléseket.
Egyetlen, de hangsúlyos passzus jelzi, figyelnek mozgolódásainkra, elemzik azok itthoni és külhoni lecsapódását, erősödőnek és aggasztónak tartják. Van értelme hát kiállni jogainkért, világgá kiáltani sérelmeinket, tüntetéseket, utcai felvonulásokat, tiltakozó nagygyűléseket szervezni az autonómiáért, jelképeink védelmében. Elbagatellizálhatják a résztvevők számát, próbálhatják tompítani az üzenetet, de a szabad információáramlás korában ez egyre nehezebb, a tiltások, büntetések pedig nem megfélemlítenek, hanem fokozzák a felhorgadást. Egy szó, mint száz, a titkosszolgálati jelentés is alátámasztja, jó úton járunk, folytatni, fokozni kell.
Hamarosan ismét munkát adunk az ügyeletes szemeknek és füleknek, Székelyföld lármatüzekkel történő körbevilágításának tízezreket megmozgató, erős jelzéssé kéne válnia. Minél többen gyűlünk össze, annál nagyobb lesz visszhangja, és annál aggasztóbbnak találja majd a Román Hírszerző Szolgálat. Rajtunk is áll, hogy ne egyetlen passzus szóljon rólunk a jövő évben összeállított, 2015-re vonatkozó jelentésben.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Apró győzelem
Mégis van értelme a felhorgadásnak, a hangos tiltakozásnak, időnként a normalitás országának egyáltalán nem nevezhető Romániában is eredményt hozhat, ha felemeljük szavunk.
Nagy felháborodást váltott ki az erdélyi magyarság körében márciusban a belügyminisztérium honlapján közvitára bocsátott országos közbiztonsági stratégia, amely a polgárok biztonságát fenyegető veszélyek között első helyen említette „a rasszizmust, idegengyűlöletet, szélsőségességet és az intolerancia minden más formáját, amely etnikai autonómia elérését célozza egyes térségek vagy régiók számára”. Mindhárom romániai magyar párt és a Székely Nemzeti Tanács is tiltakozott, megfogalmazták, mennyire abszurd, ha egy ország veszélyforrásnak tekinti a területén élő kisebbségeket. Elfogadhatatlannak nevezték azt is, hogy az autonómia elérése érdekében szervezett békés és demokratikus utcai megmozdulásokat a rasszista, xenofób, szélsőséges és más ehhez hasonló intoleráns megnyilatkozások közé sorolják.
A közvita lezajlott, a kormány szeptember elején elfogadta a stratégiát, ám szövegét nem ismerhettük meg, csak egy általános összefoglalót tettek közzé és újabb bő hónap után, e hét keddjén megjelent a stratégia a Hivatalos Közlönyben is. S láss csodát: eltűnt a veszélyforrások közül az autonómia. Egy zavaros mondat szerepel, amely legfőbb kockázatként „a rasszista, xenofób, szélsőséges és más intoleráns megmozdulásokat” említi, amelyek megzavarhatják a közrendet, illetve erőszakos cselekménnyé fajulhatnak.
Nem tudni, mi késztette visszalépésre a dokumentum alkotóit. Nehezen hihető, hogy akik márciusban komolyan gondolták ama hírhedt passzust, szeptemberre megváltoztatták volna véleményüket. Annál is inkább, mert a Román Hírszerző Szolgálat nemrég nyilvánosságra került jelentése hasonló módon fogalmaz az autonómiakövetelésekről. Ugyanazon sötét erők irányítják a belügyet és a titkosszolgálatot, nem kétséges, ellenségnek tekintenek bennünket, erdélyi magyarokat, szívesen hangoztatják, mily vészesek önrendelkezési törekvéseink, ez mindig jó ürügy olajat önteni a nacionalista parázsra, hergelni a román közvéleményt.
S lám, most mégis visszakoztak, legalább a megfogalmazásból kifelejtették a nagy mumust, az autonómiát. Ha hallgatunk márciusban, ha nem csap égig a felháborodás, maradt volna. Apró győzelem, szerény elégtétel, de mégis eredmény. Igazolja, minden hasonló gesztus ellen szólnunk kell, minden bennünket érő sérelmet világgá kell kiáltanunk, és jogainkért következetesen ki kell állnunk. Egyszer talán nemcsak a papírról, de a fejekből is eltűnik a magyar ellenségkép, és megértik: Székelyföld autonómiáját nem Románia, a románság ellen akarjuk, ez megmaradásunk záloga.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés László EP-védelmet kér a magyaroknak
Az Európai Parlament védelmét kérte a „fenyegetett” romániai magyar közösség számára Brüsszelben Tőkés László. Közben Potápi Árpád államtitkár úgy véli: ha a székelység eléri a területi autonómiát, akkor minden értelemben saját kezébe veheti a sorsát.
Az erdélyi magyar önrendelkezés elleni újabb támadássorozat kapcsán szólalt fel Tőkés László EP-képviselő szerda este az Európai Parlament brüsszeli ülésén. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke felhívta az uniós törvényhozás figyelmét, hogy Emil Boc kolozsvári polgármester az ún. etnikai autonómia visszautasításaképpen nemrég megtagadta egy erdélyi autonómiát népszerűsítő, háromnyelvű óriásplakát kitűzésének engedélyezését.
„A székelyföldi románok szélsőséges, soviniszta szervezetének legutóbbi csúcstalálkozója a román állami szervek – a rendfenntartó erők és a hadsereg – fokozott jelenlétét követelte a túlnyomó többségében magyar Székelyföldön, Mircea Duşa hadügyminiszter pedig fenyegető támadást intézett a székely autonómiatörekvések ellen" – ismertette Tőkés.
Az EP-képviselő arra is emlékeztetett, hogy 2014-es jelentésében a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) – megfogalmazása szerint Nicolae Ceauşescu diktátor egykori titkosrendőrsége, a Szekuritáté módjára – még mindig állambiztonsági veszélyforrásnak tekinti a másfél milliós erdélyi magyarságot, illetve legitim autonómia- és jogköveteléseit.
Tőkés szerint a „kiújuló magyarellenes hatalmi propaganda és uszítás" vélhetően az SZNT október 24-i tömegmegmozdulásának szól, amely a Székelyföld 750 kilométernyi körkörös határvonalának kivilágításával száll síkra az autonóm régió sérthetetlenségéért. „Védelmüket kérem a fenyegetett romániai magyarság számára!" – hangoztatta felszólalásában Tőkés, aki szerint az RMDSZ „opportunista és halogató" autonómiapolitikája az autonómiaellenes román nemzetpolitika malmára hajtja a vizet.
Eközben Potápi Árpád János szerint a területi autonómia gazdasági hatalmat is jelent, Magyarország pedig minden lehetséges politikai eszközzel támogatja a székelyek önrendelkezési törekvéseit. Az Orbán-kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Magyar Időknek úgy nyilatkozott, a székelyeknek maguknak kell a sorsukat alakítaniuk, nem várhatják, és nem is remélhetik, hogy Brüsszel vagy Bukarest megoldást hoz majd.
„Először meg kell fogalmazniuk jogos igényüket és céljukat, ez pedig az autonómia. Ezt az ügyet a Székely Nemzeti Tanács is több éve felkarolta, de a székelységnek is ki kell állnia, és ki kell tartania az elhatározása mellett" – szögezte le a napilapnak a politikus. Szerinte az autonómia nemcsak politikai kategória és önrendelkezés, hanem gazdasági hatalom is. Potápi úgy vélte, ha a székelység eléri a területi autonómiát, akkor minden értelemben saját kezébe veheti a sorsát. Kiemelte ugyanakkor, hogy minden próbálkozás kevés, amíg a román kormány és közvélemény a nemzetközi porondon ezt nem támogatja.
„Ezzel együtt kész tervekkel kell rendelkeznünk arra az esetre, ha meglesz a területi autonómiára a fogadókészség" – állapította meg a Magyar Időknek Potápi. Arra a felvetésre, hogy Bukarest folyamatosan mereven elzárkózik attól, hogy a területi autonómiáról tárgyaljon, az elért eredményeket hozta fel. „Tíz éve még beszélni sem lehetett erről, hát még harminc évvel ezelőtt, ma pedig már napi szinten téma ez a kérdés a román parlamentben. Ez óriási előrelépés. Hiszem azt, hogy a román közvélemény és politika sem lesz mindig ennyire elzárkózó" – mutatott rá az államtitkár.
Krónika (Kolozsvár)

Apró győzelem
Mégis van értelme a felhorgadásnak, a hangos tiltakozásnak, időnként a normalitás országának egyáltalán nem nevezhető Romániában is eredményt hozhat, ha felemeljük szavunk.
Nagy felháborodást váltott ki az erdélyi magyarság körében márciusban a belügyminisztérium honlapján közvitára bocsátott országos közbiztonsági stratégia, amely a polgárok biztonságát fenyegető veszélyek között első helyen említette „a rasszizmust, idegengyűlöletet, szélsőségességet és az intolerancia minden más formáját, amely etnikai autonómia elérését célozza egyes térségek vagy régiók számára”. Mindhárom romániai magyar párt és a Székely Nemzeti Tanács is tiltakozott, megfogalmazták, mennyire abszurd, ha egy ország veszélyforrásnak tekinti a területén élő kisebbségeket. Elfogadhatatlannak nevezték azt is, hogy az autonómia elérése érdekében szervezett békés és demokratikus utcai megmozdulásokat a rasszista, xenofób, szélsőséges és más ehhez hasonló intoleráns megnyilatkozások közé sorolják.
A közvita lezajlott, a kormány szeptember elején elfogadta a stratégiát, ám szövegét nem ismerhettük meg, csak egy általános összefoglalót tettek közzé és újabb bő hónap után, e hét keddjén megjelent a stratégia a Hivatalos Közlönyben is. S láss csodát: eltűnt a veszélyforrások közül az autonómia. Egy zavaros mondat szerepel, amely legfőbb kockázatként „a rasszista, xenofób, szélsőséges és más intoleráns megmozdulásokat” említi, amelyek megzavarhatják a közrendet, illetve erőszakos cselekménnyé fajulhatnak.
Nem tudni, mi késztette visszalépésre a dokumentum alkotóit. Nehezen hihető, hogy akik márciusban komolyan gondolták ama hírhedt passzust, szeptemberre megváltoztatták volna véleményüket. Annál is inkább, mert a Román Hírszerző Szolgálat nemrég nyilvánosságra került jelentése hasonló módon fogalmaz az autonómiakövetelésekről. Ugyanazon sötét erők irányítják a belügyet és a titkosszolgálatot, nem kétséges, ellenségnek tekintenek bennünket, erdélyi magyarokat, szívesen hangoztatják, mily vészesek önrendelkezési törekvéseink, ez mindig jó ürügy olajat önteni a nacionalista parázsra, hergelni a román közvéleményt.
S lám, most mégis visszakoztak, legalább a megfogalmazásból kifelejtették a nagy mumust, az autonómiát. Ha hallgatunk márciusban, ha nem csap égig a felháborodás, maradt volna. Apró győzelem, szerény elégtétel, de mégis eredmény. Igazolja, minden hasonló gesztus ellen szólnunk kell, minden bennünket érő sérelmet világgá kell kiáltanunk, és jogainkért következetesen ki kell állnunk. Egyszer talán nemcsak a papírról, de a fejekből is eltűnik a magyar ellenségkép, és megértik: Székelyföld autonómiáját nem Románia, a románság ellen akarjuk, ez megmaradásunk záloga.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés László EP-védelmet kér a magyaroknak
Az Európai Parlament védelmét kérte a „fenyegetett” romániai magyar közösség számára Brüsszelben Tőkés László. Közben Potápi Árpád államtitkár úgy véli: ha a székelység eléri a területi autonómiát, akkor minden értelemben saját kezébe veheti a sorsát – adja hírül a kronika.ro.
Az erdélyi magyar önrendelkezés elleni újabb támadássorozat kapcsán szólalt fel Tőkés László EP-képviselő szerda este az Európai Parlament brüsszeli ülésén. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke felhívta az uniós törvényhozás figyelmét, hogy Emil Boc kolozsvári polgármester az ún. etnikai autonómia visszautasításaképpen nemrég megtagadta egy erdélyi autonómiát népszerűsítő, háromnyelvű óriásplakát kitűzésének engedélyezését.
„A székelyföldi románok szélsőséges, soviniszta szervezetének legutóbbi csúcstalálkozója a román állami szervek – a rendfenntartó erők és a hadsereg – fokozott jelenlétét követelte a túlnyomó többségében magyar Székelyföldön, Mircea Duşa hadügyminiszter pedig fenyegető támadást intézett a székely autonómiatörekvések ellen" – ismertette Tőkés.
Az EP-képviselő arra is emlékeztetett, hogy 2014-es jelentésében a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) – megfogalmazása szerint Nicolae Ceauşescu diktátor egykori titkosrendőrsége, a Szekuritáté módjára – még mindig állambiztonsági veszélyforrásnak tekinti a másfél milliós erdélyi magyarságot, illetve legitim autonómia- és jogköveteléseit.
Tőkés szerint a „kiújuló magyarellenes hatalmi propaganda és uszítás" vélhetően az SZNT október 24-i tömegmegmozdulásának szól, amely a Székelyföld 750 kilométernyi körkörös határvonalának kivilágításával száll síkra az autonóm régió sérthetetlenségéért. „Védelmüket kérem a fenyegetett romániai magyarság számára!" – hangoztatta felszólalásában Tőkés, aki szerint az RMDSZ „opportunista és halogató" autonómiapolitikája az autonómiaellenes román nemzetpolitika malmára hajtja a vizet.
Eközben Potápi Árpád János szerint a területi autonómia gazdasági hatalmat is jelent, Magyarország pedig minden lehetséges politikai eszközzel támogatja a székelyek önrendelkezési törekvéseit. Az Orbán-kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Magyar Időknek úgy nyilatkozott, a székelyeknek maguknak kell a sorsukat alakítaniuk, nem várhatják, és nem is remélhetik, hogy Brüsszel vagy Bukarest megoldást hoz majd.
„Először meg kell fogalmazniuk jogos igényüket és céljukat, ez pedig az autonómia. Ezt az ügyet a Székely Nemzeti Tanács is több éve felkarolta, de a székelységnek is ki kell állnia, és ki kell tartania az elhatározása mellett" – szögezte le a napilapnak a politikus. Szerinte az autonómia nemcsak politikai kategória és önrendelkezés, hanem gazdasági hatalom is. Potápi úgy vélte, ha a székelység eléri a területi autonómiát, akkor minden értelemben saját kezébe veheti a sorsát. Kiemelte ugyanakkor, hogy minden próbálkozás kevés, amíg a román kormány és közvélemény a nemzetközi porondon ezt nem támogatja.
„Ezzel együtt kész tervekkel kell rendelkeznünk arra az esetre, ha meglesz a területi autonómiára a fogadókészség" – állapította meg a Magyar Időknek Potápi. Arra a felvetésre, hogy Bukarest folyamatosan mereven elzárkózik attól, hogy a területi autonómiáról tárgyaljon, az elért eredményeket hozta fel. „Tíz éve még beszélni sem lehetett erről, hát még harminc évvel ezelőtt, ma pedig már napi szinten téma ez a kérdés a román parlamentben. Ez óriási előrelépés. Hiszem azt, hogy a román közvélemény és politika sem lesz mindig ennyire elzárkózó" – mutatott rá az államtitkár – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Szokatlan tárlatot nyitottak a Szekuritáté által szemmel tartott művészek
Nem mindenkit érdekel, hogy volt-e szekus dossziéja, ám amikor kiderül, hogy volt, és valaki még fel is tárja azt, akkor kezd érdekfeszítővé válni a dolog. Hiszen a művészek, ahogy Elekes Károly, a MAMÜ csoport egyik tagja fogalmazott, „nem csináltak semmi rosszat, igazából nem politizáltak, a művészet volt az életük” – ennek ellenére megfigyelte őket a Szekuritáté.
A marosvásárhelyi Bolyai téren, a B5 Stúdióban október 28-ig látható a Megfigyelt művészek című tárlat, ahol a 70-80-as években alkotó, nagyváradi, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi művészek – Antik Sándor, Baász Imre, Elekes Károly, Ferenczi Károly és Szörtsey Gábor – szekus dossziéból állítottak ki egy válogatást. A kiállítás kurátora Mădălina Brașoveanu, aki úgy fogalmazott, hogy „nem maga a művész volt a megfigyelt, hanem a magyar nacionalizmus, amellyel a művészeket gyanúsították”, a kiállítás pedig azt a viszonyt próbálja „demisztifikálni”, ami a szekuritáté és a korabeli művészet között létezett.
Erre a viszonyra, a feltárt szekus iratokra Antik Sándor szerint nem lehet a művészettörténet szempontjából reflektálni. Antik, aki szintén a megfigyelt művészek közé tartozott, úgy véli: „a dossziék alapján a művészeti eseményeket nem lehet rekonstruálni, ahhoz olyan művészettörténész kell, aki ismeri azokat a művészettörténeti helyzeteket, eseményeket, attitűdöket, amelyek azt a megfigyelt kort jellemezték, és kellő szakmai szintről képes tanulmányozni az iratokat.
Elekes szerint azért érdekes a feltárt anyag, mert egy titkos életrajz alakul ki egy olyan korszakról, amit a művészek nem dokumentáltak, vagy ha igen, akkor másképpen, mint a megfigyelők. „Szinte lélegzetelállító, hogy milyen gépezet működhetett abban az időszakban, ugyanakkor értelmetlen is az egész, mert hogy valójában nem csináltunk semmi rosszat, igazából nem politizáltunk, a művészet volt az életünknek a kardinális folyamata és ennek ellenére mégis foglalkoztak velünk, nem tudjuk, hogy igazából miért” – mondta Elekes Károly.
A tárlat október 28-ig látogatható.
Antal Erika
maszol.ro

Kakas a szemétdombon
Nem készülhet el teljesen idén év végéig Sepsiszentgyörgy új főtere, nem épülhet fel a sárkánydomb, mert a prefektusnak szúrja a szemét a monumentális terv. Bizonyára tart attól, hogy ablakából nap mint nap egy zöld „szörnyet” kell majd bámulnia – nézi inkább a kőtörmeléket, a földhányást, gondolhatja, az legalább nem hordoz veszélyt.
A kormány helyi megbízottja nem saját ötlete nyomán gáncsolja a sárkánydomb felépítését, rossz szellemei susogták tele fejét: az építménynek semmi más célja nincs, mint eltakarni Mihály vitéz szobrát, így akarja leválasztani a sunyi városvezetés a történelmi belvárosról a „román teret”, s elfedni a sétálók elől a nagy román hős emlékművét. Pedig semmi más nem történne, csak természetes válaszvonal születne a régi belváros és a nyolcvanas években ránk erőltetett szocreál kultúrházzal, tömbházakkal, szoborcsoporttal ékesített új központnak szánt tér között. Nem égig érő fal, néhány méteres domb csupán, mely inkább jelképes határ, nem mindent eltakaró építmény. Ki-ki ott sétálhatna, üldögélhetne, ahol neki kedvesebb – gondolhatná az egyszerű halandó, de nem így a bősz román hazafiak. Lăcătuşu elvtársék ismét világgá kiabálták a helyi románság ellen készülő újabb merényletet, így várható volt, hogy magas polcra ültetett emberük lépni fog. Mozgástere ez esetben szűkre szabottnak bizonyult, így hát a megvalósíthatósági tanulmányt és a városrendezési tervet támadta meg, azt kifogásolja, hogy a zöldövezet kialakítására készült elképzelést nem hagyta jóvá a honvédelmi és a belügyminisztérium, no meg a Román Hírszerző Szolgálat. Abszurd ország abszurd törvényei, melyeket még abszurdabb módon értelmez a helyi kiskirály. A XXI. századi, európai Romániában egy város választott testülete nem dönthet arról, hová ültet fát, alakít ki dombot, állít szobrot, csak ha ezt a központi erőszakszervek is jóváhagyják – prefektusunk értelmezésében ez a modern kori román demokrácia, ez az eredeti román önkormányzatiság.
Minden bizonnyal előbb-utóbb, évek múltával a bíróság kimondja majd, hogy jogtalan volt a legújabb kormánybiztosi gáncsoskodás (is), addig azonban ott marad ablaka alatt a törmelékhalom, nem készülhet el végleges formájában Sepsiszentgyörgy új városközpontja. Szégyenfolt lesz ez a javából, mely nap mind nap jelzi, mire jó a kormány helyi kirendeltsége, mi, helybeliek pedig rásegíthetünk még egy-egy vödörnyi szeméttel, magasodjék az a halom, ha nem is sárkányformájúra, a prefektus meg érezhesse a szó szoros értelmében is: ő a kakas a szemétdombon.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rostás-Péter István: A lekésett vonat tétova füstje
Iliescu megérdemli, végre igazságot szolgáltatnak, ideje volt, a kommunizmussal való szakítás jelképes pillanata – ilyen reakciókat gerjesztett elsőre a hír, hogy az exállamfőt immár jogi instanciák vonják kérdőre az 1990-es bányászjárás miatt. A jubilálók üdvrivalgása még alig enyhült, máris ott toporog néhány kérdés az ügy körül: miért épp most történt meg a perzsára szólítás (a volt elnöknek a PSD-ből való „kitessékelése” és a beidézés között alig telt el pár nap), mikor lesz végső döntés (a magyarországi Biszku-per példája jó okot adhat a kételkedésre), és kiderül-e, hogy a negyed százada elkövetett retorzió megvalósítóinak mekkora a felelőssége (avagy megint izolált bűnbakokkal tudjuk le ezt a fejezetet is).
Ha a történteket kellő distanciával szemléljük – kellett ez a huszonöt évnyi „tamponzóna” a perspektivikus látásmódhoz –, Ion Iliescu nem tehetett mást, mint hogy erőszakhoz folyamodjon: frissen megszerzett hatalmát nem kockáztathatta konszenzusra törekvő tárgyalásos politikával. Képlékeny helyzetben a nyugalmat karhatalmilag szétárasztó elnök mint a dolgok rendjét biztosító atyuska (akkor) még működő modell, az ország egyik felében az osztályharcos-reflexekre alapozó manipulálás haszonélvezője. 53 napos antikommunista tüntetéssorozat – hat halott és mintegy 750 sebesült – ez a bukaresti Egyetem téri jelenség lecsupaszított ábrája. Az incidensek után az országból (többnyire végleg) távozó fiatal értelmiségiek számáról máig nem készült statisztika. Mindez Ion Iliescu batyuja.
Félő azonban, hogy a per nem visz közelebb a jelenség megértéséhez. Nem derít fényt arra, miként végezte az 1990-es „tanév” második nagy házi feladatát az újjáélesztett Szekuritáté, a belügyi felelősök cinkosságára sem kapunk választ, mint ahogy arra sem, hogy a hatalmon levőknek miért volt szükségük erre az aránytalanul nagy erődemonstrációra, mikor Ion Iliescu májusban a voksok 85 százalékának birtokosaként immár választott vezetője volt az országnak.
A per ugyanakkor más olvasat szerint egyéb tanulságokkal jár: igazolni látszik a tételt, miszerint az igazság (egyfajta igazság) végül mégiscsak felszínre kerül. Bulvárosabban fogalmazva: a magát szabadgondolkodónak valló Iliescu belebotlott a számmágiába. 2008. október 13-án ugyanis az első ízben lefolytatott vizsgálatról az igazságügyi tárca közleményben mondta ki, hogy a bányászjárás dossziéjában a volt elnök ellen nem indul bűnvádi eljárás.
S hogy még milyen „szerepe” lesz ennek a pernek, arra érdemes lesz időnként visszatérni. Hatékony elemzés kedvéért célszerű lenne lajstromozni, hogy éppen mi minden történik a romániai belpolitikában, amikor Iliescut újabb és újabb tárgyalásra invitálják – mennyire lehet elvonatkoztatni ilyenkor a párhuzamosan zajló eseményektől.
A végeredmény – ha egyáltalán ítéletté kerekedik – kései és elégtelen jóvátétel lesz a fejlődésében amúgy is megkésett országban. A közelmúlt feldolgozásának egy újabb esélyével számolhatunk le: a dolgok lassan ülepednek, túl lassan. Olyan ez, mint mikor a könnygáz még másnap reggel is megreked és mar Bukarest belvárosában egy kiadós utcai csata után.
maszol.ro

Szekus világ
Mire is gondolok én, amikor azt mondom: szekus világ van?
1990-hez képest vagyunk már olyan történelmi távlatban, hogy lássuk: az akkori erőszakos cselekmények hátterében a titkosszolgálatok álltak. Huszonöt év elteltével most vádemelés történt abban az ügyben, amely tulajdonképpen kimondhatja: a június 13–15-ei bukaresti véres eseményeket SRI-s irányítással szervezték meg. A nem hivatalosan mintegy száz halottal és több mint ezer sérülttel járó „bányászjárásból” pedig az akkori elnök, Ion Iliescu profitált, aki hosszú éveken keresztül megtarthatta még az eseményeknek köszönhetően politikai hatalmát.
Hipotézisként, feltételezésként persze ez már többször elhangzott. Sajtóban, kötetekben, politikusok szájából, sőt, ügyészségi eljárás során is, amelyet azonban nem tudtak véglegesíteni – legalábbis nem az elvárható módon. Ankétok sora mutatta már eddig is ki, hogy az Egyetem téren zajló ellenzéki tüntetés résztvevőit „eltakarító” bányászokat irányították – Petre Roman akkori miniszterelnök szerint a „szolgálatok” emberei. Nemcsak a tüntetés helyszínén „állították helyre a rendet” (ott már nem is volt nagyon miért, ugyanis a teret előző éjszaka a hatóságok kiürítették), végigsöpörtek az ellenzékinek számító intézményeken: szerkesztőségeket, párt- és egyesületi székházakat tettek tönkre. Akik vannak olyan idősek, még emlékezhetnek: az utcán vadászták az „ellenzékieket”, azaz mindenkit, aki szerintük az volt: így vertek félholtra, sőt, holtra szemüvegeseket, hosszú hajúakat. Átütő erejűek azok a felvételek, amelyeken ártatlan civileket, férfiakat, nőket „tesznek helyükre” husángos bányászok, földre tiporva, hajuknál rángatva, botozva és megrugdalva. A tüntetés vezéralakja, Marian Munteanu szerint az ország elborzasztása volt a feladatuk. A vérengzést megelőző tévészékház-támadás tipikus titkosszolgálati diverzió lehetett, amire hivatkozva a politikum elfogadtatta a bamba néppel és a nemzetközi közvéleménnyel az elkövetkezendő eseményeket.
Mi különbözik most az elmúlt huszonöt évhez képest? Egy dolog: mindez most már Románia közelmúltbeli történetének hivatalos változata lehet, megnevezett és felelősségre vont bűnösökkel. Ion Iliescu esetében a korára való tekintettel a megfogalmazott vádpont – az emberiesség elleni bűntettek – felér egy ítélettel. Cinkosa, Virgil Măgureanu, a SRI akkori igazgatója már túl van egy részleges elismerésen, amikor nyilvánosan is elmondta, hogy a júniusi eseményekben részt vettek az SRI-nek olyan „elemei”, amelyek „nem voltak irányítás alatt”. Măgureanu és a korabeli hadügyminiszter vád alá helyezése azt sejteti, hogy – ahogy természetesnek is tűnik – mégse voltak annyira irányítás nélkül azok az „elemek”.
A néhány hónappal azelőtti marosvásárhelyi véres eseményekben is világos az akkori hatalom kezdeményező és irányító szerepe. Ma már nemcsak a magyar ankétok és elemzések mutatnak rá, miként dolgozott az elvben akkor még felszámolt titkosszolgálat az eseményeket kiváltó, ugyancsak titkosszolgálati jellegű diverziótól (hamis Rompres-hír arról, hogy a kétnyelvű cégért kifüggesztő gyógyszertárban nem szolgálták ki a románokat) a véres végkifejletig: a fekete március 25. évfordulóján, idén a Digi 24 hírtelevízióban hangzottak el ezek a megállapítások román nemzetiségű kutatók, elemzők szájából. Ebben az esetben azonban a román állam még adós a felelősök megállapításával.
A márciusi marosvásárhelyi és a júniusi bukaresti vérengzések voltak azok a forgatókönyvek, amelyeket kihasználva a volt, de nem egykori Szekuritáte „elemei” átmentették magukat az új, „demokratikus” világba. Megtartva az irányítást az államhatalomban, legalább egy évtizeddel késleltetni tudták az igazi változásokat, miközben szabadon szét lehetett lopkodni az országot. Számlájukra lehet róni így nem csupán a demokratizálódás, a „nyugatiasodás” megkésését, hanem az elvándorlás beindulását, az életszínvonal esését és még ki tudja, mi mindent. A mostani Románia azokon az alapokon nyugszik, azon szabályok szerint működik, amelyeket ők akkor lefektettek. Ennek bizonyítékai ott hevernek mindenhol: a lelepleződő korrupt tolvajok garmadájától a koncepciós eljárásokig, az autópálya-építések kudarcától az igazi nemzeti önrendelkezés megvalósításának meggátolásáig.
Rédai Attila
Székelyhon.ro

1956 Erdélyben: a forradalom elmaradt, de a megtorlás nem
Stefano Bottoni történésszel tekintettük át, mi történt azokban a bizonyos októberi napokban Romániában. „Magyar ügy” volt-e az erdélyi ötvenhat? Párhuzamok és különbségek, mítoszok és valóság.
Az, hogy pontosan mi is történt Erdélyben, Romániában 1956 őszén-telén – és egyáltalán, hogy a magyarországi eseményeknek voltak itteni „leágazásai” is –, még mindig nem kellőképpen ismert a nagyközönség körében. Ennek körbejárására keresve sem találhattunk volna jobb beszélgetőtársat Stefano Bottoninál, aki a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársaként Erdély, az erdélyi magyar nemzeti közösség közelmúltjának egyik kiváló ismerője.
Kutatási területe Közép-Európa politika- és társadalomtörténete, történelme a legújabb korban, különös tekintettel a nemzetiségi kérdésre; nemzetépítés és államépítés Romániában a kommunizmus időszakában; illetve a Magyar Autonóm Tartomány (1952-1960) története – ez utóbbiról írta Sztálin a székelyeknél című munkáját.
Nemrég Kolozsváron mutatták be, Domokos János rendezővel együtt, a Túlélés vagy népszolgálat? című dokumentumfilmet, amely Mikó Imre és a Szekuritáté kapcsolatát dolgozza fel, és amelynek tudományos szakértője volt.
Bottoni szerint '56 romániai vonatkozásainak feldolgozását egyfelől a mítoszteremtés, másfelől a teljes mellőzés jellemzi. A brutális megtorlás pedig inkább a romániai magyarság megfélemlítését szolgálta a kommunista államhatalom részéről, mint egy valós forradalmi veszély elhárítását. Azt is elárulta, mit tart '56 legsúlyosabb erdélyi örökségének.
- Az ’56-os forradalom kitörését megelőzően már voltak Romániában olyan szervezkedések, amelyek a kommunista hatalom megdöntését tűzték ki célul – ilyen volt a Szoboszlay-féle csoport. Tekinthetők-e ezek a forradalom egyfajta előzményének, előképének, amelynek hatása volt a későbbi fejleményekre, vagy elszigetelt akciókként tekinthetünk rájuk?
- Erős túlzásnak tekinteném ezt a kijelentést, mivel az 1950-es évek közepén más helyzet alakult ki a két országban. Magyarországon a Rákosi-féle ámokfutást csak lassította, de nem tudta visszafordítani a Nagy Imre-kormány által 1953 nyarán meghirdetett, rendszeren belüli korrekció, amit 1956 őszéig tartó belső harc követett.
Romániában ezzel szemben Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt vezetője 1952 után sikeresen konszolidálta hatalmát a legveszélyesebb vetélytársak, elsősorban Ana Pauker és „moszkovita” társainak kiiktatásával a politikai életből. A román kommunista rendszer egyáltalán nem volt népszerű, de pozíciói sokkal stabilabbak voltak, mint Budapesten. A Szoboszlay Aladár-féle szervezkedésből a megtorló gépezet kreált országos szintű összeesküvést.
Ma már nemcsak a peranyag, hanem sok személyes dosszié is elérhetővé vált az állambiztonsági levéltárban, és az új információk némileg árnyalják a korábban általam is leírt történetet: a mozgalmat valóban több beépített ügynök „kreálta” és fejlesztette. Szoboszlayék valójában semmilyen veszélyt nem jelentettek a hatalom számára. Halálra ítélésük 1958-ban a társadalom megfélemlítését szolgálta.
- A magyarországi történésekkel összevetésben hogyan zajlott a romániai ’56, jellegét tekintve? Mennyire tudott széles(ebb) bázist megszólítani és a társadalom mely rétegeit érintette leginkább? Miben különbözött a magyarországi eseményektől?
- Először is, oszlassunk el egy viszonylag népszerű tévhitet: nem volt „romániai 56”, sem „erdélyi magyar 56”. Nem beszélhetünk összehangolt, tömegeket megmozgató, politikai programokat artikuláló ellenzéki kezdeményezésről. Az egyetlen, országos tekintetben is jelentősnek mondható esemény a temesvári egyetemisták által rendezett gyűlés és tüntetési kísérlet volt, október 30-31-én. Az általuk közzétett követelések, a tiltakozási módszerek kísértetiesen hasonlítottak a szegedi és budapesti diákok által indított folyamatra. Ráadásul a temesvári megmozdulásnak semmilyen etnikai színezete nem volt: együtt vonultak román, magyar, német, zsidó, szerb hallgatók.
A román hatóságok azért fojtották el olyan gyorsan és határozottan a tiltakozást, mert attól tartottak, hogy a temesvári események másokat is bátoríthatnak. Utólag nézve, az is mutatja, hogy mennyire uralták a helyzetet, hogy fizikai kényszert sem kellett igazán használniuk, nem lövettek bele a tömegbe, nem folyamodtak brutális kínzásokhoz. Egyszerűen őrizetbe vették és egy üresen álló szovjet laktanyába zsúfolták őket „közbiztonsági őrizetbe”, aztán perre vitték a vélt szervezőket, szabadon engedve a többi diákot.
- Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság című, általad főszerkesztett kötet bevezető tanulmányában azt írod, hogy a kolozsvári megmozdulások sikertelenségének egyik oka a lappangó etnikai ellentétekben keresendő, és abban, hogy a román közvélemény minden magyar érdekeltségű szervezkedést gyanakvással fogadott. Mennyire volt „magyar ügy” ’56 Romániában, mennyire tudott kilépni az etnokulturális meghatározottságok közül?
- Kolozsváron elsősorban „magyar ügy” maradt az 1956 őszi elégedetlenség. Benkő Levente néhány éve kiadta a szeptember végi kétnapos értelmiségi gyűlés jegyzőkönyvét, amelyen a kolozsvári baloldali magyar értelmiség színe-java panaszáradattal fogadta a Bukarestből küldött „tűzoltókat”, Miron Constantinescut és Fazekas Jánost. Mindenki egyszerre fájlalta az elmaradt reformokat, a soha el nem indult desztalinizációt és a fokozódó nemzetiségi nyomást.
Ne feledjük, hogy Kolozsvár városában (mely 1956-ban már több, korábban önálló, román lakta községet is magában foglalt) éppen akkor billent át az etnikai mérleg a románok javára. Természetesen az utca embere ezt nem vehette észre, mert a város még teljes mértékben megőrizte a korábbi magyar jellegét, és a románok közül is sokan magyarul érintkeztek magyar ismerőseikkel. De a közigazgatás különböző szintjein már javában zajlott a kádercsere: a magyarok és zsidók helyére többnyire románok kerültek, nem csak Erdélyből, hanem az ország más vidékeiről is. Az 1956-os események semmilyen, még ideiglenes egységet sem tudtak összekovácsolni abban a nagyvárosban, ahol 1919 óta állandó volt a szupremáciáért folytatott küzdelem.
- Mi volt az oka annak, hogy a levert magyar forradalom miniszterelnökét, Nagy Imrét épp Romániába – Snagovra – szállították?
- Románia különösen érdekelt volt a forradalom leverésében, és a politikai helyzet gyors (vissza)rendezésében. Már október végén két magas rangú, magyarul tökéletesen beszélő párttisztviselő, Valter Roman és Aurel Mălnășan félhivatalos úton Budapestre érkezett, hogy első kézből tájékozódjon a kialakult helyzetről. Még a november 4-i második szovjet katonai beavatkozás előtt tértek vissza Romániába, és máris arról számoltak be a pártvezetésnek, hogy Magyarországon ellenőrizhetetlen, a román érdekeket súlyosan sértő folyamatok indultak el. A forradalmat gyakorlatilag egy nacionalista puccsként értelmezték, és feltétlenül szükségesnek tartottak annak mihamarabbi elfojtását.
Hruscsov bukaresti tárgyalásain november 2-án a román fél már katonai segítséget kínált a Szovjetuniónak (ez lett volna pár évtized alatt a harmadik magyarországi román intervenció, az 1919-es és 1944-es bevonulások után), de a moszkvai vezetés jobbnak látta visszautasítani az ajánlatot. November 23-án azonban már beleegyeztek abba, hogy a jugoszláv nagykövetségre menekült Nagy Imre miniszterelnököt Romániába szállítsák, néhány kormánytaggal és azok családjaival együtt.
Nagy Imre közel fél évet töltött Snagovban úgy, hogy többször felkeresték romániai és magyarországi pártvezetők, és önkritikára, vallomásra próbálták kényszeríteni – miközben a Szekuritáté az ő és környezete minden szavát rögzítette.
- Még mindig viszonylag kevesen tudják, hogy a forradalom leverése utáni megtorlások Romániában is rengeteg embert érintettek, halálos ítéleteket is hajtottak végre. Milyen volumenű volt a megtorlás, az események valós súlyához képest és a magyarországi intézkedésekhez viszonyítva?
- A megtorlás dimenziója valóban döbbenetes, ha figyelembe vesszük, hogy semmilyen, állambiztonsági szempontból nézve komoly kihívás nem előzte meg. Természetesen sokan hallgatták a magyar és nyugati rádióadásokat, természetesen sokan szolidarizáltak a budapesti felkelőkkel, és változást reméltek Romániában is, de ezt nagyon kevesen és elszigetelten merték csak felvállalni.
Ehhez képest 1956 novembere és 1962 decembere között nem kevesebb, mint 30 ezer embert tartóztattak le országszerte, valamilyen politikai motivációval. Közülük csak néhányukat – például a Szoboszlay-ügyben őrizetbe vett, majd elítélt 57 személyt – az 1956-os eseményekben betöltött valós vagy vélt szerepük miatt. Csak 1957 és 1959 között több mint 10 ezer jogerős elmarasztaló ítéletet hoztak a bukaresti, kolozsvári és iași-i katonai bíróságok.
1957 és 1959 között országszerte bizonyíthatóan 45 személyt végeztek ki politikai vétség miatt, csak a Szoboszlay-perben tíz embert végeztek ki, közülük kilenc magyar volt. 1958-tól kezdődően azonban sok „politikai” eljárást polgári perként folytattak le, gazdasági bűncselekménynek álcázva a politikai indítékot. A legtöbb embert az 1958-ban újraindult és 1962-ben befejezettnek tekintett kollektivizálás elleni tiltakozásért ítélték el; de börtönbe került sok „régi” értelmiségi és katonatiszt is, akiket háborús bűnökkel vádoltak.
- Az egyházakat, főként az addig kevésbé üldözött magyar protestáns egyházakat, különösen érzékenyen érintette a megtorláshullám. És természetesen volt nemzetiségi vonulata is a megtorló gépezetnek. Főleg 1958-tól feltűnő mértékben nőtt a magyar és/zsidó vagy német nemzetiségűnek tekintett személyek üldözése. Miközben 1956 végén és 1957 elején a hatalom a Magyarországhoz hasonló rendszerellenes hangok elfojtásában volt leginkább érdekelt, 1958-tól egyszerre támadta a másként gondolkodókat, a régi rendszer képviselőit, valamint a kellemetlenné vált nemzetiségek hiteles – és éppen ezért veszélyes – képviselőit.
Vannak-e „fehér foltok” 1956 romániai történéseinek kutatásában, mennyire hozzáférhetőek a források? Milyen mértékben sikerült feldolgozni ’56 romániai történéseit – konkrét és átvitt értelemben egyaránt?
Rengeteg még a „fehér folt”, és az utóbbi 10 évben alig történt érdemi előrelépés az eseménytörténet rekonstruálásában (sem). Az egyetlen komoly újdonságot abban látom, hogy a nemrég feltárt magyar-román állambiztonsági és rendőri együttműködés új, tágabb keretbe illeszti az 1956 utáni megtorlásokat. Előfordult, hogy a két ország hatóságai együtt nyomoztak feltételezett „bűnösök” ellen, de az is, hogy magyar állambiztonsági vezetők Romániában hallgattak ki magyar nemzetiségű gyanúsítottakat. Egészen 1963-ig hatékonyan és konfliktusmentesen folyt az együttműködés ezen a területen is.
Ma már nem a források hozzáférhetősége jelenti a legnagyobb gondot, hanem egyrészt a szakemberhiány (konkrétan az, hogy nincs piacon elég tehetséges vagy legalább szorgalmas diák/doktorandusz, akit „rá lehessen állítani” erre a témára), másrészt pedig az '56-os forradalmat és az azt követő megtorlást mindmáig övező mítoszteremtés (erdélyi magyar oldalról) vagy fájdalmas mellőzés (a román szakma részéről).
Nehéz, de szükséges lenne megértetni a mai olvasóval, hogy Romániában semmilyen forradalmi hangulat nem uralkodott 1956 októberében, még a magyar közösségen belül sem, és ehhez képest miért folyamodott a hatalom az ’56 utáni brutális, éveken át tartó megtorláshoz. Az én válaszom erre egyre inkább az, hogy egyfajta kommunista nemzetépítési folyamattal állunk szemben, amelynek fontos stációját képezte az 1956-os forradalomra adott politikai és állambiztonsági válasz.
1956 romjain már Ceaușescu hatalomra kerülése előtt új, a korábbinál szofisztikáltabb rendszer épült, amely integrálta, egyneműsítette a társadalmat, miközben dezintegrálta a (szakmai, vallási, nyelvi) kisközösségeket. Úgy gondolom, hogy erdélyi magyar szempontból ez tekinthető 1956 legfontosabb és legsúlyosabb, máig ható örökségének: a kisebbségi társadalom módszeres „behálózása”, valamint a kisebbségi elitekkel kötött, bizonytalan erkölcsi talajon álló kompromisszumok sokasága.
Papp Attila Zsolt
foter.ro/cikk

Megfigyelt művészek
A volt Szekuritáté archívumában lévő kulturális tematikájú dossziékat tanulmányozva Madalina Brasoveanu művészettörténész doktorandusz érdekes megfigyelést tett a Nagyvárad – Marosvásárhely – Sepsiszentgyörgy művészhálózat hetvenes és nyolcvanas évekbeli tevékenységéről. Az egykor szigorúan titkos anyagot kiállítás formájában Marosvásárhelyen a B5 Stúdióban láthatta első alkalommal a nagyközönség. A megnyitó után beszélgettünk a leendő művészettörténésszel.
– Miért választotta ezt a kutatási területet?
– A ’80-as évek kolozsvári, nagyváradi, sepsiszentgyörgyi és marosvásárhelyi alkotói közösségek kutatása képezi a Bukaresti Képzőművészeti Egyetemen megvédésre kerülő doktori dolgozatom témáját. Így fedeztem fel a Szekuritaté archívumában található anyagot. Annyira magával ragadott, hogy egy 80 oldalas tanulmányt közöltem az archívumot tanulmányozó tanács (CNSAS) legutóbbi füzetében. A mostani kiállítás anyaga ebből készült, természetesen a térnek megfelelő konceptuális, narratív elrendezésben.
– Csak magyar közösségeket vizsgált?
– Nem véletlenül. Bár léteztek román csoportok is, azok nem voltak ennyire összeforrtak. Témaválasztáskor nem az etnikai szempontok vezéreltek, hanem az a tény, hogy a jelenkori romániai művészettörténet nagyon felületesen tárgyalja vagy inkább elhallgatja ezeknek a fiatal alkotócsoportoknak a tevékenységét. Miközben több mint egy évtizedig – 1989-et megelőzően – jelentős szerepük volt. Természetesen más-más szervezési formában működtek. Míg Kolozsváron a képzőművészeti szövetség védnöksége alatt, addig Marosvásárhelyen teljesen független státusban.
– A kiállítás anyagából nem az derül ki, hogy ezek ellenálló csoportok lettek volna. Milyen rendszerellenes tevékenységért kerültek az állambiztonságiak látókörébe?
– Valóban nem beszélhetünk politikai ellenállásról. A hatóságok szemében a képzőművészet, mivel a színházhoz vagy irodalomhoz viszonyítva elenyészően szűkebb réteghez jutott el, nem képezett veszélyforrást.
– Én úgy emlékszem, hogy a marosvásárhelyi MAMŰ-nek vagy Sepsiszentgyörgyön Baász Imrééknek volt közönségük és talán hatásuk is.
– A MAMŰ-ről nem találtam semmit a Szekuritaté irattárában. De ezeket a fiatalokat nem is a művészeti tevékenységükért, hanem az ún. magyar nacionalizmusukért figyelték.
– Az állambiztonságiak valószínűleg nem értették meg az alkotások mondanivalóját. Volt-e komolyabb következménye a megfigyeléseknek?
– A legtöbb esetben nem volt. Két kivételt említenék, amikor kellemetlen zaklatásokkal keserítették meg a művészek életét. Egyik Baász Imre esete, akit több alkalommal hívattak be és írattak vele nyilatkozatokat. A kiállításon is látható volt kézírásos "rögtönzése", melyből kiderül, mire voltak kíváncsiak az államvédelmis tisztek. Nála is rosszabbul járt a nagyváradi Ferenczi Károly, akit "jóindulatúan figyelmeztettek" arra, hogy kerékpározás közben könnyen baleset érheti. Majd kitették az iskolából, és arra kényszerítették, hogy aláírja az együttműködési nyilatkozatot. Miután aláírta, hogy barátait védje, megszakított velük minden kapcsolatot. Kilépett az alkotói csoportból, aminek következtében a kiállításokról is hiányoztak munkái. Inkább horgászni járt, és arról jelentgetett a tartótisztnek. Önként kizárta magát a közösségből.
– Mi tartotta egyben ezeket az alkotói közösségeket?
– A csoport erőt adott, egyfajta védelmet nyújtott akár a céhen belüliektől érkező, akár a politikai "támadásokkal" szemben. Például egyedül nehezen fogadtathattak el egy installációt, de ha csoportosan jelentkeztek, már más volt a reakció. Természetesen, amint már mondtam, nem egyformán működtek ezek az alkotói közösségek. Mindegyiknek megvolt a sajátossága, de mindegyiket a közösség nyújtotta védelmi háló tartotta össze. Amikor már nem volt erre szükség, a ’89-es fordulat után a művészek elindultak saját egyéni útjukon, és az alkotói csoportok felbomlottak. Nem hinném, hogy még létrejöhetnek ilyen közösségek.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

Valóság kerestetik
Már Elias Canetti, a huszadik század egyik legjelentősebb írója is úgy vélte: „Nehezen elviselhető gondolat, hogy az idő egy meghatározott pillanatát követően a történelem megszűnt valóságosnak lenni. Anélkül, hogy ennek tudatában lehetett volna, az emberi faj hirtelen elveszítette a valósághoz fűződő kapcsolatát. Eszerint mindaz, ami azóta történt, nem lenne igaz, éppen csak nekünk nem lehetne erről tudomásunk. Legfontosabb célunk és kötelességünk, hogy megkeressük ezt a pillanatot, mert amíg meg nem találjuk, tovább kell folytatnunk a jelenlegi rombolást.”
A szóban forgó rombolás nyilvánvalóan kulturális természetű. A „multikulturalizmus” néhány éve Angela Merkel által is eltemetett, de újabban épp általa feltámasztani próbált eszméje (Wir Schaffen es!) azonban a Canetti által megjelölt feladatra merőben alkalmatlan.
Az állítás igazsága hazai példán is jól bemutatható. Az egységes és oszthatatlan román nemzetállam meghatározó pozícióit – a Nemzeti Liberális Párt „européer” gondolatrendszerének hála – ugyanis fokozatosan a román asszimilációs politika vívmányainak számító „idegen” eredetű románok foglalják el. Az echt német, mert korábban a romániai németek „etnikai” pártjának elnökeként, s az egykor szinte színnémet Nagyszeben polgármestereként ismertté vált Klaus Johannis után, aki nevét közben a román helyesírás követelményeihez igazítva újabban már Iohannisként tünteti fel, a román állam „legfontosabb” hatalmi struktúrájának a Román Hírszerző Szolgálatnak (a SRI-nek) frissen kinevezett igazgatója, Eduard Hellvig is ugyannak a liberális pártnak a köreiből került ki. Ez a kinevezés ugyanazt az alapvető információt küldi a nemzetközi nyilvánosságnak: Romániában nyoma sincs semmiféle nacionalizmusnak, hiszen a magyarok szeparatista törekvéseit (melyek amúgy nincsenek is, hiszen a magyarság nevében egy-két eszement székely zelegorkodik) nem románok, hanem a német kisebbség tagjai bélyegzik meg. Az ötlet korántsem eredeti. Ez is, mint az elmúlt 150 év csaknem minden zseniális ötlete, eredendően tőlünk, magyaroktól származik.
Az Osztrák–Magyar Monarchia liberalizmusa a századelőn a Felvidék iskoláinak élére zsidó származású magyarokat delegált, hogy a szlovákokat elmagyarosítsák. A piszkos munkát nem a „fajmagyaroknak” kellett elvégezniük, hanem a „nem-igazán magyar” asszimiláltaknak, akiket nem igen lehetett magyar nacionalizmussal vádolni. Ennek – a jelöltek által lelkesen vállalt gyalázatos húzásnak – aztán meg is ittuk, s a szlovákiai magyarok máig is isszák a levét.
A következmények ezúttal sem maradhattak el. A romániai magyarok masszív hozzájárulásával (becses személyem is közéjük tartozik) államelnökké avanzsált nagyszebeni polgármester Angela Merkelnek már dagadó kebellel újságolhatta, hogy Romániában „nincs magyar kérdés”.
Pedig még német is van. Igaz, ma már pusztán retrospektíve, de továbbra is élesben. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem jeles professzora, Mircea Muthu (s itt iróniának nincs helye, Muthu professzor élvonalbeli értelmiségi) a romániai származású Herta Müller Nobel-díját Románia arculcsapásaként érzékelte, hiszen az írónő – szerinte – a nemzetközi média üdvöskéjének számító Umberto Eco elöl az erdélyi szász diaszpóra manipulációnak köszönhetően (azaz a Romániából kitelepedett német nacionalisták ügyködéseinek „hála”) halászta el a Nobel-díjat.
Merthogy a Ceauşescu által kiárusított németek (ezt szavaiból már én olvasom ki) így próbáltak elégtételt venni az általuk übermensch módra megvetett román kulturális életen. Nem zárható ki, hogy mindebben van kevéske igazság is (sok semmiképpen sem lehet), de ha Kertész Imre Nobel-díja kapcsán egy élvonalbeli magyar értelmiségi fogalmazna meg hasonló gondolatokat, az illető minden kétséget kizáróan a nemzetközi nyilvánosság páriájává válna, azaz nevét a nyilvánosság nagy valószínűséggel törülné a komolyan vehető értelmiségiek listájáról. (Még otthon, saját hazájában is.) Muthu professzor úrral semmi hasonló nem történt. Sőt, a románellenes nemzetközi összeesküvés hallgatólagos támogatója, Angela Merkel önfeledten ölelkezik a Muthu professzor összeesküvés elméletét szintén hallgatólagosan támogató Klaus Johannisszal.
Bíró Béla
Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen Hunor titkosszolgálatról, bányászjárásról, előválasztásról
szerk.
Politikai kulisszatitkokról szóló új műsorral jelentkezik az Erdély TV, az Erdély FM és a Transindex. A politika belülről keretében az RMDSZ elnökével a Transindex felelős szerkesztője beszélget.
A politika belülről című új műsorral bővül az Erdély TV és az Erdély FM, illetve a Transindex kínálata. A havonta jelentkező, a politika kulisszatitkairól szóló műsor állandó meghívottja Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökével Balázsi-Pál Előd, a Transindex felelős szerkesztője beszélget arról, hogy mi, miért és hogyan történik a politikában.
Az első műsor hétfőn, október 26-án 21.30-tól nézhető az Erdély TV-n, illetve kedden, október 27-én 18 órától hallgatható az Erdély FM-en, az alábbiakban pedig a beszélgetés kivonata olvasható.
EPP-kongresszus a menekültválság jegyében
Nagyon bizakodó a hangulat az Európai Néppárton belül, amely a múlt héten tartotta tisztújító kongresszusát: a tagpártok többsége úgy gondolja, hogy a soron következő választásokon a néppárt megőrizheti vezető szerepét, hiszen ez a legerősebb európai alakulat – mondta el Kelemen Hunor, aki az RMDSZ küldöttségét vezette a madridi kongresszuson.
Míg a tavalyi dublini kongresszust az ukrajnai helyzet dominálta, az idén a menekültválság volt a meghatározó, ez az a téma, amely minden tagországot és minden politikust érdekel.
A kongresszust domináló menekültválság kérdésében már az északi államok is mérsékelték az álláspontjukat, sokkal árnyaltabban gondolják a kérdés kezelését, sőt, maga Angela Merkel is árnyaltabban áll a kérdéshez – számolt be Kelemen. „A két hónappal ezelőtti állapotokhoz képest mostanra sokkal inkább közelednek az álláspontok. Abban mindenki egyetért, hogy a bajba jutott embereken segíteni kell, ez erkölcsi kötelesség, de azt már mindenki belátta, hogy több millió embert rövid időn belül az Európai Unió társadalmilag nem képes integrálni.
Abban is mindenki egyetért a pártszövetségen belül, hogy a külső határok védelme közös feladat kell, hogy legyen, mert sem Görögország, sem Olaszország nem képes megoldani egyedül ezt a kérdést” – mondta a szövetségi elnök.
SRI-jelentés: magyarveszély Romániában
Szándékosan szivárogtathatták ki azt a parlament belső használatára készült anyagot, amelyben a titkosszolgálat burkoltan magyarveszélyre utal – véli Kelemen. „Magyarveszély soha nem létezett az országban, hiszen a közösség egésze soha nem akart rosszat az országnak, a társadalomnak. Azonban egy demokratikus jogállamban bármiféle kérdésről kell tudni beszélni, így kisebbségi jogokról, kollektív jogokról, vagy akár az autonómiáról is. Ezt nem szabad kockázatnak nevezni. A régi reflexek tovább élnek, ebből kellene kigyógyulnia a politikának, a társadalomnak és a SRI-nek is”.
„Ha csak azt nézzük, hogy hány lehallgatásra kapott engedélyt a hírszerző szolgálat, már az is egy hihetetlenül nagy szám, és a történelmi tapasztalat az, hogy általában sérül az arányosság elve a mi kárunkra. Megkockáztathatjuk azt a kijelentést is, hogy a hírszerzési szolgálatok nagyobb figyelmet szentelnek a romániai magyaroknak” – mondta.
Bányászjárás: választóvonal lehet az Iliescu elleni per
„A marosvásárhelyi véres események és a bányászjárások mind-mind előre kiagyalt, megtervezett és végrehajtatott cselekedetek voltak. Egy társadalom nem tud ezekkel a mély sebekkel tovább élni, ha nincs meg a lehetősége a feldolgozásukra. Az Iliescu elleni bűnvádi eljárás a bányászjárás-ügyben egy cezúra lehet a romániai társadalomban, mert egy olyan fordulatot jelentene, ami reményt adna arra, hogy nem lehet ilyen típusú bűnöket és cselekedeteket büntetlenül elkövetni”.
Levélszavazás: nem lehet kísérletezni egy társadalommal
A parlamenti pártokra nyomás nehezedik az államelnök-választások után a külföldön élő állampolgárok szavazati jogának biztosítását illetően. „Ez egy rosszul értelmezett nyomás a közvélemény részéről, mivel súlyos problémák voltak a 2014-es választásokkor, de nem szabad kísérletezni egy társadalommal.” A levélben szavazás törvénye nincs átgondolva, alkotmányellenes, és nem is végrehajtható ebben a formában; nem szabad megengedni, hogy ennek a módszernek a bevezetésével a választások tisztasága megkérdőjelezhető legyen – mondta Kelemen Hunor. Biztos, hogy csődöt fog mondani a rendszer, és nem lenne jó megvárni, amíg ez bekövetkezik – érvelt az elnök, aki szerint az RMDSZ az Alkotmánybíróságon fogja megtámadni a törvényt, amelyet a múlt héten szavazott meg a szenátus.
Előválasztások: a helyi közösségre bízva
A polgármesterjelölt-állítás tekintetében Marosvásárhely és Szatmárnémeti speciális eset: ezekben a városokban fontos volt tudni, hogy ki lesz a közös jelölt, hogy az jó eséllyel indulhasson a választáson. Azt, hogy melyik városban szerveznek előválasztást, és az milyen típusú lesz, az RMDSZ a helyi közösségre bízza. Székelyudvarhelyen, ahol már ketten is jelezték, hogy a szövetség színeiben indulnának, valószínűleg február-márciusban derül ki, hogy milyen formában döntenek a jelölt kilétéről, de még az sem biztos, hogy csak ketten indulnak a jelöltségért.
Európa Kulturális Fővárosa: van-e esélye a reális interkulturalitásnak?
Az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címre október 10-ig lehetett benyújtani a pályázatokat; a 14 versenybe szállt város pályázatai közül szinte mindegyikben nagy figyelmet fordítottak a multikulturalitásra. Azt, hogy ez elindíthat-e egy folyamatot, amelyben az interkulturalitás valóban fontossá válik a városvezetések számára is, nagyon nehéz megítélni, de látni kell azt is, hogy szinte valamennyi pályázó város vagy több kultúrájú most is, vagy több kultúrájú történelmi múlttal rendelkezik. Azt kell belátni, hogy annak lehet sikere, aki ezeket az interkulturális viszonyokat ki tudja használni, és a kulturális párbeszédeket képes kamatoztatni – vélekedett Kelemen Hunor volt kulturális miniszter, hozzátéve: eddig három pályázat járt a kezében (Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy és Iaşi), és ezek közül Sepsiszentgyörgyé tűnt számára a legtetszetősebbnek
Transindex.ro

A kétnyelvűsítés gátolásával dicsekszik Bretfelean
Büszkén jelentette ki Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője a székelyföldi románok hétvégén Marosvásárhelyen megtartott találkozóján, hogy sikerült megakadályoznia a kétnyelvű táblák kihelyezését a megyeszékhelyen, s már hét pert nyert ebben az ügyben.
A Maros, Hargita és Kovászna megyében élő románokat tömörítő egyesület találkozóját Marosvásárhelyen a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban tartották, amelyen felszólalt többek között a prefektus és Claudiu Maior alpolgármester is.
Bár a magyar sajtó nem volt hivatalos a rendezvényre, a Facebookon és a Youtube-on is elérhető a Bretfelean meglehetősen hazafias hangvételű beszédéről készült videofelvétel. A helyi rendőrség vezetője kijelentette, sikerült a törvényt alkalmaznia Marosvásárhelyen, és erre biztatja a többi székelyföldi megyében élőket is.
„Hét pert nyertem meg a híres Kincses Előd ügyvéd ellen a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében. Nem engedem meg soha, hogy Paul Chinezut elmagyarosítsák, s azt írják fel az utcanévtáblára, hogy Kinizsi Pál. Ezután már csak az következik, hogy Ştefan cel Marét is lefordítsák, s kiírják, hogy Nagy István. Ezt nem hagyhatjuk. Álljunk ellen a nyomásnak és az elnemzetietlenítésnek. Ne feledjük, mit mondott Tudor Vladimirescu: a haza a népé, és nem a kizsákmányolóké" – hangoztatta Bretfelean, akit vastapssal köszöntöttek a teremben ülők.
A 2010. évi 155-ös számú, a helyi rendőrség megalakulásáról és működéséről szóló törvény egyébként kimondja, hogy a helyi rendőrök nem nyilatkozhatnak munkahelyükön vagy nyilvánosan politikai meggyőződésükről, és nem is vehetnek részt politikai rendezvényeken.
Lapunk kérdésére Kincses Előd elmondta, nem igaz, hogy Bretfelean már hét pert nyert volna meg, sőt, a legfontosabbat elveszítette. „Szeretném emlékeztetni Bretfelean urat, hogy elveszítette azt a pert, amelyben kértük a Benedek Lehelnek a kétnyelvű táblák kiszegezéséért kirótt 5000 lejes pénzbírság eltörlését. A döntésében a bíróság kimondta, hogy a kétnyelvű táblák nem minősülnek reklámtábláknak. Az 50 ezer lejes pénzbírságot kilátásba helyező, ezzel fenyegetőző felszólítások miatt indított büntetőpert igaz, hogy elveszítettük, de a bíróság indokai mondvacsináltak" – fogalmazott Kincses.
Peti: Bretfelean egy mintaintézményt vezet
Peti Andrástól megkérdeztük, mi a véleménye a marosvásárhelyi rendőrség vezetőjének nyilatkozatáról. Az alpolgármester azt mondta, nem ismeri a szóban forgó felvételt, de elképzelhetőnek tartja, hogy Bretfelean nem intézményvezetőként, hanem magánemberként vett részt, és szólalt fel a románok fórumán. „Hajlamosak vagyunk sok mindent érzelmi szinten értékelni. Szerintem a tetteket kell mérlegelni és nem a beszédeket. Tény, hogy a Bretfelean által vezetett helyi rendőrség mintaintézmény, ahova magyarországi és székelyföldi szakemberek is jönnek tapasztalatcserére" – tette hozzá Peti.
A marosvásárhelyi magyarság polgármesterjelöltje, Soós Zoltán munkatársunk kérdésére leszögezte: Bretfelean kijelentése nem szolgálja a marosvásárhelyi közösség javát, és helyi közalkalmazottként a törvény betartását kell felügyelnie. „A közigazgatási törvény előírja, hogy ahol a kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot, ott kétnyelvű feliratokat kell kihelyezni. Nem lehet és nem szabad ma politikai kérdést kovácsolni a kétnyelvű táblák ügyéből. Nem a helyi rendőrség vezetőjének kell erről nyilatkoznia. Nem helyes ez, különösen nem olyan kontextusban, hogy kizsákmányolást is emleget" – mondta Soós Zoltán önkormányzati képviselő.
Paul Chinezu mint Kínai Pál?
A Maros Megyei Múzeum igazgatója arra is reagált, hogy Bretfelean Kinizsi Pált Paul Chinezuként emlegette. A szakember kifejtette, hogy Paul Chinezu nem létezett, Kinizsi Pál nevét a hetvenes években fordították le, mivel a törökellenes harc ismert személyisége volt, s csak így, románra fordítva kerülhetett be a román történelemkönyvekbe.
„Nem ez az egyetlen lefordított, és helytelenül használt név, de egyelőre sem a román történészek, sem a Román Akadémia, sem a politikusok nem merik felvállalni az igazságot, nem merik kimondani, hogy vannak olyan román nevű történelmi személyiségek, akik magyarok voltak. Egyébként is neveket nem szabad fordítani, hisz nevetséges, hogy Kinizsi Pálból Paul Chinezu lett, s ha visszafordítanánk, Kínai Pál lenne belőle" – mondta Soós.
Amint arról beszámoltunk, a kétnyelvű utcanévtáblák miatt kirobbant botrány kapcsán az Erdélyi Magyar Néppárt vásárhelyi szervezete áprilisban Valentin Bretfelean leváltását követelte a városházától. Követelésük nyomatékosítására tüntetést is kezdeményezett a néppárt, amelyet azonban végül nem sikerült megszervezni, mivel a városházi bizottság, amelynek a helyi rendőrfőnök is tagja, kétszer is elutasította a főtéri tüntetés jóváhagyását, helyette a félreesőbb Ligetet jelölte helyszínül. Bár a Bretfelean leváltását követelő petíciót csak az interneten több mint 2500-an írták alá, a néppárt képviselői végül elálltak a tüntetés megszervezésétől.
A helyi rendőrfőnök leváltásának szükségességét többek között azzal indokolták a kezdeményezők, hogy tisztázatlan múltbéli viszonya a volt kommunista titkosszolgálattal, hogy munkakapcsolata volt a Román Hírszerző Szolgálattal, helyi rendőrfőnökként durván megsértette a gyülekezési jogot, akadályozta a magyar rendezvények megszervezését, reklámanyaggá minősített magyar nemzeti jelképeket, s üldözte a kétnyelvűséget.
Simon Virág
Szabadság (Kolozsvár)

Politikai elítéltek emlékeztek
Nem csak fizikailag, lelkileg is összetörték őket
Október 23-án Baróton, Erdővidék Múzeumában, a HVIM erdővidéki tagságának szervezésében került sor arra a beszélgetésre, melyen Oláh János, Bede István és Aczél Ferenc baróti 56-os politikai elítéltek elevenítették felátélt szenvedéseiket, az 1950-es, 60-as évek Romániájának borzalmait.
Aczél Ferenc a Brassóban 1956-ban alakult Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének, az EMISZ-nek a kezdeti céljait taglalta, majd beszélt arról, hogyan göngyölítette fel a Szekuritáté a szervezet tevékenységét, hogyan születtek meg az ítéletek, hogyan teltek a későbbi börtönévek. „Engem 1958. augusztus 18-án vittek el. Több hónapig tartottak a kihallgatások a Szekuritátén, aztán megszülettek az ítéletek. Nemcsak 78 EMISZ- tagot ítéltek akkor összesen 1112 év börtönbüntetésre, a brassói románoknak, szászoknak is kijutott a zaklatásból”, mondta. Az volt a legborzasztóbb – mesélte –, hogy nem csak fizikailag bántalmaztak, de lelkileg is próbálták ez idő alatt megtörni őket.
A Duna–Fekete-tenger csatornánál, Peripráván, a Brăilai-nagyszigeten és más helyeken raboskodó elítélteknek normára kellett dolgozniuk. Hogy érzékeltessék a körülményeket, elmondták, hogy gyakran ettek kígyóhúst, az volt a legfinomabb, s olyan eset is történt, amikor valaki az ürülékes hordóból merített: annyira éhes volt, azt hitte, ételt hoztak, mikor azt letették az ajtó mellé.
„Salceán kiütött a hastífusz, hullott a jónép, aztán egy idő után kezdték Konstancára, a kórházba szállítani a rabokat. Nekem szerencsém volt, egy hónapig én is odakerültem”, emlékezett a végül Szamosújvárról szabaduló Oláh János.
Bede István a 17. életévét a jilavai börtönerődben töltötte be, születésnapi „ajándékul” hatalmas verést kapott. Később Ocnele Mari-ra szállították: „A cellánkban két hordó volt, egyiket vécének, a másikat mosakodásra használtuk. Elviselhetetlen bűz volt, az étel gyenge. Spenótot, árpakását, puliszkát kaptunk és 10 deka kenyeret”, mondta.
Az ártatlanul meghurcolt és elítélt barótiakhoz 1965-ös szabadulásuk után sem volt sokkal kegyesebb az élet: az 1970-ben Barótra került Aczél Ferenc felesége például tíz évig nem kapott munkát, őt magát is tovább zaklatta a Szekuritáté, minden eszközzel azon voltak, hogy erkölcsileg lejárassák, lelkileg összetörjék. Az igazi feloldozást számukra csak az 1989-es változások hozták el.
A három volt politikai fogoly a mai fiataloknak azt üzente: „Legyenek reálisak, becsületesek és őrizzék meg gerincességüket. Ha el is mennek külföldre dolgozni, fészket rakni jöjjenek haza, itthon alapítsanak családot, és itthon építsék a magyar jövőt, amiért mi annyira megszenvedtünk”.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Antal: nem ismeri a törvényeket Kovászna megye prefektusa
Mivel a Kovászna megye prefektusa bíróságon támadta meg a Sárkány-domb és környékét érintő városrendezési tervet, idén nem fejeződnek be a munkálatok ezen a szakaszon. A sepsiszentgyörgyi új főtér további részén ütemterv szerint halad az építkezés – tájékoztatott Antal Árpád polgármester.
A sepsiszentgyörgyi új főtér kialakítása az Erzsébet-park kibővítéséhez is kapcsolódik, a Kovászna Megyei Kormányhivatal épülete előtt például egy, kiterített sárkány alakú, begyepesített domb készült volna. Mint ismeretes, Sebastian Cucu prefektus nemrégen megtámadta azt a városrendezési tervet, amely épp erre a szakaszra vonatkozott, azt kifogásolva, hogy a tervet nem hagyta jóvá a védelmi és a belügyminisztérium, illetve a Román Hírszerző Szolgálat.
„Most az a helyzet áll fent, hogy a törvény őre nem ismeri a törvényeket” – hangsúlyozta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, ugyanis elmondta: valóban létezik egy 1995-ös, több minisztérium által meghozott határozat, amely a prefektus által is emlegetett előírásokat tartalmazza, ám 2001-ben megjelent egy törvény, amely alapján a helyi rendőrség engedélye szükséges az ilyen beruházásokhoz. Ez utóbbit meg is kapták, így az önkormányzat, a jogi tanácsadók, valamint az építő cég képviselői is úgy vélekednek: legális a városrendezési terv kivitelezése. Antal Árpád elmondta, a következő harminc napon belül döntik el, hogyan reagál az önkormányzat a prefektus kifogásolására. Az viszont biztos, hogy elkerítik azt a részt, ahol idén nem fejeződhetnek be a munkálatok, mivel egy ilyen per akár másfél évig is elhúzódhat. „Bízom benne, amikor a szökőkút is működni fog, a sepsiszentgyörgyiek magukénak érzik és belakják az új főteret” – tette hozzá a város polgármestere.
Antal kifejtette: az elmúlt időszakban nem csupán a főtér munkálatai haladnak jó ütemben, elkészült a Tamási Áron Színház homlokzatának felújítása is, ugyanakkor már csak napok kérdése, hogy nekikezdjenek a Székely Mikó Kollégium tetőzetének újraépítéséhez. Ez utóbbi munkálatait helyi költségvetésből kezdik el.
A felújításokra azért van szükség, mert esős időben beázik a tetőzet, ezt a tanintézet képviselői is jelezték már – magyarázta Czimbalmos Kozma Csaba Sepsiszentgyörgy városgondnoka. A főtér kialakítási munkálatait felsoroló illetékes elmondta: a 7700 négyzetméterből több, mint 4500-on már lerakták a térburkoló követ, még egy esővíz-elvező csatornát kell elhelyezni, előreláthatólag novemberben ezek a munkálatok már befejeződnek. Talajvíz-elvezető rendszert is kiépítettek a Tamási Áron Színház, valamint a Székely Mikó Kollégium épülete előtt, ugyanis itt évek óta problémát okozott, hogy az ingatlanok pincéjét elárasztotta a talajvíz.
A főtér egy része már nyitva áll a sepsiszentgyörgyiek előtt, fákat ültettek és 27 villanyoszlopot is elhelyeztek, a padok, valamint a további utcai bútorzat elhelyezése még nem történt meg, várhatóan erre is november folyamán kerítenek sort. Szőcs Gyula, a helyi kivitelező cég igazgatója megerősítette, jó ütemben haladnak a munkálatok. Ha szép idő lesz, ha nem, december 20-ig végzünk a főtér kiépítésével – fejtette ki a szakember.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Lemondásra szólította fel az RMDSZ Bretfelean rendőrfőnököt
Lemondásra szólította fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi szervezete és a marosvásárhelyi önkormányzat RMDSZ-frakciója csütörtökön Valentin Bretfelean helyi rendőrparancsnokot – írja a Maszol.ro portál.
Az RMDSZ-szervezet szerint a rendőrfőnök megszegte a hivatali esküjét, és elvesztette a marosvásárhelyiek bizalmát, amikor a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének a megakadályozásával dicsekedett egy székelyföldi románokat tömörítő egyesület hét végi marosvásárhelyi rendezvényén.
Az RMDSZ-szervezet hangsúlyozta: Valentin Bretfeleannak mint a helyi rendőrfőnöki funkciót betöltő hivatalnoknak nem az etnikai többséget, hanem minden marosvásárhelyi polgárt kell képviselnie, ám a napokban nyilvánosságra került hang- és videofelvétel arról tanúskodik, hogy a köztisztviselői esküjét megszegve méltatlanná vált tisztsége betöltésére.
A marosvásárhelyi önkormányzati testület csütörtöki ülésén Peti András RMDSZ-es alpolgármester javasolta a rendőrfőnök lemondását, és ezzel egyórás vitát váltott ki.
Dorin Florea polgármester kijelentette, büntetést szabott ki a rendőrfőnökre a hét végi kijelentései miatt, és megtiltotta neki, hogy politikai rendezvényekre járjon. A városvezető nem részletezte, hogy miben áll a büntetés.
A rendőrfőnök beszédének videofelvétele az interneten került nyilvánosságra. „Nem engedem meg soha, hogy Paul Chinezut elmagyarosítsák, s azt írják fel az utcanévtáblára, hogy Kinizsi Pál. (.)
Álljunk ellen a nyomásnak és az elnemzetietlenítésnek" – jelentette ki a rendezvényen a rendőrfőnök.
Valentin Bretfeleant korábban súlyos fegyelmi vétségek miatt mentették fel a Román Hírszerző Szolgálat Máramaros megyei részlege éléről. A Máramaros megyei sajtó arról is cikkezett, hogy hírszerzői pályafutása előtt Bretfelean a Securitate kommunista politikai rendőrség szolgálatában állt.
MTI
Erdély.ma

Főpróba volt a marosvásárhelyi véres zavargás
Az 1990. júniusi bukaresti bányászjárás dossziéjának újranyitása után indokolt, jogilag pedig lehetséges lenne a márciusi marosvásárhelyi véres zavargások ismételt kivizsgálása is – véli Kincses Előd ügyvéd, az akkori események emblematikus alakja.
Mint a Népszabadságnak elmondta: ebben az esetben is érvényes az indoklás, amelyre hivatkozva az Emberi Jogok Európai Bírósága arra kötelezte Romániát, hogy 25 év után végre folytassa le a nyomozást az ellenzék bukaresti tüntetéssorozatának vérbe fojtása ügyében.
Ennek kapcsán a múlt héten vádlottként idézték be a rendszerváltás utáni ideiglenes kormányzótanács vezetőit, élükön Ion Iliescu volt államelnökkel és Petre Roman exkormányfővel. Emberiesség elleni bűnökkel vádolják őket, ami nem évül el.
Hasonló besorolás alá esnek Kincses szerint az 1990. március 19–21. közötti marosvásárhelyi események is. – Pogromkísérlet volt, ami szintén nem évül el – hangsúlyozta. Az ügyvéd úgy látja, hogy Marosvásárhely volt a főpróbája a demokratikus ellenzék elleni, több halálos áldozattal járó 1990. júniusi atrocitásoknak.
Márciusban ugyanúgy vonatokkal szállították a bányászokat Marosvásárhely felé, csak végül a székelykocsárdi (Razboieni) vasútállomásról visszafordították a szerelvényeket, miután kiderült, hogy a székelyudvarhelyi gyárak feltüzelt munkásai mégsem mennek az erdélyi városba – idézte fel Kincses, aki személyesen beszélte le a székelyeket a marosvásárhelyi bevonulásról.
Így már a készültségbe helyezett zalatnai mócok sem indultak el Marosvásárhelyre. Őket Kincses szerint – a bányászjárás kapcsán szintén vád alá helyezett – Gelu Voican-Voiculescu egykori miniszterelnök-helyettes értesítette, hogy már nincs szükség rájuk.
Az egykori hatalom által a magyarok „provokációinak” számlájára írt konfliktus esetleges irányítottságát soha nem vizsgálta romániai hatóság. Magánszemélyek ellen folyt eljárás, de elmarasztaló ítéletet kizárólag magyarok ellen hoztak.
Legutóbb 2010-ben élt panasszal az ügyben Kincses Előd és Smaranda Enache emberi jogi aktivista, de a legfőbb ügyészség válaszra sem méltatta őket.
Pedig az utóbbi években rengeteg tanúvallomás és egyéb bizonyíték került elő, amelyek arra utalnak, hogy Marosvásárhelyen nem helyi konfliktus volt, hanem egy Bukarestből irányított eseménysor, amely ürügyként szolgált a Ceausescu-rezsim bukása után felszámolt titkosrendőrség újraalakításához. Ez meg is történt 1990. március 26-án, Román Hírszerző Szolgálat néven.
Az új hatalom viszonya a hírhedt Securitatéval kezdettől fogva ellentmondásos volt. A diktatúra legrettegettebb és leggyűlöltebb intézményét 1989. december 26-án a védelmi minisztérium alá rendelték, majd 30-án elnöki rendelettel feloszlatták. Az ügynököket azonban nem eresztették szélnek, hanem csak három hónapos fizetett szabadságra küldték.
– A román közvéleményt meg kellett győzni arról, hogy a „magyar veszély” miatt szükség van a titkosszolgálatra – emlékezik vissza Kincses Előd. Az ügyvéd szerint az áldozatok örökösei, özvegyei kérhetnék, hogy a román ügyészség vizsgálja ki az öt ember halálával és több száz megsebesülésével járó, a köztudatban „fekete márciusként” élő eseményeket.
nol.hu
Erdély.ma

Rácsok és fények
Az Erdélyi Református Egyházkerület néhai püspöke, Csiha Kálmán friss diplomás lelkészként 1956-ban, Aradon kezdte szolgálatát, ahol megszervezi az arad-gáji egyházközséget, amelynek első lelkipásztora lett. A református magyarságot összefogó fiatal pásztor emiatt is szálka volt a román hatóságok szemében. A szekuritáte 1957 decemberében letartóztatta, államellenes összeesküvéssel vádolták, mivel nem jelentette föl Fodor Pál lelkésztársát, aki Márton Áron római katolikus püspöktől jövet meglátogatta őt. A kirakatperben 10 évre ítélték. Végigszenvedte Kolozsvár, Marosvásárhely, Szamosújvár, Jilava, Periprava Lucia, Giurgeni börtöneit és a negyvennapos magánzárkát is, végül hat és fél év rabság után amnesztiával szabadult.
Szenvedéseinek súlya alatt nem roppant össze, mert bizonyos volt abban, hogy nem véletlenül születtünk a világba, Istentől mindenki feladatot kapott. Így életünk nem magánvállalkozás, hanem küldetés, amiről egyszer számot kell adnunk.
A Fény a rácsokon előszavában élete filozófiáját így határozza meg: „Életem a rácsok és fények világa volt. A rácsoké, amelyek a földből nőttek, s amelyeket gyűlöletből, haszonlesésből, lélekárulásból, hiszékeny emberek félrevezetéséből, megfélemlítéséből ácsolt egy magát egyedül megmentőnek nevező ideológia. A rácsoké, amelyek a Keleten előre elkészített sablon szerint nemcsak börtönajtókat zártak le, hanem országokat tettek börtönné. A rácsoké, amelyeknek az volt a hivatásuk, hogy átnőjenek időn és lelkeken, s engedelmes fogollyá tegyék a térben szabadon mozgó embereket is…
De életem a fények világa is volt. A fényé, ami egy szép gyermekkor emlékéből most is visszasüt… A fényé, amely sötét napokban a lelkembe költözött elvehetetlenül és kizárhatatlanul, amely széppé tett egy szegény küzdelmes ifjúkort, amely a legsötétebb börtönrácsokon is áttündökölt.
A rácsok a földből nőttek, a fény az égből jött. A magasság, a hatalom, a tiszta jóság s az örök új erő: Isten volt benne. A rácsok világában ez a fény mentett meg, nem engedte átnőni a rácsokat a lelkemen. Ezért, bár a fogságom történetét írom, be kell vallanom, hogy valójában soha nem éreztem magam fogolynak. Mert fogollyá nem az lesz, akit rácsok mögé zárnak, hanem akinek átnőnek a lelkén a rácsok.”
Áldott állapotban volt a felesége, amikor őt elvitték. Raboskodása idején született meg Emese nevű kislánya (1958-ban), akit hatéves korában pillanthatott meg először.. Börtönévei alatt hazatérését úgy tervezte, hogy hazaérve meg fogja lesni a játszó gyermekeket, és ki fogja találni, melyik az ő Emese lánya. Aztán mégsem így történt. Amikor hazaérkezett, lerogyott egy székre, és nem volt ereje felkelni, hogy megnézze a játszó gyerekeket. Ennek ellenére is felejthetetlen, csodás élményben volt része, amikor a kislánya első látásra: „Édesapa, vegyél fel” – az ölébe kérezkedett és átölelte. Aztán az ablakból megmutatta a többi gyermeknek és így dicsekedett: „Látjátok, nekem is van édesapám!”
2015. november 3-án, kedden 18 órától az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete a „Szeretőm, Földem, Erdély” rendezvénysorozat keretében, Az 1956-os forradalom és szabadságharc erdélyi és aradi visszhangja címmel video vetítéssel egybekötött tényfeltáró előadást tart az ’56-os események romániai kihatásáról és annak tanulságairól. Meghívott előadó Tófalvi Zoltán nyugalmazott történész az események világszerte elismert kutatója.
Közreműködik: Czernák Ferenc Lajos Petőfi díjas versmondó. Házigazda: Borbély Zsolt Attila politológus, az Arad megyei EMNT elnöke.
Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk.

Nyugati Jelen (Arad)

Kihívások, esélyek
A Maros megyei RDMSZ Területi Képviselők Tanácsa (TKT) múlt heti ülésének napirendjén a megye politikai helyzetének ismertetése, az előválasztások kiértékelése, illetve a megyei küldöttgyűlés összehívása szerepelt. A TKT november 5-re hirdette meg a megyei küldöttgyűlést, amelyen módosítják a megyei alapszabályzatot, és megválasztják a Maros megyei SZKT-tagokat.
Brassai Zsombor megyei elnököt kérdeztük.
– Mi a jelentősége, mi indokolja a küldöttgyűlés összehívását azon kívül, hogy a megújuló Szövetségi Képviselők Tanácsa testületébe meg kell választani a megyei küldötteket, illetve a legutóbbi kongresszuson módosított alapszabályzathoz kell igazítani a megyei alapszabályzatot is.
– Az erdélyi miniparlamentnek is nevezett Szövetségi Képviselők Tanácsa rendkívül fontos politikai döntéshozó testület, úgy gondolom, hogy az újratervezés folyamatában, amit a kongresszus meghirdetett, ennek a fórumnak nagy a jelentősége. Szeretném, hogy Maros megye, az RMDSZ egyik legnagyobb területi szervezete fajsúlyosan legyen képviselve ebben a testületben, tekintettel arra, hogy az erdélyi érdekvédelmi politizálás szempontjából legfontosabb közigazgatási egységének, frontmegyének és frontvárosnak szoktuk nevezni Maros megyét, illetve Marosvásárhelyt. Itt még nem dőlt el a harc, még van esély, de szükség is erősíteni a magyar érdekvédelmet. Az elmúlt 15 év számunkra azzal a tanulsággal szolgál, hogy amennyiben itt, Székelyföld fővárosában nem vesszük kezünkbe az irányítást, nemcsak a magyar ügyek szenvednek csorbát, hanem egyáltalán a térség fejlődése is kockázatos. Ugyanis Marosvásárhely, illetve Maros megye nem használta ki az elmúlt időszakban azokat az adottságait, amelyek a térség meghatározójává nemesítették volna. Úgy gondolom, hogy egy felelős politikai szervezet nem nézheti tétlenül tovább, hogy egy rendkívül kedvező premisszákkal felvértezett város a gazdasági versenyben nem tudja felvenni a versenyt a környező megyékkel.
– Úgy fogalmazott, hogy "egy felelős politikai szervezet nem nézheti tovább tétlenül". Eddig miért nézték el?
– Én a jövőre összpontosítok. Nyilván a múltat is elemezni kell, újra kell gondolni. Azért tudtam és tudom támogatni az RMDSZ által meghirdetett újratervezést, mert a múltból valóban le kell vonni a következtetéseket, és előre kell nézni. Azt hiszem, hogy a Maros megyei RMDSZ a múlt év végén meghirdetett előválasztási kezdeményezésével, vagyis, hogy egy évvel a választások előtt elkezdte a felkészülést a jövő évi küzdelemre, az újratervezésnek egy komoly lépését valósította meg, amit fémjelzett az az előválasztás, amit a másik két párttal közösen szerveztünk meg. Nyilván, ez a kezdeti összefogás is jelzi, hogy az én megközelítésemben az újratervezés hogyan körvonalazódik.
Racionálisan kell gondolkodni. Nagyon komoly kihívása az érdekvédelmi politizálásnak, hogy ésszerű adatokat, tényeket figyelembe véve tervezzük meg a jövő évi választási küzdelmet. Egy biztos: 2012-ben az RMDSZ egymagában nem tudott úgy teljesíteni, hogy érvényesüljön az érdekvédelem. Önmagában nem tudott erős lenni, sőt gyengültünk: sikerült ugyan tíz tanácsost bevinnünk a municípiumi önkormányzatba, viszont veszítettünk egy megyei tanácselnököt, veszítettünk egy szenátori pozíciót. Nyilvánvaló, hogy ezt a helyzetet a jövőben csak ésszerű magyar összefogással tudjuk kezelni.
– Gondolja, hogy mindaz, amit elveszített a marosvásárhelyi, illetve a Maros megyei magyarság, visszaszerezhető?
– A matematikai esélyünk továbbra is létezik, bár a municípiumban már 50 százalék alatt van a magyarság. Ennek dacára, ha figyelembe vesszük, hogy az összefogás milyen felhajtóerőt jelent, amely képes mozgósítani – ennek már az előválasztáson látszottak az egyértelmű jelei –, akkor a masszív részvétellel a népességi adatokban látszó hátrányainkat be tudjuk hozni. Úgy látom tehát, hogy az összefogás felhajtóerő Marosvásárhelyen, amit komolyan kell venni, és ennek megfelelően kell döntéseket hozni. Ennek a tárgyalása, előkészítése, egyeztetése elkezdődött, megfogalmazódtak a különböző szempontok. Úgy vélem, és ezt el is mondtam a testületnek, hogy számszerűsítve kell racionalizálni a körvonalazódó döntést. Véleményem szerint az előválasztás bebizonyította, hogy ha együtt megyünk, és egyeztetjük a céljainkat, akkor sokkal erőteljesebb érdekvédelmet tudunk megvalósítani, illetve a politikum vissza tudja szerezni azt a bizalmat, amit az elmúlt években elveszített.
Maros megyét 12 közvetlenül választott tisztségviselő képviseli a Szövetségi Képviselők Tanácsában. A megyét három régióra osztva – keleti (Nyárádmente és Felső-Küküllő mente), nyugati (Maros mente, Mezőség, Alsó-Kis-Küküllő mente és Nagy-Küküllő mente) és Marosvásárhely – négy-négy küldött fogja képviselni az SZKT-ban. A jelölteket a küldöttgyűlés rangsorolja.
Az SZKT-ba jelentkező RMDSZ-tagoknak november 3-án 17 óráig kell leadniuk pályázataikat a szövetség megyei székházában. A dossziénak tartalmaznia kell: 300 támogató aláírást (az aláírásgyűjtő íveket a megyei szervezet titkárságáról lehet igényelni); a jelölt önéletrajzát (ennek kötelező módon tartalmaznia kell az illető politikai tevékenységét 1989 előtt és után); az RMDSZ keretében kifejtett tevékenységét, valamint a Román Hírszerző Szolgálattal való együttműködését 1989 előtt és után; a területen működő egyik helyi szervezet által kiállított tagsági igazolvány másolatát; egy kézzel írott nyilatkozatot arról, hogy a parlamenti, illetve a helyhatósági választásokon nem indult valamely más párt vagy szervezet színeiben.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Kollaboráns nem lehet jelölt?
Az RMDSZ-nek nincs szüksége erkölcsi kódexre – jelentette ki szinte ellentmondást nem tűrő hangnemben Kelemen Hunor a România Liberă című bukaresti napilapnak adott interjújában. Mindez annak kapcsán került szóba, hogy a riporter azt firtatta, mi lesz a hasonló ügyekben illetékes ügynökség, az ANI által összeférhetetlenség miatt elmarasztalt politikusok sorsa, jár-e ez valamiféle következményekkel rájuk nézve. Az RMDSZ elnöke úgy vélte, a vétkeseknek „viselniük kell a jogi következményeket”, de a szövetség részéről más nem várható. „Más szavakkal: nincsenek erkölcsi standardjaik?” – tette fel a kérdést a riporter, amire az RMDSZ elnöke a következőképpen válaszolt: „Vannak standardjaink, amikor a jelöltekről szavazunk, a választások előtt, de nem szavaztunk meg egy általános kódexet, mert nem hiszem, hogy szükségünk lenne erkölcsi kódexre. (…)”
Az írásba nem foglalt, de feltételezhetően mégiscsak létező „erkölcsi standardba” illeszkedően jelentette ki a minap az RMDSZ Maros megyei elnöke a marosvásárhelyi előválasztást értékelve, hogy márpedig „kollaboráns nem lehet jelölt!” A kategorikus kijelentés a Szövetségi Képviselők Tanácsába jelentkező RMDSZ-tagokra vonatkozott ugyan, de ki tudja… A jelölteknek, az ilyenkor obligát önéletrajz, érvényes tagsági igazolványmásolat, a szükséges támogató aláírások és az arra vonatkozó nyilatkozat mellett, hogy a parlamenti, illetve a helyhatósági választásokon az illető személy nem indult valamely más párt vagy szervezet színeiben, egy olyan nyilatkozatot is le kell adniuk, amelyben a jelentkező beszámol az egykori Szekuritátéval, majd jogutódjával, a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI) való esetleges kapcsolatáról.
Na most már, ha netalántán, merő véletlenségből, hirtelen támadt őszinteségi rohamában, pillanatnyi elmezavarában valaki esetleg mégiscsak bevallaná, hogy igenis, ő együttműködött, együttműködik valamely titkosszolgálattal, nos, akkor mi történik? „A jelölést érvényesítő bizottságnak kell döntenie, amely ki is zárhatja az illető személyt. Azonban el nem tudom képzelni, hogy olyasvalaki, aki együttműködik valamelyik titkosszolgálattal, az RMDSZ-ben fontos tisztséget szeretne betölteni” – adta meg az RMDSZ Maros megyei elnöke a távolról sem megnyugtató választ.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Erőfitogtató hatalom
Rendszerváltás óta visszatérő panasz, hogy a jogállam, a jogállamiság intézményei nem működnek Romániában. Ha ezt erdélyi magyar ember mondja, panaszának nagyobb a nyomatéka, hiszen naponta megélt tapasztalataira alapoz.
Amikor kamerák kereszttüzében viszik el a korrupcióval megvádolt magas beosztású delikvenseket, mintha fellélegeznénk: a jogállamiság mégiscsak működik, hiszen a bűnüldöző szervek ország-világ szeme láttára dolgoznak. Senkinek nincs menekvés, aki a törvénnyel összetűzésbe kerül, állítja a főügyész, és ez az érv annyira meggyőző, hogy akár el is hisszük.
Csakhogy időről időre érkezik a jogállamiság működését megkérdőjelező hidegzuhany is. Most éppen a Székelyföld kivilágítását megszervező alapítványok vizsgálata ügyében, ahol kilóg a lóláb. Garasos gondokkal küszködő, a szó szoros értelmében közadakozásból fenntartott alapítványnál talál a sepsiszentgyörgyi finánc egetverő visszaéléseket, s a kiróható legmagasabb bírságot sózza rá a székely autonómiáért kiálló akció főszervezőire.
Nem vitás, hogy valahonnan, valakik által irányított megfélemlítési akcióról van szó, amikor a politikum beszól a pénzügyigazgatóság vezetőjének, hogy ezt vagy amazt az alapítványt „ki kell csinálni”. Valószínűbb az Erdélyi Magyar Néppárt sejtetése, amelynek vezetői titkosszolgálati eszközöket vélnek felfedezni a történet mögött. Ez az eshetőség még súlyosabb, ha figyelembe vesszük a Román Hírszerző Szolgálat vezetőinek az erdélyi magyarságot érő, folyamatosan visszatérő vádaskodásait a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő autonómiaveszélyről.
A kilencvenes években román lapok szellőztették meg azt az egyáltalán nem meglepő hírt, hogy a román titkosszolgálatoknak úgynevezett „magyar főosztálya” működik, amely a magyar „irredenta” tevékenységet monitorizálja. Akárcsak Ceauşescu idejében a Szekuritáté erre szakosodott szervei. Ennek kilétéről természetesen soha nem derült ki konkrétum, de a fejleményekből kikövetkeztethető, hogy ez a belső „elhárítás” töretlenül működik.
Az autonómia mellett kiálló közéleti személyiségek, alapítványok vagy a mozgalmat anyagilag is támogató cégek megfigyelése tehát aligha kérdéses, az ebből eredő megtorló intézkedések azonban sok kérdőjelet vetnek fel a mai romániai jogállam intézkedéseivel kapcsolatban. Ha bebizonyosodik, hogy pénzügyi ellenőröket titkosszolgálati, politikai eszközként is be lehet vetni, akkor könnyen megeshet, hogy ugyanazok az erők hatással lehetnek a romániai igazságszolgáltatásra is.
A Székely Mikó Kollégium körüli jogi hercehurca talán mégsem egyedülálló.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Népharag és politikai kaszt
Nem vitás, hogy a rendszerváltás, majd a bányászjárást megelőző diáktüntetések óta nem látott a hazai politikai osztály ilyen felháborodást, mint amit a bukaresti Colectiv Klubban történt tömegszerencsétlenség váltott ki az emberekből. Az összeesküvés-elméleteket keresők és magyarázók logikája alapján akár azon is el lehetne mélázni, hogy mely érdekek és milyen titkosszolgálatok állhatnak a tömegmegmozdulások hátterében, de a közösségi háló révén egy nagy faluvá „összezárt” emberiség korában kár is ezen rágódni. Az emberek elégedetlensége nem ismer határt: akinek megadatik – márpedig a fiatalabb nemzedékek többségének igen –, hogy kicsit is túlpillantson e mioritikus ország határain, hamar rádöbben: idehaza bizony nyomtalanul telt el az elmúlt 25 esztendő.
A logikus bűnbak is megvan mindezért: az a politikai osztály, amely 1989 decemberében a Szekuritáté támogatásával mentette át hatalmát a szabadnak kikiáltott Romániába – hogy később negyedszázadon át ugyanazok a sötét figurák húzogassák a szálakat a háttérből –, vitathatatlanul gyökeres átalakításra szorul. Ezt nem csak a tüntetők, hanem a politikai pártok is jól tudják. Ezzel magyarázható a politikusok lapulása, mellébeszélése, a követelések súlytalanná tétele, a kitérés a felelősség alól. Ez a magatartás nem pártfüggő, hanem egyformán érvényes mindenik, a hatalomban már megfordult parlamenti pártra. Ha ideológiailag van is különbség, korrupciós szempontból összemosódnak a határok kormánypártok és ellenzék között, hiszen igazából egyik párt sem tudott megszabadulni nagy túlélőitől, a politikában csak üzletet és elvtelen boldogulást látó politikai kaszttól. Ebben nincs különbség a román és magyar politikusok között: az RMDSZ, akárcsak a Szociáldemokrata Párt, sokadszorra védte védhetetlen embereit az igazságszolgáltatás karmaitól, vagy akkor sem tudott búcsút venni lejáratott múltú „nagy öregjeitől”, ha azt már nemcsak a szövetségen kívüliek kérték, hanem a szövetségben maradt tagok is.
Az RMDSZ „miniparlamentjének” sziesztahangulatú, nyugodt hétvégi ülése a legjobb példa arra, hogy nemcsak Bukarestben, hanem Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen sem értik a politikusok az idők szavát. Nagy szűklátókörűségre vall, amikor az RMDSZ elnöke mindent rendben talál pártjában, és úgy gondolja, nem kell itt semmit újratervezni, mert magyar tüntetők nincsenek, vagy ha igen, akkor csak elvétve jutnak ki az utcára.
Egy dolog bizonyos: a tömegelégedetlenség sok mindent újrarajzolhat Románia politikai, közéleti térképén. És ez alól az eddig mindenféle reformelképzelést megúszó RMDSZ sem látszik kivételnek
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kádár Gyula: Székelyföld ostroma
Kádár Gyula illyefalvi-sepsiszentgyörgyi történész Székelyföld ostroma című legújabb könyve a szerző hirtelen elhunyta utáni napokban került ki a nyomdából. Része annak a sorozatnak, amelyet 2010-ben indított a történész, publicista, ez a Székelyföld határán című kötettel kezdődött, majd folytatódott a Székely hazát akarunk (2011), Múltunk kötelez (2012), Sepsiszentgyörgy korai története és népessége – Székely vértanúk (2013), Prés alatt a magyarság – Nemzeti elnyomás Romániában (2013) című kötetekkel, tavaly a Gábor Áron-évben a Gábor Áron életútja című könyve jelent meg.
Jelen kötet első részét tematikájában a Prés alatt a magyarság folytatásának tekinthetjük. A történelmi-publicisztikai írásokban olyan időszak elevenedik meg, amelyben a nacionalista cinizmus és a nemzeti kizárólagosság nem ismer határt. A nemzeti türelmetlenség a már megszerzett minimális nemzetiségi jogokkal való élést is korlátozza. A szerző felleltározza a „törvényes törvénytelenségek” sorát. Törvényes, mert a hatalmi intézmények a nemzetiségi jogok korlátozásakor a román állam törvényeire hivatkoznak, és emellett – akárcsak a kommunista diktatúra idején – különböző kreált ürügyekkel büntetnek. Így például a székely zászlót reklámzászlónak minősítik. A középületeken egy-egy magyar szó is pereskedések, fenyegetések sorát vonhatja maga után. Például Gidófalván a polgármesteri hivatal 1904-ben épült székhelyén a Községháza felirat többévi per tárgyaként szolgált, és súlyos pénzbüntetések fenyegetéseként letakarva várja a demokratikus törvényalkotás megvalósulását. A dr. Benedek Géza világhírű magyar orvosról elnevezett kórház nevét is megváltoztatnák, mindegy, hogy kiről, csak román legyen. A háromszéki református székelyektől egyszerűen elveszik a Református Székely Mikó Kollégiumot... A szerző a nyílt diszkrimináció alkalmazásáról is ír. Hatalmas pénzbírsággal fenyegetik a magyarokat, ha tiltakozni, tüntetni akarnak az autonómiáért. Erre példa a 2015. március 10-re Marosvásárhelyre meghirdetett autonómiatüntetés megtiltása. Teszik ezt akkor, amikor a szélsőséges Új Jobboldal hívei magyarellenes jelszavakat harsogva masíroznak a székely városokban, és évek óta erős rendőri védelem mellett büntetlenül gyalázzák az őshonos székelységet, fasiszta ideológiára jellemző szlogeneket kiabálnak. A magyarok hiába fordulnak jogorvoslatért az ügyészséghez, mert ott úgy döntenek, hogy a kelta keresztes zöldingesek felvonulásai nem törvénysértőek. Ez is mutatja – állítja a szerző –, hogy az államhatalom intézményei egyetértenek a magyarok megfélemlítésével, megalázásával. A könyvből világossá válik, hogy Romániában a magyarellenesség nem partizánakció, nem szélsőséges hőbörgők, nem a román sajtó nacionalista vonulatának szereplése, hanem egy jól megtervezett nacionalista hatalmi „vasgyámságáról”, nemzetiségi elnyomásról van szó. Az úgynevezett igazságszolgáltatás diszkriminatív döntéseit, a prefektusok ténykedéseit minden bizonnyal felülről irányítják – írja a szerző. Az államvezetés legmagasabb szintjén pedig akadnak olyan miniszterek, akik tevőlegesen, magyarellenes kijelentésekkel is bátorítják a szélsőségeseket. Figyelemre méltó a Román Hírszerző Szolgálat 2014. évi jelentése, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy az országban „etnikai alapú” veszélyforrás alakult ki. A megerősödő autonomista mozgalom oka szerintük Bukarest magyarellenes politikája.
Kádár Gyula rávilágít, hogy a történelmi és nemzetiségi jogra alapozott autonómiaharc jogos. Éberen kell figyelni az államhatalom intézményeire és a szélsőségesek mesterkedéseire, mert a diktatúrában jól ismert húzd meg-ereszd meg taktikát alkalmazva ügyködnek, csak a kedvező pillanatra várnak. Nagy tervükről, Székelyföld egy román többségű régióba való betagolásáról nem mondtak le. A szerző rámutat arra is, hogy a partiumi magyarságot is megilleti a kollektív jog, a szórványban élő magyarságot a kulturális autonómia.
A kötet második része olvasmányosan megírt szakdolgozat: Andrei Şaguna püspök életét és tevékenységét mutatja be. Kádár objektíven felsorolja a püspök érdemeit is, de tudja, hogy Şaguna politikai kalandor, karrierista. Láthatjuk, hogy egy tehetséges fiatalember hogyan válik gátlástalan politikussá, ha karrierjét építeni akarja. Megismerhetjük a főpap 1848–1849-es szerepét, mellyel máig ható kárt okozott. 1849 januárjában a püspök egy küldöttség élén Bukarestbe ment, hogy a megszálló cári hadsereget behívja a magyar szabadságharc leverésére. Érvként az erdélyi magyarokat a románok tömeges lemészárlásával rágalmazta meg. Ebben gyökerezik ma is a Kolozsváron felállított uszító, gyűlöletkeltést tápláló tábla, melyet a szélsőséges Gheorghe Funar polgármestersége idején állítottak.
Az ellentmondásos személyiségű Şaguna életrajzát azért kell ismerni – írja a szerző –, mert a főpapban Erdély egyik legnagyobb személyiségét tisztelő román politikusok hatására utcákat, tereket neveznek el róla, szobrokat állítanak. Kádár Gyula ismerteti azoknak a demokratikusan gondolkodó román értelmiségieknek a véleményét, akik az erdélyi románok és magyarok békés együttélésének hívei.
Kádár Gyula könyve nemcsak a magyarság jogaiért folyó küzdelem tükre, hanem olyan ismeretek közvetítője, melyekre e küzdelemhez szükség van.
Kádár Gyula Székelyföld ostroma című könyvét a Székely Akadémia rendezvénysorozat részeként szerdán 18 órától mutatjuk be Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. A könyv – mint a sorozat többi kötete is – megvásárolható lesz a helyszínen, kapható a Háromszék lapterjesztő standjain, a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, valamint a Tortoma Könyvesházban.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A HVIM visszautasítja a kézdivásárhelyi merényletvádat
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) visszautasítja a vádakat azzal kapcsolatban, hogy bármilyen merényletet kívántak volna elkövetni. A szervezet keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség (DIICOT) közlésére reagált, amely szerint házi készítésű bombát akart robbantani a román nemzeti ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi rendezvényen a HVIM egyik helyi vezetője, akit őrizetbe vettek.
A HVIM közölte: székelyföldi szervezetük „elképesztő zaklatásnak és titkosszolgálati rágalmaknak" van kitéve az elmúlt huszonnégy órában. Több tagjuknál és szimpatizánsuknál házkutatást tartottak, két embert kihallgattak, egyiküket, B.I.-t őrizetbe vették Bukarestben. Azt írták: minden hatósági intézkedés „teljesen törvénytelen" volt, a kihallgatáson nem engedélyezték ügyvéd jelenlétét, a jegyzőkönyveket csak románul állították ki, nem biztosítottak tolmácsot. Álláspontjuk szerint a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) az ügyben kiadott sajtóközleménye „hemzseg a hazugságoktól", mivel „semmiféle robbanóanyagot nem találtak a házkutatások során, és semmilyen olyan eszközt, ami egy, a SRI által képzelt merénylethez felhasználható lenne". Hozzátették: „zászlókat, pólókat, szilveszteri petárdát, airsoft használt optikai segédeszközt, egy airsofthoz használt szirénát" és a szülinapi tortáról a csillagszórót" foglalták le.
Azt írták: „a képtelen rágalmak miatt" a nemzetközi igazságszolgáltatáshoz, a nemzetközi sajtóhoz és jogvédő szervezetekhez fognak fordulni.
MTI
Erdély.ma

A DIICOT szerint merényletre készült a vármegyés
Robbantani akart egy szélsőséges magyar december elsején Kézdivásárhelyen – adták hírül a román hírügynökségek. A terrorizmusellenes igazgatóság a HVIM-tag férfit őrizetbe vette.
Házi készítésű bombát akart felrobbantani a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) egyik helyi vezetője, Beke István Kézdivásárhelyen a Románia nemzeti ünnepe alkalmából tartandó ünnepségen – jelentette be kedden a Szervezett Bűnözés és Terrorizmusellenes Igazgatóság (DIICOT).
A férfit őrizetbe vették, és az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésének a szándéka és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértése miatt eljárást indítottak ellene. A DIICOT szerint a házkutatások során lefoglalt eszközök alkalmasak voltak arra, hogy román állampolgárokat és azok javait veszélyeztessék.
A DIICOT közleménye szerint „a szélsőségesen nacionalista, magyarországi HVIM azt hirdeti Erdélyben, hogy akár a román állampolgárok és javaik elleni erőszakos támadásokkal is nehezíteni kell, vagy meg kell akadályozni, hogy a román hatóságok az államhatalmat gyakorolják »az úgynevezett Székelyföldön«, ez a tervük pedig része Nagy-Magyarország visszaállításának”.
A DIICOT a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) segítségével derítette fel az esetet, míg az akcióhoz a csendőrség és a rendőrség nyújtott támogatást.
Amint arról beszámoltunk, a HVIM kézdivásárhelyi elnökénél hétfőn házkutatást tartott a DIICOT, majd a férfit Bukarestbe szállították kihallgatásra. Kedden Kézdiszentléleken, egy másik HVIM tagnál is házkutatást tartottak, információink szerint az érintettet tanúként hallgatták ki az ügyben.
Kelemen Hunor: elítéljük az erőszakos cselekedeteket
Az RMDSZ a sajtóból értesült a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete elnökének szándékáról, aki a hatóságok szerint robbantásos merényletre készült Románia nemzeti ünnepén – írja a szövetség keddi sajtóközleményében.
„Az RMDSZ elítél minden erőszakos cselekedetet, és elhatárolódik minden olyan szélsőséges megnyilvánulástól, ami feszültséget kelt a közösségek között. Ebben az országban a békés együttélés, a tolerancia és az egymás iránti tisztelet vihet előre a fejlődés, a jövőépítés útján” – idézi a közlemény Kelemen Hunor szövetségi elnököt.
Az RMDSZ mindig a parlamentáris demokrácia eszközrendszerét, a politikai párbeszédet tartotta és tartja az egyetlen törvényes és járható útnak. Az RMDSZ elnöke bízik abban, hogy a hatóságok korrekt módon végzik a munkájukat, ugyanakkor nyugalomra és higgadtságra intett minden közszereplőt – zárul a sajtóanyag.
SRI: senki sem volt veszélyben
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) illetékese szerint a titkosszolgálat régóta figyelte azt a fiatalt, akit az ügyészség gyanúja szerint házi készítésű bombát akart felrobbantani kedden a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett kézdivásárhelyi rendezvényen.
Ovidiu Marincea, a SRI igazgatójának a tanácsadója kijelentette: „mindig a látókörünkben volt (az őrizetbe vett fiatalember), egy pillanatra sem volt veszélyben a román állampolgárok élete vagy épsége”.
A Digi 24 hírtelevízió arról számolt be, hogy a házi készítésű bombát több mint 400 petárdából állították össze, és olyan szerkezettel látták el, amellyel távolról is működésbe lehetett hozni. A hírtelevízió közlése szerint a nyomozók katonai használatra szánt éjszakai látókészülékeket is lefoglaltak a gyanúsítottnál.
Prefektus: az erdélyi magyar politikusok is felelősek
Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva az erdélyi magyar politikusokat is felelőssé tette a szélsőséges megnyilvánulások miatt. „Bátorította a szélsőségesen nacionalista elemeket az, ahogy egyes magyar politikai vezetők viszonyultak az évek során a nemzeti jelképekhez és Románia nemzeti ünnepéhez” – jelentette ki a prefektus. Szerinte szükség van arra, hogy a közösség számára példát mutató magyar politikai vezetők is változtassanak a hozzáállásukon.
Az Agerpres híre szerint a fiatalembert a tavalyi román nemzeti ünnepen Kézdivásárhely főterén kitűzött gyászlobogók ügyében is vizsgálta az ügyészség, de végül ejtette az ügyet. Kézdivásárhelyen egyébként kedden délelőtt, mint minden évben, rendbontás nélkül lezajlott a román nemzeti ünnep keretében szervezett, katonai parádéval egybekötött főtéri felvonulás, amelyen szemtanúk szerint körülbelül ezerötszázan vettek részt.
„Terrorizmus, asszonyom!”
Beke Csilla, a HVIM kézdivásárhelyi elnökének a felesége kedden Facebook-bejegyzésben közölte: az ügyészek saját bevallásuk szerint fegyvereket és pirotechnikai eszközöket kerestek, ehelyett laptopokat, merevlemezeket és más adathordozókat, magyar zászlót, vármegyés pólót, éjjellátót, szirénát, lejárt szilveszteri petárdát és tortára való csillagszórót vittek el.
„Többszöri rákérdezésemre, hogy mi a gyanú, mi a vád, közölték velem – oly módon, mintha tudnom kellene –, hogy »Terrorizmus, asszonyom!«” – írja bejegyzésében Beke Csilla, aki szerint több mint tízórás megfélemlítési akciónak vetették alá a férjét és családját.
„Alávaló módon vitték el Beke Istvánt a városból, egész napos étlen-szomjan tartás után egész éjszakai kihallgatásnak vetették alá. Nem biztosítottak tolmácsot sehol, a jegyzőkönyvek csak románul íródtak, kötekedtek az ügyvéddel, aki nem mehetett vele. (…) A figyelemfelkeltés sikerült a fiktív, koholt vádjaikkal, a megfélemlítés csak undort és gyűlöletet ébresztett” – fogalmazott Beke Csilla, aki férjével együtt egy elektronikus biztonsági rendszerek beszerelésére szakosodott kis céget működtet a céhes városban.
HVIM: folytatásos tragikomédia
A HVIM egyébként folytatásos tragikomédiának nevezte a történteket, a szervezet szerint nevetséges bizonyítékokkal zaklatják a HVIM tagjait Székelyföldön. „Semmiféle gyanúsítást nem közöltek a szervezet kézdivásárhelyi elnökével, és a házkutatási parancson sem szerepelt semmiféle indok. Elképesztőnek tartjuk, hogy a házkutatás során csak olyan tárgyakat foglaltak le, amelyek teljesen törvényesen lehettek nála” – fogalmaz közleményében a HVIM.
„Mivel az érintett személy magyar állampolgár is, így természetesen azonnali konzulátusi segítséget is kérünk, illetve minden jogi eszközt meg fogunk ragadni, hogy a teljességgel indokolatlan, törvénytelen intézkedést fejezzék be” – írják továbbá a HVIM tagjai, akik a nemzetközi sajtóhoz és az Európai Parlamenthez fordulnának az ügyben.
Székelyhon.ro

SRI: senkit nem veszélyeztetett a kézdivásárhelyi merényletkísérlet
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) illetékese szerint a titkosszolgálat régóta figyelte azt a fiatalt, akit az ügyészség gyanúja szerint házi készítésű bombát akart felrobbantani kedden a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett kézdivásárhelyi rendezvényen.
Ovidiu Marincea, a SRI igazgatójának a tanácsadója kijelentette: „mindig a látókörünkben volt (az őrizetbe vett fiatalember), egy pillanatra sem volt veszélyben a román állampolgárok élete vagy épsége". A Digi 24 hírtelevízió arról számolt be, hogy a házi készítésű bombát több mint 400 petárdából állították össze, és olyan szerkezettel látták el, amellyel távolról is működésbe lehetett hozni. A hírtelevízió közlése szerint a nyomozók katonai használatra szánt éjszakai látókészülékeket is lefoglaltak a gyanúsítottnál.
Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva az erdélyi magyar politikusokat is felelőssé tette a szélsőséges megnyilvánulások miatt. „Bátorította a szélsőségesen nacionalista elemeket az, ahogy egyes magyar politikai vezetők viszonyultak az évek során a nemzeti jelképekhez és Románia nemzeti ünnepéhez" – jelentette ki a prefektus. Szerinte szükség van arra, hogy a közösség számára példát mutató magyar politikai vezetők is változtassanak a hozzáállásukon. A kedden őrizetbe vett B.I.A.-t egyébként az ügyészség Bukarestbe szállította, ahol a bíróság dönt majd az előzetes letartóztatásáról. Az Agerpres híre szerint a fiatalembert a tavalyi román nemzeti ünnepen Kézdivásárhely főterén kitűzött gyászlobogók ügyében is vizsgálta az ügyészség, de végül ejtette az ügyet.
A romániai szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség (DIICOT) kedden jelentette be, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) egyik kézdivásárhelyi vezetője – akit őrizetbe vettek – házi készítésű bombát akart felrobbantani a román nemzeti ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi rendezvényen.
A DIICOT honlapján közzétett közlemény szerint az illetőt az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésének a szándéka, és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértése gyanújával vették őrizetbe. A DIICOT szerint a házkutatások során lefoglalt eszközök alkalmasak voltak arra, hogy román állampolgárokat és javaikat veszélyeztessék.
MTI
Erdély.ma