„Közbiztonsági veszéllyé” válhat az autonómiakövetelés
A közbiztonsági veszélyforrások közé sorolná az etnikai autonómia követelését a 2015–2020-as román közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia, amelynek tervezetét kedden bocsátotta közvitára a román belügyminisztérium.
A tárca honlapján közzétett dokumentum a polgárok biztonságát fenyegető veszélyek között első helyen említi „a rasszizmust, idegengyűlöletet, szélsőségességet és az intolerancia minden más formáját, amely etnikai autonómia elérését célozza egyes térségek vagy régiók számára”.
A belügyminisztériumi tervezet szerint a bűnözés növekedése, a földrajzi térségek közti életszínvonalbeli különbségek, az esetleges európai vagy regionális gazdasági válságok és a tüntetések elfajulása is veszélyt jelenthet a közbiztonságra.
A dokumentumhoz csatolt indoklás szerint a hosszú távú közbiztonsági stratégia a közrendvédelem hatékonyságának növelését célozza olyan körülmények között, amikor az unión belüli utazási szabadság új lehetőségeket nyitott a bűnözők számára, és Románia közelében megsokszorozódtak az instabil térségek. A közbiztonsági stratégiát – a közvitát követően – a román kormány elé terjesztik elfogadásra.
A román hírszerzés is feladatának tekinti, hogy megakadályozza a területi autonómia megvalósulását Románia területén: ez a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akkori igazgatójának, George Maiornak egy tavalyi sajtónyilatkozatából derült ki.
„Azon vagyunk, hogy ne lehessen kierőszakolni a területi autonómiát és más olyan dolgokat, amelyekre a szomszédainknak ez az új, nemzetinek nevezett politikája irányul” – jelentette ki Maior, a magyarságra és Magyarországra utalva.
Legutóbb március 10-én, a székely vértanúk kivégzésének évfordulón, a székely szabadság napján intéztek a Székelyföldnek területi autonómiát követelő petíciót a bukaresti kormányhoz a különböző erdélyi településeken utcára vonult tüntetők. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) megannyi más alkalommal követelte a román hatóságoktól, hogy kezdjen tárgyalásokat a közösség választott képviselőivel Székelyföld státusáról, de beadványaira Bukarest nem válaszolt.
MTI
Székelyhon.ro

„Figyelem a SRI magatartását...”
Klaus Iohannis tegnap kijelentette: „nagy figyelemmel” kíséri a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) magatartását, és számít arra, hogy az „kiegyensúlyozott” és semleges lesz a politikai játékokkal szemben.
A mandátuma során a SRI tevékenységi mérlegbemutatóján első alkalommal részt vevő államelnöki hozzáfűzte: a 2015-ös év „meghatározó a szolgálat fejlődésében”, tekintve, hogy új vezetősége van.
„Teljességgel bízom abban, hogy Eduard Hellvig igazgató úr, aki jól ismeri mind a nyílt társadalom érzékenységeit, mind a Románia EU-tagságából eredő szigorú előírásokat, döntően fog hozzájárulni ehhez a folyamathoz” – mondta Iohannis a SRI igazgatójával közösen tartott sajtóértekezleten.
„Meglátásomban a biztonság területén az együttműködés elvének kell ezt a magatartást meghatároznia. Ez jó kommunikációt és viszonyt feltételez a szolgálat és haszonélvezői, a tevékenységét ellenőrző intézmények és a társadalom között” – tette hozzá az államfő.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

Bizonytalan tenni akarás – Interjú Csinta Samuval az Erdély újranemesítői című könyvéről
Hat erdélyi nemesi család – Kálnoky, Apor, Mikes, Haller, Bethlen, Teleki – történetével, az egykori tulajdonok visszaigénylésével és annak buktatóival, a hagyományok, értékrendek megőrzésével foglalkozik az Erdélyi Napló főszerkesztője, Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyve, amely a budapesti Heti Válasz Kiadó gondozásában jelent meg.
– Általános érdeklődés vagy személyes élmény alapján kezdte el érdekelni az erdélyi nemesség aktuális helyzete?
– Semmiféle arisztokrata leszármazással nem büszkélkedhetek, tehát nem innen fakad az érdeklődésem. Gyermekeim közül kettő is osztálytárs volt a Kálnoky-család két gyermekével, ennek révén megismerkedtünk a szülőkkel, elkezdtünk beszélgetni, egyfajta barátság alakult ki köztünk.
A beszélgetéseink során valami izgatóan különleges minőséget kezdtem érzékelni értékrendben, környezetben egyaránt, az általuk elmondott történetek is olyasmiről szóltak, hogy van, kell, hogy legyen valamiféle kötőanyaga ennek az osztálynak, amelyet annak idején felszámolásra, eltüntetésre ítélt a kommunizmus.
Mindenféle nyomor és nyomorgatás ellenére azok a nemesi származású emberek, akik itt maradtak, itt vészelték át a kommunizmust, és leszármazottaik mondhatni ugyanazt és ugyanúgy mondták, ugyanazokkal a hangsúlyokkal és meggyőződéssel, mint azok, akik már nyugaton születtek, ott szocializálódtak, és csak később jöttek vissza. Elsősorban ez a „kötőanyag” kezdett érdekelni.
– Ez a „kötőanyag”, az értékrend tehát az egyik közös elem a családokban. Milyen egyéb kritériumok alapján választotta ki épp ezt a hat családot?
– A sajátos értékrend valóban mindenképpen közös bennük, amely szóhasználatban, prioritásokban is megmutatkozik, de nagyon érdekes közös vonás a családi kapcsolatok ápolása és kezelése is. Hiszen miközben – és most az itthon maradottakról beszélek – sokukat úgy nevelték, hogy legszívesebben egy életen át letagadták volna, hogy grófi vagy bárói ivadékok – mert csupa hátrányuk származott belőle –, otthon egyfajta kettős beszédet folytattak.
Nem beszéltek a múltjukról, arról, hogy annak idején milyen életet éltek, már csak azért sem, nehogy elszólja magát valahol a gyermek, amiből aztán hátránya származna az iskolában vagy bárhol máshol, a családi, rokonsági kapcsolatok azonban mindig kivételt képeztek. Ezek az emberek leginkább úgy tudtak ráeszmélni a múltjukra, hogy sűrűn nézegették a családi fényképeket, a családról beszéltek az öregek a fiataloknak. De nemcsak úgy, hogy ez a nagyanyád, az a nagynénéd, hanem mindig abban a struktúrában, ahogy ők is megtanulták: „ő itt a nagymamád, gróf Mikes Mihályné, született Bánffy Eszter”.
A beszélgetések során szinte felrajzolták a családfájukat. Ez is egyfajta megtartó erő, volt mibe kapaszkodni. Az alanyok kiválasztásával kapcsolatban: ki akartam találni a téma nem szokványos megközelítését. Történelemkönyvet eleget írtak róluk, egy-egy személyiséggel készült interjúkötet is van bőven, genealógiai, családfakutatási munkát sem akartam írni. Lássuk, melyek azok a családok, gondoltam, amelyek visszaigényelték, részben vagy egészben vissza is kapták a dolgaikat, és elkezdtek valamit kezdeni velük. Akik nem eladták a kastélyt, a birtokot, nem hagyják összeomlani, az amúgy is omladozó örökséget, hanem megpróbálják megmenteni, és ezzel apránként, akarva vagy nem akarva, de kezdenek újra részévé válni az erdélyi társadalomnak.
– Némi családtörténet azért értelemszerűen mégis van a könyvben. Időben mennyit tekint át a családok történetéből?
– Először úgy képzeltem, hogy ’90 január elsejétől veszem a dolgokat, de a közel száz órás hanganyagból rájöttem, hogy legalább ’49 március 3-ig, a kitelepítések éjszakájáig vissza kell mennem, különben nem válik érthetővé, hogy honnan jön az a mentalitás, értékrend, aminek nem szabadott volna többé felbukkannia, mert eltemették, elásták, felszántották és beszórták sóval.
– A családi kapcsolatok tehát ma is nagyon erősek. Mi a helyzet a családok közötti kapcsolatokkal?
– Természetesen összejárnak, bár nem mindenki mindenkivel, hiszen azért ők is csak emberek. Közös fórumként ott van például az arisztokratákat tömörítő Castellum Alapítvány. Meglátásom szerint meglehetősen formális szervezet, igazából csak arra szolgál, hogy tagjai tudjanak egymásról.
Hathatós segítséget nem tudott nyújtani sem az egykori tulajdonok visszaszerzésében vagy kezelésében, és csak részben tudom elfogadni erre azt a magyarázatot, hogy minden család, minden ingatlan helyzete különbözik egymástól, így pedig képtelenség volt kidolgozni egy egységes jogi képviseletet. Amúgy nagyon összezáró társaság, szinte sehol nem hallani olyat, hogy az egyik család a másikat lejárató módon beszélne.
– Erdélyben nagy probléma, hogy az ellehetetlenített arisztokrácia helyére sosem lépett egy tehetős és művelt polgárság – megfelelő arányban semmiképp sem –, amely képes lett volna átvenni az elődök helyét például a művészeti élet szervezésében, a mecenatúrában, általában Erdély képviseletében. A gyökereit, hagyományait megőrizni képes nemesség ön szerint meg tud-e újra erősödni annyira, hogy az egykori szerepeit részben legalább újra gyakorolni tudja?
– Hogy meg tud-e, arra nem tudok válaszolni, de szeretném, ha meg tudna. Ezek a családok a magyar történelem nagyon sok vezetőjét adták vallási vezetőktől kezdve miniszterelnökig, jelen voltak, alakították a történelmet. De nemcsak a kirakatban lévő emberek képviselték a rájuk bízott közösségeket, hanem az arisztokraták többsége.
Egyfajta imperatívusz volt, hogy a gróf, a báró felelősséggel tartozik az uradalma falvai, népei iránt. A legtöbb helyen a gróf fizette az orvost, a gyógyszerellátást, úgy nevelték ezeket az embereket, hogy a saját érdekük előtt is elsősorban a közösség érdekeit nézzék. Küküllővár, a hajdani Haller-uradalom sosem volt például egy magyar közösség, Balázsfalva és környéke mindig román többségű volt, de itt is a közelmúltban még mindig azt mondogatták az idősek, hogy azok voltak a jó idők, amikor a gróf vigyázott rájuk, gondoskodott róluk.
Azt az örökséget a mostani nemesi leszármazottak is ismerik, csakhogy az elmúlt 50–60 év nemcsak a „civilekben” igyekezett minél alaposabb agymosást elvégezni, hanem bennük is nagyon mély nyomokat hagyott, a közéleti érdeklődés, szerepvállalási kedv szempontjából erős károkat okozott. Tele vannak kételyekkel, bizonytalansággal, aminek ugyan már nem nincs létjogosultsága, de magukkal hozták a gyermekkorból, amikor tudták, hogy bármikor beviheti a Szekuritáté a szüleiket, hogy titkolni kell a származásukat.
Nagy részük még mindig képtelen arra, hogy belenőjön a szerepébe. Pedig szükség lenne rá, hiszen ezek a családok világszerte hihetetlen kapcsolati tőkével rendelkeznek Bajorországtól Angliáig. Olyan lobbierő lehetne ez Erdély számára, amit bűn nem kihasználni.
Bemutatók, helyszínek
Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyvét Sepsiszentgyörgyön április 9-én,Kolozsváron pedig április 14-én 18 órától mutatják be, de szerveznek bemutatót Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Nagyváradon is, valamint a pozsonyi és brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben is. A könyv szakmai bemutatója április 24-én a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon lesz.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Közveszélyes autonómiakövetelés?
Az európai értékrenddel összeegyeztethetetlennek, jogsértőnek nevezték az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői a román belügyminisztérium által frissen közzétett, a 2015/2020-as közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezetét, amely a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolná az etnikai autonómia követelését.
A tárca honlapján közzétett dokumentum a polgárok biztonságát fenyegető veszélyek között első helyen említi „a rasszizmust, idegengyűlöletet, szélsőségességet és az intolerancia minden más formáját, amely etnikai autonómia elérését célozza egyes térségek vagy régiók számára".
A belügyminisztériumi tervezet szerint a bűnözés növekedése, a földrajzi térségek közti élet-színvonalbeli különbségek, az esetleges európai vagy regionális gazdasági válságok és a tüntetések elfajulása is veszélyt jelenthet a közbiztonságra.
Katalán politikus üzenete Bukarestnek:
„ez nem Franco”
„Ilyen helyzet Spanyolországban csakis egy antidemokratikus kormányzat alatt – például Franco tábornok autoriter diktatúrája idején – következhetett volna be" – kommentálta szerdán a Krónikának Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője a bukaresti belügyminisztérium tervezetét.
A dokumentumhoz csatolt indoklás szerint a hosszú távú közbiztonsági stratégia a közrendvédelem hatékonyságának növelését célozza olyan körülmények között, amikor az Európai Unión belüli utazási szabadság új lehetőségeket nyitott a bűnözők számára, és Románia közelében megsokszorozódtak az instabil térségek.
A közbiztonsági stratégiát – a közvitát követően – a kormány elé terjesztik elfogadásra.
Egyébként a román titkosszolgálat is feladatának tekinti, hogy megakadályozza a területi autonómia megvalósulását Románia területén. Ez a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akkori igazgatójának, George Maiornak egy tavalyi sajtónyilatkozatából derült ki. „Azon vagyunk, hogy ne lehessen kierőszakolni a területi autonómiát és más olyan dolgokat, amelyekre a szomszédainknak ez az új, nemzetinek nevezett politikája irányul" – jelentette ki Maior, a magyarságra és Magyarországra utalva.
Kelemen Hunor: azt hittem, hogy ez egy vicc
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónika megkeresésére szerdán elfogadhatatlannak nevezte a törvénytervezetet, s mint mondta, először azt hitte, csak viccről van szó. A szövetségi elnök szerint „a szabadsághoz való jog megsértésének tekinthető, hogy közveszélyesnek minősítik egy közösség azon célkitűzéseit, melyek eléréséért békés módon, parlamenti eszközökkel küzd".
„Kockázatosnak, veszélyesnek tartom, hogy a dokumentum ugyanabban a mondatban említi az autonómiát, a közösségi jogokat és a közbiztonságot. Ily módon lassan leépíthető a demokratikus berendezkedés, visszaszoríthatóak a szabadságjogok" – vélekedett a szövetség elnöke.
Mint elmondta, a dokumentum még friss, a teljes szöveget nem állt módjában áttanulmányozni, azt azonban már szerdán biztosra vette, hogy írásos formában is elküldik kifogásaikat a stratégiatervezet megalkotóinak.
Biró Zsolt: a szaktárca önmagát minősíti
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke sajnálatosnak tartja, hogy a 21. század Romániájában, egy európai uniós országban így kezelik az önrendelkezés kérdését. Szerinte ezzel önmagát minősíti a román belügyminisztérium és a kormány.
Biró Zsolt emlékeztetett, kedden részt vett Strasbourgban az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának plenáris ülésén, melynek napirendjén a skót népszavazás kérdése, valamint az ukrán helyzet is szerepelt.
„Több felszólaló részéről elhangzott, hogy Ukrajnában, a többségében oroszok lakta területeken a széles körű autonómia jelentené a megoldást. Ha az európai értékrendet tartjuk mérvadónak, az autonómia kérdését is európai módon kell megoldani" – szögezte le lapunknak a politikus.
Biró Zsolt ugyanakkor kifejtette, világosan szét kell választani a területi és a kulturális autonómiát, hiszen a Székelyföld esetében vagy a régióátszervezés kapcsán területi autonómiáról van szó, míg a kulturális autonómiának, ami az etnikai hovatartozáshoz köthető, nem alapkövetelménye a területiség. „Sajnálom, hogy a belügyminisztérium szakemberei nem látják a különbséget. Strasbourg és az európai értékrend is azt üzeni, hogy jobb lenne, ha Romániában odafigyelnének a követeléseinkre" – mondta a pártelnök.
Szilágyi Zsolt: nem ártana szétnézni Európában
A törvénytervezet annak a szomorú ténynek a bizonyítéka, hogy néhányan még mindig nem tudják a véleménynyilvánítás szabadságát demokratikus módon kezelni – fogalmazott a Krónikának Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke. Leszögezte, a területi autonómia követelése semmi mást nem jelent, mint Románia európai megközelítését.
„Semmi mást nem akar a Székelyföld, illetve az erdélyi magyarok, mint a pozitív, haladó európai gyakorlat romániai meghonosítását, az autonómiák gyakorlati megvalósítását, amely hosszú távú stabilitást és jólétet eredményez" – szögezte le a néppárti politikus. Hozzátette, mielőtt a belügyminisztérium egy ilyen rendelkezést hoz, nem ártana elküldeni a vezetőit Európa azon országaiba, ahol a működő területi autonómiák bebizonyították hasznosságukat és életképességüket.
Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, a szövetség autonómiatervezetének egyik kidolgozója lapunknak elmondta, nem látta a belügyminisztérium honlapján közvitára bocsátott dokumentumot, de nem lepi meg, hogy közbiztonsági veszélynek minősítik az autonómia követelését, mert ez „minduntalan megjelenik az ilyen-olyan román anyagokban: ha valaki nagyot akar mondani, ezt mondja".
A képviselő szerint ez még nem jelenti azt, hogy büntethető lesz az autonómia követelése, hiszen ahhoz le kellene írni, hogy mi a bűncselekmény vagy kihágás, és milyen büntetés róható ki érte. „Ez mindössze annyit jelent, hogy szemben azzal, amit egyes nagyot mondó politikusok, vagy a sajtó gondol a pillanatnyi romániai helyzetről, valójában bennünket Romániában nem szeretnek. Mindegy, hogy melyik román pártról van szó, mindegyik a nacionalista szeleket próbálja a saját vitorlájába befogni. Ha ezek a politikusok tisztségbe kerülnek, akkor megjelennek az ehhez hasonló tervezetek" – fogalmazott.
Márton Árpád úgy értékeli, rendszerint súlyosbodik a helyzet, ha az RMDSZ nincs kormányon, hogy ezeket megakadályozza. „Ez is cáfolja azt a koncepciót, hogy minél rosszabb, annál jobb, és nem kell kormányon lenni, mert úgyis minden megoldódik" – tette hozzá.
Az RMDSZ képviselőházi frakciója szerdai állásfoglalásában a romániai magyar közösségre nézve sértőnek, megbélyegzőnek nevezte a belügyi tárca tervezetét. A szövetségi frakció elutasítja „ezt az inkrimináló besorolást, amely közbiztonsági veszélyforrásnak nevezi közösségünk jogos, demokratikus törekvését".
„Romániában nem létezhet olyan társadalmi téma, közösségi törekvés – sem kisebbségi, sem többségi – amelynek demokratikus megvitatásában, kinyilvánításában bármiféle veszélyt kellene elhárítaniuk a közbiztonsági szerveknek" – fogalmaz a közlemény.
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Nyereg alatt a székelység
A szélsőséges román nacionalizmus célja kormányprogrammá emelni a nyakas székelyek megpuhítását, akik a magyarsághoz való csatlakozásuktól kezdve – azonos nyelvük ellenére – közel ezer évig saját hagyományaik és törvényeik szerint területi önkormányzat, területi autonómia keretében szervezték meg sajátos, a magyartól különböző társadalmukat. Ennek fejében hűségesen védték Magyarország (Erdély) keleti határait, és gyakran harcoltak Moldva és Havaselve védelmében is.
Most Romániában szeretnének területi autonómiában élni, Románia megbízható állampolgárai lenni! Az állandóan váltakozó román kormányok csupán egyben értenek egyet: ellenségként kell tekinteniük az ország s egyben Európa egyik legnagyobb kisebbségére. Ha már javaikat eltulajdonították, egyéni állampolgári jogokat ugyan kénytelenek biztosítani, de területi autonómiát már nem, mert az alkotmányban kinyilvánított egységes román nemzetállam nem tűrheti egy külön igazgatású, más nyelvű kultúra létét. A szélsőséges, nacionalista politikai elit nem tudja elfogadni, hogy belátható időn belül ne váljék valósággá Székelyföld elrománosítása!
A napokban nyilvánosságra került, hogy az etnikai autonómia követelésére a belügyi tárca és a hírszerzési szolgálat úgy tekint, mint aminek a megakadályozása a legfőbb cél. Ezt már korábban is felvállalták. A Román Hírszerző Szolgálat korábbi igazgatója, George Maior 2014-ben kijelentette: „azon vagyunk, hogy ne lehessen kierőszakolni a területi autonómiát”. Elgondolkodtató, hogy N. Ceauşescu 1977-es Tiszta Románia programja is előírta, hogy két évtized alatt fel kell számolni az erdélyi magyarságot, és annak sikerre vivését az akkori elnyomó apparátusra, a Securitatéra bízta. Most az autonómia megakadályozása nemcsak a belügy, de a hírszerző szolgálat feladata is! Nekik kell tehát a székely-magyarságra tenniük a nyerget, hogy addig is, míg eltűnik, puhuljon.
Erdély magyartalanításában elért páratlan méretű sikerei után érthető az uralkodó elit háborgása a székelyek csökönyös magatartása miatt. Önkéntelenül megfogalmazódik az a gondolat, hogy a románok boldogabbá válnak-e majd az egynyelvű, egy nép lakta ország kies, de román térségében? Vajon boldogabbak-e, hogy nincs számottevő szorgalmas szász, sváb és zsidó lakosság? Magasabb lett-e az életszínvonal azáltal, hogy a nagy magyar és szász városokat elrománosították? Örömük lesz-e abban, ha feledtetik Székelyföldet?
Nem érdekel senkit, hogy az őshonos székelység mit akar. Saját szülőföldjén akar-e jövőt? Minket 1920-ban sem kérdezett senki, hogy az önrendelkezési jog alapján akarunk-e Románia állampolgárai lenni? Akarunk-e saját különstátusú régióban élni Romániában? Mert mindig is féltek az egyértelmű választól. Akkor oda lenne az ellenségkép, mely nagy szolgálatokat tett minden eddigi poltikai küzdelmükben. Így közösségi jogaink megkérdezésünk nélküli felszámolásának fű alatti, sunyi, de következetes szándéka mostantól az elnyomó apparátus nyílt, kendőzetlen feladatává lépett elő.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A rejtélyes katonatisztek és a győztesek (Marosvásárhely fekete márciusáról Sepsiszentgyörgyön)
Három nézőpontból – az író, a történész, az operatőr-dokumentumfilmrendező –, de nagyjából ugyanazok a következtetések hangzottak el pénteken este a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának szervezésében zajló eseményen, amelyen Marosvásárhely fekete márciusát idézték fel.
Három hónappal azt követően, hogy véget ért a legsötétebb aranykor, megbukott a Ceauşescu-diktatúra, újabb gondokkal szembesült a romániai magyarság: a szabadságvágy mellett az indulatok is elszabadultak, az anyanyelvű iskolákért tartott gyertyás-könyves tüntetésre fejszés-baltás randalírozás volt a válasz, a Marosvásárhelyen 1990 márciusában történteknek pedig csak vesztesei vannak – vezette fel a beszélgetést a szervező intézmény vezetője, a házigazda Lakatos Mihály. Az eseményen részleteket vetítettek Miholcsa Gyula Marosvásárhely fekete márciusa című, tizenegy órás dokumentumfilmjéből, Simó Márton székelyudvarhelyi író Bozgor című regénytrilógiájának a témához illő passzusaiból olvasott fel, László Márton történész pedig a Novák Csaba Zoltánnal közösen kiadott, A szabadság terhe című könyvében megjelent kutatásait ismertette. Miholcsa Gyula, a közszolgálati televízió magyar adásának munkatársa a vetítés felvezetőjében leszögezte: amint az a filmből is kiderül, helytelen nemzetiségi, etnikai konfliktusról beszélni a marosvásárhelyi események kapcsán, valójában szervezett támadás történt: Görgény-völgyi parasztokat leitattak, félrevezettek, felbujtottak és bevittek a városba, megmutatták, kiket kell támadni. Azért sem helyes etnikai konfliktusról beszélni, mert azzal a felelősséget a magyarokra és a románokra hárítanánk, és elterelnénk a figyelmet az igazi tettesekről – magyarázta Miholcsa Gyula. László Márton arra világított rá: megvoltak azok a történelmi előzmények, amelyekre hivatkozva fel lehetett korbácsolni az indulatokat, hiszen a román államépítés kizáró jellegű, nem számol más nemzetiségűekkel, így veszélyként élték meg a magyar közösségnek az anyanyelvű iskolahálózat visszaállítására vonatkozó kérelmét. Azt is leszögezte: egybehangzó vélemény, hogy a Securitate volt érdekelt a konfliktus kirobbantásában, március végén járt le ugyanis az a december végi változások során szabott három hónapos türelmi idő, amely alatt még kaptak fizetést a volt titkosszolgálat emberei, valamilyen módon tehát igazolniuk kellett, hogy az új rendszerben is szükség van a hírszerző szolgálatra. A magyar közösség követeléseit szeparatista veszélyként állították be, így igazolták munkájuk fontosságát.
Ezt a mára már egybehangzó véleményt azonban a történésznek bizonyítania kell, s minthogy a szekustisztek nem mondják el az igazságot, alternatív módszerekhez, vallomásokra, korabeli jelentésekre, dokumentumokra kénytelen hagyatkozni. Ezek tanulmányozása során derült ki többek között, hogy a hivatalos jelentésekben, a visszaemlékezésekben minduntalan felbukkannak bizonyos katonatisztek – aligha véletlenül, ugyanis a Securitatét december végén a hadsereg alárendeltségébe, kötelékébe helyezték át. A katonai egyenruha a 90-es évek elején presztízst, védelmet biztosíthatott a szekusoknak, akik egy hiteles intézmény egyenruhájában szervezkedhettek. Mint László Márton sorolta, a Görgény-völgyi parasztok visszaemlékezéseikben is katonatisztekről beszéltek, akik a március 19–20-i események előtt feltűntek falujukban, és jelezték: hamarosan szükség lesz rájuk. Továbbá a védelmi minisztériumnak a parlamenti vizsgálóbizottság számára készített jelentésében is szerepel: március 20-án délben katonatiszteket küldtek a Görgény völgyébe, a dokumentum szerint azért, hogy meggyőzzék az ott élőket, ne menjenek be Marosvásárhelyre. Feltevésüket – miszerint valójában szekusok voltak – megerősítik korábbi esetek is: résztvevők visszaemlékezései szerint bizonyos katonatiszti ruhát viselő egyének a katonai személyzettől eltérő módszereket alkalmazva emeltek ki a tömegből magyarokat, illetve igazoltatták őket.
Miholcsa Gyula azt hangsúlyozta: ha az utcai konfliktusban részt vevő magyarok és románok perspektívájából nézzük a dolgokat, győztesei nem voltak az eseményeknek. A magyarok a cigányok segédletével március 20-án visszaverték a támadókat, de a magyarság mégis vesztesként került ki a fekete márciusból. A halálos áldozatokon és a sérülteken túl sokak számára lelki megrázkódtatást jelentettek a történtek, sok magyar elvándorolt Marosvásárhelyről, nem lett egyhamar önálló Bolyai-iskola, magyar orvosi egyetem máig nincs, az etnikai mérleg átbillent a románok javára, ma ők adják a polgármestert is, hosszú időre megszűnt mindenféle kapcsolat a városban élő magyarok és románok között. Ugyanakkor vannak nyertesei a történteknek, ezek kilétére az események okait firtató különféle forgatókönyvekből lehet következtetni. Győzött például a Securitate, amely Román Hírszerző Szolgálat néven folytatta tevékenységét. Sikerült a hatalmat minden szinten átmenteni – a következőkben ugyanis azért sem lehetett volt szekusokat eltávolítani bizonyos funkciókból, mert mindenki azt kiáltotta: etnikai hovatartozása, románsága miatt váltanák le. Győztek a románok is: a magyarok elvándorlása nyomán munkahelyek ürültek meg, ők kerültek többségbe. Nyertesnek tekinthetők a választásokon taroló pártok, Ion Iliescuék. Továbbá az események Erdély fejlődésének visszaszorításához vezettek: az etnikai konfliktus hírére a nyugati befektetők elkerülték a térséget. Az is a forgatókönyvek egyike, hogy egy olyan időszakban, amikor a térségben országok bomlottak fel (Szovjetunió, Csehszlovákia stb.), az erdélyi románokat így uszították a magyarok ellen, nehogy véletlenül maguk is Erdély leválását kezdeményezzék – sorolta Miholcsa Gyula.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyilatkozat
A román belügyminisztérium a saját honlapján tette közzé március 23-án a 2015–2020-as időszakra vonatkozó közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezetét, alig tíz napot szánva a törvény által előírt közvitára, mielőtt a kormány a dokumentumot elfogadná. A kormányhatározat nyomán jogszabállyá váló „stratégia” a polgárok biztonságát fenyegető veszélyek között első helyen említi „a rasszizmust, idegengyűlöletet, szélsőségességet és az intolerancia minden más formáját, amely etnikai autonómia elérését célozza egyes térségek vagy régiók számára”. Magyarán a dokumentum a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolja az etnikai autonómia követelését.
Már önmagában az elképesztő, hogy ilyen fogalmakat, mint rasszizmus, xenofóbia, extrémizmus, intolerancia társít az etnikai autonómiához a román közigazgatási és belügyi tárca közvitára bocsátott dokumentuma. Tovább mazsolázva a húszoldalas stratégiában – amely szó alapesetben a valami/valaki elleni küzdelem „gondosan megtervezett menetét” jelenti –, elfajult tüntetésekről, bűnözők számának növekedéséről, térségi instabilitásról olvasunk, amelyek szintén nagyon kedvezőtlen szövegkörnyezetbe helyezik az autonómia ügyét. Érdekes adalékként kapcsolódik mindehhez a legnagyobb román titkosszolgálat, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) minapi évértékelő gyűlése, amelyen az intézmény megalakulásának 25. évfordulóját is megünnepelték, Klaus Iohannis államelnök részvételével. Az általunk, erdélyi magyarok által is megválasztott államfő erkölcsi-politikai támogatásban részesíti – és ezt találom én súlyosabbnak – a titkosszolgálatot, kijelentve, hogy a SRI „végképpen szakított a múlttal”, és messzemenő „professzionalizmussal” tűnik ki, akár az észak-atlanti szövetség viszonylatában is. Aggasztó, hogy új elnökünk mögéje-melléje áll annak a szervezetnek, amely tulajdonképpen a Ceauşescu-féle titkosszolgálati hagyományokat folytatja – gondolunk itt arra, hogy pont a marosvásárhelyi fekete március ürügyén hívták létre, átmentve a Securitate akkori állományának és módszereinek nagy részét.
Nem lehet nem észrevenni, hogy a mostani román hatóságok tulajdonképpen az autonómiát besorolják a terrorizmusellenes fellépés jólfésült szövegkörnyezetébe, azaz kriminalizálják azt. Kriminalizálnak egy olyan demokratikus intézményt, amely évezredes múltra tekint vissza világszerte – különösképpen Európában –, és az Európai Unió tucatnyi államában is jól működő demokratikus intézményként létezik. Ráadásul a szász eredetű román államfőnek különösképpen emlékeznie kellene az erdélyi szász közösség több évszázados, háborítatlan autonómiájára.
Erről a kriminalizálási kísérletről mielőbb tudomást kell szereznie az Európai Parlamentnek, sürgősen kifogást kell emelnünk az ellen, hogy Románia megsérti a jogállamiság és az önrendelkezés elveit, súlyos mértékben korlátozza a közösségi és önkormányzati jogokat, továbbá megfenyegeti azokat a közösségeket, önkormányzatokat és szervezeteket, amelyek az autonómiáért küzdenek. Megengedhetetlen, hogy egy EU-tagország kormánya rasszistának, idegengyűlölőnek, intoleránsnak minősítse azokat, akik síkra szállnak az autonómiáért, miközben az Európa Tanács éppen a Románia közigazgatási átszervezése keretében előterjesztett, a Székelyföld létrehozására vonatkozó önkormányzati indítványok ügyével foglalkozik.
Megítélésünk szerint a belügyminisztérium szóban forgó stratégiatervezetét átdolgozás végett azonnal vissza kell vonni, mert ebben a formában még közvitára sem alkalmas.
Tőkés László EP-képviselő
Nyugati Jelen (Arad)

A SRI állt az egyik legnagyobb romániai átverés, a Caritas mögött?
1993-ban a piramisjátékban résztvevők számát 4 millióra lehetett tenni, az ország készpénzállományának egyharmada a birtokukban volt.
Ki állt az 1993-ra a romániai készpénzek egyharmadát kezelő piramisjáték hátterében? – teszi fel a kérdést az Adevarul, és be is azonosítja a tetteseket a három részes anyagában. 
A piramisjátékról azt írta 1993-ban a The Economist, hogy ha a jelenség folytatódik, akkor elképzelhető, hogy a Caritas készpénz-állománya meghaladja az akkori román GDP-t. Azonban még azelőtt, hogy ez megtörténhetett volna, a Caritas piramisjáték bebukott. 
„Tedd be a pénzed, és három hónap múlva nyolcszorosát veheted ki!” – volt olvasható a kolozsvári Mesagerul transilvan hasábjain. A rendszerváltás utáni közhangulatban, miközben a lakosság jó része továbbra is szegénységben tengődött, ezek a szavak a kezdeti hitetlenkedés ellenére nagy visszhangot váltottak ki. A lelkesedés akkor hágott a tetőfokára, amikor az első győzteseket kisorsolták, és megkapták a betett pénzük sokszorosát. 
Úgy tűnt, hogy a piramisjáték kiötlője, a brassói Ioan Stoica olaszoknál tanult „titkos matematikai képlet” működik, és míg a kormány nem képes arra, hogy az embereknek színes tévét, autót és reményt adjon, addig a Caritas igen. 
Kolozsvár volt a piramisjáték legnagyobb kedvezményezettje. Ahogy a játék egyre több embert vonzott be, és egyre többen voltak képesek akár a házuk elzálogosítására is, úgy nyertek egyre többen az első körökben csatlakozók közül. 
Aztán 1994-re bekövetkezett az, amire számítani lehetett: a Caritas becsődölt, sok romániai meg a betett pénzét se kapta vissza, nemhogy annak a sokszorosát. 
De hogyan volt lehetséges mindez? 
A végül becsődölő Caritas ügye az 1995-ben emiatt 10 hónapot ülő Stoicán kívül nem járt mások felelősségre vonásával. Azonban, mint azAdevarul anyagából kiderül, a Caritas működése nem lett volna lehetséges a hatóságok legalább passzív hozzáállása, és a román belföldi hírszerzés (SRI), valamint annak aktív és nyugalmazott tagjainak a „belefolyása” nélkül. 
Az Adevarul anyagának az értelmezése szerint a Ion Iliescu akkori államfő, valamint a SRI akkori vezetője, Virgil Măgureanu 1989 után megszerzett hatalmának a megerősítésével áll összefüggésben a Caritas-sztori. 
Egy (többnyire) kolozsvári történet 
Grigore Zanc, a Nemzeti Megmentési Front (FSN) Kolozs megyei elnöke és Dan Pantea, a FSN ifjúsági szervezetének vezetője, valamint a Securitate volt ügynöke 1990-ben alapítja meg az Azi de Cluj nevű hetilapot. A cél a FSN propagandáját terjeszteni. 
Ezt a lapot alakították át Mesagerul transilvanná, amely azután, hogy Zanc Kolozs megye prefektusa lett, a prefektúra hivatalos lapjává vált. A hetilap élére Pantea került, a székhelyét meg a prefektúra épületében rendezték be. 
Pantea ugyanakkor megkérte Zancot, hogy hozza össze Virgil Măgureanu SRI-igazgatóval. Mint később kiderült, Pantea azért ment találkozni a kémfőnökkel, hogy támogatását kérje egy olyan médiaorgánum létrehozásához, ami egyes titkos SRI-akcióknak szolgálhat fedőszervül, ehhez Mileniul III néven akartek egy céget létrehozni. Măgureanu 1992-re adott zöld utat a projektnek, és a Pantea által elmondottak szerint a Mesagerul transilvan vezetője újra a SRI tisztjévé vált. 
A Caritas 
A Brassóban 1992. április 16-án bejegyzett Caritas először Kolozsvárra költözött, majd valamilyen módon megszerezte a Mesagerul transilvan támogatását. 1992. május 29-én jelent meg az első hirdetés, amelyben szépen ötvözték a piramisjátékok alapgondolatait, a populizmust és a gyors nyereség ígéretét. Az egész hátterében az alapító nagy szíve és csodálatos tudása állt, a cél az volt, hogy a románokat kimozdítsák az elkeseredésből és a szegénységből. 
Az emberek érthető módon nagyobb bizalommal fordultak a piramisjátékhoz a hatóságok cinkossága miatt, hiszen a prefektúra hivatalos lapjában jelentek meg a hirdetések, ráadásul a prefektúra épületében volt a Caritas székhelye. 
A jelenség 1993-ban érte el a tetőfokát. Ekkorra már többek között a kolozsvári Sportcsarnokban folytak a kifizetések, más városokban is nyíltak kirendeltségek. A Mesagerul transilvan 4 oldalról 16 oldal terjedelemre váltott: valahol el kellett férjen a nagyszámú nyerteslista. 
Kolozsvár hirtelen az első helyre került az országban az egy főre jutó autók tekintetében. A sikernek meg híre ment, az egész országból jöttek pénzt letenni a városba. 
A népőrületet a nyugati sajtó is megneszelte, és egy rend elemzés is készült, ami azt bizonyította, hogy a modell fenntarthatatlan. Ezeket a híreszteléseket Stoica egy sor újságíróval és közéleti személyiséggel igyekezett eloszlatni. 
Dan Zamfirescu és Dumitru Cerna, a Romániai Írószövetség tagjai egyenesen könyvet írtak arról, hogy a Caritas arról szól, hogy elhárítsák a szegénység és kétségbeesés révén eszközölt „román-ellenes genocídiumot, amit a külföldi erők visznek véghez”. Eközben a Román Televíziónál sorra jelentek meg Mihai Tatulici riportjai a boldog nyertesek, vagy a reményteljes „befektetők” történeteivel. A Gheorghe Funar által vezetett PUNR és a kolozsvári önkormányzat képviselői, valamint maga Funar is gyakran tette tiszteletét a Caritas rendezvényein. 
A lufi kipukkan 
1994. május 19-én jelent meg az a cikk a Mesagerul transilvánban, ahol maga Stoica jelentette be, hogy a Caritas bezár. A cikkben még a pénz teljes mértékű visszaadásáról volt szó, amit persze nem volt ahonnan kifizetni. 
Pantea, aki a Caritas hálózatnál is fontos szerepet töltött be, egy 2002-es, a Ziua hasábjain megjelent anyagban kijelenti, hogy a SRI által működtetett sajtóorgánum pénzgyűjtéssel is foglalkozott a román titkosszolgálat számára. 
A Caritas-lufi kipukkanása után Panteát gyorsan tartalékba helyezték, a Mileniul III projektet pedig felfüggesztették. Mint kiderült, Pantea volt az, akinél teljes egészében megtalálható volt a nyertesek listája, sőt azoknak a listája is, akiknek „előrehozták” a kifizetés pillanatát. Dan Pantea, a Caritas adatbázisát kezelő SRI-ügynök ezután eltűnt az országból, így az adatbázisok a mai napig nem ismertek.  Miután az ország ráébredt a Caritas jelentette átverésre, éhségsztrájkok és tüntetések kezdődtek: a pénzük nélkül maradók vissza szerették volna kapni az összegeiket. Ioan Stoicát végül letartóztatták, azonban annak ellenére, hogy hét évet kapott, végül 1996-ban, 10 hónap börtönbüntetés után kiengedték. Stoica azóta sem hajlandó nyilatkozatokat tenni a sajtónak. 
A PUNR 1994. augusztus 20-án lépett kormányra, később fúzió révén egyesült Corneliu Vadim Tudor PRM-jével, ami az anyag megállapítása szerint úgyszintén a Securitate volt embereinek politikai eszközeként működött. Már a kormányra lépésükkor átértékelték a Caritas-őrület idején mutatott hivatalos támogatásukat. Ioan Gavra PUNR-alelnök így nyilatkozott az ügyről: „A Caritashoz hasonló játékok révén beszedett adókkal a román kormány igazából a románok naivitását és butaságát adóztatta meg”.
Transindex.ro

SRI: romániai terrorakciókat előztek meg a kiutasításokkal
Romániai terrorakciók megelőzését szolgálta a hat arab származású francia állampolgár kiutasítása az országból – közölte pénteken a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az Euronews hírcsatornával.
Sorin Sava, a SRI szóvivője közölte: a hat férfi, akik Szatmárnémetiben tevékenykedtek, veszélyt jelentett a nemzetbiztonságra.
Az illetékes bíróság által az ország elhagyására március 31-én kiszabott tíznapos határidő pénteken járt le. A döntést azt követően hozta meg a bíróság, hogy a SRI már 2013 óta megfigyelés alatt tartotta a gyanúsítottakat, és az általa gyűjtött adatok arra engedtek következtetni, hogy terrorszervezetek ideológiáját terjesztik. A csoport Szatmárnémetiben működtetett szárnyas-vágóhidat, ahonnan Franciaországba exportálták a hústermékeket.
Sorin Sava az Euronewsnak elmondta, az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezetek ideológiáját terjesztő csoport tagjai kapcsolatban álltak a két szervezet támogatóival, és dzsihadista propagandát fejtettek ki Románia területén. Céljuk az volt, hogy harcosokat toborozzanak a két szervezet számára.
Az egyik, hét évre kitiltott, Hasszib al-Mahdaliként bemutatkozó üzletember, aki a vágóhíd társtulajdonosa volt, azt mondta, először rossz viccnek hitte, amikor a rendőrök kézbesítették a kiutasításáról szóló határozatot. A 36 éves férfi azt állította, mindeddig semmilyen gondja nem volt a román hatóságokkal. Az egyik román hírcsatornának nyilatkozva tagadta, hogy terrorista lenne.
„Ártatlan vagyok és nincs semmi rejtegetnivalóm. A többiek is rendes, dolgos emberek. Száz százalékban ártatlanok vagyunk” – mondta. Az ügyben eljáró ügyészek szerint ugyanakkor ő az első számú gyanúsított, mivel a román állam biztonságának aláaknázására készült. A gyanú szerint különböző forrásokból származó vallásos tartalmakat tett közzé Facebook-oldalán.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

A magyarokat hibáztatják (Marosvásárhelyi utcanevek)
A marosvásárhelyi önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség parancsnoka szerint a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) azzal a szándékkal helyezett ki kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen, hogy etnikumközi feszültségeket gerjesszen. A hatósági vezető ugyanakkor továbbra sem lát semmi kifogásolnivalót az elmúlt két napban foganatosított intézkedéseiben, sőt.
Valentin Bretfelean rendőrparancsnok tegnap sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy a Cemo önkéntesei „a törvényre fittyet hányva helyeztek ki kétnyelvű utcanévtáblákat, azzal a szándékkal, hogy Marosvásárhelyen feszültséget gerjesszenek az etnikumok között”. A helyi rendőrség irányítója elmondta, hogy éppen március 20-án, a marosvásárhelyi véres román–magyar összecsapás 25. évfordulóján érték tetten az egyesület két önkéntesét, akikre ötezer lejes bírságot róttak ki. Bretfelean szerint az általa vezetett hatóság illetékesei megfelelően jártak el, mivel a törvény értelmében csakis a helyi hatóságok vagy az önkormányzat engedélyével rendelkező szervezetek helyezhetnek ki feliratokat. A Cemo nem helyhatóság, és nem is rendelkezik a helyhatóság engedélyével – állapította meg. Bretfelean elismételte továbbá azt a napokban már több rendben elhangzott kijelentést, mely szerint a városháza már a múlt év végén elkezdte a hivatalos kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését, és négy utcára már ki is kerültek ezek a táblák. Az önkormányzati beosztása szerint igazgatói tisztséget viselő parancsnok tegnap megismételte az egy nappal korábban már feltett kérdését is, mely szerint „mi lenne, ha mától Marosvásárhely minden polgára vagy szervezete elkezdene engedély nélkül mindenféle táblákat kitenni ahová csak a kedve tartja?” Bretfelean nem mulasztotta el, hogy tájékoztasson: eddig mintegy negyven ingatlan tulajdonosának adtak 48 órás haladékot a törvénytelenül kihelyezett utcanévtábla eltávolítására, a felszólítási akció azonban folytatódik. Újból hangsúlyozta, hogy nem céljuk a bírságolás, csupán a törvényességet akarják visszaállítani. Külön megemlítette, hogy egyesek „nyomást próbálnak gyakorolni rá, hogy ne alkalmazza a törvényt”, de ő nem enged.
Szekusból rendőrré
Sajtóértesülések szerint az ötvenedik életévén túl lévő, jogász végzettségű Valentin Constantin Bretfelean elég színes múltat tud maga mögött, ráadásul a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetőjeként kimondottan élen jár és járt a magyarellenes megnyilvánulásokban. A Főtér.ro portál által összegyűjtött adatok szerint a parancsnok neve szerepel a Gazeta de Maramureş napilap hasábjain, az egykori szekusokat leleplező, több mint tíz évvel ezelőtt megjelent írásban. Eszerint Bretfelean 2001-ig a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) Máramaros megyei osztályát vezette őrnagyi rangban, 1989 előtt pedig a Securitate tisztje volt. A lap szerint Bretfeleant súlyos szabályzatsértés miatt állították a SRI fegyelmi bizottsága elé, majd szankciók nélkül menesztették. Ezt követően lett a marosvásárhelyi helyi rendőrség helyettes ügyvezető igazgatója, majd vezetője. A Főtér ugyanakkor egy kisebb összesítőt is készített a parancsnok közelmúltbeli viselt dolgairól, Lakó-Péterfi Tünde civil aktivista elleni, másfél évvel ezelőtti bírságtól az EMNT-re a székely zászló használatáért kiszabott tetemes bírságokon keresztül egészen a március 10-ei, székely szabadság napjára tervezett marosvásárhelyi felvonulás betiltásában betöltött szerepéig.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ház és haza
Szolgálni az állampolgárt – ezt említi legfontosabb feladataként a marosvásárhelyi helyi rendőrség 2014-es évértékelése előszavában.
Az önkormányzat felügyelete alatt működő intézmény emellett az alkotmányos és állampolgári szabadságjogok védelmét, illetve a törvények és helyi rendeletek betartását, alkalmazását is zászlajára tűzte.
Hogy ezen fennkölt, egymást látszólag jól kiegészítő gondolatok mennyire összeférhetetlenek egy visszájára fordított, kirekesztő, elnyomóerők által mesterségesen bomlasztott közösségben, azt éppen a helyi rendőrség vezetőjének módszeres aknamunkája bizonyítja.
Valentin Bretfelean szerint ugyanis a (reklám)törvény előírásai értelmében egy vásárhelyi lakos szabadságjoga arra már nem terjed ki, hogy kétnyelvű utcanévtáblát helyezzen ki háza falára, sőt ez olyan súlyos kihágásnak tekintendő, hogy a vérlázító vétség legalább 30, de akár 50 ezer lejes bírsággal is sújtható.
Természetesen Bretfeleant nem zavarja, hogy a város önkormányzatát tanácshatározat kötelezi a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére, és jelentős összeget különítettek el erre a célra az idei költségvetésben: ahelyett, hogy a helyi rendelet alkalmazásán fáradozna, a magánkezdeményezések büntetésével gyakorlatilag szembemegy vele. Ugyanígy fittyet hányt a román alpolgármester megálljt kiáltó szavára, mert ő közvetlenül a polgármester alárendeltje, azaz egyedül Dorin Florea parancsol neki.
Bretfelean „hűsége” bűnvádi eljárást is eredményezett a 2012-es választások előtt, amikor az akkori belügyminiszter éppen a marosvásárhelyi helyi rendőrség példáját hozta fel arra, hogy miként kampányol a polgármestereknek az emiatt sürgős átszervezésre szoruló intézmény.
Az ezredesi rangban tartalékba helyezett Bretfelean vakon követi felettesét, ahogy ezt a román hírszerzés kötelékében eltöltött (legalább) 18 év alatt tanulta. Szolgálni az állampolgárt? Csak mese. A SRI jelenlegi mottója (Patria a priori) már közelebb áll Florea és Bretfelean szívéhez. Amivel semmi baj nem lenne, ha a mindenek előtt álló hazában minket is tiszteletre méltó, egyenjogú állampolgárokként kezelnének, és nem az lenne egyesek legfőbb célja, hogy ne érezzük magunkénak is régóta közös szülőföldünket.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Petíció Bretfelean leváltásáért
Online petíció segítségével szeretné eltávolítani tisztségéből Valentin-Constantin Bretfeleant, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetőjét egy kezdeményező csoport. Önmagukat adófizető marosvásárhelyi polgárokként határozzák meg és a peticiok.comhonlapon közzétett felhívásukban hét pontban ismertetik, miért látják úgy, a parancsnoknak távoznia kell.
A polgármesternek és az önkormányzati testületnek címzett dokumentumban a következő érvek olvashatók: a helyi rendőrség vezetőjének tisztázatlan viszonya a kommunista diktatúra titkosszolgálatával, a Securitatéval, valamint múltbeli munkakapcsolata a Román Hírszerző Szolgálattal is; emellett a gyülekezési jogot több rendben durván megsértette, illetve akadályozta a magyar jellegű rendezvényeket, reklámanyagnak minősítette a magyar jelképeket, üldözte és üldözi a kétnyelvűséget, és végül megfélemlítőként lépett fel a civil akciókkal szemben. „A fentiek egyértelművé teszik, hogy Constantin-Valentin Bretfelean nem alkalmas rendőrfőnöknek olyan multikulturális városban, mint Marosvásárhely” – fogalmaznak. A petíció aláírására április 29-éig van lehetőség, ugyanis egy nappal később, az önkormányzat soros ülése előtt átadnák a város polgármesterének és az önkormányzati képviselőknek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A ligetbe száműzné Bretfelean az ellene szervezett tüntetést
Nem mond le a marosvásárhelyi rendőrfőnök elleni tüntetés szervezéséről az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), csupán átgondolja annak feltételeit. A szervezők kedden délután a városháza előtt szerettek volna tiltakozni Valentin Bretfelean sokadik magyarellenes lépése ellen, az önkormányzat szakbizottsága azonban a Ligetbe szerette volna „terelni” a tüntetőket.
Hétfőn újabb beadvánnyal fordul a néppárt az önkormányzathoz, amelyben a városközpont autóforgalomtól mentes helyszíneit jelöli meg a rendőrfőnök elleni tüntetés helyszínéül. Erre azért van szükség, mert a Valentin Bretfelean által vezetett bizottság ugyan jóváhagyta a keddi tüntetést, ám közlekedésrendészeti okokra hivatkozva nem engedélyezte a kért helyszínt, vagyis a városháza melletti kis utca igénybevételét. Helyette a központtól félreeső, csupán a sportesemények alkalmával benépesedő Ligetet javasolta. Az illetékes bizottság tagjai semmilyen más helyszínről nem voltak hajlandók tárgyalni.
Néppárt: cinikus városháza
„Ezt a magatartást mi cinikusnak és a közösségi igény kigúnyolásának tartjuk, ezért a helyszínmódosító javaslatot nem fogadjuk el, vállalva ezzel együtt azt is, hogy a kedd délutánra meghirdetett tüntetést új időpontban kell megszervezzük. A törvény minden lehetséges eszközével fogunk fellépni az önkényeskedő, fenyegetőző végrehajtó hatalom ellen. Bízom benne, hogy ebben a marosvásárhelyiek kitartására is számíthatunk” – fejtette ki az EMNP megyei elnöke, Portik Vilmos.
Szerinte azokat az ügyeket, amelyek a vásárhelyi magyarok számára fontosak, és amelyekért az emberek hajlandóak utcára vonulni, sem rendőrfőnök, sem polgármester nem dughatja el a város, a nyilvánosság szeme elől. „Ha az önkormányzat alá tartozó helyi rendőrség visszaélései miatt vonulunk az utcára, akkor különösen fontos, hogy ne hagyjuk magunkat a város eldugott sikátoraiba beterelni” – tette hozzá. Portik arra is emlékeztetni kívánt, hogy a forgalmi fennakadásokra hivatkozó, Bretfelean által irányított városházi bizottság már többször próbálta korlátozni a magyarságot a szabadságjogaiban. „Ezért hétfőtől új fejezetet kezdünk a városunk jövőjéért folytatott küzdelemben. Szabadságunk törvényes kereteken belüli teljes megélése nem lehet alku és kompromisszumok kérdése” – nyomatékosította Portik Vilmos.
Az Erdélyi Magyar Néppárt közleményben erősítette meg, hogy elhalasztja a keddre tervezett tüntetést. Az új helyszínről és időpontról a napokban értesítik a lakosságot.
Aláírásgyűjtés a rendőrfőnök leváltásáért 
Közben Dorin Florea polgármesternek és a helyi önkormányzati testületnek címzett internetes petíció indult Valentin Bretfelean leváltása érdekében. A kezdeményezők hét különböző ok miatt szeretnék menesztetni a rendőrfőnököt. Ilyenek például: a magyar jellegű rendezvények akadályozása (megtiltotta, hogy a huszárok március 15-ei felvonulását), a magyar jelképek reklámanyaggá minősítése (30 ezer lejes bírságot szabott ki az EMNT-re a székházára kihelyezett székely zászló miatt), a civil akciók megfélemlítése (a piacokon a kétnyelvű árcédulákat adományozó akció szervezőjének a megbírságolása), vagy a kétnyelvűség folyamatos üldözése.
A Bretfelean leváltását követelők a rendőrfőnök tisztázatlan viszonyát a kommunista diktatúra titkosszolgálatával, a Securitatéval is kifogásolják, mint ahogy a múltbéli munkakapcsolatát a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI), ahonnan 2008-ban, fegyelmi okok miatt helyezték tartalékba.
Mint ismeretes, legutóbbi megfélemlítési akciója keretében a Cemo által koordinált Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! csoport két aktivistáját bírságoltatta meg, akik kétnyelvű utcanévtáblát szereltek fel egy háztulajdonos kérésére. Bretfelean ennél tovább ment, 30 ezertől 50 ezer lejig terjedő bírsággal fenyegeti azokat az ingatlantulajdonosokat, akik nem távolítják el magántulajdonukról a kétnyelvű utcanévtáblákat. „Az eddig lezajlott perekben a bíróság minden esetben eltörölte a Helyi Rendőrség által kiszabott bírságot, ez is bizonyítja, hogy a rendőrfőnök gyakran túllép hatáskörén, és diszkriminatívan lép fel azon közösség ellen, amelyet őriznie és védenie kellene” – mutatnak rá a kezdeményezők.
Szucher Ervin 
Székelyhon.ro

Hamis játék Marosvásárhelyen?
Elindította a marosvásárhelyi városháza a kétnyelvű táblák elkészítésére és felszerelésére vonatkozó közbeszerzési folyamatot – közölte hétfőn Claudiu Maior alpolgármester. Eközben Valentin Bretfelean rendőrfőnök lapunknak elmondta: a magyar pártok felszólítása és a civil tiltakozás ellenére sem mond le tisztségéről. A városvezetés egyébként vasárnap este Havasi Balázs koncertjén bejelentette, hogy várbeli sétányt nevez el a zongoraművészről. Többen kampányfogásként és figyelemelterelésként értékelik a gesztust.
Elindította a marosvásárhelyi városháza a kétnyelvű táblák elkészítésére és felszerelésére vonatkozó közbeszerzési folyamatot – közölte hétfőn lapunkkal Claudiu Maior alpolgármester. Mint mondta, ez azt jelenti, hogy szerencsés esetben a nyertes cég 45 nap elteltével elkezdheti a munkálatokat. A civilek által kifüggesztett kétnyelvű táblákról szólva kifejtette: ezeket ezentúl is fel lehet szerelni, de csak az építkezési engedély kiváltása után.
Nem távozik Bretfelean
A magyar politikai pártok felszólítása és a civil tiltakozás ellenére Valentin Bretfelean nem mond le tisztségéről – ezt maga a rendőrfőnök jelentette ki hétfőn lapunknak. A helyi rendőrség vezetője hangsúlyozni kívánta, hogy nem érzi hibásnak magát, és úgy vélte, ha az önkormányzat menesztené is igazgatói székéből, meggyőződése, hogy a bíróság visszahelyezné tisztségébe.
„Miért vagyok hibás? Mert a rendőrség tette a kötelességét? A dolgok kezdenek elfajulni; a magyarság belharca oda vezetett, hogy engem démonizálnak, és a lakosság egy részét ellenem hangolják. Azt hazudják, hogy közöm lett volna a Szekuritátéhoz vagy menesztettek a SRI-ből, miközben 2008-ban én kértem az előrehozott nyugdíjazásomat.
Azt mondják, hogy miattam nem tüntethetnek a városháza előtt, miközben visszaléptem az engedélyeztetési bizottságból. Azzal vádolnak, hogy harminctól ötvenezer lejig terjedő büntetéseket szabtam ki, holott csak arra szólítottam fel az érintetteket, hogy járjanak el törvényesen. Azt állítják, hogy megbírságoltam azokat, akik Skócia függetlensége mellett tüntettek. Ebből semmi nem igaz” – jelentette ki a Krónikának Valentin Bretfelean, aki elmondása szerint rágalmazás miatt bűnügyi feljelentést készül tenni Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei elnöke ellen, aki egyben az alakulat jelöltje is a májusi előválasztásokon.
RMDSZ-es bojkott
Az EMNP egyébként, mely a polgármesteri hivatal helyszínmódosítása miatt elhalasztotta a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében mára meghirdetett utcai tüntetését, nem mond le a tiltakozó akcióról. Az RMDSZ ugyan nem csatlakozik az MPP által is támogatott tiltakozáshoz, de a polgármester tudtára kívánja adni a kétnyelvű táblákkal kapcsolatos nemtetszését.
„Mindaddig, amíg nem oldódik meg a kétnyelvű utcanévtáblák ügye, mi, az RMDSZ tanácsosai bojkottáljuk a testület üléseit. Ott leszünk, de nem szavazunk” – szögezte le Peti András alpolgármester. Mivel az önkormányzatban a magyar tanácsosok kisebbségben vannak, szavazatuk csak a kétharmados többséget igénylő sarkalatos döntések esetében nélkülözhetetlen.
Zenés kampányfogás?
A marosvásárhelyi magyarság körében egyébként vegyes érzelmeket váltott ki Claudiu Maior alpolgármesternek Havasi Balázs vasárnap esti zongorahangversenye közben tett bejelentése, miszerint a megújuló várudvarban sétányt neveznek el a világhírű fiatal művészről. Az elöljáró a táblát is bemutatta, amelyen már nem is sétány, hanem egyenesen utca szerepelt.
A szervezők hétfő délben meg is mutatták Havasinak – akinek amúgy semmi köze Vásárhelyhez –, hogy mit keresztelnének el róla. Egyesek méltányolták az ingyenes koncert házigazdájaként színpadra lépő alpolgármester nem mindennapi bejelentését, mások egyszerű kampányfogásnak minősítették azt. Volt, aki viccnek vélte Maior gesztusát, mások a magyarság kigúnyolásaként értékelték.
Egy biztos: a tapsvihart kiváltó bejelentés és a tábla átadása a zsúfolásig megtelt Kultúrpalotában játszó negyvenéves zongoraművészt és zeneszerzőt is meglepte. Mint mondta, ilyen még nem fordult elő vele pályafutása alatt. Havasi Balázs hétfő délben Ioan Chiorean szervező és konferanszié társaságában a vár megújuló udvarán sétált, ahol vendéglátója megmutatta, melyik sétány fogja majd a nevét viselni.
Claudiu Maior érdeklődésünkre a koncert után tisztázni kívánta, hogy a színpadon nem tréfált, a zongoraművészről a megszépült várudvar egyik sétányát kívánják elnevezni. „Félreértés történt, szó sem lehet arról, hogy élő személyről utcát nevezzünk el, ezt tiltja a jóérzés. Gyalogos sétány viszont viselheti Havasi Balázs nevét. És nemcsak róla, hanem más személyiségekről is el fogunk keresztelni várbeli sétányokat. Fele-fele arányban, ha lesz tíz román, akkor lesz tíz magyar is” – nyilatkozta lapunknak Maior.
Az elöljáró szerint tévedett az, aki a közönségnek is bemutatott táblára a sétány helyett az utca szót írta. Felvetésünkre, hogy a közönség egy része kampányrendezvényként fogta fel Havasi Balázs ingyenkoncertjét, az alpolgármester elmosolyodott. Mint mondta, amíg a városnak van egy ismert polgármestere, esze ágában sincs megpályázni a székét. „Ha Dorin Florea azt mondja, hogy nekem kell indulnom, akkor indulok” – látta be.
Peti ismét kimaradt
Bár a nevét a színpadon kiejtették, a szervezők ezúttal is mellőzték a forgatókönyvből Peti Andrást magyar alpolgármestert. Az RMDSZ-es politikus a páholyból nézhette végig, amint demokrata-liberális kollégája kitünteti a vendégművészt és átadja az utcanévtáblát.
„Nincs mit tennem, nem vettek be a szervezőcsapatba. Sajnos, a polgármester csak az egyik helyettesét szokta felruházni feladatkörökkel, és az nem én vagyok” – mondta el lapunknak Peti. Arra, hogy akár ki is kérhette volna magának, úgy vélekedett, egy ilyen rangos eseményt, melyen egy világhírű művész lépett fel, emellett pedig egy beteg gyermeken is segítettek és egy fiatal tehetség is bemutatkozott, nem szabad politikai botránnyal beárnyékolni. „Inkább méltóságteljesen vettünk részt az eseményen” – szögezte le.
Kollégája, az RMDSZ részéről a polgármesteri székre pályázó Soós Zoltán kritikusabban tekint a történtekre. Szerinte felháborító, hogy Peti nem köszöntötte a színpadon Havasit. „Én például azért nem vettem részt a koncerten, bár kaptam meghívót, mert kirakatrendezvény volt, amellyel a szervezők el szeretnék terelni a figyelmet a város valós problémáiról” – mondta Soós a kétnyelvű utcanévtáblák körüli botrányra utalva.
Az RMDSZ ellenzéke is „fogott” az ügyön. Jakab István, a néppárt helyi elnöke Facebook-oldalán azt veti Peti András szemére, hogy miközben Maior a színpadon volt, ő a díszpáholyban elbújva tapsolt és mosolygott. Szerinte mindkettőjüknek Havasi mellett lett volna a helye, főleg Petinek. „Nem gondolod, hogy csúfot űztek belőlünk? Maga a koncert óriási siker, de ez a művész érdeme, aki tette a dolgát. Nem éreztem volna magam ennyire megalázva, ha te is teszed a dolgod” – írja közösségi oldalán Jakab.
A sétánykeresztelőt egyébként Peti András nem tartja szerencsés ötletnek. Úgy vélte, ha már Munkácsy Mihály festményei ihlették meg a zongoraművészt, és előadásának címe az Ecset és zongora lett, inkább a híres festő nevét kellene visszaadni a jelenlegi Fenyő (Bradului) utcának
Szucher Ervin 
Krónika (Kolozsvár)

Ráduly parkolópályán – Őrizetbe vették a csíki városvezetőket
Többrendbeli korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítja Ráduly Róbert csíkszeredai polgármestert és helyettesét, Szőke Domokost az ügyészség, amelynek munkatársai tegnap házkutatást folytattak a városházán, az érintettek otthonában és magáncégek székhelyén. Az RMDSZ-es elöljáró – akinek állítólagos bűnlajstromán szerepel, hogy kenőpénzt kapott a City Parking cégtől – politikai bosszúnak tartja az eljárást, leszögezve: senkitől nem vett el semmit. Ráduly Róbertet és Szőke Domokost szerdán este őrizetbe vették.
Vesztegzár alá vonta szerdán a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a csíkszeredai polgármesteri hivatalt, valamint a székelyföldi város két vezetőjének otthonát. A csendőrség készenléti egységeinek álarcos fegyvereseivel kiszállt ügyészek több órán keresztül folytattak házkutatást a városházán, Ráduly Róbert polgármester és egyik helyettese, Szőke Domokos lakásán, továbbá magáncégek székhelyén.
Bár szűkszavú közleményében a vádhatóság csak annyit közölt, hogy 2007 és 2015 között elkövetett korrupciós és ehhez kapcsolódó feltételezett bűncselekmények ügyében vizsgálódik, a román sajtóba kiszivárogtak a nyomozati anyag részletei.
Az Agerpres és Mediafax hírügynökség értesülései szerint Rádulyt többek között azzal gyanúsítják, hogy egy közvetítőn keresztül havi tízezer euró csúszópénzt kapott a csíkszeredai parkolódíjak begyűjtésével az önkormányzat által 2008-ban megbízott City Parking cég tulajdonosától.
Az is szerepel a hargitai megyeszékhely polgármesterének állítólagos bűnlajstromán, hogy engedélyének kiadásáért és a forgalmi rendezés megvalósításáért 200 ezer lejjel vesztegette meg az építőanyag-kereskedéssel foglalkozó Dedeman nagyáruház. Az RMDSZ színeiben harmadik mandátumát töltő Ráduly továbbá ötezer eurós szponzortámogatás kifizetésétől tette függővé a Vodafone mobiltársaságnál egy szolgáltatói szerződés megkötését.
Szőke Domokos alpolgármestert azzal gyanúsítják, hogy a reális összeg százszorosáért, 1,3 millió lejért ítélte oda a Rét utcai zöldövezeti munkálatra szóló megbízást a bukaresti Garden Center Group Kft-nek. Mindkét elöljárónak felróják, hogy hitelutalványozóként törvénytelenül hagyták jóvá közel egymillió lej kiutalását a Topo Service földmérő cég javára, holott a megyei kataszteri hivatal jelezte: a cég dokumentációja nem vehető figyelembe.
Bár sajtóhírek szerint a másik alpolgármestert amiatt vizsgálják, hogy a csíkszeredai Márton Áron és a Segítő Mária gimnáziumok felújítására szerződtetett magáncég a valós ár ötödrészéért végzett felújítási munkálatokat a szülei tulajdonában álló házon, Antal Attila cáfolta, hogy eljárás folyik ellene.
A megyeszékhelyt 2004 óta irányító Rádulyt és Szőkét szerda délután kihallgatásra Bukarestbe szállították, szerda koraestig azonban nem közölték, hogy őrizetbe veszik-e őket.
Késő este azonban kiderült, a korrupcióellenes ügyészség 24 órás őrizetbe vette Ráduly Róbert polgármestert és Szőke Domokos alpolgármestert – közölte a román közszolgálati televízió (TVR). Az ügyészek a bukaresti törvényszéken kérték a városvezetők harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezését.
A polgármester csendőrök gyűrűjében közölte az újságírókkal, hogy összeférhetetlenséggel, hivatali visszaéléssel és hivatali visszaélésre való felbujtással gyanúsítják, ám politikai bosszúnak tartja az akciót. „Soha nem vettem el senkitől semmit!" – válaszolta SMS-ben még a lakásán folytatott házkutatás idején Ráduly a Székelyhonnak.
Útban a főváros felé az elöljáró ugyancsak szöveges üzenetben közölte a hírportállal, hogy összesen kilenc ügyben zajlik a DNA kivizsgálása: a Szakszervezetek Művelődési Házának az önkormányzat általi felvásárlása, egy Kossuth utcai kereskedelmi bérlemény ügyében benyújtott feljelentés, az ingatlankataszter, a Vodafone-szerződések és a Rét utcai kis park ügye, két hivatali jármű szolgálati útja, a Csíki Sportegylet, a VSK Csíkszereda és az FK Csíkszereda támogatása, a City Parking szerződése, valamint a Sapientia-egyetem székházának felújítása számára tavaly kibocsátott építkezési engedély.
Egyébként az 1996 és 2004 között parlamenti képviselőként tevékenykedő politikus ellen tavaly testi sértés gyanúja miatt indult bűnügyi vizsgálat, miután torkon ragadta egyik képviselőtársát az RMDSZ önkormányzati frakciójának tanácskozásán. Ráduly 2013-ban azzal került a figyelem középpontjába, hogy megkergetett és elfogott egy férfit, aki régóta követte és fényképezte. Az incidens után a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) elismerte, hogy a rendőrségnek átadott férfi a titkosszolgálat kötelékeiben dolgozik; a hírszerző testi sértésért feljelentést tett a polgármester ellen.
Különben nem Rádulyék az első, az ügyészség látószögébe került székelyföldi politikusok. A DNA 2013-ban közérdeket sértő hivatali visszaélés miatt vádat emelt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke és az önkormányzat több volt és jelenlegi tisztségviselője ellen, mivel a gyanú szerint útépítési ügyekben 4,88 millió lejes kárt okoztak a költségvetésnek.
Hivatali visszaéléssel és zsarolással gyanúsítják ugyanakkor Gyergyószentmiklós házi őrizetben lévő polgármesterét, Mezei Jánost egy olyan telek eladása miatt, amely a város és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének tulajdonában volt.
Nem árul el sokat a csíki elöljárók vagyonnyilatkozata
Legfrissebb, 2013-ban közzétett vagyonnyilatkozata szerint Ráduly Róbert névlegesen nem birtokol ingatlant vagy földterületet, ezek a gyermekei nevén szerepelnek. A polgármester Csíkszeredában három lakással, Madéfalván pedig egy negyven négyzetméteres magánházzal rendelkezik, a megyeszékhely közeli községben 244 négyzetméteres beltelket és egy 180 négyzetméteres mezőgazdasági területet birtokol.
Három személygépkocsi tulajdonosa (közülük a legfiatalabb 1986-os gyártmány), emellett 16 ezer euró értékben birtokol műkincseket és festményeket, 2500 kötetes könyvtára értékét 33 ezer euróra becsüli. Egy magánnyugdíjpénztárnak 213 ezer, fel nem tüntetett pénznemben (vélhetően lejben) fizetett be összeget, két banknál nyitott folyószámláján pedig két kisebb öszszeg kamatozik. Polgármesteri éves fizetése 36 644 lejre rúg, a Sapientia – EMTE oktatójaként emellett 12 108 lejt keres évente.
Antal Attila alpolgármester Csíkpálfalván 30 hektár erdőt, testvérével közösen pedig több mint három hektár mezőgazdasági területet birtokol. Csíkszeredai 55 négyzetméteres lakásán a feleségével osztozik, emellett 2001-es évjáratú személygépkocsit vezet. Folyószámláin 7300 lej és 12 ezer euró kamatozik, emellett 62 ezer lejes hitelt törleszt. Éves fizetése 37 ezer lej.
Kollégája, Szőke Domokos meglehetősen foghíjas vagyonnyilatkozatából nem derül ki, hogy 2008-ban milyen pénznemben vett fel 182 ezres bankkölcsönt ingatlanvásárlásra. Folyószámláin több mint hétezer eurót helyezett el, alpolgármesteri fizetésként pedig évi 31 ezer lejt tüntetett fel.
Rostás Szabolcs 
Krónika (Kolozsvár)

Jön az új Nagy Testvér-törvény
Újabb, a számítógépes adatforgalom megfigyelését elősegítő, úgynevezett Nagy Testvér-törvény tervezetét küldte meg a parlamentnek Klaus Johannis államfő hivatala azt követően, hogy az alkotmánybíróság eddig mindhárom, a témában született jogszabályt az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította.
A Gândul hírportál értesülései szerint a tervezetről – amelynek kidolgozásában a hírszerző szolgálatok is közreműködtek – az összes parlamenti párttal egyeztetnek, és az elnöki hivatal előzetesen a civil szféra álláspontját is kikérte. A tervezetet azt követően hozzák nyilvánosságra, hogy a pártok konszenzusra jutnak annak tartalmát illetően.
A tervezet konkrétan a személyes adatok felhasználását és a magánélet elektronikus kommunikáció során történő védelmét rögzítő 506/2004-es jogszabályt módosítja.
A Gândul értesülései szerint egyik sarkalatos pontja az, hogy a szolgáltatóknak legtöbb öt évig meg kell őrizniük az ügyfelek internetes vagy mobiltelefonos kommunikációs tevékenységére vonatkozó adatokat, majd ezt követően törölniük, vagy nyomon követhetetlenné kell tenniük őket.
Egy másik módosítás szerint előzetes bírói jóváhagyás szükséges ahhoz, hogy a hivatalos szervek – bíróságok, nyomozó hatóságok, hírszerző szolgálatok – adatokat igényelhessenek a szolgáltatóktól. Ha azonban a bírói jóváhagyás megvan, akkor a szolgáltatóknak 48 órán belül át kell adniuk a kért adatokat.
Az ilyen nyomozások tárgyát képező adatokat mindaddig nem lehet törölni, amíg erre a nyomozó szervek nem bólintanak rá, vagy nem születik jogerős bírói ítélet az ügyben.
Mint arról beszámoltunk, az információbiztonságról szóló Nagy Testvér-törvényt január 21-én nyilvánította az alaptörvénnyel ellentétesnek az alkotmánybíróság. A parlament által decemberben elfogadott információbiztonsági törvény ellen – a civil szervezetek tiltakozása nyomán – az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) óvást emelt az alkotmánybíróságon.
A civilek elsősorban amiatt aggódtak, hogy a törvény alapján a titkosszolgálatok bárkinek a számítógépes adatait ellenőrizhetik. A másik két korábban hatályba lépett megfigyelési törvényt – a mobilszolgáltatókat érintő adatmegőrzési, illetve a feltöltőkártyák névtelenségét eltörlő jogszabályt, amelynek nyomán csakis a személyi adatok megadásával lehetett volna ilyen kártyát vásárolni – tavaly szintén alaptörvénybe ütközőnek minősítette az alkotmánybíróság. A törvény elkaszálását követően azt annak elfogadását szorgalmazó George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetője távozott tisztségéből.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár), 

Titkosszolgák: kékszemű fiúk fű alatt
Néhány hónapja feltűnően sok botrányszagú hír röppent fel a hazai titkosszolgálatokkal kapcsolatosan. Mindez nem azt jelenti, hogy megtáltosodott volna a média, hogy zseniális oknyomozó újságírók tűntek volna fel, mint ahogy azt sem, hogy netán „megtért” volna és lelkiismeret-furdalása hatására kipakolt volna egy-egy kém. Ellenkezőleg: a kémek birodalmából származó vagy azzal kapcsolatos valamennyi hírt, kiszivárogtatást, leleplezést óvatosan és körültekintően kell kezelnünk, mert manipulációs szándékkal készülhettek. Lehet elterelés, fenyegetés, burkolt üzenet a politikának, vagy – miért ne? – egy rivális társaság mérgezőnek szánt, a közvélemény elé dobott információja.
Alapszabály a titkosság
Mindennek okait nagyjából 2500 éve ismerjük a legendás Szun Cenek köszönhetően. A hadviselés törvényei címet viselő hadtudományi alapművében a szerző teljes fejezetet szentel a kémek alkalmazásának és a velük való bánásmódnak, hiszen – amint azt a bevezetőben leszögezi – „aki az ellenség helyzetének megismerésével nem törődik, az gonoszak közt is a leggonoszabb, az nem lehet emberek vezetője, az nem lehet az uralkodó segítsége, az nem lehet a győzelem ura.” (Tőkei Ferenc fordítása)
Világosan fogalmaz: az uralkodó (mai fogalmakkal az államhatalom) nem létezhet kémek nélkül, mert „a hadsereg minden dolga közül a kémekkel tartsuk fenn a legszorosabb kapcsolatot, senki ne kapjon busásabb jutalmat a kémeinknél, s ne legyen titkosabb dolog, mint kémeink szolgálata.” És egyértelműen: „Amikor egy kémünk még el sem kezdte munkáját, de már előre híre támad, akkor a kémnek is, de annak is, aki hírét költötte, meg kell halnia.”
Vagyis a kiszivárogtatás, a fecsegés, a leleplezés az ellenkezője mindannak, amit ebben a minden állam számára létfontosságú szakmában művelni lehet.
Maior kipakolt?
Jogos tehát a kérdés, vajon mi lehetett a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szándéka 2014 júliusában, amikor igazgatója, George Maior egy interjúban kijelentette: a román hírszerzés feladatának tekinti, hogy megakadályozza a területi autonómia megvalósulását Románia területén. Maiorral akkor az Adevărul Live román hírportál készített interjút, amelyet interneten is élőben közvetítettek. Az Adevărul riporterei egyebek között arról kérdezték a SRI vezetőjét, hogyan értékeli a magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn korábban elmondott beszédét és Orbán Viktor azon politikáját, „amellyel megpróbálja visszaadni a magyarok meggyőződését, hogy ők olyan nemzetet alkotnak, amely fontos dolgok megvalósítására képes.” George Maior azt állította: a SRI igazgatójaként nem akarja kommentálni Orbán Viktor szavait, de dolgozik rajta, hogy „ez a propaganda” ne alakuljon át konkrét cselekvéssé Románia területén.
Hozzá kell még tennünk, hogy az interjú az elnökválasztás évében készült. Amint azt a Hotnews.roportál által megkérdezett Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő is kifejtette, a román hírszerzésnek nem lehet feladata az autonómia megakadályozása, de elképzelhetőnek tartja, hogy pillanatnyilag ez volt a politikai opció, és egy ilyen feladatot is kapott. „Választási évben a jobb- és a baloldal, valamint a titkosszolgálat mindig előrántja a magyarveszély-kártyát, hiszen az idegengyűlöletre mindig van vevő, értékes voksokat lehet azzal szerezni” – tette hozzá Márton.
A SRI vezetője nem első alkalommal nyilatkozott autonómiaügyben, nyolc évvel korábban, 2006 decemberében jelezte, hogy a Nagy-Románia Párt által fújt riadót követően SRI-jelentés készül arról, milyen információkat gyűjtöttek a székelyföldi autonómiatörekvésekkel kapcsolatban.
George Maior idén januárban lemondott tisztségéről, miután a párizsi terrortámadások után nyilvános szócsatába keveredett az Alkotmánybírósággal. Azt sugallta, hogy a taláros testület viseli a felelősséget, ha Romániában is baj lesz, miután alkotmányellenesnek minősítette a telefonos és számítógépes kommunikáció megfigyelését szabályozó rendelkezéseket. Ráadásul Augustin Zegrean, az Alkotmánybíróság elnöke elpanaszolta a sajtónak, hogy különböző állami intézmények – köztük a SRI – nyomást gyakorolnak az alkotmánybírókra, és a taláros testület tagjai fenyegetve érzik magukat.
Öröm az ürömben a SRI számára, hogy miközben a Nagytestvér-törvények sorra elbuktak (amelyekre szerintük azért lett volna szükség, hogy hatékonyabbá tegyék Romániában a terrorizmus elleni harcot), a közvélemény-kutatások szerint 50 százalék fölé emelkedett a korrupt politikusok tucatjait lebuktató intézmények, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a hírszerző szolgálat bizalmi indexe – s ezekben az ügyekben bizony sűrűn hallgatták le az érintetteket. Mi több, a terrorizmus elleni harc sem állt le, április elején a SRI honlapján jelentették be: tíz évre kiutasítottak egy tunéziai állampolgárt, egy hattagú, meg nem nevezett állampolgárságú csoport öt tagját hét évre, egyik tagját pedig három évre. Utóbbi csoportról azt közölte a szolgálat, hogy tagjai az Iszlám Állam és az Al-Kaida terrorszervezetek radikális nézeteit vallották, és dzsihadista irányultságú szélsőséges iszlamista propagandát fejtettek ki Románia területén. A SRI szerint a radikalizálódás előrehaladott állapotában levő személyek elszigetelt csoportot alkottak, amely veszélyeztette Románia biztonságát. A titkosszolgálat azt is hozzátette, 2013 óta tartja megfigyelés alatt a kiutasított személyeket. A Digi24 hírtelevízió honlapján azt is közölte, hogy a csoport Szatmárnémetiben működött, tagjai pedig francia állampolgárok voltak.
A SRI története dióhéjban
Amint arról annak idején Virgil Măgureanu, a román titkosszolgálat 1989 utáni alapítója az Adevărul napilapnak egy interjúban beszámolt, az 1989-es decemberi fordulatot követően a volt Szekuritáté tárgyi vagyonának nagy részére rátette a kezét a hadsereg, a többire a belügyminisztérium, a szervezetet egyrészt feloszlatták, másrészt a tagjai felszívódtak, elmenekültek a várható népharag elől, úgy kellett később összetoborozni őket. A decemberi eseményeket követően két személyes biztonsági szolgálat volt csupán: Ion Iliescu és bizalmi alapon kinevezett nemzetbiztonsági tanácsadója, Virgil Măgureanu. Az újjászerveződő szolgálat HR-politikájáról ennyit mondott: „Mivel nem tudtuk előéletük büntetlenségét ellenőrizni, gyakorlatilag minden volt Szekuritáté-tagot alkalmaztunk. (…) Nem alkalmazhattunk embereket az utcáról szedve össze őket, olyan alapon, hogy ki követeli hangosabban a demokráciát.”
A SRI-t 1990. március 26-án hozták hivatalosan létre, Măgureanu hevesen tagadta, hogy a marosvásárhelyi pogromot használták volna fel ürügyül legitimálására. 1997-től 2000-ig Costin Georgescu vezette, 2001–2006 között Radu Timofte, lemondása után néhány hónapig Florian Coldea, majd idén januárig George Maior, az ő utódja Eduard Hellvig. Becslések szerint 2009-ben több mint 10 ezer alkalmazottja volt – az állomány létszáma egyébként titkos.
És a többiek
A SRI mellett még legalább hét titkosszolgálatot működtetnek Romániában. Ezek az 1989. december 26-án akkor még négy taggal létrehozott állami vezetők védelmét biztosító kormányőrség (SPP), a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE), a különleges kommunikációs szolgálat (STS), a Védelmi Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA), a Katonai Hírszerző Igazgatóság (DIM – J2), a Katonai Elhárítás (DCISM), a Belső Védelmi és Hírszerzési Igazgatóság (DGIPI) nevű belügyi hírszerző szolgálat.
A SRI, a SPP, a STS és a SIE évi személyzeti költsége 2014-ben 1,3 milliárd lej körüli volt, az egészségügyi fizetésekre ugyanabban az évben 730 milliót költöttek, állítják a titokzatosság ellenzői. A hatalom birtokosai közben joggal mutogatnak Szun Ce mesterre. De nemcsak ők, a DNA főügyésze, Laura Codruţa Kövesi az Erdélyi Napló által is közölt interjúban megerősítette: a korrupciós tettekre vonatkozó információk megszerzése terén a SRI továbbra is a fő partnerük, ezt az együttműködést törvény is szabályozza. A nagy korrupció elleni harcban az intézmények, a DNA, a SRI, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), valamint a belügyminisztériummal való együttműködés nélkül képtelenek lennének lezárni az ügyeket – mondta Kövesi.
Ami az együttműködést illeti, annak egy kevésbé szokványos formájára is fény derült a napokban. Ion Iliescu román exelnök egy, a német Der Spiegelnek adott interjúban beismerte: 2002–2003-ban anélkül, hogy tudta volna, pontosan mire is bólint rá, „elvileg” jóváhagyott egy CIA-kérést, de nem volt tudomása arról, hogy az amerikai hírszerzés titkos börtönt létesít Románia területén. A részleteket Ioan Talpeş, elnöki tanácsadó, volt SIE-igazgató is igazolta: Románia egy vagy két titkos börtön létrehozására adott engedélyt, megkönnyítendő Románia NATO-csatlakozását. Az Amnesty International viszont úgy tudja, hogy az ország cserében több millió dollárt kapott az amerikai kormánytól.
Willman Walter 
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kiszolgáltatottság jellemzi a román sajtót
Politikai és titkosszolgálati befolyás nehezedik a romániai sajtóra, amelyet a tulajdonosi szféra érdekeinek való kiszolgáltatottság is jellemez – állapította meg egyebek mellett az ActiveWatch nevű bukaresti civil szervezet, amely kedden tette közzé a romániai sajtószabadságról készült 2014. évi jelentését. A Mediafax hírügynökség által idézett beszámoló rámutat: a 2014-es választási év során a korábbi éveknél látványosabban ütköztek ki Romániában a sajtó szabadságát korlátozó problémák, amelyeket a lakosság is érzékelt.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok alig 20 százaléka vélte úgy, hogy országában szabad a sajtó, több mint ötven százalékuk állította ennek ellenkezőjét, míg a megkérdezettek egynegyede nem tudott véleményt nyilvánítani a kérdésben – emlékeztet a jelentés.
„Tavaly minden eddiginél jobban látszott, hogy a sajtó propagandaeszközzé vált: a hírtévék nyílt pártosságához sokszor manipuláló, rágalmazó, a nemzeti és vallási érzékenységet sértő üzenetek társultak" – állapította meg az ActiveWatch.
A sajtófigyelő szervezet felidézte, hogy „futószalagon" kerültek rács mögé 2014-ben olyan médiamágnások, akik a közvélemény és az igazságszolgáltatás befolyásolására, korrupt üzelmeik fedezésére használták a tulajdonukban lévő médiavállalkozásokat.
Egy ismert publicista bevallotta, hogy egy titkosszolgálat fedett ügynöke volt, és George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akkori igazgatója is megerősítette, hogy fedett ügynökök épültek be több szerkesztőségbe – mutatott rá az ActiveWatch jelentése.
A dokumentum olyan esetet is leír, amelyben a karhatalmi túlkapásokat dokumentálni próbáló újságírót rendőrök bántalmaztak, és azt is a bukaresti kormány szemére veti, hogy „egy kínai kormányküldöttség kedvéért feláldozta a sajtószabadságot", amikor megakadályozta egy kiadvány riportereinek belépését a kormánypalotába.
A 130 oldalas jelentés külön, ötoldalas fejezetet szentel a magyar közösség szólásszabadságának, amelynek korlátozása – megállapítása szerint – növekedett a tavalyi év során.
A dokumentum felidézi a Székely Szabadság Napján (március 10.) tervezett marosvásárhelyi felvonulás betiltását, a székely zászlók kitűzése és a magyar himnusz éneklése miatti bírságokat, a területi autonómiáról szóló közvita betiltására irányuló képviselői törvénykezdeményezést és legfelső bírói tanácsi állásfoglalást, valamint az autonómiavitát közrendvédelmi veszélyként megbélyegző belügyminisztériumi stratégiatervezetet.
Az ActiveWatch szerint egyebek mellett ezeknek a gondoknak tulajdoníthatóan csúszott vissza Románia a 45-ről az 52. helyre a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet sajtószabadság-rangsorán.
MTI
Erdély.ma

És mégis boszorkányüldözés?
A magyar nemzetiségű vezető személyek – elsősorban polgármesterek és tanácselnökök – veszélyeztetettségi készenlétben állhatnak, hogy mikor ütnek rajtuk nagy hirtelenséggel a DNA-s ügyészek és a maszkos csendőrlegények. Legújabban Ráduly Róbert Kálmánra csaptak le, vele egyik alpolgármesterére, Szőke Domokosra.
Rádulyt azzal vádolnák egyebek mellett, hogy rossz építkezési engedélyt adott ki a Sapientia Tudományegyetem kampuszára (ezért legfennebb a városrendezési osztályt vehették volna górcső alá, hiszen az általuk – szakemberek által – elkészített dokumentációt írja alá, a polgármester csak ellenjegyzi, a tanács többségének egyetértésével). A következő vádpont a hivatali visszaélés, ami teljesen megfoghatatlan ostobaság, mert vagy lopott valaki, vagy nem; ha igen, azt be kell bizonyítani, nem elég légből kapottan vádaskodni. Még akkor sem, ha vélhetően valamilyen magyar ellenlábas hazudozik, abban a reményben, hogy a közelgő választásokon esetleg ő lesz a polgármester.
A következő gyanú az összeférhetetlenségre vonatkozik, s ezt bőven el is hiszem, mert a temperamentumos Ráduly már megsapkázott egynéhány SRI-s fülest és szemest, akik kitartóan követték, fényképezték, lehallgatták, s biztosan telefonjait is megfigyelték, bírói engedély nélkül. Ő úgy érezte, hogy személyi és állampolgári szabadságának durva megsértése ez, hát gyorsan elégtételt is vett.
A többi vádpont? Nos, hogy támogatta a város pénzéből – nem a bukaresti, hanem a helyi költségvetésből – Csíkszereda híres, de jobb sorsra érdemes jégkorongcsapatát, melyet olyannyira magára hagyott a bukaresti szövetség, hogy ha nem lenne a MOL-liga, mindenki szegre akaszthatná a korcsolyáit. De ezzel Csíkszereda sportéletének csúcsa veszne el, s kihunyna a száz esztendeje lángoló láng. Talán az is baj volt, hogy a csíksomlyói Hármasoltár felújításához is hozzájárult, de ezeknek a támogatásoknak semmi közük a törvénytelenséghez, hiszen lehetőségük – sőt kötelességük! – a helyi tanácsoknak a sport, az egyházak, a művelődés anyagi támogatása. Hát Csíkban ez már bűn.
Félek, hogy a korrupció üldözésének örve alatt boszorkányüldözésbe kezdtek. Félek, hogy túlbuzgó ügyészek országává leszünk, akik ezért a vélekedésemért is meghurcolhatnak. De ki lesz a következő?
Magyari Lajos
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Egészségügyi kártya – Titkosszolgálatok fogságában
Az egészségügyi kártyarendszer a Különleges Távközlési Szolgálat és a Román Hírszerző Szolgálat felügyelete alatt működik – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök szombaton. Dr. Antal Álmos, a Fogolyán Kristóf Megyei Kórház orvos igazgatója ezt igen veszélyesnek és Európában példa nélkülinek tartja, úgy értékeli: a biztosítottak pénzén egy igen drága nyomkövető rendszert építettek ki, amely egyáltalán nem az egészségügy érdekeit szolgálja.
Az egészségügyi rendszert sehol a világon nem követik vagy biztosítják a titkosszolgálatok, nálunk az adatokat raktározó szervert a Különleges Távközlési Szolgálat bukaresti központjában helyezték el, és az egészet a titkosszolgálat működteti. Ez nemcsak Ponta nyilatkozatából derült ki, az egészségügyi biztosító igazgatója, Vasile Ciurchea is kijelentette már januárban – idézte fel Antal Álmos. Azt állítják ugyan, hogy csupán védelmet biztosítanak, nem nézhetik meg az adatokat, ám ez nehezen hihető, főként hogy csak a titkosszolgálatok alkalmazottjainak adatait zárolták, az egyszerű civileknek minden lépése nyomon követhető. Az orvosokat köti a titoktartás, csak bírósági végzéssel kötelezhetőek egy kórlap kiadására, ám a titkosszolgálatok immár minden mozdulatunkat követhetik, és akár vissza is élhetnek az információval – véli Antal Álmos. Hihetetlennek tartja, hogy az ezt szabályozó törvényt megszavazta a parlament, és nem figyelt fel senki rá, pedig sokat elárult az is, hogy az egészségügyi kártyarendszer kiépítésénél nem a biztosító adatait vették alapul, nem a személy biztosítotti minőségéből indultak ki, hanem a belügyminisztérium adatbázisát használták. Antal Álmos meglátása szerint sokkal okosabb lett volna, ha ehelyett az alapellátást szervezték volna újra, a titkosszolgálatoknak kifizetett pénzekből inkább védőnőket alkalmaznak a családorvosok mellé. Ugyanakkor azt is kétségesnek tartja, hogy a miniszterelnök által emlegetett, így megtakarított 300 millió euró valóban a rendszerben maradna, hasonló ígéret már sokszor elhangzott, de nyomát nem látták a pénznek. Szerinte a jelentős pénzelfolyás egyébként sem a betegek, orvosok, gyógyszertárak szintjén keletkezett, hanem a gyógyszergyártók, a különböző beszállítók, a nagy beruházások vonalán, azt pedig kártya nélkül is meg lehetett volna állítani.
A megyei kórház orvos igazgatója azt is szóvá tette, hogy bő egy hete, miniszteri utasításra törvénytelenségre kötelezték a kórházakat, járóbeteg-rendelőket, családorvosokat. Május elsején életbe lépett az a jogszabály, amely előírja, hogy csak egészségügyi kártyával rendelkező pácienseket láthatnak el, azonban a rendszer hibái miatt múlt hétfőn arra szólított fel minden érintetettet a tárcavezető, hogy kártyák hiányában is kezeljék a hozzájuk fordulókat, és az említett jogszabályt talán csak a most szerdai kormányülésen módosítják.
„Ha most ellenőrizné a számvevőszék a kórházat, teljesen törvényen kívül találnának. Miközben van példa arra, hogy egy elírt időpontért, egy rossz helyre tett vesszőért is megkötnek egy polgármestert, ezt lehet?” – tette fel a kérdést.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szembenézés a múlttal: lelkészek és besúgók könyve
Egy informátor a jelentéseiért nem kapott túl nagy összeget, száz-kétszáz lejt, de mellesleg kapott valami olyasmit, amit ő kért – derül ki Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvéből, amely a református egyház és a Szekuritáté kapcsolatáról számol be, annak dokumentumait közli.
A Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent kötetet a szerző jelenlétében H. Szabó Gyula kiadóigazgató méltatta Marosvásárhelyen a Gecse utcai református egyházkerület vendégházában. A szerző református pap, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense, nemrég lett nyugdíjas, arról számolt be, hogy hogyan települt ki Magyarországra, miután 14 év után is csak segédlelkész lehetett. Szegeden azonban nem fogadta be az egyház, a magyarázatát ma sem ismeri, az egyetemi könyvtárban kapott állást, majd a debereceni egyetem szegedi kihelyezett karán kezdett tanítani, annak megszünését követően pedig Deberecenben folytatta egyetemi pályafutását.
A szekus iratokba Tőkés László felkérésére kezdte mélyebben beleásni magát, ugyanis arra kérte a királyhágómelleki püspök, nézné át a dossziéját, lehetne-e valamire használni a református egyház története szempontjából. Az ügynök-történetet igazából csak 2006-tól lehet kutatni, miután a román államelnök hivatalosan elítélte a kommunizmust – mondta Molnár János. Igaz, hogy azok a legérdekesebb részek, amelyek esetleg sok mindenre, a rendszerváltást követő eseményekre is magyarázatot nyújthatnának, továbbra sem elérhetők, de ami megismerhető, az bőségesen elég ahhoz, hogy átlátható legyen: miként is befolyásolta az állam az egész társadalmat, beleértve a református egyházat is.
Molnár kitért arra is, hogy hogyan történt egy-egy eseperes, teológiai tanár, rektor beszervezése; különböző iratokat mutatott a kivetítőn. A négykötetetes munkához a kiadó csatolt egy CD-t is, amelyen az összes dokumentum megtekinthető, kinagyítható, olvasható. Például az informátorok által írt jelentések, amelyeket olykor kézzel, máskor írógéppel írtak. Láthatóak a beszervezési jegyzőkönyvek, a nyilatkozatok, amelyben az adott személy vállalja, hogy írásban, vagy szóban, illetve legtöbb esetben, ahogy a tartótiszt kéri, beszámol az általa megfigyelt személyekről, eseményekről, beszélgetésekről. Érdekesség az olvasó számára az úgynevezett tartalomjegyzékek dossziéja, amelyben részletesen leírják például, hogy kiről van szó, hol használható az informátor, melyek azok a jellemzői, amelyek alkalmassá teszik az ügynöki tevékenységre.
A jó informátor intelligens, népszerű, könnyen hoz létre kapcsolatokat, ápolja azokat, közszereplő, akinek véleményére kíváncsi egy adott közösség, jól tud kommunikálni, van humora. Mielőtt a szeku beszervezett volna valakit, előtanulmányt készített az illetőről, amelyben azt a stratégiát is leírta, hogy miként lép vissza, ha a kiszemelt személy nem hajlandó együttműködni. Az ügynökök túl nagy juttatásban nem részesültek, 100-200 lejnél többet nem kaptak, ha idős személyről, hozzátartozóról volt szó, akkor nagyon ritkán ezer lejt. A legtöbbször ők kértek valamit a tartótisztjüktől.
A könyvbemutatón és az azt követő beszélgetésen felmerült a kérdés, hogy szükséges-e a múlt feltárása? A válasz egyértelműnek tűnik: igen, a múltat tisztázni kell.
Antal Erika
maszol.ro

A letartóztatott pünkösd?
Gyanúsan összejött a gyergyószentmiklósi polgármester, Mezei János, Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert és alpolgármestere, Szőke Domokos házi őrizetbe való kényszerítése, és ha a Borboly Csaba ügyét is felmelegítik, ez már több mint gyanús, hiszen mindez a csíksomlyói búcsú előestéjén történik. Mindeközben Csík–Gyergyó, a Gyimesek százezreket várnak az eseményre, ami azért embert próbáló feladat, mert annyi lélekről gondoskodni kell, s a feladat oroszlánrésze az önkormányzatokra vár, leginkább a tanácselnökre, az önkormányzatok polgármestereire. Idén külön nagy esemény lesz, hiszen a búcsút Jakubinyi György érsek celebrálja az erdélyi főegyházmegye negyedszázados megalakulásán, hát a figyelem is nagyobb lehet. Sőt, úgy látszik, van.
A leköszönt SRI-főnök nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte a magyarság létét, utódja, Eduard Hellwig ott folytatja, ahol elődje abbahagyta, pedig itt egyházi ünnepről van szó, igaz, a legnagyobb Európában, s ha a Szentatyának lenne érkezése, jó lenne, ha megtisztelné a félmilliós sereget, s Románia látogatásakor nem szorítkoznának Bukarestre, ahol alig néhány tízezernyi római katolikus él, az is többnyire más nyelvű. Ami nem baj, hiszen Jézus az evangélium hirdetését minden nyelveken kérte, nem csupán az államok nyelvén, netán kizárólag latinul. Hanem magyarul is, annak székely és csángó szólásán is, egyszerre félmilliónak. A ferences atyák megszervezik az ünnepséget, de erejük és számuk kevés ahhoz, hogy mindenről egymagukban gondoskodjanak. Mi hát a célja a gyergyói, csíki polgármesterek vegzálásának? A hatalmas esemény megzavarása? Nehezen fog menni, hiszen itt olyan hagyományról van szó, amely már nemzetközi, és lassan világszintű.
Ünnepelni fogunk tehát teljes szívvel, hitünkben is megerősödve, s a trikolór ott fog lengedezni a Nagy-Somlyó csúcsán, bár már elhangzott a rosszindulatú jóslat, hogy legalább trikolór nem lesz.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Közös ismerősök a könyvespolcon
Negyvenöt éves a Kriterion Könyvkiadó. Az évforduló alkalmából a bukaresti Balassi Intézet és a Román Kulturális Intézet által szervezett bukaresti konferencián nemcsak a Kriterion 45 évét méltatták, de külön foglalkoztak a kiadó egykori igazgatója, Domokos Géza munkásságával és a román titkosszolgálat róla készített megfigyelési aktáival is.
Mi a közös első olvasmányélményeinkben, a fűzés mentén széthullott A Pál utcai fiúkban, a rongyossá olvasott Dumas-regényekben, majd később, a hatodszorra fellapozott, Vica és Gergő történeténél szamárfülezett Egri csillagokban? Vagy még később a Kő hull apadó kútban vagy aPillangó című regényekben? A válasz viszonylag egyszerű: valamennyi a Kriterion gondozásában jelent meg. Talán nem túlzás azt mondani, szüleink könyvespolcának zöme a Kriterion-könyvek különböző sorozataiból áll össze, hiszen 1970-es megalapításától ’89-ig a kiadó minden korosztálynak bőséges olvasmányanyagot kínált elérhető áron.
A megaintézmény
Egészen elképesztő számsort kapunk, ha leltárba vesszük a Kriterion-adatokat: húsz év alatt 1974 magyar nyelvű könyvet jelentettek meg 22,9 millió példányban. A legfényesebb korszakban, 1972 és 1980 között évente átlagban 110 magyar cím látott napvilágot, míg a ’85 utáni években átlagban „csak” 60–65 címet tudtak kiadni. S bár a magyar olvasók számára úgy tűnhet, hogy a Domokos Géza vezette Kriterion magyar kiadó volt, a 70–80-as években hasonló űrt pótoltak az egyéb kisebbségek nyelvén kiadott könyvek is. Az egykori szerkesztők által csak „kisebbségi megaintézményként” titulált Kriterion lefedte a teljes romániai kisebbségpalettát: a magyaron kívül további kilenc nyelven adtak ki szépirodalmat, művelődés- és kultúrtörténeti munkákat. Németül az első húsz évben 623 cím jelent meg (majdnem 2 millió példányban), ezáltal Németország határain túl a legtöbb német nyelvű könyvet megjelentető kiadóvá nőtte ki magát a Kriterion. Románul (szintén kisebbségi irodalom) 151 könyv jelent meg (több mint egymillió példányban), de helyet kaptak a Romániában élő más, kisebb létszámú kisebbségek is: húsz év alatt 206 szerb nyelvű kötet jelent meg (több mint százezer példányban), ukrán nyelven 154 (66 ezer példányban). A romániai kisebbségek számarányához igazodik a jiddis nyelven kiadott könyvek száma (53 cím 19 ezer példányban), a szlovák nyelvű irodalom (53 cím 27 ezer példányban), 7 török–tatár nyelvű kötet (12 ezer példányban), valamint az orosz–lipován irodalom (3 kötet 4100 példányban).
Dicsőséglista
Hogy miként fogadták például a hét kötetet a romániai török–tatárok, jól jelzik a bukaresti konferencián résztvevők beszámolói. Bartha Katalin Ágnes irodalomtörténésznek – aki az egykori szerkesztőkkel interjúkötetet készít – fiatal kutatóként megható volt olvasni, hogyan mentek szekerekkel könyvbemutatóra a dobrudzsai tatárok. Számára ekkor vált nyilvánvalóvá: a Kriterion nemcsak kiadóként volt jelen az egyes kisebbségek életében – kultúraszervező, kisebbségmegtartó intézmény is volt, az egyetlen, amely írott, nyomtatott betűt kínált. Dávid Gyula a kiadó műhelyjellegét emeli ki, Bálint Lajos szavaival élve szerinte: az „egykori ütődöttek gyűjtőhelye volt, akik politikai múltjuk miatt először csak feketén, majd a perújratárgyalás után hivatalosan is a szerkesztőségben sajátíthatták el a szerkesztés csínját-bínját”. Csak néhányukat említve is impozáns névsor: Egyed Péter, Mező Piroska, H. Szabó Gyula, Molnár Gusztáv, Kacsó Judit, Szabó Zsolt, Szilágyi N. Sándor, Szemlér Judit, Botár Emma, Bodor Pál, Diatcu Schmidt Helen, Tóth Samu és sokan mások.
A műhelyjelleget hangsúlyozza H.Szabó Gyula, a kiadó jelenlegi igazgatója is: „A magyar értelmiségi réteg ekkor kapott publikálási lehetőséget, s Domokos érdeme, hogy bizalmat szavaztatott a kiadónak.” Ezt erősítette a ma már legendás Forrás-sorozat, amely a fiatal generációnak nemcsak publikációs lehetőséget nyújtott, de a tisztes honorárium árából akár lakást is lehetett Kolozsváron vásárolni.
S mint ilyen, a kilencvenes évek változásai után nagy űrt hagyott maga után, még akkor is, ha a kisebbségi irodalmat szórványosan a mai napig is megjelenteti az immár csak kolozsvári szerkesztőséggel rendelkező nagy múltú kiadó. Mint ahogy a bukaresti konferencián azt is tanulságos volt látni, hogy ’89 után nemcsak a Kriterion kisebbségi nyelvű irodalma fogyatkozott meg, de a német nyelvű olvasókkal együtt a német nyelvű szerkesztők is elmentek: a konferencián megjelent egykori szerkesztők között egyetlen német sem volt.
A fentebbi számsor szolgáltatta tehát részben a bukaresti konferencia témáját. H. Szabó Gyula értelmezésében a tanácskozás hozadéka többtényezős: egyrészt a Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi történész és a Lőrincz D. József előadása révén lehetőségük volt bepillantaniuk – immár a kutató szemüvegén keresztül – a kiadó és a román kommunista vezetés kapcsolatába. Másrészt Domokos Géza szekusdossziéja – amely immár szabadon kutatható – választ adott azokra a talán bennünk is megszülető kérdésekre is, miként volt lehetséges egy kirakatintézménynek szánt kiadóból olyan, gyakorlatilag a teljes erdélyi magyar értelmiséget átkaroló, informális hálózatot létrehozni, amelynek a segítségével nemcsak a kortárs erdélyi és világirodalmat sikerült kiadni, de a két világháború közötti irodalmat, valamint a Téka sorozatban helyet kapó, középkori írók munkáit is. Bartha Katalin Ágnes a szerkesztőség egykori belső életét vizsgálta a hatalmi korlátozás szempontjából.
Titkok nyomában
Mint a kutatók beszámolójából és az egykori szerkesztőség tagjaival, H. Szabó Gyulával és Dávid Gyulával folytatott beszélgetésekből kiderül, a kiadó sikerének titka egyrészt Domokos Géza személyében keresendő. S talán nem puszta véletlen, hogy a Szekuritáté Domokos-jellemzése csak részben egyezik a szerkesztőségi tagok véleményével. Míg a Szekuritáté Domokost „okos, ravasz, óvatos, makacs emberként” minősítette, aki „maximálisan kihasználta az intézményi adottságokat”, H. Szabó Gyula Domokos Gézát „egyszerű, tiszta jellemnek” tartja, „aki ízig-vérig politikusalkat volt”. H. Szabó szerint jellemének nyitja, hogy „baloldalisága mellett erős polgári értékrenddel is rendelkezett. Ez a fajta polgári eszmélkedése védte meg mindenféle túlzott balosságtól. Ezt egyeztette nagyon jól össze politikusi vénájával: nagyon figyelt a beszélgetőpartnerre. Hamar ráérzett arra, mi a másik álláspontja, hogyan tudná őt meggyőzni.” A kiadóigazgató úgy tartja, a 37 dossziényi Domokos-anyag fölösleges pénzkidobás volt, „Domokos Géza nem volt összeesküvő alkat, s nem is rohant a barikádra, nem volt olyan típusú ember, kár is lenne tőle utólag elvárni. Inkább nem mondott olyat, hogy veszedelmes legyen, mégis elmondta a véleményét. S ezek az emberek tisztelték ezt a fajta nyíltságot. Ezért rengeteg kritikus megjegyzést eltűrtek tőle. Kritikus volt és diplomatikus. De ha elhatározta, hogy a házi őrizetben lévő Mircea Dinescut meglátogatja, akkor nemcsak Dinescuhoz ment el, de elbeszélgetett a házat őrző szekusokkal is.”
Domokos személye mellett a kiadó sikere abban is keresendő, hogy kisebbségi emberek vezették: valamennyi nemzetiségnek voltak kijelölt szerkesztői, s Domokos Géza, aki becsülte a szakszerűséget, nem szólt különösebben bele, hogy az egyes szerkesztőség mit kíván kiadni. Talán a bukaresti megemlékezésen az egyes nemzetek szerkesztői ezért is számoltak be erős Kriterion-tudatról: minden nemzetiségnek megvan a maga Kriterion-képe. A tatárok, szerbek, szlovákok a találkozón elmondták, számukra az írott betű egyenlő volt a Kriterionnal. S nemcsak azért, mert az olvasók kezébe adták az irodalmukat, mert a fiatal tollforgatók is előkerülhettek, hanem az anyanemzettel szemben is volt egyfajta névjegyük, amelyre az anyaországi kiadók odafigyeltek.
A magyar részleg titka az volt, hogy kettős szerkesztőséggel működött: Kolozsváron és Bukarestben is volt egy-egy népes szerkesztőség, a többnyelvű bukarestiben és a csak magyar kolozsváriban összesen 43 szerkesztő, grafikus, műszaki szerkesztő dolgozott, valamint 38 fős műszaki személyzet (titkárok, jogtanácsosok, adminisztrátorok, számítógép-kezelők stb.) segítette munkájukat. A bukaresti jelenlét H. Szabó szerint egyszerre volt előny és hátrány. Hátrány volt, mert messze voltak a közönségüktől, de ezt pótolta a kolozsvári szerkesztőség. „Előnye meg épp az volt, hogy mivel kevés magyar élt a városban, lehetővé tette, hogy a magyar ügyet más szemüvegen át szemléljük: egy bukaresti román számára a kisebbségi ügy nem volt elsőrendű dolog, s ezt megtapasztalni nagyon nagy lecke volt. Más kisebbségi az ember Bukarestben, és más Kolozsváron. Senki nem akart magyar szerkesztő lenni a bukarestiek közül. Bukarest miliője ugyanakkor kitárta számukra a világot. A legfontosabb előnye azonban az volt, hogy közel voltak a csúcsvezetőséghez. Ha probléma volt, Domokos Géza a legfelsőbb szinteken tudott vitatkozni, ami teljesen más eredménnyel járt, mint ha Kolozsváron tárgyaltál volna az ottani titkárral. Domokos központi bizottsági póttagként ki is használta a lehetőségeket” – állítja H. Szabó.
Kár- és haszonmérleg
Hogy mit nyert és mit vesztett a Kriterion a rendszerváltással? Abban Bartha, H. Szabó és Dávid Gyula egyformán egyetért: minden kiadási mutatót felülmúl a cenzúra eltörlése. Hogy megszűnt a harc minden egyes példányért. Hogy nem fordulhat többé elő, ha a könyvterjesztő 123 ezer példányt rendel A Pál utcai fiúkból, az éves költségvetés alapján a Kriterion 50 ezret tudna kiadni, végül csak ötezret hagy jóvá a központi bizottság. Hogy, amint Dávid Gyula fogalmaz, senki nem olvassa össze a nyelvtankönyv szójegyzékét, s nem lát az ábécénél távolabbi összefüggéseket abban, hogy „bolond, bolsevik, Csehország, csehül áll”, s nem büntetik ezért a szerkesztőt újabb tíz év börtönnel.
Minden kéziratnak külön története van, eleveníti fel Dávid Gyula, aki még őrzi a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon első kötetnyi kéziratának cenzúrázott változatát, amelynek szinte minden szócikkéért bukaresti egyeztetésre kellett mennie: így került a Hitel egykori szerkesztőjének, Albrecht Dezsőnek a neve mellé mindössze csak annyi, hogy lásd Hitel, az evangélikus egyházi irodalom mellé, hogy lásd Lutheránus egyházi irodalom, bízva abban, mire a H, illetve az L betűhöz érnek, enyhül a cenzúra szigora. A nyolcvanas évek cenzurális követelményei szerint már listát kaptak a tiltott szerzőkről, így Kántor Lajos bevezetője miatt Kuncz Aladár sem jelenhetett meg, mígnem ’84 után annyira beszűkítették a Kriterion mozgásterét, hogy néhány esztendő múltán ők lettek volna Románia politikai kiadója.
S hogy mit vesztett a kiadó a ’89-es fordulattal? H. Szabó Gyula nem lát tragédiát abban, hogy drasztikusan estek a példányszámok, hiszen a kiadói paletta kiszélesedett, tehát az összesített példányszámok nem maradnak el a Kriterion számaitól. A problémát inkább a közös nevező hiányában látja: a Kriterion nem tudja felvállalni az egykori sorozatok teljes lefedését, így marad űr az erdélyi magyar könyvkiadásban. A másik pótolhatatlan veszteség, hogy bár a Kriteriont továbbra sem tartja csak magyar kiadónak, nem tudja fenntartani a kisebbségi nyelvek irodalmának kiadását is: „Szórványos próbálkozások még vannak – mint az ötvenes években gyűjtött tatárfolklór-kötet –, de a kisebbségeknek az a fajta megközelítése, mint amit a 70-es években a Kriterion felvállalt, a mai kiadói viszonyok között sajnos fenntarthatatlan.”
De mi lesz a nyomtatott könyv sorsa? Mi lesz a kortárs irodalommal, ha megszűnik a nyomtatott kiadói hálózat? A Kriterion, Deák Ferenc grafikus emblémáját továbbra is feltüntetve, e-könyvek kiadására is készül, de igazgatója csöndes nosztalgiával nézi az eltűnőben lévő nyomtatott kultúra maradványait, remélve: az olvasókban meglévő egészséges kritikai viszonyulás átmenti az értékeket a szemkímélő e-bookolvasókra is.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Egyház és rendszerváltás
Konferenciát és hálaadó emlékünnepélyt rendeznek a hétvégén Nagyváradon az egyházi rendszerváltozás 25. évfordulója alkalmából.
A Szabadulás az egyház „babiloni fogságából” – 1989 címmel meghirdetett rendezvénysorozat a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) égisze alatt, a Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete szervezésében zajlik.
Szombaton 10 órai kezdettel Balog Zoltán református lelkipásztor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője fővédnökségével Rendszerváltozás az egyházban címmel tartanak konferenciát a királyhágómelléki egyházkerületi székházban. Tőkés László volt püspöknek, európai parlamenti képviselőnek, a Partiumi Keresztény Egyetem elnökének kezdőáhítatát követően beszédet mond Németh Zsolt gyülekezeti főgondnok, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Tőkés István teológiai professzor, Szászfalvi László lelkipásztor, országgyűlési képviselő, Zalatnay István lelkipásztor és Molnár János egyháztörténész.
Ezt követően kerekasztalt rendeznek a királyhágómelléki egyházi rendszerváltozásról Tőkés László, valamint volt és jelenlegi egyházi tisztségviselők részvételével. A kiállítással és könyvbemutatókkal fűszerezett konferenciasorozaton kielemzik a magyarországi testvéregyházakban végbement rendszerváltozást is, amelyről Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök, zsinati lelkészi elnök, Kiss-Rigó László szeged-csanádi római katolikus megyéspüspök, Hafenscher Károly evangélikus zsinati lelkészi elnök, valamint Fazekas László felvidéki református püspök értekezik.
Az ülésszak keretében szó lesz az egyházi megújulásról is. Vasárnap hálaadó emlékünnepélyt tartanak a Nagyvárad-Olaszi református templomban, igét hirdet Balog Zoltán lelkipásztor, miniszter. Egyébként a nagyváradi konferencia keretében kerül sor szombaton 19 órakor a PKE-n Gyöngyössy Bence rendező Janus című filmjének ősbemutatójára.
A nyolcvanas évek derekán és napjainkban játszódó izgalmas és megrázó történet egy erdélyi ellenzéki család drámai sorsán keresztül mutatja be, hogy a Szekuritáté, a romániai totalitárius rendszer titkosszolgálatának kétarcú ügynöke – a „megtestesült Janus” – egy házasságon keresztül miként hatol be az otthon négy fala közé, hogyan kontrollálja és manipulálja a magánélet legintimebb pillanatait, árulja el gátlástalanul családtagjainak legszemélyesebb érzelmeit, vágyait és titkait.
A történetet megtörtént események ihlették. Egy művelt, köztiszteletben álló orvos és feleségének megrendítő sorsán keresztül tárul fel a diktatúra működése: a Szekuritáté miként tett embereket a hatalom eszközévé, hogy vált lehetségessé, hogy elárulják szeretteiket, hozzátartozóikat. Gyöngyössy Bence rendező munkatársaival, Kabay Barna producerrel és Petényi Katalin dramaturggal évek óta foglalkozik ezzel a korszakkal; a Szekuritáté iratanyagának tanulmányozása során találkoztak több romániai magyar ellenzéki család megfigyelésének megrendítő eseteivel.
Kabay Barna producer az MTI-nek elmondta: a film cselekménye több olyan valós temesvári vagy kolozsvári eseményt fűz össze egységes történetté, amelyekkel a Szigorúan ellenőrzött életek című, 2012-es dokumentumfilm készítésekor találkoztak elbeszélés, levéltári kutatások vagy családi kapcsolatok útján. A történetet Márton Balázs operatőr dinamikus, modern, pergő képei jelenítik meg, a katartikus sorsokat pedig kitűnő színészgárda formálja meg, többek között Marozsán Erika, Seress Zoltán, Jordán Tamás és a kolozsvári Hatházi András.
Krónika (Kolozsvár)

Nagyváradi ősbemutató: levetítették Gyöngyössy Bence Janus című játékfilmjét
Nagyváradon az egyházi rendszerváltásról szervezett konferencia keretében tartották május 30-án, szombat este a Janus című magyar játékfilm ősbemutatóját.
A film egy erdélyi ellenzéki család drámai történetén keresztül mutatja be, hogy a kommunista politikai rendőrség ügynöke – a „megtestesült Janus” – miként hatol be az otthon falai közé, hogyan manipulálja a magánélet bensőséges pillanatait, és árulja el a család tagjainak legszemélyesebb érzelmeit, vágyait és titkait.
A film egyik idősíkja annak a házasságnak a történetét kíséri végig, mely a Szekuritáté megbízásából köttetett egy orvos-ügynök és egy ellenzéki családba tartozó orvosnő között. A másik idősík azt a folyamatot mutatja be, amely során a házastársak közös ismerőse eljut a kételkedéstől a valóságról való meggyőződésig.
A bemutató előtt Tőkés László európai parlamenti képviselő a balkáni háborúk során elaknásított mezőket említve jelentette ki: „Romániában 25 év alatt sem sikerült megtisztítani a terepet a Szekuritáté aknáitól”. Úgy vélte, a film ezt az „aknamentesítést” szolgálhatja.
Gyöngyössy Bence rendező elmondta, azért fontos számára a film, mert sok a törlesztenivaló a közelmúlt kapcsán. Úgy vélte, hogy azon emberek felé kell törleszteni, akik beleroppantak a politikai rendőrség üldözésébe, akik sérülten kerültek ki a csatákból. Megjegyezte, hogy a családja is érintett a történetben, hiszen édesapja megjárta az ÁVÓ börtöneit.
Kabay Barna, a film producere azt hangsúlyozta, hogy csak a múlttal való őszinte szembenézést követheti a megbocsátás.
A Janus című film főbb szerepeiben Marozsán Erika, Seress Zoltán, Jordán Tamás és Hatházi András látható. A 75 perces alkotás képeit Márton Balázs operatőr készítette. A mintegy 150 millió forintból készült filmet 80 százalékban támogatta a médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Programja keretében. A Janust a közeljövőben Budapesten, Esztergomban, Székesfehérváron és Vácott vetítik le. A film ősszel a Duna tévécsatornán is látható lesz.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Az ügyészséghez fordult Árus Zsolt
Vélt titkosszolgálati lejárató és megfélemlítő kampány miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a romániai főügyésznél Árus Zsolt gyergyószentmiklósi vállalkozó, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke.
Ügyészségi beadványban Árus Zsolt közölte, március eleje óta módszeres lejáratási kampány folyik ellene. Különböző címekről küldött internetes levelekben, illetve Gyergyószentmiklós utcáin elszórt nyomtatott anyagokban róla és vállalkozásáról valótlan állításokat terjesztenek.
Árus Zsolt szerint a lejárató levelek – melyek Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét és Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós tisztségéből felfüggesztett polgármesterét is említik – voltaképpen a Székely Nemzeti Tanács ellen irányulnak.
A vállalkozó szerint a levelek rá vonatkozó valós információfoszlányait csakis titkosszolgálati módszerekkel lehetett összegyűjteni. A módszerek felsorolásában telefonbeszélgetései lehallgatását, elektronikus levelezésének megfigyelését és személyes mozgásainak megfigyelését említette.
Árus elmondta, egy ismeretlen személy áprilisban behatolt a háza udvarára, és egy műanyagszatyrot hagyott ott egy fenyegető levéllel és egy csíkos pizsamával. Árus Zsolt közölte, az ügyészség mellett a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI), és a SRI tevékenységét felügyelő parlamenti bizottságnak is elküldte a beadványát.
Székelyhon.ro

Bírák: beavatkozik a SRI az igazságszolgáltatásba
A hírszerző szolgálatok helyzetükkel visszaélve beavatkoznak az igazságügyi rendszer működésébe – állította Natalia Roman, a Romániai Bírák Egyesületének elnöke.
Roman a Digi 24 hírtelevízió hétfő esti beszélgetős műsorának vendégeként a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) jogi osztályának vezetője, Dumitru Dumbravă tábornok egyik korábbi kijelentésére utalt, miszerint az igazságszolgáltatás „taktikai műveleti terület” a SRI számára.
A bírák egyesülete korábban Klaus Johannis államfőhöz fordult az ügyben, azonban az elnöki hivatal még nem adott választ. Roman ugyanakkor arra is rámutatott: nem ez az egyetlen, a hírszerzéssel kapcsolatos gond az igazságügyben, mivel ki kellene vizsgálni a rendszerben titkos ügynökként tevékenykedő hírszerzők helyzetét is.
Roman szerint a SRI „túlságosan közel” került az igazságügyi rendszer vezetéséhez, és az is baj, hogy a bírák éves nyilatkozatait, amelyben saját felelősségre kijelentik, hogy nem tagjai a hírszerzésnek, valójában senki sem ellenőrzi. Ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak, a nyilatkozatok ellenőrzését kérve.
Egyúttal azt is elmondta: az illetékes parlamenti bizottságot és a CSAT-ot annak kivizsgálására is felkérték, hogy milyen döntés alapján kezdett a SRI taktikai műveletekbe az igazságszolgáltatás terén.
Dumitru Dumbravă tábornok egy április 30-án megjelent interjúban, az igazságszolgáltatáson belüli korrupció kapcsán beszélt a SRI operatív tevékenységének kibővítéséről.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Nekiment a bíráknak és az ügyészeknek Victor Ponta
Vizsgálatot indított kedden a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) annak kiderítésére, hogy Victor Ponta miniszterelnök az igazságszolgáltatás függetlenségére tört-e, amikor elégedetlenségét fejezte ki a romániai igazságszolgáltatás működését illetően annak nyomán, hogy a legfelsőbb bíróság alapfokon egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnökét, Liviu Dragneát.
A politikust a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló 2012-es népszavazáson a kormányoldal kampányfőnökeként elkövetett csalások miatt marasztalták el nem jogerősen.
„Ha a bírák véletlenül fölmentették volna Dragneát, azt hiszem, mostanra már le is lennének tartóztatva” – mondta a miniszterelnök hétfőn este a RomâniaTv-nek nyilatkozva.
A kormányfő elárulta: a PSD-n belül feszültséget okoz az ítélet, amelyet igazságtalannak tart. Rámutatott: kormányzó erőként a párt egésze felelős a népszavazásért, azt nem egyedül Dragnea szervezte. Egyúttal értetlenségét fejezte ki, amiért csupán a PSD-t „vegzálják” a referendum miatt, holott azt még az azóta ellenzékbe vonult Nemzeti Liberális Párttal (PNL) közösen szervezte.
„Mind ott voltunk, és mindannyian részt vettünk a döntésekben. Természetes az elégedetlenség, hiszen igazságtalanságot követnek el velünk szemben” – fogalmazott a kormányfő. Úgy vélte egyúttal, hogy – az igazságszolgáltatás javára – felborult a hatalmi ágak közötti egyensúly. „Azt hiszem, jelenleg csupán egyetlen hatalmi ág létezik, mi, többiek pedig – a parlament, a kormány és az államfő – tesszük, amit tudunk” – mondta.
A nyilatkozat kapcsán kedden Livia Stanciu, a legfelsőbb bíróság elnöke úgy vélekedett: annak nyomán vizsgálatot kell indítani a kormányfő ellen. Ezt a CSM végül meg is tette. Robert Cazanciuc igazságügy-miniszter szerint a politikusoknak önmérsékletet kell tanúsítaniuk, amikor az igazságszolgáltatásról beszélnek.
Ponta a CSM vizsgálatára reagálva közösségi oldalán kettős mérce alkalmazásával vádolta meg a bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő szervezetet, emlékeztetve: miközben nem tettek semmit, amikor a testület egyik bírája, Cristi Danileţ a napokban egy hat hónapra előzetes letartóztatásba helyezett nő kapcsán, akit Livia Stanciu zsarolással vádolt meg, de végül jogerősen felmentették, azt mondta: nem mindenki ártatlan, akit felmentenek, ellene máris vizsgálat indult. „Aki az önök barátja és kollégája – vagyis része a »rendszernek«, annak mindent szabad?” – tette fel az ironikus kérdést Ponta.
Bírák: beavatkozik a SRI az igazságszolgáltatásba
A hírszerző szolgálatok helyzetükkel visszaélve beavatkoznak az igazságügyi rendszer működésébe – állította Natalia Roman, a Romániai Bírák Egyesületének elnöke.
Roman a Digi 24 hírtelevízió hétfő esti beszélgetős műsorának vendégeként a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) jogi osztályának vezetője, Dumitru Dumbravă tábornok egyik korábbi kijelentésére utalt, miszerint az igazságszolgáltatás „taktikai műveleti terület” a SRI számára.
A bírák egyesülete korábban Klaus Johannis államfőhöz fordult az ügyben, azonban az elnöki hivatal még nem adott választ. Roman ugyanakkor arra is rámutatott: nem ez az egyetlen, a hírszerzéssel kapcsolatos gond az igazságügyben, mivel ki kellene vizsgálni a rendszerben titkos ügynökként tevékenykedő hírszerzők helyzetét is.
Roman szerint a SRI „túlságosan közel” került az igazságügyi rendszer vezetéséhez, és az is baj, hogy a bírák éves nyilatkozatait, amelyben saját felelősségre kijelentik, hogy nem tagjai a hírszerzésnek, valójában senki sem ellenőrzi. Ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak, a nyilatkozatok ellenőrzését kérve.
Egyúttal azt is elmondta: az illetékes parlamenti bizottságot és a CSAT-ot annak kivizsgálására is felkérték, hogy milyen döntés alapján kezdett a SRI taktikai műveletekbe az igazságszolgáltatás terén.
Dumitru Dumbravă tábornok egy április 30-án megjelent interjúban, az igazságszolgáltatáson belüli korrupció kapcsán beszélt a SRI operatív tevékenységének kibővítéséről.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Igazság ez?
A SRI „taktikai műveleti területe”
Úgy tűnik, most már a bírók is megelégelték, hogy olyan ügyekben kell dönteniük, amelyek messziről bűzlenek, és nem tudni, a bizonyítékok valódiak-e vagy hamisítványok, nem beszélve arról, hogy megszerzésük törvényessége is kétséges.
Natalia Roman, a Romániai Bírák Egyesületének elnöke nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a hírszerző szolgálatok helyzetükkel visszaélve beavatkoznak az igazságügyi rendszer működésébe. Roman a Digi 24 hírtelevízió hétfő esti beszélgetős műsorának vendégeként a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) jogi osztályának vezetője, Dumitru Dumbravă tábornok egyik korábbi kijelentésére utalt, miszerint az igazságszolgáltatás „taktikai műveleti terület” a SRI számára.
A bírák egyesülete korábban Klaus Johannis államfőhöz fordult az ügyben, azonban az elnöki hivatal még nem adott választ. Roman arra is rámutatott, hogy nem ez az egyetlen, a hírszerzéssel kapcsolatos gond az igazságügyben, mivel ki kellene vizsgálni a rendszerben titkos ügynökként tevékenykedő hírszerzők helyzetét is.
Roman szerint a SRI „túlságosan közel” került az igazságügyi rendszer vezetéséhez, és az is baj, hogy a bírák éves nyilatkozatait, amelyben saját felelősségre kijelentik, hogy nem tagjai a hírszerzésnek, valójában senki sem ellenőrzi. Ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak, a nyilatkozatok ellenőrzését kérve. Egyúttal azt is elmondta: az illetékes parlamenti bizottságot és a CSAT-ot annak kivizsgálására is felkérték, hogy milyen döntés alapján kezdett a SRI taktikai műveletekbe az igazságszolgáltatás terén.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bibliával és festményekkel az emberek között
Pusztakamarási és kolozsvári református lelkészként több mint negyven éve szolgál. Gy. Szabó Béla hagyatékának gondozójaként közben Erdély-szerte szervez képzőművészeti kiállításokat. Ferenczy Miklóssal a megalkuvás nélküli igehirdetésről, a kisember felkarolásáról, művészetekről és hitről beszélgettünk.
– A kolozsvári képzőművészeti kiállításokat látogatók – ha nem ismerik önt református lelkészként – arra gondolhatnak, hogy megrögzött műgyűjtő. Honnan ez a nem mindennapi párosítás?
– Képzőművészet iránti elkötelezettségem gyerekkori hozomány. Úgy kerültem el szülőföldemről, a Nyárád-mentéről Kolozsvárra, a Farkas utcába, hogy nagynéném, Ferenczy Júlia képzőművész maga mellé vett, mivel nem volt gyereke. Öten voltunk testvérek: odahaza igen szerény anyagi körülmények között éltünk, így jöttünk fel hárman Kolozsvárra, Imre és István bátyámmal, akikből zenész lett. Júlia néném és férje, Fuhrmann Károly iparművész műterme kiváló alapozást nyújthatott volna festészethez és grafikához egyaránt, ha igazi tehetséget éreztem volna. Édesanyám amatőrként jól rajzolt, én is örököltem némi készséget: mind Júlia néném, mind másik nevelőszülőm, Gy.Szabó Béla felajánlotta, hogy foglalkoznak velem, ha rajzolni, festeni akarok. Amikor láttam, hogy ez nekik milyen könnyen megy, nekem meg mennyire nehezen, elillant a bátorságom. Nem lett belőlem festőművész, de a családi talentumot Botond fiam vitte tovább azzal, hogy elvégezte a kolozsvári képzőművészeti főiskolát.
– A művészet iránti elkötelezettsége viszont töretlen. Gy. Szabó Béla hagyatékának gondozójaként ez édes teher is?
– Amikor 1985 novemberében meghalt, Gy. Szabó Bélát én temettem el a Házsongárdi temetőben. Lelkészként a legnehezebb temetésem volt ez, hiszen életem egy darabkáját veszítettem el. Teológus korom óta a műterme mellett állt a szobám, és amikor elutazott valahova, mindenben rám hagyatkozott. Sokat segítettem neki a kiállítások megszervezésében. Júlia néném, a Gy. Szabó hagyaték örököse mindent rám testált. Akkor nagy teher nehezedett rám, de később értettem meg a jézusi tanítást, miszerint ha a terhet felveszed, egyszercsak könnyűvé válik, és gyönyörűséges lesz. Most itt tartok: nemrég szerveztük meg a 101. Gy.Szabó Béla-kiállítást Nagybányán, a Teleki Házban, és ezen a héten nyílik a 102. kiállítás a kolozsvári magyar főkonzulátuson. Amíg 1990 és 2010 között a kolozsvári esperesi hivatalban a Gy. Szabó Galériát működtettük, tíz év alatt mintegy 135 kiállítást szerveztünk, a Pata utcai gyülekezeti ház Fehér Galériájában pedig további harmincat. Már gyerekkoromban sok képzőművészt megismertem nevelőszüleim műtermeiben. A rendszerváltás után ez a szellemi örökség késztetett arra, hogy bemutatkozási lehetőséget kínáljunk az új nemzedékek számára is.
– Hogyan került lelkészi pályára egy 1969-ben érettségizett székely fiatalember, akinek a kolozsvári polgári-intellektuális környezet nemcsak zenei és képzőművészeti műveltséget, hanem nagyon jó angol nyelvtudást is adott?
– Pályaválasztásomra a Farkas utcai református templomban szolgáló László Dezső lelkész volt a legnagyobb hatással. A Nyárádszentbenedeken negyven éven át köztiszteletben álló lévita tanítóként szolgáló nagyapámtól tudtam, hogy őseink a 16. század végétől nyomon követhetően papok, tanítók, kántorok voltak. Úgy gondoltam, teológusként én is beillek e sorba. László Dezső és az akkor fiatal oktató, Juhász Tamás készített fel a felvételire. Jó tanuló lévén nem az volt a kérdés, hogy bejutok-e, hanem hogy milyen eredménnyel. Nem akartam csalódást okozni mentoraimnak. Kiváló évfolyam volt az 1969-es. A végzősök közül a többség vezető tisztségeket töltött be később az egyházi hierarchiában, sokan lettek esperesek. Az ötvenes-hatvanas évek eleji sztálinista egyházellenesség csökkenésével nőtt az érdeklődés a teológia iránt. Tanárunk, Dávid Gyula püspökhelyettes akkor még megtehette első éven, hogy mindannyiunkat behívott magához és elmondta: a Szekuritáté egyenként meg fog keresni, és felajánlja az együttműködés lehetőségét, azaz legyünk besúgók. Jól gondoljuk meg, mit írunk alá! Az évfolyamunkról egy-két később „elcsúszott” lelkészen kívül, tudtommal, senki nem kollaborált az állambiztonsággal.
– Gondolom, önt is megkörnyékezték...
– Igen, de miután nemet mondtam, a teológián nem zaklattak. Később, első gyülekezetemben, Pusztakamaráson az odaérkezésem után a falunkért felelős szekustiszt megkeresett és elmondta: ő mindent tud arról, mi történik a faluban, csak azt nem tudja, mit gondolnak az emberek. Ebben tudnék én neki segíteni. A válaszom egyértelmű volt: nem tudok és nem is akarok ilyesmiben segíteni. Miután a szekusdossziémhoz hozzájutottam, láttam, hogy rólam sokat és sokan jelentettek, de az én lelkiismeretem tiszta.
– Sütő András szülőfaluja nem jelentett kiemelt műveleti területet a magyar veszélytől tartó állambiztonság számára?
– Nem hiszem, hogy Pusztakamarás különlegesebb falu lett volna a hatalom számára, mint a többi mezőségi település. Sütő András évente néhányszor jött haza, őt nem itt kellett szemmel tartaniuk. Amikor hazatért szüleihez, templomba ritkán járt, de velem jó kapcsolatot ápolt. Főleg karácsony táján gyűlt össze a nagycsalád: ilyenkor a szüleivel együtt összeültünk és jót beszélgettünk. Ha otthon járt, rendszerint megkeresett a parókián. Nyomon követte és elismerte a gyülekezetben kifejtett munkám. Pusztakamaráson gyakori volt a vendég, hiszen Erdélyből és Magyarországról sokan ellátogattak Kemény Zsigmond sírjához. Az Anyám könnyű álmot ígér szerzője, Sütő András akkoriban már Magyarországon is ismert volt, így bekopogtattak a szülőházához is.
– Makkai Sándor Holttengere, a Mezőség milyen benyomást tett önre?
– Soha nem tudtam azonosulni a Holttengerrel, merthogy a mezőségi magyar emberről más véleményem alakult ki. A tömbmagyar vidékek egyházhoz való viszonyulásuktól eltérően a mezőségi ember mindig érezte, hogy az egyházon belül van az igazi és egyetlen megtartó erő. Egyféle búvópatakként láttam a Mezőséget, amely a föld alatt eltűnik, aztán tiszta vizű, éltető forrásként jut a felszínre. A Pusztakamaráson eltöltött nyolc és félből hat éven át beszolgáló lelkész is voltam parányi gyülekezetekben: vasárnaponként 25 kilométert is gyalogoltam esőben, hóban, mégis ez volt életem legszebb időszaka. Nemcsak azért, mert akkor született meg három gyerekünk, hanem mert ezek az egyszerű és nagyszerű emberek igazi nagycsaládot jelentettek.
– Jól választott, amikor 1982-ben ismét Kolozsvárra költözött, immár Pata utcai református lelkészként?
– Amikor 1982 májusában bejöttünk a városba, a feleségem, Annamária, aki Kolozsváron nőtt fel, sírva hagyta ott a pusztakamarási parókiát. Gyerekeim később is, éveken át kijártak nyaralni pusztakamarási családokhoz. Ma is élő kapcsolatunk van sok mezőségi családdal, akiknek az elmúlt három évtizedben lehetőségeink szerint mindig segítettünk. A Pata utcai gyülekezet hívott meg lelkésznek, miután két presbitere inkognitóban meghallgatta az istentiszteletem Pusztakamaráson. Akkor került iskolás sorba Eszter lányunk, gondoltuk, Kolozsváron könnyebb lesz. De nem volt ebben tudatosság, hogy mi feltétlenül Kolozsvárra szeretnénk jönni. Életelvem, hogy az Úristen intézi a dolgaimat: ha ő így rendezte, akkor az így van jól. Ebben a hitben költöztünk Kolozsvárra.
– Emlékszem, a nyolcvanas években azt rebesgették a kolozsvári magyarok, hogy a Patai utcai református imaház lesz az első, amelyet lebontanak. Hogyan úszták meg?
– 1986-tól 1989 decemberéig tartott a gyülekezet térdre kényszerítésének kísérlete. Körülöttünk már mindent lebontottak, cserébe már mindent felajánlottak, de a presbitérium egyemberként állt ki mögöttem: nem tágítunk. Ebben az is szerepet játszott, hogy azelőtt már lebontották a parókiánkat. Nem tudott mit kezdeni velünk a hatalom, és valószínűleg nem akart cirkuszt, így aztán körbevettek tömbházakkal, de nem bontottak le. Hihetetlen egység volt akkor a gyülekezetben. Az oktatásból, a kultúrából, minden más területről száműzött kolozsvári magyarságnak az egyháza lett az utolsó menedéke.
– Régi fényképeket láttam a nyolcvanas évek konfirmációs istentiszteleteiről, ahol népviseletbe öltözött fiatalok hatalmas csapata állja körül az úrasztalát. Hányan konfirmáltak akkoriban?
– Egy-egy évben annyian, mint ahányan manapság konfirmálnak Kolozsvár tizenkét gyülekezetében összesen, azaz százötvenen is. Három iskola magyar diáksága járt hozzánk vallásórára és konfirmációra. Kiránduló lelkészként ismertek Kolozsváron, mert nagyon sokat utaztam Erdélyben a fiatalokkal. Igazi csapattá kovácsolódtunk. Ma is sokukkal tartom a kapcsolatot, követem az életútjukat. Igaz, többségük már rég külföldön él. Nem véletlen, hogy az egykori 3400 lélekből mára 2000 maradt a gyülekezetben. Huszonöt év alatt 1500 személlyel többet temettem, mint ahányan születtek. Öröm az ürömben, hogy a rendszerváltás körüli években tapasztalt rengeteg vegyes házasság – a gyülekezetben akkoriban minden második magyar fiatal nyelvileg vegyes házasságba lépett – mára jelentősen megváltozott.
– Az 1953-ban épült imatermet ötven évre rá, 2013-ban alakították át tágas templommá, toronnyal, több funkciós gyülekezeti házzal. A lebontott, régi parókia helyett új épült. Miközben nyugdíjba készül, nem aggasztja, hogy néhány évtized múlva ki lakja majd be ezt a magyar oázist a Pata utca sarkán?
– Úgy szeretnék mindent átadni utódomnak, hogy az építkezések, a felújítások befejeződjenek, és ő csak lelkigondozással törődhessen. Úgy gondolom, ma ez az egyház legfontosabb feladata. A gyerekekkel kell kezdeni, mert ők lesznek a leendő keresztény családok alapjai. Minden lelkész számára nagy kihívás, hogy a régi gyülekezeti életet miként tudjuk megtartani. Ugyanakkor látni kell, hogy az Úristen az, aki megtart bennünket. Egy lelkész ebben hisz, ebben bízik, és ezt hirdeti híveinek.
Ferenczy Miklós
Nyárádszentbenedeken született 1950-ben. Tíz éves korában került kolozsvári nevelőszüleihez, Ferenczy Júliához, majd Gy. Szabó Bélához. 1969-ben érettségizett, és a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatója lett. Püspöke Marosvásárhelyre akarta segédlelkésznek kinevezni, ő inkább mégis Pusztakamarást választotta. Nyolc és fél év mezőségi szolgálat után 1982-ben került Kolozsvárra a Patai utcai református gyülekezetbe. A Szekuritáté szorosan figyelemmel követte tevékenységét, amiről vastag szekus dosszié árulkodik.
1990 után Gy. Szabó Béla hagyatékára alapozva létrehozta a Gy. Szabó Béla Galériát. Az elmúlt 25 évben mintegy 250 erdélyi képzőművészeti kiállítás megszervezésnél bábáskodott.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)